Népautó 02

Page 1

népaut ó BOGAR AS KISOKOS

NO.­2­­

A RAJZÁS UTÁN:

BUG PARTS NYÍLT NAP!

2014.­április



3

HAND SCHUH FACH BLATT NUMMER ZWO Imádom­ a­ német­ nyelvet!­ Hogy­ miért?­ Pont­ azért,­ amiért­ mások­ nem:­ Mert­ kivételesen­ rafi­nált­ és­ bonyolult.­ Ha­ vég­ re­ megértesz­ egy­ szabályt,­ és­ bebifl­ázod­ a­ rá­ vonatkozó­ ki­ vételeket,­ akkor­ kiderül,­ hogy­ azon­ túl­ is­ vannak­ kivételes­ kivételek.­ Emlékszem,­ aspiráns­ germanisztikusként­ a­ penge­ tükörfordításokon­ derültünk,­ és­ versenyben­ ferdítettünk­ félre­ egész­ hosszú­ sztorikat.­ Na­ ja,­ akkor­ ez­ mostan­ itten:­ Kéz­Cipő­rekesz­Levél,­ vagy­ Kézi­ Cipősdoboz­ Újság,­ vagy­ Kesztyűszaklap? Bármelyik­ legyen­ is,­ jó,­ hogy­ van,­ jó,­ hogy­ sikerült­ újra­ ösz­ szehozni­–­hála­érte­támogatóinknak,­hirdetőinknek,­munka­ társainknak,­s­minden­VW­lelkes­barátunknak­és­ismeretlen­ ismerősünknek.­íme­hát­a­mi­kis­„projektzwo”­realizációnk,­ ami­reményeink­szerint­ez­évben­is­elnyeri­az­olvasók­szim­ pátiáját­stílusával,­XL­es­kesztyűméretet­meg­nem­haladó­di­ menziójával,­s­persze­tartalmával,­melyet­igyekeztünk­ezúttal­ is­ praktikussá­ s­ egyben­ élvezetessé­ mixelni.­ Vannak­ benne­ tippek­és­trükkök,­műszaki­tanácsok,­bogaras­extrák­galéri­ ája,­élménybeszámoló,­típustörténet­és­rajzástörténelem,­no­ meg­ számos­ talihirdetés­ (hogy­ hol,­ meg­ mikor),­ és­ hasznos­ reklám­(hogy­mit,­meg­honnan).­ Szeressük­ hát­ e­ minimagazint,­ tegyük­ az­ előző­ mellé,­ de­ ne­ ám­a­cipősdobozba!­Legyen­inkább­velünk­minden­utunkon,­ hogy­ a­ gyakori­ kényszervárakozások­ alkalmával­ hasznosan­ üssük­el­vele­azt­a­nem­kevés­percet,­míg­kedvesünknek­sike­ rül­fájdalmas­búcsút­vennie­a­cipőbolttól.­

Keresd az újságárusoknál vagy lájkold előfi zetéssel!

KULT. WAGEN. MAGAZIN.

élvezetes­ rajzást,­ kellemes­ autózást­ és­ könnyűlelkű­ cipővá­ sárlást­mindannyiunknak!!

tARtALOm A JÁRÓMŰ ………………………………………… 4–7. MI A HÉZAG? ……………………………………… 8–9. TIPP ……………………………………………… 10–11. EXTRÁK ………………………………………… 12–13. 23. TAVASZI RAJZÁS ………………………………16–17.

2014. JÚLIUS 5. B ÁTO N Y T E R E N Y E

KASTÉLYKERT

Gyürky-Solymosy kastély (Salgótarjántól 5 km-re)

FA NTÁ STI C O !

LABDARÚGÁS AUTÓKK AL

SEGÉDLET …………………………………………… 20.

A világbajnokság mellett nálunk is pörög a labda! Ingyenes gyermek programok, lovaglás, vásár

SZUBJEKTÍV …………………………………… 22–23.

A TOMBOL A FŐDÍJA EGY VW!

INFÓ ………………………………………………… 24. SZERVIZEK ……………………………………… 28–29.

To v á b b i i n f ó k h a m a r o s a n a V W D e p o magazinban és a vwdepo.hu honlapon Léghűtéseseknek 50% kedvezmény

Kiadja a Wendellpress Bt.  Felelős kiadó: Vendel Lajos  3104 Salgótarján, Csokonai út 210. Tel.: 0632-441-603  Megjelenik 1000 példányban  ISSN: 2064-0048  Szerkeszti: a szerkesztő bizottság  Nyomda: Printmedia Com Kft.  Szerzők: Enyedi Zsolt, Georg Otto, Molnár Rita, Szepes Gábor, Vendel Attila


A JÁRÓMŰ

4

Veterán Gyakran még a ma­gu­kat sza­ka­va­ tott­nak, benn­fen­ tes­nek tar­tók sem tud­ják min­dig pon­ to­san de­fi­ni­ál­ni a ve­te­rá­na­u­tó fo­gal­ mát. Nézzük csak, hogy is van ez?

Oly­kor még a szak­ha­tó­sá­gok is ko­moly fel­ adat előtt áll­nak. Van olyan ön­kor­mány­z at, ahol har­minc év fel­ett au­to­ma­t i­ku­san súly­adó men­ tes­sé­get él­vez­nek a jár­m ű­vek, van ahol ve­te­ rán­vizs­gát iga­zo­ló pap­írt kér­nek. Ez alatt a Ma­ gyar Au­tó­k lub ál­t al ko­r áb­ban ki­ál­lí­tott ve­te­r án jár­m ű iga­zol­vány ér­ten­dő. A ko­r áb­bi mi­nő­sí­tés más­r a nem is na­g yon volt hasz­nál­ha­tó, emi­att a ve­te­r án jár­m ű­vek csak tö­re­dé­ke, né­hány száz vá­gott ne­k i a Bol­di­z sár ut­cai vizs­ga­sor meg­hó­ dí­t á­sá­nak. A ve­te­r án­v izs­ga – hív­juk in­k ább a to­váb­bi­ ak­ban a mú­ze­á­lis jel­le­g ű jár­m ű­vek mi­nő­sí­té­sé­ nek – meg­re­for­má­lá­sa te­hát több szem­pont­ból idő­sze­r ű volt. A kez­de­mé­nye­zés a Ma­g yar Ve­ te­r á­na­u­tós és Mo­to­ros Szö­vet­ség­től in­dult és a mun­k á­ba be­k ap­cso­ló­dott a Köz­le­ke­dé­si Mi­nisz­ té­r i­um, mint fő ko­or­di­ná­tor, to­váb­bá a Köz­le­ ke­dé­si Mú­ze­um, a Köz­le­ke­dé­si Fel­ügye­let, és a Ma­g yar Au­tó­k lub is. 2003.01.01-től Eu­ró­pá­ban egye­dü­lál­ló mó­don tör­vény és mi­nisz­te­r i ren­de­ let egy­üt­te­sen sza­bá­lyoz­z a a mi­nő­sí­tés rend­jét. A jár­m ű­vet csak a tu­laj­do­no­sa szem­é lye­sen vi­he­t i el a mi­nő­sí­tés­re. A 30 éves ál­t a­lá­nos kor­ ha­t ár vál­to­z at­lan ma­r adt. A ka­te­gó­r i­ák, ame­lyek im­már meg­fe­le­nek a FI­VA (Nem­zet­kö­zi Ve­te­r án­jár­m ű­ves Szö­vet­ség, Fe­de­r a­t i­on In­ter­na­t i­o­na­le des Ve­hi­cu­les An­ci­ ens) elő­írá­sa­i­nak, már vál­toz­t ak a ko­r áb­bi­ak­hoz

