2011/13. szám Orosházi Élet

Page 7

2011. ÁPRILIS 1., PÉNTEK

Stílus helyett ONKC Az elmúlt hónapokban sok botrány és nézeteltérés kísérte az Orosházi Stílus SZK női kézilabdacsapatának működését, a napokban azonban megegyeztek a felek. Megalakult az Orosházi Női Kézilabda Club (ONKC), melynek a Stílus átadta az NB I/B-s versenyjogot. A megállapodás részeként a kézilabdaszakosztály korábbi pénzügyi adósságait is átvette az ONKC, melynek legfőbb célja saját jogon bent maradni az NB I/B-ben. Az új egyesület elnöke Mikus István lett, alelnöke pedig Dancsó Attila. Az ONKC elnökségi tagja, Csongrádi Pál lapunknak elmondta, a klub hosszú távra tervez, és a verseny-

sport mellett az utánpótlásra is nagy hangsúlyt kíván fektetni. Kiemelte, hogy a serdülőcsapatnak nagy esélye van az országos döntőre, amiért a lányok és Varsandán József edző is mindent megtesz. Megtudtuk, hogy az utánpótlás terén együtt kívánnak működni a másik orosházi női klubbal, az OKSC-vel. A felnőtt- és az ifjúsági csapat edzéseit továbbra is Farkas József vezeti. A felnőttcsapat a hétvégén Kiskunhalason szenvedett 43-24 arányú vereséget. A mérkőzés tudósítása és részletek az új klubról: www.oroscafe.hu -melega-

Sakk. Elsöprő győzelmet aratott az Orosházi SE sakkcsapata a hétvégén az eddigi 2. helyezett budapesti Lila Futó ellen. Ezzel a győzelemmel az OSE jelenleg az előkelő 4. helyen áll a bajnokságban. Orosházi SE – Lila Futó (Budapest) 8,5 – 3,5 NB I/B Maróczy csoport. Győzött: Kakukk Sándor (3. t), Győri Szabolcs (cont. 4. t), Zalai Mihály (7. t), Mónus Zoltán (8. t), Oláh Gábor (9. t), ifj. Horváth Antal (10. t), Bankós Henrietta (12. t). Döntetlen: Horváth Zsolt (1. t), ifj. Samu Gábor (2. t), Pásztorcsik János (6. t). gvk

Ezüstérem Március 26-án rendezték meg Kecskeméten a hagyományos uszonyos úszó Bácsvízkupát, ahol 12 egyesület több mint kétszáz versenyzője vett részt. Az orosházi Eötvös DPSE-t Károlyi Csilla és Károlyi

Szabolcs képviselték. Eredmények: Károlyi Csilla: 50 m női búvár 5. hely 20,52 mp. 100 m női uszonyos gyors 2. hely 51,68 mp. Károlyi Szabolcs: 50 m férfi búvár 8. hely 19,56 mp. 100 m férfi uszonyos gyors 6. hely 52,30 mp. A verseny után Károlyi Csilla elmondta, hogy idén a legfőbb cél a hódmezővásárhelyi felnőtt uszonyos és búvárúszó világbajnokságra történő kvalifikáció. A kecskeméti időeredmények azt mutatják, hogy a felkészülés terv szerint halad. A következő nagyobb megmérettetés májusban, a lipcsei világkupa újabb fordulója lesz. -betkóFotó: Kecskeméti Krisztina

Eb és magyar bajnokság Kedden kezdődött a birkózók idei Európa-bajnoksága Dortmundban, ahol már a nyitónapon szőnyegre lépett Kiss Gergely. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub válogatott versenyzője a görög Mikeil Cikovani ellen kezdett a 96 kg-os kategóriában, és fölényes győzelmet aratott. Második mérkőzésén Nicolai Ceban (Moldova) volt az ellenfél. Az első menetben 3-0-ra kapott ki Kiss Gergely, a másodikat 5-1-re bukta, és mivel a moldovai a legjobb négy között vereséget szenvedett, az orosházi birkózó nem folytathatta szereplését. Kiss Gergely végül a 10. helyen zárt az Európa-bajnokságon.

Szigetváron rendezték meg a hétvégén a Junior Kötöttfogású Magyar Bajnokságot, melyen 74-en léptek szőnyegre. A Szigetvár-kupán ott volt Kránitz Adrián, az Orosházi Spartacus Birkózó Klub versenyzője is. Adrián elsőéves juniorként szállt harcba a 60 kg-osok között, és csak a döntőben tudta megállítani ellenfele, így a második helyet szerezte meg. Az orosházi klubtól megtudtuk, ez kiváló eredmény, hiszen korosztályújoncként csak a világversenyekre utazó válogatott, Krasznai Máté tudott győzni ellene. Az orosházi birkózót Hangya János és Páli Sándor készítették fel. -vágta-

