Szabolcs-szatmár-beregi Szemle 2006/3. szám

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREGI SZEMLE XLI. évfolyam

2006. augusztus

3. szám

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK FOLYÓIRATA NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS TÁMOGATÁSÁVAL

SZERKESZTŐSÉG: Németh Péter főszerkesztő Marik Sándor főszerkesztőhelyettes Fábián Gergely társadalom Karádi Zsolt művészet Nagy Ferenc tudomány

E SZÁMUNK SZERZŐI: ANGYAL MÁRIA művészettörténész, Budapest DRASKÓCZY ISTVÁN egyetemi docens (ELTE), Budapest HORVÁTH RICHÁRD tudományos munkatárs, MTA-TTI, Bp. LÁSZLÓ GÉZÁNÉ könyvtáros, Nyíregyháza MARIK SÁNDOR újságíró, Nyíregyháza NÉMETH PÉTER régész, c. múzeumigazgató, Nyíregyháza NEUMANN TIBOR PhD-aspiráns, Katolikus Egyetem,

Piliscsaba

† OROSZ SZILÁRD tanár, Nyíregyháza C. TÓTH NORBERT tudományos munkatárs, Magyar

Országos Levéltár, Bp.

Erdélyi Tamás tervező szerkesztő

A címlap SZEPESSY BÉLA grafikája: Nyírbátor A SZEMLE KORÁBBI SZÁMAI 2003-TÓL AZ INTERNETEN: http://szemle.szszbmo.hu

2 p.

történelem Draskóczy István

Nyírbátor és Sopron Az árumegállító jog és a só a 14–15. századi Magyarországon A jelen tanulmány a nyírbátori árumegállító jog lehetséges hátterét szélesebb összefüggésben kívánja bemutatni. Az árumegállító jogoknak különbözô típusa létezett Európában. Akadt olyan helység, amelyen túl a kereskedô már nem vihette tovább az áruját, míg másutt az árus ember csupán meghatározott idôt volt köteles eltölteni (pl. egy éjszaka, 1–3 nap, két hét). Mondani sem kell, hogy az elôjog összekapcsolódott az útkényszerrel, vagyis a kereskedôk meghatározott útvonalakat voltak kötelesek használni. Gyakori volt az az eset, hogy csak egy meghatározott útirányt. Magát a megszerzett elôjogot sem volt könnyû érvényesíteni. Voltak olyan kiváltságok, amelyek általánosan minden árufajtára vonatkoztak. Számos privilégiumban ezzel szemben néhány, különösen fontos árucikknek (pl. vas, réz, posztó) tûnik fel a neve. A települések egy részében ez a jog összekapcsolódott a só kereskedelmével. Több sziléziai vagy csehországi város kiváltságlevelében olvashatjuk például ennek az ásványnak a nevét.

Bajorországban és Ausztriában különösen sok település szerzett jogot arra, hogy a sót szállítókat feltartóztassa, termékeik eladására kényszerítse ôket. Árumegállító jogok hálózata épült ki ebben a két országban. Ily módon egy kisebb vagy nagyobb táj lakói csak az adott városban szerezhették be az ásványt, illetve a kiváltsággal rendelkezô helységek lakói szállították tovább a terméket.1 A bajorországi Augsburg 1276-ban jutott ahhoz a joghoz, hogy a kereskedôk kötelesek voltak itt a sót áruba bocsátani. München 1246-os kiváltságlevele ugyan csupán általánosan beszélt az áruk eladásának a kötelezettségérôl, ám gazdaságában kiemelkedô szerep jutott a sókereskedelemnek. Ennek megfelelôen 1332-ben kifejezetten a sóra vonatkozott az árumegállítás joga. A sóbányaváros, Reichenhall felôl München érintésével Augsburg, Svábföld felé vitték tovább ezt az árucikket.

Figyelemre méltó, miként alakultak a 14. században a piacnapok ezen az útvona1. Otto Gönnenwein: Das Stapel- und Niederlagsrecht. Weimar, 1939. passim.; Herbert Knittler: Salz- und Eisenniederlagen. Rechtliche Grundlagen und wirtschaftliche Funktion. In: Österreichisches Montanwesen. Hg. v. Michael Mitterauer. Wien, 1974. 199–233.; Eckart Schremmer: Die Wirtschaft Bayerns. München, 1970. 39-63., 180. skk.; Rudolf Palme: Rechts-, Wirtschafts- und Sozialgeschichte der inneralpinen Salzwerke bis zu deren Monopolisierung. Frankfurt/Main-Bern, 1983. 298–306, 344– 350, 400–402.; Heinrich Wanderwitz: Studien zum mittelalterlichen Salzwesen in Bayern. München, 1984.

244–254, 268–270, 296–299, 304–309.

252

Draskóczy István

lon. Wasserburgban kedden, szerdán és csütörtökön Münchenben, csütörtöktôl szombatig pedig Augsburgban tartottak vásárokat, amelyeken a sót bárki megvehette.2 Ausztriában Bécs 1221. esztendei kiváltságlevelében ugyan nincs egyetlen árufajta sem megemlítve, ám nem kétséges, hogy az erre járó fuvarosok vagy hajósok kötelesek voltak sószállítmányukat áruba bocsátani. Bécs a 13–14. században a nyugat-kelet illetve dél és észak közötti kereskedelmi forgalom egyik fontos centruma lett. A város vezetô szerepét nem fenyegette sem Graz kiváltsága (1281), sem Bruck és Rottenmann 1277-ben kiadott privilégiuma, amely a sóra vonatkozott. A Murán tutajokon, hajókon, szárazföldön szekereken vagy lovakon szállították Bruckba az ásványt. Ez a helység lett Közép-Stájerország elosztó központja, ami polgárainak jelentôs bevételt biztosított. 1360-ban azt a jogot szerezte meg, hogy nem csupán a Brucktól feljebb lakó sókereskedôk, hanem a lentebb élô gabonakereskedôk is itt voltak kötelesek áruikat kirakni. Az ugyanebben az esztendôben kiadott rottenmanni privilégium ugyancsak ezt a két terméket emelte ki. Eme elôjog alapján tehát a két helység polgárai gondoskodtak a bányavidék gabonaellátásáról, miközben ôk adták tovább tágabb környéküknek a sót, illetve lehetôséget kaptak ennek a cikknek a továbbszállítására. 1409-ben ismét privilégium biztosította a bruckiakat arról, hogy a Murán lefelé (Graz, Radkersburg) ôk szállíthatják a terméket. 1421-ben az osztrák herceg Graznak széles körû árumegállító jogot adott, ám Bruck továbbra is a sószállítmányok egyik átrakó állomása maradt.3 Bécs tágabb környezetében több helység rendelkezett árumegállító joggal.4 Magyarország szempontjából érdekes néhány határmenti település elôjoga. 1345ben II. Albrecht osztrák herceg azt a kiváltságot adta a Lajta melletti Brucknak, hogy a Lajtán át Sopron felé tartó kereskedôk itt rakják ki áruikat. 1463-ban III. Frigyes császár azt a jogot adományozta a településnek, hogy a Duna és a Fertô-tó között közlekedôk itt kötelesek áruikat kirakni. A kiváltságlevél nem szól arról, hogy mely kereskedelmi cikkekre kellene gondolnunk. Ez a lokális elôjog visszavonásig volt érvényben.5 Bécsújhely 1448-ban jutott az árumegállítás kiváltságához. Igen széles körû volt, így a városban a bor- és sókereskedôknek is ki kellett rakniuk áruikat.6 Figyelemre méltóak Hainburg kiváltságai. Már csak azért is, mert a Duna partján fekvô településen keresztül bonyolódott le nyugati irányú külkereskedelmünk tekintélyes hányada.7 A település 1378 augusztus 24-én jutott árumegállító joghoz, amely korlátozott ideig, öt esztendeig volt érvényes. Ugyanezen a napon III. Albert és III. Lipót osztrák hercegek megismételték az árumegállítás kiváltságát, ám az uralkodói kegy a Magyarországra szállított sóra vonatkozott, és elhagyták belôle az 2. Fridolin Solleder: München in Mittelter. München-Berlin, 1938. 151–158, 302-304.; Wanderwitz i. m. 244–248.

3. Heinrich Ritter von Srbik: Studien zur Geschichte des österreichischen Salzwesens. Innsbruck, 1917.

117–118. ; Gönnenwein i. m. 107–110, 114, 120.; Werner Strahalm: Bruck an der Mur: eine Stadtgeschichte. Graz, 1997. 17, 29–34.

4. Gönnenwein: i. m. 110–112.; Ferdinand Opll: Jahrmarkt oder Messe? Überlegungen zur spätmittelalterlichen Handelsgeschichte Wiens. In: Europäische Messen und Märktsysteme in Mittelalter und Neuzeit. Hrsg. v. Peter Johanek, Heinz Stoob. Köln-Weimar-Wien, 1996. 189–195.

5. Gönnenwein: i. m. 397.; Heinrich Kretschmayr: Archivalische Beiträge zur Geschichte der niederösterreichischer Städte und Märkte: Bruck an der Leitha. Blätter des Vereines für Landeskunde von Niederösterreich 34 (1900) 219.

6. Josef Mayer: Geschichte von Wiener Neustadt. I/2. Wiener Neustadt, 1926. 125–129.; Gönnenwein: i. m. 110.

7. Peter Csendes: Die Straßen Niederösterreichs im Früh- und Hochmittelalter. Wien, 1969. 148–149.

Nyírbátor és Sopron (Árumegállító jog és só...)

253

idôkorlátozásra vonatkozó részletet. Vagyis az történt, hogy a Magyarországra irányuló sóexport oly jelentôsnek tûnt a hainburgiak számára, hogy a többi árufajtával szemben nem csupán öt esztendeig akarták élvezni az ebbôl származó elônyöket.

Osztrák sót, miként többek között Hainburg oklevelei mutatják, a 15. században ugyancsak szállítottak Magyarország felé. 1445-ben s 1446-ban III. Frigyes szabályozta a só kereskedelmet. Eszerint a kereskedô 3 napig volt köteles itt a portékáját árulni (helybeli s idegen egyaránt megvehette), ám ha cikkének nem akadt gazdája, tovább utazhatott vele Magyarország felé. Az elôjog tehát korlátozott volt. 1460ban a császár megerôsítette a település számos kiváltságát, majd 1463-ban a Lajta melletti Bruck árumegállító jogával ajándékozta meg a várost. A kiváltság visszavonásig volt érvényben, s csupán a Duna és a Fertô tó között utazó árusokra (lengyel, cseh, morva kereskedôkre utalt kifejezetten az okmány) vonatkozott, vagyis a sóval kapcsolatos elôjogot nem csorbította. Hainburg kiváltságait I. Miksa 1498ban erôsítette meg. Sóval kapcsolatos árumegállító jogát I. Ferdinánd ugyancsak elismerte (1546 február 13. Pozsony). A település privilégiumait a 17. században erôsítették meg az uralkodók.8 Példáink száma szaporítható. Belôlük nem csupán az árumegállítás és a sónak a kapcsolata világlik ki, hanem az is, hogy az egyes városok kiváltságai igen különbözôek lehettek.

Az árumegállító jogok oly széles rendszere, amely tôlünk nyugatra (vagy akár Csehországban, Lengyelországban) tapasztalható, nem alakult ki a középkori Magyarországon. A kis számú ilyen típusú kiváltság a külkereskedelmi forgalomhoz kapcsolódott.9 Nálunk a sóbányászat és a só kereskedelem (legkésôbb a 14. század elejétôl) királyi monopólium lett. 10 Ennek ellenére az árumegállító jog és a só közötti összefüggés Magyarországon is kimutatható. Buda 1244. évi, Gyôr 1278. esztendei, Lôcse 14. század elsô felébôl (1321?) való, illetve Kassa 1347-ben kiadott árumegállító joga az áruk bármely fajtájára vonatkozott.11 Más a helyzet Nyírbátor illetve az 1440-es évek Sopronja esetében.

Földesurai révén Nyírbátor 1330-ban jutott korlátozott kiváltságokhoz.12 8. Otto Freiherr von Walterskirchen: Zur Geschichte von Hainburg und Rottenstein. Blätter des Vereines für Landeskunde von Niederösterreich 20 (1886) 441, 21 (1887) 220–225.; Heinrich Kretschmayr: Archivalische Beiträge zur Geschichte der niederösterreichischen Städte und Märkte: Hainburg. Jahrbuch für Geschichte der Landeskunde von Niederösterreich N. F. 1902. 321–323, 334–337.; HHStA. N.Ö.H.A. H–12/A/1.( Rote No. 74/2.) 1378–1729. fol. 3–114. ; Archiv der Stadt Hainburg. III. Ferdinánd 1638-ban kiadott privilégiuma, amely több a város által bemutatott korábbi okmányt írt át. Lásd még: Jospeh Mayer: Geschichte der Stadt Hainburg. Wien, 1894. passim. A sóval kapcsolatos 1378. augusztus 24-i privilégiumot tudtunkkal a szakirodalom csupán III. Frigyes 1460. évi igen rövid tartalmi átiratából ismeri. Sajnos a 14. századi dokumentumnak eddig csupán a 16. századi másolatára sikerült rábukkanunk. A vonatkozó kutatásokat a T 043750.sz. OTKA pályázat tette lehetôvé. A 15. században a településben városi sókamara is létesült.

9. Gönnenwein: i. m. passim.; Domanovszky Sándor: A szepesi városok árumegállító-joga. Budapest, 1924. passim.; Draskóczy István: Dokumenty Polskie z archiwów dawnego królestwa Wêgier. (könyvismertetés). Turul 77 (2004) 61–64.

10. András Kubinyi: Königliches Salzmonopol und die Städte des Königreichs Ungarn im Mittealter. In: Stadt und Salz. Hg. v. W. Rausch. Linz, 1988. 216–217.

11. Elenchus fontium historiae urbanae, quem edendum curavit András Kubinyi. III/2. Ed. Monika Jánosi, Péter E. Kovács, József Köblös, István Tringli. Budapest, 1997. 40, 63.; Das Ofner Stadtrecht. Hg. v. K. Mollay. Budapest, 1959. 190.; Regesta diplomatica nec non epistolaria Slovaciae. II. ad edendum praeparavit Vincent Sedlák. Bratislaviae, 1987. Nr. 664.; Výsady miest a mesteèiek na Slovensku (1238– 1350). Ed. L. Juck. Bratislava, 1984. 188. Gyôr kiváltságlevelére újabban vö. Ladányi Erzsébet: „Önkormányzat királyi elhatározásra” a 13. századi Magyarországon. Történelmi Szemle 44 (2002) 15–16.

12. Fügedi Erik: Mezôvárosaink kialakulása a 14. században. In: Uô.: Kolduló barátok, polgárok, nemesek.

Tanulmányok a magyar középkorról. Budapest, 1981. 339.

254

Draskóczy István

1332-ben ugyancsak földesurai járták ki számára az árumegállítás jogát.13 1332. február 17-én Bátori Bereck fiai szolgálataiért I. Károly arra kötelezte azokat a Szatmárból és Szatmárnémetibôl jövô kereskedôket, akik a domahidai és a kocsordi hídon közlekednek, hogy a sót és más cikkeket szállító szekereikkel menjenek be a Bátor faluban szerdán tartott piacra, portékáikat bocsássák áruba, s csak ezután folytassák útjukat. Az ugyanezen a napon, 1332. február 17-én kiadott másik okmányban (csupán 1512. esztendei átiratból ismeretes) az uralkodó megismételte elôzô rendelkezését, azzal, hogy azt a Szatmárban és Németiben lakó kereskedôk mellett a kállói és debreceni kereskedôk is kötelesek betartani. Végül 1332. március 8-án I. Károly a Szalacson és Nagyfalun keresztül közlekedôket is arra utasította, hogy a Kocsordon és Domahidán át utazó szatmáriakhoz és németiekhez hasonlóan térjenek be Bátor falu szerdai vásárára, s portékáikat ott árulják.14 Tény, hogy a latin depositio szót, amelyet gyakran (ha nem is kizárólagosan) az árumegállító joggal kapcsolatban használtak, nem találjuk a szövegekben. Ám az is világos, hogy a dokumentumok lényegében árumegállító jogról (és burkoltan útkényszerrôl) szóltak.15 Az utóbbi idôben több kutató is kétségbe vonta eme három okmány hitelességét.

Szakály Ferenc mindet a 15. század második felében készült hamisítványnak tekintette. Balogh István ezt a véleményt fogadta el. Kubinyi András ezzel szemben nem kételkedett abban, hogy a település valóban árumegállító joghoz jutott.16 Meglepô, hogy ilyen kis település árumegállító jogot szerezzen (egyszerre három kiadvány készüljön az ügyben), s így nem vitás, igen indokoltan fogalmazódtak meg a kételyek. Egyetlen földesúri helységként jutott ebben az idôben Nyírbátor ehhez a kiváltsághoz.

A dokumentumok közül többet a nyírbátori városi levéltár ôrzött meg. I. Károly okleveleit 1512. május 3-án II. Ulászló király írta át. Ez a pergamen, illetve János király 1537. július 30-i okmánya (amelyben az uralkodó megerôsítette ezt az oklevelet) ugyancsak Nyírbátor levéltárában maradt ránk. János király kiváltságlevelét 1617-ben az esztergomi káptalan írta át. Ezt az átírást erôsítette meg II. Mátyás 1618-ban. Mindezeket az iratokat ma a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltárban lehet kutatni. II. Mátyás oklevelét átírta I. Lipót 1667-ben. Ezen kívül a 16–17. században több egyszerû másolat is készült róluk.17 Az árumegállító joggal foglalkozó 14. századi okmányok közül kettô (az elsônek említett 1332. február 17-i és az 1332 március 8.-i) eredeti példányában kutatha13. Középkori oklevelek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltárban 1300-1525. Szerk. Balogh István, Érszegi Géza, Henzsel Ágota. Nyíregyháza, 2000. 28–33.

14. Szakály Ferenc: Mezôváros és reformáció. Budapest, 1995. 396.; Középkori oklevelek i. m. 28–33. Az utóbbi kiadvány az 1512. esztendei (május 3.) oklevél hitelességét kétségbe vonja. Kancelláriai hamisítványnak tartja, amely nem nyert királyi megerôsítést. A korábbi kutatás a 17. századi átírások, illetve másolatok hibája alapján Nagyfalu neve helyett Soghfalu (Szögfalu) nevét emlegette.

15. A középkori magyarországi latinság szótára. III. Kiadásra elôkészítette: Boronkai Iván, Bellus Ibolya.

Budapest, 1992. 84.

16. Szakály: i. m. 395–397.; Balogh István: A Báthori család négy oklevele 1330–1332. In: Szabolcs-SzatmárBereg megyei Levéltári Évkönyv 13 (1999) 107–132, különösen 127–130.; Kubinyi András: Polgárság a mezôvárosban a középkor és az újkor hajnalán. BUKSZ, 9/2 (1997) 189.; Kubinyi András: Városfejlôdés és vásárhálózat a középkori Alföldön és az Alföld szélén. Budapest, 2000. 25. ; Középkori oklevelek i. m.

28–33. legalábbis gyanúsnak tekinti ôket. Jakó Zsigmond az 1332. március 8-i oklevelet eredetinek tartotta. Erdélyi okmánytár. Oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdély történetéhez II. 1301–1339.

Regesztákban jegyzetekkel közzéteszi: Jakó Zsigmond. Budapest, 2004. 732. sz.

17. Középkori oklevelek i. m. 28–33.

Nyírbátor és Sopron (Árumegállító jog és só...)

255

tó. A Visegrádon kibocsátott oklevelek iránti bizalmunkat írásuk mellett növeli az a körülmény,18 hogy a rongált pergamenek hátoldalán ma sem halványult el az egykor rányomott, 11,5 cm átmérôjû (Henzsel Ágota szíves közlése, amit ezúton köszönöm meg – D. I.) nagypecsét körvonala. Ebben az idôben a patens oklevelek hátlapjára a teljes sigillum simplex-et (felségpecsét elôlapja), míg a zárt levelekre annak csupán lényeges részeit nyomták.19 1331 után általánossá vált a kancelláriai jegyzetek alkalmazása. Ilyen feljegyzést ugyancsak találunk rajtuk, mégpedig szabályszerûen, a rányomott pecsét alatt.20 A jegyzet szerint az ügy relátora Pál bán volt. Garai Pálról van szó, aki 1320–1328 között valóban betöltötte a macsói báni méltóságot. 1332-ben már a királyné udvarbírája (1331–1336) és szatmári ispán (1331–1332) tisztségét viselte. Szatmár megye elôljárójaként kétségtelenül referálhatott az ügyrôl a királynak, közvetíthette a kancellária felé az uralkodó utasítását.21 A 14. század közepére már nagy, 9–10 utcából álló uradalmi központnak (a 15. században oppidum), Nyírbátornak a kereskedelmi jelentôségét az adta meg, hogy nagy utak találkozásánál feküdt. Közülük kettô az Ecsedi-lápot megkerülve (Kocsord, illetve Domahida felôl) itt találkozott, és Szatmárt kötötte össze Tokajjal (s azon keresztül Kassával), egy másik pedig Debrecennel teremtett kapcsolatot.

Erdélybôl és a Tisza felsô folyásának a vidékérôl országutak vezettek ide. Vagyis a településnek lehetôsége volt arra, hogy az erdélyi kereskedelmet (legalább részben) ellenôrizze.22 Természetesen szerepe nem mérhetô Váradéhoz. Az 1284. esztendei bertényi (révvám) és az 1312-bôl származó telegdi vámtarifa a Váradról Erdélybe vezetô országút fejlett áruforgalmáról tesz tanúbizonyságot. A helység távolabbi kapcsolatrendszerére utal az az okleveles híradás, amely szerint a Debrecent Váraddal összekötô úton kassai kereskedôket raboltak ki 1310-ben.23 18. Az évszázadok során súlyosan megrongálódott okleveleket restaurálták, s ezért ma már nem dönthetô el, hogy a jelenlegi szöveg alatt nem rejtôzik egy másik szöveg, amit az esetlegesen felvethetô hamisítás érdekében lekapartak.

19. Kumorovitz L. Bernát: A magyar királyi egyszerû és titkospecsét használatának alakulása a középkorban. In: A Gróf Klebelsberg Kunó Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve. VII. Szerk. Angyal Dávid.

Budapest, 1937. 72-73. ; Sigilla regum – reges sigillorum. Királyportrék a Magyar Országos Levéltár pecsétgyûjteményébôl. Szerk. Érszegi Géza. A pecsétek leírását készített: Sölch Miklós. Fényképezte: Szelényi Károly. Budapest, 2001. 64–65. szerint I. Károlynak az okleveleinkre rányomott pecséttel azonosítható harmadik felségpecsétje, amit 1330 és 1342 között használt, 115 mm-es átmérôjû volt. Az uralkodó elsô felségpecsétje (1301–1323) 98, a második (1323–1330) 110 mm átmérôvel rendelkezett.

Utódjának, Nagy Lajosnak mind a két felségpecsétje átmérôje 110 mm volt (Uo. 62–66.).

20. Szentpétery Imre: A kancelláriai jegyzetek az Anjou-kori okleveles gyakorlatunkban. In: Emlékkönyv Károlyi Árpád születése nyolcvanadik fordulójának ünnepére. Budapest, 1933. 472, 475–479.

21. Középkori oklevelek i. m. 28.; Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457. I. Budapest, 1996. 27, 56, 188. Vö. Szentpétery i. m. 475–479. Bátori Bereck ama fiai között, akiknek az érdemeit 1330-ban, 1332-ben jutalmazta a király, András váradi püspököt (1329–1345 ) címével együtt mind az 1330-as, mind az 1332-es kiadványokban megtaláljuk. Bátori János szilágyi ispáni címére (az 1330-as nyírbátori oklevél említette) az utolsó híradást épp 1332. február 17-i oklevelünk (4. sz.) tartotta fenn.

Engel i. m. 76, 268.

22. A kutatás Nyírbátor fejlôdését sokoldalúan tárgyalta. Vö. Maksay Ferenc: A középkori Szatmár megye.

Budapest, 1940. 113–114.; Fügedi i. m. 337–338.; Szakály i. m. 398. skk. és Kubinyi 2000. 127–131. A több utcás városokra vö. Kubinyi András: Plätze und Gassen in den mittelalterlichen St(dten und M(rkten des Königreichs Ungarn. In: Mittelalterliche Hauser und Strassen in Mitteleuropa. Hrsg. v. Márta Font, Mária Sándor. Budapest-Pécs, 2000. 19–24.

23. Anjou-kori oklevéltár II. Szerk. Kristó Gyula, Budapest-Szeged, 1992. 1001.sz., III. Szerk. Kristó Gyula, Budapest-Szeged, 1994. 346. sz.; Gyôrffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I–IV. Budapest 1963–1992. I.600, 675, 685-686. illetve Kubinyi András: A városi rend kialakulásának gazdasági feltételei és a fôváros kereskedelme a XV. század végén. Tanulmányok Budapest múltjából 15 (1963) 169–226.

256

Draskóczy István

Okmányaink szerint a Szatmárból illetve Németibôl jövôk számára a nyírbátori szerdai piac az elsô.24 Szatmárnémeti felôl jövet az utazó valóban Bátorban akadt az elsô olyan helységre, ahol már 1332 elôtt vásárt tartottak.

Szatmár megyének és a tágabb tájnak legjelentôsebb települése ebben a korban Szatmár városa volt, ahol só- és pénzverô kamara mûködött. Innen vezetett országút az aranytermelésérôl nevezetes Nagybányára (piacnapja egyébként hétfô). Szatmár 1264-bôl származó kiváltságlevele szerint már régóta hétfôi napon tartottak itt piacot.25 A Szamos átellenben fekvô partján, Németiben 1322-bôl származó adatunk szerint keddre esett a vásár napja.26 A Szatmártól nyugatra, mintegy 80–85 kilométerre fekvô Semjén (Kállósemjén) 1271-ben jutott hozzá csütörtöki vásártartási jogához.27 Nyírbátorban királyi kiváltság alapján 1282-tôl tartottak vásárokat – szerdánként.28 Miközben egy 1325-ben kiadott okmány szerint a Semjéntôl mindössze 14 kilométerre nyugatra fekvô Kállónak (Nagykálló) a piacnapja már régóta szombatra esett,29 addig 1327. évi híradásból arról értesülünk, hogy Pócson (Máriapócs Semjén és Nyírbátor között) ugyancsak lehetett vásárokat tartani (pénteken?).30 Az általunk felsorolt 1332 elôtti adatok Szatmárból kiinduló (már körvonalaiban az Árpád-kor végén létezô) vásárútnak a képét rajzolják elénk, ahol a kereskedô Szatmár után a vidéket járva szerdán Bátorban, csütörtökön Semjénben, majd Pócson (talán pénteken?), szombaton Kállón árusíthatta portékáját (pl. sót). Innen utazhatott tovább a Rakamazzal szembeni tokaji rév (vagy a szomszédos ladányi rév) irányába.31 Rakamaztól néhány kilométerre (Szabolcs mellett) található Tímár, amelynek a piacára elsô adatunk 1354-bôl származik. Egy 1370-ben lezajlott ügy leírásából kiderül, hétfôn tartották a vásárt.32 Természetesen eme idôpontok illeszthetôk más helységek vásárnapjaihoz.

Kisvárdán például szerdán verhették fel a kereskedôk sátraikat.33 Az észak-tiszántúli tájnak már a 13. század végére fontos településévé fejlôdött Debrecen, amelyrôl a kutatók egy része feltételezi, hogy az évszázad utolsó éveiben jutott hozzá vásártartási jogához. A másik, ugyancsak 1332 február 17-én kiadott 24. Ezt olvassuk: „predictum forum fore primum cognossscitur” (Középkori oklevelek i. m. 29, 31.) A primus ugyan jelentheti azt, hogy a legelsô, legfontosabb, ám mi nem erre az utóbbi értelemre gondolunk.

25. Maksay i. m. 67 skk.; Szûcs Jenô: Az utolsó Árpádok. Budapest, 1993. 272, 275–276.; Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke I–II/1. Szerk. Szentpétery Imre. Budapest, 1923–1943. Szentpétery Imre kéziratának felhasználásával szerkesztette Borsa Iván. II/2–4. Budapest, 1961–1987. II/4. 3768. sz.

26. Anjou-kori oklevéltár VI. Szerk.: Kristó Gyula. Budapest–Szeged, 1997. 447.sz. , vö. Kubinyi 2000. i. m. 243.

27. Az Árpád-házi királyok. i. m. II/1. 2112. sz.; Németh Péter: A középkori Szabolcs megye települései. Nyíregyháza, 1997. 164.

28. Az Árpád-házi királyok. i. m. II/2–3. 3159. sz.

29. Anjou-kori okmánytár. Szerk. Nagy Imre, Tasnádi Nagy Gyula. I–VII. Budapest, 1878–1920. II. 219– 220. ; Piti: i. m. 263, 319.sz.; Németh Péter i. m. 138. Nagykálló egyik részét Wasarus Kallo-nak is nevezték (Piti: i. m. 380. sz. – 1345.), az itteni vásárt pedig megyeinek tartották (1356 – Piti: i. m. 520. sz.).

30. Anjou-kori oklevéltár XI. Szerk. Almási Tibor. Budapest–Szeged, 1996. 144. sz.; Anjou-kori okmánytár II. – 503.

31. Weisz Boglárka: Átkelôhelyek a Tiszán az Árpád-korban. Acta Universitatis Szegediensis. Acta Historica 122. Szerk. Makk Ferenc, Piti Ferenc. Szeged, 2005. 22.

32. A vásárút fogalmát elemzi Kubinyi András: A magyarországi városhálózat 14–15. századi fejlôdésének néhány kérdése. Tanulmányok Budapest múltjából 19. 1972. 41–47. Semjénben 1319-ben az egyik utcát úgy határozták meg, hogy Szatmárról vezet ide. (Anjou-kori okmánytár I. 526–528. ). A Tokaj melletti Tímár hétfôi vásárára vö. Anjou-kori okmánytár VI. 161., illetve Kubinyi 2000: i. m. 33., 90.

33. A zichi és vásonkeôi gróf Zichy-család idôsb ágának okmánytára. Szerk. Nagy Imre, Nagy Iván, Véghely Dezsô etc. IX–II. Pest, Budapest, 1871–1931. I. 521. ; Piti i. m. 225, 231.sz. alatti vizsgálat szerint (1337) emberemlékezet óta szerdán tartottak piacot. Tuzsértól északra az egyik tiszai átkelôt 1324-ben Sórévnek nevezték. Anjou-kori oklevéltár VIII. Szerk. Blazovich László. Budapest–Szeged, 1993. 442. sz.

Nyírbátor és Sopron (Árumegállító jog és só...)

257

(bár csupán az 1512-es – kétes hitelû – másolatban maradt fenn) okmány igazolhatja, hogy a középkorban hetente tartottak piacot ebben a városban, ám a kutatás tudtunkkal még nem tudta megállapítani, hogy a hét melyik napjához köthetô.

Gyanítható, hogy a hét elejére esett.34 Ha sejtésünk megállja a helyét, úgy Debrecenbôl Semjén, Nyírbátor vására elérhetô volt, míg a Kisvárda felôl jövô árusok a kállói piac után Debrecenben találtak ismét alkalmat portékáik eladására (Debrecenre még írásunkban visszatérünk).35 Nyírbátor Semjéntôl 17 (azaz kb. 2 mérföld, 1 rast), Kállótól 31, Pócstól (Bátori birtok) 12 kilométerre feküdt. Debrecen felé 50–55 kilométert kellett az utazónak megtennie (Nagykállót illetve Semjént a mai Hajdúság fôvárosától ugyancsak mintegy 50 kilométer választja el). 50–55 kilométer (30–35 mérföld) tekintélyes távolság, amihez az árus embernek legalább másfél nap kellett. Nem biztos, hogy hétfôrôl szerdára Szatmárból Nyírbátorra ért a szekér. Ugyanis bármely irányba indult el a kereskedô, akár Kocsord, akár pedig Domahida felé kerülte meg az Ecsedi lápot, 65–70 kilométeres út (nyolc mérföld) állt elôtte. Ezzel szemben hétfôrôl csütörtökre már Semjénbe érkezhetett.36 Nem véletlen, hogy a fejlôdés a Szatmár és Nyírbátor közötti útvonalon újabb piachelyeket hívott életre. Így lett Csengeren (Szatmártól és Németitôl 18, illetve 20 kilométerre) szerdai napon, s a tôle 27 kilométerre esô Mátészalkán (Kocsord közelében) csütörtökön piac. Nyírbátor és Szalka távolsága mindössze 20 kilométer. A másik útvonalon (Szatmár és Bátor között félúton) fekvô Nagykároly 1346-ban kapott – szombatra – vásártartási jogot.37 34. Gyôrffy: i. m. I. 611.; Fügedi i. m. 357.; Középkori oklevelek 31..; Kubinyi 2000. i. m. 65.; Dózsa nádor fia Jakab, szabolcsi ispán a 14. század elsô felében rendszeresen ezen a településen adott ki szabolcsi vonatkozású okleveleket (Piti Ferenc: Szabolcs megye hatóságának oklevelei. I. 1284–1386. Szeged–Nyíregyháza, 2004. 99, 110, 114, 133, 191, 237, 238, 286, 287, 292. sz.). A kora-újkorban keddre esett a vásár napja, ám az 1650–1675 közötti idôszakban hétfôre helyezték át. (Szûcs István: Debreczen város történelme II. Debrecen, 1871. 641–642.; Debrecen története. Szerk. Szendrey István. I. Debrecen, 1983. 223, 356357, 377. – a vonatkozó részek Szendrey István és Bársony István munkái). Korábban alighanem hétfôre esett a vásár napja. A városi jegyzôkönyv tanúsága szerint ugyanis az 1560-as években hétfôn és szombaton tartottak vásárokat (Debrecen város magistrátusának jegyzôkönyvei 1566/67. Fordította P. Szalay Emôke.

Szerk. Szendrey István. Debrecen, 1985. 5. ). A hét eleji idôpontot valószínûsítheti, hogy a szomszédos Böszörményen 1325 elôtt szombaton jöttek össze a vásározók. (Anjou-kori okmánytár II. 219-220.). Böszörmény a Tokaj – Debrecen – Nagyvárad közötti fontos fôútvonalon feküdt, egyébként vámhely volt.

35. 1345-ben Kálló (Vásároskálló) egyik részét „Debrucheny hulcha”-nak hívták. A következô esztendôbôl származó híradás szerint debreceni ember Semjénbe akart posztót szállítani (A nagykállói Kállay-család levéltára. Az oklevelek és egyéb iratok kivonata. Budapest, 1943. I. 817, 862. sz.)

36. A 16. század elején a Villach és Bécs közötti 341 kilométernyi távolságot az áruval alaposan megpakolt szekerek 12-14 nap alatt tették meg, vagyis napi 25-30 kilométert mentek. Az út hegyvidéken (pl.

Semmering-hágó) vezetett keresztül. Pickl, Othmar: Das (lteste Gesch(ftsbuch Österreichs. Graz, 1966.

112. N. Kiss István véleménye szerint ebben a században az 5-6 mázsányi teherrel megrakott magyar szekérrel naponta 35-40 kilométert utaztak. N. Kiss István: Az ár- és bértörténet kérdése Magyarországon 1550 – 1650 között. Történelmi Szemle 6 (1963) 160. Kubinyi András ezzel szemben úgy látja, hogy 16-20 kilométert lehetett egy-egy nap (a zalai dombok között) megtenni. Ô mutat rá arra is, hogy gyakran már elôzô nap délben elkezdôdtek a vásárok, s másnap délre már be is fejezték ôket. (Kubinyi András: Vásárok a középkori Zala megyében. In: Zala megye ezer éve. Fôszerk. Vándor László, Zalaegerszeg, 2001.

57.) Zichy okmánytár i. m. III. 287. a délig tartó vásárra találunk példát. Hogy mekkora utat lehetett egyegy jármûvel megtenni, természetesen függött a fogatolástól. Hiteleshelyi illetve királyi emberek néha meglepô távolságot is beutaztak. Így például 1334-ben csütörtökön még Kassán voltak, ám szombatra már Sárospatakra értek (kb. 90 km.). Zichy okmánytár i. m. I. 444. Vö. még Kubinyi 2000. i. m. 35.

37. Mátészalkára (Kállay levéltár i. m. 1869. sz.) 1381-bôl, Csengerre (Zichy okmánytár i. m. V. 380.) 1404bôl van adatunk. Nagykárolyra: A nagykárolyi gróf Károlyi család oklevéltára. Sajtó alá rendezi Géresi Kálmán. I. Budapest, 1882. 167–168. Károlytól nyugat felé 5 kilométerre található Vada, ahol vasárnap volt a piac. Debrecen irányában Piskolton lett vásárnap (hétfô, Károlyból 17 km.) Uo. I. 406. Mindkettejükre 1383-ból maradt fenn híradás. A középkorvégi piachelyekre vö. Kubinyi 2000: i. m., különösen 32–35. (Ô a légvonalbeli távolságokat adta meg).

258

Draskóczy István

Eme adatok fényében igen csak indokolt lehetett, hogy a Bátoriak oklevelet eszközöltek ki a királytól azért, hogy a Szatmár felôl jövô kereskedôk elôször Bátorba térjenek be, s ne egyenest Semjénbe menjenek. Nyírbátor közlekedésföldrajzi helyzete miatt ugyan megérte nekik, ám a Szatmártól való távolság korántsem tette egyszerûvé számukra az utat. Ha valaki ezzel szemben Bátorból tartott Szatmárnak, könnyedén meg tudott állni Szalkán is, Nagykárolyban is, és a szatmári, illetve németi vásáron ugyancsak részt tudott venni.

Az 1332. évi nyírbátori vonatkozású kiadványok tükrözik a Szatmárból kiinduló vásárutat. Mint írtuk, 1332. február 17-én a király a Zathmar-ban illetve Zathmarnempcy-ben lakó vagy onnan jövô kereskedôket arra kötelezte, hogy a sóval vagy más árukkal megrakott szekereikkel – bármelyik utat is választják – elôször a szerdai bátori vásárra térjenek be, s ott árulják portékájukat. Az uralkodó 1332. március 8-án oly módon ismételte meg a rendeletét, hogy kiterjesztette azon kereskedôkre is, akik Szalacson vagy Nagyfalun laktak avagy eme két helységen keresztül utaztak Bátor felé – sóval vagy más áruval teli szekereikkel.38 Szalacs (Nyírbátortól mintegy 60 kilométerre) Szatmárhoz hasonlóan fontos sókamarai központ volt, ahová az erdélyi bányák kincsét szekéren a Meszesi kapun (illetve a körülötte lévô utakon) s Zilahon keresztül szállították. A településrôl több irányban lehetett tovább utazni (így Debrecen, Nyírbátor, Szatmár, Várad illetve Szoboszlón át Szolnok felé). 1067-ben a rakamazi rév környékén emlegetettek bizonyos „magnam viam Zoloch”-t, ami azt mutatja, a só innen akkor a tiszai révig jutott el. Errefelé Szalacsról Nyírbátor érintésével lehetett a legkönnyeben eljutni.39 Három Nagyfalu nevû helységet találunk a tágabb környéken. Szóba jöhet a 70 kilométerre fekvô mai Tiszanagyfalu, amely Tokajtól délre található, ama országút közelében, amely Nyírbátorról vezetett a tiszai révhez.40 Nyírbátortól keletre (kb. 65 km) Közép-Szolnok megyében, közel a szatmári határhoz, a Kraszna partján vízenyôs vidéken ugyancsak találunk egy ilyen nevû helységet. A település a Meszesi kapu tájáról Zilahot érintve a Kraszna völgyében északra Nagykároly és Szatmár felé futó út közelében feküdt. Tôle délre Ákos (Ákosmonostora), északra pedig Daróc található (mind a két falu utóbb oppidum lett). A település az 1340-es években mindössze egy utcából állt, s késôbb Kisnagyfalu (ma Érkisfalu) nevet kapta.41 Mivel sóról is szó van, kézen fekvônek látszik, hogy erre a helységre gondoljunk, amelyen éppen keresztül mehettek az Erdélybôl sót szállító szekerek, ám aligha tarthatjuk jelentôs településnek. A környezetében (mint láttuk) több fontos hely akadt, amelyeket célszerûbb lett volna megnevezni. Ráadásul a só szállításának a fontosabb útvonalai nem errefelé vezettek. Érdemes még a Kraszna megyében fekvô Nagyfalu helységét megvizsgálnunk.

A település (Bátortól kb. 120 km) „via publica” mellett feküdt. Innen Margittára vagy

38. A Németi név mellett a kor a Szatmárnémeti (pl. Zothmarnempti) elnevezést is használta. Zichy okmánytár i. m. I. 610, 622–25 (1341. év; egy oklevélben a Németi fordulattal párhuzamosan). Vö. Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest, 1988. II. 533.

39. Szalacsra: Jakó Zsigmond: Bihar megye a török pusztítás elôtt. Budapest, 1940. 324. és Gyôrffy: i. m. I. 664., Diplomata Hungariae antiquissima. Ed. Georgius Gyôrffy, Budapestini 1992. 184, 302.; 40. Tiszanagyfalura: Németh: i. m. 137.

41. Dl. 30015. Az 1380-as években Nagyfaluból Darócra egyszerû út vezetett. Dl. 30719. Vö. Maksay i. m.

9. ; Csánki Dezsô: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I. Budapest, 1890. 549, 561.; Dr. Petri Mór: Szilágy vármegye monográfiája. I-VI. Budapest, 1901–1904., III. 19, 387.

Nyírbátor és Sopron (Árumegállító jog és só...)

259

Szalacsra lehetett menni. Margittáról a vándor Debrecenbe avagy (szalacsi kitérô nélkül) Nagymihályon át Nyírbátorba mehetett, vagy más útirányt választva többek között Semjénbe. Ez a Nagyfalu ugyancsak az erdélyi só szállítási útvonalába esett.

A helység már az 1330-as években jelentôs lehetett, a 15. században oppidummá fejlôdött. Valószínûsíthetô, hogy oklevelünk híradása erre a Nagyfalu nevû településre vonatkozott.42 Az árumegállítási jog tehát egyrészt a szerdai piacnap forgalmát igyekezett növelni/megvédeni a felmerülô vetélytársakkal szemben (pl. Semjén, Kálló),43 hogy azok, akik a táj gazdasági központja, Szatmár felôl jönnek, valóban kirakják portékáikat a helyi piactéren. Következésképpen a nyugatról illetve Debrecen irányából érkezô kereskedôk talán kevesebb fejtörést okoztak. Másrészt pedig a lakosok a Szatmárból kiinduló illetve a Meszesi kapun keresztül Erdély felôl jövô kereskedelmet szerették volna lakóhelyük felé terelni. Azt az igényt fejezte ki, hogy a tágabb táj kereskedelmébe a bátoriak mind inkább bekapcsolódhassanak.

Mint írtuk, nehezen tudjuk elképzelni azt, hogy a hétfôi vagy épp a Németiben kedden tartott vásárról szerdára Nyírbátorra lehessen érni. Ezzel szemben azok kényelmesen fel tudták keresni a bátori vásárt, akik Szatmárban és Németiben laktak (nem kötôdtek az itteni piacokhoz) vagy már elôzôleg bevásároltak. Továbbá azokról lehetett szó, akik a szatmári, szalacsi sókamaránál sót vettek. Tudjuk azt is, hogy Dés lakóinak kiváltságuk volt arra, hogy az év bizonyos szakaszában saját számlájukra szállíthassanak sót, s árulhatják. A désiek gyakran fordultak meg a középkorban a Tiszántúl felsô részén (ahol, úgy tûnik, kevés sókamara mûködött).44 A nyírbátori kiváltság alkalmasnak látszott arra, hogy zavarja a Szatmáron, Németiben vagy másutt (esetleg Dés?) élô azon vállalkozóknak az érdekeit, akik a táj áruellátásával foglalkoztak (megfordultak a Szamos parti kettôs városban, Szalacson és Nagyfaluban), vagy éppen messzebbre szállítottak.

Szatmár 1264. évi kiváltságlevelébôl értesülünk arról, hogy már ekkor jelentôs kereskedés folyt ott posztóval s borral. A szatmáriak boruk után vámmentességet élveztek. Posztóval (köztük németalföldivel) kereskedtek a XIV. század elsô felében Semjén és Nagykálló piacán is. Ha a nagymihályi 1312. évi vámtarifára pillantunk, csupán néhány árufajtának találjuk meg benne a nevét, feltehetôleg azért, mert ezek voltak a leggyakrabban elôforduló, legkeresettebb cikkek. Sónak, bornak, tiszta és szürke posztónak, lónak ( s más nagyobb állatnak) állapítottak meg külön tarifát, miközben ezen kívül még a megterhelt mázsaszekér illetve az üres szállító alkalmatosság után kellett fizetni. 1353-ban tokaji hospesek Reszegei Miklóst s Ist-

42. Károlyi oklevéltár i. m. 126. (regesztája: Jakó i. m. 978.sz.) olvashatunk egy 1337-ben történt gyilkosságról. Eszerint egy nemes ember „de Kylegez de Crazna” a nagyfalui közúton („in via publica de Nogfalu ad forum procedentem”) egy károlyi jobbágyot ölt meg, és rabolt ki (a kár 70 márka), aki épp vásárra igyekezett. A gyilkos nevébôl ítélve, Kraszna megyei településre utazott a szerencsétlen jobbágyember.

V.ö. Györffy: Árpád-kori i. m. III. 504, 518. (a nyírbátori oklevélben szereplô adatot a szerzô nem idézi), Csánki: i. m. I. 580. , Kubinyi 2000: i. m. térkép., Petri: i. m. I. 758., IV. 115. A fontos kereskedelmi útvonalak „via publica”-k voltak.

43. A felmerülô vetélytársak között nem gondolunk a messzebb fekvô Csengerre, ahol a 14. század utolsó negyedében szerdánként bizonyosan tartottak piacot. Elsôsorban Semjén, Kálló jöhet szóba.

44. Draskóczy István: Szempontok az erdélyi sóbányászat 15–16. századi történetéhez. In: Studia professoris – professor studiorum. Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára. Szerk. Almási Tibor, Draskóczy István, Jancsó Éva. Budapest, 2005. 99–101.

260

Draskóczy István

vánt vádolták azzal, hogy „in libera via” megtámadták ôket, popringi és szürke posztójukat, hat lovukat valamint négy pokrócukat vették el.45 A korszak vámtarifái (pl. a nagymihályi vagy éppen a telegdi) alapján azt várnánk, hogy a nyírbátori oklevelek különbözô árufajtákról (pl. bor, posztó, fûszer, hal stb.) ejtenek szót. Ezzel szemben csupán egyetlen árucikket – sót – neveztek meg, miközben a többirôl csupán általánosságban szóltak. Ennek az ásványi kincsnek az említése az áruforgalomnak azt a szerkezetét tükrözi, amelyben errefelé a többi árut megelôzôen a só számított a legszámottevôbb cikknek. A település lakói arra törekedtek, hogy ellátásuk biztosítása mellett ennek az árucikknek az elosztásában, továbbításában nagyobb szerephez jussanak. Mivel okleveleink kifejezetten szekéren szállított cikkekrôl szóltak, élô állatra feltehetôen elvben nem vonatkozott az elôjog.46 Sóra embernek és állatnak egyaránt szüksége van. A szakirodalom már régóta rámutatott arra, hogy a Felsô Tisza vidékének a természeti viszonyai a földmûvelés mellett kiterjedt állattartásra is lehetôséget adtak. Sertésrôl, juhról, ökörrôl, lóról olvashatunk az oklevelekben.47 Némelyik helységben különösen nagy méreteket ölthetett az állattartás. A Tisza beregi oldalára esô Badalóban például egy alkalommal (1359) 500 ökröt, 1200 juhot hajtottak el. A faluban sok sertést neveltek. A földesuraknak is voltak állataik. Domahidiak és egy másik nemesi família 80 ökör, 2 ló elhajtása miatt pereskedett egymással (1352). A tehetôs nemesi családok nagy számban neveltek lovat. Olvasunk olyan panaszról, hogy a lovak lelegelték a vetést. 1354ben Bátor piacán 11 mészárszék található. A mészárszékek magas száma jelentôs húsfeldolgozásra mutat, ami önmagában magyarázza a só iránti helyi igényt. (Összehasonlításképpen megjegyezzük, Sopronban a Sópiacon, ahol halárusítás is folyt, 12–14 mészárosra illetve böllérre maradt fenn adat.)48 A só iránti igény magyarázza, hogy sóért a Tiszántúlról eljártak Erdélybe.49 Érdemes megvizsgálnunk a Nyírbátor árumegállító jogával foglalkozó harmadik oklevelet, amely azonban csupán 1512. esztendei átiratban maradt ránk. Ezen a kiadványon az 1332. február 17-i dátum olvasható, vagyis ugyanazon a napon 45. Györffy: Az Árpádkori i. m. I. 644.; Árpádházi királyok i. m. 3768.sz.; Posztóra adatok: Kállay levéltár i. m. 220, 221, 249, 631, 645, 647, 862, 991, 1071, 1274.sz. ; Anjou-kori oklevéltár XII. Szerk. Almási Tibor. Budapest–Szeged, 2001. 104.sz. , Károlyi oklevéltár i. m. I. 215., Piti: i. m. 26, 95, 97, 110, 238. sz. stb.; Csánki: i. m. I. 484. szerint Reszegénél vámot szedtek. A posztó nyugatról illetve délrôl kerülhetett erre a tájra.

46. Maksay Ferenc már 1940-ben úgy vélte, az árumegállító jog elsôsorban az erdélyi sót szállító szekereseket kényszerítette a helységbe. A 15. században Bátor lakói maguk is megfordultak Erdélyben (Maksay i. m. 114.) Ugyanô ír arról, hogy ökröt hajtottak erre. A só azon termékek közé tartozott, amelyek fejletlen áruforgalom viszonyai közepette sem maradhattak le az árusok szekerérôl. Vö. Szûcs i. m. 256. skk.

47. Maksay: i. m. 7–8.; Székely György: Vidéki termelôágak és árukereskedelem Magyarországon a 15–16. században. Agrártörténeti Szemle 3 (1961) 314.; Belényesy Márta: Viehzucht und Hirtenwesen in Ungarn im 14. und 15. Jahrhundert, in: Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa. Ethnographische Studien. Hrsg.: László Földes, Budapest. 1961. 31–33. Természetesen nem gondolunk arra, hogy az állattartás már a 14. században elérte volna 15–16. századi méreteit.

48. Dl. 96332, 96392, 97822; Anjoukori okmánytár VI. 91, 132, 150, 160, 301; Kállay levéltár i. m. 335, 417, 563, 803, 1241, 1406, 1471, 1704, 1743, 1881.sz.; Kiss András: Lappangó középkori oklevelek. Erdélyi Múzeum 54 (1992) 86.; Sopronra: Mollay Károly: Sopron a középkor végén. Soproni Szemle 10 (1956) 33.

49. 1312-ben Telegden az Erdélybe sóért járó üres kocsik után 2 báni dénárt kértek. Egyébként ezen a vámhelyen a só volt a legfontosabb tétel, hisz 1308-ban a tulajdonosok a javaik elosztásakor a sóvám felosztásáról ugyancsak intézkedtek (Gyôrffy: i. m. I. 675.). Az Árpád-kor igen jelentôs sókereskedelmére mutatnak rá a különbözô vámtarifák. Lásd Weisz Boglárka: Közlekedési vámtarifák az Árpád-korban.

In: Medievisztikai tanulmányok. Szerk. Marton Szabolcs, Teszler Éva. Szeged, 2005. 226–230.

Nyírbátor és Sopron (Árumegállító jog és só...)

261

ugyanabban az ügyben két kiadvány keletkezett. I. Károly – hivatkozva arra, hogy a Szatmár és Szatmárnémeti (Zathmarnemeti) felôl érkezôket vagy ott lakókat sóval és más áruval megrakott szekereikkel mindenekelôtt a nyírbátori szerdai piac felkeresésére kötelezte – felszólítja a szatmári, németi (Nemety a szövegben), a kállói és a debreceni kereskedôket, hogy a kiváltságot tartsák tiszteletben, és piacaikon tegyék közhírré.

Kálló Nyírbátor közelében feküdt. Debrecenbôl úgy is el lehetett jutni Szatmárba, hogy az utazó Nyírbátort elkerülte. Bárki készíttette az iratot, tudnia kellett, Debrecen és Nagykálló lakosainak a versenyétôl a bátoriaknak volt okuk tartani, továbbá nyilvánvaló lehetett elôtte, hogy a környék szóba jöhetô jelentôsebb piacai Szatmárban, Németiben, Nagykállón és Debrecenben találhatók (illetve az idevalósi emberek különösen gyakran kereskedtek ezen a tájon). Ami a sószállítást illeti, 1350 táján Kállóban 7550 darab – szemmel láthatóan szatmári erdetû – sókockát tartóztattak fel (az esetnek nincs köze Nyírbátor kiváltságához).

A kutatás úgy látja, hogy Debrecen lakói számára épp a 14. században vált mind fontosabbá az állattenyésztés. Továbbá ebben az évszázadban fejlôdött ki oly annyira a gyapjú szövôipar, hogy 1395-re a posztókészítô mesterek céhbe tömörültek.50 A debrecenieknek sóért nem kellett feltétlenül Szatmárba utazniuk. A város a Szalacsot Szolnokkal összekötô sóút közelében feküdt – Szalacstól kb. 60 kilométerre (míg Szatmártól 100–120 km választotta el a települést). Miután a városban a sókamarát megszervezték (1408-ból maradt fenn reá adatunk), a polgárság elvben nem igen szorult volna rá arra, hogy Szatmárba vagy Szalacsra utazzon a maga vagy állatai számára (avagy kereskedés céljából) ezért a termékért.

Okmányunk – mint írtuk – sajnos eredeti példányban nem maradt fenn, csupán az 1512. évi másolatból ismerjük, amely a kiadó szerint kancelláriai hamisítvány.

Az ezzel az 1332. február 17-i oklevéllel szemben támasztott gyanút jogosnak tartjuk (szövegezése is okot ad erre), ám információi a középkor kutatója számára nem hagyhatók figyelmen kívül. Ha csupán a sóra gondolunk, arra következtethetnénk, hogy olyan idôszakban fogalmazták meg, amikor Debrecenben a sókamara még nem mûködött.51 A tisztánlátást nehezíti, hogy a 15. század második felébôl származó híradás szerint a város kereskedôi rendszeresen vettek sót Erdélyben vagy másutt, s azt régi szokás szerint a Tiszántúlon a vásárokon árusíthatták. Megeshetett, hogy a debreceni királyi kamara nem rendelkezett elég sóval.52 Amennyiben az 1512.

50. Balogh István: Adatok az alföldi mezôvárosok határhasználatához a 14–15. században. In: Hajdú-Bihar megyei Levéltár Évkönyve. Szerk. Gazdag István, 3 (1976) 17–21.; Makkai László: Adatok és kérdések Debrecen törökkori agrártörténetéhez. In: Uo. 33.; Debrecen története i. m. 476.; Pach Zsigmond Pál: A debreceni posztószövôk legrégibb céhszabadalma. Századok 129 (1995) passim.

51. Középkori oklevelek 30–31.; A fontos utak keresztezôdésében fekvô Kállóra: Németh Péter: i. m. 139. , Dl. 96193, 96311. illetve Kállay levéltár i. m. passim. (az idézett példa: Kállay levéltár i. m. 1044. sz.) illetve Piti: passim. Általában Kállón tartották ebben az idôben a megyei sedriát( piacnapon). Lásd Csukovits Enikô: Sedriahelyek – megyeszékhelyek a középkorban. Történelmi Szemle 39 (1997) 383.illetve újabban C. Tóth Norbert: Szabolcs megye hatósága a Zsigmond-korban (1387–1440). PhD-disszertáció. Budapest, 2005. 33-36. ELTE Történeti Könyvtár. Debrecenbôl Vámospércs, Nagymihály, Piskolt, Károly érintésével ugyancsak el lehetett jutni Szatmárba. Eme út forgalmára támaszkodott Nagymihály, Pércs, Reszege vámja (Kubinyi 2000: i. m. térképmelléklet), Károly piaca. Debrecenre vö. Gyôrffy: i. m. I. 610. (Gyôrffy György nem tud arról, hogy 1332-ig a városban sókamara létesült volna), Kubinyi András: Königliches Salzmonopol und die St(dte des Königreichs Ungarn im Mittelalter. In: Stadt und Salz. Hrsg. v. Wilhelm Rausch. Linz/Donau, 1988. 225., Csánki: i. m.

I. 598. A sókamarák 1397. évi listáján a város neve nem található (Wenzel: i. m. 438.). A 15. század elején rövid idôre Debrecen királyi kézbe került, így ezidôtájt szervezôdhetett a városban sókamara.

52. Draskóczy: i. m. 106–107.

262

Draskóczy István

esztendei okmány (s benne az említett 1332-es oklevél) hamisítvány, úgy a hamisítás idôszakának a viszonyaira vet fényt. Így megvilágítja elôttünk azt, hogy milyen kereskedelmi érdekeik voltak a nyírbátoriaknak az oklevél szövegezése idején (legkésôbb 1512 elôtt). Hangsúlyoznunk kell azt is, hogy az egyébként gyanús oklevélben tükrözôdô kereskedelmi viszonyok a 14. század elsô felétôl sem idegenek. Tegyük hozzá, hogy a középkor végén a számos kiváltsággal rendelkezô Debrecennel szemben Nyírbátor kisebb jelentôségû helység volt.

A 14. századhoz képest a középkor végére a táj gazdasági élete megváltozott. A 14–15. századi fejlôdés sûrû piachálózatot alakított ki, ahol több helység (köztük Bátor) az országos sokadalmak tartásának a jogát szerezte meg. Szatmárral szemben Debrecen súlya növekedett meg. A 15. században Szatmárban, Tokajban, Poroszlón, Debrecenben, Szalárdon, Szalacson, továbbá Becsen, Lucon és Abádon mûködött kamara illetve sóraktár. Vagyis az erdélyi bányák termékét a két igen fontos elosztó központ, Szatmár, illetve Szalacs mellett alkalmanként másutt is (bár Bátortól távolabb) be lehetett szerezni.53 Ez a fejlôdés – ha csupán a sóra gondolunk – csökkentette Bátor árumegállító jogának a jelentôségét. A város árumegállító joga területileg és idôben korlátozott volt, csupán a heti piacnaphoz kötôdött.54 Így csak erre a napra állíthatta meg a kereskedôket, s – véleményünk szerint – csak azokat, akik egy irányból, Szatmár, illetve Erdély felôl érkeztek ide (ha a piac idejére ide tudtak érni). Célja elsôsorban az volt, hogy a lakosok a lokális sókereskedelembôl tudjanak minél nagyobb részt kihasítani maguknak. A kör, amelyben érdekeiket legalább érvényesíteni szerették volna, minimálisan Nyírbátor szûken vett piackörzetével (16–20 kilométer sugarú körre gondolhatunk) azonosítható.55 Az árumegállítás elvben lehetôséget teremtett arra, hogy a település a vidék többi helysége fölé kerekedjen. Joguk alapján azonban Nyírbátor lakói aligha tudták a náluk erôsebb városok (Debrecen, Szatmár, Németi) polgáraival szemben monopolizálni a sókereskedelmet.

Azt mondhatjuk tehát, hogy privilégium nem csak azt az áruforgalmi helyzetet tükrözi, amelyben a só számít a legfontosabb cikknek, hanem arra mutat, hogy a sóregálé bevezetése után sem szûnt meg helyi körülmények között a sókereskedelem.

Erre a királyi sóelosztó központok (kamarák) csekély száma miatt ugyancsak szükség lehetett.56 A só nem csupán a nyírbátori árumegállító joggal kapcsolatban merül fel. 1402. januárjában Sopron Pozsonnyal, Nagyszombattal, Lôcsével és Bártfával egyetemben kapott árumegállító jogot, amit Zsigmond ez év októberében Kassa és Buda tiltakozása miatt függesztett fel. A jog minden termékre kiterjedt, így természetesen a sóra is.57 Sopron 1440-ben jutott ismét árumegállító joghoz. Ám ez a kiváltság ekkor csupán az ausztriai sóra vonatkozott. A privilégium hátterét az ausztriai cikk behoza53. Kubinyi 1988: i. m. 225–226.; Kubinyi 2000: i. m. passim.

54. Pannonhalmának az a kiváltsága volt, hogy piacán a kereskedôk szabadon árusíthatták a sót, a gyôri sókamaraispánok nem akadályozhatták meg azt. A pannonhalmi Szent Benedek Rend története. I–XII. Szerk. Erdélyi László. Budapest, 1902–1916. III. 55. A heti piac említése alapján gondolunk erre (vö. Kubinyi 2000. i. m. 34–36.). Tágabban azonban érdekeltségi körük az okmányokban említett városok piackörzetének a határáig terjedt ki.

56. A kora-Árpád-kor viszonyai között kétségtelenül a só (illetve a bor) a legfontosabb kereskedelmi cikkek közé számított. Ám a tiszántúli állattartásról elmondottak magyarázatot adnak arra, hogy miért oly jelentôs ez az árucikk késôbb is ezen a tájon.

57. Zsigmondkori oklevéltár II/1. Összeállította Mályusz Elemér. Budapest, 1956. 1412–1414, 1949. sz.

Nyírbátor és Sopron (Árumegállító jog és só...)

263

tala adta meg, ami elvben tilos volt. 1354-ben engedte meg az uralkodó a soproniaknak, hogy Ausztriából sót hozzanak, mert az erdélyi sókamaraispán nem tudta sóval ellátni a várost.58 Az osztrák só soproni behozatala azonban nem számított átmeneti jelenségnek. A Szélmalom utcai vámtarifa (1394) szerint szekerenként egy chüffelt kellett adni. 1397-ben ugyan ismét megszervezték a városban a magyar sókamarát, ám a behozatalt nem lehetett megakadályozni. 1417-ben a soproniak nem vették át a királyi sót. 1419-ben egy kereskedônél másfél font és 4 Küffel (364 Küffel = 2,5 tonna) osztrák só volt. 1425-ben tekintélyes mennyiségû, mintegy 183 szekérnyi „fehér arany” érkezett a városba. 1438-ban szintén osztrák sóról olvashatunk.59 A nyugati só népszerûségét az magyarázza, hogy olcsóbb volt, mint az erdélyi. Erzsébet 1440. december 8. és 11. között több olyan intézkedést hozott, ami a városnak kedvezett. Így pl. megerôsítette a Margit és Erzsébet napra vonatkozó vásártartási jogot. Ezek közé a kiváltságok közé illeszthetô a sóra vonatkozó árumegállítási jog.60 A város hûsége miatt a királyné megtiltotta, hogy a Nyugat-Dunántúlon a Rábáig terjedô terület lakói sóért Ausztriába vagy Magyarországba menjenek. Elrendelte, hogy egyedül csak Sopron városát keressék fel, ahol a kereskedôk áruba bocsátották ezt a cikket.61 A terület, amelynek az ellátását az árulerakás joga révén megszerezte a település, mintegy 8–10 mérföldnyi körzetet jelentett. Sopron városának a gazdasági kapcsolatai az 1430-as évektôl megváltoztak. Idézhetjük azt a jól ismert jelenséget, hogy 1420 után a kölniek elhagyták Pozsonyt, Sopront, sôt Bécset is. Igaz az is azonban, hogy a kölniek helyét nürnbergiek foglalták le. De az 1440-es évektôl bécsi és bécsújhelyi kereskedôk kezébe került a nyugati áruk behozatala.62 A soproniak belföldi kapcsolatai az 1430-as évektôl szûk területre kezdtek korlátozódni.

Ez a táj a Rába és a Lajta közötti vidék volt, amelyre 1323-ban kaptak vámmentességet, ahol ama városi települések (így Kôszeg, Csepreg, Szombathely, Sárvár, Rohonc, Körmend, Kismarton) feküdtek, amelyek Sopron jogszokását követték, ügyeiket ide fellebbezték. A táj többé-kevésbé Sopron megye területének, illetve Vas megye jelentôs hányadának felelt meg. Vagyis az a vidék, amelynek lakóira Sopron kizárólagos sóárusítási joga vonatkozott, megfelelt a város tágabb (bár még mindig a helyi jellegû) piackörzetének. Ha arra gondolunk, hogy ezen a vidéken (a körzet határán fekvô Gyôrt és Vasvárt leszámítva) – pillanatnyi tudásunk szerint – nem 58. Házi Jenô: Sopron szabad királyi város története I/1–7, II/1–6. Sopron, 1921–1943. I/1. 102. Feltûnô, hogy ugyanebben az esztendôben engedélyezte Nagy Lajos azt, hogy Liptóig, Sáros városáig lengyel sót lehessen behozni az országba. A következô évben királyi engedély alapján Pozsonynál hoztak be lengyel sót. (Draskóczy István: A sóigazgatás 1397. esztendei reformjáról. In: Változatok a történelemre. Tanulmányok Székely György tiszteletére. Szerk. Erdei Gyöngyi, Nagy Balázs. Budapest, 2005. 291–292.).

Szemmel láthatóan a 14. század közepén az ellátás akadozott.

59. Házi: Sopron i. m. I/2. 107–108, 121, 166, 325.; Mollay Károly: A Szélmalom utcai vám. Soproni Szemle 45 (1991) 45.; Gerichtsbuch. Bírósági könyv 1423–1531. Közreadja: Házi Jenô, Németh János. Sopron, 2005. 110. Ugyanebben az idôben Vas megyébe, Pozsony vidékére ugyancsak behoztak osztrák sót, miként errôl a bevezetésünkben említett hainburgi árumegállító jog tanúskodik. Lásd. Draskóczy: A sóigazgatás i. m. 292–293.

60. Szende Katalin: Fidelitas és politika. Kihez és mihez volt hûséges Sopron városa a középkorban. Soproni Szemle 55 (2001) 349–350.

61. Házi: Sopron i. m. I/3. 207–208.

62. Szende Katalin: Kölni kereskedôk a középkori Sopronban. Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. Szerk.

Környei Attila, G. Szende Katalin. Sopron, 1996. 62–67.; Uô.: Sopron kapcsolatai közeli és távoli városokkal a késô-középkorban. In: A város térben és idôben. Sopron kapcsolatrendszerének változásai. Szerk.

Turbuly Éva. Sopron, 2002. 72–75.

264

Draskóczy István

mûködött királyi sókamara sem, joggal feltételezhetjük, hogy a királyi sókamarai körzet többé-kevésbé ugyancsak ezt a területet ölelte fel.63 Óhatatlanul felmerül a bevezetésünkben említett Rottenmann illetve a Mura melletti Bruck példája, ugyanis eme két helység is meghatározott terület só, illetve gabona ellátására való jogot nyerte el.

Sopront 1441-ben zálogosította el Erzsébet Frigyes német királynak. A település csupán 1463-ban került vissza Magyarországhoz. Mátyás ezévben árumegállító jogot adott a településnek. A következô esztendôben megerôsítette a soproniak kiváltságait, ám Erzsébet királyné oklevelét hiába keressük a privilégiumban. Ennek a körülménynek részben az az oka, hogy az árumegállító jogra vonatkozó általános rendelkezésbe elvben ez a termék is beleértendô. Ugyanakkor uralkodónk ellenezte az osztrák só behozatalát. A soproniak 1464-ben még hoztak be sót, de 1464–65 táján a sóimportnak véget vetett a király.64 Európában az árumegállító jogoknak számos változata fejlôdött ki. Akadtak helyek, amelyek csak néhány órára tartóztathatták fel a kereskedôket, míg mások (pl. Bécs) arra törekedtek, hogy az árus emberek tovább egyáltalán ne utazhassanak.

A privilegizált helység az áruk megállítására vonatkozó kiváltságát sokszor általában meghatározott területen érvényesíthette (Lipcse 15 mérföldes körzetre szerzett jogot a 16. században, míg például Lôcsét a Szepességen átutazók, Sopront 1463-tól a Sopron megyén keresztül utazók keresték fel).

Ausztriában vagy Bajorországban a sókereskedelemre – mint írtuk – árumegállító jogok hálózata épült rá. Akár a soproniaknak, akár a nyírbátoriaknak az igényét nézzük, nem állíthatjuk azt, hogy kívánságuk nem illeszthetô az európai gyakorlatba, még ha a sóhoz kapcsolódó eme elôjog nálunk ritka.65 Kialakulását ugyanis akadályozta az uralkodó monopóliuma.

Ezzel szemben – noha a fontos bányahelyek a tartományi fejedelmek földesúri birtokában voltak – a termelés és a szállítás Bajorországban illetve Ausztriában a 14–15. században még nem lett állami monopólium, még ha a tartományi fejedelem beleszólt a sókereskedelembe. Így pl. a bányavárosok polgárai kiváltság alapján foglalkozhattak szállítással, kereskedéssel. Vagy az árumegállítás jogát adta a fejedelem számos településnek, amelyek ennek révén egy-egy körzet ellátásáért feleltek. A jog tehát biztosította a polgárok gazdagodását. Gyakran ahhoz a joghoz is hozzájutottak a városok, hogy sókamarát állítsanak fel. A lakosok, a környék népe itt szerezhette be ezt a terméket. A fejedelmek igyekeztek tartományukból az idegen eredetû ásványt kiszorítani.66 Vagyis az ellátást tulajdonképpen kiváltságok háló63. Szende: Sopron kapcsolatai i. m. 57–62., Kubinyi: 1988. i. m. 233., térkép. Megjegyezzük, hogy Pozsonynak ugyanígy meghatározható az ellátási körzete (DF 240246.).

64. Szende: Fidelitas i. m. 352–354.; Házi: Sopron I/5. 78-81, 107-111, 127.; Mollay Károly: Sopron várostörténeti kutatása. Soproni Szemle 14 (1960) 332–335.; Pozsonynak Mátyás 1465-ben tiltotta meg a sóbehozatalt (Kubinyi 1988: i. m. 223.). Mátyás az 1480-as években függesztette fel Sopron árumegállító jogát (Házi: i. m. I/6. 192–193.); Lásd még: Mollay Károly: A soproniak harmincadvámja 1383–1542.

In: Házi Jenô emlékkönyv. Szerk. Dominkovits Péter, Turbuly Éva. Sopron, 1993. 129–152.

65. Gönnenwein: i. m. passim.; Knittler: i. m. 206 skk.; Palme, Rudolf: Rechts-, Wirtschafts- und Sozialgeschichte der innenalpinen Salzwerke bis zu deren Monopolisierung. Frankturt/Main–Bern, 1983. 298– 306, 344–350, 400–402.; Wanderwitz: i. m. 244–254 stb. ; Domanovszky: i. m. passim.; Házi: i. m. I/5.

78–81.

66. Herbert Knittler: Der Salzhandel in den östlichen Alpenländern: Bürgerliche Berechtigung – Städtische Unternehmung – staatliches Monopol. In: Stadt und Salz. Hrs. V. Wilhelm Rausch, Linz/Donau, 1988.

6–18.; A monopólium felé az elsô lépéseket III. Frigyes tette meg. Srbik i. m. 149 skk., 178 skk., Rudolf Palme: Die landesherrlichen Salinen- und Salzbergrechte im Mittelalter. Innsbruck, 1974. 25–30.

Nyírbátor és Sopron (Árumegállító jog és só...)

265

zatával lehetett biztosítani.

Magyarországon – mint említettük – legkésôbb a 14. század elejétôl a bányászat és a kereskedelem királyi monopólium volt. A termék elosztását a kiépülô kamarai hálózat biztosította. Akár Nyírbátor esetét, akár Sopron esetét vizsgáljuk, elmondhatjuk, hogy a közelükben nem voltak állami sóraktárak, hisz a legközelebbi kamarai helyek távol, a tágabb piackörzet határvidékén (vagy azon túl) helyezkedtek el.

Nyírbátorban tudtunkkal nem mûködött kamara, míg Sopron helyzetét erôsítette, hogy elvben kamarahely is volt (a királyi sókamara nem mindig mûködött). Mind a két helység számára az árumegállítás joga elvben azt a lehetôséget biztosította, hogy polgáraik szélesebb terület sóellátását ragadhatják magukhoz, miként az Ausztriában történt. Vagyis az árumegállító jog a kamarai szervezettôl idegen elosztási formát képviselt.67 Nyírbátor jogára visszatérve, tükrözte azt a helyzetet, hogy a környéken nem szerveztek állami sókamarákat.

Okmányaink információi nem állnak ellentétben a 14. század elsô felére vonatkozó ismereteinkkel. Jelenlegi tudásunk alapján tehát Kubinyi András véleményéhez csatlakozhatunk, aki a település kiváltságát nem vonta kétségbe, s hangsúlyozta, területileg korlátozott jogról van szó. Az okmányokban megfogalmazott jog valóban messze elmaradt attól, amivel I. Károly Lôcsét vagy Nagy Lajos Kassát megajándékozta. Az árumegállítás kiváltsága, amelyet a település számára földesurai jártak ki,68 szerintünk elsôsorban egy irányban (keletrôl nyugatra) folytatott kereskedelemre vonatkozott, csupán a szerdai piac idejére korlátozódott. Az oklevelek megfogalmazója az áruk körébôl a sót emelte ki, amit a táj állattartása magyaráz meg.69 A nyírbátoriak igényében – úgy véljük – az elsôsorban a sóhoz kapcsolódó árumegállító jog egyik hazai példáját fedezhetjük fel.

Adataink azt sejtetik, hogy a 14. század elején a két város, Debrecen és Nyírbátor között nem volt akkora különbség, mint ami késôbb kialakult. Ahogy Szatmár és a többi helység rovására növekedett Debrecen súlya, fejlôdött a kereskedelem, amiképpen bôvült az áruk köre, megnôtt a sókamarák száma, úgy értékelôdött át véleményünk szerint a bátori kiváltság, s vesztett jelentôségébôl, hisz a település lakosai nem vehették fel a versenyt az említett két nagyvárossal. Különösen Debrecen szerepét kellene hangsúlyoznunk (a 15. század elejétôl bizonyosan sókamara székhelye), amelynek polgárai – mint említettük – 15. századi adataink szerint régóta azzal a szabadsággal rendelkeztek, hogy maguk szerezhették be, s szabadon árusíthatták a vásárokon ezt a terméket. Bátor mégoly korlátozott elôjoga akadályozta szabad mozgásukat.70 67. Elôfordult, hogy idôlegesen város bérelte a kamarát. Pl. 1450-ben Pozsony. Lederer Emma: A középkori pénzüzletek története Magyarországon. Budapest, 1932. 224.

68. Érdekes lenne tudni, hogy kik adhatták nekik a tanácsot, hogy helységük számára ilyen kiváltságot szerezzenek!

69. Kubinyi 1997: i. m. 189. Párhuzamként kínálkozik, hogy Brassó árumegállító joga – a város kereskedelmi érdekeinek megfelelôen – csupán a magyar királyságból Havasalföldre irányuló forgalomra vonatkozott. 1369-ben Nagy Lajos ugyanis megtiltotta a lengyel, a német kereskedôknek, hogy Brassón túl tovább menjenek, s elôírta, hogy posztóikat – miképpen Budán szokásos – itt bocsássák áruba. A tiltás a kassaiakra és a hazai vállalkozókra nem vonatkozott. Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen II. Hrsg. v. Franz Zimmermann, Carl Werner und Georg Müller. Hermannstadt, 1892. 336. Ezen a tájon tehát a nyugat-kelet irányú forgalom legfontosabb árucikkének a posztó számított.

70. Alighanem az itteni kamara s a polgárság érdekei akadályozták, hogy a Tiszántúl belsô területein sûrû állami kamarai hálózat alakuljon ki.

