Érd 2020.11.09.

Page 4

4

2020. november 9.

A püspök a hiedelemmel ellentétben mégsem menekült a libák óljába

Érdekességek Márton napjáról n  Schauermann János, a Szombathelyi Szent Márton-

templom plébánosa szerint nem bújt el szent Márton püspökké választása előtt a ludak közé, csak később kapcsolták össze ezt a történetet a szenttel. - Sajnos mára ez a történet vált a legismertebbé, ami gic�csessé teszi a püspök életét és elhomályosítja a szent igazi üzenetét – fogalmazott a plábános. A Tours-i Szent Mártonhoz kötődő Márton-naphoz számos népszokás és hiedelem is kapcsolódott. - A régi kalendárium szerint november 11-e egy határünnep volt. Márton ünnepe volt az, amikor még lehetett lakomákat tartani, húst enni a négyhetes adventi böjt előtt. Erre a napra mindenhol befejeződtek a szüretek és a betakarítási munkák. Volt, ahol már megforrt az újbor is. A

böjti idő előtti utolsó nagy ünneplés volt tehát ez az ünnep – mondta Schauermann János. - A legenda szerint Márton püspökké választása elől a libák óljába menekült, de az állatok hangos gágogásukkal elárulták. Sulpicius Severus, aki Szent Márton kortársa volt, megírta a püspök életét. Munkájában a püspökké választásnál nem szerepel ez a ludas esemény. A későbbi korok kapcsolták össze Mártonnal. A tours-i püspöknek nem voltak fontosak az anyagi javak, ami ma is fontos lenne a mai rohanó, fogyasztásra berendezkedett konzum-társaforrás: MW dalomban.

(Fotó: Mediaworks)

Márton-napi receptek

Főétel

Narancsos libasült Elkészítési idő: 4 óra Nehézség: ✦✦✦✧ Hozzávalók (8 adag): 1 egész liba (kb. 3 kg) • 1 ek. só • 4 narancs • 500 g sütőtök • 1 tk. őrölt fekete bors • 1 friss rozmaringág Elkészítés: 1. A libát megtisztítjuk, a tokokat kiszedjük. 2. A narancsokat megmossuk, a héját lereszeljük és összekeverjük a sóval és az őrölt borssal. A narancsokat gerezdekre vágjuk, és kevés levet is facsarunk a narancsos fűszersóhoz.

Köret

3. Bedörzsöljük vele a libát kívülbelül, majd a narancsgerezdeket a belsejébe töltjük. 4. Az előkészített libát egy tepsibe helyezzük, mellével felfelé, a combjait alufóliába csavarjuk. 180 fokra előmelegített sütőben 3 órán át sütjük. 5. Az első óra után meglocsoljuk a kisült zsírjával, majd ezt minden fél órában megismételjük. Az utolsó fél órában egy másik tepsit veszünk elő és abba helyezzük át a libát, most már a hátával felfelé. Akkor mellészórjuk a kockákra vágott sütőtököt és a rozmaringleveleket. A liba combjairól levesszük az alufóliát és további fél órán át sütjük. 6. A sütőből kivéve alufóliával betakarjuk és fél órán át pihentetjük tálalás előtt.

Töltött édesburgonya céklával és quinoával Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: ✦✦✧✧ Hozzávalók (4 adag): 4 db közepes édesburgonya (80 dkg) • 1 közepes cékla (20 dkg) • 100 g quinoamag • 1 ek. apróra vágott snidling • 1 ek. apróra vágott petrezselyemzöld • 200 g reszelt sajt • 1 tk. só • 1 ek. balzsamecet • 2 ek. olívaolaj Elkészítés: 1. Az édesburgonyákat félbevágjuk és 200 fokos sütőben megsütjük. A céklát apró kockákra vágjuk és a burgonyával egy időben betesszük a sütőbe.

2. A quinoát megfőzzük annyi sós vízben, hogy ellepje – főzés közben párologtassuk el róla a vizet. 3. Ha elkészült, az édesburgonyák közepéből annyit kivájunk, hogy 1 cm vastag peremük maradjon. A kivájt belsejét apróra vágjuk. 4. Egy tálban összekeverjük a quinoát a céklával, a feldarabolt édesburgonyával, megsózzuk, hozzákeverjük az olajat és a balzsamecetet, a petrezselymet és a snidlinget. 5. A keveréket az édesburgonyákba kanalazzuk, megszórjuk reszelt sajttal és 10 percre a forró sütőbe tesszük, hogy a sajt ráolvadjon. Frissen fogyasszuk.

forrás: MW


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.