SATU MARE SZATMÁRNÉMETI BÜRGERMEISTERAMT
SATHMAR
SATU MARE SZATMÁRNÉMETI BÜRGERMEISTERAMT
SATHMAR
Tisztelt szatmáriak!
Köszönjük, hogy a helyi adók és illetékek befizetésével 2022-ben is hozzájárultak városunk fejlődéséhez. A mögöttünk hagyott 12 hónap rendkívüli és nagyon nehéz volt, hiszen jóformán még ki sem hevertük a koronavírus-járvány okozta nehézségeket, a közvetlen szomszédságunkban háború robbant ki. A konfliktus okozta energiaválság és infláció közvetlenül érintett minket is, ennek ellenére arra törekedtünk, hogy befejezzük azokat a projekteket, amelyek hosszú évtizedekre
meghatározzák Szatmárnémeti arculatát. Azért dolgozunk, hogy városunk 2023-ban is egy fejlődő település legyen, amely az uniós és központi források, illetve a helyi bevételek megfelelő felhasználásával napról napra szépül és élhetőbbé válik.
Tisztelettel, Kereskényi Gábor
Szatmárnémeti polgármestere
MUNICIPIULUI
SATU MARE
A napokban elkészült a Strand-utcáról induló Szamos-híd utolsó
fémszerkezete is a Piteşti-i üzemben, így Szatmárnémeti utóbbi három
évtizedének legnagyobb, több mint
200 millió lej értékű beruházásának
63 százaléka befejeződött.
Hosszú évek
adminisztratív
procedúráját követően
2022-ben átadása
került a szatmárnémeti körgyűrű is a Nagy
Infrastruktúra Operatív Program (POIM) révén.
Határokon átnyúló és egyéb európai uniós pályázatok révén közel
60 millió euró értékű sikeres pályázattal
büszkélkedhet jelenleg a szatmárnémeti önkormányzat.
13 millió lejből lejből sikerült
korszerűsítenünk az új központot, amely ezáltal a közösségünk egyik meghatározó terévé vált, ahol jó idő
esetén naponta több száz szatmárnémeti család tölti a szabadidejét.
Folyamatban van a régi főtér felújítása is, a több évtizede elhanyagolt parkban növeljük a zöldfelületeket, facsemetéket ültetünk, új sétányok készülnek, az egyik szökőkút megújul, a második pedig a mai kor követelményei szerint lesz kialakítva.
A gyalogos sétányokon kívül
kerékpársávok is készülnek, és arra
törekszünk, hogy városunk központja
valóban a polgároké legyen, amelyre
minden szatmári büszke. Ezen
Brüsszelből finanszírozott beruházás
értéke 23 millió lej.
Multifunkcionális Szociális Központot alakítottunk ki az Ostrovului utca szomszédságában, amelynek köszönhetően 130 hátrányos helyzetű, illetve különböző fogyatékosságokkal rendelkező személy részesül ellátásban.
A beruházás értéke 6,8 millió lej.
A Kiskakas gyémánt félkrajcárja óvoda
3 millió lejből lett felújítva.
A batizi úti autóbuszpályaudvar kialakítására 8 millió
lejnyi pályázati pénzt sikerült lehívnunk. A közösségi
közlekedés fejlesztése során 19 hibrid autóbuszt
vásároltunk, 2023-ban pedig további 17 darab
elektromos jármű vásárlása szerepel a terveink között.
Az Északi Színház Ács Alajos
Stúdióterme határon átnyúló pályázat
révén valósult meg, a kárpátaljai Ungvár
városával közösen leadott pályázatnak
köszönhetően, összesen 1 millió euró értékben.
A Regionális Operatív Program
pályázati lehetőségeit felhasználva 321
tömbházlakás hőszigetélésére került sor 10,1 millió lej értékben.
Elkezdtük és véghezvittük
olyan beruházások
kivitelezését mint a
C.A. Rosetti utcai és az Octavian Goga
sugárúti gyűjtőcsatornák
kapacitásának a bővítése, amelyek évtizedeken
keresztül problémákat
okoztak felhőszakadások
esetén. Ezek kivitelezése
4 millió lejbe került.
Új aszfaltborítást kapott az úttest és a járdafelület a Lăcrimioarei, a Decebal, a Micu Klein, a Gheorghe Lazăr, a Florilor, az Oltului, a Traian Vuia, a Vlad Țepeș, a Ștefan Octavian Iosif, a George Enescu, a Caișilor, a Bobocului, a Jocului, a Dariu Pop, a Basarabia, a Traian Moșoiu, a Muncitorilor és a C.A. Rosetti utcákban.
Korszerű járda készült a Trandafirilor, a Liviu Rebreanu és a Mihai Eminescu utcákban, valamint a Sugárúton és a Batizi úton is. Utóbbi mentén elkészült az új kerékpárút, a Szamos bal töltésén pedig felújítottuk azt a kerekezők nagy örömére.