ké­pest. A ha­z ai Bo­ga­r ak a nosz­t al­gia I. II. III. ka­ te­gó­r i­á­ba tar­toz­nak. A mű­sza­k i do­ku­men­t á­ci­ót to­vább­r a is a tu­laj­do­nos­nak cél­sze­r ű biz­to­sí­t a­ni. A mi­nő­sí­tést és a vizs­gá­la­tot a Mú­ze­á­lis Mi­nő­sí­tő Bi­zott­ság – amely­ben a fen­t i négy tes­tü­let mind­ egyi­ke kép­vi­sel­te­t i ma­gát – vég­zi el or­szá­go­san, a Ma­g yar Au­tó­k lub ál­lo­má­sa­in. Új­don­ság, hogy a for­ga­lom­ba he­lye­zés­hez il­let­ve a mű­sza­k i vizs­ ga ér­vé­nye­sí­té­sé­hez a gyár­t ás­ko­r i mű­sza­k i fel­té­ te­le­ket kell tel­je­sí­te­ni. Ez egy lé­nye­ges könnyí­ tést je­lent, fő­leg az 1960 előtt gyár­tott Bo­ga­r ak ese­té­ben, hi­szen ezek­nél a kor­h ű vi­lá­gí­tó és jel­ ző­be­ren­de­zé­sek egyéb­ként nem fe­lel­nek meg a mai kri­té­r i­u­mok­nak.

Mu­ze­á­lis ­ ka­te­gó­ri­ák ­ a FI­VA sze­rint: A – 1905 B 1905 – 1919 C 1919 – 1931 D 1931 – 1946 E 1946 – 1961 F 1961 – 1971 G 1971 –

an­t ik ve­t e­r án klasszi­k us I. klasszi­k us II. nosz­t al­g ia I. nosz­t al­g ia II. nosz­t al­g ia III.


5

Az első Bogár Magyarországon – A KDF Wagen egyik prototípusa 1938-ban járt Budai Várban … a hivatalos osztályozás szerint még ez is csak „Klasszikus I.”, de nem „Veterán”


6

Né­hány pél­da a gyak­rab­ban elő­for­du­ló el­fo­ga­dott és nem el­fo­ga­dott át­ala­kí­tások­ra, ki­ala­kí­tá­sok­ra a bo­gár ese­té­ben Mi­v el a FI­VA is meg­e n­g e­d i az ugyan­a zon mo­d ell, vagy tí­p us da­r ab­ja­i­b ól össze­é ­p í­t ett jár­m ű­v et, így pél­d á­u l mi­n ő­s ít­h e­t ő a mo­t or­c se­r élt Bo­g ár is, amennyi­b en a mo­t or tí­p us­a zo­n os, vagy ha nem az, ak­k or ugya­n ab­ ból a gyár­t á­s i pe­r i­o ­d us­b ól szár­m a­z ik. (Te­h át 1970-es Bo­g ár le­h et 1.2-es, 1.3-as és 1.5-ös mo­t or­r al is. De nem le­h et pl. Su­b a­r u mo­t or­r al) Me­g en­g e­d ett pél­d á­u l a 6V ról 12V-ra áta­la­k í­t ás. Itt csak annyi a fel­t é­t el, hogy ha di­n a­m ós volt, ak­k or di­ na­m ós is ma­r ad­jon. A ke­r ék­t ár­c sák és kor­m ány­ke­r e­ kek ese­t é­b en egy­é r­t el­m ű­e n el­f o­g ad­h a­t ó­a k a VW LO­ GO-t tar­t al­m a­zó al­k at­r é­s zek. A ke­r ék­t ár­c sa szé­les­s é­ ge a gyár­t ó ál­t al el­f o­g a­d ott „sport” mé­r et 5.5 x 15 coll. Csak az ere­d e­t i lyuk­k ör al­k al­m az­h a­t ó. (1967-ig 5/205 1968-tól 4/130) Pe­r es, ala­c sony pro­f i­lú gu­m ik ke­r ü­len­d ők.

Kri­t i­k us pont a szín. Mind a fé­n ye­zés, mind a kár­ pit te­k in­t e­t é­b en a kor­h ű ár­n ya­la­t o­k at kell al­k al­m az­n i. Ez nem fel­t ét­le­n ül je­lent 100%-os szín­a zo­n os­s á­g ot, de azt igen, hogy a jár­m ű „bel­s ő és kül­s ő meg­je­le­n é­ sé­n ek iga­zod­n ia kell az adott pe­r i­o ­d us­r a jel­lem­z ők­ höz”. A FI­VA ál­t al is el­is­m ert ka­t e­g ó­r ia a „gyár­t á­s i pe­ ri­ó ­d os­b an mó­d o­s í­t ott”. Eb­b e akár egy tu­n in­g olt mo­t or is be­le­f ér, amennyi­b en do­k u­m en­t ál­h a­t ó, hogy az adott kon­f i­g u­r á­c ió már 30 éve is lé­t e­zett. (Eset­leg a ke­r es­ke­d ő sze­r el­t e át még az új­ként el­a dás előtt. Ide tar­t oz­n ak pl. az EM­P I stí­lu­s ú Bo­g a­r ak)

Az emisszi­ós ér­té­kek nem je­len­te­nek prob­lé­mát, azo­ kat egy köz­e pes ál­la­po­tú sok­szá­zez­ret fu­tott Bogár mo­tor is (oly­kor azért né­mi be­sza­bá­lyo­z ás után) könnye­dén tel­je­sí­t i. A ré­szek vizs­gá­la­t a­kor a szá­z a­lék­pon­tok át­la­gá­nak leg­alább 75%-nak kell len­nie. Ki­vé­telt ké­pez­nek az egye­di azo­no­sí­tók (al­váz­szám, mo­tor­szám) ahol nem le­het 100 pont­nál ke­ve­ sebb a si­ke­res mi­nő­sí­tés meg­szer­zé­sé­hez. Utób­bi­r a fel­te­he­ tő­e n azért van szük­ség, mert a mi­nő­sí­tés he­lyet­te­sí­t i az ere­ de­t i­ség­v izs­gá­la­tot, il­let­ve men­te­sít aló­la, de ha­son­ló­an ah­hoz, min­den tu­laj­do­nos­vál­t ás­kor új­r a el kell vé­gez­tet­ni. (Kül­föld­ ről be­ho­zott jár­m ű­vek ese­té­ben csak elő­mi­nő­sí­tés kér­e he­tő, itt vi­szont nem ki­z á­ró ok a le­rom­lott ál­la­pot, hi­szen a mi­nő­sí­ tés cél­ja el­ső­sor­ban a vám­ke­ze­lés en­ged­é lye­zé­se.) Új­don­ság még a mi­nő­sí­tés­sel együtt ki­a­dott re­giszt­r á­ci­ós fém­t áb­la, amit a jár­m ű­re kell fel­e rő­sí­te­ni, vé­dett, jól lát­ha­tó hely­re. Mi­vel a mi­nő­sí­tés ön­ma­gá­ban to­vább­r a sem je­lent mű­sza­k i ér­vé­nyes­sé­get, vi­szont így az el­lent­mon­dás fel­ol­dó­ dik a kor­h ű és a ha­t á­lyos ren­de­le­tek­nek meg­fe­le­lő ki­ala­k í­t á­ sok kö­zött. A men­te­sí­té­sek mel­lett a Fel­ügye­let kor­lá­to­z á­so­ kat is elő­ír­hat, ma­xi­má­lis se­bes­sé­get (pl. 80 vagy 40 km/ó), vagy ki­z ár­hat­ja az éj­sza­k ai köz­le­ke­dést. Pá­nik­r a sem­mi ok, ezek zöm­mel csak a „fa­ke­re­k ű”, „tus­kó­fé­kes”, kar­bid­lám­pás an­t ik ka­te­gó­r i­át érin­t ik, nem a Boga­r a­k at. A mi­nő­sí­tet­tek­nek egyéb meg­kü­lön­böz­te­tett bá­nás­mód is jár. Az OT (old­t i­mer) rend­szám. Ezt min­den olyan si­ke­re­ sen mi­nő­sí­tett jár­m ű meg­k ap­hat­ja, amely a for­ga­lom­ban va­ló

