Jika- katalógus 2023.

Page 1

CSEH FÜRDŐSZOBA GYÁRTÓ

KATALÓGUS / ÁRLISTA 2023 / 2024
KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK TECHNOLÓGIA ÉS ELŐNYÖK

Rudolf Ditmar gyárat alapít Bécsben.

Rudolf Ditmar olyan olajlámpákat tervezett, „Viennese Moderateur lamps“ néven, amelyek meghódították az egész világot.

A Ditmar fivérek Znojmo-ban alapították meg gyárukat

R. Ditmar 1895-ben bekövetkezett halálát követően, örökösei megalapították a “Kunstthonwarenfabrik Rudolf Ditmar Erben” kereskedő vállalatot. A jövedelmező gyár értékét 1.498.845 osztrák koronára becsülték.

A znojmói gyárat a Lichtenstern család vásárolta meg, akik a willhemsburgi kerámiagyár tulajdonosai voltak.

Az R. Ditmar és az Urbach vállalatok egyesülnek és részvénytársasággá alakulnak. Első európai gyártóként, 1920-ban megkezdik a mosdók, fürdőkádak és mosogatók gyártását.

A gyárat kisajátítják és az irányítását 1939. január 1.-én a bécsi Ostmark - Keramik A. G. konszern veszi át.

A gyárat 1945. március 1.-én bombatalálat éri. A konszern vezetése elrendeli a termelés leállítását. 1945. december 27.-én a gyár állami tulajdonba kerül.

1950-ben megalapították a Znojemská keramika (Znojmo-i kerámia) állami gyárat. 1958-ban a gyárat átnevezték Keramické závody n. p. Znojmo-ra (Znojmo-i Kerámiagyár).

Modern kerámiaüzemek alapítása Bechyně városában.

A lakásépítések gyors fejlődése. 1977 kombi-WC-k gyártása.

1990.-ben megalakul a „Znojemské keramické závody a.s.“

A Keramik Holding AG Laufen privatizáció során megszerzi a Jihočeská keramika, a. s. vállalat, Bechyně gyárát.

„Jihočeská keramika“ vállalati logo.

A LAUFEN logo mintájára egy kis lángocskával új logo készül. 1995 jelmondatos logo.

A Keramik Holding AG Laufen privatizálja a Keramické závody a.s. Znojmo-i üzemét.

A Roca Sanitario, S.A. részeként megalakul a LAUFEN CZ.

Termék logo

Logo „Moje koupelna” (Én fürdőszobám) jelmondattal. Megkezdődik a csaptelepek és kiegészítő tartozékok értékesítése.

A bútorgyártás fejlesztése eredményeképpen önálló gyártás indult 2012-ben.

1841 1850 1878 1904 1909 1919 1932 1938 1945 1958 1961 1970 1990 1991 1992 1995 1999 2008 2012
1897
Nautilus
TÖRTÉNELEM /

A katalógus ajánlott végfelhasználó árakat tartalmaz, ÁFA nélkül. Érvényes 2023.03.01-től

Javasoljuk, hogy tájékozódjon az aktuális árakról a partnereinknél.

3 2
24 TECHNOLÓGIA ÉS ELŐNYÖK 33 FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK ÉS INSPIRÁCIÓ 34 CUBITO PURE 42 MIO 46 TIGO 48 DEEP BY JIKA 50 LYRA PLUS 53 MOSDÓK ÉS BÚTOROK 117 TÜKRÖK ÉS VILÁGÍTÁS 123 FALI WC ÉS BIDÉ 135 FALBA ÉPÍTETT MODULOK 145 KOMBI WC, ÁLLÓ WC ÉS ÁLLÓ BIDÉ 165 VIZELDÉK 175 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK ÉS EGYÉB TERMÉKEK 187 FÜRDŐKÁDAK ÉS KÁDPARAVÁN 199 ZUHANYKABIN, AJTÓK, ÜVEGFAL ÉS ZUHANYTÁLCA 225 CSAPTELEPEK ÉS KIEGÉSZÍTŐK 275 FÜRDŐSZOBA KIEGÉSZÍTŐK KÖZÉPÜLETI
TECHNOLÓGIA
TARTALOM /
TERMÉKEK FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK
ÉS ELŐNYÖK

ÁTTEKINTÉS / MOSDÓK / MÉRETEK SZERINT /

ÉS

ALSÓSZEKRÉNYHEZ

MOSDÓ
MOSDÓ
50 - 55 CM NÉV SZÉLESSÉG/MM MÉLYSÉG/MM TERMÉK SZÁMA KATALÓGUS OLDAL Cube* 500 335 H453641 107 Lyra plus 500 410 H814381 100 Deep by Jika 500 410 H812611 88/177 Lyra plus 500 430 H810380 95 Lyra pack* 530 450 H451951 105 Cubito 550 420 H810422 68 Deep by Jika 550 420 H812612 88 Cube* 550 430 H453611/H453612 107 Deep by Jika* 550 430 H41J613 92 Lyra Plus 550 450 H810381 96 Lyra Plus 550 450 H814382 100 Mio-N 550 450 H812712 56 60 CM Mio-N 600 450 H812713 56 Cubito 600 450 H810423 69 Deep by Jika 600 450 H812613 89 Lyra Plus 600 450 H810382 97 Lyra Plus 600 460 H813383 101 Lyra Plus 600 490 H814383 101 Cube* 605 335 H453631 108 Pure* ÚJ 625 440 H40B232 82 65 - 70 CM Tigo 650 385 H812216 86 Deep by Jika* 650 430 H41J614 93 Cube* 650 430 H453601/H453602 108 Mio-N 650 450 H812714 57 Lyra Plus 650 480 H814384 102 Lyra pack* 650 480 H451961 105 Cubito 650 485 H810424 70 Lyra Plus 650 520 H814384 102 75 - 105 CM Cubito 750 450 H812421/H812422 71 Mio-N ÚJ 750 450 H811710 57 Tigo 800 385 H812218 86 Pure* ÚJ 825 440 H40B234 83 Deep by Jika* 800 430 H41J615 93 Cube* 800 430 H453752/H453762 109 Mio-N 800 450 H812716 58 Lyra Plus ÚJ 800 450 H810386 97 Cubito 850 485 H810426 72 Tigo 1000 385 H812219 86 Cube* 1000 430 H453651/H453652 109 Mio-N ÚJ 1000 450 H814713 58 Pure* ÚJ 1020 435 H40B236 83 * csak bútorba szerelhető mosdók MOSDÓKAGYLÓ NÉV SZÉLESSÉG/MM MÉLYSÉG/MM TERMÉK SZÁMA KATALÓGUS OLDAL Cubito Pure ø 400 ø 400 H818420 67 Cubito Pure 500 350 H818423 67 széle. mély. mély. széle. ø

ÁTTEKINTÉS / MOSDÓK / MÉRETEK SZERINT /

5 4 KETTŐS MOSDÓ 120 - 130 CM NÉV SZÉLESSÉG/MM MÉLYSÉG/MM TERMÉK SZÁMA KATALÓGUS OLDAL Cube* 1180 430 H453661/H453662 110 Mio-N 1300 450 H814714 59 Cubito 1300 485 H814420 73 * csak bútorba szerelhető mosdók KÉZMOSÓ 40 CM NÉV SZÉLESSÉG/MM MÉLYSÉG/MM TERMÉK SZÁMA KATALÓGUS OLDAL Lyra Plus 400 310 H815381 102 Lyra Plus 400 340 H815380 98 Petit* 410 230 H45J511/H453511 114/115 45 - 50 CM Tigo 450 235 H815212 87 Mio-N 450 250 H815714 59 Cubito 450 250 H811423/H811424 74 Cubito 450 340 H811422 75 Deep by Jika 450 370 H815614 89/177 Lyra Plus 450 370 H815382 102 Deep by Jika 500 230 H815615 90 * csak bútorba szerelhető mosdók SAROK KÉZMOSÓ ÉS MOSDÓ 45 a 55 CM NÉV SZÉLESSÉG/MM MÉLYSÉG/MM TERMÉK SZÁMA KATALÓGUS OLDAL Deep by Jika 450 460 H816612 89 Deep by Jika 550 560 H816614 88 ALULRÓL BEÉPÍTHETŐ MOSDÓ 52 - 56,5 CM NÉV SZÉLESSÉG/MM MÉLYSÉG/MM TERMÉK SZÁMA KATALÓGUS OLDAL Ibon 520 410 H813010 180 Cubito 550 410 H817422 75/180 Ibon 560 475 H813011 180 Lipsy 565 410 H811291 180 négyszögletes elliptikus MOZGÁSSÉRÜLT MOSDÓ Mio 640 550 H813714 60/181 mély. mély. széle. széle. széle. széle. mély. mély.
KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK TECHNOLÓGIA ÉS ELŐNYÖK

ÁTTEKINTÉS / MOSDÓK ÉS ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓTARTÓLAP /

SOROZATOK SZERINT /

55 × 45 cm 60 × 45 cm 65 × 45 cm 80 × 45 cm ÚJ 100 × 45 cm ÚJ 75 × 45 cm 130 × 45 cm 45 × 25 cm 64 × 55 cm 50 × 41 cm 55 × 42 cm 60 × 45 cm ÚJ 62,5 × 44 cm 82,5 × 44 cm 102 × 43,5 cm 65 × 38,5 cm 80 × 38,5 cm 100 × 38,5 cm 55 × 43 cm 65 × 43 cm 80 × 43 cm 45 × 37 cm 40 × 31 cm 45 × 37 cm 50 × 23 cm 45 × 23,5 cm 53 × 45 cm 65 × 48 cm 60 × 46 cm elérhető a készlet erejéig 50 × 41 cm 55 × 45 cm 60 × 49 cm 65 × 52 cm 50 × 43 cm 55 × 45 cm 60 × 45 cm ÚJ 80 × 45 cm 40 × 34 cm
LYRA PLUS
MIO-N DEEP BY JIKA PURE 45 × 34 cm 55 × 42 cm 60 × 45 cm 65 × 48,5 cm 85 × 48,5 cm 130 × 48,5 cm Lyra Pack 45 × 46 cm 55 × 56 cm TIGO 45 × 34 cm 55 × 41 cm beültethető 50 × 35 cm mosdótál ø 40 cm mosdótál 45 × 25 cm bal 45 × 25 cm jobb 45 × 25 cm 75 × 45 cm bal/jobb
CUBITO PURE
(VIVA)

ÁTTEKINTÉS / MOSDÓK ÉS ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓTARTÓLAP /

SOROZATOK SZERINT /

ÁTTEKINTÉS / KÉZMOSÓ /

7 6 CUBE PETIT 50 × 33,5 cm 60 × 33,5 cm elérhető a készlet erejéig elérhető a készlet erejéig 40 × 23 cm DEEP BY JIKA LYRA PLUS CUBITO PURE MIO TIGO 45 × 37 cm 40 × 31 cm 45 × 37 cm 50 × 23 cm 45 × 23,5 cm 45 × 25 cm 45 × 34 cm 45 × 46 cm 40 × 34 cm +++ ++ + CUBITO CUBITO-N CUBITO-N CUBITO-N MIO-N CUBE MIO MIO-N MIO-N TIGO DEEP BY JIKA, BABY DEEP BY JIKA MIO STYLE MIO STYLE LYRA SMART TALAS TRENDY ÚJ ÚJ ÚJ ÚJ ÚJ ÚJ 45 × 25 cm bal 45 × 25 cm jobb
kombináció tükörrel és a világítással
CSAPTELEPEK AJÁNLOTT KOMBINÁCIÓI 55 × 43 cm 65 × 43 cm 80 × 43 cm 100 × 43 cm 120 × 43 cm kettős mosdó
A MOSDÓK ÉS
KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK TECHNOLÓGIA ÉS ELŐNYÖK

ÁTTEKINTÉS / FÜRDŐSZOBA BÚTOR / SOROZATOK SZERINT /

CUBITO PURE

alsószekrény mosdótartólap alá

széle. 64 cm mély. 47cm mag. 45 cm

középmagas szekrény

széle. 32 cm mély. 32 cm mag. 81 cm

PURE

magas szekrény

széle. 32 cm mély. 32 cm mag. 162 cm

ÚJ

magas

szekrény

széle. 40 cm mély. 35,2 cm mag. 180 cm

magas

szekrény kis

kisszekrény

széle. 32 cm mély. 32 cm mag. 47 cm

középmagas szekrény

széle. 32 cm mély. 15 cm mag. 81 cm

mosdótartólap egyedi méretre 65–128 cm

mosdótartólap egyedi méretre 128–160 cm

mosdótartólap egyedi méretre 160–210 cm

mosdótartó pultok kivágással egyedi méretre

mélységű

széle. 40 cm mély. 12,6 cm mag. 180 cm

mosdótartólap, alsószekrényhez, 61 cm

alsószekrény mosdótartólap alá, 61 cm

alsószekrény mosdótartólap alá, 76 cm

mosdótartólap, alsószekrényhez, 76 cm

mosdótartólap, alsószekrényhez, 61 cm szifonkivágással

mosdótartólap, alsószekrényhez, 61 cm szifonkivágással

DEEP BY JIKA

MIO-N TIGO

magas szekrény

széle. 30 cm mély. 27 cm mag. 162 cm

polc 65 cm-es mosdó alá

polc 80 cm-es mosdó alá

polc 100 cm-es mosdó alá

széle. 61 cm mély. 45 cm mag. 59 cm

középmagas szekrény

széle. 32 cm mély. 32 cm mag. 81 cm

CUBE

magas szekrény

széle. 32 cm mély. 25,1 cm mag. 170 cm

széle. 76 cm mély. 45 cm mag. 59 cm

középmagas szekrény

széle. 32 cm mély. 15,5 cm mag. 81 cm

magas szekrény

széle. 32 cm mély. 32 cm mag. 162 cm

középmagas szekrény

széle. 34,5 cm mély. 25 cm mag. 75 cm

ÚJ ÚJ ÚJ ÚJ

ÁTTEKINTÉS / FÜRDŐSZOBA BÚTOR ÉS TÜKÖR / SOROZATOK

SZERINT /

középmagas

szekrény

széle. 32 cm

mély. 25 cm

mag. 75 cm

magas

szekrény

széle. 32 cm

mély. 25 cm

mag. 170 cm

magas

szekrény

széle. 32 cm

mély. 25 cm

mag. 170 cm

40 × 80 cm

50 × 80 cm

tükrös szekrény

60 × 80 cm

TÜKRÖK ÉS VILÁGÍTÁS

tükör, világítás

nélkül

45 × 81 cm

55 × 81 cm

60 × 81 cm

70 × 81 cm

100 × 81 cm

alaplapra

szerelt tükör

100 × 75 cm

120 × 75 cm

tükrös

szekrény

77,5 × 80 cm

tükör és

világítással

45 × 81 cm

55 × 81 cm

60 × 81 cm

70 × 81 cm

100 × 81 cm

tükör bútorlapon

40 × 75 cm

50 × 75 cm

60 × 75cm

70 × 75 cm

9 8
CLEAR LYRA PLUS CUBE CLEAR
LYRA PLUS VIVA LYRA PLUS
tükrös szekrény
világítás GEMMA világítás ELLA világítás ABI világítás MOONBOX NEW világítás HORIZON NEW KÖZÉPÜLETI
FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK TECHNOLÓGIA ÉS
TERMÉKEK
ELŐNYÖK

ÁTTEKINTÉS / WC ÉS BIDÉ / TÍPUSOK SZERINT /

PURE mag. 43 cm mély. 67 cm

MIO mag. 40/48 cm mély. 68/72 cm

TIGO mag. 40 cm mély. 62 cm

DEEP BY JIKA mag. 43 cm mély. 65 cm

ÁLLÓ WC

LYRA plus rimless

LYRA plus mag. 40 cm mély. 63 cm

DINO rimless

mag. 40 cm mély. 66 cm

magassághoz 45 cm: magassághoz 48 cm:

DEEP BY JIKA mély. 56 cm

DEEP BY JIKA

mag. 45 cm mag. 48 cm mély. 67 cm

LYRA plus rimless COMFORT mag. 43 cm mély. 63 cm

LYRA plus mély. 47 cm lapos öblítés

ZETA plus mély. 53,5 cm mélyöblítésű

V

KOMBI WC ÁLLÓ BIDÉ

ZETA mély. 48 cm mélyöblítésű

FALI WC

SAM mély. 46,5 cm

DINO mély. 46,5 cm lapos öblítés

WC BABY mély. 39 cm lapos öblítés

LYRA plus DEEP BY JIKA

mély. 54,5 cm mély. 54 cm

PURE mély. 54 cm MIO - rimless mély. 53 cm - rejtett rögzítés

MIO

- rimless mély. 53 cm - látható rögzítés

DEEP BY JIKA - rimless mély. 53 cm - zárt öblítőperemmel, mély 51 cm

FALI BIDÉK

LYRA plus - rimless mély. 53 cm

DINO rimless mély. 53 cm

- zárt öblítőperemmel, mély 53 cm

- compact változat mély, 49 cm

PROFIL mély. 51 cm lapos öblítés

DEEP BY JIKA - rimless mély. 53 cm - látható rögzítés

DEEP BY JIKA mély. 70 cm

PURE mély. 54 cm MIO mély. 53 cm

DEEP BY JIKA mély. 51 cm

LYRA plus mély. 53 cm

V
V
V
ÚJ
ÚJ ÚJ

ÁTTEKINTÉS / FALBA ÉPÍTETT MODULOK / TÍPUSOK SZERINT /

FALBAÉPÍTETT MODUL FALI WC-HEZ

9 cm mélységgel

FALBAÉPÍTETT MODUL FALI WC-HEZ

14 cm mélységgel

TECHNOLÓGIA ÉS ELŐNYÖK

FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK

FALBAÉPÍTETT MODUL ÁLLÓ WC-HEZ

9 cm mélységgel

FALBAÉPÍTETT MODUL ÁLLÓ WC-HEZ

14 cm mélységgel

FALI MODUL BIDÉHEZ

FALI MODUL MOSDÓHOZ

FALI MODUL VIZELDÉHEZ

FALI MODUL FALI KIÖNTŐHÖZ SYSTEM HANDICAP

KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK

NYOMÓLAPOK A FALBAÉPÍTETT MODULOKHOZ

11 10 146 cm 30 cm nyomólap PL3 nyomólap PL8 nyomólap PL9
PL 3 nyomólap, automatikus öblítéssel
ÚJ nyomólap SENSOR ÚJ ÚJ

ÁTTEKINTÉS / KÁDAK / ANYAG SZERINT /

150 × 70 cm 160 × 70 cm 160 × 75 cm 170 × 70 cm 170 × 75 cm 160 × 70 cm 160 × 75 cm 170 × 70 cm 170 × 75 cm 180 × 80 cm CUBITO 170 × 75 cm 180 × 80 cm CUBITO 170 × 80 cm 180 × 80 cm 120 × 70 cm 130 × 70 cm 140 × 70 cm 150 × 70 cm 160 × 70 cm 170 × 70 cm 170 × 75 cm 105 × 70 cm TANZA / TANZA plus RIGA RIGA mini LYRA TIGO PRAGA ALMA 80 × 80 × 8 cm 90 × 90 × 8 cm DEEP BY JIKA 80 × 80 × 8 cm 90 × 90 × 8 cm 80 × 80 × 6,3 cm 90 × 90 × 6,3 cm DEEP BY JIKA 70 × 70 × 13,5 cm 80 × 80 × 14,5 cm 90 × 90 × 14,5 cm SOFIA 120 × 80 × 3 cm 120 × 90 × 3 cm 130 × 80 × 3 cm 130 × 90 × 3 cm 140 × 80 × 3 cm 140 × 90 × 3 cm PURE 120 × 80 × 3 cm 120 × 90 × 3 cm 130 × 80 × 3 cm 130 × 90 × 3 cm 140 × 80 × 3 cm 140 × 90 × 3 cm PURE 80 × 80 × 3,5 cm 90 × 90 × 3,5 cm PADANA PADANA PADANA TIGO 79 × 79 × 10 cm 89 × 89 × 10 cm ITALIA 79 × 79 × 10 cm 89 × 89 × 10 cm ITALIA 100 × 80 × 10 cm 120 × 80 × 10 cm ITALIA
ZUHANYTÁLCÁK
ACÉLLEMEZ FÜRDŐKÁDAK ACÉL ZUHANYTÁLCÁK MŰGYANTA ZUHANYTÁLCÁK KERÁMIA ZUHANYTÁLCÁK AKRIL ZUHANYTÁLCÁK 140 × 70 cm (csak Tanza) 150 × 70 cm 160 × 70 cm 170 × 70 cm 160 × 75 cm 170 × 75 cm 100 × 80 × 8,5 cm balos/jobbos változat 90 × 90 × 3,5 cm 100 × 80 × 3,5 cm 100 × 90 × 3,5 cm 120 × 80 × 3,5 cm 120 × 90 × 3,5 cm 160 × 80/70 cm jobbos és balos változat
ÁTTEKINTÉS /
/ ANYAG SZERINT /
FÜRDŐKÁDAK
AKRIL

ÁTTEKINTÉS / ZUHANYKABINOK ÉS AJTÓK / TÍPUSOK SZERINT /

NÉGYZETES ZUHANYKABIN

80 × 80 × 195 cm 90 × 90 × 195 cm

- átlátszó üveg - arctic decor üveg

ZUHANYKABIN AJTÓK

PURE keret nélküli

CUBITO PURE nyíló 1 ajtós

80 × 80 × 195 cm 90 × 90 × 195 cm 100 × 100 × 195 cm

- átlátszó üveg - arctic decor üveg

Fix zuhanyfal és zuhanyajtó kombinációjával kabin alakítható ki.

PURE keret nélküli

80 × 80 × 195 cm

90 × 90 × 195 cm

100 × 100 × 195 cm

- átlátszó üveg

Fix keret nélküli zuhanyfal és zuhanyajtó kombinációjával kabin alakítható ki.

80 × 80 × 195 cm

90 × 90 × 195 cm

100 × 100 × 195 cm

- átlátszó üveg - arctic decor üveg

80 × 195 cm

90 × 195 cm

100 × 195cm

120 × 195 cm

- bal, jobb

- átlátszó üveg

CUBITO PURE tolóajtó

100 × 195 cm

120 × 195 cm

140 × 195 cm

- átlátszó üveg - arctic decor üveg

NION nyíló 1 ajtós

80 × 195 cm

90 × 195 cm

100 × 195 cm

- átlátszó üveg

- arctic decor üveg

CUBITO PURE összehajtható

80 × 195 cm

90 × 195 cm

- átlátszó üveg - arctic decor üveg

NION összehajtható

100 × 195 cm

80 × 80 × 190 cm

90 × 90 × 190 cm

- átlátszó üveg - üveg „Stripy” dekorral

NEGYEDKÖRÍVES ZUHANYKABIN

80 × 80 × 195 cm

90 × 90 × 195 cm

- átlátszó üveg

- arctic decor üveg

80 × 80 × 195 cm

90 × 90 × 195 cm

100 × 100 × 195 cm

- átlátszó üveg - arctic decor üveg

× 90 × 195 cm

- átlátszó üveg - arctic decor üveg

80 × 195 cm 90 × 195 cm 100 × 195 cm

- átlátszó üveg - arctic decor üveg

NION nyíló 2 ajtós 80 × 195 cm 90 × 195 cm

- átlátszó üveg - arctic decor üveg

LYRA PLUS kettős zuhanyajtó

80 × 190 cm

90 × 190 cm

- átlátszó üveg

- arctic decor üveg

120 × 195 cm

140 × 195 cm

- átlátszó üveg - arctic decor üveg

LYRA PLUS forgócsapos

80 × 190 cm

90 × 190 cm

- átlátszó üveg - arctic decor üveg

LYRA PLUS összehajtható aj

80 × 190 cm

90 × 190 cm

- átlátszó üveg

- arctic decor üveg

80 × 80 × 190 cm

90 × 90 × 190 cm

- átlátszó üveg

- üveg „Stripy” dekorral

100 × 80 × 195 cm

- átlátszó üveg - arctic decor üveg

RÖGZÍTETT ZUHANYKABIN OLDAL

80 × 195 cm

90 × 195 cm

100 × 195 cm

- átlátszó üveg

PURE keret nélküli balos/jobbos változat

80 × 195 cm 90 × 195 cm

100 × 195 cm

- átlátszó üveg

- arctic decor üveg

80 × 195 cm

90 × 195 cm

100 × 195 cm

- átlátszó üveg

- arctic decor üveg

13 12 TIGO NION LYRA
LYRA
CUBITO
NION CUBITO
plus CUBITO PURE
plus
PURE
PURE CUBITO PURE NION CUBITO PURE
90
KÖZÉPÜLETI
CSALÁDOK TECHNOLÓGIA
ELŐNYÖK
TERMÉKEK FÜRDŐSZOBA
ÉS

ÁTTEKINTÉS / ÜVEGFAL / AZ ELRENDEZÉS SZERINT /

ÜVEGFAL KERET NÉLKÜLI / WALK IN

üvegfal PURE rögzített 120, 130, 140 cm

üvegfal PURE oldalfalhoz rögzített 70, 80 cm

üvegfal PURE oldalfalhoz rögzített 90, 100, 120, 130, 140 cm üvegfal PURE „L“ 120, 130, 140 × 80 cm | 120, 130, 140 × 90 cm

üvegfal PURE rövid üvegfallal 70, 80 cm

PURE rövid üvegfallal 120, 130, 140 cm üvegfal/ walk in PURE sarok változat

in PURE hátfalhoz illesztett változat

80 × 80 cm | 70, 80 × 90 cm

A
A B A B
A B A B A B B A
B A B
üvegfal
70,
üvegfal/walk
70, 80
80
70, 80
90
A B V 120 cm 80/90 cm 200 cm 130 cm 80/90 cm 200 cm 140 cm 80/90 cm 200 cm A B V 70 cm 80/90 cm 200 cm 80 cm 80/90 cm 200 cm A B V 70 cm 80/90 cm 200 cm 80 cm 80/90 cm 200 cm A B V 70 cm 80/90 cm 200 cm 80 cm 80/90 cm 200 cm A B V 70 cm 80/90 cm 200 cm 80 cm 80/90 cm 200 cm V A B V 90 cm 90 cm 200 cm 100 cm 80 cm 200 cm 120 cm 80/90 cm 200 cm 130 cm 80/90 cm 200 cm 140 cm 80/90 cm 200 cm A B V 120 cm 80/90 cm 200 cm 130 cm 80/90 cm 200 cm 140 cm 80/90 cm 200 cm A B V 120 cm 80/90 cm 200 cm 130 cm 80/90 cm 200 cm 140 cm 80/90 cm 200 cm V V V V V V V
×
cm |
×
cm

ÁTTEKINTÉS / CSAPTELEPEK / TÍPUSOK SZERINT /

MOSDÓ CSAPTELEP

is kombinálható.

COLD START a csaptelep karjának középső állásban történő kinyitásával folyni kezd a hideg víz

MOSOGATÓ CSAPTELEP

COLD START a csaptelep karjának középső állásban történő kinyitásával folyni kezd a hideg víz

15 14 TALAS Trendy LYRA Smart LYRA TALAS CUBITO-N CUBITO-N “L” CUBITO-N “XL” MIO Style MIO Style MIO Style SENSOR DEEP by JIKA LYRA TALAS Trendy TALAS CUBE MIO-N LYRA Smart TALAS * TALAS TALAS Trendy CUBE LYRA Smart CUBITO-N * LYRA LYRA * MIO Style DEEP by JIKA * CUBITO-N PURE PURE “L” PURE “XL” PURE DINO ÚJ ÚJ ÚJ ÚJ
vízkiállás
távolsága 100 mm Orvosi karral
* a csaptelep mosdó csaptelepként is használható ÚJ KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK TECHNOLÓGIA ÉS ELŐNYÖK

ÁTTEKINTÉS / CSAPTELEPEK / TÍPUSOK SZERINT /

KÁD-ZUHANY CSAPTELEP

DEEP by JIKA termosztátos

ZUHANY KIEGÉSZÍTOK

MIO termosztátos zuhany oszlop

termosztátos kád-zuhany oszlop

CUBE CUBE LYRA Smart TALAS Trendy LYRA CUBITO-N MIO Style MIO Style MIO Style CUBITO-N CUBITO CUBITO MIO-N MIO RIO RIO RIO CUBITO-N
JIKA LYRA MIO-N CUBITO-N
TALAS LYRA Smart PURE PURE TALAS TRENDY DINO ÚJ ÚJ MIO Style MIO Style ÚJ ÚJ ÚJ
DEEP by
DEEP by JIKA
MIO
vízkiállás távolsága 100 mm A fekete színű kiegészítők kínálatát lásd a 19. oldalon

ÁTTEKINTÉS / CSAPTELEPEK / TÍPUSOK SZERINT /

ZUHANY CSAPTELEP

BIDÉ CSAPTELEP

17 16 CUBITO-N MIO-N DEEP by JIKA LYRA TALAS MIO Style CUBE LYRA Smart TALAS Trendy DEEP by JIKA CUBITO-N CUBITO-N MIO-N DEEP by JIKA LYRA DINO TALAS LYRA Smart LYRA Smart CUBE CUBE PURE PURE PURE TALAS Trendy ÚJ ÚJ ÚJ MIO Style MIO Style
by JIKA
KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK TECHNOLÓGIA ÉS ELŐNYÖK
DEEP
termosztátos
ÚJ ÚJ PURE MIO STYLE
/
GENERIC BASIC UNIVERSUM ÁTTEKINTÉS / FÜRDŐSZOBAI KIEGÉSZÍTŐK / SOROZATOK SZERINT

A JIKA AJÁNLJA A FEKETE MATT SZÍNT /

FÜRDŐSZOBAI KIEGÉSZÍTŐK MIO STYLE

MIO STYLE CSAPTELEPEK ÉS ZUHANY KIEGÉSZÍTŐK

19 18 ÚJ ÚJ
+ + + +
MIO STYLE PÓTALKATRÉSZEK
KÖZÉPÜLETI
FÜRDŐSZOBA
TECHNOLÓGIA ÉS ELŐNYÖK
MOSDÓ SZIFON
KÁD LE- ÉS TÚLFOLYÓK
TERMÉKEK
CSALÁDOK

TERMÉKSZÁM REGISZTER /

Zuhanykabinok, kádak és zuhanytálcák A374771 Italia 223 A374772 Italia 223 A374774 Italia 223 A374775 Italia 223 A37477A Italia 223 A37477C Italia 223 A822599 Kiegészítők 154 H211821 Deep by Jika 221 H211822 Deep by Jika 221 H211831 Deep by Jika 221 H211832 Deep by Jika 221 H211931 Padana 220 H211932 Padana 220 H211933 Padana 220 H211934 Padana 219 H211935 Padana 219 H211938 Padana 219 H211939 Padana 219 H213821 Deep by Jika 221 H213822 Deep by Jika 221 H214070 Sofia 218 H214080 Sofia 218 H214090 Sofia 218 H216420 Pure 218 H216421 Pure 218 H216422 Pure 218 H216423 Pure 218 H216424 Pure 218 H216425 Pure 218 H220210 Tigo 193 H220420 Cubito 190 H221210 Tigo 193 H221420 Cubito 190 H222210 Tigo 193 H222420 Cubito 190 H223210 Tigo 193 H223420 Cubito 190 H224420 Cubito 190 H225180 Tanza 196 H225181 Tanza plus 196 H225190 Tanza 196 H225191 Tanza plus 196 H225200 Tanza 196 H225201 Tanza plus 196 H225210 Tanza 196 H225220 Tanza 196 H225221 Tanza plus 196 H225230 Tanza 196 H225231 Tanza plus 196 H225420 Cubito 190 H226420 Cubito 190 H228839 Lyra 194 H229839 Lyra 194 H230839 Lyra 194 H231839 Lyra 194 H232839 Lyra 194 H234000 Riga mini 197 H234020 Riga 197 H234030 Riga 197 H234040 Riga 197 H234050 Riga 197 H234060 Riga 197 H234070 Riga 197 H234274 Alma 196 H234374 Praga 195 H234384 Praga 195 H242243 Cubito Pure 119, 209 H242244 Cubito Pure 209 H242248 Cubito Pure 209 H2422N3 Nion 211 H2422N4 Nion 211 Termék száma Megnevezés Oldal Termék száma Megnevezés Oldal Termék száma Megnevezés Oldal H2422N8 Nion 211 H250242 Cubito Pure 207 H251211 Tigo 213 H251241 Cubito Pure 208 H251242 Cubito Pure 208, 211 H2512N1 Nion 211 H2512N2 Nion 211 H2512N3 Nion 211 H251381 Lyra Plus 214 H251382 Lyra Plus 214 H253241 Cubito Pure 208 H253242 Cubito Pure 208 H2532N1 Nion 211 H2532N2 Nion 211 H2532N3 Nion 211 H253381 Lyra Plus 214 H253382 Lyra Plus 214 H254241 Cubito Pure 208 H254242 Cubito Pure 208 H254243 Cubito Pure 208 H2542N1 Nion 212 H2542N2 Nion 212 H2542N3 Nion 212 H254381 Lyra Plus 215 H254382 Lyra Plus 215 H254420 Pure 205, 206 H254421 Pure 205, 206 H254422 Pure 205, 206 H254423 Pure 205, 206 H254424 Pure 205, 206 H254425 Pure 205, 206 H254426 Pure 205, 206 H254427 Pure 205, 206 H255241 Cubito Pure 209 H255242 Cubito Pure 209 H255381 Lyra Plus 215 H255382 Lyra Plus 215 H256213 Tigo 193, 194 H2562N1 Nion 212 H2562N2 Nion 212 H256381 Lyra Plus 215 H256382 Lyra Plus 215 H256425 Cubito 191 H256426 Cubito 191 H2572N5 Nion 192 H2572N6 Nion 192 H257425 Cubito 191 H257426 Cubito 191 H267420 Pure 202 H267421 Pure 202 H267422 Pure 202 H267423 Pure 202 H267424 Pure 202 H267425 Pure 202 H267426 Pure 203 H267427 Pure 203 H267428 Pure 203 H267429 Pure 202 H268420 Pure 202 H268421 Pure 203 H268422 Pure 203 H268423 Pure 203 H268424 Pure 203 H268425 Pure 203 H268426 Pure 203 H268427 Pure 203 H268428 Pure 203 H268429 Pure 203 H269420 Pure 203 H269421 Pure 202 H269422 Pure 202 H269423 Pure 202 H269424 Pure 202 H269425 Pure 202 H269426 Pure 202 H269427 Pure 202 H269428 Kiegészítők 202, 246 H271420 Pure 224 H291248 Kiegészítők 209, 210, 213 H2912N8 Nion 212, 213 H291388 Kiegészítők 216 H294000 Kiegészítők 197, 198 H294012 Kiegészítők 196, 197, 198 H294013 Kiegészítők 195, 198 H294014 Kiegészítők 190 H294102 Kiegészítők 198 H294230 Kiegészítők 218, 219, 220 H294233 Kiegészítők 218, 219, 220, 222 H294710 Mio 281 H294711 Mio 281 H294712 Mio 281 H294815 Kiegészítők 190, 193, 194, 195, 196, 197, 198 H294816 Kiegészítők 190, 193, 194, 195, 196, 197, 198, 246, 247 H294817 Kiegészítők 190, 193, 194, 195, 196, 197, 198 H294818 Kiegészítők 190, 193, 194, 195, 196, 197, 198 H294824 Kiegészítők 218, 221 H294832 Kiegészítők 190 H294833 Kiegészítők 190 H294834 Kiegészítők 190 H294980 Kiegészítők 193 H294983 Kiegészítők 223 H295556 Kiegészítők 218, 221 H296293 Kiegészítők 193 H296294 Kiegészítők 193 H296295 Kiegészítők 193 H296296 Kiegészítők 193 H296297 Kiegészítők 193 H296298 Kiegészítők 193 H296830 Kiegészítők 194 H296831 Kiegészítők 194 H296832 Kiegészítők 194 H296836 Kiegészítők 194 H296837 Kiegészítők 194 H296838 Kiegészítők 194 H297241 Cubito Pure 209 H297242 Cubito Pure 209 H297243 Cubito Pure 209 H2972N1 Nion 212 H2972N2 Nion 212 H2972N3 Nion 212 H297421 Pure 205, 206 H297422 Pure 205, 206 H297423 Pure 205, 206 H298441 Kiegészítők 218 H298442 Kiegészítők 218 Csaptelepek es fürdőszoba kiegészítők H3111N1 Talas 267 H3111N7 Talas 267 H3111U1 Deep by Jika 252 H3111U8 Deep by Jika 252 H3111V1 Mio-N 238 H3111V8 Mio-N 238 H3111W1 Cube 255 H3111W8 Cube 255 H3111X1 Cubito-N 228 H3111X6 Cubito-N 228 H3111X8 Cubito-N 228 H3111Z1 Lyra Smart 261 H3111Z7 Lyra Smart 261 H311271 Lyra 258 H3112E1 Talas Trendy 265

TERMÉKSZÁM REGISZTER /

56, 57, 58, 59, 61, 68, 69, 70, 71, 72, 73, 74, 75, 76, 82, 83, 85, 86, 88, 89, 90, 91, 92, 95, 96, 97, 98, 100, 101, 102, 104, 112, 245, 93

H3741R0 Kiegészítők 56, 57, 58, 59, 61, 76, 85, 91, 104, 112, 264, 269, 272

H3742F0 Kiegészítők 56, 57, 58, 59, 61, 68, 69, 70, 71, 72, 73, 74, 75, 76, 82, 83, 85, 86, 88, 89, 90, 91, 92, 93, 95, 96, 97, 98, 100, 101, 102, 104, 107, 112, 245, 264, 107, 108 H374710

56, 57, 58, 59, 60, 67, 68, 69, 70, 71, 72, 73, 74, 75, 76, 82, 83, 85, 86, 87, 88, 89, 90, 92, 93, 95, 96, 97, 98, 100, 101, 102, 103, 107, 108, 111, 177, 228, 231, 238,

21 20
H3112E7 Talas Trendy 265 H3112F1 Mio Style 245, 250 H3112F6 Mio Style 245 H3112F8 Mio Style 245, 250 H311421 Pure 231 H311428 Pure 231 H3151T2 Sensor 274 H315720 Dino 263 H3211N7 Talas 268 H3211U6 Deep by Jika 254 H3211U7 Deep by Jika 253 H3211V7 Mio-N 239, 240 H3211W6 Cube 257 H3211W7 Cube 256 H3211X6 Cubito-N 230 H3211X7 Cubito-N 230 H3211Z6 Lyra Smart 262 H3211Z7 Lyra Smart 262 H321277 Lyra 259 H3212E7 Talas Trendy 266 H3212F6 Mio Style 247, 251 H3212F7 Mio Style 246, 251 H321426 Pure 233 H321427 Pure 232 H3231U7 Deep by Jika 254 H323717 Mio 244 H3311N7 Talas 268 H3311U6 Deep by Jika 253 H3311U7 Deep by Jika 253 H3311V7 Mio-N 239, 242 H3311W6 Cube 256 H3311W7 Cube 256 H3311X6 Cubito-N 229 H3311X7 Cubito-N 229 H3311Z6 Lyra Smart 262 H3311Z7 Lyra Smart 262 H331277 Lyra 259 H3312E7 Talas Trendy 266 H3312F6 Mio Style 246, 251 H3312F7 Mio Style 246, 251 H331426 Pure 232 H331427 Pure 232 H3331U7 Deep by Jika 253 H3332E7 Talas Trendy 266 H333717 Mio 244 H335277 Lyra 260 H3411N1 Talas 268 H3411U1 Deep by Jika 254 H3411V1 Mio-N 240 H3411W1 Cube 257 H3411X1 Cubito-N 230 H341271 Lyra 259, 262 H3412E1 Talas Trendy 266 H3412F1 Mio Style 247, 251 H341421 Pure 233 H3511N1 Talas 267 H3511W1 Cube 256 H3511X1 Cubito-N 229 H3511Z1 Lyra Smart 261 H351270 Kiegészítők 258 H351271 Lyra 258 H351277 Lyra 258 H3512E1 Talas Trendy 265, 266 H3512F1 Mio Style 250 H351421 Pure 232 H3611R0 Rio 260, 270 H3611R2 Rio 260, 270 H3611X2 Kiegészítők 235 H3611X3 Kiegészítők 235 H3612F2 Mio Style 249 H3621R0 Rio 260, 263, 271 H3621X0 Kiegészítők 236, 242 Termék száma Megnevezés Oldal Termék száma Megnevezés Oldal Termék száma Megnevezés Oldal H362270 Kiegészítők 254 H3622F0 Mio Style 249 H3631R0 Rio 263, 271 H3631X0 Kiegészítők 236 H3632F0 Mio Style 247, 248 H3641X0 Kiegészítők 230, 232, 236, 272 H3642F0 Mio Style 249 H3651R0 Rio 259, 262, 266, 270, 272, 273 H3651X0 Kiegészítők 229, 230, 232, 233, 234, 239, 251, 256, 257 H3652F0 Mio Style 247, 249 H3661R0 Rio 271 H3661X0 Kiegészítők 234 H366270 Kiegészítők 242 H3662F0 Mio Style 248 H3671R1 Rio 271 H3671X1 Kiegészítők 235 H3672F0 Mio Style 248 H367420 Kiegészítők 237 H367710 Kiegészítők 242, 260 H3691R0 Kiegészítők 263, 271 H3691X0 Kiegészítők 235 H3692F0 Mio Style 248 H370189 Rio
H3702F9 Kiegészítők
61, 76, 85, 91, 104, 112, 264, 269, 272
Kiegészítők
250, 252, 255, H374730 Kiegészítők 61, 67, 76, 82, 83, 85, 90, 104, 112, 264, 269 H376991 Cubito-N 228 H381211 Kiegészítők 86 H381212 Kiegészítők 86 H381214 Kiegészítők 86 H381215 Kiegészítők 86 H3812F1 Mio Style 277, 279 H3812F2 Mio Style 277, 279 H3812F3 Mio Style 277, 279 H3813A1 Basic 282 H3813A2 Basic 282 H3813A3 Basic 282 H3813A4 Basic 282 H3813A6 Basic 282 H3813B1 Pure 281 H3813B2 Pure 281 H3813B3 Pure 280 H3813B4 Pure 281 H3813D3 Generic 283 H3822F1 Mio Style 276, 278 H3823B1 Pure 280 H3832F1 Mio Style 276, 278 H3832F2 Mio Style 276, 278 H3833A1 Basic 282 H3833B1 Pure 280 H3833B2 Pure 280 H3833D2 Generic 283 H3842F1 Mio Style 277, 279 H3842F2 Mio Style 277, 279 H3843A1 Basic 282 H3843A2 Basic 282 H3843B1 Pure 281 H3843B2 Pure 281 H3843D1 Generic 283 H384722 Universum 186 H3852F1 Mio Style 277, 278 H3852F3 Mio Style 276 H3853A1 Basic 282 H3853A2 Basic 282 H3853B1 Pure 280 H3853B2 Pure 280 H3853D3 Generic 283 H3863D2 Generic 283 H3893D3 Generic 283 H3893D5 Generic 283 H389710 Universum 185 H389711 Universum 184 H389712 Universum 184 H389713 Universum 186 H389714 Universum 184 H389715 Universum 184 H389716 Universum 184 H389717 Universum 185 H389718 Universum 185 H389719 Universum 185 H389721 Universum 184 H389722 Universum 184 H389723 Universum 186 H389724 Universum 184 H389725 Universum 184 H3901J0 Kiegészítők 181, 263 H391270 Kiegészítők 181, 258 H391710 Kiegészítők 56, 57, 58, 59, 61, 68, 69, 70, 71, 72, 73, 74, 75, 76, 82, 83, 85, 86, 88, 89, 90, 91, 92, 93, 95, 96, 97, 98, 100, 101, 102, 104, 107, 108, 112, 228, 231, 238, 240, 250, 252, 255, 257, 258, 261, 263, 264 H395270 Kiegészítők 258 Fürdőszoba bútorok és tükrök H40B232 Pure 82 H40B234 Pure 83 H40J236 Pure 83 H40J380 Lyra Plus Viva 98 H40J382 Lyra Plus Viva 95 H40J383 Lyra Plus Viva 96 H40J384 Lyra Plus Viva 97 H40J386 Lyra Plus Viva 97 H40J393 Lyra Plus Viva 96 H40J420 Cubito 74 H40J421 Cubito 75 H40J422 Cubito 68 H40J423 Cubito 69 H40J424 Cubito 70 H40J425 Cubito 71 H40J426 Cubito 72 H40J427 Cubito 73 H40J711 Mio-N 59 H40J713 Mio-N 56 H40J714 Mio-N 56 H40J715 Mio-N 57 H40J716 Mio-N 58 H40J717 Mio-N 58 H40J718 Mio-N 59 H40J719 Mio-N 57 H41J244 Pure 4 H41J424 Cubito 79 H41J613 Deep by Jika 92 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK TECHNOLÓGIA ÉS ELŐNYÖK

TERMÉKSZÁM REGISZTER /

H41J614 Deep by Jika 4, 93 H41J615 Deep by Jika 4, 93 H41J715 Mio-N 63, 64 H41J716 Mio-N 63, 64 H43J232 Pure 84 H43J235 Pure 84 H43J381 Lyra Plus Viva 99 H43J382 Lyra Plus Viva 99 H43J420 Cubito 79 H43J421 Cubito 79 H43J422 Cubito 80 H43J424 Cubito 80 H43J612 Deep by Jika 94 H43J711 Mio-N 64 H43J712 Mio-N 65 H43J714 Mio-N 65 H44J601 Split 173 H450133 Kiegészítők 77, 78 H451951 Lyra pack 4 H451952 Lyra Pack 105 H451961 Lyra Pack 4, 105 H451962 Lyra Pack 105 H451971 Lyra Pack 106 H453121 Lyra Plus 101 H453122 Lyra Plus 101 H453161 Lyra Plus 103 H453162 Lyra Plus 103 H453181 Lyra 120 H453191 Lyra 120 H453201 Lyra 120 H453211 Lyra 120 H453221 Lyra 120 H453231 Lyra 121 H453241 Lyra 121 H453251 Lyra 121 H453511 Petit 5, 115 H453514 Petit 115 H453601 Cube 4, 105, 108 H453602 Cube 108 H453611 Cube 4, 107 H453612 Cube 107 H453631 Cube 4, 108 H453641 Cube 4, 107 H453651 Cube 4, 109 H453652 Cube 109 H453661 Cube 5, 110 H453662 Cube 110 H453711 Cube 110 H453721 Cube 111 H453752 Cube 4, 109 H453762 Cube 109 H455556 Cube 120 H455557 Cube 120 H455701 Tükrök 118 H455705 Tükrök 118 H455711 Tükrök 118 H455715 Tükrök 118 H455721 Tükrök 118 H455725 Tükrök 118 H455731 Tükrök 118 H455735 Tükrök 118 H455761 Tükrök 118 H455765 Tükrök 118 H45J511 Petit 114 H45J514 Petit 114 H46J210 Tigo 87 H46J211 Tigo 87 H46J212 Tigo 87 H46J420 Cubito 77 H46J421 Cubito 77 H46J422 Cubito 77 H46J423 Cubito 78 Termék száma Megnevezés Oldal Termék száma Megnevezés Oldal Termék száma Megnevezés Oldal H46J424 Cubito 78 H46J712 Mio-N 63, 64 H46J713 Mio-N 63, 64 H47J004 Kiegészítők 77, 78 H47J730 Moonbox 114, 115 H491583 Cube 113 H491584 Cube 113 H494261 Tükrök 118 H494401 Kiegészítők 68, 69, 70, 71, 72, 73, 105, 106 H494402 Cube 56, 57, 58, 59, 92, 93, 113 Kerámia H810141 Art 287 H810380 Lyra Plus 4, 95 H810381 Lyra Plus 4, 96 H810382 Lyra Plus 4, 97 H810386 Lyra Plus 97 H810422 Cubito 4, 68 H810423 Cubito 4, 69 H810424 Cubito 4, 70 H810426 Cubito 4, 72 H811291 Lipsy 5, 180 H811422 Cubito 5, 75 H811423 Cubito 5, 74 H811424 Cubito 5, 74 H811710 Mio-N 57 H812216 Tigo 4, 86 H812218 Tigo 4, 86 H812219 Tigo 4, 86 H812421 Cubito 4, 71 H812422 Cubito 4, 71 H812611 Deep by Jika 4, 88, 177 H812612 Deep by Jika 4, 88 H812613 Deep by Jika 4, 89 H812712 Mio-N 56 H812713 Mio-N 4, 56 H812714 Mio-N 4, 57 H812716 Mio-N 4, 58 H813010 Ibon 5, 180 H813011 Ibon 5, 180 H813383 Lyra Plus 4, 101 H813714 Mio 5, 60, 181, 60 H814361 Lyra Pack 105 H814364 Lyra Pack 105 H814381 Lyra Plus 4, 100 H814382 Lyra Plus 4, 100 H814383 Lyra Plus 4, 100, 101 H814384 Lyra Plus 4, 100, 102 H814420 Cubito 5, 73 H814713 Mio-N 58 H814714 Mio-N 5, 59 H815212 Tigo 5, 87 H815380 Lyra Plus 5, 98 H815381 Lyra Plus 5, 102 H815382 Lyra Plus 5, 102 H815614 Deep by Jika 5, 89, 177 H815615 Deep by Jika 5, 90 H815714 Mio-N 5, 59 H816612 Deep by Jika 5, 89 H816614 Deep by Jika 5, 88 H817422 Cubito 5, 75, 77 H818420 Cubito Pure 4, 67 H818423 Cubito Pure 4, 67 H819391 Lyra Plus 100, 101, 102 H819610 Deep by Jika 177 H819611 Deep by Jika 88, 89, 177 H819950 Lyra Plus 100 H819951 Cubito 68, 69, 70, 71, 72, 73 H820031 Flora Kids 178 H820228 Profil 134, 183 H820423 Cubito Pure 128 H820610 Deep by Jika 129 H820642 Deep by Jika 130, 130, 183 H820714 Mio 125, 126 H820716 Mio 125 H821227 Sam 162 H821377 Dino 133 H821384 Lyra Plus 131 H821615 Deep by Jika 153 H822000 Dino 161 H822008 Dino 162 H822036 Deep by Jika 177 H822037 Deep by Jika 177 H822396 Zeta 160 H822397 Zeta 160 H822746 Zeta Plus 159 H822747 Zeta Plus 159 H823380 Lyra Plus 132 H823382 Lyra Plus 131 H823386 Lyra Plus 154 H823387 Lyra Plus 154 H823616 Deep by Jika 151, 182 H823617 Deep by Jika 151, 182 H823618 Deep by Jika 151, 182 H823716 Mio 148 H824216 Tigo 149 H824376 Dino 161 H824386 Lyra Plus 158 H824387 Lyra Plus 158 H824426 Pure 147 H824716 Mio 148, 182 H824723 Lyra Plus 156 H824724 Lyra Plus 156 H824726 Lyra Plus 156 H824727 Lyra Plus 156 H825386 Lyra Plus 158 H825387 Lyra Plus 158 H825616 Deep by Jika 152 H825617 Deep by Jika 152 H825726 Lyra Plus 155 H825727 Lyra Plus 155 H826384 Lyra Plus 156 H826386 Lyra Plus 156 H826387 Lyra Plus 157 H826438 Lyra Plus 158 H826616 Deep by Jika 150 H826617 Deep by Jika 150 H827382 Lyra Plus 154 H827383 Lyra Plus 154 H827384 Lyra Plus 154 H827386 Lyra Plus 153 H827387 Lyra Plus 154 H827612 Kiegészítők 151, 152, 154, 182 H827613 Kiegészítők 151, 152, 154, 182 H827712 Mio 148, 182 H827713 Mio 148, 182 H827722 Lyra Plus 156 H827723 Lyra Plus 156 H828212 Kiegészítők 149, 182 H828213 Tigo 149 H828214 Tigo 149 H828382 Lyra Plus 158 H828383 Lyra Plus 158 H828384 Lyra Pus 158 H828422 Pure 147 H828423 Pure 147 H828423 Pure 147 H828424 Pure 147 H828612 Deep by Jika 152 H828613 Deep by Jika 152 H828614 Deep by Jika 152 H830381 Lyra Plus 133 H830421 Pure 128

TERMÉKSZÁM REGISZTER /

23 22
H830612 Deep by Jika 131 H831712 Mio 126 H832381 Lyra Plus 159 H832612 Deep by Jika 153 H840200 Livo 168, 170 H840201 Livo 171, 172 H841101 Domino 169, 173 H843060 Golem 170 H843061 Golem 171, 172 H843070 Golem 167, 168 H844100 Korint 172 H847601 Split 173 H851029 Doris 180 H851046 Mira 179 H851049 Mira 179, 141 H852210 Tigo 222 H852211 Tigo 222 H860377 Dino Pack 133 Modulok, nyomólapok, ülőkék és egyéb H890013 Deep by Jika 177 H890015 Kiegészítők 68, 69, 70, 71, 72, 73 H890092 Kiegészítők 148, 182 H890110 Kiegészítők 130, 130, 183 H890349 Kiegészítők 56, 57, 58, 59, 68, 69, 70, 71, 72, 73, 75, 88, 89, 90, 92, 93, 95, 96, 97, 98, 100, 101, 102, 131, 133, 167, 168, 170, 171, 177, 179 H890384 Kiegészítők 131, 132, 149, 150, 132 H890385 Kiegészítők 131, 132, 149, 150, 132 H890654 Kiegészítők 154 H890655 Modul 143 H890656 Modul 143 H890716 Kiegészítők 125, 126 H890730 Kiegészítők 169, 173 H890732 Kiegészítők 60, 75, 82, 83, 90, 103, 111, 169, 173 H890739 Kiegészítők 169, 173 H891051 Kiegészítők 147, 152, 154 H891060 Kiegészítők 168 H891062 Kiegészítők 167, 168, 170, 171 H891072 Kiegészítők 168 H891073 Kiegészítők 168, 170, 171 H891074 Kiegészítők 167 H891099 Kiegészítők 173 H891353 Kiegészítők 148, 149, 152, 158, 182 H891354 Kiegészítők 148, 149, 152, 158, 182 H891362 Kiegészítők 148, 152, 158, 182 H891363 Kiegészítők 149, 152, 158, 182 H891364 Kiegészítők 148 H891382 Kiegészítők 154 H891383 Kiegészítők 154 H891422 Kiegészítők 128, 147 H891425 Kiegészítők 128, 130, 147, 151 H891426 Kiegészítők 147 H891427 Kiegészítők 147 H891612 Kiegészítők 130, 151 H891616 Kiegészítők 152 H891617 Kiegészítők 152 H891659 Modul 139 H891710 Kiegészítők 126 H891711 Kiegészítők 125, 126 H891715 Kiegészítők 125 H891716 Kiegészítők 125 H891753 Kiegészítők 147, 148, 149, 152, 154, 182 H892003 Kiegészítők 167, 168, 170, 171, 172 H892384 Kiegészítők 132, 150 H892385 Kiegészítők 132, 150 H892386 Kiegészítők 132, 150 H892388 Kiegészítők 154 Termék száma Megnevezés Oldal Termék száma Megnevezés Oldal Termék száma Megnevezés Oldal H892424 Kiegészítők 147, 152 H892426 Kiegészítők 147, 152 H892427 Kiegészítők 147, 152 H892428 Kiegészítők 147 H892536 Kiegészítők 168, 170, 171 H892695 Kiegészítők 125, 126, 128, 129, 131, 132, 133, 134, 137, 127 H892711 Kiegészítők 148, 149, 182 H892838 Kiegészítők 128 H892951 Kiegészítők 158 H892992 Kiegészítők 125, 126, 128, 129, 131, 132, 133, 134, 127, 137 H892999 Kiegészítők 155, 156, 157, 158, 159, 160, 161, 162, 161 H893271 Kiegészítők 133, 134, 159, 160, 161, 162, 161 H893274 Kiegészítők 133, 134, 161, 161 H893276 Kiegészítők 133, 134, 161, 161 H893281 Kiegészítők 151, 152, 182 H893282 Kiegészítők 130, 151, 152, 182, 183 H893284 Kiegészítők 151, 152, 182 H893370 Kiegészítők 133, 134, 161, 162, 162 H893380 Kiegészítők 155, 156, 157 H893381 Kiegészítők 155, 156, 157 H893383 Kiegészítők 155, 156, 157 H893384 Kiegészítők 131, 132, 149, 153, 154, 157 H893385 Kiegészítők 132 H893387 Kiegészítők 131, 132, 153, 154 H893421 Kiegészítők 128, 147, 128 H893422 Kiegészítők 128, 147, 128 H893600 Modul 170 H893601 Modul 141 H893607 Modul 141, 179 H893610 Kiegészítők 129, 130, 150, 151, 130 H893611 Kiegészítők 129, 130, 150, 151, 130 H893642 Modul 142, 186 H893643 Modul 140 H893644 Modul 140 H893646 Modul 143 H893650 Modul 140 H893658 Modul 143 H893659 Modul 143 H893660 Modul 143 H893662 Modul 143 H893663 Modul 143 H893664 Modul 143 H893665 Modul 143 H893673 Kiegészítők 138, 139, 140 H893676 Modul 143 H893710 Kiegészítők 142, 158, 159, 162, 163, 160, 161 H893711 Modul 142, 178 H893714 Kiegészítők 142, 158, 159, 161, 162, 163, 160 H893828 Kiegészítők 125, 126 H893905 Kiegészítők 60, 181 H893906 Kiegészítők 60,163, 181 H893907 Kiegészítők 60, 181, 60 H893958 Kiegészítők 148, 182 H894072 Kiegészítők 170 H894076 Domino 169 H894077 Kiegészítők 167, 168 H894078 Kiegészítők 169, 170, 172 H894171 Kiegészítők 149, 154 H894246 Kiegészítők 56, 57, 58, 59, 60, 64, 66, 68, 69, 70, 71, 72, 73, 74, 75, 90, 92, 103, 111, 79, 93, 181 H894400 Kiegészítők 172 H894614 Kiegészítők 125, 126, 127, 128, 129, 131, 132, 133, 134, 127, 127, 137, 183 H894650 Modul 138 H894651 Modul 138 H894652 Modul 138 H894803 Kiegészítők 172 H894804 Kiegészítők 172 H894805 Kiegészítők 172 H894807 Kiegészítők 170, 171 H894808 Kiegészítők 170, 171 H894809 Kiegészítők 172 H894810 Kiegészítők 172 H894811 Kiegészítők 172 H894827 Kiegészítők 172 H894828 Kiegészítők 141, 170 H895071 Kiegészítők 167, 168, 169, 170, 274 H895072 Kiegészítők 167, 168, 169, 170, 274 H895074 Kiegészítők 167 H895076 Kiegészítők 169 H895091 Kiegészítők 167, 168, 169, 170, 274 H895440 Kiegészítők 147 H895643 Modul , 142, 130, 183 H895650 Modul 139, 143 H895651 Modul 139, 142, 143, 139 H895652 Modul 139, 140, 142, 143, 139 H895659 Modul 140 H896655 Modul 141 H897037 Kiegészítők 177 H897420 Kiegészítők 147 H897485 Kiegészítők 149 H897628 Kiegészítők 152 H897701 Kiegészítők , 160, 161, 162, 162 H897772 Kiegészítők 152, 154 H898184 Kiegészítők 67 H899025 Kiegészítők 147, 148, 149, 182 H899027 Kiegészítők 153 H899103 Kiegészítők 218, 219, 220, 222, 223 H899210 Kiegészítők 169, 172, 173 H899646 Kiegészítők 143 VS34051 Kiegészítők 218, 219, 220, 222, 223 VS35327 Kiegészítők 190, 191, 193, 194, 195, 196, 197, 198, 216 VS35333 Kiegészítők 190, 191, 193, 194, 195, 196, 197, 198, 216 VS54002 Kiegészítők 185 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK TECHNOLÓGIA ÉS ELŐNYÖK

A szaniterek előállításához kiváló minőségű kaolin szükséges, de más nyersanyagokra is szükség van, mint például agyag, földpát, kvarchomok stb.

Minden termék ipari tervezőmérnökeink által kerül kifejlesztésre 3D fejlesztő központunkban.

A kerámia zuhanytálcák gyártásához magasan fejlett TRIOTECH technológiát alkalmazunk.

TECHNOLÓGIA SZANITER KERÁMIA

A szárított és mázas félgyártmányokat maximum 1240 C-on égetik ki.

A Jika szaniter termékeinek régi múltja, magas minősége és megfizethető ára világszerte ismert. A Jika szaniter-áru termelése a legjobb természetes nyersanyagok felhasználásával, környezetbarát módon két helyszínen zajlik, Znojmóban és Bechyněben. A gyártási folyamat nagymérvű automatizálásának, főként pedig a présöntési technológiának köszönhetően (amit a Laufen talált fel 1985-ben), a mai termelési eljárás sokkal kisebb mértékben igényel humán munkaerőt, de a Jika által előállított minden darab kerámiát így is kézi készítésűnek tekinthetünk. A kerámia tárgyak specifikus összetétele (az úgynevezett Diturvit) a kiégetés és mázazás után biztosítja a minimális abszorpciós arányt, ezáltal nagyon higiénikus felületet képezve. A gyártás agyagpép használatára épül, ami víz, agyag, kaolin, földpát, kvarchomok és finomra őrölt kerámiadarabokból álló adalékanyag keveréke. A porózus gipsz hatására agyagpépből távozik a víz, így létrejön a 9,0–10,0 mm vastag kerámiatest, amit ez után szárítanak és mázzal vonják be. Finom samottot használunk nagy mosdókagylók vagy kerámia zuhanytálcák előállítására, mivel ennek az anyagnak a kiégetése minimális vagy elhanyagolható deformációt okoz, ezáltal lehetővé téve még nagyon nagy darabok (közel két méter széles mosdók) készítését is.

ÚJRAHASZNOSÍTÁS

A szaniterek 100%ban újrahasznosíthatók, a granulált anyag visszaforgatható a gyártási folyamatba, vagy az ipar más területein alkalmazható.

ANTIBAK

Mázas belső öblítőperem és WC lefolyó szifon, mely megakadályozza a szennyeződés lerakódását a WC-knél.

TECHNOLÓGIA / KERÁMIA JIKA /
Automata gyártósor magas arányú kézi munkával. FKS - a kerámia termékek automatizált gyártása.

ELŐNYÖK ÉS KARBANTARTÁS / KERÁMIA JIKA /

SZANITER KERÁMIA

Fontos tudnivalók

A szaniter kerámia erős, szinterelt kerámiaanyagból készül, amelyet fehér vagy színesmázzal vonnak be. A szaniter kerámia ellenáll a meleg és hideg víz által okozott hőmérsékleti különbségeknek. A mázas felületek karc-, és öregedésállóak, illetve színtartóak. Ezek a felületek a háztartási tisztítószerként általánosan használt savakkal, oldószerekkel és maró hatású folyadékokkal szemben is ellenállóak. A kerámia termékek mázas felületei ellenállóak a savakkal és higított kémiai vegyületekkel szemben,amelyeket a kozmetikai termékek tartalmaznak.

Gondozási útmutató

A kerámia termékek mázas felületei ellenállnak a savaknak és a higított kémiai vegyületeknek, amelyeket a kozmetikai termékek tartalmaznak.

Amennyiben egy kerámia szifonnal rendelkező szaniter kerámia termék (WC, piszoár, stb.)fagypont alatti hőmérsékletnek van kitéve, mindenképpen szükséges egy megfelelő fagyálló keverék hozzáadása a szifonban található vízhez.

Speciális tudnivalók

Tűréshatárok

A termékek méretére, súlyára és színére a kerámiákra vonatkozó szokásos tűréshatárok vonatkoznak. A megközelítőleges felszerelési számítások esetében különösen fontos figyelembe venni a gyártási

méret eltéréseket a katalógusban feltüntetett méretekhez képest. A pontos formák és méretek, csakúgy, mint a gyári beállítások előzetes értesítés nélkül is változhatnak, a kerámiatermékek jellegzetességeiből fakadóan.

Színek

A megvilágítás típusa meghatározó fontosságú, a termék színegységességének felmérésénél. Ezért vegye figyelembe, hogy ugyanolyan megvilágítás mellett és a fényforrástól számított egyazon távolságból látszólag eltérő színárnyalatok lehetnek érzékelhetőek a termék különböző formái, valamint felszíne által vetett árnyékok miatt.

Speciális megjegyzés

A grafikai tervek, ötletek és a stílus védelem alatt áll. A műszaki változtatások jogát előzetes értesítés nélkül fenntartjuk. A modellek és műszaki részletek megfelelnek a nyomtatás idejében érvényes legújabb állapotnak. A nyomdai hibák fenntartva.

A kerámia speciális felületkezelése kiemelkedő higiéniai jellemzőket biztosít. A víztaszító felületkezelés, megelőzi a piszok és vízkő lerakódást. A tervezőket a virágok királynője, a rózsa ihlette. A rózsaszirmokhoz hasonlóan, a víz ezen a felületen is apró vízcseppekké áll össze és gyorsan lepereg róla. Mindössze folyó vízre van szüksége. Egy nedves ruhával időnként törölje fényesre a mosdókagyló,a WC, vagy a bidé felületét!

A vásárló megrendelése alapján a Jika bizonyos kerámiatermék csoportjainál ezt a víztaszító felületkezelést a kiégetésükkor alkalmazzuk a kiválasztott termékeken. A JIKA Perla kezelés egyaránt megfelelő a mosdókagyló külső és belső felületeinek kezeléséhez. A bútorba szerelt mosdókagylók az egyedüli olyan termékek, amelyek nem elérhetőek ezzel a felületkezeléssel. A JIKA Perla kezelést a WC-csészék és piszoárok esetében csak a külső felületen alkalmazzuk(a JIKA Perla kezelés egy WC-csésze, vagy piszoár belső felületén megnehezítené a megfelelő öblítést).

A JIKA Perla kezeléssel ellátott felületek esetében dörzshatású tisztítószerek használata tilos.

KERÁMIA ÉS WC-ÜLŐKÉK KARBANTARTÁSA (A tető max. terhelhetősége 10 kg)

25 24
KÖZÉPÜLETI
FÜRDŐSZOBA
TECHNOLÓGIA
ELŐNYÖK
TERMÉKEK
CSALÁDOK
ÉS

Korróziós kamra az extrém körülményekszimulálásához az anyagvizsgálatok

Együttműködésben a Roca Sanitario fejlesztési központtal és laboratóriumokkal, 2011-ben Znojmo-ban két gyártósort helyeztek üzembe csaptelepek gyártása céljából. A LAUFEN CZ társaság így jelentősen kibővítette a saját gyártású, teljes fürdőszoba-felszerelések választékát.

Az fürdőszoba szerelvények gyártásának kezdete a spanyol ROCA családi vállalkozásban a múlt század 50-es éveire nyúlik vissza. E márka csaptelepei napjainkban az egyik legjobbként és legkeresettebbként tartják számon ebben a szegmensben, számos szabadalmaztatott technológiával rendelkeznek és a világ minden tájára exportálják őket.

A znojmo-i gyár gyártási technológiái közé tartozik a félautomata csaptelep-összeszerelő futószalagok használata, közel 220 000 egység gyártókapacitásával évente. Minden darab szerelését egy maximális minőség-ellenőrzés kíséri, már az egyes komponensek gyártási folyamata történő belépésétől kezdve. A gyártási folyamat mindig magában foglalja a Jika logó csap-karokra és kézi zuhanyfejekre történő lézergravírozását is.

A minőségbiztosítási részleg ellenőrzi az összes alkatrész-szállítást, a legújabb berendezések használatával, mint pl. a röntgennel működő Fischerscope (röntgen) a galvanizált felület egyes rétegei vastagságának mérésére, valamint a csaptelep test alapanyaga összetételének meghatározására, profilprojektor a legapróbb komponensek részleteinek mérésére, különféle kaliberek, nem utolsósorban pedig sókamra a felhasznált alapanyagokra ható extrém környezet szimulációjára. Valamennyi csaptelepet légtesztelő berendezéssel ellenőriznek, a véletlenszerű mintákat pedig további vízteszttel is ellenőrzik. A termékek minősége vitathatatlan, ezért a legtöbb közülük kiterjesztett jótállási idővel rendelkezik.

A Jika család csaptelepei kiváló minőségű kerámiabetéteket tartalmaznak, OPTIM ECO.

Víztakarékos, 5-5,7 l/ perc átfolyású mosdó csaptelep perlátor. A perlátorok speciális anyagból készülnek, melyen nem maradnak vízkőnyomok, így a megerőltető tisztítás a múlté.Gyártó.

Rozsdamentes acél csatlakoztató tömlők a legmagasabb minőségben.

