Csete György és Dulánszky Jenő by Csete Örs

www.csete.info elsล kรถnyv

CSETE GYÖRGY

ÉS DULÁNSZKY JENŐ

Második, bővített kiadás

A kötet megjelenését támogatta

a Nemzeti Kulturális Alapprogram Építészeti Kollégiuma

A bővített kiadást szerkesztette

Csete Örs

Megjelenik

a www.csete.info első könyveként, a szerző kiadásában © Csete György, 2011

TARTALOM

CSETÉTŐL, CSETÉRŐL 2001-ig írott szöveg 2002-2011 között írt szöveg

9 32

ERŐVONALAK CSETE GYÖRGY ÉPÍTÉSZETÉBEN Rácz Zoltán építész tanulmánya

SZINES KÉPMELLÉKLET

BIOGRÁFIA

137

CSETÉTŐL, CSETÉRŐL

AKANTUSZ

BEVEZETŐ

Szinte repültél, mint egy Botticelli-modell, hogy mielőbb fent légy a kilátó teraszán a kertben. Emlékszel, kislányom? Az igazság az, a Piazza del Popolót Pogány Frigyes, a tisztelt és szeretett professzor minden ékesszólása ellenére se szerettem, de Téged igen. Ezért aztán kapaszkodom a kanyargós kerti úton felfelé utánad tovább. Jócskán lemaradtam. Itt a magasra nőtt pineák alatt kellemes hűvös van, nem úgy, mint alattunk, a paparazzikkal súlyosbított, zajos, forró római katlanban. A fák tövében körül, tömören, zöld nagy leveles bokrok, mint az otthoni tormatövek a hátsó árnyékos udvaron, a málnás előtt, ahová csipegetni meg bújócskázni jártunk. Ott volt a bunker is, de ma már senki nem jött légoltalmi gyakorlatra. Milyen növények ezek? Nem tudod? Akantuszok. Pedig mennyit rajzolgattunk Hajnóczynál a levelekkel ékes oszlopfejezeteket! Dór, ión, korinthoszi. Ezt a fegyelmezetlenebbnek tűnőt szerettem jobban. Amikor az oszloptörzsre felkapaszkodik a borostyán, szinte megelevenedik a kő. Most már tehát tudom. Negyven éve diplomáztam, idő kellett megtudni, ilyen alacsony sorból milyen magasra lehet feljutni. Megértem a korinthusbeliekhez (éppen oda!) írt mondatokat is „Mert a’ mellyek mibennünk ékességesek, azoknak nem szükség az ékesség: de az Isten így mértékelte a’ testet mind egyetembe, hogy a’ melly tisztesség nélkül való volna, annak nagyobb tisztességet adna” (Pál I lev. 12/24. Károli Gáspár fordításában). A Capitoliumról leereszkedünk a Forum Romanumra és végigbotladozunk a kétezer éves macskaköveken, a diadalmenetek útján, a Titus-ívnél jobbra felsétálunk a Palatinusra, ahol megszületett a birodalom és mi maradt belőle? Csak kövek. Akantuszos oszlopfő a földön. Hol fent, hol lent. Körülötte az Acantus longifolius burjánzó eleven zöldje él tovább, az építészettörténet lélektani problémái hidegen hagyják. A Giardiniban újabb, virágzó növényre lelek, de erről már Neked se szólok. — Hálátlan vagy — mondod. Le sem írom, mert ahogy én a Biennále bokraiból gyűjtöm be az

Ha a mezőn utolér az alkony, oszt szögény fejednek nincs hova lönnöd, kuporoggy lé, magad körül körbe, mind a tíz ujjaddal vagy a bicskáddal kapard ki a fődet, amég belegömbölyödve, akár a csikasz, nem láccol ki belűle. Aztán vágj egy kéve nádat, oszt sorjába állícsd a gödör szélire. Csatold lé a derékszíjadat, oszt kösd át fönt a nád kontyát, hogy szét ne hulljon. Húzd lé a nadrágodat, amit elűl akassz a bejáratra. Takarózz a kabátodba! Möglátod, hogy nem vösz mög az isten hidege.

A MAGYAR ÉPÍTÉSZET EREDETMONDÁJÁT SZENTI TIBOR BARÁTOM JEGYEZTE FEL. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY - KOPÁCS - KÖKÉNYDOMBON (TISZAI KULTÚRA: KÖKÉNYDOMB, KR. E. 3000., GORZA-HALOM, KR. E. 5000.)

Velencében 2000. tavaszán

évente szükséges babérlevél szükségletemet (laurus nobilis), a győzelem és halhatatlanság szimbólumát, hogy a fazékig meg se álljon, még rákapnának az akantusz-tövemre is, ha tudnák, hol találják. Vitruvius így ír az imperatornak a korintoszi oszlop és fejezet születésének történetéről. „Amikor észrevettem, Caesar, hogy sokan hagytak ránk az építészetről tanításokat és magyarázó iratokat, de nem rendszeresen, hanem csak belekezdve, mintegy kallódó részekként, én méltó és igen hasznos dolognak véltem, hogy előbb a tudomány testét tökéletes rendszerbe hozzam, és az egyes könyvekben az egyes fajták fent írt sajátosságait kifejtsem. Ezt a fejezetet pedig, mint mondják, ekként találták fel. Egy korinthoszi polgárságú szűz, aki immár nászra érett volt, megbetegedett és meghalt. Temetése után dajkája összeszedte edénykéit, amelyekben annak a szűznek életében kedve telt, és kosárba rakva a síremlékre tette, s hogy a szabad ég alatt tovább megmaradjanak, egy tetőcseréppel fedte be. A kosarat véletlenül egy akanthosz gyökere fölé tette. Időközben az akanthoszgyökér leveleket s indákat hajtott, hajtásai a kosár oldalai mentén növekedtek, és a cserép sarkainak terhétől kényszerítve kénytelenek voltak kifelé volutákba hajlani. Ekkor a síremlék mellett elment Kallimakhosz, akit márványmunkáinak eleganciája és finomsága miatt az athéniek katatexitekhnosznak neveztek, felfigyelt erre a kosárra és körülötte a növekvő levelek bájos voltára, s mivel gyönyörködött annak módjában és a forma újdonságában, ennek hasonlatosságára csinált a korinthosziaknál oszlopokat és határozta meg szimmetriáikat. Ebből az épület megalkotásában kifejlesztette a korinthoszi rend szabályait.”

Oszlopfő vagy fele-szöveg

Ezután a lexikon-szöveg már szárazon kopog, oda a költészet, a mese és akkor már nem a meghatóan törékeny növény, hanem az építészet kis története kezdődik. Akantusz [gör.], medveköröm, Acantus longifolius, évelő növény a medvekörömfélék család-

jából; szeldelt, karéjos, tüskés levelekkel és hosszú száron ülő feltűnő füzérvirágzattal. A levél a korinthoszi oszlopfők díszítőeleme. Dél-Európából származik, Mo.-on kerti növény. Magyarországon? Nevetni fogsz. Állítólag Vásárhelyen van egy sarjadzó tő. Művészváros.

