Szabolcs-szatmár-beregi Szemle 2006/2. szám

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREGI SZEMLE XLI. évfolyam

2006. május

2. szám

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK FOLYÓIRATA NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS TÁMOGATÁSÁVAL

SZERKESZTŐSÉG: Németh Péter főszerkesztő Marik Sándor főszerkesztőhelyettes

E SZÁMUNK SZERZŐI: C. TÓTH NORBERT levéltáros, Magyar Orsz. Levéltár,

Budapest

D. RÁCZ MAGDOLNA néprajzkutató, Nyíregyháza ERDEI VIRÁG romológus, Nyíregyháza FÓNAI MIHÁLY egyetemi docens, Debrecen HAMAR PÉTER c. igazgató, Fehérgyarmat

Fábián Gergely társadalom Karádi Zsolt művészet Nagy Ferenc tudomány Erdélyi Tamás tervező szerkesztő

HERCEGFALVI MARIANNA andragógus, Nyíregyháza HUSZTI ÉVA főiskolai tanársegéd, Nyíregyháza JÓNA GYÖRGY főiskolai tanársegéd, Nyíregyháza KOMISZÁR DÉNES művelődésszervező, Nyíregyháza MARIK SÁNDOR újságíró, Nyíregyháza MARGÓCSY JÓZSEF ny. főiskolai tanár, Nyíregyháza NAGY FERENC levéltárigazgató, Nyíregyháza PÉNZES MARIANN osztályvezető (ANTSZ), Nyíregyháza VRAUKÓNÉ LUKÁCS ILONA könyvtáros, Nyíregyháza ZSOLDOS ILDIKÓ tanársegéd, Nyíregyháza

A címlapon SZEPESSY BÉLA grafikája: Nagyecsedi mozaik A SZEMLE KORÁBBI SZÁMAI 2003-TÓL AZ INTERNETEN: http://szemle.szszbmo.hu

2 p.

Orosz Szilárd (1929–2006)

Folyóiratunk elôzô számában még kitüntetése alkalmából köszöntöttük, most pedig szomorúan kell bejelentenünk, hogy életének 77. esztendejében, 2006. március 19én elhunyt Orosz Szilárd tanár, ny. fôiskolai adjunktus, szerkesztôségünk titkára, mindenese, a krónika rovat vezetôje. A rendszerváltás óta, az 1990/2. számtól kezdve jegyezte nevével ô is a folyóiratot, tartotta a kapcsolatot – mint volt könyvtáros – a kiadóval, fogadta a szerkesztôséget a hivatalos idôn túl felkeresô leendô szerzôket, számolta a dolgozatok terjedelmét, honoráriumát, tárgyalt a nyomdával, levelezett a terjesztôkkel, készítette az éves beszámolót, a pénzügyi elszámolást és a laptervet a fenntartónak, s mindig örömmel kapcsolódott be a szerkesztôségi vitákba, olykor bölcsességével terelve mederbe a gyakran csapongó gondolatokat. Volt fôszerkesztônk befogadta azt a kezdeményezését, hogy a megye és Nyíregyháza város életének legfontosabb eseményeit dátumszerûen rögzítsük, így valósult meg az 1989/2-es lapszámtól az ô összeállításában az Eseménynaptár, a Krónika-rovat részeként. Utolsó éveiben már romló egészséggel, otthonából is küldte töretlen szorgalommal elkészített munkáit, és azzal a reménnyel látogatta meg a múlt év végén a szerkesztôség új helyiségeit, hogy a tavasz majd meghozza a jobbulást, s visszatér közénk. Nem így történt... Most mindazok, akik vele töltöttek tizenhat évet, vagy akár kevesebb idôt a hétfôi szerkesztôségi napokon, a baráti együttléteken, e sorokkal is búcsúznak Tôle!

valóság Fónai Mihály–Pénzes Mariann

A roma lakosság szociális helyzetének és egészségi állapotának néhány mutatója Az elmúlt évek hazai romakutatásai1 sokoldalúan foglalkoztak a romák helyzetével; ezek a kutatások elsôsorban a romák szociális helyzetét, foglalkoztatási és iskolázottsági mutatóit, valamint a szegregáció jelenségét és annak területeit vizsgálták. Viszonylag kevés kutatás elemezte a romák egészségi állapotát, aminek több oka is van, melyek között a személyes adatok védelméhez, az etnikai hovatartozáshoz és az egészségi állapothoz, mint személyes adathoz fûzôdô szabályozás is fontos szerepet játszik. Ezen okok következtében kevés adat áll rendelkezésünkre a roma népesség egészségi állapotáról.

A vonatkozó jogi szabályozás miatt mindkét megközelítés esetében hiányzik, vagy csak kis mértékben van jelen a méréseken és szûréseken alapuló, az egészségi állapotra irányuló egzakt vizsgálat, ennek következtében jelentôs a szubjektív egészségi állapotmutatók alkalmazása, illetve az interjús, kulturális antropológiai megközelítés esetén ugyancsak a különbözô aktorok véleményének és elvárásainak az elemzése. Ezek a sajátosságok jelentôs mértékben behatárolják a romák egészségi állapotáról meglévô tudásunkat.

A térségben több kutatás is folyt, melyek vagy kifejezetten a roma népesség szociális helyzetét és egészségi állapotát vizsgálták, vagy nagyobb kutatások keretében nyílt lehetôség a megkeresett háztartások szakértôi és kérdezôbiztosi etnikai besorolására, így a roma és a nem roma népesség mutatóinak az összehasonlítására is sor került.2 E kutatások alapján Szabolcs-Szatmár-Bereg megyérôl és négy Hajdú-Bihar megyei városról vannak adataink a lakosság, benne a roma népesség szociális helyzetérôl, iskolázottságáról, foglalkoztatásáról, jövedelmi helyzetérôl, egészségképérôl, néhány szubjektív egészségi állapot mutatóról, valamint a men1. Jelen tanulmányban nem térünk ki a klasszifikáció és a megnevezés sok vitát kiváltó kérdéseire. Ezeket Fónai és szerzôtársai korábbi tanulmányaiban elemezték (lásd az irodalomjegyzéket). Tanulmányunkban a hazai szakirodalomban szokásos módon, mindkét megnevezést, a romát és a cigányt is használjuk.

2. E kutatások vezetôje Fónai Mihály volt. 2003-ban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Tanács megbízásából került sor a megye 1500 háztartásának vizsgálatára; a kutatás módot adott az etnikai hovatartozás meghatározására is (lásd: Filepné–Fónai–Fábián, 2004). 2004-ben Hajdúböszörményben a városi egészségterv pályázat keretében folytattunk teljeskörû felmérést a város roma közössége körében (lásd: Fónai-Czibere–Zolnai, 2004, Fónai, 2005). 2004 nyarán három Hajdú-Bihar megyei kisvárosban folytattunk kutatást, melyek során ugyancsak mód nyílt a megkérdezettek etnikai hovatartozásának a meghatározására (Fónai–Némethi–Zolnai). 2004-ben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a jelen tanulmányban ismertetett kutatás során vizsgáltuk a roma népesség szociális helyzetét és egészségi állapotát.

124

Fónai Mihály–Pénzes Mariann

tális állapot mutatóiról. Ezek az eredmények már alkalmasak arra, hogy a térségben élô romák kevésbé ismert egészségi állapotát jellemezzük.

Az elmúlt években az általunk folytatott kutatásokban szorosan együtt kezeltük a szélesen értelmezett szociális helyzetet és az egészségi állapotot. A hazai kutatásokhoz hasonlóan abból indultunk ki, hogy az egészségi állapotot a „szociális helyzet”, pontosabban a társadalmi státusz, az iskolázottság, a foglalkoztatás, a jövedelmek és a háztartások nagysága, összetétele jelentôs mértékben meghatározzák.

Ezt a feltételezésünket minden eddigi kutatásunk igazolta. Jelen tanulmányban is abból indulunk ki, hogy a „szociális helyzet” és az „egészségi állapot” között szoros összefüggés van, eddigi kutatási eredményeink, és más kutatások alapján is azt vártuk, hogy a megyében élô romák egészségi állapota, pontosabban annak szubjektív átélése, és az ellátórendszerhez fordulás gyakorisága (mint az egészségi állapot egyfajta mérhetôbb mutatója), valamint a mentális státusz között szoros összefüggés van. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy tanulmányunk elsôsorban leíró jellegû, a hasonló hazai kutatásokra csak kevésbé reflektál.

A romák egészségi állapotának ez a fajta megközelítése nem jelenti azt, hogy etnicizálnánk az egészségi állapotot. Azt okozatként kezeljük, és lehetséges magyarázó modellként az underclass elméleteket, valamint azokkal szoros összefüggésben a „szegénység új arcai” elméleteket fogadjuk el.3 Ezzel azt mondjuk, hogy a társadalmi kirekesztés az, ami a romáknak az underclass helyzetét kialakítja, így pl. a szegénységet és az egészségi állapotot – mint egymással szorosan összefüggô jelenségeket – etnicizálja. Ebbôl következôen azt is állítjuk, hogy az underclass helyzet jellemzésére alkalmazott kirekesztési, szegregációs folyamatokat a lakóhelyi, iskolai és foglalkoztatási kirekesztés, illetve szegregáció mellett e folyamatok következményeként az egészségi állapotra, a mentális állapotra is kiterjesztjük – a romák rossz egészségi, benne mentális állapota következménye társadalmi kirekesztésüknek, egyben indikátora is annak: azaz, a rossz mutatók jelzik a kirekesztést.4

A mintaválasztás elvei A megye roma népességének egészségi állapotát egy 2004-es kutatás keretében vizsgáltuk. A kutatás a népegészségügyi programhoz kapcsolódó pályázat keretében történt,5 a pályázat nyertese és a kutatás szervezôje a Szocio-East Egyesület volt.

Kutatásunk tervezésekor egy olyan, 500 háztartásból álló minta kialakítására törekedtünk, amely a településtípusok szerint reprezentálja a megyében élô romákat.

Mintaválasztási eljárásunk ún. lépcsôzetes mintaválasztás volt, melynek eredményeként a mintába került 500 háztartásból 150 háztartás városi, 350 pedig falusi.

3. Lásd többek között: Andorka Rudolf: Merre tart a magyar társadalom?, A szegénység és a társadalmi kirekesztôdés folyamata (szerk. Monostori Judit), Ferge Zsuzsa: Elszabaduló egyenlôtlenségek, Gyorsjelentés a szegényedésrôl, Spéder Zsolt: A szegénység változó arcai: tények és értelmezések, Szelényi Iván: Poverty, ethnicity, and gender in transitional societies, stb.

4. Számos kutató vizsgálja a romák és az egészségügyi rendszer viszonyát, és bemutatják az e területen érvényesülô kirekesztési mechanizmusokat és módszereket, lásd pl. Neményi Mária, Gyukits György, Szirtesi Zoltán 5. A projekt címe: Egészségügyi és szociális helyzet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei cigányság körében.

