Issuu on Google+

Mit jelent a Shure számára a “Legendary Performance”? Kedves Barátunk és Partnerünk! Véleményünk szerint a „legendás teljesítmény”, mint kifejezés csak felelősséggel alkalmazható. Ennek szellemében a cég múltbéli tapasztalatait a jövőbe vezető út alapjának tekintjük. A teljesítmény számunkra a termékkel egyenlő, ezért kitartóan dolgozunk, hogy eszközeink továbbra is elsők maradjanak a minőség és a megbízhatóság terén. Üzemeinkben a legkorszerűbb technológia és a legjobb anyagok felhasználásával érjük el ezt az első osztályú minőséget. Piacvezetőként kötelességünk tudatosan teljesíteni. Vásárlóink számíthatnak rá, hogy kiemelt figyelmet fordítunk az audiótechnológia komplexen bővülő kihívásaira. Olyan berendezéseket fejlesztünk, amelyek holnap ugyanúgy megállják a helyüket, mint ma. A teljesítmény a kapcsolatrendszerünkben is hangsúlyt kap. Szakembereinkkel és szervízhátterünkkel ügyfeleink kiteljesedésében is szeretnénk segítséget nyújtani. Ezért figyelemmel kísérjük ügyfeleink szükségleteit és vágyait, szabadon megosztva tapasztalatainkat.

TERMÉK KATALÓGUS

Összegezve, gondolataink az Ön teljesítményének optimalizálására koncentrálódnak, legyen szó bármilyen alkalmazási területről. 1925 óta örökségünk alapja a legendás teljesítmény. Folytassuk együtt tovább ezt a hagyományt! Üdvözlettel, Santo (Sandy) LaMantia Elnök és Vezérigazgató, Shure Inc.

Kedves Barátunk! A hagyomány folytatása számunkra is küldetés. Ezért fontos, hogy Magyarországon minél több információ álljon rendelkezésre magyar nyelven a Shure iránt érdeklődőknek. A Shure tapasztalatainak átadásában nyújt segítséget ez a katalógus is, melyben a technológiai ismeretek, alkalmazási tanácsok és táblázatok könnyítik meg a választást. Az Eurhythmics Kft. szakemberei személyesen állnak rendelkezésre rendszerek tervezésében és alkalmazási problémák hatékony megoldásában. Reméljük hamarosan Önt is a Shure rajongók táborában köszönthetjük! Üdvözlettel, Molnár Sándor Ügyvezető igazgató

Megyeri László Cégvezető


A világ legmegbízhatóbb márkája Vezetékes mikrofonok

Vezetéknélküli rendszerek

Személyi monitorrendszerek

Világstandard mikrofonok színpadra, stúdióba, installációkhoz és broadcast rendszerekhez.

Szabadon összeállítható rendszerek és opciók bármilyen szituációhoz és költségvetéshez.

Felsőkategóriás vezetéknélküli fülmonitor rendszerek.

Installációs és konferencia rendszerek Installációs mikrofonok, konferencia rendszerek és flexibilis kiegészítők speciális, egyedi alkalmazásokhoz is.

Keverők+digitális processzorok

Fejhallgatók, fülhallgatók, lemezjátszó tűk + Kiegészítők

Keverő és jelprocesszorok átfogó palettája installációs és erősítési célokra.

A zenehallgatás magasabb szintje, a Shure precizitásával és minőségével.

Fejhallgatók............ 84 Fülhallgatók............ 84 Headszettek............ 85 Tűk, hangszedők....... 86 Színpadi mikrofonok.... 8 Stúdió és broadcast mikrofonok.............. 20 Installációs mikrofonok.............. 66

Performance Gear Wireless................. 36 PGX....................... 38 SLX........................ 40 ULX........................ 42 UHF-R.................... 44 AXIENT.................... 46

PSM....................... 59

MICROFLEX sorozat... 68

Jelprocesszorok....... 76

PSM 200................. 60

Kommunikációs mikrofonok.............. 72

Installációs keverők.. 79

PSM 900................. 62 PSM 1000................ 64

Melléklet

Mobil eszközök........ 81 Teljes lista a Shure cserélhető alkatrészekről és egyéb opciókról.

87. oldal


Vezetékes mikrofonok

Karakterisztika / irányítottság A mikrofon karakterisztikája mutatja meg, hogy a mikrofon melyik irányból érkező hangokra érzékenyebb, egyszerűbben szólva a mikrofon honnan „hallja“ a hangokat. Az alapvető karakterisztikák a következőek:

Gömbkarakterisztika

Az alapok A mikrofonokat akkor alkalmazzák, amikor egy hangot erősíteni kell - legyen szó színpadról, koncertteremről, prezentációról, otthoni- vagy stúdiófelvételről. Alapvetően három olyan tulajdonsága van egy mikrofonnak, amitől különbözik a többitől. Ezeket azért szükséges megérteni, mert nagy segítség lehet a megfelelő mikrofon kiválasztásánál.

A gömbkarakterisztikájú mikrofonok egyenlő jelszintet és érzékenységet adnak vissza minden szögből, vagyis az összes irányból veszik a hangokat. Ebből adódóan a mikrofont nem kell iránynak megfelelően pozícionálni, ami kifejezetten előnyös csiptetős mikrofonok esetében. A hátránya, hogy nem lehet elfordítani a hangfalaktól, így gerjedékeny.

Kardioid vagy vesekarakterisztika

A jelátalakító típusa Hogyan veszi a mikrofon fizikailag a jeleket, és hogyan alakítja át azokat elektromos jellé?

Karakterisztika / irányítottság

A kardioid mikrofonok elsősorban előlről vesznek, ezáltal kevesebb térhang jut a mikrofonba, így nem annyira gerjednek, mint a gömbkarakterisztikájúak. Ebből következik, hogy a kardioid mikrofonok jól használhatóak „hangos“ színpadokon.

Melyik irányból veszi a hangokat a mikrofon?

Frekvencia átvitel Vajon ugyanakkora minden frekvencia kimeneti jele és érzékenysége?

A jelákalakító típusa A jelátalakító kapszula a mikrofon lelke. Ez alakítja át a hangokat elektromos jellé. A két alapvető típus a dinamikus és a kondenzátor:

Szuperkardioid

A szuperkardioid mikrofonok szűkebb szögben vesznek a kardioidoknál, így még kevésbé érzékenyek a külső zajokra. Mivel közvetlenül hátulról is vesznek, így rendkívül fontos a színpadi monitorok megfelelő elhelyezése. A szuperkardioid mikrofonok ideális felhasználási környezete, amikor egyetlen hangot kell erősíteni nagy hangrendszeren. A legkevésbé gerjedékeny mikrofonok.

Frekvencia átvitel A frekvenciaátvitel mutatja meg a mikrofon érzékenységét vagy kimeneti jelét különböző frekvenciatartományokban. Alapvetően két típus létezik:

Dinamikus mikrofon

Kondenzátor mikrofon

A dinamikus mikrofon részei: a membrán, a tekercs és a mágnes. A tekercs a membrán hátuljára van rögzítve. Ahogy a membrán és a tekercs együtt mozog, a hangoknak megfelelő elektromos jel jön létre a mágneses indukciónak köszönhetően.

A kondenzátor mikrofon egy elektromosan töltött membránból és egy hátsó lapból áll, így egy hangra érzékeny kondenzátort alkotnak. Amikor a hangoktól megmozdul a membrán, a hátsó lap és a membrán közötti távolság változik, így elektromos jel keletkezik.

A dinamikus mikrofonok alapvetően igen egyszerű szerkezetek, ennek megfelelően masszívak és viszonylag olcsóak. Nagy hangerő mellett is működnek és kevésbé érzékenyek a hőmérsékletváltozásokra vagy a nedvességre.

Minden kondenzátor mikrofonhoz szükséges áram. Vagy elemekkel működnek, vagy fantom táppal, melyet általában a keverők adnak ki. A kondenzátor mikrofonok érzékenyebbek, így simább, természetesebb hangot adnak vissza, a magasabb frekvenciáknál részletgazdagabbak.

4 Színpadi mikrofonok

Lineáris frekvencia átvitel Az összes frekvenciának (20 Hz – 20 kHz) ugyanakkora a kimeneti jele. Ez olyan szituációkban ideális, amikor a hangot a maga eredetiségében, „színezés“ nélkül szeretnénk visszaadni, mint például felvételkor.

Non-lineáris frekvencia átvitel A non-lineáris frekvencia átvitel különböző feladatokra alkalmas. Például azoknál a mikrofonoknál, ahol a görbe 2 – 8 kHz magasságában csúcsosodik, a beszédérthetőség nő az élő fellépések alkalmával.

INFO: A proximity hatás Minden irányított mikrofonnál fellép az úgynevezett proximity hatás. Ez azt jelenti, hogy amikor a hangforrás közelebb kerül a mikrofonhoz, az több mélytartományt vesz fel, vastagabb, melegebb hangot ad vissza. A profi énekesek gyakran használják ezt az effektet. Úgy lehet kipróbálni, hogy éneklés közben a mikrofont közelebb és távolabb helyezzük a szánktól. Figyeljük a változást a hangban!

Színpadi mikrofonok

5


felhasználás és pozícionálás Bass

Gesang

Felhasználás

Hatás

Beszéd

Természetes hang

Gesang

Pozícionálás Bass

Snare

Sprache

Kiegyenlített „P“ és „S“ hangok

Toms

Ének

Erőteljes hangzás Gitarre

Kiemelt mélytartomány, kevesebb háttérzaj.

HiHat

Piano

Elektromos gitár Sprache

Blasinstrumente E-Gitarre

Normál Éles

Becken

Snare

Toms

E-Gitarre

Percussion

Több basszus Sok basszus Bass

Gesang

Meleg, részletes

Blasinstrumente Sprache

Sprache

Zongora

E-Gitarre Gitarre

Fúvósok

20. oldal

15 cm-rel az oldal fölött, a húrláb vonalában.

Installációs mikrofonok Garantált siker

Fényes, tiszta hang.

15-60 cm-re a hangszertől, közvetlenül szemben.

Becken

Percussion

Éles - Sok basszus.

Gesang Gesang

Bass Bass

Sprache Gesang Sprache

Snare Bass Snare

Gesang

Bass

Gitarre Sprache Gitarre

Toms Snare Toms

Snare

66. oldal

Becken

3-7 cm-re az ütőfejtől a dob belsejében, kicsit ferdén a fejtől

Percussion

Közepes - Kiegyensúlyozott. Puha - Kiegyensúlyozott, rezonáns.

20-30 cm-re az ütőfejtől a dob belsejében közvetlenül szemben

a fejjel

Találd meg a számodra megfelelőt.

5-8 cm-re a külső fejtől, közvetlenül a fejjel szemben (duplafejes lábdobnál).

Ebben a szekcióban minden mikrofon mellett láthatóak ikonok, melyek azok alapvető jellemzőire vonatkoznak. Olvasd el ismertetőnket!

Erős hangzás.

2-7 cm-re a káva felett a dobra irányítva.

Közepes, erős hangzás.

2-7 cm-re a tamok felett.

4. oldal

HiHat Toms HiHat

Piano Gitarre Piano

Gitarre Gesang

Toms Bass

Blasinstrumente Piano Blasinstrumente

Becken HiHat Becken

Perkusszíó

Bass

Piano Sprache

HiHat Snare

E-Gitarre Blasinstrumente E-Gitarre

Percussion Becken Percussion

Erőteljes hang.

2-7 cm-re a dobok felett.

Snare

Sprache

Lábcinek

Becken Toms

E-Gitarre

Percussion

Gitarre

Toms

Természetes.

3-15 cm-re lefelé nézve a cinekre, néhány cm-re az élektől.

Természetes.

30-100 cm-re a dobos feje fölött.

Percussion HiHat

Cinek (Overhead) HiHat

Becken

Becken

Percussion

Felhasználás és pozícionálás E-Gitarre

Több, mint felvétel

10-15 cm-re a húrlábtól.

2-15 cm-re a nyitott tető alatt, a magas és a mély húrok fölé

Blasinstrumente

E-Gitarre

6

10 cm-re az akusztikus nyílástól.

Természetes, sztereó hatás.

E-Gitarre

Lábdob

Blasinstrumente

Stúdió és broadcast mikrofonok

2-15 cm-re a nyitott tető alatt, a magas húrok fölé Ideális egy mikrofon használatakor.

Percussion Toms

HiHat

Piano

Blasinstrumente

E-Gitarre

20 cm-re az akusztikus nyílástól.

Snare

Természetes, fényes

HiHat

Piano

Piano

bránnal.

Toms

Gitarre

Blasinstrumente

8. oldal

10-15 cm-re a hangszórótól, közvetlenül szemben a mem-

Becken Snare

Természetes

E-Gitarre Piano

Az igazi élő hangzás

2 cm-re a hangszórótól, a membrán szélénél.

HiHat Bass

Piano Gesang

Blasinstrumente Gitarre

2 cm-re a hangszórótól, közvetlenül szemben a membránnal.

Becken Percussion

Közepesen erős

Gitarre

Gitár

Gesang

Színpadi mikrofonok

Bass

Gesang

Blasinstrumente

Tamok

< 10 cm-re a szájtól, közvetlenül szemben a mikrofonnal.

Toms

HiHat

Piano

Sprache

Mikrofonok

Snare

Sprache Gitarre

Pergő

10-50 cm -re a szájtól, egy kicsit eltolva egyik oldalra.

Percussion

Színpadi mikrofonok

7


Performance Gear Mikrofonok Belépő a Shure világába Pénztárca-barát mikrofonok mindennapi használatra és gyakorlásra.

10. oldal

SM sorozat A legendás koncertmikrofonok Standard a színpadon és a klub hangosításban.

12. oldal

Beta sorozat A profik elsőszámú választása A legjobb koncertmikrofonok. Részletgazdag hangzás bármilyen körülmények között.

15. oldal

KSM9 Kézi kondenzátor mikrofonok A performanszok mesterei Szuperérzékeny kondenzátor mikrofonok a minőségi előadásokra.

18. oldal

SZÍNPADI MIKROFONOK 8 Színpadi mikrofonok

®

Classic Mikrofonok Vintage - a siker szimbólumai Koncert mikrofonok, amelyek soha sem tévednek. A klasszikus design és a legújabb technológia ötvözete.

14. oldal

Színpadi mikrofonok

9


Performance Gear Mikrofonok

Ének

Pénztárca-barát mikronok mindennapi használatra és gyakorlásra.

BELÉPŐ A SHURE VILÁGÁBA Elsősorban azok számára alkalmas, akik most fedezik fel a világot jelentő deszkákat. A Performance Gear mikrofonok kiválóan alkalmasak vokál, hangszer valamint beszéd hangosításra. Elérhető ár. Kompromisszummentes minőség. • Ének, hangszer illetve dob mikrofonok. • A kábelek, kengyelek és adapterek alaptartozékok. • Mindegyik ének- és hangszermikrofonon kapcsoló van.

PG48

PG58

PG27/USB

PG42/USB

Beszéd Karaoke

Szóló ének Háttér vokál

Ének Akusztikusgitár Egyéb stúdióalkalmazások

Ének Zenekari felvételek

70Hz - 15kHz

60Hz - 15kHz

20Hz - 20kHz

20Hz - 20kHz

PG48-XLR kábellel (XLR-XLR) PG48-QTR kábellel (XLR-1/4”)

PG58-XLR kábellel (XLR-XLR) PG58-QTR kábellel (XLR-1/4”)

Állvány adapterrel USB kábellel (PG27USB)

Rázkódásmentes tartó USB kábellel (PG42USB)

Vokál mikrofon Dinamikus mikrofon ének, háttérvokál és beszéd hangosításához.

Vokál mikrofon Dinamikus mikrofon beszédhangosításhoz és karaoke célokra.

PG56

PG57

PG81

Lábdob Basszuserősítők

Pergő Tamok

Gitárerősítők Rézfúvósok Szaxofon

Akusztikus hangszerek

30Hz - 13kHz

50Hz - 15kHz

50Hz - 15kHz

40Hz - 18kHz

PG52-XLR kábellel (XLR-XLR) Tartozék: mikrofontartó

PG56-XLR kábellel (XLR-XLR) Integrált állvány adapter A50D dob adapter tartozék

PG57-XLR kábellel (XLR-XLR)

PG81-XLR kábellel (XLR-XLR) Fantom táp vagy elem szükséges

Pont, ahogyan elképzelted. PGDMK4 PG4 Vevőegység

PG2 Kéziadós mikrofon vagy PG1 Zsebadó

Hangszer

PG52

Dinamikus mikrofon mély hangokhoz Dinamikus mikrofon elsősorban mélyhangok visszaadására

10 Színpadi mikrofonok

Multifunkciós mikrofon Belépő szintű kondenzátor mikrofon stúdió és podcast alkalmazásokra.

W

Dob

A Shure Performance Gear® családjában vezetéknélküli rendszerek is találhatóak. Lásd a 36. oldalt.

Multifunkciós mikrofon Belépő szintű kondenzátor mikrofon stúdió és podcast alkalmazásokra.

Dobmikrofon készlet Alap mikrofon készlet dob hangosításhoz.

Pergő/tamok hangosításához Kisméretű dinamikus mikrofon elsősorban ütős hangszerekhez, közeli mikrofonozáshoz.

Hangszer mikrofon Sokoldalú dinamikus mikrofon akusztikus és erősített hangszerekhez.

Hangszer mikrofon Érzékeny, egyenes frekvenciamenetű elektret kondenzátormikrofon. Ideális akusztikus hangszerekhez.

Lábdob Tamok Pergő

Lábdob Tamok Pergő Cinek

PGDMK4-XLR (1) PG52 Lábdob mikrofon (3) PG56 Mikrofonok pergő és tamok hangosításához (4) 3 m XLR-XLR kábelek (3) A50D Rugalmas műanyag dobadapter (1) Mikrofontáska

PGDMK6-XLR (1) PG52 Lábdob mikrofon (3) PG56 Mikrofonok pergő és tamok hangosításához (2) PG81Hangszer mikrofonok (6) 3 m XLR-XLR kábelek (3) A50D Rugalmas műanyag dobadapter (1) Mikrofontáska

PGDMK6

Dobmikrofon készlet Teljes mikrofon készlet dob hangosításhoz.

Színpadi mikrofonok 11


Ének

SM sorozat

Legendás mikrofonok - standardnak számítanak a turnézásban és klub hangosításban.

SM48

SM58®

SM86

SM87A

Beszéd Ének Háttérvokál

Ének Háttér vokál Harmonika

Ének Háttér vokál

Ének Háttér vokál

A Legendás koncertmikrofonok Nevük egyből ismerősen cseng. A legendás SM mikrofonok stabil elektronikájuknak köszönhetően finom, tiszta hangzást biztosítanak. Évtizedek óta meghatározóak az élő hangosításokban. A tartós és megbizható SM mikrofonok bármilyen körülmények között kiszámíthatóan adják vissza az éneket és a hangszerek hangját. Az egész SM család, de különösen az SM57-es és az SM58-as, az „ipar igavonói” titulust is kiérdemelték.

W

• Világstandard mikrofonok. • Sokoldalú felhasználási lehetőségek. • Bármilyen szituációra.

Vokál mikrofon Kiváló minőségű kondenzátor énekmikrofon. Szuperkardioid karakterisztikája miatt színpadi körülmények között is kiválóan alkalmazható.

W

W

50Hz - 15kHz

50Hz - 18kHz

50Hz - 18kHz

SM48-LC Nem tartalmaz kábelt SM48S-LC Kapcsolós

SM58-LC Nem tartalmaz kábelt SM58S Kapcsolós SM58-CN kábellel

SM86 Fantom táp szükséges

SM87A Fantom táp szükséges

SM94

SM81

Hangszer Hangszermikrofon Széleskörűen használható masszív kialakítású kardioid dinamikus hang­ szer­mik­ro­fon. Elsősorban pergőhöz és gitárerősítőkhöz használják, de gyakran alkalmazzák beszédhanghoz is, pl. ez a mikrofon üzemelt az amerikai elnöki pó­diu­mon is több, mint 30 évig. Stú­ diók­ban kiválóan megfelel dobok, gitár és fafúvósok hangjának rögzítésére.

Színpadi mikrofonok

Vokál mikrofon Az SM86 egy irányított ka­rak­te­risz­ti­ká­jú (kardioid) kon­den­zá­tor mikrofon pro­fesszio­ná­lis használatra élő előadásokhoz. Stra­pa­bíró kiala­ kí­tá­sú mik­ro­fon, amely ellenáll a min­den­na­pos ki­hí­vá­sok­nak mindeközben pedig stú­dió­mi­nő­sé­ gű hang­zást biztosít.

55Hz - 14kHz

SM57

12

Énekmikrofon A legendás énekmikrofon. Ezt a mikrofont szabványnak tekintik a professzionális hangositók. Gyakran ehhez a mikrofonhoz mérik más gyártók mikrofonjait is.

Énekmikrofon Az SM58-hoz hasonló hangzású de kedvezőbb árú dinamikus mikrofon. Kezdő énekeseknek ajánljuk.

W

Hangszermikrofon Különleges minőségű kondenzátormikrofon kedvező áron. Az SM94-gyel jó minőségben rögzithetünk és hangosíthatunk hangszereket és kórusokhoz is kiválóan használható. Akusztikus hangszerekhez kifejezetten ajánlott!

Pol ar Pattern / Directionality

SM11

Dinamikus csiptetős mikrofon

Hangszermikrofon A Shure SM81-es egy csúcsminőségű kondenzátormikrofon. Elsősorban stúdiócélokra fejlesztették ki, de élő hangosításban is használják. Kifejezetten akusztikus hangszerek rögzítésére.

