KÖRNYEZETBARÁT TERMÉK Nonprofit Kft. Hírlevél 2012. első negyedév

Page 9

Partneri összejövetel a BME-en Fogadás keretében köszönte meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem partnerei támogatását Péceli Gábor rektor. Az eseményen többek között jelen volt Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.

megvitatására. A Környezetbarát Termék Nonprofit Kft-t, Barta Géza ügyvezető igazgató képviselte az eseményen.

A 2011-es évben folytattuk kutatóegyetemi programunkat, amely megalapozta a műegyetem jövőjét, és a jelenlegit pedig újrapozícionálja partnerei számára. Terveink megvalósulása azonban csak partnereink közreműködése mellett képzelhető el, invitálta a meghívottakat az összejövetelre a rektor. Az év eleji köszöntőt követően lehetőség nyílt a jövőt szolgáló partneri együttműködések

Partner klub összejövetelek 2012-ben is A Környezetbarát Termék Nonprofit Kft. szívügyének tarja, hogy folyamatosan gondozza partnereivel a kapcsolatot. Fontos, hogy tájékoztassuk már meglévő partnereinket programjainkról, célkitűzéseinkről, valamint az iparági újdonságokról, változásokról. Jövőbeli partnereinkkel pedig szeretnénk megismertetni a környezetbarát termék védjegyrendszert szakmai és marketingkommunikációs szempontból egyaránt. Partner klubunk célja az, hogy megismerjük érdekgazdáink helyzetét, céljait, igényeit valamint, hogy bemutassunk társaságunk profilját, az iparági tendenciákat, és az általunk folytatott kommunikációs, pr- és marketingtevékenységet. Szeretnénk bevonni azon környezettudatos cégeket

8

védjegyrendszerünkbe, amelyekben megfogalmazódott az igény az önkéntes elköteleződésre, de nem tudják, hogy milyen rendszert válasszanak, és hogy induljanak el ezen az úton. Partner klubunk rendezvényei arra szolgálnak, hogy bemutassuk a magyar környezetbarát termék védjegy valamint az EU ökocímke keretrendszerét, szakmai és marketingkommunikációs tevékenységünket, rendezvényeinket, kiadványainkat és a velünk való együttműködés előnyeit. A különböző iparágak szereplői személyre szabott brosúrákat kapnak a pályázás lehetőségéről és folyamatáról valamint a társaságunk által folytatott kommunikációs és marketingtevékenységről.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.