36419-3-0017 NÜF

A roma lakosság szociális helyzete és egészségi állapota

125

A háztartásfõk (megkérdezettek) szocio-demográfiai mutatói A megye roma lakosságát vizsgáló kutatás adatfelvételének tervezésekor – ahogy arra utaltunk – a háztartásfô, vagy házastársaik, élettársaik voltak az interjúalanyok. A roma lakosság „háztartásfôként” a nem roma lakossághoz hasonlóan a háztartások férfitagjait fogadja el; a KSH adatfelvételi eljárása során is alapvetôen a férfiakat, illetve a háztartások „fô keresôjét” fogadják el „háztartásfôként”. Korábbi kutatásaink tapasztalatai alapján a kutatások során a „háztartásfôként” elfogadott férjeket és élettársakat nehéz elérni, ami a megkérdezettek mintájának nemek szerinti torzulását eredményezi. Ez a háztartástagokra vonatkozó adatok során bizonyos mértékig korrigálható. A kutatás mintáját alkotó háztartásokban a férfiak és a nôk aránya megfelel az országosnak, ám a megkérdezettek körében a nôk aránya 30,3 százalék, a férfiaké 69,7 százalék, amit az egyszemélyes háztartások (nôtlen és hajadon, özvegy) és az elváltak nemek szerinti megoszlása sem magyaráz. A hajadonok, özvegyek és elváltak között 28 fôvel több a „háztartásfô” nôk száma a férfiakénál, de még ebben az esetben is a „háztartásfôk”, illetve a „helyettük megkérdezettek” között 63 százalék a nôk aránya.

A megkérdezett roma háztartásfôk között a házasok aránya a legmagasabb; a házasságban élô romák után a legtöbben élettársi kapcsolatban élnek. Ez csak részben felel meg a nem roma társadalomban kialakult, új típusú „élettársi” kapcsolatoknak, az élettársi kapcsolatot a romák a házassággal teljesen egyenértékû együttélési formaként értékelik. A nem romákhoz képest alacsony az elváltak és az özvegyek aránya, utóbbit a romák alacsonyabb életkori mutatói is magyarázzák.

Bár a megkérdezett háztartásfôk életkoruk alapján kifejezetten fiataloknak mondhatók, iskolai végzettségük nagyon alacsony, ami társadalmi helyzetük más mutatóit is magyarázza, így pl. a gazdasági aktivitást és a várható jövedelmet.

1. sz. táblázat: A háztartásfôk gazdasági aktivitás szerinti megoszlása (%) Saját adatfelvétel, 2000

foglalkoztatott munkanélküli* inaktív keresô eltartott

19,3 33,7 39,9 6,9

Saját adatfelvétel, 2004

11,2 25,6 49,5 14,2

* regisztrált és nem regisztrált együtt 2004-es adatfelvételünk a gazdasági aktivitást tekintve a háztartásfôk körében a fô tendenciái tekintve megfelel a romák hazai helyzetének, azaz nagyon alacsony a foglalkoztatottak aránya, és nagyon magas a munkanélküliség, az inaktív keresôk és az eltartottak aránya (a két adatfelvétel eredményeinek az eltéréseit a 2004es mintaválasztás sajátosságaival magyarázzuk). A foglalkoztatottak aránya e körben mindössze 11,2 százalék, figyelembe kell azonban venni, hogy a megkérdezettek kétharmada nô, és a roma nôk foglalkoztatás szintje országosan egyharmada a roma férfiakénak.

126

Fónai Mihály–Pénzes Mariann

Ami a háztartásfôk alacsony foglalkoztatása mellet szembetûnô, az a regisztrációból kikerült munkanélküliek nagyon magas aránya (az összes megkérdezett egynegyede!).

A roma háztartásfôknek (és házastársaiknak, illetve élettársaiknak) több mint egyharmada saját válasza szerint soha nem dolgozott, illetve nem volt állandó és bejelentett állása és munkája, a nem válaszok egy részével együtt a roma háztartásfôk négytizede soha nem volt állandó jelleggel foglalkoztatva. Ugyancsak négytizedük segéd- és betanított munkás volt, ami megfelel a romák képzettségére vonatkozó adatoknak is. Mindössze egyhuszaduk végzett szakmunkát, és ennél alig magasabb azoknak az aránya, akik szakmunkát, vagy egyéb, kvalifikált munkát végeztek (pl. termelésirányító, alsó és középvezetô). Alig három százalékuk folytatott valamilyen vállalkozást, vagy hagyományos iparos tevékenységet. A háztartásfôk „foglalkozás” szerinti tagozódása fôbb arányait tekintve megfelel a hazai cigányságénak (KSH, 2004. 16. A társadalom rétegzôdése).

A háztartások szocio-demográfiai mutatói A háztartásfôk mellett a háztartástagok fôbb mutatóit is vizsgáltuk a kutatás során. Néhány dimenzió és változó esetében az összes háztartástagra vonatkozó adatok alapján számítottunk mutatókat, azzal együtt, hogy a válaszolók az egyes háztartástagokra gyakran egymásnak ellentmondó adatokat közöltek, ami elsôsorban a háztartástagok eltérô elemszámában mutatkozik meg, ennek következtében a számított adatok csak viszonylagosak, és bizonytalanná teszik az iskolai végzettségre és a gazdasági aktivitásra vonatkozó eredményeket. Ennek oka részben az, hogy maguk a megkérdezettek bizonytalanok a családban/háztartásban élôk megfelelô adatait illetôen.

A romák zöme a megyében szegregált környezetben él. Saját besorolásuk alapján ez a következôképpen alakul: l hagyományos telepen él: 44,7% l nem telepen, de többségében romákkal él: 31,7% l nem telepen, többségében nem romákkal él: 14,2% l nem telepen, vegyes környezetben él: 9,3% Más kutatások adatai a szegregált telepi lakókörnyezetet kisebb arányra becslik: valószínûleg az érintett romák saját életfeltételeiket és életkörülményeiket akkor is „telepinek” tartják, ha az már nem felel meg a hagyományos „cigánytelep” kritériumainak. Ez azt jelenti, hogy a romák magát a szegregáltságot is „telepi” minôségben élik meg.

A háztartások településen belüli lakóviszonyai (szegregáltsága) és a családtagok etnikai önbesorolása mellett azt is vizsgáltuk, hogy mióta élnek az adott településen (ez a „milyen környezetben él” adattal együtt is érdekes információkat szolgáltat).

A mintába került roma családok (háztartások) négytizedében a háztartásfô már születése óta lakóhelyén él, kétharmaduk pedig több mint tíz éve. Viszonylag alacsony azoknak az aránya, akik az elmúlt években költöztek jelenlegi lakhelyükre, és nem tudjuk, hogy az egyötödnyi, viszonylag kevés ideje a jelenlegi lakhelyén élô család milyen okok miatt volt mobil. Több mint kilenctizedük állandó lakosként él

A roma lakosság szociális helyzete és egészségi állapota

127

lakhelyén, hatszázaléknyi az ideiglenes lakosok aránya, és mindössze két háztartásfô jelezte a „szívességi alapú együttélést”. Ezek az adatok arra utalnak, hogy az elmúlt évekre már lezárult a megyében élô romák területi mobilitása, más válaszok alapján is megfigyelhetô a nem roma nukleáris családokra (háztartásokra) jellemzô háztartás szerkezet rögzülése.

A kutatás mintáját képezô 500 háztartásban arra a nyitott kérdésre, hogy „Hányan élnek a háztartásban?” 2407 fôt neveztek meg, ami azt jelenti, hogy egy háztartásban 4,814 fô él, ami több mint a 2000-es kutatás (Fónai–Filepné, 2002.) során regisztrált 4,65 fô. A roma háztartásokban több mint másfélszer annyian élnek, mint a megye háztartásaiban, ahol a megfelelô mutató 2,86 (KSH 2002. 6. Területi adatok). A háztartások megoszlása a háztartásban élôk száma alapján a következô: 2. sz. táblázat: A háztartások megoszlása létszámuk szerint Háztartástagok száma

1 fôs 2 fôs 3 fôs 4 fôs 5 fôs 6 fôs 7 fôs és több Összesen

Háztartások száma

28 52 65 76 119 73 86 499

A háztartásban élôk száma

28 104 195 304 595 438 743 2407

A háztartások megoszlása a háztartástagok száma alapján

5,6 10,4 13,0 15,2 23,8 14,6 17,2 100,0

A háztartások megoszlása a háztartásban élôk száma alapján

1,2 4,3 8,1 12,6 24,7 18,2 30,9 100,0

A vizsgált háztartások között a négyfôs, vagy annál kisebb háztartások az összes háztartás csaknem felét teszik ki, a legjellemzôbb a háztartástagok száma alapján az ötfôs háztartás. Kiugróan magas azonban a nagyobb háztartások aránya is, ami a háztartásban élôk megoszlását alakítja lényegesen. A négy – hatfôs háztartások aránya és a bennük élôk aránya viszonylag közel áll egymáshoz, a hétfôs háztartásokban azonban, miközben az összes háztartás egyötödét sem teszik ki, él a mintabeli roma háztartástagok háromtizede. A háztartásokban élôk száma lényegesen befolyásolja az egy fôre esô jövedelmeket, és a háztartás laksûrûségét, így az életminôséget is. A továbbiakban a háztartástagok nemek szerinti megoszlására, rokonsági fokára, életkorára, iskolai végzettségére és gazdasági aktivitására vonatkozó adatokat mutatjuk be.

A minta roma háztartásaiban 1151 férfi és 1174 nô él, akik közül 151 férfi és 347 nô a háztartásfôként megkérdezettek közzé tartozik. Ez összesen 2325 fô, azaz, ahogy arra utaltunk, eltér a „hányan élnek összesen a háztartásban” kérdésre megadott létszámnál. A háztartásokban élôk 49,5 százaléka férfi, 50,5 százaléka nô. A háztartások összetétele a magas háztartástag szám mellett a nukleáris családszerkezet meghatározó szerepét mutatja. A nukleáris családi háztartás mellett viszonylag jelentôs a többmagú háztartások és a kiterjesztett családi háztartások aránya. Más

128

Fónai Mihály–Pénzes Mariann

kutatások eredményeihez hasonlóan megfogalmazható, hogy a többgenerációs együttélés a roma háztartások egytizedére jellemzô. Ennek egyik oka lehet a megye roma népességének életkori megoszlása is.

Az általunk vizsgált roma népesség életkori csoportok szerinti összetétele megfelel a megye és a hazai roma népesség korösszetételének, azaz nagyon magas a gyermekkorúak aránya, és alacsony az idôskorúaké. Ez a nem roma népességtôl lényegesen eltérô korstruktúra a megyében is nagy hatást gyakorol a háztartások jövedelmi pozícióira és kiadásaira, valamint a kiadások szerkezetére is. Az egyébként is alacsony foglalkoztatás mellett a magas eltartotti arány nagyon alacsony háztartási jövedelmeket produkál. A foglalkoztatási esélyeket, így a háztartási jövedelmeket az iskolai végzettség jelentôs mértékben befolyásolja, ahogy azt a háztartásfôk esetében bemutattuk. A fiatalabb háztartástagok iskolai végzettsége valamivel magasabb az idôsebb korcsoportokba tartozókénál, ami valamivel jobb munkaerô-piaci lehetôségeket biztosít a számukra.

