Kner Imre helye korának könyvművészei és tipográfusai között színvonalú könyv. Ezt a gondolatkört 1936-ban, a Nyomdászati Lexikon11 számára készült könyvművészet címszó alatt is összefoglalta. Célja megvalósításáért kitűnő kapcsolatban állt korának vezető képzőművészeivel, akikkel valamennyi tipográfiai irányzatot megbeszélt. Ezért mondhatta azt, hogy a mesterségét tőlük tanulta. Kner Imrének a szoros értelemben vett szakmai (nyomdász) és a rokon szakmai (művészeti) társaságokhoz fűződő viszonya jól érzékelteti, hogy milyen fontos volt számára a gyakorlatban is a tipográfia és a művészet egysége.
Kner Imre munkásságának fogadtatása és hatása Kner Imre a szakmai közéletben minden alkalmat megragadott arra, hogy hangot adjon az őt leginkább foglalkoztató problémáknak. A munkavégzéssel kapcsolatos elvárása az volt, hogy mindenki igyekezzen a legjobban és a lehető legnagyobb odaadással végezni a dolgát. Azzal összefüggésben hangsúlyozta a tanulás, az önképzés és a szakképzés fontosságát, aminek érdekében előadásokat tartott és szakcikkeket írt. Meghitt barátságot ápolt Buday Györggyel12 és körével, a Szegedi Fiatalokkal, továbbá a Fischfach-Ifjakkal.13 A fiatal kollégáiban és a művészekben látta az általa behatóan tanulmányozott múlt, a tradíció folytatásának lehetőségét. Tőlük várta azt, amit saját generációja nem tudott felmutatni. Ez segített neki túltenni magát a közönyösségen, értetlenségen, ami munkáját idehaza övezte. Azzal tisztában volt, hogy jó úton indult el a szép és maradandó könyvek készítése terén. Sokrétű tehetségét bizonyította, hogy egy személyben volt lánya szavaival élve művész, Conrad Gyula festő- és grafikusművész, valamint könyvillusztrátor barátja szerint kiváló tollforgató, unokaöccse, Haiman György14 szavait idézve: „nyomdász, tipográfus, a magyar könyvnyomtatás 20. századi megújítója, szakmájának történésze és teoretikusa, közigazgatási szakember és könyvkiadó ...”.15 A korabeli kritikák, a Kner által és a neki írt levelek alapján az első dolog, ami szembetűnik, az az, hogy egyrészt a hazai és a külföldi fogadtatása között éles ellentét Bíró Miklós – Kertész Árpád – Novák László: Nyomdászati lexikon. Budapest, 1936., 546 p. Buday György (1907–1990) grafikus, fametsző, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának vezetője. Ortutay Gyula: Nyíri és rétközi népmesék és Székely népballadák című köteteit illusztrálta fametszeteivel, ami Gyomán jelent meg, akárcsak Buday György önálló fametszetes füzete: a Book of Ballads (Balladák könyve). 1937-től Londonban élt, ahol akkor már a Book of Ballads révén ismert volt. Kner Imrével meghitt barátságban állt, a levelezést Londonból is folytatta vele. Hálás volt neki a tőle tanultakért. (Tóthné, 2001. 215.) 13 A Fischfach-Ifjak a közös szakmai érdekek támogatása céljából 1926-ban létrejött Fischfach Társaság Ifjúsági Csoportja volt, melynek tagjai nagyon tisztelték, szerették és mesterüknek tekintették Knert, ő is tudatosan támogatta, tanította őket. Az 1930-as években létrejött Ifjúsági Csoporttal 1940 márciusától kezdve került baráti viszonyba. Előadásokat tartott náluk, ajándékkönyveket küldött a számukra, a csoport pedig meghívta Knert a rendezvényeire. (Tóthné, 2001. 105.) 14 Haiman György (1914–1996) Kner Imre unokaöccse, tanítványa, nyomdászati törekvéseinek és elveinek továbbfejlesztője volt. Az irodalomtudományok kandidátusa, az Iparművészeti Főiskola Typo-grafikai Tanszékének vezetője 1968–1983 között. A Kner-örökség kiemelkedő ápolója. Kner Imre nézeteinek és törekvéseinek népszerűsítője. Több külföldi zsűri kitüntetése után 1974-ben Tótfalusi Kis Miklós-díjat, 1977-ben Lipcsében Gutenberg-díjat kapott. (Tóthné, 2001. 218–219.) 15 Hagyomány és evolúció. Megemlékezések Kner Imréről születésének centenáriumán. Békéscsaba, Gyoma, 1991. Kner Nyomda, 26. 11 12
125