2021.08.13/31. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2021. AUGUSZTUS 13. • XXIV. ÉVFOLYAM • 31. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

AGRÁRINFÓ Padkázási munkák a Szőlő körúton

3

– A csapadékvíznek mindenképpen le kell folyni a kerékpárútról

A KORASZÜLÖTTEKÉRT

Fotó: archív

Fuss egy jó ügy érdekében, legyél Te is virtuális koraszülöttmentő! – áll a felhívásban, utalva arra, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is online formában rendezik meg a Linamar Jótékonysági Futóversenyt. A nevezés már elkezdődött a szeptember 24. és 26. között megrendezendő eseményre. A három távot önállóan teljesíthetik a futók: 5, 10 és 21,5 kilométert. A futás eredményét kell elküldeni, amit később összesítenek és hirdetnek végeredményt a szervezők. A szokásos módon, szeptember 5-ig előre kell nevezni az online felületen, majd elutalni az alapítvány számlaszámára a nevezési díjat. A bevétel teljes egészét a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány támogatására fordítják. További részletek az OrosCafén. pá

AUGUSZTUS 20. LÓVERSENY

Fotó: archív

Idén is, tavaly is elmaradt a lovas majális, de volt és idén is lesz Szent Istvánnapi nemzetközi lóverseny, augusztus huszadikán. A hagyományos versenyek közül megrendezik a póni fogatok megyei döntőjét, és lesz kettesfogat-hajtó verseny. Ismét láthatja a közönség a gyönyörű négyes fogatokat, mégpedig versenyben. Terveznek három nívós ügetőfutamot és egy gazdafutamot, melyen az orosházi és környéki, gazdaságokban tartott hobby lovak vívnak izgalmas versenyt. Lesz műrepülő show és két alkalommal csikósbemutató, és közönség elé lép a híres Puszta ötös is. A belépés díjtalan. CSJ

Lehet, hogy ő lesz az év szupertanára?

5

– Azon dolgozik, hogy minden kisgyermek sikerélménnyel gazdagodjon

Mesevilágban élni negyven éven át – Még egy évet biztosan tanítani szeretne

8

9–12

Orosházi Agrárinfó

– Az Orosházi Élet tematikus oldalai

Ki tud időpontot foglalni? Kinek ajánlott? Hol és mikor történik?

Tények a harmadik oltásról

Hol lehet regisztrálni? Milyen dokumentumok kellenek az oltás felvételéhez? Minden kérdésére megtalálja a választ a Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet közleményében.

Az új, agresszív vírusmutánsok megjelenése indokolttá teszi, hogy megerősítsék azok immunvédelmét, akik korán, az elsők között kapták meg az oltást, ezért Magyarországon is lehetőség van a koronavírus elleni harmadik védőoltás felvételére, ami önkéntes és ingyenes. Kinek ajánlott kiemelten a harmadik oltás? A harmadik oltás beadása különösen ajánlott az időseknek, a krónikus betegségben szenvedőknek, és a legyengült immunrendszerű betegeknek annak érdekében, hogy megerősítsék védettségüket a delta vírusvariánssal szemben is. » folytatás a 2. oldalon

Azok is regisztrálhatnak, akik még nem vették fel az első két oltást

Programok sora a nyár végére A nyár végéhez közeledve érdeklődtünk a Petőfi Művelődési Központban, hogy milyen programok várják még az érdeklődőket. Augusztus 20-án a hagyományoknak megfelelően az államalapítás ünnepe alkalmából rendezik meg a városi ünnepséget a Szent István-szobornál. Ezt követően átadják az idei városi kitüntetéseket az Evangélikus templomban. A városi programszervezésbe

civil szervezetek, társaságok is bekapcsolódtak, így például augusztus 20-án délután a tavaly már nagy sikert aratott Gasztrofesztivál a sportolókkal programon lecsófőző csapatok mérik össze az ízeiket, és érkezik Fásy Ádám Zeneexpressze is. Augusztus 21-én egy erős szombat vár az orosháziakra: az ifj. Fekete László nevével fémjelzett Tiszta Erős Emberek Versenye érkezik a gyopárosi rendezvénytérre. A kiegészítő programok mellett a Whiskey

Illegális hulladéklerakás

Roll zenekart a Bon Bon együttes élő koncertje követi, majd egy látványos lángshow és piromusical zárja a napot. Augusztus 28-án este nyárzáró programnak ad otthont a rendezvénytér: Best of Geszti élő nagykoncertet láthatnak majd az érdeklődők. – A mozgalmas augusztus mellett kollégáinkkal már javában szervezzük az őszi rendezvényeket – tette hozzá Lajti Tímea ügyvezető. Bojtor Zalán

Nagy sikert aratott tavaly a Gasztrofesztivál, idén sem maradhat el a program

képünk illusztráció

Fotó: archív

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

Több helyszínről is érkezett bejelentés Az elmúlt időszakban elszaporodott az illegális hulladéklerakások száma. Ezek közül az egyik egy Orosháza és Gádoros közötti erdőrészen és tanyaterületen történt. Az illegális szemétlerakót a mezőőri szolgálat találta meg járőrözés közben, majd miután tüzetesebben is átvizsgálták az érintett erdőrészt és tanyaterületet, még két hasonló men�nyiségű, ugyanolyan típusú szeméthalmot találtak. – Értesítettük az Orosházi Rendőrkapitányságot, kijöttek a területre és rögzítették a nyomokat. Ennek az esetnek komoly rendőrségi hatása lesz

Fotó: Horváth Bence

és bírság is származhat belőle. Orosháza önkormányzati területén még három ilyen területet biztosan lehetne mutatni – árulta el Grecsó Tibor, az Orosházi Mezőőrség vezetője. Grecsó Tibor Dávid Zoltán polgármesternek is megmutatta a főként autók szétbontásából származó szemetet, ami ráadásul veszélyes hulladéknak számít. – Egyesek rendkívül felelőtlenül viselkednek azzal, hogy ide hozzák ki a veszélyes hulladékot – árulta el a polgármester. Hozzátette, mindenkit arra kér, hogy vigyázzunk a környezetünkre, hiszen ez mindenkinek a közös feladata. BZ


2

AKTUÁLIS

2021. AUGUSZTUS 13.

Tények a harmadik oltásról

Minden információ egy helyen

lékeztetőül és fordítva. Erőteljesebb immunválasz várható ugyanis attól, ha egy más hatásmechanizmussal működő vakcinát adnak emlékeztető oltásnak. Az is lehetséges ugyanakkor, hogy kontraindikáció (ellenjavallat) esetén valaki ugyanazt az oltást kapja harmadikként, mint amilyennel az alapimmunizálása történt.

» folytatás az 1. oldalról

Ki tud időpontot foglalni harmadik oltásra?

MUNKA A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes állás- és képzési ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha az nem Orosháza. Szellemi munkakörök: adminisztrátor (kommunikációképes németnyelv-tudással), mérlegképes könyvelő, általános iskolai tanító (Csanádapáca), irodai adminisztrátor (Kardoskút). Fizikai munkakörök: minőségellenőr, bolti eladó, bolti eladó (Nagyszénás), lángossütő, mérlegkezelő, csomagoló kertészetbe, éttermi felszolgáló, szakács, fodrász, manikűrös, növénytermesztő, hentes (Tótkomlós), húsfeldolgozó, hegesztő, mezőgazdasági gépszerelő, gépbeállító, karbantartó villanyszerelő, villanyszerelő (Tótkomlós), betanított munkás (Tótkomlós), síküveg-megmunkáló, gépkezelő, sofőr konténerszállító autóra, rakodógép-kezelő (Manitu, Caterpillar), üzemi takarító, rakodómunkás (szemétszállító autóra), ipari géptakarító, kenőanyag-szervizmunkatárs, egyszerű ipari foglalkozású. Információ: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413-094.

Jelenleg csak az a 18 év feletti személy fog tudni a 3. oltásra időpontot foglalni, akinek eltelt legalább 4 hónap a második oltástól számítva és mindkét oltását Magyarországon kapta meg. (Az egydózisú Janssen vakcina esetében az első oltástól számítják a 4 hónapot.) A harmadik oltásra történő jelentkezés lehetőségét csak azok fogják látni az időpontfoglaló felületen, akik a fenti kritériumoknak megfelelnek. Az időpontfoglalóba a tajszámuk és a születési idejük beírásával tudnak belépni. Az időpontfoglaló online is elérhető, aki nem tud interneten foglalni, a háziorvosánál is kérheti a harmadik oltás beadását. Az orosházi oltóponton

A harmadik oltás felvételére az oltóponton van lehetőség kizárólag az alábbi napokon és időpontokban vehetik fel az oltásokat. Hétfő, szerda – 11:00–18:30. Kedd, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap – 07:00–14:30.

Három újonc tűzoltó állt szolgálatba a helyi tűzoltó-parancsnokságon július végén. Szolgálatváltás idején találkoztunk az újoncokkal a régi IKR telephelyen található ideiglenesen kialakított laktanyában. Ketten, Beke Ákos és Kukovecz Dániel tűzoltó őrmesterek voltak jelen a csütörtök reggeli váltásnál. Az új tűzoltók egy öt hónapos, 564 órás kiképzést tudhatnak maguk mögött. – A harmadik társukat, Makhajda Bencét egy másik csoportba osztottuk be. Mindannyian július végén kezdtek a parancsnokságon, jelenleg beosztott tűzoltóként teljesítenek szolgálatot – tette hozzá Németh László tűzoltó őrnagy, parancsnokhelyettes. A két őrmester elmondta, jól érzik magukat, úgy gondolják, jó társaságba kerültek, ahol

minden segítséget megkapnak ahhoz, hogy jó tűzoltóvá váljanak. – Pár embert már régebb óta is ismertem, ami segített a beilleszkedésben. Szeretem ezt a közeget, jó a társaság. Egy étteremben dolgoztam ezelőtt, éppen ezért választottam a tűzoltó hivatást, mert itt sokkal több a kihívás és az adrenalin – fogalmazott Kukovecz Dániel. – Ez nem egy átlagos munka – vette át a szót Beke Ákos. – Régóta tűzoltó akartam lenni, akárhányszor meghallottam a szirénát, tudtam, hogy ez egy különleges hivatás. Szüleim kérésére az érettségi után szakmát szereztem, de nem mondtam le arról, hogy tűzoltó legyek, és most itt vagyok – mondta mosolyogva a fiatal őrmester. Mint megtudtuk, elég hamar komolyabb tűzesetekhez

A mesefigurás helyett idén az állatosat keresik

Fotó: Horváth Bence

zetek közül a külföldről érkező dizájnosabbak ára emelkedett, az akár a 350 forintot is elérheti, de a legolcsóbb, hagyományos kék és piros A5-ös füzeteink akciósan 70 forintért kaphatók. 2020-ban egy elsős kisdiák kezdőcsomagját – táska és tolltartó nélkül – 9-10 ezer forin tért lehetett összeállítani, idén már inkább 12 ezerrel számolhatunk. Folytatás az OrosCafén. Bogdánffy-Szőke Anett

Jövőre újabb tűzoltók érkezhetnek az orosházi parancsnokságra kellett vonulniuk. Beke Ákos elmesélte, hogy az első bevetésén 4-5 órán át voltak a

Magyarok kenyere A Magyarok Kenyere program ünnepélyes búzaösszeöntésének idén Ópusztaszer adott otthont.

