B-terv csoport portfólió

Page 1


rólunk A B-terv egy kreatív öntevékeny kör, melynek bázisát BME-s terméktervező szakos hallgatók alkotják, de rendszeresen érkeznek közénk más területekről: építészek, gépészmérnökök vagy más egyetemek diákjai. Alapvető célunk egy olyan folyamat életben tartása, mely az egyetemi oktatás mellett - esetenként reflektálva arra - segíti a diákok szakmai fejlődését. A hangsúlyt a design területeinek körbejárására, valamint a minőségi alkotóprogramok generálására helyezzük. Nyitottak vagyunk továbbá minden egyetemen kívüli lehetőségre, részt veszünk szakmai rendezvényeken, pályázatokon. Mert mindig kell egy B-terv.

b-terv facebook




workshop Műhelyeink fő célja a közösség építése mellet az új anyagokkal és technikákkal való megismerkedés. Minden félévben legkevesebb két workshopot tartunk, ezzel egészítve ki a féléves tanrendet. A műhelyeknek más és más témájuk van, hogy minél változatosabb programjaink legyenek. Nyílt worshopjaink alkalmával igyekszünk betekintést adni a többi diák számára a B-terv működésébe.


land art

2010-2014, különböző helyszínek Éves szinten megrendezésre kerülő programunk a land art, ahol Magyarország különböző erdeiben a kirándulás mellet többnyire játékos, de ugyanakkor művészeti értékkel bíró alkotásokat hagyunk magunk után. Fontosnak tartjuk, hogy csak olyan anyagokat használjunk ezen alkalmak során, melyek a természetben előfordulnak, vagy nem károsítják az élővilágot. Legtöbbször az erdő adta lehetőségekkel élünk és faágakból, tobozokból, levelekből, kövekből hozzunk létre részben maradandó alkotásokat. Ezek az alkalmak egyben csapatépítő szereppel is bírnak, jó alkalmat adva a közös főzésre, sütésre, gondolatébresztő beszélgetésekre.

flickr galéria land art prezentáció




lablab

Nemzetközi Design Workshop 2011, Baja A LABLAB Nemzetközi Design Workshop a Fiatalok Lendületben Program keretében került megrendezésre, a B-terv és a CSEKK (Csomópont Egyetemek Közötti Kooperáció) közös szervezésében. A tíz napos eseményen négy ország több, mint hatvan tervező szakos egyetemista hallgatója vett részt. A workshop mottója a Learn and Build volt, ezzel utalva a különböző nemzetiségű és szakterületű résztvevők által generált tanulási folyamatokra, illetve a közösen épített tárgyakra. A műhelyalkalmak három területet érintettek: személyes tárgyak, land art és public art alkotások születtek.

flickr galéria lablab kiadvány


re-bútor 2011. november, BME

A Re-bútor workshopon leselejtezett bútorok keltek életre. Új funkciókat kaptak a tárgyak, így változott a régi tévé könyvespolccá, a rádió válltáskává vagy az ágyneműtartó láda telefonfülkévé. Néhány esetben éppen a funkciónélküliség kapott hangsúlyt, hogy a használhatatlanná vált bútorok figyelemfelkeltő installációként élhessenek tovább. Az újrahasznosítás és újrahasználás rendszeresen visszatér az eszköztárunkba.

flickr galéria




szita műhely 2012 tavasz - 2014 tavasz

Legsikeresebb programjaink közé tartozik a szita workshop, mely már több felvonást is megélt. Első alkalommal nyílt workshopként rendeztük meg, grafikusok bevonásával. Az elkészült grafikák közül az egyetem hallgatói szavazással választhatták ki, hogy melyik mintákat szeretnék a pólókra nyomni. Az alkalom sikerét jelzi, hogy nagyjából 100 diák vett részt az eseményen. Az ilyen és ehhez hasonló nyílt rendezvények mellet szitáztunk már megrendelésre is: egyetemi csoportoknak pólót, ezzel segítve a többi kari közösség munkáját.

flickr galéria facebook album


beton workshop

2012 március, Defo Labor, Budapest

A Defo-laborral karöltve került megszervezésre a B-terv beton workshopja, melynek során lehetőséget biztosítottunk a csapat tagjainak, hogy megismerkedjenek a beton tulajdonságaival, és az anyagban rejlő lehetőségekkel. A tervezéstől és zsaluzástól a bekeverésen át az öntésig végigpróbálhatták a betonnal való munka fázisait, aminek köszönhetően ez az anyag is felkerült a későbbi munkák során felhasználható eszközök listájára, bővítve a csoport repertoárját.

