A Hullámok hagyatéka (Virginia Woolf) Jött, s letette tenyeremre az Egészet – a szivárványban fürdő, s a fényt csiszolt gyémántként elemeire bontó, szerte szóró Gömböt. A Gömb nem volt kemény – puha volt és rugalmas; nem nyúlós és ragacsos, de hideg és csillogó és forró és vörösen izzó és örökkön változó – átlátszó, sejtelmes és megfoghatatlan, mint egy mély, távoli álom ködbe foszló részletei... Jött, s letette tenyeremre, hogy örökre csodáljam, s hogy pillanattal később szétpukkanjon, mint egy szappanbuborék, s hogy rádöbbenjek: ez is csak egyetlen csepp a végtelen világ, a végtelen tér-idő tengerén; csupán egyetlen csepp: a rész, s a pillanat – csak ez lehet az enyém.
18