7 minute read

TOP 10

Next Article
TUDTAD-E?

TUDTAD-E?

A legjobb családi vízitúrák a Természetjáró.hu

kínálatából

Advertisement

Magyarország bővelkedik felfedezésre váró, csodálatos vadvizekben,

Írta: Turista Magazin Fotók: a vízitúrázás kipróbálása Rózsa Edvárd ezért már‑már kötelező programnak számít egy vérbeli természetjáró számára. De hogyan és hol vágjunk bele gyerekekkel?

N

agyon fontos az első alkalom gondos megtervezése, hiszen semmiképpen nem jó, ha egy kellemetlen élmény miatt hosszú ideig elvesszük gyermekünk kedvét az egésztől. Elsőre a vízitúra félelmetes, de izgalmas a kisebb gyermekeknek. Gondoljunk csak bele: kenuzni általában a gyerekek számára mélyebb vízben szoktunk, a víz rendszerint nem áttetsző, a kenu borulékony jószág, és meg kell tudni ülni benne rövidebb-hosszabb ideig. Sok olyan történet ismert, amikor első alkalommal egy gyerek anynyira stresszes lett a legnagyobb jóakarat mellett is, hogy utána évekig hiába próbálkozott a család. Már csupán attól is borulhat az egész terv, hogy billeg a hajó, a gyerek pedig nem akar beszállni, mert megijed. És akkor még nem beszéltünk a napszúrásról, a szúnyogokról, illetve arról, hogy a pad mennyire tudja kínozni ülepünket.

Gyerekszemmel nézve a jó kenutúra rövid és élményekben gazdag. Azaz nemcsak egy folyón evezünk a napon, hanem be lehet menni a nádasba, lehet kerülgetni fákat és bokrokat, esetleg lehet látni madarakat és más élőlényeket. És naná, hogy lehet strandolni is, ráadásul lehetőleg a többi pajtással! Mindez szervezést igényel. Bármilyen állóvízen kipróbálhatjuk az evezést biztonságosan, de a legjobb választás minden bizonnyal egy evezős családi tábor, ahol a könnyebb, látványos túrákat kiegészítő programok kísérik valódi tábori hangulatban, s ahol biztonságos körülmények között lehet megtanulni a kormányzást, nem utolsósorban pedig megtapasztalni a borulást.

A Természetjáró.hu kínálatából összeszedtünk tíz különleges, de biztonságos családi evezést, amelyek keretében egyedül, adott esetben inkább túravezetővel fedezhetjük fel hazánk csodálatos vízi világát. A túra teljes leírása és minden más információ a QR-kódok beolvasásával érhető el. Ha viszont egyedül vágunk neki egy túrának, mindenképpen legyünk tisztában az evezősökre vonatkozó jogszabályi kötelezettségekkel (pl. kötelező felszerelés, mentőmellény viselése), és ismerjük a vízen való közlekedés főbb szabályait is.

Városnézés a vízről Tatán Ezen a kezdőknek és gyermekekkel túrázó

47.644388 családoknak különösen ajánlott túrán az 18.334249 Öreg-tó víztükréről csodáljuk meg Tata kulturális örökségét, valamint a tó déli részének háborítatlan vízi világát. A tó városi oldalán kényelmesen tudunk vízre szállni, és számos étkezési lehetőség, illetve fejlett infrastruktúra biztosítja azt, hogy élményekben gazdag legyen az első evezésünk. Hajó a helyszínen is bérelhető (az Új Kajakház és Ökoturisztikai Központban), a tó pedig május közepétől szeptember végéig evezhető (bár a szeles idő nem ideális itt sem, ahogy semmilyen vízitúrán sem), télen ugyanis leengedik.