50Hz - 15kHz SM11-CN Nyakkendőcsipesz és tartozékok. RK279 Rögzítőkészlet hangszerekhez

DMK

Gitár / basszus erősítők, rézfúvósok, szaxofon, harmónika, pergő / tamok, konga

Cinek Réz/fafúvósok Harmónika Kórusok

Overhead, akusztikus hangszerek, zongora, fúvósok, kórus

40Hz - 15kHz

40Hz - 16kHz

20Hz - 20kHz

SM57-LC Nem tartalmaz kábelt

SM94-LC Nem tartalmaz kábelt Fantom táp vagy elem szükséges.

SM81-LC Nem tartalmaz kábelt. Szélzsák, kengyel. Fantom táp szükséges

Vezetéknélküli rendszerekhez lásd a 34. oldalt.

Dob mikrofon szet Mikrofon és adapter szet DMK57-52 Includes: (1) Beta 52 Lábdob mikrofon (3) SM57 Hangszermikrofon (3) A56D Univerzális dob-adapter (1) Táska

Színpadi mikrofonok

13


SM27

Nagymembrános kondenzátormikrofon Széleskörűen használható, masszív kialakítású kardioid kondenzátor­mik­ ro­fon. Alacsony zajszintjének köszönhetően színpadon és stúdió körülmények között is alkalmazható.

SM137

Ének, fafúvósok, rézfúvósok, vonósok, akusztikusgitár, bas�szus, zongora, orgona, ütős hangszerek

Zenekari felvételek, vonósok, réz/fafúvósok, akusztikusgitár, akusztikus basszus, zongora, orgona, ütős hangszerek

20Hz - 20kHz

20Hz - 20kHz

Beta sorozat

SM63

Riportermikrofon Elegáns és masszív kivitelű kézimikrofon, elsősorban televíziós és egyéb broadcast alkalmazásokra. A három modell csak színben és hosszban különbözik.

Hangszermikrofon Sokoldalú, vesekarakterisztikájú kondenzátormikrofon. A 15 dB-es csillapítás kapcsolónak köszönhetően akusztikus környezetben és nagy hangerejű hangosításoknál is használható.

Video/Broadcast

A PROFIK ELSőSZÁMÚ VÁLASZTÁSA A világ legismertebb előadói ragaszkodnak ezekhez a mikrofonokhoz. A kiváló karakterisztikák, a kifejezetten lágy hangzás, a nagy érzékenység, a kapszula különleges kialakítása és a tökéletes frekvenciamenet teszi a Beta sorozatot egyedivé. A Beta sorozat világméretű ismertségét és elterjedtségét a hatékony háttérzaj elnyomásnak és a minimális torzításnak köszönheti.

80Hz - 20kHz SM63: Pezsgőszínű, 14.5 cm-es nyél SM63L: Pezsgőszínű, 23 cm-es nyél SM63LB: Fekete, 23 cm-es nyél

SM27-LC Állvány adapter

A legjobb koncertmikrofonok. Részletgazdag hangzás bármilyen körülmények között.

• Kardioid, szuperkardioid vagy gömb karakterisztikák. • Stúdió minőségű hang nagy hangerő mellett is. • Rázkódásmentes kengyel.

Klasszikus mikrofonok

A klasszikus design és a legújabb technológia ötvözete.

Vintage - a siker szimbólumai A klasszikus Shure termékek - mint például az 55-ös Elvis mikrofon vagy a Green Bullet - egy-egy zenetörténeti korszakot idéznek fel. Ezek a mikrofonok több generáción át megtartották jellegzetes, egyedülálló karakterüket, így ma vonzóbbak, mint valaha.

Hangszer

Vokál 55SH

Super55

565SD

545SD

520DX

Szóló ének Háttér vokál Beszéd

Szóló ének Háttér vokál Beszéd

Karaoke Szóló ének Beszéd

Hangszer

Szájharmónika

50Hz - 15kHz

60Hz - 17kHz

50Hz - 15kHz

50Hz - 15kHz

100Hz - 5kHz

55SH Series II Ki/be kapcsoló

Special Edition Fekete fémház, piros szivacs

565SD-CN: XLR-XLR kábellel 565SD-LC: kábel nélkül

545SD-LC: kábel nélkül

520DX: Beépített hangerőszabályzó és kábel 6.3-as Jack dugó véggel

Vokál mikrofon / beszéd Klassszikus megjelenésű mikrofon. Legendás formája az 50-es és 60-as éveket idézi. Az Elvis-mikrofon.

14

Színpadi mikrofonok

Vokál mikrofon / beszéd Szuperkardioid karakterisztikájú klassszikus megjelenésű mikrofon. A legendás Elvis-mikrofon legújabb kiadása.

Vokál mikrofon Masszív kialakítású énekmikrofon, ki/bekapcsolóval. Ideális ének, karaoke és beszéd alkalmazásokra. Az SM58 elődje.

Hangszer mikrofon Masszív kialakítású hangszermikrofon, ki/bekapcsolóval. Az SM57 elődje.

Szájharmonika mikrofon: „The Green Bullet” - A Zöld Golyó Speciális mikrofon, kifejezetten szájharmonika hangosításhoz.

Színpadi mikrofonok

15


Beta sorozat

Ének

A legjobb koncert mikrofonok. Kifinomult hangzás bármilyen körülmények között.

Beta 87A™

Beta 58A®

W

Beta 53

Vokál mikrofon Világszerte az énekesek és a hangtechnikusok egyik leggyakoribb választása ez a mikrofon. A Beta 87C a Beta87A új változata, szuperkardioid helyett kardioid hangszedővel. Különösen lágy frekvenciaválasszal rendelkezik, miközben nagy hangnyomásszinteket is elvisel.

Szóló ének Háttér vokál

Szóló ének Háttér vokál

W

Beta 87C™

Énekmikrofon Világszerte az énekesek és a technikusok egyik leggyakoribb választása ez a mikrofon. Ezt rend­kí­vül pontos, részletes és gazdag énekhang le­kép­zé­sé­nek köszönheti. Különösen lágy frek­ven­cia­vá­lasszal ren­del­ke­zik, miközben nagy hangnyomásszinteket is elvisel.

Énekmikrofon A legendás hírű SM58 mikrofon továbbfejlesztett változata. Szuperkardioid dinamikus membránja nagy jelszintet és a zajok kiváló elnyomását biztosítja. Elsősorban énekhanghoz ajánlott.

Ének fejmikrofon A Beta53 egy tág határok között állitható, irányítatlan karakterisztikájú, kondenzátormikrofon, amelyet olyan alkalmazásokhoz terveztek, ahol a mikrofon láthatatlansága és a kiváló hangminőség egyaránt fontos követelmeny. Fő jellemzője a kiszélesített frekvenciaátviteli tartomány.

Szóló ének Háttér vokál

Hangszer Beta 57A®

Beta 98 S

Beta 98H/C™

Beta 54

Rézfúvósok, pergő, tamok, gitár/basszus erősítők, akusztikus gitár, szaxofon, konga

Húros hangszerek Rézfúvósok Fafúvósok Szaxofon

Szaxofon, rézfúvósok, fafúvósok, húros hangszerek, pergő, tamok

Szóló ének Háttér vokál Prezentációk, fitnesz edzők

Hangszermikrofon Dinamikus membránja nagy jelet és a nemkívánt háttérzajok kiváló elnyomását biztosítja. Szuperkardioid karakterisztikája miatt rendkívül sokoldalúan használható.

Beszéd, szóló ének, háttér vokál, szemináriumok, prezentációk, színházi előadások, fitnesz edzők

W

W

50Hz - 16kHz

50Hz - 20kHz

50Hz - 20kHz

20Hz - 20kHz

Beta 58A

Beta 87A Fantom táp szükséges

Beta 87C Fantom táp szükséges

A vezetékes modell szükségletei: WBH53B vagy WBH53T RPM626 Előerősítővel. Az állvány adapter és a fejpánt tartozék. Fantom táp szükséges

Beta 56®A

Beta 91A™

Beta 98D/S

Lábdob Basszuserősítők Akusztikus basszushangszerek

Pergő, tamok, konga, gitár / basszus erősítők, rézfúvósok, szaxofon

Lábdob Zongora Akusztikus basszushangszerek

Tamok Pergő

Lábdob mikrofon Stúdióminőséget szolgáltat extrém hangnyomás�szintek esetén is. Edzett acélrács védelem.

16

Dinamikus mikrofon dobokhoz és hangszerekhez Ütősök és tamok mellett gitárerősítőkhöz, réz- és fafúvósokhoz használatos. Irányítottságának köszönhetően a hang elkülönül más színpadi hangforrásoktól.

Kondenzátormikrofon lábdobhoz és basszus hangszerekhez Extrém hangnyomásszintekre tervezett határfelület mikrofon, kiemelt alacsonyfrekvenciás válasszal rendelkezik. Lapos kialakítása miatt nincs szükség tartószerkezetre.

Miniatűr kondenzátormikrofon ütős hangszerekhez Miniatűr kondenzátormikrofon professzionális hangosítási és felvételi feladatokhoz.

20Hz - 10kHz

50Hz - 16kHz

20Hz - 20kHz

20Hz - 20kHz

Beta 52A Tartozék: állványadapter

Beta 56A Tartozék: állványadapter

Beta 91 Tartozék: kábel + RPM626 előerősítő Fantom táp szükséges

Beta 98D/S Tartozék: A98D fém mikrofontartó RPM 626 előerősítő Fantom táp szükséges

Színpadi mikrofonok

W

Vezetéknélküli rendszerekhez lásd a 34. oldalt.

Hangszermikrofon Sokoldalú mikrofon fúvósokhoz és ütős hangszerekhez. A gégecsőnek és a csiptetőnek köszönhetően tökéletesen pozícionálható. Egyéb adapter nem szükséges.

Ének fejmikrofon A Shure Beta54 egy szubminiatűr, elektret kondenzátor fejmikrofon. Kompromisszumok nélküli hangminőséget és megbizhatóságot biztosít minimális láthatóság mellett. A kis méret ellenére a kondenzátor hangszedő teljes, tiszta, és természetes hangképet ad az ének- és beszédhangoknak.

W

W

50Hz - 16kHz

20Hz - 20kHz

20Hz - 20kHz

20Hz - 20kHz

Beta 57A

Beta 98/S Tartozék: előerősítő, kengyel, táska Fantom táp szükséges Lásd még Beta98 D/S a 16. oldalon.

Beta 98H/C Az integrált rázkódásvédelem és a csatlakoztatott előfok tartozék. Fantom táp szükséges

Beta 54 A csomag tartalmazza az előerősítőt, az állványra rögzítéshez szükséges leszedhető adaptert, valamint az állítható fejpántot. Fantomtáp szükséges.

Beta 27

Beta 181/C/O/S/Bi

Beta 98AMP

Beta 98AMP/C-3PK

Ének, zongora, fafúvósok, rézfúvósok, akusztikus hangszerek, zenekari felvételek, egyéb stúdió alkalmazások

Akusztikus hangszerek Zongora Orgona Ütős hangszerek

Ütős hangszerek, pergő, tamok

A75M

20Hz - 20kHz

20Hz - 20kHz

20Hz - 20kHz

Állvány adapter

Beta Beta Beta Beta

XLR csatlakozóba épített előerősítő Beta 98AMP/C: A75M csiptetővel

Dob Beta 52®A

Hangszermikrofon Miniatűr kondenzátormikrofon profes�szionális hangosítási és felveteli feladatokra. A Beta98 az SM98A utódja néhány jelentős változtatással: 4dB-vel nagyobb dinamikatartomány, 5dB-vel nagyobb maximális hangnyomásszint (160dB SPL).

Hangszermikrofon Nagymembrános kondenzátormikrofon, professzionális hangosításokra és stúdióalkalmazásokra. Szuperkardioid karakterisztikája miatt rendkívül sokoldalúan használható.

Hangszermikrofon Kis méretű kondenzátormikrofon professzionális hangosítási és felveteli feladatokra. Cserélhető kapszulájának és méretének köszönhetően rendkívül sokoldalúan alkalmazható.

181/C: Kardioid 181/O: Gömb 181/S: Szuperkardioid 181/Bi: Kétirányú (Bipolár)

Hangszermikrofon Miniatűr kardioid karak- 3 db BETA 98AMP/C 3 db A75M csiptető terisztikájú kondenzátormikrofon professzionális hangosításokhoz és stúdió felvételekhez, XLR csatlakozóba épített előerősítővel. A gégecsőnek és az A75M csiptetőnek köszönhetően tökéletesen pozícionálható.

Csiptető BETA 98AMP mikrofonokhoz.

Színpadi mikrofonok

17


1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

KSM9 Mikrofonok

Felsőkategóriás színpadi mikrofonok minőségi előadásokra.

A performanszok MESTEREI

Frekvencia táblázat Színpadi mikrofonok

1 2 3 4 5 6 7 8

A KSM9 a már létező minőségi standardokon alapul, ugyanakkor egyesíti a színpadi és a stúdió mikrofonok előnyeit. Különleges élő eseményekhez ajánlott.

Vokál KSM9

Énekmikrofon A KSM9 az első duálmembrános színpadi mikrofon állítható karakterisztikával. A kardioid vagy szuperkardioid állásoknak köszönhetően a mikrofon könnyebben alkalmazható különböző hangosítási szituációkban.

PG PG30 PG48 PG58 PG57 PG81 PG52 PG56 PG185

9 10 11 12 13 14 15 16

SM SM48 SM58® SM86 SM87A SM10A/12A SM57 SM94 SM81

17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28

Beta Beta58A® Beta87A™ Beta87C Beta53 Beta54 Beta57A® Beta98S™ Beta98H/C Beta52® Beta56® Beta91™ Beta98D/S™

29 Classic 30 55SH Series II 520DX

13

14

15

16

17

18

19

20

21

23

24

22

Ének

21

W

50Hz - 20kHz KSM9/SL

Állítható karakterisztika Kardioid vagy szuperkardioid

W

18

Színpadi mikrofonok

25

26

28

29

27

KSM9/CG

30

Vezetéknélküli rendszerekhez lásd a 34. oldalt!

Színpadi mikrofonok

19


STÚDIÓ És broadcast MIKROFONOK

KSM Mikrofonok Több, mint felvétel Szuperérzékeny stúdió kondenzátor mikrofonok ének- és hangszerfelvételekre.

22. oldal

Hangszer Mikrofonok Pontos és részletes Vékony forma és kivételes hanghűség.

25. oldal

Broadcast & Field A pillanat rögzítése Bárhol használható strapabíró és könnyű mikrofonok. Népszerű, nagy teherbírású rádiós és televíziós stúdiómikrofonok

26. oldal

20

Stúdió mikrofonok

Stúdió mikrofonok

21


KSM Mikrofonok

Szuperérzékeny kondenzátor stúdiómikrofonok.

Több, mint felvétel A KSM stúdiómikrofonok egyszerre tartósak és érzékenyek, bármilyen hangforrás rögzítésére alkalmasak. Mindegyikre jellemző a széles frekvenciatartomány, az alacsony zajszint, a nagy kimeneti jelszint és a széles dinamikatartomány. • A transzformátor nélküli előerősítő áramkörnek köszönhetően lineáris átvitelt és alacsony zajszintet biztosítanak az egész frekvenciatartományban. • A széles frekvenciaátvitel (20Hz - 20kHz) énekekhez és hangszerekhez is egyaránt ideális. • Nagy hangnyomás terhelést is elbír (dob vagy gitár). • Különösen széles dinamikatartomány és nagy kimeneti jelszint.

KSM32

KSM42

KSM44A

stúdió, vokál, kórusok, élő felvétel, akusztikus gitár, basszusgitár, pergő, húros hangszerek, cinek, fafúvósok, szaxofon

stúdió vokál, kórusok, élő felvétel, akusztikus gitár, húros hangszerek, zongora, cinek, fafúvósok

stúdió vokál, kórusok, élő felvétel, akusztikus gitár, húros hangszerek, zongora, cinek, fafúvósok

Kistömegű 3/4”-es Mylar membrán - kitűnő tranziensválasz

PrethosTM Advanced Preamplifier Technológia

Ultravékony kétmembrános hangszedő - precíz hangvisszaadás

3 állású mélyvágószűrő kapcsoló - minimális háttérzaj és proximity hatás

Kistömegű 1”-es 2,5 mikron vastagságú aranyozott Mylar membrán - kitűnő tranziensválasz

Háromállású karakterisztika kapcsoló (kardioid, irányítatlan, kétirányú)

Stúdió kondenzátor-mikrofon Transzformátor nélküli, A-osztályú előerősítőt tartalmaz, mely gyors tranziens-választ ad rendkívűl kis torzításértékek és alacsony zajszint mellett. Nagy hangnyomásszintekkel is megbírkózik.

15dB csillapítás kapcsoló - nagy hangnyomású jelforrásokhoz

Nagymembrános stúdiómikrofon Kondenzátormikrofon, kapcsolóval választható többféle karakterisztikával (gömb, kétirányú és kardioid). Elsősorban stúdiófelvételi célokra fejlesztették ki, de a többi KSM-hez hasonlóan élő felvételre is alkalmas.

Stúdió kondenzátor-mikrofon Prémium kategóriás, nagymembrános kondenzátor mikrofon, mely ideális ének- és hangszerfelvételekre egyaránt. A Prethos™ Advanced Preamplifier Technológia szélesebb dinamikatartományt tesz lehetővé.

3 állású mélyvágószűrő kapcsoló - minimális háttérzaj és proximity hatás

A mágneses popfilter gyári tartozék

15dB csillapítás kapcsoló - nagy hangnyomású jelforrásokhoz. • Zárható alumínium táska

• Zárható alumínium táska

• Zárható alumínium táska

• ShureLock rázkódásmentes tartó

• ShureLock rázkódásmentes tartó

• ShureLock rázkódásmentes tartó

• Bársony tok

• Bársony tok

• Bársony tok

20Hz - 20kHz

60Hz - 20kHz

20Hz - 20kHz

KSM32/SL Pezsgőszínű KSM32/CG Sötétszürke Fantom táp szükséges

KSM42 Fantom táp szükséges

KSM44A/SL Pezsgőszínű Fantom táp szükséges

KSM313 A KSM313 egy felsőkategóriás ribbon membrános stúdiómikrofon. A kétirányú karakterisztikának köszönhetően előlről és hátulról is vesz. Ideális választás hangszerek és ének felvételére. A Roswellite™ szalagmembrán kiváló minőséget biztosít nagy hangerőnél is. • kétirányú karakterisztika • a Roswellite™ a hagyományos

szalagmembránokhoz viszonyítva kiváló minőséget biztosít nagy hangerőnél is • frekvenciaátvitel: 30 – 15,000 Hz • speciális fadoboz a szállításhoz

22

Stúdió mikrofonok

KSM353 A KSM353 egy felsőkategóriás ribbon membrános mikrofon, mely prémium minőséget biztosít stúdióban és koncertkörülmények között egyaránt. • teljesen szimmetrikus kétirányú karakterisztika • a Roswellite™ a hagyományos szalagmembránokhoz viszonyítva kiváló minőséget biztosít nagy hangerőnél is • frekvenciaátvitel: 30 – 15,000 Hz • speciális fadoboz a szállításhoz

Stúdió mikrofonok

23


Kondenzátor hangszermikrofonok

Elegáns design, tökéletes felvételek.

KSM137

KSM141

Akusztikus gitár Akusztikus basszus Cinek Élő felvétel Vonósok Zongora Fúvósok Zenekari felvétel Kamarakórus Teremakusztika

Akusztikus gitár Akusztikus basszus Cinek Élő felvétel Vonósok Zongora Fúvósok Zenekari felvétel Kamarakórus Teremakusztika

Kardioid karakterisztika

Kardioid karakterisztika

Ultravékony membrán

Ultravékony membrán

15/25dB csillapítás kapcsoló - nagy hangnyomású hangforrásokhoz

15/25dB csillapítás kapcsoló - nagy hangnyomású hangforrásokhoz

3 állású mélyvágászűrő kapcsoló minimális háttérzaj

3 állású mélyvágószűrő kapcsoló - minimális háttérzaj

Alacsony saját zaj

Alacsony saját zaj

Széles frekvenciatartomány

Széles frekvenciatartomány

• Hordtáska

• Hordtáska

• Törhetetlen mikrofontartó

• Törhetetlen mikrofontartó

• Pop filter

• Pop filter

Kardioid Hangszermikrofon Az eredeti hangforrást finoman, közel hozva adja vissza.

20Hz - 20kHz

Választható karakterisztikájú hangszermikrofon. A forgatható kapcsolóval kardioid és irányítatlan karakterisztika között választhatunk.

20Hz - 20kHz

KSM137/SL Pezsgő színű

KSM141/SL Pezsgőszínű

Fantom táp szükséges KSM137/SL Stereo

Fantom táp szükséges KSM141/SL Stereo

Tiszta és részletgazdag hangzás Többféle kondenzátormikrofon több célra: otthoni felhasználásra, hangosításhoz és stúdióba. Részletes frekvenciaátvitel.

SM81

Hangszermikrofon A Shure SM81-es egy csúcsminőségű kondenzátormikrofon. Elsősorban stúdiócélokra fejlesztették ki, de színpadi célokra is kiválóan alkalmazható.

Akusztikus basszus Vonósok Zongora Fafúvósok Zenekar

Élő felvétel Sztereó hangositás Kórusok Cinek

SM94

VP88

Húros hangszerek Fafúvósok Cinek

Kültéri hangfelvétel Stúdió felvétel TV és rádió / stúdió közvetítések

Hangszermikrofon Csúcsminőségű kondenzátormikrofon, kedvező áron. Az SM94-gyel jó minőségben rögzíthetünk és hangosíthatunk hangszereket. Kórusokhoz is kíválóan használható. Kifejezetten húros hangszerekhez ajánlott.

Sztereó mikrofon Kondenzátormikrofon professzionális stúdió és kültéri felvételek készítéséhez. Két kondenzátor mikrofonbetét található egy házban, ezáltal képes sztereó hangjelet előállítani a hangforrásból.