Kerékpárút –a Szamos bal töltése
A Magnoliei utcát a Károlyi úttal
összekötő Grădinarilor utca
korszerűsítése pedig jelenleg is folyamatban van.
Depozitelor utca
A Depozitelor utcában elkészült az ivó-
és szennyvízhálózat, új borítást kapott az
úttest és a járdafelület, korszerűsítettük a közvilágítást.
Grădinarilor utca
700 parkolóhelyet alakítottunk ki a Carpați II és a Soarelui lakónegyedekben.
Kerékpárút hálózatot építünk, hogy minden kétkerekűn közlekedni vágyó
számára megteremtsük a biztonságos közlekedés lehetőségét!
Arra törekszünk, hogy a forgalmas
útszakaszok mentén újabb
zöldövezeteket alakítsunk ki, ezzel is élhetőbbé téve városunkat.
Ezért 1344 cserjét és 1184 facsemetét
ültettünk a tavalyi év során, és egy
Romániában egyedülálló projektet is
készítettünk: méhlegelőket alakítottunk
ki a zöldövezetekben!
A Környezetvédelmi Alap révén
10 millió lej összértékű pályázatot nyertünk, amely által bővítjük és
korszerűsítjük Szatmárnémeti
észak-nyugati és déli részén a hálózatot, amely által 77,16 százalékkal csökken az érintett övezetekben az energiafogyasztás.
Több mint 50 gyalogátkelőt
világítottuk meg LED égőkkel, többek között a Károlyi, a Hegyi, a Batizi úton, a Cloşca sugárúton, a Rodnei, a December 1 és a Corvinilor utcákban.
2022-ben 40 millió lejt költöttünk a tanügyi
intézményeink
működtetésére, 14 millió lejt a tanügyi
infrastruktúra
fejlesztésére, 8 millió lejt pedig
európai uniós alapokból sikerült lehívni
tanügyi beruházások
megvalósítására.
Helyi költségvetésből finanszírozzuk a Tehetséggondozó Központ kialakítását és a Rákóczi Ferenc Általános Iskola új szárnyának az építését.
A 9 működő bölcsődében jelenleg 420 gyermek tölti a mindennapjait.
Júliusban befejeztük a „Kiskakas gyémánt félkrajcárja” bölcsőde
felújítását, két új bölcsőde építése pedig központi költségvetésből valósul meg.
Számunkra az oktatás fejlesztése egyet jelent a jövőbe való befektetéssel. A tanügyet kiemelt területként tartjuk számon.
Arra törekszünk, hogy a fiatalokat is bevonjuk a közösségi életbe. 2022ben több mint 100 diák vett részt
önkéntesként rendezvényeink
lebonyolításában.
Büszkék vagyunk rájuk, reméljük példájukat
további fiatalok is követik majd.
Városunknak szüksége van az ilyen példamutatásra, ezért mi is minden
lehetőséget megadunk nekik, és reméljük, hogy Szatmárnémetiben
képzelik el a jövőjüket.
TESTVÉRVÁROSAINKNAK, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS TÁMOGATÁSOK
Az orosz–ukrán háború kitörését követően a Szociális Igazgatóság révén és a civil szervezetekkel összefogva azonnal kárpátaljai testvérvárosaink segítségére siettünk. Több mint 500 tonna élelmiszercsomagot, valamint 150 ezer euró összértékű, vészhelyzet esetén szükséges technikai eszközöket – áramfejlesztők, ivóvízhálózat működtetéséhez szükséges alkatrészek, stb. – szállítottunk Beregszásznak és Ungvárnak.
Létrehoztunk egy együttműködési platformot a szatmárnémeti civil szervezetekkel és elindítottuk a www.impreunasm.ro weboldalt.
A 2023-as évben is számítunk azokra az önzetlen és szolidaritással teli szatmáriak
által működtetett
egyesületekre és
alapítványokra, amelyek
velünk és a Szociális
Igazgatósággal együtt
segítenek a szociális
szolgáltatásokat
összehangolni a közösségünkben élők
szükségleteivel.
Tavaly Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala társadalmi kohéziós és
szolidaritási kiválósági díjat kapott a Romániai Municípiumok Egyesületétől a
2022-es Gála keretében.
Az elismerést az Idősek Nappali
Központjában, a szépkorúak védelmében
kifejtett munkáért ítélték oda.
Idén nyitjuk meg az Ostrovului utcai
Multifunkcionális Szociális Központot, ahol nappali központ működik majd a környéken lakó, hátrányos helyzetű
gyermekek és a fogyatékossággal élő
fiatalok számára.
2022-ben a Szatmár Megyei Sürgősségi
Kórház nőgyágyaszati osztályának
működését egy 400 ezer lej értékű berendezés megvásárlásával segítettük, amely által a korai szakaszban
felismerhetőek a kezdődő daganatos betegségek.
2022-ben is megszerveztük a már hagyományos rendezvényeinket, növelve ezek színvonalát!
Szintén 2022-ben, az Iparosotthonban ünnepeltük meg a Szatmárnémeti Helyi
Tanács alapításának 30. évfordulóját.
