Shox Motoros Áruház 2013-as katalógusa

Page 1

2013 Az ország legnagyobb túramotoros ár uháza SHOX MOTOROS ÁRUHÁZ 1033 Budapest Szentendrei út 89-93. Info: (061) 430 1035, info@shox.hu

6 dbFt

aján

lván a t u k dé

0 0 0 . 40 kben

y

ér té usban lóg a kata


A Z O R S Z Á G LEGNAGYOBB T ÚR A MO TO RO S Á R UH ÁZ A

1033 Budapest Szentendrei út 89-93. Vevőszolgálat: 1 / 430 1035, Forró vonal: +36 30 289 7021, E-mail: info@shox.hu www.shox.hu

4


Kedves Motoros Barátaim!

Ismerőseimmel sokat beszélgettünk a budapesti közlekedésről. Két barátom két teljesen különböző szempontból közelítette meg a kérdést, de a két vélemény a végén mégis valahol összecseng. Simon Murphy angoltanár, hat éve Magyarországon él, kis Vespájával jár ki tanítványaihoz télen- nyáron. Egyik esős, hideg őszi napon egy autós elütötte. Szerencsére Simonnak nem tört el semmije, bár az elkövetkező napokban igencsak fájt minden tagja. A Vespa is túlélte, de az eset rossz emléket hagyott a tanár úr lelkében. A balesetet okozó autós elhajtott és ráadásul senki nem állt meg, hogy segítsen neki. Azt mondja, ez Angliában elképzelhetetlen. Sajnos igaza van, nem ez az első ilyen eset, amit hallottam. Bitter Sanyi a legmegszállottabb motorversenyző akit csak ismerek. Kifejezetten keresi a bajt, hajtja az adrenalint a Man szigeten, amikor a TT-n bő 200 felett hasít beláthatatlan kanyarokban, szűk utcákon amit házfalak és bazalt kő kerítések szegélyeznek. Nem ismer félelmet, de azt mondja, hogy a Budapesten nem szeret motorozni. Amikor a TT-n megy, tudja, hogy csak magára számíthat, ha hibázik, nagyon ráfarag, de ez az ő döntése, az ő saját felelőssége, míg a városban sokkal nagyobb az esélye, hogy valaki más hülyeségéből lesz baleset. Azóta Simon is megtanulta a saját bőrén, hogy az utcai motorozásban nincs garancia arra, ha szabályosan mész, nem lesz bajod. A sérülés kockázatát csak a megfelelő védőfelszerelés képes csökkenteni. Sokan gondolják még mindig úgy, hogy majd én óvatosan megyek, meg különben is, csak elugrok a közelbe a robogóval. Nem érdemes kockáztatni, inkább a ruha kopjon, mint a bőröd. Sisak, ruha, kesztyű és csizma nélkül egy métert se motorozzatok!

Motoros üdvözlettel!

Hunya László ügyvezető igazgató


2


3


Tartalomjegyzék Márka- és Anyagismertető Mérettáblázat Mit jelentenek az ikonok?

6 10 13

Ruházat Bőrruhák Textilruhák Esőruhák Funkcionális alsóruházat Kesztyűk Protektorok Maszkok Kiegészítők Csizmák

14 42 101 108 114 135 144 146 150

Bukósisak Zárt sisakok Felnyitható sisakok Off-road sisakok Nyitott sisakok

166 182 188 192

Műszaki Chopper táskák Nyeregtáska tartó keretek Hengertáskák Soft bagek Oldaltáska tartó keretek Tanktáskák GPS tartók Egyéb motoros táskák Dobozok Hátsó doboztartók Chopper háttámlák + csomagtartók Oldaldoboz tartók Bukócsövek 4

202 206 207 209 212 213 222 224 229 245 249 250 252

Chopper szélvédők Univerzális szélvédők Spoiler plexik Állítható magasságú szélvédők Custom kormányok Kormánykiemelők Off-road kormányok Kormányvégek Markolatok Fék- és kuplungkarok Fék- és kuplungtartály fedelek Kapcsolók, csatlakozók Tükrök Bilincsek Lábtartók Kipufogók Csavarok és kötőelemek Sárvédő díszek, keretek Bowden alkatrészek Fényszórók és ködlámpák Fejidomok Ködlámpa tartók Lámpaellenzők Hátsó lámpák Indexek Órák Motorponyvák Tankpadok, matricák Zárak, lakatok Csomagrögzítők Emelők Szerszámok Fékbetétek Láncok, lánckerekek Teleszkóp szimeringek Gyertyák Akkumulátorok Olaj- és levegőszűrők Olajok, kenőanyagok

254 256 258 261 262 265 266 267 268 274 280 281 282 293 294 298 303 305 307 308 312 313 314 315 319 322 323 325 326 329 330 332 339 345 355 358 360 366 370

Üzletek

371


-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

katalógus 220. oldal

katalógus 54. oldal

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

katalógus 174. oldal

katalógus 155. oldal

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

katalógus 240. oldal

katalógus 184 oldal

5


MILYEN MÁRKÁKAT TALÁLSZ NÁLUNK?

Azonnali és közvetlen alkalmazkodás a vevő igényeihez: ez a SHOX erőssége. Nincs még egy márka, ami ennyire szem előtt tartaná a magyar motorosok szükségleteit. A SHOX tervezői a közvetlen vevői információk alapján alakítják ki új modelljeiket úgy, hogy az mind forma és színvilágban, mind pedig funkcionalitásában megfeleljen a motoros társadalom minden rétegének.

Versenyzés, chopperezés, túrázás. A DIFI-nek minden alkalomra van megfelelő terméke. Kiváló olasz dizájn a klasszikustól a a legújabb irányzatokig. Intelligens anyagválasztás és praktikus részletek jellemzik a teljes DIFI kínálatot.

Skandináv design és tökéletesség jellemzi a Dániában alapított gyár termékeit. A DANE rögtön a túramotoros funkció-ruházatra specializálta magát, mára pedig Gore-Tex® specialistái közé tartozik.

Sportos fazonú textil és bőr ruhák férfiaknak és nőknek egyaránt. A felhasznált anyagok és technikai adottságok a prémium termékeknek megfelelőek, az áraik mégis elérhetőek.

A FORMA csizmákat azok a motorosok értékelik igazán, akik kedvelik az olasz forma- és színvilágot, a minőséget. A legjobb minőségű anyagok és a legmodernebb technológia garantálja az eleganciát, a tartósságot és a biztonságot.

Az AGV a világon minden motoros által jól ismert márka, neve egyet jelent a versenysportban a biztonsággal. Leghíresebb szponzorált versenyzője Valentino Rossi a hétszeres MOTO GP bajnok.

Fontos dolog a biztonság és fontos az is, hogy elérhető legyen azok számára is, akiknek a motorozás a mindennapi közlekedés eszköze, de nem tudnak erre vagyonokat áldozni. Számukra a JET idális választás, hiszen úgy kínál mindenki számára alternatívát, hogy közben nem tesz engedményeket a biztonság és a komfort terén sem. 6


A spanyol sisakok tervezésénél kiemelt szerepet kapnak az aerodinamikai szempontok. A konzekvens fejlesztés eredménye a magas fokú komfort, amit a bélés minősége és a fejre való nagyon pontos illeszkedés határoz meg.

Az első doboz gyártásától (1982) fogva a GIVI mostanra az univerzális és specifikus tartozékok széles választékát kínálja. A gondos mérnöki munka, az olasz dizájn és a folyamatos fejlődés eredményeként a GIVI név egybeforrt a minőséggel.

Az MDS 1988 óta az AGV leányvállalata. A két cég kapcsolódásával megvalósult az anyacég termékeivel megegyező minőségű sisakok előállítása költséghatékonyan, aminek haszonélvezői mi, motorosok vagyunk.

Biztonságos motorzárak (lánc, sdorony, tárcsafékzár ...) mindenki számára elérhető áron.

Az egyetlen európai cég, amely a japán chopper és cruiser motorkerékpárokhoz a krómozott felszerelések és kiegészítők teljes választékát kínálja.

A MOTRIX az összes most futó, vagy valamikor gyártott európai, amerikai és japán motorhoz kínál úgynevezett „kopó és bukóalkatrészeket”. Láncok, fékbetétek, szűrők és minden amihez a motor karbantartásához szükség lehet.

Az olasz akkumlátorokat széles típusválaszték jellemzi, hiszen az összes japán, európai és amerikai modellhez kínál a gyárival méret- és teljesítmény azonos akksikat. Savas, gondozásmentes savas és zárt rendszerű „zselés” termékek egyaránt megtalálhatók a palettán.

A világ leghatalmasabb lánc és erőátviteli berendezés gyártója. A TSUBAKI termékskálája valamennyi motortípus összes láncát felöleli a mopedektől kezdve a sportmotorokig, beleértve a quadokat is! 7


Anyagismertető Bőr Motoros bőrruhák alapanyagának az esetek döntő többségében a bőrfajták legerősebbikét, a marhabőrt használják fel. Mivel a marhabőr nagyon vastag, ezért több, ruha készítésére alkalmas réteget nyernek belőle. A lehasított legfelső réteg, az úgynevezett Top Grain minden szempontból (rugalmasság, kopásállóság és szakítószilárdság) a legértékesebb, nyílvánvalóan a belőle készült ruhák ára is magasabb. A következő réteg (rétegek) speciális eljárások által kapják meg a felhasználási területüknek megfelelő felületkezelést, pl. a bőr természetes mintázatát imitáló nyomatot. A marhabőr nem mindenhol teljesen homogén felépítésű, a legértékesebbek a hátrészről kimetszett darabok. Motoros ruhák készülhetnek még rendkívül rugalmas kengurubőrből, míg egyes, kevésbé fontos részek speciális műbőrből is. TFL Cool System Újfajta technológia, amely megakadályozza, hogy az anyag magába szívja a meleget. Egy olyan festékréteget visznek fel a bőr vagy textil felületére, ami az infravörös sugarak jelentős részét visszaveri, hatására a ruha akár 40°-kal is hűvösebb maradhat napsütésben! Textil Cordura, Keprotec, Dynax... mind olyan speciális szövetek, amelyeket kifejezetten extrém sport és motoros ruhákhoz fejlesztettek ki. A cél minden esetben a bőréhez hasonló szakítószilárdság és kopásállóság mellett kevésbé merev, szellős anyagok előállítása volt. Bár a textil motoros ruhák nem tudják felülmúlni a bőrruhák által nyújtott biztonságot, hátrányait (a nagyobb súlyt, a korlátozott mozgásszabadságot és szellőzést) jórészt kiküszöbölik, így a belőlük készült ruhadarabok kiválóan alkalmasak mindennapos motorozásra vagy túrázásra. Membrán De jó is lenne, ha a ruhád nem ázna be esőben, ugyanakkor mégis szellőzne valamelyest. Nem megoldhatatlan feladat, mindössze egy membránt kell a ruha külső rétege és bélése közé varrni. A gyártók ezt sok esetben meg is teszik, főleg túrára alkalmas ruházat esetében. Memebránból többféle minőség létezik, a csúcs kétség kívül a Gore-Tex. Ennek, az űrkutatásból származó anyagnak az ára is csillagászati, és ez a Gore-Tex membránt tartalmazó ruhák árán is meglátszik. Sebaj, több más közel hasonló tudású, de kedvezőbb áru membrán is fellelhető a piacon, ilyenek pl. az Aerotex vagy a Reissa.

8


Hőszigetelő bélés 80 km/h-s sebességnél a külső hőmérsékletet 10 fokkal hidegebb érzed, nagyobb tempónál még hidegebbnek. Ez kánikulában elég jó, viszont amikor eleve hűvös az idő, annál rosszabb. A hidegre is alkalmas motoros ruhákba a téli sportruhák béléséhez hasonló speciális anyagokat tesznek, hiszen hasonló elvárásoknak kell megfelelniük: legyenek melegek, ugyanakkor vékonyak, hogy ne akadályozzanak a mozgásban. Ilyen hőszigetelők a Dexfil vagy a ThermoLite. Fényvisszaverő Nem lehet elégszer ismételni a régi aranyigazságott: Látni látszani. Motorosként a legfőbb veszélyt az jelenti a számodra, hogy az autósok nehezebben vesznek észre. Ezért varrnak szinte minden motoros dzsekibe, nadrágba, csizmába fényvisszaverő részeket. A 3M Scotchlite a fényvisszaverő anyagok királya, a gyártók szinte csak ezt használják. Protektor Protektor nélkül a motoros ruha nem is motoros ruha, ez az egyik legfontosabb része. Van belőle kemény, puha, és zselés; a lényeg, hogy eséskor minél több energiát nyeljen el, így óvja meg testi épségedet. Már az egyszerűbb, kemény CE protektorok is elég hatékony védelmet jelentenek, de vannak olyanok, amelyek csak akkor tűnnek fel, amikor szükség van rájuk. Az SW Bioelasthan és a Powertector nevű protektorokat eleve úgy formázták, hogy kövessék az izületek mozgását, míg a K-Foam gél állagú, vagy a Viscotec protektor minden körülmények között képesek tökéletesen alkalmaszkodni viselűjük testéhez.

9


10


11


12


Extra méretekben is Női modellek

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

IKONOK

LOGÓK

VÁROSI-TÚRA Mindennapi használatra, közepesvagy rövid túrákra.

TRACK-DAY Azoknak, akiknek szenvedélye a pályamotorozás. ---------------------------------------------------------------------------------------------------------Téli viselet Négyévszakos viselet Nyári viselet Vízálló Thermobélés

UTCAI-LIFESTYLE Azoknak, akiknek a motorozás nem csak hobbija, hanem életstílusa is. SPORT-TÚRA Sport vagy naked motorra, elsősorban túrázáshoz. EXTRÉM TÚRA Szélsőséges időjárás, extrém hosszú etapok esetén is megállja a helyét.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------OFF-ROAD Gyerek modell

Endurózáshoz, krosszozáshoz.

Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árváltoztatás jogát fenntartjuk. 13


14


RUHÁK bőrből

2013

15


VALENCIa PRO BŐRRUHA KÉTRÉSZES SPORT BŐRRUHA MARHABŐRBŐL A KÉNYELEMÉRT: Scholler Dynamic Extreme stretch betétek A 3D hálós bélésnek köszönhetően tökéletesen a testhez idomul A BIZTONSÁGÉRT: VISCOTEC PRO SAFE CE -, váll- és könyökprotektorok Vállon plusz „hard shell” protektorok A protektorok elhelyezkedése állítható

MÉRETEK: 48-60 SZÍNEK: FEKETE, FEHÉR

174 900 Ft

16


SIXGEAR EVO BŐRRUHA KÉTRÉSZES SPORT BŐRRUHA PUHA TOPGRAIN MARHABŐRBŐL A KÉNYELEMÉRT: Puha Topgrain bőrből készült Kevlar strech betétek segítik a szabad mozgást perforált bőr betétek biztosítják a szellőzést

bőrdzseki

119 900 Ft

bőrruha

MÉRETEK: XS-5XL SZÍNEK: FEHÉR-FEKETE-PIROS, FEKETE-FEHÉR-PIROS,

női bőrdzseki

A BIZTONSÁGÉRT: CE könyök-, váll-, csípő- és térdprotektorok ütéselnyelő hab hátprotektor, gerincvédő púp térdkoptatóval

17


SIXGEAR LADY BŐRRUHA KÉTRÉSZES NŐI SPORT BŐRRUHA PUHA TOPGRAIN MARHABŐRBŐL A KÉNYELEMÉRT: bőr stretch és kevlar stretch betétekkel, hálós béléssel hosszú összekötő cipzárral A BIZTONSÁGÉRT: CE könyök-, váll-, csípő- és térdprotektorral ütéselnyelő hab hátprotektorral térdkoptatóval

MÉRETEK: XS-XL SZÍNEK: FEKETE-FEHÉR-PIROS

99 900 Ft

18


SIXGEAR START BŐRRUHA KÉTRÉSZES SPORT BŐRRUHA MARHABŐRBŐL A KÉNYELEMÉRT: elasztikus kevlárszövet betétek hálós bélés hosszú és rövid összekötő cipzár

bőrdzseki

89 900 Ft

bőrruha

MÉRETEK: XxS-5XL SZÍNEK: FEKETE-ezüst-FEHÉR, fehér

női bőrdzseki

A BIZTONSÁGÉRT: CE könyök-, váll-, csípő- és térdprotektorok Ütéstompító cellák a kulcscsontnál gerincvédő púp

19


AVIATION BŐRDZSEKI PILÓTADZSEKI HŐVISSZAVERŐ TFL COOL SYSTEM® BEVONATTAL A KÉNYELEMÉRT: TFL COOL SYSTEM külső teflon réteggel, mely visszaveri a fényt, ezáltal a bőr nem melegszik fel kicipzárazható thermomellény lepatentolható szőrme gallér A BIZTONSÁGÉRT: VISCOTEC PROSAFE CE váll- és könyökprotektorok ütéselnyelő hab hátprotektor fényvisszaverő csík a hátán a jobb láthatóságért

MÉRETEK: 48-64

89 900 Ft

20


VERANO BŐRDZSEKI BŐRDZSEKI IZZADÁS NÉLKÜL

85 900 Ft

bőrdzseki

MÉRETEK: 48-60

bőrruha

A BIZTONSÁGÉRT: fényvisszaverő csíkok mellkason és háton ütéselnyelő hab gerincprotektor, mely SAS-TEC protektorra cserélhető VISCOTEC PROSAFE CE könyök- és vállprotektorok könyök protektorok pozíciója állítható

női bőrdzseki

A KÉNYELEMÉRT: sport-túra bőrdzseki nyári használatra anyaga perforált marhabőr TFL COOL SYSTEM külső teflon réteggel, mely visszaveri a fényt, ezáltal a bőr nem melegszik fel 3D MESH ZONE két irányban elasztikus hálóbélés karok belső részén Heavy stretch textil betétek karok patentokkal szűkíthetők a csípő szélessége tépőzáras pántokkal állítható rövid és hosszú összekötő cipzár nadrághoz

21


ROADSTER BŐRDZSEKI KLASSZIKUS, AUSZTRÁL FAZONÚ TÚRADZSEKI, EXTRA NAGY MÉRETEKBEN IS! A KÉNYELEMÉRT: kivehető thermobélés derékrészen beépített vesevédő vállnál elasztikus bőr betétek A BIZTONSÁGÉRT: CE könyök- és vállprotektorok ütéstompító hab hátprotektor

MÉRETEK: XS-8XL

46 900 Ft

22


FACTORY BŐRDZSEKI SPORT-TÚRA BŐRDZSEKI KIVEHETŐ THERMOBÉLÉSSEL A KÉNYELEMÉRT: Szélálló kivitel, kivehető thermobéléssel Két külső és egy belső zseb

bőrdzseki

45 900 Ft

bőrruha

MÉRETEK: XS-5XL SZÍNEK: KÉK-FEHÉR, PIROS-FEHÉR-FEKETE, SZÜRKE-FEHÉR-FEKETE

női bőrdzseki

A BIZTONSÁGÉRT: SW bioelasztán könyök- és vállprotektorok ütéstompító hab hátprotektor a vállakra kemény külső vállprotektorokat is kapott

23


GOTHIC PRO BŐRDZSEKI TÚRADZSEKI MELEG, NYÁRI IDŐRE, NAGYFELÜLETŰ SZELLŐZŐKKEL A KÉNYELEMÉRT: külön kivehető thermobélés és vízzáró membrán nagyfelületű hálós betétek szél- és vízálló A BIZTONSÁGÉRT: SW bioelasztán könyök- és vállprotektorok dupla bőr erősítés a vállon fényvisszaverő csíkok a jobb láthatóságért

MÉRETEK: XS-5XL

43 900 Ft

24


25

bőrruha

bőrdzseki

női bőrdzseki


ROCKY BŐRDZSEKI EGY IGAZI ROCK AND ROLL DZSEKI BIVALYBŐRBŐL derékban csatos övvel bősége fűzővel állítható praktikus külső zsebek

MÉRETEK: XS-8XL

39 900 Ft

26


MANX BŐRDZSEKI KLASSZIKUS, FERDE CIPZÁRAS TÚRADZSEKI A LEGJOBB ÁRON A KÉNYELEMÉRT: kivehető thermomellény a két sor cipzár lehetővé teszi az aláöltözést

bőrdzseki

35 900 Ft

bőrruha

MÉRETEK: XS-5XL

női bőrdzseki

A BIZTONSÁGÉRT: CE könyök- és vállprotektorok ütéstompító hab hátprotektor a hátrészen nagyméretű ütéstompító cellák

27


ARIZONA BŐRMELLÉNY NÉLKÜLÖZHETETLEN EASY RIDER KIEGÉSZÍTŐ klasszikus szabású marhabőr mellény bősége fűzővel állítható két külső és egy belső zseb

MÉRETEK: XS-5XL

16 900 Ft

28


Valódi motorosok a katalógusban Immár hagyomány, hogy minden évben a SHOX katalógus ruházati termékfotóinak elkészítéséhez nem profi fotómodelleket, hanem valódi, hús-vér motorosokat keresünk. A jelentkezők közül aztán a Ti, vagyis vásárlóink segítségét kérjük a legszebb, legcsinosabb, legrátermettebb modellek kiválasztásában. Legutóbb is hatalmas felbolydulást keltett az a Facebook szavazás, amelynek befutói a szépséges, szőke Betti, és a jóképű Gergő lettek. Többek között velük is találkozhattok a katalógus lapjain. Többi modellünket a Díner Tamás Fotóstúdió munkatársai válogatták, sőt, néhol mi magunk, a SHOX dolgozói is feltűnünk egy-egy képen.

Betti

Kik ezek a lányok és srácok?

István mérnökként dolgozik a Paksi Atomerőműben, első motoros élménye hétévesen esett meg vele, amikor mehetett egy kört édesapja Rometjével. Most egy SV650-es hajt, többszáz kilométeres túrákat tesz országszerte, a fotózásra is azzal jött Kunmadarasra. Későbbi tervei között szerepel, hogy egyszer lesz egy Yamaha MT-01-ese. „Egy olyan világnak tartottam ezt, aminek mindig is a részese akartam lenni” A Facebook legnépszerűbb fiú modell-jelöltje Gergő. A kaposvári srác a motorozás mellett dolgozik a Magyar Cukor Zrt-nél, főiskolára jár és focizik is. Nem motorozik túl régóta, viszont annál többet. Tavaly például bejárta Ausztriát, az Alpokban kanyargós szerpentinjeit. Gergő tökéletesen elégedett Hondájával, ha választania kellene, újra ilyet venne.

Gergő

„Nem sok gyerek van, aki ne lett volna legalább egy percre szerelmese a motoroknak” A mosolygós Zsuzsi saját bevallása szerint profi „benzintyúk”, barátja és bátyja mögött szeret utazni. Jól bírja a gyűrődést, akár a szlovén tengerpartig is kibírja egy sportmotor hátsó ülésén. Szereti a japán motorokat, kedvence típusa a Kawasaki Ninja. „Nagyon tetszik, hogy nem választ el semmi a tájól, ami elsuhan mellettem”

Zsuzsi

bőrdzseki

István

bőrruha

„Teljesen kikapcsolok olyankor, minden gond és baj elszáll, szabadnak érzem magam”

női bőrdzseki

A Facebook szavazás nyertese, Betti a Corvinus Egyetem másodéves hallgatója. Régebben lovagolt, de kevésnek találta egyetlen ló erejét, így került képbe nála a motorozás. Bár szíve a sportmotorok felé húzza, mégis barátja Drag Star cruiserén utasként falja a kilométereket, járja a motoros találkozókat, és issza a hideg söröcskét.

29


ALENA NŐI BŐRDZSEKI CSINOS TÚRADZSEKI AZOKNAK, AKIKNEK FONTOS A MEGJELENÉS A KÉNYELEMÉRT: TFL COOL SYSTEM külső teflon réteg, mely visszaveri a fényt, ezáltal a bőr nem melegszik fel Heavystretch betétek hónaljnál a karok könnyebb mozgásáért a csípő szélessége cipzárral állítható A BIZTONSÁGÉRT: VISCOTEC PROSAFE CE váll- és könyökprotektorok a könyökprotektor pozíciója állítható ütéselnyelő hab hátprotektorral

MÉRETEK: 34-46 SZÍNEK: FEKETE-FEHÉR-PIROS fehér-fekete-piros

85 900 Ft

30


AIRBORNE NŐI BŐRDZSEKI NŐI BŐRDZSEKI A NYÁRI KÁNIKULÁRA, HATALMAS SZELLŐZŐKKEL A KÉNYELEMÉRT: kivehető bélés nagyméretű hálós betétek A BIZTONSÁGÉRT: SW bioelasztán könyök- és vállprotektorok ütéstompító hab hátprotektor fényvisszaverő csíkok

bőrdzseki bőrruha

52 900 Ft

női bőrdzseki

MÉRETEK: xS-XL SZÍNEK: FEKETE-FEHÉR

31


DEBORAH NŐI BŐRDZSEKI

NŐI SZABÁSÚ BŐRDZSEKI HÍMZETT MINTÁVAL A KÉNYELEMÉRT: finom selyem bélés hátul a csípőnél szűkítő cipzárak több, cipzárral zárható szellőző A BIZTONSÁGÉRT: SW bioelasztán könyök- és vállprotektorok ütéstompító hab hátprotektor rengeteg fényvisszaverő csík

MÉRETEK: XS-XL SZÍNEK: FEKETE-EZÜST, FEKETE

49 900 Ft

32


SANDRA NŐI BŐRDZSEKI

NŐI SZABÁSÚ BŐRDZSEKI ZÁRHATÓ SZELLŐZŐKKEL

A BIZTONSÁGÉRT: SW bioelasztán könyök- és váll protektorok ütéstompító hab hátprotektor rengeteg fényvisszaverő csík

MÉRETEK: XxS-XL SZÍNEK: PIROS- FEKETE, FEKETE

rengeteg fényvisszaverő csík

bőrruha

bőrdzseki

46 900 Ft

női bőrdzseki

A KÉNYELEMÉRT: hosszított, cipzárral bővíthető derékrész több, cipzárral zárható szellőző

33


BLAKE BŐRNADRÁG SPORT-TÚRA NADRÁG BŐRBŐL, IZZADÁS NÉLKÜL A KÉNYELEMÉRT: anyaga marhabőr TFL COOL SYSTEM külső teflon réteggel, mely visszaveri a fényt, ezáltal a bőr nem melegszik fel az alsó lábszárakon hosszú szűkítő cipzárak hátul derék alatt és térdek fölött bőr stretch betétek egy külső zseb iratok tárolására térdhajlatban Heavystretch textil betétek rövid és hosszú összekötő cipzár dzsekihez A BIZTONSÁGÉRT: kivehető VISCOTEC PROSAFE térdprotek torok protektorzseb SAS-TEC csípőprotektor számára

MÉRETEK: 46-60, 25-31, 94-114

74 900 Ft

34


GOTHIC PRO BŐRNADRÁG

TÚRANADRÁG MELEG, NYÁRI NAPOKRA, NAGYFELÜLETŰ SZELLŐZŐKKEL A KÉNYELEMÉRT: külön kivehető thermobélés és vízzáró membrán nagyfelületű hálós betétek gumirozott bőr betétek biztosította mozgásszabadság

36 900 Ft

bőrnadrág

MÉRETEK: XS-5XL

női bőrnadrág

A BIZTONSÁGÉRT: SW bioelasztán térdprotektorok fényvisszaverő csíkok a jobb láthatóságért

35


FACTORY BŐRNADRÁG SPORT-TÚRA BŐRNADRÁG EXTRA MÉRETEKBEN IS! A KÉNYELEMÉRT: sztreccs betétek segítik a szabad mozgást zseb apróbb tárgyaknak A BIZTONSÁGÉRT: CE térd- és csípőprotektorok tépőzár térdkoptató felhelyezéséhez

MÉRETEK: XS-8XL SZÍN: FEKETE

35 900 Ft MANX II BŐRNADRÁG PRAKTIKUS TÚRANADRÁG NAGY MÉRETEKBEN IS! A KÉNYELEMÉRT: magasított vesevédő derékrésszel két külső zseb A BIZTONSÁGÉRT: CE térdprotektorok ütéstompító hab csípőprotektorok tépőzár térdkoptató rögzítéséhez

MÉRETEK: XS-8XL SZÍN: FEKETE

34 900 Ft 36


WEST COAST BŐRNADRÁG FŰZŐS BŐRNADRÁG EASY RIDEREKNEK! A KÉNYELEMÉRT: komfortos selyembélés a szárak bősége fűzővel állítható

MÉRETEK: XS-5XL SZÍN: FEKETE

KLASSZIKUS, FARMER SZABÁSÚ BŐRNADRÁG a lábszárak hossza tetszés szerint méretre szabható

MÉRETEK: XS-5XL SZÍN: FEKETE

24 900 Ft

bőrnadrág

CRUISER JEANS BŐRNADRÁG

női bőrnadrág

32 900 Ft

37


RODEO CHAPS BŐRNADRÁG FARMERRA HÚZHATÓ COWBOY STÍLUSÚ LÁBSZÁRVÉDŐ csatos övvel a szárak teljes hosszában cipzárral rögzíthető

MÉRETEK: XS-5XL SZÍN: FEKETE

24 900 Ft

38


39

bőrnadrág

női bőrnadrág


ALENA NŐI BŐRNADRÁG FARMER SZABÁSÚ BŐRNADRÁG A LEGJOBB ANYAGOKBÓL A KÉNYELEMÉRT: TFL COOL SYSTEM külső teflon réteg, mely visszaveri a fényt, ezáltal a bőr nem melegszik fel két külső zseb a fontosabb apróságoknak dzsekivel összecipzárazható A BIZTONSÁGÉRT: VISCOTEC PROSAFE CE térdprotektorok zsebek csípőprotektorok számára

MÉRETEK: 34-46 SZÍNEK: FEKETE

69 900 Ft SHANNON NŐI BŐRNADRÁG PUHA MARHABŐR NADRÁG FARMER SZABÁSSAL protektor zsebek, melyekben a protektor magassága változtatható kívülről ráhúzható a csizmára dzsekivel összecipzárazható

MÉRETEK: 36-48 SZÍNEK: FEKETE

59 900 Ft 40


NICKY NŐI BŐRNADRÁG

SPORT BŐRNADRÁG SZTRECCS BETÉTEKKEL A KÉNYELEMÉRT: vádlinál perforált bőr sztreccs és gumirozott bőr betétek a mozgásszabadságért dzsekivel összecipzárazható

39 900 Ft

bőrnadrág

MÉRETEK: 36-48 SZÍNEK: FEKETE

női bőrnadrág

A BIZTONSÁGÉRT: kényelmes bioelasztán SW térdprotektorok ütéstompító hab csípőprotektorok

41


42


RUHÁK textilből

2013 43


PADBORG GORE-TEX DZSEKI TÚRADZSEKI EXTRA SZELLŐZÉSSEL ÉS SZÁMTALAN LEHETŐSÉGGEL, HOGY SZEMÉLYRE SZABHASD! A KÉNYELEMÉRT: szél- es vízálló, „lelegző” Gore-Tex ® membrán víz- és szennyeződés taszító impregnálással kivehető thermobéléssel (DuPont, ComfortMax, CYNIX) 3D hálos betétek a bélésben, hogy tökéletesen a testre idomuljon a dzseki Gore Lockout vízálló szellőzőcipzárak a mellkason GORE-TEXR STORMCUFFR mandzsetta, hogy ne juthasson be víz a dzseki ujjába összekötő cipzár nadrághoz A BIZTONSÁGÉRT: SaS-Tech váll- és könyökprotektorok – helyzetük változtatható ütéselnyelő gerincprotektor a kritikus helyeken extra 1000D Invista CorduraR erősitések 3M Scotchlite fényvisszaverő zónák a jobb láthatóságért

Színválaszték: fekete-kék, fekete-szürke, fekete-piros Méretek: 48-60

PADBORG GORE-TEX DZSEKI

44

159 900 Ft


VALBY GORE-TEX DZSEKI PROFESSZIONÁLIS TÚRADZSEKI A LEGHOSSZABB KIRUCCANÁSOKRA IS A KÉNYELEMÉRT: szél- és vízálló, „lélegző” GORE-TEX dzseki, víz- és szennyeződés taszító impregnálással kivehető thermobéléssel (DuPont, ComforMax, CYNIX 3F) Comfort cipzárvédő borítások a csípő szélessége és a derékrész állítható STORMCUFF mandzsetta, hogy ne juthasson be víz a dzseki ujjába labirintus záródás elöl rövid és hosszú összekötő cipzár nadrághoz

Színválaszték: fekete, fekete-szürke, fekete-neon sárga, fekete-piros Méretek: 48-60

139 900 Ft

textil dzsekik

A BIZTONSÁGÉRT: POWERTECTOR CE váll- és könyökprotektorok SCOTCHLITE 3M fényvisszaverő sávok és csíkok karon és háton ütéselnyelő hab gerincprotektor a könyökprotektor pozíciója állítható

45


SALTUM GORE-TEX DZSEKI A LEGOLCSÓBB GORE-TEX DZSEKI AKÁR A LEGHOSSZABB TÚRÁKRA IS A KÉNYELEMÉRT: szél- és vízálló, „lélegző” GORE-TEX ® dzseki, víz- és szennyeződés taszító impregnálással 1000D erősítések a könyökön és a vállon kivehető thermobéléssel textil stretch betét könyöknél cipzáras szellőző nyílások és labirintus záródás elöl A BIZTONSÁGÉRT: POWERTECTOR CE váll- és könyökprotektorok a könyökprotektor pozíciója állítható ütéselnyelő hab gerincprotektor SCOTCHLITE 3M fényvisszaverő sáv és csíkok a háton

Színválaszték: fekete-piros Méretek: 48-62

89 900 Ft

46


SIERRA NEVADA PRO AX DZSEKI TÚRADZSEKI TÉLI-NYÁRI HASZNÁLATRA, HÁLÓS BETÉTEKKEL A KÉNYELEMÉRT: szél- és vízálló, nyári viseletre is tökéletes, mert „lélegző” Aerotex membránja teljesen kivehető és nagy felületeű szellőző zónákat alakítottak ki rajta levehető hátrész és első zsebek formájában kivehető thermomellénye alkalmassá teszi téli viseletre is elasztikus betétek teszik rugalmassá a dzsekit, így jól követi a test formáját ujja bősége szabályozható derekában összekötő cipzár nadrághoz

Színválaszték: szürke-fekete, fekete-szürke Méretek: XS-3XL

92 900 Ft

textil dzsekik

A BIZTONSÁGÉRT: CE váll- és könyökprotektorok – helyzetük változtatható ütéselnyelő gerincprotektor fényvisszaverő zónák elöl, hátul és az ujján

47


JOHNSON AX STÍLUSOS DZSEKI MOTOROS ÜZLETEMBEREKNEK IS A KÉNYELEMÉRT: Szél- és vízálló, „lélegző” Aerotex Z-liner membránnal, kivehető thermobéléssel mikroplüss nyakrész lecipzárazható kapucni a derék és a dzseki alsó része gumipán tokkal szűkíthető a törzsön két oldalt 25 cm hosszú szellőző cipzárak rövid összekötő cipzár nadrághoz A BIZTONSÁGÉRT: BODYGUARD CE váll- és könyökprotek torok ütéselnyelő hab gerincprotektor karokon fényvisszaverő csíkok, háton fényvisszaverő felirat

Színválaszték: halszálka mintás szürke Méretek: M-XXXL

67 900 Ft

48


ELEMENT AEROTEX DZSEKI

LÉLEGZŐ ROBOGÓS DZSEKI, HOGY ELFELEJTHESD A DUGÓKAT A KÉNYELEMÉRT: szél- és vízálló, „lélegző” Aerotex Z-liner membránnal, kicipzárazható thermobélés mikroplüss nyakrésszel lepatentolható kapucni az oldalt elhelyezett cipzárak segítségével a törzs rész teljes hosszában bővíthető karon szellőző cipzárak labirintus záródás elöl A BIZTONSÁGÉRT: BODYGUARD CE váll- és könyökprotektorok ütéselnyelő hab gerincprotektor

Színválaszték: fekete Méretek: S-XXXL

textil dzsekik

63 900 Ft

49


FANO TEXTIL DZSEKI SZELLŐS NYÁRI DZSEKI VÁROSI GURULÁSHOZ ÉS RÖVIDEBB TÚRÁKRA A KÉNYELEMÉRT: nyári dzseki légáteresztő anyagból, mely kiegészíthető szél-és vízálló belső dz sekivel a négyévszakos használathoz, 3D MESH ZONE két irányban elasztikus hálóbélés a csípő szélessége tépőzáras pánttal állítható rövid és hosszú összekötő cipzár nadrághoz patentos rögzítő nadrág övpánthoz összekötő cipzár belső dzsekihez kar patentokkal szűkíthető A BIZTONSÁGÉRT: POWERTECTOR CE váll- és könyökprotektorok a könyökprotektor pozíciója állítható ütéselnyelő hab gerincprotektor SCOTCHLITE 3M fényvisszaverő csíkok a karon, vállon és háton

Színválaszték: fekete-fehér, fekete-fehér-piros Méretek: 34-48L, 48-60 (dzseki)

56 900 Ft (belső dzseki)

21 900 Ft 50


FLORIDA TEXTIL DZSEKI NYÁRI DZSEKI EXTRA MÉRETBEN IS A KÉNYELEMÉRT: nyári dzseki légáteresztő anyagból elasztikus hálós bélés a csípő szélessége tépőzáras pánttal állítható kar patentokkal szűkíthető két külső- és egy belső zseb patentos rögzítő nadrág övpánthoz rövid és hosszú összekötő cipzár nadrághoz A BIZTONSÁGÉRT: BODYGUARD CE váll- és könyökpro tektorok ütéselnyelő hab gerincprotektor, mely SAS-TEC protektorra cserélhető háton ütéstompító hab betétek nagy méretű fényvisszaverő betétek mellkason és háton

Színválaszték: fekete, szürke Méretek: M-6XL

textil dzsekik

43 900 Ft

51


FALCON TEXTIL DZSEKI HÁROMNEGYEDES TEXTIL KABÁT KIVEHETŐ BÉLÉSSEL A KÉNYELEMÉRT: szél- és vízálló ¾-es textil kabát klímamem bránnal 1000D cordurából, Superfabric™ erősítésekkel kivehető thermobélés (vastag) vízálló cipzárral zárható szellőzők az elején, az ujján és a hátán nagy sebességnél a dzseki ujját tépőzáras pánttal szűkíthető mikroplüss bélés a nyakában derekában összekötő cipzár nadrághoz A BIZTONSÁGÉRT: az SW bioelasztán könyök- és vállprotek torok, melyek kényelmesek, de hatékonyak habanyaggal bélelt bőr erősítés könyökön és vállon; ütéstompító hab hátprotektor fényvisszaverő zónák segítik a láthatóságot

Színválaszték: fekete-szürke-ezüst-fehér, fekete-szürke-ezüst-neon zöld Méretek: XS-5XL

42 900 Ft

52


CONTINENTAL TEXTIL DZSEKI

TEXTIL DZSEKI, A VESZÉLYEZTETETT HELYEKEN BŐR ERŐSÍTÉSSEL A KÉNYELEMÉRT: erős és strapabíró dzseki textil és marhabőr anyagból, klímamembránnal, kivehető thermobéléssel vízálló cipzárral zárható szellőzők az elején, az ujján és a hátán nagy sebességnél a dzseki ujja tépőzáras pánttal szűkíthető derekában összekötő cipzár nadrághoz

Színválaszték: fekete Méretek: XS-5XL

49 900 Ft

textil dzsekik

A BIZTONSÁGÉRT: az SW bioelasztán könyök- és vállprotek torok, melyek kényelmesek, de hatékonyak habanyaggal bélelt bőr erősítés könyökön és vállon; ütéstompító hab hátprotektor hátán zseb, hogy mindig nálad legyen a láthatósági mellény

53


SIXGEAR SPORTLINE SPORTOS FAZONÚ TEXTIL DZSEKI A KÉNYELEMÉRT: szél- és vízálló textil sport dzseki „lélegző” membránnal textil stretch betétekkel nyaknál mágneses záródás vízálló szellőző cipzárak az elején és a hátulján A BIZTONSÁGÉRT: SW bioelasztán könyök- és vállprotektorok, melyek kényelmesek, de hatékonyak ütéstompító hab hátprotektor fényvisszaverő betétek elöl és hátul a jobb láthatóságért

Színválaszték: fekete-piros-fehér, fekete-szürke-fehér Méretek: XS-5XL 39 900 Ft

54


SIXGEAR TRAIL STÍLUSOS TEXTIL DZSEKI TÚRÁRA ÉS VÁROSI HASZNÁLATRA EGYARÁNT A KÉNYELEMÉRT: kivehető thermobéléssel nyakrész hátul elasztikus pánttal szűkíthető vízálló szellőző cipzárak az elején és a hátulján az ujjak teljes hosszában szellőző cipzárral! az ujjak tépőzáras pánttal szűkíthetők puha polar bélés a nyakában derékban rövid és hosszú összekötő cipzár nadrághoz derék alatti rész két oldalt tépőzáras pán tokkal szűkíthető derékon tépőzáras pánttal szűkíthető

Színválaszték: barna/fekete/piros, szürke/fekete/piros Méretek: XS-5XL

36 900 Ft

textil dzsekik

A BIZTONSÁGÉRT: dupla varrások a nagyobb szakítószilárdságért SW könyök- és vállprotektorok, melyek kényelmesek, de hatékonyak kivehető ütéstompító hab hátprotektor Superfabric erősítés könyöknél és vállon

55


ISLAND TEXTIL DZSEKI HÁROMNEGYEDES KABÁT LÉLEGZŐ MEMBRÁNNAL A KÉNYELEMÉRT: kivehető thermobéléssel lecipzárazható szél- és vízálló nyakvédő szellőző cipzárak az elején és a hátulján mikroplüss bélés a nyakában derékban összekötő cipzár nadrághoz combrészen gumipánttal, derékon tépőzáras pánttal szűkíthető derék alatti rész két oldalt cipzárral bővíthető A BIZTONSÁGÉRT: SW bioelasztán könyök- és vállprotektorok, melyek kényelmesek, de hatékonyak ütéstompító hab hátprotektor Superfabric erősítés könyöknél és vállon fényvisszaverő csíkok elöl és hátul a jobb láthatóságért

Színválaszték: szürke-fekete Méretek: XS-5XL 34 900 Ft

56


MOROCCO TEXTIL DZSEKI

HÁROMNEGYEDES TEXTILKABÁT KIVEHETŐ THERMOMELLÉNNYEL A KÉNYELEMÉRT: kivehető thermobélés vízzáró membránnal 7 külső zseb zseb, 1 belső zseb Ujja 2-2 pánttal szűkíthető, így nagyobb sebességnél nem lobog Felcsúszásgátló hevederrel A BIZTONSÁGÉRT: CE váll- és könyökprotektorok Ütéstompító hab hátprotektor

Színválaszték: szürke-fekete Méretek: XS-5XL

textil dzsekik

32 900 Ft

57


SOFTwear TEXTIL DZSEKI

SZUPERKÉNYELMES SZELLŐS DZSEKI VÁROSI HASZNÁLATRA A KÉNYELEMÉRT: szélálló és vízlepergető, „lélegző” softshell dzseki vízálló cipzárak hónaljnál 20 cm hosszú szellőző cipzárak derékrész gumis zsinórral és cipzárakkal szűkíthető elasztikus hálós béléssel A BIZTONSÁGÉRT: kivehető CE könyök- és vállprotektorok ütéstompító hab gerincprotektor

Színválaszték: fekete Méretek: XS-5XL

29 900 Ft

58


FOUR SEASON TEXTIL DZSEKI TEXTIL DZSEKI NÉGYÉVSZAKOS HASZNÁLATRA A KÉNYELEMÉRT: szellőzést biztosító hálós betétekkel, víz- és szélálló kivehető membránnal, kivehető thermobéléssel, a membrán és a thermobélés használata tetszés szerint variálható derekában rövid összekötő cipzárral A BIZTONSÁGÉRT: SW bioelasztán váll-, könyökprotektorral, ütéselnyelő hab hátprotektorral,

Színválaszték: fekete, ezüst-fekete Méretek: XS-5XL

textil dzsekik

28 900 Ft

59


OUTLANDER TEXTIL DZSEKI

HÁROMNEGYEDES TEXTIL DZSEKI ERŐSEBB TESTALKATÚAKNAK A KÉNYELEMÉRT: szél- és vízálló ¾-es textil kabát „lélegző” membránnal kivehető thermobéléssel szellőző cipzárak a frontrészen az ujjak tépőzáras pántokkal szűkíthetők mikroplüss bélés a nyakában derékban összekötő cipzár nadrághoz A BIZTONSÁGÉRT: SW bioelasztán könyök- és vállprotektorok, melyek kényelmesek, de hatékonyak hardfoam betétek könyöknél, vállon és há ton Superfabric erősítéssel ütéstompító hab hátprotektor fényvisszaverő csíkok könyökön és vállon a jobb láthatóságért

Színválaszték: fekete Méretek: XS-5XL

27 900 Ft

60


NORDKAP FLOW TEXTIL DZSEKI NÉGYÉVSZAKOS KABÁT ERŐSEBB TESTALKATÚAKNAK IS A KÉNYELEMÉRT: négyévszakos, szél- és vízálló ¾-es textil kabát „lélegző” membránnal nagy méretű külső hálós betétek külön-külön kicipzárazható thermobélés és „lélegző” membrán polar bélés a nyakában rövid összekötő cipzár nadrághoz derékon textil pántokkal, alul gumis zsinórral szűkíthető külső és három belső zsebbel karok textil pántokkal szűkíthetők

Színválaszték: fekete Méretek: XS-5XL

27 900 Ft

textil dzsekik

A BIZTONSÁGÉRT: négyévszakos, szél- és vízálló ¾-es textil kabát „lélegző” membránnal nagy méretű külső hálós betétek külön-külön kicipzárazható thermobélés és „lélegző” membrán polar bélés a nyakában rövid összekötő cipzár nadrághoz

61


ACE-AIR TEXTIL DZSEKI

NÉGYÉVSZAKOS TEXTIL DZSEKI A LEGJOBB ÁRON A KÉNYELEMÉRT: négyévszakos textil dzseki hálós betétekkel kivehető víz- és szélálló membránnal kivehető termobéléssel mikroplüss bélés a nyakában derékban rövid összekötő cipzár nadrághoz A BIZTONSÁGÉRT: SW bioelasztán könyök- és vállprotektorok, melyek kényelmesek, de hatékonyak ütéstompító hab hátprotektor

Színválaszték: fekete-piros Méretek: XS-5XL

26 900 Ft

62


POLICE TEXTIL DZSEKI KÖNNYŰ NYÁRI DZSEKI FELTŰNŐ SZÍNBEN, HOGY RÖGTÖN ÉSZRE VEGYENEK A KÉNYELEMÉRT: nyári dzseki HYPERTEX 600D anyagból légáteresztő betétekkel kicipzárazható - bőrbarát belső felületű szél- és vízálló membránnal elasztikus hálós bélés rövid összekötő cipzár nadrághoz A BIZTONSÁGÉRT: SCOTCHLITE 3M fényvisszaverő panelek CE váll- és könyökprotektorok hardfoam gerincprotektor mellkason és háton ütéstompító hab betétek

Színválaszték: láthatósági sárga-szürke Méretek: XS-5XL

textil dzsekik

25 900 Ft

63


VIPER TEXTIL DZSEKI SPORTOS FAZONÚ DZSEKI HÁLÓS BETÉTEKKEL A KÉNYELEMÉRT: kivehető béléssel, szél- és vízálló klímamem bránnal nagy felületű hálós betétek kellemessé teszik a nyári használatot is ujja felkarnál pánttal szűkíthető A BIZTONSÁGÉRT: SW bioelasztán könyökprotektorok ütéstompító hab hátprotektor a láthatóságot sötétben fényvisszaverő csíkok segítik;

Színválaszték: fekete-piros-fehér, fekete-ezüst-fehér, fekete-szürke Méretek:XS-5XL

24 900 Ft

64


NORDKAP TEXTIL DZSEKI

HOSSZÍTOTT FAZONÚ TÚRADZSEKI A LEGJOBB ÁRON EXTRA MÉRETEKBEN IS A KÉNYELEMÉRT: szélálló, vízálló textil dzseki klímamem bránnal kivehető thermobélés nyakrészen belül puha mikroplüss betét növeli a komfortérzetet ujjaknál fokozatmentesen állítható pánt a turbulencia csökkentésére A BIZTONSÁGÉRT: CE protektorok a könyöknél és a vállnál ütéselnyelő kemény hab gerincprotektor a hátoldalon a láthatóságot sötétben fényvisszaverő csíkok segítik

21 900 Ft

textil dzsekik

Színválaszték: fekete-szürke-ezüst, fekete Méretek: XS-8XL

65


BERGEN TEXTIL DZSEKI

A LEGOLCSÓBB PROTEKTOROS, KIVEHETŐ TERMOBÉLÉSES DZSEKI A KÉNYELEMÉRT: szélálló, vízálló és jól szellőző textil dzseki klímamembránnal, kivehető thermobéléssel nyakrészen belül puha mikroplüss betét növeli a komfortérzetet; ujjaknál fokozatmentesen állítható pánt a turbu lencia csökkentésére A BIZTONSÁGÉRT: CE protektorok a könyöknél és a vállnál, ütéselnyelő kemény hab gerincprotektor a hátoldalon; a láthatóságot sötétben fényvisszaverő csíkok segítik;

Színválaszték: fekete-szürke-ezüst, fekete Méretek: XS-8XL,

17 900 Ft

66


VENTEX TEXTIL DZSEKI

A LEGOLCSÓBB HÁLÓS NYÁRI DZSEKI, KICIPZÁROLHATÓ VÍZZÁRÓ MEMBRÁNNAL A KÉNYELEMÉRT: perforált anyagból készült légáteresztő dzseki, a kritikus helyeken textil erősítéssel; kicipzárazható vízzáró membrán; ujjaknál két-két fém patenttal állítható pánt a turbulencia csökkentésére; nyakrészen bőrbarát mikroplüss betéttel A BIZTONSÁGÉRT: kivehető könyök-, váll- és gerinc CE protektorok;

Színválaszték: fekete Méretek: XS-8XL

textil dzsekik

15 900 Ft

67


FANO NŐI TEXTILDZSEKI

CSINOS NŐI DZSEKI NYÁRI MELEGBEN VALÓ MOTOROZÁSHOZ A KÉNYELEMÉRT: nagyméretű hálós betétek szél- és vízálló belső dzsekivel kiegészíthető a karoknál és a csípőnél szűkíthető A BIZTONSÁGÉRT: állítható helyzetű POWERTECTOR CE váll- és könyökprotektorok ütéstompító hab gerincvédő Scotchlite™ 3M fényvisszaverő csíkok a karon, vállon és háton

SZÍNEK: FEKETE-FEHÉR-PIROS, FEKETE-FEHÉR MÉRETEK: 34-48

56 900 Ft

68


TESSA AX NŐI TEXTILDZSEKI

SPORTOS NŐI DZSEKI RUGALMAS BETÉTEKKEL A KÉNYELEMÉRT: Szél- és vízálló, s lélegző Aerotex Z-liner membránnal kivehető luxus thermobélés streccs betétek a karon és a dzseki oldalán A BIZTONSÁGÉRT: állítható helyzetű BODYGUARD CE váll- és könyökprotektorok ütéstompító hab gerincvédő fényvisszaverő betétek

SZÍNEK: FEKETE-PIROS MÉRETEK: 36-46

női textil dzsekik

63 900 Ft

69


LUNA NŐI TEXTILDZSEKI NŐI ROBOGÓS ÉS SZABADIDŐ DZSEKI A KÉNYELEMÉRT: puha töltetű bélés lepatentolható műszörme szegélyű kapucni elasztikus derék és mandzsetta rész A BIZTONSÁGÉRT: hab váll- és könyök- és gerincprotektorok protektorzsebek

SZÍNEK: FEKETE, SZÜRKE MÉRETEK: 36-46

57 900 Ft

puha töltetű bélés

hab váll- és könyökés gerincprotektorok

70


FRIDA NŐI TEXTILDZSEKI

NŐI TEXTILDZSEKI, AMI MEGVÉD AZ IDŐJÁRÁS VISZONTAGSÁGAI ELLEN A KÉNYELEMÉRT: Szél- és vízálló, lélegző Z-liner membránnal Kivehető thermomellény A BIZTONSÁGÉRT: állítható helyzetű BODYGUARD CE váll- és könyökprotektorok ütéstompító hab gerincvédő a kritikus helyeken erősített anyag

SZÍNEK: FEKETE-FEHÉR MÉRETEK: 36-46

a kritikus helyeken erősített anyag

női textil dzsekik

44 900 Ft

71


FLORIDA LADY TEXTILDZSEKI

NYÁRI DZSEKI CSAJOS SZÍNEKBEN IS A KÉNYELEMÉRT: női nyári dzseki légáteresztő anyagból elasztikus hálós bélés a csípő szélessége tépőzáras pánttal állítható kar patentokkal szűkíthető két külső- és egy belső zseb patentos rögzítő nadrág övpánthoz rövid és hosszú összekötő cipzár nadrághoz A BIZTONSÁGÉRT: BODYGUARD CE váll- és könyökprotektorok ütéselnyelő hab gerincprotektor, mely SAS-TEC protektorra cserélhető háton ütéstompító hab betétek nagy méretű fényvisszaverő betétek mellkason és háton

SZÍNEK: fekete, fekete-pink-szürke MÉRETEK: 36-46

43 900 Ft 72


MISTRAL NŐI TEXTILDZSEKI

EGYEDI MINTÁVAL, NYÁRI ÉS ÁTMENETI IDŐRE A KÉNYELEMÉRT: kivehető thermobélés jó szellőzést biztosító hálós betétek puha plüss bevonatú nyakrész A BIZTONSÁGÉRT: SW bioelasztán könyök- és vállpro tektorok ütéstompító hab hátprotektor rengeteg fényvisszaverő csík

SZÍNEK: FEKETE MÉRETEK: 36-46

női textil dzsekik

36 900 Ft

73


TAMARA NŐI TEXTILDZSEKI

VISSZAFOGOTT DIZÁJN, EXTRA KÉNYELMES VISELET A KÉNYELEMÉRT: kivehető thermobélés szél- és vízálló, lélegző klímamem brán A BIZTONSÁGÉRT: SW bioelasztán könyök- és vállpro tektorok ütéstompító hab hátprotektor jó láthatóságot biztosító fényvisszaverő csíkok

SZÍNEK: FEKETE MÉRETEK: 36-46

29 900 Ft

74


UNIQUE NŐI TEXTILDZSEKI

TEXTIL DZSEKI IGAZI BENZINTYÚKOKNAK A KÉNYELEMÉRT: kivehető thermobélés szél- és vízálló, lélegző klímamembrán A BIZTONSÁGÉRT: SW bioelasztán könyök- és vállprotek torok ütéstompító hab hátprotektor csípőnél tépőzárral szűkíthető

SZÍNEK: FEKETE, RÓZSASZÍN MÉRETEK: 36-46

női textil dzsekik

25 900 Ft

75


FRESH NŐI TEXTILDZSEKI

RÖVID DZSEKI VIDÁM MINTÁVAL A KÉNYELEMÉRT: kivehető thermobélés szél- és vízálló, lélegző klímamembrán A BIZTONSÁGÉRT: CE könyök- és vállprotektorok ütéstompító hab hátprotektor jó láthatóságot biztosító fényvisszaverő csíkok

SZÍNEK: FEKETE MÉRETEK: 36-46

22 900 Ft

76


CUBBY GYERMEK TEXTIL DZSEKI

SZÉLÁLLÓ GYERMEK TEXTIL DZSEKI A KÉNYELEMÉRT: szélálló gyermek motoros dzseki thermo bélés rövid összekötő cipzár nadrághoz A BIZTONSÁGÉRT: ütéstompító hab könyök-, váll- és hátprotektorok könyöknél a protektorok helyzete igény szerint változtatható

Méretek: 116-176

női textil dzsekik

19 900 Ft

77


NYBORG PRO GORE-TEX NADRÁG

HOSSZÚ TÚRÁKON, EXTRÉM MELEG VAGY HIDEG IDŐJÁRÁS ESETÉN IS TÖKÉLETES A KÉNYELEMÉRT: vízálló, szélálló GORE-TEX® Z-liner klí mamembránnal, víz- és szennyeződés taszító impregnálással kivehető DEXFIL® thermobéléssel, nadrágtartó rögzítésére alkalmas csatlakozás derekán mágnessel záródik derékban összekötő cipzár dzsekihez A BIZTONSÁGÉRT: kényelmes, de hatékony SaS-Tec CE térdpro tektorral, melyeknek helyzete szabályozható 1000D INVISTA Cordura® erősítések a veszé lyeztetett helyeken plusz ütéselnyelő cellák csípőnél, az ülőfelületen csúszásgátló Sure Grip erősítés 3M Scotchlite fényvisszaverő zónák a jó láthatóságért

Méretek: 48-64, 25-30, 98-114 derekán mágnessel záródik

78

99 900 Ft


KRYPTON AEROTEX NADRÁG

TÖKÉLETES TÚRANADRÁG VILÁGUTAZÓK SZÁMÁRA

A BIZTONSÁGÉRT: állítható pozíciójú POWERTECTOR CE térdprotektorok ütéselnyelő hab csípőprotektor LUMIDEX fényvisszaverő betét a comb külső oldalán hátul magasított vesevédő rész

Méretek: XS-XXXL, 98-114

63 900 Ft állítható pozíciójú POWERTECTOR CE térdprotektorok

textil nadrágok

női textil nadrágok

A KÉNYELEMÉRT: szél- és vízálló, „lélegző” AEROTEX Z-liner membránnal, DYNAX erősítések térdnél és lábszáron Sure Grip csúszásgátló betét lágyéknál alsó lábszáron hőálló betétek kicipzárazható thermobélés elasztikus betétek derék alatt és a térdnél hátul magasított vesevédő rész belső rögzítőpánt dzsekihez

79


FANO TEXTIL NADRÁG

SZELLŐS NYÁRI NADRÁG TELJESKÖRŰ VÉDELEMMEL A KÉNYELEMÉRT: kiegészíthető szél-és vízálló belső nadrággal a négyévszakos használathoz, Sure Grip csúszásgátló betétek lágyéknál Heavy Stretch betétek térdnél és lágyéknál és derék alatt a derékrész tépőzáras pánttal állítható rövid és hosszú összekötő cipzár nadrághoz A BIZTONSÁGÉRT: állítható pozíciójú POWERTECTOR CE térdprotektorok ütéselnyelő hab csípőprotektorok oldalt fényvisszaverő sávok

Méretek: 34-48L, 48-60, 25-31, 98-114

44 900 Ft (nadrág) 15 900 Ft (belső nadrág) oldalt fényvisszaverő sávok

80


SIERRA NEVADA PRO AX NADRÁG

NÉGYÉVSZAKOS NADRÁG UTCÁRA ÉS TEREPRE EGYARÁNT

A BIZTONSÁGÉRT: állítható pozíciójú BODYGUARD CE térdprotek torok fényvisszaverő betétek a külső lábszáron FLOCK PU erősítések a belső lábszáron

Színválaszték: szürke-fekete, fekete-szürke Méretek: XS-XXXL

63 900 Ft szellőző cipzárak combnál

textil nadrágok

női textil nadrágok

A KÉNYELEMÉRT: kicipzárazható szél- és vízálló, „lélegző” AEROTEX Z-liner membránnal, dupla anyag és Sure Grip csúszásgátló betét lágyéknál kicipzárazható thermobélés szélálló stretch betét lágyéknál és térdhajlatban szellőző cipzárak combnál rövid és hosszú összekötő cipzárral belső rögzítőpánt dzsekihez

81


FLORIDA TEXTIL NADRÁG SZELLŐS NYÁRI NADRÁG EXTRA MÉRETBEN IS A KÉNYELEMÉRT: nyári nadrág légáteresztő anyagból az alsó lábszárakon hosszú szűkítő cipzárak a derékrész tépőzáras pánttal állítható rövid és hosszú összekötő cipzárral a derékrész tépőzáras pánttal állítható

A BIZTONSÁGÉRT: állítható pozíciójú BODYGUARD CE térdprotektorok ütéselnyelő hab csípőprotektorok, melyek SASTEC csípőprotektorra cserélhetők

Színválaszték: Méretek: M-6XL, 98-114 fekete, szürke

82

37 900 Ft


CONTINENTAL TEXTIL NADRÁG TEXTIL NADRÁG A VESZÉLYEZTETETT HELYEKEN BŐRBŐL A KÉNYELEMÉRT: Víz és szélálló nadrág, klímamembránnal kivehető thermobéléssel térd fölött gumírozott bőr derékban cipzár dzsekihez

34 900 Ft

FALCON TEXTIL NADRÁG TÚRANADRÁG KIVEHETŐ THERMOBÉLÉSSEL A KÉNYELEMÉRT: szél-és vízálló klímamembrán kivehető thermobélés csípőn és térd felett gumírozott betétek ülőfelületen kopásálló bőr erősítéssel magasított-, vesevédővel kombinált derékrésszel derékban összekötő cipzár dzsekihez A BIZTONSÁGÉRT: térd- és csípő-CE protektorral csípőn és térden 400D Cordura erősítéssel

Méretek: XS-5XL

31 900 Ft

csípőn és térden 400D Cordura erősítéssel

női textil nadrágok

Méretek: XS-5XL

térd fölött gumírozott bőr

textil nadrágok

A BIZTONSÁGÉRT: hatékony, de kényelmes SW bioelasztán térdprotektor ütéstompító hab csípőprotektor térdnél és csípőnél plusz ütéstompító hab betétek

83


SIXGEAR TRAIL TEXTIL NADRÁG

STÍLUSOS TEXTIL NADRÁG TÚRÁRA ÉS VÁROSI HASZNÁLATRA EGYARÁNT A KÉNYELEMÉRT: szél- és vízálló, „lélegző” membránnal perforált belső bélés külön kicipzárazható thermobélés és lélegző membrán combrészen szellőző cipzárral rövid és hosszú összekötő cipzár dzsekihez térd fölött és hátul derék alatt elasztikus textil stretch betétek alsó lábszár cipzárral és tépőzáras pánttal szűkíthető A BIZTONSÁGÉRT: térdnél Superfabric erősítéssel SW térdprotektor, mely kényelmes, de hatékony ütéselnyelő hab csípőprotektorok

színválaszték: barna-fekete-piros szürke-fekete-piros Méretek: XS-5XL

27 900 Ft térdnél Superfabric erősítéssel

84


MOROCCO TEXTIL NADRÁG

TÚRANADRÁG KIVEHETŐ THERMOBÉLÉSSEL A KÉNYELEMÉRT: Szél- és vízálló nadrág, klímamembránnal Az ülőfelületen cordura erősítéssel Combrésze patentokkal szűkíthető Derékban rövid összekötő cipzár dzsekihez

MÉRETEK: XxS-5XL

26 900 Ft

Derékban rövid összekötő cipzár Térdnél cordura és dynotec erősítés

textil nadrágok

női textil nadrágok

A BIZTONSÁGÉRT: Hatékony, de kényelmes SW bioelasztán térdprotektorok Térdnél cordura és dynotec erősítés

85


OUTLANDER TEXTIL NADRÁG

SZÉL- ÉS VÍZÁLLÓ TEXTIL NADRÁG ERŐSEBB TESTALKATÚAKNAK A KÉNYELEMÉRT: szél- és vízálló, „lélegző” membránnal állítható gumis kantárral perforált belső bélés kivehető thermobélés combrészen egy-egy szellőző zseb vízálló cipzárral rövid és hosszú összekötő cipzár dzsekihez lágyéknél csúszásgátló betétekkel A BIZTONSÁGÉRT: hardfoam betétek csípőnél -vállon és háton Superfabric erősítéssel térdnél, csípőnél és derék alatt Superfabric erősítéssel SW bioelasztán térdprotektor, mely kényelmes, de hatékony ütéselnyelő hab csípőprotektorok

Színválaszték: fekete Méretek: XS-5XL

25 900 Ft

rövid és hosszú összekötő cipzár dzsekihez 86


FOUR SEASON TEXTIL NADRÁG

TEXTIL NADRÁG NÉGYÉVSZAKOS HASZNÁLATRA

Színválaszték: fekete Méretek: XS-5XL

23 900 Ft

kényelmes és hatékony SW bioelasztán térdprotektorral,

textil nadrágok

A BIZTONSÁGÉRT: kényelmes és hatékony SW bioelasztán térdprotektorral, csípőnél ütéselnyelő hab protektorral

női textil nadrágok

A KÉNYELEMÉRT: textil nadrág 4 évszakos használatra, szellőzést biztosító hálós betétekkel, víz- és szélálló klímamembránnal, kivehető termobéléssel, combnál szellőző zsebekkel,

87


ACE-AIR TEXTIL NADRÁG

NÉGYÉVSZAKOS TEXTIL NADRÁG A LEGJOBB ÁRON A KÉNYELEMÉRT: négyévszakos textil nadrág szellőzést biztosító hálós betétekkel kivehető víz- és szélálló membránnal kivehető termobéléssel rövid összekötő cipzár dzsekihez derékon tépőzáras pánttal szűkíthető A BIZTONSÁGÉRT: SW bioelasztán térdprotektor, mely kényelmes, de hatékony ütéselnyelő hab csípőprotektorok

Színválaszték: fekete Méretek: XS-5XL

21 900 Ft

négyévszakos textil nadrág szellőzést biztosító hálós betétekkel

88


BERGEN TEXTIL NADRÁG

TEXTIL NADRÁG KIVEHETŐ THERMOBÉLÉSSEL A LEGJOBB ÁRON

Színválaszték: fekete Méretek: XS-8XL

17 900 Ft

combrészen egy-egy cipzáras szellőző zsebbel;

textil nadrágok

A BIZTONSÁGÉRT: térd- és csípő- CE-protektorokkal; fenékrészen kopásálló bőr erősítéssel;

női textil nadrágok

A KÉNYELEMÉRT: textil nadrág szél- és vízálló klímamembránnal, perforált belső béléssel, kicipzárazható thermobéléssel; combrészen egy-egy cipzáras szellőző zsebbel; rövid összekötő cipzár dzsekihez

89


VENTEX TEXTIL NADRÁG NYÁRI, HÁLÓS NADRÁG KIVEHETŐ VÍZÁLLÓ BÉLÉSSEL A LEGJOBB ÁRON A KÉNYELEMÉRT: nyári használatra, hálós betétekkel kivehető, vízzáró béléssel rövid összekötő cipzár dzsekihez térd fölött patentokkal szűkíthető A BIZTONSÁGÉRT: CE térdprotektorral, ütéselnyelő hab hátprotektorral

Színválaszték: fekete Méretek: XS-5XL

15 900 Ft

térd fölött patentokkal szűkíthető

90


EAGLE JEANS PROTEKTOROS FARMERNADRÁG PROTEKTOROS FARMERNADRÁG VÁROSI KANYARGÁSHOZ A KÉNYELEMÉRT: magas szakítószilárdságú aramid szálas anyagból pamut bélés A BIZTONSÁGÉRT: SaS Tech CE térdprotektor magas szakítószilárdságú aramid szálas anyagból

női textil nadrágok

34 900 Ft CITYLIFE PROTEKTOROS FARMERNADRÁG PROTEKTOROS FARMERNADRÁG A LEGJOBB ÁRON A KÉNYELEMÉRT: Magas szakítószilárdságú és jó hőszigetelő thermotech bélés A BIZTONSÁGÉRT: CE térdprotektorokkal

Színválaszték: kék Méretek: 30-40

23 900 Ft

CE térdprotektorokkal

textil nadrágok

Színválaszték: kék Méretek: 28-40

91


NYBORG PRO NŐI GORE-TEX NADRÁG

A LEGJOBB VÁLASZTÁS, HA SOKAT TÚRÁZOL A KÉNYELEMÉRT: vízálló, szélálló “lélegző” GORE-TEX® Z-liner klímamem bránnal víz- és szennyeződés taszító impregnálássa kivehető DEXFIL® thermobéléssel nadrágtartó rögzítésére alkalmas csatlakozás; derekán mágnessel záródik;derékban összekötő cipzár dzsekihez A BIZTONSÁGÉRT: kényelmes, de hatékony SaS-Tec CE térdprotektorral, melyeknek helyzete szabályozható; 1000D INVISTA Cordura® erősítések a veszélyeztetett helyeken; plusz ütéselnyelő cellák csípőnél; az ülőfelületen csúszásgátló Sure Grip erősítés; 3M Scotchlite fényvisszaverő zónák a jó láthatóságért

Színválaszték: fekete MÉRETEK: 36-46

99 900 Ft

derekán mágnessel záródik; derékban összekötő cipzár dzsekihez 92


FANO NŐI TEXTIL NADRÁG

SZELLŐS NŐI NYÁRI NADRÁG TELJESKÖRŰ VÉDELEMMEL

Színválaszték: fekete Méretek: 34-46

44 900 Ft

oldalt fényvisszaverő sávok

textil nadrágok

A BIZTONSÁGÉRT: állítható pozíciójú POWERTECTOR CE térdpro tektorok ütéselnyelő hab csípőprotektorok oldalt fényvisszaverő sávok

női textil nadrágok

A KÉNYELEMÉRT: kiegészíthető szél-és vízálló belső nadrággal a négyévszakos használathoz, Sure Grip csúszásgátló betétek lágyéknál Heavy Stretch betétek térdnél és lágyéknál és derék alatt a derékrész tépőzáras pánttal állítható rövid és hosszú összekötő cipzár nadrághoz

93


PEARL NŐI AEROTEX NADRÁG

NŐIES FAZONÚ TÚRANADRÁG A KÉNYELEMÉRT: szél- és vízálló, “lélegző” AEROTEX membrán; kivehető thermobéléssel; elasztikus panelek térd fölött és derék alatt, a könnyebb mozgásért; összekötő cipzár dzsekihez; A BIZTONSÁGÉRT: CE térdprotektor, amelynek helyzete változtatható; protektorzseb csípőprotektor elhelyezéséhez; az ülőfelületen csúszásgátló Sure Grip erősítés; fényvisszaverő minták, a jó láthatóságért

Színválaszték: fekete MÉRETEK: 36-54, 19-24

47 900 Ft

fényvisszaverő minták, a jó láthatóságért

94


FLORIDA NŐI NADRÁG NŐIES FAZONÚ SZELLŐS NYÁRI NADRÁG A KÉNYELEMÉRT: női nyári nadrág légáteresztő anyagból az alsó lábszárakon hosszú szűkítő cipzár a derékrész tépőzáras pánttal állítható rövid és hosszú összekötő cipzárral

Színválaszték: fekete, szürke MÉRETEK: 36-46

37 900 Ft

a derékrész tépőzáras pánttal állítható

textil nadrágok

női textil nadrágok

A BIZTONSÁGÉRT: állítható pozíciójú BODYGUARD CE térd protektorok ütéselnyelő hab csípőprotektorok, melyek SAS-TEC csípőprotektorra cserélhetők

95


MISTRAL NŐI TEXTIL NADRÁG

ONYX NŐI TEXTIL NADRÁG

HŰVÖS-ESŐS, DE MELEG NYÁRI IDŐBEN IS

KIVEHETŐ THERMOBÉLÉSSEL

A KÉNYELEMÉRT: szél és vízálló textil nadrág hálós betétekkel kivehető thermobéléssel és vízzáró membránnal combnál szűkítő pántokkal A BIZTONSÁGÉRT: kényelmes de hatékony SW protektorokkal ütéstompító hab csípőprotektorral fényvisszaverő csíkok, a jó láthatóságért

MÉRETEK: 36-46

29 900 Ft

96

A KÉNYELEMÉRT: textil nadrág szél- és vízálló klímamembrán kivehető thermobélés A BIZTONSÁGÉRT: kényelmes és hatékony SW bioelasztán térdprotektorok ütéstompító hab csípőprotektor fényvisszaverő csíkok, a jó láthatóságért

MÉRETEK: 36-46

25 900 Ft


97

textil nadrรกgok

nล i textil nadrรกgok


TAMARA NŐI TEXTIL NADRÁG

CUBBY GYERMEK TEXTIL NADRÁG

UTCAI STÍLUSÚ NŐI TEXTIL NADRÁG A LEGJOBB ÁRON

SZÉLÁLLÓ GYERMEK MOTOROS NADRÁG THERMOBÉLÉSSEL

A KÉNYELEMÉRT: kivehető szél- és vízálló bélés derekában rövid összekötő cipzár dzsekihez

A KÉNYELEMÉRT: Thermobélés A derékrészhez nadrágtartó csatlakoztatható Derekában rövid összekötő cipzár dzsekihez

A BIZTONSÁGÉRT: kényelmes és hatékony SW bioelasztán térd protektorok

MÉRETEK: xs-3xl

21 900 Ft

A BIZTONSÁGÉRT: Ütéstompító hab térdprotektorok, melyek helyzete változtatható Az ülőfelületen csúszásgátló Sure-Grip erősítés Térdnél és ülőfeéüéeten nagy szakítószilárdságú erősítések

MÉRETEK: 128-176

15 900 Ft

98


99

textil nadrรกgok

nล i textil nadrรกgok


Light esőoverál

Légy észrevehető rossz látási viszonyok között is! szél- és vízálló PVC borítás UV sárga színe miatt jól látható rossz időben is a karokon Scothlite fényvisszaverő csíkok hálós béléssel, mely megkönnyíti az overál gyors felvételét nagyméretű belső zseb gumírozott mandzsetta, derék, és alsó lábszár a nyaknál tépőzáras pántokkal állítható

Szín: láthatósági sárga Méret: XS-3XL

19 900 Ft

100


Safir esőoverál Az eső csak egy körülmény, nem lehet a túra elrontója

19 900 Ft

esőruhák

Szín: fekete-szürke, fekete-sárga, fekete-kék, fekete-piros Méret: XS-3XL

funkcionális alsóruházat

szél- és vízálló PVC borítás fényvisszaverő csíkok az elején, a hátulján, a galléron, és az ujjakon hálós bélése megkönnyíti a gyors fel- és levételét kivülről elérhető zseb, mely egyben az orverál hordtáskája is gumírozott mandzsetta és derék a nadrág szárbősége tépőzárral állítható állítható karbőség

101


Neutron esőoverál Ha valaki a környéken eljárna egy esőtáncot... szél- és vízálló PVC borítás fényvisszaverő csíkok az ujjain és a hátán hálós bélése megkönnyíti a fel- és levételét gumírozott mandzsetta és derék a nadrág szárbősége tépőzárral állítható vízhatlan labirintus záródás

Szín: fekete Méret: XS-3XL

17 900 Ft Hurricane kétrészes esőruha Kétrészes esőruhába a legkönnyebb belebújni szél- és vízálló dereka övvel szűkíthető külön hordtáska

Szín: fekete Méret: XS-2XL

11 900 Ft

102


Monsoon esőoverál Ha mindig be van készítve nálad egy esőruha, nem fogsz pórul járni anyaga poliészter fényvisszaverő csíkok gumírozott ujjvégek tépőzárrral szűkíthető lábszárak

Szín: fekete Méret: XS-2XL

Jobb ha mindenki látja esőben, hogy merre robogózol a városban szél- és vízálló PVC borítás az elején és a hátán nagy, fényvisszeverő sávok nagy, cipzáros belső zsebek csúszós nylon taft bélés segíti a fel- és levételét az alja zsinórral összehúzható

Szín: fekete-láthatósági sárga Méret: XS-3XL

16 900 Ft

esőruhák

Seismo Flash esődzseki

funkcionális alsóruházat

10 900 Ft

103


Seismo esődzseki Semmi sem állhat a továbbhaladás útjába, ha van nálad Seismo dzseki szél- és vízálló PVC borítás az elején és a hátán nagy, fényvisszeverő sávok nagy, cipzáros belső zsebek csúszós nylon taft bélés segíti a fel- és levételét az alja zsinórral összehúzható

Szín: fekete-szürke, fekete-piros, fekete-sárga Méret: XS-3XL

15 500 Ft

104


Rain Lite esődzseki Egészen apró csomaggá alakítva hordozhatod magaddal szél- és vízálló PVC borítás vízhatlan, labirintus záródás hosszított hátsó rész a dzseki a saját zsebébe visszacsomagolható

Szín: fekete Méret: XS-3XL

Ne vesződj a nadrággal, csak nyisd szét a combját és pattanj bele! szél- és vízálló PVC borítás lentről derékig szétcipzározható vízhatlan, labirintus záródás csúszós nylon taft bélés segíti a fel- és levételét dupla vastagságú csúszásgátló betét az ülepén

Szín: fekete Méret: XS-3XL

14 900 Ft

esőruhák

Zip esőnadrág

funkcionális alsóruházat

9 290 Ft

105


Delta esőnadrág Szeretnéd megúszni, hogy a gatyád vizes legyen? szél- és vízálló PVC borítás gumis derék a szárbőség patentokkal állítható

Szín: fekete Méret: XS-4XL

6 790 Ft

Dry esőnadrág Esőnadrág bomba áron anyaga poliészter bokánál patentokkal szűkíthető szigetelt varrások

Szín: fekete Méret: XS-2XL

5 990 Ft

106


Dry esőcsizma Hogy száraz lábbal átvészeld az egész napos áztatást erős, teljes gumitalp oldalán fényvisszaverő csíkok a cipzárt tépőzáras borítás takarja gumis csizmaszár

Méret: S-2XL

9 490 Ft

gumitalp patenttal és cipzárral rögzíthető vádlinál fényvisszaverő csíkok

Méret: S-2XL

5 490 Ft Typhoon esőkeszytű 100%-osan szél- és vízálló fényvisszaverő zóna tenyerén csúszásgátló réteg

Méret: M-XL

5 590 Ft

esőruhák

Kedvező árú esőcsizma a kedvenc márkád logójával

funkcionális alsóruházat

Free esőcsizma

107


Softshell aláöltöző Dzseki alá felveheted, vagy önmagában is használhatod Szélálló, vízlepergető anyagból készül Lélegző membrán Három külső zseb Cipzáros

Színválaszték: fekete Méretek: M-3XL

29 900 Ft

108


Tornado+ thermo ing Technikai aláöltöző felső rész hűvös időre szélálló defender anyag a kritikus pontoknál vízlepergető membrán antibakteriális antiallergén nem szívja magába a kellemetlen szagokat

Színválaszték: fekete Méretek: S-XL

Technikai aláöltöző alsó rész hűvös időre szélálló defender anyag a kritikus pontoknál vízlepergető membrán antibakteriális antiallergén lélegző thermo anyag a hátsó részen, a hatékony izzadságelvezetéséret

Színválaszték: fekete Méretek: XS-2XL

22 990 Ft

esőruhák

Tornado+ thermo nadrág

funkcionális alsóruházat

29 990 Ft

109


Base Layer hosszúujjú aláöltöző ing Egyenletes szinten tartja a testhőmérsékletedet függetlenül a külső hőmérséklettől BeCool poliamid szálas anyag Kivezeti az izzadságot Melegben hűti, hidegben melegen tartja a testet Kevés varrás, hogy ne irritáljon, dörzsöljön

Színválaszték: fekete Méretek: XS-2XL

21 490 Ft

Base Layer aláöltöző nadrág A Base Layar aláöltöző inghez tartozó nadrág BeCool poliamid szálas anyag Szárazon tartja a testet Puha, könnyű, selymes tapintású

Színválaszték: fekete Méretek: XS-2XL

12 990 Ft

110


Thermo aláöltözők Testhez simuló, vékony aláöltözők motoros ruha alá Nedvességeltávolító hatású Növeli a komfortérzetet Flat-seam technológiával készült varrások

Színválaszték: fekete Méretek: XS-3XL

Udby aláöltöző kesztyű 5 990 Ft

esőruhák

funkcionális alsóruházat

Hosszúujjú póló: 17 900 Ft Rövidujjú póló: 15 900 Ft Nadrág: 14 900 Ft

111


SIXGEAR ISOFLEX ALÁÖLTÖZŐ PULÓVER ÉS NADRÁG

Puha tapintású szintetikus anyagból, könnyű, puha tapintású szintetikus anyagból, mely a pamuttal ellentétben kivezeti az izzadtságot, ezzel csökkentve a megfázás kockázatát az elasztikus LYCRA szálak megakadályozzák, hogy az anyag kinyúljon

Színválaszték: fekete Méretek: XS-3XL

Pulóver: 15 900 Ft Nadrág: 12 900 Ft

112


Warmax thermo aláöltözők Komfortos motorozás a hideg, téli hónapokban „Windstopper” - szélálló elülső rész magasított, nyakmelegítős pulóver hálós bélés segíti a gyors fel- és levételt

Színválaszték: fekete Méretek: XS-3XL

Óvd meg izületeided a hidegtől! „Windstopper” - szélálló elülső rész Elasztikus

3 490 Ft

esőruhák

Warmer térdmelegítő

funkcionális alsóruházat

Pulóver: 8 490 Ft Nadrág: 6 490 Ft

113


Daiki kesztyű Nagysebességű, sportos motorozáshoz tervezve, pályázóknak, Ghost Ridereknek A biztonságért: marhabőr felső rész hard protektorok a kézfejen ütéstompító hab betétek a tenyéren fedett varrások A kényelemért: kengurubőr tenyérrész gumírozott betétek az ujjakon és a kézfejen

31 900 Ft

Színválaszték: fekete, fekete-fehér Méretek: XS-3XL

Pole Position kesztyű Sportos bőrkesztyű, amiben úgy kezelheted a motorodat, mint egy műszert A biztonságért: 0,7-0,8 mm vastag marhabőr felső rész többrétegű bőr az ujjakon és a kézfejen Desmopan® betétekkel HDM SuperFabric® erősítés a csuklón dupla, fedett varrások A kényelemért: Schoeller®-keprotec® erősítésű kengurubőr tenyérrész szellőzőnyílások az ujjon, a kézfejen és a csuklónál Schoeller®-dynamic-extreme elasztikus zónák az ujjak között

31 900 Ft 114

Színválaszték: fekete, fekete-fehér Méretek: XS-3XL


Billund kesztyű Téli kesztyű, ami megvédi izületeidet a megfázástól a hűvösebb napokon A biztonságért: marhabőr és textil kombinációja ütéstompító hab protektorok dupla anyag a kritikus helyeken 3M Scotchlite fényvisszaverő csíkok A kényelemért: szél- és vízálló GORE-TEX membrán szennyeződés-taszító polimer impregnálás velúr plexitörlő a mutatóujjon

31 900 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: XS-3XL

Staby II kesztyű Kényelmes nyári kesztyű mindennapi használatra. Tutira szeretni fogod

A kényelemért: szél- és vízálló GORE-TEX membrán CUFF LOCK rendszer, amely megakadályozza a dzseki ujjának felcsúszását velúr plexitörlő a mutatóujjon

30 900 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: XS-3XL

keszt yűk

protektorok

A biztonságért: marhabőr és textil kombinációja ütéstompító hab protektorok dupla anyag a kritikus helyeken 3M Scotchlite fényvisszaverő csíkok

115


Pilot kesztyű Karbon protektorokos szupersport kesztyű pályára és utcára egyaránt A biztonságért: marhabőr felső rész karbon protektorok a kézfejen és az ujjperceken kevlar szövet erősítésű tenyérrész A kényelemért: puha kecskebőr tenyérrész szellőző panelek az ujjakon jól szellőző perforált bőr a csuklónál

22 900 Ft

Színválaszték: fekete-fehér, fehér-fekete Méretek: XS-3XL

Drizzle AX kesztyű Elegáns, kényelmes, vízálló kesztyű bőr és textil kombinációjából A biztonságért: anyaga kecskebőr és textil a kézfejen kemény protektorok az ujjakon és a tenyéren ütéstompító erősítések 3M Scotchlite fényvisszaverő csíkok A kényelemért: szél- és vízálló AEROTEX membrán velúr plexitörlő a mutatóujjon

19 900 Ft 116

Színválaszték: fekete, fekete-piros Méretek: XS-4XL


Trail kesztyű Bőrkesztyű túrázáshoz sötétbarna színben Sixgear Trail ruhához A biztonságért: anyaga marhabőr amara erősítésekkel a kézfej nubuk marhabőrből készül karbon protektor a kézfejen TPR betét az alkaron A kényelemért: bőr strech és alasztikus LYCRA betétek az ujjak varrása kifordított csuklón és alkaron tépőzáras pánttal rögzíthető

19 900 Ft

Színválaszték: barna Méretek: XS-3XL

Speedline kesztyű Sportos bőrkesztyű azoknak, akik szeretik húzni a gázt

A kényelemért: gumírozott csuklórész állítható szárbőség

18 900 Ft

Színválaszték: fekete, fekete-fehér Méretek: XS-3XL

keszt yűk

protektorok

A biztonságért: anyaga marhabőr a kézfejen és az ujjakon Safeplast pro tektorok az alsó ujjperceken ütéstompító cellák dupla bőr erősítések a kritikus helyeken

117


Nordic kesztyű Téli kesztyű stretch cordura és erős marhabőr kombinációjából A biztonságért: a tenyérrész és az ujjvégek kecskebőrből készülnek Amara erősítéssel a kézfejen hardshell kemény protektor A kényelemért: bőr stretch betétek szél- és vízálló, lélegző HIPORA membrán 3M Thinsulate thermobélés

14 900 Ft Master kesztyű Juhbőr kesztyűben még a telet is könnyebb átvészelni A biztonságért: anyaga juhbőr a tenyérrészen és a hüvelykujj hajlatánál dupla bőr erősítés A kényelemért: bőr stretch betétek szél- és vízálló, lélegző HIPORA membrán könnyű és kényelmes thermobélés

Színválaszték: barna Méretek: XS-3XL

13 900 Ft 118

Színválaszték: fekete Méretek: XS-3XL


Icicle kesztyű Rrugalmas téli kesztyű, ami könnyed mozgást enged az ujjaidnak A biztonságért: anyaga elasztikus textil és marhabőr a kézfejen és az ujjakon Hardfoam protektorok Amara erősítés a tenyéren A kényelemért: a tenyérrész anilinnel kezelt puha kecskebőr szél- és vízálló HIPORA membrán 3M Thinsulate thermobélés

protektorok keszt yűk

13 900 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: XS-3XL

119


Streetline kesztyű Városi motorozásra vagy könnyed túrára való rövid bőrkesztyű A biztonságért: anyaga marhabőr az ujjakon és a kézfejen kényelmes, de biztonságos Hardplast protektorok a kisujjon és a tenyéren dupla bőrréteg A kényelemért: az ujjak között elasztikus textil strech bőr betét segíti a hüvelykujj mozgatását

12 900 Ft

Színválaszték: fekete, fekete-fehér Méretek: XS-3XL

Dragster kesztyű Olyan sportos túrázóknak, akiknek a kényelem és a biztonság egyformán fontos A biztonságért: anyaga marhabőr az ujjakon, a kézfejen, a kézélen és a csuklónál karbon protektorok ütéselnyelő cellák a tenyéren extra erősítés A kényelemért: az egymás felett elmozduló rétegek miatt különösen kényelmes

12 900 Ft 120

Színválaszték: fekete Méretek: XS-3XL


Viking AX kesztyű Egy AEROTEX membrános kesztyűben átmotorozhatod a telet A biztonságért: az ujjak vége és a tenyér bőrből készül fényvisszaverő csíkok A kényelemért: szél- és vízálló AEROTEX membrán velúr plexitörlő a mutatóujjon 3M Thinsulate hőszigetelő betét

12 900 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: XS-3XL

Blizzard kesztyű Kemény protektoros téli bőrkesztyű csípős hideg ellen

A kényelemért: szilikonréteg a mutatóujjon a kezelőszervek biztos mozgatásáért

12 900 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: XS-3XL

keszt yűk

protektorok

A biztonságért: anyaga marhabőr a kézfejen kemény protektor a tenyéren dupla bőrréteg

121


Hardflow kesztyű Bőrkesztyű perforált textil betétekkel, hogy a nyár vidám legyen A biztonságért: anyaga a kritikus helyeket marhabőr a kézfejen hőformázott kemény protektor a tenyéren szilikonos csúszásgátló betét és dupla bőr erősítések A kényelemért: perforált textil az ujjakon és a csuklón az ujjperceken bőr stretch betétek

11 900 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: XS-3XL

Knight kesztyű Sport-túra kesztyű, ami rengeteg kevlar felhasználásával készült A biztonságért: anyaga marhabőr az ujjakon karbon-kevlar protektorok a tenyerén masszív kopásálló bőrréteg a szárán kevlarszövettel bevont ütés tompító betétek A kényelemért: a több, egymástól független bőrréteg miatt könnyű benne mozogni

11 900 Ft 122

Színválaszték: fekete Méretek: XS-3XL


Track kesztyű Sportos bőrkesztyű többféle, a motorodhoz illő színben A biztonságért: anyaga marhabőr a kézfejen karbon protektor az ujjakon szellőző protektorok A kényelemért: vékony bélés

Színválaszték: fekete, fekete-ezüst, fekete-kék, fekete-piros Méretek: XS-3XL

10 900 Ft Stream kesztyű

A kényelemért: strech bőr betétek szellőzőnyílások az ujjakon

Színválaszték: fekete Méretek: XS-3XL

9 990 Ft

keszt yűk

A biztonságért: anyaga marhabőr kevlarszövettel bevont ütéstompító hab protektorok

protektorok

Könnyű nyári bőrkesztyű

123


Fjord kesztyű Téli motoros kesztyű kevlarral erősített puha protektorokkal A biztonságért: a kézfejen gumi bevonatú karbon protektor kevlarszövettel bevont ütéstompító hab protektorok a tenyéren kopásálló dupla bőrréteg A kényelemért: 3M Thinsulate hőtartó bélés

9 900 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: XS-3XL

Narvik kesztyű Hűvösebb időre készült kézvédő, ami egyesíti magában a bőr és a textil előnyeit A biztonságért: anyaga marhabőr és textil a kézfejen karbon protektor a tenyéren bőr erősítés A kényelemért: tépőzáras pánttal szűkíthető

9 900 Ft 124

Színválaszték: fekete Méretek: XS-3XL


Old Boy kesztyű Egy jó cruiser kesztyű a cirkálás stílusos és kényelmes kelléke A biztonságért: anyaga puha marhabőr a kézfejen és az ujjperceken kemény protektorok a tenyerén dupla bőrréteg A kényelemért: rövid fazon