– Van, ami drágult, de ez inkább márkafüggő – mesélte Grécziné Szente Anikó boltvezető. – A fü-

vos dönti el a helyszínen. A szakmai ajánlás szerint aki első két oltásnak vektorvakcinát kapott, az elölt vírust tartalmazó vagy mRNS-vakcinát kaphat em-

Amikor meghallottam a sziréna hangját…

Tanszerárak nyomában

Közeleg az iskolakezdés, az osztályfőnökök már kiküldték az ehhez szükséges tanszerlistát az iskolások szüleinek. Az Univerzál Zrt. Papír-Nyomtatvány Boltban annak jártunk utána, megterhelőbb-e az idei tanévkezdés a tavalyinál.

Milyen vakcinával történik a harmadik oltás? Azt, hogy ki milyen típusú oltóanyagot kap harmadik oltásnak, a szakmai ajánlást figyelembe véve az oltóor-

Fotó: Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet

Hol és mikor történik a harmadik oltás? Az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben a Könd utcai szakrendelő melletti védőnői szolgálat helyiségében található az oltópont. Az oltásra az időpontfoglalóban megadott időben kell érkezni. Kérik, hogy mindenki a lefoglalt időpontban pontosan jelenjen meg! A még be nem oltottak is regisztrálhatnak. A részleteket keresse az OrosCafén! OÉ

A Magyarok Kenyere immár igazi Kárpát-medencei sikertörténetnek számít, amely egyszerre szimbolizálja a nemzet megmaradása érdekében tett erőfeszítéseket és az egymás iránt érzett szolidaritást. Sikere a magyar

földművesben rejlik, aki tudja, hogy az egész éves kemény munkával megtermelt gabona nemcsak maga és családja boldogulását segíti, hanem sok ezer magyar gyermek betevő falatját is jelenti. A mozgalom indulásakor csupán 10 tonna gabona gyűlt össze, amely mostanra 1100 tonnára növekedett. Orosházán augusztus 31-ig várják az adományokat az Orosfarm Zrt.-nél. CSJ

Magyarok Kenyere búzaadomány mennyisége Békés megyében 2017–2020.

helyszínen. Szeptemberben egy újabb öt hónapos kiképzés kezdődik, várhatóan

Fotó: Horváth Bence

februárban újabb újoncok érkezhetnek az orosházi parancsnokságra. Pá


3

AKTUÁLIS

2021. AUGUSZTUS 13.

A csapadékvíznek mindenképpen le kell folyni a kerékpárútról

Padkázási munkák a Szőlő körúton Néhány napja a Szőlő körúton kerékpározók munkagéppel találkozhattak útjuk során. A kerékpárút padkáját tették rendbe a Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. szakemberei.

Egy markolókanalas kisgép és néhány lapáttal besegítő munkás végezte a kerékpárút padkájának rendbetételét a Szőlő körúti, több mint négy kilométeres szakaszon. Mint Benkő Ferenc, a Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója elmondta, több oka is van, amiért a munkát elvégzik. – Idők során az út szélén felgyülemlett föld és a kisarjadt növényzet miatt a padka szintje valamivel magasabbra került a kerékpárút aszfaltjának szintjénél. Ez több okból sem jó. Egyrészt esők idején megáll a víz a kerékpárúton, ami balesetveszélyes, amellett a

A munkavégzés során sajnos az út melletti növényzet sérülhet felcsapódó víz a bringások ruházatát is bepiszkolja. Még rosszabb a helyzet télen, ami-

kor a lehullott csapadék nemcsak megáll az úton, de adott esetben rá is fagy. Ez fokozza

Fotó: Horváth Bence

a balesetveszélyt és nem utolsósorban rongálja is a burkolatot. Most ezzel a néhány

Indokolt a fenntartás

Vita a rendkívüli testületin

Felpöröghet a kórházi átszervezés, legalábbis ettől tart dr. Szelényi Zoltán parlamenti képviselőjelölt.

Szó volt az orosházi diákélelmezési intézményhez kapcsolódó közbeszerzésről, illetve tárgyalták a képviselők augusztus 9-én a Juhász Gyula utcai terület eladását is. Az ülés végén elbúcsúztak a jelenlévők a jegyzőtől is.

Június végén merült fel a hír, hogy jelentős átszervezés előtt áll az egészségügy. Dr. Szelényi Zoltán elmondta, hogy az átszervezés a sebészet, a traumatológia, a fül-orr-gégészet és az urológia osztályokat érintheti, ami gyakorlatilag az orosházi kórház ellehetetlenülését jelentené. Az MSZP által támogatott parlamenti képviselőjelölt emiatt egy petíciót is indított. Az átszervezés tényét korábban Orbán Viktor miniszterelnök cáfolta, de a Népszava a napokban megírta, legkésőbb januárra új működési és szervezeti szabályzatuk lehet a kórházaknak. – Mindenkit érintő ügyről van szó, ezért fontos róla beszélni. Arról lehet hallani, hogy a városi intézmények gazdasági osztályai olvadnak be a centrum kórházakba, orvosszakmai átszervezésről nincs szó. Erős a félelem ben-

Dr. Szelényi Zoltán

Fotó: HB

nem, hogy a most tervezett lépés csak az előszele a leépítésnek. Az orosházi kórház 100 000 ember ellátását biztosítja, többek között emiatt és a település földrajzi elhelyezkedéséből adódóan az intézmény fenntartása indokolt – mondta dr. Szelényi Zoltán. – Csak alapos megfontolással, illetve a szükséges feltételek megteremtésével – melyek elengedhetetlenek a biztonságos betegellátáshoz – szabad bármilyen reformhoz hozzáfogni – tette hozzá a képviselőjelölt. További részletek az OrosCafén. PÁ

Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt.

Az ülésen szó volt az orosházi diákélelmezési intézményről is, egy új közbeszerzési eljárást kell kiírni. Az előzőben a nyertes pályázó vállalta, hogy felújítja az intézmény konyháját, ezért a szerződés létrejöttéhez kormányzati engedély szükséges. A korábbi közbeszerzést érvénytelenítették és egy újat írt ki az önkormányzat, amelyben már csak a szolgáltatásról van szó. Az ellenzéki képviselők nem értettek egyet az előterjesztéssel, illetve az intézmény kiszervezésével. Dávid Zoltán polgármester elmondta, hogy a döntéseket megalapozottan, a felelősséget vállalva, az orosháziak érdekét figye-

lembe véve hozzák meg. Egy helyi vállalkozó kereste fel az önkormányzatot, hogy a Juhász Gyula utcában található park egy részét megvásárolná, ahol garázsokat építene lakossági kezdeményezésre. A napirendi pont körül nagy vita alakult ki a képviselők között. Az MSZP-s Fetser János nem értett egyet azzal, hogy közpark helyére építkezzenek. Bojtor István alpolgármester elmondta, hogy egy olyan területről van szó, amit már hosszú évek óta nem használnak az ott élők. Határozati javaslatát kiegészítette: az értékesítésből befolyt összegből játszótéri elemeket vesznek és a fennmaradó területen elhelyezik. Az ülés végén egy csokor virággal köszöntötte Dávid Zoltán dr. Horváthné dr. Barta Editet, aki az utolsó orosházi testületi ülésén vett részt. A jegyző hét év után áll fel hivatalából. További részletek az OrosCafén. Patakfvalvi Ádám

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

2 fő munkatársat keres segédmunkás pozícióba. Önéletrajzát a jelentkezes@varosuzemeltetes.hu e-mail-címre várjuk, vagy személyesen jelentkezhet a Fürdő u. 5. szám alatt. HIRDETMÉNY Az Orosházi Evangélikus Egyházközség tulajdonában lévő temetőiben Alvégi temető (Báthory u.), Felvégi temető (Csizmadia S. u.), Szentesi úti temető, Gyopárhalmi temető (Rákóczitelep), Corvin úti temető (Szentetornya), Kardoskúti temető lejárt sírhelyek 2022. január 1. napjától az Egyházközség tulajdonába kerülnek és újra értékesíthetővé válnak. Kérjük, hogy aki a sírhely tulajdonjogát meg kívánja hosszabbítani, illetve egyeztetni kíván a temetőben lévő sírhelyének tulajdonjogáról, keresse fel 2021. december 31. napjáig az Evangélikus Lelkészi Hivatalt. Orosháza, Thék Endre u. 2. • E-mal: oroshaza@lutheran.hu • Telefon: (68) 412-402

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213

napos munkával mindkét problémát jó időben és a kellő időben tudjuk megoldani – mondta el a vezérigazgató. A Facebookon és különböző közösségi oldalakon találkozhattuk ebben az esetben is elégedetlenkedőkkel, akik a kerékpárút melletti, általuk létrehozott gyep sérülése miatt emeltek szót. Mint megtudtuk, sajnos ezt a munkát nem lehet a padka menti növényzet kisebb sérülése nélkül elvégezni. A fű épségénél és szépségénél pedig fontosabbnak kell tartanunk az emberek biztonságát és testi épségét. Kis lépésnek tűnik ez a munka a város életében, de az odafigyelés egyik fontos jele lehet. Azt a néhány napos, a munkavégzéssel járó kényelmetlenséget pedig – úgy hisszük – a nagyobb jó érdekében el tudják viselni a bringások és az ott lakók is. Csányi József

Fotó: Horváth Bence

Térzene A népzene és a jazz nem is olyan távol állnak egymástól, mint azt az avatatlan szemlélő gondolná. Erről adott ékes bizonyítékot péntek este a Bettika Quartet. A sokak által „nehéz műfajnak” tartott jazz is érthető és élvezetes zenei élmény lett az ő közreműködésükkel. Az orosházi énekes szerint nem a műfaj a fontos, hanem hogy hogyan van játszva valami és a zenész hogyan tud kapcsolatot találni a hallgatójával. Ha az az energia, ami a zenészben van, kifejeződik, átjön, biztosan fog sok jó pillanatot adni annak is, aki nem kifejezett értője a műfajnak. Bettikáék nagyszerű zenei élményt varázsoltak a nézőkkel, hallgatókkal teli Árpád-kertbe. CSJ

Készülnek a nyugdíjasok

Rengeteg tervük vár megvalósításra Beindult az élet az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületénél. Közös kirándulásokat, utakat szerverveztek, de a klubban is egyre nagyobb a nyüzsgés. Most éppen az államalapítási ünnephez kapcsolódó eseményre készülnek. Amint a járványhelyzet lehetővé tette, óvatosan, de beindult az élet a nyugdíjasházban – számolt be lapunknak Erős Károly Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének elnöke. Elmondta, hogy első-

Fotó: archív

sorban szabadtéri programokat tartottak, de kisebb összejöveteleket is szerveztek már a klubban. A házban más egyesületek számára is lehetőséget biztosítanak a találkozásra. Erős Károly elmondta, hogy sok programot szerveznek, rengeteg tervük van. Jelenleg az augusztus 19-én 9 óra 30 perckor kezdődő államalapítási ünnephez kapcsolódó hagyományos nagyrendezvényükre készülnek a nyugdíjasházban. További részletek az OrosCafén. PÁ

GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

www.pietatemetkezes.hu

Teljes körű temetkezési szolgáltatás Orosházán és a környező településeken: Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

Szilágyi Cecília festőművész csendesen megpihent.