A háztartásokban élôk iskolai végzettségérôl nyert adatok alapvetôen megfelelnek az egyéb kutatások eredményeinek, azaz legjellemzôbb végzettség a befejezett általános iskola. A megyében – más kutatásaink eredményei alapján is – az országosnál alacsonyabb a szakmunkás végzettségû romák aránya, az érettségizetteké és a felsôfokú végzettségûeké nem tér el attól. A gazdasági aktivitásra vonatkozó adatok ugyancsak megfelelnek a romák hazai aktivitási helyzetének.

3. sz. táblázat: A háztartástagok megoszlása gazdasági aktivitás szerint Háztartásfôk

foglalkoztatott regisztrált munkanélküli munkanélküli, szociális ellátásokkal munkanélküli, ellátások nélkül inaktív keresô eltartott Összesen

Háztartástagok fõ %

Összes háztartástag fõ %

Foglalkoztatott fõ %

53

10,8

177

9,9

230

10,0

14

2,8

26

1,4

40

1,7

94

19,1

158

8,8

252

11,0

18 244 70 493

3,7 49,5 14,2 100,0

49 198 1181 1789

2,7 16,8 66,0 100,0

67 442 1251 2282

2,9 19,4 54,8 100,0

A roma háztartásfôk között, ahogy azt elemeztük, nagyon magas az inaktív keresôk, a munkanélküliek és az eltartottak aránya. A háztartásban élôk között a foglalkoztatottak aránya megfelel a háztartásfôk esetében tapasztaltnak. Lényeges eltérés a munkanélküliek belsô struktúrájában érvényesül: a háztartásfôk között kétszer annyian vannak azok, akik valamilyen szociális ellátásban részesülnek, aminek az oka a szociális segélyezés gyakorlatában keresendô: az egy háztartásban élôk esetében a háztartásfô nagyobb eséllyel kap valamilyen ellátást. Az eltartottak magas arányát a roma családok összetétele és a roma népesség életkori összetétele magyarázza.

A roma lakosság szociális helyzete és egészségi állapota

129

A háztartások jellemzôi, felszereltsége, jövedelme és kiadásai A megye roma lakossága, lakhelyének sajátosságai miatt is, döntô részben saját tulajdonú kertes házban él, elhanyagolható pl. az önkormányzati bérlakásokban élôk aránya. Ez több szempontból is figyelmet érdemel: a romáknak a rendkívül alacsony jövedelmeik ellenére is alig van esélye önkormányzati lakásokhoz jutni (más kérdés, hogy ilyeneket alig tartanak fenn az önkormányzatok, és azokat sem vidéken), másrészt a közvéleményben kialakult sztereotípiáknak is ellentmond. A lakások tulajdonjoga (és a lakás típusa) a következô módon alakul (ez lényegesen nem tér el sem az országos, sem a megyei helyzettôl): l saját tulajdonú kertes ház: 83,2 % l önkormányzati bérlakás: 2,8 % l szükséglakás: 2,8 % l saját tulajdonú sorházi: 2,4 % l albérlet: 2,2 % l egyéb: 4,2% l nem válaszolt: 1,2 % l nem tudja: 1,0% A romák házainak átlagéletkora 19 év, ami igen kedvezô mutató. Ez azt jelenti, hogy önmagában a házak életkora nem indokolja a házak állapotával összefüggô problémákat. Ehhez képest az említések száma alapján a beázó tetô (103 említés), a salétromos fal (86), a felázott vályogfal (72), a belvizes telek (68) a roma házak jellegzetes minôségi problémáit jelenti. Ezek az adatok a kivitelezés minôségi problémáira, és a lakás felújítások hiányára utalnak, összességében pedig azt jelentik, hogy a roma háztartások jelentôs részében a lakás minôsége állandó problémát jelent, annak az egészségi állapotra gyakorolt hatásával együtt. A házak alapterülete és szobaszáma alapján is megfogalmazható, hogy a megyében a roma népesség lakásviszonyai a mennyiségi mutatók alapján lényegesen már nem térnek el a nem romák lakásviszonyaitól. Az eltéréseket, amelyek az életminôséget alapvetôen befolyásolják, a lakások minôsége és a lakások felszereltsége területén, azaz a háztartások jövedelmi viszonyai területén találjuk.

4. sz. táblázat: A háztartások komfortossága, az elôfordulás gyakorisága alapján (százalékban) Jellemzôk

2003 nem roma háztartások

konyha fürdôszoba kamra vezetékes víz vízöblítéses WC szennyvízderítô szennyvízelvezetés központi fûtés (szénnel)

99,8 93,4 87,6 95,5 90,7 50,2 53,6 32,9

2003 roma

94,1 58,8 65,5 60,5 50,4 33,9 28,2 11,0

2004 háztartások

91,5 39,6 62,1 47,7 35,6 32,6 16,7 10,3

130

Jellemzôk

Fónai Mihály–Pénzes Mariann 2003 nem roma háztartások

gázfûtés (az egész lakást) cserépkályha (helyiségenként) csak egy-két helyiséget fûtenek palackos gáz hagyományos sparhelt (fôzéshez)

2003 roma

2004 háztartások

70,5

13,4

10,5

22,4

32,5

20,5

13,8 30,4

55,6 62,7

58,3 65,2

9,9

37,6

25,7

A megye roma háztartásai, ahogy utaltunk rá, lakásaik életkora és alapterülete alapján már nem térnek el lényegesen a teljes lakásállomány hasonló mutatóitól.

Táblázatunk adatai szerint – ahogy azt jeleztük – a roma háztartások komfortossága és felszereltsége lényegesen elmarad a nem roma háztartások komfortosságától és felszereltségétôl. Fürdôszoba a lakások négytizedében található (a megyében az összes háztartásban a megfelelô mutató 81,8 százalék), miközben a lakások csaknem felében van vezetékes víz (a megyében 83,2 százalék). Ez azt jelenti, hogy a lehetôségekhez képest is elmarad a lakások felszereltsége, aminek az oka valószínûleg a háztartások alacsony jövedelmében keresendô. A komfortosságot a fûtési módok összetétele is jelzi: a lakások több mint felében csak egy-két helyiséget fûtenek. A legnagyobb kényelmet jelentô gázfûtés a háztartások egytizedében van jelen, ezzel szemben a megye háztartásainak a 62,9 százalékában található. A mintabeli roma háztartások a viszonylag nagy lapterületû lakásokban a nem roma népesség 1960-as évekbeli életmódja szerint él, szerény komfortosság mellett. Ennek egyik lényeges összetevôje a vezetékes víz megléte vagy hiánya, ami számos következménnyel jár az életminôségre és a népegészségügyi, járványügyi helyzetre is. A vizsgált 500 háztartásból 260-ban nincs vezetékes víz. Közülük a meghatározó többség, 215 háztartás utcai kútból szerzi be a vizet, kisebb része fúrt kútból, más család kútjából vagy csapjából. Ez azt is jelenti, hogy a romák által lakott övezetek közkútjainak vízminôsége és vízhozama jelentôs mértékben befolyásolja az ott élô romák életminôségét és egészségi állapotát. A továbbiakban a háztartások jövedelmi helyzetét, és a háztartási jövedelmek forrásait ismertetjük. A mintabeli roma háztartások havi nettó átlagos jövedelme 60 169 forint, ami 12 499 forint egy fôre esô átlagos havi jövedelmet jelent. 2003-ban a megyében kutatásunk szerint 111 926 forint volt a háztartások havi nettó háztartási jövedelme, ami 35 308 forint egy fôre esô jövedelemnek felel meg. Mindkét kutatásunk adatai alapján a roma háztartások havi háztartási jövedelme fele-kétharmada a megyei mutatónak, a (roma) háztartásokban élôk magas száma miatt az egy fôre esô jövedelmek a megyei, egyébként is alacsony mutatók egyharmadának felelnek meg.6 Ennek ismeretében nem meglepô, hogy a leggyakoribb háztartástípusokban mért jövedelmek átlaga a létminimumhoz közeli.

6. 2003-ban az egy fôre jutó háztartási jövedelem 60122 Ft. volt (Kolosi-Róbert, 2004: 56).

A roma lakosság szociális helyzete és egészségi állapota

131

5. sz. táblázat: Havi háztartási jövedelmek gyakori háztartástípusokban, Forintban Létminimum értékek*

1 2 2 2 2 2

felnôtt felnôtt felnôtt felnôtt felnôtt felnôtt

1 2 3 4

1 személy 2 személy

gyerekkel gyermekkel gyermekkel gyermekkel

2003, megye**

2004, roma háztartások**

Aktív korúak háztartásai 50 015 75 097 30 973 87 526 103 946 47 813 120 036 124 060 51 092 145 044 134 798 61 020 165 050 131 174 64 017 185 056 101 605 63 521 Nyugdíjas korúak háztartásai 45 014 46 812 51 000 77 523 82 315 60 700

Forrás: KSH Létminimum, 2003 (*), saját kutatások (**)

2004-ben az általunk vizsgált roma háztartásokban az átlagos havi háztartási jövedelmek alapján a létminimum értékénél alacsonyabb háztartási jövedelmek a jellemzôk.

2003-ban az egy fôre jutó háztartási jövedelem országosan 60 122 forint volt. Ezt figyelembe véve a relatív szegénységi küszöb 30 061 forint: a vizsgált roma háztartások (önbevallás alapján) 93 százalékának a jövedelme nem érte el ezt az összeget (2003-ban a megye hasonló mutatója 40 százalék volt). A jövedelmi helyzetet jelentôsen alakítja a háztartás/család nagysága: minél több gyerek van a roma családokban, annál nagyobb az esélye, hogy a háztartás jövedelme a létminimum alatt van. Viszonylag kedvezô az egyedül élô nyugdíjas korúak helyzete, akiknek az aránya nagyon alacsony.

Az adatok szerint az általunk vizsgált mintában a szociális transzferek aránya a legmagasabb, a munkajövedelmeké igen alacsony. 2001-ben a hazai háztartások összjövedelmének 70,5 százaléka származott munkajövedelembôl, 28,0 százaléka társadalmi jövedelembôl, és 1,5 százaléka egyéb jövedelembôl (Szociális statisztikai évkönyv, 2001) – ezekhez az adatokhoz közel állnak a 2003-as kutatásunk eredményei, melyek az egész megyére vonatkoztak. A 2004-es vizsgálatunk eredményei megfelelnek a romák hazai jövedelmi helyzetének, és a roma háztartások jövedelmei forrásának is. Ahogy láttuk, a megyében élô romák jövedelme rendkívül alacsony, ezen belül a munkajövedelmek aránya és nagysága is az. Ilyen körülmények között a háztartások valamilyen alkalmazkodási stratégiát alkalmaznak az alacsony jövedelmek kompenzálására. Megvizsgáltuk, hogy a jellegzetesen alkalmazott „megélhetési stratégiák” közül melyek érvényesülnek a megyében. A lehetséges „megélhetési stratégiák” alig vannak jelen a vizsgált mintában. Megélhetésszerûen leginkább a mezôgazdasági napszám, és a hagyományosabb „gyûjtögetés” jelenik meg, de ez is szinte elhanyagolható mértékben. Ha a jövedelemkiegészítést is figyelembe vesszük, a „gyûjtögetô” tevékenységek és a mezôgazdasági napszám viszonylagos jelentôséggel bír. Bizonyos mértékig meglepô a kereskedelmi tevékenységek szinte teljes hiánya, bár az tradicionálisan inkább az oláhcigány csoportokat jellemzi, a megyében élô ro-

132

Fónai Mihály–Pénzes Mariann

mák pedig önmagukat többségében „romungrónak” tartják, igaz, egynegyedük oláhcigánynak – ebben a vonatkozásban kifejezetten alacsonynak tûnik a megélhetésszerû (vállalkozói) kereskedelmi tevékenység választása. A jövedelemkiegészítô tevékenységek között megjelenik a fémgyûjtés is. A hagyományos roma munkák egyáltalán nem jelentenek semmiféle megélhetési stratégiát a megyében élô romák számára, ami megfelel más adatfelvételünk eredményeinek is.