CSAPTELEP /
TECHNOLÓGIA /
számára. KARDEX. Nagy kapacitású automata tároló rendszer. Logó részlet. Lézerrel történő logógravírozás. Levegőteszt az összeszerelő soron. Profil projektor. Minőség-ellenőrzési laboratórium.

ELŐNYÖK ÉS KARBANTARTÁS / CSAPTELEP /

A LAUFEN CZ társaság által forgalmazott termékek rendelkeznek valamennyi szükséges tanúsítványhoz azok nemcsak a cseh, de a világ többi piacán is történő bevezetéshez. Az ISO 9001 szerinti tanúsítvány garantálja a LAUFEN CZ, s.r.o. társaság valamennyi terméke és tevékenysége állandó minőségének legmagasabb fokát, az európai és világpiacokon egyaránt. A társaság ISO 14001 szerinti tanúsítványa annak tanúbizonysága, hogy a LAUFEN CZ olyan gyártási folyamatokat alkalmaz, amelyek kímélik a környezetet.

CSAPTELEPEK KARBANTARTÁSA

27 26
KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK TECHNOLÓGIA ÉS ELŐNYÖK

Megfizethető ára mellett a Jika bútorokat magas szintű nedvességgel és mechanikai sérülésekkel szembeni ellenállás jellemzi. Gyártásuk folyamán kizárólag a legjobb minőségű ragasztóanyagok kerülnek felhasználásra. A 2,0 vagy 0,8 mm vastag ABS élek mechanikai sérüléseknek jól ellenálló anyagból készülnek. A szekrények ajtópántjainak maximális teherbírása 150 kg. Nehéz elhinni, hogy a neves Hettich márkájú ajtópántok akár 150.000 ciklust (nyitást-zárást) garantálnak; az ajtók és fiókok záráscsillapító rendszerei is ugyanezt a minőséget képviselik. Ennek az anyagnak nagyobb a hajlítószilárdsága, és a bútorkorpuszok előállításához használt (pl. Egger-féle) forgácslap nagyobb sűrűségének köszönhetően a csavarok rögzítése is erősebb. Ezen túlmenően, ez az anyag elhanyagolható mennyiségű formaldehidet bocsát ki: E1 – E1/2 emissziós osztály. A forgácslapok felülete 100 g/m2 tömegű lamináló fóliával van bevonva. A fiókok és szekrények előlapjai ötrétegű magas fényű PUR lakkal öt oldalukon bevont MDF lapokból készülnek. A gyártás során alkalmazott UV szűrőknek köszönhetően a lakkozott felületek nem öregszenek vagy sárgulnak.Az ajtók üvegbetétei edzett biztonsági üvegből készülnek. A fürdőszobai lámpák megfelelnek a szigorú európai szabványoknak; kielégítik az IP44 védelmi osztály követelményeit, így a lámpák a 2. zónában, azaz a padlótól 180 cm távolságra is felszerelhetők.

MINŐSÉGI GARANCIÁK – GYÁRTÁSI FOLYAMAT

ISO 9001:2001, ISO 9001:2012. LQS a svájci Laufen társaság gyártási folyamat tanúsítványa TÜV tanúsítvány elektromos berendezésekre TÜV tanúsítvány világítótestekre Az élfóliákat PUR ragasztóval rögzítik

A termékek közvetlen minőség ellenőrzése BAT környezetvédelmi technológiák

Lakkozott bútor

nulla formaldehid kibocsátású öt rétegű PUR lakk (Cubito Pure sorozat)

fedőlakk

fedőlakk alap alap kitöltőanyag MDF

ÖSSZEHASONLÍTÁS

ABS élzárók, PUR ragasztóanyagok LTD

Melamingyantás laminálás, fadekorok, (legalább 100 g/m2 tömegű dekorpapír) (valamennyisorozat)

Hagyományos bútorok

melamingyantás laminálás ABS élzáró = bútorok éleinek magas mechanikai tartóssága, valamint esztétikai értéke PUR ragasztó = a ragasztott élek esetében elérhető maximális vízálló tulajdonságok Minőségi vágások és kidolgozás = ragasztás előtti felületkezelés

legalább 100 g/m2 tömegű dekorpapír nagyobb sűrűségű felső rétegek = erősebb csavarrögzítés és magasabb lapszilárdság

középső réteg

70 g/m2 tömegű lamináló fólia. Három rétegű, savas oldószer alapú festék, káros formaldehidet bocsát ki és láthatóan kevésbé fényes –70-es fényezési fokozat alatt.

A 0,5 mm vastagságú ABS élzárók közönséges olvadékragasztós kötéssel vannak rögzítve, ami 10 órányi vízben áztatás után leválik.

Jika bútorok

100 g/m2 tömegű lamináló fólia. Magas fényű (90–97 fényezési fokozatú)

ötrétegű PUR lakkozás, formaldehid mentes, UV szűrőket tartalmaz.

A 2 mm és 0,8 mm vastagságú ABS élzárók a legmagasabb színvonalú PUR kötőanyaggal vannak rögzítve.

TECHNOLÓGIA / BÚTOROK JIKA /

ELŐNYÖK ÉS KARBANTARTÁS / BÚTOROK JIKA /

A fürdőszobában biztosítson jó szellőzést vagy ventilációt.

A bútor tisztítására csak karcmentes szereket, például finom ruhát és szappanos vizet használjon! Megtisztítás után a bútort meg kell szárítani.

Az Ön által vásárolt fürdőszoba-bútor fürdőszobai használatra alkalmas anyagokból készült, bizonyos használati és karbantartási szabályok azonban, ennek ellenére betartandók.

A fürdőszoba-bútort nem szabad kitenni álló víz és rendkívül magas levegő-páratartalom hosszantartó hatásának. Amennyiben a fürdőszobában nagy mértékben megemelkedik a páratartalom - pl. fürdés során -, jól szellőztessen ki!

A fürdőszoba-bútort nem szabad kitenni pl. mosdókagylóból, vagy - ha a bútor zuhanyfüggöny nélküli kád vagy zuhany mellett helyezkedik el - zuhanyzásból lecsurgó víz ismételt hatásának.

Ügyeljen a beszerelt szifon tömítettségére isa tömítetlen szifonból folyó víz tönkre teheti a fiók vagy a szekrény belsejét.

A bútor tisztítására ne használjon vegyszereket!

A természetes anyagokból (fa, furnér) készült bútor színárnyalata, napsütés hosszan tartó hatására, változik - oxidálódik. Ezért azt ne tegye ki hosszantartó napsugárzásnak, vagy ügyeljen arra, hogy az így exponált felületeken ne feküdjenek tárgyak állandóan ugyanazon a helyen!

Tükör-tisztításhoz csak finom, szappanos vízben áztatott és jól kifacsart ruhát használjon! A tükröt szárazra kell törölni. Semmilyen körülmények között ne használjon ablaktisztítókat, mert a tükör széleinél előfordulhat az ezüst réteg korróziója!

Amennyiben a bútor beszennyeződik, felületét azonnal tisztítsa meg!

HUMIDITYPROOF + ABS

Az ABS élszalag PUR ragasztóval rögzítve = maximális vízállóság és ragasztási szilárdság.

TEST 30 KG

A fiókokat 30 kg terhelésre tesztelik.

100 KG UTÓLAGOS TERHELÉSRE TESZTELT BÚTOR

20 000 CYCLES

A legmagasabb minőségű ajtó vasalatok, 20 000 nyitás/zárással tesztelve.

29 28
KÖZÉPÜLETI
FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK TECHNOLÓGIA ÉS ELŐNYÖK
TERMÉKEK

ÖNTÖTT MÁRVÁNY

Az öntött márvány zuhanytálcák fő alkotóeleme a mészkő, amely gyantákkal keverve lehetővé teszi egy finom minimalista dizájn termék előállítását.

AZ ANYAG ELŐNYEI

a tálcák sima felülete rendkívül higiénikus környezetet biztosít a felület könnyen tisztítható és karbantartható az anyag ellenáll a mechanikai hatásoknak és az UV sugárzásnak felületkárosodás esetén a terméket javítani lehet a termék magassága 3,5 cm, ennek köszönhetően a padló síkjába is illeszthető

AKRIL

ANYAG ELŐNYEI

a Jika akril termékek 100% szaniter akrilból készülnek meleg hatású felület, jó szigetelés szinállóság könnyű karbantartás

ACÉL

A Jika acélfürdőkádak 1,5–1,8 mm-es vagy 2,5–2,8 mm-es vasatagságú acéllemezből készülnek. A speciális préselés után 3 réteg zománcot alkalmazunk. Ezután mindegyik réteget egy kemencében égetik rá.

AZ ANYAG ELŐNYEI

a zománcozott acélból készült Jika termékek higiénikusak, tartósak sav-, karc- és kopásállóak. szín- és formatartó legfőbb előnye végtelen élettartam megfelelő karbantartás mellett

KARBANTARTÁS ÉS TISZTÍTÁS

A kád és zuhanytálca felületeket könnyű megtisztítani és ápolni. A sima felületen szinte nem tapad meg a szennyeződés. Rendszeres ápoláshoz szivacs, puha, antisztatikus ruha és kis mennyiségű semleges kémhatású tisztítószer használatát javasoljuk. Ne használjon súrolószert vagy oldószert, amely károsítja a termék felületét. Az erős szennyeződéseket folyékony tiszítószerrel, például mosogatószerrel vagy szappannal távolítsa el. A termék felületének sérüléseit javítókészlettel lehet javítani. A felületet mindig képzett szakember javíthatja.

Hard Cl neutral soft
ZUHANYTÁLCÁK /
TECHNOLÓGIA ÉS KARBANTARTÁS / KÁDAK ÉS

PIKTOGRAMMOK ÁTTEKINTÉSE /

kerámia termékek mosdó & WC

JIKA perla speciális felület kezelés, megkönnyíti a karbantartást, meghosszabbítja az élettartamot

MAGIC FIX a szifontakaró speciális, láthatatlan illesztési rendszere

TOTAL CLEAN a WC csésze teljes kerületét körülfutó zárt öblítőperem, mely tökéletes öblítést garantál

ANTIBAK mázas öblítőperem belső és WC lefolyó szifon, mely megakadályozza a szennyeződés lerakódását

VARIO a VARIO lefolyó lehetővé teszi a vízszintes, függőleges és ferde csatlakoztatást

HANDICAP

kerámia termékek tartály & vizeldék fürdőszoba bútorok

DUAL FLUSH gazdaságos kettős öblítésű rendszer, választható 6 vagy 3 liternyi vízmennyiséggel történő öblítési lehetőséggel

DUAL FLUSH víztakarékos kettős öblítő rendszer, választható 4,5/3 literes öblítés öblítőtartálynál

STOP CONDENSATION műanyag betét, amely megakadályozza a páralecsapódást öblítőtartályon

ALSÓ VÍZBEVEZETÉS

Teljesen kihúzható fiókkok

A fiókkok vasalatai önzáródó funkcióval

Fogantyú nélküli, nyomásra nyíló fiók rendszer

1+1 PACK több termék egy csomagolásban

1+3 PACK több termék egy csomagolásban

400 kg garantált teherbírás 400 kg

ÚJRAHASZNOSÍTÁS 100%-ban újrahasznosítható kerámia termékek minden kerámia termék

GARANCIA valamennyi kerámia termék

RIMLESS öblítőperem nélküli WC Mio, Dino

OLDALSÓ VÍZBEVEZETÉS SENSOR automatikus vizelde öblítés

fürdőszoba bútorok

VÍZÁLLÓ + ABS

Az ABS élszalag PUR ragasztóval rögzítve = maximális vízállóság és ragasztási szilárdság

30,000 CIKLUS

A legmagasabb minőségű ajtó vasalatok, 30 000 nyitás/ zárással tesztelve

csaptelepek

& tartozékaik

6 l/min átfolyó vízmennyiség percenként

ECO STOP 50% átáramló mennyiség szabályzás

SAFETY STOP vízhőmérséklet biztonsági elzáró, 38°C-ra állítva

GYORS REAGÁLÁS a kívánt vízhőmérsékletig beállítás

20,000 CIKLUS

A zuhanykabinok működését 20 000 ciklussal tesztelték

SLOWCLOSE leleményes szerkezet lassítja az ülőke lecsukódását

VÉKONY ÜLŐKE vékony ülőke lecsapódásgátló mechanizmussal

GARANCIA WC ülőkékre

TESZT 30 kg

A fiókok 30 kg terhelésre tesztelik

COLD START a csaptelep karjának középső állásban történő kinyitásával folyni kezd a hideg víz

PERLÁTOR az állítható vízáramú

TESZT 100 kg

A bútor 100kg-os extra terheléssel tesztelve

CSERÉLHETŐ PERLÁTOR különböző átfolyással.

31 30
WC ülőkék
FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK TECHNOLÓGIA ÉS ELŐNYÖK
KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK

PIKTOGRAMMOK ÁTTEKINTÉSE /

csaptelepek & tartozékaik

ECODISK kerámiabetétjének segítségével korlátozható a kifolyó víz mennyisége és hőmérséklete, egészen 50%-os megtakarításig

ÁLLÍTHATÓ ZUHANYRÚD SZERELŐ RENDSZER

zuhanykabinok & ajtók kádak & zuhanytálcák

JIKA perla GLASS speciális üvegfelület kezelés, megkönnyíti a karbantartást, meghosszabbítja az élettartamot

ANTISLIP a kádak csúszásgátló kikészítése

20 000 CIKLUS A zuhanykabinok működését 20 000 ciklussal tesztelték

100% ACRYLIC A zuhanytálcák 100 % szaniter akrilból készülnek.

ÁLLÍTHATÓ KÉZI

ZUHANYFEJ TARTÓ

ZUHANYSZETT zuhanyszett tartalmazza a kézi zuhanyfejet, tömlőt, valamint a tartót, vagy a zuhanyrudat

SENSOR érzékelővel ellátott csaptelepek; Sensor és Sensor Inox

4/5 mm a zuhanykabin üvegek és ajtók vastagsága

GYÁRTÁS HELYE

gyártás helye: Európai Unió

PREMIUM STEEL acéllemez vastagsága + 3 réteg zománc - 3 mm

4 mm zuhanykabin üvegek és ajtók vastagsága

STANDARD STEEL acéllemez vastagsága + 3 réteg zománc - 2,2 mm

6 mm zuhanykabin üvegek és ajtók vastagsága

100 mm fali csaptelep osztóköze - 100 mm

8 mm zuhanykabin üvegek és ajtók vastagsága

70 000 CYCLES Az összes vízvezeték csaptelep tesztelése 70 000 hibátlan ciklusra történt.

CLEAN TOUCH egyszerű funkció a zuhanyfúvókák tisztítására; a lágy gumik garantálják,hogy a vízkő egyetlen könnyed érintéssel, letöredezéssel eltávolítható

ANTI TWIST A zuhanygégecső rendelkezik megcsavarodás elleni rendszerrel, amely a gégecső csatlakozójában van beépítve.

FEKETE MATT a csaptelepek új, modern színe

2 000 mm a zuhanykabinok és ajtók magassága

ECO STEEL acéllemez vastagsága + 3 réteg zománc - 1,8 mm-re

ÚJRAHASZNOSÍTÁS

100%-ban újrahasznosítható termék

GARANCIA kádakra és kádparavánokra

1 950 mm a zuhanykabinok és ajtók magassága

GARANCIA kádak Tanza plus

Fürdőszoba kiegészítők

GARANCIA 5 év -a felületre és a kerámiabetétekre

1 900 mm a zuhanykabinok és ajtók magassága

B/J balos / jobbos változat a zuhanykabinok és ajtók esetében

10 év – fürdőszoba kiegészítőkre

Q TEST az így megjelölt termékeket minden minőségi próbának alávetették

GARANCIA 2 év - a csaptelep tartozékokra

GARANCItA 5 év - a Cubito pure zuhanykabinok és ajtók

FEKETE MATT a fürdőszobai kiegészítők új, modern színe

33 32
MIO TIGO
DEEP BY JIKA
LYRA PLUS FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK / KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
CUBITO FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK PURE

ÁTTEKINTÉS / FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK CUBITO PURE /

alsószekrény bútoros aszimmetrikus mosdó számára széle. 45 cm, csaptelepek B/J

alsószekrény bútoros kézmosóhoz számára széle. 45 cm

alsószekrény bútoros mosdó számára 55, 60, 65 cm

alsószekrény bútoros mosdó számára 55, 60, 65 cm

alsószekrény bútoros mosdó számára 75 cm kivágás mosdóhoz a bal/jobb oldalon

alsószekrény bútoros mosdó számára 75 cm kivágás mosdóhoz a bal/jobb oldalon

alsószekrény bútoros mosdó számára 85 cm

alsószekrény bútoros mosdó számára 85 cm alsószekrény bútoros mosdó számára 130 cm

mosdótartólap, egyedi méretre széle. 65 -160 cm kivágással mosdóhoz Cubito 45-75 cm

mosdótartólap, egyedi méretre, vágatható 65-128 cm

mosdótartólap, egyedi méretre, vágatható 128,1-160 cm

alsószekrény bútoros mosdó számára 130 cm

mosdótartólap, egyedi méretre széle. 135-220 cm 2 kivágással mosdóhoz Cubito 45-75 cm

mosdótartólap, egyedi méretre, vágatható 161,1-210 cm

kisszkrény széle. 32, mag. 47 cm

középmagas szekrény széle. 32, mag. 81, mély. 32 cm

középmagas szekrény széle. 32, mag. 81, mély. 15 cm

alsószekrény mosdótartólap alá széle. 64 cm, mély. 45 cm

75 × 45 cm * Két fiókos változatban is elérhető 45 × 34 cm 55 × 42 cm* 60 × 45 cm* 65 × 48,5 cm* 85 × 48,5 cm* * Két fiókos változatban is elérhető ÚJ 62,5 × 44 cm 82,5 × 44 cm 102 × 43,5 cm 130 × 48,5 cm* * Két fiókos változatban is elérhető
Két
MOSDÓ ÉS KÉZMOSÓ WC BIDÉ WC ÜLŐKE TETŐVEL AKRIL FÜRDŐKÁDAK KÁDPARAVÁN FÜRDŐSZOBA BÚTOR magas szekrények széle. 32, mag. 162, mély. 32 cm ÚJ magas szekrények széle.
cm magas szekrények
széle.
160 × 70 cm 160 × 75 cm 170 × 70 cm 170 × 75 cm 180 × 80 cm 170 × 75 cm 180 × 80 cm H 810422 , H 810423 H 810424, H 810426 H 820423 H 824426 H 830421 H 811423 H 811422 H 814420 H 812421 H 818423 H 818420 H 817422 75 × 140 cm 115 × 140 cm A MIO és CUBITO mosdókagylók és munkalapok áttekinthető kompatibilitási táblázata megtalálható és letölthető a www.jika.hu webhelyről.
alsószekrény bútoros mosdó számára 45 cm –
fiókos változatban is elérhető
40, mag. 180, mély. 35,2
kis mélységgel
40, mag. 180, mély. 12,6 cm

ÁTTEKINTÉS / FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK CUBITO PURE /

ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ÜVEGFAL

átlátszó üveg és arctic decor üveg

ki.

ÜVEGFAL

üvegfal rögzített 120, 130, 140 cm

üvegfal oldalfalhoz rögzített 70, 80 cm

üvegfal oldalfalhoz rögzített 90, 100, 120, 130, 140 cm

üvegfal „L” 120, 130, 140 × 80 cm 120, 130, 140 × 90 cm

üvegfal rövid üvegfallal 70, 80 cm

üvegfal rövid üvegfallal 120, 130, 140 cm

üvegfal/ walk in sarok változat 70, 80 × 80 cm és 70, 80 x 90 cm

üvegfal/walk in hátfalhoz illesztett változat 70, 80 × 80 cm és 70, 80 × 90 cm

ZUHANYKABINOK KERET NÉLKÜLI

A csaptelepek megtalálhatóak a „CSAPOK ÉS ZUHANY KIEGÉSZÍTŐK“ fejezetben.

35 34 CUBITO PURE + = A B B A A B A B A B A B A B A B 80 × 195 cm 90 × 195 cm 100 × 195 cm 120 × 195 cm balos/jobbos változat V V 200 cm 200 cm 200 cm V V 200 cm 200 cm 200 cm 200 cm 200 cm V V 200 cm 200 cm 200 cm V V 200 cm 200 cm V V 200 cm 200 cm V V 200 cm 200 cm V V 200 cm 200 cm V V 200 cm 200 cm 200 cm 80 × 80 × 195 cm 90 × 90 × 195 cm 90 × 90 × 195 cm 100 × 195 cm 120 × 195 cm 140 × 195 cm 80 × 195 cm 90 × 195 cm 100 × 195 cm 80 × 195 cm 90 × 195 cm 80 × 195 cm 90 × 195 cm 100 × 195 cm 80 × 195 cm 90 × 195 cm 100 × 195 cm 80 × 80 × 195 cm 90 × 90 × 195 cm 100 × 100 × 195 cm 80 × 80 × 195 cm 90 × 90 × 195 cm A 120 cm 130 cm 140 cm B 80/90 cm 80/90 cm 80/90 cm A 90 cm 100 cm 120 cm 130 cm 140 cm B 90 cm 80 cm 80/90 cm 80/90 cm 80/90 cm A 120 cm 130 cm 140 cm B 80/90 cm 80/90 cm 80/90 cm A 70 cm 80 cm B 80/90 cm 80/90 cm A 70 cm 80 cm B 80/90 cm 80/90 cm A 70 cm 80 cm B 80/90 cm 80/90 cm A 70 cm 80 cm B 80/90 cm 80/90 cm A 120 cm 130 cm 140 cm B 80/90 cm 80/90 cm 80/90 cm
80 × 80 × 195 cm 90 × 90 × 195 cm 100 × 100 × 195 cm Zuhanyajtó és merev fal kombinálásával keret nélküli zuhanysarok alakítható
KÖZÉPÜLETI
CSALÁDOK
TERMÉKEK FÜRDŐSZOBA

FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK CUBITO PURE /

A teljesen burkolt Jika Pure WC padlóra és falra függesztett verzióban is kapható. Felhívjuk figyelmét, hogy Mindkét esetben nemcsak vonzó, hanem nagyon kényelmes megoldásról is beszélünk, hiszen a formája a legkényelmesebb székek formatervezési tapasztalatai alapján került megtervezésre. Mindkét WC-t a padlótól számított 43 cm-es felszerelési magassághoz tervezték, ami nemcsak az idősek, hanem a magasabb emberek fizikai igényeire is megoldást kínál, hiszen az átlagmagasság az elmúlt évszázad során 10 cm-rel nőtt. Mindkét WC teljesen fedett (falsík alatti beépítésű) lefolyót tartalmaz, ami azt jelenti, hogy felülről vagy alulról nézve sem látható a

magasságában.

padló A Cubito Pure sorozat az egyik legnépszerűbb JIKA sorozathoz tartozik. Az anyagok és színek kialakítása a fürdőszobai világ aktuális trendjeihez igazodik. A minimalista és letisztult dizájn már első pillantásra megragadja a tekintetet, és modern megjelenést kölcsönöz a fürdőszobának.

FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK CUBITO PURE /

A bútorba épített dupla mosdó, fehér változatban tökéletesen friss, tiszta és modern megjelenést kölcsönöz fürdőszobájának. Az alsószekrények bőséges tárolóhelyet kínálnak, a 2 vagy 4 fiókos változatban. A 4 fiókos szerkényhez a H4944010390001 lábak használata szükséges.

Az aszimmetrikus mosdókagylók a fürdőszobai helykihasználás legmodernebb megoldásait képviselik, nem csupán a rendhagyó fürdőszobák számára. A 75 cm széles Cubito mosdó rakodóhellyel is rendelkezik, amelyen igény szerint akár a bal, akár a jobb oldalon elhelyezhetünk dolgokat, kihasználva ezzel akár a kis fürdőszobáknak is minden egyes négyzetcentiméterét.

Akár a fehér, akár a tölgy színű fürdőszoba bútort választja, mindenképpen jó döntést hoz. A tölgy dekorral rendelkező fürdőszobai bútor kellemesen meleg árnyalatot kölcsönöz fürdőszobájának. Másrészről, a fehér Cubito bútor a leghagyományosabb fürdőszoba választás.

37 36
CUBITO PURE
KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK

FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK CUBITO PURE /

A Cubito bútorcsalád a különböző szekrénytipusok és felület kikészítések széles választékát kínálja. A termékválaszék 45-75 cm közötti mosdókat, alsószekrényeket és üléspárnával kiegészített görgős konténert is tartalmaz. A mosdótartólap tartó konzol törölközőtatónak is használható.

A Jika Pure keret nélküli zuhanyajtó egyszerű és tiszta dizájnja kiemeli a fürdőszoba elegáns stílusát. Jól kiegészíti azt a modern famintás, minimalista Cubito bútor is. Többféle kivitelben készülnek, elegendő helyet biztosítanak, és törülközőtartó is a részüket képezi. (Mosdópulthoz ajánlott a Laufen konzolok használata).

Idei újdonság, PURE mosdó és szekrény

A Pure mosdóval ellátott mosdószekrényt időtálló elegancia és egyszerű megoldás jellemzi a fürdőszobai térben. A felső fiók egy praktikus rendszerezőt is tartalmaz, aminek köszönhetően a felső fiók mindig áttekinthető lesz.

39 38 FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK CUBITO PURE / CUBITO PURE
KÖZÉPÜLETI
FÜRDŐSZOBA
TERMÉKEK
CSALÁDOK

A Cubito Pure szögletes mosdókagyló az eredeti formára alapoz. Tökéletesen, minimalista Cubito Pure bútorral kombinálva emelkedik ki. A Cubito N csaptelepeket vonzó és időtlen design jellemzi. A vékony falak luxus-érzetet keltenek, amit a mosdókagyló pulton törtnő elhelyezése, formája és a kerámia dugó is alátámaszt.

A Cubito Pure mosdókagyló megfelel a legújabb trendeknek. A Cubito-N mosdócsaptelepek változatos fomavilágának (kerek alaptest és szögletes vezérlőkarok) köszönhetően jól passzolnak minden formájú mosdóhoz.

KERET NÉLKÜLI ZUHANYKABINOK, ÜVEGFALAK ÉS AJTÓK

A Pure kollekció keret nélküli zuhanyfalai és ajtói tökéletes választások egy modern fürdőszobához. Kiváló minőségű, 8 mm vastag biztonsági üvegből készülnek, mely Jika perla bevonattal rendelkezik, ami nagyban megkönnyíti a karbantartást. Ha szenvedélye a tiszta minimalista design, ez a stílus a megfelelö választás. A keret nélküli zuhanykabinok a zuhanytálcára vagy közvetlenül a csempékre szerelhetők.

CUBITO
+ = FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK
PURE /

FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK CUBITO PURE /

PURE VÁLASZTHATÓ ÜVEGFELÜLETEK

ELŐNYÖK

8 mm-es biztonsági üveg

Különleges JIKA Perla GLASS felületkikészítés

Nemcsak a Pure sorozat acél zuhanytálcáival

kompatibilis, hanem az öntött márványból, akrilból ill. kerámiából készült zuhanytálcákkal is.

A Pure üveg padlófelületekre illesztve is tökéletes választás

41 40
CUBITO PURE
KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK
Törölközőtartó horog

ÁTTEKINTÉS / FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK MIO /

MOSDÓ ÉS KÉZMOSÓ

FÜRDŐSZOBA BÚTOROK

alsószekrény bútoros kézmosó számára 45 cm

alsószekrény bútoros mosdó számára 65 cm

alsószekrény bútoros aszimmetrikus mosdó számára 75 cm

alsószekrény bútoros mosdó számára 80 cm alsószekrény bútoros mosdó számára 100 cm

alsószekrény bútoros mosdó számára 130 cm

mosdótartólap, alsószekrényhez, 61 cm és 76 cm

mosdótartólap, alsószekrényhez, 61 cm és 76 cm szifonkivágással

magas szekrények széle. 32, mag. 162, mély. 32 cm

alsószekrény mosdótartólap alá, 61 cm

alsószekrény mosdótartólap alá, 76 cm

középmagas szekrény széle. 32, mag. 81, mély. 32 cm

A csaptelepek megtalálhatóak a „CSAPOK ÉS ZUHANY KIEGÉSZÍTŐK“ fejezetben.

és

55 × 45 cm 60 × 45 cm 65 × 45 cm 75 × 45 cm 80 × 45 cm 100 × 45 cm 45 × 25 cm 130 × 45 cm H 812712 H 815714 H 812713 H 812714 ÚJ H 811710 H 812716 ÚJ H 814713 H 814714 H 813714 H 831712 48 cm 40 cm
bútoros mosdó számára
alsószekrény
alsószekrény
55 cm
bútoros mosdó számára 60 cm
WC BIDÉ WC ÜLŐKE rimless H 820714 ÚJ rimless H 820716 H 824716 H 823716 - v.
ÚJ ÚJ ÚJ és slowclose változatban is és slowclose változatban is
40 cm
A MIO és CUBITO mosdókagylók
középmagas szekrény széle. 32, m mag. 81, mély. 15,5 cm munkalapok áttekinthető kompatibilitási táblázata megtalálható és letölthető a www.jika.hu webhelyről.

A Mio-N bútorok előnye az egyszerű, időtálló kialakítás, amit a fogantyúk hiánya is fokoz a „push to open = nyomásra nyíló“ rendszernek köszönhetően. A mosdó alatti szekrények teljesen kihúzható fióksínekkel, fékkel és ütközővel rendelkeznek.

A Mio-N bútorok változatos kínálata nagy variálhatóságot tesz lehetővé. Kialakítása remekül kiegészíti a Mio sorozat egyéb kínálatát, a mosdókagylótól, bidétől a rimless technológiájú fali WC-ig.

43 42
MIO KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK
FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK MIO /

FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK MIO /

A Mio-N bútorok két díszítéssel készülnek. A klasszikus fehér kialakítás, melyet a fiók elülső oldalán fényes és az oldalakon matt festékkel borítottak, elegáns érintést biztosítanak a fürdőszobában. A kellemes kőris dekor nyugtató és pihentető légkört teremt.

Az új Mio-N mosdó praktikus kialakítású. Elegáns alakja jól illeszkedik a Mio-N falra szerelhető wc-hez, és rengeteg tárhelyet biztosít.

A Mio sorozat a mosdók alatti pultot kínálja, amelyek a speciális szekrényekkel együtt nem csak praktikus, hanem nagyon elegáns design egységet is alkotnak. A speciális felületű táblák maximális víz- és karcállóságot garantálnak. A szekrények és pultok fehér változatban, fényes előlappal vagy kőrisfa dekorral készülnek, az igazi tömör szerkezetével és mélységével.

45 44 MIO FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK MIO /
KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK

ÁTTEKINTÉS / FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK TIGO /

H 812216

H 812218

H 812219

H 815212

H 824216

AKRIL FÜRDŐKÁD ÉS KÁDPARAVÁN

160 × 80/70 cm jobbos és balos változat

ASZIMMETRIKUS ZUHANYKABIN ÉS ZUHANYTÁLCA

100 × 80 × 8,5 cm jobbos és balos változat, kerámia, csúszásgátolt kikészítéssel is

FÜRDŐSZOBA BÚTOR

alsószekrény bútoros mosdó számára 65 és 80 cm

A csaptelepek megtalálhatóak a „CSAPOK ÉS ZUHANY KIEGÉSZÍTŐK“ fejezetben.

65 × 38,5 cm 80 × 38,5 cm 100 × 38,5 cm 45 × 23,5 cm
80 × 150 cm 60 × 150 cm 100 × 80 × 195 cm
WC
WC ÜLŐKE és slowclose változatban is
MOSDÓ ÉS KÉZMOSÓ

Még egy kis fürdőszobában sem kell megelégedni a zuhanyozással. A Tigo szett ergonómikusan kialakított, kis helyekre kialakított fürdőkádat kínál, amelyet a formájához pontosan illeszkedő, speciális kádparaván egészít ki.

A TIGO mosdókhoz praktikus és robusztus polcokat fejlesztettünk ki például tartalék törölközők tárolására, amelyek azonnal kéznél vannak ezen a helyen.

A kis fürdőszobák ideális berendezése a falhoz illeszkedő WC csésze és tartály a mindössze 62 cm kiállással. Másik nagy előnye a 3/4,5 l-es öblítés, amely használata sok vizet takarít meg. Az ablak nélküli fürdőszobák esetén a belső szigeteléssel ellátott öblítőtartály megakadályozza a pára kicsapódását a tartály külső felületén.

47 46
43 cm 62 cm 38,5cm
TIGO KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK
FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK TIGO /

ÁTTEKINTÉS / FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK DEEP BY JIKA /

MOSDÓ ÉS KÉZMOSÓ

H 812611, H 812612

H 812613

H 815614

WC

51cm

H 820614

51cm

H 816612

H 816614

65cm

H 826616 H 826617

H 820610

H 823616 - vízszintes lefoly

H 823617 - függőleges lefoly

H 823618 - vízszintes lefol mag. 45 cm

51cm

ÚJ H 820616

23cm 48 cm 45 cm

H 821615 - kétírányú lefoly

ZUHANYTÁLCAI BIDÉ

H 815615

70cm

H 820642

WC ÜLŐKE slowclose változatban is

80 × 80 × 8 cm 90 × 90 × 8 cm 80 × 80 × 8 cm 90 × 90 × 8 cm 80 × 80 × 6,3 cm 90 × 90 × 6,3 cm akril

A Deep by Jika zuhanytálcák kombinálhatóak a Cubito Pure és Lyra Plus zuhanykabinokkal.

H 830612 H 832612

FÜRDŐSZOBA BÚTOR

alsószekrény bútoros mosdó számára 55, 65 és 80 cm

magas szekrények széle. 32, mag. 170, mély. 25 cm

A csaptelepek megtalálhatóak a „CSAPOK ÉS ZUHANY KIEGÉSZÍTŐK“ fejezetben.
50 × 41 cm 55 × 42 cm 60 × 45 cm 65 × 48 cm

FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK DEEP BY JIKA /

DEEP BY JIKA fürdőszoba pack

A Deep by Jika sorozat új szettjét 55, 65 és 80 cm-es méretű alsószekrényes mosdók és magas szekrények alkotják. Két felületkialakítással gyártjuk –időtlen fehérben félfénnyel elöl és természetes kőrishatású dekorral. Az elegáns, letisztult formájú mosdó tökéletesen harmonizál az egyszerű szekrényekkel, amelyeket formatervezett, ajtószélbe süllyesztett alumíniumfogantyúk egészítenek ki.

A padlóra szerelt vagy falra függesztett WC-k vagy kombiWC-k közül választhat. Mindegyik változat attraktív megjelenésű a modern alakja, az összes elem tökéletes kidolgozottsága és főként a minimális vízfogyasztás miatt. Az Deep by Jika WC-i a rövid öblítéshez csupán 2/3 liter vizet használnak fel; a hosszabb öblítéshez pedig 4/4,5 liter vízre van szükség.

49 48 DEEP BY JIKA
1+1 CSOMAG szekrény + mosdó KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK

ÁTTEKINTÉS / FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK LYRA PLUS /

MOSDÓ ÉS KÉZMOSÓ

mély.mély.43cm 49cm

827386 - vízszintes lefolyó

H 827387 - függőleges lefolyó

H 825726 - vízszintes lefolyó

H 825727 - függőleges lefolyó

AKRIL FÜRDŐKÁD ZUHANYKABIN ILLESZTHETŐ mag . 190 cm ZUHANYKABIN AJTÓK mag . 190 cm

négyszögletes 80 × 80 × 190 cm

90 × 90 × 190 cm

FÜRDŐSZOBA BÚTOR

alsószekrény bútoros mosdó számára

átlátszó vagy matt fehér csíkos változat.

negyedköríves rádius 55 cm 80 × 80 × 190 cm 90 × 90 × 190 cm átlátszó vagy matt fehér csíkos változat.

egy részes széle. 80, 90 cm átlátszó vagy matt fehér csíkos változat.

összehajtható széle. 80, 90 cm átlátszó vagy matt fehér csíkos változat.

kettős széle. 80, 90 cm átlátszó vagy matt fehér csíkos változat.

középmagas szekrény széle. 35, mag. 75, mély. 25 cm

magas szekrény széle. 32, mag. 170, mély. 25 cm

magas szekrény széle. 32, mag. 170, mély. 25 cm

bútorlapra szerelt tükör tükrös szekrény tükrös szekrény tükrös szekrény

széle 40 cm 50 cm 60 cm 70 cm mag. 75 cm

széle. 40, 50 cm mag. 80 cm széle. 60 cm mag. 80 cm széle. 77,5 cm mag. 80 cm

WC BIDÉ
WC ÜLŐKE
slowclose változatban is
H
H
v. 45 cm H
-
H
-
lefolyó 60 cm 60 cm H 810380 H 810381 H 810382 H 814381 H 814382 H 814383 H 814384 H 813383 H 819391 H 819950 60 × 46 cm 50 × 43 cm 55 × 45 cm 60 × 45 cm ÚJ 80 × 45 cm 40 × 34 cm H 815382 H 815381 H 815380
mély.63cm H 826387 - függőleges lefolyó
826384 - ferde lefolyó
826386 - vízszintes lefolyó
825387
függőleges lefolyó
825386
vízszintes
H
H 823380 H 832381 H 830381 H 821384
823382
H
ÚJ
150 × 70 cm 160 × 70 cm 160 × 75 cm 170 × 70 cm 170 × 75 cm 50 cm 55 cm 55 cm 60 cm 80 cm 40 cm H 810386 ÚJ ÚJ
ZUHANY
A csaptelepek megtalálhatóak a „CSAPOK ÉS
KIEGÉSZÍTŐK“ fejezetben.

A Lyra Plus VIVA bútorok egy nagyszerű kiegészítés a népszerű Lyra Plus fürdőszoba kollekcióhoz. Fehér díszítéssel, a fiók elülső lapjai magas fényű fehér festékkel van bevonva. Méreteinek köszönhetően a bútorok elegendő helyet biztosítanak minden fürdőszobai szükséglet tárolására. A nyitott polcok különféle tartozékokhoz használhatók, ami barátságos hangulatot teremt, vagy olyan dolgokra, amelyekre szükséged van.

Az új, modern négyzet alakú Lyra Plus mosdót a jelenlegi fürdőszobai trendeknek megfelelően tervezték. Választhat az 50, 55 és 60 cm széles méretek közül, vagy választhat egy 40 cm széles kis mosdót. A mosdókagyló tökéletesen illeszkedik a Lyra Plus VIVA kollekcióval felszerelt kétrészes egységekhez, amelyek két fiókkal és nikkelezett fogantyúval rendelkeznek.

51 50 LYRA PLUS FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK LYRA PLUS /
KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK

FÜRDŐSZOBA CSALÁDOK LYRA PLUS /

A Lyra Plus sorozat falra szerelhető WC-ket és kombi WC-ket kínál, akár innovatív rimless technológiával. A kombi WC-k vízszintes, illetve újonnan ferde lefolyós változatban is elérhetőek. A rimless technológia, azaz az öblítőperem hiánya megakadályozza a szennyeződések lerakódását a nehezen hozzáférhető helyeken, így a tisztaság teljesen új dimenzióját hozza el. Magától értetődő funkciója a víztakarékos öblítés is.

MOSDÓK ÉS FÜRDŐSZOBA BÚTOR

MIO-N CUBITO PURE

TIGO

DEEP BY JIKA

LYRA PLUS CUBE PETIT

53 52
KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK

MOSDÓK / ELŐNYÖK /

10 év garancia az valamennyi kerámia termék.

A szaniterek 100%-ban újrahasznosíthatók, a granulált anyag visszaforgatható a gyártási folyamatba, vagy az ipar más területein alkalmazható.

A kerámia speciális felületkezelése kiemelkedő higiéniai jellemzőket biztosít. A víztaszító felületkezelés, megelőzi a piszok és vízkő lerakódást.

Szifontakaró egyszerű, speciális és rejtett rögzítése.

A legmagasabb minőségű ajtó vasalatok, 20 000 nyitás/zárással tesztelve.

Az ABS élszalag PUR ragasztóval rögzítve = maximális vízállóság és ragasztási szilárdság.

A fiókokat 30 kg terhelésre tesztelik.

Nyomásra nyíló fiók rendszer

Teljesen kihúzható fiókok.

A MIO-N FÜRDŐSZOBA BÚTOROK ELŐNYEI

A klasszikus fehér design jellemzi a fiókok fényes előlapját és matt fehér bútortestét, valamint a kőris dekor bevonatát. Egyszerű bútor designt hangsúlyozzák a fogantyúk nélküli fiókok, a nyomásra nyíló renszernek köszönhetően.

1 Minőségi fiók szerelvények teljesen kihúzható mechanizmussal és lassan záródó rendszerrel

2 Az ABS élszalag PUR ragasztóval rögzítve = maximális vízállóság és ragasztási szilárdság.

3 Fogantyúk néküli nyomásra nyíló fiók rendszer

4 Időtlen magas fényű festés a fiók előlapokon

5 Hettich fiók-sínek élettartamra szóló minőség garanciával

- Hettich fiók-sinek opcionális 3D-s beállítási lehetőséggel

6 A belső fiók rendezők a helyükön tartják a magasabb tárgyakat, miközben a fiók-előlapot függőlegesen rögzítik

7 A fiókokat 30 kg terhelésre tesztelik.

55 54 1 2 3 4 5 7 6 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK BÚTOROK / ELŐNYÖK /

MOSDÓK / SOROZAT MIO-N /

MOSDÓ MIO-N 55 CM

Termék száma Termékleírás yyy: 104 Ár fehér

H 812712 xxx1041 mosdó 55 cm x 30 066 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető.

ALSÓSZEKRÉNY BÚTOROS MOSDÓ SZÁMÁRA MIO-N 55 CM

fehér/front fényes lakk

MOSDÓ MIO-N 60 CM

Termék száma Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk kőris

H 40J713 4015001 alsószekrény az H 812712, 55×45 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal 133 878 Ft

H 40J713 4013421 alsószekrény az H 812712, 55×45 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal 124 380 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 494402 1760001 Cube lábak, krómozott, 1 pár, 240 mm 8 131 Ft

Ajánljuk, hogy ezeket az alsószekrényeket a helytakarékos H8942460000001-es Jika szifonnal kombinálja. MEGJEGYZÉS: Ebben az esetben a sarokszelepek között 200 mm-nek kell lennie

Termék száma Termékleírás yyy: 104 Ár fehér

H 812713 xxx1041 mosdó 60 cm x 33 038 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető.

ALSÓSZEKRÉNY BÚTOROS MOSDÓ SZÁMÁRA MIO-N 60 CM

fehér/front fényes lakk

Termék száma Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk kőris

4015001 alsószekrény az H 812713, 60×45 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal 138 749

alsószekrény az H 812713, 60×45 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal

Külön megrendelni:

494402 1760001 Cube lábak, krómozott, 1 pár, 240 mm

Ajánljuk, hogy ezeket az alsószekrényeket a helytakarékos H8942460000001-es Jika szifonnal kombinálja. MEGJEGYZÉS: Ebben az esetben a sarokszelepek között 200 mm-nek kell lennie

A Jika Perla felületkezelés felára 18 973 Ft. Termékszám xxx = színkód (000 fehér, 100 Jika perla).

448 588 515 588 570 448 280 35 230 100 550 450 60 450 280 850 580 530 150 100 280 35 230 100 60 450 280 600 500 ~ 850 580 530 150 100 280 35 230 100 550 450 60 450 280 850 580 530 150 100 280 35 230 100 60 450 280 500 ~ 850 580 530 150 100
kőris
kőris
H 40J714
128 544 Ft
8 131
Külön megrendelni: Ár H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft H 894246 0000001 helytakarékos szifon, sarokszelep távolság 200 mm, DN40 9 777 Ft H 3741R0 0040001 mosdó szifon G 5/4“
DN32, ABS, króm 10 664 Ft H 374710 0040001 Mio mosdó
32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ * H 3742F0 7160001 mosdó szifon G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Click-Clack 5/4“, fekete matt 11 022 Ft Külön megrendelni: Ár H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft H 894246 0000001 helytakarékos szifon, sarokszelep távolság 200 mm, DN40 9 777 Ft H 3741R0 0040001 mosdó szifon G 5/4“ × DN32, ABS, króm 10 664 Ft H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4“– 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ * H 3742F0 7160001 mosdó szifon G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Click-Clack 5/4“, fekete matt 11 022 Ft
H 40J714
Ft
4013421
Ár H
Ft
×
szifon, 5/4“–

MOSDÓK / SOROZAT MIO-N /

MOSDÓ MIO-N 65 CM

Termék száma Termékleírás yyy: 104 Ár fehér

H 812714 xxx1041 mosdó 65 cm x 37 288 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft

H 894246 0000001 helytakarékos szifon, sarokszelep távolság 200 mm, DN40 9 777 Ft

H 3741R0 0040001 mosdó szifon G 5/4“ × DN32, ABS, króm 10 664 Ft

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4“– 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft

ÚJ

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft

** H 3702F9 7161031 mosdó

negyedévtől elérhető.

ALSÓSZEKRÉNY BÚTOROS MOSDÓ SZÁMÁR MIO-N 65 CM

fehér/front fényes lakk

MOSDÓ MIO-N 75 CM

kőris

Termék száma Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk kőris

H 40J715 4015001 alsószekrény az H 812714, 65×45 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal 144 874 Ft

H 40J715 4013421 alsószekrény az H 812714, 65×45 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal 135 720 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 494402 1760001 Cube lábak, krómozott, 1 pár, 240 mm 8 131 Ft

Podumyvadlové skříňky kombinujte s místošetřícím sifonem Jika H8942460000001. POZOR, rozteč rohových ventilů v tomto případě musí být 200 mm.

Termék száma Termékleírás yyy: 104 Ár fehér

* H 811710 xxx1041 aszimmetrikus mosdó 75 cm, tárolóhely jobb oldalon 70 977 Ft

negyedévtől elérhető.

negyedévtől elérhető.

ALSÓSZEKRÉNY BÚTOROS MOSDÓ SZÁMÁRA MIO-N 75 CM

kőris

Termék száma Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk kőris

* H 40J719 4015001 mosdó alsószekrény 75×45 cm 75×45 cm H 811710, 2 fiók 183 567 Ft

* H 40J719 4013421 mosdó alsószekrény 75×45 cm 75×45 cm H 811710, 2 fiók 171 954 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető.

Külön megrendelni: Ár

fehér/front fényes lakk

H 494402 1760001 Cube lábak, krómozott, 1 pár, 240 mm 8 131 Ft

Ajánljuk, hogy ezeket az alsószekrényeket a helytakarékos H8942460000001-es Jika szifonnal kombinálja.

MEGJEGYZÉS: Ebben az esetben a sarokszelepek között 200 mm-nek kell lennie

A Jika Perla felületkezelés felára 18 973 Ft. Termékszám xxx = színkód (000 fehér, 100 Jika perla).

57 56 588 610 448 280 35 100 230 60 450 280 650 500 850 580 530 150 100 280 35 100 230 60 450 280 650 500 850 580 530 150 100 230 280 35 100 750 500 60 450 280 ~ 850 580 530 150 100 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
ÚJ
lefolyószelep Click-Clack 5/4“, fekete matt 11 022 Ft Külön megrendelni: Ár H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft H 894246 0000001 helytakarékos szifon, sarokszelep távolság 200 mm, DN40 9 777 Ft H 3741R0 0040001 mosdó szifon G 5/4“ × DN32, ABS, króm 10 664 Ft H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4“– 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ * H 3742F0 7160001 mosdó szifon G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Click-Clack 5/4“, fekete matt 11 022 Ft 5 8 8 4 4 8 720 ÚJ ÚJ *2023/2. negyedévtől
*2023/2.
**2023/3.
**2023/3.
elérhető.

MOSDÓK / SOROZAT MIO-N /

MOSDÓ MIO-N 80 CM

Termék száma Termékleírás yyy: 104 Ár fehér

H 812716 xxx1041 mosdó 80 cm* x 93 262 Ft

*a csomagolás kiegyenlitő anyagot is tartalmaz

H 890349 0000001

ALSÓSZEKRÉNY BÚTOROS MOSDÓ SZÁMÁR MIO-N 80 CM

fehér/front fényes lakk

MOSDÓ MIO-N 100 CM

Termék száma Termékleírás Színe

fehér/front fényes lakk kőris

H 40J716 4015001 alsószekrény az H 812716, 80×45 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal 147 387 Ft

H 40J716 4013421 alsószekrény az H 812716, 80×45 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal

Külön megrendelni: Ár

H 494402 1760001 Cube lábak, krómozott, 1 pár, 240 mm

Ajánljuk, hogy ezeket az alsószekrényeket a helytakarékos H8942460000001-es Jika szifonnal kombinálja.

MEGJEGYZÉS: Ebben az esetben a sarokszelepek között 200 mm-nek kell lennie

Termék száma Termékleírás yyy: 104 Ár fehér

H 814713 xxx1041 mosdó 100 cm* x 112 335 Ft

*a csomagolás kiegyenlitő anyagot is tartalmaz

ALSÓSZEKRÉNY BÚTOROS MOSDÓ SZÁMÁR MIO-N 100 CM

fehér/front fényes lakk

fényes lakk kőris

H 40J717 4015001 alsószekrény az H 814713, 100×45 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal 200 018

H 40J717 4013421 alsószekrény az H 814713, 100×45 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal

1760001 Cube lábak, krómozott, 1 pár, 240 mm

Ajánljuk, hogy ezeket az alsószekrényeket a helytakarékos H8942460000001-es Jika szifonnal kombinálja. MEGJEGYZÉS: Ebben az esetben a sarokszelepek között 200 mm-nek kell lennie

588 760 448 230 280 35 100 850 580 530 150 100 800 500 60 450 280 230 280 35 100 850 580 530 150 100 800 500 60 450 280 60 850 580 530 450 230 280 35 150 570 100 100 280 1000
kőris kőris
138
044 Ft
8
Termékleírás Színe fehér/front
131 Ft Termék száma
180 869
8 131 Ft 588 448 960
Ár
szerelő szett mosdókhoz 975 Ft H 894246 0000001 helytakarékos szifon, sarokszelep távolság 200 mm, DN40 9 777 Ft H 3741R0 0040001 mosdó szifon G 5/4“ × DN32, ABS, króm 10 664 Ft H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4“– 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ * H 3742F0 7160001 mosdó szifon G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Click-Clack 5/4“, fekete matt 11 022 Ft Külön megrendelni: Ár H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft H 894246 0000001 helytakarékos szifon, sarokszelep távolság 200 mm, DN40 9 777 Ft H 3741R0 0040001 mosdó szifon G 5/4“ × DN32, ABS, króm 10 664 Ft H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4“– 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ * H 3742F0 7160001 mosdó szifon G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Click-Clack 5/4“, fekete matt 11 022 Ft A Jika
18 973
ÚJ ÚJ
*2023/2.
Ft
Ft Külön megrendelni: Ár H 494402
Külön megrendelni:
Perla felületkezelés felára
Ft. Termékszám xxx = színkód (000 fehér, 100 Jika perla).
*2023/2. negyedévtől elérhető.
negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető.

MOSDÓK / SOROZAT MIO-N /

KETTŐS MOSDÓ MIO-N 130 CM

Termék száma Termékleírás yyy: 104 Ár fehér

H 814714 xxx1041 kettős mosdó 130 cm* x 146 489 Ft

*a csomagolás kiegyenlitő anyagot is tartalmaz

Külön megrendelni: Ár

H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft

H 894246 0000001 helytakarékos szifon, sarokszelep távolság 200 mm, DN40 9 777 Ft

H 3741R0 0040001 mosdó szifon G 5/4“ × DN32, ABS, króm 10 664 Ft

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4“– 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack

7160001 mosdó szifon G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

ALSÓSZEKRÉNY BÚTOROS MOSDÓ SZÁMÁRA MIO-N 130 CM

Termék száma Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk kőris

H 40J718 4015001 alsószekrény az 130×45 cm-es mosdóhoz, H 814714, 4 fiókkal 247 883 Ft

H 40J718 4013421 alsószekrény az 130×45 cm-es mosdóhoz, H 814714, 4 fiókkal

fehér/front fényes lakk

235 390 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 494402 1760001 Cube lábak, krómozott, 1 pár, 240 mm

8 131 Ft

E 4-fiókos szekrény alátámasztásához mindig használni kell egy pár lábat H4944021760001*.

Ajánljuk, hogy ezeket az alsószekrényeket a helytakarékos H8942460000001-es Jika szifonnal kombinálja. MEGJEGYZÉS: Ebben az esetben a sarokszelepek között 200 mm-nek kell lennie

ASZIMMETRIKUS KÉZMOSÓ MIO-N 45 CM

Termék száma Termékleírás yyy: 106 Ár fehér

H 815714 xxx1061 kézmosó 45 cm, aszimmetrikus x 31 803 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4“– 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft

ÚJ

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft

ÚJ

** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Click-Clack 5/4“, fekete matt 11 022 Ft

H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

ALSÓSZEKRÉNY BÚTOROS KÉZMOSÓ SZÁMÁRA MIO-N 45 CM

fehér/front fényes lakk

Termék száma Termékleírás

H 40J711 2005001 alsószekrény az 45×25 cm-es aszimmetrikus kézmosóhoz

H 815714, 2 ajtóval

H 40J711 2003421 alsószekrény az 45×25 cm-es aszimmetrikus kézmosóhoz

H 815714, 2 ajtóval

Színe fehér/front fényes lakk kőris

66 009 Ft

61 598 Ft

59 58 588 1266 448 510 258 421 230 280 35 700 300 300 280 280 700 100 100 1300 500 500 60 450 280 ~ 850 580 530 150 100 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
kőris
kőris
8 773 Ft ÚJ
H
13 618 Ft ÚJ ** H
11 022 Ft A Jika Perla felületkezelés felára 18 973 Ft. Termékszám xxx = színkód (000 fehér, 100 Jika perla).
*
3742F0
3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Click-Clack 5/4“, fekete matt

MOSDÓK / SOROZAT MIO-N /

EGÉSZSÉGÜGYI MOSDÓ MIO

H 813714 xxxyyy1 mozgássérült mosdó 64 cm, túlfolyó nélkül

H 893905 0000001 rejtett mosdószifon a Mio H 813714 egészségügyi mosdóhoz

H 893906 0000001 mosdóbekötő (műanyag) lefolyószeleppel (műanyag/inox)

H 893907 0000001 mosdóbekötő (fém) lefolyószeleppel (műanyag/inox)

H 894246 0000001 helytakarékos szifon, sarokszelep távolság 200 mm, DN40

Kombinálja a H893905 rejtett mosdószifont a H89390 (műanyag) mosdóbekötővel vagy a H893907 mosdóbekötővel (fém).

* H 893905 0000001+ H 893906 0000001 - rejtett szifonhoz (műanyag) ** H 893905 0000001+ H 893907 0000001 - rejtett szifonhoz (króm) *** H 894246 0000001 - helytakarékos szifonhoz

Termék száma Termékleírás Ár

H 893905 0000001 rejtett mosdószifon a Mio H 813714 egészségügyi mosdóhoz

H 893906 0000001 mosdóbekötő

Kombinálja a H893905 rejtett mosdószifont a H89390 (műanyag) mosdóbekötővel vagy a H893907 mosdóbekötővel (fém).

mosdóbekötő fém H893907 lefolyószelep műanyag/inox

5/4 300 7 5 –170 DN 32 ∅ 95 5/4 62 –280 297 DIN32
116 DN 32 198 161 55 DN 40 40 64 93 27
MOSDÓSZIFON
mosdóbekötő fém H893907 mosdóbekötő műanyag H893906 mosdóbekötő műanyag H893906 HELYTAKARÉKOS SZIFON MIO MŰANYAG MOSDÓ SZIFON Termék száma Termékleírás yyy: 104 109 Ár fehér
x x 31 982 Ft
Külön megrendelni:
16 854 Ft
15 332 Ft
40 244 Ft
9 777 Ft
16
854 Ft
(műanyag) lefolyószeleppel (műanyag/inox) 15 332 Ft H 893907 0000001 mosdóbekötő (fém) lefolyószeleppel (műanyag/inox) 40 244 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 894246 0000001 helytakarékos szifon, sarokszelep távolság 200 mm, DN40 9 777 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 890732 0000001 műanyag mosdó és vizelde szifon 2 181 Ft lefolyószelep műanyag/inox MOSDÓ SZIFON Termék száma Termékleírás Ár H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft G ∅32 85 95–200 50 325 DN32 5∕4"

MOSDÓK / SOROZAT MIO-N /

374730 0040001 Cubito mosdó szifon, 5/4“-32 mm, króm, réz

Ár

61 60 1"1/4 95190 327 DN32 ∅31,75 ∅55 ∅ 31,75 ∅ 70 10 G 1 1 4" 11 0 1 60–230 225 DN32 96 G 1 1 4 " KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK MOSDÓ SZIFON MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP MIO STYLE
Termék száma Termékleírás Ár * H 3702F9
mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete
11 022 Ft
száma Termékleírás Ár H 391710
8 773 Ft MOSDÓ SZIFON RIO MOSDÓ SZIFON MIO STYLE MOSDÓ
Termékleírás
Termék száma Termékleírás Ár H 3741R0 0040001 mosdó szifon G 5/4“ × DN32, ABS, króm 10 664 Ft Termék száma Termékleírás Ár * H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 370189 0041031* mosdó lefolyószelep, billenő dugós, vandálbiztos, 5/4“-75 mm 7 908 Ft G ∅32 11 0–1 95 90 50 330 DN32 5∕4"
a készlet erejéig
negyedévtől elérhető.
negyedévtől elérhető. G5⁄4" 32-52 ∅63 CLICK/CLACK G5⁄4" 32-52 ∅63 CLICK/CLACK ÚJ ÚJ
7161031
matt
Termék
0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack
LEFOLYÓSZELEP RIO Termék száma
H
20 571 Ft
*
*2023/3.
*2023/2.

FÜRDŐSZOBA BÚTOR / SOROZAT MIO-N /

A Mio-N mosdótartólapok előnyei

A mosdótartólapok felülete HPL = erősített rétegelt lemez.

A HPL felület a következőket biztosítja:

1 maximális karcállóság

2 maximális vízállóság

3 a HPL 0,8 mm-es vastagságának köszönhetően erős és kompakt kapcsolatot alkot az ABS élszalaggal

4 az ABS élszalag biztosítja a bútor élének nagy mechanikai tartósságát, emellett kiemelten esztétikus

5 az ABS élszalagok PUR ragasztóval ragasztva

Folyamatos vízbe mártással tesztelve. 30 nap elteltével a próbadarab és az élfólia nem mutattak változást a víz hatására.

A mosdótartólapok és az alsószekrények mosdótálakhoz alkalmasak.

forgácslap 18 mm HPL - 0,8 mm-es erősített rétegelt lemez HPL - 0,8 mm-es erősített rétegelt lemez ABS 2 mm
A
MIO és CUBITO mosdókagylók és munkalapok áttekinthető kompatibilitási táblázata megtalálható és letölthető a www.jika.hu webhelyről.

FÜRDŐSZOBA BÚTOR / SOROZAT MIO-N /

MIO-N MOSDÓTARTÓLAP, ALSÓSZEKRÉNYHEZ, KIVÁGÁS NÉLKÜL

Az ilyen típusú lapoknál a mosdólefolyó kivágását a szerelő végzi a fürdőszoba építése során.

Ajánljuk, hogy a Mio-N lapokat a H41J715, H41J716 mosdótartólap alá tartozó alsószekrényekkel kombinálja.

MIO-N MOSDÓTARTÓLAP, ALSÓSZEKRÉNYHEZ, KIVÁGÁSSAL

H 46J712 0015001 mosdótartólap, alsószekrényhez 61 cm, középen szifonkivágással

H 46J712 0013421 mosdótartólap, alsószekrényhez 61 cm, középen szifonkivágással

0015001 mosdótartólap, alsószekrényhez 76 cm, középen szifonkivágással

0013421 mosdótartólap, alsószekrényhez 76 cm, középen szifonkivágással

Ajánljuk, hogy a Mio-N lapokat a H41J715, H41J71 6mosdótartólap alá tartozó alsószekrényekkel kombinálja.

63 62 2 0 4 5 0 612 ø160 2 0 4 5 0 762 20 450 612 2 0 4 5 0 762 ø160 kőris kőris kőris kőris fehér fehér KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
fehér
fehér Termék száma Termékleírás Lap színe fehér kőris
52 596 Ft
55 909 Ft H 46J713
55 831 Ft H 46J713
58 576 Ft Termék száma Termékleírás Lap színe fehér kőris H 46J712 0005001 mosdótartólap, alsószekrényhez kivágás nélkül, 61 cm 39 553 Ft H 46J712 0003421 mosdótartólap, alsószekrényhez kivágás nélkül, 61 cm 42 843 Ft H 46J713 0005001 mosdótartólap, alsószekrényhez kivágás nélkül, 76 cm 45 116 Ft H 46J713 0003421 mosdótartólap, alsószekrényhez kivágás nélkül, 76 cm 49 055 Ft A MIO és CUBITO mosdókagylók és munkalapok áttekinthető kompatibilitási táblázata megtalálható és letölthető a www.jika.hu webhelyről.

FÜRDŐSZOBA BÚTOR / SOROZAT MIO-N /

MIO-N ALSÓSZEKRÉNY, A MOSDÓTARTÓLAP ALÁ

Termék száma Termékleírás Lap színe fehér/front fényes lakk kőris

H 41J715 4015001 alsószekrény modsótartólap alá, 2 fiókkal, 61 cm 166 359 Ft

H 41J715 4013421 alsószekrény modsótartólap alá, 2 fiókkal, 61 cm 155 857 Ft

H 41J716 4015001 alsószekrény modsótartólap alá, 2 fiókkal, 76 cm 169 257 Ft

H 41J716 4013421 alsószekrény modsótartólap alá, 2 fiókkal, 76 cm 158 543 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 894246 0000001 helytakarékos szifon, sarokszelep távolság 200 mm, DN40 9 777 Ft

Termék száma Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk kőris

H 43J711 1305001 középmagas szekrény 1 ajtóval (zsanér a jobb/bal oldalon), 2 üveg polccal 88 927 Ft

H 43J711 1303421 középmagas szekrény 1 ajtóval (zsanér a jobb/bal oldalon), 2 üveg polccal 80 842 Ft

810 321 319 5 8 8 4 4 8 610 5 8 8 4 4 8 760 fehér/front fényes lakk kőris KÖZÉPMAGAS SZEKRÉNY MIO-N
kőris fehér/front fényes lakk kőris fehér/front fényes lakk
ajánljuk.
Az alsószekrényeket a Mio-N H46J712 és H46J713 modsótartólapokhoz

FÜRDŐSZOBA BÚTOR / SOROZAT MIO-N /

KÖZÉPMAGAS SZEKRÉNY MIO-N fehér/front fényes lakk fehér/front fényes lakk

Termék száma Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk kőris

H 43J714 1305001 középmagas szekrény, 1 ajtóval (zsanér a jobb/bal oldalon), 2 üveg polccal 82 985 Ft

H 43J714 1303421 középmagas szekrény, 1 ajtóval (zsanér a jobb/bal oldalon), 2 üveg polccal 75 438 Ft

MAGAS SZEKRÉNY MIO-N

kőris

Termék száma Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk kőris

H 43J712 2305001 magas szekrény, 2 ajtóval (zsanérok a bal/jobb oldalon), 5 polccal (1 fix, 4 üveg) 123 917 Ft

H 43J712 2303421 magas szekrény, 2 ajtóval (zsanérok a bal/jobb oldalon), 5 polccal (1 fix, 4 üveg) 112 652 Ft

65 64 810 320 155 1618 321 324 KÖZÉPÜLETI
TERMÉKEK
kőris

A legmagasabb minőségű ajtó vasalatok, 20 000 nyitás/zárással tesztelve.

Az ABS élszalag PUR ragasztóval rögzítve = maximális vízállóság és ragasztási szilárdság.

A fiókkok vasalatai önzáródó funkcióval

Teljesen kihúzható fiókkok.

Cubito fürdőszoba bútor előnyei

A Cubito bútorokat ajánljuk sötét fenyő és tölgy kivitelben, különböző faszerkezettel rendelkező préselt fa laminált elemekből, vagy fehér változatban fényes fehér színben a mosdótartólapnál és a bútortestnél festett fa textúrával.

1 Minőségi fiók szerelvények teljesen kihúzható mechanizmussal és lassan záródó rendszerrel

2 A szifon kivágás nélküli fiókok nagyobb helyet biztosítanak az Ön minden szükséges holmijának, minden esetben a helytakarékos H894246 -es Jika szifonnal kombináljuk

3 Magasabb fiókok = tárolóhely a magasabb mosószeres flakonok számára

4 Modern fa dekorációk, amelyek a valódi tömörfa textúrájával és mélységével rendelkeznek

5 Hettich fiók-sínek élettartamra szóló minőség garanciával

- Hettich fiók-sínek opcionális 3D-s beállítási lehetőséggel

6 A belső fiók rendezők a helyükön tartják a magasabb tárgyakat, miközben a fiók-előlapot függőlegesen rögzítik

7 Az alsószekrényekhez tartozó fiók-sínek „nyomd-hogykinyíljon” funkcióval rendelkeznek

Minőségi ajtózsanérok integrált, lassan záródó mechanizmussal.

A pipereszekrények a legkisebbtől kezdve egy fali rögzítő rendszerrel rendelkeznek, 3D-s beállítási lehetőséggel.

Az oldalra szerelt, falra függesztett fali szekrények minőségi üvegpolcokat tartalmaznak, amelyek minimális helyet foglalnak el. Ezen egységeink egy falra függesztő szerelvény rendszert használnak, 3D-s beállítási lehetőséggel.

15 cm 1 2 3 4 5 7 6
MOSDÓK / ELŐNYÖK /

MOSDÓKAGYLÓ CUBITO PURE KEREK

Termék száma

H

* A termék átmenetileg nem elérhető, cserélhető LAUFEN Pro H 8129620001091 túlfolyós vagy

H 8129620001121 túlfolyós termékre, mérete ∅ 420×165 mm. A helyettesítő termékek további értesítésig érvényesek.

H

374730

898184

H

2023/3. negyedévtől elérhető.

Ár

16 311 Ft

szeleptakaróval

Túlfolyó nélküli mosdótálakhoz használjon nem zárható lefolyószelepet.

Ajánljuk, hogy a Cubito-N, Mio-N, Mio Style vagy Cube mosdócsaptelepekkel kombinálja. Mosdópultra szerelhető.

A Cubito mosdótartólap a 77. oldalon, a Mio-N mosdótartólap a 63. oldalon található. A kivágási sablon a mosdó csomagolásának része.

MOSDÓKAGYLÓ CUBITO PURE TÉGLALAP ALAKÚ

* A termék átmenetileg nem elérhető, kicserélhető a LAUFEN Pro H 8129650001121 túlfolyó nélküli termékre, mérete 550×380×115 mm. A helyettesítő termékek további értesítésig érvényesek.

16

Ár

311 Ft

H 898184 0000001 lefolyószelep, túlfolyó nélkül, nem zárható, kerámia szeleptakaróval 24 034 Ft

Túlfolyó nélküli mosdótálakhoz használjon nem zárható lefolyószelepet.

Ajánljuk, hogy a Cubito-N, Mio-N, Mio Style vagy Cube mosdócsaptelepekkel kombinálja. Mosdópultra szerelhető.

A Cubito mosdótartólap a 77. oldalon, a Mio-N mosdótartólap a 63. oldalon található. A kivágási sablon a mosdó csomagolásának része.

** kör alakú kivágás a mosdószifonhoz a sablon szerint

A Jika Perla felületkezelés felára 18 973 Ft. Termékszám xxx = színkód (000 fehér, 100 Jika perla).

67 66 ∅ 400 1 40 1 70 1 40 1 70 500 350 ** ** ** KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK MOSDÓK / SOROZAT CUBITO PURE /
Termékleírás Ár fehér
** kör alakú kivágás a mosdószifonhoz a sablon szerint 52 136 Ft
818420 xxx1121* kerek mosdókagyló, ∅ 400×160
Külön megrendelni:
20 571 Ft
24 034
Termékleírás Ár fehér
H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz
0040001 mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz
0000001 lefolyószelep, túlfolyó nélkül, nem zárható, kerámia
Ft Termék száma
60 480 Ft
H 818423 xxx1121* téglalap alakú mosdókagyló, 500×350×160
Külön megrendelni:
H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz
H 374730 0040001 mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 20 571 Ft
2023/3. negyedévtől elérhető.

MOSDÓK / SOROZAT CUBITO PURE /

MOSDÓ CUBITO 55 CM

*2023/2.