flickr galéria



installációk Munkáink jelentős részét képezik az installációk, általában pályázatokra vagy felkérésekre készítjük őket. A körön belül roppant népszerűek ezek a projektek, hiszen változatosak, más-más témákra reflektálnak. Az elért eredményeinken jól látszik a pozitív alkotói hozzáállás. A műhely adta lehetőségeket kihasználva sokféle anyagot és technológiát ötvözünk, ennek köszönhetően installációink nagyon sok művészeti ág és alkotói terület felé nyitnak.




public art

2013. szeptember, Pályázati III. helyezés A 2013-as OMÉK (Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár) Public art pályázatán publikáltuk a Brémai muzsikusokat, mely a dobogó 3. fokára repítette csapatunkat. Installációnk a magyar vidék három jellegzetes állatát jeleníti meg: szarvasmarha, mangalica, és lúd. A fa alapanyagokat az egyetem különböző műhelyeiből mentettük meg, ezzel aktívan részt véve az újrahasznosítás körfolyamatában. Mind a három állatot más-más technikával készítettük el, végül egy közös kompozícióba rendeztük őket, így váltak olyanná, mint a mesebeli Brémai muzsikusok.

facebook album


kapocs kiállítás

2013. május-június, KOGART Galéria, Budapest

A Kapocs kiállítás ötletgazdája (Joó Beatris) keresett meg minket, hogy kreatív tudásunkkal a társadalom perifériájára szorult csoportokat segítő egyesületek munkáját mutassuk be. A Kapocs öt egyesület munkáját karolta fel, többekközt testi-szellemi fogyatékkal élőket, autistákat, otthontalan embereket, és látássérülteket bemutatva ezzel. A B-terv lomtalanított és az egyetemen leselejtezett bútorokból készített installációkat, melyek háromdimenziós infografikákként jelenítik meg az egyesületek munkáit. A grafikák és grafikonok színezése egyesületenként eltér, ám jellegüknél fogva egységes egésszé állnak össze.

facebook album




s.u.n. - fesztivál 2013. július, Csobánkapuszta

2013 nyarán installációt készíthettünk a S.U.N. fesztiválra Nógrád kellős közepén. Egy kisebb tereprendezés után egy eldugott tisztást hoztunk létre, mely nem csak a dekorációnknak adott helyet, hanem útként is szolgált. A munka során fontos volt, hogy a helyben található növényzetből alakítsuk ki az installációt, így hoztunk létre több természetes alapú növényi térplasztikát, mely alapvetően befolyásolta a hely hangulatát. Az interakció is fontos szerepet kapott a munkánkban, a játék mellett egy kisebb növényhatározót rögtönöztünk alkotásunk köré, aminek segítségével a fesztiválozók megismerhették az őket körülvevő növényvilágot.

facebook album


kockamóka

2010. október, Budapest, Szent Gellért tér Első workshopunkon a Gellért teret körülvevő márvány kockákat tüntettük el, mindegyikre egyedi burkolatot készítve. A workshop lényege az volt, hogy humoros vagy dekoratív módon reagáljunk a környezetre, ez esetben a különösebb funkció nélküli kockákra. Az installáció egy spontán interaktív kiállítássá változott, ahol beszélgetések kezdődtek a kockákkal és a csoporttal kapcsolatban a járókelők, illetve a bámészkodók és a csoport tagjai között. A kiállítást a környezet ihlette, és az is vetett véget neki. Az alkotások lassan eltűntek a térről, így újra előbújtak az eredeti kockák.

facebook album




fényfestés 2013, Budapest, több helyszín

2013-ban kezdtünk kísérletezni a fényfestéssel. Írásvetítőkkel dolgozunk, egyedi, esetenként helyspecifikus üvegfestményeket vetítve színezzük a környezetet. Színesítettük a Pecha Kucha Night eseményeit: a Telekom Székházban, illetve az Iparművészeti Múzeumban; részt vettünk a Valyo (Város és Folyó Egyesület) által szervezett The Switch / Az Átkapcsolás rendezvényen. Folyamatosan fejlesztjük a technikánkat, így ha felkérnek minket, megyünk és színt viszünk az éjszakákba.

pkn vol. 34 - album valyo szezonzáró - album



NYILVÁNOS MEGJELENÉSEK Kiállításokon, szakmai fórumokon igyekszünk népszerűsíteni mind a B-tervet, mind a csoport által képviselt értékeket, tevékenységeket, mozgalmakat. Fontosnak tartjuk az együttműködést más egyetemista csoportokkal, és tapasztaltabb szervezetekkel, cégekkel. Ezekhez a találkozásokhoz jó platform lehet minden olyan esemény, ahol a kreatív szakmák szereplői képviselik magukat.