Utánpótlásérmek Két utánpótlásversenyen is képviseltette magát az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör a hétvégén. A magyar főváros adott otthont a Diákolimpia Taekwondo országos döntőjének, ahol Berei Béla lépett küzdőtérre. A fiatal orosházi versenyző az elrontott szentesi kyokushin verseny után itt már nem hibázott. Kor- és súlycsoportja bajnokaként térhetett haza. A másik erőpróbát a WTKA szervezet által rendezett Interkontinentális Bajnokság jelentette a gyerekek számára. Shihan Zsiga Zsolt vezetőedző elmondta, ezen az ugyancsak budapesti versenyen – bár volt felnőtt kategória

7

KÖZÉLETI HETILAP

is – csak utánpótláskorú versenyzőkkel vettek részt. Ennek nagyon egyszerű oka van. A három hét múlva sorra kerülő szentesi Utánpótlás Eb-re szeretnék a formát igazából időzíteni, és ez egy remek alkalom, ún. felhozó verseny volt a gyerekek számára. A mieink négy érmet szereztek. Bubla Levente és Bokrát Viktória ezüst-, míg Wágner Leila és Tóth Dávid bronzéremmel tért haza. – Több sikerre számítottam, de nagyon erős volt a mezőny. Az Utánpótlás Európa-bajnokságra nagy létszámú küldöttséggel utazunk, és ebben a csapatban lesz három aranyesélyes harcos is - mondta Zsiga Zsolt. -cséjé-

OFC: vitatott 11-es döntött Orosháza FC – Nyíregyháza Spartacus FC 0 – 1 (0 – 1) NB II-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés, Orosháza, 300 néző. Vezette: Mészáros I. (Iványi, Kormányos) Orosháza: Molnár – Szűcs, Balogh, Kerekes, Kerepeczki, Mike (Búza 70. perc), Juhász (Szabó T. 25. perc), – Bartyik, Ács, Baranyai, Randelovic. Vezetőedző: Kvasznovszky József Egyenlő erők küzdelmét hozta az első félidő. A 32. percben Randelovic tökéletes átadását Ács Levente 8 méterről lőtte ajtó-ablak helyzetben a rövid sarok mellé. A 45. percben Andorka 15 méteres lövése telibe találta a védekező Baloghot. A hazaiak legnagyobb meglepetésére a játékvezető 11-est ítélt, és kiállította védőnket. A büntetőt Bajzát a jobb alsó sarokba gurította (0 – 1).

A második félidőben az emberhátrányban játszó Orosháza mindent megtett az egyenlítés érdekében, de a masszívan védekező szabolcsiak a mérkőzés végéig tartották az eredményt. Kvasznovszky József: – Csapatunk fantasztikusan küzdött, de a játékvezető óriási hibája eldöntötte a mérkőzést, és ez ellen nem tudtunk mit tenni.

Sikeres hétvége Az ASE Orosháza csapatai sikeresen vették a hétvégi akadályokat. A két győzelem mellett az Extraligában elért döntetlen is felér egy kisebb sikerrel. Asztalitenisz SE Orosháza I. – UNIVERKTE Kft. Kecskemét 5 – 5 Extraligamérkőzés. Az orosházi lányok a válogatott Madarász vezérelte Kecskemét ellen értékes döntetlent értek el. Győztesek: Tóth Kata 2, Tápai Éva, Végh Zsuzsa 1-1, Tápai-Tóth K. páros. Asztalitenisz SE Orosháza II. - Fastron AC Tolna 11 - 7 NB I/A. Az egységesebb csapatot alkotó megérdemelt győzelmet aratott az előző évben még

Extraligás tolnaiak ellen. Győztesek: Tóth Vivien, Andrási Kinga 3-3, Szabó Mariann 2, Séllei Anett 1, valamint a Szabó, Andrási és a Tóth, Séllei párosok 1-1. Asztalitenisz SE Orosháza III. - Restart Szuperinfó Ceglédi VSE 11-7 NB I/B. Fórizs kiemelkedő játékával fontos két pontot szerzett a fiatal orosházi csapat, ezzel tovább őrzik dobogós helyüket a bajnokságban. Győztesek: Fórizs Dorottya 4, Balogh Klaudia 3, Fehér Zsófia, Pásztor Nikolett 1-1, valamint a Fórizs, Fehér és a Balogh, Pásztor párosok 1-1. -bt-

Bronz Párizsból Az Orosházi Küzdősport Centrum Kyokushin Karate Szakosztálya 3 versenyen vett részt az év eddigi részében. Február elején Érden országos bajnokságon szerepeltek a klub versenyzői, ahol MolnárFarkas Noel 1. helyet szerzett, Zsurka Martin 2. helyezett, Misik Ádám, Koltai Noémi, Nagy Martin és Liszkai Szilárd pedig 3. helyezettek lettek. Március 13-án Szentesen Knock-Down Diákolimpiát rendeztek. Koltai Gábor edzőtől megtudtuk, a megmérettetésről – a katasztrofális bíráskodásnak köszönhetően – két bronzéremmel tértek haza, Koltai Noémi és Liszkai Szilárd jóvoltából. Március 26-án Párizsban, a Bercy Sportcsarnokban rendezte meg az IKO