• Háromállású kapcsoló a csatornák szétválasztási módjának beállításához • Mélyvágó szűrő • Power LED

20Hz - 20kHz KSM141 + KSM137 Hordtáska

24

Stúdió mikrofonok

SM81-LC Tartalmaz szélzsákot Fantom táp szükséges

40Hz - 16kHz

40Hz - 20kHz

SM94-LC

VP88

Fantom táp szükséges

Tartozékok: Y kábel, 6 V elem, szélzsák, hordtáska.

Stúdió mikrofonok

25


Mikrofonok helyszíni és stúdió felvételekhez

SM63

Bárhol használható, megbízható és könnyű mikrofonok

BROadcast & field Tökéletes beszédérthetőség és minimális kezelési zaj jellemzi a Shure broadcast mikrofonokat, melyeket TV műsorok gyártására, helyszíni közvetítésekre, filmfelvételekre, színházi hangosításra ajánlunk.

MC50B/51B

Kézi mikrofon Elegáns megjelenésű, vékony és könnyű mikrofon. A beépített külön árnyékolás jelentősen csökkenti az erős elektromágneses terek (pl. stúdióvilágítás) zavaró hatását.

Broadcast Színházak Élő TV közvetítések W

Puskamikrofon Professzionális puskamikrofon video és broadcast feladatok ellátására. Háromféle hos�szúságú, cserélhető kapszulával kapható.

VP89L

VP89M

VP89S

80Hz - 20kHz

20Hz - 20kHz

80Hz - 20kHz

MC50B Irányítatlan MC51B Kardioid Fantom táp szükséges

SM93 Fantom táppal vagy elemmel működik

SM63L Hosszabb, 23 cm-es nyél, pezsgő színű

Puskamikrofon Kompakt, elérhető árú puskamikrofon video és broadcast feladatok ellátására. Kompatibilis a VP89 kiegészítőkkel.

26

Broadcast mikrofonok

Tartozék: Tartó keret Szivacs

Tartozék: Mágneses tartó Hajtóka csipesz Nyakkendő csipesz Szivacs (2 db) Fantom táppal működő előerősítő

Video és broadcast

60Hz(L), 80Hz(M), 100Hz(S) - 20kHz

150Hz - 20kHz

VP89S 22,6 cm méretű puskamikrofon VP89M 32,8 cm méretű puskamikrofon VP89L 47,5 cm méretű puskamikrofon

VP82 19,5 cm méretű puskamikrofon

VP64A

Kézi mikrofon Dinamikus, kiváló mi­nő­ sé­gű, elegáns broad­cast mikrofon. Ideális beszéd közelről történő felvételéhez, stú­diók­ban és helyszíni riportok készítésekor. A belső szigetelés kiszűri a használati zajokat. A cseppálló, strapabíró rácsnak köszönhetően, extrém időjárási viszonyok közt is használható.

SM7B

SM2

Riportkészítés Kamerára szerelhető

Rádió TV

Rádió TV Filmfelvétel Videófelvétel készítés

50Hz - 12kHz

40Hz - 16kHz

50Hz - 15kHz

VP64A 20 cm hosszú nyél

SM7B

SM2

Broadcast stúdiómikrofon Népszerű rádiós és televíziós mikrofon. Kitűnő elektromágneses védelemmel rendelkezik. A mellékelt tartó a mikrofon pontos pozícionálását könnyíti meg.

Fejmikrofon fejhallgatóval Speciális fejhallgatóval egybeépített fejmikrofon. Felhasználási terület: hír- és sportközvetítések, speciális kommunikációs alkalmazások. Az SM2 mikrofonja kardioid karakterisztikájú.

VP82

SOFTIE szélzsák 3 méretben: A89SW-MFT A89MW-MFT A89LW-MFT

VP64L Hosszabbított, 24 cm -es nyél

A89M-PG

W

VP82

Video és broadcast

Kiegészítők

A89LM-BA

Broadcast Hangosítás

SM63 14,5 cm hosszú, pezsgőszínű nyél

SM63LB Hosszabb, 23 cm-es nyél, fekete színű

VP89

Miniatűr csiptetős mikrofon Diszkrét csiptetős mikrofon, amely a nagyobb mikrofonokhoz hasonló telt, tiszta hangzást biztosít.

Hatékony, funkcionális kialakítás kifejezetten színházi használatra, illetve TV és rádió stúdiókba.

TV-s és rádiós riportok készítése

A89SW-kit A89MW-kit A89LW-kit

SM93

Miniatűr csiptetős mikrofon Gyakorlatilag láthatatlan csiptetős mikrofon olyan helyekre, ahol a kitűnő hangminőség mellett fontos az észrevehetetlenség. Cserélhető kapszulák.

A89M-CC

Tartozék: Szivacs Tartó

A89M-SH

Broadcast mikrofonok

27


Frekvencia táblázat 32

33

34

35

36

37

Stúdió mikrofonok KSM 32 KSM27 33 KSM32 34 KSM44(C)

KSM

KSM Rezgéscsillapított tartó

35 KSM44(O) 36 KSM44(B) Hangszer mikrofonok 37 SM81

MIKROFON TARTOZÉKOK KSM42 Rezgéscsillapított tartó (Fekete) A42SM

A32SM KSM32 Fekete A42SM KSM42 Fekete 38

39

40

38 SM94 39 VP88

A44SM KSM44A Pezsgő

SM7 Szélzsák Nagyméretű szélzsák SM7A és SM7B típusokhoz. A7WS

Nagy

RK345

Kicsi

KSM Kengyel

40 KSM109 41 KSM137 42 KSM141(C) 43 KSM141(D)

A32M KSM32

Fekete

A44M KSM44

Pezsgő

SM81 Szélzsák Nagyméretű szélzsák SM81-hez.

KSM Szélzsák 41

42

43

Nagy fekete szélzsák a KSM27, KSM32 és KSM44 típusokhoz. A32WS Fekete

A81WS

KSM44A Rezgéscsillapított tartó (Pezsgő) A44SM

SM81 A81WS

KSM Kengyel A32M

62 63 64 65 66 67 68

Broadcast mikrofonok MC50 SM89 SM63/SM63L SM93 VP64A/VP64AL SM7B SM2

62

63

64

65

66

67

KSM Szélzsák A32WS

PS-6 Popper Stopper™ Pop filter fém gégecsővel és állvány adapterrel. PS-6 68

A42PF Mágneses pop filter A42SM tartóhoz.

28

Broadcast mikrofonok

Broadcast mikrofonok

29


Performance Gear Wireless ®

Már bizonyított Belépő a Shure vezetéknélküli világába.

36. oldal

PGX Wireless A legjobb választás Elérhető árú rendszer azoknak a művészeknek, akik saját hangzást igényelnek. Egyszerüen használható, strapabíró, megbízható rendszerek.

38. oldal

SLX Wireless ®

Intelligens, nagy teherbírású vezetéknélküli rendszerek Új fejlesztésű, automatikusan beállítható rendszer, nagyszerű hangzással. Installációkhoz és sokat turnézó zenekaroknak.

40. oldal

ULX Wireless ®

Finomhangolású rendszerek Részletes beállítási lehetőségekkel rendelkező rendszer tapasztalt szakemberek és hatékony megoldásokat igénylő installációk, nagyszínpadi előadások részére.

42. oldal

UHF-R Wireless ®

Vezeték nélkül a teljes frekvenciatartományban, korlátok nélkül Az UHF-R+ vezető technológiákat alkalmaz, amelyek átalakítják a legnagyobb, legigényesebb vezetéknélküli rendszerek piacát.

30

Vezetéknélküli rendszerek

AXIENT

®

A legjobb RF vezeték nélküli rendszer, ami valaha készült. Spektrum analízis, interferencia érzékelés és védelem, távvezérelhető adók, frekvencia diverzitás, tápellátás felügyelet, Robert Guilty

Vezetéknélküli rendszerek

44. oldal

WWB v6 szoftver

46. oldal

Vezetéknélküli rendszerek

31


Vezetéknélküli mikrofonok Az Alapok

Előadó

Énekes

A hagyományos vezetékes mikrofonok a hangokat elektromos jellé alakítják, amit egy kábel segítségével juttatnak el a hangosító rendszerig. A koncerteken rengeteg kábel szükséges mikrofonokhoz, hangszerekhez, dobokhoz, melyek korlátozzák a zenészt a színpadi mozgásban. A vezetéknélküli mikrofonrendszerek a hangokat rádiójelekké alakítják, amik egy adón keresztül jutnak át a hangrendszerhez csatlakoztatott vevőegységig. A kábelek megszűnésével sokkal kényelmesebbé válik a színpadi játék. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a vezetéknélküli rendszerek a kedvező áruk miatt napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. A lehetőségek azonban messze túlmutatnak a színpadi felhasználáson. Vezetéknélküli rendszereket találhatunk próbatermekben, zeneiskolákban, előadótermekben - bárhol, ahol az előadó szabadon szeretne mozogni.

Kéziadó

Csiptetős mikrofon Jel a hangosításhoz Jel a hangosításhoz

Rádiófrekvenciás jel a vevőhöz

A rendszer részei

Zsebadó

A vezetéknélküli rendszerek alapvetően két részből állnak. Egy adó- és egy vevőegységből. A hang minősége a mikrofonkapszulától függ, a vezetéknélküli rendszernek ezt nem szabad befolyásolnia.

Jel a keverőhöz

Jel a keverőhöz

Adóegység

Rádiófrekvenciás jel a vevőhöz

Kétféle adóegység létezik, kéziadó illetve zsebadó, feladatuk a rádiójelek eljuttatása a vevőegységhez.

Kéziadó

A kéziadó a mikrofonnyélben található, azaz két funkciót lát el egy egység. A Shure-nál egyedülálló, hogy a mikrofonfejek cserélhetőek, így mindig a felhasználásnak megfelelő mikrofon opciót választhatjuk.

Vevőegység

Vevőegység

Zsebadó

A fej-, csiptetős- és hangszermikrofonokat, valamint a gitárkábeleket zsebadóval tudjuk vezetéknélkülivé tenni. Ezeket a vékony, könnyű zsebadókat könnyedén rácsiptethetjük a ruhánkra vagy a gitárpántra.

Fejmikrofonok: Masszív, kényelmes, egyszerűen pozícionálható mikrofonok, melyek bármilyen mozgás közben képesek visszaadni az előadó hangját.

Gitáros

Szaxofonos

Csiptetős mikrofonok: A kis méretnek köszönhetően majdnem láthatatlan mikrofonok magas

minőségben adják vissza a hangokat. Elsősorban beszédre és énekre ajánlott.

Csiptetős hangszermikrofonok: Egy nagyszerű megoldás a nagyobb hangerejű fúvóshangszerek, valamint az ütőshangszerek mikrofonozására. A gégecsőnek és a csiptetőnek köszönhetően biztosan rögzíthető és pozícionálható.

Jel a hangosításhoz Jel a hangosításhoz

Gitár/basszusgitár kábel: Bármelyik zsebadóra ráköthető.

Zsebadó

Vevő

Jel a hangosításhoz

A vezetéknélküli vevőegység fogja az adóegység jeleit és visszaalakítja azokat audió jellé, amely ezután kerül a gitárerősítőbe vagy a keverőbe. INFO: Diversity Vevő Az úgynevezett “diversity” vevők két független antennával rendelkeznek, hogy folymatosan biztosítsák a zavartalan vételt. Ha a vezetéknélküli jel romlik vagy zajos lenne az egyik antennán, akkor a másik átveszi a feladatot, így nem lesznek kimaradások és recsegések. Az összes Shure vezetéknélküli termék diverzitásos, amivel kiemelkednek a nem diverzitásos rendszerek közül.

A rádiófrekvenciák alapjai Minden vezetéknélküli rendszer egy adott, úgynevezett működési frekvencián dolgozik. Ezeknek a rendszereknek az egyik legkritikusabb pontja ennek a frekvenciának a megfelelő kiválasztása. Egyszerre nem lehet használni két ugyanolyan frekvenciájú rendszert, mert akkor egyik sem működik megfelelően. Azt sem lehet, hogy két azonos frekvenciájú adót használunk egy vevővel egy eseményen. Minél komolyabb rendszert választunk, annál több lehetőség van a frekvenciák kiválasztására, illetve annál több rendszert üzemeltethetünk egy időben. A felhasználók életének megkönnyítésére a Shure előre beállított frekvenciasávokkal dolgozik, hogy egyidőben több rendszer is üzemeltetherő legyen. A nagyobb rendszerek még arra is képesek, hogy megkeresik az adott helyen a szabad frekvenciákat. 32

Vezetéknélküli rendszerek

Rádiófrekvenciás jel a vevőhöz

Zsebadó

Csiptetős hangszermikrofon

Zsebadó

Rádiófrekvencia a vevőhöz

Jel a keverőhöz vagy a gitárerősítőhöz

Gitárkábel

Jel a keverőhöz

Jel a keverőhöz

Kábel a zsebadóhoz

Vevőegység Vevőegység

Rádiófrekvenciás jel a vevőhöz

Vevőegység

Vezetéknélküli rendszerek

33


Áttekintés

Performance Gear® Wireless Belépő a vezetéknélküli világba.

PGX Wireless Egy jó választás.

SLX® Wireless Intelligens, nagy teherbírású vezetéknélküli rendszer.

Mikrofonok vezetéknélküli rendszerekhez Kézi mikrofon fejek

PG58

Strapabíró mikrofon, mely a szólóének és a háttérvokálok tisztaságát hivatott kiemelni. Kardioid Dinamikus 60 Hz – 15 kHz PGX

SM58®

A legendás Shure énekmikrofon az énekhang tisztaságát és melegségét emeli ki. Továbbra is a világhírű elő­ adók elsőszámú választása. Kardioid Dinamikus 50 Hz – 15 kHz PGX

SLX

SM87A

Érzékeny énekmikrofon. Meleg, gazdag hangzást biztosít. Irányított karakterisztika, 3 szintű pop filter.

Kardioid Kondenzátor 50 Hz – 18 kHz

Szuperkardioid Kondenzátor 50 Hz – 18 kHz

VP68

PG185

Gömbkarekterisztikájú kondenzátor beszédmikrofon, elsősorban interjúkhoz, broadcast alkalmazásokra.

Költséghatékony kondenzátormikrofon beszédhangra.

Gömbkarakterisztika Kondenzátor 50 Hz – 12 kHz

Kardioid Kondenzátor 50 Hz – 20 kHz

SLX

SLX

ULX UHF-R

ULX UHF-R

ULX UHF-R

UHF-R® Wireless Professzionális vezetéknélküli rendszer.

Mikrofonok vezetéknélküli rendszerekhez Csiptetős mikrofonok

Az SM vezetéknélküli széria legújabb tagja. Meleg, gazdag hangzást biztosít.

PGX

ULX UHF-R

PGW

SM86

ULX® Wireless Kifinomult, méretezhető vezetéknélküli rendszerek.

WL93

Miniatűr csiptetős

WCB6

mikrofon, mely telt, tiszta hangzást biztosít.

Miniatűr, több színben kapható kondenzátormikrofon beszédhangra.

Gömbkarakterisztika Kondenzátor 50 Hz – 20 kHz

Gömbkarakterisztika Kondenzátor 20 Hz – 20 kHz

PGX PGW

WCE6/6i

Több színben kapható, ultrakönnyű fejmikrofon. Szuperkardioid Kondenzátor 20 Hz – 20 kHz

SLX

SLX

SLX

ULX UHF-R

ULX UHF-R

ULX UHF-R

WL183 WL184 WL185

WL50/WL51

Kardioid Kondenzátor 50 Hz – 17 kHz

Irányítatlan(WL50) Kardioid (WL51) Kondenzátor 20 Hz – 20 kHz

Elsőosztályú kondenzátormikrofon beszédhangra.

PGX

SLX

SLX

ULX UHF-R

ULX UHF-R

Fejmikrofonok Beta 58A®

Az énekesek egyik legkedveltebb mikrofonja, mivel egyenletes, felfelé kiterjesztett frekvenciamenettel bír. Nagy háttérzajban is jól használható, a legkevésbé gerjedékeny mikrofonok egyike. Szuperkardioid Dinamikus 50 Hz – 16 kHz PGX

34

Beta 87A

Kiegyensúlyozott, részletgazdagságot és pontosságot biztosító frekvenciamenet.

Szuperkardioid Kondenzátor 50 Hz – 20 kHz

Beta 87C™

Különösen finom, melegséget és természetességet sugárzó hangzást nyújt. A mikrofon mögötti hangforrásokra érzéketlen. Fülmonitorral együtt ideális párost alkot.

Kardioid Kondenzátor 50 Hz – 20 kHz

SLX

SLX

SLX

ULX UHF-R

ULX UHF-R

ULX UHF-R

Vezetéknélküli rendszerek

Szubminiatűr csiptetős mikrofon. Észrevétlen, de hangminősége kiváló. Kevésbé gerjedékeny.

Hangszer

KSM9

Stúdióminőségű hang a szín­pa­ don. Az énekhang legapróbb részleteit is pontosan adja vissza. Egyenletes átvitel a teljes frekvenciatartományban. Minimális gerjedékenység jellemzi. Átkapcsolható karakterisztikával. Kardioid/Szuperkardioid Kondenzátor 20 Hz - 20 kHz

UHF-R

PG30

WH20/30

WCM16

WBH53

WBH54

WB98H/C

Kardioid Kondenzátor 50 Hz – 20 kHz

Gömbkarakterisztika Dinamikus (WH20) Kardioid Kondenzátor (WH30) 40 Hz – 20 kHz

Hiperkardioid Kondenzátor 50 Hz – 18 kHz

Gömbkarakterisztika Kondenzátor 20 Hz – 20 kHz

Szuperkardioid Kondenzátor 50 Hz – 20 kHz

Kardioid Kondenzátor 20 Hz – 20 kHz

Belépő szintű fejmikrofon, beszédre

Strapabíró, kényelmes headset. Kitűnő minőségű énekhangot biztosít.

Ez a fejmikrofon távolabb tehető a szájtól, így a légzés zaja kevésbé lesz hallható.

A Beta sorozat minősége és érzékenysége egy kényelmes, vékony formába öntve.

Meleg, természetes hangzás a Beta mikrofonoktól megszokott módon.

PGX

SLX

SLX

SLX

SLX

PGW

ULX UHF-R

ULX UHF-R

ULX UHF-R

ULX UHF-R

Sokoldalú megoldás fúvós és ütős hangszerekhez. Gégecsővel egybeépített praktikus megoldás.

PGX

SLX ULX UHF-R

Vezetéknélküli rendszerek

35


Max.

UHF 8

Performance Gear Vezetéknélküli rendszer ®

Már bizonyított

PG88 Dual Vevőegység Max. 8 kompatibilis rendszer 1/4’’ és XLR audio kimenetek Mikroprocesszor-vezérelt belső antenna diverzitás

Hátoldal

A Performance Gear Wireless® rendszerek a diversity UHF vezetéknélküli technológiát egyesítik a könnyű használhatósággal. A Shure több mint 80 éves gyártói és több évtizedes hangosítási tapasztalatának köszönhetően a Performace Gear Wireless® a felhasználóknak egyszerre nyújt biztonságot és a Shure-hoz méltó hangzást. A belső antennák, a foglalt csatorna kijelző és az egygombos beállítás megkönnyítik a telepítést és a használatot. Hátoldal

Diverzitás

Kompatibilis rendszer

PG4 vezetéknélküli vevő • A belső antenna leegyszerűsíti a használatot, mivel nem kell beállítani és nem sérülékeny • A vezérlés folyamatosan figyeli a jelerősséget, és annak megfelelően automatikusan változtatja a vételt, így elkerülhető a hang szakadozása • Egy gombbal 10 frekvencia közül lehet választani • Frekvenciasávonként akár 4 rendszer is együttműködhet

Belépő a Shure világába. A Shure Performance Gear® termékek vezetékes formában is kaphatóak. Ideálisak ének, hangszer és dob hangosítására. Lásd 8. oldal.

Performance Gear vezetéknélküli rendszerek ®

A rendszer részei: PG4E Diversity vevő és PG2 kéziadó.

Kézi

A rendszer részei: PG4E Diversity vevő, PG1 zsebadó, csiptetős mikrofon vagy hangszer kábel.

Fejmikrofon

PG56

PG57 PG58

A készlet tartalma: PG88 Diversity Vevő és a választott mikrofon.

Gitár / Basszus

Csiptetős

Dual Vocal szet

kombinált szet (kombó)

PG1 és PG2 adók Bekapcsolás- és elemállapot-jelző LED-ek, kikapcsológomb és némítókapcsoló, 1 db 9V-os elemmel (tartozék) több mint 8 óra folyamatos használat, kb. 100 m-es hatótávolság (sík terepen) ideális körülmények között.

Ének/csiptetős szet

PG1 zsebadó

ének/fejmikrofon szet

PG30 Frequency Chart +20

PG30 Frequency Chart

+10

+20 dB

1 in.

+10

dB

0 –10

1 in.

60 cm

0 -20

–10

20

20

60 cm

50 100

2

3 4 5 6 7 89 1000

2

3 4 5 6 7 89 10000 20000

Hz

-20 50 100

2

3 4 5 6 7 89 1000

2

3 4 5 6 7 89 10000 20000

Hz

PG58

PG30TQG

WA302

PG185

PG58

Modell: PG24/PG58

Modell: PG14/PG30

Modell: PG14

Modell: PG14/PG185

Modell: PG288/PG58

Kézi mikrofon

Fejmikrofon

Hangszer kábel

Csiptetős mikrofon

Ének mikrofon (2)

PG185

Csiptetős mikrofon (2) Modell: PG188/PG185

PG58

PG58

PG185

PG30TQG

Kéziadós mikrofon

Kéziadós mikrofon

Csiptetős mikrofon

Fejmikrofon

Modell: PG1288/PG185

Modell: PG1288/PG30

Használat előtt látogass el a www.shure.com/frequency/ weboldalra.

36

Vezetéknélküli rendszerek

Vezetéknélküli rendszerek

37


Max.

