Page 1


STUDII DE ATELIER. CERCETAREA MINORITĂŢILOR NAŢIONALE DIN ROMÂNIA WORKING PAPERS IN ROMANIAN MINORITY STUDIES MŰHELYTANULMÁNYOK A ROMÁNIAI KISEBBSÉGEKRŐL

Nr. 2 Veres Valér Analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din Bazinul Carpatic A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése

Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţilor Naţionale Cluj-Napoca, 2008


STUDII DE ATELIER. CERCETAREA MINORITĂŢILOR NAŢIONALE DIN ROMÂNIA WORKING PAPERS IN ROMANIAN MINORITY STUDIES MŰHELYTANULMÁNYOK A ROMÁNIAI KISEBBSÉGEKRŐL n Nr. 2: Autor: Veres Valér Titlu: Analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din România, Serbia, Slovacia şi Ucraina. A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése.

n Coordonator serie: Bokor Zsuzsa © Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţilor Naţionale Cluj-Napoca, 2008 ISSN 1844 – 5489 www.ispmn.gov.ro n Concepţie grafică, copertă: Könczey Elemér n Lector: Remus Gabriel Anghel n Technoredactare: Sütő Ferenc, Fazakas Botond n Tipar: IDEA și Gloria, Cluj-Napoca


veres valér

Analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din Bazinul Carpatic

Analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din Bazinul Carpatic Despre cercetare n Scopul cercetării Carpat Panel este de a iniţia o cercetare sociologică comparativă în Ungaria şi în ţările cu comunităţi maghiare numeroase, cum ar fi România, Slovacia, Serbia şi Ucraina. Intenţia noastră este ca prin această comparaţie să înţelegem mai bine situaţia maghiarilor din România. În cadrul acestei cercetări bazate pe chestionar analizăm identitatea naţională, structura socială, relaţiile de pe piaţa forţei de muncă, planurile de viitor, potenţialul migrator, situaţia şcolarizării maghiarilor din ţările sus menţionate (aflate în bazinul carpatic), respectiv relaţia comunităţilor maghiare minoritare cu Ungaria şi relaţia cu populaţia majoritară din propria ţară. Cercetarea a fost iniţiată de Fundaţia pentru Cercetări Sociale Max Weber din Cluj-Napoca, România şi Institutul pentru Studierea Minorităţilor Naţionale şi Etnice din cadrul Academiei Maghiare (MTA, Ungaria). Partenerii noştri din diferitele ţări au fost: Institutul de Cercetări Sociale Forum (Slovacia), Institutul de Cercetări Sociale Lehoczky Tivadar Beregovo (Transcarpatia-Ucraina), Societatea Ştiinţifică de Hungarologie (Voivodina-Serbia). Aproximativ 98% din populaţia de etnie maghiară din bazinul carpatic trăiesc în cele cinci ţări implicate în cercetare. Volumul planificat al eşantioanelor în total a fost de 3000 de cazuri, din care am obţinut 2930 de cazuri valabile ale căror distribuţie pe diferite ţări este următoarea: Ungaria 700 de persoane, România (Transilvania) 900 de persoane, Slovacia 600 de persoane, Serbia (Voivodina) 380 de persoane, Ucraina (regiunea Zacarpatia, sau Transcarpatia) 350 de persoane. La nivelul gospodăriilor eşantionarea a avut loc în mod aleatoriu, iar în cadrul gospodăriilor cei chestionaţi au fost aleşi prin metoda cotelor. Programul de cercetare este planificat pe termen lung, fiind o cercetare longitudinală tip panel, pe bază de chestionar, destinată analizei repetate a aceleiaşi populaţii la intervale de doi-trei ani. Aceasta oferă posibilitatea urmăririi schimbărilor sociale, ocupaţionale şi de politică identitară în rândul maghiarilor, respectiv posibilitatea de a acumula cunoştinţe, informaţii de încredere cu privire la tendinţele şi natura schimbărilor sociale. Astfel, contribuim la aprofundarea analizelor necesare etnopoliticii şi politicii minoritare maghiare. În plus, pe baza unei metodologii unitare, contribuim la analiza reciprocă a proceselor derulate în relaţiile maghiaro–maghiare etc. În următoarea fază a cercetării intenţionam sa extindem cercetarea şi pe populaţia majoritară din ţările implicate în proiect. Cercetarea se referă în primul rând la maghiarii din afara Ungariei. Dat fiind că cercetările de până acum au demonstrat în mod repetat că în regiune şi, în special pentru comunităţile minoritare maghiare Ungaria reprezintă din multe puncte de vedere un model, o ţară de destinaţie primară în privinţa migraţiei internaţionale, a pieţei forţei de muncă, respectiv a pieţei educaţionale şi a căsătoriilor, am considerat că este necesară şi colectarea de date în Ungaria, respectiv analiza acestor date. În plus, aderarea la Uniunea Europeană implică modificări în regimul frontierelor din regiune, care nu se desfiinţează, însă caracterul acestora se modifică în mod semnificativ. În cadrul Uniunii Europene acest lucru poate genera schimbări şi în cadrul sistemului de relaţii maghiaro–maghiare. Din punct de vedere tematic, chestionarul (fiind aplicat de-a lungul mai multor ani) se compune dintr-un bloc permanent şi unul temporar. • Blocurile permanente cuprind următoarele domenii: identitatea naţională a maghiarilor, relaţia comunităţilor minoritare maghiare cu Ungaria, relaţia comunităţilor maghiare cu populaţia majoritară din fiecare ţară, structura socială a maghiarilor din regiune (structura localităţilor, structura ocupaţiilor), condiţiile pieţei forţei de muncă (poziţia pe piaţa forţei de muncă, persoane active, şomaj), planificarea pentru viitori, potenţial migrator, situaţia şcolarizării (locul alegerii şcolii, limba de predare, relaţii de mobilitate, şanse, educaţia adulţilor).

3


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

• În cadrul colectării de date actuale, din anul 2007, blocul tematic temporar a cuprins următoarele tematici: aderarea statelor din Bazinul Carpatic la UE, consecinţele frontierelor deschise.

Introducere n Această cercetare analizează caracteristicile identităţii naţionale a maghiarilor din diferitele state din Bazinul Carpatic, unde numărul maghiarilor este mai mare, cum ar fi Ungaria, România, Serbia (Voivodina) şi Ucraina (Transcarpatia), ţinând focusul spre identitatea minoritară, identitatea naţională culturală şi identitatea civică. In identificarea empirică a maghiarilor care trăiesc în minoritate am pornit de la universul celor cu limbă maternă maghiară sau care vorbesc fluent limba maghiară. În planul cercetării noţiunea de maghiarime nu înseamnă că membrii acestei comunităţi sunt clar delimitaţi de membrii altor comunităţi etnolingvistice din ţara respectivă, în schimb etnonimul folosit are caracter agregativ (în forma în care l-au folosit şi Brubaker et alii. 2006: 12) Ştim că în cazul în care popoarele aflate în contact au o reprezentare mentală colectivă diferită faţă de teritoriul geografic folosit în comun, a situaţiei politice, ele îşi simbolizează în mod diferit evenimentele trecutului – ceea ce reprezintă de multe ori originea conflictelor naţionale şi etnice, aşa cum observă şi Smith. Conştiinţa naţională şi/ sau etnică diferită implică atitudini sau acţiuni sociale diferite (Smith 1991). Pe de altă parte, supravieţuirea unei comunităţi naţionale minoritare are la bază identitatea socială pozitivă descrisă de Tajfel: o comunitate minoritară face eforturi de a menţine identitatea specifică numai în cazul în care membrii comunităţii respective trăiesc în mod pozitiv aparteneţa la grupul minoritar respectiv (Tajfel 1978). Schimbările sociale din ultimul deceniu au modificat în mod semnificativ caracteristicile societăţii din Ungaria şi ale comunităţilor minoritare maghiare din ţările învecinate în ceea ce priveşte piaţa forţei de muncă, cea ocupaţională, indicatorii educaţionali şi de pregătire, potenţialul migrator şi de relaţii sociale şi interetnice. Toate aceste schimbări dinamice, împreună cu schimbările intervenite în folosirea limbii şi în obiceiurile de utilizare a culturii influenţează semnificativ formarea identităţii naţionale şi etnice a diferitelor comunităţi. Atât Institutul pentru Cercetarea Minorităţilor Naţionale şi Etnice din cadrul Academiei Maghiare (MTA ENKI), cât şi Fundaţia de Cercetări Sociale Max Weber consideră că cercetarea comparativă a comunităţilor maghiare, efectuată în mod regulat, este foarte importantă în analiza schimbărilor sus-menţionate, a căror interpretare permite o mai bună înţelegere a reacţiilor, fenomenelor identice, similare sau diferite din societatea din Ungaria şi societăţile maghiare minoritare, respectiv a tendinţelor manifestate în relaţiile dintre acestea. Marea majoritate a cercetărilor pe această temă care au avut loc în anii 1990 nu au avut continuitate temporală sau s-au limitat doar la câte o ţară sau regiune.1 În cele ce urmează enumerăm acele procese sociale care, conform premiselor acestei cercetări, au determinat identitatea comunităţilor maghiare de peste hotare şi schimbările acestora. În cursul secolului al XIX-lea maghiarii din Bazinul Carpatic au trecut printr-un proces unitar de formare naţională în care varianta de naţiune culturală a fost determinantă, cu toate că în opinia lui Szűcs Jenő, după trecerea în sec. al XIX-lea începe să se dezvolte şi ramura dublă, de naţiune culturală şi naţiune-stat, a naţionalismului şi conştiinţei naţionale maghiare (Szűcs 1984: 30–31). Însă, deja Bibó demonstrează că impunerea concepţiei de naţiune-stat a întâmpinat probleme datorită caracterului multilingv al statului şi caracteristicilor dezvoltării separate timp de mai multe secole (Bibó 1997: 23–24). În urma schimbărilor din anii 1918–1920, respectiv în urma deciziei de la Trianon, o parte din maghiari au devenit populaţii minoritare. Acest lucru a determinat direcţia de dezvoltare a naţiunii maghiare, ceea ce a condus la impunerea definitivă a conceptului de naţiune culturală în faţa ideii naţiunii-stat (pentru detalii vezi Veres 2005: 33–39; Bárdi 1997). Perioada dintre anii 1867–1918 poate fi considerată perioada procesului formării naţiunii, legată şi de realităţile social-economice, când în urma compromisului maghiaro–austriac, Transilvania a aparţinut Ungariei. Ca urmare, datorită politicii de formare naţională a statului ungar, unitatea naţională putea fi într-adevăr realizată cu ajutorul ideologiei naţionale şi a sistemului educaţional unitar. Această perioadă nu a eradicat diferenţele regionale anterioare, în special diferenţele de mai multe secole dintre Ungaria şi Transilvania în ce priveşte dezvoltarea economică şi culturală paralelă, însă în mod indubitabil a estompat semnificaţia acestora.

1 Finanţatorii cercetării„Carpat Panel Situaţia şi perspectivele sociale ale maghiarilor din Bazinul Carpatic” sunt Szülőföld Alap, Programul de burse ştiinţifice pentru maghiarii de peste hotare al Academiei Maghiare, Academia Maghiară de Ştiinţe. Cercetarea s-a efectuat în Ungaria, România (Transilvania), Sudul Slovaciei, Ucraina (Transcarpatia) şi Serbia (Voivodina), în rândul comunităţilor maghiare.

4


veres valér

Analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din Bazinul Carpatic

După primul război mondial, începe un proces în care diferite procese identitare divergente iau locul tendinţelor iniţiale de convergenţă. Politica naţională a statului maghiar ajunge în mod limitat dincolo de graniţele acestui stat, unitatea social-economică se destramă, iar statele succesoare încearcă să iniţieze procese interne de integrare proprii, cu mai mult sau mai puţin succes. Procesul de aproape 90 de ani de dezvoltare separată (fără a socoti perioada dintre 1940–1944) a consolidat diferite caracteristici identităţii colective ale maghiarilor din diferite state. Ca urmare, dezvoltarea politico-socială divergentă a maghiarilor din diferitele state a jucat un rol determinant în relaţiile maghiaro–maghiare de azi şi în identitatea naţională şi etnică a diferitelor comunităţi maghiare. Noţiunea de naţiune unitară maghiară, formată încă înainte de 1918 există şi azi, în sens etnocultural, aşa cum Brubaker şi colegii lui au observat într-o cercetare din Cluj: automat s-a subînţeles ca toţi cei care s-au autoconsiderat maghiari fac parte şi din naţiunea etnoculturală maghiară, şi se referă la vorbitorii de limbă maternă maghiară, conform autorilor (Brubaker et alii 2006: 14). Atât cercetările noastre anterioare cât şi cele de acum referitoare la identitatea maghiară arată faptul că acele diferenţe care se datorează concepţiei de naţiune politică a celor care formează populaţia majoritară în Ungaria, respectiv datorită reprezentării ca străini a maghiarilor de peste hotare care lucrează în Ungaria, sunt fenomene reale în viaţa comunităţilor minoritare maghiare. În rândul celor care trăiesc în minoritate, aceste diferenţe pot fi explicate, pe de o parte, prin interacţiunile bazate pe dezvoltarea socială specifică şi pe comunitatea politică, civică, economică etc. cu naţiunea majoritară, iar pe de altă parte, prin diferenţele regionale anterioare momentului Trianon şi care dăinuie şi îşi exercită influenţa şi în prezent. Tradiţiile istorice ale Transilvaniei istorice şi de azi, caracteristicile regionale şi culturale ale Secuimii, caracteristicile de dublă minoritate ruteno–maghiară ale Transcarpatiei, rolul prezenţei continue a populaţiei cu identitate dublă slovaco–maghiară în Slovacia etc. pot fi citate ca şi exemple pentru ilustrarea acestei tendinţe. Etapele de extindere a Uniunii Europene pot semnifica începutul unor schimbări profunde în statele Bazinului Carpatic. După aderarea Ungariei, Slovaciei şi Sloveniei în mai 2004, aderarea României în ianuarie 2007, finalizarea cu succes a negocierilor de aderare cu Croaţia, respectiv pe baza negocierilor de asociere la UE cu Serbia, se poate presupune rolul determinant al procesului de integrare europeană cu privire la regiunile de contact din Bazinul Carpatic. Am considerat că schimbările demografice intervenite după 1989, scăderea populaţiei maghiare care în Ungaria se manifestă deja de trei decenii, iar în cazul minorităţilor maghiare de aproximativ zece, cinsprezece ani reprezintă un alt proces social important. În fundalul acestui proces se află procesele demografice nefavorabile – îmbătrânirea, fertilitatea scăzută, emigrarea şi pericolul asimilării celor care trăiesc în comunităţi insulare. În cursul operaţionalizării, am pornit de la următorul cadru teoretic-conceptual: identitatea naţională presupune existenţa unei naţiuni şi se referă la conştiinţa apartenenţei la aceasta. În această cercetare nu ne oprim asupra conceptului de naţiune, asupra formării naţiunilor, asupra diferenţei teoretice dintre forma naţiunii culturale şi cea a naţiunii-stat (cetăţeneşti). Dintr-o perspectivă operaţională pornim de la faptul că naţiunea este un grup social mare format în cursul istoriei care leagă membrii naţiunii prin relaţii directe şi care permite asumarea apartenenţei la alte grupuri. Întrebarea definiţiei şi interpretării categoriei naţionale este în ce măsură există compatibilitate cu alte categorii naţionale. (Csepeli 1992: 34–35) Considerăm că identitatea naţională este setul de cunoştinţe şi raportări atitudinale compus din elemente afective şi cognitive formate în mod colectiv care reprezintă rezultatul funcţionării sociale a ideologiei naţionale şi reprezintă una dintre formele de relaţionare cele mai importante ale grupurilor sociale moderne. Deoarece am analizat identitatea în mod asemănător la nivelul întregii societăţi, în rândul tuturor straturilor sociale, ceea ce am putut surprinde este forma identităţii care poate fi analizată cu ajutorul aşa-numitei metode naturale de investigare a identităţii, care se referă în primul rând la cele mai simple elemente din setul de cunoştinţe referitoare la naţiune, la semnificaţiile universului simbolic create de denumirea naţională (patria, simbolurile naţionale), respectiv la tipizările care desemnează limitele dintre grupuri şi la interpretarea raporturilor dintre grupuri (Csepeli 1992: 113). Conştiinţa şi ideologia naţională sunt noţiuni apropiate, dar totuşi diferite. În concepţia lui Hobsbawm avem de a face cu o noţiune duală, astfel cunoaşterea conţinutului unei ideologii naţionale „oficiale” nu arată cum apare conştiinţe naţională în universul de gândire a unui om de rând. (Hobsbawm, 1990: 10–12) În această lucrare considerăm că maghiarii care trăiesc dincolo de graniţele Ungariei sunt minorităţi naţionale în sensul în care Horváth István a arătat că grupurile etnice care în sec. al XIX-lea au trecut prin procesul de formare naţională s-au desprins – îndeosebi ca urmare a modificărilor de frontiere după primul război mondial – de statul în care făceau parte din etnia dominantă şi au fost integraţi în state în care statul se identifica cu valorile culturale ale altor grupuri etnonaţionale (România, fosta Cehoslovacie, azi Slovacia, Serbia). Astfel, grupurile cu o conştiinţă etnoculturală devenită deja naţională care au experimentat apartenenţa la o naţiune majoritară au ajuns într-o poziţie subordonată (Horváth 2006: 160). Câmpul ideologic care configurează identitatea naţională a minorităţilor naţionale din Europa Centrală şi de Est are trei surse principale: „ţara-mamă exterioară” care îşi asumă protecţia culturală; ideologiile naţionale

5


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

ale statului majoritar de provenienţă; respectiv elementele ideologice formulate de către elita conducătoare a comunităţii naţionale minoritare respective. Toate acestea sunt valabile dacă în statul respectiv există o majoritate etnoculturală bine definită (vezi Brubaker 1996: 60–69). Considerăm că şi tipologia lui Kymlicka, în care se face diferenţă între minorităţile naţionale şi comunităţile etnice, este relevantă în definirea identităţii naţionale a comunităţilor minoritare maghiare. În opinia lui, modul în care o minoritate se reflectă într-un stat este determinant în ceea ce priveşte natura identităţii membrilor acelui grup minoritar. Conform tipologiei sale, „minorităţile cooptate”, cum ar fi maghiarii din România care au dobândit cetăţenia română prin faptul că Transilvania a devenit parte a României după primul război mondial, din punct de vedere tipologic se diferenţiază de minorităţile imigrante care, în opinia sa, doresc să se asimileze cât mai repede (Kymlicka 1995: 10–11). Într-o abordare tematică, cercetarea identităţii naţionale în medii minoritare se extinde asupra dimensiunii identităţii minoritare (şi majoritare) naţionale, civice şi specific minoritare. În detaliu, aici se poate include importanţa problematicii naţionale în concepţia individuală, criteriile apartenenţei la o comunitate naţională, implicaţiile cognitive şi afective ale conceptului de patrie şi pământ natal, trăirea afectivă a apartenenţei la grupul naţional, auto- şi heterostereotipurile naţionale, percepţia condiţiei minoritare şi a discriminării, respectiv analiza eventualei funcţii de organizare a identităţii acestora, raportarea la cealaltă naţiune, relevanţa simbolurilor şi sărbătorilor naţionale, persoanele de referinţă din punctul de vedere al naţiunii, analiza unor tematizări minoritare şi politice ale conştiinţei istorice. Identitatea colectivă a indivizilor se organizează ierarhic. Rezultatele cercetării identităţii din Transilvania din anul 2000 au arătat că în identitatea maghiarilor din Transilvania cele mai importante sunt caracteristicile individuale cu o medie de 4,3 (pe o scară de la 1 la 5), acestea fiind urmate de caracteristici legate de identitatea naţională maghiară, şi anume: naţionalitate (3,98), origine etnică (3,7) şi regiunea în care trăiesc, adică Transilvania (4), cetăţenia fiind mai puţin semnificativă (3,2) (Veres 2005: 107–108). Compararea acestor categorii de identitate este rezultatul unei aşa-numite măsurări artificiale, fiindcă în viaţa cotidiană, în viaţa proprie în sens fenomenologic diferitele elemente, dimensiuni ale identităţii sociale se activează sau rămân pasive în funcţie de situaţie. Identificarea cu marile grupuri sociale în rândul celor care trăiesc în minoritate poate fi plină de contradicţii şi poate crea situaţii disonante din punct de vedere cognitiv. Aici ne referim în special la identificarea cu comunitatea naţională maghiară şi cu comunitatea civică română, când indivizii sunt expuşi în mai multe cazuri la interpretări diferite ca urmare a funcţionării sociale a celor două ideologii naţionale, referindu-ne aici la evaluarea diferitelor evenimente istorice legate de Transilvania, la aprecierea rolului maghiarilor etc. Aceste cunoştinţe ideologice contradictorii creează probleme pentru indivizi în măsura în care diferitele interpretări ale ideologiilor naţionale sunt percepute de către aceştia. Deoarece nivelul cunoştinţelor ideologice se află în legătură cu nivelul de şcolarizare, ajungând în mod stratificat ierarhic la diferitele straturi sociale, se poate afirma că în cazul majorităţii populaţiei, care nu dispun nici de studii liceale şi au un nivel de şcolarizare scăzut, aceste contradicţii sunt mai puţin vizibile decât în rândul celor cu un nivel de şcolarizare mai ridicat şi, astfel, cu un statut social mai ridicat.

Ipotezele de analiză ale cercetării sunt următoarele:

• Idealul naţiunii maghiare unitare există atât la nivel ideologic, cât şi la nivelul conştiinţei cotidiene. Cu toate acestea, la nivelul identităţii naţionale naturale, în special în ceea ce priveşte relaţiile dintre grupuri, majoritatea maghiarilor de peste hotare nu privesc maghiarimea ca pe un grup unitar, ci consideră că sunt membrii unei comunităţi maghiare regionale, iar în sens socio-psihologic se comportă şi se raportează la maghiarii majoritari, respectiv la populaţia majoritară din ţara lor – ca grup de referinţă principal – ca membrii acestui grup. • Presupunem că structura identităţii respondenţilor este pur culturală în cazul unei minorităţi şi combinată cu elemente de naţiune-stat în cazul unei majorităţi. În acest context, există o omogenitate mare în privinţa simbolisticii naţionale, iar rolul caracteristicilor regionale devine secundar. • În legătură cu conceptul de patrie, însă, diferenţele regionale devin dominante. Cei care trăiesc în minoritate consideră că patria lor este acea regiune a Bazinului Carpatic unde trăiesc sau acel stat în care trăiesc şi de care sunt legaţi prin cetăţenie. Regiunea/statul este invocată ca patrie în procente diferite în diferitele state, însă Ungaria, în special idealul Ungariei istorice nu apare în procente semnificative ca un teritoriu care uneşte maghiarii din punct de vedere al conceptului de patrie. • În perceperea apartenenţei la naţiunea maghiară sunt dominante sentimentele pozitive. Presupunem că identitatea socială a marii majorităţi a maghiarilor este pozitivă în toate regiunile, ceea ce este condiţia de bază a păstrării identităţii naţionale maghiare minoritare. • Distribuţia socială a cunoştinţelor referitoare la naţiune este variabilă în funcţie de şcolarizare şi vârstă, existând diferenţe semnificative între intelectualii cu diplomă, respectiv cei cu un nivel de studiu mai scăzut în ce priveşte atitudinile naţionale.

6


veres valér

Analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din Bazinul Carpatic

Analiza empirică comparativă n Studiul analizează pe un eşantion de 2930 de persoane din comunităţile maghiare din cinci ţări, utilizând rezultatele primei culegeri de date din cadrul cercetării panel iniţiate, diferitele dimensiuni, caracteristici ale aşanumitei identităţi naţionale naturale a populaţiei din Ungaria şi a minorităţilor naţionale maghiare cu ajutorul conceptelor definite în prima parte, diferenţele dintre state textul încearcă să interpreteze efectele indirecte ale schimbărilor sociale, economice şi politice din ultimul deceniu asupra schimbării identităţii, în special pe baza diferenţelor cunoscute dintre profilul socio-demografic al respondenţilor, respectiv dintre state (ne referim aici în primul rând la situaţia generală a statelor din Bazinul Carpatic şi la relaţia cu Uniunea Europeană).2 Între limitele cercetării poate fi amintită pe de o parte mărimea eşantionului, în special în rândul comunităţilor mai puţin numeroase, cum ar fi de ex. în Serbia şi Transcarpatia (Ucraina), pe de altă parte este binecunoscut că analiza identităţii cu ajutorul metodelor cantitative de investigare este o măsurare artificială, dat fiind că respondenţii sunt chestionaţi prin utilizarea unui număr mare de întrebări referitoare la tematica dată, în timp ce în interacţiunile de zi cu zi comportamentul sau atitudinile lor s-ar putea să fie diferite decât în situaţii de interviu prin utilizarea unor chestionare (vezi Krappmann 1980). În aceste condiţii, nu avem posibilitatea să măsurăm înclinaţiile lor referitoare la anumite elemente ale identităţii naţionale, relaţia afectivă în legătură cu acestea, relevanţa reală a situaţiilor disonante etc. Datorită acestor limite metodologice nu cunoaştem interpretările semnificaţiei conceptului de naţiune, câmpul de semnificaţii cognitive şi afective ale conceptului de patrie etc.