266

C. Tóth Norbert

C. Tóth Norbert

A Bátori-család ecsedi ága az 1440-es években A Gutkeled nembeli Bátoriak ecsedi ágának annak ellenére, hogy a XV–XVI. században az ország legbefolyásosabb és leggazdagabb családjai közé tartoztak, a mai napig nincsen modern családtörténeti feldolgozása. Az egyetlen átfogó munka a kitûnô genealógus, Wertner Mór nevéhez fûzôdik, aki több mint száz évvel ezelôtt készítette el tanulmányát.1 Azóta ugyan születtek olyan munkák, amelyek érintették a család történetét, de inkább névadó településükre, illetve a somlyói ágból való Bátori István erdélyi fejedelemre és lengyel királyra koncentráltak.2 E helyzetben a tavalyi év folyamán némi elmozdulás történt: három olyan tanulmány, illetve könyvfejezet is napvilágot látott, amely egy-egy szeletét tárta fel az ecsedi-ág történetének. Németh Péter egyik tanulmányában a család korai történetét, míg a másikban a várnai csatában hôsi halált halt Bátori István életét tárgyalta.3 A harmadik munka, amelyet meg kell említenem, Papp Szilárdé, aki könyve egyik fejezetében a nyírbátori egyház építkezéseit elemzi mûvészettörténeti szempontból, kitérve az építtetôkre is.4 Az írásos mûvek mellett szót kell ejtenem egy most még leginkább szervezés alatt álló kötetrôl, amely Bátori Miklós váci püspök kapcsán fog a családdal foglalkozni. Az elôadások ez év ôszén hangzanak majd el Vácon, míg a tanulmánykötet megjelenése jövô év folyamán várható.

A kutató helyzetét jelentôsen megnehezíti, hogy a családnak, a korból korántsem szokatlanul, nem maradt meg egyben a levéltára. Ennek oka fôleg az, hogy a kora újkor elején (1605) az ecsedi ág kihalt és birtokaikat több feltörekvô familia szerezte meg, akik amint az szokás volt, a birtokokkal együtt az azokra vonatkozó okleveleket is megkapták. Ezt akár szerencsének is nevezhetnénk, azonban a Bátori birtokokat öröklô család némelyike szintén kihalt és ennek révén jónéhány birtokuk hosszabb-rövidebb ideig kamarai kezelésbe került. Velük természetesen az 1. Wertner Mór: A Báthoryak családi történetéhez (Egy genealógiai táblával.) Turul XVIII (1900) 6–29.

2. Enzt Géza és Szalontai Barnabás: Nyírbátor. Corvina kiadó, Bp., 31978.; Németh Péter: Nyírbátor: Egy mezôváros a középkorban. Szabolcs-szatmári Szemle XIV. (1979);3:41–43.; Adatok Nyírbátor történetéhez. Szerk.: Németh Péter. Nyíregyháza, 1983.; Tanulmányok Nyírbátor és a Bátori család történetéhez.

Szerk.: Dám László. Nyírbátor, 1986.; Tanulmányok Nyírbátor monográfiájához. Szerk.: Dám László, Újváry Zoltán. Debrecen, 1998.

3. Németh Péter: A Bátori család eredetérôl. Hagyomány és változás a népi kultúrában. Tanulmányok a hatvan esztendôs Dám László tiszteletére. Nyíregyháza 2005. 21–33.; Uô.: Egy hôs és felmenôi. Kézirat, 2005.

4. Papp Szilárd: A királyi udvar építkezései Magyarországon 1480–1515. Balassi Kiadó, Budapest é. n. [2005.]

67–76., 194–201.

A Bátori család ecsedi ága az 1440-es években

267

oklevelek is odakerültek. Éppen ezért az ág történetére vonatkozó oklevelek nagy többsége – amint az a jelen tanulmányból is látható – az ún. Neo-regestrata Acta (NRA) fondból került elô. E levéltári egységbôl kell tehát a kutatónak kiszedegetnie a család történetére vonatkozó forrásokat. A feladat némileg hasonlít a tû és a szénakazal esetére. Azonban a szerencsés véletlen folytán egyszerre két kutatónak is, Németh Péternek és Horváth Richárdnak köszönhetôen változás állt be a helyzetben, mivel kedves kollégáinknak sikerült a Nádasdy-család levéltárában megtalálniuk a Rajcsányi Ádám által a fontosabb családi oklevelekrôl készített elenchust.5 A jelen tanulmányban természetesen nem vállalkozhattam arra, hogy a család eddig szinte kutatatlan történetét megírjam, hiszen ahhoz sok-sok olyan elôtanulmányra lenne szükség, mint amilyeneket a jelen kötetben is olvashat a kedves érdeklôdô. Ezért a jelen dolgozat alapvetô célja, hogy bemutassa a Bátori család ecsedi ágának vagyoni helyzetét az 1440-es évek elején. Ez azzal a nem kevés haszonnal jár, hogy képet alkothatunk arról, hogy honnan, milyen vagyoni állapotból vágtak neki a Mátyáskornak Bátori István fiai. Mindezek mellett a dolgozat reményeim szerint némi adalékkal szolgálhat az 1440-1446 közötti „zavaros évek”6 eseménytörténetéhez, valamint a Bátoriak uradalom szervezési gyakorlatához.

Alig egy héttel a Várna mellett lezajlott (1444. november 10.) vesztes ütközet7 után, Erzsébet napon (november 19.) Bátori Tamás megjelent a majtényi plébános elôtt, hogy írásba foglaltassa utolsó akaratát. Valószínûleg sohasem tudjuk már meg, hogy ezt abban a szomorú és fájdalmas tudatban tette, hogy korosztályának immáron csak ô volt az egyetlen életben lévô férfi tagja vagy egyszerûen megérezte, hogy ideje lejárt e földön. Szülei, Bátori Péter fia: János és Szántói Petô leánya, Katalin házassága a korban korántsem szokatlanul bôséges gyermekáldást hozott. A házaspárnak hat fiú – István, Benedek, Tamás, Mihály, János és Bertalan – és négy leánygyermekét – Potenciána, Katalin, Zsuzsanna és egy ismeretlen nevû – ismerjük.8 Érdekes azonban, hogy a fiak közül csak a család felemelkedése megalapozójának, Istvánnak9 és Tamásnak a felesége ismert, illetve csak kettôjük utódairól tudunk. Egyébiránt érdemes megemlíteni, hogy mind az ecsedi, mind a somlyói ág esetében, habár többször is elôfordult, hogy több fiútestvér volt egy generáción belül (pl. István országbírónak), mégis csak egy testvér utódai által élt tovább a család. A várnai csatában hôsi halált halt Bátori István elsô felesége, Tarkôi Margit, a második egy bizonyos Borbála volt. Az országbíró gyermekei valószínûleg az elsô feleségétôl születtek.10 Tamásnak egy felesége volt. Ô Kusalyi Jakcs László erdélyi vajda (1440– 1441) leánya, György egykori tárnokmester (1398–1401) és szabolcsi ispán (1392– 1402)11 unokája, Krisztina volt. Meglehetôsen fiatalon szülte Tamástól származó 5. Lásd erre Németh Péter: A középkori Szatmár megye települései a XV. század elejéig. Kézirat, 2005. 3., továbbá e számban Horváth Richárd: Az ecsedi Bátoriak várbirtokai a kései középkorban (= Horváth: Bátori várak) címû tanulmányát.

6. A fogalomra lásd Tringli István: Az újkor hajnala. Magyarország története 1440-1541. Vince kiadó, Bp., 2003. (Tudomány-Egyetem) 12–15.

7. Pálosfalvi Tamás: Nikápolytól Mohácsig 1396-1526. Zrinyi Kiadó, Budapest 2005. 84.

8. Engel Pál: Magyar középkori adattár. Arcanum Digitéka, PC-CD-ROM Bp., 2001. (= Engel: Genealógia) Gutkeled nem 1. Rakamazi ág 6. tábla: Bátori (ecsedi).

9. 1417-1433 asztalnokmester, majd 1435-1440 között országbíró. (Engel: Archontológia II. 25., illetve asztalnokmesteri tisztség zárópontjára: Németh: Egy hôs 28. jegyzet.)

10. Németh: Egy hôs 4.

11. Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457. I–II. História Könyvtár, Bp., 1996. (=Engel: Archontológia) II. 112.

268

C. Tóth Norbert

leányait, mivel késôbb Hetesi vezetéknevû férjétôl János nevû gyermeke született, akit 1484-ben említenek a források.12 Bátori Tamással a forrásokban elôször 1416 decemberében találkozunk, amikor testvéreivel és anyjával együtt a királyi különös jelenlét elé idézték egy birtok iktatásának ellentmondása miatt.13 Mivel ô is a megidézettek között volt, ezért már mindenképpen perképesnek kellett lennie.14 Ez viszont azt jelenti, legalább egyidôs volt a századdal. Életérôl vajmi keveset tudunk. Bereg, Szabolcs és Szatmár megyék, ahol a birtokaik feküdtek, ítélôszékeinek kiadványaiban15 nem találkozunk nevével. Nem jobb a helyzet, ha testvéreit keressük az oklevelekben. Tamás nevével – meglehetôsen furcsa módon – egyetlen egyszer találkozni az országos politikában. E nevezetes alkalom, talán életének is legkiemelkedôbb napja, 1440. június 29-én jött el. E napon Budán az ország rendjei eskü alatt megerôsítették I. Ulászló királlyá választását és egyúttal érvénytelenítették V. László koronázását. Az errôl szóló oklevelet pecsétjével megerôsítô 63 személy közül Tamás az 54. helyen szerepel.16 Van azonban egy nyugtalanító kérdés ezzel kapcsolatban, ugyanis Bátori István volt országbíró nevét nem találjuk az esküt tevôk között. Miért hiányzott István? Netán az újszülött uralkodó nevében hatalmat gyakorló Erzsébet pártján állt volna? Németh Péter idézett tanulmányában úgy véli, hogy Bátori István kezdetben ellenezte Ulászló királyságát és csak 1441 nyarán változtatott pártállásán.17 A kérdés megválaszolásához elengedhetetlenül fontos kitekintenünk az Albert király (1438–1439) halála után kialakult helyzetre. Mint köztudott Albert özvegye, Erzsébet királyné éppen várandósságát töltötte férje elhunytakor és korántsem volt biztos, hogy fia és nem ismét leánya születik. A megoldást az országnagyok a királynéval közösen abban vélték megtalálni, hogy meghívták Ulászló lengyel királyt (1434– 1444) a magyar trónra (1440. január; 1440–1444). A tisztulni látszó eseményeket azonban jelentôsen felkavarta László megszületése (1440. február). Az anyakirályné ugyanis ettôl kezdve azon munkálkodott, hogy az újszülöttet koronázzák királlyá, amely vágyát aztán furfangos módon véghez is vitte. (Lásd ezen eseményekre Kottaner Jánosné emlékiratát.)18 Ugyanakkor az országnagyok jó része továbbra sem tett le Ulászló királlyá választásáról.19 E két ellentétes irányú cselekmény sor önmagában hordozta a két „párt” összecsapását.20 A helyzet meglehetôsen nehéz hely12. Engel: Genealógia Jakcs(i), kusalyi 1. tábla.

13. Zsigmondkori oklevéltár I-II. (1387–1410) Összeállította Mályusz Elemér. Bp., 1951–1958.; III-VII. (1411– 1420) Mályusz Elemér kéziratát kiegészítette és szerkesztette Borsa Iván. Bp., 1993–2001.; VIII-IX. (1421– 1422) Borsa Iván – C. Tóth Norbert. Bp., 2003–2004. (Magyar Országos Levéltár kiadványai II. Forráskiadványok 1., 3–4., 22., 25., 27., 32., 37., 39. és 41.) (= ZsO) V. 2403.

14. Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Budapest, 1946. 331. A törvényes kor a férfiaknál a 14. év volt.

15. Vö. Neumann Tibor: Bereg megye hatóságának oklevelei (1299–1526) (A Szabolcs-szatmár-beregi Szemle Füzetei 3. szám. Szerk. Németh Péter.) Nyíregyháza, 2006. és C. Tóth Norbert: Szabolcs megye hatóságának oklevelei II. (1387–1526) (A nyíregyházi Jósa András Múzeum Kiadványai 53. Kiadja a SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Múzeumok Igazgatósága.) Budapest – Nyíregyháza, 2003. (= C. Tóth: Szabolcs) címû kötetek névmutatóit.

16. Engel: Archontológia I. 514. és 512.

17. Németh: Egy hôs 6.

18. A korona elrablása. Kottaner Jánosné emlékirata 1439-1440. Fordította és közzéteszi Mollay Károly.

Budapest, 1979. (= Kottaner) 19. Pálosfalvi Tamás: Cilleiek és Tallóciak. Küzdelem Szlavóniáért (1440–1448). Századok 134 (2000) 45– 98. (= Pálosfalvi: Cilleiek és Tallóciak) 49.

20. Az eseményekre bôvebben lásd Pálosfalvi Tamás: A Rozgonyiak és a polgárháború (1440–1444). Századok 137 (2003) 897–928. (= Pálosfalvi: Rozgonyiak) 902–903.

A Bátori család ecsedi ága az 1440-es években

269

zetbe állította a magyar politikai elitet. Itt elsô sorban nem a hangadókról volt szó, akik maguk is alakították az eseményeket, hanem azokról a nagybirtokosokról, akiknek igen sok múlott a pillanatnyi döntésén, pártválasztásán. Hiszen azok meghozatalában leginkább intuícióikra hagyatkozhattak, így vagy úgy mindenképpen befolyásolta családjuknak vagyoni helyzetét: meggazdagodhattak, de éppenséggel el is szegényedhettek.21 Pontosan ebbe helyzetbe került Bátori István országbíró, illetve családja is. Annyit tudunk, hogy István országbírói kinevezése 1440. január 18-án még érvényben volt, de június 3-án már volt országbíróként említi egy nádori perhalasztó levél.22 Utána azonban több mint egy évre eltûnik a szemünk elôl és csak 1441. szeptember 9-én hallunk róla újból.23 Az országbírói tisztséget közben Kórógyi János (1440. június 15-október 15.), aki Erzsébet királyné kegyébôl került a posztra,24 majd Rozgonyi György viselte. (1440. december 17-én már kimutatható.)25 Ôt viszont már Ulászló király nevezte ki. Kérdés, hogy mi történt, illetve történt-e valami Bátori Istvánnal 1440. január 18-a és június 3-a között. Fügedi Erik egyik munkájában ennek kapcsán azt írta, hogy Erzsébet királyné fogságba vetette Istvánt, mivel tagja volt az Ulászlót felkeresô küldöttségnek.26 Ellenben – mint láttuk – Németh Péter szerint az országbíró kezdetben Erzsébet pártján állt, és csak késôbb váltott pártot. Az biztos, hogy Bátori István nem volt tagja a 1440. január 18-án a lengyel királyhoz induló ötfôs küldöttségnek, de nem találjuk az újabb, március 12-én indított követségben sem.27 Ugyanakkor tény, hogy Erzsébet királyné 1440. március végén lefogatta a hozzá érkezô Tallóci Matkót és Marcali Imrét, majd megfosztotta ôket valamennyi tisztségüktôl.28 De a királyné tervei szerint nem csak ôket, hanem a rokonaikat is el akarta távolítani tisztségeikbôl. Ezt támogatja Hadadi (Kusalyi) Jakcs Lászlónak 1440. április 10-én a dési sókamaraispánhoz küldött levele, amelyben beszámolt arról, hogy a királyné lefogatta Matkót; továbbá tolmácsolta a váradi püspök (Korcsulai János)29 kérését, hogy püspökségét és várait vegye védelmébe, a kamaraispán pedig a sót, mivel a királyné a kamarákat is le akarja foglaltatni, vigye át a folyón Udvarhelyre.30 Az események fényében talán nem tévedünk nagyot, ha Szabolcs megye ispáni székében történt változást is ehhez a tavaszi idôponthoz kötjük. A két Várdai Miklós, apa és fia, szabolcsi ispánságára utaló utolsó adatunk 1440. március 12-rôl van, ekkor ad ki utoljára ugyanis oklevelet alispánjuk, Madai Tamás.31 A szóban forgó megye hatóságáról készített doktori disszertációmban ennek kapcsán a következôket írtam: „Kérdés, hogy a Várdaiak az ispáni tisztet miért veszítették el? Hiszen ott találjuk Várdai Miklóst azok között, akik 1440. június 29-én megerôsítették Ulászló királlyá választását.32 21. Pálosfalvi: A Rozgonyiak 897–898.

22. Engel: Archontológia I. 10.

23. Németh: Egy hôs 6.

24. Engel: Archontológia I. 10.

25. DL 13600. Az oklevele a Zala megyei Pölöskén kelt. Vö. még Pálosfalvi: Rozgonyiak 909., Engel: Archontológia I. 10.

26. Fügedi Erik: Ispánok, bárók, kiskirályok. A középkori magyar arisztokrácia fejlôdése. (Nemzet és Emlékezet) Magvetô Kiadó, Bp. [1986]. 377.

27. Pálosfalvi: Rozgonyiak 904–905.

28. Pálosfalvi: Cilleiek és Tallóciak 50.; Kottaner 41.

29. Engel: Archontológia I. 77.

30. DL 55202. Említi Pálosfalvi: Cilleiek és Tallóciak 50/25. jegyzet.

31. C. Tóth: Szabolcs 126/466.

32. Mályusz Elemér: A magyar rendi állam Hunyadi korában I-II. Századok 91 (1957) 46–123. és 529–602. (= Mályusz: Rendi állam) 76.

270

C. Tóth Norbert

Sôt azt látjuk, hogy Ulászló király szinte elhalmozza kegyeivel a családot: 1440. július 17-i koronázása33 után alig egy hónap múlva, augusztus 15-én a két Miklós a Bács megyei Perlek birtokot kapta a királytól.34 1441. április 29-én a Csapiakkal együtt kapják Tamási Henrik elkobzott javait, hivatkozva a királlyá választása óta tett szolgálataikra, többek között Gyôr ostrománál elkövetett vitéz cselekedeteikre.35 Erre két hónapra a király megparancsolta De Dominis János váradi püspöknek, hogy adjon Várdai Pelbárt fiának, Istvánnak javadalmat.36 Július 31-én pedig Hunyadi Jánosnak parancsolta meg a király, hogy oltalmazza meg a Várdaiakat Perlek és Pezer Bács megyei birtokokban.37 Ezek az adatok nem a Várdaiak kegyvesztettségére utalnak, ugyanakkor az utód, Losonci János (1440–1442)38 személye sem ad erre magyarázatot. Tovább bonyolódik a helyzet 1442-ben. Júliusban az uralkodó az az évi második országgyûlési meghívót küldte szét. Ebbôl arról értesülünk, hogy többek között Szabolcs megye követei sem jelentek meg az elôzô országgyûlésen, ezért ismételten meghívja ôket augusztus 10-re Nagyhatvanba. Az országgyûlés valamikor augusztus végén ült össze.39 Mindeközben, 1442. augusztus 20-án ifjabb Várdai Miklóst ott találjuk Szentmárton faluban, ahol Losonci János szabolcsi és ugocsai ispánnal, Losonci Alberttel, Várdai Domokossal, fiával, Miklóssal és Csapi Ákossal kötött szövetséget.40 Mindezek után azt kell mondanom, hogy az ispáni tiszt elvesztésének okait egyelôre nem tudom megindokolni.”41 Újra gondolva az események menetét, a következô megoldás kínálkozik: Erzsébet királyné elvette az ispánságot a Miklósoktól és azt Losonci Jánosnak adta. Ez éppenséggel logikusan következik az alábbiakból: ifjabb Miklós ott van az 1440. június 29-i oklevél megpecsételôi között, sôt 1441. március 14-én azon Ulászló-hívek körében találjuk a Vas megyei Márványkô vár alatt, akik felszólították Sopron városát az országhoz való hûségre.42 Továbbá Losonci János a királyné hívének számító43 Losonci Dezsô erdélyi vajda rokona. Mindezek fényében pedig csak látszólag olyan meglepô az 1442. augusztus 20-i békekötés a felsoroltak között. Ugyanis az országban a Felvidék kivételével az erôviszonyok mindenhol erôteljesen Ulászló javára mozdultak el, aminek következtében Cillei Frigyes közvetítésével tárgyalások kezdôdtek a királyné és Ulászló között. Az erôviszonyok a vizsgált régióban44 is en33. Ulászló magyar királlyá választására és koronázására, valamint az 1440–1444-es évek eseményeire lásd Pálosfalvi: A Rozgonyiak 908. és passim.

34. Codex diplomaticus domus senioris comitum Zichy de Zich et Vásonkeö. A zichi és vásonköi gróf Zichycsalád idôsb ágának okmánytára. Szerkesztik Nagy Imre, Nagy Iván, Véghely Dezsô, Kammerer Ernô, Döry Ferenc, Lukcsics Pál. I–XII. Bp., 1871–1931. (= Zichy) IX. 17.

35. Zichy IX. 24.

36. Zichy IX. 27.

37. Zichy IX. 31.

38.. Engel: Archontológia II. 186.

39. Mályusz: Rendi állam 81-82. Ulászló király augusztus 20–29. között van Hatvanban. [Sroka, Stanislav: I. Ulászló itineráriuma (1440–1444). Történeti Tanulmányok IV. Debrecen, 1995. 33.]

40. Zichy IX. 42. (Hibás kelettel.)

41. C. Tóth Norbert: Szabolcs megye hatósága a Zsigmond-korban (1387–1440). PhD-értekezés, 2005. (= C. Tóth: Szabolcs hatósága) 20.

42. Engel: Archontológia I. 525.

43. Vö. Hegyi Géza: Bálványosvár és a nagypolitika (1456–1463) A Várdai és a losonci Dezsôfi család küzdelme a bálványosi uradalomért. Erdélyi Múzeum 2005/3–4. 105–130. 112.

44. Habár a középkorban nem használták a régió szót, minthogy nem is voltak ilyenek, továbbá meglehetôsen rendszer-idegennek tûnik abban az értelemben, amiben használni fogom, de mégis meg kell tennem.

De egy kis magyarázat mindenképpen szükséges hozzá. Ugyanis a régió szót valóban nem találjuk meg a kor írott forrásaiban, de a fejekben kétségkívül létezett e fogalom. Végignézve Bereg, Szabolcs, Szatmár,

A Bátori család ecsedi ága az 1440-es években

271

nek megfelelôen változtak meg. Amíg a Várdaiak 1441 nyaráig különféle adományokban részesültek, ez már nem mondható el a következô évrôl. De ugyanezt látjuk megismétlôdni a Losonciak esetében is. Így e szerzôdéskötés, annak szövegén túlmutatóan, a hatalmi viszonyok megváltozását dokumentálja, azaz az abban résztvevôk biztosították egymásnak a túlélést. Ezzel párhuzamosan jól látszik egy másik, ezzel ellentétes folyamat, amely Bátori István személyén keresztül figyelhetünk meg. Visszatérve már most az eredeti kérdésre, azt mondhatom, hogy a rekonstruált események tükrében Bátorit akár Erzsébet királyné is leválthatta, habár lefogatását szinte teljesen kizárhatjuk. De emellett Németh Péter elmélete is megállni látszik, mivel Hédervári Lôrinc 1447. március 19-i oklevelében következôket olvashatjuk: „A per tárgyalására elôször Bátori István országbíró halasztólevele alapján az [1440] Mihály-napi nyolcadon került sor, majd miután Ulászló király elvette Bátori Istvántól az országbírói tisztséget és Rozgonyi Györgyre bízta ...”45 Azonban e „bizonyíték” ellenében jogosan vethetô fel, hogy ismerve az ilyen „maratoni” hosszúságú perhalasztásokat leíró okleveleket, hitelt adhatunk-e a tudósításnak. Amíg a mondott nemesek otthon szövetkeztek, addig Bátori Istvánt 1442. augusztus 16án Budán találjuk. Ô is egyike volt azoknak az elôkelôknek, akik megerôsítették az Erzsébet királyné részére szóló menlevelet.46 Mindezek után Bátori Tamás 1440. évi feltûnését az ország elôkelôi között bizton annak számlájára írhatjuk, hogy Bátori István valamilyen oknál fogva akadályoztatva volt, ezért öccsére hárult annak a feladata, hogy képviselje a családot.

Tamás halála nem sokkal végrendelkezése után, valamikor a következô év elején következhetett be, mivel 1445. április 10-én már özvegye szerepel egy oklevélben.47 Halálakor alig lehetett több negyven évesnél. A temetésére állandó lakhelyén Majtényban, minden bizonnyal az ottani egyházban került sor. Érdemes megjegyezni, hogy István többi testvére is viszonylag fiatal korban hunyt el: Benedek kb. 26, Mihály 17, János 25 és Bertalan 35 évesek lehettek. Így talán nem annyira meglepô, hogy nem voltak utódaik. Mielôtt azonban rátérnénk az özvegyet és leányait érintô dolgokra, vissza kell térnünk arra az idôpontra, amikor Tamás még élt.

1444. november 19-én tehát Sebestyén majtényi plébános oklevelet állított ki az elôtte megjelent Bátori Tamás utolsó akaratáról. E szerint Tamás szeretett feleségére hagyta Börvej birtokot, amely ekkor kassai zsidó, Gengler Miklós kezén volt.

A birtokon kívül reá hagyta Szentmiklós és Majtény birtokon legeltetett ménesét, Ugocsa és Ung megyék tisztségviselôinek névsorát, legyenek azok ispánok vagy alispánok, két érzés keríti hatalmába az embert: Az egyik, hogy milyen nagy az átjárás az egyes megyék között. A másik, hogy ha hiányzik is egy-egy tisztségviselô hivatalviselési ideje vagy nem rendelkezünk a nevével, akkor az kiegészíthetônek látszik a régióba tartozó másik megye adatával. – Mindezt jól kiegészíti egy nem sokkal a Jagelló-kor utánról való adat, amelynek ismeretét Kubinyi András professzor úrnak köszönöm.

1528-ban Kompoltról Kállay (Vitéz) János levelet írt Bátori Andráshoz, volt szatmári stb. ispánhoz, amelyben többek között szemére veti, hogy miért nevezi Szapolyai Jánost pünkösdi királynak, holott ô maga is megválasztotta magyar királynak Tokaj várában, és mindez arra emlékezteti, hogy a címzett apját, Andrást pedig a „nyíri királyként” emlegették (erat rex illius Nyriensis). (Egyháztörténeti emlékek a magyar hitújítás korából, I. kötet. Bp., 1902. 419.) A megfogalmazás ugyan nyilvánvalóan pejoratív, de mégis jó adat a régiókérdésre, fôleg ha tudjuk, hogy az id. Bátori András (István Zsigmond országbírójának a fia) 1457–1494 között Szatmár és 1491–1494 között – de lehetséges, hogy már 1462–1486 között is – Szabolcs megyék ispánja volt. (Engel: Archontológia I. 191., DL 73327.; C. Tóth: Szabolcs 13.)

45. DL 14138. A vonatkozó részt idézi Engel: Archontológia 10/32. jegyzetben.

46. Engel: Archontológia I. 514. és 512.

47. DL 13843. (NRA 842-8.) – Az oklevél szövegét lásd e számban Horváth Richárd – Neumann Tibor – C. Tóth Norbert: Oklevelek a Bátori család történetéhez. (= Bátori oklevelek) 9. sz.

272

C. Tóth Norbert

valamint az e két birtokon található minden lábas jószágát. Továbbá ô kapta hintaját is a lovakkal. Ezen felül, hogy legyen hol laknia, Krisztina megkapta eddigi lakóhelyüket is, férje [majtényi]48 házát a hozzá tartozó földdel, berendezéssel és házfelszerelési tárggyal élete végéig, illetve újbóli férjhezmeneteléig. Ezen ingóságok mellett feleségére hagyott 28 aranyforintot, de ezt elôbb még az özvegynek be kellett hajtania a Váradon lakó Hofnegel pénzverôtôl.

Természetesen kegyes adományokat is tett halála esetére Tamás, így adott a majtényi plébánosnak és egyházának lovakat a nyíregyházi és a majtényi ménesbôl.

Hasonlóképpen megkapta Sebestyén plébános azt a két lovat, amelyet a temetéskor Tamás porhüvelye elôtt fognak vezetni. Ugyancsak a majtényi egyháznak adta az általa használt kegyszereket, továbbá egy általa másoltatott könyvet pedig Szent Miklós egyházára, azaz a (kraszna)szentmiklósi49 egyházra hagyományozott. Péter nevû káplánjának szintén egy lovat adományozott. A feleségén és az egyháziakon kívül két, minden bizonnyal bizalmas emberét is megajándékozta: Kis Tamás és egy Petreczko nevû is egyaránt egy-egy lovat kapott.50 – A testamentum rendelkezéseit elnézve egy valamit biztosan állíthatunk, Tamás meglehetôsen egyszerû életet élt.

Ez jól látható abból, hogy semmilyen – úgymond – luxus cikkérôl nem tett említést.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy szegény emberként kellett volna tengetnie élete fonalát. Ugyanis Majtényban, Szentmiklóson és Nyíregyházán is egy-egy ménese legelészett, habár számszerûen nem tudjuk nagyságukat, de annyit nyugodtan feltételezhetünk, hogy e három ménesben több száz, de akár ezer ló is lehetett. Mindez azt jelenti, hogy ingó vagyonát nem annyira pénzben, mint inkább lábas jószágban tartotta. Ha Tamás testamentumát összehasonlítjuk az ugyanekkor tájt (1441, illetve 1446) végrendelkezô Petneházi Jakab fia, Demeter diák és Várdai Domokos fia, Miklós utolsó akaratával, akkor a következô felemás kép tárul elénk: Demeter végrendeletében összesen két ló szerepel, ellenben szétosztott majdnem ötven aranyforintot, ezüst használati tárgyakat, serlegeket, kelyheket, szôrmebundákat, sôt régi pénzeket. E mellett rendelkezett sírhelyérôl is. A kedvezményezettek köre azonban nála is hasonlóképpen alakult: így az egyház (váradi és petneházi), családja (testvérei, azok feleségei, rokonai), illetve szolgálói (férfiak és nôk). További hasonlóság, hogy Demeter adományai között is szerepel könyv (kettô, egy kivonatos evangelisztárium és egy vocabular-nak nevezett.51 Várdai Miklós végrendeletében viszont, amely fennmaradási formájában befejezetlennek tûnik, egyetlen egy ló sem szerepel, ellenben 335 aranyforintot családtagjai között osztott szét, további 25 aranyforintot a várdai egyháznak harangra és 10 aranyforintot pedig a litkei templom építésére adott. A pénz mellett leginkább ruhákat hagyományozott néhány hû emberének: Apagyi Péter és Kércsi Szaniszló egy-egy bundát, Bákai Gergely pedig egy köpenyt kapott urától.52 Ugyanakkor jelentôs eltérés a három végrendelet között, hogy egyedül Demeter volt az, aki kijelölte utolsó akaratának végrehajtóit is.

Végigolvasván a végrendeletet az az érzése támad az embernek, hogy valami hiányzik vagy kimaradt belôle. Nos valóban, Börvej birtokon kívül egyetlen más bir48. Vö. az 1433-as osztálylevéllel!

49. Vö. Németh: Szatmár, Szentmiklós 3.

50. DL 13815. (NRA 1700–50.) Megjegyzendô, hogy az oklevél pongyola fogalmazása miatt úgy tûnik, mintha Tamás már holtan végrendelkezett volna. – Az oklevél szövegét lásd Bátori oklevelek 8. sz.

51. C. Tóth Norbert: Végrendeletek a középkori Szabolcs, Szatmár és Bereg megyékbôl. (Kézirat) (DL 62305 – Ibrányi lt. 145.)

52. Zichy IX. 105.

A Bátori család ecsedi ága az 1440-es években

273

tokról sem esik szó a testamentumban, holott tudjuk, hogy több birtoka is volt Tamásnak. A végrendelet ilyetén hallgatása azonban korántsem véletlen, ugyanis a nemesi birtokokról nem kellett külön intézkednie senkinek, mivel azok öröklésének megvolt a maga útja. A jelen esetben csupán annyival volt különlegesebb az eset, hogy az elhunytnak nem voltak fiági örökösei és így a birtokok a leánynegyed kihasítása után István országbíró fiainak kezére kellett, hogy kerüljenek. Az ô birtokukban ennek révén újból egyesült az ecsedi ág birtokállománya. E birtokállomány azonban a sors kegyének köszönhetôen kitûnôen rekonstruálható.

A végrendelet megszületése elôtt ugyanis tizenhárom évvel, 1433. április 17-én a leleszi konvent elôtt megjelent az ecsedi ág három, még élô férfitagja: István, Tamás és Bertalan, hogy ismertessék a közöttük létrejött birtokosztályt. E szerint a legfiatalabb testvér, Bertalan kapta Bátor mezôvárosban az atyai házat. Tamásnak a majtényi kúria jutott, míg István az általa Fábiánházán más néven Bohol birtokon újonnan épített kúriát tarthatta meg, de kölcsönösen mindegyikük kapott részeket Bátorban és Majtényban is. A különbség mindössze annyi volt, hogy a birtokok egyenlô értékû szétosztása végett István megkapta a teljes Fábiánházát, valamint Ecsed és Szentmiklós birtokok Tamást illetô részét. Ugyanakkor Ecsed várát, illetve várhelyet53 hármójuk közös, osztatlan birtokában hagyták. Az összes többi birtokukat – Bátor oppidum, Vasvári, Pócs, Encsencs, Lugos, Léta, Adony, Ábrány, Kenéz, Szaniszló, Terem, Vállaj, Kálmánd, Mérk, Fábiánháza, Ecsed, Lórándháza, Levelek, Nyíregyháza, Rakamaz, Tímár, Vencsellô, Majtény, Szentmiklós, Gilvács, Terebes, Dob, Zsadány, Ombod, Amac meg a három oláh lakosságú Kegye, Gyarmat, Kis- és Nagyar, Csaholc, Matolcs, Oroszi, Namény és Tarpa –, továbbá ezek birtokjogát meg tartozékait és haszonvételeit pedig részletezés nélkül három egyenlô részre osztották. A rendelkezésük végén kötelezték magukat és örököseiket arra, hogy ha bármelyik fél magtalanul halna meg, akkor a tovább élôk új osztályt tesznek.54 – A birtokok felsorolásából hiányzik a Tamás végrendeletében szereplô Börvej birtok. E birtok jó száz évvel ezelôtt került a Gutkeled nembeliek osztozásakor a Butkai család ôsének kezére, majd a 14. század közepén a harmadát megszerezte Csaholyi János. A Butkaikat meg osztályos testvéreiket, a Márkiakat és Ráskaiakat 1411-ben Zsigmond király új adomány címén megerôsítette e birtokukban is, azonban 1430-ban Ráskai István megsebezte Gengler János kassai polgárt, akinek ezért kárpótlásként átadták a falut.55 A birtokról azonban a Bátori család ecsedi ága sohasem mondott le. Ennek eredményeképpen per alakult ki Butkai Keszeg Péter és Jakab fia: Antal között egyfelôl, másfelôl Bátori István országbíró és testvérei, Tamás és Bertalan között Börvely meg Vállaj és Kálmánd birtokok határai ügyében.

Azonban a felek végül 1435. november 9-én Pálóci Máté nádor elôtt Budán megállapodtak, hogy az ügy eldöntését négy fogott bíróra, mégpedig Várdai Miklósra és Pelbártra meg Csaholyi Jánosra és Lászlóra bízzák, akik elôtt a feleknek 1436. január 31-én kellett megjelenni és a leleszi konvent tanúbizonyságainak jelenlétében az ítéletet végighallgatni. A leleszi konvent 1436. február 14-i privilégiuma szerint megtörtént a birtokok elhatárolása.56 – Végül, jó negyven év múlva, 1474-ben Bátori 53. A család váraira lásd Horváth: Bátori várak.

54. Középkori oklevelek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban (1300–1525). Összegyûjtötte, átírta Balogh István, szerk. Érszegi Géza. Nyíregyháza, 2000. (A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár kiadványai II. Közlemények 21.) (= SzSzB Okl.) 103–107. (DL 12501 – NRA 842–3.)

55. Németh: Szatmár, Börvely.

56. DL 12853. (NRA 842-4.)

274

C. Tóth Norbert

István országbírónak sikerült visszaszereznie a birtok egyik részét azáltal, hogy annak egyik ura, Butkai András csatlakozott az országba betörô János Albert lengyel herceg csapataihoz és ezáltal hûtlenné válva a király elvette tôle Börvelyt, majd az országbírónak adományozta.57 Elképzelhetô, hogy Bátori János fiai között egy sajátságos, bár a korszakban korántsem példa nélkül álló „munkamegosztás” érvényesült. Azaz, amíg István a királyi udvarban tevékenykedett és gyarapította a család vagyonát, addig öccsei otthon felügyelték és irányították a birtokokat. (Ezt másik oldalról támogathatja Tamás 1440-es szereplése is bátyja, István helyett.) Természetesen nem egyszer elôfordult az is, hogy közösen léptek fel valamilyen ügyben. Hasonló volt a helyzet a szintén e tájon birtokló Várdai családban is. 1435-ben, amikor a király kinevezte a két Miklóst, apát és fiát, szabolcsi ispánná,58 akkor Zsigmond uralkodása alatt a jelek szerint az apa általában a megyében tartózkodott, míg a fia az uralkodó mellett teljesített szolgálatot: az apa 1435. július 2-án és 1436. augusztus 26-án59 írt otthonról a fiának, míg a fiú 1436. július 9-én Iglóról, október 20-án már Prágából írt haza.60 Meglepô módon, szemben azzal, amit várnánk, hogy tudniillik István ideje nagy részét a királyi kúriában töltötte volna, azt látjuk, hogy ennek éppenséggel a fordítottja is igaz lehet. Sok olyan adattal rendelkezünk, fôleg az országbírósága idejébôl, amely arra utal, hogy István akár hónapokig is távol volt a királyi udvartól és otthon tartózkodott.61 Ezen alkalmakkor a környékbeli birtokosok elôszeretettel keresték fel ügyes-bajos dolgaikkal házában a nagyurat, illetve állítattak ki vele bizonyos fontos ügyeikben. Így történt ez 1429 februárjában is, amikor István asztalnokmestert Petneházi Jakab fia, Benedek kereste fel Bátorban egy meglehetôsen érdekes, ámbár számunkra egyelôre felettébb talányos ügyben. Az oklevél szerint Benedek bemutatta Petneházi György diák vagyontárgyait, még hozzá annak fia, Ambrusnak az akaratából és egyetértésével (magyarán a fiú is elismerte, hogy azok apja tárgyai). Az oklevélben ugyan nem szerepel, de tudjuk, hogy György diák ekkor már majdnem tíz éve halott volt, mert egy 1419. március 17-i oklevélben özvegye szerepel.62 A fiával, Ambrussal is ez év májusában találkozunk elôször.63 Melyek voltak ezek a bemutatott holmik: 3 ezüstpohár, 1 nôi öv, 1 szövettel díszített párta vagy hajtû, 6 ezüstkanál, 22 nagyobb és 31 kisebb ezüstgomb, 1 fekete nyestbôrrel díszített palást, 1 zöld takaró, 3 lepedô, 1 asztalterítô, 2 törlôruha és 1 darab pintha-nak nevezett párta.64 A felsoroltak fényében azt bizton kizárhatjuk, hogy azokat a néhai György diák használta volna. Ugyanakkor pontosan ilyesféle 57. DL 17534. (NRA 842-15.) – A birtokot sikerült is megtartani, mivel a helységet megtaláljuk 1520 körül a Bátori váruradalmak Verbôci István által készített jegyzékében az ecsedi uradalom birtokai között. ELTE Egyetemi Könyvtár, Kézirattár. Litterae et epistolae originales, Nr. 251. (MOL Mikrofilmtár 3036. tekercs.)

Szövegét lásd Bátori oklevelek 26. sz. – A jegyzéket Horváth Richárd lekötelezô szívessége révén ismerhettem meg, amit ezúton is köszönök neki.

58. C. Tóth: Szabolcs hatósága 19.

59. Zichy XII. 157. és 168.

60. Zichy VIII. 584. és 592.

61. Codex diplomaticus comitum Károlyi de Nagy-Károly. A nagykárolyi gróf Károlyi-család oklevéltára. Sajtó alá rendezi Géresi Kálmán. II. Bp., 1883. 129., 133., Zichy VIII. 556., 599., DL 54963., 62266., 62275., 66892., 105916. stb.

62. ZsO VII. 195.

63. ZsO VII. 389.

64. DF 282872. – Az oklevél szövegét lásd Bátori oklevelek 2. sz.

A Bátori család ecsedi ága az 1440-es években

275

tárgyakat lehet a hozomány és nászajándék felsorolásokban találni.65 No már most nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy ezen ügylet hátterében esetleg egy meghiúsult házasságkötés vagy egy házastárs korai halála állhat, félô azonban, hogy már sohasem tudjuk meg a valós okot. Mindenesetre Bátori István nyugtázta György diák vagyontárgyainak bemutatását.

A testvérek közötti helyzet azonban alapjaiban változhatott meg az 1433-as osztály létrejötte után, mivel ettôl kezdve a három fiútestvér közül bármelyikük is szerzett birtokot, a többiek nem formálhattak rá igényt. Azaz itt egy kis kiegészítést kell tennünk: addig nem formálhattak rá igényt, amíg a másik ág ki nem halt. Ugyanis a szóban forgó ág kihalásával a birtokállományukat a tovább élô ág(ak) örökölte(k).66 Ez majd, mint látjuk, esetünkben különösen fontos lesz, mivel az 1433-as osztály után alig tíz évvel az azt megkötô három fiútestvér közül már egyik sem élt,67 és fiági örökösei csak az országbírónak voltak. Ahhoz azonban, hogy valamelyikük gyarapítsa a birtokállományt, netán birtokadományt kapjon az kellett, hogy az illetô az uralkodó közelében legyen. Erre a jelek szerint egyedül Istvánnak és Bertalannak volt esélye. István hosszú asztalnokmestersége alatt számtalan adományt nyert Zsigmond királytól. Ezek egyik része az egész család javát szolgálta: E szempontból különösen fontos volt két év: 1417. május 23-án Konstanzban István szolgálatai révén új adományt eszközölt ki a maga meg testvérei, Benedek, Tamás, Mihály, János és Bertalan részére Terebes birtokra,68 Majtényra meg a hozzátartozó Dob, Zsadány, Ombod, Amac, Bazan, Gilvács és Szentmiklós birtokokra.69 Valószínûleg e napon kelhetett az a két adománylevél is, amelyek közül az egyik a Bereg megyei Tarpa birtok felének adományozásáról szólt, a másik pedig a három Kegyének a Szolnok megyébôl Szatmár megyébe helyezésérôl értesít minket. Mindkettôrôl azonban csak az iktatólevelekbôl értesülünk.70 Végül 1418. szeptember 29-én Donauwörthben új adományul kapták ô és fivérei Gyarmat mezôváros meg a hozzátartozó Kisar, Nagyar, Oroszi vámmal, Namény, Csaholc és Matolcs birtokok nyolcadát és a teljes Mérk birtokot.71 Azzal, hogy Bátori István szolgálatai révén tulajdonképpen összes, valamilyen oknál fogva kétes jogállású birtokukra új adományt kért és kapott a királytól, megváltoztatta azok jogállását az öröklés szempontjából. Ugyanis ennek eredményeképpen István a késôbbi birtokosztályoktól függetlenül az ecsediágat tette meg minden vagyonuk tulajdonosává, azaz bármelyik testvér vagy utódaik halála után összes birtokukat örökli az életben maradó ág.72 (Ezen új adományokra még visszatérek.) – A másik része már az egyéni boldogulását segítette elô. István 65. Vö. ZsO I. 3036. (1393.); VI. 2304. (1418.); Horváth Richárd: Gyôr megye hatóságának oklevelei (1318– 1525). (A Gyôri Egyházmegyei Levéltár Kiadványai. Források, feldolgozások 1.) Gyôr 2005. 45/15. és 46/16.

66. A két osztály, azaz a terület- és a telekosztály különbözôségére és annak hatására az öröklés kérdésében lásd Engel Pál: Birtokosztály és családképzôdés. In Engel Pál: Honor, vár, ispánság. Válogatott tanulmányok. Válogatta, szerkesztette, a jegyzeteket gondozta Csukovits Enikô. (Millenniumi Magyar Történelem, Historikusok) Osiris Kiadó, Budapest, 2003. (= Válogatott tanulmányok) 625–637. passim.

67. Bertalan 1438 nyarán halt meg Tábor ostrománál. DL 13403. (NRA 595–14.) – Az oklevélre a figyelmemet Horváth Richárd irányította, amelyet ezúton is köszönök neki, a szövegét lásd Bátori oklevelek 7. sz.

68. ZsO VI. 561. – Az iktató parancs: 1417. október 5. ZsO VI. 991.

69. ZsO VI. 462. – Az iktató parancs: 1417. október 5. ZsO VI. 989.

70. ZsO VI. 990. és 988.

71. ZsO VI. 2378.

72. Engel Pál: A nemesi társadalom a középkori Ung megyében. Bp., 1998. (Társadalom- és mûvelôdéstörténeti tanulmányok 25.) (= Engel: Ung) 38. – Tulajdonképpen e munkájában a Nagymihályiak példáján keresztül írta le Engel Pál a lehetô legjobban a nova donatio Zsigmond-kori értelmét.

276

C. Tóth Norbert

úgy gondolván, hogy a családja érdekében már megtette, amit megtehetett, megosztozott öccseivel. Ezek után viszont arra törekedett, hogy hûsége és szolgálatai által a királytól kiérdemelt jutalmat és dicsôséget ô és fiai arassák le. Jól példázza ezt két királyi adománylevél. Az egyiket Zsigmond király nevében 1436. március 21-én Pesten bocsátott ki a titkos kancellária Aranyi István nógrádi ispán relatiójára.

E szerint Bátori István országbíró megkapta a Matucsinai családnak a Szatmár megyei Gyarmat, Nagyar, Kisar, Mátyóc, Namény, Csaholc és Oroszi birtokokon meg Gáborjánszeg prédiumon lévô részeit. A birtokrészeket a felsorolt családtagok hamis oklevél készítése miatt vesztették el.73 (E birtokokon – mint láttuk – a Bátoriaknak korábban is voltak részei.)74 A másik adománylevél már az új király, Albert (1438–1439) idejében kelt. E szerint 1439. június 19-én Albert király István országbírónak (1435–1440) az elôdjének Zsigmond császárnak és királynak, valamint a neki tett hûséges szolgálataiért, továbbá öccse: Bertalan elvesztése felett érzett bánatának enyhítésére a Nógrád megyei Buják várat meg tartozékait adományozta felesége, Erzsébet királyné egyetértésével.75 Bertalan felbukkanása történetünkben, majd aztán gyors eltûnése, némiképp nem vártnak mondható. Habár a meglehetôsen kegyetlen halált halt testvér neve már az 1417-es új adománylevélben felbukkan, de a család ügyeiben keletkezett levelekbôl rendre kimaradt: Így megemlíthetünk egy a hiteleshelyi ügymenetre is fényt vetô levelet. Történet maga ugyan messzebbre nyúlik vissza, de mi most csak a végén, 1427. január 19-én kapcsolódunk be. E napon ugyanis négy úriember, Bátori István asztalnokmester, Bátori Szaniszló fia, István (a somlyói ágból), Csaholyi János és László Bátorból levelet intézett Csicseri Orosz Miklós leleszi préposthoz (1414–1441), amelyben elmesélték neki, hogy ôk Isten akaratából és derék férfiak munkája révén (értsd: fogott bírák) sikeresen megegyeztek bizonyos birtokaikat elválasztó határok vonalában és az errôl készült jegyzéket Miklós kúriai jegyzô fogja átadni neki. E jegyzékrôl nekik az így kijelölt határokat tartalmazó oklevélre van szükségük. Ugyanakkor kérik, hogy értesítse ôket a levélvivôjük által, hogy mennyit kell ezért fizetniük, valamint felszólítják, hogy ôrködjék, nehogy valami jogtalanság kerüljön az oklevélbe.76 Láss csodát, ugyanezen napi kelettel fennmaradt a leleszi konvent privilégiuma, amely szerint Garai Miklós nádor bírói intézkedése értelmében Kécsi Miklós nádori jegyzôvel, a kúriából kirendelt nádori emberrel Bálint frater presbitert küldték ki a Bátoriak Ecsed, Fábiánháza, Vasvári és Bátor, valamint a Csaholyiak Gebe és Csaholy birtokai közötti határok megállapítására. Minderrôl a konvent – ellentmondás nem lévén – három példányban privilégiumot állított ki. A privilégiumból mindenféle utalás hiányzik a fogott bírák szerepére.77 – Hasonlóképpen nem szerepel Bertalan abban a levélben, amelyet Bátori István és Tamás írt Majtényból 1431. szeptember 29-én a Kállaiakhoz. E szerint Nábrádi Nagy Albert nagy szántóföld és erdô darabokat foglalt el a Bátoriak birtokából, sôt az erdôbôl az ott legeltetett sertéseiket elhajtotta, az azokat ôrzô pásztoraikat pedig megverte. Mindezt pedig – amint a Bátoriak írták – a levél címzettjeinek védelme alatt tette Albert. Ezért a levél írói a két Kállait tanácskozásra hívták 73. DL 12882. (NRA 842–5.) – Az oklevél szövegét lásd Bátori oklevelek 6. sz.

74. Vö. Németh: Szatmár az adott helységeknél és ZsO VI. 2378.

75. Bátori oklevelek 7. sz.

76. DF 234174. – A levél szövegét lásd Bátori oklevelek 1. sz.

77. SzSzB Okl. 47.

A Bátori család ecsedi ága az 1440-es években

277

Gyarmatra.78 – 1433. november 12-én viszont már Istvánnal együtt képviselték Tamást is a váradi káptalan elôtt, amikor is néhai Toldi Pál birtokait visszabocsátották az arra kijelölt személynek.79 Érett férfikorba tehát Zsigmond király uralkodásának (1387–1437) vége felé léphetett és láthatólag a család katonáskodó képviselôjeként vitte be bátyja, István a királyi udvarba. Karrierjének azonban meglehetôsen hamar végeszakadt. Ugyanis Bertalan testvérével együtt maga is azok között volt, akik Albert, ekkor még csak magyar király, kíséretében részt vettek annak prágai koronázásán (1438. június 29.),80 amely azonban korántsem volt minden gondtól mentes. Habár a koronázás végül is sikerrel lezajlott, Albertre várt még egy nehéz feladat: az ellene lázadó és a koronázását el nem ismerô cseh urakat fegyverrel kellett legyôznie. Albertnek és hadvezéreinek csapataik mozgatásával sikerült egy helyre, még pedig Tábor városába zárni ellenfeleiket. Az újdonsült cseh király augusztus 2-án indult hadával – köztük Bertalannal – Prágából, hogy aztán tíz nap alatt, folyamatos harckészültségben, augusztus 13-ra eljusson Táborig. A város alatt a harci cselekmények több mint egy hónapig tartottak és szeptember közepén értek véget.81 Bertalan számára azonban nemcsak a csata, amely a király gyôzelmét hozta, hanem az élete is véget ért. Amint azt az oklevél írja, egyik nap az ellenség kitört a város falai mögül és rátámadt a király táborára. Ezt hallván Bertalan a többiekkel együtt vitézül harcolva megfutamította az áttörni igyekvô ellenséget és sikerült a város falai közé visszakergetniük ôket. Eközben minden bizonnyal túl közel, illetve lôtávolon belülre kerültek a város védôihez, akik ágyukkal lôtték a támadókat. Az egyik ágyúgolyó éppen Bertalant terítette le, aki azonnal belehalt a szörnyû sérülésébe.82 – A város alól a király visszatért Prágába (szeptember 18-án már ott van.)83 A király és Bátori István útjai azonban még Tábor városánál elváltak. Amíg a király a cseh korona országait hódoltatta, addig István hazatért, hogy eltemesse testvérét és elrendezze a így felmerült különbözô ügyeket. Az országbíró általam ismert otthoni tartózkodási helyei a következôképpen alakultak: 1438.

Jan. 13.

Jún. 13 – aug. 2.

Aug. 13 – szept. 15

Bátor84 Prága, koronázás június 29-én85 Tábor alatt86

78. DL 56621. (Kállay cs. lt. 1400–663.) – Az oklevél szövegét lásd Bátori oklevelek 5. sz.

79. DL 30169.

80. Mályusz Elemér: Az elsô Habsburg a magyar trónon. Albert király 1438–1439. Aetas 1994/1. 120–150.; 128.

81. Alfonz, Huber: Asztria története I-III. Bp., 1899–1901., II. 478–479.

82. Bátori oklevelek 7. sz. „dum quadam die ipsorum Taboritarum in castra nostra seu descensum ad aures vehemens irreptio perstreperet nostrorum ipse condam egregius Bartholomeus, veluti vir animosus pariter cum ceteris nostris baronibus et militibus ac gentibus nationis Hungarice tunc nobiscum existentibus contra ipsos hostes viriliter e castris exiliens inito cum ipsis bellicoso certamine peremptis et prostratis per nostros pluribus ex ipsis nostris hostibus laudabiles et commendabiles peregit actus militares et quamvis domino exercituum favente et aminiculante nostri de ipsis hostibus eis terga vertentibus victoriam reportarint triumphalem. Tamen inibi ipse condam Bartholomeus in huiusmodi nostris servitiis et suis actibus militaribus per letiferum impetuose bombarde contra nostros emissi lapidis tactum ibidem in huiusmodi certaminis area morte crudeli, proch dolor, diem suum clausit extremum.”

83. Regesta Imperii XII. Albrecht II. 1438–1439. Johann Friedrich Böhmer; Günther Hödl (Bearb.) Wien, 1975. (Az interneten a http://www.regesta-imperii.org/ cím alatt található változatot használtam.) (= Reg. Imp.) 313–345. számú regeszták.

84. DL 39537.

85. Reg. Imp. 231–313.

86. Reg. Imp. 322–344.

278

C. Tóth Norbert

Szept. 28.

Okt. 11.

Dec. 7–10.

Bátor87 Bátor88 Bátor89

1439.

Márc. 15.

Jún. 19.

Júl. 24.

Nagyszombat90 Buda91 Bátor92

Az ismert 1438-as tartózkodási helyei alapján azt mondhatjuk, hogy az országbíró az év elejét és a második felét otthon, szûkebb pátriájában töltötte. Tábor városa alól szeptember közepén indulhatott haza és így Bertalan temetésének az idôpontját nagy valószínûséggel tehetjük elsô ismert otthoni keltezési napjának környékére, szeptember végére. Ezt támogatja Bátori Istvánnak országbíróként 28.án kiadott oklevele, amely szerint személyesen megjelenve elôtte Kállai Lôkös Miklós fiai, János és Lôrinc ügyvédeket vallottak. Már pedig a Kállaiak két okból, egyrészt a rokonság, másrészt mint Bertalan kortársai és ismerôsei is jelen lehettek a temetésén. A keltezési helyekbôl az is kiderül, hogy István és Tamás újra oszthatták a családi vagyont, Tamás residentia-ja maradt Majtényban, míg Istváné Fábiánházáról átkerült Bátorba, ahol egyébként oklevelei is kelnek. Bátori István 1439 eleji kimozdulását otthonából bizton köthetjük a király Magyarországra való visszatéréséhez. Amíg Albert április elején Pozsonyban volt, majd egy rövid ausztriai idôzés után április végén-május elején ismét Pozsonyban tartózkodott, hogy végül május 21-én Budára érkezzen,93 addig Istvánt a március közepe Nagyszombatban találta, hogy aztán ô is Budán tûnjön fel. Itt nyerte el az országbíró a királytól saját hûsége és Bertalan nevû testvére vitézségének jutalmát, a már említett bujáki várat és uradalmát.

Mivel az ismertetett adománylevelek egyikében sem szerepeltek István testvérei, ezért nem véletlen, hogy a leánynegyed kihasításakor e birtokok esetében csak az eddig birtokolt részekbôl (gyarmati), illetve semmi sem (bujáki) jutott Tamás leányainak. Azonban számunkra a birtok nagyság megállapításakor ezek az adatok is fontosak lesznek.

A másik, a családi birtokállományról tudósító oklevél már Tamás halála után keletkezett. A fentebb már idézett 1445. április 10-i, Majtényban kelt oklevélbôl arról értesülünk, hogy erdôdi Drág fia: Miklós és Bátori István felesége, Borbála – úgy tûnik az asszony még reménykedett férje elôkerülésében – meg fiai, András, István, Péter, Pál, László és Miklós beleegyezésüket adják, hogy a köztük és Krisztina, Bátori Tamás özvegye meg leányai, Margit, Erzsébet, Potenciána és Veronika között elsôsorban a leánynegyedük ügyében indított perüket Jakab-nap nyolcadára halasszák. Kikötötték még a hozzájárulásukban, hogy Krisztina nem vethet ki 87. DL 44214.

88. C. Tóth Norbert: Ugocsa megye hatóságának oklevelei (1290–1526) (Az MTA-MOL Zsigmondkori Oklevéltár Kutatócsoport kiadványa) Budapest, 2006. (= C. Tóth: Ugocsa) 37/38.

89. DL 105798.

90. DL 48858.

91. DL 13403.

92. Zichy VIII. 663.

93. Reg. Imp. 684–937.

A Bátori család ecsedi ága az 1440-es években

279

adót a birtokokon élô jobbágyokra.94 Az oklevél kiadói közül az egyiknek a személye és a kelet helye néhány elôremutató következtetésre adhat okot. Erdôdi Miklós Bátori István húgának, Katalinnak volt a második férje, azaz Borbálának a sógora.95 A keltezés helye arra utalhat, hogy nem sokkal korábban halhatott meg Tamás. Ne feledjük, ô is a majtényi egyházban végrendelkezett és most a gyászoló család újból összegyûlt a temetés helyszínén, hogy részt vegyenek az elhaltért tartott gyászmisén. Ennek utána állapodhattak meg a Krisztina által a férje birtokaiból járó leánynegyed ügyében indított pernek a Jakab-napi nyolcadra való halasztásában.

A felek között zajló per következô állomásáról jó félév múltán értesülünk, amikor is 1446. január 3-án István és Tamás özvegyei megjelentek az éppen Szatmár városában tartózkodó Hunyadi János erdélyi vajda, a királyság vikáriusa és kapitánya elôtt, majd elmondták neki különféle panaszaikat. A vajda a vele lévô Kusalyi Jakcs Mihály volt erdélyi vajdával,96 Gúti Ország Jánossal, Sóvári Sós Györggyel meg másokkal úgy döntött, hogy mivel az özvegyek által ismertetett birtokügyek nem reá tartoznak, ezért meghagyván ôket a kezükön férjük után lévô birtokokban, a királyi kúriába küldte át az ügyet.97 Kérdés, hogy mi okból járt éppen ekkor Hunyadi János a régióban? Mielôtt a kérdésre választ adnánk, érdemes megtekintünk a vajda itineráriumát 1445 elejétôl 1446 közepi kormányzóvá választásáig: 1445.

Febr. 8.

Márc. 19. és u. Ápr. 4. Ápr. 12. Ápr. 14.

Máj. 5–15.

Jún. 8.

Júl. 17–20.

Júl. 29.

Székesfehérvár98 világosvári uradalom területén99 Tokaj vár alatt100 Nagyfalu101 Böszörmény102 Pest103 Arad104 Hunyad105 Nagycsür106

94. Bátori oklevelek 9. sz.

95. Engel: Genealógia, Drágfi (bélteki).

96. Krisztina nagyapjának, György testvérének, Lászlónak a fia, azaz unokabátyja, 1440–1441 között erdélyi vajda. (Engel: Genealógia, Jakcs(i), kusalyi 1. tábla és Archontológia II. 112.)

97. DL 13901. (NRA 842–8.) – Az oklevél szövegét lásd Bátori oklevelek 10. sz.

98. DL 50583., Zichy IX. 91.

99. Teleki József: Hunyadiak kora Magyarországon I-XII. Pest, 1852–1863. (= Teleki: Hunyadiak) X. 159., az iktatásra a gyulafehérvári káptalan tanúbizonyságának jelenlétében virágvasárnap elôtti pénteken és az utána következô napokon került sor; a káptalani jelentés ápr. 12-én kelt.

100. C. Tóth: Ugocsa 87/158., sub castro Thokay.

101. DL 39563. Szabolcs megyei helység.

102. DF 274904. = Sas Andor: Szabadalmas Munkács város levéltára 1376-1850. Munkács, 1927. (= Sas: Munkács) 128/5. reg. és 143. II/1. szám.

103. DL 13846.; DL 88197.; Bártfa szabad királyi város levéltára. 1319–1501. Összeállította Iványi Béla. I. Bp., 1910. 75/426.; DF 236595.

104. A nagymihályi és sztárai gróf Sztáray család oklevéltára. Szerkeszti Nagy Gyula. I–II. Bp., 1887–1889.

II. 366.

105. Pesty Frigyes: Krassó vármegye története. Kiadja Krassó-Szörény vármegye közönsége. III. kötet (Oklevéltár) Bp., 1882. 389., in civitate nostra.; DL 29480.

106. Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. Von Franz Zimmermann, Carl Werner, Georg Müller, Gustav Gündisch, Herta Gündisch, Konrad G. Gündisch, Gernot Nussbächer. Bd. I–VII. Hermannstadt, 1892–1991. (= Z-W.) V. 158. Szeben-szék.

280 Aug. 27.

Szept. 15.

Nov. 9.

C. Tóth Norbert Szeged107 Pest108 Hunyad109

1446.

Jan. 3–4.

Szatmár110 Jan. 7.

Németi111 Jan. 15.

Nagybánya112 Febr. 5.

Munkács113 Febr. 9.

Vári114 Febr. 20.

Debrecen115 Márc. 15.

Székesfehérvár116 Máj. 10.

Kapronca117 Máj. 26.

Temesvár118 Jún. 11–26.

Pest119 A vajda tartózkodási helyeinek listájából látható, hogy mindkét évben eltöltött a régióban rövidebb-hosszabb idôt. Elsô alkalommal a Tokaj várát birtokló Talafúzt próbálta meg kiostromolni, amint azt az oklevél is említi: a Tokajban lévô csehek ellen folyt a hadjárat.120 A várat még 1440 augusztus–szeptember folyamán foglalta el Giskra,121 aki aztán minden bizonnyal átadta egyik hû emberének, még pedig az említett Talafúznak, aki kapitányként irányította a várat és felügyelte a vár környékét.122 Hunyadi tehát megkísérelte az oly fontos tiszai átkelôt123 visszaszerezni. Ez azonban nem járt sikerrel, habár legalább egy hónapig a környéken tartózkodott.

Mivel a fegyveres megoldás nem járt sikerrel, így hát a felek tárgyalásokat kezdtek.

Itt viszont már nagyobb siker koronázta Hunyadi János törekvését. Ebben persze közrejátszhatott az is, hogy idôközben, 1446 június 6-án Budán az országgyûlés kormányzóvá választotta.124 E pozícióból sikerült aztán szeptember 13-án megkötni azt a szerzôdést Giskrával, amelynek révén a cseh vezérbôl az ország egyik 107. DL 86680.

108. DF 286063., relatio Michaelis Soklay. (= vajdaszentiváni Székely Mihály, Engel: Archontológia II. 224.)

109. DL 93001., commissio propria.

110. DL 13901., DL 105514.

111. DL 39566.

112. DL 44409.

113. DL 107416.

114. DF 274904. = Sas: Munkács 128/6. reg.

115. DF 286311.

116. Z-W. V. 164.

117. DL 33324.

118. DL 29481.

119. Innentôl lásd Engel Pál: Hunyadi János kormányzó itineráriuma (1446–1452). Századok 118 (1984) 974–997.

120. C. Tóth: Ugocsa 87/158., de presenti exercitu contra Bohemos versus Thokay instaurato küldött haza két Ugocsa megyei nemest.

121. Tóth-Szabó Pál: A cseh-huszita mozgalmak és uralom története Magyarországon. Budapest, 1917. (= Tóth-Szabó: Huszita) 184.

122. Tóth-Szabó: Huszita 218.

123. Weisz Boglárka: Átkelôhelyek a Tiszán az Árpád-korban. Acta Universitatis Szegediensis Acta Historica CXXII (2005) 21–30. (= Weisz: Révek) 22.; Németh Péter: A tokaji uradalom kialakulása. Századok 139 (2005) 429–447.; 433.

124. Magyarország történeti kronológiája I. kötet. A kezdetektôl 1526-ig. Fôszerk. Benda Kálmán, a vonatkozó rész Engel Pál munkája. Bp., 1981. 266.

A Bátori család ecsedi ága az 1440-es években

281

fôkapitánya lett. Ezek után már hivatalosan is ôt uralták Zemplén, Sáros, Abaúj, Torna, Zólyom, Szepes és Gömör megyék. A megállapodás praktikus hozadékaként Giskrának Tokaj várát vissza kellett adnia a kormányzónak.125 A leánynegyed kihasítása ügyében kiadott oklevelek fényében azonban úgy tûnik, hogy a vár átadására nem került sor azonnal, mivel a királyi ember és leleszi konvent tanúbizonysága csak 1447 tavaszán merészkedett a vidékre, amely még akkor is romokban hevert.126 De nem ez volt egyetlen oka, amiért a vajda erre járt. Sôt az elôzmények fényében kijelenthetô, hogy Tokaj ostromára mintegy mellékesen került sor. A vajdát meglepô módon március második felében Zaránd megyében találjuk, amikor is a gyulafehérvári káptalan tanúbizonyságának jelenlétében a nádori ember bevezette ôt és fiait a világosvári uradalom birtokába és iktatta azt részükre.127 Április 14-én pedig a Böszörményben kiadott oklevelében sem a harcokkal foglalkozik, hanem szabad királyi városi rangra emelte Munkácsot. E gyanúnkat táplálja Hunyadi 1446 eleji második látogatása is a régióban. Az ismert tartózkodási helyei (Szatmár, Németi, Nagybánya, Munkács, Debrecen) alapján az az erôsen megfontolandó gondolatunk támad, hogy a vajda eljött szemlét tartani a nem egészen tisztességes úton, Brankovics György rác despotától megszerzett birtokai felett. Történt ugyanis – mint azt Engel Pál kutatásai alapján ma már jól tudjuk –, hogy a hosszú hadjárat sikerén felbuzdulva az ország elôkelôi újabb, nagyobb szabású hadjáraton kezdtek el gondolkodni, aminek híre Murád szultánhoz is eljutott. A szultán ezért követei útján megkereste feleségének apósát, aki történetesen Brankovics György rác despota volt, és felajánlotta neki Szerbiát, ha sikerül békét szereznie Magyarországgal. A despota a szendrôi vár 1439-es elfoglalása óta az 1410es évektôl a mindenkori despotákat illetô magyarországi birtokain élt és így kapva kapott az ajánlaton. Azt Brankovics is tudta, hogy ha békét akar, akkor Hunyadit kell meggyôznie. A diadalmas hadvezért azonban csak birtokokkal lehetett rávenni arra, hogy feladja újabb hadjáratának tervét. Mivel a szultán Brankovicsnak a béke fejében sikerdíjként Szerbiát ajánlotta fel, ezért a despota Hunyadi meggyôzésére felajánlotta részére magyarországi birtokait. Fáradozását – korántsem véletlenül, hiszen Hunyadi ez által az ország egyik leggazdagabb fôúra lett – siker koronázta és a tárgyalások eredményeképpen 1444. június 12-én Drinápolyban megkötötték a szultánnal az elôzetes békét. Ezért aztán Brankovics a maga és örökösei nevében július 3.-án az aradi káptalan elôtt a világosvári uradalmat örök jogon Hunyadinak adta.128 Minden bizonnyal ugyanekkor került sor a fentebb már említett helységek (Szatmár, Németi, Nagybánya, Debrecen, Munkács) zálogképpeni átengedésére, azonban errôl nem maradt korunkra az oklevél. Mindezek fényében a korábban feltett kérdésünkre úgy tûnik sikerült választ kapni, azaz Hunyadi János azért tartózkodott Szatmár városában éppen akkor, mert szemlét tartott új szerzeményei felett. Az oklevélben említett fôemberek pedig éppenséggel megbízható familiárisai voltak, akiknek ráadásul szintén errefelé voltak a birtokaik.

125. Tóth-Szabó: Huszita 212–231.; Détshy Mihály: A tokaji vár története. (Tokaj várostörténeti tanulmányok II. Separatum.) Tokaj 1995. 7.

126. DL 14038. (NRA 842–10.) – Az oklevél szövegét lásd Bátori oklevelek 13. sz.

127. Teleki: Hunyadiak X. 159.

128. Engel Pál: A szegedi eskü és a váradi béke. Adalék az 1444. év eseménytörténetéhez. In Válogatott tanulmányok 198–224.; 209–212. – Az aradi káptalan által kiállított oklevél eredeti példánya: DL 13785.

(NRA 1522–41.)

282

C. Tóth Norbert

Az 1446 januári per áttétel révén a felek valóban eljutottak a királyi kúriába, de az 1446 június 26.-án az országnagyok által kiadott parancslevélbôl joggal gondolhatjuk, hogy közöttük már valamiféle megállapodás létrehozására is sor került. Az oklevél tartalma szerint ugyanis Bátori István fiai, András, Péter, István, Pál, László és Miklós kérték az országnagyoktól a leleszi konvent tanúbizonyságnak kiküldését, hogy apjuk testvérének, Tamásnak fiúörökös nélküli halálával reájuk szállt birtokokból kihasíthassák a Tamás leányainak járó negyedet.129 A leleszi konvent a parancs értelmében Madai Tamás királyi emberrel – a Várdaiak volt szabolcsi alispánjával130 – György szerzetest küldte ki, akik július 11.-én és a rákövetkezô napokon körbejárták néhai Bátori Tamás birtokait és kihasították belôle Tamás négy leányának járó negyedet. Mielôtt ismertetném az oklevelet, érdemes két dolgot újból rögzíteni: a Tamás kezén volt birtokállomány az ecsedi-ág kezén lévô teljes birtokmennyiségnek közel a felét jelenti, mivel Bertalan ekkor már nem élt, továbbá nyomós okunk van azt feltételezni, hogy István és Tamás az 1433-as oklevélben leírtak szerint jártak el, azaz újra osztották a birtokokat. Azonban azért csak „közel” a felét, mert – emlékezzünk rá – az 1436-os adományból Tamás és Bertalan, az 1439-esbôl pedig Tamás nem részesült. Ennek következtében a Tamás birtokaiból kihasított leánynegyed a teljes, ági birtokállománynak kevesebb, mint nyolcadát jelenti. A leánynegyed kihasítása – a történész szerencséjére – természetben történt, mivel a leányok még hajadonok voltak. Mindezek miatt hozzávetôleges pontossággal meghatározható, hogy 1446-ban a Bátori család ecsedi-ágának kezén hány jobbágytelek volt. Ennek révén viszont képet kaphatunk arról, hogy honnan indult az ecsedi-ág a nagy, Mátyás- és Jagelló-kori birtokszerzései elôtt.

A konventi és a királyi ember elsô nekifutásra összesen 37 birtokon és birtokrészen végezte el a leánynegyed kihasítását.131 További három, a Szabolcs megyei Vencsellô, Tímár és Rakamaz birtokra csak 1447. április 29-én mentek ki ugyanôk, mert mint az 1446 nyarán kelt oklevél leírja, a Tokaj várában lévô csehekkel szembeni félelem miatt nem mertek oda elmenni. (Hunyadi és Giskra szeptemberben kötötték meg az egyezséget.) Így e birtokokon csak egy évre rá tudták elvégezni az iktatást, de mint írják, Rakamazon a csehek pusztításai miatt akkor is csak lakatlan telkeket és elhagyott házakat találtak.132 Így tehát összesen két alkalommal 40 birtokon jártak. (Az egyszerûség kedvéért nem választottam szét, hogy mely település volt teljes egészében a Bátoriak ecsedi ágáé és melyik csak részben, mivel a következôkben leírtakra az nincsen befolyással.) Ha ezt összevetjük az 1433-as osztálylevéllel, akkor azt látjuk, hogy egyetlen helység, még pedig az egyik Kegye hiányzik. Az osztálylevél és 1446-os leánynegyed kihasító oklevél mellé még egy iratot tehetünk. Ez a már idézett, Verbôci István által valamikor 1520 táján készített jegyzék, amelyben uradalmak szerint sorolták fel a birtokokat.133 (Ebbôl minket most csak azok érdekelnek, amelyek egyrészt már az 1440-es években is kezükön voltak, a meggyesi- és világosvári-uradalmakat ezért figyelmen kívül hagytam. Másrészt bujákit azért hagytam el, mivel az csak Istváné és örököseié volt.) E három 129. Az oklevél két példányban maradt fenn, mindkettô a leleszi konvent átírásában: DL 13934. (NRA 801– 20.) és DL 14038. (NRA 842–10.) – Az oklevél szövegét lásd Bátori oklevelek 11.

130. C. Tóth: Szabolcs 14.

131. Bátori oklevelek 12. sz.

132. Bátori oklevelek 13. sz.

133. Bátori oklevelek 26. sz.

A Bátori család ecsedi ága az 1440-es években

283

birtok felsorolás segítségével meg némi szerencsével és fantáziával rekonstruálhatjuk a Bátoriak uradalmait. Elôször is egy táblázatba foglaltam a három oklevél/ irat helységeit. A helységek az azokban leírt sorrendben szerepelnek, mindegyikük elôtt áll egy sorszám, amely az oklevélnek megfelelô térképen134 mutatja a szóban forgó birtok helyét.

BEREG

SZATMÁR SZABOLCS

KÖZÉP-SZOLNOK BIHAR

1. térkép: Az 1433-as osztálylevélben szereplô helységek BEREG

SZATMÁR SZABOLCS

KÖZÉP-SZOLNOK BIHAR

2. térkép: Az 1446-os leánynegyed kihasító oklevélben szereplô helységek 134. A térképek Engel Pál: Magyarország a középkor végén. Digitális térkép és adatbázis a középkori Magyar Királyság településeirôl. PC-CD-ROM Térinfó Bt., Bp., 2001. munkája alapján készültek.

284

C. Tóth Norbert BEREG

SZATMÁR SZABOLCS

KÖZÉP-SZOLNOK

BIHAR

3. térkép: A Bátoriak ecsedi ágának uradalmai 1520 körül

ták. Az ilyen típusú leánynegyed kihasítás azaz, hogy több napon keresztül járták

Kálmánd

Kálmánd

Kálmánd

A Bátori család ecsedi ága az 1440-es években

285

a. A telekhelyek (loca sessionaria) száma. b. Az uradalom központja.

Ha ránézünk a három birtok felsorolásra, akkor jól látható, hogy a két szélsô, azaz az 1433-as és az 1520 körüli listában szereplô birtokok sorrendje szakaszonként egyforma. Ezzel szemben a középsô oszlopban szereplôk meglehetôs összevisszaságban állnak a másik kettôhöz képest. Azonban, ha az 1446-os birtok sorrendet ábrázoló térképre nézünk, akkor jól látható, hogy a leánynegyed kihasítását nem valami számunkra megfoghatatlan rendszer szerint végezték, hanem nagyon is céltudatosan, minthogy a konventi és a királyi ember körbejárták a Bátoribirtokokat. Július 11-én Bátor mezôvárosból indulva elôször felmérték a Majtényba vezetô út mellett fekvô településeket, majd Majtényban éjszakázva, másnap (július 12.) kelet felé véve az irányt Ombodig mentek. Innen valószínûleg Szatmár és Németi érintésével elmentek Naménybe, onnan pedig Matolcs érintésével Gyarmatra.

Itt feltételezhetôen ismét megszálltak és csak a következô napon (július 13.) folytatták utukat fel Tarpáig. Innen Lórándházára mentek, hogy Leveleken, Nyíregyházán, Pócson és Kislétán keresztül Adonyba érkezzenek. Innen ismét csak másnap (július 14.), talán a monostorban eltöltött újabb éjszaka után indultak el, hogy Lugoson, Ábrányon, Kenézen, a három Kegyéig jussanak el, ahonnan visszafordulva Szaniszló birtokra mentek, hogy végül Encsencsen keresztül megérkezzenek kiindulási helyükre, Bátorba. Itt egy újabb éjszaka eltöltése után (július 15.) indultak vissza Leleszre, de nem Tokaj felé, amerre a maradék három birtok, Vencsellô, Tímár és Rakamaz is található volt, hanem Záhony felé, hogy a salamoni révnél135 átkeljenek a Tiszán. Ugyanis a mondott településeket nem merték felkeresni, mivel a várat elfoglalva tartó csehek annak közvetlen környékét is rettegésben tartot135. Weisz: Révek 21.; Németh Péter: A falu és a Nagytárkányi család a középkorban. In: Nagytárkány I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához. (Lokális és regionális monográfiák 5.)