UHF 12

PGX Vezetéknélküli rendszer

Kompatibilis rendszer*

Diverzitás

Legendás hangzás. Könnyű használat. A PGX a modern vezetéknélküli technológia (pl. a szabadalmaztatott Audio Reference Companding) és a legendás Shure mikrofonok ötvözésével teremti meg a kategória legjobban hangzó, legkönnyebben használható rendszereit. Önnek nem marad más dolga, mint kiválasztani a legmegfelelőbbet. *A PGX Digital az európai frekvencia törvények miatt nem forgalmazható.

Rear panel

PGX Vezetéknélküli rendszerek A rendszer részei: PGX4 Diversity Vevő, PGX1 Zsebadó és a kiválasztott mikrofon vagy gitárkábel.

A rendszer részei: PGX4 Diversity Vevő és a kiválasztott kéziadós mikrofon.

kézi

PGX2 Kézi vagy PGX1 zsebadó • Bekapcsolás- és elemállapot-jelző LED-ek • Kikapcsológomb és némítókapcsoló • 2 db ceruzaelemmel (tartozék) több mint 8 óra folyamatos használat • Kb. 100 m-es hatótávolság (sík terepen) ideális körülmények között.

Csiptetős

Hangszer

Gitár

Fejmikrofon

PG58

SM86

WL93

WB98H/C

WA302

PG30TQG

Modell: PGX24/PG58

Modell: PGX24/SM86

Modell: PGX14/93

Modell: PGX14/Beta 98H/C

Modell: PGX14

Modell: PGX14/PG30

Vokál, háttér vokál

Vokál, háttér vokál

Csiptetős mikrofon

SM58

Beta 58

WL185

Modell: PGX24/SM58

Modell: PGX24/Beta 58

Modell: PGX14/85

®

Vokál, háttér vokál

38

PGX4 Vezetéknélküli vevő • Akár 12 kompatibilis rendszer • 6,3 mm-es (1/4”) jack és XLR kimenetek • Mikroprocesszor vezérelt Prediktív Diversity rendszer

Vezetéknélküli rendszerek

®

Vokál, háttér vokál

Hangszermikrofon

Hangszer kábel

Felülnézet

Fejmikrofon

Csiptetős mikrofon

Vezetéknélküli rendszerek

39


Max.

SLX Vezetéknélküli rendszer

UHF 20

®

Intelligens ,,KISOKOS” Az installációknak és a zenekaroknak hatékony vezetéknélküli eszközökre van szükségük, melyek gyorsan beállíthatóak és megbízhatóan használhatóak. A Shure strapabíró SLX vezetéknélküli rendszerei túlteljesítik az igényeket. Az automatikus beállítási lehetőségek, kimagasló vezetéknélküli minőség és legendás Shure mirofonok biztosítják a kitűnő hangminőséget. Az SLX könnyedén illeszkedik bármilyen hangrendszerbe.

Hordozható és vezetéknélküli

FP2 kéziadó

kompatibilis rendszer

Diverzitás SLX1 és SLX2 adók Adó automatikus beállítása infravörös kapcsolat segítségével Elemállapot jelző LED Háttérvilágításos LCD kijelző (csoport, csatorna) 8 óra folyamatos használat (1 elemmel) Kb. 100 m-es hatótávolság (sík terepen)

SLX4E Diversity vevő Automatikus frekvencia választás Levehető 1/4 hullámú antennák (BNC) Hangszint kijelző (5 szegmens) Háttérvilágításos LCD kijelző XLR és jack kimenetek Véletlen frekvenciaállítás és kikapcsolás megakadályozása (LOCK) Hangerőszabályzó a vevő hátulján Strapabíró fémház Rackbe építő keret alaptartozék

SLX 2 kéziadó

SLX 1 zsebadó

Az FP széria SLX rendszerekkel kompatibilis, elérhető árú vezetéknélküli technológia broadcast alkalmazásokra, elsősorban kamerákhoz. FP1 zsebadó

FP3 • UR2-vel azonos masszív, külső borítás • Frequency Sync - gyors frekvenciabeállítás FP5 • Rendkívül könnyű • SLX kompatibilis • Hasznos gyári tartozékok (2 kábel, kamera tartó, védőtasak)

FP3 Plug-On adó FP5 hordozható vevő

SLX Vezetéknélküli rendszerek ®

A rendszer részei: SLX4E Diversity vevő és SLX2 kéziadó választható fejjel

Kézi

Hátlap - SLX4

A rendszer részei: SLX4E Diversity vevő és SLX1 zsebadó csiptetős mikrofon vagy gitár kábel

Csiptetős

Fejmikrofon

Gitár / Basszus

Hangszer

Kombó

WB98H/C

SM58®

Beta58A®

WL93

WH30TQG

WA302

Modell: SLX24/SM58

Modell: SLX24/BETA58

Modell: SLX14/93

Modell: SLX14/30

Modell: SLX14

Kézi mikrofon

Csiptetős mikrofon

SM86

Beta87A™

WL184

Modell: SLX24/SM86

Modell: SLX24/BETA87A

Modell: SLX14/84

Kézi mikrofon

Kézi mikrofon

Fejmikrofon

Hangszer kábel

Modell: SLX14/98H

WL185

Modell: SLX24/BETA87C

Modell: SLX14/85

Kézi mikrofon &

WL185

Csiptetős mikrofon Modell: SLX124/85

Csiptetős mikrofon

Lásd kiegészítők

40 Vezetéknélküli rendszerek

Csiptetős hangszermikrofon

Csiptetős mikrofon

Beta87C™ Kézi mikrofon

Felülnézet

A rendszer részei: SLX4E diversity vevő, SLX1 zsebadó és SLX2 kéziadó

SM58®

Kézi mikrofon

Hátlap - SLX4L

51

Lásd Microflex Vezetéknélküli rendszerek ®

66

Vezetéknélküli rendszerek

41


Max.

UHF

ULX Vezetéknélküli rendszerek ®

PARAMÉTEREZHETŐ RENDSZEREK.

ULXP4E Diversity vevő Automatikus frekvencia választás, csoport szkennelés Több, mint 1400 választható frekvencia Prediktív diversity Jelszint mérő Térerő kijelző

40

kompatibilis rendszer*

Diverzitás

Többfunkciós LCD Adó elemtöltöttségének kijelzése 1/2 rack méret Levehető antenna (BNC) Külső antennával használható Fémház Rack beépítő keret tartozék XLR és 6,3 Jack kimenetek

ULX1 és ULX2 adók Elem töltöttség jelző Csoport és csatorna kijelzése Beállítások védelme (a véletlen kikapcsolás és átállítás megelőzésére) 8 óra folyamatos működés Kb. 100 m hatótávolság -20dB csillapítás kapcsolható (ULX1)

ULX2 kéziadó

ULX1 zsebadó

Az ULX vezetéknélküli sorozat a professzionáis installációkat és zenekarokat célozza meg. Legendás mikrofonok, több mint 1400 választható frekvencia. Előre programozott frekvenciák és az automatikus frekvenciaválasztás garantálják a legjobb minőséget és a megbízható működést. Az ULX sorozat olyan kifinomult funkciókat kínál, mint a csoport szkennelés vagy a beállítások mentése.

Hátlap

Felülnézet

ULX Vezetéknélküli rendszerek A rendszer részei: ULXP4 Diversity vevő, igény szerint választható kéziadó.

A rendszer részei: ULXP4 Diversity vevő, ULX1 zsebadó és igény szerint választható mikrofon vagy gitár kábel

A rendszer részei: ULXP4 Diversity vevő, ULX1 zsebadó és ULX2 kéziadó

A rendszer részei: 2 db ULXP4 Diversity vevő és 2 db Adó

A rendszer részei: 2 db ULXP4 Diversity vevő, ULX1 zsebadó és igény szerint választható ULX2 kéziadó fejjel

2 csatornás kombó

Kézi

Csiptetős

Fejmikrofon

Gitár / Basszus

Hangszer

Kombó

Kétcsatornás rendszerek

SM58® Kézi mikrofon Modell: ULXP24/58

WL183 Csiptetős mikrofon Modell: ULXP14/83

WH30TQG Fejmikrofon Modell: ULXP14/30

WA302 Hangszer kábel Modell: ULXP14

WB98H/C Csiptetős hangszermikrofon Modell: ULXP14/98H

SM58® Kézi mikrofon (2) Modell: ULXP24D/58

SM86 Kézi mikrofon Modell: ULXP24/SM86

WL184 Csiptetős mikrofon Modell: ULXP14/84

SM58® Kézi mikrofon és WL185 Csiptetős mikrofon Modell: ULXP124/85

SM87 Kézi mikrofon Modell: ULXP24/87

WA302 Gitár kábel(2) Modell: ULXP14D

SM58® Kézi- és zsebadó Modell: ULXP24D/58

SM86 Kézi mikrofon (2) Modell: ULXP24D/86

SM86 Kézi- és zsebadó Modell: ULXP24D/86

WL185 Csiptetős mikrofon Modell: ULXP14/85

SM87 Kézi mikrofon (2) Modell: ULXP24D/87

SM87 Kézi- és zsebadó Modell: ULXP24D/87

Beta58A Kézi mikrofon Modell: ULXP24/BETA58

WL50 Csiptetős mikrofon Modell: ULXP14/50

Beta58A Kézi mikrofon (2) Modell: ULXP24D/BETA58

Beta58A® Kézi- és zsebadó Modell: ULXP24D/BETA58

Beta87A™ Kézi mikrofon Modell: ULXP24/BETA87A

WL51 Csiptetős mikrofon Modell: ULXP14/51

Beta87A™ Kézi mikrofon (2) Modell: ULXP24D/BETA87A

Beta87A™ Kézi- és zsebadó Modell: ULXP24D/BETA87A

Beta87C™ Kézi mikrofon (2) Modell: ULXP24D/BETA87C

Beta87C™ Kézi- és zsebadó Modell: ULXP24D/BETA87C

®

Beta87C™ Kézi mikrofon Modell: ULXP24/BETA87C

42 Vezetéknélküli rendszerek

®

Vezetéknélküli rendszerek

43


UHF-R

®

A vezetéknélküli technológia új generációja Az UHF-R automatikus frekvencia kiválasztást, akár 2400 választható frekvenciát, és 60 MHz-es sávszélességet kínál, így teljesen érzéketlen más berendezések által keltett zavarokra. A Shure egyedülálló Advanced Track Tuning Filtering Technológiájának köszönhetően sávonként akár 40 kompatibilis rendszer is működhet együtt. •Kapcsolható

UR1M

adóteljesítmény

(10/50mW) •Súly: 62 g (elemek nélkül) •Méretek: 49 x 60 x 17mm •Háttérvilágításos LCD kijelző •2 ceruzaelemmel (AAA) akár 9 órán keresztül is működik •Infravörös szikronizáció a vevővel •Levehető antenna •TAF4 vagy LEMO3 csatlakozású opciók

•2400

UR5

UHF-R Vezetéknélküli rendszerek A rendszer részei: UR4S+ Diversity vevő és igény szerint választható kéziadó

Kézi

Wireless Workbench A Wireless Workbench® szoftver egy kiváló eszköz a független vagy hálózatba kötött UHF-R vevők monitorozására. Az 5-ös változat már kompatibilis a Mac OS X-szel is.

A rendszer részei: UR4S+ Diversity vevő, UR1 zsebadó, hangszermikrofon vagy gitár kábel

Gitár/Basszus | Hangszer

választható frekvencia 60 MHz-es sávszélességben •Súly: 200 g (elemekkel) •Méretek: 83 x 65 x 25mm •Háttérvilágításos LCD kijelző •2 ceruzaelemmel (AA) 4 órán keresztül, a Shure tölthető akkumlátorokkal akár 8 órán keresztül is működik •Áramellátás a kameráról •„Hot Swap” váltás 20 előre elmentett adó között •Audio Reference Compading

Egycsatornás kombó

Max.

UHF 108 UR4S+ UR4D+ diversity vevő 2400 frekvencia 75MHz-es tartományban Track Tuning Filtering Technology Akár 40 előre programozott rendszer sávonként Akár 108 kompatibilis rendszer több frekvenciasávon Automatikus frekvencia kiválasztás hálózatba kötött vevők között Infravörös szinkronizálás akár több adóval egyszerre Akár 6 db 60 csatornás frekvencia csoport eltárolása a belső memóriában Audio Reference Companding; Nagyfelbontású LCD USB és Ethernet csatlakozás számítógéphez, installációkhoz AMX/Creston kompatibilitás; Levehető antenna (BNC)

kompatibilis rendszer

Diverzitás

UR2 kéziadó Kapcsolható adóteljesítmény (10/50mW) Frekvencia elállítás és kikapcsolás védelem Nagyfelbontású LCD 2 ceruzaelemmel (AA) akár 8 órán át működik Infravörös szinkronizáció a vevővel Fém ház UR3 Plug-On adó Kompatibilis bármilyen XLR csatlakozású mikrofonnal vagy vonal szintű forrással (kapcsolható). Sokoldalúan alkalmazható.

UR3 Plug-On adó UR2 KSM9 kéziadó

UR1 és UR1H zsebadó Kapcsolható adóteljesítmény (országtól függően 10/50mW vagy 10/100mW, UR1H - 250mW) Nagyfelbontású LCD 2 ceruzaelemmel (AA) akár 8 órán át működik Infravörös szikronizáció a vevővel Ultrakönnyű magnézium ötvözetű fém ház Keskeny kialakítás Menetes antenna és kábel csatlakozó

UR1/UR1H zsebadó

Multifunkciós kijelzők Az UHF-R részletes LCD kijelzőjével könnyedén el lehet igazodni a rendszerben.

Felülnézet

A rendszer részei: UR4D+ Kétcsatornás Diversity vevő és igény szerint választható kéziadó.

A rendszer részei: UR4D+ Kétcsatornás Diversity vevő, (2) UR1 zsebadó, igény szerint választható kéziadó vagy hangszer kábel.

Kétcsatornás kézi

Kétcsatornás zsebadós és kombó rendszerek

Cascade rendszer

+

SM58® Kézi mikrofon Modell: UR24S/SM58 SM86 Kézi mikrofon Modell: UR24S/SM86 Beta58A® Kézi mikrofon Modell: UR24S/BETA58

WA302 Gitár kábel Modell: UR14S

SM58® Kézi mikrofon Modell: UR124S/SM58

Beta87A™ Kézi mikrofon Modell: UR124S/BETA87A

SM86 Kézi mikrofon Modell: UR124S/SM86

Beta87C Kézi mikrofon Modell: UR124S/BETA87C

Beta58A Kézi mikrofon Modell: UR124S/BETA58

KSM9 Kézi mikrofon Modell: UR124S/KSM9

®

Beta87A® Kézi mikrofon Modell: UR24S/BETA87A Beta87C Kézi mikrofon Modell: UR24S/BETA87C

SM58® Kézi mikrofon (2) Modell: UR24D/SM58

WA302 Gitár kábel (2) Modell: UR14D

SM58® Kézi mikrofon (2) Modell: UR124D/SM58

SM86 Kézi mikrofon (2) Modell: UR24D/SM86

SM86 Kézi mikrofon (2) Modell: UR124D/SM86

Beta58A® Kézi mikrofon (2) Modell: UR24D/BETA58

Beta58A® Kézi mikrofon (2) Modell: UR124D/BETA58

Beta87A™ Kézi mikrofon (2) Modell: UR24D/BETA87A

Beta87A™ Kézi mikrofon (2) Modell: UR124D/BETA87A

Beta87C Kézi mikrofon (2) Modell: UR24D/BETA87C

Beta87C Kézi mikrofon (2) Modell: UR124D/BETA87C

KSM9 Kézi mikrofon Modell: UR24S/KSM9

44 Vezetéknélküli rendszerek

Vezetéknélküli rendszerek

45


AXIENT

AXT200 Axient kéziadó • Frequency Diversity • 10/50mW Power • Talk Switch • 60-80MHz Tuning • Rechargeable Batt • 10 hours @ 10mW • 2.4GHz ShowLink • Remote Control

® AXT100 Axient zsebadó

Megváltoztatjuk a játékteret

4,284 kutatási munkaóra, 34 ipari kísérlet 15 városban, összesen több mint 450 ráfordított munkaév eredménye az AXIENT. A fejlesztőmérnökök összesen 250 év munkaórája, megszámlálhatatlanul sok gondolata hozta létre az új szabadalmakat és alkotta meg az AXIENT technológiáját. Folyamatos teszt zajlott a legkülönbözőbb helyszíneken (Millennium Park, The Auto Show, TV Studio in Canada and Germany, Theater in Japan, NFL Games) nagyszínpadok élő koncertjein, kiállításokon és templomokban ezek eredménye alapján született meg az Axient minősége és teljesítménye.

• • • • • •

10/100mW Power 60-80MHz Tuning Rechargeable Batt 10 hours @ 10mW 2.4GHz ShowLink Remote Control

AXT400 Axient Dual Receiver

AXT630 Axient Antenna Distro

• • • • • • •

• • • • • • •

Dupla Digitális Hibrid Vevő 228MHz sávszélesség Interferencia-érzékelés Frekvencia-diverzitás AES3 Digitális Audió Fűzhető RF csatlakozás Fűzhető Ethernet PoE-val

Továbbfejlesztett antennajel osztó Igen alacsony zajszintű áramkörök 4 RF kijárat + kaszkád RF csatlakozás Széles sávú vagy sávkorlátozott üzemmód Változtatható erősítés és csillapítás WWB-n keresztüli hálózati vezérlés Kaszkád Ethernet csatlakozás PoE-val AXT610 Axient Wireless Access Point

• ShowLink™ - Vezetéknélküli távvezérlő rendszer • 2.4GHz Két utas összeköttetés

AXT620 Ethernet Switch Az első „ TOURING GRADE” hálózati switch A SHURE minőségi szabványai szerint tesztelve Előlapi állapotjelző LED-ek a hátoldali bemenetekhez Előlapi Ethernet csatlakozó, hátoldalon 4 PoE port + 4 standard port Előlapi DHCP kapcsoló Bármilyen Ethernet alapú eszközzel használható

• • • • • •

AXT900 Axient Rack Charger

Mi az AXIENT? • • • • • • • • •

Előrehaladott gondolkodás a fejlesztés irányvonalában A legjobb RF vezetéknélküli rendszer, ami valaha készült A legtermészetesebb hangzás biztosítása mellett Új szolgáltatási szintet állít fel a vezérlés terén Szabadalmak sorozatát tartalmazza Bizalomteremtő az RF átvitel biztonsága terén Az AXIENT alig észrevehetővé teszi a máskor katasztrofális helyzetet okozó problémákat A kialakított platform különlegessége az ismeretlen feltérképezésében rejlik Magas szintű szolgáltatásokat biztosít azon felhasználóknak, akik a legmagasabb szintet igénylik

46 Vezetéknélküli rendszerek

• • • •

A telepek kritikus értékeinek részletes megjelenítése: Töltési idő – Telep állapota – Töltési ciklusok száma Az első TOURING GRADE töltőegység WWB-n keresztül hálózati felügyelet

• • •

az adókkal, a rendszerfelügyelet teljesen más tartományú RF sávban zajlik, mint az audio jel átvitele Automatikus felismerés, nincs szükség PC-re Egységenként 16 adót vezérel PoE – Power On Ethernet – Etherneten keresztül biztosított tápellátás

AXT600 Axient Spectrum Manager

• • • • •

Az első intelligens rendszer, fülmonitorok és vezeték nélküli mikrofonok számára – nem szükséges hozzá PC használata ! Teljes frekvencia koordinációt és beállítási javaslatot biztosít minden vezeték nélküli SHURE berendezésnek Valós időben kiválóan rangsorolja az összes használható frekvenciát, jobban mint azt valaha ember vagy bármilyen fellelhető szoftver tenné. Folyamatos helyzetkép alapján a háttérben figyeli a kiosztható tartalék frekvenciákat és folyamatosan vizsgálja azok állapotát is Komplett frekvencia-szerverként dolgozik az AXIENT frekvencia változtatásához

Vezetéknélküli rendszerek

47


a megfelelő rendszer kiválasztása

pozícionálás

Minden szituációra létezik valamilyen vezetéknélküli lehetőség. A megfelelő rendszer kiválasztása azzal kezdődik, hogy meghatározzuk, mire is akarjuk használni.

Az adó jelei minden irányban terjednek, így azok visszaverődnek a falakról. Ebből adódóan a visszaverődött jelek keverednek a direkt jellel. Az egyantennás, más néven nem diverzitásos rendszereknél gyakran előfordulhat, hogy emiatt kimaradhatnak hangok. A diversity, vagyis kétantennás vevők nagyobb távolságból is sokkal biztonságosabban veszik a jeleket. Még olyan esetekben is hatékonyabbak, ahol nincs közvetlen rálátás adó és vevő között.

Funkció

Konfiguráció

Ének

Kéziadó.

Ének mellett tánc, billentyű, dob. Fitnesz edző, tánctanár.

Fejmikrofon és zsebadó.

Színész, előadó, prezenter.

Fejmikrofon, csiptetős mikrofon és zsebadó.

Fúvósok, ütősök.

Csiptetős hangszermikrofon és zsebadó.

Gitár, basszusgitár.

Hangszerkábel és zsebadó.

A felhasználási cél meghatározása csak az első kulcskérdés a vezetéknélküli rendszer kiválasztásánál. Meg kell még határozni a mikrofon jellegét és a karakterisztikáját is. Ezek mind nagyban befolyásolják, hogy a mikrofon hogyan adja vissza az élő hangot. Például ha egy olyan énekesről van szó, aki hangos monitorokkal szokott énekelni a színpadon, annak érdemes egy kardioid vagy egy szuperkardioid karakterisztikájú mikrofont választania, mivel az kevésbé gerjedékeny. Halk ének esetén viszont érdemes kondenzátor mikrofont választani, mivel az tisztább és részletesebb. Ha már használtunk vezetékes Shure mikrofont (pl. SM58), érdemes ugyanolyan mikrofonfejet választani a vezetéknélküli rendszerünkhöz is. Színházi előadásokhoz csiptetős vagy fejmikrofonok ajánlottak, mivel azok gömbkarakterisztikájúak. Ezek a mikrofonok kevésbé érzékenyek a légzésre és természetes hangzást nyújtanak, ami a legelőnyösebb a beszéd mikrofonozására.