Búcsúztatása 2021. augusztus 13-án 11 órakor lesz az ALVÉGI temetőben. Emléke örökre szívünkben él. A gyászoló család


4

MK_Konzultacio_Julius_print_280x427.indd 1

HIRDETÉS

2021. AUGUSZTUS 13.

2021. 07. 06. 14:38


MOZAIK

2021. AUGUSZTUS 13.

Lehet, hogy ő lesz az év szupertanára? Miközben Kiss Gabriellát hallgattam, megéltem a magas hullámokat és a mély szakadékokat egyaránt. Vele együtt nevettem a kedves történeteken, és könnyeztem meg a megváltoztathatatlanokat. Egy dolgot biztosan kijelenthetek: ő egy igazgyöngy a kagylóban, akire óriási szükség van a mai világban. Ő az a tanító néni, aki szívét-lelkét, eszét-kezét, minden porcikáját beleadja a tanításba. Nem véletlen került Az év szupertanára verseny döntőjébe. A rákóczitelepi tagintézmény tanító nénije mellett egy debreceni és egy homokszentgyörgyi pedagógust választottak a közel száz nevezőből a legjobb háromba. A Dívány és a Lidl közös versenyén Kiss Gabriella azért lett dobogós, mert a módszer, amit megalkotott, gyerekcentrikus, élménygazdag,

A kis elsősök mindennap úgy érzik, játszani jöttek be az iskolába eszközeit tekintve pedig környezetbarát és anyagi ráfordítás nélkül kivitelezhető. – Fillérekből is meg lehet váltani a világot. Szemetesbe szánt

Harmadik alkalommal is teljesült Márta János álma. Pár évvel ezelőtt néhány aláírással kezdődött minden, augusztus 7-én azonban Ferrarit, Porschét vagy éppen oldtimer BMW-t is megcsodálhattak a Nagyszénási Kulturális Központ környékén sétálók. A mozgáskorlátozott nagyszénási fiatalember ugyanis régóta szenvedélyesen rajong az autó- és motorversenyekért, a technikai sportágakért. Az évek során elkezdett mindent összegyűjteni, ami ezekkel a kategóriákkal kapcsolatos. Ezt a gyűjteményt pedig szerette volna megosztani is a nagyszénásiakkal, ami augusztus 7-én immár harmadik alka-

Fotó: HB

lommal sikerült. Az általa szervezett autó- és motorkiállításon mindenki megtalálhatta a neki tetsző ereklyét vagy járművet. Komoly magyar és nemzetközi szinten is elismert versenycsapatok, az autó- és motorsort jeles képviselői álltak a kezdeményezése mellé. Nagyon szeretné, ha jövőre sem szakadna meg a hagyomány, és ismét meg tudná rendezni a kiállítást. A szervezőt ezen kívül a meghívott vendégei, barátai és a versenyzők közül is többen egy-egy kis ajándékkal lepték meg a megnyitón, melyet meghatottan vett át. Ezt követően nem maradt más hátra, mint a kiállított ereklyék és autók megtekintése. Bojtor Zalán

PROGRAMAJÁNLÓ Augusztus 13-án, 17 órakor a Petőfi Művelődési Központ színháztermi előterében nyit az Orosházi Képzőművészeti Közhasznú Egyesület nyári tárlata. Augusztus 13-án, 16:30-tól lakótelepi napot rendeznek a Czina Sándor Tagintézmény sportpályáján. Az Alföld Quartet fellépésével folytatódik augusztus 13-án, 18 órától az Árpád-kertben a Térzene. Augusztus 14-én ismét Árpád-kerti piknikre várják az érdeklődőket 16 és 20 óra között. Augusztus 14-én, 20:30-tól Ezüst Nyár koncerttel folytatja a Rock Klub. Helyi sportegyesületek főzőversenyének helyszíne lesz augusztus 20-án az Eötvös tér. A programok 15 órakor kezdődnek.

figyelmet igénylő tanulók, fogadunk értelmileg és mozgásukban akadályozott gyerekeket is. Tíz éve dolgozom itt, de már akkor sem mondhattam azt az órán,

akit a három, filcből készült malaccal számolni tanítok, (háromig!), a másiknak a színeket mutatom, a harmadiknak az állatokról mesélek, a negyediknek pedig már a történet tanulságát magyarázom. Különböző képességű gyerekeket kell megtanítanom számolni, írni és olvasni, de ők mindeközben nem érezhetik azt, hogy különböznek egymástól – hangsúlyozta. Az év szupertanára verseny háromtagú szakmai zsűrije, Niedermüller Anna oktatási szakértő, a Jövő Iskolája alapítója, Lenhardtné Kwaysser Fatime, a 2020-as Szupertanár verseny győztese, és a 14 éves Szofi, egy budai nyolcosztályos gimnázium tanulója szavazta be Kiss Gabriellát az első háromba. A végső győztest közönségszavazás és a zsűri véleménye alapján választják ki. Részletek az OrosCafén. Bogdánffy-Szőke Anett

Az utolsó pillanatig titokban tartották, mi lesz a paravánokon

Ereklyék és autók

Harmadszor érkeztek az autócsodák Nagyszénásra

anyagokból készítek a gyerekeknek tanulást segítő játékokat, eszközöket… Rengeteget. A szükség hozta ezt az újítást. Az iskolánkban vannak kiemelt

Fotó: Horváth Bence

hogy „Nyisd ki a tankönyved, tedd az ujjadat az első sorhoz, és kezdjük el együtt olvasni!” Különböző képességű gyerekeket így nem lehet tanítani, csak az egyéni képességek figyelembevételével. Az tetszett meg a leginkább ebben a versenyfelhívásban, hogy a hagyományostól eltérő, kreatív módszereket kerestek. És még inkább örültem annak, hogy ezeket el tudom juttatni másokhoz – mesélte. Ha Kiss Gabriella tanítványait megkérdezik otthon a szülők, mi volt ma az iskolában, a legtöbbjük csak annyit válaszol: játszottunk. – Folyamatosan motiválni kell a gyerekeket. Ezért vannak az üres tejespohárból, kartonból, gyufáskatulyából, kupakokból, zsebkendőből készített játékaink. A hozzám érkező elsősök mind más fejlettségi szinten állnak. Képzeljük el A három kismalac történetét! Van olyan,

5

Augusztus 20-án, 7:30-tól változatos programlehetőségekkel várja az érdeklődőket a Bogárzói Lóversenypályára az Orosházi Lovas Egyesület. Augusztus 20-án 9 órakor a Szent István-szobornál tartják a városi ünnepséget, majd az Evangélikus templomban az elismerések átadását. Az élet kenyere címmel nyílik kiállítás augusztus 21-én, 11 órától a Városi Képtárban. Az erős embereké lesz a terep augusztus 21-én szombaton, 15 és 22 óra között a rendezvénytéren. Metallicum koncert lesz augusztus 21-én, 20:30-tól az Orosházi Rock Klubban.

A MECE most egy kiállítással gazdagítja városunk kulturális életét. A szentetornyai közösségi házba látogatók a klubtagok tárgyi és szellemi munkáit tekinthetik meg. A mecéseknél már többször jártunk idén, hisz a nyugdíjasoknak rengeteg ötletük van, és meg is találják a módot elképzeléseik megvalósításához. Ehhez gazdag fantáziájuk mellett gyakran a két kezüket is használniuk kell, de ők ezt egyáltalán nem bánják. Egy ízléses kiállítótermet rendezett be Szentetornyán a Magunkért-Egymásért Civil Egyesület. Az augusztus 11-ei megnyitóra érkezők zsúfolásig töltötték a teret. – Saját klubtagjaink munkái láthatók itt a paravánokon – mesélte büszkén Keller Erika, az egyesület elnöke. – Korábban, 7-8 évvel ezelőtt is szerveztünk már egy hasonló tárlatot, azóta viszont

A klubtagok keze munkáját dicsérik a lenyűgöző alkotások az alkotóknak sok új munkája született, melyeket most be is mutathatnak az érdeklődőknek. A gobelinek zömét és a kalocsai terítőket Szente Eszter,

a foltvarrott munkákat Szász Jánosné, a cipészipari termékeket pedig Győry András készítették. Néhány szép kézimunkával Tóth Andrásné és Keller Erika is gazdagítják a

Fotó: Horváth Bence

kiállítást, illetve Burzás Ferenc a vőfély szakmát bemutató nosztalgikus képeivel és eszközeivel járul hozzá a tárlat sokszínűségéhez. Galéria az OrosCafén. BSZA

A legjobb tejszaporító maga a kisbaba Hajdu-Csomós Enikő három szépséges kislány édesanyja, Kinga 2015-ben, Karola 2018-ban, Kloé pedig 2021-ben született. Érdekes és tanulságos történet az övé. Az anyukával a szoptatásról, annak elfogadásáról, öröméről és nehézségeiről beszélgettünk, valamint arról, hogy ez ugyanúgy múlik a gyermek, mint a szülő döntésén. – Kinga tápszeres baba volt – kezdte az édesanya. – Három hónapig volt valamen�nyi tejem, de nem elég, úgyhogy a hiányzó mennyiséget tápszerrel kellett pótolnunk. Pedig mindent megtettem, hogy szoptatni tudjam. Tejszaporító kapszulát vettem, gyógyteákat és rengeteg alkoholmentes sört ittam, mégsem sikerült. Kinga sem volt nyitott rá, és akkoriban volt az életemben egy nehéz,

Legalább másfél év szoptatást tervez most is stresszes időszak, mely valószínűleg szintén gátolta a tejképződést – mesélte. Érdekes, hogy Enikő annyira megszokta a cumisüvegből etetést, hogy második babája születése előtt elhatározta, Karola is tápszeres baba lesz. – Sokkal egyszerűbb az élet cumisüveggel, hiszen akkor apa is meg tudja etetni a ki-

Fotó: Horváth Bence

csit, és nem kell bujkálnunk, ha épp az utcán éhezett meg. Sokan nem díjazzák a nyilvános szoptatást, és őszintén szólva én sem szerettem, ha megnéznek közben. Szóval sok érvünk volt a tápszer mellett, de Karola másképp döntött. Nem fogadott el semmit, csak a cicit. 17 hónapos koráig anyatejes volt, hozzátáplál-

ni is csak hét hónaposan tudtam. De nem bánom, hogy így lett, hisz ő sokkal egészségesebb – folytatta. A harmadik kislány, a féléves Kloé már az első találkozáskor nagyon ügyesen szopizott. – A három gyermek után én azt mondom, a gyermek akarata ugyanúgy kell a sikerhez, mint az édesanyáé. A baba a legjobb tejszaporító. Igény szerint szoptatok, így az éjszakák nagyon nehezek. Míg Kloé anyatejes, nem is fogunk aludni, ezzel én tisztában vagyok, de cserébe még sosem volt beteg. Viszont két óránál tovább nem tudunk távol lenni egymástól, hisz ha éhes vagy szomjas, csak én tudok rajta segíteni. Szülés óta még fodrászhoz sem jutottam el. Azért remélem, a hozzátáplálás könnyít a helyzetünkön, és hamarosan már apa is meg tudja őt etetni – zárta bizakodva. BSZA


6

OROSOKOS/AKTUÁLIS

Segítség és közös élmény a daganatos beteg gyermekeknek és családjaiknak

Az orosházi önkormányzat ajándéka A daganatos betegségben szenvedő és a betegségen átesett gyermekek és családjaik Orosháza Város Önkormányzata támogatásával Gyopárosfürdőn nyaralhatnak. A program szervezője, az országos szinten ismert Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány kereste meg városunk önkormányzatát, mely örömmel tett eleget a kérésnek. Az alapítvány évek óta segíti a daganatos és leukémiás megbetegedésben szenvedő gyermekek gyógyulását és támogatja az érintett családokat. Az együttműködés kapcsán dr. Bakó Katalin, az alapítvány kurátora Orosházán járt és találkozott Orosháza polgármesterével, Dávid Zoltánnal. Az alapítvány kurátora elárulta, hatalmas segítség ez a számukra, hisz vannak olyan családok a programban, amelyek anyagi nehézségeik miatt még soha nem nyaraltak együtt. A családtagok sokszor vannak távol egymástól, hisz a daganatos megbetegedésben szenvedő gyerekek gyógyításával az országban összesen hét helyen foglalkoznak, ezért gyakran kényszerülnek ingázásra. A nyaralás célja, hogy a család nyugodt körülmények között együtt lehessen, és alkalmuk legyen a pihenésre, a kikapcsolódásra. A programban részt vevő

Az együttműködésnek köszönhetően 12 családnak tudnak segíteni családok az egyhetes nyaralásuk alatt a város támogatásának köszönhetően ingyen belépőt kapnak Gyopárosfürdőre, a strand területén ingyen meleg ebédet biztosítanak a számukra, továbbá ingyen utazhatnak a Dottón. A családok gyopárosfürdői szállásáról az Első Magyar Inner Wheel Club Budapest gondoskodott, amely több mint 10 éve támogatja a daganatos gyermekeket. Az alapítvány kurátora elárulta, segítség nélkül körülbelül 4 családnak tudtak volna egyhetes nyaralást biztosítani, azonban a közös együttműködésnek köszönhetően összesen

12 család nyaralhat együtt. – Kötelességünk segíteni a gyerekeken – hangsúlyozta Dávid Zoltán polgármester. – Örömmel fogadtuk a lehetőséget, hisz tudjuk, a betegség megjelenése minden szempontból nehéz a családok számára. A segítség minden formáját és lehetőségét próbáljuk megtalálni. A város egy olyan közös nyári élményt szeretne biztosítani a program által, melyre az itt nyaraló családok mindig szívesen emlékeznek majd vissza. Az egyik, Budapest mellett élő családot az itt töltött élményekről kérdeztük. A szülők elmondása szerint jó volt

Fotó: Horváth Bence

kicsit kiszakadni a hétköznapokból. Katalin, az édesanya elárulta, nagy segítséget jelentett a számukra, hogy ingyen mehettek be a strandra, hisz három gyermek esetén a belépőjegy nagyon sokba került volna. Az édesapa hozzátette, jó volt végre egy nyugodt és rendezett környezetben együtt pihenni a családdal. Az ő történetük hat évvel ezelőtt kezdődött, miután a legnagyobb fiuk Venczel, egyik napról a másikra ros�szul lett: a vizsgálatok során agydaganatot diagnosztizáltak nála. A teljes interjú elérhető az OrosCafén. Lövei Mercédesz

2021. AUGUSZTUS 13.

„Tekerjünk együtt haza!” Felszerelésüket és kerékpáros múltjukat tekintve többen őrültnek tartották őket, mikor eldöntötték, hazabicikliznek Münchenből. Ők viszont ki akarták próbálni, milyen érzés kilépni a komfortzónájukból, és feszegetni a határaikat. Csányi Zoltán és fia, Csányi Zalán története. Zalán két éve él Németországban. Nemrégiben vett egy mountain bike-ot, és kipróbálta az erdei bringázást. Annyira megszeretett kétkerekezni, hogy az édesapját is a mozgásra buzdította, így Zoltán is nyeregbe szállt, és áttekert egy-egy alkalommal Gyulára, Szegedre és Csongrádra. Ennyi volt a két férfi kerékpáros előélete, mikor is Zalán úgy döntött, hazateker Münchenből. Zoltán erre annyit felelt: „Rendben, de megyek veled!” Apa és fia

felültek hatvanezer forintos utcai kerékpárjaikra, és benyomták a Kaland felirat mellett az ON gombot. – Felpakoltuk a bicikliket fejenként 25-30 kilóval – kezdte Zalán. – Volt a csomagban váltóruha, élelem, víz és hálózsák, nálam még egy sátor is. Fogalmunk sem volt, mi vár ránk. 901 km-t tekertünk le a hat nap alatt, és volt olyan szakasz, ahol 11%-os emelkedőn kellett haladnunk. – Szeretném ezt folytatni, és úgy tűnik, a családból csatlakoznak is majd hozzám néhányan. Talán a tengerpartra megyünk legközelebb, talán Párizs környékére, még nem döntöttük el. Kinyílt előttünk a világ. Áttekertünk a hat nap alatt négy országon, és gyönyörű helyeket láttunk – emelte ki Zoltán. Részletek az OrosCafén. BSZA

Egy defektjük volt, az is az út legvégén

Fotó: Horváth Bence

Amper: A kisebb kapcsolóktól a mennyezeti világításokig Az Amper Villamossági Szaküzletben minden megtalálható, amire valakinek szüksége lehet a villamos hálózat felújítása során. Augusztusi aktualitásaik az iskolakezdéshez elengedhetetlen íróasztallámpák, de továbbra is kelendő cikknek számítanak a mennyezeti lámpák is.

Orosháza, Veress József u. 2. Tel.: 68/512-980  www.terrakotta.hu

– Maga az üzlet 1999 óta van a tulajdonunkban, bár a története még korábban, az 1980-as években kezdődött. A jelenlegi helyszínünkre, azaz a Széchenyi tér 1. alá 2017-ben költöztünk, ami egyben profilváltást is eredményezett. Belvárosi üzlet lévén az egyszerűbb dolgok közül rengeteg elemet, fényforrást értékesítünk. Jelenleg, ami leginkább aktuálisnak számít, az az iskolakezdési akciónk, az íróasztal lámpák 15 százalék kedvezménnyel kaphatóak nálunk augusztus-szeptember hónapokban. Ezen kívül szezon végi kiárusítás van a különböző kerti, napelemes, leszúrható dekorációs lámpákból, valamint szúnyogriasztós kellékekből – ismertette a részleteket az üzlet vezetője, Biró György. Elmondta, a dekorációs célú lámpák már tavasszal népsze-

rű választásnak bizonyultak, ráadásul napelemmel működnek, így semmi más dolga nincs vele az érdeklődőknek, mint beleszúrni a földbe és onnantól kezdve működni fog. Ennek több kivitele is van, mind formában, mind színekben is, emellett forgalmaznak még szúnyogriasztós kellékeket, kendőt, karkötőt és füstölőt is, melyek értelemszerűen szintén ebben az időszakban, főként július és augusztus környékén számítanak népszerűnek. Idén, a korábbi hónapokban

már bővültek náluk az elektromos padlófűtési megoldások, norvég fűtőpanelek és infrafóliák is kaphatóak. A szaküzletben lámpákat, világítótesteket, csillárokat, LED-paneleket, LED-szalagokat több mint 300 gyártó kínálatából tudják kiválasztani a vásárlók. A készleten átlagosan közel 500 darab világítótest van, de az extra igényeket vagy az éppen nem raktáron lévő termékeket is megrendelésre a lehető legrövidebb időn belül teljesítik. – Fejlődésünk következő

pillére lett a weboldal is, mely átfogó képet ad az érdeklődőknek az üzlet teljes kínálatáról.

Katalógusok és a kategóriákba sorolt termékek segítik a választást és a tájékozódást – folytatja a szakember. Elmondta, a legkelendőbbnek még mindig a mennyezeti lámpák számítanak, mint ahogy a különböző LED-szalagok is, melyek terén fényerőben és tudásban is egyre több a lehetőség. – Jól mennek az elektromos padlófűtés vonal termékei, egyre több lakásba, helyiségbe kérik a vásárlók. Ezeknek a szezonja hamarosan érkezik. A csillárok az utóbbi időben veszítettek népszerűségükből. Ennek okán egy nagyobb leárazást tervezünk a közeljövőben ezen a területen, hogy készletünket felfrissítsük, melyet a Facebookon is kihirdetünk majd – tette hozzá Biró György. (x)

Az OrosOkost Burján Erzsébet állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: burjan.erzsebet@oroscafe.hu


7

SPORT

2021. AUGUSZTUS 13.

Fiatalokra épít a Rákóczi

Kiss Gergő szerint akik kijutnak, azok közül bárki esélyes a győzelemre

Előkészületi mérkőzésen a mezőmegyerieket fogadta az ULE-Sportcentrumban a Rákóczi.

Az egykori kiváló orosházi birkózó, Kiss Gergely is figyelemmel kísérte az olimpia versenyeit, különös tekintettel a birkózók szereplésére. Vele beszélgettünk a tokiói történésekről, és Pekingről is.

OMTK-Rákóczi – Mezőmegyer SE 1-4 (0-3). Rákóczi: Melich – Ordó, Kun B., Bok, Burián – Janicsek, Elekes, Iványi, Kérdő – Csőke, Kovács F. Játszottak még: Dobi N., Gajdács, Nalesnyik, Szabó T. Edzők: Gyimesi András és Czollner Gábor. Gólszerzők: Nalesnyik, ill. Balog K.(2), Láza, Nyúl. Gyimesi András: „Kiváló csapat ellen mérkőztünk. Fiatal játékosaink az idősebbekkel kiegészítve mezőnyben egyenrangú partnereknek bizonyultak, de a helyzetkihasználásban a rutinos vendégek előrébb járnak.” Szerdán: Rákóczi – Gádoros 1-3. BT

OMTK-ULE győzelem Az OMTK-ULE augusztus 7-én, felkészületi mérkőzésen fogadta az Elek csapatát. Miszlaiék gólfesztivált rendeztek. OMTK-ULE – Elek SE 9-3 (3-1). Orosháza, 50 néző. Vezették: Nagy István és Dobi Balázs. OMTK-ULE: Marunák (Dobozi) – Kasuba, Kádár, Selmeczy, Gedó – Tóth L. (Csőke), Kocsis (Elekes), Fehér, Szabó Á., – Vincze, Miszlai. Edzők: Buza Barnabás és Kvasznovszky József. Orosházi gólszerzők: Szabó Á. (2), Tóth L. (2), Miszlai (2), Fehér, Elekes, Kasuba. Kvasznovszky József: „A mai mérkőzésen csapatunk elöl és hátul is gólképesnek bizonyult, az utóbbinak nem tudok örülni, ezen mindenképpen javítani kell.” BT

Olimpikonok az olimpiáról Gergő is azt vallja, hogy az olimpiát nem lehet egy lapon emlegetni például egy világbajnoksággal, de más versennyel sem. – Mitől ennyire más az olimpia? – Először is attól, hogy csak négy évenként rendezik meg, aztán a kijutás is borzasztó nehéz. A világbajnokságra, adott súlycsoportban minden nemzet küldhet egy versenyzőt, amihez „csak” a hazai válogatókat kell megnyerni. Az olimpián adott egy szűk keret, amelybe nehéz kvalifikációs sorozat végén juthat el

Egy játéknapon három mérkőzést játszanak. Az 1. fordulót az Eötvös iskola sportudvarán rendezik meg. A párosítás: Liget Öregfiúk – AM-TRANS Oldboys (18 óra), Nagyszénás – Törekvés (19 óra), Pusztaföldvár – Classzikusok (20 óra). Szabadnaposak: RETRO Orosháza és a Mezőkovácsháza. BT

Fekvenyomó ob Sárbogárdon rendezték meg az Ifjúsági, Junior és Masters Fekvenyomó Raw Magyar Bajnokság versenyeit. Szabó Ágnes 142,5 kg-os nyomással magyar bajnok és abszolút első lett az IPF pontok szerint a teljes női mezőnyt tekintve. Bálint Patrik 74 kg-os ifjúsági korosztályban 117,5 kg-ot sikeresen teljesített, ezzel az ifiknél első és abszolút bajnok, míg juniorban a második helyet szerezte meg. CSJ

– Hogy látod a magyar birkózás helyzetét? – Úgy érzem, hogy a szabadfogás stagnál, a kötött pedig fejlődik. Nagyon bízom benne, hogy a most indult birkózó akadémia munkája ad majd egy újabb lökést mindkét fogásnemnek. Meggyőződésem, hogy ahol a legjobb fiatalokkal a legjobb edzők dolgoznak és az anyagi meg egyéb körülmények is adottak, az csak CSJ jót eredményezhet.