Denumirea naţională, criterii, conceptul de patrie şi legături teritoriale n Denumirea naţională este elementul de bază al identităţii naţionale, care în opinia lui Tajfel este un instrument al formării grupurilor umane. Puterea deosebită a fiecărei denumiri constă în faptul că exagerează, subliniază, presupune în mod arbitrar identitatea, corespondenţa acelor fenomene la care se referă. Totodată, categorizarea reprezintă şi momentul de bază al formării grupurilor care nu se poate rupe de la caracteristicile reale ale celor categorizaţi (Tajfel 1980; Tajfel şi Wilkes 1963: 101–114.). Am rugat respondenţii să desemneze acea comunitate din care consideră că fac parte în primul rând. Situaţia este diferită în cazul maghiarilor din Ungaria şi maghiarii care trăiesc în minoritate. În Ungaria simpla denumire de maghiar domină cu 46,3%, fiind urmată de categoria fără etnonim din Ungaria cu 38%. În cazul maghiarilor minoritari din Bazinul Carpatic cea mai specifică este aşa-numita denumire maghiar cu atribut regional: în Transilvania 27, în Transcarpatia 43,9, în Slovacia 30,4, în Serbia 49,1% au considerat că sunt maghiari din Transilvania/Transcarpatia/Slovacia/Voivodina, iar un alt procent semnificativ s-a identificat printr-o denumire regională fără etnonimă: 16,6% s-au declarat transilvăneni, 21,8% din Transcarpatina, 17,6 din Slovacia, 24,7 din Voivodina. Procentul acelora care s-au declarat maghiari fără atribut reprezintă 29,2% în Transilvania, 18% în Transcarpatina, 33,6 în Slovacia şi 16,4% în Serbia. În Transilvania, procentul altor denumiri reprezintă o pondere semnificativă, 22,9%, dintre care se evidenţiază denumirea de secui cu 7%, iar astfel ponderea celor care se declară secui şi maghiari din Transilvania şi aici este semnificativ mai mare decât ponderea celor care se declară maghiari fără atribut. Diferenţele evidenţiază că marea majoritate a maghiarilor care trăiesc în diferite state se autodefinesc ca grup separat, însă legătura cu naţiunea maghiară nu poate fi pusă sub semnul întrebării, aceasta îmbrăcând doar o formă specifică, în care se accentuează caracterul regional, dat fiind că în fiecare ţară ponderea totală a celor care se declară maghiari cu atribut şi fără atribut se apropie sau depăşeşte 60%. Pe de altă parte, însă, ponderea agregată a identificării regionale fără etnonim şi a maghiarilor cu atribut se situează la fel în jur de sau peste 50%, ceea ce arată importanţa caracterului regional specific. Aceste straturi ale identităţii sunt prezente simultan şi nu se exclud în conştiinţa respondenţilor, ci mai degrabă sunt complementare. Apare întrebarea dacă pot fi observate caracteristici social-demografice diferite între maghiarii cu atribut regional şi maghiarii fără un astfel de atribut în rândul celor care trăiesc în minoritate. Testele statistice de semnificatie au relevat asemenea diferenţe în cazul eşantionului din Transilvania şi Slovacia. În Transilvania, cei

2 Bazele de date au fost ponderate în funcţie de nivelul de şcolarizare, de aceea anumite procente pot fi puțin diferite de cele publicate în Raportul preliminar al cercetării Carpat Panel.

7


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

care s-au autointitulat maghiari fără atribut regional sunt în medie cu 6 ani mai în vârstă decât cei care s-au declarat maghiari fără atribut, iar în funcţie de şcolarizare cu aproximativ 10% mai mulţi din cei cu studii superioare s-au declarat maghiari cu atribut regional, adică maghiari din Transilvania decât cei cu studii de bază (generale şi şcoală profesională). Ca urmare, cei care se declară maghiari cu atribut regional sunt în medie puţin mai tineri şi cu un nivel de şcolarizare mai înalt. În cazul maghiarilor din Slovacia tendinţa este asemănătoare cu cea din Transilvania, poate puţin mai accentuată: diferenţa de vârstă între cei care se declară maghiari din Slovacia şi cei care se declară maghiari fără atribut este de 7 ani, iar ponderea răspunsurilor maghiar fără atribut este cu aproximativ 13% mai mică în rândul celor cu studii superioare decât în rândul celor cu studii de bază. Faptul că o pondere semnificativ mai mare a intelectualilor preferă denumirea Felvidéki3 decât cei cu un nivel de studii mai scăzut care preferă în procent mai mare denumirea maghiar din Slovacia reprezintă o caracteristică locală. Tendinţa este asemănătoare şi în Ucraina, însă datorită numărului mai mic de cazuri proba Khi-pătrat nu relevă corelaţii semnificative (vezi anexa nr. 1). Pe baza analizei din perspectiva cunoaşterii limbii majorităţii (limba română, slovacă, sârbă, ucraineană) se poate observa că în medie cei care vorbesc mai bine limba majorităţii se consideră în pondere semnificativ mai mare maghiari cu atribut regional decât cei care vorbesc puţin mai rău limba majorităţii. Diferenţele sunt mai vizibile în Ucraina şi mai mici în alte părţi. Însă datorită faptului că gradul de cunoaştere a limbii se află în legătură şi cu vârsta, iar efectul de vârstă a fost deja prezentat, se poate afirma că în cazul Transilvaniei şi a Slovaciei, din punct de vedere etnonim, cunoaşterea limbii se manifestă preponderent prin efectul vârstei. În ce priveşte criteriile apartenenţei la maghiarime, în fiecare regiune ponderea cea mai mare o reprezintă cei care sunt de acord cu criteriile idealului naţional etno-cultural, bazat pe autodefinire. În această privinţă nu se pot observa schimbări esenţiale nici în Transilvana, poate doar atât că criteriile naţiunii-stat, cum ar fi şi cetăţenia maghiară, şi faptul de a fi născut pe teritoriul Ungariei au fost amintite în mai mare pondere ca fiind importante decât în 2002 (Veres 2005). Cu ajutorul criteriilor apartenenţei la maghiarime am efectuat o analiză de componente principale pentru a ilustra modul în care se structurează criteriile identităţii naţionale culturale în diferitele regiuni. Puterea de explicaţie a analizei este relativ mare, valoarea KMO generând o structură interpretabilă, de peste 0,7. Structura componentelor în funcţie de regiuni este asemănătoare, în fiecare dintre ele prima componentă de naţiune culturală explicând 26-35% din varianţa totală. Tabel 1. Valori explicative ale varianţei totale a criteriilor de identitate naţională (%) (Varianţa totală explicată.) Componente

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

1

30.99%

26.27%

35.92%

32.37%

2

13.91%

14.29%

13.87%

14.70%

Total

44.90%

40.56%

49.79%

47.07%

A doua componentă, având valoarea de 14% pretutindeni, întruchipează în primul rând cele două identităţi naţiune-stat în sensul de Ungaria, însă într-o măsură mai mică există corelaţie şi între alte criterii (vezi anexa nr. 3). Structura de componente la care se ajunge confirmă ipoteza noastră conform căreia identitatea naţională minoritară a maghiarilor de peste hotare este pur culturală, combinată alocuri cu elemente de identitate de origine etnică, iar cetăţenia maghiară nu are legătură cu aceasta. Conceptul de patrie este un element important al identităţii naţionale, fiind unul dintre indicatorii principali ai legăturii teritoriale. În comunităţile maghiare de peste hotare două treimi-trei sferturi din respondenţi au indicat statul de cetăţenie, respectiv regiunea respectivă ca fiind patria lor. Maghiarii din România şi Slovacia au indicat pe primul loc statul în care trăiesc, ca fiind patria lor, deci România şi Slovacia (46,5 respectiv 41%), şi într-o mai mică măsură Transilvania, respectiv regiunea Felvidék. O parte mai mare a maghiarilor din Transcarpatia şi Voivodina au indicat regiunea istorică în care trăiesc ca fiind patria lor, aceasta fiind urmată de statul respectiv, Ucraina şi Serbia. Explicarea diferenţei nu este simplă. Aparent ar părea că în statele membre ale UE maghiarii consideră că propria ţară este „mai valoroasă”, însă acest lucru nu este neechivoc, dat fiind că în conformitate cu o cercetare pe bază de chestionar din anul 2000 majoritatea respondenţilor, 59% au indicat România, iar 31% Transilvania ca fiind patria lor, deci ponderea celor care consideră că România este patria lor nu a crescut conform tendinţei după aderarea la UE. În cazul Slovaciei explicaţia este mai simplă, deoarece expresia Felvidék

3

Felvidék, Ţinutul de Sus este partea de sud a Slovaciei, macroregiune din Ungaria dualistă. Locuitorii acestei regiuni se numesc şi „felvidéki”.

8


veres valér

Analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din Bazinul Carpatic

nu este atât de răspândită şi determinată din punct de vedere teritorial ca şi Transilvania, iar vreme îndelungată autorităţile slovace au considerat că utilizarea conceptului de Felvidék denotă iredentism. O caracteristică importantă a răspunsurilor legate de conceptul de patrie este faptul că doar puţini din cei peste hotarele Ungariei consideră că patria lor este Ungaria, în Transilvania şi Slovacia doar 2-3%, în Slovacia 7%, iar în Ucraina 11%. Conceptul de pământ natal al respondenţilor prezintă aceleaşi tendinţe, aici însă pe locul întâi s-a situat regiunea mai apropiată respondenţilor, astfel Transilvania, Transcarpatia, Voivodina, cu excepţia Felvidék în cazul celor din Slovacia, unde datorită motivelor sus-amintite pe primul loc s-a clasat Slovacia. În celelalte zone, în special în Transilvania şi Slovacia, aproape 30% din răspunsurile referitoare la pământ natal au desemnat localitatea/locul naşterii sau localitatea de domiciliu. Între răspunsuri nu am reuşit să separăm respondenţi cu profil socio-demografic explicit, ca urmare în privinţa celor patru grupuri principale ale conceptului de patrie (ţară, regiune, Ungaria şi altele) nu există corelaţii semnificative în funcţie de vârstă, şcolarizare, limba de absolvire a şcolii şi nivelul de cunoaştere a limbii populaţiei majoritare în nici una dintre regiuni, ceea ce indică faptul că conceptul de patrie face parte din stratul de bază al identităţii naţionale în fiecare regiune, iar diferenţele dintre răspunsuri (Transilvania, România) nu reprezintă linii de demarcare între respondenţi în funcţie de variabilele socio-demografice tradiţionale. S-a pus întrebarea dacă răspunsurile referitoare la patrie se datorează constrângerii sau lipsei de alternativă. De aceea, prin utilizarea unei întrebări suplimentare de control i-am întrebat dacă ar putea alege în mod liber, în ce ţară ar alege să trăiască. Răspunsurile au confirmat caracterul consistent al răspunsurilor referitoare la patrie, deoarece răspunsul cel mai frecvent a desemnat, de asemenea, propria ţară, iar Ungaria – deşi amintită mai frecvent ca şi patrie – a rămas cu mult în urma propriei ţări. Dintre cei care au desemnat propria ţară, maghiarii din Transilvania au desemnat în ponderea cea mai mare România, 53%, aceştia fiind urmaţi de maghiarii din Transcarpatia, care au desemnat Ucraina în procent de 50%, cei din Slovacia au desemnat Slovacia în procent de aproape 40%, şi cei din Voivodina care au desemnat Serbia în procent de o treime. Aproape o zecime din maghiarii din România, Slovacia şi Voivodina ar alege să trăiască în Ungaria, în cazul celor din Transcarpatia acest procent fiind mai mare, de 20%. Ceilalţi respondenţi ar alege alte ţări sau nu ştiu. Aşa cum am semnalat anterior, una dintre limitele cercetării reprezintă faptul că materialul empiric de până acum nu permite dezvăluirea corelaţiilor afective ale conceptului de patrie, a interconexiunilor dintre patrie şi pământ natal. În cazul respondenţilor din Ungaria 70% ar alege Ungaria, iar 25% altă ţară (vezi fig. 5). Fig. 1. În primul rând mă declar.... (N=2885):

România Ucraina Slovacia Serbia Ungaria 0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

80%

90%

100%

ardelean/felvidéki/voivodinean/transcarpatian/ungurean maghiar maghiar ardelean/felvidek/voivodinean/transcarpatian/ungurean român/slovac/sarb/ucrainian cetăţean român/slovac/sarb/ucrainian/ungar alta

9


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

Fig. 2. Ca cineva să fie considerat maghiar, cât de important este ca...? (valori medii, 1-deloc important, 5-foarte important)

0

1

2

3

1.Cel puţin unul dintre părinţi să fie maghiar

2.Ambii părinţi să fie maghiari

3.Să aibă ca limbă maternă limba maghiară

4.Să aibă cetăţenie maghiară 5.Să respecte şi onoreze drapelul naţional maghiar 6.Să se considere maghiar 7.Să simtă cultura maghiară ca fiind cultura lui 8.Să apar ţină de o biserică maghiară

9.Să se fi născut în Ungaria 10.Să-şi fi petrecut majoritatea vieţii printre maghiari 11.Să voteze cu o formatiune maghiară 12.Să înveţe în scoală cu predare în lb. maghiară România

10

Ucraina

Slovacia

Serbia

4

5


veres valér

Analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din Bazinul Carpatic

Fig. 3. Ce consideraţi că este pământul Dvs. natal?

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

0%

10%

20%

30%

40%

50%

Ardeal/Felvidek/Voivodina/Transcarpatia Ungaria Localitatea unde trăieşte Alta

60%

70%

80%

90%

100%

România/Slovacia/Serbia/Ucraina Localitatea unde s-a născut Judeţ/district/regiune adm.

Fig. 4. Ce consideraţi că este patria Dvs.?

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

0%

10%

20%

30%

40%

Ardeal/Felvidek/Voivodina/Transcarpatia Ungaria Localitatea unde s-a născut Judeţ/district/regiune adm.

50%

60%

70%

80%

90%

100%

România/Slovacia/Serbia/Ucraina Ungaria istorică Localitatea unde trăieşte Alta

13 11


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

Fig. 5. Dacă aţi putea alege liber, în ce ţară aţi vrea să trăiţi?

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

0%

10%

20%

30%

România/Slovacia/Serbia/Ucraina Ungaria Nu ştie

40%

50%

60%

70%

80%

90%

100%

Ardeal/Felvidek/Voivodina/Transcarpatia Altă ţară

Disonanţă cognitivă în identitate? Naţiune culturală şi cetăţenie n Identitatea care are la bază naţiunea culturală poate crea situaţii de disonanţă cognitivă pentru cei care trăiesc în minoritate. Aspiraţiile de construire a naţiunii (nation building) a statului, mecanismul de reproducere a culturii naţionale poate crea conflicte la nivel individual sau comunitar în cazul unei părţi dintre persoanele aparţinând minorităţilor naţionale. În fiecare ţară, la întrebarea referitoare la ce anume determină identitatea lor naţională, marea majoritate a respondenţilor, aproape două treimi sau chiar mai mulţi în cazul Slovaciei (78%), au răspuns că „limba maternă, cultura”, iar criteriul cetăţeniei a fost desemnat de mai puţin de 10% în fiecare ţară. Cei care consideră că apartenenţa naţională este o decizie personală, deci nu este un fapt predefinit, sunt în minoritate absolută. Ponderea acestor răspunsuri este cea mai mare în Transilvania, aproape 30%, iar cea mai mică în Slovacia, şi anume 18,3%. În Ungaria domină, de asemenea, identificarea bazată pe limba maternă şi cultură, însă cu doar 49,8%, iar ponderea celor care preferă cetăţenia este şi ea semnificativă, aproape o treime (32%), în timp ce ponderea celor care invocă propria decizie este de 18,3%. Ponderea celor care au dat cele două răspunsuri din urmă corespunde ponderii celor care consideră că identificarea culturală este mai importantă. Răspunsurile nu indică corelaţii semnificative cu cel mai înalt nivel de şcolarizare în nici una dintre regiunile minoritare, ceea ce indică faptul că tipul apartenenţei naţionale nu este ierarhizată în funcţie de volumul cunoştinţelor referitoare la naţiune, ci aceasta se situează la nivelul cel mai strâns, împărtăşit de toată lumea. Situaţia este diferită în Ungaria, unde dintr-o perspectivă majoritară, semnificativ – cu 15% – mai mulţi intelectuali consideră că elementul determinant al identităţii lor este limba şi cultura decât cei cu studii de bază, dintre care cu tot atât mai mulţi consideră că cetăţenia reprezintă baza determinantă a identităţii lor. Acest lucru indică faptul că, fiind în posesia unui nivel mai înalt de cunoştinţe despre

12


veres valér

Analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din Bazinul Carpatic

naţiune, intelectualii adoptă în pondere mai mare idealul naţional maghiar dominant, conform căruia apartenenţa la naţiunea maghiară este de natură culturală. Cetăţenia diferită de identitatea culturală creează o anumită duplicitate în rândul maghiarilor de peste hotare, reprezentând o dublă legătură. Acest lucru nu reprezintă, însă, starea „dublei identităţi” observată de Bindorffer în rândul minorităţilor naţionale şi etnice din Ungaria (Bindorffer 2001). Totodată, este grăitor şi faptul că la întrebarea dacă propria comunitate minoritară maghiară face parte din naţiunea maghiară, respectiv cea majoritară, în Transilvania marea majoritate a respondenţilor a răspuns cu da în ambele cazuri (82, respectiv 65%). În Ucraina 52% consideră că maghiarii fac parte din naţiunea ucraineană, iar în Slovacia şi Serbia mai puţin de jumătate din respondenţi, aproximativ 40% consideră că maghiarii din ţările respective fac parte din naţiunea majoritară. Pe de o parte, răspunsurile indică faptul că apartenenţa la naţiunea maghiară reprezintă opinia a aproximativ trei sferturi sau a chiar mai mulţi în fiecare comunitate minoritară. Dubla raportare naţională este preponderent acceptată, dat fiind că majoritatea respondenţilor, aşa cum vom vedea mai jos, nu percep această duplicitate ca fiind contradictorie, ci având caracter complementar, într-un câmp de identitate care, după cum am amintit, în opinia lui Brubaker se datorează existenţei a trei surse ideologice: din efectele ideologice agregate ale statului majoritar, liderilor comunităţii minoritare, precum şi „ţării mamă exteriore”, bazate pe naţiunea culturală (Brubaker 1996: 60–69). În opinia lui Csepeli, este posibil ca o persoană să fie guvernată de două categorii naţionale şi în cazul în care între cele două categorii există diferite dimensiuni, înţelegând prin aceasta că o categorie este valabilă din punct de vedere cultural, iar cealaltă din punct de vedere al cetăţeniei, exact ca în cazul minorităţilor maghiare (Csepeli 1992: 35). Faptul că marea majoritate a maghiarilor din Ungaria, adică 78-80% consideră că atât maghiarii de peste hotare cât şi minorităţile naţionale din Ungaria fac parte din naţiunea maghiară, confirmă ipoteza noastră că intensificarea acestei duble legături poate fi interpretată ca o tendinţă în creştere. În spaţiul de comunicare din ce în ce mai unitar al Uniunii Europene (în prezent 95% din maghiarii din Bazinul Carpatic trăiesc pe teritoriul Uniunii Europene) considerăm inadecvate acele discursuri din presa de dreapta din Ungaria care consideră ca normal faptul că minorităţile naţionale din Ungaria fac parte din naţiunea maghiară, dar în acelaşi timp consideră inacceptabil ca maghiarii de peste hotare să considere că fac parte din naţiunea majoritară din ţara respectivă (de exemplu, din naţiunea română). Însă trebuie să subliniem şi faptul că pe baza întrebării precedente ştim că raportarea culturală şi civică nu pot fi plasate pe acelaşi nivel, de vreme ce în privinţa importanţei acestora întâietatea legăturii culturale este indiscutabilă în cazul majorităţii respondenţilor. Totodată, este important să menţionăm faptul că, date fiind limitele cercetării, nu am avut posibilitatea să dezvăluim ce înţeleg în realitate respondenţii prin „a face parte din naţiunea română”. Nu este exclus că o parte semnificativă din respondenţi au confundat acest lucru cu apartenenţa la comunitatea civică română (cetăţenie), din care şi maghiarii fac parte, de drept, fără îndoială. În timp ce abia există diferenţe socio-demografice în privinţa apartenenţei la naţiunea maghiară, deoarece marea majoritate a respondenţilor consideră că acceptarea minorităţilor maghiari ca parte a naţiunii majoritare se află în corelaţie cu şcolarizarea, însă în măsură diferită în diferitele regiuni. În Transilvania şi Transcarpatia corelaţia este mai slabă, în Slovacia şi Voivodina mai puternică. Cu 5-7% mai puţini dintre cei cu studii superioare în cazul primelor două ţări, respectiv cu 12-15% mai puţini în cazul celor două ţări din urmă considerând că propria comunitate maghiară face parte din naţiunea majoritară, faţă de cei cu şcoală generală sau profesională. Diferenţele se datorează, de asemenea, nivelului mai ridicat al cunoştinţelor privind naţiunea, dat fiind că la nivel ideologic pentru cei care înţeleg semnificaţia naţiunii culturale pare disonant ca cineva să fie în acelaşi timp membru al ambelor naţiuni. Răspunsurile nu indică nici o corelaţie cu vârsta şi cunoaşterea limbii majorităţii. Pentru majoritatea maghiarilor care trăiesc în minoritate disonanţa, contradicţia dintre identitatea naţională şi situaţia minoritară ce rezultă din cetăţenie nu reprezintă o problemă din punct de vedere sentimental. În fiecare regiune se conturează o tendinţă asemănătoare, însă în privinţa procentelor cei din Transilvania se disting oarecum faţă de ceilalţi. În Transilvania, o pondere semnificativ mai mare, adică cu 62% au răspuns că nu au sentimente contradictorii în ce priveşte naţionalitatea maghiară şi cetăţenia română, respectiv că pot fi conciliate uşor, 27,2% dintre ei au câteodată sentimente contradictorii, dar în general le pot concilia uşor, pentru 8% este o problemă destul de frecventă, însă acest lucru nu creează o problemă în mediul lor, deci apare ca o problemă teoretică, iar numai pentru 2% acest lucru reprezintă şi o problemă practică. În celelalte regiuni 42-44% au răspuns că nu are sentimente contradictorii în privinţa naţionalităţii maghiare şi a cetăţeniei, alta decât cea maghiară (română/ slovacă/sârbă/ucraineană), respectiv că acestea pot fi conciliate uşor, iar pentru alţi 30-40% se ivesc uneori sentimente contradictorii, însă acestea pot fi conciliate uşor. Ponderea acestei categorii este cea mai mare în Slovacia, şi anume 43%. Ponderea acelora pentru care acest lucru reprezintă o problemă destul de frecventă, însă acest lucru nu creează probleme în mediul lor este mai mare ca în Transilvania, dar nicăieri nu depăşeşte 15%. Concilierea creează probleme mai grave doar pentru o mică parte dintre respondenţi (1-2%).

13


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

Am analizat profilul social-demografic al respondenţilor şi putem afirma că în România, în funcţie de şcolarizare, se poate observa o corelaţie slabă în privinţa sentimentelor contradictorii, cu 10% mai mulţi dintre cei cu studii de bază declară că nu au nici o problemă în acest sens, faţă de cei cu studii superioare. În Serbia corelaţia este mai puternică, 28% dintre cei cu studii de bază, respectiv 52% din cei cu studii superioare nu au nici o problemă în acest sens, majoritatea celorlalţi confruntându-se cu asemenea sentimente contradictorii, iar alţi 20% se confruntă cu probleme mai mici. În celelalte state răspunsurile nu indică diferenţe semnificative din punct de vedere al nivelului de şcolarizare. Cu excepţia Slovaciei, există diferenţe semnificative în funcţie de vârstă. Cei care nu au probleme în a concilia sentimentele contradictorii sunt cu 5-7 ani mai în vârstă decât aceia care se confruntă din când în când cu probleme de conciliere, însă aceia care se confruntă cu probleme mai mici sunt în medie de aceeaşi vârstă ca şi aceia care nu au probleme în a concilia naţionalitatea şi cetăţenia. Diferenţe semnificative pot fi observate în special în Transilvania şi Serbia, în funcţie de cunoaşterea limbii majorităţii. Cei care nu întâmpină nici un fel de problemă vorbesc mai bine limba majorităţii, în medie cu un jumătate de punct (pe o scară de la 1 la 6), decât cei care întâmpină rar sau frecvent probleme de conciliere, ceea ce este de înţeles din punct de vedere practic, deoarece în aceste două ţări maghiarii trăiesc mai dispersat decât în celelalte două state, fapt pentru care cunoaşterea limbii majorităţii poate fi o problemă în mai multe situaţii decât în regiunile unde contactul cu majoritatea este mai rară. Fig. 6. Ce defineşte în mod primordial apartenenţa Dvs. naţională?

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria 0%

10%

20%

cetăţenia

14

30%

40%

50%

limba şi cultura maternă,

60%

70%

decizia privată

80%

90%

100%


veres valér

Analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din Bazinul Carpatic

Fig.7. Maghiarii din România/Slovacia/Serbia/Ucraina fac parte din naţiunea maghiară, respectiv din cea majo­ ritară (română/slovacă/sârbă/ucraineană)? Răspunsuri date referitor la comunitatea minoritară din ţara proprie 0

10

20

30

40

50

60

70

80

90

100

România

Slovacia

Serbia

Ucraina

Ungaria

Fac parte din naţiunea maghiară

Fac parte din naţiunea majoritară

Fig. 8. Maghiarii din România/Slovacia/Serbia/Ucraina fac parte din naţiunea majoritară? Răspunsuri „da”, în funcţie de nivelul ultimei şcoli absolvite, asocieri semnificative (Chi-pătrat)

Ungaria

România

Slovacia

0 şcoală generală

10

20

30

şcoală profesională

40 liceu industrial

50

60 postliceal

70

80

studii superioare

90

100

Total

15


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

Fig. 9 În ce măsură reprezintă o problemă faptul că, fiind cetăţean român sunteţi de naţionalitate maghiară? În ce măsură aţi reuşit să conciliaţi acestea?