HAJÓZNI SZÜKSÉGES, ÉLNI NEM SZÜKSÉGES

(POMPEIUS)

A Canale Grandén távoli zongoraszó hallik, a napfényben csillogó víztükör messzire röpíti a hangot, amely mintha egyre erősödne, közeledne. Aztán a kanyarban föltűnik egy katamarán: két egymáshoz kötözött gondola, rajtuk zongora. Valaki játszik, a dal ismerős, talán magyar népdal. Körülötte vidám társaság. Maróti Géza, Kós Károly, Györgyi Dénes, Körösfői Kriesch Aladár, Nagy Sándor és Pietro Melocco. A többieket nem ismerem, a zeneszót ma is hallom. A Giardinibe igyekeznek a felépítendő kiállítási épület festő, szobrász, építész alkotói. A Biennále területe szinte még üres. 1908-at írunk? Megbarnult fényképet forgatok: egy kisleány, az édesanyám, mellette az a kacér fiatalasszony a nagyanyám. Júniusi nyár és béke az Adrián, 1914. Hatvan évvel később Fellini filmjét nézem: És a hajó megy, az utasokat figyelem, hátha észreveszem az ismerős, kedves arcokat, hisz a kisfiúnak úgy mesélték, hogy az utolsó hajón utaztak. Aztán föltűnik a néma, szürke hadihajó, ágyúi eldördülnek... Az Arsenale előtt, a Museo Storico Navale bejáratát két osztrák–magyar csatahajó horgonya vigyázza, alattuk tábla: Viribus unitis és Tegethoff . A nagy háborúban süllyedtek a hullámsírba. Naponta köszöntöm itt azokat a magyar parasztfiúkat, akik úgy voltak tengerészek, hogy még úszni sem tudtak. Ahogy a Giardinihez érek, elmerengek: a Velencei Biennále magyar házának sorsa csak az 1956-os forradalom után teljesedett be. Ez a kis magyar Atlantisz, úgy tűnt, hosszú haladékot kapott, túlélte a második világháborút is, de a nemzeti felkelés utáni megtorlást már nem vészelhette át. Azt követően felrobbantják a magyar szó temp-

Édesanyánk négyévesen, nagyanyánk mellett az Adrián, 1914. június 4.

Drahos István grafikusművész, szüleink barátja találó rajzocskája érkezésemről

Kós Károlynál

VELENCEI BIENNÁLÉ, MAGYAR HÁZ Újjáépítette: Csete György és Dulánszky Jenő

1908

1958

1991

2000

lomát, a budapesti Nemzeti Színházat, lebontják a képzőművészetek szabad csarnokát, a Nemzeti Szalont. A velencei házzal sem tesznek kivételt, hóhérbárddal fejezik le, a pompás, színes, szecessziós épület magas tetejét lapostetővé alakítják, minden díszétől megfosztják, mozaikjait elfalazzák, bevakolják, magyar nyelvű feliratait és búzafonatos párkányát bárddal levágják. Igen, a búza. Magyarul a búzát életnek is nevezik. Megrontása, elégetése, megcsúfolása halálos bűn, istengyalázás. A magyar organikus építészeti mozgalom 1991-ben, a V. Nemzetközi Építészeti Kiállításon mutatkozott be Velencében. Ezt követően e sorok íróját bízták meg a korábban szétrombolt és felismerhetetlenségig átépített épület kutatásával és részleges felújításával. A tervek politikai csatározások és a nyomukban járó aknamunka közepette készültek. Az eredetileg magastetős, mázas cseréppel fedett pavilon a tervező javaslata szerint enyhén ívelt lefedésű, galériás megoldást kapott volna, de ez „túlságosan organikus” megformálása és magas költsége miatt meghiúsult. A második terv galéria nélkül, így kisebb alapterülettel, egyetlen tágas csarnok lehetett volna, az azt megbontó belső udvar nélkül. A harmadik változat épül, minimális belső átalakítással, az udvar megtartásával, az ezekkel együttjáró belső és külső Keveset tehettünk. következményekkel. A pincét megerősítettük, átépítettük, altemplomszerű terét raktárnak használják. De voltak szép napok is. Kós Károly, a magyar szecesszió nagy építésze, polihisztor, példánk és még személyes ismerősünk születésnapja, december 16-a sok építész számára ünnep. Kilenc éve ezen a napon tártuk fel a korábban elfalazott, így épségben megmaradt (a köszönet az olasz építőmunkásokat illeti!) aranymozaik falképeket. Egyiken az Isten kardja megtalálása, másikon Aquileia ostroma Attila királlyal, a római birodalomra súlyos csapást mérő „Isten ostorával”, aki a szent kardot is birtokolta. A falakat végigkopogtatva bukkantunk rá a képeket rejtő üregekre. Újságokat gyújtottunk, hogy lássunk valamit a sötétben

és felfénylettek az aranymozaikok, amint a leszakított párkányok, cserepek törmelékhalmazain botladoztunk. Megérintett bennünket az az öröm, amelyet Tutankhamon sírjának felfedezője érezhetett. Arany koporsója mintha Attila hármas koporsójára utalna, akit a Nap, a Hold és a Föld: az arany, az ezüsté és a vas anyagába rejtettek, hogy aztán valahol a Tisza vizét nyughelye fölé eresszék, talán éppen nemzeti emlékhelyünk, Ópusztaszer közelében. Szólnunk kell néhány szót a hunok és a magyarok, Attila és az Árpádok, az első magyar uralkodóház kapcsolatáról, már csak azért is, hogy a századforduló után épített velencei magyar ház feliratos párkányai és mozaikképei miért foglalkoznak egyértelmű témaválasztással a hunok, magyarok és Attila személyével, kapcsolatával. Hogy ez legenda, monda vagy valóság, az máig nem tisztázott. Tény, hogy Catalaunumnál a népek csatája zajlott, mindkét oldalon számos, különböző néphez tartozó szövetségesekkel. Talán magyarok is küzdöttek ott? Aquilea altemplomának faliképe a hátrafelé nyilazó lovasról hun-e vagy magyar? Svájcban egy kis falu lakossága máig a hunok leszármazottjának vallja magát. Kinek higgyünk?Az apáról fiúra szálló szájhagyománynak vagy a történetírás mindig politikához igazodó torzításainak? Egyértelmű állítás helyett ezért mi is inkább kérdezünk. A múlt századtól a magyar irodalomban, a századforduló idején pedig a képzőművészetekben vált újra elevenné az Attila-kultusz, ami ma is él, a történetírásban éppúgy, mint a zenében, akár Balassa Sándor: Hunok völgye című nagyzenekari művére gondolunk, akár Szörényi Levente: Attila című zeneművére. Magam is ezért mentem Reimsbe, hogy néhány marék földet hozzak magammal a catalaunumi csatamezőről. Hát ezért szól a Velencei Biennále magyar pavilonjának felirata is magyarul látogatóihoz, összefogva másfél ezredév történetét időben és térben:

Jövének magyarok tenger városába, Hun ős dúlta tájon magyar utód háza Idők változását szépen magyarázza.

Bimbó torony

KISFIAM, ÉLETEM, SZORÍTOTT MAGÁHOZ ANYÁM Az első „hiteles magyar nyelvemlék”, amely rólunk, érkezésünkről tudósít Attila testvéremmel, biztosan igaz, hisz a rebbenő betűkkel írt sorokat születésünk idejében édesanyánk, Marossy Korsós Tóth Irén (1909—1984) keze vonása őrzi kis Bibliánk éppen ezért a szép kegyeletes szokásért üresen hagyott leghátsó lapján. Ez az Újszövetség elfér egy fiatal nő tenyerében. Onnan az önszántukkal vagy kényszerből utazgató férfiak zsebébe került. Édesapánk, dr. Csete Sándor (1911—1998) még keveset utazott, így csak a Rongyosgárda kárpátaljai falvait, a nyugati hadifogság németországi helyszíneit meg a Csillagbörtön celláit látta. Tőle a könyvecske 1952-ben a debreceni Református Kollégiumba, onnan 1956-ban a Műegyetemre került az én zsebembe, beutazta Európát annak legészakibb pontjától, a Nordkaptól Spanyolországig, de velem volt Dél-Amerikában is, s ha valamelyik fiunknak adom közben, akkor láthatta volna KözépAmerikát és Ausztráliát is. A tus paca műegyetemi. Ez az 1860-as kiadású könyvecske azonban ahhoz képest, amelyet először 1685-ben adtak ki, Misztótfalusi Kis Miklós (1650—1762) nyomtatásában, keveset mesél a családtörténetből. Az öreg foszló bőrkötésűt is csak Petőfi Sándor korában kezdték bejegyzéseikkel bővíteni, feljegyezvén a megszületettek és elhaltak neveit, évszámait, de azokat megfejteni nehéz feladat lenne. Majd’ kétszáz év már mindennel együtt kis testes történelmi regény volna. A Károli Gáspár (1529—1591) fordította bibliák regényes történetek titkait őrzik, amelyeket már senki nem fejt meg, mint ahogyan azokét a Csetékét sem, akik a hadak körül jártak a kalandozások korában több, mint ezer éve, ők meg fára, pálcikákra rótták a vezérek korában ide-oda vitt híradásokat, üzeneteket, hadparancsokat, azok meg, velük együtt, elenyésztek rég. Hát ennyit a családunkról. Dédszüleim közül dédanyámat, egyegy nagyanyát és nagyapát ismertem a két családból, ezúttal maradjunk a szüleimnél. Édesanyánk magas, kisportolt fiatal nő volt,

