3 minute read

HÍREK

Next Article
GASZTRO

GASZTRO

Az ivóvizünk még biztonságos, de a folyóink már tele vannak mikroműanyaggal Mikroműanyagokból, vagyis az 5 milliméternél kisebb plasztikdarabkákból mindenhol egyre több fordul elő, a levegőben, a vízben és a talajban is, és természetesen nagy egészségügyi, illetve környezeti kockázatot jelentenek. Júniusi lapszámunk kiemelten foglalkozik a Dunával, ezért érdemes tudatosítani azt a megdöbbentő adatot, miszerint hússzor annyi mikroműanyagot fogyaszt egy év alatt az, aki palackozott vizet és üdítőt iszik, mint az, aki csapvizet fogyaszt. A Duna már Ausztriából mikroműanyaggal szennyezetten érkezik, de ennek értéke a fővárosnál tovább romlik. A szennyezés forrásai a szennyvíztisztító telepek és az esőzésekkor a burkolatokról bemosódó csapadékvizek. Ennek ellenére a főváros ivóvízbázisa nem tekinthető veszélyeztetettnek, ami annak köszönhető, hogy az ivóvízbázis homokos-kavicsos, természetes szűrőrétegek alatt található. A Felső-Tiszán ugyanakkor drámai a helyzet, óránként ugyanis több millió mikroműanyag úszik le rajta.

Mélyülj el e fontos környezet- és természetvédelmi témában, szkenneld be a QR-kódot!

Advertisement

A QR-kódot beszkennelve még többet tudhatsz meg a szlovákiai medvepopulációról. Ismerd meg alaposabban a MÁV-START Zrt. kerékpárosbarát nyári szolgáltatásait!

Fotó: Börzsöny Alapítvány / Bedő Péter

Kameracsapdás fotó készült a Börzsönyben tartózkodó barna medvéről Május elsején Diósjenő közelében észlelték először az állat nyomát, majd a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság is megerősítette a feltételezést, hogy medve jár a vidéken. Május közepén pedig a Börzsöny Alapítvány kameracsapdája fotókat is készített az állatról. Fontos tudni, hogy természetes jelenség az, hogy időről időre felbukkan egy-egy kóborló barna medve az északi megyékben, elsősorban az olyan határ menti, erdős területeken, mint a Börzsöny vagy éppen a mostani lapszámunkban bemutatott Vajdavár-vidék.

Fotó: Sztankó Bálint

Kerékpárosbarát vasúti szolgáltatások a Tisza-tónál A MÁV-START Zrt. közleménye szerint május 1-jétől a hétvégi napokon, május 22-étől pedig a nyár végéig naponta Tisza-tó expresszvonat jár közvetlenül Budapestről Füzesabonyon és Poroszlón át Tiszafüredre (menetideje mintegy 2 óra). A szerelvény része egy nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsi 32 darab kerékpárhellyel, de megnövekedett igény esetén akár 80 darab kerékpárhelyet is tudnak biztosítani.

Fotó: Gulyás Attila

A Baradla, az egészség barlangja

Gyógyhatása miatt is érdemes ellátogatni az Aggteleki Nemzeti Park területén lévő Baradla-barlangba, amelynek természetes, ősidők óta nyitott bejárata Aggtelek község határában, egy 51 méter magas sziklafal tövében található. Hogy miként lehet sikeres terápia a barlangi tartózkodásból, arról Gruber Péter barlangkutató, az ANPI igazgatóhelyettese adott tájékoztatást.

lőször is nagyon fontos a levegő nagy fokú

Etisztasága, hiszen a barlangok felszíntől szinte teljesen elzárt részei por-, pollen- és csíramentesek. Ez a szinte steril, allergénmentes környezet megakadályozza, hogy a szervezet újrafertőződjön, a levegőben nagy mennyiségben jelen lévő oldott magnézium- és kalciumionoknak pedig gyulladáscsökkentő hatása van. A barlangterápia során a szervezet öntisztuló folyamatai beindulnak, felerősödnek, így lerövidül a gyógyulási idő. Javasolt a hosszabb időtartamú kezelés, ez 2–3 héten keresztül, naponta 3–5 óra időtartamban nem csupán gyógyító, hanem pihentető, nyugtató hatással is bír – mondta Gruber Péter, aki az új lehetőségekről is beszélt. – Mindezt egy EU-s projektnek köszönhetően a Baradla újonnan létesített, róka-ági szanatóriumában korszerű, modern környezetben próbálhatják ki a gyógyulni vágyók. Akinek nincs lehetősége klímaterápián részt venni, ne keseredjen el, hiszen a barlang gyógyhatású levegőjét nem csupán a terápián részt vevők, hanem a túrázók is élvezhetik: egyegy túra során a náthás, allergiás betegek közérzetének javulása fi gyelhető meg.” A projekt az Interreg V-A Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg. A programról részletes információ a www.skhu.eu oldalon található. Jelen írás tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

A nyitvatartásról, a túrák indulási időpontjáról, valamint a látogatási feltételekről a www.anp.hu-n lehet tájékozódni.

This article is from: