2012 - 13
Yg - 2012 - 2013 - 2
E-book kontra papírkönyv?
A környezetbarát csomagolóanyag
Egy művészet újraéledőben
Street - Mr. Zero
Lomográfia
Generatív arculatok
A magyar animáció fénykora
Amikor a plakát még az volt ami
2H1O - visual issue
E�book kontra papírkönyv?
Yg - 2012 - 2013 - 4
Nem hinnénk, hogy bármelyik mellé is feltétlenül le kell tenni a voksot. Pusztán tudomásul kell vennünk, hogy mint minden, a könyv is a fejlődés „áldozata” lett (lesz). Azonban ez nem igazán áldozat-szerep. Csak az ember olvas – Márai alapgondolata nem vész el. Csak a technika fejlődik. A háború utáni baby boom nemzedék könyvgyűjtő volt. Sok szép és értékes könyv jelent meg (persze, jó néhány nem), igazi könyvünnep volt a Könyvhét. Belelapozni egy-egy új könyvbe, simogatni oldalait, beszagolni
a lapok közé – így vette birtokba először, majd este otthon egy kényelmes fotelban lámpa fényénél olvasni – minőségi szórakozást, kikapcsolódást jelentett. Az elolvasott könyvek gyarapították a házi könyvtár számát, s alapot adtak a következő generáció kultúrszomjának csillapításához. Az Y generációt – a ma tizen-, huszonéveseket éppen így képzeljük el. De a lámpa fényénél ők már nem könyvet, hanem elektronikus könyvolvasó eszközt tartanak a kezükben. Az ő gyerekeik, az úgynevezett R generáció számára már ez lesz a természetes. A divatos „fenntartható fejlődés”, a környezet- és öntudatos életmód, a mobilitás és nem utolsósorban a technikai eszközök birtoklásának és használatának természetessége okán. S miért van akkor a kétség az e-book létrejöttének, terjedésének hasznossága terén? Mert az X generáció az, akinek ezt először „csinálnia” kell. És ez az a generáció, aki megélte a technikai robbanást, a mobiltelefonok, a számítógép, az internet elterjedését, de igazából még nem tette magáévá a technika eme vívmányait. Idegenkedik a digitális világtól. A hazai könyvszakmát jórészt ez a generáció alkotja. De ugyancsak ez az a generáció, akinek már tudomásul kell vennie az „élethosszig tartó tanulást” (Life Long Learning) is. S ha majd mindent megtanultunk, helyére kerülnek a dolgok. Teret hódít az elektronikus könyv. A szerzők továbbra is értékes, szép műveket alkotnak. A kiadók hozzáértéssel állítják elő a különböző platformokon megjelenítésre alkalmas e-könyv formátumokat, a rájuk jellemző gondossággal, formai igénnyel. A kereskedők pedig megfelelő titkosítási eljárásokkal védve teszik ki a műveket virtuális könyvesboltjuk polca-
ira, és változatos marketingeszközökkel invitálják látogatóikat a vásárlásra.Még idegenkedünk a könyvtől olyan szokatlan megjelenési formán. Pedig nincs rá okunk. A digitális könyvolvasó eszközök fejlődése abba az irányba mutat, hogy a kijelző minél inkább papírhatású legyen, az igazi könyvolvasás élményét nyújtsa. Kiegészítve ezt a funkciót azzal, ami a papírkönyvnél vétek: beleírni, szöveget kiemelni, jegyzetet készíteni. Az egyetemi tankönyveknél szükséges ez, és a legjobb könyvolvasó eszközök képesek erre. A digitális világ elérte a könyvszakmát is. Éljünk a lehetőséggel!
Yg - 2012 - 2013 - 6
Yg - 2012 - 2013 - 8
Egy művészet újra éledőben Ki ne érezte volna már egy szép, kézzel írt szöveg láttán, hogy melegség önti el a szívét? Néhány filmfeliratban is találkozhattunk hasonlóval, mint például az új Sherlock Holmes-mozi vagy a Harry Potter – Az Azkabani fogoly végén. Manapság Budapesten is egyre több étterem ablakain jelennek meg kézzel írt feliratok. Ez»valami más, mint egy számítógéppel szerkesztett felirat. Olyan emberi, mintha élet lenne benne. Az azonos betűk pici eltérései, a sorok ívének szabálytalanságai teszik emberivé, hogy nem „tökéletes”, nem minden apró részlete kiszerkesztett, gépies. Még akkor is így van ez, ha első ránézésre nem tudjuk megkülönböztetni, hogy kézzel vagy géppel készült. Többször fordult már elő velem, hogy munkáimat azt hitték, gép csinálta – amikor aztán megtudták, hogy kézzel készült, teljesen megváltozott a viszonyuk a műhöz. Valamit hordoznak ezek az írások, ami több, mint amit egy szövegszerkesztő létre tud hozni. Egy ilyen munka elkészítéséhez koncentráció, figyelem és sok gyakorlás kell. A szemlélődő mindezeket látja és úgy érzi, erre ő nem lenne képes, ezt is értékeli benne. Egy ilyen írás a lelkünket szólítja meg, sokszor még el sem olvassuk, már érezzük a hatást – a formák hordozzák az erőt. Valamilyen pozitív energia van bennük elrejtve, ami összekapcsolódik velünk, amikor nézzük. Régen az emberek az írást az istenek ajándékának tartották, de szép lassan eltávolodott égi gyökereitől. A kalligráfia eltérő utat járt be Keleten és Nyugaton, ami jól tükrözi a szellemiséghez való viszonyban megmutatkozó különbségeket. Keleten a mai napig szellemi útként tekintenek a kalligráfia művelésére. Japánban ez a sodó, az ecset útja.