A roma háztartások legnagyobb kiadási tételeit az élelmiszerekre és a lakásfenntartásra, valamint a gyerekek iskolai kiadásaira fordított összegek jelentik, az átlagos háztartási bevételeket ez a két kiadási tétel teljes mértékben leköti. A háztartások az alacsony jövedelmek miatt a halasztható kiadásokra keveset költenek, ez megfelel az alacsony jövedelmûek jellegzetes kiadási struktúrájának. A nem fontos, vagy halasztható kiadások csoportját azok alkotják, amelyek alig jelennek meg a kiadások között, vagy csak a háztartások kisebbik részét jelentik. Ide tartoznak a hírközléssel, kultúrával, szabadidôvel, a lakásfelújítással és lakberendezéssel, valamint a közlekedéssel összefüggô kiadások, beleértve a saját gépkocsi fenntartását is. Az alacsony jövedelmek mellett sem halaszthatók az egészségügyi kiadások, és jelentôsnek mondhatók az élvezeti cikkekre fordított kiadások is. Összegezve, az általunk vizsgált roma háztartások helyzete nem tér el a romák hazai helyzetétôl. Ennek megfelelôen e háztartások fôbb jellemzôi leírják a hazai folyamatokat. Kutatásunk a romák helyzetét a térségi és kistérségi megközelítésben elemzôk közé tartozik. A háztartások összetételét, a lakásviszonyokat, a jövedelmi helyzetet, az életkori megoszlást, az iskolai végzettséget és a gazdasági aktivitást leíró dimenziói mellett a romák probléma érzékelése és az általuk „használt” informális és formális támogatórendszerek elemzése ad sok, figyelembe veendô szempontot a helyi oktatáspolitika és szociálpolitika alakításában. Kutatásunknak a megyére vonatkozó új eredményei a roma lakosság egészségi állapotára vonatkozó dimenziókban foglalhatók össze. Valamennyi dimenzió és változó figyelembevételével megfogalmazhatjuk, hogy bár a megye roma lakossága is tagolt, helyzetük legjellemzôbb vonásai az underclass helyzetben fogalmazhatók meg, nemcsak a többszörös kirekesztettség, hanem a trendszerûen alacsony és rossz mutatók miatt is.

A megye roma lakosságának egészségi állapota A magyar lakosság egészségi állapota, születéskor várható élettartama jelentôsen elmarad az európai átlagtól. E kedvezôtlen helyzet az ország egyes területein élôket, bizonyos életkorúakat és a hátrányos helyzetûeket még súlyosabban érinti. Az egészségi állapot befolyásolásában környezeti, társadalmi, kulturális és egyéni tényezôk egyaránt szerepet játszanak.7 Másként fogalmazva, az öröklött tényezôk, biológiai faktorok, környezeti elemek mellett kiemelten fontos szerep jut az életmódbeli és a társadalmi, gazdasági tényezôknek. Az egészségbeli egyenlôtlenségek hátterében a társadalmi és gazdasági tényezôk széles köre található meg.8 Két faktor játszik kon7. Lásd: A magyar lakosság egészségi állapota az ezredfordulón Szerk. Ádány Róza. Medicina Kiadó, Budapest, 2003; Jennie Naidoo, Jane Wills: Egészségmegôrzés gyakorlati alapok (2. fejezet Az egészséget befolyásoló tényezôk). Medicina Kiadó, Budapest, 1999.

8. Piroska Östlin, Gita Sen, Asha George: Paying attention to gender and poverty in health research: content and process issues in Bulletin of WHO, October 2004, 82 (10).

A roma lakosság szociális helyzete és egészségi állapota

133

zekvensen kiemelt szerepet e szempontból: a szegénység és a nem. A szegénység és a megromlott egészség között kölcsönös kapcsolat van, egyrészt a szegénység az egészségtelen, vagy elégtelen táplálkozáson, rossz lakásviszonyokon és munkakörülményeken keresztül vezethet betegségekhez, de maga a rossz egészségi állapot (pl. gyógyszerkiadások, munkából való kiesés stb.) is rontja a család, az egyén gazdasági helyzetét, jövedelmi viszonyait.

A kutatás során a szubjektív egészségi állapotmutatókat vizsgáltuk, ami jelentôs mértékben behatárolja az eredmények érvényességét és általánosíthatóságát is. A mintabeli romák egészségi állapotára vonatkozó kutatási eredményeket a kutatás dimenziói alapján ismertetjük. Bemutatjuk az egészségi állapotra vonatkozó szubjektív énképet, az életmód néhány területét, az ellátások igénybevételét, az azokkal való elégedettséget, a megnevezett panaszokat és betegségeket, véleményeket a szûrôvizsgálatokról és a gyermekvállalásról, valamint a mentális állapot önértelmezésérôl. Hangsúlyozzuk, hogy az elemzett eredmények és adatok a megkérdezettek önbesorolásán és véleményén alapulnak, egzakt méréseket és szûréseket nem végeztünk.

Énkép: az egészségi állapot és a testkép Az egyén saját egészségének megítélése nagymértékben befolyásolja a valós egészségi állapotot és az egyes egészségügyi, szociális szolgáltatások igénybevételét.

A saját egészség megítéléséhez egy 10 fokozatú skálán kellett a megkérdezettnek véleményét megjelölni, ezen a skálán az 1 a nagyon rossz állapotot, a 10 a kiváló egészségi állapotot jelölte.

6. sz. táblázat: Milyennek ítéli saját egészségi állapotát?

2003. (megyei minta) fé r f i a k nô k teljes nem romák teljes nem romák minta romák minta romák

5,73

5,705,71

6,09 6,19

5,27

2004. (csak romák) eg y ü t t teljes nem romák minta romák

6,09 6,1

6,0

férfiak

nôk

együtt

6,09 6,13 5,69

Forrás: saját adatfelvételek. 2003: N=1452 (ebbôl roma: 119), 2004: N=500

A saját egészségi állapot szubjektív megítélése, végsô soron az énkép fontos összetevôjét alkotó általános egészségkép alapján a megye lakossága általában véve alacsonyra értékeli egészségi állapotát. Az egészségi állapot megítélésére elsôsorban az életkor, a település típusa, és az iskolai végzettség gyakorol hatást. Táblázatunk adatai azt mutatják, hogy az etnikai hovatartozás csak csekély mértékû eltérést eredményez, elsôsorban a férfiak esetében. A két év adatai alapján a megyében élô romák saját egészségi állapotukat nagyon rossznak érzik, ami azonban nem sokkal marad el a megye egészében is alacsony mutatóitól.

A 2004-es kutatás során azt tapasztaltuk, hogy a megkérdezett neme és életkora szignifikáns összefüggést mutat a saját egészség megítélésével. A fiatal felnôttek (15–

134

Fónai Mihály–Pénzes Mariann

39 év) átlagosan 6,48-ra értékelték saját egészségi állapotukat, az idôsebb felnôtt korúak (40–59 év) esetében az átlagérték 4,44, az idôskorúaknál (60 évnél idôsebbek) viszont már csupán 2,73. A Hungarostudy 2002 elemzése alapján9 a 40-49 éves romák 34 százaléka jónak, 38 százaléka közepesnek és 28 százalékuk rossznak tartotta saját egészségi állapotát. Az országos adatokat tekintve az OLEF 2003 szerint a férfiak 50 százaléka, a nôk 42 százaléka értékeli saját egészségét jónak, illetve nagyon jónak.10 A saját egészség megítélését az iskolai végzettség és foglalkoztatottság nem befolyásolta, hiszen mindkét esetben a vizsgált populáció gyakorlatilag homogén volt, tehát az alacsony iskolázottság és a foglalkoztatás hiánya volt jellemzô.

Testsúly alapján – ami az énképre, és a saját testképre utal –, a megkérdezettek 63,2 százaléka tartja magát átlagos súlyúnak, soványnak 24,2 százalék, túlsúlyosnak illetve elhízottnak 4 százalék és 6 százalék. Hasonló arányok figyelhetôk meg a nemek között is, vagyis mind a férfiak mind a nôk átlagos súlyúaknak tekintik magukat. A nôk körében valamivel gyakrabban találunk kövér testsúlyút (férfi: 2,6 százalék, nô: 7,5 százalék). Életkor szerint a 25–30, valamint az 56–60 éves korosztály tekinti magát legnagyobb arányban átlagos testsúlyúnak. Az önmagukat elhízottnak minôsítôk a 41–45 éveseknél fordulnak elô legmagasabb arányban.

Életmód A dohányzás a korai halálozásért leginkább felelôs keringési betegségek egyik legfontosabb rizikófaktora. Az OLEF 2003 adatainak regionális szintû elemzése szerint az Észak-Alföld felnôtt lakossága körében a férfiak 40 százaléka, a nôk 25 százaléka dohányzik napi rendszerességgel. E férfiak kétharmada, a nôk egynegyede naponta több mint húsz szálat szív. Jelen kutatás során a nemdohányzó férfiak között legmagasabb arányban fiatal felnôtteket találunk (18–30 évesek), valamint az 56–60 éveseket. Nôknél a nem-dohányzók körében gyakrabban találunk fiatal felnôtteket, mint idôseket (OLEF 2000. Összefoglaló jelentés). Egy dobozt vagy annál több cigarettát szív el naponta a megkérdezettek 38,1 százaléka. Ha ehhez hozzávesszük a naponta 10–20 szálat elszívókat, összességében a rendszeresen dohányzók aránya 46,7 százalék. A felnôtt férfiak 47,6 százaléka 10 szálnál többet szív. A megkérdezett nôk több, mint 36,3 százaléka rendszeres dohányosnak tekinthetô. Elmondhatjuk tehát, hogy megyénkben a megkérdezett roma populációban a dohányzás magasabb számban fordul elô, mint az átlag magyarországi népesség körében.

