DAVID SZALAY Michelangelo Antonioni: Foglalkozása: riporter
The Passenger by Michelangelo Antonioni
Az egyik kedvenc filmem a Foglalkozása: riporter Mi-
One of my favourite films is The Passenger by Michelangelo Antonioni. I must have seen it ten times, probably more than any other film. I remember the first time I saw it. This was maybe twenty-five years ago. I was watching TV quite late at night. I was tired. A film came on. I didn’t know anything about this film and I expected to stop watching it after a few minutes, to switch off the television and go to sleep. In fact it managed to seize and hold my attention, from moment to moment, for the next two hours and I ended up watching the whole thing. It’s about a man who almost accidentally fakes his own death, and takes on the identity of someone else. He does so without properly thinking through the consequences, driven by some obscure desire to escape his own life. The opening section is still my favourite. The man, played by Jack Nicholson, is a journalist covering some sort of guerrilla war situation in the Sahara – Mauritania, Chad, somewhere like that. He’s trying to find the ‘rebels’ who are waging this war. For the first ten or fifteen minutes of the film he schleps around the desert looking for them. Nothing much happens. Then his Land Rover breaks down, and he has to walk back to the tiny town where he’s staying in the only hotel, a semi-deserted place of the sort that I experienced for myself travelling in the region much later, many years after first seeing the film. Back at the hotel, exhausted and thirsty, he finds that the only other person staying there, another European by the name of Robertson, has died in his room. ‘Robertson!’ Jack says, knocking on the businessman’s door. Receiving no answer he goes in. Robertson is lying on the bed, apparently asleep. He turns out to be dead. There is then a long wordless sequence during which Jack decides on his course of action. He will take on Robertson’s identity – the two of them look similar, and in those days you could apparently successfully doctor a passport by picking off the photo with a razor blade and substituting it with one of yourself. It was this sequence which mesmerised me when I first saw the film. There’s a kind of lethargy to it, to the atmosphere of this silent shitty hotel in the desert, with goats bleating outside the windows, the wind shaking thorny plants, blowing dust around. ‘When’s the next flight?’ Jack asks one of the Afri-
chelangelo Antonionitól. Legalább tízszer láttam, jó eséllyel többször, mint bármelyik másik filmet. Emlékszem a legelső alkalomra. Olyan huszonöt évvel ezelőtt lehetett. Otthon tévéztem, és elég későre járt, amikor egyszer csak elkezdődött egy film. Fogalmam sem volt róla, mi az, és arra készültem, hogy pár perc után úgyis kikapcsolom a tévét, és aludni térek, de aztán nem így alakult. Lekötött, és folyamatosan fenntartotta a figyelmem két órán keresztül, úgyhogy végül az egészet végignéztem. A film egy férfiról szól, aki szinte véletlenül megrendezi a saját halálát, és felveszi egy másik ember személyazonosságát. Mindezt anélkül, hogy végiggondolná a következményeket, pusztán attól a homályos vágytól vezérlve, hogy kiszabaduljon a saját életéből. A mai napig a nyitójelenet a kedvencem. A férfi, akit Jack Nicholson játszik, újságíró, aki egy gerillaháborúról tudósít a Szaharából – Mauritaniából, Csádból vagy valami hasonló helyről. Igyekszik megtalálni a „felkelőket”, akik kirobbantották a háborút. A film első tíz-tizenöt percében ezeket a felkelőket keresve kóvályog a sivatagban. Semmi különös nem történik. Aztán a Land Rover defektet kap, neki pedig vissza kell gyalogolnia a kisvárosba, amelynek egyetlen hoteljében megszállt, egy olyan isten háta mögötti helyen, amilyenen én magam is többször jártam, amikor a film első megtekintése után jó pár évvel azon a vidéken utazgattam. Amikor fáradtan és szomjasan visszatér a hotelbe, kiderül, hogy egy másik európai, egy Robertson nevezetű fickó meghalt a szobájában. „Robertson!”, kiáltja Jack Nicholson, miközben az ajtaján kopogtat. Amikor nem kap választ, benyit. Robertson az ágyon fekszik, úgy tűnik, mintha aludna, de hamarosan kiderül, hogy meghalt. Ezután egy hosszú, néma jelenet veszi kezdetét, melynek során Jackben fokozatosan kialakul, mitévő legyen. Végül felveszi Robertson személyazonosságát – amihez kapóra jön, hogy hasonlítanak egymásra, ráadásul azokban az időkben elég könnyedén lehetett útlevelet hamisítani
42