a Szentesi Regatta egyik erőssége, polgári leányiskolát végzett. Édesapánk szintúgy szép termetű, csontos, szíjjas férfi, ahogy akkoriban említették – jogtudor volt Szentes városában. Magasságukat Attila testvérem, sebész orvos és gyermekei, a mi Zsolt fiunk alkata őrzi leginkább, Örsben erősebb „a lengyel vér”, feleségem, született Lengyel Ildikó révén, aki ismert textiltervező, Csete Ildikó néven. A tervek aláírása mindig Csete–Dulánszky. Ópusztaszeri hajlított kupoláink minden bejáratánál megdöntött márványlapba vésve is. — Ezek már elkészítették a sírfeliratunkat — mondta Duli. Jenő soha nem volt a statikusom, aki szolgai módon kiszámolta volna a faszerkezetek, vasbeton gerendák és lemezek keresztmetszeteit, vasalását és egyebeket, neki nem volt szüksége andaxinra, kevés beszédű, okos, higgadt, kisportolt ember volt, akivel öröm volt az együttes tervezői munka harminc éven át. Szívesebben írnék csak róla, de ez ilyen kötet, egyetlen ember írhatja csak, ő legfeljebb mosolyog kicsit, hitetlenkedve, hogy ez a Gyuri miket ír itt, de már a maga mindig udvarias, halk modorában finoman se szól bele, hogy neveink alatt mit adok közre. Dulánszky Jenő, már nem ebben a földhözragadt háromdimenziós térben tartózkodik és az ideje sem szűkre szabott, mint a miénk, Bólyai Jánossal beszélget a végtelenben találkozó parallellákról, Csonka Pállal a héjszerkezetek elméletéről, Frei Ottóval a pókhálókról és kötélszerkezetekről, Luigi Nervivel az alul bordás vasbeton héjakról vált szót, bajszát húzogatva, ha figyelmét felkeltette valami, amit nem úgy tudott vagy nem próbálhatott ki a gyakorlatban. Nyilván vitára bocsátotta a beremendi Megbékélés kápolna héjszerkezetének tervezési és kivitelezési tapasztalatait, amelyről tanulmányt írt a pécsi Tudományegyetem ez évi Tartószerkezet-tervezés kötetében és ott, abban a görbült terű katedrálisban szó esik majd az ópusztaszeri és kőszegi hajlított szerkezetű tornyokról, templomkupolákról is, amelyeknek többezer éves előképek nyomán adtunk ismerős teret és formát. A hajléképítés tudománya, újrafelfedezése elegáns képletét adta az organikus magyar építészet ősformáinak, hitelesítette azokat

Édesanyánk bejegyzése az Új Testamentum leghátsó lapján. Apánk írását a kiöntött tus takarja.

Édesapánk menyasszony húga mellett, rokonai körében, 1941. június 1.

visszamenőleg is. Barátunk heroikus küzdelmet vívott öt éven át a rákkal. Megátalkodott következetességgel harcolt ezzel az új magyar betegséggel, már-már legyőzte azt. Nem hagyta magát könnyen leteríteni. A test elhagyta, az agya mindvégig tiszta maradt. A legjobb terápia a munka — talán bajainkra, félelmeinkre is ez a leghatásosabb gyógyszer. Minden számítást, rajzot befejezett, teendőit elvégezte, rendet hagyott ránk, arcára sütött a lenyugvó Nap, ahogy békében távozott a túlsó partra.

HIU – AZAZ A TÉR Ha a mezőn utolér az alkony... A japán építészet eredetmondája még egyszerűbb. Az ember belép az áthatolhatatlan nádrengetegbe, karjaival összefog, egybehajlít egy kúpot, megteremtve a maga rendjét és bebújik alája, az élő hajlékba. Mint kisgyermekkorunkban tettük. A halászok frissen vágott, illatos fűzfavesszőket duggatnak egymással párhuzamosan a puha fövenybe, összehajlítva azokat, leterítik gyékénytakarójukkal és kész az éjszakai szállás, írta le a múlt században Herman Ottó. De nem ugyanígy építkeztek a kubikosaink is? És ha viszszamegyünk az időben két és félezer évet? És a hatalmas iraki nádból készült csarnokok, mintha a sumér pecséthengerek vésetei elevenednének meg! S ez meg már öthatezer év. Mert a tűzzel-vassal pusztított, bennünk gyökerező hagyomány az ősi tudás, amelyet magunkban hordozunk, ma is él és évezredekkel később is használható tanácsokat ad. Nem hasonlóan építettük-e az ópusztaszeri jurtafalu hajlékait és templomát meg a kőszegi csillagtemplomot is? De az írástudók csak az írásnak hisznek, anélkül csak gúnyosan mosolyognak. Lássuk az írást! És ha csak a szavak, semmi több? Építsük fel szavakból építészettörténetünket, Árpád vezérlő fejedelem és Attila király fapalotáját azokból a szavakból, amelyek megmaradtak. Annyi is elég lesz ehhez az építészethez, de ez nem mulandó, nem korhad, nem rágja meg a féreg, nem emészti el a tűz. Idegen krónikások hitelesítik a hazai feljegyzéseket arról, hogy vándorló, honfoglaló

eleink, más pusztai népekhez (szkítákhoz, hunokhoz, avarokhoz, mongolokhoz, kunokhoz stb.) hasonlóan kötetlen helyű, szállítható, könnyűszerkezetű kupolasátrakban, jurtákban éltek. A letelepült magyarság első házai (gerendaés égetett téglaépületek mellett pl. CsongrádFelgyőn), s feltételezhetően első körtemplomai is, körülsáncolt, helyhez kötött nemezsátrak voltak. Későbbi Árpád-házi királyainkról (nemcsak Kun Lászlóról) írják, hogy a jó időt maguk is szívesen töltötték sátraikban. A jurta tehát évszázadokon, sőt, évezredeken át a magyar családok ezreinek a Pantheonhoz hasonlatos, égre nyíló, nagyobbítható hajléka a vezéri sátor, tanácskozó tér, a sámánszertartások helye, majd templom, azaz lakóház és középület egyaránt, általánosan használt alapvető térforma volt, amelyet olykor még kocsira is építettek. Nem csoda tehát, ha fürdőként is használhatták. Bizánci forrásokból tudjuk, hogy elődeink rendelkeztek egy különös fürdővel, amelynek előnyeiről sok jót hallottak, ezért kértek egyet a magyar királyi udvartól. Ez a fürdő talán hasonló lehetett ahhoz a szkíta jurta-szaunához, amelyről Hérodotosz (Kr. e. 484–426) IV. könyvének 72. és 79. fejezetében beszámol: „... A szkíták egymásra hajló póznákat állítanak fel, amelyekre gyapjúból készült takarókat terítenek, a nyílásokat tömítik, azután a sátor alatti kádba tűztől izzó köveket dobnak... Máskor nemezsátor alá bújva kendermagot szórnak az izzó kövekre, s a parázsló magvak akkora gőzt árasztanak, hogy nincs az a görög fürdő, amely azt fölülmúlhatná. A szkíták pedig e fürdőt élvezve ujjonganak. Számukra ez a fürdés, mert vízzel nem mossák testüket...” Ilyen lehetett az ősi magyar szaunafürdő is, amely alapjában különbözött a finnek ismert boronafalas, nehéz, helyhez kötött vízparti szaunáitól. A felmálházott könnyű fürdősátrat bárhol és bármikor fel lehetett állítani, nem volt vízigényes, a végtelen sztyeppén a víz egyébként is ritka és becses kincsnek számított. De a fürdőzés jellege, hatása és hangulata is más minőségű volt a nemezsátorban, mint a fenyőfa épületben. Inhalálás, amelyben az egész test részt vett. A pusztai szabadság jelképe, az utolsó jurta

Lengyel Ildikó nagybátyja ölében. Szabó Aurél tüzér zászlós eltűnt a Donnál 1943 januárjában.