Szerk. Viga Gyula. Somorja – Komárom, 2006. 35–54., 41.

286

C. Tóth Norbert

be egy birtokos uradalmait korántsem volt ritka a korban. Így legyen elég csak arra a forrásra utalni, amely a Garai birtokokból kihasított leánynegyed felének a Szécsi Miklós részére való iktatásáról készült. E szerint a feladatot 1478 január 8.-án kezdték el és novemberre fejezték be. Persze a példa némiképp szélsôséget takar, hiszen a Garaiaknak az ország nyolc megyéjében feküdtek birtokai.136 Az 1433-as osztálylevélben azonban a birtokok meglehet, uradalmak szerint vannak felsorolva. Így az 1–9. és 19–22. számmal jelzett birtokok a késôbbi bátori uradalomnak; a 10–18-as számmal jelzett települések az ecsedi uradalomnak; a 23– 33-as számmal jelzettek a majtényinak és végül a 34–41-es számúak a gyarmatiuradalomnak felelnek meg. Ha már most emlékezetünkbe idézzük az 1417-es és 1418-as új adomány okleveleket, akkor azt látjuk, hogy két uradalom is szerepel közöttük: a majtényi, amelynek tartozékai Dob, Zsadány, Ombod, Amac, Bazan, Gilvács és Szentmiklós. Valamint a gyarmati, amelynek Kisar, Nagyar, Oroszi, Namény, Csaholc és Matolcs a tartozéka. E kettô tökéletesen megfeleltethetô az 1433-as oklevélben jelzett birtokokkal. Azaz már korábban is uradalmakba voltak szervezve a birtokok és ezek összetétele, hacsak valami elháríthatatlan ok nem szólt közbe, évtizedekig ugyanúgy maradtak. Látható továbbá, hogy a mondott birtokok sorszámai egy uradalom kivételével tól-ig terjednek. Ez két lehetséges magyarázatot vet fel: az egyik, hogy egyszerûen a bátori uradalomba tartozó birtokok felsorolásakor e négy (19–22) kimaradt és amikor ezt észrevették, az ecsedi és a majtényi uradalom helységei közé beillesztették azokat. – A másik, inkább megfontolásra okot adó szerint az 1433-as osztály megtételekor a család birtokai nem négy, hanem csak három uradalomba voltak beosztva. Ez azt jelentené, hogy ekkor még nem létezett az ecsedi uradalom, hanem az 1-tôl 22-ig terjedô számok alatt jelzett települések mindegyike a bátori uradalom részét képezte volna. Ez annál is inkább elképzelhetô, mert az ecsedi vár és uradalom kiépítése a század második felében az osztálytevô Bátori István fia, András által történt. A többi helység beosztása különösebb gond nélkül megfeleltethetô a késôbbi uradalmi beosztásnak, a különbség csupán annyi, hogy idôközben néhány birtokkal és birtokrésszel bôvültek. (Börvej esetét már említettem, amely birtok az újonnan létrehozott ecsedi uradalomba épült be.)

Bátori Tamás négy leánya, Veronika, Margit, Erzsébet és Potenciána a negyven birtokon összesen 188 telket kapott, ebbôl 133 lakott, 43 lakatlan vagy elhagyott és 12 telekhely volt. Ez utóbbi megoszlása a következô volt: Bátor mezôvárosban kaptak ötöt, amelybôl három a Krisztus teste utcában, kettô pedig a Tót utcában feküdt.137 A maradék hétbôl három Mérken, négy pedig a már említett, csehek által elpusztított Rakamazon volt. A kiosztott telkeken kívül megkapták a leányok és (az özvegy) a majtényi kúriát meg allodiumot a kerttel és gyümölcsössel, továbbá az ottani malom Tamást illetô felének a negyedét, azaz nyolcadát a Kraszna folyón.

Szintén megkapták a nyolcadát az ugyancsak a Kraszna folyón lévô gilvácsi malomnak is. Ezenfelül Ombodon a Szamoson, Csaholcon és Nagyarban a Túron lévô malom nyolcada, valamint Tarpán a Tiszán lévô malom negyede jutott nekik. A malmokon kívül Orosziban a vám nyolcadát, Pócson a tizenhatodát kapták meg.

Ez a 188 jobbágytelek – mint fentebb már írtam – megfelel a Bátori Tamás kezén 136. Vö. Kubinyi András: A nagybirtok és jobbágyai a középkor végén az 1478-as Garai-Szécsi birtokfelosztás alapján. Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18 (1986) 197–226. 198.

137. „ibidem etiam in vico, scilicet Corporis Christi tria loca sessionaria iobagionibus apta et alia duo in vico Thothwcha vocato a parte possessionis Peryche existentia”

A Bátori család ecsedi ága az 1440-es években

287

lévô telkek negyedének, azaz ezek szerint Tamásnak halála elôtt 752 jobbágytelke lehetett, amelynek megoszlása138 a következô volt: 532 lakott, 172 lakatlan vagy elhagyott telek és 48 telekhely. Mivel Tamás birtokrésze a teljes családi birtokállománynak közel a felét jelentette, ezért ha megkétszerezzük a Tamás kezén lévô jobbágytelkek számát, akkor felül biztosan nem, ellenben nagy valószínûséggel alulbecsüljük a teljes ági vagyont. – Akad azonban egy kis segítségünk, még pedig az 1418-as gyarmati uradalomról szóló új adomány levél, amely szerint a birtokok nyolcadát kapták meg a Bátoriak. Ennek megfelelôen Gyarmaton, Nagy- és Kisaron, Matolcson, Naményban, Csaholcon és Orosziban a Matucsinai-rész nélkül, amelyeket csak István kapott adományul, Tamásnak tizenhatod része volt. A leánynegyedként kiosztott 14 telket néggyel megszorozva megkapjuk a Bátori Tamás kezében lévô birtokrészt, amely 56 teleknek felel meg. Tehát e birtokokon a Bátoriak és a másik részbirtokos, Rozsályi Kun család kezén kb. 400 telek lehetett.139 – A dolgozat elején feltett kérdésre válaszolva, miszerint mekkora birtokuk lehetett a Bátoriak ecsedi-ágának, azt mondhatjuk, hogy a régióban legalább 1504 jobbágytelekkel rendelkeztek. Ehhez még hozzáadandó a Nógrád megyei bujáki uradalom portaszáma. Errôl azonban egykorú adatokkal nem rendelkezem, ezért a száz évvel késôbbi dicajegyzékhez kell fordulnunk. 1549-ben az egykori bujáki uradalom területén 79 porta volt a Bátoriak kezén.140 Nem járunk messze a valóságtól, ha azt mondjuk, hogy a Bátori István országbíró fiainak kezén az 1440-es évek végén legalább 1700 jobbágyportát találtak volna az összeírók.

Visszatérve még a régiónkban lévô 1504 telekre, ennek kétharmada (1064) lakott, 344 lakatlan vagy elhagyott és közel száz (96) telekhely, azaz betelepíthetô volt.

A lakott és lakatlan telkeket összevetve a pusztásodási ráta 32 %-os. Azonban mielôtt ezt tovább gondolnánk, érdemes uradalmanként is megvizsgálni a birtokállományt.

A teljes jobbágytelek mennyiség uradalmankénti megoszlása tehát a következôképpen alakult (tulajdonképpen a Bátori István országbíró fiai kezén a leánynegyed megváltása után lévô telkek száma): a bátori uradalomban 864 jobbágytelek volt, amelybôl 528 lakott, 240 lakatlan vagy elhagyott és 96 betelepíthetô.

A majtényi uradalomban 480 telekbôl 432 lakott és csak 48 lakatlan vagy elhagyott.

Végül a gyarmatiban minimum 160 telekkel rendelkeztek, amelybôl 104 lakott és 56 lakatlan volt. Látható, hogy korántsem véletlenül a legnagyobb uradalom a bátori, a legkisebb pedig a gyarmati volt. Azonban jövedelmezôségi arányait tekintve az elsô helyen mindenképpen a majtényi állhatott, mivel ott a legkisebb az elhagyott vagy lakatlan telkek aránya. Amíg a bátoriban a telkek 45 százaléka (a betelepíthetô telkeket nem vettem figyelembe), a gyarmati uradalomban 54 százaléka, addig a majtényiban mindössze 11 százaléka volt lakatlan vagy elhagyott. (E helyen nem kívánok kitérni az elhagyott telkek meglepô arányaira egyrészt terjedelmi okok,

138. Mivel a leánynegyed kihasításakor semmi sem indokolta volna, hogy ne a valóságnak megfelelôen vegyék fel az adatokat, ezért a felszorzásnál az arányokon nem változtattam, természetesen ettôl függetlenül némi eltérés lehetett.

139. Közel 100 év múlva 1549-ben ugyanezeken a birtokokon a részbirtokos ecsedi Bátori András kezén 225 porta volt. Lásd az egyes helységek adatait: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I– II. Szerkesztette és a bevezetô tanulmányt írta Maksay Ferenc. Akadémiai Kiadó, Bp., 1990. (Magyar Országos Levéltár Kiadványai II. Forráskiadványok 16.) (= Maksay) Csaholc: 16 (II. 721.), Gyarmat 71 (726.), Kisar 25 (728.), Namény 39 (729.), Matolcs 57 (731.), Nagyar 21 (733.) és Oroszi 26. (734.)

140. Maksay I. 526.

288

C. Tóth Norbert

másrészt mert messzire vezetne minket a probléma a jelen témától.)141 Késôbb, amikor kiszakították a bátori uradalomból az ecsedit, a következôképpen alakultak az arányok. (Az ecsedi uradalomnál nem ismerjük Szentmárton és Börvej142 portaszámát, de oda számítottam a listán nem szerepelô Levelek helységet. A bátori uradalomnál nem tudjuk Nagyléta, Királytelke és Szentmihály portaszámát, ellenben itt vettem figyelembe a listán nem szereplô Tímár, Vencsellô, Adonymonostora és Encsencs helységek adatait.) Az újonnan, az ecsedi várral mint központtal létrehozott uradalom legalább 320, a bátori udvarház köré szervezett pedig 480 telekkel rendelkezett. Ez utóbbiból viszont levonhatunk egy semmiképpen sem meglepô következtetést: az ecsedi-ág kezén lévô, most vizsgált uradalmak (a meggyesit és a bujáki uradalmakat kénytelen vagyok figyelmen kívül hagyni) nagysága között nincs nagy eltérés. Az 1520 körüli listából jól látható, hogy idôközben a gyarmati uradalomban lévô birtokok száma legalább egyharmadával (Nábrád, Ökörító, Porcsalma, Penyige) növekedett, de a majtényi uradalom is bôvült két birtokkal (Dománhida és Tagy). Azaz megállapítható, hogy a család igyekezett jól kezelhetô tömbökbe, uradalmakba szervezni birtokait és nem mellékesen megpróbálták a földrajzi adottságok mellett úgy tenni ezt, hogy az egyes uradalmak nagysága ne térjen el jelentôsen egymástól.

Kérdés persze, hogy ez a kb. 1700 telek sok vagy kevés? A kérdés megválaszolását nehezíti, hogy az általam vizsgált idôszakból nincsenek hasonló adataim, így korábbiakra kell támaszkodnunk. Ebbéli keresésünket érdemes a Zsigmond-kor második felére fókuszálni, mert nagyjából ekkora lezajlottak azok a nagyobb birtokadományozások,143 amelyek érdemben befolyásolhatnák következtetéseinket.

Azért is szerencsés ezen adatok felhasználása, mert nagyobb léptékû változás az egyes családok birtokállományában pontosan ezekben az években fognak bekövetkezni. Vizsgálódásunkat tovább segíti, hogy az 1420-as évekbôl több olyan forrással is rendelkezünk, amelyekbôl egy-egy család telki állománya kiszámítható.144 A Drugeteknek, Garaiaknak, Cilleieknek kb. 3000-3000, a Bebekeknek 1965, a Cudaroknak 1871, a Perényieknek 1573, a Pálóciaknak 1100 jobbágytelkük volt ekkortájt.145 A Bátoriak ecsedi ágához hasonló szinten álló Nagymihályiak kb. 1200,146 a Gordovai Fáncsok 1100, a Baziniak 813 telekkel147 rendelkeztek. István fiai a kb.

1700 telkükkel szemmel láthatólag a középmezôny felsô részébe tartoztak. Telki állományuk nagysága alapján nyugodtan elhelyezhetnénk a Bátoriakat a nagybirtokos kategóriába. Azonban ezt egyetlen ok miatt nem tehetjük meg, még pedig azért, mert nem volt „üzemelô” váruk148 a Zsigmond-kor folyamán. Így Bátori Istvánt tisztsége okán hiába illeték a magnificus címzéssel, ha csak egyike voltak azoknak a 141. A problémára lásd C. Tóth Norbert: A Gordovai család vagyoni helyzete 1424-ben. Neumann Tibor (szerk.): Várak, templomok, ispotályok. Tanulmányok a magyar középkorról. (Analecta Mediaevalia II.) Argumentum Kiadó, Bp.-PPKE BTK Piliscsaba, 2004. 271–290. (= C. Tóth: Gordovaiak) 282–283.; Neumann Tibor: Telekpusztásodás a késô középkori Magyarországon. Századok 137. (2003) 849–884.

142. Börvej esetében ugyan van 1430-ból egy adatunk, amikor Ráskai István részét átadják az általa megsebesített Gengler János kassai polgárnak, 3 lakott és 32 elhagyott telket írtak össze rajta (DL 54732., Németh: Szatmár, Börvej.) Azonban a deserta telkek száma meglehetôsen magasnak tûnik.

143. Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond-korban (1387–1437). Akadémiai Kiadó, Bp., 1977. (Értekezések a történeti tudományok körébôl. Új sorozat 83.) 30–35.

144. Vö. Engel Pál: Kamarahaszna-összeírások 1427-bôl. Új Történelmi Tár 2. Bp., 1989.

145. Engel: Ung 92., 32/77. jegyzet.

146. Engel: Ung 32.

147. C. Tóth: Gordovaiak 285.

148. Vö. DF 221906. (1431) Az oklevél szövegét lásd Bátori oklevelek 3. sz.; 1433-as osztálylevél.

A Bátori család ecsedi ága az 1440-es években

289

jómódú birtokos nemeseknek, akiket elôkelôknek szokás emlegetni. Ellenben ez a birtok nagyság elegendô volt arra, hogy egyrészt – felismerve a vár nélküliség hátrányát – fel- vagy újjáépítsék ecsedi várukat, ráadásul úgy, hogy a somlyói-ágat valahogyan kizárták belôle. Hogy ezt hogyan sikerült elérniük arról csak sejtéseink lehetnek, a jelek szerint a somlyói ág nem bírta vagy nem akarta, esetleg nem rendelkezett az újjáépítéshez szükséges erôforrásokkal. Talán kézenfekvô ezt a következtetést levonnunk abból a parancslevélbôl, amelyet a király nevében állítottak ki Budán, 1431. május 12-én a középpecsét alatt. E szerint István asztalokmester és édestestvérei, Tamás és Bertalan nevében bepanaszolták a másik ág tagjait a királyi audentia-n mondván, ôk neki kezdtek az ôket közösen illetô, már romokban heverô ecsedi vár újjáépítésének, azonban unokatestvéreik nem hajlandóak a költségekbôl az ôket illetô részt állni, ezért kérték, hogy szólítsák fel ôket a költségek ôket illetô részének fizetésére.149 A jelek szerint a felszólításnak nem lett foganatja és úgy tûnik, hogy mivel a költségeket csak az ecsedi-ág fizette, a vár teljes egészében átment a tulajdonukba. (Persze azt se feledjük, hogy a somlyói ágnak 1351 óta tulajdonában volt a névadó vár Kraszna megyében és közülük senki nem viselt a középkor e szakaszában magasabb tisztséget.)150 Másrészt a korszak végén sikerült a bujáki vár megszerzésével tovább növelni váraik számát. Mindezek pedig, amikor az 1440-es évek második felében egy kézben összpontosult a család vagyona, alapot képeztek ahhoz, hogy a Bátoriak ecsedi-ága aktívan beleszóljon az országban zajló politikai csatározásokba.

Egy-egy ilyen nagyobb ügy kapcsán felmerülhet a kutatóban és az olvasóban is a kérdés: az oklevélben leírt leánynegyedet ténylegesen birtokba vették-e az arra jogosultak? A válaszunk egyértelmû igen. Szabolcs megye 1448. január 15-i oklevelébôl arról értesülünk, hogy Vég László, Bátori Tamás özvegyének Vencsellôn lakó jobbágya úrnôje akaratából rátamadt Kállói Lôkös János Harangon lakó jobbágyára és elvette tôle négy aranyforintot érô lovát.151 Vég László nevével Wyg alakban már az 1447es leánynegyed kihasító oklevélben is találkozni. Az eset némileg mulatságos is, hiszen a panaszos késôbb az özvegy veje lett, mivel Margit nevû leányát Lôkös János vette feleségül. Krisztina asszony azonban nem elégedett meg azzal, hogy csak kezelje leányai nevében a birtokrészeket, hanem a jelek szerint annak gyarapítására is törekedett. Ezért Kállói ifjabb Jánossal együtt (e János a másik ágból való Szaniszló fia, János fia) zálogba vette Kusalyi Jakcs Lászlótól és Andrástól – történetesen testvéreitôl – a Bereg megyei Kaszony és Kovászó birtokaikat 200 aranyforintért.152 Végül, hogy lezárjuk Tamás ágát, el kell mondani még, hogy mi történt leányaival. Veronika elsô férje Ruszkai Dobó Domokos lett, akitôl Imre és György nevû fiai, Hedvig, Anna és Orsolya nevû leányai születtek. Veronika Domokos halála után újból férjhez ment, még hozzá Csaholyi Andráshoz. Tamás Margit nevû leányának férje Kállai Lôkös Miklós fia, János lett, míg Potenciánáé Szakolyi Péter.153 Erzsébet nevû testvérüknek nem ismerjük férjét.

149. Bátori oklevelek 3–4. sz.

150. Engel: Archontológia I. 415. – A várak kérdésére lásd még Horváth: Bátori várak.

151. C. Tóth: Szabolcs 132/486.

152. A kolozsmonostori konvent jegyzôkönyvei I–II. (1289–1556). Kivonatokban közzéteszi és a bevezetô tanulmányt írta Jakó Zsigmond. Bp., 1990. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai II. Forráskiadványok 17.) 371/702., a rokonok tiltakozása: 372/705.

153. Engel: Genealógia, Gutkeled nem 1. Rakamazi ág 6. tábla: Bátori (ecsedi).; Veronika utódaira: DL 16790.

(1469.); második férje (1482): DF 285690.

290

Neumann Tibor

Neumann Tibor

Verbõci István 1520. évi utazásai Szatmár megyében A somlyói Bátoriak és a Móroc-örökség Az ország északkeleti részére vonatkozó okleveleinek tanúsága szerint II. Lajos királyunk (1516–1526) 1520 januárjában és szeptemberében Szabolcs és Szatmár megyékben tartózkodott, legalább három esetben megpihenve egy-két napra Nyírbátorban, a Bátori család névadó mezôvárosában is.1 Az alaposabb vizsgálat azonban csakhamar rácáfol a látszatra: a király sem ekkor, sem máskor nem lépett e megyék területére: e két hónapot mindvégig Budán, illetve Pozsonyban töltötte el.2 Az ellentmondás feloldása persze igen egyszerû: Nyírbátorban és környékén nem a tragikus sorsú ifjú uralkodó jelent meg díszes kíséretével, hanem Verbôci István személynök (1516–1525)3 – azaz a király személyes jelenléti bíróságának helytartója – legfeljebb egy-két írnokától övezve. Az alábbi dolgozat röviden bemutatja eme – a korszakban egyáltalán nem különös – jelenséget és annak módszertani vonatkozásait, majd részletesen elemezni törekszik a korszak ismert politikusának és jogi szakértôjének tevékenységét a két hónap alatt. Utazásának célja ugyanis nem volt kisebb jelentôségû, mint hogy megegyezést hozzon létre a régió leghatalmasabb családai, a Bátoriak, a Drágfiak és a Perényiek között, eredménye pedig hozzájárult az addig kevésbé jelentôs somlyói Bátori család felemelkedéséhez.4

I. A késô középkorban természetes jelenségnek számított az, hogy az ún. királyi személyes jelenlét bírósága, élén a személynökkel (personalis presentie regie maiestatis locumtenens) a király nevében bocsátja ki okleveleit. Az a megtévesztô kifejezés, 1. 1520. jan. 8–9., jan. 28–29., szept. 13. – Az adatokat lásd a dolgozat végén olvasható itineráriumban.

2. Sebestyén Béla ismert mûvében tévesen II. Lajos tartózkodási helyeként említi 1520. jan. 23-án a Szatmár megyei Erdôdöt: A magyar királyok tartózkodási helyei. Összeállította Sebestyén Béla. Budapest, én. – E napon a király nevében itt szintén Verbôci bocsátott ki oklevelet.

3. Életére és politikai pályafutására legutóbb a korábbi szakirodalommal: Kubinyi András: Werbôczy Mohács (1526) elôtti politikai pályafutása. In: Tanulmányok Werbôczy Istvánról – Studien über István Werbôczy. (MF Könyvek 21.) Szerk. Hamza Gábor. Hn. 2001. 65–98.

4. Dolgozatom megírásához nagy segítséget nyújtott a Magyar Országos Levéltár (= MOL) középkori adatbázisa: A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa, DL–DF 4. 2. Szerk. Rácz György. CDROM, 2003.

Verbôci István 1520. évi utazásai Szatmár megyében

291

hogy személyes jelenlét, persze már Zsigmond király (1387–1437) uralkodása közepétôl sem jelentette az uralkodó állandó fizikai jelenlétét.5 A személynök vagy irodája, az ún. kisebbik kancellária által kibocsátott oklevelek királyi mivoltát az elôbbi által ôrzött, a Jagelló-korban bíróinak nevezett királyi pecsét (sigillum iuridicum vagy iudiciale) biztosította.6 Ezen oklevelek olyan rögzült formulákat tartalmaznak, amelyek megôrizték azt a látszatot, mintha az oklevélben foglaltak valóban a király saját rendelkezései lennének. Így például még az oklevelek kiállításáról és tartalmáról – bizonyos jogi korlátok között – rendelkezô Verbôci István is a király személyes jelenléte elé lépve tesz bevallást az elôtte tárgyalt jogi ügyletekrôl, magáról mindig egyes szám harmadik személyben téve említést, sokszor pedig saját magát bízza meg valamilyen feladat elvégzésével, a felhatalmazás szövegét természetesen a király szájába adva.7 A király bírói pecsétje következésképpen bizonyos korlátozott hatalommal ruházta fel ôrzôjét, szabadon utasíthatta például a hiteleshelyeket bármilyen feladat (iktatás, vizsgálat, idézés) elvégzésére, vagy éppen lehetôséget teremtett arra, hogy fontosabb ügyekben is – mint a királyi kúria egyik nagybírája – a bíró szerepét tölthesse be. Politikatörténeti szempontból a személynök szerepe és tevékenysége akkor válik különösképpen érdekessé, amikor hosszabb idôre elhagyja a fôvárost, Budát, és a király tartózkodási helyétôl eltérô irányba veszi útját.

A bírói pecsét útvonala tehát nem az uralkodó, hanem csupán személynöke tevékenységére vet éles fényt. Jó párhuzamnak tûnnek a nádori oklevelek keltezései is: ezek sem mindig a tisztségviselô báró, hanem sokszor csak a pecsétjét ôrzô ítélômester útját jelzik.8 Ennek megfelelôen az uralkodói itineráriumok elkészítése során is figyelembe kell vennünk azt, hogy a király nevében okleveleket kibocsátó személynök nem tartózkodik mindig ugyanazon a településen, mint a király. A személynök oklevéladása ezáltal – fôként a sérült pecséttel rendelkezô, vagy csak átírásban fennmaradt iratok esetében – az uralkodói itinerárium elkészítésekor félreértésekhez vezethet.9 Rendelkezünk ugyanakkor néhány támponttal az uralkodó tartózkodási helyének megállapításához. E téren elsôsorban az okleveleken olvasható kancelláriai jegyzetek jöhetnek számításba: bizonyosan az uralkodóval hozhatók összefüggésbe azok az iratok, amelyeket saját maga ír alá (Ludovicus rex manu propria), de rendszerint jelenlétét feltételezik azok is, amelyeket a „király úr saját utasítására” (commissio 5. Bónis György: A jogtudó értelmiség a Mohács elôtti Magyarországon. Budapest, 1971. 136. – C. Tóth Norbert: Hiteleshely és a királyi különös jelenlét. Századok 135. (2001) 414.

6. Kumorovitz L. Bernát: A magyar pecséthasználat története a középkorban. Budapest, 1993. 75.; Bónis György: A jogtudó im. 258–259.; Kubinyi András: Werbôczy im. 67.

7. A király (azaz Verbôci) például 1520. január 9-én, Nyírbátorban kelt oklevelével megparancsolja minden Szabolcs és Szatmár megyei lakosnak, hogy járuljanak Verbôci személynök vagy az általa kijelölt embere elé, tegyenek egy ügyben vallomást, és elrendeli, hogy minderrôl a személynök a nála lévô bírói pecséttel bocsásson ki oklevelet: MOL Diplomatikai Levéltár (= DL) 23320. (Regeszta: Szakály Ferenc: Az 1514-es parasztháború szabolcs-szatmári „oklevéltára”. Szabolcs-szatmári Szemle 1972/4. sz. 80., kiadása: Antonius Fekete Nagy–Victor Kenéz–Ladislaus Solymosi–Geisa Érszegi: Monumenta Rusticorum in Hungaria rebellium anno MDXIV. Budapest, 1979. 472.)

8. Lásd például Tringli István: Az 1481. évi szlavóniai közgyûlés. In: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére.

Szerk. Csukovits Enikô. Budapest, 1998. 293–294.

9. Lásd Sebestyén Béla idézett mûvének adatait. – A kérdésre legújabban Zsigmond király itineráriuma kapcsán lásd C. Tóth Norbert elôszavát: Engel Pál–C. Tóth Norbert: Itineraria regum et reginarum Hungariae (1382–1438). (MTA-MOL Zsigmondkori Oklevéltár Kutatócsoport kiadványa.) Budapest, 2005.

10–12.

292

Neumann Tibor

propria domini regis) bocsátanak ki,10 szemben a „király úr utasítására” (de commissione domini regis) jegyzettel, amelyet Verbôci – nyilván a szokásjog alapján, esetleg állandó királyi felhatalmazás birtokában – maga is alkalmazott parancslevelein, akkor is, ha közben a király az ország túlsó végén járt.11 Sajnos relációs jegyzetek alatt is kelhettek oklevelek az uralkodó távollétében.12 A jegyzetek mellett szintén a király jelenlétére utal a pecsételési záradékban a gyûrûspecsét (sigillum anulare), míg gyakrabban a kancellárra a titkospecsét (sigillum secretum) említése.13 Továbbá a személynökre, és nem az uralkodóra utal a „személyes jelenlétünk elôtt” (coram personali presencia nostra) formula feltûnése, és az a tény, hogy kegynyilvánító oklevelet nem bocsáthatott ki. Mindezeket figyelembe véve egyértelmûen bizonyítható, hogy II. Lajos király 1519–1520 fordulóján a téli hónapokat mindvégig Budán töltötte, míg augusztus elején két hónapra Budáról Pozsonyba távozott.14 Noha a király és kísérete a fentiek értelmében távolmaradt a keleti megyéktôl, Verbôci érkezésének hamar híre kelt. A környezô régió lakossága kapva kapott az alkalmon, hogy megbízottjait a közelben elérhetô személynökhöz, és ne a távoli Budára küldje egy-egy rutinszerû parancslevél (iktató-, vagy éppen a perkezdéshez szükséges vizsgálati és idézôlevél) kiállításáért, sôt Kiskállói Vitéz János kérésére a személynök még egy parasztháborúval kapcsolatos vizsgálatot is elrendelt, amelynek az elvégzésére azonban – nyilván idô hiányában – maga helyett egyik jegyzôjét küldte ki.15 Az itt eltöltött két rövid idôszak alatt Verbôcit Bereg, Kraszna, KülsôSzolnok, Sáros, Szabolcs, Szatmár és Ugocsa megyei ügyekben keresték fel. Míg ezek az ügyfelek minden bizonnyal a törvények által megszabott díjszabás szerint fizettek e „szolgáltatásért”, a személynök alighanem oklevelek kibocsátásával is meghálálta vendéglátói szívességét, hiszen olykor az adott oklevél kedvezményezettje és a keltezésben szereplô település birtokosa ugyanaz volt.16 10. A commissio propria domini regis jegyzet mögött azonban a kancellár intézkedése is állhatott, lásd Kubinyi András: Bárók a királyi tanácsban Mátyás és II. Ulászló idejében. Századok 122. (1988) 157–159. – A jelen dolgozathoz átvizsgált hónapok alatt egy ilyen oklevél kelt az uralkodó távollétében: 1520. okt. 22.

Buda. DL 82564. (Okt. 20-án a király még Pozsonyban van, és csak 25-én ér Komáromba, illetve Tatára: DF 241195–241198., 274174., 274272.)

11. Az általam vizsgált hónapok alatt a személynök mindössze két ilyen oklevelet bocsátott ki: 1520. szept.

23. DL 23445. (A Kiskállón kelt oklevélben a király [azaz Verbôci] megparancsolja a Mihálydi Hodos család tagjainak, hogy adják vissza Kiskállói Vitéz Jánosnak a Szabolcs megyei Nagymihályfalva birtokra vonatkozó okleveleit), 1520. okt. 8. DL 47380. (A Ságon kelt oklevélben ismételten meghagyja Hont megyének, hogy hozzanak új ítéletet Dubravicki Mihály és Palásti Paska Lázár perében, és ha elôbbi az ítélettel nem lenne megelégedve, tegyék át a pert a személyes jelenlét elé.) – Talán ilyen jegyzet állhatott a tasnádi vikáriusnak küldött, de csak átírásban fennmaradt bírói parancslevélen is: 1520. jan. 7.

Nagykálló. DL 56416.

12. Például 1520. okt. 24. Buda. DF 288551. (A király ekkori tartózkodására lásd a kettôvel ezelôtti jegyzetet.)

13. Kubinyi András: A magyar állam belpolitikai helyzete Mohács elôtt. In: Mohács. Tanulmányok a mohácsi csata 450. évfordulója alkalmából. Szerk. Rúzsás Lajos–Szakály Ferenc. Budapest, 1986. 73.

14. A király aláírással ellátott oklevelei: 1520. jan. 3. (MOL Diplomatikai Fényképgyûjtemény [= DF] 247166., DF 247646.), febr. 3. (DF 247647.): valamennyi budai keltezéssel, szept. 14. (DF 247168.): pozsonyi keltezéssel. – Commissio propria domini regis jegyzettel: 1520. jan. 26. (DF 236185..), jan. 27. (DL 23325.), jan. 29. (DF 206197.), febr. 1. (DF 232539.), febr. 2. (DF 282066.): budai keltezéssel, szept. 13. (DL 47373.), szept. 14. (DL 93819.), szept. 21. (DL 49827.), szept. 30. (DF 206461.): pozsonyi keltezéssel. – DF 232546. ugyan commissio propria domini regis jegyzet alatt, Budán kelt, de keltezése csonka, így nem datálható szept. 8-ra, miként az a levéltári adatbázisban olvasható.

15. 1520. jan. 9., jan. 29. DL 23320. (Regeszta: Szakály Ferenc: Az 1514-es im. 80–83., kiadás: Monumenta Rusticorum im. 472, 475–483.)

16. Itt jegyzem meg, hogy ezen oklevelekben a dicitur nobis in persona formula után megnevezett személyek nyilvánvalóan személyesen voltak jelen, és nem képviselôik útján, ennek ellenére a szövegeket személytelenül fogalmazták.

Verbôci István 1520. évi utazásai Szatmár megyében

293

A személynököt januári útjára irodájának, a kisebbik kancelláriának némely alkalmazottja is elkísérte. A fent említett vizsgálatot Bagói Miske Miklós jegyzô17 végezte el, de ott találjuk kíséretében az Ugocsa megyei Bökényi Benedeket is, aki ekkor szintén jegyzôként szolgálta urát (késôbb ítélômester, majd személynök lett).18 Nem tekinthetjük emellett véletlennek a Kraszna megyei Borzási György nyírbátori jelenlétét sem, hiszen alighanem ô is Verbôci környezetéhez tartozott.19 Szeptemberi forrásaink ezzel ellentétben semmilyen tájékoztatást nem adnak a személynök kíséretérôl.

II. Verbôci utazását mindkét esetben ugyanaz az ügy tette szükségessé: a Meggyesaljai Móroc-hagyaték sorsa. Az 1492-ben kihalt bárói család – ekkor ténylegesen birtokolt – uradalmai Szatmár és Kôrös megyékben terültek el, és immáron csaknem három évtizede per tárgyát képezték.20 Az egy vár (Szinyér), két kastély (Meggyes, Izdenc), három mezôváros (Meggyes, Szinyérváralja, Izdenc) és számtalan falu elég jelentôs értéket képviselt ahhoz, hogy megszerzéséért az érintett családok – bevetve olykor politikai kapcsolataikat is – minden követ megmozgassanak: csak a meggyesi-szinyéri uradalom 1493-ban ezernél több jobbágytelket számlált, területén pedig a malmok és szôlôhegyek mellett arany- és ezüstbányák létét is feljegyezték.21 Mielôtt tehát rátérnék a személynök itteni fellépésére, érdemes röviden, a részletektôl most eltekintve, összefoglalni a külön feldolgozást igénylô per elôzményeit és lefolyását 1520-ig.

Meggyesaljai Móroc István, családjának utolsó tagja 1492 végén hunyt el. Amint halálának híre ment, Bátori István országbíró (†1493) és Perényi János királynéi ajtónállómester (†1493) azonnal megszállták a gazdátlanná váló birtokvagyon jelentôs részét.22 Tettük annak fényében jogos is volt, hogy két évvel korábban kölcsönös örökösödési szerzôdést kötöttek Móroccal, amelyben kikötötték: utóbbi fiúutód nélküli halála esetén Izdenc kizárólagosan a Bátoriak ecsedi ágára, míg a többi jószág fele-fele arányban ugyanôrájuk és a Perényiek nyalábi ágára kell hogy szálljon.23 A foglalás jogossága megkérdôjelezhetô volt ugyanakkor az alapján, hogy 17. Lásd a kettôvel ezelôtti jegyzetet. – Személyére lásd Bónis György: A jogtudó im. 406., 409.

18. 1520. jan. 16. Meggyes. DF 211045. (Mandátum a leleszi konventhez Bökényi panaszára.) – Személyére lásd Bónis György: A jogtudó im. 366.

19. 1520. jan. 9. Nyírbátor. DL 27810-27811. (Utóbbi kiadása: Oklevéltár a Tomaj nemzetségbeli Losonczi Bánffy család történetéhez. II. kötet. Szerk. Iványi Béla. Budapest, 1928. [= Bánffy] 493–495.), DL 67674– 67675., DF 257536. – 1509-ben bizonyosan Verbôci-familiáris volt: Bónis György: A jogtudó im. 411.

20. A per elsô szakaszára, valamint a Mórocok idegen kézben lévô uradalmaira (Szigliget vára Zala megyében, Berzôce kastélya Verôce megyében, valamint a mórichidai udvarház és tartozékai Gyôr, Sopron és Veszprém megyében) lásd még Mészáros Orsolya: Szigliget várának története a középkorban. Fons 12.

(2005) 340–344., valamint Horváth Richárd e kötetben olvasható munkáját. – A meggyesi-szinyéri uradalom településeire l. Maksay Ferenc: A középkori Szatmár megye. Budapest, 1940. 82–107., valamint az adattárban passim.

21. 1494. ápr. 25. Tringli István: A Perényi család oklevéltára (kézirat, a továbbiakban: Perényi) 669. (DL 71056.) – Ekkor az uradalom harmadát adták át Drágfi Bertalannak, ami 235 népes, 88 predium-nak és 21 deserta-nak nevezett telket jelentett. – Köszönöm Tringli Istvánnak, hogy kéziratát rendelkezésemre bocsátotta.

22. Az azonnali foglalásra lásd 1493. szept. 4. Perényi 667. (DL 71049.), 1520. jan. 28. DF 261120. stb.

23. 1490. szept. 24. Perényi 629. sz. (DL 71026.); Királyi megerôsítése: 1490. szept. 28. Perényi 630. sz. (DL 71027.); 21 ezer forintos záloggal kiegészített pontosítása, illetve a Móroc feleségének, familiárisainak

294

Neumann Tibor

korábban több más család is hasonló szerzôdést kötött a Mórocokkal. Minthogy ennek a két báró is tudatában volt, egyikükkel, Kusalyi Jakcs Ferenccel villámgyorsan, 1493 januárjában megegyezést kötöttek, amelyben lemondtak részére a Mórocféle dunántúli birtokokról.24 Az év folyamán azonban – korántsem váratlanul25 – igényt emelt a teljes vagyonra a Bátoriak somlyói ága, a Szaniszlófi család is, akik dédnagyanyjukra, Meggyesi Annára, illetve arra a szerzôdésre hivatkozva, amelyet Anna férje, Bátori László a Móroc-elôdökkel kötött, követelték maguknak a meggyesi, szinyéri és izdenci uradalmakat.26 A népes familia azonban ekkor még nem rendelkezett kellô hatalmi súllyal ahhoz, hogy rákényszerítsék távoli rokonaikat és a Perényieket a birtokok legalább részben történô átadására: a közöttük támadt perben 1519-ig nem született ítélet, és a Szaniszlófiak mindeddig kénytelenek voltak birtokon kívülrôl szemlélni az eseményeket.27 Annál inkább fel tudta használni befolyását és hatalmát Drágfi Bertalan kamarásmester, majd erdélyi vajda (†1501), aki Móroc István halála után nem sokkal azzal is alátámasztani igyekezett jogosultságát a hagyatékra, hogy azt adományul kérte II. Ulászló királytól (1490–1516).28 A Bátoriak és a Perényiek jobbnak látták gyorsan kiegyezni az uradalmak iktatásánál29 ellentmondó vajdával: 1493-ban a meggyesi-szinyéri uradalmat három felé osztották, de úgy, hogy Szinyér várából, Meggyes és Szinyérváralja mezôvárosokból Drágfi nem kapott részeket. Megállapodásukat azzal erôsítették meg, hogy egymással a Móroc-vagyon tekintetében kölcsönös örökösödési szerzôdésre léptek.30 Bár Drágfi 1493 elején még a Szaniszlóés a meggyesi plébániának juttatott birtokok rögzítése: 1491. júl. 25. DL 24580., Perényi 637. sz. (DL 71034., kiadása: Mészáros Orsolya: Szigliget im. 372–375.), Sopron vármegye története. Oklevéltár II. (1412–1563) Szerk. Nagy Imre. Sopron, 1891. 562-565.

24. 1493. jan. 15. Perényi 646–647. sz. (DL 71042–71043.) – Az oklevélben Veszprém megyeinek mondott települések: Mórichida az itteni udvarházzal, Ánghely, Gyömöre, Sövényszád, Szente, Szerecseny (Gyôr m.), Egyed, Sobor, Szentandrás (Sopron m.), Gic puszta fele (Veszprém m.), Újfalu (Zala m.); a Somogy megyei települések: Tamási, Batróc, Gárdony, Várad, Kemenik puszta. – E birtokok azonban nem jutottak Jakcs kezére, lásd Horváth Richárd e kötetben olvasható dolgozatát.

25. A Móroc-Bátori-Perényi szerzôdés megerôsítését tartalmazó 1492. febr. 15-én kelt oklevél szerint a Bátoriak és a Perényiek kikötötték, hogy Móroc birtokait csak az azokra jogot formáló Drágfi Bertalannak, Bátori Szaniszlófi Miklósnak és a Kusalyi Jakcs családnak nem zálogosíthatja el: Perényi 639. sz.

(DL 71036.) – A Bátori Szaniszlófiak már 1491-ben is háromszor tiltakoztak a Móroc–Bátori–Perényi szerzôdés ellen. 1491. máj. 30. Perényi 633. sz. (DL 71030.), jún. 21. A kolozsmonostori konvent jegyzôkönyvei (1289–1556). Kivonatokban közzéteszi és a bevezetô tanulmányt írta Jakó Zsigmond. I– II. kötet. Budapest, 1990. (= Kolozsmonostor) 2733. sz., júl. 17. Perényi 635. sz. (DL 71032.)

26. 1493. máj. 31. DL 82058., 1493. szept. 4-5. Perényi 657. sz. (DL 71049.), DL 30332. – Az 1493. dec. 2án kelt panasz szerint a Szaniszlófiakat az örökség rokonság és az (I.) Lajos király elôtt tett szerzôdés révén illeti: Perényi 659. sz. (DL 71050.) – A Bátori Szaniszlófi család eddigi legjobb leszármazási táblázata: Engel Pál: Magyar középkori adattár, Középkori magyar genealógia. CD-ROM, 2001., „Gútkeled nem 1. Rakamazi ág, 4-5. tábla: Bátori (somlyói)”, amely a tárgyalt idôszak tekintetében több helyen kiegészíthetô.

27. Vö. pl. 1493: Perényi 658–659., 661. sz. (DL 71049–71051.), 1494: uo. 662, 664., 667–668. sz. (DL 71051., 71053., 71056.), 1496: DL 24599., Perényi 670. sz. (DL 71062.), 1503: uo. 822. sz. (DL 71158.), 1519: uo. 820-821. sz. (DL 71157–71158.) stb.

28. 1493. jan. 9-én Perényi János és fiai tiltják a királyt attól, hogy Nyaláb várát és a Móroc-örökséget Drágfi Bertalannak adományozza: Perényi 645. sz. (DL 71041.); Ezt megismételték a Bátoriak és a Perényiek nevében Nyaláb vár említése nélkül jan. 23-án: uo. 649. sz. (DL 71044.), és jan. 29-én: Kolozsmonostor 2842. sz.

29. Az iktatásra 1493. májusában-júniusában került sor: Perényi 662. sz. (DL 71051.)

30. 1494. febr. 28. Perényi 665. sz. (DL 71054.) – Az ez évi iktatás: Perényi 667–669. sz. (DL 71056.) – Drágfi a teljes uradalom jobbágytelkeinek harmadát kapta meg, a meggyesi és szinyérváraljai telkekért máshol kapott kárpótlást. A szerzôdés más értelmezése: Mészáros Orsolya: Szigliget im. 342.

Verbôci István 1520. évi utazásai Szatmár megyében

295

fiakkal együtt jelentett be tiltakozást,31 érdekeinek érvényesítését követôen természetesen elfeledkezett átmeneti szövetségeseirôl. Az ezt követô huszonöt év nem hozott lényegi változásokat az uradalmak birtoklásában: a három bárói család – befészkelve magukat a birtokokba – könnyedén elhárította, pusztán a per állandó halasztgatásával, a Szaniszlófiak jogigényeit.32 Jóllehet a Drágfiakat a két másik fél 1504-ben beperelte a Móroc özvegyének juttatott birtokok elfoglalása miatt,33 a közöttük létrejött 1494-es szerzôdés egészen 1519-ig érvényben maradt.

Az 1519–1520. évi események fôszereplôi így érthetô módon a Bátori Szaniszlófiak lettek, akiknek jogaik érvényesítéséért három nagyhatalmú családdal kellett megküzdeniük. Hogy milyen módon sikerült meggyôzniük birtokban lévô ellenfeleiket arról, hogy részeltessék ôket a hagyatékból, egyelôre nem tudjuk: a Szaniszlófiak – általunk pontosan nem ismert – jogigénye aligha lehetett olyannyira megalapozott, hogy ellenfeleik az uradalmak teljes elvesztésétôl tartsanak; sokkalta valószínûbbnek tûnik az, hogy a háttérben különbözô, akár politikai színezettel is bíró paktumok álltak. Fontos hangsúlyozni, hogy a Szaniszlófiak vagyona – amely ekkor ráadásul egy generáción belül nyolc férfi családtag között oszlott meg – meg sem közelítette a vetélytársakét, az ugyanakkor egyértelmûen látszik, hogy a család hatalmi súlya – elsôsorban a családi birtokpereket is irányító Miklós fia István felemelkedô pályájának köszönhetôen – a Jagelló-kor végére megnövekedett. István ekkor már minden bizonnyal szabolcsi ispán volt (1520–1523), mellette késôbb erdélyi alvajda (1521–1522) lett, majd Mária királynétôl megkapta a beregi ispáni és munkácsi várnagyi címet is (1524–1526).34 Az 1534-ben erdélyi vajdaként sírba szálló elôkelô úr ekkor ugyan még nem minôsült bárónak, de erôs kapcsolatokat ápolt a királyi udvarral, és emellett óriási pénzösszegeket tudott megmozgatni birtokai gyarapítására.35 Különösen erdélyi alvajdai címe igényel figyelmet: ez alapján egyértelmû, hogy ezidôtájt Szapolyai János vajda szolgálatában állt. Mivel ez már a korábbi idôszakban – 1518-tól – is kimutatható,36 a nagyhatalmú vajda személyé31. 1493. jan. 11. Perényi 648. sz. (MOL P 537. 1. csomó, 140. p.) Az oklevél szerint a Drágfiak és a Szaniszlófiak részint természetes jogon, részint a rokonság jogán követelték maguknak a Móroc-hagyatékot. – 1493. ápr.

26. DL 82054. Itt a királyt tiltják el attól, hogy Meggyest, Szinyért és Izdencet a Bátoriaknak adományozza.

32. Lásd pl. a következô 1494. évi oklevél hátoldalán lévô perfeljegyzéseket: Perényi 660. sz. (DL 71050.) – Megjegyzendô, hogy Perényi Gábor kamarásmester, máramarosi és ugocsai ispán 1516-ban zálogba bocsátotta többek között ezen uradalomban lévô részeit is Frangepán Gergely kalocsai érseknek 12 ezer forint értékben: Perényi 801. sz. (DL 71142.), kiadása: Monumenta rusticorum im. 288. sz.

33. Az özvegynek, Malomvízi Kenderes Margitnak a meggyesi udvarházat (kastélyt), hét falut (Apa, Borhíd, Krassó, Lippó, Tótfalu, két Veresmart) és egy-egy vámot és malmot adtak át. Az ezzel kapcsolatos történések, többek között Butkai Péter királyi tárnok, komáromi és somogyi ispán itteni szereplése, dolgozatom témáját illetôen mellékszálnak tekinthetô, így tárgyalásától eltekintek. Vö. 1493: DL 67128–67129., 67131., 1493–1494: DL 24580., 1494: Perényi 662. sz. (DL 71051.), 1504: DL 24580., Perényi 722–723., 725–727. sz. (DL 71085–71086., 71088–71089.)

34. Szabolcsi ispánként: 1520. okt. 22. DL 82564., 1523. aug. 3. DL 105541., 1527: Kubinyi András: A Szapolyaiak és familiárisaik (szervitoraik). In: Tanulmányok Szapolyai Jánosról és a kora újkori Erdélyrôl.

(Studia Miskolcinensia 5.) 170., 185.; Erdélyi alvajdaként: 1521. jún. 5. DL 47425., 1522. nov. 28. Bánffy II. 512–513., vö. Kubinyi András itt idézett mûvében, 185.; Munkácsi várnagyként és beregi ispánként: Neumann Tibor: Bereg megye hatóságának oklevelei (1299-1526). Nyíregyháza, 2006. 20. – Szaniszlófi Istvánra és rokoni kapcsolataira l. Kubinyi András: A középbirtokos nemesség Mohács elôestéjén. In: Magyarország társadalma a török kiûzésének idején. Discussiones Neogradienses 1. Szerk. Szvircsek Ferenc. Salgótarján, 1984. 10–11.

35. 1516: DL 29953., Kolozsmonostor 3617. sz. (10 ezer ft.); 1519: Bánffy II. 486-487., Kolozsmonostor 3720. sz. (500 ft.); 1521: uo. 3824. sz. (2500 ft.); 1522: uo. 3882. sz. (239 ft.), 3887. sz. (1000 ft.) stb. – Persze ezek közül némelyik esetében megkérdôjelezhetô, hogy történt-e valós pénzforgalom.

36. Kubinyi András: A Szapolyaiak im. 185.

296

Neumann Tibor

ben hathatós támogató állhatott mögötte. Szaniszlófi Istvánt – és esetleg urát, Szapolyait – sejthetjük az 1519. november 26-án Budán Bátori István nádorral és testvéreivel létrehozott szerzôdés megkötése mögött is, amely Verbôci elsô Szatmár megyei utazásának is közvetlen elôzményének tekinthetô.

A Szaniszlófiak ekkorra már meggyôzödhettek arról, hogy a teljes Móroc-hagyatékot az áttekinthetetlenül bonyolult per különbözô szálai miatt sohasem fogják megszerezni. A középkori szokásoknak megfelelôen így peren kívüli egyezséggel kívánták nagyhatalmú rokonaik, Bátori István nádor, temesi ispán (†1530) és testvérei, György fôlovászmester, somogyi ispán (†1526) meg András nándorfehérvári bán, szatmári ispán (†1534) engedékenységét megnyerni. Figyelemre méltó, hogy a szerzôdés létrehozásában a király mellett nem kisebb személyek jártak közben, mint Bakóc Tamás bíboros, Szatmári György pécsi, Szalkai László kancellár váci, Gosztonyi János gyôri püspökök, Battyányi Boldizsár kincstartó és Ákosházi Sárkány Ambrus, azaz hatan az országot irányító kormányzat legbefolyásosabb tagjai közül. A szerzôdés értelmében a Szaniszlófiak lemondtak Izdencrôl (Kôrös m.) és Meggyesrôl (Szatmár m.), amiért cserébe a Bátoriak átadták nekik Szinyér várban lévô részüket és Szinyérváralja meg Szentmárton településeket (Szatmár m.). A két szatmári uradalom falvait pedig „a jövedelmek jobb hasznosítása végett” újraosztották: Meggyeshez 13, Szinyérhez 22 települést csatoltak.37 Azt azonban rögzítették, hogy osztályt egyelôre csak azokban a birtokrészekben tesznek, amelyek mindeddig a nádor és testvérei kezén voltak, hiszen nemcsak Meggyes és Szinyér, hanem a felsorolt birtokok is nagyrészt idegen kézen vannak. Azt is kikötötték, hogy a birtokrészek visszaszerzése ügyében kötendô megegyezések csak akkor érvényesek, ha az a másik fél tudomásával és beleegyezésével történik. A felek Verbôcit bízták meg azzal, hogy amennyiben a Meggyeshez és Szinyérhez osztott települések jobbágytelekszáma nem bizonyul egyenlônek, akkor a helyszínen tegye igazságosabbá a felosztást. Megállapodtak abban is, hogy amennyiben a Mórocok bármely további jogát visszaszerzik, azt két részre fogják osztani, továbbá egymással a meggyesi és szinyéri uradalom tekintetében kölcsönös örökösödési szerzôdést kötöttek.38 Nem szabadulhatunk a gondolattól, hogy e megállapodás a négy nappal késôbb az ecsedi Bátoriaknak az utolsó Rozgonyival, Istvánnal (†1523) ugyanitt megkötött kölcsönös örökösödési szerzôdésével együtt, amelybe a nádor és testvérei a fenti vagyonból – hûen a minap kötött egyezséghez – már csak Meggyest és a 13 hozzácsatolt települést foglalták bele,39 egy tágabb, de egyelôre nem megfogható politikai alkusorozat részét képezte, amit a felsorolt bárók jelenléte is igazolhat. Ha figye37. 1519. nov. 26. DL 23281–23282., kiadása: Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert: Oklevelek a Bátori család történetéhez (lásd jelen kötetben, a továbbiakban: Bátori oklevelek) 16. sz. – A Meggyeshez csatolt települések: Alsóveresmart, Apa, Batiz, Berence, Borhid, Felsôveresmart, Józsefháza, Krassó, Lippó, Szamostelek, Tótfalu Láposbányával és bányákkal, Udvari. – A Szinyérhez csatolt települések: Bártfalva, Bikszád, Bujánháza, Buság, Feketepatak, Felsôfalu, Iloba, Kak, Kányaháza (Kalinháza), Kismonyorós, Komorzán, Lekence, Monostor, Parlag, Ráksa vagy Rákos, Sebespatak, Sikárló, Tarsolc, Terep, Túrvékonya, Újváros, Vámfalu.

38. Uo. 39. 1519. nov. 30. DL 23284., kiadása: Bátori oklevelek 17., vö. Horváth Richárd e kötetben olvasható dolgozatával. – A szerzôdésben Meggyes mellett 11 településnevet olvashatunk, mivel Alsó- és Felsôveresmart összevonva, Veresmartként szerepel, továbbá nem tüntették fel a Tótfalu tartozékának számító Láposbányát.

Verbôci István 1520. évi utazásai Szatmár megyében

297

lembe vesszük azt, hogy ez években János vajdát és a nádort politikai érdekeik és céljaik egybeesése gyakran szövetségessé tette,40 akkor esetleg megkockáztatható: Szapolyai járt közben familiárisa érdekében, esetleg egyik feltételként ezt szabta a Bátoriaknak, hogy rábólintson a Rozgonyival kötendô szerzôdésre. Annyi azonban bizonyos, hogy a megállapodás által – nem is burkoltan – egy Perényi- és Drágfiellenes szövetség jött létre a Bátoriak ecsedi és somlyói ága között.41 A szerzôdés egészen új helyzetet teremtett a régóta tartó perben. Hiába tûnik úgy, hogy a Bátoriak bizonyos birtokrészeik átengedésével „rosszul jártak”, a szerzôdésbe foglalt idealisztikus kép szerint esélyesnek látták azt, hogy a késôbbiekben Meggyest önállóan birtokolhatják majd, szemben az eddigi helyzettel, amikor a Perényiekkel Meggyesen és Szinyéren egyaránt osztozkodniuk kellett, továbbá a megállapodás a meggyesi-szinyéri uradalom eddig birtokolt harmadrésze helyett a felével kecsegtette ôket, ráadásul nem kettéosztott falvak, hanem egy tömbben fekvô, teljes települések formájában. A Szaniszlófiak ugyan jogigényeik nagy részérôl lemondtak, de ezzel felcsillant a remény, hogy a per végeztével majd egy teljes váruradalmat szereznek meg a Móroc-örökségbôl. A Verbôci személynök elôtt42 létrejött szerzôdés mindenesetre mindkét fél számára elônyösnek ígérkezett. Bár olybá tûnhet, hogy a nádor és testvérei többet kockáztattak – az osztály alá bocsátott birtokrészeket ugyanis kizárólag ôk szolgáltatták –, a késôbbiekbôl bizonyos, hogy az újdonsült szövetségesek ekkor már – legalábbis szóbeli – megegyezést kötöttek Drágfi Bertalan fiával, János tárnokmesterrel (†1526) is, ami garantálta, hogy a Bátoriak ne veszítsenek teret a meggyesi-szinyéri uradalomban.

III. Verbôci István 1520 újéve körül indulhatott el Budáról Szatmár megye felé. Január 7-én Nagykállón pihent meg, minden bizonnyal Lôkös János udvarházában,43 majd a következô napon Nyírbátorba érkezett,44 ahol azonnal hozzálátott az ecsedi és somlyói Bátoriak közötti ôszi szerzôdés kapcsán felmerülô kérdések tisztázásához és megoldásához. Nyilván ô figyelmeztette a somlyói ág novemberben Budától távolmaradó férfitagjait arra, hogy a nagyobb jogbiztonság végett a megállapodáshoz szükséges beleegyezésüket adniuk.45 Mielôtt azonban Verbôci hozzálátott volna a meggyesi-szinyéri uradalom felosztásához, hathatós közbenjárásával a Szaniszlófiak tetô alá hozták a Drágfival történô megegyezést is.

A január 19-én, Meggyesen kelt oklevél szerint Drágfi János tárnokmester valamennyi itteni birtokrészét, azaz 25 falu harmadát és két település felét, továbbá Parlag egész birtokot átadta a Szaniszlófiaknak, akik viszont három falut bocsátot40. Lásd például Kubinyi András: Werbôczy im. 78.

41. A Bátori–Perényi–Drágfi szerzôdéssel teljesen megegyezô módon a Bátori–Bátori Szaniszlófi szerzôdés is tartalmazza azt, hogy a Móroc-javakból visszaszerzett birtokokat a felek között egyenlô részekre osztják, illetve a kölcsönös örökösödési záradék is azonos módon szerepel (Bátori oklevelek 16. sz.).

42. Az oklevelet – 1523. évi átírása szerint – a bírói pecséttel erôsítették meg („sigilloque suo iuridico ab intra in inferiori margine consignatas”), amelyet Verbôci ôrzött, illetve szerepel benne a „személyes jelenlétünk elôtt” formula is: DL 31023.

43. 1520. jan. 7. DL 56416. (Lôkös János kérésére bocsát ki parancslevelet a tasnádi vikáriushoz, Károlyi László és felesége ellen.)

44. A Verbôci tartózkodási helyeire vonatkozó forrásokat lásd a dolgozat végén található itineráriumban.

45. 1520. jan. 8. DL 23318. (Bátori oklevelek 18. sz.)

298

Neumann Tibor

tak rendelkezésére.46 Rögtön felmerül a kérdés: mi késztette arra Drágfit, hogy az uradalom harmadrészétôl ilyen könnyedén megváljon? Hiszen látszólag csaknem semmiért mondott le a tetemes értékû birtokvagyonról: a cserébe kapott három faluból ugyanis kettô nem is ôhozzá, hanem két – korábban általa egy-egy faluval megajándékozott – familiárisához került. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy Sárköz a maga száznál is több telkével az uradalom egyik legértékesebb birtokának számított. 47 Emellett igen valószínû, hogy a vagyon átadása fejében a Szaniszlófiak már ekkor megígérték, hogy felhagynak azzal a perrel, amelyet Drágfi Bihar megyei Sólyomkô váráért folytattak,48 az ecsedi ág pedig talán Károlyi István kanonok hagyatéka kapcsán ígért támogatást, amirôl alább még lesz szó.

A meggyesi és szinyéri uradalmakat Verbôci január 20-án kezdte bejárni. E napról keze írásával fennmaradt egy cédula, amelyre az osztály során Bátori Andrásnak jutó birtokokat jegyezte fel. Mivel több oklevéllel igazolható, hogy a januári események alatt az ecsedi ágat kizárólag András szatmári ispán képviselte,49 itt valójában az ecsedi ágnak juttatott településekrôl van szó.50 Összevetve a novemberi szerzôdés felsorolásával, látható, hogy idôközben némi változás történt: három, korábban a Szaniszlófiaknak szánt falu jutott most az ecsedi ágnak,51 három akkor megnevezett települést viszont nem kaptak meg.52 A változtatásra minden bizonnyal az igazságosabb felosztás érdekében került sor, amire Verbôcinek a novemberi szerzôdés lehetôséget is biztosított.

A birtokosztályt követô napokban a személynök Drágfi János vendégszeretetét élvezte Erdôd várában. Itteni tartózkodása alatt újabb szerzôdések létrejöttében segédkezett, ezúttal a tárnokmester és Károlyi Lancz László között közvetített. Bár elsô ránézésre az erdôdi események nincsenek összefüggésben a Móroc-hagyatékkal, úgy vélem, Verbôci itteni látogatásának célja valójában Drágfi részleges kárpótlása lehetett. A személynök január 23-án két oklevelet is kibocsátott. Az elsôben egy birtokcserét foglalt írásba, amellyel Drágfi megszerezte néhai Károlyi István kanonoknak a nagykárolyi uradalomban (Szabolcs, Szatmár és Bereg m.) lévô részeit, cserébe Doboka, Kolozs és Torda megyei birtokrészeket adva át Károlyinak.53 Jóllehet ezzel kapcsolatban számtalan nehézség merül fel, többek között az, hogy a csere tárgyát képezô birtokvagyon nem állt teljes mértékben a felek rendelkezé46. 1520. jan. 19. DL 30079. (Bátori oklevelek 19. sz.) – A megállapodás értelmében Sárköz, Szentmárton és Kak került Drágfihoz. Hozzá kell azonban tenni, hogy Drágfi korábban Berendi Dávid nevû familiárisának adományozta Parlagot, amely most visszakerült a Szaniszlófiakhoz, így Berendi megkapta kárpótlásként Szentmártont, Drágfi másik familiárisa, Szelei Antal, aki korábban Kakot kapta, pedig megtarthatta birtokát.

47. Az 1493. évi osztály alkalmával Drágfi 25 népes jobbágytelket kapott Sárköz harmadrészeként, továbbá a két másik fél, Bátori és Perényi kétharmadából – részleges kárpótlásul Szinyérváralja harmadáért – további 30 népes jobbágytelket, emellett összesen 22 predium-ot, 6 elhagyott telket és 3 malmot: Perényi 669. (DL 71056.)

48. Lásd azt az 1520. szept. 20-án kelt megegyezést, amelyrôl alább még lesz szó: DL 89148. (Bátori oklevelek 25. sz.)

49. 1520. jan. 28. DL 23326. (Bátori oklevelek 21.), 1520. jún. 10. Perényi 834. (DL 71165.)

50. 1520. jan. 20. DF 285942. (Bátori oklevelek 20. sz.)

51. Bártfalva, Buság, Monostor (Uo.).

52. Batiz, Szamostelek, Udvari (Uo.).

53. 1520. jan. 23. DL 27609., DL 99302., utóbbiról kiadva: A nagy-károlyi gróf Károlyi család oklevéltára III. kötet. Szerk. Géresi Kálmán. Budapest, 1885. (= Károlyi) 127–128. – A birtokrészek a következôk: Doboka (Doboka m.), Oroszfája, Fûzkút, Kisnyulas (Kolozs m.), Nagynyulas, Septér, Faragó, Zaan, Domb, Kiscég, Záh, Tuzson, Dátos, Ikland, Pagocsa.

Verbôci István 1520. évi utazásai Szatmár megyében

299

sére, számunkra most az a fontos, hogy a Károlyi István javait az ecsedi Bátoriak és a Perényiek is maguknak követelték,54 azaz valószínû, hogy a nádor és testvérei a csere elôfeltételeként lemondtak itteni jogigényeikrôl, és esetleg támogatásukról biztosították Drágfit Perényi Gáborral szemben. Minthogy a Károlyinak e cserével juttatott részek éppen tôle és feleségétôl, Losonci Bánfi Zsófiától kerültek elôzô évben Drágfihoz, aki azonban nem tudott birtokba kerülni,55 e téren alighanem Szaniszlófi István ajánlott segítséget, aki anyja – szintén Losonci Bánfi-leány – révén ugyancsak rendelkezett részekkel e birtokokban.56 Drágfi 1513-ban vetette meg a lábát a nagykárolyi uradalomban,57 így látszólag a Bátoriak két ága most itteni jószágai kikerekítésével tették méginkább érdekeltté abban, hogy lemondjon részükre Móroc-féle jussáról. A másik szerzôdésben Drágfi engedélyezte Lancznak, hogy neki tett szolgálataira tekintettel e részeket 2500 forintért bármikor visszaválthatja tôle.58 Az az ellentmondás, amely az egyik oklevélben szereplô örökérvényû csere és a másikban a kiváltás engedélyezése között feszül, jól szemlélteti: itt egy tárgyalássorozat – véglegesnek még nem tekintett – határozataival van dolgunk.

A január 20–22. között végrehajtott birtokosztályt aztán a két Bátori-ág január 28-án, Nyírbátorban, ünnepélyes körülmények között foglaltatta írásba Verbôcivel.59 Szemben az ôszi egyezséggel, itt a felek a valóban kezükön lévô birtokvagyonról rendelkeztek: az ecsedi ág megkapta Meggyes felét, míg a somlyóié lett Szinyér vár és az alatta fekvô mezôváros fele. A Drágfitól minap megszerzett harmadrészeket az oklevélbe nem foglalták bele, hiszen magától értetôdött, hogy az ôszi szerzôdéssel összhangban ezeken majd ugyanúgy osztoznak, ahogyan a Bátori-féle harmadrészeken. Az oklevél – amelynek részletes ismertetésétôl itt eltekintek – Verbôcinek köszönhetôen megteremtette a somlyói és ecsedi ágak közötti békés birtoklás lehetôségét, a szôlôhegyek, erdôk, havasok hasznosítása, a makkoltatás, a sertéstized beszedésének módja, valamint a kölcsönös vámengedmények rögzítésével.60 Ugyanezen a napon, mintegy Verbôci januári tevékenységének záróakkordjaként, a két hatalmas ellenféllel már kiegyezett Szaniszlófi család hozzálátott ahhoz, hogy 54. Lancz már 1511-ben eltiltotta Károlyi András két fiát, István kanonokot és Mihály beregi plébánost részeik elidegenítésétôl, Bátori Istvánt és Andrást, valamint Perényi Gábort és Istvánt a megszerzéstôl: Károlyi III. 75–76.; István kanonok 1513-ban birtokrészeit 2000 forintért eladta Perényi Gábornak: Károlyi III. 89–91.; Perényi ez ügyben azonban egészen 1519-ig perben állt Lanczcal, ráadásul István kanonok is pert indított ellene (A per forrásai nagyrészt szintén a Perényi levéltárban találhatók. Lásd még Károlyi III. 119–120.); István kanonok halála után, 1519 augusztusában az ecsedi Bátoriak ismét bejelentették igényüket: ekkor eltiltották Perényi Gábort és Károlyi Lancz Lászlót István mester részeinek elidegenítésétôl, Drágfi Jánost pedig megszerzésétôl, mivel ezek a szomszédság jogán leginkább ôket illetik: DL 47309.

55. 1519. szept. 28. Bánffy II. 122-125.

56. Pl. 1510: Bánffy II. 430–431, 1516: uo. 466–471., 1520: uo. 498. stb.

57. 1513. jún. 29. DL 26674. – Drágfi be is került az uradalom egy részének birtokába. Egy 1520. jan. 29én kelt panasz szerint 12 olcsvai és 9 apáti jobbágya hatalmaskodott a Károlyiak és Kenderesi János jobbágyaival együtt: DL 56417. – Nagykároly mezôváros (ti. Drágfi itteni része) és uradalma szerepel az 1520-as években keletkezett Drágfi-uradalomlistán is (Bátori oklevelek 28. sz.), valamint az 1524. évi Kanizsai–Drágfi kölcsönös örökösödési szerzôdésben is (Károlyi III. 150–152.).

58. 1520. jan. 23. DL 99301., kiadva: Károlyi III. 129–130. – Bár a Károlyi-Drágfi közötti szerzôdés elôzményeinek kifejtése nem témája dolgozatomnak, az azonban megjegyzendô, hogy mikor 1513-ban Lancz László saját nagykárolyi uradalomban bírt részeit elzálogosította Drágfinak, akkor utóbbi az 5000 forintos zálogot 2500 forintra csökkentette (DL 25674.), úgy vélem, annak fejében, hogy Lancz Károlyi István részeit majd játssza át Drágfinak. A januári oklevélben vélhetôen ez az elengedett 2500 forint tûnik fel.

59. 1520. jan. 28. DL 23326. (Bátori oklevelek 21 sz.)

60. 1520. jan. 28. (Uo.)

300

Neumann Tibor

utolsó riválisukkal is leszámoljanak: a személynöktôl parancslevelet állíttattak ki, amelyben arról panaszkodtak, hogy az ôket megilletô Meggyes és Szinyér uradalmaiból már csak Perényi Gábor és István nem adta át a jogtalanul, foglalással hozzájuk került birtokrészeket. A király nevében, Nyírbátorban kelt mandátum vizsgálatra utasította a leleszi konventet, és elrendelte, hogy amennyiben a panaszt jogosnak találnák, idézzék meg a két Perényit egy hónappal késôbbre a személyes jelenlét bírósága elé. Az idézés két nap múlva meg is történt,61 így várható volt, hogy márciusban a Móroc-hagyaték ügye a bíróság elôtt folytatódik.

Verbôci István annak biztos tudatában hagyhatta el Nyírbátort, hogy munkáját jól végezte, és útját a fôváros felé vette. Február 13-án már kétségtelenül Budán tevékenykedett.62 Nem tudjuk, hogy a februárban Szinyér várában lejátszódó események az ô tanácsára történtek-e, vagy pedig a Bátoriak önálló lépésének tekintendôk. Történt ugyanis, hogy Bátori András az ecsedi ág képviseletében Gyertyaszentelô Boldogasszony ünnepén (február 2.) adta át ténylegesen a Szaniszlófiaknak a szinyéri várépület felét. A kedvezményezettek két várnagyot állítottak a várban ôket megilletô rész élére, akik február 6-án kihasználva a Perényiek várnagyának távollétét, azonnal el is foglalták a teljes várat, és eszük ágában sem volt két héttel késôbb beengedni abba visszatérni szándékozó kollégájukat.63 A feltehetôen jól átgondolt cselekmény a Bátoriak ecsedi ágának a hallgatólagos beleegyezésével történhetett, és alaposan megrengette a Perényiek jelenlétét a két uradalomban.64 Most már alighanem a Perényieknek, és nem a Szaniszlófiaknak lett sûrgetô a per folytatása. Utóbbiak sikerét csak egy váratlan esemény árnyékolta be: Drágfi János a vele kötött megállapodás ellenére sem volt hajlandó átadni birtokrészeit, így márciusban újra kénytelenek voltak megidéztetni ôt.65 A per elhúzódásának elkerülése érdekében került sor Verbôci második Szatmár megyei útjára.

IV. Verbôci István 1520. szeptember elején petényi (Nógrád m.) udvarházában pihente ki a nyár fáradalmait. Innen indult el ismét Szabolcs és Szatmár megyék felé: 13án Nyírbátorba érkezett, ahol nyilván találkozott és megbeszéléseket folytatott az ecsedi és somlyói Bátoriak képviselôivel. Két nappal késôbb már Nagykárolyban tartózkodott,66 ahol minden bizonnyal Drágfi János tárnokmester udvarházában megkezdték a januári Drágfi-Szaniszlófi szerzôdés felülvizsgálatát, illetve pontosítását. A tárgyalások végeredményét – egy erdôdi kitérôt (szeptember 17.) követôen – szeptember 20-án, Nagykárolyban foglalták írásba.

Verbôci e napon három oklevéllel tett pontot a két fél közötti viták végére. Az elsôben megismételték a januári szerzôdés pontjait, a következô módosításokkal: a Szaniszlófiaknak átadott birtokrészek közül – késôbb még elemzendô okokból – 61. 1520. jún. 28. DF 261120.

62. Lásd a dolgozat végén található itinerárium adatait.

63. 1520. jún. 10. Perényi 834. sz. (DL 71165.) – Az ügyben, mivel a Szaniszlófiak két várnagya esküvel a Perényieknek is hûséget fogadott, nem csak a személyes jelenlét, hanem a lovagi becsületbíróság elé is idéztek.

64. A késôbbi panaszok szerint a vár elfoglalása együttjárt a tartozékok elfoglalásával, a kérdésrôl lásd alább.

65. 1520. márc. 16. DL 82544. (Bátori oklevelek 22. sz.)

66. Az adatokat lásd a dolgozat végén található itineráriumban.

Verbôci István 1520. évi utazásai Szatmár megyében

301

kivették Szamostelket, valamint pontosították a Drágfinak átadott Sárköz falu határvonalát. A nagyobb jogbiztonság végett a tehervállalási részben felsorolták a Szaniszlófiak összes leányági rokonát is, és súlyos szankciókat hoztak a rendelkezések megsértése esetére.67 A másik oklevélre azért volt szükség, mert a Drágfinak járó Szentmárton egyharmada még a Perényiek kezében volt, így a Szaniszlófiaknak átmenetileg más jószággal kellett kárpótolniuk ôt. Ezért átadták neki ez év karácsonyáig Parlag falut, majd arra az esetre, ha Szentmárton harmadát még ekkor sem tudják részére biztosítani, lekötötték Drágfinak kilenc újvárosi jobbágytelküket.68 A harmadik, egyben legfontosabb oklevél elsô ránézésre független volt a Mórochagyatéktól, de valójában az elsô kettô kiegészítéseként értelmezhetô. Ebben Drágfi és Szaniszlófi István elôadták, hogy már régóta pereskednek egymás ellen elôbbi Bihar megyei Sólyomkô, illetve a Szaniszlófiak Közép-Szolnok (korábban Kraszna) megyei Somlyó váráért, mindannyian rokonság jogán (via iureque generacionis) támasztva igényt a másik fél váruradalmára. Most ezeket a pereket Verbôci közbenjárására megszüntetik, Drágfi a Somlyóban, míg Szaniszlófi a Sólyomkôben lévô jogigényét ruházza át a másik félre. Rendelkeztek arról is, hogy Szamostelek birtok kizárólag Szaniszlófi Istváné és örököseié legyen azon per költségei fejében, amelyet István a két vár ügyében Drágfi ellen folytatott.69 Az oklevél szövegében két apró, alig észrevehetô megjegyzés vonja magára figyelmünket: az egyik szerint Drágfi a meggyesi-szinyéri uradalomban birtokolt részeit a Szaniszlófiaknak „legfôképpen jelen szerzôdés megkötése miatt”, azaz minden bizonnyal a Sólyomkôért zajló per következtében adta át.70 A másikból pedig bizonyossá válik, hogy Drágfi birtokrészei a januári szerzôdésben foglaltak ellenére még mindig nem kerültek átadásra.

Drágfi talán óvatosságból várt ki: elképzelhetô, hogy a Perényiek ellenlépéseiben bizakodott.

Werbôci szeptemberi útját ezzel be is fejezte. Nagykárolyból – minden bizonnyal Nyírbátoron keresztül – északnyugati irányba távozott, 23-án Kiskállón Vitéz János vendégszeretét élvezte, majd nyugati irányba fordult: 25-én már Mezôkövesden találjuk, ahol vélhetôen felhívta a város tanácsának a figyelmét arra, hogy érdemes lenne Mátyás királytól kapott kiváltságaikat a királlyal megerôsíttetni, hiszen aligha véletlenül erre az uralkodó Budára történô visszaérkezése után, november 1-jén került sor.71 Mezôkövesdrôl a személynök vélhetôen visszatért kedvelt pihenôhelyére, Peténybe, majd október elején Ipolyság érintésével (október 8.) Pozsony felé vette az irányt, hogy csatlakozzon az uralkodó kíséretéhez. Novemberi útját, amely Hegyesen és Püspökladányon keresztül Debrecenbe vezetett, már kétségkívül egészen más ügy tette szükségessé.72

67. 1520. szept. 20. DL 61108. (Bátori oklevelek 23. sz.)

68. 1520. szept. 20. DL 23444. (Bátori oklevelek 24. sz., regeszta: Bánffy II. 501–502.)

69. 1520. szept. 20. DL 89148. (Bátori oklevelek 25. sz.) – A Drágfi által Somlyóért folytatott per az 1519. évi Mihály-napi nyolcadon is folyt, lásd 1519. okt. 8. DL 29778.

70. „cuius quidem possessionis atque presentis composicionis respectu potissime [kiemelés tôlem – N. T.] idem Iohannes Dragfy totales porciones suas possessionarias ... remisisset et resignasset”. (Uo.) 71. 1520. nov. 1. DL 16032., DL 24340.

72. Az adatokat lásd a dolgozat végén található itineráriumban.

302

Neumann Tibor

V. Az 1519 ôszétôl eltelt egy esztendô alatt a meggyesi-szinyéri uradalom tényleges birtoklásában óriási változások mentek végbe. Az addig harmadrészt birtokló Drágfiak csaknem teljesen kiszorultak a Móroc-örökségbôl,73 az ugyanekkora részt magukénak tudó ecsedi Bátoriak, bár megôrizték itteni vagyonukat és még tömbösíteni is tudták azt, a szinyéri várban addig birtokolt részükrôl lemondani kényszerültek. A fordulatot azok a Szaniszlófiak idézték elô, akik most már jog szerint az uradalom harmadát tartották kezükön a szinyéri vár felével, de ezt az eredeti harmadrészüket megôrzô és látszólag alkura nem hajlandó Perényiek kárára tett foglalásokkal egészítették ki. Talán ennyiben foglalhatók össze a tárgyalt idôszak történései, hangsúlyozva, hogy éppen a legérdekesebb kérdésre nem tudunk biztos választ adni: milyen politikai megegyezések keresendôk a riválisaikhoz nem mérhetô Szaniszlófiak ilyetén elôretörésében. Szapolyai János vajda – Bátori Szaniszlófi István ura – közbenjárása sajnos csak gyanítható, de forrásokkal nem igazolható.

