Népautó 03

Page 1

NO. 3

népaut ó BOGAR AS KISOKOS

A RAJZÁS UTÁN: BUG PARTS NYÍLT NAP!

2015. április



3

BEKÖSZÖNTŐ A Magyarországi Bogarasok Klubja és a Népautó magazin támogatói 2013 és 2014 után idén újra megajándékozzák a hazai bogaras társadalmat ezzel a kis kiadvánnyal, melynek minden bizonnyal bőven jut még hely az öreg Volkswagenek kesztyűtartóiban. Gondoltátok volna? Lényegében egy emberöltőnyi idő eltelt már, amióta a hazai Bogarasok egyesületbe szerveződtek. Sokan, akik most kilátogatnak egy-egy MBK-s szervezésű rendezvényre, még meg sem születtek akkor, amikor visszaszerzett szabadságunk hajnalán pár VW-rajongó úgy gondolta, hogy érdemes összefogni e kultikus típus eltökélt tulajdonosait. Persze a legtöbbünk számára mást jelent a bogarazás ma, és mást jelentett a 90-es évek elején. Akkor a napi rutin része volt az alkatrészek utáni hajsza. Emlékszem például, hogy milyen nehezen sikerült használt, de jó minőségű 15-ös gumit, vagy eredeti, de nem több havi fizetésnek megfelelő árú kuplung szerkezetet szerezni. Viszont akkoriban lépten-nyomon szembe jött egy típustárs, s villogtunk, integettünk egymásnak boldogan a domború csomagtér fedelek mögül. Ma már alig-alig látni Bogarakat a hétköznapokban, a régi Volkswagenek megérdemelt nyugdíjas éveiket töltik, legtöbbjük csak ritkán merészkedik a zsúfolt utakra. Kiterjedt alkatrész ellátottságuknak, s nektek, a szerető tulajdonosoknak köszönhetően általában jó karban várják az olyan alkalmakat, mint a Tavaszi Rajzás, vagy az idén márciusban először megrendezett Tawaszi Rallye, hogy a múlt „évszázad autójaként” az új évezredben is az egyszerű nagyszerűség, s a kultúránk értékeit őrző emberi kreativitás guruló ékkövei lehessenek. Köszönjük, hogy járműveddel most te is szebbé teszed az utcákat és a találkozók helyének fényét emeled, és köszönjük, hogy olyan nagyszerű közösséget alkotsz társaiddal mint a magyarországi volkswagenesek.

Keresd az újságárusoknál

…vagy lájkold előfizetéssel!

TARTALOM A JÁRÓMŰ ���������������� 4–7. BEAZONOSÍTÓ ������������� 8–9. TIPP ������������������ 10–11. EXTRÁK ���������������� 12–13. 24. TAVASZI RAJZÁS ������������16–17. SEGÉDLET ����������������� 20. SZUBJEKTÍV �������������� 22–23. INFÓ ������������������� 24. SZERVIZEK ��������������� 28–29.

Kiadja a Wendellpress Bt.  Felelős kiadó: Vendel Lajos  3104 Salgótarján, Csokonai út 210. Tel.: 0632-441-603  Megjelenik 1000 példányban  ISSN: 2064-0048  Szerkeszti: a szerkesztő bizottság  Nyomda: Printmedia Com Kft.  Szerzők: Enyedi Zsolt, Molnár Rita, Szepes Gábor, Vendel Attila


A JÁRÓMŰ

4

Eredeti Bullik Kereken 65 évvel ezelőtt indult vándor útjára az az ezermester, akihez foghatót nem találunk az autógyártás történetében. Egykor gyári szállítójárműként kezdte, majd hamarosan „Bulli” néven aratott zajos sikert. Népszerűsége a mai napig töretlen. A Transporter név, amely egykor az eredeti Buszt takarta, immár egy típuscsald jelölésére szolgál.

B

usszal utazom! – Akinek ennél a felkiáltásnál nem egyből a helyi közlekedési társaság jut eszébe, az tudja, mit is jelent ez a mondat. Nincs még egy olyan jármű, mint a Volkswagen Haszonjárművek legendás „Bulli”-ja, mely ennyire szorosan összefonódott egy komplett járműkategória nevével. Aki bus�szal jár, az Bullit vezet – immár kereken 65 éve. A mai napig öt generáción keresztül világszerte több, mint 11 millió Volkswagen busz gördült le a gyártósorról. Rendeltetése, megalkotásának célja határozta meg nevét, így lett Transporter. Ezzel a megnevezéssel indult a VW-buszok ma is tartó sikertörténete. Egy külön típuscsalád alapítója és máig élen járó képviselője.

lemezek csarnokról csarnokra cipelését egy kicsit megkönnyítsék. Nem sokkal később, április 23-án a felismerés ötletté érett. Jegyzetfüzetében Ben Pon felvázolt egy olyan autótípust, amilyen mindeddig nem volt még a világon: egy hátsómotoros, hosszított alvázú teherautót, szekrényformájú felépítménnyel. A vázlat egy milliós széria startja lett, a Volkswagen Transporteré. A jármű hiányt pótolt a piacon, még mielőtt maga a „Transporter” szó megszületett volna. 1950

1947

A Transporter történetét a véletlen írta: Amikor a holland importőr, Ben Pon áprilisban áthaladt a wolfsburgi gyár területén, egy ügyes kis járművet pillantott meg. A Volkswagen gyár néhány dolgozója készítette, hogy a nehezebb

A meglehetősen gömbölyded prototípus, amelynek gyáron belüli premierjét 1949 novemberében zárt ajtók mögött tartották, azonnal nevet is kapott: „Bulli”. De amikor 1950. március 8-án kezdetét veszi az anyaüzemben a történelem legsikeresebb autójának sorozatgyártása, a név becenévvé lesz. A Transporterben Bogár-motor és -tengely van, de a központi csőváz helyett önhordó karosszériát alkalmaztak. A hasznos terhelése kb. 750 kilogramm. A motor lökettérfogata 1131 cm³, teljesítménye 18 kW (25 LE) 3300/percnél. A VW-busszal legfel-


5

jebb nyolc személy szállítható, néhány kézmozdulattal mindkét hátsó üléssora kiszerelhető, és ezáltal alkalmassá tehető teherszállításra. A sorozatgyártás március 8-án kezdődik, napi 10 autóval. Ezt az első Transporter-generációt 1967-ig gyártották.

művön át a platósig. Ekkor már naponta kb. 80 járművet gyártottak. Heinrich Nordhoff rászánja magát egy Transporter-gyár építésére. 1955

1951

Bemutatják a Samba-buszt. Kizárólag személyszállításra tervezték. A két színű lakkozás, a hátratolható tető, a dús krómozás és a 21 ablak itt is új mércét állít fel. 1952

Bemutatják a platós járművet. A ponyvatartóval és ponyvával zárható 4 m²-nyi plató alatt zárható raktér kapott helyet. A duplakabinos platós járművet 1958 novemberében mutatják be. Március 23-án megalapítják a „Volkswagen do Brasil S.A.- t”, Sao Bernardo do Campóban. A cég rövid idő alatt a vállalat legjelentősebb külföldi leányvállalatává fejlődött. Hamarosan az alkatrészgyártást is Brazíliába helyezik át, megalapozva ezzel az ország egyik legnagyobb gazdasági egységét, nagymértékben hozzájárulva Brazília fejlődéséhez.

Az új telephelyet gyorsan megtalálták: Hannover. Január 24-én megszületett a döntés az új gyár építéséről. Öt héttel ezután, 1955. március 1-jén „Mr. Volkswagen”, Dr. Heinz Heinrich Nordhoff mérnök-professzor személyesen rakta le az alapkövet. Új fejezet kezdődött az autótörténetben. 1956

Március 8-án gördültek le az első Transporterek az újonnan létesített hannoveri Volkswagen Transporter-üzem gyártószalagjáról; a sorozatgyártás április 20-án kezdődött. A Volkswagen gyár megszerzi a dél-afrikai importőr részvényeit és összeszerelő üzemet alapít, mely leányvállalataként működik: Volkswagen of South Africa Ltd. 1958

1954

Négy évvel később a százezredik VW Transporter gördült le a futószalagról. Hihetetlenül univerzális haszonjármű volt ez, akkor már 30 különböző modellel, a busztól a dobozos jár-

A Volkswagen iránti kereslet láthatóan nem ismer határokat. Megkezdődik a termelés a Kassel-i üzemben 25 dolgozó közreműködésével. Itt készül el 1948 óta a 250.000-ik VW cseremotor. Ekkorra már majdnem minden tizedik Volkswagen cseremotorral működik. A teljesen új motor, megfelelő garancia és az összes főda-


6

rab felújítása egyedülálló szolgáltatás az autóiparban.