Édesanyámmal 1942 októberében.

Szüleink állnak mögöttünk. 1964. augusztus 22. Lengyel Ildikóval, aki ma ismert textiltervező (Csete Ildikó művésznéven)

Dr. Csete Attila sebész főorvossal, testvéremmel 1989. december 21-én Mártélyon, ahol Nemeskürty István avatja a második világháború hősi halottainak emlékművét. A rendszerváltás hajnala.

eltűnésével elmerült az időben a szaunasátor emléke is, de a bizánci történetírók és Hérodotosz szavaiból ismét felépíthető. Mert mi maradt a pompás sátrakból, míves kocsikból, díszes tárgyakból, színes ruhákból, a horizontot fürkésző éles tekintetekből? Csak a szavak, a mulandó anyagokból építkező kultúrák évezredeket áthidaló örök tanújelei.

HAJLÉKOT ISTENNEK…

A “vendégprofesszor” Innsbruckban, 1986

A Megváltó születését, tanító életét és halálát egyaránt kozmikus jelenségek s a természet adta csodálatos földi díszletek keretezik. Életét a leírások s az evangéliumok szerint is Isten szabad ege alatt éli, kevésszer tér be házba — hajlékba — Károli Gáspár szép szavával élve, hogy ott is tanítson vagy csodát tegyen. A jászol felett a betlehemi csillag ragyog az égbolton (üstökös vagy különös bolygóegyüttállás?), vezetve a pusztai pásztorokat és a napkeleti bölcseket, máguscsillagászokat hódolatra az éjszakában, talán éppen a Tigris és Eufrátesz völgyéből: Babilonból; keresztség a Jordán folyó vizében; kísértés a pusztában; imádság a hegyen; kalászszedés a gabonaföldön; a kenyér megszaporítása; tanítás a tóparton a tanítványokkal a Genezárati-tónál; Jézus lecsendesíti a hullámokat, a vízen jár; szamárháton vonul Jeruzsálembe; elárulják a Gecsemáné-kertben, az Olajfák hegyén; keresztre feszítik a Golgotán, halálát sötétség (napfogyatkozás?), földrengés kíséri; feltámad és fénybe öltözötten megy a mennybe, hogy ittmaradjon. Földi jelenléte a legnagyszerűbb hajlékban telik el, a sötétségtől a világosságig. Feje fölött az égi mennyezet a Nappal, a Holddal, a bolygókkal és csillagokkal, fénnyel vagy árnyékkal, személye fölé e kozmikus kupola borul. Ő éppen áll vagy ül, esetleg elhever a fűben maga is, mint a tanítványok és a sokaság, amely körülveszi és figyeli szavát, jobbára természetközeli példabeszédeit. Egy-egy felhő fut át a mennybolton, elhalad felettük, finoman árnyékolva, simogatva arcukat. Az együttlét, nagyon durva építészeti hasonlatot keresve olyan, mint egy görög színház a hegyoldalban, ahol Ő van a

középpontban és hallgatósága patkó alakban körülveszi, körülöleli Őt. De ők valamennyien együtt vannak így, hogy „mindannyian egyek legyenek”. Talán mind átéltük már ezt a percet valahol egy virágokkal hintett mezőn, hegyoldalon, ahol együtt voltunk azokkal, akiket szeretünk. „A templomban.” Lehet, hogy e kép panteisztikus, de a való. Templomeszmény? Református, katolikus? Nem. Nem csak. Azt a „templomot”, amely kétezer évvel ezelőtt Körülötte állt, mi nem tudjuk — gyarló technikai eszközeinkkel — megépíteni. Csak közelítő hasonlatokban gondolkodunk, hogy közelebb kerüljünk az eszményeihez, de nem az illúziókhoz. Nem a barlangokhoz, menedéket adó katakombákhoz, ahol a fény a fáklyák füstös fénye; nem a román kor homályához; s nem a gótika — bár csodálatos — égig érő ívei fölé festett csillagokhoz; a reneszánsz csak földi szépségeihez; a barokk mennyezetet nyitogató festett égi világához; a klasszicizmus kriptahidegéhez; vagy az első magyar keresztény templomocskák jurtakupoláihoz s utánuk a vesszőből font, agyaggal tapasztott falú, majd téglából, kőből falazott Árpád-kori körtemplomainkhoz; bár talán, szívünk szerint, leginkább mégis azokhoz lépve közelebb, hiszen azok mi voltunk, s maradtunk is: szabadon élni szerető lovas nép utódai, akiknek hajlított szerkezetű hajlékai máig itt élnek tudatunkban vagy tudat alatt. Elég kimondani: hajlék, s látjuk magunk előtt égre nyitott, bennünket óvó, védő kupoláját, őseink házát-templomát-panteonját. Középütt besüt a napfény, félgömb sátorban körbejár, mint egy, a mindenségbe tájolt, épült templomban, házban, napórában, ahol a csillagidő mérte az örök időt, majd az áldozati oltár állott, ma pedig az úrasztala vagy az oltár, a Bibliával. Az Ige, a szószék mögötte, fölötte, a gyülekezet körbeveszi, körülfogja, elhelyezkedésével le is írja a templom alaprajzát, amely kör vagy ellipszis, sokszög vagy négyzet, a mindenség vagy a föld geometriai jelképe, amely fölé a középpontot is meghatározó égre nyíló kupolacsillag borul. A mindent szervező függőleges fénytengelyben áll a világ világossága, az orfűi

Apósommal Lengyel István mérnökkel Ildikó és Örs, 1989

Örs és Zsolt első fiúunokámmal, Csete Csongorral, 2008

Dulánszky Jenő (1936-2000) barátommal, több mint egy emberöltőn át szerkezettervező építész alkotótársammal Beremenden

TÉGLÁSKERTI REFORMÁTUS TEMPLOM, SZEPESI UTCA, DEBRECEN Tervezők: Csete György és Dulánszky Jenő

Forrásháztól a pusztaszeri, kőszegi, debreceni templomokig, melyekben a karácsonyi fényesség uralkodik. Gondoljunk Krisztus életének helyszíneire, amikor templomot építünk, „hajlékot Istennek, hajlékot embernek”, mert ez mindig ugyanaz kell legyen a csodálatos Földűrhajón.