Az elmúlt évben megszervezett
események közül néhány: a Szatmárnémeti Városnapok, a Húsvéti- és Karácsonyi Vásár, az Interetnikai Színházi Fesztivál, a Samfest Jazz, a TIFF Nemzetközi
Filmfesztivál, de számos olyan kisebb
volumenű rendezvényt is szerveztünk, amelyek felpezsdítették a város életét.
Több, mint százezer pozitív visszajelzés
érkezett ezek kapcsán a szatmáriak részéről.
A G. M. Zamfirescu Kulturális Központ és a Szatmárnémeti Északi Színház
rendezvényei gazdagították a város kulturális életét, lehetőséget adva helyi tehetségeknek, hogy öregbítsék a város hírnevét az országban és annak határain túl is!
Szatmárnémeti fontos szerepet töltött be 2022ben a hazai sportéletben. A megyeközpontban rendezték meg a Romániai Kerékpáros Körverseny bevezető
szakaszát és innen indult az első versenynap is. A jelentős, nemzetközi
szinten is számontartott sportesemény jó lehetőség volt
Szatmárnémeti értékeinek népszerűsítésére a Román
Kerékpárszövetség és
partnerei segítségével.
650 ezer lej értékű, vissza nem térítendő támogatást biztosítottunk, ezáltal számos kulturális, ifjúsági és sportprojekt megszervezésében voltunk partnerei a civil szervezeteknek.
Folytattuk a kézműves vásárok
megszervezését, hogy népszerűsítsük a helyi termelők, kézművesek munkáját, támogatva ezzel a helyi gazdaságot.
2022-ben is az Olimpia VSK sportolói voltak a megye legjobbjai, legyen szó országos vagy nemzetközi versenyről. Ez elsősorban a sportolók és edzőik érdeme! Szintén 2022-ben szereztük vissza a város egyik szimbólumát, az Olimpia megnevezést – nem csak a labdarúgó-, hanem a VSK minden szakosztályának!
8.
Szeretnénk, ha Szatmárnémeti továbbra is fejlődő város lenne, ahol a szükséges befektetések a lakosság igényeihez vannak igazítva.
A fejlesztésekre szánt összegeket saját és központi költségvetésből, valamint EU-s támogatásokból biztosítjuk.
A költségvetés biztosítja a szatmárnémeti polgárok számára a jól működő
közszolgáltatásokat.
A 2023-as év prioritásai a következők:
Folytatjuk az utcák és járdák modernizálását
A 2023-as évben az infrastruktúra-rehabilitálási programban 40 utca szerepel, többek között a Batizi út, a Brătianu, a Diana, a Darai, a Sighișoara, a Tiberiu
Brediceanu, a Gavril Lazăr, a Zorilor, a Mircea cel Bătrân, az Andrei Mureșanu, a Ioan
Slavici, a Muncii, a CS Anderco, a Nectarului, a Nucului, a Someșului, az Uzinei, a Vasile Lupu, a Mihnea Vodă, a Maramureș, a Horea, a Grădinarilor és a Sălcilor utcák.
A Régi Központ felújítása
Kerékpárút a Batizi út–Golescu híd nyomvonalon
A Szamoson átívelő Gyalogoshíd
A 7-es számú Óvoda felújítása
A Constantin Brâncuși Műszaki Iskolacsoport épületének felújítása
A Szamos bal partjának korszerűsítése
GÁBOR POLGÁRMESTER 2022 -ES ÉVI BESZÁMOLÓJA
A Kubik park korszerűsítése
Tanuszoda építése A Decebal és Kogălniceanu utcába tervezett emeletes parkolóházak
tervezése / építése
Földutak modernizálása, az ivóvízhálózat bővítése az Anghel Saligny programban kapott 43 millió lejes támogatásból
533 tömbházlakás hőszigetelése a Országos Helyreállítási és
Rezilienciaterven (PNRR) keresztül
Bölcsődék építése a Iuliu Coroianu utcában és a Lalelei sugárúton
Elektromos autóbuszok vásárlása
A közvilágítási rendszer bővítése és modernizálása
Projektek előkészítése a következő EU-s pályázati időszakra
Azt akarjuk, hogy Szatmárnémeti 2023-ban is egy folyamatosan fejlődő város legyen, ahol elvégzik a szükséges közérdekű beruházásokat. Köszönetet mondok a helyi tanácsosoknak, a két alpolgármesternek – Adelin Cristian Ghiarfașnak, Cristina Tămășan Ilieșnek –, ahogyan Maskulik Csaba városmenedzsernek is a munkájukért. Köszönöm az elmúlt
évi jó együttműködést a polgármesteri hivatal dolgozóinak, az alárendelt intézmények munkatársainak és a sajtó képviselőinek. Köszönet illeti a szatmáriakat is, akik továbbra is a legfőbb partnereink maradnak.
Fejlődik a város!
Fotó: Habarics Zsolt