1968

1960

Minden Volkswagen 34 LE-s motorral és teljesen szinkronizált sebességváltóval készül. 1962

Elkészül a kétmilliomodik Transporter. 69 éves korában, április 12-én elhunyt dr. Heinrich Nordhoff professzor. Személyiségéhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a VW fellendülése és sikere. 1970 A Volkswagen do Brasil kibocsátja az egymilliomodik Volkswagent. 1971 3.000.000 Transporter készült el ezidáig. Új 1,7 literes lapos motor, lökettérfogat 1.679 cm³, teljesítmény: 49 kW (66 LE) 4800/perc fordulatszámon. 1972 A Volkswagen AG a generálimportőrrel közösen összeszerelő üzemet Szarajevóban TAS Tvornica Automobila Sarajevo néven.

Hannover-ben elkészül az egymilliomodik Transporter. 1964

1973 A Volkswagen of Nigeria Ltd., Lagos/Nigeria megalapítása. 1975 A Volkswagen Hannoverben cégtörténetének új fejezetét kezdte meg: az LT-vel (a rövidítés a „Lastentransporter” = teherszállító szóból ered) sikerül belépnie a könnyű teherjárművek kategóriájába. A kezdés a márkára jellemző, hiszen az LT hamarosan sok verzióban jelenik meg, s ezáltal alkalmazás szempontjából éppen olyan univerzálissá válik, mint a Transporter. 1977 4.500.000 Transporter készült.

A növekvő tengerentúli export az Emden-i gyár megalapításához vezet. Rövid időn belül Emden a világ legnagyobb autókikötőjévé válik. Megalakul a Volkswagen de Mexico S.A. A német minőségi színvonal és a kedvező árak megtartásával itt használják fel a legtöbb hazai gyártású alkatrészt a Volkswagenekhez.

1978 Bevezetésre kerül az LT 40 és az LT 45. A Transporterek harmadik generációja 1979

1967

A Transporterek harmadik generációja Megjelenik a Transporter második generációja.

1981 A hannoveri Volkswagen gyár március 8-án


7

ünnepeli 25 éves jubileumát: Megnyitása óta több mint 5 millió haszonjárművet gyártottak itt. A Volkswagen Caminhoes Ltda. Brazíliában megkezdi a 11-13 tonna megengedett össztömegű középnehéz teherjármű gyártását. Megkezdődik a hannoveri gyárban a dízel VW Transporter gyártása. December 14-én legördül a futószalagról az első Buenos Aires-ben, a Volkswagen Argentina S.A.-nál gyártott VW Transporter.

1986 Elkészül a hatmilliomodik Transporter, amivel kategóriájának kiemelkedően legsikeresebb modellje. A Transportert a világ több mint 180 országába exportálják. 1988

1982 Szeptember 30-án megkötik a spanyol SEAT autógyártóval az együttműködésről, licencről és műszaki támogatásról szóló megállapodást. Bemutatják a Volkswagen Caddy pickup változatát, melyet az USA-ban és a jugoszláviai TASnál fejlesztettek ki. 1983 Bemutatják a Volkswagen camping autóját, a Californiát. 1989 A Toyotával közös fejlesztés eredményeként Hannoverben elkészül az első Volkswagen Taro, egy pick-up az egytonnás kategóriában. 1990 Megjelenik a Caravelle, egy nagy belső terű limuzin, amelynek kialakítása teljesen olyan, mint egy komfortos személyszállító járműé. 1985

Ekkor mutatják be az összkerék meghajtású „Syncro” Transportert. Bevezetik a turbódízelt és egy új, nagy lökettérfogatú befecskendezéses motort. Júliusban dönt a közgyűlés a vállalat névváltozásáról. Az új név: Volkswagen AG. Megszületik a Multivan, amely egy valóban hézagpótló jármű a hétköznapok munkaeszköze és a hétvégi családi autó között.

Megkezdődik a negyedik generációs Transporter gyártása. A VW Transporter 40. születésnapja: közel 6.700.000 Transporter készült el négy évtized alatt 3 generációban. December 10-én a cseh kormánytól jóváhagyást kap a Volkswagen a cseh Skoda művek átvételére. Ezzel – az Audi és a Seat mellett – a Skoda negyedik márkaként belép a konszernbe.


BE A ZONOSÍTÓ

8

ALVÁZ- ÉS MOTORSZÁMOK • ALVÁZ- ÉS MOTORSZÁMOK Év/hónap

Alvázszám

Motorszám

1940–1947 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947

1-01000 1-05656 1-014383 1-032302 1-051999 1-053814 1-063796 1-072743

1-01000 1-06251 1-017113 1-045707 1-077682 1-079093 1-090732 1-0100788

1948 Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December

1-073 853 1-074 982 1-076 185 1-077 436 1-078 571 1-080 090 1-081 896 1-082 904 1-085 095 1-087 211 1-089 615 1-091 921

1-0100789 … … … … … … … … … … 1-0122 649

1949 Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December

1-094 461 1-097 061 1-0100 236 1-0102 888 1-0106 438 1-0110 248 1-0114 530 1-0119 196 1-0123 876 1-0128 754 1-0133 615 1-0138 554

1-0125 337 1-0128 157 1-0131 440 1-0134 135 1-0137 650 1-0141 520 1-0145 750 1-0150 342 1-0154 934 1-0159 789 1-0164 739 1-0169 913

1950 Január 1-0144 319 Február 1-0149 883 Március 1-0156 683 Április 1-0162 448 Május 1-0169 063 Június 1-0176 987 Július 1-0182 236 Augusztus 1-0189 755 Szeptember 1-0197 738 Október 1-0205 956 November 1-0213 957 December 1-0220 133

1-0176 032 1-0182 051 1-0189 501 1-0196 053 1-0203 321 1-0212 397 1-0217 562 1-0227 925 1-0237 607 1-0247 840 1-0257 818 1-0265 600

1951 Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December

1-0228 324 1-0235 856 1-0242 698 1-0248 875 1-0255 651 1-0263 981 1-0272 486 1-0281 220 1-0289 399 1-0298 569 1-0307 652 1-0313 829

1-0275 851 1-0285 200 1-0293 651 1-0301 201 1-0309 400 1-0319 600 1-0330 000 1-0340 200 1-0350 250 1-0361 200 1-0371 950 1-0379 470

1952 Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December

1-0322 798 1-0331 318 1-0339 822 1-0348 714 1-0358 632 1-0368 640 1-0375 154 1-0385 990 1-0397 014 1-0408 537 1-0418 301 1-0428 156

1-0390 123 1-0400 481 1-0410 904 1-0422 195 1-0434 255 1-0446 267 1-0454 005 1-0466 885 1-0480 355 1-0494 569 1-0506 974 1-0519 136

1953 Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember

1-0440292 1-0451 312 1-0464 207 1-0476 152 1-0487 413 1-0501 382 1-0509 668 1-0522 314 1-0536 873

1-0533 991 1-0547 210 1-0562 963 1-0577 544 1-0591 102 1-0607 846 1-0617 552 1-0632 573 1-0650 018

Év/hónap

Alvázszám

Motorszám

Év/hónap

Alvázszám

Motorszám

Október November December

1-0551 743 1-0565 499 1-0579 682

1-0667 834 1-0683 907 1-0700 697

1954 Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December

1-0594 689 1-0609 909 1-0627 474 1-0643 364 1-0660 135 1-0676 878 1-0687 170 1-0703 464 1-0722 716 1-0742 329 1-0761 706 1-0781 884

1-0718 594 1-0737 005 1-0758 796 1-0778 134 1-0798 378 1-0818 785 1-0831 283 1-0850 932 1-0870 071 1-0897 572 1-0921 247 1-0945 526

Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December

2922174 2988365 3048367 3115196 3178360 3204566 3267185 3355847 3405533 3478068 3551044

3658782 3726116 3786158 3852394 3909830 3927802 5073407 5157563 5223966 5307207 5428637

1955 Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December

1-0802 622 1-0823 604 1-0847 966 1-0869 399 1-0892 300 1-0916 456 1-0929 512 1-0953 486 1-0981 573 1-1008 157 1-1034 731 1-1060 929

1-0970 181 1-0994 884 1-1023 849 1-1049 452 1-1076 697 1-1105 932 1-1121 833 1-1150 857 1-1182 658 1-1213 907 1-1245 382 1-1277 347

1961 Január 3628283 Február 3701251 Március 3780308 Április 3860285 Május 3919200 Június 4000004 Július 4020589 Augusztus 4090311 Szeptember 4165011 Október 4245397 November 4321188 December 4400051