Evezzük körbe a Velencei-tavat! Egy tó biztonságos kezdetet jelent, de egy kör a Velencei-tavon kötelező minden vízitúrázónak, legyen szó kezdőkről vagy haladókról. Az evezés tetszés szerint variálható: lehet rövidebb vagy hosszabb, de ha gyerekekkel vagyunk, akkor a nádasban tett tekergés, „békanapozók és szitakötőrepterek” felfedezése kötelező. A túra több helyről is indítható, de Agárd azért jó választás családdal, mert tömegközlekedéssel és autóval is kiválóan megközelíthető, szezonban felszerelés és vezetés is bérelhető. Sőt, a túrát stabilabb csapatkenuban lehet abszolválni szakértő biológusok vezetésével, a hajóállomás másik oldalán pedig ott egy kifejezetten gyermekbarát strand, valamint a Velencei-tó halait bemutató, kisebb akváriumház. Tóról van szó, tehát áramlás nem kell számolni, de a szél és a hullámok azért okozhatnak nehézséget.

Sétaevezés a Szarvasi-Holt-Körösön Legyen alattunk hajó, tudjunk úszni, és már indulhatunk is! Az országban nem sok ennél könnyebb és egyben nagyobb biztonságérzetet adó vízitúra létezik, amely ezért kisebb (természetesen már úszni tudó) gyerekekkel érkező családoknak, valamit teljesen kezdőknek is kifejezetten ajánlott. Szarvastól északra, az arborétum felé és azon túl, a holtág végéig evezünk. Infrastruktúra csak a starthelyen van, így enni- és innivalóval mindenképpen készüljünk. Cserébe az útvonal gyönyörű, lehet strandolni, van vízi tanösvény, és az arborétumnál is kiszállhatunk. Sőt, ha megszeretjük az evezést, a túrát kombinálhatjuk is a következő vízitúrával. 47.200513 18.605743

46.866746 20.538106

Egy másik nyugis túra a Szarvasi-Holt-Körösön Kellemes, kényelmes, nyugalmas, különösebb gyakorlatot nem igénylő, de kicsivel hosszabb evezés Szarvas és Békésszentandrás között. Nyáron mindkét érintett település jól felszerelt szabadstranddal vár, kiváló családi evezősprogrammá alakítva túránkat. Ez az útvonal nem az érintetlen természetről, hanem inkább az emberi és a vízi környezet harmóniájáról szól. Szarvastól Békésszentandrásig evezünk, de aki szeretne, az egészen a holtág nyugati végéig eltúrázhat.

46.866775 20.538144

Mediterrán partszakasz Még mindig állóvíz, a táv ugyanakkor már kicsit hosszabb, a Balaton pedig időjárás tekintetében veszélyes üzem. De ez az evezés megkerülhetetlen: ha a Balatonon csupán egyetlen vízitúrát tehetnénk, akkor is egyértelműen Tihany lenne a befutó. Egyrészt a víz fölé magasodó, közvetlenül a parttal érintkező erdők, sziklás hegyoldalak teszik favorittá (sehol máshol nincs ilyen a Balaton körül), másrészt az apátság méltóságteljes látványa és a különféle kikötők füzére. Ha többet szeretnénk strandolni a családi program keretében, és sok lenne a 20 kilométer, akkor a túrát tervezhetjük egy irányban is Gödrös és Sajkod között, ha meg tudjuk oldani a logisztikát. Még ezen a könnyű túrán is fontos tudni: a tó viharjelző rendszere nem véletlenül létezik és működik, ennek jelzéseit mindig fordítsunk kiemelt figyelmet!