Követőinek célja a helyes gyakorlás, amely mentális változással jár együtt – a kalligráfia során elért tudatosság az élet más területeire is átvihető. Az ecsetre a test és a tudat erői hatnak, amelyekben ha feszültség vagy blokk van, az azonnal meglátszik az ecsetvonáson. A zen kalligráfia a „nem-elme“ állapot megjelenítésére törekszik, a teljesen gondolatmentes koncentrációra. Nincsenek gondolatok, ideák, amelyek eltéríthetnék a figyelmet – a kalligráfia nem tudatos erőfeszítés által születik. Ez vezet el oda, hogy a tudat egységet alkot a leírt szó jelentésével. Míg Keleten mind a mai napig a gyakorlás a cél, s a középpontban az írást végző személy áll, addig Nyugaton a leírt szöveg megjelenítésére helyezték a hangsúlyt, a mondanivalót próbálták esztétikus, művészi formákba önteni. A szépen írni tudók Isten igéit jegyezték le, amelyeknek külső megjelenésére is nagyon ügyeltek. Keleten a kalligráfia megőrizte szellemi tartalmát az írás hétköznapi fejlődése mellett is. Nyugaton ez nem így alakult: az írás fejlődése (valójában hanyatlása) folyamatosan zajlott, és egy ideig nem is létezett külön szépírás. A 19. Század vége felé kezdett kialakulni a modern kalligráfia, amely az írásfejlődés különböző korszaka-
inak stílusait használja, melyek a maguk korában hétköznapi írásnak számítottak. Az eszközök fejlődésével és az írás hétköznapi elterjedésével egyre inkább automatikus tevékenységgé vált. Az írógép 1829-es megjelenése súlyos sebet ejtett a kézíráson mint művészeten. Általa megkezdődött az író személy és a szöveg megszületésének az eltávolodása. A betűket már nem az ember és a mozgása hozza létre, hanem megjelenik egy közvetítő elem, amely egy az írástól teljesen idegen mozgást alakít szöveggé. Míg az írás a papír síkjával párhuzamos, egymásba fonódó mozdulatokból áll, addig a gépelés a billentyűzetre merőleges kopogás, ütögetés. Az írásnál a kar és a csukló mozog, a gépelésnél szinte
csak az ujjak. A számítógép megjelenésével pedig még szélesebbre tágult a szakadék: a leírt sorok egy fizikailag nem létező, virtuális térbe kerültek át. Míg az írógép esetében legalább volt valamiféle fizikai kapcsolat az egyén energiája és a megjelenő szöveg között – a gépelő mozdulat közvetlenül hatott a papírra –, addig a nyomtatóból kijövő dokumentum már nincsen kapcsolatban a gépelő személy mozgásával. Az írás a szellemvilágból az ember alatti világba költözött. Az írás ma automatikus folyamat, márpedig minden szokásszerűen végzett cselekvés csökkenti az ember szabadságát. Az írásba vitt tudatosság és a jelenlét ellensúlyozhatja ezt. Erre van egy egészen egyszerű gyakorlat: tudatosan változtassuk meg a kézírásunkat, az eddig megszokottól eltérően rajzoljuk meg a betűket! Ha így teszünk, kénytelenek vagyunk figyelmet szentelni a folyamatnak, össze kell kapcsolnunk legbelső lényünket azzal, amit csinálunk. Napi 15 perc elegendő. A szokás szerint végzett cselekvések negatív hatással vannak életenergiáinkra. Ezzel ellen-
tétben ez a kis gyakorlat erősíti és gyógyítólag hat az egyénre. A régi bölcsek tudtak az írott szövegben rejtőző energiákról. Úgy tartották, minden szöveg négyféle energiát tárol a szellemi tartalma, az intellektuális megérthetősége, az érzelmi tartalma és gyakorlati megvalósíthatósága szerint. Fontos volt, hogy aki írta a szöveget, ezeken a területeken képezze magát, hiszen ő tudta „feltölteni” energiával a szöveget. Természetesen a kézzel írt szöveg energiája erősebb, mint a gépinek, de nagyon nem mindegy, hogy ki írta. Az olvasóra hatnak ezek az energiák, bármilyen szöveget olvasunk, kapcsolatba kerülünk vele, ami gyógyíthat minket, de meg is betegíthet. Mit nyújthat ma a kalligráfia gyakorlása nekünk? Egy szépen írt szöveg elkészítéséhez figyelem, koncentráció, rendezettség, kitartás, elmélyülés, türelem szükséges. Ezekben mind fejlődhetünk a szépírás által, ami életünk többi területein is érezteti hatását. A kézírás egyre inkább kiszorul mindennapjainkból, amivel a lehetőség is csökken az említett erények fejlesztésére az írás révén.
Yg - 2012 - 2013 - 10
Schmierfinger - Calligraffiti
Lomográfia
Yg - 2012 - 2013 - 12
Abban az évtizedben, amikor a digitális fotózás a fénykorát éli, és mindenki büszkén mutogatja a bulikon, nyaralásokon készített tucatképeket, a T. Olvasó elé kell tárnunk egy underground mikrokozmoszt, az analóg fotográfia netovábbját, a lomográfiát. A digitális gépek elleni lázadásnak egy olyan útját, amire nehéz szavakat találni, de nekünk ez nem fog gondot okozni. Az egész történet ott kezdődött - aztán természetesen, majd ki fognak derülni a kezdet előzmé-
nyei is - hogy két, valószínűleg elég elvetemült alak, sejthetően teljesen tiszta tudatállapotban beszerzett magának Prágában, 92’-ben egy akkor már gyártósorokról le nem kerülő Lomo LC-A típusú fényképezőgépet, amivel aztán végiggrasszáltak a demokráciát frissen belélegző cseh főváros utcáin. Csípő-, térd- és tarkómagasságból - szigorúan úgy, hogy a nyakuk is belelógjon - végigfotózták az utcákat, miután hazatérvén nem kis meglepetés fogadta őket. A fixobjektíves gép minden szerethető sajátossága visszaköszönt a képeken. Vignettáltak, zajosak, szürreálisak voltak, kontrasztos színekkel. És ekkor még csak a szűkebb baráti körük volt oda ezért megjelenésért. Ezeket a gépeket még 1983-ban gyártotta a LOMO, (Leningradszkoje Optiko Mechanicseszkoje Objedinenie) szentpétervári gyárában. Céljuk az volt, hogy minden elvtárs kezébe kerüljön egy olcsó, könnyen elérhető, egyszerűen kezelhető fotómasinka. A tervet teljesíteni kellett, így nem volt meglepő, ha a kis apparátok silány minőségűek voltak, mindegyiknek megvolt a maga kis saját, különbejáratú hibája. De pont ez adta és adja meg az egész ízét. Így történt az, hogy a két bécsi egyetemista, nevezetesen Matthias Fiegl és Wolfgang Stranzinger elhatározták, elterjesztik a lomográfia igéjét világszerte, és nagyon hamar nem kis népszerűségre tettek szert fotóikkal. A szekér olyannyira beindult, hogy 93’-ban megalapították a Lomográfiai Társaságot, begyűjtötték a keleti blokk még fellelhető masináit, és 94’-ben már Moszkvában és New York-ban egyidejűleg tartottak kiállítást, ahol hatalmas falakon díszelegtek a lomográfiák. A fő problémát azonban az jelentette, hogy a gépeket már nem gyár-