A megye teljes lakosságának egészségi állapotának elemzésekor megállapítható volt, hogy az idô elôtti halálozáshoz az esetek 2/3-ában a dohányzással és alkoholfogyasztással összefüggô megbetegedések vezetnek.11 A megye lakosságának alkohol fogyasztása mindenféleképpen problematikusnak tekinthetô, nemcsak mértékét illetve súlyosságát tekintve, hanem a megelôzésre, korai, hatékony kezelésre valamint a rehabilitáció helyzetére vonatkoztatva is. Az alkoholfogyasztással kapcsolatos bevallás illetve saját megítélés általában sokkal enyhébb, mint a valóságos helyzet.

9. Gyukits Gy., Rózsa J., Réthelyi J., Stauder A., Susánszky É., Mészáros E, Skrabski Á., Kopp M.: A szociális tényezôk hatása a 40–49 éves magyarországi romák egészségi állapotára. Orvostovábbképzô Szemle XI évf. 1. sz. 10–15.

10. OLEF 2003. gyorsjelentés, Forrás: Egészségügyi Minisztérium honlapja. www.eum.hu 11. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakosságának egészségi állapota ÁNTSZ éves jelentés, 2003.

A roma lakosság szociális helyzete és egészségi állapota

135

Jelen vizsgálatban a megkérdezetteknek csak 3,4 százaléka vallotta magát rendszeres alkohol-fogyasztónak, 75,2 százalék pedig saját elmondás szerint semmilyen alkohol nem fogyaszt. Az alkohol fogyasztás csökkentését a megkérdezettek 2,6 százaléka gondolta szükségesnek, lelkiismeret furdalása alkohol miatt még kevesebb embernek volt, 1,6 százaléknak. Az OLEF 2003. adatai szerint a férfiak 18 százaléka, a nôk 3 százaléka nagyivónak vallotta magát, a nôk 8 százaléka, a férfiak 31 százaléka saját bevallás szerint mértékletes ivónak tekinthetô. Saját kutatásunkban a férfiak körében elenyészô számban vallottak be rendszeres alkoholfogyasztást, nôk körében saját bevallás szerint senki sem fogyaszt még kis mennyiségben sem rendszeresen alkoholt. A fenti eredmények jelentôsen eltérnek az átlagos magyar lakosság körében történt vizsgálatok eredményeitôl.

A nemek közötti dohányzás és alkoholfogyasztás esetleges különbségeinek vizsgálatához az aktuális változók itemeit összevonva képeztük a valamilyen szinten dohányzók (10 szálnál kevesebbet szív, 10–20 szálat szív, több, mint egy dobozzal szív, két vagy több dobozzal szív, pipázik), illetve a valamilyen szinten alkoholt fogyasztók (mindennap egy keveset, naponta többet, mint két „feles”, két üveg sör, négy deci bor, még ennél is többet fogyaszt) csoportját. Ennek alapján megállapítható, hogy a valamilyen szinten dohányzók kétharmada nô, egyharmada férfi. A valamilyen szinten alkohol fogyasztók esetében pedig pont ellenkezô az arány: az alkoholfogyasztók kétharmada férfi.

Ellátások igénybevétele, elégedettség Jelen kutatásban a háziorvosi ellátás igénybevétele rendszeresnek tekinthetô (hetente illetve havonta többször igénybe veszi) a megkérdezettek 52,6 százaléka.

7. sz. táblázat: Ellátási típusok igénybevételének gyakorisága (százalékban) Hetente Havonta Évente Évente Ritkábban többször többször többször egyszerkétszer

háziorvos szakorvos fogorvos magánorvos kórház természetgyógyász gyógytornász terhestanácsadás csecsemôtanácsadás

Még soha Nincs ilyenre Nem tudja Átlag * szüksége, nem volt rá nem vonatkozik

19,8 2,6 0,4 0 0,8

32,8 14,4 2,0 0,8 10,0

14,0 16,2 11,4 2,2 18,0

6,8 7,2 14,4 2,6 6,6

16,2 21,2 31,2 10,0 24,2

1,2 8,2 9,6 25,0 8,2

2,4 9,2 8,8 35,6 11,8

2,8 13,0 14,0 14,0 12,8

4,33 3,22 2,51 1,62 3,00

0 0,2

0,2 0,4

1,0 1,2

1,4 1,4

3,2 2,8

25,4 25,0

46,6 46,8

13,0 12,8

1,31 1,38

0,8

2,4

1,8

2,6

9,0

13,4

46,6

14,2

2,11

3,0

2,6

2,6

2,4

8,2

14,2

44,2

13,6

2,4

*Hatfokozatú mutató, ahol „1” jelentése „soha”, a „6” jelentése „hetente többször” veszi igénybe az adott ellátást.

136

Fónai Mihály–Pénzes Mariann

Az egyes egészségügyi szolgáltatások igénybevétele tekintetében leggyakrabban a háziorvost keresik fel a megkérdezettek. Ez az átlagos népességhez képest közel hasonló gyakoriságot jelent (OLEF 2003). A természetgyógyász, illetve a gyógytornász szinte alig fordul elô az egészségügyi szolgáltatók körében. A háziorvosi ellátás igénybevétele nem mutat eltérést a két nem között, a szakorvos, fogorvos, magánorvos felkeresése, kórházi ellátás igénybevétele, valamint értelemszerûen a terhes tanácsadás és a csecsemô tanácsadás igénybevétele magasabb a nôk körében.

A korosztályokat megfigyelve azt tapasztaltuk, hogy a háziorvosi és szakorvosi, valamint a kórházi ellátást fôleg az idôskorúak (60 évesnél idôsebbek), a fogorvost az idôsebb felnôtt korúak (40–59 év) veszik igénybe, míg a magánorvosi rendelést, természetgyógyászt, gyógytornászt12 igénybevevôk között a fiatal felnôttek (15–39 év) vannak többségben. Meg kell jegyezni, hogy ez utóbbi ellátás típusok igénybevétele a mintában nagyon csekély. A terhes tanácsadást és a csecsemô tanácsadást elsôsorban a fiatal felnôtt korúak használják ki. A 2003-as kutatás adatai alapján a romák és a nem romák között két területen érvényesül lényegesebb eltérés: a fogászati ellátások igénybevétele, és a szakellátások igénybevétele között: e területeken a romák kevésbé veszik igénybe az ellátásokat, mint a nem romák. Más (módszerû) kutatások is ezeken a területeken – továbbá a kórházi ellátás területén – jelzik azt, hogy a romák az ellátásban hátrányokat tapasztalnak (Neményi, 2003, Gyukits, 2000). Bár a romák hasonló gyakorisággal veszik igénybe a kórházi ellátásokat, azaz önmagában a „gyakoriság” nincs összefüggésben az általuk tapasztalt bánásmóddal, a legtöbb panaszuk mégis a kórházi ellátásra van.

Az orvoshoz fordulás céljaként leggyakrabban a gyógyszerfelírás (36,8 százalék), valamint az idült egészségügyi probléma szerepelt. Ez elsôsorban a nôkre jellemzô, férfiak gyógyszert felíratni és ellenôriztetni járnak. Tanácsot kérni csak a megkérdezettek 2,9 százaléka ment orvoshoz, ez mind a férfiaknál, mind a nôknél csak néhány esetben fordult elô. Az orvost kisebb panaszokkal csak 9,8 százalékuk keresi meg. Tüneteit, panaszait 13,4 százalékuk amíg lehet, halogatja, s csak nagy fájdalom esetén megy orvoshoz 19,8 százalékuk. Háziorvoshoz 43 százalékuk jár, de legalább egy éven belül a vizsgált populáció 77,2 százaléka felkereste orvosát.

Nôknél ez az arány magasabb, férfiaknál alacsonyabb.

Az összehasonlítható területeken az ellátási típusok igénybevételének gyakorisága és a „mikor volt utoljára... (egy ellátáson)” kérdésre adott válaszok között szoros összefüggés van. Az összehasonlítható ellátásokra számított skálaátlagok sorrendje megfelel a két kérdés esetében. A 2003-as kutatás adataival összevetve megállapítható, hogy a mintabeli romák az elmúlt idôszakban valamivel többször voltak kórházban, és kevesebbszer szakellátásokon, mint a nem romák. Több kutatás adatait figyelembe véve ezt azzal magyarázzuk, hogy a romák a háziorvosi alapellátás mellett a rosszabb egészségi állapotuk mellett inkább megjelennek a kórházakban, mint a nem romák. Másik oka a rendszer bonyolultságában kereshetô: a romák számára egyértelmûbbek a közvetlenül megfogható ellátások, a háziorvos, és a kórház.

Az általunk vizsgált mintában szignifikáns összefüggés van a háziorvos, valamint az igénybevevôk neme között, a nôk gyakrabban veszik igénybe a háziorvos által nyújtott szolgáltatásokat. A korral a háziorvos igénybevételének gyakorisága, a szakellátás, kórház felkeresése, a különbözô vizsgálatokon való megjelenés (vérnyomásmérés, 12. Ezeket a lehetôségeket a nem romák is nagyon ritkán veszik igénybe. A „magánorvos” a kialakult gyakorlat szerint elsôsorban a kórházi ellátásban „megfogadott”, „fizetett” orvost jelenti.

A roma lakosság szociális helyzete és egészségi állapota

137

EKG-, vércukorszint-mérés), a nôgyógyászati rákszûrés, valamint a terhes- és csecsemô tanácsadás mutat erôs összefüggést. A háziorvost, a szakellátási formákat, a kórházi ellátást igénybevevôk között inkább az idôskorúak vannak többen. Ugyanígy a különbözô vizsgálatokon való megjelenés is inkább erre a korosztályra jellemzô. A nôkkel kapcsolatos vizsgálatokra, tanácsadásokra a fiatal felnôtt korúak járnak gyakrabban.

A település típusával csupán a háziorvosi és a kórházi ellátás igénybevételének gyakorisága nem mutat összefüggést, tehát elmondható, hogy a település típusa (esetünkben város, vagy egyéb település: község, falu) meghatározza a különbözô egészségügyi ellátások igénybevételének gyakoriságát. Valószínûleg a kisebb településeken nem elérhetô ellátások, az ellátórendszer hiányosságaiból fakad ez az erôs összefüggés. Ezek közül is érdemes rámutatni például arra, hogy a városban élôk gyakrabban jelennek meg emlôvizsgálaton, vérnyomásmérésen, EKG-vizsgálaton, vércukorszint-mérésen, több dologra is kiterjedô vizsgálatokon.

A megkérdezettek legnagyobb része a nyíregyházi kórházat vette igénybe (38,8 százalék), valamivel kevesebben keresték fel a mátészalkai kórházat (25,6 százalék). Más, a megyében lévô kórházat illetve a Debreceni Orvostudományi Centrumot néhány százalékban vették csak igénybe. A kórházak igénybevételére a területi megoszlás jellemzô, leginkább a lakóhelyhez legközelebb esô kórházat keresik fel problémájuk esetén.

Az egyes szakellátási típusok igénybevétele, megterhelése jelentôsen eltér a megkérdezettek és családtagjaik körében. A családban élô más felnôtt illetve házastárs, élettárs egészségügyi ellátásának aránya közel fele a megkérdezettekének.