ALSÓSZEKRÉNY BÚTOROS MOSDÓ SZÁMÁRA CUBITO 55 CM

fehér/front fényes lakk

fehér/front fényes lakk

Ajánljuk, hogy ezeket az alsószekrényeket a helytakarékos H8942460000001-es Jika szifonnal kombinálja. MEGJEGYZÉS: Ebben az esetben a sarokszelepek között 200 mm-nek kell

A Jika Perla felületkezelés felára 18 973 Ft.

Termékszám xxx = színkód (000 fehér, 100 Jika perla).

tölgy tölgy
lennie
Termék száma Termékleírás yyy: 104 109 Ár fehér H 810422 xxx1041 mosdó 55 cm x 30 258 Ft H 810422 0001091 mosdó 55 cm x 30 258 Ft H 819951
szifontakaró
H 890015 0000001) 34 222 Ft Külön megrendelni: Ár H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4“– 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ * H 3742F0 7160001 mosdó szifon G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Click-Clack 5/4“, fekete matt 11 022 Ft Termék száma Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk tölgy H 40J422 3015001 alsószekrény az H 810422, 55 cm-es mosdóhoz, 1 fiókkal 103 703 Ft H 40J422 3015191 alsószekrény az H 810422, 55 cm-es mosdóhoz, 1 fiókkal 92 466 Ft Termék száma Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk tölgy H 40J422 4025001 alsószekrény az 55 cm H 810422, 55 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal 156 294 Ft H 40J422 4025191 alsószekrény az 55 cm H 810422, 55 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal 136 877 Ft Külön megrendelni: Ár H 494401 0390001 lábak falra szerelt mosdószekrényekhez, króm (1 pár) 4 239 Ft
0000281
szerelő készlettel (Term. sz.:
negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető.

MOSDÓK / SOROZAT CUBITO PURE /

MOSDÓ CUBITO 60 CM

Termék száma Termékleírás yyy: 104 109 Ár fehér

H 810423 xxx1041 mosdó 60 cm x 31 464 Ft

H 810423 0001091 mosdó 60 cm x 31 464 Ft

H 819951 0000281 szifontakaró szerelő készlettel (Term. sz.: H 890015 0000001) 34 222 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4“– 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ

3742F0 7160001 mosdó szifon G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ

Click-Clack 5/4“, fekete matt 11 022

*2023/2. negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető.

ALSÓSZEKRÉNY BÚTOROS MOSDÓ SZÁMÁRA CUBITO 60 CM

fehér/front fényes lakk

fehér/front fényes lakk

H 40J423 4025001 alsószekrény az H 810423, 60 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal 164 098 Ft

H 40J423 4025191 alsószekrény az H 810423, 60 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal 141 859 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 494401 0390001 lábak falra szerelt mosdószekrényekhez, króm (1 pár) 4 239 Ft

Ajánljuk, hogy ezeket az alsószekrényeket a helytakarékos H8942460000001-es Jika szifonnal kombinálja. MEGJEGYZÉS: Ebben az esetben a sarokszelepek között 200 mm-nek kell lennie

A Jika Perla felületkezelés felára 18 973 Ft. Termékszám xxx = színkód (000 fehér, 100 Jika perla).

69 68 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
tölgy
tölgy
*
**
száma Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk tölgy
40J423 3015001 alsószekrény
fiókkal 106 329 Ft
40J423 3015191 alsószekrény
H 810423
cm-es mosdóhoz, 1 fiókkal 97 064 Ft
Termékleírás Színe fehér/front
tölgy
H
H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep
Ft Termék
H
az H 810423, 60 cm-es mosdóhoz, 1
H
az
, 60
Termék száma
fényes lakk

MOSDÓK / SOROZAT CUBITO PURE /

MOSDÓ CUBITO 65 CM

819951 0000281 szifontakaró szerelő készlettel (Term. sz.: H 890015 0000001)

3742F0 7160001 mosdó

*2023/2. negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető.

ALSÓSZEKRÉNY BÚTOROS MOSDÓ SZÁMÁRA CUBITO 65 CM

fehér/front fényes lakk

fehér/front fényes lakk

H

Ajánljuk, hogy ezeket az alsószekrényeket a helytakarékos H8942460000001-es Jika szifonnal kombinálja.

MEGJEGYZÉS: Ebben az esetben a sarokszelepek között 200 mm-nek kell lennie

A Jika Perla felületkezelés felára 18 973 Ft.

Termékszám xxx = színkód (000 fehér, 100 Jika perla).

tölgy tölgy
Termék száma Termékleírás
109 Ár fehér H
37 521 Ft H 810424
x 37 521 Ft H
34
H
ÚJ *H
szifon G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Click-Clack 5/4“, fekete matt 11 022 Ft Termék száma Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk tölgy H 40J424 3015001 alsószekrény az H 810424, 65 cm-es mosdóhoz, 1 fiókkal 111 449 Ft
40J424 3015191 alsószekrény az H 810424, 65 cm-es mosdóhoz, 1 fiókkal 102 577 Ft
száma Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk tölgy
yyy: 104
810424 xxx1041 mosdó 65 cm x
0001091 mosdó 65 cm
222 Ft Külön megrendelni: Ár
890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4“– 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft
H
Termék
40J424 4025001 alsószekrény
810424
cm-es
fiókkal
582 Ft
40J424 4025191 alsószekrény
810424
cm-es
fiókkal 150 380 Ft
megrendelni: Ár
494401 0390001
4 239 Ft
az H
, 65
mosdóhoz, 2
173
H
az H
, 65
mosdóhoz, 2
Külön
H
lábak falra szerelt mosdószekrényekhez, króm (1 pár)

MOSDÓK / SOROZAT CUBITO PURE /

MOSDÓ CUBITO 75 CM

Termék száma Termékleírás Ár fehér

H 812421 xxx1041 aszimmetrikus mosdó 75 cm, bal

H 812422 xxx1041 aszimmetrikus mosdó 75 cm,

*2023/2. negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető.

ALSÓSZEKRÉNY BÚTOROS MOSDÓ SZÁMÁRA CUBITO 75 CM

fehér/front fényes lakk

Termék száma Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk tölgy

H 40J425 3015001 alsószekrény az H 812421/2, 75 cm-es mosdóhoz, 1 fiókkal 116 137 Ft

H 40J425 3015191 alsószekrény az H 812421/2, 75 cm-es mosdóhoz, 1 fiókkal

106 629 Ft

Ajánljuk, hogy ezeket az alsószekrényeket a helytakarékos H8942460000001-es Jika szifonnal kombinálja.

MEGJEGYZÉS: Ebben az esetben a sarokszelepek között 200 mm-nek kell lennie

fehér/front fényes lakk

A Jika Perla felületkezelés felára 18 973 Ft.

H 40J425 4035001 alsószekrény az H 812421, 75 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal, kivágással a JOBB oldalon

H 40J425 4035191 alsószekrény az H 812421, 75 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal, kivágással a JOBB oldalon

H 40J425 4045001 alsószekrény az H 812422, 75 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal, kivágással a BAL oldalon

H 40J425 4045191 alsószekrény az H 812422, 75 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal, kivágással a BAL oldalon

fényes lakk tölgy

181 637 Ft

181 637 Ft

152 989 Ft

152 989 Ft

Külön megrendelni: Ár

4 239 Ft

H 494401 0390001 lábak falra szerelt mosdószekrényekhez, króm (1 pár)

Termékszám xxx = színkód (000 fehér, 100 Jika perla).

71 70 tölgy KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
tölgy
H
H
812422
812421
71
006 Ft
jobb 71 006 Ft H 819951
(Term.
34 222 Ft
Ár H
975 Ft H
16 311 Ft H
0040001 mosdó lefolyószelep
8 773Ft ÚJ * H 3742F0
mosdó
fekete matt 13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9
mosdó lefolyószelep
5/4“, fekete matt 11 022 Ft Termék száma Termékleírás Színe fehér/front
0000281 szifontakaró szerelő készlettel
sz.: H 890015 0000001)
Külön megrendelni:
890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz
374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4“– 32 mm, króm, sárgaréz
391710
Click-Clack
7160001
szifon G5/4“ × DN32, ABS,
7161031
Click-Clack

MOSDÓK / SOROZAT CUBITO PURE /

MOSDÓ CUBITO 85 CM

Termék száma Termékleírás yyy: 104 Ár fehér

H 810426 xxx1041 mosdó 85 cm* x 91 590 Ft

H 819951 0000281 szifontakaró szerelő készlettel (Term. sz.: H 890015 0000001) 34 222 Ft

*a csomagolás kiegyenlitő anyagot is tartalmaz

Külön megrendelni: Ár

H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4“– 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ

** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Click-Clack 5/4“, fekete matt 11 022 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető.

ALSÓSZEKRÉNY BÚTOROS MOSDÓ SZÁMÁRA CUBITO 85 CM

fehér/front fényes lakk

fehér/front fényes lakk

A Jika Perla felületkezelés felára 18 973 Ft.

Termék száma Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk tölgy

H 40J426 3015001 alsószekrény az H 810426, 85 cm-es mosdóhoz, 1 fiókkal 124 016 Ft

H 40J426 3015191 alsószekrény az H 810426, 85 cm-es mosdóhoz, 1 fiókkal 115 823 Ft

tölgy tölgy

Termék száma Termékleírás Színe

fehér/front fényes lakk tölgy

H 40J426 4025001 alsószekrény az H 810426, 85 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal 196 051 Ft

H 40J426 4025191 alsószekrény az H 810426, 85 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal 162 920 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 494401 0390001 lábak falra szerelt mosdószekrényekhez, króm (1 pár) 4 239 Ft

Ajánljuk, hogy ezeket az alsószekrényeket a helytakarékos H8942460000001-es Jika szifonnal kombinálja. MEGJEGYZÉS: Ebben az esetben a sarokszelepek között 200 mm-nek kell lennie

Termékszám xxx = színkód (000 fehér, 100 Jika perla).

DUPLAMOSDÓ / SOROZAT CUBITO PURE /

KETTŐS MOSDÓ CUBITO 130 CM

Termék száma Termékleírás Ár fehér

H 814420 xxx1041 kettős mosdó 130 cm* 139 512 Ft

H 819951 0000281 szifontakaró szerelő készlettel (Term. sz.: H 890015 0000001) 34 222 Ft

* a csomagolás kiegyenlítő anyagot is tartalmaz

Külön megrendelni: Ár

H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4“– 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft

ÚJ

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft

ÚJ

** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Click-Clack 5/4“, fekete matt 11 022 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

ALSÓSZEKRÉNY BÚTOROS MOSDÓ SZÁMÁRA CUBITO 130 CM

Termék száma Termékleírás

Színe fehér/front fényes lakk tölgy

H 40J427 4015001 alsószekrény az H 814420, 130 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal 209 438 Ft

H 40J427 4015191 alsószekrény az H 814420, 130 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal 168 219 Ft

Termék száma Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk tölgy

H 40J427 4025001 alsószekrény az H 814420, 130 cm-es mosdóhoz, 4 fiókkal 307 083 Ft

H 40J427 4025191 alsószekrény az H 814420, 130 cm-es mosdóhoz, 4 fiókkal 257 302 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 494401 0390001 lábak falra szerelt mosdószekrényhez, króm (1 pár) 4 239 Ft

E 4-fiókos szekrény alátámasztásához mindig használni kell egy pár lábat H49440101390001.

Ajánljuk, hogy ezeket az alsószekrényeket a helytakarékos H8942460000001-es Jika szifonnal kombinálja.

MEGJEGYZÉS: Ebben az esetben a sarokszelepek között 200 mm-nek kell lennie

A Jika Perla felületkezelés felára 18 973 Ft. Termékszám xxx = színkód (000 fehér, 100 Jika perla).

73 72 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
fehér/front fényes lakk
tölgy tölgy
fehér/front fényes lakk

KÉZMOSÓ / SOROZAT CUBITO PURE /

ASZIMMETRIKUS KÉZMOSÓ CUBITO 45 CM

Termék száma Termékleírás yyy: 105 106 Ár fehér

H 811423 xxxyyy1 aszimmetrikus kézmosó 45 cm, szerelő szettel, bal x 28 582 Ft

H 811424 xxxyyy1 aszimmetrikus kézmosó 45 cm, szerelő szettel, jobb x 28 582 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4“– 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ

** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Click-Clack 5/4“, fekete matt 11 022 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető.

negyedévtől elérhető.

ALSÓSZEKRÉNY ASZIMMETRIKUS KÉZMOSÓHOZ CUBITO 45 CM

H 811423, bal

H 811424, jobb

fehér/front fényes lakk

fehér/front fényes lakk

Ajánljuk, hogy ezeket az alsószekrényeket a helytakarékos H8942460000001-es Jika szifonnal kombinálja.

MEGJEGYZÉS: Ebben az esetben a sarokszelepek között 200 mm-nek kell lennie

A Jika Perla felületkezelés felára 18 973 Ft.

Termékszám xxx = színkód (000 fehér, 100 Jika perla).

front fényes
tölgy tölgy tölgy tölgy
lakk front fényes lakk
Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk tölgy H 40J420 1005001 alsószekrény az aszimmetrikus H 811423/4, 45×25 cm-es lenyíló ajtóval 79 722 Ft H 40J420 1005191 alsószekrény az aszimmetrikus H 811423/4, 45×25 cm-es lenyíló ajtóval 68 706 Ft H 40J420 2005001 alsószekrény az aszimmetrikus H 811423/4, 45×25 cm-es 2 ajtó 72 973 Ft H 40J420 2005191 alsószekrény az aszimmetrikus H 811423/4, 45×25 cm-es 2 ajtó 61 738 Ft
Termék száma
**2023/3.

BEÜLTETHETŐ MOSDÓ / SOROZAT CUBITO PURE /

KÉZMOSÓ CUBITO 45 CM

Termék száma Termékleírás Ár fehér

H 811422 xxx1041 kézmosó 45 cm 25 760 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4“– 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft

ÚJ

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft

ÚJ

** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Click-Clack 5/4“, fekete matt 11 022 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

ALSÓSZEKRÉNY BÚTOROS MOSDÓ SZÁMÁRA CUBITO 45 CM

tölgy

fehér/front fényes lakk

BEÜLTETHETŐ MOSDÓ CUBITO

H

3015191 alsószekrény az H 811422, 45×34 cm-es kézmosóhoz, 1 fiókkal 81 447 Ft

Ajánljuk, hogy ezeket az alsószekrényeket a helytakarékos H8942460000001-es Jika szifonnal kombinálja. MEGJEGYZÉS: Ebben az esetben a sarokszelepek között 200 mm-nek kell lennie

Termék száma Termékleírás Ár

HELYTAKARÉKOS SZIFON MIO

Termék száma Termékleírás Ár

H 894246 0000001 helytakarékos szifon, sarokszelep távolság 200 mm, DN40 9 777 Ft

MŰANYAG MOSDÓ SZIFON

Termék száma Termékleírás Ár

H 890732 0000001 műanyag mosdó és vizelde szifon 2 181 Ft

75 74 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
fehér
33
Termékleírás Színe fehér/front
lakk tölgy
H 817422 xxx1041 beépíthető mosdó, 55 cm, 1 csaplyukkal
460 Ft Termék száma
fényes
H 40J421 3015001 alsószekrény az H 811422, 45×34 cm-es kézmosóhoz, 1 fiókkal 92 298 Ft
40J421

Termék száma Termékleírás Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

Termék száma

Ár

374730 0040001 Cubito mosdó szifon, 5/4“-32 mm, króm, réz 20 571 Ft

MOSDÓ SZIFON RIO MOSDÓ SZIFON MIO STYLE

Termék száma Termékleírás Ár H 3741R0 0040001 mosdó szifon G 5/4“ × DN32, ABS, króm 10 664 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető.

Ár

773 Ft

391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack

Ár * H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft

*2023/3. negyedévtől elérhető.

MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP RIO

Termék száma Termékleírás Ár

*H 370189 0041031 mosdó lefolyószelep, billenő dugós, vandálbiztos, 5/4“-75 mm 7 908 Ft

* a készlet erejéig

11 0 1 60–230 225 DN32 96 G 1 1 4
1"1/4 95190 327 DN32 ∅31,75 ∅55 ∅ 31,75 ∅ 70 10 G 1 1∕4" G5⁄4" 32-52 ∅63 CLICK/CLACK G5⁄4" 32-52 ∅63 CLICK/CLACK MOSDÓ SZIFON MOSDÓ
Termékleírás
Termékleírás
H
TARTOZÉKOK /
LEFOLYÓSZELEP MIO MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP MIO STYLE MOSDÓ SZIFON Termék száma
Termék száma
8
Termékleírás
H
G ∅32 85 95–200 50 325 DN32 5∕4" G ∅32 11 0–1 95 90 50 330 DN32 5∕4"
ÚJ ÚJ

FÜRDŐSZOBA BÚTOR / SOROZAT CUBITO PURE /

MOSDÓTARTÓLAP, EGYEDI MÉRETRE CUBITO

Termék száma Termékleírás

H 46J420 0105001 mosdótartólap, egyedi méretre, vágatható 65-128 cm-re, kivágás nélkül, konzolok nélkül

H 46J420 0105191 mosdótartólap, egyedi méretre, vágatható 65-128 cm-re, kivágás nélkül, konzolok nélkül

H 46J421 0105001 mosdótartólap, egyedi méretre, vágatható 128,1-160 cm-re, kivágás nélkül, konzolok nélkül

H 46J421 0105191 mosdótartólap, egyedi méretre, vágatható 128,1-160 cm-re, kivágás nélkül, konzolok nélkül

H 46J422 0105001 mosdótartólap, egyedi méretre, vágatható 160,1-210 cm-re, kivágás nélkül, konzolok nélkül

H 46J422 0105191 mosdótartólap, egyedi méretre, vágatható 160,1-210 cm-re, kivágás nélkül, konzolok nélkül 50 537

H 47J004 0000001 konzol, méretre vágatható mosdótartólaphoz, állítható, fehér

H 450133 1720001 konzol, méretre vágatható mosdótartólaphoz, állítható, ezüst

** kör alakú kivágás a mosdószifonhoz a sablon szerint

** kör alakú kivágás a mosdószifonhoz a sablon szerint

28 064 Ft

21 068 Ft

** kivágás mosdóhoz (lásd a mosdótartó lapok megrendelési űrlapját)

A lapba beszerelhető a Cubito H817422 besüllyeszthető mosdó is.

A kivágást a szerelésnél a szerelő végzi el.

A MIO és CUBITO mosdókagylók és munkalapok áttekinthető kompatibilitási táblázata megtalálható és letölthető a www.jika.hu webhelyről.

Előnyök fürdőszoba bútorokhoz

77 76 ** * ** * ** * tölgy fehér KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
tölgy tölgy
fehér fehér
Lap színe fehér tölgy
39 297 Ft
39 297 Ft
44 910 Ft
44 910 Ft
50 537 Ft
Ft

FÜRDŐSZOBA BÚTOR / SOROZAT CUBITO PURE /

MOSDÓTARTÓ PULTOK, 1 KIVÁGÁSSAL CUBITO

Termék száma Termékleírás Lap színe fehér tölgy

H 46J423 0115001 méretre vágatható mosdótartólap, 65-160 cm, Cubito 45-75 cm mosdóhoz, 1-1 kivágással a bal/jobb oldalon, konzolok nélkül

H 46J423 0115191 méretre vágatható mosdótartólap, 65-160 cm, Cubito 45-75 cm mosdóhoz, 1-1 kivágással a bal/jobb oldalon, konzolok nélkül

H 47J004 0000001 konzol, méretre vágatható mosdótartólaphoz, állítható, fehér

H 450133 1720001 konzol, méretre vágatható mosdótartólaphoz, állítható, ezüst

MOSDÓTARTÓ PULTOK, 2 KIVÁGÁSSAL CUBITO

Előnyök fürdőszoba bútorokhoz

Termék száma Termékleírás

H 46J424 0145001 méretre vágatható mosdótartólap, 135-220 cm, Cubito 45-75 cm mosdóhoz, 1-1 kivágással a bal/jobb oldalon, konzolok nélkül

H 46J424 0145191 méretre vágatható mosdótartólap, 135-220 cm, Cubito 45-75 cm mosdóhoz, 1-1 kivágással a bal/jobb oldalon, konzolok nélkül

64 551 Ft

64 551 Ft

28 064 Ft

21 068 Ft

Lap színe fehér tölgy

95 413 Ft

95 413 Ft

H 47J004 0000001 konzol, méretre vágatható mosdótartólaphoz, állítható, fehér 28 064 Ft

H 450133 1720001 konzol, méretre vágatható mosdótartólaphoz, állítható, ezüst 21 068 Ft

A mosdótartólapok megrendelési űrlapja a 80.oldalon található.

tölgy tölgy
fehér fehér

FÜRDŐSZOBA BÚTOR / SOROZAT CUBITO PURE /

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓTARTÓLAP ALÁ CUBITO

fehér/front fényes lakk

KISSZEKRÉNY CUBITO

Termék száma Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk tölgy

H 41J424 3015001 alsószekrény mosdótartólap alá, 64 cm, 1 fiókkal 106 293 Ft

H 41J424 3015191 alsószekrény mosdótartólap alá, 64 cm, 1 fiókkal 101 765 Ft

Ajánljuk, hogy ezeket az alsószekrényeket a helytakarékos H 894246 0000001 Jika szifonnal kombinálja. MEGJEGYZÉS: Ebben az esetben a sarokszelepek között 200 mm-nek kell lennie. A lap alatt található szekrényke nyomós nyitású (push to open) görgőkkel van ellátva.

fehér/front fényes lakk

KÖZÉPMAGAS SZEKRÉNY CUBITO

Termék száma Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk tölgy

H 43J420 1105001 kisszekrény, 1 ajtóval (zsanér a bal oldalon), 1 üveg polccal 89 542 Ft

H 43J420 1105191 kisszekrény, 1 ajtóval

bal oldalon jobb oldalon

lakk tölgy

H 43J421 1105001 középmagas szekrény 1 ajtóval (zsanér a bal oldalon), 2 üveg polccal 95 169 Ft

H 43J421 1105191 középmagas szekrény 1 ajtóval (zsanér a bal oldalon), 2 üveg polccal 83 915 Ft

H 43J421 1205001 középmagas szekrény 1 ajtóval (zsanér a jobb oldalon), 2 üveg polccal 95 169 Ft

H 43J421 1205191 középmagas szekrény 1 ajtóval (zsanér a jobb oldalon), 2 üveg polccal 83 915 Ft

fehér/front fényes lakk

Ajánljuk, hogy a Cubito családot a jelen katalógus egy másik részében meghatározott tükrökkel és lámpákkal kombinálja. Az üvegpolcok vastagsága 6 mm.

Előnyök fürdőszoba bútorokhoz

79 78 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
tölgy tölgy tölgy
(zsanér a bal oldalon), 1 üveg polccal 78 309 Ft H 43J420 1205001 kisszekrény, 1 ajtóval (zsanér a jobb oldalon), 1 üveg polccal 89 542 Ft H 43J420 1205191 kisszekrény, 1 ajtóval (zsanér a jobb oldalon), 1 üveg polccal 78 309 Ft Termék száma Termékleírás Színe fehér/front fényes

FÜRDŐSZOBA BÚTOR / SOROZAT CUBITO PURE /

KÖZÉPMAGAS SZEKRÉNY CUBITO

fehér/front fényes lakk

MAGAS SZEKRÉNY CUBITO

fehér/front fényes lakk

Előnyök fürdőszoba bútorokhoz

bal oldalon jobb oldalon

Termék száma Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk tölgy

H 43J424 1105001 középmagas szekrény, 165 mm mély, 1 ajtóval (zsanér a bal oldalon), 2 üveg polccal

H 43J424 1105191 középmagas szekrény, 165 mm mély, 1 ajtóval (zsanér a bal oldalon), 2 üveg polccal

H 43J424 1205001 középmagas szekrény, 165 mm mély, 1 ajtóval (zsanér a jobb oldalon), 2 üveg polccal

H 43J424 1205191 középmagas szekrény, 165 mm mély, 1 ajtóval (zsanér a jobb oldalon), 2 üveg polccal

tölgy tölgy

83 915 Ft

83 915 Ft

78 309 Ft

78 309 Ft

Termék száma Termékleírás Színe fehér/front fényes lakk tölgy

H 43J422 2305001 magas szekrény, 2 ajtóval (zsanérok a bal/jobb oldalon), 5 polccal (1 fix, 4 üveg)

H 43J422 2305191 magas szekrény, 2 ajtóval (zsanérok a bal/jobb oldalon), 5 polccal (1 fix, 4 üveg)

151 362 Ft

Ajánljuk, hogy a Cubito családot a jelen katalógus egy másik részében meghatározott tükrökkel és lámpákkal kombinálja. Az üvegpolcok vastagsága 6 mm.

116 932 Ft

RENDELÉSI ŰRLAP A CUBITO MOSDÓKHOZ VALÓ BÚTORLAPOK MEGRENDELÉSÉHEZ

MOSDÓPULTOK KIVÁGÁS NÉLKÜL

(kapható tölgy - 519, fehér - 500)

/kivágással ellátott mosdótartólapokat kizárólag 45-75 cm-es CUBITO mosdóval lehet kombinálni, kivéve a beültethető mosdó H817422./ Válasszon egyet a három laptípus közül, adja meg a színt és a kívánt x hosszúságot:

H 46J42 0 650–1 280 mm szín .................. hossz x ............... mm

H 46J42 1 1 281–1 600 mm szín .................. hossz x ............... mm

H 46J42 2 1 601–2 100 mm szín .................. hossz x ............... mm szám ..................

MÉRETRE VÁGATHATÓ MOSDÓTARTÓLAPOK

(kapható tölgy - 519, fehér - 500)

Válasszon mosdót:

Adja meg a színt és a pontos méreteket x* y*:

H 46J42 3 szín ................... x* ..................... mm y* ..................... mm szám ...................

Egy kivágással rendelkező, 1600 mm-nél hosszabb mosdótartólap rendelésekor a következő cikkszámot kell megadni: H 46J42 4, a két kivágású változatból! Adja meg a Z méretet 0 mm-re, s ez esetben a lap csak egy kivágású lesz.

MOSDÓPULTOK 2 KIVÁGÁSSAL

(kapható tölgy - 519, fehér - 500)

Válasszon mosdót:

Adja meg a színt és a pontos x* y* és z* méretet:

H 46J42 4 szín ................... x* ..................... mm y* ..................... mm z* ..................... mm szám ...................

* Minimális méret x, y és z az adott mosdó részére: mosdó 45 cm - 215 mm mosdó 60 cm - 290 mm mosdó 75 cm - 365 mm mosdó 55 cm - 265 mm mosdó 65 cm - 315 mm ezen méretek esetében mindig 55 mm marad a perem alatt.

FIGYELEM!: A szabadonálló mosdótartólapot a hozzávaló konzollal kell szerelni(lásd a szerelési útmutatót). Győződjön meg arról, hogy a mosdótartó lap kivágások élei alá vannak támasztva, alkalmazzon konzolokat a mosdótartólap hosszától függően. Mindegyik kivágással rendelkező alsószekrény csak a Cubito, 45–75 cm-es mosdóval illeszthető. Kérjük, hogy rendelésében adja meg a kiválasztott mosdó cikkszámát. A lap maximális túlnyúlása a konzolon 25cm. A kivágás nélküli lap konzolok közötti hossza max. 80 cm.

Konzol a mosdótartólap számára

A mennyiség számát mindig egyeztesse a szakképzett értékesítővel. A mennyiség száma mindig függ a kivágás elhelyezkedésétől és a deszkalap hosszától.

H 45013 3 172 000 1 ezüst db szám ............

H 47J00 4 000 000 1 fehér matt db szám ............

Rendelési szám:

Nagykereskedő:

81 80 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK 650 - 1 600 x* y* 470 36 x* z* y* 1 350 - 2 200 470 36 X 650–1 280 1 281–1 600 1 601–2 100 470 36 H 46J42 0 H 46J42 1 H 46J42 2 H46J423 H46J424
45cm 55 cm 60 cm 65 cm 75 cm 45cm 55 cm 60 cm 65 cm 75 cm

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL / SOROZAT PURE /

A PURE mosdóval ellátott új szekrények előnyei

SZEKRÉNY + MOSDÓ

A bútorok kétféle kivitelben készülnek, klasszikus fehér és modern fekete színben. Mindkettő kikészítése sima felületű. Kétféle mélységű magas szekrénnyel. (12 vagy 35 cm).

1 Modern kerámia mosdó

2 A bútorok falhoz illesztését 3D-s rögzítések biztosítják.

3 Finoman zárodó

4 Modern fogantyúk az előlapok szélén.

5 Tartós ABS élek PUR ragasztóval ragasztva.

6 Teljesen lakkozott előlapok és bútortestek.

7 Felső fiókok, kivágással a normál szifon számára és belső rendszerezővel.

8 Fémlemez fióktestek.

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL PURE 60 CM

1 6 7 3 8 2 4 5 Külön megrendelni: Ár H 890732 0000001 műanyag mosdó és vizelde szifon 2 181 Ft H 374730 0040001 Cubito mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 20 571 Ft H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4“– 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ * H 3742F0 7160001 mosdó szifon G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Click-Clack 5/4“, fekete matt 11 022 Ft Termék száma Termékleírás Színe fényes fehér fekete matt *H 40B232 4025002 szekrény 2 fiókkal és 60 cm mosdóval EGYÜTT 237 573 Ft *H 40B232 4023532 szekrény 2 fiókkal és 60 cm mosdóval EGYÜTT 237 573 Ft fényes fehér fekete matt ~ 850 580 530 80 165 100 225 625 65 440 540 600 418 ÚJ
*2023/2. negyedévtől elérhető. *2023/2. negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető.

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL / SOROZAT PURE /

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL PURE 80 CM

fekete matt

*2023/2. negyedévtől elérhető.

Külön megrendelni: Ár

H 890732 0000001 műanyag mosdó és vizelde szifon 2 181 Ft

H 374730 0040001 Cubito mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 20 571 Ft

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4“– 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft

ÚJ

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft

ÚJ

** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Click-Clack

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL PURE 100 CM

fekete matt

*2023/2. negyedévtől elérhető.

Külön megrendelni: Ár

H 890732 0000001 műanyag mosdó és vizelde szifon 2 181 Ft

H 374730 0040001 Cubito mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 20 571 Ft

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4“– 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft

ÚJ

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft

ÚJ

** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Click-Clack 5/4“, fekete matt 11 022 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

83 82
5/4“, fekete matt 11 022 Ft Termék száma Termékleírás Színe fényes fehér fekete matt *H 40B234 4025002 szekrény 2 fiókkal és 80 cm mosdóval EGYÜTT 277 692 Ft *H 40B234 4023532 szekrény 2 fiókkal és 80 cm mosdóval EGYÜTT 277 692 Ft Termék száma Termékleírás Színe fényes fehér fekete matt *H 40B236 4025002 szekrény 2 fiókkal és 100 cm mosdóval EGYÜTT 322 661 Ft *H 40B236 4023532 szekrény 2 fiókkal és 100 cm mosdóval EGYÜTT 322 661 Ft fényes fehér fényes fehér 1000 540 418 850 580 530 80 165 225 825 100 65 440 418 540 800 850 580 530 80 165 220 100 65 435 120 1020 755 285 ÚJ ÚJ KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL / SOROZAT PURE /

MAGAS SZEKRÉNY 35 CM PURE

fényes fehér

MAGAS SZEKRÉNY 12 CM PURE

fényes fehér

Termék száma Termékleírás Színe fényes fehér fekete matt

H 43J232 2305001 Magas szekrény, 2 ajtó bal/jobb, 5 polc, 35 cm MÉLY 150 172 Ft

H 43J232 2303531 Magas szekrény, 2 ajtó bal/jobb, 5 polc, 35 cm MÉLY 150 172 Ft

fekete matt fekete matt

Termék száma Termékleírás Színe fényes fehér fekete matt

H 43J235 2305001 Magas szekrény, 2 ajtó bal/jobb, 5 polc, 12 cm KIS MÉLYSÉGŰ 112 921 Ft

H 43J235 2303531 Magas szekrény, 2 ajtó bal/jobb, 5 polc, 12 cm KIS MÉLYSÉGŰ 112 921 Ft

1800 400 352 1800 400 126 ÚJ ÚJ

MOSDÓ SZIFON

Termék száma Termékleírás Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 374730 0040001 Cubito mosdó szifon, 5/4“-32 mm, króm, réz 20 571 Ft

MOSDÓ SZIFON RIO

Termék száma

MOSDÓ SZIFON MIO STYLE

MOSDÓ SZIFON MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP MIO

*2023/2. negyedévtől elérhető.

Termék száma Termékleírás Ár

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft

MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP MIO STYLE

Termék száma Termékleírás Ár

* H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft

*2023/3. negyedévtől elérhető.

MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP RIO

85 84
ÚJ ÚJ 11 0 1 60–230 225 DN32 96 G 1 1 4 " KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
1"1/4 95190 327 DN32 ∅31,75 ∅55 ∅ 31,75 ∅ 70 10 G 1 1 4" G5 4 " 32-52 ∅63 CLICK/CLACK
TARTOZÉKOK /
Termékleírás Ár H 3741R0 0040001 mosdó szifon G 5/4“ × DN32, ABS, króm 10 664 Ft Termék száma Termékleírás Ár * H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft Termék száma Termékleírás Ár * H 370189 0041031 mosdó lefolyószelep, billenő dugós, vandálbiztos, 5/4“-75 mm 7 908 Ft G ∅32 85 95–200 50 325 DN32 5∕4" G ∅32 11 0–1 95 90 50 330 DN32 5∕4"
G5⁄4" 32-52 ∅63 CLICK/CLACK
* a készlet erejéig

MOSDÓK / SOROZAT TIGO /

MOSDÓ TIGO 65 CM

38,5 cm

Termék száma Termékleírás

H 812216 0001061 ráépíthető mosdó, 65 cm

Külön megrendelni: Ár

H 381211 0040001 65 cm-es mosdó elejére szerelhető törölköző tartó, rozsdamentes acél 22 926 Ft

H 381214 0040001 mosdók oldalára szerelhető törölköző tartó, bal/jobb oldalra, rozsdamentes acél 18 907 Ft

H 374710 0040001 mosdó szifon Mio, 5/4“-32 mm, króm, réz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ

** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

Nem lehetséges egyidejűleg elülső és oldalsó tartó elhelyezése.

38,5 cm

H

* a csomagolás kiegyenlítő anyagot is tartalmaz

Külön megrendelni: Ár

H 381212 0040001 80 cm-es mosdó elejére szerelhető törölköző tartó, rozsdamentes acél 27 309 Ft

H 381214 0040001 mosdók oldalára szerelhető törölköző tartó, bal/jobb oldalra, rozsdamentes acél

H 374710 0040001 mosdó szifon Mio, 5/4“-32 mm, króm, réz

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt

** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

Nem lehetséges egyidejűleg elülső és oldalsó tartó elhelyezése.

MOSDÓ TIGO 100 CM

38,5 cm

H 812219 0001061 ráépíthető aszimmetrikus mosdó, 100 cm, jobbos, (mosdó a jobboldalon)*

* a csomagolás kiegyenlítő anyagot is tartalmaz

x 83 800 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 381215 0040001 100 cm-es mosdó elejére szerelhető törölköző tartó, rozsdamentes acél 34 001 Ft

H 381214 0040001 mosdók oldalára szerelhető törölköző tartó, bal/jobb oldalra, rozsdamentes acél

H 374710 0040001 mosdó szifon Mio, 5/4“-32 mm, króm, réz

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack

18 907 Ft

16 311 Ft

8 773 Ft ÚJ

*H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt

13 618 Ft ÚJ

** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

Nem lehetséges egyidejűleg elülső és oldalsó tartó elhelyezése.

11 022 Ft

106
Ár fehér
x 34 262 Ft
MOSDÓ TIGO 80 CM
18 907 Ft
16 311 Ft
ÚJ
8 773 Ft
13
618 Ft ÚJ
11
Termék száma Termékleírás 106 Ár fehér
022 Ft
812218 0001061 ráépíthető mosdó, 80 cm* x 62 268 Ft
Termék száma Termékleírás 106 Ár fehér

MOSDÓK / SOROZAT TIGO /

POLC MOSDÓ ALÁ TIGO

Termék száma Termékleírás Színe fehér

H 46J210 1005001 polc 65 cm-es mosdó alá, két konzollal együtt 17 600 Ft

H 46J211 1005001 polc 80 cm-es mosdó alá, két konzollal együtt 19 823 Ft

H 46J212 1005001 polc 100 cm-es mosdó alá, két konzollal együtt 22 456 Ft

A mosdók alatt lévő polcok rejtett konzolokkal vannak alátámasztva, melyek tartozékai a csomagolásnak.

KÉZMOSÓ TIGO 45 CM

23,5 cm

Termék száma Termékleírás yyy: 105 106 Ár fehér

H 815212 000yyy1 kézmosó, 45 cm x x 24 852 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 mosdó szifon Mio, 5/4“-32 mm, króm, réz 16 311 Ft

87 86
KÖZÉPÜLETI
TERMÉKEK

MOSDÓK / SOROZAT DEEP BY JIKA /

MOSDÓ DEEP BY JIKA 50 CM

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

MOSDÓ DEEP BY JIKA 55 CM
Termék száma Termékleírás yyy: 104 109 Ár fehér H 812612 000yyy1 mosdó 55 cm x x 22 853 Ft H 819611 0000001 szifontakaró, rögzítő készlettel (Term. sz.: H 890013 0000001) 22 442 Ft Termék száma Termékleírás yyy: 104 Ár fehér H 816614 000yyy1 sarok mosdó 55 cm x 38 180 Ft Külön megrendelni: Ár H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ * H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft
SAROK MOSDÓ DEEP BY JIKA 55 CM
Termék száma Termékleírás yyy: 104 109 134 139 Ár fehér H 812611 000yyy1 mosdó 50 cm x x x x 22 313 Ft H 819611 0000001 szifontakaró, rögzítő készlettel (Term. sz.: H 890013 0000001) 22 442 Ft Külön megrendelni: Ár H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ * H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft Külön megrendelni: Ár H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ * H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft

MOSDÓK / SOROZAT DEEP BY JIKA /

MOSDÓ DEEP BY JIKA 60 CM

Termék száma Termékleírás yyy: 104 109 Ár fehér

H 812613 000yyy1 mosdó 60 cm x x 23 886 Ft

H 819611 0000001 szifontakaró, rögzítő készlettel (Term. sz.: H 890013 0000001) 22 442 Ft

374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft

ÚJ

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft

ÚJ

** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft

H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

KÉZMOSÓ DEEP BY JIKA 45 CM

SAROK KÉZMOSÓ DEEP BY JIKA 45 CM

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft

ÚJ

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

89 88
KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9
11 022 Ft H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft
Ár H
matt
7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt
Külön megrendelni:
Termék száma Termékleírás yyy: 104 109 134 139 Ár fehér H 815614 000yyy1 kézmosó 45 cm x x x x 23 644 Ft Termék száma Termékleírás yyy: 104 Ár fehér
816612 000yyy1
kézmosó 45
x 24 156 Ft
H
sarok
cm

MOSDÓK / SOROZAT DEEP BY JIKA /

KÉZMOSÓ DEEP BY JIKA 50 × 23 CM

23 cm

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13

** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft

H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető.

TARTOZÉKOK /

HELYTAKARÉKOS SZIFON MIO

MŰANYAG

Termék száma

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

Ár H 374730 0040001 Cubito mosdó szifon, 5/4“-32 mm, króm, réz 20 571 Ft

Termékleírás yyy:
x
17 396 Ft
Termék száma
105 106 Ár fehér H 815615 000yyy1 kézmosó 50 × 23 cm
x
száma Termékleírás
H 894246
helytakarékos
200
9
MOSDÓ SZIFON Termék
Ár
0000001
szifon, sarokszelep távolság
mm, DN40
777 Ft
Termékleírás
SZIFON
Termékleírás
Termék száma
Ár H 890732 0000001 műanyag mosdó és vizelde szifon 2 181 Ft MOSDÓ
MOSDÓ SZIFON Termék száma
Termékleírás Ár
G ∅32 85 95–200 50 325 DN32 5∕4" G ∅32 11 0–1 95 90 50 330 DN32 5∕4"
Ft ÚJ
618 Ft ÚJ

*2023/2. negyedévtől elérhető.

*2023/3. negyedévtől elérhető.

91 90
ÚJ ÚJ 11 0 1 60–230 225 DN32 96 G 1 1∕4 " KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK TARTOZÉKOK / 1"1/4 95190 327 DN32 ∅31,75 ∅55 ∅ 31,75 ∅ 70 10 G 1 1∕4"
száma Termékleírás Ár * H 3702F9
mosdó lefolyószelep
fekete matt 11 022 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 391710
mosdó lefolyószelep
8 773 Ft
száma Termékleírás Ár H
0040001 mosdó szifon G 5/4“ × DN32, ABS, króm 10 664 Ft Termék száma Termékleírás Ár * H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 370189 0041031* mosdó lefolyószelep, billenő dugós, vandálbiztos, 5/4“-75 mm 7 908 Ft * a készlet erejéig G5⁄4" 32-52 ∅63 CLICK/CLACK G5⁄4" 32-52 ∅63 CLICK/CLACK
MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP MIO MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP MIO STYLE Termék
7161031
Mio Style Click-Clack,
0040001
Click-Clack
MOSDÓ SZIFON RIO MOSDÓ SZIFON MIO STYLE MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP RIO Termék
3741R0

Az új DEEP by JIKA mosdós alsószekrények előnyei

Kétféle kivitelben gyártjuk, klasszikus fehér színben, selyemfényű fehér elöl és LTD testtel vagy kőrisdekorral.

1 Modern kerámiamosdó.

2 Egyszerű szerelés. A mosdó szilikonnal van a szekrényhez ragasztva, így nem szükséges a falat fúrni.

3 3D ajtópántok – ideális a fali finomhangolásához. Kombinálható a H4944021760001 lábakkal.

4 Szilárd előlap.

5 Hettich fiókvasalatok lassan záródó mechanizmussal és önzáródó rendszerrel.

6 Formatervezett, ezüstszínű, ajtószélbe süllyesztett alumínium fogantyúk.

7 ABS élszalagok PUR ragasztóval ragasztva.

8 Fekete fióktestek. Felső fiók kivágással szokásos szifonokhoz.

H 41J613 4023001 alsószekrény, a 55 cm-es mosdóval, 2 fiókkal 136 286 Ft

H 41J613 4025141 alsószekrény, a 55 cm-es mosdóval, 2 fiókkal 141 578 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 894246 0000001 helytakarékos szifon, sarokszelep távolság 200 mm, DN40 9 777 Ft

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt

** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft

H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető.

6 0 7 4 1 8 530 1 2 4 6 6 8 7 5 5 3
fehér
FÜRDŐSZOBA BÚTOR / SOROZAT DEEP BY JIKA /
1+1 CSOMAG szekrény + mosdó - biztonságos szállítás - takarékos hely szállítás közben - könnyű kezelhetőség ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL DEEP BY JIKA 55 CM kőris 1+1 PACK SZEKRÉNY + MOSDÓ
Kombinálható bútorlábakkal: H 4944021760001
Termékleírás
Termék száma
Színe fehér kőris
ÚJ
13 618 Ft ÚJ

FÜRDŐSZOBA BÚTOR / SOROZAT DEEP BY JIKA /

ALSÓSZEKRÉNY

MOSDÓVAL

DEEP BY JIKA 65 CM

kőris

Termék száma

fehér

1+1 CSOMAG szekrény + mosdó - biztonságos szállítás - takarékos hely szállítás közben - könnyű kezelhetőség

H 41J614 4023001 alsószekrény, a 65 cm-es mosdóval, 2 fiókkal 145 848 Ft

H 41J614 4025141 alsószekrény, a 65 cm-es mosdóval, 2 fiókkal 150 218 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 894246 0000001 helytakarékos szifon, sarokszelep távolság 200 mm, DN40 9 777 Ft

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft

ÚJ

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft

ÚJ

** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft

H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

Kombinálható bútorlábakkal: H 4944021760001

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL DEEP BY JIKA 80 CM

fehér

1+1 CSOMAG szekrény + mosdó - biztonságos szállítás - takarékos hely szállítás közben - könnyű kezelhetőség

kőris

Termék száma Termékleírás Színe fehér kőris

H 41J615 4023001 alsószekrény, a 80 cm-es mosdóval, 2 fiókkal 159 152 Ft

H 41J615 4025141 alsószekrény, a 80 cm-es mosdóval, 2 fiókkal 167 106 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 894246 0000001 helytakarékos szifon, sarokszelep távolság 200 mm, DN40 9 777 Ft

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft

ÚJ

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft

ÚJ

** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft

H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

Kombinálható bútorlábakkal: H 4944021760001

93 92 6 0 7 4 1 8 780 6 0 7 4 1 8 630 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
Termékleírás
Színe fehér kőris

FÜRDŐSZOBA BÚTOR / SOROZAT DEEP BY JIKA /

MAGAS SZEKRÉNY DEEP BY JIKA

251 320 1700
kőris
Színe fehér kőris
fehér
Termék száma Termékleírás
H 43J612 1303001 magas szekrény, 1 ajtóval (zsanérok a bal/jobb oldalon), 6 polccal 92 932 Ft H 43J612 1305141 magas szekrény, 1 ajtóval (zsanérok a bal/jobb oldalon), 6 polccal 97 595 Ft

Mosdók előnyök Lyra Plus VIVA

humidityproof + ABS

Az ABS élszalag PUR ragasztóval rögzítve = maximális vízállóság és ragasztási szilárdság.

A fiókkok vasalatai önzáródó funkcióval

MOSDÓ LYRA PLUS 50 CM

Termék száma Termékleírás yyy:

20 000 CYCLES

A legmagasabb minőségű ajtó vasalatok, 20 000 nyitás/zárással tesztelve.

praktikus merev fogantyúk nikkel kikészítéssel

MOSDÓ ALÁ HELYEZHETŐ ALSÓSZEKRÉNY LYRA PLUS VIVA 50 CM

Termék száma Termékleírás Fehér / selyemfényű front

H 40J382 4023001 alsószekrény az H 810380 50 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal 79 380 Ft

95 94 550 439 401
MOSDÓK / SOROZAT LYRA PLUS / KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
104 Ár fehér H 810380 0001041 mosdó 50 cm x 22 053 Ft Külön megrendelni: Ár H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ * H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft
**2023/3.
*2023/2. negyedévtől elérhető.
negyedévtől elérhető.

MOSDÓK / SOROZAT LYRA PLUS /

MOSDÓ LYRA PLUS 55 CM

Termék száma Termékleírás yyy: 104 Ár fehér

H 810381 0001041 mosdó 55 cm x 25 101 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ

** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft

H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető.

MOSDÓ ALÁ HELYEZHETŐ ALSÓSZEKRÉNY LYRA PLUS VIVA 55 CM

Termék száma Termékleírás Fehér / selyemfényű front

H 40J393 2003001 alsószekrény az H 810381, 55 cm-es mosdóhoz, 2 ajtóval 53 139 Ft

Termék száma Termékleírás Fehér / selyemfényű front

H 40J383 4023001 alsószekrény az H 810381, 55 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal 84 908 Ft

550 491 416 550 491 416

MOSDÓK / SOROZAT LYRA PLUS /

MOSDÓ LYRA PLUS 60 CM

Termék száma Termékleírás yyy: 104 Ár fehér

H 810382 0001041 mosdó 60 cm x 25 705 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack

MOSDÓ ALÁ HELYEZHETŐ ALSÓSZEKRÉNY LYRA PLUS VIVA 60 CM

Termék száma Termékleírás Fehér / selyemfényű front

H 40J384 4023001 alsószekrény az H 810382, 60 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal 90 157 Ft

MOSDÓ LYRA PLUS 80 CM

Termék száma Termékleírás yyy: 104 Ár fehér

* H 810386 0001041 mosdó 80 cm x 74 094 Ft

MOSDÓ ALÁ HELYEZHETŐ ALSÓSZEKRÉNY LYRA PLUS VIVA 80 CM

Termék száma Termékleírás Fehér / selyemfényű front

* H 40J386 4023001 alsószekrény az H 810386, 80 cm-es mosdóhoz, 2 fiókkal

104 274 Ft

97 96 550 539 416 850 580 530 100 165 100 65 530 450 230 800 300 max 740 max 420 120 280 5 5 0 739 4 1 6 ÚJ ÚJ KÖZÉPÜLETI
TERMÉKEK
8 773 Ft ÚJ * H 3742F0
ABS,
13 618 Ft ÚJ
H
11 022 Ft
975 Ft
7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32,
fekete matt
**
3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt
H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz
Ár
0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ * H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft
Külön megrendelni:
H 374710
*2023/2. negyedévtől elérhető. *2023/2. negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető. *2023/2. negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető.

MOSDÓK / SOROZAT LYRA PLUS /

KÉZMOSÓ LYRA PLUS 40 CM

Termék száma Termékleírás yyy: 104 Ár fehér

H 815380 0001041 kézmosó 40 cm x 19 581 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ

** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft

H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető.

ALSÓSZEKRÉNY BÚTOROS KÉZMOSÓ SZÁMÁRA LYRA PLUS VIVA 40 CM

Termék száma Termékleírás Fehér / selyemfényű front

H 40J380 2003001 alsószekrény az H 815380, 40 cm-es kézmosóhoz, 1 ajtóval 35 728 Ft

550 339 318

FÜRDŐSZOBA BÚTOR / SOROZAT LYRA PLUS /

KÖZÉPMAGAS SZEKRÉNY LYRA PLUS VIVA

Termék száma Termékleírás Fehér / selyemfényű front

H 43J381 1303001 középmagas szekrény 1 ajtóval (zsanér a bal/jobb oldalon), 2 polccal 53 435 Ft

MAGAS SZEKRÉNY LYRA PLUS VIVA

Termék száma Termékleírás Fehér / selyemfényű front

H 43J382 2303001 magas szekrény, 2 ajtóval (zsanérok a bal/jobb oldalon), 6 polccal 71 863 Ft

Előnyök fürdőszoba bútorokhoz

99 98 750 346 250 1700 320 251 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK

MOSDÓK / SOROZAT LYRA PLUS /

LYRA PLUS 50 CM
LYRA PLUS 55 CM L B H H 814382 000yyy1 550 450 195 H 814383 000yyy1 600 490 195 H 814384 000yyy1 650 520 195 Termék száma Termékleírás yyy: 104 109 Ár fehér H 814381 000yyy1 mosdó 50 cm x x 16 621 Ft H 819391 0000001 szifontakaró, rögzítő készlettel – (term. sz.: H 890013 0000001) csak mosdókagylóhoz 55, 60, 65 cm 14 784 Ft Termék száma Termékleírás yyy: 104 109 Ár fehér H 814382 000yyy1 mosdó 55 cm x x 17 082 Ft H 819391 0000001 szifontakaró, rögzítő készlettel – (term. sz.: H 890013 0000001) csak mosdókagylóhoz 55, 60, 65 cm 14 784 Ft Termék száma Termékleírás yyy: 104 109 Ár fehér H 814382 000yyy1 mosdó 55 cm x x 17 082 Ft H 814383 000yyy1 mosdó 60 cm x x 18 724 Ft H 814384 000yyy1 mosdó 65 cm x x 19 044 Ft H 819950 0000209 láb 16 884 Ft Külön megrendelni: Ár H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ * H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft Külön megrendelni: Ár H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ * H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft Külön megrendelni: Ár H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ * H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft
MOSDÓ
MOSDÓ
*2023/2. negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető. *2023/2. negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető. *2023/2. negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető.

MOSDÓK / SOROZAT LYRA PLUS /

MOSDÓ LYRA PLUS 60 CM

Termék száma Termékleírás yyy: 104 109 Ár fehér

H 814383 000yyy1 mosdó 60 cm x x 18 724 Ft

H 819391 0000001 szifontakaró, rögzítő készlettel – (term. sz.: H 890013 0000001) csak mosdókagylóhoz 55, 60, 65 cm

14 784 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft

ÚJ

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ

** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft

H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető.

MOSDÓ ALSÓSZEKRÉNYHEZ LYRA PLUS 60 CM

Termék száma Termékleírás yyy: 104 109 Ár fehér

H 813383 000yyy1 mosdó 60 cm x x 25 076 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft

MOSDÓ ALÁ HELYEZHETŐ ALSÓSZEKRÉNY LYRA PLUS 60 CM

Termék száma Termékleírás Ajtók színei fehér lakk / Szekrénytest színe fehér

H 453121 0383001* alsószekrény, 60 cm-es mosdóhoz, 2 ajtóval 53 569 Ft

Termék száma Termékleírás Ajtók színei fehér lakk / Szekrénytest színe fehér

H 453122 0383001* alsószekrény, 60 cm-es mosdóhoz, 2 ajtóval, 1 fiókkal 69 764 Ft

* Elérhető a készlet erejéig.

101 100 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK

MOSDÓK / SOROZAT LYRA PLUS /

MOSDÓ LYRA PLUS 65 CM

KÉZMOSÓ LYRA PLUS 40 CM

*2023/2.

*2023/2.

KÉZMOSÓ LYRA PLUS 45 CM

Termék száma Termékleírás yyy: 104 109 Ár fehér H 814384 000yyy1 mosdó 65 cm x x 19 044 Ft H 819391 0000001 szifontakaró, rögzítő készlettel – (term. sz.: H 890013 0000001) csak mosdókagylóhoz 55, 60, 65 cm 14 784 Ft Termék száma Termékleírás yyy: 105 106 109 Ár fehér H 815381 000yyy1 kézmosó 40 cm x x x 15 578 Ft Termék száma Termékleírás yyy: 104 109 Ár fehér H 815382 000yyy1 kézmosó 45 cm x x 16 457 Ft Külön megrendelni: Ár H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4”
32
króm, sárgaréz 16 311 Ft H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ * H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft Külön megrendelni: Ár H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft ÚJ * H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft
mm,
negyedévtől elérhető.
negyedévtől elérhető.
negyedévtől elérhető.
negyedévtől elérhető.
**2023/3.
**2023/3.

FÜRDŐSZOBA BÚTOR / SOROZAT LYRA PLUS /

MAGAS SZEKRÉNY LYRA PLUS Termék

TARTOZÉKOK /

Termék száma

103 102 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
száma Termékleírás Ajtók színei Szekrénytest színe fehér lakk fehér
453161 0383001 magas szekrény, 6 polccal, 2 ajtóval balos x 73 787 Ft
453162 0383001 magas szekrény, 6 polccal, 2 ajtóval jobbos x 73 787 Ft
H
H
HELYTAKARÉKOS SZIFON MIO
MOSDÓ SZIFON
száma Termékleírás Ár H 894246 0000001 helytakarékos szifon,
távolság
9 777 Ft
MŰANYAG
Termék
sarokszelep
200 mm, DN40
Termékleírás
Termék száma
Ár H 890732 0000001 műanyag mosdó és vizelde szifon 2 181 Ft MOSDÓ SZIFON
Termékleírás
G ∅32 85 95–200 50 325 DN32 5∕4"
Ár H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

Ár

374730 0040001 Cubito mosdó szifon, 5/4“-32 mm, króm, réz 20 571 Ft

MOSDÓ SZIFON RIO

Ár

3741R0 0040001 mosdó szifon G 5/4“ × DN32, ABS, króm 10 664 Ft

MOSDÓ SZIFON MIO STYLE

Termék száma Termékleírás Ár

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető.

*2023/3. negyedévtől elérhető.

MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP RIO

Termék száma Termékleírás Ár

*H 370189 0041031 mosdó lefolyószelep, billenő dugós, vandálbiztos, 5/4“-75 mm 7 908 Ft

* a készlet erejéig

11 0 1 60–230 225 DN32 96 G 1 1 4
1"1/4 95190 327 DN32 ∅31,75 ∅55 ∅ 31,75 ∅ 70 10 G 1 1∕4"
SZIFON MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP
Termék száma Termékleírás Ár * H 3702F9
lefolyószelep
11 022 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 391710
8
Ft
TARTOZÉKOK /
MOSDÓ
MIO MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP MIO STYLE
7161031 mosdó
Mio Style Click-Clack, fekete matt
0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack
773
Termékleírás
H
Termékleírás
H
Termék száma
Termék száma
G ∅32 11 0–1 95 90 50 330 DN32 5∕4"
G5⁄4" 32-52 ∅63 CLICK/CLACK G5⁄4" 32-52 ∅63 CLICK/CLACK ÚJ ÚJ

Bútorok előnyei Lyra

Két termék (mosdó, szekrény) praktikus csomagolása egy dobozban.

MOSDÓ ALÁ HELYEZHETŐ ALSÓSZEKRÉNY LYRA PACK 53 CM MOSDÓ ALÁ HELYEZHETŐ ALSÓSZEKRÉNY LYRA PACK 65 CM

Termék száma Termékleírás Ár H 451951 4323001 alsószekrény, az 53 cm-es MOSDÓVAL

fehér/selyemfényű fehér

1+1 CSOMAG szekrény + mosdó - biztonságos szállítás - takarékos hely szállítás közben - könnyű kezelhetőség

fehér/selyemfényű fehér

1+1 CSOMAG szekrény + mosdó - biztonságos szállítás - takarékos hely szállítás közben - könnyű kezelhetőség

105 104 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK LYRA PACK /
EGYÜTT, 2 ajtóval, 1 polc 61 195 Ft A Lyra pack tartalmaz: Ár H 814361 0001041 mosdó Lyra 53 cm 26 734 Ft H 451952 4323001 alsószekrény, az 53 cm-es mosdóhoz, 2 ajtóval, 1 polc 40 184 Ft Külön megrendelni: Ár H 494401
4 239 Ft
Termékleírás Ár H 451961 4323001 alsószekrény,
EGYÜTT,
polc 71 112 Ft
Lyra
tartalmaz: Ár H 814364
29 528 Ft
451962
44 443 Ft
Ár
4 239 Ft
0390001 krómozott, 106–116 mm-es lábak (1 pár) a falra szerelhető alsószekrényhez
Termék száma
az 65 cm-es MOSDÓVAL
2 ajtóval, 1
A
pack
0001041 mosdó Lyra 65 cm
H
4323001 alsószekrény, a 65 cm-es mosdóhoz, 2 ajtóval, 1 polc
Külön megrendelni:
H 494401 0390001 krómozott, 106–116 mm-es lábak (1 pár) a falra szerelhető alsószekrényhez

LYRA PACK /

MAGAS SZEKRÉNY LYRA

TARTOZÉKOK /

LÁBAK BÚTOROKHOZ LYRA

Termék száma Termékleírás Ár

H 451971 4323001 magas szekrény, 6 polccal, 2 ajtóval balos/jobbos 64 051 Ft

A Lyra család tükreit ajánljuk a Lyra pack családhoz és az új Horizon világítást.

Lehetőség van a fogantyúk egyedi rögzítésére vízszintes, vagy függőleges helyzetben – az ügyfél maga döntheti el, hogyan szereli fel őket.

Termék száma Termékleírás Ár

H 494401 0390001 krómozott, 106–116 mm-es lábak (1 pár) a falra szerelhető alsószekrényhez

Előnyök fürdőszoba bútorokhoz

4 239 Ft

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL / CUBE /

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL CUBE 50 CM

fehér/selyemfényű fehér

1+1 CSOMAG szekrény + mosdó - biztonságos szállítás - takarékos hely szállítás közben - könnyű kezelhetőség

H 453641 1763001 alsószekrény, a 50 × 34 cm-es mosdóval, 2 ajtóval 79 992 Ft H 453641 1765141 ÚJ alsószekrény, a 50 × 34 cm-es mosdóval, 2 ajtóval

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack

8 773 Ft

* H 3742F0 7160001 ÚJ mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft

** H 3702F9 7161031 ÚJ mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

Az alsószekrény külön nem rendelhető.

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL CUBE 55 CM kőris

Termék száma Termékleírás Színe fehér/selyemfényű fehér kőris antracit matt

H 453611 1763001 alsószekrény, a 55 × 43 cm-es mosdóval, 2 ajtóval 90 755 Ft

H 453611 1765141 ÚJ alsószekrény, a 55 × 43 cm-es mosdóval, 2 ajtóval 115 051 Ft

fehér/selyemfényű fehér

H 453611 1763521 ÚJ alsószekrény, a 55 × 43 cm-es mosdóval, 2 ajtóval

fehér/selyemfényű fehér

1+1 CSOMAG szekrény + mosdó - biztonságos szállítás - takarékos hely szállítás közben - könnyű kezelhetőség

H 453612 1763001 alsószekrény, az 55 × 43 cm-es mosdóval, 2 fiókkal 111 187 Ft

H 453612 1765141

H 453612 1763521

alsószekrény, az 55 × 43 cm-es mosdóval, 2 fiókkal 140 951 Ft

alsószekrény, az 55 × 43 cm-es mosdóval, 2 fiókkal 140 951 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft

* H 3742F0 7160001 ÚJ mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt

** H 3702F9 7161031 ÚJ mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

Az alsószekrény külön nem rendelhető.

107 106
kőris antracit matt KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
kőris antracit
antracit
matt
matt
115
051 Ft Termék száma Termékleírás Színe fehér/selyemfényű fehér kőris antracit matt
101 376 Ft
ÚJ alsószekrény,
101 376 Ft
Termékleírás
H 453641 1763521
a 50 × 34 cm-es mosdóval, 2 ajtóval
Termék száma
Színe fehér/selyemfényű fehér kőris antracit matt
ÚJ
ÚJ
16 311 Ft
13
618 Ft
11 022 Ft

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL / CUBE /

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL CUBE 60 CM

kőris antracit matt

Termék száma Termékleírás Színe fehér/ selyemfényű fehér

H 453631 1763001 alsószekrény, a 60 × 34 cm-es mosdóval, 2 ajtóval 90 035 Ft

H 453631 1765141 ÚJ alsószekrény, a 60 × 34 cm-es mosdóval, 2 ajtóval

kőris antracit matt

114 129 Ft

H 453631 1763521 ÚJ alsószekrény, a 60 × 34 cm-es mosdóval, 2 ajtóval 114 129 Ft fehér/selyemfényű fehér

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft

1+1 CSOMAG szekrény + mosdó - biztonságos szállítás - takarékos hely szállítás közben - könnyű kezelhetőség

* H 3742F0 7160001 ÚJ mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft

** H 3702F9 7161031 ÚJ mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető. **2023/3. negyedévtől elérhető.

Az alsószekrény külön nem rendelhető.

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL CUBE 65 CM kőris

Termék száma Termékleírás Színe fehér/ selyemfényű fehér

kőris antracit matt

fehér/selyemfényű fehér

H 453601 1763001 alsószekrény, a 65 × 43 cm-es mosdóval, 2 ajtóval 88 464 Ft

H 453601 1765141 ÚJ alsószekrény, a 65 × 43 cm-es mosdóval, 2 ajtóval

H 453601 1763521 ÚJ alsószekrény, a 65 × 43 cm-es mosdóval, 2 ajtóval

127 097 Ft

127 097 Ft

fehér/selyemfényű fehér

antracit matt

Termék száma Termékleírás Színe fehér/ selyemfényű fehér

kőris antracit matt

1+1 CSOMAG szekrény + mosdó - biztonságos szállítás - takarékos hely szállítás közben - könnyű kezelhetőség

H 453602 1763001 alsószekrény, a 65 × 43 cm-es mosdóval, 2 fiókkal 119 123 Ft

H 453602 1765141 ÚJ alsószekrény, a 65 × 43 cm-es mosdóval, 2 fiókkal

H 453602 1763521 ÚJ alsószekrény, a 65 × 43 cm-es mosdóval, 2 fiókkal

155 625 Ft

155 625 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft

* H 3742F0 7160001 ÚJ mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft

** H 3702F9 7161031 ÚJ mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

Az alsószekrény külön nem rendelhető.

kőris
antracit
matt

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL / CUBE /

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL CUBE 80 CM

fehér/selyemfényű fehér

kőris

fehér/selyemfényű fehér

1+1 CSOMAG szekrény + mosdó - biztonságos szállítás - takarékos hely szállítás közben - könnyű kezelhetőség

Termék száma Termékleírás Színe fehér/selyemfényű fehér kőris antracit matt

H 453752 1763001 alsószekrény, a 80 × 43 cm-es mosdóval, 2 ajtóval 100 163 Ft

H 453752 1765141 ÚJ alsószekrény, a 80 × 43 cm-es mosdóval, 2 ajtóval

H 453752 1763521 ÚJ alsószekrény, a 80 × 43 cm-es mosdóval, 2 ajtóval

kőris

antracit matt antracit matt

141 131 Ft

Termék száma Termékleírás Színe fehér/selyemfényű fehér kőris antracit matt

H 453762 1763001 alsószekrény, a 80 × 43 cm-es mosdóval, 2 fiókkal 130 513 Ft

H 453762 1765141 ÚJ alsószekrény, a 80 × 43 cm-es mosdóval, 2 fiókkal

H 453762 1763521 ÚJ alsószekrény, a 80 × 43 cm-es mosdóval, 2 fiókkal

Az alsószekrény külön nem rendelhető.

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL CUBE 100 CM

fehér/selyemfényű fehér

kőris antracit matt

H 453651 1763521 ÚJ alsószekrény 2 ajtóval, 100 × 43 cm mosdóval együtt

164 949 Ft

164 949 Ft

069 Ft

183 069 Ft

fehér/selyemfényű fehér

1+1 CSOMAG szekrény + mosdó - biztonságos szállítás - takarékos hely szállítás közben - könnyű kezelhetőség

kőris antracit matt

Termék száma Termékleírás Színe fehér/selyemfényű fehér kőris antracit matt

H 453652 1763001 alsószekrény 2 fiókkal, 100 × 43 cm mosdóval együtt, fehér

H 453652 1765141 ÚJ alsószekrény 2 fiókkal, 100 × 43 cm mosdóval együtt, fehér

H 453652 1763521 ÚJ alsószekrény 2 fiókkal, 100 × 43 cm mosdóval együtt, fehér

157 778 Ft

Az alsószekrény külön nem rendelhető.

216 374 Ft

216 374 Ft

109 108 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
141
131 Ft Termék száma Termékleírás Színe fehér/selyemfényű fehér kőris antracit matt H 453651 1763001 alsószekrény 2 ajtóval, 100 × 43 cm mosdóval együtt 133 499 Ft H 453651 1765141 ÚJ alsószekrény 2 ajtóval, 100 × 43 cm mosdóval együtt 183

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL / CUBE /

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL CUBE 120 CM

fehér/selyemfényű fehér fehér/selyemfényű fehér

1+1 CSOMAG szekrény + mosdó - biztonságos szállítás - takarékos hely szállítás közben - könnyű kezelhetőség

kőris antracit matt

Termék száma Termékleírás Színe fehér/selyemfényű fehér kőris antracit matt

H 453661 1763001 alsószekrény 4 ajtóval, 120 × 43 cm kettős mosdóval együtt

H 453661 1765141 ÚJ alsószekrény 4 ajtóval, 120 × 43 cm kettős mosdóval együtt

H 453661 1763521 ÚJ alsószekrény 4 ajtóval, 120 × 43 cm kettős mosdóval együtt

190 004 Ft

260 604 Ft

260 604 Ft

kőris antracit matt

Termék száma Termékleírás Színe fehér/selyemfényű fehér kőris antracit matt

H 453662 1763001 alsószekrény 4 fiókkal, 120 × 43 cm kettős mosdóval együtt

H 453662 1765141 ÚJ alsószekrény 4 fiókkal, 120 × 43 cm kettős

230 312 Ft

Az alsószekrény külön nem rendelhető.