Arra azonban következtetni tudunk, hogy Verbôci milyen stratégiát követett a felek közötti tárgyalások közepette. Ha feltevésünk igaz, akkor azokat a láncszerzôdéseket, amelyek végsô célja alighanem a Szaniszlófiak birtokhoz juttatása volt, ô gondolta ki, persze oly módon, hogy a végén mindenki megtalálja a számításait. A helyzet bonyolultságát jól mutatja, hogy a kibocsátott egyezséglevelekben olykor olyan birtokokat ruháztak át egy másik félre, amelyeket még az átruházó is majd csak bizonyos feltételek teljesítését követôen kapott meg. A láncszerzôdések sora így rekonstruálható: elsôként Bátori nádort és testvéreit – sejtésünk szerint a Rozgonyi vagyon elérésének egyik feltételeként, valamint a Drágfi- és Perényi-féle részek felének ígéretével – érdekeltté tették abban, hogy beengedjék birtokaikba a Szaniszlófiakat.

A Drágfi-féle vagyont az új szövetségesek közösen szerezték meg: a Szaniszlófiak kicsiny birtokokat és Sólyomkôre vonatkozó igényeiket ruházták Drágfi Jánosra, míg az ecsedi Bátoriak jogigényeik lemondásával hozzásegítették ôt ahhoz, hogy kibôvítse nagykárolyi uradalmát. Nem tudjuk, hogy a Perényieket milyen módon kívánták rábírni birtokrészeik átadására; mindenesetre erre végül nem került sor. Zárójelben kell megjegyezni, hogy Drágfi végül 1522-ban valóban hozzájutott Károlyi István hagyatékához, de ehhez kárpótolnia kellett Perényi Gábort.74 A Szaniszlófiak és a Perényiek közötti per még hosszú idôn át folytatódott, de érdemi tárgyalásokra alig, legfeljebb tiltakozásokra és perhalasztásokra került sor.75 Bár a Drágfival megkötött szerzôdés alapján olybá tûnik, hogy a Szaniszlófiak bíztak az ügy 1520 karácsonyáig történô lezárásában, ebbéli törekvéseiket nem koronázta siker. A peren kívüli egyezkedések látszólag még 1521 nyarán is tartottak.

Ekkor Perényi István asztalnokmester 1550 forintért átruházta testvérére, Gáborra és sógornôjére az uradalomban bírt részeit, a következô kikötésekkel: ha Gábor 73. Az uradalomból kiváló Sárközön kívül a Drágfiak kezén maradt a Szentmárton harmadrésze fejében lekötött újvárosi birtokrész is, lásd 1549: Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén. II. kötet. Budapest, 1990. 737., 742.

74. 1522. febr. 3. Károlyi III. 137v139. – Drágfi késôbb nagykárolyi részeit törvénytelen foglalásokkal is gyarapította, lásd 1525: Károlyi III. 157–158. – A januári szerzôdéseknek megfelelôen a Károlyi Lancz-utódok késôbb valóban visszaváltották a Károlyi István-féle részeket 2500 forintért, lásd 1539: Károlyi III. 217–218., 1540: uo. 223–224., 226–227.

75. A pert még 1525. febr. 17-én is továbbhalasztották: Perényi 870. (DL 71188.), vö. uo. 878. sz. (DL 71194.)

Verbôci István 1520. évi utazásai Szatmár megyében

303

sikerrel elhárítja a Szaniszlófiak jogigényeit, köteles fizetni további 450 forintot testvérének; ha viszont csak – nyilván a birtokvagyon egy részének átengedésével – megegyezést tud kötni a Szaniszlófiakkal, akkor a vételár változatlan marad; ám ha Gábor a birtokokat egyáltalán nem tudná visszaszerezni, akkor az 1550 forint fejében máshol tehet – jóval szerényebb – foglalásokat István birtokaiból.76 Mindezek alapján egyértelmû, hogy az asztalnokmester nem kívánt kockáztatni, és szinyéri jogigényeit gyorsan pénzzé tette. Gábor még 1524-ben is arról panaszkodott, hogy várnagyának Szinyér várából történô kizárása óta (1520. február 6.) a Szaniszlófiak az uradalom ôt illetô részeit is elfoglalva tartják77 – ennek azonban némileg ellentmond, hogy 1523-ban is meggyesi kastélyából idézték meg. 78 A késôbbiekben mindenesetre a Perényieket itteni részeik birtokában találjuk, de sokat mondó, hogy uradalmi központjuk a Mohácsot követô években meggyesi kastélyuk volt, azaz a szinyéri vár teljes egészében a somlyói Bátoriak kezelésében maradt.79 A Móroc-hagyaték történetében egy valami okvetlenül figyelemre méltó, ez pedig a kölcsönös örökösödési szerzôdések megkötésének módja és hatályának megítélése. Érthetô módon az örökösödés kikötése mellett minden esetben rögzítették azt is, hogy az idegen kézen lévô Móroc-birtokok visszaszerzése esetén azokat a felek között egyenlô arányban kell megosztani. Látható, hogy a Bátoriak, a Perényiek és a Drágfiak között létrejött 1493-as megállapodás hatályát – nem de iure, hanem de facto – az 1519-ben az ecsedi és somlyói Bátoriak között kötött hasonló szerzôdés semmissé tette, és bár a jog azonos tartalmú szerzôdések esetében a korábban megkötöttet szokta érvényesnek tekinteni, az ecsedi Bátoriak késôbb is az 1519-es megállapodás szerint jártak el: az Újlaki Lôrinc halála után gazdátlanná váló – egykor a Mórocokat illetô – Szigliget váráért a Szaniszlófiakkal együtt léptek fel.80 Helytörténeti szempontból emellett az uradalom területének változása is figyelmet érdemel: ennek kiterjedését nem csak a Drágfi-familiárisoknak ajándékozott két település csökkentette, hanem a felek közötti megegyezések is, gondoljunk az uradalomból kiszorított Drágfi Sárközzel történô kárpótlására. Bár az uradalom a Bátoriak két ágának szerzôdésével két különálló részre szakadt volna (Meggyes és Szinyér központokkal), ez a Perényiek mindkét tervezett igazgatási egységen megmaradó birtokvagyona miatt végül maradéktalanul nem következett be.

Az 1520-at követô megoszlás tárul elénk a Mohácsot követô adóösszeírások vizsgálatából is: azaz a Szaniszlófiak törekvéseit a Perényiek „makacssága” miatt végül nem koronázta teljes siker. Nem felejthetô ugyanakkor el, hogy a somlyói Bátoriaknak a XVI. század közepén ötszáznál is több portája adózott Szatmár megyében, itteni jobbágyháztartásaik száma ennek azonban többszöröse volt.81 Ez az 1519–1520. során megszerzett birtokvagyon, fôként pedig Szinyér vár birtoklása határozottan közrejátszott a család késôbbi felemelkedésében, bárói rétegbe történô bekerülésében, amely folyamat – mint ismeretes – már a második generációban az erdélyi fejedelem és a lengyel király méltóságaival érte el csúcspontját.

76. 1521. júl. 18. Perényi 838. sz. (DL 71169.)

77. 1524. jún. 12. DL 30082., Perényi 851. sz. (DL 71178.)

78. 1523. febr. 28. Perényi 846. sz. (DL 71173.)

79. Mikor 1547-ben Perényi István fiai visszaperelték apjuk 1524-ben Perényi Gábornak eladott birtokrészeit, akkor az ekkor keletkezett nyugtalevelekben Meggyes és Szinyérváralja mezôvárosokat, illetve a meggyesi kastélyt jelölték meg név szerint, illetve ezek tartozékait. A vár fele tehát még ekkor sem állt rendelkezésükre: MOL P 537. (Perényi család) 1. csomó, fasc. 24., no. 21–22.

80. Mészáros Orsolya: Szigliget im. 342–343., és a 143. jegyzet.

81. Maksay Ferenc: Magyarország im. II. 745., 751.

304

Neumann Tibor

Függelék: a királyi személyes jelenlét (azaz Verbôci István személynök) itineráriuma 1520. január Jan. 7.

Jan. 8–9.

Jan. 15–16.

Jan. 19.

Jan. 20–22.

Jan. 23.

Jan. 28–29.

Febr. 13–15.

Nagykálló (Szabolcs m.)82 Nyírbátor (Szatmár m.)83 Meggyes (Szatmár m.)84 Meggyes (Szatmár m.)85 Meggyes, Szinyér és uradalmaik (Szatmár m.)86 Erdôd vára (Szatmár m.)87 Nyírbátor (Szatmár m.)88 Buda89

1520. szeptember-november Szept. 6.

Petény (Nógrád m.)90 Szept. 13.

Nyírbátor (Szatmár m.)91 Szept. 15.

Nagykároly (Szatmár m.)92 Szept. 17.

Erdôd vára (Szatmár m.)93 Szept. 19–20.

Nagykároly (Szatmár m.)94 Szept. 23.

Kiskálló (Szabolcs m.)95 Szept. 25.

Mezôkövesd (Borsod m.)96 Okt. 8.

Ipolyság (Hont m.)97 [Okt. 25. elôtt] Szob98 [Okt. 25. elôtt] Pozsony (Pozsony m.)99 Nov. 14-15.

Hegyes (Szabolcs m.)100 Nov. 16.

Püspökladány (Szabolcs/Bihar m.)101 Nov. 19.

Debrecen (Bihar m.)102

82. Jan. 7. DL 56416., DF 211750.

83. Jan. 8. DL 23318. (Bátori oklevelek 18. sz.) – Jan. 9. DL 23320. (Regesztája: Szakály Ferenc: Az 1514-es im. 80., Kiadása: Monumenta Rusticorum im. 472.), 27810–27811. (Utóbbi kiadása: Bánffy II. 493–495.), 67674–67675., DF 225103., 257536.

84. Jan. 15. DL 27812. – Jan. 16. DL 27813., 56418–56419., DF 225104.

85. Jan. 19. DL 30079. (Bátori oklevelek 19. sz.)

86. Jan. 20-22. DL 23326. (Bátori oklevelek 21. sz.), DL 30080. (Uo.) – Csonka oklevél, január 25. körül, meggyesi keltezéssel: DF 284538.

87. Jan. 23. DL 27609., 99301–99302. (Kiadása: Károlyi III. 127–130.)

88. Jan. 28. DL 23326. (Bátori oklevelek 21. sz.), 30080. (Uo.), DF 225114., 225119., 261120. – Jan. 29. DL 23320. (Regesztája: Szakály Ferenc: Az 1514-es im. 80–83., Monumenta Rusticorum im. 475–483.), DL 56417., DF 225111. (Kivonata: C. Tóth Norbert: Ugocsa megye hatóságának oklevelei [1290–1526]. Budapest, 2006. 167. sz.)

89. Febr. 13. DF 227957. (Itt a pozsonyi prépost és káptalanjának képviselôje „nostram personalem veniendo in presenciam” mutat be egy oklevelet, így vélhetôen Verbôci ekkor már Budán tartózkodik.) – Febr. 15.

DF 248348. (Itt a személyes jelenlét Verbôci István és Illyevölgyi János nádori ítélômester vallomására állít ki oklevelet, amire a király február 7-én kelt oklevele utasította ôket.)

90. Szept. 6. DF 244273.

91. Szept. 13. DF 263718.

92. Szept. 15. DL 90900.

93. Szept. 17. DF 211330–211331.

94. Szept. 19. DL 105988. – Szept. 20. DL 23444. (Bátori oklevelek 24. sz., regeszta: Bánffy II. 501–502.), 61108. (Uo. 23. sz.), 82563. (Uo. 24. sz.), 89148. (Uo. 25. sz.), DF 254540. (Uo. 23. sz.)

95. Szept. 23. DL 23445. (de commissione domini regis.), 23446., DF 225118.

96. Szept. 25. DL 84134–84135.

97. Okt. 8. DL 47380. (de commissione domini regis).

98. Nov. 25. DL 23497. (Verbôci Pozsonyba utaztában a szobi vámot megszüntette.)

99. Nov. 25. DL 23497. (Verbôci Pozsonyba utazott a király után.) – A dátumra: okt. 25-én a király Pozsonyból visszatérôben már Komáromban, illetve Tatán volt, lásd a 10. jegyzetet.

100. Nov. 14. DL 72438. – Nov. 15. DF 225080.

101. Nov. 16. DL 63575. (Kivonata: A Justh család levéltára 1274–1525. Közzéteszi Borsa Iván. [A Magyar Országos Levéltár kiadványai II. Forráskiadványok 20.] Budapest, 1991. 724. sz.)

102. Nov. 19. DL 23482. (Lecta per Werbewczy.)

Horváth Richárd

Az ecsedi Bátoriak várbirtokai a kései középkorban* Késô középkori arisztokratáink birtokait, különösen pedig várbirtok-állományát illetôen összetett, nagy eltérésekkel bíró képpel rendelkezik a magyarországi kutatás.

Köszönhetô mindez elsôdlegesen a nemesi családi levéltárak sajátságos, pusztulásokkal tûzdelt históriájának. Voltaképpen legtöbbször a történelem kegye, olykor pedig csak a vak szerencse eredményezte, hogy egynémely jelentôsebb középkori családi irategyüttes korunkra maradt.1 Ha figyelmünket az egyes családok felé fordítjuk valóban igazolódni látszik az iménti állítás. Mégha nem is mindig bizonytalanságoktól mentesen, de mégiscsak jól ismertek például a (Hunyadi, majd) Corvin-, Kanizsai- vagy a Rozgonyi-jószágok, különös tekintettel a vár- és kastélybirtokokra, mint legfontosabb elfekvôségekre. Ugyanakkor legalább ekkora hiátusként említhetjük meg a Perényiek vagy a Szapolyaiak várbirtokállományának nem teljes ismertségét, illetôleg nehézkes összeállíthatóságát pontosan e családi levéltárak tudomásunk szerinti teljes pusztulásából következôen. Ha pedig figyelmünket az egy-három várat vagy kastélyt birtokló tekintélyes nemesi családok tucatjaira is kiterjesztjük, a megoldandó kérdések halma jókora heggyé növekszik.

Ami mármost az ecsedi Bátoriakat illeti, noha egységes arhívummal már nem számolhatunk, a helyzet mégsem teljesen kilátástalan. Viszonylag kevés kutatással és némi szerencse közbejöttével ugyanis megkísérelhetô az iratok egykor volt egységének legalább részleges rekonstrukciója. Jelen tudomásunk szerint az ecsedi Bátoriak iratanyaga legkevesebb két irányba vándorolt a Mohácsot követô évszázadokban. A fontosabb és nagyobb töredék a Nádasdyak irataival egyetemben, a Wesselényi összeesküvést követô birtokelkobzások alkalmával a Magyar Kamara Archívumának része lett. Ezen belül is az ún. újonnan lajstromozott iratok (Neoregestrata Acta) gyûjteményét gyarapította. A kései utókor kutatójának ez a tény annyiban nehezíti meg a dolgát, hogy ebbôl a hatalmas oklevél-, és iratkollekcióból kellene az ôt érdeklô darabokat kiszemezgetni. A helyzet elsô pillanatban reménytelennek tûnô voltát a kamarai kezelés során készült, Rajcsányi Ádám levéltáros által vezetett, s eleddig a kutatás által egyáltalán nem ismert elenchus

* A dolgozat elkészítését a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj (BO/00076/05. sz.), valamint az OTKA (T 48460. sz.) pályázata támogatta.

1. Az elmondottakat plasztikusan mutatja be a Hunyadi-levéltár hányatott sorsa. Vö. Borsa Iván: A Hunyadi család levéltárának története. Levéltári Közlemények 35. (1964) 21–56.

306

Horváth Richárd

léte erôteljesen javítja.2 Ezáltal tudniillik módunkban áll a kamarai iratok közt leledzô legfontosabb Bátori okiratokat darabonként azonosítani, majd ezután a Magyar Országos Levéltár Diplomatikai Gyûjteményeinek számítógépes adatbázisával mai jelzetüket meghatározni.3 Az elenchus ugyanis a legfontosabb birtokokat, így természetesen a várbirtokokat érintô oklevelek összességét egyenként említi, így segítô kezet nyújt a forrásfeltárásban, újabb bizonyítékát adva a régtôl fogva ismert, de talán még mai napig sem elismert ténynek, miszerint a kora újkori iratok nem egy esetben lendíthetik elôre a középkori tárgyú kutatásokat.

Az elôzônél lényegesen kisebb, igaz értékét tekintve igencsak fontos Bátorilevéltártöredék került a Zichy család ún. zsélyi levéltárába, ahol azt napjainkig elkülönítve ôrzik.4 Sôt, 1490-ig terjedô része a családi oklevéltár-sorozatban nyomtatott formában is hozzáférhetô.

Nos, e két levéltári együttes már kellô alapot nyújt ahhoz, hogy segítségükkel a Bátori várbirtokok sorát 1526-ig összeállíthassuk. Minekután a rendelkezésre álló idô szûkre szabott volt, hangsúlyozni kell, hogy ehelyütt mindössze vázlatos összefoglalásra nyílik lehetôség. Nem eshet szó természetesen az összes Bátorijószágról, csupán erôsségeikrôl, sôt azt is elôre érdemes bocsátani, hogy vizsgálódásainkat egyes-egyedül a család ecsedi ágára terjesztettük ki! A számos esetben kitapintható politikatörténeti háttér felhasználására is csak annyira került sor, amennyire az a megértést feltétlenül segítette és a kutatások mai állása megengedte. Részletes Bátori családtörténet vagy politikai életrajz(ok) megrajzolását e dolgozat nem tûzhette és nem is tûzte ki végcéljául.

Várakozásainkkal ellentétben a Gútkeled nemzetségbôl eredeztethetô Bátoriak5 politikai-történelmi szerepéhez képest meglepôen csekély az a szakirodalmi alapozás, amelyre a fenti kérdéskör (azaz a várbirtokok) vizsgálata során építkezhetünk.6 Sem régi, sem pedig modern Bátori-monográfiát nem bírunk, de még birtokviszonyaik átfogó tisztázására sem került ezidáig sor. Egynémely település esetében beszélhetünk csupán elôtanulmányok létérôl.7 Ami pedig váraik és kastélyaik kutatottságát illeti, talán még a fentieknél is szerényebb eredményekkel számolhatunk, legalább is az írott forrásanyag területén.

2. Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: MOL) I 22 (Bécsi levéltárakból kiszolgáltatott iratok) „Extractus litterarum familiae Bátory de Bathor Anno 1741 diebus mensium Aprilis et Maii per Adamum Rajcsány de eadem ad hanc inclytam Cameram Regiam constitutum archivarium in hunc ordinem redactarum” címû kötet. A középkori iratok kivonatait tartalmazó részek: 1–18.

3. A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa. Zsigmondkori Oklevéltár 1389–1420. (DL– DF 4.2) Szerk.: Rácz György. Budapest, 2003. CD-ROM 4. MOL P 707 (Zichy cs. lt.) Fasc. 1. (Az ecsedi várban birtokos Báthory család iratai) Nr. 1–136.

5. Korai történetük kiváló összefoglalása: Németh Péter: A Bátori család eredetérôl. In: Hagyomány és változás a népi kultúrában. Tanulmányok a hatvan esztendôs Dám László tiszteletére. Szerk.: Szabó Sarolta.

Nyíregyháza, 2005. 21–33.

6. Alapvetô, de részletes birtoklástörténeti képet nem ad, csupán az egyes településeknél hoz értékes adatsorokat: Maksai Ferenc: A középkori Szatmár megye. (Település- és népiségtörténeti értekezések 4.)

Budapest, 1940., valamint a genealógiai kapcsolatokhoz: Wertner Mór: A Báthoryak családi történetéhez.

Turul 18. (1900) 6–29.

7. Németh Péter: Nyírbátor: egy mezôváros a középkorban. Szabolcs-szatmári Szemle 14. (1979/3.) 41–43., Adatok Nyírbátor történetéhez. Szerk.: Németh Péter. Nyíregyháza, 1983., Tanulmányok Nyírbátor és a Bátori család történetéhez. Szerk.: Dám László. Nyírbátor, 1986., Tanulmányok Nyírbátor monográfiájához.

Szerk.: Dám László, Újváry Zoltán. Debrecen, 1998., Sípos Ferenc: Töredékek Vállaj múltjából. (A kezdetektôl a Bátori család uralmának végéig) In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv XV. Szerk.: Nagy Ferenc. Nyíregyháza, 2001. 39–60.

Az ecsedi Bátoriak várbirtokai a kései középkorban

307

A témakörben voltaképpen Engel Pál vár-kataszterére és a XV. századi magyar világi nagybirtok megoszlását tárgyaló dolgozatára építhetünk. Eszerint Mátyás királyunk 1490-ben bekövetkezett halálakor a család birtokában kilenc erôsség: öt vár és négy kastély volt.8 Az ezután következô negyedfél évtizedrôl viszont aligalig tudunk valamit. Miután a fentebb említett levéltár-rekonstrukciós kísérlet, illetôleg kiegészítô kutatások eredményeképpen mára világossá vált, hogy a család várbirtokainak számát Mohács esztendejére az imént említetthez képest megduplázta, feltétlenül elérkezettnek látszik az idô, hogy a témában összefoglalási kísérletet tegyünk. Ennek megtétele elôtt mindenképpen magyarázatot érdemel, hogy miért csak a vár- és kastélybirtokokról és miért nem a teljes Bátori vagyonról esik majd szó. Ennek legfôbb magyarázatát a késô középkori magyar forrásanyag feltártsági fokában találjuk meg. Az utóbbi, teljességre törekvô adattár létrehozásához még hosszas kutatások szükségesek, így ennek mai teljességében nem lehetnénk maradéktalanul bizonyosak. Ugyanakkor jelen sorok írójának módjában áll több esztendeje Magyar Királyság váraira vonatkozó, késô középkori írott forrásanyagot kutatni és gyûjteni, ennélfogva e munkálatok eredményeképpen látszik körvonalazódni az alábbi dolgozathoz (is) szükséges vártörténeti adattár, ami az alapok lerakásához elegendônek látszik. A részletes kép megrajzolására ugyanakkor egy késôbbi Bátori-monográfia, s több Bátori biográfia hivatott.

Az elkövetkezôkben tehát a Bátori család ecsedi ágának kezén valaha megfordult várak és kastélyok leíró, adattár-szerû összesítésére teszek kísérletet. Minthogy e birtokgyarapodások zömét három nagy vagyon (Marcali, Meggyesalji és Rozgonyi) megszerzése képezte, e dolgozat is kronológiai rendben, családi birtoktömbönként tárgyalja az eseményeket, a fölösleges ismétléseket elkerülendô.

Az elsõ várbirtokok Ami a kezdeteket illeti, nem sok megállapítanivalónk akad. A család várbirtokai zömének eredete ugyanis nem az Árpád- és az Anjou-korba, hanem jóval késôbbre vezethetô vissza. Tudomásunk szerint elsô váruk Ecsed volt, de írott forásban való feltûnésekor még csupán lehetôséget kapott Bátori Bereck három fia, András, János és Miklós, hogy birtokukon várat építhessenek, s azt hû szolgálataikra való tekintettel „Hûség” várának nevezhessék el.9 Az építkezés menetérôl semmiféle tudomásunk sincs, csupán annyi bizonyos, hogy a nemzetség 1347-es [a Bereckfiak (rakamazi ág, Bátoriak) és a György-fiak (encsencsi alág) közötti] osztályakor még közös tulajdonnak tekintették, tehát ekkorra már készen állt.10 A közös birtoklás

8. Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457 I–II. (História Könyvtár. Kronológiák, adattárak 5.) Budapest, 1996. (a továbbiakban: Engel: Arch.) passim., Uô.: A magyar világi nagybirtok megoszlása a 15. században. In: Uô.: Honor, vár, ispánság. Válogatott tanulmányok. Szerk.: Csukovits Enikô.

(Milleniumi Magyar Történelem) Budapest, 2003. (a továbbiakban: Engel: Világi nagybirtok) 52., illetôleg részben ide vonható: Uô.: Szabolcs megye birtokviszonyai a 14–16. században. Szabolcs-szatmár-beregi Szemle 34. (1999) 415–421. A várak és kastélyok az alábbiak (1490-es állapot): Ecsed, Buják, Világosvár, Racsa, Karom, Szentgyörgy, Szanda, Fejérkô és Babócsa (9).

9. Anjoukori Okmánytár I–VII. Szerk.: Nagy Imre, Tasnádi Nagy Gyula. Budapest, 1878–1920. (a továbbiakban: AO) III. 60–61.

10. AO V. 14–19. Engel: Arch. I. 307.

308

Horváth Richárd

mögött az a roppant egyszerû ok állhatott, hogy a nemzetségtagok kezén ekkoriban más erôsség még nem volt, hiszen a késôbb somlyói néven ismertté váló ág névadó várának megszerzésére csak néhány esztendôvel késôbb, 1351-ben került sor.11 Igaz ugyanakkor, hogy a két fôág 1354. évi osztályát követôen az erôsség még sokáig közös tulajdon maradt.12 Az ecsedi vár történetét, annak ellenére, hogy a Bátoriak egyik ágát innen nevezték, egyáltalán nem könnyû nyomon követni. Sôt, az erôsség históriáját alig néhány, idôben egymástól távol álló oklevél világítja meg. 1347-es feltûnését követôen még említik egynéhányszor, de a Zsigmond-kor elejére végképp eltûnik a forrásokból. Újbóli elôbukkanásakor, elébb 1431-ben, majd 1433-ban az ecsedi ág osztályakor már romos, igaz némileg nehezen értelmezhetô formában várnak és várhelynek nevezik egyszerre.13 Újjáépítését alighanem az 1433-as osztálylevélben szereplô testvérek, István, Tamás és Bertalan († 1438) közösen bonyolította le, hiszen Tamás 1446-os halálakor az egyetlen fiágon túlélô István-fiak a közös birtoklás jogán adták ki a leánynegyedet Tamás leányainak, többek közt a már álló kastélyból is, ami az újjáépült erôsség elsô friss említése is egyben.14 Ugyancsak ezen oklevelek segítenek eligazodnunk a vár meglehetôsen zavaros birtoklástörténetében is. Az Anjou-korban még világosan a nemzetség (majd családok) egyetemét illette az ôsi birtokon állott vár. A Zsigmond-kor utolsó évtizedére rommá lett erôsség 1431-ben még bizonyosan egyaránt a somlyói és az ecsedi ágak közös kezelésében állt, hiszen épp ekkor tettek panaszt az ecsedi ág tagjai, hogy somlyói ágbéli rokonaik az épület helyreállításának terheiben (ad cuiusquidem castelli reformacionem seu edificacionem) nem szándékoznak anyagi részt vállalni.15 A dolog érdekessége abban rejlik, hogy az ecsedi és a somlyói ágak végleges szétválása 1354-ben történt meg, így az iménti diploma a vár közös kezelésének megmaradására mutat.16 Abban végül is semmi rendkívülit nem kell látnunk, hogy a nemzetség tagjainak birtokbeli szétválását követôen bizonyos javakat közös fenntartásúnak hagynak meg (ilyenek többnyire a családi monostorok, de lehetnek, mint esetünkben várak is). A nehézséget csupán az jelenti, hogy a kései középkorban Ecsed kizárólagosan a róla nevét felvevô ág birtokában lép elô. Azonban a legfôbb kérdés tisztázása, hogy a vár birtokjoga mikor szûkült le erre az egy ágra, nehézségekbe ütközik. Az 1446-os oklevél szövegezésébôl annyit tudhatunk meg, hogy ott a meghalt ecsedi Bátori Tamásnak része volt, s István nevû testvére fiaival osztozott az épületen, tehát ekkor a vár már csak az ecsedieké.17 Az ecsedi ág kizárólagos birtoklása eddigre, azaz 1446-ra látszik kialakulni, ami talán arra 11. Engel: Arch. I. 415.

12. AO VI. 164. „...castrum vero ipsorum similiter Echud nuncupatum communiter pro se reliquissent habendum et possidendum...” – MOL Diplomatikai Levéltár és Fényképgyûjtemény (a továbbiakban: DL és DF) DL 5326. „...Item castrum eorum iidem nobiles de Bator pro conservacione et tuicione iurium ipsorum pro se communiter reservassent...”

13. 1433: „...Ceterum castrum seu locum castri in predicta possessione Eched...” Középkori oklevelek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban (1300-1525). Összegyûjtötte, átírta: Balogh István. Szerk.: Érszegi Géza. A szerk. munkatársa: Henzsel Ágota. Nyíregyháza, 2000. (a továbbiakban: Szabolcs-szatmári oklevelek) 103–107.

14. DL 13934. Szövegét lásd: Horváth Richárd-Neumann Tibor-C. Tóth Norbert: Oklevelek a Bátori család történetéhez c. forrásközlést e kötetben, (a továbbiakban: Bátori oklevelek) 12. sz.

15. DF 221906. Kiadása: Bátori oklevelek 3. sz.

16. Engel Pál: Birtokosztály és családképzôdés. In: Uô.: Honor, vár, ispánság. Válogatott tanulmányok. Szerk.: Csukovits Enikô. (Milleniumi Magyar Történelem) Budapest, 2003. 631–632.

17. DL 13934.

Az ecsedi Bátoriak várbirtokai a kései középkorban

309

utalhat, hogy az épületet saját költségükön emelték, elunva családjuk másig ágának az 1431-es panaszlevélbôl világosan kirajzolódó vonakodását. Késôbbi adataink is ezt a helyzetet igazolják. 1461-ben például egy a várból kiinduló hatalmaskodás alkalmával István országbíró fiait, Andrást, Istvánt és Lászlót említik a vár uraiként, s 1470-ben is ôk bírták Ecsedet. 18 Ugyancsak ide vonhatónak látszik az a mûvészettörténeti adalék, ami szerint Bátori István országbíró, erdélyi vajda, majd unokaöccse, András nyírbátori építkezéseikkel párhuzamosan az ecsedi erôsséget is bôvíttették és átalakíttatták, amirôl egy 1484-es keltezésû, korunkra maradt címeres kôfaragvány is tanúskodik.19 Eszerint is csak az ecsedi ág tevékenykedett az épület átalakítása körül.

Még az Ecsedet érintô adatoknál is zavarbaejtôbb Bátor „várának” – ha egyáltalán beszélhetünk várról – története.20 Afelôl biztosak vagyunk, hogy a család nevét adó településen kezdettôl fogva lakásra és alkalmasint reprezentációs célokra korlátozottan alkalmas udvarház(ak) állott(ak). Erre látszik utalni az idézett, 1433. évi osztálylevél is, melyben ôsi atyai udvarházat említenek a településen és az, hogy az ezt követô évtizedekbôl sem tudunk vár létérôl.21 Ez az udvarház jelenthette tehát a késôbb kiépülô Bátori-rezidencia alapját. A kastély építésének kezdeteit Bátori István erdélyi vajda 1479-es kenyérmezei diadalának idejére datálhatjuk. A mindmáig megalapozatlannak tartható és forrással nem igazolt évszázados hagyomány szerint a vajda a csatában zsákmányolt javakból kezdte meg a gótikus templom építési munkálatait, s a késôbb családi rezidenciául szolgáló objektum kialakítása is ekkortájt vehette kezdetét.22 A pénzügyi háttér eredete alighanem örök titok marad, de ez építkezés datálása biztosnak látszik. A régészeti és mûvészettörténeti kutatások alapján ugyanis elmondható, hogy mégha az építkezés pontos kezdetei körül vannak is homályos pontok, mind a templom, mind pedig a ‘kastély’ 1480-as évekbôl feltárt leletei közt egységes címerképes, sárkányos-motívumokat tartalmazó emlékanyag mutatható ki. Ezt nehéz mással magyaráznunk, mint az egy idôben folyt, többé-kevésbé határozott koncepcióval bíró építkezéssel és építtetôvel, építtetôkkel.23 Hogy az új épületet miként határozhatjuk meg, nos, e kérdésben teljes határozottsággal állást a kutatás még nem foglalt. Kiváltképpen fontos számunkra e tekintetben, hogy maga Bátori István és András sem használják rá a vár vagy kastély megnevezést innen keltezett okleveleikben, amely tény mindenképpen figyelemreméltó!24 Sôt, a Bátoriak és a Meggyesaljiak 1490-ben, 18. Szabó Károly: Az Erdélyi Múzeum eredeti okleveleinek kivonatai (1232–1540). Történelmi Tár 1890. 111– 112. – 1470-ben Zsarolyáni Albertet csupán Bátori András várnagyaként („castellanus castelli”) említik.

DF 223351.

19. Koroknay Gyula: A mátészalkai reneszánsz Bátory címer. Mûvészettörténeti Értesítô 7. (1958) 253–256.

20. Az épület középkori történetét röviden érinti: Magyar Kálmán: A nyírbátori Bátori-várkastély története és régészeti kutatása. Szabolcs-szatmári Szemle 10. (1975/3.) 43–45.

21. Szabolcs-szatmári oklevelek 103-104. „...quod curia eorum paterna et aviticia in predicto opido Bathor habita...” – Bátori István keltezése: 1473. jan. 3. „...in opido nostro Bathor...” DF 223463.

22. A kenyérmezei-hagyomány kritikájához: Papp Szilárd: A királyi udvar építkezései Magyarországon 1480– 1515. Budapest, 2005. (a továbbiakban: Papp: A királyi udvar építkezései...) 67.

23. Papp: A királyi udvar építkezései... 67-69., Papp igazolta, hogy Bátori István mellett a korábbinál nagyobb szerepet kell szánnunk a bátori építkezéseknél unokaöccsének, Andrásnak! – A sárkányos, címeres tematikához és a feltárásból ismert emlékekhez: Magyar Kálmán: A Bátoriak sárkányölô hagyománya.

In: Somogy Megyei Múzeumok Közleményei 1. Szerk.: Bakay Kornél. Kaposvár, 1973. 117–122.

24. Ezt igazolják bátori keltezéseik: 1499. IV. 12. „...domo nostra...” Tringli István: A Perényi család levéltára.

[Kézirat] (a továbbiakban: Perényi) 705. (DL 71073.) Ehelyütt is megköszönöm a szerzônek, hogy kéziratát a rendelkezésemre bocsátotta! 1511. IX. 10. „...in domo nostra Bathorea...” DL 82333., 1512. VII. 6. „in Bathor” DL 82346., 1514. III. 9. „Bator” Perényi 785. (DL 71129.)

310

Horváth Richárd

illetve a Rozgonyiak és a Bátoriak 1519-ben kötött kölcsönös örökösödési szerzôdéseiben a Bátori javak elôsorolásakor is mezôvárosként (oppidum) tûnik föl.25 Ezek, illetôleg az utóbbi években egyre nagyobb léptéket öltô régészeti és mûvészettörténeti kutatások fényében megállapítható, hogy (Nyír)Bátorban a Bátoriaknak 1526 elôtt nem vára, ellenben igényesen kiépített, központi-lakó és nem kevésbé reprezentációs feladatot betöltô palotája állt.26 Itt került sor 1521 júliusában Bátori István és Mazóviai Zsófia házasságkötésére is, ami a rezidencia-funkció egyik fontos mutatója.27 Mostani rövid tárgyalása pusztán azért volt megkerülhetetlen, mert a szakirodalomban nem egyszer várként vagy várkastélyként szerepel.

Korai, nemzetségi birtokaik mellett Buják megszerzése volt az elsô lépés az arisztokrata-várbirtokosság felé vezetô úton, jóllehet a család drága árat fizetett friss birtokaiért. Történt ugyanis, hogy 1438-ban frissiben a magyar trónra került Habsburg Albert királynak Csehországba kellett sietnie ottani uralmát megszilárdítandó. Azonban a cseh rendek egy kisebb csoportja nem volt hajlandó az 1438. június 29-én Prágában megkoronázott Albertet királyának elfogadni, s Kázmér lengyel herceget választották meg uruknak. Ennek következtében azután rövid belháború tört ki, ami végül Albert teljes gyôzelmét hozta. Ellenfeleit magyar és birodalmi szövetséges hadakkal Tabor városába szorította, s tárgyalásokra kényszeríttette.28 Ekkor, Tabor ostromzárlata közben vesztette életét Bátori Bertalan, akit testvére, István országbíró küldött királya segítségéül bandériumával egyetemben. Az adománylevél narrációja szerint Bertalan halálát kárpótlandó adományozta tehát a nem sokkal korábban Borbála császárnétól lefoglalt bujáki uradalmat Bátori Istvánnak,29 ugyanakkor az országbíró meghatározó politikai szerepének erôsödtét is gyaníthatjuk a donáció mögött.30 Akármi is állt az események hátterében, azt tudjuk, hogy Buják a középkor végéig folyamatosan a Bátoriak ecsedi ágának kezén maradt. A késôbbiekben még egyszer találkozhatunk nevével, mégpedig egy jogvita kapcsán. 1521-et, Bátori István és Mazóviai Zsófia házasságát követôen ismereteink szerint a nádor Buják és Világos várait kötötte le hitvese számára jegyajándék gyanánt, illetôleg azon tízezer aranyforint ellenében, amelyet 25. Sopron vármegye története. Oklevéltár II. (1412–1563) Szerk.: Nagy Imre. Sopron, 1891. (a továbbiakban: SO) 562–565., DL 23284.

26. A rezidenciális és lakófunkciót kiválóan mutatja a fentebbiekben idézetteken túl az a tény is, hogy Bátori András († 1497) özvegye, Drágfi Julianna férje halála után is itt élt és ismert leveleit innen keltezte, illetôleg a család tagjai Bátort ezután is rendszeresen ‘házuknak’ nevezték. Pl.: Julianna: 1503. IX. 14.: „...ex domo nostra Bathorea...” DF 216630., 1503. IX. 23. DF 216633. Bátori ifj. András: 1513. III. 19. „...ex domo nostra Bathorea...” DL 22288., 1518. III. 30. „...ex Bathorea domo nostra...” DL 86088. – A rezidencia fogalom középkori értelmezéséhez, illetôleg a Bátoriak rezidenciáihoz: Kubinyi András: Nagybirtok és fôúri rezidencia Magyarországon a XV. század közepétôl Mohácsig. In: A Tapolcai Városi Múzeum Közleményei 2. (1991) Szerk.: Törôcsik Zoltán. Tapolca, 1992. (a továbbiakban: Kubinyi: Rezidencia) 215-216. – A régészeti feltárásokról legfrissebben, ahonnan ugyancsak az épület középkori „erôdítetlenségérôl” kaphatunk információt: Virágos Gábor: A nyírbátori Bátori rezidencia. Castrum. A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 3. szám. (2006/1.) Szerk.: Feld István, Szatlóczki Gábor, Domokos György. Budapest, 2006. 102– 105.

27. Márki Sándor: Aradvármegye és Arad szabad királyi város története. Elsô rész. A legrégibb idôktôl a török hódításig. Temesvár, 1892. 274.

28. Az eseményekre részletesebben: Mályusz Elemér: Az elsô Habsburg a magyar trónon. Albert király 1438– 1439. Aetas 1994/1. 128-129.

29. DL 13403. Kiadása: Bátori oklevelek 7. sz.

30. A bujáki adomány keltét megelôzôen négy nappal adta Albert Ajnácskô várát Pálóci György esztergomi érseknek, amelyet a királyi titkospecsét mellett Hédervári Lôrinc nádor és Bátori országbíró is saját pecsétjével erôsített meg. DL 13401., illetôleg: Engel: Arch. I. 265–266.

Az ecsedi Bátoriak várbirtokai a kései középkorban

311

Zsófia testvéreitôl, Szaniszlótól és Jánostól (Ianus) vett föl. S bár ehhez testvérei is hozzájárulásukat adták, az már számukra is sok volt, hogy István a bujáki uradalmat lényegében megpróbálta átjátszani a mazóviai hercegek kezébe azzal a megoldással, hogy ô és felesége magtalan halála esetére a hitbér, jegyajándék és zálogolás eredményeképpen összesen már húszezer arany értékben a nevezett hercegek bírhatják a várat, amíg Bátori örökösei ki nem elégítik ôket a fölvett összeg ellenében.31 Fiúörökössel egyedüliként bíró testvére, András mindezt tehát nem nézte jó szemmel, hisz fiai örökségét látta ezáltal veszélybe kerülni, így nyomban tiltakozással élt bátyja döntése ellen. Az ügy kimenetelét nem ismerjük ugyan, de a késôbbiekben Zsófia vagy rokonsága nem mutatható ki az uradalomban még igénycímek szintjén sem.32 Végezetül a dolgozat e helyén kell kiemelnünk, hogy az ecsedi ág lényegében az eddig elôsorolt várak birtokában vágott a Mátyás-kornak, azaz a XV. század közepéig lényegében nem számítottak a meghatározó várbirtokosok, az ún. politikacsinálók táborába.33 Politikai befolyás és birtokvagyon esetükben tehát nem járt szorosan kézenfogva. Befolyásuk és házassági politikájuk azonban 1458 után meghozta gyümölcsét: a család fél évszázad alatt tekintélyes váruradalmakat szerzett meg.34 A következô tárgyalandó erôsség, Világosvár sorsa ugyanis már a Mátyás-korba vezet át bennünket. A folyamatosan politikai befolyását építô család ekkortól fogva lényegében folyamatosan jelen van a királyság politikai elitjében, illetôleg kisebbnagyobb megszakításokkal szerzi újabb meg újabb várbirtokait. Korszakunkban a családi politikát Bátori István országbíró (1471–1493), majd erdélyi vajda (1479– 1493) és testvére András lovászmester (1460) irányítja, ekként Világos megszerzése is hozzájuk kapcsolható. Különösen is ki kell emelnünk István politikai befolyását Mátyás udvarában, hisz legfôképp neki volt köszönhetô a vár Bátori-kézre kerülte.

Világosvár Mátyás trónrakerültéig a szerb despoták, eztán Hunyadi János, majd nehezen meghatározható idôponttól, leginkább csak sejthetôen 1448 után ismét a despoták birtokát képezte, de az új király 1459 folyamán elkobozta tôlük és Szilágyi Mihálynak adományozta.35 Ennek halála után 1461 tavaszán Mátyás a várat a Szilágyi özvegyével, Bátori Margittal (Istvánnak, a késôbbi országbírónak a testvére) szemben fennálló 7000 forintos tartozása fejében az özvegy kezén hagyta, továbbá Diód várát is Margit élete tartamára kiutalta, igaz az erdélyi vajda felügyelete mellett.36 Ez a helyzet mindösszesen három esztendeig állt fenn, minthogy Margit 31. DL 24656. II. Lajos datálatlan oklevélbeli hozzájárulása Buják lekötéséhez, talán 1522 elsô felére keltezhetôen. Regesztája 1526-os dátummal: Bártfai Szabó László: Pest megye történetének okleveles emlékei 1002–1599-ig. Budapest, 1938. (a továbbiakban: Bártfai: Pest megye...) 1470. sz.

32. A családtagok tiltakozása: DL 106083. (Budai káptalan regisztruma, 623.o.) – 1523-ban Bátori István bujáki várnagyát utasítja: Bártfai: Pest megye... 1446. sz.

33. Engel: Világi nagybirtok 30. (táblázat, I. b. csoport) 34. A Bátoriak birtokviszonyainak részletes feldolgozása C. Tóth Norbert e kötetben szereplô tanulmányában (‘A Bátori család ecsedi ága az 1440-es években’) olvasható!

35. Elôzményekhez: Engel: Arch. I. 458-459. A despoták világosvári újbóli birtoklását 1453-ból már kimutatja: Adrian Andrei Rusu-George Pascu Hurezan: Cetaþi medievale din judeþul Arad. Arad, 1999.

68. – 1459. május 18-án Lábatlani Gergely és Dálkai György várnagyokkal, egyben zarándi ispánokkal találkozunk, ami már a királyi birtoklásra utalhat (a Dálkaiak hagyományosan Rozgonyi-familiárisok voltak, s Erdély vajdái ekkor épp Rozgonyi Sebestyén és János volt). Österreichische Staatsarchiv, Wien.

Haus- Hof- und Staatsarchiv. Familienarchiv Erdôdy, Urkundenreihe 9062.

36. Georgius Fejér: Codex diplomaticus ecclesiasticus ac civilis I-XI. Budae, 1829–1844. 241–243. (DL 15567.), DL 15606. Margit asszony a néhai Szilágyi Mihály által „pro honore” várnagyainak adott uradalmat május 6-án vette át. DL 59488. Az oklevél keltezési helye épp Világosvár!

312

Horváth Richárd

ismételten megházasodott, s új férje, Alsólendvai Bánfi Pál lett. Ezzel Diód visszakerült a király kezébe, aki azt a Dengelegi Pongrácoknak adományozta.37 Világosvár azonban – lévén zálogbirtok – nem tért vissza Mátyás kezére, hanem Margit révén annak testvérei, István, András és László kezelésébe került át, de már nem hét-, hanem tizenegyezer arany értékén.38 Alig egy hónap múltán azonban a király a korábbi zálogot adományra cserélte, s február 22-én az igencsak tekintélyesnek mondható világosvári uradalmat a három ecsedi Bátori testvérnek adományozta.39 Ezután már csak Margit kártalanítása volt hátra, amire április 15én kerítettek sort,40 s ezzel a Bátoriak ecsedi ága immáron teljes joggal tudhatta magát Világos urának. Teljes joggal, ámbátor korántsem teljes nyugalommal...

A vár korábbi birtokosának, Szilágyi Mihálynak a testvére, Erzsébet – történetesen Mátyás királyunk édesanyjáról van szó – ugyanis nem adta fel fivérének az erôsséghez korábban fûzôdô jogát. Pillanatnyi tudomásunk szerint valamikor 1468–1469 táján perbe vonta a Bátori testvéreket Világosvár visszaszerzése céljával. Sajnos a részletek felôl tájékozatlanok vagyunk, de a történet vége ismert: az anyakirályné több, név szerint nem ismert közbenjáró tevékenységének eredményeképpen elállt a per folytatásától és a Bátoriak birtoklását jogosnak ismerte el.41 A család itteni jelenléte ezután már háborítatlan volt, csupán az 1521. évi jegyajándék-vitáról kell megemlékeznünk. Bátori István, amint errôl már esett szó, házasságát követôen Buják és Világosvár várait kötötte le feleségének, Zsófiának hitbér és jegyajándék gyanánt. Amíg azonban Buják esetén nem sokkal a házasságot követôen megindult a testvérek pereskedése István ellenében, addig a jelek szerint Világosvárnál efféle tiltakozással nem kell számolnunk. Sem eltiltás, sem idézés, sem további más perindító irat vagy vonatkozó följegyzés nem maradt korunkra. Igaz, Világosvár Zsófiának történt átadásáról csak az asszony 1530 tavaszán kelt nyugtalevelébôl értesülhetünk, amelyben visszautal a csaknem évtizeddel korábban történt eseményekre, ugyanakkor annak megtörténtében jelenleg nincs okunk kételkedni.42 Befejezésképp feltétlenül említést érdemel, hogy az uradalomról 1519– 1525 között igen alapos összeírás is készült, amely jelenlegi tudásunk szerint egyedüli a Bátori várbirtokok sorában.43 37. DL 28620.

38. DL 71998.

39. DL 15915. Az adományt tavasszal királyi új adományként megismételte: 1464. IV. 5. DL 72002.

Privilégium: DL 72004. Az aradi káptalan jelentése a sikeres iktatásról: Juhász Kálmán: Egy dél-alföldi hiteleshely kiadványai. Aradi regesták. (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 31–32.) Gyula, 1962.

383. sz.

40. DL 15962.

41. DL 72021. „...egregios Andream, Stephanum, Paulum, Ladislaum et Nicolaum filios condam Stephani de Bathor racione et pretextu castri Wylagoswar appellati in comitatu de Zarand existentis ac pertinenciarum eiusdem mediantibus nostro et capituli Budensis hominibus vigore certarum litterarum evocatoriarum in curiam nostram regiam evocari fecerit, et eos exinde aggravari pretenderit, tamen ipsa ad intencionem nonnullorum hominum premissam evocacionem contra eos modo premisso factam condescendere fecisset...”

42. MOL E 148 (Neo-regestrata Acta) Fasc. 413., nr. 14. (MOL Mikrofilmtár 5959. tekercs) Zsófia ehelyütt elôadja, hogy „...Stephanus de Bathor ... dotalicium nostrum sue donacionis contra nupcias iuxta pacta articulos et condiciones, primum inter eundem dominum et maritum nostrum ac quondam illustrissimos principes Annam genitricem ac Stanislaum et Ianusum fratres nostros duces Mazovie bone memorie, postremo vero scilicet nostre in Hungariam traduccionis consiliarios ipsius ducatus Mazovie tunc nobiscum hic in Hungaria existentes et constitutos in castro Wylagoswar ac pertinenciarum eiusdem, necnon aliis bonis suis in Simigiensi et Strigoniensi comitatibus habitis plene et integre reformavit et nobis possidendis reliquit...”

43. Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz települései a középkorban. (Dél-alföldi Évszázadok 9.) Szeged, 1996. 255–257.

Az ecsedi Bátoriak várbirtokai a kései középkorban

313

A Marcali-vagyon megszerzése Világosvár megszerzése elsô lépése volt csupán a Mátyás-kori birtokszerzéseknek.

Idôrendben haladva ezután a Marcali vagyon sorsáról kell szót ejtenünk. Azokról a Péc nembéli Marcaliakról, akik jobbára Somogy és Zala megyék területén bírtak jószágokat, köztük három várat (Békavár másképp Szentgyörgyvár, Fejérkô és Babócsa).44 A családot leginkább tekintélyes nemesi famíliaként határozhatjuk meg, akik közül ennek ellenére több országos méltóság is (ajtónállómester, szlavón bán, csanádi püspök) kikerült az 1400-at követô hat évtizedben. Sötét árnyékként jelent meg fölöttük azonban a század közepe után a fiági kihalás réme. Az utolsó Marcalinak, Lászlónak ugyanis Hédervári Magdolnával kötött házasságából nem született gyermeke, ekként birtokainak a koronára háramlásával kellett számolnia.

Ezt a ragyogó lehetôséget ismerték fel a Bátoriak, ráadásul kiváló indokkal is rendelkeztek ahhoz, hogy Lászlót rábírják birtokjogának átadására. Ez nem volt más, mint a közeli vérségi kapcsolat. Ecsedi Bátori Istvánnak, Andrásnak és Lászlónak egyik leánytestvére, nevezetesen Katalin, történetesen Marcali László anyja volt.45 Ezen a kapcsolaton keresztül kerítettek sort a Lászlóval való kölcsönös örökösödési szerzôdés megkötésére 1474 januárjának elején.46 Hogy miért pont ekkor döntött a két fél a kontraktus mellett, nehéz határozott válasz adni. Azt azonban külön exkurzusok közbeékelése nélkül is kimondhatjuk, hogy ez az idôszak volt Bátori István politikai-közéleti pályafutásának egyik csúcsa. Mátyás távollétében a királyság „szürke eminenciása,” Szapolyai Imre mellett Bátorit tette meg például ugyanezen 1474. esztendôben helytartónak.47 De az sem lehet véletlen, hogy az elkövetkezôkben ismertetendô, Bátori-vonatkozású adományokból több is az 1470es évek második felére esik.

A megállapodás, amelynek értelmében tehát Marcali Fejérkô, Babócsa és Szentgyörgyvár várait engedi át magtalan halála esetére az István-fiaknak, míg azok cserébe Világosvár, Buják és Szanda várakat és persze uradalmaikat ajánlották föl, már elsô pillantásra is puszta formalitás, éspedig két szempontból. Egyfelôl – lévén három Bátori fiútestvér érintett az ügyben – nehezen hihetô, hogy az ecsedi Bátoriaknak fiágon magvuk szakadna,48 így birtokaik jelentôs része elveszhetne, másfelôl, s ez most fontosabb számunkra, a Bátoriak és a Marcaliak által felajánlott erôsségek mégoly rövidke névsora is igencsak tanulságos. A felek a várak közül ugyanis egyel-egyel, nevezetesen Szentgyörggyel és Szandával ténylegesen nem is rendelkeztek 1474-ben! E tény magyarázataképpen rövid kitérôt érdemes tennünk a két vár tárgyában.

A Zala megyei Szentgyörgy (vagy ahogyan másképpen nevezték: Békavár) elsô feltûnésétôl (1444) fogva szakadatlanul a Marcaliak birtokát képezte.49 Marcali János 44. Fejérkô történetének foglalata: Koppány Tibor-Sági Károly: A kereki Fehérkô vár története. [h. n.], 1967. (a továbbiakban: Koppány–Sági: Fehérkô) 15–22.

45. A rokonsághoz: Engel Pál: Magyar középkori adattár. (Magyarország világi archontológiája 1301–1457.

Középkori magyar genealógia) CD-ROM. Budapest, 2001. (Gutkeled nem, Rakamazi ág és Péc nem, Marcaliak) A külön nem jegyzetelt genealógiai adatok e munkából származnak!

46. DL 17527. Kiadása: Bátori oklevelek 14. sz.

47. Teleki József: Hunyadiak kora Magyarországon XI. Pest, 1855. (a továbbiakban: Teleki: Hunyadiak) 510– 511.

48. Jóllehet az igazság megkívánja, hogy elmondjuk: hármójuk közül csupán Andrásnak születtek fiai.

49. Engel: Arch. I. 426–427.

314

Horváth Richárd

1459-es halála után a Kanizsaiak szerezték meg, akik elôször saját kezükben tartották, utóbb (1463-ban) Unyomi Miklós sümegi várnagynak, egyben Veszprém megye alispánjának zálogosították el 1464 nyaráig.50 Az Unyomi zálogbirtoklása utáni eseményeket ugyan nem ismerjük, csupán annyi biztos, hogy 1464-1466 között Marcali Katalin (az utolsó családtag, László másodunokatestvére) kezével férje, a Stájerországból elszármazott Luttenbergi Swampek György szállta meg.51 Az idôhatár egyelôre nem szûkíthetô, csak Marcali Katalin 1466 körüli halála látszik bizonyosnak, meg az, hogy Swampek második felesége (az 1475-tôl kimutatható, de legkorábban is csak 1472-tôl számítható) Szeri Pósafi István özvegye, Fruzsina volt.52 Swampek életérôl, tevékenységérôl történetírásunk hallgat, annyit tudunk róla, hogy talán az 1450-es évek közepe táján érkezhetett az országba, s Szentgyörgyváron kívül további Kanizsai-jószágokat is zálogba vett az 1470-es években. Megérkeztét követôen gyorsan és igencsak stabilan ágyazódott be a nyugati országrész nemesi társadalmába.53 Ismert zálogbirtok-kapcsolatai (talán elmaradt járandóságaiért, zsoldért?) miatt az sem zárható ki, hogy személyében Kanizsaifamiliárissal van dolgunk.

Látható tehát, Szentgyörgyvár az 1474-es Marcali-Bátori szerzôdés megkötésekor Swampek birtokában volt és még hosszú évekig ott is maradt.54 Élete legnagyobb hibáját akkor követte el, amikor az 1470-es második felére széles körben ismert Frigyes-pártiságát azzal is bizonyította – legalábbis Mátyás, kissé formula-szerû, de mindenképp figyelemreméltó narratiojában foglaltak szerint –, hogy Szentgyörgyvárba osztrák katonákat fogadott. Sajnos ebbéli tettének motivációit, de még pontos idôpontját is a kutatások mostani állása szerint sûrû homály fedi.

Mátyás királyunk gyakorlatát ismervén még azt is feltételezhetjük, hogy Swampek tettét évvekkel, évtizedekkel korábban követte el, csak ekkorra érett meg a politikai helyzet a vele való leszámolásra. Hûtlensége miatt azután a királyi bosszú lecsapott, gyaníthatóan az országbíróságot viselô Bátori István hathatós közremûködése mellett, aki elôtt ekkor csillanhatott meg a vár fölötti valódi joghatóság megszerzésének lehetôsége. A hûtlenségbe esett Swampek várát és uradalmát Mátyás tehát elkobozta, majd 1479 márciusában, mint királyi várat adományozta azt Bátori Istvánnak és Andrásnak.55 A Bátoriaknak így a korábbi szerzôdéshez képest öt esztendôt kellett várniuk, de mégis hamarabb jutottak Szentgyörgyvárhoz, 50. Szentgyörvárott 1461-ben Kanizsai-várnagyok mûködtek: Zala vármegye története. Oklevéltár. Második kötet 1364–1498. Szerk.: Nagy Imre, Véghely Dezsô, Nagy Gyula. Budapest, 1890. 577–579. – Unyomizálog: DL 15896. Unyomi alispánként 1464–1472, míg várnagyként 1459–1468 között mutatható ki. Vö.: Horváth Richárd: Veszprém megye tisztségviselôi a késôközépkorban (1458–1526) Fons 7. (2000) 253254. – A Kanizsaiak nyugtája Unyomi részére: DL 24548. Unyomi Miklós mára elveszett és az idézett jelzet alapján nem azonosítható átadási oklevelét említi: Holub József: Zala megye története a középkorban III. A községek története. [Kézirat] Pécs, 1933. 755. Ehelyütt köszönöm meg Zsoldos Attilának, hogy e kéziratos munkát a rendelkezésemre bocsátotta!

51. DL 103776., DL 45636. Swampek származására: Wertner Mór: Családtörténelmi kalászat. (Második, befejezô közlemény) Turul 32. (1913) 107–108.

52. DL 93481.

53. DL 17883.

54. Épp ebbôl az évbôl tudunk Swampek szentgyörgyi jobbágyainak hatalmaskodásáról. Kóta Péter: Középkori oklevelek Vas megyei levéltárakban I. Regeszták a vasvári káptalan levéltárának okleveleirôl (1130) 1212–1526. (Vas megyei levéltári füzetek 8.) Szombathely, 1997. 483. sz.

55. DL 18180. Iktatóparancs és a (budai) káptalani jelentés az iktatásról: DL 18182. Újkori másolatos formája: DL 25252.

56. Engel: Arch. I. 421. – DL 16206.

Az ecsedi Bátoriak várbirtokai a kései középkorban

315

mint a többi Marcali erôsséghez. Marcali László ugyanis csak 1487-ben halt meg, ezért a többi vár: Babócsa és Fejérkô átvételére csak ez után kerülhetett sor.

Ugyancsak jogi nehézségek tarkították Szanda történetét. A vár a század közepén a Zágorhidi Tárnok családé volt, akiktôl cseh-huszita csapatok foglalták el. 1459es visszavétele után rövid ideig Lábatlani János bírta, kinek rokonsága 1465-ben eladta Vitéz János esztergomi érseknek, aki a várért részben az érsekség kezén lévô Bátori zálogbirtokokat (Ravaszkeszi, Újfalu, Köbölkút) adott át.56 Egy esztendô múltán pedig Kolár Péter kezén látjuk viszont, aki Revistyéért cserében vette zálogba az uradalmat, s maga is itt tartotta rezidenciáját egy ideig.57 Jelenlegi, de bizonytalan tudomásunk szerint 1471/72 tájára visszakerülhetett az érsekség kezelésébe.

Alighanem ez, mármint az érseki birtoklás volt az a kiskapu, amelyen át az ecsedi Bátoriak késôbb jogot formáltak a várra. Történt ugyanis 1473 nyarán, hogy az addig érseki (illetve közben rövid ideig királyi) kezelésben állt Szandát Bátori István és András emberei erôszakkal megszállták, egyidejûleg pedig az uradalmat felkérték maguknak Mátyástól adományul is.58 Az elsô pillantásra agressziónak tûnô várfoglalás hátterét szerencsénkre úgy-ahogy sejthetjük. Ebben az országos politikai események menete nyújt segítô kezet. Emlékezhetünk, Szandát Vitéz János vette át a Tárnokoktól, s a Bátoriak általi elvételére 1473-ban került sor, azaz éppenséggel az érsek által vezetett sikertelen 1471. évi Mátyás-ellenes lázadást követôen.

Ugyancsak jól ismert, hogy a király gyôzelmét követôen az év végén Esztergomba sietett, s lefoglalta az érsekség minden jószágát és jövedelmét, illetôleg Vitézt háziôrizetbe vétette.59 Nem járhatunk messze az igazságtól akkor, amikor arra gyanakszunk, hogy a rendíthetetlenül Mátyás-hû Bátoriak ezt az idôszakot használták ki a vár fölötti joghatóság kiterjesztésére, majd pedig annak elfoglalására.

A vár további sorsát illetôen csupán annyi információra hagyatkozhatunk, hogy Pásztói János 1493-ban tiltakozást nyújtott be Szanda, Keselôkô, Csábrág és Poroszló várak II. Ulászló általi eladományozása, illetôleg a Bátoriak – általa jogtalannak ítélt – szandai birtoklása ellen, azaz a vár Mátyás haláláig István vajda kezén volt.60 A kutatás jelen állása szerint ez az utolsó adatunk a Bátoriak itteni birtoklásáról, így Szanda és birtokosainak Jagelló-kori históriájának homályos elemei feltétlenül további kutatást igényelnek.

Immáron visszatérhetünk a Marcali-vagyon sorsának alakulásához. Láttuk, 1474 januárjának elején megszületett a szerzôdés, amit áprilisban a Bátoriak iktatása követett.61 A várak átvételére azonban – hisz Marcali László még életben volt62 – nem kerítettek sort. Ez csak László 1487-es halálát követôen vált esedékesé, ekkora azonban fenyegetô árnyékként jelent meg a Bátoriak békés birtokba kerülése fölött a királyi vár-politika ekkorra bekövetkezett radikális változása. Ennek lényegét a hivatalosan is trónörökössé elôléptetett Corvin Jánosnak való rendkívüli méreteket 57. Csánki Dezsô: Bars vármegye várai a XIV–XV. században. In: Emlékkönyv Dr. Klebelsberg Kuno negyedszázados kulturpolitikai mûködésének emlékére születésének ötvenedik évfordulóján. Budapest, 1925. 290–291. – „...Petri Kolar dicti in castro Zonda vocato residentis...” DF 248695.

58. Az érsekség képviselôjének panasza az erôszakos („...pro se violenter occupassent et usurpassent...” ti.

István és András) foglalásra: DL 17463.

59. Az események összefoglalásához és Vitéz szerepéhez: Vilmos: Hunyadi Mátyás király 1440–1490. (Magyar Történeti Életrajzok) Budapest, 1890. 211–226. – Huszti József: Janus Pannonius. Pécs, 1931. 279–281.

60. DL 73162.

61. DL 17584.

62. 1482-ben Babócsáról keltez. DL 18952.

316

Horváth Richárd

öltô adományozási hullám jelentette. Jóllehet az elkövetkezôkben elmondottakról adománylevél nem maradt fönn, de néhány apró mozzanatból mégis rekonstruálhatóak a Marcali-vagyon körüli zavaros események.

Marcali László halálát követôen ugyanis Bátori Istvánnal és Andrással szemben Mátyás a gazdátlanná vált jószágokat Corvinnak adta, sôt talán adománylevelet is kiállíttatott törvénytelen fia számára a Marcaliak vagyonáról. Tetejébe valóban a teljes vagyonról szó lehetett, mert az 1459 óta idegen kézen (III. Frigyes hívei, Csuporok, majd az Alsólindvai Bánfiakén) lévô és korábban Marcali-birtok Verôce várát is Corvinnak juttatta az uralkodó. A Bánfi testvérek azonban még 1488 tavaszán elérték, hogy Mátyás érvénytelenítse a fiának tett adományt, ilyesformán Verôcét visszakapták.63 A somogyi várbirtokokról a két fél – Corvin és a Bátoriak – között keletkezett perben kiadott 1495 augusztusi keltezésû, a somogyi konvent részére kibocsátott nádori mandátumból értesülhetünk, amiben a herceg képviselôi elmondták, hogy Mátyás halála után a herceg több familiárisa közbenjárására az ôt adomány címén megilletô Babócsáról lemondott Bátori István és András javára, s errôl oklevelet is kiállíttatott, de most határozott szándéka ezen vár visszavétele.64 Az események menetét csak bonyolította, hogy 1493-ban II. Ulászló király iktatóparancsot adott ki Babócsára meg Fejérkôre Bátori András részére, majd 1495 májusában (azaz a fenti Corvin-oklevél keltét néhány hónappal megelôzôen) királyi új adományban erôsítette meg a Bátoriak jogát többek közt épp e két várban is.65 Talán pontosan ez a lépés válthatta ki Corvinban Babócsa visszaszerzésének igényét.

Akármi is állt a háttérben, a herceg igyekezete eredménytelen maradt: Babócsa legkésôbb 1490-tôl megszakítás nélkül az ecsedi Bátoriakat uralta, így az esetleges Corvin-birtoklást legföljebb az 1487–1490 közötti rövid idôszakra szûkíthetjük le.66 Zárásképpen csupán annyit kell még megállapítanunk, hogy 1494 folyamán Héderváry Dorottya, akinek édesanyja Marcali Borbála volt, perbe szállt István és András ellenében az ôt megilletô leányági birtokrészek megszerzéséért, ugyanakkor jelen ismereteink szerint e per végeredménye felôl biztosat nem mondhatunk.67 A törzsbirtokaiktól rendkívül messze, Somogyban fekvô újdonatúj jószágaik 63. DL 33446. A király elôadja, hogy „...nos superioribus diebus universa bona et possessiones per mortem et defectum seminis condam Ladislai de Marczal ad maiestatem nostram devoluta et inter alia eciam castrum prescriptum cum suis universis pertinenciis illustri Iohanni duci Oppaviensi nato nostro carissimo contuleramus, obhoc idem Iohannes dux vigore litterarum nostrarum donacionalium superinde confectarum ipsos Nicolaum et Iacobum filios bani de pacifica possessione huiusmodi castri et suarum pertinenciarum eycere vellet et exturbare...”

64. Regesztája: Komjáthy Miklós: A somogyi konvent II. Ulászló-kori oklevelei az Országos Levéltárban.

(Harmadik közlemény) In: Somogy Megye Múltjából. Levéltári Évkönyv 6. Szerk.: Kanyar József. Kaposvár, 1975. 64/28. sz. – „...ipsum castrum Babocha ... ab eisdem dominis Andree et Georgio de Bathor rehabere vellet...” (ti. Corvin János) DL 20346.

65. 1493: DL 20044. A fehérvári keresztesek konventje az iktatást ellentmondás nélkül hajthatta végre! 1495: DL 20306.

66. A kérdést érinti: Schönherr Gyula: Hunyadi Corvin János 1473–1504. (Magyar Történeti Életrajzok) Budapest, 1894. passim – Fontos kiegészítésként kell elmondanunk, hogy Miksa 1490. évi hadjárata során Fejérkôt is támadás érte, a várat lerombolták. Tudomásunk szerint még 1494-ben is romos volt. Vö: DL 20218., valamint: Koppány–Sági: Fehérkô 22.

67. DL 20218. Eszerint „...condamque magnificus dominus Ladislaus Marczaly de dicta Marczaly prescripta castra, oppida et possessiones antedictas a prelibata domina Barbara, matre dicte puelle Dorothee in dispendium salutis anime sue alienando manibus magnificorum dominorum Andree, Pauli et Georgii ac condam Stephani de Bathor assignasset...” – Ugyancsak tiltakozott a Bátoriak Marcali-jószágokban való birtoklása ellen 1503-ban Batthyány Boldizsár, Dombói Dávid, Szerdahelyi Mihály, Zicsi Benedek, de tudomásunk szerint minden eredmény nélkül. DL 50598.

Az ecsedi Bátoriak várbirtokai a kései középkorban

317

igazgatását a Bátoriak a korszakban általánosan bevett módon oldották meg. Egyik itteni várukat, nevezetesen Babócsát jelölték ki a régióban fekvô birtokok helyi igazgatási-bíráskodási központjává, ennélfogva babócsai várnagyuk jelentôsebb szerepet töltött be familiárisi hálózatukban. A központi és igazgatási funkció természetes módon hozta magával azt, hogy Babócsán a középkor végére a Bátoriak mintegy második rezidenciája alakult ki, amely helyzet a török hódításig állott fenn.68 A Marcali-birtokokkal összefüggésben feltétlenül érintenünk kell Ötvöskónyi kastélyának kérdését. A szakirodalomban az ötvöskónyi kastély néhol Bátoribirtokként tûnik föl, azonban ez a történeti adatok tükrében nem bizonyítható!69 Az összetett nevû, valójában Ötvösból és Kónyiból álló település birtoklástörténete nem rokonítható a Marcali és a Bátori családokéval, egyik sem képezte soha a segesdi (valóban Marcali, majd Bátori) uradalom részét. Kóny(i) esete az egyszerûbb, a település tudomásunk szerint a csurgói váruradalom részeként a várnai perjelség jószága volt. 70 Ötvös – amelynek területén állott egykoron az erôsség – birtoklástörténete is viszonylag jól követhetô. 1395-tól a Batthyány család ôsei, a Kôvágóörsiek lettek az urai, s kisebb megszakításokkal (1403–1405) a Jagelló-korig bírták.71 1515-ben még bizonyosan az övék volt, sôt 1516-ban Batthyány Benedek saját kezûleg aláírt levelét keltezte innen. 72 Ezen hevenyészetten egybegyûjtött adatok tükrében is bátran kijelenthetô, hogy az erôsség területén föltárt XV–XVI. század fordulójáról származó régészeti leletanyagot kevésbé a Bátoriakhoz, mintsem a Batthyányakhoz kapcsolhatjuk!

Karom és Racsa kastélyai Ecsedi Bátori (II.) István erôsségeinek sorát két délvidéki kastély gyarapította 1477 júniusától. Mind a szerémi Karom, mind pedig a Valkóban állott Racsa Maróti Mátyus/Máté birtoka volt, aki valamikor 1476 októbere táján halt meg fiú utód hátrahagyása nélkül. Birtokhagyatékán lényegében hárman, Drágfi Bertalan, Egervári László és Bátori István meg rokonai osztoztak. A koronára háramlott birtokok sorából Mátyás kicsit több mint fél esztendôvel Máté halála után a fenti két kastélyt adományozta az ecsedi ágat képviselô három testvérnek, István 68. Kubinyi: Rezidencia 215–216. Babócsa igazgatási szerepéhez ugyanitt (különösen a 116. jegyzet). – Bátori András még 1539-bôl is keltezett „in arce nostra Babolcha” MOL P 707 (Zichy cs. lt.) Fasc. 1., nr. 76.

69. Magyar Kálmán: Az ötvöskónyi Bátori várkastély. (Somogyi Múzeumok Füzetei 18.) Kaposvár, 1974. 6.

Ugyanakkor 1996-ra helyesbítette álláspontját és elfogadta (Koppány Tibor nyomán) a Batthyánybirtoklást: Magyar Kálmán: Somogyi reneszánsz várkastélyok kôfaragványairól. (Az ötvöskónyi és koroknyai (korotnai) várkastélyok kôemlékeinek periodizációs problémái) In: Magyar Egyháztörténeti Évkönyv 2. Bogyay Tamás emlékére. Szerk.: Bertényi Iván–Dóka Klára. Budapest, 1996. 121. – Ötvös Batthyány-birtok voltát igazolta legutóbb Koppány Tibor kastély-adattára is. Koppány Tibor: A középkori Magyarország kastélyai. (Mûvészettörténeti Füzetek 26.) Budapest, 1999. (a továbbiakban: Koppány: Kastélyok) 190–191.

70. Engel Pál: Magyarország a középkor végén. Budapest, 2001. CD-ROM (Kónyi). Reiszig Ede: Somogy vármegye községei. In: Somogy vármegye. Szerk.: Csánki Dezsô. Budapest, [1896] (a továbbiakban: Reiszig: Somogy megye községei) 98.

71. Reiszig: Somogy megye községei 126–127.

72. 1515: Komjáthy Miklós: A somogyi konvent II. Ulászló-kori oklevelei az Országos Levéltárban (Tizenhetedik közlemény) In: Somogy Megye Múltjából. Levéltári Évkönyv 20. Szerk.: Kanyar József. Kaposvár, 1989.

31. – 1516: „...in castro nostro Ethwes...” DL 101492.

318

Horváth Richárd

országbíró kiemelt politikai és katonai erényeire hivatkozva.73 Eszerint István legutóbbi kiemelkedô érdeme (a cseh háborúkban és Szabács ostrománál tanúsított hûségén túlmenôen) az volt, hogy Mátyás esküvôje táján (1476. XII. 22., Buda), hozzávetôlegesen szeptember-december között az országbíró vonult a királyi hadak élén Moldvába, s ott a magyar koronához hû IV. Vlad Tepeºt helyezte vissza az ellenséges Basarab vajda és az ôt támogató török segédcsapatok ellenében. Ma már persze tudjuk, hogy ez az akció csak tiszavirág életû sikert hozott, mert a török segédcsapatok 1477 elején visszahelyezték Basarabot a vajdai székbe, így Mátyásnak az adománylevél kiadásakor tisztában kellett lennie a hadjárat „eredményeivel,” de ez itt és most mellékes körülmény. A kiváló narratioval bíró adománylevél katonai-politikai hátterének föltárása külön dolgozatot érdemelne.

A Meggyesalji hagyaték és pere Aligha tévedünk nagyot, ha a Meggyesalji-vagyonnal kapcsolatos eseményekrôl jó elôre kijelentjük, szinte bizonyosan ennek megszerzése volt a Bátori család legnehezebb és leghosszabb ideig elhúzódó birtokügylete. Pedig az események eleinte igen olajozottan haladtak. 1490. szeptember 24-én a fehérvári keresztesek konventje elôtt Meggyesi István, illetôleg Bátori István országbíró meg Perényi János királynéi ajtónállómester (a Perényiek nyalábi másképp ugocsai ága) összes birtokaikra kiterjedôen kölcsönös örökösödési szerzôdésre léptek.74 Minthogy sem a Bátoriak, sem a Perényiek nem voltak gyermektelenek, ekként a kontraktus a hagyaték átadásának szándékát takarta a két oldal között, amint azt a szerzôdô felek le is írták oklevelükben, illetôleg azt, hogy István a családot terhelô hatalmas adósságokat mihamarabb kielégíthesse. Erre utal 1491-bôl az a hatalmas pénzösszeg (21 000 forint), amelyet épp a Bátoriaktól és a Perényiektôl vett föl birtokai ellenében.75 A vagyon az alábbi várakat és kastélyokat jelentette: Szinyér vár, Meggyes(alja) kastély, Szigliget vára, Berzôce kastély és Izdenc vára és persze ezek uradalmai, amely igencsak tekintélyt parancsoló birtokvagyont jelentett. Az oklevél szerint ezen várak István magtalan halála esetén egyformán szállnának a Bátoriakra és a Perényiekre, kivéve Izdencet, amely Bátori István és testvérei kizárólagos jussát fogja képezni.76 Ahogyan azonban a Marcali-hagyaték esetében, úgy ehelyt is külön ki kell térnünk arra a kérdésre, hogy az elôsorolt uradalmak mindegyike fölött vajon valóban bírt érdemi joghatósággal Meggyesi István? A válasz, a nevezett erôsségeket érintô adatokat áttekintve, határozottan nemleges. A részletek tekintetében Berzôcére és Szigligetre érdemes jobban figyelnünk.

A Verôce, majd pedig Körös megyei Berzôce kastélya az Anjouk korától fogva a Pok nembéli Meggyesiek birtoka volt, de idôvel a Ropolújvári, majd a Tamási család 73. DL 34309. Az erôsségek és tartozékaik nevét kihagyva kiadta: Teleki: Hunyadiak XII. 21-24.

74. SO 562–565. A késôbbiekben a szerzôdés okán kibontakozó perfolyamot részben épp a Perényiek ugocsai ágának levéltárában fennmaradt oklevelek alapján rekonstruálhatjuk!

75. Az oklevél kiadása: Mészáros Orsolya: Szigliget várának története a középkorban. Fons 12. (2005) (a továbbiakban: Mészáros: Szigliget) 372–375.

76. „...demto castro similiter eiusdem Stephani filii Mauricii Czdencz vocato in comitatu Crisiensi regni Sclavonie sito ac oppidis ..., quod solummodo in eundem comitem Stephanum ac fratres suos prescriptos ... derivari deberent in perpetuum et redundari...” Uo. 564.