România Ucraina Slovacia Serbia 0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

80%

90%

100%

nu am nici o problemă, pot concilia bine uneori îmi vine câte un sentiment contradictoriu, dar în general nu e problemă destul de des e problemă pt mine, dar nu am probleme cu anturajul meu destul de des e problemă pt mine, inclusiv cu unele persoane din anturaj am des probleme nu ştie/nu răspunde

Sentimente naţionale n Trăirea pozitivă a apartenenţei de grup este o condiţie importantă a supravieţuirii grupurilor minoritare cu identitate proprie. În cercetarea identităţii naţionale acest lucru este în general măsurat prin trăirea orgoliului naţional. Respondenţii au trebuit să răspundă la mai multe întrebări pe scara Lickert privind sentimentele pe care apartenenţa la comunitatea naţională maghiară le-o dă. La întrebarea în ce măsură sunt de acord cu afirmaţia că faptul că s-au născut maghiari îi dă un sentiment de mândrie, în fiecare regiune cei mai mulţi sunt complet de acord, însă maghiarii din Transilvania conduc cu cel mai mare procent, adică 61%, fiind urmaţi, în ordine, de cei din Ucraina, Slovacia, Ungaria şi cei din Serbia cu 44,2%. Perceperea apartenenţei la naţiunea maghiară ca fiind defavorabilă nu este caracteristică, sau e puţin caracteristică majorităţii respondenţilor. Structura răspunsurilor este relativ asemănătoare şi în funcţie de ţări, maghiarii din Ungaria distingându-se puțin prin faptul că acolo ponderea acelora care nu sunt de loc de acord cu afirmaţia că faptul de a fi maghiar ar reprezenta un dezavantaj este de 50,3%, în timp ce în rândul maghiarilor care trăiesc în minoritate acest procent variază între 29 şi 38%. Ponderea celor care consideră că apartenenţa la naţiunea maghiară este complet defavorabilă se situează între 4-5% peste tot, iar în Ungaria ponderea acestora este de 2%. Analizând şi celelalte trăiri sentimentale se poate afirma că în comunităţile maghiare minoritare apartenenţa la naţiunea maghiară se asociază cu o identitate socială pozitivă, ceea ce reprezintă condiţia supravieţuirii identităţii de grup (Tajfel 1978).

16


veres valér

Analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din Bazinul Carpatic

Fig. 10 Faptul că m-am născut maghiar îmi dă un sentiment de mândrie (N=2893)

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

80%

dezacord total

dezacord parţial

este şi nu este de acord

acord parţial

acord total

nu ştie/nu răspunde

90%

100%

Fig. 11 Faptul că m-am născut maghiar reprezintă un dezavantaj (N=2893)

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria 0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

80%

dezacord total

dezacord parţial

este şi nu este de acord

acord par ţial

acord total

nu ştie/nu răspunde

90%

100%

17


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

Simboluri naţionale în raport cu identitatea culturală maghiară n Identificarea cu anumite simboluri naţionale reprezintă unul dintre modurile de a trăi identitatea naţională. Am analizat şi simbolistica de factură materială a personajelor istorice şi culturale. Datorită naturii ierarhice a socializării naţionale o parte a populaţiilor cercetate nu dispune de cunoştinţe privind simbolica naţională. În vederea cartografierii ponderii acestei populaţii am analizat dacă în opinia respondenţilor există simboluri, personaje istorice şi culturale care pentru ei întruchipează maghiarii, naţiunea maghiară. În cazul simbolurilor materiale, 68-88% din respondenţi au răspuns că există asemenea simboluri. Este vizibilă, însă, o diferenţă în ce priveşte ponderile, deoarece ponderea celor care au răspuns cu da este cea mai mare în Ungaria, în timp ce în Transilvania şi Serbia cu 18-20% mai puţini consideră că naţiunea este întruchipată şi de simboluri. În realitate, e posibil ca răspunsurile să se afle în legătură cu nivelul cunoştinţelor lingvistice, deoarece în situaţie minoritară sistemul conceptual în limba maghiară, a unei părţi mai mici a respondenţilor este foarte sărac. Ponderea răspunsurilor afirmative se află în asociere puternică cu nivelul de şcolarizare, ceea ce indică foarte bine caracterul ierarhic al distribuţiei cunoştinţelor referitoare la naţiune. Faptul că o pondere mai mare dintre cei din Ungaria pot cita simboluri naţionale denotă modul mai eficient al socializării naţionale în condiţii de majoritate. Acest lucru e vizibil şi din caracterul mai concentrat al simbolicii naţionale: steagul roşu-alb-verde este simbolul cel mai important în toate regiunile, însă în Ungaria acesta a fost indicat de 45% din respondenţi, în timp ce în cele mai multe comunităţi minoritare doar 33-36%, respectiv în Transcarpatia 42% din respondenţi au amintit steagul naţional ca cel mai important simbol naţional. Este amintită, de asemenea, Coroana Sfântă, apoi stema maghiară şi Imnul, în ordine schimbătoare, însă cele două din urmă sunt amintite abia de 5%. În Transcarpatia pe locul doi s-a situat Imnul, cu un procent semnificativ, de 15%, în timp ce în Ungaria stema a fost amintită tot de 8%. Diferenţa este de înţeles, deoarece în timp ce în Ungaria acestea sunt simboluri de stat, utilizarea lor fiind prevăzută de legi, iar stema apare pe toate instituţiile de stat sau de autoritate locală, în afara Ungariei pot fi întâlnite mai multe steme care au fost utilizate de-a lungul istoriei, în special în Transilvania, care a avut stemă proprie încă din vremea când a fost un stat de sine stătător sau o provincie austriacă timp de mai multe secole şi a cărei variantă modificată reprezintă la ora actuală o parte integrantă din stema de stat a României. Pe planul simbolurilor, diferenţe mai semnificative pot fi observate în structura, ordinea personalităţilor naţionale. În cazul personalităţilor istorice, în linii mari, sunt amintite aceleaşi câteva nume, cu o dispersie relativ mare şi o concentraţie mică, însă ordinea diferă în mod semnificativ. Aici se poate surprinde în primul rând reprezentarea trecutului istoric parţial diferit în Transilvania şi Ungaria istorică în sens restrâns4, dar în general şi în celelalte regiuni personalităţile aflate într-o mai strânsă legătură cu regiunea respectivă primesc un accent mai mare, răsturnând orice canon unitar. Dacă în Ungaria pe primul loc se află Kossuth Lajos cu 10%, urmat de Széchenyi István şi regele Matei Corvin, în Slovacia şi în Voivodina pe primul loc se află regele Sfântul Ştefan cu 19, respectiv 14%, urmat de Kossuth Lajos şi regele Matei Corvin cu 9-10%, iar în Transilvania pe primul loc se află Matei Corvin şi Petőfi Sándor cu 10%, urmat îndeaproape de Kossuth şi mai departe de regele Sfântul Ştefan. Transcarpatia se comportă neregulamentar, deoarece aici Zrínyi Ilona care se află pe primul loc cu 20% și care în celelalte regiuni abia e amintită, ea fiind urmată de Rákóczy Ferenc cu 17%, care în celelalte regiuni a fost amintit doar de 4%, şi numai după aceea sunt amintiţi Kossuth Lajos şi regele Sfântul Ştefan, în timp ce Matei Corvin şi ceilalţi nu ating nici pragul de citare de 5% (vezi Fig. 3.9). În Ungaria, Transilvania şi Slovacia aproape un sfert din respondenţi au amintit alte personalităţi care în mare parte se află în legătură cu identitatea regională. În Transilvania Gábor Áron este amintit de 4%, în Secuime, însă, fiind una dintre personalităţile cel mai frecvent amintite, în timp ce principii Transilvaniei sau Gheorghe Doja sunt de asemenea amintiţi. Ponderea personalităţilor din categoria „Alţii” în nici o regiune nu depăşeşte 3%. Cultura reprezintă mai bine unitatea simbolică a naţiunii culturale maghiare, decât istoria, deoarece în cazul personalităţilor culturale invocarea lui Petőfi Sándor se desprinde pe departe în fiecare regiune: în Ungaria 18%, în alte regiuni 29-41% desemnându-l pe acesta, în timp ce fiecare din următoarele personalităţi au fost amintite de câteva procente: poeţi şi scriitori ca Arany János, Ady Endre, Jókai Mór, József Attila, pictorul Munkácsy Mihály, şi compozitorii Bartók Béla şi Kodály Zoltán. Regional însă există diferenţe accentuate (cu excepţia figurii lui Petőfi Sándor, care este considerat emblematic pentru toţi maghiarii): în Transilvania pe locurile doi-patru au fost amintiţi doar scriitori, poeţi născuţi în Transilvania.

4 Între 1540 şi 1688 Transilvania a fost Principat autonom cu statut de vasal al Turciei, iar după aceea provincie autonomă în cadrul Imperiului Austro-Ungar până în 1867, cu guvernare independentă. Între 1867 şi 1918 Transilvania a făcut parte din Ungaria, fără nici un fel de autonomie, printr-o structurare pe judeţe.

18


veres valér

Analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din Bazinul Carpatic

Pe locul doi se clasează Sütő András, reprezentant al literaturii maghiare din România de după 1990, menţionat de 7%, şi care în alte regiuni nici nu a fost amintit în pondere semnificativă. El este urmat de Arany János şi Ady Endre cu 5%, care de asemenea fac parte şi din „Panthenonul naţional” maghiar, pentru că deşi s-au născut pe teritoriul actual al României, acel teritoriu făcea parte integrantă din Ungaria la vremea naşterii şi epocii de creaţie a acestora, fapt pentru care opera lor nu este considerată o parte a „literaturii maghiare din România”. În Slovacia, pe aceeaşi linie de idei, s-a situat scriitorul Jókai Mór, născut la Komarno (pe teritoriul Slovaciei de astăzi), care a fost amintit în pondere mai mică şi în alte regiuni. Pe planul simbolurilor, deci, se poate afirma că există o anumită unitate în diversitatea regională. Fig. 12. După părerea Dvs există simboluri naţionale care reprezintă pe maghiari? România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria 0%

10%

20%

30%

exista

nu există

40%

50%

60%

70%

80%

90%

100%

80%

90%

100%

nu ştie/ nu r ăspunde

Fig. 13. Cel mai important simbol naţional maghiar (frecvenţa menţionărilor) România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria 0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

tricolorul roşu-alb-verde

coroana sfânt ă

stema Ungariei

Imnul naţional

alta

nu ştie/nu răspunde

19


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

Fig. 14. După părerea Dvs. există personaje, eroi naţionale care reprezintă pe maghiari?

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria 0%

10%

20%

30%

există

nu există

40%

50%

60%

70%

80%

90%

100%

nu ştie/ nu r ăspunde

Fig.15. Eroi, personaje istorice maghiare menţionate (frecvenţa menţionărilor)

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

0% 10% Matei Corvin Petőfi Sándor Alta

20

20%

30% 40% Kossuth Lajos Széchenyi István Nu stie

50%

60% 70% 80% 90% 100% regele Szent István Rákóczy Ferenc Zrínyi Ilona Gábor Áron


veres valér

Analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din Bazinul Carpatic

Fig.16. Personaje culturale maghiare menţionate (frecvenţa menţionărilor)

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

0% 10% Petőfi Sándor Jókai Mór Kodály Zoltán

20%

30% 40% Sütő András József Attila Alta

50%

60% 70% Arany János Munkacsy Mihaly Nu ştie

80%

90% 100% Ady Endre Bartók Bela

Stereotipuri naţionale vs. relaţia cu grupurile de referinţă n Stereotipurile propriului grup, respectiv ale altor grupuri de referinţă reprezintă una dintre dimensiunile identităţii naţionale. De regulă, imaginea propriului grup este pozitivă, iar a celorlalte grupuri pozitivă sau negativă, într-o măsură schimbătoare. În opinia lui Le Vine şi Campbell, pornind de la câteva caracteristici umane de bază, grupurile naţionale şi etnice îşi formează o imagine pozitivă despre sine, denumite autostereotipuri generale. (Le Vine–Campbell 1972). În măsura în care între propriul grup şi un alt grup de referinţă există un conflict sau o anume tensiune, acelui grup îi vor fi atribuite îndeosebi caracteristici negative. Acestea se numesc heterostereotipuri generale şi se referă la câteva caracteristici umane, morale şi motivaţionale de bază. În prima fază am fi dorit să clarificăm între care grupuri se face diferenţă din punct de vedere al stereotipurilor şi care este intensitatea acestora. Astfel, am analizat în primul rând diferenţierea dintre grupurile naţionale regionale (maghiarii din Transilvania, Ucraina, Slovacia, Serbia) şi maghiarii din Ungaria, respectiv grupurile naţionale majoritare române, ucrainene, slovace şi sârbe, măsura în care funcţionează diferenţierea în funcţie de ingrup-outgrup. La întrebarea dacă propriul grupul minoritar maghiar se caracterizează prin aceleaşi trăsături ca şi maghiarii din Ungaria, majoritatea respondenţilor au răspuns cu da, în timp ce 34,6% dintre maghiarii din Slovacia, 25,5% dintre maghiarii din Voivodina, respectiv 21,9% dintre maghiarii din Transcarpatia şi Transilvania au răspuns cu nu. Se poate observa, deci, deplasarea în direcţia în care maghiarii de peste hotare şi cei din Ungaria sunt reprezentaţi ca ingrup diferit. În cazul celor din Ungaria tendinţa este diferită, 51,1% dintre aceştia nu percep diferenţe între maghiarii din Ungaria şi cei din Transilvania în privinţa caracteristicilor umane, în timp ce 41,5% consideră că între cele două grupuri există diferenţe şi în această privinţă (vezi fig. 17). Am analizat de asemenea dacă respondenţii consideră că există diferenţe între comunităţile naţionale majoritare din diferitele state şi propria comunitate minoritară din punct de vedere al caracteristicilor umane. Răspunsurile sunt similare celor de mai sus, cu deosebirea că în Transilvania numărul celor care atribuie românilor caracteristici diferite este mai mic, însă nu semnificativ mai mic, decât al celor care au răspuns acelaşi lucru referitor la maghiarii

21


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

din Ungaria. În celelalte regiuni, ponderea celor care consideră tipice trăsăturile diferite ale majorităţii autohtone şi ale minorităţii maghiare este mai mare cu câteva procente decât ponderea celor care au afirmat acelaşi lucru cu privire la maghiarii din Ungaria şi propria comunitate minoritară maghiară. Am operaţionalizat auto- şi heterostereotipurile de tip Le Vine şi Campbell5, articulate pe următoarele caracteristici: egoist, amabil, onest, uniţi-dezbinaţi, agresiv-tolerant, paşnic, harnic-leneş, pe care le-am completat (spirit concurenţial). Scopul nostru a fost să aflăm în ce măsură diferenţele medii dintre caracteristicile pozitive şi negative referitoare la grupul naţional propriu (din Transilvania, Slovacia, Voivodina, Transcarpatia), respectiv la cel majoritar sunt divergente în cazul celor trei grupuri de referinţă. În cursul aplicării chestionarului, respondenţii au aproximat ponderea populaţiei (propriul grup minoritar, iar cei din Ungaria, naţiunea majoritară) care poate fi caracterizată prin 4 trăsături pozitive şi 4 trăsături negative. În baza răspunsurilor, se poate observa că respondenţii percep diferenţe sesizabile între cele trei grupuri, atribuind trăsăturile pozitive în cea mai mare măsură propriului grup, iar după aceea în măsură descrescătoare celor din Ungaria şi populaţiei majoritare. În cazul trăsăturilor negative ordinea este exact inversă. Maghiarii din Transilvania atribuie trăsături negative maghiarilor din Ungaria în aproximativ aceeaşi măsură ca populaţiei majoritare. În ce priveşte trăsăturile pozitive, cea mai mare diferenţă se observă în cazul trăsăturii amabil: 56% din propriul grup, 45% dintre români şi doar 40% dintre maghiarii din Ungaria sunt în medie consideraţi amabili (vezi fig. 19). În funcţie de trăsăturile atribuite maghiarilor din Ungaria sau populaţiei majoritare există corelaţii puţine în ce priveşte variabilele social-demografice. Testul t pentru două eşantioane relevă totuşi câteva diferenţe semnificative în funcţie de şcolarizare: în Transilvania, 44% din cei cu studii de bază, respectiv 38% dintre intelectuali consideră că maghiarii din Ungaria sunt agresivi, în timp ce 48% din cei cu studii de bază şi 41% dintre intelectuali consideră că românii sunt agresivi. Diferenţa, interpretabilă de altfel din punct de vedere sociologic, nu este semnificativă în cazul altor trăsături. În Transcarpatia, se pot observa următoarele diferenţe semnificative referitor la maghiarii din Ungaria: 53% din cei cu studii de bază, respectiv 44% din cei cu studii superioare consideră că aceştia sunt leneşi, în timp ce 49% din cei cu studii de bază şi 40% din cei cu studii superioare consideră că sunt amabili, iar în ce priveşte toleranţa, ponderea medie este de 49 şi 39%. Se poate vedea că intelectualii au aproximat procente mai mici atât în privinţa trăsăturilor negative, cât şi a celor pozitive, ceea ce poate fi interpretat şi în sensul că ei au mai puţine prejudicii, însă este mult mai probabil că este vorba despre o raportare generală, născută din discursul politic şi de origine ideologică la maghiarii din Ungaria care se poate parafraza astfel: deoarece cei din Ungaria pe planul politicii naţionale de peste hotare duc o politică austeră, de aceea la dublul referendum din 5 decembrie 2005 nu au sprijinit îndeajuns cetăţenia maghiară externă, drept pentru care sunt mai puţin amabili, respectivi toleranţi, în special faţă de maghiarii de peste hotare. Pentru măsurarea distanţelor sociale faţă de diferitele grupuri sociale am utilizat o scală cu cinci trepte: 1 pentru foarte simpatic, 5 pentru foarte antipatic. Punctajul mediu al acestei scale relevă faptul că în timp ce valorile medii ale propriului grup se situează sub 2, valoarea medie pentru maghiarii din Ungaria variază între 2,6 şi 2,4. Simpatia faţă de grupurile naţionale majoritare din fiecare ţară a fost caracterizată de maghiarii care locuiesc acolo cu o valoare medie între 2,52 şi 2,7. Cea mai mică diferenţă, nesemnificativă se poate observa în Transilvania, unde media referitoare la cei din Ungaria este 2,4, iar cea referitoare la români 2,52, în timp ce cea mai mare diferenţă semnificativă se poate observa în Slovacia, unde atitudinile faţă de cei din Ungaria au întrunit o valoare medie de 2,06, iar atitudinile faţă de slovacii o medie de 2.7. Maghiarii care trăiesc în diferite ţări în jurul Ungariei simpatizează cel mai mult pe ceilalţi maghiari din alte ţări, tot în minoritate. Aici, valorile medii se apropie de valoarea medie situată sub 2, calculată pentru propriul grup. Există puţine asocieri cu nivelul de şcolarizare în privinţa raportării la diferitele grupuri sociale. Referitor la relaţia cu romii, corelaţii există doar în Ungaria şi Transilvania: în rândul celor cu nivel scăzut de studii ponderea celor care consideră că romii sunt foarte simpatici este semnificativ mai mare decât în rândul celor cu studii medii sau superioare. Toate aceste răspunsuri demonstrează că maghiarii aflaţi în minoritate reprezintă un grup separat în sens sociopsihologic, detaşându-se astfel atât de maghiarii din Ungaria, cât şi de cei aparţinând naţiunii majoritare, cu toate că la nivel de declaraţii o parte semnificativă a respondenţilor au considerat că sunt membrii ambelor naţiuni. În sens socio-psihologic se poate interpreta că apartenenţa la un grup regional maghiar are o putere normativă şi de coeziune mai mare decât grupurile sociale mai mari din care acest grup regional face parte (sau cu care se intersectează în mare măsură), adică naţiunea maghiară din Bazinul Carpatic în totalitatea ei, sau comunitatea cetăţenilor români (în cazul ardelenilor). Deşi consideră că sunt atât de apropiaţi de alte comunităţi maghiare din regiune încât ar putea fi incluşi într-un singur grup, comunitatea naţională maghiară din Bazinul Carpatic este greu de conceptualizat fără maghiarii din Ungaria (vezi fig. 20).

5 Varianta de bază a acesteia provine încă din chestionarele aplicate în cadrul cercetării comune organizate de ELTE şi UBB în anul 1997.

22


veres valér

Analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din Bazinul Carpatic

Fig.17. După părerea Dvs. maghiarii din Ungaria pot fi caracterizaţi altfel decât maghiarii din România/ Slovacia/Serbia/Ucraina? (În Ungaria întrebarea s-a referit la maghiarii din România.)

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria 0%

10%

20%

30%

40%

nu ştie

da

50%

60%

70%

80%

90%

100%

nu

Fig. 18. După părerea Dvs. românii/slovacii/sîrbii/ucrainienii pot fi caracterizaţi altfel decăt maghiarii din România/Slovacia/Serbia/Ucraina? (În Ungaria întrebarea s-a referit la romii din Ungaria.)

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria 0%

10%

20%

30%

40%

nu ştie

da

50%

60%

70%

80%

90%

100%

nu

23


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

Fig. 19. După părerea Dvs. cât la sută dintre români, dintre maghiarii din România, respectiv din Ungaria pot fi caracterizaţi cu următoarele caracteristici (atribute)? (Răspunsurile maghiarilor din România)

Agresivi Inteligenţi Leneşi Egoişti Amabili Blegi Toleranţi Competitivi 0

10

20

Maghiari din Romania

30

40

Maghiari din Ungaria

50

60

Români

Fig. 20. Dvs. cum vă raportaţi la următoarele grupuri naţionale (maghiari şi majoritari)? Valori medii, 1-foarte simpatic, 5-foarte antipatic. (În Ungaria răspunsurile se referă la maghiarii din România.)

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria 0

1

maghiari din Ungaria

24

2 comunitate maghiară proprie

3 majoritari în ţară

4

5


veres valér

Analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din Bazinul Carpatic

Fig. 21. Dvs. cum vă raportaţi la următoarele grupuri sociale? Valori medii (1-foarte simpatic, 5-foarte antipatic)

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria 0

1

Refugiaţi

2

Homosexuali

3

4

5

Intreprinzători

Perceperea şi tematizările situaţiei minoritare Anterior am făcut referire în mai multe rânduri la faptul că în situaţii de minoritate identitatea naţională se formează în mod particular în alte condiţii decât în cazul majorităţii. În această parte vom analiza în ce mod percep respondenţii maghiari din cele patru state situaţia de minoritate şi în ce mod califică şi tematizează sistemul de relaţii de intergrup dintre minoritate–majoritate. În contexte minoritare se iveşte problema discriminării. Majoritatea de 57% a respondenţilor maghiari din Transilvania şi aproape jumătate a celor din Transcarpatia şi Voivodina, respectiv 30% a celor din Slovacia au răspuns că niciodată nu au fost discriminaţi din cauza naţionalităţii. O parte semnificativă au fost discriminaţi rar, iar 6-8% au răspuns că au fost discriminaţi frecvent din cauza naţionalităţii. Conform celui mai înalt nivel de şcolarizare, cu excepţia Voivodinei, în fiecare regiune există diferenţe în ponderea celor care au afirmat că au fost discriminaţi datorită naţionalităţii lor. În medie, cu 10-15% mai mulţi dintre cei cu studii superioare decât cei cu studii de bază au afirmat că au fost discriminaţi, chiar dacă rar, pe bază de naţionalitate. Am corelat răspunsurile referitoare la discriminare cu răspunsurile care se leagă de alte aspecte ale identităţii, în special cu aprecierea populaţiei majoritare şi cu răspunsurile privind conceptul de patrie. Asocierea este semnificativă cu raportarea la populaţia majoritară în toate cazurile. În medie, cei care afirmă că nu au fost niciodată discriminaţi pe bază de naţionalitate îşi asumă o relaţie mai apropiată cu majoritatea decât cei care declară că au fost deja discriminaţi. O altă întrebare a analizat – în mod indirect, şi nu cu referire la propria situaţie – dacă respondenţii consideră că naţionalitatea maghiară este un impediment în calea afirmării în propria ţară. În conformitate cu 58% dintre respondenţii din Transilvania, Slovacia şi Transcarpatia apartenenţa la naţionalitatea maghiară nu este un impediment. Conform altor 26-29% reprezintă un impediment în anumite domenii, iar conform unui procent de 10-14% această apartenenţă reprezintă un impediment în calea afirmării. În Serbia, ponderea celor care consideră că apartenenţa la naţionalitatea maghiară nu este un impediment este mai scăzută, de 45%, iar ponderea celor care cred că naţionalitatea maghiară este un impediment în toate domeniile este mai mare, de 28%. Pretutindeni, doar un număr mic au afirmat că naţionalitatea maghiară este mai degrabă un avantaj pentru afirmare (vezi fig. 22). Discriminarea pe bază de naţionalitate a fost amintită cel mai frecvent faţă de alte tipuri de discriminare (vezi fig. 23 şi Papp Z.–Veres 2007). Un alt aspect al trăirii situaţiei de minoritate este modul în care respondenţii percep relaţia dintre minoritatea maghiară şi majoritate. De-a lungul secolului al XX-lea existenţa conflictului dintre grupurile etnonaţionale convieţuitoare a devenit un element central al ideologiilor naţionale din Bazinul Carpatic. Ca urmare, există o

25


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

diferenţă esenţială între opinia formată despre relaţiile interetnice locale şi cele la nivel pe ţară, aceasta din urmă fiind format mai mult prin influenţă ideologică şi mai puţin prin experienţă interumană. În timp ce pe plan local cooperarea domină în fiecare regiune (în cel mai mare procent în Transilvania, 68%), opinia despre relaţiile la nivel de ţară este diferită în funcţie de regiune. Transcarpatia este regiunea în care se consideră că acestea sunt cele mai bune: 37% consideră că relaţiile maghiaro–ucrainene sunt caracterizate de cooperare şi doar 12% cred că aceste relaţii sunt caracterizate de conflict la nivel naţional. În Transilvania, un procent relativ similar, 35-36% au menţionat atât cooperarea, cât şi conflictul pentru caracterizarea situaţiei. În Slovacia se consideră cu preponderenţă că relaţiile maghiaro–slovace sunt conflictuale, în procent de 59%, iar în Voivodina în procent de 39%, în timp ce 19% consideră că relaţiile maghiaro–slovace sunt de cooperare (vezi graficele 24-25). În funcţie de nivelul de şcolarizare se poate observa că în Transcarpatia semnificativ mai puţine persoane cu studii superioare, doar 9%, consideră că relaţiile la nivel de ţară sunt conflictuale, comparativ cu cei 20% care au doar studii de bază. Fig. 22. Cât de frecvent aţi fost discriminat negativ din cauza apartenenţei naţionale?

