Y Háború

Page 1

Vörösmarty Mihály

Y Háború



Vörösmarty Mihály

Y Háború


felelős kiadó: Barka Ferenc tipográfia & design: Kelemen Richárd copyright © Akkord Kiadó 2013


Vörösmarty Mihály

Y Háború


Személyek y, j & az egész betűköztársaság


Előszó

Ypsilon, és te nyulánk Jott, menjetek a szabad égre

S térjetek épségben, nem marakodva haza.

Régi setétségből immár valahára kikelvén,

Gyászol-e, nézzétek, vagy ragyog a magyar ég?

És ha ragyog, vígan járjátok ez útat alatta,

Mint csendes hab alatt jár Tisza fürge hala.

Áldva köszöntsétek valahol s valamennyi magyar van

A kis arany honnban s Hunnia tágas ölén.

Rossz ellenségtől okotok nincs félni: nagyokra

Támad az, és szégyenl harcba ragadni csekélyt.

De ha barátságot köttök számomra, örűlök;

Mert kész, és mindig tárva van annak ölem.

Menjetek, és ha szerencsésen bujdostok ez uttal,

S kedves egyességet hagytok az ősi hazán,

Oszlopot állítok neveteknek zöld papirosból,

S ludtoll bokrétát tűzdelek arra magam.

Rá pedig ezt jegyzem: »szörnyű harcoknak utána

Ypsilon itt nyugszik Jottal egy oszlop alatt.«



Első jelenés y & j sebesen futnak egy nyolcadréten, s a setétben összebotlanak. j Hohó lelkem, lassabban egy kicsint. y Huh, mennydörgő! majd kivertem mind a két szememet. Oh, hogy a manó tekerné ki nyakastól, valamennyi fej van e világon. j Akárki vagy, atyafi, ne pattogj: a setétben nem láthattalak –különben is nagyon levegő színű vagy. Aztán katona dolog ez: ebcsont beheged. y Kövesse meg magát, ez épen nem ebcsont, ez egy böcsü­letes csont, egy érdemes bötűnek valóságos csontja. j Úgy-e? Tisztelet, böcsület! És így bötű mesteremberrel volt szerencsém összeütközni. Igen örülök… y De én épen nem örűlök; mert még most is sajog a jobb szemem. j No de engesztelődjél; hiszen talán csak azt nem akarod, hogy békesség kedvéért másik szemedet is kikaparjam. Pedig az tőlem igen könnyen kikerűl. y Vajjon? Oh, mely kegyes teremtés! Biz’úgy, az tőlem könnyen kikerűl. És nem is csoda, hogy összeütköztünk. Azok, kik hasznunkat veszik, épen semmi világot sem gyújtanak. Vaktában megindúl 9


y j y

j y

j

Y

j

a jámbor szolga, s ha valakinek szemét kiveri, még csak azt sem mondhatja, hogy ura parancsolta… Hanem hagyjuk föl evvel, minthogy olyan embertelenül összekoccantunk, legalább váljunk meg emberségesen… Isten neki! Magam sem ellenkezem. Hát micsoda állat kegyelmed? Jott nevezet alatt vagyok ösméretes a magyar földön. Én a világon uralkodó betűk legszebb nemének köztársaságában nem megvetendő tag vagyok. Nevem Ypsilon. E’ szerént collegák vagyunk. Szükséges hozzáadnom, hogy én most a magyar földön is elhíresedtem, ugyan; de római gyarmat vagyok, s mi több, görög eredetű. Ugyan úgy-e? Hm! hm! De én már oly régi hírrel nem dicsekedhetem. Én a háborús középüdőben születtem, s meg kell vallanom, valami –bizonyos vitézi tűz bujdosik is ereimben, melyet alig titkolhatok. Vettem észre. Az a bizonyos tűz, engedelmével, nem egyéb, mint otrombaság. Hanem most egyszer elfelej­tem. –Isten megáldja az urat. Menni akar. Uccse! Nem a legszelídebb bötű; de mégis vele megyek, s vagy megbékél egészen, vagy megverem ma. Utána kiált. Hej, hej! együtt mehetünk, én is ara megyek. 10


