NEW technology 2022. 1. szám

Page 35

Bosch Rexroth Kft.: a jövő gyárába nem kell mindig új eszközöket venni – Az általunk kidolgozott Jövő Gyára Koncepciót a jelenkor igényei hívták elő, hiszen a tömeggyártás azon szakaszát éljük, amikor egyedi kéréseket kell kiszolgálni. Ennek a filozófiája található meg minden megoldásunkban – szögezte le Rehák Bálint, a vállalat ipar 4.0ért felelős csapatvezetője. – A jövő gyárában minden alkalmazás indukciós padlóról kapja az áramot, tehát semmilyen kábel nincs, az eszközök pedig mozognak, és automatikusan átállnak olyan folyamatokra, amilyeneket a vevői igények diktálnak – fogalmazott.

Rexroth megoldásai már léteznek, és elérhetőek a piacon, annyi plusszal, hogy a Jövő Gyára Koncepció testre szabott kialakításában is segítik az ügyfeleket.

A Bosch szoftverekkel koordinált és optimalizált folyamatai különösen hasznosak lehetnek például egy autóipari vállalat számára, hiszen az adott megoldást más, jövőben esedékes feladatokra is használni lehet. Ebből adódóan új termékek gyártásához nem feltétlenül kell majd új berendezéseket vásárolni, lévén, hogy a meglévők átállnak a következő feladatra. Rehák Bálint hangsúlyozta: a Bosch

OnRobot: nálunk készül a világ legerősebb elektromos vákuumos fogószerkezete A robotkarokra illeszthető szerszámok gyártója két 2021-es kiadású applikációt demonstrált a konferencián. Az MG10-es mágneses megfogó duális setupban dolgozott egy háromujjú gripperrel, és – a duális működés egyszerűségén felül – azt is bizonyította, hogy mennyire könnyű a programozása, vagy átállni vele egyik feladatról a másikra. Itt mutatkozott be a VGP20 elektromos vákuumos fogószerkezet is, ami 20 kilogrammos teherbírásával a cég szerint a legerősebb ilyen eszköz a világon, ráadásul külső levegőellátás nélkül, négy belső pumpával működik. A cég először a TECHference-en mutatta be az akkor még csak néhány napja létező WebLyticset, ami a vállalat első „software only” terméke. A távoli figyelő- és diagnosztikai programmal a lehető legoptimálisabb termeléshez tudnak hozzájárulni: minden együttműködő applikációt szemmel tud tartani, és látja, ha például leállás történik, vagy szükségessé válik az emberi beavatkozás, például egy karbantartás. A rendszer természetesen adatokat is gyűjt, és elemzi azokat – így lehetővé teszi a teljes és folyamatos, automatizált ellenőrzést.

NEW technology

35


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

HOGYAN JAVÍTHATÓ AZ ADAT- KÖZPONTOK ENERGIAHATÉKONYSÁGA ÉS FENNTARTHATÓSÁGA?

5min
pages 67-68

A 3D NYOMTATÁS A REKLÁMIPART IS LÁZBAN TARTJA

4min
pages 65-66

ÖNVEZETŐ ROBOTCSILLÉT FEJLESZTETT A HONDA

2min
page 64

A VÁLASZ A CHIPHIÁNYRA: A GYÁRÉPÍTÉS

2min
page 63

AGRÁRIUM AZ ŰRBEN

3min
pages 61-62

A ROBOTKUPÁK UTÁN OFF-ROAD AUTÓVERSENYT IS RENDEZ A DARPA

2min
pages 60-61

Éjjel-nappal tiszta áramot biztosít a világ legnagyobb úszó naperőműve

1min
page 58

InnoElectro 2022

2min
page 58

Új gömbgrafitos szerszámtartó termékcsalád a Parlec-től

1min
page 57

Új, nagy teljesítményű bevonatok a Horntól

2min
page 57

AZ 5G A REPÜLŐZÉSRE IS HATÁSSAL VAN

5min
pages 54-56

CES 2022 – BESZÁMOLÓ A JÖVŐRŐL

4min
pages 50-52

AMIKOR TELJES MÉRTÉKBEN AZ ADATOK IRÁNYÍTJÁK A GYÁRTÁSI FOLYAMATOKAT

4min
pages 48-49

HŰTŐ-FŰTŐ ÜVEGET FEJLESZTETTEK SZINGAPÚRBAN

2min
page 47

AZ IPARI MARKETINGBEN REJLŐ POTENCIÁL, AMIT NEM HASZNÁLSZ KI!