KÜZDELMEK

A lebombázott ispotályi templom

Magyarország 1944-ben

A Paksi Atomerőmű Tulipános házai ürügyén 1975-ben felszított népi-urbánus vitát követően teljes politikai-szakmai bojkott alá kerültünk: nem egy sort, egy betű nem sok, annyit se közöltek tőlünk, rólunk többé. Elfogyott a levegő körülöttünk. Erdei András fiatal építészt, volt tanítványomat kértem, hogy finnországi ösztöndíjas hónapjaiban kerítsen sort a magyar organikusok kezdeti munkáinak ismertetésére. Törekvését siker koronázta. 1980-ban a Finn Építészeti Múzeum kiállításra kért fel bennünket, de kiadott katalógusával fel is lármázta a nyugati szakmai fórumokat. Ettől az évtől kezdve vált ismertté a világban a Magyar Organikus Mozgalom, az élő építészet irányzata, Csete Pécs Csoportja: Blazsek Gyöngyvér, Deák László, Dulánszky Jenő, Jankovics Tibor, Kistelegdi István, Kovács Attila, Nyári József és kívülállóan, egyedül, Makovecz Imre, barátjával Mezei Gáborral, külön még Erdei András, senki több, senki más. A Kós Károly Egyesülés meg egyebek akkoriban még csak nem is léteztek. A sikeres finn kiállítás és kiállítási anyagunk skan-dináviai, majd további sikeres európai körútja, amelyekből én már „kimaradtam”, végül a bombaként ható összefoglaló írás Jonathan Glancey-től GROUP PÉCS-címmel, amely az orfüi forrásházzal (The House of Fountains) és az öreg Kós Károly arcképével kezdődött és nyolc oldalon át egyenként ismertette a Pécs Csoport tagjainak kezdődő munkásságát, 1981 decemberében kenyértörés felé sodorta a magyar organikus építészeti mozgalom addig egységesnek tűnő baráti társaságát, amely 1986-ban Erdei András egy norvégiai írása (Byggekunst 1985/2. Oslo) miatt, majd szív-halálakor, ketté is tört.

Biztosabbnak tűnt a kirekesztésekkel, hát mögötti szervezkedésekkel (új paksi kísérlettel) tarkított szűkebb körű építészeti közéletet szabad levegőre felcserélni. Eleget tettem Dr. Othmar Barth professzor úr 1989. évi meghívásának, távoztam Magyarországról. Így András temetése napján már az Inn folyó partján gyújtottunk tüzet emlékezetére. Életem legszebb hónapjait tölthettem Tirolban, s mire onnan véglegesen hazajöttem, itthon más világ fogadott, de ugyanazokkal a szereplőkkel. Hiába, haza csak egy van. Itthon aztán a Hortobágyon ott folytattam — hát ez a PUSZTA? —, ahol a Zugspitzénél (+2963) abbahagytam. Ott már jóapám is járt egyszer, 1945-ben, a baj csak az, hogy kis háborús naplóját, amelyik ott lapult a szíve fölötti kis világjáró Biblia mellett, tintaceruzával írta, a lapok egymásra kopírozódtak, csak a legutolsók olvashatóbbak, de ott is egy nap — egy sor, és azok rólunk szólnak, nem magáról beszél. „— szept. hó 5. Gyurikám 7 éves 10 hónapos — szept. hó 8. Tillám 2 éves 3 hónapos — szept. hó 14. Drága Icukám születése napja, Isten segítsen. — okt. hó 3. Szökünk. — okt. hó 4. Sikerült. Salzburgba érkeztünk. — okt. hó 5.-én d.u. 3 órakor indulás az állomásra, indulunk haza.” A napló itt befejeződött, 1945 októberében, apánk akkor volt 34 éves.

1944. JÚNIUS 2. Fogynak a lapok és az építészetről még nem is szóltam. Érdekel? Még föl se nőttem. A történelem nem sokkal izgalmasabb? „Debrecenben június 2-án 09 óra 05 perckor kezdte meg a bombázást az 5. Bomber Wing első hulláma. A várost a 2., 97., 99., 301. BG, majd végül a már említett eltévedt B–17-es BG bombázta. Összesen 102 gépből 250 tonna bombát, köztük 1450 db 500, illetve 250 fontos, 15 db 1000 fontos, és 2 db 2000 fontos bombát vetettek le a pályaudvartól a vagongyárig terjedő bombaszőnyegben. A bombaszőnyeg súlyos károkat okozott a pályaudvaron, és

ITT A TULIPÁN A Paksi Atomerőmű lakótelepének Tulipános házai, amelyek-nek megmagyarítása kisebb népiurbánus vitát vált ki 1975-ben. Nagy László (1925-1978) költői tekintélyével is védi Csete és társai építészeti kísérletét. A tulipánokata falakról 2001-ben tüntették el.

Egy monumentális, csónakos fejfa Szatmárcseke-Kölcséről és annak tízemeletes, lakóházméretűvé átírt paksi változata a Tulipános házak között, amelyeknek családközpontú lakásalaprajza is eltér az országos átlagtól. A csekei fejfa ettől kezdve az organikusok kedvelt mtoívuma.

A Pécs Csoport 1975 körül a Dóm téren. Blazsek Gyöngyvérre emlékezünk (1943-2001).

ágyunk. Jót aludtunk ott összegömbölyödve, csak a derékalj volt kicsit keményebb az otthoninál.

MARISPUSZTA Magyarország egyetlen ‘56-os múzeuma és vele átellenben kicsiny temploma Kiskunmajsa alatt, Marispusztán áll a 34. kilométerkő közelében. … Pongrátz Gergelynek lettem építésze, kezdetben kis tanácsokkal segítettem, majd énrám bízta az ‘56-os kápolna tervezését is. Sűrűn levonatoztam Kiskunmajsára művezetni, s az állomáson a bejáratnál ott várt rám Gergely az autójával, s onnan meg sem álltunk a tanyasi iskolából berendezett — máig országosan egyetlen! — ‘56-os múzeumáig, végében a kis lakással, amelyben élt 2005-ben bekövetkezetett szívrohamáig. … Többnyire Rigó néni főzött neki, aki egyszer megkérdezett, mi az én kedvenc ételem? — A krumplis tészta — vágtam rá, bár ami igaz, szeretem én a mákosat is, de akkortól nem volt kegyelem, ha jöttem, krumplis tészta volt az asztalon. … A kápolnát önzetlen magyarok építették állami és pártpénzek nélkül, ingyenmunkával, Pongrátz Gergely egyetlen szavára, tiszta szívvel, szomorú örömmel. Van ilyen? Van, 1956-ért. — Mindent a hazáért! — ez volt Gergely jelmondata, egy igaz örmény-magyaré. — Nem engedünk ötvenhatból! — ő betartotta végig. — Gergelykém! — szólíthattam, így, mintha testvérbátyám lett volna. — Gyuri az egyetlen támaszom. — mondta kis túlzással a hátam mögött bátyjának, Ödönnek, akit haláláig bácsiztam, talán mert szeretetteljes apósomhoz, Lengyel István nyíregyházi mérnökhöz hasonlított, akivel a hatvanas években jártuk Szabolcs-Szatmár akácos dombjait, ahol az almások alatt sárga pitypangterítő, fölötte meg minden fehér-rózsaszín virágban. Szatmárcsekére később országzászlót csináltam, alatta vaslemez térképen a tizenötmillió magyarral a nagyvilágban. … Az ‘56-os kápolna bejáratával szemben lévő emlékfalon a kommunista megtorlásban kivégzettek nevei olvashatók. A berendezés, mint a

tanyasi konyhákban: téglapadló s azon hokedlik tömege. Pongrátz Gergely a Corvin-köz utolsó parancsnoka, az ellipszis tengelyeinek metszéspontján, gránitlap alatt nyugszik, ma már Ödön bátyja is mellette pihen.