A megkérdezettek közel fele vette igénybe a felnôtt alapellátást, a nôgyógyászatot, közel harmaduk a belgyógyászatot, egyötödük a laboratóriumot, röntgent valamint az ultrahang vizsgálat lehetôségét. Más szolgáltatások igénybevétele jelentôsen alacsonyabb. A szakellátások igénybevételének megoszlásai jelzik a lehetséges betegségek és panaszok területeit is; azok gyakorisági sorrendje jelentôs mértékben megfelel a szakellátások igénybevételi sorrendjének. Gyermekeknél az életkori sajátosságokat figyelembe véve nem meglepô, hogy leggyakrabban a gyermek háziorvosi és fogászati alapellátást, és a fül-orr-gégészetet veszik igénybe.

Az egészségügyi ellátással, illetve az ellátás során tapasztalt bánásmóddal általánosságban minden ötödik megkérdezett teljesen elégedett. Az elégedettséget ötfokozatú skálán lehetett jelölni.

8. sz. táblázat: Elégedettség az ellátással illetve a bánásmóddal, ötfokozatú skálán Egészségügyi szolgáltatás típusa

Ellátás

Bánásmód

felnôtt háziorvos gyermek háziorvos fogorvos ügyelet szakellátás iskolaorvos védônô kórház

3,62 3,26 3,17 2,94 2,94 2,84 3,42 3,25

3,50 3,17 3,11 2,87 2,89 2,78 3,31 3,19

138

Fónai Mihály–Pénzes Mariann

A megkérdezettek a felnôtt háziorvosi ellátással és a védônôi szolgálattal a legelégedettebbek, ennek oka többek között a háziorvosok, valamint a védônôk és a lakosság között kialakuló személyes, napi kapcsolat. Ez a pozitív visszajelzés is megerôsíti különösen a romák esetében a védônôi szolgálat bevonását az egészséget érintô programok megvalósításába, a gyakran halmozottan hátrányos helyzetben élôk körében ez még nagyobb jelentôséggel bírhat. Az eredmények igazolják az ellátások igénybevételénél kifejtett következtetésünket: minél „közelibb” egy ellátás a lakossághoz, annál inkább elégedettek vele a megkérdezett romák. Figyelmet érdemel az ügyeleti rendszerrel és az iskolaorvosi szolgálattal való elégedetlenség: az iskolaorvosi szolgálat esetében ezt a roma családok szocializációs sajátosságaival magyarázzuk. Az ügyeleti rendszerre vonatkozó kutatói tapasztalataink szerint az egészségügyi ellátórendszer legneuralgikusabb pontja, ugyanis az ügyeleti rendszerben dolgozó orvosok véleménye szerint a roma családok akkor is igénybe veszik az ügyeleti rendszert, ha az nem indokolt. Valószínû, hogy az ügyeleti rendszerrel és az ott tapasztalható bánásmóddal való elégedetlenség a romák reagálása erre a helyzetre. Az ügyeleti rendszer indokolatlanul magas igénybevétele hátterében sokféle ok feltételezhetô, de kiemelten magyarázható a szolgáltatást igénybe vevôk alacsony egészségkultúrájával és tájékozatlanságával, de nem hagyható figyelmen kívül a rossz egészségi állapot vagy a korai kezelésbe vétel nehézsége.

Az ellátórendszerrel való elégedettség és a bánásmód között szoros a kapcsolat, a laikusok valójában nem tesznek a két dolog között különbséget. Más, interjús kutatások eredményei szerint azonban az interjúhelyzetben a romák gyakran beszélnek az ellátás során tapasztalt megkülönböztetésrôl. Mi erre indirekten, a bánásmód „osztályozásával” kérdeztünk rá. Úgy tûnik, a legtöbb, a bánásmóddal kapcsolatos negatív tapasztalata az ügyeleti és a szakellátásokkal, valamint az iskolaorvosi szolgálatban van a megkérdezett romáknak. Az a tény, hogy csak minden második megkérdezett elégedett az egészségügyi ellátással ill. a bánásmóddal mindenféleképpen felveti az egészségügyi dolgozók kommunikációs és konfliktus kezelési készségeinek fejlesztését, ezzel együtt a lakossági képzés szükségességét is a személyközti kapcsolatok javítására. Az egészségügyi dolgozók számára empátiaerôsítô, konfliktuskezelô, a másságot hatékonyan kezelô, készségeket fejlesztô tréningekre, folyamatos szupervízóra és a kiégés megelôzésére lenne szükség. Nagyon fontos, hogy a betegek, az egészségügyi szolgálatokat igénybevevôk jogaik ismeretén túl rendelkezzenek megfelelô információkkal az egészségügyi ellátásról, az egészségi állapot javításáról és a betegség korai jeleirôl, illetve legyen lehetôség az idôbeni tájékoztatásukra.

Panaszok és betegségek A roma lakosság egészségi állapotának jellemzésére különbözô gyakorisági mutatók (ellátás igénybevételének gyakorisága, milyen ellátásokat vett igénybe) mellett közvetlenebb módon kifejezi a megkérdezettek státuszát a közelmúlt (az elmúlt három év) betegségeinek, panaszainak a listája. Erre a „volt-e orvosi vizsgálaton, vizsgálta-e orvos (az adott betegséggel, panasszal)” kérdéssel kérdeztünk rá. Bár a lehetséges betegségek listája és gyakorisága is a megkérdezettek önbevallásán ala-

A roma lakosság szociális helyzete és egészségi állapota

139

pul, a különbözô gyakorisági mutatók együttes elemzése már módot ad esetünkben a roma lakosság egészségi állapotának a jellemzésére. A kutatás során nemcsak a megkérdezettek betegségeire és panaszaira kérdeztünk rá, hanem a velük egy háztartásban élôkére is. Tapasztalatunk az, hogy elsôsorban a saját egészségi állapotukra vonatkozó válaszok a megbízhatóbbak, a többi családtag/háztartástag egészségi állapotára vonatkozó válaszok csak tendenciák jelzésére alkalmasak.

9. sz. táblázat: Volt-e orvosi vizsgálaton, kezelte-e orvos...?

A megkér- Házastársa Egyéb Gyerek dezett élettársa felnôtt

magas vérnyomás szívinfarktus anginás roham, markoló szívtáji fájdalom egyéb szívbetegség agyvérzés (gutaütés, szélütés), agyérgörcs magas koleszterinszint magas vércukorszint, cukorbetegség krónikus légzôszervi betegség mozgásszervi betegség gyomor-, vagy nyombélfekély májbetegség daganat (rák) asztma allergiás betegségek látásprobléma hallásprobléma idegrendszeri pszichés nôgyógyászati fertôzô betegség

30,2 2,6 6,6 8,2 0,4 3,6 4,0 2,4 4,4 6,2 1,4 1,2 4,2 2,8 8,8 5,0 12,0 4,2 19,2 0,2

11,4 1,0 2,0 2,8 0,6 2,0 1,4 0,6 2,2 3,2 0,4 0,6 1,6 0,4 2,8 2,2 2,8 1,2 7,4 0,2

4,4 4,4 2,0 1,8 0,4 0,4 2,0 0,4 0,6 0,4 1,6 2,6 2,2 0,8 2,2 1,4 1,2 0,2 1,0 0

2,6 0,2 0,6 1,2 0 0 0,2 0,8 0,4 0 0 0 6,2 2,6 2,2 1,2 1,2 0,3 1,2 0,6

Az orvos által megerôsített betegségeket illetve tüneteket tekintve a megkérdezettek 30 százaléka, a családban élô egyéb felnôttel együtt a vizsgált népességnek közel 46%-a szenved magas vérnyomásban, illetve kezelték emiatt, ehhez képest rendszeres vérnyomás ellenôrzésre csak 17,6 százalékuk jár. Az EKG-vizsgálaton rendszeresen részt vettek aránya ennél jóval alacsonyabb (7,6 százalék), miközben a keringési rendszert érintô egészségügyi problémája ennél több embernek van. A magas vérnyomásos betegség gyakoriságát is figyelembe véve relatíve alacsony a megfelelô egészségügyi szûrések igénybevétele. Gyermekeknél a leggyakoribb betegség az asztma (6,2 százalék), kezelésüket feltehetôen elsôsorban az alapellátás végzi, speciális ellátásként pedig az allergológiát illetve a tüdôgyógyászatot veszik igénybe.

Az eredmények alapján megfogalmazható, hogy a keringési rendszer betegségei, a szív-és érrendszeri betegségek, az agyi események, a gyomor-és nyombélfekély, a látórendszer betegségei, a légzôszervi betegsége, az asztma, valamint az idegi és

140

Fónai Mihály–Pénzes Mariann

pszichés betegségek fordulnak elô magasabb arányban a romák, mint a nem romák között. Ezek a morbiditási adatok megfelelnek ugyan a teljes népesség körében tapasztalható folyamatoknak is, a hangsúly elsôsorban a magasabb elôfordulási gyakoriságon van. 2003-as megyei kutatásunk is e területeken jelez szignifikáns eltéréseket a megye roma és nem roma népessége között. Más kutatásaink eredményei alapján is megfogalmazható, hogy a romák e területeken megfigyelhetô betegségei és tünetei jelentôs mértékben a szociális helyzet következményeként értelmezhetôk.

Betegség-index képzésével azt vizsgáltuk, hogy az általunk felsorolt betegségek, panaszok közül hányan voltak olyanok, akik egyszerre több egészségi problémái is megjelöltek. Több mint két betegség, panasz említése a megkérdezettek 31%-ra volt jellemzô.

10. sz. táblázat: Több betegség, panasz említésének gyakorisága.

Említett betegség, panasz száma 2 3 Gyakoriság 14,4 7,0

4 3,4

5 2,8

6 1,6

7 0,8

8 0,6

9 0,4

A több betegség említése a település típusával, a korral, valamint a szubjektív egészség megítélésével mutat erôs összefüggést. A betegség-index és a megkérdezettek nemek szerinti hovatartozása között nincs szignifikáns összefüggés.

A családtagok egészségi állapotát és társadalmi, gazdasági státuszát, az adott kisközösségben az érvényesülési lehetôségeit befolyásolja a család összetétele, az egészség, illetve a betegség szempontjából. Rokkantsággal vagy fogyatékkal élôk gondozása különösen az egyébként is hátrányos státuszú családokban vezethet további esélyegyenlôtlenséghez és hátrányhoz (speciális igényt is kielégítô foglakoztatás, pl. részmunkaidô, nehezebb mobilitás).

A megkérdezett roma családok csak kis hányadában élnek együtt fogyatékossággal élô családtaggal. Legmagasabb számban értelmi fogyatékos személlyel (4,2 százalék), valamint mozgáskorlátozottakkal (3,5 százalék) találkozhatunk. A mintába kerülôk között a siketek és nagyothallók (1,4 százalék), a vakok és gyengénlátók (1,0 százalék), halmozott fogyatékkal élôk (0,6 százalék) elenyészô számban kerültek. A család a fogyatékossággal élô családtag ellátásához a házi-gondozás (válaszolók 22,5 százalék) segítségét, saját tagjainak támogatását (10,0 százalék) valamint egyéb szolgáltatásokat (22,5 százalék) vesznek igénybe.

