meg kell fordítani… ez csak egyesével történhet. Ez azt is jelenti, hogy az ipari korszak iskolájában előfutárként, alternatív normaként már feltűnik egy sor olyan elem is, amely az információs társadalom iskoláját jellemzi. Ezek sajátossága, hogy nem rendszertermészetűek, hanem kísérleti jellegűek, amiket természetesen a mainstream magához képest alternatívnak minősít. Ugyanakkor az ipari korszak legjellemzőbb iskoláiban is találunk olyan jelenségeket, amelyek már az információs társadalom képlete felé mutatnak. Ha nemzetközi kitekintést teszünk, igazi példaképként mindannak, amit az információs társadalom oktatása jelenthet, a finn oktatási rendszert említhetjük. Az információs társadalom iskolájában a célfüggvényt nem a nemzetállam munkaerőpiaca, hanem a globális szinten értelmezhető civilizációs kihívások, emellett a nemzetállami lét, a regionális lét vagy a szűkebb lakókörnyezet által értelmezhető lokális kihívások határozzák meg. Az információs társadalom iskolája tudásművelő iskola. Ebben a világban azt szabad és értelmes tanítani, amiben a diákoknak felismert érintettségük van, ami számukra jelentésteli. A tudománnyal való foglalkozás, például a 14–18 éves korosztályban nem szabad, hogy kimerüljön a viszonylag rögzítettnek mondható ismeretcsomagok egyoldalú átadásával. A tudományok jelenléte az iskolában azt a célt szolgálja, hogy a diákok, az általuk és tanáraik által közösen választott globális és lokális tartományokban alkalmassá váljanak arra, hogy a hiányzó tudások előállításában partnerek legyenek, hogy közösen hozzanak létre olyan új tudást, amelynek jelentőségéről meg vannak győződve. Ez egy egészen más világ, más motiváció. A tanár, akinek egykor választania kellett a tudományos élet és a tanítás között, ezt a mesterséges szétválasztást meghaladva, az iskolában is tudományművelő és tudománytermelő szerepben van jelen. A diák nem azért tanul, mert kell, hanem mert tudja, hogy amit csinál, az a maga, a környezete, és az egész emberiség szempontjából fontos és meghatározó lehet. De sorra végig lehetne nézni az iskolai élet további jellegzetességeit is. Az információs társadalom iskolájában az önszabályozás mintázatai erősebbek, mint a külső kényszer, a horizontális kapcsolatok teremtése belülről, és nem kívülről vezérelt, más a tanár-diák kommunikáció, más a szülőkkel való kapcsolat.
Mindebbôl következik a kérdés, hogy az ipari társadalom jegyeit ôrzô iskolarendszer és az információs társadalom aszimmetrikus viszonya meddig tartható fenn?
Nagyon messzire látott ezekben a kérdésekben például Freire4, de természetesen nem csak rá, hanem Alvin Tofflerre, az információs társadalom egyik teoretikusára is hivatkozhatunk, amikor azt mondjuk, hogy nincs változás az iskola felől. Tehát nem az iskola elmozdulása fog változásokat generálni a társadalomban, hanem a társadalomban végbemenő változások húzzák mindig egy kicsit Paulo Freire (1921–1997), a 20. század egyik legkiemelkedőbb pedagógiai gondolkodója, fő műve Az elnyomottak pedagógiája (1970). A világ megismerésének, együttes kutatásának folyamataként írja le a tudásszerzést, formálódást, amelyben nincs tanár és diák, hanem tanuló-tanár és tanár-tanuló lép egymással dialógusba. ( Mészáros György: A „rossz arcúak” szava: a kritikai pedagógia kihívása, In: Iskolakultúra 2005/4, 89. o.)
4
20