NODE!

2012. Design Hét, Budapest, MüSzi A NODE! kiállítással egybekötött workshop- és előadássorozat a multidiszciplinaritás és a kooperáció jegyében zajlott a Budapesti Design Hét keretében. A kiállításon a különböző egyetemek hallgatói, és kreatív csoportok tevékenységei, illetve az általuk szervezett workshopok kerültek bemutatásra. A B-terv önállóan, valamint a LABLAB Nemzetközi Design Workshop szervezőjeként is bemutatkozott néhány, a workshopokon készített tárggyal. A kiállítás a MüSzi-ben (Művelődési Szint Kulturális alkotóközpont és befogadótér) várta a látogatókat.

node! @ design hét 2012 facebook album




pecha kucha előadás 2013. szeptember, Budapest, Telekom Székház

A 34. Budapesti Pecha Kucha Night-on Gulyás Erik és González Marcell tartott előadást a B-terv múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Ez remek lehetőség volt, hogy eljuttassuk a rokonszakmák nagyobb tapasztalattal rendelkező képviselőihez, hogy létezünk, dolgozunk, és nyitottak vagyunk mindenfajta kreatív kooperációra. Csupán támogatásra és lehetőségekre van szükségünk, amik segítségével bővíthetjük tudásunkat, és eszköztárunkat, fejlődhetünk, és cserébe új színt vihetünk a kortárs design világába.

pecha kucha night - album


közösség A B-terv nem csak egy egyetemi öntevékeny kör, de egy egyre duzzadóbb baráti társaság is. Rendszeresen szervezünk csapatépítő programokat, kirándulásokat, kiállítás látogatásokat. Kihasználva, hogy hasonló érdeklődésű emberek között lehetünk, rengeteg ötlet születik a közös beszélgetésekből. Világrengető terveket szövünk, és designelméleti diskurzusokat folytatunk, mintegy gondolatébresztő generátornak használva a közösséget.




önkéntes napok 2011-2014, különböző helyszínek

A minden évben megrendezésre kerülő BME Önkéntes napon időről-időre részt veszünk. A B-tervet rendszeresen a kreatív készségeket igénylő helyszínekre vezénylik, ahol a szigorú értelemben vett önkéntes munkán kívül koordinátori feladatokat is szoktunk vállalni. 2011-ben a Karolina úti Ortopéd Klinika gyermekosztályának falait varázsoltuk barátságosabbá a gyermekek számára, 2013ban egy XI. kerületi általános iskola kerítésének festésében vettünk részt. Önkéntesnek lenni jó. Angyalok vagyunk.

bme önkéntes nap - album


design-túra 2012-2013 ősz, Budapest

A Budapesten minden évben megrendezett Design Héten számos olyan rendezvényt tartanak, amelyeket, mint szakmabeli, érdemes megtekinteni. Ezért a B-terv lehetőséget adott az érdeklődőknek, hogy társaságban járják végig a legizgalmasabb programokat. 20-25 fős csoportban látogattunk el múzeumokba, megnyitókra, nyitott műhelyekre. Ezek a “design séták“ lehetőséget biztosítanak, hogy betekintést nyerjünk az egyetemen kívüli tervezői világba.

facebook album




minden más folyamatosan

Az eddig felsorolt tevékenységeken túl igyekszünk minél változatosabb módon kielégíteni a kreativitás iránti igényünket. Kísérleti workshopokon készítünk lyukkamerákat, kipróbálunk különböző anyagokat (gipsz, szilikon, műgyanta, textil, bőr), játszunk a fényekkel, színekkel. Együttműködünk más egyetemi csoportokkal, installációkat készítünk az általuk szervezett eseményekhez, valamint arculati elemeket és kiadványokat is tervezünk. A divat világába is betekintést nyertünk a Bits labo révén, akiknek kollekcióihoz kiegészítőket alkottunk.

polimer workshop



itt vagyunk: facebook.com/btervcsoport btervcsoport.hu b-tervcsoport.blogspot.hu bterv.bme@gmail.com

Gulyรกs Erik: +36 20 466 04 99 Bartha Lili: +36 20 402 10 15


amivel foglalkozunk: installációk workshop szervezés rendezvény dekoráció terméktervezés kiállítás installálás szitázás belső terek tervezése arculat/grafika fényfestés


akikkel együttműködtünk:


b-terv csoport 2014


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.