5519478 5601896 5689700 5766200 5849650 5938194 5958948 6045560 6128600 6219138 6309500 6375945

1956 Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December

1089519 1117569 1146396 1173573 1201428 1231530 1246318 1276742 1305700 1338159 1368326 1394119

1311073 1344312 1377738 1410503 1443582 1479028 1495945 1533485 1569111 1609290 1646240 1678209

1962 Január 4464262 Február 4534234 Március 4609564 Április 4681428 Május 4790219 Június 4835210 Július 4854999 Augusztus 4932385 Szeptember 5007072 Október 5092087 November 5168250 December 5225042

6463435 6547999 6642050 672600 6819440 6904001 6935203 7032385 7116931 7215250 7313000 7373000

1957 Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December

1427291 1457750 1490537 1521755 1555242 1584654 1600846 1637038 1671208 1709420 1742856 1774680

1719310 1756879 1797568 1836437 1878857 1916070 1937052 1982625 2026514 2074250 2116308 2156321

1963 Január 5288727 Február 5342227 Március 5419800 Április 5497061 Május 5578121 Június 5643229 Július 5677118 Augusztus 5750180 Szeptember 5815300 Október 5889417 November 5961053 December 6016120

7451023 7517180 7605922 7687919 7777337 7852564 7893118 7972456 8047902 8130544 8207484 8264628

1958 Január 1815645 Február 1852703 Március 1891481 Április 1926948 Május 1962835 Június 2001110 Július 2020302 Augusztus 2060332 Szeptember 2102988 Október 2149028 November 2186987 December 2226206

2206943 2252831 2300862 2345671 2390818 2439544 2463618 2514115 2567730 2624613 2671821 2721313

1964 Január 6092060 Február 6182046 Március 6240170 Április 6321709 Május 6391125 Június 6479490 Július 6502399 Augusztus 115073129 Szeptember 115161387 Október 115252151 November 115331160 December 115410000

8348273 8431660 8511320 8605206 8679000 8765492 8796622 8877988 8968669 9057000 9129760 9239890

1965 Január Február Március Április Május Június Július

9289000 9384780 9471458 9552548 9635887 9724765 9725086

1959 Január 2270326 Február 2312649 Március 2355192 Április 2405422 Május 2447564 Június 2498431 Július 2528282 Augusztus 2574497 Szeptember 2631447 Október 2690897 November 2745953 December 2801613 1960 Január 2862052

2775897 2828764 2881524 2943920 2996628 3059836 3098191 3152785 3218812 3288594 3355542 3424453 3598973

115500000 115574322 115678203 115767035 115861066 115967150 115979202

1965 Augusztus 116102780 Szeptember 116204348 Október 116302145 November 116382728 December 116463103 1966 Január 116543112 Február 116622320 Március 116726045 Április 116809563

1200 34 LE D0 016 999 D0 025 804 D0 039 099 D0 046 362 D0 050 314 D0 053 049 D0 060 706 D0 071 814 D0 080 210


9

ALVÁZ- ÉS MOTORSZÁMOK • ALVÁZ- ÉS MOTORSZÁMOK Év/hónap

Alvázszám

Motorszám

Május 116909207 D0 088 453 Június 116 1017 006 D0 095 000 Július 116 1021 298 D0 1966 Augusztus 1 117 000 001 117 000 002 117 000 003 D0 095 050 Augusztus 15 Augusztus 117109832 D0 106 475 Szeptember 117202292 D0 112 299 Október 25 117272280 Október 117288898 D0 144 244 November 117363979 D0 118 984 December 117422503 D0 120 750 1967 Január 24 117 488 652 117 489 408 117 493 539 Január 117505826 Február 24 117560696 Február 117566719 Március 22 117615295 Március 23 117618945 Március 117620975 Április 117674558 Május 16 117714590 Május 117739118 Június 26 117 810 605 117 811 587 Június 117817896 Július 117844902 1967 Augusztus 1 118000001 Augusztus 118077888 Szeptember 118160490 Október 118258722 November 118351958 December 118431603 1968 Január 1 118431604 Január 118520744 Február 5 115534260 Február 118613634 Március 118706923 Április 118799672 Május 118895641 Június 118 1 003 667 Július 118 1 016 098 Augusztus 1 119000001 Augusztus 119102259 Szeptember 119201925 Október 119307792 November 119397734 December 119474780 1969 Január 119565362 Február 119653984 Március 119753726 Április 119852530 Május 119942556 Június 119 1 040 194 Július 119 1 093 704 1969 Augusztus 1 110 2 000 001 Augusztus 110 2 092 844 Szeptember 110 2 191 729 Október 110 2 300 599 November 110 2 395 272 December 110 2 473 153 1970 Január 1 110 2 473 154 Január 110 2 562 429 Február 110 2 656 704 Március 110 2 749 553 Április 110 2 855 740 Május 110 2 949 762 Június 110 3 050 707 Július 110 3 097 085 110 3 097 086 110 3 097 087 110 3 097 088 110 3 097 089 Augusztus 1 111 2 000 001

DO 126 605 D0 131 796 D0 149 103 D0 164 834 D0 166 874 D0 184 053 D0 204 920 D0 222 992 D0 234 014 D0 234 015 D0 244 000 D0 256 109 D0 269 096 D0 287 774 D0 297 008 D0 297 009 D0 311 816 D0 324 080 D0 338 050 D0 351 590 D0 363 851 D0 376 439 D0 382 979 D0 382 980 D0 391 349 D0 402 628 D0 417 414 D0 429 369 D0 438 824 D0 453 231 D0 467 875 D0 482 052 D0 495 402 D0 509 535 D0 522 174 D0 525 049 D0 525 050 D0 548 000 D0 556 579 D0 572 129 D0 585 279 D0 592 445

Év/hónap

Alvázszám

Augusztus Szeptember 16 Szeptember 17 Szeptember Október November December 4 December

111 2 000 002 111 2 000 003 111 2 000 008 111 2 000 009 111 2 000 010 111 2 082 956 111 2 155 769 111 2 158 703 111 2 173 068 111 2 177 986 111 2 273 792 111 2 345 460 111 2 396 655 111 2 427 591

1971 Január Február Március Április Május Június 15 Június Július Augusztus 1 Augusztus Szeptember Október November December

111 2 518 856 111 2 669 687 111 2 730 614 111 2 832 863 111 2 932 741 111 2 920 875 111 3 034 569 111 3 143 119 112 2 000 001 112 2 000 002 112 2 000 003 112 2 000 010 112 2 000 011 112 2 000 008 112 2 000 009 112 2 067 069 112 2 124 590 112 2 299 678 112 2 356 908 112 2 427 792

1972 Január 112 2 482 841 Február 112 2 583 722 Március 1 112 2 581 695 Március 7 112 2 639 727 Március 8 112 2 644 302 Március 112 2 679 613 Április 112 2 772 211 Május 112 2 859 409 Június 112 2 951 706 Július 112 2 961 362 Augusztus 113 2 115 694 Szeptember 25 113 2 196 230 Szeptember 113 2 199 639 Október 4 113 2 212 117 Október 113 2 287 110 November 113 2 372 878 December 113 2 438 833 1973 Január 113 2 524 536 Február 6 113 2 529 701 Február ? ? Február 113 2 606 864 Március 1 113 2 606 865 113 2 606 866 113 2 606 867 113 2 606 868 113 2 606 869 Március 23 113 2 667 765 Március 113 2 705 303 Április 10 113 2 716 004 Április 113 2 787 815 Május 2 113 2 788 570 Május 113 2 883 926 Június 113 2 978 660 Július 113 3 021 911 Augusztus 1 114 2 000 001 Augusztus 114 2 135 126 Szeptember 114 2 175 197 Október 114 2 264 932 November 114 2 356 316 December 114 2 423 795 1974 Január 114 2 489 587 Február 114 2 565 673 Március 114 2 646 530 Április 114 2 663 304 Május 114 2 772 768 Június 114 2 818 414 Július 114 2 999 000 Augusztus 1 115 2 000 001