KÖZÉPMAGAS SZEKRÉNY CUBE 75 CM

Minden Cube szekrény kiegészíthető Cube lábakkal. kőris antracit matt

Termék száma Termékleírás Színe fehér/selyemfényű fehér kőris antracit matt

fehér/selyemfényű fehér

H 453711 1763001 középmagas szekrény 75 cm, 2 polcal, 1 ajtóval balos/jobbos

H 453711 1765141 ÚJ középmagas szekrény 75 cm, 2 polcal, 1 ajtóval balos/jobbos

H 453711 1763521 ÚJ középmagas szekrény 75 cm, 2 polcal, 1 ajtóval balos/jobbos

315 865 Ft H 453662
ÚJ alsószekrény
együtt 315 865 Ft
mosdóval együtt
1763521
4 fiókkal, 120 × 43 cm kettős mosdóval
45
784 Ft
64
818 Ft
64
818 Ft

FÜRDŐSZOBA BÚTOR / SOROZAT CUBE /

fehér/selyemfényű fehér

TARTOZÉKOK /

antracit matt kőris

Termék száma Termékleírás Színe fehér/selyemfényű fehér kőris antracit matt

H 453721 1763001 magas szekrény, 6 polccal, 1 ajtóval balos/jobbos 73 364 Ft

H 453721 1765141 ÚJ magas szekrény, 6 polccal, 1 ajtóval balos/jobbos 100 346 Ft

H 453721 1763521 ÚJ magas szekrény, 6 polccal, 1 ajtóval balos/jobbos 100 346 Ft

Termék száma

111 110 251 320 1700 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
SZEKRÉNY CUBE
MŰANYAG
Termékleírás Ár H
helytakarékos szifon, sarokszelep távolság
9 777 Ft
HELYTAKARÉKOS SZIFON MIO
MOSDÓ SZIFON Termék száma
894246 0000001
200 mm, DN40
Termékleírás
H
2
Termékleírás
H
G ∅32 85 95–200 50 325 DN32 5∕4"
Ár
890732 0000001 műanyag mosdó és vizelde szifon
181 Ft MOSDÓ SZIFON Termék száma
Ár
374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

MOSDÓ SZIFON MIO STYLE

Ár

374730 0040001 Cubito mosdó szifon, 5/4“-32 mm, króm, réz 20 571 Ft

Ár

3741R0 0040001 mosdó szifon G 5/4“ × DN32, ABS, króm 10 664 Ft Termék száma

3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt

*2023/2. negyedévtől elérhető.

Ár

*2023/3. negyedévtől elérhető.

MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP RIO

Termék száma Termékleírás Ár H 370189 0041031* mosdó lefolyószelep, billenő dugós, vandálbiztos, 5/4“-75 mm

* a készlet erejéig

11 0 1 60–230 225 DN32 96 G 1 1 4 "
1"1/4 95190 327 DN32 ∅31,75 ∅55 ∅ 31,75 ∅ 70 10 G 1 1∕4" MOSDÓ SZIFON MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP MIO
TARTOZÉKOK /
Termék száma Termékleírás Ár * H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio Style Click-Clack, fekete matt 11 022 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 391710 0040001 mosdó
8 773 Ft
MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP MIO STYLE
lefolyószelep Click-Clack
MOSDÓ SZIFON RIO
Termékleírás
H
Termékleírás
H
Termékleírás
13
Termék száma
Termék száma
* H
618 Ft
G ∅32 11 0–1 95 90 50 330 DN32 5∕4"
7 908 Ft
G5⁄4" 32-52 ∅63 CLICK/CLACK G5⁄4" 32-52 ∅63 CLICK/CLACK
ÚJ ÚJ

TARTOZÉKOK /

BÚTOR CSATLAKOZÁSI MÉRETEI / CUBE /

113 112 150 530 6 1 0 150 530 6 1 0 60 35 237 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
AJTÓ FOGANTYÚ CUBE 150 ÉS 200 MM LÁBAK BÚTOROKHOZ CUBE Termék száma Termékleírás Ár H 491583 1760001 Cube fogantyú 150 mm az alsószekrényhez ajtóval, króm, 1db 4 556 Ft H 491584 1760001 Cube fogantyú 200 mm az alsószekrényhez fiókkal és középmagas szekrényhez, króm, 1db 5 449 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 494402 1760001 Cube lábak, krómozott, 1 pár, 240 mm 8 131 Ft

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL / PETIT/

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL PETIT 40 CM

fehér/selyemfényű fehér

1+1 CSOMAG szekrény mosdóval, - biztonságos szállítás - takarékos hely szállítás közben - könnyű kezelhetőség

szürke kőris

Termék száma Termékleírás Színe fehér/ selyemfényű fehér

H 45J511 1753001 alsószekrény, a 40 × 23 cm-es mosdóval, csaplyukkal a jobb oldalon, 1 balos/jobbos ajtóval

H 45J511 1753011 alsószekrény, a 40 × 23 cm-es mosdóval, csaplyukkal a jobb oldalon, 1 balos/jobbos ajtóval

H 45J511 1755141 alsószekrény, a 40 × 23 cm-es mosdóval, csaplyukkal a jobb oldalon, 1 balos/jobbos ajtóval

Az alsószekrény külön nem rendelhető.

FÜRDŐSZOBA SZETT MOSDÓVAL PETIT 40 CM

59 665 Ft

szürke kőris

67 446 Ft

61 268 Ft

fehér/selyemfényű fehér fehér

1+3 CSOMAG szekrény mosdóval, tükörrel és világítással - biztonságos szállítás - takarékos hely szállítás közben - könnyű kezelhetőség

kőris

szürke

kőris szürke

Termék száma Termékleírás Színe fehér/ selyemfényű fehér

H 45J514 1753001 alsószekrény, a 40 × 23 cm-es mosdóval, csaplyukkal a jobb oldalon, 1 balos/jobbos ajtóval, tükörrel és világítással

H 45J514 1753011 alsószekrény, a 40 × 23 cm-es mosdóval, csaplyukkal a jobb oldalon, 1 balos/jobbos ajtóval, tükörrel és világítással

H 45J514 1755141 alsószekrény, a 40 × 23 cm-es mosdóval, csaplyukkal a jobb oldalon, 1 balos/jobbos ajtóval, tükörrel és világítással

88 569 Ft

szürke kőris

97 432 Ft

90 414 Ft

Pótalkatrészek: Termékleírás Ár

H 47J730 3200001 megvilágítás Moonbox Új, LED, IP 44, 1×8W, 510 Im, 300×25×83 mm, üvegre, lapra és tükrös szekrényre szereléshez

Az alsószekrény külön nem rendelhető.

22 274 Ft

2 2 1 386 5 8 5 2 2 1 386 5 8 5 630 580 150 70 300 115 410 300 210 230 850 50 70 300 80 105 140 270 160 45 50 80 105 630 580 150 70 300 115 410 300 210 230 ~ 850 50 70 300 80 105 140 270 160 45 50 80 105 ÚJ ÚJ

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL / PETIT/

ALSÓSZEKRÉNY MOSDÓVAL PETIT 40 CM

fehér/selyemfényű fehér

1+1 CSOMAG szekrény mosdóval, - biztonságos szállítás - takarékos hely szállítás közben - könnyű kezelhetőség

szürke sötét tölgy* cseresznye*

Termék száma Termékleírás Színe fehér/ selyemfényű fehér

H 453511 1753001 alsószekrény, a 40 × 23 cm-es mosdóval, csaplyukkal a jobb oldalon, 1 balos/jobbos ajtóval

H 453511 1753011 alsószekrény, a 40 × 23 cm-es mosdóval, csaplyukkal a jobb oldalon, 1 balos/jobbos ajtóval

H 453511 1753021* alsószekrény, a 40 × 23 cm-es mosdóval, csaplyukkal a jobb oldalon, 1 balos/jobbos ajtóval

H 453511 1753081* alsószekrény, a 40 × 23 cm-es mosdóval, csaplyukkal a jobb oldalon, 1 balos/jobbos ajtóval

Az alsószekrény külön nem rendelhető.

* a készlet erejéig

FÜRDŐSZOBA SZETT MOSDÓVAL PETIT 40 CM

50 134 Ft

szürke sötét tölgy cseresznye

55 157 Ft

50 134 Ft

43 806 Ft

fehér/selyemfényű fehér fehér

H 47J730 3200001

1+3 CSOMAG szekrény mosdóval, tükörrel és világítással - biztonságos szállítás - takarékos hely szállítás közben - könnyű kezelhetőség

Fürdőszoba bútorok előnyei

szürke szürke

sötét tölgy* sötét tölgy*

cseresznye* cseresznye

Termék száma Termékleírás Színe fehér/ selyemfényű fehér

szürke sötét tölgy cseresznye

TERMÉKEK

H 453514 1753001 alsószekrény, a 40 × 23 cm-es mosdóval, csaplyukkal a jobb oldalon, 1 balos/jobbos ajtóval, tükörrel és világítással

H 453514 1753011 alsószekrény, a 40 × 23 cm-es mosdóval, csaplyukkal a jobb oldalon, 1 balos/jobbos ajtóval, tükörrel és világítással

H 453514 1753021* alsószekrény, a 40 × 23 cm-es mosdóval, csaplyukkal a jobb oldalon, 1 balos/jobbos ajtóval, tükörrel és világítással

H 453514 1753081* alsószekrény, a 40 × 23 cm-es mosdóval, csaplyukkal a jobb oldalon, 1 balos/jobbos ajtóval, tükörrel és világítással

73 563 Ft

80 941 Ft

73 563 Ft

74 782 Ft

Pótalkatrészek: Termékleírás Ár

H 47J730 3200001 megvilágítás Moonbox Új, LED, IP 44, 1×8W, 510 Im, 300×25×83 mm, üvegre, lapra és tükrös szekrényre szereléshez 22

Az alsószekrény külön nem rendelhető.

* a készlet erejéig

115 114 2 2 1 386 5 8 5 2 2 1
5 8 5 KÖZÉPÜLETI
386
274 Ft

TÜKRÖK ÉS VILÁGÍTÁS

117 116 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK

TÜKRÖK ÉS VILÁGÍTÁS /

TÜKÖR VILÁGÍTÁSSAL CLEAR 45, 55, 60, 70, 100 × 81 CM

Termék száma Termékleírás Méret Ár

H 455705 1731441 tükör, LED világítással, IP44, kapcsoló nélkül, 230 V csatlakozó dobozzal, körben 5 mm-es élletöréssel

H 455715 1731441 tükör, LED világítással, IP44, kapcsoló nélkül, 230 V csatlakozó dobozzal, körben 5 mm-es élletöréssel

H 455725 1731441 tükör, LED világítással, IP44, kapcsoló nélkül, 230 V csatlakozó dobozzal, körben 5 mm-es élletöréssel

H 455735 1731441 tükör, LED világítással, IP44, kapcsoló nélkül, 230 V csatlakozó dobozzal, körben 5 mm-es élletöréssel

H 455765 1731441 tükör, LED világítással, IP44, kapcsoló nélkül, 230 V csatlakozáshoz, 5 mm élletöréssel

45 × 81 cm 66 903 Ft

55 ×

Tükör, beépített LED világítással. A világítás színhőmérséklete 4000K.

TÜKÖR TARTOZÉKOK

Termék száma Termékleírás Ár H 494261 1730001 szenzoros kapcsoló a fénycső és LED világításhoz a CLEAR tükörben 21 783 Ft

Az érintés nélküli sensor által termelt gyenge fény kellemes éjszakai megvilágításként is szolgálhat.

TÜKÖR VILÁGÍTÁS NÉLKÜL CLEAR 45, 55, 60, 70, 100 × 81 CM

Termék száma Termékleírás Méret Ár

H 455701 1731441 téglalap alakú, fali rögzítőkészlettel, körben 5 mm-es élletöréssel, 3 oldalon Al kerettel, kombinálható külön világítással

H 455711 1731441 téglalap alakú, fali rögzítőkészlettel, körben 5 mm-es élletöréssel, 3 oldalon Al kerettel, kombinálható külön világítással

H 455721 1731441 téglalap alakú, fali rögzítőkészlettel, körben 5 mm-es élletöréssel, 3 oldalon Al kerettel, kombinálható külön világítással

H 455731 1731441 téglalap alakú, fali rögzítőkészlettel, körben 5 mm-es élletöréssel, 3 oldalon Al kerettel, kombinálható külön világítással

H 455761 1731441 téglalap alakú, fali rögzítőszettel, 5 mm élletöréssel, 3 oldalon alumínium kerettel, kombinálható külön világítással

45 × 81 cm 34 444 Ft

55 × 81 cm 36 040 Ft

60 × 81 cm 37 023 Ft

70 × 81 cm 39 392 Ft

100 × 81 cm 52 114 Ft

81 cm 89 380 Ft
60 × 81 cm 90 365 Ft
× 81 cm 92
Ft
70
881
950 Ft
100 × 81 cm 104

TÜKRÖK ÉS VILÁGÍTÁS /

VILÁGÍTÁS GEMMA, ELLA ÉS ABI

Termék száma Termékleírás Ár

H 47J730 0200001 világítás Gemma 280, LED, IP44, 1×6W, 840 lm, 280×90×50 mm, Multisystem adapterrel

H 47J730 1200001 világítás Gemma 490, LED, IP44, 1×6W, 840 lm, 494×112×14 mm, Multisystem adapterrel

H 47J730 4200001 világítás Ella 300 LED, IP44, 1×6W, 600 lm, 300×80×80 mm, Multisystem adapterrel

H 47J730 5200001 világítás Ella 500 LED, IP44, 1×6W, 745 lm, 500×80×80 mm, Multisystem adapterrel

H 47J730 7200001 világítás Abi 300 LED, IP44, 1×6W, 598 lm, 300×130×70 mm, Multisystem adapterrel

27 120 Ft

31 598 Ft

VILÁGÍTÁS MOONBOX NEW

Termék száma Termékleírás Ár

H 47J730 3200001 megvilágítás Moonbox New, LED, IP 44, 1×8W, 510 Im, 300×25×83 mm, a bútorlapra és a tükrös szekrényre történő felszereléshez

VILÁGÍTÁS HORIZON NEW

Termék száma Termékleírás Ár

13

VILÁGÍTÁS A FÜRDŐSZOBÁBAN

A Clear tükrök világító egységei megfelelnek a legszigorúbb európai szabványoknak:

IEC 364-7-701. AJÁNLOTT:

A hálózati kábel telepítését szakképzett villanyszerelőnek ajánlatos végeznie.

A világítás szerelhető

a CLEAR tükrökre, valamint a bútorlapra szerelt tükrökre és tükrösszekrényekre

119 118 1,8 m ABI ELLA GEMMA a világítást a föld felett min. 1,8 m-re lehetséges szerelni KÖZÉPÜLETI
TERMÉKEK
33 065 Ft
36 573 Ft
37 352 Ft
274 Ft
22
H 47J730 2200001 megvilágítás Horizon New LED, IP 44, 1×6W, 390Im, 233×42×85 mm,a bútorlapra és a tükrös szekrényre történő felszereléshez 247 Ft

TÜKRÖK ÉS VILÁGÍTÁS /

BÚTORLAPRA SZERELT TÜKÖR CUBE 100, 120 × 75 CM Termék

H 455556 0393041 bútorlapra szerelt tükör, 100 × 75 cm

H 455557 0393041 bútorlapra szerelt tükör, 120 × 75 cm

TÜKÖR BÚTORLAPON LYRA 40, 50, 60 ÉS 70 × 75 CM

H 453181 0383041 tükör bútorlapon, 40 × 75 cm

H 453191 0383041 tükör bútorlapon, 50 × 75 cm

H 453201 0383041 tükör bútorlapon, 60 × 75 cm

H 453211 0383041 tükör bútorlapon, 70 × 75 cm

TÜKRÖS SZEKRÉNY LYRA 40 × 80 CM

száma Termékleírás Színei fehér
19
918 Ft
22
228 Ft
24
684 Ft
27
Termék száma Termékleírás Szekrénytest színe fehér
453221 0383041 tükrös szekrény, 40 × 80 cm 53 792 Ft
száma Termékleírás Szekrénytest színe fehér
086 Ft
H
Termék
30
799 Ft
34
899 Ft

TÜKRÖK ÉS VILÁGÍTÁS /

TÜKRÖS SZEKRÉNY LYRA 50 × 80 CM

TÜKRÖS SZEKRÉNY LYRA 60 × 80 CM

TÜKRÖS SZEKRÉNY LYRA 77,5 × 80 CM

121 120 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
Termék száma Termékleírás Szekrénytest színe fehér H 453231 0383041 tükrös szekrény, 50 × 80 cm 59 468 Ft Termék száma Termékleírás Szekrénytest színe fehér H 453241 0383041 tükrös szekrény, 60 × 80 cm 79 716 Ft Termék száma Termékleírás Szekrénytest színe fehér H 453251 0383041 tükrös szekrény, 77,5 × 80 cm 72 256 Ft

FALI WC ÉS BIDÉ

MIO CUBITO PURE

DEEP BY JIKA

LYRA PLUS DINO PROFIL

123 122 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK

10 év garancia az valamennyi kerámia termék.

A kerámia speciális felületkezelése kiemelkedő higiéniai jellemzőket biztosít. A víztaszító felületkezelés, megelőzi a piszok és vízkő lerakódást. A JIKA Perla, kezelést a WC-csészék és vizeldék esetében csak a külső felületen alkalmazzuk.

Víztakarékos kettős öblítő rendszer, választható 4,5 / 3 literes öblítés.

Víztakarékos kettős öblítő rendszer, választható 6 / 3 literes öblítés.

A WC csésze teljes kerületét körülfutó zárt öblítőperem, mely tökéletes öblítést garantál Tigo WC-knél.

Mázas öblítőperem belső és WC lefolyó szifon, mely megakadályozza a szennyeződés lerakódását WC-knél.

Garantált teherbírás 400 kg.

Leleményes szerkezet lassítja az ülőke lecsukódását.

Vékony ülőkénk dizájnja, lecsapódásgátló mechanizmussal is elérhetőek.

Rimless. Az öblítőgyűrű nélkül kialakított WC.

Síköblítésű

FALI WC ÉS BIDÉ / ELŐNYÖK /

Termék száma Termékleírás Ár

H 820714 xxx0001 rimless fali WC, mélyöblítésű 4,5/3 l (Easy fit szerelőkészlettel együtt)

100 091 Ft

Külön megrendelni: Termékleírás Ár

*H 891715 0000631 WC ülőke tetővel, duroplast, használható

H 820714 / H 820716, rozsdamentes acél rögzítés, kerámiába fölülről beszerelve, gyorsrögzítő, levehető

* H 891716 0000631 WC ülőke tetővel, duroplast, használható

20

30

3 892 Ft

6

564 Ft

Pótalkatrészek: Termékleírás Ár

0000001 JIKA Easyfit 2.0 rögzítőkészlet rejtett rögzítéshez

falra (alsó szerelés) 14 575 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető.

ÚJ

Termék száma Termékleírás Ár

88 073 Ft

H 820716 xxx0001 Fali WC öblítőperem nélkül, mély öblítés 4,5/3l (Easyfit rögzítőkészlettel együtt)

Külön megrendelni: Termékleírás Ár

*H 891715 0000631 WC ülőke tetővel, duroplast, használható

H 820714 / H 820716, rozsdamentes acél rögzítés, kerámiába fölülről beszerelve, gyorsrögzítő, levehető

* H 891716 0000631 WC ülőke tetővel, duroplast, használható

H 820714 / H 820716,rozsdamentes acél rögzítés, kerámiába fölülről beszerelve, gyorsrögzítő, levehető, lecsapódásgátló mechanizmussal

20 034 Ft

30 634 Ft

H 892992 0000001 Laufen szerelő szalag 3 892 Ft

H 892695 0000001 Laufen zajszigetelő-kiegyenlítő betét 6 564 Ft

H 894614 0000001 Laufen kiegyenlítő massza 3 545 Ft

DUROPLASZT ÜLŐKE TETŐVEL MIO

Termék száma Termékleírás Ár

* H 891715 0000631 duroplast ülőke tetővel H 820714 / H 820716 -hez, rozsdamentes acél rögzítés, levehető

* H 891716 0000631 duroplast WC ülőke tetővel H 820714 / H 820716 -hez, rozsdamentes acél rögzítés, levehető,

Pótalkatrészek: Termékleírás Ár

H 899712 0000001 H8997120000001 Mio-N WC-ülőke rögzítő H 891715*/H 891716

H 899713 0000001 lecsapódásgátló betét Mio-N ülőkéhez H 891715*/H 891716

20 034 Ft

30 634 Ft

AZ ÁRAK KÉSŐBB KERÜLNEK

MEGHATÁROZÁSRA

215 155

A Jika Perla felületkezelés felára 18 973 Ft.

Termékszám xxx = színkód (000 fehér, 100 Jika perla).

280

125 124 90 20 255 135 180 100 75 80 430 80 50 230 FALI WC MIO RIMLESS
FALI WC ÉS BIDÉ /
Kérjük, ügyeljen a csatlakozási magasságra.
034 Ft
H 820714 / H 820716,rozsdamentes acél rögzítés, kerámiába fölülről beszerelve, gyorsrögzítő, levehető, lecsapódásgátló mechanizmussal 634 Ft
H 892992 0000001 Laufen szerelő szalag
H 892695 0000001 Laufen zajszigetelő-kiegyenlítő betét
3 545 Ft
H 894614 0000001 Laufen kiegyenlítő massza
falba
modulban
értéke
liter.
H 893828
A
épített
az öblítőszelep beállításának helyes
4,5/3
FALI WC MIO RIMLESS
Kérjük, ügyeljen a csatlakozási magasságra.
A falba épített modulban az öblítőszelep beállításának helyes értéke 4,5/3 liter.
**2023/2. negyedévtől elérhető. A H8917100000631 és H8917110000631 cikkszámú duroplast ülőkék 2023 év végéig kaphatók.
360 445
ÚJ
AZ ÁRAK KÉSŐBB KERÜLNEK MEGHATÁROZÁSRA
430
KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
*2023/2. negyedévtől elérhető.

WC ÜLŐKE TETŐVEL DUROPLAST MIO

Termék száma Termékleírás Ár

* H 891710 0000631 WC ülőke tetővel, duroplast, használható H 820714 , rozsdamentes acél rögzítés, kerámiába fölülről beszerelve, gyorsrögzítő, levehető

* H 891711 0000631 WC ülőke tetővel, duroplast, használható H 820714 , rozsdamentes acél rögzítés, kerámiába fölülről beszerelve, gyorsrögzítő, levehető, lecsapódásgátló mechanizmussal

22 301 Ft

32 913 Ft

Pótalkatrészek: Termékleírás Ár

H 890716 0000631 gyorsan rögzíthető acél zsanérok az ülőkéhez és a tetőhöz

Mio-N H 891710/H 891711

*2023 év végéig elérhető.

FALI BIDÉ MIO

7 770 Ft

Termék száma Termékleírás yyy: 304 302 Ár fehér

H 831712 xxxyyy1 fali bidé (rögzítőszettel Easy fit) x x 65 616 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 892992 0000001 Laufen szerelő szalag 3 892 Ft

H 892695 0000001 Laufen zajszigetelő-kiegyenlítő betét

H 894614 0000001 Laufen kiegyenlítő massza

Pótalkatrészek: Termékleírás Ár

H 893828 0000001 Jika Easy fit 2.0 rögzítő szett, alulról szerelhető rögzítés

JAVASOLJUK, HOGY KOMBINÁLJA A JIKA FALBAÉPÍTETT TARTÁLLYAL

14 575 Ft

A 135. OLDALON

A Jika Perla felületkezelés felára 18 973 Ft.

Termékszám xxx = színkód (000 fehér, 100 Jika perla).

FALI WC
BIDÉ /
ÉS
6 564 Ft
3 545 Ft

Kerámia termékek szereléséhez kiegyenlítő masszára, vagy szerelő szalagra van szükség.

A Jika WC csészék forradalmasított átalakítása egy további lépés előre. A Mio rimless WC, amelynél nincs perem a csészén, igazán egy technikai ujdonság, amely találkozik a higiénia kívánalmaival és a mai igényekkel. A szennyeződések és a káros baktériumok a hozzáférhetetlen helyeken megszűnnek, és egy nagy előnnyel rendelkeznek: az új design igazán különleges.

H8929920000001 Laufen szerelő szalag a fali WC-khez és bidékhez

H8946140000001 Kiegyenlítő massza kerámia termékek szereléséhez

H8926950000001 Kiegyenlítő betét kerámia termékek szereléséhez

A GARANCIÁLIS PANASZOK ELFOGADÁSÁHOZ A TERMÉK BESZERELÉSÉT AZ ALKALMAZANDÓ SZERELÉSI UTASÍTÁSOKKAL ÉS AZ ÉRVÉNYES JOGI ELŐÍRÁSOKKAL ÖSSZHANGBAN KELL ELVÉGEZNI.

Szerelés a H8946140000001 kiegyenlítő masszával:

* Kenőszappan

** Vigyen fel 5-10 mm-es réteg kiegyenlítő masszát.

Szerelés H8929920000001 szerelő szalaggal H8926950000001 betéttel:

127 126
FALI WC ÉS BIDÉ /
Mio perem nélküli telepítés Mio perem nélküli telepítés A szerelési videó a www.youtube.com címen található. KÖZÉPÜLETI
TERMÉKEK

A Jika Perla felületkezelés felára 18 973 Ft.

Termék száma Termékleírás Ár fehér

H 820423 0000001 fali WC, mélyöblítésű (Easy fit szerelőkészlettel együtt)

78 275 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 893421 3000631 WC ülőke tetővel, duroplast, gyors rögzítő rendszer, rozsdamentes acél zsanérok

H 893422 3000631 WC ülőke tetővel, duroplast, gyors rögzítő rendszer, rozsdamentes acél zsanérok, lecsapódásgátló mechanizmussal

H 892992 0000001 Laufen szerelő szalag

22 727 Ft

34 188 Ft

3 892 Ft

H 892695 0000001 Laufen zajszigetelő-kiegyenlítő betét 6 564 Ft

H 894614 0000001 Laufen kiegyenlítő massza

3 545 Ft

Pótalkatrészek: Termékleírás Ár

H 892838 0000001 Jika Easy fit fali rögzítő rendszer

11 865 Ft

A falba épített modulban az öblítőszelep beállításának helyes értéke 4,5/3 liter.

JAVASOLJUK, HOGY KOMBINÁLJA A JIKA

TARTÁLLYAL

Termék száma Termékleírás Ár fehér

H 893421 3000631 WC ülőke tetővel, duroplast, gyors rögzítő rendszer, rozsdamentes acél zsanérok 22 727 Ft

H 893422 3000631 WC ülőke tetővel, duroplast, gyors rögzítő rendszer, rozsdamentes acél zsanérok, lecsapódásgátló mechanizmussal

34 188 Ft

Pótalkatrészek: Termékleírás Ár

H 891422 0000631 gyorsan rögzíthető acél zsanérok az ülőkéhez és a tetőhöz Pure H 893421/H 893422

H 891425 0000001 rögzítés a duroplast ülőkéhez és a tetőhöz

5 441 Ft

H 893421/H 893422 1 620 Ft

Kérjük, ügyeljen a csatlakozási magasságra.

Az ülőkék vonalai illeszkednek az adott kerámiacsalád dizájnjához, könnyűek, a tető takarja az ülőkét. Az ülőke felszerelése rendkívül egyszerű, köszönhetően a csatos rögzítésének - a gombokat megnyomva könyen eltávolítható.

Termék száma Termékleírás yyy: 302 304 Ár fehér

H 830421 000yyy1 fali bidé (Easy fit szerelőkészlettel együtt) x x 76 411 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 892992 0000001 Laufen szerelő szalag 3 892 Ft

H 892695 0000001 Laufen zajszigetelő-kiegyenlítő betét 6 564 Ft

H 894614 0000001 Laufen kiegyenlítő massza

545 Ft Pótalkatrészek: Termékleírás Ár H 892838 0000001 Jika Easy fit fali rögzítő rendszer

JAVASOLJUK, HOGY KOMBINÁLJA A JIKA FALBAÉPÍTETT TARTÁLLYAL

Termékszám xxx = színkód (000 fehér, 100 Jika perla).

135

Kérjük, ügyeljen a csatlakozási magasságra.

FALI WC PURE WC ÜLŐKE TETŐVEL PURE
FALI WC ÉS BIDÉ /
FALI BIDÉ PURE
3
11
865 Ft
FALBAÉPÍTETT
A 135 OLDALON
A
OLDALON

FALI WC ÉS BIDÉ /

Termék száma Termékleírás Ár fehér

H 820614 0000001 rimless fali WC, mélyöblítésű, 4,5/3 l, mélyöblítés; az öblítés átállítható 4,5/3 l-re vagy 4/2 l-re.

Külön megrendelni: Ár

H 893610 3000631 duroplaszt WC ülőke és tető Deep by Jika, levehető, fém zsanér

H 893611 3000631 duroplaszt WC ülőke és tető Deep by Jika, levehető, fém zsanér, lecsapódásgátló mechanizmussal, SLOWCLOSE

H 892992 0000001 Laufen szerelő szalag

H 892695 0000001 Laufen zajszigetelő-kiegyenlítő betét

H 894614 0000001 Laufen kiegyenlítő massza

A falba épített modulban az öblítőszelep beállításának helyes értéke 4,5/3 és 4/2

Kérjük, ügyeljen a csatlakozási magasságra.

Termék száma Termékleírás Ár

*H 820616 0000001 rimless fali WC, mélyöblítésű, 4,5/3 l, mélyöblítés; látható rögzítés 74 807 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 893610 3000631 duroplaszt WC ülőke és tető Deep by Jika, levehető, fém zsanér

H 893611 3000631 duroplaszt WC ülőke és tető Deep by Jika, levehető, fém zsanér, lecsapódásgátló mechanizmussal, SLOWCLOSE

H 892992 0000001 Laufen szerelő szalag

17 647 Ft

27 673 Ft

3 892 Ft

H 892695 0000001 Laufen zajszigetelő-kiegyenlítő betét 6 564 Ft

H 894614 0000001 Laufen kiegyenlítő massza

3 545 Ft

A falba épített modulban az öblítőszelep beállításának helyes értéke 4,5/3 és 4/2 liter.

*2023/2. negyedévtől elérhető.

JAVASOLJUK, HOGY KOMBINÁLJA A JIKA

FALBAÉPÍTETT TARTÁLLYAL

A 135. OLDALON

Termék száma Termékleírás Ár fehér

H 820610 0000001 fali WC, zárt öblítőperemmel, mélyöblítésű 46 042 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 893610 3000631 duroplaszt WC ülőke és tető Deep by Jika, levehető, fém zsanér 17 647 Ft

27 673 Ft

H 893611 3000631 duroplaszt WC ülőke és tető Deep by Jika, levehető, fém zsanér, lecsapódásgátló mechanizmussal, SLOWCLOSE

H 892992 0000001 Laufen szerelő szalag 3 892 Ft

H 892695 0000001 Laufen zajszigetelő-kiegyenlítő betét 6 564 Ft

H 894614 0000001 Laufen kiegyenlítő massza 3 545 Ft

A falba épített modulban az öblítőszelep beállításának helyes értéke 4,5/3 liter.

JAVASOLJUK, HOGY

KOMBINÁLJA A JIKA

FALBAÉPÍTETT TARTÁLLYAL

Kérjük, ügyeljen a csatlakozási magasságra.

Kérjük, ügyeljen a csatlakozási magasságra.

129 128 51 cm 51 cm 120 20 255 135 180 100 75 430 60 50 85 510 430 51 cm
FALI WC DEEP BY JIKA RIMLESS FALI WC DEEP BY JIKA RIMLESS
54 961 Ft
17 647 Ft
27 673 Ft
3 892 Ft
6 564 Ft
3 545 Ft
liter.
fehér
ÚJ
FALI WC, ZÁRT ÖBLÍTŐPEREMMEL DEEP BY JIKA
OLDALON KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
A 135.

DUROPLASZT ÜLŐKE TETŐVEL DEEP BY JIKA

Termék száma Termékleírás Ár fehér

H 893610 3000631 duroplaszt WC ülőke és tető Deep by Jika, levehető, fém zsanér

H 893611 3000631 duroplaszt WC ülőke és tető Deep by Jika, levehető, fém zsanér, lecsapódásgátló mechanizmussal, SLOWCLOSE

17 647 Ft

27 673 Ft

Pótalkatrészek: Termékleírás Ár

H 891612 0000631 gyorsan rögzíthető acél zsanérok az ülőkéhez és a tetőhöz Deep by Jika H 893610/ H 893611

H 891425 0000001 rögzítés a duroplast ülőkéhez és a tetőhöz

H 893610/ H 893611

WC DEEP BY JIKA MÉLY ÖBLÍTÉSSEL

4 377 Ft

1 620 Ft

Termék száma Termékleírás Ár fehér

H 820642 0000001 fali WC mély öblítéssel, hossza 70 cm 87 233 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 893282 3000001 duroplaszt ülőke fedél nélkül, műanyag zsanérok 8 905 Ft

H 893282 3000631 duroplaszt ülőke fedél nélkül, acél zsanérral, csak fehér színben

9 860 Ft

H 890110 0000001 bevezető cső hosszabbító (1 m ∅ 45 mm) a fali WC csatlakoztatására falba épített tartályhoz 5 315 Ft

JAVASOLJUK, HOGY KOMBINÁLJA A JIKA FALBAÉPÍTETT TARTÁLLYAL A 135. OLDALON

* A fürdőszobafelszerelés telepítési magasságának meg kell felelnie az adott országban az akadálymentes épületekre vonatkozó hatályos előírásoknak.

Deep by Jika H 820642 mozgássérült WC szerelése esetén System - Pack mozgássérült falbaépített tartályra, szükséges a H 890110 0000001 cikkszámú kiegészítő szerelési szett használata.

Falra szerelhető WC H 820642 kompatibilis a H 895643 pneumatikus szettekkel.

DUROPLASZT ÜLŐKE FEDÉL NÉLKÜL

Termék száma Termékleírás Ár

H 893282 3000001 duroplaszt ülőke fedél nélkül, műanyag zsanérok 8 905 Ft

H 893282 3000631 duroplaszt ülőke fedél nélkül, acél zsanérok 9 860 Ft

FALI WC ÉS BIDÉ /
FALI

DEEP BY JIKA

131 130 51 cm 49 cm 43 cm
ügyeljen a csatlakozási magasságra. Termék száma Termékleírás yyy: 304 302 Ár fehér H 830612 000yyy1 fali bidé x x 44 026 Ft Külön megrendelni: Ár H 890349 0008901 rögzítőkészlet, fehér fedősapkával 1 185 Ft H 890349 0008911 szerelő szett krómozott fedelekkel 1 844 Ft H 892992 0000001 Laufen szerelő szalag 3 892 Ft H 892695 0000001 Laufen zajszigetelő-kiegyenlítő betét 6 564 Ft H 894614 0000001 Laufen kiegyenlítő massza 3 545 Ft
WC LYRA PLUS RIMLESS Kérjük, ügyeljen a csatlakozási magasságra. Termék száma Termékleírás Ár H 821384 0000001 falra szerelhető WC rimless, öblítés 4,5 / 3l 44 529 Ft Külön megrendelni: Ár H 890384 0000631 duroplast ülőke és a tető, gyors rögzítés, acél zsanérok 21 282 Ft H 890385 0000631 duroplast ülőke és a tető, gyors rögzítés, SLOWCLOSE, acél zsanérok 25 024 Ft H 893384 3000631 ülőke tetővel,
duroplaszt, acél zsanérral 11 830 Ft
893387 0000001 ülőke tetővel, termoplaszt, fali WC-hez, műanyag zsanérral 8 212 Ft
892992 0000001 Laufen szerelő szalag 3 892 Ft
892695 0000001 Laufen zajszigetelő-kiegyenlítő betét 6 564 Ft H 894614 0000001 Laufen kiegyenlítő massza 3 545 Ft RÖVID KIÁLLÁSÚ FALI WC LYRA PLUS Termék száma Termékleírás Ár H 823382 0000001 fali WC Lyra plus Compact, mély öblítéssel, hossza csak 49 cm! 37 411 Ft Külön megrendelni: Ár H 890384 0000631 duroplast ülőke és a tető, gyors rögzítés, acél zsanérok 21 282 Ft H 890385 0000631 duroplast ülőke és a tető, gyors rögzítés, SLOWCLOSE, acél zsanérok 25 024 Ft H 893384 3000631 ülőke tetővel, Lyra plus fali WC-hez, duroplaszt, acél zsanérral 11 830 Ft H 893387 0000001 ülőke tetővel, termoplaszt, fali WC-hez, műanyag zsanérral 8 212 Ft H 892992 0000001 Laufen szerelő szalag 3 892 Ft H 892695 0000001 Laufen zajszigetelő-kiegyenlítő betét 6 564 Ft H 894614 0000001 Laufen kiegyenlítő massza 3 545 Ft JAVASOLJUK, HOGY KOMBINÁLJA A JIKA FALBAÉPÍTETT TARTÁLLYAL A 135 OLDALON JAVASOLJUK, HOGY KOMBINÁLJA A JIKA FALBAÉPÍTETT TARTÁLLYAL A 135. OLDALON JAVASOLJUK, HOGY KOMBINÁLJA A JIKA FALBAÉPÍTETT TARTÁLLYAL A 135 OLDALON KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
FALI WC ÉS BIDÉ / FALI BIDÉ
Kérjük,
FALI
Lyra plus fali WC-hez,
H
H
H

FALI WC LYRA PLUS

Termék száma Termékleírás

H 823380 0000001 fali WC Lyra plus, mély öblítéssel

Külön megrendelni:

H 890384 0000631 duroplast ülőke és a tető, gyors rögzítés, acél zsanérok

H 890385 0000631 duroplast ülőke és a tető, gyors rögzítés, SLOWCLOSE, acél zsanérok

H 893384 3000631 ülőke tetővel, Lyra plus fali WC-hez, duroplaszt, acél zsanérral

H 893387 0000001 ülőke tetővel, termoplaszt, fali WC-hez, műanyag zsanérral

H 892992 0000001 Laufen szerelő szalag

H 892695 0000001 Laufen zajszigetelő-kiegyenlítő betét

H 894614 0000001 Laufen kiegyenlítő massza

JAVASOLJUK, HOGY KOMBINÁLJA A JIKA FALBAÉPÍTETT TARTÁLLYAL A 135. OLDALON

DUROPLASZT ÜLŐKE TETŐVEL LYRA PLUS

Termék száma Termékleírás Ár fehér

H 890384 0000631 duroplast ülőke és a tető, gyors rögzítés, acél zsanérok

H 890385 0000631 duroplast ülőke és a tető, gyors rögzítés, SLOWCLOSE, acél zsanérok

21 282 Ft

25 024 Ft

Pótalkatrészek: Termékleírás Ár

H 892384 0000001 lecsapódásgátló betét a Lyra Plus

H 890385 0000631 ülőkéhez, pótalkatrész

H 892385 0000001 rögzítőszett a Lyra Plus H 890384/ H 890385 ülőkéhez

H 892386 0000001 puffer a Lyra plus H 890384/ H 890385 ülőkéhez

DUROPLASZT ÜLŐKE TETŐVEL LYRA PLUS

Termék száma

12 878 Ft

7 327 Ft

1 583 Ft

Termékleírás Ár

H 893384 3000631 ülőke tetővel, Lyra plus fali WC-hez, duroplaszt, acél zsanérral

H 893385 3000001 ülőke tetővel, Lyra plus fali WC-hez, duroplaszt, SLOWCLOSE lecsapódásgátló mechanizmussal, műanyag zsanérral

11 830 Ft

22 808 Ft

TERMOPLASZT ÜLŐKE TETŐVEL LYRA PLUS

Termék száma Termékleírás Ár

H 893387 0000001 ülőke tetővel, termoplaszt, fali WC-hez, műanyag zsanérral

8 212 Ft

WC
FALI
ÉS BIDÉ /
Ár
Ft
33 554
Ár
21
Ft
282
25
Ft
024
11
Ft
830
8 212 Ft
3 892 Ft
6 564 Ft
*
3 545 Ft

FALI WC ÉS BIDÉ /

FALI

tetővel, lecsapódásgátló mechanizmussal, állítható műanyag zsanérral

FALI WC DINO RIMLESS

H 821377 0000001* fali WC, öblítőperem nélküli mélyöblítésű

Külön megrendelni: Ár

H 893370 3000001 duroplaszt Dino ülőke fedéllel, műanyag zsanérral, 400 és 440 mm között állítható hosszúság

H 893370 3000631 duroplaszt Dino ülőke fedéllel, acél zsanérral 16 410 Ft

H 893271 0000001 termoplaszt ülőke Zeta fedéllel, műanyag zsanérral,

133 132 JAVASOLJUK, HOGY KOMBINÁLJA A JIKA FALBAÉPÍTETT TARTÁLLYAL A 135 OLDALON H 8303810003041 H 8303810003021
BIDÉ LYRA PLUS Termék száma Termékleírás Ár H 830381 0003041 fali bidé, lyukakkal a vízbevezetéshez 42 402 Ft H 830381 0003021 fali bidé, lyuk nélkül a vízbevezetéshez 42 402 Ft Külön megrendelni: Ár H 890349 0008901 rögzítőkészlet, fehér fedősapkával 1 185 Ft H 890349 0008911 szerelő szett krómozott fedelekkel 1 844 Ft H 892992 0000001 Laufen szerelő szalag 3 892 Ft H 892695 0000001 Laufen zajszigetelő-kiegyenlítő betét 6 564 Ft H 894614 0000001 Laufen kiegyenlítő massza 3 545 Ft FALI WC DINO PACK RIMLESS Termék száma Termékleírás Ár H 860377 0000001 fali WC, öblítőperem nélküli mélyöblítésű 54 787 Ft Tartalmaz: Termékleírás Ár H 821377 0000001* fali WC, öblítőperem nélküli mélyöblítésű 42 097 Ft H 893276 0000001 Zeta duroplast WC ülőke
20 922 Ft
Termék száma Termékleírás Ár
42 097 Ft
14 105 Ft
400 és 440 mm között állítható hosszúság 5 926 Ft H 893274 0000001 duroplaszt Zeta ülőke fedéllel, műanyag zsanérral, 400 és 440 mm között állítható hosszúság 10 850 Ft H 893276 0000001 Zeta duroplast WC ülőke tetővel, lecsapódásgátló mechanizmussal, állítható műanyag zsanérral 20 922 Ft H 892992 0000001 Laufen szerelő szalag 3 892 Ft H 892695 0000001 Laufen zajszigetelő-kiegyenlítő betét 6 564 Ft H 894614 0000001 Laufen kiegyenlítő massza 3 545 Ft JAVASOLJUK, HOGY KOMBINÁLJA A JIKA FALBAÉPÍTETT TARTÁLLYAL A 135. OLDALON JAVASOLJUK, HOGY KOMBINÁLJA A JIKA FALBAÉPÍTETT TARTÁLLYAL A 135. OLDALON LEHETŐSÉG 1+1 PACK - H860377 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK

FALI WC PROFIL VÍZSZINTES LEFOLYÓVAL

H 893271 0000001 termoplaszt ülőke Zeta fedéllel, műanyag zsanérral, 400 és 440 mm között állítható hosszúság

H 893370 3000001 duroplaszt ülöke fedéllel, műanyag zsanérral

H 893370 3000631 duroplaszt Dino ülőke fedéllel, acél zsanérral

H 893274 0000001 duroplaszt Zeta ülőke fedéllel, műanyag zsanérral, 400 és 440 mm között állítható hosszúság

H 893276 0000001 duroplaszt Zeta ülőke fedéllel, műanyag zsanérral, SLOWCLOSE lecsapódásgátlóval, között állítható hosszúság

H 892992 0000001 Laufen szerelő szalag

H 892695 0000001 Laufen zajszigetelő-kiegyenlítő betét

H 894614 0000001 Laufen kiegyenlítő massza

DUROPLASZT ÜLŐKE TETŐVEL DINO

TERMOPLASZT ÜLŐKE TETŐVEL ZETA

Termék száma Termékleírás Ár

H 893271 0000001 termoplaszt ülőke Zeta fedéllel, műanyag zsanérral, 400 és 440 mm között állítható hosszúság

355 15 1 35 225 1 00 180 400 25 60 5 1 0
FALI WC ÉS BIDÉ / Termék száma Termékleírás Ár
47 710 Ft
Ár
H 820228 0000001 fali WC, síköblítésű, vízszintes lefolyóval
Külön megrendelni:
5 926 Ft
14 105 Ft
16 410 Ft
10 850 Ft
922 Ft
20
3
Ft
892
6
Ft
564
3
545 Ft műanyag zsanérral
5 926 Ft H 893274 0000001 duroplaszt
hosszúság 10 850 Ft H 893276 0000001 Zeta duroplast
ülőke tetővel, lecsapódásgátló mechanizmussal, állítható műanyag zsanérral 20 922 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 893370 3000001 duroplaszt Dino ülőke fedéllel, műanyag zsanérral 14 105 Ft H 893370 3000631 duroplaszt Dino ülőke fedéllel, acél zsanérral 16 410 Ft JAVASOLJUK, HOGY KOMBINÁLJA A JIKA FALBAÉPÍTETT TARTÁLLYAL A 135 OLDALON
Zeta ülőke fedéllel, műanyag zsanérral, 400 és 440 mm között állítható
WC

FALBA ÉPÍTETT MODULOK

KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK

135 134

FALBA ÉPÍTETT MODULOK / ELŐNYÖK /

A rejtett tartály moduljára 5 év a garancia.

A rejtett váz moduljára 10 év a garancia.

Gazdaságos kettős öblítésű rendszer, választható 6 vagy 3 liternyi vízmennyiséggel történő öblítési lehetőséggel A rejtett öblítő modul gyári beállítása 3/6 l.

Gazdaságos kettős öblítésű rendszer, választható 2 vagy 4 liternyi vízmennyiséggel

Gazdaságos kettős öblítésű rendszer, választható 4,5 vagy 3 liternyi vízmennyiséggel

A modul tesztelt teherbírása 400 kg.

A modul konstrukciója helytakarékos.

ELŐNYÖK FALBA ÉPÍTETT MODULOK JIKA

csúcsminőség és falbaépített modul-technológia a hagyományos márka alatt modern nyomógombok az új formatervezés által

könnyű telepítés és tisztítás

merev acél keretek - 400 kg-s terhelési teszt a WC és bidé stabilitását illetően meghosszabbított, 5-éves garancia, INGYENES garanciális szervíz az ügyfélhez történő kiszállással

külön ANTIVANDAL gomb a közterületeken történő használathoz

különleges modul panelházakban történő beszereléshez

csendes üzem

könnyű beszerelhetőség

kiváló minőségű felhasznált alapanyagok, megbízható belső mechanizmusok és flexi tömlők

a piacon elérhető legcsendesebb töltőszelep, minden darabot 10 bar nyomáson teszteltek, gyors töltés

műanyag és szilikon tömítések, amelyek ellenállnak az igénybevételnek modern nyomógomb-formatervezés és sima, zajmentes üzem bővíthető keretek a könnyűszerkezetű falnál történő alkalmazkodáshoz, szerelőkeret a mozgáskorlátozott kapaszkodóhoz tartalék alkatrészek széles választéka, raktárkészleten könnyű hozzáférés a szervizeléshez és alkatrészekhez

Szerelés a H8946140000001: kiegyenlítő masszával:

* Kenőszappan

** Vigyen fel 5-10 mm-es réteg kiegyenlítő masszát.

Szerelés H8929920000001 szerelő szalaggal H8926950000001 betéttel:

137 136
FALBA ÉPÍTETT MODULOK / ELŐNYÖS /
A szerelési videó a www.youtube.com címen
található.
Mio
Mio
KÖZÉPÜLETI
perem nélküli telepítés
perem nélküli telepítés
TERMÉKEK

FALBA ÉPÍTETT MODULOK / 9 CM MÉLYSÉGGEL /

BASIC TANK SYSTEM COMPACT FALBAÉPÍTETT MODUL, ÁLLÓ WC-HEZ

Termék száma Termékleírás Ár

H 894650 0000001 BASIC TANK SYSTEM COMPACT falbaépített modul, álló

WC-hez

- mélység 8 cm

- falra rögzítés és körbefalazás szükséges

- a keret alkalmas álló WC-khez is

- csökkentett mélység, megtartva a tartály térfogatát

- párakicsapódás ellen szigetelt tartály

- egyszerű falra szerelés

- csendes töltőszelep

- egy vagy kettős nyomógombhoz (külön kell rendelni)

- cserélhető nyomólapok

- öblítési mennyiség opciók: 2/4 l, 3/4,5 l vagy 3/6 l

- hőszigetelt csőidomok, párakicsapódás ellen szigetelt modul és csővezetékei

Megjegyzés: A rejtett öblítő modul gyári beállítása 3/6 l.

BASIC WC SYSTEM COMPACT FALBAÉPÍTETT MODUL, FALI WC-HEZ

41

Termék száma Termékleírás Ár

H 894651 0000001 BASIC WC SYSTEM COMPACT, falbaépített modul, fali WC-hez

56

H 893673 0000001 egyenes csatlakozó a WC modulhoz

WC SYSTEM COMPACT FALBAÉPÍTETT MODUL, FALI WC-HEZ

Ár

379

Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 894652 0000001 WC SYSTEM COMPACT, falbaépített modul, fali WC-hez - mélység 8 cm, - rögzítés a hátsó falon - előkészített furatok a kereten a gipszkarton tartóelemek rögzítéséhez - a keret megfelelően rögzíthető a gipszkartonos profi lokhoz

- párakicsapódás ellen szigetelt tartály - a keret terhelési maximuma 400 kg - masszív önhordó acélkeret - csendes töltőszelep - egy vagy kettős nyomógombhoz (külön kell rendelni) - cserélhető nyomólapok - öblítési mennyiség opciók: 2/4 l, 3/4,5 l vagy 3/6 l - hőszigetelt csőidomok, párakicsapódás ellen szigetelt modul és csővezetékei - padlóra szerelés, állítható magassággal

76 928 Ft

Külön megrendelni: Ár

19 379 Ft

H 893673 0000001 egyenes csatlakozó a WC modulhoz

Megjegyzés: A rejtett öblítő modul gyári beállítása 3/6 l.

A falsík alatti Jika modulok használatához minimum 1 bar nyomás szükséges.

000 Ft
- mélység 8 cm, - falra rögzítés és körbefalazás szükséges, - egyszerű falra szerelés - párakicsapódás ellen szigetelt tartály - a keret alkalmas befalazáshoz - csendes töltőszelep - egy vagy kettős nyomógombhoz (külön kell rendelni) - cserélhető nyomólapok - öblítési mennyiség opciók: 2/4 l, 3/4,5 l vagy 3/6 l - hőszigetelt csőidomok, párakicsapódás ellen szigetelt modul és csővezetékei - a keret terhelési maximuma 400 kg - 90/110 lefolyóívvel 146 Ft
Külön megrendelni:
19
Megjegyzés: A rejtett öblítő modul gyári beállítása 3/6 l.

FALBA ÉPÍTETT MODULOK / 14 CM MÉLYSÉGGEL /

Termék száma Termékleírás Ár

H 895650 0000001 BASIC TANK SYSTEM, álló WC-hez

- falra szerelt, körbefalazás szükséges,

- a keret alkalmas álló WC-khez is

- párakicsapódás ellen szigetelt tartály

- egyszerű falra szerelés

- csendes töltőszelep

- cserélhető nyomólapok

- öblítési mennyiség opciók: 2/4 l, 3/4,5 l vagy 3/6 l

- hőszigetelt csőidomok, párakicsapódás ellen szigetelt modul és csővezetékei

33 591 Ft

A JIKA termékcsalád a falra szerelhető legolcsóbb és legegyszerűbb eleme az egyedül álló WC-k részére.

Megjegyzés: A rejtett öblítő modul gyári beállítása 3/6 l.

Termék száma Termékleírás Ár

H 895651 0000001 BASIC WC SYSTEM, fali WC-hez

- falra szerelt, körbefalazás szükséges,

- egyszerű falra szerelés

- párakicsapódás ellen szigetelt tartály

- csendes töltőszelep

- cserélhető nyomólapok

- hőszigetelt csőidomok, párakicsapódás ellen szigetelt modul és csővezetékei

- teherbírás 400 kg, - 90/110 lefolyóívvel, - új öblítőszelep a 4,5/3l-es öblítéshez.

49 282 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 893673 0000001 egyenes csatlakozó a WC modulhoz

Megjegyzés: A rejtett öblítő modul gyári beállítása 3/6 l.

19 379 Ft

Termék száma

Termékleírás Ár

63 949 Ft

H 895652 0000001 WC SYSTEM, fali WC-hez, acél kerettel

- aljzatra és oldalfalakra rögzítéshez, gipszkartonos falszerkezethez

- előkészített furatok a kereten a gipszkarton tartóelemek rögzítéséhez

- a keret megfelelően rögzíthető a gipszkartonos profi lokhoz

- párakicsapódás ellen szigetelt tartály

- teherbírás 400 kg,

- masszív önhordó acélkeret

- csendes töltőszelep

- cserélhető nyomólapok

- hőszigetelt csőidomok, párakicsapódás ellen szigetelt modul és csővezetékei

- 90/110 lefolyóívvel,

- aljzathoz rögzítéshez, állítható magasságggal

- új öblítőszelep a 4,5 l-es öblítéshez.

Külön megrendelni: Ár

H 893673 0000001 egyenes csatlakozó a WC modulhoz 19 379 Ft

Megjegyzés: A rejtett öblítő modul gyári beállítása 3/6 l.

Termék száma Termékleírás Ár

H 891659 0000001 Y-csatlakozó a WC-ből történő szagelszíváshoz, kompatibilis a H 895652 0000001/ H 895651 0000001/

H 895650 0000001 modulokkal

A falsík alatti Jika modulok használatához minimum 1 bar nyomás szükséges.

7 465 Ft

139 138 ± 0 0 - 200 1000 500 0 2 1 1 320 220 320 180 140-195 75 1000 30
BASIC TANK SYSTEM AZ EGYEDÜL ÁLLÓ WC-K RÉSZÉREM BASIC WC SYSTEM MODUL A FÜGGESZTETT WC RÉSZÉRE WC SYSTEM MODUL A FÜGGESZTETT WC-HEZ Y-CSATLAKOZÓ SZAGELSZÍVÁSHOZ
DN50 ÚJ KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK

FALBA ÉPÍTETT MODULOK /

WC SYSTEM MODUL A FÜGGESZTETT WC-HEZ

Termék száma Termékleírás Ár

15 123 Ft

H 893650 0000001 PANEL SET a keret rögzítésére H 895652 a panellakások fürdőszobáinak oldalsó falához

H 89365 0

WC SYSTEM MODUL A FÜGGESZTETT

Előnyök: – szélességi fesztávolság 800-1100 mm Ideális változat a panel fürdőszobák részére.

Ezt a változatot mindenki értékelni tudja, aki a függesztett WC-vel együtt szeretné felújítani a panel fürdőszobáját. Ezt a változat elsősorban azon érdeklődőknek van szánva, akiknél a modul mögött csővezetékek (vízvezeték, szennyvíz elvezetés, gázvezeték, stb.) helyezkednek el. A JIKA termékcsalád szerelési rendszerei alkalmazkodni tudnak a panel fürdőszobák mindegyik típusához, mivel beállítható oldalsó rögzítéssel rendelkezik.

WC-HEZ

Termék száma Termékleírás Ár H 893644 0000001 A WC FLUXOR SYSTÉM rendszer a nyilvános térben használatos, öntartó acél kerettel ellátott függesztett WC-k részére - rögzítés a talajra és a hátsó falhoz - víznyomásos öblítés alkalmazása esetére szánt megoldás (a víznyomás nyomógombját a csomagolás tartalmazza) - optimális nyomás 5-6 bar, minimális nyomás 3 bar - száraz módszerrel történő beszerelésre - a keret terherbírása 400 kg

80 579 Ft

Külön megrendelni: Ár

19 379 Ft

H 893673 0000001 egyenes csatlakozó a WC modulhoz

FALI MODUL BIDÉHEZ

Termék száma Termékleírás Ár H 893643 0000001 bidet tartó modul fali bidékhez, aláfalazás szükséges

48 253 Ft

FALBA ÉPÍTETT MODUL MOSDÓHOZ

Termék száma Termékleírás Ár H 895659 0000001 FALBA ÉPÍTETT MODUL - falra szerelhető vagy könnyűszerkezetes falba szerelhető - állítható lábak, magasság állítható 0-tól 200 mm-ig - modul magasság - robusztus felépítés, 150 kg teherbírás - a vízbevezető könyök szűkítése DN 50-ről 40-re - rögzítőkészletet is tartalmaz - állítható magasságú

50 - 360 525 135-205 4 3 07 0 0 8 0 0 020 0 1 12 0 75 - 340 ± 0 5 5 8 5 ÚJ
53 355 Ft

FALBA ÉPÍTETT MODULOK /

FALI MODUL BIDÉHEZ

Termék száma Termékleírás Ár

46 693 Ft

H 896655 0000001 BIDET SYSTEM modul bidéhez - fal elé szereléshez, vagy falra szereléshez megfelelő design

- állítható lábak, magassági beállítás 0-tól 200 mm-ig., - modul magassága 1140 mm, - robusztus szerkezet, teherbírás 400 kg, - hozzá tartozik a komplett rögzítő szett.

FALI MODUL VIZELDÉHEZ

Termék száma Termékleírás Ár

H 893601 0000001 URINAL SYSTEM modul vizeldéhez

- fal elé szereléshez, vagy falra szereléshez megfelelő design - fokozatmentesen állítható láb 0-200 mm-ig

- modul magassága 1320 mm

- stabil szerkezet, terhelhetőség 130 kg

- lefolyócső átmérőp DM 50 mm

- komplett szerelési készlet

88 604 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 894828 0000001 automatikus öblítőrendszer infra érzékelővel (részletresen lásd a 161.oldalon)

A vizelde modul beállításához kövesse a vizelde műszaki információkat.

WASTE SINK SYSTEM A FÜGGESZTETT KIÖNTŐHÖZ

Termék száma

88 338 Ft

Termékleírás Ár

H 893607 0000001 WASTE SINK SYSTEM fali Mira kiöntőhöz (H 851049)

- acél kerettel,

- rögzítés a talajra és a hátsó falhoz, beszerelés száraz módszerrel

- Single vagy Dual Flush nyomógomb

- egy vagy kettős nyomógombhoz (külön rendelni)

- az öblítőszelep univerzális, a nyomógombok, a használat alatt is, bármikor cserélhetőek

- teherbírás 400 kg

- utólagos falazás 15-75 mm rétegvastagságban

- merev keret

- állítható végleges magasság a kiöntőhöz

- állítható végleges magasság a vízcsatlakozáshoz

- sarokszelepre rögzített vízbevezetés a tartály falán keresztül (3 lehetséges opció a sarokszelep elhelyezésére a tartály falán)

- új lefolyószelep

A csaptelepek és a kiöntő nem képezi a kiöntő modul rendszer részét. Ezeket külön kell megrendelni.

A fali Jika modulok kompatibilisek az összes álló, esetleg függesztett Jika WC-vel. A függesztő csavaroknak szabványos fesztávolsága van. DN90/DN100 lefolyó könyök, nem szükséges méret átmenetet alkalmazni a lefolyó csatlakoztatására. Minden Jika modul csomagolásában részletes szerelési utasítást talál. Minden csomagolás része a beszereléshez szükséges szett is.

KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK

141 140 146 cm 30 cm
109 911 Ft

FALBA ÉPÍTETT MODULOK / KIEGÉSZÍTŐK /

PNEUMATIKUS KÉSZLET

Termék száma Termékleírás Ár

H 895643 0000001 pneumatikus készlet falba épített modulokhoz H 895651/ H 895652

43 764 Ft

A cső hossza 2.35m

SYSTEM HANDICAP

Termék száma Termékleírás Ár H 893642 0000001 mozgáskorlátozott kapaszkodó rögzítőbak a stabilitás növelésére, Jika modulokhoz, WC vagy mosdó mellé

46 635 Ft

A HANDICAP WC-rendszer felszereléséhez a modul egyik oldalát a WC, mosdó vagy bidé falba épített moduljának tartókeretéhez kell csavarozni, a másik oldalát pedig a gipszkarton fémszerkezetéhez.

Balos/ jobbos változat. Használható fali WC, fali bidé, ill. mosdó falba épített modulja kiegészítésére.

ÖBLÍTŐTARTÁLY ÁLLÓ WC-HEZ

Termék száma Termékleírás Ár

H 893710 0000001 műanyag öblítőtartály álló WC-hez, 3/8“oldalsó vízbevezetéshez

H 893711 0000001 műanyag öblítőtartály álló WC-hez, 3/8“oldalsó vízbevezetéshez, „szöcske“ dekorral gyermek WC-hez

17 512 Ft

17 512 Ft

FALI ÖBLÍTŐTARTÁLY ÁLLÓ WC-HEZ

Termék száma Termékleírás Ár

H 893714 0000001 műanyag fali öblítőtartály álló WC-hez, oldalsó vízbevezetés 3/8“, Start-Stop öblítés, könyökkel együtt a vízbevezetéshez, Dual Flush 3/6 l

15 469 Ft

Ø 32 60 140 55 190 - 270 800890 355 20 230 350 ÚJ

JIKA NYOMÓLAP PL8

8936460070001

A nyomógomb gyűrűk szükség esetén könnyen cserélhetők.

JIKA NYOMÓLAP PL9

Termék száma Termékleírás Ár

H 893646 0000001 PL8 kettős nyomógomb, fehér, zöld gyűrűvel 9 737 Ft

H 893646 0040001 PL8 kettős nyomógomb, fényes króm, matt gyűrűvel 16 797 Ft

H 893646 0070001 PL8 kettős nyomógomb, matt króm, fényes gyűrűvel 16 991 Ft

Pótalkatrészek: Ár

H 899646 0000001 zöld gyűrű a PL8 nyomólaphoz H 893646, műanyag zsákban csomagolva, tartalék alkatrész

H 899646 0040001 fényes króm gyűrű a PL8 nyomólaphoz H 893646, műanyag zsákban csomagolva, tartalék alkatrész

H 899646 0070001 matt króm gyűrű a PL8 nyomólaphoz PL8 H 893646, műanyag zsákban csomagolva, tartalék alkatrész

Megoldás a víztakarékossághoz:

1 998 Ft

2 403 Ft

2 696 Ft

• Dual Flush – kis- vagy nagymennyiségű öblítés szükség szerint.

Termék száma Termékleírás Ár

H 893676 0000001 nyomólap PL9 Dual Flush, fehér 9 737 Ft

H 893676 0040001 nyomólap PL9 Dual Flush, fényes króm színű 16 797 Ft

H 893676 0070001 nyomólap PL9 Dual Flush, matt króm színű 16 797 Ft

fehér

8936760000001 fényes króm

8936760040001

JIKA NYOMÓLAP PL3

8936760070001

16 797 Ft

H 893660 0070001 nyomólap PL3 Single Flush, matt króm színű 16 797 Ft

H 893662 0000001 nyomólap PL3 Dual Flush, fehér színű 9 737 Ft

H 893663 0040001 nyomólap PL3 Dual Flush, fényes króm színű 16 797 Ft

fehér

H8936580000001

fényes króm

H8936590040001

H8936600070001

H 893664 0070001 nyomólap PL3 Dual Flush, matt króm színű 16 797 Ft

H 893664 7160001 ÚJ nyomólap PL3 Dual Flush, barva černá matná 18 579 Ft

H 893665 0000001 nyomólap PL3 Single Flush INOX ANTIVANDAL, rozsdamentes acél 37 468 Ft

Kettős megoldás a víztakarékossághoz:

fehér

H8936620000001

fényes króm

H8936630040001

H8936640070001

• Single Flush mindig a beállított vízmennyiséggel öblít, például 4,5 l az olyan WC-k számára, amelyek erre vannak bevizsgálva.

• Dual Flush kis- vagy nagymennyiségű öblítés szükség szerint.

INOX ANTIVANDAL

matt fekete

H8936647160001

rozsdamentes acél, ANTIVANDAL

H8936650000001

AUTOMATIKUS NYOMÓLAP PL3-E INFRAÉRZÉKELŐVEL

Termék száma

Termékleírás Ár

H 890656 0000001 PL3-E nyomógomb infravörös érzékelővel, rozsdamentes acél

- Jika falbaépített modulokhoz 13cm-es mélységhez (H 895650, H 895651, H 895652)

- tápegység: 100 – 240 V AC, - frekvencia: 50/60 Hz, - müködtető feszültség:12W, IPX4 érintésvédelem

- az infraszenzor érzékeli az előtte lévő személyt aki 40-110cm-re helyezkedik el a szenzortól

- állítható öblítés 4/2l, 4,5/3l, 6/3l

- manuális öblítési lehetőség nyomógomb segítségével áramszünet vagy takarítás esetén

Single Flush infravörös senzor

H8906560000001

- képesített szerelönek kell szerelni, az adott országnak megfelelő szabványok szerint

A nyomógomb együtt szállítva az elektromos tápegységgel.

ÉRINTÉS NÉLKÜLI SZENSOROS ÖBLÍTŐGOMB

138 637 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

* H 890655 0000001 Érintés nélküli öblítőgomb Dual Flush EP3 SENSOR, sötétszürke színű

- a gomb anyaga: akrilüveg

- csak a H895650, H895651, H895652 falba épített modulokhoz alkalmazható

- tápfeszültség: 100-240V AC, frekvencia: 50/60 Hz, fogyasztás: 12W, védettség: IP45

- állítható öblítési mennyiség 4,5/3l, 6/3l

- szagelszívós öblítés beállítás 1×24 óra

- ezt a terméket szakképzett személynek kell összeszerelnie, az adott országban érvényes előírásoknak megfelelően

143 142 ÚJ NYOMÓLAPOK A FALBAÉPÍTETT MODULOKHOZ / 259 1 69 11
matt króm
matt króm
Termék száma Termékleírás Ár H 893658 0000001 nyomólap PL3 Single Flush, színes 9 737 Ft H 893659 0040001 nyomólap PL3 Single Flush, fényes króm színű
H
H
matt
H
fehér
8936460000001 fényes króm
8936460040001
króm
H
H
matt
H
króm
861 Ft 12 250 1 60 acho ***2023/2.
KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
120
negyedévtől elérhető

KOMBI WC, ÁLLÓ WC ÉS BIDÉ

CUBITO PURE

MIO TIGO

DEEP BY JIKA

LYRA PLUS

ZETA

DINO

KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK

145 144

10 év garancia az valamennyi kerámia termék.

A kerámia speciális felületkezelése kiemelkedő higiéniai jellemzőket biztosít. A víztaszító felületkezelés, megelőzi a piszok és vízkő lerakódást. A JIKA Perla kezelést a WC-csészék és piszoárok esetében csak a külső felületen alkalmazzuk.

Víztakarékos kettős öblítő rendszer, választható 4,5 / 3 literes öblítés.

A WC csésze teljes kerületét körülfutó zárt öblítőperem, mely tökéletes öblítést garantál Tigo WC-knél.

Mázas öblítőperem belső és WC lefolyó szifon, mely megakadályozza a szennyeződés lerakódását WC-knél.

A VARIO lefolyó lehetővé teszi a vízszintes, függőleges és ferde csatlakoztatást

Leleményes szerkezet lassítja az ülőke lecsukódását.

Vékony ülőkénk dizájnja, lecsapódásgátló mechanizmussal is elérhetőek.

Műanyag betét, amely megakadályozza a páralecsapódást öblítőtartályon.

A szaniterek 100%-ban újrahasznosíthatók, a granulált anyag visszaforgatható a gyártási folyamatba, vagy az ipar más területein alkalmazható.

Rimless. Az öblítőgyűrű nélkül kialakított WC.