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria 0%

10%

20%

niciodată

30%

foarte rar

40%

50%

frecvent

60%

70%

80%

90%

100%

foarte frecvent

Fig. 23. Discriminare etnică/naţională în contextul altor discriminări sociale: Aţi fost discriminat vreodată din următoarele motive? (Răspunsurile maghiarilor din România) Naţionalitate Religie Origine socială Vârsta Situaţia materială Regiunea de provenienţă Convingeri politice Sex 0%

10%

niciodată

26

20%

rar

30%

40%

frecvent

50%

60%

foarte frecvent

70%

80%

nu răspunde

90%

100%


veres valér

Analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din Bazinul Carpatic

Fig. 24 După părerea Dvs. calitatea de a fi de naţionalitate maghiară este o piedică în afirmare socială în ţara Dvs?

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

0%

10%

20%

da, în toate domeniile

30%

40%

50%

da, în cateva domenii

60%

70%

nu este piedică

80%

90%

100%

mai degrabă avantaj

Concluzii n În cazul majorităţii maghiarilor minoritari ca populaţie analizată, putem constata că identitatea naţională bazată pe conceptul de naţiune culturală a maghiarilor din afara graniţelor Ungariei poate fi demonstrată empiric pe toate planurile, ea există şi reprezintă cea mai puternică legătură de grup, surclasând legătura pe bază de cetăţenie sau conştiinţa regională neutră din punct de vedere etnic. Conştiinţa de a fi maghiar apare ca o identitate socială pozitivă puternică în fiecare regiune datorită sentimentelor pozitive legate de aceasta, deoarece existenţa identităţii sociale pozitive reprezintă condiţia de bază a supravieţuirii unei minorităţi ca şi comunitate, a păstrării identităţii sale particulare (Tajfel 1978). Din punctul de vedere al distribuţiei cunoştinţelor sociale referitoare la naţiunea maghiară, respectiv la statul majoritar şi al dinamicii relaţiilor dintre grupuri, situaţia poate fi nuanţată din mai multe punte de vedere. Având în vedere conţinutul identităţii naţionale naturale şi limitele dintre grupuri, maghiarii de peste hotare nu se comportă în totalitate ca un grup unitar, există însă o majoritate de aproximativ de 90% care în funcţie de caracteristicile fundamentale de grup prezintă caracteristicile de grup ale maghiarimii din regiuni şi, totodată, aparţine unui grup mai mare care se caracterizează printr-o coeziune mai slabă, şi anume naţiunea maghiară din Bazinul Carpatic. Similar, în procente care variază în funcţie de fiecare stat, o parte semnificativă a respondenţilor se leagă şi de naţiunea politică română, slovacă, sârbă, ucraineană. Aceste grupuri sociale mari, însă, sunt în medie mai puţin semnificative în identitatea naţională naturală a maghiarilor de peste hotare decât comunitatea maghiară din regiunea respectivă în calitate de grup. Acest lucru poate fi surprins empiric în modul în care sunt percepute distanţele sociale. În funcţie de profilurile de identitate, în fiecare comunitate maghiară se poate delimita o majoritate absolută sau relativă cu pondere diferită ale cărei răspunsuri pot fi interpretate în sensul că îşi defineşte apartenenţa naţională ca şi comunitate maghiară regională şi, într-un anumit sens, acceptă apartenenţa la comunitatea civică română ca pe o legătură secundară. Totodată, această majoritate consideră că ţara, sau în anumite cazuri regiunea de provenienţă este patria sa, însă în simbolica naţională domină simbolurile unitare maghiare, împreună cu anumite elemente regionale. Pe lângă aceasta, în fiecare stat există o minoritate cu o pondere şi importanţă diferită în fiecare stat. Una, în identitatea căreia apartenenţa la naţiunea maghiară se exprimă ca apartenenţă la un grup naţional unitar, care consideră că patria sa este Ungaria sau regiunea în care trăieşte, raportarea la maghiarii din Ungaria denotă aceeaşi apropiere socială ca şi faţă de comunitatea maghiară regională, refuzând în acelaşi timp orice fel de identificare civică sau apropiere socială faţă de majoritate. Celălalt grup mai mic reflectă un nivel mai

27


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

înalt al identificării cu majoritatea naţională din statul respectiv, în identitatea căruia legătura civică este mai puternică decât conştiinţa maghiară bazată pe naţiunea culturală. Extinderea apartenenţei de grup în două direcţii, în sens de naţiune culturală şi naţiune civică, nu se observă doar în conştiinţa celor care trăiesc în minoritate, ci şi în cea a majorităţii din Ungaria. Majoritatea acestora consideră că atât maghiarii de peste hotare, cât şi minorităţile din Ungaria fac parte din naţiunea maghiară, însă diferenţierea între comunitatea civică maghiară ca grup primar şi membrii altor comunităţi maghiare este vizibilă pe planul distanţelor sociale. În interpretarea noastră6, dezvoltarea diferită, uneori divergentă de aproape un secol, statutul geopolitic al ţărilor, politica minoritară domestică, rolul organizaţiilor politice ale minorităţii maghiare în administraţie, dar şi politica naţională a Ungariei de peste hotare se reflectă în mod puternic în identitatea majorităţii maghiarilor de peste hotare. Aceştia sunt factorii care definesc „sentimentul de familiaritate” în propria ţară. Ca urmare, măsura în care propriul stat este acceptat ca şi patrie, respectiv sentimentul de apartenenţă la naţiunea majoritară se diferă în fiecare ţară în rândul maghiarilor care trăiesc acolo. Sentimentul de familiaritate este elementul central al conştiinţei civice, dar care nu e identic cu identitatea naţională civică în accepţiunea noastră. Motivele acestei diferenţe sunt, pe de o parte că nu există o ideologie naţională civică fără conotaţii etnocentrice în nici o ţară analizată unde trăiesc maghiarii în minoritate, pe de altă parte conştiinţa civică are o încărcătură negativă sau neutră pentru o parte variabilă dar oricum consistentă a respondenţilor. Cei care se caracterizează prin legături regionale mai puternice sunt mai tineri şi mai educaţi, percepând şi interiorizând astfel, la un nivel mai înalt interferenţele dintre câmpurile ideologiei naţionale în sensul dat de Brubaker. În acest context, se poate afirma că cel mai mult identitatea naţională se transformă dintr-o stare teoretică, de conştiinţă naţională maghiară unitară, reprezentată prin statul Ungar, într-o stare de identitate maghiară „regională”, mai bine integrată în logica instituţională a aparatului de stat majoritar. Schimbările pot fi identificate mai intens în rândul celor care de altfel dispun de un bagaj mai voluminos de cunoştinţe referitoare la naţiune şi se inspiră din mai multe surse. Structura identităţii naţionale a maghiarilor care trăiesc în diferite state este asemănătoare, însă legăturile afective şi cognitive diferă semnificativ în privinţa raportării la naţiunea majoritară, la cetăţenie, respectiv la conceptele de patrie (patria ca şi regiune şi/sau întreaga ţară). Cauzele acesteia se regăsesc în situaţia aparte, modul de formare a statelor, respectiv contextul istoriei relaţiei dintre maghiari şi majoritate, care luate împreună determină sentimentul de familiaritate al membrilor acelei comunităţi. Structura identităţii prezintă două diferenţe în funcţie de ţară. Prima se poate observa între maghiarii din Transilvania şi celelalte minorităţi maghiare, aceasta fiind în primul rând o diferenţă de grad în ce priveşte sentimentul de familiaritate în România, respectiv relaţia faţă de majoritate: majoritatea maghiarilor din Transilvania (53,8%) ar alege să trăiască în România şi dacă ar putea alege în mod liber, în timp ce doar o treime dintre maghiarii care trăiesc în Voivodina ar alege acest lucru. Gradul mai mare de familiaritate în Transilvania este susţinut şi de răspunsurile referitoare la întrebarea dacă comunităţile de peste hotare fac parte din naţiunea maghiară, respectiv cea majoritară. Cealaltă diferenţă structurală se observă între maghiarii din Voivodina şi minorităţile maghiare din alte state în privinţa sensibilităţii, a discriminării pe bază de naţionalitate şi a percepţiei că există un conflict interetnic cu majoritatea, ceea ce se poate explica în primul rând prin istoria Serbiei din ultimele două decenii care a provocat intensificarea naţionalismului şi a xenofobiei, influenţând în acest fel şi atitudinile maghiarilor de acolo. Se poate observa că distribuţia cunoştinţelor ideologice care au un rol în privinţa formării identităţii naţionale naturale în modul semnalat şi în literatura de specialitate (vezi Csepeli 1992, Veres 2005) este inegală, aflându-se în legătură în primul rând cu nivelul de şcolarizare, şi mai puţin cu vârsta.

Referinţe bibliografice BÁRDI Nándor 1997 A romániai magyarság kisebbségpolitikai stratégiái a két világháború között. Regió 2. 32–67. BIBÓ István 1997 A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. Kriterion, Bukarest–Kolozsvár, (első kiadás: 1946)

6

28

Ipotezele generale de interpretare ale cercetării au fost formulate împreună cu Szarka László.


veres valér

Analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din Bazinul Carpatic

BINDORFFER Györgyi 2001 Kettős identitás. Új Mandátum – MTA KKI, Budapest BLOOM, William 1990 Personal identity, national identity and international relations. Cambridge University Press BRUBAKER, Rogers 1996 Nationalism reframed. Cambridge University Press 2001 Csoportok nélküli identitás. Beszélő III. 6. évf. 7–8. BRUBAKER, Rogers – Feischmidt, Margit – Fox, Jon – Grancea, Liana 2006 Nationalist Politics and Everyday Ethnicity in a Transylvanian Town. Princeton University Press, Princeton and Oxford CSEPELI György 1992 Nemzet által homályosan. Századvég, Budapest CSEPELI György – ÖRKÉNY Antal – SZÉKELYI Mária 2000 Grappling with National Identity. How Nations See Each Other in Central Europe. Akadémiai Kiadó, Budapest HOBSBAWM, Eric 1990 Nations and Nationalism since 1780. Cambridge University Press HORVÁTH István 2006 Kisebbségszociológia. Alapfogalmak és kritikai perspektívák. Cluj University Press, Kolozsvár KRAPPMAN, Lothar 1980 Az identitás szociológiai dimenziói. Budapest, Szociológiai Füzetek 21. KYMLICKA, Will 1995 Multicultural citizenship. Oxford University Press Le VINE, Robert A. – CAMPBELL, Donald T. 1972 Ethnocentrism: Theories of Conflict, Ethnic Attitudes, and Group Behavior. Wiley, New York PAPP Z. Attila – VERES Valér 2007 Kárpát Panel. Gyorsjelentés. MTA ENKI, Budapest SMITH, Anthony D. 1991 National Identity. Penguin LTD, London SZŰCS Jenő 1984 Nemzet és történelem. Gondolat, Budapest TAIFEL, Henri 1978 The Social Psihology of Minorities. M. Right Group LTD, London TAIFEL, Henri – WILKES A. L. 1963 Classification and Quantitative Judgement. British Journal of Psychology. Vol. 54, no. 2. 101–114. VERES Valér 2000 Az erdélyi magyarok és románok közösségi identitása a társadalmi struktúra tükrében. Szociológiai Szemle 4. 2005 Nemzeti identitás Erdélyben – szociológiai olvasatban. Akadémiai Kiadó, Budapest

29


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

ANEXĂ 1. În primul rând mă declar… Răspunsuri în funcţie de nivelul ultimei şcoli absolvite Crosstab % within ISKSZ4 Iskola 3 szint

Ţara

În primul rând mă declar

Ungaria

Ucraina

Serbia

30

român/ ucrainean/ slovac/sârb

cetăţean român/ ucrainean/ slovac/sârb

Alta

Total

42,40%

42,90%

6,80%

7,90%

100,00%

studii medii

47,80%

37%

10,10%

5,10%

100,00%

studii superioare şi postliceal

45,40%

33,30%

12%

9,30%

100,00%

TOTAL

43,90%

40,20%

8,30%

7,60%

100,00%

21,20%

37,30%

12,90%

3,40%

1%

24,40%

100,00%

studii medii

33%

20,60%

21,10%

1,40%

1%

23%

100,00%

studii superioare şi postliceal

33,30%

23,70%

17,20%

1,10%

2,20%

22,60%

100,00%

TOTAL

25,20%

32%

15,30%

2,70%

1%

23,90%

100,00%

39,70%

27,20%

19,90%

1,30%

9,90%

2,00%

100,00%

43,70%

14,80%

25,90%

3,70%

9,60%

2,20%

100,00%

44,80%

15,50%

19,00%

3,40%

8,60%

8,60%

100,00%

42,20%

20,30%

22,10%

2,60%

9,60%

3,20%

100,00%

26,40%

40,40%

14,90%

0,60%

17,80%

100,00%

35,00%

36,30%

15,30%

3,20%

9,60%

100,00%

27,30%

27,30%

21,20%

3,00%

21,20%

100,00%

TOTAL

28,80%

37,80%

15,70%

0,20%

1,60%

15,90%

100,00%

şcoala generală

49,60%

18,20%

20,70%

3,30%

3,30%

5,00%

100,00%

46,30%

12,60%

32,60%

1,10%

4,20%

3,20%

100,00%

46,20%

17,90%

25,60%

5,10%

5,10%

100,00%

48,40%

16,80%

24,20%

3,70%

4,50%

100,00%

şcoala generală studii medii studii superioare şi postliceal

Slovacia

maghiar

ardelean/ transcarpatian/ voivodinan/ ”felvidéki”*

şcoala generală

şcoala generală România

maghiar din Transilvania/ Ucraina/ Serbia/ Slovacia

TOTAL şcoala generală studii medii studii superioare şi postliceal

studii medii studii superioare şi postliceal TOTAL

0,60%  

2,40%


veres valér

Analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din Bazinul Carpatic

Chi-Square Tests Value

EŞANTION/STRADA 1 UNGARIA

2 ROMÂNIA

4 SLOVACIA

8.412

6

.209

Likelihood Ratio

8.402

6

.210

Linear-by-Linear Association

.329

1

.566

N of Valid Cases

701

Pearson Chi-Square

38.761

10

.000

Likelihood Ratio

39.236

10

.000

Linear-by-Linear Association

.990

1

.320

897

Pearson Chi-Square

16.241

10

.093

Likelihood Ratio

14.746

10

.142

Linear-by-Linear Association

.845

1

.358

N of Valid Cases

344

Pearson Chi-Square

21.226

10

.020

Likelihood Ratio Linear-by-Linear Association

21.594 .002

10 1

.017 .962

N of Valid Cases 5 SERBIA

Asymp. Sig. (2-sided)

Pearson Chi-Square

N of Valid Cases 3 UCRAINA

df

572

Pearson Chi-Square

8.958

10

.536

Likelihood Ratio

9.886

10

.451

Linear-by-Linear Association

.198

1

.656

N of Valid Cases

376

31


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

2. În al doilea rând mă declar... Răspunsuri în funcţie de nivelul ultimei şcoli absolvite Crosstab % within ISKSZ4 Iskola 3 szint

Ţara

Ungaria

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

32

În al doilea rând mă declar

maghiar din Transilvania/ Ucraina/ Serbia/ Slovacia

şcoala generală

român/ ucrainean/ slovac/ sârb

cetăţean român/ ucrainean/ slovac/ sârb

Alta

Total

maghiar

ardelean/ transcarpatian/ voivodinan/ ”felvidéki”*

28,80%

14,20%

33,20%

23,90%

100,00%

studii medii

22,80%

13%

24,30%

39,70%

100,00%

studii superioare şi postliceal

24,10%

14,80%

26%

35,20%

100,00%

TOTAL

26,90%

14,10%

30,30%

28,70%

100,00%

şcoala generală

22,10%

28,30%

10,10%

1,30%

6%

32,50%

100,00%

studii medii

16,40%

33,30%

10,60%

1,00%

4%

34%

100,00%

studii superioare şi postliceal

21,50%

22,60%

9,70%

1,10%

5,40%

39,80%

100,00%

TOTAL

20,70%

29%

10,20%

1,20%

5%

33,70%

100,00%

şcoala generală

30,00%

33,30%

8,70%

2,00%

18,00%

8,00%

100,00%

studii medii

24,80%

29,90%

13,90%

2,90%

17,50%

10,90%

100,00%

studii superioare şi postliceal

21,40%

28,60%

14,30%

7,10%

14,30%

14,30%

100,00%

3,20%

17,20%

10,20%

100,00%

2,10%

24,20%

100,00%

TOTAL

26,50%

31,20%

11,70%

şcoala generală

26,30%

34,20%

13,30%

studii medii

28,50%

25,90%

13,30%

1,30%

0,60%

30,40%

100,00%

studii superioare şi postliceal

25,80%

27,30%

15,20%

1,50%

3,00%

27,30%

100,00%

TOTAL

26,80%

31,10%

13,50%

0,50%

1,80%

26,30%

100,00%

şcoala generală

20,70%

29,30%

22,30%

3,30%

12,40%

12,00%

100,00%

studii medii

23,20%

37,90%

16,80%

1,10%

6,30%

14,70%

100,00%

studii superioare şi postliceal

27,50%

30,00%

17,50%

17,50%

7,50%

100,00%

TOTAL

22,00%

31,60%

20,40%

11,40%

12,20%

100,00%

2,40%


veres valér

Analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din Bazinul Carpatic

3. Criterii de apartenenţă la comunitatea maghiară, analiză de componente principale (PC). Valorile matricei valorilor componenţilor principali Extraction Method: Principal Component Analysis. a2 components extracted. Întrebarea adresată: În ce măsura sunteţi de acord cu următoarele? Pentru ca cineva sa fie considerat maghiar, cât de important este... Criterii

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Component 1 2

Component 1 2

Component 1 2

Component 1 2

1.Cel puţin unul dintre părinţi să fie maghiar

0.384

2.Ambii părinţi să fie maghiari

0.527

3.Să aibă ca limba maternă limba maghiară

0.470

0.579

4.Să aibă cetăţenie maghiară

0.508

-0.429

5.Să respecte şi onoreze drapelul naţional maghiar roşu-alb-verde

0.655

6.Să se considere maghiar

0.520

7.Să simtă cultura maghiară ca fiind cultura lui 8.Să aparţină de o biserică maghiară

0.461

0.573

0.606

0.638

0.528

0.634

0.688

0.548

-0.459

0.409

0.603

0.730

-0.471

0.738

0.536

0.637

0.658

0.358

0.603

0.622

0.577

-0.373

0.598

0.599

0.565

0.676

0.676

0.647

9.Să se fi născut în Ungaria

0.430

-0.632

10.Să-şi fi petrecut majoritatea vieţii printre maghiari

0.653

11.Să voteze cu o formaţiune maghiară

0.634

12.Să înveţe în scoală cu predare în lb. maghiară

0.624

0.809 0.515

-0.377 0.554

0.350

-0.351

0.630 0.737

0.782

0.709

0.631

0.648

0.705

0.655

0.729

0.707

33


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

4. Dvs ce părere aveţi/cum vă raportaţi la următoarele grupuri sociale? (SCALA: 1 – Foarte simpatic 5 –Foarte antipatic)

Etnii 1. Români 2. Slovaci 3. Sârbi 4. Ucrainieni 5. Maghiari din Ungaria 6. Romi (ţigani) 7. Evrei 8. Germani 9. Chinezi Maghiari în minoritate 1. Maghiari din România 2. Maghiari din Serbia 3. Maghiari din Slovacia 4. Maghiari din Ucraina Alte grupuri sociale 1. Şomeri 2. Refugiaţi 3. Homosexuali 4. Skinheads 5. Drogaţi 6. Întreprinzători 7. Bogătaşii noi 8. Bodyguarzi

34

Ungaria

România Slovacia Ucraina Serbia

Total

2,99 2,84 2,93 2,91 1,98 3,31 2,87 2,70 3,19

2,52 2,85 2,97 2,91 2,40 3,19 2,90 2,67 2,97

3,15 2,71 3,22 3,09 2,06 3,60 2,97 2,86 3,22

3,00 2,87 2,61 2,54 2,36 3,47 2,95 2,89 3,07

2,86 2,74 2,62 2,82 2,41 3,15 2,88 2,64 3,00

2,90 2,80 2,87 2,85 2,24 3,34 2,91 2,75 3,09

2,26 2,34 2,35 2,39

1,82 2,20 2,22 2,21

1,98 2,05 1,79 2,03

2,32 2,38 2,35 1,73

2,21 1,85 2,27 2,30

2,12 2,16 2,20 2,13

2,77 2,96 3,74 4,15 4,24 2,82 3,45 2,75

2,88 2,69 4,10 4,25 4,43 2,83 3,27 2,84

3,05 3,08 3,73 4,44 4,35 2,85 3,57 2,98

2,91 2,99 4,27 4,42 4,62 2,76 3,25 2,82

2,81 3,48 3,91 4,20 4,38 2,80 3,59 2,94

2,88 3,04 3,95 4,29 4,40 2,81 3,43 2,87


veres valér • A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése

A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése A kutatásról n A Kárpát Panel célja, hogy Magyarországon és a nagyobb létszámú magyar közösségekkel rendelkező országokban, így Romániában, Szlovákiában, Szerbiában és Ukrajnában idősoros, komparatív, reprezentatív, szociológiai kérdőíves panelkutatás-sorozat kezdődjék. Ennek keretében a Kárpát-medence magyarságának nemzeti identitását, társadalmi struktúráját, munkaerő-piaci viszonyait, jövőtervezését, migrációs potenciálját, iskolázottsági helyzetét, a kisebbségi magyar közösségek Magyarországhoz és a hazai többséghez való viszonyát vizsgáljuk. A kutatást az MTA Etnikai és Kisebbségkutató Intézete (Magyarország) és a kolozsvári Max Weber Társadalomkutató Alapítvány (Románia) kezdeményezte. Partnereink országonként a következő intézmények: a Fórum Társadalomkutató Intézet (Szlovákia), a beregszászi Lehoczky Tivadar Társadalomkutató Intézet, (Kárpátalja-Ukrajna), a Magyarságkutató Tudományos Társaság (Vajdaság-Szerbia). A kutatásba bevont öt országban a Kárpát-medencei magyarság mintegy 98 százaléka él. A megkérdezett minta tervezett elemszáma 3000, ebből 2930 érvényes esetünk van. A mintakeret országonkénti eloszlása a következőképpen alakult: Magyarország 700 fő, Erdély 900 fő, Szlovákia 600 fő, Vajdaság 380 fő, Kárpátalja 350 fő. A mintavétel a háztartások szintjén többlépcsős véletlen kiválasztással történt, a háztartásokban a válaszadók szabad kvótás módszerrel lettek kiválasztva. A hosszú távra tervezett kutatási program két-három éves időközönként ugyanazt a populációt megcélzó, ismétlődő kérdőíves panelvizsgálatot tartalmaz. Ez lehetőséget ad arra, hogy a magyarság körében bekövetkező társadalmi, foglalkoztatási és identitáspolitikai változásokat követni tudjuk, a változások irányáról, jellegéről megbízható információkat, ismereteket gyűjtsünk, s ezzel hozzájáruljunk a magyar kisebbség- és etnopolitika szempontjából nélkülözhetetlen szakmai elemzések elmélyítéséhez, a magyar–magyar relációban zajló folyamatok egységes módszertannal készülő kölcsönös elemzéséhez. A kutatás elsősorban a határon túli magyarokat célozta meg. Minthogy az eddigi kutatások ismételten rámutattak arra, hogy Magyarország a régióban – és különösen a kisebbségi magyar közösségek számára – sok szempontból mintaadónak, migrációs stratégiák kialakításában, a munkaerő-, valamint az oktatási és házasodási piacokon egyaránt változatlanul elsőszámú célországnak számít, szükségesnek tartottuk a magyarországi adatfelvételt és elemzést is. Az Unió határain belül az államhatárok nem szűnnek meg, de jellegük erősen átalakul, és ez a magyar–magyar viszonyrendszeren belül is érdekes elmozdulások kiindulópontja lehet. A kutatás kérdőíve tematikailag egy állandó és egy kiegészítő tematikai blokkból tevődik össze. • Az állandó blokkok a következő területeket ölelik fel: a magyarság nemzeti identitása, a kisebbségi magyar közösségek Magyarországhoz és a többséghez való viszonya, a régió magyarságának társadalmi struktúrája (településszerkezet, foglalkozásszerkezet), munkaerő-piaci viszonyok (munkaerő-piaci pozíció, aktívak-foglalkoztatottak, munkanélküliség), jövőtervezés, migrációs potenciál, iskolázottsági helyzet (iskolaválasztás helye, oktatás nyelve, mobilitási viszonyok, esélyek, felnőttképzés). • A kiegészítő tematikus blokk a jelenlegi, 2007. évi adatfelvételben a következő témákat ölelte fel: a Kárpátmedence országainak EU-csatlakozása, a nyitott határviszonyok következményei.

35


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

Bevezető n A jelen tanulmányban a Kárpát-medence különböző országaiban, így Magyarországon, Romániában, Szerbiában (Vajdaság) és Ukrajnában (Kárpátalja) nagyobb létszámban elő magyarok természetes nemzeti identitásának sajátosságait vizsgáljuk meg összehasonlító módszerrel, beleértve a kisebbségi, kulturális, nemzeti és az állampolgári identitáselemek vizsgálatát is. A magyarság empirikus beazonosítása a különböző országok magyar anyanyelvű, vagy anyanyelvi szinten beszélő népességének vizsgálatán alapul. Kutatásunk megtervezésében a magyarság fogalma tehát nem azt jelentette, hogy a különböző országok más anyanyelvű közösségeitől őket élesen elhatárolható csoportként kezeltük volna, hanem, mint ahogy Brubaker és társai is tették, az etnonímnak csupán aggregatív értelme van, bizonyos kategóriák elfogadása esetén tekintettük a válaszadókat magyarnak, mint ahogy a kutatás eredményei során ez kiderült (lásd Brubaker et alii 2006: 12). Amint azt Smith is megállapítja, ha az egymással kontaktusban levő népcsoportok másként reprezentálják kollektív tudatukban a közösen használt földrajzi teret, a politikai helyzetet, másként szimbolizálják a gyakran közösen megélt múlt különböző eseményeit, akkor az eltérő nemzeti és/vagy etnikai tudatok más és más magatartásokat vagy társadalmi cselekvéseket eredményeznek (Smith 1991). A nemzeti és etnikai konfliktusok gyakran erre vezethetők vissza, és egyrészt ez adja elméleti szempontból a téma vizsgálatának fontosságát is. Másrészt, egy kisebbségben élő nemzeti közösség megmaradása alapvetően az azonosságtudat fennmaradása által biztosítódik, aminek alapfeltétele a pozitív szociális identitás megléte, az pedig a rendszeres identitásvizsgálatok által ellenőrizhető (vö. Tajfel 1978). A téma kutatásának aktualitása: az elmúlt évtized társadalmi változásai jelentős mértékben átalakították a magyarországi társadalom és a szomszédos országok kisebbségi magyar közösségeinek munkaerő-piaci, foglalkoztatási jellemzőit, oktatási, képzettségi mutatatóit, migrációs, kapcsolattartási potenciálját. Mindezek a dinamikus változások, a nyelvhasználati és kulturális szokásokban végbement elmozdulásokkal együtt erősen befolyásolják a közösségek etnikai, nemzeti identitásának alakulását. A Kárpát-medencei magyar közösségek összehasonlító igényű, rendszeres, idősoros vizsgálatát mind az MTA Kisebbségkutató Intézete, mind pedig a kolozsvári Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány részéről rendkívül fontosnak tartjuk. Azok a kutatástörténeti előzmények, amelyek ilyen igénnyel az 1990-es években lezajlottak, jórészt folytatás nélkül maradtak vagy csupán egy-két országra, régióra korlátozódtak.1 Alább felsorolunk néhány olyan társadalmi folyamatot, amelyek a mostani kutatás kiinduló tézisei szerint a határon túli magyar közösségek identitását és annak változását meghatározták. Abból indulunk ki, hogy a magyarság a Kárpát-medencében a 19. század folyamán egységes nemzetté válási folyamaton ment keresztül, ebben a folyamatban pedig egyfajta kultúrnemzeti koncepciót láthatunk érvényesülni. Bár Szűcs Jenő szerint a 18–19. század fordulója után a magyar nacionalizmus és nemzeti tudat kettős, kultúrnemzeti és államnemzeti ága is fejlődésnek indul (Szűcs 1984: 30–31), már Bibó rámutat arra, hogy az államnemzeti koncepció érvényesülése problematikus volt az állam többnyelvű jellege és több évszázados különfejlődési sajátosságai miatt (Bibó 1997: 23–24). Az első világháborút követő hatalomváltások, illetve a trianoni döntés eredményeképpen a magyarság egy része kisebbségi sorba került, és ez megpecsételte a magyar nemzeti fejlődés irányát, aminek eredményeképpen a kultúrnemzeti koncepció érvényesült (bővebben lásd Veres 2005: 33–39, Bárdi 1997). Az egységes nemzetté válási folyamat a társadalmi-gazdasági realitásokkal is összekapcsolható korszakát 1867 és 1918 közé tehetjük, amikor az osztrák–magyar kiegyezés során Erdély is Magyarországhoz tartozott, és a magyar állam nemzetépítő politikája az egységes nemzeti ideológia, az egységes oktatási rendszer által a nemzeti egység létrehozását célozta meg. Ez a korszak nem törölte ugyan el a korábbi regionális különbségeket, különösen a Magyarország és Erdély közötti több évszázados párhuzamos gazdasági és kulturális fejlődésből eredő eltéréseket, sajátosságokat, de kétségkívül tompította jelentőségüket, (például a székely különállás tudatának gyengülésével).

1 A „Kárpát Panel. A Kárpát-medencei magyarok társadalmi helyzete és perspektívái” c. kutatás támogatói a Szülőföld Alap, az MTA Határon Túli Magyar Tudományos Ösztöndíjprogram. A kutatást Magyarországon, Erdélyben, Dél-Szlovákiában, Kárpátalján és a Vajdaságban a magyar közösségek körében végeztük. Ebben a vonatkozásban legfontosabb előzménynek az ún. Kárpát-kutatást tekintjük, amelyet az ELTE Kisebbségszociológiai Tanszéke, a kolozsvári BBTE Szociológia Tanszék Etnikumközi Kapcsolatok Kutatóközpontja és a szlovákiai Márai Sándor Alapítvány szervezett 1997-ben (a kutatás eredményeiről lásd: Csepeli–Örkény–Székelyi 2000; Veres 2000, 2005). E tanulmány jellege összehasonlító, bővített gyorsjelentés, amelynek keretében nem áll módunkban a kutatási előzmények kielégítő áttekintése.

36


veres valér • A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése

Az első világháború után elindult az a folyamat, amelynek következtében az előző korszakhoz képest eltérő trendek léptek érvénybe. A magyar állam nemzetpolitikája korlátozottan jutott el a határain kívülre, a korábbi társadalmi-gazdasági egység felbomlott, az utódállamok pedig külön belső integrációs, és esetenként asszimilációs folyamatokat próbáltak elindítani, több-kevesebb sikerrel. A mintegy 90 éves különfejlődési folyamat (leszámítva az 1940–1944 közötti időszakot) erősítette a különböző országokban élő magyaroknak a többitől eltérő kollektív identitásbeli sajátosságait. Ezt követően a különböző államokban élő magyarság társadalmi-politikai szétfejlődése jelentős hatást gyakorolt a mai magyar–magyar kapcsolatokra és az egyes magyar közösségek nemzeti-etnikai identitására egyaránt. Az 1918 előtt kialakult „egységes magyar nemzet” tudata valamilyen formában máig létezik a Kárpát-medencében, mint hogy Brubaker és társai is megfigyelték Kolozsváron egy másik kutatásban: akik magyarnak tartották magukat, azok értelemszerűen a magyar etnokulturális nemzet részének is tekintették egyben magukat, a magyar anyanyelvűek közösségért értve alatta (Brubaker 2006: 14). Korábbi és jelenlegi identitáskutatásunk is arra utal, hogy a kisebbségi magyar közösségek életvilágaiban valóságos jelenségekként megfoghatók azok az eltérések, amelyek a többségben élő magyarországiak politikai nemzetfelfogásából, illetve a határon túli magyar munkavállalók idegenként való reprezentálásából adódnak. A kisebbségben élők körében pedig ezek a különbségek egyrészt a többségi nemzettel közös társadalomfejlődésen és állampolgári közösségen alapuló kölcsönhatásokra, másrészt a – Trianont megelőzően és azóta is létező és ható – regionális különbségekre vezethetőek vissza. Ezt illusztrálják a Erdély történeti hagyományai, a Székelyföld regionális, kulturális sajátosságai, Kárpátalja ruszin–magyar kettős kisebbségi sajátosságai, a szlovákiai szlovák–magyar kettős identitású népesség folyamatos jelenlé­ tének szerepe egyaránt. Az Európai Unió bővítési fázisai a Kárpát-medence országaiban mélyreható változások kezdetét jelenthetik. Magyarország, Szlovákia és Szlovénia 2004. májusi csatlakozása után Románia 2007. évi januári csatlakozása, Horvátország csatlakozási tárgyalásainak remélhetően sikeres befejezése, valamint Szerbia EU-társulási tárgyalásainak véglegesítése alapján feltételezhetően meghatározó szerepe lesz majd az európai integrációs folyamatnak a Kárpát-medence szomszédos régióiban is. Egy másik ilyen fontos társadalmi folyamatnak a rendszerváltást követően kialakult demográfiai változásokat tekintettük: a magyarság lélekszámcsökkenése Magyarországon immár három évtizede, a magyar kisebbségek esetében hozzávetőleg egy-másfél évtizede zajlik. Ennek hátterében a kedvezőtlen demográfiai-népesedési folyamatok – az elöregedés, az alacsony gyermekvállalási kedv, az elvándorlás és a szórványhelyzetben élők asszimilációs veszélyeztetettsége – állnak. Az operacionalizálás során az alábbi elméleti-fogalmi keretből indultunk ki. A nemzeti identitás valamely nemzet meglétét feltételezi, és az ahhoz való tartozás tudatára vonatkozik. A nemzetfogalom, a nemzetek kialakulásával, kultúr- és államnemzeti formáinak fogalmi elkülönítésével ebben a tanulmányban nem foglalkozunk, erről több szakkönyvben is olvashatunk. Operacionális szempontból abból indulunk ki, hogy a nemzet egy tagjait közvetett kapcsolatokkal egybefűző, történetileg létrejött társadalmi nagy­ csoport, amely lehetővé teszi más csoport-hovatartozások vállalását is. A nemzeti kategória meghatározásának és értelmezésének kérdése, hogy összefér-e más nemzeti kategóriával (Csepeli 1992: 34–35). Nemzeti identitásnak azt a kollektíve kialakult affektív és kognítív elemekből álló tudáskészletet és beállítódást tekintjük, amely a nemzeti ideológia társadalmi működésének eredménye, és a modern társadalmi csoportok kötődéseinek egyik legfontosabb formáját jelenti. Mivel a társadalom teljes vertikumában, minden társadalmi réteg körében egyformán vizsgáltuk az azonosságtudatot, az ún. természetes nemzeti identitás survey módszerrel vizsgálható formáját ragadhatjuk meg, amely elsősorban a nemzetre vonatkozó tudáshalmaz legegyszerűbb elemeire, a nemzeti név által teremtett szimbolikus univerzum jelentéseire (a haza, nemzeti szimbólumok), valamint a csoport­határokat jelölő tipizációkra és csoportviszonyok értelmezésére vonatkozik (Csepeli 1992: 113). A nemzeti tudat és ideológia együtt létező jelenségek, de nem egyeznek meg teljesen, így egy duális jelenséggel van dolgunk. Hobsbawm megfogalmazásában is ezt találjuk: a hivatalos nemzeti ideológiák tartalmának megismerése nem helyettesíti a mindennapi életben az átlagember gondolaiban megjelenő nemzeti tudatot (Hobsbawm 1990: 10–12). A tanulmányban a Magyarország határain kívül élő magyarokat olyan értelemben tekintjük nemzeti kisebbségeknek, ahogyan azt Horváth István is teszi: Horváth rámutatott, hogy a 19. században a nemzetépítési folyamaton átesett csoportok főleg az első világháborút követő határátrendeződések következményeként leszakadtak azon államról, amelyen belül a domináns etnikumhoz tartoztak, és olyan államokba integrálták őket, amelyekben az állam más csoportok kultúrájával azonosult (Románia, korábbi Csehszlovákia, ma Szlovákia, Szerbia). Így már a nemzetivé alakult etnokulturális öntudatú, a többségi nemzethez tartozást megtapasztaló csoportok kerültek alárendelt helyzetbe (Horváth 2006: 160). A közép- és kelet-európai nemzeti kisebbségek esetében a nemzeti identitásokat konfiguráló ideológiai mezőnek három fő forrása van, mint ahogy azt Brubaker megfogalmazta, ezek a kulturális védelmet felvállaló, ún.

37


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

„külső anyaország”, a többségi állam nemzeti ideológiái, valamint az illető nemzeti kisebbségi közösség vezető elitje által megfogalmazott ideológiai elemek. Mindez akkor érvényes, ha létezik az illető államban egy jól meghatározott etnokulturális többség, mint ahogy Brubaker értelmezésében az USA-ban ez nem létezik (Brubaker 1996: 60–69). A kisebbségi magyar közösségek nemzeti identitásának meghatározásában irányadónak tekintjük Kymlicka tipológiáját is, amelyben elkülöníti a nemzeti kisebbséget az etnikai közösségtől. Szerinte az a mód, ahogyan egy kisebbség megjelenik egy államban, döntő fontosságú az illető kisebbségi csoport tagjai identitásának természetét illetően. Az ő tipológiája szerint a „kooptált kisebbségek”, mint a romániai magyarság, mely azáltal nyert román állampolgárságot, hogy Erdély Románia része lett az első világháború után, tipológiailag elkülönül a bevándorló kisebbségektől, akik szerinte arra törekednek, hogy minél gyorsabban asszimilálódjanak (vö. Kymlicka 1995: 10– 11, a migráció nyomán létrejövő közösségek kapcsán lásd még Horváth 2006: 161). Tematikus megközelítésben a nemzeti identitás kutatása kisebbségi környezetben kiterjed a kisebbségi (és többségi) nemzeti, állampolgári valamint a sajátosan kisebbségi azonosságtudat dimenziójára. Az ide sorolható vizsgálandó kérdések az alábbiak: a nemzeti problematika fontossága az egyéni beállítódásban; a nemzeti közösséghez való tartozás kritériumai; a haza illetve a szülőföld fogalmának kognitív és affektív vonatkozásai; a nemzeti csoporthoz való tartozás érzelmi megélése; a nemzeti auto- és heterosztereotípiák; a kisebbségi helyzet és diszkrimináció percepciója és az esetleges identitásszervező funkciójának vizsgálata; a „másik” nemzethez való viszonyulás; a nemzeti szimbólumok, ünnepek relevanciája; a nemzeti vonatkoztatási személyek (nemzeti hősök és a nemzeti történetírás által kiemelt, kanonizált személyek); a történeti tudat néhány kisebbségi és politikai tematizációjának, az etnikai-nemzeti konfliktuspercepció társadalmi-identitásbeli beágyazottságának vizsgálata. Az egyének kollektív identitása hierarchikusan rendeződik. A 2000-ben Erdélyben végzett identitásvizsgálat eredményei alapján láthatóvá vált, hogy az erdélyi magyarok identitásában sorrendben a legnagyobb fontosságot az egyéni tulajdonságok képezik 4,3 átlaggal (1-től 5-ig terjedő skálán), ezt követik a magyar nemzeti identitáshoz kapcsolódó nemzetiség (3,98), az etnikai eredet (3,7) és a régió, ahol lakik (Erdély) (4), az állampolgárság pedig ennél kisebb fontosságú (3,2) (Veres, 2005.107-108). Természetesen ezen identitáskategóriák egymással való összemérése egy ún. „mesterséges mérés” eredménye, hiszen a mindennapi életben, a fenomenológiai értelemben vett saját „életvilágban” a szociális identitás különböző elemei, dimenziói szituacionálisan aktiválódnak vagy maradnak passzív állapotban. A „nagy társadalmi csoportokkal”, különösen a magyar nemzeti közösséggel és a román állampolgári közösséggel való azonosulás a kisebbségben élők körében ellentmondásokkal terhelt lehet, kognitíve disszonáns hely­ zeteket teremthet, mivel az egyénhez gyakran eltérő értelmezések jutnak el a két nemzeti ideológia társadalmi működésének eredményeként, gondoljunk az Erdélyhez kapcsolódó különböző történelmi események értékelésére, a magyarság szerepének megítélésére stb. Ezek az ellentmondásos ideológiai tudástartalmak annak függ­ vényében jelentenek problémát az egyénnek, hogy milyen mértékben jutottak el hozzá a nemzeti ideológiák különböző értelmezései. Mivel az ideológiai ismeretek szintje összefüggésben áll az iskolai végzettséggel, tehát hierarchikusan rétegződve jut el a társadalom különböző rétegeihez, ezért azt mondhatjuk, hogy a népesség nagyobb részét képező, középiskolával sem rendelkező, alacsonyan iskolázottak esetében ezek az ellentmondások kevésbé érzékelhetők, mint a magasabb iskolázottságúak, és ezáltal magasabb társadalmi státuszt betöltők körében.

Vizsgálati tézisek:

38

 z egységes magyar nemzet eszméje létezik mind ideológiai, mind pedig a köznapi tudat szintjén, azonA ban a határon túli magyarok többsége a természetes nemzeti identitásérzet szintjén, különösen a csoportközi viszonyok terén a magyarságát nem egységes csoportként kezeli, hanem a regionális magyar közösségek tagjaiként tekint önmagára, és szociálpszichológiai értelemben e csoport tagjaiként viselkedik, ekképpen viszonyul a többségi magyarsághoz, illetve az országuk nemzeti többségéhez mint fő vonatkoztatási csoportokhoz is. A válaszadók identitásszerkezetéről feltételezzük, hogy az kisebbségben tisztán kultúrnemzeti szerkezetű, a többségben pedig államnemzeti elemekkel keveredik. Ennek kontextusában, a nemzeti szimbolika terén megfigyelhető egy nagyfokú homogenitás, és a regionális sajátosságok szerepe másodlagossá válik. Hazafogalom tekintetében viszont a regionális különbözőség válik dominánssá, a kisebbségben élők hazájuknak azt a Kárpát-medencei régiót tekintik, amelyben élnek, vagy azt az országot, ahol élnek és köti állampolgárságuk. A régió/ország hazaként eltérő arányban jelenik meg a különböző országokban, viszont Magyarország, különösen a történelmi Magyarország hazaként való felfogása nem jelentős a megkérdezettek körében.


veres valér • A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése

• •

 magyarsághoz való tartozás érzelmi megélésében feltételezzük, hogy a magyarság túlnyomó többséA gének mindegyik régióban pozitív szociális identitása van, ami a magyar nemzeti kisebbségi identitásuk megőrzésének alapfeltétele. A nemzetre vonatkozó tudás társadalmi eloszlása iskolázottság és életkor szerint hierarchikusan változó, a diplomás értelmiség, illetve az alacsonyabban iskolázottak között a nemzeti attitűdök terén szignifikáns eltérések feltételezhetők.

Empirikus összehasonlítás n A tanulmány az elindított panelkutatás első adatfelvételén keresztül, öt országban élő magyar közösség körében felvett 2930 fős mintán vizsgálja a magyarországi népesség és a magyar nemzeti kisebbségek ún. természetes nemzeti identitásának különböző dimenzióit, sajátosságait. Az országok közötti eltéréseket, illetve az elmúlt évtized társadalmi, gazdasági és politikai változásainak az identitásra mért hatását próbálja értelmezni elsősorban a válaszadók szociodemográfiai profilja, illetve az országok közötti, ismert különbségek alapján (itt elsősorban a Kárpát-medence országainak általános gazdasági-társadalmi helyzetére és az Európai Unióval való viszonyra gondolunk).2 A téma kutatásának korlátai között említhető egyrészt a mintakeretek mérete, különösen a kisebb létszámú közösségekben, mint Szerbiában és Ukrajnában. Ismeretes továbbá, hogy a mennyiségi módszerekkel, survey módszerrel vizsgált nemzeti identitás egy mesterséges mérés, mivel a válaszadó mindennapi interakciókban tanúsított viselkedését, magatartását egy interjús szituációban nem tudjuk felmérni (lásd Krappmann 1980). Ilyen feltételek között nem áll módunkban a nemzeti identitás bizonyos elemeivel kapcsolatos beállítódásukat mérni, az azokhoz való affektív viszonyt, a disszonáns helyzetek valódi relevanciáját stb. Ilyen módszertani korlátok miatt nem vagyunk képesek a nemzet fogalmának jelentésértelmezéseit leírni, nem ismerhetjük a haza, szülőföld fogalom kognitív és affektív jelentésmezőjének identitásukban elfoglalt helyét sem.

A nemzeti név, kritériumok, hazafogalom és területi kötődések n A nemzeti identitás alapvető eleme a nemzeti név, amely Tajfel szerint emberi csoportképződésre szolgáló eszköz. Minden elnevezésnek megvan az a különös hatalma, hogy eltúlozza, kiemeli, önkényesen feltételezi azon jelenségek azonosságát, összeillését, amelyekre kiterjed. Ugyanakkor a kategorizáció a csoportképződés alapvető mozzanata is, amely nem szakadhat el a kategorizáltak valóságos tulajdonságaitól (Tajfel 1980, Tajfel és Wilkes 1963: 101–114.) A válaszadókat arra kértük, jelöljék meg azt a közösséget, amelyikhez leginkább tartozónak érzik magukat. Itt a magyarországi és a kisebbségi magyarok között eltérő helyzet figyelhető meg. Míg Magyarországon a legjellemzőbb az egyszerű magyar megnevezés dominált 46,3 százalékban, ezt követi az etnoním nélküli magyarországi kategória 38 százalékkal, a Kárpát-medencei kisebbségi magyarok esetében az ún. regionális jelzős magyar megnevezés a legjellemzőbb: Erdélyben 27, Kárpátalján 43,9, Szlovákiában 30,4 és Szerbiában 49,1 százalékuk vallotta magát erdélyi/kárpátaljai/szlovákiai/vajdasági magyarnak, továbbá jelentős arányban nevezték meg magukat etnoním nélküli, regionális megnevezéssel: 16,6 százalékuk erdélyinek, 21,8 kárpátaljainak, 17,6 felvidékinek, 24,7 vajdaságinak vallotta magát. Azok aránya, akik egyszerűen, jelző nélkül magyarnak vallották magukat, Erdélyben 29,2, Kárpátalján 18, Szlovákiában 33,6 és Szerbiában 16,4 százalékot tett ki. Erdélyben jelentős arányban, 22,9 százalékban vallják magukat másnak, így például a válaszadók 7 százaléka székelynek mondja magát. A magukat székelynek és erdélyi magyarnak vallók aránya itt is jelentős mértékben meghaladja a magukat jelző nélküli magyarnak vallók arányát. Az eltérések rámutatnak arra, hogy a különböző országokban elő magyarok nagy többsége magát különálló ingroupként határozza meg, ám a magyarsághoz való kötődésük nem kérdőjelezhető meg, csupán sajátos jelleget ölt, felerősödik a regionalitása, hiszen a magukat egyszerűen magyarnak vallók együttes aránya mindegyik országban közelíti vagy meghaladja a 60 százalékot. Másrészt viszont az

2 A felhasznált adatbázisokat iskolázottság szerint súlyoztuk, ezért bizonyos százalékok kis mértékben eltérhetnek a Gyorsjelentésben közöltektől.

39


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

etnoním nélküli regionális azonosulás és a jelzős magyarok együttes aránya is 50 százalék körül vagy afölött van, ami a sajátos, regionális jelleg jelentőségét mutatja. A válaszadók tudatában ezek az identitásrétegek egyszerre vannak jelen, nem zárják ki, inkább kiegészítik egymást. Feltevődik az a kérdés, hogy megfigyelhető-e valamiféle eltérő szociodemográfiai sajátosság a regionális jelzős, és a jelző nélküli magyarok között a kisebbségben élők esetében. A statisztikai próbák az erdélyi és a felvidéki mintában találtak ilyen eltéréseket: Erdélyben a magukat jelző nélküli magyarnak nevezők átlagosan 6 évvel idősebbek, mint a jelző nélküli társaik, iskolázottság szerint pedig a felsőfokú végzettségűek mintegy 10 százalékkal többen vallották magukat regionális jelzős, tehát erdélyi magyarnak, mint az alapfokú (általános és szakiskolai) végzettségűek. Tehát a magukat regionális jelzős magyarnak vallók átlagosan kissé fiatalabbak és magasabb iskolázottságúak. A szlovákiai magyarok esetében hasonló a tendencia, mint Erdélyben, de talán kissé hangsúlyozottabb. A magukat szlovákiai magyarnak, illetve egyszerűen magyarnak vallók között 7 év a korkülönbség, és a jelző nélküli magyar válaszok aránya mintegy 13 százalékkal alacsonyabb a felsőfokú végzettségűek körében, mint az alapfokú végzettséggel rendelkezők esetében. Helyi sajátosság, hogy az értelmiségiek számottevően nagyobb arányban preferálják a felvidéki címkét, mint az alacsony iskolázottságúak, akik a szlovákiai magyart részesítik nagyobb arányban előnyben. Ukrajnában is hasonló a tendencia, de az alacsonyabb esetszám miatt a Khí-négyzet próba nem mutat szignifikáns összefüggést (lásd 1. melléklet). A többségi (román, szlovák, szerb, ukrán) nyelv ismerete alapján nézve megfigyelhető, hogy átlagosan a többségi nyelvet jobban beszélők szignifikánsan nagyobb arányban vallják magukat regionális jelzős magyarnak, mint a náluk átlagosan egy fokozattal kevésbé jól beszélők. Az eltérések erősebbek Ukrajnában, és gyengébbek máshol. Ám, mivel a nyelvtudás a korral is összefüggésben áll, a korhatást pedig már kimutattuk, elmondható, hogy Erdély és Szlovákia esetében a nyelvtudás az etnoním vonatkozásában túlnyomórészt a korhatáson keresztül érvényesül. A magyarsághoz való tartozás kritériumait illetően minden régióban az önbesoroláson alapuló, etnikai-kulturális nemzeteszme kritériumaival értenek egyet a legnagyobb arányban. Ezen a téren lényeges változás Erdélyben nem észlelhető, talán annyi, hogy nagyobb arányban tekintik fontosnak az államnemzeti kritériumokat, így a magyar állampolgárságot és a Magyarországon születést, mint 2000-ben (vö. Veres 2005). A magyarsághoz való tartozás kritériumaival főkomponens elemzést végeztünk, hogy megvizsgáljuk, hogy a kultúrnemzeti identitás kritériumai miként strukturálódnak a különböző régiókban. Az elemzés viszonylag magas magyarázóerejű, mindegyik régióban a KMO értéke 0,7 fölötti, értelmezhető struktúrát eredményezett. A régiók szerinti komponens-struktúra hasonló, mindenhol az első a kultúrnemzeti komponens, amely az összvariancia 26-35 százalékát magyarázza. 1. Táblázat A nemzeti identitáskritériumok főkomponenseinek összvarianciát magyarázó értékei (%)* Components

Románia

Ukrajna

Szlovákia

Szerbia

1

30.99%

26.27%

35.92%

32.37%

2

13.91%

14.29%

13.87%

14.70%

44.90%

40.56%

49.79%

47.07%

Total *Total Variance explained.