rész­vé­tel­hez men­te­sí­tést, vagy kor­lá­to­z ást ka­pott. Egy ide­ig rém­hír­ként ter­jedt, hogy az OT rend­szám­mal, sőt a „ve­te­ rán­v izs­gá­val” nem le­het köz­le­ked­ni, csak ta­lál­ko­zó­r a és csak hét­vé­gén. Ez nem így van, a kor­lá­to­z ás csak va­la­mely mű­sza­k i jel­lem­ző­vel le­het össze­f üg­gés­ben. Nem hasz­nál­ha­tó vi­szont a ve­te­r án­jár­m ű pro­fit­szer­ző te­ vé­keny­ség­re. Az vi­lá­gos, hogy nem ta­xi, és nem bér­au­tó. De a ve­te­r á­no­so­k at erő­sen gon­dol­ko­dó­ba ej­tet­te, hogy va­jon a rek­lám­fil­me­zés, a já­ték­fil­men sze­rep­lés, vagy a költ­ség­té­r í­té­ sen túl­me­nő té­r í­té­ses ki­ál­lí­t á­son sze­rep­lés va­jon eb­be a ka­te­ gó­r i­á­ba tar­to­zik-e. Ugyan­is ha igen, ak­kor nem csak a FI­VAsza­bály­z a­tot sért­jük meg, de egy adó­jog­sza­bályt is. Hi­szen a gép­jár­m ű adó­men­tes­ség-ked­vez­mény az adó­tör­vény­ből és a FI­VA sza­bály­z at­ból kö­vet­ke­zik. Mi­vel a do­log ál­t a­lá­ban ese­ ti, ezért nem so­rol­ha­tó eb­be a pro­fit­szer­ző ka­te­go­r i­á­ba, így nem sér­t i az adó­men­tes­ség­re vo­nat­ko­zó sza­bá­lyo­k at. A mű­ sza­k i vizs­ga ugya­núgy 2 évig ér­vé­nyes. Ve­te­r án mi­nő­sí­tés for­ gal­mi rend­szám­mal ren­del­ke­ző jár­m ű­vek ese­té­ben 5, a nem for­ga­lom­ban lé­vők­nél 10 év. A hosz­szab­bí­t ás­nál nem kell a tel­jes vizs­gá­la­tot el­vé­gez­ni, ha­nem csu­pán egy össze­ha­son­lí­ tást. Mi­vel a jár­m ű­ről di­gi­t á­lis fo­tók ké­szül­nek min­den irány­ ból, vél­he­tő­e n ez al­k al­mas lesz az össze­ha­son­lí­t ás­r a.


7

Ál­la­pot meg­ha­tá­ro­zá­sok: 1. ál­la­p ot: Ki­fo­g ás­t a­lan ál­la­p ot mű­s za­k i és op­t i­k ai vo­n at­ko­ zás­b an. A csúcs­k a­t e­g ó­r ia jár­m ű­v ei.

2. ál­la­p ot: Jó ál­la­p ot, vagy rit­k a res­t a­u ­r á­lat­lan ere­d e­t i ál­la­ pot, vagy szak­s ze­r ű­e n res­t a­u ­r ál­v a. Mű­s za­k i­lag ki­fo­g ás­t a­lan, eny­h e hasz­n á­la­t i nyo­m ok­k al.

3. ál­la­p ot:

Ápolt, me­n et­k ész hasz­n ált ál­la­p o­t ú jár­m ű­v ek,

na­g yobb op­t i­k ai és mű­s za­k i hi­b ák nél­k ül.

4. ál­la­p ot:

Lát­h a­t ó hasz­n á­la­t i nyo­m ok, de me­n et­k ész jár­m ű.

Mű­s za­k i és op­t i­k ai hi­b ák rej­t ett hi­b ák koc­k á­z a­t á­v al. A mű­s za­k i vizs­g a le­t é­t e­lé­h ez azon­n a­li be­a ­v at­k o­z ás kell.

5. ál­la­p ot:

Hi­á ­n yos, nem me­n et­k ész ál­la­p ot. Na­g yobb res­t a­

u­r á­lá­s i mun­k a, eset­leg min­d en­r e ki­t er­je­d ő ja­v í­t ás szük­s é­g es. A „Tá­jé­k oz­t a­t ó a mu­z e­á ­lis jár­m ű­v ek mi­n ő­s í­t é­s é­h ez” c. ki­a d­v ány a Ma­g yar Au­t ó­k lub iro­d á­i­b an és a MA­VAMSZ-nál be­s ze­r ez­h e­t ők.

Emisszi­ós ér­té­kek­ a ren­de­let sze­rint: (ki­vo­nat) Gyár­t á­s i pe­r i­ó ­d us: CO% alap­j á­r a­t on: CH ppm­ alap­j á­r a­t on­ és for­d u­l a­t on: 1969.06.30-ig 6.0% – 1969.07.01-től 1986.12.31-ig 4.5% 1000 1987.01.01-től 1989.12.31-ig 3.5% 1000 1990.01.01-től 2.5% 600

Vizs­gált ré­szek­ sze­mély­ko­csi­nál: • ok­m á­n yok • fel­é pít­m ény • vi­lá­g í­t ó és jel­z ő­b e­r en­d e­z é­s ek • erőát­v i­t el • len­g és­c sil­la­p í­t ás • ru­g ó­z ás • el­s ő fu­t ó­m ű • hát­s ó fu­t ó­m ű • ki­p u­fo­g ó rend­s zer • al­v áz • kor­m ány­b e­r en­d e­z és • gu­m i­a b­r oncs • mo­t or • fék­r end­s zer • egye­d i azo­n o­s í­t ók

Mi­nő­sí­tés ­ szá­ze­lék­pon­tok sze­rint:

Ki­t ű­n ő

100

Na­g yon jó

85–99

75–84

Ki­e lé­g í­t ő

50 –74

Nem ki­e lé­g í­t ő

0 –50

Mú­ze­á­lis mi­nősí­té­sek hely­szí­nei, Ma­g yar Au­tó­k lub ál­lo­má­sok: 1112 Budapest, Budaörsi út 138. Tel.: 06-1/310-2963 1043 Budapest, Berda J. u. 15. Tel.: 06-20/288-6818 3531 Miskolc, Győri kapu 32. Tel.: 06-46/412-854 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 112. Tel.: 06-62/474-874 8200 Veszprém, Aradi vértanúk u. 1. Tel.: 06-88/581-161 8900 Zalaegerszeg, Alsóerdei u. 3/a. Tel.: 06-92/550-196 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 155. Tel.: 06-42/409-319 9400 Sopron, Lackner K. u. 60. Tel.: 06-99/510-735 7400 Kaposvár, Dombóvári u. 6. Tel.: 06-82/319-232 3300 Eger, Kistályai u. 6. Tel.: 06-36/414-328 7630 Pécs, Hengermalom u. 3. Tel.: 06-72/312-738


MI A HÉ Z AG ?

