„Hej - mondja a legény -, megvan a harmadik bolond is, de még több is háromnál.” Megtanította az embereket, hogy a templomra ablakot kell vágni, s úgy lesz világosság. Azzal szépen megfordult, visszament a mátkájához, s még aznap megtartották a lakodalmat. Itt a vége, fuss el véle!
MEGÖLŐ ISTEFÁN Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren túl, volt egyszer egy nagyon, de nagyon gazdag ember. Azzal átellenben lakott egy ember, az is éppen olyan gazdag volt. Volt az egyiknek egy fia, a másiknak egy leánya. Megegyeztek, hogy a fiút s a leányt összeházasítják, akár szeretik egymást, akár nem, csak hogy a két nagy gazdaság összekerekedjék. Múlt az idő, nőtt a fiú, nőtt a leány, a fiú szerette is a leányt, hanem a leány azt mondotta, hogy inkább az Oltnak megy, mégsem lesz a gazdag fiú felesége. De hiába mondta, egyszer csak összehívták a vendégséget, s vitték a leányt esketni. De a leány már útközben lehúzta ujjáról a mátkagyűrűt, földhöz csapta, s azt mondta nagy haraggal: - Vigye el az ördög ezt a mátkagyűrűt, s ha gyermekem lesz, azt is vigye el. Abban a pillanatban honnét, honnét nem, elejébe toppant az ördög, felkapta a gyűrűt, s azt mondta a leánynak: - Hívtál, eljöttem, viszem a gyűrűt, s ha gyermeked lesz, ne búsulj, majd azért is eljövök. Na, lett erre nagy rémület. De a leány apja azt mondta: - Csak azért is megesküszöl ezzel a legénnyel! Sírt a leány, földhöz verte magát. De hiába, összeeskették mégis a legénnyel. Telt-múlt az idő, s ahogy telt az idő, az asszony lassanként megszerette az urát, s nem telt el egy esztendő, egy szép fia született. Haj, mennyit sírt az asszony, mikor senki sem látta! Éjjelnappal azon sírt, azon évelődött, hogy egyszer csak jön az ördög, s adja, nem adja, az ő szép fiát elviszi. Közben meghalt az ura, s az özvegyasszony iskolába vitte a fiát. Nőtt a fiú, nőtt, szép nagy ifjú lett belőle. De ahányszor hazajött az iskolából, mindig sírva találta az édesanyját ahelyett, hogy örült, örvendezett volna. Kérdezte: - Mi az oka, édesanyám, hogy ahányszor hazajövök, sírva találom? - Ne kérdezd, fiam, azt én neked meg nem mondhatom, majd megtudod úgyis. De a fiú nem hagyott neki békét, addig faggatta, míg egyszer mégis megmondta az igazat: - Azért sírok, édes fiam, mert maholnap elveszítelek, mert téged az ördögnek ígértelek. Megszomorodott a fiú, s azt mondta: - No, megyek, meg sem állok, amíg azt az ördögöt meg nem találom. Eleget mondta az anyja: - Ne menj, fiam, ne menj, úgyis elvisz az ördög, s ha a pokolba mégy, onnét soha ki nem menekedel.
97