SLX

SLX

Diverzitásos

Nem diverzitásos

A vevő és az antenna elhelyezése A vevőegység megfelelő elhelyezése

A vevőegységek nem csak más rádiófrekvenciát használó eszközökkel interferálódhatnak. Ahol lehetséges, tartsuk legalább pár méter távolságra digitális eszközöktől pl. CD/ DAT/ MD lejátszóktól, számítógépektől, fényvezérlőktől.

Az antennák pozícionálása

Hány vezetéknélküli rendszer használható egy időben egy helyszínen? Minden vezetéknélküli rendszernél meghatározott, hogy adott típusból hány használható egyidejűleg, egy helyszínen. Ha egyetlen rendszert szeretnénk üzemeltetni egyetlen helyen, akkor gyakorlatilag bármelyik rendszert választhatjuk. De mielőtt kiválasztjuk a vezetéknélküli rendszert, érdemes végiggondolni, hogy a jövőben hány rendszerrel szeretnénk még bővíteni pl. az együttesünk technikáját. Ebbe beletartoznak a vezetéknélküli monitorrendszerek is. Ha például olyan rendszert választunk, ami maximum négy eszközt engedélyez egyidőben, az viszonylag hamar betelhet. A nagyobb rendszerek képesek nyolc, tizenkettő vagy akár több eszközt is párhuzamosan üzemeltetni. Éppen ezért érdemes a jövőbeni rendszerek számának maximumát meghatározni még vásárlás előtt. Amennyiben több vezetéknélküli rendszert használunk egyidőben, a működési frekvenciát gondosan válasszuk ki, különben interferencia jöhet létre. Ez általában nem okoz gondot, ha egyazon gyártó azonos típuscsaládjába tartozó rendszert használunk, mivel a frekvenciák olyan csoportokban vannak, amelyek kompatibilisek egymással. Többféle típus esetén ez már bonyolultabb. Az olyan egységek, amelyek automatikusan felismerik a szabad frekvenciákat (Auto Frequency Selection) segítenek kiküszöbölni az interferenciás problémákat. Amennyiben problémája lépne fel a megfelelő frekvenciák kiválasztásánál, keresse szakértőinket!

Ideális esetben az antennákat érdemes a közönség fölé helyezni, hogy az adó és a vevő fizikailag is „lássa“ egymást. Amikor a vevőket rack-be építik, az antennákat szabadon kell hagyni, így érdemes a felső rekeszekbe tenni őket. A diversity vevőknél javasoljuk az antennákat 45 fokosan megdönteni. Az optimális diverzitáshoz az antennáknak legalább 40 cm távolságra kell lenniük egymástól (egy hullám hossza). A kisebb távolság csökkenti a hatékonyságot.

Antenna jelosztó használata

Ha egyszerre több vezetéknélküli rendszert használunk és folyamatosan turnézunk, akkor érdemes a vevőket rack-be építeni. Ezzel azonban csökkentjük a rendszerek hatékonyságát, mivel az antennák túl közel kerülnek egymáshoz. A nagyobb rendszereknél az antennák levehetőek, aminek köszönhetően antenna jelosztót csatlakoztathatunk. A splitter egyetlen fő antennapár segítségével veszi az összes frekvenciát. Négy vagy több vevő használatánál az üzembiztonság érdekében javasoljuk az antenna jelosztó alkalmazását.

Áramellátás A legtöbb vezetékes mikrofonnal ellentétben a vezetéknélküli adóegységek elemmel működnek. Éppen ezért fontos, hogy ezeket állandóan ellenőrizzük és cseréljük. Természetesen akkumulátort is lehet használni. Legalább 2500 mAh kapacitású feltölthető akkumulátorokat javasolunk. Ez a szám minél nagyobb, annál több ideig tart ki az akkumulátor. Sajnos jelenleg olyan feltölthető 9 V-os akkumulátorok, amelyek erre képesek, még nem léteznek. Az alkali 9 V-os elemek viszont kétszer olyan hosszú élettartamúak. Ha használati idő kevesebb, mint három óra, feltölthető 9 V-os akkumulátort is használhatunk.

48 Vezetéknélküli rendszerek

Vezetéknélküli rendszerek

49


Összehasonlító táblázatok

Frekvencia táblázat

Vezetéknélküli rendszerek

Vezetéknélküli kézi mikrofonok

10

3

11

PG 3 PG2/PG58

3 10 11 17

10 11 17 18 19

SLX SLX2/SM58 SLX2/SM86 SLX2/Beta58A SLX2/Beta87A SLX2/Beta87C

10 12 17 18 19

ULXP ULXP2/58 ULXP2/87 ULXP2/Beta58A ULXP2/Beta87A ULXP2/Beta87C

10 12 17 18 19 31

UHF-R UR2/58 UR2/87 UR2/Beta58A UR2/Beta87A UR2/Beta87C UR2/KSM9

WCM16 WL50 WL51 WL93 WL183 WL184 WL185 WH20 WH30 WBH53 WB98H/C WM98

PGX

SLX®

ULX®

UHF-R®

PG4

PGX4

SLX4

ULXP4

UR4S+/UR4D+

l

l

l

l

l

l

l

l

1

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

Tulajdonságok:

PGX PGX2/PG58 PGX2/SM58 PGX2/SM86 PGX2/Beta58A

Vezetéknélküli zsebadós mikrofonok

69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80

Vevők >>

PGW

17

12

19

18

31

RF/audio jelszint mérő RF túlvezérlés jelző Zajzár Választható frekvencia (UHF) Frekvencia ellenőrzés Programozható kijelző Fejhallgató kimenet Szimmetrikus XLR kimenet Aszimmetrikus Jack kimenet Kimeneti jelszint Rackbe szerelhető vevő 1/2 rack méretű vevő Levehető antenna Kétcsatornás változat kapható Adó elemtöltöttség jelző Külső tápegység Rögzített kapcsolóüzemű táp. Hálózatba köthető Csoport/csatorna kijelző RF zavar érzékelő/némítás 1 Ki/be kapcsoló a vevőn

l

l l

2

70

71

Adók >> Zsebadó mikrofonok: Csiptetős mikrofon Fejmikrofon Hangszermikrofon

l l

l

75

78

50 Vezetéknélküli rendszerek

73

76

79

74

77

l l

l

l

l

l

l

l

l

l

l

2 Opcionális URT rack tálcával

PG1 Zsebadó

80

Bekapcsolás jelző LED Elem töltöttség Elem típus/működési idő Különálló némító gomb Ki- és bekapcsoló/némító gomb Csoport/csatorna kijelző Kikapcsolás/frekvencia elállítás védelem Név, hangerő, frekvencia a kijelzőn Állítható adóteljesítmény RF biztonsági mód Infravörös szinkronizáció

PGX

PG2 Kéziadó

SLX®

ULX®

UHF-R®

PGX1

PGX2

SLX1

SLX2

ULX1

ULX2

UR1

UR2

Zsebadó

Kéziadó

Zsebadó

Kéziadó

Zsebadó

Kéziadó

Zsebadó

Kéziadó

l­­ l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

PG58 SM58® SM86 SM87A Beta58A® Beta87A™ és Beta87C™ KSM9

Egyéb tulajdonságok:

l l

Kéziadó fejek: 72

l

l

PGW 69

l

l­­ l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­ l­­

l­­

­­

l­­

l­­

­­

l­­

l­­

l­­ l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

3 szegmens 3 szegmens 3 szegmens 3 szegmens 5 szegmens 5 szegmens 9V/8 l­­ l­­

9V/8 l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

2AA/8 l­­ l­­

2AA/8 l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

9V/8 l­­

2AA/9.5 l­­ l­­

2AA/9.5 l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­ l­­

l­­ l­­

2AA/8 l­­ l­­

2AA/8 l­­

9V/8 l­­ l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

l­­

Vezetéknélküli rendszerek

51


Vezetéknélküli kiegészítők

Vezetéknélküli tartozékok Vezetéknélküli Rendszer >> Vevő >>

Kábelek Hangszerkábel 1,3 m XLR-TA4F

PGW

PGX

SLX

®

ULX

®

UHF-R®

PG4

PGX4

SLX4

ULXP4

UR4S/UR4D

WA302

WA302

WA302

WA302

WA302

WA310

WA310

WA310

WA310

WA310

Kapcsolók + Átalakítók Menetes csatlakozó TA4F csatlakozó Csiptetós mikrofon némító kapcsoló

WA340 WA330

WA330

WA330

WA330

WA330

WA360

WA360

WA360

WA360

WA360

PS21

PS21

PS21

PS41

Kábelek

Tápegységek

70 cm-es hangszer kábel UT1, PG1, PGX1, SLX1, ULX1, U1 vagy UR1 zsebadó és gitár vagy egyéb hangszer összekötésére. (TA4F - 1,4” TRS Jack)

230 Vac ULXS4 és ULXP4 vevőkhöz.

WA302

PS41E

70 cm

tápegység

Vevő antenna UHF

(90-230-VAC)

Félhullámú antenna Negyedhulámú antenna Külső antenna készlet Antenna rack készlet Aktív külső antenna készlet Aktív irányított antenna Passzív antenna szétosztó Antenna szétosztó rendszer 0,6 m koaxiális kábel 2 m koaxiális kábel 7,5 m koaxiális kábel 15 m koaxiális kábel 30 m koaxiális kábel

Táskák Hordtáska Neoprén zsebadó övtáska Kéziadó fogantyú/kapcsoló védő

Rackek, állványok, csipeszek Kézimikrofon tartó Rack tálca Mikrofon állvány adapter 1/2 rackes vevőkhöz Rack készlet 1db ULX/PSM-hez Rack készlet 2db ULX/PSM-hez

* több frekvencia sávon

UA820

UA820

UA400B

UA400B

UA505

UA505

UA820 UA505

UA440 UA830WB

UA830WB

UA870WB

UA870 S WB

UA221

UA221

UA221

UA844US

UA844US

UA845US

UA802

UA802

UA802

UA806

UA806

UA825

UA825

UA806 UA825

UA850

UA850

UA8100

UA8100

WA605

WA605

WA610

WA610

WA570A

WA570A

WA570A

WA570A

1,3 m mikrofon kábel UT1, PGX1, SLX1, ULX1, U1 vagy UR1 zsebadó és dinamikus vagy elemről működő kondenzátor mikrofon összekötéséhez. (TA4F - XLR) WA310

WA580B/W

WA371

WA371

WA371

WA595

WA595

URT

Aktív távtáplált antenna falitartóval UA830A

WA595

WA595

UA506 UA507

WA371

PS21E PG, PGX vevőkhöz

Rack egységek, kengyelek

Hordtáskák

Kengyel kéziadókhoz Az összes kéziadóhoz. 5/8” átmérő - 27-es menet.

Övtáska Neoprén övtáska zsebadókhoz (kivéve UR1).

WA371

WA570

Övtáska UR1 zsebadóhoz.

Antenna/Power Distribution Systems

WA580B (Fekete) WA580BW (Fehér)

UHF Szélessávú aktív irányított antenna UA870WB

470-900 Mhz UHF UA845

Passzív antenna jelosztó/közösítő. 1 be/2 kimenet vagy 2 be/1 kimenet. Két db/szet + kábel. UA221

52 Vezetéknélküli rendszerek

WA330

1.3 m

Antennák

WA555

WA371

TA4F Csatlakozó 4 pólusú csatlakozó zsebadókhoz és Microflex mikrofonokhoz.

Belső kapcsolóüzemű

Konfigurálható ki/be kapcsoló Külső kábelbe épített ki/be kapcsoló UT1, PGX1, SLX1, ULX1 vagy U1 zsebadókhoz és Microflex mikrofonokhoz. TA4 csatlakozóval. WA360

Tápegység Vevő tápegység

Kapcsolók és adapterek

UA845 Antenna jelosztó és központi tápegység UHF rendszerekhez (5 egység csatlakoztatható vagy 4+1 cascade)

UA844 Antenna jelosztó és központi tápegység UHF rendszerekhez (4 egység csatlakoztatható)

Kéziadó jelölőgyűrű Minden vezetéknélküli kéziadóhoz. 5 szín/ csomag (Kivéve U2). WA615M

Vezetéknélküli rendszerek

53


Személyi monitorrendszerek

PSM

®

A hangzás ereje Tudj meg többet a fülmonitor rendszerekről, a hozzá tartozó keverőkről, és a Shure fülhallgatókról

56. oldal

PSM 200 ®

Belépő szintű fülmonitor rendszer Elérhető árú, teljes funkcionalitású fülmonitor rendszerek

60. oldal

PSM 900 ®

Személyi monitorrendszerek újrafogalmazva Kiváló adóteljesítmény és kategóriájában egyedülálló funkciók

62. oldal

PSM 1000 ®

A világturnék fülmonitor rendszere Felülmúlhatatlan vezetéknélküli fülmonitorok turnékra és professzionális installációkra

64. oldal

54 Személyi monitorrendszerek

Személyi monitorrendszerek

55


Fülmonitorozás Az alapok Mi a monitorozás? A fülmonitorozás megértése a monitorozás szükségességének megértésével kezdődik. A monitorozás azt jelenti, hogy halljuk magunkat, illetve a többi zenészt a színpadon. A színpadi monitorozás a 60-as évekre nyúlik vissza, amikor a progresszívabb rockbandák elkezdtek hangosabban játszani és rájöttek, hogy ha mindenki jól hallja egymást, akkor jobb lesz a produkció. Az amúgy is fokozott hangerőt a színpadon elhelyezett hangfalak is növelték. Napjainkban a fülmonitorokkal elérhető az, hogy csak azt halljuk amit mi szeretnénk, illetve hogy ezzel ne zavarjuk azt, amit mások hallanak. Ezek a rendszerek kényelmes eszközök, amikkel felválthatóak a színpadi monitorhangfalak.

A fülmonitorozás előnyei A szokványos monitorozás nagyméretű színpadi monitorhangfalakkal történik. A fülmonitor ezzel szemben sokkal precízebben adja vissza a hangokat:

Hangminőség: Tisztább keverést hallgathatunk alacsonyabb hangerőn, Hi-Fi hangminőségben, külső hangok minimális

beszűrődésével. A közönség is jobban élvezheti az előadást, hiszen a nagy monitorhangfalak nem okoznak gerjedést.

Váltás fülmonitorra A mikrofonokhoz hasonlóan a fülmonitor is kétféle lehet: vezetékes és vezetéknélküli. Mindkét típus egymást kiegészítő eszközöből áll:

Fülhallgató – Kisméretű, Hi-Fi sztereó „fülmonitor“.

Zsebvevő – Vékony, csiptethető egység, amely veszi a hangokat és szabályzási lehetőségeket is nyújt.

Adó – Olyan egység, amely elküldi a hangokat a vezetéknélküli vevőegységeknek.

Keverő – Olyan egység, amellyel a különböző hangjeleket összekeverhetjük. (pl. ének, gitár, billentyű) Vezetékes fülmonitorozás

Mobilitás: A színpadi monitorhangfalak csak egy meghatározott területen szólnak jól. A fülmonitorral bárhová állhatunk

Ha az idő nagy részében egyhelyben maradunk, (mint pl. a dobos, billentyűs vagy háttérvokalista) akkor a vezetékes fülmonitor jó megoldás lehet. Egyrészt olcsóbb, másrészt spórolhatunk a rádiófrekvenciákkal.

Szállíthatóság: Egy teljes fülmonitor rendszer elfér egy kistáskában, amit bárhová elvihetünk. Ne felejtsük el, hogy a színpadi monitorok nemcsak hangosak, hanem nehezek is!

A vezetékes fülmonitor tartozékai egy könnyű, kisméretű zsebegység és egy pár fülhallgató. A zsebegység közvetlenül a keverőre csatlakozik egy kábel segítségével. Az előadó a fülhallgatón keresztül hallja a monitorjelet.

a színpadon.

Vezetéknélküli fülmonitorozás

Tulajdonképpen bárhol. ahol monitorozásra szükség lehet.

A vezetéknélküli fülmonitorozásnak köszönhetően az előadó szabadon mozoghat a színpadon. A vezetéskes rendszerekhez hasonlóan az előadó itt is visel egy kis egységet, a zsebvevőt. A monitorjelet viszont rádiófrekvenciák segítségével kapja meg, amihez már egy adóegység is szükséges. Ez csatlakozik kábellel a keverőhöz.

Élőben a színpadon – A különböző helyeken játszó zenekarok saját maguknak keverhetik mindig a monitorjelet. Emellett nem kell monitorládákat és erősítőket sem cipelni többé. A hangzáskép minősége állandó.

Hibrid fülmonitorozás

Hol érdemes használni?

Próbatermek – A fülmonitorok a legrosszabb akusztikájú termet is tökéletes próbateremmé alakíthatják, emellett nem lesz több fülzúgás vagy hamis hang.

Stúdió – Felvételkor az előadó maga szabályozza a hangerőt, illetve a taktjel hangerejét. A másik előny a nagy fejhalgatókkal szemben, hogy az izolációs rendszernek köszönhetően a monitorjel nem hallatszik bele a hangfelvételbe.

Klasszikus zenészek – Különösen akusztikus hangszerek mikrofonozásakor előfordulhat, hogy a monitorhangfalak gerjedést okozhatnak. A színpadon és a zenészárokban is érdemes tehát fülmonitort használni, hogy megkíméljük a hallgatóságot a nemkívánt zajoktól. Színházi előadások – A színházi előadók tisztább, nagyobb teret nyernek, ha nincsenek a színpadon monitorhangfalak. A rendező akár instrukciókat adhat a szereplőknek a közönség tudta nélkül.

Broadcast körülmények – A fülmonitorozás segít a riporternek kiszűrni a külső zajokat. Emellett használható műholdas kapcsoláshoz, operatőrökkel és egyéb munkatársakkal való kommunikáláshoz.

Némelyik zsebvevő (pl. Shure P2R) hibrid, ami azt jelenti, hogy képes vezetékes és vezetéknélküli rendszerekhez kapcsolódni. Tehát tetszés szerint el lehet indulni egy vezetékes rendszerrel és csak később invesztálni egy adóegységre. Illetve a szituációnak megfelelően használható mindkét módon is. Van még néhány eset, amikor a két típus kombinációja jól jöhet. Például ha a dobos kap egy vezetéknélküli kevert monitorjelet, és egy taktjelet közvetlenül rákötve a zsebegységre.

A megfelelő fülmonitorrendszer megtalálása

Sztereó vagy monó?

A monitorozás általában monó szokott lenni, de a fülmonitorozással megoldható a sztereó, illetve a duál-monó is. Duálmonóban mindkét fülhallgató ugyanazt a jelet adja ki, míg sztereóban egy teljes, részletesen kevert mixet hallhatunk. Néhány előadó azonban nem szereti a sztereó monitorozást, mivel az nem úgy „fordul“, mint ő maga a színpadon. Egy zongoristának nagy előny lehet a sztereó monitorozás, mivel a lehető legtermészetesebben adja vissza a zongora hangját. Vannak szteró és monó rendszerek is. A monó csak monóban tud szólni, de a sztereó képes duál-monó jel kiadására is. A Shure sztereó rendszerei rendelkeznek egy úgynevezett MixMode funkcióval. Ez egy olyan kétcsatornás üzemmód, ahol a zsebegységről vezérelhetjük két jel arányát, pl. az ének és a zenekar hangerejét, miközben mindkettőt hallhatjuk mindkét fülhallgatón.

Egy helyben állunk vagy mozgunk? Ha egy helyben állunk – mint pl. a dobos, billentyűs, háttér vokalista, akkor egyszerűbb és olcsóbb megoldás a vezetékes fülmonitorozás.

Ha mozgunk – előadás közben, akkor egyszerűbb az élet kábelek nélkül. Kevert hangot hallhatunk az egész színpadon bárhol. A vezetéknélküli rendszerek több részből állnak, de több lehetőséget is rejtenek.

56 Személyi monitorrendszerek

Személyi monitorrendszerek

57


PSM személyi monitorrendszerek ®

Megosszam a monitorjelet vagy saját kevert jelre van szükségem? Megosztott monitorjel – A megosztott monitorjel lényege, hogy a zenekar minden tagja rendelkezik vezetéknélküli

zsebvevővel, ami egyetlen adóegység jelét veszi. Ez egy költséghatékony megoldás, de mindenki ugyanolyan arányban és ugyanazt hallja.

Egyéni monitorozás – Általában nagyobb zenekaroknál fordul elő, hogy egyes előadók a saját ízlésüknek megfelelő

kevert monitorjelet szeretnének kapni. Például saját magát jobban akarja hallani, mint a zenekar többi tagját. Vezetékes monitorozással ez természetesen egyszerű, vezeték nélküli rendszereknél azonban minden zenésznek külön adó és vevőegység kell. Ha a zenészeknek elég a monó monitormix, az adóegységek számát felezhetjük. Egy sztereó adóegységről kaphatja az énekes és a gitáros is a saját monó kevert monitorjelét. Bal oldal az énekesé, jobb oldal a gitárosé. A MixMode funkcióval a zsebvevőn az énekes és a gitáros is állíthatja a balanszot a két jel között, így mindenki a saját jelét tudja kapni.

Sound IsolatingTM fülhallgatók

Színpadi alkalmazásokra, valamint hordozható eszközökre tervezve.

SE115m / m+

SE215

SE315

SE425

SE535

Felsőkategóriás fülhallgató, gazdag hangképpel,

Felsőkategóriás fülhallgató, teljes hangképpel.

Felsőkategóriás fülhallgató, Tuned BassPort technológiával: Részletes magasak, bővített mélyek.