8

Gyújtásállítás

A motort a felső ékszíjtárcsán keresztül egy csőkulccsal forgatjuk a kívánt pozícióba

A léghűtéses VW motoroknál nagyon fontos a helyes gyújtásbeállítás. A pontos gyújtású motor nemcsak simábban jár, de az élettartama is hosszabb lesz. Az optimális gyújtás-időzítés beállítás feltéte­ lezi, hogy a gyújtásban résztvevő elemek egytől egyig jól működnek. Tehát a gyújtótrafó képes az akkumulátor 12 voltjából kb. 20 ezer voltos feszültség előállítására, a megszakító nem ko­ pott, érintkező felületeinek nyitási hézaga 0,4 mm (10 ezer kilométerenként érdemes ellen­ őrizni), a kondenzátor kifogástalan, az elosztó­ fedél belseje tiszta, nem repedt a bakelit, érint­ kezői és a rotor nem kopottak, a gyújtókábelek nincsenek elöregedve, a gyertyapipák megfele­ lően csatlakoznak a gyertyákhoz, és természe­ tesen maguk a gyertyák is jó állapotban kell, hogy legyenek, elektródáik hézaga 0,5-0,7 mm. A gyújtás időzítését a gyújtáselosztó-házának a forgattyús tengelyéhez képest beállított pozí­ ciója határozza meg. Ez a tengely kapcsolatban van a vezérműtengellyel, és azokat a gyulladási pontokat határozza meg, melyek az egyes hen­ gerekben kiváltják a szikrát. A gyújtáselosztóház forgatásával tudjuk változtatni azt az idő­ pontot, amikor a dugattyú löket során szikra képződik. Az előgyújtás beállításával elérhető, hogy a szikra még az előtt megjelenjen, hogy az égéstér a legkisebb térfogatát elérné, tehát még a felső holtpont előtt. Így amikor a dugattyú a felső holtpontjára ér, már elindult a robbanási folyamat, s annak teljes energiáját kihasználja a felső holtpontot éppen elhagyó dugattyú. Az előgyújtás állítás addig hasznos, amíg az üzemanyag-levegő keverék égése minél telje­ sebb. Egy ponton túl azonban problémák me­ rülhetnek fel, a keverék hamarabb meggyullad, a hengerben véletlenszerű robbanások jönnek létre, a motor túlme­ legedhet, ergo jobban kopik.

A munka menete Először forgassuk a motort a dinamó ékszíj-tárcsájával az óramutató járásával megegyezően úgy, hogy az 1-es henger a felső holtponton le­

gyen, vagyis addig, amíg az ékszíjtárcsán látható bemarás a motorblokk osztósíkjával egybeesik és az elosztópipa az elosztóházon levő jelre mu­ tat. Ha az ékszíjtárcsán két bemarás van, akkor a jobboldalit állítsuk a blokk osztósíkjához, ha három, akkor a középsőt. Ezután vegyük le az elosztó fedelet. A rotor fém részének az elosztó ház szélén lévő vékony vonal/jel felé kellene néznie. Azért írjuk, hogy „kellene”, mert valójában ez attól függ, hogy az elosztó hajtó fogaskereke megfelelően lett-e beszerelve. (Ennek mikéntjéről egy másik mű­ szaki leírásra volna szükség.) Alapvetően valami hasonló elrendezést kel­ lene kapnunk (1. ábra): Az is előfordulhat, hogy miután rendben be­ állítottuk az ékszíjtárcsán lévő jelet a blokk el­ osztó síkjához, az elosztó fedelet levéve azzal szembesülünk, hogy a rotor éppen 180 fokkal ellenkező irányba mutat, ahhoz képest, mint ahogy kellene állnia. Nem kell megijedni! Bár az 1-es henger éppen nincs gyújtási pozícióban, de a 3-as igen! Egyszerűen forgassuk át a mo­ tort úgy, hogy az ékszíjtárcsa egy teljes fordu­ latot tegyen, tehát 360 fokkal, így a rotor pont a megfelelő irányba fog kerülni. Ne felejtsük el újra beállítani az ékszíjtárcsán lévő bemarást a motorblokk osztósíkjához. Most ismét ellenőrizzük, hogy a rotor az el­ osztó ház szélén lévő vékony vonalra mutat-e vagy sem. Pontosan a rotor kar középső ré­ szének kell a vonalra mutatnia. Ha nem így van (például azért, mert kiszereltük vagy cseréltük a gyújtáselosztót), akkor meg kell lazítani a 10 mm-es anyacsavart, ami az elosztót rögzíti, majd az elosztó házat kézzel a megfelelő állásba forgatni (lásd a fotón). Tulajdonképpen ez a sta­ tikus gyújtási időpont, ami gyári motoroknál Előgyújtási 7 fok. adatok Ezután húzzuk meg a 10-es csavart, hogy 25 LE 10’ az elosztó rögzüljön 30 LE 7,5’ és tegyük vissza az el­ 34 LE 7,5’ osztó fedelet. 34 LE 0’ Ezzel a statikus be­ 40 LE 7,5’ ál­lítással biztos, hogy 44 LE 7,5’ működni fog a moto­ (Egyes típusoknál runk, azonban szük­ még azonos motor­ ségessé válhat a gyúj­ kód esetén is lehet tás stroboszkópos fi­ eltérő alapelőgyúj­ nomhangolása. tás!) A mo­to­rok gyá­


9

Az alsó ékszíjtárcsán lévő bemarás a blokk osztósíkjával egy vonalban legyen

A rotor az elosztóház szélén lévő vékony vonalra mutasson

ri be­ál­lí­t á­sér­té­ke a nem el­hasz­ná­ló­dott és nem mó­do­sí­tott ki­vi­tel­re vo­nat­ko­zik. (Lásd a táblá­ zatot!) Ha a mo­tort áta­la­k í­tot­t ák, ak­kor ezek az értékek nem le­hetnek mér­va­dók. Ilyen­kor ta­pasz­t a­la­t i ér­té­ket kell fi­g ye­lem­be ven­ni, s a gyújtást a következő mód­on, be­me­le­gí­tett mo­ tor­nál beállítani: Körülbelül 3000-es for­du­lat­szá­mot tart­va a fel­la­zí­tott gyújtásel­osz­tót ad­dig for­gat­juk óva­ to­san, míg azo­nos gáz­nál a le­he­tő leg­ma­ga­sabb for­du­lat­szá­mot ér­jük el. Itt meg­húz­zuk a tízes rög­zí­tő­csa­vart és ké­szen is va­g yunk. Bár így elő­for­dul­hat – pl. egy vesz­te­sé­ges mo­tor­nál, vagy egy rossz osz­tó­fej­nél –, hogy ez­ zel az el­já­r ás­sal az ala­pe­lő­g yúj­t ás BTDC 10’ fö­ lé ke­r ül, ami már ká­ros a mo­tor­r a. Az elő­g yúj­ tás­nál két, el­v i­leg kü­lön­bö­ző mó­don mű­kö­dik a rend­szer. Ala­pe­lő­g yúj­t ás: alap­já­r a­ton, le­kö­tött vá­kum­ cső­nél be­ál­lí­tott ér­ték. (–5’-tól +10’-ig) For­du­la­t i elő­g yúj­t ás: ér­té­ke az osz­tó­fej kar­ ak­te­r isz­t i­k á­já­tól függ. Be­ál­lí­t a­ni csak az ala­ pe­lő­g yúj­t ást le­het. Elő­for­dul, hogy egy lyu­k as vá­kum­dob­nál, le­r a­gadt röp­súly­nál az ala­pe­lő­ gyúj­t ást 25’-ra ál­lít­va kö­ze­pes mo­tor­for­du­lat­nál lesz op­t i­má­lis a gyúj­t á­s, míg a fel­ső tar­to­mány­ ban ke­vés, al­só tar­to­mány­ban pe­dig na­g yon sok lesz az elő­g yúj­t ás. Te­hát a do­log meglehetősen össze­tet­t .