7min
pages 44-46

A videókonferenciák világát éljük

3min
pages 40-41

Indeveyes Technologies: gyártásdigitalizáció egyedi igények szerint

1min
page 38

GrECo Hungary Kft.: alulbiztosított a hazai tech-szektor

1min
page 38

PKN Defense & Industrial Kft.: valós időben monitorozzuk a termelést

1min
page 37

DURABLE GmbH: fenntartható irodai és raktári eszközökre állunk át

1min
page 37

NEW technology 2022. 1. szám

1min
page 36

Opennetworks Kft.: virtuális telefonközpontunk rendszeresen kap új funkciókat

1min
page 36

OnRobot: nálunk készül a világ legerősebb elektromos vákuumos fogószerkezete

1min
page 35

Bosch Rexroth Kft.: a jövő gyárába nem kell mindig új eszközöket venni

1min
page 35

Emberfejlesztés Kft.: teljes átvilágítás a hatékonyabb működésért

1min
page 34

ProDSP: egyedi autóipari teszttornyokat készítünk

1min
page 34

DMG MORI HEITEC Digital Kft.: a felhasználók saját maguknak készíthetnek egyedi alkalmazást

1min
page 33

Endrich GmbH: e-IoT koncepció és IoT board az automatizálásért

1min
page 33

A MAGYAR IPAR JÖVŐJE: DIGITALIZÁCIÓ ÉS AUTOMATIZÁCIÓ - I. RÉSZ

3min
pages 31-32

Kompozit szálerősítéses 3D nyomtatás az autóiparban

3min
pages 28-29

IDÉN JÖN A HÚSMENTES HÚS ÉS A WEB 3.0

3min
page 27

A MEGLÉVŐ GÉPEK FELOKOSÍTÁSÁVAL CSAK NYERHETÜNK

2min
page 26

AUTOMATA SEBESSÉGVÁLTÓ ÖSSZESZERELÉS MODERN TECHNOLÓGIÁVAL

2min
page 25

Az Ipar 4.0 nélkülözhetetlen építőkövei

4min
pages 22, 24

A hazai kkv-kat fenyegeti a kiberbűnözés

3min
page 21

Gyártófüggetlen termelésütemezés a DMG MORI-tól

3min
page 20

Tömbből kiindulva

3min
pages 18-19

NEWTECHTALK: CSAK OKOS INFRASTRUKTÚRÁVAL MŰKÖDIK AZ ELEKTROMOBILIZÁLT JÖVŐ

1min
page 15

SZINTET LÉPTEK A KAWASAKI R-SZÉRIÁS ROBOTJAI

2min
page 15

A megújuló energia jelentheti az energiafüggetlenséget

3min
pages 13-14

E-tudásbázis termékfejlesztés 2022

5min
pages 10-12

Vario-x és a kapcsolószekrény napjai meg vannak számlálva

4min
pages 8-9

DRÓN, AMI 180 KILOMÉTER/ÓRÁS SEBESSÉGGEL HASÍT

2min
page 7

PLAZMAMEGHAJTÁSÚ RAKÉTÁVAL JUTHATUNK EL A MÉLYŰRIG

2min
page 7

KVANTUMSZÁMÍTÓGÉP: JÉGHIDEGEN AZ IGAZI!

1min
page 6

OKOSVÁROSOK DIGITÁLIS IKRE VÁLTHATJA VALÓRA AZ EMISSZIÓS ÁLMOKAT

1min
page 6

A TECHference élmény

1min
page 5
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
NEW technology 2022. 1. szám by newtechnology10 - Issuu