Belváros 2020.09.07.

Page 3

Paparazzi

Száz művész szerepel Temesi Berci készülő albumán Dupla nagylemezt készít az ország egyik legfoglalkoztatottabb basszusgitáros-dalszerzője, zenei rendezője, Temesi Berci. Az album kizárólag szimfonikus hangszerelésű dalokat fog tartalmazni, és a munkálatokban csaknem 100 művész működik közre.

Vizy Márton: „A zenéhez fűződő kapcsolat a legnagyobb szenvedély” ■ Vizy Mártont zeneszerzőként, dalszerzőként, valamint producerként is ismerhetjük, ő a Madách Színház Én, József Attila című, nagy sikerű musical darabjának zeneszerzője. Munkássága elismeréseként március 15-én megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet. Az idei évben hosszú kihagyás után saját dala is megjelent. – Idén, 15 év után új, saját dallal jelentkezett Út címmel. Milyen üzenetet kíván közvetíteni vele? – A dal fő mondanivalója, hogy mindig van újrakezdés. Nem titkoltan kapcsolódik ahhoz az időszakhoz, amit mindannyian átéltünk, átélünk mostanában. Az életérzés is ismerős lehet, amikor az életben megváltoznak a körülmények körülöttünk és el kell engedni sok mindent abból, amit megszoktunk. Ez az elengedés könnyebb, ha reménnyel és pozitív szemlélettel tekintünk a még ismeretlen jövő felé. – Nemrég készült el a dalhoz a videóklip is. Milyen elképzelések mentén valósították meg? – Az volt a koncepció, hogy szinte végig csak lábakat mutatunk, amelyek futnak valahova, majd megérkeznek. Lényegtelen, hogy honnan, az is, hogy hova. A „kiszabadulás” érzését mindenki egyéni módon tudja a saját életéhez kapcsolni. Valaki a városban éli meg a szabadságot, van, aki az erdőben, van, aki a sportpályán, van, aki home office-t követően a munkahelyén. A klip végén nagyon röviden arccal is felfedik magukat az országosan is ismert személyiségek.

Az elismerés erőt ad a folytatáshoz – Március 15-én Magyar Arany Érdemkereszttel díjazták a munkásságát. Mit jelent az ön számára ez az

alkotnom, ami nagy tömegeket érdekelt vagy ért el, de mondjuk a legnehezebb feladat József Attila életművének mainstream módon történő bemutatása volt egy nagyszínpados musical által. Fura érzés József Attila magáról alkotott próféciájának részese lenni, miszerint „én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon tanítani”.

Az alkotás egyik alapja az empátia

elismerés és mi az igazi, a legnagyobb elismerés? – Ez az első díj, amit munkásságomért kaptam, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esik jól. József Attila munkásságának méltó bemutatásáért és szerteágazó karitatív tevékenységemért kaptam, de azt hiszem az elismerés az életpálya ezen szakaszán nagy erőt is ad ahhoz, hogy értékes tartalommal töltsem meg a következő évtizedeket is. – Zeneszerzőként, dalszerzőként, valamint producerként tartja számon a szakma. Melyik az ön számára a legtesthezállóbb szerepkör, melyikben mit szeret? – Természetesen a zenéhez fűződő kapcsolat a legnagyobb szenvedély, de mivel a monotonitástűrő képességem viszonylag alacsony, ezért a kreativitás egyéb területen történő „hasznosítása” úgy hat rám, mint egy sportolóra a masszázs mondjuk két futás között. Arról nem beszélve, hogy ma már egy dal

önmagában jó, ha ér 30%-ot, a maradék 70% sok más apró részlet egymáshoz illesztése, amihez nem hátrány, ha megpróbál érteni az alkotó, de legalábbis az összefüggéseket megérteni. – Melyik eddigi munkájára a legbüszkébb és miért? – Ez nagyon nehéz kérdés. Istennek hála az életemben eddig egymástól függetlenül többször sikerült olyat

– Milyen cél vezérli alkotás, a hivatása gyakorlása során? – Számomra művészet legfontosabb célja a katarzis. Ez a görög eredetű szó megtisztulást jelent és én hiszek abban, hogy nemcsak a hallgató közérzetén segít egy jól megírt dal, hanem közelebb is képes vinni az embert az önmegértés folyamatához. Ahogy a növények fény nélkül nem képesek növekedni, úgy – szimbolikus értelemben – az ember sem. Ezt a fényt igyekszem belesűríteni munkáimba, és minden fölösleges pátosz nélkül remélem, hogy az ad értelmet a hivatásomnak. – Miből merít ihletet, milyen külső vagy belső tényező segíti vagy éppen nehezíti az alkotó tevékenységét? – Talán az ihletet az adja, hogy próbálok a világ felé empatikus maradni, megérteni

a benne zajló lélektani folyamatokat és ez visszahat rám. Ehhez szerintem nélkülözhetetlen, hogy az ember tudatosan, anyagi helyzetétől függetlenül éljen kicsit puritánabb életet. Hogy mi nehezíti ezt? Ha például hagyom magam elveszni az internet és online tér meg nem szűnő zajában.

Újrakezdés – Min dolgozik jelenleg? – Jelenleg az előadóművészi pályám újraindítása áll fókuszban, tekintve, hogy a színház világában tavasszal megállt minden és most tárgyalni is nehéz egy mindenki számára ismeretlen jövőről. Fura érzés, hogy most ismét startvonalhoz állok és egészen az alapokról kezdek újra építkezni egy másik zenei területen. – Milyen tervei vannak a közelebbi és a távolabbi jövőre vonatkozóan? – A közelebbi jövő jónéhány új dal megírására, felvételére és megjelentetésére fog koncentrálni, míg a távolabbi jövő a már elkészült, illetve írási folyamat alatt lévő új musical darabok színpadra állításról fog szólni. Persze nem elfelejtve John Lennon örökérvényű mondatát: „Az élet az, ami megtörténik veled, miközben egyéb terveket szövögetsz.” Budai Klára

Telefon: 06-20/950-49-41 Felújított mosógépek garanciával!

3

Mosógépek szerelését vállalom!

2020. szeptember 7.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.