Az ecsedi Bátoriak várbirtokai a kései középkorban

319

kezébe került. 1444 után pedig Újlaki Miklós szerezte meg és fia, Lôrinc 1524-es haláláig szakadatlanul a kezükön maradt.77 Kísértetiesen hasonló a helyzet Szigliget esetében is, hiszen a jogtalan, de foglalását késôbb legalizáló (el)foglaló megint csak Újlaki Miklós volt.78 Jóllehet a Meggyesiek még 1486-ban pert indítottak a vár visszaszerzése érdekében, de ez kudarcot vallott, már csak a család gyors kihalása miatt is.79 Ezután – a jelek szerint – a Bátoriak ugyan belenyugodtak Újlaki szigligeti birtoklásába, de mindvégig számon tartották jogukat az erôsséghez. Mindezt világosan bizonyítja, hogy Lôrinc herceg 1524. évi halálát követôen azon nyomban tiltakozással éltek, amikor tudomásukra jutott, hogy az uralkodó Szigligetet idegen családnak, nevezetesen az egykori Újlaki-vagyonból több várat is átvevô Tóti Lengyeleknek szándékozza adományozni. 80 A tiltakozást ugyan megtették, de ismereteink szerint per nem indult, azaz Szigliget nem lett soha Bátori-birtok. Az iméntiek fényében tehát kijelenthetô, hogy a magában is hatalmas Szinyér-meggyesi uradalom és Izdenc meg tartozékai alkották a szerzôdés érdemi részeit.

A felek a megállapodást követôen láthatóan annak szellemében jártak el, Meggyesalji István váraiban maradt, s pénzbeli segítséget kapott nagy hatalmú szerzôdôtársaitól, továbbá az is világos, hogy Bátori és Perényi a birtokokat érintô ügyekben együtt jártak el.81 A jogi bonyodalmak csak akkor vették kezdetüket, amikor Meggyesalji István 1492 utolsó hónapjaiban meghalt. Nos, ekkor a Bátoriak további ágai éppúgy feltûntek, mint István leányági rokonsága vagy a Perényiek nádori ága, illetve a korábbi szerzôdô felek, azaz a Perényiek és az ecsedi Bátoriak hamarjában bevonultak az urukat vesztett jószágokba. Az eztán meginduló jogi lépések sorát a Bátori Szaniszlófiak kezdték 1493 nyarán, akik Bátori István távolabbi rokonságát képezték, hisz a somlyói ág tagjai voltak. Jogigényüket vélhetôleg dédanyjukhoz, nevezetesen Meggyesi Annához kapcsolták, minthogy jelen ismereteink szerint közvetlen felmenôik és feleségeik közt nem volt Meggyesi-leány.

Elsô lépésként tehát tiltakozásukat nyújtották be ecsedi Bátori István és testvérei szinyéri, Meggyesi és izdenci birtoklása ellenében, valamint tilalmazták Meggyesi István e jószágoknak az elôzôek részére történô átadásától.82 1493 januárjának közepén eddig nem ismert család, a Kusalyi Jakcsok léptek elô igényükkel arra hivatkozván, hogy Jakcs Ferenc, illetôleg Meggyesi István elôdei korábban már kötöttek egy örökösödési megállapodást.83 Bár e kontraktust nem ismerjük, de egykor volt létében nincs okunk kételkedni. Már csak azért sem, mert a Jakcsok fellépését követôen azonnal megindultak a tárgyalások köztük és a Bátoriak között, akik a Perényiek perbeli terheit is vállalták velük szemben. A felek hamar dûlôre jutottak: a Jakcsok a Bátori testvérek javára lemondtak az ôket megilletô birtokjogokról. Cserébe megkapták néhai Meggyesi István több Somogy megyei jószágát, illetve mórichidai uradalmát, amely – az oklevél megjegyzése 77. Engel: Arch. I. 279., Koppány: Kastélyok 120–121., 1493-ban például Bencsics Jánost, Újlaki Lôrinc itteni várnagyát említik. DF 255918.

78. V. László 1453-as adománylevele Szigliget és Hegyesd várairól Újlaki Miklós részére: Mészáros: Szigliget 369–370.

79. Vö.: Mészáros: Szigliget 342. A legfontosabb vonatkozó periratok kiadása ugyanitt: 370–372.

80. DL 24274., DL 24275. Mindkét oklevél 1526 tavaszán kelt.

81. Vö. a 75. jegyzetben idézett oklevéllel!

82. DL 82035. A tiltakozók elôadása szerint a várbirtokok ôket „iure successorio”, azaz öröklés jogán illetik.

83. A Jakcsok birtokviszonyaihoz és leszármazásához: Emôdi Tamás: A Kusalyi Jakcsok származása és címeres emlékei. Turul 69. (1996) 57–66.

320

Horváth Richárd

értelmében – felerészben Szapolyai István nádor kezében volt és visszaszerzésre várt.84 A valóságban a helyzet ennél lényegesen reménytelenebb volt. Szapolyai nádor az uradalom teljes egészét bírta, s azt pápai váruradalmának részévé tette, ekként Jakcs Ferencék lényegében üres kézzel távozhattak a Bátoriaktól: lényegében egy, a majdani perbéli ellenfelet figyelembe véve beválthatatlan birtok-átadási kötelezvényt kaptak, de azt is csupán néhány somogyi birtokra korlátozva.85 Ma már jól tudjuk, hogy a Veszprém és Gyôr megyei jószágokat nem tudták megszerezni Szapolyai Istvántól. Ezt Gyôr megye 1518. évi rovásadó összeírása igazolja a leghitelesebben, amely szerint a Bátori-Jakcs megegyezésben szereplô birtokok közül Mórichida, Ánghely, Gyömöre, Sövényház, Zente és Szerecseny részben vagy egészbe vitathatatlanul a Szapolyaiak kezében volt a Jagelló-kor vége felé.86 Rövid idôn belül újabb fél csatlakozott a hagyaték körül sokasodók hadához. Ez pedig nem volt kisebb személy, mint bélteki Drágfi Bertalan, Bátori István majdani utóda az erdélyi vajdai tisztségben, akinek Julianna nevû húga ecsedi Bátori (I.) András felesége volt, de Bertalan édesanyját is Bátori leányként azonosíthatjuk. A már jócskán szövevényessé váló helyzetet tovább bonyolította a Drágfiak és a Perényiek közt évtizedek óta húzódó per Nyaláb vár birtoklása körül. Bizonyára Drágfi élt a lehetôséggel, hogy épp frissiben induló peréhez némi „árukapcsolással” illesztve nyalábvári ügyét, talán annak is végére juthat. Ebbéli szándékának feltételezését engedi meg tudniillik Perényi János és fiai 1493. január 9-én kelt tiltakozása. Ebben magát a királyt tiltották el attól, hogy Nyaláb várát, illetôleg Meggyesi István Meggyesalji birtokát Bertalannak adományozza, amelyeket pedig az felkért az uralkodótól.87 Két nappal késôbb Drágfi tiltotta el az ecsedi testvéreket a birtokok átvételétôl, majd Bátori István is megtette a maga tiltakozását, amivel tehát a kör jogi értelemben is bezárult.88 E lépéseket további eltiltás-sor, illetôleg sikertelen (azaz ellentmondásokkal véget érô) iktatási kísérletek követték, amelyekkel voltaképpen hosszú, közel két évtizedes pereskedés vette kezdetét. Résztvevôi tehát az ecsedi és a somlyói (Szaniszlófi) Bátoriak, a bélteki Drágfiak és a Perényiek voltak, s csak 1519–1520 fordulóján Verbôci István közbenjárására jutottak részleges eredményre.89 Tulajdonképpen a hosszas jogi procedúra eredményeképpen, amely természetesen megsínylette a folyamatosan változó belpolitikai erôviszonyok változásait, a valós helyzet alig-alig módosult, legalább is a várbirtokok terén. Izdenc és Meggyes addig is és ezt követôen az ecsedi Bátoriak kezelésében maradt, míg Szinyér eleinte csak félig volt a kezükön (a másik porció a Perényieké volt), késôbb pedig ezt a részüket átadták a somlyói ágnak.90 Lényegi változások az uradalmak összetételében mentek végbe.

84. Perényi 646. (DL 71042.) – Késôbb, Jakcs Ferenc halálakor a család birtokainak királyi zár alá vételekor (sequestratio) annak egyik végrehajtója Bátori Miklós volt. DL 30062.

85. Engel Pál: Uradalomszervezés a Dunántúlon a XIV–XV. században. In: Tanulmányok Pápa város történetébôl 2. Szerk.: Hermann István. Pápa, 1996. 23–27. – Somogyi birtokok: Perényi 647. (DL 71043.)

86. Az adólajstrom kiadása: Horváth Richárd: Gyôr megye hatóságának oklevelei (1328–1525). (A Gyôri Egyházmegyei Levéltár Kiadványai. Források, feldolgozások 1.) Gyôr, 2005. 145–148.

87. Perényi 645. (DL 71041.)

88. Perényi 648. és 649. (DL 71044.)

89. Perényi 650. (DL 71045.), DL 82062. Csupán Bátori András babócsai és fejérkôi iktatása ért véget ellentmondás nélkül 1493 augusztusában. DL 20044.

90. Ehelyütt a somlyói ágnak és a Perényieknek is volt várnagyuk. Vö. Perényi 834. (DL 71165.) – II. Ulászló 1495. évi új adomány oklevelében is csak Szinyér fele szerepel! DL 20306., Az átadáshoz: DL 23326. – A pert, illetôleg Verbôci „békéltetô” tevékenységét Neumann Tibor e kötetben szereplô dolgozata (‘II. Lajos király Nyírbátorban’) tárgyalja, ezért ismertetésétôl és politikai hátterének felvázolásától e helyütt eltekintettem!

Az ecsedi Bátoriak várbirtokai a kései középkorban

321

A Rozgonyiak kihalása és az ecsedi Bátoriak Ismertetésünk végén ugyanazokban a hónapokban kell maradnunk, amelyekben lázas tárgyalások folytak a Meggyesi-hagyaték végsô sorsa felôl. 1519 novemberében kelt ugyanis a budai káptalan elôtt egy másik, s az ecsedi Bátoriak számára addigi történetük során talán a legfontosabb birtok-megegyezést rögzítô oklevél. Ebben Bátori István és András, illetôleg ezen András apósa, Rozgonyi István a nagy múltú família utolsó élô sarja kötöttek kölcsönös örökösödési szerzôdést minden birtokukra kiterjedôen. A Bátori testvérek elôtt komoly vagyon megszerzésének lehetôsége csillant meg, amely három váruradalmat (Csicsva, Monyorós és Cserép) és további három és fél fontos mezôvárost (Rozgony, Varannó kastéllyal, Tura, Gyöngyös fele) ölelt föl a hozzájuk tartózó nem kevés számú birtokkal. 91 Meglepô módon – ellentétesen a Marcaliakkal kötött megállapodáskor alkalmazott eljárással – a felek részére nem iktatták azonnal újdonsült birtokaikat. Erre csak Rozgonyi 1523 nyarán bekövetkezett halálát követôen kerítettek sort.92 A birtokosváltás az eddig ismertetett esetekhez képest meglepôen nyugodtan zajlott le, s az így kialakult helyzetet Lajos király 1524. évi, a néhai Rozgonyi István leányainak, Bátori András felesége, Katalinnak és másik hajadon leányának, ugyancsak Katalinnak szóló királyi adománya zárta le.93 Némi nehézségek csupán a Rozgonyi özvegyének járó hitbér kiadása körül adódtak, de a Bátori birtoklást lényegében ezek sem zavarták meg.94 Az 1519. évi megegyezés értelmében Rozgonyi özvegyének jutott volna Csicsva vára és a varannói rezidencia, de úgy tûnik, hogy ezt végül is a Bátoriak sokallták és vonakodtak végrehajtani a kontraktus összes pontját. Az özvegy, Szerecsen Krisztina testvére, János viszont nyomban perre vitte az ügyet, hiszen nem csekély jószágokról volt szó. A tárgyalások részleteit nem ismerjük, de az eljáró – ki más lehetett – Verbôci István Bátori Andrásnak címzett levelébôl világos képet kapunk arról, hogy miként képzelte a peres felek összebékítését. Eszerint a csicsvai uradalom kikerült az özvegynek átadadandó birtokok sorából és helyette Rozgony bizonyos részeivel elégítették volna ki a Szerecsen családot, természetesen Varannót, mint az asszony lakóhelyét csatolva hozzá.95 Minthogy ellenkezô értesüléssel nem bírunk, ekként kimondhatónak látszik, hogy Szerecsen Krisztina élete végéig apja varannói kastélyában lakhatott és élvezhette a rozgonyi uradalom bizonyos részének jövedelmét is. A további reá szállott atyai jószágok közül teljes mértékben csak a gyöngyösi uradalom negyedét tudta a Bátoriak elôl elzárni, így azoknak Mohács utánra a város és a hozzá tartozó birtokok egynegyede volt a kezén.96 Hogy pontosan mekkora is volt a szóban forgó Rozgonyi birtokegyüttes afelôl szerencsés módon egészen pontos értesüléseink vannak. Ezen információk meglepô módon Verbôci István ítélômester, késôbb nádor irathagyatékában maradtak 91. DL 23284. Kiadása: Bátori oklevelek 17. sz. II. Lajos királyi konszenzusa: DL 23285. (újkori másolatos példánya: DL 82581.) Regesztája: Bártfai: Pest megye... 1417. sz.

92. DL 72208. Rozgonyi végrendeletében annak legfôbb végrehajtója gyanánt is Bátori Andrást jelölte meg!

DL 23744.

93. DL 60089., iktatóparancs: DL 89217.

94. Bártfai 1460., 1461. sz., DL 89217., DF 269930.

95. Fraknói Vilmos: Werbôczy István kiadatlan levelei és egy országgyûlési beszéde. 1513–1526. Magyar Történelmi Tár 23. (1877) 129–131. E dolgozat ismeretét Neumann Tibornak köszönhetem.

96. Draskóczy István: Gyöngyös település- és birtoklástörténete a középkorban. In: Tanulmányok Gyöngyösrôl. Szerk.: Havassy Péter–Kecskés Péter. Gyöngyös, 1984. 123–124.

322

Horváth Richárd

korunkra, akit II. Lajos 1519–1520 fordulóján Kelet-Magyarországra küldött, hogy a Bátori (ecsedi és somlyói egyaránt)-Perényi-Drágfi birtokpert egyszer s mindenkorra zárja le. Nos, e tárgyalások során több közbensô följegyzés készült, amelyek a késôbbi nádor iratai közé kerültek.97 Ez a hagyaték ma az Egyetemi Könyvtár Kézirattárában található, s datált középkori darabjairól a MOL Diplomatikai Fényképgyûjteménye is ôriz felvételeket. A pontos keltezéssel nem rendelkezô darabokról ugyanakkor nem készült fényképfelvétel csak mikrofilm, mert azokat a kéziratok egykori rendezôi az idôrendi rész utánra sorolták. Ekként a hazai középkorkutatások alapját képezô levéltári gyûjteménybôl számos kiemelkedô politika- és birtoklástörténeti adalékkal bíró irat bizony máig hiányzik, holott ezek máig fönnmaradtak, hozzáférhetôek.98 Ennek a szerencsés véletlennek köszönhetjük tehát, hogy rendelkezésünkre áll a Rozgonyiaktól az ecsedi Bátoriak kezére került elfekvôségek teljesnek tûnô listája.

Eszerint a három vár és a három mezôváros uradalmába összesen 83 birtokot soroltak, ami kétségtelenül tekintélyes mennyiség még annak ellenére is, hogy az egyes birtokok pontos méreteit nem ismerjük.99 E birtokmennyiséghez a Bátoriak részérôl annakelôtte legfeljebb csak az ugyancsak nagynak számító világosvári uradalom volt mérhetô. Ráadásul tudomásunk van arról is – ahogyan azt már említettem –, hogy a Rozgonyiak 1472-re az évtizedek óta fontos rezidenciájuknak számító Varannó városában erôsséget emeltek, s ennek fenntartásához királyi engedélyt is nyertek.100 Ezután Varannó a kései középkor évtizedeiben a Rozgonyiak monyorósi ága kiemelt rezidenciájaként szolgált, amire a családtagok nagy számú innen származó keltezése utal.101 E lajstrom datálása, bár elôször rögvest 1520 körülinek gondolnánk, mégsem problémamentes. Jóllehet valóban csábító a gondolat, hogy Verbôci nyírségi útjához és az ekkor folytatott megbeszélésekhez kapcsoljuk, mégis gyanúra dathat okot két szempont. Az elsô roppant kézenfekvô: Rozgonyi István 1523-ban halt meg, így ennek elôtte aligha volt értelme és jogi alapja a Bátoriak részérôl bármiféle lista készítésének. A második kritérium lényegét pedig már láttuk: Rozgonyi halála után özvegye és családja indított pert a friss birtokos Bátoriak ellen. A perben döntést hozó Verbôci István idézett levelébôl pedig kitetszik, hogy számos összeírás (regestrum) készült ekkortájt. Jóllehet a fennmaradt iratok és az elített feljegyzések azonosítása meglehetôsen bizonytalan, azt mégsem zárhatjuk ki, hogy a korunkra 97. Ezek az alábbiak: Drágfi János birtokjegyzéke. Eötvös Lóránd Tudományegyetem. Egyetemi Könyvtár, Kézirattár. Litterae et epistolae originales. (a továbbiakban: LEO) Nr. 221. – Bátori várbirtokok jegyzéke (nem teljes) LEO 251., valamint az elkövetkezôkben idézendô Rozgonyi-birtokjegyzék. Ezeken kívül ismeretlen úton – feltehetôen barokk-kori vásárlás alkalmával – a pécsi Klimó-gyûjteménybe is került egy apró feljegyzés-töredék, ami a Bátori Andrásnak jutott birtokokat tartalmazza. DF 285942. – Szövegüket lásd: Bátori oklevelek 20., 26–28. sz.

98. Az elmondottakhoz: Hermann Zsuzsanna: Az Egyetemi Könyvtár Werbôczi-kéziratai és az „Analecta Saeculi XVI Hungarica.” (Bibliotheca Universitatis Budapestiensis. Fontes et Studia 1.) Budapest, 1983.

15-34. A datált okleveleket tartalmazó középkori rész legutóbbi ismertetése: Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárában és Egyetemi Levéltárában ôrzött 1526 elôtti oklevelek és iratok jegyzéke. Összeállította a Magyar Országos Levéltár és az Egyetemi Könyvtár katalógusai alapján: Sölch Miklós. Budapest, 2005.

99. LEO 244. Kiadása: Bátori oklevelek 27.

100. DL 17305. „...novam domum suam in Varano constructam et municione vallatam...”

101. A Rozgonyiak számtalan varannói keltezésének elôsorolása ehelyütt fölösleges, csak Rozgonyi István elsô és utolsó általam ismert keltezését idézem: 1489. III. 17. Bártfa szabad királyi város levéltára 1319– 1526. I. kötet (1319-tôl 1501-ig). Összeállította: Iványi Béla. Budapest, 1910. 2699. sz., 1523. III. 23. „ex domo nostra Waranno mea” DF 260224.

Az ecsedi Bátoriak várbirtokai a kései középkorban

323

maradt Rozgonyi birtokösszeírás 1523-ban vagy az utána következô esztendôben keletkezett.102

Zálogok, ideiglenes birtoklás Befejezésképpen még három olyan erôsségrôl kell érdemlegeset mondanunk, amelyek csak idôlegesen vagy egyáltalán nem voltak az ecsedi Bátoriak kezelésében, illetve csupán bizonyos fokú jogi kapcsolat állt fenn esetükben a család felé. Déva ügyét egészen jól ismerjük. 1490. október 2-án kelt ugyanis az az oklevél, amelyben II. Ulászló király az amúgy az erdélyi vajdai tiszthez tartozó várat – s Bátori István ekkor épp betöltötte e hivatalt – a királyi trón megôrzése érdekében neki juttatott 16 000 arany ellenében elzálogosította a vajdának.103 Ma már azt is jól tudjuk, hogy az anyagi segítségen kívül Bátorinak komoly katonai szerep is jutott a trónharcokban. A királyság területére betört trónkövetelô, János Albert lengyel csapatai Eperjes megszerzését követôen elôször éppen a Tiszántúl és Erdély felé indultak volna, csakhogy a stabil Ulászló-párti vajda családi birtokai (Ecsed, Szinyér, Meggyes és vidékük), továbbá a vajda kezelésében álló erdélyi várak visszatartották a támadókat ettôl a manôvertôl, evvel szertefoszlott annak lehetôsége is, hogy az egyik legnagyobb hatalmú magyar arisztokrata Albert hívévé szegôdjön.104 Ráadásul Bátori István közismerten jó és tapasztalt katonának számított kortársai közt, Kinizsi társaként pedig részese volt a csonthegyi ütközetnek is.105 Ennek a biztos Ulászló melletti kiállásnak lehetett az egyik záloga, vagy alkalmasint az ára Déva Bátori kezére történt átadása. A zálogbirtoklás végsô dátumát illetôen ugyan bizonytalanok vagyunk, láttuk: a vajda iktatása 1491 augusztusában zajlott le, s könnyen elképzelhetô, hogy a várat 1493-ban bekövetkezett haláláig bírta.106 A Somogy megyei Zákány esetében klasszikus értelemben vett, bár korántsem minden jogalapot nélkülözô, erôvel történt foglalással van dolgunk. Bátori István vajda 1491 ôszén – kihasználva az országban uralkodó zavaros állapotokat, valamint felhasználva fegyverbe hívott bandériumát – somogyi birtokai közelében fekvô zákányi kastélyra tette rá a kezét. Alapvetôen törvénytelennek tetszô lépését ugyanakkor igyekezett a jogszerûség álarca mögé bújtatni. Történt ugyanis, hogy Dombói Dávid 1490 folyamán Szerdahelyi Imrefi Mihály zákányi kastélyát megtá madta és elfoglalta. II. Ulászló e jogtalanságot megszüntetni szándékozván utasította Somogy megye kapitányát, hogy a megyei hadakkal szállja meg az erôsséget. Ekkor lépett be az események menetébe a vajda. Nagy Lôrinctôl, a megyei kapitánytól saját kezelésébe vette Zákányt, lényegében minden ellenállás vagy királyi felhatalmazás nélkül. Ellenkezésre nem is nagyon kellett számítana, hiszen a megye 102. A további részletekhez lásd Neumann Tibor e kötetben szereplô tanulmányát!

103. DL 19679. A vajda iktatására a következô év nyarán (mandátum kelte: aug. 1.) kerítettek sort: DL 27556., DL 27557.

104. Az eseményekhez és Bátori politikai szerepéhez összefoglalóan: Kubinyi András: Két sorsdöntô esztendô (1490–1491) Történelmi Szemle 33. (1991) 16–36.

105. Ô vezette 1491 júliusában Székesfehérvár ostromát. Vö. Kovács Péter: Miksa magyarországi hadjárata.

Történelmi Szemle 37. (1995) 48.

106 Csánki is csupán annyit jegyez meg Dévánál, hogy „Ez elzálogosítás azonban nem tarthatott huzamosabb ideig.” Csánki Dezsô: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában V. Budapest, 1913. 44.

324

Horváth Richárd

legtekintélyesebb várbirtokosa, a király országszerte ismert híve, Erdély vajdája és országbíró volt. Imrefi Mihály azonban panaszt tett, s az így induló per elsô idézô és halasztó oklevelei fenn is maradtak.107 Szerencsés módon azonban ismerjük az ügyet lezáró, 1494 tavaszán Szapolyai István nádor elôtt létrejött megállapodás szövegét is. Eszerint a Bátori testvérek úgy a zákányi kastélyt, mind a hozzá tartozó negyedbirtokokat visszabocsátják a Szerdahelyiek kezelésébe.108 A Bátori-foglalás elôzményét alkalmasint abban kereshetjük, hogy Zákány a század közepéig ténylegesen Marcali-jószág volt. 1457-ben engedte át azt Zicsi Benedeknek és feleségének, Szerdhahelyi Imrefi Annának Marcali János, annak számos szolgálata fejében.109 A Szerdahelyiek ezután a birtokon kastélyt emeltek, ezért annak felépültét 1457-1476 közé datálhatjuk. Ez utóbbi, záró évszámot onnan tudhatjuk, hogy ebben az esztendôben kelt a somogyi konvent elôtt az az oklevél, amelyben Marcali László a nevezett kastélyt és a zákányi uradalom felét átengedte a Szerdahelyieknek. Az elsô pillanatban furcsa tényt, miszerint az 1457-ben egyszer már átadott birtokrészek újbóli átengedésére miért volt szükség, azzal magyarázhatjuk, hogy az elôzô diplomában nem esett szó örökös birtokátruházásról.

Majdnem biztosak lehetünk abban, hogy a szolgálatok fejében (propter diversa servitia) történt ideiglenes honorálásról volt szó. Minthogy azonban 1474-ben már megkötötte összes jószágára kiterjedôen az öröklési szerzôdést a Bátoriakkal, így az oklevélbe azokat is belefoglaltatta.110 Afelôl persze, hogy e korábbi Marcali birtoklásra hivatkozott-é Bátori Zákány megszerzésekor avagy más megoldást keresett, nem maradt semmiféle híradásunk.

Nagyot lépve elôre az idôben, a Jagelló-kor utolsó éveibôl ismert oklevelekre érdemes kitérnünk. Ezek sorában az elsôk valóban csak érintôleges említést érdemelnek, hiszen az ecsedi Bároriak szerepe az alábbi ügyben igencsak érintôleges. 1521-ben, Nándorfehérvár eleste elôtt nem sokkal a fontos végvár egyik bánja, Hédervári Ferenc a török sereg közeledtének hírére négyezer forintot költött az erôsség felszerelésére. Minthogy a kincstár ebbéli kiadásait nem fedezte, saját birtokainak elzálogosításával teremtette elô az összeget. E zálogosítással váltotta ki unokahúga és ennek férje: Rozgonyi Katalin és Bátori András tiltakozását arra való hivatkozással, hogy Ferenc apjával, Miklóssal a Bátori testvérek kölcsönös örökösödési szerzôdést kötöttek.111 Nos, a szerzôdést ugyan nem ismerjük és léte vagy nemléte felôl sincsenek érdemi információink. A Nándorfehérvár elvesztése

107. Komjáthy Miklós: A somogyi konvent II. Ulászló-kori oklevelei az Országos Levéltárban. (Elsô közlemény) In: Somogy Megye Múltjából. Levéltári Évkönyv 4. Szerk.: Kanyar József. Kaposvár, 1973. 48–53.

108. DL 20153. A Bátoriak „...pretactum castellum Zakan totaliter et ex integro simulcum cunctis armis, ingeniis, bombardis, pulveribus, pixidibus, armibus, cuspidibus, sagittis et aliis ingeniisque et victualibus castello in eodem locatis...” adják vissza.

109. A zichi és vasonkeoi gróf Zichy család idôsb ágának okmánytára I–XII. Szerk.: Nagy Iván–Nagy Imre– Véghely Dezsô–Kammerer Ernô–Lukcsics Pál. Pest, Budapest, 1871–1931. IX. 559., 581–582. Vö. továbbá: Koppány: Kastélyok 246–247., de az ehelyütt idézettel ellentétben az oklevelekben kastély nem, csak Zákány-birtok szerepel!

110. DL 17879. Marcali magára vállalta az alábbi személyek esetleges perbéli terhét „...magnificorum Andree, Stephani et Ladislai de Bathor ac reverendissimi in Christo patris, domini Nicolai de eadem Bathor episcopi ecclesie Waciensis fratrum, necnon generose domine Barbare filie condam Stephani filii bany de dicta Marczaly, consortis videlicet magnifici Emerici bani de Hedrewara sororis patruelium fratrum suorum...”

111. A Héderváry-család oklevéltára I-II. Közlik: Radvánszky Béla–Závodszky Levente. Budapest, 1909–1922. (a továbbiakban: Héderváry) II. 400.

Az ecsedi Bátoriak várbirtokai a kései középkorban

325

miatt Ferenc ellen indított per végeredményeképp Bátori felesége, Katalin csak az anyja részérôl ôt megilletô leánynegyed-kiutalást érte el.112 Befejezésképpen a Szerém megyében fekvô Cserögrôl kell szót ejtenünk. A Garaiak, majd utánuk Corvin János (idôlegesen pedig Ernuszt Zsigmond pécsi püspök) birtokában lévô várat 1504 táján örök adományul enyingi Török Imre, Corvin egyik legbefolyásosabb familiárisa szerezte meg.113 Háborítatlan birtoklásuknak 1521 után lett vége, amikor – lévén enyingi Török Bálint is az elesett végvár egyik kapitánya volt – II. Lajos 1523 szeptemberének végén elkobozta az uradalmat, s Bátori István nádornak adta annak hadikiadásait ellentételezendô hatezer aranyforint értékben.114 Török azonban nem nyugodott bele vára elvesztésébe, s kiterjedt politikai kapcsolatrendszerét latba vetve igyekezett megszervezni a visszavételt. Erôfeszítése nem volt eredménytelen, ügyében maga Tomori Pál kalocsai érsek járt el, s kijárta Lajos királynál a kegyelmet, illetôleg Cserög visszaadását. erre 1523 novemberének közepén került sor, legalább is Bátori ekkor kapott nyugtát efelôl az uralkodótól. Varjadi Nagy Imre, Bátori cserögi kapitánya az erôsséget december 14-én adta át Tomorinak, így a rövid Bátori-birtoklás Cserögön véget ért.115 Nos, végére értünk a bevezetôben ígért vár- és kastélylajstromnak. 116 A kutatásoknak azonban a jelen dolgozat – reményeink szerint – nem végcélja, hanem sokkalta inkább csak szerény alapja kellene, hogy legyen. A jövô legfontosabb teendôi közé tartozhatna egy teljes, azaz az összes megismerhetô birtokra kiterjedô Bátori birtokkataszter elkészítése. Emellett a késôközépkori ún. köztörténeti kutatásokat is jelentôsen támogatná, ha egyszer elkészülne a család vagy legalább egynémely kiemelkedô tagjának politikai életrajza, amelyek hiánya fájó pont a királyság keleti régiójának és egészének történetében egyaránt. A magyarországi történeti biográfiák helyzetére jellemzô, hogy a Bátoriak életrajzainak elkészítését eleddig egyetlen munka vállalta föl, korának megfelelô színvonalon 1857-ben!117 Az elôzô oldalakon leírtak szükségképpen egyoldalúan, mégpedig birtokszerzéseik alapján rajzolják meg a család történetének egy fejezetét, de egy szempontot talán megvilágítanak.

Mégpedig azt, hogy a kései középkorra a királyi hatalomnak az addig megszokott (lényegében az Anjou- és a Zsigmond-korra különbözô intenzitással jellemzô) birtokadományozási technikákkal részlegesen szakítania kellett. Ahogy haladunk a középkor utolsó évtizedei felé, úgy a birtokforgalom, különösen pedig a vár- és kastélybirtokok forgalma szépen növekvô arányban nem „Budán keresztül”, hanem közvetlenül az egyes tulajdonosok közti rokoni-gazdasági-politikai érdekvonalak 112. Héderváry I. 583.

113. A vár történetének legutóbbi összefoglalása: Gere László: Várak a Szerémségben. In: A középkori DélAlföld és Szer. Szerk.: Kollár Tibor. Szeged, 2000. 351-352., valamint: Koppány: Kastélyok 131. – Ernuszt birtoklására: DL 105825.

114. Az átadó irat kiadása: Enyingi Török Bálint. A bevezetést írta és a forrásokat közzéteszi: Bessenyei József. Budapest, 1994. (a továbbiakban: Török Bálint oklt.) 4.

115. Bátori nyugtája: Török Bálint oklt. 6. Az oklevél regesztája: A Magyarország és Szerbia közti összeköttetések oklevéltára 1198–1526. Szerk.: Thallóczy Lajos és Áldássy Antal. (Magyarország melléktartományainak oklevéltára. Második kötet. MHH Dipl. XXXIII.) Budapest, 1907. 359.

116. Jelen tudomásunk szerint 1526-ig az alábbi erôsségek voltak tehát hosszab-rövidebb ideig ténylegesen vagy jogilag az ecsedi Bátori család kezén: Ecsed, (Bátor), Buják, Világosvár, Racsa, Karom, Szentgyörgy (Békavár), Szanda, Fejérkô, Babócsa, Berzôce, Szinyér, Meggyes(alja), Izdenc, Szigliget, Cserép, Csicsva, Monyorós, Varannó, Déva és Cserög (21).

117. Bátori családtagok életrajzai: Magyarok életrajzai. I. szakasz: hajdankor-1600. IV. füzet (Barcsai-Bátori) Szerk.: Kerékgyártó Árpád. Pest, 1857. 309–384.

326

Horváth Richárd

mentén bonyolódik. Kiemelt királyi kedvencek, új személyek, felemelkedô családok csak speciális (bel)háborús esetben vagy nagybirtokos famíliák kihalásakor számíthattak érdemleges (értsd: tömeges) uralkodói adományokra. Amíg az elsô változatra szép példát a Szapolyaiak, addig ez utóbbira éppen a Bátoriak mutatnak.

A király és környezete sokszor tehát e keskeny ösvényen – például a konszenzus meg- vagy meg nem adásával operálva – mozoghatott csupán, ami rányomta a bélyegét a korszak történelmére.118 Talán épp ezért is lenne érdekes egy-egy család várbirtok-történetének és a politikatörténetnek – ehelyütt szükségképp elmaradt – összehangolt feltárása és korántsem csak a vizsgált személyek avagy települések históriája szempontjából. Bátran állítható, hogy ezzel az egész történetkutatás gazdagodhatna. A Bátoriak esetében az elsô tétova lépések megtörténtek, de a hátralévô feladatok még százszorta számosabbak az elvégzetteknél.

118. A Meggyesalji Móroc és a Rozgonyi hagyatékok mellett külön tanulmányokat érne meg például a Garai-, a (Magyar-)Kinizsi- vagy a viszonylag jobban ismert Újlaki-birtokvagyon sorsának részletes feldolgozása.

A zsoltáríró Bátori István szarkofágján lévô címer

Bátori István erdélyi vajda lófejpajzsos címere

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

Oklevelek a Bátori család történetéhez* 1 1427. január 19. Bátor.

Bátori István és társai levele Miklós leleszi préposthoz, amelyben értesítik, hogy bizonyos birtokaik határa ügyében sikerült megegyezniük és minderrôl oklevél kiadását kérik tôle. Továbbá barátságukra való tekintettel levélvivôje útján tájékoztassa ôket arról, hogy mit kíván tenni.

Lyukas, alul szakadozott, elhomályosult írású papíron, hátlapján gyûrûspecsét nyomával. Leleszi konvent magánlevéltára 1400-113. (DF 234174.) – A levelet vö. a leleszi konvent 1427. január 19-i, a Bátoriak Ecsed, Fábiánháza, Vasvári és Bátor, valamint a Csaholyiak Gebe és Csaholy birtokai közötti határjárásról kiállított privilégiumával. Középkori oklevelek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban (1300–1525). Összegyûjtötte, átírta Balogh István, szerk. Érszegi Géza. Nyíregyháza, 2000. (A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár kiadványai II. Közlemények 21.) 97. – C. T. N.

Venerabili et religioso viro domino Nicolao preposito ecclesie de Lelez [... ...] honorando!1 Venerabilis religiose vir frater noster honorande, quia Deo voluntate ac pluribus probis viris laboratis super distinctione metarum quarundam possessionum nostrarum secundum continentiam regestri per magistrum Nicolaum notarium curie regie vestre fraternitati presentandi concordavimus metas earundem possessionum nostrarum erigi faciendo, super huiusmodique erectione metarum littere vestre ecclesie necessario sunt emanande, quare vestram fraternitatem attentius requirimus per presentes, quatenus pro redemptione ipsarum litterarum metalium nobiscum fraternaliter agendo taliter a nobis recipere velitis, ut dum vobis et fratribus vestris nostra fraternitate pl[....] similem fraternitatem impendere valeamus, et quidquid in hac parte fraternaliter nobiscum agere volueritis per latorem presentium nos informetis. Ab indebita autem exactione nos in hac parte modis omnibus custodiatis. Scripta in Bathor, die dominico proximo ante festum Beatorum Fabiani et Sebastiani martirum, anno etc. XXo septimo.

Stephanus filius Johannis dapiferorum regalium magister ac alter Stephanus filius Stanizlai de eadem Bathor, item Johannes et Ladislaus de Chahol fratres [vestri.]

1. A hátlapon címzésként. * Az itt található oklevelek összegyûjtésében nagy segítségünkre volt a Rácz György által szerkesztett „A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa DL–DF 4.2. Készült a Magyar Országos Levéltárban 1874–2003 között a Mohács elôtti gyûjteménykhez készült levéltári segédletek elektronikus feldolgozásával. – Zsigmondkori oklevéltár I–VII. (1387–1420) Szerk. Mályusz Elemér és Borsa Iván. 2003” címû CD-ROM. (Arcanum Digitéka.) – A forrásközlés az OTKA T 43322. sz. pályázatának támogatásával készült. – Az apparátus végén minden esetben az oklevélközlés készítôjének monogramja áll.

328

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

2 1429. február 8. Bátor.

Bátori István nyugtatja Petneházi Benedeket arról, hogy bemutatta [néhai] Petneházi György diák javait és holmijait.

Papíron, a szöveg alatt gyûrûspecsét nyomával. Tiszáninneni Református Egyházkerület, Sárospatak.

Vegyes kisgyûjtemények, idôrendi 36. (DF 282872.) – C. T. N.

Stephanus de Bathor dapiferorum regalium magister tenore presentium significamus, quibus expedit universis, quod Benedictus filius Jacobi de Pethenehaza de bonis et rebus Georgii litterati de eadem Pethenehaza ex voluntate et assensu Ambrosii filii eiusdem Georgii litterati subscriptas nobis presentavit: primo piccaria argentea III et I balteum mulieri aptum, I crinale cum lannis ornatum, coclearia argentea VI, nodules argenteos maiores XXII, minores autem nodules XXXI, I palium coloris nigri cum pellibus spinolis subductum, I stragulam colore viridi, lintiamina III, I mensale, II manutergia, I textam vulgo pintha nominatam.

Igitur nos prefatum Benedictum ratione rerum supranominatarum commisimus quitum, expeditum et per omnia absolutum vigore litterarum nostrarum mediante.

Datum in Bathor, feria tertia ante diem Cinerum, anno Domini millesimo quadringentesimo vigesimo nono.

3 1431. május 12. Buda.

Zsigmond király megparancsolja a leleszi konventnek, hogy küldje ki tanúbizonyságát, akinek jelenlétében a királyi ember szólítsa fel Bátori Istvánnak és testvéreinek osztályos atyafiait, hogy járuljanak hozzá az ecsedi vár újjáépítéséhez az ott bírt részüknek megfelelôen.

Papíron, hátlapján a középpecsét darabkáival. Leleszi konvent országos lt., Acta anni 1431-6. (DF 221906.) – A hátlapján konvent 1431. június 11-i jelentésének feljegyzése és fogalmazványa: 4. – C. T. N.

Sigismundus Dei gratia Romanorum rex, semper augustus ac Hungarie, Bohemie, Dalmacie, Croacie etc. rex fidelibus nostris conventui ecclesie de Lelez salutem et gratiam. Dicitur nobis in personis magnifici Stephani filii Johannis de Bathor dapiferorum nostrorum magistri ac Thome et Bartholomei fratrum eiusdem carnalium1 de eadem Bathor, quomodo quodlicet castellum Eched vocatum in comitatu Zathmariensi iuxta fluvium Crazna situatum, ipsos necnon Georgium, Michaelem et Ladislaum filios Johannis de dicta Bathor, fratres utputa ipsorum condivisionales communiter concernens, in suis edificiis pro maiori parte diruptum et desolatum haberetur, ad cuiusquidem castelli reformationem seu edificationem ipsi Georgius, Michael et Ladislaus filii Johannis quoad portionem ipsorum hactenus nullam expensam facere voluissent et nec vellent de presenti, quod in ipsorum preiudicium et dampnum cederet satis grande. Super quo fidelitati vestre firmiter precipiendo mandamus, quatenus vestrum mittatis hominem pro testimonio fidedignum, quo presente Ambrosius de Zennyes vel Anthonius aut Benedictus de Perechen sin Ladislaus de Samelhaza neve Andreas de Rapolth an Michael Zelew de Chazar aliis absentibus homo noster ad prefatos Georgium, Michaelem et Ladislaum filios Johannis accedendo amoneat eosdem verbo nostro, ut ipsi pro labore et reformatione predicti castelli ipsorum communis quoad portionem eorum

Oklevelek a Bátori család történetéhez

329

cum dictis exponentibus equalem et condecentem expensam facere debeant et teneantur. Et post hec ipsius ammonitionis seriem, ut fuerit expediens, nobis fideliter rescribatis. Datum Bude, sabbato proximo post festum asscensionis Domini, anno eiusdem MoCCCCoXXX primo.

1. Utána kihúzva: Stephani filii Stanislai, necnon Ladislai, Georgii, Mathius et Petri filiorum eius.

4 1431. június 11.

A leleszi konvent jelenti a királynak, hogy Császári Szele Mihály királyi ember uraik távollétében felszólította a bírót és a jobbágyokat a költségek ôket illetô részének kifizetésére.

Konventi fogalmazvány a mandátum hátlapján. Leleszi konvent országos lt., Acta anni 1431-6. (DF 221906.) – C. T. N.

Nos igitur mandatum vestre excellentie (3) obtemperans, ut tenemur, unacum prefato Michaele Zele de Chazar homine vestre maiestatis nostrum hominem, videlicet magistrum Ladislaum baccalaureatum ad premissa peragenda nostro pro testimonio transmisimus fidedignum, qui demum exinde ad nos reversi nobis universaliter retulerunt, quod ipsi accedentes in festo Sancte et Individue Trinitatis1 iam preterito ad predictum oppidum Bathor vocatum, locum videlicet habitationis prescriptorum Georgii, Michaelis et Ladislai filiorum Johannis accessissent, ubi eisdem Georgio, Michaele et Ladislao absentibus villico et iobagionibus ipsorum in eodem opido Bathor constituto et commorantibus dixit et commisissent verbo vestre serenitatis, ut dicti Georgius, Michael et Ladislaus filii Johannis, domini eorum pro labore er reformatione predicti castelli ipsorum communis quoad portionem eorum cum predictis exponentibus equalem et condecentem expensam pariter deberent et tenerentur. Qui quidem villicus et iobagiones absque presentialitate dictorum dominorum ipsorum ad premissa respondere se nil posse asseruissent. Datum in festo Beati Barnabe apostoli, anno Domini supradicto.2 1. Május 27.

2. Június 11.

5 (1431.) 1 szeptember 29. Majtény.

Bátori István és Tamás levele Kállói Jánoshoz és Istvánhoz Nábrádi Nagy Albert kártételei ügyében.

Foltos papíron, hátlapján két gyûrûspecsét nyomával. DL 56621. (Kállay cs. lt. 1400–663.) – A hátlapon a címzés alatt: detur. – C. T. N.

Egregiis viris Johanni et Stephano de Kallo, fratribus nostris carissimis!2 Egregii viri nobis dilecti scire damus v(estre) f(raternitati), ut Albertus Magnus de Nabrad3 hiis diebus magnam partem silvarum et terrarum nostrarum demetavit et sibi ipsi occupavit et hoc fecit cum subsidio et adiutorio vestro, ymo, quod peyus est, porcos de nostra silva introduxit et homines et custodes scrofarum diris vulnerum plagis sauciavit. Unde bene scit v(estra) f(raternitas), quod nos cum Nabrad sumus in propinqua vicinitate et nec a v(estra) f(raternitate) expectassemus, ut sibi adiutores dedissetis. Ecce enim nos in Gyarmath constituemur, ideo diligenter petimus v(estram) f(raternitatem), quatenus alia omnia facta vestra postposita, feria

330

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

tertia proxime ventura personaliter ambo vestrum vel specialiter vos domine Johannes illuc venire velitis, ut unacum v(estra) f(raternitate) litigia, que habemus, bono modo reformamus. Aliud, ut petimus, non facturi. Scripta in Moythen, in festo Beati Michaelis archangeli.

Nam sepius petivistis nos, ut reformaremus, iam ad reformandum otiosus existimus, ergo venite!4 Stephanus et Thomas de Bathor f(ratres) vestri.

1. A levél az Adatbázisban 1429–1430 közötti évvel szerepel, de az 1431-es év mellett szól, hogy ekkor biztosan otthon tartózkodott Bátori István, ugyanis augusztus 29-én és az azt követô napokon megjárták Kálmánd, Vállaj, Mérk, Terem és Vasvár birtokaik határát. Codex diplomaticus comitum Károlyi de NagyKároly. A nagykárolyi gróf Károlyi-család oklevéltára. Sajtó alá rendezi Géresi Kálmán. I–V. kötet, Bp., 1883–1897. (= Károlyi) II. 133.

2. A hátlapon címzésként; a címzettek mindketten Kállai Szaniszló fia, János fiai.

3. Személye talán a forrásokban 1452-ben megjelenô Nábrádi Bálint fiával, Alberttel azonosítható. (DL 14584.)

4. Utólag az aláírás mellé írva.

6 1436. március 21. Pest.

Zsigmond király Bátori István országbíró szolgálataiért neki és örököseinek adományozza a Matucsinaiak Gyarmaton és a hozzátartozó birtokokon lévô részeit, amelyeket a mondottak hamis oklevelek készítése miatt vesztettek el.

Hártyán, a szöveg alatt a titkospecsét darabkáival. DL 12882. (NRA 842-5.) – Az ugyanezen a napon kelt iktatóparancsra (kijelölt királyi emberek: Michael Zele f. Ladislai, Blasius f. Petri de Chazar, Benedictus de Zennyes, Andreas Magnus de Thywkwd, Andreas de Rapolth, Michael de Gench) Miklós leleszi prépost és a konvent 1436. április 16-án állította ki privilégiumát, amely szerint virágvasárnap utáni hétfôn (ápr.

2.) Chazar-i László fia: Zele Mihály királyi és Mátyás presbiter konventi emberek a szomszédok meg határosok, valamint Rosal-i Kwn Miklós, Kewlche-i Péter és Thywadar-i Albert határosok jelenlétében az elítéltek ellentmondását figyelmen kívül hagyva iktattak. Hártyán, kiszakadt függôpecsét helyével. DL 12883. (NRA 842-5.) – Az adománylevelet és a konventi privilégiumot átírta Zsigmond király 1436. ápr. 28-i (IV Kal. May) méltóságsoros privilégiumában, az oklevél alsó középsô részén: De commissione propria domini imperatoris.

Hártyán, függôpecsét helyével. DL 12884. (NRA 842-5.) – C. T. N.

Relatio Stephani de Aran comitis Neugradiensis.1 Nos Sigismundus Dei gratia Romanorum imperator semper augustus ac Hungarie, Bohemie, Dalmacie, Croacie etc. rex notum facimus tenore presentium significantes, quibus incumbit, universis, quod nos digna mentis meditatione pensatis preclaris fidelitatibus et fidelium servitiorum gratuitis meritis et sinceris conplacentiis fidelis nostri dilecti magnifici comitis Stephani de Bathor iudicis curie nostre, quibus idem ab evo sue iuvenilis etatis usque in presentiarum uti athleta strennuus fideque clarus et omnia virtuose agens, lateri nostro adherendo in quamplurimis nostris exercitualibus expeditionibus per nos sepesepius contra sevissimos Turcos, crucis Christi et Christicolarum immanissimos persecutores ac perfidissimos hereticos Hussitas sed et contra alios quamplurimos nostros et sacre regni nostri Hungarie corone hostes et rebelles instauratis atque in diversis exteris partibus et regionibus per Alamaniam, altam et bassam, necnon Francie, Anglie, Aragonie regna decenti et honorifica familiarum suorum comitiva bene fulcitus unacum nostra maiestate procedendo persone rebusque et bonis suis non parcendo adversitatibus et periculis se et sua pro nostre celsitudinis honore exponere non pertimescens nobis et sacre regni nostri Hungarie corone placidos semper exhibuit famulatus tenemusque a certo eum in antea eo ferventius et cum maiori fidelitatis

Oklevelek a Bátori család történetéhez

331

constantia nostris obsequiis insudare quo sibi et suis votis in aliqualem reconpensam premissorum suorum servitiorum, pro quibus utique a nostra sublimitate maioribus mereretur antidotorum donis premiari, nostram serenitatem senciet fore favorabiliter inclinatam quasdam portiones possessionarias in possessionibus Gyarmath, Naghar, Kisar et Mathoch ac predio Gaboryanzeg, necnon in possessionibus Nomyn, Chaholcz et Orozy vocatis in comitatu Zathmariensi existentibus habitas ac portionem tributi in eadem Orozy exigi consueti, que Stephani et Johannis filiorum Ladislai, Demetrii presbiteri filii Demetrii ac Nicolai et Petri filiorum Nicolai, necnon Dominici filii Laurentii et Frank filii eiusdem Dominici nobilium de Mathwchyna propter delationem falsarum litterarum per quosdam ex ipsis nomine omnium aliorum predictorum in iudicio productarum iuridice et sententialiter condempnatorum prefuerunt, ex eoque ad manus nostras regias rite et legittime ac de regni nostri consuetudine ab antiquo observata devolute et redacte fore dinoscuntur, preterea totum et omne ius nostrum regium, quod in pretactis portionibus possessionariis, necnon portione tributi prenotati tam previa, quam aliis quibuscunque modis, causis et rationibus haberemus aut de presenti concernit vel in futurum quoslibet concernere posset nostram maiestatem simulcum cunctis ipsarum utilitatibus et pertinentiis, sessionibus scilicet et locis sessionalibus, item iure patronatus ecclesiarum, necnon terris arabilibus cultis et incultis, agris, pratis, pascuis, insulis, fluviis Ticie, Zamos et Thwr vocatis ceterisque aquis, fluviis et aquarum decursibus, piscinis, piscaturis ac lacunis vulgo saro vocatis molendinisque et molendinorum locis, necnon silvis tam glandinosis, quam aliis quibusvis nemoribusque ac virgultis et generaliter quarumlibet utilitatum integritatibus quovis nominis vocabulo vocitatis ad ipsas portiones possessionarias rite et legittime spectantibus et pertinere debentibus sub ipsarum veris metis et antiquis limitibus, quibus hactenus per earum possessores vero et iusto titulo tente fuerunt et possesse, omni eo iure, quo rite et rationabiliter incumbunt collationi de manibus nostris regiis annotato comiti Stephano de Bathor ac suis heredibus et posteritatibus universis animo deliberato et ex certa nostre maiestatis scientia dedimus, donavimus et contulimus, ymmo damus, donamus et conferimus iure perpetuo et irrevocabiliter tenendas, possidendas pariter et habendas salvis iuribus alienis harum nostrarum vigore et testimonio litterarum mediante, quas dum nobis in specie fuerint reportate, in formam nostri privilegii redigi faciemus. Datum in Pesth, in festo Beati Benedicti abbatis, anno Domini millesimo quadringentesimo tricesimo sexto, regnorum nostrorum anno Hungarie etc. quadragesimo nono, Romanorum vigesimo sexto, Bohemie XVIo, imperii vero tertio.

1. A pecsét alatt is.

7 1439. június 19. Buda.

Albert király Bátori István országbírónak hû szolgálataiért és fivérének, Bertalannak a Tábor városánál bekövetkezett hôsies haláláért a Nógrád megyei Buják várat adományozza a várhoz tartozó birtokokkal együtt.

Hártyán, függôpecsét selyemzsinórjával. DL 13403. (NRA 595-14.) – 1711. évi másolata: DL 88154. (Esterházy család hercegi ágának levéltára, Repositorium 25-A-10 és 12.) – Regesztája: Bártfai Szabó László: Pest megye történetének okleveles emlékei 1002-1599-ig. Függelékül az inarchi Farkas, az irsai Irsay, valamint a szilasi és pilisi Szilassy családok története. Bp., 1938. (=Bártfai Szabó: Pest) 178/682. – C. T. N.

332

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

De propria commissione domini regis et domine regine1 Nos Albertus Dei gratia Romanorum rex semper augustus ac Hungarie, Bohemie, Dalmacie, Croacie etc. rex et dux Austrie etc. memorie commendamus tenore presentium significantes, quibus expedit, universis, quod nos regie perspicacitatis animo intuentes quemadmodum sumus rerum opifex et dignitatum omnium sublimis moderator sui inscrutabilis altitudine consilii recto ordine queque mortalium agibilia dirigens et disponens regumque et principatuum potestates ceteris preficiens ad hoc inter alia eorum curas et corda convertit, ut sibi subiectos promiscui populi cetus sub distincto statuum ordine constitutos benivolentia alliciant liberalitate attrahant et uniuscuiusque merita condignis donariis recompensent, verum et si hec ex divine dispositionis officio agere studeant. Illos tamen, qui prestantioribus fidei prefulgent operibus et fidelitate obsequendi altiori precellunt facultate eo largiori solent remunerationis premio condonare, que de talium virtute et potentia fideliora utilioraque conspiciunt servitiorum auxilia passim ingruentibus rerum gerendarum varietatibus se percepturos. Hinc itaque mentis nostre intuitum ad fidelem nostrum sincere dilectum magnificum comitem Stephanum filium Johannis filii Petri de Bathor, iudicem curie nostre regie eiusque fidem et fidelitatem necnon multimodas nobis utique acceptissimas complacentias gratissimaque servitia et virtutum laudum preconio attollenda merita et gesta virtuosa ac consilii et prudentie maturitatem ipsius comitis Stephani, quibus idem primum excellentissimo recolende memorie principi domino Sigismundo Romanorum imperatori et regi Hungarie etc., patri et socero nostro carissimo, per quem ipse comes Stephanus exigentibus suis meritis ad huiusmodi iudicatus curie regie officium promotus fore dinoscitur usque felicem eiusdem condam domini imperatoris et regis temporalis vite decursum eoque defuncto et nobis celico opitulamine cooperante sibi in hoc regnum Hungarie succedentibus, etiam nostre celsitudini a tempore felicium electionis et coronationis nostrarum in regem Hungarie usque modo continue variis et multiphariis nostris et regni nostri servitiis et diversorum negotiorum comodum profectum et utilitatem regni nostri respicientes expeditionibus et utilibus promotionibus occupatus perseverando tam operatione pervigili, quam consilio provido et maturo persone rebusque et facultatibus suis non parcens cum summa fidelitatis constantia studuit atque curat, de quo non hesitamus de cetero complacere interna contemplatione convertentes sed et preter et ultra, premissa etiam alia dicti comitis Stephani laudedigna subnotanda obsequia subticere nolentes, ymmo ea specialiter et notabiliter ne longeni temporis vetustate ab hominum memoria elabi possint seu detergi, quinpotius continuis recordiis nostrorum vigeant floreantque in mentibus fidelium hic fideli stilo scribenda duximus et suomodo annotanda ipse nempe comes Stephanus zelo fidelitatis instructus, dum nos anno proxime evoluto versus pretactum regnum nostrum Bohemie pro suscipienda eius corona aliaque inibi nostra et ipsius regni negotia expedienda abhinc Deo previo iter nostrum arripuissemus condam fidelem nostrum dilectum egregium Bartholomeum de dicta Bathor germanum fratrem suum carnalem sibi inter ceteros suos fratres dilectiorem cum decenti familiarum comitiva non sine copiosa sumptuum et expensarum suarum propriarum pluralitate fulcitum cum nostra maiestate transmittere non obmisit, qui inter ceteros nostros barones

Oklevelek a Bátori család történetéhez

333

et milites nationis Hungarice tunc nobiscum inibi existentes laudabilibus moribus politus et virtutibus adornatus ubique lateri nostri adherendo in ipso regno nostro Bohemie usque Pragam inclusive cum nostra processit maiestate. Nobis itaque tandem peractis inibi et dispositis nonnullis nostris expeditionibus aggregatisque ibidem copiosarum gentium armigerarum exercitibus et contra nonnullos nostros et ipsius regni nostri Bohemie ac eius incolarum emulos et statum tranquillum eorundem regni et regnicolarum turbantes spirito rebellionis et protervie seductos eotunc quandam civitatem Tabor appellatam alias per nequissimos Taboritas in loco munitissimo erectam et constructam tenentes, qui contra nostram maiestatem veriti non fuerant campisare, sed visa valida nostra potentia a facie nostra et huiusmodi nostre potentie de eorum campo civitatem ipsam Tabor coacti subintrarunt procedentes et prope eandem Tabor castrametantes multisque et variis inter nostros et ipsos Taboritas preludiis seu scramantiis viriliter utrinque quasi diebus singulis peractis dum quadam die ipsorum Taboritarum in castra nostra seu descensum ad aures vehemens irreptio perstreperet nostrorum ipse condam egregius Bartholomeus, veluti vir animosus pariter cum ceteris nostris baronibus et militibus ac gentibus nationis Hungarice tunc nobiscum existentibus contra ipsos hostes viriliter e castris exiliens inito cum ipsis bellicoso certamine peremptis et prostratis per nostros pluribus ex ipsis nostris hostibus laudabiles et commendabiles peregit actus militares et quamvis domino exercituum favente et aminiculante nostri de ipsis hostibus eis terga vertentibus victoriam reportarint triumphalem. Tamen inibi ipse condam Bartholomeus in huiusmodi nostris servitiis et suis actibus militaribus per letiferum impetuose bombarde contra nostros emissi lapidis tactum ibidem in huiusmodi certaminis area morte crudeli, proch dolor, diem suum clausit extremum, de cuius morte huiusmodi nedum ipse comes Stephanus, qui iure nature plusquam alii meroris vulnere in corde sauciatus condolere debuit doleatque et exinde contristetur, verum etiam et nos sed et omnes nobiscum eotunc existentes visceribus moti pietatis valde doluimus et dolemus ipsique comiti Stephano pio super hoc compatimur affectu. Volentes itaque eundem comitem Stephanum, ut suus animus dolorque et meror ac sui cordis mestitia propter dicti fratris sui mortem mestificatur et concepti aliquantisper respiret atque mitigentur hoc nostro regalis remunerationis dono consolari castrum nostrum Bwyak appellatum in comitatu Newgradiensi situatum simulcum possessionibus seu villis similiter Bwyak, necnon Zyrak, Hywhalom, Tarcha, Palotashatwan, Henyel, Byer, Keer, Chory et Bokor vocatis in eodem comitatu Newgradiensi, necnon quadam possessione Bodogfalwa alio nomine Bodogaszzonhatwan appellata in comitatu Pestiensi habitis, item portione nostra possessionaria in possessione Nandor nominata in eodem comitatu Newgradiensi sita, existenti ac tributo in pretacta possessione Hywhalom, ut dicitur exigi consueto, ceteris etiam universis et singulis utilitatibus et pertientiis quibuslibet, terris scilicet arabilibus cultis et incultis, agris, pratis, silvis, nemoribus, virgultis, montibus, vallibus, vineis et vinearum promontoriis, aquis, fluviis et aquarum decursibus, molendinis molendinorumque locis et generaliter quarumlibet utilitatum ipsius castri possessionumque seu villarum ac portionis possessionarie et tributi integritatibus proventibus et obventionibus quovis nominis vocabulo vocitatis sub suis veris metis et antiquis limitibus, quibus idem et eedem per nos et nostros predecessores atque reginales maiestates seu alios quoscunque rite tentum et

334

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

possesse extiterunt, ex certa nostre maietatis scientia et animo deliberato consensuque et assensu ac beneplacito serenissime domine Elizabeth regine, conthoralis nostre carissime annotato comiti Stephano de Bathor et per eum suis heredibus ac posteritatibus universis de manibus nostris regiis dedimus, donavimus et contulimus, ymmo damus, donamus et conferamus iure perpetuo et irrevocabiliter tenendam, possidendam pariter et habendam salvo dumtaxat iure alieno. Harum nostrarum, quibus secretum sigillum nostrum, quo ut rex Hungarie utimur, appensum est, vigore et testimonio litterarum mediante, quas in formam nostri privilegii redigi faciemus, dum nobis in specie fuerint reportate. Datum Bude, feria sexta proxima post festum Beatorum Viti et Modesti martirum, anno Domini millesimo quadringentesimo tricesimo nono.

1 A pecséttartó selyemzsinórok között is.

8 1444. november 19. Majtény.

Sebestyén majtényi plébános írásba foglalja Bátori Tamás végrendeletét.

A hajtásnál lyukas papíron, a szöveg alatt gyûrûspecsét nyomával. DL 13815. (NRA 1700-50.) – C. T. N.

Nos Sebastianus plebanus de Maythin memorie commendamus omnibus Christi fidelibus presentium1 notitiam habituris, noveritis presentibus, quomodo dominus egregius vir Thomas de Bathor vitam suam presentem finivisset seu ab hac luce [decessi] temporis coram nobis talem fecit oraculo vivevocis testamentum: item primo possessionem Berwey, si Deus nobis annuerit fieri, que fuisse Nicolay Gegler perfidi Cassoviensis; item omnes equaces nostras in duabus possessionibus nostris habitas, videlicet in Senthmiclos et in Maythin habitas legavimus uxori nostre carissime; item in dicto Maythin,2 que esset indivisibiles et in Sancto Nicolao, que esset propria nostra et alias omnes pecudes, boves et vaccas, ubivis constitutas illa omnia uxori nostre legavimus; item etiam oves, scrophas, fruges, nonas cum frugibus, item terras arabiles simulcum balneo, item ciphos, [...; item] etiam omnia attinentia argentea legavimus uxori nostre; item ex quo omnia bona [... ... ...], que fuissent propria et a patre hinc ad nos portata et conducta, illa omnia [... .... ...] nostra et necessitates nostras protunc urgentes exposuimus, eo tunc domum nostram propriam simulcum o[mnibus p]ossessionibus et earum pertinentiis,3 quas antequam uxorem nostram carissimam Cristinam adduxeramus, [..] omnia dimisissemus illa omnia legamus uxori nostre carissime; item duos eques bonos, [a]lbi coloris wulgo peyg simulcum magno equo similiter peg vocato legamus uxori nostre carissime; item palifredum4 parvum lego socri nostra carissima;5 item parvum equum kek vocatum lego domino Petro capellano nostro; item equum iuvenem pey vocatum lego Parvo Thome; item equum sar lego Petreczkoni; item currum nostrum cum equibus lego coniugi nostre carissime; item ecclesie de Maythyn de equacibus Nireghaz misimus duos equos, quos ante funus nostrum portantur, domino plebano; item duos equos de eisdem6 equacibus Nireghaz duos equos lego commetalibus; item de eisdem7 equacibus unum monahis; item de equacibus Maythin duos equos ecclesie de Maythin et duos equos de Nireghaz; item westimenta, calices, patenas8 videlicet reliquias et alia bona, que habeo in ecclesia, lego eedem ecclesie de Maythin; item unum librum, quem fecimus scribere, ad Sanctum Nicolaum lego; item Hofnehgel obligatur nobis XXVIII florenis puri auri, qui erat nobis cussor denariorum

Oklevelek a Bátori család történetéhez

335

Waradino commorans, legamus uxori nostre. Datum in Maythin, feria quinta videlicet in festo Elizabeth vidue, anno Domini millesimo CCCCmo XLmo IIII. 1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

A szövegben: presentiam.

Utána kihúzva: et in Sancto Nicolao.

A szövegben: pertinentiarum.

A szövegben: paliferdum.

A szövegben: nostro carissimo.

A szövegben: easdem.

A szövegben: eadem.

A szövegben: pateni.

9 1445. április 10. Majtény.

Erdôdi Drág fia, Miklós és Bátori István felesége, Borbála meg fiai beleegyeznek, hogy Bátori Tamás özvegye meg leányai az utóbbiak leánynegyede ügyében folyó perét Jakab-nap nyolcadára halasszák.

Papíron, a szöveg alatt két gyûrûspecsét darabkáival. DL 13843. (NRA 842–8.) – C. T. N.

Nos Nicolaus filius Dragh de Erdewd ac domina Barbara, consors magnifici Stephani de Bathor, Andreas, Stephanus, Petrus, Paulus, Ladislaus et Nicolaus filii eiusdem memorie commendamus per presentes, quod nos universas et quaslibet causas inter egregiam dominam Cristinam, relictam condam Thome de Bathor ac Margaretam, Elizabet, Potentianam et Veronicam vocatas, specialiter ex parte ipsarum quartalium inter1 ipsas motas et vertentes statu in eodem ad octavas festi Beati Jacobi apostoli nunc venturas duximus prorogandas ex beneplacitu et voluntate nostrorum ita tamen et eo modo, quod ipsa domina Cristina super populos et iobagiones dicam generalem inponere non valeat, nisi quod ius suum exquirit; harum litterarum nostrarum testimonio presentium mediante ac fide nostra. Scripta in Moythen, sabato proximo ante Dominicam, in qua cantatur domine in tua misericordia, anno Domini millesimo quadragesimo quatragesimo quinto.

1. Elôtte minter-nek olvasható szó szerepel.

10 1446. január 3. Szatmár.

Hunyadi János erdélyi vajda meghallgatván társaival a Bátori István és Tamás özvegyei által elmondott ügyet, azt a királyi kúriába írányítja át.

Papíron, a szöveg alatt gyûrûspecsét nyomával. DL 13901. (NRA 842–8.) – C. T. N.

Nos Johannes de Hwnyad wayvoda Transilvanus Siculorumque et Themesiensis comes, necnon vicarius et capitaneus regni Hungarie generalis etc. memorie commendamus per presentes, quod egregia domina Barbara relicta condam magnifici Stephani de Bathor ab una et similiter egregia domina Cristina relicta olim Thome de Bathor predicta ab alia partibus nostram personaliter venientes in presentiam nobis tamquam vicario regni per regnicolas constituto diversas querimonias in facto possessionario in alterutrum porrexerunt, quibus exauditis et cum magnificis ac egregiis Michaele Jakch de Kwsal pridem wayvoda Transilvano, Johanne Orzag de Gwth et Georgio Sos de Sowar ceterisque nobilibus et probis viris nobiscum existentibus diligenter intellectis taliter comperimus, quod factum possessionarium non in nostri presentia, sed in curia regia debet iudicari, pro eo

336

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

ad huiusmodi negotium factum possessionarium tangens nos intromittere nolimus, sed ambas partes et proles ipsarum in pacifico dominio illarum omnium possessionum ac portionum et iurium possessionariorum, que ab earum dominis et maritis erga manus earundem pacifice remansissent, pacifice et quiete permisimus. Huiusmodi autem factum possessionarium ad curiam regiam duximus transmittendum, ut ordine iuris omnem earum causam, quam in facto possessionario haberent, in ipsa curia regia in alterutrum prosequantur testimonio presentium mediante. Datum in civitate nostra Zathmar vocata, feria secunda proxima post festum circumcisionis Domini, anno eiusdem Mo CCCCo XLVIto.

11 1446. június 26. Pest.

Az országnagyok meghagyják a leleszi konventnek, hogy küldje ki tanúbizonyságát, akinek jelenlétében a királyi ember járja végig néhai Bátori Tamás birtokait és hasítsa ki abból a negyedet leányai részére és iktassa nekik férjhezmenetelükig. Átírta a leleszi konvent a) 1446. aug. 8-i oklevelében. DL 13934. (NRA 801–20.) – b) 1447. máj. 4-i oklevelében. DL 14038. (NRA 842-10.) – C. T. N.

Prelati, barones, nobiles ac proceres regni Hungarie universi reliogiosis viris conventui ecclesie Sancte Crucis de Lelez debitam reverentiam cum honore. Dicitur nobis in personis Andree, Petri, Stephani, Pauli, Ladislai et Nicolai filiorum magnifici comitis Stephani de Bathor alias iudicis curie regie, quomodo universe possessiones et portiones possessionarie ac iura possessionaria condam Thome filii Johannis filii Petri de dicta Bathor ubivis et in quibuscumque comitatibus existentes et habite, fratris utputa carnalis pretacti magnifici comitis Stephani, patris eorundem exponentium tamquam hominis absque heredibus sexus masculini ab hac luce decessi et solum filias habentis, in ipsos iure hereditario essent devolute et redacta, quas et que ipsi unacum dictis filiabus annotati condam Thome in quatuor rectas dividere partes, quarum quatuor partium unam usque tempus maritationis earundem eisdem puellis iuxta regni consuetudinem dare vellent. Super quo vestram amititiam presentibus petimus diligenter, quatenus vestrum mittatis hominem pro testimonio fidedignum, quo presente Thomas de Mada vel Gregorius sin Blasius de Petri seu Symon sive Andreas de1 Rohod neve Gregorius de Pethenyehaza aliis absentibus homo regius de curia regia ad id specialiter transmissus ad facies universarum possessionum et portionum iuriumque possessionariorum pretacti condam Thome de dicta Bathor ubivis et in quibuscumque comitatibus existentium et habitorum, vicinis et commetaneis earundem universis inibi legittime convocatis et presentibus accedendo easdem et eadem simulcum cunctis earundem utilitatibus et pertinentiis quibuslibet in quatuor rectas et equales dividat partes, quarum quatuor partium unam pretactis filiabus annotati Thome de Bathor usque tempus maritationis earundem det et assignet, reliquas vero tres partes ipsarum quatuor partium similiter cum omnibus earum utilitatibus et pertinentiis quibuslibet prelibatis Andree, Petro, Stephano, Paulo, Ladislao et Nicolao filiis dicti magnifici Stephani de Bathor statuat et committat possidendas et habendas contradictione quorumlibet non obstante, et post hec huiusmodi possessionarie divisionis et statutionis seriem nobis amicabiliter rescribatis. Datum in civitate Pestiensi, die

Oklevelek a Bátori család történetéhez

337

Dominico proximo ante festum Beatorum Petri et Pauli apostolorum, anno Domini millesimo quadringentesimo quadragesimo sexto.

1. Tollban maradt.

12 1446. augusztus 8.

Szaniszló leleszi prépost és a konvent emlékezetül adja, hogy Madai Tamás királyi ember György frater presbiter jelenlétében néhai Bátori Tamás birtokaiból, három helység kivételével kihasította a leánynegyedet és iktatta azokat leányainak férjhezmenetelükig.

Papíron, díszes kezdô N betûvel és kiemelt elsô sorral, hátlapján pecsét nyomával. DL 13934. (NRA 801– 20.) – C. T. N.

Nos Stanizlaus prepositus et conventus ecclesie Sancte Crucis de Lelez memorie commendamus, quod nos litteras dominorum prelatorum, baronum, nobilium et procerum regni Hungarie universorum nobis directas honore et debita cum reverentia recepimus in hec verba: Következik az országnagyok 1446. június 26-i oklevele. Nos igitur petitionibus dictorum dominorum prelatorum, baronum, nobilium et procerum regni Hungarie universorum obtemperantes ut tenemur, unacum prefato Thoma de Mada homine regio de curia regia ad id specialiter transmisso unum ex nobis, videlicet fratrem Georgium presbiterum ad infrascriptas possessionarias divisiones, necnon extradationes iurium quartalitiorum prescriptarum filiarum condam Thome filii Johannis filii Petri de Bathor nostro pro testimonio transmisimus fidedignum, qui tandem exinde ad nos reversi, nobis concorditer retulerunt, quod ipsi feria secunda proxima ante festum Beate Margarethe virginis et martiris1 proxime preteritum ac aliis diebus subsequentibus ad id aptis et sufficientibus primo ad faciem dicti oppidi Bathor et tandem ad infrascriptas possessiones et portiones possessionarias pretactorum Andree, Petri, Stephani, Pauli, Ladislai et Nicolai filiorum dicti magnifici comitis Stephani de Bathor et condam Thome de eadem Bathor ubivis et in quibuscumque comitatibus existentes et habitas vicinis et commetaneis earundem universis in ibi legittime convocatis, necnon hominibus dictorum filiorum comitis Stephani et filiarum dicti condam Thome presentibus accesissent: Primo in dicto oppido Bathor decem sessiones iobagionales populosas, in quarum prima Dyonisius Sclavus, altera Demetrius Martini, tertia Andreas Zwrok, quarta Andreas Waday, quinta Michael Zantho, sexta Michael Ducz, septima Nicolaus Mese, octava Mathee Byro, nona Vitus et decima Benedictus Soos residerent, ibidem etiam in vico, scilicet Corporis Christi, tria loca sessionaria iobagionibus apta et alia duo in vico Thothwcha vocato a parte possessionis Peryche existentia et sex vacuas et desertas, in quarum una alias Johannes Zabo, altera Andreas Nerges et tertia Michael Zantho moram fecissent, quartam penes eandem, quintam prope domum prefati Nicolai Mese et sextam inter domos Nicolai fabry et Ladislai Zeke habita.

In possessione vero Waswary tres populosas, quarum prima Elyas Thamaska, altera Petrus Magnus, tertia Georgius Feny commorarent et ibidem versus occidentem unam sessionem habitationem destitutam.

In villa autem Therem duas populosas, quarum una Philyppus Abay ac altera Ladislaus Abraam commorarent;

338

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

ac in possessione Fabyanhaza unam populosam, in qua Benedictus Sclavus inhabitaret; necnon in castello Eched quartam partem portionis dicti condam Thome.

Item similiter in possessione Merk duas populosas, quarum una Stephanus Konya et altera Michael filius Georgii residerent et tertia loca sessionalia, unam in fine a parte possessionis Walay et duas a parte prefate possessionis Fabyanhaza existentes.

In prefata autem possessione Walay tres populosas, in quarum una Nicolaus Gywla, altera Mathee filius Laurentii et tertia Mathyas filius Ladislai mansionem facerent et unam vacuam desertam, in qua alias Nicolaus Chel commoratus fuisset.

Posthec autem in villa Kamand tres sessiones iobagionales populosas, in quarum una Michael Daroczy, altera Clemens Lewkes ac tertia Anthonius Canthor moram traherent et duas vacuas et desertas, unam earum penes domum Georgii Benky et aliam iuxta domum et habitationem Mathey Thar, in fine a parte possessionis Berwe existentem.

Postremo enim in possessione Kraznazenthmyklos2 sex sessiones populosas, in quarum prima Michael Ireny, altera Thomas Bosar, tertia Egidius Sothos, quarta Johannes Keke, quinta alter Johannes filius Bartholomei et sexta Thomas Fono residentia facerent.

Item etiam in Monthen tredecem sessiones similiter populosas, quarum scilicet una Andreas Zeke, altera Thomas Byro, tertia alter Thomas Syke, quarta Stephanus Sowago, quinta Jacobus Varro, sexta Petrus Zachach, septima Valentinus Waad, octava Dominicus Lovas, nona Andreas Zere, decima Petrus Beregy, undecima Emericus Bogathy, duodecima Petrus Pechy et tredecima Dominicus Fyles residerent et unam desertam inter domos Johannis Mohtheny dicti et prefati Valentini Vaad habitam, necnon domum paternam ac allodium cum ortis et uno ortu pomifero simulcum quarta parte medietatum molendinorum duarum rotarum in fluvio Crasna ibidem decurrentium et habitarum.

Posthec autem in Gelwach una populosa Hungaricalis, in qua Georgius Sclavus et quinque volahales, in quarum scilicet prima Georgius Sypos, altera Ladislaus filius Petri, tertia Radol, quarta Blasius Rufus et quinta Johannes Kenezius residerent et quartam partem medietatum molendinorum duarum rotarum in prefato fluvio Crasna ibidem decurrentium.

Demum similiter in Theketherebes sex populosas, quarum una Jacobus filius Ladislai, altera Martinus filius Mathye, tertia Laurentius litteratus, quarta Stephanus Fodor, quinta Georgius Magnus ac sexta Anthonius similiter Magnus moram traherent et duas vacuas et desertas, unam earundem inter domos dicti Stephani Fodor et domine relicte Georgii fabry et alteram penes domum prefati Anthonii Magni existentes.

In Dob vero quinque populosas, quarum similiter una Michael Thyza, secunda alter Michael Gaal, tertia Symon similiter Thyza, quarta Georgius sutor et quinta Johannes Perechy residerent ac tres desertas et vacuas, quarum scilicet prima alias Ambrosius Magnus, altera Gallus Demeter et tertia Petrus Santha moram traxissent.