Vélemények a szûrôvizsgálatokról Az egészség modellek közül, az egészség hiedelem modell, mint az érték elvárás elmélete segítséget nyújthat az egészségfejlesztési programok, köztük a lakossági szûrési programok hatékonyságának javításához.13 Az egészség-fenyegetettség, valamint az adott program által eredményezett elônyök megélése, a saját kompetencia elfoga13. Victor J.Strecher, Irwin M. Rosenstock: The Health Belief Model (Chapter Three), in Health Behaviour and Health Education.

A roma lakosság szociális helyzete és egészségi állapota

141

dása az egészség befolyásolásában nagymértékben növeli az egyén aktív együttmûködését, pl. a szûrési programokban. Az országosan bevezetett emlôrák-szûrési programban a megye érintett lakossága országosan is elismerten magas számban vett részt, azonban e kiemelkedô szint fenntartása, javítása, valamint a megyén belüli jelentôs területi eltérések megszüntetése további fokozott erôfeszítéseket igényel.

A szûréssel kapcsolatos alacsony részvételt magyarázhatja a megelôzhetôségbe vetett hit hiánya, téves információk a betegség lefolyásával kapcsolatban, valamint bizonyos társadalmi akadályok, pl. a megfizethetôség felnagyítása. Jelen kutatás során a válaszadók 65,6 százaléka egyetértett azzal, hogy egyes betegségek szûrôvizsgálattal megelôzhetôk, csak néhányan (2,5 százalék) gondolták úgy, hogy ez nem lehetséges.

Minden nyolcadik megkérdezett (13 százalék) azonban úgy vélte, hogy csak panasz esetén szükséges szûrôvizsgálatra elmenni. A megkérdezetteknek közel fele biztosan elutasítja azt a fajta strucc-politikát, mely a nem-tudást a létezés hiányával egyenlôsíti, vagyis ha nem tudunk a betegségünkrôl, az valószínûleg nincs is. A szûrôvizsgálatot a gazdag lakossági csoportok privilégiumának csak a megkérdezettek 9,5 százaléka tekinti, a többség számára egyértelmû, hogy gazdasági alapon nem rekesztôdik ki e preventív ellátásból. A válaszadók egészségtudásának hiányosságaival magyarázható, s ennek okai között többek között iskolázottsági szint lemaradása és az egészségfejlesztési kommunikáció aspecifikussága is szerepet játszhat abban, hogy csaknem minden ötödik megkérdezett fél az esetleges pozitív diagnózistól. Hasonló okok miatt, de a korábbinál nagyobb arányban közel minden harmadik válaszadó fél az esetleges kellemetlenségtôl, illetve nem éli meg a személyes egészség-fenyegetettséget.

11. sz. táblázat: Az adott válasszal teljesen egyetértôk és elutasítók aránya a válaszolók körében F é r f i elutasítja egyetért

N ô elutasítja egyetért

Szûrôvizsgálattal a súlyosabb betegségek megelôzhetôk 2,0 68,7 2,7 64 Csak panasz esetén kell szûrôvizsgálatra elmenni 47,6 15,9 49,3 11,5 Csak megijesztik az embert, addig jó amíg nem tud róla 45,2 50,6 15,1 11,2 Szûrôvizsgálatra csak a gazdagok mennek el 63,4 13,1 62,7 8,0 Fontos, de a vizsgálat kellemetlen 25,3 26,7 30,5 23,4 Aki egészséges, annak nincs szüksége rá 44,5 51,9 32,2 17,1

Ö s s z e s elutasítja egyetért

2,5

65,6

48,6

13,0

48,8

12,6

63,1

9,5

28,8

24,3

49,7

21,8

A nemek között nincs jelentôs eltérés abban a kérdésben, hogy az egyes emberek jövedelme befolyásolhatja-e a szûrésen való részvételt. Nem meglepô eltérés mutatkozik azonban a két nem között a félelem, illetve a már megjelenô panaszok esetében. Általánosságban tapasztalható, hogy a férfiak késôbb, és gyakran már

142

Fónai Mihály–Pénzes Mariann

komoly panaszok esetén fordulnak orvoshoz. A korai, hatékony kezelés elmaradása sok betegség, különösen a rosszindulatú betegségek esetében jelentôsen ronthatja a beteg életkilátásait. Társadalmunkban a férfi „szerep” elvárásai (erôs, kitartó, bátor) más akadályozó tényezôk mellett nehezíthetik az egészséget támogató programokban a férfiak teljes körû részvételét. A bátorság és erôsség mögött meghúzódó félelem megfelelô, speciálisan megfogalmazott tájékoztatással csökkenthetô, az egészség tudatos magatartás és életvitel kialakításával javítható az általános egészségi állapot.

A szûrésekkel, egészségügyi ellátással kapcsolatos attitûdöket kisebb-nagyobb mértékben befolyásolja az életkor. A fiatal férfiak hajlamosabbak elutasítani, hogy a szûrôvizsgálatok alkalmasak egyes súlyos betegségek megelôzésére. A 31–35 és 56-60 éves férfiak a nôknél jelentôsen nagyobb számban hiszik azt, hogy csak panasz esetén kell szûrôvizsgálatra menni, ezek a vizsgálatok csak megijesztik az embert. Érdekes, hogy azt a véleményt, miszerint egészséges embernek nincs szüksége ilyen vizsgálatokra, az 56–60 éves korosztályban fôleg férfiak választották.

Gyermekvállalás A roma családok általában több gyereket nevelnek, mint a nem-romák.14 Az elsô gyermek vállalása is korábban, sokszor a serdülôkorban történik. A családtervezéssel, fogamzásgátló módszerekkel szembeni ellenállással, a roma hagyományokkal és kultúrával együtt hozzájárul a sok gyermeket és több generációt magába foglaló családszerkezetet fennmaradásához. A családtervezést a megkérdezettek nagy része (87,2 százalék) szükségesnek tartja, 3,8 százalékuk nem tartja fontosnak, 4,8 százalék nem tudja eldönteni és 4,2 százalékuk nem kívánt válaszolni a kérdésre.

A gyerekvállalást a megkérdezettek több mint fele (58,1 százalék) a nô 18 és 30 éves kora között tartja ideálisnak. A korai gyerekvállalást csak néhány megkérdezett tartotta ideálisnak. 18 százalékuk szerint a gyerekvállalás idejét az anyagi lehetôségek dönthetik el. A testi érettséget fontos kritériumnak tartók között közel azonos arányban találunk nôket és férfiakat. Az elsô gyerek vállalása a roma kultúrában elfogadottan igen fiatal életkorban történik, ezt támasztják alá a megkérdezettek válaszai. A megkérdezettek között az elsô gyerek vállalása minden esetben 30 évesnél fiatal korban történt.

12. sz. táblázat: Elsô gyermek vállalása (százalékban): 16 éves kor alatt

10,4

16–18 19–30 31–40 é v e s k o r b a n

47,8

41,8

41 éves kor felett

0

0

A korai gyerekvállalás tapasztalat szerint összefüggésben van az iskolai végzettséggel. Jelen kutatásban 16 év alatti elsô gyerekvállalást csak a befejezetlen, illetve befejezett általános iskolai végzettségûeknél találtunk.

14. A megyében a nem roma háztartások 2,8 fô, a roma háztartásokban 4,6–4,8 fô él.

A roma lakosság szociális helyzete és egészségi állapota

143

Mentális állapot Az egészség testi és lelki dimenziói egymástól elválaszthatatlanok. A depresszió és neurózis vizsgálatára különbözô skálák használatosak, leggyakrabban a Beck féle rövid depressziós kérdôív és a Juhász-féle neurózispontozó skála.15 A tünetegyüttes összetevôi a szociális visszahúzódás, döntésképtelenség, fáradékonyság, túlzott aggódás, pesszimizmus. A korábbi összehasonlító vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az országos 8,1-es átlagponthoz képest 10,2 volt a depressziópontszám (Kopp, 2003). A vizsgálatban alkalmazott kategóriák szerint 0–9 pont között nem depressziós, 10–18 pont között enyhe depressziós tünetegyüttes, 19–25 között közepesen súlyos depressziós tünet együttes és 20 fölött súlyos depressziós lelkiállapot jellemzô a válaszadóra. A szerzô háttértényezôként a nagy teljesítmény igényt, illetve teljesítmény-motivációt említi, a depressziós tünetegyüttest a kielégítetlen igény következményének tekintette. Nemek szerinti különbségeket ennél a mutatónál nem találtak, ezzel szemben a neurotikus tünetegyüttesnél jelentôs nôi túlsúlyt mutattak az eredmények.

Kopp Mária munkatársaival széleskörûen vizsgálta a depressziós tünetegyüttes jelentôségét, hatását az egészségi állapotra.16 Különösen férfiak esetében érvényes kutatásaik során azt találtak, hogy a megyék közötti halálozási különbségek jelentôs részét magyarázzák a GDP különbségei, a depresszió és a megyén belüli jövedelmi különbségek.

Jelen kutatásban a hazai anómia és elidegenedés kutatásokban használt standard kérdésekkel vizsgáltuk a megkérdezett romák mentális állapotát, az anómiára és az elidegenedésre utaló jeleket, valamint a suicidumra való késztetést. A mentális állapot mutatói közül lássuk elsôként az anómiára és az elidegenedésre utalókat.

13 sz.. táblázat: Az anómia és az elidegenedés megnyilvánulásai (százalékban) Anómia és elidegenedés

1997, ország*

teljesen részben igaz

Sorsom alakulását alig tudom befolyásolni Gondjaim többségén alig tudok enyhíteni Gyakran fontos dolgokban is tehetetlen vagyok Problémáimat nem tudom megoldani Gyakran érzem magányosnak magamat

11,1 11,6 10,1 8,1 9,0

38,7 33,7 32,4 37,3 13,6

2004, SzabolcsSzatmár-Bereg megye, roma minta** teljesen részben igaz

17,4 17,6 19,7 20,5 21,4

33,4 37,7 27,3 24,0 18,3

*Forrás: Társadalmi riport 1998: 499., ** saját adatfelvétel (N=500)

15. Kopp Mária, Skrabski Árpád: Magyar lelkiállapot (1995).

16. Kopp Mária, Skrabski Árpád: Az egészségi állapot társadalmi, magatartási, életmód meghatározói, Hungarostudy 2002, sajtóanyag, www.behsci.sote.hu

144

Fónai Mihály–Pénzes Mariann

A mintába került romák az anómiára és az elidegenedésre utaló kijelentéseket sokkal inkább igaznak tartják önmagukra, mint ahogy azt az 1997-es országos kutatás során tapasztalták. Mintánkban minden ötödik személy komoly mentális problémákkal küzd, úgy érzik, hogy tehetetlenek, sorsuk alakulására szinte semmi hatásuk nincs, és problémáikat nem tudják megoldani. Ez kellôen megmagyarázza a szomatikus betegségek és tünetek jelentôs részét is. A problémáival megküzdeni képtelenek jelentôs aránya a roma lakosság egyik súlyos társadalmi problémáját jelenti, ami – a szegénységbôl, a kirekesztésbôl, szegregációból és a megkülönböztetésbôl, az underclass helyzetbôl következôen – a romák jelentôs részének jellemzô életérzését fejezi ki. Az anómia és az elidegenedés különösen magas a nôk körében, ami a roma nôk fokozott társadalmi hátrányaiból fakad. Az élet anómiás és elidegenedett átélése kellôen magyarázza a lelkiállapot problémáit, melyekben összefonódnak a lelki, mentális és szomatikus panaszok.