Az ismeretlen ismerős: vízitúra az RSD-n Az útvonal teljes hosszában a természeti értékeiről ismert Ráckevei (Soroksári)-Duna (a szakzsargonban RSD) vonalán vezet. Különösebb nehézségek nincsenek, cserébe igazi családi program lehet, hiszen a víz nyugodt, a vízpart hangulatos, homokos strandok csábítanak fürdőzésre, a szigetek, a mellékágak és a nádasok pedig kalandozásra, sőt, még úszólápot is találunk e védett folyószakaszon. Ráckeve kulturális kínálata – mindenekelőtt a szerb ortodox templom és a vízen úszó hajómalom – szintén kihagyhatatlan. A Természetjáró.hu kínálatában több könnyebb vízitúrát is találunk e mellékágon. 46.924186 17.870116

47.173032 18.945189

top 10

Túra egy természetvédelmi szentélyben A Rezéti-Holt-Duna egy igazi természetvédelmi szentély, ahol a csendes, szinte állóvíznek ható mellékágról egy kis szerencsével sasokat és fekete gólyákat leshetünk meg, késő nyáron pedig akár a vizet keresztező szarvasbikákkal is találkozhatunk. A körtúra első 2 kilométere viszont a 46.256993 Nagy-Dunán vezet, ezért ez 18.916102 a túra kezdőknek csak vezetővel ajánlott. Mivel védett természeti területen kalandozunk, a kikötési és partra szállási lehetőségek száma erősen korlátozott. Sem vendéglátóhelyek, sem egyéb élelmiszer-vásárlási lehetőség nem áll rendelkezésre.

Egy örökzöld klasszikus a Szentendrei-Duna-ágon Ez a családi szemmel nézve már hosszabb túra Visegrád és Szentendre között igazi klasszikusnak számít. A túra az első pár kilométer kivételével végig a Szentendrei-Duna-ág csendesen mozgó, biztonságos vízfelületén vezet. Utunk során több olyan pihenőhely van, ahol étkezési és vásárlási lehetőségek között válogathatunk, ezért nem szükséges otthonról hozott elemózsiával készülni. Köztük a „Szigetcsúcs”, az ország egyik legszebb pontja várja, hogy felfedezzük. A túra hossza a megállók mennyiségétől és a kikötési pontokon eltöltött időtől függően lehet 5-6 óra, de jobb, ha egy egész napos programmal számolunk. Visegrád és Szentendre is bőven kínál látnivalót, így akár egy kellemesen aktív, kulturális élményekben szintén gazdag hétvégét is szervezhetünk az evezés köré.

47.782669 18.965439

Vízitúra a Szigetköz vadregényes labirintusában

Az evezősök számára tiltott helyei miatt kezdőknek amúgy csak vezetővel ajánlott Szigetköz vízi labirintusának egy nyugodt szegletét, a Cikolai-ágrendszer egy részét barangoljuk be. A nádasokkal, ártéri ligeterdőkkel dúsan benőtt vadon kiváló alkalmat kínál a csendes szemlélődésre. A túra útvonala váltakoz47.936431 va halad hol folyónyi szé17.380300 lességű, hol egészen keskeny, patakszerű vízi útvonalakon. Nemcsak a folyóágak szélessége, hanem áramlásuk erőssége és iránya is változatos. Ezek és a zavarba ejtően szerteágazó ágrendszer teszik ezt a vízitúrát igazán érdekessé és kalandossá. A kempingben túravezetést is kérhetünk.

Mivel a vízi vadonban infrastruktúrát nem találunk, étellel és itallal felszerelkezve induljunk útnak! A helyszínen felszerelés is bérelhető.

Tündérrózsák között a téli Hévíz-patakon Gyerekekkel is kiváló választás a soha be nem fagyó 46.782270 17.196220 patakon való evezés egy országosan is egyedülálló vízitúra keretében. A Hévízi-tó felesleges vizét a Zala folyóba vezető patak párafelhőjében vízre szállni, majd tündérrózsák között elindulni páratlan élmény, de a csendes, nyugodt túra folytatásában sem fogunk csalódni. Egyetlen pihenőhely van az útvonal közepén, ennek megfelően készüljünk az útra! A vízinövények és az itt fészkelő, illetve táplálkozó madarak védelme érdekében a patak kizárólag november eleje és március közepe között hajózható (a vízre szállás pedig mindenki számára engedélyköteles, idősávhoz kötött és létszámkorlátos).

This article is from: