28
VÁLOGATOTT SEJTÉ S EK
Piero della Francesca: Federico Montefeltro és felesége, Battista Sforza, 1472
szomszédos San Donato-templomban eltemetkezni), így aztán az imént ismertetett két hipotézist felülírhatja egy harmadik: nem is a mise en abyme, és nem is a trompe l’oeil manifesztációja a festmény, hanem egyszerű építészeti látványterv. Egy Montefeltróval egyeztetett, és a tervezőnek szánt javaslat. Hogy a herceg építészeti ügyekben is kikérte a mértanban oly jártas festő tanácsait, az szinte természetes, hogy gyakran beszélgettek a geometriáról, az is valószínű, hiszen Montefeltrónak is ez volt a gyöngéje, és biztosak lehetünk benne, hogy szóba került köztük a tojás is. Az a nagy tojás, mérete alapján strucctojásnak hisszük, amely titokzatosan, talán kissé fenyegetőn is, a képen szereplő személyek feje fölött egy nagy kagylóhéjban függ, akár egy zsinórmérték nehezéke. A zsinór a szimmetrikus oltárkép szimmetriatengelyét van hivatva kijelölni, a tojás pedig maga az anamorfózis, az, amiről tulajdonképpen beszélni szeretnék, ami miatt az oltárkép tizenhárom figurájával és a milánói kódexszel, az öreg festővel és Montefeltróval előhozakodtam, illetve ami miatt még egy ideig folytatni szeretném az eszmefuttatást. A „legszimmetrikusabb oltárkép” megrendelője a reneszánsz legaszimmetrikusabb mecénása, Montefeltro urbinói herceg volt. Arcának bal felét, bal szemével együtt, odahagyta egy csatában, ezért csak olyan képek készültek róla – festmények, érmek, miniatúrák –, amelyeken jobb oldali profilból látszik, ilyen portrét viszont szokatlanul sokat csináltatott, hiszen Mátyás királyhoz hasonlóan, akivel kapcsolatba is került, a művészetek kivételesen szorgalmas pártfogója volt, sőt egymással versengtek a„bibliofil uralkodó” titulusért. Ne nevessük ki a condottiere-herceget ezért a magamutogató hiúságért, tudta ő szegény pontosan, hogy mennyire csúf ember, tükörbe sem szívesen nézett, a képek hatalma legitimálásához kellettek. Törvénytelen