Síköblítésű

V KOMBI WC, ÁLLÓ WC ÉS BIDÉ / ELŐNYÖK /

KOMBI WC, ÁLLÓ WC ÉS BIDÉ /

Termék száma Termékleírás Feltöltés Ár fehér

H 824426 xxx0001 kombi-WC, falhoz illeszkedő modell, Vario lefolyós, mélyöblítésű, 4,5/3 l vízmennyiséggel, (hozzávaló tartály a H 82842 ) x 94 846 Ft

H 828422 xxx2801 WC öblítőtartály, vízbevezetés oldalt, Dual flush 4,5/3 l, műanyag betéttel a páralecsapódás ellen x 48 491 Ft

H 824426 0002311* kombi-WC, falhoz illeszkedő modell, Vario lefolyós, mélyöblítésű, 4,5/3 l vízmennyiséggel, ( hozzávaló tartály a H 828423) x 89 500 Ft

H 828423 xxx2811 WC öblítőtartály, vízbevezetés alul, a páralecsapódás elleni műanyag betét nélkül

* Nem elérhető Perla bevonattal

x 48 491 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 893421 3000631 WC ülőke tetővel, duroplast, gyors rögzítő rendszer, rozsdamentes acél zsanérok 22 727 Ft

H 893422 3000631 WC ülőke tetővel, duroplast, gyors rögzítő rendszer, rozsdamentes acél zsanérok, lecsapódásgátló mechanizmussal 34 188 Ft

H 899025 000 000 1 Laufen lefolyó könyök, faltól 220–305 mm távolságra, függőlegesen 28 349 Ft

Pótalkatrészek: Termékleírás Ár

H 828422 xxx0001 WC öblítőtartály, vízbevezetés oldalt, Dual flush 4,5/3 l 48 491 Ft

H 828423 xxx0001 WC öblítőtartály, vízbevezetés alul, a páralecsapódás elleni műanyag betét nélkül 48 491 Ft

H 895440 0000201 WC tartály és WC csésze szerelőkészlet

H 891051 0000001 feltöltés oldalnyílás fedél

H 892426 0000001 Dual flush nyomógomb

H 892427 0000001 töltőszelep, műanyag menetes csatlakozó, oldalsó vízbekötés

H 892424 0000001 töltőszelep, műanyag menetes csatlakozó, alsó vízbekötés

H 892428 0000001 lefolyó szelep

H 891427 0000001 komplett Dual Flush belső szerelvény a JIKA/Pure H 828423 0002811 öblítő tartályhoz, alsó vízbekötéshez, műanyag menet

H 891426 0000001 komplett Dual Flush belső szerelvény a JIKA/Pure H 828422 0002801 öblítő tartályhoz, oldalsó vízbekötéshez, műanyag menet

H 891753 0000001 rögzítő készlet szabadon álló WC-khez és rejtett csatlakozással szerelt bidékhez

H 897420 0000001 műanyag betét a páralecsapódás ellen, oldalsó vízbekötés

H 828424 0000001 öblítőtartály fedél

2 102 Ft

2 299 Ft

3 042 Ft

6 543 Ft

8 332 Ft

13 454 Ft

10 155 Ft

9 481 Ft

1 627 Ft

6 618 Ft

12 368 Ft

H899025

Termék száma Termékleírás Ár fehér

H 893421 3000631 WC ülőke tetővel, duroplast, gyors rögzítő rendszer, rozsdamentes acél zsanérok 22 727 Ft

34 188 Ft

H 893422 3000631 WC ülőke tetővel, duroplast, gyors rögzítő rendszer, rozsdamentes acél zsanérok, lecsapódásgátló mechanizmussal

Pótalkatrészek: Termékleírás Ár

H 891422 0000631 gyorsan rögzíthető acél zsanérok az ülőkéhez és a tetőhöz Pure

H 893421/H 893422

H 891425 0000001 rögzítés a duroplast ülőkéhez és a tetőhöz H 893421/H 893422

5 441 Ft

1 620 Ft

147 146 V KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
WC
ÜLŐKE TETŐVEL
KOMBI
PURE WC
PURE

KOMBI WC, ÁLLÓ WC ÉS BIDÉ /

KOMBI WC EMELT MAGASSÁGGAL MIO

Mio, gyorsrögzítő acél

893958 0000001 duroplaszt Laufen WC ülőke tetővel, SLOWCLOSE lecsapódásgátló

899025 0000001 Laufen lefolyó könyök, faltól 220–305 mm távolságra, függőlegesen

890092 0000001 Laufen lefolyó könyök, faltól 70–220 mm távolságra, függőlegesen, vágott

KOMBI

A Jika Perla felületkezelés felára 18 973 Ft. Termékszám xxx = színkód (000 fehér, 100 Jika perla).

48 cm V 40 cm V H899025 H890092 H899025 H890092
WC EMELT MAGASSÁGGAL MIO
Szerelési Ár szerelvénnyel szettel fehér H 824716 xxx0001 magasított WC (48 cm) x x 83 182 Ft H 827712 xxx2411 WC tartály x x 48 339 Ft H 827713 xxx2421 WC tartály x x 39 757 Ft
megrendelni: Ár fehér H 892711 3000001 duroplaszt
zsanérral 23 176 Ft H 893958 0000001
rendszerrel, levehető 31 885 Ft H 899025 0000001 Laufen lefolyó könyök, faltól 220–305 mm távolságra, függőlegesen 28 349 Ft H 890092 0000001 Laufen lefolyó könyök, faltól 70–220 mm távolságra, függőlegesen 29 108 Ft Pótalkatrészek: Termékleírás Feltöltés Ár H 891353 0000001 beömlő szelep x 5 119 Ft H 891354 0000001 beömlő szelep x 5 564 Ft H 891362 0000001 D2D öblítőszelep 3 802 Ft H 891364 0000001 D2D nyomógomb 1 943 Ft H 827712 xxx0001 WC tartály, oldalsó vízbekötéshez, belső szerelvény nélkül x 39 757 Ft H 827713 xxx0001 WC tartály, alsó vízbekötéshez, belső szerelvény nélkül x 39 757 Ft H 891753 0000001 beszerelő készlet rejtett rögzítőkkel ellátott álló WC-khez és bidékhez 1 627 Ft Termék száma Termékleírás Feltöltés Belső Lefolyó Szerelési Ár szerelvénnyel szettel fehér H 823716 xxx0001 WC kagyló x x 59 970 Ft H 827712 xxx2411 WC tartály x x 48 339 Ft H 827713 xxx2421 WC tartály x x 39 757 Ft Külön megrendelni: Ár fehér H
duroplaszt
zsanérral 23 176 Ft H
rendszerrel,
31 885 Ft H
28 349 Ft H
29 108 Ft
Termék száma Termékleírás Feltöltés Belső Lefolyó
Külön
WC ülőke tetővel, Mio, gyorsrögzítő acél
duroplaszt Laufen WC ülőke tetővel, SLOWCLOSE lecsapódásgátló
892711 3000001
WC ülőke tetővel,
levehető

KOMBI WC, ÁLLÓ WC ÉS BIDÉ /

WC ÜLŐKE TETŐVEL MIO

Termék száma Termékleírás Ár fehér

H 892711 3000001 duroplaszt WC ülőke tetővel, Mio, gyorsrögzítő acél zsanérral 23 176 Ft

KOMBI WC TIGO

Termék száma Termékleírás Feltöltés Ár fehér

H 824216 0000001 kombi-WC csésze, hátfalhoz illeszkedő, VARIO lefolyós, 3/4,5 l-es öblítéshez, (H 828212 tartályhoz) x 61 447 Ft

H 828212 0007411 öblítőtartály, vízbevezetés oldalt, párakicsapódás elleni betéttel Dual Flush technológiával x 44 424 Ft

43 cm 62 cm

H 824216 0002311 kombi-WC csésze, hátfalhoz illeszkedő, VARIO lefolyós, 3/4,5 l-es öblítéshez, (H 828213 tartályhoz), lyukkal az alsó bekötéshez

x 61 447 Ft

H 828213 0007421 WC tartály, vízbevezetés alul baloldalon, párakicsapódás elleni betéttel Dual Flush technológiával x 44 424 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 890384 0000631 duroplast ülőke és a tető, gyors rögzítés, acél zsanérok 21 282 Ft

H 890385 0000631 duroplast ülőke és a tető, gyors rögzítés, SLOWCLOSE, acél zsanérok 25 024 Ft

H 893384 3000631 ülőke tetővel, fali WC-hez, duroplaszt, acél zsanérral 11 830 Ft

H 899025 0000001 Laufen lefolyó könyök, faltól 220–305 mm távolságra, függőlegesen

28 349 Ft

Pótalkatrészek: Termékleírás Ár

H 828212 0000001 WC öblítőtartály, vízbevezetés oldalt, párakicsapódás elleni betéttel, öblítőszerelvény nélkül

24 555 Ft

24

555 Ft

044 Ft

370 Ft A H00001 00R öblítő szelep Dual Flush

H899025

TERMÉKEK

WC ÜLŐKE TETŐVEL TIGO

Termék száma Termékleírás Ár fehér

H 893384 3000631 ülőke tetővel, fali WC-hez, duroplaszt, acél zsanérral 11 830 Ft

149 148
V KÖZÉPÜLETI
A Jika Perla felületkezelés felára 18 973 Ft. Termékszám xxx = színkód (000 fehér, 100 Jika perla).
H 828213 0000001 WC tartály, vízbevezetés alul baloldalon, párakicsapódás elleni betéttel nélkül, öblítőszerelvény nélkül
10
H 828214 0000001 tartály fedél, kerámia
6
4 396 Ft
891353 0000001 3/8" töltőszelep
5 119 Ft
891354 0000001 1/2" töltőszelep alsó vízbekötéshez 5 564 Ft
891363 0000001 rövid nyomógomb 1 268 Ft
891753 0000001
bidékhez 1 627 Ft H 894171 0000003 tömítés 542 Ft
H 897485 0000001 WC tartály páralecsapódás elleni betét
H
oldalsó vízbekötéshez
H
H
H
beszerelő készlet rejtett rögzítőkkel ellátott álló WC-khez és

KOMBI WC, ÁLLÓ WC ÉS BIDÉ /

DUROPLAST WC ÜLŐKE TETŐVEL LYRA PLUS

Termék száma Termékleírás Ár

H 890384 0000631 duroplast ülőke és a tető, gyors rögzítés, acél zsanérok

H 890385 0000631 duroplast ülőke és a tető, gyors rögzítés, SLOWCLOSE, acél zsanérok

21 282 Ft

25 024 Ft

Pótalkatrészek: Termékleírás Ár

H 892384 0000001 lecsapódásgátló betét a Lyra plus ülőkéhez, H 890385 0000631, pótalkatrész

H 892385 0000001 fém rögzítőszett kerámiára, a Lyra plus H 890384/ H 890385 ülőke rögzítéséhe

H 892386 0000001 puffer a Lyra plus H 890384/ H 890385 ülőkéhez

KOMBI WC VÍZSZINTES LEFOLYÓVAL DEEP BY JIKA

12 878 Ft

7 327 Ft

1 583 Ft

Termék száma Termékleírás Feltöltés Belső Lefolyó Szerelési Ár szerelvé nnyel szettel fehér

H 826616 0002801 kombi WC, öblítőtartállyal együtt x

H 826616 0002811 kombi WC, öblítőtartállyal együtt x

Külön megrendelni: Ár fehér

H 893610 3000631 duroplaszt WC ülőke és tető Deep by Jika, levehető, fém zsanér

H 893611 3000631 duroplaszt WC ülőke és tető Deep by Jika, levehető, fém zsanér, lecsapódásgátló mechanizmussal, SLOWCLOSE

673 Ft

KOMBI WC FÜGGŐLEGES LEFOLYÓVAL DEEP BY JIKA

Termék száma Termékleírás Feltöltés Belső Lefolyó Szerelési Ár szerelvé nnyel szettel fehér

H 826617 0002801 kombi WC, öblítőtartállyal együtt

H 826617 0002811 kombi WC, öblítőtartállyal együtt

Külön megrendelni: Ár fehér

H 893610 3000631 duroplaszt WC ülőke és tető Deep by Jika, levehető, fém zsanér

H 893611 3000631 duroplaszt WC ülőke és tető Deep by Jika, levehető, fém zsanér, lecsapódásgátló mechanizmussal, SLOWCLOSE

17 647 Ft

27 673 Ft

*
x x x 83
428 Ft
x x x 76
899 Ft
17
647 Ft
27
x x x x 83 428 Ft
x x x 81 252 Ft
x

WC ÜLŐKE TETŐVEL DEEP BY JIKA

Termék száma Termékleírás Ár fehér

H 893610 3000631 duroplaszt WC ülőke és tető Deep by Jika, levehető, fém zsanér

H 893611 3000631 duroplaszt WC ülőke és tető Deep by Jika, levehető, fém zsanér, lecsapódásgátló mechanizmussal, SLOWCLOSE

17 647 Ft

27 673 Ft

Pótalkatrészek: Termékleírás Ár

H 891612 0000631 gyorsan rögzíthető acél zsanérok az ülőkéhez és a tetőhöz Deep by Jika

H 893610/ H 893611

H 891425 0000001 rögzítés a duroplast ülőkéhez és a tetőhöz H 893610/ H 893611

KOMBI WC EMELT MAGASSÁGGAL 48 CM DEEP BY JIKA

4 377 Ft

1 620 Ft

Termék száma Termékleírás Feltöltés Belső Lefolyó Szerelési Ár szerel vénnyel szettel fehér

H 823616 0000001 magasított WC (48 cm) csésze KOMFORT x x 63 693 Ft

H 823617 0000001 magasított WC (48 cm) csésze KOMFORT x x 63 693 Ft

H 827612 0002411 WC tartály x x 43 266 Ft

H 827613 0002421 WC tartály x x 43 266 Ft

Külön megrendelni: Ár fehér

H 893281 3000631 duroplaszt Deep by Jika WC ülőke tetővel, gyorsrögzítő acél zsanérral 16 442 Ft

H 893281 3000001 duroplaszt Deep by Jika WC ülőke tetővel, gyorsrögzítő műanyag zsanérral 16 226 Ft

H 893282 3000001 duroplaszt ülőke fedél nélkül, műanyag zsanérok 8 905 Ft

H 893282 3000631 duroplaszt ülőke fedél nélkül, acél zsanérral, csak fehér színben 9 860 Ft

H 893284 3000001 duroplaszt ülőke fedél nélkül, SLOWCLOSE lecsapódásgátló mechanizmussal, acél zsanérok, csak fehér színben 36 705 Ft

KOMBI WC EMELT MAGASSÁGGAL 45 CM DEEP BY JIKA

Termék száma Termékleírás Feltöltés Belső Lefolyó Szerelési Ár szerel vénnyel szettel fehér

H 823618 0000001 magasított kombi-WC csésze, 45 cm x x 63 693 Ft

H 827612 0002411 WC tartály x x 43 266 Ft

H 827613 0002421 WC tartály x x 43 266 Ft

Külön megrendelni: Ár fehér

H 893281 3000631 duroplaszt Deep by Jika WC ülőke tetővel, gyorsrögzítő acél zsanérral 16 442 Ft

H 893281 3000001 duroplaszt Deep by Jika WC ülőke tetővel, gyorsrögzítő műanyag zsanérral 16 226 Ft

H 893282 3000001 duroplaszt ülőke fedél nélkül, műanyag zsanérok 8 905 Ft

H 893282 3000631 duroplaszt ülőke fedél nélkül, acél zsanérral, csak fehér színben 9 860 Ft

H 893284 3000001 duroplaszt ülőke fedél nélkül, SLOWCLOSE lecsapódásgátló mechanizmussal, acél zsanérok, csak fehér színben 36 705 Ft

151 150 48 cm 865 480 775 865 480 775 865 480 775 45 cm KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
KOMBI WC, ÁLLÓ WC ÉS BIDÉ /

KOMBI WC, ÁLLÓ WC ÉS BIDÉ /

WC ÜLŐKE TETŐVEL DEEP BY JIKA

Termék száma Termékleírás Ár fehér

H 893281 3000631 duroplaszt Deep by Jika WC ülőke tetővel, gyorsrögzítő acél zsanérral

H 893281 3000001 duroplaszt Deep by Jika WC ülőke tetővel, gyorsrögzítő műanyag zsanérral

H 893282 3000001 duroplaszt ülőke fedél nélkül, műanyag zsanérok

H 893282 3000631 duroplaszt ülőke fedél nélkül, acél zsanérral, csak fehér színben

H 893284 3000001 duroplaszt ülőke fedél nélkül, SLOWCLOSE lecsapódásgátló mechanizmussal, acél zsanérok, csak fehér színben

TARTOZÉKOK A KOMBI-WC-HEZ DEEP BY JIKA

Termék száma Termékleírás Feltöltés Belső Lefolyó Ár szerelvénnyel fehér

H 825616 0000001 kombi WC csésze mélyöblítésű rendszer x 44 026 Ft

H 825617 0000001 kombi WC csésze mélyöblítésű rendszer x

H 828612 0000001 öblítőtartály, 3/8" oldalsó vízbevezetéssel, belső szerelvény nélkül

H 828612 0002801 öblítőtartály, 3/8" oldalsó vízbevezetéssel, műanyag, kettős vízmennyiséggel öblít 6(4,5)/3 l

H 828613 0000001 öblítőtartály, 1/2" alsó vízbevezetéssel, belső szerelvény nélkül

H 828613 0002811 öblítőtartály, 1/2" alsó vízbevezetéssel, műanyag, kettős vízmennyiséggel öblít 6(4,5)/3 l

H 828614 0000001 fedél fedele

H 897628 0000001 öblítőszelep

x

16 442 Ft

16 226 Ft

8 905 Ft

9 860 Ft

36 705 Ft

12 188 Ft

13 454 Ft

H 897772 0000003 szerelő szett a Cubito, Mio, Deep by Jika és Lyra tartály és WC szerelésére, 1 db 526 Ft

H 891753 0000001 rögzítő készlet álló WC és bidék részére, rejtett rögzítés

H 891616 0000001 komplett Dual flush öblítő szerelvény a H 828612 xxx2801 Deep by Jika öblítőtartályhoz, vízbevezetés oldalt, műanyag menetes csatlakozóval

H 891617 0000001 komplett Dual flush öblítő szerelvény a H 828613 xxx2811 Deep by Jika öblítőtartályhoz, vízbevezetés alul baloldalon, műanyag menetes csatlakozóval

H 892426 0000001 Dual flush nyomógomb

H 892427 0000001 töltőszelep, műanyag menetes csatlakozóval, oldalsó vízbevezetéshez

H 892424 0000001 töltőszelep, műanyag menetes csatlakozóval, alsó vízbevezetéshez

H 891051 0000001 tartály oldalsó vízbevezetés takaró

TARTOZÉKOK A KOMBI-WC-HEZ EMELT MAGASSÁGGAL DEEP BY JIKA

1 627 Ft

9 481 Ft

10 155 Ft

3 042 Ft

6 543 Ft

8 332 Ft

2 299 Ft

Termék száma Termékleírás Feltöltés Belső Lefolyó Ár szerelvé nnyel fehér

H 827612 0000001 WC tartály x

H 827613 0000001 WC tartály x

H 891353 0000001 beömlő szelep x

H 891354 0000001 beömlő szelep x

H 891363 0000001 D2D nyomógomb

H 891362 0000001 D2D öblítőszelep

H 891753 0000001 szerelő szett rejtett rögzítőkkel ellátott álló WC-khez és bidékhez

35 606 Ft

35 606 Ft

5 119 Ft

5 564 Ft

1 268 Ft

3 802 Ft

1 627 Ft

44 026 Ft
32 836 Ft
x x
43 827 Ft
x 32 836 Ft
x x
43 827 Ft

KOMBI WC, ÁLLÓ WC ÉS BIDÉ /

ÁLLÓ WC DEEP BY JIKA

Termék száma Termékleírás Lefolyó Szerelési Ár szettel fehér

H 821615 0000001 álló WC, falhoz illeszkedő (rögzítőszettel) x x 58 664 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 893610 3000631 duroplaszt WC ülőke és tető Deep by Jika, levehető, fém zsanér 17 647 Ft

H 893611 3000631 duroplaszt WC ülőke és tető Deep by Jika, levehető, fém zsanér, lecsapódásgátló mechanizmussal, SLOWCLOSE 27 673 Ft

H 899027 0000001 Laufen lefolyó könyök függőleges 7 045 Ft

A falba épített modulban az öblítőszelep beállításának helyes értéke 4,5/3 liter.

JAVASOLJUK, HOGY KOMBINÁLJA A JIKA FALBAÉPÍTETT TARTÁLLYAL A 135

ÁLLÓ BIDÉ DEEP BY JIKA

H 832612 0003021 álló bidé, falhoz illeszkedő (rögzítőszettel) x 46 042 Ft

H899027

KOMBI WC VÍZSZINTES LEFOLYÓVAL LYRA PLUS RIMLESS

Termék száma Termékleírás Feltöltés Belső Lefolyó Ár szerelvénnyel

H

Külön megrendelni:

H 890384 0000631 duroplast ülőke és a tető, gyors rögzítés, acél zsanérok 21 282 Ft

H 890385 0000631 duroplast ülőke és a tető, gyors rögzítés, SLOWCLOSE, acél zsanérok 25 024 Ft

H 893384 3000631 ülőke tetővel, fali WC-hez, duroplaszt, acél zsanérral 11 830 Ft

H 893387 0000001 ülőke tetővel, termoplaszt, fali WC-hez, műanyag zsanérral 8 212 Ft

153 152 V 26 117 1 58
281 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
Ch 280 Ch
302
Termék száma Termékleírás
Ár fehér
827386
x x x 88 000 Ft H 827386
rimless álló
x x x 83 285 Ft
Ár
0002801 rimless álló WC, mély öblítéssel, 4,5/3l
0002811
WC, mély öblítéssel, 4,5/3l
OLDALON

KOMBI WC, ÁLLÓ WC ÉS BIDÉ /

KOMBI WC FÜGGŐLEGES LEFOLYÓVAL LYRA PLUS RIMLESS

Termék száma Termékleírás Feltöltés Belső Lefolyó Ár szerelvénnyel

H 827387 0002801 kombi WC öblítőperem nélkül, mélyöblítésű, 4,5/3 l vízmennyiséggel

H 827387 0002811 kombi WC öblítőperem nélkül, mélyöblítésű, 4,5/3 l vízmennyiséggel

Külön megrendelni:

H 890384 0000631 duroplast ülőke és a tető, gyors rögzítés, acél zsanérok

H 890385 0000631 duroplast ülőke és a tető, gyors rögzítés, SLOWCLOSE, acél zsanérok

H 893384 3000631 ülőke tetővel, fali WC-hez, duroplaszt, acél zsanérral

H 893387

TARTOZÉKOK A KOMBI WC-HEZ LYRA PLUS RIMLESS

UNIVERZÁLIS DUAL FLUSH, ÉRINTÉSMENTES NYOMÓGOMB

univerzális Dual Flush ÉRINTÉSMENTES nyomógomb automatikus vezérléssel.

- Öblítés az öblítőgomb megérintése nélkül.

- A tartály fedelén 40 mm-es nyílással ellátott kerámia tartályokhoz.

- Állítható 2-6 liter közti öblítő vízmennyiség

- 4 db AA alkáli elemmel működik * Az elemek kényelmesen cserélhetők.

- 40 000 ciklus 4 alkáli elemmel használata esetében.

- Az elemek kimerülése esetén kézi öblítés lehetséges

- A csomag nem tartalmazza a töltőszelepet

A LYRA PLUS RIMLESS COMFORT elemek változatai

LYRA PLUS RIMLESS COMFORT

+
= max. 23 max. 340 min. 220 260 121,5 ∅48 ∅40 ∅59 max. 130
+
+
H 823386 0000001 H 823387 0000001 H 827382 0000001 H 827383 0000001 A 822599 900 H 891353 0000001 H 891354 0000001
Termék száma Termékleírás Feltöltés Belső Lefolyó Ár szerelvénnyel H 823386 0000001 WC kagyló x 52 763 Ft H 823387 0000001 WC kagyló x 52 763 Ft H 827382 0000001 WC öblítőtartály, vízbevezetés oldalt, öblítőszerelvény nélkül x 28 403 Ft H 891382 0000001 Komplett Dual Flush öblítő mechanizmus Lyra plus Comfort tartályhoz x 9 481 Ft H 827382 0002801 WC öblítőtartály, vízbevezetés oldalt, Dual flush 4,5/3 l x x 41 941 Ft H 827383 0000001 WC öblítőtartály, vízbevezetés oldalt, öblítőszerelvény nélkül x 28 403 Ft H 891383 0000001 Komplett Dual Flush öblítő mechanizmus Lyra plus Comfort tartályhoz x 10 155 Ft H 827383 0002811 WC öblítőtartály, vízbevezetés oldalt, Dual flush 4,5/3 l x x 41 941 Ft H 827384 0000001 tartály fedél a H827382/ H827383 tartályokhoz x x 10 389 Ft H 891753 0000001 rögzítő készlet szabadon álló WC-khez és rejtett csatlakozással szerelt bidékhez 1 627 Ft H 892388 0000001 Öblítőszelep Lyra plus Comfort tartályokhoz H8273830002811 13 061 Ft Termék száma Termékleírás Ár A 822599 900 Roca
52 186 Ft
x x x 88 000 Ft
x x x 83 285 Ft
Ár
21 282 Ft
25 024 Ft
11 830 Ft
0000001 ülőke tetővel, termoplaszt, fali WC-hez, műanyag zsanérral 8 212 Ft Külön megrendelni: Termékleírás Ár H 894171 0000003 tömítés 542 Ft H 897772 0000003* szerelő szett tartály és WC szerelésére, 1 db 526 Ft H 891051 0000001 tartály oldalsó vízbevezetés takaró 2 299 Ft
* Figyelem, összeszereléshez 2 db rendelés szükséges
* A csomagolás az elemeket nem tartalmazza.

KOMBI-WC VÍZSZINTES LEFOLYÓVAL LYRA PLUS RIMLESS

H 825726 0002413 rimless kombi WC, vízszintes lefolyó, oldalsó vízbevezetés 3/8”, mélyöblítés

H 825726 0002423 rrimless kombi WC, vízszintes lefolyó, alsó vízbevezetés 3/8”, mélyöblítés

Külön megrendelni:

H 892999 0000001 szerelő szett WC-hez

H 893380 3000631 ülőke tetővel, duroplaszt, acél zsanérral – a kombi- WC-hez

H 893381 3000001 ülőke tetővel, Lyra plus kombi-WC-hez, duroplaszt, SLOWCLOSE lecsapódásgátló mechanizmussal, műanyag zsanérral

H 893383 0000001 ülőke tetővel, termoplaszt, műanyag

H825726

H826726

KOMBI WC FÜGGŐLEGES LEFOLYÓVAL LYRA PLUS

Termék száma Termékleírás Feltöltés Belső Lefolyó Ár szerel-

Külön megrendelni:

892999 0000001 szerelő szett WC-hez

893380 3000631 ülőke tetővel, duroplaszt, acél zsanérral – a kombi- WC-hez

Ft H 893381 3000001 ülőke tetővel, Lyra plus kombi-WC-hez, duroplaszt, SLOWCLOSE lecsapódásgátló mechanizmussal, műanyag zsanérral

H 893383 0000001 ülőke tetővel, termoplaszt, műanyag zsanérral – a fali WC-hez

155 154 Ch 241 Ch 242 405 400 635 360 370 770 700 125 185
Ch 241 Ch 242 405 400 635 360 370 770 700 125 185
Ch 241 Ch 242 405 635 360 370 770 700 400 140 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
Termék száma Termékleírás Feltöltés Belső Lefolyó Ár szerelvénnyel
RIMLESS
x x x 71 911 Ft
x x x 71 911 Ft
Ár
378 Ft
11 830 Ft
22 808 Ft
zsanérral – a fali WC-hez 8 212 Ft
H 825727 0002413 rimless kombi WC, mélyöblítés, oldalsó 3/8" vízbevezetéshez x x x 71 911 Ft H 825727 0002423 rimless kombi WC, mélyöblítés, oldalsó 3/8“ mélyöblítés x x x 71 911 Ft
vénnyel
Ár
378
11
22 808 Ft
ÚJ KOMBI WC, ÁLLÓ WC ÉS BIDÉ /
H
Ft H
830
8 212 Ft

KOMBI WC, ÁLLÓ WC ÉS BIDÉ /

PÓTALKATRÉSZEK LYRA PLUS RIMLESS KOMBINÁLT WC-HEZ

Termék száma Termékleírás Feltöltés Belső Lefolyó Ár szerelvénnyel

H 824726 0000001 kombi-WC, vízszintes lefolyóval, mélyöblítésű a Lyra plus H 827722/ H 827723 termékekhez x 138,99 €

H 824727 0000001 ÚJ kombi-WC, vízszintes lefolyóval, mélyöblítésű a Lyra plus H 827722/ H 827723 termékekhez x

H 827722 0002411 tartály (téglalap alakú), oldalsó vízbevezetés 3/8“, öblítő szerelvényekkel együtt a Lyra plus H 82572x termékekhez

H 827723 0002421 tartály (téglalap alakú), alsó vízbevezetés 1/2“, öblítő szerelvényekkel együtt a Lyra plus H 82572x termékekhez

H 827722 0000001 tartály (téglalap alakú), oldalsó vízbevezetés 3/8“, öblítő szerelvények NÉLKÜL a Lyra plus H 82572x t ermékekhez

H 827723 0000001 tartály (téglalap alakú), alsó vízbevezetés 1/2“, öblítő szerelvények NÉLKÜL a Lyra plus H 82572 x t ermékekhez

H 827724 0000001 tartály fedél (téglalap alakú H 827722 / H 827723 tartályhoz) a Lyra plus H 82572x termékekhez

KOMBI WC VÍZSZINTES LEFOLYÓVAL LYRA PLUS

KOMBI WC FERDE LEFOLYÓVAL LYRA PLUS

duroplaszt, SLOWCLOSE lecsapódásgátló mechanizmussal, műanyag zsanérral 22 808 Ft

H 893383 0000001 ülőke tetővel, termoplaszt, műanyag zsanérral – álló WC-hez 8 212 Ft

Termék száma Termékleírás Feltöltés Belső Lefolyó Ár szerelvénnyel H 826386 0002413 kombi WC, öblítőtartállyal együtt x x x 62 356 Ft H 826386 0002423 kombi WC, öblítőtartállyal együtt x x x 62 356 Ft Külön megrendelni: Ár H 892999 0000001 szerelő szett WC-hez 378 Ft H 893380 3000631 ülőke tetővel, duroplaszt, acél zsanérral – kombi- WC-hez 11 830 Ft H 893381 3000001 ülőke tetővel, kombi-WC-hez, duroplaszt, SLOWCLOSE lecsapódásgátló mechanizmussal, műanyag zsanérral 22 808 Ft H 893383 0000001 ülőke tetővel, termoplaszt, műanyag zsanérral – álló WC-hez 8 212 Ft Termék száma Termékleírás Feltöltés Belső Lefolyó Ár szerelvénnyel H 826384 0002413 kombi WC, öblítőtartállyal együtt x x x 62 356 Ft H 826384 0002423 kombi WC, öblítőtartállyal együtt x x x 62 356 Ft Külön megrendelni: Ár H 892999 0000001 szerelő szett WC-hez 378 Ft H 893380 3000631 ülőke tetővel, duroplaszt, acél zsanérral – kombi- WC-hez 11 830 Ft H 893381 3000001 ülőke tetővel, kombi-WC-hez,
138,99 €
x x 102,85 €
x x 102,85 €
79,97 €
x
x 79,97 €
30,50 €

KOMBI WC, ÁLLÓ WC ÉS BIDÉ /

KOMBI WC FÜGGŐLEGES LEFOLYÓVAL LYRA PLUS

Termék száma Termékleírás Feltöltés Belső Lefolyó Ár szerelvénnyel

H 826387 0002413 kombi WC, öblítőtartállyal együtt x x x 65 885 Ft

H 826387 0002423 kombi WC, öblítőtartállyal együtt x x x 62 356 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 892999 0000001 szerelő szett WC-hez 378 Ft

11 830 Ft

H 893380 3000631 ülőke tetővel, duroplaszt, acél zsanérral – kombi- WC-hez

H 893381 3000001 ülőke tetővel, kombi-WC-hez, duroplaszt, SLOWCLOSE lecsapódásgátló mechanizmussal, műanyag zsanérral 22 808 Ft

H 893383 0000001 ülőke tetővel, termoplaszt, műanyag zsanérral – álló WC-hez 8 212 Ft

DUROPLASZT ÜLŐKE TETŐVEL LYRA PLUS

Termék száma Termékleírás Ár fehér

H 893380 3000631 ülőke tetővel, duroplaszt, acél zsanérral – a kombi- WC-hez

H 893381 3000001 ülőke tetővel, Lyra plus kombi-WC-hez, duroplaszt, SLOWCLOSE lecsapódásgátló mechanizmussal, műanyag zsanérral

11 830 Ft

22 808 Ft

TERMOPLASZT ÜLŐKE TETŐVEL LYRA PLUS

Termék száma Termékleírás Ár fehér

H 893383 0000001 ülőke tetővel, termoplaszt, műanyag zsanérral – a fali WC-hez 8 212 Ft

DUROPLASZT ÜLŐKE TETŐVEL LYRA PLUS

Termék száma Termékleírás Ár

H 893384 3000631 ülőke tetővel, duroplaszt, fali WC-hez, acél zsanérral 11 830 Ft

H 890385 0000631 ülőke tetővel, duroplaszt, gyors rögzítő rendszer, SLOWCLOSE , acél zsanérok 25 024 Ft

157 156 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK

KOMBI WC, ÁLLÓ WC ÉS BIDÉ /

TARTOZÉKOK A KOMBI-WC-HEZ LYRA PLUS (H826384, H826386, H826387)

45 cm 45 cm
Termék száma Termékleírás Lefolyó Ár H 825387 0000001 álló WC, síköblítésű, függőleges lefolyóval x 37 413 Ft Külön megrendelni: Ár H 892999 0000001 szerelő szett WC-hez 378 Ft H 892951 0000001 Laufen duroplast ülőke tetővel, acél zsanérral 15 161 Ft Az álló WC-ket javasoljuk a H893710/ H893714 tartállyal kombinálni, lásd 163. oldal.
ÁLLÓ WC FÜGGŐLEGES LEFOLYÓVAL LYRA PLUS
Termék száma Termékleírás Lefolyó Ár H 825386 0000001 álló WC, síköblítésű, vízszintes lefolyóval x 37 431 Ft Külön megrendelni: Ár H 892999 0000001 szerelő szett WC-hez 378 Ft H 892951 0000001 Laufen duroplast ülőke tetővel, acél zsanérral 15 161 Ft
ÁLLÓ WC VÍZSZINTES LEFOLYÓVAL LYRA PLUS
Termék száma Termékleírás Feltöltés Belső Lefolyó Ár szerelvénnyel H 824386 0000001 WC kagyló x 33 773 Ft H 824384 0000001 WC kagyló x 33 773 Ft H 824387 0000001 WC kagyló x 33 773 Ft H 828382 0000001 WC tartály x 25 863 Ft H 828382 0002411 WC tartály x x 33 755 Ft H 828383 0000001 WC tartály x 25 863 Ft H 828383 0002421 WC tartály x x 33 755 Ft H 891353 0000001 beömlő szelep x 5 119 Ft H 891354 0000001 beömlő szelep x 5 564 Ft H 891363 0000001 D2D nyomógomb 1 268 Ft H 891362 0000001 öblítőszelep D2D 3 802 Ft H 828384 0000001 tartály fedél, kerámia Lyra plus 10 389 Ft

KOMBI WC, ÁLLÓ WC ÉS BIDÉ /

BIDÉ LYRA PLUS

ÁLLÓ WC FÜGGŐLEGES LEFOLYÓ ZETA PLUS

H

Külön megrendelni:

H 893271 0000001 termoplaszt ülőke Zeta fedéllel, műanyag zsanérral, 400 és 440 mm között állítható hosszúság

ÁLLÓ WC VÍZSZINTES LEFOLYÓ ZETA PLUS

Termék

H

Külön megrendelni:

H 893271 0000001 termoplaszt ülőke Zeta fedéllel, műanyag zsanérral, 400 és 440 mm között állítható hosszúság

H

0000001 szerelő szett WC-hez

159 158 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
Az álló WC-ket javasoljuk a H893710/ H893714 tartállyal kombinálni, lásd 163. oldal.
száma Termékleírás Lefolyó Ár
Termék
822747
álló WC, mélyöblítésű x 23 953 Ft
0000001
Ár
5 926 Ft
892999
szerelő szett WC-hez 378 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 832381 0003041 bidé 33 755 Ft Külön megrendelni: Ár H 892999 0000001 bidé rögzítő készlet 378 Ft
H
0000001
száma Termékleírás Lefolyó Ár
822746
x 21 641 Ft
0000001 álló WC, mélyöblítésű
Ár
5 926 Ft
378 Ft
892999

KOMBI WC, ÁLLÓ WC ÉS BIDÉ /

ÁLLÓ WC FÜGGŐLEGES LEFOLYÓ ZETA

Termék száma Termékleírás

H 822397 0000001 álló WC, függőleges lefolyó, mélyöblítésű

892999 0000001 szerelő szett WC-hez

893271 0000001 termoplaszt ülőke Zeta fedéllel, műanyag zsanérral, 400 és 440 mm között állítható hosszúság

H 893271 0000637 termoplaszt ülőke Zeta fedéllel, acél zsanérral (MEGJEGYZÉS: a hosszúság 407 és 425 mm között állítható)

897701 0000001 gumi betét – vízbevezetés tömítése

ÁLLÓ WC VÍZSZINTES LEFOLYÓ ZETA

Termék száma

0000001 termoplaszt ülőke Zeta fedéllel, műanyag zsanérral, 400 és 440 mm között állítható hosszúság

0000637 termoplaszt ülőke Zeta fedéllel, acél zsanérral (MEGJEGYZÉS: a hosszúság

Odpad Ár
x 24 261 Ft
Ár
378 Ft
5 926 Ft
6 083 Ft H
667 Ft
Külön megrendelni:
H
H
Lefolyó Ár H 822396 0000001
x 19 429 Ft Külön megrendelni: Ár H 892999 0000001 szerelő
WC-hez 378 Ft H
5 926 Ft H 893271
6 083 Ft H 897701
tömítése 667 Ft Az
oldal.
Termékleírás
álló WC, vízszintes lefolyóval, mélyöblítésű
szett
893271
407 és 425 mm között állítható)
0000001 gumi betét – vízbevezetés
álló WC-ket javasoljuk a H893710/ H893714 tartállyal kombinálni, lásd 163.

KOMBI WC, ÁLLÓ WC ÉS BIDÉ /

ÜLŐKE TETŐVEL ZETA

Termék száma Termékleírás Ár

H 893271 0000001 termoplaszt ülőke Zeta fedéllel, műanyag zsanérral, 400 és 440 mm között állítható hosszúság

H 893271 0000637 termoplaszt ülőke Zeta fedéllel, acél zsanérral (MEGJEGYZÉS: a hosszúság 407 és

425 mm között állítható)

H 893274 0000001 duroplaszt Zeta ülőke fedéllel, műanyag zsanérral, 400 és 440 mm között állítható hosszúság

5 926 Ft

6 083 Ft

10 850 Ft

H 893276 0000001 duroplaszt Zeta ülőke fedéllel, műanyag zsanérral, SLOWCLOSE lecsapódásgátlóval, között állítható hosszúság 20

KOMBI WC RIMLESS, VÍZSZINTES LEOLYÓVAL DINO

Termék száma

műanyag zsanérral acél zsanérral

Termékleírás Feltöltés Belső Lefolyó Szerelési Ár szerelvénnyel szettel

H 824376 0002411 kombi WC rimless, mélyöblítésű, 6/3 l vízmennyiséggel

Külön megrendelni: Ár

H 892999 0000001 szerelő szett WC-hez 378 Ft

H 893271 0000001 termoplaszt ülőke Zeta fedéllel 5 926 Ft

H 893274 0000001 duroplaszt Zeta ülőke fedéllel, műanyag zsanérral 10 850 Ft

H 893276 0000001 duroplaszt Zeta ülőke fedéllel, műanyag zsanérral, SLOWCLOSE lecsapódásgátlóval, között állítható hosszúság

922 Ft

ÁLLÓ WC VÍZSZINTES LEFOLYÓ DINO

Termék száma Termékleírás Lefolyó Ár

H 822000 0000001 álló WC Dino, síköblítésű, vízszintes lefolyó x 26 808 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 893370 3000001 duroplaszt Dino ülöke fedéllel, műanyag zsanérral 14 105 Ft

H 893370 3000631 termoplaszt ülőke Dino fedéllel acél zsanérral 16 410 Ft

H 893271 0000001 termoplaszt ülőke Zeta fedéllel, műanyag zsanérral, 400 és 440 mm között állítható hosszúság 5 926 Ft

H 897701 0000001 gumi betét – vízbevezetés tömítése 667 Ft

H 892999 0000001 szerelő szett WC-hez 378 Ft

161 160 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
Az álló WC-ket javasoljuk a H893710/ H893714 tartállyal kombinálni, lásd 163. oldal.
Ft 760 690 400 102 180 160 360 160 430 660 355 760 690 400 102 180 160 360 160 430 660 355
922
x x x x 77 871 Ft
20

KOMBI WC, ÁLLÓ WC ÉS BIDÉ /

ÁLLÓ WC FÜGGŐLEGES LEFOLYÓ DINO

ÁLLÓ WC FÜGGŐLEGES LEFOLYÓ SAM DUROPLASZT

893271 0000001 termoplaszt ülőke Zeta fedéllel, műanyag zsanérral, 400 és 440 mm között állítható hosszúság

H 893271 0000637 termoplaszt ülőke fedéllel Zeta, acél zsanérok, (MEGJEGYZÉS: a hosszúság 407 és 425 mm között állítható).

JAVASOLJUK, HOGY KOMBINÁLJA A JIKA FALBAÉPÍTETT TARTÁLLYAL

A

Termék száma

H 893370 3000001 duroplaszt Dino ülöke fedéllel, műanyag zsanérral

H 893370 3000631 termoplaszt ülőke Dino fedéllel acél zsanérral

Termék száma Termékleírás Lefolyó Ár H 822008 0000001 álló WC Dino, síköblítésű, függőleges lefolyó x 28 136 Ft Külön megrendelni: Ár H 893370 3000001 duroplaszt Dino ülöke fedéllel, műanyag zsanérral 14 105 Ft H 893370 3000631 termoplaszt ülőke Dino fedéllel acél zsanérral 16 410 Ft H 893271 0000001 termoplaszt ülőke Zeta fedéllel, műanyag zsanérral, 400 és 440 mm között állítható hosszúság 5 926 Ft H 897701 0000001 gumi betét – vízbevezetés tömítése 667 Ft H 892999 0000001 szerelő szett WC-hez 378 Ft Az álló WC-ket javasoljuk a H893710/ H893714 tartállyal kombinálni, lásd 163. oldal.
ÜLŐKE
Termék száma Termékleírás Lefolyó Ár H 821227 0000001 középmagas függőleges lefolyású Sam WC, mély öblítéssel x 31 270 Ft Külön megrendelni: Ár H 892999 0000001 szerelő
378 Ft H 897701 0000001
betét
tömítése 667 Ft H 893370
14 105 Ft
5 926 Ft
6 083 Ft
TETŐVEL DINO
szett WC-hez
gumi
– vízbevezetés
3000001 duroplaszt Dino ülöke fedéllel, műanyag zsanérral
H
Termékleírás
Ár
14 105 Ft
16 410 Ft
135 OLDALON

KOMBI WC, ÁLLÓ WC ÉS BIDÉ /

ÖBLÍTŐTARTÁLY ÁLLÓ WC-HEZ

Termék száma Termékleírás Ár

H 893710 0000001 műanyag öblítőtartály álló WC-hez, 3/8" oldalsó vízbevezetéshez

H 893711 0000001 műanyag öblítőtartály álló WC-hez, 3/8" oldalsó vízbevezetéshez, „szöcske“ dekorral gyermek WC-hez

17 512 Ft

17 512 Ft

FALI ÖBLÍTŐTARTÁLY ÁLLÓ WC-HEZ

Termék száma Termékleírás Ár

H 893714 0000001 műanyag fali öblítőtartály álló WC-hez, oldalsó vízbevezetés 3/8", Start-Stop öblítés, könyökkel együtt a vízbevezetéshez, Dual Flush 3/6 l

15 469 Ft

163 162 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
Ø 32 60 140 55 190 - 270 800890 355 20 230 350
ÚJ

VIZELDÉK

165 164 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK

VIZELDÉK / ELŐNYÖK /

10 év garancia az valamennyi kerámia termék.

5 év garancia a vizeldékhez tartozó elektronikus rendszerekre.

Az így megjelölt termékeket minden minőségi próbának alávetették.

Mázas belső öblítőerem és WC ill. vizelde lefolyó szifon, mely megakadályozza a szennyeződés lerakódását WC-knél.

Automatikus vizelde öblítés.

A szaniterek 100%-ban újrahasznosíthatók, a granulált anyag visszaforgatható a gyártási folyamatba, vagy az ipar más területein alkalmazható.

A
Átfolyó mennyiség
bar nyomásnál
szenzor vezérlésű vizelde időzítője állítható 3 sec-ig.
0,6 l/sec 1

VIZELDÉK /

GOLEM LESZÍVÓ-RENDSZERŰ VIZELDE RADAR VEZÉRLÉSSEL

HÁLÓZATI TÁPELLÁTÁS 24V DC

Termék száma Termékleírás Ár

162 271 Ft

H 843070 0004831 vizelde Golem ANTIVANDAL, 24 V tápfeszültséggel, a szerelőkészlettel és szifonnal együtt, tápegység nélkül

A termék radar elektronikát tartalmaz a szerelő lapon - csatlakozás 24 V-ra, elektromágneses szelep, bekötő tömlő, sarokszelep szűrővel és visszacsapó szeleppel, bevezető szerelvény tömítéssel, szifon, szerelőkészlet, szerelési sablon.

Külön megrendelni: Ár

H 894077 0000001 Távvezérlés az érzékelő által vezérelt öblítőberendezésekhez

H 895091 0000001 tápegység maximum 1 vizelde táplálására Golem/ Livo ANTIVANDAL, Domino SENSOR 24 V, DC

H 895071 0000001 tápegység maximum 5 vizelde táplálására Golem/ Livo ANTIVANDAL, Domino SENSOR 24 V, DC

6 658 Ft

25 150 Ft

H 895072 0000001 tápegység maximum 9 vizelde táplálására Golem/ Livo ANTIVANDAL, Domino SENSOR 24 V, DC 34 242 Ft

H 891062 0000001 Golem vizelde szűrő 2 750 Ft

Pótalkatrészek Termékleírás Ár

H 843070 0000001 leszívó-rendszerű vizelde Golem ANTIVANDAL, kerámia, belső vízbevezetéssel 53 395 Ft

H 895074 0000001 Golem ANTIVANDAL radar szenzor, hálózati

JAVASOLJUK MEGFELELŐ

VIZELDE MODULLAL

GOLEM LESZÍVÓ-RENDSZERŰ VIZELDE RADAR VEZÉRLÉSSEL ÉS INTEGRÁLT TÁPEGYSÉGGEL

HÁLÓZATI TÁPELLÁTÁS

Termék száma Termékleírás Ár

H 843070 0004901 „Golem ANTIVANDAL vizelde, integrált tápegységgel 24V belső vízbevezetéssel, beleértve a szerelőkészletet és szifont 1 l, tápegységgel 230V AC „

184 313 Ft

A termék radar elektronikát tartalmaz a szerelő lapon - csatlakozás 24 V-ra, elektromágneses szelep, bekötő tömlő, sarokszelep szűrővel és visszacsapó szeleppel, bevezető szerelvény tömítéssel, szifon, szerelési sablon, szerelőkészlet.

Külön megrendelni: Ár

H 894077 0000001 Távvezérlés az érzékelő által vezérelt öblítőberendezésekhez 6 658 Ft

H 891062 0000001 Golem vizelde szűrő 2 750 Ft

Pótalkatrészek Termékleírás Ár

H 843070 0000001 leszívó-rendszerű vizelde Golem ANTIVANDAL, kerámia, belső vízbevezetéssel

H 891074 0000001 Golem ANTIVANDAL radar szenzor és integrált tápegységgel, hálózati tápellátás

H 890349 0008901 rögzítő készlet Livo fehér fedősapkával 1 185 Ft

H 890349 0008911 rögzítő készlet Livo króm fedősapkával 1 844 Ft

H

JAVASOLJUK MEGFELELŐ VIZELDE MODULLAL

1 - víz-bevezetés

2 - elektromágneses szelep

3 - kerámia vizelde

4 - radarérzékelős elektronika, 24V-os tápellátásra

5 - szifon (1 l)

6 - lefolyó csővezeték

∅ 50 mm

7 - bekötő csövek

8 - 24V-os tápkábel

9 - vízvezeték sarokszelep

1 - víz-bevezetés 2 - elektromágneses szelep

3 - kerámia vizelde

4 - radarérzékelős elektronika, 230V-os tápellátásra

5 - szifon (1 l)

6 - lefolyó csővezeték

∅ 50 mm

7 - bekötő csövek

8 - 230V-os tápkábel

9 - vízvezeték sarokszelep

10 - tápegységgel 230V AC

167 166 55 60 8 9 55 60 8 9 230V/50 Hz KÖZÉPÜLETI
TERMÉKEK
OLDALON
KOMBINÁLNI A 135
KOMBINÁLNI A
OLDALON
135
8910 6 2
H
25 942 Ft
154 464 Ft
185 Ft
890349
1 844 Ft
892003
szifon, vízszintes lefolyó 15 604 Ft
tápellátás
H 890349 0008901 rögzítő készlet Livo fehér fedősapkával 1
H
0008911 rögzítő készlet Livo króm fedősapkával
H
0000001
53
395 Ft
156
580 Ft
15
892003 0000001 szifon, vízszintes lefolyó
604 Ft

VIZELDÉK /

GOLEM LESZÍVÓ-RENDSZERŰ VIZELDE RADAR VEZÉRLÉSSEL

SZÁRAZELEM TÁPFESZÜLTSÉGGE

Termék száma Termékleírás Ár

H 843070 0004891 Golem ANTIVANDAL leszívó-rendszerű vizelde radar vezérléssel, szárazelem tápfeszültséggel, belső vízbevezetéssel

184 359 Ft

A termék radar elektronikát tartalmaz az összeszerelő tálcán - csatlakozás 6 V-ra, elektromágneses szelep, összekötő tömlő, sarokszelep szűrővel és visszacsapó szeleppel, vízbevezető szelep tömítéssel, szifon, szerelőkészlet, szárazelem-tok, 4 db AA alkáli 1,5 V-os, 2700 mAh-s elemmel, szerelési sablon. A szárazelem élettartama - 1 év (még a közterületeken történő elhelyezés esetén is).

Külön megrendelni: Ár

H 891062 0000001 Golem vizelde szűrő 2 750 Ft

H 894077 0000001 távvezérlés az érzékelő által vezérelt öblítőberendezésekhez

6 658 Ft

Pótalkatrészek Termékleírás Ár

H 843070 0000001 leszívó-rendszerű vizelde Golem ANTIVANDAL, kerámia, belső vízbevezetéssel 53 395 Ft

H 891060 0000001 Golem ANTIVANDAL radar szenzor, szárazelemmel 182 769 Ft

H 890349 0008901 rögzítő készlet Livo fehér fedősapkával 1 185 Ft

H 890349 0008911 rögzítő készlet Livo króm fedősapkával 1 844 Ft

H 892003 0000001 szifon, vízszintes lefolyó 15 604 Ft

Az elemtartó doboz a kerámia alsó részére van rögzítve. A szárazelem élettartama - 1 év (még a közterületeken történő elhelyezés esetén is).

JAVASOLJUK MEGFELELŐ

VIZELDE MODULLAL KOMBINÁLNI A 135.

1 - víz-bevezetés

2 - elektromágneses szelep

3 - kerámia piszoár

4 - elektronika radaros érzékelővel szárazelem

tápfeszültséggel

5 - szifon

6 - lefolyó csővezeték ∅ 50 mm

7 - bekötő csövek

8 - szárazelem-tok

9 - sarokszelep

LIVO LESZÍVÓ-RENDSZERŰ

VIZELDE, RADAR VEZÉRLÉSSEL

HÁLÓZATI TÁPELLÁTÁS 24V DC

Termék száma Termékleírás Ár

H 840200 0004831 Livo leszívó-rendszerű vizelde ANTIVANDAL, 24 V tápfeszültséggel, a szerelőkészlettel és szifonnal együtt, tápegység nélkül

170 044 Ft

A termék radar elektronikát tartalmaz a szerelő lapon - csatlakozás 24 V DC-ra, elektromágneses szelep, bekötő tömlő, sarokszelep szűrővel és visszacsapó szeleppel, bevezető szerelvény tömítéssel, szifon, szerelőkészlet., szerelési sablon

Külön megrendelni: Ár

H 891073 0000001 Livo vizelde szűrő 2 599 Ft

H 894077 0000001 távvezérlés az érzékelő által vezérelt öblítőberendezésekhez

H 895091 0000001 tápegység maximum 1 vizelde táplálására Golem/Livo ANTIVANDAL, Domino SENSOR 24 V, DC

H 895071 0000001 tápegység maximum 5 vizelde táplálására Golem/Livo ANTIVANDAL, Domino SENSOR 24 V, DC

H 895072 0000001 tápegység maximum 9 vizelde táplálására Golem/Livo ANTIVANDAL, Domino SENSOR 24 V,

6 658 Ft

25 150 Ft

25 942 Ft

Pótalkatrészek Termékleírás Ár

H 840200 0000001 leszívó-rendszerű vizelde Livo ANTIVANDAL kerámia, belső vízbevezetéssel

VIGYÁZAT! A LIVO VIZELDE SZERELÉSE a H 892536 csavarok alkalmazását kívánja (a menet hossza 40 mm).

JAVASOLJUK MEGFELELŐ

VIZELDE MODULLAL KOMBINÁLNI

A 135

1 - víz-bevezetés

2 - elektromágneses szelep

3 - kerámia piszoár

4 - radarérzékelős elektronika, 24V-os tápellátásra

5 - szifon (1 l)

6 - lefolyó csővezeték ∅ 50 mm

7 - bekötő csövek

8 - 24V-os tápkábel

9 - vízvezeték sarokszelep

9
110 20 10
8
9 8
OLDALON
6 2
OLDALON H 8910
34 242 Ft
DC
40
977 Ft H 891072 0000001 Livo ANTIVANDAL radar szenzor, hálózati tápellátás 154 464 Ft
H 892536 0008901 rögzítő készlet Livo fehér fedősapkával 990 Ft H 892536 0008911 rögzítő készlet Livo króm fedősapkával 1 696 Ft
15
H 892003 0000001 szifon, vízszintes lefolyó
604 Ft

VIZELDE DOMINO AUTOMATIKUS ÖBLÍTÉSSEL

HÁLÓZATI TÁPELLÁTÁS 24V DC

Termék száma Termékleírás Ár

H 841101 0004871 vizelde Domino SENSOR, hálózati tápellátás 24 V DC furattal a szelep számára, szerelési készlet

Külön megrendelni:

163 422 Ft

Ár

H 890730 0000001 mosogató szifon mosdók és a DOMINO vizelde részére 3 744 Ft

H 890732 0000001 műanyag mosdó és vizelde szifon

H 890739 0000631 leeresztőszelep H 890732 szifonhoz, fém 1 053 Ft

H 890739 0000001 leeresztőszelep H 890732 szifonhoz, műanyag 889 Ft

H 894078 0000001 távvezérlés az érzékelő

H 89073 2 H 890739 fém, műanyag

VIZELDE DOMINO AUTOMATIKUS ÖBLÍTÉSSEL

TÁPFESZÜLTSÉGGEL

Termék száma Termékleírás Ár

H 841101 0004881 vizelde Domino SENZOR, szárazelem tápfeszültséggel

LEFOLYÓ d=50

VÍZELLÁTÁS

G1/2“ A BURKOLAT SZINTJE FÖLÖTT

A – érzékelő fej, fúvókával

B – érzékelő zóna

C – vezérlő elektronika

D – elektromágneses szelep

E – sarokszelep, szűrővel

F – szifon

172 917 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 890730 0000001 mosogató szifon mosdók és a DOMINO vizelde részére

3 744 Ft

H 890732 0000001 műanyag mosdó és vizelde szifon 2 181 Ft

H 890739 0000631 leeresztőszelep H 890732 szifonhoz, fém

H 890739 0000001 leeresztőszelep H 890732 szifonhoz, műanyag 889 Ft

H 894078 0000001 távvezérlés az érzékelő által vezérelt öblítőberendezésekhez

Pótalkatrészek Termékleírás Ár

H 841101 0000001 vizelde Domino,

A szárazelem élettartama - 1 év (még a közterületeken történő elhelyezés esetén is).

A - érzékelő fej, fúvókával

B - érzékelő zóna

C - vezérlő elektronika

D - elektromágneses szelep

E - sarokszelep, szűrővel

F - szifon

LEFOLYÓ d=50

169 168 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
VIZELDÉK /
89073 0
H
2 181 Ft
által vezérelt öblítőberendezésekhez 11 799 Ft H 895091 0000001 tápegység maximum 1 vizelde táplálására Golem/ Livo ANTIVANDAL, Domino SENSOR 24 V, DC 25 150 Ft H 895071 0000001 tápegység maximum 5 vizelde táplálására Golem/ Livo ANTIVANDAL, Domino SENSOR 24 V, DC 25 942 Ft H 895072 0000001 tápegység maximum 9 vizelde táplálására Golem/ Livo ANTIVANDAL, Domino SENSOR 24 V, DC 34 242 Ft Pótalkatrészek Termékleírás Ár H 841101 0000001 vizelde Domino, kerámia,a szelep furat 54 010 Ft H 894076 0000001 infravörös érzékelő Domino, hálózati tápellátás 73 292 Ft
1 294 Ft
H 899210 0000001 vizelde rögzítő készlet
BURKOLAT
SZÁRAZELEM
VÍZELLÁTÁS G1/2” A
SZINTJE FÖLÖTT
1
053 Ft
11
799 Ft
kerámia, furattal a szelep számára, 54 010 Ft H 895076 0000001 infravörös érzékelő Domino, szárazelemes 101 328 Ft H 899210 0000001 vizelde rögzítő készlet 1 294 Ft TÁPEGYSÉG Termék száma Termékleírás Ár H 895071 0000001 tápegység maximum 5 vizelde táplálására Golem/Livo ANTIVANDAL, Domino SENSOR 24 V, DC 25 942 Ft H 895072 0000001 tápegység maximum 9 vizelde táplálására Golem/Livo ANTIVANDAL, Domino SENSOR 24 V, DC 34 242 Ft H 895091 0000001 tápegység maximum 1 vizelde táplálására Golem/Livo ANTIVANDAL, Domino SENSOR 24 V, DC 25 150 Ft

VIZELDÉK /

GOLEM LESZÍVÓ RENDSZERŰ VIZELDE BELSŐ VÍZ BEVEZETÉSSEL

Termék száma Termékleírás Ár

H 843060 0000001 Golem leszívó rendszerű vizelde 50 427 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 890349 0008901 rögzítőkészlet, fehér fedősapkával 1 185 Ft

H 890349 0008911 szerelő szett krómozott fedősapkával 1 844 Ft

H 892003 0000001 szifon, vízszintes/függőleges lefolyó 15 604 Ft

H 894807 0000001 csövecske 1/2 ”, belső vízbevezetés 5 544

LIVO LESZÍVÓ RENDSZERŰ VIZELDE BELSŐ VÍZBEVEZETÉSSEL

0000001 gumi tömítés belső

H

VIGYÁZAT! A LIVO VIZELDE SZERELÉSE a H892536 alkalmazását kívánja (a menet hossza 40 mm).

JAVASOLJUK MEGFELELŐ

VIZELDE MODULLAL KOMBINÁLNI

VIZELDE ÖBLÍTŐ RENDSZER, BELSŐ VÍZBEVEZETÉSSEL

INFRA SZENZORRAL

A 135. OLDALON

Termék száma Termékleírás Ár

H 894828 0000001 automatikus öblítőrendszer, infra szenzorral, - vizeldékhez, belső vízbevezetéshez, H843060, H840200

• öblít, ha egy személy 0,7 m-en belül, több, mint 7,5 sec. időt tartózkodik,

• az öblítés indul, amint a személy elhagyja az érzékelési zónát,

• öblítési időtartam 0,5-15,5 sec. között beállítható

• öblítés beállítása és a szenzor opcionális

kikapcsolása az távvezérlővel H 894078

• szenzor kikapcsolás lehetősége

• automatikus utóöblítés 24 órával az utolsó öblítést követően,

• kombinálja a H 893601 0000001 URINAL SYSTEM - modult vizeldékkel

technikai specifikációk:

• rozsdamentes acél fedél méretei: 170×170×10 mm

• szerelő doboz méretei: 140×140×75 mm

• tápfeszültség: 24 VDC

• teljesítmény igény: 5 W

• érzékelési tartomány: 0,3 - 0,7 m

• ajánlott nyomás tartomány: 0,1 - 0,6 MPa

• átfolyó vízmennyiség: kb. 12 l/min.

• vízbemenet: G 3/4“ külső menet

• vízkimenet: G 3/4“ külső menet

88 338 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 895091 0000001 tápegység maximum 1 vizelde táplálására Golem/ Livo ANTIVANDAL, Domino SENSOR 24 V, DC

H 895071 0000001 tápegység maximum 5 vizelde táplálására Golem/ Livo ANTIVANDAL, Domino SENSOR 24 V, DC

H 895072 0000001 tápegység maximum 9 vizelde táplálására Golem/ Livo ANTIVANDAL, Domino SENSOR 24 V, DC

25 150 Ft

25 942 Ft

34 242 Ft

Pótalkatrészek Termékleírás Ár

H 894072 0000001 Infravörös érzékelő H 894828)-as öblítőrendszerhez, pótalkatrész

82 074 Ft

rozsdamentes acél fedél elektronikával

hálózáty tápegység 24 VDC max. 700 vízbevezető gömbcsap 24 VDC tápegység érzékelési tartomány szerelődoboz vizelde csatlakozás vizelde szifon lefolyó mágnesszelep

A termék magában foglalja a présöntött rozsdamentes acél fedelet a vezérléssel, a műanyag szerelődobozt a mágnesszeleppel, gömbcsappal, és a réz csatlakozó fittingekkel.

Ft H 894808 0000001 gumi tömítés belső 1 975 Ft H 891062 0000001 Golem vizelde szűrő 2 750 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 840200 0000001 leszívó-rendszerű vizelde Livo ANTIVANDAL kerámia, belső vízbevezetéssel 40 977 Ft
megrendelni: Ár H 892536 0008901 rögzítő készlet LIVO fehér fedősapkával 990 Ft H 892536 0008911 rögzítő készlet LIVO króm fedősapkával 1 696 Ft H 892003 0000001 szifon, vízszintes lefolyó 15 604 Ft H 894807 0000001 csövecske 1/2 ”, belső vízbevezetés 5 544 Ft H 894808
1
Külön
975 Ft
2
891073 0000001 Golem vizelde szűrő
599 Ft

VIZELDÉK /

GOLEM ÉS LIVO VIZELDÉK CSATLAKOZÓ SZETTJE BELSŐ VÍZBEVEZETÉSHEZ

GOLEM LESZÍVÓ RENDSZERŰ VIZELDE KÜLSŐ VÍZBEVEZETÉSSEL

Termék száma Termékleírás Ár

H 843061 0000001 Golem leszívó rendszerű vizelde, külső vízbevezetéssel 50 427 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 890349 0008901 rögzítőkészlet, fehér fedősapkával 1 185 Ft

H 890349 0008911 szerelő szett krómozott fedelekkel 1 844 Ft

H 892003 0000001 szifon, vízszintes/függőleges

LIVO LESZÍVÓ RENDSZERŰ VIZELDE KÜLSŐ VÍZBEVEZETÉSSEL

171 170 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
H 8910 6 2 H 89107 3 H 894808 H 894807 H 8920 0 3 H 8920 0 3
894807
H
H 894808
lefolyó 15 604 Ft H 891062 0000001 Golem vizelde szűrő 2 750 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 840201 0000001 Livo leszívó rendszerű vizelde 40 977 Ft Külön megrendelni: Ár H 892536 0008901 rögzítő készlet Livo fehér fedősapkával 990 Ft H 892536 0008911 rögzítő készlet Livo króm fedősapkával 1 696 Ft H 892003 0000001 szifon, vízszintes/függőleges lefolyó 15 604 Ft H 891062 0000001 Livo vizelde szűrő 2 750 Ft

VIZELDÉK /

VIZELDE KORINT KÜLSŐ VÍZBEVEZETÉSHEZ

Termék száma Termékleírás Ár

H 844100 0004401 vizelde KORINT szifonnal (term. sz.: H 894400 0000001)

Külön megrendelni:

H 899210 0000001 vizelde rögzítő készlet

VIZELDE ÖBLÍTŐ RENDSZER, KÜLSŐ VÍZBEVEZETÉSHEZ

Termék száma Termékleírás Ár

H 894827 0000001 automatikus öblítőrendszer, infra szenzorral, - vizeldékhez, külső vízbevezetéshez, H843061, H840201 és a H844100

• réz öntvény, polírozott króm felülettel

• öblít, ha egy személy 0,7 m-en belül, több, mint 7,5 sec. időt tartózkodik,

• az öblítés indul, amint a személy elhagyja az érzékelési zónát,

• öblítési időtartam 0,5-15,5 sec. között beállítható

• öblítés beállítása és a szenzor opcionális kikapcsolása a H 894078 távvezérlővel

• automatikus öblítés 24 órával az utolsó öblítést követően,

• vízmennyiség beállítása a gömbcsappal

• szárazelem vezérlés

műszaki adatok:

• öblítő vezérlés méretei: kb. 140×50 mm

• tápfeszültség: 9 V

• teljesítmény igény: 1,2 W

• érzékelési tartomány: 0,3 - 0,7 m

• ajánlott nyomás tartomány: 0,05 - 0,6 MPa

• átfolyó vízmennyiség: kb. 20 l/min.

• vízbemenet: G 1/2“ külső menet

• vízkimenet: külső átm. 15 mm-es cső

• cső hossza: 190 mm

A termék sárgaréz krómozott testet tartalmaz elektronikával, szeleppel, akkumulátorral, golyós szeleppel és csavarozott, gumitömítéssel ellátott bevezetőcsővel és krómozott fedéllel.

AJÁNLOTT VÍZBEVEZETŐ SZERELVÉNYEK A GOLEM H843061, LIVO H840201 ÉS A KORINT H844100

vízbevezető nyomószeleppel

Külön megrendelni: Ár

H 894804 szett (fedél, csövecske) időzítővel 47 468 Ft

H 894809 gumi tömítés vizeldékhez 446 Ft

H 892003 szifon, vízszintes/függőleges lefolyó* 15 604 Ft

vízbevezető szerelvény, szenzoros vezérlésre alkalmas

Külön megrendelni: Ár

H 894805 1/2" – 1/2" könyök

700 Ft

H 894809 gumi tömítés vizeldékhez 446 Ft

H 894810 csövecske d = 14 mm

H 894811 fedősapka

H 892003 szifon, vízszintes/függőleges lefolyó*/** 15 604 Ft

vízbevezető szerelvény sarokszeleppel

Külön megrendelni: Ár

H 894803 sarokszelep

H 894809 gumi tömítés vizeldékhez

H 894810 csövecske d = 14 mm

H 894811 fedősapka

H 892003 szifon, vízszintes/függőleges lefolyó*/**

305 360 100 470 500 o / 35 o / 50 650 320 50 65 890 390
* illeszthető a Golem éls Livo vizeldékhez
SZENZORRAL átáramlás szabályzás H 894804 H 894805 H 894803 H 894810 H 894811 H 894809 H 894810 H 894811 H 894809 H 894809 H 894809
INFRA
33 506 Ft
Ár
1 294 Ft
108 183 Ft
3 604 Ft
Ft
446
4 936 Ft
2 385 Ft
15 604 Ft
2
4
936 Ft
2
385 Ft
173 172 690 6 400 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
VIZELDÉK /
öblítőszeleppel ellátni.
DOMINO – SZELEPLYUKKAL H 89073 0 H 891099 Termék száma Termékleírás Ár H 841101 0000001 vizelde Domino 54 010 Ft Külön megrendelni: Ár H 891099 0000001 öblítő rózsa a vizelde öblítéséhez 8 656 Ft H 899210 0000001 vizelde rögzítő készlet 1 294 Ft H 890730 0000001 szifon 3 744 Ft H 890732 0000001 szifon 2 181 Ft H 890739 0000631 leeresztőszelep H 890732 szifonhoz, fém 1 053 Ft H 890739 0000001 leeresztőszelep H 890732 szifonhoz, műanyag 889 Ft SPLIT VIZELDE VÁLASZFAL SPLIT VIZELDE VÁLASZFAL Termék száma Termékleírás Ár H 847601 0000001 Split vizelde válaszfal, szerelő szettel 27 995 Ft Termék száma Termékleírás Bílá Tmavě šedá Ár H 44J601 0000001 vizelde válaszfal Split, rozsdamentes rögzítéssel, melamin préselt lapból x 60 494 Ft H 44J601 0003011 vizelde válaszfal Split, rozsdamentes rögzítéssel, melamin préselt lapból x 60 494 Ft allítható magassággal allítható magassággal
Szükséges külső, pl. nyomásos, elektromágneses, stb.
VIZELDE

KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK

GYERMEK FÜRDŐSZOBA ISKOLAI LÉTESÍTMÉNYEKHEZ

KIÖNTŐ

ALULRÓL BEÉPÍTHETŐ ÉS BEÜLTETHETŐ MOSDÓ

AKADÁLYMENTES FÜRDŐSZOBA

175 174 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK

KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK /

Az okosan kialakított formájának köszönhetően a Baby garnitúra kis mosdói könnyedén megbirkóznak a fröccsenő vízzel.

Egy vidám részlet a kis mosdón a Baby garnitúrából olyan, mint egy új barát.

Az első lépés, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, hogyan takarékoskodjanak a vízzel: 1 csepp nagy öblítés, 3 kis csepp kis öblítés.

Az álló Baby WC kombinálható falba épített modullal is. Az új nyomógombos kialakítás újabb játékos elemet teremt a gyerekek fürdőszobájában. A zöld gyűrű helyettesíthető egy matt vagy fényes ezüst gyűrűvel.

