Történelem 10

Page 101

Uralma alatt a feudális társadalom kötöttségei megmaradtak (a földesurak megbotozhatták és szibériai kényszermunkára ítélhették jobbágyaikat), sőt a korszak egyik legnagyobb jobbágyfelkelését is kegyetlenül eltiporták. A kincstári bevételek növelése egy hatékonyabb hivatalnokszervezet kiépítését, a fényűző udvari pompa és a kegyencrendszer fenntartását szolgálta. A cárnő politikája hasonlított Nagy Péter időszakának politikájához, így elsősorban a külpolitikai törekvések megvalósítását segítették elő (hadseregfejlesztés). Az Orosz Birodalom folytatta nyugati előretörését (a lengyel területek felé), délen pedig az oszmánok legyőzésével kijutott a Fekete-tengerhez (a Krím félsziget bekebelezése). II. Katalin uralkodása alatt Oroszország az európai birodalmakkal egyenrangú nagyhatalommá vált. Lengyelország sorsa a 18. század második felében megpecsételődött. Az ország súlyos belpolitikai válsággal küszködött, a kialakult „nemesi köztársaság” teljesen aláásta a királyi hatalmat. Az uralkodók szerény adóbevétellel rendelkeztek, állandó hadsereg nem állt mögöttük; az ország főúri családjainak belviszályai jellemezték a közéletet. A rendi országgyűlések megbénultak a liberum veto-jog gyakori alkalmazása miatt (akár egyetlen nemes tiltakozó szavazata is elég volt egy határozat megsemmisítéséhez). A belső anarchiával küszködő ország kiszolgáltatott helyzetbe került a megerősödő szomszédokkal szemben. II. Katalin egykori szeretőjét ültette a lengyel trónra (1763), akinek reformjavaslatait a nemesség elutasította. Rövidesen belháború robbant ki a felek között, amelybe orosz csapatok is beavatkoztak.

O

Riga

O R S Z ÁG

Vilno

OR

OSZ

Königsberg

O M A L O D I R

Danzig

R

B

GE

O Z

LT

I-

N TE

R

Ra

jn a

-P

NYUGATT POROSZORSZÁG K E L E Viszt ula D É L- P

OR

Oder aOSZORSZÁG

Lublin Kijev

Krakkó Lemberg

1795

6. Oroszország európai hatalom. […] 9. Az uralkodó hatalma abszolút, mivel csakis a személyében összpontosuló egyeduralom képes megfelelően cselekedni egy ilyen nagy kiterjedésű államban. […] 13. Mi az egyeduralom célja? Nem az, hogy megfossza az embereket természetes szabadságuktól, hanem hogy úgy irányítsa cselekedeteiket, hogy az eredmény maximálisan jó legyen. […] 123. Az ép és természetes ész számára elfogadhatatlan a kínvallatás. Maga a humanitás tiltakozik hangosan ellene, azt követelve, hogy teljességgel töröltessék el. […] 494. Egy akkora államban, amely oly sok különböző nép otthona, a különböző hitek tiltása vagy diszkriminálása nagymértékben veszélyeztetné polgárainak nyugalmát. […] 497. Roppant óvatosan kell eljárni a boszorkányságot vagy eretnekséget vizsgáló ügyekben. E két bűn vádja erősen megzavarhatja a polgárok nyugalmát, szabadságát és jólétét, és ha törvény nem emel gátat ennek, számtalan szenvedést okozhat. (Tervezet; II. Katalin előterjesztése az összehívott Törvényszerkesztő Bizottsághoz; 1767) Elolvastam az Ön Tervezetét, amelyet volt szíves számomra elküldeni. Lükurgosz és Szolón is jóváhagyná Felséged munkáját, mivel abban minden világos, érthető, igazságos és minden sorából az emberek iránti szeretet csendül ki. A dicsőség templomában a törvényhozókat illeti meg az első hely […]. (Voltaire levele II. Katalinnak; 1769) Hosszasan beszélgettem vele, de inkább nagyobb kíváncsisággal, mint haszonnal hallgattam. Ha figyelembe venném elgondolásait, akkor egész birodalmamat át kellene formálnom, meg kellene semmisítenem a kormányt, a törvényhozást, az egész eddigi politikámat, és ezeket valamiféle megvalósíthatatlan álmokkal kellene felcserélnem. (II. Katalin véleménye a Diderot-val folytatott beszélgetésekről; 1774)

Breszt

Varsó

HABSBURG BIR O

1772 1793

101

S

BA

PO SÁG R O S Z KIR ÁLY

öln

III. A FELVILÁGOSODÁS, A FORRADALMAK ÉS A POLGÁROSODÁS KORA

LO

SZ

O

M

Oroszországhoz Poroszországhoz Ausztriához

DA

N BI ROD

ALOM

Lengyelország felosztása Jellemezzük az osztrák, a porosz és az orosz hatalom érdekviszonyait! Gyűjtsük össze, milyen lépésekben történt Lengyelország felosztása! Hogyan változott meg a közép-európai egyensúly a 18. század végére? Vitassuk meg, mi tette lehetővé Lengyelország leigázását!

• Milyen eszmékről és értékekről írt a cárnő a Tervezetében? • Hogyan kívánta terveit végrehajtatni, és mivel indokolta lépéseit? • Miben tért el a felfogása a felvilágosodás eszméitől? • Hogyan viszonyult a cárnő a francia filozófusokhoz? • Vitassuk meg, mi lehetett II. Katalin valódi célja az újszerű gondolatok átvételekor!


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.