A második komponens – mindenhol 14 százalék körüli értékben – elsősorban a két, Magyarország vonatkozásában értelmezett államnemzeti identitást testesíti meg, de kisebb mértékben más kritériumok is korrelálnak ezzel a faktorral, ezáltal növelik magyarázóerejét (lásd 3. melléklet). A kapott komponens-struktúra megerősíti azt a feltevésünket, hogy a határon túli magyarok nemzeti kisebbségi identitása tisztán kultúrnemzeti, helyenként etnikai eredet identitáselemekkel kombinálva, amellyel nem kapcsolódik össze a magyar állampolgárság. A hazafogalom a nemzeti identitás fontos eleme, a területi kötődés egyik fő mutatója. A határon túli magyar közösségekben a válaszadók kétharmada-háromnegyede együttesen az állampolgársága szerinti országot, illetve annak magyarok által is lakott régióját nevezte meg hazájának. A romániai és a szlovákiai magyarok első helyen országukat, tehát Romániát, Szlovákiát jelölték meg hazájuknak (46,5, illetve 41 százalékban), és kisebb arányban Erdélyt, illetve Felvidéket. A kárpátaljai és vajdasági magyarok nagyobb része a történelmi régiójukat nevezte hazájának, és ezt követte másodsorban maga az ország, Ukrajna és Szerbia. Arra a kérdésre, hogy milyen arányban választják hazájuknak a szűkebb régiót vagy az országot, országonként eltérő válaszokat kapunk. Arra gondolhatnánk, hogy Romániában és Szlovákiában mint EU tagállamokban, a magyarság értékesebbnek tartja a saját országát, ám ez nem egyértelmű, mert egy 2000. évi kérdőíves kutatás szerint a válaszadók nagyobb része, 59 százaléka Romániát, és 31 százaléka Erdélyt jelölte hazájául, tehát a tendencia értelmében nem is növekedett a Romániát hazájuknak tekintők aránya az EU csatlakozás után. Szlovákia esetében a magyarázat egyszerűbb: egyrészt

40


veres valér • A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése

a Felvidék megnevezés – Erdéllyel szemben – nem annyira elterjedt és földrajzilag jól meghatározott, másrészt sokáig irredentizmusnak tekintették a szlovák hatóságok a Felvidék fogalmának használatát. Vajdaságban a régió egy autonóm terület, saját identitással, miközben az ország neve és területe változik, Jugoszláviából Szerbiába. Kárpátalja pedig egy középszintű területi-közigazgatási egységként van jelen egy viszonylag nagy országban, így a szűkebb régió sokkal jelentősebb szerepet kap az identitásukban, mint az egész ország. A hazafogalmat taglaló válaszok fontos sajátossága, hogy a határon túliak közül Magyarországot csak kevesen tekintik hazájuknak, Erdélyben és Szerbiában mindössze 2-3 százalék, Szlovákiában 7, és Ukrajnában pedig 11 százalék. (lásd 4. ábra) A válaszadók szülőföld fogalma is hasonló tendenciát követ, itt viszont a válaszadókhoz közelebb álló régió került első helyre, így Erdély, Kárpátalja, Vajdaság, kivéve Felvidéket, ahol az előbb említett okokból Szlovákia került az első helyre. A többi országokban, különösen Erdélyben és Szlovákiában a válaszadók mintegy 30 százaléka szülőföldjeként azt a települést jelölte meg, ahol született, vagy ahol él. A különböző válaszok nem mutatnak rá egyértelmű szociáldemográfiai profilú válaszadókra, tehát a hazafogalom négy fő eltérő csoportja szerint (ország, régió, Magyarország és egyéb) nincsenek szignifikáns összefüggések életkor, iskolázottság, az elvégzett iskola nyelve és a többségi nyelv ismereti szintje változókkal egyik régióban sem. Mindez azt mutatja, hogy a hazafogalom a nemzeti identitás alaprétegének részét képezi mindegyik régióban, és a válaszok közötti eltérések (Erdély, Románia) nem képeznek választóvonalat a válaszadók között a hagyományos szociodemográfiai változók szerint. Felmerült az a kérdés, hogy a hazára vonatkozó válaszokat talán a kényszerűség vagy az alternatívátlanság szülte. Egy további kérdéssel rákérdeztük, hogy ha szabadon választanának, akkor melyik országban élnének. A válaszok egyrészt utalnak arra, mennyire ragaszkodnak országukhoz, másrészt, hogy mennyire merülnek fel elvándorlási szándékok. A leggyakrabban előforduló válasz ugyancsak a saját országuk választása volt, Magyarország választása pedig messze elmaradt a saját országukhoz képest. A saját országukat választók közül az erdélyi magyarok jelölték meg a legnagyobb arányban Romániát, 53 százalékban, ezt követik a kárpátaljai magyarok, akik Ukrajnát 50 százalékban, a felvidékiek Szlovákiát közel 40 százalékban, a vajdaságiak pedig Szerbiát egyharmad arányban választanák. A romániai, szlovákiai és vajdasági magyarok mintegy egytizede választaná lakhelyéül Magyarországot, a kárpátaljaiak ennél többen, közel 20 százalékban. A további válaszok más országot jelölnek meg, vagy nem tudják a választ (lásd 5. ábra). Már korábban megneveztük a kutatás azon korlátját, hogy a felgyűjtött empirikus anyag nem ad lehetőséget a hazafogalom affektív vonatkozásainak feltárására, a haza és a szülőföld közötti kognitív összefonódások feltárására. 1. ábra. Leginkább úgy határoznám meg magam, mint (N=2885): Erdély/ Románia Kárpátalja/Ukrajna Szlovákia Vajdaság/Szerbia Magyarország

0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

80%

90%

100%

erdélyi/felvidéki/vajdasági/kárpátaljai/magyarországi magyar erdélyi/szlovákiai/vajdasági/kárpátaljai magyar román/szlovák/szerb/ukrán román/szlovák/szerb/ukrán/magyar állampolgár egyéb

41


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

 . ábra. Ahhoz, hogy valaki magyarnak számítson, mennyire fontos, hogy ...? (átlagértékek, 1-egyáltalán nem 2 fontos, 5-nagyon fontos)

0

1

2

3

legalább egyik szülő magyar legyen mindkét szülő magyar legyen magyar legyen az anyanyelve magyar állampolgár legyen tisztelje a piros-fehér-zöld zászlót magyarnak tartsa magát ismerje és/vagy szeresse a magyar kultúrát magyar szertartási nyelvű egyházhoz tartozzon Magyarországon szülessen élete legnagyobb részében magyarok között éljen szavazzon egy magyar pártra/politikai szervezetre magyar nyelvű iskolát végezzen Erdély

42

Kárpátalja

Szlovákia

Vajdaság

4

5


veres valér • A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése

3. ábra. Mit tekint Ön szülőföldjének?

erdélyi magyar

kárpátaljai magyar

szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi 0%

10%

20%

30%

Erdélyt/Felvidéket/Vajdaságot/Kárpátalját Magyarországot A települést, ahol él Egyéb

40%

50%

60%

70%

80%

90%

100%

Romániát/Szlovákiát/Szerbiát/Ukrajnát A települést, ahol született Megye, járás, régió

4. ábra. És mit tekint hazájának?

43


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

5. ábra. Ha szabadon választhatna, hol, melyik országban szeretne élni? Összesített válaszok

Kognitív disszonancia az identitásban? Kultúrnemzet és állampolgárság n A kultúrnemzeti jellegű nemzeti identitás a kisebbségi helyzetben élők számára kognitív disszonanciát eredményezhet. A nemzeti kisebbség egyes tagjai számára konfliktust generálhat az állam nemzetépítő törekvése, illetve az egyéni vagy közösségi szinten zajló, a nemzeti kultúra újrateremtését megcélzó tendenciák. Arra a kérdésre, hogy mi határozza meg nemzeti identitásukat, a kisebbségi válaszadók nagy többsége mindegyik országban – Szlovákiában mintegy kétharmad arányban, vagy még ennél is többen (78 százalék) – az „anyanyelve, kultúrája” választ adta. Az állampolgárság kritériumot kevesebb, mint egytizedük adta meg mindegyik országban. Jelentős kisebbséget képeznek azok, akik szerint a nemzeti hovatartozást saját döntésük irányította/alakította, tehát nem egy előre meghatározott tény. Ezen válaszok aránya Erdélyben a legnagyobb, közel 30 százalék, és Szlovákiában a legkisebb, 18,3 százalék. Magyarországon is domináns az anyanyelvi-kulturális alapú kultúrnemzeti azonosulás, de csupán 49,8 százalékkal, ám az állampolgárságot előtérbe helyezők aránya is jelentős, közel egyharmadnyi (32 százalék), míg a saját döntésükre hivatkozók aránya 18,3 százalék. Ez utóbbi két választ adók aránya megegyezik a kultúrnemzeti azonosulást fontosabbnak tartók arányával. A válaszok egyik kisebbségi régióban sem mutatnak szignifikáns összefüggést a legmagasabb iskolázottsági szinttel, ami azt mutatja, hogy a nemzeti hovatartozás típusa nem hierarchizálódik a nemzetre vonatkozó tudás volumene szerint, hanem annak legszűkebb, mindenki által osztott szintjén helyezkedik el. Más a helyzet Magyarországon, ahol többségi perspektívából nézve az értelmiségiek szignifikánsan, mintegy 15 százalékkal magasabb arányban vallják a nemzeti identitásuk meghatározójául a nyelvet és a kultúrát, mint az alapfokú iskolázottságúak, akik legalább ennyivel többen vallják az identitásuk meghatározó alapjául az állampolgárságukat. Ez arra utal, hogy a nemzetről való magasabb szintű tudás birtokában az értelmiség nagyobb arányban azonosul a kultúrnemzeti alapú magyar nemzeteszmével.

44


veres valér • A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése

A kultúrnemzeti, valamint az ettől eltérő államnemzeti eszme a határon túli magyarság körében valamiféle kettősséget képez az identitásban, de ezek nem egymás mellé rendelhető identitások, tehát nem jelentik a Bindorffer Györgyi által a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek körében megfigyelt „kettős identitás” állapotát (Bindorffer, 2001). Ezzel együtt beszédes, hogy arra a kérdésre, hogy a saját magyar kisebbségi közösségüket a magyar, illetve a többségi nemzet részének tekintik-e, Erdélyben a válaszadók nagy többsége mindkét esetben igennel válaszolt (82, illetve 65 százalékban). Ukrajnában a helyi magyarokat 52 százalékuk az ukrán nemzet részének tekinti, Szlovákiában és Szerbiában pedig a válaszadók kevesebb mint fele, mintegy 40 százaléka tartja a többségi nemzet részének a hazai magyarságot. A válaszok egyrészt azt mutatják, hogy mindegyik kisebbségi közösségben a válaszadók mintegy háromnegyede azonosítja a magyar nemzethez való tartozást. A látszólag ellentmondásos válaszok érthetőek, hiszen a válaszadók zöme, mint ahogy alább látni fogjuk, ezt a kettősséget nem ellentmondásként, hanem kiegészítő jellegűként fogja fel egy sajátos identitásmezőben. Ez, mint már említettük, Brubaker szerint három ideológiai forrásból táplálkozik: a többségi állam, a kisebbségi közösség vezetői és a kultúrnemzeti „külső anyaország” államának ideológiai összhatásaiból (Brubaker 1996: 60–69). Csepeli szerint akkor (is) lehetséges az, hogy egy személy két nemzeti kategória hatálya alá tartozzon, ha a kategóriák között dimenzionális különbség van, és ezt úgy érti, hogy az egyik hovatartozás kulturális vonatkozásban, a másik állampolgári vonatkozásban érvényes, éppen mint a magyar kisebbségek helyzetében (vö. Csepeli 1992: 35). Abban, hogy ez a kettős kötődés erősödése mint tendencia értelmezhető, megerősít bennünket az, hogy a magyarországi magyarok nagy többsége, 78-80 százalékban mind a határon túli magyarokat, mind pedig a magyarországi kisebbségeket a magyar nemzet részének tekinti. Márpedig az egyre inkább egységesülő európai uniós tömegkommunikációs térben (jelenleg a Kárpát-medencei magyarság 95 százaléka az EU-n belül él) igen nehezen tartható fenn egy olyan ellentmondásos normatív előírás, hogy míg a magyarországi nemzeti kisebbségek a magyar nemzet részének tekinthetők, és ezt el is fogadja a magyar állampolgárok túlnyomó többsége, addig a határon túli magyarok számára nemkívánatos jelenségnek nyilvánítódjon az, ha a többségi (román, szlovák, szerb, ukrán) nemzet részének tekintik magukat. Azonban azt is hangsúlyozni kell, hogy, amint azt az előző kérdés alapján tudjuk, a kultúrnemzeti és az állampolgársági kötődés nem helyezhető egy szintre, hiszen a kettő egymáshoz viszonyított fontosságában a kultúrnemzeti kötődés elsőbbsége a válaszadók nagy többsége esetében vitathatatlan. Továbbá azt is fontos elmondani, hogy a kutatás módszertani korlátai miatt nem állt módunkban feltárni, hogy valójában mit is értettek a válaszadók azalatt, hogy a „román nemzet részének lenni”, nem kizárt, hogy jelentős részük ezt a román állampolgári közösségként értelmezte, aminek a magyarok is tényszerűen részei. Amíg a magyar nemzethez való tartozásban alig vannak szociodemográfiai eltérések, mivel ezt a válaszadók túlnyomó többsége vallja, a magyar kisebbségek többségi nemzet részeként való elfogadása régiónként eltérő mértékben ugyan, de összefüggést mutat az iskolázottsággal. Erdélyben és Kárpátalján gyengébb, Felvidéken és Vajdaságban erősebb összefüggés figyelhető meg: a felsőfokú végzettséggel rendelkezők az előbbi kettőnél 5-7, a másik két országban 12-15 százalékkal kisebb arányban tartják saját magyar közösségüket a többségi nemzet részének. Az eltérések ugyancsak a nemzetre vonatkozó tudás magasabb szintjéből következnek, hiszen ideológiai szinten ellentmondásosnak tűnik a két nemzet együttes tagjának lenni azok számára, akik értik a kultúrnemzet jelentését (lásd a 4. mellékletet). Az életkorral, a többségi nyelvtudással már nem mutatnak összefüggést a válaszok. A kisebbségi magyarok nagy többségében a nemzeti identitás és az állampolgársággal járó kisebbségi helyzet közötti disszonancia, ellentmondás általában nem képez érzelmi problémát. Mindegyik régióban hasonló tendencia körvonalazódik, de az arányokat tekintve az erdélyiek kissé elkülönülnek a többitől. Erdélyben a többi régiókhoz képest szignifikáns mértékben, 62,2 százalékban magasabb arányban válaszolták, hogy a magyar nemzetiségük és a román állampolgárságuk között nem éreznek ellentmondásosságot, és jól tudják egyeztetni ezeket, további 27,2 százalékuk szerint felmerül bennük néha ellentmondásos érzés, de általában jól tudják egyeztetni, és további 8 százalékuknak elég gyakran probléma, de a környezetükben ez nem okoz problémát, tehát elvi problémaként jelentkezik, és mindössze 2 százalékuk számára jelent gyakorlati problémát is ez. A többi régióban a válaszadók 42-44 százaléka válaszolta, hogy magyar nemzetisége és „nem magyar” (szlovák/szerb/ukrán) állampolgársága között nem érez ellentmondást, és jól tudja egyeztetni ezeket, és még további, mintegy 30-40 százalékukban felmerül néha ellentmondásos érzés, de általában jól tudják egyeztetni. E kategória aránya Szlovákiában a legnagyobb: 43 százalék. Azok aránya, akiknek elég gyakran probléma, de a környezetükben ez nem okoz problémát, nagyobb, mint Erdélyben, de sehol nem haladja meg a 15 százalékot. Ennél súlyosabb problémákat pedig mindenhol csupán egy kis részüknek okoz az egyeztetés (1-2 százalék). Megvizsgáltuk a válaszadók szocio-demográfiai profilját, és elmondható, hogy iskolázottság szerint Romániában egy gyenge összefüggés figyelhető meg az ellentmondásos érzésekkel kapcsolatban, itt az alapfokú iskolázottságúak a felsőfokú végzettségűeknél 10 százalékkal többen vallották, hogy nincs semmi problémájuk, Szerbiában jelentősebb az összefüggés, ott az értelmiségiek 28, az alapfokú iskolázottságúak 52 százalékának nincs semmi problémája, a többiek többségében felmerül ellentmondásos érzés, és további 20 százalékuknak

45


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

van kisebb problémája. A többi országban a válaszok iskolázottság szerint nem mutatnak szignifikáns eltéréseket. Életkor szerint Szlovákia kivételével szignifikáns különbség észlelhető: 5-7 évvel idősebbek azok, akiknek nincs semmi problémájuk az egyeztetéssel, mint azok, akikben felmerül néhány ellentmondásos érzés, ám azok, akiknek kisebb problémáik adódnak, átlagosan ugyanolyan korúak, mint akiknek semmilyen problémájuk nincs a nemzetiségük és az állampolgárságuk egyeztetésével. Szignifikáns különbségek figyelhetők meg, különösen Erdélyben és Szerbiában a többségi nyelv ismerete szerint. Akiknek semmi problémájuk nincs, azok átlagosan egy fél ponttal (1–6-ig terjedő skálán) jobban beszélik a többségi nyelvet, mint azok, akiknek ritkán vagy gyakran problémájuk adódik, ami gyakorlati okokból érthető, hiszen ebben a két országban a magyarság szétszórtabban él, mint a másik két országban, ezért a többségi nyelvtudás több helyzetben lehet probléma, mint a többségiekkel ritkábban érintkező régiókban. 6. ábra. Mi határozza meg leginkább az Ön nemzeti hovatartozását?

46


veres valér • A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése

 . ábra. A határon túli magyarok részét képezik-e a magyar, illetve a többségi nemzetnek*? 7 Igen válaszok, országonkénti közösségekre vonatkoztatva

*Magyarországon a romákra vonatkozott a „többségi” nemzet tagságára utaló kérdés.  . ábra. A határon túli magyarok részét képezik-e a többségi nemzetnek? Az „igen” válaszok százalékos 8 megoszlása az iskolázottsági szint szerint, szignifikáns összefüggések (KHI próba)

47


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

 . ábra. Mennyire jelent önnek problémát az, hogy magyar nemzetiségűként román állampolgár: mennyire 9 sikerült egyeztetni ezeket?

Érzelmek n A társadalmi nagycsoportok fennmaradásának fontos feltétele a csoporttagság pozitív megélése. A nemzeti identitáskutatásban ezt rendszerint a nemzeti büszkeség megélésével mérik. A megkérdezetteknek arra vonatkozóan kellett válaszolniuk különböző kérdésekre a Lickert skálán, hogy a magyarsághoz való tartozásuk milyen érzésekkel tölti el. Legnagyobb részük minden régióban büszke arra, hogy magyarnak született, de legnagyobb arányban, 61 százalékban az erdélyiek vezetnek, őket követik sorrendben a kárpátaljai, szlovákiai, magyarországi és a szerbiai magyarok 44,2 százalékkal. A nemzeti büszkeség terén tehát a magyarországiak a kisebbségiekhez képest nem állnak kivételes helyen, inkább a vajdaságiakhoz hasonlóan válaszoltak. A válaszadók többsége nem éli meg hátrányként a magyarsághoz való tartozását. Viszonylag hasonló a struktúrája a válaszoknak országonként. A magyarországiak kissé elkülönülnek, ott azok aránya, akik egyáltalán nem értenek egyet azzal, hogy a magyarság hátrány lenne, 50,3 százalék, míg a kisebbségi magyarok esetében ez 29 és 38 százalékok között mozog. A magyarságukat teljes mértékben hátránynak megélők aránya a kisebbségi helyzetben 4-5 százalék körül mozog mindenhol, Magyarországon ezek aránya 2 százalék. A többi érzelmi megélést is megvizsgálva megállapítható, hogy a kisebbségi magyar közösségekben a magyarság megélése pozitív szociális identitással társul, ami a csoportidentitás fennmaradásának feltétele (Tajfel 1978).

48


veres valér • A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése

10. ábra. Az, hogy magyarnak születtem, büszkeséggel tölt el (N=2893)

11. ábra. Az, hogy magyarnak születtem, hátrányt jelent (N=2893)

49


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

Szimbólumok n A nemzeti identitás megélésének egyik módja bizonyos nemzeti szimbólumokkal való azonosulás. Megvizsgáltuk a tárgyi szimbólumok és a történelmi, kulturális személyiségek szimbolikáját is. A nemzeti szocializáció hierarchikus jellegéből adódóan a népesség egy része, egyik nemzet esetében sem rendelkezik a nemzeti szimbolikára vonatkozó ismeretekkel. Ezen népesség arányának feltérképezése érdekében megvizsgáltuk, hogy a válaszadók szerint vannak-e olyan jelképek, történelmi és kulturális személyiségek, amelyek számukra megjelenítik a magyarokat, a magyar nemzetet. A tárgyi szimbólumok esetében a válaszadók 68-88 százaléka válaszolta azt, hogy vannak ilyen jelképek. Érzékelhető azonban némi különbség az arányokat illetően, ugyanis az igennel válaszolók legmagasabb arányban Magyarországon vannak, míg Erdélyben és Szerbiában ettől 18-20 százalékkal kevesebben gondolják úgy, hogy a nemzetet szimbólumok is megjelenítik. Valójában a nyelvi jártasság szintjéhez is kapcsolódhatnak a válaszok, mivel a válaszadók egy kisebb részének annyira alacsony a magyar nyelvi fogalomrendszere (más nyelven sem magasabb), hogy valójában nem is tudják, mire kellene gondolniuk. Az igen válaszok aránya erős összefüggést mutat az iskolai végzettséggel, ami jól mutatja a nemzetre vonatkozó tudás eloszlásának hierarchikus jellegét. Az a tény, hogy Magyarországon nagyobb arányban tudnak megnevezni nemzeti szimbólumokat, a nemzeti szocializáció hatékonyabb módjára utal. Ez látszik a nemzeti szimbolika koncentráltabb jellegéből is: míg a legfontosabb nemzeti szimbólumot, a piros-fehér-zöld zászlót Magyarországon a válaszadók 45 százaléka jelölte meg, addig a legtöbb kisebbségi közösségben mindössze 33-36 százalék, illetve Kárpátalján 42 százalék említette ezt legfontosabb nemzeti jelképként. További említésként a Szent Korona következik, majd a magyar címer és a Himnusz, változó sorrendben, de az említések aránya e két utóbbi esetében az 5 százalékot alig haladja meg. Kárpátalján a Himnusz kiemelkedő arányban, 15 százalékkal a második helyre került, míg Magyarországon a címert is 8 százalék említette. Az eltérés érthető, mert amíg Magyarországon ezek állami jelvények, használatukat törvény írja elő, minden állami vagy önkormányzati közintézményben fellelhető a címer, addig a határon túl a történelem folyamán több címer is használatban volt, nem is beszélve Erdélyről, amelynek több évszázados önálló állami vagy tartományi múltja idejéből önálló, saját címere volt, aminek átalakított változata a román állami címer szerves részét képezi (a turulmadár elem a havasalföldi sas jegyeire változott). A szimbolika terén lényegesebb eltérést mutat a nemzeti személyiségek említésének szerkezete, sorrendje. A történelmi személyiségek esetében többnyire ugyanazt a néhány nevet említik, viszonylag nagy szórással és alacsony koncentrációval, de a sorrend lényegesen különbözik. Itt elsősorban Erdély, és a korábbi, szűk értelemben vett történelmi Magyarország közötti, részben eltérő történeti múlt reprezentációját ragadhatjuk meg3, de általában véve a többi régióban is a régióhoz inkább kötődő személyiségek kapnak nagyobb hangsúlyt, felborítva ezzel minden egységes kánont. Amíg Magyarországon első helyen Kossuth Lajos áll 10 százalékkal, őt követi Széchenyi István és Mátyás király, addig Szlovákiában és a szerbiai Vajdaságban Szent István áll első helyen 19, illetve 14 százalékkal, őt követik Kossuth Lajos és Mátyás király 9-10 százalékokkal, addig Erdélyben első helyen áll Mátyás és Petőfi Sándor 10 százalékkal, őt követi szorosan Kossuth és távolabb van Szent István. Kárpátalja rendhagyóan viselkedik, hiszen az itt első helyen említett Zrínyi Ilona áll 20 százalékkal, aki a többi régióban alig kap említést, ezt követi Rákóczy Ferenc 17 százalékkal, akit a többi régióban mindössze 4 százalék említett meg, és csak ezt követően említik Kossuth Lajost és Szent Istvánt, míg Mátyás király és a többiek még az 5 százalékos említési arányt sem érik el (lásd 3.9 ábra). Magyarországon, Erdélyben és Szlovákiában a magyar válaszadók mintegy egynegyede további más személyiségeket említett, akik többnyire ugyancsak a regionális identitáshoz kötődnek: Erdélyben Gábor Áront 4 százalék említi, de Székelyföldön ő az egyik leggyakrabban említett személyiség, míg az erdélyi fejedelmek, Dózsa György is említve van. A „más” kategóriába került személyiségek említési aránya egyik régióban sem haladja meg a 3 százalékot. A nemzet szimbolikus egységét a történelemnél jobban reprezentálja a kultúra, mivel a kulturális személyiségek esetében Petőfi Sándor említése messze kiemelkedik mindegyik régióban: Magyarországon 18, más régiókban 29-41 százalék nevezte meg, míg a többi személyiség közül minden régióban kapott néhány százalékos említést Arany János, Ady Endre, Jókai Mór, József Attila, Munkácsy Mihály, Bartók Béla és Kodály Zoltán. Ám a regionalitás itt is erősen jelentkezik a Petőfi által jelképezett egység felszíne alatt: Erdélyben a második– negyedik helyen mind erdélyi születésű írókat, költőket említettek, 7 százalékuk második helyen Sütő Andrást, aki ráadásul a romániai magyar irodalom képviselője, és más régióban nem is említették számottevő arányban. Sütőt Arany János és Ady Endre követik 5 százalékkal, akik ugyan az „össznemzeti Panteon” részét is képezik, mert,

3

Erdély 1540 és 1688 között önálló Fejedelemség török vazallusi státuszban, majd ezt követően 1867-ig a Habsburg Monarchia önálló tartománya, Magyarországtól független kormányzással. 1867 és 1918 között Erdély Magyarország szerves része volt, minden önállóság nélkül, egyszerű megyerendszer szerinti betagozódással.