Dual TruAcoustic fülhallgató, beépített crossoverrel, valamint különálló magas- és mélysugárzóval, a részletesebb hangzásért.

Fülhallgató

Fülhallgató

Fülhallgató

Fülhallgató

Fülhallgató

Hány frekvencia szükséges egyszerre? A rádiófrekvenciákat - legyen szó vezetéknélküli mikrofonokról vagy fülmonitorokról - gondosan kell kiválasztani. Az egyszerűbb felhasználás érdekében a fülmonitorrendszerek gyárilag kínálnak olyan frekvenciatartományokat, amelyek párhuzamos használat esetén nem interferálnak egymással. Minden rendszernél meghatározott, hogy egyszerre hány darab működtethető belőlük párhuzamosan. Ezért vásárlás előtt mindenképpen meg kell határozni, hogy összesen hány darab vezetéknélküli rendszert (beleértve a vezetéknélküli mikrofonokat is) szeretnénk majd üzemeltetni egyidőben.

Hangsugárzó

Dynamic MicroSpeaker 2

Hangsugárzó

Single Dynamic MicroDriver

Hangsugárzó

HD MicroDriver +TBP

Hangsugárzó

Dual HD MicroDriver

Triple High Definition fülhallgató, beépített crossoverrel, valamint különálló MicroDriver kapszulákkal. . Triple HD MicroDriver Hangsugárzó

Frek. Átvitel

22 Hz - 17,5 kHz

Frek. Átvitel

22 Hz - 17,5 kHz

Frek. Átvitel

22 Hz - 18,5 kHz

Frek. Átvitel

22 Hz - 19 kHz

Frek. Átvitel

18 Hz - 19 kHz

Érzékenység

105 dB SPL/mW

Érzékenység

107 dB SPL/mW

Érzékenység

116 dB SPL/mW

Érzékenység

109 dB SPL/mW

Érzékenység

119 dB SPL/mW

Impedancia

16 Ω

Impedancia

20 Ω

Impedancia

27 Ω

Impedancia

22 Ω

Impedancia

36 Ω

Kábel

Fix

Kábel

Cserélhető

Cserélhető

Kábel

Cserélhető

Kábel

Cserélhető

(m): headset mobiltelefonokhoz (m+): iPhone/iPod/iPad headset

használat és Pozícionálás A felhasználás alapjai - mivel ugyanúgy rádiófrekvenciákról beszélünk, adó és vevőegységekről - megegyeznek a vezetéknélküli mikrofonokéval. Ha az antennák túl közel kerülnek egymáshoz, interferencia jöhet létre. Éppen ezért ha távolabb tesszük az antennákat egymástól, csökkenthetük a kimaradás lehetőségét. Az antenna jelosztókhoz hasonlóan itt is léteznek antennaközösítők. Ezek az egységek több vezetéknélküli adóegység jelét tudják egyesíteni egyetlen antennába a nagyobb hatékonyság érdekében.

Kábel

Tartozékok

Cserélhető kábelek

Hordtáska és különböző fülhallgató betétek

Gazdagodjunk újabb funkciókkal, a cserélhető kábelekkel!

INFO: Zsebvevő A legtöbb esetben a zsebvevők nem diverzitásosak (egy antennájuk van). A korábbiakban már említettük, hogy a diversity rendszereknél legalább 40 cm-es antennatávolság szükséges. Ha ez a távolság csökkenne (mint pl. a zsebvevőnél), a diversity rendszer kevésbé működne. A minőség kis mértékű javulása és az ezzel járó többletköltség nem lenne arányban egymással.

Univerzális szivacs betét

Figyelem:

Rugalmas betét (S/ M/ L)

cbl-m-K

A fülmonitorrendszerek adóegységei és a vezetéknélküli mikrofonrendszerek vevői erősen interferálhatnak egymással, éppen ezért legalább 3 méteres távolságra érdemes elhelyezni őket. A legjobb megoldás, ha eleve két különböző rack-be építjük be az adó- és vevőberendezéseket. Színpadi környezetben a monitor keverőhöz vagy a színpad szélén helyezzük el az adókat, hogy jó hatásfokkal működjenek.

cbl-m+ -K

Rugalmas puha betét (S/ M/ L)

Háromperemű betét

Gitáros (vezetékes)

Énekes (vezeték nélküli) Rádió frekvencia a vevőhöz

Fülhallgató

Monitorjel kábellel a zsebegységhez

Fülhallgató

… a zsebadón

MixMode® Monitorjel (Monó, Sztereó vagy MixMode)

Vezetéknélküli zsebvevő

Keverő Vezetékes zsebvevő

Gitár jel Keverő Bejövő jel

58 Személyi monitorrendszerek

Kompatibilis a legtöbb zenelejátszásra alkalmas mobiltelefonnal. 3’5 Jack csatlakozóval szerelve!

Shure izoláció

Az izolációs fülhallgatók természetes módon gátolják a beszűrődő zajokat, amitől tisztább és részletesebb lesz a hangzás.

A legtöbb PSM zsebadón megtalálható kezelőszerv, amellyel a két bejövő jel közötti arány állítható egyszerre mindkét fülben. PS9E Elem adapter 9 Voltos elem méretű adapter, mely csatlakoztatható a Shure PS41 AC tápegységhez.

PA805WB Irányítatlan antenna Szélessávú kivitel az összes PSM frekvenciacsoporthoz. A jelszintet több, mint 10 dB-lel is növelheti. 3 m-es kábel tartozék.

Antenna közösítő

Antenna közösítő

PA760 (620-670 MHz-ig)

PA821 SWB

PA765 (800-870 MHz-ig)

A PA821 egy 8 bemenettel és egy 1 kimenettel rendelkező aktív antenna közösítő. • Szélessávú UHF (470 MHz - 952 MHz)

PA770 (720-750 MHz-ig)

4 adóantennát közösít. PA821 Antenna közösítő

HA-8089 PWS Helikális antenna (550 MHz to >900 MHz)

Személyi monitorrendszerek

59


PSM 200

Vezetékes/vezetéknélküli

®

UHF 8

választható UHF frekvencia

4*

adóegység egy rendszerben

Személyi monitorrendszer elérhető áron.

Személyi monitorrendszer elérhető áron. A PSM 200 áttörést hozott a fülmonitorok árában, így azok a zenészek is használhatnak már fülmonitort, akik régebben csak olcsó színpadi monitorhangfalakat tudtak megengedni maguknak. A PSM 200-as olyan minőségi szintet képvisel, amely hosszú távon megnyeri magának a zenészeket a fülmonitorok használatához.

SE215 Fülhallgató

P2T TransMixer Állítható frekvenciájú, vezetéknélküli TransMixer (vezetéknélküli adó + keverő), amely nagyfokú rugalmasságot biztosít a saját monitorhang előállításához.

P2R Hibrid vevő Kétfunkciós vevő, amely képes vezetékes és/vagy vezetéknéküli működésre (P2T TransMixer-el). Főbb jellemzők: Automatikus frekvenciakeresés Beépített limiter Kitépést gátló kábelrögzítő Strapabíró műanyag ház 6.3 mm Jack, vonalszíntű bemeneti alacsony/magas szint kapcsolóval

Főbb jellemzők: Beépített limiter Előlapra rögzített antenna Két mikrofon/vonal szintű bemeneti csatorna 1/2 rack

Vezérlő felület: Hangerőszabályzó gomb Frekvenciaválasztó gomb

Vezérlő felület: Bemeneti szint szabályzó Frekvenciaválasztás

LED kijelző: Bekapcsolt állapot jelző Alacsony elemtöltöttség jelző RF vétel Limiter Frekvencia

LED kijelző: Háromszínű jelszint kijelző 7 szegmenses csatorna jelzés Bemenetek: Mikrofon/vonal, XLR 1 / 4” kombinált bemenetek (2) Kimenetek: Különálló XLR kimenetek (2)

PSM 200 Konfigurációk ®

Egyéni Komponensek

P2TRE2

P2RE2

P2T V  ezetéknélküli TransMixer P2R  Hibrid vevő SE215 Dynamic Driver Earphones

P2R  SE215

Vezetéknélküli személyi monitorrendszer

60 Személyi monitorrendszerek

Felülnézet (Vezetékes és vezetéknélküli rendszereknél egyaránt)

Hátlap

Rendszerek

Vezetékes személyi monitorrendszer Hibrid vevő Dynamic Driver Earphones

P2T

Vezetéknélküli TransMixer

P2R Hibrid vevő (vezetéknélküli)

P2R Hibrid vevő (vezetékes)

P2T TransMixer

PSM®200 Tartozékok

P2R

Hibrid vevő

SE215

Dinamikus fülhallgatók

AP200 Series

Teremakusztika készlet Életet visz a fülmonitorba a te­rem­ akusz­ti­ka fülhallgatóba keverése által. A WL93-as csiptetős mikrofon segít a fülmonitorok használtánál jelentkező elszigeteltség érzésének megszüntetésében.

PS9

Elem helyettesítő 9 V-os elem helyére való adapter, segítségével egy vezetékes konfigurációban elem helyett használható a Shure PS41-es tápegység is.

Személyi monitorrendszerek

61


PSM 900

UHF

®

Professzionális személyi monitorrendszerek.

Személyi monitorrendszerek Újrafogalmazva A PSM®900 ötvözi a kiváló hangminőséget és adóteljesítményt a kategóriájában egyedülálló professzionális funkciókkal. A CueMode funkcó segítségével a hangmérnöknek lehetősége van egy gombnyomással több színpadi mixbe is belehallgatni. Az RF szűrő nagy mértékben lecsökkenti az RF interferencia okozta kihagyások előfordulási lehetőségét.

20

választható UHF frekvencia

8

egymással kompatibilis rendszer

P9R Vezetéknélküli zsebvevő

P9T Vezetéknélküli adó Főbb jellemzők: Külső tápegység Levehető 1/2 hullámú antenna 1/2 rack méret Működési módok: sztereó, monó, mix mód Előlapi kezelőszervek Teljes értékű LCD kijelző RF adáskapcsoló Állítható RF teljesítmény IR szinkronizálás

Főbb jellemzők: Fémház Levehető antenna 2xAA elem RF szkennelés IR szinkronizálás Cue Mode Kezelőszervek: Hangerőszabályzó Balance Kapcsolható limiter Magasfrekvencia emelés

SE425

Bemenetek: 1/4” TRS/XLR Combo csatlakozó Kimenetek: 1/4” TRS kimenetek - 2 Fejhallgató (3,5 Jack)

Háttérvilágításos LCD kijelző: Vétel erőssége Elem töltöttsége Működési mód Frekvencia

P9R Vezetéknélküli zsebvevő

P9T Vezetéknélküli vevő

PSM 900 Konfigurációk ®

Rendszerek

P9TR425CL

Személyi monitorrendszer fülhallgatóval P9T Vezetéknélküli adó P9R Vezetéknélküli vevő SE425 Fülhallgató

ÖsSzetevők

P9TR

Személyi monitorrendszer

SE425

P9T Vezetéknélküli adó P9R Vezetéknélküli vevő

Fülhallgató

P9T

Vezetéknélküli adó

62 Személyi monitorrendszerek

P9R

Vezetéknélküli vevő

Személyi monitorrendszerek

63


Vezetéknélküli

PSM 1000 ®

UHF

Felülmúlhatatlan vezetéknélküli monitorozási megoldások installációkhoz és turné hangosításokhoz.

A világturnék rendszere

49

UHF frekvencia tartományonként

20*

P10R vezetéknélküli diversity zsebvevő

A PSM1000-es professzionális kezelhetőséget és tulajdonságokat kínál. Könnyen megtalálható a legtisztább frekvencia, megelőzhető a torzítás, és az antennák száma is minimalizálható.

SE425

P10T vezetéknélküli diversity adó

P10T Vezetéknélküli adó 2 db P10R Vezetéknélküli vevő 2 db SE425 Fülhallgató

Active RF Gain Control 31 dB (RF érzékenység állítás)

RF érzékenység (20 dB SINAD) 2.2 Mycro V

Squelch threshold (+- 3dB SINAD) 22 dB SINAD

Adjacent Channel Rejection > 70 dB Intermodulation Attenuation > 70 dB

Blocking > 80 dB

RF Kimeneti impedancia: 50 Ohms (typical)

Image Rejection > 100 dB

Súly (elem nélkül): 4700 g

Audio Output Power (1 kHz @ < 1% distortion, peak power, @ 32 Ohms) 100 mW

Méretek: 483 mm x 363 mm x 44 mm

Minimum Load Impedance 9.5 Ohms

Energiaszükséglet: (RF on, 100 mW üzemmód, no audio) 0.5 A max., typical

High Boost Választható: +2dB, +4 dB @ 10 kHz

Power passthrough: 5 A max., typical

Elem élettartam: 4 - 6 óra

Volume Limiter Választható: 3- 9

Súly: 201 g elemekkel

Méretek: 85 mm x 66 mm x 23 mm

®

Személyi monitorrendszer fülhallgatóval

Front-End RF Filtering -3dB point 30.5 MHz a középfrekvenciából

PSM 1000 Konfigurációk P10TR425CL

RF Output Power: választható - 10, 50, 100 mW (régiófüggő)

Rendszerek

egyszerre használható adó

Egyedi komponensek

P10TR

Személyi monitorrendszer

P10T

Vezetéknélküli diversity adó

P10T Vezetéknélküli adó 2 db P10R Vezetéknélküli vevő

SE425

Fülhallgató

P10R

Vezetéknélküli diversity zsebvevő

64

Személyi monitorrendszerek

Személyi monitorrendszerek

65


installációs és konferencia rendszerek

Microflex sorozat ®

Professzionális mikrofonok tárgyalótermekbe, pódiumokra.

68. oldal

Kommunikációs mikrofonok Megbízható mikrofonok minden kommunikációs helyzetre.

72. oldal

66

Installációs és konferencia rendszerek

Installációs és konferencia rendszerek

67


Microflex Sorozat ®

Kitünő hangzás profi installációkhoz

Függeszthető mikrofonok

Csiptetős mikrofonok

Cserélhető kapszulák, pontos hangvisszaadás – nem feltűnő, könnyen irányítható függesztett gégecsöves mikrofon.

Miniatűr mikrofonok cserélhető kapszulákkal és pontos hangvisszaadással.

Templomok Színházak

Stúdió, rádió TV, templomok

Színházak Konferenciatermek

MX412/MX418

MX202

MX180

MC50B/51B

Asztali kapcsolós talppal és előerősítővel egybeépítve, lengő XLR csatlakozóval

MX202B/C,S vagy N MX202W/C,S vagy N

MX412D/C, S vagy N 30 cm MX418D/C, S vagy N 5 0 cm

Alaplapba épített előerősítő

A Microflex mikrofonok cserélhető fejjel rendelkeznek, így mindig az aktuális akusztikai környezethez alakíthatók. Az összes mikrofont tartozékokkal együtt szállítjuk.

Gégecsöves mikrofonok

Állítható gégecsöves mikrofonok és cserélhető kapszulák bármilyen installációs célra. Szószékek Tárgyalótermek Konferencia termek

MX405/MX410/MX415 LED gyűrű, Bútorba rögzíthető előerősítővel MX405R/N MX410R/N MX415R/N

12,7 cm 25,4 cm 38,1 cm

LED gyűrű, előerősítő nélkül MX405RLP/N MX410RLP/N MX415RLP/N

XLR csatlakozóba épített előerősítő

MX202BP/WP MX202BP/C,S vagy N MX202WP/C,S vagy N 

12,7 cm 25,4 cm 38,1 cm

Kétszínű LED állapotjelző, bútorba rögzíthető előerősítővel

XLR-be épített előerősítő a szár végén

MX405/C,S,vagy N 12,7 cm MX410/C,S,vagy N 25,4 cm MX415/C,S,vagy N 38,1 cm

MX412 C/S/O MX418 C/S/O

30 cm 50 cm

XLR-be épített előerősítő a szár végén, némitó kapcsolóval, állapotjelző LED-el

Kétszínű LED állapotjelző, előerősítő nélkül MX405LP/C,S,vagy N 12,7 cm MX410LP/C,S,vagy N 25,4 cm MX415LP/C,S,vagy N 38,1 cm

MX412S/C, S vagy N 30 cm MX418S/C, S vagy N 50 cm

A mikrofonkapszula típusának megadásával rendelhető (C,S,N).

Minden függeszthető mikrofon csomag tartalmaz: Szélzsákot, 10 cm-es gégecsövet és 9 m kábelt.

MX412SE/C, S vagy N 30 cm MX418SE/C, S vagy N 50 cm

MX400SMP

Bútorba rögzíthető előerősítő

A gégecsöves mikrofonok alaptartozékai: Rezgéscsillapító tartó, asztal szélére szerelhető tartó, szivacs

MX405 & MX410 MX890-nel

MX400DP

MX890

(C)

Vezetéknélküli asztali adóbázis Kompatibilis a Shure SLX rendszerekkel - lásd. 34.o. MX412 A412B-vel

Installációs és konferencia rendszerek

(S)

A412B

Vezetékes asztali talp (MX412/418-hoz)

Minden csiptetős mikrofon csomag tartalmaz: Forgatható nyakkendőcsipesz Dupla nyakkendőcsipesz Szivacs Övre rögzíthető előerősítő Kábel

Az összes Microflex modellt CommShieldTM Technológiával szereltük fel, ami védi a rendszert az egyéb interferenciáktól, mint pl. a mobiltelefonoktól, PDA-któl.

Vezetékes asztali talp

68

fekete fehér

XLR lengővégbe épített előerősítővel, oldalkimenettel, 3 m-es kábellel

Opcionális bázisállomások MX405/410/415 -höz

W

fekete fehér

Miniatűr csiptetős mikrofonok Gyakorlatilag láthaMX183 Gömbkarakterisztika tatlan csiptetős mikrofon olyan helyzeMX184 Szuperkardioid MX185 Kardioid tekre, ahol a kitűnő MX180/N Kapszula nélkül hangminőség mellett mikrofonnak észrevehetetlennek kell maradnia. Fantom táppal működő csiptetős mikrofonok

50Hz - 17kHz

(O)

Az összes Microflex mikrofonnak cserélhető a kapszulája - Kardioid (C), Szuperkardioid (S) és Gömbkarakterisztikájú (Omni) (O) kondenzátor kapszulákra. A kapszula nélküli opció (N) szintén lehetséges. Rendelésnél adja meg a megfelelő betűjelet!

Installációs és konferencia rendszerek

69


Microflex Sorozat ®

Vezetéknélküli határfelület mikrofon

Határfelület mikrofonok Templomok Tárgyalótermek Tárgyalóasztalok

Ideális megoldás olyan konferencia és tárgyalótermekbe, ahol az előadóknak szabad

MX391

mozgástérre van szükségük. Az MX690 tökéletesen illeszkedik bármilyen modern környezetbe, ráadásul a Microflex családnak megfelelő minőségben.

TL3F csatlakozóval és 3,6 m kábellel szerelve. Előerősítő tartozék. Csak fantom táp

MX391/C,S vagy O Fekete MX391W/C,S vagy O Fehér

MX392/393

Állapotjelző LED-del Beépített előerősítő, logikai funkciók, programozható kapcsoló. Az MX392-es típusban logikai ki- és bemenet, szabad kábelvéggel. MX393 TL3F csatlakozóval szerelve.

MX395

Kis méretű, 32 mm átmérő Mélyvágó szűrő 3 pólusú XLR csatlakozó MX395B/C, O, BI Fekete MX395AL/C, O, BI Alumínium MX395W/O Fehér MX395B/(C, O, BI)-LED Kétszínű LED állapotjelző 5 pólusú XLR csatlakozó, kizárólag fekete színben.

MX396

2 vagy 3 kapszulával, külön kivezetéssel és szereletlen kábelvéggel. Két-színű státusz LED Programozható némítókapcsoló Vesekarakterisztika Kizárólag fekete színben. MX396/C-Dual MX396/C-Tri

Tárgyalótermek Bíróság Konferencia központok

2 kapszulás 3 kapszulás

MX392/C,S vagy O MX393/C,S vagy O Kizárólag fekete színben

MX690 W

Kompatibilis a Shure SLX sorozattal Három szegmenses elemjelző. Programozható némítókapcsoló (nyomásra aktív, nyomásra némít vagy ki/ bekapcsolás).

SLX Vezetéknélküli rendszer Példa egy tárgyalóterem installációjára 4 db MX396 mikrofonnal.

70

Installációs és konferencia rendszerek

Kizárólag R5-ös (800-820 MHz) frekvencián!.

SLX4

SLX4L

Vezetéknélküli vevőegység.

Vezetéknélküli vevőegység logikai kimenettel.

Installációs és konferencia rendszerek

71


Diszpécser+Talkback Mikrofonok

Kommunikációs mikrofonok Megbízható mikrofonok minden kommunikációs helyzetre

Gégecsőre szerelhető mikrofonok

Strapabíró. Megbízható.

Mikrofonok bármilyen kommunikációs helyzetre. Kimagasló beszédérthetőség nagy háttérzaj mellett is. Strapabíró kézi és hattyúnyak mikrofonok. Megbízható Installációs és konferencia rendszerek mindennapi használatra színpadon, iskolákban vagy a munkahelyen.

Kézi

527B/C

Kézi mikrofon

Rendkívül megbízható dinamikus kézi mikrofon tiszta, érthető beszédhang visszaadással. Taxikba, hangfelismeréshez és hangosbemondó központokba kiváló.

Kommunikáció Hangfelismerés Intercom Talkback Hangosbemondó

Csiptetős

514b

Kézi mikrofon Alacsony impedanciájú, dinamikus, kézi mikrofon, főként instrukciós és rádiós célokra. Fő jellemzője a tiszta, természetes hangátvitel és a jó beszédérthetőség. Hangfelismerés Intercom Talkback Hangosbemondó

596lb

Kézi mikrofon Elérhető árú, kompakt és tartós kézi mikrofon szűkebb költségvetésből gazdálkodó installációkhoz.

