sem adnak. Egyre többen vagyunk, sokan segítenek, bár folyamatosan keressük az együttműködőket, felajánlókat, de nem feltétlenül szponzorokat keresünk, mert azok már hirdetni akarnának. Ezért azt szeretnénk, ha nyomon követnének minket és segítenének, nem nekünk, hanem a rászorulóknak. Megjegyzem, ez az én Alapítványom, és nem engedem bemocskolni, ezt garantálom! Mi volt a legmegrázóbb eset? Elmentünk a „Egy szelet kenyértől úgysem laksz jól. Wesley IntézetA felét add oda, és el fogsz telni.” be, és ott az ovisoknak főztünk. Amikor ezek a gyerekek átölelték a lábunkat, azt elég nehéz volt megélni. A gyerekek nagyon megérintenek. A legnagyobb problémának azt látom, hogy városvezetőink nem engedik az utcán osztani az ételt a rászorulóknak. Azt gondolom egy városvezetésnek annyi szociális érzéknek kellene lennie, hogy a lehetőségét megteremtik a segítségnek. Az alapítványt hol találhatják meg? A www.lelekkovetei.hu weboldalon, vagy mindenhol, ahol a kék és narancssárga logónk feltűnik, melyet egyébként nemrégiben változtattunk meg, mert így szerettünk volna emlékezni Cipőre, a Republik énekesére. Sportolsz valamit? Kung fu-val foglalkoztam jó pár évet. Gyerekkoromban kézilabdáztam, sakkoztam, de valahogy a harcművészetnél kötöttem ki. A Kung fu, az a gyilkolás művészete. Az, amit a filmekben látunk nem igaz. A Kung fu, az egyetlen irányzott halálos ütés beviteléről, de legalább az ártalmatlanításról szól, és ami20.oldal
© 2014 www.oldalasmagazin.hu