9 900 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: XS-3XL

Carbonet kesztyű

A biztonságért: a kritikus helyeken bőr erősítés a kézfejen és az ujjvégeken karbon protektorok A kényelemért: szellőző protektorok

9 900 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: XxS-3XL

keszt yűk

protektorok

Perforált textil kesztyű kemény protektorokkal felvértezve

125


Net kesztyű Könnyű nyári kesztyű könnyű nyári guruláshoz A biztonságért: a kritikus helyeken bőr erősítés ütéstompító foam protektorok A kényelemért: jelentős méretű perforált textil felület

8 990 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: 2XS-3XL

Crack kesztyű

Ujjatlan kesztyű kecskebőrből főként easy ridereknek A biztonságért: finom kecskebőr anyag A kényelemért: perforált tenyérrész és ujjak

7 990 Ft 126

Színválaszték: fekete Méretek: XS-3XL


Gravity kesztyű Könnyű mozgást, biztos fogást garantál poros, saras körülmények között is A biztonságért: szilikon betétek a tenyéren és az ujjakon a biztos fogás érekében A kényelemért: rugalmas, jól szellőző textil anyag

Színválaszték: fekete-fehér Méretek: XS-3XL

7 490 Ft

A biztonságért: nagyméretű bőr erősítések A kényelemért: csuklónál tépőzáras pánttal rögzíthető

6 990 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: XS-3XL

keszt yűk

Szellős nyári kesztyű egész évben bomba áron!

protektorok

Vento kesztyű

127


X-Game kesztyű Rövid nyári kesztyű robogósoknak, és a városban motorozóknak A biztonságért: hőformázott protektorok a tenyéren és az ujjakon Amara erősítés A kényelemért: rugalmas neopren betétek

5 990 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: XS-3XL

Cemoto kesztyű Karbon protektoros off-road kesztyű különleges bevetésekhez A biztonságért: a kézfejen műanyag protektor karbon betéttel a tenyéren velúr erősítés A kényelemért: ujjközöknél kötött strech betétek

4 790 Ft 128

Színválaszték: fekete Méretek: XS-3XL


Dakar kesztyű Színes off-road kesztyűk a szivárvány minden színében minden típushoz A biztonságért: perforált neopren anyag a tenyéren bőr, a kétfejen műanyag erősítés A kényelemért: az ujjakon strech betétek

3 490 Ft

Színválaszték: fekete, piros, kék, sárga, zöld, narancssárga Méretek: XS-3XL

A biztonságért: anyaga marhabőr A kényelemért: a kézfejen lyukacsos bőr

2 190 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: XS-4XL

keszt yűk

Klasszikus chopperesek kultikus ruhadarabja

protektorok

Chopper kesztyű

129


Imatra női kesztyű Versenykesztyű nőknek, akik pályára lépnek az első helyért A biztonságért: marhabőr felső rész kemény protektorok a kézfejen ütéstompító hab protektorok az ujjakon fedett varrások Race Grip – csúszásgátló erősítés a tenyéren A kényelemért: puha kecskebőr tenyérrész az ujjakon a varrásráhagyás kívülre került

24 900 Ft Dajana női kesztyű

Színválaszték: fekete, fekete-fehér-piros Méretek: LxS-LXL

Ez a kézvédő egy az egyben követi a kecses női kéz vonalait A biztonságért: anyaga marhabőr ütéstompító hab protektorok bőr erősítések a kritikus helyeken fedett varrások A kényelemért: gumírozott bőr betétek segítik az ujjak mozgatását csúszásgátló Clarino Nash bevonat a tenyéren

19 900 Ft 130

Színválaszték: fekete Méretek: LXS-LXL


Norah női kesztyű A puha, anilines kecskebőr a finom érintés titka A biztonságért: alapanyaga kecskebőr velúr betétek az ujjakon hab erősítések 3M Scotchlite fényvisszaverő betétek A kényelemért: speciális női szabás szabályozható szárbőség

16 900 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: LXS-LXL

Maia női kesztyű Vagány sportos bőrkesztyű vagány, sportos csajoknak

A kényelemért: szellőző protektorok ujjak között elasztikus stretch cordura betétek

15 900 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: LXS-LXL

keszt yűk

protektorok

A biztonságért: anyaga marha- és anilinnel kezelt kecskebőr 3D gumi protektorok az ujjakon A csukló fölött hardfoam betét

131


Airborne női kesztyű Airborne dzsekihez illő színes bőrkesztyű A biztonságért: anyaga marhabőr protektorok az ujjakon és a kézfejen a kézélen dupla bőr erősítés A kényelemért: szellőző protektorok vékony textil bélés

12 900 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: LXS-LXL

Mistral női kesztyű Nonfiguratív díszítése a Mistral textildzseki mintájával harmonizál A biztonságért: anyaga marhabőr dupla bőr erősítések fényvisszaverő csíkok A kényelemért: perforált bőr a csuklónál és az ujjakon vékony textil bélés

12 900 Ft 132

Színválaszték: fekete Méretek: LXS-LXL


Amazon női kesztyű Valódi karbon protektorral megerősített női kesztyű A biztonságért: anyaga marhabőr karbon protektor a kézfejen A kényelemért: vékony textil bélés

12 490 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: XS-XL

Giggle gyermek kesztyű

A kényelemért: szabályozható szárbőség

9 290 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: 3-5 (gyermek méretezés)

keszt yűk

A biztonságért: anyaga marhabőr fényvisszaverő betét a kézfejen

protektorok

Mert a kölyköknek is fontos a biztonság

133


134


Extreme Harness Adventure protektoring Maximális kényelem mallett maximális védelem utcai és terepmotorosoknak egyaránt A biztonságért: mellkas-, gerinc-, váll- és könyökprotektorok a test hőjének hatására viselője alakjához igazodik sejt szerkezetű felépítésükből adódóan a protek torok jól eloszlatják az ütés energiáját a protektorok ütközés után visszanyerik eredeti alakjukat és ütéselnyelő képességüket tépőzárak segítségével tökéletesen méretre állítható A kényelemért: teljes egészében szellőző kivitel vesemelegítő is egyben felépítése miatt nem zavar a mozgásban

Színválaszték: fekete Méretek: S-L

protektorok

109 990 Ft

135


ACTION SHIRT PROTEKTOROS ING Aláöltöző ing Forcefield protektorokkal kombinálva A biztonságért: a protektorok a test formájához alakulnak sejt szerkezetű felépítésükből adódóan a protek torok jól eloszlatják az ütés energiáját a protektorok ütközés után visszanyerik eredeti alakjukat és ütéselnyelő képességüket mellkas-, váll-, és könyökprotektorok A kényelemért: szorosan testhez simuló kivitel nyáron hűt, télen melegít bármilyen külső ruházat alatt hordható

Evo protektoring Klasszikus kemény protektorok hálós anyaggal és kulccscontvédővel kombinálva A biztonságért: alkar-, könyök-, váll-, mellkas-, gerinc-, és kulcscsontprotektorok tépőzáras pántokkal méretre állítható vesevédővel kombinált kivitel A kényelemért: rugalmas, hálós anyaga biztosítja a jó szellőzést flexibilis „tatu” gerincvédő

Színválaszték: fekete Méretek: XS-4XL

24 900 Ft 136

58 990 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: XS-XL


Pro L2K gerincprotektor Textil vagy bőrkabát alá felvehető „puha” gerincprotektor A biztonságért: sejt szerkezetű felépítésükből adódóan a protektorok jól eloszlatják az ütés energiáját a protektor ütközés után visszanyeri eredeti alakjukat és ütéselnyelő képességét kevlar erősítésű varrások A kényelemért: állítható vállpántok, dupla rétegű öv az egész felületén ventillációs lyukak

38 990 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: S-L

System-B gerincprotektor Extra tulajdonsága: összehajtva akár egy túradobozban is elfér

A kényelemért: viselése nem izzasztó a szellőző nyílások miatt elasztikus pántok

23 990 Ft (S), 25 990 Ft (M), 27 990 Ft (L)

Színválaszték: fekete Méretek: S-L

protektorok

A biztonságért: anatómiai formájú bioelasztán gerincprotektor, mely tökéletesen felveszi a gerinc formáját tépőzáras vesevédő HEXA-C mellkasprotektorral kiegészíthető

137


Hexa-C mellkasprotektor Kiegészítő extra védelem Powertector System-B gerincprotektorhoz A biztonságért: méhsejt formájú energiaeloszlató felület rugalmas ütéselnyelő réteg A kényelemért: könnyű és rugalmas, hogy ne zavarja viselőjét a szabad mozgásban

13 990 Ft

Színválaszték: fekete

Street Racer gerincprotektor Összefüggő felületű, rugalmas gerincvédő „utcai versenyzőknek” A biztonságért: kitűnő ütéselnyelő képességű SW bioelasztán anyagból készül vesevédővel kombinálva A kényelemért: belső oldalán puha, hálós béléssel állítható elasztikus pántok

12 990 Ft 138

Színválaszték: fekete Méretek: S-3XL


Kenguru gerincprotektor Ez a legkevesebb, amit megtehetsz a gerinced védelme érdekében A biztonságért: masszív, de rugalmas külső héj ütéstompító hab betét A kényelemért: állítható gumi vállpántok levehető, tépőzáras vesevédő

Színválaszték: fekete Méretek: S-2XL

10 990 Ft Strap On térdprotektor Bármilyen nadrág alá felvehető, könnyű, de biztonságos térdprotektor

A kényelemért: flexibilis, a mozgást nem akadályozza ventillációs szellőző lyukak

21 490 Ft

Színválaszték: fekete Méretek: S-2XL

protektorok

A biztonságért: Armourflex külső réteg a szabványokat jóval meghaladó védelem az esetleges behatást követően többször is felhasználható hozzáidomul viselője testéhez

139


Csuklós térdvédő Profi térdvédő városi motorosoknak és off-road célra erdőjáróknak A biztonságért: a térdízület mellett a sípcsontot is hatékonyan védi HARDFOAM belső ütléselnyelő réteg három darab tépőzáras elasztikus pánttal rögzíthető A kényelemért: az elasztikus pántok bevonata neoprén utcai nadrágra másodpercek alatt felvehető

14 900 Ft

Színválaszték: fekete

Span térdvédő Ez a flexibilis térdvédő egy cseppet sem zavar a mozgásban A biztonságért: anatómiai formájú bioelasztán térdvédő az elasztikus textil „cső” és a tépőzáras gumipánt nem engedi, hogy elforduljon A kényelemért: lélegző anyagból készül utcai nadrág alatt is viselhető

12 990 Ft 140

Színválaszték: fekete Méretek: S-2XL


Protec neoprén térdvédő Időskori reumatikus izületi panaszok megelőzésére is alkalmas A biztonságért: kétrétegű ütéstompító protektorbetét tépőzáras pántokkal rögzíthető védi az izületeket a huzattól és a kihüléstől A kényelemért: anyaga testhes simuló, rugalmas neopren

8 490 Ft

Színválaszték: fekete

6 990 Ft

Színválaszték: fekete

Csuklós térdvédő Könnyen fel- és levehető, ezért városi robogózáshoz, munkába járáshoz a legjobb! A biztonságért: kemény külső páncél belül HARDFOAM ütéselnyelő réteg a sípcsontot is védi

Powerslider térdkoptató Színválaszték: fekete

7 990 Ft

protektorok

A kényelemért: a perforációk miatt nem izzasztó a viselése

141


SHOX

142


Térdkoptató Szín: fekete-fehér, fehér-fekete

7 490 Ft Térdkoptató Szín: fekete

6 000 Ft

Moon térdkoptató

3 500 Ft

protektorok

Szín: fekete

143


Tornado+ maszk Szélálló, lélegző, víztaszító anyag Jó hőtartó képesség Ultra könnyű

10 490 Ft Base Layer maszk Poliamid szálas technikai aláöltöző Kivezeti az izzadságot Egyenletesen tartja a testhőmérsékletet

7 490 Ft Svino maszk Felső rész anyaga bőrbarát Meryl Nyaknál háromrétegű szélálló, lélegző anyag Orrnál és szájnál perforált

7 990 Ft Preno Large neoprén maszk orrnál kivágás, szájnál perforálva nyaknál hosszított fazon

2 790 Ft 144


Kalawa maszk bőrbarát pamutból készül nyaknál hosszított, szél- és vízálló betét

2 490 Ft Preno neoprén maszk orrnál kivágás, szájnál perforálva tépőzárral rögzíthető

1 690 Ft

Pamut maszk univerzális felhasználásra

1 690 Ft

nyakmelegítők

bőrbarát, elasztikus anyagból készül vagány, koponya dekorációval

maszkok

Skull maszk

kiegészítők

1 990 Ft

145


Tornado+ nyakmelegítő Vízlepergető, szélálló defender anyag Antiallergén Antibakteriális Nem szívja magába a kellemetlen szagokat

10 490 Ft Base Layer nyakmelegítő Technikai aláöltöző poliamid szálas anyagból Kivezeti az izzadságot Flat-seam technológiával készült varrások

7 490 Ft TC400 nyakmelegítő Tépőzárral állítható nyakbőség

2 990 Ft Textec nyakmelegítő kívül poliészter, belül polár anyag

2 490 Ft 146


Reflect láthatósági mellény Fényvisszaverő csíkok Kétoldalt stretch betétek tartják feszesen Hálós bélés könnyíti meg a fel- és levételt

7 990 Ft

Méretek: XS – 3XL

Progress vesevédő

Starter vesevédő Ütéstompító hab protektorok Fényvisszaverő csíkok

5 390 Ft

Méretek: S – XL

Flex vesevédő Ütéstompító hab protektorok Fényvisszaverő csíkok

3 990 Ft

Méretek: XS – 3XL

nyakmelegítők

Méretek: XS/S, M/L, XL

maszkok

9 490 Ft

kiegészítők

Coolmax bélés Dupla stretch derékpánt LUMIDEX fényvisszaverő szövet

147


Vector vesevédő Fényvisszaverő csíkok Széles, tépőzáras rögzítés

3 990 Ft

Méretek: XS – 3XL

Kardigán Kapucnis Elöl cipzáras Anyaga: 80% pamut, 20% poliészter

Méret: S-3XL

15 490 Ft

Hosszúujjú póló anyaga: 95% pamut, 5% spandex

Méret: S-2XL

12 400 Ft

148


Hosszúujjú póló anyaga: 96% pamut, 4% spandex

Méret: S-3XL

9 900 Ft

9 900 Ft

Rövidujjú női póló anyaga: 95% pamut, 5% spandex

Méret: XS-XL

9 900 Ft

nyakmelegítők

Méret: S-3XL

maszkok

anyaga: 100% pamut

kiegészítők

Rövidujjú póló

149


150


CSIZMÁK sport, túra, city

2013

151


info@shox.hu www.shox.hu nyitva: hétfő - péntek: 10.00-18.00 szombat: 10.00-14.00 shox info: 06 1 430 1035

152

ICE FLOW CSIZMA Versenycsizma extra szellőzéssel, „emlékező hab” talpbetéttel szellőzőkkel ellátott mikroszálas felsőrész új, egyedi Forma talp, duplasűrűségű, csúszásmentes, olajálló anyagból csavarodást gátló Flex Control System, karcolódást megelőző betétek F:C.S. hátsó bokatörésgátló párnázat a maximális biztonságért szellőzővel ellátott rozsdamentes acél koptató agresszív plasztik váltóerősítés és protektorok beépített súrlódásgátló PU pajzs szellőzőrendszer az egyedi levegőáramoltatáshoz szellőző „zsebek” hátul pumpás-racsnis csattal záródik elöl patentos, elasztikus rögzítés plasztik sarokcsúcs extra erős nylonból hálós bélés extra puha polymer bélés „emlékező” habból, amely felveszi a láb formáját TPU Dual Flex talp cserélhető antibakteriális talpbetét APS levegőáramoltató rendszer

Méretek: 38-47 Színválaszték: fehér, fekete

86 900 Ft


MIRAGE DRY CSIZMA Vízálló sport-túra csizma, „emlékező hab” talpbetéttel vízálló sport-túra csizma bőr felsőrésszel extra puha polymer bélés „emlékező habbal”, amely tökéletesen felveszi a láb formáját polyurethane nylon erősítések bokavédelem cserélhető magnézium koptató cserélhető plasztik boka- és vádlivédő váltóerősítés TPU Dual Flex és ütéselnyelő EVA talp cserélhető antibakteriális talpbetét APS (levegőt szétára moltató) rendszer

Méretek: 38-47 Színválaszték: fekete

59 900 Ft FRECCIA CSIZMA Versenycsizma „emlékező hab” talpbetéttel

Méretek: 38-48 Színválaszték: fekete, fehér

48 900 Ft

verseny csizma microfiber felsőrésszel műanyag protektorok hálóbélés szellőző járatok a felsőrészben extra puha polymer bélés „emlékező habbal”, amely tökéletesen felveszi a láb formáját polyurethane nylon erősítések bokavédelem cserélhető koptatók cserélhető plasztik boka- és vádlivédő váltóerősítés TPU Dual Flex és ütéselnyelő EVA talp cserélhető antibakteriális talpbetét APS (levegőt szétáramoltató) rendszer 153


info@shox.hu www.shox.hu nyitva: hétfő - péntek: 10.00-18.00 szombat: 10.00-14.00 shox info: 06 1 430 1035

154

ARROW SX CSIZMA Sport csizma a legjobb áron sport csizma bőr felsőrésszel hálóbéléssel extra puha polymer bélés „emlékező habbal”, amely tökéletesen felveszi a láb formáját polyurethane nylon erősírésekkel; bokavédelemmel cserélhető magnézium koptató cserélhető plasztik boka- és vádlivédővel váltóerősítéssel TPU Dual Flex és ütéselnyelő EVA talp cserélhető antibakteriális talpbetét APS (levegőt szétáramoltató) rendszerrel

Méretek: 38-47 Színválaszték: fekete

38 900 Ft


CAPE HORN CSIZMA Vízálló csizma nem csak túraendúrosoknak vízálló túraendurós csizma full-grain marhabőr felsőrésszel dupla anyagsűrűségű, csúszásgátló, olajálló Forma gumitalp műanyag váltóerősítés a csomag tartalmaz két darab felcsavarozható spiccvasat tépőzáras felsőrész GH Plastic csatokkal hátul fényvisszaverő betét egyedi Forma Drytex csőbélés bélés (vízálló és légáteresztő) TPU sípcsont, lábfej és bokaprotektor extra puha polymer betét „emlékező” habbal, amely felveszi a láb formáját TPU Dual Flex talp, ütéselnyelő EVA talpközép cserélhető, antibakteriális talpbetét APS (Air Pump System) levegőáramoltató rendszer

Méretek: 38-48 Színválaszték: fekete

69 900 Ft

HORIZON CSIZMA Túra csizma kompromisszumok nélkül

Méretek: 38-47

59 900 Ft

vízálló túracsizma full-grain marhabőr felsőrésszel dupla anyagsűrűségű, csúszásgátló, olajálló Forma gumitalp váltóerősítés dupla cipzáras felsőrész a könnyebb felvételhez dupla tépőzáras pánt segíti a jobb illeszkedést hátul fényvisszaverő betét egyedi Forma Drytex csőbélés bélés (vízálló és légáteresztő) thermoplaszt sípcsont és bokaprotektor extra puha polymer betét „emlékező” habbal, amely felveszi a láb formáját TPU Dual Flex talp, ütéselnyelő EVA talpközép cserélhető, antibakteriális talpbetét APS (Air Pump System) levegőáramoltató rendszer 155


NEVADA CSIZMA Cruiser csizma igényes ízi rájdereknek vízálló cruiser csizma full-grain marhabőr felsőrésszel díszítő csatok a felsőrészen egyedi Forma Drytex csőbélés bélés (vízálló és légáteresztő) speciális sarokkiképzés chopper és cruiser motorokhoz rugalmas talp, ütéselnyelő EVA talpközép cserélhető, antibakteriális talpbetét APS (Air Pump System) levegőáramoltató rendszer

Méretek: 38-45

49 900 Ft MOTOMAN CSIZMA Bőr túracsizma „lélegző” AEROTEX® klímamembránnal szél- és vízálló, jól szellőző klasszikus részletek

Méretek: 37-47

47 900 Ft 156


MAJESTIC CSIZMA Vízálló csizma, „emlékező hab” talpbetéttel

Méretek: 36-48

44 900 Ft TREVIS OFFROAD CSIZMA Offroad csizma a legjobb áron gumitalp, a lábtartónál kopásálló betétekkel az orrészen acél spiccvasak vastag marhabőr felsőrész műanyag betétek a boka védelmére mikrometrikus csatok izzadásgátló bélés

Méretek: 38-47

37 900 Ft

túracsizma marhabőr felsőrésszel dupla anyagsűrűségű, csúszásgátló, olajálló Forma gumitalp váltóerősítés tépőzáras pánt segíti a jobb illeszkedést hátul fényvisszaverő betét egyedi Forma Drytex csőbélés bélés (vízálló és légáteresztő) thermoplaszt sípcsont és bokaprotektor extra puha polymer betét „emlékező” habbal, amely felveszi a láb formáját Dual Flex talp, ütéselnyelő EVA talpközép cserélhető, antibakteriális talpbetét APS levegőáramoltató rendszer

JOURNEY AX PLUS CSIZMA Bőr túracsizma, „lélegző” AEROTEX® klímamembránnal szél- és vízálló, jól szellőző gumi váltóerősítés kemény héjú bokaprotektor 3M Scotchlite fényvisszaverő csík a külső oldalán

Méretek: 37-50

37 900 Ft 157


NERO CSIZMA Vízálló csizma, „emlékező hab” talpbetéttel vízálló túracsizma szintetikus és Cordura® anyagból dupla anyagsűrűségű, csúszásgátló, olajálló Forma gumitalp váltóerősítés belül elasztikus pánt segíti a jobb illeszkedést hátul fényvisszaverő betét egyedi Forma Drytex csőbélés bélés (vízálló és légáteresztő) thermoplaszt sípcsont és bokaprotektor extra puha polymer betét „emlékező” habbal, amely felveszi a láb formáját Dual Flex talp, ütéselnyelő EVA talpközép cserélhető, antibakteriális talpbetét APS levegőáramoltató rendszer

Méretek: 36-50

36 900 Ft POKER CSIZMA Vízálló túra csizma a legjobb áron

Méretek: 36-48

29 900 Ft

vízálló túracsizma szintetikus és Cordura® anyagból; dupla anyagsűrűségű, csúszásgátló, olajálló Forma gumitalp; váltóerősítés; belül elasztikus pánt segíti a jobb illeszkedést; hátul fényvisszaverő betét; egyedi Forma Drytex csőbélés bélés (vízálló és légáteresztő); thermoplaszt sípcsont és bokaprotektor; extra puha polymer betét; cserélhető, antibakteriális talpbetét APS levegőáramoltató rendszer 158


SIMO NŐI CSIZMA Vízálló női bőr túracsizma

Méretek: 35-42

48 900 Ft

csúszásgátló, olajálló talp vízálló és hőformázott, varrásmentes, rugalmas első és hátsó betétek innovatív plasztik váltóerősítés hátul fényvisszaverő betét kétoldalt elasztikus pánt biztosítja a tökéletes illeszkedést egyedi Forma Drytex csőbélés (vízálló és légáteresztő) thermoplaszt sípcsont és bokaprotektorok extra puha polymer betét „emlékező” habbal, amely felveszi a láb formáját TPU Dual Flex talp, ütéselnyelő EVA talpbelsővel cserélhető, antibakteriális talpbetét APS levegőáramoltató rendszerrel

DIAMOND NŐI CSIZMA Vízálló túracsizma, Méretek: 35-42 „emlékező hab” talpbetéttel 45 900 Ft vízálló, finom bőr túracsizma speciális, magas sarkú női fazon csúszásgátló, olajálló talp váltóerősítés hátul fényvisszaverő betét kétoldalt elasztikus pánt biztosítja a tökéletes illeszkedést egyedi Forma Drytex csőbélés (vízálló és légáteresztő) thermoplaszt sípcsont és bokaprotektorok extra puha polymer betét „emlékező” habbal, amely felveszi a láb formáját TPU Dual Flex talp, ütéselnyelő EVA talpbelsővel cserélhető, antibakteriális talpbetét APS levegőáramoltató rendszer 159


URBAN TOUCH HI-DRY MOTOROS CIPŐ Vízálló motoros cipő városi használatra, „emlékező hab” talpbetéttel

Méretek: 36-47

45 900 Ft MOTION MOTOROS CIPŐ

impregnált bőr és Cordura® anyagból készült felsőrész tripla anyagsűrűségű, csúszásgátló, olajálló Forma gumitalp váltóerősítés carbon effekt saroktámasz hátul fényvisszaverő betét egyedi Forma Drytex csőbélés bélés (vízálló és légáteresztő) thermoplaszt bokaprotektor extra puha polymer betét „emlékező” habbal, amely felveszi a láb formáját flexibilis talpközép a városi használatra cserélhető, antibakteriális talpbetét APS levegőáramoltató rendszer

Városi használatra, „emlékező hab” talpbetéttel motoros cipő városi használatra hasított bőr felsőrész perforált betétekkel csúszásgátló, olajálló Forma gumitalp váltóerősítés hátul fényvisszaverő betét puha, légáteresztő hálós bélés műanyag erősítések a bokánál, saroknál és a lábujjaknál extra puha polymer betét „emlékező” habbal, amely felveszi a láb formáját Dual Flex talp ütéselnyelő EVA talpközéppel cserélhető, antibakteriális talpbetét APS l evegőáramoltató rendszer 160

Méretek: 36-47

33 900 Ft


ROOKIE MOTOROS CIPŐ Biztonságos a motorozáshoz, kényelmes a gyalogláshoz szarvasbőr és cordura felsőrész beépített boka- és sarokprotektor hátul fényvisszaverő betét

Méretek: 36-47

29 900 Ft

CIVIC MOTOROS CIPŐ Utcai stílusú motoros cipő magas szárú motoros cipő rugalmas, olajálló gumitalp szintetikus felsőrész váltóerősítés a lábfejen tépőzáras pánt a lábszáron puha komfortos bélés

Méretek: 36-47

22 900 Ft

161


162


BUKÓSISAKOK zár t, felnyitható, off-road, nyitott

2013 163


BUKÓSISAKOK… de melyiket is vegyem? Most megtudod, hogyan válaszd ki azt a sisakot, amitől nem akarsz majd egyhamar megválni! Milyen körülmények között fogom használni? Szeretsz-e gyorsan menni, mondjuk 120 fölött? Mennyit motorozol egy évben? Mire használod a motorodat? Közlekedsz vele a városban vagy túrázol? Esetleg offroadozol vagy pályaedzésekre jársz? Mennyire zavar, ha zajos egy sisak? Ha a gyors tempó híve vagy, érdemes könnyebb sisakot választanod. Ezek általában kompozit, azaz „szálas” szerkezetűek, az „üvegszálas” és a „karbon-kevlár” is ezek közé tartozik. Ha egy évben nem motorozol sokat, lehet, hogy nem fog zavarni ha a sisak nem túl könnyű, ilyenkor is érdemes azonban a biztonságra törekedni, ám alacsonyabb árfekvésben is találsz megfelelő sisakot. Ha például a barátnődnek veszel egyet, aki évente egyszer megy el veled motorozni, nem biztos, hogy érdemes sokat költened. Arra viszont figyelj, hogy a sisakot sisakzsákban, tisztítva tároljátok, szélsőséges hőmérsékletnek ne tegyétek ki és 5 évente mindenképpen cseréljétek le. Városi használatra főleg nyáron robogóra szívesen választanak a motorosok nyitott sisakot. Ez nagyon kényelmes és szellős, ám arra gondolni kell, hogy ezeknek nincs állvédő része és egy esésnél igencsak rosszul járhatunk.

Csak üvegszálas vagy karbon-kevlár sisak lehet biztonságos? Nem. A biztonsági előírásoknak egy „műanyag” is megfelelhet. A különbség elsősorban a súlyukban és a tartósságukban van, a „műanyag” (ABS, termoplaszt) sisakok nehezebbek és kb. 3 év alatt használódnak el, a kompozit (üvegszál, karbon, kevlár) anyagból gyártottak kb. 5 év alatt (a használat gyakoriságától függően).

Hol tudok utánanézni a töréstesztek eredményeinek? Az angol kormány megbízásából egy független intézet hivatalosan is teszteli a legnagyobb gyártók termékeit, az eredményt pedig közzéteszi az interneten, a www.sharp.direct.gov.uk honlapon. A teszt valós baleseteket szimulál és a szokásos ECE vizsgálatnál sokkal szigorúbb és alaposabb. A bukósisakokat biztonságát egytől öt csillaggal értékelik és megmutatják a vizsgált sisakok részletes teszteredményeit is, így megtudhatod, melyik modellnek mik a gyenge pontjai. Jó tanács: az egy-két csillagos sisakok felejtősek, három csillagost csak akkor vegyél, ha valami miatt nagyon tetszik, a tuti választás a négy- vagy öt csillagos!

164


Nem lesz-e „hangos” a sisakom? A zajszint mindig kényes kérdés, sok tényező befolyásolja, hogy zajosnak vagy csendesnek fogsz-e tapasztalni egy sisakot. Nem mindegy, milyen a fejformád, ahogy az sem, hogy milyen légáramlatokkal talál-kozik a bukód. Kényelmesebbnek, csendesebbnek érzed a sisakot, ha például egy túraplexi elvezeti a levegőt a fejed fölé, de egy tanktáska is megkavarhatja úgy az áramló levegőt, hogy hirtelen kényelmetlennek érzed a sisakodat. Ha téged zavar a magas zajszint, válassz „sima felületű” sisakot, az mindig kisebb légáramlatot kavar, így csendesebb is, mint egy spoileres sisak. Sajnos a sisakvásárlás olyan, mint amikor sícipőt veszel, és a boltban álldogálva kell megítélned, kényelmes lesz-e az új szerzemény vagy nem. A SHOX-nál nem kell zsákbamacskát venned!

Minden sisaktípust elvihetsz egy körre, kipróbálhatod menet közben is!

HOGYAN VÁLASSZAM KI A MEGFELELŐ MÉRETET? Sisak méret XXS XS S M L XL XXL

Fej körfogat 51-52 53-54 55-56 57-58 59-60 61-62 63-64

1.Mérd le a fejed körfogatát.

2. Vedd fel, és tartsd a fejeden néhány percig.

3. Csatold be a szíjat úgy, hogy a két ujjad beférjen alá.

4. A fejed teteje és a sisak között ne legyen rés.

5. A piros pontoknál ne nyomjon.

6. Alulról felfelé nyomva ne forduljon le a fejedről. 165


Valentino Rossi legújabb fejlesztésű sisakja!

Project 46

274 900 Ft

PISTA GP 100% karbon kompozit héjszerkezet négyféle méretben a csökkentett méretű héj által nagy sebességnél kisebb nyomás nehezedik a fejre IVS héjszerkezetbe integrált szellőzőrendszer frontszellőzők fedele levehető, teljes átszellőzést biztosítva ezzel teljesen kivehető és mosható-, higiéniailag kezelt bélés, mely cserélhető téli kialakításúra is extrasík, pára- és karcálló Race plexi szélesített látótérrel, 100% UV védelemmel, Pinlock páramentes betéttel 15%-kal szélesebb látótér Plexi nyitása egy gombnyomásra Tear-Off tépőfólia rögzítés Villámgyorsan cserélhető plexi az új, gyorskioldó fém pleximechanika által dupla D-gyűrűs szíj elérhető méretek: XS-XXL 166


Versenysisak kompromisszumok nélkül GP-TECH

Elements

199 900 Ft

SSL (Super-Super-Light) karbon-kevlár héjszerkezet háromféle méretben IVS héjszerkezetbe integrált szellőzőrendszer plexi mikronyitási lehetőség gyorskioldó XQRS (Extra Quick Release System) pleximechanizmus extrasík, pára- és karcálló Race-X plexi szélesített látótérrel, 100% UV védelemmel opciós lehetőség: versenyplexi csavaros rögzí téssel, mely bukás esetén megakadályozza a plexi leválását Tear-Off tépőfólia rögzítés kivehető orr- és állvédő háromrészes-, teljesen kivehető és mosható-, higiéniailag kezelt Cool Max bélés mikroszálas arcpárnák garantálják a kényelmet dupla D-gyűrűs szíj megvásárolható extrák: sötét-, 50% sötét-, irridium kék, irridium ezüst és irridium arany plexi elérhető méretek: XXS-XXXL

fekete

174 900 Ft 167


Sport sisak páLyára és utcára egyaránt

Stigma fekete/szürke Stigma fekete/piros

124 900 Ft

Sun & Moon ‘96

149 900 Ft 168

GRID

124 900 Ft

SSL szuperkönnyű karbon-kevlár héjszerkezet 3 féle külső héjméret IVS szellőző rendszere a héjszerkezetbe integrált, három beömlő és két kiömlő nyílással háromrészes-, teljesen kivehető és mosható-, higiéniailag kezelt Dry-Comfort antiallergén bélés gazdagabb, stílusosabb állkialakítás karcálló és páramentesített Race-X áttetsző sík verseny plexi, amelyre tépőfólia rögzíthető gyorskioldó XQRS pleximechanizmus, dupla D gyűrűs szíj megvásárolható extrák: sötét-, 50% sötét-, irridium kék, irridium ezüst és irridium arany plexi méretek: XXS-XXXL


Agresszív forma, beépített napszemüveggel, sportos uctai használatra

HORIZON

Racer fehér/karbon/kéK fehér/karbon/piros fehér/karbon/szürke

109 900 Ft

karbon kompozit héjszerkezet 2 féle külső héjméret IVS szellőző rendszere a héjszerkezetbe integrált, három beömlő és két kiömlő nyílással higiéniailag kezelt Dry-Lex® bélés a teljes bélés és nyakpárna kivehető és mosható GT 2 plexi, a huzatot megakadályozó dupla tömítéssel belső napszemüveg, mely véd az UV sugárzástól gyorskioldó XQRS pleximechanika változtatható nyitási fokozatszámmal dupla D gyűrűs szíj megvásárolható extrák: sötét-, irridium kék, irridium ezüst és irridium arany plexi méretek: XXS-XXL

fekete, fehér

99 900 Ft 169


Miért szeretjük őket Guy Martin Guy Martint imádják az angolok, iszonyúan népszerű, noha az ott etalonnak számító Man szigeti TT-n egyszer sem nyert. És még sok minden másban sem hasonlít a profi bajnokokra: rendes munkája „proper job” van neki (teherautó szerelő), a versenyeken szívesebben alszik saját furgonjában, mint szállodában, a riportokban kikéri magának, ő nem TT sztár sem pedig TV sztár, noha a BBC több népszerű sorozatot csinált vele és fő figurája a nálunk sajnos nem játszott mozifilmnek, a „TT3D”-nek. Mitől bolondulnak érte? Attól, hogy egy varázslatos személyiség, egyszerre van meg benne a vagányság (a Querry Bendnél egyszer megpróbált fékezés nélkül bekanyarodni, az mondjuk nem jött be neki ), gyermeki rácsodálkozás a dolgokra (lenyűgözi, ahogyan a gőzgép hajtókarja tolja a mozdonyt előre). Egyszerűen minden érdekli (kedvence az angol biológus, Richard Dawkins könyve az evolúcióról), sármos figurájához pedig egy olyan észak lincolnshire-i kiejtés párosul, amihez hasonlót Bödöcs Tibi figurái használnak a búcsúszentlászlói kocsmában. Valentino Rossi Rossival kb hat éve találkoztam először, mikor váratlanul megjelent az AGV dealerértekezletén. Közvetlen, barátságos stílusban beszélt és sugárzott belőle a lelkesedés: imádja a versenyzést, neki ez nem munka, hanem hobbi. Semmi görcsölés, semmi agresszivitás, szöges ellentéte például Dani Pedrosának. Versenyzési stílusa ennek köszönhetően zseniális. A rajt után gond nélkül elad öt-hat pozíciót, hogy aztán a második körtől olyan előzéseket produkáljon, amitől a fotelben nézve is beindul bennem az adrenalin pumpa. Persze a ducatis évek benne is mély nyomot hagytak, egyre többször látszott gondterheltnek, ennek ellenére maradt ugyan az a barátságos srác, akinek megismertem. Ahogyan Vale a háttérbe szorult – valljuk be - a nézők Moto GP iránti rajongása is alábbhagyott, de nem baj, az idei váltással biztos vagyok benne, hogy ismét nagy csatákat fogunk látni tőle. Sebestyén Peti Az utolsó tiszacsegei utcai versenyen két futam között gyerek robogósok szórakoztatták a közönséget. Paulovics Imi szúrta ki, hogy az egyik srác úgy fordul a buszvégállomásnál, hogy a motort nekitámasztja a járdaszegélynek, pont úgy, ahogy az észak-ír vagányok a Nort-West 200-on. Na ő volt a Peti. Azóta figyelem a srácot, aki nem csak gyors és bátor, de okos is: az általánosban és a gimiben is kitűnő tanuló, olyan, akit szeretnek az iskolatársai, bár nem is tudják hogy versenyez. Tavaly egy programot szerveztünk Sebestyén Petiékkel és a Hondával, hogy a biztonságos motorozást népszerűsítsük középiskolákban. Mikor Peti iskolájára került a sor, kérte, hogy neki ne most ne kelljen szerepelni, nehogy azt higgyék róla, hogy ő valami felvágós motorversenyző. Pedig éppenséggel az is lehetne. 170


Varga Sándor Csaba Emlékeztek, ahogyan Burt Munro kitolja a motorját hajnalban a sufniból a „Leggyorsabb Indián”-ban? Na ugyan ez a jelenet megvan a rögmagyar valóságban is, csaknem Anthony Hopkinssal Invercargillban, hanem Varga Sándor Csabával Abádszalókon. A kutyák már előre vonyítanak, de tudják, nincs kegyelem, Csaba be fogja röffenteni a Hayabusát. Viszont ahogyan aztán a Helltuning csapat megjelenik Kunmadarason, az már súlyos profizmus: egy jól szervezett vállalkozás, professzionális felszereléssel, mindenki precíz menetrend szerint teszi a dolgát, nem véletlen, hogy elsők a csapatbajnokságban. Aztán a verseny után jöhet egy kis „ereszd el a hajam”, elvégre egyszer élünk, és ha az összes csajt nem is lehet megdugni, de legalább törekedni kell rá…

Németh Balázs Mi lett volna, ha... . Nem szeretem az így kezdődő mondatokat, de ha 2009-ben nem fúrják meg a Balatonringet és ezzel együtt a Aspar Martinez Balatonring csapatát, akkor ma talán Balázs már világbajnok lenne. Talma, Drapál és Szabó II után már így is a legeredményesebb magyar versenyző és ne feledjük, idén még csak 25 lesz. A Supersport 600 egy jó ugródeszka idénre és a cseh Com Plus Racingnek ő lesz az egyetlen versenyzője. Lelkes kis csapatról van szó és itt legalább mindenki egy felé húz, ami sokszor fontosabb, mint a pazarló anyagi háttér és a látványos külsőségek.

versenyzők

Bitter Sanyi Amikor éppen nincs verseny a Man szigeten, a Manx Radio facebook oldalán találós kérdésekkel szórakoztatják a hallgatókat. Nemrég olyan képeket tettek fel, amin a versenyzőknek csak a szemük látszott a sisak kivágásában és ki kellett találni, ki az. Az egyiken Bitti volt és záporoztak a megfejtések, ha hiszitek, ha nem, az emberek többsége jól tippelt: „This is Sandor!” Ha itthon ment volna egy hasonló rejtvény, valószínűleg sokkal kevesebb helyes válasz lett volna… Bittit ez néha elkeseríti, de aztán megrázza magát és újra nekivág a TT-nek. Azt mondja, ez az igazi versenyzés, itt még minden a motoroson múlik, nem a computer vezérelte technikán. És hát persze a sziget hangulatát sem lehet összemérni a GP versenyekkel: itt mindenki ismeri, segíti a másikat. Úgy hogy hajrá Bitti, ne add fel sose!

171


172


Beépített napszemüveggel, sport-túra és utcai motorosoknak SKYLINE

Psyco fehér/szürke Psyco fehér/szürke/kék Psyco fehér/szürke/piros

99 900 Ft

karbon kompozit héjszerkezet 2 féle külső héjméret IVS szellőző rendszere a héjszerkezetbe integrált higiéniailag kezelt Dry-Lex® bélés a teljes bélés és nyakpárna kivehető és mosható GT 2 plexi, a huzatot megakadályozó dupla tömítéssel belső napszemüveg, mely véd az UV sugárzástól gyorskioldó XQRS pleximechanika változtatható nyitási fokozatszámmal mikro-metric csattal villámgyorsan beállítható a szíj hossza előkészítés AGVoice kommunikációs eszköz számára méretek: XXS-XXL

fehér fekete matt fekete

89 900 Ft Beépített napszemüveggel, sport-túrásoknak H40.2F karbon-kevlár-üvegszál kompozit héj kivehető, mosható bélés és arcpárnák antiallergén, higiéniailag kezelt bélés dupla D-gyűrűs csat beépített napszemüveg karcálló plexi méretek: XS-XXL

WHRG

76 900 Ft

173


Könnyű sisak, elegáns formával, sport-túra- és utcai motorosoknak K4

Hang-On white/gunmetal white/red white/red/blue white/red/green

79 900 Ft

174

ACF (Advanced Composit Fibre) üvegszálas héjszerkezet kétféle külső héjméret dinamikus szellőzőrendszer három frontoldali és két hátulsó kilépőnyílással teljesen kivehető és mosható, higiéniailag kezelt Dry-Comfort bélés karcálló Street 8 plexi XQRS plexi rögzítés - villámgyors plexicsere PVS (Perimetrical Visor Seal) körkörös plexi szigetelés mikro-metric csattal villámgyorsan beállítható a szíj hossza megvásárolható extrák: sötét-, irridium ezüst és irridium kék plexi, méretek: XS-XXL

fekete fekete matt

69 900 Ft


Utcai motorosoknak szuper áron, Rossi replika dizájnnal is K3 HIR-TH termoplaszt héjszerkezet dinamikus szellőzőrendszer három fron toldali és két hátulsó kilépőnyílással teljesen kivehető és mosható, higiéniailag kezelt Dry-Lex bélés karcálló Street 8 plexi XQRS plexi rögzítés - villámgyors plexicsere PVS (Perimetrical Visor Seal) körkörös plexi szigetelés mikro-metric csattal villámgyorsan beállítható a szíj hossza megvásárolható extrák: sötét-, irridium ezüst és irridium kék plexi méretek: XS-XXL

Crew fehér/ezüst/rózsaszín

59 900 Ft

Dreamtime

69 900 Ft

5 Continents

69 900 Ft 175


Utcai motorosoknak szuper áron, Rossi replika dizájnnal is K3 HIR-TH termoplaszt héjszerkezet dinamikus szellőzőrendszer három fron toldali és két hátulsó kilépőnyílással teljesen kivehető és mosható, higiéniailag kezelt Dry-Lex bélés karcálló Street 8 plexi XQRS plexi rögzítés - villámgyors plexi csere PVS (Perimetrical Visor Seal) körkörös plexi szigetelés mikro-metric csattal villámgyorsan beállítható a szíj hossza megvásárolható extrák: sötét-, irridium ezüst és irridium kék plexi méretek: XS-XXL

Chicane fehér/szürke fehér/piros fehér/kék

59 900 Ft fehér fekete matt fekete

56 900 Ft Italy flag

59 900 176


Üvegszálas kompozit sisak a legjobb áron SPRINTER ACF (Advanced Composit Fibre) üveg szálas héjszerkezet kétféle külső héjméret dinamikus szellőzőrendszer három frontoldali belépő- és két hátulsó kilépőnyílással teljesen kivehető és mosható, higiéniailag kezelt Dry-Comfort bélés karcálló Street 12 plexi XQRS plexi rögzítés - villámgyors plexicsere mikro-metric csattal villámgyorsan beállítható a szíj hossza megvásárolható extrák: sötét és irridium ezüst plexi méretek: XS-XL-ig

fehér fekete matt fekete

38 900 Ft

Creator kék piros fekete

44 900 Ft 177


Beépített napszemüveges sisak a legjobb áron JET 830 ABS héjszerkezet UV-védelmet nyújtó lakkozással EPS ütéselnyelő hab integrált szellőzőcsatornával teljesen kivehető és mosható, verejtékezést gátló bélés gyorszáras, karc- és torzításmentes dupla görbületű plexi integrált belső napszemüveg párásodást gátló orrvédő bogárháló mikrometrikus szíj Contrast kék, piros, ezüst, narancs megvásárolható extra: sötét plexi Oriental szürke/fekete, rózsaszín/fekete méretek: XS-XXL

High vis yellow 31 900 Ft

fehér, fekete 28 900 Ft 178


Biztonságos, könnyű bukósisak gyermekeknek SH-829 ACCEL KIDS ABS héjszerkezet UV-védelmet nyújtó lakkozással EPS ütéselnyelő hab öt integrált szellőzőcsatornával kivehető és mosható, verejtékezést elvezető bélés gyorszáras, karcálló- és torzításmentes dupla görbületű plexi párásodást gátló orrvédő mikrometrikus szíj megvásárolható extrák: sötét- és iridium ezüst plexi tömeg: 1190 gramm méretek: YS (49-50), YM(51-52), YL(53-54)

kék piros

24 900 Ft Cool dizájn, amire mindenki felkapja a fejét SH-821 MOTION

kék piros fekete rózsaszín

24 900 Ft

ABS héjszerkezet UV-védelmet nyújtó lakkozással EPS ütéselnyelő hab öt integrált szellőzőcsatornával teljesen kivehető és mosható, verejtékezést elvezető bélés gyorszáras, karcálló- és torzításmentes dupla görbületű plexi párásodást gátló orrvédő mikrometrikus szíj megvásárolható extrák: sötét- és iridium rainbow plexi tömeg: 1400 gramm méretek: XS-XXL

179


06 1 430 1035 info@shox.hu www.shox.hu nyitva: hétfő - péntek: 10.00-18.00 szoinf 1035 shox info:

180

Zárt sisak kedvező áron, utcai használatra M13 HIR-TH termoplaszt héjszerkezet Kétféle külső héjméret dinamikus szellőzőrendszer két frontoldali és két hátsó kilépőnyílással teljesen kivehető és mosható, higiéniailag kezelt Dry-Comfort bélés karcálló Street 12 plexi XQRS (Extra Quick Release System) plexi rögzítés - villámgyors plexicsere Mikro-metric csattal ellátott állszíj megvásárolható extrák: sötét- és iridium ezüst plexi méretek: XS-XL-ig

Brush fehér/kék fehér/piros fehér/fekete

25 900 Ft

fehér fekete matt fekete

24 900 Ft


Zárt sisak a legjobb áron JET 820 ABS héjszerkezet UV-védelmet nyújtó lakkozással EPS ütéselnyelő hab integrált szellőzőcsatornával gyorszáras, karcálló- és torzításmentes dupla görbületű plexi párásodást gátló orrvédő bogárháló mikrometrikus szíj megvásárolható extrák: sötétés iridium rainbow plexi Engine méretek: XS-XXL

21 900 Ft Fool Race 21 900 Ft

fekete 17900 Ft Swirl kék piros szürke narancs 19 900 Ft 181


A legáramvonalasabb felnyitható állú sisak, napszemüveggel Numo HIR-TH Resin héjszerkezet nyitott és zárt sisakként is homologizált IVS héjszerkezetbe integrált szellőzőrendszer gyorskioldó XQRS pleximechanika karcálló és páramentesített GT2 plexi kivehető és mosható, higiéniailag kezelt, l lélegző Dry-Comfort Lycra rugalmas bélés mikro-metric csattal villámgyorsan beállítható a szíj hossza méretek: XS-XL

UV sárga

89 900 Ft

fehér fekete matt fekete

81 900 Ft

182


Négy évszakos sisak levehető állrésszel, beépített napszemüveggel X01 Tourer

fehér matt fekete

technopolimer héjszerkezet levehető napellenzővel nyitott és zárt sisakként is homologizált cserélhető rácsos (nyári) és zárt (téli) szellőzők beépített napszemüveg karcálló plexi Pinlock előkészítéssel antiallergén komfortbélés bogárháló mikro-metric csattal villámgyorsan beállítható a szíj hossza méretek: XS-XL

74 900 Ft

183


Kifinomultan igényes külsejű és komfortos belsejű túrasisak napszemüveggel Xmodular

fehér ezüst fekete matt fekete

66 900 Ft

184

technopolimer héjszerkezet szellőzés három beömlő és három kiömlő nyílással higiéniailag kezelt antiallergén bélés a teljes bélés és nyakpárna kivehető és mosható karcálló plexi, egy rántással levehető-felrakható Pinlock előkészítéssel párásodást csökkentő orrbetét bogárháló az állrész alatt belső napszemüveg, amelyet kívülről lehet nyitnizárni mikro-metric csattal villámgyorsan beállítható a szíj hossza méretek: XXS-XXL


Kettő az egyben sisak rövid túrára és városi használatra X03 Crossover technopolimer héjszerkezet az állrész könnyedén lecsatolható nyitott és zárt sisakként is használható beépített napszemüveg kivehető és mosható, antiallergén komfort bélés mikro-metric csattal villámgyorsan beállítható a szíj hossza méretek: XS-XL

fekete fehér

59 900 Ft Felnyitható állú túrasisak áramvonalas formával Longway II HIR-TH termoplaszt héjszerkezet dinamikus szellőzőrendszer elöl két belépő-, hátoldalon két kilépő fokozattal fokozottan pára- és karcálló plexi kivehető és mosható, higiéniailag kezelt Dry Comfort bélés mikro-metric csattal villámgyorsan beállítható a szíj hossza külső napellenző megvásárolható extrák: sötét plexi méretek: XS-XL

fehér fekete matt fekete

56 900 Ft 185


Felnyitható állú, beépített napszemüveges sisak innovatív formával MD 200 innovatív formájú HIR-TH termoplaszt héjszerkezet kétféle méretben az állrész könnyedén nyitható, a beépített mechanika tökéletes zárást biztosít EPS ütéselnyelő hab integrált szellőzőcsatornákkal teljesen kivehető és mosható, higiéniailag kezelt Dry Comfort komfortos bélés arcpárnák alsó részén fényvisszaverő csíkok gyorszáras, karcálló- és torzításmentes Street 13 plexi integrált belső napszemüveg, mely a héj peremén lévő kapcsolóval mozgatható mikro-metric csattal villámgyorsan beállítható a szíj hossza megvásárolható extrák: sötét plexi méretek: XS-XL

fehér ezüst fekete matt fekete 43 900 Ft

186


Felnyitható állú, beépített napszemüveges sisak a legjobb áron JET 839 ABS héjszerkezet UV-védelmet nyújtó lakkozással állrész egy kézzel nyitható EPS ütéselnyelő hab integrált szellőzőcsatornákkal teljesen kivehető és mosható, komfortos bélés gyorszáras, karcálló- és torzításmentes plexi integrált belső napszemüveg bogárháló mikro-metric csattal villámgyorsan beállítható a szíj hossza elérhető méretek: XS-XXL

fehér fekete

S-Cape high vis yellow/red 39 900 Ft

37 900 Ft

187


Extrém bukósisak nagyendurósoknak és streetfightereknek

fehér fekete

111 900 Ft AX-8 DUAL SSL (SuperSuper Light) karbon-kevlár üvegszál héjszerkezet háromféle külső héjméret IVS (Integrated Ventilation System): a külső héjban kialakított szellőző csatornák gyorszáras pleximechanika változtatható nyitási fokozatszámmal lélegző Dry-Lex bélés higiéniailag előkezelve kivehető, mosható párnázat dupla D-gyűrűs versenycsat DUAL karcálló- és páramentesítő réteggel ellátott plexi, mely véd az UV-sugárzástól méretek: XXS-XXXL 188


Ultrakönnyű, professzionális off-road verseny bukósisak AX-8 ultrakönnyű SSL (Super Super Light) karbon-kevlár üvegszál héjszerkezet háromféle külső héjméret IVS (Integrated Ventilation System): a külső héjban kialakított szellőző csatornák lélegző Dry-Lex bélés higiéniailag előkezelve kivehető, mosható párnázat dupla D-gyűrűs versenycsat méretek: XXS-XXXL

fehér

89 900 Ft

Hypno

99 900 Ft 189


Off-road bukósisak igényes hobbistáknak MTX HIR-TH Resin héjszerkezet IVS szellőzőrendszer első és oldalsó belépő és hátsó kiömlő nyílásokkal, és a héjba integrált széles szellőzőcsatornákkal higiéniailag kezelt Dry Comfort bélés, amely teljes egészében kivehető és mosható dupla D gyűrűs szíj méretek: S – XXL

fehér

39 900 Ft

Karma Liberty

46 900 Ft

Plexis off-road bukósisak hosszútávú túrákhoz és városi motorozáshoz SH-310 ABS héjszerkezet UV-védelmet nyújtó lakkozással EPS ütéselnyelő hab öt integrált szellőzőcsatornával teljesen kivehető és mosható, verejtékezést elvezető bélés gyorszáras, karcálló- és torzításmentes dupla görbületű plexi párásodást gátló orrvédő mikro-metric csattal villámgyorsan beállítható a szíj hossza megvásárolható extrák: sötét plexi elérhető méretek: XS-XXL 190

Fighter fekete/szürke

43 900 Ft


Plexis off road sisak túrákhoz és városi motorozáshoz a legjobb áron JET 311 ABS héjszerkezet UV-védelmet nyújtó lakkozással EPS ütéselnyelő hab öt integrált szellőzőcsatornával teljesen kivehető és mosható bélés beépített napszemüveg párásodást gátló orrvédő mikro-metric csattal villámgyorsan beállítható a szíj hossza megvásárolható extrák: sötét plexi méretek: XS-XXL

fehér fekete matt fekete

34 900.-

191


Mókás retro sisak motoros szemüveggel RP60 Advanced Composit Fibre üvegszálas héjszerkezet kivehető és mosható-, higiéniailag kezelt bélés Dupla D gyűrűs szíj Kiegészítők: lecsatolható sild és motoros szemüveg tömeg: 960 gramm méretek: XS-XL

Metal Flake ezüst Metal Flake narancs

59 900 Ft matt fekete 49 900 Ft

Engine 59 900 Ft

Cafe Racer fekete

59 900 Ft 192


Üvgeszálas nyitott sisak hosszított plexivel 20.5 Fiber-J Üvegszál kompozit héjszerkezet Kétcsatornás szellőzőrendszer teljesen kivehető- és mosható-, higiéniailag kezelt-, lélegző bélés karcálló plexi mikrometrikus szíj tömeg: 1150 gramm méretek: XS-XL

fehér-fekete-piros

45 900 Ft

Nyári sisak nem csak robogózáshoz H10.4 AIR technopolimer héjszerkezet karcálló plexi nagyméretű szellőző rácsok kivehető és mosható bélés mikrometrikus szíj tömeg: 1390 gramm méretek: XS-XL

fekete/ezüst

43 900 Ft 193


Minden kényelemmel felszerelt nyitott sisak, beépített napszemüveggel NEW CITYLIGHT

fehér fekete matt fekete

34 900 Ft

HIR-TH Resin héjszerkezet kétféle méretben bélésbe épített szellőzőcsatornák XQRS pleximechanizmus - villámgyorsan levehető a plexi fokozottan karcálló Citylight plexi beépített napszemüveg teljesen kivehető- és mosható-, higiéniailag kezelt Dry Comfort bélés mikrometrikus szíj megvásárolható extrák: sötét plexi méretek: XS-XL

World fehér/kék fehér/piros fehér/szürke

42 900 Ft 194


Áramvonalas forma, amely kiválóan illik a nagyrobogókhoz BLADE HIR-TH Resin héjszerkezet kétféle méretben dinamikus szellőzőrendszer elöl két belépő-, hátoldalon két kilépő fokozattal „Double Rail” XQRS pleximechanizmus - villámgyorsan levehető a plexi karcmentes City 11 plexi teljesen kivehető- és mosható-, higiéniailag kezelt Dry Comfort bélés mikrometrikus szíj megvásárolható extrák: sötét plexi méretek: XS-XL

Start Italia 42 900 Ft

fehér fekete matt fekete

36 900 Ft

FX fehér/kék FX fehér/piros FX fehér/szürke

42 900 Ft 195


Vidám, matricázható sisak gyerekeknek JUNIOR OPEN HIR-TH Resin héjszerkezet higiéniailag kezelt bélés kivehető és mosható arcpárna karcálló City 7 plexi gyorszáras szíj méretek: 48-56

Vale symbols

33 900 Ft

Designer bukósisak extravagáns mintával BALI COPTER HIR-TH Resin héjszerkezet háromféle külső héjméret szellőző csatornák hátsó kilépőnyílással kivehető, mosható, higiéniailag kezelt bélés karcálló City 12 plexi mikro-metric csattal állítható állszíj megvásárolható extrák: sötét plexi méretek: XS-XL

Legend fekete, Legend fehér, Legend piros

33 900 Ft 196


Klasszikus formájú nyitott sisak modern változatban 10.9 Easy-J könnyű technopolimer héjszerkezet teljesen kivehető és mosható, antiallergén bélés mikro-metric csattal állítható állszíj elérhető méretek: XS-XL tömeg: 900 gramm

fehér-fekete

25 900 Ft

Retro design bukósisak custom-cruiser motorosoknak SH-202 CUSTOM ABS héjszerkezet UV-védelmet nyújtó lakkozással kétféle külső héjméret EPS ütéselnyelő hab hat integrált szellőzőcsatornával verejtékelvezető, antiallergén bélés

matt fekete

24 900 Ft

197


Könnyű nyári bukósisak, beépített napszemüveggel SH-70 SUNNY ABS héjszerkezet UV-védelmet nyújtó lakkozással EPS ütéselnyelő hab hat integrált szellőzőcsatornával teljesen kivehető és mosható, antiallergén bélés gyorszáras, karc- és torzításmentes 3D plexi integrált belső napszemüveg mikro-metric csattal állítható állszíj megvásárolható extrák: sötét plexi méretek: XS-XXL tömeg: 1200 gramm

fehér ezüst fekete matt fekete

23 900 Ft

Nyitott sisak beépített napszemüveggel városi és országúti motorozásra 617 ABS héjszerkezet UV-védelmet nyújtó lakkozással EPS ütéselnyelő hab integrált szellőzőcsatornával teljesen kivehető és mosható, verejtékezést gátló bélés gyorszáras, karc- és torzításmentes 3D plexi integrált belső napszemüveg mikormetrikus szíj méretek: XS-XL tömeg: 1200 gramm

titán fehér fekete

22 900 Ft 198


“Pilótasisak” beépített napszemüveggel 622

fehér fekete

20 900 Ft Plexis nyitott sisak modern formával

ABS héjszerkezet UV-védelmet nyújtó lakkozással fiatalos forma beépített napszemüveg kivehető, mosható, higiéniailag kezelt bélés aerodinamikus héj 3D karcálló plexi mikrometrikus szíj méretek:S - XXL

G240 HIR-TH Resin héjszerkezet kétféle méretben EPS ütéselnyelő hab integrált szellőzőcsatornákkal teljesen kivehető és mosható antiallergén, bársonyos tapintású bélés mikormetrikus szíj fehér, fekete, matt méretek: XS-XL

fekete

20 900 Ft

Plexis nyitott sisak a legjobb áron 615 ABS héjszerkezet UV-védelmet nyújtó lakkozással EPS ütéselnyelő hab integrált szellőzőcsatornával teljesen kivehető és mosható, verejtékezést gátló bélés Gyorszáras plexi mikormetrikus szíj

fekete, matt fekete

11 900 Ft 199


200


MŰSZAKI termékek

2013 201


ChOPPER TÁSKÁK SHOX Roll villatáska Alsó villahídra szíjazható 3 mm vastag marhabőr táska; Űrtartalom: 4,5 liter;

6 290 Ft

GIVI CL501 villa-/hengertáska rögzíthető alsó villahídra, hátsó ülésre, csomagtartóra, illetve CL500 táska tetejére; anyaga strapabíró cordura és textilbőr kombináció; a táska válltáskaként is hordható; 19 960 a szett esővédő fóliát tartalmaz; űrtartalom: 13 liter; mérete: 20 x 22 x 37 cm;

Ft

SHOX Alabama nyeregtáska Alapkivitelű, 4 mm vastag textilbőr táskapár chopper- és cruiser motorkerékpárokhoz. Oldalanként két-két szíjjal zárható; A fedelek széles oldalperemmel vannak ellátva, így nehezen ázik be; A táskák távolsága állítható, belső oldalukon fixáló pont segíti a tökéletes felrögzítést; Űrtartalom: 2 x 18 liter 19 900 Ft

SHOX Idaho nyeregtáska Alapkivitelű, 4 mm vastag textilbőr táskapár chopper- és cruiser motorkerékpárokhoz, szegecs és bőrfonal deko rációval. Oldalanként két-két szíjjal zárható; A táskák távolsága állítható, belső oldalukon fixáló pont segíti a tökéletes felrögzítést; 22 900 Ft Űrtartalom: 2 x 18 liter 202


GIVI CL502 hátsó-/üléstáska hátsó ülésre vagy csomagtartóra rögzíthető; a szetthez tartozó pántok segítségével a háttámla elé illetve mögé is rögzíthető; anyaga strapabíró cordura és textilbőr kombináció; a táska válltáskaként is hordható; a szett esővédő fóliát tartalmaz; űrtartalom: 25 liter; 33 330 mérete: 30 x 29 x 43 cm;

Ft

GIVI CL500 cruiser táska háttámlára felszerelhető chopper- és cruiser motorkerékpárokra; anyaga strapabíró cordura és textilbőr kombináció; a szetthez tartozó pántok segítségével a háttámlához rögzíthető; etejére CL501 táska rögzíthető; a táska hátizsákként is hordható; 50 620 a szett esővédő fóliát tartalmaz; űrtartalom: 45 liter; mérete: 47 x 25 x 45 cm;

Ft

Highway Hawk 02-2652 hátsó táska felszerelhető chopper- és cruiser motorkerékpárokra; anyaga extra kopásálló textilbőr; a szetthez tartozó pántok segítségével a háttámlára illetve csomagtartóra rögzíthető; mérete: 24 x 40 x 28 cm;

59 760 Ft

203


GIVI CL503 nyeregtáska felszerelhető chopper- és cruiser motorkerékpárokra; anyaga strapabíró cordura és textilbőr kombináció; a táskák távolsága tépőzárral állítható, illetve egyesével is használhatók; a táskák válltáskaként is hordhatók; a szett esővédő fóliát tartalmaz; űrtartalom: 2 x 17 liter; 61 980 mérete: 42 x 30 x 19 cm;

Ft

Highway Hawk 02-2650 hátsó táska felszerelhető chopper- és cruiser motorkerékpárokra; anyaga vastag marhabőr; épőzáras pánt segítségével a háttámlára rögzíthető; mérete: 24 x 40 x 28 cm;

75 820 Ft

Highway Hawk 02-2630 Colorado nyeregtáska felszerelhető chopper- és cruiser motorkerékpárokra; anyaga vastag marhabőr; a táskák külön-külön is lecipzárazhatók a motorkerékpárról; mérete: 34 x 48 x 14 cm;

87 690 Ft

Highway Hawk 02-2625 Camouflage nyeregtáska felszerelhető chopper- és cruiser motorkerékpárokra; anyaga vastag textilbőr terepszínű dekorációval; a táskák külön-külön is lecipzárazhatók a motorkerékpárról; mérete: 30 x 50 x 16 cm;

97 710 Ft / pár

204


Highway Hawk 02-2620 Indiana nyeregtáska felszerelhető chopper- és cruiser motorkerékpárokra; anyaga vastag marhabőr; a táskák külön-külön is lecipzárazhatók a motorkerék párról; mérete: 30 x 50 x 16 cm; 109 980

Ft

Highway Hawk 02-2661 nyeregtáska felszerelhető chopper- és cruiser motorkerékpárokra; anyaga vastag textilbőr szegecs dekorációval; a merevített oldalfalak által üres állapotban is teljesen formatartóak; mérete: 36 x 58 x 20 cm;

153 070 Ft / pár

Highway Hawk 02-2804 nyeregtáska felszerelhető chopper- és cruiser motorkerékpárokra; anyaga vastag textilbőr; a merevített oldalfalak által üres állapotban is teljesen formatartóak; a táskafedelek zárhatóak; mérete: 28 x 50 x 19 cm;

174 170 Ft / pár 205


Nyeregtáska tartó keretek 66-030 univerzális nyeregtáska tartó keret szinte bármilyen típusra felszerelhető; krómozott acél kivitel; a kereten található két flexibilis betét által a rögzítési pontok távolsága tetszés szerint állítható; a keret rögzítéséhez többféle átmérőjű csavar használható; Highway Hawk típusspecifikus nyeregtáska tartó keretek Márka Típus HONDA 661-031 VT125 Shadow 661-024 VT600C + VLX 661-028 VT750C2 ACE ’98-01 661-035 VT750C4 + C5 + C6 Shadow / VT750C Shadow ’07> 661-032 VT750DC Black Widow 661-036 VT750DC SPIRIT, VT750C BLACK SPIRIT, VT750C PHANTOM 661-038 VT750S / VT750RS ’10661-029 VT1100C2 ACE 661-034 VTX1300R / VTX1300S 661-037 VT1300CX Fury 661-033 VTX1800R / VTX1800S YAMAHA 662-027 XVS125 DRAG STAR, V-STAR 1100 CUSTOM, XVS1100 DRAG STAR 662-020 XV535 Virago <’99 662-024 V-STAR 650 CUSTOM, XVS650 DRAG STAR 662-026 V-STAR 650 CLASSIC, XVS650 DRAG STAR CLASSIC 662-025 XV750/1000/1100 Virago 662-033 XVS950 Midnight Star 662-028 XVS1100 DRAG STAR CLASSIC, XV1600A WILD STAR, XV1600 ROAD STAR 662-031 XVS1300 Midnight Star 662-032 ROADLINER MIDNIGHT/S, XV1900 MIDNIGHT STAR SUZUKI 663-025 Minden VS… Intruder model 663-027 LS650 Savage 663-029 C800 Intruder / M800 Intruder <’10 / M800Z Intruder / VL800 Volusia

206

Fogy.ár 18 660 Ft 19 210 Ft 19 210 Ft 19 210 Ft 17 010 Ft 19 210 Ft 21 030 Ft 17 010 Ft 19 210 Ft 37 000 Ft 12 760 Ft 19 210 Ft 18 660 Ft 18 660 Ft 18 660 Ft 18 660 Ft 19 780 Ft 18 660 Ft 18 660 Ft 18 660 Ft 19 210 Ft 19 210 Ft 18 660 Ft

Márka 663-033 663-028 663-032 663-026 664-029 663-031 663-030 KAWASAKI 664-022 664-031

23 830 Ft Típus M800 Intruder ’10VZ800 Marauder <’00 M1500 Intruder VL1500LC Intruder VZ1600 Marauder C1800R Intruder M1800R INTRUDER, M1800R2 INTRUDER, VZ1800R INTRUDER

Fogy.ár 19 210 Ft 18 660 Ft 19 210 Ft 18 660 Ft 18 660 Ft 19 210 Ft 19 210 Ft

VN800 Vulcan / VN800 Vulcan Classic VN900 VULCAN, VN900 CUSTOM, VN900 VULCAN CLASSIC VN1500 Mean Streak / VN1600 Mean Streak VN1600 Vulcan Classic VN1700 Vulcan Classic

18 660 Ft 18 660 Ft

664-029 664-027 664-032 TRIUMPH 666-020 Thunderbird 1600 HARLEY DAVIDSON 667-020 FXDWG WIDE GLIDE ’06 - ’09, FXDF FAT BOB ’08 - UP 667-021 SPORSTER 883 / 1200 667-022 FLSTF ’07-UP, FLSTSB ’07-UP, FXST/I ’06-UP, FXSTC ’07-UP, FXSTB ’06-’09 667-023 FLST ’86-’99, FLSTC ’00-UP, FLSTF ’86-’99, FLSTF ’00-’06, FLSTS ’86-’99, FLSTS/CI ’00-’07, FLSTN ’00-’06, FLSTN ’07 - UP, FXST ’84-05, FXSTS ’84-’05, FXSTC ’84 - ’99, FXSTB ’00 - ’05 667-025 FXDB/I ’06-UP, FXDC ’06-UP, FXDWG ’10-UP, FXDWG ’96’05, FXD ’96-’05, FXD ’06-UP, FXDL ’96-’05, FXDL ’06-UP 667-5007 FXDF ’08 - UP, FXDC ’06-UP, FXDB/I ’06 - UP, FXS/TD

18 660 Ft 10 920 Ft 19 210 Ft 19 780 Ft 23 060 Ft 19 780 Ft 19 780 Ft 22 390 Ft

23 050 Ft 22 100 Ft


HENGERTÁSKÁK DIFI 202490 hengertáska motoros túrák ideális kelléke; személyes holmik vízhatlan tárolására alkalmas; háromféle méretben;

8 240 Ft (40 literes) 9 640 Ft (60 literes) 10 330 Ft (90 literes)

GIVI WP402 hengertáska személyes holmik vízhatlan tárolására alkalmas; a rögzítő szíj vállpántként is használható; fényvisszaverő felületek a jobb láthatóság érdekében; hevederei és műanyag kampói segítségével könnyen felrögzíthető a motorra; a szett két darab gumipókot is tartalmaz; mérete: 350 x 350 x 580 mm; Űrtartalom: 30 liter;

14 180 Ft

DANE 201640 hengertáska motoros túrák ideális kelléke; személyes holmik vízhatlan tárolására alkalmas; a felesleges levegő a légtelenítő szelepen keresztül kiengedhető; hevederei és műanyag kampói segítségével könnyen felrögzíthető a motorra; 17 800 kétféle méretben;

Ft (40 literes) 21 090 Ft (60 literes) 207


GIVI WP400 hengertáska személyes holmik vízhatlan tárolására alkalmas; teljes értékű válltáskaként is használható; fényvisszaverő felületek a jobb láthatóság érdekében; hevederei és műanyag kampói segítségével könnyen felrögzíthető a motorra; a szett két darab gumipókot is tartalmaz; mérete: 340 x 320 x 600 mm; 19 Űrtartalom: 40 liter

980 Ft

GIVI EA107 hengertáska anyaga környezetbarát 600D poliuretán hőformázott old albetétekkel és EVA bevonattal, melytől formatartó a táska; csomagtartóra és hátsó ülésre egyaránt rögzíthető; D-gyűrűk a könnyebb felrögzítéshez; a szett gumipókot is tartalmaz; nagy méretű oldalsó és felső zseb; oldalsó cipzár a holmik könnyebb elérése érdekében; válltáskaként is használható; esővédő fóliát tartalmaz; 24 030 Ft mérete: 300 x 300 x 470 mm; űrtartalom: 35 liter;

GIVI WP401 hengertáska anyaga ultrakönnyű és vízálló TPU, mely ellenáll az extrém nagy hőmérsékletingadozásnak; eljes értékű válltáskaként is használható; fényvisszaverő felületek a jobb láthatóság érdekében; hevederei és műanyag kampói segítségével könnyen felrögzíthető a motorra; mérete: 320 x 350 x 760 mm; 26 710 Ft űrtartalom: 80 liter 208


soft bagek GIVI T471S/L belső táska anyaga vízálló 70D Nylon; az S méretű tanktáskákhoz és kisebb nyeregtáskák hoz, az L méretű nagyobb nyeregtáskákhoz ajánlott; biztonsági szíj segítségével tökéletesen zárhatő; űrtartalom: 20 liter (S), 32 liter (L)

GIVI T449 nyeregtáska

5 770 Ft (S) 6 460 Ft (L)

naked- és túra motorkerékpárokhoz; anyaga extraerős 600D Cordura textil; alsó része fokozottan hőálló tulajdonságú; a rekeszek válltáskaként is használhatók; a merevítő betét használatával teljesen forma tartó a táska; vízálló cipzárak; esővédő fóliát tartalmaz; a táska cipzár segítségével bővíthető, így űrtartalma 28-35 liter oldalanként; opciós lehetőség: T471L belső táska; mérete: 280 x 200-250 x 500 mm;

29 980 Ft

GIVI EA101 nyeregtáska naked- és túra motorkerékpárokhoz; anyaga környezetbarát 600D poliuretán hőformázott oldalbetétekkel és EVA bevonattal, melytől formatartó a táska; a rekeszek válltáskaként is használhatók; a merevítő betét használatával teljesen formatartó a táska; hőálló borítás kipufogó oldalon; esővédő fóliát tartalmaz; űrtartalom bővített állapotban: 30 liter oldalanként; opciós lehetőség: T471L belső táska; 34 380 mérete: 290 x 180-280 x 470 mm;

Ft 209


GIVI EA100 nyeregtáska naked- és túra motorkerékpárokhoz; anyaga környezetbarát 600D poliuretán hőformázott oldalbetétekkel és EVA bevonattal, melytől formatartó a táska; a rekeszek válltáskaként is használhatók; hőálló borítás kipufogó oldalon; esővédő fóliát tartalmaz; űrtartalom bővített állapotban: 40 liter oldalanként; opciós lehetőség: T471L belső táska; mérete: 320 x 180-280 x 530 mm; 37 610

Ft

GIVI SV201 nyeregtáska sport- és naked motorkerékpárokhoz; anyaga 1680D poliészter Lorica bevonattal és fényvisszaverő betétekkel; kompakt és áramvonalas kialakítás; vízálló cipzárak; a rekeszek válltáskaként is használhatók; a merevítő betét használatával teljesen formatartó a táska; esővédő fóliát tartalmaz; a táska cipzár segítségével bővíthető, így űrtartalma 20-32 liter oldalanként; mérete: 280 x 160-260 x 530 mm; 36 420 opciós lehetőség: T471S belső táska;

Ft

GIVI SV200 nyeregtáska sport- és naked motorkerékpárokhoz; anyaga 1680D poliészter Lorica bevonattal és fényvisszaverő betétekkel; kompakt és áramvonalas kialakítás; vízálló cipzárak; a rekeszek válltáskaként is használhatók; a merevítő betét használatával teljesen formatartó a táska; esővédő fóliát tartalmaz; a táska cipzár segítségével bővíthető, így űrtartalma 2939 liter oldalanként; opciós lehetőség: T471S belső táska; 39 980 mérete: 280 x 200-290 x 500 mm; 210

Ft


GIVI XS302 nyeregtáska sport- és naked motorkerékpárokhoz; anyaga teljesen formatartó laminált EVA Cordura; kompakt és áramvonalas kialakítás; felső rész nyitható a könnyebb pakolás érdekében; vízálló cipzárak; a rekeszek válltáskaként is használhatók; esővédő fóliát tartalmaz; a táska cipzár segítségével bővíthető, így űrtartalma 26-35 liter oldalanként; opciós lehetőség: T471S belső táska; 48 550 mérete: 270 x 220-290 x 450 mm;

Ft

GIVI 3D600 Easylock oldaltáska Egyesíti magában a túradobozok és táskák minden előnyös tulajdonságát. Merev oldalfalak és fedél, alacsony tömeg, biztonsági záras Easylock rögzítés, vízálló kivitel, oldaldobozoktól lényegesen alacsonyabb ár. Valamint nem kell megvásárolni hozzá az oldaldoboz tartó konzolt, csak egy megfizethetőbb árú TE… oldaltáska tartó keretet. Az elérhető TE… keretekről a termékleírást követő táblázat nyújt információt. anyaga hőformázott ABS 1000D poliészter borítással; Easylock biztonsági rögzítés TE… oldaltáska tartó kerethez; kompakt és áramvonalas kialakítás; esővédő fóliát tartalmaz; vízálló cipzárak; belső rész több rekeszre osztható; űrtartalom: 25 liter oldalanként; mérete: 300 x 260-300 x 450 mm;

77 250 Ft

211


T…/TE... oldaltáska tartó keretek modell APRILIA Dorsoduro 750 Shiver 750 SRV850 BMW C600 Sport DUCATI Monster 696/796/1100

212

évjárat

cikkszám

ár

08-11 10-11 12

TE6700 TE6702 TE6703

31 520 Ft 24 360 Ft 34 240 Ft

12

TE5105

N.A.

08-11

23 710 Ft 12 960 Ft 14 800 Ft 34 100 Ft 12 960 Ft 23 230 Ft

Monster S2R, S4R, S4RS 800/1000 Monster 1100 Evo

04-08 11-

Streetfighter 1098 GILERA GP800 HARLEY DAVIDSON Sportster 883-1200 HONDA SW-T 400-600 CBF500 CB600F Hornet/S CB600F Hornet/ABS

09-11

T681 7400KIT* T680 TE7400 7400KIT* T682

08-11

T750

11 970 Ft

09-11

T900

38 990 Ft

09-11 05-06 98-06 07-10

Hornet 600

11

CBF600S/600N CBR600F

04-11 11

XL650V Transalp Integra 700

00-07 12

NC700X

12

XL700V Transalp VT750 Shadow VT750 Shadow Spirit VT750S CB1000R

08-11 04-11 07-10 10-11 08-11

CBF1000/ABS CB1300S KAWASAKI Ninja 250 R

06-09 10-11

T222 T218 T214 T219 TE1107 TE1102 1102KIT* T218 TE1102 1102KIT* T213 TE1109 1109KIT* TE1111 1111KIT* T221 T216 T220 T223 TE1101 1101KIT* T218 TE224

25 100 Ft 12 210 Ft 19 570 Ft 12 100 Ft 28 180 Ft 25 740 Ft 22 640 Ft 12 210 Ft 25 740 Ft 22 640 Ft 15 610 Ft 24 690 Ft 10 040 Ft 25 180 Ft 8 430 Ft 21 410 Ft 15 160 Ft 19 750 Ft 26 990 Ft 28 490 Ft 15 320 Ft 12 210 Ft 28 210 Ft

ER6N/ER6F ER6N/ER6F ER6N/ER6F Versys 650 Z750 VN900 Custom/Classic Z1000

05-08 09-11 12 10-11 04-06 06-11 07-09

Z1000

10-11

Z1000SX ZZR1400 KTM Duke 690 SUZUKI GSR600 Gladius 650 GSR750

11-12 12

TE4107 4107KIT* T262 TE266 TE4104 TE4103 T263 T264 TE265 T265KIT* T267 T267KIT* TE4100 TE4106

31 830 Ft 17 240 Ft 11 450 Ft 28 360 Ft 33 590 Ft 23 310 Ft 20 310 Ft 17 700 Ft 33 970 Ft 11 550 Ft 25 470 Ft 9 720 Ft 27 180 Ft 28 780 Ft

12

TE7702

28 290 Ft

06-11 09-11 11

T255 T256 TE3100 3100KIT*

11 670 Ft 27 940 Ft 32 100 Ft 10 870 Ft

08-12

A *-gal jelölt ...KIT alkatrész csak abban az esetben szükséges, ha az oldaltáska tartó keretet hátsó doboztartó konzol (…F, …FZ, …FL vagy SR…) nélkül kívánjuk felszerelni.