Az orosházi olimpikon a híres pekingi Madárfészek stadionban

Zanócz: vb-bronz

Új szerepkörben bizonyíthat

A 2021-es FIM Junior világbajnokságot és Világkupát a görögországi Megalopoliszban rendezték, ahol a háromszoros magyar, olasz és szlovén bajnok, orosházi Zanócz Noel, az MX85-ös kategóriában képviselte a magyar színeket.

Új szerepkörben bizonyíthat az Orosházi Női Kézilabda Club (ONKC) fiatal játékosa. Szöllősi Dorottya a jövőben az egyesület legfiatalabb korosztályával foglalkozik.

A két futam összesített eredménye alapján a 38 szerzett pont a dobogó harmadik fokát eredményezte számára. Az csak emeli a 14 éves magyar versenyző teljesítményét, hogy a görögországi versenyen – az egyébként több jelentős európai bajnokságon edződött ellenfelekkel tűzdelt mezőnyben – sikerült a bronzérmet megszereznie. Noel remek teljesítménye is hozzájárult

RETRO-bajnokság Szépen szerepeltek Augusztus 13-án kezdődik az öregfiúk-bajnokság. Benkő László szervezőtől megtudtuk, hogy nyolc csapat nevezett a bajnokságra.

az ember. Tizedannyi az esélye, hogy bekerülhess. Gyakorlatilag, aki bejut az olimpiai versenyre, az kivétel nélkül esélyes a győzelemre is. A másik fő különbség, hogy egy világbajnokságon csak az adott sportág versenyzői vannak ott, míg az olimpián minden sportág legjobbjait nézheted, találkozhatsz velük.

Nagyszabású nemzetközi birkózóversenyt rendeztek a múlt héten Szarvason. A viadalon az Orosházi Spartacus Birkózó Klub is képviseltette magát. Szarvas adott otthont múlt vasárnap annak a nagyszabású nemzetközi birkózóversenynek, ahol több mint kétszáz birkózó mutatta meg ügyességét, erejét, gyorsaságát, technikai tudását. A nagy magyar klubcsapatok mellett hét ország képviseltette magát, német, román, francia, észt, lengyel, ukrán résztvevők mellett USA-ból is érkeztek szép számmal. A színvonalas versenyre az O.S.B.K. versenyzői is meghívást kaptak. Az orosházi versenyzők keményen megdolgoztak a sikerért, szép eredményekkel jöttek haza. 32 kg: Macsári Krisztina 1. hely (fiúk között), 35 kg: Pusztai Márk 3. hely, +74 kg: Pleskonics Máté 2. hely, 38 kg: Kis Levente 4. hely, 45 kg: Somogyvári Milán 2. hely. Lányok: 54 kg: Laczko Petra 1. hely, 60 kg: Páli Mirella 3. hely, 60 kg: Szabó Zsóka. 4. hely, +66 kg: Balázs Renata 2. hely. CSJ

ahhoz, hogy a magyar csapat a világbajnokság második helyén zárt, amire még soha nem volt példa a magyar motorsportban. – Összességében jól sikerült a verseny, remélem, hogy a szeptemberi Eb-n én leszek a dobogó legfelső fokán – nyilatkozta tömören a fiatal orosházi versenyző. Betkó Tamás

A meglévő alapokkal, de új úton jár az ONKC utánpótlásképzése. Egy új rendszerben zajlik a munka ezentúl, amitől azt remélik, hogy az ifjúsági és felnőttcsapatok merítési lehetősége is nagyobb lesz. Ebben az új szisztémában a feladatok elosztása többé-kevésbé megváltozott, de az edzői gárda csak minimálisan. Hos�szú évek óta Morva-Dancsó Dalma foglalkozott az óvodás korosztállyal, azonban rá újabb kihívások várnak az életben. Az orosházi NB

I/B-s csapat aktív sporttól visszavonult irányítója anyai örömök elébe néz, ezért kellett gondoskodni a pótlásáról. A választás a

Fotó: Horváth Bence

felnőttkeretben szereplő Szöllősi Dorottyára esett. A 21 éves játékos és már edző az előző szezonban besegített a legfiatalabbaknál, így nem teljesen ismeretlen

számára a feladat, amit izgatottan vár. – A második évemet kezdem a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar edzői szakán. Miután elvégeztem az egyetemet, szeretnék edzőként elhelyezkedni és minél magasabb szintre eljutni. Óriási lehetőség és nagy kihívás ez a feladat, hálás vagyok az egyesületnek, hogy rám bíztak egy ilyen fiatal korosztályt – mondta Dorka. Elmondása szerint nagyon szereti a gyerekeket, így nem lesz gond azzal, hogy megtalálják a közös hangot. A célja az, hogy minél több fiatallal megszerettesse a sportágat, a mozgást és megmutassa a kézilabda minden szépségét. Patakfalvi Ádám

Flying on the wings of songs és Culture is our common treasure

Erasmus+ nemzetközi kapcsolatok az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában. A címben írt két pályázatnév a Vörösmarty iskola jelenleg futó Erasmus+ pályázatait takarja. Az elsőt még 2018-ban kezdték el portugál partnerükkel (Lourosa). A 2018-1-HU01-KA229-047791_1 szerződésszámú pályázat témája az ének és a zene tanítása hagyományos és modern eszközök segítségével. Az első év a hagyományokról szólt, így bemutatásra került a partnernek a világhírű Kodály-módszer, valamint népzene kutatókról is kerestek a diákok információkat, bemutatták munkásságukat. Prezentációkat készítettek a népdalok tulajdonságairól, elénekelték saját és partnerük 1-1 népdalát. Népi hangszereket ismerhettek meg a tanulók a kecskeméti Leskowsky hangszermúzeumban. A második év arról szólt, hogyan lehet a modern zenét beépíteni a mindennapos ének-zene oktatásba. A diákok bemutatták kedvenc énekeseiket, együttesüket, zenei műfajokról készítettek prezentációkat. A kétéves munka megkoronázása egy közösen előadott musical lett volna, da sajnos a COVID közbeszólt, így a musical átdolgozásra került és végül egy videó készült StopMotion technikával, Lego figurákkal. A projekt igen nagy hatással volt mindkét intézményre, hiszen a külföldi partner a projekt hatására indította el felső tagozaton az ének tanítását, a magyar fél pedig megismerhette a partner iskolában zajló törekvéseket és zenével kapcsolatos tevékenységeket. A második pályázat, melynek szerződésszáma 2020-1-HU01-KA229-078638_1 arról szól, hogyan lehet a fiataloknál elérni, hogy művészet kedvelő felnőttekké váljanak. A szintén hároméves projektet korábbi portugál partnerükkel és két új taggal: Drama (Gr) és Cerignola (It) dolgozták ki. Az első év célja a múltbéli értékek felkutatása, a művészetek egyes ágainak feltérképezése, a népművészettel való ismerkedés. A feladatok között szerepelt népdal és néptánc tanulás, melybe az alsósok is bekapcsolódtak. Egy kincses ládika is elkészült, ebbe helyezik el a találkozókon a partnereknek szánt, saját országukra jellemző kulturális értékeiket. E projektben is számos feladat megvalósítását kellett elhalasztani későbbre. A tanév végi könnyítéseknek köszönhetően az iskola meg tudta rendezni a hagyományos év végi DÖK-napját. A projektek témájához kapcsolódva zenei és kulturális programokkal készültek a nevelők a diákok nagy örömére. Az előadások között szerepelt a kecskeméti Leskowsky hangszermúzeum munkatársának, Szilágyi Áronnak az interaktív előadása, aki számos régi magyar és külföldi hangszert szólaltatott meg. Egy másik helyszínen Gulyás Ferenc citeraművész beszélt munkásságáról, egyedi hangszereket mutatott be és mesélt történetükről, kialakulásukról. Nagy Natasa és Nagy László a magyar néptánc művészetébe vezette be a diákságot. A Hudák Család Kéziszövő és Varró Műhely képviselői népi ruhadarabokat hoztak magukkal, és beszéltek a különböző viseletekről. Emellett a gyerekek harangjátékot tanultak, zenei keresztrejtvényt fejthettek meg. A nap zárásaként a 3.a-sok görög, a 4.a-sok portugál néptáncot tanítottak társaiknak, a 8.a-sok pedig bemutatták azt a koreográfiát, mely része lett volna előző pályázatuk projekttermékének, a musicalnek. A két pályázatban összesen 64.240.-€ európai uniós támogatásban részesült az orosházi intézmény. Az iskola nemzetközi pályázatairól az érdeklődők a www.comeni.us oldalon tájékozódhatnak.


8

MOZAIK

ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Tarr András és Minighin Sára fia Valentin, Váradi Gergő és Csala Bettina leánya Annamária, Haklik Attila József és Sándor Csilla Katalin leánya Zoé, Szabó Mihály és Jancsurák Diána Erika fia Noel, Szűcs Attila Krisztián és Szepesi Cintia fia Krisztián, Bocsán Norbert és Valaczkai Adrienn Emese fia Marcell Áron, Nagy Szebasztián Krisztián és Táborszky Katalin Noémi fia Noel Szebasztián. Házasságot kötöttek Kristofóri Balázs és Vass Viktória, Vranka József Ákos és Kassai Aliz, Brachna Pál és Szőri Ilona Julianna, Szabó Attila Norbert és Basch Beatrix, Orovecz Gyula és Farkas Fanni Petra, Fésű Richárd és Volencsik Anna, Kasza Roland és Piti Nikolett, Plesovszki Krisztián és Tatár Barbara.