Melléje szövetkezik, s ölelgetni kezdi. y Finnyásan. Ne fárassza magát. Én magam is el tudok ballagni. j De ugyan hova siet olyan igen? y Ragasztéknak egy cselekvő ige mellé, hogy tudja. j Oh, hát egy járatban vagyunk. Én is épen ragasztéknak készültem. y Nem tudom hová. j De én pedig tudom. Több utazási tapasztalásaimból példát is hozhatok, úgymint: lát-ja, bot-ja. y Bámulva, utóbb boszúsan.  Micsoda? –Hah, ez mégis sok, ez mégis tűrhetetlen! –Hát orcátlan teremtése az Istennek, nem pirúlsz odatolakodni, hol csak nekem le­het helyem? Élhetetlen, nem tudod-e, hogy valamennyi név, valamennyi ige hangzik a magyar ajkakon, mind én nyomosítom meg azoknak ragasztékait? És mi vagy te, hogy így botránkoztatod a régi bötűrendet? – Lódulj előlem, vagy összetöröm poszka testedet. j Magyar bötű létemre mondom, te dühös Ypsilon, ha még tovább dörgesz, letöröm csúf szarvadat. Ki adott neked ha­t almat ily éktelen szidalomra? Régen ismerem az Ypsilon had dölfét; de gondolván, hogy emberségesebb vagy a többi Ypsilonnál, nem tettem szemrehányásokat. Bohó szeles pára! Szinte megbomlok fájdalmamban, ha meggondolom, hogy a fél magyar hazát Ypsilon kór­ság gyötri. Mind csak Ypsilon, 11


meg-meg Ypsilon, meg száz­e zerszer is Ypsilon uralkodik, a krumplinál, svábnál szaporább, holott felényire se volna szükségünk. Most tisztúlj, mert összekoncollak. y Ejnye! ilyen amolyan! Nekimegy és cibálni kezdi. nagy sikoltással viaskodnak. erre a b bötű kiszalad. B Elválasztván őket. Mi dolog ez, atyafiak? Szégyen, gyalázat! Nem tudtok megférni egymással? y Én senki fiának sem engedem hivatalomat. j Én senkit sem bántok, csak engem ne bántson. y Dühösen nekimegy. Te szemtelen, te akartad elfoglalni helyemet. Megént viaskodnak. b nem birván őket elválasztani, segítséget kiált. erre néhány bötű előugrik. az első  Mely égbekiáltó lárma ez? A tanácsba velök Nekik mennek, és elviszik őket. b Kimentében.  Lássa bár az ember. Majd engem is összetéptek az átkozottak, mindamellet, hogy javokat akartam. Soha! Soha!  Elmegy.

12




Második jelenés A bötűk valamennyien együtt vannak. az x különösen áll. x Csak elvárom, mire tudnak már egyszer menni. Nagyon furcsa had ez a magyar: maga sem tudja jól, mit akar. Engem is néha előrántanak, máskor rám se néznek; hanem k-s-z meg Isten tudja, hány rakás bötűt nem tesznek helyettem. g Haj! X uram, lassan ott a sarokban: a magyar ellen nem kell zugolódni! a Csendességet int.  Én, mint feje ezen társaságnak, kér­désre vonlak benneteket Y és Jott atyánkfiai, minthogy már több ízben miattatok csata támadván, mink is oly pörlekedés jeleivé lettünk, melyekről emlékezni is bosz­ú ­ság. Gyalázat ez nekünk, római gyarmatoknak, kik e di­c ső hazában megtelepedvén, régtől fogva virágzó ál­la­ potban vagyunk, minden bizonnyal többre menendők, ha ti s még néhány bötű-társaink jobb egyességben volnának egymással. Most hevenyében rajtakapván benne­teket, törvényesen kivánom és parancsolom, adjátok elő gyülölségtek okát. Először is Y atyánkfia, szólj röviden, mi okért gyűlölöd Jott társadat? y Az egész viaskodás véletlen támadott. 15


