Fókuszban a sikeres nők

Page 14

A cég beírta magát az autókereskedelem aranykönyvébe

Határozottan tartja a kormányt

A

SZPONZORÁLT TARTALOM

látszat ellenére nem kisautókkal játszott gyermekkorában, sőt, a gépkocsik iránt középiskolásként sem árult el az átlagosnál nagyobb érdeklődést. Ellenben kitanulta a vendéglátós szakmát, mert ez érdekelte. Ezek után egyenes út vezetett volna oda, hogy Hilcz Szilvia betársul az édesanyja által vezetett kakasdi cukrászdába, és idővel átveszi tőle a stafétabotot.

Máshogy történt. Hilcz Szilvia – immár férjezett névvel: Kolozsvári-Hilcz Szilvia – ügyvezető igazgatója lett annak a családi vállalkozásnak, mely tartósan sikeres tevékenységgel írta be magát az autókereskedelem aranykönyvébe. Ez a vállalkozás nem más, mint az 1989-ben alakult, kakasdi székhelyű Hilcz és Fia Kft. Természetesen nem az említett magas pozícióban kezdte céges pályafutását. Eleinte asszisztensként dolgozott, majd az értékesítésben ért el sikereket. Hilcz Ádámtól, azaz édesapjától, az alapítótól, akitől megtanult mindent az autókereskedelemmel kapcsolatban, 2014-ben vette át az ügyvezetői teendőket. – Ezzel együtt minden fontos kérdést megbeszélek vele, szükség van több évtizedes tapasztalatára és hasznos tanácsaira – engedett betekintést a vezetői ügyvitel mechanizmusába KolozsváriHilcz Szilvia. A 2005-ben szerzett felsőfokú közgazdász szakirány végzettségnek a birtokában az ügyvezető igazgató nemcsak maradéktalanul megismerkedett a vállalkozás gazdasági kérdéseivel, de képesnek bizonyult jó vála-

14

Kolozsvári-Hilcz Szilvia büszke arra, hogy a családi vállalkozásukat vezetheti

szokat adni az ezen a téren rendre felmerülő kihívásokra is. Azaz, olyan döntéseket hozott, melyek nemcsak megtartották, de meg is erősítették a piacon a vállalkozás pozícióját. – Üzletpolitikánk legfontosabb követelménye úgy magunkkal, mint munkatársainkkal szemben, hogy márkakereskedésünkben ügyfeleink korrekt, magas szintű

kiszolgálást kapjanak, szolgáltatásainkkal elégedettek legyenek – foglalta össze a céges hitvallást. A Hilcz és Fia Kft. ma harminchat munkatársat foglalkoztat. A külső szemlélő számára nem kétséges, hogy Kolozsvári-Hilcz Szilvia céltudatos vezető, határozottan tartja a kormányt. Ezt a képet nem vitatja, de azért árnyalja azzal, hogy a munka-

FOTÓ: MÁRTONFAI D.

társak iránti lojalitása magas. – De ez viszont is igaz – tette hozzá. – Miután az eredmények igazolnak bennünket, egyetértenek azzal az úttal, melyen előrehaladunk. Mindent összegezve, büszke vagyok arra, hogy családi vállalkozásunkat vezethetem, és boldog vagyok, hogy a férjem is támogat, mellettem áll ebben a kihívásokkal teli feladatban. Sz. Á.

AK KU M ULÁTO R :

ENERGIA P ÖRGŐS NAP OK RA VADONATÚJ MAZDA MX-30. TELJESEN ELEKTROMOS.

HILCZ ÉS FIA KFT. HILCZ.HU 7122 Kakasd, Kossuth L. utca 8/0., telefon: 74/431-908 MX-30 WLTP elektromos energia-fogyasztás: 14,5-19,0 kWh/100 km; hatótáv: 200-262 km (város); WLTP CO2-kibocsátás: 0 g/km. MX-30 NEDC elektromos energia-fogyasztás: 16,0 kWh/100 km (kombinált); hatótáv: 237-298 km (város); NEDC CO2 kibocsátás: 0 g/km. Az ajánlat nem teljes körű, nem minősül ajánlattételnek. A részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben!

DRIVE TOGETHER

Mazda_MX-30_Hilcz_185x130.indd 1

FÓKUSZBAN A SIKERES

Nők 2020. 09. 22. 13:59


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.