ÁLOMTERVEK Mártélyi hajlékunkban ilyenkor, Mikuláskor csak Budapestről száműzött könyveim őrködnek helyettem, kétfelé nem szeretnék fűteni, itt meg meleg a szoba, elég azért fizetni, így várok a Mártélyra utazással. Itt inspekciózom Budapesten, őrködvén a Regnum Marianum egy méter mélyről sugárzó romfalai fölött és álomterveimen spekulálok. Bolyai János halálának 140. évfordulóján a Vásárhelyi Őszi Tárlatra Bolyairól készített képet Csete Ildikó, akinek összegyűjtött anyagából én is sokat tanultam, így nekilátok a nagy zsenink emlékére kilátótornyot építeni Erdőkertesen. Felelőtlenül már a karácsony előtti iparművészeti vásáron tárgyalást kezdtem álomtervemről, amely most még csak A/4-es papíron létezik. Illetlenség az én sötétbe ugrásom kockázatába másokat is belerángatni, de nincsen időm, hol itt, hol ott rág az elmúlás, ezért e felelőtlenség. Mégis: ha az ő hagyatékát tanulmányozni a fáma szerint eljött Marosvásárhelyre még a nagy Einstein is, akkor nem lehetnek kicsinyes aggályaim a magyar ügy szolgálata, Bolyai János (1802—1860) emléktornyának megépítése mellett. A Magyar Művészetek Orgona-katedrálisának első 3 méter szélességű sípját Bolyai János emlékére építenénk meg. Oltárképe Michelangelo bronz kópiája lesz a Pitti Madonnáról, amely nekem még az egyetemről tetszett, az a kis szép női orr, amit — amikor egyedül maradtam Vele — megsimogattam. Bronzból volt, nem rántotta el a fejét. Épülne tehát egy Ogonakatedrális csúszózsaluzattal, 3 méter átmérőjű sípokkal, azokban falfülkékkel vagy kifalazásokkal, a művek száma, mérete szerint. … Másik álomtervem a Hungária Hotel alagútzsaluval, amely a katedrális mögött karéjozná az előbbit, Nagy-Magyarországot formázná, legyepszőnyegezve, a szobák felőli

oldalakon befuttatva zölddel, miként az Orgonakatedrális is, amely a terveken egy Zsolnay-kerámiával indul, hogy átváltson élő zöldbe: borostyán, vadszőlő, estike stb. Minden felület éljen, lélegezzen, tehát mint egy megépített élő óriási szerkezet fogadja magába lakóit Árvaváraljától Nándorfehérvárig és Fiumétől Zágonig. Elevenedjék élő kultúrává a ma még tetszhalott magyar világ! Az orgonakatedrális egy-egy sípjában a magyar művészek mutatkozzanak be, a hotel egy-egy rekeszében az irodalom és népművészet, tudományok, teljesítmények mindegyike váljék ismertté, azok, amelyek éppen szellemileg odakötődtek s így vált teljessé a magyar géniusz mostanáig, tartásunk, büszkeségünk alapja. … Ugyancsak álmodom a Regnum Marianum helyreállításáról, hisz az alapozás már „elkészült”, csak a törmeléket kell az alagsori falak közül kiszedni és a két kis félkupolát használhatóvá tenni. A Regnum Marianum altemplomának két, keresztirányban elhelyezett acélkupolája a halásztelki rokona lesz majd, ha eljön 1956 méltó megünneplésének ideje is a 2006-os gyalázat után. 2016 egyébként 1956 hatvanadik évfordulója, ideje volna tisztelegnünk Budapesten is. … Csak egy vízszintesen kiegyenlítő vasbeton koszorúgerenda kell, hogy abból befelé elinduljon a menynyezetalkotó lemez, rajta két ovális nyílás: az egyik alatt istentiszteletek folynának, a másik alatt a maradék ötvenhatosok és Kelet-Európa üldözöttjei tarthatják kiállításaikat, összejöveteleiket: mindazok, akik a kommunizmus ellenfelei voltak. A törmelék elborítaná a „vaskefét” is, ami így szánkózó dombbá változhatna.

MEDGYESEGYHÁZA A Szent István-fej inspirációjára építettük kicsi kápolnánkat, amely csak arra vár, hogy belül kibéleljék a település szülöttének, Schéner Mihálynak 50x50 cm-es fehér zománc táblácskákon lévő szépséges és áradó rajzaival. Ha addig nem végez vele az idő, mint Forrásházunkkal Orfűn. Persze amaz nem álkupola, hanem teljes geometria-tár: gömb,

hiperbolikus paraboloid, konoid, henger stb. Fénytengelyre szervezett, és hiába védi a korhadó fán rézlemez, a horgonyzott vaslemez rozsdája lecsorogva színesíti, hirdetve, hogy hiába minden emberi ügyeskedés, győz az idő s így múlik el a világ dicsősége.

KISHEGYES Mihály Árpád szobrászművész barátommal, aki Mártélyra, a polgármesteri hivatal elé készíttetett egy szép kis bronzot (Szent László harca a kun leányrablóval), beszélgettünk, hogy mennyi az idegen íz a gyorséttermekben ahelyett, hogy településenként sütnék a szép magyar kenyeret, s azt kínálnák az éhezőknek, karéjonként zsírral, tejföllel, lekvárral. Amikor Horváth László barátom hívott, aki kis építésztalálkozókat is rendez a vajdasági Kishegyesen (ami éppen a kedves Ruzsa Magdika szülőfaluja), egy percet se gondolkodtam. Építsünk egy ilyen kemence-kápolna házikót! Meg is tettük ezt az évfordulós évben, s téglákkal írtuk a feliratot: 1456—1956, hátul a vakolatba karcoltuk azt is: 2006. A 4 méter átmérőjű épület belső falához tapad a kívülről fűthető hófehér kemence, amelyben sütik az áldozati kenyeret a szentmise vagy istentisztelet előtt, hogy mindig friss legyen. Az így télen is meleg térben két tucatnyi ember ülheti körül Istenét, az Igét, a búzaszemből születő Krisztust a körkörösen falazott ülőpadkákon. Fejferity Zoli szépen megépítette az álkupolát 38-as fallal, benne a gyönyörű hófehér kemencét Horvát Lehel rakta.

DEBRECEN A fából ácsolt és fazsindellyel fedett szabolcsszatmári és partiumi és távolabb: az erdélyi négy fiatornyos haranglábak ácsművészetünk remekei, sziluettjükkel messzi kilométerekről hirdetik, hogy itt is reformátusok és magyarok élnek, helyenként már utolsó magyarokként. Constantin Brancusi mestert is megihlették a mi temetőink kopjafái, legalább marad a mi kultúránkból is valami. Igaz, mások kezén, hiszen mi mindig pazarlóak voltunk kincseinkkel Sumer óta, amit meg az amerikai légierő bombázott bele a mezopotámiai Éden homoksivatagába, kiraboltatva a múzeumokat

a csőcselékkel. Sebaj — a pecséthengerek fényképei a könyvekben, az ősmúlt ősképei agyunkban maradnak meg. Ópusztaszertől Kőszeg csillagtemplomáig megépültek az istenhajlékok. Mi végre a bomba? Mi végre, amikor a tégláskerti református toronytemplom alapkövét — amelynek előképei a harangtornyok voltak — a Duna-deltát, a romániai Gulagot megjárt Csiha Kálmán püspök úr áldotta meg? … A templom elrendezése és a bejárathoz felkanyarodó földrámpa hasonló a halásztelkihez, mindkettő egyaránt köthető a katolikus és a református liturgiához is. Az új református templom a nyírbátori és az erdélyi magyar fatornyok előképei alapján készült, széttárt köpenye alá 300 főt fogadhat be. Kós Károlyhoz is kötődik, aki az erdélyi református egyház főgondnoka volt, és aki középületeit és templomait hasonló alapokhoz vezette vissza. … Az épületnek érdekes visszhangja volt, egy fiatal nő szerint — Micsoda egy UFÓ-hajó! — Szomorúságom, hogy máig nem kapcsolták rá a közvilágítási lámpasorra a tornyot, amely üvegből épült, csak azért, hogy íveivel és fényeivel jelezze a Debrecenbe érkezőknek: itt vagyunk, itt élünk, református magyarok.