50


veres valér • A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése

bár születési helyük a mai Románia területére esik, ez a terület akkor Magyarország szerves részét képezte (és e partiumi települések a történeti Erdélyen kívül estek), ezért munkásságuk nem korlátozódik kizárólag a romániai magyar irodalomra. Szlovákiában második helyre, hasonló logika alapján a komáromi születésű Jókai Mórt tették, akit kisebb arányban más régiókban is megemlítettek. A szimbolika terén tehát úgy fogalmazhatunk, hogy van valamiféle egység a regionális sokféleségben.  2. ábra. Vannak-e olyan szimbólumok (jelképek), melyek legjobban megjelenítik, képviselik a magyarokat, a 1 magyar nemzetet?

erdélyi erdélyimagyar magyar

kárpátaljai kárpátaljaimagyar magyar

szlovákiai szlovákiaimagyar magyar

szerbiai szerbiaimagyar magyar

magyarországi magyarországi

0% 0%

10% 10%

20% 20%

vannak vannak

30% 30%

nincsenek nincsenek

40% 40%

50% 50%

60% 60%

70% 70%

80% 80%

90% 90% 100% 100%

80% 80%

90% 90% 100% 100%

nem nemtudja, tudja,nem nemválaszol válaszol

13. ábra. Legfontosabb nemzeti szimbólum (jelkép), említések gyakorisága

erdélyi erdélyimagyar magyar

kárpátaljai kárpátaljaimagyar magyar

szlovákiai szlovákiaimagyar magyar

szerbiai szerbiaimagyar magyar

magyarországi magyarországi

0% 0% piros-fehér-zöld piros-fehér-zöldzászló zászló

10% 10%

20% 20%

Szent Szentkorona korona

30% 30%

40% 40%

magyar magyarcímer címer

50% 50%

60% 60%

Himnusz Himnusz

70% 70%

egyéb egyéb nem nemtudja, tudja,nem nemválaszol válaszol

51


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

14. ábra. Ön szerint vannak-e a magyarságot, a magyar nemzetet megjelenítő történelmi hősök, hősnők?

erdélyi magyar erdélyi magyar kárpátaljai magyar kárpátaljai magyar szlovákiai magyar szlovákiai magyar szerbiai magyar szerbiai magyar magyarországi magyarországi

0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

80%

90%

100%

0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

80%

90%

100%

70%

80%

90%

100%

vannak

nincsenek

vannak

nincsenek

nemtudja, nem válaszol

nemtudja, nem válaszol

15. ábra. Nemzeti hősök említése erdélyi magyar erdélyi magyar kárpátaljai magyar kárpátaljai magyar szlovákiai magyar szlovákiai magyar szerbiai magyar szerbiai magyar magyarországi magyarországi

0% Mátyás király Petőfi Sándor 0% Mátyás Más király Petőfi Sándor Más

52

10%

20%

30%

40%

50%

60%

Kossuth Lajos Szent István király 10%Széchenyi 20% István 30% 40%Zrínyi 50% Ilona 60% Kossuth Lajos Nem tudott megnevezni Szent István király Széchenyi István Zrínyi Ilona Nem tudott megnevezni

Rákóczy Ferenc 70% Gábor 80% Áron 90% Rákóczy Ferenc Gábor Áron

100%


veres valér • A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése

16. ábra. Magyar kulturális személyiségek említése

erdélyi magyar

kárpátaljai magyar

szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi

0% Petőfi Sándor Jókai Mór Kodály Zoltán

10%

20%

30%

Sütő András József Attila Más

40%

50%

60%

70%

Arany János Munkácsy Mihaly Nem tudott válaszolni

80%

90%

100%

Ady Endre Bartók Bela

Nemzeti sztereotipizálás vs. referenciacsoportokhoz való viszony n A nemzeti identitás egyik dimenziója a saját csoport, illetve más referenciacsoportok sztereotipizálása. Rendszerint a saját csoport sztereotip képe pozitív, más csoportoké pedig változó mértékben pozitív vagy negatív. Le Vine és Campbell szerint a nemzeti és etnikai csoportok néhány alapvető emberi tulajdonságra építve önmagukról pozitív képet alakítanak ki, és ezt általános autosztereotípiának nevezi (Le Vine és Campbell 1972). Amennyiben a saját csoport és egy másik referenciacsoport között konfliktus, vagy valamiféle feszültség figyelhető meg, annak a csoportnak inkább negatív tulajdonságokat tulajdonítanak. Ezt nevezik általános heterosztereotípiának, amely néhány alapvető emberi, morális és motivációs tulajdonságra vonatkozik. Első lépésben azt szerettük volna tisztázni, hogy mely csoportok között tesznek különbséget a sztereotipizálás terén, és milyen arányban. Itt elsősorban a regionális nemzeti kisebbségi csoportok (erdélyi, kárpátaljai, szlovákiai, vajdasági magyarok) és a magyarországi magyarok, illetve a többségi román, ukrán, szlovák és szerb nemzeti csoportok közötti megkülönböztetést vizsgáltuk, azt, hogy mennyire működik az ingroup-outgroup szerinti elkülönítés. Arra a kérdésre, hogy a saját magyar kisebbségi csoportra ugyanazok az emberi tulajdonságok jellemzők-e, mint a magyarországi magyarokra, a válaszadók többsége igennel válaszolt, a szlovákiai magyarok 34,6, a vajdaságiak 25,5, a kárpátaljai és erdélyi magyaroknak pedig egyaránt 21,9 százaléka válaszolt nemmel. Tehát látható az eltolódás abba az irányba, ahol külön ingroupként reprezentálódnak a határon túli magyarok és a magyarországiak. A magyarországiak esetében a tendencia eltérő, ők 51,1 százalékban nem érzékelnek különbséget az emberi tulajdonságok terén a magyarországi és az erdélyi magyarok között, míg 41,5 százalék ott is eltérést lát a két csoport között (lásd 17 ábra). Hasonlóképpen megvizsgáltuk, hogy saját kisebbségi közösségük és az egyes országok többségi nemzeti közösségei között látnak-e eltérést az emberi tulajdonságok terén. A válaszok hasonlóak az előbbiekhez, azzal a különbséggel, hogy Erdélyben kis, nem szignifikáns mértékben kevesebben vannak azok, akiknek véleménye szerint eltérő tulajdonságok jellemzik a románokat, mint az erdélyi magyarokat. Ez az eltérés arra a kérdésre adott válaszokkal összehasonlítva mutatkozik meg, hogy a magyarországiakat eltérő tulajdonságok jellemzik-e, mint 25

53


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

az erdélyi magyarokat. A többi régióban azok aránya, akik a hazai többség és a magyar kisebbség közötti eltérő tulajdonságokat emelték ki, néhány százalékkal nagyobb, mint azoké, akik ugyanezt a magyarországi magyarok és a saját magyar kisebbségi közösségre vonatkozóan állították. A Le Vine és Campbell féle általános auto- és heterosztereotípiát operacionalizálva4 amelyek az önző, segítőkész, becsületes, összetartó, széthúzó, erőszakos, toleráns, békeszerető, szorgalmas, lusta tulajdonságokra épültek, kis mértékben kiegészítettük (pl. a versenyszelleműség kategóriájának beiktatásával). Célunk annak feltárása volt, hogy a három fő referenciacsoport, a saját (erdélyi, szlovákiai, vajdasági, kárpátaljai) magyar, a magyarországi, illetve a többségi nemzeti csoportra vonatkozóan mennyire eltérők a pozitív, illetve a negatív tulajdonságok közötti átlagos különbségek. A kérdőívezés során a válaszadók megbecsülték, hogy a saját, a magyarországi, a többségi nemzet hány százaléka jellemezhető a 4 pozitív és a 4 negatív tulajdonság alapján. A válaszok alapján látható, hogy a válaszadók három csoport között érzékelhető különbséget látnak, a pozitív tulajdonságokat legnagyobb arányban a saját csoportra vonatkoztatják, ezt követően csökkenő mértékben a magyarországiakra, majd a többségiekre. A negatív tulajdonságok esetén fordított a sorrend. Az erdélyi magyarok a negatív tulajdonságokat megközelítőleg ugyanolyan arányban tulajdonítják a magyarországiaknak, mint a többségieknek. A pozitív tulajdonságok terén a legnagyobb eltérés a segítőkész tulajdonság esetén figyelhető meg: a saját csoportjuknak 56, a románoknak 45, míg a magyarországiaknak csupán 40 százalékát tartják átlagosan segítőkésznek (lásd a 19 ábrát). Szociodemográfiai változók szerint kevés összefüggést sikerült kimutatni a magyarországiakra vagy a többségiekre vonatkoztatott jellemzők szerint. Kétmintás t próbával néhány szignifikáns különbség azért észlelhető iskolázottság szerint: Erdélyben az alapfokú iskolázottságúak 44, míg az értelmiségiek 38 százaléka tartja a magyarországiakat erőszakosnak, addig a románokat az előbbiek 48, az utóbbiak 41 százaléka tartja erőszakosnak. Az egyébként szociológiailag értelmezhető eltérés más tulajdonságok esetében nem szignifikáns. Kárpátalján a magyarországiakra vonatkozóan az alábbi szignifikáns eltérések figyelhetők meg: az alapfokú iskolázottságúak 53, a felsőfokúak 44 százaléka tartja őket lustának, az alapfokú 49, a felsőfokú iskolázottsággal rendelkezőknek pedig 40 százaléka tekinti őket segítőkésznek, a tolerancia terén ugyanakkor az átlagos százalékértékek 49 és 39 százalék. Látható, hogy az értelmiség mind a negatív, mind pedig a pozitív tulajdonságok terén alacsonyabb arányokat becsült, amit értelmezhetünk úgy is, hogy kevésbé előítéletes, de valószínűbb, hogy a magyarországiakhoz való általános, a politikai diskurzusból származó, ideológiai eredetű viszonyulásról van szó, amit így parafrazálhatunk: mivel a határon túli magyar nemzetpolitika terén a magyarországiak szűkkeblűek, a kettős népszavazáskor nem támogatták elegendően a külhoni magyar állampolgárságot, ezért kevésbé segítőkészek, toleránsak, különösen a határon túli magyarokkal szemben. A különböző társadalmi csoportokkal szembeni társadalmi távolságok mérésére egy ötfokú skálát használtunk, amelyen 1 a nagyon rokonszenves és 5 a nagyon ellenszenvest jelölte. Ezen skála átlagpontjai alapján is jól látható, hogy amíg a saját csoportok átlagértékei 2 alatt voltak, addig a magyarországi magyarok átlagértéke 2,6 és 2,4 között mozgott, az egyes országok többségi nemzeti csoportjaival szembeni rokonszenvet az ott élő magyarok 2,52 és 2,7 közötti átlagértékkel jellemezték. A legkisebb, nem szignifikáns különbség Erdélyben figyelhető meg, ahol a magyarországiakra vonatkozó átlag 2,4, a románoké pedig 2,52, a legnagyobb, szignifikáns különbség pedig Szlovákiában figyelhető meg, ahol a magyarországiak 2,06, a szlovákok pedig 2,07 átlagértéket kaptak. A különböző országokban élő magyarok egymással szemben éreznek a legnagyobb rokonszenvet, az átlagértékek itt közelítik a legjobban a saját csoportra számított 2 alatti átlagértéket. A különböző társadalmi csoportokhoz való viszonyulás terén kevés összefüggést lehetett összefüggésbe hozni az iskolázottsági szinttel. Magyarországon és Erdélyben mindössze a romákhoz való viszony terén figyeltünk meg összefüggéseket: az alacsony iskolázottsági szinttel rendelkezők körében szignifikánsan magasabb arányban tekintették nagyon rokonszenvesnek a romákat, mint a közép- és különösen a felsőfokú végzettségűek körében. Mindezek a válaszok azt mutatják, hogy a kisebbségi magyarok szociálpszichológiai értelemben vett külön ingroupot képeznek, és ezáltal elhatárolhatóvá válnak mind a magyarországi magyaroktól, mind pedig a többségi nemzetbeliektől, annak ellenére, hogy a válaszadók számottevő része deklaratív szinten minkét nemzet tagjának nyilvánította magát. Szociálpszichológiai értelemben úgy értelmezhetjük ezt, hogy a magyar regionális csoporttagság erősebb normatív erővel és kohézióval bír, mint az ezt a regionális csoportot magába foglaló (vagy nagy arányban keresztbe metsző) nagyobb társadalmi csoportokhoz, mint például a Kárpát-medencei összmagyar nemzethez, vagy a román állampolgárok közösségéhez való tartozás. Bár a többi határon túli magyar közösséghez annyira közel érzik magukat, hogy őket akár egy ingroupba is sorolhatnánk, a magyarországiak nélkül nehezen gondolható el a Kárpát-medencei egységes magyar nemzeti közösség (lásd a mellékletet, 20 ábrát).

4

54

Ennek alapváltozata még az 1997. évi ELTE–BBTE közös Kárpát-kutatás kérdőívéből származik.


veres valér • A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése

 7. ábra. Ön szerint a magyarországi magyarokra más emberi tulajdonságok jellemzők, mint a kisebbségi 1 (romániai, szlovákiai stb) magyarokra? (Magyarországon az erdélyi magyarokra vonatkozott a kérdés.)

erdélyi magyar

kárpátaljai magyar

szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi*

0%

10%

20%

30%

nem tudja

40%

igen

50%

60%

70%

80%

90%

100%

nem

 8. ábra. Ön szerint a többségiekre (pl. románokra) más emberi tulajdonságok jellemzők, mint a kisebbségi 1 (romániai/szlovákiai stb.) magyarokra? (Magyarországon a romákra vonatkozott a kérdés.)

erdélyi magyar

kárpátaljai magyar

szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi 0%

10%

20%

30%

nem tudja

40%

igen

50%

60%

70%

80%

90%

100%

nem

55


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

 9. ábra. Ön szerint a romániai magyarok, a magyarországi magyarok, illetve a románok hány százaléka 1 jellemezhető a következő tulajdonságokkal? (Erdély)

Erőszakos Intelligens Lusta Önző Segítőkész Tehetetlen Toleráns Versenyszellemű

0

10

20

Romániai magyarok

30

40

Magyarországiak

50

60

Románok

20. ábra. Ön hogyan viszonyul a következő csoportokhoz (magyarok és többségiek)? (Magyarország esetében az erdélyi magyarokat jelöli a vonatkozó oszlop.) Átlagértékek: 1-Nagyon rokonszenves 2-Inkább rokonszenves 3-Közömbös 4-Inkább ellenszenves 5-Nagyon ellenszenves

erdélyi magyar

kárpátaljai magyar

szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi

0

1

magyarországi magyarok*

56

2 saját magyar közösség

3

4

többségiek saját országban

5


magyarországi magyarok*

saját magyar közösség

többségiek saját országban

veres valér • A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése

21. ábra. Ön hogyan viszonyul a következő csoportokhoz? Más társadalmi csoportok Átlagértékek: 1-Nagyon rokonszenves 2-Inkább rokonszenves 3-Közömbös 4-Inkább ellenszenves 5-Nagyon ellenszenves

erdélyi magyar kárpátaljai magyar szlovákiai magyar szerbiai magyar magyarországi 0

1

Menekültek

2

Homoszexuálisok

3

4

5

vállalkozók

A kisebbségi helyzet megélése, tematizációi n A tanulmány során többször érintettük, hogy kisebbségi helyzetben a nemzeti identitás sajátosan, más feltételek között alakul ki, mint többségi helyzetben. Ebben a részben azt vizsgáljuk meg, hogyan élik meg a négy országban élő magyar válaszadók a kisebbségi helyzetet, és milyennek minősítik, hogyan tematizálják a kisebbség és többség közötti kapcsolatokat mint csoportközi viszonyt. Kisebbségi helyzetben felmerül a hátrányos megkülönböztetés kérdése. A válaszadók 57 százalékos többsége Erdélyben, és közel fele Kárpátalján és Vajdaságban, 30 százaléka Szlovákiában azt válaszolta, hogy soha nem érte őt hátrányos megkülönböztetés, további jelentős részüket ritkán érte, és 6-8 százalékuk azt válaszolta, hogy gyakran érte őket ilyen megkülönböztetés. Szerbiában a válaszadók 6 százaléka azt válaszolta, hogy nagyon gyakran érte hátrányos megkülönböztetés. Legmagasabb iskolázottsági szint szerint Vajdaság kivételével mindegyik régióban eltérések figyelhetők meg azok arányában, akiket állításuk szerint ért negatív diszkrimináció nemzetisége miatt. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők az alapfokú iskolázottságúaknál átlagosan 10-15 százalékkal többen mondották, hogy, ha ritkán is, de érte őket hátrányos megkülönböztetés nemzetiségi alapon. A diszkriminációra vonatkozó válaszokat összevetettük az identitás más aspektusaira adott válaszokkal is, különösen a többségiek megítélésével és a hazafogalom válaszaival (lásd az 5. mellékletet). A többségiekhez való viszonyulással mindenhol szignifikáns összefüggést találtunk: azok, akiket állításuk szerint soha nem ért nemzetiségi diszkrimináció, átlagosan közelebbi viszonyt vállalnak a többségiekkel, mint a magukat már diszkrimináltnak deklarálók. Egy másik kérdés indirekt módon, nem a saját élettapasztalatra vonatkozóan vizsgálta, hogy a válaszadók szerint a magyarságuk akadálya-e az országukban való érvényesülésnek. A válaszok Erdélyben, Szlovákiában és Kárpátalján nagyon hasonlók, 58 százalék szerint nem jelent akadályt, további 26-29 százalékuk szerint pedig néhány téren akadályt jelent, és a további 10-14 százalék számára a magyarságuk minden téren akadálya az érvényesülésnek. Szerbiában azok aránya, akik szerint nem akadály a magyarságuk, alacsonyabb: 45 százalék, és azok aránya magasabb, 28 százalék, akik szerint minden téren akadály a magyarságuk. Mindenhol igen kevesen, néhány százalék mondotta, hogy inkább előny a magyarságuk az érvényesülésben (lásd a 22. ábrát). A nemzetiségi okokból történő diszkriminációt mindenhol a leggyakrabban említik más okokból történő diszkriminációhoz képest (lásd 23. ábra és Papp Z.–Veres 2007).

57


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

A kisebbségi helyzet megélésének egy másik aspektusa, hogy milyennek látják a magyar kisebbség és a többség közötti viszonyt. A 20. század története úgy alakult, hogy a Kárpát-medencei nemzeti ideológiák egyik központi elemévé vált az együtt élő nemzeti csoportok közötti konfliktus megléte. Ennek következtében, a válaszadók által helyi szinten, közvetlenül észlelt csoportközi viszony, és az ideológiailag kialakított, országos szintű viszonyról alkotott vélemény között lényeges eltérés figyelhető meg. Amíg minden régióban helyi szinten a kooperáció dominál (legnagyobb arányban Erdélyben, 68 százalék), addig az országos szintű viszonyokról régiónként eltérő a közvélekedés. Kárpátalján tartják ezt a legjobbnak, itt a magyar–ukrán viszonyt 37 százalék szerint együttműködés jellemzi, és országos szinten mindössze 12 százalék szerint jellemzi konfliktus ezt. Erdélyben viszonylag hasonló, 35-36 százalékos arányban adtak választ mind az együttműködés, mind pedig a konfliktus tekintetében. A többi régióban konfliktusosnak ítélik meg ezt a viszonyt, Szlovákiában a magyar–szlovák viszonyt 59 százalékban Vajdaságban pedig 38 százalékban tartják konfliktusosnak. Vajdaságban a válaszadók 19 százaléka tekinti együttműködésesnek a magyar–szerb viszonyt (lásd 24–25. ábrák). Iskolázottság szerint megfigyelhető, hogy Kárpátalján a felsőfokú végzettségűek szignifikánsan kevesebben, az alapfokú iskolázottságúak 20 százalékához képest mindössze 9 százalékban látják konfliktusosnak az országos szintű viszonyt. 22. ábra. Milyen gyakran érte önt hátrányos megkülönböztetés (igazságtalanság) nemzetiségi hovatartozása miatt?

erdélyi magyar

kárpátaljai magyar

szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi 0%

10%

20%

soha

58

30%

ritkán

40%

gyakran

50%

60%

nagyon gyakran

70%

80%

90%

100%


veres valér • A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése

 3 ábra. Etnikai diszkrimináció más típusú diszkriminációk kontextusában: 2 Milyen gyakran érte önt hátrányos megkülönböztetés (igazságtalanság) a következők miatt? (Erdély) Nemzetiségi hovatartozása Nemzetiségi hovatartozása Vallásos meggyőződése Vallásos meggyőződése Társadalmi származása Társadalmi származása Életkora Életkora Anyagi helyzete Anyagiszármazik helyzete A vidék miatt, ahonnan A vidék miatt, ahonnan származik Politikai nézetei Politikai nézetei Neme Neme

0%

0%

10% 10%

soha ritkán soha ritkán

20% 20%

gyakran gyakran

30% 30%

40% 40%

50%

60%

50%

nagyon gyakran nagyon gyakran

60%

70%

80%

70%

80%

90% 90%

100% 100%

nem válaszolt nem válaszolt

 4. ábra. Ön szerint akadálya az érvényesülésnek Romániában/Szlovákiában/ Szerbiában/Ukrajnában, 2 ha az ember magyar?

erdélyi magyar erdélyi magyar

kárpátaljai magyar kárpátaljai magyar

szlovákiai magyar szlovákiai magyar

szerbiai magyar szerbiai magyar

0% 0%

10% 10%

20% 20%

30% 30%

40% 40%

igen, minden téren igen, néhány téren igen, minden téren igen, néhány téren

50% 50%

60% 60%

nem akadály nem akadály

70% 70%

80% 80%

90% 100% 90% 100%

inkább előny inkább előny

59


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

25. ábra. Ön szerint ma hogyan jellemezhető a többség és a magyarok közötti viszony országos szinten? erdélyi magyar erdélyi magyar

kárpátaljai magyar kárpátaljai magyar

szlovákiai magyar szlovákiai magyar

szerbiai magyar szerbiai magyar

0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

80%

90%

100%

0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

80%

90%

100%

konfliktusokkal terhelt

egyuttműködés jellemzi

közömbösség jellemzi

konfliktusokkal terhelt

egyuttműködés jellemzi

közömbösség jellemzi

26. ábra. Ön szerint ma hogyan jellemezhető a többség és a magyarok közötti viszony a településen, ahol ön él?

erdélyi magyar erdélyi magyar kárpátaljai magyar kárpátaljai magyar szlovákiai magyar szlovákiai magyar szerbiai magyar szerbiai magyar magyarországi magyarországi 0%

10%

20%

0%

10%

20%

30%

40%

50%

30%

40%

50%

70%

80%

90%

100%

60%

70%

80%

90%

100%

konfliktusokkal terhelt

egyuttműködés jellemzi

közömbösség jellemzi

konfliktusokkal terhelt

egyuttműködés jellemzi

közömbösség jellemzi

35 35

60

60%


veres valér • A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése

Következtetések n A Magyarország határain kívül élő magyarok kultúrnemzeti alapozású magyarságtudata a vizsgált népesség túlnyomó többsége esetében empirikusan minden téren kimutatható, létező, és a maga nemében a legerősebb csoportkötődést jelenti, megelőzve az állampolgári kötődést, vagy az etnikumsemleges regionális tudatot. A magyarságtudat a hozzá kapcsolódó pozitív érzelmek megélése által mindegyik régióban erős pozitív szociális identitásként jelenik meg, ugyanis egy kisebbség közösségként való fennmaradásának, a sajátos identitás megőrzésének alapfeltétele a pozitív szociális identitás megléte (Tajfel 1978). A helyzet – a magyar nemzetre, illetve a többségi államra vonatkozó társadalmi tudás eloszlása és a csoportközi viszonyok dinamikája szempontjából – több szempontból árnyalható. A természetes nemzeti identitás tartalmát és a csoporthatárokat tekintve a határon túli magyarok nem viselkednek teljes egészében egységes csoportként, de mindenképpen van egy 90 százalék körüli nagy többség, amely a legalapvetőbb csoportjellemzők szerint a régiók magyarságának csoportjellemzőit mutatja, és egyben beletartozik egy kisebb kohézióval rendelkező nagyobb csoportba, a Kárpát-medencei magyar nemzetbe. Országonként változó mértékben a válaszadók jelentős része kötődik a többségi, román, szlovák, szerb, ukrán állampolgári közösséghez is, még akkor is, ha ezekben az országokban az állampolgári nemzeteszmének nincs egy koherens ideológiai megfogalmazása. Ezek a tágabb társadalmi nagycsoportok azonban átlagban kisebb jelentőséggel bírnak a határon túli magyarok természetes nemzeti identitásérzetében, ez empirikusan megragadható mind az adott régió magyar közössége, mind az elsődleges ingroup és a társadalmi távolságok érzékelése terén. Identitásprofilok szerint országonként elkülöníthető egy eltérő súlyú, abszolút vagy relatív statisztikai többség, amely válaszaiban regionális magyar közösségként határozza meg nemzeti hovatartozását, és bizonyos értelemben elfogadja a román állampolgári közösséghez való tartozását, mint egy másodlagos kötődést, országát, esetenként régióját, hazájának tekinti. Ugyanezen csoport nemzeti szimbólumkészletében viszont az egységes magyarságszimbólumok dominálnak, bizonyos regionális elemekkel keveredve. Emellett létezik két, országonként eltérő arányú és súlyú statisztikai kisebbség. Az egyik identitásában a magyarsághoz mint egységes nemzeti csoporthoz tartozás fejeződik ki, hazájának Magyarországot vagy azt a régiót tekinti, ahol él, és míg a magyarországiakhoz a regionális magyar közösségéhez hasonló viszonyulást mutat, addig a többséggel bármiféle, akár állampolgári azonosulást, vagy társadalmi közelséget elutasít. A másik kisebb csoport az országon belüli nemzeti többséggel való azonosulásnak egy magasabb fokát tükrözi, identitásában az állampolgársági kötődés erősebb, mint a kultúrnemzeti magyarságtudat. A csoporttagság kettős irányban, kultúrnemzeti és államnemzeti értelemben vett kiterjesztése nem csupán a kisebbségben élők, hanem a magyarországi többség tudatában is megfigyelhető, akik túlnyomó többsége mind a határon túli magyarokat, mind pedig a magyarországi kisebbségeket a magyar nemzet részének tekintik, azonban a társadalmi távolságok terén különbséget tesznek a magyar állampolgári közösség mint elsődleges ingroup és a más magyar közösségek tagjai között. Értelmezésünk szerint5 a határon túli magyarok többségének nemzeti identitásában erőteljesen tükröződik a közel egy évszázada folyó szétfejlődés, az ország geopolitikai státusza, a hazai kisebbségpolitikai viszonyok, a magyar politikai szervezetek államigazgatásban betöltött szerepe és Magyarország határon túli nemzetpolitikája is. Ezek a tényezők határozzák meg a határon túliak otthonosságérzetét országukban. Ennek eredményeként országonként eltérő mértékben figyelhetjük meg az országuk hazaként való elfogadását, illetve a többségi nemzethez való tartozás érzését az ott élő magyarok körében. Az otthonosságérzet a központi eleme a kisebbségben élő magyarok állampolgári tudatának, ami a kutatás értelmezési kerete alapján nem egyezik meg az államnemzeti identitástudattal. Egyrészt azért, mert nem létezik a régió országaiban koherens államnemzeti ideológia, ami kialakíthatná ezt, másrészt azért, mert a válaszadók túlnyomó többsége számára nem azonos súlyú csoportkategória a kultúrnemzeti magyarságtudat a többségi állampolgári hovatartozással, és országonként változó mértékben, de jelentős arányban vannak azok, akik számára az állampolgári tudattartalom negatív vagy közömbös elemekkel töltött. Az erősebb regionális kötődéssel rendelkezők inkább fiatalabbak és magasabban iskolázottak, tehát a brubakeri értelemben vett nemzeti ideológiai mezők interferenciáit magasabb szinten érzékelik és interiorizálják. Ennek kontextusában azt mondhatjuk, hogy azok körében változik leginkább a nemzeti identitás egy teoretikus, pretrianoni állapotból (ami Magyarországgal mint a magyarság egységének a szimbólumával való azonosulással

5

A kutatás általános értelmező téziseit Szarka Lászlóval együtt alakítottuk ki.