A gyermek WC-ülőke többféle színes kivitelben kapható. A kép illusztráció

KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK /

KÉZMOSÓ BABY

Termék száma Termékleírás 139 134 Ár fehér

x x 22 313 Ft

H 815614 000yyy1 mosdó, 45 cm, csaplyukkal, szöcske motívumos, mázas alsó oldal.

Termék száma Termékleírás 139 134 Ár fehér

H 812611 000yyy1 mosdó, 50 cm, csaplyukkal, szöcske motívumos, mázas alsó oldalú, a H 819611 , szifontakaró való hozzá H 819610 , mosdóláb való hozzá, a bútorzatba is szerelhető

H 819611 0000001 szifontakaró, rögzítő készlettel (therm.: H 890013 0000001) szifontakaró rögzítőszett

x x 22 313 Ft

22 442 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz 975 Ft

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon 5/4“ – 32 mm, króm 16 311 Ft

Ajánljuk a gyermek mosdókat 60 cm magasra szerelni. A mosdó szerelési magasságát a gyermek kora szerint kell beállítani.

WC BABY

Termék száma Termékleírás Lefolyó Ár

H 822037 0000001 Baby gyermek WC belső függőleges lefolyóval, lapos öblítés x 29 105 Ft

H 822036 0000001 gyermek Baby WC hátsó vízszintes lefolyóval, lapos öblítés x 29 105 Ft

Külön megrendelni: Ár fehér Ár szín

vízszintes lefolyó

H 897037 3000001 duroplaszt Baby ülőke fedél nélkül, antibakteriális kezeléssel, műanyag zsanérral, fehér

H 897037 3230001 duroplaszt Baby ülőke fedél nélkül, antibakteriális kezeléssel, műanyag zsanérral, zöld

H 897037 3240001 Baby ülőke, duroplast, rózsaszín, tető nélkül, antibakteriális kikészítés, műanyag rögzítéssel

12 936 Ft

12 936 Ft

12 936 Ft

függőleges lefolyó

177 176 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK

KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK /

MŰANYAG ÖBLÍTŐTARTÁLY ÁLLÓ WC-HEZ

Termék száma Termékleírás Ár

H 893710 0000001 műanyag öblítőtartály álló WC-hez, 3/8“ oldalsó vízbevezetéshez

H 893711 0000001 műanyag öblítőtartály álló WC-hez, 3/8“ oldalsó vízbevezetéshez, szöcskét ábrázoló gyerek motívummal

17 512 Ft

17 512 Ft

MŰANYAG ÖBLÍTŐTARTÁLY ÁLLÓ WC-HEZ

Termék száma Termékleírás Ár

H 893714 0000001 műanyag fali öblítőtartály álló WC-hez, oldalsó vízbevezetés 3/8“, Start-Stop öblítés, könyökkel együtt a vízbevezetéshez, Dual Flush 3/6 l

15 469 Ft

A gyerek WC függesztett változatát a LAUFEN Flora Kids H8200310000001 kínálatból lehet megrendelni, melynek ÁFA nélküli ára 72 626 Ft

FÜGGESZTETT GYEREK WC Ø 32 60 140 55 190 - 270 800890 355 20 230 350
ÚJ

KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK /

MIRA KIÖNTŐ

Termék száma Termékleírás Ár

H 851046 0000001 a MIRA kiöntő műanyag ráccsal 79 664 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 892999 0000001 rögzítő készlet 378 Ft

H 897701 0000001 gumi betét – vízbevezetés tömítése 667 Ft

H 893710 0000001 műanyag öblítőtartály álló WC-hez, 3/8“ oldalsó vízbevezetéshez, „szöcske“ dekorral gyermek WC-hez

H 893714 0000001 ÚJ műanyag fali öblítőtartály álló WC-hez, oldalsó vízbevezetés 3/8“, Start-Stop öblítés, könyökkel együtt a vízbevezetéshez, Dual Flush 3/6 l

17 512 Ft

15 469 Ft

MIRA FÜGGESZTETT KIÖNTŐ

Termék száma Termékleírás Ár

H 851049 0000001 a függesztett Mira kiöntő műanyag ráccsal 82 821 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 890349 0008901 rögzítő készlet WC és bidet szereléshez, fehér fedősapkával, 1 db

H 890349 0008911 rögzítő készlet WC és bidet szereléshez, krómozott fedősapkával, 1 db

H 893607 0000001 WASTE SINK SYSTEM fali Mira kiöntőhöz (H 851049) acél kerettel, padlóra és hátfalra szerelt, könnyűszerkezetes falhoz, egy vagy kettős nyomógombhoz (külön rendelni)

- sarokszelepre rögzített vízbevezetés a tartály falán keresztül

- új öblítőszelep a 4,5/3l-es öblítéshez

H 892992 0000001 Laufen szerelő szalag

1 844 Ft

109 911 Ft

3 892 Ft

H 892695 0000001 Laufen zajszigetelő-kiegyenlítő betét 6 564 Ft

3 545 Ft

H 894614 0000001 Laufen kiegyenlítő massza

Minden termék megrendelése külön-külön szükséges (kiöntő, falba épített modul, csaptelep).

179 178 + + KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
1 185 Ft

KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK /

MOSOGATÓ DORIS

a Doris mosdóhoz szabványos lefolyó és mosdószifon használatos.

ALULRÓL BEÉPÍTHETŐ MOSDÓ LIPSY

BEÜLTETHETŐ MOSDÓ CUBITO

BEÜLTETHETŐ MOSDÓK IBON

Termék száma Termékleírás Ár H 851029 0000001 mosogató Doris 61 572 Ft Termék száma Termékleírás Ár fehér H 813010 0001041 beültethető mosdó 52 cm 22 530 Ft H 813011 0001041 beültethető mosdó 56 cm 27 379 Ft Termék száma Termékleírás Ár fehér H 817422 0001041 beültethető mosdó, 55 cm, 1 csaplyukkal 33 460 Ft Termék száma Termékleírás Ár fehér H 811291 0000201 Lipsy 56,5 cm alulról beépíthető mosdó, csiszolt (logo nélkül, PROFILINE árszint) 43 301 Ft

AKADÁLYMENTES FÜRDŐSZOBA /

Biztonság, a személyes higiénia tökéletes kényelme és kellemes fürdőszobai környezet. A Mio sorozat egészségügyi mosdójának különleges alakú elülső széle megkönnyíti a kerekesszékhez kötött felhasználók hozzáférését a mosdóhoz; a kombi-WC magassága 50 cm, és kiállása 70 cm.

EGÉSZSÉGÜGYI MOSDÓ MIO

Termék száma Termékleírás yyy: 104 109

31

982 Ft

H 893905 0000001 rejtett mosdószifon a H 813714 egészségügyi mosdóhoz 16 854 Ft

H 893906 0000001 mosdóbekötő (műanyag) lefolyószeleppel (műanyag/inox) 15 332 Ft

H 893907 0000001 mosdóbekötő (fém) lefolyószeleppel (műanyag/inox) 40

244 Ft

777 Ft

Kombinálja H893905 rejtett mosdószifont a H893906 (műanyag) mosdóbekötővel vagy a H893907 mosdóbekötővel (fém).

EGÉSZSÉGÜGYI FOGANTYÚ LYRA

Termék száma

* H 893905 0000001+ H 893906 0000001 - rejtett szifonhoz (műanyag)

** H 893905 0000001+ H 893907 0000001 - rejtett szifonhoz (króm)

*** H 894246 0000001 - helytakarékos szifonhoz

Termékleírás Ár

H 391270 0040001 orvosi kar Lyra csaptelephez ∅ 40 mm, króm 4 888 Ft

EGÉSZSÉGÜGYI FOGANTYÚ

Termék száma Termékleírás Ár

Az orvosi kar kompatibilis a DINO, TALAS, TALAS TRENDY, LYRA SMART mosdócsapokkal.

181 180 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
H 3901J0 0040051 orvosi kar csaptelephez ∅ 40 mm, króm 4 563 Ft Ár fehér
H 813714 xxxyyy1 mozgássérült mosdó 64 cm, túlfolyó nélkül x x
Külön megrendelni:
9
H 894246 0000001 helytakarékos szifon, sarokszelep távolság 200 mm, DN40

AKADÁLYMENTES FÜRDŐSZOBA /

KOMBI WC EMELT MAGASSÁGGAL MIO

Termék száma Termékleírás Feltöltés Belső Lefolyó Szerelési Ár szerelvénnyel szettel fehér

H 824716 xxx0001 magasított WC csésze (48 cm)

KOMFORT

x x 83 182 Ft

H 827712 xxx2411 WC tartály x x 48 339 Ft

H 827713 xxx2421 WC tartály x x 48 339 Ft

Külön megrendelni: Ár fehér

H 892711 3000001 duroplaszt WC ülőke tetővel, Mio, gyorsrögzítő acél zsanérral 23 176 Ft

H 893958 0000001 duroplaszt Laufen WC ülőke tetővel, SLOWCLOSE lecsapódásgátló rendszerrel, levehető

H 899025 0000001 Laufen lefolyó könyök, faltól 220–305 mm távolságra, függőlegesen

H 890092 0000001 Laufen lefolyó könyök, faltól 70–220 mm távolságra, függőlegesen 29 108 Ft

KOMBI WC EMELT MAGASSÁGGAL DEEP BY JIKA

Termék száma Termékleírás Feltöltés Belső

A Jika Perla felületkezelés felára 18 973 Ft.

Termékszám xxx = színkód (000 fehér, 100 Jika perla).

48 cm 48 cm 45 cm 865 480 775 865 480 775
31
885 Ft
28 349 Ft
vénnyel szettel fehér H 823616 0000001 magasított WC csésze (48 cm) KOMFORT x x 63 693 Ft H 823617 0000001 magasított WC csésze (48 cm) KOMFORT x x 63 693 Ft H 823618 0000001 magasított WC (45 cm) x x 63 693 Ft H 827612 0002411 WC tartály x x 43 266 Ft H 827613 0002421 WC tartály x x 43 266 Ft Külön megrendelni: Ár fehér H 893281 3000631 duroplaszt Deep by Jika WC ülőke tetővel, gyorsrögzítő acél zsanérral 16 442 Ft H 893282 3000001 duroplaszt ülőke fedél nélkül, műanyag zsanérok 8 905 Ft H 893282 3000631 duroplaszt ülőke fedél nélkül, acél zsanérral, csak fehér színben 9 860 Ft H 893284 3000001 duroplaszt ülőke fedél nélkül, SLOWCLOSE lecsapódásgátló rendszerrel, acél zsanérok, csak fehér színben 36 705 Ft
Termék száma Termékleírás Feltöltés Ár fehér H 891353 0000001 beömlő szelep x 5 119 Ft H 891354 0000001 beömlő szelep x 5 564 Ft H 891363 0000001 D2D nyomógomb 1 268 Ft H 891362 0000001 D2D öblítőszelep 3 802 Ft H 827612 0000001 WC tartály x 35 606 Ft H 827613 0000001 WC tartály x 35 606 Ft H 891753 0000001 beszerelő készlet rejtett rögzítőkkel ellátott álló WC-khez és bidékhez 1 627 Ft
Lefolyó Szerelési Ár szerel-
Pótalkatrészek:

KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK /

FALI WC MÉLY ÖBLÍTÉSSEL DEEP BY JIKA

H 820642 0000001 fali WC mély öblítéssel, hossza 70 cm

Külön megrendelni:

H 893282 3000001 duroplaszt ülőke fedél nélkül, műanyag zsanérok

H 893282 3000631 duroplaszt ülőke fedél nélkül, acél zsanérok

H 890110 0000001 bevezető cső

Deep by Jika H 820642 mozgássérült WC szerelése esetén System - Pack mozgássérült falbaépített tartályra, szükséges H 890110 0000001 cikkszámú kiegészítő szerelési szett használata.

Falra szerelhető WC H 820642 kompatibilis a H 895643 pneumatikus szettekkel.

PNEUMATIKUS KÉSZLET

* A fürdőszobafelszerelés telepítési magasságának meg kell felelnie az adott országban az akadálymentes épületekre vonatkozó hatályos előírásoknak. A cső hossza 2.35m FALI WC

Az akadálymentes Deep by Jika fürdőszoba kínálatában nemcsak a különleges formájú mosdó, dönthető tükör és Universum kapaszkodók, hanem kombi-WC hátsó/alsó lefolyóval, valamint 70 cm hosszúságúra kiálló fali WC is található, amely 400 kg maximális teherbírást garantál. A különböző Universum kapaszkodókra harminc év a garancia. Ajánlatunkban újdonság a Handicap WC-rendszer, a modulhoz szerelt kiegészítő támasz a falra szerelhető kapaszkodókhoz.

183 182 70 cm 355 15 1 35 225 1 00 180 400 25 60 5 1 0 KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
PROFIL
Termékleírás Ár fehér
87 233 Ft
VÍZSZINTES LEFOLYÓVAL
Termék száma
Ár
8
905 Ft
9
860 Ft
hosszabbító (1 m, ∅ 45 mm) a fali WC csatlakoztatására falba épített tartályhoz 5 315 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 895643 0000001 Pneumatický set pro podomítkové moduly H 895651/ H 895652 43 764 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 820228 0000001 fali WC, vízszintes lefolyóval 47 710 Ft Külön megrendelni: Ár H 893271 0000001 termoplaszt ülőke Zeta fedéllel, műanyag zsanérral, 400 és 440 mm között állítható hosszúság 5 926 Ft H 893370 3000001 duroplaszt ülöke fedéllel, műanyag zsanérral 14 105 Ft H 893370 3000631 duroplaszt Dino ülőke fedéllel, acél zsanérral 16 410 Ft H 893274 0000001 duroplaszt Zeta ülőke fedéllel, műanyag zsanérral, 400 és 440 mm között állítható hosszúság 10 850 Ft H 893276 0000001 duroplaszt Zeta ülőke fedéllel, műanyag zsanérral, SLOWCLOSE lecsapódásgátlóval, között állítható hosszúság 20 922 Ft H 892992 0000001 Laufen szerelőszalag 3 892 Ft H 892695 0000001 Laufen zajszigetelő-kiegyenlítő betét 6 564 Ft H 894614 0000001 Laufen kiegyenlítő massza 3 545 Ft JAVASOLJUK, HOGY KOMBINÁLJA A JIKA FALBAÉPÍTETT TARTÁLLYAL A 135 OLDALON
HOGY KOMBINÁLJA A JIKA FALBAÉPÍTETT TARTÁLLYAL A 135 OLDALON
JAVASOLJUK,

KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK /

Rozsdamentes acél kivitel

Kiváló minőségű AISI 430 rozsdamentes acél, átm. 28 mm, vastagsága 1,5 mm. Könnyen tisztítható, tartós és higiénikus felület

A lehajtható fogantyúk és ülőkék terhelhetősége 120 kg (függően azanyagtól, amihez a termék rögzítve van!)

Széleskörű alkalmazhatóság WC-k, zuhanyzók, kádak, stb esetében. 30 év garancia

KAPASZKODÓ A ZUHANYZÓBA

Fehér kivitel

Kapaszkodók gazdaságos választéka.

Anyag: Acélcső, átmérő: 28 mm, vastagság: 1,5 mm

Felületkezelés: Tűz horganyzott + fehér porszórt bevonat a lehajtható fogantyúk és ülések teherbírása 120 kg (a fal teherbírásátólfüggően, amelyhez a terméket rögzítik!)

2 év garancia

Rozsdamentes acél kivitel

Termék száma Termékleírás Ár

H 389712 0030001 kapaszkodó a zuhanyzóba, 750 × 450 mm, rozsdamentes, bal (az ábrán)

H 389722 0030001 kapaszkodó a zuhanyzóba, 750 × 450 mm, rozsdamentes, jobb

Fehér kivitel

UNIVERZÁLIS KAPASZKODÓ

WC KAPASZKODÓ

WC KAPASZKODÓ, LEHAJTHATÓ

WC KAPASZKODÓ, LEHAJTHATÓ

82 299 Ft

82 299 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

389712 0000001 kapaszkodó a zuhanyzóba, 750 × 450 mm, fehér, bal (az ábrán)

0000001 kapaszkodó a zuhanyzóba, 750 × 450 mm, fehér, jobb

80 cm 80 cm
H
35 486 Ft H 389722
35
Ft
486
Termék száma Termékleírás Ár H
300 mm, rozsdamentes acél 37 746 Ft H 389721 0030001 univerzális kapaszkodó, 600 mm, rozsdamentes acél 45 455 Ft Fehér kivitel Termék száma Termékleírás Ár H 389711 0000001 univerzális kapaszkodó, 300 mm, fehér 13 940 Ft H 389721 0000001 univerzális kapaszkodó, 600 mm, fehér 21 288 Ft Rozsdamentes acél kivitel Termék száma Termékleírás Ár H 389714 0030001 kapaszkodó, 550 mm, fix, rozsdamentes acél 65 642 Ft H 389724 0030001 WC kapaszkodó, 900 mm, fix, rozsdamentes acél 111 618 Ft Fehér kivitel Termék száma Termékleírás Ár H 389714 0000001 WC kapaszkodó, 550 mm, fix, fehér 30 162 Ft H 389724 0000001 WC kapaszkodó, 900 mm, fix, fehér 36 475 Ft Rozsdamentes acél kivitel Termék száma Termékleírás Ár H 389715 0030001 WC kapaszkodó, 550 mm, lehajtható, rozsdamentes acél 105 780 Ft H 389725 0030001 WC kapaszkodó, 800 mm, lehajtható, rozsdamentes acél 118 491 Ft Fehér kivitel Termék száma Termékleírás Ár H 389715 0000001 WC kapaszkodó, 550 mm, lehajtható, fehér 34 104 Ft H 389725 0000001 WC kapaszkodó, 800 mm, lehajtható, fehér 41 406 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 389716 0030001 WC kapaszkodó, lehajtható, WC papír tartóval, rozsdamentes acél 140 315 Ft
Rozsdamentes acél kivitel
389711 0030001 univerzális kapaszkodó,

KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK /

Termék száma Termékleírás Ár

H 389717 0030001 tükör, állítható, rozsdamentes acél, fogantyúval 139 667 Ft

H 389719 0030001 tükör, állítható, rozsdamentes acél 137 883 Ft

ZUHANYKABIN ÜLŐKE

Termék száma Termékleírás Ár

H 389718 0030001 zuhanykabin ülőke, függesztett, felhajtható, rozsdamentes acél szerkezet, müanyag ülőke (teherbírás max. 120 kg)

159 596 Ft

FALI ZUHANYKABIN ÜLŐKE

Termék száma Termékleírás Ár

V S54002 C010000 fali zuhanykabin ülőke 370×260 mm, termoplaszt antibakteriális anyag, softclose lehajtható, két magasságban rögzíthető 50 mm különbséggel, fehér

81 780 Ft

LEHAJTHATÓ ÖSSZEÁLLÍTÁS WC-HEZ

Termék száma Termékleírás Ár

H 389710 0000001 lehajtható összeállítás WC-hez, rozsdamentes acél 338 304 Ft

185 184 80 cm 50 cm ÚJ KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK
TÜKÖR
331 69
150 90 340 321 232 1 40 50°
370

KÖZÉPÜLETI TERMÉKEK /

KÁDKAPASZKODÓ

Termék száma Termékleírás Ár

H 389713 0030001 kádkapaszkodó 305/420 mm, fix, bal, rozsdamentes acél

H 389723 0030001 kádkapaszkodó 305/420 mm, fix, jobb (az ábrán), rozsdamentes acél

69 523 Ft

69 523 Ft

WC-PAPÍR TARTÓ

Termék száma Termékleírás Ár

H 384722 0001101 WC-papír tartó, tető nélkül, fehér 5 363 Ft

SYSTEM HANDICAP

Termék száma Termékleírás Ár fehér

H 893642 0000001 mozgáskorlátozott WC rögzítőbak a stabilitás növelésére, Jika modulokhoz

Balos/ jobbos változat. Használható fali WC, fali bidé, ill. mosdó falba épített modulja kiegészítésére.

46 635 Ft

A HANDICAP WC-rendszer felszereléséhez a modul egyik oldalát a WC, mosdó vagy bidé falba épített moduljának tartókeretéhez kell csavarozni, a másik oldalát pedig a gipszkarton fémszerkezetéhez.

FÜRDŐKÁDAK ÉS KÁDPARAVÁN

187 186

FÜRDŐKÁDAK ÉS KÁDPARAVÁN / ELŐNYÖK /

5 év garancia a kádakra

3 év garancia a kádparavánokra

A zuhanytálcák 100 % szaniter akrilból készülnek.

Gyártás helye: Európai Unió.

Acéllemez vastagsága + 3 réteg zománc - 3 mm.

Acéllemez vastagsága + 3 réteg zománc - 2,2 mm.

Acéllemez vastagsága + 3 réteg zománc - 1,8 mm-re.

100%-ban újrahasznosítható termék.

FÜRDŐKÁDAK ÉS KÁDPARAVÁN /

Akril kádak előnyei

Az akril kádak anyaga jó szigetelő tulajdonságokkal bír, így azok felülete kellemesen meleg. A Jika szaniter akril hosszú ideig megtartja a színét, és könnyen tisztán tartható.

Az akril panelek gyors és egyszerű összeállítást tesznek lehetővé a különleges szerelőrendszer révén, így megfelelő alternatívát jelentenek a költséges falazott beépítéssel szemben.

A kádpanelek anyaga ugyanaz a minőségű 100% akril, ami a fürdőkádhoz hasonlóan könnyen tisztítható.

Szükség esetén könnyű hozzáférést biztosítanak a fürdőkád alatti csővezetékhez.

Kádparaván előnyök

Meghosszabbított három éves garancia idő.

Cubito kádparavánok illeszthetőek a Jika kádakhoz (kivéve a Riga és a Riga mini kádakat).

Keret nélküli szerkezet és 6 mm-es biztonsági üveg.

Szilárd profilok ezüst színben.

Speciális üveg, JIKA perla GLASS kikészítéssel.

20 000 CIKLUS A zuhanykabinok működését 20 000 ciklussal tesztelték.

A kétrészes kádparaván pántja 6 mm-es hőkezelt biztonsági üveggel.

100% akrilic A zuhanytálcák 100 % szaniter akrilból készülnek.

Gyártás helye: Európai Unió.

A kádparavánok nyíló részénél levő tömítés megakadályozza a víz nem kívánt szökését a fürdés idején.

Az oldaltámasz, amely a kétrészes kádparaván tartozéka, a stabilitást garantálja.

189 188
Zuhanykabin üvegek és ajtók vastagsága. Minden kádparaván Jika perla Glass vízlepergető kikészítéssel készül és növeli az élettartamát.

FÜRDŐKÁDAK ÉS KÁDPARAVÁN /

AKRIL KÁD CUBITO

Termék száma Termékleírás

H 225420 0000001 kád Cubito 1 800 × 800 mm, közép lefolyó, lábbal

226420 0000001 kád Cubito 1 700 × 750 mm, közép lefolyó, lábbal

Külön megrendelni: Ár

H 294815 0040001 le- és túlfolyó szett, szifonnal 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag

H 294816 0040001 le- és túlfolyó szett, szifonnal 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste réz

H 294817 0040001 kád töltő-, le- és túlfolyó

A kád lefolyójának fényképei és műszaki rajzai részben, a 198. oldalon találhatóak.

AKRIL KÁD CUBITO

Ezeken a területeken belül ajánlott kiépíteni a kádlefolyó vagy a kádcsaptelep kiállását.

A színes területen belül nem ajánlott kiépíteni a kádlefolyó vagy a kádcsaptelep kiállását.

E = kád perem szélessége

kád töltő-, le- és túlfolyó szett, (Exafil) 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag

kád töltő-, le- és túlfolyó szett, (Exafil) 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste réz

kád le- és túlfolyó szett szifon DN 40/50, L=610mm, fekete matt

kádtöltő, le- és túlfolyó szett, szifon DN 40/50, L=610mm, fekete matt

A kád lefolyójának fényképei és műszaki rajzai részben, a 198. oldalon találhatóak.

telepítés panel nélkül

A B C D E F 180 × 80 cm 1800 800 1660 670 1345 525 170 × 75 cm 1700 750 1560 620 1240 475 170 × 70 cm 1700 700 1560 570 1140 425 160 × 75 cm 1600 750 1460 620 1140 475 160 × 70 cm 1600 700 1460 570 1140 425
Űrtartalom Ár fehér
235 l 188 784 Ft
190 l 162 042 Ft
H
16 963 Ft
22 525 Ft
szett, (Exafil) 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag 46 095 Ft H 294818 0040001 kád töltő-, le- és túlfolyó szett, (Exafil) 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste réz 49 856 Ft ÚJ V S35333 C56S000 kád le- és túlfolyó szett szifon DN 40/50, L=610mm, fekete matt 20 448 Ft ÚJ V S35327 C560000 kádtöltő, le- és túlfolyó szett, szifon DN 40/50, L=610mm, fekete matt 50 252 Ft Termék száma Termékleírás Űrtartalom Ár fehér H 220420 0000001 kád 1 600 × 700 mm, láb nélkül 172 l 114 555 Ft H 221420 0000001 kád 1 600 × 750 mm, láb nélkül 201 l 119 336 Ft H 224420 0000001 kád 1 700 × 700 mm, láb nélkül 186 l 123 483 Ft H 222420 0000001 kád 1 700 × 750 mm, láb nélkül 206 l 133 855 Ft H 223420 0000001 kád 1 800 × 800 mm, láb nélkül 265 l 140 286 Ft Külön megrendelni: Ár H 294014 0000001 műanyag láb készlet beépíthető fürdőkádhoz, univerzális 3 667 Ft H 294832 0000001 láb készlet a 1 600 × 700 mm, 1 700 × 700 mm-es kádhoz, panel nélküli beépítéshez 14 583 Ft H 294833 0000001 láb készlet a 1 600 × 750 mm, 1 700 × 750 mm, telepítés panel nélkül 14 583 Ft H 294834 0000001 láb készlet a 1 800 × 800 mm, telepítés panel nélkül 16 186 Ft H 294815 0040001 le- és túlfolyó
szifonnal 40/50
hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag 16 963 Ft H 294816 0040001
22 525 Ft H 294817 0040001
46 095 Ft H 294818
49 856 Ft ÚJ V S35333 C56S000
20 448 Ft ÚJ V S35327 C560000
50 252 Ft
szett,
mm,
le- és túlfolyó szett, szifonnal 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste réz
0040001

FÜRDŐKÁDAK ÉS KÁDPARAVÁN /

KÁDPARAVÁN CUBITO EGYRÉSZES ÜVEG

Kádparaván 750 mm, BAL/JOBB, egyrészes, ezüst, fényezett profil, 6 mm vastag JIKA perla GLASS felületkezeléssel.

Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár

H 257425 0026681 750 1 400 6 bal átlátszó üveg 95 633 Ft

H256425 0026681 750 1 400 6 jobb átlátszó üveg 95 633 Ft

változat szám 668 – átlátszó üveg

KÁDPARAVÁN CUBITO KÉTRÉSZES ÁTLÁTSZÓ ÜVEG

Kádparaván 1150 mm, BAL/JOBB, kétrészes, ezüst, fényezett profil, 6 mm átlátszó üveg JIKA perla GLASS felületkezeléssel.

Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár

H 256426 0026681 1 150 1 400 6 bal átlátszó üveg 134 707 Ft

H 257426 0026681 1 150 1 400 6 jobb átlátszó üveg 134 707 Ft

változat szám 668 – átlátszó üveg

A Cubito kádparaván a sík felületű kádperemmel rendelkező kádakkal kombinálható.

Még tökéletesebb hatást lehet elérni Mio ablaktörlő lapát segítségével, mely a zuhanykabinhoz lett kifejlesztve, amellyel a karbantartás rendkívül könnyű lesz.

191 190
jobb változat jobb változat AJÁNLOTT 6 484 Ft 10 204 Ft 9 540 Ft H 294710 0040001
294711 0040001
294712 0040001
H
H

FÜRDŐKÁDAK ÉS KÁDPARAVÁN /

KÁDPARAVÁN NION EGYRÉSZES

Kádparaván 750 mm bal/jobb, egyrészes, ezüst, fényezett profil, 6 mm átlátszó üveg vagy arctic üveg JIKA perla GLASS felületkezeléssel.

Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 2572N5 0026681 750 1 500 6 átlátszó 85 834 Ft H 2572N5 0026661 750 1 500 6 arctic 91 184

változatszám 668 – átlátszó üveg változatszám 666 – arctic decor

Termék száma A méretválaszték (mm) A min A max

H 2572N5 750 760

750-760

jobb változat

KÁDPARAVÁN NION KÉTRÉSZES

Kádparaván 1150 mm bal/jobb, kétrészes, ezüst, fényezett profil, 6 mm átlátszó üveg vagy arctic üveg JIKA perla GLASS felületkezeléssel.

Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár

változatszám 668 – átlátszó üveg változatszám 666 – arctic decor

A Nion kádparavánok sík felületű kádperemmel rendelkező kádakkal kombinálhatóak.

Termék száma A méretválaszték (mm) Méret (mm) B Méret (mm) C A min A max

H 2572N6 1150 1160 565 545

H 2572N6 0026681 1 150 1 500 6 átlátszó 132 225 Ft H 2572N6 0026661 1 150 1 500 6 arctic 134 583 Ft
A B C Z
Ft

FÜRDŐKÁDAK ÉS KÁDPARAVÁN /

AKRIL KÁD TIGO

Termék száma Termékleírás Űrtartalom Ár

H 220210 0000001 aszimmetrikus kád 1 600 × 800/700 mm, jobb, beépített változat, láb nélkül

H 221210 0000001 aszimmetrikus kád 1 600 × 800/700 mm, bal, beépített változat, láb nélkül

H 222210 0000001 aszimmetrikus kád 1 600 × 800/700 mm-es kádhoz, panellel szerelve, jobb, láb nélkül

H 223210 0000001 aszimmetrikus kád 1 600 × 800/700 mm-es kádhoz, panellel szerelve, bal, láb nélkül

kád bal

kád jobb

Külön megrendelni:

H 294815 0040001 le- és túlfolyó szett, szifonnal 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag

H 294816 0040001 le- és túlfolyó szett, szifonnal 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste réz

H 294817 0040001 kád töltő-, le- és túlfolyó szett, (Exafil) 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag

H 294818 0040001 kád töltő-, le- és túlfolyó szett, (Exafil) 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste réz

ÚJ

V S35333 C56S000 kád le- és túlfolyó szett szifon DN 40/50, L=610mm, fekete matt

ÚJ

V S35327 C560000 kádtöltő, le- és túlfolyó szett, szifon DN

49 856 Ft

20 448 Ft

Beépített változat

Kád, panellel szerelve

A kád lefolyójának fényképei és műszaki rajzai részben, a 198. oldalon találhatóak.

a kád szélén elhelyezett csaptelep részére biztosított hely

A színes területen belül nem ajánlott kiépíteni a kádlefolyó vagy a kádcsaptelep kiállását.

Ezeken a területeken belül ajánlott kiépíteni a kádlefolyó vagy a kádcsaptelep kiállását.

KÁDPARAVÁN TIGO ÍVES

A fejpárna két színben készül: világos- és sötétszürke színben.

H 294980 0870001.....8 349 Ft

*elérhető

A fejpárna poliuretánból készül az Ön kényelmét szolgálva a fürdőszobában.

H 294980 0880001.....9 109 Ft

*elérhető

kádparaván íves, 800 mm jobb/bal, egyrészes, ezüst, fényezett profil, 6 mm vastag JIKA perla GLASS felületkezeléssel

Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár

H 256213 0026681 800 1500 6 átlátszó 98

193 192
világosszürke sötétszürke
185 l 118 551 Ft
185 l 118 551 Ft
185 l 130
Ft
890
185 l 130 890 Ft
Ár
963 Ft
16
22 525 Ft
46 095 Ft
40/50, L=610mm, fekete matt 50 252 Ft
296293 0000001 homlokpanel, balos kádhoz 55 426 Ft
296294 0000001 homlokpanel, jobbos kádhoz 55 426 Ft
296295 0000001 oldalpanel 31 052 Ft
296296 0000001 láb, beépített kádhoz 8 804 Ft
296297 0000001 láb, panellel szerelt kádhoz 14 070 Ft
296298 0000001 2 db panel rögzítő a kádperemhez, (pótalkatrész) 1 103 Ft
H
H
H
H
H
H
a készlet erejéig a készlet erejéig
163 Ft

FÜRDŐKÁDAK ÉS KÁDPARAVÁN /

KÁDPARAVÁN TIGO RÖVID EGYENES

kádparaván, rövid egyenes, 600 mm jobb/bal, egyrészes, ezüst, fényezett profil, 6 mm vastag JIKA perla GLASS felületkezeléssel

A színes területen belül nem ajánlott kiépíteni a kádlefolyó vagy a kádcsaptelep kiállását.

Ezeken a területeken belül ajánlott kiépíteni a kádlefolyó vagy a kádcsaptelep kiállását.

E = kád perem szélessége

294816 0040001 le- és túlfolyó szett, szifonnal 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste réz, a lefolyó rózsát is fedő dugóval

H 294817 0040001 kád töltő-, le- és túlfolyó szett, (Exafil) 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag 46 095

H 294818 0040001 kád töltő-, le- és túlfolyó szett, (Exafil) 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste réz 49 856

ÚJ

V S35333 C56S000 kád le- és túlfolyó szett szifon DN 40/50, L=610mm, fekete matt 20 448

V S35327 C560000 kádtöltő,

A kád lefolyójának fényképei és műszaki rajzai részben, a 198. oldalon találhatóak.

AKRIL KÁD LYRA
Panel nélkül Panellel
Termék száma Termékleírás Űrtartalom Ár H 229839 0000001 kád 1 500 × 700 mm, lábbal együtt 124 l 84 310 Ft H 230839 0000001 kád 1 600 × 700 mm, lábbal együtt 159 l 84 780 Ft H 228839 0000001 kád 1 600 × 750 mm, lábbal együtt 170 l 85 228 Ft H 231839 0000001 kád 1 700 × 700 mm, lábbal együtt 178 l 85 015 Ft H 232839 0000001 kád 1 700 × 750 mm, lábbal együtt 180 l 85 817 Ft Külön megrendelni: Ár H 296832 0000001 homlokpanel 1 700 × 560 mm 42 698 Ft H 296831 0000001 homlokpanel 1 600 × 560 mm 47 286 Ft H 296830 0000001 homlokpanel 1 500 × 500 mm 44 622 Ft H 296837 0000001 oldalpanel 750 × 560 mm 33 668 Ft H 296836 0000001 oldalpanel 700 × 560 mm 34 580 Ft H 296838 0000001 oldalpanel 700 × 500 mm 34 185 Ft H 294815 0040001 le- és túlfolyó szett, szifonnal 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag 16 963 Ft
22 525 Ft
H
Ft
Ft
Ft
ÚJ
le- és túlfolyó szett, szifon DN 40/50, L=610mm, fekete matt 50 252 Ft Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 256214 0026681 600 1500 6 átlátszó 70 298 Ft
Beépítési méretek A C H P Q H 229839 0000001 1500 700 415 540 540–610 H 230839 0000001 1600 700 410 600 540–610 H 228839 0000001 1600 750 415 600 540–610 H 231839 0000001 1700 700 415 600 540–610 H 232839 0000001 1700 750 415 600 540–610

Acél kádak előnyei

A zománcozott acéllemez kádak higiénikusak, sav-, karc-, ütés- és kopásállók.

Legfőbb előnye végtelen élettartam (megfelelő ápolás mellett)

A Jika acéllemez fürdőkádak 1,5-1,8 mm-es vagy 2,5-2,8 mm-es acéllemezből készülnek. A kád forma egy speciális présben készül, és három réteg zománc kerül rá. Ezután mindegyik réteget egy kemencében égetik rá.

ACÉL KÁD PRAGA

294815 0040001 le- és túlfolyó szett, szifonnal 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag

H 294816 0040001 le- és túlfolyó szett, szifonnal 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste réz, a lefolyó rózsát is fedő dugóval

H 294817 0040001 kád töltő-, le- és túlfolyó szett, (Exafil) 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag

H 294818 0040001 kád töltő-, le- és túlfolyó szett, (Exafil) 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste réz

ÚJ

V S35333 C56S000 kád le- és túlfolyó szett szifon DN 40/50, L=610mm, fekete matt

ÚJ

V S35327 C560000 kádtöltő, le- és túlfolyó szett, szifon DN 40/50, L=610mm, fekete matt

46 095 Ft

49 856 Ft

20 448 Ft

50 252 Ft

A színes területen belül nem ajánlott kiépíteni a kádlefolyó vagy a kádcsaptelep kiállását.

Ezeken a területeken belül ajánlott kiépíteni a kádlefolyó vagy a kádcsaptelep kiállását.

E, F = kád perem szélessége

A Praga acél kádakhoz ajánljuk az egy – vagy kétrészes Cubito kádparavánokat.

A kád lefolyójának fényképei és műszaki rajzai részben, a 198. oldalon találhatóak.

195 194 FÜRDŐKÁDAK
/
ÉS KÁDPARAVÁN
A B C D E F G H H 234374 1700 1335 800 670 80 65 285 410 H 234384 1800 1335 800 670 130 115 320 410 Termék száma Termékleírás Űrtartalom Ár H 234374 0000001 Praga 1 700 × 800 mm, az ár a fogantyúkkal
210 l 152 253 Ft H 234384 0000001 Praga 1
ár
fogantyúkkal
210 l 143 635 Ft Külön megrendelni: Ár H 294013
14 832 Ft H
16 963 Ft
22 525 Ft
együtt
800 × 800 mm, az
a
együtt
0000001 beállítható fém lábak – 2 db Praga

FÜRDŐKÁDAK ÉS KÁDPARAVÁN /

ACÉL KÁD ALMA

Termék száma

Termékleírás Űrtartalom Ár

H 234274 0000001 Alma 1 700 × 750 mm, az ár a fogantyúkkal együtt 180 l

134 977 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 294012 0000001 beállítható fém lábak – 2 db Alma, Tanza, Tanza plus, Riga

H 294815 0040001 le- és túlfolyó szett, szifonnal 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag

H 294816 0040001 le- és túlfolyó szett, szifonnal 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste réz, a lefolyó rózsát is fedő dugóval

H 294817 0040001 kád töltő-, le- és túlfolyó szett, (Exafil) 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag

H 294818 0040001 kád töltő-, le- és túlfolyó szett, (Exafil) 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste réz

ÚJ

V S35333 C56S000 kád le- és túlfolyó szett szifon DN 40/50, L=610mm, fekete matt

ÚJ

V S35327 C560000 kádtöltő, le- és túlfolyó szett, szifon DN 40/50, L=610mm, fekete matt

9 997 Ft

16 963 Ft

22 525 Ft

46 095 Ft

49 856 Ft

20 448 Ft

50 252 Ft

A színes területen belül nem ajánlott kiépíteni a kádlefolyó vagy a kádcsaptelep kiállását.

Ezeken a területeken belül ajánlott kiépíteni a kádlefolyó vagy a kádcsaptelep kiállását.

E = kád perem szélessége

ACÉL KÁD TANZA PLUS ÉS TANZA

Az acél Alma kádakhoz ajánljuk a Cubito egy – vagy kétrészes kádparavánok használatát.

A kád lefolyójának fényképei és műszaki rajzai részben, a 198. oldalon találhatóak.

A színes területen belül nem ajánlott kiépíteni a kádlefolyó vagy a kádcsaptelep kiállását.

Ezeken a területeken belül ajánlott kiépíteni a kádlefolyó vagy a kádcsaptelep kiállását.

TANZA plusz - a legjobb minőségű Jika acélkád

A Tanza Plus/Tanza acél kádakhoz ajánljuk az egy- vagy kétrészes Cubito kádparavánokat.

A kád lefolyójának fényképei és műszaki rajzai részben, a 198. oldalon találhatóak.

Külön megrendelni: Ár

H 294012 0000001 fém lábak az Alma, Tanza, Tanza plus, Riga részére

H 294815 0040001 le- és túlfolyó szett, szifonnal 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag

H 294816 0040001 le- és túlfolyó szett, szifonnal 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste réz, a lefolyó rózsát is fedő dugóval

H 294817 0040001 kád töltő-, le- és túlfolyó szett, (Exafil) 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag

H 294818 0040001 kád töltő-, le- és túlfolyó szett, (Exafil) 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste réz

ÚJ

V S35333 C56S000 kád le- és túlfolyó szett szifon DN 40/50, L=610mm, fekete matt

ÚJ

V S35327 C560000 kádtöltő, le- és túlfolyó szett, szifon DN 40/50, L=610mm, fekete matt

9 997 Ft

16 963 Ft

22 525 Ft

46 095 Ft

49 856 Ft

20 448 Ft

50 252 Ft

Ø 52 65 Ø 52 Ø 52
A B C D E F H 225210 1400 960 460 700 310 390 H 225200 , H 225201 1500 1060 460 700 310 390 H 225190 , H 225191 1600 1160 460 700 310 390 H 225180 , H 225181 1700 1260 460 700 310 390 H 225230 , H 225231 1600 1160 560 750 325 390 H 225220 , H 225221 1700 1260 560 750 325 390
TANZA Termék száma Termékleírás Űrtartalom Ár H 225210 0000001 Tanza 1 400 × 700 mm 155 l 70 489 Ft H 225200 0000001 Tanza 1 500 × 700 mm 165 l 70 489 Ft H 225190 0000001 Tanza 1 600 × 700 mm 180 l 70 489 Ft H 225180 0000001 Tanza 1 700 × 700 mm 195 l 70 489 Ft H 225230 0000001 Tanza 1 600 × 750 mm 200 l 79 015 Ft H 225220 0000001 Tanza 1 700 × 750 mm 210 l 83 756 Ft Termék száma Termékleírás Űrtartalom Ár H 225201 0000001 Tanza plus 1 500 × 700 mm 165 l 118 624 Ft H 225191 0000001 Tanza plus 1 600 × 700 mm 180 l 118 624 Ft H 225181 0000001 Tanza plus 1 700 × 700 mm 195 l 118 624 Ft H 225231 0000001 Tanza plus 1 600 × 750 mm 200 l 126 958 Ft H 225221 0000001 Tanza plus 1 700 × 750 mm 210 l 126 958 Ft

FÜRDŐKÁDAK ÉS KÁDPARAVÁN /

A színes területen belül nem ajánlott kiépíteni a kádlefolyó vagy a kádcsaptelep kiállását.

Ezeken a területeken belül ajánlott kiépíteni a kádlefolyó vagy a kádcsaptelep kiállását.

E = kád perem szélessége

H 294815 0040001 le- és túlfolyó szett, szifonnal 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag

22

525

46 095 Ft

H 294818 0040001 kád töltő-, le- és túlfolyó szett, (Exafil) 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste réz

ÚJ

49 856 Ft

V S35333 C56S000 kád le- és túlfolyó szett szifon DN 40/50, L=610mm, fekete matt 20 448 Ft

ÚJ

V S35327 C560000 kádtöltő, le- és túlfolyó szett, szifon DN 40/50, L=610mm, fekete matt 50 252 Ft

A Riga acél kádat nem lehet kombinálni a Cubito kádparavánokkal.

A kád lefolyójának fényképei és műszaki rajzai részben, a 198. oldalon találhatóak.

Termék száma Termékleírás Űrtartalom Ár

76 932 Ft

Külön megrendelni:

Ár

16 963

Ft

22 525 Ft

H 294817 0040001 kád töltő-, le- és túlfolyó szett, (Exafil) 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag

H 294818 0040001 kád töltő-, le- és túlfolyó szett, (Exafil) 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste réz

ÚJ

V S35333 C56S000 kád le- és túlfolyó szett szifon DN 40/50, L=610mm, fekete matt

ÚJ

A színes területen belül nem ajánlott kiépíteni a kádlefolyó vagy a kádcsaptelep kiállását.

Ezeken a területeken belül ajánlott kiépíteni a kádlefolyó vagy a kádcsaptelep kiállását.

E = kád perem szélessége

46 095 Ft

49 856 Ft

20 448 Ft

V S35327 C560000 kádtöltő, le- és túlfolyó szett, szifon DN 40/50, L=610mm, fekete matt 50 252 Ft

A Riga acél kádat nem lehet kombinálni a Cubito kádparavánokkal.

A kád lefolyójának fényképei és műszaki rajzai részben, a 198. oldalon találhatóak.

197 196
ACÉL KÁD RIGA ACÉL KÁD RIGA MINI A B C D E F G H H 234020 1200 805 700 570 70 65 285 375 H 234030 1300 905 700 570 70 65 285 375 H 234040 1400 1005 700 570 70 65 285 375 H 234050 1500 1105 700 570 70 65 285 375 H 234060 1600 1205 700 570 70 65 285 375 H 234070 1700 1305 700 570 70 65 285 375 Termék száma Termékleírás Űrtartalom Ár H 234020 0000001 Riga 1 200 × 700 mm 140 l 61 569 Ft H 234030 0000001 Riga 1 300 × 700 mm 150 l 65 263 Ft H 234040 0000001 Riga 1 400 × 700 mm 160 l 61 569 Ft H 234050 0000001 Riga 1 500 × 700 mm 170 l 69 716 Ft H 234060 0000001 Riga 1 600 × 700 mm 180 l 69 716 Ft H 234070 0000001 Riga 1 700 × 700 mm 190 l 69 716 Ft Külön megrendelni: Ár H 294012 0000001 beállítható fém lábak – 2 db Alma, Tanza,
9 997 Ft
Tanza plus, Riga
963 Ft
16
H 294816 0040001 le- és túlfolyó szett, szifonnal 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste réz, a lefolyó rózsát is fedő dugóval Ft
H 294817 0040001 kád töltő-, le- és túlfolyó szett, (Exafil) 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag
H 234000 0000001 Riga mini 1 050 × 700 mm, ülőkád 120 l
13 547 Ft
H 294000 0000001 beállítható fém lábak – 2 db Riga mini
H 294815 0040001 le- és túlfolyó szett, szifonnal 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag
H 294816 0040001 le- és túlfolyó szett, szifonnal 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste réz, a lefolyó rózsát is fedő dugóval

FÜRDŐKÁDAK ÉS KÁDPARAVÁN /

KÁD LE- ÉS TÚLFOLYÓK

Termék száma Termékleírás Ár

H 294815 0040001 le- és túlfolyó szett, szifonnal 40/50 mm, hossza

550 mm, a túlfolyó teste műanyag

H 294816 0040001 le- és túlfolyó szett, szifonnal 40/50 mm, hossza

550 mm, a túlfolyó teste réz, a lefolyó rózsát is fedő dugóval

H 294817 0040001 kád töltő-, le- és túlfolyó szett, (Exafil) 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag

16 963 Ft

22 525 Ft

46 095 Ft

H 294818 0040001 kád töltő-, le- és túlfolyó szett, (Exafil) 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste réz 49

ÚJ

V S35333 C56S000 kád le- és túlfolyó szett szifon DN 40/50, L=610mm, fekete matt 20

ÚJ

V S35327 C560000 kádtöltő, le- és túlfolyó szett, szifon DN 40/50, L=610mm, fekete matt

KÁD KIEGÉSZÍTŐK

Termék száma Termékleírás Ár

H 294102 0040001 pótfoganytúk – 2 db (króm) a Praga, Alma kádak részére

H 294000 0000001 beállítható fém lábak – 2 db Riga mini

33 684 Ft

13 547 Ft

H 294012 0000001 beállítható fém lábak – 2 db Riga, Alma, Tanza, Tanza plus 9 997 Ft

H 294013 0000001 beállítható fém lábak – 2 db Praga

H 294815 0040001 le- és túlfolyó szett, szifonnal 40/50 mm, hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag

H 294817 0040001 kád töltő-, le- és túlfolyó szett, (Exafil) 40/50 mm szifonnal együtt, hossza 550 mm, a túlfolyó teste műanyag

14 832 Ft

16 963 Ft

46 095 Ft

Az össze típusú kádlábak (műanyagból és vasból készültek) esetén érvényes, hogy terhelhetőségük megfelel a kád térfogatának plusz 200 kg. Az EN 14516 sz. európai szabvány alapján a kádlábak terhelhetőségének teljesíteni kell a kád térfogatának plusz 100 kg terhelhetőségét.

ACÉLLEMEZ KÁDAK MAGASSÁGA

Jika acéllemez kádak magassága

H 29410 2 H 29401 3 H 29400 0 H 29401 2 H294816 H294816 H294815 H294815 H294817 VS35333C56S VS35333C56S H294817 H294818 VS35327C560 VS35327C560 H294818
856 Ft
448 Ft
252 Ft 59 90 80 440 110 250 ∅ ∅40 ∅50 42 1/2 121 165 59 90 80 –440 ∅ 70 ∅40 ∅50 42
50
Kád Láb magassága
min max PRAGA 180 195 590–605 ALMA 170 185 560–575 RIGA 170 185 RIGA 2–4 545–560 RIGA 5–7 560–575 RIGA 105 155 175 530–550 TANZA 170 185 555–570
Kád magassága
199 198 ÜVEGFAL,
ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK / ELŐNYÖK

5 év garancia a zuhanykabinokra és zuhanytálcákra

Speciális üvegfelület kezelés, megkönnyíti a karbantartást, meghosszabbítja az élettartamot.

A zuhanykabinok működését 20 000 ciklussal tesztelték

Zuhanykabin üvegek és ajtók vastagsága

Zuhanykabinok és ajtók magassága

Balos/jobbos változat.

ANTISLIP – a kádak csúszásgátló kikészítése.

Zuhanykabin üvegek és ajtók vastagsága és kádparaván

Zuhanykabinok és ajtók magassága

A zuhanytálcák 100 % szaniter akrilból készülnek.

Gyártás helye: Európai Unió.

Acéllemez vastagsága + 3 réteg zománc - 3 mm.

Acéllemez vastagsága + 3 réteg zománc - 2,2 mm.

A szaniterek 100%-ban újrahasznosíthatók, a granulált anyag visszaforgatható a gyártási folyamatba, vagy az ipar más területein alkalmazható.

Acéllemez vastagsága + 3 réteg zománc - 1,8 mm-re.

/

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

Üvegfal PURE keret nélküli

8 mm-es biztonsági üveg

Különleges JIKA Perla GLASS felületkikészítés és egyszerűen tisztítható ÜVEG felületek.

Újonnan a 100 - 60 cm-es méretre vágható zuhanyfolyókával való kombinálását javasoljuk.

Nemcsak a Pure sorozat acél zuhanytálcáival kompatibilis, hanem az öntött márványból készült és Padana zuhanytálcákkal is. A Pure üveg padlófelületekre illesztve is tökéletes választás.

201 200

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

ÜVEGFAL PURE RÖGZÍTETT 120, 130, 140 CM

Termék száma Termékleírás

H 267420 0026681 üvegfal, rögzített, 1 200 mm, a 1 200×800 mm és 1 200×900-es mm zuhanytálcához, JIKA perla GLASS kikészítéssel, két támasszal

H 267421 0026681 üvegfal, rögzített, 1 300 mm, a 1 300×800 mm és 1 300×900-es mm zuhanytálcához, JIKA perla GLASS kikészítéssel, két támasszal 223

H 267422 0026681 üvegfal, rögzített, 1 400 mm, a 1 400×800 és 1 400×900-es mm zuhanytálcához, JIKA perla GLASS kikészítéssel, két támasszal 257

Termék száma Termékleírás Ár

H 267429 0026681 üvegfal, oldalfalhoz rögzített, 700 mm, a 1 200×800 mm, 1 200×900 mm, 1 300×800 mm és 1 300×900 mm zuhanytálcákhoz, JIKA perla GLASS kikészítéssel, oldal rögzítő profillal és támasszal

H 268420 0026681 üvegfal, oldalfalhoz rögzített, 800 mm, a 1 400×800 mm, 1 400×900 mm és 1 400×800 mm zuhanytálcákhoz, JIKA perla GLASS kikészítéssel, oldal rögzítő profillal és támasszal

157 802 Ft

166 396 Ft

ÜVEGFAL PURE OLDALFALHOZ RÖGZÍTETT 90, 100, 120, 130, 140 CM

Termék száma Termékleírás Ár

H 269427 0026681 üvegfal, oldalfalhoz rögzített, 900 mm, a 900×900 mm zuhanytálcákhoz, JIKA perla GLASSkikészítéssel, oldal rögzítő profillal és támasszal

H 269428 0026681 üvegfal, oldalfalhoz rögzített, 1 000 mm, a 1 000×800 mm zuhanytálcákhoz, JIKA perla GLASS kikészítéssel, oldal rögzítő profillal és támasszal

H 267423 0026681 üvegfal, oldalfalhoz rögzített, 1 200 mm, a 1 200×800 mm és 1 200×900-es mm zuhanytálcához, JIKA perla GLASS kikészítéssel, oldalrögzítő profillal és 1 támasszal

H 267424 0026681 üvegfal, oldalfalhoz rögzített, 1 300 mm, a 1 300×800 mm és 1 300×900-es mm zuhanytálcához, JIKA perla GLASS kikészítéssel, oldalrögzítő profillal és 1 támasszal

H 267425 0026681 üvegfal, oldalfalhoz rögzített, 1 400 mm, a 1 400×800 mm és 1 400×900-es mm zuhanytálcához, JIKA perla GLASS kikészítéssel, oldalrögzítő profillal és 1 támasszal

178 137 Ft

178 137 Ft

209 351 Ft

223 076 Ft

240 251 Ft

ÜVEGFAL PURE „L“ 120, 130, 140 × 80 CM | 120, 130, 140 × 90 CM

Termék száma Termékleírás Ár

H 269421 0026681 „L“ üvegfal, 1 200×800 mm, a 1 200×800 mm zuhanytálcához, oldalrögzítő profillal, támaszcsatlakozó profillal és támasszal, JIKA perla GLASS kikészítéssel

H 269422 0026681 „L“üvegfal, 1 200×900 mm, a 1 200×900 mm zuhanytálcához, oldalrögzítő profillal, támaszcsatlakozó profillal és támasszal, JIKA perla GLASS kikészítéssel

H 269423 0026681 „L“üvegfal, 1 300×800 mm, a 1 300×800 mm zuhanytálcához, oldalrögzítő profillal, támaszcsatlakozó profillal és támasszal, JIKA perla GLASS kikészítéssel

H 269424 0026681 „L“üvegfal, 1 300×900 mm, a 1 300×900 mm zuhanytálcához, oldalrögzítő profillal, támaszcsatlakozó profillal és támasszal, JIKA perla GLASS kikészítéssel

H 269425 0026681 „L“ üvegfal, 1 400×800 mm, a 1 400×800 mm zuhanytálcához, oldalrögzítő profillal, támaszcsatlakozó profillal és támasszal, JIKA perla GLASS kikészítéssel

343 296 Ft

367 371 Ft

389 504 Ft

394 669 Ft

389 504 Ft

H 269426 0026681 „L“ üvegfal, 1 400×900 mm, a 1 400×900 mm zuhanytálcához, oldalrögzítő profillal, támaszcsatlakozó profillal és támasszal, JIKA perla GLASS kikészítéssel 429

Termék száma

A B V X B V V B A V B X
022 Ft
Biztonsági üveg
(mm) Zuhanytálca méretek (mm) X Y V A B H 269421 1 194 784 2 000 1 200 800 H 269422 1 194 884 2 000 1 200 900 H 269423 1 294 784 2 000 1 300 800 H 269424 1 294 884 2 000 1 300 900 H 269425 1 394 784 2 000 1 400 800 H 269426 1 394 884 2 000 1 400 900 Termék száma Biztonsági üveg méretek (mm) Zuhanytálca méretek (mm) X V A B H 267420 1 180 2 000 1 200 800/900 H 267421 1 280 2 000 1 300 800/900 H 267422 1 380 2 000 1 400 800/900 Termék száma Biztonsági üveg méretek (mm) Zuhanytálca méretek (mm) Belépési méretek (mm) X V A B C H 267429 684 2 000 1 200/1300 800/900 516/616 H 268420 784 2 000 1 400 800/900 616 Termék száma Biztonsági üveg méretek (mm) Zuhanytálca méretek (mm) X V A B H 267423 1 184 2 000 1 200 800/900 H 267424 1 284 2 000 1 300 800/900 H 267425 1 384 2 000 1 400 800/900 H 269427 884 2 000 900 900 H 269428 984 2 000 1 000 800
méretek
Ár
209 351 Ft
109 Ft
426
Ft
ÜVEGFAL PURE OLDALFALHOZ RÖGZÍTETT 70, 80 CM

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

ÜVEGFAL PURE RÖVID ÜVEGFALLAL 70, 80 CM

Termék száma Termékleírás Ár

H 268421 0026681 üvegfal, oldalfalhoz rögzített, 700 mm, a 1 200×800 mm, 1 200×900 mm, 1 300×800 mm és 1 300×900 mm zuhanytálcákhoz, JIKA perla GLASS kikészítéssel, rövid üvegfallal, oldal- és sarok rögzítő profillal és támasszal

H 268422 0026681 üvegfal, oldalfalhoz rögzített, 800 mm, a 1 400×800 mm, 1 400×900 mm zuhanytálcákhoz, JIKA perla GLASS kikészítéssel, rövid üvegfallal, oldal- és sarok rögzítő profillal és támasszal

209 351 Ft

217 949 Ft

ÜVEGFAL PURE RÖVID ÜVEGFALLAL 120, 130, 140 CM

Termék száma

Termékleírás Ár

H 267426 0026681 üvegfal, oldalfalhoz rögzített, 1 200 mm, a 1 200×800 mm és 1 200×900-es mm zuhanytálcához, JIKA perla GLASS kikészítéssel, rövid üvegfallal, sarok profillal, oldalrögzítő profillal és 1 támasszal

H 267427 0026681 üvegfal, oldalfalhoz rögzített, 1 300 mm, a 1 300×800 mm és 1 300×900-es mm zuhanytálcához, JIKA perla GLASS kikészítéssel, rövid üvegfallal, sarok profillal, oldalrögzítő profillal és 1 támasszal

H 267428 0026681 üvegfal, oldalfalhoz rögzített, 1 400 mm, a 1 400×800 mm és 1 400×900-es mm zuhanytálcához, JIKA perla GLASS kikészítéssel, rövid üvegfallal, sarok profillal, oldalrögzítő

260 871 Ft

274 638 Ft

291

ÜVEGFAL/ WALK IN PURE SAROK VÁLTOZAT

Termék száma Termékleírás Ár

H 268423 0026681 walk in, sarok változat, 700×800 mm, 1 200×800 és 1 300×800 mm zuhanytálcához, két oldalrögzítő profillal és támasszal, JIKA perla GLASS kikészítéssel

H 268424 0026681 walk in, sarok változat, 700×900 mm, 1 200×900 és 1 300×900 mm zuhanytálcához, két oldalrögzítő profillal és támasszal, JIKA perla GLASS kikészítéssel

H 268425 0026681 walk in, sarok változat, 800×800 mm, 1 400×800 mm zuhanytálcához, két oldalrögzítő profillal és támasszal, JIKA perla GLASS kikészítéssel

H 268426 0026681 walk in, sarok változat, 800×900 mm, 1 400×900 mm zuhanytálcához, két oldalrögzítő profillal és támasszal, JIKA perla GLASS kikészítéssel

260 871 Ft

274 638 Ft

302 096 Ft

302 096 Ft

ÜVEGFAL/WALK IN PURE HÁTFALHOZ ILLESZTETT VÁLTOZAT

Termék száma Termékleírás Ár

H 268427 0026681 walk in, 680×800 mm, 1 200×800 mm és 1 300×800 mm zuhanytálcához, két oldalrögzítő profillal, támaszcsatlakozó profillal és támasszal, JIKA perla GLASS kikészítéssel

H 268428 0026681 walk in, 680×900 mm, 1 200×900 mm és 1 300×900 mm zuhanytálcához, két oldalrögzítő profillal, támaszcsatlakozó profillal és támasszal, JIKA perla GLASS kikészítéssel

418 718 Ft

432 451 Ft

H 268429 0026681 walk in, 780×800 mm, 1 400×800 mm zuhanytálcához, két oldalrögzítő profillal, támaszcsatlakozó profillal és támasszal, JIKA perla GLASS kikészítéssel 468 512 Ft

H 269420 0026681 walk in, 780×900 mm, 1 400×900 mm zuhanytálcához, két oldalrögzítő profillal, támaszcsatlakozó profillal és támasszal, JIKA perla GLASS kikészítéssel 468 512 Ft

203 202 V A B V X B V X B V X B
profillal és 1 támasszal
száma Biztonsági üveg méretek (mm) Zuhanytálca méretek (mm) Belépési méretek (mm) X Y V A B C H 267426 1 200 200 2 000 1 200 800/900 600/700 H 267427 1 300 200 2 000 1 300 800/900 600/700 H 267428 1 400 200 2 000 1 400 800/900 600/700 Termék száma Biztonsági üveg méretek (mm) Zuhanytálca méretek (mm) Belépési méretek (mm) X Y V A B C H 268421 697 200 2 000 1 200/1300 800/900 503/603 H 268422 797 200 2 000 1 400 800/900 603 Termék száma Biztonsági üveg méretek (mm) Zuhanytálca méretek (mm) Belépési méretek (mm) X Y V A B C H 268423 684 784 2 000 1 200/1300 800 516/616 H 268424 684 884 2 000 1 200/1300 900 516/616 H 268425 784 784 2 000 1 400 800 516 H 268426 784 884 2 000 1 400 900 516 Termék száma Biztonsági üveg méretek (mm) Zuhanytálca méretek (mm) Belépési méretek (mm) X Y V A B C H 268427 694 784 2 000 1 200/1300 800 506/606 H 268428 694 884 2 000 1 200/1300 900 506/606 H 268429 794 784 2 000 1 400 800 606 H 269420 794 884 2 000 1 400 900 606
792 Ft Termék

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

Zuhanykabinok PURE keret nélküli

Magasság 1950 mm

8 mm-es biztonsági üveg

Különleges JIKA Perla GLASS felületkikészítés és egyszerűen tisztítható ÜVEG felületek.

Illeszthető a Pure, Italia, Padana zuhanytálcákhoz.

Közvetlenül a burkolatra szerelhető.

masszív krómozott zsanérok a fogantyúk elegáns kialakítása

stabilizáló támasz a rögzített fal rögzítéséhez

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

EGYSZÁRNYÚ PURE MEREV SZEGMENSŰ, KERET NÉLKÜLI

Egyszárnyú, merev szegmensű, 800-1200 mm-es zuhanyajtó, jobb/ bal, ezüst, fényes profil, króm ajtópántok és fogantyúk, 8 mm-es, átlátszó, Jika perla Glass felületkezelésű üveg.

Merev zuhanyfal, ezüst, fényes profil, 8 mm-es, átlátszó, Jika perla Glass felületkezelésű üveg.

Épített vagy kétfalas zuhanykabinhoz. Termék száma A méretválaszték (mm) Méret (mm) B C belépés szélessége (mm) A min A max H 254420 0026681 785 805 193 550 H 254421 0026681 785 805 193 550 H 254422 0026681 885 905 243 600 H 254423 0026681 885 905 243 600 H 254424 0026681 985 1005 293 650 H 254425 0026681 985 1005 293 650 H 254426 0026681 1185 1205 493 650 H 254427 0026681 1185 1205 493 650 Termék száma A méretválaszték (mm) A min A max H 297421 0026681 785 795 H 297422 0026681 885 895 H 297423 0026681 985 995

Egyszárnyú, keret nélküli ajtókkal kombinálható.

Balos/jobbos változat.

205 204 1 950 + =
MEREV ZUHANYFAL PURE KERET NÉLKÜLI Termék száma változata Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 254420 0026681 bal 800 1950 8 átlátszó 192 407 Ft H 254421 0026681 jobb 800 1950 8 átlátszó 192 407 Ft H 254422 0026681 bal 900 1950 8 átlátszó 195 757 Ft H 254423 0026681 jobb 900 1950 8 átlátszó 195 757 Ft H 254424 0026681 bal 1000 1950 8 átlátszó 199 101 Ft H 254425 0026681 jobb 1000 1950 8 átlátszó 199 101 Ft H 254426 0026681 bal 1200 1950 8 átlátszó 217 506 Ft H 254427 0026681 jobb 1200 1950 8 átlátszó 217 506 Ft Termék száma Változata Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 297421 0026681 bal/jobb 800×1950 1950 8 átlátszó 98 713 Ft H 297422 0026681 bal/jobb 900×1950 1950 8 átlátszó 108 753 Ft H 297423 0026681 bal/jobb 1000×1950 1950 8 átlátszó 115 447 Ft

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

ZUHANYKABINOK

Zuhanyajtó és merev fal kombinálásával keret nélküli zuhanysarok alakítható ki.

Kombinálja a zuhanysarkot Pure, Italia és Padana tálcákkal!

A zuhanysarkok közvetlenül a járólapra telepíthetők, a méretlehetőségek betartása mellet.

amelyre a zuhanysarkot telepíteni kívánjuk. Az A/B közép méretek határozzák meg a falprofil középpontját. Ügyeljen a ZUHANYSAROK meghatározott min-max. méretlehetőségeinek betartására!

Mindig

D C D
C
zuhanyajtó balos zuhanyajtó jobbos
PURE KERET NÉLKÜLI Méret lehetőségek – zuhanyzó ajtó egy szárnyas Méret lehetőségek - merev zuhanyfal Rögzített ajtóüveg Ajtó belépési szélessége változat balos ajtó változat jobbos ajtó Fix panel A B C D H 254420 0026681 H 254421 0026681 H 297421 0026681 774 - 784 770 - 780 193 550 H 254422 0026681 H 254423 0026681 874 - 884 243 600 H 254424 0026681 H 254425 0026681 974 - 984 293 650 H 254426 0026681 H 254427 0026681 1174 - 1184 493 650 H 254420 0026681 H 254421 0026681 H 297422 0026681 774 - 784 870 - 880 193 550 H 254422 0026681 H 254423 0026681 874 - 884 243 600 H 254424 0026681 H 254425 0026681 974 - 984 293 650 H 254426 0026681 H 254427 0026681 1174 - 1184 493 650 H 254420 0026681 H 254421 0026681 H 297423 0026681 774 - 784 970 - 980 193 550 H 254422 0026681 H 254423 0026681 874 - 884 243 600 H 254424 0026681 H 254425 0026681 974 - 984 293 650 H 254426 0026681 H 254427 0026681 1174 - 1184 493 650
FIX FALAK KOMBINÁCIÓJA
FIGYELEM-ZUHANYAJTÓK ÉS
ellenőrizni kell azon „tálca béépítési méreteit“

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

Cubito Pure zuhanykabinok és ajtók előnyei

Meghosszabbított öt éves garancia idő. illeszthetőek a Jika zuhanytálcákhoz (Italia, Deep by Jika, Sofia. Szilárd profilok ezüst színben. (Cubito pure, Cubito és Mio) Speciális üveg, JIKA perla GLASS kikészítéssel. A fémrészek anyaga eloxált alumínium.

A kibillenthető ajtóknak köszönhető kényelmes tisztíthatóság.

Garancia 5 év a kádparavánok és zuhanykabinok.

Második praktikus fogantyú a zuhanykabin belső részén.

A zuhanykabinok működését 20 000 ciklussal tesztelték.

ZUHANYKABIN NEGYEDKÖRÍVES CUBITO PURE 2 RÉSZES

A Cubito zuhanykabin üvegek és ajtók vastagsága.

Egyszerű és tiszta vonalú zuhanykabin profilok és fogantyúk.

Balos/jobbos változat.

Zuhanykabin 900 mm, BAL/JOBB, negyedköríves, 550 mm sugárral fényes ezüst-színű profil, 6 mm átlátszó üveg vagy arctic üveg JIKA perla GLASS kikészítéssel, krómozott fogantyúval.

Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár

H 250242 0026681 900 1950 6 átlátszó 192 766 Ft

H 250242 0026661 900 1950 6 arctic* 201 342 Ft

változatszám 668 – átlátszó üveg változatszám 666 – arctic decor

Termék száma A méretválaszték (mm) Méret (mm) B C belépés szélessége (mm) A min A max

H 250242 0026681 880 898 719 523

H 250242 0026661 880 898 719 523

Cubito Pure zuhanykabin illeszthető a Jika zuhanytálcákhoz.

* csak rendelésre

„Arctic“ design a zuhanykabin üvegén.

A Cubito zuhanykabinok és ajtók magassága.

207 206

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

CUBITO PURE 4 RÉSZES NEGYEDKÖRÍVES ZUHANYKABIN

Zuhanykabin 800, 900 mm, BAL/JOBB, negyedköríves, 550 mm sugárral fényes ezüst-színű profil, 6 mm átlátszó üveg vagy arctic üveg JIKA perla GLASS kikészítéssel, krómozott fogantyúval.