OLDALtáska tartó keretEK

modell TRIUMPH Street Triple 675 Tiger 1050

évjárat

cikkszám

ár

07-11 07-11

Speed Triple 1050 Speed Triple 1050 YAMAHA XV125 Virago Majesty 400 T-Max 500 T-Max 500 T-Max 530 FZ6 Fazer

08-10 11-12

TE705 T704 T700KIT* T702 TE6402

27 100 Ft 21 280 Ft 8 660 Ft 23 070 Ft 32 810 Ft

FZ6 S2 / Fazer S2

07-11

XJ6 / XJ6 Diversion

09-11

MT03 FZ8

06-11 10-11

XVS950 A Midnight Star FZ1 Fazer 1000 XVS1100 Dragstar Classic

09-11 06-11 00-02

T243 T277 T272 T273 T2013 T351 351KIT* TE351 351KIT* T275 TE275 T129 TE366 366KIT* T276 T271 T270

28 720 Ft 30 100 Ft 16 170 Ft 15 470 Ft 21 680 Ft 10 580 Ft 11 700 Ft 27 860 Ft 11 700 Ft 21 910 Ft 24 290 Ft 11 490 Ft 24 390 Ft 8 720 Ft 20 320 Ft 12 180 Ft 16 550 Ft

09-11 01-07 08-11 12 04-06


GIVI T460B TFS tanktáska adapter műanyag tankokhoz hevederei segítségével műanyag tankos motorkerék párokra rögzíthető; használatával a tanktáska másodpercek alatt el távolítható a tankról; minden GIVI tanktáskához használható, kivéve a Tanklock táskákat

7 090 Ft

GIVI EA106 mágneses tanktáska mindennapos használatra praktikus mobiltelefon zsebbel; anyaga környezetbarát 600D poliuretán hőformázott oldalbetétekkel kompakt kialakítás; kivehető mágnesek (2 db); műanyag tankokhoz hevederei segítségével vagy T460 tanktáska adapterrel rögzíthető; esővédő fóliát tartalmaz; űrtartalom: 6 liter; 12 990 Ft mérete: 130 x 160 x 310 mm;

SHOX Roof tanktáska kétrészes mágneses tanktáska, mindkét szinten külön térképtartóval; mindkét oldalon Scotchlite 3M fényvisszaverővel ellátott rekeszek; 13 900 hátizsákként is használható; űrtartalom: 19 liter

Ft 213


GIVI EA102 mágneses tanktáska anyaga 600D poliészter; hátizsákként is használható; kivehető mágnesek (4 db); műanyag tankokhoz hevederei segítségével vagy T460B tanktáska adapterrel rögzíthető; bővítési lehetőség cipzár segítségével; felső részén térképtartóval; front részen zseb az esővédő fólia tárolására; T471S belső táskával kompatibilis; a táska cipzár segítségével bővíthető, így űrtartalma 25 liter; mérete: 170-270 x 370 x 280 mm; 24

400 Ft

GIVI SV203 mágneses tanktáska anyaga 1680D poliészter; kihúzható GPS-tartó; vízálló cipzárak; hátizsákká alakítható; kivehető mágnesek (4 db); műanyag tankokhoz hevederei segítségével vagy T460B tanktáska adapterrel rögzíthető; alsó részen zseb az esővédő fólia tárolására; bővítési lehetőség cipzár segítségével; T471S belső táskával kompatibilis; cipzár segítségével bővíthető, űrtartalma: 13-21 liter; mérete: 160-250 x 240 x 350 mm;

24 030 FT 214


GIVI Tanklock tanktáska adapterek Típusspecifikus Tanklock tanktáska adapterek modell APRILIA RS 125 Shiver 750 / Shiver GT 750 (07 > 09) Shiver 750 (10 > 11) ETV 1000 Caponord (01 > 10) BENELLI Cafè Racer 899 (10) Cafè Racer 1130 (10) Titanium (10) Tornado Naked Tre 899 (10) Tornado Naked Tre 899S (10) Tornado Naked Tre R160 (10) Tre 899 K / Tre 1130 K (06 > 11) BMW R1200 GS (08) R1200 GS (09 > 11) R1200 R (11) K1200RS (00 > 04) CAGIVA Mito 125 DUCATI Monster 696 - 796 - 1100 (08 > 11) 848 - 1098 - 1198 (07 > 11) Monster 1100 Evo (11) Multistrada 1200 (10 > 11) Ducati Monster S2R – S4R HONDA CB 600 F Hornet / Hornet ABS (07 > 10) CBF 600S/ CBF 600N (04 > 11) CBR 600 RR (05 > 06) CBR 600 RR (07 > 09) CBR 600 F (11) Hornet 600 (11) NT 700 Deauville (06 > 11) XL 700 V Transalp (08 > 11) VFR 800 VTEC (02 > 11) CBR 1000 RR (08 > 11) CB 1000 R (08 > 11) CBF 1000 / CBF 1000 ST (10 > 11) CBF 1000 (06 > 09) VFR 1200 F (10 > 11) Honda Crosstourer 1200 (12) KAWASAKI ER-6N / ER-6F 650 (05 > 08) ER-6N / ER-6F 650 (09 > 11) ER-6N / ER-6F 650 (12) Versys 650 (09 > 11)

Adapter típus

Ár

BF02 BF02 BF02 BF02

3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft

BF02 BF02 BF02 BF02 BF02 BF02 BF02

3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft

BF07 BF06 BF06 BF11

3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft

BF05

3 790 Ft

BF09 BF08 BF09 BF11 BF08

7 440 Ft 3 790 Ft 7 440 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft

BF03 BF03 BF03 BF03 BF03 BF03 BF03 BF03 BF03 BF03 BF03 BF03 BF03 BF03 BF03

3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft

BF04 BF04 BF04 BF04

3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft

modell KAWASAK ZX-6R (09 > 11) Z 750 (07 > 11) Versys 1000 (12) Z1000 (10 > 11) Z1000 SX (11) ZX10R (10 > 11) KTM Duke 125 (11) MV AGUSTA Agusta Brutale 750 - 910 - 1078 (> 09) F4 750-1000 SUZUKI GSR600 (06 > 11) GSX-R 600/750 (09 > 11) GSX650F (08 > 11) Gladius 650 (09 > 11) DL 650 V-Strom (04 > 11) DL 650 V-Strom L2 (11) GSF 650 Bandit / GSF 650 Bandit S K9 (09 > 11) GSR 750 (11) DL 1000 V-Strom (01 > 11) GSX-R1000 (09 > 11) GSX1250F (10) TRIUMPH Street Triple 675 (07 > 11) Daytona 675 Tiger 800 / Tiger 800 XC (11) Speed Triple 1050 (05 > 11) Speed Triple 1050 (11) Sprint ST 1050 (05 > 11) Tiger 1050 (07 > 11) Sprint GT 1050 (10 > 11) YAMAHA FZ6/FZ6 600 Fazer (04 > 06) FZ6 S2 / FZ6 600 Fazer S2 (07 > 11) XJ6 / XJ6 Diversion 600 (09 > 11) YZF R6 (06 > 11) MT 03 600 (06 > 11) FZ8 / Fazer 8 (10 > 11) TDM 900 (02 > 11) FZ1 (06 > 11) FZ1 Fazer (06 > 11) YZF R1 1000 (09) YZF R1 1000 (10 > 11) XT 1200Z Super Teneré (10 > 11) FJR 1300 (06 > 11) XJR 1300 (07 > 11) BF0

Adapter típus

Ár

BF04 BF04 BF04 BF04 BF04 BF04

3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft

BF12

3 790 Ft

BF05 BF05

3 790 Ft 3 790 Ft

BF01 BF01 BF01 BF01 BF10 BF01 BF01 BF01 BF10 BF01 BF01

3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft

BF02 BF02 BF02 BF02 BF02 BF02 BF02 BF02

3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft

BF05 BF05 BF05 BF05 BF05 BF05 BF05 BF05 BF05 BF05 BF05 BF05 BF05 BF05

3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft 3 790 Ft

215


GIVI 3D601 Tanklock tanktáska Egyesíti magában a túradobozok és táskák minden előnyös tulajdonságát. Merev oldalfalak és fedél, alacsony tömeg, biztonsági záras Tanklock rögzítés, vízálló kivitel. anyaga laminált poliészter előformázott EVA rögzítéssel; Tanklock biztonsági rögzítés BF.. adapterrel; kompakt és áramvonalas kialakítás; tetején Iphone–zsebbel; esővédő fóliát tartalmaz; 21 720 Ft vízálló cipzárak; belső rész több rekeszre osztható; űrtartalom: 4 liter; a külön megvásárolható rögzítő adapterekről az adapter táblázat ad információt; mérete: 140 x 250 x 240 mm;

GIVI XS300 XStream mágneses tanktáska

anyaga laminált 1000 Cordura Lorica belső felülettel; felrögzíthető mágnesekkel, szíjakkal, illetve T460B tanktáska adapterrel; vízálló cipzárak; esővédő fóliát tartalmaz; 23 670 FT válltáskaként is használható; három külső vízálló zseb; tetején GPS-/telefontartó belső zseb ablakkal; cipzár segítségével bővíthető, űrtartalma: 9-12 liter; mérete: 180-230 x 310 x 200 mm; 216


GIVI T489 Tanklock tanktáska A Tanklock rögzítőrendszer kényelmes megoldást kínál a műanyagból készült vagy csúcsos formájú üzemanyag tankokhoz. A BF.. adaptert a tankra rögzítve néhány pillanat alatt felrögzíthető illetve levehető a táska a motorról. anyaga 1680D laminált poliészter Lorica belső felülettel; vízálló cipzár segítségével bővíthető; válltáskaként is hordható; belső rekesz az esővédő fólia tárolására; tetején térképtartóval; biztonsági szíjjal váznyakhoz rögzíthető; cipzár segítségével bővíthető, űrtartalma: 14-18 liter; a külön megvásárolható rögzítő adapterekről az adapter táblázat ad információt; mérete: 160-200 x 350 x 270 mm; 28 650

Ft

GIVI T491 Tanklock enduro tanktáska A Tanklock rögzítőrendszer kényelmes megoldást kínál a műanyagból készült vagy csúcsos formájú üzemanyag tankokhoz. A BF.. adaptert a tankra rögzítve néhány pillanat alatt felrögzíthető illetve levehető a táska a motorról. vízálló cipzárak; a táska oldalzsebei övtáskaként használhatók; esővédő fóliát tartalmaz; tetején térképtartó; T471S belső táskával kompatibilis; űrtartalom: 17 liter; a külön megvásárolható rögzítő adapterekről az adapter táblázat ad információt; mérete: 180 x 340 x 270 mm; 30

400 Ft 217


GIVI SV205 Enduro tanktáska anyaga 1680D laminált poliészter Lorica belső felülettel; vízálló cipzár segítségével bővíthető; a táska oldalzsebei övtáskaként használhatók; belső rekesz az esővédő fólia tárolására; tetején térképtartó rekesszel; adaptere segítségével a következő típusokra tökéletesen rögzíthető: BMW R1200GS (04-11) Honda Transalp 700 (08-11) 30 410 Suzuki DL 650/1000 V-Strom (02-12) Kawasaki Versys 650 (11), Triumph Tiger 800/800XC (11-12) Yamaha Super Tenere XT 1200Z (10-11) adapter nélkül bármilyen enduro-ra szíjakkal rögzíthető; biztonsági szíjjal váznyakhoz rögzíthető; cipzár segítségével bővíthető, űrtartalma: 14-18 liter; mérete: 200-210 x 300 x 250 mm;

Ft

GIVI T480 Tanklock tanktáska A Tanklock rögzítőrendszer kényelmes megoldást kínál a műanyagból készült vagy csúcsos formájú üzemanyag tankokhoz. A BF.. adaptert a tankra rögzítve néhány pillanat alatt feltehető illetve levehető a táska a motorról. anyaga 1680D laminált poliészter Lorica belső felülettel; vízálló cipzárak; vízálló külső rekesz az esővédő fólia tárolására; tetején GPS-tartó rekesszel; biztonsági szíjjal váznyakhoz rögzíthető; cipzár segítségével bővíthető, űrtartalma: 14-22 liter; mérete: 200-300 x 310 x 270 mm; a külön megvásárolható rögzítő adapterekről az adapter táblázat ad információt;

31 600 FT

218


GIVI XS307 Tanklock tanktáska A Tanklock rögzítőrendszer kényelmes megoldást kínál a műanyagból készült vagy csúcsos formájú üzemanyag tankokhoz. A BF.. adaptert a tankra rögzítve néhány pillanat alatt feltehető illetve levehető a táska a motorról. anyaga környezetbarát 1200D Guzy textil belső poliuretán bevonattal; vízálló cipzárak; fényvisszaverő betétek; UV sárga esővédő fóliát tartalmaz; kivehető tablet PC-tartó vizálló kábelcsatlakozó bemenettel; tetején térképtartó; válltáskaként is használható; a táska cipzár segítségével bővíthető, így űrtartalma 15 liter; mérete: 180-210 x 350 x 270 mm; a külön megvásárolható rögzítő adapterekről az adapter táblázat ad információt;

33 730 Ft

GIVI XS306 Tanklock tanktáska A Tanklock rögzítőrendszer kényelmes megoldást kínál a műanyagból készült vagy csúcsos formájú üzemanyag tankokhoz. A BF.. adaptert a tankra rögzítve néhány pillanat alatt feltehető illetve levehető a táska a motorról. anyaga környezetbarát 1200D Guzy textil belső poliuretán bevonattal; vízálló cipzárak; fényvisszaverő betétek; UV sárga esővédő fóliát tartalmaz; kivehető tablet PC-tartó vizálló kábelcsatlakozó bemenettel; tetején térképtartó; válltáskaként is használható; a táska cipzár segítségével bővíthető, így űrtartalma 25 liter; mérete: 230-280 x 330 x 250 mm; a külön megvásárolható rögzítő adapterekről az adapter táblázat ad információt;

36 960 FT 219


GIVI EA103 három részes mágneses tanktáska naked- és túra motorkerékpárokhoz; anyaga környezetbarát 600D poliuretán hőformázott oldalbetétekkel, alján csúszásgátló bevonattal; a felső rész válltáskaként, a középső rész hátizsákként használható; csak a felső részt az alaphoz cipzárazva önálló, kis méretű tanktáskaként is használható; térképtartót mindhárom rész tartalmaz; könnyen hozzáférhető oldalrekeszek; esővédő fóliát tartalmaz; T471S belső táskával kompatibilis; cipzár segítségével bővíthető, űrtartalma: 25-40 liter; mérete: 310-400 x 370 x 290 mm; műanyag tankokhoz T460B tanktáska adapterrel rögzíthető;

36 960 Ft

GIVI SV204 mágneses tanktáska naked- és túra motorkerékpárokhoz; anyaga 1680D laminált poliészter Lorica belső felülettel; vízálló cipzárak; felső rész lecipzárazható; kihúzható GPS-tartó; nagy méretű oldalrekeszek; kivehető mágnesek (4 db); műanyag tankokhoz hevederei segítségével vagy T460B tanktáska adapterrel rögzíthető; T471S belső táskával kompatibilis; biztonsági szíjjal váznyakhoz rögzíthető; esővédő fóliát tartalmaz; cipzár segítségével bővíthető, űrtartalma: 33-42 liter; mérete: 330-420 x 290 x 350 mm; 220

38 430 Ft


GIVI XS308 Tanklock enduro tanktáska A Tanklock rögzítőrendszer kényelmes megoldást kínál a műanyagból készült vagy csúcsos formájú üzemanyag tankokhoz. A BF.. adaptert a tankra rögzítve néhány pillanat alatt feltehető illetve levehető a táska a motorról. anyaga környezetbarát 1200D Guzy textil belső poli uretán bevonattal; vízálló cipzárak; fényvisszaverő betétek; UV sárga esővédő fóliát tartalmaz; kivehető tablet PC-tartó vizálló kábelcsatlakozó bemenettel; a külső rekeszek övtáskaként is hordhatók; tetején térképtartó; válltáskaként is használható; a táska cipzár segítségével bővíthető, így űrtartalma 20 liter; mérete: 200-230 x 350 x 280 mm; a külön megvásárolható rögzítő adapterekről az adapter táblázat ad információt;

38 810 Ft

GIVI XS304 mágneses tanktáska sport- és túra motorkerékpárokhoz; anyaga hőformázott Cordura textil Lorica belső felülettel; hátizsákként és válltáskaként is használható; felül térképtartó rekesz; vízálló cipzárak; kivehető mágnesek (4 db); műanyag tankokhoz hevederei segítségével vagy T460 TFS tanktáska adapterrel rögzíthető; T471S belső táskával kompatibilis; biztonsági szíjjal váznyakhoz rögzíthető; esővédő fóliát tartalmaz; űrtartalom: 19-27 liter; 42 070 mérete: 200-290 x 260 x 370 mm;

Ft 221


GIVI S850 GPS-tartó univerzális kivitel navigációs készülékek és mobiltele fonok elhelyezésére; a tépőzáras szíj segítségével bármilyen kormányra könnyedén felrögzíthető; vizálló cipzárak; vízálló kábel bemenet; esővédő fólia 12 990

Ft

GIVI S950 GPS-tartó univerzális kivitel autós navigációs készülékek és mobiltelefonok használatához; a bilincs segítségével 22- és 25,4 mm átmérőjű kor-mányra egyaránt felszerelhető; a rögzítő adapter minden irányban állítható; a Rapid Lock zár segítségével a GPS-tok pillanatok alatt levehető; vízálló kábel bemenet; az esővédő burkolat használatával teljesen vízálló; tok mérete: 150 x 100 mm;

14 990 Ft

GIVI S951 I-Phone tartó kormányra szerelhető kivitel kivitel speciálisan I-Phone 4 / 4S készülékek elhelyezésére; a bilincs segítségével 22- és 25,4 mm átmérőjű kormányra egyaránt felszerelhető; a rögzítő adapter minden irányban állítható, így a megfelelő látószög tökéletesen beállítható; a zavaró napfény ellen műanyag sild védi; a Rapid Lock zár segítségével a I-Phone tok pillanatok alatt levehető; az esővédő burkolat használatával teljesen vízálló; ízálló kábelcsatlakozó nyílás; tok mérete: 120 x 70 mm; 11 990 222

Ft


GIVI S952 GPS-tartó

kormányra szerelhető kivitel kivitel 3,5 inch kijelző méretű navigációs készülékek elhelyezésére; a bilincs segítségével 22- és 25,4 mm átmérőjű kormányra egyaránt felszerelhető; a rögzítő adapter minden irányban állítható, így a megfelelő látószög tökéletesen beállítható; a zavaró napfény ellen műanyag sild védi; a Rapid Lock zár segítségével a GPS-tartó tok pil lanatok alatt levehető; az esővédő burkolat használatával teljesen vízálló; vízálló kábelcsatlakozó nyílás; 14 990 tok mérete: 125 x 85 mm;

Ft

GIVI S953 GPS-tartó

kormányra szerelhető kivitel kivitel 4,3 inch kijelző méretű navigációs készülékek elhelyezésére; a bilincs segítségével 22- és 25,4 mm átmérőjű kormányra egyaránt felszerelhető; a rögzítő adapter minden irányban állítható, így a megfelelő látószög tökéletesen beállítható; a zavaró napfény ellen műanyag sild védi; a Rapid Lock zár segítségével a GPS-tartó tok pil lanatok alatt levehető; az esővédő burkolat használatával teljesen vízálló; vízálló kábelcsatlakozó nyílás; 14 990 tok mérete: 140 x 90 mm;

Ft 223


GIVI S954 GPS- / Samsung Galaxy S2-tartó kormányra szerelhető kivitel kivitel 5 inch kijelző méretű navigációs készülékek, illetve Samsung Galaxy S2 elhelyezésére; bilincs segítségével 22- és 25,4 mm átmérőjű kormányra egyaránt felszerelhető; a rögzítő adapter minden irányban állítható, így a megfelelő látószög tökéletesen beállítható; a zavaró napfény ellen műanyag sild védi; a Rapid Lock zár segítségével a tok pillanatok alatt levehető; az esővédő burkolat használatával teljesen vízálló; vízálló kábelcsatlakozó nyílás; 14 990 tok mérete: 160 x 105 mm;

Ft

GIVI EA105 táska robogóra anyaga kopásálló poliészter; lábközi részt teljesen kihasználja; válltáskaként is használható; esővédő fóliát tartalmaz; opciós lehetőség: T471S belső táska; űrtartalom: 22 liter; mérete: 300 x 320 x 250 mm;

18 440 Ft

GIVI SV202 táska robogóra anyaga Cordura textil; lábközi részre illetve hátsó ülésre egyaránt rögzíthető; válltáskaként is használható; 7-11’ netbook tárolórekesz; vízálló cipzárak; esővédő fóliát tartalmaz; opciós lehetőség: T471S belső táska; űrtartalom: 18 liter; mérete: 200 x 270 x 300 mm; 224

19 410 Ft


GIVI XS301 üléstáska sport- és naked motorkerékpárok ideális tárolórekesze; anyaga laminált 1000 Cordura Lorica belső felülettel; vízálló cipzárak; esővédő fóliát és vállpántot tartalmaz; tetején elasztikus csomagrögzítő hálóval; vízálló belső táska; űrtartalom: 17 liter; mérete: 220 x 350 x 260 mm; 28

020 Ft

GIVI XS310 Cargo táska

anyaga környezetbarát 1200D Guzy textil belső poliuretán bevonattal; a 4 db szíj segítségével doboztatőre vagy csomagtartóra rögzíthető; teljesen formatartó; kézi- és válltáskaként is használható; belső elsztikus csomagrögzítő szíj; vízálló cipzárak; fényvisszaverő betétek; UV-sárga esővédő fólia; cipzárral bővíthető, így űrtartalma: 15 liter; mérete: 140-200 x 190 x 370 mm;

23 840 Ft 225


GIVI XS305 hátsó táska egyesíti magában a nyereg- és hengertáskák tulaj donságait; anyaga környezetbarát 1200D Guzy textil belső poliuretán bevonattal; utas hátrészénél kényelmesen párnázott; tetején elasztikus csomagrögzítő háló; 5 db szíj a táska biztonságos rögzítéséhez; oldalrekeszek cipzárrak bővíthetők; két nagyméretű oldalzsebbel; belső zseb iratok és elektronikai eszközök táro lására; kézi fogantyú és vállszíj a könnyebb szállíthatósá gért; vízálló cipzárak; UV-sárga esővédő fólia külön zsebben; űrtartalom: 60 liter; 54 mérete: 210 x 390 x 690 mm;

520 Ft

GIVI T467 laptop táska adapere segítségével Monolock (MM, M5M) platnira rögzíthető; 17’ kijelzőjű notebook tárolórekesz; masszív külső védelem a laptop sérüléseinek elkerülése érdekében; válltáskaként és kézitáskaként is használható; vízálló cipzár; esővédő fóliát tartalmaz; 42 970 mérete: 400 x 130 x 460 mm; 226

Ft


GIVI EA104 hátizsák anyaga környezetbarát 600D poliuretán lélegző anyaggal vállon és hátrészen; vízálló cipzárak; bővíthető kivitel; alul rekesz az esővédő fólia tárolására; hátizsákra csatolható elasztikus sisaktartó; övrészen cipzáras zseb; kényelmes hardfoam hátrész; űrtartalom: 22 liter; mérete: 430 x 140-240 x 420 mm;

19 410 Ft

GIVI WP403 hátizsák anyaga ultrakönnyű és strapabíró TPU; teljesen vízálló kivitel; futárcélra is ajánlott; kényelmes hardfoam hátrész; űrtartalom: 35 liter; mérete: 600 x 240 x 240 mm;

22 180 Ft

GIVI XS303 XStream hátizsák anyaga laminált 1000 Cordura Lorica belső felülettel; vízálló cipzárral bővíthető; alul rekesz az esővédő fólia tárolására; hátizsákra csatolható elasztikus sisaktartó; felső részén szemüvegtartó zseb; telefontartó; övrészen cipzáras zseb; kényelmes hardfoam hátrész; 29 980 Ft űrtartalom: 24-32 liter; mérete: 400 x 230-300 x 270 mm; 227


GIVI EA108 övtáska anyaga környezetbarát 600D poliuretán poliészter betétekkel; belső telefonzseb; mérete: 250 x 110 x 140 mm;

5 990 Ft GIVI XS309 övtáska anyaga környezetbarát 1200D Guzy textil belső poliuretán bevonattal; vízálló cipzárak; a nagy rekesz hálós belső zsebbel; elöl és hátul cipzáras külső zsebek; levehető 5” smartphone tartó; 14 810 mérete: 160 x 80 x 230 mm;

Ft

GIVI EA109 combtáska anyaga környezetbarát 600D poliuretán poliészter betétekkel; bármely motorozási stílushoz ajánlott; teljes mozgási szabadságot kínál; a nagy rekesz hálós belső zsebbel; elöl és cipzáras külső zseb; 5 990 mérete: 75 x 110 x 170 mm;

Ft

GIVI WP404 combtáska anyaga ultrakönnyű és strapabíró TPU; teljesen vízálló kivitel; teljes mozgási szabadságot kínál; mérete: 160 x 80 x 120 mm; 7 228

990 Ft


dobozok GIVI E230N Slim topcase Monolock technológia; terhelhetőség: 3 kg; űrtartalom: 23 liter; a szett univerzális rögzítő platnit tartalmaz; opciós lehetőség: SL101 biztonsági zár;

16 720 Ft (E230N alap fekete doboz) 4 600 Ft (SL101 biztonsági zár) GIVI E300N topcase Monolock technológia; terhelhetőség: 3 kg; űrtartalom: 30 liter; az E300N doboz univerzális rögzítő platnit tartalmaz; opciós lehetőségek: fényezett fedél, háttámla, SL101 biztonsági zár;

16 990 Ft (E300N alap fekete doboz uni platnival) 15 750 Ft (E3000N alap fekete doboz uni platni nélkül) 9 100 Ft (E103 háttámla) 9 360 Ft (fényezett fedél) 4 600 Ft (SL101 biztonsági zár) GIVI E300B topcase Monolock technológia; fényezett fehér fedél; terhelhetőség: 3 kg; űrtartalom: 30 liter; a szett univerzális rögzítő platnit tartalmaz; opciós lehetőség: háttámla, SL101 biztonsági zár;

17 990 Ft (E300B doboz fehér fedéllel) 9 100 Ft (E103 háttámla), 4 600 Ft (SL101 biztonsági zár) 229


GIVI E340 VISION topcase Monolock technológia; terhelhetőség: 3 kg; űrtartalom: 34 liter; a dobozfedél könnyedén cserélhető más színűre; a szett univerzális rögzítő platnit tartalmaz; opciós lehetőségek: fényezett fedél, háttámla;

25 990 Ft (E340N alap fekete doboz) 7 880 Ft (E811 háttámla) 9 360 Ft (fényezett fedél) GIVI E360 topcase/oldaldoboz Monokey technológia; duplafalú kialakítás; topcase-ként és oldaldobozként egyaránt használható; terhelhetőség: 10 kg; űrtartalom: 40 liter; irattartót tartalmaz; opciós lehetőségek: háttámla, csomagtartó rács, belső táska;

29 900 Ft /darab (E360N alap fekete doboz) 12 030 Ft (E83 háttámla) 17 300 Ft (E81 csomagtartó rács) 6 500 Ft (T468 belső táska) 11 990 Ft (T468B belső táska) 230


GIVI E450 SIMPLY II topcase Monolock technológia; terhelhetőség: 3 kg; űrtartalom: 45 liter; két zárt sisak befogadására alkalmas; az E450N univerzális rögzítő platnit tartalmaz; opciós lehetőségek: fényezett fedél, háttámla, féklámpa, belső táska, SL101 biztonsági zár;

29 990 Ft (E4500N alap fekete doboz uni platni nélkül) 36 040 Ft (E450N alap fekete doboz uni platnival) 56 120 Ft (E450 színre fújt doboz uni platnival) 9 490 Ft (E84 háttámla) 12 640 Ft (E94 féklámpa) 6 500 Ft (T468 belső táska) 11 990 Ft (T468B belső táska) GIVI E370 / E370 TECH topcase Monolock technológia; terhelhetőség: 3 kg; űrtartalom: 39 liter; a dobozfedél könnyedén cserélhető más színűre; a szett univerzális rögzítő platnit tartalmaz; opciós lehetőségek: fényezett fedél, háttámla, féklámpa, SL101 biztonsági zár;

31 410 Ft (E370N alap fekete doboz) 31 410 Ft (E370NT TECH doboz szürke prizmákkal) 8 860 Ft (E109 háttámla) 10 250 Ft (E108 féklámpa) 13 560 Ft (fényezett fedél) 4 600 Ft (SL101 biztonsági zár) 231


GIVI B33NMK / B33NML topcase Monokey (NMK) / Monolock (NML) technológia; terhelhetőség: 10 kg (NMK) / 3 kg (NML); űrtartalom: 33 liter; a dobozfedél könnyedén cserélhető más színűre; opciós lehetőségek: nyitás távirányítóval, fényezett fedél, háttámla, SL101 biztonsági zár;

33 270 Ft (B33NML alap fekete Monolock doboz) 41 580 Ft (B33NMK alap szürke fedelű Monokey doboz) 7 770 Ft (E130 háttámla) 24 940 Ft (E129 távirányító szett) 9 360 Ft (fényezett fedél) 4 600 Ft (SL101 biztonsági zár)

232


GIVI E36NJ/E45NJ Monokey topcase/oldaldoboz Monokey technológia; terhelhetőség: 10 kg; űrtartalom: 36 / 45 liter; opciós lehetőségek: háttámla, belső táska;

34 410 Ft (E36NJ) 36 890 Ft (E45NJ) 10 550 Ft (E68 háttámla) 6 500 Ft (T468 belső táska) 11 990 Ft (T468B belső táska) GIVI E460 topcase/oldaldoboz Monokey technológia; duplafalú kialakítás; topcase-ként és oldaldobozként egyaránt használható; terhelhetőség: 10 kg; űrtartalom: 46 liter; két zárt sisak befogadására alkalmas; irattartót tartalmaz; opciós lehetőségek: fényezett fedél, háttámla, féklámpa, belső táska, csomagtartó rács;

33 900 Ft/darab (E460N alap fekete doboz) 9 480 Ft (E79 háttámla) 12 220 Ft (E92 féklámpa) 17 300 Ft (E81 csomagtartó rács) 6 500 Ft (T468 belső táska) 11 990 Ft (T468B belső táska) 233


GIVI B37 BLADE / B37 BLADE TECH topcase Monolock technológia; terhelhetőség: 3 kg; űrtartalom: 37 liter; a dobozfedél könnyedén cserélhető más színűre; a B37N és B37 TECH dobozok univerzális rögzítő platnit tartalmaznak; opciós lehetőségek: nyitás távirányítóval, fényezett fedél, féklámpa, SL101 biztonsági zár;

35 120 Ft (B3700N alap fekete doboz uni platni nélkül) 35 120 Ft (B3700N TECH alap fekete doboz szürke prizmákkal, uni platni nélkül)

39 270 Ft (B37N alap fekete doboz uni platnival) 39 270 Ft (B37N TECH alap fekete doboz szürke prizmákkal, uni platnival)

25 690 Ft (E132 távirányító szett) 16 720 Ft (C37 fényezett fedél) 18 020 Ft (E126 féklámpa) 4 600 Ft (SL101 biztonsági zár) GIVI E21 oldaldoboz-pár Monokey technológia; az E21NC oldalán szegecs dekoráció; terhelhetőség: 5 kg oldalanként; űrtartalom: 21 liter oldalanként; opciós lehetőség: fényezett fedél;

38 720 Ft/pár (E21N alap fekete dobozpár) 57 910 Ft/pár (E21G730 dobozpár fényezett ezüst fedéllel) 234


GIVI E470 / E470 TECH topcase Monolock technológia; terhelhetőség: 3 kg; űrtartalom: 47 liter; két zárt sisak befogadására alkalmas; a dobozfedél könnyedén cserélhető más színűre; az E470N univerzális rögzítő platnit tartalmaz; opciós lehetőségek: fényezett fedél, háttámla, féklámpa, belső táska, SL101 biztonsági zár;

39 980 Ft (E4700N alap fekete doboz uni platni nélkül) 44 290 Ft (E470N alap fekete doboz uni platnival) 17 180 Ft (fényezett fedél) 9 880 Ft (E110 háttámla) 12 640 Ft (E94 féklámpa) 6 500 Ft (T468 belső táska) 11 990 Ft (T468B belső táska) 4 600 Ft (SL101 biztonsági zár)

235


GIVI B47 BLADE / B47 BLADE TECH topcase Monolock technológia; terhelhetőség: 3 kg; űrtartalom: 47 liter; két zárt sisak befogadására alkalmas; a dobozfedél könnyedén cserélhető más színűre; a szett univerzális rögzítő platnit tartalmaz; opciós lehetőségek: nyitás távirányítóval, fényezett fedél, háttámla, féklámpa, belső táska, SL101 biztonsági zár;

49 990 Ft (B4700NML alap fekete doboz uni platni nélkül) 49 990 Ft (B4700NTML TECH alap fekete doboz szürke prizmákkal, uni platni nélkül)

54 990 Ft (B47NML alap fekete doboz uni platnival) 54 990 Ft (B47NTML TECH alap fekete doboz szürke prizmákkal, uni platnival)

56 830 Ft (B47BML doboz fehér fedéllel, uni platnival) 25 690 Ft (E132 távirányító szett) 17 670 Ft (C47 fényezett fedél) 8 580 Ft (E131 háttámla) 18 020 Ft (E126 féklámpa) 6 500 Ft (T468 belső táska) 11 990 Ft (T468B belső táska) 4 600 Ft (SL101 biztonsági zár)

236


GIVI V46 / V46 TECH topcase Monokey technológia; duplafalú kialakítás; terhelhetőség: 10 kg; űrtartalom: 46 liter; két zárt sisak befogadására alkalmas; a dobozfedél könnyedén cserélhető más színűre; irattartót tartalmaz; opciós lehetőségek: fényezett fedél, háttámla, féklámpa, belső világítás, belső táska, csomagtartó rács, SL101 biztonsági zár;

66 860 Ft (V46N alap fekete doboz) 66 860 Ft (V46NT TECH alap fekete doboz szürke prizmákkal)

75 430 Ft (V46A900 doboz matt ezüst fedéllel) 18 800 Ft (C46 színre fújt dobozfedél) 14 020 Ft (E95S háttámla) 12 740 Ft (E105S féklámpa) 6 230 Ft (E106 belső világítás) 16 640 Ft (E107 csomagtartó rács) 6 500 Ft (T468 belső táska) 11 990 Ft (T468B belső táska) 4 600 Ft (SL101 biztonsági zár)

237


GIVI E52 / E52 TECH MAXIA topcase Monokey technológia; duplafalú kialakítás; terhelhetőség: 10 kg; űrtartalom: 52 liter; két zárt sisak befogadására alkalmas; irattartót tartalmaz; opciós lehetőségek: fényezett fedél, háttámla, féklámpa, belső táska, csomagtartó rács, belső bélés, SL101 biztonsági zár;

69 990 Ft (E52N alap fekete doboz) 69 990 Ft (E52 TECH alap fekete doboz szürke prizmával)

78 970 Ft (E52NF alap fekete doboz beépített féklámpával)

86 270 Ft (E52G730 doboz fényezett ezüst fedéllel)

14 020 Ft (E95S háttámla) 15 710 Ft (E97 féklámpa) 16 790 Ft (E96 csomagtartó rács) 11 960 Ft (E98 belső bélés) 6 500 Ft (T468 belső táska) 11 990 Ft (T468B belső táska) 4 600 Ft (SL101 biztonsági zár)

238


GIVI V47 / V47 TECH topcase Monokey technológia; duplafalú kialakítás; SL101 biztonsági dobozfedél zár; alumínium bevonatú dobozfedél; terhelhetőség: 10 kg; űrtartalom: 47 liter; két zárt sisak befogadására alkalmas; a dobozfedél könnyedén cserélhető más színűre; irattartót tartalmaz; opciós lehetőségek: fényezett fedél, háttámla, féklámpa, távirányítós dobozfedél nyitás;

76 410 Ft (V47N alap fekete doboz) 76 410 Ft (V47NT TECH alap fekete doboz szürke prizmákkal)

14 520 Ft (CV47 színre fújt dobozfedél) 8 730 Ft (E134 háttámla) 13 370 Ft (E135 féklámpa) 25 690 Ft (E132 távirányító szett)

239


GIVI E55 MAXIA 3 / E55 TECH MAXIA 3 topcase Monokey technológia; duplafalú kialakítás; terhelhetőség: 10 kg; űrtartalom: 55 liter; két zárt sisak befogadására alkalmas; irattartót tartalmaz; a dobozfedél könnyedén cserélhető más színűre; opciós lehetőségek: nyitás távirányítóval, fényezett fedél, háttámla, dupla féklámpa, belső táska, csomagtartó rács, belső bélés;

79 900 Ft (E55N alap fekete doboz) 79 900 Ft (E55 TECH alap fekete doboz szürke prizmákkal)

24 940 Ft (E113S távirányító szett) 16 390 Ft (C55 fényezett fedél) 13 570 Ft (E111 háttámla) 14 330 Ft (E112 dupla féklámpa) 16 790 Ft (E96 csomagtartó rács) 10 750 Ft (E114 belső bélés) 6 500 Ft (T468 belső táska) 11 990 Ft (T468B belső táska) 4 600 Ft (SL101 biztonsági zár)

240


GIVI V35 / V35 TECH oldaldoboz-pár Monokey Side technológia; duplafalú kialakítás; csökkentett oldalszélesség; kedvező aerodinamikai tényező, terhelhetőség: 10 kg oldalanként; űrtartalom: 34 liter oldalanként; opciós lehetőségek: fényezett fedél, belső táska, SL102 biztonsági zár;

99 900 Ft/pár (V35N alap fekete oldaldoboz-pár) 99 900 Ft/pár (V35NT TECH alap fekete oldaldoboz-pár szürke prizmákkal)

123 200 Ft/pár (V35 oldaldoboz-pár fényezett fedéllel) 16 210 Ft/pár (T443 belső táska) 17 860 Ft/pár (T443B belső táska) 8 900 Ft/pár (SL102 biztonsági zár) GIVI E41 KEYLESS oldaldoboz-pár Monokey technológia; duplafalú kialakítás; terhelhetőség: 10 kg oldalanként; űrtartalom: 41 liter oldalanként; a számzáras kémlelő ajtó segítségével felrögzített állapotban is pakolható; opciós lehetőségek: fényezett fedél, belső táska;

117 190 Ft/pár (E41NN alap fekete oldaldoboz pár) 124 410 Ft/pár (E41N oldaldoboz pár matt ezüst fedéllel) 49 500 Ft/pár (E410 fényezett fedél pár) 6 500 Ft/db (T468 belső táska) 11 990 Ft/db (T468B belső táska) 241


GIVI TRK33N / TRK46N / TRK52N Trekker topcase / oldaldoboz Túraenduro és szupertúra motorkerékpárokhoz kifejlesztett alumínium erősítésű doboz. Az új 52 literes doboz topcase-ként, míg a 33- és 46 literes változatok topcase-ként és oldaldobozként is használhatók. Oldaldobozként aszimmetrikusan is felrögzíthetőek. Ilyen esetben kipufogó oldalra a TRK33N, az ellenkező oldalra pedig a TRK46N verzió ajánlott. A kisebb ajtó nyitásával kényelmesen hozzáférhetünk holmijainkhoz, nem szükséges a dobozt a motorról levenni. A masszív, strapabíró kivitel garantálja a tartósságot még rossz útviszonyokkal tűzdelt túrák során is. Monokey technológia; laminált alumínuim borítás; terhelhetőség: 10 kg; űrtartalom: 33 liter (TRK33N) / 46 liter (TRK46N) / 52 liter (TRK52N);

89 900 Ft (TRK52N) 82 500 Ft (TRK46N) 78 790 Ft (TRK33N) 15 200 Ft (T484 belső táska TRK33N és TRK46N dobozokhoz) 15 900 Ft (T484B belső táska TRK33N és TRK46N dobozokhoz) 17 480 Ft (T490 belső táska TRK52N dobozhoz) 10 290 Ft (E118 háttámla TRK33N és TRK46N dobozokhoz) 10 990 Ft (E133 háttámla TRK52N dobozhoz) 19 600 Ft (E120 csomagtartó rács TRK33N és TRK46N dobozokhoz) 19 820 Ft (E142 csomagtartó rács TRK52N dobozhoz) 2 480 Ft (E125 4 db rögzítő gyűrű csomagkampó beakasztására) 242


GIVI TREKKER OUTBACK oldaldoboz család Az új TREKKER OUTBACK oldaldoboz családot extrém túrakörülményekhez fejlesztették. A teljes egészében alumíniumból készült dobozok 37 és 48 literes űrtartalommal lesznek elérhetők 2013 tavaszától. A masszív kialakítású doboz persze önmagában nem elegendő. A rázós körülményekhez új dobozrögzítést is terveztek, mely Monokey Cam Side névre hallgat. Az alumínium-technopolimer kompozit rögzítés fixen tartja a dobozt aszfaltban szegény vagy sziklás terepen is. A TREKKER OUTBACK-hez új tartók készülnek, melyek PL…T16/PLR…T16 (16 mm átmérőjű) illetve PL…T18/PLR…T18 (18 mm átmérőjű) cikkszámon lehet megtalálni jövő év márciusától. Erről és a termékek áráról a SHOX regisztrált vásárlóit és partnereit hírlevélben értesítjük.

243


244


HÁTSÓ DOBOZTARTÓK „KONZOLOK HÁTSÓ DOBOZOK RÖGZÍTÉSÉRE A GIVI széleskörű termékpalettájáról nem hiányozhatnak a különböző hátsó doboztartó platnik és konzolok sem. Ha egy adott motortípus gyárilag rendelkezik csomagtartóval, akkor csak egy E_ _ _ cikkszámú specifikus platnit kell felrögzíteni a GIVI dobozok használatához. Ellenkező esetben az SR _ _ _ jelű acél-, SRA_ _ _ alumínium konzolos doboztartók, vagy az _ _ _F, _ _ _FZ illetve _ _ _FL jelű Monorack karok és hozzá ajánlott platnik jelentik a megoldást. A következő táblázat ezekről nyújt részletes információt.”

SR _ _ _ doboztartó konzol

SRA_ _ _ doboztartó konzol

Z113C univerzális Monolock platni gyári csomagtartókra

E_ _ _ platni

_ _ _FZ Monorack kar M5 platnival

E250 univerzális Monokey platni gyári csomagtartókra

M6M Monolock platni _ _ _FZ Monorack karhoz

M3 Monokey platni _ _ _F Monorack karhoz

U-lakat tartóval

8 770 Ft 13 960 Ft

11 550 Ft M5 Monokey platni

M5M Monolock platni

_ _ _FZ Monorack karhoz

_ _ _FZ Monorack karhoz

MM Monolock platni _ _ _F Monorack karhoz

10 920 Ft 11 490 Ft 14 060 Ft 245


HÁTSÓ DOBOZTARTÓK modell APRILIA Sportcity One 50-125 SR50 Ditech Atlantic 125-200250-300 Habana 125 Scarabeo 125-200 Scarabeo 125-200 Sportcity 125-200250 Sportcity Cube 125200-300 Scarabeo 250-300

cikkszám monokey

ár

cikkszám monolock

ár

08-11

SR740

23 050 Ft

97-05 03-11

SR78 E314M

15 570 Ft 17 930 Ft

00-09 -2011.06. 2011.07.04-08

SR74 E318 SR6701 E316

18 420 Ft 9 080 Ft 14 630 Ft 5 320 Ft

08-11

E319

11 250 Ft

07-11

E317M E730 E314M

20 410 Ft 9 240 Ft 17 930 Ft

E317M E730

20 410 Ft 9 240 Ft

6702FZ +M5M SR6700M 732FZ +M5M SR6703M

52 500 Ft

Atlantic 400-500 Sprint Scarabeo 400-500

05-11

Pegaso 650 Strada / Trial Shiver 750 / GT750

05-11

SR79

10-11

6702FZ+M5 53 070 Ft

Dorsoduro 750 Mana 850 / Mana 850 GT SRV850 ETV 1000 Caponord BENELLI Tre 899 K / Tre 1130 K BMW C600 Sport

08-11 08-11

SR6700 732FZ+M5

39 260 Ft 33 440 Ft

12 01-10

SR6703 E313

32 430 Ft 18 840 Ft

06-11

8700FZ+M5 38 290 Ft

8700FZ +M5M

37 720 Ft

12

31 620 Ft

12 02-06 97-99 00-03 04-07 08-11

32 150 Ft 52 640 Ft n.a.

SR5105M

C650 GT F650 CS Scarver F650 / ST F650GS / Dakar F650GS F650GS / F800GS

SR5105 SRA5105 SRA5106

26 250 Ft

639F+MM

30 510 Ft

E194M

21 310 Ft

11

16 720 Ft 30 410 Ft 17 000 Ft 21 310 Ft 45 080 Ft 17 000 Ft 18 460 Ft

SR682M

G650GS K75 / K100 / K1100RS F800S F800R R850R R850R R1100GS / R1150GS R1100R R1100S R1100RS / R1100RT / R1150RT R1150R R1150RT K1200GT K1200GT / K1300GT K1200R K1200RS R1200GS

E182 639F+M3 SR685 E194 SRA5103 SR685 E181

06-11 09-11 95-02 03-07 94-03 95-01 98-06 94-01

687FZ+M5 SRA691 635F+M3 SR683 SR694 635F+M3 681F+M3 E183

27 940 Ft 62 200 Ft 30 410 Ft 24 700 Ft 34 170 Ft 30 410 Ft 30 410 Ft 20 410 Ft

01-06 02-04 03-04 06-10 05-08 00-04 04-11 07-11 06-11

SR683 E191 680F+M3 SRA693 SRA690 680F+M3 SRA692 SR689 SR684 SRA692 SRA5102

24 700 Ft 20 660 Ft 32 270 Ft 39 700 Ft 61 940 Ft 32 270 Ft 60 990 Ft 26 460 Ft 24 720 Ft 59 010 Ft 49 850 Ft

06-10 11 05-11 09-11

688FZ+M5 SR5100 E193 SRA690

34 190 Ft 31 970 Ft 22 140 Ft 61 940 Ft

R1200GS R1200GS Adventure R1200R R1200R R1200RT K1300R

246

évjárat

06-11 24 340 Ft

39 260 Ft 32 870 Ft 31 720 Ft

687FZ+M5M 27 370 Ft 635F+MM

30 510 Ft

635F+MM 681F+MM

30 510 Ft 30 510 Ft

680F+MM

32 370 Ft

680F+MM

32 370 Ft

688FZ+M5M 33 620 Ft

modell DUCATI Monster 696/796/1100 Monster 1100 Evo ST2-ST4 900 ST3 Multistrada 620/1000DS Multistrada 620/1100 Multistrada 1200 GILERA Runner 50-125-180 Runner 50-125-200 Runner 50-125-200 Nexus 125-250300-500 Nexus 500 Fuoco 500 GP800 HONDA Zoomer 50 Vision 110 Wave 110I CBF125 PCX 125 Innova 125 CBR 125 CBR125R CG 125 Titan Dylan 125-150 Pantheon 125-150 Pantheon 125-150 SH 125-150 i SH 125-150 i S-Wing 125-150 XL125V Varadero CBF250 CBF250 CBR250R CN250 Foresight 250 Forza 250 Forza 250 X / EX SH 300 i Silver Wing 400 SW-T 400 / 600 CB 500 CB 500 / S CBF 500 Silver Wing 600 CB 600 F Hornet / S CB 600 F Hornet CB 600 F Hornet / ABS Hornet 600 XL 600 V Transalp XL 600 V Transalp CBF 600 / N CBR 600 F CBR 600 F CBR 600 F NT 650 Deauville NX 650 Dominator XL 650 V Transalp DN-01 700

évjárat cikkszám monolock

ár

08-11

780FZ+M5

33 270 Ft 780FZ+M5M

32 700 Ft

11 97-01 04-08 03-06

780FZ+M5 675F+M3 675F+M3 SR310

33 270 Ft 780FZ+M5M 30 410 Ft 675F+MM 30 410 Ft 675F+MM 29 610 Ft

32 700 Ft 30 510 Ft 30 510 Ft

06-09

SR311

30 560 Ft

10-11

SR312

30 730 Ft

99-00 06-11 04-05 06-11

E682

SR125 SR126 E681 18 800 Ft E682M

15 050 Ft 14 100 Ft 8 710 Ft 18 800 Ft

03-04 07-11 08-11

E680 E710 SR127

18 820 Ft E680M 18 380 Ft E710M 34 430 Ft SR127M

18 820 Ft 8 920 Ft 34 430 Ft

SR28 SR1106

15 700 Ft 7 060 Ft

SR157 E231 SR151 262FZ+M5M SR1103 25F+MM SR22 SR140 E216 E219 E227 E224 E217 261FZ+M5M 264FZ+M5M SR1103

17 740 Ft 9 840 Ft 21 560 Ft 26 580 Ft 23 990 Ft 34 840 Ft 15 570 Ft 12 030 Ft 2 940 Ft 4 520 Ft 6 740 Ft 9 600 Ft 7 170 Ft 27 370 Ft 33 620 Ft 23 990 Ft

SR19 SR19 241F+M3 250F+M3 260FZ+M5 SR19 162FZ+M5 258FZ+M5 263FZ+M5

SR140 18 410 Ft E220M 21 560 Ft E226M E223 22 630 Ft SR19M 22 630 Ft SR19M 34 100 Ft 241F+MM 32 270 Ft 250F+MM 29 560 Ft 260FZ+M5M 22 630 Ft SR19M 44 860 Ft 162FZ+M5M 39 470 Ft 258FZ+M5M 34 190 Ft 263FZ+M5M

12 030 Ft 18 410 Ft 21 560 Ft 8 160 Ft 22 630 Ft 22 630 Ft 34 200 Ft 32 370 Ft 28 990 Ft 22 630 Ft 44 290 Ft 38 900 Ft 33 620 Ft

1102FZ+M5 E200 E211 260FZ+M5 249F+M3 252F+M3 1102FZ+M5 SR15 E200 E213 265FZ+M5

46 410 Ft 12 990 Ft 12 620 Ft 29 560 Ft 37 190 Ft 34 720 Ft 46 410 Ft 26 640 Ft 12 990 Ft 18 260 Ft 43 660 Ft

1102FZ+M5M

45 840 Ft

260FZ+M5M 249F+MM 252F+MM 1102FZ+M5M SR15M

28 990 Ft 37 290 Ft 34 820 Ft 45 840 Ft 26 640 Ft

265FZ+M5M

43 090 Ft

04-11 11 12 09-11 10-11 07-11 05-10 11 02-04 02-07 98-02 03-08 05-08 11 07-11 01-11 04-06 07-08 11 89-00 97-08 05-07 08-11 07-11 06-09 09-11 94 97-05 04-11 01-09 98-02 03-06 07-10 11 88-96 97-99 04-11 97-98 99-09 11 98-05 92-94 00-07 08-11

SR1114

ár

24 160 Ft

262FZ+M5

27 150 Ft

25F+M3

34 740 Ft

E213 261FZ+M5 264FZ+M5

18 260 Ft 27 940 Ft 34 190 Ft

SR13

36 880 Ft

E220 E226

cikkszám monolock


modell

évjárat

cikkszám monokey

ár

cikkszám monolock

ár

Integra 700 NC700X NC700S NT 700 Deauville XL 700 V Transalp Africa Twin 750 Africa Twin 750 CB 750 VFR 750 F VFR 750 F VFR 800 VFR 800 VTEC Crossrunner 800 CB 900 Hornet CB 1000 R CBF 1000 CBF 1000 / CBF 1000 ST CBR 1000 F VTR 1000 F XL 1000V Varadero XL 1000V Varadero CBR 1100 XX ST 1100 Pan European VFR 1200 F Crosstourer 1200

12 12 12 06-11 08-11 90-92 93-02 92-00 90-93 94-97 98-01 02-11 11 02-07 08-09 06-09 10-11

1109FZ+M5 1111FZ+M5 1111FZ+M5 E221 E225 E200 E210 232F+M3 229F+M3 242F+M3 257FZ+M5 166FZ+M5 1104FZ+M5 256FZ+M5 266FZ+M5 260FZ+M5 SR777

32 410 Ft 32 820 Ft 32 820 Ft 21 910 Ft 24 110 Ft 12 990 Ft 16 990 Ft 30 410 Ft 32 270 Ft 30 410 Ft 39 580 Ft 40 830 Ft 47 670 Ft 34 190 Ft 42 670 Ft 29 560 Ft 38 650 Ft

1109FZ+M5M 1111FZ+M5M 1111FZ+M5M E221M E225M

31 840 Ft 32 250 Ft 32 250 Ft 20 870 Ft 24 110 Ft

232F+MM 229F+MM 242F+MM 257FZ+M5M 166FZ+M5M 1104FZ+M5M 256FZ+M5M 266FZ+M5M 260FZ+M5M SR777M

30 510 Ft 32 370 Ft 30 510 Ft 39 010 Ft 40 260 Ft 47 100 Ft 33 620 Ft 42 100 Ft 28 990 Ft 38 650 Ft

89-00 97-04 99-06 07-11 97-09

227F+M3 251F+M3 E212 E222 248F+M3 E190

34 710 Ft 35 170 Ft 13 040 Ft 18 810 Ft 30 410 Ft 19 300 Ft

227F+MM 251F+MM

34 810 Ft 35 270 Ft

248F+MM

30 510 Ft

10-11 12

46 280 Ft

03-09

46 850 Ft 23 690 Ft 39 930 Ft 27 010 Ft

267FZ+M5M

CB 1300 / CB 1300 S CB 1300 S ST 1300 Pan European KAWASAKI Ninja 250 R ER 5 ER 5 GPZ 500 S ER 6 N / F ER 6 N / F ER 6 N / F ZZR 600 KLR 650 Versys 650 Versys 650 ZR 7 / S Z 750 Z 750 Z 750 S W 800 GTR 1000 KLV 1000 Versys 1000

267FZ+M5 SR1110 SRA1110 259FZ+M5

259FZ+M5M

26 440 Ft

10-11 02-11

268FZ+M5 E215

33 060 Ft 19 300 Ft

268FZ+M5M

32 490 Ft

Z 1000 Z 1000 Z 1000 Z 1000 SX ZRX 1100 / S ZZR 1100 ZZR 1200 ZRX 1200 / R / S GTR 1400 ZZR1400 KEEWAY RY6 50 RY8 50 Evo Sport Goccia 50

08-12 98-00 01-07 94-03 05-08 09-11 12 93-01 07-11 06-09 10-11 99-04 04-06 07-11 05-07 11

4107FZ+M5M 432F+MM 440F+MM 425F+MM 445FZ+M5M 449FZ+M5M 4104FZ+M5M 423F+MM E581M 447FZ+M5M 451FZ+M5M 436F+MM 443FZ+M5M 448FZ+M5M 444FZ+M5M

38 270 Ft 32 370 Ft 32 370 Ft 32 370 Ft 27 970 Ft 37 990 Ft 31 590 Ft 30 510 Ft 12 480 Ft 33 620 Ft 39 740 Ft 30 510 Ft 36 450 Ft 37 670 Ft 40 110 Ft

E528M SR4105M

6 480 Ft 9 080 Ft

442FZ+M5M 448FZ+M5M 450FZ+M5M 4100FZ+M5M 433F+MM 422F+MM 441FZ+M5M 433F+MM

33 620 Ft 37 670 Ft 35 500 Ft 45 090 Ft 30 510 Ft 30 510 Ft 27 990 Ft 30 510 Ft

4106FZ+M5M

38 870 Ft

10-11 10-11

SR852 SR852

14 080 Ft 14 080 Ft

09-11

E851

7 400 Ft

04-10 12 03-06 07-09 10-11 11 97-01 93-01 02-05 01-02 07-11 12

4107FZ+M5 432F+M3 440F+M3 425F+M3 445FZ+M5 449FZ+M5 4104FZ+M5 423F+M3 E581 447FZ+M5 451FZ+M5 436F+M3 443FZ+M5 448FZ+M5 444FZ+M5 SR4101 E128 E528 SR4105 SRA4105 442FZ+M5 448FZ+M5 450FZ+M5 4100FZ+M5 433F+M3 422F+M3 441FZ+M5 433F+M3 SR410 4106FZ+M5

38 840 Ft 32 270 Ft 32 270 Ft 32 270 Ft 28 540 Ft 38 560 Ft 32 160 Ft 30 410 Ft 20 180 Ft 34 190 Ft 40 310 Ft 30 410 Ft 37 020 Ft 38 240 Ft 40 680 Ft 32 980 Ft 19 740 Ft 14 940 Ft 17 470 Ft 38 880 Ft 34 190 Ft 38 240 Ft 36 070 Ft 45 660 Ft 30 410 Ft 30 410 Ft 28 560 Ft 30 410 Ft 34 330 Ft 39 440 Ft

modell KTM Duke 125 Duke 690 Adventure 950-990 990 SMT KYMCO Agility 50-125-150 R16 Dink Classic 50 Like 50-125-200i Downtown 125i-300i Dink Classic 125-150 Dink 50-125-200i Grand Dink 125-150250 G-Dink 125-300 People GTI 125-300 Xciting 250-300-500 Xciting R 300I-500I Myroad 700 LML Star 125-150 MBK Ovetto 50-100 Ovetto 50 Cityliner 125 Flame X 125 Skycruiser 125 Skycruiser 125 Waap 125 Skyliner 125-150 Skyliner 125-150 CAT. Skyliner 250 MOTO GUZZI Breva 750 Breva 850-1100-1200 Norge 850-1200 Stelvio 1200 MOTO MORINI Granpasso 1200 PEUGEOT Geopolis 125-250 SV 250 Geopolis 400 PIAGGIO Fly 50 Fly 50-100-125-150 Liberty 50-125-150200

évjárat cikkszám monokey 11 12 03-11 09-11

12 10-11 05-09 09-11 11

cikkszám monolock

ár

SR7701 27 840 Ft 7702FZ+M5 32 770 Ft 7702FZ+M5 32 200 Ft SR7700 23 270 Ft E650M 5 640 Ft SRA750 41 520 Ft

08-11 09-12 09-11 97-06 06-11 00-07

ár

SR87

E137 SR80 E138 23 950 Ft SR92M SR80 SR90 24 910 Ft SR87M

9 180 Ft 16 560 Ft 6 430 Ft 13 200 Ft 16 560 Ft 17 040 Ft 13 880 Ft

SR89 SR91 SR6100

SR6101 E139 26 570 Ft SR89M 28 730 Ft SR91M 20 500 Ft SR6100M

31 860 Ft 11 460 Ft 17 600 Ft 16 660 Ft 20 500 Ft

SR92

09-11

SR642

19 020 Ft

97-02 08-11 07-11 07-11 05-09 10-11 10-11 99-00 01-11 00-07

SR355 SR370

23 600 Ft 28 880 Ft

SR46 SR44

25 110 Ft 23 810 Ft

SR86 SR366 SR361 SR354 SR355M SR370M SR373 SR43 SR46M SR44M

16 850 Ft 21 220 Ft 17 930 Ft 11 070 Ft 14 070 Ft 17 970 Ft 9 000 Ft 19 970 Ft 14 580 Ft 23 810 Ft

03-11 05-11 06-11 08-11

703F+M3 SR210 SR210 E708

35 770 Ft 21 230 Ft 21 230 Ft 19 410 Ft

703F+MM SR210M SR210M E708M

35 870 Ft 21 230 Ft 21 230 Ft 19 410 Ft

08-11

SR780

26 690 Ft SR780M

26 690 Ft

07-11 02 08-11

SR63 SR140 SR64

17 660 Ft 12 030 Ft 17 940 Ft

12 04-11 02-08

SR5605 SR104 SR103

n.a. 20 650 Ft 13 860 Ft 7 650 Ft 12 120 Ft 13 260 Ft 7 650 Ft 26 650 Ft 33 670 Ft 33 670 Ft 15 710 Ft 8 230 Ft 8 230 Ft 10 380 Ft 10 380 Ft 13 420 Ft

Liberty S 50-125-200 Liberty 50-125-150

06-11 09-11

Typhoon 50-125 Vespa LX 50-125-150 Vespa S 50-125-150 Zip 50-125 Beverly 125-200 Beverly 125-250-400 Beverly 125-250-400 Beverly Tourer 125250-300-400 Beverly 125IE 300IE

11 05-11 07-11 00-11 01-04 04 05-07 08-10

E342 SR107 SR132 E342 SR5602 SR105 SR105 SR56 E341 E341 E344 E344

10-11

E349

247


248

modell

évjárat

cikkszám monokey

ár

Carnaby 125-200-250 Mp3 125-250-300-400

07-11 06-11

SR134 SR108 SR134 SR108 SR5600

45 840 Ft 36 950 Ft 45 840 Ft 36 950 Ft 34 040 Ft

Mp3 Touring 300-400

11

Mp3 Yourban 125-300

11

Vespa PX 125-150 X7 125-250 X7 EVO 125i-300i X8 125-150-200-250400 X9 125-180-250

11-12 08-11 09-10 04-10

SR109

26 130 Ft

SR102

32 830 Ft

00-02

SR54

38 200 Ft

X9 200-250-500 / EVO

01-08

SR54

38 200 Ft

X10 125-350-500 X-EVO 125-250-400 Beverly Cruiser 250-500 Carnaby Cruiser 300 Vespa GTS 300 Super SUZUKI Sixteen 125-150 Burgman UH 125-150 Burgman 125-200 K7K8-K9-L0

12 07-11 07-11 09-11 08-11

SR5604 SR102 E345

58 020 Ft 32 830 Ft 18 500 Ft

AN 250-400 Burgman AN 250-400 Business AN 250-400 Burgman AN 400 Burgman Type-S Burgman 400 K7-K8-K9 GS 500 E GS 500 E / F GSF 600 Bandit / S GSF 600 Bandit / S GSR 600 GSX 600 F GSX 600 F AN 650 Burgman Executive DL 650 V-Strom DL 650 V-Strom L2

98-02 01-03 03-06 05 06-11 97-00 01-07 96-99 00-04 06-11 98-02 03-06 02-11

SR111 SR112 SR115 E530 E531 524F+M3 526F+M3 511F+M3 522F+M3 SR116 518F+M3 530FZ+M5 E529

26 640 Ft 29 820 Ft 22 160 Ft 19 700 Ft 20 530 Ft 31 180 Ft 30 410 Ft 33 180 Ft 30 410 Ft 36 850 Ft 32 270 Ft 28 980 Ft 20 680 Ft

04-11 11-12

Gladius 650 GSF 650 Bandit / S / ABS GSF 650 Bandit / S GSX 650 F SV 650 / S SV 650 / S GSR 750 GSX 750 GSX 750 F GSX 750 F DL 1000 V-Strom SV 1000 / S GSX 1200 GSF 1200 Bandit GSF 1200 Bandit / S GSF 1200 Bandit / S GSF 1250 Bandit / S GSX 1300 R Hayabusa GSX 1400 SYM Symphony 50-125-151 Joyride 125-150-200 Joyride Evo 125-200 HD Evo 125-200 Joymax 250 / 250 Evo

09-11 05-08 09-11 08-11 99-02 03-08 11 98-02 98-02 03-06 02-11 03-08 98-02 96-99 00-05 06 07-11 08-11 02-09

E528 SR3101 SRA3101 SR121 539FZ+M5 540FZ+M5 539FZ+M5 521FL+M35 529FZ+M5 3100FZ+M5 517F+M3 518F+M3 530FZ+M5 E528 529FZ+M5 517F+M3 511F+M3 522F+M3 539FZ+M5 539FZ+M5 541FZ+M5 527FZ+M5

14 940 Ft 19 280 Ft 35 780 Ft 33 150 Ft 34 190 Ft 31 180 Ft 34 190 Ft 39 220 Ft 34 190 Ft 42 830 Ft 30 410 Ft 32 270 Ft 28 980 Ft 14 940 Ft 34 190 Ft 30 410 Ft 33 180 Ft 30 410 Ft 34 190 Ft 34 190 Ft 46 610 Ft 28 560 Ft

08-11 02-05 06-11

09-11 01-08 09-11 07-11 05-11

SR233

25 420 Ft

cikkszám monolock E347 SR134M SR108M SR134M SR108M SR5600M SR5600MM SR5603 SR109M SR133 SR102M

ár 11 620 Ft 45 840 Ft 36 950 Ft 45 840 Ft 36 950 Ft 22 290 Ft 31 940 Ft 19 080 Ft 17 350 Ft 16 660 Ft 32 830 Ft

SR54M SR57 SR54M SR57 SR5604M SR102M E345M E348 SR131

38 200 Ft 18 160 Ft 38 200 Ft 18 160 Ft 57 570 Ft 32 830 Ft 9 870 Ft 12 420 Ft 33 760 Ft

E532 SR114 SR117M

520 Ft 14 880 Ft 29 380 Ft

SR118 SR111M

12 100 Ft 26 640 Ft

E530M E531M 524F+MM 526F+MM 511F+MM 522F+MM SR116M 518F+MM 530FZ+M5M E529M

19 700 Ft 21 140 Ft 31 280 Ft 30 510 Ft 33 280 Ft 30 510 Ft 36 850 Ft 32 370 Ft 28 410 Ft 19 990 Ft

E528M SR3101M

6 480 Ft 10 950 Ft

SR121M 539FZ+M5M 540FZ+M5M 539FZ+M5M

33 150 Ft 33 620 Ft 30 610 Ft 33 620 Ft

529FZ+M5M 3100FZ+M5M 517F+MM 518F+MM 530FZ+M5M E528M 529FZ+M5M 517F+MM 511F+MM 522F+MM 539FZ+M5M 539FZ+M5M 541FZ+M5M 527FZ+M5M

33 620 Ft 42 260 Ft 30 510 Ft 32 370 Ft 28 410 Ft 6 480 Ft 33 620 Ft 30 510 Ft 33 280 Ft 30 510 Ft 33 620 Ft 33 620 Ft 46 040 Ft 27 990 Ft

E292 SR99 SR233M E291 SR230

880 Ft 13 840 Ft 15 240 Ft 5 540 Ft 22 020 Ft

modell

évjárat

cikkszám monokey

ár

Joymax 300I Citycom 300 Maxsym 400 TRIUMPH Street Triple 675 Tiger 800 / Tiger 800 XC

12 08-11 11

SR7052 SR231 SR7051

32 460 Ft 32 320 Ft 22 540 Ft

07-11 11

727FZ+M5 SR6401 SRA6401 SR226 E250 726FZ+M5 SRA227 SR225 SR6403 SRA6403

32 040 Ft 29 960 Ft 46 480 Ft 69 640 Ft 11 990 Ft 27 890 Ft 30 150 Ft 21 560 Ft 23 850 Ft 33 950 Ft

Bonneville 865 Tiger 955 ST 1050 Sprint Sprint GT 1050 Tiger 1050 Tiger Explorer 1200

00-01 05-11 10-11 07-11 12

YAMAHA BW’S 50 Neo’s 50-100 Neo’s 50 BW’S 125 Cignus X 125 Majesty 125-150 Majesty 125-150-180 X-City 125-250 Xenter 125-150 X-MAX 125-250 X-MAX 125-250 YBR 125 XT 125 R / X Vity 125 Majesty 250 Majesty 250 Majesty 400 T-MAX 500 T-MAX 500

05-11 97-02 08-11 10-11 04-11 99-00 01-11 07-11 12 05-09 10-11 10-12 05-11 10-11 96-99 00-07 04-11 01-07 08-11

T-MAX 530

12

FZS 600 Fazer FZ 6 Fazer / S2 XJ 600 Diversion / N XJ6 / XJ6 Dieversion XT 600 E YZF 600 Thunder Cat MT-03 XT 660 R/XT 660 X XT 660 R/XT 660 X XT 660 Z Teneré XTZ 750 Super Teneré FZ8

98-03 04-11 91-03 09-11 95-02 96-02 06-11 04-06 07-11 08-11 89-99 10-11

TDM 850 TDM 900

96-01 02-11

XJ 900 Diversion FZS 1000 Fazer FZ1 Fazer FZ1 BT 1100 Bulldog FJ 1100 / FJ 1200 XJR 1200 XT 1200 Z Super Teneré

94-05 01-05 06-11 06-11 02-09

FJR 1300 FJR 1300

01-05 06-11

XJR 1300 XJR 1300 XJR 1300

98-02 04-06 07-11

95-98 10-11

SR43 SR46

19 970 Ft 25 110 Ft

SR355 SR370

23 600 Ft 28 880 Ft

SR42 SR44 E331 SR45 SR364 SR369 SR2013 SRA2013 340F+M3 351FZ+M5 325F+M3 364FZ+M5 333F+M3 338F+M3 356FZ+M5

26 640 Ft 23 810 Ft 22 340 Ft 26 910 Ft 36 520 Ft 28 010 Ft 28 950 Ft 58 380 Ft 35 040 Ft 35 100 Ft 32 270 Ft 31 760 Ft 30 410 Ft 32 270 Ft 27 970 Ft

E333 316F+M3 366FZ+M5 SR2100 336F+M3 347F+M3

23 170 Ft 30 070 Ft 31 170 Ft 25 030 Ft 33 420 Ft 35 880 Ft

331F+M3 348FZ+M5 359FZ+M5 365FZ+M5 350FZ+M5 297F+M3 341F+M3 SR371 SRA2101 SR346 E228 SR357 341F+M3 355F+M3 361F+M3

38 290 Ft 29 670 Ft 38 240 Ft 30 020 Ft 28 560 Ft 30 230 Ft 32 270 Ft 22 160 Ft 33 130 Ft 41 110 Ft 22 050 Ft 31 240 Ft 32 270 Ft 30 410 Ft 32 270 Ft

cikkszám monolock SR232 SR7052M SR231M SR7051M

ár 17 360 Ft 20 720 Ft 23 320 Ft 21 970 Ft

727FZ+M5M 31 470 Ft SR226

69 640 Ft

726FZ+M5M 27 320 Ft

SR356 SR86 SR366 SR372 SR354 SR43 SR46M SR361 SR2102 SR355M SR370M SR2104 E332 SR373 SR42M SR44M E331M

17 980 Ft 16 850 Ft 21 220 Ft 17 130 Ft 11 070 Ft 19 970 Ft 14 580 Ft 17 930 Ft 11 850 Ft 14 070 Ft 17 970 Ft 7 380 Ft 9 400 Ft 9 000 Ft 26 640 Ft 23 810 Ft 23 010 Ft

SR364M SR369M SR2013M

36 520 Ft 28 010 Ft 28 950 Ft

340F+MM 361FZ+M5M 325F+MM 364FZ+M5M 333F+MM 338F+MM 356FZ+M5M SR353M SR365M E333M 316F+MM 366FZ+M5M

35 140 Ft 34 530 Ft 32 370 Ft 31 190 Ft 30 510 Ft 32 370 Ft 27 400 Ft 24 630 Ft 19 240 Ft 23 170 Ft 30 170 Ft 30 600 Ft

336F+MM 347F+MM SR347 331F+MM 348FZ+M5M 359FZ+M5M 365FZ+M5M 350FZ+M5M 297F+MM 341F+MM

33 520 Ft 35 980 Ft 17 050 Ft 38 390 Ft 29 100 Ft 37 670 Ft 29 450 Ft 27 990 Ft 30 330 Ft 32 370 Ft

E228M

22 050 Ft

341F+MM 355F+MM 361F+MM

32 370 Ft 30 510 Ft 32 370 Ft


Chopper háttámlák + csomagtartók modell

WIDE HÁTTÁMLÁK háttámla háttámla cikkszám fogy.ár

HARLEY DAVIDSON FXDB/I ‘06-, FXDC ‘06-, FXDWG‘10-, FXD ‘06-, FXDL ‘06FLST ‘86-99, FLSTC ‘86-99, FLSTF ‘86-99 FLSTF ‘00-06, FLSTS ‘86-99, FLSTN ‘00-06, FXST ‘84-05, FXSTS ‘84-’05, FXSTC ‘84-99, FXSTB ‘00-05 SPORTSTER 883 ‘94-03, 1200 ‘94-03 FXDWG ‘06 - ‘09, FXDF ‘08SPORTSTER 883 ‘04-, 1200 ‘04FLSTF ‘07-, FLSTSB ‘07-, FXST/I ‘06-, FXSTS/I ‘06-, FXSTC ‘07-, FXSTB ‘06-’09 FLSTC ‘00-, FLSTS/CI ‘00-07, FLSTN ‘07HONDA VT600C/VLX < 99 VT750C2 ACE VT750C4+C5+C6 Shadow VT750DC Black Widow VT750DC Spirit ‘07 VT750S ‘10VT750C2B Black Spirit / Phantom VT1100C2 ACE VTX1300R / 1300S VT1300CX Fury KAWASAKI VN800 Vulcan / Classic VN900 Vulcan / Classic VN1500/1600 Main Streak VN1500 Vulcan Classic VN1600 Vulcan Classic VN1700 Vulcan / Vilcan Classic VN 2000 SUZUKI VS600/700/750/800 Intruder VL800 Volusia/C800/M800 Intruder VZ800 Marauder< 2000 M800 Intruder ‘10VS1400 Intruder VL1500 LC VZ1600 Marauder TRIUMPH Thunderbird 1600 YAMAHA XVS1100 / XVS125 Drag Star XV535 Virago < 99 XVS650 Drag Star / Classic XV 750/1000/1100 Virago XVS950A Midnight Star XVS1100 Drag Star Classic XVS1300A Midnight Star XV1600 Wild Star / Road Star XV1900A Midnight Star HARLEY DAVIDSON SPORTSTER 883 ‘04-, 1200 ‘04FLSTF ‘07-, FLSTSB ‘07-, FXST/I ‘06-, FXSTS/I ‘06-, FXSTC ‘07-, FXSTB ‘06-’09 HONDA VT750C2 ACE VT750C4+C5+C6 Shadow VT750DC Spirit ‘07 VT750S ‘10-

csomagtartó csomagtartó cikkszám fogy.ár

527-1040 57 790 Ft 525-002

19 750 Ft

527-1042 57 790 Ft 525-002

19 750 Ft

527-1043 527-1044 527-1045 527-1046

57 790 Ft 57 790 Ft 57 790 Ft 57 790 Ft

525-002 525-002 525-003 525-003

19 750 Ft 19 750 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft

527-1047 57 790 Ft 525-002

19 750 Ft

521-1042 521-1031 521-1036 521-1044 521-1037 521-1048 521-1049 521-1033 521-1035 521-1046

57 790 Ft 57 790 Ft 57 790 Ft 57 790 Ft 57 820 Ft 57 790 Ft 57 790 Ft 57 790 Ft 57 790 Ft 75 520 Ft

525-001 525-003 525-003 525-002 525-003 525-003 525-003 525-003 525-003 525-003

19 750 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft 19 750 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft

524-1034 524-1039 524-1047 524-1035 524-1036 524-1048 524-1038

57 790 Ft 57 790 Ft 57 790 Ft 57 790 Ft 57 790 Ft 57 790 Ft 57 790 Ft

525-003 525-003 525-003 525-003 525-003 525-003 525-003

25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft

523-1047 523-1038 523-1048 523-1040 523-1049 523-1036 524-1047

57 790 Ft 57 790 Ft 57 790 Ft 57 790 Ft 57 790 Ft 57 790 Ft 57 790 Ft

525-001 525-003 525-001 525-003 525-001 525-003 525-003

19 750 Ft 25 450 Ft 19 750 Ft 25 450 Ft 19 750 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft

526-1030 57 790 Ft 525-003

25 450 Ft

522-1038 522-1040 522-1047 522-1041 522-1049 522-1039 522-1033 522-1036 522-1048

525-003 525-002 525-002

25 450 Ft 19 750 Ft 19 750 Ft

525-003 525-003 525-003 525-003 525-003

25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft

527-3045 56 380 Ft 525-003 527-3046 56 380 Ft 525-003

25 450 Ft 25 450 Ft

521-3031 521-3036 521-3037 521-3048

25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft

57 790 Ft 57 790 Ft 57 790 Ft 57 790 Ft 57 820 Ft 57 790 Ft 57 820 Ft 57 790 Ft 57 820 Ft

56 380 Ft 56 380 Ft 56 380 Ft 56 380 Ft

525-003 525-003 525-003 525-003

modell VT750C2B Black Spirit / Phantom VT1100C2 ACE VTX1300R / 1300S VT1300CX Fury KAWASAKI VN800 Vulcan / Classic VN900 Vulcan / Classic VN1500/1600 Main Streak VN1500 Vulcan Classic VN1600 Vulcan Classic VN1700 Vulcan Classic VN2000 Vulcan Classic SUZUKI VL800 Volusia/C800/M800 Intruder M800 Intruder ‘10VL1500 LC VZ1600 Marauder TRIUMPH Thunderbird 1600 YAMAHA XVS1100 / XVS125 Drag Star XVS950A Midnight Star XVS1100 Drag Star Classic XVS1300A Midnight Star XV1600 Wild Star / Road Star XV1900A Midnight Star

ARCH HÁTTÁMLÁK háttámla háttámla cikkszám fogy.ár 521-3049 56 380 Ft

csomagtartó csomagtartó cikkszám fogy.ár 525-003 25 450 Ft

521-3033 56 380 Ft 521-3035 56 380 Ft 521-3046 75 520 Ft

525-003 525-003 525-003

25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft

524-3034 524-3039 524-3047 524-3035 524-3036 524-3048 524-3038

56 380 Ft 56 380 Ft 56 380 Ft 56 380 Ft 56 380 Ft 56 380 Ft 56 380 Ft

525-003 525-003 525-003 525-003 525-003 525-003 525-003

25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft

523-3038 56 380 Ft

525-003

25 450 Ft

523-3040 56 380 Ft 523-3036 56 380 Ft 524-3047 56 380 Ft

525-003 525-003 525-003

25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft

526-3030 56 380 Ft

525-003

25 450 Ft

522-3038 522-3049 522-3039 522-3033 522-3036 522-3048

525-003 525-003 525-003 525-003 525-003 525-003

25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft 25 450 Ft

56 380 Ft 56 380 Ft 56 380 Ft 56 380 Ft 56 380 Ft 56 380 Ft

EXTREME HÁTTÁMLÁK háttámla háttámla cikkszám fogy.ár

modell SUZUKI M1500 Intruder C1800R VZ1800R

523-1070 61 100 Ft 523-1069 63 960 Ft 523-1068 64 020 Ft

csomagtartó csomagtartó cikkszám fogy.ár 525-005 525-005 525-005

Wide háttámla+525003 csomagtartó

Wide

Arch

Extreme

33 590 Ft 33 590 Ft 33 590 Ft

249


oldaldoboz tartók PL oldaldoboz tartók Hihetetlenül karcsú, de mégis robusztus a PL oldaldoboz tartó rendszer. Az acél csőtartók úgy lettek kialakítva, hogy a motorok gyári rögzítési pontjaihoz legyenek csavarozhatók. Az oldaldobozok a tartókra egy mozdulattal felrögzíthetők illetve levehetők.

PLX oldaldoboz tartók A V35 Monokey Side oldaldobozok rögzítésére szolgáló – PLX oldaldoboz tartók valósággal belesimulnak a kerékjáratokba, ezzel csökkentve a feldobozolt motor szélességét. A doboz fülei gyors fel- és lecsatolást, biztos rögzítést tesznek lehetővé. Az acél csőtartók úgy lettek tervezve, hogy a motorok gyári csatlakozási pontjaihoz legyenek csavarozhatók.

PLR/PLXR oldaltartók A GIVI 2010-től már nem csak a PLX oldaltartók gyorszáras verzióját gyártja PLXR név alatt. Ezentúl bizonyos típusokra a közkedvelt PL tartókból is készül ilyen változat PLR név alatt. A masszív acél csőtartók gyorszáras mechanizmussal rögzülnek a motorkerékpárhoz, melyet egy a szetthez tartozó speciális GIVI célszerszám 180 fokos elfordításával lehet oldani, illetve zárni. Az elérhető típusok száma 2010-ben is folyamatosan bővül, melyről a SHOXpartnerek aktuális információkkal tudnak szolgálni.

250

típus APRILIA ETV 1000 Caponord BENELLI TRE 899 K / TRE 1130 K BMW F 650 ST F 650 GS/Dakar F 650 GS

évjárat

cikkszám

ár

01-10

PL313

36 150 Ft

06-11

PL8700

51 190 Ft

97-99 00-07 08-11

G 650 GS F 800 S F 800 ST F 800 GS F 800 R R 850 GS/R 1100 GS

11 06-11 06-11 08-11 09-11 94-01

PL185 PL188 PL690 PLR5103 PL188 PLX687 PLX687 PL690 PLR693 PL189

32 200 Ft 41 060 Ft 48 770 Ft 71 520 Ft 41 060 Ft 48 180 Ft 48 180 Ft 48 770 Ft 61 220 Ft 41 060 Ft

típus R 1150 GS R 1150 GS Adventure R 1200 GS

évjárat 00-03 00-03 04-11

11 05-08 05-08 09-11 09-11

cikkszám PL189 PL682 PL684 PLR684 PL685 PLX688 PLX688KIT* PLXR5100 PLXR691 PLR692 PLXR691 PLR692

ár 41 060 Ft 50 250 Ft 42 400 Ft 84 580 Ft 41 810 Ft 45 160 Ft 7 140 Ft 72 480 Ft 61 340 Ft 62 750 Ft 61 340 Ft 62 750 Ft

R 1200 GS Adventure R 1200 R

06-11 06-10

R 1200 R K 1200 R K 1200 S K 1300 R K 1300 S CAN AM Spyder 990 DUCATI Multistrada 1200

08-11

PLX770

58 800 Ft

10-11

PLXR312

71 910 Ft


évjárat

cikkszám

ár

05-08 01-06 07-11 04-11

PL175 PL173 PL202 PL174 PLX174 PLXR174 PLX174KIT PL172 PLX176 PLX1102 1102KIT* PL174 PLX174 PLXR174 PLX174KIT PLX1102 1102KIT* PL131 PL167 PLX204 PL203 PL1109 PLX1109 1109KIT* PL1111 PLX1111 1111KIT* PL1111 PLX1111 1111KIT* PL148 PLX1104 PLXR1104 1104KIT* PL257 PL166 PLX166 PLXR166 PL256 PL174 PLX174 PLXR174 PLX174KIT PL208 PLXR208 777KIT* PL164 PL170 PL177 PLX177 PLR1110 PLXR1110 PLX209 267KIT*

36 840 Ft 41 020 Ft 42 110 Ft 39 000 Ft 40 260 Ft 54 390 Ft 6 470 Ft 36 360 Ft 43 510 Ft 49 480 Ft 22 640 Ft 39 000 Ft 40 260 Ft 54 390 Ft 6 470 Ft 49 480 Ft 22 640 Ft 34 470 Ft 41 630 Ft 42 000 Ft 45 030 Ft 41 120 Ft 45 280 Ft 10 040 Ft 43 780 Ft 46 030 Ft 8 430 Ft 43 780 Ft 46 030 Ft 8 430 Ft 36 300 Ft 56 250 Ft 79 810 Ft 18 880 Ft 33 850 Ft 41 980 Ft 41 870 Ft 59 140 Ft 38 730 Ft 39 000 Ft 40 260 Ft 54 390 Ft 6 470 Ft 44 650 Ft 68 820 Ft 8 820 Ft 43 790 Ft 44 890 Ft 45 340 Ft 44 270 Ft 74 920 Ft 74 170 Ft 50 650 Ft 27 170 Ft

PLX445 PLX449 PLX449KIT PLX4104 PL448 PL447 PLX447 PLX447KIT* PLR450 PLXR450 450KIT* PL4101 PL4102 PL528 PLX528 PLR4105 PLXR4105

38 380 Ft 46 540 Ft 20 180 Ft 49 480 Ft 39 370 Ft 45 840 Ft 46 060 Ft 4 930 Ft 63 560 Ft 65 040 Ft 17 580 Ft 45 840 Ft 38 540 Ft 36 980 Ft 40 650 Ft 67 170 Ft 63 400 Ft

CB 600 F Hornet CB 600 F Hornet / ABS Hornet 600

03-06 07-10 11

CBF 600 S / CBF 600 N

04-11

CBR 600 F

11

XL 600V Transalp XL 650V Transalp DN-01 XL 700V Transalp NC 700 D Integra

94-99 00-06 08-11 08-11 12

NC 700 S

12

NC 700 X

12

Africa Twin 750 Crossrunner 800

96-02 11

VFR 800 VFR 800 VTEC

98-01 02-11

CB 900 Hornet CBF 1000 / ABS

02-07 06-09

CBF 1000 / CBF 1000 ST

10-11

XL 1000V Varadero 99-02 XL 1000V Varadero / ABS 03-06 XL 1000V Varadero / ABS 07-11 Crosstourer 1200

12

VFR 1200 F

10-11

KAWASAKI ER 6N / ER 6F ER 6N / ER 6F

05-08 09-11

ER 6N / ER 6F KLR 650 Versys 650

12 07-11 06-09

Versys 650

10-11

W800 VN900 Custom / Classic KLV 1000

11 06-11 04-10

Versys 1000

12

A *-gal jelölt ...KIT alkatrész csak abban az esetben szükséges, ha az oldaldoboz tartó keretet hátsó doboztartó (…F, …FZ, …FL vagy SR...) nélkül kívánjuk felszerelni.

típus HONDA SH 125-150 XL 125V Varadero XL 125V Varadero CBF 500

típus Z1000 SX

évjárat 11 02-05 06-11

cikkszám PLXR4100 4100KIT PL441 PLX446

ár 73 280 Ft 21 730 Ft 33 930 Ft 43 710 Ft

ZZR 1200 ZZR 1400 / ZX 14 KTM Adventure 950 / 990 990 SMT MOTO GUZZI Stelvio 1200 SUZUKI GSF 600 Bandit / S GSR 600 GSX 600 F DL 650 V-Storm

03-11

PL650

38 100 Ft

09-11

PLR750

61 100 Ft

08-11

PL708

43 790 Ft

00-04 06-11 03-06 04-11

PL522 PLX538 PL530 PL532 PLR532 PLX532 PL3101 PLR3101 PLX3101 PLX540 PL534

42 070 Ft 38 000 Ft 36 440 Ft 41 510 Ft 66 700 Ft 47 050 Ft 48 610 Ft 65 590 Ft 51 190 Ft 57 850 Ft 40 960 Ft

DL 650 V-Storm L2

11-12

Gladius 650 GSF 650 Bandit / S / ABS GSF 650 Bandit / S

09-11 05-06

02-05 05-09

PL539 PLX539 PLXR541 PL539 PLX539 PL528 PLX528 PL523 PL536 PL539 PLX539 PL527 PLX537

42 020 Ft 48 100 Ft 62 430 Ft 42 020 Ft 48 100 Ft 36 980 Ft 40 650 Ft 45 800 Ft 38 240 Ft 42 020 Ft 48 100 Ft 32 850 Ft 40 680 Ft

GSF 650 Bandit / S GSX 650 F

09-11 08-11

DL 1000 V-Storm

02-01

GSF 1200 Bandit / S GSF 1200 Bandit / S GSF 1250 Bandit / S

00-05 06 07-11

GSX 1400 GSX 1400 TRIUMPH Tiger 800 / 800 XC Tiger 1050 Tiger Explorer 1200 YAMAHA YBR 125 FZ6 Fazer

11

PLR6401

71 330 Ft

07-11 12

PL727 PLR6403

42 640 Ft 60 820 Ft

10-12 04-06

PL2104 PL351 PLX351 351KIT* PL360 PLX360 351KIT* PLXR364

39 930 Ft 36 950 Ft 40 110 Ft 11 700 Ft 41 520 Ft 45 910 Ft 11 700 Ft 63 940 Ft

FZ6 Fazer S2

07-11

XJ6 / Diversion XT 660 R/X XT 660 R/X XT 660 Z Teneré

09-11

PL353 PL362 PL363 PLX363 PLXR363 PLXR366 366KIT* PLA336 PL347 PLX347 PL349 PLX359 PLXR359 PLX359KIT* PL367

41 290 Ft 53 600 Ft 47 040 Ft 44 520 Ft 71 630 Ft 74 090 Ft 8 720 Ft 47 520 Ft 38 340 Ft 41 790 Ft 39 690 Ft 43 360 Ft 68 720 Ft 10 560 Ft 45 580 Ft

FZ8

10-11

TDM 850 TDM 900

96-01 02-11

FZS 1000 Fazer FZ1 Fazer

03-05 06-11

XT 1200 Z Super Teneré

10-11

FJR 1300

06-11

PLR367 PL357 PLX357 PLX361

78 310 Ft 31 480 Ft 38 160 Ft 48 420 Ft

XJR 1300

07-11

07-08

04-06 07-11 08-11

251


GIVI BUKÓCSÖVEK típus BMW F 650 GS G 650 GS F 800 GS F 800 R R1200 GS R1200 R HONDA CBF 125 CBF 500 CB 600 F Hornet / ABS CBF 600 / N CBF 600 / N XL 600 V Transalp XL 650 V Transalp XL 700 V Transalp NC 700 X Africa Twin 750 CBF 1000 / ABS CBF 1000 / 1000ST XL 1000V Varadero XL 1000V Varadero XL 1000V Varadero Crosstourer 1200 CB 1300 KAWASAKI Versys 650 KLR 650 W800

252

évjárat

CIKKSZÁM

ÁR

08-11 11 08-11 09-11 04-11 11

TN690 TN5101 TN690 TN691 TN689 TN5100

37 970 Ft 32 020 Ft 37 970 Ft 27 230 Ft 51 370 Ft 62 560 Ft

09-11 04-11 07-11 04-07 08-11 89-99 00-07 08-11 12 93-02 06-09 10-11 99-02 03-06 07-11 12 03-11

TN457 TN450 TN453 TN369 TN456 TN363 TN366 TN455 TN1111 TN362 TN452 TN460 TN365 TN367 TN454 TN1110 TN451

23 530 Ft 35 730 Ft 36 100 Ft 27 900 Ft 30 620 Ft 31 640 Ft 38 390 Ft 47 300 Ft 44 490 Ft 28 730 Ft 29 870 Ft 34 910 Ft 46 190 Ft 48 910 Ft 53 080 Ft 46 730 Ft 31 860 Ft

10-11 07-11 11

TN422 TN421 TN4101 TN4101CR TN528 TN4105

42 890 Ft 45 220 Ft 32 540 Ft 54 060 Ft 35 140 Ft 43 460 Ft 20 460 Ft 31 460 Ft 37 200 Ft 37 580 Ft 35 070 Ft 37 300 Ft 20 460 Ft 35 140 Ft 39 890 Ft 39 890 Ft 43 140 Ft

KLV 1000 Versys 1000 SUZUKI GSF 600 Bandit GSR 600 DL 650 V-Storm GSF 650 Bandit / S GSF 650 Bandit / S

04-10 12

GSX 750 DL 1000 V-Storm GSX 1200 GSF 1200 Bandit / S GSX 1400 TRIUMPH Street Triple 675 Tiger 800 / 800XC Tiger 1050 Tiger Explorer 1200 YAMAHA FZ6 / 600 Fazer / S2 MT 03 XT 660 R / X XT 660 Z Teneré FZ8 TDM 900 FZ1 / Fazer XT 1200 Z Super Teneré

98-02 02-11 98-02 00-05 02-09

TN392 TN535 TN532 TN534 TN539 TN3102 TN392 TN528 TN393 TN393 TN394

07-11 11-12 07-11 12

TN226 TN6401 TN225 TN6403

46 650 Ft 42 730 Ft 32 100 Ft 45 840 Ft

04-11 06-11 07-11 08-11 10-11 02-11 06-11 10-11

TN358 TN356 TN359 TN348 TN352 TN347 TN357 TN355

32 940 Ft 28 870 Ft 21 940 Ft 54 360 Ft 41 520 Ft 33 710 Ft 30 030 Ft 62 970 Ft

96-04 06-11 04-12 05-06 07-11

TN455 - XL700V

TN4105 - Versys 1000

GIVI kartervédők TÍPUS BMW F 650 GS F 800 GS SUZUKI DL 650 V-Storm L2 TRIUMPH Tiger Explorer 1200 YAMAHA XT 660 Z Teneré XT 1200 Z Super Teneré

ÉVJÁRAT

CIKKSZÁM

ÁR

08-11 08-11

RP5103 RP5103

50 410 Ft 50 410 Ft

12-

RP3101

48 810 Ft

12

RP6403

50 700 Ft

08-11 10-11

RP2105 RP2101

50 570 Ft 58 370 Ft

RP3101 - DL650 L2

RP5103 - F650GS, F800GS


highway hawk BUKÓCSÖVEK modell HARLEY DAVIDSON SPORTSTER 883 ‘04-06, 1200 ‘04-06 SPORTSTER ‘94-03 SPORTSTER 883 ‘07-, SPORTSTER 1200 ‘07FXST ‘84-’99, FLST ‘86-’99 FLST ‘00-, FLSTC ‘00-, FLSTF ‘00-’06, FLSTF ‘07-, FLSTSB ‘07-, FLSTN ‘00-06, ‘07FLST ‘00-, FLSTC ‘00-, FLSTF ‘00-’06, FLSTF ‘07-, FLSTSB ‘07-, FLSTN ‘00-06, ‘07FXST ‘00-’05, FLST ‘00FXDB/I ‘06-, FXDC ‘06-, FXDX/T ‘96-05, FXD ‘96-05, FXD SUPER GLIDE ‘06 - UP, FXDL LOW RIDER ‘96 - ‘05, FXDL LOW RIDER ‘06 - UP FXD ‘06-, FXDL ‘96- 05, FXDL ‘06FXDB/I ‘06-, FXDC ‘06-, FXDX/T ‘96-05, FXD ‘96-05, FXD SUPER GLIDE ‘06 - UP, FXDL LOW RIDER ‘96 - ‘05, FXDL LOW RIDER ‘06 - UP FXD ‘06-, FXDL ‘96- 05, FXDL ‘06DYNA GLIDE ‘91-’05 HONDA VT 600 / VLX 600 VT 750 C2 ACE VT750 C4 /C5 /C6 / C2B / Black Spirit / Phantom VT750 S ‘10VT 1100 ACE VTX1300 VTX1800 KAWASAKI VN 800 Vulcan / Classic VN 900 Vulcan / Classic VN 1500 / SE VN 1500 Vulcan / Classic VN 1600 Vulcan / Classic VN 1700 Vulcan Classic SUZUKI VL 800 Volusia / C 800 / M 800 Intruder VZ 800 Marauder VS 1400 Intruder M 1500 Intruder VL 1500 Intruder C 1800 R TRIUMPH Thunderbird 1600 YAMAHA XVS 650 Drag Star / Classic XV 750/1000/1100 Virago XVS 950A Midnight Star XVS 1100 Drag Star / Classic XVS 1300A Midnight Star XV 1900 Midnight Star

cikkszám

átmérő

ár

597-010

38 mm

57 400 Ft

597-5005 597-5006

32 mm 32 mm

60 720 Ft 60 720 Ft

597-5003 597-011

32 mm 38 mm

60 720 Ft 59 120 Ft

597-011B (fekete)

38 mm

57 400 Ft

597-5004 597-012

32 mm 38 mm

60 720 Ft 57 400 Ft

597-012B (fekete)

38 mm

57 400 Ft

597-5007

32 mm

60 720 Ft

591-011 591-013 591-020

32 mm 32 mm 38 mm

57 400 Ft 57 400 Ft 57 400 Ft

591-020B (fekete) 591-021 591-019 591-017 591-018

38 mm 38 mm 38 mm 38 mm 38 mm

57 400 Ft 57 380 Ft 57 400 Ft 57 400 Ft 57 400 Ft

594-014 594-018 594-018B (fekete) 594-013 594-015 594-017 594-019

38 mm 38 mm 38 mm 32 mm 38 mm 38 mm 38 mm

57 400 Ft 57 400 Ft 57 400 Ft 47 700 Ft 68 480 Ft 54 810 Ft 55 990 Ft

593-014

38 mm

67 580 Ft

593-015 593-012 593-018 593-016 593-017

38 mm 32 mm 38 mm 32 mm 38 mm

71 970 Ft 58 670 Ft 55 990 Ft 57 400 Ft 57 400 Ft

596-010

38 mm

55 990 Ft

592-014 592-013 592-019 592-019B (fekete) 592-015

32 mm 38 mm 38 mm 38 mm 32 mm

57 400 Ft 67 580 Ft 55 990 Ft 57 400 Ft 57 400 Ft

592-017 592-018

38 mm 38 mm

57 400 Ft 57 400 Ft

591-020 - VT750 C4,C5,C6, Phantom, Spirit (2)

592-019B - XVS950A Mignight Star

Drag Star

253


Chopper szélvédők MOTRIX 79-01201 UNIVERZÁLIS CHOPPER SZÉLVÉDŐ felszerelhető chopper és cruiser motorkerékpárokra; a szett rögzítőkittet tartalmaz, mellyel a plexi két ponton a kormányra rögzíthető; 22 mm (7/8”) és 25,4 mm (1”) átmérőjű kormányokra egyaránt felszerelhető; szélvédő mérete: 48 x 56 cm;

37 990 Ft HIGHWAY HAWK P04-163 UNIVERZÁLIS CHOPPER SZÉLVÉDŐ felszerelhető chopper és cruiser motorkerékpárokra; 48 a szett rögzítőkittet tartalmaz, mellyel a plexi két ponton a kormányra rögzíthető; 22 mm (7/8”) és 25,4 mm (1”) átmérőjű kormányokra egyaránt felszerelhető; szélvédő mérete: 36 x 41 cm;

HIGHWAY HAWK P04-161 UNIVERZÁLIS CHOPPER SZÉLVÉDŐ felszerelhető chopper és cruiser motorkerékpárokra; a szett rögzítőkittet tartalmaz, mely négy ponton a plexire, két ponton a kormányra rögzíthető; 22 mm (7/8”) és 25,4 mm (1”) átmérőjű kormányokra egyaránt felszerelhető; szélvédő mérete: 51 x 61 cm;

62 440 Ft 254

410 Ft

modell HONDA VT 750 Black Widow

GIVI TÍPUSSPECIFIKUS CHOPPER SZÉLVÉDŐK évjárat cikkszám szélvédő méret 00-02

VT 750 S

10-11

VT 750 Shadow

04-11

VT 750 Shadow Spirit

07-10

KAWASAKI VN 900 Classic

06-11

VN 900 Custom

06-11

YAMAHA XVS 650 Drag Star

97-02

XVS 650 A Drag Star Classic XVS 950 A Midnight Star XVS 1100 Drag Star

98-07 09-11 99-02

XVS 1100 A Drag Star Classic XVS 1300 Midnight Star

00-02 07-11

ár

A23 + AS100A2 A35N + AS100A2 A41N + AS300A2 A42 + AS300A2 A35N + AS122A2 A23 + AS122A2 A23 + AS121A2 A41N + AS121A2 A23 + AS100A2 A35N + AS100A2 A41N + AS300A2 A42 + AS300A2

38,8 x 41 cm 54,9 x 46,8 cm 53,7 x 51,6 cm 40,3 x 45,7 cm 54,9 x 46,8 cm 38,8 x 41 cm 38,8 x 41 cm 53,7 x 51,6 cm 38,8 x 41 cm 54,9 x 46,8 cm 53,7 x 51,6 cm 40,3 x 45,7 cm

66 130 Ft 76 200 Ft 78 140 Ft 67 220 Ft 81 840 Ft 71 770 Ft 56 710 Ft 69 430 Ft 66 130 Ft 76 200 Ft 78 140 Ft 67 220 Ft

A36 + AS128A2 A37N + AS128A2 A23 + AS100A2 A35N + AS100A2 A42 + AS300A2 A41N + AS300A2

40,7 x 41 cm 54 x 47,2 cm 38,8 x 41 cm 54,9 x 46,8 cm 40,3 x 45,7 cm 53,7 x 51,6 cm

68 040 Ft 78 110 Ft 66 130 Ft 76 200 Ft 67 220 Ft 78 140 Ft

A35N + AS100A2 A23 + AS100A2 A39 + AS102A2 A47 + AS103A2 A23 + AS100A2 A35N + AS100A2 A39 + AS102A2 A46 + AS103A2

54,9 x 46,8 cm 38,8 x 41 cm 51,7 x 57,3 cm 56 x 57 cm 38,8 x 41 cm 54,9 x 46,8 cm 51,7 x 57,3 cm 56 x 57 cm

76 200 Ft 66 130 Ft 86 640 Ft 69 440 Ft 66 130 Ft 76 200 Ft 86 640 Ft 72 950 Ft


255


Univerzális túra szélvédők és fejidomok MOTRIX 79-03001 – univerzális plexi rögzítés lemezek segítségével a lámpatartó konzolra; mérete: 273 x 212 cm;

15 990 Ft

GIVI A200 – univerzális plexi rögzítés lemezek segítségével a lámpatartó konzolra; mérete: 29 x 34 cm;

22 310 Ft

GIVI A210 – univerzális plexi rögzítés lemezek segítségével a lámpatartó konzolra; mérete: 36,5 x 35 cm;

24 280 Ft

256


GIVI A660 univerzális szélvédő rögzítés két kar segítségével a kormányra; a plexi kormánytól mért távolsága és állásszöge fokozatmen tesen állítható; 22- és 25,4 mm átmérőjű kormányra egyaránt felszerelhető; mérete: 42,5 x 42 cm;

28 210 Ft

GIVI A620 (A34 + D45) univerzális szélvédő rögzítés négy kar segítségével a kormányra illetve a rugós tagokra; 22- és 25,4 mm átmérőjű kormányra egyaránt felszerelhető; mérete: 49 x 50 cm;

40 890 Ft

GIVI AF49 univerzális állítható magasságú szélvédő AIR FLOW állítható magasságú szélvédő naked és cruiser motorkerékpárokra, mely négy rögzítő kar segítségével szerelhető fel. A tartó karok a kormányra és a teleszkóp szárakra rögzíthetők. A szélvédő felső tagját fokozatmentesen állíthatjuk a kívánt pozícióra 12 cm-es tartományban. Teljesen felhúzott állapotban a 200 cm magasságot elérő motorosok is tökéletes szélvédelemben utazhatnak. További előnye, hogy esős időjárás esetén alsó állásba leengedve az esőcseppek nem torzítják a látóteret. Ugyanez ajánlatos éjszakai motorozás esetén, így a plexin megtörő különböző fények nem zavarják látásunkat. Igény szerint a kiegészítő plexi pár másodperc alatt leszerelhető a motorról.