PATIKAÜGYELET

Mesevilágban élni Kenéz Olga ott volt azok között a pedagógusok között, akiknek 35 évvel ezelőtt úgy kellett „átmászniuk” az Eötvös iskola előtt álló földbuckákon ahhoz, hogy bejussanak az alakuló értekezletre. A negyven év után nyugdíjba vonuló tanítóval egy kávé mellett nosztalgiáztunk. Az iskola építése 1986-ra datálható, az év augusztusában még javában folytak a munkálatok. Az épület előtti lépcső sem készült még el, az udvar is messze volt a tökéletes állapottól, bent pedig szépültek az osztálytermek. Visszaemlékezve, az alsós tanító azt mondja, őt ez egyáltalán nem zavarta. Az ominózus alakuló értekezletre érkezve – miután áthatolt az akadályokon –

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Közvilágítás-hibabejelentés 06 (62) 565-881/4-es menüpont Mezőőrség 06 (70) 455-7831 Mentők 104 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Kórház 06 (68) 411-166 DAREH központi ügyelet +36 (66) 447-150

Kenéz Olga azt mondja, ő még abba a korosztályba tartozik, amelyiknek természetes, hogy negyven éven át egy helyen, egy munkakörben dolgozik. – Manapság talán ez már furcsa, hiszen most az a megszokott, hogy több területen is kipróbálják magukat a fiatalok, és hogy mennek az egyre jobb és jobb lehetőségek után. Mi viszont azt a hivatást űztük egész életünkön át, amit gyerekként megálmodtunk. És én jól döntöttem. An�nyi sok szeretetet kaptam az évtizedek alatt a tanítványaimtól. Az, hogy egy álomvilágban, mesevilágban tudtam maradni ilyen sok időn át, egy csoda az életemben – mondta meghatottan. BSZA

Százéves játékok a természetből Egy-két lehullott rongy, egy darabka textilcsík, és kész a pólyásbaba. Egy kis csuhé, mellé néhány szál szép, vörösesbarna kukoricabajusz, és életre kelt a menyasszony…

Közösségi szolgálatos diákok segítik az időseket

Fotó: HB

Újra „kattints velünk” A pandémia miatti tavalyi kihagyás után idén folytatódik a könyvtárban a Kattints velünk! akció. Ennek keretében az idősebb generáció tagjai fejleszthetik informatikai és internetes ismereteiket, vagy épp elsajátíthatják az alapokat. A Justh Zsigmond Városi Könyvtárral kapcsolatban már szinte megszoktuk, hogy a hagyományos könyvtári szolgáltatások mellett mindig valami pluszt is kínál olvasóinak. A héten az olvasóteremben beindult a Kattints

velünk! akció. Buzai Csaba könyvtárigazgató elmondta, hogy nagy volt az előzetes érdeklődés. – Idén az iskolai közösségi szolgálatos diákok vállalták, hogy segítenek az idősebbeknek. A program segítségével már több százan ismerkedtek meg a számítógép-kezelés alapjaival és ez a szám folyamatosan növekszik. A tanulni vágyó idősebbek számára a programban való részvétel ingyenes, csak előzetesen időpontot kellett egyeztetni – mondta el az igazgató. Csányi József

Száz évvel ezelőtt még a kislányok – mondhatjuk – a semmiből alkották meg játékaikat. Ezekkel a babákkal játszva lehetőségük nyílt belekóstolni, beletanulni abba az életbe, mely felnőttként várt rájuk. Gálné Csizmadia Anikó népi iparművész, játékkészítő mesél nekünk a XX. század eleji szokásokról, és arról, hogyan nyúlnak ma a gyerekek a természetes anyagokhoz a népi játszóházakban. – Száz éve még mindent játéknak használtak a gyerekek, minden évszakban más volt az alapanyag. Tavasszal a hosszú szárú füveket összekötözték, tettek közé szép, színes virágokat, és már kész is volt a koszorú, a füzér, a baba vagy a királylány. Óriási képzelőerővel bírtak, hiszen egyszerű játékokkal játszottak. Nyáron aztán megérett a búza, a lányok szalmából babákat készítettek.

Aztán, ahogy haladtak a hónapok, telt a nyár, jött a kukoricatörés majd -fosztás ideje, leszedték a csuhét, abból lett a baba, a kukoricabajuszból pedig a szép haja. Télen, mikor behúzódtak a nagy hideg elől a házba, és eljött a kukoricamorzsolás ideje, a csutkából is játékok készültek – mesélte. Abban az időben jellemzően több generáció élt együtt, a kislányok látták, ahogy a nagy testvér gondozza a picikéjét, vagy ahogyan a nagymama babusgatja az unokáját. Ezek a mozdulatok példaként álltak előttük, melyeket saját babá-

ikon is el-elgyakorolhattak. Így később, anyává válva már könnyebb volt a dolguk. Ez egy valódi körforgás volt. – A gyerekek kézügyessége egyre csökken. 25 éves játszóházi tapasztalom után azt mondhatom, a mai kicsik bátortalanul nyúlnak az anyagokhoz. Kimarad a természetközelség az életükből, hiszen készen vásárolt játékaik vannak. Azonban fel lehet kelteni az érdeklődésüket, és örömet nyújt számukra az alkotás – emelte ki. Folytatás az OrosCafén. Bogdánffy-Szőke Anett

Édesanyja emlékeiből építkezve készíti játékait

Fotó: Horváth Bence

A ritmusgitárnál Hudák János, alias Doki Dr. Hudák Jánost régi-új oldaláról ismerhettük meg vasárnap este. A belgyóg yász-gasztroenterológus főorvos, címzetes egyetemi docens gitárral a kezében, a StopBand zenekar tagjaként állt a Szarvasi Vízi Színház színpadára. Városunk belgyógyásza ritmusgitárral a kezében állt színpadra. Közel 30 nóta hangzott el az este alatt, a zenészek bő két órán át folyamatosan játszottak. Az ingyenes koncertre nagyon sokan kilátogattak, a székek nagy része gazdára talált, de olyanok is akadtak, akik nem tudtak a helyükön

Fotó: Dr. Hudák János saját gyűjteménye

Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Sztárportré pénteken 21:30-tól, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Kvantum című tudományos magazin augusztus 13-án, pénteken 19:30-tól. Ismétlés augusztus 14-én, szombaton 15:30-tól és augusztus 15-én, vasárnap 11:30-tól. Épí-tech, az építkezők magazinja augusztus 13-án, pénteken 20:00-tól. Ismétlés augusztus 14-én, szombaton 16:00-tól és augusztus 15-én, vasárnap 14:30-tól.

Aztán persze, ahogy múltak az évek, változtak az elvárások. Millióféle módszertannal volt dolgunk, de mi tanítók tudjuk jól, hogy úgyis a gyerekek fogják meghatározni, milyen tempóban és milyen eszközökkel haladunk tovább – mesélte.

Fotó: Horváth Bence

ORVOSI ÜGYELET

OVTV-MŰSOR

negyven éven át

lesöpörte ruhájáról a port, majd kollégáival együtt bement abba a kopácsolástól hangos iskolába, mely 35 éven át a második otthont jelentette a számára. – Fantasztikus időszak volt ez. Orbán János volt az első igazgatónk, őt követte Hegedűsné Marika néni. A három évtized alatt csak jó vezetőink voltak – kezdte Kenéz Olga. – Viszonylag pályakezdőként kerültem az Eötvösbe, de a tapasztalt kollégák mentortámogatása n a g yon j ó l működ ö t t .

Augusztus 9-től augusztus 15-ig: Aranykehely Gyógyszertár Orosháza, Szőlő krt. 45. Tel.: (68) 411-175 Augusztus 16-tól augusztus 22-ig: Csiki Patika Orosháza, Tas u. 21. Tel.: (68) 512720

Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet).

2021. AUGUSZTUS 13.

A harmadik koncertjük is nagy sikert aratott maradni, és táncra perdültek a lépcsőfeljárón. Rolling Stones, Beatles, Deep Purple, Black Sabbath,

Lynyrd Skynyrd, Illés és P. Mobil dalok is szerepeltek a repertoárban. Mint megtudtuk, Doki számára nem új hobbi a

zenélés. Dr. Hudák János gimnáziumi évei alatt is aktívan játszott, azután életében a tanulás, majd a munka került előtérbe, és letette hangszerét. Aztán jött egy fordulat, és visszatalált a gitározáshoz, mely igazi kikapcsolódást nyújt a számára. – Öt évvel ezelőtt az egykori, még élő zenészek megkapták a Szarvas Város Közművelődéséért kitüntetést, köztük én is. Akkor egy baráti beszélgetésen merült fel a közös zenélés ötlete. Máté Endre összeszedte a csapatot, és megalakítottuk az emlékzenekart. Egy kivétellel már jó ideje senki sem játszott közülünk, úgyhogy fel kellett elevenítenünk a közel ötven-

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja az OrosCafe Kft. Felelős kiadó: Nánási János ügyvezető-főszerkesztő. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

éves emlékeket. Aztán egyszer egy próbánkon azt mondta az egyik vendégünk: „Gyerekek! Ez piszok jó! Fel kell lépnetek!” Ez meg is történt, immáron harmadjára. Vasárnap közel ezer ember előtt játszott a StopBand Szarvason. – A közönség tapsa vis�szahozza az ifjúságunkat. Én azt mondom, ha nem zenélnénk, talán néhányan már nem is élnénk. Akinek nincs igazi hobbija, az elvész a mai világban. Ha megszólal a hangszerem, egyszerűen kikapcsolok. Megszűnik a külvilág, és nem is tudom, ki vagyok – tette hozzá. BSZA MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Az Orosházi Élet tematikus oldalai.

AGRÁRINFÓ Az aszály és a hőség különösen a kukorica esetében okoz komoly gondokat

Jelentős terméskiesés várható Nem volt könnyű éve a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdáknak. Sokszor tépázták viharok a kultúrákat, május végétől, június elejétől pedig a hőség, illetve az aszály okozott sok helyen jelentős terméskiesést. Békés megyében 2021. augusztus 11. napjáig összesen 864 db kárbejelentés érkezett, melyből viharkár kárnemben mindösszesen 12 bejelentést tettek a gazdálkodók. A mezőgazdasági kárenyhítés a növénytermesztést folytató gazdák kockázatkezelési közösségét hozza létre, a nagyobb gazdálkodók számára kötelező tagsággal, a kistermelők számára pedig önkéntes csatlakozási lehetősséggel. A kárenyhítésben érintett tag mezőgazdasági termelő kárenyhítési hozzájárulást fizet a kárenyhítési alapba, az állam pedig a termelők által befizetett hozzájárulást ugyanakkora összeggel kiegészíti, azaz „megduplázza”. A kárenyhítési alapból a károsodott termelő

számára – a korábbi évek referenciahozamát alapul véve – nyújtható legfeljebb a bekövetkezett kár 80%-át kitevő kárenyhítési juttatás, amen�nyiben a tárgyévi hozamcsökkenés a 30%-ot meghaladja. A kárenyhítési kifizetési kérelmek beadása tárgyév novemberében esedékes, a kárenyhítési juttatás kifizetése pedig a tárgyévi összes kárenyhítési kérelem beérkezését és elbírálását követően, a termelési évet követő év tavaszán történik. Mint Brlázs Róbert, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke elmondta, különösen a kukorica esetében okoz jelentős terméskiesést az aszály. Ennél a növénynél sajnos 50%-os vagy ennél is nagyobb veszteségek prognosztizálhatók. Dominkó Norbert, az Orosfarm Zrt. megbízott ügyvezetője is megerősítette a gazdaköri elnök szavait. – Az elmúlt két hónapban mindössze 40 milliméter eső hullott, talán a legkevesebb az egész országban, ami ezt az időszakot illeti. A nálunk termesztett kukorica sokáig

Orosházán a kukoricánál 50%-os terméskiesés várható

nagyon szép volt és jó termést ígért. Aztán jött a június, a július és velük a hőség és a szárazság. A kukoricák, különösen a popkorn ezt nagyon rosszul tűrik. Árukukoricából az el-

múlt néhány év átlagához a hektáronkénti 9-10 tonnához képest mindössze 5-6 tonnára számíthatunk. A napraforgót kevésbé viselte meg a szárazság, hisz júniusban a talaj

mélyebb rétegeiben még volt nedvesség. Ennél a növénynél az átlagos 3-3,5 tonnához képest 2,5-3 tonnás termésre számítunk – foglalta össze a megbízott ügyvezető.

Fotó: Horváth Bence

A megyei és az országos termésbecslések még nem láttak napvilágot, de sejthető, hogy ha országosan nem is, de megyei szinten nagyon hasonló számokkal találkozunk majd.