j Közbeszól. Ebben igaza van, véletlen ütköztünk össze a setétben. g Míg Y beszél, hallgatást kivánunk. j Mérgesen néz rá.  Hát kedet ki kérdezte? a Méltósággal. Jott! Ne dühödsködjél, mert elveszted ügyedet. –Ypsilon, tovább. y Ütközésünk után megtudtuk, hogy egy társasághoz tartozunk. De szinte szél ütött meg, midőn megértettem, hogy ugyanazon hivatalt akarja fölvállalni, melyre én va­g yok rendelve. Ez nemcsak azért keserves nekem, mi­vel tisztemtől megfoszt, hanem azért is; mert megfoszt ked­vesimtől, kikkel én, minthogy a szó törzsökében szinte összeolvadok, a származtatásban is méltán összezeng­hetek. Például ezen törzsök-szavakban: gyöngy, homály, nyom­dok, atya, g, l, n, t bötű-pajtásaimmal oly szoros szö­vetségben vagyok, hogy az olvasni tudó mindkettőnket egy hangban mond ki. Ezen bötűkkel rokon természe­tem méltán kivánja, hogy a származásban is én olvadjak velök egy hanggá, mint példáúl ezekben: kardgya, állya, köszönnye, partya, oktattya. x Magában.  Hercules úgy segéljen! Ennek majd igaza van. y Kevélyen.  Azért is, Jott uram! hátrább a kormossal; ne kereskedjél ott, hol semmi dolgod nincs. Elégedjél avval, hogy önvalóságodban mindig megmaradván, nem 16


kény­tetel annyi viszontagságok tárgyává lenni, mint én. Tartsd meg természeti hangodat, mint ezen s ezekhez hasonló szavakban: Haj, jel, hajnal sat., hol semmi bö­t ű­vel sem olvadsz össze. Tartsd meg, mondom, termé­sze­tei hangoldat, s távozzál a nyomosítandó ragasztékoktól, hol semmi kereseted sincsen, mivel természeted el­len más bötűkkel össze kellene olvadnod. j Mintha bizony jobban ösmernéd természetemet, mint én ma­gam! De rendre szedem elő okaidet, lássuk, meny­nyit érnek. Tiszted s kedveseid elvesztésén kezdődik pa­naszod. Erre eléggé meg fogtam felelni, ha megbizonyítom, hogy mind tisztedre, mind barátidra érdemesebb vagyok. Igaz ugyan hogy G, L, N, T bötű-társaimmal a gyö­kérszavakban kölcsönös lágyulással egy hanggá változol; de hogy ezek mellett a ragasztékokban is te uralkodjál, meg nem engedhetem. A G-én kezdve cáfolásomat igaz, hogy evvel a gyökérszavakban összeolvadsz; de nem igaz, hogy a D-vel is összehangzol; pedig evvel is úgy kellene lenned, ha nyomosító ragaszték akarsz ma­radni. P[éldának] o[káért]: A gyökérszóban: »Gyöngy« egy hanggá válsz a G-vel; de mint nyomosítónak nem­c sak a G-vel, hanem a D-vel is össze kellene olvadnod, p.o. kard-gya, 17


tagad-gya. Erre pedig nem hozhatsz sem­m i példát a gyökérszavakból, melyektől veszed okaidnak minden hatalmát. Ha pedig a D helyett G-vel kettőzve akarsz állani, úgy p. o. tagagygya, vagy egyesen: kargya, ki­ejted tökéletesen a hangot; de megrontod a szó gyökerét; mint rontót pedig meg nem szenvedhetünk. Aztán mivel épen olyan igen a törzsök szavakban G-vel történő lágyu­lásodnál fogva okoskodol, vajjon meglágyulsz-e vele valaha a származásban? Vagy ír-e legbuzgóbb pártfogód is így: haragya, vagy haraggya? Nem él-e inkább mindenik én velem és ír: haragja? Hol van most pörgő nyelved te­het­sége, hová lett vakmerő heved? x Ugyancsak lelkére beszél ám! j De nem sokkal jobban vagy az L és N bötűkkel is. Ezek­ben sem vagy elegendő nyomosítónak, mert senki nem ír így csal-ya, von-ya; hanem az utolsó bötűt kettőzi: csallya, vonnya. Minek az a bötűszaporítás? Vagy talán a beszédbeli hangot jobban kiejtheted? Ha ez igaz volna is egyebekben, a D után bizonyosan nem; mert nem hihe­tem, hogy dgy-t könnyebb legyen egy hanggá olvasztani, mint a D-vel engemet, mint ebben p. o. tagad-gya, tagadja. Leg­több az, amit a T-ről engedhetnék. Ebben tundilik igaznak látszik azon állításod, hogy mivel a T-vel gyö­kér­ sza­v ak­ban egy hanggá szoktál lenni, szint azzá lehetsz a szár­mazásban is, p. o. partya, tartya, 18


de az is csak némelyekben törté­n ik; mert ebben: oktatja, mutatja, megént kettőzni kell az utol­­só bötűt: oktattya, mutattya. Micsoda tűrhetet­len cif­raság ez? A D után G-vel, L, N után ezek­nek kettő­zé­sé­vel, a T után hol így, hol amúgy állasz a ra­gasztás­ban. Ha ez elkerülhetetlen volna, nem szólnék; de mire való vagyok én? Ha a ragasztékokban nekem en­ged­tetik hely, egye­dűl is elég leszek azon szolgálatra, s ve­lem minden kü­lönbség s válogatás, pótolgatás nélkül bizvást élhetnek. a Én ugyan megelégszem feleleteddel; de meg kell hallgatnunk bötűtársainkat is, s azoknak tetszésétől is fog függ­n i jövendőd. j Kész vagyok rájok bizni ügyemet, még csak azt akarom röviden előadni, hogy én a származásban nálánál sokkal használhatóbb vagyok először azért, mert bötűt nem szapo­r ítok. Pártfogói így írnak: mulat-tya. Az enyimek: mulat-ja, holott már kevesebb van egy bötűvel. Másodszor, az Y-nak a ragasztékokban nemcsak az utolsó bötűvel, hanem előbb még egy másikkal is össze kell olvadni, s csak azután az utolsó bötűvel; nekem pedig egyedűl evvel kell össze­ol­v ad­nom, s mással semmivel sem, mint ebben tagad-gya: ő előbb G-vel, s csak azután olvad össze a D-vel; ami ná­lam szükségtelen. Harmadszor, 19


a

y b

y b

vannak példák, ahol Y uram pártfogói is reám szorulnak, p. o. haragja, csodája. Ki él itt Y-nal? Itt mintegy természeti út látszik arra vezetni a ve­lünk élőket, hogy engem a ragasztásban minden egye­bek­­nél előbbre tegyenek, azzal a különbséggel, hogy na­g yobb, vagy kisebb rokonságom szerént az előző bötűkkel vagy összelágyuljak, vagy nem. Ha tehát van olyan eset, melyben az Ypsilon nyomosítóképen elfogadhatónak látszik: van olyan is, hol én valósággal tűrhető vagyok, mint­hogy különben mind a két rendű sereg helybenhágy. Most tehát nyilatkoztassátok ki magatokat, bötűtársaim, s bel­ső tulajdonságtok szerént a vetekedőknek valamelyi­kéhez hajoljatok, hogy ne kelljen ezentúl pöröket hallanunk. Leg­előbb is, Mássalhangzó atyánkfiai, szóljatok ügyetekben. Magában. Hej! csak nekivethetném éles két körmömet de máskép ütne ki dolgom. Előlép.  Én az Y-nal gyökérben össze nem olvadok; de a származásban sem tűröm magam mellett. Hiszen hozzád nem is kivánkoztam. Micsoda beszéd ez? Amilyen telhetetlen vagy, idővel még azt is megkivánhatnád, s talán így is írnának még: bab-gya, rab-gya. Mitől a Krisztus őrizzen, s azért nem restelem még egyszer mon­ 20