KÖR Sumérban találták ki a kör alaprajzú oszlopot, meg ilyen idomú várost is építettek. Pecséthengereik félhenger alakú, nádból készült istállókat ábrázolnak. Kör alakú keréken gördültek első fedett kocsijaik, szekereik. Szentesen (éppen!) a Kisgörgős utcában laktunk, ugyanakkor Szentes-Vekerzugban találtak régé-szeink egy kész szkíta szekeret, amely kerekeken gördült tova. Mint ahogy a szántalp alá tett hosszú görgőkön gurult az első fedett kör-kerék-kerekes jármű is. Az élet minden területén a kör uralkodik vagy annak valamely része: az ívvé hajlított öblösebb, tágasabb, barátságosabb hajlított hajlékok, egészen a fent nyitott, égre néző magyar kupolákig, Ópusztaszeren. Minden szent épületem körbe írható alaprajzú, tehát négyzet (Füzér), nyolcszög

(Ópusztaszer, Beremend, Kőszeg), tizenhatszög (Debrecen, Halásztelek), harminckétszög (Orfű), ellipszis (Kiskunmajsa). Összegezve: sumér, mert ők fedezték fel a kört, illetve gyermeki, mert a gyerekeké az őstudás, ami velünk születik. És a Megváltó körüliek hogyan foglaltak helyet a tisztáson? Körbeülték Őt. Ez a templom alaprajza, miért is lenne más? Ösztönösen csak körtemplomokat terveztem eddig, alapul véve Jézusnak kezdeti tanításait, amelyek a szabad természetben zajlottak le Őt körülvevő emberek közt, élő testekből, akik formációjukkal mindig kirajzolták a szent épület alaprajzát is: a középpont Jézus és körülötte a hallgatósága. Csak le kell rajzolni. Jobb tanítóm eddig nem volt, maradtam a körzővel szerkeszthető geometriai forma mellett. … Nem véletlen ez az alaprajz, házaimnál pedig a kör, a félkör alapú üvegházakban bukkan elő Szentendrétől Solymáron át Bonyhádig. A Kátai-, Necsász-, Hrivó-, Orbánházak mind ilyenek. De hát hol van itten a görög-római építészet, a bezáró raszterig? Árulás vagy szabadulás? A megtalált és mindig a legpraktikusabb térforma (hiu), ami állandó, és csak a szerkezet és az anyag változik. A mamutagyartól egészen a szentesi határt betakaró acél-alumínium fél hengerített csőig, amelyet műanyag fóliával fednek. Sok-sok alapforma is ilyesmi: a kerekded Himalája-sátor, de mára kempingekben is egyre gyakoribb. A Rogallo-elv, a siklatók és a játékos, gömbölyded siklóernyők színesek; eljutottunk a gördülő járművektől az űrhajózásig.

ERŐVONALAK CSETE GYÖRGY ÉPÍTÉSZETÉBEN avagy az orfűi Forrásháztól Debrecen-Tégláskert református templomáig

Rácz Zoltán építész tanulmánya

A VÍZCSEPP A fényképezés a pillanat művészete. E fennkölt közhely valódi tartalmát bárki megérezheti megfelelő gép és kellő érdeklődés birtokában. Magam is eljátszadoztam a mozgás idő nélküli megjelenítésével, és saját tapasztalataim leptek meg: a kimerevített pillanat mennyi mindent elárul a mozgásról, a környezetünket működtető erőkről, amelyet a mozgókép gyorsasága és látványossága elfed előlünk. Gondoljunk csak egy jól sikerült sportfelvételre, amelyen a játékos legapróbb izma is látványosan kirajzolódik. Pillanatról pillanatra változik az erőfeszítés állapota, ezért folyamatában, gyors mozgás közben tudatunk nem képes mindezt rögzíteni. De nézzük csak meg az antik görög szobrokat vagy Michelangelo műveit! Duzzadó izmok a test egészén! Fényképezés nélkül is ismerték és ábrázolták a szervezetben működő erők rendszerét. Nem új felfedezésről beszélek, hiszen ez jól ismert értéke a fényképezés művészetének. Más azonban, ha magunk állítjuk meg az időt s nem mások szembesítenek vele. Ugyancsak nem újdonság a víztükörbe becsapódó csepp tanulmányozása. Jó ujjgyakorlat ez a tanuló fényképész számára, aki boldog lehet egy jól sikerült felvétellel, mondván, jól eltalálta a kellően rövid időt, a fénybeállítást s a loccsanás pillanatát is kellő gyorsasággal kapta el. Sok sikertelen próba után kezd a kép kitisztulni és alakot ölteni. Itt jön a meglepetés: a kimerevített kép jóval többet mutat, mint az általánosan ismert tovagyűrűző hullámmozgás a víz felszínén. Egyszer csak felvillan a felfröcscsenő vízfelszín ívében az Eiffel-torony formája! Innentől kezdve sorozatban jutnak eszünkbe az építészeti szerkezettervezés csodálatra méltó példái Gaudítól Calatraváig. Mind a természetes erővonalak és az épületszerkezetek azonosulását éreztetik, s ettől szépek. Magyar embernek eszébe jut róla az erdélyi fatornyok alakja, s debreceni embernek most már a tégláskerti református templom tornya is, Csete György műve.

AMI JÓ, AZ SZÉP - AMI SZÉP, AZ JÓ A természet alkotta formák gyakran mutatnak példát az építészek, szerkezettervezők számára. A környezetünk jelenségei közül azok talán a legérdekesebbek, amelyek nem a látható burkolatok lágyságával kápráztatnak el, hanem a belül feszülő, láthatatlan erők nagyszerű rendszeréről árulkodnak. A föld tömegvonzása és az anyagok felületi feszültsége tartja mozgásban és minden pillanatban egyensúlyban a jelenségeket. Erősen leegyszerűsítve talán így rögzíthető a vízcsepp becsapódásának tanulmányozása. Az építés ösztönös célja, hogy minél kevesebb anyaggal és erőfeszítéssel érje el eredményét. Eközben egyre jobban közelít a természetes erővonalak felé. Végső soron az egyenes vasbeton gerenda igen célszerű szerkezet, szépnek mégsem mondható, inkább közönségesnek. A természet látható formái és láthatatlan erőáramlásai érintik meg legjobban az embert, talán még Dessauban és New Yorkban is. A könnyedség vagy az erölködés kisugárzik az anyag belsejéből. Az egyenes gerendában egymás mellett dolgozik a húzott és a nyomott öv, ám a lehető legnagyobb erőlködésnek kitéve, mert a forma a legkevésbé sem igyekszik csökkenteni a nehézségeket. Egy vízszintes gerendákkal lefedett csarnokban kellemetlenebb a közérzetünk, mint egy boltozatos templomban, mert bennünk bujkál a bizalmatlanság a fejünk fölött erőlködő természetellenes forma iránt. Egy sátorról látjuk, hogy a kötelek, a cövekek feszítik ki. A boltozat föld felé hajló, ölelő formája is erőt, védelmet sugall. Ám a betonacélt nem látjuk, csak az ismeretlen mérnökök szaktudásában és a szabványok tökéletességében bízhatunk. Mindenki átélte már várlátogatáskor, hogy érezte a falak vastagságából sugárzó biztonságot anélkül, hogy ismerte volna. Épített környezetünk, a lélektelen anyagban dolgozó erők és feszültségek valószínüleg a látható formáktól függetlenül is hatással vannak ránk.

AZ ERŐ ÉS FORDÍTOTTJA Gaudí alkotásainak elképesztő formagazdagsága elvonja figyelmünket a szerkezettervező találékonyságáról. A Colónia Güell múzeumában és a Sagrada Familia alagsori kiállításán is láthatók a mester modelljei, amelyek feje tetejére állítják a nagy vonalakban elképzelt szerkezetet. A boltozatokat finom láncok helyettesítik, a Föld tömegvonzásának engedelmeskedve parabolaívek egymásba kapcsolódó hálózatát rajzolva elénk. A láncokban tiszta húzóerő ébred, s az egészet a talpára állítva az erő iránya nem változik, csak az előjele: húzás helyett nyomás lesz. Ez, ha az egyéb természetes terhelésektől — szél, hó — eltekintünk, szilárd építőanyagainknak gyakorlatilag mindegy, lényeg, hogy alakjuk minél jobban megközelítse az erőjáték rajzolatát. Az építészet története során a boltozatépítés fejlődése a körívtől egyre jobban közelített a parabolaív felé, s eközben a hozzá tartozó anyagvastagság csökkent. Elvileg papírvékony is lehetne az erőjáték alakjával, ám a szél- és hóterhelést, illetve az egymáshoz csatlakozó szerkezetek hatását nem hanyagolhatjuk el. A vékonyításnak határt szab a szerkezetben ébredő nyomófeszültség, s ez egyben az építés komoly kockázatát is jelenti.

