és egyéb harcokba anélkül, hogy fel ne őrölné idejét és idegét. Ezt tette Márton: állandó harcban élt mindenkivel és mindennel.” (215) Életének meghatározó időszaka volt az első világháború, az abban való részvétel. Nem úgy, mint mindenki másnak, aki az olasz, vagy a galíciai frontokon élte túl a háború borzalmait. Valószínű, azok számára is meghatározó esemény volt a háború, de vele ellentétben, a túlélők mindegyike előbbutóbb hazakerült, s élte a maga megszokott honi létét. Nagy István például, úgy folytatta mindennapjait, mintha nem is vett volna részt a háborúban. Tisztában vagyok, hogy mindez nem ilyen egyszerűen és egyértelműen ment végbe – éppen ezért kérem, ne vádoljanak cinizmussal –, de mert a jelenségnek nem akarom kifejteni az általános okát; egyszerűsítettem. Márton Ferenc a maga akaratán kívül, egy tollvonás miatt vált „idegenné”, amikor elveszett az, ami Mikszáth Kálmán szerint nem kellett volna: „No, hát ezentúl már nem lesz »kisebbik haza«, ahova menekülni lehet, ha a nagyobbik megszűkül és ahonnan esetleg vissza is lehet ütni.”1 Képzeljük csak el, hogy 1903-ban, a saját fővárosának művészeti főtanintézetébe kiváló eredménnyel bejutott székely fiatalember, akit végzéskor jeles teljesítményéért meg is jutalmaztak, tizenöt év elteltével – ha kimondatlanul is –, idegenként kellett illeszkedjen a budapesti művésztársadalomba. Abból a tizenöt évből pedig öt év alap tanulmányidő, egy év külföldi ráadás, négy év fronttudósítói szolgálat volt, a maradék pedig egzisztenciateremtés, s az is megosztottan, a frontszolgálat előtt és után. Szerencsére, még a háború előtt visszhangot keltő módon be tudott mutatkozni budapesti Műcsarnokban, és a müncheni Glaspalastban2 – Üvegpalotában is. 1913. június Ismeretlen: Glaspalast, München 1-október 2-a között itt rendezték XI. Nemzetközi Művészeti kiállítást. Katalógusának 118. oldalán, 2024-es sorszámmal a következő bejegyzés szerepel: „Márton, Ferencz. Rákospalota. Pilotenarbeiten. (Öl.)3” Ezek szerint abban az időben Rákospalotán élt. S ha ezek a bemutatkozások többre nem is voltak elegendőek, arra igen, hogy felfigyeljenek rá a kor- és a versenytársak, bukott polgári liberálisok, vörösök és fehérek egyaránt. Ezzel a témával indították a Csiki Lapok szerkesztői Különfélék rovatukat: Sz. n.: Márton Ferenc Münchenben „A Münchener Neueste Nachrichten legújabb száma terjedelmes cikket ír a Glaspalastban rendezett nemzetközi képkiállításról, amelyen több magyar festőművész is résztvett. A kritika bőven foglalkozik festőink szereplésével s őszinte örömét fejezi ki a magyar művészet sikerén. Örömmel olvassuk, hogy a kritika csíkszentgyörgyi Márton Ferenc festőművészünknek »Gátkötő csíki székelyek« című munkásképét a kiállítás legbecsesebb darabjai közé sorozza és a legnagyobb dicsérettel emlékezik meg művéről! Azt hisszük, nem fogunk csalódni azon erős meggyőződésünkben, hogy Márton Ferenc az eddigi imponáló sikerénél is jóval nagyobb dicsőséget hoz nekünk már a legközelebbi jövőben, becsületet szerezve a külföldön ismeretlen székely névnek. A »Gátkötő 1 Mikszáth Kálmán: A fekete város. Irodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966, p.: 68. 2 A londoni Crystal Palace mintájára, 1853-ban készült kiállítótér. 1931-ben leégett. 3 Olaj.
136