2010/14. szám Orosházi Élet

Page 2

ÖNKORMÁNYZAT/AKTUÁLIS

2

Fogadóórák

Hulladék és ivóvíz

Németh Béla polgármester: minden hónap elsõ hetének keddjén 13–16 óráig. Dr. Dancsó József alpolgármester: minden hónap második hetének keddjén 13–16 óráig. Molnár Béla alpolgármester: minden hónap harmadik hetének keddjén 13–16 óráig. Hegedûsné dr. Hegedûs Mária címzetes fõjegyzõ: minden hónap negyedik hetének keddjén 13–16 óráig.

Dr. Illés Zoltán környezetpolitikus március 26-án a Fidesz helyi irodájában tartott sajtótájékoztatón a környezetvédelem fontosságáról beszélt. – A térségben számos olyan kérdés van, mely fontos az itt lakók jövõje szempontjából, gondolok itt a regionális hulladékkezelõ további sorsára, az ivóvízminõség-javító programra. Ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy beszéljünk ezekrõl – mondta köszöntõjében dr. Dancsó József alpolgármester, országgyûlési képviselõ. Majd dr. Illés Zoltán vette át a szót, Közérdekû aki hangsúlyozta: az nem környezetvédelem, amikor a gaztelefonszámok daság tönkremegy. Az a körMentõk: 104 nyezetvédelem, amikor a körTûzoltóság: 105 nyezeti, természeti értékek és a Rendõrség: 107 gazdasági érdekek összekapSegélyhívó: 112 csolhatók. Tudjuk és ismerjük Központi orvosi ügyelet: azokat a megoldásokat, meOrosháza, Könd utca 59. lyekkel e két terület – komproTel.: 06 (68) 411-200 misszumok révén – együttmûködhet. – A másik fontos kérHétköznapokon: dés a környezetvédelem terüle16 órától reggel 8 óráig. tén a megelõzés. Inkább meg Hétvégén, illetve munkaszü- kell elõzni a hulladékok keletneti napokon: egész nap. kezését, mint utólag kezelni a

Varga Zoltán MSZP-s képviselõjelölt, miniszter április 7-én, szerdán 16.30-tól ismerteti a szocialisták romapolitikával kapcsolatos elképzeléseit a CKÖ Pacsirta utcai székházában. Thürmer Gyula, a Ma-

gyar Kommunista Munkáspárt elnöke április 6-án Orosházára látogat. Délelõtt 11 órától a Csillag Áruház elõtt bemutatja a párt helyi jelöltjét, majd sor kerül az Alvégi temetõ szovjet emlékmûvének megkoszorúzására. Délután 3-tól részt vesz a helyi cigány önkormányzat által szervezett fórumon.

Ételosztás a húsvét jegyé-

ben. Április 2-án, pénteken a Rákóczi út 2. szám (tízemeletes) elõtti zsákutca részen, a postával szemben hamarosan nyíló Belvárosi Húsbolt támogatásával, míg április 3-án, szombaton az Oázis presszónál várják egy tál meleg étellel az orosháziakat. Mindkét alkalommal 13 órától. A szervezõ: Illyés Gábor és csapata.

Anyakönyvi hírek Megérkeztek Petrányi Tibor János és Balog Mónika leánya: Panna; Vági Mihály és Székács Noémi leánya: Noémi Zina; Paksi Roland András és Fekete Klára fia: Dávid Milán; Pusztai Tibor és Kiss Mónika fia: Márk Szabolcs; Varga Zsolt és Laszli Judit leánya: Petra Réka; Szivák Gábor és Halupa Zsanett Ágnes leánya: Vivien Zoé; Szántai Balázs és Gulyás Renáta Mónika leánya: Szabina

Házasságot kötött Szabó Roland és Simon Petra

problémát. Ezért kiemelkedõ a DAREH önkormányzati társulás által indított rekultivációs program, mely Békés megye 82 településének szeméttelepét is érinti. A rekultiváció a Fidesz környezetpolitikájában kiemelt helyen szerepel. A megvalósításához szükséges anyagi fedezetet pedig uniós pénzekbõl és költségvetési forrásokból biztosítanánk – hangsúlyozta Illés Zoltán. – Legalább ilyen fontos terület a vizek kérdése. Továbbra is állami támogatást kell hogy kapjon az ivóvízminõség-javító program. Évek múltak el ebben a térségben is – miközben megvolt rá az igény, az önkormányzatok részérõl a szándék, a szakmaiság, a felkészültség –, hogy nem történtek meg a kormány részérõl azok a lépések, melyek realizálták volna a program elindítását. A jelenlegi kormány ezen a területen (is) cserbenhagyta az önkormányzatot. Mi nem beszélni akarunk a dolgokról, hanem megvalósítani elképzeléseinket – hangsúlyozta a szakember. sgy