A FELÜLETI FESZÜLTSÉG SZÉPSÉGE A szerkezetek vékonyítása csak úgy oldható meg, hogy a nyomófeszültségből adódó fenyegető kihajlást elkerüljük. Erre a legjobb megoldás, ha az erő előjelét megváltoztatjuk, nyomás helyett húzást alkalmazunk. Ennek egyik módja a Gaudí-féle fejreállítás, de sajnos nem élhetünk fejen állva. A másik a húzott felületek, hálók, sátorszerű szerkezetek alkalmazása. Frei Otto nagyszerű kísérletei lenyűgöző méreteket és formavilágot feszítenek a fejünk fölé. Ránézésre gyanítható, hogy ezekben is lépten-nyomon felismerhető lenne a parabola, forgásfelületeivel, más ívek, például hiperbola mentén mozgatva a hiperbolikus paraboloid, illetve megjelennének ezek folyamatos átmenetei, változásai. Ezek az

átmenetek azonban összetettebb alaprajzoknál már nagyon hosszadalmas számításokat igényelnének, ezért a huszadik század is inkább a modellezés módszerét használta. Felismerhetők ezek a térhálók a csont szálas szerkezetében is, amelyek közismerten elképesztő teherbírásúak. Sajnos azonban ezek a látványos építmények csak nagy méretben célszerűek, felületeik mozognak, hő- és vízszigetelésük körülményes, ezért csak kevés esetben használhatók. Felhívják azonban a figyelmet arra, hogy milyen szépek lehetnek a természetes erőhatásoknak engedelmeskedő formák.

CSETE GYÖRGY KÍSÉRLETEI Csete György, a magyar szerves építészeti gondolkodás egyik megalapítója az innsbrucki egyetem építészhallgatóival végzett kísérleteket hajlított szerkezetek létrehozására. A magyar „hajlék” szó elemzésével felismerte az összefüggést a nyelv és az építészet között: a magyar pásztorépítészet egyik jellegzetes lakóépítménye, a pásztorkunyhó hajlított faágakból készült s ez a hajlítás adta a házikó nevét is. A hajlított szerkezetet azután sokféle változatban használta, nemcsak a kísérletek során, hanem megépült „hajlékaiban” is, elsősorban templomokban. A Dulánszky Jenő statikussal együtt kidolgozott szerkezetek sajátossága, hogy a hosszú, vékony deszkákból szerkesztett tartóváz enyhe hajlítással olyan feszített állapotban állandósul, mint a felajzott íj. Épületeikben ez a feszes héj a benne raktározott erővel egy határozott tartású, felemelt fejű, életet hordozó néppel azonosul. Csete György műveiben jól felismerhetők a magyar Alföld paraszti építészetének formái. Kunkovács László fényképei rögzítették azokat a csodákat, amelyeket a tanulatlan emberek ösztönös módszereikkel, megfigyeléseikkel, tapasztalataikkal alkottak. Nem véletlenül tűnik fel ezeken a parabolikus forgásfelület. A szénaboglyát csak úgy lehet megrakni, ahogy azt a természetes erőhatások megengedik. Ugyanezzel a formával épültek méretes tyúkólak s a jól ismert búbos kemencék. Ez az a parabolikus forma, amely az anyagban

ébredő belső erővonalaknak a leginkább megfelel. Szépségét már a húszas években felismerte Debrecen főépítésze, Borsos József is, akinek kedvelt kapuformája lett a boglyaív. Ez az az ösztönös boltozat-, illetve kupolaépítés, amit a világ sok táján felismerhetünk. Ezt a tömör, vaskos építményt Csete Györgyék vékony hártyává, szinte csak egy felületté egyszerűsítették találékony, hajlított szerkezetükkel. Egyesítették a két ellentétes próbálkozás eredményeit!

SZERKEZET ÉS FORMA A térlefedés nehézségei nem csupán az épített formák és a természetes erőjáték összehangolásában jelentkeznek. Nagyon fontos szempont a célszerűség megítélésénél az egyszerű kivitelezés is. Komoly erőfeszítést igényel az új módszerek kialakítása, ezért ritkán nyílik lehetősége az építésznek az új találmányok használatára. Ugyanakkor a természetes alakzatok fontos kifejezőeszközei az alkotásnak. A gondolatközlés igénye gyakran erősebb, mint a szerkezet-szerűségében is szerves kivitelezés lehetősége. Az egyenes vasbeton gerenda szépségét (ha lehet ilyenről beszélni) a kivitelezésben rejlő egy-szerűsége és végtelenül egyszerű formája alkotja. Ez a hangulati hatása felülmúlhatja a merevségéből adódó kellemetlen érzést. S íme, már ennél az egyszerű esetnél is beleütközünk az építészet egyik sarkalatos kérdésébe: számos alkotóeleme közül melyik a legfontosabb? Van-e olyan lehetőség, amely képes szerves egységbe foglalni a természetes erőjáték, a formai megjelenés, a használat, a kivitelezés, a hangulati-gondolati közlés igényét? Egyáltalán, fontos-e ez? Gondolkodás nélkül rávághatjuk: igen. Hiszen ismerünk olyan alkotásokat, amelyek többékevésbé megfelelnek minden igénynek. De különös módon maga a szerves építészet is kiemel egy-egy elemet az összetevőkből, s ez elsősorban a hangulati-gondolati közlés felértékelését jelenti, akár a természetes szerkezet mellőzésével is. E tekintetben nem különbözik a modern építészet módszerétől, hiszen az egyenesek és síkok rendszeréből építkező Bauhaus is egy hangulati-érzelmi hatás érdekében mond le a ter-

SZINES KÉPMELLÉKLET

Akantusz

A klasszikus építészet — élő tetszhalott — oszlopfő-díszítése

Velencei Biennálé, Magyar Ház. Képzőművészeti, építészeti és egyéb kiállítások helye száz éve. Helyreállításának folytatódnia kell: 2001-2002

Szecessziós (art deco’s) épület Maróti Gézától és a gödöllőiektől: 1906-1908. Lerombolva átépítették jellegtelenné: Benkhardt, 1957-1958. Rekonstruálták: Csete-Dulánszky, 1991-2000.

Velencei Biennálé, Magyar Ház. Az 1957-58-ban elfalazott és elpusztított képzőművészeti díszítés feltárása 1991-től folyamatosan. Fényképek: Csete Örs

Az Isten kardja és Attila Aquileiánál, aranymozaikok (Körösfői-Kriesch Aladár) és más részletek Velencében szenzációt keltenek

„Felszabadító és humanitárius háborúk” Fényképek: Csete György

1944-1990

Orfű, Forrásház. (1969-70, 1974) Tervezők: Csete-Dulánszky (Jankovics). Műemlék 2005-től. Fotók: Panyik István

Nem! A nemzetellenes építészeti sivársággal szemben. A magyar organikus építészeti mozgalom szintézise, jelképépülete, kezdete

1986. Csete György az „organikus” Kálmán-Kampis-Makovecz csoport elől Innsbruckba megy. A Monarchia. Dolomitok. Osztrák-magyar hősi temető Innsbruckban, 1914-1945.

Egyetemem: INSITUT FÜR RAUMGESTALTUNG. FAKULTÄT FÜR BAUINGENIEURWESEN UND ARCHITEKTUR UNIVERSITÄT INNSBRUCK. Vezető: Univ. Prof. Arch. Dipl. Ing. Othmar Barth (Csete kísérletei a következő oldalakon)

Íj, hajt-hajlít, hajlék, hiu (tér, üreg)

A debreceni templomom egyfajta köszönet a Debreceni Református Kollégiumnak, amely 1952-ben befogadott

133

Ég felé vágyik és tör

134

Beremendi keresztem alatt, zöldbe burkolózva a Cseték jelmondatán töprengek: Nincsen hátra — csak előre van!

135