Item Kyssadan quatuor populosas, quarum similiter prima Dyonysius Fekethe, alia Urbanus, tertia relicta Blasii Erdely ac quarta Blasius Zeres residerent, simulcum quarta parte medietatis totius tributi ibidem exigi soliti.

Oklevelek a Bátori család történetéhez

339

Demum autem in Amacz quatuor populosas, in quarum similiter una Benedictus Owary, alia Johannes Kekenyes, tertia relicta Jacobi Poch et quarta Anthonius Czegeny residerent ac duas desertas, quarum scilicet una alias Georgius Meggesy et altera Mathyas Tholway moram fecissent.

In Ombod autem quinque populosas, in quarum videlicet prima Brictius Dak, secunda Kolomanus, tertia Dyonysius filius Stanislai, quarta Valentinus Buday ac quinta Johannes litteratus moram facerent, simulcum quarta parte medietatis molendini unius rote in fluvio Zamos ibidem decurrentis habite.

Posthec in Kysnomyn duas populosas, in quarum scilicet una Ladislaus filius Brictii ac alia Stephanus filius Georgii commorarent et unam desertam, in qua alias Michael Parvus commoratus fuisset.

Postremo autem in Chaholcz unam populosam, in qua Clemens Kondor inhabitaret et quartam partem portionis molendini dicti condam Thome de Bathor in fluvio Thwr decurrente.

Necnon in Orozy unam populosam, in qua Petrus Penygey habitaret ac unam desertam, in qua similiter alias Demetrius Thalas moratus extitisset et quartam partem portionis tributi antefati condam Thome de Bathor ibidem exigi consueti.

In Mathocz vero unam populosam, in qua Jacobus sutor moram traheret.

Postremo enim in Gyarmath quatuor populosas, quarum videlicet prima Petrus Fodor , secunda alter Petrus Thome, tertia Demetrius K[...] ac quarta Johannes Mohtway commorarent et unam vacuam, in qua alias Mathe Lewkes residentiam fecisset.

In Nagar autem unam populosam, in qua Albertus Kakas commoraret, simulcum quarta parte portionis molendini dicti condam Thome in dicto fluvio Thwr decurrente.

Posthec in Kysaar unam populosam, in qua Andreas Parvus resideret.

Postremo enim in Tharpa duas populosas, quarum videlicet prima Gerkes ac altera Bartha Kery residentiam facerent et quatuor desertas et vacuas, in quarum una alias Mathyas Rufus, altera Benedictus Istenes, tertia Paulus Rufus ac quarta Martinus Chanya moram fecissent et quartam partem totius integri molendini ibidem in fluvio Thycye decurrente et habiti.

Demum in Lorandhaza quinque, quarum videlicet prima Laurentius faber, alter Petrus Thasy, tertia relicta Blasii Buthe, quarta Dyonysius Parvus ac quinta Stanislaus Sclavus residerent et duas desertas, in quarum prima alias Stanislaus Mochok et altera Demetrius Kyliany moram fecissent.

In Lewelek autem decem populosas, in quarum scilicet una Benedictus Komor, alia Dominicus Chere, tertia relicta Nicolai fabry, quarta Thomas Iklody, quinta Blasius Vyda, sexta alter Blasius Narad, septima Andreas Zalachy, octava Sebastianus Zabo, nona Blasius Dakos et decima Georgius Paly commorassent ac quatuor desertas, quarum videlicet prima alias prefatus Blasius Narad, alia Dominicus Besenyedy, tertia Vyda et quarta Gallus Kyral commorati fuissent.

Item in Nyreghaz quinque populosas, quarum videlicet una Martinus Kothankowach, altera Ladislaus Slavus, tertia Jacobus Chazar, quarta Emericus Symon et quinta Johannes Orozy residerent.

Posthec autem in Polcz quatuor similiter populosas, in quarum videlicet prima Jacobus Kanthor, altera Ladislaus Mathee, tertia Petrus Kozma et quarta Thomas Segen residerent ac unam vacuam, in qua alias Thomas Chybak et aliam similiter

340

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

desertam, in qua similiter alias Nicolaus Rufus commorati fuissent, simulcum octava parte medietatis tributi ibidem exigi consueti.

Demum in Kysletha unam populosam, in qua Ladislaus Erdegh resideret.

Et in Monosthorosadon unam populosam, in qua Andreas Mihalka moram traheret.

Postremo etiam in Lugas unam populosam, in qua videlicet Albertus filius Nicolai commoraret.

Item etiam in Nyrabraam duas populosas, in quarum videlicet una Benedictus Dyak, altera Johannes Wayda residentiam gererent et duas desertas, quarum similiter una alias Valentinus Iso et altera Stephanus sartor commorati fuissent.

Demum in Kenez tres populosas, in quarum scilicet prima Bartholomeus Hegy, altera Johannes Zekeres ac tertia Franciscus Kallay residerent et quinque desertas, in quarum similiter alias Franciscus Kos, altera predictus Franciscus Kallay, tertia Michael Achady, quarta Johannes Igyartho et quinta Johannes Nyry residentiam fecissent.

In Felsewkege autem unam populosam, in qua Blasius Themes moram traheret et unam desertam, in qua videlicet alias Georgius Chonka inhabitasset.

Posthec in Alsokege quatuor populosas, in quarum scilicet una Phylippus, alia Johannes Vancha, tertia Michael Chokas et quatuor Georgius Mayor residerent et unam desertam et vacuam, in qua alias Nicolaus Wayda commoratus fuisset.

Postremo vero in Stanyzlo tres populosas, quarum videlicet prima Anthonius filius Anthonya, alia Benedictus filius Galli et tertia Albertus Volachus commorati fuissent et duas vacuas et desertas, quarum videlicet una alias Andreas faber et altera Petrus filius Luce moram gessissent.

Ultimo vero in Enchench possessionibus duas sessiones iobagionales populosas, quarum scilicet una Georgius Dersy ac alia Gallus Zechy commorati extitissent et unam desertam, in qua videlicet alias Mathyas Kanthor commoratus fuisset, simulcum quarta partibus silvarum, terrarum arabilium pascuarumque, necnon pratorum, fenilium, fluviorum et aquarum earundemque decursibus, portionem videlicet antefati condam Thome prefatis filiabus eiusdem Thome equali et legittima divisione facta pro quarta parte earundem usque ad prefixum tempus maritationis ipsarum puellarum extradedissent, statuissent et commisissent possidendas, tenendas et fruendas, aliis tribus partibus ipsis filiis comitis Stephani ubique remanendis contradictione quorumlibet obviare non valente. Commisissent etiam prefati regius et noster homines, ut in qualibet possessione et portione possessionaria, in locis scilicet sessionalibus iobagionibus aptis in divisis et in fine, si necesse fuerit, iobagiones collocare debendis, ubi videlicet actenus loca mansionalia non fuissent, ut prefati filii Stephani tres et antefate filie condam Thome unam, usque scilicet ad prefixum tempus maritationis earum, iobagiones post sese collocandi valeant atque possint. Retulerunt insuper, [quod] tres possessiones, videlicet Rakamaz, Thymar et Wenchellew, que ex opposito castri Thokay et in contigua vicinitate eiusdem existerent, propter metum Bohemorum dividere nequivissent, quas ad ulteriora tempora dividendo distulissent. Datum feria secunda ante festum Beati Laurentii martiris, anno Domini prenotato.

1. Július 11.

2. Az eredetiben: Kadazenthmyklos.

Oklevelek a Bátori család történetéhez

341

13 1447. május. 4.

Szaniszló leleszi prépost és a konvent emlékezetül adja, hogy Madai Tamás királyi ember András frater presbiter, karbeli cantor jelenlétében kihasította a leánynegyedet néhai Bátori Tamás három Szabolcs megyei birtokából és iktatta azokat leányainak férjhezmenetelükig.

Papíron, hátlapján pecsét nyomával. DL 14038. (NRA 842–10.) – C. T. N.

Nos Stanizlaus prepositus et conventus ecclesie Sancte Crucis de Lelez memorie commendamus, quod nos litteras dominorum prelatorum, baronum, nobilium et procerum regni Hungarie universorum nobis directas honore et debita cum reverentia recepimus in hec verba: Következik az országnagyok 1446. június 26-i oklevele. Nos igitur petitionibus dictorum dominorum prelatorum, baronum, nobilium et procerum regni Hungarie universorum obtemperantes, ut tenemur, unacum prefato Thoma de Mada homine regio de curia regia ad id specialiter transmisso unum ex nobis, videlicet fratrem Andream presbiterum, cantorem chori ecclesie nostre antedicte ad infrascriptas possessionarias divisiones, necnon extradationes iurium quartalitiorum prescriptarum filiarum condam Thome filii Johannis filii Petri de Bathor nostro pro testimonio transmisimus fidedignum, qui tandem exinde ad nos reversi nobis concorditer retulerunt, quod ipsi sabbato proximo ante festum Beatorum Philippi et Jacobi apostolorum1 proxime preteritum ad facies possessionum Venchellew, Rakamaz et Thymar vocatarum in comitatu de Zabolch existentium et habitarum vicinis et commetaneis earundem universis inibi legittime convocatis accessissent.

Primo in dicta possessione Venchellew duas sessiones iobagionales, in quibus Demetrius faber et Ladislaus Wyg residerent et unam sessionem desertam, in qua alias Johannes Scemes resedisset.

Item in predicta possessione Thymar tres sessiones iobagionales populosas, in quarum una Johannes litteratus, altera Paulus sutor et tertia Petrus Dwl nunc morarentur et quartam desertam, in qua Valentinus Hwz resedisset.

Item in predicta possessione Rakamaz nunc per Bohemos deserta et habitatoribus destituta quatuor loca sessionalia de novo edificanda, in quibus Valentinus Zolyom, Thomas Bartha, Petrus similiter Bartha et Martinus faber moram fecissent et easdem rehedificarent, cum universis et singulis earundem sessionum iobagionalium utilitatibus et pertinentiis, terris scilicet arabilibus, pascuis, silvis, pratis, nemoribus, aquis et aquarum decursibus, piscinis et ceteris utilitatibus ad easdem spectantibus prenominatis filiabus dicti condam Thome de Bathor pro quarta parte earundem usque ad prefixum tempus maritationis ipsarum puellarum extradedissent, statuissent et commisissent possidendas, tenendas pariter et habendas, aliis tribus partibus ipsis earundem possessionum dictis filiis comitis Stephani ubique remanendibus contradictione quorumlibet obviare non valente.

Commisissent etiam prenominati regius et noster homines, ut in qualibet earundem trium possessionum, in locis scilicet sessionalibus iobagionibus aptis indivisis et in medio et in fine earum, si necesse fuerit, iobagiones collocare deberent, ubi videlicet actenus loca mansionalia non essent desolataque haberentur, ut prefati filii condam comitis Stephani tres et antefate filie condam Thome unam, usque

342

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

scilicet ad prefixum tempus maritationis ipsarum, iobagiones post sese collocandi valeant atque possint. Datum sexto die diei executionis premissorum, anno Domini millesimo quadringentesimo quatragesimo septimo.

1. Április 29.

14 1474. január 7.

A budai káptalan elôtt ecsedi Bátori István országbíró és testvérei, illetve Marcali László fiúutód nélküli haláluk esetére kölcsönösen örökösökké fogadják egymást birtokaikban. Ép hártyán, függôpecsét zsinórjával. DL 17526. (NRA 596-31.) – Hátoldalán közelkorú kézzel: Fassio Marczelli. – H. R.

Nos, capitulum ecclesie Budensis memorie commendamus tenore presencium significantes, quibus expedit, universis, quod magnifici comes Stephanus de Bathor iudex curie regie ac Andreas et Ladislaus de eadem Bathor, fratres eiusdem comitis Stephani, filii videlicet condam comitis Stephani de dicta Bathor personaliter ab una, parte siquidem ab alia magnificus Ladislaus filius condam Georgii de Marczaly ex generosa domina Kathko vocata, filia dicti condam senioris comitis Stephani progenitus similiter personaliter coram nobis constituti per eosdem sponte et libere confessum extitit pariter et relatum in hunc modum, quomodo ipse partes matura deliberacione prehabita fraternalique ducti amore tum pro eo, tum eciam ex eo, quod idem Ladislaus de Marczaly fratrum proliumque ac aliorum parentum orbatus et destitutus solacio existat, formidans ne iura sew hereditates eiusdem alienas deveniant in manus, sed pocius per eadem et ipsas domus et bona dictorum comitis Stephani et aliorum predictorum fratrum suorum capiant incrementa, talem inter se in universis castris, castellis opidisque, villis ac possessionibus et prediis ac iuribus eorum possessionariis subnotandis disposicionem concambialemque fecissent permutacionem inter ipsos perpetuo duraturam, ymo fecerunt nostri in presencia eo modo, quod si divino volente iudicio, cuius nutu cuncta regiuntur, ipsos comitem Stephanum ac Andream et Ladislaum ex hoc seculo absque prolibus deficere contingerit, extunc universa eorum castra, puta Wylagoswar in de Zarand, item Bwyak et Zonda in Newgradiensi simulcum universis opidis, villis possessionibusque et prediis ac ecclesiarum patronatibus theloniisque et aliis quibusvis pertinenciis obvencionibusque et utilitatibus ad eadem et ipsas spectantibus et pertinere debentibus, preterea possessiones Bodogfalwa et Zechewd in Pestiensi ac Mohthen et Gyarmath cum suis possessionibus ad easdem pertinentibus in Zathmariensi ac Erpal modo simili cum suis pertinentibus in Bihoriensi comitatibus existentes et habite, alia eciam universa iura eorum possessionaria ubivis intra ambitum regni Hungarie habita in prelibatum Ladislaum filium condam Georgii de Marczaly et suos heredes universos, econverso vero, ubi memoratum Ladislaum de Marczaly modo simili heredum solacio orbatum premori contingerit, modo simili universa castra Babolcha et Feyerkew in Simigiensi ac Bekawar alio nomine Zenthgyewrgwara in Zaladiensi comitatibus existencia modo simili cum universis opidis, villis, possessionibus porcionibusque et iuribus possessionariis ac prediis de eadem undique spectantibus et pertinere debentibus, alia eciam cuncta iura possessionaria sua ubivis tam ad ipsa castra, quam eciam

Oklevelek a Bátori család történetéhez

343

seorsum ubivis et in quibuscunque comitatibus tam in Hungarie predicto et Sclavonie regnis existencia et habita in eosdem comitem Stephanum et Ladislaum eorundemque heredes et posteritates universos modo quo supra derivari, condescendi devolvique et redundari deberent iure perpetuo et irrevocabiliter possidenda tenendaque et habenda, ad que partes prescripte sponte se obligarunt coram nobis. In cuius rei memoriam firmitatemque perpetuam presentes litteras nostras privilegiales pendenti sigillo nostro consignatas duximus concedendas.

Datum secundo die festi Epiphaniarum Domini, anno eiusdem millesimo quadringentesimo septuagesimo quarto.

15 1484. április 24.

György váradi prépost, a leleszi prépostság adminisztrátora és a konvent elôtt Bátori István országbíró testvére és fia nevében a Közép-Szolnok megyei Kene, Kiskene és Tolmácstelke prédiumokat Geréb László erdélyi püspöknek és a püspökségnek, rajtuk keresztül pedig a tasnádi egyháznak adományozzák cserébe azért, hogy a püspök Bátor mezôvárosból és Vasvári birtokból járó tizedeket átengedte a bátori Szent György-egyháznak.

Pecsételetlen közelkorú másolat. DL 65132. (Becsky cs. lt.139.) – Mellette újkori egyszerû másolata. – C. T. N.

Omnibus Christi fidelibus presentibus pariter et futuris notitiam presentium habituris Georgius prepositus Waradiensis ac administrator prepositure et conventus ecclesie Sancte Crucis de Lelez salutem in omnium salvatore, ad universorum notitiam harum serie volumus pervenire, quod magnificus Andreas de Bathor onera et quelibet gravamina magnifici domini comitis Stephani de eadem Bathor, iudicis curie regie maiestatis et wayvode Transsilvanensis ac Pauli similiter de eadem Bathor fratrum carnalium et Georgii filii suorum ad infrascripta inviolabiliter firmiter observans super se assumendo coram nobis personaliter est constitutus confessus in hunc modum: quod, quia ipse unacum prefatis fratribus suis matura inter se deliberatione prehabita in recompensam et locum donationis ac perennalis concambii permutationis totalium decimarum reverendi domini Ladislai Gereb episcopi ecclesie Transsilvanensis sibi et ecclesie sue predicte de dicto oppido Bathor et possessione Wasvary vocatis eorundem dominorum de Bathor in comitatu Zathmariensi existentibus de iure et secundum antiquum ritum provenire solitarum per eundem dominum episcopum dictis dominis comiti Stephano et Andree de Bathor ac ecclesie ipsorum parochialis Beati Georgii martiris in eadem Bathor fundate iuxta continentiam litterarum capituli ecclesie Albensis dicte Transsilvanensis fassionalium superinde confectarum et emanatarum facte, totale predium ipsius domini Andree et fratrum suorum predictorum Keene vocatum simulcum aliis prediis Kiskeene et Tholmathteleke ad idem spectantibus in comitatu Zolnok mediocri ac penes oppidum ipsius episcopatus Thasnad vocatum habitum et adiacens unacum cunctis suis utilitatibus et pertinentibus quibuslibet, terris scilicet arabilibus cultis et incultis, agris, pratis, pascuis, fenetis, rubetis, sylvis, nemoribus, montibus, vallibus, vineis vinearumque promontoriis, aquis, fluviis, piscinis, piscaturis, molendinis molendinorumve locis, generaliter vero quarumlibet utilitatum eiusdem integritatibus quovis nominis vocabulo vocitatis ad eadem

344

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

undique de iure spectantibus et pertinere debentibus sub illis veris metis et antiquis limitatibus, quibus eadem hactenus tenta fuissent et possessa, dicto domino Ladislao episcopo ac ecclesie sue predicte et per eisdem annotato oppido dicti episcopatus Thasnad iure perpetuo et irrevocabiliter dedisset, donasset et contulisset, imo dedit, donavit et contulit coram nobis iure perpetuo et irrevocabiliter tenenda, possidenda et habenda, nullum ius nullamque iuris et dominii proprietatem idem dominus Andreas sibi et dictis fratribus et heredibus suis in eisdem prediis reservando, sed totum et omne ius omnemque iuris et dominii proprietatem, quod et quam idem dominus Andreas de Bathor et fratres sui predicti hactenus in eisdem habuissent vel heredes ipsorum habere spectarent in futurum prorsus et per omnia in prefatum dominum Ladislaum episcopum et ecclesiam suam predictam ac successores suos transtullisset pleno iure assumens. Nichilominus idem dominus Andreas sua et dictorum fratrum suorum personis memoratum dominum Ladislaum episcopum et successores eiusdem scilicet ecclesiam suam predictam in pacifico dominio dictorum prediorum Keene, Kiskeene et Tholmathteleke vocatorum contra quoslibet legittimos impetitores et causidicos suis propriis laboribus et expensis protegere tueri et defendere. In cuius rei testimonium presentes litteras pendentis authentici sigilli nostri munimine roboratas duximus concedendas. Datum in festo Beati Georgii martiris, anno Domino millesimo quadringentesimo octuagesimo quarto.

16 1519. november 26. Buda.

II. Lajos király személyes jelenléte elôtt a Bátori és a Bátori Szaniszlófi család tagjai megállapodást kötnek a Meggyesi Móroc-hagyatékról: utóbbiak a Kôrös megyei Izdencrôl és a Szatmár megyei Meggyes mezôvárosról, elôbbiek pedig a Szatmár megyei Szinyér várban ôket illetô részrôl, továbbá Váralja és Szentmárton birtokokról mondanak le, a Meggyeshez és Szinyérhez tartozó birtokokat felosztják egymás között, egymással kölcsönös örökösödési szerzôdést kötve.

Kettészakadt papíron, szöveg alatt pecsét nyomával, mellette Lecta jegyzettel. DL 23281. (NRA 842-36.)

– Azonos szövegû és formájú másik eredeti példánya: DL 23282. (NRA 35–16.) – Átírta Újlaki Lôrinc országbíró 1523. március 6-án kelt oklevelében. DL 31023. (GYKOL, Cista diversorum comitatuum 2–4–1.) – Utóbbi 18. századi egyszerû másolata: DL 74246. (Teleki cs. marosvásárhelyi lt. 817.) – 19. századi egyszerû másolata: DL 99300. (Károlyi cs. nemzetségi lt. 52–59.) – N. T.

Nos, Ludovicus Dei gracia rex Hungarie et Bohemie etc. memorie commendamus tenore presencium significantes, quibus expedit, universis, quod fideles nostri spectabilis ac magnifici Stephanus de Bathor predicti regni nostri Hungarie palatinus et iudex Comanorum nostrorum ac comes Themesiensis et Andreas de eadem Bathor comes comitatus Zathmariensis, frater suus carnalis ab una, necnon egregii Stephanus, Mauricius et Bartholomeus condam Nicolai et Iohannes olim Iohannis Zanyzlofy de predicta Bathor filii ab altera partibus, iidem eciam Stephanus et Andreas de Bathor magnifici Georgii de eadem Bathor agazonum nostrorum regalium magistri et comitis Simigiensis carnalis, ipse vero Stephanus Nicolai filii et puelle Barbare filie, annotatus siquidem Iohannes Zanyzloffy Ladislai, Petri et Emerici similiter carnalium ac Sigismundi patruelis, aliorum eciam universorum fratrum et consanguineorum, proximorum suorum onera et quelibet gravamina in

Oklevelek a Bátori család történetéhez

345

subnotandis per omnia super sese et cunctas eorum hereditates levantes et assumpmentes coram nostra personali presencia personaliter constituti sunt confessi sponte in hunc modum, quod quamvis alias inter ipsas partes racione et pretextu castri Zynyr ac opidi Meggyes in Zathmariensi et castelli ac oppidi Izdencz appellatorum in Crisiensi comitatibus adiacencium et habitorum ac universarum possessionum, villarum, prediorum porcionumque et iurium possessionariorum ad huiusmodi castrum, opida et castellum pertinencium ubilibet adiacencium ac quocunque nomine vocitatorum nonnulle lites et differencie mote suborteque et cause exinde suscitate ad instrumentalem usque exhibicionem per antefatos Stephanum, Georgium et Andream de Bathor fiendam deducte et prosequute fuerint et huiusmodi cause in presentibus octavis festi Beati Michaelis archangeli proxime preteriti absque ulteriori prorogacionis confidencia finem sortiri debuerint effective, tamen nunc eedem partes tum matura inter sese prehabita deliberacione, tum vero nostra maiestate, reverendissimisque dominis Thoma tituli Sancti Martini in montibus Sacrosancte Romane ecclesie presbitero cardinale, archiepiscopo Strigoniensi ac patriarcha Constantinopolitano et sancte sedis apostolice de latere legato etc., Georgio Quinqueecclesiensis, Ladislao Zalkano Waciensis, cancellario nostro et Iohanne Gozthon Iauriensis ecclesiarum episcopis, preterea magnificis Benedicto de Bathyan thezaurario nostro et Ambrosio Sarkan de Akoshaza pro concordia inter ipsas partes stabilienda laborantibus ad talem pacis et concordie devenissent unionem, prout dicte nostre personalis presencie devenerunt in conspectu tali modo, quod quia prenominati Stephanus, Mauricius et Bartholomeus ac Iohannes Zanyzlofy oneribus sub premissis sese levatis prescriptum castellum ac opidum Izdencz in regno nostro Sclavonie pretactoque comitatu Crisiensi adiacens simul cum universis villis, possessionibus, prediis porcionibusque et iuribus possessionariis ad ipsum de iure et ab antiquo spectantibus pertinereque debentibus, preterea totale opidum Meggyes prenominatum cum suis cunctis utilitatibus et pertinenciis quibuslibet antefatis domino Stephano palatino ac Georgio et Andree de Bathor ipsorumque heredibus et posteritatibus universis reliquissent et commisissent iure perpetuo et irrevocabiliter tenenda, possidenda pariter et habenda, ideo prelibati quoque dominus Stephanus palatinus et Andreas de Bathor sub onere dicti Georgii fratris eorum carnalis in se levato totales porciones ipsorum possessionarias in predicto castro Zynyr ac totalibus possessionibus Warallya et Zenthmarthon appellatis in prescripto comitatu Zathmariensi adiacentibus habitas simul cum cunctis utilitatibus et pertinenciis quibuslibet utilitatumque et proventuum integritatibus quovis nominis vocabulo vocitatis ad ipsum castrum et easdem possessiones de iure et ab antiquo spectantibus pertinereque debentibus totalique et omni iure eorum, si quod in eisdem castro et possessionibus tam vigore presentis concordie, quam eciam alias qualitercunque habuissent vel sese eciam in futurum quomodolibet habere sperassent, memoratis Stephano, Mauricio, Bartholomeo, Iohanni, Ladislao, Petro, Emerico et Sigismundo Zanyzlofy ipsorumque heredibus et posteritatibus universis pari modo reliquissent dedissentque et commisissent iure consimiliter perpetuo et irrevocabiliter in sempiternumque tenenda, possidenda pariter et habenda. Ceterum partes prenotate reliquas pertinencias ipsorum opidi Meggyes et castri Zynyr tum propter commodioris et uberioris fructus percipiendi, tum vero future pacis et quietis gracia inter sese modo

346

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

subscripto dividere decrevissent, quod primo totales possessiones Apa, Crasso, Bathyz, Wdwary, Thothfalw cum Lapos Banya ac montanis et fodinis, necnon Borhyd, Lypo, Felsewweresmarth, Alsoweresmarth, Iosyphaza, Berencze et Zamosthelke nominate omnino in dicto comitatu Zathmariensi, ut prefertur, adiacentes nunc pre manibus partim alienis, partim vero ipsorum dominorum Stephani, Andree et Georgii de Bathor habitas simul cum cunctis ipsarum utilitatibus et pertinenciis quibuslibet utilitatumque et proventuum pariter integritatibus quovis nominis vocabulo vocitatis ad easdem de iure et ab antiquo spectantibus pertinereque debentibus prenotato opido Meggyes consequenterque memoratis dominis Stephano palatino ac Georgio et Andree de Bathor ipsorumque heredibus ac posteritatibus universis, econverso vero totales similiter possessiones Wywaros, Wamfalw, Kalynhaza, Lekencze, Tharsolcz, Komorsan, Bykzad, Therep, Bwyanhaza, Kysmonyoros, Thwrvekonya, Felsewfalw, Raska alias Rakos, Sebespathak, Iloba, Sykarlo, Fekethepathak, Bwsak, Barthfawa, Monosthor, Kak et Parlag nuncupate pariter in predicto comitatu Zathmariensi existentes et habite cum universis consimiliter ipsarum utilitatibus et pertinenciis quibuslibet utilitatuumque et proventuum ac pertinenciarum integritatibus quovis vocabulo nominis appellatis atque vocitatis ad huiusmodi possessiones ab antiquo de iureque pertinentibus et spectare debentibus prenarrato castro Zynyr et perconsequens prenominatis Stephano, Mauricio, Bartholomeo, Iohanni, Ladislao, Petro, Emerico et Sigismundo Zanyzloffy eorumque heredibus ac posteritatibus universis relinquerentur annecterenturque et committerentur iure perpetuo et irrevocabiliter in sempiternumque tenendas, possidendas pariter et habendas, hoc adiecto et expresse declarato, quod ex quo predictum opidum Meggyes ac castrum Zynyr, necnon prenominate omnes possessiones maiori in parte pre manibus, ut prefertur, alienis in presenciarum haberentur, ideo prenarrata possessionaria divisio partes inter prenotatas non nisi in illis porcionibus possessionariis, que modo pre manibus ipsorum domini Stephani palatini ac Georgii et Andree de Bathor existerent effectum sortiri posset, verum tamen postquam huiusmodi porciones possessionarie pre manibus alienis habite iuris ordine vel eciam per formam concordie (quam parcium ipsarum altera sine alterius scitu et voluntate facere non possit, et si faceret, invigorosa habeatur) recuperari poterunt, mox inter ipsas partes modo prehabito divise et ab invicem segregate habeantur eo facto, ita videlicet, ut porciones possessionarie in illis possessionis, que superius predictis domino palatino ac fratribus suis deputate existunt, recuperate simul cum cunctis ipsarum utilitatibus et pertinenciis quibuslibet eisdem Stephano, Andree et Georgio de Bathor, ille vero porciones possessionarie, que in possessionibus antefatis Stephano, Mauricio, Bartholomeo, Iohanni, Ladislao, Petro, Emerico et Sigismundo Zanyzlofy superius modo simili deputatis recuperate fuerint, unacum universis pariter utilitatibus pertinenciisque et proventibus suis eisdem Stephano, Mauricio, Bartholomeo, Iohanni, Ladislao, Petro, Emerico et Sigismundo ipsorumque heredibus et posteritatibus universis cedant et relinquantur in sempiternum possidende, tali tamen condicione interiecta, quod si prenominate possessiones ad dictum opidum Meggyes modo predeclarato deputate prescriptas possessiones ad ipsum castrum Zynyr relictas et commissas numero iobagionum et sessionum iobagionalium vel eciam utilitate fructuositateque et valore longe precellere et exsuperare viderentur,

Oklevelek a Bátori család történetéhez

347

extunc fidelis noster egregius magister Stephanus de Werbewcz predicte personalis presencie nostre locumtenens ad premissam possessionariam reambulacionem revisionemque et divisionem per nostram maiestatem (partibus predictis volentibus atque postulantibus) specialiter deputatus et transmissus eiuscemodi defectum, qui respectu illarum in possessionibus et villis ad dictum castrum Zynyr modo antelato deputatis compertus fuerit, iuxta rectam veramque et conscienciosam limitacionem suam de illis possessionibus ad prenotatum opidum Meggyes modo superius declarato conscriptis et annexis, quas ipse magister Stephanus ad id pro parcium ipsarum futura quiete apciores et commodiores agnoverit, supplere1 et reintegrare debeat et teneatur, et hoc idem ex parte quoque possessionum et villarum ad ipsum castrum Zynyr modo predeclarato applicatarum in casu, quo prescriptas possessiones ipsi opido Meggyes deputatas excellere dinoscerentur, intelligatur, reliqua vero iura possessionaria magnifici condam Nicolai de Meggyes waywode Transsilvanensis et domine Elizabeth consortis sue tam in hoc Hungarie, quam eciam in predicto Sclavonie regnis nostris apud manus alienas de presenti pariter habita, posteaquam de eisdem alienis manibus aut processu iuris aut forma concordie recuperari poterunt, mox inter partes prenotatas in duas partes equaliter cum cunctis suis utilitatibus et pertinenciis quibuslibet modo simili dividatur et eisdem partibus committantur in evum possidenda, iuribus prenotatis et libertatibus ecclesiarum ac plebanorum et rectorum altarium in prenominatis opidis, villis ac possessionibus existencium ac pro tempore constitutorum salvis in perpetuum remanentibus. Adiecerunt preterea partes prenominate, quod si qui feminei sexus hominum de prenominatis opidis, possessionibus, villis et prediis ad predictum opidum Meggyes ac ipsum castrum Zynyr et castellum ac oppidum Izdencz spectantibus et aliis iuribus possessionariis prefatorum condam Nicolai waywode et domine Elizabet consortis sue tam in hoc Hungarie, quam eciam Sclavonie regnis nostris apud manus alienas de presenti, ut prefertur, habitis iuris ordine forsitan aliquas porciones possessionarias pro se et ad suam porcionem vendicare apropriareque poterunt et huiusmodi feminei sexus homines de stipite magnifici condam Mauricii de Meggyes et prefati olim Nicolai waywode Transsilvanensis ac domine Elizabeth consortis eiusdem propagati fuisse dinoscerentur, extunc eedem partes huiusmodi possessiones vel porciones possessionarias amittendas et dictis hominibus iuridice reddendas equaliter sufferre tollerareque, si tamen de progenie prelibatorum Stephani, Mauricii, Bartholomei, Iohannis, Ladislai, Petri, Emerici et Sigismundi Zanyzlofy, postquam videlicet generosa condam domina Anna filia ipsius Nycolai waywode predecessori eorum, egregio videlicet condam Ladislao filio Briccii de Bathor nupta fuisset, progeniti extitisse comperientur, extunc solummodo iidem Stephanus, Mauricius, Bartholomeus, Iohannes, Ladislaus, Petrus, Emericus et Sigismundus eorumque heredes et posteritates suffere ipsosque homines et fratres generacionales eorum exinde contentare teneantur. Voluerunt eciam partes ipse, quod si quam parcium earundem absque heredum solacio ab hac luce decedere vel eiusdem heredes (quod Deus procul avertat) deficere quovis modo contingat, extunc prescripta castrum, opida, castellum ac universe possessiones porcionesque et iura possessionaria superius declarate et denominata talis partis decedentis et heredibus deficientis in partem superviventem et heredibus gaudentem derivari et condescendi debeant

348

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

devoluteque et redacta habeantur eo facto iure perpetuo in sempiternumque tenenda pariter et habenda, tali obligaminis vinculo per easdem partes oneribus sub prenarratis in se benivole assumptis mediantibus, quod si qua parcium earundem in premissis omnibus in toto vel in aliqua sui parte persistere et ea ex integro observare nollet aut non curaret quovis modo, extunc talis pars contra partem alteram in premissis persistentem et ea firmiter inviolabiliterque observantem in succubitu duelli facti potencialis convincatur et convicta habeatur eo facto, et horum racione pars in premissis persistens partem ipsam premissa non observantem in curiam nostram regiam per modum brevis aut brevium brevis evocacionis, prout scilicet voluerit, libere semper evocandi ibique extra omnes terminos octavales et brevium iudiciorum seriemque registri causarum coram suo iudice ordinario procedendi causamque huiusmodi levandi et discuti faciendi ac idem iudex omni prorogacionis et gracie nostre regie confidencia omnique contradiccione procul mota adiudicandi et debite tandem exequucioni demandandi plenariam, tutam et absolutam habeat potestatis facultatem. Ad que omnia premissa et premissorum singula partes predicte sese personalibus earum astanciis oneribus sub predeclaratis in se levatis sponte obligarunt coram nostra personali presencia prenotata harum nostrarum vigore et testimonio litterarum mediante. Datum Bude, sabbato proximo post festum Beate Katherine virginis et martiris, penultima scilicet die octavarum festi Beati Michaelis archangeli predictarum, anno Domini millesimo quingentesimo decimo nono.

1. A szövegben: suplere.

17 1519. november 30. Buda.

II. Lajos kiráy elôtt egyfelôl Bátori István nádor és testvérei, György és András, másfelôl pedig Rozgonyi István minden birtokukra kiterjedôen kölcsönös örökösödési szerzôdést kötnek. Ép, de a hajtások mentén gyûrôdött papíron, a szöveg alatt rányomott pecsét darabkáival. DL 23284.

(NRA 302-2.) További átiratai és másolatos példányai: DL 23285. (NRA 302-2.), DL 23286. (NRA 302-2.), DL 23288. (NRA 1563-70.), DL 23289. (NRA 958-7.), DL 24379. (Curiai lt. Actus sollennes 3-3176.), Dl 56809.

(Jeszenák cs. Lt. 86.), DL 71770. (Szulyovszky-Pottornyay cs. lt. 38.), DL 72184. (Rákóczi-Aspermont cs. lt.

29-47-1.), DL 74759. (Dessewffy cs. lt. 50.), DL 82581. (Zichy cs. zsélyi lt. Buják 1.), DL 89136. (Esterházy cs. hercegi lt. 25-A-79.), DL 89155. (Esterházy cs. hercegi lt. 25-A-84.) Csupán a világosvári uradalmat érintô részletének kiadása: Fábián Gábor: Arad vármegye leírása históriai, geographiai és statistikai tekintetben.

I. rész: Históriai leírás. Buda, 1835. 220-221. – Regesztája: Bártfai Szabó: Pest 355/1417. – H. R.

Nos, Ludovicus, Dei gracia rex Hungarie et Bohemie etc. memorie commendamus tenore presencium significantes, quibus expedit, universis, quod fideles nostri spectabilis et magnifici Stephanus de Bathor predicti regni nostri Hungarie palatinus et iudex Comanorum nostrorum ac comes Themesiensis et Andreas de eadem Bathor, frater suus carnalis comes comitatus Zathmariensis et banus castri nostri Nandoralbensis onere et quolibet gravamine magnifici Georgii de predicta Bathor agazonum nostrorum regalium magistri et comitis Simigiensis, fratris eorum consimiliter carnalis in subnotandis per omnia super se ipsos levato et assumpto ab una, necnon magnificus Stephanus filius condam Iohannis iunioris de Rozgon ab altera partibus coram nostra personali presencia personaliter constituti proposuerunt et sponte confessi sunt in hunc modum, quod ipsi tum divina charitate, que eciam discordantes vera facit uniri concordia, moti, tum vero a

Oklevelek a Bátori család történetéhez

349

primevo iuventutis ipsorum tempore fusa in sese dileccione, que eos ineffabili fraternalis amoris vinculo et affinitatis quoque federe iam illaqueavit atque deiunxit, inducti sese mutuo in castris et iuribus eorum possessionariis infra nominandis ipsi, ut puta Stephanus, Andreas et Georgius de Bathor antefatum Stephanum de Rozgon et eiusdem heredes ac posteritates universos in totalibus castris eorum Wylagoswar in de Zarand, Bwyak in Newgradiensi et Eched appellatis in Zathmariensis, preterea opidis Bathor predicto in de Zabolch, Maythyn, Gyarmath et Meggyes vocatis in dicto Zathmariensi comitatibus habitis ac cunctis eorundem pertinenciis ubilibet adiacentibus, econverso vero memoratus Stephanus de Rozgon annotatos Stephanum, Andream, Georgium de Bathor ipsorumque heredes et posteritates pariter universos in totalibus castris suis Chychwa, Monyoros in Zempliniensi et Cherep in Borsodiensi, item opidis Rozgon predicto in Abawywariensi, Waranno in ipso Zempliniensi iam in Abawywariensi et Thwra nuncupatis in Pesthiensi comitatibus existentibus ac universis eorundem consimiliter pertinenciis ubivis habitis et adiacentibus in fratres adoptivos et condivisionales adoptassent atque recepissent, immo adoptaverunt atque receperunt coram nostra personali presencia prenotata tali modo, quod si et postquam prenotatos Stephanum, Andream et Georgium de Bathor absque heredum sexus masculini solacio ab hac luce decedere vel huiusmodi heredes eorum, quod Deus gloriosus procul avertat, deficere quovismodo contingat, extunc prescripta castra Wylagoswar cum opidis Syry, Galsa, Kapolna et Keresbanya, necnon possessionibus Alsoaranyanag, Medwesaranyanag, Zekelaranyag, Felsewaranyag, Chernes, Felsewkalodwa, Dyznokalodwa, Ka onaskalodwa, 1 Magyarkalodwa, Kyskalodwa, Zylwagh, Zerbsor, Kyskapolna, Naghkapolna, Brosthcicesth, Zewldes, Bwchawa, Solymos, Panusafalwa, Lonksora, Bwchenycza, Madarsak, Hernyechfalwa, Dyngafalwa, Zaad, Dwpaozoy, Karsafalwa, Felsewzekas, Manafalwa, Alsozekas, Fereche, Iarozlawfalwa, Mwzthefalwa, Bonczefalwa, Fonacz, Kakaro, Rezthoka, Fyztheteh, Lonka, Dwpaples, Bandefalwa, Drakwyafalwa, Bothyanfalwa, Bogyefalwa, Pothyzka, Kysalmas, Naghalmas, Plop, Balth, Gwrahoncz, Honczyffor, Intrehonczwr, Pokolfalwa, Mozokafalwa, Balafalwa, Kyszewddes, Kwkwyathfalwa, Wladfalwa, Illye, Zerefalwa, Chongan, Bazarabycza, Pnelen, Felsewnacha, Kewzepwacha, Brothwna, Felsewbwchana, Kewzepbwchwana, Thernowycza, Orozfalwa, Drobrocz, Lawocz, Kywlesth, Thomesth, Naghpatak, Baldowyn, Rychkwlycza, Myhaylen, Blesen, Naghrybycza, Kysrybycza, Pothyngan, Gywnkwl, Rwda, Lonkoy, Hozzwpathak, Thomnathek, Waka, Walabrad, Ztropha, Grohoth, Bwlghzesth, Bwches, Ztanysa, Dwpapyatra, Bwkwresth, Kapozthas, Negoya, Kysbanya, Ewrnyde, Kyskayan, [...]falwa, Threzthya, Kelemenfalwa, Karachonfalwa, Pesthereh, Walyssora, Rychka, Alsoczebe, Felsewczebe et predio Kazmyr ac porcionibus possessionariis in possessionibus Zenthmarthon, Nadab, Gyarmath, Feldhyd, et Kezy, item prediis Hammad, Wereseghhaz et Krwtheghhaz nuncupatis in pretacto de Zarand. Ceterum castrum Bwyak cum opido similiter Bwyak ac possessionibus Hynyel, Palotashatwan, Heyhalom, Byr, Keer, Alsobokor et porcione possessionaria in possessione Nandor appellata in predicto Newgradiensi, item opidis Bodogfalwa et Zechew nominatis in Pesthiensi comitatibus existentibus et habitis. Preterea castrum Eched cum possessionibus similiter Eched, Fabyanhaza, Zenthmarthon, Myrk, Therem, Wallay, Bewrwey, Kamand, Zanyzlo et Loranthhaza nuncupatis in prescripto Zathmariensi Item opidum Bathor pro porcione ipsorum

350

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

possessionaria in eodem habita cum possessionibus Waswary, Abramfalwa, Kenez, Naghleta, Lwgas, Kysleta, Polth, Nyreghhaz, Kyralthelke, Zenthmyhal, Rakomaz, Thymar, Wenchellew, Lewelek in dicto de Zabolch. Maythen cum possessionibus Zenthmyklos, Domanhyda, Thagh, Gylwach, Therebes, Dob, Sadan, Ombod et Amacz in pretacto Zathmariensi. Gyarmath cum possessionibus Mathocz, Nabrad, Geberyen, Ekewrytho, Porchhalma, Penyge, Naghar, Kysar, Tharpa, Orozy, Chaholcz, Mykola, Syma et Zarazberek in eodem Zathmariensi, necnon Meggyes cum possessionibus Wdwary, Bathyz, Crasso, Borhyd, Lyppo, Weresmarth, Berencze, Iosyphaza, Apa, Zamosthelek et Thothfalw nominatis in eodem Zathmariensi comitatibus existentibus et adiacentibus consequenterque totalibus porcionibus eorum possessionariis in eisdem habitis ac pariter cum cunctis suis utilitatibus et pertinenciis quibuslibet utilitatumque et proventuum ac pertinenciarum integritatibus quovis nominis vocabulo vocitatis ad eadem castra et opida dictasque possessiones et predia de iure et ab antiquo spectantibus et pertinentibus in filias eorundem Stephani, Andree et Georgii de Bathor ipsorumque heredes et posteritates utriusque sexus universas, eisdem autem filiabus prodeunte tempore et Deo glorioso ita forsitan volente in utroque sexu deficientibus in prelibatum Stephanum de Rozgon eiusdemque heredes et posteritates consimiliter utriusque sexus universas. Econtrario autem, si eundem Stephanum Rozgony absque heredum sexus similiter masculini solacio premori aut huiusmodi suos heredes temporum in processu deficere, quod Deus ipse gloriosus pariter avertat, quovis modo contingerit, extunc prenarrata castra eiusdem Stephani Rozgony Chychwa cum possessionibus Henczhocz, Maiorocz, Sedlyczke, Naghwyssynew, Isypoh, Warallya, Benkocz, Therebecz, Zewlewske, Dobra, Walko, Fyas, Porwpka, Bozyas, Alsoolczwa, Felsewolczwa, Prohzacho, Myhalko, Tharbay et predio Damosocz omnino in dicto Zempliniensi, castrum vero Monyoros cum possessionibus similiter Monyoros, Agyagos, Charnyk, Zenche, Krodyn, Gergyws, Naghkemenyn, Kyskemenyn, Babolnycza, Mychak, Lompna, Pethkes, Detrywagas, Lewrynczwagas, Herman et Byzthra, Kysisypo et Monyorospathaka omnino in eodem Zempliniensi.

Castrum autem Cherep cum possessionibus modo simili Cherep, Thard et Babona dictis in ipso Borsodiensi, preterea possessionibus suis Zaazberek, Kywrth, Heenk porcionibusque suis possessionariis in opidis Gyewngyes et Porozlo simulcum vado Thycie ibidem exigi consueto ac Farnos, Iwan, Halaz et Bene vocatis in Hewesiensi.

Ceterum oppidum Waranno cum tributo ibidem exigi solito ac possessionibus Zamwth, Zachwr, Dawydwagasa, Banyachka, Wehecz, Lomnycza, Chemernye, Chaklo, Sokwth, Rwdel, Hiesthreeb, Menyk, Chythoka, Nemeth, Kanyo et Pereschychwa omnino in ipso Zempliniensi. Oppida autem Zepsy, Zyna, Gyewrke ac Rozgon cum possessionibus Waykocz, Kyralnepy, Harazthy et Gywlwez in Abawywariensi, iam vero cum possessionibus Beky, Naghzylwa, Kyszylwa, Kayatha et predio Adamfewlde in de Saros. Item Thwra cum possessionibus Hewyz, Walko, Zenthlazlo, Irswazeg, Zenthfalwa, Orozlo, Nyreghhaz, Zenthgyewrgh, Onczthelke, Sydo, Zewryn, Felmacha, Almacha, Eczkend, Sydothelek, Zenthpalarneka, Dwsnod, Lygetheghhaz et Kerwelgye nuncupatis omnino in dicto Pesthiensi comitatibus existentibus habitisque et adiacentibus ac iure patronatus ecclesie de Monosthor in eodem comitatu Pesthiensi existentis pariter cum universis suis utilitatibus et pertinenciis quibuslibet, terris scilicet arabilibus cultis et incultis, agris, pratis,

Oklevelek a Bátori család történetéhez

351

pascuis, campis, fenetis, silvis, nemoribus, alpibus, montibus, vallibus, vineis vinearumque promontoriis, vadis, tributis, vectigalibus, aquis, fluviis, piscinis, stagnis, piscaturis aquarumque decursibus, molendinis et eorundem locis generaliter vero quarumlibet utilitatum et proventuum integritatibus quovis nominis vocabulo nuncupatis ad eadem et easdem pariter et ab antiquo spectantibus et pertinere debentibus in generosam dominam Katherinam filiam suam, consortem scilicet prelibati Andree de Bathor ac alias filias suas, si que Dei dono nascerentur in futurum earumque heredes et posteritates universas, ea tamen condicione interiecta, quod si divino ita volente iudicio, cuius nutu cuncta diriguntur, preter ipsam dominam Katherinam alias post se non relinqueret filias vel si relinqueret, sed ille quoque deficerent, extunc in isto casu solum in eandem dominam Katherinam, que iam prenotate domui familieque Bathoree iuncta copulataque existit, verum eciam in prenotatos Stephanum ac Georgium et Andream de Bathor ipsorumque heredes et posteritates utriusque sexus universos devolvi et condescendi debeant devolvantque et redacta habeantur eo facto iure perpetuo et irrevocabiliter in sempiternumque tenenda, possidenda pariter et habenda, hoc non pretermisso, quod si idem Stephanus de Rozgon absque heredum masculini sexus, ut prefertur, solacio viam universe carnis ingrederetur, et dominam consortem suam infecundam sterilemque post se relinqueret et prenotata castra ac opida possessionesque et predia sua in domum familiamque Bathoream predictam modo antelato devolverentur, tunc sepefati domini Stephanus palatinus ac Georgius et Andreas de Bathor ipsam dominam relictam suam quamdiu viduitatis sue tempora sub nomine tituloque eiusdem Stephani de Rozgon domini et mariti sui peregerit, de dominio prescripti Chychwa ac opidi Warano possessionumque et prediorum prenotatorum ad eadem pertinencium excludere et eycere nullatenus possint, verumtamen ubi et postquam ad alia vota sew secundas nupcias se transtulerit, mox iidem domini Stephanus palatinus ac Georgius et Andreas de Bathor ipsi domine duo milia florenorum paratis in pecuniis incluso dotalicio suo deponere solvereque teneantur, et huiusmodi castrum et opidum simulcum prenarratis possessionibus ac prediis ad ea pertinentibus iure eorum et pro se ipsis vendicare et appropriare valeant atque possint harum nostrarum vigore et testimonio litterarum mediante. Datum Bude, in festo Beati Andree apostoli, anno Domini millesimo quingentesimo decimo nono.

Lecta.

1. Sic!

18 1520. január 8. Bátor.

II. Lajos király személyes jelenléte elôtt Bátori Szaniszlófi István fia Zsigmond és János fiai, László, Péter és Imre hozzájárulnak ahhoz a szerzôdéshez, amelyet Szaniszlófi Miklós fia István és János fiai, László és János kötöttek az elôzô napokban Bátori István nádorral és testvéreivel, György lovászmesterrel, somogyi ispánnal és András nándorfehérvári bánnal, szatmári ispánnal a Szatmár megyei Szinyér vár és Meggyes mezôváros, valamint a Kôrös megyei Izdenc kastély és mezôváros ügyében.

Papíron, szöveg alatt pecsét nyomával, mellette Lecta jegyzettel. DL 23318. (NRA 779–56.) – N. T.

352

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

Nos, Ludovicus Dei gracia rex Hungarie et Bohemie etc. memorie commendamus tenore presencium significantes, quibus expedit, universis, quod fideles nostri egregii Sigismundus condam Stephani ac Ladislaus, Petrus et Emericus olim Iohannis Zanyzlofy de Bathor filii coram nostra personali presencia personaliter constituti, idem eciam Sigismundus onera et quelibet gravamina Nicolai ac Wolfgangi filiorum, necnon puellarum Magdalene et Katherine filiarum, ipse vero Ladislaus similiter puellarum Sophie, Anne et Katherine filiarum suarum in subscriptis per omnia super se et cunctas hereditates suas assumpmentes sponte et libere confessi sunt in hunc modum, quomodo ipsi matura inter sese prehabita deliberacione illi fassioni composicionique et unioni, quam superioribus diebus egregii Stephanus condam Nicolai ac Ladislaus et Iohannes ipsius olim Iohannis Zanyzlofy1 egregiorum filii cum spectabili ac magnificis dominis Stephano de predicta Bathor huius regni nostri Hungarie palatino et comite Themesiensi ac Georgio de eadem Bathor agazonum nostrorum regalium magistro et comite Simigiensi, necnon Andrea de eadem Bathor bano castri nostri Nandoralbensis et comite comitatus Zathmariensis, fratribus scilicet ipsius domini Stephani palatini carnalibus super castro Zynyr ac opido Megyes in ipso Zathmariensi, necnon castello et oppido Izdencz appellatis in Crisiensi comitatibus existentibus et adiacentibus aliisque universis bonis et quibuslibet iuribus possessionariis magnifici condam Stephani Morocz de Meggyes ubilibet et in quibuscunque comitatibus huius regni nostri, sed et Sclavonie habitis et quocunque nomine vocitatis mediantibus aliis litteris nostris fassionalibus exinde confectis et emanatis qualitercunque fecissent, easdem litteras nostras fassionales quoad omnes earum continencias clausulasque et articulos ratas, gratas et acceptas habentes ipsorum consensum prebuissent benivolum pariter et assensum, immo prebuerunt et consensuerunt coram nostra personali presencia prenotata harum nostrarum vigore et testimonio litterarum mediante. Datum in opido Bathor predicto, die dominico proximo post festum Epiphaniarum Domini, anno eiusdem millesimo quingentesimo vigesimo.

1. A szövegben: Zlofy.

19 1520. január 19. Meggyes.

II. Lajos király személyes jelenléte elôtt Bélteki Drágfi János tárnokmester és a Bátori Szaniszlófi család tagjai Verbôci István személynök közbenjárására egyezséget kötnek a néhai Meggyesi Móróc István Szatmár megyei, eddig részben János kezén lévô, de a Szaniszlófiakat örökjogon illetô birtokjogairól: János itteni birtokrészeit átadja a másik félnek, akik cserébe örökbe neki adják a teljes Sárköz, Szentmárton és Kak birtokokat.

Papíron, szöveg alatt pecséttel, mellette Lecta jegyzettel. DL 30079. (GYKOL, Cista comitatuum, Szatmár 1–2.) – Átírta II. János király sérült keltezésû oklevelében: DL 71164. (Perényi cs. lt. 583.) – N. T.

Nos, Ludovicus Dei gracia rex Hungarie et Bohemie etc. memorie commendamus tenore presencium significantes, quibus expedit, universis, quod fideles nostri magnificus Iohannes Dragfy de Belthewk thavernicorum nostrorum regalium magister ab una ac egregii Stephanus condam Nicolai, necnon Ladislaus, Iohannes et Petrus olim Iohannis Zanyzlofy egregiorum filii ab altera partibus, idem eciam Stephanus Nicolai et Andree filiorum ac puelle Barbare filie, necnon Mauricii et

Oklevelek a Bátori család történetéhez

353

Bartholomei carnalium, ipse vero Ladislaus puellarum Sophie, Anne ac Katherine filiarum, annotati siquidem Iohannes et Petrus Emerici carnalis et Sigismundi filii condam Stephani Zanyzlofy patruelis fratrum, aliorum eciam consanguineorum et proximorum ipsorum, quos subscriptum tangere posset negocium, in subnotandis per omnia super sese et cunctas eorum hereditates assumpmentes coram nostra personali presencia personaliter constituti sponte et libere confessi sunt in hunc modum, quod quamvis alias inter ipsas partes racione et pretextu bonorum ac iurium possessionariorum magnifici condam Stephani Morocz de Meggyes in comitatu Zathmariensi existencium et adiacencium et in certa eorum parte pre manibus antefati Iohannis Dragfy hactenus habitorum, que ipsi Stephanus, Ladislaus, Iohannes et Petrus Zanyzlofy ac ceteri fratres eorum prenotati iure hereditario atque successorio ad se devoluta esse asseruebant,2 nonnulle lites et differencie contencionumque materie mote et suscitate ac diucius in curia quoque nostra regia ventillate fuerint, tamen nunc eedem partes tum matura inter sese prehabita deliberacione, tum vero nonnullorum proborum et nobilium virorum partes inter ipsas pro future pacis amenitate laborancium, signanter vero egregii magistri Stephani de Werbewcz personalis presencie nostre locumtenentis sano inducte consilio ad talem pacis et concordie devenissent unionem, prout sese devenisse retulerunt coram nostra personali presencia prenotata eo modo, quod quia ipse Iohannes Dragfy directas et equales tercias partes totalium possessionum Bathyz, Wdwary, Berencze, Zamosthelek, Iosyphaza, Wywaros, Wamfalw, Kalynhaza, Lekencze, Tharsolcz, 2 Komorzan, Bykzad, Therep, Bwyanhaza, Kysmonyoros, Thwrwekonya, Felsewfalw, Raksa alias Rakos, Sebespathak, Iloba, Sykarlo, Fekethepathak, Monosthor, Barthfalwa et Bwsak appellatarum ac directam medietatem totalis possessionis Thothfalw nominate cum medietate Lapos Banya, totales scilicet eas porciones possessionarias, quas ipse in eisdem possessionibus hucusque possedisset, preterea totalem possessionem Parlag vocatam, quam alias idem Iohannes Dragfy egregio Davidi de Berend familiari suo predilecto in perpetuum exigentibus meritoriis serviciis suis contulisse dinoscitur, omnino in prenarrato comitatu Zathmariensi eixstentes et adiacentes cum cunctis ipsarum utilitatibus et pertinenciis quibuslibet memoratis Stephano, Mauricio et Bartholomeo, necnon Ladislao, Iohanni, Petro et Emerico atque Sigismundo Zanyzlofy pure et simpliciter quieteque et pacifice remisisset et resignasset in sempiternum tenendas atque possidendas, ideo ipsi quoque Stephanus, Ladislaus, Iohannes et Petrus Zanyzlofy oneribus sub premissis in se levatis totales possessiones Sarkewz, Zenthmarthon et Kak appellatas in dicto comitatu Zathmariensi existentes simul cum cunctis earundem pariter utilitatibus et pertinenciis quibuslibet utilitatumque et proventuum ac pertinenciarum integritatibus quovis nominis vocabulo vocitatis ad easdem de iure et ab antiquo spectantibus pertinereque debentibus antefato Iohanni Dragfy et per eum prescriptam possessionem Zenthmarthon annotato Davidi de Berend, pretactam vero possessionem Kak nobili Andree Zeley de eadem Kak, cui videlicet idem Iohannes Dragfy eciam per prius eam perpetuo pariter donasse perhibetur, reliquissent dedissentque et ascripsissent iure perpetuo et irrevocabiliter tenendas, possidendas pariter et habendas, immo remisit et resignavit reliqueruntque et ascripserunt atque dederunt coram nostra personali presencia prenotata harum nostrarum vigore et testimonio litterarum mediante. Datum in oppido Meggyes

354

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

predicto, in profesto Beatorum Fabiani et Sebastiani martirum, anno Domini millesimo quingentesimo vigesimo.

1. A szövegben: aseruebant.

2. A szövegben: Tharholcz.

20 1520. január 20.

Verbôci István személynök feljegyzése a Bátori András kezére jutó birtokrészekrôl.

Papíron, amelyre újkori kézzel a következô szöveget írták: Nomina possessionum Andreae de Bathor et Dragffiis sorte divisionali obventarum propria manu m. Stephani de Werbewcz locumtenentis praesentiae regiae anno 1520 consignata, scheda tanti auctoris manu descripta digna est, quae conservetur. Pécsi püspöki lt., Klimó gyûjtemény 199. (DF 285942.) – N. T.

Ad porcionem domini Andree Bathory: | Meggyes | Apa | Iosyphaza | Berencze | Crasso | Borhyd | Weresmarth utraque | Lypo | Thothfalw cum | Laposbanya | Bwsak | Monosthor | Barthfalwa.

Facta est ista divisio in festo Beatorum Fabiani et Sebastiani martirum, anno 1520 per me magistrum Stephanum de Werbewcz locumtenentem etc.

21 1520. január 28. Bátor.

II. Lajos király személyes jelenléte elôtt Verbôci István személynök bejelenti a Bátori István nádor és testvérei, valamint a Bátori Szaniszlófi család között a néhai Meggyesi Móróc István Szatmár megyei, eddig a nádor és testvérei kezén lévô birtokjogai ügyében létrejött birtokosztályt, amellyel többek között Meggyes mezôváros fele és tartozékai a nádornak és testvéreinek, míg Szinyér vár és Szinyérváralja mezôváros fele a Szaniszlófiaknak jutott.

Papíron, szöveg alatt pecsét darabjaival, mellette Lecta jegyzettel. DL 23326. (NRA 842–37.) – Másik eredeti példánya jelentéktelen eltérésekkel: DL 30080. (GYKOL, Cista comitatuum, Szatmár 1–7.) – Átírta a gyulafehérvári káptalan 1780. jan. 4-én kelt oklevelében: DL 74398. (Teleki cs. marosvásárhelyi lt. 1043.) – N. T.

Nos, Ludovicus Dei gracia rex Hungarie et Bohemie etc. memorie commendamus tenore presencium significantes, quibus expedit, universis, quod fidelis noster egregius magister Stephanus de Werbewcz personalis presencie nostre locumtenens eandem nostram personalem veniendo in presenciam presentibus ibidem pariter magnifico Andrea de Bathor bano castri nostri Nandoralbensis et comite comitatus Zathmariensis ac egregiis Stephano condam Nicolai, necnon Ladislao, Iohanne et Petro olim Iohannis Zanyzloffy de eadem Bathor filiis atque subscriptam possessionariam divisionem affirmantibus simul et acceptantibus proposuit et confessus est in hunc modum, quod cum ipse in festo Beatorum Fabiani et Sebastiani martirum proxime preterito aliisque diebus immediate sequentibus, ad id scilicet aptis et sufficientibus iuxta continenciam litterarum nostrarum fassionalium pariter et obligatoriarum alias inter spectabilem et magnificos dominos Stephanum de dicta Bathor predicti regni nostri Hungarie palatinum et comitem Themesiensem ac Georgium de eadem Bathor agazonum nostrorum regalium magistrum et comitem comitatus Simigiensis et prefatum Andream Bathori fratres suos carnales ab una, necnon egregios Stephanum, Ladislaum et Iohannem Zanyzlofy de predicta Bathor ac alios eorum fratres ab altera partibus in facto

Oklevelek a Bátori család történetéhez

355

divisionis bonorum et iurium possessionariorum magnifici condam Stephani Morocz de Meggyes in comitatu Zathmariensi existencium et pre manibus ipsorum Stephani ac Georgii et Andree de Bathor hactenus habitorum confectarum et emanatarum ad facies opidi Meggyes predicti et castri Zynyr appellati, item opidi Warallya ac possessionum Bathyz, Wdwari, Zenthmarthon, Apa, Zamosthelek, Berencze, Iosyphaza, Wywaros, Wamfalw, Kalynhaza, Lekencze, Tharsolcz, Komorzan, Bykzad, Therep, Bwyanhaza, Kysmonyoros, Thwrwekonya, Felsewfalw, Raksa alias Rakos, Sebespathak, Iloba, Sykarlo, Fekethepathak, Monosthor, Barthfalwa, Bwsak et Thothfalw nominatarum presentibus inibi quoque prefatis Andrea de Bathor ac Stephano, Ladislao, Iohanne et Petro Zanyzlofy personaliter accessisset, ubi prescripta opida castrumque et pretactas possessiones partibus eisdem consencientibus et benivole admittentibus hoc modo divisisset, quod primo directam et equalem medietatem totalis opidi Meggyes predicti simul cum cunctis suis utilitatibus et pertinenciis quibuslibet pre manibus antefatorum domini Stephani palatini ac Georgii et Andree de Bathor iuxta continenciam pretactarum litterarum nostrarum fassionalium in perpetuum relinquendo, atque directam consimiliter et equalem medietatem prescripti castri Zynyr ac annotati opidi Warallya et terciam partem iamfate possessionis Zenthmarthon unacum universis pariter suis utilitatibus et pertinenciis ac proventibus secundum formam earundem litterarum nostrarum fassionalium ad manus prenominatorum Stephani, Ladislai, Iohannis et Petri Zanyzlofy et per consequens prelibatorum Sigismundi ac Emerici, necnon Mauricii et Bartholomei similiter Zanyzlofy fratrum ipsorum ex resignacione et remissione predicti Andree de Bathor dando et assignando eisdemque et ipsorum heredibus ac posteritatibus universis in sempiternum possidendas commitendo, totales illas porciones possessionarias in prenarratis possessionibus Apa, Iosiphaza, Berencze, Krasso, Borhyd, Lyppo, Felsewweresmarth, Alsoweresmarth, preterea Thothfalwa, Barthfalwa, Bwsaak et Monosthor habitas, que videlicet hactenus pre manibus annotatorum dominorum Stephani palatini ac Georgii et Andree de Bathor extitissent, directas utputa et equales medietates earundem possessionum Apa, Krasso, Borhyd, Lyppo, Felsewweresmarth et Alsoweresmarth ac quartam partem dicte possessionis Thothfalw cum quarta parte Laaposbanya et tercias partes possessionum ipsarum Iosiphaza, Berencze, Barthfalwa, Bwsaak et Monosthor unacum earundem cunctis utilitatibus et pertinenciis quibuslibet apud manus eorundem Stephani palatini ac Georgii et Andree de Bathor, econverso vero directas et equales tercias partes prescriptarum possessionum Bathyz, Wdwary, Zamosthelek, Wywaros, Wamfalw, Kalynhaza, Lekencze, Tharsolcz, Komorzan, Bykzad, Terep, Bwyanhaza, Kysmonyoros, Thwrwekonya, Felsewfalw, Raksa alias Rakos, Sebespathak, Iloba, Sykarlo et Fekethepathak, que scilicet hucusque apud manus ipsorum dominorum Stephani palatini ac Georgii et Andree de Bathor pari modo fuissent, memoratis Stephano ac Mauricio et Bartholomeo dicti condam Nicolai, necnon Ladislao, Iohanni, Petro et Emerico annotati olim Iohannis, item Sigismundo condam Stephani Zanyzlofy egregiorum filiis ipsorumque heredibus et posteritatibus universis statuisset, relinquisset et commisisset iure perpetuo et in sempiternum tenendas, possidendas pariter et habendas, condicionibus tamen et articulis infrascriptis successivis semper temporibus observandis, primo quidem, quod licet in faciebus pretacti opidi Meggyes ac prescriptarum possessionum Crasso et Wamfalw tributum ab itinerantibus exigi consueverit, item in facie eiusdem

356

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

possessionis Crasso in fluvio Zamos appelato vadum navale habeatur, tamen iobagiones predictarum parcium in pertinenciis ipsius opidi Meggyes ac prenotati castri Zynyr ubilibet residentes in eisdem opido ac possessionibus nullum unquam tributum solvere teneantur, nec ad solucionem alicuius tributi sew thelonei compellantur, de solucione eciam navali sew vadi prenominati Stephanus ac Mauricius Zanyzlofy et aliis fratres eorum prescripti simul cum familiaribus et iobagionibus ipsorum universis (dum tamen ipsi iobagiones in serviciis dominorum suorum et non privatis sew propriis eorum negociis fuerint preoccupati atque constituti) exempti et supportati semper habeantur, nec ad solucionem navalem, preter id, quod nautis pro ipsorum labore sponte voluerint dare, cogantur. Ceterum quia silva Gombas nominata ad id opidum Meggyes predictum tanquam scilicet locum principalem pertinencie predeclarate spectans et pertinens hactenus universis colonis et inhabitatoribus predictarum possessionum Bathyz, Wdwary, Kak et Zenthmarthon ad utendum libera semper fuisset, ideo ipse magister Stephanus (partibus ipsis consentientibus) decetero quoque eisdem colonis (non obstante eo, quod dictum opidum Meggyes antefatis domino Stephano palatino ac Georgio et Andree de Bathor modo antelato cessisset) pro eorum necessitate et usu proprio tam cum porcis, quam eciam aliis pecoribus et pecudibus ipsorum ad utendam liberam, non tamen in aliorum et exterorum usum convertendum, decimas eciam de porcis eorum propriis, sed non alienis in ipsa silva pascendis et saginandis prefatis Stephano, Mauricio et Bartholomeo Zanyzlofy ceterisque fratribus ipsorum prenominatis dandas et solvendas perpetuo commisisset. Preterea quamvis promontoria ultra rivulum Zwgopathaka denominatum a parte dicte possessionis Wywaros adiacencia prescripte possessioni Apa per antefatum magistrum Stephanum de presenti relicta et annexa existant, tamen silvas, terras et prata feniliaque ultra ipsum rivulum Zwgopathaka usque fluvium Hydaspathaka existentes et habita propter future pacis amenitatem colonis de Warallya eo modo eoque ordine, quo hactenus usi fuerunt, eciam per amplius successivis semper temporibus cum colonis de Apa, Iosyphaza et opidi Meggyes indifferenter uti fruiqe et possidere, promontoria autem a parte predicti opidi Warallya usque ipsum rivulum Zwgopathaka adiacencia simul cum cunctis suis proventibus et utilitatibus solummodo ad idem opidum Warallya, ultra vero ipsum fluvium a parte dicte possessionis Wywaros promontoria usque ad metas eiusdem possessionis Wywaros existencia ad prescriptam tantummodo possessionem Apa in perpetuum pertinere proventusque et utilitates eorundem promontoriorum universos dominis terrestribus dicti opidi Warallya et eiusdem possessionis Apa pro sese dumtaxat percipiendi et in usus suos convertendi, decimas vero porcorum in silvis ultra pretactum rivulum Zwgopathaka usque predictum fluvium Hydaspathak sub montibus adiacentibus provenientes (demptis porcis decimalibus colonorum de Warallya) sepefatis dominis Stephano palatino ac Georgio et Andree de Bathor, decimas autem ex porcis inhabitatorum ipsius opidi Warallya in eisdem silvis pascendis et saginandis cedentes et provenientes sepenominatis Stephano ac Mauricio, Ladislao, Iohanni et Sigismundo Zanyzlofy ceterisque fratribus ac heredibus ipsorum universis, silvas siquidem et alias alpes ad pertinencias pretacti castri Zynyr Awassag appellatas spectantes et ab antiquo pertinentes de cetero quoque temporibus semper successivis ad easdem pertinencias Awassag et subsequenter prenominatos Stephanum ac Mauricium et Bartholomeum Zanyzlofy eorumque fratres

Oklevelek a Bátori család történetéhez

357

prenominatos et ipsorum heredes ac posteritates pertinere et spectare fructusque et utilitates eorum pro sese semper et eorum usu percipere reliquisset et commisisset utendique et fruendi ac percipiendi plenariam eisdem tribuisset potestatis facultatem harum nostrarum vigore et testimonio litterarum mediante. Datum in opido Bathor predicto, sabato proximo post festum Conversionis Beati Pauli apostoli, anno Domini millesimo quingentesimo vigesimo.

22 1520. március 16. Buda.

II. Lajos király a Bátori Szaniszlófi család panaszára – miszerint a Móroc István halálával rájuk szállt Szatmár megyei Szinyér várat, Meggyes mezôvárost és uradalmukat a Bátoriak és a Perényiek 1492 karácsonyán elfoglalták, majd ezeken a Drágfiakkal megosztoztak; és bár a Bátoriakkal már megegyezést kötöttek, a Perényiek és Drágfi János tárnokmester még mindig nem adták át nekik itteni részeiket – megparancsolja a leleszi konventnek, hogy küldjék ki tanúbizonyságukat, akinek jelenlétében a kijelölt királyi emberek egyike végezzen vizsgálatot, majd idézze meg Drágfit a személyes jelenlét bírósága elé.

Papíron, zárópecsét darabjaival. Hátoldalán: Fidelibus nostris conventui ecclesie Sancte Crucis de Lelez pro egregiis Ladislao, Iohanne, Stephano et Mauricio Zanyzlofy de Bathor contra magnificum Iohannem Dragfy de Belthewk thavernicorum nostrorum regalium magistrum ad terminum intranominatum.

Inquisitoria, evocatoria et insinuatoria. Zárlatán: Lecta. DL 82544. (Zichy cs. zsélyi lt. 1–74.) – N. T.

Ludovicus Dei gracia rex Hungarie et Bohemie etc. fidelibus nostris conventui ecclesie Sancte Crucis de Lelez salutem et graciam. Expositum est maiestati nostre in personis fidelium nostrorum egregiorum Ladislai et Iohannis condam Iohannis ac Stephani et Mauricii condam Nicolai Zanyzlofy de Bathor filiorum, quod quamvis totale castrum Zynyr appellatum ac totale opidum Meggyes nominatum in comitatu Zathmariensi existens et habitum simul cum1 universis opidis, villis, possessionibus, prediis porcionibusque et iuribus possessionariis ad eadem castrum et opidum spectantibus pertinereque debentibus tam in eodem Zathmariensi, quam eciam alias ubivis et in quibuscunque comitatibus huius regni nostri Hungarie existentibus et adiacentibus ac quocunque nomine nuncupatis per mortem et decessum seminisque defectum magnifici condam Stephani Morocz de Meggyes predicto iure successorio atque hereditario mox et de facto in prefatos exponentes cum aliis eorum fratribus condescensa fuerint et redacte, tamen circa festum Nativitatis domini in anno eiusdem millesimo quadringentesimo nonagesimo secundo transacto preteritum, statim scilicet et immediate post mortem et decessum prefati condam Stephani Morocz magnifici condam comes Stephanus de Bathor tunc iudex curie paterne maiestatis ac Andreas de eadem Bathor frater suus carnalis, necnon Iohannes de Peren ac Gabriel filius eiusdem prescriptum castrum Zynyr ac ipsum opidum Meggyes unacum cunctis earundem pertinenciis prenarratis pro se minus iuste et indebite ac contra iura successionis prelibatorum exponencium occupassent occupataque et occupatas inter se ac magnificum condam Bartholomeum Dragfy de Belthewk tunc wayvodam Transsilvanum et in humanis agentem divisissent, et hoc modo pluribus annis indebite possedissent, et licet spectabilis ac magnifici Stephanus de dicta Bathor huius regni nostri Hungarie palatinus etc., necnon Georgius et Andreas fratres sui carnales, filii scilicet prelibati condam Andree de Bathor cum prenominatis exponentibus ac aliis eorum fratribus in facto

358

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

prescriptorum castri et opidi ac pertinenciarum eorundem prenotatarum iam concordaverint, et porciones eorum possessionarias in eisdem habitas iuxta formam huiusmodi concordie superinde stabilite ipsis exponentibus pacifice remiserint et resignaverint, tamen prenominati condam Iohannes de Peren ac Bartholomeus Dragfy quamdiu supervixissent et in humanis egissent, pretactas illas totales porciones possessionarias, que eisdem in prenarratis castro ac opido, necnon villis, possessionibus, prediis porcionibusque et iuribus possessionariis ab eadem castrum et opidum de iure et ab antiquo spectantibus pertinereque debentibus quovis nomine nuncupatis ad partem et porcionem suam secundum divisionem prenotatam cessissent, apud sese indebite violenterque conservassent, prout eodem condam Bartholomeo Dragfy e medio sublato magnificus Iohannes filius eiusdem thavernicorum nostrorum regalium magister porciones ipsas possessionarias ad partem suam cedentes2 minus iuste indebiteque teneret et conservaret et easdem prenominatis exponentibus sepenumero petentibus remittere restituereque recusassent, prout recusarent eciam modo potencia mediante in preiudicium et dampnum prefatorum exponencium valde magnum. Super quo fidelitati vestre harum serie firmiter precipiendo mandamus, quatinus vestrum mittatis hominem pro testimonio fidedignum, quo presente Petrus de Makra vel Paulus de Mada aut Iohannes Besenyewdy de Thyukod sin Iohannes sew Bartholomeus de Zeech sive Iohannes de Mayad ne Clemens ve Stephanus nam Andreas Zenas de Balyok aliis absentibus homo noster scita prius premissorum mera veritate memoratum Iohannem Dragfy iuxta vim et formam generalis decreti regni nostri inter cetera superinde editi contra annotatos exponentes ad tricesimum secundum diem a die evocacionis exhinc fiende computandum nostram personalem evocet in presenciam racionem de premissis redditurum efficacem, litispendencia, si qua foret inter ipsos, non obstante, insinuando ibidem eidem, ut sive ipse termino in predicto coram dicta nostra personali presencia compareat, sive non, eadem ad partis comparentis instanciam id faciet in premissis, quod iuri videbitur expediri, et post hec huiusmodi inquisicionis, evocacionis et insinuacionis seriem cum evocatorum nominibus, ut fuerit expediens, terminum ad predictum nostre personali presencie antedicte fideliter rescribatis. Datum Bude, feria sexta proxima post festum Beati Gregorii pape, anno Domini millesimo quingentesimo vigesimo.

1. Tollban maradt.

2. A porciones ipsas ... cedentes: rész a sor fölött.

23 1520. szeptember 20. Nagykároly.

II. Lajos király személyes jelenléte elôtt Bélteki Drágfi János tárnokmester és a Bátori Szaniszlófi család tagjai Verbôci István személynök közbenjárásával megegyezést kötnek Meggyesi Móróc István Szatmár megyei birtokjogai ügyében: Drágfi átadja a másik félnek eddig birtokolt összes birtokrészét és Parlag birtokot, amiért cserébe a Szaniszlófiaktól megkapja Sárköz, Szentmárton és Kak birtokokat.

Papíron, szöveg alatt pecsét nyomával, mellette Lecta jegyzettel. DL 61108. (Rhédey cs. lt. 157.) – Átírta a váradi káptalan 1535. november 13-án kelt pátensében, amit átírt Ferdinánd király 1547. november 4én kelt oklevelében. Akadémiai lt., Kolozsvár, Vécsey cs. lt. 317/422. (DF 254540.) – N. T.