Pénteken

vigyázzunk! 95 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Orosházán és térségében 2009-ben. Múlt hét csütörtökön tartotta évértékelõjét a Városi Balesetmegelõzési Bizottság. Beszámoltak a tavalyi közbiztonsági helyzetrõl, illetve az idei feladatokról. Két százalékkal volt több baleset tavaly az elõzõ évhez viszonyítva, 119-en sérültek meg az utakon. 17 esetben okoztak ittasan bajt a jármûvezetõk, ez 13 százalékos emelkedés. A legtöbb ütközés az elsõbbségi szabályok megszegése miatt történt, de sok gond forrása volt a gyorshajtás is. Pénteken volt a legtöbb baleset – derül ki a bizottság jelentésébõl, mely hangsúlyozza: a leginkább balesetveszélyes útszakaszok a térségben a 4427-es út Orosháza és Tótkomlós között, illetve a 47-es elkerülõ szakasza. A baleset-megelõzési bizottság ülésén az idei feladatokról is szó esett. Kiderült, 2010-ben a preventív tevékenység mellett számos programot szerveznek. Lesznek többek közt közlekedési versenyek, illetve folytatódik a Zebra Akadémia és Az iskola rendõre program is. -taka-

Mesterházy a munkahelyekrõl Kampánykörútja során a már hagyományos, 1992 óta megrendezett Szegfû Bál vendégeként érkezett Orosházára Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, aki sajtótájékoztatót is tartott. Úgy fogalmazott, hogy tapasztalata szerint a baloldali emberek inkább a fülkében fejezik ki véleményüket, ezért az utcai rendezvényeken és a fórumokon nem vesznek részt. – Azt tapasztalom, hogy sokkal többen vagyunk, mint azt néhányan gondolják. Láthatóan nagy az érdeklõdés az MSZP programja és a jelöltek iránt, de azt is látom, hogy sokan félnek az országban, nem merik vállalni véleményüket és politikai hovatartozásukat – mondta. Kiemelte, hogy az MSZP programjának három alappillére van: egyik a nemzeti modernizáció, melynek keretében sok mindenen kell változtatni. – Ezek közül a legfontosabb a munkahelyteremtés, fõleg ezekben a válságos idõkben.

Az elmúlt 20 évben egyik kormánynak sem sikerült jelentõsen növelni a foglalkoztatottság szintjét, ezért a politikában összefogásra van szükség, hogy több ember tudjon dolgozni – mondta. Hangsúlyozta, hogy kiemelt szerepe van a vidékfejlesztésnek, az agrárium fejlesztésének, az oktatáspolitikának és az egészségügy átalakításának. Ehhez az MSZP programjában konkrét javaslatot is tettek, melyek megvalósíthatók és finanszírozhatók. – Szükség van egy új politikai kultúrára. Azzal kell foglalkozni, ami az embereket érdekli, ami õket érinti, és nem egymást kell gyalázni. Az a

fontos, hogy képesek legyünk elismerni, ha hibázunk, és elfogadjuk, ha a másiknak van igaza – fogalmazott a szocialista politikus. Harmadik elemként említette, hogy védeni kell a demokratikus értékeket, melyet ismét támadás ért, hisz megfogalmazása szerint vannak olyan szélsõséges mozgalmak, melyek a gyûlöletkeltést, a kirekesztést, a düh fokozását tûzték zászlajukra. – Ez rombolja a magyar nemzet jövõjét, mérgezi a társadalmat, ezért fel fogunk lépni a magánélet szentsége, a békés egymás mellett élés és az emberi méltóság mellett. A rendezvényen részt vett Varga Zoltán MSZP-s képviselõ-jelölt is, aki szerint most még fontosabb a Szegfû Bál üzenete, mint eddig, hiszen az együvé tartozást szimbolizálja. – Az elmúlt 4 évben megtört Orosháza korábbi, nagyon dinamikus fejlõdése. Ezért tovább kell dinamizálni az egész kistérséget, és Békés megye hátrányos gazdasági struktúráját is át kell alakítani – mondta az orosházi politikus. Melega

Pörköltet osztottak. A Jó-

tékonysági Nõegylet Egyesület március 27-én három helyszínen osztott malacpörköltet; a Szentetornyai Közösségi Házban, a Rákóczitelepi Idõsek Klubjában és az iskolában. Mivel az intézményben szombaton is volt tanítás, 120 gyermek fogyaszthatott a tartalmas ételbõl. Sokan örültek a kezdeményezésnek, hisz ritkán jutnak efféle finomsághoz. A Nõegyletnek korábban is volt hasonló kezdeményezése. A szombaton kiosztott 700 adag malacpörköltbõl jutott Kiscsákóra is. sgy