Ha nem így van, lazítsuk meg a 10-es csavart és forgassuk az elosztót a megfelelő helyre

An­nál is in­k ább, mert a me­cha­ni­kus, meg­ sza­k í­tós gyúj­t ás­nál fon­tos a meg­sza­k í­tó­k a­la­pács hé­z a­ga is. Ezt pe­dig csak mér­ni le­het mű­kö­dő mo­tor­nál. Egy­sze­r ű mo­tor­tesz­ter mű­szer­rel mér­jük a zá­r ás­szö­get, ami össze­f üg­gés­ben van a meg­sza­k í­tó­hé­z ag­gal. Ér­té­ke 44’–50’ Be­ál­lí­t ás­ kor in­k ább az al­só ér­ték­hez kell tar­t a­ni, mi­vel a ko­pás­sal a zá­r ásszög nő. (Pont for­dít­va, mint a meg­sza­k í­tó­hé­z ag, ami a ko­pás­sal csök­ken.) Prob­lé­ma le­het még a gyúj­t ás­sal, hogy egyéb al­k at­ré­szek meg­hi­bá­so­dá­sa is be­fo­lyá­sol­hat­ ja azt. Így eze­ket is min­den eset­ben el­len­őriz­ni kell. Osz­ tó­fe­dél, el­osz­tó­- pi­pa, kon­ den­z á­tor, ká­be­lek, gyer­t yák, a ten­gely ko­pott­sá­ga, alap­lap ló­gá­sa, stb. A meg­sza­k í­tó­hé­z ag gyor­ san vál­toz­hat, ha pél­dá­ul be­ég a meg­sza­k í­tó, vagy a ka­la­pács­ ról, il­let­ve az ül­lő­ről le­vá­lik az érint­ke­ző­po­gá­csa. A ko­ro­sabb mo­to­rok a hi­ bák, tü­ne­te­g yüt­te­sek szé­les ská­lá­ját pro­du­k ál­hat­ják. Így ha va­la­k i­nek ked­ve tá­mad ott­ hon gyúj­t ást ál­lí­t a­ni, és még­is el­akad a mun­k á­ban, for­dul­jon szak­szer­v iz­hez!

…és forgassuk az elosztót a megfelelő helyre


TIPP

10

Vigyázz, ha csúszik! Ha a kuplung csúszik, nem válik le rendesen a szerkezetről, itt az ideje a tárcsa cseréjének. A művelethez elsőként ki kell venni a motort, hogy a kopott tárcsához hozzáfér­ jünk. A kuplungtárcsa cseréjéhez szükséges szerszámok: egy racsnis kulcs 13-as fejjel, egy lendkerékzár és egy központosító rúd (egy régebbi elvágott hajtótengely is hasz­ nálható helyette). A szétszedés előtt ne felejtsük el a lendkereket és a kuplungszer­ kezetet összejelölni, mert így az összera­ kásnál biztosan minden az eredeti helyére kerül. Első lépésben a lendkereket kell kitá­ masztanunk. Segítségünkre lehet a keres­ kedelemben kapható lendkerékzár, de a kreatív bütykölők maguk is legyárthatják ezt az egyszerű, ám nagyszerű szerszámot. A hatdarab csavart 13-as kulcs segítségével lazíthatjuk fel. Vegyük ki a csavarokat, majd a nyomólapot és a tárcsát távolítsuk el. Tisztítsuk meg majd ellenőrizzük a kuplung­ szerkezet kötéseit. Ha mindent rendben

találtunk, 80-as csiszolóvászonnal csiszol­ juk meg a kuplungszerkezet nyomólapját és a lendítőkereket. Végezetül féktisztító folyadékkal zsírtalanítsuk mind a két felü­ letet. Helyezzük be az új kupplungtárcsát a lendkerék házába, majd rakjuk vissza a szerkezetet és enyhén húzzuk meg a csava­ rokat. Ha a központosítót betolva mindkét tányért fixáltuk, meghúzhatjuk a csavarokat 25 Nm-rel. Vegyük le a lendítőkerék bilin­ csét, és állítsuk be a kuplung holtjátékát. Már csak a motort kell visszaraknunk és indulhatunk is. Ha a motor ki- és visszasze­ relését még nem ismered, sorozatunkban hamarosan erre is fényt derítünk. Figyelem: A cikk nem maradéktalan műszaki leírás, csupán segítséget ad az építéshez! A közölt adatok pontosságáért, az esetleg bekövetkező károkért, valamint a műszaki felügyelet ellenőrzése alkalmával fellelt rendellenességekért semmilyen felelősséget nem vállalunk!! Az átépítést minden esetben bízzák garanciát adó szakműhelyre!


11

1. Rögzítsük a lend­ kerék-zárat, hogy segítségével könnyen fellazíthassuk… 2. …a kuplungszer­ kezetet tartó hat da­ rab csavart

3. A kuplungszerke­ zet és a kopott kup­ lungtárcsa eltávolítá­ sa után… 4. …nyolcvanas csiszolóvászonnal gyengén átdörzsöljük a lendkereket, hogy eltávolítsuk a szen�­ nyeződéseket 5. Ezután féktisztító folyadékkal és egy ronggyal töröljük át a megcsiszolt felületet 6. A nyomólapot ha­ sonlóképpen tisztít­ suk és zsírtalanítsuk, és következhet az új tárcsa… 7. …lendkerékbe va­ ló helyezése. Utána a kuplungszerkezetet… 8. …tartó csavaro­ kat gyengén húzzuk meg

9. A központosító rúd segítségével ál­ lítsuk tengelyvonalba mindkét tányért… 10. …csak ezután húzzuk le a szerkezet rögzítő csavarjait 25 Nm erősséggel


E X TR ÁK

Perec gazdagon

12

1

2

Ezerkilencszázötvenkettőben­ még­ igencsak­ érezhető­ volt­ a­ háború­ utáni­ gazdasági­ helyzet,­ bár­ a­ fellendülés­ feltar­ tóztathatatlannak­ bizonyult.­ Ekkoriban­ jobbára­ szerényebb­ felszereltségű­Volkswagenekre­akadt­nagyobb­kereslet,­ezért­ is­ritka,­ha­ebből­a­korszakból­egy­De­Luxe­ra­akadunk,­rá­ adásul­ egy­ olyanra,­ amelynek­ tulajdonosa­ szinte­ minden­ fellelhető­ korabeli­ extrával­ csinosította­ járművét.­ Nézzük,­ milyen­kuriózumok­kerültek­fel­­és­bele­ebbe­az­öreg­perec­ ablakosba. ­1.­­érdekes­módon­a­Mercedes­kormány­a­VW­gyártól­ren­ delhető­extra­felszereltség­része­volt. ­2.­­Szintén­különlegesség­a­benzincsap­karja,­melyet­a­kénye­ lem­kedvéért­meghosszabbítottak ­3.­­Komax­Sperrwolf:­így­hívták­a­sebességváltót­és­a­kézifék­ kart­fi­xáló,­kulccsal­zárható­korabeli­lopásgáltót ­4.­Hasznos­kiegészítő­az­esti­parkfény ­5.­­reuma­klappantyú:­később­megszüntették­ezt­a­szellőzőt,­ mert­sokaknál­térdfájást­okozott ­6.­Tökéletesen­működő­karos­irányjelző ­7.­­Sajnos­ az­ eredeti­ vonóhorgot­ a­ szlovák­ KrESZ­ miatt­ le­ kellett­szerelni,­viszont­annak­elektromos­aljzata­a­vendég­ lámpák­működte­té­séhez­használható.­Az­egykamrás­hátsó­ lámpával­tilos­a­közlekedés ­8.­­Hogy­osztott­legyen­az­első­szélvédő­is:­antenna­a­leendő­ Lorenz­rádióhoz ­­9.­A­napi­kilométerszámláló­extra­ritkaság 10.­Világító­felségjelzés­a­hátsó­lökhárítóra­szerelve 11.­Az­olajcserére­emlékeztető­számláló 12.­­Igazi­kuriózumok:­középen­a­benzinszintjelző,­alatta­a­szi­ vargyújtó,­jobb­oldalon­felhúzható,­mechanikus­óra 13.­­A­két­parányi­gyári­lámpát­elnyomó­indexes­vendéglámpa­ kissé­illúzióromboló,­de­a­szlovák­szabályok­szerint­hasz­ nálatuk­kötelező.­A­lámpák­a­kiállításokon­lekerülnek­ide­ iglenes­helyükről 14.­Apró­fényforrás­a­belső­visszapillantóban 15.­­A z­első­tulajdonos­által­begyűjtött­túra­emlékplakettje­a­ kesztyűtartó­ajtaján 16­17.­­A­ balesetmentesen­ megtett­ százezer­ kilométer­ után­ járó­jutalom­és­berlini­medve­jelvény 18.­Szintén­feláras­kiegészítő­volt­a­fektethető­háttámla