dani, hogy nekem nem kellesz. Jottot veszem tehát nyomosítónak, de vele nem lágyulok meg. Példa lehet babja, rabja. Félre áll. f, g, k, m, p, r, előugranak. g Mink is Jottot választjuk nyomosítónak; de vele össze nem olvadunk: nem szenvedhetjük az elfajult lágy hango­k at. j Nem hiában a goromba szónak is te vagy kezdete: ugyan értesz hozzá. g Az nekem mindegy. Mégis úgy kell lenni: döffön, haragja, rakja, szomja, harapja, marja, érted-e? Hirtelen zaj támad, egy bötű ijedve befut. betű  Jaj, odavagyunk. Megjött a gazda, s azt mondja, egész kiterjedésében elveszi papirostelkünket, s inkább saj­tot ta­k ar belé, hogysem itt rajta szüntelen marakodjunk. A bötűk elijednek, z előlép csendesen. z S most hát kétségbeestek-e? Ti, kikkel sokszor legretten­tőbb harcokat írnak, hol tengerként árad a vér, s benne az iszonyú halál köldökig gázol zörgő kaszájával, ti oda­ vagytok-e már a legelső hírre? Vegyétek vissza bátor szíve­teket, s engem kövessetek. sokan  A bötűk közül  Hová fogsz vezetni? z Elbizottan.  Ne kérdezzétek azt, hanem kövessetek. –Én könyörögni vezetlek benneteket. Boruljunk a gazda lábaihoz. j S ebben áll a te vitézséged? 21


Csak mondom én: jó az okos a háznál. y Ha könyörögni akarunk, nem szükséges mindnyájunk­nak menni. Rendeljünk ki küldöttséget. többen  fölkiáltanak  Helyesen van. Rendeljük ki küldöttséget. Ypsilon éljen! a Ne éltessetek most senkit is, hanem gondolkodjatok a köz­t ársaság javáról. Én kiküldötteknek a Hangzókat ne­vezem, azok könyörögjenek helyettünk; mi pedig addig nyugodjunk setét helyeinken.


Jobbra kimennek a hangzรณk: e, i, o, u, รถ, ล ; a pedig a tรถbbivel balra.



Harmadik jelenés A bötűk mind előjőnek. a Oly szerencsés hírt hoztak válaszul Hangzó atyánkfiai, hogy fehér telkünket tovább is bírhatjuk, minthogy gaz­d ánk sajtják, drágalátos heringjeivel s egyéb kedves kül­f öldi halaival egyetemben zsebének mélységébe vetette, melyből, kivánsága úgy hozván magával, őket viszont nap­­v ilágra emeli, hogy annál mélyebben csússzanak sí­kos torka útján, melyet ő rövideden egypár pinttel meg szokott öntözni. E’ szerént nem lévén szüksége tele­k ünk­­re, rajta maradhatunk, csendesen mind­a záltal, hogy délutáni álmából föl ne riasszuk. S hogy ezután is kedvében lehessünk, oda nyomunk nevenap­jára valami jóféle ropogós cedentiát: aztán sebaj. Most hát serényen lássunk félbehagyott vetekedésünkhöz. f Amit G pajtásunk nevünkben mondott, helyén hagyjuk ugyan: de szükséges megjegyeznem, hogy sokszor –ne­kem legalább– semmi nyomosító nem kell, p. o. dölfe. g Természet szerént. Szintúgy vagyok én is, s nevezett bö­t ű-társaim. Például: asztag-a, pamlag-a, oszlop-a, ostor-a. a Az Ypsilonhoz.  Ezek ellen nincsen kifogásod? 25


