SZABÓ ANDRÁS: NAPFARAGÓK I. Csík – Szereda képzőművészei – Kezdetek

Page 185

Nem volt műterem, nem volt modell, csak a képzeletemre voltam utalva. Így születtek meg tizenhárom év alatt többek között a kiállításokon szereplő műveim. Néhánynak a címét megemlítem: Leányfej, Magyar gazda, Vasárnap délután, Figyelő (magyar) csikós, Székely kanász, Női akt, Édesanya, Himnusz, Ajándék (az utóbbit 1942-ben a képzőművészeti társulat Halmos Izor kisplasztikai díjjal tüntette ki. A kitüntetés részemre teljesen valótlannak látszott, hiszen hogy is lehetett volna elképzelnem azt, hogy mégis érhet ilyen erkölcsi siker engem?). […] 106. Orbán József: Szent József a gyer… nagy nehezen sikerült Egerbe költözni […]. Egy mekkel (ellipszisben) napon eljött hozzám Gergely Pál festőművész és a munkáimat megnézte, de nem volt elragadtatva tőlük. Mégis, amikor a Hosszú úton című szobrot meglátta, felkiáltott, és azt mondta, hogy ez az egy munkám felér az egésszel. Bíztatott, hogy ilyen irányban haladjak tovább, mert érdemes. Így született meg a Teherhordó és a Toldi párbaja című művem, és tudomást szerzett rólam több festő: név szerint Kátai Mihály, Hamza Tibor, Kastaly István, Korény József és Lovasy Ákos. […] 1948. Egerben kiállítást rendeztünk az említett festőkkel. Erkölcsi siker szép, anyagi kevés. Néhány képet vettek, tőlem az akkori polgármester, Takács László megvásárolt egy kis terrakotta szobrot a város részére 400 forintért. Címe: Esti hangulat. Ugyanabban az évben Képző- és Iparművészeti szabadiskolát nyitottunk Egerben, hol a szobrászat gyakorlati részét én tanítottam elég jó eredmén�nyel. […] 1950. május. Megbíztak az egri Főszékesegyház belső díszítésével. A munkát úgy a megrendelő, mint a közönség megelégedésével fejeztem be. A ciszteriek templomában egy 130 cm-es szobrot mintáztam: Szent József a gyermekkel. […] 1952. Eger város tanácsa megbízott a Petőfi szobor elkészítésével. Nagy örömmel és lelkesedéssel fogtam a munkához. Elkészítettem a szobor eredeti méretének (180 cm) a feles méretű mintáját (agyag). Budapestről zsűritagok jöttek a mintát jóváhagyni, hogy a kőfaragást meg lehessen kezdeni, Csorba Géza és Pándi Kiss János szobrászművészek. […] A Petőfi szobor elkészült abban az ábrázolásban, mint mikor Egerbe járt a költő 1844-ben, tehát 21 éves korában. Engem pedig szerény büszkeség tölt el, hogy megértem azt a nehéz, de kellemes időt, mikor a nagy múltú történelmi városnak és a nagy költőnknek emléket készíthettem az 1953. évben. […] 1955. szeptemberben, hogy az életet feleségemmel együtt valahogy folytatni tudjuk és élhessünk, éjszakai munkát kellett vállaljak, hogy nappal szobrász lehessek […] Sokszor kérdem magamtól, miért van az úgy, hogy Egerben a műveimet a zsűri kiállításra elfogadja és a látogatók nagy része elismerését és tetszését nyilvánítja, sőt szép sikerem van a nagyközönség előtt, és ugyanazok a művek Budapesten szóra sem érdemesek? Ez 107. Orbán József: Petőfi Sándor a nagy titok, amit sehogy sem tudok megérteni. […] 183


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.