56 670 Ft

mérete: 41-53 x 52 cm; 257


spoiler plexik GIVI spoiler plexik Felülmúlhatatlanok anyagminőségben, dizájnban és nem utolsó sorban változatok sokaságában a GIVI típus specifikus spoilerei, amelyek ismét alkotóik magas szintű műszaki és technikai szakértelméről tanúskodnak. A GIVI a motorok sajátosságainak megfelelően három különböző profilú spoilert gyárt: DH… a sportmotorokhoz, D…S a túramotoroknak, valamint D…DB a szupersport kategóriához. DH… profil: Jellegzetessége az áramvonalas kialakítás, alacsony légellenállás mellett a lehető legjobb szélvédelem. D…S profil: A felső rész légterelőszerűen kialakí tott alakja aerodinamikus hatásánál fogva fokozott szélvédelmet és ezáltal maximális komfortot nyújt alacsony sebességnél is. D…DB profil: Ennek az új formának a gyakorlati haszna a nagy sebességű sportgépeknél mutat kozik meg. Úgy csökkenti a motor légellenállását, hogy eközben a szélvédelem is javul.

258

modell APRILIA Scarabeo 50-100

évjárat

cikkszám

ár

09-12

Sportcity One 50-125

08-11

Scarabeo 125-200 Scarabeo 125-200 Atlantic 125-200-250-300 Sportcity 125-200-250

07-11 jún 11 júl03-11 04-08

Sportcity Cube 125-200-300

08-11

Leonardo 250 Scarabeo 250-300 Atlantic 500 Atlantic 400-500 Sprint Scarabeo 400-500 Scarabeo 500 Pegaso 650 Cube / ie ETV 1000 Caponord

99-01 07-11 02-06 05-11 06-11 03-05 97-04 01-10

152A+A6704A 153A+A6704A 134A+A151A 136A+A151A 154+A154A 1000A+A154A D242ST 105A+A129A 128A+A129A 134A+A150A 136A+A150A D238S 130A+A148A D240ST D242ST 130A+A130A D243ST D237S D239ST

27 600 Ft 28 950 Ft 31 360 Ft 34 350 Ft 29 040 Ft 29 520 Ft 36 450 Ft 29 640 Ft 32 210 Ft 30 320 Ft 33 310 Ft 15 170 Ft 28 380 Ft 33 850 Ft 36 450 Ft 20 450 Ft 27 050 Ft 25 090 Ft 30 040 Ft

modell BMW C 600 Sport F 650 F 650 ST F 650 GS F 650 GS F 650 GS G 650 GS F 800 S / ST F 800 GS R 850 GS/R 1100 GS S 1000 RR R 1150 GS R 1150 RT R 1200 GS R 1200 R R 1200 R K 1200 S / K 1300 S CAN AM Spyder 990 DUCATI Monster 696 / 796 / 1100 Streetfighter 1098 Multistrada 1200

évjárat

cikkszám

ár

12 94-96 97-99 00-03 04-07 08-11 11 06-11 08-11 94-01 12 00-03 02-04 04-11 06-10 11 05-11

5105DT+D5105KIT D230S D232S D234S D331ST 333DT+D333KIT D5101ST D332ST 333DT+D333KIT D231S D5104S D233S D241ST 330DT+D330KIT 147A+A147A 147A+A5100A D334S

n.a. 32 190 Ft 26 180 Ft 29 180 Ft 25 100 Ft 29 140 Ft 24 830 Ft 24 920 Ft 29 140 Ft 37 170 Ft 34 500 Ft 26 180 Ft 31 420 Ft 36 660 Ft 37 770 Ft 43 540 Ft 32 260 Ft

08-11

D770ST

27 970 Ft

08-11 09-11 10-11

A780 247N+A781A D272ST

42 360 Ft 27 980 Ft 28 110 Ft


modell GILERA Nexus 125-250-300-500 Nexus 500 Fuoco 500 GP800 HONDA Bali 50-100 Zoomer 50 Lead 100 Lead 110 Wave 110 Vision 110 @125-150 CBF125 PCX 125

évjárat

cikkszám

ár

06-11 03-05 07-11 08-11

D351ST D350ST 340D+D340KIT D352ST

23 620 Ft 23 440 Ft 44 740 Ft 24 250 Ft

04-11 03-07 08-11 12 11 00-03 09-11 10-11

94A+A94A 105A+A303A 259A+A259A 314A+A314A 1114A+A1114A 308A+A1106A 183A+A183A 317DT+D317KIT D322ST D322S 323DT+D323KIT 102A+A185A D202ST+D199KIT D219ST 186A+A186A 311A+A311A 311A+A315A D312ST D215S D311S D182S D199ST+D199KIT D202ST+D199KIT D306ST 315DT+D315KIT 307A+A307A 307A+A1100A 214DT+D214KIT D318ST 214DT+D214KIT D208S A305 A309 A310 A1102 D180S D191S D205S D303ST D213S 1105D+D1105KIT D57S D201S 185D+D185KIT D209S D307ST D316S D1111ST D1112S D1109ST D1109B D313S D181S D188S D195S 1104DT+D1104KIT D200S D217S 240A+A257A 247A+A312A 247A+A1101A D303ST D320ST D308DB

31 470 Ft 33 610 Ft 22 490 Ft 29 240 Ft 28 110 Ft 29 350 Ft 33 930 Ft 24 790 Ft 16 940 Ft 19 600 Ft 41 100 Ft 35 000 Ft 29 710 Ft 32 090 Ft 33 970 Ft 28 200 Ft 29 330 Ft 32 930 Ft 27 020 Ft 22 530 Ft 30 920 Ft 30 300 Ft 29 710 Ft 24 060 Ft 39 900 Ft 26 960 Ft 31 990 Ft 34 500 Ft 36 950 Ft 34 500 Ft 27 500 Ft 26 800 Ft 35 860 Ft 37 030 Ft 40 600 Ft 21 930 Ft 29 660 Ft 30 840 Ft 27 170 Ft 27 030 Ft 39 050 Ft 20 670 Ft 24 710 Ft 17 440 Ft 26 170 Ft 22 070 Ft 37 520 Ft 24 740 Ft 16 280 Ft 37 220 Ft 25 450 Ft 20 980 Ft 29 570 Ft 29 570 Ft 29 570 Ft 33 680 Ft 29 800 Ft 28 650 Ft 37 200 Ft 32 250 Ft 37 920 Ft 27 170 Ft 24 740 Ft 20 450 Ft

Dylan 125-150 Pantheon 125-150 Pantheon 125-150 SH 125-150 SH 125I-150I SH 125I-150I S-Wing 125-150 XL 125V Varadero XL 125V Varadero CN250 Helix Foresight 250

02-07 98-02 03-08 01-04 05-08 09-11 07-11 01-06 07-11 89-00 97-08

Forza 250 Forza 250 X/EX SH 300I SH 300I Silwer Wing 400 SW-T 400 / 600 Silwer Wing 600 CB 600 F Hornet CB 600 F Hornet CB 600 F Hornet CB 600 F Hornet ABS Hornet 600 XL 600 V Transalp XL 600 V Transalp

05-07 08-11 07-10 11 06-09 09-11 01-09 98-02 03-06 07-10 07-10 11 89-93 94-99

CBF 600 S / 600 N CBR 600 F / FS CBR 600 F Africa Twin 650 NT 650 V Deauville Dominator 650 XL 650 V Transalp NT 700 Deauville DN-01 NC 700 X NC 700 S Integra 700

04-11 99-09 11 98-05 92-95 00-07 06-11 08-11 12 12 12

XL 700 V Transalp Africa Twin 750 Africa Twin 750 Africa Twin 750 Crossrunner 800 VFR 800 VFR 800 VTEC CB 900 Hornet CB 1000 R CB 1000 R CBF 1000 CBF 1000 / CBF 1000 ST CBR 1000 RR

08-11 90-92 93-95 96-02 11 98-01 02-11 02-07 08-10 11 06-09 10-11 06-07

modell CBR 1000 RR CBR 1000 RR XL 1000V Varadero XL 1000V Varadero / ABS CBR 1100 XX ST 1100 Pan European VFR 1200 F Crosstourer 1200 CB 1300 S Gold Wing 1800 KAWASAKI Ninja 250 R ER 6F ER 6N ER 6F ER 6N ER 6F ER 6N ZZR 600 ZX 6R Ninja KLR 650 Versys 650 Versys 650 Z 750 Z 750 W 800 GTR 1000 KLV 1000 Versys 1000 Z 1000 Z 1000 Z 1000 Z 1000 SX ZRX 1100 / S ZRX 1200 R GTR 1400 ZZR 1400 / ZX 14 ZZR 1400 KEEWAY RY6 50 RY8 50 Evo Sport Goccia 50 Outlook 125-150 KTM Duke 125 990 SMT KYMCO Agility 50-125-150 R16 Like 50-125-200i People S 50-125-200 People GTI 125-300 Downtown 125i-300i Dink Classic 125-150 Dink 50-125-200i Grand Dink 125-150-250 Xciting 250-300-500 Xciting R 300i-500i LML Star 125-150 MOTO GUZZI Stelvio 1200 PEUGEOT Tweet 50-125-150 LXR 125-200 SV 250 PIAGGIO Fly 50-100-125-150 Liberty 50-125-150-200 Liberty 50-125-150 Typhoon 50-125

évjárat 08-09 12 99-02 03-11 97-09

cikkszám D314DB D1113S D203ST D300ST DH196 D184S D321S D1110ST D324S D319ST

ár 21 240 Ft 29 290 Ft 32 180 Ft 28 590 Ft 33 570 Ft 34 100 Ft 36 430 Ft 27 220 Ft 34 910 Ft 54 730 Ft

04-10 12 03-06 07-09 10-11 11 97-01 02 07-11 06-11 12

D4107S D404S 245N+A445A D409S 247N+A448A D4104S A4104 D166S D400DB 408D+D408KIT D405ST D410ST 402D+D402KIT A446 A4101 D74S D260ST D4105ST D401S A447 A449 4100D+D4100KIT D174S D174S D407ST D406S D4106S

32 420 Ft 25 180 Ft 26 250 Ft 26 760 Ft 28 020 Ft 25 990 Ft 35 460 Ft 28 050 Ft 23 390 Ft 36 870 Ft 23 510 Ft 23 410 Ft 36 100 Ft 34 740 Ft 28 070 Ft 29 030 Ft 29 410 Ft 27 770 Ft 21 910 Ft 30 170 Ft 37 360 Ft 31 700 Ft 26 180 Ft 26 180 Ft 34 370 Ft 33 960 Ft 35 410 Ft

10-11 10-11 09-11 09

288A+A853A 288A+A288A 107A+A851A 120A+A850A

30 580 Ft 31 190 Ft 29 790 Ft 29 900 Ft

11 09-11

247N+A7701A D750S

29 780 Ft 29 130 Ft

08-11 09-12 05-11 10-11 09-11 97-06 06-11 00-07 05-09 09-11

440A+A440A 6102A+A6102A 137A+A137A 443A+A443A D294ST 132A+A132A 292DT+D292KIT 290DT+D290KIT D293ST D295ST

24 650 Ft 32 690 Ft 30 230 Ft 36 350 Ft 38 640 Ft 47 990 Ft 32 700 Ft 32 050 Ft 40 880 Ft 39 390 Ft

09-11

642A+A642A

30 760 Ft

08-11

D610ST

26 360 Ft

10-11 09-11 02

107A+A299A 105A+A298A D202ST+D199KIT

30 480 Ft 33 850 Ft 29 710 Ft

04-11 02-08 02-08 11

107A+A110A 107A+A107A 107A+A107A 288A+A5602A

28 620 Ft 27 880 Ft 27 880 Ft 30 320 Ft

10-11 12 10-11 01-10 08-12 05-08 05-08 09-11 09-11 12 12 93-01 03-04 07-11 06-09 10-11 04-06 07-11 11

259


260

modell Vespa LX 50-125-150 Vespa S 50-125-150 Vespa 125-200 Granturismo Vespa PX 125-150 Vespa GTS 250 Vespa GTS 300 Super Beverly 125-250-400 Beverly Tourer 125-250-300-400 Beverly 125ie-300ie Carnaby 125-200-250 Carnaby Cruiser 300 MP3 125-250-300-400

évjárat 05-11 07-11 03-08 11-12 06-11 08-11 04-07 08-10 10-11 07-11 09-11 06-11

cikkszám 104A+A104A 354A+A354A 104A+A104A 642A+A5603A 104A+A104A 104A+A104A 113ASF+A350A 103A+A103A 357A+A357A 113ASF 356A+A352A D504ST D501ST D502S D5600ST 5600DT+D5600KIT D5601ST D503ST D503ST D500ST D227ST D500ST D229ST D5604ST 103A+A103A 352A+A352A

ár 35 290 Ft 27 490 Ft 35 290 Ft 27 740 Ft 35 290 Ft 35 290 Ft 26 970 Ft 33 200 Ft 23 870 Ft 17 520 Ft 47 310 Ft 35 110 Ft 35 080 Ft 23 530 Ft 23 910 Ft 50 540 Ft 33 920 Ft 21 700 Ft 21 700 Ft 35 070 Ft 26 250 Ft 35 070 Ft 23 740 Ft 42 440 Ft 33 200 Ft 45 730 Ft

MP3 Yourban 125-300

11

MP3 Touring 300-400 X7 125-250 X7 EVO 125I-300I X8 125-150-200-250-400 X9 125-180-250 X-Evo 125-250-400 X9 200-250-500 Evolution X10 125-350-500 Beverly 500 Beverly Cruiser 250-500 SUZUKI Sixteen 125-150 UH 125-150 Burgman Burgman 125-200

11 08-11 09-10 04-10 00-02 07-11 03-08 12 03-07 07-11

08-11 99-02 03-08 11 02-03 04-11 03-08 00-05 06 07-11 07-11 08-11

169A+A169A D256ST 267DT+D267KIT D268ST 156DT+D156KIT 156DT+D156KIT D258ST 266DT+D266KIT D252S 245A+A167A 247A+A170A D257ST D263ST D260ST 3101DT+D3101KIT A172 D262S D262S 245A+A168A D270S D157S D259S A3100 D255ST D260ST D259S D252S D262S 245A+A168A D262S D269S

35 480 Ft 29 550 Ft 42 810 Ft 30 250 Ft 40 590 Ft 40 590 Ft 36 680 Ft 43 400 Ft 29 390 Ft 24 490 Ft 29 810 Ft 35 620 Ft 35 650 Ft 29 410 Ft 30 100 Ft 35 300 Ft 27 050 Ft 27 050 Ft 26 490 Ft 30 790 Ft 23 040 Ft 24 950 Ft 44 330 Ft 25 410 Ft 29 410 Ft 24 950 Ft 29 390 Ft 27 050 Ft 26 490 Ft 27 050 Ft 27 780 Ft

AN 250-400 Burgman AN 250-400 Bussines AN 250-400 Burgman Burgman 400 GSF 600 Bandit / S GSR 600

98-02 01-03 03-06 06-11 00-04 06-11

AN 650 Burgman Executive AN 650 Burgman Executive DL 650 V-Storm DL 650 V-Storm L2 Gladius 650 GSF 650 Bandit S / ABS GSF 650 Bandit / S / ABS

02-04 05-11 04-11 11 09-11 05-06 07-08

GSX 650 F SV 650 / SV 650 S SV 650 / SV 650 S GSR 750 DL 1000 V-Storm DL 1000 V-Storm SV 1000 S GSF 1200 Bandit S GSF 1200 Bandit S GSF 1250 Bandit GSF 1250 Bandit S GSX 1300 R Hayabusa SYM Fiddle II 50-125 Symphony 50 Symphony 125 Symphony SR 50-125-151 Joyride Evo 125-200 HD Evo 125-200 HD2 125-200 Citycom 300 Maxsym 400

09-11 09-11 09-11 10-11 09-11 07-11 11 08-11 11

293A+A293A 294A+A294A 294A+A295A 297A+A297A D651ST 105A+A298A 105A+A7050A D650ST 7051DT+D7051KIT

26 880 Ft 26 450 Ft 25 950 Ft 32 810 Ft 33 880 Ft 34 350 Ft 34 070 Ft 23 830 Ft 48 040 Ft

08-11 02-05 06-11

Kawasaki Versys 650

Kawasaki Z1000SX

modell TRIUMPH Tiger 800 / 800 XC Sprint GT 1050 Tiger 1050 Tiger Explorer 1200 YAMAHA Neo’s 50 BW’S 125 Cygnus X 125 Majesty 125-150-180 Vity 125 Majesty 250 Majesty 250 Xenter 125-150 X-Max 125-250 X-Max 125-250

évjárat

cikkszám

ár

11 10-11 07-11 12

6401DT+D6401KIT D6400S D225ST D6403ST

39 450 Ft 31 190 Ft 28 530 Ft 29 030 Ft

08-11 10-11 07-11 01-11 10-11 96-99 00-07 12 05-09 10-11

105A+A285A 288A+A288A 128A+A283A 130DT+D130KIT 288A+A289A D115ST D127ST D2102ST D438ST 446DT+D446KIT D446B D439ST D432ST D137ST 445DT+D445KIT D445B D128ST D442ST D442B D2013ST D2013B D2013BO D122S D131S 140D+D140KIT D136ST 440D+D440KIT D441S D116S A286 D444S D449S 245A+A281A D433S D443ST D98S A287 D448S D116S D132S D129S D437S D430DB D2106S A123 D447ST D134ST D436ST

34 740 Ft 31 190 Ft 32 360 Ft 30 090 Ft 30 320 Ft 32 600 Ft 36 040 Ft 22 630 Ft 24 430 Ft 42 890 Ft 17 980 Ft 25 660 Ft 30 160 Ft 36 460 Ft 47 600 Ft 26 280 Ft 38 590 Ft 38 530 Ft 28 530 Ft 37 180 Ft 23 630 Ft 28 640 Ft 24 610 Ft 25 460 Ft 29 400 Ft 28 320 Ft 35 050 Ft 23 540 Ft 25 140 Ft 33 260 Ft 27 370 Ft 32 490 Ft 22 260 Ft 23 380 Ft 21 820 Ft 18 780 Ft 36 360 Ft 33 660 Ft 25 140 Ft 23 990 Ft 26 250 Ft 22 120 Ft 24 720 Ft 34 760 Ft 34 640 Ft 28 870 Ft 25 460 Ft 26 350 Ft

X-City 125-250 XC 300 Versity Majesty 400 Majesty 400

07-11 03-07 04-08 09-11

T-Max 500 T-Max 500

01-07 08-11

T-Max 530

12

FZS 600 Fazer FZS 600 Fazer FZ6 / FZ6 Fazer

98-01 02-03 04-06

FZ6 / FZ6 Fazer S2

07-11

XJ 600 Diversion XJ6 / XJ6 Diversion

96-03 09-11

MT-03 XT 660 R / XT 660 X XT 660Z Teneré XTZ 750 Super Teneré FZ8 / Fazer 8

06-11 04-11 08-11 89-99 10-11

TDM 850 TDM 900 FZS 1000 Fazer FZ1 Fazer 1000 YZF R1 1000 YZF R1 1000 V-MAX 1200 XT 1200 Z Super Teneré FJR 1300 FJR 1300

96-01 02-11 01-05 06-11 04-06 09-12 09-11 10-11 01-05 06-11


állítható magasságú szélvédők GIVI AIR FLOW állítható magasságú szélvédők A GIVI eddigi fix magasított szélvédőivel szemben az új fejlesztésű kétrészes AIR FLOW szélvédők felső tagját fokozatmentesen állíthatjuk a kívánt magasságúra 12 cmes tartományban. Ezáltal minden utazósebességhez kiválasztható a megfelelő zaj- és turbulencia mentes szélvédő pozíció. Teljesen felhúzott állapotban a 200 cm-es magasságot elérő motorosok is tökéletes szélvédelemben utazhatnak. További előnye, hogy esős időjárás esetén alsó állásba leengedve az esőcseppek nem torzítják a látóteret. Ugyanez ajánlatos éjszakai motorozás esetén, így a plexin megtörő különböző fények nem zavarják látásunkat. Igény szerint a kiegészítő plexi pár másodperc alatt leszerelhető a motorról, ami nem jön rosszul egy forró nyári motorozás alkalmával.

AF447 Yamaha Super Teneré

modell BMW R 1200 GS HONDA SH 300i SH 300i Silwer Wing 400 SW-T 400 Silwer Wing 600 SW-T 600 Crosstourer 1200 KAWASAKI KLV 1000 Versys 1000 KYMCO Xciting R 300I-500I PIAGGIO MP3 125-250-300-400 MP3 Yourban 125-300 MP3 Touring 300-400 X10 125-350-500 SUZUKI AN 400 Burgman DL 650 V-Storm DL 650 V-Storm L2 DL 1000 V-Storm TRUIPH Tiger 800 / 800 XC Tiger Explorer 1200 YAMAHA X-Max 125-250 Majesty 400 T-Max 500 XT 1200 Z Super Teneré

évjárat

cikkszám

ár

04-11

AF330

50 380 Ft

07-10 11 06-09 09-11 01-09 09-11 12

AF308 AF1100 AF214 AF318 AF214 AF318 AF1110

41 010 Ft 45 980 Ft 48 600 Ft 49 630 Ft 48 600 Ft 49 630 Ft 39 690 Ft

04-10 12

AF260 AF4105

43 080 Ft 40 780 Ft

09-11

AF295

52 760 Ft

06-11 11 11 12

AF504 AF5600 AF5601 AF5604

49 500 Ft 61 960 Ft 46 800 Ft 54 280 Ft

06-11 04-11 11 02-11

AF266 AF260 AF3101 AF260

58 600 Ft 43 080 Ft 43 460 Ft 43 080 Ft

11 12

AF6401 AF6403

56 320 Ft 42 870 Ft

10-11 09-11 08-11 10-11

AF446 AF445 AF442 AF447

58 400 Ft 58 060 Ft 52 310 Ft 45 620 Ft

AF445 YAMAHA Majesty 400

261


kormányok HH55-207/208 „DRAG STYLE WIDE” kormány krómozott acél kivitel; 22- és 25,4 mm-es átmérővel; szélesség: 80 cm; hátranyúlás: 10 cm; 12 450

Ft (55-207 - 22 mm-es) 13 970 Ft (55-208 - 25,4 mm-es)

HH55-213/214 „DRAG STYLE X-WIDE” kormány krómozott acél kivitel; 22- és 25,4 mm-es átmérővel; szélesség: 90 cm; 13 060 hátranyúlás: 12 cm;

Ft (55-213 - 22 mm-es) 14 680 Ft (55-214 - 25,4 mm-es)

HH55-238/246 „XLX STYLE” kormány krómozott acél kivitel; 22- és 25,4 mm-es átmérővel; szélesség: 80 cm; 15 550 magasság: 13 cm; hátranyúlás: 25 cm; 16 700

Ft (55-246 - 22 mm-es) Ft (55-238 - 25,4 mm-es)

HH55-239/247 „CUSTOM” kormány krómozott acél kivitel; 22- és 25,4 mm-es átmérővel; szélesség: 86 cm; magasság: 14 cm; hátranyúlás: 20 cm; 15 550

Ft (55-247 - 22 mm-es) 17 470 Ft (55-239 - 25,4 mm-es)

262


HH55-205/206 „FLYER WIDE” kormány krómozott acél kivitel; 22- és 25,4 mm-es átmérővel; szélesség: 100 cm; magasság: 6 cm; 16 020.- (55-205 - 22 mm-es) hátranyúlás: 19 cm;

19 060.- (55-206 - 25,4 mm-es)

HH55-254 „DRAG XL” kormány krómozott acél kivitel; 25,4 mm-es átmérővel; szélesség: 102 cm; hátranyúlás: 10 cm;

16 630 Ft

HH55-231/240 „STREET MEDIUM” kormány krómozott acél kivitel; 22- és 25,4 mm-es átmérővel; szélesség: 89 cm; magasság: 30 cm; 16 980 hátranyúlás: 18 cm; 20 210

Ft (55-240 - 22 mm-es) Ft (55-231 - 25,4 mm-es)

HH55-255/256 „FIGHTER” kormány krómozott acél kivitel; 22- és 25,4 mm-es átmérővel; szélesség: 89 cm; magasság: 30 cm; 17 120 hátranyúlás: 18 cm;

Ft (55-255 - 22 mm-es) 18 220 Ft (55-256 - 25,4 mm-es) 263


HH55-232/241 „STREET LOW” kormány krómozott acél kivitel; 22- és 25,4 mm-es átmérővel; szélesség: 82 cm; magasság: 25 cm; hátranyúlás: 17 cm; 17220

Ft (55-241 - 22 mm-es) 18540 Ft (55-232 - 25,4 mm-es)

HH55-217/219 „APEHANGER” kormány krómozott acél kivitel; 22- és 25,4 mm-es átmérővel; szélesség: 90 cm; 17 890 magasság: 41 cm; hátranyúlás: 19 cm; 22 350

Ft (55-217 - 22 mm-es) Ft (55-219 - 25,4 mm-es)

HH55-221/222 „SQUARE” kormány krómozott acél kivitel; 22- és 25,4 mm-es átmérővel; szélesség: 70 cm; magasság: 17 cm; 21 230.- (55-221 - 22 mm-es) hátranyúlás: 8 cm;

22 870.- (55-222 - 25,4 mm-es)

HH55-502 „FAT CUSTOM” kormány krómozott acél kivitel; 25,4 mm-es átmérővel; szélesség: 90 cm; magasság: 14 cm; hátranyúlás: 28 cm; 264

30 320 Ft


kormánykiemelők Round” kormánykiemelők krómozott acél kivitel; 22- illetve 25,4 mm átmérőjű kormánnyal egyaránt használhatók cikkszám magasság menet fogy.ár 56-004 10 cm 1/2” 28030.-/pár 56-0042 10 cm M10 28110.-/pár 56-0043 10 cm M12 29110.-/pár 56-006 15 cm 1/2” 35780.-/pár 56-0062 15 cm M10 36300.-/pár 56-0063 15 cm M12 37550.-/pár

Tech Glide Pull Back” kormánykiemelők krómozott acél kivitel; 22- illetve 25,4 mm átmérőjű kormánnyal egyaránt használhatók cikkszám magasság menet fogy.ár 56-0331 7,5 cm M10 30310.-/pár 56-0332 7,5 cm M12 30310.-/pár 56-0341 10 cm M10 34240.-/pár 56-0342 10 cm M12 34240.-/pár 56-0361 15 cm M10 38210.-/pár 56-0362 15 cm M12 38210.-/pár

Passion" kormánykiemelők krómozott acél kivitel; 22- illetve 25,4 mm átmérőjű kormánnyal egyaránt használhatók cikkszám magasság menet fogy.ár 56-0641 10 cm M10 35790.-/pár 56-0642 10 cm M12 35790.-/pár

Adjustable” kormánykiemelő krómozott acél kivitel; 22- illetve 25,4 mm átmérőjű kormánnyal egyaránt használhatók cikkszám magasság menet fogy.ár 56-0651 16,5 cm M10 53490.-/pár 56-0652 16,5 cm M12 53490.-/pár

265


offroad kormányok cikkszám 23-752 23-756 23-756 23-880S 23-931P 23-936

átmérő 22 mm 22 mm 22 mm 31,8 mm 22 mm 22 mm

szélesség 79,5 cm 78 cm 78 cm 81 cm 71,5 cm 81 cm

magasság 9,5 cm 9,5 cm 9,5 cm 8 cm 11 cm 9 cm

hátranyúlás 6,2 cm 7 cm 7 cm 3,5 cm 5 cm 6,8 cm

elérhető színek ezüst piros ezüst ezüst arany, arany piros, kék, ezüst, arany

23-752

23-756

23-880S

23-936

fogy. Ár 11990.11990.12990.9990.9900.12990.-

179-00902 kormánylengés csillapító univerzális kivitel; ellenállása 7 fokozatban állítható; lökethossz: 70 mm;

29 900 Ft

23-286 Offroad kormánykiemelő mart alumínium kivitel; 28,6 mm átmérőjű kormány felfogatására alkalmas;

8 790 Ft Offroad kézvédő fém betétes kivitel; 22- illetve 28,6 mm-es kormányra szerelhető változatban is; elérhető fekete és fehér színekben;

9 990 Ft 266


kormányvégek Motrix 23-06102 Honda kormányvég anyaga: műanyag ház alumínium persellyel; felszerelhető CBR 600F4, CBR600RR, Hornet 600/900, CBR900RR ’00-03, CBR1000RR, VTR1000, X11 típusokra;

2 990 Ft/ pár 23-06102

Motrix 23-06302 Suzuki kormányvég anyaga: műanyag ház alumínium persellyel; felszerelhető Bandit 600/1200, GSX1400 típusokra;

2 990 Ft/ pár 23-06302

Motrix 23-06702 Yamaha kormányvég anyaga: műanyag ház alumínium persellyel; felszerelhető R6 ’99-05 típusokra;

2 990 Ft/ pár 23-06702

Motrix 23-15400 Yamaha kormányvég anyaga: polírozott alumínium; felszerelhető Yamaha YZF R1 típusra;

5 955 Ft/ pár 23-15400

Motrix 23-15502 Yamaha kormányvég anyaga: szinterezett alumínium; felszerelhető Yamaha YZF R6 típusra;

5 955 Ft/ pár 23-15502

Highway Hawk 54-102/54-103 kormányvég univerzális kivitel; választható 22- és 25, 4 mm átmérőjű kormányra; anyaga: polírozott alumínium;

5 380 Ft / pár (22 mm – 54-102) 5 910 Ft / pár (25,4 mm – 54-103) 54-102

Highway Hawk 54-102DB/54-103DB kormányvég univerzális kivitel; választható 22- és 25, 4 mm átmérőjű kormányra; anyaga: fényezett felületű alumínium;

4 820 Ft / pár (22 mm – 54-102DB) 5380 Ft / pár (25,4 mm – 54-103DB) 54-102DB

267


markolatok Highway Hawk 45-016 gázmarkolat anyaga PVC; felszerelhető 25,4 mm átmérőjű kormányra;

990 Ft 02-2718 bőr markolat takaró 2 980 Ft (02-2718 - rojt nélkül) 5 530 Ft (02-2718M - 20 cm-es rojttal) 7 220 Ft (02-2718L - 30 cm-es rojttal) 45-012/45-014 „Foam” markolat zárt végű markolat foam bevonattal; 22- illetve 25,4 mm átmérőjű kormányra szerelhető;

6 990 Ft (45-014 - 22 mm-es) 6 900 Ft (45-012 – 25,4 mm-es)

45-0125/45-0144 „Live to Ride” markolat zárt végű markolat foam bevonattal; 22- illetve 25,4 mm átmérőjű kormányra szerelhető;

6 940 Ft (45-0144 – 22 mm-es) 6 970 Ft (45-0125 – 25,4 mm-es)

268


45-0142/45-0143 „Legend” markolat zárt végű krómacél markolat gumisávos mintázattal; 22- illetve 25,4 mm átmérőjű kormányra szerelhető;

11 710 Ft (45-0142 - 22 mm-es) 11 820 Ft (45-0143 - 25,4 mm-es) 45-0101/45-0111 „Classic” markolat zárt végű krómacél markolat gumigyűrűs mintázattal; 22- illetve 25,4 mm átmérőjű kormányra szerelhető;

11 980 Ft (45-0111 - 22 mm-es) 11 980 Ft (45-0101 – 25,4 mm-es) 45-0129/45-0130 „Diamond” markolat zárt végű krómacél markolat gumi mintázattal; 22- illetve 25,4 mm átmérőjű kormányra szerelhető;

11 980 Ft (45-0129 - 22 mm-es) 11 630 Ft (45-0130 – 25,4 mm-es) 45-0165 „Legend” markolat zárt végű krómacél markolat gumisávos mintázattal; 25,4 mm átmérőjű kormányra szerelhető;

16 100 Ft 269


45-0167 „Diamond” markolat zárt végű krómacél markolat gumi mintázattal; 25,4 mm átmérőjű kormányra szerelhető;

16 100 Ft 45-0182 „Smooth” markolat zárt végű krómacél markolat gumi mintázattal; 25,4 mm átmérőjű kormányra szerelhető;

21 180 Ft

Hirdetés Wilker 1/2

270


Motrix 42-24614 „Dirt Bike” markolat anyaga komfortos és rugalmas gumi; felszerelhető 22 mm átmérőjű kormányra; offroad célra ajánlott; hossz: 115 mm;

1 190 Ft

Motrix 42-24620 „MX2” markolat felszerelhető 22 mm átmérőjű kormányra; offroad célra ajánlott; hossz: 115 mm;

1 690 Ft

Motrix 42-28702 markolat anyaga komfortos és rugalmas gumi; felszerelhető 22 mm átmérőjű kormányra; a szett tartalmaz műanyag végzáró dugókat;

1 800 Ft

Motrix 42-02318 „Twin Layer” markolat anyaga komfortos és rugalmas gél; felszerelhető 22 mm átmérőjű kormányra; quad/ATV-re ajánlott; hossz: 125 mm;

1 840 Ft

Motrix 42-21302 sport markolat anyaga komfortos és rugalmas gumi; nyitott végű, ezért sportmotorra különösen ajánlott; hossz: 125 mm;

1 990 Ft 271


Motrix 42-21402 sport markolat anyaga komfortos és rugalmas gumi; nyitott végű, ezért sportmotorra különösen ajánlott; hossz: 135 mm;

1 990 Ft

Motrix 42-24612 „Dirt Bike” markolat anyaga komfortos és rugalmas gumi; felszerelhető 22 mm átmérőjű kormányra; offroad célra ajánlott; hossz: 115 mm;

2 000 Ft

Motrix 42-24680 Honda markolat anyaga komfortos és rugalmas gumi; felszerelhető 22 mm átmérőjű kormányra; Honda motorkerékpárokra ajánlott;

2 160 Ft

Motrix 00-42802 gázrásegítő bármely méretű markolatra könnyedén felrögzíthető; komfortosabb utazás, tenyér illetve csukló kevésbé fárad el;

2 390 Ft

Motrix 34-01502 Gázmarkolat a görgőnek köszönhetően könnyed kézmozdulat tal lehet a gázt szabályozni; a vízálló ház hosszú élettartamot garantál; 272

4 490 Ft


Motrix 34-01110 Gázmarkolat a görgőnek köszönhetően könnyed kézmozdulattal ehet a gázt szabályozni; a vízálló ház hosszú élettartamot garantál; 4 490

Ft

Motrix 34-01002R Gázmarkolat az áttételnek köszönhetően kis kézmozdulattal lehet a gázt szabályozni; a vízálló ház hosszú élettartamot garantál; 4 990

Ft

Motrix 42-00301 Fűthető markolat motoros túrák ideális kiegészítője; szabályozható markolathőmérséklet; felszerelhető 25,4 mm átmérőjű kormányra;

13 990 Ft

Motrix 42-00302 Fűthető markolat motoros túrák ideális kiegészítője; szabályozható markolathőmérséklet; felszerelhető 22 mm átmérőjű kormányra;

13 990 Ft

Booster 1808050 tempomat gázmarkolat mechanikus rögzítése bármely pozícióban; kioldás kar segítségével egy mozdulattal; egyszerű kezelhetőség; kényelmes utazás;

14 960 Ft

273


fék- kuplungkarok APRILIA TÍPUS RST 1000 Futura RSV Mille/R RSV Mille/R SL 1000 Falco BMW TÍPUS F650 GS/CS/GS Dakar DUCATI TÍPUS Monster 400 620 Sport Monster 620 i.e. 748 748/R/S 749/S 750 Sport 750 SS i.e. 800 Sport 800 SS Monster 800 i.e. 900 SS 900 SS i.e. Monster 900 Monster 900 MH 900c 916 916 Monster S4 996 ST2 ST3 ST4/S 998 999/S 1000 SS DS Monster 1000s i.e. HONDA TÍPUS Bali 50 MTX 50 NSR 50 SJ 50 Bali SRX 50 SFX 50 X8R XR 50 CR 80 R CR 80 R CR 80 R CRF 80 XR 80 R XR 80 R Bali 100 CR 85R CA 125 Rebel CA 125 Rebel CBR 125 R CG 125 Titan CM 125 Custom CLR 125 CR 125 CR 125 CR 125 CR 125 CRM 125

274

ÉVJÁRAT 01-04 98-03 04 00-04 ÉVJÁRAT

ÉVJÁRAT 01-04 03 02-06 95-98 01-03 03-06 02 99-02 03 03-06 03-04 98-02 99-01 99 00-01 02-03 97 98 01-03 99-01 97-03 04-06 99-03 02-03 03-06 03-06 03-05 ÉVJÁRAT 84-90 89-94 93-99 98-99 96-01 98-01 99-03 87-95 96-97 98-04 04-06 85-00 01-03 03-06 95-96 97-99 04-06 00-03 82-97 98-00 87-91 92-95 96-03 04-06 90-99

FÉKKAR CIKKSZÁM LAB-510 LAB-757 LAB-001 LAB-757 FÉKKAR CIKKSZÁM LBB-655

ÁR 4 600 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft ÁR 2 700 Ft

FÉKKAR CIKKSZÁM LDB-071A LDB-031A LDB-021A LDB-031B LDB-071B LDB-191A LDB-031A LDB-071A LDB-031B LDB-071A LDB-021A LDB-031B LDB-071A LDB-031B LDB-071A LDB-071A LDB-031B LDB-031B LDB-071A LDB-071B LDB-031A

ÁR 4 900 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 3 600 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 3 600 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 3 600 Ft

LDB-031A LDB-071B LDB-191A LDB-071A LDB-071A

3 600 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft

FÉKKAR CIKKSZÁM L1B-GAV L1B-KB7 L1B-GE2 L1B-GAV L1B-MR1

ÁR

L1B-GCM L1B-GR2 L1B-KA3 L1B-GBF L1B-KCE L1B-KTO L1B-KFO L1B-KTO L1B-GAV L1B-KCE L1B-KR3 L1B-KEB L1B-KPK L1B-KBW L1B-399 L1B-KAK L1B-KS6 L1B-ML3 L1B-KCE L1B-KCE L1B-KAK

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

KUPLUNGKAR CIKKSZÁM LAC-758 LAC-758 LAC-001 LAC-758

ÁR 4 200 Ft 4 200 Ft 4 600 Ft 4 200 Ft

KUPLUNGKAR ÁR CIKKSZÁM LBC-650 2 200 Ft KUPLUNGKAR CIKKSZÁM LDC-091A LDC-371A LDC-021A LDC-031C LDC-091A LDC-171A LDC-031A LDC-091A LDC-031C LDC-091A LDC-071C LDC-031C LDC-091A LDC-031C LDC-091A LDC-171A LDC-031A LDC-031C LDC-091A LDC-091A LDC-031A LDC-091A LDC-031A LDC-091A LDC-171A LDC-091A LDC-091A

ÁR 4 900 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 3 600 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 3 600 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 3 600 Ft 4 900 Ft 3 600 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft

KUPLUNGKAR ÁR CIKKSZÁM L1C-KB7 L1C-166 L1C-GW2 L1C-GCK L1C-GN2

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

L1C-KA3 L1C-KZ4 L1C-KZ4 L1C-GN1 L1C-GM2 L1C-GN1

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

L1C-KZ4 L1C-KVO L1C-KEB L1C-KPK

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

L1C-399 L1C-KG1 L1C-KA3 L1C-KA3 L1C-MAC L1C-MEN L1C-KG1

1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft

HONDA TÍPUS Dylan 125-150 FES 125 Pantheon FES 125 Pantheon MTX 125 R NSR 125 NSR 125 NX 125 SH 125-150 SH 125i-150i S-Wing 125-150 XL 125 S XL 125 V XL 125 V XLR 125 R VT 125 C .@125 / 150 NSR 150 CTX 200 CB 250 Two Fifty CB 250 Nighthawk CBF 250 / CBX 250 CBF 250 CMX 250 C CMX 250 C CN 250 Helix Foresight 250 Forza 250/X/EX Jazz 250 SH 300i CB 400 Super Four FJS 400 Silver Wing VFR 400 TRX 400 EX XR 400 R CRF 450 R CRF 450 R TRX 450 FM CB 500 CB 500 CB 500 CR 500 CR 500 CR 500 CX 500 C GB 500 Club Man VF 500 F VT 500 C XBR 500 CBX 550 F CB 600 Hornet CB 600 Hornet CB 600 Hornet CBF 600 CBF 600 CBR 600 F CBR 600 F2 CBR 600 F3 CBR 600 F4 CBR 600 FS CBR 600 RR CBR 600 RR FJS 600 Silver Wing VT 600 C/Shadow XL 600 LM/RM XL 600 R XL 600 V Transalp XL 600 V Transalp XL 600 V Transalp XR 600 R

ÉVJÁRAT FÉKKAR CIKKSZÁM 02-07 L1B-GCS 98-02 L1B-KAB 03-08 L1B-MK7 87-89 L1B-KJ1 87-92 L1B-KR1 93-02 L1B-KBS 89-98 L1B-KB9 01-08 L1B-GCS 05-08 L1B-GCS 07-08 L1B-MK7 81-97 L1B-399 01-05 L1B-ML5 07-11 98-04 99-03 L1B-ML5 99-02 L1B-GCS 00-03 L1B-KM7 04-06 L1B-KV2 92-02 L1B-MK7 91-99 L1B-399 04-06 L1B-KBW 07-09 L1B-KBW 96-98 L1B-KR3 99L1B-KEB 87-99 L1B-KS4 97-08 L1B-KAB 05-08 L1B-ML5 01-04 L1B-MK7 07-09 L1B-ML5 92L1B-KVO L1B-ML5 90-93 L1B-KVO 99-04 L1B-HM3 96-04 L1B-KAE 02-03 L1B-MEB 04-06 L1B-MEB 04-06 L1B-HA8 94-96 L1B-MR1 97-99 L1B-MY5 00-02 L1B-MY5 90-91 L1B-KS6 92-95 L1B-ML3 96-01 L1B-KCE 82-83 L1B-MA5 91-93 L1B-KM9 84-86 L1B-MA5 83-86 L1B-KE8 85-88 L1B-KE8 82-86 L1B-MA5 98-02 L1B-MY9 03-06 L1B-MBW 07-10 L1B-MBR 04-07 L1B-MBR 08-09 L1B-MBR 87-88 L1B-KM9 89-93 L1B-KVO 94-98 L1B-MWO 99-04 L1B-MBW 01-02 L1B-MBW 03-06 L1B-MEE 07-09 L1B-MEL 01-03 L1B-ML5 88-99 L1B-MR1 85-87 L1B-MG3 83-87 L1B-MG3 87-93 L1B-MM9 94-96 L1B-MAB 97-99 L1B-MAB 85-87 L1B-MG3

ÁR 1 500 Ft 1 800 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 800 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 4 000 Ft 5 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 1 500 Ft

KUPLUNGKAR CIKKSZÁM L1C-GCS L1C-KFG L1C-KRJ L1C-KE1 L1C-KT7 L1C-KT7 L1C-KG1 L1C-GCS L1C-GCS L1C-KRJ L1C-399 L1C-KVO L1C-MAN L1C-KBR L1C-KVO L1C-GCS L1C-KBP

ÁR 1 500 Ft 1 800 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

L1C-399 L1C-399 L1C-443 L1C-443 L1C-KVO L1C-KEB

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

L1C-KFG L1C-MCT L1C-KPB L1C-MCT L1C-KVO L1C-MCT L1C-KV3 L1C-HN1 L1C-KAE L1C-MAC L1C-MEN

1 800 Ft 1 800 Ft

L1C-KVO L1C-MY5 L1C-MBL L1C-KA3 L1C-KA3 L1C-MAC L1C-443 L1C-KM9 L1C-KE8 L1C-MF5 L1C-MF8 L1C-MA6 L1C-KVO L1C-KVO

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

L1C-KVO

1 500 Ft

L1C-KV3 L1C-KV3 L1C-KV3 L1C-KVO L1C-KV3 L1C-MEE L1C-MEE L1C-MCT L1C-KVO L1C-KE1 L1C-KE1 L1C-MG7 L1C-MG7 L1C-MAN L1C-KFO

1 700 Ft 1 700 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 800 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

1 800 Ft 1 500 Ft 1 800 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft


HONDA TÍPUS XR 600 R CX 650 C/T FX 650 Vigor NTV 650 Revere NTV 650 Revere NT 650 V Deauville NT 650 V Deauville NX 650 Dominator NX 650 Dominator NX 650 Dominator SLR 650 V XL 650 V Transalp XR 650 R XRV 650 Africa Twin DN-01 NT 700 V Deauville XL 700 V Transalp CB 750 Seven Fifty CBX 750 F RVF 750 VF 750 C Magna VF 750 C VF 750 F VFR 750 F VFR 750 F VFR 750 R VT 750 C/C1/C2/C4/ C5 Shadow VT 750 DC Black Widow XLV 750 XRV 750 Africa Twin XRV 750 Africa Twin VFR 800 VFR 800 Vtec CB 900 F Hornet CBR 900 RR CBR 900 RR CBR 900 RR CBR 900 RR CB 1000 F CB 1000 R CBF 1000 CBR 1000 F CBR 1000 F CBR 1000 RR CBR 1000 RR CBX 1000 VF 1000 F/F2 VF 1000 R VTR 1000 F VTR 1000 F VTR 1000 SP1 VTR 1000 SP2 XL 1000 V Varadero CB 1100 RC/RD CB 1100 FD CBR 1100 XX VF 1100 C X11 (CB 1100 SF) ST 1100 Pan European ST 1100 Pan European VT 1100 C VT 1100 C VT 1100 C VT 1100 C2

ÉVJÁRAT FÉKKAR ÁR CIKKSZÁM R

KUPLUNGKAR CIKKSZÁM L1C-KFO L1C-425 L1C-MAN L1C-KVO L1C-KVO L1C-MBL L1C-KVO L1C-MG7 L1C-MAN L1C-MAN L1C-MAN L1C-MAN L1C-MAC L1C-MG7

ÁR 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 1 500 Ft

88-98 83 99-00 88-91 93-97 98-01 02-05 88-94 95-96 97-99 97-98 01-06 00-05 88-90 08-11 06-11 08-11 92-01 84-87 94-98 82-86 93-01 83-85 86-93 94-97 88-90 97-08

L1B-MN1 L1B-MA5 L1B-MAK L1B-MR1 L1B-KM9 L1B-MBL L1B-MAJ L1B-MN9 L1B-MAB L1B-MAN L1B-MAK L1B-MAB L1B-KAE L1B-MN9 L1B-MEJ L1B-MBR L1B-MAB L1B-ML5 L1B-KE8 L1B-MWO L1B-MBO L1B-MR1 L1B-KE8 L1B-KVO L1B-MWO L1B-MWO L1B-MR1

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 4 600 Ft 4 600 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 4 900 Ft 1 500 Ft 4 200 Ft 1 500 Ft 4 200 Ft 4 600 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 1 500 Ft

L1C-KVO L1C-MAN L1C-KVO L1C-KE8 L1C-ML7 L1C-MBO L1C-KVO L1C-KE8 L1C-ML7 L1C-ML7 L1C-ML7 L1C-MAH

01-02

L1B-MR1

1 500 Ft

L1C-MAH 1 500 Ft

83-85 90-95 96-00 98-01 02-11 02-05 92-97 98-99 00-01 02-03 93-98 08-09 06-09 87-92 93-99 04-07 08-09 8384-86 84-86 97-98 99-05 00-01 02-05 99-11 82-83 8397-03 83-86 00-02 90-95

L1B-MG7 L1B-MN9 L1B-MN9 L1B-MAT L1B-MBW L1B-MBR L1B-MWO L1B-MY9 L1B-MCF L1B-MCJ L1B-MWO L1B-MEL L1B-MBR L1B-KVO L1B-MWO L1B-MEL L1B-MEL L1B-MA5 L1B-KE8 L1B-MJ4 L1B-MY9 L1B-MBW L1B-MCF L1B-MCJ L1B-MAT L1B-MA5 L1B-MA5 L1B-MAT L1B-KE8 L1B-MAT L1B-MT3

1 500 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 3 600 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 4 600 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 5 600 Ft 4 200 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 5 600 Ft 5 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 4 200 Ft 4 600 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 2 700 Ft

L1C-MG7 L1C-MG7 L1C-MAN L1C-MZ1 L1C-MZ1 L1C-KVO L1C-KV3 L1C-KV3 L1C-KV3 L1C-MCJ L1C-MM5 L1C-MCF L1C-MZ1 L1C-MM5 L1C-MM5 L1C-MEJ L1C-MCJ

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 900 Ft 3 900 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 700 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 3 600 Ft 3 900 Ft 1 700 Ft 1 700 Ft 4 600 Ft 1 500 Ft

L1C-KE8 L1C-MJ4 L1C-MZ1 L1C-MZ1 L1C-MCF L1C-MCF L1C-MBT L1C-425

1 500 Ft 3 600 Ft 3 900 Ft 3 900 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

L1C-MZ1 L1C-KE8 L1C-MAH L1C-KE8

3 900 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

95-01

L1B-MZ1

4 600 Ft

L1C-KE8

1 500 Ft

87-88 92-96 97-98 95-96

L1B-KM9 L1B-ML5 L1B-ML5 L1B-MR1

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

L1C-MJO L1C-MJO L1C-MAH L1C-MAH

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

HONDA TÍPUS

ÉVJÁRAT

FÉKKAR CIKKSZÁM R L1B-ML5 L1B-MEJ L1B-ML5 L1B-MT8 L1B-MR1 L1B-MCA L1B-MR1 L1B-MCV

ÁR

VT 1100 C3 CB 1300 VTX 1300 GL 1500 Gold Wing F6C GL 1800 Gold Wing VTX 1800 VTX 1800 KAWASAKI TÍPUS

98-02 03-09 03-05 88-00 97-02 01-10 01-04 05-

1 500 Ft 4 600 Ft 1 500 Ft 1 800 Ft 1 500 Ft 5 000 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft

ÉVJÁRAT

FÉKKAR CIKKSZÁM

ÁR

KX 60 KX 65 KX-80 KX-80 KX-80 KX-80 KX-80 KX-85 AR 125 BN 125 Eliminator BN 125 Eliminator KDX 125 KMX 125 KMX 125 KX 125 KX 125 KX 125 KX 125 KX 125 KX 125 KX 125 KX 125 KDX 200 KDX 200 KMX 200 BJ 250 Estrella EL 250 Chopper EL 250 GPZ 250 KDX 250 E KLX 250 R KLR 250 KLR 250

85-03 00-05 86-87 88-93 94-96 97 98-00 01-05 86-91 98-99 00-06 90-99 86-98 99-03 86 87 88-89 90-92 93 94-96 97-99 00-06 89-94 95-06 86-92 95-97 88-97 97-01 90-02 91-95 93-98 85-90 91-99

L3B-048 L3B-346 L3B-108 L3B-148 L3B-186 L3B-191 L3B-191 L3B-346 L3B-119 L3B-200 L3B-203 L3B-140 L3B-135 L3B-140 L3B-108 L3B-141 L3B-148 L3B-148 L3B-178 L3B-186 L3B-191 L3B-346 L3B-148 L3B-186 L3B-135 L3B-221 L3B-117 L3B-117 L3B-221 L3B-148 L3B-186 L3B-114 L3B-135

1 500 Ft 2 200 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 2 200 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 2 200 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 1 700 Ft 1 700 Ft 3 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

KUPLUNGKAR CIKKSZÁM L1C-MAH L1C-MEJ L1C-MAH L1C-MN5 L1C-MM5 L1C-MCA L1C-MM5 L1C-MCV

ÁR

KUPLUNGKAR CIKKSZÁM + ÁR L3C-047 L3C-165 L3C-110 L3C-110 L3C-110 L3C-110 L3C-165 L3C-165 L3C-036 L3C-190 L3C-206 L3C-159 L3C-111 L3C-159 L3C-110 L3C-142 L3C-110 L3C-165 L3C-165 L3C-165 L3C-165 L3C-165 L3C-110 L3C-110 L3C-111 L3C-162 L3C-103 L3C-103 L3C-162 L3C-110 L3C-110 L3C-111 L3C-111

ÁR

1 500 Ft 4 600 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 700 Ft 5 000 Ft 1 700 Ft 3 600 Ft

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 800 Ft 1 800 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 3 600 Ft 1 700 Ft 1 700 Ft 3 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 700 Ft

84-00403 Bowden olajozó anyaga eloxált alumínium; állítható befogó pofák; Segítségével melléfolyás nélkül elvégezhető a bowdenek karbantartása. A szükséges minimális kenőanyag mennyiséggel a bowdenek élettartama sokszorosára nő, a kezelőszervek működtetése pedig komfortosabbá válik.

1 990 Ft 275


276

KAWASAKI TÍPUS

ÉVJÁRAT

KX 250 KX 250 KX 250 KX 250 KX 250 KX 250 KX 250 KX-F 250 KLX 300 R ZR 400 F ZX 400 GPZ ZXR 400 ZXR 400 KX-F 450 EN 500 EN 500 ER-5 ER-5 GPZ 500 S (EX 500) GPZ 500 S (EX 500) KLE 500 KX 500 KX 500 KX 500 KX 500 KX 500 KX 500 Z550 GPZ A1/A2 ZR 550 Zephyr GPZ 550 GPX 600 R GPZ 600 R KLR 600 KLR 600 B6-B9 ZZR 600 ZX 6 R ZX 6 R ZX 6 R ZX 6 RR ZX 6 R (636) ZL 600 Eliminator ZL 600 Eliminator ER 6N/F KLR 650 KLR 650 KLX 650 R A1/A2/A3 KLX 650 R D1/D4/D6 KLX 650 C1-C4 EJ 650 W Versys 650 GPX 750 R GPZ 750 R G2/G3 GPZ 750 A1/A2/A3 GPZ 750 TURBO VN 750 VN 750 Z 750 L Z 750 ZR 750 Zephyr ZR 7 ZXR 750 ZX 7R ZX-7RR VN 800 VN 800 VN 800 Classic VN 800 Drifter GPZ 900 R GPZ 900 R VN 900 ZX 9R

87 88-89 90-92 93 94-96 97-99 00-04 04-06 97-04 83-85 85-87 90 91-99 06 90 91-03 97 98-03 87-91 92-03 91-08 85-86 87 88-89 90-93 94-96 97-03 83-84 90-98 84-89 88-90 85-89 84-90 91-94 90-03 95-97 98-99 00-02 03-04 0286-87 95-97 05-08 87-03 08-11 93-95 96-01 93-96 99-03 06-09 87-89 85-86 83-85 84-85 86-92 93-01 83-84 04-06 91-99 99-03 89-95 96-02 96-97 95-99 97-03 96-03 99-03 84-89 90-93 06-09 94-97

FÉKKAR ÁR CIKKSZÁM L3B-141 1 500 Ft L3B-148 1 500 Ft L3B-148 1 500 Ft L3B-186 1 500 Ft L3B-186 1 500 Ft L3B-191 1 500 Ft L3B-346 2 200 Ft L3B-346 2 200 Ft L3B-186 1 500 Ft L3B-043 1 500 Ft L3B-026 1 700 Ft L3B-185 4 000 Ft L3B-226 4 200 Ft L3B-346 2 200 Ft L3B-146 1 500 Ft L3B-172 1 500 Ft L3B-171 1 500 Ft L3B-226 4 200 Ft L3B-117 1 700 Ft L3B-185 4 000 Ft L3B-185 4 000 Ft L3C-108 1 500 Ft L3B-141 1 500 Ft L3B-148 1 500 Ft L3B-148 1 500 Ft L3B-186 1 500 Ft L3B-191 1 500 Ft L3B-043 1 500 Ft L3B-221 3 600 Ft L3B-026 1 500 Ft L3B-117 1 700 Ft L3B-117 1 700 Ft L3B-114 1 500 Ft L3B-135 1 500 Ft L3B-185 4 000 Ft L3B-185 4 000 Ft L3B-326 4 000 Ft L3B-326 4 000 Ft L3B-024 4 600 Ft L3B-326 4 000 Ft L3B-121 2 400 Ft L3B-172 1 500 Ft L3B-337 4 900 Ft L3B-135 1 500 Ft L3B-175 1 500 Ft L3B-186 1 500 Ft L3B-186 1 500 Ft L3B-175 1 500 Ft L3B-207 1 500 Ft L3B-337 4 900 Ft L3B-117 1 700 Ft L3B-112 1 900 Ft L3B-027 1 500 Ft L3B-027 1 500 Ft L3B-150 3 000 Ft L3B-171 1 500 Ft L3B-026 1 500 Ft L3B-337 4 900 Ft L3B-221 3 600 Ft L3B-221 3 600 Ft L3B-185 4 000 Ft L3B-286 4 000 Ft L3B-185 4 000 Ft L3B-172 1 500 Ft L3B-172 1 500 Ft 4 600 Ft L3B-315 L3B-315 4 600 Ft L3B-112 1 900 Ft L3B-185 4 000 Ft L3B-315 4 600 Ft L3B-185 4 000 Ft

KUPLUNGKAR CIKKSZÁM L3C-142 L3C-110 L3C-165 L3C-165 L3C-165 L3C-165 L3C-165 L3C-165 L3C-110 L3C-041 L3C-103 L3C-161 L3C-162 L3C-016 L3C-164 L3C-164 L3C-181 L3C-162 L3C-103 L3C-161 L3C-161 L3C-110 L3C-142 L3C-110 L3C-165 L3C-165 L3C-165 L3C-041 L3C-162 L3C-103 L3C-050 L3C-050 L3C-111 L3C-111 L3C-161 L3C-161 L3C-162 L3C-211 L3C-002 L3C-211 L3C-126 L3C-164 L3C-162 L3C-111 L3C-206 L3C-110 L3C-110 L3C-159 L3C-209 L3C-165 L3C-130 L3C-130 L3C-150 L3C-150 L3C-151 L3C-170 L3C-103 L3C-162 L3C-162 L3C-162 L3C-186 L3C-186 L3C-186 L3C-164 L3C-164 L3C-204 L3C-204 L3C-130 L3C-186 L3C-204 L3C-186

ÁR 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 1 500 Ft 2 300 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 1 700 Ft 1 800 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 1 800 Ft 1 700 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 800 Ft 1 800 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 1 800 Ft 3 600 Ft

KAWASAKI TÍPUS

ÉVJÁRAT

ZX 9R ZX 9R GPZ 1000 RX GTR 1000 GTR 1000 KLV 1000 Z1000 Z1000 Z1000 ZX 10R ZX 10R ZX 1000 (ZX 10) GPZ 1100 GPZ 1100 ZR 1100 Zephyr ZRX 1100 ZZR 1100 ZRX 1200 ZX 12R ZZR 1200 GTR 1400 ZZR 1400 VN 1500 Vulcan VN 1500 Vulcan VN 1500 Vulcan VN 1500 Classic VN 1500 VN 1600 VN 2000 SUZUKI TÍPUS

98-99 00-03 86-88 86-92 94-02 04-08 03 04-06 07-09 04-05 06-07 88-90 84-85 95-98 92-96 97-00 90-01 01-03 00-04 02-03 07-09 06-09 87-91 92-95 96-99 96-00 01-03 03-04 04ÉVJÁRAT

AY 50 TS 50 ZR 50 S RG 80 Gamma RM 80 RM 80 RM 85 RM 85 DR 125 S DR 125 SE GN 125 E GZ 125 GZ 125 RG 125 Gamma RM 125 RM 125 RM 125 RM 125 TS 125 X TS 125 R UC 125/150 Epicuro UH 125 UX 125/150 Sixteen VL 125 AN 250 DR 250 S GN 250 GN 250 GZ 250 GZ 250 RG 250 Gamma RGV 250 RM 250 RM 250 RM 250 RM 250 RM 250 RMZ 250 TS 250 X

04-05 91-96 84-88 88-95 86-88 89-01 02-04 05-06 86-93 94-98 92-98 98-99 02-03 91-96 86-88 89-95 96-03 04-05 85-88 89-96 98-01 04-08 08 99-06 97-02 85-87 84-93 94-99 02-03 04-05 86-87 90-92 86-88 89-91 92-95 96-03 04-06 04-06 84-89

FÉKKAR ÁR CIKKSZÁM L3B-326 4 000 Ft L3B-326 4 000 Ft L3B-117 1 700 Ft L3B-117 1 700 Ft L3B-185 4 000 Ft L5B-06G 3 800 Ft L3B-337 4 900 Ft L3B-337 4 900 Ft L3B-139 5 600 Ft L3B-064 4 600 Ft L3B-103 5 600 Ft L3B-185 4 000 Ft L3B-027 1 500 Ft L3B-185 4 000 Ft L3B-221 3 600 Ft L3B-185 4 000 Ft L3B-185 4 000 Ft L3B-221 3 600 Ft L3B-337 4 900 Ft L3B-185 4 000 Ft L3B-103 5 600 Ft L3B-103 5 600 Ft L3B-146 1 500 Ft L3B-172 1 500 Ft L3B-287 4 000 Ft L3B-287 4 000 Ft L3B-315 4 600 Ft L3B-315 4 600 Ft L3B-315 4 600 Ft

KUPLUNGKAR CIKKSZÁM L3C-162 L3C-211 L3C-130 L3C-131 L3C-186 L5C-06G L3C-211 L3C-003 L3C-003 L3C-006

ÁR 3 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 3 800 Ft 1 500 Ft 1 800 Ft 1 800 Ft 1 800 Ft

L3C-186 L3C-050 L3C-186 L3C-237 L3C-186 L3C-186 L3C-237 L3C-214 L3C-186 L3C-104 L3C-104 L3C-152 L3C-173 L3C-282 L3C-316 L3C-316 L3C-316 L3C-316

3 600 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 1 800 Ft 3 600 Ft 5 900 Ft 5 900 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 4 000 Ft 4 600 Ft 4 600 Ft 4 600 Ft 4 600 Ft

FÉKKAR ÁR CIKKSZÁM L5B-02E 1 500 Ft L5B-487 1 500 Ft L5B-130 1 500 Ft L5B-130 1 500 Ft L5B-145 1 500 Ft L5B-27C 1 500 Ft L5B-27C 1 500 Ft L5B-37F 2 100 Ft L5B-130 1 500 Ft L5B-03D 1 500 Ft L5B-130 1 500 Ft L5B-32C 3 600 Ft L5B-26F 1 500 Ft L5B-32C 3 600 Ft L5B-145 1 500 Ft L5B-27C 1 500 Ft L5B-36E 1 500 Ft L5B-37F 2 100 Ft L5B-130 1 500 Ft L5B-03D 1 500 Ft L5B-29C L5B-07E L5B-14F 1 500 Ft L5B-26F 1 500 Ft L5B-14F 1 500 Ft L5B-13A 1 500 Ft L5B-491 1 500 Ft L5B-01D 1 500 Ft L5B-26F 1 500 Ft L5B-0AE L5B-491 1 500 Ft L5B-32C 3 600 Ft L5B-145 1 500 Ft L5B-27C 1 500 Ft L5B-27C 1 500 Ft L5B-36E 1 500 Ft L5B-37F 2 100 Ft L5B-200 L5B-13A 1 500 Ft

KUPLUNGKAR CIKKSZÁM L5C-35E L5C-487 L5C-130 L5C-334 L5C-143 L5C-143 L5C-143 L5C-28C L5C-491 L5C-15D L5C-053 L5C-33E L5C-0AE L5C-38C L5C-143 L5C-143 L5C-28C L5C-28C L5C-491 L5C-143 L5C-024 L5C-07E L5C-14F L5C-33E L5C-14F L5C-491 L5C-491 L5C-491 L5C-0AE L5C-0AE L5C-491 L5C-37A L5C-143 L5C-143 L5C-28C L5C-28C L5C-28C L5C-200 L5C-491

ÁR 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft


SUZUKI TÍPUS

ÉVJÁRAT FÉKKAR CIKKSZÁM TU 250 X 97-04 L5B-33E DR 350 S/SE 90-98 L5B-03D AN 400 Burgman 98-11 L5B-14F DR-Z 400 E 00-06 L5B-44E DR-Z 400 S/SM 04-06 L5B-44E DR-Z 400 00-06 L5B-36E GSF 400 Bandit 91-94 L5B-32C LTR 450 06 L5B-45G RMZ 450 05-06 L5B-37F GS 500 E 89L5B-01D GS 500 E 90-00 L5B-32C GS 500 E 01-02 L5B-33E GS 500 E/F 04-10 L5B-33E RG 500 Gamma 85-87 L5B-491 GSX 550 L 83-86 L5B-455 GSX 550 E 83-86 L5B-455 DR 600 R/S 85-89 L5B-13A GSF 600 Bandit 95-99 L5B-32C GSF 600 Bandit 00-04 L5B-33E GSR 600 06-11 L5B-44G GSX 600 F 88 L5B-19C GSX 600 F 89-97 L5B-32C GSX 600 F 98-02 L5B-32C GSX-R 600 97-00 L5B-32C GSX-R 600 01-03 L5B-33E GSX-R 600 04-05 L5B-29G GSX-R 600 06-09 L5B-29G RF 600 R 93-98 L5B-32C AN 650 Burgman 03-04 L5B-33E AN 650 Burgman 05-11 L5B-10G DL 650 V-Strom 04-11 L5B-33E DR 650 R/RU 90-94 L5B-130 DR 650 RSE 91-96 L5B-130 DR 650 SE 96-03 L5B-130 GR 650 83-85 L5B-491 GS 650 G 81-83 L5B-491 GSF 650 Bandit 05-06 L5B-33E GSF 650 Bandit 07-11 L5B-44G GSX 650 F 08-09 L5B-44G LS 650 86-88 L5B-38A LS 650 89-03 L5B-24B XF 650 Freewind 97-01 L5B-39D SV 650 /S 99-08 L5B-33E DR 750 Big 88-90 L5B-130 GSX 750 80-82 L5B-491 GSX 750 83-84 L5B-455 GSX 750 Inazuma 98-02 L5B-32C GSX 750 F 89-98 L5B-32C GSX 750 F 98-02 L5B-32C GSX-R 750 85-87 L5B-05A GSX-R 750 88 L5B-17C GSX-R 750 89-95 L5B-32C GSX-R 750 96-97 L5B-32C GSX-R 750 98-01 L5B-33E GSX-R 750 02-03 L5B-33E GSX-R 750 04-05 L5B-29G GSX-R 750 06-09 L5B-29G VS 750 85-88 L5B-38A VS 750 89-91 L5B-24B DR 800 Big 90 L5B-130 DR 800 Big 91-95 L5B-130 VL 800 Volusia 01-05 L5B-41F VS 800 Intruder 92-01 L5B-24B VX 800 90-94 L5B-32C VZ 800 Marauder 97-04 L5B-32C RF 900 R 94-98 L5B-32C L5B-06G DL 1000 V-Strom 02-10 TL 1000 S 97-98 L5B-32C TL 1000 R 98-00 L5B-33E GSX-R 1000 01-03 L5B-33E GSX-R 1000 04 L5B-29G

ÁR 4 400 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 2 100 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 4 400 Ft 4 400 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 4 400 Ft 4 600 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 4 400 Ft 5 600 Ft 5 600 Ft 3 600 Ft 4 400 Ft 4 600 Ft 4 400 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 4 400 Ft 4 600 Ft 4 600 Ft 1 700 Ft 3 000 Ft 1 700 Ft 4 400 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 4 400 Ft 4 400 Ft 5 600 Ft 5 600 Ft 1 700 Ft 3 000 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 4 600 Ft 3 000 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 4 600 Ft 3 600 Ft 4 400 Ft 4 400 Ft 5 600 Ft

KUPLUNGKAR CIKKSZÁM L5C-32C L5C-143 L5C-14F L5C-13E L5C-13E L5C-143 L5C-27A

ÁR

L5H-35G L5C-334 L5C-01D L5C-01D L5C-01D L5C-20A L5C-344 L5C-491 L5C-491 L5C-01D L5C-38C L5C-33E L5C-19C L5C-19C L5C-27A L5C-33E L5C-40F L5C-40F L5C-41G L5C-19C L5C-10G L5C-10G L5C-27A L5C-143 L5C-491 L5C-20A L5C-491 L5C-491 L5C-38G L5C-24F L5C-24F L5C-24B L5C-24B L5C-20A L5C-27A L5C-491 L5C-491 L5C-491 L5C-01D L5C-19C L5C-27A L5C-08A L5C-27A L5C-27A L5C-33E L5C-33E L5C-40F L5C-40F L5C-41G L5C-38A L5C-38A L5C-38A L5C-491 L5C-24B L5C-38A L5C-45C L5C-24B L5C-38A L5C-06G L5C-33E L5C-02F L5C-40F L5C-40F

5 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 4 600 Ft 4 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 4 600 Ft 4 600 Ft 1 700 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 900 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 4 600 Ft 1 700 Ft 4 000 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

SUZUKI TÍPUS GSX-R 1000 GSX-R 1000 SV 1000 GS 1100 G GSX 1100 E GSX 1100 F GSX 1100 F GSX 1100 G GSX-R 1100 GSX-R 1100 GSX-R 1100 GSF 1200 Bandit GSF 1200 Bandit GSF 1200 Bandit GSX 1200 Inazuma GSF 1250 Bandit GSX 1300 R Hayabusa GSX 1400 ’02-04 VS 1400 Intruder VL 1500 LC Intruder M 1800 Intruder YAMAHA TÍPUS BW’S 50 CS 50 DT 50 R DT 50 R EW 50 Neo’s 50 PW 50 YN 50 DT 80 LC2 PW 80 YZ 80 YZ 80 YZ 80 YZ 80 YZ 85 YQ 100 Aerox DT 125 LC DT 125 R DT 125 R DT 125 R DT 125 X Majesty 125/150 Majesty 125/150/180 RD 125 LC2 SR 125 TDR 125 TDR 125 TDR 125 TTR 125 TTR 125 TW 125 TZR 125 TZR 125 TZR 125 R XC 125 Beluga XC 125 TR XN 125 XT 125 XV 125 Virago XVS 125 Drag Star YBR 125 SD YP 125 YZ 125 YZ 125 YZ 125 YZ 125 YZ 125

ÉVJÁRAT FÉKKAR CIKKSZÁM 05-07 L5B-29G 08-09 L5B-29G 03-08 L5B-33E 82-83 L5B-491 84-86 L5B-455 88 L5B-05A 89-94 L5B-48B 91-93 L5B-32C 86-88 L5B-05A 89-92 L5B-32C 93-96 L5B-32C 96-99 L5B-32C 00-05 L5B-33E 06 L5B-44G 99-00 L5B-33E 07-11 L5B-44G 99-07 L5B-33E 02-04 L5B-33E 89-03 L5B-38B 98-05 L5B-32C L5B-48G

ÁR

ÉVJÁRAT FÉKKAR CIKKSZÁM 05-08 L7B-5JH 02-03 L7B-5RW 88-91 L7B-43F 95L7B-3RN 00-03 L7B-5JH 08-09 L7B-5ME 93-03 L7B-2T4 97-02 L7B-5AD 86-90 L7B-43F 93-06 L7B-23X 87-94 L7B-55Y 95-96 L7B-55Y 97-00 L7B-4SS 01 L7B-5MV 02-06 L7B-5MV 01-02 L7B-5ME 85-88 L7B-5Y1 88-90 L7B-43F 91-02 L7B-3RN 04-05 L7B-55Y 05-06 L7B-55Y 99-00 L7B-5DS 01-11 L7B-5DS 86L7B-31A 92-00 L7B-2W1 89-92 L7B-2VW 93-95 L7B-3FY 96-02 L7B-1RX 00-02 L7B-3AP 03-04 L7B-23X 99-04 L7B-55Y 87-89 L7B-31A 90-92 L7B-3GM 92-97 L7B-3GM 89-93 L7B-56J 94-98 L7B-4CW 00-02 L7B-5DS 88-91 L7B-5Y1 96-99 L7B-2W1 00-04 L7B-2W1 05-06 L7B-3D9 98-02 L7B-5DS 86-88 L7B-55Y 89 L7B-3JD 90-93 L7B-3SP 94-95 L7B-3SP 96-99 L7B-4SS

ÁR

5 600 Ft 5 600 Ft 4 400 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 3 300 Ft 3 600 Ft 1 700 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 4 400 Ft 4 600 Ft 4 400 Ft 4 600 Ft 4 400 Ft 4 400 Ft 3 000 Ft 3 600 Ft 4 600 Ft

1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 2 500 Ft 2 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

KUPLUNGKAR CIKKSZÁM L5C-41G L5C-24F L5C-24F L5C-491 L5C-491 L5C-48B L5C-48B L5C-40C L5C-08A L5C-40C L5C-38A L5C-38A L5C-24F L5C-24F L5C-38A L5C-24F L5C-24F L5C-24F L5C-38B L5C-10F L5C-48G

ÁR

KUPLUNGKAR CIKKSZÁM L7C-5JH L7C-5JH L7C-5Y1 L7C-3RN L7C-5JH L7C-5ME L7C-2T4 L7C-5AD L7C-5Y1

ÁR 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

L7C-23X L7C-4GY L7C-4GY L7C-4GY L7C-4GY L7C-5ME L7C-5Y1 L7C-5Y1 L7C-3RN L7C-4GY L7C-4GY L7C-5DS L7C-5DS L7C-31A L7C-1AA L7C-5Y1 L7C-3FY L7C-3FY L7C-4GY L7C-4GY L7C-4GY L7C-31A L7C-3PA L7C-3HE

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 800 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 800 Ft 2 000 Ft 1 500 Ft

L7C-3UH L7C-5DS L7C-5Y1 L7C-2GV L7C-2GV L7C-3D9 L7C-5DS L7C-23X L7C-23X L7C-23X L7C-4GY L7C-4GY

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 2 700 Ft 2 700 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

1 700 Ft 4 600 Ft 4 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 700 Ft 3 000 Ft 1 500 Ft 3 000 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 4 600 Ft 4 600 Ft 1 500 Ft 4 600 Ft 4 600 Ft 4 600 Ft 2 700 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft

277


278

YAMAHA TÍPUS

ÉVJÁRAT

YZ 125 YZ 125 XN 150 YP 150 DT 200 R TW 200 YFS 200 Blaster Majesty 250 Majesty 250 TDR 250 TT 250 R TZR 250 WR 250 WR 250 WR 250 WR 250 F 4T WR 250 F 4T XT 250 XV 250 Virago XV 250 Virago XVS 250 Drag Star YP 250 YZ 250 YZ 250 YZ 250 YZ 250 YZ 250 YZ 250 YZ 250 YZ 250 F 4T YZF 250 XC 300 Versity RD 350 XT 350 XT 350 YFM 350X Warrior YFM 350X Warrior YFM 350X Banshee FZR 400 RR Exup XS 400 S WR 400 WR 426 WR-450 YZ 400 YZ 426 YZ 426 YZ 450 YFZ 450 YZF 450 YZ 490 RD 500 LC SR 500 SR 500 T-Max 500 XP 500 XV 535 Virago XJ 550 XT 550 FZ 600 FZ6 Fazer FZR 600 FZR 600 R FZS 600 Fazer FZS 600 Fazer SRX 600 TT 600 TTE 600 TT 600 R TT 600 RE

00 01-06 01-02 01-02 8989-96 89-01 96-99 00-07 88-92 95-02 89-92 91-93 94-96 97-98 01-02 03-06 80-83 89-96 97-00 99-04 9686-88 89 90-93 94-95 96-99 00 01-05 01-06 07 03-07 85-92 85-91 94-00 89-92 93-98 89-98 91-95 82-83 98-99 01-02 03-05 98-99 00 01-02 03-05 07 04-07 87-89 84-85 78-90 91-95 01-07 01-03 88-97 81-85 82-83 87-89 04-11 89-93 94-95 98-01 02-03 86-94 89-92 96-00 98-01 04-

FÉKKAR CIKKSZÁM L7B-4SS L7B-5MV L7B-5DS L7B-5DS L7B-43F L7B-23X L7B-3GH L7B-3RN L7B-5CG L7B-43F L7B-55Y L7B-31A L7B-3SP L7B-3SP L7B-4SS L7B-5MV L7B-5MV L7B-5HO L7B-2W1 L7B-2W1 L7B-2W1 L7B-5CG L7B-55Y L7B-3JD L7B-3SP L7B-3SP L7B-4SS L7B-4SS L7B-5MV L7B-5MV L7B-5XC L7B-5DS L7B-36Y L7B-43F L7B-3FY L7B-1RX L7B-38W L7B-1RX L7B-3TJ L7B-2J2 L7B-4SS L7B-5MV L7B-5MV L7B-4SS L7B-4SS L7B-5MV L7B-5MV L7B-5D3 L7B-1C3 L7B-55Y L7B-36Y L7B-2J2 L7B-5HO L7B-5GJ L7B-5GJ L7B-2W1 L7B-2J2 L7B-5Y1 L7B-36Y L7B-5VS L7B-1FK L7B-3TJ L7B-3FY L7B-5EB L7B-36Y L7B-55Y L7B-4GV L7B-5CH L7B-5CH

ÁR 1 500 Ft 2 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 2 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 2 500 Ft 2 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 2 500 Ft 2 500 Ft 2 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 4 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 2 500 Ft 2 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 2 500 Ft 2 500 Ft 3 600 Ft 2 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 2 500 Ft 2 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 4 600 Ft 1 500 Ft 4 600 Ft 1 500 Ft 4 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 4 400 Ft 4 400 Ft

KUPLUNGKAR CIKKSZÁM L7C-5HD L7C-5MV L7C-5DS L7C-5DS L7C-5Y1 L7C-23X

ÁR

L7C-3RN L7C-5CG L7C-5Y1 L7C-4GY L7C-29L L7C-23X L7C-4GY L7C-4GY L7C-5MV L7C-5TJ L7C-2HO L7C-1AA L7C-2GV L7C-2GV L7C-5CG L7C-23X L7C-23X L7C-23X L7C-4GY L7C-4GY L7C-5HD L7C-5MV L7C-5MV

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 2 700 Ft 2 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

L7C-5DS L7C-29L L7C-5Y1 L7C-3FY L7C-1UY L7C-2HT L7C-1UY L7C-3HE L7C-2H7 L7C-4GY L7C-5MV L7C-5TJ L7C-4GY L7C-5HD L7C-5MV L7C-5MV

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 700 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

L7C-5MV L7C-23X L7C-29L L7C-2H7 L7C-2HO L7C-5GJ L7C-5GJ L7C-2GV L7C-2H7 L7C-5Y1 L7C-31A L7C-5EB L7C-3HE L7C-3LN L7C-3YX L7C-3YX L7C-31A L7C-23X L7C-3FA L7C-5CH L7C-2HT

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 700 Ft 2 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 800 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 800 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

1 700 Ft

YAMAHA TÍPUS XJ 600 XJ 600 S XJ 600 S XJ 600 N XJ 600 N XT 600 XT 600 XT 600 E XT 600 E XT 600 Teneré XT 600Z Teneré YZF 600 R YZF-R6 YZF-R6 YZF-R6 XS 650 SE XVS 650 Drag Star XVS 650 A Drag Star Classic MT-03 SZR 660 YFM 660 Raptor XT 660 XT 660 R/X XT 660 Z Teneré XTZ 660 Teneré XTZ 660 Teneré YFM 700 Raptor FZ 750 / Genesis FZR 750 R FZR 750 R FZX 750 Fazer XTZ 750 Superteneré XTZ 750 Superteneré XV 750 XV 750 Virago YZF 750 R TDM 850 TRX 850 XS 850 TDM 900 TDM 900 XJ 900 XJ 900 F XJ 900 S XJ 900 S

ÉVJÁRAT

ÁR

84-91 92-97 98-02 94-97 98-02 83-86 87-93 87-91 92-02 83-88 86-94 96-02 99-02 03-06 07-09 78-80 97-02 98-05

FÉKKAR CIKKSZÁM L7B-36Y L7B-3YX L7B-3YX L7B-3YX L7B-3YX L7B-43F L7B-1KH L7B-1KH L7B-3YR L7B-43F L7B-1KH L7B-4SV L7B-5EB L7B-5SL L7B-5VS L7B-2J2 L7B-1FK L7B-5BN

06-11 95-97 01-05 04-06 07-09 08-11 91 92-98 06-11 85-93 87-88 89-92 86-93 89-91 92-95 81-83 88-97 93-98 91-01 96-00 80-82 02-03 04-10 83-92 90-94 95-97 98-02

L7B-5VS L7B-4DL L7B-5KM L7B-5VK L7B-5VR L7B-5VS L7B-43F L7B-3FY L7B-5D3 L7B-36Y L7B-36Y L7B-3FV L7B-36Y L7B-43F L7B-3FY L7B-2H7 L7B-57A L7B-3GM L7B-3YX L7B-4SV L7B-2J2 L7B-5EB L7B-5VS L7B-36Y L7B-36Y L7B-3YX L7B-3YX

4 600 Ft 1 800 Ft 1 800 Ft 1 800 Ft

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 4 400 Ft 4 600 Ft 4 600 Ft 4 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 2 700 Ft

4 600 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 4 600 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 2 700 Ft 4 200 Ft 1 500 Ft 4 400 Ft 1 500 Ft 4 600 Ft 4 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft

KUPLUNGKAR CIKKSZÁM L7C-31A L7C-3YX L7C-4KM L7C-3YX L7C-4KM L7C-5Y1 L7C-5Y1 L7C-5Y1 L7C-3FY L7C-5Y1 L7C-5Y1 L7C-3LN L7C-5EB L7C-5EB L7C-5EB L7C-2H7 L7C-5TR L7C-5BN L7C-5YK L7C-3HE L7C-23X L7C-3FY L7C-3FY L7C-11D L7C-5Y1 L7C-3FY L7C-1AE L7C-1AE L7C-214 L7C-1AE L7C-5Y1 L7C-3FY L7C-2H7 L7C-27A L7C-4FM L7C-3YX L7C-3LN L7C-2H7 L7C-3YX L7C-3YX L7C-31A L7C-31A L7C-3YX L7C-4KM

L1B-MBR Honda CBF600

L1C-MCA Honda GL1800 Gold Wing

L3B-326 Kawasaki ZX6R-ZX9R

ÁR 1 800 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 2 000 Ft 2 000 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 000 Ft 3 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 800 Ft 1 800 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft


YAMAHA TÍPUS

ÉVJÁRAT FÉKKAR CIKKSZÁM FZ1 Fazer 06-11 L7B-5VS FZR 1000 Genesis 87-88 L7B-36Y FZR 1000 Exup 89-90 L7B-36Y FZR 1000 Exup 91-95 L7B-3GM FZS 1000 Fazer 01-05 L7B-5EB GTS 1000 ABS 93-98 L7B-3YX YZF 1000 R 96-00 L7B-4SV YZF-R1 98-01 L7B-4XV YZF-R1 02-03 L7B-5PW YZF-R1 04-05 L7B-5VY XV 1000 84-85 L7B-57A BT 1100 Bulldog 02-04 L7B-3FY BT 1100 Bulldog 05-09 L7B-5VS FJ 1100 84-85 L7B-36Y XS 1100 78-81 L7B-2H7 XV 1100 Virago 86-94 L7B-57A XV 1100 Virago 94-99 L7B-2W1 FJ 1200 86-90 L7B-36Y FJ 1200 ABS 91-94 L7B-36Y V-Max 1200 88-02 L7B-1FK XJR 1200 95-97 L7B-4PU XJR 1200 98L7B-3FV XVZ 1200 86-87 L7B-26H FJR 1300 01-02 L7B-5EB FJR 1300 03-11 L7B-5VS XJR 1300 99-01 L7B-3FV XJR 1300 02-03 L7B-5EB XJR 1300 04-11 L7B-5VS XVZ 1300 87-91 L7B-26H XVZ 1300 96-97 L7B-4NK XVS 1300 A Midnight 07-11 L7B-5BN Star XVZ 1300 TF 99-01 L7B-5EY XV 1600 Wild Star 99-02 L7B-5EY XV 1700 04-10 L7B-5EY XV 1900 A L7B-1D7

ÁR 4 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 4 200 Ft 4 600 Ft 1 500 Ft 4 400 Ft 4 400 Ft 3 600 Ft 4 600 Ft 2 700 Ft 1 500 Ft 4 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 2 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 4 600 Ft 1 500 Ft 4 600 Ft 4 600 Ft 4 600 Ft 4 600 Ft 4 600 Ft 1 500 Ft 4 900 Ft 2 700 Ft

KUPLUNGKAR CIKKSZÁM L7C-4XV L7C-1AE L7C-3GM L7C-3GM L7C-4XV L7C-3GM L7C-3GM L7C-4XV L7C-4XV L7C-4XV L7C-57A L7C-5JN L7C-5JN L7C-36Y L7C-2H7 L7C-27A L7C-2GV L7C-1AE L7C-1AE L7C-1FK L7C-4PU L7C-4FM L7C-26H L7C-5EA L7C-5EA L7C-4FM L7C-5EA L7C-5EA L7C-26H L7C-4NK L7C-11C

1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 4 200 Ft

L7C-4XY L7C-4WM L7C-4WM L7C-1D7

ÁR 3 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 2 700 Ft 1 700 Ft 1 700 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 3 000 Ft 2 700 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 1 700 Ft 3 600 Ft 1 500 Ft 4 400 Ft 4 400 Ft 3 600 Ft 4 400 Ft 4 400 Ft 1 500 Ft 2 000 Ft

84-17901 Bowden javító készlet különféle csavarkötéses és alakzáró végekkel; gáz-, fék- és kuplungbowdenek gyors javításához;

2 190 Ft

2 000 Ft 2 000 Ft 3 600 Ft

Várunk három szintes áruházunkban!