y Keseredve int fejével. Magában.  Haj, hát ezért jöttem én ebbe a hálátlan országba, hogy hasznos szolgálatim után majd egészen kicsapjanak? j Vigasztalólag hozzá megy.  Ne sírj, lelkem, ne keseregj! y Lódulj; mert gyülöllek a másvilágon is. a No, no, csak lassan a másvilágról. Halljuk! d akar szólani. Többen:  halljuk, halljuk! d Előlép. Oly kikeresett csodálatos természet van némelyben, hogy minden akarna lenni, utóbb azt nyeri vele, hogy semmi sem lesz. Nem tudom, ez az Ypsilon is mit akar mellettem a származásban, holott magában nyo­mosítónak elégtelen. Azt akarja, hogy én nemcsak vele, hanem G pajtásával is összelágyuljak. Én azt épen meg nem szenvedem, hanem ha már lágyulnom kell, a Jottal lágyulok. Ez magában is elegendő, és az előbb kiállott mássalhangzók mellett, még ellenségeitől is megszen­vedtetik. Legyen tehát: imádja, nem imád-gya. És gyak­ ran se Jottra, se Ypsilonra nincs szükségem; mert szépen hangzik: hada, harmada a nevekben. l, n, t előlépnek. n Mink is ilyen hajlandósággal bírván, nem akarunk az Ypsilonról tudni, hanem Jottal lágyulunk. Például: mul-jék, von-jon, kút-ja. Vagy néha lágyulatlan nyomósító nél­k ül a nevekben: hajnal-a, isten-e, természet-e. 26


a Aki Mássalhangzó van még, jöjjön elő, és feleljen maga helyett. j Sürgeti a h, v, z, s bötűket.  Ne olyan szemérmesen, az isten szerelméért! Nem esszük meg egymást. h Vonakodva.  Mink nem szoktunk meglágyulni. j Vajjon? h S nekem nem is kell nyomosító: düh-e. v Nekem sem kell; de ha mégis az igékben úgy kívánják, Jottot választom lágyulás nélkül: öv-e, hív-ja. Amit mások jobban írnak: hí-ja. s, z  Nekünk semmi sem kell. j Annak bizony fele sem sok. s S inkább kettőzve állunk, hogysem valamely idegent fogadjunk közbe. Példa ebben: húz-za, ves-se. a Mássalhangzó atyáyfiait végighallgatván, a Hangzók ne­vé­ben én is azt nyilatkoztatom ki, hogy a ragasztékokban Jottot választjuk nyomosítónak. Példák: csodá-ja, elmé-je, kocsi-ja, rontó-ja, boszú-ja, kötő-je, kesztyű-je. y Ha már mindenek elpártolnak tőlem, és senki sincs, ki részvevő szivvel felfogja ügyemet, legyen szabad utoljára még olyan említenem, ami, ha van igazság a világon, tő­lem megtagadni nem lehet. Vannak nevek, igék, me­lyek ly-el, ny-el, gy-vel, ty-vel végződnek: homály, foly, hány, fogy. S ezekben, midőn ragasztatnak, semmi egyéb nem kivántatik, 27