* csak rendelésre

CUBITO PURE 4 RÉSZES NÉGYSZÖGLETES ZUHANYKABIN

Balos/jobbos változat.

Cubito Pure zuhanykabin illeszthető a Jika zuhanytálcákhoz.

Zuhanykabin 800, 900 mm, négyszögletes, fényes ezüst-színű profil, 6 mm átlátszó üveg vagy arctic üveg JIKA perla GLASS kikészítéssel, krómozott fogantyúval.

* csak rendelésre

változatszám 668 – átlátszó üveg változatszám 666 – arctic decor

Az összes zuhanykabint az üveg belső felületén JIKA perla GLASS felületkezeléssel kínáljuk.

Egy részes zuhanykabin ajtók 800, 900, 1000 mm, BAL/ JOBB, fényes ezüst-színű profil, 6 mm átlátszó üveg vagy arctic üveg JIKA perla GLASS kikészítéssel, krómozott fogantyúval.

változatszám 668 – átlátszó üveg változatszám 666 – arctic decor *

változatszám 668 – átlátszó üveg változatszám 666 – arctic decor

csak
rendelésre
Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 254241 0026681 800 1950 6 átlátszó 93 918 Ft H 254242 0026681 900 1950 6 átlátszó 108 125 Ft H 254243 0026681 1000 1950 6 átlátszó 101 006 Ft H 254241 0026661 800 1950 6 arctic* 105 013 Ft H 254242 0026661 900 1950 6 arctic* 113 170 Ft H 254243 0026661 1000 1950 6 arctic* 106 011 Ft Termék száma A méretválaszték (mm) Méret (mm) B A min A max H 254241 765 795 673 H 254242 865 895 773 H 254243 965 995 873 Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 251241 0026681 800 1950 6 átlátszó 155 142 Ft H 251242 0026681 900 1950 6 átlátszó 176 018 Ft H 251241 0026661 800 1950 6 arctic* 163 612 Ft H 251242 0026661 900 1950 6 arctic* 176 243 Ft Termék száma A méretválaszték (mm) Méret (mm) B Méret (mm) C D belépés szélessége (mm) A min A max H 251241 0026681 780 795 319 400,5 434,8 H 251242 0026681 880 898 369 450,5 505,5 H 251241 0026661 780 795 319 400,5 434,8 H 251242 0026661 880 898 369 450,5 505,5 Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 253241 0026681 800 1950 6 átlátszó 160 971 Ft H 253242 0026681 900 1950 6 átlátszó 170 888 Ft H 253241 0026661 800 1950 6 arctic* 168 208 Ft H 253242 0026661 900 1950 6 arctic* 202 988 Ft Termék száma A méretválaszték (mm) Méret (mm) B Méret (mm) C D belépés szélessége (mm) A min A max H 253241 0026681 780 795 225 389 410 H 253242 0026681 880 898 325 389 540 H 253241 0026661 780 795 225 389 410 H 253242 0026661 880 898 325 389 540 ZUHANYKABIN AJTÓK CUBITO PURE FORGÓCSAPOS

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

ZUHANYKABIN AJTÓK CUBITO PURE TOLÓAJTÓ

Zuhany kabin ajtók 1000, 1200, 1400 mm, BAL/ JOBB, 1 mozgó és 1 rögzített elem, fényes ezüst-színű profil, 6 mm átlátszó üveg vagy arctic üveg JIKA perla GLASS kikészítéssel, krómozott fogantyúval.

*

változatszám

Balos/jobbos változat.

ZUHANYKABIN AJTÓK CUBITO PURE 2 RÉSZES, ÖSSZEHAJTHATÓ AJTÓ

Összehajtható zuhanykabin ajtók 800, 900 mm, BAL/ JOBB, fényes ezüst-színű profil, 6 mm átlátszó üveg vagy arctic üveg JIKA perla GLASS kikészítéssel, krómozott fogantyúval.

változatszám 668 – átlátszó üveg változatszám 666 – arctic decor

Balos/jobbos változat.

ZUHANYKABINOK ÉS AJTÓK CUBITO PURE FIX FAL

Rögzített zuhanykabin oldal 800, 900, 1000 mm, fényes ezüst-színű profil, 6 mm átlátszó üveg vagy arctic üveg JIKA perla GLASS kikészítéssel.

változatszám 668 – átlátszó üveg változatszám 666 – arctic decor

A H2912480000151 toldóprofil nem használható fix falhoz.

A rögzített Cubito Pure oldalfalhoz illeszthetőek a Cubito Pure zuhanykabin ajtók.

209 208
668 – átlátszó üveg változatszám 666 – arctic decor
csak
csak rendelésre
csak rendelésre Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 255241 0026681 800 1950 6 átlátszó 115 397 Ft H 255242 0026681 900 1950 6 átlátszó 129 227 Ft H 255241 0026661 800 1950 6 arctic* 118 149 Ft H 255242 0026661 900 1950 6 arctic* 126 443 Ft Termék száma A méretválaszték (mm) D belépés szélessége (mm) Méret (mm) C A min A max H 255241 765 795 535 306 H 255242 865 895 635 358 Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 297241 0026681 800 1950 6 átlátszó 67 732 Ft H 297242 0026681 900 1950 6 átlátszó 82 859 Ft H 297243 0026681 1000 1950 6 átlátszó 78 846 Ft H 297241 0026661 800 1950 6 arctic* 71 977 Ft H 297242 0026661 900 1950 6 arctic* 78 019 Ft H 297243 0026661 1000 1950 6 arctic* 84 270 Ft Termék száma A méretválaszték (mm) B Méret (mm) A min A max H 297241 0026681 780 795 727 H 297242 0026681 880 895 827 H 297243 0026681 980 995 927 H 297241 0026661 780 795 727 H 297242 0026661 880 895 827 H 297243 0026661 980 995 927 Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 242243 0026681 1000 1950 6 átlátszó 106 872 Ft H 242244 0026681 1200 1950 6 átlátszó 118 621 Ft H 242248 0026681 1400 1950 6 átlátszó 133 224 Ft H 242243 0026661 1000 1950 6 arctic* 112 402 Ft H 242244 0026661 1200 1950 6 arctic* 125 332 Ft H 242248 0026661 1400 1950 6 arctic* 141 099 Ft Termék száma A méretválaszték (mm) D belépés szélessége (mm) C Méret (mm) B belépés szélessége (mm) A min A max H 242243 965 995 523 415 386,5 H 242244 1 165 1 195 623 515 486,5 H 242248 1 365 1 395 723 615 586,5
rendelésre *
*

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

TOLDÓ PROFIL CUBITO PURE

Termék száma Termékleírás Ár

12 557 Ft

H 291248 0000151 a toldó profil a zuhanykabinokhoz és zuhanyajtókhoz szélesítőként is használható a zuhanykabin/-ajtó saját fali rögzítőprofiljai helyett.

A JIKA bemutatja az innovatív megoldását, amely segítségével könnyen orvosolható azon falfülkék problémája, amelyek túl nagyok egy zuhanyajtóhoz. A toldó profil a Nion sorozatból egy egyszerű és nagyon ötletes megoldás, amely tényleges segítséget nyújt. Képes a zuhanykabin vagy zuhanyajtó szinte láthatatlan „kibővítésére”, de elsősorban megbízható lezárást biztosít a teljes rendelkezésre álló tér számára. Toldó profil H 291248 0000151 csatolható a meglévő profilokhoz mindkét zuhany ajtó oldalon, lehetővé téve a zuhanyajtó kibővítését 60-90 mm-rel; a 30-45 mm-es bővítés egyetlen toldó profillal is lehetséges.

Aszimmetrikus zuhanykabin NION

Magasság 1950 mm

6 mm-es biztonsági üveg

Különleges JIKA Perla GLASS felületkikészítés és egyszerűen tisztítható ÜVEG felületek.

Profil kompenzáció 15 mm

Balos/jobbos változat. A kibillenthető ajtóknak köszönhető kellemes tisztíthatóság.

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK

NION NEGYEDKÖRÍVES ZUHANYKABIN

Zuhanykabin 800, 900 és 1 000 mm, BAL/JOBB, negyedköríves, 550 mm sugárral fényes ezüst-színű profil, 6 mm átlátszó üveg vagy arctic üveg JIKA perla GLASS kikészítéssel, krómozott fogantyúval.

változatszám 668 – átlátszó üveg változatszám 666 – arctic decor

Az összes zuhanykabint az üveg belső felületén JIKA perla GLASS felületkezeléssel kínáljuk.

NION NÉGYSZÖGLETES ZUHANYKABIN

Zuhanykabin 800, 900 és 1 000 mm, négyszögletes, fényes ezüst-színű profil, 6 mm átlátszó üveg vagy arctic üveg JIKA perla GLASS kikészítéssel, krómozott fogantyúval.

változatszám 668 – átlátszó üveg változatszám 666 – arctic decor

Az összes zuhanykabint az üveg belső felületén JIKA perla GLASS felületkezeléssel kínáljuk.

ZUHANYKABIN AJTÓK NION TOLÓAJTÓ

Zuhany kabin ajtók 1000, 1200, 1400 mm, BAL/ JOBB, 1 mozgó és 1 rögzített elem, fényes ezüst-színű profil, 6 mm átlátszó üveg vagy arctic üveg JIKA perla GLASS kikészítéssel, krómozott fogantyúval.

Balos/jobbos változat.

változatszám 668 – átlátszó üveg

211 210
/
változatszám
arctic decor Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 2532N1 0026681 800 1950 6 átlátszó 232 733 Ft H 2532N2 0026681 900 1950 6 átlátszó 241 588 Ft H 2532N3 0026681 1 000 1950 6 átlátszó 250 242 Ft H 2532N1 0026661 800 1950 6 arctic 234 911 Ft H 2532N2 0026661 900 1950 6 arctic 243 990 Ft H 2532N3 0026661 1 000 1950 6 arctic 253 091 Ft Termék száma A méretválaszték (mm) Méret (mm) B Méret (mm) C D belépés szélessége (mm) A min A max H 2532N1 780 795 210 390 400 H 2532N2 880 895 310 390 530 H 2532N3 980 995 410 390 530 Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 2512N1 0026681 800 1950 6 átlátszó 232 833 Ft H 2512N2 0026681 900 1950 6 átlátszó 241 063 Ft H 2512N3 0026681 1 000 1950 6 átlátszó 252 868 Ft H 2512N1 0026661 800 1950 6 arctic 235 819 Ft H 2512N2 0026661 900 1950 6 arctic 244 494 Ft H 2512N3 0026661 1 000 1950 6 arctic 256 704 Ft Termék száma A méretválaszték (mm) Méret (mm) B Méret (mm) C D belépés szélessége (mm) A min A max H 2512N1 780 795 326 386 420 H 2512N2 880 895 376 436 490 H 2512N3 980 995 426 486 560 Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 2422N3 0026681 1000 1950 6 átlátszó 153 392 Ft H 2422N4 0026681 1200 1950 6 átlátszó 164 389 Ft H 2422N8 0026681 1400 1950 6 átlátszó 176 109 Ft H 2422N3 0026661 1000 1950 6 arctic 155 388 Ft H 2422N4 0026661 1200 1950 6 arctic 166 770 Ft H 2422N8 0026661 1400 1950 6 arctic 178 935 Ft Termék száma A méretválaszték (mm) D belépés szélessége (mm) C Méret (mm) B belépés szélessége (mm) A min A max H 2422N3 965 995 506 436 388 H 2422N4 1 165 1 195 606 506 488 H 2422N8 1 365 1 395 706 606 588
666 –

ZUHANYKABIN AJTÓ NION NYÍLÓ, 1 RÉSZES

Egy részes zuhanykabin ajtók 800, 900, 1000 mm, BAL/ JOBB, fényes ezüst-színű profil, 6 mm átlátszó üveg vagy arctic üveg JIKA perla GLASS kikészítéssel, krómozott fogantyúval.

Balos/jobbos változat.

ZUHANYKABIN AJTÓ NION NYÍLÓ, 2 RÉSZES

Balos/jobbos változat.

NION

változatszám 668 – átlátszó üveg változatszám 666 – arctic decor

Két részes zuhanykabin ajtók 800 a 900, BAL/ JOBB, fényes ezüst-színű profil, 6 mm átlátszó üveg vagy arctic üveg JIKA perla GLASS kikészítéssel, krómozott fogantyúval.

változatszám 668 – átlátszó üveg változatszám 666 – arctic decor

Rögzített zuhanykabin oldal 800, 900, 1000 mm, fényes ezüst-színű profil, 6 mm átlátszó üveg vagy arctic üveg JIKA perla GLASS kikészítéssel.

Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 2542N1 0026681 800 1950 6 átlátszó 127 380 Ft H 2542N2 0026681 900 1950 6 átlátszó 134 163 Ft H 2542N3 0026681 1000 1950 6 átlátszó 139 712 Ft H 2542N1 0026661 800 1950 6 arctic 128 755 Ft H 2542N2 0026661 900 1950 6 arctic 135 717 Ft H 2542N3 0026661 1000 1950 6 arctic 141 709 Ft Termék száma A méretválaszték (mm) Méret (mm) B A min A max H 2542N1 765 795 672 H 2542N2 865 895 772 H 2542N3 965 995 872 Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 2562N1 0006681 800 1950 6 átlátszó 149 959 Ft H 2562N2 0006681 900 1950 6 átlátszó 156 681 Ft H 2562N1 0006661 800 1950 6 arctic 151 293 Ft H 2562N2 0006661 900 1950 6 arctic 158 194 Ft Termék száma A méretválaszték (mm) Méret (mm) D Méret (mm) C A min A max H 2562N1 765 795 600 328 H 2562N2 865 895 700 378 Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 2972N1 0026681 800 1950 6 átlátszó 83 556 Ft H 2972N2 0026681 900 1950 6 átlátszó 88 624 Ft H 2972N3 0026681 1000 1950 6 átlátszó 92 113 Ft H 2972N1 0026661 800 1950 6 arctic 85 132 Ft H 2972N2 0026661 900 1950 6 arctic 90 418 Ft H 2972N3 0026661 1000 1950 6 arctic 95 158 Ft Termék száma A méretválaszték (mm) Méret (mm) B A min A max H 2972N1 780 795 727 H 2972N2 880 895 827 H 2972N3 980 995 927

A Nion fix fal kombinálható Nion zuhanyajtókkal, amelyek kompatibilisek JIKA tálcákkal.

A D C
Nem használható a fix falhoz a toldó profil H2912N80000151. FIX FAL változatszám 668 – átlátszó üveg változatszám 666 – arctic decor
ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

TOLDÓ PROFIL NION

Termék száma Termékleírás Ár

21

A JIKA bemutatja az innovatív megoldását, amely segítségével könnyen orvosolható azon falfülkék problémája, amelyek túl nagyok egy zuhanyajtóhoz. A toldó profil a Nion sorozatból egy egyszerű és nagyon ötletes megoldás, amely tényleges segítséget nyújt. Képes a zuhanykabin vagy zuhanyajtó szinte láthatatlan „kibővítésére”, de elsősorban megbízható lezárást biztosít a teljes rendelkezésre álló tér számára. Toldó profil H 2912N8 0000151 csatolható a meglévő profilokhoz mindkét zuhany ajtó oldalon, lehetővé téve a zuhanyajtó kibővítését 60-90 mm-rel; a 30-45 mm-es bővítés egyetlen toldó profillal is lehetséges.

Aszimmetrikus zuhanykabin Tigo

A új termékek között megtalálható a tágas, 100 x 80 cm alapterületű, 195 cm magas, aszimmetrikus zuhanykabin, ami kis méretű fürdőszobákban sokkal nagyobb kényelmet nyújt.

Minden zuhanykabin üvegeit JIKA Perla GLASS kikészítéssel szállítjuk.

5 év - a zuhanykabinok és ajtók.

Zuhanykabin üvegek és ajtók vastagsága.

A zuhanykabinok működését 20 000 ciklussal tesztelték.

A zuhanykabinok és ajtók magassága.

TIGO 3 RÉSZES NEGYEDKÖRÍVES ASZIMMETRIKUS ZUHANYKABIN

Zuhanykabin, aszimmetrikus, fényes króm, JIKA perla GLASS felület kikészítéssel (belső oldalon), átlátszó üveg.

Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 251211 0026681 980 × 780 1950 6 átlátszó 186 423 Ft H 251211 0026661 980 × 780 1950 6 arctic 195 605 Ft

változatszám 668 – átlátszó üveg

változatszám 666 – dekor arctic

A Tigo zuhanykabin kompatibilis a Tigo zuhanytálcával.

Balos/jobbos változat.

213 212
H 2912N8 0000151 a toldó profil a zuhanykabinokhoz és zuhanyajtókhoz szélesítőként is használható a zuhanykabin/-ajtó saját fali rögzítőprofiljai helyett. 064 Ft

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

LYRA PLUS 4 RÉSZES NEGYEDKÖRÍVES ZUHANYKABIN

Zuhanyfülke, 800, 900 mm, íves sarok, sugár: 550 mm, fehér profil, átlátszó üveg, 4 mm-es biztonsági üveg – átlátszó vagy matt fehér csíkos változat.

LYRA PLUS 4 RÉSZES NÉGYSZÖGLETES

Lyra plus zuhanykabin illeszthető a Jika zuhanytálcákhoz Italia, Deep by Jika, Sofia, Padana.

Zuhanyfülke, 800, 900 mm, íves sarok, fehér profil, átlátszó üveg, 4/5 mm-es biztonsági üveg – átlátszó vagy matt fehér csíkos változat.

Lyra plus zuhanykabin illeszthető a Jika zuhanytálcákhoz Italia, Deep by Jika, Sofia, Padana.

ZUHANYKABIN változatszám 668 – átlátszó üveg változatszám 665 – üveg stripy változatszám
– átlátszó üveg változatszám
– üveg stripy *4 mm – rögzített panel *5 mm – tolóajtó Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 251381 0006681 800 1900 *4/5 átlátszó 113 707 Ft H 251382 0006681 900 1900 *4/5 átlátszó 130 112 Ft H 251381 0006651 800 1900 *4/5 stripy 121 777 Ft H 251382 0006651 900 1900 *4/5 stripy 131 501 Ft Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 253381 0006681 800 1900 4 átlátszó 113 360 Ft H 253382 0006681 900 1900 4 átlátszó 120 047 Ft H 253381 0006651 800 1900 4 stripy 120 375 Ft H 253382 0006651 900 1900 4 stripy 127 327 Ft Termék száma A méretválaszték (mm) do niky Méret (mm) B Méret (mm) C D belépés szélessége (mm) A min A max H 251381 780 800 313 402 425 H 251382 880 900 363 452 495 Termék száma A méretválaszték (mm) do niky Méret (mm) B Méret (mm) C D belépés szélessége (mm) A min A max H 253381 780 800 218 389 429 H 253382 880 900 318 389 540 Balos/jobbos változat. Balos/jobbos változat.
668
665

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

ZUHANYAJTÓ LYRA PLUS NYÍLÓ, 1 RÉSZES

Egy részes zuhanykabin ajtók 800, 900 mm, BAL/ JOBB, fehér profil, 5 mm átlátszó üveg vagy arctic, stripy üveg JIKA perla GLASS kikészítéssel, fehér fogantyúval.

változatszám 668 – átlátszó üveg változatszám 665 – dekor stripy

Balos/jobbos változat.

ZUHANYAJTÓ LYRA PLUS NYÍLÓ, 2 RÉSZES

Kettős zuhanyajtó, 800, 900 mm, BAL/ JOBB, fehér profil, 4 mm átlátszó üveg vagy arctic, stripy üveg JIKA perla GLASS kikészítéssel, fehér fogantyúval.

változatszám 668 – átlátszó

Balos/jobbos változat.

ZUHANYAJTÓ LYRA PLUS ÖSSZEHAJTHATÓ

Összehajtható zuhanykabin ajtók 800, 900 mm, BAL/ JOBB, fehér profil, 4 mm átlátszó üveg vagy arctic, stripy üveg JIKA perla GLASS kikészítéssel, fehér fogantyúval.

Balos/jobbos változat.

215 214
üveg változatszám
dekor stripy változatszám 668 – átlátszó üveg változatszám 665 – dekor stripy Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 254381 0006681 800 1900 5 átlátszó 93 057 Ft H 254381 0006651 800 1900 5 stripy 100 534 Ft H 254382 0006681 900 1900 5 átlátszó 99 187 Ft H 254382 0006651 900 1900 5 stripy 108 156 Ft Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 256381 0006681 800 1900 4 átlátszó 105 950 Ft H 256381 0006651 800 1900 4 stripy 113 422 Ft H 256382 0006681 900 1900 4 átlátszó 110 600 Ft H 256382 0006651 900 1900 4 stripy 118 092 Ft Termék száma Méret (mm) Magasság (mm) Vastagság (mm) Az üveg kivitel változata Ár H 255381 0006681 800 1900 4 átlátszó 110 997 Ft H 255381 0006651 800 1900 4 stripy 109 368 Ft H 255382 0006681 900 1900 4 átlátszó 115 646 Ft H 255382 0006651 900 1900 4 stripy 124 616 Ft Termék száma A méretválaszték (mm) A B Méret (mm) Hossza ajtók (mm) C A min A max H 256381 760 800 645 307 H 256382 860 900 745 357 Termék száma A méretválaszték (mm) belépés szélessége (mm) D Hossza ajtók (mm) C A min. A max. H 255381 760 800 529 296 H 255382 860 900 629 396 Termék száma A méretválaszték (mm) A B Méret (mm) A min. A max. H 254381 760 800 658 H 254382 860 900 758
665 –

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

TOLDÓ PROFIL LYRA PLUS AJÁNLOTT H2947100040001 H2947110040001 H2947120040001 Termék száma Termékleírás Ár H 294710 0040001 ablaktörlő lapát, króm 6 484 Ft H 294711 0040001 ablaktörlő lapát tartóval a zuhanykabinra 9 540 Ft H 294712 0040001 ablaktörlő lapát fali tartóval, króm 10 204 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 291388 0000141 toldó profil 16 555 Ft

ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

A Pure sorozat acél zuhanytálcái Előnyök

A Pure sorozat acél zuhanytálcái fehér és fekete változatban kaphatóak, extra megjelenést biztosítva a Pure fürdőszoba család számára. Tökéletesen illeszkednek a jövő fürdőszobájának letisztult vonalvezetéséhez és időtlen eleganciájához.

Kiterjesztett 30 év garancia Mindössze 3 cm magas Prémium minőségű acél Fehér és fekete változatban Csúszásgátló kezelés áll rendelkezésre mindkét változathoz

217 216 ÜVEGFAL,

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

ACÉL LEMEZ ZUHANYTÁLCA PURE NÉGYSZÖGLETES

ANTISLIP Ön soha sem fog elcsúszni a zuhanyzójában a csúszásgátolt kivitelnek köszönhetően.

ZUHANYTÁLCA ACÉLLEMEZ SOFIA

*rendelésre készülő termék

változatszám 000 - fehér változatszám 600 - fehér Antislip változatszám 016 - fekete változatszám 616 - fekete Antislip

Pure zuhanytálcák kis mélységűek, ajánljuk hozzá a H294230, szifont a megnövelt 54 l/ perc átfolyással.

Külön megrendelni:

H 294233 0000001 szifon zuhanytálcákhoz, ∅ 90 mm, rozsdamentes fedél átm. 113 mm, lefolyási sebesség 54 l/perc, rögzítő szerelvényekkel

V S34051 C560000 ÚJ Szifon zuhanytálcákhoz, ∅ 90mm, magasság=80mm, DN40/50, fekete matt

13 626 Ft

H 899103 0000001 dilatációs szalag, zuhanytálca és a fal között, 290 × 50 mm 3 813 Ft

A Pure tálcákat láb készletre is lehet szerelni.

Legfeljebb 1200 mm széles zuhanytálcákhoz használhatja a Laufen H2984410000001 láb készletet. Legalább 1200 mm széles zuhanytálcákhoz használhatja a Laufen H29844200000011 láb készletet.

ANTISLIP Ön soha sem fog elcsúszni a zuhanyzójában a csúszásgátolt kivitelnek köszönhetően.

-

Külön megrendelni: Ár

H 294824 0000001 szifon zuhanytálcákhoz, átm. 50/40 mm, rozsdamentes fedél átm. 113 mm, lefolyási sebesség 39 l/perc, rögzítő szerelvényekkel

H 295556 0000001 Lábak beépített zuhanytálcához

5 287 Ft

9 606 Ft

A négyzetalakú Sofia zuhanytálcák kombinálhatók a Cubito, Nion zuhanykabinokkal és zuhanyajtókkal, és a Lyra plus zuhanykabinokkal.

L B H X Y H 214070 700 700 135 42 52 H 214080 800 800 145 42 52 H 214090 900 900 145 52 62
Ár
Ft
24 270
80 29 6-25 115 135 ∅ 112 ∅40 ∅50
A B H 216420 1200 800 H 216422 1300 800 H 216424 1400 800 H 216421 1200 900 H 216423 1300 900 H 216425 1400 900
zuhanytálca, alkalmas
illesztéshez Termék száma Termékleírás Ár 000 fehér Ár 600 fehér Antislip Ár 016 fekete Ár 616 fekete Antislip H 216420 xxx0001 Pure 1200 × 800 mm zuhanytálca, acél, zajszigeteléssel 186 337 Ft 193 337 Ft 186 337 Ft 193 337 Ft H 216422 xxx0001 Pure 1300 × 800 mm zuhanytálca, acél, zajszigeteléssel* 193 260 Ft 200 260 Ft 193 260 Ft 200 260 Ft H 216424 xxx0001 Pure 1400 × 800 mm zuhanytálca, acél, zajszigeteléssel* 200 235 Ft 207 235 Ft 200 235 Ft 207 235 Ft H 216421 xxx0001 Pure 1200 × 900 mm zuhanytálca, acél, zajszigeteléssel* 189 839 Ft 196 839 Ft 189 839 Ft 196 839 Ft H 216423 xxx0001 Pure 1300 × 900 mm zuhanytálca, acél, zajszigeteléssel* 196 750 Ft 203 750 Ft 196 750 Ft 203 750 Ft H 216425 xxx0001 Pure 1400 × 900 mm zuhanytálca, acél, zajszigeteléssel* 203 673 Ft 210 673 Ft 203 673 Ft 210 673 Ft
Pure
padlósíkra
változatszám
változatszám 600
Antislip Termék száma Termékleírás Antislip relief yyy: 011 Ár 000 Ár Antislip H 214070 0000001 négyszögletes zuhanytálca 700 mm 28 181 Ft H 214080 000yyy1 négyszögletes zuhanytálca 800 mm x 28 466 Ft 29 751 Ft H 214090 000yyy1 négyszögletes zuhanytálca 900 mm x 48 344 Ft 46 238 Ft
000
fehér
-

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

Négyzet alakú műgyanta zuhanytálcák előnyei

A zuhanytálca sima felülete tökéletesen higiénikus környezetet biztosít.

Az öntött márvány anyag könnyen tisztítható és karbantartható.

A zuhanytálcák nagymértékben ellenállóak és időtállóan szolgálnak bármely fürdőszobában.

Mivel ellenállóak az UV-sugárzásnak, a Padana zuhanytálcák hosszú időn át megtartják ragyogásukat.

A zuhanytálca magassága csupán 3,5 cm, ezáltal rendkívül finom és kecses megjelenésű.

ZUHANYTÁLCA, MŰGYANTA PADANA TÉGLALAP ALAKÚ

Termék száma Termékleírás Ár

H 211934 0000001 téglalap alakú zuhanytálca 1000 × 800mm, öntött márvány 98 454 Ft

H 211938 0000001 téglalap alakú zuhanytálca 1000 × 900mm, öntött márvány 106 041 Ft

H 211935 0000001 téglalap alakú zuhanytálca 1200 × 800mm, öntött márvány 125 582 Ft

H 211939 0000001 téglalap alakú zuhanytálca 1200 × 900mm, öntött márvány 132 219 Ft

A Padana zuhanytálcák alkalmasak padlószintre történő beépítéshez.

nagyon csekély, ehhez ajánljuk a H294230, zuhanytálca szifont, a megnövelt 54 l/perc átfolyással.

Külön megrendelni: Ár

H 294233 0000001 szifon zuhanytálcákhoz, ∅ 90 mm, rozsdamentes fedél átm. 113 mm, lefolyási sebesség 54 l/perc, rögzítő szerelvényekkel

V S34051 C560000 ÚJ Szifon zuhanytálcákhoz, ∅ 90mm, magasság=80mm, DN40/50, fekete matt

H 899103 0000001 dilatációs szalag, zuhanytálca és a fal között, 290 × 50 mm

A Padana zuhanytálcák innovatív öntött márvány anyagból készülnek és különleges minőségüknek köszönhetően nem kerülhetik el az ember figyelmét. A mészkő, a termék fő összetevője gyantákkal keverve meglehetősen egyedülálló anyagot képez. Minimalista dizájnjukkal kombinálva, a Padana zuhanytálcák bármely fürdőszoba központi elemévé válnak.

24 270 Ft

13 626 Ft

3 813 Ft

219 218
80 29 6-25 115 135 ∅ 112 ∅40 ∅50
A Padana zuhanytálcák magassága

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

ZUHANYTÁLCA, MŰGYANTA PADANA NÉGYZET ALAKÚ

Termék száma Termékleírás Ár

H 211931 0000001 négyzet alakú zuhanytálca, 800 × 800 mm, öntött márvány 77 400 Ft

H 211932 0000001 négyzet alakú zuhanytálca, 900 × 900 mm, öntött márvány 92 386 Ft

A Padana zuhanytálcák alkalmasak padlószintre történő beépítéshez.

A Padana zuhanytálcák magassága nagyon csekély, ehhez ajánljuk a H294230, zuhanytálca szifont, a megnövelt 54 l/perc átfolyással.

Külön megrendelni: Ár

24 270 Ft

H 294233 0000001 szifon zuhanytálcákhoz, átm. 90 mm, rozsdamentes fedél átm. 113 mm, lefolyási sebesség 54 l/perc, rögzítő szerelvényekkel

H 899103 0000001 dilatációs szalag, zuhanytálca és a fal között, 290 × 50 mm 3 813 Ft

ZUHANYTÁLCA, MŰGYANTA PADANA NEGYEDKÖR ALAKÚ

Termék száma Termékleírás Ár

H 211933 0000001 negyedkör alakú zuhanytálca, 900 × 900mm, radius 550 mm, öntött márvány

89 728 Ft

A Padana zuhanytálcák alkalmasak padlószintre történő beépítéshez.

A Padana zuhanytálcák magassága nagyon csekély, ehhez ajánljuk a H294230, zuhanytálca szifont, a megnövelt 54 l/perc átfolyással.

Külön megrendelni: Ár

H 294233 0000001 szifon zuhanytálcákhoz, átm. 90 mm, rozsdamentes fedél átm. 113 mm, lefolyási sebesség 54 l/perc, rögzítő szerelvényekkel

24 270 Ft

H 899103 0000001 dilatációs szalag, zuhanytálca és a fal között, 290 × 50 mm 3 813 Ft

H 294233 0000001 szifon zuhanytálcákhoz, ∅ 90 mm, rozsdamentes fedél átm. 113 mm, lefolyási sebesség 54 l/perc, rögzítő szerelvényekkel

270 Ft V S34051 C560000 ÚJ Szifon zuhanytálcákhoz, ∅ 90mm, magasság=80mm, DN40/50, fekete matt

H 899103 0000001 dilatációs szalag, zuhanytálca és a fal között, 290 × 50 mm

S34051 C560000 Szifon zuhanytálcákhoz, ∅ 90mm, magasság=80mm, DN40/50, fekete matt

Külön
Ár
megrendelni:
24
13 626 Ft
3
80 29 6-25 115 135 ∅ 112 ∅40 ∅50 80 29 6-25 115 135 ∅ 112 ∅40 ∅50 80 29 6-25 115 135 ∅ 112 ∅40 ∅50
Termék száma Termékleírás Ár
13
ÚJ
813 Ft
PÓTALKATRÉSZEK
V
626 Ft

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

Deep by Jika akril zuhanytálcák előnyei

Meghosszabbított öt éves garancia idő. A zuhanytálcák 100 % szaniter akrilból készülnek. Monoblokk és beépíthető változatok.

Csúszásgátolt kivitel ANTISLIP.

Jó szigetelőképesség.

Meleg felület.

Színtartóság. Könnyű karbantartás.

AKRIL ZUHANYTÁLCÁK DEEP BY JIKA NÉGYZET

Ajánljuk a Jika zuhanykabinokat és ajtókat (Cubito Pure, Nion, Lyra plus).

FIGYELEM! A zuhanytálca lábait a tálca aljához kell rögzíteni, a padlóhoz nem szabad.

Termék száma Termékleírás Ár

H 211821 0000001 négyszögletes zuhanytálca, önhordó, 800 × 800 mm, fehér 57 847 Ft

H 211822 0000001 négyszögletes zuhanytálca, önhordó, 900 × 900 mm, fehér 65 418 Ft

H 211831 0000001 négyszögletes zuhanytálca, beépített, 800 × 800 mm, fehér 57 847 Ft

H 211832 0000001 négyszögletes zuhanytálca, beépített, 900 × 900 mm, fehér 65 418 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 294824 0000001 szifon zuhanytálcákhoz, átm. 50/40 mm, rozsdamentes fedél átm. 113 mm, lefolyási sebesség 39 l/perc, rögzítő szerelvényekkel

H 295556 0000001 Lábak beépített zuhanytálcához

AKRIL ZUHANYTÁLCÁK DEEP BY JIKA NEGYEDKÖR ALAKÚ

5 287 Ft

9 606 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 213821 0000001 zuhanytálca, negyedköríves, önhordó, 800 × 800 mm, rádius 550 mm, fehér 59 768 Ft

H 213822 0000001 zuhanytálca, negyedköríves, önhordó, 900 × 900 mm, rádius 550 mm, fehér

70 433 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 294824 0000001 szifon zuhanytálcákhoz, átm. 50/40 mm, rozsdamentes fedél átm. 113 mm, lefolyási sebesség 39 l/perc, rögzítő szerelvényekkel

H 295556 0000001 Lábak beépített zuhanytálcához

5 287 Ft

9 606 Ft

H2948240000001

köszönhetően.

221 220
ANTISLIP Ön soha sem fog elcsúszni a zuhanyzójában a csúszásgátolt kivitelnek
önhordó beépített önhordó

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

Előnyök kerámia zuhanytálca

Meghosszabbított öt éves garancia idő. Csúszásgátolt kivitel ANTISLIP.

Hőmérséklet változásokkal szemben ellenálló, fokozottan karcálló

Ajánljuk a Jika zuhanykabinokat és ajtókat (Cubito Pure, Nion, Lyra plus).

Valamint ütésálló

A 100 x 80 cm méretű aszimmetrikus kerámia zuhanytálca csúszásmentes kivitelben is kapható.

028 Ft H 852211 6000001 kerámia zuhanytálca, aszimmetrikus, 1 000×800 mm, jobbos, csúszásgátolt, antislip

mm, jobbos

105 Ft H 852210 0000001 kerámia zuhanytálca, aszimmetrikus, 1 000×800 mm, balos

028 Ft H 852210 6000001 kerámia zuhanytálca, aszimmetrikus, 1 000×800 mm, balos, csúszásgátolt, antislip

96 105 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 294233 0000001 szifon zuhanytálcákhoz, átm. 90 mm, rozsdamentes fedél átm. 113 mm, lefolyási sebesség 54 l/perc, rögzítő szerelvényekkel

V S34051 C560000 ÚJ Szifon zuhanytálcákhoz, ∅ 90mm, magasság=80mm, DN40/50, fekete matt

H 899103 0000001 dilatációs szalag, zuhanytálca és a fal között, 290 × 50 mm

24 270 Ft

13 626 Ft

3 813 Ft

bal változat H 85221 0

bal változat H

jobb változat H 85221 1

Nem zománcozott oldal Nem zománcozott oldal Nem zománcozott oldal Nem zománcozott oldal Neglazovaná strana Nem zománcozott oldal Nem zománcozott oldal Nem zománcozott oldal
85221 0 jobb változat H 85221 1 bal változat jobb változat KÉRAMIA ZUHANYTÁLCA TIGO ASZIMMETRIKUS változatszám 000 - fehér változatszám 600 - Antislip Termék száma Termékleírás Ár H 852211 0000001 kerámia zuhanytálca, aszimmetrikus, 1 000×800
90
90
96
80 29 6-25 115 135 ∅ 112 ∅40 ∅50

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

KERÁMIA ZUHANYTÁLCÁK ITALIA NÉGYSZÖGLETES

Termék száma Termékleírás Ár

A 374772 000 négyszögletes zuhanytálca 790 × 790 mm, magasság 100 mm 48 658 Ft

A 374771 000 négyszögletes zuhanytálca 890 × 890 mm, magasság 100 mm 59 069 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 294983 0000001 kerámia zuhanytálca szifon, rozsdamentes fedél Jika logóval; áteresztő képessége 33 l/perc

10 912 Ft

H 899103 0000001 dilatációs szalag, zuhanytálca és a fal között, 290 × 50 mm 3 813 Ft

Kompatibilis a Jika zuhanykabinokkal, ha a zuhanytálca a csempézett falakhoz illeszkedik.

KERÁMIA ZUHANYTÁLCÁK ITALIA NEGYEDKÖR ALAKÚ

Termék száma Termékleírás Ár

A 374775 000 negyedkör formájú zuhanytálca, önhordó, 790 × 790 mm, magasság 100 mm 47 474 Ft

A 374774 000 negyedkör formájú zuhanytálca, önhordó, 890 × 890 mm, magasság 100 mm 55 655 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 294983 0000001 kerámia zuhanytálca szifon, rozsdamentes fedél Jika logóval; áteresztő képessége 33 l/perc

10 912 Ft

H 899103 0000001 dilatációs szalag, zuhanytálca és a fal között, 290 × 50 mm 3 813 Ft

Kompatibilis a Jika zuhanykabinokkal, ha a zuhanytálca a csempézett falakhoz illeszkedik.

KERÁMIA ZUHANYTÁLCÁK ITALIA TÉGLALAP ALAKÚ

Termék száma Termékleírás Ár

A 37477C 000 téglalap alakú zuhanytálca 1000 × 800 mm, magasság 100 mm

A 37477A 000 téglalap alakú zuhanytálca 1200 × 800 mm, magasság 100 mm 80 208 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 294983 0000001 kerámia zuhanytálca szifon, rozsdamentes fedél Jika logóval; áteresztő képessége 33 l/perc

10 912 Ft

H 899103 0000001 dilatációs szalag, zuhanytálca és a fal között, 290 × 50 mm 3 813 Ft

Kompatibilis a Jika zuhanykabinokkal, ha a zuhanytálca a csempézett falakhoz illeszkedik.

PÓTALKATRÉSZEK

Tartozékok Ár

H 294983 0000001 kerámia zuhanytálca szifon, rozsdamentes fedél Jika logóval; áteresztő képessége 33 l/perc

10 912 Ft

Tartozékok Ár

V S34051 C560000 ÚJ Szifon zuhanytálcákhoz, ∅ 90mm, magasság=80mm, DN40/50, fekete matt

13 626 Ft

223 222
A B H A 37477C 000 1000 800 100 A 37477A 000 1200 800 100 A B C D H A 374775 000 790 790 525 250 100 A 374774 000 890 890 625 350 100 A B H A 374772 000 790 790 100 A 374771 000 890 890 100 Nem zománcozott oldal Nem zománcozott oldal Nem zománcozott oldal Nem zománcozott oldal
81 723 Ft
80 29 6-25 115 135 ∅ 112 ∅40 ∅50

ÜVEGFAL, ZUHANYKABINOK, AJTÓK ÉS ZUHANYTÁLCÁK /

PURE zuhanyfolyóka

Előnyök

rozsdamentes csatornatest integrált textil tömítőmembránnal a tökéletes szigetelésért

rozsdamentes acél burkolat satin kivitelben

a zuhanyfolyóka 1000 – 600 mm között a kívánt méretre vágható

hajfogóval rendelkezik az egyszerű karbantartás és tisztítás érdekében

S típusú bűzzárt tartalmaz oldalsó kivezetéssel ø 50 mm, 360°-os elfordítható csatlakozással, bűzzárral, vízoszlop 25 mm, áteresztő képesség 48 l/perc, rögzítő bilincs

beépítési mélység 60-100 mm

Termék száma Termékleírás Ár * H 271420 0020001 zuhanyfolyóka, 100 cm, vágható min. 60 cm, bűzzáró S szifon, elfordítható csatlakozással 360°, ∅ 50 mm, 48 l/min, beépítési magasság 60-110 mm, textil tömítőmembrán, burkolat szálcsiszolt rozsdamentes acél

*2023/2. negyedévtől elérhető.

PURE ZUHANYFOLYÓKA
92 915 Ft ÚJ
A A 550 250 44 L 87 60~ 1 00 220 ∅ 50 60 24 1 0~30

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK

225 224

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK / ELŐNYÖK

COLD START a csaptelep karjának középső állásból történő elfordításával folyni kezd a hideg víz

ECODISK kerámiabetétjének segítségével korlátozható a kifolyó víz mennyisége és hőmérséklete, egészen 50%-os megtakarításig

70 000 CYCLES

Az összes vízvezeték csaptelep tesztelése 70 000 hibátlan ciklusra történt.

CSERÉLHETŐ PERLÁTOR különböző átfolyással.

PERLÁTOR az állítható vízáramú

100 mm fali csaptelep osztóköze - 100 mm

FEKETE MATT a csaptelepek új, modern színe

GARANCIA

5 év -a felületre és a kerámiabetétekre

A JIKA PERLÁTOROK ÉS CSAPTELEPEK

KOMBINÁLÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI

ECO STOP 50% átáramló mennyiség szabályzás

GYORS REAGÁLÁS a kívánt vízhőmérsékletig beállítás

SAFETY STOP

vízhőmérséklet biztonsági elzáró, 38°C-ra állítva

ZUHANYSZETT zuhanyszett tartalmazza a kézi zuhanyfejet, tömlőt, valamint a tartót, vagy a zuhanyrudat

CLEAN TOUCH

egyszerű funkció a zuhanyfúvókák tisztítására; a lágy gumik garantálják,hogy a vízkő egyetlen könnyed érintéssel, letöredezéssel eltávolítható

ÁLLÍTHATÓ ZUHANYRÚD SZERELŐ RENDSZER

ÁLLÍTHATÓ KÉZI ZUHANYFEJ TARTÓ

LEHETŐSÉGEI A JIKA ZUHANYZÓKNÁL

KAROS CSAPTELEP
ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK SOROZAT MENET PERLÁTOR TÍPUS ÁRAMLÁSI SEBESSÉG 1,14 l/min ÁRAMLÁSI SEBESSÉG 1,85 l/min ÁRAMLÁSI SEBESSÉG 3,7 l/min Cubito N M24×1 integrált menettel AG0128900R AG0129000R AG0098600R Pure M24×1 integrált menettel AG0128900R AG0129000R AG0098600R Mio-N M18,5×1 integrált menettel AG0130207R AG0130307R AG0130407R Mio Style M18,5×1 integrált menettel AG0130207R AG0130307R AG0130407R Deep by JIKA M24×1 hagyományos AG0128900 AG0129000R AG0098600R Talas M24×1 hagyományos AG0128900R AG0129000R AG0098600R
Trendy M24×1 hagyományos AG0128900R AG0129000R AG0098600R
Smart M24×1 hagyományos AG0128900R AG0129000R AG0098600R Cube M24×1 hagyományos AG0128900R AG0129000R AG0098600R ZUHANY TÍPUS CSATLAKOZÁS MEGNEVEZÉS ÁRAMLÁSI SEBESSÉG 3 l/min ÁRAMLÁSI SEBESSÉG 4 l/min ÁRAMLÁSI SEBESSÉG 6 l/min Kézi zuhany 1/2“ vízátfolyás-korlátozók AG0099407R AG0099307R Fejzuhany 1/2“ vízátfolyás-korlátozók AG0134400R hagyományos integrált menettel Jika márkájú kézizuhanyokhoz Jika márkájú fejzuhanyokhoz VÍZÁTFOLYÁS-KORLÁTOZÓK HASZNÁLATÁNAK
TERMOSZTATIKUS CSAPTELEP
Talas
Lyra

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

Előnyök csaptelek Cubito-N

Válasszon egy Cubito-N mosdó csaptelepet, amely tökéletesen illeszkedik a mosdóhoz vagy a mosdótálhoz. Három különböző magasságban áll rendelkezésre.

kiváló minőségű kerámia betétekkel ∅ 35 mm (átfolyás / forró víz határoló nélkül) vízkőlerakódást gátló perlátorok. kombinálható a Cubito-N és Rio zuhany kiegészítők széles választékával.

a vízsugár iránya szerszám nélkül állítható

cserélhető perlátor különböző átfolyással a megjelölt termékeknél

rejtett Neoperl perlátor - vízátfolyás 5 l/perc

Ultravékony fejzuhany Cubito-N

Ultravékony fejzuhany, átmérő: 300 mm (vagy a szögletesnél 300 × 300 mm), amely garantálja az intenzív zuhanyzás élményét. A felhasználók különösen értékelni fogják az esőfunkciót, mivel a zuhanyfejtartó dizájnja lehetővé teszi a könnyű felszerelhetőséget akár a mennyezetre, vagy az oldalfalra. A 12 l/perc mértékű átfolyás-korlátozójának köszönhetően gazdaságos megoldást is jelent.

Átmérő: 300 mm a kör alakúnál, vagy 300 x 300 mm a négyzet alakúnál 12 l/perces átfolyás-korlátozó, Eső funkció Felszerelési lehetőség a mennyezetre vagy az oldalfalra a zuhanykarnak köszönhetően.

A Cubito fejzuhany a vízkő mennyiségétől függetlenül megbízhatóan működik. Ez a Clean Touch technológiának köszönhető könnyű tisztíthatóság eredménye.

Zuhanyszett zuhanyszett tartalmazza a kézi zuhanyfejet, tömlőt, valamint a tartót, vagy a zuhanyrudat

Clean touch Zuhanyszett tartalmazza a kézi zuhanyfejet, tömlőt, valamint a tartót, vagy a zuhanyrudat.

Az összes vízvezeték csaptelep tesztelése 70 000 hibátlan ciklusra történt.

227 226 105 mm STANDARD L XL 123 mm 268 mm

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

Termék száma Termékleírás Ár

H 3111X1 0041141 Klikk-klakk lefolyószeleppel, állítható vízáramlással, 5 l/perc átfolyással, krómozott 40 484 Ft

H 3111X1 0041101 mosdó csaptelep lefolyószelep nélkül, állítható vízáramlással, amely 5 l/perc, krómozott

30 344 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep 8 773 Ft

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3111X1 0041241 Klikk-klakk lefolyószeleppel, állítható vízáramlással, 5 l/perc átfolyással, krómozott

40 475 Ft

H 3111X1 0041201 mosdó csaptelep lefolyószelep nélkül, állítható vízáramlással, amely 5 l/perc, krómozott 33 527 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep 8 773 Ft

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3111X8 0041101 mosdó csaptelep lefolyószelep nélkül, állítható vízáramlással, amely 5 l/perc, krómozott 56 829 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep 8 773 Ft

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

FALBA ÉPÍTHETŐ MOSDÓ CSAPTELEP CUBITO-N

Termék száma Termékleírás Ár

H 3111X6 004120C falba építhető mosdó csaptelep falon kívüli részre, króm

57 591 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 376991 0005001 falba építhető egység a mosdó csaptelep falon kívüli részéhez

H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack

33 957 Ft

8 773 Ft

268 130 105 3 1 5 370 1 23 130 105 1 70 365 123 mm 268 mm 105 mm 65 Max. 40 Min. 204 225 180 100 1 80
MOSDÓ CSAPTELEP CUBITO-N „XL“ MOSDÓ CSAPTELEP CUBITO-N „L“ MOSDÓ CSAPTELEP CUBITO-N

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

EGYKAROS MOSOGATÓ-CSAPTELEP CUBITO-N

Termék száma Termékleírás Ár

H 3511X1 0042601 egykaros mosogató-csaptelep, magas kifolyócsővel, króm

35 123 Ft

ZUHANY CSAPTELEP, ZUHANYSZETT NÉLKÜL CUBITO-N

Termék száma Termékleírás Ár

H 3311X7 0044001 egykaros, fali zuhany csaptelep, zuhanyszett nélkül, króm

35 123 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651X0 0043621 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0043631 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044721 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044731 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

A 5B4961 TP0 műanyag szappantartó, a zuhany csaptelepre szerelve, füst szürke

29 563 Ft

29 563 Ft

40 728 Ft

40 728 Ft

9 577 Ft

A szappantartó partikus tárolóhely lehet a zuhanyzójában. Kizárólag a Cubito N és Rio zuhany csaptelepre illeszthető.

A műanyag polc praktikus a legfontosabb dolgok zuhany csaptelep feletti tárolására.

FALBA ÉPÍTHETŐ ZUHANY CSAPTELEP, ZUHANYSZETT NÉLKÜL CUBITO-N

Termék száma Termékleírás Ár

28 734 Ft

H 3311X6 0040001 zuhany csaptelep, falba építhető, zuhanyszett nélkül, krómozott

Külön megrendelni: Ár

H 3651X0 0043621 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0043631 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044721 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044731 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

Javasoljuk, hogy a fejzuhany zuhanytartozékokkal Cubito-N kombinálja.

29 563 Ft

29 563 Ft

40 728 Ft

40 728 Ft

229 228 G 1/2"
Ez a csaptelep mosdókagylókhoz is használható.

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

KÁD - ZUHANY CSAPTELEP ZUHANYZÓ SZETT NÉLKÜL CUBITO-N

Termék száma Termékleírás Ár

H 3211X7 0044001 kád - zuhany csaptelep zuhanyzó szett nélkül, króm 43 193 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651X0 0043621 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0043631 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044721 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044731 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

H 3641X0 0048111 szappantartó, H 3641X0 0043101 zuhanytartó rúdhoz, krómozott

29 563 Ft

29 563 Ft

40 728 Ft

40 728 Ft

5 403 Ft

Kombinálható a Cubito-N és Rio zuhany kiegészítők széles választékával.

FALBA ÉPÍTHETŐ KÁD - ZUHANY CSAPTELEP, ZUHANYSZETT NÉLKÜL CUBITO-N

Termék száma Termékleírás Ár

39 922 Ft

H 3211X6 0040001 falba építhető kád - zuhany csaptelep, zuhanyszett nélkül, krómozott

Külön megrendelni: Ár

H 3651X0 0043621 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0043631 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044721 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044731 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

Javasoljuk, hogy a terméket Cubito-N zuhanytartozékokkal kombinálja.

BIDÉ CSAPTELEP CUBITO-N

29 563 Ft

29 563 Ft

40 728 Ft

40 728 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3411X1 0041111 egykaros bidet csaptelep, húzórudas lefolyószeleppel, króm

38 315 Ft

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

Előnyök Pure

Minden részletében tökéletes. A Pure csaptelep család az átgondolt designnal tűnik ki, amely az időtlen megjelenést praktikus elemekkel ötvözi.

speciálisan kialakított kar a jobb fogás és a könnyebb kezelhetőség érdekében  kiváló minőségű kerámia betét ∅ 35 mm (forrázás védelem nélkül) vízkőlerakódás mentes perlátorok a Cubito-N zuhanytartozékok széles választékával kombinálható

Pure csaptelepek széles választéka minden fürdőszobába

a vízsugár iránya szerszám nélkül állítható cserélhető perlátor különböző átfolyással a megjelölt termékeknél

MOSDÓ CSAPTELEP PURE

Termék száma Termékleírás Ár

H 311421 0041141 egykaros mosdó csaptelep Click-Clack lefolyóval, áramlás 5 l/perc, króm

H 311421 0041101 egykaros mosdó csaptelep lefolyó nélkül, áramlás 5 l/perc, króm

55 837 Ft

44 234 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep

8 773 Ft

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

MOSDÓ CSAPTELEP PURE „L“

Termék száma Termékleírás Ár

H 311421 0041241 egykaros mosdó csaptelep „L“ Click-Clack lefolyóval, áramlás 5 l/perc, króm

H 311421 0041201 egykaros mosdó csaptelep „L“ lefolyó nélkül, áramlás 5 l/perc, króm

57 764 Ft

47 718 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep 8 773 Ft

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

MOSDÓ CSAPTELEP PURE „XL“

Termék száma Termékleírás Ár

H 311428 0041101 egykaros mosdó csaptelep „XL“ lefolyó nélkül, áramlás 5 l/perc, króm

80 959 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep 8 773 Ft

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

rejtett Neoperl perlátor - vízátfolyás 5 l/perc

231 230 105 mm 123 mm 268 mm

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

MOSOGATÓ CSAPTELEP PURE

Termék száma Termékleírás Ár

H 351421 0042601 álló egykaros mosogató csaptelep forgatható kifolyóval, króm

51 199 Ft

ZUHANY CSAPTELEP, ZUHANYSZETT NÉLKÜL PURE

Termék száma Termékleírás Ár

H 331427 0044001 fali zuhany csaptelep zuhanyszett nélkül, króm

51 181 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651X0 0043621 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0043631 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044721 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044731 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

FALBA ÉPÍTHETŐ CSAPTELEP ZUHANYSZETT NÉLKÜL PURE

29 563 Ft

29 563 Ft

40 728 Ft

40 728 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 331426 0040001 falba építhető egykaros zuhany csaptelep, króm

41 889 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651X0 0043621 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0043631 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044721 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044731 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

KÁD- ZUHANY CSAPTELEP ZUHANYSZETT NÉLKÜL PURE

29 563 Ft

29 563 Ft

40 728 Ft

40 728 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 321427 0044001 egykaros fali kád-zuhany csaptelep zuhanyszett nélkül, króm

62 948 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651X0 0043621 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0043631 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044721 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044731 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

H 3641X0 0048111 szappantartó, H 3641X0 0043101 uhanytartó rúdhoz, krómozott

29 563 Ft

29 563 Ft

40 728 Ft

40 728 Ft

5 403 Ft

1/2" G 1/2" Max 49 150 100

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

FALBA ÉPÍTHETŐ KÁD- ZUHANY CSAPTELEP ZUHANYSZETT NÉLKÜL PURE

Termék száma Termékleírás Ár

H 321426 0040001 falba építhető egykaros kád-zuhany csaptelep, króm

58 200 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651X0 0043621 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0043631 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044721 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044731 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

29 563 Ft

29 563 Ft

40 728 Ft

40 728 Ft

BIDÉ CSAPTELEP PURE

Termék száma Termékleírás Ár

H 341421 0041111 Egykaros bidé csaptelep húzórudas leeresztővel, króm

55 837 Ft

233 232 Min 25 Max 49 G 1/2" G 1/2" G 1/2" 150 100 60,1 Min 25 Max 49 G 1/2" G 1/2" G 1/2" 150 100 60,1

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

ZUHANYSZETTEK CUBITO-N

Termék száma Termékleírás Ár

H 3651X0 0043621 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

29 563 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3651X0 0043631 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

29 563 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3651X0 0044721 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

40 728 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3651X0 0044731 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

40 728 Ft

ZUHANYKAR CUBITO-N

Termék száma Termékleírás Ár

H 3661X0 0040051 zuhanykar, falra szerelt, 400 mm kiállással 23 989 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3661X0 0040061 zuhanykar, falra szerelt, 500 mm kiállással 37 035 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3661X0 0040011 mennyezetre szerelt, 100 mm kiállással 14 688 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3661X0 0040021 mennyezetre szerelt, 200 mm kiállással 18 393 Ft

+ + + + + + + + + +

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

FEJZUHANY CUBITO-N

Termék száma Termékleírás Ár

H 3671X1 0042301 fejzuhany, átmérő 300 mm, rozsdamentes acél 68 640 Ft

KÉZI-ZUHANY CUBITO-N

Termék száma Termékleírás Ár

H 3671X1 0041301 fejzuhany, 300×300 mm, rozsdamentes acél 74 273 Ft

KÉZI-ZUHANY TARTÓ CUBITO-N

Termék száma Termékleírás Ár

H 3611X2 0044711 kézi-zuhany, átmérő 130 mm, 4 különböző funkció 14 688 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3611X3 0044711 kézi-zuhany, 130×130 mm, 4 különböző funkció 14 688 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3691X0 0045001 kézi-zuhany tartó, állítható 7 249 Ft

235 234

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

ZUHANY GÉGECSŐ CSATLAKOZÓ CUBITO-N

Termék száma Termékleírás Ár

16 559 Ft

H 3631X0 0041521 zuhany gégecső csatlakozó 1/2“, kézi-zuhany tartóval

ZUHANYTARTÓ RÚD CUBITO-N

Termék száma Termékleírás Ár

H 3641X0 0043101 zuhanytartó rúd, 700 mm 18 389 Ft

SZAPPANTARTÓ CUBITO-N

Termék száma Termékleírás Ár

H 3641X0 0048111 szappantartó, H 3641X0 0043101 zuhanytartó rúdhoz, krómozott 5 403 Ft

ZUHANY GÉGECSŐ CUBITO-N

Termék száma Termékleírás Ár

H 3621X0 0002721 zuhany gégecső, 1,7 m, fekete PVC gyűrűkkel 8 367 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3621X0 0002731 zuhany gégecső, 1,7 m, PVC Satin 10 986 Ft

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

ZUHANYSZETTEK CUBITO

Clean touch Egyszerű funkció a zuhanyfúvókák tisztítására; a lágy gumik garantálják,hogy a vízkő egyetlen könnyed érintéssel, letöredezéssel eltávolítható.

Clean touch Egyszerű funkció a zuhanyfúvókák tisztítására; a lágy gumik garantálják,hogy a vízkő egyetlen könnyed érintéssel, letöredezéssel eltávolítható.

A zuhanyzó tartozékok az egyes sorozatokkal kompatibilisek – tetszőlegesen kombinálhatók.

237 236
Termék száma Termékleírás Ár H3692F07165001 kézi zuhany Cubito II., króm 6 468 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 367420 0040001 fej feletti zuhany, króm 19 440 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 367420 0040421 fej feletti zuhany, króm 30 262 Ft
FEJ FELETTI ZUHANY CUBITO

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

MIO-N

Előnyök

Kiterjesztett 5 év garancia

Minőségi kerámia betétek, átmérő: 40 mm

A vízsugár iránya állítható

A perlátorok egy különleges anyagból készültek, amely megakadályozza a vízkő lerakódását

Falra szerelhető kád és zuhanycsapok visszacsapó szelepekkel, amelyek megakadályozzák a szennyes víz visszaáramlását a lefolyóból.

Tanúsított minőségű csatlakozótömlők rozsdamentes acélból Zuhanyoszlop állítható magasságú fejzuhannyal és két kézizuhany tartóval (rögzített tartó, amely a csaptelep testébe van építve, csúszó tartó a zuhanyrúdon)

Teljes összeszerelés, valamennyi csaptelep 100%-os tesztelését is beleértve a Znojmo-i üzemünkben Zuhany kiegészítők széles választéka

a vízsugár iránya szerszám nélkül állítható

MOSDÓ CSAPTELEP MIO-N

Termék száma Termékleírás Ár

H 3111V1 0041141 egykaros, álló mosdó csaptelep, Klikk-Klakk lefolyószeleppel, átfolyási mennyiség 5.7l/perc

H 3111V1 0041111 egykaros , álló mosdó csaptelep, húzókaros lefolyószeleppel, átfolyási mennyiség 5.7 l/perc

H 3111V1 0041101 egykaros , álló mosdó csaptelep, lefolyószelep nélkül, átfolyási mennyiség 5.7 l/perc

54 381 Ft

54 381 Ft

39 888 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep

8 773 Ft

MOSDÓ CSAPTELEP MIO-N

Termék száma Termékleírás Ár

H 3111V8 0041201 egykaros , álló mosdó csaptelep, mosdótálhoz, lefolyószelep nélkül, átfolyási mennyiség 5.7 l/perc

69 694 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep

8 773 Ft

cserélhető perlátor különböző átfolyással a megjelölt termékeknél

AJÁNLOTT

KÜLÖN MEGRENDELNI

Termék száma Termékleírás Ár

H 890349 0000001 szerelő szett mosdókhoz

975 Ft

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

G ∅32 11 0–1 95 90 50 330 DN32 5∕4"

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

ZUHANY CSAPTELEP, ZUHANYSZETT NÉLKÜL MIO-N

Termék száma Termékleírás Ár

H 3311V7 0044001 egykaros, fali zuhany csaptelep, zuhanyszett nélkül 52 065 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651X0 0043621 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7 m)

H 3651X0 0043631 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7 m)

H 3651X0 0044731 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7 m)

Javasoljuk, hogy a terméket Cubito-N zuhanytartozékokkal kombinálja.

ZUHANY CSAPTELEP, ZUHANYSZETTEL MIO-N

29 563 Ft

29 563 Ft

40 728

40 728 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3311V7 0041311 egykaros, fali zuhany csaptelep, zuhanyszettel (kézizuhany, átm. 130 mm, 4 különböző funkció, gégecső 1.7 m)

69 501 Ft

KÁD-ZUHANY CSAPTELEP ZUHANYSZETT NÉLKÜL MIO-N

Termék száma Termékleírás Ár

H 3211V7 0044001 egykaros, fali kád-zuhany csaptelep, zuhanyszett nélkül

59 061 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651X0 0043621 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7 m)

H 3651X0 0043631 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7 m)

H 3651X0 0044721 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7 m)

H 3651X0 0044731 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7 m)

Kombinujte so sp Kombináljon a Cubito-N zuhany kiegészítők. rchovým príslušenstvom Cubito-N.

29 563 Ft

29 563 Ft

40 728 Ft

40 728 Ft

239 238 G1/2"
H 3651X0 0044721 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7 m) Ft

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

KÁD-ZUHANY CSAPTELEP ZUHANYSZETTEL MIO-N

Termék száma Termékleírás Ár

H 3211V7 0041311 egykaros, fali kád-zuhany csaptelep, zuhanyszettel (kézizuhany, átm. 130 mm, 4 különböző funkció, gégecső 1.7 m)

76 497 Ft

BIDÉ CSAPTELEP MIO-N

Termék száma Termékleírás Ár

H 3411V1 0041111 egykaros, álló bidé csaptelep, húzórudas lefolyószeleppel

43 356 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep

8 773 Ft

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

Állítható magasságú Mio-N zuhanyoszlop

40 cm állítható magasság

Fejzuhany, átmérő: 200 mm, ABS Állítható magasságú zuhanyrúd, 40 cm-es állítási tartomány A csaptelep testbe épített, rögzített tartó Csúsztatható tartó a zuhanyrúdon

Kézizuhany, átmérő: 130 mm négy különböző funkcióval Zuhanytömlő, 1,7 m, csavarodásgátló rendszerrel ellátva

241 240 40 cm

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

ZUHANY OSZLOP MIO-N 40 cm szintezhető

Termék száma Termékleírás Ár

H 3311V7 0045711 egykaros, fali zuhany csaptelep, zuhanyszettel (fejzuhany átm. 200 mm, kézizuhany 4 különböző funkció átm. 130 mm, gégecső 1.7 m)

156 539 Ft

FELSŐ ZUHANY - FEJ MIO

Termék száma Termékleírás Ár

H 367710 0040421 fej feletti zuhany, 1 funkció, állítható 30°, zuhanyzó rész króm

H 366270 0040201 zuhany kar, króm (külön megrendelni)

20 582 Ft

8 228 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 367710 0040411 Mio fej feletti zuhany, 1 funkció, zuhanyzó rész szürke műanyag

H 366270 0040201 zuhany kar, króm (külön megrendelni)

14 408 Ft

8 228 Ft

A zuhanyzó tartozékok az egyes sorozatokkal kompatibilisek – tetszőlegesen kombinálhatók.

ZUHANY GÉGECSŐ MIO

Termék száma Termékleírás Ár

H 3621X0 0002731 zuhany gégecső 1,7 m, PVC Satin Cubito N 10 986 Ft

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

A termosztát előnyei

Sebesség és precizitás - Gyors reagálás.

A kiváló minőségű termosztátos szelep a kívánt hőmérsékletűre kevert víz azonnali ellátását biztosítja.

Víztakarékosság – Eco stop –a gomb, amely vizet takarít meg. A Mio termosztátos zuhany oszlop vízáramszabályozó szeleppel rendelkezik, amely jelzi a felhasználónak, ha elérte a csaptelep tervezett áramlási sebességének 50%-át. A nagyobb áramlási sebesség beállításához a gomb megnyomására van szükség a kioldáshoz.

Biztonság - Biztonsági leállítás - a gomb, amely véd.

A termosztátos szelep vezérlőt egy beépített biztonsági gombbal látták el, amely megakadályozza, hogy a víz hőmérséklete a kellemes és biztonságos 38°C fölé emelkedjen. A vízhőmérséklet 38°C fölé történőemeléséhez (de legfeljebb 50°C-ig) a gomb megnyomására van szükség a kioldáshoz.

Melegvíz-ellátás blokkolása

A hidegvízellátás kimaradása esetén az intelligens termosztát azonnal reagál, blokkolva a melegvíz-ellátást, hogy megakadályozza a felhasználó leforrázását.

Stabil vízhőmérséklet beállítás

Az intelligens termosztát biztosítja az állandó vízhőmérsékletet, hőmérsékletingadozások nélkül.

Kettős váltó

A fürdőkád és a zuhany termosztátos csaptelepén egy váltószelep áll rendelkezésre, amelynek segítségével válthatunk a kád feltöltése, a kézizuhany, vagy a fejzuhany használata között.

243 242

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

TERMOSZTÁTOS ZUHANY OSZLOP MIO

40 cm állítható

Termék száma Termékleírás Ár H 333717 0045711 termosztátos zuhany oszlop (zuhany csaptelep, átm. 200 mm fejzuhany, átm. 100 mm kézizuhany, 3 különböző funkció, gégecső 1.7 m)

156 634 Ft

TERMOSZTÁTOS KÁD-ZUHANY OSZLOP MIO

Termék száma Termékleírás Ár H 323717 0045711 termosztátos kád-zuhany oszlop (kád-zuhany csaptelep zuhanyváltóval, átm. 200 mm fejzuhany, átm. 100 mm kézizuhany, 3 különböző funkció, gégecső 1.7 m)

191 587 Ft

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

Mio Style

Előnyök

kerámia betétek, Ø 35 mm a perlátorok speciális vízkő-lerakódás elleni anyagból készülnek légbeszívó szelep a szennyezett víz visszaszívása ellen kombinálható a Mio Style Black zuhanytartozékok széles választékával

divatos fekete változat, tökéletesen kiegészíthető Mio Style fürdőszobai kiegészítőkkel

COLD START a csaptelep karjának középső állásból történő elfordításával folyni kezd a hideg víz

rejtett Neoperl perlátor - vízátfolyás 5 l/perc

*

Termék száma

* H 3112F1 7161101 álló mosdó csaptelep kifolyó nélkül, áramlási sebesség 5 l/ perc, fekete matt

3112F1 7169101 álló mosdó csaptelep kifolyó nélkül, áramlási sebesség 5 l/ perc, Cold Start, fekete matt

Külön megrendelni:

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon G5/4“ × DN32, ABS,

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

Cold Start, fekete matt

Külön megrendelni:

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft

H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Click-Clack 5/4“, fekete matt 11 022 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

* H 3112F6 7161201 falba építhető mosdó csaptelep, komplett - sárgaréz test + felső szett, fekete matt 56 837 Ft

Külön megrendelni: Ár

ÚJ

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft

ÚJ

** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Click-Clack 5/4“, fekete matt 11 022 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető.

**2023/3. negyedévtől elérhető.

tetszés szerint

245 244 56 10° min. 100 mm max. min. max. 205 86 G ½" G ½" ∅ 24 ∅ 55 libovolně 56 10° 109 15 min. 100 mm max. min. 40 mm max. 70 mm 205 86 G ½" G ½" G½" ∅ 24 ∅ 55 ∅ 55 1 68 87 G3/8" 114 Ø50 147 35° M35×1,5 G3/8" 110 ∅55 303 220 min. 350 max. 35
ÚJ ÚJ ÚJ
CSAPTELEP MIO STYLE MOSDÓ CSAPTELEP MIO STYLE
ÉPÍTHETŐ MOSDÓ CSAPTELEP MIO STYLE
MOSDÓ
FALBA
Termékleírás
Ár
35
Ft
627
H
35
627 Ft
Ár ÚJ
fekete matt 13 618 Ft ÚJ ** H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Click-Clack 5/4“, fekete matt 11 022 Ft Termék száma Termékleírás Ár * H 3112F8 7161201 álló mosdó csaptelep mosdótálhoz, fekete matt 48 350 Ft * H 3112F8 7169201 álló mosdó csaptelep mosdótálhoz,
48
350 Ft
Ár ÚJ
ÚJ
**
Termékleírás Ár
Termék száma

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

MOSOGATÓ CSAPTELEP MAGAS KIFOLYÓCSŐVEL MIO STYLE

Termék száma Termékleírás Ár

47 500 Ft

* H 3512F1 7162601 álló karos mosogató csaptelep elfordítható kifolyókarral, fekete matt

*2023/2. negyedévtől elérhető.