Motorszám

Év/hónap

Alvázszám

Motorszám

Augusztus 115 2 020 343 Szeptember 115 2 028 299 Október 115 2 049 312 November 115 2 120 504 December 115 2 143 743 1975 Január 115 2 171 603 Február 115 2 187 424 Március 115 2 204 329 Április 115 2 231 711 Május 115 2 248 549 Június 115 2 259 792 Július 115 2 266 092 Augusztus 1 116 2 000 001 Augusztus 116 2 004 790 Szeptember 116 2 041 746 Október 116 2 047 072 November 116 2 060 534 December 116 2 071 467 1976 Január 116 2 082 265 Február 116 2 097 865 Március 116 2 114 297 Április 116 2 131 217 Május 116 2 146 453 Június 116 2 162 096 Július 156 2 175 675 116 2 176 287 Augusztus 1 1x7 2 000 001 Augusztus 117 2 006 331 Szeptember 117 2 033 696 Október 117 2 048 703 November 117 2 057 509 December 117 2 063 700 1977 Január 117 2 069 049 Február 117 2 070 620 Március 117 2 071 675 Április 117 2 081 654 Május 117 2 087 283 Június 117 2 094 861 Július 117 2 101 292 Augusztus 1 1x8 2 000 001 Augusztus 118 2 007 084 Szeptember 118 2 008 911 Október 118 2 016 615 November 118 2 019 775 December 118 2 026 312 158 2 028 542 1978 Január 18 118 2 034 030 Január 118 2 034 030 Február 118 2 104 291 Március 118 2 106 953 Április 118 2 106 969 Május 118 2 108 000 Június NPR Július NPR Augusztus 1 1x9 2 000 001 Augusztus 119 2 103 606 Szeptember 119 2 103 608 Október 119 2 106 109 November 119 2 108 687 December 159 2 036 062 1979 Január 119 2 111 555 Február 119 2 113 988 Március 119 2 116 020 Április 119 2 117 690 Május 119 2 119 876 Június 119 2 121 134 Július 119 2 121 136 Augusztus 1 xxx 0000 001 159 2 036 063 December 31 159 2 043 634 December 31 Január 31 1980 Január 31 159 2 043 705


TIPP

10

Boxer ero˝sítés

Ki gon­dol­ná, hogy a Typ1 mo­to­rok ki­fej­lesz­té­se a múlt szá­zad 30-as éve­i­re nyú­lik vissza? Néz­zünk csak meg pél­dá­ul egy ma­i Cal-Lo­o­kert: a ne­gyed mér­f öl­det tizennégy má­sod­perc alatt fut­ja…

Kép­zel­jük el, mit szólt vol­na az öreg Pors­che, ha va­la­k i azt mond­ja ne­k i, hogy az új évez­red­ben még min­dig köz­le­ked­nek fognak a Bo­ga­r ak, s né­me­lyik te­le­sít­mé­nye akár a 200 ló­e rőt is meg­ha­lad­ja… Meg­fe­le­lő ter­ve­zés­sel, al­k at­ré­szek­kel, sza­kér­te­lem­mel ma már vi­szony­lag könnyen el­é r­he­tő 100 meg­bíz­ha­tó vagy akár 250 komp­resszor­r al va­dí­tott ló­e rő is. Per­sze eh­hez el kel­lett tel­nie az el­m últ csak­nem het­ven év­nek. A 985 köb­cen­t is VWbo­xer csu­pán 24 so­vány pa­ci gyep­lő­jét ad­t a gaz­dá­ja ke­zé­be. Igaz, en­nek a mo­tor­nak még éj­jel-nap­pal mű­köd­nie kel­lett, szin­te „bár­mi­lyen” üzem­anyag­gal, ami­nek ok­t án­szá­ma meg­ ha­lad­t a a nyers ola­jét. A gyá­r i fej­lesz­té­sek is foly­t a­tód­t ak az 40-es, 60-as, 70-es évek­ben, sor­rend­ben az 1200, 1300, 1500 és 1600-as mo­to­rok rep­re­zen­t ál­t ák az alap­kon­cep­ció élet­ké­pes­sé­gét. Az ere­de­t i ter­ve­zé­si pa­r a­mé­te­rek le­he­tő­sé­ge­it az 1600 köb­cen­t is hen­ge­r űr­t ar­t a­lom­mal tu­laj­don­kép­pen ki­me­r í­tet­ ték, ezért a na­g yobb, meg­bíz­ha­tóbb tel­je­sít­mény el­é ré­sé­hez át kel­lett ter­vez­ni a Typ1-et. Így jött lét­re az 1,8 és 2 li­te­res tér­fo­ga­tú Typ4, ami 1972-től a Trans­por­te­re­ket és a 411-et haj­tot­t a. A Typ4 utol­só fej­lesz­té­si sza­k a­szá­ban már a víz­h ű­ tést is ki­pró­bál­t ák, kar­bu­r á­tor he­lyett üzem­anyag be­fecs­ken­ de­zés­sel táp­lál­t ák a 2,1 li­te­res­re duz­z asz­tott, 70kW-os erő­ mű­vet. Vé­g ül a VW igaz­gat­óta­ná­csa a ne­g ye­dik ge­ne­r á­ci­ós

Trans­por­te­rek meg­szü­le­té­se­kor vég­leg ki­mond­t a az íté­le­tet a bo­xer­mo­to­rok fel­ett. Sze­ren­csé­re ko­r unk Bo­ga­r a szá­má­r a min­den adott, hogy me­net­tel­je­sít­mé­nyét a mai köz­le­ke­dés ki­hí­vá­sa­i­hoz iga­zít­ suk. Kö­r ül­be­lül 40%-os tel­je­sít­mény­nö­ve­lés még el­fo­gad­ha­tó anya­gi ke­re­tek kö­zött tart­ha­tó. A ló­e rők meg­dup­lá­z á­sa vagy az enn­é l ma­ga­sabb ré­gi­ók el­é ré­se azon­ban kö­vér bank­szám­ lát igé­nyel. Ezen a szin­ten a mo­tor csak­nem ugya­núgy néz ki, mint egy ha­g yo­má­nyos VW-bo­xer, va­ló­já­ban azon­ban szin­te sem­mi­lyen al­k at­ré­sze sem ere­de­t i már (né­ha a blokk sem), ha­nem min­den egy-egy VW-bo­xer tu­ning­r a spe­ci­a­li­z á­ló­dott cég ter­mé­ke. (Em­pi, Scat, Ge­ne Berg, CB Per­for­man­ce, Pa­ u­ter stb…) Nö­vel­jük hát mo­to­r unk tel­je­sít­mé­nyét, de mi­e ­lőtt bár­mi­ hez is kez­de­nénk, vizs­gál­t as­suk át az egész au­tót, hogy min­ den meg­fe­le­lő­e n mű­kö­dik-e. Pél­dá­ul egy komp­resszió mé­rés után könnyen ki­de­r ül­het, hogy az is­t ál­ló­ból hi­ány­zó lo­vak ho­vá szök­tek. Per­sze ek­kor már a mo­tor­olaj és ben­zin túl­fo­ gyasz­t ás is ar­r a fi­g yel­mez­tet, hogy itt az ide­je a fe­lú­jí­t ás­nak. A Bo­ga­r ak ala­csony sű­r í­té­si vi­szo­nya (7-7,5:1) mi­att a hi­de­ gin­dí­t á­si prob­lé­mák las­san-las­san kis­z­ív­ják az élet­e rőt, s csak ak­kor vesz­zük ész­re, hogy baj van, ami­kor ugyan­a zt a kis he­ gyet már csak egy vissza­k ap­cso­lás­sal tud­juk meg­mász­ni. A gyer­t yá­k at, gyer­t ya­k á­be­le­ket időn­ként cse­rél­ni kell – a meg­tett ki­lo­mé­ter­től füg­gő­e n éven­te egy­szer, a gyá­r i elő­írá­ sok­nak meg­fe­le­lő tí­pus­r a. Mi­nél na­g yobb a tel­je­sít­mény an­ nál gyak­r ab­ban kell át­néz­ni, kar­ban­t ar­t a­ni az au­tót. A ma­gas sű­r í­té­si vi­szo­nyú (9:1 fel­ett) mo­to­rok már 10 ezer ki­lo­mé­ter alatt elé­ge­t ik gyer­t yá­i­k at. Igen je­len­tős a gyúj­t á­se­losz­tó, azon be­lül is a meg­sza­k í­tó me­cha­niz­m us ál­la­po­t a. Ha az el­múlt év­ben nem néz­tük meg a gyer­t yá­k at, ak­kor jó esé­lye van, hogy a meg­sza­k í­tót már évek óta nem el­len­őriz­tük. Ha nem mű­kö­dik ren­de­sen, ak­kor a leg­jobb meg­ol­dás, ha a köz­is­mert Bosch 009 egy­ség­re cse­ rél­jük a tel­jes gyúj­t á­se­losz­tót. Ezt ki­mon­dot­t an a Bo­gár­hoz ter­vez­ték, hogy jobb le­g yen az elő­g yúj­t ás (tel­je­sen me­cha­ ni­kus, mű­kö­dé­se nem függ a vá­kum­tól), rá­adá­sul ha­csak nem ext­rém tu­ning­ról van szó, ak­kor a meg­nö­velt tel­je­sít­mé­nyű mo­to­rok­hoz is ki­t ű­nő. Az 1200-1300-as Bo­ga­r ak tu­laj­do­no­sai szá­má­r a a leg­költ­ ség­k í­mé­lőbb meg­ol­dás, ha ke­res­nek egy jó ál­la­po­tú, dup­la­le­