Világszervezet (a világ első számú, legnépesebb kyokushin szervezete) a súlycsoport nélküli férfi-női Európabajnokságot. A torna része volt a minden évben megrendezendő Martial Arts Fesztiválnak. Női kategóriában Arany Gabriella (képünkön) élete első nemzetközi felnőttversenyén 3. helyezett lett. Koltai Gábor edző hangsúlyozta, rövid pihenő után megkezdik a felkészülést az áprilisi, szentesi meghívásos utánpótlás Európa-bajnokságra, majd a győrújbaráti és bécsi nemzetközi versenyekre. Május végén Padovába utaznak a súlycsoportos felnőtt Európa-bajnokságra. Fotó: Kecskeméti Krisztina

Pontvesztés a végén Oh. Rákóczi Vasas – Bcs. MÁV SE 1 – 1 (0 – 0) Megyei I. o. labdarúgó-mérkőzés, Rákóczitelep, 150 néző. Vezette: Gyekiczki (Kocsondi, Nagy G.) Rákóczi: Blaskó – Mátyus (Ludányi 75. p.), Dávid Zs., Vági, Boros – Bozsoki, Németh G. (Hrabovszki 88. p.) Kánya, Lovas T. – Lövei, Lovas A. Edző: Polyák László Küzdelmes, de nem túl magas színvonalú mérkőzésen a 68. percben egy jobb oldali szöglet után Bozsoki a

hosszú oldalon érkezve fejelte a labdát a kapu jobb felső sarkába, 1-0. Továbbra is a Rákóczi játszott mezőnyfölényben, ennek ellenére a 89. percben váratlanul egyenlített a MÁV. Potocska P. bal oldali beadását Pataj Z. csúsztatta fejjel a hosszú sarokba, 1–1. A Rákóczi a mérkőzés végi dekoncentráltsága miatt csak magát hibáztathatja az elhullajtott pontokért. bt Edzői értékelés és képgaléria a meccsről: www.oroscafe.hu

Kvasznovszky József, az Orosháza FC NB II-es labdarúgócsapatának vezetőedzője a Nyíregyháza elleni mérkőzésen ült utoljára a kispadon. A lemondott szakember helyére Restály György, az Orosháza FC Kft. ügyvezetője Marik Lászlót (képünkön), a Békéscsabai Előre U17-es csapatának eddigi edzőjét nevezte ki. Betkó Tamás

SPORTHÍREK Női foci. Március 27-én az 5. fordulóval folytatódott a megyei női labdarúgó-bajnokság. Ezúttal a Bcs. Wanted csapata volt a torna szervezője, az öszszecsapásokat Csorváson játszották. A nyolccsapatos tornán az Oroslány NLSE a 2. helyen végzett, a Szentetornyai Amazonok a 6. helyet szerezték meg. A következő fordulóra április 10-én kerül sor Orosházán, a HŐR-pályán. Utánpótlás - Kézilabda NB I/B-s női ifjúsági mérkőzés: Kiskunhalas (ifi)–Orosházi NKC (ifi) 27:23. Ld.: Dancsó D. (9), Farkas K. (3) OSB: Orosháza KSC–Debrecen SE 19:33. Ld.: Telek K. és Szöllősi D. (5-5) OSB: Orosházi NKC–Eger-Eszterházy SE 26:16. Ld.: Dancsó D. és Farkas K. (6-6), Molnár B. (5) Utánpótlás - Labdarúgás OMTK 1913 ULE (U19)–Berettyóújfalu SE (U19) 10:1. Gól: Hrabovszky Z., Gyarmati Z., Berta J. E. és Ónodi Sz. (2-2), Anda Á. és Vidákovics Z. OMTK 1913 ULE (U17)–Berettyóújfalu SE (U17) 8:1. Gól: Szivák L. (3), Szabó B., Suta M., Gulyás J., Gáspár M. és Greman L. Gyulai Termál FC (U15)–OMTK 1913 ULE (U15) 4:3. Gól: Kun L. (2), Gyevi N. B. Gyulai Termál FC (U13)–OMTK 1913 ULE (U13) 4:0. Békéssámson SE (U16)–Rákóczi Vasas SE (U16) 1:6. Gól: Gáspár M. (4), Szivák L. és Szabó B. Rákóczi Vasas SE (U19)–Bcs. MÁV SE (U19) 4:4. Gól: Melis G. (3) és Ónodi Sz. Asztalitenisz. Békés megyei serdülő ranglistaverseny, Békéscsaba. Az Orosházi Eötvös DPSE-től Németh Sándor, Zsemberi Tamás páros 3. hely, Németh Sándor egyéniben a 4 közé jutásért kapott ki.

SPORTMŰSOR Kézilabda: Orosházi NKC–Inárcs Örkény KC, Orosháza, Eötvös-csarnok, április 2., 16:00 (ifi), 18:00 (felnőtt). Labdarúgás: Rákóczi Vasas SE (U16)– Mezőkovácsháza TE (U16), Rákóczitelep, április 1., 16:30. OMTK 1913 ULE–Bcs. 1912 Előre, Orosháza, Kodolányi, április 2., 10:00 (U15), 12:00 (U13). Kispályás labdarúgás: A 2010/2011. évi bajnokság mérkőzései a város kispályáin hétköznap 17 és 21 óra között.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.