61


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

fémjelezhető) egy, a többségi államszervezet intézményi logikájába jobban integrált regionális magyarságtudattá, akik egyébként a nemzetre vonatkozó tudás nagyobb volumenével találkoznak, és több forrásból táplálkoznak. A különböző országokban élő magyarok nemzeti identitástudatának struktúrája hasonló, de a többségi nemzethez való viszonyulás, az állampolgársággal való azonosulás, illetve a hazafogalmak (szülőföldjük mint régió és/vagy az egész ország) tekintetében, az affektív és kognitív kötődések szignifikánsan eltérnek. Ennek okai azon országok sajátos helyzetében, kialakulásának módjában és a magyar–többségi viszony történeti kontextusában kereshetők, amelyek összességében meghatározzák az egyes közösségek tagjainak otthonosságérzetét. Országonként tapasztalható két eltérés az identitásstruktúrában. Az egyik az erdélyi magyarok és a többi magyar kisebbségek között figyelhető meg. Ez elsősorban egy fokozatbeli eltérés, amely az otthonosságérzetben, illetve a többséghez való viszonyulásban érhető tetten: az erdélyi magyarok többsége (53,8 százalék) ha szabadon választhatna, akkor is Romániát választaná lakhelyéül. Ez az otthonosságérzet legalacsonyabb a vajdaságiak körében, akiknek mindössze egyharmada választaná Szerbiát. Az otthonosságérzet nagyobb mértékét Erdélyben a határon túli közösségek részei-e a magyar, illetve a többségi nemzetnek kérdésre adott válaszok is megerősítik. A másik strukturális eltérés az érintettség tekintetében látható. A nemzetiségi diszkrimináció és a többséggel való konfliktusérzet főként a vajdasági magyarok és a többi országok magyar kisebbsége között figyelhető meg, ami elsősorban Szerbiában az elmúlt két évtizedben – a magyarságra is kiható – nacionalizmus és xenofóbia felerősödésével magyarázható. Megfigyelhettük, hogy a természetes nemzeti identitásérzet kialakításában szerepet játszó, a szakirodalomban is jelzett ideológiai tudás társadalmilag egyenlőtlenül oszlik el, és ez az eloszlás leginkább az iskolázottsági szinttel áll összefüggésben, ritkábban és kisebb mértékben az életkorral (lásd Csepeli 1992, Veres 2005). Nemek között nem tapasztaltunk szignifikáns eltéréseket szinte semmilyen vonatkozásban. Kivételt képez az heterosztereotípia, amely szerint a magyarországiakat az erdélyi nők nagyobb arányban tartják segítőkészeknek, mint a férfiak.

Szakirodalom BÁRDI Nándor 1997 A romániai magyarság kisebbségpolitikai stratégiái a két világháború között. Regió 2. 32–67. BIBÓ István 1997 A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. Kriterion, Bukarest–Kolozsvár, (első kiadás: 1946) BINDORFFER Györgyi 2001 Kettős identitás. Új Mandátum – MTA KKI, Budapest BLOOM, William 1990 Personal identity, national identity and international relations. Cambridge University Press BRUBAKER, Rogers 1996 Nationalism reframed. Cambridge University Press 2001 Csoportok nélküli identitás. Beszélő III. 6. évf. 7–8. BRUBAKER, Rogers – Feischmidt, Margit – Fox, Jon – Grancea, Liana 2006 Nationalist Politics and Everyday Ethnicity in a Transylvanian Town. Princeton University Press, Princeton and Oxford CSEPELI György 1992 Nemzet által homályosan. Századvég, Budapest CSEPELI György – ÖRKÉNY Antal – SZÉKELYI Mária 2000 Grappling with National Identity. How Nations See Each Other in Central Europe. Akadémiai Kiadó, Budapest HOBSBAWM, Eric 1990 Nations and Nationalism since 1780. Cambridge University Press

62


veres valér • A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése

HORVÁTH István 2006 Kisebbségszociológia. Alapfogalmak és kritikai perspektívák. Cluj University Press, Kolozsvár KRAPPMAN, Lothar 1980 Az identitás szociológiai dimenziói. Budapest, Szociológiai Füzetek 21. KYMLICKA, Will 1995 Multicultural citizenship. Oxford University Press. Le VINE, Robert A. – CAMPBELL, Donald T. 1972 Ethnocentrism: Theories of Conflict, Ethnic Attitudes, and Group Behavior. Wiley, New York PAPP Z. Attila – VERES Valér 2007 Kárpát Panel. Gyorsjelentés. MTA ENKI, Budapest SMITH, Anthony D. 1991 National Identity. Penguin LTD, London SZŰCS Jenő 1984 Nemzet és történelem. Gondolat, Budapest TAIFEL, Henri 1978 The Social Psihology of Minorities. M. Right Group LTD, London TAJFEL, Henri – WILKES A. L. 1963 Classification and Quantitative Judgement. British Journal of Psychology. Vol. 54, no. 2. 101–114. VERES Valér 2000 Az erdélyi magyarok és románok közösségi identitása a társadalmi struktúra tükrében. Szociológiai Szemle 4. 2005 Nemzeti identitás Erdélyben – szociológiai olvasatban. Akadémiai Kiadó, Budapest

63


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

MELLÉKLET 1. Elsősorban leginkább úgy határoznám meg magam, mint... (válaszok százalékban iskolázottság szerint) Crosstab % within ISKSZ4 Iskola 3 szint Alminta közösség alminta Ország

Magyar­ ország

Románia

Ukrajna

Szlovákia

Szerbia

64

Elsősorban minek vallja magát Iskolá­ erdélyi/ zottság  kárpátaljai/ szlovákiai/ vajdasági magyar alapfokú középfokú felsőfokú és technikum Összesen alapfokú középfokú felsőfokú és technikum Összesen alapfokú középfokú felsőfokú és technikum Összesen alapfokú középfokú felsőfokú és technikum Összesen alapfokú középfokú felsőfokú és technikum Összesen

magyar

erdélyi/ kárpátaljai/ felvidéki/ vajdasági

román/ ukrán/ szlovák/ szerb

 

42,40% 47,80%

42,90% 37%  

román/ ukrán/ szlovák/ szerb állam­ polgár 6,80% 10,10%

  21,20% 33%

45,40% 43,90% 37,30% 20,60%

33,30% 40,20%   12,90% 21,10%

3,40% 1,40%

12% 8,30% 1% 1%

9,30% 7,60% 24,40% 23%

100,00% 100,00% 100,00% 100,00%

33,30% 25,20% 39,70% 43,70%

23,70% 32% 27,20% 14,80%

17,20% 15,30% 19,90% 25,90%

1,10% 2,70% 1,30% 3,70%

2,20% 1% 9,90% 9,60%

22,60% 23,90% 2,00% 2,20%

100,00% 100,00% 100,00% 100,00%

44,80% 42,20% 26,40% 35,00%

15,50% 20,30% 40,40% 36,30%

19,00% 22,10% 14,90% 15,30%

3,40% 2,60% 0,60%

8,60% 9,60% 0,60% 3,20%

8,60% 3,20% 17,80% 9,60%

100,00% 100,00% 100,00% 100,00%

27,30% 28,80% 49,60% 46,30%

27,30% 37,80% 18,20% 12,60%

21,20% 15,70% 20,70% 32,60%

0,20% 3,30% 1,10%

3,00% 1,60% 3,30% 4,20%

21,20% 15,90% 5,00% 3,20%

100,00% 100,00% 100,00% 100,00%

46,20% 48,40%

17,90% 16,80%

25,60% 24,20%

2,40%

5,10% 3,70%

5,10% 4,50%

100,00% 100,00%

más

Összesen

7,90% 5,10%

100,00% 100,00%


veres valér • A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése

2. Másodsorban, úgy határoznám meg magam, mint... (válaszok százalékban, iskolázottság szerint) Crosstab % within ISKSZ4 Iskola 3 szint

Chi-Square Tests ALMINTA közösség alminta 1 Magyarorszag

2 Romania

3 Ukrajna

4 Szlovakia

5 Szerbia

Value

df

Asymp. Sig. (2-sided)

Pearson Chi-Square

8.412

6

.209

Likelihood Ratio

8.402

6

.210

Linear-by-Linear Association

.329

1

.566

N of Valid Cases

701

Pearson Chi-Square

38.761

10

.000

Likelihood Ratio

39.236

10

.000

Linear-by-Linear Association

.990

1

.320

N of Valid Cases

897

Pearson Chi-Square

16.241

10

.093

Likelihood Ratio

14.746

10

.142

Linear-by-Linear Association

.845

1

.358

N of Valid Cases

344

Pearson Chi-Square

21.226

10

.020

Likelihood Ratio Linear-by-Linear Association

21.594 .002

10 1

.017 .962

N of Valid Cases

572

Pearson Chi-Square

8.958

10

.536

Likelihood Ratio

9.886

10

.451

Linear-by-Linear Association

.198

1

.656

N of Valid Cases

376

65


ISPMN Alminta közösség alminta

Ország Magyar­ ország

Románia

Ukrajna

Szlovákia

Szerbia

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

Másodsorban minek vallja magát Iskolázott­ erdélyi/ ság kárpátaljai/ szlovákiai/ vajdasági magyar alapfokú   középfokú   felsőfokú és technikum   Összesen alapfokú középfokú felsőfokú és technikum Összesen alapfokú középfokú felsőfokú és technikum Összesen alapfokú középfokú felsőfokú és technikum Összesen alapfokú középfokú felsőfokú és technikum Összesen

magyar

erdélyi/ kárpátaljai/ felvidéki/ vajdasági

28,80% 22,80%

14,20% 13%

 

33,20% 24,30%

23,90% 39,70%

100,00% 100,00%

24,10%

14,80%

26%

35,20%

100,00%

22,10% 16,40%

26,90% 28,30% 33,30%

14,10% 10,10% 10,60%

1,30% 1,00%

30,30% 6% 4%

28,70% 32,50% 34%

100,00% 100,00% 100,00%

21,50% 20,70% 30,00% 24,80%

22,60% 29% 33,30% 29,90%

9,70% 10,20% 8,70% 13,90%

1,10% 1,20% 2,00% 2,90%

5,40% 5% 18,00% 17,50%

39,80% 33,70% 8,00% 10,90%

100,00% 100,00% 100,00% 100,00%

21,40% 26,50% 26,30% 28,50%

28,60% 31,20% 34,20% 25,90%

14,30% 11,70% 13,30% 13,30%

7,10% 3,20% 1,30%

14,30% 17,20% 2,10% 0,60%

14,30% 10,20% 24,20% 30,40%

100,00% 100,00% 100,00% 100,00%

25,80% 26,80% 20,70% 23,20%

27,30% 31,10% 29,30% 37,90%

15,20% 13,50% 22,30% 16,80%

1,50% 0,50% 3,30% 1,10%

3,00% 1,80% 12,40% 6,30%

27,30% 26,30% 12,00% 14,70%

100,00% 100,00% 100,00% 100,00%

27,50% 22,00%

30,00% 31,60%

17,50% 20,40%

2,40%

17,50% 11,40%

7,50% 12,20%

100,00% 100,00%

román/ román/ ukrán/ ukrán/ szlo­ szlovák/ vák/ szerb szerb állampolgár

más

Összesen

3. Magyar nemzeti identitáskritériumok főkomponens-elemzése régiónként Főkomponens-mátrix értékei. Kérdés: Mennyire ért egyet az alábbiakkal? Ahhoz, hogy valaki magyarnak számítson, mennyire fontos, hogy...? Identitáskritériumok

Erdély Component 1 2

1. legalább egyik szülő legyen magyar 2. mindkét szülő legyen magyar 3. legyen magyar az anyanyelve 4. legyen magyar állampolgár 5. tisztelje a piros-fehér-zöld zászlót 6. magyarnak tartsa magát 7. ismerje és/vagy szeresse a magyar kultúrát 8. magyar szertartási nyelvű egyházhoz tartozzon 9. Magyarországon szülessen 10. élete legnagyobb részében magyarok között éljen 11. szavazzon egy magyar pártra/politikai szervezetre 12. magyar nyelvű iskolát végezzen

0.384 0.527 0.470 0.508 0.655 0.520

0.579 -0.429

Ukrajna Component 1 2

Szlovákia Component 1 2

0.461

0.573

0.606 0.634

0.638 0.688 0.730

0.536 0.603

0.637 0.622

0.598

0.599

0.565

0.676

0.676

0.647

0.430

-0.632 0.653 0.634 0.624

0.809 0.515

-0.377 0.554

0.350

-0.471

0.738

0.528 0.548 0.409 0.658 0.577

-0.351

0.630

-0.459 0.603 0.358 -0.373

0.737 0.782

0.709

0.631

0.648

0.705

0.655

0.729

0.707

Extraction Method: Principal Component Analysis. a2 components extracted.

66

Szerbia Component 1 2


veres valér • A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése

4. Az erdélyi/szlovákiai/vajdasági/kárpátaljai magyarok részét képezik-e a román/szlovák/szerb/ukrán nemzetnek? (Magyarországon: a romák ...a magyar nemzetnek?) Válaszok iskolázottság szerint Crosstab

ALMINTA közösség alminta 1 Magyarország 1 alapfokú 2 középfokú 3 felsőfokú és technikum Total 2 Románia

1 alapfokú 2 középfokú 3 felsőfokú és technikum Total

3 Ukrajna

1 alapfokú 2 középfokú 3 felsőfokú és technikum Total

4 Szlovákia

1 alapfokú 2 középfokú 3 felsőfokú és technikum Total

5 Szerbia

1 alapfokú 2 középfokú 3 felsőfokú és technikum Total

I9 erdélyi/szlovákiai stb./(Mo:romák)magyarok részét képzik-e a román/szlovák stb/Mo:magyar nemzetnek? 0 nem tudja 1 igen 2 nem 32 348 72 7.1% 77.0% 15.9% 5 109 25 3.6% 78.4% 18.0% 1 89 18 .9% 82.4% 16.7% 38 546 115 5.4% 78.1% 16.5% 72 400 121 12.1% 67.5% 20.4% 17 133 57 8.2% 64.3% 27.5% 6 56 30 6.5% 60.9% 32.6% 95 589 208 10.7% 66.0% 23.3% 19 77 54 12.7% 51.3% 36.0% 23 74 39 16.9% 54.4% 28.7% 4 26 26 7.1% 46.4% 46.4% 46 177 119 13.5% 51.8% 34.8% 47 167 119 14.1% 50.2% 35.7% 20 58 73 13.2% 38.4% 48.3% 4 22 39 6.2% 33.8% 60.0% 71 247 231 12.9% 45.0% 42.1% 37 104 97 15.5% 43.7% 40.8% 9 37 47 9.7% 39.8% 50.5% 1 13 24 2.6% 34.2% 63.2% 47 154 168 12.7% 41.7% 45.5%

Total 452 100.0% 139 100.0% 108 100.0% 699 100.0% 593 100.0% 207 100.0% 92 100.0% 892 100.0% 150 100.0% 136 100.0% 56 100.0% 342 100.0% 333 100.0% 151 100.0% 65 100.0% 549 100.0% 238 100.0% 93 100.0% 38 100.0% 369 100.0%

67


ISPMN

working papers••12/2008 WORKING PAPERS / 2008

5. Hátrányos megkülönböztetés a nemzetisége miatt, iskolázottság szerint ISKSZ4 iskolázottsági szint * I20ROV diszkrimináció nemzetisége m Crosstabulation ALMINTA közösség alminta 1 Magyarország

1 alapfokú 2 középfokú 3 felsőfokú és technikum Total

2 Románia

1 alapfokú 2 középfokú 3 felsőfokú és technikum Total

3 Ukrajna

1 alapfokú 2 középfokú 3 felsőfokú és technikum Total

4 Szlovákia

1 alapfokú 2 középfokú 3 felsőfokú és technikum Total

5 Szerbia

1 alapfokú 2 középfokú 3 felsőfokú és technikum Total

I20ROV diszkrimináció nemzetisége m 1 nem, soha 2 igen 409 45 90.1% 9.9% 118 20 85.5% 14.5% 91 16 85.0% 15.0% 618 81 88.4% 11.6% 378 205 64.8% 35.2% 109 99 52.4% 47.6% 46 46 50.0% 50.0% 533 350 60.4% 39.6% 80 70 53.3% 46.7% 73 63 53.7% 46.3% 25 31 44.6% 55.4% 178 164 52.0% 48.0% 127 214 37.2% 62.8% 55 103 34.8% 65.2% 15 49 23.4% 76.6% 197 366 35.0% 65.0% 126 110 53.4% 46.6% 43 52 45.3% 54.7% 15 23 39.5% 60.5% 184 185 49.9% 50.1%

48

68

Total 454 100.0% 138 100.0% 107 100.0% 699 100.0% 583 100.0% 208 100.0% 92 100.0% 883 100.0% 150 100.0% 136 100.0% 56 100.0% 342 100.0% 341 100.0% 158 100.0% 64 100.0% 563 100.0% 236 100.0% 95 100.0% 38 100.0% 369 100.0%


veres valér • A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése

6. Ön hogyan viszonyul a következő csoportokhoz? (SKÁLA: 1 – Nagyon rokonszenves; 2 – inkább rokonszenves; 3 – közömbös; 4 – inkább ellenszenves; 5 – nagyon ellenszenves) Etnikumok

1. Románok 2. Szlovákok 3. Szerbek 4. Ukránok 5. Magyarországi magyarok 6. Romák 7. Zsidók 8. Németek 9. Kínaiak Határon túli magyarok 1. Erdélyi (romániai) magyarok 2. Vajdasági (szerbiai) magyarok 3. Felvidéki (szlovákiai) magyarok 4. Kárpátaljai (ukrajnai) magyarok Más társadalmi csoportok 1. Munkanélküliek 2. Menekültek 3. Homoszexuálisok 4. Skinheadek, bőrfejűek 5. Kábítószeresek 6. Vállalkozók 7. Újgazdagok 8. Biztonsági őrök

Magyar­ Erdélyi ország magyarok

Felvidéki magyarok

Kárpátaljai magyarok

Vajdasági magyarok

Kárpátmedencei átlag

2,99 2,84 2,93 2,91 1,98 3,31 2,87 2,70 3,19

2,52 2,85 2,97 2,91 2,40 3,19 2,90 2,67 2,97

3,15 2,71 3,22 3,09 2,06 3,60 2,97 2,86 3,22

3,00 2,87 2,61 2,54 2,36 3,47 2,95 2,89 3,07

2,86 2,74 2,62 2,82 2,41 3,15 2,88 2,64 3,00

2,90 2,80 2,87 2,85 2,24 3,34 2,91 2,75 3,09

2,26 2,34 2,35 2,39

1,82 2,20 2,22 2,21

1,98 2,05 1,79 2,03

2,32 2,38 2,35 1,73

2,21 1,85 2,27 2,30

2,12 2,16 2,20 2,13

2,77 2,96 3,74 4,15 4,24 2,82 3,45 2,75

2,88 2,69 4,10 4,25 4,43 2,83 3,27 2,84

3,05 3,08 3,73 4,44 4,35 2,85 3,57 2,98

2,91 2,99 4,27 4,42 4,62 2,76 3,25 2,82

2,81 3,48 3,91 4,20 4,38 2,80 3,59 2,94

2,88 3,04 3,95 4,29 4,40 2,81 3,43 2,87

69


ISPMN

WORKING PAPERS • 1 / 2008

DESPRE INSTITUTUL PENTRU STUDIEREA PROBLEMELOR MINORITĂŢILOR NAŢIONALE ABOUT THE ROMANIAN INSTITUTE FOR RESEARCH ON NATIONAL MINORITIES A NEMZETI KISEBBSÉGKUTATÓ INTÉZETRŐL INSTITUTUL PENTRU STUDIEREA PROBLEMELOR MINORITĂŢILOR NAŢIONALE (ISPMN) funcţionează ca instituţie publică şi ca personalitate juridică în subordinea Guvernului si în coordonarea Departamentului pentru Relaţii Interetnice. Sediul Institutului este în municipiul Cluj-Napoca. n Scop si activităţi de bază studierea si cercetarea inter- si pluridisciplinară a păstrării, dezvoltării şi exprimării identităţii etnice, studierea aspectelor sociologice, istorice, culturale, lingvistice, religioase sau de altă natură ale minorităţilor naţionale si ale altor comunităţi etnice din România. n Direcţii principale de cercetare Schimbare de abordare în România, în domeniul politicilor faţă de minorităţile naţionale: analiza politico instituţională a istoriei recente; Dinamica etno-demografică a minorităţilor din România; Revitalizare etnică sau asimilare? Identităţi în tranziţie, analiza transformărilor identitare la minorităţile etnice din România; Analiza rolului jucat de etnicitate în dinamica stratificării sociale din România; Patrimoniul cultural instituţional a minorităţilor din România; Patternuri ale segregării etnice; Bilingvismul: modalităţi de producere, atitudini şi politici publice; Noi imigranţi în România: modele de incorporare şi integrare; The ROMANIAN INSTITUTE FOR RESEARCH ON NATIONAL MINORITIES (RIRNM) is a legally constituted public entity under the authority of the Romanian Government. It is based in Cluj-Napoca. n Aim The inter- and multidisciplinary study and research of the preservation, development and expression of ethnic identity, as well as social, historic, cultural, linguistic, religious or other aspects of national minorities and of other ethnic communities in Romania. n Major research areas Changing policies regarding national minorities in Romania: political and institutional analyses of recent history; Ethno-demographic dynamics of minorities in Romania; Identities in transition – ethnic enlivening or assimilation? (analysis of transformations in the identity of national minorities from Romania); Analysis of the role of ethnicity in the social stratification dynamics in Romania; The institutional cultural heritage of minorities in Romania; Ethnic segregation patterns; Bilingualism: ways of generating bilingualism, public attitudes and policies; Recent immigrants to Romania: patterns of social and economic integration.

70


A kolozsvári székhelyű, jogi személyként működő NEMZETI KISEBBSÉGKUTATÓ INTÉZET (NKI) a Román Kormány hatáskörébe tartozó közintézmény. n Célok A romániai nemzeti kisebbségek és más etnikai közösségek etnikai identitásmegőrzésének, -változásainak, -kifejeződésének, valamint ezek szociológiai, történelmi, kulturális, nyelvészeti, vallásos és más jellegű aspektusainak kutatása, tanulmányozása. n Főbb kutatási irányvonalak A romániai kisebbségpolitikában történő változások elemzése: jelenkortörténetre vonatkozó intézménypolitikai elemzések; A romániai kisebbségek népességdemográfiai jellemzői; Átmeneti identitások – etnikai revitalizálás vagy asszimiláció? (a romániai kisebbségek identitásában végbemenő változások elemzése); Az etnicitás szerepe a társadalmi rétegződésben; A romániai nemzeti kisebbségek kulturális öröksége; Az etnikai szegregáció modelljei; A kétnyelvűség módozatai, az ehhez kapcsolódó attitűdök és közpolitikák; Új bevándorlók Romániában: társadalmi és gazdasági beilleszkedési modellek.

71


A apărut/Previous issue/Megjelent: n Nr. 1. Kiss Tamás – Csata István: Evoluţia populaţiei maghiare din România. Rezultate şi probleme metodologice. Evolution of the Hungarian Population from Romania. Results and Methodological Problems

În pregătire/Next issues/Előkészületben: n Nr. 3. Fosztó László: Bibliografie cu studiile şi reprezentările despre romii din România – cu accentul pe perioada 1990–2007. n Nr. 4. Remus Gabriel Anghel: Migraţia şi problemele ei: perspectiva transnaţională ca o nouă modalitate de analiză a etnicităţii şi schimbării sociale în România.


02_2008_Veres_Valer  

http://ispmn.gov.ro/uploads/02_2008_Veres_Valer.pdf