MAGÁN-
4, 5, 7, 8, 9 köz-
Kékkút
72
A Föld épületállományának nagy része magántulajdonban van (a volt kommunista országokban a tulajdont elôször államosították, majd a rendszerváltást követôen reprivatizálták), és a tulajdonos használhatja, az érvényben lévô elôírások szerint alakíthatja, elbonthatja, helyére újat építhet, de akár el is adhatja ingatlanát. Becslések szerint mindössze a jelenlegi házak kb. 10%-át tervezte építész, a többség helyi tudás, hagyomány alapján, építész nélkül készült. Az épületek kis része épül közpénzbôl és közcélból (városháza, múzeum, templom, szociális lakás), illetve néha elôfordul, hogy egy-egy magánember saját vagyonát mecénásként, nem profitra törekedve, építésre fordítja. Az építészeti beruházások hátterében tehát elsôsorban olyan magánemberek és magántulajdonban levô vállalkozások állnak, akik saját igényeik kielégítése és anyagi haszonszerzés végett építkeznek. Kereskedelmi (bevásárlóközpont), kulturális (magánegyetem), szolgáltató (irodaház), vendéglátó (szálloda), ipari (üzem), mezôgazdasági (lovarda) épületek készülnek, de fôleg lakóházak. Ház, ahol a tulajdonos lakik (pl. saját magának épített családi ház), amit bérbe ad (pl. egy- vagy többlakásos magánház) vagy befektetésként épít, majd értékesít. A magánélet tere, az otthon az életminôséget befolyásolja, de nem határozza meg egyértelmûen, hiszen az elsôsorban az egyén másokhoz, a közösséghez (csoport, társadalom), illetve a magántér tágabb környezethez (köztér, település) való viszonyától függ.
Ferkai András: Molnár Farkas. TERC Szakkönyvkiadó, Budapest, 2011