Szabolcs-szatmár-beregi Szemle 2013/1. szám

Page 84

film

Hamar Péter

A kuruc kor világa a magyar játékfilmek tükrében Bármilyen meglepő, de tény, hogy pontosan nem is tudjuk, hány olyan játékfilm készült Magyarországon, amelynek cselekménye a Rákóczi-szabadságharc idején játszódik. Nem a hangosfilmek megszámlálásával akad gondunk, arra egyébként is bőven elég az egyik kezünk, hanem a némafilmekével. A magyar kultúrtörténetnek ez a szegmense a legkevésbé feltárt területek egyike, s tanulmányozását nehezíti, hogy az 1901-től 1931-ig terjedő időszakban született filmek jelentős hányada elveszett, a Nemzeti Filmarchívum gyűjteménye erősen hiányos, soknak mindössze a címe és esetleg néhány alkotójának neve maradt fenn, egyéb semmi. Az ismert címlista alapján, illetve Magyar Bálintnak a honi némafilm történetét feldolgozó köteteit valamint Nemeskürty István témába vágó könyveit segítségül híva is csak egyetlen filmet tudunk kiemelni, amelyről bizonyossággal állíthatjuk, hogy a kuruc kort idézi: az Ocskay brigadérost. A kópia hiányában erről is csak annyi ismerettel rendelkezünk, hogy Herczeg Ferencnek a XX. század elején írt hasonló című színműve alapján készült, forgatókönyvét Márkus László írta, de más egyebet nem. Még a rendező személye sem ismert. A Wikipédia ugyan odaajándékozta Kertész Mihálynak, de ez aligha felel meg a valóságnak, hiszen a Casablanca rendezőjének igen megbízható filmográfiája ismeretes más forrásból, s abban ez a mű nem található. A Magyar Filmlexikon még a keletkezés idejét is csak limitálja: 1917 és 1919 közé téve, de rendezőt nem nevez meg. Talán az sem köztudott, hogy a magyar hangosfilm is meglehetősen mostohán bánt a kuruc szabadságharccal. Kereshetjük ugyan a magyarázatát annak, hogy az eltelt nyolcvan évben miért mindössze négy alkalommal fordultak az alkotók témáért ehhez a korhoz, de azon kívül, hogy a történelmi film költséges vállalkozás, csak spekulatív magyarázatot tudnánk adni.     Magyar filmográfia. Szerk. Kovács Ferenc. Budapest, 1962. Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum.    Magyar Bálint: A magyar némafilm története 1896–1918. Budapest, 1966. ÉM. Építésügyi Tájékoztató Központ.; Magyar Bálint: A magyar némafilm története 1918–1931. Budapest, 1967. Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum.    Nemeskürty István: A mozgóképtől a filmművészetig. Budapest, 1961. Magvető.; Nemeskürty István: A magyar film története. Budapest, 1965. Gondolat.     http://www.filmintezet.hu/hirek/kertesz/MichaelCurtiz_EuropeanFilmography.pdf     Magyar Filmlexikon. I. Szerk. Veress József. Budapest, 2005. Magyar Nemzeti Filmarchívum, 386.

84


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.