11

ölm­lős 1600-as erő­for­r ást. Ez jó alap le­het a to­váb­bi tu­nin­ go­lás­hoz. 200–250 ezer fo­r int plusz „zseb­pénz” be­fek­te­té­sé­vel vi­ szony­lag könnye­dén, akár 50%-os tel­je­sít­mény nö­ve­ke­dés is el­é r­he­tő. A vég­ső ár at­tól is függ, hogy na­g yobb­r a cse­rél­jük-e a kup­lung­szer­ke­ze­tet, és eh­hez át kell-e ala­k í­t a­ni az elekt­ro­ mos rend­szert 12 volt­r a, il­let­ve szük­ség van-e la­k a­to­lás­r a a mo­tor­tér­ben. Az 1500/1600-osok­k al „ha­z ár­dí­ro­zók” szá­má­r a a leg­e l­ ső meg­ol­dás­ként kí­nál­ko­zik egy jó ki­pu­fo­gó be­szer­zé­se. Elég nagy a vá­lasz­ték, de vi­g yáz­zunk, mert va­ló­di mi­nő­sé­get (meg­ fe­le­lő foj­t á­sok, el­fo­gad­ha­tó zaj­szint, könnyű fel­sze­rel­he­tő­ség) csak né­hány, gyárt­mány ad (Em­pi, Seb­r ing stb…) Az „egye­ di” ki­pu­fo­gók rossz mé­re­te­zé­sét akár a ki­pu­fo­gó szel­e pe­ink is bán­hat­ják. Szó­val az így el­é r­he­tő 5-7%-os plusz erő egész jó be­fek­te­tés­sé te­szi a kb. 30-50 ezer fo­r int el­köl­té­sét. A szí­vó ol­dal­ról meg­kö­ze­lít­ve a le­he­tő­sé­ge­ket szá­mos meg­ol­dás­sal ta­lál­ko­zunk. Köz­pon­t i, vagy prog­resszív kar­bu­ rá­tort sze­rel­he­tünk a gyá­r i he­lyé­re, vagy pre­cí­zen meg­m un­ kált szí­vó­csö­ves, iker­k ar­bu­r á­to­ros ki­a­la­k í­t ást is vá­laszt­ha­ tunk, a vé­ge­red­mé­nyek nagy­ban kü­lön­böz­nek majd egy­más­ tól. Né­me­lyik meg­ol­dás­tól újult erő­re kap majd a gép, míg más, ha­son­ló ki­a­la­k í­t ás vi­szont ki­áb­r án­dí­tó le­het. Min­den­ kép­pen ja­va­solt a sza­kem­be­res kon­zul­t á­ció, be­sze­re­lés és be­ál­lí­t ás, akár We­ber, Del­lor­to, So­lex, vagy a költ­ség­k í­mé­ lőbb Kad­ron gyárt­má­nyo­k at vá­laszt­juk. A 36 mm fel­et­t i át­ mé­rő­vel ren­del­ke­ző kar­bu­r á­to­rok már in­k ább a ko­mo­lyabb bel­ső áta­la­k í­t ás­sal, sport ve­zér­m ű­ten­gellyel sze­relt rend­sze­ rek­hez va­lók. Az így lét­re­jö­vő jobb ke­ve­rék­kép­zés­sel és ki­ sebb szí­vá­si el­le­nál­lás­sal el­é r­he­tő nö­ve­ke­dés hoz­z á­ve­tő­leg 20%-os, mely­nek anya­gi von­z a­t a 100-350 ezer fo­r int kö­r ül mo­zog. (Az ol­csóbb vál­to­z a­tot ked­ve­lők WE­B ER IDF 36, vagy 40-es kar­bi­k at az Al­fa bon­tók kör­nyé­kén ke­res­se­nek fil­ lé­re­kért, akik nem költ­sé­gér­zé­ke­nyek, meg­ve­he­t ik akár a 48as WE­B ER szet­tet újon­nan is.) A mo­torb­lokk meg­bon­t á­sa nél­kül még még két do­log­gal se­gít­het­jük iz­ma­i­nak nö­ve­ke­dé­sét. Kö­r ül­be­lül 50-60 ezer fo­ rin­tért ki­cse­rél­het­jük a sze­lep­him­bá­k at (az el­té­rő át­té­tel mi­ att ma­ga­sabb­r a emel­nek), és a sze­lep­r u­gó­k at is a ma­ga­sabb for­du­lat­szám­r a mé­re­te­zett, meg­e rő­sí­tett vál­to­z a­tú­r a. A sze­ lep­him­bák a kö­zép- és ma­gas for­du­lat­szá­mo­kon fej­t ik ki jó­té­

kony ha­t á­su­k at, az erő­sebb ru­gók vi­szont ön­ma­g uk­ban ele­ nyé­sző ja­v u­lást je­len­te­né­nek. A hiz­la­lás kö­vet­ke­ző lép­cső­fo­k án már meg kell bon­t a­ ni a mo­tort. A nagy fu­r a­tú hen­ger-du­gó szet­tek el­ső szint­ je 1641/1679 köb­cen­t i­mé­te­res­re nö­ve­li a tér­fo­ga­tot. Eh­hez még nincs szük­ség gé­pi mun­k á­r a, a meg­vá­sá­rolt szett azon­nal fel­sze­rel­he­tő (kb. 80 ezer fo­r int). Ha azon­ban a tar­tós­ság is lé­nye­ges, ak­kor fe­lejt­sük el az 1679 cm³-es op­ci­ót – a fu­r at mé­re­te csak na­g yon vé­kony hen­ger­fa­lat ered­mé­nyez. Kö­r ül­ be­lül 110 ezer fo­r in­tért jobb meg­ol­dás­nak tű­nik az 1776/1835 köb­cen­t it adó ko­vá­csolt hen­ger-du­gó kész­let. Ha ezt könnyí­ tett lend­ke­rék­kel kom­bi­nál­juk, ak­kor ke­ve­sen fog­nak majd meg a pi­ros lám­pá­nál. Így már kö­r ül­be­lül 40%-os tel­je­sít­mény nö­ve­lés­nél tar­tunk és még min­dig az ere­de­t i fő­ten­gely és ve­ zér­m ű­ten­gely van a mo­tor­ban. Ez­után azon­ban a high-tech kö­vet­ke­zik: mil­li­ós nagy­ság­ ren­d ű al­k at­rész és mun­k a­költ­ség, új, Typ1 stí­lu­sú blokk, hos�szú lö­ke­t ű ko­vá­csolt fő­ten­gellyel, nagy­szel­e pes hen­ger­fe­jek, könnyí­tett, ki­e­g yen­sú­lyo­zott haj­tó­k a­rok, du­gattyúk, szel­ epek, kü­lön­le­ges üzem­anyag- és olaj­pum­pák, gyúj­t á­si rend­ sze­rek, a sű­r í­té­si vi­szony 9:1 vagy an­nál is ma­ga­sabb. Min­de­zek fan­t asz­t i­kus vál­to­z á­so­k at hoz­hat­nak, de egy ilyen tel­jes szét- és összes­ze­re­lés rend­k í­v ü­li sza­kér­tel­met kí­ ván, mely­nek hí­ján könnyen kárt te­het ma­gá­ban a rosszul me­ gé­pí­tett mo­tor. Az alap, ki­e­g yen­sú­lyo­zott fő­ten­gellyel és haj­tó­k a­rok­k al, sport ve­zér­m ű­ten­gellyel sze­relt 1914-es egy­ség könnye­dén tel­je­sí­t i a 100 ló­e rőt. A rossz hír, hogy min­dez még Ame­r i­k á­ ban is 3000-4000 dol­lár­ba ke­r ül, at­tól füg­gő­e n, hogy mennyi­ re meg­bíz­ha­tó meg­ol­dást aka­r unk. Enn­é l to­vább men­ve a ma­x i­má­lis for­du­lat­szám 5000 fö­lé emel­ke­dik és ta­lán még egy lottó ötöst nyerő sem mo­so­lyog­na az eb­ből adó­dó költ­sé­ge­ ken. Te­hát 50%-os tel­je­sít­mény nö­ve­lést még ki­gaz­dál­kod­ha­ tunk, nincs szük­ség a blokk és a fő­ten­gely cse­ré­jé­re, és ezen a szin­ten a ha­z ai szak­e m­ber­gár­da is se­gít­sé­g ünk­re le­het. Ha vi­szont töb­bet aka­r unk, ak­kor meg­le­he­tő­sen in­go­vá­nyos ta­ laj­r a té­ved­tünk és a bank­szám­lánk sem lesz biz­ton­ság­ban. Ha er­re ve­te­me­dünk, azért gon­dol­junk ar­r a: ha a Min­den­ha­tó azt akar­t a vol­na, hogy a Bo­ga­r unk ilyen me­net­tel­je­sít­ménnyel bír­jon, ak­kor nem Bo­gárnak, ha­nem Pors­chénak hívnák.