tották, és nem tudták kielégíteni az egyre vadabbul burjánzó, Lomo-k iránti vágyat. Tehát mi sem lehetett egyszerűbb, a probléma forrását keresték fel, és sikerült meggyőzniük a LOMO gyár fejét, kezdjék el újra gyártani az LC-A-kat. A történelmén túl, azért van egy sokkal érdekesebb aspektusa is a dolognak, méghozzá az az eszmerendszer és mozgalmi rítus, ami a lomográfusokat igazán szerethetővé teszi. Sikerült megteremteniük egy olyan világméretű agymenést, ami a föld legkülönbözőbb pontjairól hozza össze az embereket egy cél érdekében, hogy megmutathassák milyen varázslatos helyen élünk, és mennyi rendkívüli dolog vesz bennünket körül. Az orrunk előtt vannak a csodák, csak meg kell ragadni a pillanatot. Elég rendhagyó dolog olyan géppel járkálni a városban, ami lehetővé teszi számunkra, hogy egy másodperc eseményeit úgy jelenítsünk meg, hogy ez a pillanat egy képkockát négy részre osszon, és időeltolással 2x2-es bontásban jelenítsen meg, mindenféle digitális utómunkálatok nélkül. És a legegyszerűbb, legalapvetőbb analóg technikát hordozza magában, egy műanyag dobozba zárva. A megjelenésével is csak a felszabadult, gyermeki játékosságot, szabadságot képviseli. Nincs szükség akksikra, a lényeg legyen minél több 35mmes, és lehetőség szerint minimum ISO 400-as érzékenységű film, a legócskább fajtából még jobb, ha esetleg le is van járva és lehet kattogtatni. Mindegy mit. A lomónál nincsenek elrontott képek. Csípőből kell tüzelni, nem variálni a fényekkel, a beállításokkal, mindent el kell felejteni, amit valaha a záridőről, az íriszről vagy az aranymetszésről tanultunk. Felesleges is lenne értenünk ehhez, mert ezeket úgy-
sem tudjuk állítani rajtuk, jó esetben még kereső sincs, maximum egy kihajtható alibikereső. De ez is csak a vicc kedvéért. Folyamatosan bővítik a fényképezőgépek tárházát, a legvadabb ötletek valósulnak meg mindenegyes kreálmányban. Mivel ezeket a gépeket most szorgos kínai kezek készítik, megmaradt a jó szokás, rengeteg a hibás dobozka, valamelyik nem szigetelt rendesen, tehát a bal alsó sarka minden fotónak be van égve, vagy egyszerűen a kép egyik része mindig zöld. De többek között ez is egy fontos hozzátartozója a lomózásnak. Tíz aranyszabályuk van,
amiket természetesen nem kell követni, de egyfajta küldetést fogalmaz meg, amikor arra szólít, hogy menjünk minél közelebb a fotózandó tárgyhoz, vagy ne akarjuk tudni, milyen lesz a kép. És mi a cél? Lehetőség szerint készítsünk minél több fotót, minél lehetetlenebb helyzetekben. Hadd lássa a világ egyik fele, hogy a másik is pont ugyanolyan szép. Magávalragadó tud lenni egy olyan kultusz, ami felnagyítása egy olyasfajta életérzésnek, amikor az ember hazajön egy fesztiválról, és meglátja valakin az övéhez hasonló karszalag egy másik birtokosát a közértben.
Bátran oda lehet menni hozzá, mert hiába soha nem láttátok egymást, van egy közös pont az életetekben, ami összeköt bennetek. És miért jó ez nekünk, lomográfusoknak? Mert szeretjük jól érezni magunkat a legelkeserítőbb pillanatokban is, mert hisszük, hogy ha meg nem is válthatjuk, de jobbá tehetjük a világot. Színekre minden embernek szüksége van, és képesnek kell lennünk meglátni életünk korántsem bujkáló szépségeit, hiszen minden ott van az orrunk előtt.
Yg - 2012 - 2013 - 14
Semler Andr谩s fot贸i
Yg - 2012 - 2013 - 16
A magyar animáció fénykora „Nem ismerek olyan műfajt vagy területet ebben az országban, amely az elmúlt fél évszázadban nagyobb teljesítményre lett volna képes, mint az animációs filmművészet. Nem ismerek olyan magyar műhelyt, amely a kiváló tehetségek olyan sokaságát gyűjtötte volna egybe, mint a Pannónia Filmstúdió...” (Hankiss Elemér, 1999.) E sorok a Kockáról kockára. A magyar animáció krónikája 1995-1998 című könyv előszavából valók. Ha az elmúlt ötven év eredményeit nézzük, nem vélhetjük a fenti szavakat túlzottaknak. Jól, jobban és legjobban dolgoztak a magyar animátorok, és úgy tűnik, hogy a „legjobb” időszak 1976-1986 közé esett. Nevezhetjük ezt akár a magyar animáció fénykorának is. Az államosítás után (1948) a magyar rajzfilm megteremtője, Macskássy Gyula nyomorúságos körülmények között elkezdi készíteni az első magyar rajzjátékfilmet, A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesét. A háború után vagyunk, nincs megfelelő festék, nincs technika, és főleg nincs tapasztalat. A rajzfilmes csoport a kibontakozóban lévő magyar állami filmgyártásban az önös érdek ütközésének középpontjába kerül, és a hatalomért való általános harcban „útban” van. A megkapaszkodás a magas szinten előállított reklámfilmeknek, a munkatársak szívós kitartásának és a kirobbanóan tehetséges, új generáció jelentkezésének köszönhető. Kezdetben a reklámok mellett kizárólag gyerekekhez szóló mozirövidfilmek készültek. A hatvanas években főleg Várnai György forgatókönyvíró-grafikus Macskássy Gyulához való társulásával vette kezdetét a felnőttek érdeklődését megcélzó ún. filmepigrammák készítése. E műfaj inkább alkalmas volt a nem-
zetközi fesztiválokon való szereplésre is. A tv- és mozifilm-sorozat készítése a hatvanas évek végén vette kezdetét, és 1973ban készült el az első egész estét betöltő rajzjátékfilm. A magyar animációs filmeket fesztiválsikereiknek köszönhetően ismerte meg a világ. Ehhez nagymértékben hozzájárult az a szerencsés körülmény is, hogy az Animációs Filmkészítők Nemzetközi Szervezete (ASIFA) vezetőségi tagja, majd kilenc évig főtitkára a Pannónia Rajzfilmstúdió vezetője, dr. Matolcsy György volt. 1976-1986, a nagyar animáció fénykora. Ez időszakban a Pannónia Rajzfilmstúdiót a világ öt legjelentősebb rajzfilmműhelye között tartották számon. (A másik négy Walt Disney, a Hanna-Barbera, Szojuzmultfilm és a japán Toej volt.) E vélemény különösen akkor látszott megalapozottnak, amikor négy év alatt három szenzácíós magyar filmsiker hírét röppentettték fel a világ hírügynökségei. 1977ben a fiatal Jankovics Marcell Küzdők című filmjével Cannes-ban Arany Pálmadíjat, az addig ismeretlen Rófusz Ferenc 1981-ben A légy című filmjével a háború utáni Magyarországon elsőként Oscardíjat, és még ebben az évben Vajda Béla Moto perpetuo című alkotásával ugyancsak Cannes-ban Arany Pálma-díjat nyert. E rendkívüli filmsikerek mellett természetesen számtalan egyéb fesztiváldíj is fémjelezte ezt a korszakot. Magyarországot jogosan emlegették „rajzfilmes nagyhatalom”-ként. Említsünk meg, a teljesség igénye nélkül néhány olyan kiváló alkotást, amely nagymértékben hozzájá-
rult a „fénykor” cím elnyeréséhez. Ebben az időszakban készültek a Fehérlófia (Jankovics Marcell), a Ludas Matyi, a Vuk, a Szaffi (Dargay Attila), a Hófehér (Nepp József), a Háry János (Richly Zsolt), a Daliás idők (Gémes József), a Misi mókus (Foky Ottó), Az idő urai (Hernádi Tibor), a Vízipók-csodapók (Szabó Szabolcs), a Suli-buli (Varsányi Ferenc), a Habfürdő (Kovásznái György) és a Macskafogó (Ternovszky Béla) című egész estét betöltő magyar animációs filmek. Ekkor indultak útjukra a híres televíziós- és mozisoroza-
tok, mint a Magyar népmesék (Jankovics Marcell és a Kecskeméti Filmstúdió fiatal munkatársai), a Kérem a következőt! és a Mézga család (Nepp József a vezetőrendezőjük), a Gusztáv (Jankovics-Dargay-Nepp), a Magyarázom... (Szabó Sípos Tamás), az Animália (Hernádi Tibor), a Frakk (Cseh András), a Kockásfülű nyúl sorozat (Richly Zsolt), a Pom-pom meséi (Dargay Attila), és a Legkisebb Ugrifüles (Foky Ottó). Ebben az időben már sikeresen működött a két vidéki, animációs műterem is, Kecskeméten és Pécsett.