13

3

5

6

7

4

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18


JÓ TUDNI

14

KLUB INFO

Magyarországi Bogarasok Klubja Postacím: Bp. 1701 Pf. 265 - Iroda: Bp. 1084 Német u. 23. - www.kedvezmenyesbiztositas.hu www.bogarasok.hu - bogarasok@bogarasok.hu - Tel.: 0630-295-5474 - Fax.: 061-217-2830 CIB BANK 10700543-42143202-51100005 - Adó 1% felajánláshoz adószámunk: 19661885-1-41

KKGF – www.kedvezmenyesbiztositas.hu Veterán és hobbi Volkswagenekre „bogaras” klubtagsággal 2014-ben is! Példák: VW Bogár – 4.560 Ft/év (MMB minősítéssel 3.000 Ft/év); VW Golf V. GTI – 18.960 Ft/év Életkortól, lakhelytől függetlenül, egységesen kedvezményes tarifákkal! B/M fokozatodat jóváírjuk! (A feltüntetett tarifák nem tartalmazzák a baleseti adót és nem minősülnek díjajánlatnak!)

várjuk jelentkezésedet! Irodánk: Bp. 1084 Német u. 23. Nyitva tartás: H-K-Sze: 8:00–16:30; Cs: 10:00–18:30; P: 8:00–12:30 (Az utolsó érdeklődőt – a zavartalan kiszolgálás érdekében – 30 perccel zárás előtt tudjuk fogadni)

e-mail: bogarasok@bogarasok.hu tel.: 0630-295-5474. Fax: 061-217-2830

Tavaszi Rajzás 2014

BeetLe CItY 2014.04.12.

Nyári Rajzás 2014

BALAtONALmáDI 2014.06.13–15.

Őszi Rajzás 2014

PéCeL

2014.09.06.

www.bogarasok.hu

www.kedvezmenyesbiztositas.hu


15


R AJZ ÁS INFÓ

16

23. Tavas

2014.04.12. – BEETLE CIT

Tudnivalók, szabályok a rendezvénye Kedves Klubtagunk, Bogaras Barátunk! Kedves Látogatónk! Köszöntünk a Magyarországi Bogarasok Klubja évadnyitó rendezvényén! Kérjük, hogy a részvétellel kapcsolatos tájékoztatást mindenképpen olvasd el, mert a benne lévő szabályok el nem olvasás esetén is érvényesek, azok elfogadása a rendezvényre belépéssel megvalósul. Jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánunk! Program: 07:00 Kereskedők, regisztráltak, börzén résztvevők érkezése 08:00 Kapunyitás, látogatók érkezése 09:00 Előzetes helyfoglalás vége, kordonok lebontása 10:00 Megnyitó 10:05 Versenyek, bemutatók kezdete 14:00 Eredményhirdetés, díjak átadása 16:30 Programzárás Állandó program: 8:00–16:30-ig alkatrészbörze, VW járművek vására, gyerek sarok, ugrálóvár, arcfestés, lufi hajtogatás, vásárlás több, mint 90 üzletben, büfé!

teles! A börzén való részvétel nem tartalmazhat arculati megjelenést. (Tábla, molinó stb kihelyezést) A kihelyezett alkatrészek nem akadályozhatják sem a gyalogos, sem a járművel történő közlekedést! FIGYELEM! A büfé, vendéglátó tevékenységet, a szervezővel történt előzetes írásbeli megállapodás alapján lehet folytatni. A szállítás céljából igénybevett nem VW gyártmányú járművekkel a rendezvény helyszínét legkésőbb 8:00-óráig el kell hagyni, és azokat az erre elkülönített parkolóba kell állítani. A rendezvény területén TILOS a Premier Outlet bérlői által is árusított termékeket eladás céljából behozni: ruházati cikkek elsősorban, póló sapka stb. A rendezvényen minden kereskedelmi, reklám, marketing tevékenység, tehát szórólapozás, termékosztás, a szervező előzetes írásbeli engedélyéhez kötött! A reklám célból feliratozott, előzetesen nem bejelentett járművek belépését a szervező megtagadhatja! Ingyenesen terjeszthetők a nonprofit szervezetek klubok által szervezendő találkozók szórólapjai. Ehhez kérünk mintát leadni a szórólap osztását megelőzően! A járművekre, szélvédőre szórólapot tűzni tilos, egyrészről mert elcsúfítják a kiállított járműveket, másfelől pedig az esetleges szél miatt a szórólapok elszabadulhatnak, és felesleges szemét képződhet.

résztvevő járművek Minden Volkswagen típusú, veterán-, nosztalgia-, és hobbi jármű, évjáratra, hűtésre tekintet nélkül. Korlátozott számban a szervező egyedi helyszíni elbírálása alapján a parkolóhelyektől függően egyéb gyártmányú illetve típusú különleges veterán vagy nosztalgia járművek.

BELÉPŐDÍJAK – BÖRZÉN RÉSZVÉTEL A Magyarországi Bogarasok Klubja tagjai részére járműveikkel a behajtás díjmentes. Nem tagok részére 2.000 Ft/jármű. A már belépettek számára saját jármű további díjtól mentesen árulható. A belépettek számára VW használt alkatrész börzén a saját járműből történő árusítás további díjtól mentesen folytatható. (Csomagtérből, utastérből, esetleg járműre kirakodva) Kereskedők, nagyobb mennyiséget árusítók számára – egy plusz parkolóhely erejéig 5.000 Ft – melyhez előzetes regisztráció esetén egy asztalt és két padot is biztosítunk. Ajándéktárgy, relikvia árusítása mindenképpen térítéskö-

RENDSZABÁLYOK – PARKOLÁS, KÖZLEKEDÉS Kérjük kedves klubtagjainkat és látogatóinkat, hogy a rendezői utasításokat minden körülmények között tartsák be, a rendezvény sikere érdekében. A rendezvény gyalogos látogatók számára nyitott, így kérjük, ügyeljenek értéktárgyaikra, a járműveket ne hagyják nyitva, mert azokat nem tudjuk őrizni. A rendezvény területén szeszesital-árusítás is lesz, de kizárólag a gyalogos látogatók részére, erre tekintettel kérjük a járművezetőket, hogy tartózkodjanak az alkoholfogyasztástól. A rendezvény teljes területén a maximális haladási sebesség 5 km/ó. A látogatók tudomásul veszik, hogy autós rendezvény lévén a területen állandó járműmozgás lesz. Kérjük a rendezvényre kiskorú gyermekkel látogatók fokozottan ügyeljenek erre. A rendezvény teljes területén körzetében a dohányzás kizárólag az erre kijelölt helyen lehetséges! A területen bármilyen átalakítást, vagy állagsérelmet előidéző tevékenységet folytatni szigorúan TILOS! Pl. a burkolatot megfúrni, amennyiben kereskedői sátrat állít fel. Olajfolyás esetén a rendezvény területét haladéktalanul el