E X TR ÁK

12

A NAR­DI KOR­MÁ­NYOK RÖ­VID TÖR­TÉ­NE­TE A kormánykerék gyár­tók­nak se sze­r i, se szá­ma, nehéz közülük választani, hogy melyik illik legjobban az autónkhoz, vagy melyik passzol leginkább a markunkba. Ezért most a ta­lán leg­pa­ ti­ná­sabb, le­gexk­lu­zí­vabb már­k á­t mutatjuk be. En­r i­co Nar­di – En­zo Fer­r a­r i sze­mélyes jó ba­r át­ja – a Fer­r a­r i teszt­pi­ló­t á­ja volt. A 40-es évek vé­gé­től kez­dett el fog­lal­koz­ni au­tó­fel­sze­re­lé­sek­kel, ki­e­gé­szí­tők­kel, és fő­ként kor­mány­ke­re­kek­kel. A gyár­t ás so­r án szem­élye­sen ter­vez­te meg min­den egyes rész­le­tét az elő­ál­lí­tott da­r a­bok­ nak. A spe­ci­á­lis anya­gok ki­vá­lasz­t á­sá­tól a kü­lön­le­ges meg­mun­k á­lá­sig min­den­re ki­ter­jedt a fi­ gyel­me, en­nek kö­szön­he­tő a NAR­DI kor­má­nyok ma­gas mi­nő­sé­ge, amely nem­csak a szép meg­ je­le­nés­ben, tar­tós­ság­ban, ha­nem a kel­le­mes ta­pin­t ás­ban és könnyű ke­zel­he­tő­ség­ben is meg­ tes­te­sül. Az 50-es 60-as évek­ben a leg­na­g yobb és leg­pa­ti­ná­sabb gyár­tók – Fer­r a­r i, Por­sche, Ja­gu­ ar, As­ton Mar­tin, Ma­se­r a­ti, Al­fa Ro­meo – sze­rel­ték fel mo­dell­je­i­ket Nar­di kor­mány­ke­re­kek­ kel. Eze­ket a kor­má­nyo­k at ma is gyárt­ják „Rep­li­ca Li­ne” so­ro­z at­ban, „An­ni 50” il­let­ve „An­ni 60” né­ven, ma­ha­gó­ni fá­ból, kéz­zel gra­ví­ro­zott kül­lők­kel, 380 mm-es át­mé­rő­vel. (Az „An­ni 60” azo­nos az egyik leg­hí­re­sebb Fer­r a­r i mo­dell, a 250 GTO ere­de­ti kor­má­nyá­val.) A „Clas­sic Li­ne” már át­mé­rő­ben és ki­vi­tel­ben is szé­le­sebb vá­lasz­té­kot kí­nál. 330 mm-től 390 mm-ig ma­ha­gó­ ni­ból il­let­ve bőr­ből, po­lí­ro­zott elo­xált alu­mí­ni­um, vagy fe­ke­té­re fes­tett, könnyí­tett kül­lők­kel.


13

SZÍNEK KAVALKÁDJA Melyik a kedvenced? A nyugodt tenger? Az őserdő zöldje vagy az achát féldrágakő vörösesbarna csíkjai? A Volkswagen leggyakrabban a természetben előforduló színektől kölcsönzött árnyalatokat a léghűtésesek időszakában. Nemcsak szépségükért és korhűségük miatt, de autónk értékének megtartásáért is érdemes eredeti színűre fényeztetni restaurált vagy felújított veteránkorú járművünket. Ha mégis más véleményen lenne valaki, akkor is rengeteg lehetőség kínálkozik számára a VW palettájáról. Íme a thesamba.com terjedelmes Typ1 listája:


JÓ TUDNI

14

KLUB INFO

Magyarországi Bogarasok Klubja Postacím: Bp. 1701 Pf. 265 - Iroda: Bp. 1084 Német u. 23. - www.kedvezmenyesbiztositas.hu www.bogarasok.hu - bogarasok@bogarasok.hu - Tel.: +3630-948-88-41 - Fax.: 061-217-2830 CIB BANK 10700543-42143202-51100005 - 1% felajánláshoz adószámunk: 19661885-1-41

KKGF – www.kedvezmenyesbiztositas.hu Veterán és hobbi Volkswagenekre, MBK klubtagsággal 2015-ben is!

Példák: VW Bogár – 4.560 Ft/év (MMB minősítéssel: 3.000 Ft/év); VW Golf GTI V – 20.880 Ft/év! BONUS fokozataidat jóváírjuk! Kortól, lakhelytől független egységesen kedvezményes árak! (A feltüntetett B1 tarifák nem tartalmazzák a baleseti adót!)

Várjuk jelentkezésedet! Tel.: +3630-948-8841, Fax: 061-217-2830 email: bogarasok@bogarasok.hu Irodánk: Bp. 1084 Német u. 23. Nyitva tartás: H-K-Sze: 8:00–16:30; Cs: 10:00–18:30; P: 8:00–12:30 (Az utolsó érdeklődőt – a zavartalan kiszolgálás érdekében – 30 perccel zárás előtt tudjuk fogadni)

E-mail: bogarasok@bogarasok.hu Tel.: 0630-948-8841. Fax: 061-217-2830

ARORSZÁGI MAGY BOGARASOK

K LU B JA

MÁRCIUS 14. BUDAPEST

5

Tawaszi Rallye 2015

BUDAPEST 2015.03.14.

www.bogarasok.hu

Tavaszi Rajzás 2015

BEETLE CITY 2015.04.11.

Nyári Rajzás 2015

BALATONALMÁDI 2015.06.12–14.

Őszi Rajzás 2015

PÉCEL

2015.09.05.

www.kedvezmenyesbiztositas.hu


15


R AJZ ÁS INFÓ

16

24. Tavas

2015.04.11. – BEETLE CIT

Tudnivalók, szabályok a rendezvénye Kedves Klubtagunk, Bogaras Barátunk! Kedves Látogatónk! Köszöntünk a Magyarországi Bogarasok Klubja évadnyitó rendezvényének honlapján! Kérjük, hogy a részvétellel kapcsolatos tájékoztatást mindenképpen olvasd el, mert a benne lévő szabályok el nem olvasás esetén is érvényesek, azok elfogadása a rendezvényre belépéssel megvalósul. Jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánunk! MBK elnöksége Program: 07:00 Kereskedők, regisztráltak, börzén résztvevők érkezése 08:00 Kapunyitás, látogatók érkezése 10:00 Megnyitó 10:05 Versenyek, bemutatók kezdete 14:00 Eredményhirdetés, díjak átadása 16:30 Programzárás Állandó program: 8:00–16:30-ig alkatrészbörze, VW járművek vására, gyerek sarok, ugrálóvár, arcfestés, lufi hajtogatás, vásárlás több, mint 90 üzletben, büfé! ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A Tavaszi Rajzás évadnyitó VW Bogaras Találkozó szervezője a Magyarországi Bogarasok Klubja. Cím: Bp. 1042 Árpád út 88. Tel.: 0630-948-8841 Fax: 061-217-2830 E-mail: bogarasok@bogarasok.hu; weblap: www.bogarasok.hu; A rendezvény alatt hívható telefonszám: 0630-948-8841 RÉSZTVEVŐ JÁRMŰVEK Minden Volkswagen típusú, veterán-, nosztalgia-, és hobbi jármű, évjáratra, hűtésre tekintet nélkül. Korlátozott számban a szervező egyedi helyszíni elbírálása alapján a parkolóhelyektől függően egyéb gyártmányú illetve típusú különleges veterán vagy nosztalgia járművek. BELÉPŐDÍJAK – BÖRZÉN RÉSZVÉTEL Részvétel MBK tagok járművei részére díjmentes. Nem tagok részére 2.000 Ft/jármű. A már belépettek számára saját jármű további díjtól mentesen árulható. A belépettek számára VW alkatrész börzén a saját járműből történő árusítás további díjtól mentesen folytatható. (Csomagtérből, utastérből, esetleg járműre kirakodva.) Kereskedők,