A váltás időszaka, amelyre a filmszakmában főleg az állami támogatás megvonása volt jellemző, kis híján ellehetetlenítette a világhírű stúdiót. A filmrendelések megszűntek, a nemzetközi kapcsolatok megszakadtak, anyagi források nélkül filmek nem készülhettek. Az elmúlt pár évben kialakult új helyzet azonban bizakodással töltheti el az animáció szerelmeseit. Többeknek eszébe jut a háború utáni nehéz időszak, amikor a munkatársak szívós kitartása, és ügyszeretete megmentette a pusztulásra ítélt műfajt.
Macskรกssy Gyula, a magyar rajzfilm megteremtล je
A környezetbarát csomagolóanyag
Yg - 2012 - 2013 - 20
A fogyasztói társadalomban kiemelkedő szerepet játszik az áruk és termékek piacon történő megjelenése, azaz a csomagolása. A csomagolás védi a terméket a külső behatásoktól, szennyeződésektől, illetve biztosítja az élelmiszerek hosszan frissen tartását, a becsomagolt termék légzését. A csomagolóanyagok esztétikai megjelenése vásárlásra ösztönzi a vevőket, piacpezsdítő hatása van. A becsomagolt termék felhasználása után a csomagolóanyag – bármilyen szép is – elveszíti funkcióját, hulladékká válik, ezzel szennyezi a környe-
zetet. A hulladék vagy égetőbe, vagy lerakóba kerül. Az ez idáig alkalmazott csomagolóanyagok szinte teljes szortimentje szénhidrogén bázisú, szintetikus anyagokból készültek, melyek közös jellemzője, hogy évtizedeken át stabilan megmaradnak, nagyon lassan, illetve soha nem bomlanak elemeikre, ezáltal szennyezik a környezetet. A műanyagok fosszilis energiahordozókból történő előállítása a drága technológia mellett nagyon sok szén-dioxid kibocsátással is jár, ami a légszennyezés mellett a klímaváltozás egyik kiváltó oka is lehet. A használaton kívüli csomagolóanyagok újra hasznosítása is csak kis mértékben lehetséges. Miért jó a biopolimerből készült csomagolóanyag? Elsődleges előnye, hogy a felhasználást követően - miután hulladékká vált – a talajban és a vízben élő baktériumok, gombák és más lebontó szervezeteknek köszönhetően – összetételüktől függően – néhány hét vagy hónap alatt földarabolódnak, lebomlanak, és maradéktalanul visszatérnek a természetes körforgalomba. Ez a biodegradálódás, komposztálás, vagy mint másodlagos energiaforrások (biogáz) hasznosulnak. A lebomlás során felszabaduló CO2-t az alapanyagként felhasznált növények nyelik el a levegőből fejlődésükhöz (fotoszintézis), így a klímavédelem szempontjából is környezetbarát az alkalmazásuk (üvegház-hatás csökkentése). A felhasználásukkal lehetőség kínálkozik az egyre csökkenő fosszilis anyagtartalékok kímélésére. Előállításuk során (gyártási technológia) szennyezőanyag nem képződik, a gyártáskor keletkező melléktermékek és selejtek újra feldolgozhatók. A természetes alapú csomagolóanyagok bevezetése enyhíthet a mezőgazdaságban kelet-
kező gyengébb minőségű termés, illetve az egyéb biotechnológiák melléktermékeiként keletkező biomasszák hasznosítási gondjain. A biológiailag lebomló, polimer felépítésű anyagok tulajdonságaikban nagyon hasonlítanak a műanyagokéhoz, műanyag-technikai eljárásokkal feldolgozhatók, biológiailag lebonthatók és újranövő (megújuló) nyersanyagokból állítják elő (kukorica, burgonya, cukorrépa, biotechnológia hulladékai, tejsav, kazein, stb.) A biopolimer anyagok természetes körforgása A biopolimerekből készült csomagolóanyagok mechanikai szilárdsága, illetve vízzel szembeni ellenálló-képessége esetenként korlátozott felhasználhatóságot tesz lehetővé (pl.: víz hatására a lebomlási folyamat felgyorsul), ezért célirányosan adalékolni kell a polimereket. Ilyenkor is lehet természetes anyagokat felhasználni, akár mezőgazdasági hulladékot vagy egyéb ballaszt anyagot, vagy olyan kis molekulasúlyú műanyagot, ami rövid idő alatt alkotó elemeire hullik szét. A biopolimerek legnépesebb családját a keményítőbázisú csomagolóanyagok alkotják. Elterjedésük fő oka, hogy a keményítő nagy mennyiségben fordul elő a világon, beszerzési ára alacsony, biológiailag könnyen lebontható, a gyártási technológiában felhasznált vegyületek a bioipar más területén hulladékoknak számítanak. Hol használhatók fel a biopolimer alapú csomagolóanyagok? A biopolimerekből előállított csomagolóanyagok elsősorban az élelmiszeriparban (zöldség, gyümölcs, húsfélék), a mezőgazdasági és kertészeti termelésben (talajtakaró, palántázó tálcák, cserepek, gyökérvédő burkolatok), a higiénia szempontjából fontos területeken (szemetes-
zsákok, pelenka, egészségügy), valamint a tartós fogyasztási cikkek (pl.: telefon) csomagolására, illetve gépkocsik beltéri kialakítására használhatók. A biopolimer gyártás jelene és jövője. Egy hektár földön kb. 2-3 tonna biopolimer kiindulási anyagát lehet megtermelni. A növények CO2 megkötő képessége miatt a biopolimer egyben CO2 tároló is, melyet csak elégetéskor ad vissza a környezetnek. Érdekesség, hogy az elemzések szerint, ha az európai piac műanyag igényét biopolimerrel biztosítanánk, kb. 150 millió tonna CO2-t lehetne kivonni a légkörből. Piacelemzések szerint a közeljövőben az EUban a bio-csomagolóanyagok részesedése a teljes csomagolóanyag piacból 5-10 % között várható, ami évi 150000-200000 tonna növényi biopolimert jelent EUszerte. A bioműanyagok ma még réspiaci termékeknek számítanak, de egyre több szakértő jósolja, hogy felhasználásuk néhány évtizeden belül jelentős mértékben bővülni fog. Németországban végzett elemzések eredményei szerint a biopolimerből készült termékek piacának 20 %-os bővülését prognosztizálják 2020-ig. A változó társadalmi igények, a környezetvédelemben megjelenő új célok és a mezőgazdaság számára jelentkező új lehetőségek azonban gyorsuló fejlődést sejtetnek a növényi eredetű műanyagok előállításában és elterjedésében, a szociális és környezeti felelősséget szem
előtt tartva a gyorsan változó életmódra és fogyasztási igényekre válaszképpen. A világ vezető biopolimer gyártói: Nature Works (USA), Novamont (Olaszo.), BASF, Natura Packaging (Németo.).