279


fék- kuplungfedél cikkszám HONDA 451-001

451-003

szín

ár

Live To Ride 4 280 Ft króm

Tech Glide 5 360 Ft króm

451-023

Gothic

451-033

Flame

454-004L

454-003

Live To Ride 6 900 Ft króm Live To Ride 6 900 Ft króm Tech Glide 5 360 Ft króm

454-023

Gothic

454-033

Flame

454-034

Flame

VT600C + VLX / VF750C ’93> / VT750C2 ACE / VT750C4 + C5 + C6 Shadow / VT750DC Black Widow / VT750DC Shadow Spirit / VT750C Black Spirit / VT750C Phantom / VT750S / VT1100C2 ACE / VT1100 Sabre / VT1100C3 Aero / VTX1300R / VTX1300S / VT1300CX Fury / VTX1800R / VTX1800S VT600C + VLX / VF750C ’93> / VT750C2 ACE /

VT750C4 + C5 + C6 Shadow / VT750DC Black Widow / VT750DC Shadow Spirit / VT750C Black Spirit / VT750C Phantom / VT750S / VT1100C2 ACE / VT1100 Sabre / VT1100C3 Aero / VTX1300R / VTX1300S / VT1300CX Fury / VTX1800R / VTX1800S 7 350 Ft VT600C + VLX / VF750C ’93> / VT750C2 ACE / VT750C4 + C5 + C6 Shadow / VT750DC Black Widow / VT750DC Shadow Spirit / VT750C Black Spirit / VT750C Phantom / VT750S / VT1100C2 ACE / VT1100 Sabre / VT1100C3 Aero / VTX1300R / VTX1300S / VT1300CX Fury / VTX1800R / VTX1800S 11 800 Ft VT600C + VLX / VF750C ’93> / VT750C2 ACE / VT750C4 + C5 + C6 Shadow / VT750DC Black Widow / VT750DC Shadow Spirit / VT750C Black Spirit / VT750C Phantom / VT750S / VT1100C2 ACE / VT1100 Sabre / VT1100C3 Aero / VTX1300R / VTX1300S / VT1300CX Fury / VTX1800R / VTX1800S

KAWASAKI 454-001R Live To Ride 4 280 Ft króm

454-004R

motortípusok

VN750 Vulcan / VN800 Drifter / VN800 Vulcan / VN800 Vulcan Classic / VN1500A + B / VN1500 Drifter / VN1500 Vulcan Classic / VN1500 Vulcan Tourer VN1500 Mean Streak / VN1600 Mean Streak / VN2000 VN900 Vulcan / VN900 Custom / VN900 Vulcan Classic / VN1500 Mean Streak / VN1600 Mean Streak / VN2000 VN750 Vulcan / VN800 Drifter / VN800 Vulcan /

VN800 Vulcan Classic / VN1500A + B / VN1500 Drifter / VN1500 Vulcan Classic / VN1500 Vulcan Tourer 7 350 Ft VN750 Vulcan / VN800 Drifter / VN800 Vulcan / VN800 Vulcan Classic / VN1500A + B / VN1500 Drifter / VN1500 Vulcan Classic / VN1500 Vulcan Tourer 11 800 Ft VN750 Vulcan, VN800 Drifer, VN800 Vulcan / Classic, VN1500A / B / Drifter / Vulcan / Vulcan Classic / Tourer 11 800 Ft VN900 Vulcan / VN900 Custom / VN900 Vulcan Classic / VN1500 Mean Streak / VN1600 Mean Streak / VN2000

cikkszám szín ár SUZUKI 453-000L Live To Ride króm 4 280 Ft 453-000R Live To Ride króm 4 280 Ft

motortípusok

Minden VS…Intruder modell / VL1500LC -’05 C800 Intruder ’05 -09, VL800 Volusia, VZ800 Marauder, M800 Intruder -’10, M800Z Intruder, VL1500LC Intruder -’05 453-000LG Live To Ride arany 1 520 Ft Minden VS…Intruder modell / VL1500LC <’05 454-004L Live To Ride króm 6 900 Ft VZ1600 Marauder 454-004R Live To Ride króm 6 900 Ft VZ1600 Marauder 453-002 Tech Glide króm 5 360 Ft C800 Intruder ’05 -’09, VL800 Volusia, VZ800 Marauder, M800 Intruder -’10, M800Z Intruder, VL1500LC Intruder -’05 453-021 New Gothic 7 350 Ft C800 Intruder ’05-09, C800 Intruder ’09-, M800 Intruder’10-, M1500 Intruder, C1500 Intruder, C1800R Intruder, M1800R Intruder, M1800R2 Intruder 453-022 Gothic 7 350 Ft C800 Intruder ’05-09, VL800 Volusia, M800 Intruder -’10, VZ800 Marauder, VL1500LC Intruder -’05 453-031 Flame 11 800 Ft C800 Intruder ’05 -09, C800 Intruder ’09-, M800 Intruder ’10-, M1500 Intruder, C1500 Intruder, C1800R Intruder, M1800R Intruder, M1800R2 Intruder 453-032 Flame 11 800 Ft C800 Intruder ’05 -’09, VL800 Volusia, VZ800 Marauder, M800 Intruder -’10, M800Z Intruder, VL1500LC Intruder -’05 YAMAHA 452-001 Live To Ride króm 4 280 Ft XV750 Virago / XV1000 Virago / XV1100 Virago 452-004 Live To Ride króm 4 280 Ft V-Star 650 Custom / XVS650 Drag Star / V-Star 650 Classic / XVS650 Drag Star Classic / XVS950 Midnight Star / V-Star 1100 Custom / XVS1100 Drag Star / V-Star 1100 Classic / XVS1100 Drag Star Classic / XVS1300A Midnight Star 451-001 Live To Ride króm 4 280 Ft XVZ 1300 Royal Star / XV1600A Wild Star + Road Star / XV1700 Road Warrior 451-003 Tech Glide króm 5 360 Ft XVZ 1300 Royal Star / XV1600A Wild Star + Road Star / XV1700 Road Warrior 452-005 Tech Glide króm 5 360 Ft V-Star 650 Custom / XVS650 Drag Star / V-Star 650 Classic / XVS650 Drag Star Classic / XVS950 Midnight Star / V-Star 1100 Custom / XVS1100 Drag Star / V-Star 1100 Classic / XVS1100 Drag Star Classic / XVS1300A Midnight Star 452-025 Gothic 7 350 Ft V-Star 650 Custom / XVS650 Drag Star / V-Star 650 Classic / XVS650 Drag Star Classic / XVS950 Midnight Star / V-Star 1100 Custom / XVS1100 Drag Star / V-Star 1100 Classic / XVS1100 Drag Star Classic / XVS1300A Midnight Star 452-035 Flame 11 800 Ft V-Star 650 Custom / XVS650 Drag Star / V-Star 650 Classic / XVS650 Drag Star Classic / XVS950 Midnight Star / V-Star 1100 Custom / XVS1100 Drag Star / V-Star 1100 Classic / XVS1100 Drag Star Classic / XVS1300A Midnight Star

Live To Ride króm és arany

Tech Glide króm

Flame

280

Gothic


Kapcsolók, csatlakozók 00-32402 szivargyújtó aljzat + 00-32602 szivargyújtó dugó 2 490 Ft (aljzat) 1 490 Ft (dugó) 00-31902 szivargyújtó aljzat menetes rögzítésű kivitel; zárókupakja által teljesen vízálló;

kormányra szerelhető kivitel; 22 illetve 25,4 mm átmérőjű kormányra egyaránt rögzíthető; a szett a dugót tartalmazza; zárókupakja által teljesen vízálló;

8 490 Ft

465-00003 gyújtásmegszakító kapcsoló kormányra szerelhető kivitel;

3 045 Ft

461-00017 Honda gyújtásmegszakító kapcsoló kormányra szerelhető kivitel;

4 390 Ft

46-00021 „Killswitch” vészleállító kormányra szerelhető kivitel; a motorkerékpár elhagyásának pillanatában megszakítja a gyújtásjelet; 4

990 Ft 461-00021 Honda gyújtásmegszakító kapcsoló kormányra szerelhető kivitel; a szett tartalmazza a képen látható kábelköteget és csatlakozót;

4 990 Ft 281


Tükör adapterek 209-00702 / 209-00702-02 menetváltó adapter M10/M8 menetváltó; króm (209-00702) és fekete (209-00702-02) színben;

14 90 Ft / pár

91-7853 / 91-7853Y tükörszár felszerelhető japán motorkerékpárokra; hossz: 200 mm; elérhető M10-es normál (91-7853) és fordított (91-7853Y) menettel is;

2 310 Ft / db

207-30201, 207-30202 Yamaha tükörtartó bilincs felszerelhető 22 mm átmérőjű kormányra; M10 bal menettel (Yamaha); króm (207-30201) és fekete (207-30202) színben;

2 100 Ft / db 209-30201, 209-30202 tükörtartó bilincs felszerelhető 22 mm átmérőjű kormányra; M10 normál menettel; króm (209-30201) és fekete (209-30202) színben;

2 290 Ft / db

209-30402 tükör adapter használatával a tükör pozíciója megváltozik, ezáltal jobb hátralátást biztosít; M10-es menettel;

2 990 Ft / db

91-7862 / 91-7864 tükörtartó bilincs M10-es menetű tükörszár foglalattal; felszerelhető 22 mm átmérőjű (91-7864) és 25,4 mm átmérőjű (91-7862) kormányra; 282

5 500 Ft / db


univerzális tükrök” 91-801 „Round” univerzális tükör bilincs segítségével 22 és 25,4 mm átmérőjű kormányra egyaránt felszerelhető; tükörlap átmérője: 100 mm;

3 010 Ft / db

91-804 / 91-804Y „Square” tükör felszerelhető japán motorkerékpárokra; elérhető normál- és fordított menettel (91-804Y - Yamaha); állítható tükörlap pozíció;

3 010 Ft / db 91-8011 „Round” univerzális tükör hosszított száras kivitel; bilincs segítségével 22 és 25,4 mm átmérőjű kormányra egyaránt felszerelhető; 3 160 tükörlap átmérője: 75 mm;

Ft / db

91-809 / 91-809Y „Oval” tükör felszerelhető japán motorkerékpárokra; elérhető normál- és fordított menettel (91-809Y - Yamaha); állítható tükörlap pozíció; 3 480 Ft

/ db

91-808 / 91-808Y „Round” tükör felszerelhető japán motorkerékpárokra; elérhető normál- és fordított menettel (91-808Y - Yamaha); tükörlap átmérő: 75 mm; 3 880 Ft állítható tükörlap pozíció;

/ db

91-785 / 91-785Y „USA Style” tükör felszerelhető japán motorkerékpárokra; elérhető normál- és fordított menettel (91-785Y - Yamaha); állítható tükörlap pozíció;

4 980 Ft / db 283


91-782 / 91-782Y „Live to Ride” tükör felszerelhető japán motorkerékpárokra; elérhető normál- és fordított menettel (91-782Y - Yamaha); állítható tükörlap pozíció;

7 220 Ft / db 91-900 „Formula 1” tükörpár felszerelhető japán motorkerékpárokra; a szett tartalmazza a normál- és fordított menetet is (Yamaha);

7 170 Ft / pár 91-789L / R „Diamond” tükör felszerelhető japán motorkerékpárokra; a jobb oldali (91-789R) tartalmazza a normálés fordított menetet is (Yamaha); 7 830 állítható tükörlap pozíció;

Ft / db

91-784L / R / Y „Live to Ride” tükör felszerelhető japán motorkerékpárokra; elérhető normál- és fordított menettel (91-784Y - Yamaha); állítható tükörlap pozíció;

9 620 Ft / db (91-784L, 91-784R) 9 330 Ft / db (91-784Y) 91-818 „Sporty” tükörpár felszerelhető japán motorkerékpárokra; a szett tartalmazza a normál- és fordított menetet is (Yamaha); opciós lehetőség: HD adapter;

11 540 Ft / pár 284


91-880 „Space” tükörpár felszerelhető japán motorkerékpárokra; állítható tükörpozíció; a szett tartalmazza a normál- és fordított menetet is (Yamaha); opciós lehetőség: HD adapter;

26 940 Ft / pár

91-871 „Razorback” tükörpár felszerelhető japán motorkerékpárokra; a szett tartalmazza a normál- és fordított menetet is (Yamaha); opciós lehetőség: HD adapter;

27 440 Ft / pár

91-872 „Gothic” tükörpár felszerelhető japán motorkerékpárokra; a szett tartalmazza a normál- és fordított menetet is (Yamaha); opciós lehetőség: HD adapter;

29 000 Ft / pár

91-896 „Flame” tükörpár felszerelhető japán motorkerékpárokra; a szett tartalmazza a normál- és fordított menetet is (Yamaha); a tükörlap pozíciója a fix fémházon belül állítható; opciós lehetőség: HD adapter;

38 440 Ft / pár

91-858 „Skull” tükörpár felszerelhető japán motorkerékpárokra; a szett tartalmazza a normál- és fordított menetet is (Yamaha); opciós lehetőség: HD adapter;

41 450 Ft / pár 285


209-10001 univerzális tükörpár beépített irányjelzővel krómozott kivitel; felszerelhető japán motorkerékpárokra; a szett tartalmazza a normál- és fordított menetet is (Yamaha);

8 900 Ft / pár

209-05701 univerzális kormányvég tükör a szetthez tartozó M8 illetve M10 csavarokkal kormányvégre rögzíthető; 9 állítható tükörlap pozíció;

990 Ft / db

209-13802 univerzális tükörpár beépített ledes irányjelzővel matt fekete kivitel; felszerelhető japán motorkerékpárokra; a szett tartalmazza a normál- és fordított menetet is (Yamaha);

14 900 Ft / pár

209-08702 univerzális tükörpár szinterezett acél kivitel; felszerelhető M10 normál és fordított menetes (Yamaha) rögzítési pontokra;

20 900 Ft / pár

209-09210 „Malta” univerzális tükörpár krómozott acél kivitel; felszerelhető M10 normál és fordított menetes (Yamaha) rögzítési pontokra; 286

22 990 Ft / pár


típus specifikus tükrök APRILIA 20A-00102-L / 20A-00102-R Aprilia RSV Mille; E-szabvány;

6 900 Ft / db

HONDA 201-MV9-L / 201-MV9-R Honda CBR600F3 ’97-; E szabvány;

6 900 Ft / db

201-MBW-L / 201-MBW-R Honda CBR600F ’00-09; E szabvány;

7 900 Ft / db

201-MER-L / 201-MER-R Honda CBF600 ’04-; E szabvány;

7 900 Ft / db

201-MEE-L / 201-MEE-R Honda CBR600RR ’03-08, CBR1000RR ’04-07; E szabvány;

6 900 Ft / db

201-MY1-L / 201-MY1-R

Honda XRV750 Africa Twin ’93-03, XL1000V Varadero; E szabvány;

5 900 Ft / db

201-MWO-L / 201-MWO-R

Honda CBR900RR ’92-97, NSR125R ’97-03, RVF750R ’94-97; E szabvány;

6 900 Ft / db

201-MCE-L / 201-MCE-R

Honda CBF1000 ’06-, CBF600S, XL125 Varadero ’07; E szabvány;

7 900 Ft / db 287


HONDA 201-MEL-L / 201-MEL-R

Honda CBR600RR ’05-, CBR1000RR ’04-; E szabvány;

201-MCJ-L / 201-MCJ-R

Honda CBR900RR ’00-03, VTR1000SP/SP2; E szabvány;

7 900 Ft / db 7 900 Ft / db

201-MBA-L / 201-MBA-R

Honda X11, CB600F Hornet, VT750C2, VT1100, VTX1300, VTX1800; E szabvány;

201-MBB-L / 201-MBB-R

Honda VTR1000F Firestorm ’97-06; E szabvány;

201-MEJ-L / 201-MEJ-R Honda CB1300S; E szabvány;

6 900 Ft / db 7 900 Ft / db 7 900 Ft / db

KAWASAKI 203-003-L / 203-003-R

Kawasaki ER-6N, Versys 650, Z750, Z1000; E szabvány;

203-589-L / 203-590-R Kawasaki ZX636 ’03-04; E szabvány;

203-005-L / 203-006-R

Kawasaki ZX6R ’05-, ZX10R ’04-05; E szabvány;

203-039-L / 203-040-R Kawasaki ZX10R ’04-06; E szabvány;

203-049-L / 203-050-R

Kawasaki ZX14 ’05, ZZR1400; E szabvány;

288

8 900 Ft / db 7 900 Ft / db 7 900 Ft / db 6 900 Ft / db 10 900 Ft / db


KAWASAKI 203-483-L / 203-484-R

Kawasaki ZX6R/ZX9R ’98-02, ZX10R ’04-05; E szabvány;

203-521-L / 203-522-R Kawasaki ZX-12R ’00-02; E szabvány;

203-543-L / 203-544-R

Kawasaki ZRX1200, ZZR1200; E szabvány;

203-574-L / 203-575-R Kawasaki ZX12R ’02-06; E szabvány;

7 900 Ft / db 10 900 Ft / db 8 900 Ft / db 10 900 Ft / db

SUZUKi 205-00101-L / 205-00101-R Suzuki GSF 600/1200 Bandit; E szabvány;

205-01D-L / 205-01D-R Suzuki GS500F ’04-10; E szabvány;

205-08F-L / 205-08F-R

Suzuki GSX600F ’98-03, GSX750F ’98-05; E szabvány;

6 900 Ft / db 7 900 Ft / db 7 900 Ft / db

205-16G-L / 205-16G-R

Suzuki GSXR1000 ’03-04, SV1000S ’03-08, SV650S ’03-08; E szabvány;

205-18D-L / 205-18D-R

7 900 Ft / db

5 900 Ft Suzuki GSXR600 ’97-00, GSXR750 ’96-99, RF600R ’93-96, RF900R ’94-97, TL1000S ’97-00, TL1000R; E szabvány;

205-196

Suzuki TS, T, AS, F; M10 menettel;

/ db

3 450 Ft / db 289


SUZUKI 205-22D-L / 205-22D-R

Suzuki GSXR600 ’97-00, GSXR750 ’96-99, RF600R ’93-96, RF900R ’94-97, TL1000S ’ 97-00, TL1000R; E szabvány;

7 900 Ft / db

205-24F-L / 205-24F-R

Suzuki GSXR600 / 750 / 1000 ’01, GSX1300R Hayabusa ’99-06; E szabvány;

205-29G-L / 205-29G-R

Suzuki GSXR600 / 750 ’04-05; E szabvány;

205-31F-L / 205-31F-R

Suzuki GSF1200S Bandit; E szabvány;

8 900 Ft / db 7 900 Ft / db 7 900 Ft / db

205-38G-L / 205-38G-R

Suzuki GSF650S Bandit ’05-06; E szabvány;

8 900 Ft / db

205-40F-L / 205-40F-R

Suzuki GSXR600 / 750 ’02-03, GSXR1000 ’02; E szabvány;

6 900 Ft / db

205-41G-L / 205-41G-R

Suzuki GSXR600 / 750 ’06, GSXR1000 ’05-06; E szabvány;

13 900 Ft / db

205-450-L / 205-450-R Suzuki GS, GSX, RG, TS; E szabvány;

3 400 Ft / db

20C-8CO-L / 20C-8BO-R

Suzuki DL 650 / 1000 V-Strom; Kawasaki KLV 1000 Cagiva Grand Canyon / Navigator;

E szabvány;

290

5 990 Ft / db


YAMAHA 207-004-L / 207-004-R

Yamaha Majesty 250/400; beépített irányjelzővel, E szabvány;

9 900 Ft / db

207-005-L / 207-005-R Yamaha TDM900; E szabvány;

207-1Y1-L / 207-1Y1-R

univerzális kivitel M10-es menettel Yamaha típusokra; E szabvány;

207-2CO-L / 207-2CO-R Yamaha YZF-R6 ’06-07; E szabvány;

207-3C3-L / 207-3C3-R Yamaha FZ1; E szabvány;

207-3NW-L / 207-3NW-R Yamaha Jog 50; E szabvány;

6 900 Ft / db 2 490 Ft / db 7 900 Ft / db 6 900 Ft / db 2 490 Ft / db

207-3YB-L / 207-3YB-R Yamaha Neo’s, BW’S; E szabvány;

207-458-L / 207-458-R Yamaha FZ6; E szabvány;

207-4C8-L / 207-4C8-R Yamaha R1 ’07-08; E szabvány;

207-4SV-L / 207-4SV-R Yamaha R1/R6; E szabvány;

2 690 Ft / db 8 900 Ft / db 8 900 Ft / db 8 900 Ft / db 291


YAMAHA 207-4TX-L / 207-4TX-R

Yamaha TDM900; beépített irányjelzővel, E szabvány;

7 900 Ft / db

207-4YR-L / 207-4YR-R

Yamaha R1/R6, FZS600 Fazer; E szabvány;

7 900 Ft / db

207-5JJ-L / 207-5JJ-R Yamaha R1 ’00-01; E szabvány;

8 900 Ft / db

207-5JW-L / 207-5JW-R Yamaha FJR1300; E szabvány;

7 900 Ft / db

207-5LV-L / 207-5LV-R Yamaha FZS 1000 S, FJR 1300 A, FZS 600 S; E szabvány;

8 900 Ft / db

207-5MT-L / 207-5MT-R Yamaha R6 ’02; E szabvány;

7 900 Ft / db

207-5PW-L / 207-5PW-R

Yamaha R1 ’02-03, FZ6 Fazer; E szabvány;

7 900 Ft / db

207-5SL-L / 207-5SL-R Yamaha R6 ’04; E szabvány;

7 900 Ft / db

207-5VX-L / 207-5VX-R Yamaha FZ6 Fazer; E szabvány;

9 900 Ft / db

207-5VY-L / 207-5VY-R Yamaha R1 ’04; E szabvány;

292

8 900 Ft / db


bilincsek bilincsek 68-181 fékcső bilincs alumínium kivitel; 68-186/187 gyertyakábel bilincs alumínium kivitel; elérhető piros- és kék színekben;

970 Ft / db 2 540 Ft / db (68-186 – piros) 2 730 Ft / db (68-187 – kék)

65-5338/5345 kipufogóbilincs krómozott acél kivitel; 1 P-profil; 1 választható 38 és 45 mm-es átmérővel; 65-5459/546/552/553 kipufogóbilincs krómozott acél kivitel; választható 38, 45, 48 és 54 mm-es átmérővel;

200 Ft (65-5338 - 38 mm-es) 270 Ft (65-5345 - 45 mm-es)

2 330 Ft (65-5459 - 38 mm-es) 2 120 Ft (65-546 - 45 mm-es) 2 370 Ft (65-552 - 48 mm-es) 2 810 Ft(65-553 - 54 mm-es) 3 960 Ft (68-170 - 25 mm-es) 3 870 Ft (68-171 - 28 mm-es) 4 130 Ft (68-172 - 32 mm-es) 4 130 Ft (68-173 - 38 mm-es)

68-170/171/172/173 lábtartó bilincs extraerős, háromrészes krómozott acél kivitel; pihentető lábtartók rögzítésére kiválóan alkalmas; választható 25, 28, 32 és 38 mm-es átmérővel; 68-175/176/177 kuplung olajcső bilincs krómozott acél kivitel; választható 25, 29 és 32 mm-es átmérővel;

4 220 Ft / db

68-178/179 gázbowden rögzítő bilincs krómozott acél kivitel; 3 240 elérhető szimpla- és dupla gázbowdenhez 68-620/622 teleszkópszár bilincs krómozott acél kivitel; irányjelző, ködfényszóró 7 rögzítésére kiválóan alkalmas; választható 39 és 41 mm-es átmérővel;

Ft / db

780 Ft / db

10 810 68-188 / 189 fékcső bilincs 25,4 mm átmérőjű kormányra szerelhető; 9 680 0,6 – 0,8 mm átmérőjű olajcsövek befogására; az olajcső befogó rész szöge állítható;

Ft (68-188 - dupla) Ft (68-189 - szimpla) 293


univerzális lábtartók Univerzális lábtartók U-bilinccsel (bilincs átmérő: 25 mm) cikkszám fogy.ár mintázat 73-275 19630.- / pár Sundance 73-490 35380.- / pár Tech Glide 73-491 35380.- / pár Air 73-492 35380.- / pár Smooth Univerzális lábtartók háromrészes bilinccsel (bilincs átmérő: 25 mm) cikkszám fogy.ár mintázat 73-273 20790.- / pár Sundance 73-493 35380.- / pár Tech Glide 73-494 38420.- / pár Air 73-495 37300.- / pár Smooth Univerzális lábtartók imbuszcsavaros rögzítővel cikkszám fogy.ár mintázat 73-2761 15880.- / pár Sundance 73-496 31730.- / pár Tech Glide 73-497 32680.- / pár Air 73-498 32680.- / pár Smooth Univerzális lábtartók normál rögzítéssel cikkszám fogy.ár mintázat 73-276 13590.- / pár Sundance „Sundance” váltó- / fékpedálvég 34-610 2670.- / db Sundance

73-490 Tech Glide

73-494 Air

34-610 Sundance

73-276 Sundance

73-273 Sundance

294

73-498 Smooth

73-2761 Sundance


típusspecifikus vezető- és utas lábtartók Vezető lábtartók „Tech Glide”, „Air” és „Smooth” mintázattal cikkszám fogy.ár mintázat motortípus HONDA 731-600 27020.- / pár Tech Glide VT125 Shadow/ CMX250 Rebel/ CMX 450 731-382 29760.- / pár Air Rebel/ VT500C/ VT600C + VLX <’99/ 731-390 29760.- / pár Smooth VF700C + 750C Supermagna / VT700C / VF750C ’93>/ VT750DC Black Widow ’01-03 / VT7450S/ VT800C/ VF1100C/ VT1100C ’85-86/ VT1300CX Fury / VTX1800R / VTX1800S 731-601 25050.- / pár Tech Glide VT1100C2 ACE/ VT1100 Sabre 731-383 16400.- / pár Air 731-391 16330.- / pár Smooth 731-602 27020.- / pár Tech Glide VT600C + VLX ’99>/ VT750C2 ACE ’98-01/ 731-380 29760.- / pár Air VT750C4 + C5 + C6 Shadow/ VT750C 731-381 29760.- / pár Smooth Shadow ’07- / VT750DC Spirit ’07- / VT750C Black Spirit / VT750C Phantom / VT750C2B Black Spirit-Phantom ’10- / VT750C Shadow Aero / VT1100 Sabre KAWASAKI 734-381 29760.- / pár Smooth EN500/ VN750 Vulcan / VN800 Vulcan/ VN800 Vulcan Classic / VN900 Vulcan / VN900 Custom / VN1500A + B / VN1500 Mean Streak / VN1600 Mean Streak SUZUKI 733-600 26230.- / pár Tech Glide VS400-600-750-800-1400 Intruder / 733-380 21400.- / pár Air Boulevard S50 / Boulevard S83 733-601 25050.- / pár Tech Glide Boulevard S40 / LS650 Savage 733-603 26230.- / pár Tech Glide VZ800 Marauder ’99-01 733-384 12870.- / pár Air 733-392 28890.- / pár Smooth 733-604 27020.- / pár Tech Glide M800 Intruder/ M800Z Intruder / 733-385 29760.- / pár Air VL800 Volusia / M1800R Intruder 733-393 29760.- / pár Smooth M1800R2 Intruder / VZ1800R Intruder 734-381 29760.- / pár Smooth VZ1600 Marauder YAMAHA 732-600 27020.- / pár Tech Glide XVS125 Drag Star/ XV535 Virago / 732-380 28890.- / pár Air V-Star 650 Custom / XVS650 Drag Star / 732-381 29760.- / pár Smooth XV700 Virago / XV750 Virago / XV1000 Virago / XV1100 Virago / V-Star 1100 Custom / XVS 1100 Drag Star

Air

Smooth

Utas lábtartók „Tech Glide”, „Air” és „Smooth” mintázattal cikkszám fogy.ár mintázat motortípus HONDA 731-606 27020.- / pár Tech Glide VT125 Shadow / VT600C + VLX <’99 / 731-385 28890.- / pár Air VF700C + 750C Supermagna / VT750C4 + C5 + C6 Shadow / 731-393 28890.- / pár Smooth VT750C Shadow ’07- / VT750DC Black Widow ’01-03 / VT750DC Spirit ’07- / VT750C Black Spirit + Phantom / VT750C Shadow Aero / VT750S / VTX1300R / VTX1300S / VT1300CX Fury / VTX1800R / VTX1800S 731-605 15320.- / pár Tech Glide VT400C, VLX400, VT700C, VT800C, VF1100C 731-384 28890.- / pár Air 731-392 28890.- / pár Smooth KAWASAKI 734-605 26230.- / pár Tech Glide VN800 Vulcan / VN800 Vulcan Classic / VN900 Vulcan / 734-382 28890.- / pár Air VN900 Vulcan Classic / VN900 Custom / VN1500 Vulcan / 734-390 29760.- / pár Smooth VN1500 Vulcan Classic / VN1500 Mean Streak / VN1600 Mean Streak / VN1700 Vulcan / VN1700 Vulcan Classic / VN2000 / VN2000 Classic SUZUKI 733-605 27020.- / pár Tech Glide VS400-600-750-800-1400 Intruder 733-606 26230.- / pár Tech Glide VZ400 Desperado / VZ800 Marauder / VL1500LC Intruder 733-387 28890.- / pár Air 733-395 28890.- / pár Smooth 732-606 27020.- / pár Tech Glide Boulevard C50 / C800 Intruder / M800 Intruder / 732-383 28890.- / pár Air Boulevard M50 / M800Z Intruder / VL800 Volusia 732-391 29760.- / pár Smooth 733-607 26230.- / pár Tech Glide M1800R Intruder/ M1800R2 Intruder / VZ1800R Intruder 733-388 28890.- / pár Air 733-396 28890.- / pár Smooth 734-605 26230.- / pár Tech Glide VZ1600 Marauder 734-382 28890.- / pár Air 734-390 29760.- / pár Smooth YAMAHA 732-606 27020.- / pár Tech Glide XVS125 Drag Star/ V-Star 650 Custom / XVS650 Drag Star / 732-383 28890.- / pár Air V-Star 650 Classic / XVS650 Drag Star Classic / 732-391 29760.- / pár Smooth V-Star 1100 Custom / XVS 1100 Drag Star / V-Star 1100 Classic XVS1100 Drag Star Classic / XV1600A Wild Star + Road Star / XV1700 Road Warrior 732-323 26230.- / pár Tech Glide V-Star 1300 / XVS1300 Midnight Star / Roadliner Midnight / 732-324 28890.- / pár Air XV1900 Midnight Star / XV1900A Midnight Star 732-325 28890.- / pár Smooth

Tech Glide

295


típusspecifikus naked- és sport lábtartók Gyárival egyező lábtartók Típus Honda CBR600 F4 Honda CBR1000F Honda VFR750F Honda CB1000 Honda VFR800 Honda CBR929RR Honda VTR1000 Suzuki GSX 600/750F Kawasaki ZX-7 Kawasaki ZRX1100 Kawasaki ZX12R Yamaha Zazer 600/1000 Mart alumínium lábtartók Típus Honda CBR600 F4 Honda CBR900RR Honda CBR1000RR Honda VFR750F Kawasaki ZX-6 Kawasaki ZX-10 Suzuki GSX-R 600 Suzuki GSX-R 750 Suzuki GSX-R 1000 Suzuki SV650 Szuuki TL1000 Yamaha XJ600 Yamaha XJ900 Yamaha XJR1200 Yamaha FZR600/1000

Cikkszám 541-MBW 541-MM5 541-MM5 541-MM5 541-MM5 541-MM5 541-MM5 545-40C 543-428 543-428 543-428 547-4BH

Ár 5990 Ft / pár 5990 Ft / pár 5990 Ft / pár 5990 Ft / pár 5990 Ft / pár 5990 Ft / pár 5990 Ft / pár 5990 Ft / pár 5990 Ft / pár 5990 Ft / pár 5990 Ft / pár 5990 Ft / pár

Cikkszám 541-P00110A 541-P00110A 541-P00110A 541-P00110A 543-P00610A 543-P00610A 545-P00310A 545-P00310A 545-P00310A 545-P00310A 545-P00310A 547-P00110A 547-P00110A 547-P00110A 547-P00110A

Ár 6290 Ft / pár 6290 Ft / pár 6290 Ft / pár 6290 Ft / pár 6290 Ft / pár 6290 Ft / pár 6290 Ft / pár 6290 Ft / pár 6290 Ft / pár 6290 Ft / pár 6290 Ft / pár 6290 Ft / pár 6290 Ft / pár 6290 Ft / pár 6290 Ft / pár

541-MM5

541-P00110A

541-MBW 545-40C

545-P00310A

296

547-4BH


lábtartó trepnik Vezető lábtartó trepnik New Tech Glide mintázattal cikkszám HONDA 731-800 731-701

fogy.ár

motortípusok

73800.-. / pár 77950.-. / pár

VT750C2 ACE ’98-01 VT750C4+C5+C6 Shadow / VT750C Shadow ’07- / VT750C Black Spirit / Phantom / VT750C2B Black Spirit ’10-, VT750C2B Phantom ’10-, VT750C Shadow Aero

KAWASAKI 734-802 91880.-. / pár VN900 Vulcan / VN900 Custom 734-801 80080.-. / pár VN1500 Mean Streak/ VN1600 Mean Streak SUZUKI 733-800 72150.-. / pár minden VS… Intruder modellhez 733-801 95430.-. / pár M1500 Intruder Vezető lábtartó trepnik Smooth mintázattal cikkszám fogy.ár motortípusok HONDA 731-850 73800.-. / pár VT750C2 ACE ’98-01 731-751 77950.-. / pár VT750C4+C5+C6 Shadow / VT750C Shadow ’07- / VT750C Black Spirit / Phantom / VT750C2B Black Spirit ’10-, VT750C2B Phantom ’10-, VT750C Shadow Aero KAWASAKI 734-852 89210.-. / pár VN900 Vulcan / VN900 Custom 734-851 80080.-. / pár VN1500 Mean Streak/ VN1600 Mean Streak SUZUKI 733-850 72150.-. / pár minden VS… Intruder modellhez 733-851 92650.-. / pár M1500 Intruder Utas lábtartó trepnik New Tech Glide mintázattal cikkszám fogy.ár motortípusok HONDA 731-700 70060.-. / pár VT750C2 ACE ’98-01 732-700 70060.-. / pár VT750C4+C5+C6 Shadow / VT750C Shadow ’07- / VT750C Black Spirit / Phantom / VT750C2B Black Spirit ’10-, VT750C2B Phantom ’10-, VT750C Shadow Aero 734-700 70060.-. / pár VT1100C Shadow ’87-95 / VT1100C2 ACE YAMAHA 732-700 70060.-. / pár XVS 125 Drag Star / XV535 Virago / XV1600A Wild Star / XV1600 Road Star 732-701 72150.-. / pár V-Star 650 Custom / XVS 650 Drag Star / V-Star 650 Classic / XVS 650 Drag Star Classic / V-Star 1100 Custom / XVS 1100 Drag Star / V-Star 1100 Classic / XVS 1100 Drag Star Classic 732-702 70060.-. / pár V-Star 950 / XVS950+A Midnight Star / V-Star 1300 / XVS1300A Midnight Star SUZUKI 732-700 70060.-. / pár Boulevard C50 / C800 Intruder / M800 Intruder / M800Z Intruder / VL800 Volusia 733-701 74610.-. / pár VL800 Volusia / Boulevard C109R / C1800R Intruder 733-700 70060.-. / pár M1800R Intruder / M1800R2 Intruder / VZ1800R Intruder KAWASAKI 734-700 70060.-. / pár VN900 Vulcan / VN900 Custom / VN900 Vulcan Classic / VN1500 Mean Streak / VN1600 Mean Streak / VN2000 / VN2000 Classic MOTO GUZZI 732-700 70060.-. / pár Nevada 750 ’-04

Utas lábtartó trepnik Smooth mintázattal cikkszám fogy.ár motortípusok HONDA 731-750 70060.-. / pár VT750C2 ACE ’98-01 732-750 70060.-. / pár VT750C4+C5+C6 Shadow / VT750C Shadow ’07/ VT750C Black Spirit / Phantom / VT750C2B Black Spirit ’10-, VT750C2B Phantom ’10-, VT750C Shadow Aero 734-750 68020.-. / pár VT1100C Shadow ’87-95 / VT1100C2 ACE YAMAHA 732-750 70060.-. / pár XVS 125 Drag Star / XV535 Virago / XV1600A Wild Star / XV1600 Road Star 732-751 70060.-. / pár V-Star 650 Custom / XVS 650 Drag Star / V-Star 650 Classic / XVS 650 Drag Star Classic / V-Star 1100 Custom / XVS 1100 Drag Star / V-Star 1100 Classic / XVS 1100 Drag Star Classic 732-752 70060.-. / pár V-Star 950 / XVS950+A Midnight Star / V-Star 1300 / XVS1300A Midnight Star SUZUKI 732-750 70060.-. / pár Boulevard C50 / C800 Intruder / M800 Intruder / M800Z Intruder / VL800 Volusia 733-751 74610.-. / pár VL800 Volusia / Boulevard C109R / C1800R Intruder 733-750 70450.-. / pár M1800R Intruder / M1800R2 Intruder / VZ1800R Intruder KAWASAKI 734-750 68020.-. / pár VN900 Vulcan / VN900 Custom / VN900 Vulcan Classic / VN1500 Mean Streak / VN1600 Mean Streak / VN2000 / VN2000 Classic MOTO GUZZI 732-750 70060.-. / pár Nevada 750 ’-04 Univerzális utastrepni szettek kétféle méretben cikkszám fogy.ár méret 73-118 24380.-. / pár 11,5 x 20 cm 549-02301 18290.-. / pár 12 x 20,5 cm

732-700 New Tech Glide

73-118 univerzális trepni

549-02301 univerzális trepni

732-750 Smooth

297


univerzális kipufogó dobok 65-937 SLASHCUT univerzális kipufogó dob univerzális kivitel; rögzítése 38-45 mm átmérőjű kötőcsövekre lehetséges; klasszikus hangzás; hossz: 41 cm;

17 070 Ft / db

65-938/942 TURNOUT univerzális kipufogódob univerzális kivitel; rögzítése 38-45 mm átmérőjű kötőcsövekre lehetséges; markáns hangzás; hossz: 40/50 cm;

19 730 Ft / db (65-938 - 40 cm-es) 24 110 Ft / db (65-942 - 50 cm-es)

65-941 MEGATON univerzális kipufogódob univerzális kivitel; rögzítése 38-45 mm átmérőjű kötőcsövekre lehetséges; klasszikus, sportos hangzás; hossz: 44 cm;

24 500 Ft / db

65-933 TAPERED univerzális kipufogó dob univerzális kivitel; rögzítése 38-45 mm átmérőjű kötőcsövekre lehetséges; klasszikus hangzás; hossz: 40 cm; 298

27 390 Ft / db


65-949 FISHTAIL univerzális kipufogó dob univerzális kivitel; rögzítése 38-45 mm átmérőjű kötőcsövekre lehetséges; klasszikus, sportos hangzás; 36 hossz: 55 cm;

370 Ft / db

36 370 Ft / db

65-800/801 univerzális kipufogó dob univerzális kivitel; rögzítése maximum 50 mm átmérőjű kötőcsövekre lehetséges; a lecsavarozható csővég által tetszés szerint hangolható; hossz: 45 cm;

63 210 Ft / db (65-800 - polírozott) 68 810 Ft / db (65-801 - krómozott)

299


kipufogók tartozékai 65-931/932 kipufogó dob közbetét belső átmérő: 38 mm; külső átmérő: 45 mm;

1 990.- / Ft (65-931 - háromrészes) 880.- / Ft (65-932 - egyrészes) 65-819/820/821 kipufogó hangtompító betét választható 38-, 45- és 50 mm-es átmérővel; hossz: 10 cm;

2 740 Ft / db (38 mm-es - 65-819) 2 740 Ft / db (45 mm-es - 65-820) 2 740 Ft / db (50 mm-es - 65-821) 65-816/817/818 kipufogó hangtompító betét választható 38-, 45- és 50 mm-es átmérővel; hossz: 20 cm;

3 340 Ft / db (38 mm-es - 65-816) 3 340 Ft / db (45 mm-es - 65-817) 3 340 Ft / db (50 mm-es - 65-818) 65-810/811/812/813 kipufogó hangtompító betét választható 45-, 50-, 55- és 60 mm-es átmérővel;

4 670 Ft / db (55 mm-es - 65-810) 4 670 Ft / db (45 mm-es - 65-812) 300

4 670 Ft / db (50 mm-es - 65-811) 4 670 Ft / db (60 mm-es - 65-813)


84-06902 kipufogó bélés tartós megoldás hangtompításra, mivel nem ég ki, mint az üveggyapot; könnyen vágható; mérete: 25 x 445 x 350 mm;

4 900 Ft

65-554/555 kipufogó hővédő pajzs a bilincsek segítségével a leömlő csőre rögzítve elkerülhetőek a lábak égési sérülései; krómozott acél kivitel; választható 45 és 55 mm átmérőjű bilinccsel;

7 460 Ft / db (45 mm-es bilinccsel - 65-554) 8 200 Ft / db (55 mm-es bilinccsel - 65-555) 65-558/560 kipufogó hővédő pajzs a bilincsek segítségével a leömlő csőre rögzítve elkerülhetőek a lábak égési sérülései; krómozott és fekete kivitelben; 60 mm átmérőjű bilinccsel; hossz: 23 cm;

11 190 Ft / db (65-558 - krómozott) 11 190 Ft / db (65-556 - fekete) 65-100 kipufogó hővédő szalag

16 400 Ft

hossz: 15 méter; a szett a négy darab bilincset tartalmazza; 301


kipufogó rendszerek „Double wall pipes” kipufogórendszerek és slipon-ok Cikkszám Motortípus 651-070 Honda VT750C2 ACE ’98-01 / VT750DC Black Widow ’01-03 651-071 Honda VT750C4 + C5 + C6 Shoadow / VT750C Shadow Aero 651-072 Honda VT1100C2 ACE 651-073 Honda VT1300CX Fury 652-070 Yamaha XVS650 Drag Star / XVS650 Drag Star Classic 652-074 Yamaha V-Star 950 / XVS950A Midnight Star 652-071 Yamaha XVS1100 Drag Star / XVS1100 Drag Star Classic 652-1302 Yamaha V-Star 1300 / XVS1300 Midnight Star 653-070 Suzuki C800 Intruder / M800 Intruder / M800Z Intruder / VL800 Volusia 653-074 Suzuki M1500 Intruder / Boulevard M90 653-071 Suzuki VL1500LC Intruder 653-073 Suzuki C1800R Intruder / Boulevard C109R 653-072 Suzuki M1800R Intruder / M1800R2 Intruder / VZ1800R Intruder 654-071 Kawasaki VN900 Vulcan / VN900 Custom / VN900 Vulcan Classic „Fatpipes” kipufogórendszerek és slipon-ok Cikkszám Motortípus 651-600 Honda VT600C + VLX 651-750 Honda VT750C2 ACE ’98-01 651-754 Honda VT750C4 + C5 + C6 Shoadow / VT750C Shadow Aero 651-757 VT750DC Spirit ’07- / VT750C2B Black Spirit + Phantom ’10651-1302 Honda VT1300CX Fury 652-535 Yamaha XV535 Virago 652-650 Yamaha XVS650 Drag Star / XVS650 Drag Star Classic ’-03 652-654 Yamaha XVS650 Drag Star / XVS650 Drag Star Classic ’04652-750 Yamaha XV750 Virago / XV1000 Virago / XV1100 Virago 652-950 Yamaha V-Star 950 / XVS950A Midnight Star 652-1305 Yamaha V-Star 1300 / XVS1300 Midnight Star 653-802 Suzuki C800 Intruder / M800 Intruder / M800Z Intruder / VL800 Volusia 653-801 Suzuki VZ800 Marauder ’99-01 653-1503 Suzuki M1500 Intruder / Boulevard M90 653-1500 Suzuki VL1500LC Intruder 653-1803 Suzuki C1800R Intruder / Boulevard C109R 653-1800 Suzuki M1800R Intruder / M1800R2 Intruder / VZ1800R Intruder 654-800 Kawasaki VN800 Vulcan / VN800 Vulcan Classic 654-900 Kawasaki VN900 Vulcan / VN900 Custom / VN900 Vulcan Classic 654-1500 Kawasaki VN1500 Vulcan / VN1500 Vulcan Classic

Csőátmérő Kialakítás 60 mm komplett rendszer

Fogy.ár 243 140 Ft

60 mm

komplett rendszer

243 000 Ft

60 mm 60 mm 60 mm

komplett rendszer komplett rendszer komplett + slipon

253 810 Ft 249 060 Ft 231 470 Ft

60 mm 60 mm

komplett rendszer komplett + slipon

253 700 Ft 221 430 Ft

60 mm 60 mm

komplett + slipon komplett rendszer

246 170 Ft 241 350 Ft

60 mm 60 mm 60 mm 60 mm

komplett rendszer komplett rendszer komplett rendszer komplett rendszer

256 780 Ft 241 350 Ft 256 780 Ft 258 280 Ft

60 mm

komplett rendszer

257 200 Ft

Csőátmérő 55 mm 55 mm 60 mm

Kialakítás komplett rendszer komplett rendszer komplett rendszer

Fogy.ár 152 140 Ft 151 640 Ft 144 000 Ft

60 mm

komplett rendszer

159 280 Ft

60 mm 50 mm 55 mm

komplett rendszer komplett rendszer komplett rendszer

168 190 Ft 144 490 Ft 142 350 Ft

55 mm

komplett + slipon

151 640 Ft

55 mm

slipon

142 350 Ft

60 mm 60 mm 55 mm

komplett rendszer komplett rendszer komplett rendszer

151 640 Ft 155 840 Ft 151 170 Ft

55 mm 60 mm 55 mm 60 mm 60 mm

slipon komplett rendszer komplett rendszer komplett rendszer komplett rendszer

151 640 Ft 163 280 Ft 148 430 Ft 163 280 Ft 164 890 Ft

55 mm 55 mm

komplett rendszer komplett rendszer

144 540 Ft 152 140 Ft

55 mm

komplett rendszer

142 350 Ft

652-1100 - Fatpipes

653-070 - Double wall pipes

651-1302 Fatpipes 653-802 - Fatpipes

302


Csavarok és kötőelemek Motrix 00-24001/00-24002 Szélvédő rögzítő csavarszett segítségével az idomplexik rezgésmentesen rögzíthetők; választható fekete és ezüst színben; a szett 8 db gumiágyas anyát és eloxált csavart tartalmaz;

2 990 Ft (00-24001 - fekete) 2 990 Ft (00-24002 - ezüst) Motrix 84-31100/84-30200 Emelőszem lengővillára az emelő funkció mellett csúszáskor megvédi a lengővillát a sérülésektől; M8 és M10 menettel;

3 990 Ft (84-31100 – M10 menettel) 3 990 Ft (84-30200 – M8 menettel) Motrix 84-55311 Szelepkivezető a 90 fokos adapterrel lényegesen könnyebbé válik a guminyomás ellenőrzése és a kerék felfújása; eloxált arany színben;

1 690 Ft / db Motrix 84-22900/23000 Idom gyorsrögzítő versenymotorokhoz különösen ajánlott;

3 990 Ft / pár 303


csavarok és anyák Koponya- + csontfejű díszcsavar Cikkszám 03-109 Koponyafejű díszcsavar Cikkszám 03-103 Sasfejű díszcsavar Cikkszám 03-105 Makkfejű díszcsavar Cikkszám 03-00010 03-00110 03-00210 03-00310 Lándzsafejű anyacsavar Cikkszám 03-0101 03-0111 03-0121 03-0131 Lövedékfejű díszcsavar Cikkszám 03-100 (szárnyas) 03-101 (sima)

Menet M6

Fogy.ár 3340.- / 2 db

Menet M6

Fogy.ár 1650.- / db

Menet M6

Fogy.ár 1650.- / db

Menet M6 M6 M6 M6

Fogy.ár 365.- / db 465.- / db 580.- / db 580.- / db

Menet M6 M8 M10 X 1,25 M10 X 1,50

Fogy.ár 550.- / db 610.- / db 685.- / db 685.- / db

Menet M6 M6

Fogy.ár 620.- / db 680.- / db

03-105 Sasfejű csavar

03-101 Lövedékfejű csavar

03-100 Lövedékfejű csavar

03-109 03-00010 Makkfejű csavar

03-0101 Lándzsafejű anyacsavar

304

03-103 Koponyafejű csavar


sárvédő díszek SÁRVÉDŐ DÍSZEK Ördög alak, krómozott 02-083 Ördög, 7,5 x 11 cm Szálló sas, krómozott 02-074 Szálló sas, 6 x 9 cm 02-075 Szálló sas, 12 x 6 cm Sasfej sárvédő dísz, krómozott 68-4011 Sasfej, 12 cm 68-401 Sasfej, 17 cm Világító szemű sasfej sárvédő dísz, krómozott 68-4021 Sasfej, 12 cm 68-402 Sasfej, 17 cm Párduc alak, krómozott 02-078 Párduc, 9 cm 02-079 Párduc, 13 cm Patkány alak, krómozott 02-081 Patkány, 10 cm 02-080 Patkány, 20 cm Vaddisznó alak, krómozott 02-090 Vaddisznó, 16,5 cm Koponya forma, krómozott 02-095 Koponya, 16,5 cm

13 330 Ft 5 590 Ft 5 590 Ft 5 450 Ft 9 540 Ft 7 440 Ft 9 700 Ft 3 230 Ft 5 290 Ft

02-075

10 380 Ft 16 080 Ft 18 500 Ft 19 210 Ft

02-074

02-083 02-080 és 02-081

02-090

02-078 és 02-079

02-095

68-401 és 68-4011

305


sárvédő keretek

SÁRVÉDŐ KERETEK Első sárvédő keretek krómozott acél csőből HONDA 601-018 VT750C4+C5+C6 Shadow 601-016 VT1100C2 ACE KAWASAKI 604-018 VN900 Vulcan Classic MOTO GUZZI 605-001 Nevada 750 <’04 SUZUKI 603-014 C800 Intruder ’05-09 / VL800 Volusia 603-015 C800 Intruder ’10TRIUMPH 606-002 Thunderbird 1600 YAMAHA 602-015 XVS650 Drag Star / XVS 1100 Drag Star 602-006 XVS650 Drag Star Classic / XVS 1100 Drag Star Classic 602-020 XVS950 Midnight Star 602-017 XV1600 Wild Star / Road Star 602-019 XVS1900A Midnight Star

306

30 790 Ft 23 710 Ft 9 030 Ft 6 960 Ft 34 910 Ft 30 790 Ft 30 790 Ft 30 790 Ft 31 710 Ft 30 790 Ft 23 710 Ft 11 440 Ft


Bowden alkatrészek, -kiegészítők Motrix 84-00403 Bowden olajzó eloxált alumínium kivitel; állítható befogó pofával; segítségével melléfolyás nélkül elvégezhető a bowdenek karbantartása;

1 990 Ft

Motrix 84-17901 Bowden javító bowden javító készlet, különféle csavarkötéses és alakzáró végekkel; gáz-, fék- és kuplungbowdenek gyors javításához.

2 190 Ft

Highway Hawk 67-050 kábel kötegelő 20 cm hosszú műanyag kábel bilincsek króm és arany színben; 10 darabos csomagban;

4 140 Ft

Highway Hawk Bowdenés csőtakaró 20-123 20-124 20-126

Kábeltakaró, átmérő: 6,2 mm Kábeltakaró, átmérő: 10,2 mm Benzincső takaró, átmérő: 10,5 mm

20-123

20-124

Hossz: 1,5 méter Hossz: 1,5 méter Hossz: 1 méter

3 550 Ft (20-123) 4 850 Ft (20-124) 3 730 Ft (20-126)

20-126

307


Fényszórók és ködlámpák Motrix 669-02901 „Cruiser” fényszóró krómozott kivitel, alsó rögzítési ponttal; H4 izzóval szerelve; átmérő: 150 mm;

13 380 Ft

Motrix 669-4J6 „Buffalo 115” fényszóró krómozott kivitel, alsó rögzítési ponttal; E-homológ jellel, 35/30 W izzóval szerelve; átmérő: 115 mm;

Motrix 669-02515 „Double oval” fényszóró

15 990 Ft

17 220 Ft

E-homológ jellel, H3 izzóval szerelve; mérete: 70 x 160 x 125 mm;

Motrix 669-956 „Buffalo 165” fényszóró

20 990 Ft

krómozott kivitel, alsó rögzítési ponttal; H4 izzóval szerelve; átmérő: 165 mm;

Motrix dupla fényszóró kit krómozott vagy fekete házzal, oldalsó rögzítési pontokkal; E-homológ, H4 60/55W izzóval szerelve; átmérő: 90 mm; 308

29 190 Ft (669-02201 – krómozott) 29 190 Ft (669-02202 – fekete)


GIVI S310 ködfényszóró szett a bilincsek segítségével 21-26 mm átmérőjű csőre rögzíthető; a szett tartalmaz egy kormányra szerethető vízálló kapcsolót is; E-homológ jellel, 12V/55W izzóval szerelve;

47 750 Ft / pár

Highway Hawk 68-130 / 68-133 ködlámpák Klasszikus formájú ködlámpák 115 mm átmérővel, króm-, fekete- vagy réz bevonattal; 35/35 wattos izzóval szerelve; 68-130 „Bates” ködlámpa, 68-130B „Bates” ködlámpa, 68-130BC „Bates” ködlámpa, 68-130CU „Bates” ködlámpa, 68-133 „USA-style” ködlámpa,

68-130 - Bates

110 mm mély, krómozott 110 mm mély, fekete 110 mm mély, króm-fekete 110 mm mély, réz 90 mm mély, krómozott

17 800 Ft / db 23 350 Ft / db 19 770 Ft / db 17 490 Ft / db 16 270 Ft / db

68-130CU - Bates

68-130B - Bates

68-133 - USA-style

68-130BC - Bates

309


Highway Hawk ködlámpa párok Klasszikus formájú ködlámpák 115 mm átmérővel, 2 db-os szettben, krómozott kivitelben; 68-1301 68-1303 68-1331 68-1333

„Bates” ködlámpa, 110 mm mély, 12V 35/35W „Bates” ködlámpa, 110 mm mély, E jelű, H3 12V/55W „USA-style” ködlámpa, 90 mm mély, 12V 35/35W „USA-style” ködlámpa, 90 mm mély, E jelű, H3 12V/55W

35 400 Ft / pár 48 030 Ft / pár 32 870 Ft / pár 46 630 Ft / pár

68-1301 - Bates

68-1303 - Bates

68-1331 - USA Style

68-1333 USA Style

Highway Hawk 68-1265 „Tech Glide” fényszóró krómozott Tech Glide, bordázott házzal, alsó rögzítéssel; E-homológ, H4 60/55W izzóval szerelve; átmérő: 140 mm;

33 640 Ft 310

9 68-1265 - Tech Glide


Highway Hawk 68-109 tripla fényszóró kit krómozott házzal, alsó rögzítési ponttal; E-homológ, H3 12V 55W izzókkal szerelve; teljes szélesség: 230 mm; mélység: 120 mm;

47 990 Ft

Highway Hawk 68-223070 „Gothic” fényszóró krómozott házzal, alsó rögzítési ponttal; E-homológ, H4 60/55W izzóval szerelve; szélesség: 175 x 100 x 130 mm;

63 950 Ft Tartalék alkatrészek Tartalék ház és lámpabetét 115 mm átmérőjű ködlámpákhoz 68-131 Lámpa betét, 12V35/35W izzóval és vezetékkel 68-1310 Lámpa betét, E-jelű, H3 12V55W izzóval és vezetékkel

68-131

6 520 Ft 11 350 Ft

68-1310

311


fejidomok MOUTH fejidomok Áramvonalas formájú fejidom két darab kis méretű, de nagy fényerejű lámpatesttel, univerzális rögzítéssel. (669-10201 fehér) (669-10202 fekete)

7 900 Ft (669-10201 fehér) 7 900 Ft (669-10202 fekete) ENDURO fejidomok Praktikus kialakítású enduro fejidom nagy méretű, hatékony fényszóróval, beépített irányjelző lámpákkal, univerzális rögzítéssel. (669-61001 fehér) (669-61002 fekete)

9 990 Ft (669-61001 fehér) 9 990 Ft (669-61002 fekete) SKEW fejidomok 19 990 Ft (669-64201 fekete/fehér) 19 990 Ft (669-64202 fekete) Professzionális enduro fejidom enduro és 19 990 Ft (669-64205 fekete/sárga) streetfighter motorokra aszimmetrikusan elhelyezett tompított és távolsági fényszórókkal, E-homológ jellel. 19 990 Ft (669-64207 fekete/narancs) (669-64201 fekete/fehér) (669-64202 fekete) (669-64205 fekete/sárga) (669-64207 fekete/narancs)

312


ködlámpa tartók „Classic” ködlámpa tartók Motorípus Cikkszám HONDA 685-100 VF750C + Supermagna / VF750C ’93681-109 VT750C2 ACE ’98-01 / VT1100C3 Aero 681-116 VT750C4 + C5 + C6 Shadow / VT750C Black Spirit + Phantom 681-116B (fekete) VT750C4 + C5 + C6 Shadow / VT750C Black Spirit + Phantom 681-112 VT1100C2 ACE KAWASAKI 685-100 EN500 / VN800 Vulcan 684-109 VN800 Vulcan / VN1500 Vulcan / VN1500 Vulcan Classic 684-118 VN900 Vulcan / VN900 Custom / VN900 Vulcan Classic 684-118B VN900 Vulcan / VN900 Custom / VN900 Vulcan Classic SUZUKI 685-100 LS650 Savage / VS600 Intruder / VS700 Intruder / VS750 Intruder / VS800 Intruder 683-117 VL800 Volusia 683-118 C800 Intruder 683-114 VS1400 Intruder 683-121 M1500 Intruder 683-116 VL1500LC Intruder ’05-ig 683-119 C1800R Intruder 683-120 M1800R Intruder / M1800R2 Intruder / VZ1800R Intruder YAMAHA 682-105 XV125 / XV250 / XV535 Virago 685-100 XVS650 Drag Star / XVS1100 Drag Star 682-108 XVS650 Drag Star Classic / XVS1100 Drag Star Classic 682-107 XV750/1000/1100 Virago 682-120 XVS950 Midnight Star / XVS950A Midnight Star / XVS1300 Midnight Star 682-120B (fekete) XVS950 Midnight Star / XVS950A Midnight Star / XVS1300 Midnight Star 682-109 XV1600A Wild Star + Road Star

Classic

16 410 Ft 18 350 Ft 24 990 Ft

"V-Bar" ködlámpa tartók Cikkszám HONDA 681-213 685-200 681-209

24 990 Ft

681-216

14 640 Ft

681-210 681-214 681-217 681-217B (fekete) HARLEY-DAVIDSON 687-200

Ár

16 410 Ft 18 350 Ft 8 520 Ft 8 520 Ft

687-200B (fekete) 16 410 Ft 27 330 Ft 24 990 Ft 15 810 Ft 19 320 Ft 24 990 Ft 24 990 Ft 18 350 Ft 18 350 Ft 16 410 Ft 24 990 Ft 20 570 Ft 18 350 Ft 18 350 Ft 6 450 Ft

687-201 687-201B (fekete) KAWASAKI 685-200 684-209 684-211 684-211B (fekete) 684-212 SUZUKI 685-200 684-211 684-211B (fekete) TRIUMPH 686-200 YAMAHA 685-200 682-121

Motortípus

Ár

VT600 + VLX / VT750DC Black Widow '01-03 VF750C + Supermagna / VF750C '93VT750C2 ACE '98-01 / VT1100C3 Aero / VT1100 Sabre VT750C4 + C5 + C6 Shadow / VT750C Shadow '07- / VT750C Shadow Aero VT750DC Spirit '07- / VT750S VTX1300R / VTX1300S / VTX1800R / VTX1800S VT1300CX Fury VT1300CX Fury

24 990 Ft 24 990 Ft 24 990 Ft

FXDB/I / FXDC / FXDWG / FXDF / FXD / FXDL / FLST / FXST / FXST/I / FXSTC / FXSTB / Sportster 883C/1200C / FXS/TD / FXCW/C FXDB/I / FXDC / FXDWG / FXDF / FXD / FXDL / FLST / FXST / FXST/I / FXSTC / FXSTB / Sportster 883C/1200C / FXS/TD / FXCW/C FXD / Sportster 883C/1200C FXD / Sportster 883C/1200C EN500 / VN800 Vulcan VN800 Vulcan / VN800 Vulcan Classic / VN1500 Vulcan Classic '96-02 VN1500 Mean Streak / VN1600 Mean Streak VN1500 Mean Streak / VN1600 Mean Streak VN1700 Vulcan Classic

24 990 Ft 24 990 Ft 24 990 Ft 24 990 Ft 24 990 Ft 24 990 Ft 24 990 Ft 24 990 Ft 24 990 Ft 24 990 Ft 24 990 Ft 24 990 Ft 24 990 Ft 24 990 Ft

LS650 Savage / VS600 Intruder / VS700 Intruder / 24 990 Ft VS750 Intruder / VS800 Intruder M800 Intruder / M800Z Intruder / VZ1600 Marauder 24 990 Ft M800 Intruder / M800Z Intruder / VZ1600 Marauder 24 990 Ft Thunderbird 1600

24 990 Ft

XVS650 Drag Star / XVS1100 Drag Star XV1900 Midnight Star

24 990 Ft 24 990 Ft

V-Bar

313


lámpaellenzők Krómozott lámpaellenzők fényszórókhoz és ködlámpákhoz 6 810 Ft 2 980 Ft 5 450 Ft

66-051 Lámpaellenző nagy, 180 mm 66-053 Lámpaellenző közepes, 140 mm 66-052 Ködlámpa ellenző pár, 115 mm

66-051

66-053

66-052

„Live to Ride” lámpaellenzők fényszórókhoz és ködlámpákhoz 66-055

7 440 Ft 3 470 Ft 7 270 Ft

66-055 Lámpaellenző nagy, 180 mm 66-057 Lámpaellenző közepes, 140 mm 66-058 Ködlámpa ellenző pár, 115 mm

66-057

66-058

„Tech Glide” lámpaellenzők fényszórókhoz és ködlámpákhoz 7 440 Ft 5 950 Ft

66-062 Lámpaellenző nagy, 180 mm 66-060 Lámpaellenző közepes, 140 mm

66-062

66-060

Krómozott koponya alak lámpaellenzőre 66-070 85 mm széles 66-071 100 mm széles

5 750 Ft 6 700 Ft

66-070, 66-071

Krómozott denevér alak lámpaellenzőre 66-074 100 mm széles 66-075 160 mm széles 314

6 330 Ft 10 810 Ft

66-074

66-075


Univerzális hátsó lámpák Motrix 629-11004 hátsó lámpa univerzális kivitel; a szett tartalmazza a képen látható krómozott acél rendszámtartót; épített motorok ideális kiegészítője;

4 990 Ft

Motrix 629-88904 offroad sárvédő univerzális kivitel; E-szabványos lámpatest;

6 490 Ft

Motrix 629-88715 „LED Uni” hátsó lámpa LED-technológia; univerzális kivitel; E-szabvány;

7 990 Ft

Motrix 629-85704 „LED Rear” hátsó lámpa LED-technológia; univerzális kivitel; E-szabvány;

7 990 Ft

Motrix 629-85715 „LED Rear” hátsó lámpa LED-technológia; univerzális kivitel; E-szabvány;

7 990 Ft 315


Highway Hawk 68-340 „Snake” hátsó lámpa krómházas, univerzális kivitel; épített motorok ideális kiegészítője; E-szabvány; mérete: 45 x 165 x 73 mm;

9 450 Ft

Highway Hawk 68-333 „Mini Cateye” hátsó lámpa univerzális kivitel; szett tartalmazza a képen látható krómozott acél rendszámtartót; épített motorok ideális kiegészítője; mérete: 42 x 68 x 47 mm;

10 690 Ft

Motrix 629-88004 hátsó lámpa LED-technológia; univerzális kivitel; a szett tartalmazza a képen látható krómozott acél rendszámtartót; E-szabvány;

11 010 Ft

Highway Hawk 68-213 „Led Oval” hátsó lámpa LED-technológia; univerzális kivitel; E-szabvány; mérete: 28 x 100 x 35 mm; 316

13 350 Ft


Motrix 629-87604 hátsó lámpav LED-technológia; univerzális kivitel; a szett tartalmazza a képen látható krómozott acél rendszámtartót; E-szabvány;

13 950 Ft

Motrix 629-6117 „LED Cateye” hátsó lámpa LED-technológia; univerzális kivitel; E-szabvány; a szett tartalmazza a képen látható krómozott acél rendszámtartót;

14 990 Ft

Motrix 629-02315 „LED Foxtail” hátsó lámpav LED-technológia; univerzális kivitel; E-szabvány;

14 990 Ft

Highway Hawk 68-337 „Mini Cateye” hátsó lámpa univerzális kivitel; a szett tartalmazza a képen látható krómozott acél rendszámtartót; épített motorok ideális kiegészítője; mérete: 42 x 68 x 47 mm;

15 760 Ft 317


Motrix 629-00915 „LED Fashion” hátsó lámpa LED-technológia; univerzális kivitel; E-szabvány; a szett tartalmazza a képen látható krómozott acél rendszámtartót;

19 900 Ft

Highway Hawk 68-224 „STOP” hátsó lámpa LED-technológia; univerzális kivitel; E-szabvány; mérete: 70 x 70 x 45 mm;

20 110 Ft

Highway Hawk 68-3185 „Cateye” hátsó lámpa univerzális kivitel; a szett tartalmazza a képen látható krómozott acél házat; E-szabvány; mérete: 65 x 120 x 50 mm;

20 500 Ft

Booster 1802097/2098 LED-es hátsó lámpaizzó normál izzószálas foglalatb illeszthető; 12- és 14 ledes kivitelben;

3 280 Ft (1802098 - 12 ledes) 3 490 Ft (1802097 - 14 ledes)

318


Indexek Motrix „Cateye” indexek fekete házzal, narancs vagy fehér lencsével, E-homológ jellel; 619-03400 Cateye index narancs lencsével 619-03415 Cateye index fehér lencsével

4 790 Ft / pár 4 990 Ft / pár

Motrix „Maltese” index

619-03400

619-03415

LED-es kivitel, króm házzal, E-homológ jellel; 609-12325-10ELED Mini Eagle index fehér lencsével

15 200 Ft / pár 609-12325-10ELED

Motrix „Universal” indexek normál izzós vagy LED-es kivitel, fekete vagy króm házzal, E-homológ jellel; 619-20015-10ELED LED index króm házzal, rövid szárral 11 990 Ft 619-20015L-10ELED LED index króm házzal, hosszú szárral 11 990 Ft 619-13415-02ELED LED index fekete házzal, rövid szárral 12 490 Ft 619-13415-10ELED LED index króm házzal, rövid szárral 12 490 Ft 619-13915-02ELED LED index fekete házzal, rövid szárral 12 490 Ft 619-13915-10ELED LED index króm házzal, rövid szárral 12 490 Ft 619-94200-02E Index fekete házzal, hosszú szárral 5 990 Ft az árak párra vonatkoznak

619-13415-02ELED

619-13415-10ELED

619-13915-10ELED

619-94200-02E

619-20015-10ELED

619-13915-02ELED

319


Motrix „Arrow” indexek normál izzós vagy LED-es kivitel, fekete házzal, E-homológ jellel; 619-03715-02E Index fekete házzal, rövid szárral 4 990 Ft 619-03715L-02E Index fekete házzal, hosszú szárral 5 490 Ft 619-03715-02ELED LED index fekete házzal, rövid szárral 11 490 Ft 619-07000-02E Index fekete házzal, rövid szárral 4 990 Ft 619-07000L-02E Index fekete házzal, hosszú szárral 5 490 Ft 619-07015-02E ndex fekete házzal, rövid szárral 5 490 Ft 619-07015L-02E Index fekete házzal, hosszú szárral 5 990 Ft az árak párra vonatkoznak

619-07015L-02E

619-03715-02E

619-07000L-02E

619-07015-02E

619-07000-02E

Motrix „LED Triangle” indexek LED-es kivitel, fekete házzal, narancs kontrollfénnyel, E-homológ jellel; 619-18115-02ELED 619-18115L-02ELED

619-18115-02ELED 01

LED index fekete házzal, rövid szárral LED index fekete házzal, hosszú szárral

11 990 Ft / pár 11 990 Ft / pár

Motrix „LED Diamond” indexek

LED-es kivitel, fekete vagy króm házzal, E-homológ jellel; 619-94515-02ELED 619-94515-10ELED 320

LED index fekete házzal, rövid szárral LED index króm házzal, rövid szárral

619-18115L-02ELED

11 990 Ft / pár 11 990 Ft / pár


Idom indexek LED-es kivitel, E-homológ jellel, sportmotorok műanyag idomaira rögzíthető; 619-17115 619-17215 619-17315 619-17415

Idom index Yamaha Idom index Honda Idom index Suzuki Idom index Kawasaki

619-17115

619-17215

619-17315

619-17415

10 990 Ft / pár 10 990 Ft / pár 10 990 Ft / pár 10 990 Ft / pár

Highway Hawk 68-090 Index ellenállás Ellenállás LED-es vagy 21 wattnál kisebb teljesítményű indexekhez (minimum két darab szükséges)

1 890 Ft / db Motrix 48-04902 Index relé két lábú kivitel LED-es irányjelzőkhöz;

2 990 Ft

Motrix 48-08302 Index relé három lábú kivitel LED-es irányjelzőkhöz, adapter kábellel;

4 690 Ft Booster 1802290 /2291 Index relé két- és három lábú kivitel LED-es irányjelzőkhöz;

5 480 Ft 321


Órák 22- és 25,4 mm átmérőjű kormányra szerelhető időmérő órák, krómozott vagy fekete ütés- és rezgésálló házban. Motrix 00-02710 Óra bilinccsel króm, lapos Motrix 00-11402 Óra bilinccsel fekete, lapos Motrix 00-11301 Óra bilinccsel króm, magas

13 990 Ft 10 990 Ft 11 990 Ft

00-02710

00-11402

Analóg időmérő óra krómozott vagy rézbevonatú házban, ütés- és rezgésálló kivitelben. Felszerelhető 22- és 25,4 mm átmérőjű kormányra. Motrix 00-29810 Kormányóra króm 13 990 Ft Highway Hawk 54-200CU Kormányóra réz 23 510 Ft Analóg óra és hőmérő, kormányra szerelhető krómozott acél házban, ütés- és rezgésálló kivitelben. A hőmérő Celsius és Fahrenheit skálával is el van látva, mérési tartománya -20-tól +50 Celsius fokig terjed. Felszerelhető 22- és 25,4 mm átmérőjű kormányra. Motrix 00-29710 Óra- és hőmérő 23 990 Analóg időmérő óra rákolló formájú krómozott házban, ütés- és rezgésálló kivitelben fehér számlappal. Felszerelhető 25,4- és 32 mm átmérőjű kormányra. Highway Hawk 54-271 Rákolló kormányóra króm

00-29810

Ft 54-200CU

00-29710

26 100 Ft

Elektronikus fordulatszám mérő, 60 mm átmérőjű krómozott házban, fekete vagy fehér számlappal. Megszakítós és CDI gyújtású motorokhoz egyaránt használható. Mérési tartománya 0-8000/perc fordulatig. Motrix 58-03701 Fordulatszám mérő nagy, fehér számlappal 29 900 Motrix 58-03702 Fordulatszám mérő nagy, fekete számlappal 29 900 Elektronikus fordulatszám mérő, 60 mm átmérőjű krómozott házban, fekete számlappal. Megszakítós és CDI gyújtású motorokhoz egyaránt használható. Mérési tartománya 0-16000/perc fordulatig. Motrix 58-00019 Fordulatszám mérő nagy 19 790 Elektronikus fordulatszám mérő, 48 mm átmérőjű krómozott házban, fekete számlappal. Megszakítós és CDI gyújtású motorokhoz egyaránt használható. Mérési tartománya 0-16000/perc fordulatig. Motrix58-00021 Fordulatszám mérő kicsi 21 600 Kombinált sebességmérő óra 60 mm átmérőjű krómozott házban, fekete vagy fehér számlappal. Funkciók: Sebességmérő 0-140 km/óra illetve 0-220 km/óra, megtett távolság, LED-es fényszóró-, üresjárat-, olajnyomás- és index visszajelző. Motrix 58-02501 Sebességmérő 140 km/h, fehér számlappal 24 640 Motrix 58-02502 Sebességmérő 140 km/h, fekete számlappal 24 640 Motrix58-02511 Sebességmérő 220 km/h, fehér számlappal 24 640 Motrix58-02512 Sebességmérő 220 km/h, fekete számlappal 24 990 322

00-11301

54-271

Ft Ft 58-03701

58-03702

Ft 58-00019

58-00021

Ft

Ft Ft Ft Ft

58-02501

58-02502

58-02511

58-02512


Ponyvák, üléshuzatok SHOX Intro motorponyva könnyű motorponyva poliészter anyagból; könnyedén összehajtható és a hozzá tartozó hordtáskában tárolható; víztaszító; 5 490 Ft (M – 203 x 89 x 119 cm) háromféle méretben;

5 790 Ft 5 990 Ft

(L – 229 x 99 x 125 cm) (XL – 246 x 104 x 127 cm)

Motrix Universal motorponyva háromféle méretben, 250-500, 500-750 és 750-1500 ccm kategóriájú motorok számára; UV-álló és vízlepergető poliészter anyagból készült, gumírozott alsó résszel; praktikus hordtáskába csomagolható;

6 990 Ft 7 390 Ft 8 890 Ft

(00-00503M) (00-00503L) (00-00503XL)

GIVI S200 beltéri motorponyva kiválóan alkalmas a garázsban vagy tető alatt tartott motorok rozsdásodás és karcolódás elleni védelmére;

SHOX Defense motorponyva

8 780 Ft

erős, kétrétegű, vízálló motorponyva; anyaga: PVC / PP; a belső puha réteg óvja a motor fényezését; a szett hordtáskát tartalmaz; háromféle méretben;

7 990 Ft 8 490 Ft 8 990 Ft

(M – 203 x 89 x 119 cm) (L – 229 x 99 x 125 cm) (XL – 246 x 104 x 127 cm) 323


SHOX Perfect Save motorponyva anyaga vízálló, hőszigetelt, nagyszilárdságú Oxford szövet; elasztikus szegély elöl és hátul; dupla varrás a tartósságért; kis méretűre összehajtható, ha nincs használatban; 11 990 Ft (L – 220 x háromféle méretben;

72 x 135 cm) 12 990 Ft (XL – 230 x 69 x 135 cm) 16 990 Ft (XXL – 250 x 72 x 138 cm) GIVI TM418 univerzális kézvédő robogóra és motorkerékpárra egyaránt felszerelhető, függetlenül a tükör kialakításától; teljesen víz- és szélálló; Ára: kellemes belső hőmérsékletet biztosít;

14 330 Ft

GIVI Cool Dry üléshuzatok A Cool Dry üléshuzatok kifordíthatók, minkét oldaluk más funkcióval rendelkezik. A fekete rész egy vízálló bevonat, mely hűvös, esős időben óvja az ülést a víztől. A másik oldalon lévő világos szürke bevonat visszaveri a napsugarakat , így az UV-sugárzás nem teszi tönkre az üléskárpitot és nem engedi túlmelegedni azt hosszabb parkolásnál sem. Elérhető típusok: SC131 - Piaggio Vespa GTS 300 Super (08 - 11) SC132 - Piaggio Liberty 50-125-150 (09 - 11) SC134 - Piaggio MP3 125-250-300-400 / 9 790 Ft MP3 Touring 300-400 (06 - 12) SC349 - Piaggio Beverly 125ie-300ie / Beverly 350 Sport Touring (10 - 12) SC5604 - Piaggio X10 125-350-500 (12) SC231 - Honda PCX 125 (11) SC227 - Honda SH 125i / 150i (09 - 11) SC1100 - Honda SH 300i (11) SC370 - Yamaha X-Max 125-250 (10 - 12) SC2013 - Yamaha T-Max 500-530 (08 - 12) 324


Tankpadok, matricák Motrix tankpadok karbon szálerősítésű, flexibilis műgyantából, márkalogóval. 00-27101 00-27103 00-27105 00-27107

Motrix tankpad Honda Motrix tankpad Kawasaki Motrix tankpad Suzuki Motrix tankpad Yamaha

2 290 Ft 2 290 Ft 2 290 Ft 2 290 Ft

00-27105

00-27101

00-27103

00-27107

Highway Hawk dekorációs műgyanta matricák. 51-30431 51-30611 51-31131 51-31132 51-39752 51-39971 51-40011 51-46131 51-60031

Dragon (10 x 6 cm) Tribal (10 x 5,5 cm) Flame (10 x 2,5cm) Flame (25 x 5,5 cm) Tribal (23 x 3,5 cm) Tribal (9,5 x 7,5 cm) Scorpion (10,5 x 7 cm) Skull and Bones (6,5 x 8,5 cm) Panther (10 x 7 cm)

51-30431

51-30611

1 880 Ft 1 880 Ft 1 880 Ft 3 950 Ft 3 950 Ft 1 880 Ft 1 880 Ft 1 880 Ft 1 880 Ft

51-31131

51-39971

51-40011

51-46131

51-60031

51-39752

325


SXP zárak 505J féktárcsazár 5,5 mm átmérőjű edzett acél csappal vízálló műanyag borítással, mely megakadályozza a zárbetét korrózióját derékszíjra rögzíthető táskával piros és sárga színben választható

2 990 Ft

501J féktárcsazár 10 mm átmérőjű edzett acél csappal vízálló műanyag borítással, mely megakadályozza a zárbetét korrózióját derékszíjra rögzíthető táskával krómozott felületű befogórész

4 990 Ft

00-24208 memóriakábel féktárcsazárhoz 1 490 Ft 20MA-J sodronyzár átmérő 25 mm a középen futó sodronyt egymásba illeszkedő acél gyűrűk fedik kívül gumi bevonat, hogy ne karcolja a motor fényezését automata zárszerkezet vízálló borítás 100 és 150 cm-es hosszal választható

326

3 490 Ft (100 cm-es) 3 990 Ft (150 cm-es)


20L-2C motorlezáró lánc zárral 7,5 vagy 9,5 mm átmérőjű edzett acél láncszemek kívül vászon bevonat, hogy ne karcolja a motor fényezését tripla golyós zármechanika a zárat ütésnek jól ellenálló acél borítás fedi 120 , 150 és 180 cm-es hosszal választható

7 790 Ft (120 cm hosszú, 7,5 mm átmérőjű láncszemekkel) 9 290 Ft (120 cm hosszú, 9,5 mm átmérőjű láncszemekkel) 10 990 Ft (150 cm hosszú, 9,5 mm átmérőjű láncszemekkel) 12 590 Ft (180 cm hosszú, 9,5 mm átmérőjű láncszemekkel) 514F-2 motorlezáró lánc lakattal 9,5 mm átmérőjű edzett acél láncszemek a láncon vászon borítás hogy ne karcolja a motor fényezését vízálló műanyag borítás a lakaton, mely megakadályozza a zárbetét korrózióját dupla golyós reteszelésű lakat edzett acél lakatfül, mely jól ellenáll vágó- és fúró igénybevételnek 120 , 150 és 180 cm-es hosszal választható

514R motorlezáró lánc lakattal 11,5 mm átmérőjű króm-molibdén ötvözetű acél láncszemek, melyek ellenállnak a vágó- és fúró igénybevételnek a láncon vászon borítás hogy ne karcolja a motor fényezését vízálló műanyag borítás a lakaton, mely megakadályozza a zárbetét korrózióját dupla golyós reteszelésű lakat vágásnak ellenálló, magas szilárdságú króm-molibdén ötvözetű acél lakatfül 120 , 150 és 180 cm-es hosszal választható

11 990 Ft (120 cm-es) 12 990 Ft (150 cm-es) 13 990 Ft (180 cm-es)

18 290 Ft (120 cm-es) 22 390 Ft (150 cm-es) 26 390 Ft (180 cm-es) 327


GA01 padlórögzítő elem tökéletes megoldást nyújt azokon a helyeken, ahol nincs fix tárgy, amihez a motort hozzá lehetne zárni 14 mm átmérőjű krómacél fül fúró igénybevételnek jól ellenálló, edzett acél alaplemez négy darab acél dűbellel rögzíthető kül- és beltéren egyaránt használható 9 990 formatervezett műanyag borítás

328

Ft


Rögzítők Motrix sisakhálók kétféle méretben; 6db műanyag bevonatú fém kampóval;

1 490 Ft (84-17002 kicsi) 2 690 Ft (84-17102 nagy)

Booster 1805202 gumipók 4db műanyag bevonatú fém kampóval;

Booster 1805094 „Buddy” csomagleszorító

1 640 Ft

6 950 Ft

használaton kívül a hozzá erősített kis táskában tarthatjuk; használat közben a táska apró holmik tárolására is alkalmas; 4db műanyag bevonatú fém kampóval;

Spaniferek önzáró kivitel kétféle méretben; szakító szilárdság: 800 kg (180-2009) 1200 kg (84-01903)

1 530 Ft /db 5 990 Ft /pár

(180-2009) (84-01903)

Motrix idomrögzítők versenyidomok gyors fel- és leszereléséhez ajánlott;

3 990 Ft /pár (84-22900) 3 990 Ft /pár (84-23000) 329


Emelők SXP MR02 Hátsó emelő univerzális hátsó emelő 38 mm átmérőjű varrat mentes acél csőből; a szett tartalmazza a normál gumi- és V-adaptereket is;

19 900 Ft SXP MF01 Első emelő univerzális első emelő 38 mm átmérőjű varratmentes acél csőből; a szélességében állítható adapter tökéletes alátámasztást biztosít a teleszkópszár végeknek; a szett az emelő adaptert tartalmazza;

19 900 Ft

Booster Offroad emelő motocross és enduro motorkerékpárokhoz; emelőlap mérete 24 x 30 cm; 12 emelési magasság: 40 cm;

900 Ft

Motrix 84-10021 Csavarorsós motoremelő chopperek, cruiserek és alacsony építésű, nagy testű motorok emelésére ajánlott; emelőlapja csúszásgátló réteggel van ellátva, mérete 15 x 45 cm; emelési magasság: 9 – 38 cm; 46 teherbírás: 350 kg;

330

900 Ft


Booster 1807161 Keréktámasz Segítségével a motorkerékpár biztonságosan rögzíthető utánfutókon és furgonokban.

14 860 Ft

Booster 1807405 Motormozgató középsztenderrel ellátott motorokhoz; segítségével szűk helyeken (garázsban, tárolóban) könnyedén a kívánt helyre tehető a motorkerékpár; teherbírás: 300 kg;

32 890 Ft

Motrix emelőszemek lengővillára M8 és M10 menettel.

3990 Ft/pár (84-30200, M8 menettel) 3990 Ft/pár (84-31100, M10 menettel)

331


Szerszámok Motrix 84-55311 Szelepkivezető pipa 90 fokos szelephosszabbító adapter, segítségével könnyebbé válik a guminyomás ellenőrzése és beállítása.

1 690 Ft Motrix 84-00007 Küllőkulcs Küllőkulcs hatféle méretű küllőanyához. Kerékfűzésnél és centírozásnál nélkülözhetetlen célszerszám.

2 390 Ft

Motrix 84-18602 Keréktengely imbuszkulcs Speciális négy az egyben aluminium imbuszkulcs fej az első keréktengelyekhez. Méretek: 17, 19, 22, 24 mm.

5 990 Ft Motrix 84-19506 Gumijavító kit Könnyen tárolható, kis dobozban elhelyezett gumijavító kit tömlő nélküli abroncsok javításához. Tartalma: 5 behúzószál, behúzó szerszám, kés, 20 ccm speciális ragasztó.

1 590 Ft

Motrix 84-19501 Gumijavító kit Tömlő nélküli abroncsok gyors szükségjavításához fúró- és behúzó szerszámmal, 5 db behúzószállal, késsel és 20 ccm speciális ragasztóval.

1 990 Ft

332


Motrix 84-19503 Gumijavító készlet Motorkerékpár gumi gyorsjavító készlet tömlő nélküli abroncsok szükségjavításához. Az erős hordtáskában elhelyezett készlet tartalmaz különféle behúzószálakat, fúró- és behúzó szerszámot, 3 db 16 grammos CO-patront, regulátort, szelephosszabbító adaptert, hőszigetelő burkolatot, kést és speciális ragasztót.

Motrix 84-13701 CO2-patron gumijavítóhoz

7 690 Ft 990 Ft

Motrix 84-20104 Olajleszívó Vákuumos olajleszívó a fáradt olaj higiénikus, elfolyás nélküli eltávolításához

1 990 Ft

Motrix 84-00005 Olajszűrő fogó Olajszűrő lazító célszerszám állítható körmökkel (63-110 mm). Biztonságos és roncsolásmentes lazítás. 2 980

Ft

Motrix 84-25402 Olajleeresztő tank Az 5 liter űrtartalmú olajleeresztő tank környezetbarát megoldást kínál. Segítségével az olajcsere tisztán és gyorsan megoldható még akkor is, ha nem áll rendelkezésre műhely vagy garázs.

Motrix 84-00020 Teleszkóp olajszint beállító

4 760 Ft

Segítségével egyszerűen és gyorsan beállítható a kívánt olajszint és a légkamra magassága a teleszkópszárakban.

4 990 Ft 333


Motrix 84-00403 Bowden olajzó Segítségével melléfolyás nélkül elvégezhető a bowdenek karban tartása. A szükséges minimális kenőanyag mennyiséggel a bowdenek élettartama sokszorosára nő, a kezelőszervek működtetése pedig komfortosabbá válik.

1 990 Ft

Motrix 84-17901 Bowden javító készlet Különféle csavarkötéses és alakzáró végekkel, gáz-, fék- és kuplungbowdenek gyors javításához.

2 190 Ft

Motrix 84-10301 Gyertyakulcs T-gyertyakulcs 12 mm-es gyertyákhoz, 120 mm hosszú szárral szerszámacélból.

1 490 Ft

Booster 1807005 Gyertyakulcs Csuklós T-gyertyakulcs 16 mm-es gyertyákhoz. Csuklós szára megkönnyíti a gyertyák kiszerelését nehezen hozzáférhető helyekről.

2 790 Ft

Booster 1807007 Gyertyakulcs készlet Csuklós T-gyertyakulcs készlet gyertyatisztító kefével, hézagállítóval, 16 és 21 mm-es dugókulcs fejekkel. 334

4 990 Ft


Booster 1807050 lánc szétszerelő szerszám Lánc szétszerelő szerszám 520, 525 és 530-as láncok csapjainak csapjainak szakszerű és roncsolás mentes kinyomásához.

6 580 Ft

Motrix 84-00006 Láncszerelő szerszám Minőségi szerszámacélból készült, a patentszem nélküli hajtóláncok szétszerelésére és a gyári zárószem kalapálás nélküli összesajtolására. Felhasználható 520, 525 és 530-as láncok szerelésére. A szetthez tartozó kinyomó csap (84-00006A) külön is megvásárolható.

14 900 Ft (84-00006 komplett láncszerelő szerszám) 1 990 Ft (84-00006A kinyomó csap láncszerelő szerszámhoz) Motrix 84-00001 Láncszerelő készlet Professzionális láncszerelő készlet 520, 525 és 530-as meghajtó láncok valamint vezérműláncok szét- és összeszerelésére. A szetthez tartozó kinyomó csapok külön is megvásárolhatók.

18 900 Ft (84-00001 komplett láncszerelő készlet) 1 290 Ft (84-00001A 2,2 mm átmérőjű kinyomó csap láncszerelő készlethez) 1 290 Ft (84-00001B 2,9 mm átmérőjű kinyomó csap láncszerelő készlethez) 1 490 Ft (84-00001C 3,8 mm átmérőjű kinyomó csap láncszerelő készlethez) 1 690 Ft (84-00001D 5,5 mm átmérőjű kinyomó csap láncszerelő készlethez) Motrix 84-32003 Lánctisztító kefe Megkönnyíti a több rétegben felhordott lánckenő anyag és a hozzá tapadó szennyeződések eltávolítását.

3 490 Ft 335


Motrix 84-20501 Motorkerékpár mosó készlet 6 darabos készlet az alapos motortisztításhoz szükséges valamennyi speciális kefével és adapterrel, melyek segítségével olyan helyekről is eltávolítható a szennyeződés, ahová más eszközzel nem lehet hozzá férni. Tartalmaz nagy mosókefét, kétoldalas mosókefét, alkatrész mosót, felnimosót és háromoldalú kaparókefét valamint egy tömlőadaptert.

4 490 Ft Motrix 84-02003 Porlasztó szinkronteszter Négyhengeres motorkerékpárokhoz. A csomag tartalma: mérőórák, vákuumszelepek, gumi vákuumcsövek, fém vákuumcsövek menetes véggel.

Motrix 84-06404 Derékszögű csavarhúzó kit

24 490 Ft

Széleskörűen alkalmazható, speciális fejeket tartalmazó csavarhúzó készlet. A hosszú szár és a derékszögű fej miatt karburátor állításra különösen ajánlott.

19 900 Ft

Motrix 84-00802 Flexibilis adapter kéziszerszámhoz Booster 1807057 Szelephézag mérő

1 990 Ft 3 470 Ft

Motrix 84-04503 Fék légtelenítő készlet Kompresszorra csatlakoztatva tartályában vákuumot képez és kiszívja a fékrendszerből a légbuborékokat. A műveletet a légtelenítő használatával egy személy is könnyedén elvégezheti, segítségével egyszerűbbé és biztonságosabbá válik a művelet.

37 740 Ft

336


Motrix 84-00030 Lendkerék lehúzó Lendkerék lehúzó szerszám Yamaha motorkerékpárokhoz M27 x 1 menettel. 2

Motrix 84-31805 Lendkerék lehúzó

990 Ft

Lendkerék lehúzó szerszám M33 x 1,5 menettel a következő típusokhoz: KTM 625 SMC (06), KTM 640 LC4E (01), KTM 690 RFR (08), SUZUKI GSXR1000 (01-08), GSXR 600 (01-09), GSXR 750 (00-08), YAMAHA WR 450F (04-08), YAMAHA YZF 450 (04-09).

6 990 Ft Motrix 84-31806 Lendkerék lehúzó Lendkerék lehúzó szerszám M26 x 1 menettel a következő típusokhoz: KTM 250 RFS, 250 SX-F, 400, 450, 520, 525.

4 990 Ft Motrix 84-31808 Lendkerék lehúzó Lendkerék lehúzó szerszám M24 x 1,5 menettel a következő típusokhoz: HONDA CRF 250R/250X (04-08), HONDA CRF 450R (02-08),KAWSAKI KX 250F (04-08), KAWASAKI KX 450F (06-08) SUZUKI RMZ 250 (04-07), SUZUKI RMZ 450 (05-07) YAMAHA YZ 450F (06-08)

4 990 Ft Motrix 84-31810 Lendkerék lehúzó Lendkerék lehúzó szerszám M30 x 1 menettel a következő típusokhoz: YAMAHA WR 250F (03-08), YAMAHA WR 450F (03)

Highway Hawk 04-0203 Csavarhúzó készlet

4 990 Ft

14 darabos precíziós csavarhúzó készlet kettős használatú hosszú lapos, csillag- és imbusz szárakkal.

4 090 Ft 337


Highway Hawk 04-0309 Gömbfejű imbusz készlet 7 darabos (1,5-6 mm) gömbfejű imbusz készlet T-markolattal, extra hosszú szárakkal. A speciálisan kialakított fejeknek köszönhetően az eldugottabb helyen lévő csavarok is jól hozzáférhetők.

2 980 Ft

Motrix 84-05101 Flexi csavarkiszedő

3 990 Ft

Flexibilis rugókörmös célszerszám. A nehezen hozzáférhető helyre beesett csavarok illetve anyák eltávolítására szolgál.

Motrix 84-02503 Körmös kulcs Kéziszerszám a hátsó központi rugós tagok előfeszítéséhez

4 490 Ft Motrix 84-10022 Szerelő ülőke Kényelmes munkavégzést tesz lehetővé az emelőre állított motor mellett. Stabil és könnyen tisztítható műanyag test, az ülőke alsó részén praktikus tároló rekeszekkel.