ZUHANY CSAPTELEP ZUHANYZÓ SZETT NÉLKÜL MIO STYLE

Termék száma Termékleírás Ár

* H 3312F7 7164001 fali karos zuhany csaptelep zuhanyszett nélkül, fekete matt 44 110 Ft

Külön megrendelni: Ár

ÚJ

* H 3652F0 7163611 zuhanyszett (kézizuhany ∅ 100 mm 3F, zuhanycső 1,7 m, kézizuhany tartó), fekete matt

ÚJ

*H 3652F0 7163731 zuhanyszett (kézizuhany ∅ 100 mm 3F, zuhanycső 1,7 m, kézizuhany tartó), fekete matt

*2023/2. negyedévtől elérhető.

29 694 Ft

46 648 Ft

FALBA ÉPÍTHETŐ ZUHANY CSAPTELEP MIO STYLE

Termék száma Termékleírás Ár

* H 3312F6 7160001 falba építhető karos zuhany csaptelep, komplett - sárgaréz test + felső szett, fekete matt

*2023/3. negyedévtől elérhető.

50 888 Ft

KÁD-ZUHANY CSAPTELEP ZUHANYZÓ SZETT NÉLKÜL MIO STYLE

Termék száma Termékleírás Ár

* H 3212F7 7164001 fali karos kád-zuhany csaptelep zuhanyszett nélkül, fekete matt 54 299 Ft

Külön megrendelni: Ár ÚJ

*H 3652F0 7163611 zuhanyszett (kézizuhany ∅ 100 mm 3F, zuhanycső 1,7 m, kézizuhany tartó), fekete matt

29 694 Ft ÚJ

*H 3652F0 7163731 zuhanyszett (kézizuhany ∅ 100 mm 3F, zuhanycső 1,7 m, kézizuhany tartó), fekete matt

*2023/2. negyedévtől elérhető.

Mio Style zuhanytartozékokat ajánlunk matt fekete színben.

46 648 Ft

R90 182 310 193 350 min. 35 max. 125 ∅ 24 ∅ 49,5 ∅ 39,5 G1/2" G1/2" 134 220 60 150 Min. 132 Max. 168 Ø 70 96 134 156 G 1/2" G 1/2" 115 Min. 20 Max. 46 G1/2" G1/2" 220 106,5 157 180 150 Min. 135 Max. 165 Ø 70 20° ÚJ ÚJ ÚJ ÚJ

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

FALBA ÉPÍTHETŐ KÁD - ZUHANY CSAPTELEP MIO STYLE

Termék száma Termékleírás Ár

* H 3212F6 7160001 falba építhető karos kád-zuhany csaptelep, komplettsárgaréz test + felső szett, fekete matt

*2023/3. negyedévtől elérhető.

58 537 Ft

BIDÉ CSAPTELEP MIO STYLE

Termék száma Termékleírás Ár

* H 3412F1 7161101 karos bidé csaptelep lefolyószelep nélkül, fekete matt 39 015 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető.

BIDÉ ZUHANY SZETT MIO STYLE

Termék száma Termékleírás Ár

* H 3652F0 7161121 Bidé szett (kézizuhany elzárószeleppel, zuhanycső 1,2 m, kézizuhany tartó), fekete matt

*2023/3. negyedévtől elérhető.

ZUHANY GÉGECSŐ CSATLAKOZTATÓ MIO STYLE

Termék száma Termékleírás Ár

* H 3632F0 7161501 zuhanycső csatlakozás 1⁄2“, fekete matt 12 727 Ft

*2023/3. negyedévtől elérhető.

247 246
14
110 81 147 Ø50 G 3/8" G 1/2" 140 1 90 G 1/2" G 1/2" Min. 20 Max. 40 ∅ 50 ∅ 30 10 50 1 1,5 33,5 G½-B G½-B ÚJ ÚJ ÚJ ÚJ
416 Ft

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

KÉZIZUHANY TARTÓ MIO STYLE

Termék száma Termékleírás Ár * H 3692F0 7165001 kézizuhany tartó, fix, fekete matt 10 172 Ft

*2023/3. negyedévtől elérhető.

ZUHANYCSŐ CSATLAKOZÁS KÉZIZUHANY TARTÓVAL MIO STYLE

Termék száma Termékleírás Ár * H 3632F0 7161521 zuhanycső csatlakozás 1⁄2“ kézizuhany tartóval, fekete matt 18 656 Ft

*2023/3. negyedévtől elérhető.

MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP MIO STYLE

Termék száma Termékleírás Ár * H 3702F9 7161031 mosdó Click-clack lefolyószelep 5/4“, fekete matt 11 022 Ft

*2023/3. negyedévtől elérhető.

ZUHANYFEJ MIO STYLE

Termék száma Termékleírás Ár * H 3672F0 7162221 fejzuhany ∅ 250 mm, 1 funkció, fekete matt 12 727 Ft

*2023/3. negyedévtől elérhető.

ZUHANYKAR MIO STYLE

Termék száma Termékleírás Ár * H 3662F0 7160051 fali zuhanykar 400 mm, fekete matt 25 455 Ft

*2023/3. negyedévtől elérhető.

∅ 254 G ½" 49 1 4 ∅ 254 G ½" 49 1 4 84 20 G½-B G½-B ∅ 60 ∅ 32 G5⁄4" 32-52 ∅63 CLICK/CLACK 57,8 6 ∅ 32 ÚJ ÚJ ÚJ ÚJ ÚJ

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

Termék száma Termékleírás Ár

* H 3612F2 7163511 kézi zuhany, ∅ 100 mm, 3 funkció, fekete matt 8 483 Ft

*2023/3. negyedévtől elérhető.

*2023/3. negyedévtől elérhető.

*2023/3. negyedévtől elérhető.

*2023/3. negyedévtől elérhető.

*

3652F0 7163731 zuhanyszett (kézizuhany ∅ 100 mm 3F, zuhanycső 1,7 m, kézizuhany tartó), fekete matt

*2023/3. negyedévtől elérhető.

648 Ft

249 248 60 max. 700, min 665 ∅ 24 + + + + ÚJ ÚJ ÚJ ÚJ
ZUHANYTARTÓ RÚD MIO STYLE ZUHANYCSŐ MIO STYLE ZUHANYSZETT MIO STYLE KÉZIZUHANY MIO STYLE Termék száma Termékleírás Ár * H 3642F0 7163101 zuhanytartó rúd 800 mm, fekete matt 27 139 Ft Termék száma Termékleírás Ár * H 3622F0 7161301 zuhanycső 1,7 m, PVC, fekete matt 11 877 Ft Termék száma Termékleírás Ár * H 3652F0 7163611 zuhanyszett (kézizuhany ∅ 100 mm 3F, zuhanycső 1,7 m, kézizuhany tartó), fekete matt 29 694 Ft Termék száma Termékleírás Ár
H
46
232,4 66 G1/2" 66 ∅100

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

Mio Style

Előnyök

Kerámia betétek, átmérő: 35 mm

A perlátorok egy különleges anyagból készültek, amely megakadályozza a vízkő lerakódását

Falra szerelhető kád és zuhanycsapok visszacsapó szelepekkel, amelyek megakadályozzák a szennyes víz visszaáramlását a lefolyóból. Kombinálható a Cubito-N zuhany kiegészítők széles választékával.

COLD START a csaptelep karjának középső állásból történő elfordításával folyni kezd a hideg víz

rejtett Neoperl perlátor - vízátfolyás 5 l/perc

Termék száma Termékleírás Ár

H 3112F1 0041101 egykaros mosdó csaptelep, húzórudas lefolyószelep nélkül, átfolyási mennyiség 5 l/perc, króm

26 513 Ft ÚJ

H 3112F1 0049101 egykaros mosdó csaptelep, húzórudas lefolyószelep nélkül, átfolyási mennyiség 5 l/perc, Cold Start, króm

26 513 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep 8 773 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3112F8 0041201 egykaros mosdó csaptelep, magasított, mosdótálhoz, húzórudas lefolyószelep nélkül, átfolyási mennyiség 5 l/perc, króm

34 851 Ft ÚJ

H 3112F8 0049201 egykaros mosdó csaptelep, magasított, mosdótálhoz, húzórudas lefolyószelep nélkül, átfolyási mennyiség 5 l/perc, Cold Start, króm

34 851 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep 8 773 Ft

CSAPTELEP NAGY ÁTFOLYÁSSAL MIO STYLE

Termék száma Termékleírás Ár

H 3512F1 0042611 álló mosogató csaptelep nagy átfolyással, króm 36 313 Ft

1 68 87 G3/8" 114 Ø50 147 35° M35×1,5 G3/8" 110 ∅55 303 220 min. 350 max. 35 ÚJ MOSDÓ CSAPTELEP MIO STYLE MAGASÍTOTT MOSDÓ CSAPTELEP MIO STYLE
ÁLLÓ MOSOGATÓ
182 310 193 350 min. 35 max. 125 ∅ 24 ∅ 49,5
39,5
R90

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

ZUHANY CSAPTELEP ZUHANYZÓ SZETT NÉLKÜL MIO STYLE

Termék száma Termékleírás Ár

H 3312F7 0044001 egykaros, fali zuhany csaptelep, zuhanyszett nélkül, króm

32 514 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651X0 0043621 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0043631 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044721 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044731 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

FALBA ÉPÍTHETŐ ZUHANY CSAPTELEP MIO STYLE

29 563 Ft

29 563 Ft

40 728 Ft

40 728 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3312F6 0040001 falba építhető zuhany csaptelep, króm

24 846 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651X0 0043621 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0043631 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044721 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044731 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső

1.7m)

KÁD-ZUHANY CSAPTELEP ZUHANYZÓ SZETT NÉLKÜL MIO STYLE

29 563 Ft

29 563 Ft

40 728 Ft

40 728 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3212F7 0044001 egykaros, fali kád-zuhany csaptelep, zuhanyszett nélkül, króm

34 851 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651X0 0043621 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0043631 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044721 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044731 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső

1.7m)

FALBA ÉPÍTHETŐ KÁD - ZUHANY CSAPTELEP MIO STYLE

29 563 Ft

29 563 Ft

40 728 Ft

40 728 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

31 515 Ft

H 3212F6 0040001 falba építhető kád - zuhany csaptelep, króm

Külön megrendelni: Ár

H 3651X0 0043621 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0043631 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044721 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044731 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

BIDÉ CSAPTELEP MIO STYLE

29 563 Ft

29 563 Ft

40 728 Ft

40 728 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3412F1 0041111 egykaros bidé csaptelep, álló, húzórudas lefolyószeleppel, króm

28 180 Ft

Javasoljuk a Mio, Cubito-N és RIO zuhanyszettek, tartozékok és szifonok kombinációit.

251 250 110 81 147 Ø50 G 3/8" G1/2" G1/2" 134 220 60 150 Min. 132 Max. 168 Ø 70 96 134 156 G 1/2" 140 1 90 G 1/2" G 1/2" Min. 20 Max. 40 G 1/2" G 1/2" 115 Min. 20 Max. 46 G1/2" G1/2" 220 106,5 157 180 150 Min. 135 Max. 165 Ø 70 20°

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

Deep by Jika

Előnyök

5 évre meghosszabbított garancia Minőségi kerámia betétek, átmérő: 37 mm, ECODISK rendszerrel

A perlátorok egy különleges anyagból készültek, amely megakadályozza a vízkő lerakódását

Álló mosdó csaptelepek kétféle magasságú változata, fém lefolyószeleppel vagy Click-Clack mechanizmussal Falra szerelhető kád és zuhanycsapok légbeszívó szelepekkel, amelyek megakadályozzák a szennyvíz visszaáramlását Tanúsított minőségű csatlakozótömlők rozsdamentes acélból Széles típusválaszték orvosi karral

Zuhany kiegészítők széles választékával

víztakarékos Neoperl perlátor - vízátfolyás 5,7 l/perc

cserélhető perlátor különböző átfolyással a megjelölt termékeknél

kerámiabetétjének segítségével korlátozható a kifolyó víz mennyisége és hőmérséklete, egészen 50%-os megtakarításig

Termék száma Termékleírás Ár

H 3111U1 0041111 mosdó csaptelep, álló, húzórudas lefolyószeleppel, kifolyócső 103 mm, atáramló vízmennyiség 5,7 l/min

H 3111U1 0041191 mosdó csaptelep, álló, húzórudas lefolyószeleppel, orvosi karral, kifolyócső 103 mm, atáramló vízmennyiség 5,7 l/min

H 3111U1 0041101 mosdó csaptelep, álló, húzórudas lefolyószelep nélkül, kifolyócső 103 mm, átfolyás 5,7 l/min

32 759 Ft

32 015 Ft

28 393 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep

8 773 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3111U8 0041201 mosdó csaptelep, álló, lefolyószelep nélkül, magasított, kifolyócső 115 mm, atáramló vízmennyiség 5,7 l/min

H 3111U8 0041291 mosdó csaptelep, álló, lefolyószelep nélkül, orvosi karral, magasított, kifolyócső 115 mm, atáramló vízmennyiség 5,7 l/min

H 3111U8 0041241 mosdó csaptelep, Klikk-klakk lefolyószeleppel, magasított, kifolyócső 115 mm, atáramló vízmennyiség 5,7 l/min

31 998 Ft

34 016 Ft

37 447 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep

8 773 Ft

52 mm 158 mm 125 mm
MOSDÓ CSAPTELEP DEEP BY JIKA MOSDÓ CSAPTELEP DEEP BY JIKA

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

ZUHANY CSAPTELEP, FALI, ZUHANYSZETTEL DEEP BY JIKA

Termék száma Termékleírás Ár

H 3311U7 0041311 zuhany csaptelep, fali, zuhanyszettel (kézi zuhany ∅ 80 mm, 3 különböző funkció, gégecső 170 cm, kézizuhany tartó)

H 3311U7 0044001 kád csaptelep, fali, zuhanyszett nélkül

FALBA ÉPÍTETT ZUHANY CSAPTELEP DEEP BY JIKA

Termék száma Termékleírás Ár

H 3311U6 0040001 falba épített zuhany csaptelep

TERMOSZTÁTOS ZUHANY CSAPTELEP, FALI, ZUHANYSZETTEL DEEP BY JIKA

Termék száma Termékleírás Ár

H 3331U7 0042711 termosztátos zuhany csaptelep, fali, zuhanyszettel (kézi zuhany ∅ 100 mm, 3 különböző funkció, gégecső 1,7 m, kézizuhany tartó)

H 3331U7 0044001 termosztátos zuhany csaptelep, fali, zuhanyszett nélkül

KÁD-ZUHANY CSAPTELEP, FALI, ZUHANYSZETTEL DEEP BY JIKA

Termék száma Termékleírás Ár

H 3211U7 0041311 kád-zuhany csaptelep, fali, zuhanyszettel (kézi zuhany ∅ 80 mm, 3 különböző funkció, gégecső 170 cm, kézizuhany tartó

41

H 3211U7 0044001 kád csaptelep, fali, zuhanyszett nélkül 34

Javasoljuk a Mio, Cubito-N és RIO zuhanyszettek, tartozékok és szifonok kombinációit.

253 252 Min. 30
38 172 Ft
30 228 Ft
69 523 Ft
57 325 Ft
35 637 Ft
639 Ft
094 Ft

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

FALBA ÉPÍTETT KÁD - ZUHANY CSAPTELEP DEEP BY JIKA

Termék száma Termékleírás Ár

H 3211U6 0040001 falba épített kád - zuhany csaptelep, zuhanyváltóval 55 184 Ft

TERMOSZTÁTOS KÁD - ZUHANY CSAPTELEP, FALI, ZUHANYSZETTEL DEEP BY JIKA

Termék száma Termékleírás Ár

H 3231U7 0042711 termosztátos kád - zuhany csaptelep, fali, zuhanyszettel (kézi zuhany ∅ 100 mm, 3 különböző funkció, gégecső 1,7 m, kézizuhany tartó)

H 3231U7 0044001 termoszátos kád - zuhany csaptelep, fali, zuhanyszett nélkül

86 959 Ft

74 708 Ft

BIDÉ CSAPTELEP DEEP BY JIKA

Termék száma Termékleírás Ár

H 3411U1 0041111 bidé csaptelep, álló, húzórudas lefolyószeleppel

36 725 Ft

ZUHANY GÉGECSŐ

Termék száma Termékleírás Ár

H 362270 0040211 Lyra zuhany gégecső 2 m, megerősített PVC, ezüst, króm 7 160 Ft

Javasoljuk a Mio, Cubito-N és RIO zuhanyszettek, tartozékok és szifonok kombinációit.

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

Előnyök Cube

Kerámia betétek, átmérő: 35 mm

A perlátorok egy különleges anyagból készültek, amely megakadályozza a vízkő lerakódását

Falra szerelhető kád és zuhanycsapok légbeszívó szelepekkel, amelyek megakadályozzák a szennyvíz visszaáramlását

Kombinálható a Cubito-N zuhany kiegészítők széles választékával.

rejtett Neoperl perlátor - vízátfolyás 5 l/perc

cserélhető perlátor különböző átfolyással a megjelölt termékeknél

Termék száma Termékleírás Ár

H 3111W1 0041101 egykaros mosdó csaptelep, húzórudas lefolyószelep nélkül, átfolyási mennyiség 5 l/perc, króm 26 513 Ft

H 3111W1 0049101 ÚJ egykaros mosdó csaptelep, húzórudas lefolyószelep nélkül, átfolyási mennyiség 5 l/perc, Cold Start,króm 26 513 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep

8 773 Ft

Termék száma

Termékleírás Ár

H 3111W1 0045101 mosdó csaptelep orvosi karral, húzórudas lefolyószelep nélkül, átfolyási mennyiség 5 l/perc, króm

28 180 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep

8 773 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3111W8 0041201 egykaros, álló mosdó csaptelep, mosdótálhoz, húzórudas lefolyószelep nélkül, átfolyási mennyiség 5 l/perc, króm

H 3111W8 0049201 ÚJ egykaros, álló mosdó csaptelep, mosdótálhoz, húzórudas lefolyószelep nélkül, átfolyási mennyiség 5 l/perc, Cold Start, króm

31 515 Ft

31 515 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep

8 773 Ft

255 254 G 3/8" 179 111 112 Ø50 20° 20° G 3/8" 113 164 108 G3/8" M35×1,5 220 112 20° 288
MOSDÓ CSAPTELEP CUBE MOSDÓ CSAPTELEP ORVOSI KARRAL CUBE MAGASÍTOTT MOSDÓ CSAPTELEP CUBE

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

CSAPTELEP CUBE

Termék száma Termékleírás Ár

H 3511W1 0042611 álló mosogató csaptelep nagy átfolyással, Cold Start, króm 36 313 Ft

ZUHANY CSAPTELEP ZUHANYZÓ SZETT NÉLKÜL CUBE

Termék száma Termékleírás Ár

H 3311W7 0044001 egykaros, fali zuhany csaptelep, zuhanyszett nélkül, króm 28 180 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651X0 0043621 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0043631 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044721 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044731 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

FALBA ÉPÍTHETŐ ZUHANY CSAPTELEP CUBE

29 563 Ft

29 563 Ft

40 728 Ft

40 728 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3311W6 0040001 zuhanykabin falba építhető csaptelep, króm

24 846 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651X0 0043621 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0043631 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044721 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044731 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

KÁD-ZUHANY

CSAPTELEP ZUHANYZÓ SZETT NÉLKÜL CUBE

29 563 Ft

29 563 Ft

40 728 Ft

40 728 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3211W7 0044001 egykaros, fali kád-zuhany csaptelep, zuhanyszett nélkül, króm 31 515 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651X0 0043621 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0043631 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044721 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044731 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

29 563 Ft

29 563 Ft

40 728 Ft

40 728 Ft

220 49 70 G 1/2 150 Max 168 Max 132 107 145 168 G 1/2 Ø115 Min. 20 Max. 46 G 1/2" G 1/2" Ø 70 161 220 150 Max 168 Min 132 141 179 203 112 G 1/2" G 1/2" ÚJ
MOSOGATÓ
Javasoljuk a Mio, Cubito-N és RIO zuhanyszettek, tartozékok és szifonok kombinációit.
43 ∅ 53,5 R102 182 215 350 min. 35 max. 151 ∅ 24 ∅ 49,5 332

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

FALBA

KÁD - ZUHANY CSAPTELEP CUBE

Termék száma Termékleírás Ár

H 3211W6 0040001 falba építhető kád - zuhany csaptelep, króm 31 515 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651X0 0043621 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0043631 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, kézizuhany tartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044721 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

H 3651X0 0044731 zuhanyszett (kézizuhany, átm. 130×130 mm, 4 különböző funkció, zuhanytartó rúd, krómozott szappantartó, gégecső 1.7m)

29 563 Ft

29 563 Ft

40 728 Ft

40 728 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3411W1 0041101 egykaros, álló bidé csaptelep, húzórudas lefolyószeleppel, króm 28 180 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep 8 773 Ft

257 256 81 154 108 G 1/2" 140 Min. 20 Max. 40 G 1/2" G 1/2" 190
CSAPTELEP CUBE
Javasoljuk a Mio, Cubito-N és RIO zuhanyszettek, tartozékok és szifonok kombinációit. BIDÉ
ÉPÍTHETŐ

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

Előnyök Lyra

Kerámia betétek, átmérő: 40 mm A perlátorok egy különleges anyagból készültek, amely megakadályozza a vízkő lerakódását Kombinálható a Rio zuhany kiegészítők széles választékával.

NEOPERL perlátorok

Perlátorok egy speciális anyagból készültek, amely megakadályozza a vízkő lerakódást, elkerülve ezzel a bonyolult súrolás szükségességét.

MOSDÓ CSAPTELEP LYRA

cserélhető perlátor különböző átfolyással a megjelölt termékeknél

Termék száma Termékleírás Ár

H 311271 0040011 álló karos mosdó csaptelep húzórudas lefolyószeleppel, króm 24 161 Ft

H 311271 0040001 álló karos mosdó csaptelep húzórudas lefolyószelep nélkül, króm 20 919 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep 8 773 Ft

FALI MOSDÓ CSAPTELEP KARRAL LYRA

Termék száma Termékleírás Ár

H 351277 0042101 fali karos mosdó csaptelep 210 mm-es kifolyócsővel 24 161 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep 8 773 Ft

Pótalkatrészek: Ár

H 351270 0042001 kifolyócső 150 mm, króm 5 712 Ft

H 395270 0042101 kifolyócső 210 mm, króm 4 329 Ft

H 395270 0042201 kifolyócső 300 mm, króm 5 579 Ft

EGÉSZSÉGÜGYI FOGANTYÚ LYRA

Termék száma Termékleírás Ár

H 391270 0040001 egészségügyi fogantyú, króm 4 888 Ft

MOSOGATÓ CSAPTELEP LYRA

Termék száma Termékleírás Ár

H 351271 0042001 álló karos mosogató csaptelep, króm, 210 mm 22 500 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 311271 0040101 álló karos mosogató csaptelep, króm, 143 mm 16 759 Ft

G3/8” G5/4”

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

FALI ZUHANY CSAPTELEP LYRA

Termék száma Termékleírás Ár

H 331277 0040001 karos zuhany csaptelep zuhanyzó szett nélkül, króm 20 935 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651R0 0043611 zuhanyzó szett (kézi zuhany, 3 funkció, tartó, zuhany gégecső 1,7 m), króm

H 3651R0 0043731 zuhanyzó szett (kézi zuhany, 3 funkció, zuhanytartó rúd, zuhany gégecső 1,7 m), króm

18 452 Ft

26 715 Ft

KÁD-ZUHANY CSAPTELEP LYRA

Termék száma Termékleírás Ár

H 321277 0040001 karos kád-zuhany csaptelep zuhanyzó szett nélkül, króm

26 088 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651R0 0043611 zuhanyzó szett (kézi zuhany, 3 funkció, tartó, zuhany gégecső 1,7 m), króm

H 3651R0 0043731 zuhanyzó szett (kézi zuhany, 3 funkció, zuhanytartó rúd, zuhany gégecső 1,7 m), króm

18 452 Ft

26 715 Ft

BIDÉ CSAPTELEP LYRA

Termék száma Termékleírás Ár

H 341271 0040011 álló karos bidé csaptelep húzórudas lefolyószeleppel, króm

24 146 Ft

Javasoljuk

259 258
a Mio, RIO és Cubito-N zuhanyszettek, tartozékok és szifonok kombinációit.

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

ÁLLÍTHATÓ MAGASSÁGÚ ZUHANYZÓOSZLOP LYRA

Termék száma Termékleírás Ár

40 cm állítható

H 335277 00 4 0001 állítható magasságú zuhanyzóoszlop, fali, váltószeleppel és fali zuhanytartó csővel, állítható magasság 40cm, fejzuhany és zuhanytartozékok nélkül

68 256 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 367710 0040411 Mio fej feletti zuhany, 1 funkció, zuhanyzófej része szürke műanyag

H 367710 0040421 Mio fej feletti zuhany, 1 funkció, zuhanyzófej része króm

H 3611R0 0040011 kézizuhany, 1 funkciós, króm

14 408 Ft

20 582 Ft

5 672 Ft

H 3611R2 0043311 kézizuhany, hátm. 80 mm, 3 különféle funkcióval 6 014 Ft

H 3611R2 0041511 kézizuhany, átm. 100 mm, 1 funkcióval 7 240 Ft

H 3611R2 0043511 kézizuhany, átm. 100 mm, 3 különféle funkcióval 9 328 Ft

H 3621R0 0042701 gégecső, 1,7 m, rozsdamentes acél 5 672 Ft

40 cm állítható magasság

40 cm

A Jika Lyra teleszkópos zuhany oszlop használata örömmel tölti el a fürdőszoba bármely használóját.

A magassági szint beállíthatóságának köszönhetően, a fejzuhany szintmagassága 40 cm-rel „felemelhető”.

A zuhanyzó oszlopának a talajtól mért 75 cm magasságában történő, általános beszerelése esetén lehetséges tányér fejzuhany alkalmazása, amelynek magassága ebben az estben 180 cm- től 220 cm-ig terjed, ami a magas növésű felhasználók igényeit is kielégíti.

A zuhanyzó részét képezi a kézizuhany és a fejzuhany is, amely egyszerűen és könnyen átkapcsolható. A Clean touch funkciónak köszönhetően a fúvókák mindenféle nehézség és súrolás nélkül tisztíthatóak.

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

Lyra Smart

Előnyök

Kerámia betétek, átmérő: 35 mm A perlátorok egy különleges anyagból készültek, amely megakadályozza a vízkő lerakódását

Falra szerelhető kád és zuhanycsapok légbeszívó szelepekkel, amelyek megakadályozzák a szennyvíz visszaáramlását

Zuhany kiegészítők széles választékával

rejtett Neoperl perlátor - vízátfolyás 5 l/perc

cserélhető perlátor különböző átfolyással a megjelölt termékeknél

MOSDÓ CSAPTELEP LYRA SMART

Termék száma Termékleírás Ár

H 3111Z1 0041101 mosdó csaptelep, húzórudas lefolyószelep nélkül, atáramló vízmennyiség 5 l/min

H 3111Z1 0041111 mosdó csaptelep, húzórudas lefolyószeleppel, atáramló vízmennyiség 5 l/min

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep

FALI MOSDÓ CSAPTELEP KARRAL LYRA SMART

Termék száma Termékleírás

H 3111Z7 0042201 fali karos mosdó csaptelep 150 mm-es kifolyócsővel, króm

3111Z7 0042301 fali karos mosdó csaptelep 210 mm-es kifolyócsővel, króm

H 3111Z7 0042401 fali karos mosdó csaptelep 300 mm-es kifolyócsővel, króm

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz

MOSOGATÓ CSAPTELEP LYRA SMART

Termék száma Termékleírás Ár

H 3511Z1 0042201 álló karos mosogató csaptelep, króm, 143 mm 18 177 Ft

MOSOGATÓ CSAPTELEP LYRA SMART

Termék száma Termékleírás Ár

H 3511Z1 0042301 álló karos mosogató csaptelep, króm, 210 mm 18 177 Ft

261 260 G 1/2" 150 150 201 Ø 65 210 261 300 351 G 3/8" 64 143 Ø46 6° G 3/8" 117 210 Ø46 6°
24 175 Ft
24
Ár
H
175 Ft
24 846 Ft
Ár
Ft
8 773 Ft
Külön megrendelni:
16 311
H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep
23 179 Ft
26 513
Ft
8
773 Ft

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

ZUHANY CSAPTELEP ZUHANYZÓ SZETT NÉLKÜL LYRA SMART

Termék száma Termékleírás Ár

H 3311Z7 0044001 karos zuhany csaptelep zuhanyzó szett nélkül, króm 23 179 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651R0 0043611 zuhany készlet, (kézi-zuhanyfej, átm. 100 mm, 3 különféle funkcióval, kézi-zuhanyfej tartó, zuhany gégecső 1,7 m, fém)

H 3651R0 0043731 zuhany készlet, (kézi-zuhanyfej, átm. 100 mm, 3 különféle funkcióval, zuhanytartó rúd, zuhany gégecső 1,7 m, fém)

FALBA ÉPÍTHETŐ ZUHANY CSAPTELEP LYRA SMART

18 452 Ft

26 715 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3311Z6 0040001 falba építhető zuhany csaptelep, króm 23 179 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651R0 0043611 zuhany készlet, (kézi-zuhanyfej, átm. 100 mm, 3 különféle funkcióval, kézi-zuhanyfej tartó, zuhany gégecső 1,7 m, fém)

H 3651R0 0043731 zuhany készlet, (kézi-zuhanyfej, átm. 100 mm, 3 különféle funkcióval, zuhanytartó rúd, zuhany gégecső 1,7 m, fém)

KÁD-ZUHANY CSAPTELEP ZUHANYZÓ SZETT NÉLKÜL LYRA SMART

18 452 Ft

26 715 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3211Z7 0044001 karos kád-zuhany csaptelep zuhanyzó szett nélkül, króm

26 513 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651R0 0043611 zuhany készlet, (kézi-zuhanyfej, átm. 100 mm, 3 különféle funkcióval, kézi-zuhanyfej tartó, zuhany gégecső 1,7 m, fém)

H 3651R0 0043731 zuhany készlet, (kézi-zuhanyfej, átm. 100 mm, 3 különféle funkcióval, zuhanytartó rúd, zuhany gégecső 1,7 m, fém)

FALBA ÉPÍTHETŐ KÁD-ZUHANY CSAPTELEP LYRA SMART

18 452 Ft

26 715 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3211Z6 0040001 falba építhető kád - zuhany csaptelep, króm 29 847 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 3651R0 0043611 zuhany készlet, (kézi-zuhanyfej, átm. 100 mm, 3 különféle funkcióval, kézi-zuhanyfej tartó, zuhany gégecső 1,7 m, fém)

H 3651R0 0043731 zuhany készlet, (kézi-zuhanyfej, átm. 100 mm, 3 különféle funkcióval, zuhanytartó rúd, zuhany gégecső 1,7 m, fém)

BIDÉ CSAPTELEP LYRA SMART

18 452 Ft

26 715 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3411Z1 0041171 egykaros, álló bidé csaptelep, húzórudas lefolyószeleppel, króm

26 513 Ft

G 1/2" G 1/2" 122 156 214 95 149 150 Max. 168 Min. 132 Ø 64 37° G 3/8" G 1/2" 98 132 214 150 Max. 168 Min. 132 51 Ø 64 G 1/2" G 1/2" G 1/2" 190 140 Min. 20 Max. 40 G 1/2" Min. 20 Max. 46 G 1/2" Ø115 G 1 1/4" G 3/8" 47 94 Ø48 10°

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

ZUHANY GÉGECSŐ CSATLAKOZTATÓ RIO

Termék száma Termékleírás Ár

H 3631R0 0041501 zuhany gégecső csatlakoztatás 1/2“ 9 307 Ft

GÉGECSŐ RIO

Termék száma Termékleírás Ár

H 3621R0 0042701 gégecső, 1,7 m, rozsdamentes acél 5 672 Ft

KÉZIZUHANY TARTÓ

Termék száma Termékleírás Ár

H 3691R0 0045001 kézizuhany tartó, 3 rögzített állású, króm 3 813 Ft

Javasoljuk a Mio és RIO zuhanyszettek, tartozékok és szifonok kombinációit.

EGÉSZSÉGÜGYI FOGANTYÚ

Termék száma Termékleírás Ár

H 3901J0 0040051 orvosi kar csaptelephez ∅ 40 mm, króm 4 563 Ft

Az orvosi kar kompatibilis a DINO, TALAS, TALAS TRENDY, LYRA SMART mosdócsapokhoz.

MOSDÓ CSAP DINO CSAK HIDEG VÍZRE DINO

Termék száma Termékleírás Ár

H 315720 0040001 mosdó csap, csak hideg vízre, krómozottplast 13 643 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep 8 773 Ft

Javasoljuk a RIO tartozékok kombinációit.

263 262 142 115 95 50 30 G½" ∅ 44

TARTOZÉKOK /

MOSDÓ SZIFON

Termék száma Termékleírás Ár

H 374730 0040001 Cubito mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 20 571 Ft

MOSDÓ SZIFON

Termék száma Termékleírás Ár

H 3741R0 0040001 mosdó szifon, 5/4“ × DN32, ABS,

MOSDÓ SZIFON MIO STYLE

*2023/2. negyedévtől elérhető.

MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP MIO

MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP MIO STYLE

MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP RIO

Termék száma

Ár * H 3702F9 7161031 mosdó lefolyószelep Mio StyleClick-Clack, fekete matt 11 022 Ft

*2023/3. negyedévtől elérhető.

1"1/4 95190 327 DN32 ∅31,75 ∅55 ∅ 31,75 ∅ 70 10 G 1 1∕4"
Termékleírás
Termék száma Termékleírás Ár H 391710 0040001 mosdó lefolyószelep Click-Clack 8 773 Ft
10 664 Ft Termék száma Termékleírás Ár * H 3742F0
mosdó
DN32, ABS,
13 618 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 370189
mosdó
7 908 Ft G ∅32 11 0–1 95 90 50 330 DN32 5∕4" * elérhető
G5 4 " 32-52 ∅63 CLICK/CLACK ÚJ ÚJ
króm
7160001
szifon Mio Style, 5/4“ ×
fekete matt
0041031*
lefolyószelep, billenő dugós, vandálbiztos, 5/4“-75 mm
a készlet erejéig.
11 0 1 60–230 225 DN32 96 G 1 1∕4 "

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

Talas Trendy

MOSDÓ CSAPTELEP TALAS TRENDY

Előnyök

Kerámia betétek, átmérő: 35 mm Kombinálható a Rio zuhany kiegészítők széles választékával.

rejtett Neoperl perlátor - vízátfolyás 5 l/perc

cserélhető perlátor különböző átfolyással a megjelölt termékeknél

FALI MOSDÓ CSAPTELEP TALAS TRENDY

Termék száma Termékleírás Ár

H 3112E1 0041101 mosdó csaptelep, húzórudas lefolyószelep nélkül, atáramló vízmennyiség 5 l/min, króm

H 3112E1 0041171 mosdó csaptelep, műanyag húzórudas lefolyószeleppel, átáramló vízmennyiség 5 l/min

H 3112E1 0041111 mosdó csaptelep, húzórudas lefolyószeleppel, atáramló vízmennyiség 5 l/min

Külön megrendelni: Ár

H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm,

MOSOGATÓ CSAPTELEP TALAS TRENDY

Termék száma Termékleírás Ár

H 3512E1 0042201 mosogató csaptelep, álló, 143 mm-es kifolyócsővel, króm

18 193 Ft

265 264 G 3/8" 1 74 95 Ø50 105 6° Ø50 1 74 G1 1/4" G3/8" 95 105 6° 201 150 150 G 1/2" Ø 65 261 210 351 300 201 150 150 G 1/2" Ø 65 261 210 351 300 G 3/8" 64 143 Ø46 6°
24
320 Ft
26 363 Ft
28 409 Ft
sárgaréz 16 311 Ft H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep 8 773 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3112E7 0042201 fali karos mosdó csaptelep 150 mm-es kifolyócsővel, króm 22 277 Ft H 3112E7 0042301 fali karos mosdó csaptelep 210 mm-es kifolyócsővel, króm 24 320 Ft H 3112E7 0042401 fali karos mosdó csaptelep 300 mm-es kifolyócsővel, króm 24 320 Ft
megrendelni: Ár H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep 8 773 Ft
Külön

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

MOSOGATÓ CSAPTELEP TALAS TRENDY

Termék száma Termékleírás Ár

H 3512E1 0042301 mosogató csaptelep, álló, 210 mm-es kifolyócsővel, króm

ZUHANY CSAPTELEP ZUHANYZÓ SZETT NÉLKÜL TALAS TRENDY

18 193 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

16 147 Ft

H 3312E7 0044001 1 karos zuhany csaptelep zuhanyzó szett nélkül, króm

Külön megrendelni: Ár

H 3651R0 0043611 zuhany készlet, (kézi-zuhanyfej, átm. 100 mm, 3 különféle funkcióval, kézi-zuhanyfej tartó, zuhany gégecső 1,7 m, fém)

H 3651R0 0043731 zuhany készlet, (kézi-zuhanyfej, átm. 100 mm, 3 különféle funkcióval, zuhanytartó rúd, zuhany gégecső 1,7 m, fém)

KÁD-ZUHANY CSAPTELEP ZUHANYZÓ SZETT NÉLKÜL TALAS TRENDY

18 452 Ft

26 715 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

20 232 Ft

H 3212E7 0044001 karos kád-zuhany csaptelep zuhanyzó szett nélkül, króm

Külön megrendelni: Ár

H 3651R0 0043611 zuhany készlet, (kézi-zuhanyfej, átm. 100 mm, 3 különféle funkcióval, kézi-zuhanyfej tartó, zuhany gégecső 1,7 m, fém)

H 3651R0 0043731 zuhany készlet, (kézi-zuhanyfej, átm. 100 mm, 3 különféle funkcióval, zuhanytartó rúd, zuhany gégecső 1,7 m, fém)

BIDÉ CSAPTELEP TALAS TRENDY

18 452 Ft

26 715 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3412E1 0041171 álló karos bidé csaptelep húzórudas lefolyószeleppel, króm

28 409 Ft

ZUHANYOSZLOP TALAS TRENDY

Termék száma Termékleírás Ár

H 3332E7 0045331 zuhanyoszlop (fali karos zuhany csaptelep, fejzuhany ∅ 200 mm, kézi zuhany ∅ 80 mm, 3 funkció, zuhanycső 1,7 m PVC szatinált)

135 510 Ft

215 150 Max. 168 Min. 132 G1/2" 108 151 G1/2" 167 Ø 65 215 150 Max. 168 Min. 132 G1/2" 50,5 G1/2" 117 154 Ø 65 G 3/8" 117 210 Ø46 6° G3/8" G1 1/4" Ø48 94 47 10°

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

Előnyök Talas

Minőségi kerámia betétek. Tanúsított minőségű csatlakozótömlők rozsdamentes acélból.

Zuhany kiegészítők széles választéka

cserélhető perlátor különböző átfolyással a megjelölt termékeknél

EGYKAROS MOSDÓ CSAPTELEP TALAS

Termék száma Termékleírás Ár

H 3111N1 0041101 egykaros mosdó csaptelep, húzórudas lefolyószelep nélkül, króm

H 3111N1 0041111 egykaros mosdó csaptelep, húzórudas lefolyószeleppel, króm

11 868 Ft

13 821 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep

EGYKAROS FALI MOSDÓ CSAPTELEP TALAS

8 773 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3111N7 0042201 egykaros fali mosdó csaptelep, 150 mm kifolyócsővel , króm 19 746 Ft

H 3111N7 0042301 egykaros fali mosdó csaptelep, 210 mm kifolyócsővel , króm 19 746 Ft

H 3111N7 0042401 egykaros fali mosdó csaptelep, 300 mm kifolyócsővel , króm

Külön megrendelni: Ár

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep

MOSOGATÓ CSAPTELEP TALAS

Termék száma Termékleírás Ár

H 3511N1 0042201 mosogató csaptelep, álló, 143 mm-es kifolyócsővel, króm

15 024 Ft

MOSOGATÓ CSAPTELEP TALAS

Termék száma Termékleírás Ár

H 3511N1 0042301 mosogató csaptelep, álló, 210 mm-es kifolyócsővel, króm

267 266
21 718 Ft
8
773 Ft
15 024 Ft

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

EGYKAROS ZUHANY CSAPTELEP TALAS

EGYKAROS KÁD-ZUHANY CSAPTELEP TALAS

EGYKAROS

TARTOZÉKOK /

HELYTAKARÉKOS MOSDÓ

MŰANYAG

Javasoljuk a RIO tartozékok kombinációit.

TALAS Termék száma Termékleírás Ár H 3411N1 0041111 egykaros bidet csaptelep, húzórudas lefolyószeleppel, króm 14 820 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3211N7 0044001 egykaros kád-zuhany,
150 mm vízkiállásra, króm 17 216 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3311N7 0044001 egykaros zuhany csaptelep, zuhanyzószet nélkül, 150 mm vízkiállásra, króm 13 821 Ft
BIDET CSAPTELEP
zuhanyzószet nélkül,
SZIFON MIO
MOSDÓ SZIFON Termék száma Termékleírás Ár H 894246 0000001 helytakarékos szifon, sarokszelep távolság 200 mm, DN40 9 777 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 890732 0000001 műanyag mosdó és vizelde szifon 2 181 Ft
SZIFON Termék száma Termékleírás Ár H 374710 0040001 Mio mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz 16 311 Ft G ∅32 85 95–200 50 325 DN32 5∕4"
MOSDÓ

MOSDÓ SZIFON MIO STYLE

374730 0040001 Cubito mosdó szifon, 5/4” – 32 mm, króm, sárgaréz

571 Ft

MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP RIO

3741R0 0040001 mosdó szifon Rio,

Ár

269 268 TARTOZÉKOK / 1"1/4 95190 327 DN32 ∅31,75 ∅55 ∅ 31,75 ∅ 70 10 G 1 1 4"
SZIFON
Termék száma Termékleírás Ár * H
lefolyószelep
11 022 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep 8 773 Ft
MOSDÓ
MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP MIO MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP MIO STYLE
3702F9 7161031 mosdó
Mio Style Click-Clack, fekete matt
MOSDÓ SZIFON RIO
Termékleírás
H
20
Termék
Termékleírás
5/4“ × DN32, ABS, króm 10 664 Ft Termék száma Termékleírás Ár * H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G5/4“ × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 370189 0041031* mosdó lefolyószelep, billenő dugós, vandálbiztos, 5/4“-75 mm 7 908 Ft G ∅32 11 0–1 95 90 50 330 DN32 5∕4"
elérhető a készlet erejéig. G5⁄4" 32-52 ∅63 CLICK/CLACK ÚJ ÚJ
elérhető.
11 0 1 60–230 225 DN32 96 G 1 1∕4 "
Termék száma
Ár
száma
H
*
*2023/2. negyedévtől
*2023/3. negyedévtől elérhető.

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

Kiegészítők Rio

ZUHANYSZETTEK RIO

Termék száma Termékleírás Ár

9 441 Ft

H 3651R0 0041001 zuhanyszett (kézizuhany, rozsdamentes acél gégecső, fali tartó), króm

Termék száma Termékleírás Ár

H 3651R0 0043711 zuhanyszett (kézizuhany, rozsdamentes acél gégecső, zuhanytartó rúd), króm

18 861 Ft

KÉZIZUHANY RIO

Termék száma Termékleírás Ár

H 3611R0 0040011 kézizuhany, 1 funkciós, króm

5 672 Ft

KÉZIZUHANY RIO

Termék száma Termékleírás Ár

H 3611R2 0043311 kézizuhany, átm. 80 mm, 3 különféle funkcióval 6 014 Ft

KÉZIZUHANY RIO

Termék száma Termékleírás Ár

H 3611R2 0041511 kézizuhany, átm. 100 mm, 1 funkcióval 7 240 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

H 3611R2 0043511 kézizuhany, átm. 100 mm, 3 különféle funkcióval 9 328 Ft

+ + + +

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

GÉGECSŐ RIO

ZUHANY GÉGECSŐ CSATLAKOZTATÓ RIO

KÉZIZUHANY

271 270 Ø23 69,5 Ø105
TARTÓ RIO ZUHANYKAR RIO ZUHANYFEJ RIO
ZUHANYFEJ RIO
Termék száma Termékleírás Ár H 3661R0 0040041 zuhanykar, króm (külön kell rendelni) 8 486 Ft
száma Termékleírás Ár H 3691R0 0045001 kézizuhany tartó, 3 rögzített állású, króm 3 813 Ft
száma Termékleírás Ár H 3631R0 0041501 zuhany gégecső csatlakoztatás 1/2“ 9 307 Ft
száma Termékleírás Ár H 3671R1 0042101 zuhanyfej, átmérő:
1 funkciós, króm 6 604 Ft
Termékleírás Ár H 3671R1
7 240 Ft
száma Termékleírás Ár H 3671R1
9 328 Ft
Termékleírás Ár H 3621R0
5 672 Ft
Termék
Termék
Termék
80 mm,
Termék száma
0042141 zuhanyfej, átm. 100 mm, 1 funkcióval
Termék
0042151 zuhanyfej, átm. 100 mm, 3 funkcióval
Termék száma
0042701 gégecső, 1,7 m, rozsdamentes acél

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

AJÁNLOTT ZUHANYSZETTEK RIO

Termék száma Termékleírás Ár

H 3651R0 0043611 zuhany készlet, (kézi-zuhanyfej, átm. 100 mm, 3 különféle funkcióval, kézi-zuhanyfej tartó, zuhany gégecső 1,7 m, fém)

18 452 Ft

Termék száma Termékleírás Ár

26 715 Ft

H 3651R0 0043731 zuhany készlet, (kézi-zuhanyfej, átm. 100 mm, 3 különféle funkcióval, zuhanytartó rúd, zuhany gégecső 1,7 m, fém)

Külön megrendelni: Ár

H 3641X0 0048111 szappantartó, a H 3641X0 0043101, zuhanytartó rúdhoz, krómozott

5 403 Ft

MOSDÓ SZIFON RIO

Termék száma Termékleírás Ár

H 3741R0 0040001 mosdó szifon, 5/4“ × DN32, ABS, króm 10 664 Ft

MOSDÓ SZIFON MIO STYLE

Termék száma Termékleírás Ár

* H 3742F0 7160001 mosdó szifon Mio Style G 5/4" × DN32, ABS, fekete matt 13 618 Ft

*2023/2. negyedévtől elérhető.

MOSDÓ LEFOLYÓSZELEP RIO

Termék száma Termékleírás Ár

H 370189 0041031* mosdó lefolyószelep, billenő dugós, vandálbiztos, 5/4“-75 mm

* elérhető a készlet erejéig.

7 908 Ft

+ + + 95190 327 DN32 ∅31,75 ∅55 ∅ 31,75 ∅ 70 10 G 1 1 4"
1"1/4
ÚJ
11 0 1 60–230 225 DN32 96 G 1 1∕4

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

BIDÉ ZUHANY SZETT RIO

Termék száma Termékleírás Ár H 3651R0 0041121 bidé kézizuhany zárószeleppel, fali kézizuhany tartóval, gégecsővel 1,2 m

11 734 Ft

273 272
Kombinálja a falba épített csaptelepekkel.

CSAPTELEPEK ÉS ZUHANYKIEGÉSZÍTŐK /

Előnyök

magas szintű higiénia egyszerű és kényelmes használat, nem csak nyilvános helyek, hanem háztartások számára is intelligens elektronika a környezeti körülményektől függő automatikus beállítással – Auto-szenzor

biztos választás egészségügyi szervezetek számára a veszélyes legionella baktériumok elleni védelem növelésére víz-és energiamegtakarítás – áramlási sebesség 6 l/min, Neoperl vízsugár szabályozók (Németország)

biztonsági vízelzárási funkció 5 perc után

azonnal megnyitja a vizet, amint a kéz az érzékelési zónába ér, legfeljebb 30 cm-re a szenzortól

automatikusan elzárja a vizet, amint a kéz elhagyja az érzékelési zónát (a késleltetés 0,25–7,75 mp, a beállítástól függően)

támogatja a vízelzárási funkció távirányítású késleltetés beállítását és a szenzort kikapcsoló funkciót (termék szám H8940780000001)

két tápfeszültség opció – 24V egyenáram vagy 6V elem (4 db 1,5 V AA elem) az elemek állapotellenőrzése

5 év garancia

A szenzorvezérlésű csaptelepek jelentősen hozzájárulnak a vízmegtakarításhoz. A 0,25 és kevesebb mint 8 mp közötti beállítással működő vízelzárási funkció gondoskodik arról, hogy a víz (és a pénzünk) ne folyjon el feleslegesen, amikor a kezünket a szenzor hatósugarából kivonjuk.

ELEKTRONIKUS MOSDÓ CSAPTELEP SENSOR

H 3151T2 0043221 elektronikus mosdó csaptelep, automata leeresztő nélkül, áramlási sebesség 6 l/min, 2x sarokszelep szűrővel, 24V egyenáramú tápegység (külön kell megrendelni a csatlakoztatott csapok számától függően), krómozott

H 3151T2 0043211 elektronikus mosdó csaptelep, automata leeresztő nélkül, áramlási sebesség 6 l/min, 2x sarokszelep szűrővel, 4x1,5V alkáli elemmel működik, 2700 mAh, krómozott

130 275 Ft

130 275 Ft

Külön megrendelni: Ár

H 391710 0040001 Klikk-klakk lefolyószelep 8 773 Ft

H 895071 0000001 tápegység maximum 5 elektronikus mosdó csaptelep

H 895072 0000001 tápegység maximum 9 elektronikus mosdó csaptelep

H 895091 0000001 tápegység maximum 1 elektronikus mosdó csaptelep

H 894078 0000001 univerzális távirányító

Termék száma Termékleírás Ár
25 942 Ft
34
242 Ft
25
150 Ft
11
799 Ft

FÜRDŐSZOBA KIEGÉSZÍTŐK

275 274

FÜRDŐSZOBA KIEGÉSZÍTŐK /

Az új, modern matt fekete felület előnyei

TARTÓ, ÜVEG SZAPPANADAGOLÓVAL MIO STYLE Termék száma Termékleírás Ár H 3832F2 7161001 fali tartó, üveg szappanadagolóval, matt üveg/fekete matt 14 670 Ft 1 25,1 1 58,9 76,1 1 25,1 1 58,9 76,1 FALI TARTÓ, ÜVEGPOHÁRRAL MIO STYLE Termék száma Termékleírás Ár H 3822F1 7160001 fali tartó, üvegpohárral, matt üveg/fekete matt 8 901 Ft 1 12,7 1 18,5 76,1 1 12,7 76,1
STYLE Termék száma Termékleírás Ár H 3852F3 7161001 fali tartó, rácsos, 200×105×30mm, fekete matt 18 060 Ft 200 11 5 50 200 11 5 50
STYLE Termék száma Termékleírás Ár H 3832F1 7160001 fali tartó, üveg szappantartóval, matt üveg/fekete matt 8 823 Ft 110 130 50 110 130 50 110 130 50
FALI
FALI TARTÓ, RÁCSOS MIO
FALI TARTÓ,
ÜVEG SZAPPANTARTÓVAL MIO
bársonyosan finom teljesen egységes felület rendkívül karcálló az autóiparból átvett
gazdaságos és
2023/2. negyedévtől
ÚJ ÚJ ÚJ ÚJ
legkorszerűbb technológia - elektroforézis
ökológiai felületkezelés
elérhető.

FÜRDŐSZOBA KIEGÉSZÍTŐK /

2023/2. negyedévtől elérhető.

DUPLA TÖRÖLKÖZŐTARTÓ

TÖRÖLKÖZŐTARTÓ

ÜVEGPOLC, TARTÓVAL EGYÜTT 40 CM MIO

WC-PAPÍR TARTÓ

277 276
TARTALÉK WC-PAPÍR TARTÓ MIO STYLE Termék száma Termékleírás Ár H 3842F2 7161011 tartalék WC-papír tartó, fekete matt 9 755 Ft ∅ 60 93 169,9 ∅ 60 93 169,9
MIO STYLE Termék száma Termékleírás Ár H 3842F2 7160001 WC-papír tartó fedéllel, fekete matt 8 743 Ft 130 57 1 02 130 57 1 02
FEDÉLLEL
RÚD 40 CM MIO STYLE Termékleírás Ár H 3812F1 7160001 törölközőtartó rúd 40 cm, fekete matt 11 618 Ft 400 71 49,9 TÖRÖLKÖZŐTARTÓ HOROG MIO STYLE Termék száma Termékleírás Ár H 3812F3 7160001 törölközőtartó horog, fekete matt 4 916 Ft 43,7 ∅ 50 43,7 ∅ 50 43,7 ∅ 50
HOROG MIO STYLE Termék száma Termékleírás Ár H 3812F3 7160101 dupla törölközőtartó horog, fekete matt 5 847 Ft 43 ∅ 50 65,292 43 ∅ 50 65,292 43 ∅ 50 65,292
STYLE Termék száma Termékleírás Ár H 3852F1 7160001 üvegpolc, tartóval együtt 400 mm, matt üveg/ fekete matt 10 350 Ft 400 108 50 WC KEFE
Termék száma Termékleírás Ár H 3842F1 7160001 fali WC kefe szett kefével és üvegbetéttel, matt üveg/fekete matt 15 602 Ft TÖRÖLKÖZŐTARTÓ RÚD 60 CM MIO STYLE Termék száma Termékleírás Ár H 3812F2 7160001 törölközőtartó rúd 60 cm, fekete matt 12 294 Ft 600 71 49,9 76 383 113,1 76 383 113,1 ÚJ ÚJ ÚJ ÚJ ÚJ ÚJ ÚJ ÚJ
SZETT MIO STYLE

FÜRDŐSZOBA KIEGÉSZÍTŐK /

FALI TARTÓ, ÜVEG SZAPPANTARTÓVAL MIO STYLE Termék száma Termékleírás Ár H 3832F1 0040001 fali tartó, üveg szappantartóval, matt üveg/króm 7 037 Ft 110 130 50 110 130 50 110 130 50
TARTÓ, ÜVEGPOHÁRRAL MIO STYLE Termék száma Termékleírás Ár H 3822F1 0040001 fali tartó, üvegpohárral, matt üveg/króm 7 119 Ft 1 12,7 1 18,5 76,1 1 12,7 76,1
TARTÓVAL EGYÜTT 40 CM MIO STYLE Termék száma Termékleírás Ár 3852F1 0040001 üvegpolc, tartóval együtt 400 mm, matt üveg/ króm 8 229 Ft 400 108 50 NOVINKA FALI TARTÓ, ÜVEG SZAPPANADAGOLÓVAL MIO STYLE Termék száma Termékleírás Ár H 3832F2 0041001 fali tartó, üveg szappanadagolóval, matt üveg/króm 11 715 Ft 1 25,1 1 58,9 76,1 1 25,1 1 58,9 76,1 ÚJ ÚJ ÚJ ÚJ 2023/2. negyedévtől elérhető.
FALI
ÜVEGPOLC,

FÜRDŐSZOBA KIEGÉSZÍTŐK /

2023/2. negyedévtől elérhető.

DUPLA

TÖRÖLKÖZŐTARTÓ RÚD 40 CM MIO STYLE

TARTALÉK WC-PAPÍR TARTÓ MIO STYLE

279 278
TÖRÖLKÖZŐTARTÓ HOROG MIO STYLE Termék száma Termékleírás Ár H 3812F3 0040001 törölközőtartó horog, króm 3 904 Ft 43,7 ∅ 50 43,7 ∅ 50 43,7 ∅ 50 WC-PAPÍR TARTÓ FEDÉLLEL MIO STYLE Termék száma Termékleírás Ár H 3842F2 0040001 WC-papír tartó fedéllel, króm 6 957 Ft 130 57 1 02 130 57 1 02 TÖRÖLKÖZŐTARTÓ RÚD 60 CM MIO STYLE Termékleírás Ár H 3812F2 0040001 törölközőtartó rúd 60 cm, króm 9 836 Ft 600 71 49,9 WC KEFE SZETT MIO STYLE Termék száma Termékleírás Ár H 3842F1 0040001 fali WC kefe szett kefével és üvegbetéttel, matt üveg/króm 12 468 Ft 76 383 113,1 76 383 113,1 ÚJ ÚJ ÚJ ÚJ
TÖRÖLKÖZŐTARTÓ HOROG MIO STYLE Termék száma Termékleírás Ár H 3812F3 0040101 dupla törölközőtartó horog, króm 4 661 Ft 43 ∅ 50 65,292 43 ∅ 50 65,292 ÚJ
Termék száma Termékleírás Ár H 3812F1 0040001 törölközőtartó rúd 40 cm, króm 9 241 Ft 400 71 49,9 ÚJ
Termék száma Termékleírás Ár H 3842F2 0041011 tartalék WC-papír tartó, króm 7 811 Ft ∅ 60 93 169,9 ∅ 60 93 169,9 ÚJ

FÜRDŐSZOBA KIEGÉSZÍTŐK /

FOLYÉKONY SZAPPAN ADAGOLÓ PURE

AKASZTÓ PURE

SZAPPANTARTÓ PURE ÜVEG POLC, 40 CM PURE

POHÁRTARTÓ PURE

ÜVEG POLC, 60 CM PURE

Termék száma Termékleírás Ár H 3833B2 0041001 folyékony szappan adagoló, fali, krómozott, 203 ml üveg tartállyal 11 988 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3823B1 0040001 pohártartó, fali, krómozott, 11,5 cm magas; üveg betéttel 8 326 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3813B3 0040001 akasztó, krómozott 3 147 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3833B1 0040001 szappantartó, fali, krómozott, 11 cm; üveg betéttel 7 935 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3853B1 0040001 üveg polc, 40 cm, krómozott 7 107 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3853B2 0040001 üveg polc, 60 cm, krómozott 7 932 Ft

FÜRDŐSZOBA KIEGÉSZÍTŐK /

PAPÍRTARTÓ PURE

Termék

H

TÖRÖLKÖZŐTARTÓ GYŰRŰ PURE

TÖRÖLKÖZŐTARTÓ, PURE

TÖRÖLKÖZŐTARTÓ GYŰRŰ PURE

WC-KEFE TARTÓ PURE

PAPÍRTARTÓ, FEDÉLLEL PURE

TÖRÖLKÖZŐTARTÓ, 40 CM PURE

ABLAKTÖRLŐ LAPÁT MIO

Termék száma

ABLAKTÖRLŐ LAPÁT TARTÓVAL A ZUHANYKABINRA MIO

TÖRÖLKÖZŐTARTÓ, 60 CM PURE

ABLAKTÖRLŐ LAPÁT FALI TARTÓVAL MIO

281 280
Termékleírás
Termék száma
Ár
10
H 3813B4 0040001 törölközőtartó gyűrű, 22,5 × 12,5 cm, krómozott
650 Ft
Termékleírás
száma
Ár
nélkül, krómozott 13 284 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3813B4 0044001 törölközőtartó gyűrű, 22,5 × 16,5 cm, krómozott 10 857 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3843B2 0040001 papírtartó, fedéllel, krómozott 22 938 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3813B1 0040001 törölközőtartó, 40 cm, krómozott 15 146 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3813B2 0040001 törölközőtartó, 60 cm, krómozott 17 769 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3813B1 0044001
Termékleírás
12
3843B2 0041001 papírtartó, fedél
törölközőtartó, elfordítható, 41 cm, krómozott 13 200 Ft Termék száma
Ár H 3843B1 0040001 WC-kefe tartó, fali, üveg betéttel, krómozott
182 Ft
Termékleírás
6
Ár H 294710 0040001 ablaktörlő lapát, króm
484 Ft
Termékleírás
Termék száma
Ár H 294711 0040001 ablaktörlő lapát tartóval a zuhanykabinra, króm 9 540 Ft
10
Termék száma Termékleírás Ár H 294712 0040001 ablaktörlő lapát fali tartóval, króm
204 Ft

FÜRDŐSZOBA KIEGÉSZÍTŐK /

SZAPPANTARTÓ, FALI BASIC Termék

AKASZTÓ BASIC Termék

AKASZTÓ

ÜVEG POLC, 57 CM BASIC Termék

PAPÍRTARTÓ

PAPÍRTARTÓ, FEDÉLLEL BASIC

H 3843A2 0040001 papírtartó, fedéllel, krómozott 17 265 Ft

TÖRÖLKÖZŐTARTÓ, 40 CM BASIC

Termék száma Termékleírás Ár

H 3813A1 0040001 törölközőtartó, 40 cm, krómozott 10 590 Ft

TÖRÖLKÖZŐTARTÓ, 60 CM BASIC

Termék száma Termékleírás Ár

H 3813A2 0040001 törölközőtartó, 60 cm, krómozott 13 855 Ft

FÜRDŐLEPEDŐ TARTÓ RÁCS BASIC

Ár H 3813A6 0040001 fürdőlepedő tartó rács, törölközőtartó rúddal, krómozott

Termék száma

32 615 Ft

TÖRÖLKÖZŐTARTÓ GYŰRŰ, 30 CM BASIC

Termék száma Termékleírás Ár H 3813A4 0040001 törölközőtartó gyűrű, 30 cm, krómozott 13 998 Ft

TÖRÖLKÖZŐTARTÓ GYŰRŰ, 20 CM BASIC

Termék száma Termékleírás Ár H 3813A4 0044001 törölközőtartó gyűrű, 20 cm, krómozott 12 042 Ft

WC-KEFE TARTÓ BASIC

Termék száma Termékleírás Ár

H 3843A1 0040001 WC-kefe tartó, krómozott 14 254 Ft

száma Termékleírás
8 947 Ft
Ár H 3833A1 0040001 szappantartó, fali, krómozott, üveg betéttel
száma Termékleírás Ár
3813A3 0040001 akasztó, krómozott 2 661 Ft
H
BASIC
száma Termékleírás Ár H 3853A1 0040001 üveg polc, 40 cm, matt üveg 7 423 Ft
Termék
száma Termékleírás Ár H 3853A2 0040001 üveg polc, 57 cm, matt üveg 7 832 Ft
Termék száma Termékleírás Ár H 3843A2 0041001 papírtartó, fedél nélkül, krómozott 9 360 Ft
BASIC
Termék száma Termékleírás Ár
Termékleírás

FÜRDŐSZOBA KIEGÉSZÍTŐK /

FOLYÉKONY SZAPPAN ADAGOLÓ GENERIC

TÖRÖLKÖZŐ AKASZTÓ GENERIC

SZAPPANTARTÓ KOSÁR 20 CM GENERIC

WC-KEFE TARTÓ GENERIC

SZAPPANTARTÓ KOSÁR 30 CM GENERIC

KIHÚZHATÓ SZÁRÍTÓ ZSINÓR GENERIC

SAROK

KOSÁR

SAROK SZAPPANTARTÓ KOSÁR GENERIC

KLEENEX DOBOZ

HULLADÉKGYÜJTŐ KOSÁR 5 L

283 282
SZAPPANTARTÓ
GENERIC
GENERIC
GENERIC
Termék száma Termékleírás Ár H 3833D2 0041001 folyékony szappan adagoló, fali, krómozott, 192 ml fém tartállyal 18 969 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3853D3 0041001 szappantartó kosár, 20 cm, krómozott 11 672 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3853D3 0042001 szappantartó kosár, 30 cm, krómozott 16 867 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3853D3 0042301 sarok szappantartó kosár, 25 × 25 cm, krómozott 19 691 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3853D3 0040301 sarok szappantartó, 150 × 150 × 33,5 mm 8 058 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3813D3 0040001 törölköző akasztó 2 161 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3843D1 0040001 WC-kefe tartó, fali, 41 cm magas, krómozott 39 221 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3893D5 0040001 kihúzható szárító zsinór, 2 m hosszú, króm 12 310 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3863D2 0040001 Kleenex doboz, fényes rozsdamentes acél 25,5 × 12,5 × 9 cm 14 200 Ft Termék száma Termékleírás Ár H 3893D3 0042001 hulladékgyüjtő kosár, fényes rozsdamentes acél, 5 l 9 434 Ft

MEGJEGYZÉSEK

285 284 MEGJEGYZÉSEK

MEGJEGYZÉSEK

A JIKA TÁMOGATJA CSILLAGOK SZÜLETÉSÉT A DESIGN

TERÜLETÉN PROGRAMJÁVAL A DIÁKOK SZÁMÁRA

A Laufen CZ együttműködik a kerámia design diákjaival, akik a pilzeni West Bohemia Egyetemen és a prágai Arts and Crafts College intézményében tanulnak. Az Arts and Crafts College és a Maxim Velčovský Stúdio diákjai számára kitűzött diplomamunka címe a következő volt: „Múlt - Jelen - Jövő“.

A Džber (Mosdótál) mosdókagyló a legelső termék, amely a JIKA ART projektből ered. A JIKA ART projekt célja, hogy behozza a művészetet napjaink hagyományos fürdőszobáiba, miközben teret ad a fiatal tervezők számára is. A mosdókagylót, amelyet a történelem ihletett, Barbora Vinařová tervezte.

A Džber egy pultra illesztett mosdó. Ki fog tűnni a fürdőszobai belső terekhez tervezett fa felületeken, de a kerámia vagy egyéb felületeken is. Az alsó részének átmérője 41 cm, átmérő: 46 cm a tetején és a magassága 20 cm; a mosdó magasságát megnöveli a 10 cm-es fogantyú (amely törölköző akasztóként is használható). A Džber mosdók korlátozott darabszámban kerülnek legyártásra. Az érdeklődő vásárlók ezt a mosdókagylót a prágai Galériában - A Fürdőszoba Művészeti kiállításon tekinthetik meg.

Mosdótál JIKA ART

TERVEZŐNK

Michal Janků JANCI Co.

Michal Janků 1992 óta működik együtt a Laufen CZ-vel, a JIKA márka tulajdonosával. Ez időszak alatt nem csak a Laufen CZ, hanem annak svájci, spanyol, orosz és más országok kiállítótermeit  és vásári standjait is tervezte.

2004 és 2008 között számos díjat nyert a legsikersebb kiállításokért Csehországban és külföldön. Nemrégiben számos JIKA család tervezésében részt vett. Többek között a Cubito fürdőszoba bútorok, a Lyra plus bútorok, a teljes Tigo fürdőszoba család és a a Mio, az új Mio-N család kerámia termékei és bútorai is az ő munkái.

Termék száma Termékleírás Ár H 810141 0001041 JIKA ART Džber (Mosdótál) (nem zárható lefolyó szeleppel/fehér kerámia fedőlappal H 898184 0000281)

117 475 Ft

A BEMUTATÓTERMEK ELÉRHETŐSÉGE HONLAPUNKON MEGTALÁLHATÓ.

www.jika.hu

Kapcsolattartó személyek: Központ:

Selmeczy Sándor

Képviselet vezető

Mobil: +36 309 410 946

Email: sandor.selmeczy@hu.laufen.com

www.jika.hu

Molnár Tibor

Területi Képviselő

Nyugat - Magyarország

Mobil +36 306 708 919

Email: tibor.molnar@hu.laufen.com

www.jika.hu

Németh Ákos Területi képviselő

Budapest, projektek

Mobil: +36 306 995 775

Email: akos.nemeth@hu.laufen.com

www.jika.hu

Győző Miklós Szerelési rendszerek

Mobil +36 302 313 866

Email: miklos.gyozo@hu.laufen.com

www.jika.hu

HU 1. kiadás, 2023. március, 139ZT002300025951

Az esetleges nyomdahibákért felelősséget nem vállalunk.

Smolnik András

Területi képviselő

Kelet - Magyarország

Mobil: +36 304 691 595

Email: andras.smolnik@hu.laufen.com

www.jika.hu

Laufen CZ s.r.o. Kereskedelmi Képviselet

H-1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 124.

Tel: (00361)-274-0535

Mobil: (0036)30-536-2879

Email: office.budapest@hu.laufen.com eva.borszeki@hu.laufen.com

www.jika.hu

A termékek és a műszaki részletek megfelelnek a nyomtatás idején érvényes állapotnak.

A gyártó fenntartja a formatervek és a részletek megváltoztatásának jogát.

A legtöbb kép hátterében Roca csempék szerepelnek.

Hungary Czech Republic Prague factory Bechyně factory Znojmo Bratislava Budapest Slovakia
CSEH FÜRDŐSZOBA GYÁRTÓ

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.