Yg - 2012 - 2013 - 22
Biopolimer kristรกlyszerkezet
Street - Mr. Zero
Yg - 2012 - 2013 - 24
Az első interjúnk alkalmával kicsit közelebb kerültünk a graffiti világához. Interjúalanyunk, Mr. Zero 17 évvel ezelőtt fújt először falra, most már világszerte ismerik stílusos műveit. “Szeretnék létrehozni egy saját világot, a figuráimmal, akik ebben a formavilágból felépített univerzumban élnek.” Gábor: Mikor kezdtél el graffitizni? Mik voltak az első lépések? -Kisgyerekkorom óta rajzolok, 94-ben fújtam először falra 12 évesen. A rendszerváltás után a 90-es évek első felében kezdték elárasztani az országot a “nyugati dolgok”, gördeszkázás, deszkásfilmek, magazinok. Meg ugye az idősebb generáció már járt ki külföldre, aztán elég erőteljesen hozták befele a nyugati kultúrát. Mi meg gyerekként ezt láttuk, aztán ki akartuk mi is próbálni. Igazából semmilyen világmegváltó dolog nincsen mögötte, csak gyerekek voltunk. Aztán elkezdtünk firkálni, valakinek ez megmaradt, valakinek meg nem. Valaki tisztes családapa, én meg még mindig falat festek. Igaz, mondjuk a kettő nem zárja ki egymást feltétlenül. Gergő: Miért ezt a stílust választottad? - Mármint graffitit? -Egyáltalán milyen stílusnak nevezhetjük ezt? - Én már nem tudom, hogy most mi ez, ahány ember annyiféle graffiti. Van, aki arra esküszik, hogy az-az igazi graffiti, ami a vonaton van, van akinek az ami az utcán, valakinek csak az az igazi graffiti, ami illegális, és van, akinek meg az ami szép színes, valakinek az ami…… Tehát ahány ember, annyiféle igazság, és hogy én mit csinálok… kérdezték már, hogy akkor ez graffiti vagy streetart, én ezt nem tudom, majd megmondja az aki ehhez jobban ért…… én csak csinálom. Nem akarom megmagyarázni, hogy mi ez. Ez szerintem nem erről szól, hogy különböző kis cédulákat aggassunk rá. Hajni: Számodra melyik vonzóbb?
Legál vagy illegál? -Teljesen mindegy. Egy felület vonzó a számomra, meg az hogy valami inspiráljon. Igazából nagyrészt nem legált festek a szó szoros értelmében, a munkáim nagy része inkább fél legál fél illegál mostanában. Engem az elhagyatott épületek eléggé inspirálnak, például találsz egy elhagyatott gyárat vagy bármilyen épületet, rengeteg jó felület van, igazi játszótér. X évvel ezelőtt volt olyan hogy mondjuk három napig csináltam egy rajzot, de most már marhára nincs kedvem 3 napot ott szöszölni egy rajzzal feltétlenül, 3 nap alatt akkor inkább 3 rajzot csinálok vagy még többet ha lehetőségem van rá. Számít a mennyiség, mármint nem a számszerűség, hanem minél többet, újat, frisset festeni, meg szeretek haladni a dolgaimmal, de persze ne menjen a minőség rovására. Ezt az egyensúlyt nem árt megtartani hogy a minőség/mennyiség rendben legyen. Egyébként ha meglátok egy felületet akárhol, akár a városban, és ha azt meg akarom csinálni, mert inspirál akkor azt úgyis megcsinálom, ha tetszik valakinek ha nem. Gábor: Úgy általában neked a graffitiben ez a 3D-s stílus van. -Most főként figurális dolgok, de mind a kettő. Amikor anno elkezdtem az első rajzokat, főként betűket festettem, de már akkor is próbálkoztam karakterekkel. Igyekszem a jövőben kombinálni, a figuráimat ezzel a 3D-s világgal. Ezek a 3D-s dolgok, betűkből alakultak át, gyakorlatilag a betűim, bár most már azokat szerintem rajtam kívül senki se látja, csak hogy
de szép kagylók, virágok, meg bogarak, meg mittudomén… Legalább mozgatja a fantáziájukat az embereknek, kicsit gondolkodnak, az jó. Szeretnék létrehozni egy saját világot, a figuráimmal, akik ebben a formavilágból felépített univerzumban élnek. A saját stílus a graffitiben nagyon fontos, az a lényeg, hogy olyan stílusod legyen, hogy azt bárhol, a világ bármely pontján felismerjék. Igazából mindenben fontos, hogy saját stílusod legyen, annélkül nem sokat ér akár mit is csinálhatsz, ha másokat másolsz. Persze inspiráljanak dolgok, de ne másold egy az egyben. Réka: Fordult már elő olyan, hogy valaki a te munkádra fújt? -Ez így működik, aki az utcára fest, annak előbb-utóbb le is fedik a rajzát. Én is festettem már át másnak a rajzát, de legál falon normális dolog, az ember megfesti, csinál egy fotót aztán vagy holnap vagy 2 hét múlva lefestik. Mondjuk ez Egerben nem jellemző, itt van ami akár 1-2 évig is megmarad, mert ami van ténylegesen legális felület, az ugye a leányka úti aluljáró. Azok festenek oda, akik ismerőseink és mondjuk általában együtt festünk oda, vagy ha jön valaki Budapestről vagy bárhonnan az országból ír, hogy nem lenne-e gáz ha festene, van-e hely, keres egy felületet, ami mondjuk nem a legfrissebb rajz. Réka: Milyen gyakran mész külföldre? -Nyaranta általában 2-3 alkalommal nem vagyok itthon, ezek általában több napos vagy több mint 1 hetes események. Hajni: A külföldi graffitis kultúra mennyire különbö-
