1 minute read

Soha ne múljon el a magyar népdal! Soha ne múljon el a magyar népdal!

Június 10-én ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a kapcai József Attila Művelődési Egyesület népdalköre. Az ünnepi rendezvényen, amelyen a jubiláló népdalcsoport mellett helyi és magyarországi vendégek is felléptek, elismeréseket adtak át a csoporttagok odaadó munkájáért és a népi hagyomány őrzéséért.

Kapcán már több mint 40 éve őrzik a magyar kultúrát, 1981 óta működik ugyanis a faluban művelődési egyesület. És pont ennek az egyesületnek a kezdeményezésére alakult a népdalkör, amely az idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Fontosnak tartották ugyanis, hogy a toll-, illetve kukoricafosztáskor és tökmagköpesztéskor megtanult dalokat éltetik és továbbadják.

Advertisement

– A magyar népdal a magyar nyelvvel egyidős, tehát az értéke is egyforma. Benne mindannyian magunkra ismerünk, belőle mások is megismerhetnek bennünket. Mi, kapcaiak 25 évvel ezelőtt a magyar népdal ápolása mellett döntöttünk. Többször találkoztunk és énekeltünk, de akkoriban még szakmai vezető nélkül – mondta Herženjak Marija köszöntő beszédében. Hozzátette, hogy nem sokkal alakulásuk után Ferencné Molnár Ilona személyében megtalálták a vezetőjüket. A csesztregi tanárnő 25 év után még mindig lelkesen együttműködik velük: tanítja és buzdítja őket, kiáll értük, elkíséri a csoportot számtalan szereplésre.

– Hogy mit adott nekem ez a 25 év? Barátokat, nagyszerű, érző embereket, akik szeretnek énekelni. Véleményem szerint a csoport, a művelődési egyesület eddigi vezetői, valamint az én jelenlétem közössége hozta meg ezt a 25 évet – mondta Ferencné Molnár Ilona szakmai vezető, aki a felkéréskor csak egy évre fogadta el a csoport vezetését.

A kapcai népdalkör jelenleg a legerősebb magyar népdalkör a Muravidéken, amely működése alatt már számos eredményt ért el különböző szemléken és megmérettetéseken idehaza és külföldön is, dalaik CD-n is megjelentek már. Több mint 40 fellépésük van évente Szlovénia- és Magyarország-szerte, valamint több településen a Kárpát-medencében. Kapcán nem volt olyan rendezvény, hogy ne álltak volna színpadra. Jó kapcsolatot ápolnak minden környékbeli népdalkörrel és több magyarországi testvértelepüléssel. Soós Mihály, az MNMI igazgatója köszöntőbeszédében kiemelte, hogy nem lehet elég sokszor elmondani, milyen fontos az, amit a kapcaiak tesznek. Fontos ugyanis, hogy egy faluban van népdalkör, hiszen csak így tudják visszaadni mindazt, amit a felmenőiktől megtanultak.

A jubiláló népdalkör mellett az ünnepi műsorban felléptek a Csesztregi Pávakör, a Csesztregi

Kortalanok Népdalköre, a murakeresztúri Rozmaring Asszonykórus, a Csatári Pávakör Egyesület és a pincei Zala György ME néptánccsoportja.

A jubileum alkalmából rendezett eseményt megtisztelte jelenlétével Magyar János, Lendva község polgármestere, Soós Mihály, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatója, Czikó Anita, Magyarország lendvai konzulja, valamint a magyarországi testvérvárosok polgármesterei.