Általános kommunikáció

Intercom Talkback

SM11

Csiptetős mikrofon A Shure termékválasztékában kisebb mikrofonok is szerepelnek, de az SM11 az egyetlen dinamikus csiptetős mikrofon. Ezt a mikrofont elsősorban televíziós produkciókhoz tervezték - de hangszermikrofonként is megállja a helyét. TV stúdiók Filmfelvételek

Asztali

561

562

503BG

588SDX

Nyelvi laborok Rádiókommunikáció Diszpécser alkalmazások

Nyelvi laborok Rádiókommunikáció Diszpécser alkalmazások

Hangfelismerés Számítógép Talkback

Hangfelismerés Talkback Élő beszéd Konferenciatermek

40Hz - 10kHz

100Hz - 6kHz

100Hz - 7kHz

80Hz - 15kHz

561 Gégecsőre szerelhető Szabványos 5/8”-os menetű állványra vagy gégecsőre szerelve használható

562 Gégecsőre szerelhető Szabványos 5/8”-os menetű állványra vagy gégecsőre szerelve használható

503BG Gégecsőre szerelhető Szabványos 5/8”-os menetű állványra vagy gégecsőre szerelve használható

588SDX Rögzíthető oldalkapcsoló Választható impedancia

Gégecsöves mikrofon Gömbkarakterisztikájú, alacsony impedanciás, dinamikus mikrofon, amely flexibilis gégecsővel vagy állványon használható

Gégecsöves mikrofon Gömbkarakterisztikájú di­na­ mi­kus mikrofon melyet el­ső­sor­ban rádiós alkalmazásokhoz terveztek. Még nagy hát­tér­zaj esetén is megfelelő be­széd­ért­he­tő­sé­get biztosít.

200Hz - 5kHz

100Hz - 6kHz

40Hz - 10kHz

514B Million Cycle Plus™ beszédkapcsolóval (push to talk)

596LB alacsony impedanciás mikrofon

50Hz - 15kHz SM11-CN Kábel, nyakkendőcsipesz és tartozékok. RK279 Hangszer rögzítő készlet

72 Installációs és konferencia rendszerek

Gégecsöves mikrofon Kapcsolható impedanciájú kardioid dinamikus mikrofon kiváló hangvisszaadással.

450 Series II 522 Asztali mikrofon Magas kimeneti szintű dinamikus instrukciós mikrofon. Rendkívül strapabíró kialakítású, a be­széd­ért­ he­tő­ség­re optimalizált hanggal.

Rádiós kommunikáció Diszpécser alkalmazások

Asztali mikrofon Állítható magasságú, dinamikus, talpas mikrofon speciális kommunikációs célokra, valamint instrukciós rendszerekhez. A kardioid hangszedő kiszűri a háttérzajokat. Kapcsolható impedanciájú. Diszpécser alkalmazások

515X Series

565

Diszpécser alkalmazások Rádió komunikáció

Előadótermek Templomok Színházak

Gégecsőre szerelhető mikrofon Masszív felépítésű dinamikus mikrofon. Általában beszédhangosításra használják. Kézi mikrofonként vagy gégecsőre szerelve használható.

Univerzális mikrofon Kapcsolható impedanciájú dinamikus mikrofon. Elsősorban ének- és beszédhangosításhoz használatos.

80Hz - 13kHz

527B (300Hz - 5kHz) alacsony impedancia

Gégecsöves mikrofon Kompakt mikrofon, amely minimális háttérzaj mellett kiváló hangminőséget nyújt.

200Hz - 5kHz 450 Series II Beszédkapcsoló gomb (push to talk)

40Hz - 10kHz 522 Teleszkópos nyak Beszédkapcsoló gomb

515SBGX Gégecsőre szerelhető, nyomógombos mikrofon 1.8m kábellel 515SBG-18X Gégecsőre szerelhető, nyomógombos mikrofon 46cm-es gégecsővel, 76mm-es rögzítőtalppal (A13HD), 1.8m kábellel

Tantermek Konferenciatermek

545

Univerzális mikrofon Kapcsolható kimeneti impedanciával és tranziens mentes mágneses kapcsolóval ellátott masszív felépítésű dinamikus mikrofon. Beszéd és hangszerek hangosítására használják. Templomok Színházak

Tantermek Szószék

50Hz - 15kHz 545SD-LC Kapcsolós

50Hz - 15kHz 515SBG-18XF Gégecsőre szerelhető, nyomógombos mikrofon 46cm-es gégecsővel, 44mm-es rögzítőtalppal (A13HD), 1.8m kábellel

565SD-LC Kapcsolós

515SDX Kézben tartható változat, rögzíthető tolókapcsolóval kapcsolható impedanciával, kengyellel.

Jellemzők: Kapcsolható impedancia Zajtalan, mágneses kapcsoló

Jellemzők: Kapcsolható kimeneti impedancia Zajtalan mágneses kapcsoló.

565SD-CN Kapcsolós, kábellel

Installációs és konferencia rendszerek

73


Installációs mikrofon kiegészítők

Frekvencia táblázat Installációs mikrofonok Microflex ConferenceONE® + MX183 Microflex® MX202 Minden modell MX202P cserélhető irányítatlan, kardioid vagy szuperkardioid kapszulával kap- 45 ható. Mindegyik különböző frekvenciamenettel rendelkezik.

sorozat: MX412D MX418 MX412SE

MX418SE MX418D

46

47

45 Irányítatlan 46 Kardioid 47 Szuperkardioid

Bútorba rögzíthető tartó MX412/418 mikrofonokhoz Rezgésmentesítő gyűrű (több, mint 20 dB csillapítás).

Cserélhető kapszulák Az összes Microflex termékkel kompatibilisek. Gömbkarakterisztika R183B Fekete R183W Fehér

A27M

A400SM

Szuperkardioid R184B Fekete R184W Fehér

30 cm Króm G12 Fekete G12B G12-CN XLR csatlakozóval

Kommunikációs mikrofonok 48

48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61

527A 514B 596LB 512 SM11 450 Series II 522 561 562 588SDX 515X 503BG 565 545

49

Kardioid R185B Fekete R185W Fehér

50

Gyors kioldású XLR csatlakozó A400SM-be építhető. 51

52

53

A400SMXLR 55

56

RK183T2 Dupla

Asztali talp 3.3 m-es XLR kábellel MX412, MX412S, MX418, MX418S típusokhoz.

Asztali tartó Kompatibilis a normál és a rezgéscsillapított Shure kengyelekkel. S37A

Flexibilis gégecsövek

45 cm G18 G18-CN

Króm XLR csatlakozóval

15 cm G6A

Króm

Microflex

®

RK183T1 Szimpla

Nagyméretű szélzsák A gégecsöves modellekhez.

A400XLR

Bútorba rögzíthető tartó és gyors kioldású XLR csatlakozó MX412/418 mikrofonokhoz 54

Nyakkendő csipeszek MX180 sorozathoz.

Sztereó mikrofon adapter Pozícionálható tartó 2 mikrofonhoz.

Nyakkendő csipeszek WL93 és RK354SB típusokhoz.

A99WS

Szélzsák (4 db) MX mikrofonokhoz. RK183WS MX180 sorozat,

Asztali talp A202BB

MX202 RK412WS MX412, MX418

A412B 57

58

59

Külső előerősítő MX180 sorozathoz, MX202B, MX412SE és MX391 típusokhoz.

Asztali talp A412B

Asztali talp MX202B-hez. A202BB 60

RK183PK

Fekete

61

ConferenceONE® Busz kábel Neutrik MiniCon csatlakozóval szerelt busz kábel 2, 5 és 10 méteres változatban.

Tápkábel ConferenceONE® rendszerekhez 10, 20 és 50 méteres változatokban. C1-PL 10

Floor-X Adapter Csatlakozó doboz ConferenceONE® rendszerekhez, busz kábel és tápkábel összekötéséhez.

C1-B 2

C1-PL 20

C1-FX

C1-B 5

C1-PL 50

Műanyag gyűrű bútorba rögzítéshez Microflex mikrofonokhoz. RPM640

Fekete

C1-B 10 Busz kábel adapter C1-BC

74 Installációs és konferencia rendszerek

Installációs és konferencia rendszerek

75


keverők+ digitális Jelprocesszorok

Jelprocesszorok Precíz digitális vezérlés Optimális hangfeldolgozási megoldások hangosítási rendszerekhez.

78. oldal

Installációs keverők Hangoptimalizálás bármilyen szituációban A hangosítás és a televíziós műsorgyártás teljes területét lefedő termékcsalád.

79. oldal

Mobil eszközök Hordozható hangstúdió Testreszabott, hordozható mikrofon/vonal erősítők és keverők bármilyen terepre.

80. oldal

Monitor keverők Csak az, amit hallani akar Testreszabott keverés a színpadon és a színpadon kívűl.

81. oldal

76

Keverők+Digitális jelprocesszorok

Keverők+Digitális jelprocesszorok

77


Installációs keverők

DSP Optimális hangfeldolgozási megoldások hangosítási rendszerekhez.

A hangosítás és a televíziós műsorgyártás teljes területét lefedő termékcsalád.

Precíz Digitális vezérlés

Keverők

Univerzális jelfeldolgozó processzorok színházi-, tárgyalótermi-, egyháziés koncerthangosításra. A vezérlő szoftver kézikönyv és külön tanfolyam nélkül is gyorsan átlátható. Az eszközök használata biztonságos, mert az illetéktelenektől a kezelőszerveket le lehet tiltani. Kényelmesek, mert a ShureLink hálózatról egyszerre akár 16 eszközt lehet egyetlen számítógéppel vezérelni a Soundplex szoftverrel.

• Intuitív, könnyen használható felület • Letiltható kezelőszervek • Akár 16 eszköz egyidejű vezérlése a ShureLink hálózaton

P4800E

Rendszer processzor 4x8-as mátrix keverő. A fel­dol­go­zá­si algoritmusok egy­ sze­rű­en, grafikusan adhatók hozzá a jelúthoz. A keverők és erősítők között felmerülő összes lehetséges feladatot el tudja látni kis és közepes installációkban. P4800 P4800E

(100-240 V) (100-240 V)

4 analóg bemenet 8 analóg kimenet Shure Soundplex DSP szoftver Kapcsolóüzemű táp 128 gyári beállítás Többféle vezérlési lehetőség

Főbb DSP algoritmusok: DFR automatikus gerjedésgátló Parametrikus és grafikus EQ Alul- és felüláteresztő szűrő Kompresszor/limiter AGC (automatikus hangerőszabályzás) Zajzár/expander Ducker

Crossover Mélynyomó processzor Splitter Delay Mátrix mixer Mérési adatok importálása SIA-Smaart® és TEF TM szoftverekből.

SCM262E Shure Soundplex® DSP szoftver A P4800-as és DFR22es processzorok tartozéka. A hangrendszer könnyen átláthatóvá válik a képernyőn. Az egérrel egyszerűen egymás után rakhatjuk a kü­lön­bö­ző feldolgozó algoritmusokat, akár működés közben is.

SCM262 SCM262E

1/2 rack méret (1) XLR és jack vonal bemenet (3) Sztereó lemezjátszó bemenet (1) Sztereó lemezjátszó aux kimenet (1) Jack kimenet (mikrofon/vonal szint) Belső tápegység

Hátlap

(100/120 V választható) (220-240 V)

1/2 rack méret (4) Szimmetrikus XLR bemenet (mikrofon/vonal szint) (1) Aszimmetrikus lemezjátszó aux bemenet (1) Szimmetrikus XLR mikrofon/ vonal szintű kimenet (1) Lemezjátszó aux kimenet 12V fantom táp Belső tápegység

4-csatornás mikrofon keverő A rádiófrekvenciás zavaroknak kitűnően ellenálló, különlegesen csendes, egyszerűen kezelhető keverő. SCM268 SCM268E

szor. A beépített 2x2-es mátrix keverővel bármelyik bemenetet bármelyik kimenethez hozzárendelhető a hangerő szabályozása és a fáziskorrekció lehetősége mellett.

DFR22 (100-240 V) DFR22E (100-240 V) 2 analóg bemenet 2 analóg kimenet XLR és Euro Block csatlakozók 16 szűrő csatornánként Shure Soundplex DSP szoftver Akár 36 algoritmus futtatása egyszerre RS-232 csatlakozás az előlapon

Tartozék

DRS-10 Digitális távvezérlő Távoli hozzáférést biztosít a DFR11EQ v5-ben tárolt beállításokhoz. Alkalmas a P4800-as külső vezérlésére is.

78 Keverők+Digitális jelprocesszorok

Sztereó mikrofonkeverő Kompakt, könnyen beállítható és kezelhető keverő kis installációk igényeihez optimalizálva: sztereó csatornák (pl. zene) automatikus halkítása egy mikrofoncsatorna jelének (pl. beszéd) függvényében, háttérzene némítás (az 1-es és 2-es csatorna némítása ha a 3-as csatornán van jel), 12V-os fantomtáp.

SCM268E

DFR22E

Hangprocesszor A DFR22-es egy egyszerűen használható 2x2-es gerjedésgátló, a hangrendszer frekvenciamenetének szabályozására, dinamikavezérlésre, a késleltetések szabályozására, a gerjedések automatikus felismerésére illetve csökkentésére használható hangprocesz-

Installációs és automata keverők, amelyekkel bármekkora installáció testre szabható. Kitűnő teljesítményüknek köszönhetően többmikrofonos rendszereket is hatékonyan kezelnek. Tárgyalótermekbe, konferenciaközpontokba, osztálytermekbe, távoktatási környezetbe és gyülekezeteknek ajánljuk.

RS-232 Hardver adapter 10 állású kapcsoló falba szerelő készlet

Hátlap

(100/120 V választható) (220-240 V)

SCM800E

8-csatornás mikrofon keverő Az SCM810-es nem automata változata. Állítható csatorna EQ, gyors mikrofoncsatlakoztatás, felfűzhetőség (összesen maximum 32 mikrofon kezelése) jellemzi. SCM800 SCM800E

(120 V) (230 V)

Rear Panel Teljes 1U rack méret (8) Szimmentrikus mikrofon/vonal bemenet (1) Jack aux bemenet (1) Szimmentrikus mirkofon/vonal szintű kimenet

(8) 3  polusú Jack inzert pont vagy direkt kimenet Fejhallgató kimenet 48V fantom táp

Keverők+Digitális jelprocesszorok

79


IntelliMix Technológia

Mobil eszközök

Egyszerű keverés az első pillanattól kezdve.

Elemmel működő, zajtalan mikrofon/vonal erősítők és keverők kifejezetten a terepen végzett felvételhez, filmforgatáshoz és hírműsorok készítéséhez (ENG).

®

A Shure bejegyzett IntelliMix technológiájának köszönhetően a hangminőség jelentősen javítható, mivel egyszerre csak egy mikrofon szólal meg, az inaktív mikrofonokat a rendszer automatikusan némítja. Az IntelliMix keverők tetszőleges összeállításban felfűzhetők, így akár egy 400 mikrofonból álló rendszer is vezérelhetővé válik. Terem - zajzár

MaxBus

A mikrofon beszédre bekapcsol, a teremzajra viszont nem.

Mindig a legnagyobb jelszintet vevő mikrofont kapcsolja be a beszélőnek.

Az utolsó mikrofon bekapcsolva tartása Nem szakadozik a hang, mivel a legutolsó mikrofon addig marad aktív, amíg egy másik át nem veszi a helyét.

Egyszerű keverés A mássalhangzók tisztán szólalnak meg. Nincs szükség különleges mikrofonokra.

FP33

ENG Helyszíni zenei felvétel

3-csatornás sztereó keverő Teljes kiépítésű keverő különlegesen alacsony saját zajjal és a digitális felvételekhez nélkülözhetetlen széles dinamikatartománnyal. FP33

(12-30 V)

Keverők + Erősítők

SCM810E

Automatikus 8 csatornás keverő IntelliMix technológiával Elismert szabvány az automatikus keverésben. Nagyszerű megoldás közgyűlések hangosítására és felvételére.

Hátlap

SCM410E

SCM410 SCM810E

Típus >> FP33 SCM262 SCM268 SCM410 SCM800 SCM810

Tulajdonságok:

SCM810 (120 V) SCM810E (230 V)

Automatikus 4 csatornás keverő InteliMix technológiával Az SCM810-eshez hasonló prob­lé­ ma­meg­ol­dó eszköz, amely növeli a beszédérthetőséget, csökkenti a gerjedés valószínőségét és minimalizálja a telepítési időt.

(3) XLR mikrofon/vonal bemenet (2) XLR mikrofon/vonal kimenet (1) Fejhallgató csatlakozás Jelszintmérő (VU) Kifinomult, pontos bemeneti jelszintszabályzó potméterek Oszcillátor 2 db 9V-os elemmel vagy hálózatról működik

Hátlap

(120 V) (220-240 V)

Teljes 1U rack méret (8) Szimmentrikus mikrofon/vonal bemenet (1) Jack aux bemenet (1) Szimmentrikus mirkofon/vonal szintű kimenet (8) 3 pólusú Jack inzert pont vagy direkt kimenet

Fejhallgató kimenet 48V fantom táp Automatikus vezérlés

1/2 rack méret (4) Szimmetrikus XLR mikrofon bemenet (1) Szimmetrikus XLR mikrofon/ vonal bemenet 1 RCA aux kimenet 12V fantom táp Automatikus vezérlés

l l Trafós, szimmetrikus bemenet Aktív szimmetrikus bemenet l l l Trafós, szimmetrikus kimenet l l Aktív szimmetrikus kimenet l l l Low-Z mikrofonbemenet l l l l l Vonal bemenet l l 2 2 l Aux bemenet l l l Mikrofon jelszintű kimenet l l l l Vonal kimenet l l l l l Lemezjátszó aux kimenet l l l Fejhallgató kimenet l l l l l l l Fantom táp 48V fantom táp l l Jelszint mérő (VU) l Túlvezérlés jelző l l l EQ l l l l Oszcillátor l l l l Fűzhető Beépített mikrofon l Limiter l l l Sztereó l l 1 l l l l Hálózatról működik l Elemről működik

1 Opcionális külső adapterről.

l l l l l l l l l l l l l l

2 Belső módosítással vagy opcionális kiegészítővel.

IntelliMix Technológia

80 Keverők+Digitális jelprocesszorok

Keverők+Digitális jelprocesszorok

81


Fejhallgatók, fülhallgatók, lemezjátszó tűk + kiegészítők

Fejhallgatók Professzionális fejhallgatók Otthoni, színpadi és DJ alkalmazásokra.

84. oldal

Sound Isolating Fülhallgatók + Kiegészítők ™

Két fül, öt csillag A PSM fülmonitorrendszerekből átvett izolációs technológiának köszönhetően ezek a fülhallgatók tökéletesen kiszűrik a külső zajokat.

85. oldal

Lemezjátszó tűk Tiszta, pontos hang A Shure lemezjátszó fejeknek köszönhetően hosszú ideig élvezhetjük zenéinket nagy dinamikával, torzítás nélkül.

86. oldal

82 Fejhallgatók, fülhallgatók, lemezjátszó tűk + Kiegészítők

Fejhallgatók, fülhallgatók, lemezjátszó tűk + Kiegészítők

83


Sound IsolatingTM fülhallgatók Színpadi alkalmazásokra fejlesztett professzionális technológia, hordozható eszközökre.

PROFESSZIONÁLIS FEJHALLGATÓK Fejhallgató

SRH440

Stúdió fejhallgató

SRH840

Referencia fejhallgató

SE215

SE315

SE425

SE535

Felsőkategóriás fülhallgató, gazdag hangképpel,

Felsőkategóriás fülhallgató, teljes hangképpel.

Felsőkategóriás fülhallgató, Tuned BassPort technológiával: Részletes magasak, bővített mélyek.

Dual TruAcoustic fülhallgató, beépített crossoverrel, valamint különálló magas- és mélysugárzóval, a részletesebb hangzásért.

Fülhallgató

Stúdióban, otthon vagy DJ alkalmzásra.

SRH240A / m+

SE115m / m+

Fülhallgató

Fülhallgató

(m+): iPhone/iPad/iPod headset

Speciálisan otthoni felvételekhez és stúdiómunkákhoz lett kialakítva.

A Shure referencia fejhallgatója a legszigorúbb stúdió elvárásoknak is megfelel.

Fülhallgató

SRH940 Fejhallgató

Hangsugárzó

Dynamic MicroSpeaker 2

Hangsugárzó

Single Dynamic MicroDriver

Hangsugárzó

HD MicroDriver +TBP

Hangsugárzó

Dual HD MicroDriver

Triple High Definition fülhallgató, beépített crossoverrel, valamint különálló MicroDriver kapszulákkal. . Triple HD MicroDriver Hangsugárzó

Frek. Átvitel

22 Hz - 17,5 kHz

Frek. Átvitel

22 Hz - 17,5 kHz

Frek. Átvitel

22 Hz - 18,5 kHz

Frek. Átvitel

22 Hz - 19 kHz

Frek. Átvitel

18 Hz - 19 kHz

Érzékenység

105 dB SPL/mW

Érzékenység

107 dB SPL/mW

Érzékenység

116 dB SPL/mW

Érzékenység

109 dB SPL/mW

Érzékenység

119 dB SPL/mW

Impedancia

16 Ω

Impedancia

20 Ω

Impedancia

27 Ω

Impedancia

22 Ω

Impedancia

36 Ω

Kábel

Fix

Kábel

Cserélhető

Kábel

Cserélhető

Kábel

Cserélhető

Kábel

Cserélhető

(m): headset mobiltelefonokhoz (m+): iPhone/iPod/iPad headset

A Shure belépő szintű fejhallgatója a professzionális szériába.

Fülhallgató

A Shure felsőkategóriás referencia fejhallgatója professzionális felhasználásra. Spirál és egyenes kábel alaptartozék.