nagyobb mennyiséget árusítók számára – egy plusz parkolóhely erejéig 5.000 Ft – melyhez előzetes regisztráció esetén egy asztalt és két padot is biztosítunk. Ajándéktárgy, relikvia árusítása mindenképpen térítésköteles! A börzén való részvétel nem tartalmazhat arculati megjelenést. (Tábla, molinó stb kihelyezést) A kihelyezett alkatrészek nem akadályozhatják sem a gyalogos, sem a járművel történő közlekedést! FIGYELEM! A büfé, vendéglátó tevékenységet, a szervezővel történt előzetes írásbeli megállapodás alapján lehet folytatni. A szállítás céljából igénybevett nem VW gyártmányú járművekkel a rendezvény helyszínét legkésőbb 8:00 óráig el kell hagyni, és azokat az erre elkülönített parkolóba kell állítani. Regisztrálni a NEVEZÉS menüpont alatt lehet. A rendezvény területén TILOS a Premier Outlet bérlői által is árusított termékeket eladás céljából behozni: ruházati cikkek elsősorban, póló sapka stb. A rendezvényen minden kereskedelmi, reklám, marketing tevékenység, tehát szórólapozás, termékosztás, a szervező előzetes írásbeli engedélyéhez kötött! A reklám célból feliratozott, előzetesen nem bejelentett járművek belépését a szervező megtagadhatja! Ingyenesen terjeszthetők a nonprofit szervezetek klubok által szervezendő találkozók szórólapjai. Ehhez kérünk mintát leadni a szórólap osztását megelőzően! A járművekre, szélvédőre szórólapot tűzni tilos, egyrészről mert elcsúfítják a kiállított járműveket, másfelől pedig az esetleges szél miatt a szórólapok elszabadulhatnak, és felesleges szemét képződhet. Az előzetesen leadott találkozós szórólapokat a welcome csomagba betes�szük. Leadási határidő 2014.04.12. szerda 16:00 – Klub Iroda – Bp. 1084 Német u. 23. RENDSZABÁLYOK – PARKOLÁS, KÖZLEKEDÉS Kérjük kedves klubtagjainkat és látogatóinkat, hogy a rendezői utasításokat minden körülmények között tartsák be, a rendezvény sikere érdekében. A rendezvény gyalogos látogatók számára nyitott, így kérjük, ügyeljenek értéktárgyaikra, a járműveket ne hagyják nyitva, mert azokat nem tudjuk őrizni. A rendezvény területén szeszesital-árusítás is lesz, de kizárólag a gyalogos látogatók részére, erre tekintettel kérjük a járművezetőket, hogy tartózkodjanak az alkoholfogyasztástól. A rendezvény teljes területén a maximális haladási sebesség 5 km/ó. A látogatók tudomásul veszik, hogy autós rendezvény lévén a területen állandó járműmozgás lesz. Kérjük a rendezvényre kiskorú gyermekkel látogatók fokozottan ügyeljenek erre. A rendezvény teljes területén körzetében


17

szi Rajzás

TY – Premier Outlet Center

en történő részvétellel kapcsolatban a dohányzás kizárólag az erre kijelölt helyen lehetséges! A rendezvényre kutyát kizárólag pórázon és szájkosárral lehet behozni. Kivételt képez ha a gazdája ölben tartja. A területen bármilyen átalakítást, vagy állagsérelmet előidéző tevékenységet folytatni szigorúan TILOS! Pl. a burkolatot megfúrni, amennyiben kereskedői sátrat állít fel. Olajfolyás esetén a rendezvény területét haladéktalanul el kell hagyni a járművel. Gumit füstölni, szlalomozni TILOS! A rendezvény területén a maximális sebesség 5 km/ó. Parkolásnál kérjük fokozottan ügyeljetek az egy ajtónyitásnyi oldaltávolságra! Vészhelyzet esetén kérünk mindenkit, figyelje a hangosbemondó utasításait. A rendezvényre belépők a belépéssel tudomásul veszik e szabályokat. A rendező a résztvevők felelőtlen magatartásából eredő balesetekért, károkért, szabályszegésért nem vállal felelősséget, annak minden következményét a szabályszegőre hárítja! A rendezvényen annak nyilvános voltára tekintettel, fénykép, hang, és videó felvétel készülhet, melyen a résztvevő, vagy a résztvevő járműve feltűnhet. A felvétellel kapcsolatban a résztvevő jogdíjat, fellépti díjat a rendezvény szervezőjétől nem kérhet, a felvételek felhasználását nem korlátozhatja, mivel azok készítéséhez a rendezvényen való részvétellel hozzájárult. A rendezvényen készült felvételek üzleti célú felhasználása a szervező írásos engedélyéhez kötött. TÁJÉKOZTATÓ A VERSENYEKRŐL Jelmezverseny, ahol bármilyen „Bogaras” karaktert megformálhatsz! Például: • Bud Spencer-Terence Hill – Buggy • Hippi – Bogárral, Transporterrel • Maggie Peyton – Kicsi Kocsi – Herbie • Woodstock style – Transporterrel • Kovács Úr – Piros Golf III. vagy kék ’67-es Bogárral • Beatles – Abbey Road lemezborító életkép • ’70-es évek „körzeti orvos” – Bogárral Egyedi ötleteket is díjazunk! Előzetes kérésre külön parkolóhelyet biztosítunk, jelentkezés 2015.04.04., csütörtökig lehetséges a www.bogarasok.hu honlapon. A jelmezverseny győztese egy (3 nap 2 éjszaka) 2 főre szóló ****wellness hétvégét kap ajándékba! Minden jelmezest értékelünk! VW szépségverseny 10 levegős, 10 vizes díjazottal, a találkozó legszebbje a Pioneer különdíját kapja! A szervező a programváltozás jogát fenntartja! Jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánunk! MBK elnöksége


18


19


TR ANSPORTER K APCSOL ÁSI R AJZ (1971-től)

A – Akkumulátor B – Önindító C – Generátor C – Feszültségszabályzó D – Gyújtás / indító kapcsoló E – Ablaktörlő kapcsoló E – Fényszóró kapcsoló E – Irányjelző és tompított fényszóró kapcsoló (fényszóró villogtatóval) E – Vészvillogó kapcsoló E6 – Hátsó belső világítás kapcsoló

20

F F F F G G H H J J K

– Féklámpa kapcsoló – Olajnyomás kapcsoló – A jtókapcsoló, bal – Ajtókapcsoló, jobb – Üzemanyagszint jeladó – Üzemanyagmérő – Kürt félgyűrű – Kürt – Tompított fényszóró reléje – Vészvillogó reléje – Műszerfal betét

K – Reflektor figyelmeztető lámpa K – Generátor töltés figyelmeztető lámpa K – Olajnyomás figyelmeztető lámpa K4 – Parkolófény figyelmeztető lámpa K – Irányjelző figyelmeztető lámpa K – Vészvillogó figyelmeztető lámpa L – Reflektor, bal fényszóró L – Reflektor, jobb fényszóró L – Sebességmérő világítás L8 – Óra világítás


21

① ②

– Földelési pánt az akkumulátortól az alvázig – Földelési pánt a váltótól az alvázig

A narancs színű jelölések a teszt hálózat kapcsolódási pontjai, melyek a központi csatlakozó aljzathoz (T 2) vannak kötve. A narancs jelölések számozásai megfelelnek a csatlakozóaljzatban lévő végződéseknek.

L M M M M M M M M N N N

– Műszerfal fény – Parkolófény, bal – Hátsó lámpa és féklámpa, jobb – Parkolófény, jobb – Hátsó lámpa és féklámpa, bal – Irányjelző, bal első – Irányjelző, bal hátsó – Irányjelző, jobb első – Irányjelző, jobb hátsó – Gyújtó tekercs – Automata szívató – Elektromágneses megszakító

O P P P P Q Q Q Q S S T

– Gyújtáselosztó – Gyújtógyertya pipa, 1. henger – Gyújtógyertya pipa, 2. henger – Gyújtógyertya pipa, 3. henger – Gyújtógyertya pipa, 4. henger – Gyújtógyertya, 1. henger – Gyújtógyertya, 2. henger – Gyújtógyertya, 3. henger – Gyújtógyertya, 4. henger – Biztosíték doboz – Tolatólámpa biztosíték – Kábel adapter

T – Kábel csatlakozó, egyszeres T – Kábel csatlakozó, tripla T – Kábel csatlakozó (4 csatlakozós) T – Push-on csatlakozó (8-tűs) T 2 – Test csatlakozó V – Ablaktörlő motor W – Belső világítás, hátsó X – Rendszámtábla világítás Y – Óra X – Tolatólámpa, jobb Akkumulátor földelés az alvázhoz Sebességváltó földelés az alvázhoz