Kiemelt ágazat lesz a méztermelés A lehetőségek nyitva állnak Nemcsak a válságkezelő átmeneti években kapnak több támogatást a méhészek. 2023-tól a Közös Agrárpolitika része a méztermelés, így normatív támogatásokra válnak jogosulttá a beporzókkal foglalkozók. A magyar mezőgazdaság kulcsa kerül veszélybe, ha már nem nyújt megélhetést a méhészet, éppen ezért át kell strukturálni a méhészek bevételét. A jövőben nem a méztermelést kell figyelembe venni, hanem a beporzásban végzett tevékenységet – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter a 33. Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozón. Hogy az agrárium egyéb szereplői is megnyugtató módon tudjanak tervezni, biztonságban kell tudni a méhcsaládokat és a méhészeket – adta hírül a Mezőhír. Ennek érdekében a méhésztársadalom kapott először teljes körű adómentességet. A méhészek harmadik éve küszködnek az akác elfagyásával, a repce korai nyílásával, a hideggel és az esővel. A napraforgók esetében pedig az önbeporzók térnyerése miatt egyre kevesebb a nektártermelés, tehát minden olyan klasszikus, nagy méhlege-

A mezőgazdaságban dolgozó, érvényesülni, fejlődni akaró gazdák számára eddig is és ezután is sok pályázat kínálkozik. Érdemes naprakészen lenni ezekből. Ehhez szeretnénk kis segítséget nyújtani.

A méhészet a közös agrárpolitika része lesz

lő, amely biztosította a kellő mézmennyiséget, veszélybe került. Most még megnyugtatóak a statisztikák, hiszen azt állítják, hogy a világon Görögország után Magyarországon a legnagyobb a méhsűrűség, de észre kell venni a vészjelzéseket. Európa-szerte elöregedőben van a méhésztársadalom, maga a méztermelés mint gazdasági tevékenység pedig önmagában nehezen áll meg a lábán. A társadalomnak meg kell értenie, hogy beporzók nélkül nincs élet, az élelmiszerek kétharmada ugyanis a méhek tevékenységétől függ. Ezért mindent el kell követni annak érdekében, hogy a méhészek folytathassák tevékenységüket. Idén 100 millió forintról 110 millió forintra nőtt a méhé-

Fotó: illusztráció/HB

szeti járművekre igényelhető csekély összegű támogatás (de minimis). A gyors joggyakorlásnak köszönhetően Magyarország ki tudta használni az Európai Bizottság által jóváhagyott pluszforrásokat, így a tagországok közül elsőként a magyar méhészek használhatják ezt a keretet. Hamarosan, néhány héten belül megjelenik a fipronilrendelet is, amely lehetővé teszi, hogy a szennyezett állatgyógyászati készítmények miatt veszteséget szenvedő méhészeket az állam kártalaníthassa. Óriási előrelépés, hogy 2023. január 1-jétől a Közös Agrárpolitika része lesz a méhészeti ágazat, ami újabb támogatási lehetőségeket nyit meg a méhekkel foglalkozók előtt.

– Augusztus negyedikével megindult a „Kertészeti üzemek megújításának támogatása” című pályázat harmadik szakasza, mely augusztus 17-ig tart. A felhívás célja a

kertészeti ágazatok versenyképességének, hozzáadott érték termelésének fokozása, az építéssel nem járó kertészeti eszközök beszerzésének a támogatása. További célja a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságainak megerősítése, fejlesztése, a vidéki térségben meglévő munkahelyek megőrzése, illetve új munkahelyek létesítése. Hamarosan kezdődik az „Élelmiszeripari üzemek

komplex fejlesztése” című pályázat, melynek célja, hogy a mezőgazdasági termékek értéknövelését és a piacra jutást elősegítő, a technológiai fejlesztést, továbbá a környezeti erőforrás-hatékonyságot célzó komplex beruházásokat támogassa az élelmiszer-feldolgozás vállalati hatékonyságának növelése érdekében. A pályázat első szakasza 2021. augusztus 18-tól 2021. augusztus 31-ig tart.


10

Konzultacio-julius-14kerdes_280x427.indd 10

HIRDETÉS

2021. AUGUSZTUS 13.

2021. 07. 19. 16:50


OROSHÁZI AGRÁRINFÓ

11.

A takarmányárak nagyarányú növekedése tette szükségessé az intézkedést

Megnövelték a pályázat keretösszegét A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára. A hírt Nagy István agrárminiszter jelentette be a közelmúltban. A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a takarmányárak nagymértékű emelkedése, az állatbetegségek okozta korlátozások, valamint a koronavírus-járvány együttes piaci hatása indokolttá tette a költségvetésbe eredetileg betervezett, állattenyésztést segítő agrártámogatások keretösszegének megemelését. Hozzátette: a többlet lehetővé teszi a baromfi állatjóléti támoga-

tásra 2021. évben eredetileg rendelkezésre álló források további 2,1 milliárd forinttal, a sertés hízó állatjóléti támogatásnak pedig 1,2 milliárd forinttal történő megemelését. Emellett az egyes állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére szolgáló támogatást 640 millió forinttal egészítik ki. A tenyésztési tevékenységet segítő tenyésztésszervezési támogatást pedig 400 millió forinttal emeli meg a tárca – fejtette ki Nagy István. Hangsúlyozta, az állatjóléti támogatások tekintetében a kormányzati segítség a sertéságazatban már a 2021. támogatási év II. negyedévi, a baromfiágazatban a 2020/2021. támogatási év III. negyedévének kifizetéseihez kapcsolódóan megjelenik a gazdálkodók számára.

A fejlesztéshez újabb pályázati összeg áll rendelkezésre

Fotó: CSJ

A tárcavezető szerint a többletforrások biztosítása egyértelműen mutatja az agrártárca elkötelezettségét az állattenyésztő ágazatok felé. A miniszter az idén bevezetett mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerben való részvétel lehetőségére is felhívta a figyelmet. Ennek köszönhetően ugyanis a krízisbiztosítási alaphoz csatlakozó gazdálkodók a rajtuk kívül álló okból bekövetkező, tárgyévet megelőző három év átlagos jövedelméhez képesti 30% feletti éves jövedelemcsökkenés esetén akár 70%-os kompenzációban részesülhetnek. A pénzügyi segítség nagy részét a vidékfejlesztési források biztosítják. Legközelebb jövő év februárjában nyílik lehetőség a csatlakozásra – emelte ki az agrárminiszter.

Megkezdődött a talaj-előkészítés A Jégernek nincs köze az aszályhoz Véget ért az aratás. A gazdák a gabonát és a szalmát is betakarították, a munka azonban ilyenkor sem áll meg a földeken, hisz hozzá kell fogni a talaj-előkészítési munkálatokhoz. A learatott búza után maradt tarlón az első munka a tarlóhántás volt. Ezzel a folyamattal a talajban lévő minimális nedvességtartalomból próbálnak valamennyit megőrizni a gazdák. A következő feladat a talajerő utánpótlásának biztosítása. Ebben nagy szerepet kap a szerves trágya, melynek kiszórásával a talaj foszfor-, kálium-, stb. utánpótlását tudják elérni. – A kiszórt trágyát a nagy szárazság miatt csak betárcsázni tudjuk. Ha jönne komolyabb eső, akkor a terület kapna egy mélyszántást, amivel a szerves trágyát be

Vannak olyan dolgok, különösen az újdonságok között, melyek időről időre összeesküvés elméletek témájául szolgálnak. A mezőgazdaság területén kétségkívül ilyen az országos jégkármérséklő rendszer, a Jéger.

A szerves trágya fontos eleme a talajerő-utánpótlásnak

tudnánk forgatni, feltéve, ha ez nem épp a kukorica és a napraforgó betakarításának idejével esik egybe – mondja el állandó szakértőnk, Herczeg Tibor egyéni gazdálkodó. Ezzel az utóbb említett két növénnyel kapcsolatban csupa csalódott nyilatkozatot lehet hallani a földek

Fotó: HB

művelőitől. A forróság és az eső hiánya miatt elkezdett a kukorica fonnyadni, száradni és bizony jó esély van rá, hogy a szokásosnál hamarabb kell betakarítani. A hőség és az aszály következtében ennél a növénynél mintegy ötvenszázalékos terméskieséssel kell számolnunk.

Állatainkat is megviseli a meleg Nyár van, és egyre többször tombol kánikula. A hőség nem csak minket, embereket visel meg, ugyanígy szenvednek háziállataink, a szarvasmarha, a ló és a sertés is. A jó gazda azonban gondoskodik az állatairól. Az orosházi Puskás József gazdaságában jelenleg hét ló és mintegy ötszáz sertés (a malacoktól az anyakocákig) van. A mostanihoz hasonló időjárási körülmények között fokozott gondosságot igényelnek. – Mindenképp hűteni kell valamilyen formában őket. A lovakkal ilyen szempontból kevesebb a gond. Hajnalban kimennek a karámba, aztán nyolc óra körül vissza a viszonylag hűvösebb istállóba. Kapnak enni, inni és majd csak késő délután kezdődik számukra a munka. A sok sertéssel már nem ilyen egyszerű.

Az elmúlt években újra és újra előkerül a téma, különösen aszályos időszakokban. Önjelölt szakértők és botcsinálta meteorológusok állítják, hogy a jégkármérséklő rendszer működése miatt kerülik el városunk határát az életadó esőt hozó felhők. Ezek a „szakértők” csupán arról feledkeznek meg, hogy ezen az alapon egész Magyarországon nem esne az eső, hisz a Jéger rendszer lefedi hazánk egész területét. A jégkármérséklő rendszer talajgenerátorait légvonalban számított 10×10 kilométeres rácsháló rácspontjaihoz illesztve telepítették. Összesen 986 talajgenerátor van hazánkban. Természetes körülmények között a jégszemek kialakulása nagy magasságban, -10°C, -15°C hőmérsékleti

A talajgenerátor csak zivatar idején működik

szinten megy végbe. Itt néhány nagyobb, erősen túlhűlt vízcsepp megfagy, és ezek a jégszemkezdemények még folyékony halmazállapotú vízcseppeket összegyűjtve, igen gyorsan növekednek. Ennek eredményeként nagy jégszemek alakulnak ki, melyeket a feláramló levegő már nem tud fenntartani, és nagy sebességgel esve elérik a talajt. A jégkármérséklő rendszer működtetésével azt tudják elérni, hogy egy felhőben ne keletkezzenek dió, vagy tyúktojás nagyságú jégszemek, hanem darabszámra sokkal több, de jóval kisebb,

Fotó: agroinform.hu

pl. borsó nagyságúak. Ez utóbbiak egy része már esés közben, a levegőben elolvad, vagy ha nem, az egészen apró jégszemek már nem okoznak számottevő kárt. A rendszer működtetése során a talajgenerátorokkal ezüst-jodidot párologtatnak. Az ezüst-jodid kristályok mesterséges jégképzőmagként funkcionálnak. A talajgenerátorok csak akkor működnek, ha a meteorológiai intézet kiadja a riasztást és bekapcsolják őket. Csak a zivatarfelhőket veszik célba, és semmi közük az esetleg el-elmaradó esőhöz.

Meglódulhat a baromfiexport

A nagy hőségben fokozottan figyelni kell rájuk

A süldők számára a városban is látható párakapuhoz hasonló vízpermetező biztosítja az elviselhető hőmérsékletet. A nagyobb veszélyben az anyakocák vannak, ők közvetlenül a fialás előtti időszakban könnyen bele is pusztulhatnak, ha nem tudunk számukra elviselhető hőmérsékletet biztosítani. A fiaztatóba vízfüggönyön keresztül szívja a ventilátor a

Fotó: CSJ

levegőt, a másik pedig nyomja ki az elhasználtat. 27 fokot tartunk – sorolja a gazda. Mint megtudtuk, Puskás József is adott be idén is pályázatot. – Szerencsére megnövelték a keretösszeget, így tudtam beadni pályázatot az állattartó telep fejlesztésére. Ventilátorokat és egy kis rakodógépet szeretnék siker esetén beszerezni – árulta el a gazda.