Nos, Lodovicus Dei gracia rex Hungarie et Bohemie etc. memorie commendamus tenore presencium significantes, quibus expedit, universis, quod fidelis noster

Oklevelek a Bátori család történetéhez

359

magnificus Iohannes Dragfy de Belthewk thavernicorum nostrorum regalium magister ab una ac egregii Stephanus et Bartholomeus condam Nicolai filii olim Stephani Zanyzlofy de Bathor, necnon Ladislaus et Iohannes olim Ioannis filii eiusdem condam Stephani Zanyzlofy egregiorum filii ab altera partibus, idem eciam Iohannes Dragfy Gaspar et Bathasar filiorum ac puelle Magdalene filie suorum, prefatus siquidem Stephanus Zanyzlofy Nicolai et Andree filiorum ac puelle Barbare filie, necnon Mauricii carnalis fratris, preterea nobilium domine Barbare relicte egregii condam Emerici Iakchy de Kwssal et Ladislai filii condam Andree de Sarmasag ex nobile condam domina Katherina filia dicti olim Nicolai Zanyzlofy procreati, ipse vero Ladislaus puellarum Sophie, Anne et Katherine filiarum suarum, annotati siquidem Iohannes et idem Ladislaus Petri et Emerici carnalium ac Sigismundi filii condam Stephani Zanyzlofy patruelis fratrum, preterea nobilium dominarum Ursule Stephani Gywlafy de Ratholth et Sophie Stephani Banfy de Lossoncz egregiorum consortum, sororum ipsorum carnalium, ceterum iidem Stephanus, Ladislaus et Iohannes egregii Francisci filii condam Ladislai de Zempche ex nobile condam domina Margaretha filia dicti olim Stephani Zanyzlofy progeniti, necnon nobilium dominarum Elene condam Petri Kenderesy de Malomwyz ac Lucie olim Nicolai de Mathwchyna relictarum et Sophie consortis egregii Michaelis de Bwthka, filiarum videlicet prefati condam Ladislai de Zempche ex predicta olim domina Margaretha propagatarum onera et quelibet gravamina in subnotandis per omnia super sese et cunctas eorum hereditates assumpmentes coram nostra personali presencia personaliter constituti sponte et libere confessi sunt in hunc modum, quod quamvis alias inter ipsas partes racione et pretextu bonorum et iurium possessionariorum magnifici condam Stephani Morocz de Meggyes in comitatu Zathmariensi existencium et adiacencium et in certa eorum parte pre manibus antefati Iohannis Dragfy hactenus habitorum, que ipsi Stephanus, Ladislaus, Iohannes et Petrus Zanyzlofy ac ceteri fratres eorum prenotati iure hereditario atque successorio ad se devolutas esse asserebant, nonnulle lites et differencie contencionumque materie mote et suscitate ac diucius in curia quoque nostra regia ventillate fuerint, tamen nunc eedem partes tum matura inter sese prehabita deliberacione, tum vero nonnulorum proborum et nobilium virorum partes inter ipsas pro future pacis amenitate laborancium, signanter vero egregii magistri Stephani de Werbewcz personalis presencie nostre locumtenentis sane inducte consilio ad talem pacis et concordie devenissent unionem, prout sese devenisse retulerunt coram nostra personali presencia prenotata eo modo, quod quia ipse Iohannes Dragfy sopitis primum et extinctis universis causis ac differenciis partes inter ipsas racione previa qualitercunque subortis directas et equales tercias partes totalium possessionum Bathyz, Wdwary, Berencze, Iosyphaza, Wywaros, Wamfalw, Kalynhaza, Lekencze, Tharsolcz, Komorzan, Bykzad, Therep, Bwyanhaza, Kysmonyoros, Thwrwekonya, Felsewfalw, Raksa alias Rakos, Sebespathak, Iloba, Sykarlo, Fekethepathak, Monosthor, Barthfalwa et Bwsak ac directas duas partes totalis possessionis Thothfalw cum duabus partibus Laposbanya ac montanis et fodinis, totales scilicet eas porciones possessionarias, quas ipse in eisdem possessionibus hucusque possedisset, preterea totalem possessionem Parlag vocatam, quam alias idem Iohannes Dragfy egregio Davidi de Berend familiari suo predilecto (exigentibus meritoriis serviciis suis) imperpetuum contulisse dinoscitur,

360

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

omnino in prenotato comitatu Zathmariensi existentes et adiacentes cum omni iure suo iurisque et dominii proprietate atque perpetuitate, quod et quam in eisdem possessionibus hactenus qualitercunque habuisset vel se eciam in futurum habere sperasset, ac pariter cum cunctis ipsarum utilitatibus et pertinenciis memoratis Stephano, Mauricio et Bartholomeo, necnon Ladislao, Iohanni, Petro et Emerico atque Sigismundo Zanyzlofy ipsorumque heredibus et posteritatibus universis pure et simpliciter quieteque et pacifice remisisset dedissetque et resignasset in sempiternum tenendas atque possidendas, et ideo ipsi quoque Stephanus, Bartholomeus, Ladislaus et Iohannes Zanyzlofy oneribus sub premissis in se levatis totales possessiones Sarkewz, Zenthmarthon et Kak appellatas in dicto comitatu Zathmariensi existentes simul cum eisdem metis et metarum limitibus, quibus ab antiquo tente fuissent et possesse, ipsam videlicet possessionem Sarkewz sub inclusionibus metarum subscriptarum, a parte utputa possessionis Iosyphaza incipiendo per rivulum Hydaspathak appellatum ascendit versus possessionem Wywaros predictam, ad viam Sarkewzywth dictam, que montem Erdewg Byky nominatum pertransit, inde protenditur ad finem sew sub pedem promontorii vinearum prescripte possessionis Parlag, inde versus possessionem Remethe progrediendo, incidit ad rivulum Radagalpathaka nominatum, inde procedit ad alium rivulum Hatharpathaka dictum, inde vero vergit ad fluvium Thwr appelatum, et idem tandem fluvius Thwr metas eiusdem possessionis Sarkewz a parte pretacte possessionis Kalynhaza ubique dividit et sequestrat, aliisque cunctis earundem pariter utilitatibus et pertinenciis quibuslibet utilitatumque et proventuum ac pertinenciarum integritatibus quovis nominis vocabulo vocitatis ad easdem de iure et ab antiquo spectantibus pertinereque debentibus ac omni pariter iure et dominii iurisque earum proprietate, quod et quam in eisdem quocunque modo habuissent vel in futurum habere sperassent, antefatis Iohanni Dragfy ac Gaspar et Balthasar filiis suis ipsorumque heredibus et posteritatibus universis reliquissent dedissentque et ascripsissent iure perpetuo et irrevocabiliter in sempternumque tenendas, possidendas pariter et habendas, immo remisit, dedit et resignavit reliqueruntque et ascripserunt atque dederunt coram nostra personali presencia prenotata tali obligaminis vinculo per ipsas partes in se benivole assumpto mediante, quod si qua parcium prescriptarum in premissis in toto vel in aliqua sui parte persistere nollet vel ea infringere attemptaret quovis modo, extunc talis pars contra partem alteram in premissis persistentem in perennali amissione omnium et singulorum iurium suorum in prenarratis cunctis possessionibus et porcionibus possessionariis qualitercunque et quocunque titulo habitorum in partem solummodo in premissis persistentem devolvendorum et eidem in sempiternum dandorum applicandorumque et statuendorum convincatur et convicta habeatur eo facto, et pars in premissis persistens partem alteram racione previa per modum brevis vel brevium brevis evocacionis, prout scilicet voluerit, in causam conveniendi eamque extra omnem seriem ac extra universos terminos iudiciales, omnium eciam prorogacionum et gracie nostre regie suffragio semoto discuti et adiudicari debiteque tandem exequucioni demandandi plenariam et omnimodam tutamque et absolutam habeat potestatis facultatem harum nostrarum vigore et testimonio litterarum mediante. Datum in opido Karol, in vigilia festi Beati Mathei apostoli et ewangeliste, anno Domini millesimo quingentesimo vigesimo.

Oklevelek a Bátori család történetéhez

361

24 1520. szeptember 20. Nagykároly.

II. Lajos király személyes jelenléte elôtt a Bátori Szaniszlófi család tagjai – mivel az általuk Sárköz és Kak birtokokkal együtt Bélteki Drágfi János tárnokmesternek e napon átengedett Szentmárton birtoknak a harmadát jelenleg Perényi Gábor és István birtokolja – e helyett átadják a tárnokmesternek karácsonyig Parlag birtokukat, és kötelezik magukat arra, hogy ha Szentmárton még ekkor sem lesz teljesen birtokukban, ennek megszerzéséig átadnak majd kilenc újvárosi jobbágytelket Drágfinak.

Papíron, szöveg alatt pecsét nyomával, mellette Lecta jegyzettel. DL 23444. (NRA 842-38.) – Átírta Czobor Imre nádori helytartó 1573. december 1-én kelt oklevelében. DL 82563. (Zichy cs. zsélyi lt. 6-2194.) – Regesztája: A Tomaj nemzetségbeli Losonczi Bánffy család története. Oklevéltár I-II. Szerk. Varjú Elemér.

Budapest, 1908-1928. II. 501-502. – N. T.

Nos, Ludovicus Dei gracia rex Hungarie et Bohemie etc. memorie commendamus tenore presencium significantes, quibus expedit, universis, quod fideles nostri magnificus Iohannes Dragfy de Belthewk thavernicorum nostrorum regalium magister ab una ac egregii Stephanus et Bartholomeus condam Nicolai filii olim Stephani Zanyzlofy de Bathor, necnon Ladislaus et Iohannes olim Iohannis filii eiusdem condam Stephani Zanyzlofy egregiorum filii ab altera partibus, idem eciam Iohannes Dragfy Gasparis et Bathasaris filiorum ac puelle Magdalene filie suorum, prefatus siquidem Stephanus Nicolai et Andree filiorum ac puelle Barbare filie, necnon Mauricii carnalis fratris, preterea nobilium domine Barbare relicte egregii condam Emerici Iakchy de Kwssal et Ladislai filii condam Andree de Sarmasag ex nobile condam domina Katherina filia dicti olim Nicolai Zanyzlofy procreati, ipse vero Ladislaus puellarum Sophie, Anne et Katherine filiarum suarum, annotatus siquidem Iohannes et idem Ladislaus Petri ac Emerici carnalium et Sigismundi filii condam Stephani Zanyzlofy patruelis fratrum, preterea nobilium dominarum Ursule Stephani Gywlafy de Ratholth et Sophie Stephani Banffy de Lossoncz egregiorum consortum, sororum ipsorum carnalium, ceterum iidem Stephanus ac Ladislaus et Iohannes egregii Francisci filii condam Ladislai de Zempche ex nobile condam domina Margaretha filia dicti olim Stephani Zanyzlofy progeniti, necnon nobilium dominarum Elene condam Petri Kenderesy de Malomwyz ac Lucie olim Nicolai de Mathwchyna relictarum et Sophie consortis egregii Michaelis de Bwthka, filiarum videlicet prefati condam Ladislai de Zempche ex predicta olim domina Margaretha propagatarum onera et quelibet gravamina in subnotandis per omnia super sese et cunctas eorum hereditates assumpmentes coram nostra personali presencia personaliter constituti sponte et libere confessi sunt in hunc modum, quod quamvis antefati Stephanus, Bartholomeus, Ladislaus et Iohannes Zanyzlofy totalem possessionem Zenthmarthon appellatam in comitatu Zathmariensi habitam, que alias magnifici condam Stephani Morocz de Megyes prefuisset, simul cum cunctis suis utilitatibus et pertinenciis quibuslibet mediantibus aliis litteris nostris fassionalibus die datarum presencium exinde confectis unacum possessionibus Sarkewz et Kak vocatis in eodem comitatu Zathmariensi adiacentibus prefato Iohanni Dragfy suisque heredibus ac posteritatibus universis modo et ordine ac ex racionibus et causis litteris in eisdem fassionalibus clare declaratis in perpetuum dederint et contulerint, ex quo tamen directam et equalis tercia pars prescripte

362

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

possessionis Zenthmarthon in presenciarum pre manibus magnificorum Gabrielis et Stephani filiorum condam Iohannis de Peren utcunque haberetur, et ea ad manus ipsius Iohannis Dragfy dari et de presenti assignari non posset, ideo memorati Stephanus, Bartholomeus ac Ladislaus et Iohannes oneribus sub premissis in se levatis in recompensam eiuscemodi tercie partis totalem possessionem Parlag appellatam per ipsum Iohannem Dragfy eisdem Stephano ac Bartholomeo ceterisque fratribus eorum resignatam simul cum cunctis suis utilitatibus et pertinenciis quibuslibet usque festum Nativitatis Domini proxime venturum apud manus antefati Iohannis Dragfy reliquissent et commisissent utendam atque possidendam, tali sub condicione, quod si infra ipsum festum Natalis Domini memorati Stephanus, Bartholomeus, Ladislaus et Iohannes Zanyzlofy unacum fratribus eorum prenominatis prenarratam terciam partem dicte possessionis Zenthmarthon de prenotatis manibus alienis casu eliberare et excipere non possent sew non curarent quovis modo, extunc elapso eodem Natalis Domini festo mox iidem Stephanus, Bartholomeus, Ladislaus et Iohannes Zanyzlofy ac ceteri fratres ipsorum prenotati in porcionibus eorum possessionariis in possessione Wywaros dicta in ipso comitatu Zathmariensi existenti habitis novem sessiones iobagionales populosas simul cum universis ipsarum utilitatibus et proventibus prelibato Iohanni Dragfy inter ea temporis, quoad usque prescriptam terciam partem annotate possessionis Zenthmarthon de pretactis manibus alienis eliberare poterunt, utendas et possidendas dare et assignare debeant atque teneantur, ipse vero Iohannes Dragfy easdem sessiones iobagionales ad se recipere et predictam possessionem Parlag unacum cunctis suis utilitatibus et pertinenciis quibuslibet, postquam vero dictam terciam partem ipsius possessionis Zenthmarthon eliberare poterunt, mox et in continenti illas quoque novem sessiones iobagionales eisdem Stephano, Bartholomeo, Ladislao ac Iohanni Zanyzlofy ceterisque fratribus eorum quiete et pacifice remittere ac resignare manusque suas et suorum quorumlibet de illa penitus excipere teneatur et sit obligatus, tali obligaminis vinculo per ipsas partes in se benivole assumpto mediante, quod si qua parcium earundem in premissis in toto vel in aliqua sui parte persistere nollet et ea infringere attemptaret quovis modo, extunc talis pars contra partem alteram in premissis persistentem et ea observantem in perennali estimacione prescriptarum possessionum Parlag et Zenthmarthon ac pertinenciarum earundem parti premissa observanti solummodo provenienda atque solvenda convincatur et convicta habeatur eo facto brevique vel brevis brevium evocacione, prout scilicet pars ipsa in premissis persistens voluerit, partem alteram racione previa in causam conveniendi eamque extra omnem seriem extraque universos terminos iudiciales omni eciam prorogacionis et gracie nostre regie suffragio semoto discuti et adiudicari debiteque tandem exequucioni demandandi plenariam et omnimodam habeat potestatis facultatem harum nostrarum vigore et testimonio litterarum mediante. Datum in opido Karol, in vigilia festi Beati Mathei apostoli et ewangeliste, anno Domini millesimo quingentesimo vigesimo.

25 1520. szeptember 20. Nagykároly.

II. Lajos király személyes jelenléte elôtt Bélteki Drágfi János tárnokmester és Bátori Szaniszlófi István Verbôci István személynök közbenjárásával megegyezést kötnek

Oklevelek a Bátori család történetéhez

363

János Bihar megyei Sólyomkô és a Szaniszlófiak Közép-Szolnok megyei Somlyó vára és uradalmaik kapcsán: a felek lemondanak minden, a másik fél váruradalmában általuk igényelt jogukról, Drágfi pedig átadja a Szatmár megyei Szamostelek birtokot egyedül Istvánnak kárpótlásul a Sólyomkô ügyében támadt per költségeiért, továbbá a két várra kölcsönös örökösödési szerzôdést kötnek.

Hártyán, függôpecsét zsinórjával, hátoldalán közel egykorú írással: Solyomkew lewele. DL 89148. (Esterházy cs. hercegi lt., Repositorium 44-F-51.) – N. T.

Nos, Ludovicus Dei gracia rex Hungarie et Bohemie etc. memorie commendamus tenore presencium significantes, quibus expedit, universis, quod fideles nostri magnificus Iohannes Dragfy de Belthewk thavernicorum nostrorum regalium magister ab una ac egregius Stephanus filius condam Nicolai Zanyzlofy de Bathor alias de Somlyo ab altera partibus coram nostra personali presencia personaliter constituti, idem eciam Iohannes Dragfy Gaspar ac Balthasar filiorum ac puelle Magdalene filie, ipse vero Stephanus Bathory Nicolai et Andree filiorum ac puelle Barbare filie suorum onera et quelibet gravamina in subnotandis per omnia super sese et eorum hereditates levantes atque assumpmentes sponte ac libere sunt confessi in hunc modum, quod quamvis alias inter ipsas partes racione et pretextu castrorum Solyomkew ipsius Iohannis Dragfy in Byhoriensi ac Somlyo nominatorum prefati Stephani Bathory et fratrum suorum alias in de Crazna, nunc vero per translacionem in Zolnok mediocri comitatibus existencium et habitorum ac opidorum, villarum, possessionum, prediorum porcionumque et iurium possessionariorum ad eadem castra spectantium et pertinencium ubilibet et adiacencium et quocunque nomine vocitatorum nonnulle lites et differencie contencionumque materie mote, suborte et suscitate ac diucius in curia quoque nostra regia ventillate fuerint et unaqueque parcium castrum alterius partis prenotatum cum pertinenciis suis via iureque generacionis sibi ipsi vendicare et apropriare pretenderit, tamen nunc eedem partes tum matura inter sese prehabita deliberacione, tum vero nonnullorum proborum ac nobilium virorum et signanter fidelis nostri egregii magistri Stephani de Werbewcz personalis presencie nostre locumtenentis partes inter easdem pro future pacis amenitate laborancium seseque interponencium sano inducte consilio sese mutuo eorumque heredes ac posteritates universos de et super ampliori prosequucione et acquisicione prescriptorum castrorum Solyomkew et Somlyo ac pertinenciarum eorundem predeclaratarum quitos, expeditos modisque omnibus absolutos reddidissent et commisissent, cunctas eciam litteras causales hactenus contra sese racione previa quomodolibet et ubilibet extractas et emanatas viribus destitutas reliquissent, ceterum quia memoratus Iohannes Dragfy oneribus sub premissis in se levatis totum et omne ius suum omnemque iuris proprietatem, quod et quam1 ipse in prescripto castro Somlyo ac pertinenciis suis prenarratis qualitercunque habuisset vel se aut suos heredes et posteritates eciam in futurum habere sperasset, in prelibatum Stephanum Bathory ac per eum in egregios Bartholomeum et Mauricium fratres suos carnales, necnon Ladislaum, Iohannem, Petrum et Emericum condam Iohannis ac Sigismundum olim similiter Zanyzlofy 2 de predicta Bathor filios ipsorumque heredes et posteritates universos transtulisset pleno cum effectu, preterea in recompensam et refusionem expensarum per antefatum Stephanum Bathory in prosequucione premisse cause factarum illius eciam sui iuris, quod in pretacto castro Solyomkew ac pertinenciis suis se habuisse et habere sperabat atque

364

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

pretendebat, totalem possessionem Zamosthelek appellatam in comitatu Zathmariensi existentem et habitam (que alias magnifici condam Stephani Morocz de Meggyes prefuisset et cuius directa equalisque tercia pars hactenus pre manibus ipsius Iohannis Dragfy extitisset et cuius quidem possessionis atque presentis composicionis respectu potissime idem Iohannes Dragfy totales porciones suas possessionarias in possessionibus Bathyz, Wdwary, Berencze, Iosyphaza, Wywaros, Wamfalw, Kalynhaza, Lekencze, Tharsolcz, Komorzan, Bykzad, Therep, Bwyanhaza, Kysmonyoros, Thwrwekonya, Felsewfalw, Raksa alias Rakos, Sebespathak, Iloba, Sykarlo, Fekethepathak, Monosthor, Barthfalwa, Bwsak et Thothfalw nominatis omnino in eodem comitatu Zathmariensi existentibus habitas memoratis Stephano, Bartholomeo, Mauricio, Ladislao, Iohanni, Petro, Emerico et Sigismundo Zanyzlofy mediantibus aliis litteris nostris fassionalibus pariter et composicionalibus partes inter easdem die datarum presencium exinde confectis remisisset et resignasset) simul cum cunctis suis utilitatibus et pertinenciis quibuslibet antefato Stephano Bathory suisque heredibus ac posteritatibus universis dedisset, donasset et contulisset iure perpetuo et irrevocabiliter tenendam, possidendam pariter et habendam, ita videlicet et tali sub condicione, quod postquam ipsi Stephanus, Bartholomeus, Mauricius, Ladislaus, Iohannes, Petrus, Emericus et Sigismundus Zanyzlofy reliquas duas partes prescripte possessionis Zamosthelek de manibus alienis processu iuris vel forma concordie eliberare poterunt, extunc eedem quoque due partes cum universis suis utilitatibus pertinenciisque et proventibus ac prenarrata3 tercia eius parte exnunc per eundem Iohannem Dragfy ipsi Stephano Zanyzlofy data remissaque et resignata eidem Stephano dumtaxat suisque heredibus et posteritatibus universis per antefatos fratres suos relinquantur et committantur in sempiternum possidende, ideo idem quoque Stephanus Zanyzlofy sub oneribus prenotatis totum et omne ius suum omnemque iuris proprietatem, quod et quam ipse in prescripto castro Solyomkew cunctisque pertinenciis suis prenarratis quocunque titulo, iure et modo pronunc habuisset aut se vel suos heredes eciam in futurum qualitercunque habere sperasset, in prelibatum Iohannem Dragfy ac prenominatos Gaspar et Balthasar filios suos ipsorumque heredes pariter ac posteritates universos transtulisset et convertisset effective in perpetuum tenendum pariter et habendum. Postremo voluerunt partes prenotate, quod si quam earundem temporum in processu absque heredum solacio ab hac luce decedere vel eius heredes (quod Deus procul avertat) deficere quovis modo contingat, extunc prescriptam castrum Solyomkew vel Somlyo partis scilicet deficientis simul cum prenotatis universis opidis, villis, possessionibus, prediis porcionibusque et iuribus possessionariis ad huiusmodi castrum pertinentibus in partem superviventem et eiusdem heredes ac posteritates devolvi et condescendi debeat derivatumque et redactum habeatur eo facto iure perpetuo et in sempiternum tenendum, possidendum pariter et habendum, immo reddiderunt, reliquerunt et commiserunt transtulerunque et converterunt coram nostra personali presencia prenotata harum nostrarum vigore et testimonio litterarum mediante. Datum in opido Karol, in vigilia festi Beati Mathei apostoli et ewangeliste, anno Domini millesimo quingentesimo vigesimo. – Lecta cum tenore per me Werbewczy.

1. A quod et quam tollban maradt.

2. A szövegben: Zanyzofy.

3. A szövegben: prenarata.

Oklevelek a Bátori család történetéhez

365

26 1520 k.

Verbôci István feljegyzése a Bátori család ecsedi ágának uradalmairól.

Szélein gyûrôdött papíron. Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Egyetemi Könyvtár, Kézirattár. Litterae et epistolae originales, Nr. 251. (MOL Mikrofilmtár 3036. tekercs.) – C. T. N.

Castrum Bwyak oppidum Bwyak Henyel Palothashathwan Heyhalom Bodogfalwa1 Zechew1 Byr Keer Nandor Chory2 Alsobokor in comitatu Newgradiensi Bathor cum pertinentiis Waswary Abramfalwa Kenez Naghletha Lwgas Kysletha Polch Nyregyhaz Kyraltheleke Zenthmyhal Rakomaz Castrum Echyed cum pertinentiis Echyed Fabyanhaza Zenthmarthon Myrk Therem Wallay Bewrwey Kamand Zanyzlo Loranthaza in comitatu Zathmariensi

Oppidum Maythyn cum pertinentiis Zenthmyklos Domanhyda Thagh Gylwach Therebes Dob Sadan Ombod Amacz in comitatu Zathmariensi Oppidum Megyes cum pertinentiis Wdwary Bathyz Crasso Borhyd Lyppo Weresmarth Berencze Josyphaza Apa Zamosthelek Thothfalw in comitatu Zathmariensi Gyarmath cum pertinentiis Mathoch Nabrad Geberyen Ewkewrytho Porchalma Penyghe Naghar Kysar Tharpa Orozy Chaholcz [Namen]3

366

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

Castrum Wylagaswar Siry Galsa Keresbanya Nadab4 1. A helység mellé írva: in comitatu Pestiensi.

2. A helység neve áthúzva.

3. A lap alja betört, leszakadt. Kb. egy vagy két településnév hiányozhat. A pótlást az 1433-as osztálylevél és az 1446-os leánynegyed kihasító oklevél alapján tettem.

4. A világosvári uradalom tartozékainak listája nem teljes, úgy tûnik, hogy csak az officiolátusokat sorolták fel, vö. 17. sz!

27 1520 k.

Verbôci István feljegyzése a Rozgonyi család monyorósi ágának uradalmairól.

Szélein gyûrôdött papíron. Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Egyetemi Könyvtár, Kézirattár. Litterae et epistolae originales, Nr. 244. (MOL Mikrofilmtár 3036. tekercs.) – H. R.

Item castrum Chychwa cum pertinenciis Henchocz Monyorocz Hedlyczke Warallya Benkocz Therebecz Dobra Walko Fyas Boznyas Alsoloczwa Felsewloczwa predium Damasocz Item castrum Monyoros cum pertinenciis Monyoros Agyagos Czarnyk Zencze Krodyn Gergyus Naghkemenyn Kyskemenyn Kobolnycza Mychak Lompna Pethles

Dethryvagas Lewrynczwagas Hezman Byzthra Kysisyp Monyorospathaka Item oppidum Varanno cum suis pertinenciis et tributis Zamuth Sachwr Davidvagasa Banyaska Wehecz Lompnycza Chemernye Chaklo Sokwth Rwdel Hirstreb Mernyk Chychoka Nemethkanyo Pereschychwya omnino in comitatu Zempliniensi Item Rozgon cum pertinenciis Waykocz Kyralnepy Harasthy

Oklevelek a Bátori család történetéhez Gywlwez in comitatu Abawywariensi Ian Beky in comitatu de Saros Item castrum Cherep cum pertinenciis Cherep Thard Babona in Borsodiensi Porozlo Farnos Iwan Halaz Bene Gengyus in Hewesiesni Item pertinencie Hewyzwelgye1 Thura Hewyz Walko

367 Zenthlazlo Irswazeg Zenthfalwa Orozlo Nyreghaz Zenthgywrgh Onczthelke Sydo Zewryn Felmacza Almacza Eczkend Sydothelek Zenthpalarnyka Dwsnod Lygetheghaz Kherwelgye in Pesthiensi Item ius patronatus abbacie Akosmonostor vocate Bag Monostor in Pesthiensi

1. Ezen uradalom térképe, s kialakulásának története a Rozgonyi-korszakban 1523-mal bezárólag megtalálható: Tringli István: Pest megye a késô középkorban. In: Pest megye monográfiája I. kötet, második rész. A honfoglalástól 1686-ig. Torma István közremûködésével szerkesztette Zsoldos Attila. Budapest, 2001. 95–98.

28 1520-as évek Verbôci István feljegyzése Drágfi János uradalmairól.

Papíron, szöveg alatt szignóval. Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Egyetemi Könyvtár, Kézirattár. Litterae et epistolae originales, Nr. 221. (MOL Mikrofilmtár 3036. tekercs.) – Vö. a Kanizsai-Drágfi (1524), illetve a Perényi–Drágfi (1543) örökösödési szerzôdésekkel: Károlyi III. 150–152., MOL P 537. (Perényi család) 1. csomó, fasc. 23., no. 26. – N. T.

Bona magnifici domini Iohannis Dragffy ubique habita Item castrum Erdewd cum omnibus suis pertinenciis omnino in comitatu Zathmariensi.

Item domus et curia nobilitaris Erdewdzada vocata cum suis pertinenciis omnino in eodem comitatu Zathmariensi.

Item oppidum Karol vocatum in eodem Zathmariensi, eiusdem districtus et pertinencie in comitatibus Zabolch et Beregh.

Item possessiones Owary et Czegeld vocate cum suis pertinenciis in prefato comitatu Zathmariensi.

Item possessio Domanhyda cum tenutis et pertinenciis in eodem Zathmariensi.

Item castrum Kewwar cum cunctis suis pertinenciis in comitatu Zolnok mediocri.

368

Horváth Richárd–Neumann Tibor–C. Tóth Norbert

Item castellum Cheeh1 cum suis pertinenciis in eodem Zolnok mediocri.

Item curia nobilitaris Paczal vocata cum suis tenutis et pertinenciis in comitatu Zolnok.

Item curia nobilitaris Mychke appellata cum suo districtu et tenutis in comitatu B[ihoryensi]2 Item oppidum Rewy cum suis tenutis in Byhoriensi.

Item castrum Solyomkew vocatum cum suis tenutis et pertinenciis omnino in comitatu Byhoriensi.

1. Elôtte kihúzva: Cheh.

2. Elképzelhetô, hogy itt a lap alján egy-két sor hiányzik.

Bátori Miklós váci püspök címere

Bátori István erdélyi vajda címere a református templomban

interjú Marik Sándor

Nyírbátor a Bátori-jubileum évében A városról kérdeztük Veres János országgyûlési képviselõt, pénzügyminisztert A hamarosan ötvenedik évébe lépô Veres János pénzügyminiszter tôsgyökeres nyírbátori. Itt érettségizett, majd agrármérnöki diplomával – a pályakezdô kitérô után – ide tért vissza. Mezôgazdasági vállalkozásoknál dolgozott, munka mellett mérnök-szakközgazdász oklevelet és egyetemi doktori címet szerzett. Németül és angolul beszél. A rendszerváltozást követôen különbözô társas vállalkozások tulajdonosaként és ügyvezetôjeként vállalkozó. Aktív közéleti szereplô: Nyírbátorban önkormányzati képviselô, késôbb a megyei közgyûlés tagja, megyei kamarai elnök. 1994tôl országgyûlési képviselô, a Költségvetési és Pénzügyi Bizottság tagja. Három ciklusban pártja megyei listáján szerzett mandátumot, 2006-tól a nyírbátori székhelyû egyéni választókerület delegáltja a Parlamentben. 1979-tôl tagja az MSZMP-nek, alapító tagja az MSZP-nek, a párt megyei elnöke. Nôs, felesége jogász, aki 2006-tól szintén parlamenti képviselô. Két felnôtt fiuk van. Az utóbbi öt év a miniszteri poszthoz vezetô úton: Nyírbátor város polgármestere, a megyei közgyûlés tagja (2002), a PM politikai államtitkára (2003–2004), miniszterelnöki kabinetfônök (2004–2005), pénzügyminiszter (2005. április 25-tôl); tisztségét a második Gyurcsány-kormányban is megôrzi. A pénzügyminiszter-képviselôt szülôföldjérôl, a városhoz fûzôdô kapcsolatáról kérdeztük.

– Mit jelent Önnek Nyírbátor?

– A gyermekkoromat, az ifjúságomat, a felnôttkor lényegét jelenti. Az elsô élményeket az óvodában, az iskolában, az elsô nagyobb közösségi sikert a középiskolában, de jelenti az elsô szerelmet, az elsô üzleti sikereket is. Mára nyugodtan mondhatom, hogy a politikai sikerek egyikét-másikát is, hiszen 2002 ôszén magas támogatottsággal választottak polgármesterré. Azt megelôzôen, a tavaszi országgyû-

370

Marik Sándor

lési választáson a városban szintén én kaptam a legtöbb szavazatot, de az igazi sikert most, 2006-ban értem el, a nyírbátori központú, 6. számú egyéni választókerület országgyûlési képviselôjének választottak. Ez természetesen az elvégzett munka, a korábbi életpálya elismerését is jelentheti, de számomra annál jóval többet; a nagyapámtól kapott útravalót, a munka szeretetét, hiszen sokat kapáltam vele együtt a gyümölcsösben, a kukoricásban, számtalanszor sepertük együtt az udvart, az utcát. A munkához való viszonyt az én esetemben egyértelmûen az határozta meg, hogy milyen volt a nagyapámmal együtt dolgozni.

Ez a város sok személyes, családi kötôdést, kapcsolatot is jelent nekem. Nagymamám szeretetétôl szüleim óvó, aggódódásáig, fôleg amikor elindultam a politikai pályán. Ôk ugyanis nem nagyon szívlelték ezt a gondolatot, jobban szerették volna, ha nem politikusként, hanem a megszerzett tudást kamatoztató szakemberként az üzleti életben dolgozom tovább. Folytatva a sort, Nyírbátor jelenti számomra a szûkebb családi életet is, hiszen 1983-ban a feleségemmel itt építettünk családi házat, két fiúnk ezt követôen született, akik itt nôttek föl, most mind a ketten felsôoktatási tanulmányokat folytatnak, egyik Debrecenben, a másik Budapesten.

Nyírbátor tehát nekem a családi környezetet, a vállalkozói lét eredményeit, beruházásait, cégek mûködését jelenti ma is. Utóbbi révén pedig sok ismerôst, akikkel a munka, a közösségi élet hozott össze. Mindez meglehetôsen nagy nyitottságot is jelent, hiszen gyerekkorom óta sokan szemtanúi lehetnek az életemnek – így diákként, dolgozóként és politikusként egyaránt megítélhetnek.

Nyírbátor, a vidéki élet ugyanakkor két sajátos szülôi, nagyszülôi örökséget is jelent számomra. Egyik ilyen a nyakas kálvinista felfogás. Ennek a gyökerei abból táplálkoznak, hogy nagyapám nagyon sokat dolgozott, amíg annyi földhöz jutott, amennyi egy parasztgazdaságra alapozott családnak biztos megélhetést jelentett.

Aztán jött a tsz, és a kemény munkával, áldozatok árán megszerzett föld már nem volt többé az övé. Ám akkor is azt mondta, hogy a család gyarapodásának feltételeit csak munkával lehet megteremteni, és így is cselekedett. A másik ilyen örökség a melegség, családi összetartás, ami az én gyermekkoromban nálunk még általános volt. Például névnapokon, karácsonykor, a húsvéti locsolkodás idején vagy éppen disznóöléskor mindig összejött a rokonság, együtt töltöttük az ünnepeket, a jelesebb családi alkalmakat. Volt ezeknek valamilyen, gyermekként megélt felejthetetlen varázsa, valamiféle belsô kohézió, az együtt végzett munka ereje, és egymás segítése is benne volt ezekben, hiszen közösek voltak az aratások, a szôlôszüretek, az almaszedések, talán még a metszés is. Ezek az erôs kötelékek természetesen kihatottak a tágabb környezetemre is, bár az osztálytársaimmal, régi barátaimmal ritkában találkozunk mostanában, de ha összejövünk, jólesik nosztalgiázni, tudjuk, közös élményeink nem felejthetôk.

– Nyírbátor nem akármilyen település, elsô okleveles említése 1279-bôl ismert. Mintha most élné reneszánszát, holott 1973-tól, amikor városi rangot kapott ugyancsak megélénkült, ám az igazi áttörés váratott magára. Hogyan élte meg ezt az idôszakot?

– Nyírbátor akkor lett város, amikor én gimnazista voltam. Értelemszerûen ezt már érdeklôdô diákként éltem meg, bár alkotó részese még nem lehettem a folyamatnak. Arra viszont jól emlékszem, hogy a városavató ünnepség idején én is ott álltam a fôtéren. Máig ható élmény a Zenei Napok eseménysorozata. Kezdetben jegyszedô voltam, késôbb egyetemistaként sokan segédkeztünk a rendezésben is.

Nyírbátor a Bátori-jubileum évében

371

Ott voltam, amikor Kobajasi Kenicsiro, illetve Ferencsik János vezényelte hangversenyt, és csodálattal hallgattam az akkoriban minden évben mûsoron lévô Psalmus Hungaricust. Olyan hangzással, ahogy az a nyírbátori templomban megszólal, sehol másutt nem hallható. Egy emlékezetes ifjúsági vetélkedô is kötôdik a Zenei Napokhoz. Iskolánk, a Bátori István Gimnázium KISZ-szervezetei abban versengtek, ki tudja jobban bemutatni Nyírbátort. Mi hosszú utánjárással ugyan, de elintéztük, hogy a református templom és harangtorony díszkivilágítását fölkapcsolják arra az idôre, amíg mi a Zenei Napok történetérôl beszélünk. Már az elôkészítés is emlékezetes maradt számomra, diákként még az akkori tanácselnök-helyetteshez, Kaliba Lajoshoz is elmentünk, hogy a versenyszámunk idejére fényárba borulhasson a helyszín. Még egyet említenék, ami nyírbátori helyszínnel a televízióhoz is kötôdik, mondhatjuk, ez volt az elsô tv szereplésem. Akkor nem gondolhattam arra, hogy lesz majd olyan idôszak is az életemben, amikor szinte mindennapos vendége leszek a tv-stúdióknak... A Lengyel-Magyar Baráti Társaság képviseletében lengyelországi vendégek megkoszorúzták Bátori István emléktábláját és diákként egyik osztálytársammal mi vittük a koszorút. Este a Híradóban aztán láthattam, hogy nem éppen katonásan lépdeltünk...

A nyolcvanas években a szervezôkkel, Koncsek Pali bácsival, Szabolcsi Miklóssal sokat beszélgettünk a Zenei Napok körülményeirôl. Már akkor valami stabilabb anyagi alapot próbáltunk létrehozni a nyírbátori cégvezetôkkel. Késôbb, amikor a gazdaság végképp kihátrált a kultúra mögül, Dózsa Gyurival és másokkal, akik a szervezésben szerepet játszottak, azon munkálkodtunk, hogy miként lehet a Zenei Napokat és más fontos eseményeket akár kulturális vállalkozásként megôrizni, és a város életének részeként megtartani.

– A városiasodás éveiben a Zenei Napok mellett a múzeum és az alkotóház volt a nagy attrakció. Ezek kezdeti lépéseire hogyan emlékszik?

– A kérdésre vissza kell lépni az idôben. Felejthetetlen gyermekkori élményem volt a Nyírbátori Múzeum kiállításának farkasa. Szalontai Barna bácsi rendezte a kiállítást, ô hozta be a sok múzeumi tárgy közé a kitömött állatot. Szegény jószágot a város határában fogták el annak idején. Mi, iskolás gyerekek kicsit félelemmel közeledtünk a teremsor végéhez, ahol a farkas szemezett velünk. Olyan borzongásféle vett erôt rajtunk, hogy mi lenne, ha megmozdulna. Természetesen nem mozdult meg; mindenestre nagyon jó ötlet volt kiállítani. Mi, az érdeklôdôbb harmadnegyedéves gimnazisták rendszeresen bejártunk az alkotóházba is, a Jézus Krisztus szupersztár zenéjét én ott hallottam elôször, magnetofonról. Sokat beszélgettünk a mûvészekkel, többen megmutatták, hogyan „születik” egy-egy festmény, alkotás. Nekem nem volt érzékem ezekhez, tátott szájjal figyeltem például, ahogyan Huszár István dolgozott. Késôbb sikerült is vennem tôle egy képet. Akkoriban az volt ugyanis a szokás, hogy amikor bezárult az alkotóház egy-egy kurzusa, az elkészült alkotásokból kiállítást rendeztek a múzeumban, ahol vásárolni is lehetett a mûvekbôl. Nekem Huszár István Ártéri boglyák címû munkája tetszett, mert ezt láttam, amikor festette. Ma is becsben tartom ezt a képet.

– Aztán Debrecenbe ment egyetemre, majd visszajött, néhány évvel késôbb pedig fordult a kocka, és „helyzetbe került”. Elôbb gazdasági, aztán közéleti területen lett beleszólása a közügyekbe, végül polgármester lett. A város elsô embere, aki nemcsak a jelent alakíthatta, hanem a jövôt is formálhatta. Mivel kezdte?

372

Marik Sándor

– Közéleti munkát a nyolcvanas évek második felétôl vállaltam. Elôbb a városban, majd a megyében is. Azt gondoltam, hogy Nyírbátor jövôje akkor lehet eredményes, ha erôs gazdasági alapokon nyugvó kulturális kisváros lesz. Többen voltak ekkoriban, akik csak a kulturális kisváros igényét hangsúlyozták. Én ebben nem hittem, mert azt tartottam, erôs gazdaság kell ahhoz, hogy legyen pénzkereseti lehetôség, vásárlóerô, tehát az embereknek legyen megélhetése, jövedelme. A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején a gazdasági átalakulás Nyírbátorban is sok munkahelyet tett tönkre, több cég évekig elhúzódó válságba került. Ahol tudtam, megpróbáltam segíteni. Ezek közül egy példát említenék. Néhány hónappal azt követôen, hogy 1994 tavaszán országgyûlési képviselô lettem, megkezdték a Csepel Mûvek Nyírbátori Szerszámgépgyárának felszámolását. A felszámolót régrôl ismertem. Felkerestem, és arra kértem, felszámolóként ne akarjon ebbôl hasznot húzni, hanem minél elôbb hozzon olyan tulajdonost, aki az embereknek munkát ad. 1995 februárjában meg is köttetett a szerzôdés az MSK nevû német cég tulajdonosával, Reiner Hannennal. Elôbb negyven ember jutott biztos munkához, s hamarosan elkezdôdött a növekedés, perspektívája lett a cégnek. Négyévenként megduplázódott az árbevételük, fôleg exportra termelnek. Most 600-700 millió forintos gyárbôvítésre, korszerûsítésre készülnek. Ezt csak annak illusztrációjaként mondom, miért hiszek abban, hogy gazdasági alapot kell teremteni a városnak. E nélkül Nyírbátor városi volta, körzetközponti léte megkérdôjelezôdne.

Amikor 2002-ben az önkormányzati választásra készültünk, ugyanezen elv alapján kezdtem dolgozni. Azt javasoltam, készítsünk olyan programot, amely tovább bôvíti a város gazdaságát. Tehát legyen pénzkereseti lehetôség, az emberek tudjanak tervezni, alapozhassák meg gyermekeik jövôjét ebben a városban. Elhatároztuk, hogy megépítjük végre a mûvelôdési házat, amelyre több évtizede vár Nyírbátor.

Megfogalmaztuk azt is, hogy az ipari parkba hozzunk végre üzemeket, mert akkoriban nagyon kevés új munkahely létesült. A helyzet kulcsa az ipari park infrastruktúrája volt. Bárkivel tárgyaltam, visszatért a gond, azért nem hoztak ide termelô kapacitásokat, mert nem tudtunk olyan helyet ajánlani, ahol van villany-, víz-, gáz-, szennyvízvezeték, és csak a csarnokot kell felépíteni. Ilyen hely valóban nem volt.

Ezért az ipari park infrastruktúrájának kialakítása lett a következô fontos munka, amit mielôbb el kellett kezdeni. Sajnos, csak ekkor jöttünk rá, hogy nincs építési engedélyes terv az ipari park kialakításához, ezért egy jelentôs ígéretes pályázatról le is maradt a város. Egy évnyi késéssel készültek el a tervek, akkor tudtuk beadni azokat a megfelelô pályázatokra. Fél milliárd forintot nyertünk, amibôl már elkészülhetett az ipari park infrastruktúrája. Már a közmûépítés idôszakában tárgyalni kezdtünk olyan partnerekkel, akiktôl beruházást reméltünk. Idôközben ugyan én elkerültem, ennek ellenére kb. másfél év alatt több mint száz céggel tárgyaltunk a polgármester asszonnyal. Még nem volt fogadókész az ipari park, de már megtaláltuk az elsô beruházót, aki hajlandó volt késlekedés nélkül elkezdeni saját csarnokának építését. Azóta már termelnek a Bátor-Produkt Kft. gyárában, ahol 200nál több embernek van munkahelye. A cég olyanoknak is munkaalkalmat teremtett, akiknek nincs magas szakképzettségük, mert a termék, a gépjármûvekhez használatos kábelköteg gyártása nem igényli azt. Polgármesterként elsô feladataim közé tartozott a roma közmunka-program elindítása, amely nagy létszámú rétegnek adott lehetôséget a megélhetésre.

Nyírbátor a Bátori-jubileum évében

373

– Néhány látványos épületfelújítás is elkezdôdött. Mind régi terv, amelyekbe sikerült életet lehelni. Mi változott?

– Minden eset más, és némelyikhez szerencse is kellett, hogy a kivitelezés elkezdôdhessen. E területen is programkészítéssel kezdtünk, mert mindig az a legfontosabb, hogy a tennivalókat számba vegyük, fontossági sorrendet alakítsunk ki.

Aztán a tervkészítés, hogy ha alkalmas pályázatot látunk, ne kelljen kapkodni, mindig legyen néhány, legalább félkész terv. Például Medgyessy Péter miniszterelnök egyik nyírbátori látogatása során sikerült azt elérnem, hogy a régi nyírbátori kollégium újjáépítéséhez pénzt kapjunk a költségvetésbôl. A több mint 60 millió forintból a Szentvér utcán gyakorlatilag az alapoktól kezdve újra felépíthettük az épületet, ma ez a Mûvészeti Iskola kezelésében hangversenyek, rendezvények megtartására alkalmas létesítmény. Az ilyen alkalmi pénz kivétel – de ilyen is van.

A Bátori-várkastély egy épülete – a régi magtár – helyreállítása fôúri ebédlôpalotaként teljesen más történet. Nyírbátor történelmi hagyománya, mûemléki háttere különösen jelentôs, mint ahogyan e téren a tennivalók is. Körülbelül a 90-es évek közepétôl próbáltam megtalálni azt a pénzforrást, amibôl a régi magtárépületet újjá lehet varázsolni. Ez eleinte nem sikerült, mert nem találtunk olyan uniós pályázatot, amelyen a szükséges tekintélyes összeget meg lehetett volna nyerni. Pedig annak idején meghívtam – elhoztam – Nyírbátorba az Európai Bizottság budapesti képviseletének vezetôjét, együtt szemléltük meg a helyszínt. Hoztam Brüsszelbôl is szakértôket, hogy ôk is nézzék meg, mit akarunk, adjanak ötleteket. Ezek nem kerültek nyilvánosságra, bár a háttérben mozgósítottam minden nemzetközi kapcsolatomat, hogy megtaláljuk a megoldást az egyébként helyreállításra méltó épület rendbetételére. A legjobbkor jött egy olyan pályázati lehetôség – az Orpheus-program –, ami telitalálatnak bizonyult, a nekünk megfelelô idôpontban írták ki, és feltétel volt, hogy elôkészületekkel kell rendelkezni. Szerencsére sikerült a Mûemléki Hivatallal, a Kincstárral, az Önkormányzattal és a Református Egyházzal egy olyan együttmûködést kialakítani, aminek eredményeképpen be tudtuk nyújtani a pályázatot.

Ez alapvetôen a ma már ebédlôpalotának nevezett régi magtárépület újjáépítésérôl szólt, ám azzal együtt a környezet megújításáról is. A lényeg: idén augusztus végéig elkészül a nagy munka. A programba beépítettük a helyszínhez vezetô utak felújítását is. Fölvetôdhet a kérdés: „mit keres a csizma az asztalon?” – palota és út. A város szorult helyzetben volt a leromlott utak miatt, ezért kerestünk és végül találtunk is egy olyan komplex megoldást, amely elfogadható volt a döntéshozók számára. Így tudtuk a nyírbátori utakat is felújítani több százmillió forintból 2005–2006-ban. E program részeként épül meg Nyírbátorban az a körforgalom, ami a Debrecen, Nyíregyháza, Baktalórántháza, Mátészalka felé vezetô utak csomópontját rendezi, most van befejezéshez közeli állapotban. Késôbbi haszon, hogy az autópálya-összeköttetésnek is a megfelelô kapcsolódási pontját jelenti majd.

– És miként sikerült az évtizedek óta tervezett mûvelôdési ház fölépítése?

– Alkalom és lehetôség kellett hozzá, kellô politikai háttér, hogy a központi költségvetési forrásokból kiszoríthassunk annyi pénzt, amennyi az új Mûvelôdési Ház megvalósításához kellett. A végösszeg jelentôs, több, mint 1,2 milliárd forint. Külön örülök, hogy egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei mérnök tervei alapján készült el. Külsô megjelenésében, használhatóságában mindannyiunk számára sok élménnyel járó beruházást jelent ez az épület. Azt nem mondom, hogy kárpótlás a

374

Marik Sándor

Az új mûvelôdési ház. Tervezô: Bán Ferenc

tervezô Bán Ferencnek azért, mert nem az ô tervei alapján épült meg Budapesten a Nemzeti Színház, de azt gondolom, hogy egy olyan épület jöhetett itt létre, amire méltán büszke lehet a város, méltán büszkék lehetünk valamennyien.

– Különösen így utólag szép a mérleg, de az igazsághoz tartozik, hogy éppen csak elkezdte megvalósítani nagy ívû polgármesteri terveit, államtitkárnak hívták a fôvárosba, amit elvállalt. Sokat gondolkodott az „igen” válaszon?

– A döntés nagyon nehéz volt. Elsô sorban azért, mert amikor Medgyessy Péter megszólított ezzel a gondolattal, még csak három hónap telt el a polgármesterségbôl, amelyet – mint mondtam –, nagy támogatással nyertem el a városban, nagy volt irántam a bizalom. Mégis azt gondoltam, nagyon ritkán adatik meg az, hogy Nyírbátorból a kormányba kerülhessen valaki. Utoljára Szende Pált érte ez a megtiszteltetés, aki az ôszirózsás forradalom után pénzügyi államtitkár, majd 1919 elején a Berinkey-kormányban pénzügyminiszter volt. Igaz, ô város szülötteként, de nem nyírbátori lakosként lett miniszter. Arra gondoltam, ha polgármester maradok, bizonyára sikeres lesz a négy éves ciklus. Ha viszont a felkínált lehetôséggel nem élek, életem végéig úgy gondolhatok vissza, hogy volt egy nagy lehetôség, amivel meg se próbálkoztam. Noha tudtam, hogy a városban többen nem nézik jó szemmel, hogy elmegyek – mert bizalmukat adták, én meg elhagyom ôket –, mégis emellett döntöttem. Ezt 2003. március 15-i beszédemben, amikor elköszöntem, a következôképpen indokoltam: „Nem hagyom el a várost, nyírbátori maradok, Nyírbátorért fogok dolgozni a továbbiakban is, de engedjék meg, hogy életem nagy kihívásával szembenézhessek”. Szerencsére akkor már tudtam, hogy olyan polgármestert ajánlanak utánam, akivel együttmûködésünk jól alakulhat, ez esetben pedig segíteni tudom majd a város további boldogulását, elôrehaladását a kormányzati posztról is. Úgy

Nyírbátor a Bátori-jubileum évében

375

vélem, ez így is történt, államtitkárként sokat tudtam segíteni a városnak. Ugyanakkor ígéretemet is beváltottam, nem költöztem el, nyírbátori maradtam. Ma már az is látszik, ha polgármester maradok, akkor sem tudtam volna többet tenni a városért, mint így. Hazajártam a hétvégéken, nem maradtam ki város folyamataiból, az összes fontos dologról volt információm, közremûködtem a fejlesztésben. Ma már három év távlatából úgy ítélem meg, nem hoztam helytelen döntést. Menetközben úgy alakult, hogy miniszterelnöki kabinetfônök, majd pénzügyminiszter lettem – bár ez 2003-ban nem volt a belátható jövô része. Örülök annak is, hogy most, a tavaszi választások során a város ismét kitüntetett bizalmával, a legtöbb szavazatot én kaptam. Ez visszaigazolás számomra, a nyírbátoriak sem gondolják rólam, hogy cserbenhagytam szülôvárosomat.

– Milyennek találja most, az új ciklus kezdetén Nyírbátor kilátásait?

– Egyértelmû, hogy a legfontosabb teendô még több munkahely létesítése a városban, fôként az ipari parkban. Ezért a választási idôszakban is folytattunk tárgyalásokat egy olyan céggel, amely lényegében eldöntötte a nyírbátori fejlesztését, már a konkrét tervezômunka tart. Egy olyan dán céggel alakul a kapcsolat, amely egészségügyi kellékeket, felszereléseket gyárt majd Nyírbátorban. Több száz ember foglalkoztatását tervezik, modern technológiával. Ez perspektívát jelent nemcsak a kevésbé képzett munkaerônek, hanem a minôségi tudással rendelkezô szakembereknek is. Szeretnék még egy olyan tevékenységet az ipari parkba segíteni, amely valamelyik, a környékre jellemzô mezôgazdasági termék tovább-feldolgozásával foglalkozna. Ilyen még kell Nyírbátorba. A következô fô feladat az autópálya-építés folytatása. Szeretnénk, ha ez év végére a Nagykálló és Nyíregyháza között épült csomóponton rá lehetne hajtani az M3-as autópályára, ám a jövô év uniós támogatásából már folytatni akarjuk a sztrádaépítést Vásárosnamény felé, és meg kell építtetni a következô csomópontot Ófehértó és Nyírgyulaj között. Ez azt jelenti, hogy Nyírbátorból tíz kilométeren belül, vagy ha úgy tetszik, kb. tíz perc alatt elérhetô lesz az autópálya-csatlakozás. Szeretném, ha ez egy felújított úton történhetne meg.

Meg kellene oldani a Debrecen-Mátészalka és a Nyírbátor-Nagykálló közötti útszakaszok felújítását. Ezzel Nyírbátor és környékének közúthálózata rendbe lenne téve, bár még a városban szilárd burkolat kell néhány utcára. A tervek között szerepel a várost részben elkerülô út megépítése is, ami a gyakorlatban azt jelentené, hogy a teherforgalom a városon kívülre kerülne. Nagyobb feladat, de nem lehetetlen a Debrecen-Mátészalka közötti vasútvonal felújítása. Az elôkészületek egy része – a talp és a sín fölhalmozása a helyszín közelében – jelentôs anyagiak árán már megtörtént, tehát hamarosan normális sebességû vonatközlekedés lehet ezen a környéken is. Van tehát bôven tennivaló képviselôként, miniszterként is.

– Ezek legalább olyan nagyszabású tervek, mint az elôzô négy évre elképzeltek.

Megérett-e a helyzet az életminôség javítására?

– Elindultak már a folyamatok. Komfortosabbá kell tenni Nyírbátort, jól lélegzô várossá. Legyenek olyan tiszta közterei a városnak, ahol érdemes sétálni, ahol, ha akar valaki, akkor ki tud kapcsolódni. A rendbehozatal után várhatóan ilyen lesz a fôtér és a várkastély környéke. Ilyen célokat szolgálna a nyírbátori fürdô fejlesztése a horgásztóval párhuzamosan, amiben már sok tervezô munka testesül meg. Ha megvalósul, télen-nyáron használhatjuk az itt található gyógyvizet. Igaz, pénzünk ezekre még nincs, de reméljük, megtaláljuk a pályázati forrásokat. Az elmúlt négy évben elértük viszont a nyírbátori termálvíz gyógyvízzé minôsítését, ez javítja a ki-

376

Marik Sándor

A Bátori-várkastély egy épülete, a fôúri ebédlôpalota helyreállítás közben – korábban sokáig magtárként használták (Elek Emil felvételei)

látásainkat. Van még egy közelebbi terv is, a városban még ebben az évben szeretnénk kiépíteni a szélessávú internetet, mégpedig a kábeltelevíziós hálózat részeként. Ez a jövô: gyerekeink korosztálya már csak akkor lehet versenyképes, ha nem csak ismeri, hanem lehetôsége is van alkalmazni az internetet.

– Ön mostanában viszonylag gyakran jár külföldön, nyilván eljut szép európai kisvárosokba is. Hogyan véli, mi hiányzik még Nyírbátornak ahhoz, hogy közelítsen a ma még csak irigykedve nézett Nyugat-Európa történelmi-kulturális városaihoz?

– Ha elkészül az ebédlôpalota és környéke, akkor az megjelenésében méltó lesz bármelyik németalföldi, németországi vagy dél-európai helyszínhez. Egyébként eddig valóban nem volt az. Szeretnénk folytatni ezt a projektet, azaz haladni fölfelé a Bátori utcán. Ha ez sikerülne, a templom környéknek újraépítése kerülne sorra, a régi I. számú általános iskola udvarának, illetve régi épületének helyén kellene új létesítményeket létrehozni. Azt a környéket is olyan színvonalúra kell emelni, hogy ha egyszer jönnek majd turisták, akkor szívesen töltsenek ott el akármennyi idôt is. Tehát a következô lépés a mûemléki környezet még inkább emberközelbe hozása. Nem gondolom, hogy már a következô négy év alatt megvalósítható az a régi elképzelés, hogy a két templomot sétány kösse össze – ami 30 éves álma Nyírbátornak –, de nem adjuk fel. Sok uniós pénzre lehet pályázni, ezért mindenkitôl azt kérem városban: tervek, tervek, tervek, készüljön minél több terv, minél több területen, mert 2007-2008-ban sok mindent elkezdhetünk. Tanulnunk kell abból, hogy 2002-ben nem voltak kész terveink, ezért volt lassú az elôrehaladás, ezért maradt 2005-2006-ra sok projektünk befejezése. Összességében úgy vélem, jó startot vehet a város a Bátori-jubileum évében.

mûvészet Németh Péter

A nyírbátori Szent György-templom – új megvilágításban A közelmúltban a Balassi Kiadó segítségével Papp Szilárd közzétette PhD-értekezését, amelyben kilenc épületet, a budai királyi palota mellett a székesfehérvári Szûz Mária-prépostságot, a pannonhalmi bencés apátságot, a liptói ferences kolostort, az obeszervánsok kolozsvári építkezéseit, Kinizsi Pál nagyvázsonyi kolostorát, a pesti belvárosi plébániatemplomot, a siklósi várkápolnát veszi vizsgálatai körébe. Ezekhez kapcsolódik sorrendben nyolcadikként a mai nyírbátori református, az egykori Szent György-templom, amelynek építéstörténete, funkciója írásában az eddigiektôl eltérô, új megvilágítást kapott.1 Pedig a nyírbátori templom egyike a legrosszabbul „papírozott” épületeinknek: az építésére vonatkozó, az egykori Bátori-levéltárban biztosan megôrzött iratokat még a 17. században, a Nádasdy-levéltárba történt beolvasztáskor – mint feleslegeseket – kiselejtezhették, az 1962–63., illetve 1982. évi helyreállítások és felújítás pedig részleteiben dokumentálatlan maradt.

Nyírbátor plébániájáról elôször 1313-ban hallunk, amikor az idevaló Simon és Márton papok Pályi (a mai Ópályi) Ereblye fia: Egyed leánya: Ilonka temetésén mûködnek közre, egyúttal végrendeleti tanúk.2 Az utóbbi szatmári alesperesként fogott bíró (1322),3 Bátorban ad ki oklevelet,4 egy évvel késôbb szentszéki bíróságát említik.5 Az erdélyi püspökség szatmári fôesperessége alá tartozó bátori egyházért pápai tizedként 1333-ban István szatmári plébános 11 bányai dénár pensa-t adott, míg Lôrinc papja 1334-ben 26 garast fizetett.6 Egyházát Szent György mártír tiszteletére szentelték,7 míg az északi oldalán álló kis körtemplom a Krisztus teste titulust viselte.8 A két pap együttes elôfordulása, egyikük képzettsége, a fizetett pápai 1. Papp Szilárd: A királyi udvar építkezései Magyarországon 1480–1515. Balassi Kiadó, Bp. 67–75, 194– 200. (A továbbiakban: Papp 2006,) 2. Symon sac. de Batur, Mart. sac. de eadem (AOkl. III, 73. reg.).

3. AOkl. VI, 667. reg.

4. 1322: Mart. vicea-diac. de Zothmar et pleb. de Badur/!/ (Uo. VI, 825. reg.); ~ de Batur, in ~ (Uo. VI, 755. reg.); Dat. in v. ~ (Uo. VI, 832. reg.).

5. 1323>323: ~ de Bathur, vicea-diac. de Zothmar (Uo. VII, 10. reg.).

6. 1332-4/Pp.Reg.: pro eccl-e Batur, ... Laur. sac. de ~ (Vat. I/1, 120, 134).

7. 1354: cum patronatu eccl-e beati Geo-i martyris in eadem constructe (DL 4407; A. VI, 160); 1484: eccl-e ipsorum par-li B. Geo-i martiris in eadem Bathor fundate (DL 65132; az oklevélnek a mûemléki topográfiában megadott hibás DL számát Papp Szilárd javította ki, i.m. 194, 128. jegyzet).

8 1433: penes eccl-m parvam et rotundam in honorem sacratisssimi Corporis Christi constructam (DL 12501; 54814; 98909; SzSzBOkl. 104).

378

Németh Péter

tized összege, a plébániatemplom melletti kápolna együttesen arra utal, hogy a 14. század elején a mezôvárosi fejlôdés útjára lépô település Szatmár megye egyik legnépesebb helysége, lakossága eléggé tehetôs volt, s fordítva: az itt lakó birtokosok – a Bátoriak – is azon voltak, hogy birtokaik eme központjában az egyház is tükrözze társadalmi elismertségüket.

A felsorolt adatokból az is nyilvánvaló, hogy Bátorban, a pápai tizedjegyzék idején állt elsô templomépületet még a 13. században emelték, ebbôl ma alig ismerünk valamit;9 s bizonyosak lehetünk abban is, hogy a 14. század utolsó, vagy a 15. század elsô negyedében lebontották, legfeljebb néhány elemét menthették át az új, a második épületbe. A második bátori plébániatemplom az utóbb említett idôpontok, tehát 1375–1425 között kellett, hogy felépüljön, építtetôje éppúgy lehetett az ecsedi ág ôse, Bátori Péter fia: János (1377–1416), mint fia, István (1393–1444), a családból az elsô, aki a bárók közé tartozik. A kérdés az, vajon maradt-e fenn részlet ebbôl a második templomból, vagy a 15–16. század fordulóján történt új templom (a mai) építése során szintén porig rombolták-e az elôzôt? Megfelelô fal- és régészeti kutatások nélkül mi is csak kérdéseket fogalmazhatunk meg. Papp Szilárd is hasonló adottságok birtokában adja közre értékes megfigyeléseit, bizonyos ellentmondásokra választ nem keresve. Így például a szokatlan elhelyezésû lépcsôtorony esetében annak déli fala csak a Möller-féle (1931–34) alaprajzon azonos vastagságú a templomépület déli falával. Ha viszont a Csányi–Lux-féle, 1944-ben közzétett alaprajzra tekintünk, akkor azon a torony déli fala vastagabb a hajóénál, azonos a torony nyugati és szaki falával. A szerzô ugyan lábjegyzetben (492) megjegyzi, hogy nem ismer „olyan alaprajzot, amely a falvastagságot mindenhol pontosan jelölné”, de a két alaprajz ellentmondására nem tér ki. Ha azonban nem a Möller-, hanem a Csányi–Lux-féle alaprajz a megbízható ez esetben, jogosan merülhet fel addig, míg új felmérés nem készül, vagy ásatás nem történik a déli falszakasz elôtti részen, vajon a torony nem a második templom megmaradt része-e, s ez indokolhatná a déli faltól eltérô vastagságát, szokatlan elhelyezését? A torony mérete egyébként megegyezik a gacsályi temploméval,10 amelynek szintén Gutkeled nembeli kegyurai a Bátoriakkal szoros kapcsolatot tartottak. Véleményem szerint a bátori torony volt mintaképe az utóbbinak, amelyet a közeljövôben Gacsályon kezdôdô mûemléki kutatás igazolhat vagy elvethet. Papp azt is megállapítja, hogy „a nyugati homlokzat bejárat feletti ablakának a kerete jóval vékonyabb, mint a fal, amelyben elhelyezkedik,” majd hozzáteszi, „ennek az ablaknak a mind kifelé, mind befelé ugyanolyan profilú a béllete, mint amit a déli oldal ablakainak a felsô részénél láthatunk.”

Vajon ez az ablak eredetileg nem a déli oldalra készült, a bejárati ajtó fölötti falszakaszra?

Még az épület külsejénél maradva, már 1979-ben felvetettem, hogy a déli bejárat félköríves timpanonjában eredetileg nem a ma látható, 1488-es évszámot viselô Bátori-címer állhatott – a szerzô szerint sem – bár egy 1708-as leírás már ott említi.

A félköríves mezôt a templom védôszentjeire (Szûz Máriára és Szent Györgyre) uta9. Papp 2006: 72, ahol az 508. lábjegyzetben utal az 1931-ben „a templom közepén, a padló alatt (talált) erôsebb falazatra”, Balázsik Tamás pedig a karzat egyik pillére mellett észlelt a jelenlegi építménytôl független téglafalra. Ezek vagy az elsô, vagy a második templomépülethez tartoznak.

10. A szerzô közzéteszi ugyan a toronyfal három általa felvett méretét 196., 144. jegyzet), ezek azonban nem a torony földszintjérôl valók. A gacsályi templom 1902. évi alaprajzát ld. Szabolcs-Szatmár megye mûemlékei. Szerk.: Entz G. I. Bp. 1986. 408., 318. kép. (Magyarország mûemléki topográfiája, X.)

A nyírbátori Szent György-templom – új megvilágításban

379

ló jelenet tölthette ki, ez esetben vagy Mária a gyermekkel (emlékezzünk a kapufeliratban említett másik védôszentre, a Boldogságos Szûzre), vagy a sárkányölô Szent György ábrázolására gondolok. Akár egyik, akár a másik jelenet volt timpanonban látható, a dombormûvû faragványok az új hitre, a kálvinire történt áttéréssel sértették az itt élô közösség lelkivilágát, s azt legkésôbb földesuruk, Bátori György, vagy fia, az utolsó ecsedi Bátori István (†1605), a zsoltáríró életében, annak engedélyével távolították el. Korábban úgy gondoltam, hogy az évszámos címer a szomszédos várkastélyból került át ide; ám mivel még 1520-ban sincs említés a kastélyról,11 ma már azon a véleményen vagyok, hogy ez a címeres és évszámos szignatúra a ferences kolostor építésének befejezésére utal, s Bátori István tumbájának fedlapjával együtt – még 1603 elôtt – került át jelenlegi helyére.12 Papp Szilárd jóvoltából olvashatjuk a Szent György-templom elsô modern külsô és belsô leírását, amelyen csak egy mindezt figyelembe vevô új falkutatás és régészeti feltárás módosíthat. * * * A szerzô könyvének másik érdemi részét a Szent György-templom építési idejével és egykori funkciójával kapcsolatos hipotézisek felállítása teszi ki. Mint említettem, az építés idôpontjára (kezdetésre-befejezésére) még hozzávetôleges írásos forrásunk sincs. Viszont a szentélylábazat rézsûjén olvasható (14)94-es évszám utalhat az építkezés folyamatára, a templombelsôben egykor állt stallum 1511-es évszáma pedig a berendezés felállítására, magát az építkezést már évekkel korábban befejezhették, ahogy a szerzô is vallja. Ennek alátámasztására idézi Siegmund Herbstein császári követ naplóját (1551), akinek a vendéglátója, Bátori Bonaventura kifejezetten apja, András érdemének tulajdonítja a Szent György-templom felépítését. Az, hogy az eredeti terv a kivitelezés során módosult, a szerzô részletesen indokolja.

Ehhez hozzászólni – cáfolni vagy megerôsíteni – csak új kutatási eredmények birtokában lehet. Annál érdekesebb, amit a Papp Szilárd a templom funkciójáról ír.

Az északi és a déli oldalon a nem a járószinttôl, hanem kb. 4,5 m. magasságból induló falpillérek, a Möller-féle alaprajzon található déli oltármenza, valamint a ferences-kolostor diadalív-mérete alapján biztosan állíthatja, hogy a jelenleg két helyen, a Magyar Nemzeti Múzeumban és a nyírbátori Bátori István Múzeumban ôrzött stallumok eredeti helye a Szent György-templom volt, s nem a ferences barátok temploma, ahogy korábban vélték.13 Ám mit keres egy ötven fôt (!) befogadó stallum egy plébánia-templomban, amely elsôsorban vallásos célokat szolgál? A méretet a rendelkezésre álló tér mellett a megrendelô reprezentációs céljai is sugallhatták, de a szerzô a stallumokon és a templomépület egyéb helyein található 18 Bátori-címer (nem számítva ide a nem ismert fô- és mellékoltárokon egykor volt címereket) alapján úgy látja, hogy ez még a korszakban kötelezô címerhalmozás szokásos mérté11. Lásd e számunkban Neumann Tibor írását, illetve a Bátori oklevelek 18., 21. számait.

12. A címeres követ 1708-ban már a jelenlegi helyén látta Beniczky Gáspár, ld. Rákóczi Tár. Szerk.: Thaly K. Pest, 1866. I. 92. „Ezen superinscriptio (ti. a kapufelirat) fölött Báthoriak címere: egy koronás sárkány, a farkának a végét szájában tartván; fölötte „A. 1488” a melyben építtetett a templom”. A további adatok: Németh Péter-Balázsik Tamás: A nyírbátori ferences kolostor. In: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon. Szerk.: Haris A. Bp. 1994. 377–391. (Mûvészettörténet – Mûemlékvédelem VII.) 13. Kovalovszki Júlia: Gótikus és reneszánsz bútorok. Bp. 1980, 17-8.

380

Németh Péter

két is meghaladja. A kérdés megoldásának a kulcsa véleménye szerint a Bátori-címerekben kötelezôen szereplô sárkány-alakban testesül meg, amely az 1408-ban Zsigmond király által alapított Sárkányrendre vezethetô vissza. Nemzetközi kitekintésben hivatkozik III. Frigyes császár, aki 1469-ben, illetve fia, Miksa példájára, aki éppen a nyírbátori plébániatemplom építése idején hozta létre, illetve erôsítette meg a német lovagrend mintájára a saját Szent György-rendjét a hitetlenek (törökök) elleni harc elvi bázisaként.

A Bátoriak 15. század végi rendalapításáról, de annak még kísérletérôl sem maradt fenn írott forrás. Ludovicus Tubero (†1527) kortörténeti feljegyzéseiben olvashatóan a Bátori István erdélyi vajda (†1493) családja királyságra törekvô aspirációit magam nem tartom megalapozottnak, inkább a dalmáciai Raguzában (Dubrovnik) élô író fülébe eljutott pletykának, vagy általa kieszelt kombinációnak.14 Sokkal nagyobb jelentôséget tulajdonítok viszont annak a mondakörnek, amit a szerzô éppen csak megemlít. Ennek rétegei lassan rakodtak egymásra: az elsô a bátori templom Szent György titulusa volt, amely birtokot a Bátori ôs Bereck rokonaival együtt 1279-ben szerzett meg. Második rétege a lecsapolásáig alig áttekinthetô, rejtélyes Ecsedi-láp, amelybe történô ecsedi várépítésre I. Károly királytól 1334-ben kapnak engedélyt. A harmadik az 1408-ban alapított Sárkányrend, ennek címerét 1417 után használhatta Bátori István, a család elsô világi „bárója”. Ezekhez járulhatott a királyi udvarban ismert, a 14. századi krónika kompozícióban fennmaradt Opos-történet, amelyre – mint családi hagyományra – hivatkozik a Bátori-birtokok örököse, II. Rákóczi Ferenc.15 Ahogy a Gutkeled-címerek három jobboldali oldaléke a 15. század folyamán elôbb „farkasfoggá”, majd „sárkányfoggá” alakul át, úgy színesedik a monda is: a mitikus ôs, Bátor Opos sem a cseh vitézzel, hanem a lápban élô sárkánnyal küzd meg. A hôs Bátoriról szóló történetet pedig a valóság támasztotta alá: éppen a család rendjelet viselô elsô tagja, István, a volt országbíró, mint a nemzet zászlótartója vesztette életét a várnai csatamezôn (1444). Ô, aki Szent Györgyként szállt szembe a sárkánnyal, azaz a törökkel. A hagyomány formálódásának különösen kedvezett Mátyás udvara, ahol a király ôseit a rómaiakra vezették vissza; pedig bizonyára voltak sokan, akik tudták, kik is voltak a Hunyadiak elei, hogyan kerültek az országba Serban leszármazottai. A Bátoriak sem úszták meg a mitikus ôskeresést: Bonfini szerint „egyesek szerint ... Bato pannóniai királyról, akirôl Strabo tesz említést”, kapták a nevüket, bár azt is hozzáteszi, hogy „a Bátoriak ôsi famíliája a magyarok elôtt mindig nagy becsben állt, többen azt hiszik, hogy tulajdon falu14. Ludovicus Tubero: Kortörténeti feljegyzések. Közreadja Blazovich L. és Sz. Galántai E. Szeged, 1994. 70 (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 4.). Az I/7. fejezet tartalma szerint Bátori István testvére fiának, György igyekezett megszerezni a királyságot, Szilágyi Mihály példája nyomán. A helyszínen tartózkodó Antonio Bonfini bizonyára célzott volna e tényre, hiszen mûvének írásakor Bátori István már nem volt az élôk sorában. Vö. Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei. Fordította: Kulcsár Péter. Balassi Kiadó, Bp. 1995.

– Arról, hogy Bátori Andrást a háta mögött „nyíri királynak” titulálták, ld. C. Tóth Norbert dolgozatát.

15. Az 1334. évi várépítési engedély: DL 2810, A. III, 61; magyarul: Károly Róbert emlékezete. Bp. 1988, 173-4., Borzákné Nacsa Mária fordítása. – Bátori István királyi asztalnokmester elsô említése: Zs. VI, 4612. reg. – Bátor Oposra: SRH I. ed. Emericus Szentpétery. Bp. 1937, 365, 373, 385, 386, 391, 399; magyarul: Képes Krónika. Fordította: Geréb László. Magyar Helikon, 1971. 72, 77, 83, 86, 90. – II. Rákóczi Ferenc – akinek „apámtól való öreg anyám” Bátori Zsófia volt – az Opos történetrôl és buzogányáról: „A nevezetes Báthori család egyik ága Ecsedtôl vette a nevét. Címerében három sárkányfog volt, a fogak körül egy sárkánnyal. Egyikük az Opos-nemzetségbôl megölt egy sárkányt az a helyen, ahol aztán ezt a várat (ti.

Ecsedet) ... építette, ... Ekkor kapta a Bátor nevet. Emlékszem, hogy a kincstárunkban ôrzött ritkaságok között láttam egy buzogányt, amellyel Bátor a szörnyeteget megölte. De a fegyver kicsisége nagyon kétessé teszi ezt a hagyományt” (Vass István fordítása). II. Rákóczi Ferenc emlékiratai. Révai, Bp. 1948. 133.

A nyírbátori Szent György-templom – új megvilágításban

381

jukról kapták a nevüket,”16 ami így igaz. S ha már Bonfininél tartunk, meg kell említenünk ama megjegyzését is, miszerint a királyválasztó országgyûlésre (1490) Bátori István elôkelôk és nemesek díszes csapatával érkezik, „a Bátori-jelvényt körülbelül háromezerötszáz lovag kísérte”, amely szám bizonyára túlzás, de a békeidôben a valószínûleg a bátori templomban ôrzött nagyméretû sárkányos hadizászló még a jeles humanistának is feltûnt.

A mezôváros átformálása szellemi atyjának a ferences barátoknak is helyet adó, a családnak új temetkezô helyet építô Bátori Istvánt, az erdélyi vajdát tekinthetjük. Racionális elme volt, az 1479. évi kenyérmezei ütközet – ahol életét Kinizsi Pál mentette meg – után harcostársával együtt a túlvilág gondolata is erôsen foglalkoztatja, s ebbôl születik meg a bátori kolostoralapítás.17 Ezután kerülhetett sor a család addigi temetkezôhelyének, a plébániatemplomnak a helyén egy új, a Bátoriak nevéhez méltó épület emelésére, amelyet már az unokaöccse, András fejezett be.