5 490 Ft Motrix 84-21110 Duckt tape szalag 990 Ft

338


fékbetétek

Aprilia SR50 Street LC ’03-10 Leonardo 125 ’99-06 Sportcity 125 ’04-09 Atlantic 250 ’03-08 Atlantic 500 ’02-04 Scarabeo 500 ’03-10 Pegaso 650 ’97-00 Pegaso 650 ’01-04 Pegaso 650 ’05-08 ETV 1000 Caponord ’01-08 RST 1000 Futura ’01-04 RSV 1000 Mille ’01-08 Buell M2 Cyclone ’00-05 X1 Lightning ’00-05 XB9R Firebolt’02-07 XB9S / SX Lightning ’02-07 XB12S / R ’04-08 XB12X / SCG / SS ’06-08 Ducati Monster 600 ’93-99 Monster 620 ’03-04 Monster 620 / 695 ’03-08 Monster 696 ’08748 Biposto ’99-02 749 ’03-06 750 Supersport ’91-98 750 Supersport ’00-02 Monster 750 ’96-99 Monster 750 ’00-02 Monster 800 ’03-04 Monster S2R ’05-07 800 Supersport ’03-05 848 ’08 900 Supersport ’98-99 Monster 900 ’93-99 Monster S4 ’01-02 ST4 ’99-02 916 ’94-98 ST2 ’97-03 ST3 ’04-07 Monster S4R ’03-06 996 SPS/Monoposto/ Biposto 996 R 996 S Monster S4R / S4RS ’06-08 998 ’02-04 999 ’03-06 Monster 1000 ’03-05 Monster S2R 1000 ’06-08 Multistrada 1000 DS ’03-06 Supersport 1000 DS ’03-06

fékbetét első

fogy. ár

fékbetét hátsó fogy. ár

90-SN193-3 90-SN301-3 90-SN256-3 90-SN324-3 90-SN256-3 90-SN256-3 90-SN209/2-3 90-SN209/2-3 90-SN244-3 90-SN209/2-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN298-3 90-SN301-3 90-SN298-3 90-SN298-3 90-SN298-3 90-SN298-3 90-SN173-3 90-SN208-3 90-SN213-3 90-SN266-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN244-3 4800 Ft / pár 90-SN181-3 90-SN322/4-3 4800 Ft / pár 90-SN266-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN424-3 90-SN424-3 90-SN345-3 90-SN345-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN140-3 90-SN140-3 90-SN140-3 90-SN140-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN345-3 90-SN345-3

4800 Ft / pár 90-SN140-3 4800 Ft / pár 90-SN140-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN95-3 90-SN244-3 90-SN181-3

4800 Ft / pár 90-SN47-3 4800 Ft / pár 90-SN47-3 4800 Ft / pár 90-SN47-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN244-3 90-SN244-3 90-SN322/4-3 90-SN95-3 90-SN244-3 90-SN95-3 90-SN244-3 90-SN244-3 90-SN181-3 90-SN244-3 90-SN244-3 90-SN244-3 90-SN95-3 90-SN244-3 90-SN244-3 90-SN95-3 90-SN244-3 90-SN244-3 90-SN244-3 90-SN244-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN266-3 90-SN47-3 90-SN266-3 90-SN47-3 90-SN266-3 90-SN47-3 90-SN47-3 90-SN47-3 90-SN47-3 90-SN266-3 90-SN266-3 90-SN266-3 90-SN47-3 90-SN47-3 90-SN266-3 90-SN47-3 90-SN266-3 90-SN266-3 90-SN47-3 90-SN47-3

90-SN322/4-3 4800 Ft / pár 90-SN47-3 90-SN244-3 4800 Ft / pár 90-SN47-3 90-SN322/4-3 4800 Ft / pár 90-SN47-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN322/4-3 90-SN322/4-3 90-SN244-3 90-SN244-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN47-3 90-SN266-3 90-SN47-3 90-SN47-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN244-3

4800 Ft / pár 90-SN266-3

4800 Ft / pár

90-SN244-3

4800 Ft / pár 90-SN266-3

4800 Ft / pár

Multistrada 1100 ’07-08 Harley Davidson XL / XLH Sportster ’00-03 XL 883 / 1200 Sportster ’04-08 DYNA sorozat ’00-07 DYNA sorozat ’08-09 Softail Standard ’00-05 Softail Standard ’06-07 Softail Custom ’08 Softail Deuce ’00-07 Softail Springer ’00-05 Fat Boy ’00-07 Heritage Classic ’00-07 Heritage Springer ’00-03 Softail Deluxe ’05-07 Springer Classic ’05Heritage Softail ’06 Road King ’00-07 Road King ’08-09 Electra Glide Ultra Classic ’00-07 Electra Glide Ultra Classic ’08-09 V-Rod sorozat ’02-04 V-Rod sorozat ’05-09 Honda SCV 110 Lead ’08-11 ANF125 Innova ’03-08 CA125 REBEL ’95-97 CBR 125 ’04-08 CG 125 ’04-08 CR125 ’02-07 FES 125 Pantheon ’03-07 FES 125 S-Wing ’07-08 SES 125 Dylan ’02-07 SH125 ’01-08 VT125 Shadow ’99-08 XL125 Varadero ’01-08 XR125 ’03-08 @125 ’00-05 CBF250 ’04-06 CR250 ’02-07 CRF250 ’04-08 FES 250 Foresight ’00-05 NSS 250 Forza ’00-04 NSS 250 Forza ’05-08 TRX 250 ’01-08 SH 300i ’07-10 FJS 400 Silver Wing ’01-08 XR 400R ’96-06 CRF 450 ’02-08 TRX 450 ’04-07 CBF 500 ’04 CR 500 ’96-01 CB 600 HORNET ’98-06

fékbetét első 90-SN244-3

fogy. ár fékbetét hátsó fogy. ár 4800 Ft / pár 90-SN266-3 4800 Ft / pár

90-SN400-3

4800 Ft / pár 90-SN400-3

4800 Ft / pár

90-SN381-3

4800 Ft / pár 90-SN387-3

4800 Ft / pár

90-SN400-3 90-SN457-3 90-SN400-3 90-SN400-3 90-SN457-3 90-SN400-3 90-SN94-3 90-SN400-3 90-SN400-3 90-SN94-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN400-3 90-SN458-3 90-SN400-3 90-SN434-3 90-SN458-3 90-SN400-3 90-SN400-3 90-SN400-3 90-SN400-3 90-SN400-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN400-3 90-SN94-3 90-SN400-3 90-SN400-3 90-SN409-3 90-SN400-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN400-3 90-SN400-3 90-SN400-3 90-SN400-3 90-SN409-3 90-SN400-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN409-3

4800 Ft / pár 90-SN409-3

4800 Ft / pár

90-SN400-3 90-SN409-3

4800 Ft / pár 90-SN400-3 4800 Ft / pár 90-SN409-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN323-3 90-SN375-3 90-SN135-3 90-SN375-3 90-SN54-3 90-SN185-3 90-SN281-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN343-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN346-3 4800 Ft / pár 90-SN140-3

4800 Ft / pár

90-SN388-3 90-SN323-3 90-SN323-3 90-SN197-3 90-SN197-3 90-SN185-3 90-SN323-3 90-SN197-3 90-SN185-3 90-SN185-3 90-SN281-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN281-3 90-SN388-3 90-SN84-3 90-SN388-3 90-SN281-3 90-SN185-3 90-SN185-3 90-SN185-3 90-SN196-3 90-SN185-3 90-SN226-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN415-3

4800 Ft / pár

90-SN343-3

4800 Ft / pár

90-SN346-3 90-SN346-3 90-SN140-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN358-3 90-SN415-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN415-3 90-SN196-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN131-3 90-SN346-3 90-SN373-3 90-SN174-3 90-SN131-3 90-SN174-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

339


CB 600 HORNET ’07-10 CBF 600 / ABS ’04-06 CBF 600 ABS ’08-09 CBR 600F4 ’99-07 CBR 600FS ’01-02 CBR 600RR ’03-04 CBR 600RR ’05-06 CBR 600RR ’07-10 FJS 600 Silver Wing ’01-07 VT 600 ’94-03 XL 600V TRANSALP ’94-96 XL 600V TRANSALP ’97-99 XR 600R ’94-02 FMX 650 ’05-08 NTV650 REVERE NT650V DEAUVILLE ’02-04 XL650V TRANSALP ’00-07 XR650R ’00-07 DN-01 ’08-11 NT700V DEAUVILLE ’06-11 XL 700V TRANSALP ’08-11 CB750 ’92-02 VF750C ’93-01 VFR750F ’88-97 VFR750R ’88-90 VT750C/C1/C2 ’97-05 VT750DC ’01-02 VT750 C7/C8 Shadow Spirit ’07-10 XRV750 A.TWIN ’94-03 VFR800 ’98-01 VFR800 ’02-05 VFR800 ’06-11 CB900F HORNET ’02-07 CBR900RR ’92-97 CBR900RR ’98-99 CBR900RR ’00-01 CBR900RR ’02-03 CB1000SF ’93-97 CB1000R ’09-11 CBF1000 ’06-11 CBF1000 ABS ’06-11 CBR1000F ’89-92 CBR1000RR ’04-05 CBR1000RR ’06-09 VTR1000F ’97-05 VTR1000SP-1 ’00-01 VTR1000SP-2 ’02-07 XL1000 VARADERO ’99-06 XL1000 VARADERO ’07-09 CBR1100XX ’97-08 X11 ’00-03 ST1100 P.EUR. ’90-95 ST1100 P.EUR. ’96-01 VT1100C2 Shadow ’95-98 VT1100C3 Shadow ’03 VT1100C4 Shadow Sabre ’04-05 CB1300 X4 ’97-00 CB1300 ’01 CB1300 ’03-08

340

fékbetét első 90-SN226-3 90-SN226-3 90-SN388-3 90-SN265-3 90-SN296-3 90-SN296-3 90-SN390-3 90-SN390-3 90-SN281-3

fogy. ár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

fékbetét hátsó 90-SN436-3 90-SN174-3 90-SN174-3 90-SN174-3 90-SN174-3 90-SN174-3 90-SN174-3 90-SN436-3 90-SN196-3

fogy. ár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN226-3 90-SN226-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN140-3

4800 Ft / pár

90-SN185-3

4800 Ft / pár 90-SN140-3

4800 Ft / pár

90-SN185-3 90-SN196-3 90-SN226-3 90-SN261-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN131-3 90-SN140-3 90-SN140-3 90-SN261-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN185-3

4800 Ft / pár 90-SN140-3

4800 Ft / pár

90-SN185-3 90-SN388-3 90-SN388-3

4800 Ft / pár 90-SN131-3 4800 Ft / pár 90-SN196-3 4800 Ft / pár 90-SN261-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN185-3

4800 Ft / pár 90-SN140-3

4800 Ft / pár

90-SN226-3 90-SN196-3 90-SN142-3 90-SN187-3 90-SN196-3 90-SN196-3 90-SN196-3

4800 Ft / pár 90-SN174-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN196-3 4800 Ft / pár 90-SN143-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár

90-SN185-3 90-SN261-3 90-SN261-3 90-SN388-3 90-SN187-3 90-SN187-3 90-SN265-3 90-SN265-3 90-SN265-3 90-SN187-3 90-SN390-3 90-SN226-3 90-SN388-3 90-SN226-3 90-SN390-3 90-SN390-3 90-SN187-3 90-SN265-3 90-SN265-3 90-SN261-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN140-3 90-SN261-3 90-SN261-3 90-SN261-3 90-SN174-3 90-SN174-3 90-SN174-3 90-SN174-3 90-SN174-3 90-SN174-3 90-SN488-3 90-SN174-3 90-SN388-3 90-SN226-3 90-SN174-3 90-SN436-3 90-SN174-3 90-SN174-3 90-SN174-3 90-SN261-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN388-3

4800 Ft / pár 90-SN261-3

4800 Ft / pár

90-SN261-3 90-SN261-3 90-SN142-3 90-SN261-3 90-SN196-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN261-3 90-SN261-3 90-SN196-3 90-SN261-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN196-3 90-SN196-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN174-3

4800 Ft / pár

90-SN187-3 90-SN265-3 90-SN296-3

4800 Ft / pár 90-SN254-3 4800 Ft / pár 90-SN254-3 4800 Ft / pár 90-SN174-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

ST1300 P.EUR. ’02-07 VTX1300 ’03-10 F6C ’97-03 GL1500 Gold Wing ’88-00 GL1800 Gold Wing ’01-11 VTX1800 ’02-10 Husaberg FE 390 ’10 FE 450 E ’06-08 FE 450 ’08-09 FX 450 ’10 FE 550 E ’06-08 FS 570 ’10 FE 650 E ’06-08 Husqvarna CR 125 ’05-10 SM 125 ’02-08 WR 125 ’06-10 WRE 125 ’02-08 CR 250 ’05-07 TC 250 ’05-10 WR 250 ’06-08 TE 410 ’06 SM 450 R ’03-06 SM 450 R ’07-10 TC 450 ’05-10 TE 450 ’06-10 SM 510 R ’06-10 TC 510 ’05-09 TE 510 ’06-10 SM 610 ’07-09 TE 610 ’02-07 SM 630 ’10 TE 630 ’10 Hyosung GT 125 Naked ’03-10 GT 125 R ’06-10 GV 125 Aquila ’01-09 GT 250 ’04-07 GT 250 R ’06-10 GV 250 Aquila ’01-09 TE 450 Quad Rapier ’06-09 Comet 650 / 650 R ’04-05 GT 650 S / X / R ’04-10 GV 650 Aquila ’04-05 GV 650 ’06-09 GV 700C ’06-09 GV 750C ’06-09 Kawasaki KX65 ’00-10 KX85 ’01-10 KX125 ’95-08 KLR250 ’-05 KLX250 ’05-07 KX250 ’95-08 KX250F ’04-10 KX450F ’06-10 ER-5 ’01-07 GPZ500S ’94-01 KLE500 ’91-02 ZR550 ZEPHYR ’93-99 KLE600 ’92 ZZR600 ’93-07 ZX6R ’94-97 ZX6R ’98-01 ZX6R ’07-10 ZX636R ’03-06

fékbetét első 90-SN261-3 90-SN196-3 90-SN142-3 90-SN124/2-3

fogy. ár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

fékbetét hátsó 90-SN261-3 90-SN174-3 90-SN196-3 90-SN69/3-3

fogy. ár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN261-3

4800 Ft / pár 90-SN261-3

4800 Ft / pár

90-SN261-3

4800 Ft / pár 90-SN261-3

4800 Ft / pár

90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN433/4-3 90-SN181-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN368-3 90-SN208-3 90-SN368-3 90-SN368-3 90-SN208-3 90-SN368-3 90-SN208-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN208-3 90-SN322/4-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN322/4-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN322/4-3 90-SN181-3 90-SN322/4-3 90-SN181-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN368-3 90-SN208-3 90-SN368-3 90-SN208-3 90-SN368-3 90-SN368-3 90-SN368-3 90-SN368-3 90-SN208-3 90-SN368-3 90-SN368-3 90-SN368-3 90-SN368-3 90-SN368-3 90-SN368-3 90-SN208-3 90-SN208-3 90-SN208-3 90-SN368-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN86-3 90-SN86-3 90-SN86-3 90-SN86-3 90-SN86-3 90-SN86-3 90-SN54-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN86-3 90-SN86-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN86-3 90-SN86-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN54-3

4800 Ft / pár

90-SN86-3

4800 Ft / pár 90-SN86-3

4800 Ft / pár

90-SN86-3 90-SN86-3 90-SN86-3 90-SN86-3 90-SN86-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN86-3 90-SN319/2-3 90-SN86-3 90-SN86-3 90-SN86-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN302-3 90-SN258-3 90-SN185-3 90-SN65-3 90-SN185-3 90-SN185-3 90-SN185-3 90-SN185-3 90-SN229-3 90-SN129-3 90-SN129-3 90-SN129-3 90-SN129-3 90-SN158-3 90-SN158-3 90-SN188-3 90-SN417/4-3 90-SN369/4-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN54-3 90-SN84-3 90-SN131-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN131-3 90-SN131-3 90-SN367-3 90-SN367-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN67/3-3 90-SN67/3-3 90-SN192-3 90-SN67-3 90-SN192-3 90-SN192-3 90-SN192-3 90-SN192-3 90-SN192-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár


fékbetét első bal 90SN229-3 jobb 90SN231-3 KLE 650 ’07-10 bal 90SN229-3 jobb 90SN231-3 KLR650 ’95-04 90-SN229-3 KLR650 ’08-09 90-SN228-3 ZR750 ZEPHYR ’91-93 90-SN129-3 ZR750 ZEPHYR ’9690-SN231-3 ZR7 ’99-03 bal 90SN229-3 jobb 90SN231-3 Z750 / S ’04-06 bal 90SN229-3 jobb 90SN231-3 Z750 ’07-10 90-SN142-3 ZXR750 ’93-95 90-SN158-3 ZX7R ’96-99 90-SN188-3 VN800 ’96-03 90-SN229-3 GPZ900R ’90-96 90-SN158-3 VN900 ’06-10 90-SN229-3 ZX9R ’94-95 90-SN158-3 ZX9R ’96-01 90-SN188-3 Z1000 GTR ’94-03 90-SN129-3 Z1000 ’03-06 90-SN347-3 Z1000 ’07-09 90-SN417/4-3 Z1000 ’10-11 90-SN379-3 ZX10R ’04-07 90-SN369/4-3 ZX10R ’08-10 90-SN379-3 ZX10 ’88-90 90-SN129-3 GPZ1100E ’95-98 bal 90SN229-3 jobb 90SN231-3 ZR1100 ZEPHYR ’92-96 90-SN158-3 ZZR1100 ’90-92 90-SN158-3 ZZR1100 ’93-01 90-SN158-3 ZRX1200 ’01-08 90-SN188-3 ZX12R ’00-03 90-SN188-3 ZX12R ’04-06 90-SN369-3 ZZR1200 ’02-03 90-SN158-3 ZZR1400 ’06-10 90-SN417/4-3 MEAN STREAK 1500 90-SN188-3 ’02-03 VN1600 ’03-06 bal 90SN229-3 jobb 90SN231-3 VN1600 MEAN STREAK 90-SN369/4-3 VN2000 ’04-09 90-SN158-3 Keeway Flash 50 ’07-09 90-SN83-3 Hacker 50 ’08-09 90-SN47-3 Hurricane 50 ’07-09 90-SN83-3 Matrix 50 ’06-08 90-SN235-3 TX 50 ’10 90-SN194-3 ARN 125 ’06-09 90-SN47-3 Fact 125 ’08 90-SN235-3 Focus 125 ’06-07 90-SN235-3 Matrix 125 ’07-10 90-SN235-3 Hacker 125 ’08-10 90-SN47-3 Outlook 125 / 150 90-SN228-3 ’07-10 Silverblade 125 / 150 / 90-SN181-3 250 ’07 Superlight 125 ’07-10 90-SN228-3 ER-6 ’06-10

fogy. ár fékbetét hátsó fogy. ár 4800 Ft / pár 90-SN192-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN192-3

4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN67-3 90-SN197-3 90-SN141-3 90-SN129-3 90-SN231-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 90-SN192-3

4800 Ft / pár

4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN174-3 90-SN63-3 90-SN67-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN129-3 90-SN231-3 90-SN192-3 90-SN192-3 90-SN85-3 90-SN192-3 90-SN174-3 90-SN192-3 90-SN192-3 90-SN192-3 90-SN129-3 90-SN192-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN129-3 90-SN129-3 90-SN161-3 90-SN161-3 90-SN161-3 90-SN161-3 90-SN161-3 90-SN254-3 90-SN231-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 90-SN231-3

4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN231-3 4800 Ft / pár 90-SN231-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN60-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN228-3 4800 Ft / pár 90-SN266-3 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

Cruiser 250 ’09-10 Dragon 250 Quad ’07-09 KTM 50 SX ’04-10 65 SX ’04-08 65 SX ’09-10 EXC 125 ’04-10 SX 125 ’04-10 EXC 250 ’04-10 EXC-F 250 ’06-10 SX 250 ’03-10 SX-F 250 ’06-10 EXC 300 ’04-10 EXC 400 ’06-10 EXC 450 ’06-10 SMR 450 ’07-10 EXC 520 ’01-03 EXC 525 ’03 EXC 525 ’04-06 MXC 525 ’03-04 SX 525 ’03-06 EXC-R 530 ’08-10 LC4 625 ’02 SMC 625 ’05 SXC 625 ’03-04 SXC 625 ’05-06 Duke II 640 ’99-07 LC4-E 640 ’00-06 LC4 640 Adventure ’01-07 SMC 660 ’05-06 690 Duke ’08-10 690 Enduro ’08.10 690 SMC / SMR ’07-10 950 Adventure / S ’04-06 990 Adventure / S ’06-10 990 Superduke ’05-10 990 Supermoto ’08-09 Kymco Agility 50 ’06-10 Dink 50 ’98-10 Looker 50 ’07-08 People 50 2T/4T ’99-10 Agility 125 ’06-10 Dink 125i ’06-10 Grand Dink 125 / 150 ’01-07 People 125 ’99-10 People 150 ’99-04 Dink 200i ’06-10 People S 200i ’07-10 Grand Dink 250 ’01-06 People 250 ’03-06 People 250 Si ’07-08

Xciting 250 ’05 Xciting 250i ’06-08 Venox 250 ’00-10 Xciting 500 / 500i ’05-10 Malaguti Centro 50 ’94-00 Ciak 50/100 ’00-03 Ciak 50 4T ’04-08 F10 ’94-10 F12 Phantom ’94-03

fékbetét első 90-SN83-3 90-SN83-3

fogy. ár fékbetét hátsó fogy. ár 4800 Ft / pár 90-SN54-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN54-3 4800 Ft / pár

90-SN325-3 90-SN357-3 90-SN357-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN433/4-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN244-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN244-3 90-SN181-3 90-SN181-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN325-3 90-SN325-3 90-SN357-3 90-SN368-3 90-SN368-3 90-SN368-3 90-SN368-3 90-SN368-3 90-SN368-3 90-SN368-3 90-SN368-3 90-SN368-3 90-SN368-3 90-SN208-3 90-SN208-3 90-SN368-3 90-SN208-3 90-SN368-3 90-SN368-3 90-SN208-3 90-SN208-3 90-SN208-3 90-SN368-3 90-SN213-3 90-SN208-3 90-SN208-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN244-3 90-SN322/4-3 90-SN209/2-3 90-SN322/4-3 90-SN209/2-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN208-3 90-SN213-3 90-SN208-3 90-SN213-3 90-SN181-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN209/2-3 4800 Ft / pár 90-SN181-3

4800 Ft / pár

90-SN322/4-3 4800 Ft / pár 90-SN208-3 90-SN322/4-3 4800 Ft / pár 90-SN181-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN228-3 90-SN197-3 90-SN305-3 90-SN305-3 90-SN228-3 90-SN197-3 90-SN197-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN197-3 4800 Ft / pár 90-SN197-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN305-3 90-SN305-3 90-SN197-3 90-SN305-3 90-SN355-3 90-SN197-3 bal 90SN228-3 jobb 90SN197-3 90-SN142-3 90-SN142-3 90-SN196-3 90-SN142-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN197-3 90-SN197-3 90-SN356-3 90-SN197-3 90-SN196-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 90-SN196-3 4800 Ft / pár 90-SN197-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN196-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN116-3 90-SN193-3 90-SN193-3 90-SN193-3 90-SN116-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN193-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár

4800 Ft / pár

4800 Ft / pár

341


F12 Phantom Liquid cooled ’02-10 F12R Phantom LC ’07-08 F15 Firefox 50 Air cololed ’99-08 F15 Firefox 50 Liquid cololed ’01-08 Blog 125 ie ’09-10 Ciak 125 / 150 ’01-08 Centro 125 ’07-10 Madison 125 ’99-08 Ciak 200 ’06-08 Madison 200 ’04 Madison 250 ’99-03 Madison 250 ’06-10 Madison K400 ’02-06 Spider Max GT 500 ’04-10 Moto Guzzi V7 Classic ’08-10 Nevada 750 ’98-01 Nevada 750 ’03-10 V750 Breva ’03-09 Breva 850 ’07 Griso 850 ’07 Norge 850 ’07 940 Bellagio ’07-08 MGS-01 1000 ’03-04 V10 Centauro ’97-99 Breva 1100 ’05-07 California 1100 ’94-97 California 1100 ’99-01 California 1100 ’01-10 Griso 1100 ’04 Griso 1100 ’05-08 V11 ’99-06 V1100 Breva ’04-05 Le Mans ’01-04 Breva 1200 ’08-09 Norge 1200 ’06-10 Stelvio 1200 ’08-10 Piaggio Fly 2T ’05-07 Liberty ’97-10 NRG 50 ’94-05 NRG 50 Power ’04-10 Typhoon ’94-10 Zip 50 ’96-10 Fly 100 ’07-08 Zip 100 ’07 Beverly 125 / 200 (Heng Tong) ’02-06 Beverly 125 / 200 (Grimeca) ’02-06 Beverly 125 ’07 Beverly Tourer 125 ’08-09 Liberty 125 ’98-10 MP3 125 ’06-08 Skipper 125/150 4T (Heng Tong) ’00-04 Skipper 125/150 4T (Grimeca) ’00-04 Super Hexagon GTX 125/180 ’00-03 Typhoon 125 ’95-03 X Evo 125 ’07-10 X7 125 ’08 X8 125 ’04-05 X8 125 ’05-06

342

fékbetét első 90-SN193-3

fogy. ár fékbetét hátsó fogy. ár 4800 Ft / pár 90-SN193-3 4800 Ft / pár

90-SN193-3

4800 Ft / pár 90-SN193-3

90-SN193-3

4800 Ft / pár

90-SN193-3

4800 Ft / pár 90-SN193-3

4800 Ft / pár

90-SN228-3 90-SN47-3 90-SN228-3 90-SN194-3 90-SN47-3 90-SN194-3 90-SN324-3 90-SN194-3 90-SN324-3 90-SN256-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN101-3

4800 Ft / pár

90-SN101-3 90-SN298-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN298-3 90-SN298-3 90-SN298-3 90-SN298-3 90-SN298-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN244-3 90-SN47-3 90-SN244-3 90-SN244-3 90-SN244-3 90-SN244-3 90-SN244-3 90-SN244-3 90-SN322/4-3 90-SN95-3 90-SN244-3 90-SN18-3 90-SN95-3 90-SN244-3 90-SN322/4-3 90-SN244-3 90-SN244-3 90-SN244-3 90-SN244-3 90-SN244-3 90-SN244-3 90-SN244-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN266-3 90-SN266-3 90-SN266-3 90-SN266-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN266-3 90-SN47-3 90-SN181-3 90-SN18-3 90-SN209/2-3 90-SN209/2-3 90-SN47-3 90-SN181-3 90-SN47-3 90-SN266-3 90-SN47-3 90-SN181-3 90-SN181-3 90-SN181-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN353-3 90-SN260-3 90-SN193-3 90-SN83/2-3 90-SN193-3 90-SN260-3 90-SN353-3 90-SN260-3 90-SN353-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN260-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN353-3

4800 Ft / pár

90-SN194-3

4800 Ft / pár 90-SN194-3

4800 Ft / pár

90-SN353-3 90-SN353-3

4800 Ft / pár 90-SN353-3 4800 Ft / pár 90-SN353-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN260-3 90-SN260-3 90-SN194-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN425-3 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár

90-SN353-3

4800 Ft / pár

90-SN353-3

4800 Ft / pár 90-SN321-3

4800 Ft / pár

90-SN193-3 90-SN353-3 90-SN353-3 90-SN353-3 90-SN353-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN418-3 90-SN418-3 90-SN266-3 90-SN425-3

4800 Ft / pár

4800 Ft / pár

X8 125 ie ’07 X9 125 ’00-05 X9 125 ’06-07

Zip 125 ’00-04 Fly 150 4T ’05-08 X8 150 Street ’06-08 Carnaby 200 ’07-08 Liberty 200 ’98-08 X8 200 ’04-05 X9 200 ’02-04 Beverly 250 ’04-08 MP3 250 ’06-08 Super Hexagon GTX 250 ’00-02 X Evo 250 ie ’07-10 X7 250 ie ’08 X7 300 ’10 X8 250 ’05-07 X9 250 ’05-06

Beverly 400 ie ’07 Beverly Tourer 400 ie ’08 MP3 400 ie ’07-10 X Evo 400 ie ’07-10

X8 400 ie ’06-08

Beverly 500 ’02-05 Beverly 500 ’06 Beverly 500 Cruiser ’07-08 MP3 500 ER ’09-10 X9 500 ’00-02 X9 500 ’03-07 Suzuki RM85 ’05-10 AN125 ’95-00 DR125 SM ’08-10 GN125 ’94-01 RM125 ’96-09 RV125 Van Van TS125 ’90-96 UH125 Burgman ’02-06 UH125 Burgman ’07-10 UX125 Sixteen ’08-10 VL125 Intruder ’00-08 UH200 Burgman ’07-10 AN250 Burgman ’98-02 AN250 ’07-08

fékbetét első 90-SN353-3 90-SN266-3 bal 90SN353-3 jobb 90SN418-3 90-SN260-3 90-SN353-3 90-SN353-3 90-SN353-3 90-SN260-3 90-SN353-3 90-SN266-3 90-SN353-3 90-SN260-3 90-SN194-3

fogy. ár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

fékbetét hátsó 90-SN425-3 90-SN266-3 90-SN425-3

fogy. ár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN353-3

4800 Ft / pár

90-SN266-3 90-SN266-3 90-SN353-3 90-SN425-3 90-SN321-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN353-3 90-SN353-3 90-SN353-3 90-SN353-3 bal 90SN353-3 jobb 90SN418-3 90-SN181-3 90-SN266-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN418-3 90-SN418-3 90-SN418-3 90-SN425-3 90-SN425-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 90-SN353-3 4800 Ft / pár 90-SN266-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN260-3 bal 90SN353-3 jobb 90SN418-3 bal 90SN353-3 jobb 90SN418-3 90-SN266-3 90-SN266-3 90-SN266-3

4800 Ft / pár 90-SN353-3 4800 Ft / pár 90-SN353-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 90-SN266-3 4800 Ft / pár 90-SN425-3 4800 Ft / pár 90-SN266-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN260-3 90-SN266-3 90-SN181-3

4800 Ft / pár 90-SN418-3 4800 Ft / pár 90-SN266-3 4800 Ft / pár 90-SN266-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN401-3

4800 Ft / pár

90-SN131-3

4800 Ft / pár

90-SN131-3

4800 Ft / pár

90-SN152-3 90-SN266-3 90-SN413-3 90-SN307-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN258-3 90-SN396-3 90-SN185-3 90-SN67-3 90-SN185-3 90-SN231-3 90-SN135-3 90-SN181-3 90-SN388-3 90-SN388-3 90-SN106-3 90-SN388-3 90-SN283-3 bal 90SN228-3 jobb 90SN197-3 BANDIT 250 ’9090-SN129-3 LT-Z 250 ’04-10 90-SN84-3 RM250 ’96-08 90-SN185-3 RMZ250 ’04-10 90-SN185-3 DR350 ’93-97 90-SN135-3 AN400 Burgman ’99-00 90-SN283-3 AN400 Burgman ’01-06 90-SN283-3 AN400 Burgman ’07-10 bal 90SN228-3

4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN353-3

4800 Ft / pár

4800 Ft / pár

90-SN413-3 4800 Ft / pár 90-SN323/3-3 4800 Ft / pár 90-SN412-3 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN63-3

4800 Ft / pár

90-SN131-3 90-SN367-3 90-SN152-3 90-SN323/3-3 90-SN411-3 90-SN412-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár


DRZ400S/E/SM ’00-08 LT-Z 400 ’03-10 GSF400 BANDIT ’91-95 GSF400 BANDIT ’95-97 GSXR400 ’90-95 RMZ450 ’05-10 GS500E ’89-93 GS500E ’96-03 GS500F ’04-08 GSF600 BANDIT ’95-99 GSF600 BANDIT ’00-04

GSR600 ’06-08 GSX600F ’89-97 GSX600F ’98-02 GSX600F ’03-04

GSXR600 ’96-03 GSXR600 ’04-05 GSXR600 ’06-10 RF600 ’93-98 AN650 ’03-08 DL650 ’04-10

DR650SE ’96-97 GSF650 BANDIT ’05-06

GSF650 BANDIT / ABS ’07-10 GSX650F ’08-10 XF650 ’97-01 SV650/S ’99-02

SV650/S ’03-10

GSX750F ’98-06

GSXR750 ’88-93 GSXR750 ’94-99 GSXR750 ’00-03 GSXR750 ’04-05 GSXR750 ’06-10 DR800 BIG ’91-95 C800 / M800 / VL800 ’01-10 VL800 Volusia ’01-08 VZ800 ’97-04 RF900 ’96-99 DL1000 ’02-05

TL1000S TL1000R GSXR1000 ’01-02

fékbetét első jobb 90SN197-3 90-SN185-3 90-SN84-3 90-SN129-3 90-SN158-3 90-SN145-3 90-SN185-3 90-SN129-3 90-SN231-3 90-SN231-3 90-SN142-3 bal 90SN229-3 jobb 90SN231-3 90-SN158-3 90-SN146-3 90-SN229-3 bal 90SN229-3 jobb 90SN231-3 90-SN158-3 90-SN379-3 90-SN379-3 90-SN142-3 90-SN142-3 bal 90SN229-3 jobb 90SN231-3 90-SN185-3 bal 90SN229-3 jobb 90SN231-3 90-SN158-3

fogy. ár fékbetét hátsó fogy. ár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 90-SN174-3

4800 Ft / pár

90-SN158-3 90-SN231-3 bal 90SN229-3 jobb 90SN231-3 bal 90SN229-3 jobb 90SN231-3 bal 90SN229-3 jobb 90SN231-3 90-SN145-3 90-SN188-3 90-SN158-3 90-SN379-3 90-SN379-3 90-SN129-3 90-SN231-3

4800 Ft / pár 90-SN174-3 4800 Ft / pár 90-SN140-3 4800 Ft / pár 90-SN63-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN231-3 90-SN231-3 90-SN145-3 bal 90SN229-3 jobb 90SN231-3 90-SN158-3 90-SN188-3 90-SN188-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN63-3 4800 Ft / pár 90-SN174-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN131-3 90-SN137-3 90-SN63-3 90-SN63-3 90-SN63-3 90-SN367-3 90-SN63-3 90-SN63-3 90-SN63-3 90-SN63-3 90-SN63-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN419-3 90-SN63-3 90-SN63-3 90-SN63-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN63-3 90-SN254-3 90-SN419-3 90-SN63-3 90-SN124/2-3 90-SN174-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN152-3 4800 Ft / pár 90-SN254-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN174-3

4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN63-3

4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN63-3 90-SN63-3 90-SN63-3 90-SN254-3 90-SN419-3 90-SN165/2-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN63-3 4800 Ft / pár 90-SN63-3 4800 Ft / pár 90-SN254-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

GSXR1000 ’03 GSXR1000 ’04-06 GSXR1000 ’07-08 GSXR1000 ’09-10 SV1000 ’03-08 GSXR1100 ’89-92 GSXR1100 ’93-96 GSF1200 BANDIT ’96-00 GSF1200 BANDIT ’01-05 GSF1200 BANDIT ’06 GSF1250 BANDIT ’07-10 GSX1300R HAYABUSA ’99-07 GSX1300R HAYABUSA ’08-10 GSX1300 B-KING ’08-10 GSX1400 M1500 Intruder ’09-10

fékbetét első 90-SN369/4-3 90-SN379-3 90-SN379-3 90-SN379-3 90-SN158-3 90-SN145-3 90-SN188-3 90-SN145-3

fogy. ár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN188-3

4800 Ft / pár 90-SN63-3

4800 Ft / pár

90-SN158-3 90-SN158-3

4800 Ft / pár 90-SN174-3 4800 Ft / pár 90-SN174-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN188-3

4800 Ft / pár 90-SN63-3

4800 Ft / pár

90-SN379-3

4800 Ft / pár 90-SN419-3

4800 Ft / pár

90-SN347-3

4800 Ft / pár 90-SN419-3

4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 90-SN254-3 4800 Ft / pár 90-SN231-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN188-3 bal 90SN229-3 jobb 90SN231-3 VL1500 ’02-08 bal 90SN229-3 jobb 90SN231-3 VZ1600 MARAUDER ’04 90-SN188-3 VZ1600 MARAUDER ’05 90-SN369/4-3 C1800 INTRUDER ’08-11 90-SN388-3 M1800 INTRUDER 90-SN379-3 ’06-09 Triumph Adventurer ’96-01 90-SN196-3 America ’07-10 90-SN196-3 Bonneville ’01-10 (all 90-SN196-3 models) Daytona 600 ’03-04 90-SN236-3 TT600 ’00-03 90-SN236-3 Daytona 650 ’05 90-SN236-3 Daytona 675 ’06-08 90-SN347-3 Daytona 955i ’98-00 90-SN236-3 Daytona 955i ’01-04 90-SN236-3 Daytona 955i ’05-06 90-SN236-3 Legend TT ’98-01 90-SN196-3 Rocket III ’04-10 90-SN236-3 Scrambler ’06-10 90-SN196-3 Speed Triple T509 90-SN236-3 ’97-01 Speed Triple ’02-04 90-SN236-3 Speed Triple 1050 90-SN347-3 ’06-07 Speed Triple 1050 90-SN322/4-3 ’08-10 Speedfour 600 ’02-05 90-SN236-3 Speedmaster ’03-04 90-SN196-3 Speedmaster ’05-10 90-SN142-3 Sprint ’94-98 90-SN236-3 Sprint RS ’99-02 90-SN236-3 Sprint RS ’03-04 90-SN236-3 Sprint ST ’99-10 90-SN236-3 Street Triple 675 ’07-10 90-SN266-3 Thunderbird / Sport 90-SN196-3 ’95-04 Thunderbird / Sport 90-SN236-3 ’09-10 Tiger ’92-97 bal 90SN214-3 jobb 90SN215-3

fékbetét hátsó 90-SN254-3 90-SN254-3 90-SN419-3 90-SN436-3 90-SN174-3 90-SN63-3 90-SN63-3 90-SN63-3

fogy. ár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN366-3

4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN231-3 90-SN231-3 90-SN231-3 90-SN231-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 90-SN196-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN214/2-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN214/2-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN140-3 90-SN140-3 90-SN214/2-3 90-SN140-3 90-SN214/2-3 90-SN140-3 90-SN214/2-3 90-SN196-3 90-SN209/2-3 90-SN214/2-3 90-SN214/2-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 90-SN214/2-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN214/2-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN214/2-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN140-3 90-SN214/2-3 90-SN214/2-3 90-SN215/2-3 90-SN215/2-3 90-SN214/2-3 90-SN214/2-3 90-SN140-3 90-SN196-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 90-SN209/2-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN215/2-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

343


Tiger ’98-04 Tiger ’04-06 Tiger 1050 ’07-10 Trident 750 / 900 ’92-98 Thruxton 900 ’04-10 Trophy 900 / 1200 ’92-01 Yamaha CS50 Jog ’02-08 CV50 Jog ’03-08 CW50 ’96-07 DT50R ’02-08 DT50X ’04-08 YN50 Neos ’97-10 YQ50 Aerox ’97-10 DT125R ’05-07 DT125X ’05-06 SR125 ’97-03 TDR125 ’93-03 TW125 ’99-04 VP125 X-City ’08-10 WR125 ’09-10 XC125 Cygnus X ’04-10 XC125 Vity ’08-10 XT125R ’05-10 XT125X ’05-10 XV125 VIRAGO ’97-00 XVS125 ’00-04 YBR125 ’05-06 YBR125 ’07-10 YP125 Majesty ’01-08 YZ125 ’98-02 YZ125 ’03-07 YZ125 ’08-10 TT250R ’99-04 VP250 X-City ’07-10 WR250F ’01-02 WR250F ’03-10 XG250 Tricker ’04-06 YP250R X-Max ’05-09 YP250R X-Max ’10 XV250 VIRAGO ’95-00 XVS250 ’01-03 YBR250 ’07-10 YZ250 ’98-02 YZ250F ’03-06 YZ250F ’07-10 WR400F ’98 WR400F ’99-01 YP400 Majesty ’04-10 WR426F ’01-02 WR450F ’03-10 XJR400 ’93-96 YZ400F ’99 YZ426F ’00-02 YZ450F ’03-06 YZ450F ’07 YZ450F ’08-10 XP500 T-Max ’01-03 XP500 T-Max ’04-07 XP500 T-Max ’08-10 FZR600 ’90-95 FZS600 FAZER ’99-03 FZ6 FAZER / ABS ’04-07 FZ6 S2 ABS (naked) ’07-08 FZ6 FAZER S2 ABS ’07-08

344

fékbetét első 90-SN196-3 90-SN196-3 90-SN347-3 bal 90SN214-3 jobb 90SN215-3 90-SN142-3 90-SN236-3

fogy. ár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

fékbetét hátsó 90-SN196-3 90-SN215/2-3 90-SN215/2-3 90-SN215/2-3

90-SN193-3 90-SN384-3 90-SN193-3 90-SN350-3 90-SN193-3 90-SN193-3 90-SN193-3 90-SN101-3 90-SN209/2-3 90-SN199-3 90-SN199-3 90-SN275-3 90-SN196-3 90-SN142-3 90-SN393-3 90-SN464-3 90-SN350-3 90-SN194-3 90-SN199-3 90-SN199-3 90-SN101-3 90-SN464-3 90-SN181-3 90-SN185-3 90-SN185-3 90-SN450-3 90-SN135-3 90-SN196-3 90-SN185-3 90-SN185-3 90-SN275-3 90-SN430-3 90-SN196-3 90-SN199-3 90-SN199-3 90-SN197-3 90-SN185-3 90-SN185-3 90-SN450-3 90-SN185-3 90-SN185-3 90-SN199-3 90-SN185-3 90-SN185-3 90-SN199-3 90-SN185-3 90-SN185-3 90-SN185-3 90-SN185-3 90-SN185-3 90-SN179-3 90-SN199-3 90-SN252-3 90-SN160-3 90-SN252-3 90-SN199-3 90-SN252-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN380-3

4800 Ft / pár 90-SN174-3

fogy. ár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN214/2-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN215/2-3 4800 Ft / pár

90-SN350-3 90-SN350-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN268-3 90-SN152-3 90-SN152-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN101-3

4800 Ft / pár

90-SN266-3 90-SN213-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN350-3 90-SN350-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN266-3 90-SN131-3 90-SN367-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN152/2-3 90-SN275-3 90-SN131-3 90-SN367-3 90-SN152-3 90-SN275-3 90-SN275-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN131-3 90-SN367-3 90-SN367-3 90-SN152/2-3 90-SN131-3 90-SN408-3 90-SN131-3 90-SN367-3 90-SN104-3 90-SN131-3 90-SN131-3 90-SN367-3 90-SN368-3 90-SN367-3 90-SN319-3 90-SN408-3 90-SN408-3 90-SN88-3 90-SN104-3 90-SN174-3 90-SN174-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

XJ600 ’92-97 XJ600 ’98-03 XJ6 N/F/S Diversion ’09-10 XT600E ’92-03 YZF600R ’96-03 YZF R6 ’99-02 YZF R6 ’03-04 YZF R6 ’05-10 XVS650 DRAG STAR ’98-07 MT-03 ’06-10 XT660R ’04-10 XT660X ’04-10 XT660Z Tenere ’08-10 YFM660 Raptor ’01-05 YFM700 Raptor ’06-09

fékbetét első 90-SN179-3 90-SN199-3 90-SN199-3

fogy. ár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

fékbetét hátsó 90-SN104-3 90-SN104-3 90-SN140-3

fogy. ár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN172-3 90-SN252-3 90-SN252-3 90-SN252-3 90-SN380-3 90-SN179-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN101-3 90-SN88-3 90-SN275-3 90-SN174-3 90-SN174-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN213-3 90-SN213-3 90-SN213-3 90-SN208-3 90-SN84-3 90-SN428-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN174-3 90-SN88-3 90-SN88-3 90-SN319/2-3 90-SN88-3 90-SN319/2-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN88-3 90-SN88-3 90-SN348-3 90-SN174-3 90-SN88-3 90-SN267-3 90-SN275-3 90-SN174-3 90-SN174-3 90-SN88-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN199-3 90-SN209-3 90-SN244-3 90-SN181-3 90-SN84-3 bal 90SN135-3 jobb 90SN165-3 FZ8 ’10 90-SN380-3 TDM850 ’91-95 90-SN123-3 TDM850 ’96-01 90-SN160-3 TDM900 ’02-10 90-SN252-3 XJ900 ’95-03 90-SN179-3 XVS950A Midnight Star 90-SN179-3 ’09-11 FZR1000R EXUP ’89-90 90-SN160-3 FZR1000R EXUP ’91-93 90-SN182-3 FZS1000 ’01-05 90-SN252-3 FZ1 ’06-10 90-SN380-3 YZF1000R ’96-01 90-SN252-3 YZF R1 ’98-01 90-SN252-3 YZF R1 ’02-03 90-SN252-3 YZF R1 ’04-06 90-SN380-3 YZF R1 ’07-10 90-SN442/4-3 BT1100 BULLDOG 90-SN252-3 ’02-06 XV1100 ’99 90-SN199-3 XVS1100A ’99-06 90-SN199-3 XT1200 Super Teneré 90-SN380-3 ’10-11 FJR1300 ’01-05 90-SN252-3 FJR1300 ’06-10 90-SN423/4-3 XJR1300 ’99-00 90-SN252-3 XJR1300 ’01-10 90-SN252-3 XVS1300A Midnight 90-SN199-3 Star ’07-11 XV1600 WILD STAR 90-SN179-3 ’99-04 MT-01 ’05-06 90-SN380-3 MT-01 ’07-09 90-SN442/4-3 XV1700 Road Star 90-SN252-3 Warrior ’03-05 XV1700Y V-Max ’10 90-SN442/4-3 XV1900A Midnight Star 90-SN252-3 ’06-10

4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 90-SN88-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN88-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN319/2-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

90-SN319/2-3 90-SN319/2-3 90-SN88-3 90-SN348-3 90-SN319/2-3

4800 Ft / pár 90-SN123-3

4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár

4800 Ft / pár 90-SN196-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN196-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN319/2-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN319/2-3 4800 Ft / pár 4800 Ft / pár 90-SN319/2-3 4800 Ft / pár

Motrix 84-04503 Fék légtelenítő készlet Kompresszorra csatlakoztatva tartályában vákuumot képez és kiszívja a fékrendszerből a légbuborékokat. A műveletet a légtelenítő használatával egy személy is könnyedén elvégezheti, segítségével egyszerűbbé és biztonságosabbá válik a művelet. 37

740 Ft


Láncok, lánckerekek O-gyűrűs és gyűrű nélküli YBN láncok Típus 520QRB (gyűrű nélküli, arany) 525SO (O-gyűrűs, arany) 530SO (O-gyűrűs, arany)

Teljesítmény szint 50 LE-ig 80 LE-ig 90 LE-ig

Hossz 118 116 118

Fogy. ár 6900 Ft 15900 Ft 16900 Ft

Láncok, lánckerekek HONDA UTCAI MOTORKERÉKPÁROK modell NSR50 S-K MTX80 RFD,RFF ANF125 Innova CA125 S Rebel CBF125 CBR125 R-4,5,6 CG125 M1 CG125 Titan CG125 CLR125 Cityfly CM125 C Custom CRM125 MTX125 RWD,RWF,RWH,RWL NSR125R-R NSR125 R NX125 Transcity VT125 C,C2 Shadow XL125 V Varedero XLR125 R-W,X,Y,1,2 XR125 L CB250 N Two Fifty CBF250 CBR250 RR-R,R-2 CBX250 Night Hawk CMX250 C-T,V,W,X Rebel NX250 VT250 FL Spada VT250 Xelvis XL250 R Baja XLR250 R3H CB-1 (CB400 F,FK2,FL,FL2) CB400 F2N,F2R,F2S,F2T,F2V Super Four CBR400 RRH NV400 C-J,K,L,N,P,R,V Steed VFR400 R3-L,M CB450 DXK CB500 CBF500 /ABS XL500 RC-RH ProLink CBX550 FD,F2D CB600 F/ S Hornet CB600 F/ S Hornet CBF600 N / S / ABS CBF600 N / S / ABS CBR600 FH,FJ,FK,FL CBR600 FM,FN,FP,FR,FS,FT CBR600 FV,FW CBR600 FX,FY CBR600 F-1

évjárat 8983-86 03-08 95-01 09-11 04-10 02-05 00-03 06 98-03 82-97 90-99 83-94 93-98 99-02 89-98 99-07 01-11 98-02 03-07 92-02 04-05 87 96-99 88-93 89-90 91

90-93 89-92 94-03 04-08 82-87 81-86 98-06 07-11 04-07 08-09 87-90 91-96 97-98 99-00 01

első lánckerék cikkszám 253.15 253.15 253.14 270.13 1264.16 1264.15 259.14 259.15 259.14 1264.17 259.15 327.14 259.15 327.14 327.14 259.16 327.14 327.14 1264.17 1264.17 287.14 1321.13 1298.17 270.14 270.14 280.13 1298.17 1299.14 327.13 264.16 297.15 297.15

ár 900 Ft 900 Ft 900 Ft 3 100 Ft 1 100 Ft 1 100 Ft 1 140 Ft 1 140 Ft 1 140 Ft 1 100 Ft 1 140 Ft 2 600 Ft 1 140 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 1 140 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 1 100 Ft 1 100 Ft 2 700 Ft 2 600 Ft 4 800 Ft 3 100 Ft 3 100 Ft 1 900 Ft 4 800 Ft 4 400 Ft 2 500 Ft 1 140 Ft 4 700 Ft 4 700 Ft

hátsó lánckerék cikkszám 216.45 239.42 212.35 273.39 1219.42 1206.42 269.43 218.44 218.45 271.50 269.43 604.40 241.53 604.36 604.38 271.50 279.41 273.44 1249.51 1258.54 272.31 254.37 1244.52 279.33 279.31 245/2.41 1244.54 245/2.43 260.40 1361.50 1332.40 1332.42

294.15 296.16 297.15 278.16 297.15 297.15 281.15 338.16 1371.15 1370.16 1371.15 1370.16 295.15 295.15 1371.15 1370.16 1370.16

5 400 Ft 4 600 Ft 4 700 Ft 2 500 Ft 4 700 Ft 4 700 Ft 2 700 Ft 3 800 Ft 4 300 Ft 4 300 Ft 4 300 Ft 4 300 Ft 4 400 Ft 4 400 Ft 4 300 Ft 4 300 Ft 4 300 Ft

1313.40 1332.45 312.40 1334.36 1332.40 1304.41 245/2.41 1334.43 1304.42 1304.43 1304.43 1304.42 1334.43 302.43 1304.43 1304.44 1307.45

3 800 Ft 3 400 Ft 6 000 Ft 6 000 Ft 5 100 Ft 3 400 Ft 5 000 Ft 4 700 Ft 4 600 Ft 4 700 Ft 5 100 Ft 5 000 Ft 5 400 Ft 4 900 Ft 5 900 Ft 4 500 Ft 4 900 Ft 5 000 Ft 4 200 Ft 4 100 Ft 4 800 Ft 5 200 Ft 5 000 Ft 4 900 Ft 5 400 Ft 6 000 Ft 6 200 Ft

Tsubaki lánc cikkszám 420GAMMA116 420GAMMA122 420GAMMA104 520GAMMA112 428ALPHAO118 428ALPHAO124 428GAMMA116 428GAMMA116 428GAMMA116 428GAMMA128 428GAMMA120 520OMEGA106 428MXPRO130 520OMEGA108 520OMEGA110 428MXPRO128 520GAMMA112 520OMEGA112 428MXPRO130 428MXPRO132 520OMEGA104 520OMEGA106 428ALPHAO134 520OMEGA108 520OMEGA104 520OMEGA102 428ALPHAO132 520OMEGA108 520OMEGA104 428ALPHAO130 525OMEGA104 525OMEGA110

ár 4 520 Ft 4 640 Ft 4 520 Ft 14 430 Ft 22 800 Ft 23 930 Ft 8 640 Ft 8 640 Ft 8 640 Ft 9 040 Ft 8 640 Ft 21 240 Ft 16 530 Ft 21 240 Ft 21 630 Ft 16 530 Ft 14 430 Ft 22 420 Ft 16 530 Ft 17 730 Ft 20 440 Ft 21 240 Ft 24 920 Ft 21 240 Ft 20 440 Ft 20 440 Ft 24 920 Ft 21 240 Ft 20 440 Ft 24 920 Ft 23 430 Ft 23 880 Ft

6 200 Ft 6 400 Ft 5 700 Ft 5 800 Ft 6 000 Ft 6 700 Ft 4 800 Ft 6 700 Ft 6 700 Ft 6 700 Ft 7 100 Ft 6 700 Ft 6 700 Ft 7 000 Ft 7 100 Ft 7 200 Ft 7 100 Ft

525OMEGA106 525GAMMA120 525OMEGA108 530OMEGA100 525OMEGA108 525OMEGA116 520OMEGA100 530OMEGA104 525ALPHAO110 525ALPHAO118 525ALPHAO116 530ALPHAO124 530ALPHAO110 530ALPHAO108 525ALPHAO110 525ALPHAO108 525ALPHAO112

23 430 Ft 14 920 Ft 23 430 Ft 23 370 Ft 23 430 Ft 25 610 Ft 20 440 Ft 23 370 Ft 27 030 Ft 28 840 Ft 28 840 Ft 32 550 Ft 28 090 Ft 27 350 Ft 27 030 Ft 27 030 Ft 27 460 Ft

ár 3 200 Ft 2 800 Ft 2 600 Ft 5 000 Ft

láncszett ár 8 620 Ft 8 340 Ft 8 020 Ft 22 530 Ft 28 830 Ft 13 180 Ft 15 780 Ft 15 780 Ft 15 240 Ft 13 180 Ft 28 840 Ft 22 370 Ft 28 440 Ft 28 930 Ft 22 770 Ft 22 030 Ft 30 420 Ft 22 530 Ft 24 730 Ft 27 640 Ft 28 740 Ft 34 720 Ft 28 540 Ft 27 640 Ft 27 140 Ft 34 920 Ft 30 640 Ft 27 840 Ft 31 460 Ft 34 130 Ft 34 780 Ft 35 030 Ft 25 920 Ft 33 830 Ft 31 670 Ft 34 130 Ft 37 010 Ft 27 940 Ft 33 870 Ft 38 030 Ft 39 840 Ft 40 240 Ft 43 550 Ft 39 190 Ft 38 750 Ft 38 430 Ft 38 530 Ft 38 860 Ft

345


modell évjárat CBR600 F-2,F-3,F-4,F-5,F-6 02-07 CBR600 FS-1,2 Sport 01-02 CBR600 RR-3,4,5,6 03-06 CBR600 RR 07-11 VT600 C Shadow 90-07 XL600 RM-G 85-88 XL600 V-J,K,L Transalp 88-90 XL600 V-M,N,P,R,S,T,V,W,X,Y 91-00 Transalp FMX650 05-08 FX650 Vigor 99-01 NX650 M,N,P,R Dominator 91-94 NX650 S,T,V,W,X,Y,R-1 95-01 Dominator SLR650 X,Y 99-01 XL650 V Transalp 01-07 XL700 V Transalp 08-11 XRV650 Africa Twin 88-90 CB750 F2-N,P,R,S,T,V,W,X,Y 92-03 VF750 C Magna 94-04 VFR750 F 86-89 VFR750 R 88-92 VFR750 F 90-98 VT750 C,CD Shadow 98-03 VT750 C2 Shadow 00-03 VT750 C Shadow 04-07 VT750 DC Shadow Spirit 01-07 VT750 DC Black Widow 00-03 XRV750 Africa Twin 90-92 XRV750 Africa Twin 93-03 VFR800 98-01 VFR800 V-Tec 02-11 VFR800 F1-2,3,4,5,6 (ABS) 02-11 CB900 F Hornet 02-06 CBR900 RR N,P,R,S Fire Blade 92-95 CBR900 RR T,V,W,X Fire Blade 96-99 CBR900 RR Y,1,2,3 Fire Blade 00-03 CB1000 FP,FR,FS,FT,FV,FW BIG 1 93-98 CB1000 R 08-11 CBF1000 F / ABS 06-10 CBR1000 FH,FJ 87-88 CBR1000 FK,FL,FM,FN 89-95 CBR1000 FT,FV,FW,FX,FY 96-00 CBR1000 RR-4,5 Fireblade 04-05 CBR1000 RR-6 Fireblade 06-07 CBR1000 RR Fireblade 08-09 VTR1000 F Fire Storm 97-05 VTR1000 SP-1 00-01 VTR1000 SP-2 02-06 XL1000 V-X,Y,1,2,3,4,5,6 99-11 Varadero CB1100 SF X-11 00-03 CBR1100 XX-V,W,X,Y,1,2,3,4,5,6 97-07 Blackbird CB X-4 97-99 CB1300 F-3,4,5,6,7,8,9 03-10 HONDA OFF ROAD MOTORKERÉKPÁROK CR80 RH,RJ,RK,RL,RM,RN,RP,RR, RS 87-95 CR80 RT,RV,RW,RX,RY,R-1,R-2 96-02 CRF80 F-4,5,6 04-09 CR85 R-3,4 03-04 CR85 R-5,6 05-07 CR125 R-2 02 CR125 R-3 03 CR125 R-4,5,6 04-07 CR250 R-3 03 CR250 R-4 04 CR250 R-5 05 CR250 R-6 06-08 CRF250 R-4,5,6 04-10

346

első lánckerék cikkszám 1370.16 1370.16 1370.16 1370.16 296.16 281.15 296.15 296.15

ár 4 300 Ft 4 300 Ft 4 300 Ft 4 300 Ft 4 600 Ft 2 700 Ft 4 400 Ft 4 400 Ft

hátsó lánckerék cikkszám 1307.45 1307.46 1307.42 1307.41 1332.44 245/2.40 300.47 300.47

ár 7 100 Ft 7 100 Ft 6 800 Ft 6 800 Ft 6 200 Ft 4 700 Ft 6 900 Ft 6 900 Ft

Tsubaki lánc cikkszám 525ALPHAO108 525ALPHAO112 525ALPHAX112 525ALPHAX112 525OMEGA120 520ALPHAO106 525ALPHAO118 525ALPHAO120

ár 27 030 Ft 27 460 Ft 33 460 Ft 33 460 Ft 26 040 Ft 23 870 Ft 28 840 Ft 29 150 Ft

láncszett ár 38 430 Ft 38 860 Ft 44 560 Ft 44 560 Ft 36 840 Ft 31 270 Ft 40 140 Ft 40 450 Ft

308.14 308.14 308.15 308.15

3 800 Ft 3 800 Ft 3 900 Ft 3 900 Ft

245/3.42 245/3.43 245/3.47 245/3.46

5 200 Ft 5 200 Ft 5 800 Ft 5 700 Ft

520ALPHAO110 520ALPHAO108 520ALPHAO110 520ALPHAO110

24 300 Ft 23 870 Ft 24 300 Ft 24 300 Ft

33 300 Ft 32 870 Ft 34 000 Ft 33 900 Ft

308.14 296.15 296.15 296.16 1332.15 333.16 333.16 313.16 333.16 1372.17 1372.17 1372.17 1372.17 1372.17 314.16 314.16 339.17 339.16 339.16 333.16 333.16 1370.16 333.16 339.17 333.16 333.16 339.17 339.17 339.17 333.16 333.16 333.16 333.16 333.16 333.16 1370.16

3 800 Ft 4 400 Ft 4 400 Ft 4 600 Ft 4 300 Ft 4 500 Ft 4 500 Ft 5 700 Ft 4 500 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 4 800 Ft 4 800 Ft 4 300 Ft 4 100 Ft 4 100 Ft 4 500 Ft 4 500 Ft 4 300 Ft 4 500 Ft 4 300 Ft 4 500 Ft 4 500 Ft 4 300 Ft 4 300 Ft 4 300 Ft 4 500 Ft 4 500 Ft 4 500 Ft 4 500 Ft 4 500 Ft 4 500 Ft 4 300 Ft

245/3.43 300.48 300.47 300.49 1332.40 1334.40 1334.45 312.40 343.43 1304.41 1304.41 1304.41 1304.42 1304.41 1332.46 1332.45 343.43 1342.43 1342.43 302.43 302.42 1304.42 1306.42 1334.42 1342.44 302.43 1334.43 1334.42 1334.41 1306.40 1306.42 1306.42 302.41 1306.40 1306.40 1304.47

5 200 Ft 6 900 Ft 6 900 Ft 7 000 Ft 6 000 Ft 6 500 Ft 7 000 Ft 5 700 Ft 7 300 Ft 6 700 Ft 6 700 Ft 6 700 Ft 6 700 Ft 6 700 Ft 6 600 Ft 6 400 Ft 7 300 Ft 6 900 Ft 6 900 Ft 7 000 Ft 7 000 Ft 6 700 Ft 7 700 Ft 6 500 Ft 7 100 Ft 7 000 Ft 6 700 Ft 6 500 Ft 6 500 Ft 7 400 Ft 7 700 Ft 7 700 Ft 6 900 Ft 7 400 Ft 7 400 Ft 7 400 Ft

520ALPHAO110 525ALPHAO118 525ALPHAO118 525ALPHAO124 525ALPHAO112 530ALPHAO118 530ALPHAO110 525ALPHAX106 530ALPHAO112 525ALPHAO122 525ALPHAO122 525ALPHAO122 525ALPHAO122 525ALPHAO122 525ALPHAO124 525ALPHAO124 530ALPHAX108 530ALPHAX110 530ALPHAX110 530ALPHAO114 530ALPHAX108 525ALPHAX108 530SIGMAX108 530ALPHAO116 530SIGMAX116 530ALPHAX120 530ALPHAX114 530SIGMAX114 530SIGMAX114 530SIGMAX114 530SIGMAX116 530SIGMAX116 530ALPHAO102 530ALPHAX104 530ALPHAX106 525SIGMAX112

24 300 Ft 28 840 Ft 28 840 Ft 30 110 Ft 27 460 Ft 30 110 Ft 28 090 Ft 32 190 Ft 28 620 Ft 30 110 Ft 30 110 Ft 30 110 Ft 30 110 Ft 30 110 Ft 30 110 Ft 30 110 Ft 32 720 Ft 32 720 Ft 32 720 Ft 29 150 Ft 32 720 Ft 32 190 Ft 37 500 Ft 29 680 Ft 39 500 Ft 35 420 Ft 33 800 Ft 38 800 Ft 38 800 Ft 38 800 Ft 39 500 Ft 39 500 Ft 27 350 Ft 32 720 Ft 32 720 Ft 38 800 Ft

33 300 Ft 40 140 Ft 40 140 Ft 41 710 Ft 37 760 Ft 41 110 Ft 39 590 Ft 43 590 Ft 40 420 Ft 41 810 Ft 41 810 Ft 41 810 Ft 41 810 Ft 41 810 Ft 41 510 Ft 41 310 Ft 44 320 Ft 43 720 Ft 43 720 Ft 40 650 Ft 44 220 Ft 43 190 Ft 49 700 Ft 40 480 Ft 51 100 Ft 46 920 Ft 44 800 Ft 49 600 Ft 49 600 Ft 50 700 Ft 51 700 Ft 51 700 Ft 38 750 Ft 44 620 Ft 44 620 Ft 50 500 Ft

339.17 339.17

4 300 Ft 4 300 Ft

302.43 302.44

7 000 Ft 7 400 Ft

530SIGMAX110 530SIGMAX110

37 500 Ft 37 500 Ft

48 800 Ft 49 200 Ft

339.18 339.18

4 400 Ft 4 400 Ft

302.41 302.39

6 900 Ft 6 900 Ft

530ALPHAO122 530ALPHAX114

32 550 Ft 33 800 Ft

43 850 Ft 45 100 Ft

1256.15 1256.15 252.14 1256.15 1256.15 326.13 326.13 1323.13 284.13 284.13 284.13 284.13 1323.13

1 400 Ft 1 400 Ft 900 Ft 1 400 Ft 1 400 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 000 Ft 3 400 Ft 3 400 Ft 3 400 Ft 3 400 Ft 3 000 Ft

215.49 215.49 1214.46 215.50 215.49 210.51 210.52 210.52 210.48 210.50 210.49 210.49 210.51

3 800 Ft 3 800 Ft 3 700 Ft 4 100 Ft 3 800 Ft 5 900 Ft 6 200 Ft 6 200 Ft 5 700 Ft 5 900 Ft 5 700 Ft 5 700 Ft 5 900 Ft

420MXPRO114 420MXPRO116 420MXPRO110 420MXPRO116 420MXPRO116 520MX114 520MX116 520MX116 520MXPRO114 520MXPRO114 520MXPRO116 520MXPRO114 520MXPRO114

15 950 Ft 15 950 Ft 15 950 Ft 15 950 Ft 15 950 Ft 14 230 Ft 14 230 Ft 14 230 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft

21 150 Ft 21 150 Ft 20 550 Ft 21 450 Ft 21 150 Ft 23 330 Ft 23 630 Ft 23 430 Ft 30 730 Ft 30 930 Ft 30 730 Ft 30 730 Ft 30 530 Ft


modell évjárat CRF250 X-4,5,6 04-10 XR250 RT,RV,RW,RX,RY,R-1,R96-04 2,R-3,R-4 XR400 RT,RV,RW,RX,RY,R-1,R96-04 2,R-3,R-4 CRF450 R-2,R-3 02-03 CRF450 R-4,5,6 04-11 CRF450 X-5,6 05-09 XR600 91-00 RM,RN,RP,RR,RS,RT,RV,RW,RX,RY XR650 RY,R-1,R-2,R-3,R-4.R-5,R-6 00-06 HONDA ATV TRX400 EX Sportrax 99-04 TRX400 EX Sportrax 05-08 TRX400 X 09 TRX450 R 04-05 TRX450 R (Elec Start & Kick 06-09 Start) KAWASAKI UTCAI MOTORKERÉKPÁROK BN125 A1-A8,A6F,A7F 98-07 Eliminator KDX125 SR 90-99 KMX125 A1-A5,B1-B12 86-03 EL250 Eliminator Chopper 91-96 EL 250 (EL252 F2) 97-03 EX250 R Ninja F7F 07 EX250 R Ninja J8F;J9F 08-09 EX250 R Ninja JAF 10 GPX250 R (EX250F2-F4,F688-05 F19) KL250 D7-D22 (KLR250) 91-05 KLX250 R E1,E2,E3 91-98 KLX250 R D1,D2,D3,D4 93-99 KLX250 S H6F,H7F 06-07 KLX250 S T9F,TAF 09-10 KR250 C2-C3 (KR1S) 90-92 ZZR250 (EX250) 90-03 ZZR400 (ZX400N1,N2,N3) ZXR400 H2,L1-L9 (ZX-4) 88-02 KLX450 R A8F,A9F 08-09 EN500 Vulcan 96-09 ER500 97-06 A1,A2,A3,A4,C1,C2,C3,C4 (ER-5) GPZ500 S (EX500D1- 94-05 D12) KLE500 A1-A6 91-96 KLE500 A7-A14 97-05 KLE500 B6F,B7F 06-07 ZR550 B2-B8 Zephyr 91-00 ER-6F/N 06-11 ZZ-R600 (ZX600E1-E12) 93-04 ZZ-R600 (ZX600 05-08 J4,J6F,J7F,J8F) (ZX600 F1-F3) Ninja 95-97 ZX-6R ZX-6R (ZX600 G1-G2;J1- 98-01 J2) Ninja ZX-6R (ZX600 07-10 P7F,P8F,P9F,RAF) Ninja ZX-6RR (ZX600 K1,M1) 03-04 Ninja ZX-6RR (ZX600 N1,N6F) 05-06 Ninja ZX-6R (ZX636 A1P) Ninja 02 ZX-6R (ZX636 B1,B2) 03-04 Ninja ZX-6R (ZX636 C1,C6F,D6F) 05-06 Ninja KLE650 Versys 06-11

első lánckerék cikkszám 1323.14 1321.13

ár 3 000 Ft 2 600 Ft

hátsó lánckerék cikkszám 210.53 210.48

ár 6 400 Ft 5 700 Ft

Tsubaki lánc cikkszám 520MXPRO114 520MXPRO106

ár 21 630 Ft 21 630 Ft

láncszett ár 31 030 Ft 29 930 Ft

1322.15

2 600 Ft

210.45

5 400 Ft

520MXPRO108

21 630 Ft

29 630 Ft

284.13 284.13 284.13 1309.14

3 400 Ft 3 400 Ft 3 400 Ft 3 700 Ft

210.50 210.48 210.51 301.48

5 900 Ft 5 700 Ft 5 900 Ft 6 400 Ft

520MXPRO114 520MXPRO114 520MXPRO116 520MXPRO110

21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft

30 930 Ft 30 730 Ft 30 930 Ft 31 730 Ft

1307.14

4 200 Ft

210.48

5 700 Ft

520MXPRO110

21 630 Ft

31 530 Ft

1322.15 1309.15 1309.15 284.14 284.13

2 600 Ft 3 700 Ft 3 700 Ft 3 400 Ft 3 400 Ft

1350.38 1350.39 1350.39 1350.38 1350.38

4 500 Ft 4 900 Ft 4 900 Ft 4 500 Ft 4 500 Ft

520MXPRO92 520MXPRO94 520MXPRO94 520MXPRO94 520MXPRO96

21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft

28 730 Ft 30 230 Ft 30 230 Ft 29 530 Ft 29 530 Ft

417.15

1 140 Ft

468.46

3 700 Ft

428GAMMA132

9 170 Ft

14 010 Ft

417.15 417.14 516.14 516.14 516.14 1539.14 1539.14 516.14

1 140 Ft 1 140 Ft 3 000 Ft 3 000 Ft 3 000 Ft 3 300 Ft 3 300 Ft 3 000 Ft

459.52 463.48 1486.44 1486.40 486.45 486.45 486.45 486.45

4 800 Ft 4 100 Ft 5 500 Ft 4 900 Ft 5 900 Ft 5 900 Ft 5 900 Ft 5 900 Ft

428ALPHAO132 428ALPHAO124 520OMEGA114 520OMEGA112 520OMEGA106 520OMEGA106 520OMEGA106 520OMEGA106

24 920 Ft 23 930 Ft 22 420 Ft 22 420 Ft 21 240 Ft 21 240 Ft 21 240 Ft 21 240 Ft

30 860 Ft 29 170 Ft 30 920 Ft 30 320 Ft 30 140 Ft 30 440 Ft 30 440 Ft 30 140 Ft

516.15 569.14 569.14 516.14 516.13 516.15 516.14 513.15

3 000 Ft 2 300 Ft 2 300 Ft 3 000 Ft 3 000 Ft 3 000 Ft 3 000 Ft 2 300 Ft

475.44 460.42 460.50 460.42 460.42 472.41 486.47 499.52

5 200 Ft 5 100 Ft 6 300 Ft 5 100 Ft 5 100 Ft 5 600 Ft 6 000 Ft 9 800 Ft

520OMEGA104 520OMEGA108 520OMEGA110 520OMEGA106 520OMEGA106 520OMEGA108 520OMEGA108 530OMEGA114

20 440 Ft 21 240 Ft 21 630 Ft 21 240 Ft 21 240 Ft 21 240 Ft 21 240 Ft 25 620 Ft

28 640 Ft 28 640 Ft 30 230 Ft 29 340 Ft 29 340 Ft 29 840 Ft 30 240 Ft 37 720 Ft

512.15 1565.13 512.16 512.17

3 000 Ft 2 300 Ft 3 000 Ft 3 000 Ft

478.45 460.50 1490.42 486.42

5 200 Ft 6 300 Ft 5 600 Ft 5 000 Ft

520ALPHAO110 520MXPRO114 520OMEGA110 520ALPHAO106

24 300 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 23 870 Ft

32 500 Ft 30 230 Ft 30 230 Ft 31 870 Ft

512.16

3 000 Ft

486.41

4 900 Ft

520ALPHAO104

23 870 Ft

31 770 Ft

512.16 512.17 512.17 512.16 565.15 519.16 1535.15

3 000 Ft 3 000 Ft 3 000 Ft 3 000 Ft 2 000 Ft 2 600 Ft 4 600 Ft

487.44 487.46 487.44 486.38 478.46 499.48 1489.40

5 500 Ft 5 900 Ft 5 500 Ft 4 700 Ft 5 200 Ft 8 500 Ft 6 600 Ft

520ALPHAO108 520ALPHAO110 520ALPHAO110 520ALPHAO106 520ALPHAO114 530ALPHAO112 525ALPHAX108

23 870 Ft 24 300 Ft 24 300 Ft 23 870 Ft 25 170 Ft 28 620 Ft 32 190 Ft

32 370 Ft 33 200 Ft 32 800 Ft 31 570 Ft 32 370 Ft 39 720 Ft 43 390 Ft

1515.15 1535.15

4 500 Ft 4 600 Ft

498.40 1489.40

6 100 Ft 6 600 Ft

525ALPHAX108 525ALPHAX108

32 190 Ft 32 190 Ft

42 790 Ft 43 390 Ft

1536.16

4 300 Ft

478.43

4 900 Ft

520ALPHAX112

29 540 Ft

38 740 Ft

1307.15

4 300 Ft

1478.40

4 800 Ft

520ALPHAX108

28 910 Ft

38 010 Ft

1307.15

4 300 Ft

1478.43

5 100 Ft

520ALPHAX110

28 910 Ft

38 310 Ft

1535.15 1307.15

4 600 Ft 4 300 Ft

1489.40 1478.40

6 600 Ft 4 800 Ft

525ALPHAX108 520ALPHAX108

32 190 Ft 28 910 Ft

43 390 Ft 38 010 Ft

1307.15

4 300 Ft

1478.43

5 100 Ft

520ALPHAX110

28 910 Ft

38 310 Ft

565.15

2 000 Ft

478.46

5 200 Ft

520ALPHAO114

25 170 Ft

32 370 Ft

347


modell évjárat KLR650 (KL650B2-B3) Tengai 90-92 KLR650 (KL650A4-A19,A6F) 90-11 W650 99-05 Z750 / S 04-11 ZXR750 H1 (ZX) 89-90 ZXR750 J1,J2 (ZX) 91-92 ZXR750 R L1-L3 (ZX) 93-95 ZX-7R (ZX750 P1-P8) Ninja 96-03 ZX-7RR (ZX750 N1-N2) Ninja 96-99 ZR750 C1-C4 Zephyr 91-94 ZR750 C5,D1,D2 Zephyr 95-99 ZR-7 / S 99-04 VN 800 A3-A11 Vulcan 97-05 VN 800 B1-B10 Classic 96-06 VN 800 99-06 C1,C2,E1,E2,E3,E4,E5,E6F Drifter GPZ900 R A7-A12 (ZX) Ninja 90-96 ZX-9R (ZX900 B1-B4) Ninja 94-97 ZX-9R (ZX900 C1-C2,E1-E2) 98-01 Ninja ZX-9R (ZX900 F1-F2) Ninja 02-03 Z1000 (ZR1000 A103-06 A3,A6F) Z1000 07-09 Z1000 10-12 GPZ1000 RX (ZX1000 A1-A3) 86-89 KLV1000 04-06 ZX-10R (ZX1000 C1-C2) Ninja 06.ápr ZX-10R (ZX1000 D6F) Ninja 06-07 ZX-10R (ZX1000 E8F,E9F,FAF) 08-10 Ninja GPZ1100 (ZX1100 E1-E3) 95-98 ZR1100 A1-A4,B1 Zephyr 91-97 ZZ-R1100 (ZX1100 C1-C3) 90-92 ZZ-R1100 (ZX1100 D1-D5) 93-97 ZZ-R1100 (ZX1100 D6-D7) 98-99 ZZ-R1100 (ZX1100 D8-D9) 00-01 ZRX1200 01-04 ZRX1200 R / S 01-06 ZX-12R (ZX1200 A1,A2) 00-05 Ninja ZZ-R1200 (ZX1200 C1-C4) 02-05 Ninja ZZ-R1400 06-11 KAWASAKI OFF ROAD MOTORKERÉKPÁROK KX65 A3-A6,A6F,A7F,A8F,A9F 02-11 KX85 A1,A2,A3,A4,A5,A6F01-11 A9F KX85 B1,B2,B3,B4,B5 Big 01-05 Wheel KX125 L2-L4 00-02 KX125 M1 03 KX125 M2,M3,M6F,M7F,M8F 04-08 KX250 L1-L3 99-01 KX250 L4,M1-M3 02-05 KX250 R6F,R7F 06-09 KX250 F N1,N2 04-05 KX250 F T6F,T7F,T8F,W9F 06-10 KX450 F D6F,D7F,D8F,E9F 06-11 KAWASAKI ATV KSF400 A1-A3, A6F (KFX400) 03-06 SUZUKI UTCAI MOTORKERÉKPÁROK RG80 88-93 DR125 SE R/S/T/V/W/X/Y 94-00 DR125 SM 08-09 GN125 92-00 GZ125 Marauder 98-06 RG125 FU-N,P,R Wolf 92-94 RV125 K3,K4,K5,K6 Van Van 03-10

348

első lánckerék cikkszám 511.15 511.15 520.15 1538.15 519.16 519.16 519.16 520.16 520.16 520.15 1531.15 520.16 519.17 519.17 519.17

ár 4 400 Ft 4 400 Ft 2 600 Ft 5 500 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 700 Ft 2 700 Ft 2 600 Ft 4 600 Ft 2 700 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

hátsó lánckerék cikkszám 487.43 487.43 498.39 478.43 499.46 488.45 488.44 1489.43 1489.42 498.39 498.39 498.38 499.42 499.42 499.40

ár 5 200 Ft 5 200 Ft 5 600 Ft 4 900 Ft 7 600 Ft 7 400 Ft 7 400 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft 5 600 Ft 5 600 Ft 5 600 Ft 7 200 Ft 7 200 Ft 7 200 Ft

Tsubaki lánc cikkszám 520ALPHAO106 520ALPHAO106 525ALPHAO104 520ALPHAX112 530ALPHAO112 530ALPHAO110 530ALPHAX110 525ALPHAX110 525ALPHAX108 525ALPHAO106 525ALPHAO106 525ALPHAO108 530OMEGA114 530OMEGA112 530OMEGA112

ár 23 870 Ft 23 870 Ft 27 030 Ft 29 540 Ft 28 620 Ft 28 090 Ft 32 720 Ft 32 720 Ft 32 190 Ft 27 030 Ft 27 030 Ft 27 030 Ft 25 620 Ft 25 180 Ft 25 180 Ft

láncszett ár 33 470 Ft 33 470 Ft 35 230 Ft 39 940 Ft 38 820 Ft 38 090 Ft 42 720 Ft 42 020 Ft 41 490 Ft 35 230 Ft 37 230 Ft 35 330 Ft 35 420 Ft 34 980 Ft 34 980 Ft

517.17 519.16 519.16

2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

502.48 488.44 488.41

8 300 Ft 7 400 Ft 6 700 Ft

530ALPHAX112 530ALPHAX112 530SIGMAO110

33 460 Ft 33 460 Ft 33 900 Ft

44 360 Ft 43 460 Ft 43 200 Ft

1537.16 1537.16

4 000 Ft 4 000 Ft

1489.41 1489.42

6 600 Ft 6 600 Ft

525SIGMAO110 525ALPHAX112

33 900 Ft 33 460 Ft

44 500 Ft 44 060 Ft

1537.15 1537.15 526.15 1537.17 1537.17 1537.17 1537.17

4 000 Ft 4 000 Ft 5 400 Ft 4 000 Ft 4 000 Ft 4 000 Ft 4 000 Ft

1489.40 1489.42 506.40 1792.41 1489.39 1489.40 1489.41

6 600 Ft 6 600 Ft 8 400 Ft 7 400 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft

525ALPHAX110 525ALPHAX112 630OMEGA94 525SIGMAO112 525SIGMAX110 525SIGMAX108 525SIGMAX110

32 720 Ft 33 460 Ft 37 210 Ft 34 900 Ft 37 500 Ft 36 700 Ft 37 500 Ft

43 320 Ft 44 060 Ft 51 010 Ft 46 300 Ft 48 100 Ft 47 300 Ft 48 100 Ft

1529.17 517.16 528.17 517.17 517.17 517.17 1529.17 1529.17 517.18

4 600 Ft 2 500 Ft 5 700 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 4 600 Ft 4 600 Ft 2 700 Ft

502.45 502.48 502.45 502.45 502.44 502.45 488.42 488.42 488.46

7 500 Ft 8 300 Ft 7 500 Ft 7 500 Ft 7 500 Ft 7 500 Ft 7 000 Ft 7 000 Ft 7 500 Ft

530ALPHAX112 530ALPHAO116 530SIGMAO110 530SIGMAO110 530SIGMAO110 530SIGMAO110 530ALPHAO110 530ALPHAO110 530SIGMAO116

33 460 Ft 29 680 Ft 33 900 Ft 33 900 Ft 33 900 Ft 33 900 Ft 28 090 Ft 28 090 Ft 36 300 Ft

45 560 Ft 40 480 Ft 47 100 Ft 44 000 Ft 44 000 Ft 44 000 Ft 39 690 Ft 39 690 Ft 46 500 Ft

517.17

2 600 Ft

488.44

7 400 Ft

530SIGMAO112

35 200 Ft

45 200 Ft

517.17

2 600 Ft

1493.41

8 100 Ft

530SIGMAO116

36 300 Ft

47 000 Ft

546.13 546.14

900 Ft 900 Ft

1465.47 461.50

3 500 Ft 3 900 Ft

420MXPRO110 420MXPRO120

15 950 Ft 15 950 Ft

20 350 Ft 20 750 Ft

546.13

900 Ft

461.51

3 900 Ft

420MXPRO130

15 950 Ft

20 750 Ft

1445.12 1445.13 1445.13 565.14 565.13 565.13 430.13 1446.13 1565.13

2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 1 900 Ft 1 900 Ft 1 900 Ft 1 800 Ft 2 700 Ft 2 300 Ft

460.49 460.51 460.51 460.49 460.49 460.51 460.48 460.48 460.50

6 100 Ft 6 500 Ft 6 500 Ft 6 100 Ft 6 100 Ft 6 500 Ft 5 800 Ft 5 800 Ft 6 300 Ft

520MX110 520MX110 520MX114 520MXPRO114 520MXPRO114 520MXPRO116 520MXPRO114 520MXPRO112 520MXPRO114

14 230 Ft 14 230 Ft 14 230 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft

22 930 Ft 23 330 Ft 23 330 Ft 29 630 Ft 29 630 Ft 30 030 Ft 29 230 Ft 30 130 Ft 30 230 Ft

1401.14

2 950 Ft

1826.40

5 400 Ft

520MXPRO112

21 630 Ft

29 980 Ft

425.14 409.16 1263.16 426.14 410.15 425.16 425.15

1 100 Ft 3 800 Ft 1 100 Ft 1 100 Ft 3 000 Ft 1 100 Ft 1 100 Ft

810.48 809.53 805.50 810.42 1794.45 1806.47 1796.49

4 200 Ft 4 800 Ft 4 700 Ft 3 200 Ft 3 900 Ft 5 400 Ft 4 300 Ft

428GAMMA130 428GAMMA134 428GAMMA130 428GAMMA114 428GAMMA132 428GAMMA130 428GAMMA134

9 040 Ft 9 290 Ft 9 040 Ft 8 640 Ft 9 170 Ft 9 040 Ft 9 290 Ft

14 340 Ft 17 890 Ft 14 840 Ft 12 940 Ft 16 070 Ft 15 540 Ft 14 690 Ft


modell TSR125 (TS125R-L,M,N,P,R,S,T) TU125 XT VL125 Intruder LC DR250 SE-P,R,S Off Road GSF250 M,N,P Bandit GZ250 Marauder RGV250 M,N,P,R,S,T TU250 X VL250 Intruder LC DR350 SE-R,S DR350 SE-T DR-Z400 E-K1,K2,K3,K4,K5,K6,K7 DR-Z400 S-K1,K2,K3,K4,K5,K6,K7 DR-Z400 SM-K5,K6.K7 GSF400 Bandit GSX-R400 RL,RM,RN RF400 GS500 E-K,L,M,N,P (2 Cyl) GS500 E-R,S,T,V,W (2 Cyl) GS500 F-K4,K5,K6 DR600 S-SU,R,RU,F,G,H,J GSF 600 / S Bandit GSR600 K6 GSX600 F-N,P,R,S,T,V GSX600 F-W,X,Y,K1,K2,K3,K4,K5,K6 GSX-R600 V GSX-R600 W,X,Y GSX-R600 K1,K2,K3,K4,K5 GSX-R600 K6,K7,K8,K9 DL650 V-Strom DL650 K7 V-Strom / ABS DR650 SE-T,V,W,X,Y,K1,K2,K3,K4 GSF650 Bandit GSF650 S Bandit GSF650 / S Bandit GSX650 F SFV650 Gladius SV650 SV650 S SV650 A/S (ABS) XF650 V,W,X,Y,K1,K2 Freewind DR750 S-J,UJ, Big DR750 S-K, Big GSX750 F-K,L,M,N,P,R,S,T,V,W GSX750 F-X,Y,K1,K2,K3,K4,K5,K6 GSX-R750 G,HG,H,XH GSX-R750 J,K Sling Shot GSX-R750 L,M Sling Shot GSX-R750 WN,WP,WR,WS GSX-R750 WT,WV SRAD GSX-R750 WW,X Fuel Injection SRAD GSX-R750 Y,K1,K2,K3 Fuel Injection SRAD GSX-R750 K4,K5 Fuel Injection GSX-R750 K6,K7,K8,K9 DR800 S-K,L Big DR800 S Big VZ800 V,W,X,Y,K1,K2,K3,K4 Marauder RF900 RR/RS/RS2/RT/RV/RW/RX DL1000 V-Strom GSX-R1000 K1,K2,K3,K4,K5,K6 GSX-R1000 K7,K8 GSX-R1000 K9 SV1000

évjárat 90-96 99-00 00-07 93-95 91-93 99-10 91-96 98-00 00-04 90-95 96-99 00-07

első lánckerék cikkszám 425.15 410.14 410.14 432.14 1439.13 434.15 436.14 434.15 434.15 432.15 432.15 432.14

ár 1 100 Ft 3 000 Ft 3 000 Ft 3 400 Ft 2 100 Ft 2 400 Ft 2 000 Ft 2 400 Ft 2 400 Ft 3 500 Ft 3 500 Ft 3 400 Ft

hátsó lánckerék cikkszám 805.50 810.41 1806.56 822.42 823.49 819.41 822.43 819.41 1825.43 822.41 808.43 808.47

ár 4 700 Ft 3 100 Ft 5 500 Ft 6 000 Ft 6 300 Ft 4 900 Ft 6 000 Ft 4 900 Ft 5 300 Ft 6 000 Ft 5 900 Ft 5 900 Ft

Tsubaki lánc cikkszám 428GAMMA130 428GAMMA114 428GAMMA142 520MXPRO108 520OMEGA116 520OMEGA110 520OMEGA114 520OMEGA110 520OMEGA114 520OMEGA110 520OMEGA108 520MXPRO112

ár 9 040 Ft 8 640 Ft 9 840 Ft 21 630 Ft 23 220 Ft 21 630 Ft 22 420 Ft 21 630 Ft 22 420 Ft 21 630 Ft 21 240 Ft 21 630 Ft

láncszett ár 14 840 Ft 14 740 Ft 18 340 Ft 31 030 Ft 31 620 Ft 28 930 Ft 30 420 Ft 28 930 Ft 30 120 Ft 31 130 Ft 30 640 Ft 30 930 Ft

00-11

432.15

3 500 Ft

808.44

5 900 Ft

520MXPRO112

21 630 Ft

31 030 Ft

05-10 90-94 90-92 88-93 94-07 04-10 85-89 95-04 06-10 92-97 98-06

432.15 433.14 433.14 433.14 565.16 516.16 516.16 437.16 513.15 520.16 513.14 513.15

3 500 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 000 Ft 3 100 Ft 3 100 Ft 2 900 Ft 2 300 Ft 2 700 Ft 2 300 Ft 2 300 Ft

808.41 807.46 807.44 807.49 823.39 823.39 823.39 828.42 829.47 1792.48 829.45 829.47

5 900 Ft 7 100 Ft 7 100 Ft 7 700 Ft 5 200 Ft 5 200 Ft 5 200 Ft 4 600 Ft 8 000 Ft 7 900 Ft 7 500 Ft 8 000 Ft

520MXPRO110 525OMEGA114 525OMEGA108 525OMEGA114 520OMEGA112 520OMEGA112 520OMEGA110 520MXPRO108 530OMEGA110 525ALPHAO112 530OMEGA112 530OMEGA118

21 630 Ft 24 730 Ft 23 430 Ft 24 730 Ft 22 420 Ft 22 420 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 24 730 Ft 27 460 Ft 25 180 Ft 26 520 Ft

31 030 Ft 34 030 Ft 32 730 Ft 34 630 Ft 29 620 Ft 30 720 Ft 29 930 Ft 29 130 Ft 35 030 Ft 38 060 Ft 34 980 Ft 36 820 Ft

97 98-00 01-05 06-10 04-11 07-11 96-06 05-06 05-06 07-11 08-11 09-11 99-08 99-08 07 97-02 88 89 89-98 99-06

520.16 520.16 520.16 520.16 520.15 520.15 1448.15 513.15 513.15 520.15 520.15 565.15 520.15 520.15 520.15 1448.15 438.15 438.15 513.15 513.15

2 700 Ft 2 700 Ft 2 700 Ft 2 700 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 3 600 Ft 2 300 Ft 2 300 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 000 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 3 600 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft 2 300 Ft 2 300 Ft

498.45 498.46 1792.45 1792.43 1792.47 1792.47 1791.41 829.47 829.47 807.48 807.48 823.46 807.45 807.44 807.45 1791.43 1825.48 828.48 829.47 829.45

6 500 Ft 6 500 Ft 7 500 Ft 7 400 Ft 7 600 Ft 7 600 Ft 6 600 Ft 8 000 Ft 8 000 Ft 7 700 Ft 7 700 Ft 6 100 Ft 7 100 Ft 7 100 Ft 7 100 Ft 6 800 Ft 5 900 Ft 5 700 Ft 8 000 Ft 7 500 Ft

525ALPHAO108 525ALPHAO108 525ALPHAX110 525SIGMAO114 525ALPHAO116 525ALPHAO118 525OMEGA110 530ALPHAO112 530ALPHAO116 525ALPHAO118 525ALPHAO118 520ALPHAX112 525ALPHAO110 525ALPHAO108 525ALPHAO114 525OMEGA110 520ALPHAX116 520ALPHAX116 530ALPHAO118 530ALPHAO116

27 030 Ft 27 030 Ft 32 720 Ft 35 500 Ft 28 840 Ft 28 840 Ft 23 880 Ft 28 620 Ft 29 680 Ft 28 840 Ft 28 840 Ft 29 540 Ft 27 030 Ft 27 030 Ft 27 990 Ft 23 880 Ft 31 810 Ft 31 810 Ft 30 110 Ft 29 680 Ft

36 230 Ft 36 230 Ft 42 920 Ft 45 600 Ft 39 040 Ft 39 040 Ft 34 080 Ft 38 920 Ft 39 980 Ft 39 140 Ft 39 140 Ft 37 640 Ft 36 730 Ft 36 730 Ft 37 690 Ft 34 280 Ft 41 510 Ft 41 310 Ft 40 410 Ft 39 480 Ft