17

szi Rajzás

TY – Premier Outlet Center

en történő részvétellel kapcsolatban kell hagyni a járművel. Gumit füstölni, szlalomozni TILOS! A rendezvény területén a maximális sebesség 5 km/ó. Parkolásnál kérjük fokozottan ügyeljetek az egy ajtónyitásnyi oldaltávolságra! Vészhelyzet esetén kérünk mindenkit figyelje a hangosbemondó utasításait. A rendezvényre belépők a belépéssel tudomásul veszik e szabályokat. A rendező a résztvevők felelőtlen magatartásából eredő balesetekért, károkért, szabályszegésért nem vállal felelősséget, annak minden következményét a szabályszegőre hárítja! A rendezvényen annak nyilvános voltára tekintettel, fénykép, hang, és videó felvétel készülhet, melyen a résztvevő, vagy a résztvevő járműve feltűnhet. A felvétellel kapcsolatban a résztvevő jogdíjat, fellépti díjat a rendezvény szervezőjétől nem kérhet, a felvételek felhasználását nem korlátozhatja, mivel azok készítéséhez a rendezvényen való részvétellel hozzájárult. A rendezvényen készült felvételek üzleti célú felhasználása a szervező írásos engedélyéhez kötött. TÁJÉKOZTATÓ A VERSENYEKRŐL Jelmezverseny, ahol bármilyen „Bogaras” karaktert megformálhatsz! Például: • • • • • • •

Bud Spencer-Terence Hill – Buggy Hippi – Bogárral, Transporterrel Maggie Peyton – Kicsi Kocsi – Herbie Woodstock style – Transporterrel Kovács Úr – Piros Golf III. vagy kék ’67-es Bogárral Beatles – Abbey Road lemezborító életkép ’70-es évek „körzeti orvos” – Bogárral

Egyedi ötleteket is díjazunk! A jelmezverseny győztese egy (3 nap 2 éjszaka) 2 főre szóló ****wellness hétvégét kap ajándékba! Minden jelmezest értékelünk! VW szépségverseny 10 levegős, 10 vizes díjazottal, a találkozó legszebbje a Pioneer különdíját kapja! A szervező – indokolt esetben – az előzetes értesítés nélküli programváltozás jogát is fenntartja! Jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánunk! MBK elnöksége


18


19


SEGÉDLET

20


A B C C D E E E E F

– Akkumulátor – Önindító – Generátor – Feszültségszabályzó – Gyújtás / indító kapcsoló – Ablaktörlő kapcsoló – Fényszóró kapcsoló – Irányjelző és tompított fényszóró kapcsoló – Vészvillogó kapcsoló – Féklámpa kapcsoló figyelmeztető­ kapcsolóval F – Olajnyomás kapcsoló F – A jtókapcsoló, bal, érintkezővel­ a H5 visszajelzőhöz F – Ajtókapcsoló, jobb F – Back-up light kapcsoló G – Üzemanyagszint jeladó G – Üzemanyagmérő H – Kürtgomb H – Kürt J – Tompított fényszóró reléje J – Vészvillogó reléje J – Vibrator az üzemanyagszint-jelzőhöz K – Reflektor figyelmeztető lámpa K – Generátor töltés figyelmeztető lámpa K – Olajnyomás figyelmeztető lámpa K – Irányjelző figyelmeztető lámpa K – Vészvillogó figyelmeztető lámpa K – Kétkörös fékrendszer figyelmeztető lámpa L – Reflektor, bal fényszóró L – Reflektor, jobb fényszóró L – Műszerfal fény M – Hátsó lámpa és féklámpa, jobb

M – Hátsó lámpa és féklámpa, bal M – Irányjelző és parkolási fény, bal első M – Irányjelző, bal hátsó M – Irányjelző és parkolási fény, jobb első M – Irányjelző, jobb hátsó M – Szélességjelző fény, elöl N – Gyújtó tekercs N – Automata szívató N – Elektromágneses relé O – Gyújtáselosztó P – Gyújtógyertya pipa, 1. henger P – Gyújtógyertya pipa, 2. henger P – Gyújtógyertya pipa, 3. henger P – Gyújtógyertya pipa, 4. henger Q – Gyújtógyertya, 1. henger Q – Gyújtógyertya, 2. henger Q – Gyújtógyertya, 3. henger Q – Gyújtógyertya, 4. henger R – Rádió tápvezeték S – Biztosíték doboz S – Tolatólámpa biztosíték T – Kábel adapter T – Kábel csatlakozó, egyszeres T – Kábel csatlakozó, dupla T – Kábel csatlakozó, tripla T – Kábel csatlakozó (4 csatlakozós) V – Ablaktörlő motor W – Belső világítás X – Rendszámtábla világítás X – Tolatólámpa, bal X – Tolatólámpa, jobb Akkumulátor földelés az alvázhoz Sebességváltó földelés az alvázhoz

VW Type 1 (1969 augusztus–1971) elektromos kapcsolási rajz

21


SZUBJEKTÍV

22

Esterházy Péter

Csokonai Lili: Tizenhét hattyúk (részlet)

VOLKSWAGENHATTyÚ én­ mind­ valami­ vagyon,­ azokat­ ösmérem,­ mert­ bánék­ a­ bogárhátúnál,­ belét,­ külét,­ sorsát­ és­ történelmét,­ életem­ eleje­ egybeköpülődék­ véle.­ Ösmerem,­ hogy­ Hitler­ elméjébűl­ugora­ki­a­philosophia,­kellene­a­népnek­egy­ócsó,­kis­éhű­kocsi,­a­Volk­(nép)­ Wagen­ja­(kocsi). Eszembe­ vonám­ a­ hátsó­ ablak­ végszerű­ változásit,­ a­ lőrésre­ hajazó­ kamoraablaktúl­ az­osztotton­át­a­panoráma­nagyüvegig,­az­egy­csacsi­füleire­emlékeztető,­kedélyes­és­ mulatságos­ mechanikus­ index­ tűntét,­ a­ fékezést­ megjelentő­ lámpocskák­ nőlését,­ tes­ tesedését,­ a­ bagázs­ eltételének­ javuló­ kondícióit,­ a­ csomagtérfedő­ buggyosodásátúl­ a­ pótkerék­ megfektetéséig,­ a­ hűtőrácsozat­ elmozdulásait,­ s­ oldalt­ a­ szellőző­kifl­i­ óvatos­ megjelentét.­Meg­a­belső­arányozások­es­fi­nomultanak,­a­míszerfal­nehezkes,­bár­ékes­ érceit­műanyag­váltá­meg­a­világirányoknak­megfelelően­–­de­úgyan­ez­mind,­hogy­a­kocsi­ látomása­az,­valami­vala. Domine­ Kéri­ hófejér­ mobilja­ tedeszkó­ gazdáitúl­ az­ 1302­es­ alnevet­ nyerte­ (ha­ mint­ az­első­„buggyos”­lett­vólna),­bódogtalan­széria,­a­porlasztó­szenvedte­változások­nem­ váltanak­bé,­a­benzin­elfogyasztása­várasban,­teletszaka­eléré­a­14­litereket,­az­mi­az­ere­ deti­képzelés­szellemében­elfogadhatatlan­vala.­Ekkorban­Volfsburg­már­szintén­lenyomá­ a­ bogárt­ Brazíliának.­ A­ főhadiszálláson­ mindenik­ szakférfi­­ a­ futurum,­ az­ új­ Golf­ kerül­ bábáskodék. A­bogár­felett­eljárt­a­szárnyas­üdő.