Az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) vonatkozó előírásai szerint Magyarország visszanyerte madárinfluenzától mentes besorolását. A teljes országra vonatkozó kedvező státusz lehetővé teszi az élő baromfi és baromfitermékek akadálymentes kereskedelmét az egyes harmadik országokkal. Az importkorlátozások mielőbbi feloldása érdekében dr. Bognár Lajos országos főállatorvos hivatalos levélben tájékoztatta a partnerországok hatóságait a mentes besorolásról.

Kedves és udvarias kiszolgálással várjuk régi és új vásárlóinkat az Atalante Kft. húsboltjaiban, ahová vágóhídunkról mindig friss sertés- és marhahús érkezik, valamint baromfihúsok széles választékát kínáljuk. Vörösmarty u. bolt 06 (30) 264-5098 Kossuth u. 2–4. sz. alatti bolt 06 (30) 525-2779


OROSHÁZI AGRÁRINFÓ

12.

Így játszottunk anno: gyerekkori emlékek Fotó: pixabay

Magasak az árak A felvásárlási árak emelkednek; a takarmánybúza tonnájáért 60-62 ezer forintot adnak, az étkezésiért 64-67 ezret. A magas árakat az okozza, hogy fuzárium és egyéb betegség nem ütötte fel a fejét, illetve az erősen csapadékhiányos idő miatt kevesebb kukoricatermés várható, így a takarmányigényt többen búzával elégítenék ki. Az őszi káposztarepce ára rekordot döntött. Tonnája 200-205 ezer forint, igaz, a szerződött árak ennél jóval alacsonyabbak, 140-160 ezer forint körül mozognak. A rekordár az európai bioetanol előállítók nagy alapanyagigényére vezethető vissza.

Fotó: pinterest

Kerti praktika Ha azt szeretnénk, hogy kiskertünk szép és dús legyen, nem árt ismerni néhány egyszerű praktikát. Íme az egyik. A maradék kávézaccot kukába dobása helyett használjuk a kertünkben. Nagy előnye, hogy folyamatos nitrogénellátást biztosít a növények számára, ráadásul képes segíteni a növények növekedését. Tegyünk körülbelül 15 centiméter mélységben a talajba kávézaccot ültetéskor, így nemcsak tápanyagot juttatunk majd ki, de a gombák és a kórokozók megjelenését is hátráltathatjuk.

Tekintsünk vissza azokra az időkre, amikor még nem volt rohanás és nem volt szinte kötelező haladni a korral. Azok a bizonyos nyári szünetek vidéken, amikor a boldogsághoz elég volt pár apróság is. A természet önmagában jelentette a játszóteret, a lehetőségek tárháza pedig végtelen volt. Nem minden orosházi töltötte a gyermekkorát a városban. Sokan csak később költöztek „bentebb”, a gyerekkoruk pedig Szentetornyához, Gádoroshoz vagy a környező településekhez kötődik. Ezekre az időkre szinte mindenki boldogan emlékezik vissza, tele élményekkel és történetekkel, amiket bármikor szívesen idézünk fel újra. Azokról az időkről beszélünk, amikor a szomszédba előzmény nélkül szaladtunk át játszani. Amikor a nagymama palacsintájáról vagy főtt kukoricájáról még nem készültek fotók az internetre,

Madárlesen a kardoskúti Fehértó Napján

csak az emlékeinkben maradtak meg – azok viszont kitörölhetetlenül. Az, hogy miből lett játék, csak a fantázia szabott határokat: szalmából, búzából és virágból készültek saját

kezűleg babák, lovacskák, karkötők vagy nyakláncok. Ma már több generációnak van saját élménye, hogy milyen volt a vidéki gyerekkor. Valaki az udvaron főzőcskézett éppen abból, amit talált,

Örökzöldjeink Az örökzöldek betegségeit a szabadban előforduló gombák és kártevők okozzák. A fenyők, tuják ellenállóképességét több tényező csökkenti. Tápanyagcsökkenés, az öntözés hiánya, vagy épp a túlzott öntözés, de a nagy nyári kánikula sem tesz nekik jót. Ha meg tudjuk szüntetni azokat a betegséget okozó tényezőket, melyekre hatással lehetünk, az örökzöldjeink egészsége magától újra helyreáll.

mások babát készítettek maguknak, de voltak olyanok is, akiknek az állatokkal kellett foglalkozniuk. A szalma például egy hatalmas játszóteret jelentett a gyerekeknek: bújócskáztak,

A kertből egyenesen az asztalra

Cél a precíziós termelés

A Myfarm ötlete egy hartai családban született meg. Az elmúlt években valóságos mozgalommá fejlődött, több településen meghonosodott. Nálunk Békés megyében még nem figyeltek fel rá, pedig az eddigi tapasztalatok szerint érdemes.

Július 26-tól benyújthatók a támogatási kérelmek a Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása elnevezésű pályázati felhívás keretében. A kormány által több mint háromszorosára emelt vidékfejlesztési forráskeretnek köszönhetően a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 100 milliárd forint.

A Myfarm működése egészen egyszerű: 1. Válaszd ki a közeledben élő gazdát, és legyél nála Myfarm kertbérlő! 2. Kövesd online, ahogy a gazda és a természet a kerten dolgozik! 3. Vedd át otthonodban a vegyszermentesen megtermelt zöldségeket! Az első Myfarm ötlete a Bács-Kiskun megyei Hartán élő Kövesdi családtól származik. A Budapesten dolgozó Gábor döbbent rá, hogy mekkora igény van a nagyvárosban a kiváló minőségű friss zöldségfélék iránt. Létrehozták

Helyben termett zöldségek sokkal finomabbak

a vállalkozásukat, amelyben az apa gondozza a kertet, az anya a csomagolásért, az elosztásért felel, a fiúk pedig végzik a marketingmunkát, kezelik a honlapot és kiszállítják a családi gazdaságban megtermelt vegyszermentes zöldségeket. A kertek száma folyamatosan bővül, a hartai mintakert után már további öt kezdett

Fotó: illusztráció

el velük együttműködésben termelni: Nagyrédén, Hajdúhadházán, Ópusztaszeren, Nagybajomban és Demjénben, mindegyik kert a hozzá közel eső nagyvárosokba szállít ki. A vásárlói visszajelzések többsége pozitív, ami nem az, abból igyekeznek tanulni. Írásunkat gondolatébresztőnek szántuk.

Egekben a csirkehús ára Fotó: agraroldal.hu

Fotó: archív

kergetőztek, ugráltak benne. Bálázni csak később kezdték el, addig egy kupacra összehordták, a gyerekek legnagyobb örömére. A nyár például a '60-as években egyet jelentett a szalmával és a szabadban töltött játékokkal. Aki a tetejére állt a kazalnak, belátta a végig elnyúló tájat. Minél magasabban volt a rakás, annál jobb és izgalmasabb játéknak tűnt felmászni rá. Belefeküdni vagy dobálni – a lehetőségek tárháza végtelen volt. Az illata és a hangja nem volt összehasonlítható semmivel. A nyár vége felé elérkezett a kukoricatörés majd a -fosztás ideje, a legtöbb gyereknek kukoricabajsza lett vagy kukoricahaja – mindig volt valami ötlet, hogy miből lehet játékot csinálni a földeken. A hagyományőrzés szempontjából a térségben a mai napig szerveznek kulturális programokat, ahol az élményt unokáinknak és gyermekeinknek is át tudjuk adni.

Hétről hétre emelkedik a csirke termelői ára, és már 17-29 százalékkal drágább, mint tavaly ilyenkor. Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentése alapján július végén (a 30. héten) a vágócsirke termelői ára 302 Ft/kg. Ez újabb emelkedést jelent az előző héthez és az előző év azonos időszakához képest is. Tavaly egész évben a 250-260 Ft/kg-os árban mozgott ez az ár, idén februárban viszont kilépett ebből, és kisebb megszakításokkal, de hétről hétre emelkedik. A 30. héten 17 százalékkal volt drágább a vágócsirke termelői ára, mint egy évvel ezelőtt – írja az agroinform.hu. Szintén 17 százalékos növekedéssel 594 Ft/kg-ra

emelkedett a „csirke egészben, 65 százalékos” termelői ára, valamint a csirkemell ára is, amely így 1 253 Ft/kg. Legnagyobb növekedést a „csirkemáj szívvel” termelői ára mutatja az előző évhez képest, ami 29 százalékot emelkedett és a 30. héten 547 Ft/kg. Még úgy is, hogy az előző héthez képest 13 Ft/kg-ot csökkent, ám ez a csökkenés az emelkedő trendet nem befolyásolta. Az AKI vágási statisztikái alapján Magyarországon közel 234 ezer tonna csirkét vágtak le 2021 első hat hónapjában, és ez 4 százalékkal meghaladja az előző év azonos időszakát. 302 Ft/ kg-os termelői árával Magyarországon rekordot döntő élősúlyos vágócsirke nem a legdrágább az Európai

Unióban. Lengyelországban ugyanilyen tétel 332 Ft/kg, Olaszországban pedig 410 Ft/kg. A KSH adatai alapján Magyarországon a csirkehús exportja 15 százalékkal 60,3 ezer tonnára emelkedett 2021 első öt hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva. A baromfihús legnagyobb célpiacai ebben az időszakban Románia, Bulgária és Szlovákia volt, azonban jelentős mennyiséget szállítottunk Németországba, Olaszországba, Ausztriába, Ukrajnába, Franciaországba és Lengyelországba is. Mindemellett hazánk csirkehúsimportja 15 százalékkal 19,9 ezer tonnára csökkent. A legtöbb baromfihús Lengyelországból, Romániából és Hollandiából érkezett.

A felhívásnak köszönhetően lehetőség van a szántóföldiés a kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges eszközök, gépek beszerzésére, így

többek között támogatott a precíziós gazdálkodáshoz szükséges és arra alkalmas traktorok, betakarítógépek, munkagépek, infokommunikációs eszközök vásárlása, de a meglévő traktorok, munkagépek úgynevezett „felokosítása” is. A felhívás kiemelt figyelmet fordít a precíziós mezőgazdasági technológiák alkalmazásához szükséges szolgáltatások és tudás igénybevételének ösztönzésére is. A magyar agráriumban új támogatási célként jelenik meg a precíziós gazdálkodási technológiák elterjesztésének a támogatása.

Vihar a levendula körül Meglepő hír jelent meg a napokban, miszerint az Európai Unió veszélyes növénynek nyilvánítaná a levendulát, vagyis a levendulából készült termékek csomagolására figyelmeztetést kellene írni a bennük lévő allergének miatt. Magyar szakemberek véleménye szerint ilyen alapon minden növényt, a búzát is veszélyessé lehetne nyilvánítani, ugyanis a benne található sikér komoly panaszokat okoz gluténérzékenyeknél. A levendula hivatalos gyógy-

növény, virágának, sajtolt olajának gyógyászati hatása igazolt. Nem gyógyít mindent, de több egészségügyi problémát képes kezelni. Érthető a levendulatermesztők felháborodása, hiszen a nagy gonddal termesztett, természetes, harmonikus termékre egyszer csak rákerülhet az allergénekre való figyelmeztetés. Mielőtt megijednénk, az Európai Unió nem akarja betiltani a levendulát és veszélyes növénnyé sem fogják minősíteni, ami elképzelhető, az a figyelmeztetés, de még ez is egyeztetés alatt áll.

Nem tiltják be az EU-ban a levendulát Fotó: pixabay


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.