86-87 88-89 90-91 92-95 96-97 98-99

513.14 513.15 513.15 513.15 513.15 520.16

2 300 Ft 2 300 Ft 2 300 Ft 2 300 Ft 2 300 Ft 2 700 Ft

829.42 829.44 816.43 816.42 499.43 498.44

6 800 Ft 7 300 Ft 7 000 Ft 7 000 Ft 7 300 Ft 6 500 Ft

530ALPHAO110 530ALPHAO108 530ALPHAO108 530ALPHAO108 530ALPHAX108 525SIGMAO110

28 090 Ft 27 350 Ft 27 350 Ft 27 350 Ft 32 720 Ft 33 900 Ft

37 190 Ft 36 950 Ft 36 650 Ft 36 650 Ft 42 320 Ft 43 100 Ft

00-03

520.17

3 100 Ft

1792.42

7 400 Ft

525SIGMAO110

33 900 Ft

44 400 Ft

04-05 06-10 88-90 91-00 97-04

520.17 520.17 438.15 438.15 513.15

3 100 Ft 3 100 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft 2 300 Ft

1792.43 1792.45 828.48 828.47 829.48

7 400 Ft 7 500 Ft 5 700 Ft 5 700 Ft 8 500 Ft

525SIGMAO110 525SIGMAO116 520ALPHAX116 520ALPHAX116 530OMEGA116

33 900 Ft 36 750 Ft 31 810 Ft 31 810 Ft 26 520 Ft

44 400 Ft 47 350 Ft 41 310 Ft 41 310 Ft 37 320 Ft

94-00 02-09 01-06 07-08 09-11 03-07

513.15 520.17 513.17 513.17 423.17 513.17

2 300 Ft 3 100 Ft 2 500 Ft 2 500 Ft 4 300 Ft 2 500 Ft

816.52 1792.42 1800.42 1800.43 479.42 1800.40

9 900 Ft 7 400 Ft 7 500 Ft 7 800 Ft 7 100 Ft 7 500 Ft

530ALPHAX110 525SIGMAO112 530SIGMAX110 530SIGMAX112 530SIGMAX114 530ALPHAX110

32 720 Ft 34 900 Ft 37 500 Ft 38 100 Ft 38 800 Ft 32 720 Ft

44 920 Ft 45 400 Ft 47 500 Ft 48 400 Ft 50 200 Ft 42 720 Ft

349


modell évjárat SV1000 S 03-07 TL1000 S-V,W,X,Y 97-00 TL1000 R-W,X,Y,K1,K2 98-02 GSX1100 F-L,M,N,P,R,S,T 90-96 GSX-R1100 L,M,WN 90-92 GSX-R1100 WP,WR 93-94 GSX-R1100 WS/WT/WV/WW 95-98 GSF1200 / S Bandit 95-05 GSF1200 / S Bandit 06 GSX1200 Inazuma 99-00 GSF1250 / S Bandit 07-11 GSX1300 B-King K8,K9 08-11 GSX-R1300 R Hayabusa 99-07 GSX-R1300 R Hayabusa K8,K9 08-11 GSX1400 K1,K2,K3,K4,K5,K6 01-08 SUZUKI OFF ROAD MOTORKERÉKPÁROK RM65 K3-K5 03-05 RM65 K3-K5 >>>>> 03-05 428 Chain Conversion RM85 K2,K3,K4,K5,K6,K7 02-11 RM85 K2,K3,K4,K5,K6,K7 (Big 02-11 Wheel) RM125 Y,K1,K2,K3.K4,K5 00-05 RM125 K6,K7,K8,K9 06-11 RM250 Y,K1,K2,K3 00-03 RM250 K4,K5,K6,K7,K8,K9 04-11 RMX250 89-01 K,L,M,N,P,R,S,T,V,W,X,Y,K1 RM-Z250 K4,K5,K6 04-06 RM-Z250 K7,K8,K9 07-09 RM-Z250 10-11 DR350 R,S,T,V,W,X (Off Road 94-99 Version) RM-Z450 K5 05 RM-Z450 K6,K7 05-07 RM-Z450 K8,K9 08-11 SUZUKI ATV LT-Z400 K3,K4,K5,K6,K7,K8 03-08 Quadsport LT-Z400 K9 Quadsport 09-11 LT-R450 K6,K7,K8,K9 Quadracer 06-09 YAMAHA UTCAI MOTORKERÉKPÁROK DT 125 R / RE / X 90-06 SR125 95-03 TDR125 95-01 TW125 03-04 TY125 89 XT125 R 05-07 XT125 R 08-10 XT125 X 05-07 08-10 XT125 X XV125 Virago 97-01 XVS125 Drag Star 00-04 YBR125 05-06 YBR125 07-11 TW200 95-11 G,H,K,L,M,N,P,R,S,T,V,W,X,Y,Z SR250 93-96 TDR250 88-90 TZR250 87-92 XV250 S Virago 95-08 XVS250 Drag Star 01-04 RD350 YPVS 83-95 1WX,1WW,31K,1JF,1JG XT350 85-99 FZR400 RR EXUP 90-95 XJR400 93 SR500 91-00 FZ600 87-89 FZ6 04-09 FZ6 Fazer S2 / ABS 07-09 FZR600 D,E 92-93 FZR600 RF (YZF600) 94-95

350

első lánckerék cikkszám 513.17 513.17 513.17 513.15 513.15 513.15 513.16 513.15 513.15 513.15 513.18 423.18 513.17 423.18 513.18

ár 2 500 Ft 2 500 Ft 2 500 Ft 2 300 Ft 2 300 Ft 2 300 Ft 2 400 Ft 2 300 Ft 2 300 Ft 2 300 Ft 2 800 Ft 4 800 Ft 2 500 Ft 4 800 Ft 2 800 Ft

hátsó lánckerék cikkszám 1800.40 499.38 499.39 816.52 816.48 816.42 816.44 816.45 1800.45 816.44 1800.43 1800.43 499.40 1800.43 1797.41

ár 7 500 Ft 7 200 Ft 7 200 Ft 9 900 Ft 8 400 Ft 7 000 Ft 7 400 Ft 7 700 Ft 8 000 Ft 7 400 Ft 7 800 Ft 7 800 Ft 7 200 Ft 7 800 Ft 7 400 Ft

Tsubaki lánc cikkszám 530ALPHAX108 530SIGMAO104 530SIGMAO104 530ALPHAO122 530ALPHAX118 530ALPHAX114 530ALPHAX116 530ALPHAO110 530ALPHAX116 530ALPHAO112 530ALPHAX118 530SIGMAO118 530SIGMAX112 530SIGMAO118 530ALPHAX116

ár 32 720 Ft 32 200 Ft 32 200 Ft 32 550 Ft 34 870 Ft 33 800 Ft 34 870 Ft 28 090 Ft 34 870 Ft 28 620 Ft 34 870 Ft 36 300 Ft 38 100 Ft 36 300 Ft 34 870 Ft

láncszett ár 42 720 Ft 41 900 Ft 41 900 Ft 44 750 Ft 45 570 Ft 43 100 Ft 44 670 Ft 38 090 Ft 45 170 Ft 38 320 Ft 45 470 Ft 48 900 Ft 47 800 Ft 48 900 Ft 45 070 Ft

546.13 555.13

900 Ft 1 140 Ft

1465.47 1466.47

3 500 Ft 3 900 Ft

420MXPRO110 428MXPRO110

15 950 Ft 15 300 Ft

20 350 Ft 20 340 Ft

416.14 416.14

1 140 Ft 1 140 Ft

798.47 798.47

4 100 Ft 4 100 Ft

428MXPRO118 428MXPRO122

15 300 Ft 16 530 Ft

20 540 Ft 21 770 Ft

427.12 427.12 432.13 432.13 432.13

2 600 Ft 2 600 Ft 3 300 Ft 3 300 Ft 3 300 Ft

808.49 808.51 808.48 808.50 808.50

5 900 Ft 6 400 Ft 5 900 Ft 6 200 Ft 6 200 Ft

520MX114 520MX114 520MXPRO114 520MXPRO114 520MXPRO114

14 230 Ft 14 230 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft

22 730 Ft 23 230 Ft 30 830 Ft 31 130 Ft 31 130 Ft

430.13 427.12 427.13 432.15

1 800 Ft 2 600 Ft 2 700 Ft 3 500 Ft

460.48 808.48 808.49 808.44

5 800 Ft 5 900 Ft 5 900 Ft 5 900 Ft

520MXPRO114 520MXPRO112 520MXPRO114 520MXPRO110

21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft

29 230 Ft 30 130 Ft 30 230 Ft 31 030 Ft

1441.14 1441.14 1441.13

3 500 Ft 3 500 Ft 3 500 Ft

808.49 808.49 808.50

5 900 Ft 5 900 Ft 6 200 Ft

520MXPRO116 520MXPRO116 520MXPRO114

21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft

31 030 Ft 31 030 Ft 31 330 Ft

1401.14

2 950 Ft

1826.40

5 400 Ft

520MXPRO112

21 630 Ft

29 980 Ft

1401.14 1401.14

2 950 Ft 2 950 Ft

1760.40 1760.36

4 600 Ft 4 000 Ft

520MXPRO96 520MXPRO96

21 630 Ft 21 630 Ft

29 180 Ft 28 580 Ft

558.16 1263.14 558.16 1559.14 416.13 1263.14 548.14 1263.14 548.14 1573.13 564.13 1263.14 548.14 1559.14

1 140 Ft 1 100 Ft 1 140 Ft 1 400 Ft 1 140 Ft 1 100 Ft 1 140 Ft 1 100 Ft 1 140 Ft 2 200 Ft 2 000 Ft 1 100 Ft 1 140 Ft 1 400 Ft

839.57 835.49 1847.57 1842.51 1842.52 1134.50 1134.50 1134.50 1134.48 857.47 857.47 838.45 838.45 1842.50

5 300 Ft 4 200 Ft 5 800 Ft 4 400 Ft 4 400 Ft 4 500 Ft 4 500 Ft 4 500 Ft 4 200 Ft 5 500 Ft 5 500 Ft 3 700 Ft 3 700 Ft 4 400 Ft

428GAMMA134 428GAMMA120 428GAMMA136 428GAMMA126 428GAMMA120 428ALPHAO128 428ALPHAO128 428ALPHAO126 428ALPHAO126 520OMEGA114 520OMEGA116 428GAMMA118 428GAMMA118 428ALPHAO122

9 290 Ft 8 640 Ft 9 450 Ft 9 040 Ft 8 640 Ft 23 930 Ft 23 930 Ft 23 930 Ft 23 930 Ft 22 420 Ft 23 220 Ft 8 640 Ft 8 640 Ft 22 800 Ft

15 730 Ft 13 940 Ft 16 390 Ft 14 840 Ft 14 180 Ft 29 530 Ft 29 570 Ft 29 530 Ft 29 270 Ft 30 120 Ft 30 720 Ft 13 440 Ft 13 480 Ft 28 600 Ft

569.16 565.14 565.14 569.16 558.20 569.17

2 300 Ft 1 900 Ft 1 900 Ft 2 300 Ft 1 530 Ft 2 500 Ft

845.46 846.45 846.41 857.45 1874.56 846.39

5 500 Ft 5 500 Ft 5 000 Ft 5 100 Ft 6 300 Ft 4 700 Ft

520OMEGA102 520OMEGA108 520OMEGA110 520OMEGA114 428ALPHAO146 520OMEGA106

20 440 Ft 21 240 Ft 21 630 Ft 22 420 Ft 27 160 Ft 21 240 Ft

28 240 Ft 28 640 Ft 28 530 Ft 29 820 Ft 34 990 Ft 28 440 Ft

576.19 578.15 575.16 578.15 571.16 580.16 580.16 513.15 513.15

3 000 Ft 2 900 Ft 3 100 Ft 2 900 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 2 300 Ft 2 300 Ft

1842.52 846.43 846.45 853.41 862.45 479.46 479.46 865.45 859.47

4 400 Ft 5 500 Ft 5 500 Ft 4 800 Ft 7 700 Ft 8 300 Ft 8 300 Ft 7 600 Ft 8 100 Ft

428ALPHAO128 520ALPHAO104 520ALPHAO110 520OMEGA104 530OMEGA104 530ALPHAO118 530ALPHAO118 530OMEGA106 530OMEGA108

23 930 Ft 23 870 Ft 24 300 Ft 20 440 Ft 23 370 Ft 30 110 Ft 30 110 Ft 23 840 Ft 24 270 Ft

31 330 Ft 32 270 Ft 32 900 Ft 28 140 Ft 34 670 Ft 42 010 Ft 42 010 Ft 33 740 Ft 34 670 Ft


modell évjárat FZS600 Fazer 98-03 MT-03 06-11 SRX600 86-94 XJ600 S-D,E,F,G,H,J,K,L,M,N,P,R 92-03 Diversion XJ600 N 95-03 XJ6 N / Diversion 09-11 XT600 K 91-94 XT600 E 89-98 XT600 E 99-03 XT600 Z Tenere 89-94 YZF600R Thunder Cat 96-03 YZF-R6 99-02 YZF-R6 03-05 YZF-R6 06-11 YZF-R6 S 06-10 SZR660 96-98 XT660 R / X 04-11 XT660 Z Tenere 08-11 XTZ660 Tenere 91-98 XTZ750 Super Tenere 90-98 YZF750 R 93-97 TDM850 91-95 TDM850 96-98 TDM850 99-01 TDM900 02-11 FZR1000 R (EXUP) 89-95 FZS1000 Fazer 01-05 FZ1 / ABS 06-11 YZF 1000 R Thunder Ace 96-02 YZF R1 98-03 YZF R1 04-05 YZF R1 06-08 YZF R1 09-11 FJ1200 91-96 XJR1200 95-98 XJR1300 99-01 XJR1300 02-03 XJR1300 04-06 XJR1300 07-11 MT-01 05-11 YAMAHA OFF ROAD MOTORKERÉKPÁROK PW80 B,D,E,F,G,H,J,K,L,M,N,P,R,S 91-06 ,T,V Zinger YZ85 P,R,S,T,V,W,X,Y 02-11 YZ85 P,R,S,Y,V Large Wheel 02-11 00-01 TT-R125 TT-R125 02-04 TT-R125 LW 02-04 TT-R125 E 05-09 TT-R125 L/LE 05-06 YZ125 L,M,N 99-01 YZ125 P,R,S 02-04 YZ125 05-11 TT250 R 03-04 YZ250 L,M,N 99-11 YZ250 F-N,P,R,S (4-Stroke) 01-04 YZ250 F-T,V (4-Stroke) 05-09 YZ250 F 10-11 WR250 F-N,P,R,S,T,V (Off Road 01-06 Version) WR250 (Off Road Version) 07-10 WR400 F-L,M,N 99-01 YZ426 F-M,N,P 00-02 WR426 F-N,P 01-02 WR450 F-R,S,T,V 03-06 WR450 F 07-09 YZ450 F-R,S 03-04 YZ450 F-T,V 05-06 YZ450 F 07-09 TT600 E 96-00 TT600 R 98-03 TT600 RE 04

első lánckerék cikkszám 513.15 308.15 575.15 582.16

ár 2 300 Ft 3 900 Ft 2 900 Ft 4 000 Ft

hátsó lánckerék cikkszám 859.48 855.47 846.37 855.48

ár 8 600 Ft 5 800 Ft 4 500 Ft 5 900 Ft

Tsubaki lánc cikkszám 530ALPHAO110 520ALPHAO112 520ALPHAO104 520ALPHAO110

ár 28 090 Ft 24 740 Ft 23 870 Ft 24 300 Ft

láncszett ár 38 990 Ft 22 900 Ft 31 270 Ft 34 200 Ft

582.16 584.16 577.15 577.15 *1577.15 577.15 513.15 580.16 580.16 1586.16 580.16 577.15 308.15 308.15 577.15 578.16 580.16 520.16 1586.17 520.16 1591.16 580.17 579.16 579.17 580.17 579.16 579.17 579.17 579.17 579.17 579.17 579.17 579.17 579.17 579.17 579.17

4 000 Ft 3 800 Ft 3 700 Ft 3 700 Ft 3 600 Ft 3 700 Ft 2 300 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 4 000 Ft 3 600 Ft 3 700 Ft 3 900 Ft 3 900 Ft 3 700 Ft 2 900 Ft 3 600 Ft 2 700 Ft 4 000 Ft 2 700 Ft 4 400 Ft 3 700 Ft 3 700 Ft 3 700 Ft 3 700 Ft 3 700 Ft 3 700 Ft 3 700 Ft 3 700 Ft 3 700 Ft 3 700 Ft 3 700 Ft 3 700 Ft 3 700 Ft 3 700 Ft 3 700 Ft

855.48 479.46 857.39 857.45 857.45 857.45 859.47 1871.48 479.48 1876.45 479.48 846.39 855.45 855.45 857.46 855.46 859.43 867.44 867.42 867.43 300.42 859.47 479.44 479.45 859.46 479.43 479.45 479.45 1479.47 859.39 859.38 859.38 859.39 479.39 479.38 479.39

5 900 Ft 8 300 Ft 4 100 Ft 5 100 Ft 5 100 Ft 5 100 Ft 8 100 Ft 8 900 Ft 8 700 Ft 8 900 Ft 8 700 Ft 4 700 Ft 5 300 Ft 5 300 Ft 5 200 Ft 5 500 Ft 7 400 Ft 6 500 Ft 6 500 Ft 6 500 Ft 6 100 Ft 8 100 Ft 7 400 Ft 7 900 Ft 7 900 Ft 7 400 Ft 7 900 Ft 7 900 Ft 8 800 Ft 6 500 Ft 6 500 Ft 6 500 Ft 6 500 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft

520ALPHAO110 520ALPHAX118 520OMEGA102 520OMEGA106 520OMEGA106 520OMEGA106 530ALPHAO108 530ALPHAO116 530ALPHAO116 525ALPHAX114 525ALPHAX116 520ALPHAO110 520ALPHAO110 520ALPHAO112 520ALPHAO110 520ALPHAX112 530ALPHAX106 525ALPHAO114 525ALPHAO114 525ALPHAO114 525ALPHAO118 530ALPHAX110 530ALPHAO116 530ALPHAO122 530SIGMAX110 530SIGMAX114 530SIGMAX116 530SIGMAO118 530SIGMAO120 530ALPHAO110 530ALPHAO110 530ALPHAO110 530ALPHAO112 530ALPHAO112 530ALPHAO110 530ALPHAX114

24 300 Ft 31 810 Ft 20 440 Ft 21 240 Ft 21 240 Ft 21 240 Ft 27 350 Ft 29 680 Ft 29 680 Ft 33 800 Ft 34 870 Ft 24 300 Ft 24 300 Ft 24 740 Ft 24 300 Ft 29 540 Ft 32 720 Ft 27 990 Ft 27 990 Ft 27 990 Ft 28 840 Ft 32 720 Ft 29 680 Ft 32 550 Ft 37 500 Ft 38 800 Ft 39 500 Ft 36 300 Ft 37 600 Ft 28 090 Ft 28 090 Ft 28 090 Ft 28 620 Ft 28 620 Ft 28 090 Ft 33 800 Ft

34 200 Ft 43 910 Ft 28 240 Ft 30 040 Ft 29 940 Ft 30 040 Ft 37 750 Ft 42 180 Ft 41 980 Ft 46 700 Ft 47 170 Ft 32 700 Ft 33 500 Ft 33 940 Ft 33 200 Ft 37 940 Ft 43 720 Ft 37 190 Ft 38 490 Ft 37 190 Ft 39 340 Ft 44 520 Ft 40 780 Ft 44 150 Ft 49 100 Ft 49 900 Ft 51 100 Ft 47 900 Ft 50 100 Ft 38 290 Ft 38 290 Ft 38 290 Ft 38 820 Ft 38 920 Ft 38 390 Ft 44 100 Ft

546.15

900 Ft

834.32

1 900 Ft

420GAMMA84

4 520 Ft

7 320 Ft

558.14 558.14 548.13 548.13 548.13 548.13 548.13 564.13 564.13 1590.13 583.14 565.14 1590.13 1590.13 1590.13 1590.13

1 140 Ft 1 140 Ft 1 140 Ft 1 140 Ft 1 140 Ft 1 140 Ft 1 140 Ft 2 000 Ft 2 000 Ft 2 300 Ft 4 000 Ft 1 900 Ft 2 300 Ft 2 300 Ft 2 300 Ft 2 300 Ft

798.47 798.52 833.49 1843.49 1843.54 1843.49 1843.54 251.48 251.49 251.48 853.44 251.50 251.48 251.49 251.51 251.52

4 100 Ft 4 600 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 5 300 Ft 4 200 Ft 5 300 Ft 6 000 Ft 6 100 Ft 6 000 Ft 5 200 Ft 6 100 Ft 6 000 Ft 6 100 Ft 6 400 Ft 6 600 Ft

428MXPRO118 428MXPRO124 428MXPRO116 428MXPRO116 428MXPRO122 428MXPRO122 428MXPRO122 520MX112 520MX112 520MX112 520MXPRO122 520MXPRO114 520MXPRO112 520MXPRO112 520MXPRO114 520MXPRO114

15 300 Ft 16 530 Ft 15 300 Ft 15 300 Ft 16 530 Ft 16 530 Ft 16 530 Ft 14 230 Ft 14 230 Ft 14 230 Ft 22 370 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft

20 540 Ft 22 270 Ft 20 640 Ft 20 640 Ft 22 970 Ft 21 870 Ft 22 970 Ft 22 230 Ft 22 330 Ft 22 530 Ft 31 570 Ft 29 630 Ft 29 930 Ft 30 030 Ft 30 330 Ft 30 530 Ft

1590.13 565.14 565.14 565.14 565.14 565.13 565.14 565.14 565.13 575.15 577.15 1577.15

2 300 Ft 1 900 Ft 1 900 Ft 1 900 Ft 1 900 Ft 1 900 Ft 1 900 Ft 1 900 Ft 1 900 Ft 2 900 Ft 3 700 Ft 3 600 Ft

251.50 251.50 251.48 251.50 251.50 251.50 251.48 251.51 251.49 853.47 853.44 857.47

6 100 Ft 6 400 Ft 6 000 Ft 6 100 Ft 6 100 Ft 6 100 Ft 6 000 Ft 6 400 Ft 6 100 Ft 5 800 Ft 5 200 Ft 5 500 Ft

520MXPRO114 520MXPRO114 520MXPRO114 520MXPRO114 520MXPRO114 520MXPRO114 520MXPRO114 520MXPRO114 520MXPRO114 520MXPRO110 520MXPRO112 520MXPRO114

21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft

30 030 Ft 29 930 Ft 29 530 Ft 29 630 Ft 29 630 Ft 29 630 Ft 29 530 Ft 29 930 Ft 29 630 Ft 30 330 Ft 30 530 Ft 30 730 Ft

351


352

modell évjárat YAMAHA ATV YFM350 Raptor 04-11 YFZ350 P,R,S,T,V Banshee 02-06 YFZ450 S,T,V,W,X,Y 04-09 YFZ450 10-11 YFM660 R-N,P,R,S,T Raptor 01-05 YFM700 Raptor 06-11 APRILIA UTCAI MOTORKERÉKPÁROK 50 RX 98-05 125 RS Replica 93-03 125 RS Extrema 04-05 125 RS 06-08 125 RX 00 125 Tuono 03-07 650 Pegaso 92-97 650 Pegaso 98-99 650 Pegaso i.e. 00-04 650 Pegaso Factory / Strada 05-09 / Trail 1000 RSV Mille R,SL,SP 98-03 1000 RSV Mille R 04-09 1000 RSV Tuono 03-05 1000 RSV4 Factory 09-10 1000 Tuono R Racing 06-09 1000 SL Falco 00-06 BMW UTCAI MOTORKERÉKPÁROK F650 / Funduro / ST Strada 94-95 F650 Dakar / GS / GS Dakar 99-00 F650 GS Dakar 01-05 F650 GS 08 F800 GS 08 DUCATI UTCAI MOTORKERÉKPÁROK 600 Monster 95-98 600 Monster 99-01 620 Monster i.e. 02-03 620 Monster i.e. 04-06 620 S Monster i.e. / Monster 02-03 Dark 620 S Monster i.e. / Monster 04-06 Dark 620 Multistrada / Dark 05-06 695 Monster 07 696 Monster 08-09 749 04-05 749 06 749 R 06 749 S 03 749 S 04-06 750 Monster 96-97 750 Monster 98-01 750 Monster i.e. / i.e. Dark 02 750 SS 99-02 800 Monster i.e. 03-04 800 Monster Dark 03 800 SS 03-06 900 Monster 94-98 900 Monster 99 900 Monster i.e. 00-01 900 Monster i.e. 02 916 Monster S4 01-03 916 Sport Touring ST4 99-03 944 Sport Turismo ST2 97-03 992 Sport Touring ST3 04-07 996 Sport Touring ST4S 02-05 996 Sport Touring ST4S ABS 03-05 999 03-07 999 R / S 03-06 1000 Monster / S i.e. 03-05 1000 SS 03-05 HYOSUNG UTCAI MOTORKERÉKPÁROK GV125 Aquila 01-08 125 Cruise I 97 125 Cruise II 99-01

első lánckerék cikkszám

ár

hátsó lánckerék cikkszám

ár

Tsubaki lánc cikkszám

ár

láncszett ár

569.13 569.14 565.14 1592.14 565.13 1592.14

2 300 Ft 2 300 Ft 1 900 Ft 3 900 Ft 1 900 Ft 3 900 Ft

1857.38 853.41 1857.38 1857.38 853.40 1857.38

5 700 Ft 4 800 Ft 5 700 Ft 5 700 Ft 4 800 Ft 5 700 Ft

520MXPRO98 520MXPRO104 520MXPRO98 520MXPRO98 520MXPRO92 520MXPRO98

21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft

29 630 Ft 28 730 Ft 29 230 Ft 31 230 Ft 28 330 Ft 31 230 Ft

1120.12 394.14 394.17 394.17 394.14 394.14 1126.16 402.16 402.16 308.15

1 790 Ft 2 200 Ft 2 400 Ft 2 400 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 4 000 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 3 900 Ft

24.51 701.39 701.40 703.40 22.49 701.40 5.47 5.47 5.47 703.44

3 800 Ft 5 100 Ft 5 100 Ft 4 900 Ft 7 500 Ft 5 100 Ft 6 300 Ft 6 300 Ft 6 300 Ft 5 100 Ft

420MXPRO126 520OMEGA108 520OMEGA106 520OMEGA110 520OMEGA114 520OMEGA104 520ALPHAO110 520ALPHAO110 520ALPHAO110 520ALPHAO110

15 950 Ft 21 240 Ft 21 240 Ft 21 630 Ft 22 420 Ft 20 440 Ft 24 300 Ft 24 300 Ft 24 300 Ft 24 300 Ft

21 540 Ft 28 540 Ft 28 740 Ft 28 930 Ft 32 120 Ft 27 740 Ft 34 600 Ft 34 200 Ft 34 200 Ft 33 300 Ft

704.17 704.16 704.17 704.16 704.16 704.16

5 000 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft

702.42 702.40 702.42 702.40 702.40 702.41

6 700 Ft 6 700 Ft 6 700 Ft 6 700 Ft 6 700 Ft 6 700 Ft

525SIGMAO108 525SIGMAO106 525SIGMAO108 525SIGMAO106 525SIGMAO106 525SIGMAO108

33 500 Ft 32 700 Ft 33 500 Ft 32 700 Ft 32 700 Ft 33 500 Ft

45 200 Ft 44 400 Ft 45 200 Ft 44 400 Ft 44 400 Ft 45 200 Ft

402.16 402.16 402.16 704.17 704.16

3 600 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft

5.47 5.47 5.47 6.41 6.42

6 300 Ft 6 300 Ft 6 300 Ft 6 900 Ft 6 900 Ft

520ALPHAO110 520ALPHAO112 520ALPHAO112 525ALPHAO116 525ALPHAX116

24 300 Ft 24 740 Ft 24 740 Ft 28 840 Ft 34 870 Ft

34 200 Ft 34 640 Ft 34 640 Ft 40 740 Ft 46 770 Ft

736.14 736.15 736.15 736.15 736.15

4 900 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft

735.43 735.46 735.46 735.48 735.46

6 600 Ft 7 200 Ft 7 200 Ft 7 300 Ft 7 200 Ft

520ALPHAO100 520ALPHAO102 520ALPHAO106 520ALPHAO106 520ALPHAO106

23 870 Ft 23 870 Ft 23 870 Ft 23 870 Ft 23 870 Ft

35 370 Ft 36 070 Ft 36 070 Ft 36 170 Ft 36 070 Ft

736.15

5 000 Ft

735.48

7 300 Ft

520ALPHAO106

23 870 Ft

36 170 Ft

736.15 736.15 736.15 740.14 740.14 740.15 740.14 740.14 736.15 736.15 736.15 736.14 736.15 736.15 736.15 736.15 736.15 736.15 736.15 740.15 740.15 740.15 740.15 740.15 740.15 740.15 740.15 740.15 740.15

5 000 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 4 900 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft

735.48 735.48 735.46 744.39 744.39 744.35 744.39 744.38 735.38 735.41 735.41 735.40 735.42 735.42 735.39 735.39 735.38 735.39 735.38 745.37 745.43 745.42 745.42 745.38 745.38 744.36 744.36 745.39 745.38

7 300 Ft 7 300 Ft 7 200 Ft 7 200 Ft 7 200 Ft 7 000 Ft 7 200 Ft 7 200 Ft 6 100 Ft 6 500 Ft 6 500 Ft 6 400 Ft 6 500 Ft 6 500 Ft 6 300 Ft 6 300 Ft 6 100 Ft 6 300 Ft 6 100 Ft 6 100 Ft 6 900 Ft 6 900 Ft 6 900 Ft 6 500 Ft 6 500 Ft 7 200 Ft 7 200 Ft 6 600 Ft 6 500 Ft

520ALPHAO108 520ALPHAO106 520ALPHAO108 525ALPHAO96 525ALPHAO98 525ALPHAO98 525ALPHAO96 525ALPHAO96 520ALPHAX98 520ALPHAX100 520ALPHAX102 520ALPHAX98 520ALPHAX102 520ALPHAX102 520ALPHAX98 520SIGMAX98 520SIGMAX98 520SIGMAX98 520SIGMAX100 525SIGMAO100 525SIGMAO102 525SIGMAO102 525SIGMAO102 525SIGMAO102 525SIGMAO102 525SIGMAO96 525SIGMAO96 525SIGMAO100 525SIGMAO96

23 870 Ft 23 870 Ft 23 870 Ft 27 030 Ft 27 030 Ft 27 030 Ft 27 030 Ft 27 030 Ft 28 910 Ft 28 910 Ft 28 910 Ft 28 910 Ft 28 910 Ft 28 910 Ft 28 910 Ft 33 700 Ft 33 700 Ft 33 700 Ft 33 700 Ft 32 700 Ft 32 700 Ft 32 700 Ft 32 700 Ft 32 700 Ft 32 700 Ft 32 700 Ft 32 700 Ft 32 700 Ft 32 700 Ft

36 170 Ft 36 170 Ft 36 070 Ft 40 830 Ft 40 830 Ft 40 630 Ft 40 830 Ft 40 830 Ft 40 010 Ft 40 410 Ft 40 410 Ft 40 210 Ft 40 410 Ft 40 410 Ft 40 210 Ft 45 000 Ft 44 800 Ft 45 000 Ft 44 800 Ft 45 400 Ft 46 200 Ft 46 200 Ft 46 200 Ft 45 800 Ft 45 800 Ft 46 500 Ft 46 500 Ft 45 900 Ft 45 800 Ft

410.13 426.14 410.14

3 000 Ft 1 100 Ft 3 000 Ft

810.48 810.48 810.47

4 200 Ft 4 200 Ft 3 700 Ft

428ALPHAO138 428ALPHAO126 428ALPHAO126

26 040 Ft 23 930 Ft 23 930 Ft

33 240 Ft 29 230 Ft 30 630 Ft


modell évjárat XRX125 99-06 125 V2 Chopper GV250 / Aquila 04-08 GT650 Comet/Naked/R/S 04-08 HUSABERG OFF ROAD MOTORKERÉKPÁROK FC400 4 Speed 00-01 FC400 6 Speed 00-01 FE400 e 00-03 FC450 04-06 FE450 e 04-06 FS450 e 04-06 FE501 00-01 FC550 6 Speed 03-04 FC550 05-06 FE550 e 04-06 FC600 6 Speed 00-01 FE600 00-01 FE650 e 03-06 FS650 c 05-06 FS650 e 03-06 HUSQVARNA OFF ROAD MOTORKERÉKPÁROK 250 CR 00-05 250 TC 02-03 250 TC 04-05 250 TE 02-03 250 TE 04-05 250 WR Enduro 99-05 400 TE 01-02 450 SM (R) 03-04 450 SM (R) 05 450 TC 02-05 450 TE 02-05 510 SM R 05 570 SM (R) 01-04 570 TC 01-03 570 TE 01-04 610 TE 91-01 610 TE (E) Enduro 99-04 610 SM (S) 00-04 KTM OFF ROAD ÉS UTCAI MOTORKERÉKPÁROK 65 SX 04-09 85 SX 04-09 85 SX (large wheel) 04-09 125 SX Motocross 95-09 250 EXC Enduro 05-08 250 EXC-F Enduro 07-09 04-06 250 EXC Racing 250 EXC Racing 07 250 SX Motocross 03 250 SX Motocross 04-08 250 SX-F Racing 06-09 250 XC 07-09 300 EXC Enduro 05-09 400 EXC Enduro Racing 01-02 450 EXC Enduro Racing 03-08 450 SX Motocross Racing 03 450 SX Motocross Racing 04-06 450 XC-F / W 08-09 520 EXC Enduro Racing 01-02 520 MXC Racing 01-02 520 SX Motocross Racing 99-02 525 EXC Enduro Racing 03-07 525 MXC Desert Racing 03-04 525 MXC Desert Racing 05 525 MXC Racing 03-05 525 SMR 04-05 525 SX Motocross Racing 03-06 530 EXC 08-09 560 SMR 06-07 620 Duke 95-98 620 LC4 E Enduro 97-98 625 LC4 SC Supermoto 02

első lánckerék cikkszám 410.14 410.13 1554.14 520.15

ár 3 000 Ft 3 000 Ft 3 800 Ft 2 600 Ft

hátsó lánckerék cikkszám 810.48 810.48 1073.46 1074.44

ár 4 200 Ft 4 200 Ft 6 100 Ft 6 500 Ft

Tsubaki lánc cikkszám 428ALPHAO132 428ALPHAO138 520OMEGA120 525OMEGA120

ár 24 920 Ft 26 040 Ft 23 600 Ft 23 600 Ft

láncszett ár 32 120 Ft 33 240 Ft 33 500 Ft 32 700 Ft

823.15 823.15 823.14 823.14 823.14 823.15 823.14 823.15 823.14 823.15 823.15 823.14 823.15 823.15 823.15

4 300 Ft 4 300 Ft 4 100 Ft 4 100 Ft 4 100 Ft 4 300 Ft 4 100 Ft 4 300 Ft 4 100 Ft 4 300 Ft 4 300 Ft 4 100 Ft 4 300 Ft 4 300 Ft 4 300 Ft

897.44 897.48 897.48 897.48 897.48 897.42 897.48 897.42 897.48 897.48 897.48 897.48 897.45 897.40 897.40

5 400 Ft 5 700 Ft 5 700 Ft 5 700 Ft 5 700 Ft 5 300 Ft 5 700 Ft 5 300 Ft 5 700 Ft 5 700 Ft 5 700 Ft 5 700 Ft 5 400 Ft 5 300 Ft 5 300 Ft

520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120

22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft

31 700 Ft 32 000 Ft 31 800 Ft 31 800 Ft 31 800 Ft 31 600 Ft 31 800 Ft 31 600 Ft 31 800 Ft 32 000 Ft 32 000 Ft 31 800 Ft 31 700 Ft 31 600 Ft 31 600 Ft

824.13 824.14 824.13 824.14 824.13 824.13 824.15 824.15 824.15 824.14 824.15 824.16 824.16 824.14 824.17 824.17 824.15 824.16

4 100 Ft 4 400 Ft 4 100 Ft 4 400 Ft 4 100 Ft 4 100 Ft 4 500 Ft 4 500 Ft 4 500 Ft 4 400 Ft 4 500 Ft 4 600 Ft 4 600 Ft 4 400 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 4 500 Ft 4 600 Ft

822.48 822.50 822.50 822.50 822.50 822.48 822.50 822.45 822.42 822.50 822.50 822.42 822.48 822.52 822.48 822.48 822.45 822.45

6 500 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft 6 500 Ft 6 600 Ft 6 300 Ft 6 000 Ft 6 600 Ft 6 600 Ft 6 000 Ft 6 500 Ft 6 800 Ft 6 500 Ft 6 500 Ft 6 300 Ft 6 300 Ft

520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120 520MXPRO120

22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft 22 000 Ft

32 600 Ft 33 000 Ft 32 700 Ft 33 000 Ft 32 700 Ft 32 600 Ft 33 100 Ft 32 800 Ft 32 500 Ft 33 000 Ft 33 100 Ft 32 600 Ft 33 100 Ft 33 200 Ft 33 500 Ft 33 500 Ft 32 800 Ft 32 900 Ft

1906.14 1907.14 1907.14 1901.13 1901.14 1901.14 1901.15 1901.13 1901.14 1901.13 1901.13 1901.14 1901.13 1901.14 1901.15 1901.14 1901.14 1901.14 1901.14 1901.14 1901.14 1901.15 1901.14 1901.15 1901.15 1901.14 1901.14 1901.14 1901.14 1902.17 1902.16 1902.16

2 800 Ft 2 800 Ft 2 800 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 200 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft

894.50 895.46 895.49 897.50 897.40 897.38 897.45 897.52 897.50 897.48 897.48 897.50 897.40 897.50 897.45 897.50 897.52 897.50 897.48 897.48 897.48 897.45 897.45 897.45 897.45 897.45 897.48 897.45 897.45 897.38 897.50 897.42

6 300 Ft 4 200 Ft 4 400 Ft 5 900 Ft 5 300 Ft 5 300 Ft 5 400 Ft 6 100 Ft 5 900 Ft 5 700 Ft 5 700 Ft 5 900 Ft 5 300 Ft 5 900 Ft 5 400 Ft 5 900 Ft 6 100 Ft 5 900 Ft 5 700 Ft 5 700 Ft 5 700 Ft 5 400 Ft 5 400 Ft 5 400 Ft 5 400 Ft 5 400 Ft 5 700 Ft 5 400 Ft 5 400 Ft 5 300 Ft 5 900 Ft 5 300 Ft

420MXPRO112 428MXPRO124 428MXPRO122 520MXPRO118 520MXPRO118 520MXPRO118 520MXPRO118 520MXPRO118 520MXPRO118 520MXPRO118 520MXPRO116 520MXPRO114 520MXPRO116 520MXPRO118 520MXPRO118 520MXPRO118 520MXPRO118 520MXPRO116 520MXPRO118 520MXPRO118 520MXPRO118 520MXPRO118 520MXPRO118 520MXPRO118 520MXPRO118 520MXPRO118 520MXPRO118 520MXPRO116 520MXPRO120 520ALPHAO118 520MXPRO118 520MXPRO118

15 950 Ft 16 530 Ft 16 530 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 22 000 Ft 26 360 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft

25 050 Ft 23 530 Ft 23 730 Ft 30 730 Ft 30 130 Ft 30 130 Ft 30 230 Ft 30 930 Ft 30 730 Ft 30 530 Ft 30 530 Ft 30 730 Ft 30 130 Ft 30 730 Ft 30 230 Ft 30 730 Ft 30 930 Ft 30 730 Ft 30 530 Ft 30 530 Ft 30 530 Ft 30 230 Ft 30 230 Ft 30 230 Ft 30 230 Ft 30 230 Ft 30 530 Ft 30 230 Ft 30 600 Ft 35 460 Ft 31 330 Ft 30 730 Ft

353


modell évjárat 625 LC4 Supercompetition 02 625 SXC 03-06 625 SMC 04 625 SMC 05 640 LC4 Adventurer R 99-07 640 LC4 Duke II 00-03 640 LC4 Duke II 04-06 640 LC4 E Enduro 00-06 640 LC4 Super Moto 99-06 660 SMC 03-04 660 SMC 05-06 690 Duke 08-09 690 Enduro / Enduro R 08-09 690 Supermoto / Supermoto R 08-09 690 SM 07 690 SM 08-09 690 SMC 08 950 LC8 Adventure 03-06 950 LC8 Adventure S 04-06 950 Super Enduro R 06-09 950 LC8 Supermoto / 06-09 Supermoto R 990 Adventure / Adventure S 05-09 990 Superduke 05-09 990 Supermoto 08 1190 RC8 08 TRIUMPH UTCAI MOTORKERÉKPÁROK 600 TT 00-03 600 TT (from VIN 04 No:165717) 600 Daytona 03-04 650 Daytona 05 675 Street Triple 08-11 800 Bonneville 02-06 800 America 03-06 800 Speedmaster 03-05 865 America 07-11 865 Bonneville/Bonneville Black 06-11 865 Speedmaster 06-11 865 Thruxton 07-11 900 Tiger 91-00 900 Trophy 00-01 955i Daytona 99-01 955i Daytona (March 2001 >) 01-02 955i Daytona 03-06 T509 Speed Triple 97-98 99-01 955 Speed Triple 955 Sprint RS 00-03 955 Sprint ST 99-04 955 Tiger 01-04 955 Tiger 05-06 1000 Daytona 91-95 1000 Daytona 91-94 1050 Speed Triple 05-11 1050 Sprint ST 05-11 1050 Tiger 07-11 1200 Trophy 00 1200 Trophy 01

354

első lánckerék cikkszám 1902.15 1902.16 1902.16 1902.17 1902.16 1902.17 1902.17 1902.16 1902.17 1902.16 1902.17 1902.16 1902.15 1902.16 1902.15 1902.17 1902.16 1904.17 1904.17 1904.16 1904.17

ár 3 700 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft 3 700 Ft 3 800 Ft 3 700 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft 5 200 Ft 5 200 Ft 5 000 Ft 5 200 Ft

hátsó lánckerék cikkszám 897.42 897.40 897.38 897.40 897.42 897.38 897.42 897.42 897.42 897.38 897.40 897.40 897.45 897.40 897.40 897.40 897.42 899.42 899.42 899.45 898.41

ár 5 300 Ft 5 300 Ft 5 300 Ft 5 300 Ft 5 300 Ft 5 300 Ft 5 300 Ft 5 300 Ft 5 300 Ft 5 300 Ft 5 300 Ft 5 300 Ft 5 400 Ft 5 300 Ft 5 300 Ft 5 300 Ft 5 300 Ft 5 800 Ft 5 800 Ft 5 900 Ft 5 900 Ft

Tsubaki lánc cikkszám 520MXPRO118 520MXPRO118 520MXPRO118 520MXPRO118 520ALPHAO118 520ALPHAO118 520ALPHAO118 520MXPRO118 520ALPHAO118 520MXPRO118 520MXPRO118 520MXALPHAO120 520MXALPHAO120 520MXALPHAO120 520MXALPHAO120 520MXALPHAO120 520MXALPHAO120 525ALPHAX120 525ALPHAX120 525ALPHAX120 525ALPHAX120

ár 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 26 360 Ft 26 360 Ft 26 360 Ft 21 630 Ft 26 360 Ft 21 630 Ft 21 630 Ft 28 440 Ft 28 440 Ft 28 440 Ft 28 440 Ft 28 440 Ft 28 440 Ft 35 420 Ft 35 420 Ft 35 420 Ft 35 420 Ft

láncszett ár 30 630 Ft 30 730 Ft 30 730 Ft 30 730 Ft 35 460 Ft 35 460 Ft 35 460 Ft 30 730 Ft 35 460 Ft 30 730 Ft 30 730 Ft 37 540 Ft 37 540 Ft 37 540 Ft 37 440 Ft 37 540 Ft 37 540 Ft 46 420 Ft 46 420 Ft 46 320 Ft 46 520 Ft

1904.17 1904.17 1904.17 1904.17

5 200 Ft 5 200 Ft 5 200 Ft 5 200 Ft

899.42 898.38 898.41 898.38

5 800 Ft 5 600 Ft 5 900 Ft 5 600 Ft

525ALPHAX120 525ALPHAX120 525ALPHAX120 525SIGMAO108

35 420 Ft 35 420 Ft 35 420 Ft 33 500 Ft

46 420 Ft 46 220 Ft 46 520 Ft 44 300 Ft

1182.14 1182.15

4 500 Ft 4 500 Ft

1792.42 1792.45

7 400 Ft 7 500 Ft

525ALPHAO106 525ALPHAO106

27 030 Ft 27 030 Ft

38 930 Ft 39 030 Ft

1182.14 1182.14 520.16 1183.17 1183.17 1183.17 1183.17 1183.18 1183.18 1183.18 1180.18 1180.18 1180.18 1180.19 1180.18 1180.18 1180.18 1180.19 1180.18 1180.18 1180.18 1180.17 1180.17 1180.18 1180.19 1180.18 1180.18 1180.19

4 500 Ft 4 500 Ft 2 700 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft 3 800 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 4 000 Ft 4 000 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft

1792.45 1792.45 2014.47 1792.43 1332.42 1332.42 1332.42 1792.43 1332.42 1792.43 2010.48 2010.43 2011.42 1800.44 2011.42 2011.43 2011.43 1800.43 2011.43 2010.46 1800.46 2010.48 2010.48 2011.42 2011.42 1800.44 2010.40 2010.40

7 500 Ft 7 500 Ft 7 700 Ft 7 400 Ft 6 200 Ft 6 200 Ft 6 200 Ft 7 400 Ft 6 200 Ft 4 700 Ft 8 200 Ft 7 200 Ft 7 300 Ft 8 000 Ft 7 300 Ft 7 800 Ft 7 800 Ft 7 800 Ft 7 800 Ft 7 800 Ft 8 000 Ft 8 200 Ft 8 200 Ft 7 300 Ft 7 300 Ft 8 000 Ft 7 200 Ft 7 200 Ft

525ALPHAO108 525ALPHAO108 525ALPHAO118 525ALPHAO104 525ALPHAO112 525ALPHAO112 525ALPHAO112 525ALPHAO104 525ALPHAO112 525ALPHAO104 530ALPHAO114 530ALPHAO110 530ALPHAO106 530ALPHAO106 530ALPHAO106 530ALPHAO108 530ALPHAO108 530ALPHAO108 530ALPHAO108 530ALPHAO114 530ALPHAO114 530ALPHAO112 530ALPHAO110 530SIGMAX106 530SIGMAX106 530SIGMAO114 530SIGMAX106 530SIGMAX106

27 030 Ft 27 030 Ft 28 840 Ft 27 030 Ft 27 460 Ft 27 460 Ft 27 460 Ft 27 030 Ft 27 460 Ft 27 030 Ft 29 150 Ft 28 090 Ft 27 350 Ft 27 350 Ft 27 350 Ft 27 350 Ft 27 350 Ft 27 350 Ft 27 350 Ft 29 150 Ft 29 150 Ft 28 620 Ft 28 090 Ft 37 500 Ft 37 500 Ft 35 200 Ft 37 500 Ft 37 500 Ft

39 030 Ft 39 030 Ft 39 240 Ft 38 230 Ft 37 460 Ft 37 460 Ft 37 460 Ft 38 230 Ft 37 460 Ft 35 530 Ft 41 550 Ft 39 490 Ft 38 850 Ft 39 550 Ft 38 850 Ft 39 350 Ft 39 350 Ft 39 350 Ft 39 350 Ft 41 150 Ft 41 350 Ft 40 820 Ft 40 290 Ft 49 000 Ft 49 000 Ft 47 400 Ft 48 900 Ft 48 900 Ft


Teleszkóp szimeringek

modell BMW F650 R80 R100 R1100GS R1100R R1100RT DUCATI 748 Biposto 750 SS (Showa) 750 SS / SL 888 Superbike 900 SS / SL M 900 Monster 916 SPS 916 Strada HONDA MTX 80 RS MTX 125RW VT 125 C Shadow XL 125 V Varadero MTX 200 RW XL 200 R XR 200 R CB 250 K CB 250 N CB 250 RS NX 250 J/K/L NX 250 VT 250 L VT 250 C/S XL 250 S XL 250 R XR 250 XR 250 R CB 350 K XL 350 R CB 400 N CB1 400F CM 400 T CB 450 K3-5 CB 450 N CB 450 S CB 500/S CX 500/C CX 500 E/T/C FT 500 C GL 500 VF 500 F VT 500 E VT 500 C XBR 500/S XL 500 S XL 500 R XR 500 R CBX 550 F CB 600 F Hornet CBF 600 S/N CBR 600 F

évjárat

cikkszám

méret (mm)

fogy.ár

95-99 91-94 93-96 9494-

190-4154-06 190-4154-06 190-4154-06 190-3548-08 190-3548-08 190-3548-08

41*54*11 41*54*11 41*54*11 35*48*11 35*48*11 35*48*11

2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

95-98 91-93 91-96 92-94 90-93 93-96 97-98 94-95

190-4354-05 190-4154-06 190-4154-06 190-4154-06 190-4154-06 190-4154-06 190-4354-05 190-4354-05

43*54*11 41*54*11 41*54*11 41*54*11 41*54*11 41*54*11 43*54*11 43*54*11

2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

84 83 01-06 01-06 83 83 90-99

190-3548-08 190-3548-08 190-3548-08 190-3548-08 190-3548-08 190-3346-05 190-3648-07 190-3346-05 190-3346-05 190-3346-05 190-3750-07 190-3750-07 190-3750-07 190-4154-06 190-3548-08 190-3548-08 190-3750-07 190-3750-07 190-3346-05 190-3952-08 190-3346-05 190-4154-06 190-3346-05 190-3548-08 190-3346-05 190-3548-08 190-3750-07 190-3346-05 190-3750-07 190-3750-07 190-3548-08 190-3750-07 190-3750-07 190-3750-07 190-3548-08 190-3548-08 190-3750-07 190-3750-07 190-3548-08 190-4154-06 190-4154-06 190-3750-07

35*48*11 35*48*11 35*48*11 35*48*11 35*48*11 33*46*10,5 36*48*10,5 33*46*10,5 33*46*10,5 33*46*10,5 37*50*11 37*50*11 37*50*11 41*54*11 35*48*11 35*48*11 37*50*11 37*50*11 33*46*10,5 39*52*11 33*46*10,5 41*54*11 33*46*10,5 35*48*11 33*46*10,5 35*48*11 37*50*11 33*46*10,5 37*50*11 37*50*11 35*48*11 37*50*11 37*50*11 37*50*11 35*48*11 35*48*11 37*50*11 37*50*11 35*48*11 41*54*11 41*54*11 37*50*11

2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

79-82 80 88-90 91-95 90 95 79-81 82-87 80 81-82 72 84-85 79-82 89-90 80-81 85 86-89 96-00 80-82 82 82-83 81-82 84-85 83-85 83-84 85-88 79-81 81-82 81-82 82 98-06 04-07 87-90

modell CBR 600 F CBR 600 F4 CBR 600 RR Silverwing VT 600 C Shadow XL 600 R XL 600 RM/LM XL 600 V Transalp XR 600 R/L CB 650 CB 650 C CB 650 SC CB 650 SC CX 650 C CX 650 E/T CBX 650 E GL 650 NT 650 Hawk NTV 650 NT 650 V Deauville NX 650 Dominator NX 650 Dominator SLR 650 XL 650 L XL 650 V Transalp XR 650 XRV 650 Africa Twin CB 750 K/A CB 750 C CB 750 F/F1/F2 CB 750 Nighthawk CB 750 Seven Fifty CBX 750 F VF 750 C/S VF 750 C VF 750 C2 VF 750 F VFR 750 F VFR 750 F VFR 750 R VT 750 C VT 750 C Shadow VT 750 DC Black Widow XLV 750 R XRV 750 Africa Twin VFR 800 VFR 800 V-Tec PC 800 CB 900 F CB 900 F CB 900 F CB 900 F Hornet CBR 900 RR CBR 900 RR CB 1000 F CBX 1000 CBR 1000 F CBR 1000 RR VF 1000 F/FII VF 1000 R VTR 1000 F Firestorm VTR 1000 SP1 XL 1000 V Varadero GL 1100 CB 1100 F

évjárat 91-98 99-06 03 01-03 88-04 83-87 85-87 87-90 85-99 79-81 8082 83-85 83 83 83 83 88-00 88-00 01-05 92-94 01-02 97 93-00 00-06 93-96 88-89 69-78 80-81 77-82 91-01 92-01 8482-85 94-00 97-00 83-85 86-87 88-97 8883-85 05-06 01-03

cikkszám 190-4154-06 190-4354-05 190-4557-06 190-4153-05 190-3951-05 190-3952-08 190-4154-06 190-4154-06 190-4354-05 190-3548-08 190-3548-08 190-3750-07 190-3952-08 190-3952-08 190-3750-07 190-3952-08 190-3750-07 190-4154-06 190-4154-06 190-4154-06 190-4154-06 190-4154-06 190-4154-06 190-4354-05 190-4154-06 190-4354-05 190-4354-05 190-3548-08 190-3548-08 190-3548-08 190-4154-06 190-4154-06 190-3952-08 190-3750-07 190-4154-06 190-4154-06 190-3952-08 190-3750-07 190-4154-06 190-4354-05 190-3952-08 190-4153-05 190-4154-06

méret (mm) 41*54*11 43*54*11 45*57*11 41*53*8/9,5 39*51*8/10 39*52*11 41*54*11 41*54*11 43*54*11 35*48*11 35*48*11 37*50*11 39*52*11 39*52*11 37*50*11 39*52*11 37*50*11 41*54*11 41*54*11 41*54*11 41*54*11 41*54*11 41*54*11 43*54*11 41*54*11 43*54*11 43*54*11 35*48*11 35*48*11 35*48*11 41*54*11 41*54*11 39*52*11 37*50*11 41*54*11 41*54*11 39*52*11 37*50*11 41*54*11 43*54*11 39*52*11 41*53*8/9,5 41*54*11

fogy.ár 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

83-85 90-00 98-01 02-06 89-97 79-80 81 8202-06 93-99 00-03 94-97 81-82 87-96 04-05 84-86 85-86 97-03

190-4354-05 190-4354-05 190-4154-06 190-4354-05 190-4154-06 190-3548-08 190-3750-07 190-3952-08 190-4354-05 190-4557-06 190-4354-05 190-4354-05 190-3952-08 190-4154-06 190-4354-05 190-4154-06 190-4154-06 190-4154-06

43*54*11 43*54*11 41*54*11 43*54*11 41*54*11 35*48*11 37*50*11 39*52*11 43*54*11 45*57*11 43*54*11 43*54*11 39*52*11 41*54*11 43*54*11 41*54*11 41*54*11 41*54*11

2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

00-06 99-05 80-83 82

190-4354-05 190-4354-05 190-3952-08 190-3952-08

43*54*11 43*54*11 39*52*11 39*52*11

2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

355


modell CB 1100 R modell CB 1100 R CB 1100 SF CBR 1100 XX ST 1100 Pan European ST 1100 A Pan European VF 1100 C VT 1100 C VT 1100 C/C2/C3 X-11 GL 1200 A/D/I/L ST 1300 Pan European /A VTX 1300 GL 1500 /SE/A/I GL 1500 CF/CT/C GL 1800 Gold Wing VTX 1800 C KAWASAKI KDX 175 EL 250 EL 250 GPZ 250 Belt Drive KL 250 KLR 250 KLX 250 KLX 250 Z 250 C (1 Zylinder) Z 250 /J (2 Zylinder) Z 250 LTD Z 250 Belt Drive GPZ 305 Uni Track GPZ 305 Belt Drive S 2 350 S 3 400 GPZ 400 Uni Track Z 400 /C Z 400 /J Z 400 F Uni Track Z 440 /LTD /BD LTD 450 ER 500 EN 500 EN 500 GPZ 500 S GPZ 500 S GPZ 550 GT 550 GPZ 550 Uni Track Z 550 Z 550 F Uni Track Zephyr 550 GPX 600 R GPZ 600 R ZL 600 ZX-6R ZX-6R (636) ZX-6R /RR (636) ZZ-R 600 KLX 650 C1-C4/ D1/ A1-A3 W 650 A1-A4 Z 650 F ZR-7 ZX-7R /RR GPZ 750 GPX 750 GPZ 750 Uni Track

356

évjárat 83 évjárat 81 0097-06 90-02

cikkszám 190-3952-08 cikkszám 190-3750-07 190-4354-05 190-4354-05 190-4154-06

méret (mm) 39*52*11 méret (mm) 37*50*11 43*54*11 43*54*11 41*54*11

fogy.ár 2 600 Ft fogy.ár 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

97-02

190-4354-05

43*54*11

2 600 Ft

83-86 85-86 87-04 01-02 84-87 02-06

190-4154-06 190-4154-06 190-4154-06 190-4354-05 190-4154-06 190-4557-06

41*54*11 41*54*11 41*54*11 43*54*11 41*54*11 45*57*11

2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

03-06 88-90 97-03 01-06 02-04

190-4154-06 190-4154-06 190-4557-06 190-4557-06 190-4557-06

41*54*11 41*54*11 45*57*11 45*57*11 45*57*11

2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

80-82 88-90 91-95 83 80-01 85-00 79-80 93-96 80-82 79-82 81-82 83 83 84-89 72-73 74-75 83-85 75-79 80-82 83-85 80-84 85-90 97-03 90-96 03-05 87-93 94-95 81 83-89 82-89 80-83 82-85 91-94 88-97 85-89 96-97 95-97 03-04 05-06 90-06 93-96

190-3648-07 190-3648-11 190-3648-11 190-3243-05 190-3648-07 190-3648-07 190-3648-07 190-4355-09 190-3243-05 190-3346-05 190-3243-05 190-3243-05 190-3243-05 190-3243-05 190-3346-05 190-3346-05 190-3548-08 190-3346-05 190-3648-11 190-3548-08 190-3346-05 190-3648-11 190-3750-07 190-3648-11 190-4153-05 190-3648-11 190-3750-07 190-3648-11 190-3648-05 190-3548-08 190-3648-11 190-3548-08 190-3951-05 190-3850-04 190-3749-05 190-3749-05 190-4153-05 190-4153-05 190-4154-06 190-4154-06 190-4355-09

36*48*10,5 36*48*11 36*48*11 32*43*12,5 36*48*10,5 36*48*10,5 36*48*10,5 43*55,5*9,5/10 32*43*12,5 33*46*10,5 32*43*12,5 32*43*12,5 32*43*12,5 32*43*12,5 33*46*10,5 33*46*10,5 35*48*11 33*46*10,5 36*48*11 35*48*11 33*46*10,5 36*48*11 37*50*11 36*48*11 41*53*8/9,5 36*48*11 37*50*11 36*48*11 36*48*8/9,5 35*48*11 36*48*11 35*48*11 39*51*8/10 38*50*8/9,5 37*49*8/9,5 37*49*8/9,5 41*53*8/9,5 41*53*8/9,5 41*54*11 41*54*11 43*55,5*9,5/10

2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

99-03 81-83 99-03 96-99 82 87-88 83-85

190-3951-05 190-3648-05 190-4354-05 190-4355-09 190-3648-05 190-3850-04 190-3749-05

39*51*8/10 36*48*8/9,5 43*54*11 43*55,5*9,5/10 36*48*8/9,5 38*50*8/9,5 37*49*8/9,5

2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

modell GPZ 750 R Z 750 /LTD (4 Zylinder) Z 750 LTD (2 Zylinder) Z 750 Belt Drive Z 750 Turbo Zephyr 750 ZR 750 F1-F3/ H1-H3 ZXR 750 ZXR 750 ZXR 750 R VN 800 GPZ 900 R GPZ 900 R Z 900 ZX-9R GPZ 1000 RX GTR 1000 GTR 1000 Z 1000 J /LTD Z 1000 R Z 1000 ZX-10 ZX-10R GPZ 1100 GPZ 1100 Uni Track GPZ 1100 GPZ 1100 Z 1100 ST Zephyr 1100 ZRX 1100 ZZ-R 1100 ZX-12R ZZ-R 1200 Z 1300 ZG 1300 VN 15 SE VN 1500 C /Drifter VN 1600 SUZUKI DR 125 S RM 125 SP 125 VL 125 DR 200 DR 200 SE AN 250 Burgman GSX 250 /E / ES GZ 250 DR 250 S DR 250 S L /M /N /P /R /S GN 250 GN 250 RGV 250 TU 250 W-X TS 250 ER VL 250 DR 350 S /SE DR 350 SH N /P /R AN 400 Burgman DR 400 S GSF 400 Bandit GSX 400 GS 450 E /S /L /T GS 450 E /S DR 500 S GS 500 E

évjárat 85-89 80-84

cikkszám 190-3850-04 190-3648-05

méret (mm) 38*50*8/9,5 36*48*8/9,5

fogy.ár 2 600 Ft 2 600 Ft

82-84

190-3648-05

36*48*8/9,5

2 600 Ft

83 83-85 91-94 99-’03/06

190-3648-05 190-3749-05 190-4153-05 190-4153-05

36*48*8/9,5 37*49*8/9,5 41*53*8/9,5 41*53*8/9,5

2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

89-92 93-95 91-94 95-96 84-89 90-93 76-77 94-97 86-89 86-98 99-06 81-82 83 03-06 88-90 04-05 81-82 83 83-85 95 81-83 92-94 97-00 90-00 00-05 02-04 79-83 84-89 88-98 86-06 03-06

190-4355-09 190-4153-05 190-4153-05 190-4154-06 190-3850-04 190-4153-05 190-3648-07 190-4153-05 190-4052-05 190-4153-05 190-4153-05 190-3850-04 190-3850-04 190-4154-06 190-4153-05 190-4355-09 190-3850-04 190-3749-05 190-3749-05 190-4153-05 190-3850-04 190-4355-09 190-4355-09 190-4355-09 190-4355-09 190-4355-09 190-4153-05 190-4153-05 190-4154-06 190-4154-06 190-4355-09

43*55,5*9,5/10 41*53*8/9,5 41*53*8/9,5 41*54*11 38*50*8/9,5 41*53*8/9,5 36*48*10,5 41*53*8/9,5 40*52*8/9,5 41*53*8/9,5 41*53*8/9,5 38*50*8/9,5 38*50*8/9,5 41*54*11 41*53*8/9,5 43*55,5*9,5/10 38*50*8/9,5 37*49*8/9,5 37*49*8/9,5 41*53*8/9,5 38*50*8/9,5 43*55,5*9,5/10 43*55,5*9,5/10 43*55,5*9,5/10 43*55,5*9,5/10 43*55,5*9,5/10 41*53*8/9,5 41*53*8/9,5 41*54*11 41*54*11 43*55,5*9,5/10

2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

85-96 91-95 86-98 05-07 86-88 96-00 99-06 80-82 99-06 82-87 90-95

190-3548-08 190-4557-06 190-3548-08 190-3749-05 190-3548-08 190-3548-08 190-4153-05 190-3548-08 190-3750-07 190-3548-05 190-4354-05

35*48*11 45*57*11 35*48*11 37*49*8/9,5 35*48*11 35*48*11 41*53*8/9,5 35*48*11 37*50*11 35*48*10,5 43*54*11

2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

82-88 91-93 89-94 98-99 79-81 05-07 90-97 92-94 03-07 80-81 91-95 84-87 80-87 88 81-82 89-05

190-3548-08 190-3346-05 190-4154-06 190-3750-07 190-3648-07 190-3749-05 190-4354-05 190-4154-06 190-4153-05 190-3648-07 190-4153-05 190-3548-08 190-3548-08 190-3346-05 190-3648-07 190-3749-05

35*48*11 33*46*10,5 41*54*11 37*50*11 36*48*10,5 37*49*8/9,5 43*54*11 41*54*11 41*53*8/9,5 36*48*10,5 41*53*8/9,5 35*48*11 35*48*11 33*46*10,5 36*48*10,5 37*49*8/9,5

2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft


modell RG 500 Gamma GS 550 / Katana GSX 550 E DR 600 S GSF 600 Bandit GSF 600 / S Bandit GSR 600 GSX 600 F GSX-R 600 GSX-R 600 GSX-R 600 RF 600 R AN 650 Burgman DL 650 V-Strom DR 650 R DR 650 SE GR 650 /X GS 650 G LS 650 F/ P SV 650 SV 650 XF 650 DR 750 S GSX 750 GSX 750 /L /T GSX 750 ES/ EF GSX 750 F GSX-R 750 GSX-R 750 GSX-R 750 GSX-R 750 W GSX-R 750 W GSX-R 750 VS 750 VS 750 DR 800 Big S/ SU VL 800 Volusia VS 800 VX 800 VZ 800 Marauder VZ 800 Marauder RF 900 R DL 1000 V-Strom GSX-R 1000 TL 1000 S TL 1000 R GSX 1100 F GSX 1100 G GSX-R 1100 GSX-R 1100 GSX-R 1100 GSX-R 1100 W GSX-R 1100 W GSX 1200 GSF 1200 / S Bandit GSX 1300 R VS 1400 VL 1500 VZ 1600 TRIUMPH Daytona 750 Trident 750 Adventure 900 Daytona 900 / Super III Speed Triple 900 Sprint 900 Thunderbird 900 Tiger 900 Trident 900

évjárat 85-89 79-82 85-86 90-93 95-98 99-05 0689-06 97-03 04-05 06 93-96 03-05 04-07 90-95 96-05 83-85 81-83 86-00 99-02 03-06 97-98 88-89 98-00 82-83 83-85 89-06 86-87 88-90 91-92 92-93 94-95 96-05 86-87 88-91 90 01-06 92-04 90-94 97-04 05-07 94-97 02-06 01-06 97-00 98-03 88-93 91-94 86-88 89-90 91-92 93-94 95-98 99 96-05 99-06 87-04 98-06 04-05

cikkszám 190-3850-04 190-3548-08 190-3749-05 190-4153-05 190-4153-05 190-4153-05 190-4355-09 190-4154-06 190-4557-06 190-4354-05 190-4154-06 190-4154-06 190-4153-05 190-4354-05 190-4153-05 190-4355-08 190-3548-08 190-3750-07 190-3850-04 190-4153-05 190-4154-06 190-4355-09 190-4153-05 190-4354-05 190-3548-08 190-3750-07 190-4154-06 190-4153-05 190-4354-05 190-4154-06 190-4154-06 190-4354-05 190-4354-05 190-3750-07 190-3952-08 190-4153-05 190-4154-06 190-3952-08 190-4153-05 190-4153-05 190-4153-05 190-4354-05 190-4354-05 190-4355-09 190-4355-09 190-4355-09 190-4154-06 190-4355-09 190-4153-05 190-4355-09 190-4153-05 190-4153-05 190-4355-09 190-4354-05 190-4354-05 190-4355-09 190-4154-06 190-4154-06 190-4354-05

méret (mm) 38*50*8/9,5 35*48*11 37*49*8/9,5 41*53*8/9,5 41*53*8/9,5 41*53*8/9,5 43*55,5*9,5/10 41*54*11 45*57*11 43*54*11 41*54*11 41*54*11 41*53*8/9,5 43*54*11 41*53*8/9,5 43*55*10,5 35*48*11 37*50*11 38*50*8/9,5 41*53*8/9,5 41*54*11 43*55,5*9,5/10 41*53*8/9,5 43*54*11 35*48*11 37*50*11 41*54*11 41*53*8/9,5 43*54*11 41*54*11 41*54*11 43*54*11 43*54*11 37*50*11 39*52*11 41*53*8/9,5 41*54*11 39*52*11 41*53*8/9,5 41*53*8/9,5 41*53*8/9,5 43*54*11 43*54*11 43*55,5*9,5/10 43*55,5*9,5/10 43*55,5*9,5/10 41*54*11 43*55,5*9,5/10 41*53*8/9,5 43*55,5*9,5/10 41*53*8/9,5 41*53*8/9,5 43*55,5*9,5/10 43*54*11 43*54*11 43*55,5*9,5/10 41*54*11 41*54*11 43*54*11

fogy.ár 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

93-98 91-97 96-97 93-98

190-4355-08 190-4355-08 190-4355-08 190-4355-08

43*55*10,5 43*55*10,5 43*55*10,5 43*55*10,5

2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

92-98 95-98 93-98 91-97

190-4355-08 190-4355-08 190-4355-08 190-4355-08 190-4355-08

43*55*10,5 43*55*10,5 43*55*10,5 43*55*10,5 43*55*10,5

2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

modell Trophy 900 Daytona 1200 Trophy 1200 YAMAHA DT 80 LC DT 80 LC II DT 125 LC DT 125 R TDR 125 DT 250 MX RD 250 LC XT 250 TT 350 S XT 350 RD 350 LC RD 350 YPVS RD 350 LC/LCF XS 400 XS 400 DOHC XS 400 SE RD 500 LC SR 500 XT 500 XV 500 XV 535 Virago FZR 600 FZR 600 R FZR 600 R FZS 600 Fazer FZ6 / Fazer SRX 600 TT 600 TT 600 E/ R XJ 600 XJ 600 S/ N Diversion XJ 600 S/ N Diversion XT 600 XT 600 E /K XT 600 E XT 600 Z YZF 600 Thundercat YZF-R6 YZF-R6 XJ 650 XJ 650 Turbo XS 650 /SE / Heritage XVS 650 Drag Star XVS 650 Drag Star /A MT-03 XT 660 R/ X XJ 750 SECA XJ 750 XS 750 SE XV 750 SE XV 750 YZF 750 R/SP TDM 850 TDM 850 TRX 850 TRX 850 XS 850 TDM 900 XJ 900 XJ 900 F XJ 900 S Diversion XV 920/ M

évjárat 91-98 93-98 91-98

cikkszám 190-4355-08 190-4355-08 190-4355-08

méret (mm) 43*55*10,5 43*55*10,5 43*55*10,5

fogy.ár 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

83-84 85-90 82 95-00 96-99 80 80-82 80-87 86-89 85-94 80-82 83-84 86-90 78-82 82-87 80-82 84-85 78-93 78-89 83 87-00 89-93 94-95 96-99 98-03 04-06 86-90 89-97 9984-91 92-97

190-3548-08 190-3648-05 190-3548-08 190-4153-05 190-3850-04 190-3648-07 190-3243-05 190-3548-05 190-4154-06 190-3648-07 190-3243-05 190-3548-08 190-3548-08 190-3346-05 190-3548-08 190-3346-05 190-3749-05 190-3548-05 190-3648-07 190-3648-05 190-3648-11 190-3850-04 190-4153-05 190-3850-04 190-4153-05 190-4355-08 190-3648-05 190-4355-09 190-4153-05 190-3648-05 190-3850-04

35*48*11 36*48*8/9,5 35*48*11 41*53*8/9,5 38*50*8/9,5 36*48*10,5 32*43*12,5 35*48*10,5 41*54*11 36*48*10,5 32*43*12,5 35*48*11 35*48*11 33*46*10,5 35*48*11 33*46*10,5 37*49*8/9,5 35*48*10,5 36*48*10,5 36*48*8/9,5 36*48*11 38*50*8/9,5 41*53*8/9,5 38*50*8/9,5 41*53*8/9,5 43*55*10,5 36*48*8/9,5 43*55,5*9,5/10 41*53*8/9,5 36*48*8/9,5 38*50*8/9,5

2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

98-02

190-4153-05

41*53*8/9,5

2 600 Ft

84-89 90-94 95-02 83-90 95-05 99-04 05-06 80-82 83 77-81

190-4153-08 190-4153-08 190-4153-05 190-4154-06 190-4153-05 190-4355-09 190-4153-05 190-3648-05 190-3749-05 190-3548-05

41*53*10,5 41*53*10,5 41*53*8/9,5 41*54*11 41*53*8/9,5 43*55,5*9,5/10 41*53*8/9,5 36*48*8/9,5 37*49*8/9,5 35*48*10,5

2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

97-98 99-06

190-4153-05 190-4153-05

41*53*8/9,5 41*53*8/9,5

2 600 Ft 2 600 Ft

0604-06 82-83 84 80 81-82 88-97 94-98 91-94 96-99 96-97 98 80-81 03-05 8385-94 98-02 83

190-4355-09 190-4355-09 190-3648-05 190-3749-05 190-3648-05 190-3648-05 190-3850-04 190-4153-05 190-4153-08 190-4355-08 190-4153-05 190-4153-05 190-3648-05 190-4355-09 190-3749-05 190-3749-05 190-4153-05 190-3648-05

43*55,5*9,5/10 43*55,5*9,5/10 36*48*8/9,5 37*49*8/9,5 36*48*8/9,5 36*48*8/9,5 38*50*8/9,5 41*53*8/9,5 41*53*10,5 43*55*10,5 41*53*8/9,5 41*53*8/9,5 36*48*8/9,5 43*55,5*9,5/10 37*49*8/9,5 37*49*8/9,5 41*53*8/9,5 36*48*8/9,5

2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

357


modell FZR 1000 FZR 1000 FZR 1000 FZS 1000 Fazer FZ1 Fazer XV 1000 XV 1000 SE YZF-R1 YZF-R1 BT 1100 Bulldog FJ 1100 XS 1100 XV 1100

évjárat 87-88/’91-93 89-90 94-95 01-05 0681-82 86-89 98-01 02-06 03-06 84-85 78-81 86-97

cikkszám 190-4153-05 190-4355-09 190-4355-09 190-4355-08 190-4355-09 190-3749-05 190-3850-04 190-4153-05 190-4355-09 190-4355-09 190-4153-05 190-3749-05 190-3850-04

méret (mm) 41*53*8/9,5 43*55,5*9,5/10 43*55,5*9,5/10 43*55*10,5 43*55,5*9,5/10 37*49*8/9,5 38*50*8/9,5 41*53*8/9,5 43*55,5*9,5/10 43*55,5*9,5/10 41*53*8/9,5 37*49*8/9,5 38*50*8/9,5

fogy.ár 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

modell XVS 1100 /A FJ 1200 FJ 1200 /A V-MAX V-MAX XJR 1300 XJR 1300 XVZ 13 Royal Star XV 1600 Wild Star MT-01 XV 1700 Road Star Warrior XV 1700 Road Star Warrior

évjárat 99-06 86-90 91-93 86-92 93-06 99-00 01-03 96-06 99-04 0502-03

cikkszám 190-4153-05 190-4153-05 190-4153-05 190-4052-05 190-4355-09 190-4355-09 190-4153-05 190-4354-05 190-4354-05 190-4355-08 190-4153-05

méret (mm) 41*53*8/9,5 41*53*8/9,5 41*53*8/9,5 40*52*8/9,5 43*55,5*9,5/10 43*55,5*9,5/10 41*53*8/9,5 43*54*11 43*54*11 43*55*10,5 41*53*8/9,5

fogy.ár 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft

04-05

190-4354-05

43*54*11

2 600 Ft

gyertyák típus HONDA SH 125i ’09CBF 250 ’06-09 CBF 500 ’04-09 CB 600 Hornet ’98-09 CBF 600 ’04-09 CBR 600 F4 CBR 600 RR VT 600 Shadow ’88-05 XL 600V Transalp NT 650V Deauville NT 700V Deauville XL 700V Transalp VFR 750 ’90-94 VT 750 Shadow ’97-05 XRV 750 Afrika Twin ’90-02 VFR 800 ’98-01 CB 900 Hornet ’02-06 CBR 900RR ’92-99 CBR 1000RR ’02-05 CBR 1000 F ’87-99 CBR 1100XX ’97-05 KAWASAKI ER-5 ’96-05 ZZR 600 / ZX-6R / 636R ’90-05 KLR 650 ’87-05 Z 750 ’04-05 ZX-7R ’96-03 VN 800 Classic ’95-05 ZX-9R ’94-03 Z 1000 ’03-06 ZZR 1100 ’93-01 ZRX 1200 S / R ’01-04 ZZR 1200 ’02-05 VN 1500 / 1600 Mean Streak SUZUKI AN 250 Burgman ’04AN 400 Burgman DR-Z 400 E/S/SM ’00-11 GSF 400 Bandit ’92GS 500E/F ’93-11 GSF 600 Bandit GSR 600 ’06-10 GSF 650 Bandit ’05-06 GSF 650 Bandit ’07-11 GSX 600/750 F ’98-03 GSX-R 600 ’97-07

358

NGK cikkszám

fogy.ár

CR8EH-9 CR8EH-9 CR8EH-9S CR9EH-9 CR9EH-9 IMR9C-9H IMR9C-9H DPR8EA-9 DPR8EA-9 DPR8EA-9 CPR8EA-9 CPR8EA-9 CR8EH-9 DPR8EA-9 DPR8EA-9 CR9EH-9 CR8EH-9 CR8EH-9 IMR9C-9H DPR9EA-9 IMR9C-9H

3790Ft / db 3790Ft / db 3795Ft / db 3790Ft / db 3790Ft / db 10290Ft / db 10290Ft / db 1390Ft / db 1390Ft / db 1390Ft / db 3050Ft / db 3050Ft / db 3790Ft / db 1390Ft / db 1390Ft / db 3790Ft / db 3790Ft / db 3790Ft / db 10290Ft / db 1390Ft / db 10290Ft / db

DR9EA CR9E DPR8EA-9 CR9EK CR9E CR8E CR9EK CR9EK CR9E CR9EK CR9E DPR6EA-9

1390Ft / db 3190Ft / db 1390Ft / db 3790Ft / db 3190Ft / db 3190Ft / db 3790Ft / db 3790Ft / db 3190Ft / db 3790Ft / db 3190Ft / db 1510Ft / db

CR7EK CR7E CR8E CR9EK DPR8EA-9 CR9EK CR9E CR8EK CR9E CR9EK CR9E

3590Ft / db 3190Ft / db 3190Ft / db 3790Ft / db 1390Ft / db 3790Ft / db 3190Ft / db 4190Ft / db 3190Ft / db 3790Ft / db 3190Ft / db

típus AN 650 Burgman SV 650 ’03-09 DL 650 V-Strom ’04-11 VL 800 Volusia ’01-05 GSX-R 750 ’00-08 DL 1000 V-Strom SV 1000 ’03-08 GSX-R 1000 ’01-06 GSF 1200 Bandit GSF 1250 Bandit ’07-11 GSX1300R Hayabusa ’99-07 GSX 1400 ’01-08 VL 1500 LC Intruder ’98-05 M 1800R Intruder (VZR 1800) YAMAHA YP 250 Majesty ’96-04 YP 400 Majesty ’04WR/YZ 250/450 ’03-05 XP 500 T-Max XV 535 Virago ’87-05 FZR 600 FZS600 Fazer ’98-03 FZ6 Fazer ’04-11 XJ600 Diversion ’92-03 XT600 ’84-03 YZF 600 ’96-03 YZF-R6 XVS 650 Drag Star MT-03 ’06-11 XT 660R/X ’04-11 TDM 850/900 ’91-05 XJ 900 Diversion ’94-03 FZ1 Fazer ’06-10 FZS1000 Fazer ’01-05 YZF-R1 ’98-01 YZF-R1 ’04-06 YZF-R1 ’07-10 BT 1100 Bulldog ’02-09 XVS 1100 Dragstar ’99-07 XJR1200 XJR1300 FJR 1300 ’01-05 XVZ 1300 ’96-05 MT-01 ’05-11 XV 1600/1700 Road Star Warrior ’99-05 XV 1900 ’06-09

NGK cikkszám CR8E CR8E CR8E DPR7EA-9 CR9E CR8EK CR8EK CR9E JR9B CR7E CR9E CR8EK DPR7EA-9 CR8EK

fogy.ár 3190Ft / db 3190Ft / db 3190Ft / db 1390Ft / db 3190Ft / db 4190Ft / db 4190Ft / db 3190Ft / db 2490Ft / db 3190Ft / db 3190Ft / db 4190Ft / db 1390Ft / db 4190Ft / db

DR8EA CR7E CR8E CR7E BPR6ES CR9E CR9E CR9EK CR8E DPR8EA-9 CR9E CR10EK DPR7EA-9 CR7E CR7E DPR8EA-9 DPR8EA-9 CR9EK CR9E CR9E CR9EK CR9EK BPR7ES BPR7ES DPR8EA-9 DPR8EA-9 CR8E DPR7EA-9 DPR7EA-9 DPR7EA-9

1490Ft / db 3190Ft / db 3190Ft / db 3190Ft / db 1195Ft / db 3190Ft / db 3190Ft / db 3790Ft / db 3190Ft / db 1390Ft / db 3190Ft / db 4190Ft / db 1390Ft / db 3190Ft / db 3190Ft / db 1390Ft / db 1390Ft / db 3790Ft / db 3190Ft / db 3190Ft / db 3790Ft / db 3790Ft / db 1290Ft / db 1290Ft / db 1390Ft / db 1390Ft / db 3190Ft / db 1390Ft / db 1390Ft / db 1390Ft / db

DPR8EA-9

1390Ft / db


cikkszám NGK B6HS NGK B7ES NGK B7HS NGK B8ES NGK B8HS NGK BKR6E11 NGK BKR7E11 NGK BP7HS NGK BP8HS NGK BPR5ES11 NGK BPR6ES NGK BPR6HS NGK BPR7ES NGK BPR7HS NGK BPR8ES NGK BR10EG NGK BR7ES NGK BR7HS NGK BR7HS10 NGK BR8ES NGK BR8HS NGK BR9ECS NGK BR9EG NGK BR9ES NGK CPR8EA9 NGK CR10E NGK CR10EK NGK CR6HS NGK CR6HSA

fogyasztói ár 1 100 Ft 1 100 Ft 1 100 Ft 1 100 Ft 1 025 Ft 1 295 Ft 1 275 Ft 1 025 Ft 1 290 Ft 1 290 Ft 1 195 Ft 1 290 Ft 1 290 Ft 1 290 Ft 1 390 Ft 3 050 Ft 1 490 Ft 1 390 Ft 1 390 Ft 1 390 Ft 1 290 Ft 3 025 Ft 3 390 Ft 1 390 Ft 3 050 Ft 3 390 Ft 4 190 Ft 1 390 Ft 1 390 Ft

cikkszám NGK CR7E NGK CR7EH9 NGK CR7HS NGK CR7HSA NGK CR8E NGK CR8EB NGK CR8EH9 NGK CR8EH9S NGK CR8EK NGK CR9E NGK CR9EH9 NGK CR9EIA9 NGK CR9EK NGK D8EA NGK DCPR7E NGK DPR6EA9 NGK DPR7EA9 NGK DPR8EA9 NGK DPR8EIX9 NGK DPR9EA9 NGK DPR9EVX9 NGK DR8EA NGK DR8EB NGK DR8ES NGK DR8ESL NGK DR9EA NGK ER9EH NGK IMR9C9H NGK IMR9C9HES NGK JR9B

fogyasztói ár 3 190 Ft 3 700 Ft 1 390 Ft 1 390 Ft 3 190 Ft 3 190 Ft 3 790 Ft 3 795 Ft 4 190 Ft 3 190 Ft 3 790 Ft 4 990 Ft 3 790 Ft 1 190 Ft 2 190 Ft 1 510 Ft 1 390 Ft 1 390 Ft 5 950 Ft 1 390 Ft 5 990 Ft 1 490 Ft 3 290 Ft 1 390 Ft 1 390 Ft 1 390 Ft 7 790 Ft 10 290 Ft 9 990 Ft 2 490 Ft

Booster 1807007 Gyertyakulcs készlet Csuklós T-gyertyakulcs készlet gyertyatisztító kefével, hézagállítóval, 16és 21 mm-es dugókulcs fejekkel.