23

Ismeretlen szerző:

Micsoda nap!

Gratulálunk Önnek VW gépkocsijához! Helyesen határozott amikor ezt a típust választotta. Ez az autó az iránymutató német automobiltervezés következe­ tes fejlesztésének eredménye. A Volkswagen gyár egy olyan kocsit hozott létre a Bogárral, melynek kifinomult konstrukciója az egész világon ismert. A tesztek során mind a trópusok for­ róságában, mind az északi hidegben egyformán jól tel­ jesített. Alacsony fogyasztású léghűtéses motorja, a kiváló menettulajdonságával párosítva, csak egy a sok erénye közül. Az egész gépjárómű nemcsak korszerű aerodi­ namikus kialakításával – praktikus térkialakításával együtt – tűnik ki, hanem változtathatóságánál és me­ netkomfortjánál, menetbiztonságánál fogva fölényes technika és gazdaságosság jellemzi. Mindez azt jelenti, hogy: VW-vel utazni egy új dimenzó! Az Ön autója azonban nemcsak kiváló, korszerű, csekély karbantartást igénylő, hanem kiváló minőségű is. Olyan minőség, amelyet a legkorszerűbb gyártás­ technológia, gondos anyagkiválasztás és a VW mun­ katársainak felelősségtudatos munkája biztosít. Megfelelő és időszerű gondoskodás mellett a Volkswagen bizonyosságot tesz Önnek arról, hogy minden időben örömét leli benne. Ezért ne riadjon vissza attól, hogy az autó kezelésével kapcsolatos tud­ nivalókat alaposan áttanulmányozza. Először is sajátítsa el a Volkswagene szabályzó gombjaival és a műszereivel kapcsolatos tudnivalókat. Üljön a kormány mögé, helyezkedjen el kényelmesen és nézze át a műszeregységet, az összes különböző kapcsolót és vezérlőt. Egyes funkciók már ismerő­ sek lehetnek, de bizonyára talál majd olyan gombo­ kat, kapcsolókat, reteszeket, zárakat, kallantyúkat és klappantyúkat, amelyekről elsőre nem sikerül bizton megállapítania funkcióikat. Ne bizonytalanodjon el! Munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen felmerülő kérdés­ ben, szívesen tájékoztatnak a technikai újítások mi­ benlétéről és elmagyarázzák, megmutatják a működ­ tetés hogyanját. Azonban minden tapasztalt vezető legyen tisztá­ ban a tervszerű megelőző karbantartás fontosságával. Az ez irányban tett erőfeszítések hosszútávon bőven megtérülnek.

Car Hauler Kft.

Juhász Péter autómentő

Budapesten kiemelt kedvezménnyel klubtagoknak! Gépjármű szállítás Bp. belterületén bruttó 10.000 Ft-ért.

Mobil: 0630-9904-207


24

Okos kapcsolat & Erőteljes hangzás

A tartalommegosztás élménye

SBX-N700 Speaker Bar System

basys.hu


25


INFÓ

26

Ahol a Bogarazás kezdődik…


27

Ízelítő kínálatunkból: Légszűrő, króm T1

2150 1410-005 Hátsóagy szimering szett Olajosfélt.-hez (német)!

2060

1932

Króm trafó fedél

1103 Budapest, Gyömrői út 125.

Króm dinamó takaró 12/13/ 15-1600cc

(Gyömrői út és Gyula utca sarka.)

Nyitva: H-P: 10-18-ig, szo: 10-14-ig Telefon: +36-1/431-9748, +36-1/431-9749 Mobil: +36-30/9-528-128 E-Mail: info@bugparts.hu www.bugparts.hu facebook.com/bugpartskft

2021

1055

Aki még nem ismerné! Termékeink elérhetőek a www.bugparts.hu -n. Nem rég megújúlt keresőnk és webáruházunkban, minden termékünknél láthatod, hogy mely típusú Volkswagenhez használható. Külön szeretném kiemelni a típus szerinti bontás és szűrési lehetőséget, valamint a gyári kódszám szerinti keresést is.

Gyújtáselosztófedél, piros

2188

1934

0433 Króm csavar Eredeti stílusú készlet, antenna T1 47főtengely/ dinamó véghez 79,Króm

0761

Pipa Első index alátét fütéscső gumi 66-74 párban 1870-1 és kipufogó Termosztát 65-70C° T1,T2, közé KG, 1.2-1.6 8/55-07/74 0708 Összeköto rúd+AC egyenes/ovális légszűrővel,alu házzal Kézifék gumi (béka), fekete, 66Kézifékkar gumi (béka), T2, 50-79

7470

1030 Eredeti kipu-fogócső

Ajtó panel klipsz 0409

1364-500 Első agyra porvédő T1/KG 65-

Gumi alátét 0406/0409-hez

0405

0550-1 Ajtókárpit szett 4dbos Fekete 12/4707/66

0552-1 Első ajtókárpit T2 68- Fekete


SZERVIZEK

28

Hoffer Tuning Studio LÉG- ÉS VÍZHŰTÉSES AUTÓK SZERVIZE 40 éve a szakmában

motor, futómű, fék, tuning, teljesítmény mérés, szervizelés, Weber karburátorok beállítása, teljes körű javítás, restaurálás, OT-vizsgára felkészítés, vizsgáztatás, ingyenes vásárlás előtti állapotfelmérés -szaktanácsadás, műszaki mentés, lakatolás, fényezés, kárpitozás, alvázvédelem 1028 Budapest, Vadkörte u. 3. Tel.: 36-1-397-0930, 0620-931-3479 www.volkswagentuning.hu info@volkswagentuning.hu

Gyári- és utángyártott alkatrészek, boxermotorok javítása és teljes felújítása Merki István Nyíregyháza, Ady E. utca 26. 42/460-241, 0630-414-2335 www.merki.hu merki@merki.hu


29

Karmann Ghia Guru restaurálás, szerelés, beszerzés

Teljes körű karosszériajavítás, fényezés, állapotfelmérés SIKLÓ ANTAL karosszérialakatos mester 2083 Solymár, Árpád u. 6. sikloa@t-online.hu Tel.: 0630-9421-699

0620-416-9802 balazs.foldi@yahoo.de



HALLGASS az autód szívére!

HIGGY a szemednek!

Mobil: 06 70/271-95-75 www.metabond.hu


w w w.volkswagen.hu

Koptatott farmer és Volkswagen Bogár. A szabadság szimbólumai, a 60-as évek szinonimái, melyek együtt az igaziak. Így amikor megalkottuk a Beetle Cabriolet 60-as éveket idéző modelljét, fel sem merült bennünk a kérdés, hogy milyen színű legyen. A farmerkék fényezés azonban

csak a kezdet. A 2.0 literes turbómotor és az érintőképernyős navigációs rendszer a szó szoros értelmében szabaddá tesz az utakon. Hogy mihez kezdesz ezzel a szabadsággal? Nos, ez csakis tőled függ. Regisztrálj tesztvezetésére a www.innovaturne.hu oldalon!

Father and Sun.

A Beetle Cabriolet motorizáltságtól függő, kombinált átlagfogyasztása: 5,9-7,8 l/100 km, széndioxid-kibocsátása: 139-180 g/km. A hirdetésben szereplő gépkocsi extrafelszereltséget tartalmazhat.

Beetle Cabriolet.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.