zik a magyarországitól? -Ez érdekes dolog, mert mindenkit egy bizonyos dolog hajt, az hogy fessen. Mellette meg mindenki teljesen más, mint ahogy mindannyian különböző emberek vagyunk. Mindenkinek megvan, hogy mit preferál jobban, milyen felületet akár, hogy áll hozzá a dolgokhoz, de mégis van 1 közös szál. Bence: Mondtad, hogy vannak megrendelések. Ha nem túl pofátlan kérdés, mennyire lehet ebből megélni? -Valaki biztos megtud belőle, én nem tudom ezt így kijelenteni. Attól függetlenül igyekszem, mondjuk Budapesten ismerek 1-2 embert, aki ebből meg tud élni és nem kell mással foglalkoznia. De nyilván Budapest jóval nagyobb város, mint Eger, lehet, hogy ott én is meg tudnék élni ebből. Meg külföldön is ismerek jópár embert aki ezzel keresi a kenyerét. Gergő: Van valamilyen művészeti végzettséged? Szerinted men�nyire számít a papír? -Kiadvány szerkesztő, elektronikus grafikus végzettségem van, de sose végeztem főiskolát vagy egyetemet, csak ilyen okj-s dolgokat csináltam. Igazából nem tudom, ez az én magánvéleményem, hogy engem nem igazán érdekel a papír, mert ha valamit meg tudsz csinálni akkor mindegy, hogy van-e papírod, viszont hiába van 8 papír ha semmihez nem értesz mellette. Mindenki eldönti magának. Hajni: Eddig mi volt a legnagyobb sikerélményed? - Fel tudtam ma reggel húzni a zoknimat! Gábor: Volt már valami nagyobb elismerésed? Vagy valami, amire büszke vagy? -Az nagy elismerés hogy kiállíthatok, festhetek különböző országokban, könyvekben, magazinokban publikálhatok, jó érzés “nyaralgatni” itt-ott szinte ingyen, olyan emberekkel szerepelhetek 1 könyvben vagy találkozhatok, festhetek akikre gyerekkorom óta felnézek. Aminek most különösen örülök, hogy megnyertük a Write4gold nemzetközi graffiti verseny kelet-európai döntőjét 3 barátommal. Hajni: Van-e kedvenc saját alkotásod? -Nincs. Talán mindig az aktuális, bár ez sem feltétlenül igaz. Sokszor nem vagyok elégedett azzal, amit csináltam, sőt akkor van baj, amikor teljesen megelégedtél. Mindig találsz hibát, de ha teljesen megelégedtél valamivel, akkor abba kell hagyni, mert akkor nincs ami előre hajtson. Nyilván ugyanazt nem feltétlenül fogod még egyszer megcsinálni,
Yg - 2012 - 2013 - 26
az már úgy marad. De hiba az mindig mindenben lesz , olyan nincs, amiben nincs, de ez így jó. Réka: Vannak kedvenc alkotóid? -Graffitin belül vagy általában? -Általában. -Nem igazán. Minden inspirál, sokan vannak, akik jók, nagyon jók….. de most nem akarok meg nem is tudok neveket kiemelni, nagyon sokan vannak. Csak böngészek a neten vagy sétálok az utcán, de lehet akár zene vagy bármi, vagy csak egy ember, bármiből/bárkiből merítek inspirációt. Gábor: Akkor gondolom így példakép sincs. -Nincs… A szüleim mondjuk! Hajni: A szakmai blogokról és weboldalakról mi a véleményed? -Most már sokan vannak, akik ezzel foglalkoznak és tök jó, hogy vannak. 1-2-őt szoktam viszonylag rendszeresen nézni, de nem jellemző. Gábor: Milyen tanácsokat adnál egy most kezdő graffitisnek? -Gyakoroljon sokat, meg hogy ne menjen össze-vissza firkálni mindent, hanem először tanuljon meg egyenes vonalat húzni. De nem biztos, hogy ezt egyből a belvárosban kell elkezdeni. Próbáljon meg arra törekedni, hogy valami stílust alakítson ki, ne csak az legyen, hogy telerakja a várost a borzalmas ákombákomjaival. Ami persze marhajó, hogy hú ott leszek mindenhol, meg haverjaim majd szanaszét likeolják a facebookon, de ez nem erről szól. Ezt úgyis mindenki magában érzi, nem is akarok senkinek se tanácsot adni. Eldönti mindenki magának, hogy akarja-e csinálni, vagy kell-e ez az életébe aztán majd eldől. Most hiába mondod egy gyereknek, hogy ne firkáld össze azt a falat, fölösleges, úgyis az lesz az első. Gyerekek, én is tudom magamról, nem akarok álszent lenni, én is összefirkáltam mindent, ez így működik. Hajni: A CFSről mesélsz nekünk egy kicsit?
-Heten vagyunk, egri kötődésű a csapat, ketten alapították 2000-ben. Már korábban ismertük egymást, meg festettünk együtt, igazából egy baráti kör vagyunk. Olyan emberek, akikre azt tudom mondani, hogy nem csak az köt össze minket, hogy együtt elmegyünk festeni. Sőt az az igazság, hogy az utóbbi időben gyakrabban festek másokkal, mint amennyit a saját csapattársaimmal. Mindenkinek megvan a saját élete, nehéz összehangolni, hogy mindig mindenkinek mindenre legyen ideje. Bence: A közeljövőben esetleg lesz valami esemény, ahol összefuthatnak veled az olvasók? -Idén már nem tudom, nem valószínű. Két csapattársam közreműködésével lesz egy rendezvény október 8-án Budapesten egy nemzetközi kiállítás illetve live painting, az Urban Tactics. Viszont ott csak mint nézelődő.
Réka: Láttuk hogy szerepelsz könyvekben is. Ezek megrendelésre, vagy szintén így a belső körben alakultak ki? -Kapok egy e-mailt, hogy ez és ez, könyvet/magazint/ stb. készít és szeretné hogy ha benne lennék, feltéve ha érdekel a dolog. Nem szoktam nemet mondani általában. Így kön�nyen eljutnak a munkáim olyan helyekre is ahova én nem biztos hogy el tudnám juttatni, és azért jó érzés kézben fogni egy könyvet amiben együtt szerepelhetek különböző graffiti legendákkal.