4 990 Ft

359


akkumulátorok ccm típus HONDA 50 Bite C50SW CRM 50 Dio 50 (SP50 Dio) Dio Z4 Lead Lead Monkey MTX 50FR, RS, S NH 50 MS NP50, M SKY NPS 50 NS 50F, NS 1 NSR 50, A, F PK 50, M, SM Press Cub SA 50 LX, N, S, SR SC 01 SFX 50 Sport SG 50M SGX 50 Sky SH 50 Scoopy SH 50 Scoopy Shadow 50 SJ 50 Bali SK 50, M SK 50, M Sky Dax Sky Vetro Sky De Luxe SR 50 ST 50 Dax SZX 50 Tact TC 50 Vision 50 X8R-X Zoomer Z50J ZX 50 80 NH 80 MD, SD, MS 100 EX Bali GL100 II NF 100, M NH100-1D SH 100 SH 100 Scoopy SJ Bali EX XL100S 125 @ CA125 Rebel CB125 TD CG125 (Kick Starter) CG125 (E-Starter) CH125 Spacy CHA125 T City Fly CLR 125 CM125 C CRM125 R Dylan SES FES 125 GL125 II, IN MTX 125 RW, RW-TH NES 125 NS125 F NS125 R, R2, R3

360

évjárat

cikkszám

fogy.ár

0194 93-94 93-94 0201-

CTZ7S-BS CB4L-B CB3L-A CBTX4L-BS CTZ7S-BS CTZ7S-BS CB4L-B CTR4A-BS CB3L-A CB4L-B CB4L-B CTZ7S-BS CB3L-A CB3L-A CBTX4L-BS CBTX4L-BS CBTX4L-BS CBTX4L-BS CTR4A-BS CBTX4L-BS CBTX4L-BS CTR4A-BS CTZ7S-BS CBTX4L-BS CTR4A-BS CBTX4L-BS CTR4A-BS CBTX4L-BS CTR4A-BS CBTX4L-BS CBTX4L-BS CBTX4L-BS CTR4A-BS CTZ7S-BS CBTX7L-BS CBTX4L-BS CTR4A-BS CTZ7S-BS CTR4A-BS CTR4A-BS CB5L-B CBTX5L-BS CB2.5L-C2 CBTX5L-BS CBTX5L-BS CBTX5L-BS CBTX5L-BS CBTX5L-BS 6N4-2A-4 CBTX7L-BS CBTX7L-BS CB9-B CBTX4L-BS CBTX5L-BS CBTX9-BS CBTX9-BS CBTX5L-BS CBTX5L-BS CB9-B CBTX4L-BS CBTX7L-BS CTR9-BS CB2.5L-C2 CB3L-A CBTX7L-BS CB5L-B CB5L-B

11 990 Ft 4 390 Ft 4 390 Ft 4 790 Ft 11 990 Ft 11 990 Ft 4 390 Ft 8 490 Ft 4 390 Ft 4 390 Ft 4 390 Ft 11 990 Ft 4 390 Ft 4 390 Ft 4 790 Ft 4 790 Ft 4 790 Ft 4 790 Ft 8 490 Ft 4 790 Ft 4 790 Ft 8 490 Ft 11 990 Ft 4 790 Ft 8 490 Ft 4 790 Ft 8 490 Ft 4 790 Ft 8 490 Ft 4 790 Ft 4 790 Ft 4 790 Ft 8 490 Ft 11 990 Ft 8 690 Ft 4 790 Ft 8 490 Ft 11 990 Ft 8 490 Ft 8 490 Ft 5 390 Ft 5 990 Ft 3 490 Ft 5 990 Ft 5 990 Ft 5 990 Ft 5 990 Ft 5 990 Ft 2 880 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 7 990 Ft 4 790 Ft 5 990 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 5 990 Ft 5 990 Ft 7 990 Ft 4 790 Ft 8 690 Ft 14 990 Ft 3 490 Ft 4 390 Ft 8 690 Ft 5 390 Ft 5 390 Ft

85-89 86-98 -97 03-05 90-99 87-95 90-99 88-98 97 95-99 90 97 96-97 0197 -97 92-94 97-98 99 99 99 97 88-97 -00 010093-94 99 0192 9486-94 97 83 97 98 96 97 83-85 95-97 92 88-95 96 98 -99 82-94 90 02-03 0087-97 85-90 0089 87

ccm

150

250

300 400

450 500

550 600

típus NSR125 F III NSR125 R NX125 Transcity NZ125 Pantheon 125 Pantheon 4T Pantheon FES (KT06) SH Shadow 125 Spacy 125 VT125 C XL125R XLR125R XLV Varadero XV125 V @ Dylan FES 150 Foresight 150 NES 150 Pantheon Pantheon 4T SH CA250 T CA250 TS CB250FV Hornet CB250, R CMX250 C Rebel CMX250 C Rebel CMX250 C3 CN250 Helix CRF250 X FES250V Foresight FES 250 Foresight Forza 250 NSR250 RR/R2T NSS250 Jazz NX250 PS250 VT250 VT250CS XL250R XL250 L,R SH300 CB400SS CB400 Super Four CBR400RR CBR400RR NV400 DC Shadow Skasher NV400 DC Shadow NV400 Steed Silver Wing 400 VFR400R III CRF450 X CB500, S CX500 TC FT500 VF500C V30 Magna XL500 R CB550 CB550SC CBX550F, FII CB600 F Hornet CB600 F Hornet CBF600 CBR600F, F2, F3 CBR600 F4

évjárat 92 97 97 93 99

0186-89 92-94 01-

cikkszám CBTX5L-BS CBTX5L-BS CBTX7L-BS CB3L-A CTR9-BS CBTX7L-BS CBTX7L-BS CBTX7L-BS CBTX7L-BS CTZ12S-BS CTZ7S-BS CB9-B CBTX7A-BS CTZ7S-BS CTZ7S-BS CBTX7L-BS CBTX7L-BS CTR9-BS CBTX7L-BS CBTX7L-BS CTR9-BS CBTX7L-BS CBTX7L-BS CBTX7L-BS CBTX7L-BS CBTX7L-BS CBTX7L-BS CBTX7L-BS CB9L-B CBTX7L-BS CBTX12-BS CTZ7S-BS CBTX12-BS CTZ12S-BS CTZ12S-BS CB3L-A CTZ12S-BS CBTX7L-BS CTZ12S-BS CBTX7L-BS CBTX7L-BS CB3L-A CBTX4L-BS CTZ12S-BS CTR4A-BS CTZ10S-BS CBTX9-BS CBTX7L-BS CTZ10S-BS

fogy.ár 5 990 Ft 5 990 Ft 8 690 Ft 4 390 Ft 14 990 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 17 490 Ft 11 990 Ft 7 990 Ft 8 690 Ft 11 990 Ft 11 990 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 14 990 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 14 990 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 7 990 Ft 8 690 Ft 12 790 Ft 11 990 Ft 12 790 Ft 17 490 Ft 17 490 Ft 4 390 Ft 17 490 Ft 8 690 Ft 17 490 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 4 390 Ft 4 790 Ft 17 490 Ft 8 490 Ft 14 990 Ft 9 290 Ft 8 690 Ft 14 990 Ft

01010190-91 05-09 94-96 82 82-83 84-85 82-87 83-84 83 82-83 98-06 07-08 03-07 87-99 01-05

CBTX14-BS CTZ10S-BS CTZ12S-BS CBTX7A-BS CTZ7S-BS CBTX9-BS CB14L-A2 CB14L-A2 CB12A-A CB3L-A CB12AL-A CB12AL-A CB12AL-A CBTX7L-BS CTZ10S-BS CTZ10S-BS CBTX9-BS CTZ10S-BS

14 990 Ft 14 990 Ft 17 490 Ft 8 690 Ft 11 990 Ft 9 290 Ft 11 590 Ft 11 590 Ft 10 490 Ft 4 390 Ft 9 790 Ft 9 790 Ft 9 790 Ft 8 690 Ft 14 990 Ft 14 990 Ft 9 290 Ft 14 990 Ft

03-05 01-04 99 010185-87 98 01-04 0100000095 97 94-99 96-99 85-87 0186-98 04-05 97-99 00-05 0197 01-05 88-95 05 90-95 -97 82-87 91-98 07-08


ccm

650

700 750

800 900

1000

1100

1200 1300

1800

típus CBR600 RR FJS 600 Silver Wing NTV600 NV600 C VT600 C Shadow VT600 C Shadow Deluxe XL600M XL600R XL600V CB650 CBX650 E Nighthawk FX650 NT650 V NT650 V NTV650 Revere NT650 V Deauville NT650 V Deauville NX650 Dominator SLR650 Vigor 650 XL650 V Transalp XR650L XRV650 NT700 V Deauville DN-01 CB750, C, F, F2 CB750 FII CB750 Nighthawk CBX750 F RVF750 R VT750 C, C2 Shadow VT750 DC Black Widow VT750 C4, C5 XRV750 Africa Twin XRV750 Africa Twin VFR800 VFR800P CB900 F Bold’or CB900 F Hornet CBR900 RR Fireblade CBR900 RR Fireblade CB1000 F CB1000 R CBF1000 CBR1000 F CBR1000 RR Fireblade CBX1000 GL1000, LTD, K, Gold Wing VF1000 R VTR1000 F Firestorm VTR1000 F Firestorm VTR1000 SP-1/SP-2 XL1000 V Varadero CB1100 F Bold’or, R, R2 CB1100 SF X-11 CBR1100 XX CBR1100 XX Blackbird GL1100, D Gold Wing ST1100 Pan European VT1100 C, C2 Shadow VT1100 C2 Shadow Sabre GL1200 Gold Wing CB1300 Super Four CB1300 DC X4 ST1300 Pan European VTX1300 GL1500 Gold Wing F6C Valkyrie GL1800 A Gold Wing VTX1800 C

évjárat 0188-92 89-94 88-98 04-05 85-91 83-87 87-94 79-82 82-83 -99 98 0188-97 -03 04-05 88-97 97 99 00-05 93-99 88 -10 09-10 -88 91-98 91-95 84-86 94-95 98-99 01-05 0493-98 90-92 0101-02 79-83 0192-98 99-03 93-95 09-10 09-10 87-97 04-07 79-82 -79 84-86 -98 01-05 01-05 99-00 81-83 01-03 0197-98 80-83 90-00 -99 00-06 84-87 01010188-96 0000-

cikkszám CTZ10S-BS CTZ12S-BS CBTX9-BS CBTX9-BS CBTX9-BS CTZ10S-BS CB14-A2 CB3L-A CB14-B2 CB12A-A CB12AL-A CBTX9-BS CTR9-BS CTZ10S-BS CBTX9-BS CTZ10S-BS CTZ14S-BS CBTX9-BS CTR9-BS CTR9-BS CTZ12S-BS CBTX9-BS CB14-B2 CTZ14S-BS CTZ14S-BS CB14L-A2 CB14-A2 CB14-B2 CB14-A2 CBTX9-BS CBTX14-BS CTZ14S-BS CTZ12S-BS CBTX14-BS CB14-B2 CTZ12S-BS CTZ14S-BS CB14L-A2 CTZ10S-BS CBTX9-BS CTZ10S-BS CBTX12-BS CTZ10S-BS CTZ10S-BS CB14L-B2 CTZ10S-BS CB14L-A2 C50-N18L-A CB16B-A CBTX12-BS CTZ12S-BS CTZ12S-BS CBTX14-BS CB14L-A2 CTZ12S-BS CTZ12S-BS CBTX12-BS C50-N18L-A CBTX14-BS HCB16A-A CBTX14-BS C50-N18L-A CTZ14S-BS CBTX14-BS CTZ14S-BS CBTX14-BS C50-N18L-A CBTX14-BS CBTX20L-BS CBTX20L-BS

fogy.ár 14 990 Ft 17 490 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 14 990 Ft 11 590 Ft 4 390 Ft 11 590 Ft 10 490 Ft 9 790 Ft 9 290 Ft 14 990 Ft 14 990 Ft 9 290 Ft 14 990 Ft 19 990 Ft 9 290 Ft 14 990 Ft 14 990 Ft 17 490 Ft 9 290 Ft 11 590 Ft 19 990 Ft 19 990 Ft 11 590 Ft 11 590 Ft 11 590 Ft 11 590 Ft 9 290 Ft 14 990 Ft 19 990 Ft 17 490 Ft 14 990 Ft 11 590 Ft 17 490 Ft 19 990 Ft 11 590 Ft 14 990 Ft 9 290 Ft 14 990 Ft 12 790 Ft 14 990 Ft 14 990 Ft 11 590 Ft 14 990 Ft 11 590 Ft 19 190 Ft 17 900 Ft 12 790 Ft 17 490 Ft 17 490 Ft 14 990 Ft 11 590 Ft 17 490 Ft 17 490 Ft 12 790 Ft 19 190 Ft 14 990 Ft 24 990 Ft 14 990 Ft 19 190 Ft 19 990 Ft 14 990 Ft 19 990 Ft 14 990 Ft 19 190 Ft 14 990 Ft 22 990 Ft 22 990 Ft

ccm típus KAWASAKI 125 BN125 A1-A2 Eliminator K125-K7 KDX125 A1, A4, SR KMX125 B1-B9 200 KDX200 B1-B2 KMX200 A2-A5 KZ200 A KZ200 A, C 250 D-Tracker (LX250E) Estrella - BJ250 A2-A3, C2-C3 EL250 A ER250 A EX250 Ninja GPZ250R EX250 F9-F13 GPZ250R EX250 H5-H9 KL250 G, H Super Sherpa KLE250 Anhelo (LE250A) KLF/A Bayoo 250 KLR250 D - KL250D KLX250 ES G1/G2 KZ250 W LTD LX250 G, F Z250 A, C, J, LTD ZR250 A, B Balius ZZ-R (EX250H) 250TR (BJ250F) 400 EN400, - Twin EN400B Vulcan GPZ400S (EX400A) KLE400 (LE400A) VN400A, C Vulcan Z400 F ZR400B ZR400 C, G Zephyr ZR400D Xanthus ZRX, -II (ZR400E, F, D) ZX400H ZXR400, R (ZX400L, H) ZXR400, R (ZX400M, L) ZZ-R400 (ZX400K) ZZ-R400 (ZX400N) 450 Z450 LTD 500 EN500 A, LTD EN500 (EN500C) ER5 (ER500 A, B) EX500 GPZ500S (EN500D, E, F) KLE500 550 VLE500A ZR550B Zephyr ZR550B Zephyr ZX550A GPZ ZZ-R500 Ninja (ZX500D) 600 GPX600 GPZ600R (ZX600A) KL600A KLR KL600R, KLR600 (KL600B) ZL600A Eliminator ZL600B Eliminator ZX600D ZZR ZX600E ZZR Ninja ZX600F ZX-6R Ninja ZX-6R ZX-6RR Ninja 636 ZX-6R (ZX636A) 650 EJ650 EJ650 A, C EJ650 A, C GPZ650R

évjárat

cikkszám

fogy.ár

-97 -94 94-95 91-92 -97 95 -92 0292-

CB9-B CB3L-B CB3L-A CB4L-B 6N4B-2A CB4L-B CB10L-B CB10L-B CBTX7L-BS CBTX9-BS

7 990 Ft 4 390 Ft 4 390 Ft 4 390 Ft 2 880 Ft 4 390 Ft 9 990 Ft 9 990 Ft 8 690 Ft 9 290 Ft

95 -95 95-07 9595-97 -97 03-05 85-98 94-95 83-95 95 -92 91940294 95

CBTX7L-BS CB9-B CBTX7L-BS CBTX7L-BS CBTX7L-BS CBTX7L-BS CBTX7L-BS CB14A-A2 CB4L-A CBTX7L-BS CB10L-A2 CB10L-A2 CB10L-A2 CBTX7L-BS CBTX7L-BS CBTX7L-BS CB12A-A CB12A-A CB12A-A CBTX12-BS CBTX12-BS CB12A-A CBTX12-BS CBTX9-BS CBTX9-BS CB12A-A CB12A-A CBTX9-BS CB12A-A CBTX12-BS CB12A-A CB12A-A CB12AL-A2 CBTX12-BS CB14L-A2 CB12A-A CBTX12-BS CBTX12-BS CB12A-A CBTX12-BS CB12A-A CBTX12-BS CB12A-A CB12A-A CB4L-B CB14L-A2 CB12A-A CB12A-A CB12A-A CBTX12-BS CBTX12-BS CBTX9-BS CBTX9-BS CBTX9-BS CBTX14-BS CBTX14-BS CBTX12-BS CB12A-A

8 690 Ft 7 990 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 11 590 Ft 4 390 Ft 8 690 Ft 9 990 Ft 9 990 Ft 9 990 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 10 490 Ft 10 490 Ft 10 490 Ft 12 790 Ft 12 790 Ft 10 490 Ft 12 790 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 10 490 Ft 10 490 Ft 9 290 Ft 10 490 Ft 12 790 Ft 10 490 Ft 10 490 Ft 9 790 Ft 12 790 Ft 11 590 Ft 10 490 Ft 12 790 Ft 12 790 Ft 10 490 Ft 12 790 Ft 10 490 Ft 12 790 Ft 10 490 Ft 10 490 Ft 4 390 Ft 11 590 Ft 10 490 Ft 10 490 Ft 10 490 Ft 12 790 Ft 12 790 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 14 990 Ft 14 990 Ft 12 790 Ft 10 490 Ft

919593929592 -92 91-92 9392 90-95 96-00 9787-98 87-97 91-00 91 91-93 94-97 84-89 -98 88-97 85-89 84-92 85-91 86-92 95-97 90-92 93-00 95-98 98-08 03-05 0299-00 -02 0392

361


ccm

750

800 900

1000

1100

1200 1200 1500

típus KL650B Tengai KLR650C KLX650 (LX650C) W650 GPX750R (ZX750F) GPZ750A, E, G GPZ750R VN750A Vulcan Z750 ZN750A LTD Z750 S ZR750C, D Zephyr F ZX750F Ninja ZX-7R Ninja ZX-7RR Ninja ZXR750 (ZX750H) ZXR750 (ZX750L) ZXR750, R (ZX750J) ZXR750R (ZX750K, M) VN800 A / B VN800 C GPZ900R (ZX900A) ZX-9R (ZX900B) Ninja ZX-9R (ZX900C, D) Ninja ZX-9R (ZX900E, F) GPZ1000RX A GTR1000 (ZGT00A) KZ1000P Z1000A, B, C, D, G Z1000GTR Z1000 ZX1000A Ninja ZX-10R Ninja GPZ1100 (ZXT10, E, F) Z1100ST Zephyr1100 (ZRT10A) ZRX1100/II (ZRT10C, D) ZZR1100 ZZR1100 ZG1200A, B Voyager ZRX 1200 S ZX-12R (ZXT20B) ZZR1200 VN1500A, C Vulcan VN1500D, E Vulcan VN1500SE, B Vulcan VN1500

SUZUKI 50 AD50 Address 50 AE50, 50M AG50T AH50 AJ50 AJ50 AP50, R7 AY50, W, WR Katana AZ50 (Lets II - ZZ) CP50 FA50, Shuttle FB50, M FB50, M Katana 50LC RB50 RC50 RG50 Sepia 50 TR50S TR50 Street Magic TS50W, XA, XK

362

évjárat 89-90 95-98 93-97

cikkszám CB14L-A2 CB14L-A2 CBTX9-BS CBTX14-BS CB14L-A2 CB14L-A2 CB12A-A CB14L-A2 CBTX12-BS CB14L-A2 CBTX9-BS CBTX12-BS CB14L-A2 CBTX12-BS CBTX9-BS CB12AL-A2 CBTX12-BS CBTX12-BS CBTX9-BS CBTX14-BS CBTX14-BS CB14L-A2 CBTX12-BS CBTX9-BS

fogy.ár 11 590 Ft 11 590 Ft 9 290 Ft 14 990 Ft 11 590 Ft 11 590 Ft 10 490 Ft 11 590 Ft 12 790 Ft 11 590 Ft 9 290 Ft 12 790 Ft 11 590 Ft 12 790 Ft 9 290 Ft 9 790 Ft 12 790 Ft 12 790 Ft 9 290 Ft 14 990 Ft 14 990 Ft 11 590 Ft 12 790 Ft 9 290 Ft

9790-93 94-98 86-98 01-05 0202-05 87-98 96-98 88-94 99-00

CBTX9-BS CB14L-A2 CB18L-A CB18L-A CB14L-A2 CB18L-A CBTX9-BS CB14L-A2 CT12B-BS CBTX14-BS CB18L-A CBTX16-BS CBTX14-BS CB14L-A2 CBTX14-BS C50-N18L-A CBTX14-BS CBTX14-BS CBTX14-BS C50-N18L-A CBTX16-BS C50-N18L-A CBTX16-BS

9 290 Ft 11 590 Ft 20 700 Ft 20 700 Ft 11 590 Ft 20 700 Ft 9 290 Ft 11 590 Ft 16 990 Ft 14 990 Ft 20 700 Ft 19 990 Ft 14 990 Ft 11 590 Ft 14 990 Ft 19 190 Ft 14 990 Ft 14 990 Ft 14 990 Ft 19 190 Ft 19 990 Ft 19 190 Ft 19 990 Ft

91-95 -97 91-95 95 92-95 95 0294-98 0285-95 80-91 91-95 0297 91 0291 9798 0291

CBTX4L-BS CBTX4L-BS CBTX4L-BS CBTX4L-BS CBTX4L-BS CBTX4L-BS CT4B-BS CBTX4L-BS CBTX4L-BS CT4B-BS CB4L-B 6N2-2A CBTX4L-BS CBTX4L-BS CBTX4L-BS 6N4-2A CBTX4L-BS CB4L-B CT4B-BS CT4B-BS CT4B-BS CB4L-B

4 790 Ft 4 790 Ft 4 790 Ft 4 790 Ft 4 790 Ft 4 790 Ft 8 990 Ft 4 790 Ft 4 790 Ft 8 990 Ft 4 390 Ft 2 880 Ft 4 790 Ft 4 790 Ft 4 790 Ft 2 880 Ft 4 790 Ft 4 390 Ft 8 990 Ft 8 990 Ft 8 990 Ft 4 390 Ft

8692 92 85-98 04-05 84-85 05 91-00 87-90 96-00 96-97 -92 93919196-00 99-00 9194-97 98-99 0086-87 8692 92 03-10 86-92 04-05 95-97 81-83

ccm

80 100 125

150 200

250

350 400

500

típus Tune 50 UF50 Estilete UR50 (Velde) UX50 W Zillion YR50 ZZ50 RG80, C TS80ER AH100 Address AN125 (Vecstar) AN 125 Burgman DN125 DR125, D, S DR125 SE DZ125 GN125, E, U GS125 ES GS125 S GZ125 Marauder RG125 F RG Gamma RV 125 Tracker TF125 TS125 R, SZ TS125 X UH Burgman VL125 Intruder LC AN150 Burgman AN150 Burgman AN Burgman DR200 SE DR200 SE RV200 TS200R, RM AN250 Burgman AN250 Burgman AN250 Burgman AN250 Burgman DR250 DR250S (Europe) DR-Z250 GN250, E GNX250, E GSF250 GSX250F, S GT250 ET GZ250 Marauder Intruder LC 250 RG250C, E, FC RGV250 Gamma SP250 TS250 X VL250 DR350S, SH DR350SE AN400 Burgman AN400 Burgman DR400S DR-Z400S/E GN400, L, T, TD, X GS400, E GSX-R400R, RF GSX400FS Inazuma SV400S VZ400 DR500S GS500E, EU GS500EN GS500E / F RG500 Gamma SP500

évjárat 97000299 0297 85-95 91 95-96 0291 94-97 0282-98 91-92 -99 99 92-95 020291-92 92 02-05 02-98 -02 -03 96-99 020291-92 99 00-02 03030190-95 01-05 82-97 85-92 95 91-95 94 99 02-92 91-95 92 -94 0291-99 94-99 99-02 0392 00-10 80-92 91 91-95 02020292 94-97 01-10 92

cikkszám CT4B-BS CT4B-BS CT4B-BS CBTX4L-BS CT4B-BS CBTX4L-BS CB4L-B 6N4B-2A CBTX5L-BS CBTX7A-BS CBTX9-BS CB7-A CB4L-B CBTX7A-BS CBTX7L-BS CB7-A CB7-A CB7-A CBTX7L-BS CBTX7A-BS CBTX5L-BS CBTX7L-BS 6N4B-2A CBTX4L-BS CB4L-B CBTX9-BS CBTX7L-BS CBTX7A-BS CBTX7A-BS CBTX9-BS CBTX7L-BS CBTX7L-BS CBTX7L-BS CBTX4L-BS CBTX7A-BS CBTX9-BS CT12A-BS CBTX12-BS CBTX5L-BS CBTX4L-BS CTZ7S-BS CB10L-A2 CB10L-A2 CBTX7A-BS CBTX7A-BS CB10L-A2 CBTX7L-BS CBTX7L-BS CB5L-B CBTX4L-BS CB4L-B CB4L-B CBTX7L-BS CBTX4L-BS CBTX7L-BS CBTX9-BS CT12A-BS 6N4B-2A CT7B-BS 6N4B-2A CBTX9-BS CBTX9-BS CBTX7A-BS CBTX9-BS CBTX7A-BS CB4L-B CB10L-B2 CB10L-A2 CB10L-B2 CBTX5L-BS CB4L-B

fogy.ár 8 990 Ft 8 990 Ft 8 990 Ft 4 790 Ft 8 990 Ft 4 790 Ft 4 390 Ft 2 880 Ft 5 990 Ft 8 690 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 4 390 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 5 990 Ft 8 690 Ft 2 880 Ft 4 790 Ft 4 390 Ft 9 290 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 9 290 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 4 790 Ft 8 690 Ft 9 290 Ft 16 990 Ft 12 790 Ft 5 990 Ft 4 790 Ft 11 990 Ft 9 990 Ft 9 990 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 9 990 Ft 8 690 Ft 8 690 Ft 5 390 Ft 4 790 Ft 4 390 Ft 4 390 Ft 8 690 Ft 4 790 Ft 8 690 Ft 9 290 Ft 16 990 Ft 2 880 Ft 9 290 Ft 2 880 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 8 690 Ft 9 290 Ft 8 690 Ft 4 390 Ft 9 990 Ft 9 990 Ft 9 990 Ft 5 990 Ft 4 390 Ft


ccm 550 600

650

750

800

900 1000

1100

1200

1250 1300

típus T500 Titan GSX550 GSX550E, L, ES, EF, EV GT550J, K, L, M DR600R, RU, S, SU GSF600, S, SU, U, UII Bandit GSF600, S, SU, U, UII Bandit GSX600F Katana GSX-R600 V, W GSX-R600 RF600R, RU VS600GLF AN650 Burgman DL650 V-Strom DR650R, RU DR650R, RU DR650RE, REU DR650RS, RSU DR650RSE, RSEU DR650SE, SEU DR650SE, SEU DR650SES GS650EX GSF650 Bandit GSX650 F LS650, F, P Savage LS650, F, P Savage SFV650 Gladius SV650, S SV650, S SV650, S XF650 Freewind DR750S, SU Big GSX750 GSX750, E, EF, ES, L GSX750, F GSX750F Katana GSX750F Katana GSX-R750 GSX-R750 GSX-R750, W GSX-R750, W GSX-R750 VS750GL Intruder DR800S, SU Big DR800ST VL800 Intruder Volusia VS800GL Intruder VX800, U VZ800 Marauder RF900R DL1000 V-Strom GSX-R1000 GSX-R1000 SV1000 TL1000R TL1000S GSX1100F Katana GSX1100G GSX1100S Katana GSX-R1100 GSX-R1100 GSX-R1100W Bandit 1200 S GSF1200, S, SA Bandit GSX1200 GV1200GL Marauder GSF1250 Bandit GSX1300 B-King GSX1300R Hayabusa GSX1300R Hayabusa

évjárat -92 94 -92 -92 85-89 950298-99 -97 97-09 939502-03 04-10 92-94 90-91 94-95 90-91 9196029583-92 05 08-10 86-99 -02 09-10 99 0205-09 88-89 9980-86 98-99 89-97 0285-91 0292-93 9686-91 9192 029290979402-10 01-04 05-10 03-04 97-99 97-99 889182 86-89 90-97 93-99 0295-05 99 85-86 07-09 08-10 99-07 08-10

cikkszám CB7-A CB10L-B CB10L-B CB10L-A2 CB5L-B CBTX9-BS CBTX9-BS CBTX9-BS CBTX12-BS CBTX9-BS CBTX9-BS CB16B-A CBTX14-BS CBTX12-BS CBTX4L-BS CB5L-B CBTX12-BS CB5L-B CBTX14-BS CBTX9-BS CBTX9-BS CBTX12-BS CB10L-A2 CBTX9-BS CBTX9-BS CB14L-B2 CB14L-B2 CT12A-BS CT12A-BS CT12A-BS CBTX12-BS CBTX9-BS CB14L-B2 CBTX9-BS CB14L-A2 CBTX9-BS CB14L-B2 CBTX9-BS CB14L-A2 CT12A-BS CBTX12-BS CBTX9-BS CT12A-BS CB16B-A CBTX14-BS CB14L-B2 CBTX12-BS CB16B-A CB16B-A CBTX12-BS CBTX9-BS CBTX14-BS CBTX12-BS CT12A-BS CBTX14-BS CT12A-BS CBTX12-BS CB14L-B2 CBTX14-BS CB14L-A2 CB14L-A2 CB14-B2 CBTX12-BS CBTX12-BS CBTX12-BS CBTX12-BS CB14L-B2 CT12A-BS CBTX12-BS CT12A-BS CBTX12-BS

fogy.ár 9 290 Ft 9 990 Ft 9 990 Ft 9 990 Ft 5 390 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 12 790 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 17 900 Ft 14 990 Ft 12 790 Ft 4 790 Ft 5 390 Ft 12 790 Ft 5 390 Ft 14 990 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 12 790 Ft 9 990 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 11 590 Ft 11 590 Ft 16 990 Ft 16 990 Ft 16 990 Ft 12 790 Ft 9 290 Ft 11 590 Ft 9 290 Ft 11 590 Ft 9 290 Ft 11 590 Ft 9 290 Ft 11 590 Ft 16 990 Ft 12 790 Ft 9 290 Ft 16 990 Ft 17 900 Ft 14 990 Ft 11 590 Ft 12 790 Ft 17 900 Ft 17 900 Ft 12 790 Ft 9 290 Ft 14 990 Ft 12 790 Ft 16 990 Ft 14 990 Ft 16 990 Ft 12 790 Ft 11 590 Ft 14 990 Ft 11 590 Ft 11 590 Ft 11 590 Ft 12 790 Ft 12 790 Ft 12 790 Ft 12 790 Ft 11 590 Ft 16 990 Ft 12 790 Ft 16 990 Ft 12 790 Ft

ccm típus 1400 GSX1400 VS1400GLF, GLP 1500 VL1500 Intruder VL1500 Intruder 1600 Marauder YAMAHA 50 Aerox Aerox R, Max Axis Beluga Breeze BW’s Bump, Spy BW’s Original CW50RSP NG CY50 Riva Jog DT50R NEO’S SH50 Riva Razz Slider Spy TZR50 YA50R Axis YA50T YB50 YE50 Zest YM50 Breeze YW50A Zuma YZ50, D, ZS Why Zuma 80 DT80LC, LC II LB80-2A TZR80, D YE80 Zest 100 AG100E BW’s 100 Neo’s 125 DT125R Majesty 125 Maxster SR125, T SV125 TDR125, R TW125 TZR125, R XC125 Beluga XC125 Riva XC125R, T, TR Cygnus XC125 TR Cygnus R XV125 XV125, S Virago XVS125 150 Majesty Maxster 180 YP Majesty XC180 Cygnus 250 TDR250 TT250 TZR250 WR250F XV250, H Virago YP250 Majesty YP250 DX/ABS Majesty 300 VP Versity 350 TT350E, F XT350, H, N 400 FZR400, S FZR400RR, RRSP SR400 YP Majesty 450 WR450F

évjárat 0287-99 98-99 00-03 04-05

cikkszám CBTX14-BS CBTX16-BS CBTX16-BS CBTX9-BS CBTX16-BS

fogy.ár 14 990 Ft 19 990 Ft 19 990 Ft 9 290 Ft 19 990 Ft

98

CB4L-B CB4L-B CBTX4L-BS CB4L-B CB4L-B CB4L-B CB4L-B CB4L-B CBTX4L-BS CB3L-A CB4L-B CB4L-B CB4L-B CB4L-B CT4B-BS CBTX4L-BS CBTX4L-BS CT4B-BS CBTX4L-BS CB4L-B CBTX5L-BS CT4B-BS CB4L-B CB4L-B CB3L-B 6N4-2A-5 CBTX4L-BS CB4L-B 6N4-2A-5 CBTX5L-BS CBTX4L-BS CB3L-B CB7L-B2 CB7L-B2 CB7L-B2 CB14L-A2 CBTX5L-BS CB7C-A CB5L-B CB7C-A CB7C-A CBTX7A-BS CB7C-A CB10L-A2 CB10L-A2 CB7L-B2 CB7L-B2 CB7L-B2 CB7L-B2 CB10L-A2 CB5L-B CT7B-BS CB5L-B CBTX5L-BS CB10L-A2 CT7B-BS CT7B-BS CBTX9-BS 6N2-2A CB3L-B CB12AL-A2 CBTX9-BS CT4B-BS CT9B-BS CBTX5L-BS

4 390 Ft 4 390 Ft 4 790 Ft 4 390 Ft 4 390 Ft 4 390 Ft 4 390 Ft 4 390 Ft 4 790 Ft 4 390 Ft 4 390 Ft 4 390 Ft 4 390 Ft 4 390 Ft 8 990 Ft 4 790 Ft 4 790 Ft 8 990 Ft 4 790 Ft 4 390 Ft 5 990 Ft 8 990 Ft 4 390 Ft 4 390 Ft 4 390 Ft 2 880 Ft 4 790 Ft 4 390 Ft 2 880 Ft 5 990 Ft 4 790 Ft 4 390 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 11 590 Ft 5 990 Ft 12 990 Ft 5 390 Ft 12 990 Ft 12 990 Ft 8 690 Ft 12 990 Ft 9 990 Ft 9 990 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 9 990 Ft 5 390 Ft 9 290 Ft 5 390 Ft 5 990 Ft 9 990 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 2 880 Ft 4 390 Ft 9 790 Ft 9 290 Ft 8 990 Ft 13 490 Ft 5 990 Ft

99 0096-97 92-01 89-97 98 87-01 009693 98 93-97 95-96 02-03 99 83-96 95 9194-96 93 99 9198-00 93-95 90 9399 86-92 87-01 93009799 0003-05 93 88-90 99-03 88-90 03-05 95-03 009603-05 93-94 85-00 88-90 9203-10 03

363


ccm

típus WR450F 500 FXR500 SR500 T-Max T-Max XT500E 535 XV535, H, N, S, SE Virago 600 FJ600 FZ6 Fazer FZR600 FZR600, E, RE, REC FZR600R FZR600R FZS600 Fazer FZS600S Fazer SRX600, H, N TT600E TT600RE XJ600, H, N XJ600N XJ600S Diversion XT600E, EH, EN XT600E, EH, EN, H, N, Z XT600KH XT600KH XT600Z Teneré YZF600R Thundercat YZF-R6 YZF-R6 YZF-R6 650 XVS650 Drag Star XVS650A Drag Star Classic 660 MT-03 SZR660 XTZ660 Teneré XT660R, X 750 FX750 FZ750 Genesis XTZ750, H, N Super Teneré XV750SE, Virago YZF750R, SP 850 TDM850, N TRX850 900 TDM900 XJ900S Diversion 1000 FZR1000 Genesis

364

évjárat 03-05 93 980009-10 9384-85 04-10 89-90 93 89-93 94-95 99 0086-90 93 04 84-91 94929083-85 91-93 94-95 86-90 96-03 99-00 01-05 06-10 97-06 0006-10 969204-92 85-94 89-95 93-98 919698-03 9587-88

cikkszám CTZ7S-BS CB12AL-A2 CT4B-BS CT9B-BS CTZ10S-BS CBTX9-BS CB12AL-A2 CB12A-A CT12B-BS CB12AL-A CB12AL-A2 CB12AL-A2 CBTX12-BS CT12B-BS CT12B-BS CB5L-B 6N2-2A CT9B-BS CB12A-A CBTX9-BS CBTX9-BS CBTX9-BS CB5L-B CBTX4L-BS CBTX4L-BS CB12AL-A2 CBTX12-BS CT12B-BS CT9B-BS CTZ10S-BS CT9B-BS CT12B-BS CT9B-BS CBTX9-BS CBTX9-BS CT9B-BS CB14L-A2 CB14L-A2 CB14L-A2 CB16AL-A2 CBTX12-BS CT12B-BS CBTX12-BS CT12B-BS CBTX14-BS CB14L-A2

fogy.ár 11 990 Ft 9 790 Ft 8 990 Ft 13 490 Ft 14 990 Ft 9 290 Ft 9 790 Ft 10 490 Ft 16 990 Ft 9 790 Ft 9 790 Ft 9 790 Ft 12 790 Ft 16 990 Ft 16 990 Ft 5 390 Ft 2 880 Ft 13 490 Ft 10 490 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 5 390 Ft 4 790 Ft 4 790 Ft 9 790 Ft 12 790 Ft 16 990 Ft 13 490 Ft 14 990 Ft 13 490 Ft 16 990 Ft 13 490 Ft 9 290 Ft 9 290 Ft 13 490 Ft 11 590 Ft 11 590 Ft 11 590 Ft 17 900 Ft 12 790 Ft 16 990 Ft 12 790 Ft 16 990 Ft 14 990 Ft 11 590 Ft

ccm

1100

1200

1300

1600 1700

típus FZR1000 Exup FZR1000 Exup FZS1000 Fazer FZ1 GTS1000, A XV1000SE Virago YZF1000R Thunderace YZF-R1 YZF-R1 YZF-R1 FJ1100 XV1100 Virago XVS1100 Drag Star XVS1100A Drag Star Classic FJ1200 FJ1200, A VMX12 V Max XJR1200, SP FJR1300 XJR1300, SP XJR1300 XVZ1300A Royal Star XVZ1300 AT Tour Classic XV1600, Road Star XV1600A Wild Star MT-01 XV1700 Road Star Warrior

évjárat 89-91 92-95 01-06 07-10 93-94 86-88 9699-02 03 04-10 84-92 86-99 9900-

cikkszám CB14L-A2 CBTX14-BS CT14B-BS CTZ14S-BS CBTX14-BS C50-N18L-A CBTX14-BS CBTX14-BS CT12B-BS CTZ10S-BS CB14L-A2 C50-N18L-A CT14B-BS CT14B-BS

fogy.ár 11 590 Ft 14 990 Ft 21 990 Ft 19 990 Ft 14 990 Ft 19 190 Ft 14 990 Ft 14 990 Ft 16 990 Ft 14 990 Ft 11 590 Ft 19 190 Ft 21 990 Ft 21 990 Ft

86-90 91-93 85-03 9503-10 99 07-10 96-03 99 99-03 0005-10 02-09

CB14L-A2 CBTX14-BS CB16AL-A2 CBTX14-BS CT14B-BS CT14B-BS CTZ14S-BS CBTX20L-BS CBTX20L-BS CBTX20L-BS CBTX20L-BS CT14B-BS CT14B-BS

11 590 Ft 14 990 Ft 17 900 Ft 14 990 Ft 21 990 Ft 21 990 Ft 19 990 Ft 22 990 Ft 22 990 Ft 22 990 Ft 22 990 Ft 21 990 Ft 21 990 Ft


a technika szerelmeseinek

365


olaj- és levegőszűrők HONDA CA125 S Rebel VT125 C,C2 Shadow XL125 V Varadero CB250 N Two Fifty CB250 Nighthawk CBF250 CBR250 R-B CBR250 RR-L,N CBR250 RR-R,R-2 CH250 Elite 250 CM250 TB Custom CN250 Helix CRF250 FES250 Foresight NSS250 Reflex / Jazz NSS250 Forza X / EX

85-88 81-85 86-07 04-11 9700-07 08

NX250 MD21/MD25 SH300i 7,8,9,A,B (ABS)

88-95 07-11

CB350 S G,S J CB 400 CB400 Super Four NC31 CBR400 RRH NC23 CB X400 F FSC400 Silver Win g (FJS 400 )

86-89 78-84

NT400 J,K-2 BRO’S RVF400 VFR400 R3-L,M,N NC30 XR400 R-V,W,X,Y,1,2,3,4 (Air Filter - Foam Only) NE03 CB450 PC17 CMX450 C Rebel CRF450 R CB500 R,S,T,V,W,X,Y,1,2 CBF500 CBF500 ABS CX 500 CBX550 FD,F2D PC04 CB600 F-W,X,Y,1,2 Hornet CB600 F-3,4,5,6 CB600 F/FA-7,8,9,A Hornet CBF600 CBF600 CBR600 CBR600 FM,FN,FP,FR Hurricane PC25 CBR600 FS,FT,FV,FW CBR600 FX,FY CBR600 F CBR600 RA-9,A,B (ABS) CBR600 RR-3,4,5,6 CBR600 RR-7,8,9,A,B FSC600 Silver Wing (FJS600) NTV600 J,K,L,M VT600 C Shadow VLX VT600 C,CD,CD2 Shadow VLX XL600 R PD03 XL600 V-H,J,K,L,M,N,P,R,S,T,V,W,X,Y Transalp PD06 XR600 RR,RS,RT,RV,RW,RX,RY,R1,R-2 (Air Filter - Foam Only) FMX650 RD12 FX650 Vigor RD09

366

évjárat 95-02 99-08 01-11 91-02 91-08 04-06 11

olajszűrő cikkszám

ár

HF 113 HF 113

850 Ft 850 Ft

HF 113 HF 112 HF 111 HF 111

850 Ft 850 Ft 1 200 Ft 1 200 Ft

HF 111

1 200 Ft

HF 116

1 010 Ft 2 200 Ft

99 90-93 96-04

HF 204 HF 951 HF 112 HF 204 HF 951 HF 111 HF 111 HF 303 HF 303 HF 111 HF 204 HF 951 HF 303 HF 303 HF 303 HF 112

86-88 86-87 02-11 94-02 04-08 04-08 78-84 81-86 98-02 03-06 07-10 04-07 08-10 87-90 91-94 95-98 99-00 01-07 09-11 03-06 07-11 01-11

levegőszűrő cikkszám ár HFA 1104

6 630 Ft

HFA 1203 HFA 1203

6 840 Ft 6 840 Ft

HFA 1206 HFA 1206 HFA 1202 HFA 1210 HFA 1204

8 240 Ft 8 240 Ft 5 360 Ft

HFA 1211 HFA 1211 HFA 1507

5 380 Ft 5 380 Ft

850 Ft 2 200 Ft

HFA 1209

4 250 Ft

1 200 Ft 1 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 1 200 Ft 2 200 Ft

HFA 1402 HFA 1210 HFA 1402

5 480 Ft 5 480 Ft

HFA 1506 HFA 1617

4 650 Ft 7 180 Ft

2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 850 Ft

HFA 1614 HFA 1403 HFA 1403

10 700 Ft 10 190 Ft 10 190 Ft

HF 111 HF 111 HF 116 HF 303 HF 303 HF 303 HF 111 HF 111 HF 303 HF 204 HF 204 HF 204 HF 204 HF 303 HF 303

1 200 Ft 1 200 Ft 1 010 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 1 200 Ft 1 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

HFA 1402 HFA 1404

5 480 Ft 2 800 Ft

HFA 1501 HFA 1602 HFA 1602 HFA 1402 HFA 1506 HFA 1602 HFA 1602 HFA 1618 HFA 1602 HFA 1618

3 470 Ft 3 820 Ft 3 820 Ft 5 480 Ft 4 650 Ft 3 820 Ft 3 820 Ft 9 380 Ft 3 820 Ft 9 380 Ft

HFA 1605

5 910 Ft

2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

HFA 1606 HFA 1603

7 390 Ft 7 840 Ft

HFA 1616

9 380 Ft

HFA 1617

7 180 Ft

88-92 88-98 99-07 83-88 87-00

HF 303 HF 303 HF 204 HF 204 HF 204 HF 204 HF 204 HF 951 HF 303 HF 303 HF 303 HF 112 HF 303

2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 850 Ft 2 200 Ft

HFA 1614 HFA 1607

10 700 Ft 6 930 Ft

HFA 1705

4 810 Ft

94-02

HF 112

850 Ft

05-07 99-02

HF 112 HF 112

850 Ft 850 Ft

83-86 06-10

HFA 1608 HFA 1608

6 630 Ft 6 630 Ft

NT650 V Deauville RC47 NTV650 P,R,S,T,V Revere RC33 NX650 Dominator SLR650 V,W,X,Y Vigor RD09 XL650 V Transalp RD10/RD11 XR650 R-Y,1,2,3,4,5,6,7 RE01 XRV650 Africa Twin RD03 NSA700 A (DN-01) 1st Filter NT700 V/VA-6,7,8,9,A,B Deauville (ABS) RC52 XL700 V/VA-8,9,A,B Transalp RD13 CB750 F2-N,P,R,S,T,V,W,X,Y RC42 VFR750 FG,FH RC24 VFR750 FJ,FK RC24 VFR750 VT750 C CD CD2 Shadow VT750 CA Shadow Aero VT750 CD Shadow A.C.E. 750 Deluxe VT750 C2 Shadow VT750 C2 Shadow Spirit VT750 C2B Shadow Phantom / Black Spirit VT750 DC Shadow Spirit VT750 RS Shadow VT750 S-B XRV750 Africa Twin RD04 XRV750 Africa Twin RD07 VFR800 VFR800 CB 900 CB900 F Hornet SC48 CBR900 Fire Blade CB R900 RR-Y,1 Fire Blade CB R900 RR-2,3 Fire Blade CB1000 C Custom CB1000 FP,FR,FS,FT,FV BIG 1 SC30 CB1000 R/RA-8,9,A SC60 CBF1000 F CBR1000 F CBR1000 RR-4,5,6,7 Fireblade (requires 2 x air filters) SC57 CBR1000 RR VF1000 VTR1000 F Fire Storm SC36 VTR1000 F Fire Storm SC36 VTR1000 SP-1,SP-2 (requires 2 x air filters) SC45 XL1000 V Varadero XL1000 V Varadero CB1100 SF-Y,1,2 X-Eleven CBR1100 XX-V,W Black Bird SC35 CBR1100 XX-X,Y,1,2,3,4,5,6 Black Bird SC35 ST1100 L,M,N,P,R,S,T,V,W,X,Y Pan European SC26 VT1100 C Shadow GL1200 Gold Wing VFR1200 F V4 CB1300 F-3,4,5,6,7,8 (ABS) SC54 CB1300 F-9,A (ABS) ST1300 Pan European SC51

évjárat 98-05 93-97

olajszűrő cikkszám HF 303 HF 303

ár 2 200 Ft 2 200 Ft

levegőszűrő cikkszám ár HFA 1609 8 250 Ft HFA 1614 10 700 Ft

88-02 97-00 01-07 00-07 88-90 08-09 06-11

HF 112 HF 112 HF 303 HF 112 HF 303 HF 204 HF 204

850 Ft 850 Ft 2 200 Ft 850 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

08-11

HF 204

2 200 Ft

92-03

HF 303

2 200 Ft

HFA 1703

4 090 Ft

86-87 88-89 90-98 97-02 04-09 02-03

HF 202 HF 303 HF 303 HF 303 HF 204 HF 303

2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

HFA 1707 HFA 1707 HFA 1709 HFA 1710 HFA 1712 HFA 1710

5 910 Ft 5 910 Ft 6 160 Ft 4 330 Ft 5 060 Ft 4 330 Ft

99-01 04-09 10-11

HF 303 HF 204 HF 204

2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

HFA 1710 HFA 1712 HFA 1712

4 330 Ft 5 060 Ft 5 060 Ft

01-07 10-11 11 90-92 93-02 98-01 02-09 79-84 02-07 92-99 00-01 02-03 83 93-97

HF 303 HF 204 HF 204 HF 303 HF 303 HF 303 HF 204 HF 401 HF 204 HF 303 HF 204 HF 204 HF 401 HF 303

2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 1 430 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 1 430 Ft 2 200 Ft

HFA 1710 HFA 1712 HFA 1712 HFA 1705 HFA 1708 HFA 1801 HFA 1801 HFA 1706 HFA 1916 HFA 1901

4 330 Ft 5 060 Ft 5 060 Ft 4 810 Ft 4 270 Ft 9 170 Ft 9 170 Ft 3 300 Ft 4 830 Ft 7 040 Ft

HFA 1918 HFA 1706 HFA 1914

3 300 Ft 5 140 Ft

08-10 06-10 87-99 04-07

HF 204 HF 204 HF 303 HF 204

2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

HFA 1927 HFA 1903 HFA 1919

4 270 Ft 5 300 Ft

08-11 84-86 97-02 03-05 01-05

HF 204 HF 202 HF 303 HF 204 HF 204

2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

HFA 1907 HFA 1909 HFA 1909 HFA 1920

4 840 Ft 7 840 Ft 7 840 Ft 5 810 Ft

99-02 03-11 00-03 97-98

HF 303 HF 204 HF 303 HF 303

2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

HFA 1909 HFA 1922 HFA 1915 HFA 1910

7 840 Ft

99-06

HF 303

2 200 Ft

HFA 1915

8 740 Ft

90-02

HF 303

2 200 Ft

HFA 1911

5 360 Ft

89-07 84-87 10 03-08

HF 303 HF 401 HF 204 HF 204

2 200 Ft 1 430 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

HFA 1908 HFA 1906

4 480 Ft 3 260 Ft

HFA 1917

6 440 Ft

09-10 02-10

HF 204 HF 204

2 200 Ft 2 200 Ft

HFA 1923

7 830 Ft

HFA 1612 HFA 1608 HFA 1615

4 090 Ft 6 630 Ft 10 000 Ft

HFA 1705

4 810 Ft

HFA 1713

8 740 Ft


VT1300 CX Fury VTX1300 GL1500 SE Gold Wing GL1500 F6C Valkyrie SC34 GL1800 Gold Wing SC47 VTX1800 KAWASAKI KDX125 A1-A2, B1-B2 KH125 L1, K1-K10 (EX) EX250 K8F,K9F,KAF,KBF (EX250R Ninja) KL250 D2-D22 (KLR250) KL250 G4-G7 Super Sherpa KL250 G9F Super Sherpa KLX250 KX250 F ZXR250 C1,C2,C3,D1 EX250 H1,H2,H3 (ZZR250) EX400 A3,A4 (GPZ400S) Z400 J 1,J2,J3 (4 Cyl) (KZ 400J) ZR400 C1,C2,C3,C4 Zephyr ZX400 C2 (Z400F2) ZX400 D (GPZ400R) ZX400 H2 (ZX-4) ZX400 L (ZXR400) KLX450R A8F,A9F,AAF,ABF KX450F-D6F,D7F,D8F,E9F,EAF,EBF EN500 B1,B2 ,B3,B4 EN500 Vulcan ER500 (ER-5) EX500 (GPZ 500 S) EX500 D11-D12,D6F Ninja 500 R EX500 D7F,D8F,D9F Ninja 500 R KLE500 Z550 ZR550 B2-B8 Zephyr ZX550 A4-A6 Unitrack (GPZ550) KL600 A1,B1-B4 (KLR600) ZX600 A1-A5 (GPZ600R) ZX600 E1-E9 (ZZR600) ZX600 F1-F3 (ZX6-R Ninja) ZX600 (ZX6-R Ninja) ZX600 K1,M1 (ZX6-RR Ninja) ZX600 N1,N6F (ZX6-RR Ninja) ZX600 P7F,P8F (ZX6-R Ninja) ZX600 R9F,RAF,RAFA,RBF (ZX6-R Ninja) ZX636 A1P (ZX6-R Ninja) ZX636 C1,C6F,D6F (ZX6-R Ninja) ER-6f A6F,B6F (EX650) ER-6f A7F,A8F,B7F,B8F (EX650) ER-6n A6F,B6F (ER650) ER-6n A7F,B7F,A8F,B8F (ER650) KL650 C1-C9 (KLR650) KLE650 A8F,A9F,CAF,CBF,DBF Versys KLX 650 R W650 C1,C2,C3,C4,C5 (EJ650) VN750 A15-A19 Vulcan VN750 A20-A21,A6F Vulcan Z750 P1-P10 (GT750) ZR750 Zephyr ZR750 F1-F5 (ZR-7) Z750 J1,J6F (ZR750) Z750 L7F,L8F,L9F,LAF (ZR750) Z750 S K1,K6F (ZR750S) Z750 S M7F, M8F,M 9F (ZR750S) ZX750 G2,G3 (GPZ750R) ZX750 H1 (ZXR750)

évjárat 10-11 04-09 90-01 97-03 01-11 02-08

olajszűrő cikkszám HF 204 HF 204 HF 303 HF 303 HF 204 HF 204

ár 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

levegőszűrő cikkszám ár HFA 1928 HFA 1925 HFA 1912 9 660 Ft HFA 1913 7 870 Ft HFA 1921 6 800 Ft HFA 1926 HFA 2201 HFA 2201 HFA 2505

90-94 83-98 08-11

HF 401

1 430 Ft

84-05 00-03 09 91-10 04-11 91-93 90-93 89-90 80-83 89-93 84-87 85-86 88-90 91-02 08-11 06-11 90-96 97-09 96-06 87-02 04-06

HF 123 HF 112 HF 112 HF 112 HF 207 HF 303 HF 401 HF 202 HF 401 HF 401 HF 401 HF 401 HF 303 HF 303 HF 112 HF 112 HF 303 HF 303 HF 303 HF 202 HF 204

1 210 Ft 850 Ft 850 Ft 850 Ft 1 090 Ft 2 200 Ft 1 430 Ft 2 200 Ft 1 430 Ft 1 430 Ft 1 430 Ft 1 430 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 850 Ft 850 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

07-09 91-07 80-86 91-00 87-92

HF 303 HF 303 HF 401 HF 401 HF 401

2 200 Ft 2 200 Ft 1 430 Ft 1 430 Ft 1 430 Ft

84-90 85-89 93-01 95-97 98-02 03-04 05-06 07-08 09-11

HF 123 HF 401 HF 303 HF 303 HF 303 HF 204 HF 204 HF 303 HF 303

1 210 Ft 1 430 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

02 05-06 06 07-11 06 07-11 95-03 08-11

HF 204 HF 204 HF 204 HF 303 HF 204 HF 303 HF 123 HF 303

2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 1 210 Ft 2 200 Ft

93-01 99-05 99-03 04-06 82-96 91-99 99-03 04-06 07-10 05-06 07-09 85-88 89

HF 123 HF 204 HF 303 HF 204 HF 401 HF 401 HF 401 HF 204 HF 303 HF 204 HF 303 HF 401 HF 303

1 210 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 1 430 Ft 1 430 Ft 1 430 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 1 430 Ft 2 200 Ft

HFA 2503 HFA 2504 HFA 2703 HFA 2504 HFA 2703

3 300 Ft 3 300 Ft

3 710 Ft 3 780 Ft 3 820 Ft 3 780 Ft 3 820 Ft

HFA 2501

3 300 Ft

HFA 2502 HFA 2503 HFA 2503

3 820 Ft 3 710 Ft 3 710 Ft

HFA 2503

3 710 Ft

HFA 2504 HFA 2703 HFA 2703

3 780 Ft 3 820 Ft 3 820 Ft

HFA 2504 HFA 2604 HFA 2603 HFA 2602 HFA 2605

3 780 Ft 3 870 Ft 3 830 Ft 5 760 Ft

HFA 2602

HFA 2703 HFA 2703 HFA 2707 HFA 2707 HFA 2707 HFA 2707 HFA 2705 HFA 2704

5 760 Ft

3 820 Ft 3 820 Ft 5 810 Ft 5 810 Ft 5 810 Ft 5 810 Ft 6 880 Ft 4 440 Ft

évjárat ZX750 H2 (ZXR750) 90 ZX750 J1,J2 (ZXR750) 91-92 ZX750 L1,L2,L3 (ZXR750) 93-95 ZX750 M1,M2 (ZXR750R) 93-95 ZX750 P1-P8 (ZX-7R) 96-03 ZX750 N1-N2 (ZX-7RR) 96-99 VN800 A1-A8 Vulcan 95-02 VN800 A9-A11 Vulcan 03-05 VN800 B1-B6 Vulcan Classic 96-01 VN800 B7-B10 Vulcan Classic 02-05 VN800 C1-C2 Drifter 99-00 VN800 E1,E2 Drifter 01-02 VN800 E3-E5,E6F Drifter 03-06 W800 ABF 11 VN900 B6F,B7F,B8F,B9F,BAF,BBFA 06-11 Vulcan Classic ZL900 A1,A2 Eliminator 85-86 ZX900 A1-A12 (GPZ900R) 84-96 Ninja ZX900 B1,B2,B3,B4 (ZX-9R) 94-97 ZX900 (ZX-9R) 98-03 KLV1000 04-06 Z1000 A1,A2,A3,A6F (ZR1000) 03-06 Z1000 C7F,C8F,C9F (ZR1000 07-09 ABS) Z1000 DAF,DBF (ZR1000) 10-11 ZG1000 A1-A20,A6F ConCours 86-06 (GTR1000) ZL1000 A1,A2 Eliminator 87-88 ZX1000 A1,A2,A3 86-89 (GPZ1000RX) ZX1000 B1,B2,B3 (ZX10) Tom 88-90 cat (Ninja) ZX1000 GBF Ninja 1000 11 ZX-10R (ZX1000 C1,C2,D6F) 04-06 Ninja ZX-10R (ZX1000 D6F,D7F) Ninja 06-07 ZX-10R (ZX1000 08-10 E8F,E9F,FAF,FAFA) Ninja ZR1100 A1-A4, B1 Zephyr 91-96 ZR1100 C2,C3,C4 (ZRX1100) 96-00 Zephyr ZX1100 A1,A2,A3 (GPZ1100) 83-85 Unitrack ZX1100 E1,E2,E3 (GPZ1100) 95-98 ZX1100 C1,C2,C3,C4 (ZZ90-93 R1100) ZX1100 (ZZ-R1100) 93-01 ZRX1200 01-06 ZX-12R A1,A2,B1,B2 Ninja (ZX 00-05 1200) ZZ-R1200 02-05 ZX-14 06-11 A6F,A7F,C8F,C9F,CAF,CAFA,CBF Ninja (ZX1400) ZZR1400 06-11 B6F,B7F,D8F,D9F,DAF,DBF (ZX1400) ZG1400 B8F,B9F,DAF,CBF 08-11 Concours (GTR1400) VN1500 D1,D2,E1 Classic 96-98 VN1500 E2-E7 Classic 99-06 VN1500 N7F,N8F Classic 07-08 VN1500 N1,N2 Classic Fi 00-02 VN1500 L1H Classic Tourer Fi 99-00 VN1500 L2H,L3H,L4H Classic 01-03 Tourer Fi VN1500 J1,J2 Drifer 99-05 02-03 VN1500 P1-P2 Mean Streak VN1600 A1-A3,A6F,E6F Classic 03-06 VN1600 A7F,A8F Classic 07-08

olajszűrő cikkszám HF 401 HF 303 HF 303 HF 303 HF 303 HF 303 HF 303 HF 204 HF 303 HF 204 HF 303 HF 303 HF 204 HF 303 HF 303

ár 1 430 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

HF 401 HF 401

levegőszűrő cikkszám ár HFA 2704 4 440 Ft HFA 2708 HFA 2708 HFA 2706 HFA 2706 HFA 2801 HFA 2801 HFA 2801 HFA 2801 HFA 2801 HFA 2801 HFA 2801

6 040 Ft 6 040 Ft 3 270 Ft 3 270 Ft 5 810 Ft 5 810 Ft 5 810 Ft 5 810 Ft 5 810 Ft 5 810 Ft 5 810 Ft

1 430 Ft 1 430 Ft

HFA 2705 HFA 2705

6 880 Ft 6 880 Ft

HF 303 HF 303 HF 138 HF 204 HF 303

2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

HFA 2912 HFA 2914

3 650 Ft

HFA 2707 HFA 2707

5 810 Ft 5 810 Ft

HF 303 HF 401

2 200 Ft 1 430 Ft

HFA 2705

6 880 Ft

HF 401 HF 401

1 430 Ft 1 430 Ft

HFA 2705 HFA 2913

6 880 Ft 4 440 Ft

HF 401

1 430 Ft

HFA 2905

6 010 Ft

HF 303 HF 204

2 200 Ft 2 200 Ft

HFA 2915

5 810 Ft

HF 303 HF 303

2 200 Ft 2 200 Ft

HFA 2915

5 810 Ft

HF 401 HF 401

1 430 Ft 1 430 Ft

HFA 2908 HFA 2910

3 060 Ft 3 580 Ft

HF 401

1 430 Ft

HFA 2702

4 330 Ft

HF 401 HF 401

1 430 Ft 1 430 Ft

HFA 2907

5 500 Ft

HF 401 HF 401 HF 204

1 430 Ft 1 430 Ft 2 200 Ft

HFA 2909 HFA 2910

2 660 Ft 3 580 Ft

HF 401 HF 303

1 430 Ft 2 200 Ft

HFA 2909 HFA 2916

2 660 Ft

HF 303

2 200 Ft

HFA 2916

HF 303

2 200 Ft

HFA 2916

HF 303 HF 204 HF 303 HF 204 HF 303 HF 204

2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

HFA 2911 HFA 2911 HFA 2911 HFA 2911 HFA 2911 HFA 2911

5 360 Ft 5 360 Ft 5 360 Ft 5 360 Ft 5 360 Ft 5 360 Ft

HF 204 HF 204 HF 204 HF 303

2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

HFA 2911 HFA 2911

5 360 Ft 5 360 Ft

367


368

évjárat 04-08

olajszűrő cikkszám HF 204

ár 2 200 Ft

VN1600 B1-B2,B6F,F6F Mean Streak VN1600 D7F, D8F Nomad VN1700 VN2000 A1-A2,A6F Vulcan VN2000 Vulcan SUZUKI AN125

07-08 09-11 04-06 07-10

HF 303 HF 303 HF 204 HF 303

2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

96-00

980 Ft

DR125 DR125 SM FL125 K7,K8,K9 SDW Address GN125 E-M,N,P,R,S,T,V GZ125 Marauder RV125 K3,K4,K5,K6 Van Van TU125 XT UC125 Epicuro

85-00 07-09 07-09 91-00 99-10 03-10 99 99-03

UH125 Burgman

02-10

UX125 K8,K9,L0 SIXteen

08-10

VL125 Intruder LC AN250 Burgman

00-06 99-07

DR250 S-Z,E,F,G,H,J (SJ41A) GN250 SZ,EZ,D,F,J,M,N,P,R,S,T,V (NJ42A) GSF250 N,P,R,S Bandit (GJ74A) GSX-R250 RCH,RH,CJ,CK (GJ72A) GZ250 Marauder RM-Z250 K4,K5,K6 TU250 X VL250 Intruder LC DR350 AN400 Burgman

82-99 82-00

HF 131 HF 971 HF 132 HF 131 HF 207 HF 131 HF 131 HF 132 HF 131 HF 131 HF 971 HF 131 HF 971 HF 131 HF 971 HF 136 HF 131 HF 971 HF 136 HF 136

1 240 Ft 1 240 Ft

92-97 87-89

HF 531 HF 133

1 540 Ft 1 540 Ft

99-10 04-11 98-11 00-04 90-98 99-06

1 240 Ft 1 090 Ft 1 240 Ft 1 240 Ft 1 240 Ft 980 Ft

AN400 Burgman

07-10

DR-Z400 GSF400 L,M,N,P,R,S Bandit (GK75B) GSX-R400 RL,RM,RN (GK76A) RMX450 Z L0,L1 RM-Z450 K5,K6,K7,K8,K9,L0,L1 GS500 E / F GS550 B,N (Drum Brake) GSX550 ED,EE,EFE,ES,EF,EG,EU DR600 GSF600 Bandit GSF600 Bandit GSR600 K6,K7,K8,K9,L0 GSX600 F,FU,FU2 - J,K (GN72B) GSX600 F GSX-R600 WN,WP GSX-R600 V,W,X,Y GSX-R600 K1,K2,K3 GSX-R600 K4,K5 GSX-R600 K6,K7,K8,K9,L0 RF600 RP,RR,RS,RT,RV (GN76A) AN650 Burgman / Executive

00-11 90-95

HF 136 HF 207 HF 136 HF 136 HF 136 HF 132 HF 972 HF 131 HF 971 HF 139 HF 133

90-92 10-11 05-11 88-10 77-86 83-87 85-91 95-99 00-04 06-10 88-89 90-06 92-93 97-00 01-03 04-05 06-10 93-97 02-11

DL650 K4,K5,K6 V-Strom DL650 K7,K8,K9,L0,L1 V-Strom DR650 DS650 SN,SP GS650 EZ,X,EX GSF650 Bandit GSF650 Bandit GSX650 F-K8,K9,L0,L1

04-06 07-11 90-11 92-93 81-82 05-08 09-10 08-11

HF 138 HF 207 HF 207 HF 133 HF 133 HF 133 HF 137 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138 HF 975 HF 138 HF 138 HF 137 HF 137 HF 133 HF 138 HF 138 HF 138

levegőszűrő cikkszám ár HFA 2911 5 360 Ft

HFA 3101

4 800 Ft

980 Ft 980 Ft 1 090 Ft 980 Ft 980 Ft 980 Ft 980 Ft 980 Ft 980 Ft 980 Ft

C800 Intruder (VL800 Intruder) DR800 SK,SL,SUL (SR43A/B) DR800 SN,SUN,SP,SUP,SR,SUR,SS ,SUS,SV,SUV (SR43A/B) M800 Intruder (VZ800 Marauder) M800 Intruder (VZ800 Marauder) VL800 Volusia VS800 GL-N,P,R,S,T,V,W,X,Y,K1K9 Intruder (S50 Intruder)

1 240 Ft 980 Ft

980 Ft 1 010 Ft 1 540 Ft 2 200 Ft 1 090 Ft 1 090 Ft 1 540 Ft 1 540 Ft 1 540 Ft 1 240 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 1 240 Ft 1 240 Ft 1 540 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

LS650 Savage SFV650 K9,L0,L1 Gladius SV650 SV650 XF650 V,X,Y,K1 Freewind DR750 SJ,SUJ,SK,SUK Big (SR41B) GS750 LN,LT,LX GSX750 GSX750 F-K,L,M,N,P,R,S,T,V,W,X,Y ,K1,K2,K3,K4,K5,K6 (GR78A) GSX-R750 GSX-R750 GSX-R750 WN,WP,WR,WS (GR7BD) GSX-R750 T,V,W,X SRAD GSX-R750 Y,K1,K2,K3 GSX-R750 K4,K5 GSX-R750 K6,K7,K8,K9,L0 VS750 GLP-H,J,K,L,M Intruder

HFA 3503

3 890 Ft

HFA 3502

3 010 Ft

HFA 3605 HFA 3610 HFA 3613 HFA 3603 HFA 3602 HFA 3605 HFA 3705 HFA 3908 HFA 3616 HFA 3617 HFA 3601

3 930 Ft 4 840 Ft 7 530 Ft 5 910 Ft 5 910 Ft 3 930 Ft 4 590 Ft 7 720 Ft 7 720 Ft 3 930 Ft

HFA 3611 HFA 3614

7 130 Ft 7 900 Ft

HFA 3502 HFA 3615

3 010 Ft 4 590 Ft

VZ800 V,W,X,Y,K1,K2,K3,K4 Marauder RF900 RR,RS,RS2,RT,RV,RW,RX,RY DL1000 K2,K3,K4,K5,K6,K7,K8,K9,L0 V-Strom GS1000 GSX1000 SZ,SD Katana GSX-R1000 K1,K2,K3,K4 GSX-R1000 K5,K6,K7,K8 GSX-R1000 K9,L0,L1 SV1000 TL1000 S-V,W,X,Y TL1000 R-W,X,Y,K1,K2 GS1100 GSX1100 GSX1100 F-J,K,L,M,N,P,R,S,T GSX-R1100 G,H,J GSX-R1100 K,L,M,N GSX-R1100 WP,WR,WS,WT,WV GSF1200 Bandit GSF1200 Bandit GSF1200 Bandit GSX1200 Inazuma GSF1250 Bandit GSX1300 BK-K8,K9,L0 B-King GSX-R1300 R-X,Y,K1,K2,K3,K4,K5,K6,K7 Hayabusa GSX-R1300 R-K8,K9,L0,L1 Hayabusa GSX 1400 K1,K2,K3,K4,K5,K6 VS1400 GLPV,W,X,Y,K1,K2,K3,K4 Intruder VL1500 LC Intruder VZ1600 K4,K5 Marauder (M1600) VZR1800 (Intruder M1800R)

évjárat 86-09 09-11 99-02 03-10 97-02 88-89

olajszűrő cikkszám HF 137 HF 138 HF 138 HF 138 HF 137 HF 137

ár 1 240 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 1 240 Ft 1 240 Ft

levegőszűrő cikkszám ár HFA 3608 4 090 Ft HFA 3609 HFA 3612

5 630 Ft 6 540 Ft

HFA 3703

5 110 Ft

79-83 79-85 89-06

HF 133 HF 133 HF 138

1 540 Ft 1 540 Ft 2 200 Ft

HFA 3702 HFA 3702 HFA 3602

3 330 Ft 3 330 Ft 5 910 Ft

85-87 88-91 92-95

HF 134 HF 138 HF 138

2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

HFA 3701 HFA 3704 HFA 3605

6 470 Ft 5 970 Ft 3 930 Ft

96-99 00-03 04-05 06-10 87-91

HF 138 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138

2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

4 590 Ft 7 720 Ft

05-11 88-90 92-00

HF 138 HF 137 HF 137

2 200 Ft 1 240 Ft 1 240 Ft

HFA 3705 HFA 3908 HFA 3616 HFA 3617 HFA 3606 HFA 3607

7 720 Ft 4 590 Ft 4 330 Ft

HFA 3703 HFA 3802

5 110 Ft 6 130 Ft

05-08

HF 138

2 200 Ft

HFA 3804

09-11

HF 138

2 200 Ft

01-09 92-09

HF 138 HF 138

2 200 Ft 2 200 Ft

HFA 3606

4 590 Ft

97-04

HF 138

2 200 Ft

HFA 3607 HFA 3803

4 330 Ft 5 010 Ft

94-00 02-10

HF 138 HF 138

2 200 Ft 2 200 Ft

HFA 3601 HFA 3611

3 930 Ft 7 130 Ft

78-83 82-84 01-04 05-08 09-11 03-07 97-00 98-02 80-83 80-85 88-96 86-88 89-92 92-97 96-99 00-04 05-06 99-00 07-10 08-10 99-07

HF 133 HF 133 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138 HF 133 HF 133 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138 HF 138

1 540 Ft 1 540 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 1 540 Ft 1 540 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft 2 200 Ft

HFA 3702 HFA 3902 HFA 3908 HFA 3910

3 330 Ft 3 300 Ft 7 720 Ft 6 010 Ft

HFA 3612 HFA 3901 HFA 3903 HFA 3702 HFA 3902 HFA 3603 HFA 3904 HFA 3704 HFA 3605 HFA 3605 HFA 3610 HFA 3615 HFA 3503

6 540 Ft 4 090 Ft 8 660 Ft 3 330 Ft 3 300 Ft 5 910 Ft 6 010 Ft 5 970 Ft 3 930 Ft 3 930 Ft 4 840 Ft 4 590 Ft 3 890 Ft

HFA 3907

7 580 Ft

08-11

HF 138

2 200 Ft

01-06 87-04

HF 138 HF 138

2 200 Ft 2 200 Ft

HFA 3909

6 340 Ft

98-04 04-05

HF 138 HF 204

2 200 Ft 2 200 Ft

HFA 3906

6 130 Ft

06-11

HF 138

2 200 Ft


évjárat

YAMAHA DT125 SR125 TW125 (5EK,5RS) VP125 X-City (16P)

91-07 80-02 99-04 07-11

XC125 T / K Cygnus R XT125 XV125 S Virago 5AJ XVS125 Drag Star 5JX,5KR YP125 R X-Max

95-03 82-96 97-01 00-04 06-11

FZR250 EXUP MK-4,5,6,7 3LN SR250 TT-R250 WR250 F WR250 F XT250 TN,TS,TT 48Y XT250 Y,YC,Z,ZC,A,AC XV250 U,UC,H,N 3LW,3LS XV250 A,AC,B,C,D,E 3KF,BG,UJ XV250 G,GC,H,HC,J,JC Route 66 XV250 K,KC,L,LC,M,MC,N,NC,P,PC,R,RC XV250 S,SC,T,TC,V,VC,W,WC,X,XC,Y,YC Virago XV250 S Virago 3LS,3L4 XV250 X,Y,Z,A1 V-Star XVS250 Drag Star 5KR YBR250 5D1 YD250 3NU1/2 XT350 55V,3YT FZR400 RR EXUP 4DX1/2 WR400 F XJ400 Z,ZS 33M,35J XJR400 YP400 Majesty (1st Air Filter) 5RU,34B

olajszűrő cikkszám

ár

HFA 4101

3 300 Ft

91-94 85-96 00-06 01-02 03-08 85-87 09-11 88-90 91-95 95-97

HF 143 HF 143 HF 141 HF 981 HF 143 HF 143 HF 145 HF 145 HF 141 HF 981 HF 303 HF 145 HF 142 HF 142 HF 141 HF 145 HF 140 HF 145 HF 145 HF 145

1 240 1 240 1 240

98-03

HF 145

1 240

04-09

HF 145

1 240

96-00 08-11 01-04 08-11

1 240 1 240 1 240

92-98 04-11

HF 145 HF 145 HF 145 HF 140 HF 145 HF 143 HF 303 HF 142 HF 144 HF 303 HF 132

YZ400 F-K,L WR426 F YZ426 F WR450 F SR500 XP500 TMAX (1st Air Filter) 5GJ,5VU,15B

98-99 01-02 00-02 03-08 92-00 01-07

HF 972 HF 142 HF 142 HF 142 HF 141 HF 145 HF 147

2 350 2 350 2 350 1 390 1 240 2 190

HFA 4909

4 040 Ft

XP500 TMAX (Left Hand Side Air Filter) 5GJ,5VU,15B

01-07

HF 985 HF 147

2 190

HFA 4505

3 220 Ft

XP500 TMAX (Right Hand Side V-Belt Filter) 5GJ,5VU,15B

01-07

HF 985 HF 147

2 190

HFA 4506

3 370 Ft

HFA 4505

3 220 Ft

90-01 90-94 99-01

XP500 TMAX (1st Air Filter) 4B5 09-11

HF 985 HF 147 HF 985 HF 147

XP500 TMAX (Left Hand Side Air Filter) 4B5

09-11

XP500 TMAX (Right Hand Side V-Belt Filter) 4B5

09-11

HF 985 HF 147

XV535 XV5 35 S -J ,J C Virago FJ 600 L,LC,N,NC FZ600 3BX FZ 6 FZ 6 FZR600 FZS600 Fazer 5DM,5RT

87-95 96-02 84-85 86-89 04-06 07-10 94-99 98-03

HF 985 HF 145 HF 145 HF 144 HF 144 HF 303 HF 204 HF 303 HF 147

2 240 2 240 1 390

levegőszűrő cikkszám ár

2 240 2 240 1 240 1 240 1 390

HFA 4202 HFA 4102

1 790 Ft

2 200 1 240 1 240 2 350 1 390 1 240

1 240 2 240 2 200 2 350 1 200 2 200 980

HFA 4601

4 230 Ft

HFA 4404

5 140 Ft

2 190 2 190 2 190 1 240 1 240 1 200 1 200 2 200 2 200 2 200 2 190

HFA 4502

3 930 Ft

HFA 4601 HFA 4605 HFA 4612 HFA 4612 HFA 4604 HFA 4606

4 230 Ft 4 330 Ft 6 840 Ft 6 840 Ft 4 650 Ft 3 580 Ft

évjárat SRX600 1XL,1XM 86-89 TT600 R 99-03 XJ600 84-91 XJ600 H,N 91-92 XJ600 Diversion 92-03 XJ6 20S 09-11 XT600 E / K 91-95 XT600 E 3TB,DJ021 96-03 XT600 Z Tenere 34L,55W 83-91 YZF600 R Thundercat 97-03 YZF-R6 5EB,5MT 99-02 YZF-R6 5SL 03-05 YZF-R6 2C0 06-07 YZF-R6 13S1,13SB 08-09 YZF-R6 S 06-10 XVS650 Drag Star / Classic 97-10 MT-03 5YK 06-11 SZR660 96-98 XT660 04-11 XTZ660 Tenere 3YF,4MY3,4NV2 91-95 XT660 Z Tenere 11D 08-11 FZ750 85-94 FZR750 RT,RU Genesis 2TT 87-88 FZR750 (OW01) 3PJ 90-92 XTZ750 Super Tenere 90-97 3LD,3WM XV750 B,D,E,F,G,H,J Virago 92-99 4FY,4PW YZF750 R 4HN 93-98 FZ8 10-11 TDM850 4CM,3VD,4TX 91-01 TDM900 5PS 02-11 XJ900 S Diversion 4KM 94-03 XVS950 A Midnight Star 09-11 FZR1000 Genesis 2LA 87-88 FZR1000 RA (EXUP) 3LE 89-90 FZR1000 RB,RD,RE,RF (EXUP) 3LE 91-94 FZS1000 Fazer 5LV,1C2 01-05 FZ1 06-11 GTS1000 A 4BH (Air Filter 93-00 2pcs x HFA4909 required) XV1000 SE,L,LC,N,NC Virago 83-89 YZF1000 Thunder Ace 96-02 3SV3/4VD2,F4,45V YZF-R1 98-01 YZF-R1 02-03 YZF-R1 04-06 YZF-R1 07-11 BT1100 Bulldog 02-06 FJ1100 84-86 XV1100 Virago 89-00 XVS1100 Drag Star / Classic 99-09 FJ1200 86-95 XJR1200 95-98 VMX1200 (V-Max) 85-95 VMX1200 (V-Max) 01-07 XT1200 Z Super Tenere 23P 10 FJR1300 01-11 XJR1300 5EA,5WM 99-06 XJR1300 5WM 07-11 XVS1300 A Midnight Star 11C 07-10 XVZ13 Royal Star 96-02 XV1600 99-03 MT-01 5YU 11.máj XV1700 02-11 VMX1700 V-Max 2S3 09-11 XV1900 06-10

olajszűrő cikkszám HF 145 HF 143 HF 144 HF 303 HF 303 HF 204 HF 145 HF 145 HF 145 HF 303 HF 303 HF 303 HF 204 HF 204 HF 303 HF 145 HF 145 HF 145 HF 145 HF 145 HF 145 HF 401 HF 401 HF 303 HF 145

ár 1 240 2 240 1 200 2 200 2 200 2 200 1 240 1 240 1 240 2 200 2 200 2 200 2 200 2 200 2 200 1 240 1 240 1 240 1 240 1 240 1 240 1 430 1 430 2 200 1 240

HF 145

levegőszűrő cikkszám ár HFA 4602 4 790 Ft HFA 4601 HFA 4601 HFA 4603

4 230 Ft 4 230 Ft 3 930 Ft

HFA 4608

3 300 Ft

HFA 4611 HFA 4610

5 750 Ft 5 750 Ft

HFA 4614

8 690 Ft

HFA 4607 HFA 4613 HFA 4905 HFA 4613 HFA 4608

3 820 Ft 3 350 Ft 4 330 Ft 3 350 Ft 3 300 Ft

HFA 4603 HFA 4603 HFA 4705 HFA 4704

3 930 Ft 3 930 Ft 4 330 Ft 4 730 Ft

1 240

HFA 4702

3 470 Ft

HF 303 HF 204 HF 145 HF 145 HF 303 HF 204 HF 401 HF 401 HF 303 HF 303 HF 204 HF 303

2 200 2 200 1 240 1 240 2 200 2 200 1 430 1 430 2 200 2 200 2 200 2 200

HFA 4706 HFA 4917 HFA 4603 HFA 4915 HFA 4603

6 470 Ft

HFA 4603 HFA 4902 HFA 4902 HFA 4911 HFA 4917 HFA 4909

4 040 Ft

HF 145 HF 303

1 240 2 200

HFA 4702 HFA 4902

3 470 Ft 4 650 Ft

HF 303 HF 303 HF 303 HF 204 HF 145 HF 401 HF 145 HF 145 HF 401 HF 401 HF 146 HF 303 HF 204 HF 148 HF 401 HF 401 HF 147 HF 303 HF 303 HF 303 HF 303 HF 303 HF 303

2 200 2 200 2 200 2 200 1 240 1 430 1 240 1 240 1 430 1 430 2 350 2 200 2 200

HFA 4907 HFA 4916

4 590 Ft 7 430 Ft

HFA 4603 HFA 4904 HFA 4702 HFA 4913 HFA 4904 HFA 4906 HFA 4910 HFA 4910

3 930 Ft 4 950 Ft 3 470 Ft 4 750 Ft 4 950 Ft 3 820 Ft 5 690 Ft 5 690 Ft

HFA 4912 HFA 4906

5 770 Ft 3 820 Ft

HFA 4908 HFA 4914

4 330 Ft 6 990 Ft

1 430 1 430 2 190 2 200 2 200 2 200 2 200 2 200 2 200

3 930 Ft 8 050 Ft 3 930 Ft 3 930 Ft 4 650 Ft 4 650 Ft 6 510 Ft

369


olajok, kenőanyagok Termék Motorolajok négyütemű motorkerékpárokhoz MOTO RACING 4T 10W50 MOTO RACING 4T 5W40 MOTO ATV 4T 10W40 MOTO SUPERSPORT 4T 10W30 MOTO OFF ROAD 4T 10W40 MOTO SCOOTER 4T 5W40 MOTO SINTETICO 4T 10W40 MOTO SPORT 4T 10W40 MOTO V-TWIN 4T 20W50 MOTO RIDER 4T 10W40 MOTO RIDER 4T 15W50 MOTO RIDER 4T 20W50 MOTO TOWN 4T 20W50 Motorolajok kétütemű motorkerékpárokhoz MOTO RACING 2T MOTO COMPETICION 2T MOTO OFF ROAD 2T MOTO SCOOTER 2T MOTO SINTETICO 2T MOTO TOWN 2T Kiegészítő termékek MOTO TRANSMISIONES 10W40 MOTO TRANSMISIONES 80W90 MOTO FORK OIL 5W MOTO FORK OIL 10W MOTO CHAIN LIQUIDO FRENOS DOT 5.1

370

Termékleírás

Kiszerelés

fogyasztói ár Ft/L

Csúcsminőségű, teljesen szintetikus motorolaj. Versenymotorokhoz is ajánlott. API SJ, JASO T 903:2006 MA2 Csúcsminőségű, szintetikus motorolaj. Versenymotorokhoz is ajánlott. API SJ, JASO T 903:2006 MA2 Csúcsminőségű, teljesen szintetikus motorolaj quadokhoz. API SJ, JASO T 903:2006 MA2 Csúcsminőségű, teljesen szintetikus motorolaj a legkorszerűbb sport- és túramotorokhoz. API SM, JASO T 903:2006 MA2 Csúcsminőségű, teljesen szintetikus motorolaj trial, enduro- és krosszmotorokhoz. API SJ, JASO T 903:2006 MA2 Csúcsminőségű, szintetikus motorolaj négyütemű robogókhoz. API SJ, JASO T 903:2006 MA Csúcsminőségű, teljesen szintetikus motorolaj korszerű motorkerékpárokhoz. API SJ, JASO T 903:2006 MA2 Szintetikus motorolaj korszerű motorkerékpárokhoz. API SJ, JASO T 903:2006 MA Ásványi motorolaj V2-es motorokhoz. API SJ, JASO T 903:2006 MA Ásványi motorolaj négyütemű motorkerékpárokhoz. API SJ, JASO T 903:2006 MA Ásványi motorolaj cruiserekhez és chopperekhez. API SJ, JASO T 903:2006 MA Ásványi motorolaj cruiserekhez és chopperekhez. API SJ, JASO T 903:2006 MA Ásványi motorolaj négyütemű motorkerékpárokhoz. API SF

1L 4L 1L 4L 1L 1L

4 300 16 400 3 900 14 800 3 700 3 100

1L 4L 1L 1L 4L 1L 4L 1L 1L 4L 1L 4L 1L 4L 1L

3 500 13 200 3 200 3 000 11 600 3 000 11 200 2 700 2 700 10 000 2 700 10 000 2 600 9 600 2 100

1L 1L

5 800 3 800

Teljesen szintetikus észterbázisú motorolaj versenymotorokhoz. (csak előkeverve használható) Csúcsminőségű, teljesen szintetikus motorolaj sportmotorokhoz. API TC, JASO M345 FD, Aprilia DFI, ISO-L-EGD, TISI Csúcsminőségű, teljesen szintetikus motorolaj enduro- és krosszmotorokhoz. API TC, JASO M345 FD, Aprilia DFI, ISO-L-EGD, TISI Szintetikus motorolaj kétütemű robogókhoz. API TC, JASO M345 FD, Aprilia DFI, ISO-L-EGD, TISI Szintetikus motorolaj kétütemű motorkerékpárokhoz.API TC, JASO M345 FD, Aprilia DFI Ásványi motorolaj idősebb motorkerékpárokhoz. API TC, JASO M345 FB, ISO-L-EGB

1L

3 800

125 ML 1L 1L 1L

750 3 100 3 000 2 500

Szintetikus hajtóműolaj motorkerékpárokhoz. JASO T 903-2006 MA2 Ásványi hajtóműolaj motorkerékpárokhoz. API GL-4 Ásványi olaj motorkerékpárok lengéscsillapítóihoz és lengővilláihoz. DIN 51524 Part 2 Ásványi olaj motorkerékpárok lengéscsillapítóihoz és lengővilláihoz. DIN 51524 Part 2 Szintetikus láncspray motorkerékpárok hajtóláncaihoz, mikroszemcsés teflon adalékkal. Szintetikus fékfolyadék. FMVSS 116 DOT 5.1, UNE 26-409 A, SAE J-1703 és 1704, ISO 4925

1L 1L 1L 1L 400 ML 500 ML

3 200 3 000 2 600 2 700 2 250 2 100


Baja Suzuki Forger Motor Garibaldi út 30. 79 / 422-761 www.forger.hu

1173 Budapest Euro-Motors Autóház Hajdúcsárda u. 2. 1 / 254-0204 www.euromotors.hu

Debrecen Yamaha Máthé; Motoros áruház Sámsoni út 104. 52 / 532-555 www.mathemotor.hu

üzletek

Miskolc SHOX Miskolc Csabavezér út 27. 46 / 303-235 www.shox.hu

371


372

Eger Dynamic Motors Ady Endre út 9. 20 / 236-8560 www.dynamicmotors.hu

Eger Suzuki Zweirad Kisasszony út 34. 36 / 312-457 www.zweirad.hu

Győr Real Motorcentrum Hold út 14. 96 / 429-995 www.realmotor.hu

Győr City Bike Motorosbolt Szt. Imre út 104. 96 / 427-973, 96 / 415-195 www.citybike.hu


Kaposvár Yamaha Kaposvár Füredi u. 151/A. 82 / 512-586 www.yamahakaposvar.hu

Kecskemét Suzuki Rodeo Ride 34 Mária Krt. 12. 76 / 328-633 www.rodeoride34.hu

Mezőberény Bátszi Motor Bonyhai u. 2/A. 30 / 903-7050 www.batszimotor.hu

üzletek

Hódmezővásárhely Road Rider Motorosbolt Jókai út 63. 62 / 243-623 www.roadridershop.hu

373


374

Nyíregyháza Show Bike Motorosbolt; Hysung, Triumph márkaképviselet Szegfű út 56. (Nyírpláza mellett) 42 / 401-647 www.showbike.hu

Pécs Motobox Motorosok boltja Zsolnay Vilmos utca 84.

Sopron Salamon Motor Győri út 42. 99 / 524-208 www.salamonmotor.hu

Szeged Kalmár Motor; Yamaha márkaképviselet Algyői út 58. 62 / 466-176 www.kalmarmotor.hu

(a régi „SUZUKI” kereskedés helyén)

20 / 955-7058 www.motobox.hu


Szolnok Fehér Holló Motorosbolt Thököly út 47. 56 / 377-742 www.motorkereskedes.109.hu

Szombathely PZS Motor Zanati út 5/A. 94 / 344-254 www.pzsmotor.hu

Szombathely Bonus Kft. Zanati út 27/A. 94 / 513-087 www.bonuskft.hu

üzletek

Székesfehérvár Ivanics Motor Palánkai út 7. 22 / 889-162 www.ivanics.hu

375


376

Tata Dotis Kft. Yamaha Top Tata; Yamaha márkaképviselet Május 1 út 21. 34 / 589-989 www.yamahatop.hu

Törökszentmiklós East Side Motors Kossuth Lajos út 88. 56 / 390-125 wwwmotorkereskedes.109.hu

Veszprém Bike Bandit Motorosbolt Hold utca 14/2. 88 / 325-158 www.bike-bandit.hu

Veszprém Naked-Ker Kft. Budapest út 30. 88 / 560-777 www.tataymotor.hu


SHOX Extra üzletek: kiemelt SHOX üzlet, a legszélesebb termékpalettával rendelkező kereskedés.

Ózd

Győr City Bike Motorosbolt Szt. Imre út 104. 96 / 427-973, 96 / 415-195 www.citybike.hu

Nyíregyháza Show Bike Motorosbolt; Hysung, Triumph márkaképviselet Szegfű út 56. (Nyírpláza mellett) 42 / 401-647 www.showbike.hu Pécs Motobox Motorosok boltja Zsolnay Vilmos utca 84. (a régi „SUZUKI” kereskedés helyén) 20 / 955-7058 www.motobox.hu

Esztergom

Vác Fót Debrecen Budaörs Budapest Páty Gödöllő Bicske Szolnok Kisújszállás Kistarcsa Székesfehérvár Szombathely Várpalota Törökszentmiklós Veszprém Dunaújváros Tapolca Kecskemét Paks Balatonboglár Keszthely Békéscsaba

Győr

Tata

Hódmazővásárhely

Szekszárd

Nagykanizsa

Baja

Kaposvár

Kiskunhalas

Szeged

Kakasd

Pécs

Szeged Kalmár Motor; Yamaha márkaképviselet Algyői út 58. 62 / 466-176 www.kalmarmotor.hu Szolnok Fehér Holló Motorosbolt Thököly út 47. 56 / 377-742 www.motorkereskedes.109.hu

Mátészalka

Mezőkövesd

Szombathely Bonus Kft. Zanati út 27/A. 94 / 513-087 www.bonuskft.hu

Tata Dotis Kft. Yamaha Top Tata; Yamaha márkaképviselet Május 1 út 21. 34 / 589-989 www.yamahatop.hu

Törökszentmiklós East Side Motors Kossuth Lajos út 88. 56 / 390-125 www.motorkereskedes.109.hu

Székesfehérvár Honda Motorcenter, Horvát István út, Vízügy 22 / 324-963 www.motorcenter.honda.hu Székesfehérvár Varges Motor, Budai út 376. 22 / 312-737 www.vargesmotor.hu Szekszárd Soundtrade Kft., Rákóczi út 45. 74 / 315-853 Ajka Black Devil Motorkereskedés és Szerviz, Szent István utca 37. 30 / 209-9411 www.blackdevilmotor.hu Szombathely PZS Motor, Zanati út 5/A. 94 / 344-254 www.pzsmotor.hu Baja Suzuki Forger Motor, Garibaldi út 30. 79 / 422-761 www.forger.hu Várpalota Németh Motorcenter, Veszprémi út 31. 88 / 371-131 www.yamahanemeth.hu Békéscsaba Rekord Mobil Motorosbolt, Bajza út 15. 66 / 444-999 www.rekordmobil.hu 88 / 560-777 www.tataymotor.hu Budapest BemboMotor, 1138 Váci út 178. (61/A üzlet) 1 / 950-0645 www.bembomotor.hu Veszprém Naked-Ker Kft., Budapest út 30. Budapest Honda Dream, 1013 Attila út 14-16. 1 / 789-5636 www.dream.honda.hu SHOX Sales-point üzletek: Rendelés felvevői pont. Tájékoztatás és segítségBudapest Honda Karasna, 1132 Váci út 40. (a Lehel térnél) 1 / 239-4964 www.karasna.hu nyújtás a termékeink katalógusból való beazonosításához, ill. kiválasztásához Budapest Moto.hu Motorosbolt, 1015 Batthyány utca 13. 1 / 201-1034 www.moto.hu 22 / 509-510 www.suzuki-interat.hu Cegléd TS Integral, Mária út 32. 53 / 500-699 www.tsintegral.honda.hu Bicske Suzuki-Interat, Csabdi út 2. Budaörs Motiwa Motor Shop, Budapesti út 59. 20 / 923-4907 www.motoralkatresz-budaors.hu Eger Suzuki Zweirad, Kisasszony út 34. 36 / 312-457 www.zweirad.hu Budapest Euro-Motors Autóház, 1173 Budapest, Hajdúcsárda u. 2 1 / 254-0204 www.euromotors.hu Fót WILKER KFT., Fehérkő út 4. M3-M0 csomópont CORA-Bricostore mellett 27 / 535-425 www.wilker.honda.hu Cegléd Yamaha Zakar, 4. számú főút 69. km 53 / 505-911 www.yamahazakar.hu Gödöllő Big-Bike Motorosbolt, Szabadság út 36. 28 / 530-660 www.big-bike.hu Eger Dynamic Motors, Ady Endre út 9. 20 / 236-8560 www.dynamicmotors.hu Győr Delta Motoros Áruház, Szent Imre út 103/A. 96 / 313-697 www.yamahadelta.hu Esztergom Barinka Motorosbolt, Damjanich út 125. 33 / 502-296 www.barinkamotor.hu Győr Real Motorcentrum, Hold út 14. 96 / 429-995 www.realmotor.hu Gyöngyös Omega Motor, Szent Bertalan utca 5. 37 / 500-722 www.omegamotor.hu Kakasd Yamaha Hilcz, Kossuth Lajos 8/0. 74 / 431-908 www.hilcz.hu Kaposvár Motorvilág, Berzsenyi Dániel út 10. 82 / 422-601 Kaposvár Belmoto Racing Motorosbolt, Dombóvári út 2. 82 / 526-240 www.belmoto.hu 59 / 324-609 Kecskemét Czencz-Motors, Mária hegy 422. 76 / 504-599 www.czencz-motors.hu Kisújszállás Győri Motor Shop & Service, Széchényi u. 27. Mezőkövesd Császár Motor, Jókai Mór utca 8. 49 / 312-980 www.csaszarmotor.hu Kecskemét Natix Motorbolt és Szerviz, Kullai köz 2/A. 76 / 495-125 www.natix.hu Nagykanizsa K-Zone Motorosbolt, Magyar út 146. 93 / 789-336 Kecskemét Suzuki Rodeo Ride 34, Mária Krt. 12. 76 / 328-633 www.rodeoride34.hu Nagykőrös Fanatic Motor Center, Kút utca 13. 53 / 310-973 www.fanaticmotor.hu Keszthely Moto Scooters Motorkereskedés, Hévízi út 2. 83 / 777-244 www.motoscooters.hu Oroszlány Mészáros Autósbolt, Bánki D. utca 20-24. 34 / 361-021 Kéthely Bajnok Motor Kft. Yamaha márkaképviselet, Balaton út 40. 85 / 539-008 www.bajnokmotor.hu Paks Bán László Motorosboltja, Hősök Tere 31. 75 / 421-623 Kiskunfélegyháza S-Motorshop, Szegedi út 23/2. 76 / 430-598 www.smotorshop.hu Páty Tomi Motor, Rákóczi F. út 65. 30 / 529-9695 www.motorshop.hupont.hu Mátészalka Szász Motor, Bajcsy Zsilinszky utca 30. 44 / 500-118 www.szasz.honda.hu Pécs Kék „T” Motoros Bolt, Rákóczi út 24-26. 72 / 515-032 www.autosiskolakekt.hu Mezőberény Adamoto Motorosbolt, Puskin utca 32. 66 / 401-601 www.adamoto.hu Pécs, Red Baron, Zsolnay Vilmos utca 102. 72 / 510-402 www.redbaron.hu Mezőberény Bátszi Motor, Bonyhai u. 2/A. 30 / 903-7050 www.batszimotor.hu Szekszárd Front Motor, Árnyas utca 1. 74 / 511-119 www.frontmotor.hu Nagykanizsa MOTO-X Motorosbolt, Zrínyi Miklós út 11. 93 / 314-610 Tapolca Lakamoto, József Attila út 5. 87 / 321-027 www.lakamoto.hu Pécs Zozo Moto Motorosbolt, Tüzér u. 13. 72 / 312-312 www.zozomoto.hu Törökbálint Red Baron, Tó-park utca 5, 23 / 418-350 www.redbaron.hu Sátoraljaújhely V-Kettő Motoros Shop, Pataki út 10. 47 / 655-212 www.vkettoshop.hu Veszprém Bike Bandit Motorosbolt, Hold utca 14/2. 88 / 325-158 www.bike-bandit.hu Sopron Salamon Motor, Győri út 42. 99 / 524-208 www.salamonmotor.hu Zalaegerszeg Moto-Center, Báthory István utca 2. 92 / 317-066 www.moto-center.hu Székesfehérvár Ivanics Motor, Palánkai út 7. 22 / 889-162 www.ivanics.hu

SHOX CLASSIC üzletek: a legnépszerűbb SHOX termékek forgalmazója, akár rögtön a polcokról.

olaj- és levegőszűrők

Miskolc SHOX Miskolc Csabavezér út 27. 46 / 303-235 www.shox.hu

Nyíregyháza Eger

akkumulátorok

Hódmezővásárhely Road Rider Motorosbolt Jókai út 63. 62 / 243-623 www.roadridershop.hu

Miskolc

Salgótarján

olajok, kenőanyagok

Debrecen Yamaha Máthé; Motoros áruház Sámsoni út 104. 52 / 532-555 www.mathemotor.hu


Info: Ruházat: Bukósisakok: Műszaki termékek: Nagyker:

(061) 430 1035, info@shox.hu (061) 439 0554, ruhazat@shox.hu (061) 453 0219, sisak@shox.hu (061) 439 0555, muszaki@shox.hu (061) 453 0220, aruhaz@shox.hu

Ára: 1 500 Ft 2

2013

k at al ó g u s

Nyitvatartás: hétfő-péntek: 10.00 – 18.00 szombat: 10.00 – 14.00 Webáruház: www.shox.hu


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.