Érzékenység

(1 kHz) 105 dB/mW

Érzékenység

(1 kHz) 105 dB/mW

Érzékenység

(1 kHz) 102 dB/mW

Érzékenység

(1 kHz) 100 dB/mW

Impedancia

(1 kHz) 38 Ω

Impedancia

(1 kHz) 44 Ω

Impedancia

(1 kHz) 44 Ω

Impedancia

(1 kHz) 42 Ω

Teljesítmény

(1 kHz) 500 mW

Teljesítmény

(1 kHz) 500 mW

Teljesítmény

(1 kHz) 1000 mW

Teljesítmény

(1 kHz) 1000 mW

Frek. átvitel

20 Hz - 20 kHz

Frek. átvitel

10 Hz - 22 kHz

Frek. átvitel

5 Hz - 25 kHz

Frek. átvitel

5 Hz - 30 kHz

Kábel

2 m, fix

Kábel

3 m, cserélhető

Kábel

3 m, cserélhető

Kábel

3 m, cserélhető

Kiegészítők Tartozékok

Cserélhető kábelek

Hordtáska és különböző fülhallgató betétek

Gazdagodjunk újabb funkciókkal, a cserélhető kábelekkel!

Univerzális szivacs betét

SRH550DJ DJ fejhallgató

SRH750DJ DJ fejhallgató

cbl-m-K

cbl-m+ -K

Magas impedanciájú, nagy teljesítményű DJ fejhallgató, széles frekvenciatartománnyal. Keverésre és zenehallgatásra is ajánlott.

Magas impedanciájú, nagy teljesítményű professzionális DJ fejhallgató, széles frekvenciatartománnyal.

Érzékenység

(1 kHz) 109 dB/mW

Érzékenység

(1 kHz) 106 dB/mW

Impedancia

(1 kHz) 32 Ω

Impedancia

(1 kHz) 32 Ω

Teljesítmény

(1 kHz) 3000 mW

Teljesítmény

(1 kHz) 3000 mW

Frek. átvitel

5 Hz - 22 kHz

Frek. átvitel

5 Hz - 30 kHz

Kábel

2 m, fix

Kábel

3 m, cserélhető

84 Fejhallgatók, fülhallgatók, lemezjátszó tűk + Kiegészítők

Rugalmas betét (S/ M/ L)

Kompatibilis a legtöbb zenelejátszásra alkalmas mobiltelefonnal. 3’5 Jack csatlakozóval szerelve!

Rugalmas puha betét (S/ M/ L)

Háromperemű betét

Shure izoláció

Az izolációs fülhallgatók természetes módon gátolják a beszűrődő zajokat, amitől tisztább és részletesebb lesz a hangzás.

MPA3C

3,5 mm-es, 4 pólusú csatlakozó

Music Phone Adapter (MPA) Az MPA átalakítja a fülhallgatót egy sztereó mobiltelefon headszetté. Így egyszerűen válthatunk a zenehallgatás és a telefonhívásaink között. A VoicePort  ™ mikrofon megőrzi a beszédérthetőséget még zajos körülmények között is. A vezérlőgombbal fogadhatjuk és megszakíthatjuk a hívásokat. (A használhatóság függ a telefon típusától is.)

Fejhallgatók, fülhallgatók, lemezjátszó tűk + Kiegészítők

85


Lemezjátszó fejek Tiszta és precíz

M97xE doboz és a kiegészítők

Ahogy a zenének meg kell szólalnia. Többféle lemezjátszó fej lemezhallgatásra, mintavételre és archiválásra. Mindegyik fej könnyű és egyszerűen cserélhető. Meleg, természetes hangzást biztosít és a lemezt is minimálisan veszi igénybe.

M97xE

M92E

M78S

Pontos hangvisszaadás, mintavétel, archiválás

Otthoni zenehallgatás

Széles tű lemezhallgatásra és mintavételre

Nagyon könnyű Elliptikus Nagyon magas Nagyon alacsony Dinamikus stabilizáló

Könnyű Biradiál Nagyon jó Alacsony

Könnyű Szférikus Jó Alacsony

Jó értékarány

Csúcsminőség

Tű súlya Kialakítás Hangvisszaadás pontossága Lemez igénybevétele Egyéb tulajdonságok

Melléklet 78 RPM

Mikrofon tartozékok 88. o.

Popper Stopper szélzsákok 89. o.

DJ és Hi-Fi lemezjátszó tűk Megbízható teljesítmény igényes DJ-knek

Speciális megoldások

Megbízható lemezkímélő tűk széles választékban zenehallgatásra, szkreccselésre és mixeléshez.

90. o.

Mikrofonkereső felhasználás szerint 92. o.

Ugrásbiztosság Kimeneti szint Lemez igénybevétele Hangkép

86

Whitelabel

M44-7-H

M44-7

M44G

M35X

SC35C

Keverésre

Szkreccselésre

Szkreccselésre

Szkreccselésre és keverésre

Keverésre

Szkreccselésre és keverésre

Magas Magas Alacsony Erőteljes basszus, tiszta közép és részletes magashangok

Nagyon magas Nagyon magas Alacsony Erőteljes basszus

Nagyon magas Nagyon magas Alacsony Erőteljes basszus

Nagyon magas Nagyon magas Alacsony Részletes mélyés magashangok

Fejhallgatók, fülhallgatók, tűk + Kiegészítők

Nagyon magas Magas Alacsony Tiszta hangzás a teljes frekvenciatartományban

Magas Magas Nagyon alacsony Kerek basszus, tiszta közép

Melléklet

87


Mikrofon tartozékok Kengyelek

Shock Stopper™ Rezgéscsillapító kengyel adapter, mely több mint 20 dB-lel csökkenti a mechanikai zajokat és vibrációkat. Shure VP64, SM81, SM63 modellekhez, illetve bármely 1.875 cm átmérőjű mikrofonhoz. A53M

Snap-In Shock Stopper™ Bepattintós, rezgéscsillapító kengyel adapter. Shure SM57, SM58®, SM86, Beta57A®, Beta58A, Beta87A, Beta87C, illetve bármelyik általános méretű mikrofonhoz. A55HM

Broadcast Rezgéscsillapító kengyel Több mint 20 dB-lel csökkenti a mechanikai zajokat és vibrációkat. •K  ábelvédelem • Többféle rögzítési lehetőség

Popper Stopper Szélzsákok

Rögzítőgyűrűvel ellátott szélzsák 545 és SM57 mikrofonokhoz.

Törhetetlen kengyel Általános méretű mikrofonokhoz. Pl.:

Shure SM48, SM57, SM58 , SM86, SM87A, SM94, Beta57A, Beta58A, Beta87A, Beta87C, 515X, 545, 588SDX, KSM109 és a PG család tagjaihoz. A25D ®

Shure SM57, SM58®, SM86, Beta57A®, Beta58A,

A56D

Beta98™ Dobmikrofon tartó Gégecsöves mikrofontartó, csavaros szorítóval Beta98™hoz. A98D

5/8”-27 Műanyag dob adapter 5/8” menetű mikrofonkengyelekhez. A50D

Fekete

Előerősítő

Távtáplált XLRTA4M csatlakozóba épített előerősítő pl. Beta91™, Beta98S™ és Beta98D/S mikrofonokhoz. A legtöbb TA4F csatlakozóval szerelt Shure mikrofonnal kompatibilis. Kérjen felvilágosítást szakértőinktől! RPM626

Melléklet

A58WS-YEL Sárga A58WS-BLU Kék A58WS-GRN Zöld A58WS-RED Piros

36A624

WCM16

49A66A

Beta98

49C55

VP64A

90RX1371

512

A3WS

849 A85WS

SM87, Beta87

A99WS MX400 Család

SM81 Szélzsák Nagyméretű szélzsák SM81-hez.

Beta 57A Rögzítőgyűrűs szélzsák Mágneses rögzítés.

A81WS

A57AWS

Kicsi

A57AWS

RK143G

SM58®

RK244G

SM57

RK312

Beta87A/C

RK265G

Beta58

RK320

Beta56A

RK321

Beta52A

SM94 KSM32,32,44

RK345

Rácsok

Beta56®A

A32WS

Nagy

Rögzítőgyűrűs szélzsák A2WS

A1WS 515

A58WS-BLK Fekete

A7WS

Kábelek

Masszív kábel Szimmetrikus XLRXLR mikrofon kábel. C25B

7.5 m

Dupla árnyékolású kábel Hosszú élettartamú TripleFlex kábel. A mikrofonnál fekete csatlakozóval. C25E

RK184WS

SM2

SM10A

RK229WS

SM63

SM63L

RK345

SM7B

SM7A

Gömb alakú A58WS

SM12A

SM81 A81WS

AMS24 AMS26

SM7

7.5 m

Hi-Flex™ Alacsony impedanciás XLR-XLR kábel. C25J

7.5 m

C50J

15 m

C100J

30 m

Hi-Flex™ 1/4” XLR-Jack kábel Nagy impedanciájú, asszimetrikus kábel. C15AHZ

4.5 m

C20AHZ

6m

Spirális árnyékolású kábel Hosszú élettartamú TripleFlex kábel dupla spirál árnyékolással. C25F

88

A58WS-GRA Szürke

Mikrofon specifikus szélzsákok

PS-6

A25E

Fúvosokhoz 5/8”-os Gégecsöves, csipeszes Dobmikrofon tartó tartó Beta98™-hoz. 5/8” menetű mikroA98KCS fon kengyelekhez, csavaros szorítóval.

A2WS-BLK

PS-6 Popper Stopper™ Gégecsöves pop filter csavaros rögzítővel.

Kisebb átmérőjű mikrofonokhoz (mint pl.: Shure SM81, VP64A, VP64AL, SM63, SM63L, SM63LB, KSM137, KSM141): A57F KSM9-hez:

Hangszermikrofon tartók

Szürke

SM7 Szélzsák Nagyméretű szélzsák SM7A és SM7B típusokhoz.

A88SM VP88 A89SM SM89 (a képen)

Beta87A,Beta87C, illetve bármelyik általános méretű mikrofonhoz. A55M

A2WS-GRA

Gömb alakú szélzsákok Gömb alakú mikrofonokhoz, mint pl. SM48, SM58®, Beta 58A® és 565.

Hosszabbító kábel 5 pólusú XLR-XLR TripleFlex kábel pl. VP88-hoz. C110

7.5 m

Hosszabbító kábel TA4F - TA4M. C128

4.5 m

15 m

Melléklet

89


speciális megoldások Csillapító tag

Passzív kapcsolható fázisfordító

Passzív impedanciaváltó transzformátor (24dB)

•K  apcsolható polaritás a 2-es és a 3-as pólusok között

•S  zimmetrikus 3 pólusú XLR bemenet

•S  zimmetrikus jel feldolgozás; XLR - XLR csatlakozóba épített

•X  LR - XLR csatlakozóba épített

A15AS

A15PRS

•A  mphenol MC1M típusú kimenet levehető Jack toldóval A95UF XLR Mama XLR Papa A95U

Passzív impedancia váltó transzformátor

Hanggenerátor 700 Hz frekvenciájú mikrofonjelszint generátor.

• Kapcsolható 15, 20 vagy 25dB csillapítás • Átengedi a fantomtápot

•3  3 k ohm primer; 600 vagy 7500 ohm szekunder; megfordítható •X  LR - XLR csatlakozóba épített

• Szimmetrikus jelfeldogozás

• 1,000 óra működés elemről • Ki/be kapcsoló • XLR kimenet A15TG

A15BT

Felüláteresztő szűrő • 12dB/oktáv vágás 100 Hz-nél • XLR - XLR csatlakozóba épített • Szimmetrikus jelfeldogozás A15HP

Vonal jelátalakító 50 dB csillapítás vonal szintű jelek mikrofon jelszintre csökkentéséhez. •X  LR - XLR csatlakozóba épített • Szimmetrikus jelfeldogozás A15LA

Passzív impedanciaváltó transzformátor (24dB) • XLR-Jack csatlakozás A85F

Konfigurálható ki/be kapcsoló Ki/be kapcsoló, push-totalk funkciók vezetékes mikrofonokhoz, csatlakozó nélkül.

Partnerek és Programok TECHNOLÓGIAI GRAMMY® DÍJ A Shure régóta részese a National Academy of Recording Arts & Sciences® intézményének, melynek küldetése a zeneipar díjazása és támogatása. Éppen ezért büszkék vagyunk, hogy a Shure nyerte a 2003-as Technológiai GRAMMY® díjat. Ezt a

Csillapító tag A15AS

díjat olyan személyek és/vagy cégek kapják, akik valamilyen rendkívüli technológiai fejlesztést vittek véghez, segítve ezzel a zeneipar fejlődését.

Passzív impedancia váltó transzformátor A15BT

Shure Listen Safe

A Mix ALAPÍTVÁNY

Felüláteresztő szűrő A15HP

• Övcsipesszel •K  ülönböző kábelátmérőkhoz A120S

Kamera adapter Impedancia transzformátor 3.5 Jack kimenettel.

Vonal jelátalakító A15LA

•A  lacsony impedanciájú szimmetrikus mikrofonjel illeszthető a kamera bemenetéhez.

Passzív kapcsolhaó fázisfordító A15PRS

•3  pólusú XLR mama bemenet

Hanggenerátor A15TG

A Shure Listen Safe a cég hallásmegőrző programja,

A Shure támogatja a Mix Alapítványt. Ez egy non-profit

mely segít a zenészeknek abban, hogy hogyan

intézmény, mely a Technical Excellence & Creativity

élvezzék a zenét biztonságosan. Elkülönített pénzügyi

díjjal és számos programmal promotálja a tehetséges,

alapokat adományozunk szűrésekre, oktató anyagokra

médiával foglalkozó művészeket. Az alapítvány olyan

és hallásvédelmi kutatóprogramokra. Emellett a Shure

rendezvényeket is támogat, amelyek a zajártalommal és

ingyenes szűrővizsgálatokat tart nemzetközi kiállításokon,

a halláskárosodással foglalkoznak.

zenei konferenciákon és fesztiválokon a vásárlóinak. A programról bővebben is olvashat a www.shure.com/ hearing weboldalon.

•3  .5 Jack kimenet 45cm-es kábellel A96F

Passzív impedanciaváltó transzformátor (24dB) A85F

Rádiófrekvenciás zavarszűrő • Átereszti a fantomtápot •C  sökkenti az interferenciás zavarokat a hosszú mikrofon kábeleken

NSCA OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY

EXPERIENCE MUSIC PROJECT

Az NSCA Oktatási Alapítvány olyan oktatási programokat

A Seattle-ben létrehozott Experience Music Project (EMP)

támogat, melyek elsősorban az elektronikus rendszerek

hivatalos mikrofonja a Shure. A 2000 nyarán indult kiállítás

fejlődésével és jövőjével foglalkozik. Az NSCA céljai többek

megalakulása óta több, mint 3 millió látogatót fogadott.

között: a különböző képzések elérhető áron legyenek

Az EMP a populáris zene és a kreativitás jegyében tart

hozzáférhetőek tanulóknak és az iparban dolgozóknak

kiállításokat és workshopokat. A látogatók bőségesen

egyaránt; új ipari munkaerő képzése; iránymutatás az

válogathatnak különböző művészeti alkotások és relikviák

iparágnak az oktatáson keresztül. A Shure már több éve

között, hiszen az EMP gyűjteménye több, mint 80.000

támogatja az alapítványt. 2006-2007-ben kibővítettük az

tárgyból áll. Emellett zenélhetnek, kísérletezhetnek és

eddigi viszonyunkat, hogy az elektronikai iparban dolgozók

igaz sztorikat hallhatnak zenészektől. Bővebb információ:

továbbképzését támogathassuk.

www.emplive.org.

Passzív impedanciaváltó transzformátor (24dB) A95UF

• XLR - XLR csatlakozás A15RF Passzív impedanciaváltó transzformátor (24dB) A95U

Rádiófrekvenciás zavarszűrő A15RF

Kamera adapter A96F

90

Melléklet

Konfigurálható ki/be kapcsoló A120S

Melléklet

91


Mikrofonkereső felhasználás szerint Ének

Hangszer

Szóló ének Beta58A SM58 Beta54 Beta87A Beta87C KSM9 SM87A SM86 PG58 55SH Series II WH30

Kórus MX202 SM81 SM94 PG81

Stúdió ének KSM44A KSM42 KSM32 SM7B Beta87A Beta87C SM87A SM86

Beszéd Beta53 SM48 PG48

Stúdió háttér vokál KSM44A KSM42 KSM32 KSM141 KSM137 KSM109

Karaoke SM58S SM48S 565 PG58 PG48

Stúdió hangszer KSM141 KSM137 KSM109 KSM44A KSM42 KSM32 SM81 Nagyzenekar KSM141 KSM137 KSM109 KSM44A KSM42 KSM32 SM81 SM94 PG81 Vonósok KSM141 KSM137 KSM109 KSM44A KSM42 KSM32 SM81 SM94 PG81 Beta98S Fafúvósok KSM44A KSM42 KSM32 KSM141 KSM137 KSM109 SM81 Beta98H/C Beta98 S1 PG81

92

Melléklet

Broadcast Mikrofonok Dob

Rézfúvósok Beta98H/C KSM44A KSM42 KSM32 Beta57A Beta98S Beta56A SM57 PG56 PG57 Akusztikus hangszerek KSM141 KSM137 KSM109 KSM44A KSM42 KSM32 SM81 Beta57A SM57 PG81 PG57 Akusztikus basszus KSM44A KSM42 KSM32 KSM141 KSM137 KSM109 Beta52A SM81 SM94 PG81 Gitárerősítő Beta56A Beta57A SM57 KSM141 KSM137 KSM109 KSM44A KSM42 KSM32 SM94 PG57

Basszus Beta52A SM7B Beta57A Beta56A SM57 PG52 SM94 PG57 PG81 Leslie Speaker KSM44A KSM42 KSM32 Beta91 Beta57A Beta56A SM57 Zongora/Orgona KSM44A KSM42 KSM32 KSM141 KSM137 KSM109 SM81 Beta91 PG81 SM94 MX202 Harmónika 520DX SM57 SM58 PG57

Lábdob Beta52A Beta91 PG52 Beta57A SM57 Pergő Beta57A2,3 Beta56A2 SM572,3 PG56 PG572,3 2

Tam Beta98D/S Beta57A2,3 Beta56A2 SM572,3 PG56 PG572,3 Konga Beta98D/S Beta56A2 Beta57A2 SM572 PG56 PG572 Cinek KSM141 KSM137 KSM109 KSM44A KSM42 KSM32 SM81 SM94 PG81

Egyéb

Élő

Stúdió

Mallets KSM44A KSM42 KSM32 KSM141 KSM137 KSM109 SM81 SM94 PG81

Mintavételezés KSM44A KSM42 KSM32 KSM141 KSM137 KSM109 VP88 SM81 SM94

Interjúk VP64A SM58 SM63

Interjúk KSM44A KSM42 KSM32

Puskamikrofon SM89

Ütősök KSM141 KSM137 KSM109 KSM44A KSM42 KSM32 SM81 Beta57A SM57 PG57

Élő sztereó felvétel KSM141(pár)4 KSM137(pár)4 KSM109(pár)4 KSM44A(pár)4 KSM42(pár)4 KSM32(pár)4 SM81(pár)4 SM94(pár)4 VP88 (M-S stereo)

Kamera SM7B SM63 SM93 KSM44A KSM42 KSM32 MC50B MX185 VP88 VP64A

Szinkron KSM44A KSM42 KSM32 SM7B Beta58A SM58 SM81 Beta87C Beta87A

Sztereó felvétel VP88

Közönség KSM44A KSM42 KSM32 KSM141 KSM137 KSM109 VP88 SM89 SM81 MX202 Sztereó broadcasting KSM44A KSM42 KSM32 KSM141 KSM137 KSM109 VP88 SM81 SM94 Broadcast Media SM2 MC50

Installációs mikrofonok Boom SM89 KSM141 KSM137 KSM109 SM81 SM94 Kamera / Utasító rendszer SM2

Megbeszélések Beta53 MX405 MX410 MX412 MX418 MX185 565 Tárgyalóterem EZG EZB MX396 MX690 565 545 588SDX Bírósági termek MX405 MX410 MX412 MX418 MX391 MX392 MX393 Tárgyaló asztal MX412D MX412 MX392 MX393 MX395 MX396 MX391 MX690 EZB VP64A Beta58A SM58 565 545 515

Pulpitus MX412 MX418 EZG Beta58A Beta57A SM58 SM57 SM87A Beta87A MX393 MX391 545 565 515

Színpadi overhead MX202 KSM141 KSM137 KSM109 SM81 SM94 PG81 Határfelület MX393 MX391 Hívó, utasító MX412D MX412 450 Series II 522 527 514B 596LB 561 562 515 503BG

Keverők+ Jelprocesszorok Élő, külső

Installáltációk Fellépések

ENG / EFP FP33

Tárgyalóterem SCM810 SCM410 P4800

Mobil broadcast SCM268 Stúdió broadcast SCM268 Közönség SCM268 Kültéri hangrögzítés FP33

In Ear Monitoring P4M

Templom SCM810 P4800 SCM410 SCM800 SCM268 Osztálytermek, távoktatás SCM810 SCM410 SCM268 Háttérzene, fitnesz terem SCM262 P4800 Éttermek, klubok SCM262 SCM268 Bérbe adható hangrendszerek SCM268 P4800 SCM410 Szállodai tárgyalótermek SCM410 SCM268 P4800 SCM810 SCM800

Diszpécser 450 Series II 561 562 515 527 596LB

Melléklet

93


Jegyzetek

94

MellĂŠklet

Jegyzetek

MellĂŠklet

95


Eurhythmics Kft. Budapest, 1107 Száva u. 6.

www.shure.com www.eurhythmics.hu

Tel.: (1) 433-2112 Fax: (1) 433-2113 Email: info@eurhythmics.hu ©2011 Shure Incorporated


Shure by Eurhythmics Magyar nyelvű katalógus