Yg - 2012 - 2013 - 28
Generatív arculatok
A generatív grafika egyre nagyobb teret hódít a tervezőgrafikában. Lényege, hogy algoritmusokkal határozzák meg a kép elemeit, amik végül a számítógép által alkotnak egységet. A grafika attól válik dinamikussá, hogy valamilyen szabályszerűség alapján, a megadott paramétereket figyelembe véve épül fel. Új design területek jöttek létre általa, mint például az interakcióra épülő design, vagy az adatvizua lizáció. Az 1990-es években az elektronikus művészet új generációja kísérletezni kezdett olyan programnyelvekkel, mint a HTML, Shockwave, Flash, vagy a Java, és kreatív médiumként kezdték használni őket. Rájöttek, hogy konceptuális és formai kísérleteiknek végtelen lehetőséget biztosítanak ezek a kódok, mégis szerkezetet biztosítanak az alkotásaik számára. Az irányzat fejlődése annak köszönhető, hogy a kísérletezés tanulságait megosztották egymással, nyílt forráskódok használatával. A Processing is egy ilyen nyílt forráskódú programnyelv, amit a számítógéppel dolgozó művészek és designerek számára alakítottak ki. A projekt 2001-ben indult az MIT Media Lab-
ban, Casey Reas and Benjamin Fry vezetésével. Az volt a céljuk, hogy olyan szoftvert hozzanak létre, ami a programozás alapjait tanítja meg úgy, hogy vizuális visszacsatolást kap róla az ember. Ebben azonban sokan meglátták a lehetőséget egy újfajta design létrehozására, így hamar kinőtte magát, és széles körben elterjedt. Ennek köszönhetően sok dinamikus arculat alapját adja. Két típusát különböztettem meg, a véletlenszerűen és a direkt generáltat. A különbség a kettő között az arculat kifejezési szándékában rejlik, mert míg az előbbi egyfajta játékosságot tükröz, addig az utóbbinál hangsúlyos, hogy a vizuális rendszer bármelyik eleme valós adatok alapján jön létre, ezért egyfajta adatvizualizációként is számontartható. Változó tipográfia Középpontjában a logotípia áll, ami valamilyen formában mindig változik, de – a beazonosíthatóság érdekében – csak meghatározott szabályok alapján. Ezek a rendszerek sokfélék lehetnek, mint a további példák mutatják. A Tate arculata 2000-ben jött létre. A Tate Londonban több helyen, és más angliai nagyvárosban is megnyitotta a kapuit, és a Wolff Olins stúdiót kérte fel arculat készítésére. A brief tartalmazta, hogy szeretnék, ha új, izgalmas művészeti központokként tudnának megjelenni. Így született a logó, amiben a tipográfiát láthatjuk, mintha mozogna a látótérben. Ezt három féle, a Photoshopból ismert effektussal érik el (blur, fade, half tone). A Wolff Olins egy olyan arculatot alkotott, ami kifejezi a modern és dinamikus szemléletet, valamint a „Nézze meg újra, gondolja újra” mottó szellemiségét. A Tate logót azóta az online film- és videó tartalmaknál felújították. A 2012-ben létrejött új, mozgó
logót a londoni székhelyű, Grant Gilbert által alapított Double G Studios készítette, akiknek kifejezetten az ún. motion graphics a szakterületük. A Tate logotípia gyakorlatilag dinamikus installáció, ugyanis úgy készült, hogy először meganimálták az eredeti logót, majd egy hatalmas kivetítőn lejátszották és lefilmezték azt, és ezt a felvételt láthatjuk végeredményben. Míg a 2000-es Tate felirat mindig kivehető, némely esetben az olvashatóság határait súrolja a Vuture logotípiája, ami az amsterdami VU egyetem jövőbeni campusa számára készült. Magát a nevet is a tervező, a Lava adta, hiszen az arculat egy akkor még nem létező „márkának” készült. A betűt egységekre osztották, amiknek színe, és kiterjedése is véletlenszerűen változik, utalva ezzel a campus növekedésére, és sokszínűségére. Ugyancsak a Lava munkája a Toonzetters, hollandiai zenei esemény arculata. A rendszer lényege, hogy a tipográfia állandó, az azt atmoszféraszerűen körülvevő grafikai elemek pedig véletlenszerűen generálódnak köré. Az ötlet egy XIX. századi szerkezet, a harmonográf vonalas rajzait idézi, amelyeket a zene rezonanciája alapján hozott létre. A tipográfia nem csak állandó, meghatározott helyen lehet. Van, hogy szétesik, mint a bevezetőben említett Dán Filmintézet logója, vagy mint a Pentagram által tervezett Secca arculata, ahol a betűk állandó mozgásban vannak. A Southeastern Center for Contemporary Art mozaikbetűi vízszintes tengelyen mozognak előre-hátra, néha még fedik is egymást. Az folyamatos változás jellemző a múzeumra is, hiszen gyűjteménye nem állandó darabokból áll, hanem mindig cserélődik. A Luke Hayman által vezetett
projekt elsősorban webes felületre készült, de nyomtatásban is megállja a helyét, hiszen az animált logóból mindig egy pillanatkép kerül a nyomtatott anyagokra. A Belmacz, londoni ékszerüzlet logója 2011-es újratervezésével dinamikus lett. Azzal a céllal készült, hogy a forrás és termék viszonyát megjelenítse, és ezáltal elitista módon hangsúlyt fektessen a minőségre. A tervező (mind design) a logóban gyakorlatilag háromféle tipográfiát használ: egy statikust, ami az eredeti logotípia, és két változó, ami egy vaskos és nagy, illetve egy kevésbé zömök és valamivel kisebb betű – ezek jelképezik a nyersanyagot. Ezek véletlenszerűen jelennek meg a vékony, statikus karakterek előtt, amik pedig képletesen a kész, megmunkált terméket jelentik. Így a folyamatosan előtűnő, vastag betűk emlékeztetnek az ékszer kialakulásának folyamatára. Az arculat elemei változatosan jelennek meg különböző médiumokban. Az online