SZUBJEKTÍV

22

MENNYIT ÉR A BOGARAM? Szepes Gábor

ELŐFORDUL, HOGY A MEGBÍZHATÓ, RENDSZERESEN SZERVIZELT, BOGARUNK HELYETT A FRISSEN FESTETT, ÁMDE SZERÉNY MŰSZAKI ÁLLAPOTÚ BOGÁR KERÜL MEGVÉTELRE. A CÍMBÉLI KÉRDÉS GYAKRAN ELHANGZIK EGY FELÚJÍTÁS UTÁN, VÁSÁRLÁSKOR VAGY ELADÁSKOR, DE NÉHA SPONTÁN KÍVÁNCSISÁGBÓL IS. SAJNOS A VÁLASZ NEM EGYSZERŰ, FŐLEG LÁTATLANBAN NEM. Az érték meghatározásának többféle módja is lehetséges. Pl. teljes megsemmisülés esetén milyen költséggel lehetne pótolni? Lehet összeadni az eddig ráköltött forintokat. (Itt általában nagyobb összeg jelentkezik, mint amennyiért el lehet adni…) Esetleg összehasonlítás alapján. Erre valók a katalógusok, és a szakirodalom, vagy a megjelent hirdetések. „Teljesen pontos” meghatározás csak több módszer összevetéséből lehetséges. Persze a „teljesen pontos” sem véletlenül szerepel idézőjelek között. E magazin hasábjain többször említésre került az Interclassic katalógus, amely tartalmazza a leggyakrabban előforduló nosztalgikus járművek, így a Bogarak állapot szerinti érték besorolását is 1-től 5-ig. Itt viszont vannak területi megoszlások. (Kb. 20% eltérés van a különböző nyugat-európai országok között.) Vajon mi a helyzet itthon? Ha egy szóval kell válaszolni, akkor a helyzet ellentmondásos. (Lásd: VW Depo 2002/9. sz: Miért beteg a magyar autópiac?) Eszerint a hirdetésekben szereplő árak

nem jelentik feltétlenül azt, hogy olcsón rossz állapotú, drágán jó állapotú bogarat lehet venni. Az esztétikai állapot inkább meghatározó, de egyben becsapós is, mert könnyen vásárlásra inspirálja a laikust, akinek adott esetben fogalma sincs a műszaki tartalomról. Az átalakítások is sokszor csak bosszúság forrását jelentik. Ennek oka az, hogy a magas műszaki színvonalú átalakítások költségesek ezért ehelyett gyakran találnak az építők költségtakarékos, ámde igénytelen megoldást, amely persze a hirdetésből nem derül ki. (Csak egy egyszerű példával: „1303-as ültetett Bogár” vajon egy Kerscher ültető rugót takar, vagy egyszerűen kiflexeltek a rugóból néhány menetet. A könnyűfém felni is becsapós lehet, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen felniről van szó.) Általában értékemelkedést csak a korabeli stílusos, kultikus extra felszerelések jelentenek. De maradjunk csak a széria kivitelnél. Az állapotmeghatározás Nyugat-Európában szokásos rendszere feltételezi a teljes élettartam alatti szakszerű javítást, illetve amennyiben átalakítás van, az is típuson belül marad (Pl. karos irányjelző helyett villogó irányjelző felszerelése). Így a járműben csak az idő és a kilométer futás nyomai jelentkezhetnek. Erre az ú.n. típustiszta állapotra évjárat szerint fel lehetne állítani egy értékbecslést, ha éppen nem a hazai viszonyok között lennénk. Ennek oka, hogy ún. típustiszta, teljesen szakszerűen javított Bogarak száma elég alacsony. A nem szakszerűen javított, vagy az elhanyagolt műszaki állapotú (tehát értékcsökkent), de ennél jóval esztétikusabb Bogarak viszont gyakran fordulnak elő. Különbséget tenni laikus számára nehéz, így célszerű vásárlás előtt megnézetni az öreg léghűtésest. Legalább egy bogaras ismerőst célszerű megkérni, aki már átesett a „tűzkeresztségen”, de akár érdemes egy teljes átvizsgálást kérni szervizben, megkímélhetjük magunkat a kellemetlen meglepetésektől.


23

A hazai kereslet, ha egyáltalán lehet ilyenről beszélni inkább az alsóbb ártartományban jelentkezik, tehát a leendő Bogár vásárlók szeretnének teljesen jó állapotú Bogarat, amire nem kell sokat költeni. Ilyen Bogár kétféle létezik. Az egyiket valamiért nem használták, és garázsban tartották (öreg bácsi „elsőtulajos” autója). Sajnos egyre ritkábban bukkan elő ilyen példány és persze nem abban az ártartományban, ahol a vevők 90%-a mozog. A másik verzió folyamatosan, rendszeresen szervizelt Bogár, amit szintén nem szívesen adnak el a tulajok fillérekért. Sőt, ha jó, nem is igen adják el, hiszen egy jó műszaki állapotú Bogár használati értéke még ma is igen magas. Értsd: ennyi pénzért nem nagyon lehet kedvezőbb alternatívát találni, és persze ide vegyük bele a Bogártalálkozóra járás lehetőségét és a kedvezményes biztosítást is. Azért előfordul, hogy meg kell tőle válni, és akkor belekerülünk egy igen vegyes mezőnybe, ahol olykor a megbízható, rendszeresen szervizelt, bogarunk helyett a frissen eladásra festett, ámde szerény műszaki állapotú Bogár kerül megvételre. Mivel az ellentmondásosság minden fronton jelentkezik, magunknak kell kiokoskodni a megoldást, ha szeretnénk a címben feltett kérdésre válaszolni, ehhez pedig minden bizonnyal segítséget találunk a klubban, a szervizekben, és általában a bogaras közösségekben. Ez persze tűnhet agitálásnak, és talán sok rutinos bogaras számára magától értetődőnek is. De ne felejtsük el, hogy sokan nem így vannak ezzel, ezért mindennél fontosabbnak tartva az informáltságot, a cél az, hogy minél többen legyenek tisztában ezekkel a törvényszerűségekkel. Figyelem: a cikk első megjelenésének időpontja 2004. január 31., ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt egyes állításai ma már nem időszerűek, vagy tévesek. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.

Gyári- és utángyártott alkatrészek, boxermotorok javítása és teljes felújítása Merki István Nyíregyháza, Ady E. utca 26. 42/460-241, 0630-414-2335 merki@t-online.hu


24


25


INFÓ/SZERVIZEK

26

Magyarország legnagyobb hagyományokkal rendelkező online Bogaras közössége Fórum, hasznos tippek és olvasnivalók


27


SZERVIZEK /INFÓ

28

Hoffer Tuning Studio LÉG- ÉS VÍZHŰTÉSES AUTÓK SZERVIZE 40 éve a szakmában

motor, futómű, fék, tuning, teljesítmény mérés, szervizelés, Weber karburátorok beállítása, teljes körű javítás, restaurálás, OT-vizsgára felkészítés, vizsgáztatás, ingyenes vásárlás előtti állapotfelmérés -szaktanácsadás, műszaki mentés, lakatolás, fényezés, kárpitozás, alvázvédelem 1028 Budapest, Vadkörte u. 3. Tel.: 36-1-397-0930, 0620-931-3479 www.volkswagentuning.hu info@volkswagentuning.hu

Cégünk 1993 óta foglalkozik eredeti és utángyártott lég-, és vízhűtéses Volkswagen alkatrészek beszerzésével. Ha alkatrészt keres, azt nálunk biztosan megtalálja! Kérem tekintse meg a folyamatosan bővülő Webshop-unkat! Csillag Gábor: +36-70-2-333-000


29

Teljes körű karosszériajavítás, fényezés, állapotfelmérés SIKLÓ ANTAL karosszérialakatos mester 2083 Solymár, Árpád u. 6. sikloa@t-online.hu Tel.: 0630-9421-699



HALLGASS az autód szívére!

HIGGY a szemednek!

Mobil: 06 70/271-95-75 www.metabond.hu


Nindzsa

Teknős

Teknős

www.volkswagen.hu

Nindzsa 4Motion négykerék-meghajtás. Ott fejt ki nagyobb erőt, ahol szükség van rá.

Mint az élet számos területén, úgy az utazásaink során is egyensúlyra törekszünk. Ennek megtartásában segít a 4Motion. A Volkswagen szabadalmaztatott négykerék-meghajtása a másodperc törtrésze alatt reagál a környezetváltozásra és a lehető legbiztonságosabb beállítást megtalálva alkalmazkodik az útviszonyokhoz, így teremtve újra tökéletes egyensúlyt az utazásban.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.