2010. április 2., péntek

Pleskó kontra LMP A Lehet Más a Politika orosházi jelöltje, Fanaczán Istvánné jogszerû indulását a Jobbik után Pleskó Pál, az MDF orosházi kampányfõnöke is kifogásolta, aki kedden sajtótájékoztatón ismertette az ügyben hozott bírósági határozatokat. – Az LMP az utolsó pillanatokban adta le a cédulákat, és állított megyei listát, ennek kapcsán adtam be a választási bizottsághoz három kifogást – mondta Pleskó, aki kiemelte: véleménye szerint az LMP ajánlószelvényei nem feleltek meg az elõírásnak, mert azokon két néven – a leánykorin és a férjezetten – szerepelt a jelölt. A helyi választási bizottság az országos bizottság ajánlása alapján azonban elismerte az összes cédulát, így március 22-én, hétfõn hivatalos jelöltté vált Fanaczánné. Ám az LMP már elõzõ hét pénteken listát állított, holott akkor még nem volt jogerõs az orosházi jelölt indulása kapcsán hozott döntés. – Ezért óvást adtam be a Területi Választási Bizottsághoz, de azt indoklás nélkül elutasították. Ezután a Békés Megyei Bírósághoz fordultam, ahol kimondták, hogy a Területi Választási Bizottság hibázott, mert nem állíthatott volna területi listát az LMP. Ám a rendelkezéseket helyben hagyta azok jogvesztõ hatálya miatt – mondta Pleskó. Az MDF-es politikus harmadikként az Országos Választási Bizottságnál kérte az LMP listájának törlését, ám ezt is elutasították.

– Most már egyértelmû, hogy az LMP helyi képviselõje szabályosan indulhat a választásokon. Nem a rosszindulat vezérelt, amikor megtettem ezeket a lépéseket, csupán jogszabályi oldalról fellebbeztem, hisz a sportszerû versenyhez hozzátartozik a törvényes jelöltállítás is – zárta a tájékoztatót Pleskó Pál. Korábban a Jobbik helyi szervezete is fellépett a Lehet Más a Politika ellen. Azzal vádolták a pártot, hogy nem szabályszerûen töltötték ki az ajánlószelvényeket. Az LMP orosházi képviselõjelöltje, Fanaczán Istvánné fellebbezést nyújtott be március 26-án a Területi Választási Bizottsághoz, amely felülbírálta az Országgyûlési Egyéni Választási Bizottság (OEVB) határozatát. Az LMP közleményt küldött, melyben kiemelték, nem lesz rendõrségi vizsgálat a kopogtatócédulák ügyében. Melega

Bokros Orosházán

A sajtótájékoztatón jelentette be Muszka Kálmánné képviselõjelölt, hogy április 6-án délután Orosházára várják Bokros Lajost, az MDF miniszterelnök-jelöltjét.

A közszereplõnek tûrni kell.

Nem sértette meg Fetser János szocialista politikus jó hírnevét Pleskó Pál (MDF) azzal a politikai hirdetéssel, melyet 2008-ban jelentetett meg egy hirdetési újságban. Az egész oldalas hirdetésen Fetser János és Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök látható, amint kezet fognak. A hirdetés szövege szerint tönkretettek mindent (falvakat, kórházakat stb.), és „Vigyázat, még mindig hazudnak!” Fetser János perelt és vesztett. A jogerõs ítélet szerint a hirdetés általánosságban fogalmazott meg kritikát a Gyurcsány-kormányról, és nem állított tényeket Fetser személyére vonatkozóan. A Szegedi Ítélõtábla az alperes Pleskó javára ítélt, mert a felperes „közszereplõként köteles eltûrni” a kritikát, valamint a hirdetés nem nélkülöz minden alapot, hiszen „vannak olyanok, akikre nézve a kormány intézkedései hátrányosak”. Fetser fellebbezett, úgy vélte, valótlan és hátrányos megítélés kiváltására alkalmas tényállítás történt, s ezért közszereplõként ugyanolyan feltételekkel jogosult személyiségi jogvédelemre, mint az átlagemberek. A Legfelsõbb Bíróság azonban a korábbi ítéletet hatályában fenntartotta – olvasható abban az ítéletben, melyet Pleskó Pál juttatott el szerkesztõségünkbe.

Vetik a zöldborsót (Folytatás az 1. oldalról) A terményeket sokkal nehezebb és rosszabb piaci feltételek mellett tudják értékesíteni. – 18 éves fennállásunk óta tavaly elõször történt meg gazdaságunk életében, hogy kevés terményünk termett, mert aszály sújtotta az országot, és ennek ellenére az árakban nem tudtuk érvényesíteni azt a pluszt, ami a kevés termésbõl adódni szokott – összegzett Dominkó Sándor. A nehéz helyzet ellenére a gazdaságnál nem történt elbocsátás, és a nehézségeket spórolással igyekeznek orvosolni. Nyereségük tavaly jelentõsen csökkent, az átlagos évi 40-50 millió forintról

6 millióra apadt. Ennek ellenére folyamatosan igyekeznek fejleszteni. Tavaly, a nehézségek ellenére közel 30 millió forintot áldoztak fejlesztésre, még így is néhány eszközbeszerzést átütemeztek erre az évre. Az idén mintegy 100 millió forint értékben vásárolnak új gépeket, berendezéseket. – A jövõ szempontjából bizakodóak vagyunk. Most úgy tûnik, a csapadékkal nem lesz gondunk, már csak a piacnak kellene egy kicsit fellendülnie, akkor nem lenne különösebb probléma – mondta a társaság elnöke. Képek: www.oroscafe.hu Somodi Gyöngyi

Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 15.000 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Poór Csaba. Felelõs szerkesztõ: Gubucz Katalin Tördelõszerkesztõ: Irimiás László. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 413-022/190-es mellék, fax: (68) 411-545, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 217-2339. Nyomda: Garmond Press Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.