mint az előttem álló mássalhangzónak ket­ tőz­­tetése: p. o. follyon, hánnya, foggyon. Holott se bötű­sza­po­r ítás nincsen, se más akármiféle akadály, azonfelűl a be­­szédbeli hangot teljesen kijelentem, amint az velem ré­g i szokás szerint már a törzsök-szavakban is megtör­tént: eggy, annyi, melly, holott egyszeresen állván, az előt­t em megkettőztetett mássalhangzót egészen meglágyítom. j Engedelmeddel, édes atyámfia, te olyan vagy, mint a viz­behaló ember: kapkodsz még a szalmaszálhoz is. Ugyan­i s micsoda példa az, melyet előhoztál? Ebben: follyon, hol a gyökér? Ez-e fol, vagy pedig ez foll? és hol a nyomo­ sí­tó? Vaj­jon Ypsilon-e vagy ly? A gyökér se fol, se foll nem lehet; mert annak foly-nak kell lenni. S így se te magad, se l-lel nyomosító nem lehetsz. Magad nem, mert a gyö­kér­hez tartozol: az l-lel nem, mert nélküled akkor is hiá­nyos a gyö­kér, a második l pedig minden esetben fölös­leges. Vagy talán ohajtanád, hogy így írjanak: foly-lyon, fogy-gyon? Ugyan szépen járnánk. El lehetne rólunk mon­d ani, hogy sokkal is keveset jelentünk, amitől tu­dom, te is irtózol. De ha mindjárt úgy volna is, mint te ál­l ítod, én már sok­k al több példáddal bizonyítottam meg alkalmas vol­to­mat, hogysem neked ezen csekélységért helyet engedhetnénk. y Igy hát odavan már minden értékem, minden 28


tisztes­sé­gem! De legyen, ha már meg kell lenni: nem ellen­ke­zem. Hanem, leendő bátorságomúl, esküdjél meg ne­kem; mert tartok tőled, hogy valamint most a ragasztékból kitoltál engemet, úgy a törzsökből is kiszorítasz utóbb, azért esküdjél meg nekem, hogy megelégszel mos­ tani nyereségeddel, és nem háborgatsz többé. a Esküdjél meg: mink is az kívánjuk. Lépj előre, s esküdjél utánam. j előáll. a Énj Utána. Én, Jott Kristóf, a Esküszöm az élő magyar világra– j Esküszöm az élő magyar világra, a És annak minden íróira– j És annak minden firkálóira, a Fejét csóválja. Öregére és aprajára– j Öregére és aprajára, a Hogy Y bötű-társamat– j Hogy Y betű-társamat– Félre. Óh, a lelkemet! a Semmiféle törzsök nevekben vagy igékben– j Semmiféle törzsök nevekben vagy igékben, a Se nappal, se gyertyavilágnál– j Se nappal, se gyertyavilágnál, se lámpásnál, a Bosszankodva.  Istentelen, rossz állat, nem tudsz figyelmezni? Se nappal, se gyertyavilágnál– j Se nappal, se gyertyavilágnál, a Nem fogom háborgatni– 29


Nem fogom háborgatni. Papiros engem ugy segéljen– Papiros engem ugy segéljen. S a híg barna lé! S a híg barna lé!  Hátrább áll.  Amit esküdtem, híven meg fogom tartani, és átkot mondok ezennel mindazok­ra, kik gyökérszavakban engem lágyítónak vesznek. Gyű­lölöm az olyan otrombát, ki nem írtózik irni: il-jen, ol-jan, s több képtelenségeket. Utálom azt is, aki olyan ra­gasztéknál is közbevet, hol nem vagyok szükséges, úgy­m int: szekér-je, ígéret-je; szekere, igérete helyett. És így te a gyökérszavakban fogsz uralkodni választott bötűtársa­id mellett; én pedig azokon kívül csaknem valamennyi mellett, és reménylem, soha ezután nem ütközünk össze. y Béküljünk meg hát isten nevében, s talán ha mink lecsillapodtunk, többi veszekedő társaink is példánkat követik. y, j  Megölelik egymást. a többiek éljen-t kiáltoznak nekik, és nagy örömmel felemelvén kiviszik őket. x lassan kikullogván.  No ezek szépen megbékéltek itt a nyolcadréten, de nem tudom, hogyan lesznek máshol; mert vajmi nehezen enged ez a magyar egymásnak is; pedig mi volna neki jobb az egyességnél?  Elmegy. j a j a j

30




Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.