Ugyanis a plébániatemplom déli kapuja csak Andrást nevezi meg a templom építôjének! De miért nem szerepel itt is – mint az 1511-es évszámot viselô stallumon – András két testvére, István és György neve? Az utóbbi, a királyi fôlovászmester nevének elmaradását talán az magyarázhatná, hogy ô a templomépítés évei alatt Dunántúlon tartózkodik, apósától, Gergelylaki Buzlai Mózestôl örökölt birtokait igazgatja. Nehezebb választ keresni arra, miért hiányzik István, temesi ispán, az Alsó Részek fôkapitánya neve? Aki esküvôjét Zsófia mazóviai hercegnôvel 1521-ben éppen az új bátori templomban tartotta meg! Az ô távolléte mellett úgy gondolom, hogy az ok nagyon is egyszerû: az építkezést András, a legifjabb finanszírozhatta, mégpedig nem az ôsi, közös, zömmel Szabolcsban és Szatmárban fekvô Bátori-birtokok jövedelmébôl (mert ez esetben a testvérek neve felkerült volna a kapura is), hanem a feleségének, Katalinnak a tekintélyes Rozgonyi-vagyonból kapott hozományából, s a dák Decebál kincseibôl.18 A bátori ferences kolostor pusztulása utáni korabarokk átépítés sok mindent eltüntetett a gótikus kolostorból (csak példaképp: a nyugati bejárat kapuzatát az ásatással felszínre hozott töredékekbôl és lenyomatokból sikerült rekonstruálni).

De az újjáépíttetô Károlyiaknak sem fûzôdött érdekük a Bátoriakhoz kötôdô emlékek megmentésére, a család sok rossz múltbeli emléket hordott magában az egy16. Ld. a 14. jegyzetben említett munkát, 1.1.70. A hadizászlóra 4.9.5.

17. A szerzô, Papp Szilárd említi a vázsonyi kolostor történeténél, hogy annak alapítását 1483-ban Bátori István országbíró elôtt foglalta írásba Magyar Balázs és Kinizsi Pál, az utóbbit 1494-ben a pálos remeték általa emelt templomába temették el. Bátori Istvánt 1493-ban szintén a nevéhez kötôdô ferences kolostorban helyezték örök nyugalomra, amelynek fennállásáról a legkorábbi két írott adatunk 1494-bôl való.

A kolostorról Iacobus de Voragine: Legenda aurea. Strassburg, 1483. kötetében olvasható: „Liber Conuentus de Bathor 1494; Liber ad claustrum Bathoriensem” (Csapodi Csaba-Csapodiné Gárdonyi Klára: Bibliotheca Hungarica. I. Bp. 1988, 1822. szám). Máté ajaki plébános, alesperes ugyanezen évben a kolostornak 10 arany forintot hagy 30 mise elvégzésére (DL 82083; Solymosi László: Két középkor végi testamentum Szabolcs megyébôl. In: Emlékkönyv Rácz István 70. születésnapjára. Szerk.: Kovács Ágnes.

Debrecen, 1999. 221. Ezek szerint a nagyvázsonyi pálos és a nyírbátori ferences kolostor egy idôben épült, az elôbbi helyen az építkezések a plébániatemplom átépítésével kezdôdtek (1481), Nyírbátorban viszont azzal folytatódtak. Ugyancsak egyszerre történt a vázsonyi vár fel-, illetve az ecsedi vár átépítése.

18. 1491-ben Szászsebes mellett ásás során egy színarany pénzekbôl álló „nagy kincsre” bukkantak (Decebál dák király kincstárának egy részére?), amelyet Bátori István országbíró és erdélyi vajda magának foglalt le. A halála után az új vajda, Losonci László vizsgálatot indított, amelybôl kiderül, hogy a kincs, unokaöccse, Bátori András kezébe került [DL 34939; Entz Géza: Középkori tudósítás kincsleletrôl. Numizmatikai Közlemények LXVI-LXVII. (1967–1968) 97–99]. Bizonyára az építkezésre fordították Bátor mezõváros és Vasvári birtok tizedeit is, ld. Bátori oklevelek 15. sz.

382

Németh Péter

kori birtokszomszédról. Emiatt nem tudjuk, tudhatjuk – Bátori István erdélyi vajda sírköve kivételével – vajon milyen számban fordultak elô címerek, sárkányok a ferences kolostorban? Nem beszélve a nagyvázsonyival egy idôben újjáépült ecsedi várról, amelybôl egy sárkányos címert is ismerünk (meg egy másodikat, az 1550. évi, Bátori Bonaventura által állított kapufelirat társaságában).19 Papp Szilárdnak a plébániatemplomban felállított stallumokkal kapcsolatos hipotézise (rend, társaság vagy liga reprezentációjának hirdetése) a szerzô olyan, további gondolkodásra serkentô, ragyogó elmefuttatása, amit a két templomépületben a jövôben végzendô régészeti és mûemléki kutatások, továbbá a kor írott forrásainak alaposabb feltárása erôsíthetnek meg.

A 299 oldal terjedelmû, 451 képet, rajzot tartalmazó vaskos kötet számos új, tudományos eredményt tartalmaz. Ezen ismertetésünkben mi csak a Nyírbátorral kapcsolatosakból emeltünk ki néhányat.20 19. Koroknay Gyula: A mátészalkai reneszánsz Báthori-címer. Mûvészettörténeti Értesítô VII. (1958) 253– 6. Az 1550-es évszámú kô sorsáról: Berey József: Nagyecsed története és néprajza. Debrecen, 1988. 100– 1. (Folklór és etnográfia 44). Hiányos felirata és fényképe: Magyar Kálmán: Nagyecsed-Sárvár nemzetségi központ kutatása (1975-1977). Communicationes Archaeologicae Hungaricae 1984. 149., 4. kép. A vár 1669. évi leltárában említett zászlók között, a 16. pont alatt „igen régi, viseltes öreg zászlók. Elsônek címere farkasfog, sárkány körülötte.” Berey J.: i.m. 133.

20. Éppen a Szemle ezen „Bátori-számának” dolgozatai is jelzik, hogy milyen adósságai vannak a történettudománynak, ugyanis a közelmúltig csak a már régóta ismert történeti adatok ismétlésével élt a kutatás. Legfontosabb a három Bátori István, az országbíró, a vajda és a nádor életrajzának a megírása lenne, ebben a elsôsorban Nyírbátor városa – és a megye – vállalhatna kezdeményezô szerepet egy-egy pályadíj kiírásával. Az így születô, új tudományos alapokra építve bizonyára megíródna az a szépirodalmi alkotás is, amely a város nevét ugyanúgy a „csillagokba” emelné, ahogy az Egerrel megtörtént Gárdonyi Géza regénye nyomán.

Bátori István erdélyi vajda címere a református templom déli kapuja felett

Angyal Mária

Makrai Zsuzsa és a Bátori-család történelmi címerei Makrai Zsuzsa zománcmûvész életében, sorsában mindig meghatározó volt Nyírbátor, ahol született. A város történelme, hagyományai és mûvészeti emlékei, épített kulturális öröksége, szellemisége soha el nem engedte, érzelmi szorításban, elkötelezettségben tartotta ôt. Csodálattal töltötte el a város két gyönyörû temploma, a gótika és a barokk e két építészeti remeke. Szülôházából – ahol ma is lakik – a református templom tornyát lehet látni, elbûvölte a katolikus templom híres Krucsay-oltára és ezek az élmények gyermekkorát, fantáziáját, eszmélését és felnôttkori intellektuális és érzelmi életét is meghatározták. Érdeklôdésének középpontjában a történelmi és egyházi emlékek, a szakrális tárgyak álltak. Harmadik évtizede foglalkozik az ötvösséggel és a tûzzománc technikával – amelynek elsô hazai emléke a Szentkorona díszítései, a korabeli zománcmunkák kiemelkedô darabjai.

Hosszú éveken keresztül dolgozta fel a Magyarok Nagyasszonya, a Boldogasszony, a Szûzanya és a Gyermek ábrázolásának hazai és határon túli magyar vonatkozású emlékeit. Ezek a mûvek a magyar és az egyetemes egyházmûvészet és a magyar történelem szakrális tárgyainak ikonografikus feldolgozásai, amelyek formai, anyagbeli és ornamentális gazdagsággal dekoratívak.

Az 1980-as évek második felében – az 1989-ben bekövetkezett történelmi-társadalmi változások elôszeleként – közvetlenül a rendszerváltozás elôtt elôkerültek a régi nemesi családi címerek, ezt megelôzôen a történelmi címerek és a települési címerek is. A történészek és a mûvészek figyelme is fokozatosan a heraldika – címertan – felé fordult, grafikusok, textilmûvészek, ötvösök, zománcmûvészek fantáziáját ragadta meg ez a tudomány, amely a nyugati civilizációban a keresztes hadjáratok lovagjainak öltözékén a XI–XII. században szerepel elôször.

Makrai Zsuzsa évek óta tanulmányozta a nagy magyar családok címereit, elkötelezetten foglalkozott a címertannal. Több mint tíz éve nemesi családok, települések hiteles címereit készítette.

A keresztes háborúk idejében a címer megjelenésének katonai okai voltak: a társadalom (az egyházi személyeket leszámítva) írástudatlan volt. A sisakrostély alatt nem lehetett az arcot látni. A címerpajzs kezdetben azonosításra, majd díszítésre szolgált, késôbb a címer rákerült a zászlókra, nyeregtartókra és magára a sisakra is.

Az uralkodók és a fôurak egy része megengedhette magának, hogy udvarában heraldokat tartson. A heraldok a címerek kiváló ismerôi voltak, némelyikük munkája megkönnyítése érdekében címerkönyvet készített. Innen ered a heraldika tudománya. A címer

384

Angyal Mária

továbbélését segítette, hogy hamarosan az elôkelô családok, papok, polgárok, városok, céhek már címert használnak, és elterjednek a polgári pecsétek is. A heraldikának, a címertannak megvannak a maga szabályai, amelyek szerint a címerpajzsot, a címer formáját, a használható színeket és a fémeket, a mázakat az ábrázolt mesteralakokat és címerképeket használni lehetett.

A Bátori-család a sváb Gutkeled nemzetségbôl való ôse, Miklós 1044-ben jött be Szent István királyunk korszerû befogadó politikájának köszönhetôen. Az ô egyik unokája, Lökös a bátori vagy ecsedi ág megalapítója és a reformáció híve, aki székhelyéül és nevéül ettôl kezdve Bátort (Nyírbátort) választja. Az ô leszármazottja V. Bátori István, zsoltáríró és országbíró, Károli Gáspár és Szenci Molnár Albert patrónusa, a vizsolyi biblia megjelenésének mecénása, kinek születésének és halálának is az elmúlt évben volt az évfordulója.(1605) Makrai Zsuzsa szûkebb hazájában, Nyírbátorban kezdett kutatni a város történelmi címerei után. Elôször Nyírbátor lófejpajzsos városcímerét, mezôvárosi pecsétjét 1574-bôl – azaz V. Bátori István idejébôl – készítette el. Aztán megszületett az összes fellelhetô Bátori-címer – amelyek a református templomon belül és bejáratai fölött, kívül, kôbe faragva vannak jelen –, ecsedi Bátori István erdélyi vajda lófejpajzsos címere, ecsedi I. Bátori Miklós váci püspök két címere, II. Bátori István erdélyi vajda gyümölcskoszorús reneszánsz címere és késô gótikus levélkoszorús címere, majd a zsoltáríró Bátori István címere, mindkettô az erôt és elpusztíthatatlan szívósságot ábrázoló sárkánnyal, a Bátoriak címerállatával. V. Bátori István a református templomban található szarkofágjának déli és északi oldali címerei, a szilágysomlyói, a firenzei reneszánsz Bátori-címerek és az egyesített Jagello–Bátori-címer a háromfejû sassal.

Ezek a címerek nem másolatok. Önálló mûvészi alkotások a heraldika szigorú szabályainak, útmutatásainak felhasználásával, annak formai értékeivel, jelrendszerének ismeretével, történelmi értékeivel, a tûzzománc-technika tökéletes birtoklásával, annak ragyogásával. Makrai Zsuzsa így köti össze a múltat a jelennel a címerképek és magának a heraldikának a mûvészeti alkalmazásával.

Munkái autentikus, autonóm mûvészeti alkotások, mûtárgyak, amelyben a korok iránti tisztelet és alázat mellett benne van a mûvész individualizmusa, véleménye és egyénisége. Makrai Zsuzsa nem alázatos természet, de tehetséges és alázatos mûvész. XXI. századi herald, tudatos, következetes és patrióta, a szó nem elcsépelt, nem elkoptatott, hanem büszkén vállalható eredeti értelmében és jelentésében.

A református templomban található papi ülôfülke címere

KRÓNIKA

115

krónika SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG IRODALMA Válogatott bibliográfia 2005. október 1–2006. március 31. Összeállította a Móricz Zsigmond Könyvtár sajtófigyelõ szolgálata ÖNÁLLÓ MÛVEK ÉS GYÛJTEMÉNYES MUNKÁK Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére vonatkozó közleményei 1. ANTAL Atilla: Párhuzamos világok: versek. – Nyíregyháza: [Szerzõ], 2005. – 37 p.

2. BODNÁR István: Mécsvirágok: Bodnár István versei és H. Németh Katalin rajzai. – Bp.: Kaleidoszkóp M. Bt., 2006. – 59 p.

3. BODNÁR István–RÉVAY Valéria: Verecke híres útjain: úti jegyzetek. – Nyíregyháza: Örökségünk K. Bt., 2006. – 168 p.

4. BOROS Ernõ: „Volt nekünk jó éltünk, van most nekünk jaj”: 1945–1949: a szatmári svábok deportálástörténete. – Csíkszereda: Státus K., 2005.

5. BORZA Tünde: Érzelem és értelem: nõk a magyar irodalomban. – Nyíregyháza: Magánkiadás, 2006. – 64 p.

6. CSELENYÁK Imre: Schlaraffia: a II. világháború 60. évfordulójára. – Bp.: Magyar Napló K. Kft., 2005. – 249 p.

7. SZONDI Erika szerk.: Csenger: Szatmár ékszerdoboza szerk. – Csenger Város Önkormányzata, 2006. – 20 p.

8. ELEK Emil: Képes utazás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: fényképgyûjtemény. – Nyíregyháza: Lifetrend Bt., 2005. – 136 p.

9. Eseménytár/ szerk. Dankó Mihály. – Nyírtelek: Nyírtelekért Alapítvány, 2005. – 86 [18] p.

11. CSIZMAZIA Tamásné, KÓLYÁNÉ SZIRÁKI Ágnes, MALAKUCZINÉ PÓKA Mária et al.: A gazdasági fejlõdés regionális különbségei Magyarországon 2004-ben – Debrecen: KSH Debreceni Igazgatósága, 2005. – 57 p.

12. GONDOS Gyula: Marasztó rímhajlatok 2000–2005: versek. – Kisvárda: Szerzõ kiad., 2005. – 92 p.

13. GYÓNI István: Egyszer... amikor a sziksó kivirágzott. – Baja: Bajapress, 2005. – 77 p.

15..JÓSA Miklós: A németszõgyéni és bánházi Jósa család

története. – Debrecen: Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2005. – 205 p.

16. LOSONCZI Léna: A hûség jutalma. – [Mátészalka]: Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület, 2005. – 90 p.

17. MALAKUCZINÉ PÓKA Mária: Szabolcs-SzatmárBereg leghátrányosabb helyzetû kistérségeinek jellemzõi. – Debrecen: KSH Debreceni Igazgatósága, 2005.

– 37 p.

18. MIKECZ László: A Mikeczek. – Bp.: Mikecz család, 2005. – 194 p.

19. MIKLÓS Elemér: Lázálomban. – Vásárosnamény: Beregi Nyomda, 2005. – 70 p.

20. MIKLÓS Elemér: Vágyak, várakozások: [kisregény].

– Vásárosnamény: Beregi Nyomda, 2005. – 163 p.

21. MOGYORÓSI László: Ugyanaz a szépség: versek. – Bp.: L’Harmattan K., 2005. – 102 p.

22. NÉMETH Katalin, H.: A szemmagasság a jó: beszélgetõkönyv 59 képzõmûvésszel: Szabolcs-SzatmárBereg megye minõsített mûvészei. – Nyíregyháza: Mûvészeti Szakközépiskola Egyesülete, 2005. – 394 p.

23. NÓGRÁDI Gábor: Ki érti ezt?: versek 2003–2004.

– Bp., Presskontakt, 2005. – 87 p.

24. NORMANTAS, Paulius: Baltas: fényképgyûjtemény.

– Vilnius: Petro ofsetas, 2005. – Leporello [153] p.

25. PENCKÓFER János: Boldogasszony-tenyere: sétaminta érc- és cimbalomhangzatban huszonegy számozott helymegjelöléssel: versek. – Bp.: Magyar Napló K. Kft., 2005. – 83, [9] p.

27. TAMÁS Tímea (Vofkori Mária): A hetedik törpe: versek. – Kolozsvár: Polis K., 2005. – 75 p.

28. VÁCI Mihály: Pirók, télen: Gellérthegy, Lágymányos tájékairól. – Bp.: Váci Mihály Kör, 2005. – 96 p.

29. Válogatott írások megyénk iskolai könyvtárairól, iskolai könyvtárosairól [összeáll. Zsoldos Jánosné]. – Nyíregyháza: Kölcsey Ferenc Gimnázium, 2005. – 145 p.

31. ZÁMBORY Krisztina: Fehérgyarmati kistérség: 4503: Botpalád... – Bp.: Száz magyar falu könyvesháza Kht., 2005. – 314 p.

KRÓNIKA

116 IDÕSZAKI KIADVÁNYOK Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére vonatkozó közleményei

45. VARGA István, Cs.: Szatmárcsekétõl Szõdemeterig = Magyartanítás, 47. évf. 5. sz. p. 4–6.; irodalomtörténet; Kölcsey Ferenc

2004

46. FAZEKAS Lóránd: A szatmári Tûzoltótorony száz éve = Honismeret, 33. évf. 6. sz. p. 30–33.; tûzoltóság; Szatmárnémeti;

32. BOROS László: Dr. Frisnyák Sándor 70 éves = Földrajzi Közlemények, 128. évf. 2004.,1–4. sz. p. 176–177.

33. KÓKAI Sándor: Nyíregyháza társadalmi-gazdasági fejlõdése 1960-tól napjainkig = Földrajzi közlemények, 128. évf. 2004. 1–4. sz. p. 113–125. várostörténet; gazdasági élet; társadalom; Nyíregyháza 2005. október 34. SAS Péter: Kelemen Lajos szerepe Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának történelmi hitelességében = Irodalomtörténeti Közlemények, 109. évf. 2–3. sz. p.

179–187.; 35. SZABÓ G. Zoltán: Egy levéladalék Kölcsey politikai pályakezdéséhez = Irodalomtörténeti Közlemények, 109. évf. 2–3. sz. p. 334–344.; politikusok; irodalmi levelezés; 1829 36. SERES István: Thököly Imre emigráns katonaságának tisztikara Törökországban a karlócai béketárgyalások idején (1698–1699) = Hadtörténelmi Közlemények, 118. évf. 3. sz. p. 424–500.; kurucok; Bereg vármegye; Ugocsa vármegye 37. SÍPOS Ferenc: Vállaji Sípos György két armálisa = Turul, 79. évf. 3–4. sz. p. 120–126.; nemesség 38. TÓTH Zsóka: Penyigei kilenc kislány = Versmondó, 12. évf. 3–4. sz. p. 29–30.; szavalóverseny; népballada; Országos Népballada Mondó Verseny; Udud István (*1937) 39. MADÁR János: A Váci Mihály Kör köszöntõje = Partium, 14. évf. tél. sz. p. 22–23.; Váci Mihály (1924. 12. 25–1970. 04. 16) 40. N. FODOR János: 15. századi összeírások Szabolcs megyébõl = Magyar Nyelv, 101. évf. 4. sz. p. 498– 509.

41. ÚJVÁRY Zoltán: Emlékezés Luby Margitra születésének 120. évfordulóján = Partium, 14. évf. téli sz. p. 42–44.; 42. ANTAL Attila: Az éltetõ erejû halott = Magyartanítás, 47. évf. 5. sz. p. 8–11.; irodalomtörténet; mûelemzés; Juhász Ferenc; Karácsonyi ének József Attila sírjánál 43. IMRE Rubenné: Móricz Zsigmond és A fáklya = Módszertani Közlemények, 45. évf. 5. sz. p. 211– 216.; mûelemzés 44. KECSKÉS István: A cigánylakosság múltja és jelene = Módszertani Közlemények, 45. évf. 5. sz. p.

196–198.; cigányság

47. KUN István: Jelentés a vadmacskásból = Tekintet, 18. évf. 6. sz. p. 36–49.; szociográfia; foglalkoztatás; Nyírgyulaj; Bököny; Dél-Nyírség; 48. MEGYESI Mária: Értékõrzés és hagyományteremtés a Nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium és Kollégiumban = Mester és Tanítvány, 8. sz. p. 187– 191.; 49. BOROS Károly: Béres Klára = Magyar Demokrata, 9. évf. 9. sz.; interjú; ifj. Béres Józsefné 50. VAJDA Barnabás: Krúdy-reneszánsz a Felvidéken = Irodalmi Szemle, 48. évf. 9. sz. p. 90–94.; 51. ALBERT Gábor–SZELE András: A Tisza-Szamosköz közlekedési helyzete, a javítás lehetõségei = Közúti és Mélyépítési Szemle, 55. évf. 10. sz. p. 23–27.

52. LAJTHA György: Kis falu, nagy hírnév = eVilág, 4. évf. 10. sz. p. 38–39. teleház; fejlesztés; Pócspetri 53. PARRAGH Péter: Évszázados terhek súlya...1 = Magyar Turista, 3. évf. 10. sz. p. 4–5.; kisvasút; Sóstógyógyfürdõ; Nyírvidéki Kisvasút 54. SZEGÕ András: „Van miért, kikért éljek, szeretnek, szerethetek” = Nõk Lapja, 56. évf. 37. sz. p. 30–31.; interjú; Pécsi Ildikó 55. VESZPRÉMI Erzsébet: Nyíregyházi intõ = Evangélikus Élet, 70. évf. 38. sz. p. 5.; iskola; iskolaszék; gimnázium; fegyelmi vizsgálat; Nyíregyháza; Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium; Dantesz Tamás; Tar Jánosné 56. Amerikai befektetõk Szabolcsban = Magyar Mezõgazdaság, 60. évf. 40. sz. p. 19; külföldi tõke; befektetés; energiagazdálkodás 57. KELECSÉNYI László: Krúdy Gyula: Költõ és Tündér = Élet és Irodalom, 49. évf. 43. sz. p. 23.; könyvismertetés; Krúdy Gyula (1878–1933) 58. KELECSÉNYI László: Krúdy Gyula: Nyugat. Krúdy Gyula Nyugatban megjelent írásai = Élet és Irodalom, 49. évf. 43. sz. p. 23.

59. KELECSÉNYI László: Pethõ József: A halmozás alakzata = Élet és Irodalom, 49. évf. 43. sz. p. 23.; könyvismertetés; nyelvészet; Krúdy Gyula 60. KELECSÉNYI László: Stílus és jelentés = Élet és Irodalom, 49. évf. 43. sz. p. 23.; könyvismertetés; Pethõ József; Jenei Teréz; Krúdy Gyula (1878–1933)

KRÓNIKA

117

61. GYÖRKE László: Vásárhelyi-tervre 2,7 milliárd. Árvízkapu a Lónyai torkolatnál = Kelet-Magyarország, 62. évf. 176. sz. p. 1.,3.; árvízvédelem; vízügy; beruházás; Jánd; Tivadar; Lónyay-csatorna; Persányi Miklós

76. ANTALL István: A középkor jelenideje = Szabolcsszatmár-beregi Szemle, 40. évf. 4. sz. p. 501–504.; képzõmûvészet; mûvésztelep; Nyíregyháza; 1. Nyíregyházi Fametszõ Mûvésztelep

62. BIHARI Tamás: Terjeszkedne a sóstói falumúzeum = Népszava, 133. évf. 232. sz. p. 6.

77. CSEH Gizella: „Életem regénye” = Múltunk Emlékei, 4. évf. 11. sz. p. 15.; pályakép; író; Móricz Zsigmond (1879–1942)

63. HARSÁNYI Imre: Informatikán alapuló gyógyítás Kisvárdán = Világgazdaság, 37. évf. 237. sz. p. mell. 6., kórház; informatika; Felsõ-Szabolcsi Kórház

78. PÁPAI Gábor: Széldöntés a nyírségi erdõkben = Erdészeti Lapok, 140. évf. 11. sz. p. 336–337.; erdészet; Nyírerdõ Kft.

64. KÁCSOR Zsolt: Kell vagy nem kell a görbeházi lehajtósáv? = Népszabadság, 63. évf. 243. sz. p. 7.; autópálya

79. TÓTH Géza: Autópálya-nyomvonalak vizsgálata Északkelet-Magyarországon a területfejlesztés szempontjából = Közúti és Mélyépítési Szemle, 55. évf.

11. sz. p. 4–9.;

65. Szabolcsi fejlesztési programok = Népszava, 133. évf.

252. sz. p. 12.; turizmus november 66. BALOGH Béla András: Nyíregyháza népességének vallási megoszlása 2001-ben = Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 40. évf. 4. sz. p. 443-446.; 67. SZERAFINNÉ SZABOLCSI Ágnes: A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium Könyvtára (1920–1942) = Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 40. évf. 4. sz. p. 447–457.; könyvtártörténet 68. GALAMBOS Sándor: Az egyesület mint városi társadalomszervezõ erõ = Szabolcs-szatmár-beregi szemle, 40. évf. 4. sz. p. 458–466.; Szabolcsvármegyei Bessenyei Kör 69. MARIK Sándor: A matematika nemzetközi hírû tudósa = Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 40. évf. 4. sz. p. 467–473.; portré; Prékopa András 70. BARTHA Elek: Dám László köszöntése 60. születésnapján = Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 40. évf.

4. sz. p. 474–476.; 71. HAMAR Péter: Apám sose beszélt errõl a csécsi ünneprõl = Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 40. évf. 4. sz. p. 477–487.; díszpolgár; 1929. jún. 30.; Móricz Zsigmond 72. LADÁNYI András: Felsodort idegekkel = Szabolcsszatmár-beregi Szemle, 40. évf. 4. sz. p. 488–492.; Váci Mihály (1924. 12. 25–1970. 04. 16.)

73. HALÁSZI Aladár: Móricz Zsigmond emléktáblájának avatása elé = Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 40. évf. 4. sz. p. 493–495.; Szabolcs; 2005. jún. 26.; Móricz Zsigmond 74. ANTALL István: Ámokvonat = Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 40. évf. 4. sz. p. 496–500.; Vofkori Mária; Tamás Tímea 75. BOZSÓ Dávid: Árvizek a Tiszán és néhány mellékfolyóján = Statisztikai Szemle, 10–11. sz. p. 919–936.; vízügy; Vásárosnamény

80. Az év kertésze: Horváth László = Kertészet és Szõlészet, 54. évf. 45. sz. p. mell.15.

81. BABUS Endre: Fekete városok = Heti Világgazdaság, 27. évf. 46. sz. p. 125–129.; statisztika; bûnözés; Baktalórántháza; 82. KNASZ: Cifra nyomorúság = Magyar Demokrata, 9. évf. 47. sz. p. 6–7.; Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat; Gazda László; Papcsák Ferenc; Bárczi Gusztáv Általános Iskola és Diákotthon 83. SZABÓ M. István: Átrakás = Magyar Narancs 17. évf. 47. sz. p. 14–15.; vasút; határátkelõ; magyar–ukrán kapcsolatok; Záhony; MÁV Rt. Záhony Port Átrakási Üzletigazgatósága 84. KÁDÁR Márta: Látogatóban = Élet és Tudomány, 60. évf. 48. sz. p. 1526–1527.; képzõmûvészeti kiállítás; mûvésztelep; Nagybányai Festõiskola 85. VARGHA Mihály: Építõ anyag: a könyv = Élet és Irodalom, 49. évf. 48. sz. p. 26.; könyvtár; építészet; felújítás; Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár 86. ÉLÕ Anita: Keleten a helyzet... = Heti Válasz, 5. évf.

49. sz. p. 26–28.; csempészet; vámsértések; Záhony 87. NAGY István Attila: Könyvtáravató : Átadták a felújított könyvtárat = Kelet-Magyarország, 62. évf.

265. sz. p. 1., 3.; Nyíregyháza; Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár; Medgyessy Péter 88. Zajácz D. Zoltán: Újra régi helyén a könyvtár = Kelet-Magyarország, 62. évf. 266. sz. p. 1.,7.; felújítás; avatóünnepség; Nyíregyháza; Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár 89. K. N.: Harmincéves lett a múzeum = Kelet-Magyarország, 62. évf. 267. sz. p. 1.; évforduló; Mátészalka; Szatmári Múzeum

KRÓNIKA

118 90. Számítógépek az új könyvtárban = Népszabadság, 63. évf. 267. sz. p. 7.; felújítás; avatóünnepség; Nyíregyháza; Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár 91. FEKETE Gy. Attila: Blokád készül Beregsuránynál = Népszabadság, 63. évf. 273. sz. p. 4.; csempészet; határátkelõ; állampolgári engedetlenség 92. Didergõ demonstráció a határszigor ellen = Népszabadság, 63. évf. 274. sz. p.; csempészet; állampolgári engedetlenség; üzemanyag; Beregsurány; 93. NAGY István Attila: Leleplezett emléktáblák = Kelet-Magyarország, 62. évf. 276. sz. p. 7.; 1910.

Kiss Lajos; Czine Mihály (1929–1999) 94. GYÖRKE László: Újraélesztették a Nagymorotvát = Kelet-Magyarország, 62. évf. 277. sz. p. 3.; vízgazdálkodás; Rakamaz 95. A jó együttmûködés a sikerek záloga = Magyar Hírlap, 38. évf. 280. sz. p. 20–21. városfejlesztés; beruházás; infrastruktúra; turizmus; ipar; kultúra; Nyíregyháza;

105. KOMÁROMI István: Egy 12 évfolyamos szolgáltató iskolamodell = Pedagógiai Mûhely, 30. évf. 4. sz. p. 54–59.; általános iskola; középiskola; pedagógiai program; Nyíregyháza; Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 106. BABOSI László: Hogyan kell verset olvasni = Pedagógiai Mûhely, 30. évf. 4. sz. p. 61–64.; Ratkó József (1936–1989) 107. KARÁDI Zsolt: Ha õsz: akkor VIDOR! = Pedagógiai Mûhely, 30. évf. 4. sz. p. 70–73.; színház; Nyíregyháza; 2005; VIDOR Fesztivál 108. Arcképek: Kondor Jenõ = Pedagógiai Mûhely, 30. évf. 4. sz. p. 74–76.; Kisvárda 109. BALOGH Géza: Vendégvarjak a szobrásztanyán = Szabad Föld, 61. évf. 51–52. sz. p. 18.; portré; Krupiczer Antal 110. NYÍRVIDÉKI Kisvasút = Hegyisport és Turista Magazin, 1. évf. 12. sz. p. 62–63.; évforduló; 1905. dec. 21.

96. A Nyírség fõvárosa vonzó a befektetõknek = Magyar Hírlap, 38. évf. 280. sz. p. 21.; ipari parkok; befektetés; Nyíregyháza

110. PÁPAI Gábor: A Nyírerdõ Rt. részvétele a közmunkaprogramban = Erdészeti Lapok, 140. évf. 12. sz. p. 365.

97. Évente háromszázezren kíváncsiak a nyírségi állatparkra = Magyar Hírlap, 38. évf. 280. sz. p. 23.; Nyíregyháza; Nyíregyházi Állatpark

112. JURECSKÓ László; Európa mûvésztelepei: Nagybánya = Új Mûvészet, 16. évf. 12. sz. p. 28–29.;

98. Nyíregyházi Fõiskola = Magyar Hírlap, 38. évf. 280. sz. p. 25.; felsõoktatás

113. L. Gy.: Váci Mihály ismét lobogott = Kelet-Magyarország, 62. évf. 290. sz. p. 5.; évforduló; Váci Mihály; Dinnyés József

99. Sóstógyógyfürdõ visszanyeri régi rangját = Magyar Hírlap, 38. évf. 280. sz. p. 22.; gyógyturizmus; strandfürdõ

114. A szakma irányítja a szakmát = Kelet-Magyarország, 62. évf. 293. sz. p. 6.; portré; dr. Kuknyó János

100. Tehetséggondozás hagyományok és a Vidor = Magyar Hírlap, 38. évf. 280. sz., p. 23.; kultúra; néptánc; zenei élet; színház; mûvészeti élet; Nyíregyháza; Nyírségi Õsz; VIDOR Fesztivál

115. „Visszajövök közétek újra” = Kelet-Magyarország, 62. évf. 295. sz. p. 9.; Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület

december 101. ENDRE László: Egyszeri zöldség-gyümölcs akció hatása a serdülõkorú általános iskolás gyermekekre = Egészségfejlesztés, 46. évf. 5–6. sz. p. 23–34.; népegészségügy; életmód; táplálkozás; szociológiai felmérés 102. JÁNOSI Zoltán: Búcsú Varecza Árpádtól = Pedagógiai Mûhely, 30. évf. 4. sz. p. 3–6.; nekrológ; Varecza Árpád (1941–2005) 103. POLONKAI Mária: A 2005. május–júniusi érettségi vizsga tapasztalatai az Észak-Alföldi Régióban = Pedagógiai Mûhely, 30. évf. 4. sz. p. 7–22.

104. BURA László: Magyar tanítóképzés Szatmárban = Pedagógiai Mûhely, 30. évf. 4. sz. p. 50-53.; pedagógusképzés; történet; Szatmár vármegye;

116. LADÁNYI TÓTH László: Mesés díj az Andersen-versenyen = Kelet-Magyarország, 62. évf. 305. sz. p. 7.; Tóth Sándor 117. TOLCSVAI L. László: Forgalomlassítás és durvaság helyett munkahelyek kellenének = Magyar Nemzet, 67. évf. 321. sz. p. 4.; állampolgári engedetlenség; csempészet; határátkelõ; Beregsurány; 118. HARASZTI Gyula: A kormány leírta a Tisza mentén élõket = Magyar Nemzet, 68. évf. 354. sz. p. 10.; árvízvédelem; beruházás; Vásárhelyi Terv 2006. január 119. NAGY Attila János: Európai pénzügyi alapok az Észak-alföldi Régió fejlesztésében = Debreceni Szemle, 14. évf. 1. sz. p. 54–66.; regionális fejlesztés; területfejlesztés; Európai Unió

KRÓNIKA

119

120. BERTHA Zoltán: Czine Mihály irodalomképe a kálvinizmus vonzásában = Hitel, 19. évf. 1. sz. p. 108–115.; Czine Mihály (1929–1999)

135. STURM László: A szepességi kisváros Krúdy Gyula világában = Magyar Napló, 18. évf. 3. sz. p. 27–31.; életrajz; irodalmi alakok; Krúdy Gyula

121. BOROS Károly: Buhály József festõ = Magyar Demokrata 10. évf. 2. sz. p. 64–66.; festõmûvész; portré; Nyírtass; Buhály József

136. SZABÓ Gábor: Fékezett habzás = Heti Világgazdaság, 28. évf. 1. sz. p. 85–87.; ciánszennyezés; Tisza-folyó

122. CSORBA Csaba: Kirándulás Vajára = Várak, Kastélyok, Templomok, 2. évf. 1. sz. p. 44–45.; múzeum; Vaja; Vay Ádám Múzeum

137. VIDA Virág: Áll a bál! = Színház, 39. évf. 2. sz. p.

12–13.; színikritika; Németh Ákos: Vörös bál; Móricz Zsigmond Színház

123. DOMOKOS Mátyás: Móricz Zsigmond üzen a dél keresztje alól = Magyar Szemle, 15. évf. 1–2. sz. p.

62–78.

124. SIMON Cs. József: Új utakon hamarabb elérhetõ az Észak-alföldi Régió = Gazdasági Tükörkép, 6. évf. 2. sz. p. 8–11.; területfejlesztés; hátrányos helyzetû települések; iparfejlesztés; Észak-Alföldi régió; Gazda László 125. TAKÁCS Tibor: A városi elit Nyíregyházán a 20. század elsõ felében = Századok, 140. évf. 1. sz. p. 25– 77.; helyi társadalom; várostörténet; önkormányzat; önkormányzati képviselõ; Nyíregyháza; 20. század; 126. ZSELINSZKY Lászlóné: Megõrizve megújulni = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 15. évf. 2. sz. p. 32–35.; könyvtár; felújítás; Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár 127. ARZT Gergely: Messzirõl jött ember = Magyar Narancs, 18. évf. 7. sz. p. 12–14.; pályakép; Veres János (1957-) 128. BABOSI László: Fûszál és mindenség = Bárka, 14. évf. 1. sz. p. 128–130.; könyvismertetés; Jánosi Zoltán; Fûszál és mindenség 129. BALLA D. Károly: Magyarul beszélõ magyarok = Beszélõ, 11. évf. 3. sz. p. 25-31.; határon túli magyarok; Kárpátalja 130. JÁNOSI Vali: Himnuszunk fordításai és zenei aspektusai = Evangélikus Élet, 71. évf. 5. sz. p. 5.; Himnusz; Kölcsey Ferenc 131. NYÉKI Zsolt: Együtt takarékoskodnak a vállalkozókkal = Gazdasági Tükörkép, 6. évf. 2. sz. p. 30.; takarékszövetkezet; Fehérgyarmat; Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet 132. NYÉKI Zsolt: Iparág épül a szelektíven gyûjtött hulladékra = Gazdasági Tükörkép, 6. évf. 2. sz. p. 28.; hulladékhasznosítás; Nyíregyháza; Városüzemeltetési Kht. 133. PETÕVÁRI Ágnes: Hamvai Kornél: Márton partjelzõ fázik = Magyar Fórum, 18. évf. 2. sz. p. 12.; színikritika; Szatmárnémeti 134. PUSZTAY Sándor: Kisvárda: Családi fészek = Hegyisport és Turistamagazin, 11. évf. 4. sz. p. 36–39.; várak; Kisvárdai vár

138. KEMÉNY Krisztina: Kivárom a szerepem = Szabad Föld, 62. évf. 9. sz. p. 1., 4.; pályakép; Somody Imre 139. SERF András: Osztálytalálkozó = Heti Világgazdaság, 28. évf. 10. sz. p. 86–88.; filmkritika; irodalomtörténet; Szabó István; Rokonok; Móricz Zsigmond 140. BALOGH Géza: Perben a nagyhatalmú állammal = Szabad Föld, 62. évf. 11. sz. p. 9.; családi gazdaság; szociográfia; Ópályi 141. CSONTOS János: Nyomelemek = Magyar Nemzet, 69. évf. 13. sz. p. 23.; portré; ifj. Béres József; Béres Rt.; Béres-csepp 142. NAGY István Attila: A Himnusz összetartó erõ: a Magyar Kultúra Napja = Kelet-Magyarország, 63. évf.

19. sz. p. 1., 3.; kitüntetés; Szatmárcseke; Nyíregyháza; Nagy László; Rabóczki Lászlóné Február 143. JUHÁSZNÉ KATONA Zsuzsanna: Külföldiek foglakoztatása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében = Munkaügyi Szemle, 50. évf. 3. sz. p. 38–41.

144. KORMÁNY Gyula: A Szatmár-Beregi síkság domborzati és klimatikus viszonyai = Szabolcs-szatmárberegi Szemle, 41. évf. 2006. 1. sz. p. 3–16.; természeti földrajz; Szatmár-beregi síkság 145. NEUMANN Tibor: Bereg megye hatóságának oklevelei a Jagello-korban = Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 41. évf. 1. sz. p. 17–30.; oklevéltan; Bereg vármegye; középkor 146. H. NÉMET István: Szabolcs megye birtokviszonyai a 16. század második felében a dikajegyzék tükrében = Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 41. évf. 1. sz. p. 31–37.; birtokviszony; Szabolcs vármegye; 16. század 147. KOMISZÁR Dénes: 1945 elõtti festmények és szobrok a megyeházán = Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 41. évf. 1. sz. p. 39–65.; képzõmûvészet; Nyíregyháza; Megyeháza

KRÓNIKA

120 148. TÓTH Sándor: Omnibusz Nyíregyházán = Szabolcsszatmár-beregi Szemle, 41. évf. 1. sz. p. 66–70.; tömegközlekedés; történet; Nyíregyháza 149. NAGY József: A Kótaj helynév eredete = Szabolcsszatmár-beregi Szemle, 41. évf. 1. sz. p. 71–80.; nyelvészet; névtan; Kótaj 150. MARIK Sándor: Megyénk kiemelkedõ kulturális beruházása = Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 41. évf.

1. sz. p. 85–91.; felújítás; könyvtár; Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár; Nagy László 151. ZÖLDI László: A helyi lapok reneszánsza = Szabolcsszatmár-beregi szemle, 41. évf. 1. sz. p. 93–100.; sajtótörténet 152. CSÁK József: Az uzsorásokkal szembeni büntetõjogi fellépés = Belügyi Szemle, 22. évf. 2. sz. p. 127– 139.; rendõrség; bûnügy; Tiszavasvári; 2001–2004; Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendõr-fõkapitányság 153. PARRAGH Péter: Kisvasúti jármûskanzenek – 2. = Magyar Turista, 4. évf. 2. sz. p. 43.; kisvasút; Dombrád; Nagyhalász 154. PEGÁN Anita: Nyíregyházán januárban = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 15. évf. 2. sz. p. 26–32.; könyvtár; Nagy László; Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár

Móricz Zsigmond 162. SALAMIN Géza: Az új Országos Területfejlesztési Koncepció = Falu, Város, Régió, 12. évf. 3–4. sz. p. 3–16.; területfejlesztés; Szabolcs-Szatmár megye; 163. EMÕDI András: A nagyváradi és szatmárnémeti római katolikus egyházmegyei könyvtárak muzeális állományainak kialakítása, feldolgozása = Könyvtári Levelezõ/lap, 18. évf. 3. sz. p. 17–19.; római katolikus egyház; könyvtártörténet; Szatmárnémeti; Szatmárnémeti Római Katolikus Egyházmegye 164. SZEGÕ András: „Igazán akkor élek, ha dolgozom” = Nõk Lapja, 57. évf. 11. sz. p. 24–26.; portré; Friderikusz Sándor 165. KOVÁCS Tibor: Egy ökológiai szivacs felélesztése = Élet és Tudomány, 61. évf. 12. sz. p. 367–369., borító; környezetvédelem; növényvédelem; Ecsedi-láp 166. BOROS Károly: Nagy Kálmán nyugalmazott huszár ezredes = Magyar Demokrata, 10. évf. 12. sz. p. 64–66.; hadtörténet; pályakép; Nagy Kálmán 167. DOBRAY Sarolta: Anyácska, Az év embere = Nõk Lapja, 57. évf. 12. sz. p. 89.; kitüntetés; portré; Illésné Áncsán Aranka 168. HORVÁTH-HEGYI Olivér: Nyíregyházától Székelykeresztúrig = Evangélikus Élet, 71. évf. 14. sz. p. 10.; testvériskola; emlékünnepség; Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium; Tar Jánosné

Március

169. DOMBI Margit: Amíg a medrében a Tisza... = Magyar Nemzet, 69. évf. 16. sz. p. 5.; árvízvédelem; Felsõ-Tiszavidék; Tisza-folyó

155. JÁSZAY Tamás: Lapok M. B. úr noteszébõl = Criticai Lapok, 15. évf. 3. sz. p. 11–12.; színikritika; Buno, Manuel; Esztrád sokk; Móricz Zsigmond Színház

170. NAGY István Attila: Tizenötmilliárd fejlesztésre = Kelet-Magyarország, 63. évf. 69. sz. p. 3.; beruházás; avatóünnepség; Nyíregyházi Fõiskola

156. DARVASI Ferenc: Vád alól felmentve = Ellenfény, 11. évf. 3. sz. p. 39–41.; színikritika; Shakespeare, William; Rómeó és Júlia; Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház

171. ZAJÁCZ D. Zoltán: Amalfi: filozofikus rémdráma = Kelet-Magyarország, 63. évf. 69. sz. p. 5.; színikritika; Webster, John; Amalfi herceg; Móricz Zsigmond Színház

157. VIGA Gyula: Udvari István (1950–2005) = Honismeret, 34. évf. 2. sz. p. 98–100.; nekrológ

172. MÁN László: Növelni a versenyképességet = KeletMagyarország, 63. évf. 70. sz. p. 7.; regionális fejlesztés; felzárkóztatás; Észak-Alföldi régió; Gazda László

158. Sz. F.: Átalakulnak a Tisza-völgyi élõhelyek? = Magyar Horgász, 60. évf. 3. sz. p. 24–25.; árvízvédelem; Tisza-folyó; Bereg (tájegység); Vásárhelyi Terv 159. SALY Noémi: Pesti csodabogarak Pilisy Róza = Interpress Magazin, 5. évf. 3. sz. p. 78–85.; irodalmi alakok; Krúdy Gyula (1878–1933) 160. BALLA D. Károly: Parkokban, tereken = Mozgó Világ, 32. évf. 3. sz. p. 91–95.; szociográfia; Ungvár 161. SZILÁGYI Zsófia: Az írás gyeplõje = Kritika, 35. évf. 3. sz. p. 33–34.; könyvismertetés; Cséve Anna; Az írás gyeplõje;

173. NAGY István Attila: Kinyitották a könyvtárak falait = Kelet-Magyarország, 63. évf. 70. sz. p. 3.; konferencia; külföldi kapcsolat; Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár 174. SIPOS Béla: Nõtt a bûncselekmények száma = Kelet-Magyarország, 63. évf. 70. sz. p. 3.; bûncselekmény; statisztika 175. GYÖRKE László: Tizenhat brigáddal az utakon = Kelet-Magyarország, 63. évf. 72. sz. p. 1.,3.; úthálózat; felújítás; Szabolcs-Szatmár-Bereg megye; Magyar Közút Kht. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Igazgatóság

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE POLITIKAI, GAZDASÁGI ÉS KULTURÁLIS ESEMÉNYEI 2005. október 1–2006. március 31.

2005. október 1. A Vackor címû meseregénybõl készült színjáték õsbemutatója a Móricz Zsigmond Színházban.

Lukasz Cywicki lengyel grafikusmûvész munkáiból nyílt kiállítás a nyíregyházi Városi Galériában.

A paszabi általános iskola és óvoda felvette Turi Sándor nevét, leleplezték a névadó dombormûvét és kitüntetéseket adtak át.

Európa tizenöt legjelentõsebb Mária-kegyhelyei vezetõinek és püspökeinek 4 napos találkozója kezdõdött Máriapócson, amelynek témája: szenvedés és vigasztalás, megnyugvás és szolidaritás.

3. A zene világnapján Szentpáli Roland tubamûvész és Allen Vizzuti amerikai trombitamûvész adott koncertet a Kodály Zoltán Általános Iskolában.

Könyvtári nyílthét kezdõdött a kisvárdai Városi Könyvtárban, a kistérségi könyvtári ellátásról a Kisvárda száz éve címû képeslaptárlatot is megnyitották.

4. Nyíregyháza város elismerését vette át Tasnádi Csaba színházigazgató és Szathmáryné Sipos Ildikó, a mûvelõdési központ igazgatója.

Révay Valéria és Bodnár István Verecke híres útjain címû kötetét Karádi Zsolt mutatta be a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.

6. Megnyílt Koszták István beregszászi származású grafikusmûvész kiállítása a Krúdy Vigadóban.

7. Huszonkettedik alkalommal rendezték meg Nagykállóban a Kállai Kettõs Néptáncfesztivált.

Minõségbiztosítás a közoktatásban címmel konferenciát rendeztek a tiszavasvári Kabay János Iskolában.

Az intézményt kitüntették az Oktatás, Nevelés Eredményességéért-díjjal.

8. Az Eastwicki boszorkányok õsbemutatója a Krúdy Kamaraszínpadon.

9. A nyíregyházi római katolikus templomban a templombúcsú tiszteletére Karasszon Dezsõ adott orgonahangversenyt.

A nyíregyházi református templomban a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Vegyeskara énekelt.

10. Olasz, német és osztrák iskolaigazgatók és helyettesek találkoztak a nagyhalászi Csuha Antal Általános Iskolában a Comenius partneriskolai projekt következõ témájának elõkészítséért.

11. Bemutatták Ulrich Attila és Jósa Miklós a Jósa-család történetét feldolgozó kötetét a nyíregyházi múzeumban.

12. Dr. Zilahi Józsefrõl, a megyei közgyûlés egykori elnökérõl elnevezett termet és emléktáblát avattak a DOTE Nyíregyházi Egészségügyi Fõiskoláján.

13. Thököly Imre fejedelem halálának 300. évfordulóján kétnapos tudományos tanácskozást kezdõdött Vaján a Várkastélyban.

A szatmári Szilágyi Béla festõmûvész képeibõl nyílt kiállítás a nyíregyházi Városi Galériában.

Az M3-as autópálya nyomvonalán, Kálmánháza határában több mint 200 sírt magába foglaló temetõt tártak fel a nyíregyházi régészek.

14. A határon túli és a régió zeneiskoláinak közös hangversenyét tartották a nyíregyházi zeneiskolában.

15. Harmadik alkalommal rendezték meg a Rakamazi Jonagold Almafesztivált és Vásárt.

A Vörös bál õsbemutatója a Móricz Zsigmond Színházban.

16. Kótajban felszentelték a felújított görög katolikus templomot.

17. A Szatmárnémeti Filharmonikus Zenekar hangversenyével megkezdõdött a Filharmónia felnõtt bérleti elõadássorozata.

Megalakulásának 50. évfordulóját ünnepelte a Bárczi Gusztáv Általános Iskola.

21. 1956-ra emlékezett a Nyíregyházi Fõiskola ötéves jubileumi rendezvényével, amelyen Derics Kálmán feltaláló márványtábláját is leleplezték. Jubileumi emlékérmet adták át azoknak, akik segítették a Nyíregyházi Fõiskola integrációját.

KRÓNIKA

392 Czine Mihály-díjjal tüntették ki Kovács Tiborné nyugalmazott fõiskolai könyvtárigazgatót.

22. Tiszadobon Gazda László, a megyei közgyûlés elnöke felavatta a felújított polgármesteri hivatalt.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter informatikai központot avatott Ibrányban.

Dr. Keresztes Szilárd felszentelte a felújított görög és római katolikus templomot Petneházán.

Miló Gábor fõdíjat nyert az extrém sportok filmes találkozóján.

23. Veres János pénzügyminiszter Ipari Parkot avatott Nyírbátorban, ahol az elsõ gyár, a Bátor Product Kft. alapkövét is lerakta.

Dr. Némethné dr. Dikán Nórát, a Jósa András Múzeum történészét Bencs László emlékéremmel tüntették ki.

26. A Báthori-család történelmi címereirõl nyílt kiállítás a nyírbátori református templomban.

A Nyíregyházi Vegyeskar a norvégiai Trotheimben adott hangversenyt.

28. Környezettudományi és természetvédelmi konferenciát rendeztek a Nyíregyházi Fõiskolán a Magyar Professzorok Világtanácsa és az MTA megyei tudományos egyesülete szervezésében.

29. Tiszavasváriban a mûvelõdési központban 39. alkalommal rendezték meg a Tisza-parti dalos találkozót.

Nyíregyháza-Sóstófürdõn megnyílt az élményfürdõ.

2005. november 5. Pekó Lászlót, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét „gróf Károlyi Sándor” gazdaságfejlesztési nagydíjjal tüntették ki.

Csengerben 13. alkalommal rendezték meg a nemzetközi megyei film- és videószemlét.

10. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter átadta azt a kerékpárúttal is ellátott gátszakaszt, amely Tiszabecstõl Vásárosnaményig tart Letették az alapkövet a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium és Szakközéppiskola felújításához, bõvítéséhez.

Megyénk rendõrkapitánysága az országban elsõként elnyerte a Magyar Minõség díjat.

11. Medgyessy Péter volt miniszterelnök Nyíregyházán átadta a felújított Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárat.

12. Az Örmény Kisebbségi Önkormányzat megalakulásának 10. évfordulóján dzsesszkoncertet rendeztek a Zeneiskolában.

14. A Szatmári Múzeum fennállásának 30. és Luby Margit néprajzkutató születésének 120. évfordulóján tudományos konferenciát rendeztek és leleplezték a

múzeum korábbi igazgatója, Farkas József mellszobrát.

Szatmár-beregi Pálinka Lovagrend Egyesület néven hagyományõrzõ céllal társaságot alapítottak Tarpán.

15. A megyei önkormányzat és Kárpátalja Határ Menti Önkormányzatok Társulása konferenciát szervezett Záhonyban.

16. Ifj. Kállay Kristóf a Kállay Gyûjteménynek adományozta édesapja kitüntetéseit.

18. Veres János pénzügyminiszter Kisvárdán felavatta a megújult szennyvíztelepet.

21. Nemzetközi egyháztörténeti konferencia kezdõdött Máriapócson a kegykép harmadik könnyezésének centenáriuma alkalmából 23. XVI. Benedek pápa Rómában megáldotta a máriapócsi kegyképre kerülõ aranykoronát.

24. Leleplezték dr. Kiss Lajos pedagógus, tankönyvíró és Czine Mihály irodalomtörténész emléktábláját Nyíregyházán a Kölcsey Ferenc Gimnázium falán.

Lehoczky Tivadar-emlékülést rendeztek a megyebeli és a kárpátaljai régészek a Jósa András Múzeumban.

25. Nagy Tamás fotómûvész kiállítását a nyíregyházi mûvelõdési központban nyitották meg.

28. „Cigánynak születni” címmel nyílt kiállítás Nyíregyházán a Huszár telepi iskolában a „Romano Trajo” cigány Kulturális és Közmûvelõdési Egyesület szervezésében.

29. Tokody Ilona opera-énekmûvész és Vígh Andrea hárfamûvész adott hangversenyt a nyíregyházi Kodályiskolában.

30. Megyénkben járt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Veres János pénzügyminiszter. Tiszavasváriban ellátogattak az ICN Magyarország Rt. gyárába. Baktalórántházán a Sportcsarnokban lakossági fórumon vettek részt.

MÁV-menetjegyiroda nyílt a Nyíregyházi Fõiskolán.

2005. december 1. Záhonyban megszûnt a MÁV árufuvarozási üzletágának monopóliuma.

Egész napos rendezvénysorozattal várta az érdeklõdõket a Jósa András Múzeum, ahol Szabolcs Vármegyei Õsgaléria is nyílt.

2. Fél évszázados fennállását ünnepelte a nyírbátori Báthori István Múzeum. Felavatták a múzeumalapító dr. Szalontai Barnabás reliefjét, amelyet tudományos tanácskozás követett.

3. A Móricz Zsigmond Színházban bemutatták Shakespeare Ahogy nektek tetszik címû vígjátékát.

KRÓNIKA A máriapócsi nemzeti szentéllyé nyilvánított templomban ünnepi szent liturgián Erdõ Péter bíboros prímás a pápa személyes küldötteként megkoronázta a restaurálás után visszatért könnyezõ kegyképet.

Veres János pénzügyminiszter Nyírgyulajban felavatta a Science et Art Alapítvány fenntartásában mûködõ szak(közép)iskolát.

Huszonegyedik alkalommal rendezték meg Nyíregyházán a Mikulás-futást.

7. Ámos Imre festõmûvész születésének évfordulóján Nagykállóban megkoszorúzták emléktábláját, a Budai Nagy Antal Szakközépiskolában megnyitották a róla elnevezett képtárat és átadták az idei Ámos Imredíjakat.

A hazai repülõképzésben végzett munkájáért Horváth Péter, a nyíregyházi Tréner Kft. ügyvezetõ igazgatója a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kitüntetését vehette át.

8. Valami nincs sehol címmel Váci Mihály irodalmi délutánt és CD premiert rendeztek a Jósa András Múzeumban. A költõ verseit éneklõ Dinnyés József mellett Pregitzer Fruzsina színmûvésznõ lépett fel.

Nyíregyházán megalakították a Váci Mihály Kulturális Egyesületet.

9. Nyíregyházán ünnepség keretében helyezték el az új mentõállomás alapkövét. A 250 millió forintos beruházást az év végéig átadják. „Nemzetközi jelentõségû festõ” oklevéllel tüntették ki Ungváron David Avramjan, Nyíregyházán élõ örmény képzõmûvészt.

Huszárszki László táncpedagógusi pályafutásának 30 éves jubileumát ünnepelte a Nagykállóban. Ülést tartott a Szabolcskéz Kézsebészeti Tudományos Alapítvány kuratóriuma Nyíregyházán.

10. A Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjainak nyertes pályázóit tekintve megyénk a 3. helyen végzett.

Nyírteleken felszentelték az új evangélikus templomot.

Kiss Sándort, a Nyíregyházi Szállító Ipartestület titkárát IPOSZ elismeréssel jutalmazták.

11. Hosszabb útvonalon jár a Szamos Inter-City vonat, Mátészalka helyett Szatmárnémeti lett a végállomása.

A felnõtt súlyemelõ országos bajnokságon Ádám Róbert, a Nyíregyházi VSC versenyzõje aranyérmet szerzett, akit az év súlyemelõjének választott az országos szövetség.

12. Valósággá vált álmok címmel képkiállítás nyílt Nagykállóban, a Pszichiátriai Szakkórházban.

14. Tüskevár címmel filmankétot és gyermekrajz-kiállítást rendeztek a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. Irodalmi teadélutánt rendeztek a hazai és a határon túlról érkezett írók és költõk részvételével.

393 „Múltról mindenkinek” címû elõadássorozat keretében Konczné Nagy Zsuzsanna és dr. Nagy Ferenc emlékezett a levéltárban, ahol „Elsõ világháborús segélykérelmek Nyíregyházán” címmel kamarakiállítás is nyílt.

Nyolc életmentõ kitüntetést adott át a Közigazgatási Hivatal vezetõje.

Batthyány-Strattmann díjat adományoztak dr. Pikó Károlynak, a Jósa András Kórház orvosigazgatójának.

Szép meséskönyveket adott át a Nyíregyházi Rotary Klub a Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítványnak.

Közel 50 millió forintért felújították a nyíregyházi Szakszervezetek Házát.

15. Kisfaludy Strobl Zsigmond alkotásaiból nyílt emlékkiállítás a nyíregyházi Városi Galériában.

A Krúdy Vigadóban bemutatták Pethõ József Krúdytanulmányok címû könyvét.

16. Nyíregyháza város önkormányzatának hagyományos évértékelõ fogadásán Nyíregyháza Városért Bencs Kálmán-díjat kapott Szekrényes András és Takács János, Együtt Egymásért Burger István-díjjal Gégény Bélát, Bencs Kálmán arany emlékéremmel Bíró Lászlót tüntették ki.

Megyénk 9 szociális intézménye cserélhette le gépkocsiját pályázati és megyei önkormányzati támogatással. A belügyminiszter többcélú kistérségi társulások buszmegrendeléseit 109 millió 600 ezer forinttal támogatta.

17. Elek Emil Képes utazás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Nagy István Attila Egyetlen érzés mámorában címû kötetét mutatták be Nyíregyházán, a Libri Könyvesboltban. Átadták a 4. számú fõút berkeszi elkerülõ szakaszát.

18. Hangversenyt adott a Piccoli Archi Zenekar a belvárosi református templomban.

A sóstói élményfürdõben átadták Erõss Ildikó Fürdõzõk címû szobrát.

20. Váci Mihály életútjáról, munkásságáról emlékeztek meg a Váci Mihály Mûvelõdési Központban.

21. Bemutatkozó estet rendezett a Nyíregyházi Mûvészeti Szakközépiskola a Móricz Zsigmond Színházban.

Csutkai Csaba fotómûvész képeibõl nyílt kiállítás a nyíregyházi Pál Gyula Teremben.

22. Nyíregyháza város hagyományos karácsonyi hangversenyét a római katolikus társszékesegyházban tartották. Fellépett a Cantemus Gyermekkar, a Pro Musica Leánykar, a Cantemus Vegyeskar és a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar.

Nagyvarsányban letették az alapkövét annak az Uniós támogatással készülõ beruházásnak, amely magában foglalja az iskola, óvoda rekonstrukcióját, a mûvelõdési ház korszerûsítését és egy új tanuszoda építését.

KRÓNIKA

394 Megtartották a Krúdy Kamaraszínpadon az Esztrád sokk õsbemutatóját.

Csarodán öt falu közös iskolájának új szárnyát avatta fel Magyar Bálint oktatási miniszter.

A megyei sakkbajnokságon a bajnoki címet a Szabolcs Volán ukrán játékosa, Vlagyimir Rizsonkov szerezte meg.

Fogathajtásban Kovács Szabolcs szerezte meg a megyei bajnoki címet.

23. Befejezõdött a nyíregyházi evangélikus nagytemplom oltárképének restaurálása.

Megnyerte a keresztrejtvényfejtõk országos bajnokságát a mesterjelöltek kategóriájában a demecseri Szilágyi Ferenc.

A Mosoly Lovagrend Nemzetközi Kapitóliuma tagjai közé választotta Csekõ Sándort, a Nyírbátori Asztalitenisz SE „mindenesét”.

A Nyíregyházi Polgári Lövész Egyesület küldöttsége 3 aranyérmet hozott el a budapesti serdülõ sportlövõ országos bajnokságáról.

25. Tiszadobon Juhász Ferenc honvédelmi miniszter átadta a felújított roma közösségi házat.

26. Tóth Sándor nyíregyházi szobrászmûvész pályamûve kapta a legtöbb szavazatot a közönségtõl a jeruzsálemi nemzetközi Andersen-éremversenyen.

Az év vállalkozója címet megyénkbõl Hornyák György mátészalkai vállalkozó és Miklóssy István nyíregyházi ügyviteli igazgató nyerte el.

28. Ökumenikus kápolnát avattak Nagykállóban a Pszichiátriai Szakkórházban.

2006. január 1. Önkéntes köztestületi tûzoltóság mûködik Vásárosnaményban, amelyhez 17 település tartozik.

7. Bensõséges ünnepség keretében felvette Váci Mihály nevét a Nyíregyháza-borbányai irodalmi kávéház.

Hagyományos újévi koncertet adott a Városi Fúvószenekar Vásárosnaményban, a mûvelõdési házban.

Két évszázaddal ezelõtt építették a Benk református templomát, amelyre 155 éve emelték a háromszintes tornyot.

9. A Nagykállói mûvelõdési központban Kádas Katalin festõ, grafikus nyitotta meg a Bereg Alkotó Egyesület kiállítását.

12. Kemecsén a református templomban és a Hõsi emlékmûnél megemlékeztek a II. világháborúban a Don folyónál elesett magyar hõsökrõl.

Karácsony a régi Nyíregyházán címmel kiállítás nyílt a Jósa András Múzeumban.

13. Normantas Paulius litván–magyar fotómûvész képeibõl nyílt kiállítás a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.

17. Az Alföld színes világa – szlovák naiv festõk mûveibõl összeállított kiállítása látható a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.

A Filharmónia Kelet-Magyarország Kht. Hangversenyén Bogányi Gergely zongoramûvész játszott.

Szlovák naiv festõk mûveibõl nyílt kiállítás a megyei könyvtárban.

19. Záhonyban megrendezték a gyorskorcsolyázók megyei diákolimpiai versenyét.

22. A Magyar Kultúra Napján Szatmárcsekén a Kölcseyemlékplakettet Péreli Zsuzsa Munkácsy-díjas képzõmûvésznek, a nyíregyházi ünnepségen a Karácsony Sándor-díjat Kulcsár Judit Beatrix pedagógusnak, az Arany Katedra Emlékplakettet Krokovay Gizella zongoratanárnak, a Barzó Endre-díjat Kerekes Elek festõmûvésznek, a Porzsolt István-díjat Nagy László könyvtárigazgatónak adományozták. Rabóczki Lászlóné, a Krúdy Vigadó ügyvezetõ igazgatója Budapesten vette át a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést. Apáczai Csere János-díjat kapott Pusztai József intézetigazgató.

Nagykállóban kállói összmûvészeti gálát rendeztek.

A Hang-Szín Tanoda Nyíregyházán a bemutatta a Diótörõ és Egérkirály címû musicalt.

23. Bemutatták Sára Sándor filmrendezõ Hol vannak a katonák? címû kötetét a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. Átadták a felújított könyvtárat és közösségi házat Kállósemjénben.

Wrabetz Ferenc a magyar honfoglalás és államalapítás nagyjai festményeinek tárlata látható a Jósa András Múzeumban.

24. Schorno Heinrich szobrász–festõmûvész mûveibõl nyílt kiállítás a fehérgyarmati városi galériában.

25. A Kisvárdai Városi Könyvtárban bemutatták a Tiszakönyök Egyesület folyóiratát, a Tiszakönyök Tükrét, valamint a könyvtári csevegések programsorozat keretében Ölbey Irén költõnõrõl hangzott el elõadás.

Tarr János festõmûvész mûveibõl nyílt kiállítás Nyíregyházán a Városi Galéria Pál Gyula termében.

27. Várossá válásának 20. évfordulóján városnapi ünnepséget rendeztek Tiszavasváriban – a Városért Kitüntetõ Díjban részesült Dányi Béla pv. alezredes.

28. Nyíregyházán, a Damjanich-laktanya területén bérlakásokat adtak át, amelyek 115 családnak nyújtanak otthont.

30. Mándi Ákos és Juhász Tamás adott zongorakoncertet Vásárosnaményban a Mûvelõdési Központban.

KRÓNIKA

395

Mátészalkán a Városi Mûvelõdési Központban a helyi Komédiás Színkör bemutatta Feydeau: Bolha a fülben címû bohózatát.

31. „Misszióban jártam, 2005.” címmel fotókiállítás nyílt a nyíregyházi Tiszti Klubban.

2006. február 3. Beregdarócon Egészségházat avatott Veres János pénzügyminiszter. „Balázsoló estet” rendeztek a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban a játéktár gyarapításáért.

Kabay János-díjjal tüntették ki Nagy Sándort, a Gépészeti Tudományos Egyesület elnökét.

4. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház bemutatta a Rovarok címû musicalt.

5. A Nyíregyházi Fõiskolán rendezték meg a hagyományos atlétikai fedett pályás gálát.

A regionális Phare 2002–2003 program keretében Nyíregyháza az „Esély Centrum” egykori laktanya hasznosítására készített projektjével nyert.

9. Az öt éve elhunyt dr. Nagy Kálmánra, a Nyíregyházi Fõiskola általános rektorhelyettesére tudományos emléküléssel emlékeztek, majd leleplezték a róla készült dombormûvet.

Czerula Dávid, a nyíregyházi Benczúr DSE versenyzõje bronzérmet nyert az asztali tenisz diákolimpián.

11. Veres János pénzügyminiszter átadta a 4-es fõútvonal Székelyt elkerülõ szakaszát.

12. Félévi néptáncgálát tartottak Fehérgyarmaton.

13. A címzett beruházások támogatásából öt megyei pályázat nyert: a mátészalkai kórház, a nagykállói Pszichiátriai Szakkórház, a balkányi általános iskola és a fehérgyarmati gimnázium, VásárosnaményGergelyugornya–Vitka belterületi vízrendezése.

14. „Egy élet munkája” címmel nyílt kiállítás Tiszadadán az egykori felnõttkórusról és karvezetõjérõl.

15. A gobelin mûvészete címmel hagyományõrzõ kiállítás nyílt a Nyírfa téri Térgalériában.

A képviselõtestület jóváhagyta Nyíregyháza középtávú városfejlesztési tervét. Ötödik születésnapját ünnepelte a Szabolcs Online.

16. A Pécsett megrendezett futbal középiskolai diákolimpiai döntõrõl ezüst éremmel tért haza a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium csapata.

17. A megye mûvésztanárai és a közoktatásban dolgozó amatõr mûvészek alkotásaiból nyílt kiállítás a Krúdy Vigadó Mûvészeti Szalonjában.

18. Nyíregyháza és Kajaani testvérvárosi kapcsolatának 25. évfordulóját programsorozattal ünnepelték, amelynek nyitányaként a Cantus Decorus Énekegyüttes elevenítette fel dalokkal és képekkel finnországi élményeit.

20. Az Önkormányzatok az esélyegyenlõségéért díjat kapott Nyíregyháza önkormányzata.

Gálamûsoron mutatkoznak be a mûvészetoktatási intézmények Nyíregyházán, a Városi Mûvelõdési Központban.

A Bartók Rádió egyenes adásban közvetítette Csoba Tünde zongoramûvész koncertjét.

Megkezdõdött a Móricz Zsigmond Színházban a Táncfarsang címû rendezvénysorozat.

21. Megnyílt Makrai Zsuzsa tûzzománc mûvész „Hit és történelem” címû tárlata a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.

A Nyíregyházi Fõiskola Hallgatói Centrumában 5 részbõl álló, a Keresztény értékek a közéletbõl címû elõadás- és beszélgetõsorozat folytatására került sor.

22. Veres János pénzügyminiszter korszerû étkezdét és tálalókonyhát avatott a nagydobosi általános iskola udvarán.

24. Nyíregyháza és Szatmárnémeti város közös ünnepi közgyûlést tartott, amelyen a két megye kapcsolatáról is szó volt.

Nyíregyháza város kulturális bizottsága Gyõrfi Sándor szobrászmûvész 56-os emlékmûvét ítélte a legjobb pályamûnek.

A Vikár Sándor Zeneiskola hangversenytermében Papp Sándor gitármûvész és Erdélyi Krisztina zongora-kamaramûvész adott hangversenyt.

25. Nemzetközi Cinkefõzõ Verseny és a népi ételek kétnapos kavalkádja kezdõdött Szatmárcsekén.

Megnyílt Petkes József és Dávid Mihály festõmûvészek közös kiállítása a Polgári Szalonban.

27. Az NYVSC-Nyírsuli csapata a fedett pályás ifjúsági és junior atlétikai bajnokságon hét arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet szerzett.

28. A Jósa András Múzeumban a „Mikeczek” címû könyvet Bene János és Mikecz László mutatta be. „Cigánynak születni” címmel nyílt dokumentációs kiállítás az Örökösföldi Közösségi Házban.

2006. március 2. Mester Gyulát, a legidõsebb magyar ökölvívóbírót megjutalmazta az országos szövetség.

3. Mátészalka romániai testvérvárosa, Nagykároly tartott kulturális bemutatót a szalkai mûvelõdési központban.

396 A Biokultúra Szövetség Kelet-magyarországi régiójában Donka György nagykállói biogazda lett az Év Biotermesztõje.

Tarpán rendezték meg az 5. Biotermesztési Konferenciát.

5. Téltemetés volt a Nyírség Néptáncegyüttes közremûködésével a Múzeumfaluban.

6. A nyíregyházi Mûvészeti Szakközépiskolában adott koncertet a Brass in the Five együttes.

Dr. Petrétei József igazságügyminiszter és Juhász Ferenc honvédelmi miniszter Tiszalök határában lerakta az új büntetés-végrehajtási intézet alapkövét.

Dienes István, a „honfelügyelõ” születésének 100. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak Nyíregyházán a városháza falán.

8. Illésné Áncsán Aranka, a tiszadobi gyermekotthon igazgatója kapta az Év Embere díjat.

10. A Nagy Imre Társaság megyei szervezete koszorúzással emlékezett Nagy Imre nyíregyházi látogatására.

Emléktáblát avattak dr. Pál Miklós fõiskolai tanárnak, a fõiskola alapítójának és a botanikus kert létrehozójának a Tuzson János Botanikus Kertben.

11. A harmincéves zeneoktatás alkalmából rendeztek rendeztek koncertet a nyírbátori Alkotóház kamaratermében.

12. A Gergelyjárást elevenítették fel a Sóstói Múzeumfaluban a Boglárka Gyermek Néptáncegyüttes közremûködésével.

13. A Szentpáli Roland vezette rézfúvós együttes felvette Solti György nevét és ebbõl az alkalomból névadó koncertet is adtak.

Születésének 125. évfordulóján emlékeztek dr. Kiss Lajos egykori múzeumigazgatóra Nyíregyházán.

15. A Magyar Sajtó Napja alkalmából Fullajtár Andrást, a Kelet-Magyarország munkatársát is elismerésben részesítették. Aranytoll-díjban részesültek: Kopka János és dr. Angyal Sándor nyugalmazott fõszerkesztõk, a Szabad Sajtó Díjat Marik Sándor nyugalmazott fõszerkesztõ-helyettes vehette át. Fülöp Gergelynek, a megyei rendõr-fõkapitányság szóvivõjének emléktárgyat adományoztak.

Alapításának 100. évfordulóját ünnepelte a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola.

A Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje kitüntetésben részesült dr. Balogh Árpád, a Nyíregyházi Fõiskola rektora és Tarnai Ottóné, az ÉFOÉSZ megyei elnöke.

A Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetését kapta Hargitai István iskolaigazgató és Papik Péter, a megyei pedagógiai intézet címzetes igazgatójának.

KRÓNIKA 16. Boros Attila festõmûvész kiállításával kezdõdött a Nyíregyházi Mûvészeti Hetek programsorozat a Városi Mûvelõdési Központban.

17. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt az MSZP-s kampányrendezvény vendége.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tíz választó kerületében közel hetven országgyûlési képviselõ indulhat a képviselõségért.

18. A Vikár Sándor Zeneiskolában tanári hangversenyen emlékeztek Mozart születésének 250. évfordulójára. Itt került sor a megyei pedagógiai napok nyitó hangversenyére is.

Befejezõdött a nyíregyházi Bessenyei György Gimnázium két éven át tartó nemzetközi középiskolás programja.

20. A Baltazár Színház francia kabaréval vendégszerepelt a Móricz Zsigmond Színházban.

22. Veres János pénzügyminiszter átadta a Nyíregyházi Fõiskola Testnevelés és Sporttudományi Intézetének új épületét, Magyar Bálint oktatási miniszter a felújított, átalakított kollégiumi szárnyat adta át Nyíregyházán.

23. A British Council Hungary igazgatója felavatta a GatewayUK Nyelvi Forrásgyûjteményét a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.

25. A Pécsen megrendezett korosztályos országos teniszversenyen a nyíregyházi Fucsovics Márton aranyérmes lett.

Hajdúszoboszlón a mezei futók országos bajnokságán az ifjúságiak mezõnyében a nyíregyházi Papp Gabriella egyénileg és csapatával is aranyérmet nyert.

Az E-misszió Természet és Környezetvédelmi Egyesület megalakulásának 20. évfordulóját ünnepi közgyûléssel ünnepelte.

Háromnapos könyvtár szakmai konferenciát rendeztek a könyvtárak együttmûködésrõl a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.

A nyíregyházi Cantemus Gyermekkar és a japán Tajimi-nishi Senior High School Choir adott hangversenyt a Kodály-iskolában.

Webster Amalfi hercegnõ címû darabját mutatták be a Móricz Zsigmond Színházban.

27. Soós Imre-díjat kapott Kuthy Patrícia, a Móricz Zsigmond Színház színmûvésze.

28. Török Ádám tartott szólókoncertet a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.

29. Kerek Gábor zeneszerzõ szerzõi estjét rendezték meg a nyíregyházi Mûvészeti Szakközépiskolában.

Szalay László-emlékérmet adományoztak dr. Kovács András megyei fõügyésznek. †Orosz Szilárd és László Gézáné

TARTALOM

történelem

DRASKÓCZY ISTVÁN: Nyírbátor és Sopron. Az árumegállító jog és a só a 14–15. századi Magyarországon C. TÓTH NORBERT: A Bátori család ecsedi ága az 1440-es években NEUMANN TIBOR: Verbőci István 1520. évi utazásai Szatmár megyében HORVÁTH RICHÁRD: Az ecsedi Bátoriak várbirtokai a kései középkorban HORVÁTH RICHÁRD–NEUMANN TIBOR–C. TÓTH NORBERT: Oklevelek a Bátori család történetéhez

251 266 290 305 327

interjú

MARIK SÁNDOR: Nyírbátor a Bátori-jubileum évében. A városról kérdeztük Veres János országgyűlési képviselőt, pénzügyminisztert

művészet

NÉMETH PÉTER: A nyírbátori Szent György-templom – új megvilágításban ANGYAL MÁRIA: Makrai Zsuzsa és a Bátori-család történelmi címerei

krónika

Bibliográfia 2005. október–2006. március Eseménynaptár 2005. október–2006. március († Orosz Szilárd– László Gézáné) Makrai Zsuzsa tűzzománc Bátori-címereit Elek Emil fényképezte

borító III.

369

377 383

385 391