felületeken animált formában is megjelenhet, a nyomtatott anyagokban pedig véletlenszerűen változik, mint ahogy a Secca esetében is láthattuk. Kétdimenziós transzformáció Az ilyen típusú logók az x és y koordináták alapján meghatározható mozgást végző elemek variációiból épülnek fel. Ezeket a változato kat a számítógép véletlenszerűen generálja. A mozgást nézve többféle eset jöhet szóba. A Project Projects által tervezett Work AC (Work Architecture Company) logó például a weblapon folyamatosan transzformálódik, és amikor átalakul egy újabb alakjába, egy pillanatra megáll. (A nyomtatott felületeken egyébként ezek a „pillanatképek” jelennek meg.) Az állandó felirat mögött változó sokszög rengeteg variációban képes megjelenni. A forma az építészeti és városrendezési projektek fejlesztésével foglalkozó vállalat folyamatos fejlődését jelképezi. Szintén folyamatosan változik online felületen az Oiyp kaleidoscope 2010 embléma, úgy, hogy az alapformát jelentő háromszögek mindig másképp helyeződnek egymás mellé. Az esemény egy fiatalokból álló közösség workshopja, akik a világ minden tájáról érkeznek. Ennek a sokszínűsége tükröződik vissza már a találkozó nevében is (kaleidoszkóp), amit a logó vizualizál, amiben a vibráló színes háromszögek az optikai játék mozgatását idézik. Bár az emblémának csak pár variációja van, az arculat többi elemében az egymás mellé épülő formákkal kimeríthetetlenül sok változatot lehet létrehozni. Ezzel szemben a Processinget kifejlesztő MIT Media Lab logójának rengeteg változata van. Az emblémát alkotó változó elemek két részre oszthatóak: három fekete négyzetre, amik a MIT dolgozóit (tudós, mérnök, művész, designer) szimbolizálják, és az azokból kiinduló sugárszerű színes formák pedig azt a tudást és kreativitást, ami az adott ember magával hoz. A logó változatosságát az elemek helyváltoztatása adja, amelyben a sugarak találkozása szimbolizálja a dolgozók együttműködését. A mozgás egy négyszer négyes rácsszerkezetben történik, amit egy Processinggel előállított alkalmazás generál. Így a program 40 000 variánst tud előállítani, amit még 12 szín-
nel lehet kombinálni, így összesen kb. 480 000 logót lehet létrehozni, úgyhogy minden ott dolgozó ember saját emblémával rendelkezhet. Háromdimenziós transzformációA logók változását jelentheti térbeli mozgás szimulációja is. Ilyenkor az arculat dinamikusságát az adja, hogy a jelet különböző perspektívákból nézzük. Ezek az emblémák általában animálódnak, és ez esetben a képsor a kockái a logó változatai. A nyomtatott médiumokban általában ezek a rögzített képek jelennek meg. Online felületeken pedig többféle megjelenést biztosíthatnak, például hogy folyamatos legyen a lejátszás, vagy arra, hogy interaktívan játszhassunk a logóval, vagy akár bele is nyúlhassunk. A Kunsthaus Graz 2002-ben készült emblémája a weboldalon állóképként tűnik fel, és kattintásra forog egyet. A logó a koordinátatengelyeket szimbolizálja. Ez, valamint monokróm jellege a szerkezetre helyezi a hangsúlyt, illetve az épület modern építészetére asszociál. Az első németországi világvásárra készült az Expo 2000 Hannover arculata, az „ember, természet és technológia” mottójára11. Ennek szimbólumaként alkották meg a QWER tervezői azt a hálószerű logót, ami fél úton van a jel és a faktúra között. Folyamatos átalakulása közben – az energiamezőket idézve – moiré hatást kelt, és ezzel utal a digitális fotó- és videó technikákra. A változatok szinte végtelenek, hiszen a mozgásban lévő jel, és az előtte statikusan megjelenő felirat 456 definiált színt ölthet magára, így a jellege is sokféle lehet – harsány vagy visszafogott, harmonikus vagy diszharmonikus, és így tovább. Ugyanilyen fontos szerepe van a színeknek a 2012 januárjában frissen elkészült More4 televíziós csatorna arculatfrissítésében, amivel az élénk, színes programkínálatra tesznek vizuális utalást. Az emblémában megjelenő háromszögek lapozódnak, és ezzel felidézik a prizmatáblákat, amiken a hirdetések váltakoznak. Ezeket a forgó lapokat nem csak elektronikusan vagy nyomtatásban készítették el, hanem installáció formájában is, amit különböző helyszíneken levideóztak, majd a felvételekből tv spotokat készítettek. 11 „Man, Nature and Technology
Yg - 2012 - 2013 - 30
MIT Media Lab generatĂv arculata
Amikor a plakát még az volt, ami
Yg - 2012 - 2013 - 32
„Hát persze, hiszen te is a Páter tanítványa voltál!” A soproni egyetem alkalmazott művészeti intézete, az AMI sokfelől összeverődött tanárai egyszer csak egymásra néztek és meglepve állapították meg, hogy ki hosszabb, ki rövidebb ideig Balogh István tanítványának mondhatta magát. A társaság összetétele meglehetősen vegyes volt, poharukban kékfrankos, ászok, vagy szódavíz; és volt, aki a stílusra gondolt, volt, aki a közös vitorlázásra és akadt, aki arra, hogy tőle, a Pátertől leste el, hogyan lehet egy diákkal megszerettetni a szakmát. Nem egy időben, sőt még csak nem is egy iskolában volt a grafikussá érett és tanárként is kollégává avanzsáló soproniak mestere Balogh István. A „Kis-
képző” és az „Ipar” volt a hivatalos fóruma, de ült a soproni asztalnál olyan is, aki úgy hitte magát tanítványnak, hogy alig találkozott vele: „Azt ugye ti sem gondoljátok, hogy csak úgy lehet mester valakiből, ha kiáll egy katedrára. Miért ne taníthatna úgy is, hogy egyszerűen csak megfog az utcán a plakátjaival?” Való Igaz Balogh István tanár úr az utcán is tanított, hisz eleve oda készültek a munkái. Egyszer, még abban a században lehetett, amelyről azt mondták, hogy a „plakát évszázada”, szóba került egy Balogh-kiállítás valamelyik galériában. Kiállítás? Ugyan minek az, öregem? Ez a kedvenc megszólítása máig. Egy plakáttervező ne kuncsorogjon tárlatért, számára legyen az utca a galéria. Csakhogy, ha Balogh tanár úr fölött nem is, kedvenc műfaja, a plakát fölött eljárt az idő. Olcsóbb és gyorsabb eszközei lettek az információk továbbításának. A plakát teret, úgy kéne mondani: utcát veszít, és kénytelen behátrálni a kiállítótermek falai közé. A plakát ma már nem a tervezőgrafikusok jutalomjátéka, vagy ha mégis, akkor biennálékon, közös kiállításokon és önálló tárlatokon kényszerül megmutatkozni, és nem a hirdetőoszlopokon. Ha a plakát utcai funkcióit nem is lehet megőrizni, de stiláris jellemzőiről, formai értékeiről kár lenne lemondani. Minden egyetemi előadásnál többet ér, ha a diákok valódi munkákat elemezve fedezhetik föl a plakátos gondolkodásmód mibenlétét, és saját iskolai galériájukban, az AMI-ban igazi Balogh-plakátokat láthatnak, abból a korból, amikor a plakát még az volt, ami. Orosz István
Balogh István kiállítás megnyitó - Sopron, Formaterem
kiadja Alkalmazott Művészeti Intézet cím H-9400 Sopron, Deák Ferenc tér 32. tel./fax +36 99 512-203 honlap www.yg.hu email yg@ami.hu HU ISBN 9781565-924796 grafikai tervezés
Semler András
nyomdai kivitelezés 202-es terem
Yg - 2012 - 2013 - 36
ISBN 978-1-56592-479-6
9 781565 924796
54495