14. sz. táblázat: A lelkiállapot problémáit jelzô tünetek elterjedtsége (az „igen” válaszok százalékos eloszlása) Anómia és elidegenedés

Gyakran kimerült, letört Gyakori erôs szívdobogás Állandóan izgatott, ideges Gyakori remegés Úgy érzi, nincs szerencséje Sokat aggódik az egészsége miatt Összezavarodik, ha egyszerre több tevékenységet kell végeznie Gyakran erôs fejfájás Félelmeitôl, szorongásaitól nem tud megszabadulni

1997, ország*

2004, SzabolcsSzatmár-Bereg megye, roma minta**

51,1 25,7 21,6 15,3 47,2 33,0

52,2 52,6 40,6 32,9 57,4 50,3

22,7 25,4

40,6 52,4

14,7

36,4

*Forrás: Társadalmi riport 1998: 494., ** saját adatfelvétel (N=500)

Az anómia és elidegenedés mutatók kellôen magyarázzák a megkérdezett romák kifejezetten rossz lelkiállapot mutatóit. Életük „alapélménye” az állandó izgatottság, kimerültség, aminek következtében nagyon magas a gyakori fejfájásra, az erôs szívdobogásra és remegésre utalók aránya. Ennek a lelkiállapotnak és általános egészség-percepciónak egyenes a velejárója az aggodalom egészségi állapota miatt, továbbá a kilátástalanság, a szorongás és az összezavarodottság érzése. Ezek a lelki problémák különösen magasak a nôk körében. Az anómia és elidegenedés, valamint a kiegyensúlyozatlan lelkiállapot következtében a vizsgált mintában megjelennek az öngyilkosságra, mint lehetséges probléma megoldási módozatra utaló válaszok. Minden huszadik válaszoló el tudná képzelni, hogy öngyilkosságot kövessen el, a férfiak

A roma lakosság szociális helyzete és egészségi állapota

145

4,1 százalék, a nôk 2,0 százaléka gondolt erre az elmúlt egy évben, és ugyanekkora részük már kísérelt meg öngyilkosságot – közülük csaknem mindenki részesült pszichiátriai kezelésben. A férfiak családjainak 6,0 százalékában, a nôkének a 3,2 százalékában történt már öngyilkossági kísérlet – a suicidumot elkövetôk fele meg is halt.

Ezek az adatok arra utalnak, hogy az általunk vizsgált roma populációban a magas anómia és a lelkiállapot problémái miatt minden huszonötödik roma felnôtt el tudja fogadni az öngyilkosságot, mint lehetséges probléma megoldási módot. Ez ahhoz képest, hogy a mintabeli roma felnôttek közül minden ötödik tartósan anómiás állapotban él, és mintegy felük komoly lelki problémákkal küzd, viszonylag alacsonynak mondható. Ezek az adatok megfelelnek a hazai állapotnak.

A Hungarostudy 2002 elemzésében17 a közel 13 000 megkérdezett közül 2,3% jelezte, hogy már követett el öngyilkossági kísérletet. 70,2 százalékuk nô volt, a kísérletet elkövetôk 64%-a részesült orvosi kezelésben öngyilkossága miatt. A rizikófaktorok között legjelentôsebbnek az orvosilag igazolt depressziót, a pszichiátriai betegségeket, valamint a családban elôforduló öngyilkosságot találták. Igen fontos szerepe van a másodlagos rizikótényezôk között pl. a súlyos életeseményeknek, a létminimum alatti életszínvonalnak, súlyos betegségnek, dohányzásnak, reménytelenségnek, munkanélküliségnek. Hasonló összefüggéseket mutatnak be a mentális egészséget és a befolyásoló biológiai, társadalmi-gazdasági faktorokat elemzô tanulmányok.18 Ha végignézzük ezen mutatók értékeit a vizsgált közösségnél, különösen sürgetônek kell tekintenünk a súlyos egészségkárosodás megelôzését, az egészség fejlesztését, az életminôség javítását.

Összegzés A bevezetésben felvázolt kutatási céljaink és hipotéziseink teljesültek, illetve igazolódtak. A vizsgált roma populációban szoros kapcsolat van a szociális státusz és az egészségi állapot között. Ez azt is jelenti, hogy a mintabeli romák körében mért egészségi állapot mutatók csak átgondolt, rendszerszerû „beavatkozások”19 esetében változhatnak, figyelembe véve azt is, hogy a saját egészségi állapotot jelentôs mértékben az egyén életvezetése alakítja. Az életmódnak az egészségi állapotra gyakorolt hatása azonban jelentôs mértékben az életmód keretei és feltételei által meghatározottak. Ebbôl az következik, hogy a romák egészségi állapotát jelentôs mértékben befolyásoló szegénység, kirekesztettség és diszkrimináció a hazai „megoldási módok” ismert terápiájával oldható, azaz az iskolai végzettség jelentôs emelésével, ami középtávon javíthatja a romák munkaerô-piaci pozícióit, ezáltal növelheti jövedelmüket. Az iskolai végzettség emelésének lehetséges programja azonban csak részben képes csökkenteni a kirekesztettséget és a diszkriminációt, amik önmagukban is növelik a romák körében tapasztalható anómiás és elidegenedési je-

17. Rózsa Sándor, Hajnal Ágnes: Az öngyilkossági kísérletek elôfordulási gyakorisága és rizikótényezôi a Hungarostudy 2202 felmérés alapján, sajtóanyag.

18. Mental Health: New Understanding, New Hope, The World Health Report 2001 (Chapter 1).

19. A hazai romakutatások zöme megfogalmaz „fejlesztési javaslatokat”, amelyek a romák társadalmi helyzetének javítását célozzák meg. Ettôl függetlenül a „szociológiai” írások jórészt „leíróak”, a szociális -és kultúrantropológiai írások pedig „megértôk” és „beleérzôk”.

146

Fónai Mihály–Pénzes Mariann

lenségeket, amik hozzájárulhatnak a lelkiállapot egyensúlyzavaraihoz, a mentális problémák magas arányához is.

Hipotéziseink másik csoportja a „szegénység etnicizálódására” és az underclass társadalmi helyzetre vonatkozott. Kutatási eredményeink megerôsítik a szegénység „etnicizálódásának” tézisét, hisz az általunk vizsgált minta többsége a létminimum, és a relatív szegénységi küszöb alatt él. 2003-as, a megyében folytatott kutatásunk is azt mutatja, hogy a szegények között meghatározó csoportot alkotnak a romák, akik ezen túlmenôen az underclass társadalmi helyzetet alakító kirekesztôdések valamennyi dimenziójában a kirekesztettek között vannak. Iskolai végzettségük alacsony, az iskolai szegregációjuk magas, foglalkoztatottságuk szintje alacsony, a települési szegregáció szintje a településeken belül és a települések között („poszt-szocialista gettósodás”, Ladányi-Szelényi,1997.) ugyancsak magas. Más kutatásaink is azt igazolják, hogy a megyében kialakult egy szûk roma vállalkozói elit, valamint egy még szûkebb diplomás és érettségizett középosztály, amely jelentôs mértékben külön térszerkezetben él, mint a szegény romák. Ez annak a jele, hogy a megyében élô romák helyzete valóba underclass helyzetû, nem jellemzi az under-caste, vagy a lower class helyzet.20 Kutatásunk fontos eredményének tartjuk azt a feltételezésünket, mely szerint az egészségi állapot – mentális állapot egyszerre következménye a sokdimenziós kirekesztôdéseknek, és egyszerre a mutatója ennek a helyzetnek. Ez azt jelenti, hogy a rossz egészségi-mentális állapot részben a kirekesztések következményeként alakul ki, és jelzi magát a kirekesztést is, pl. az anómia és elidegenedés, vagy a lelkiállapot mutatók területén, de a szomatikus egészség mutatók területén is, melyek egymással szoros kapcsolatot mutatnak.

Források és felhasznált irodalom Ádány Róza (Szerk.). A magyar lakosság egészségi állapota az ezredfordulón. Medicina Kiadó, Budapest, 2003.

Babusik Ferenc–Papp Géza: A cigányság egészségi állapota – szociális, gazdasági és egészségügyi helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. http://www.delphoi.hu Egészségügyi statisztikai évkönyv 2000. KSH, Budapest, 2001. Észak-Alföldi Regionális Népegészségügyi Jelentés 2005.

Filepné Nagy Éva–Fónai Mihály–Fábián Gergely: A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei népesség szociális helyzete és egészségi állapota. Szabolcs-Szamár-Beregi Szemle 2004. 1. 78-93.

Fónai Mihály: Underclass és etnicitás: a tézis empirikus tesztelése. In: Loss Sándor emlékkötet (szerk.: Szabó Béla), Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2005., megjelenés alatt.

Fónai Mihály–Czibere Ibolya–Zolnai Erika: Roma, és hátrányos helyzetû nem roma háztartások szociális és egészségi állapot mutatói Hajdúböszörményben. Hajdúböszörmény, 2004. Kéziratban.

Fónai Mihály–Filepné Nagy Éva: Egy megyei romakutatás fôbb eredményei. Szociológiai Szemle 2002. 3.

91–116.

Fónai Mihály–Némethi Szabolcs–Zolnai Erika: Kutatási zárójelentések (Hajdúhadház, Hajdúsámson, Polgár) A háztartások fôbb jellemzôi. 2004. Kéziratban Gyukits György: A romák egészségügyi ellátásának szociális háttere. in: Cigánynak születni (Szerk: Horváth-Landau-Szalai). Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2000.

Gyukits Gy.–Rózsa J.–Réthelyi J.–Stauder A.–Susánszky É.–Mészáros E.–Skrabski Á.–Kopp M.: A szociális tényezôk hatása a 40–49 éves magyarországi romák egészségi állapotára. Orvostovábbképzô Szemle XI. évf. 1.sz. 10–15.

20. Under-class, azaz „osztályok alatti osztály” helyzet: az összefonódó kirekesztôdések és a saját etnikai csoport közép-és felsôosztályainak a térbeli elkülönülése jellemzi. Under-caste, azaz alsó kaszt: az egész etnikai csoport összefonódó kirekesztése jellemzi úgy, hogy a saját középosztálya együtt él a szegényekkel. Lower class: egy-két lehetséges kirekesztôdés mellett (pl. a lakóhelyi) az etnikai csoport nincs kiszorítva a munkaerô-piacról, ott elsôsorban a képzetlen munkákat látja el (Ladányi–Szelényi, 2003).

A roma lakosság szociális helyzete és egészségi állapota

147

Havas Gábor–Kemény István: A magyarországi romákról. Szociológiai Szemle. 1995.3. 3–21.

Kemény István–Janky Béla–Lengyel Gabriella: A magyarországi cigányság 1972–2003.

Kertesi Gábor–Kézdi Gábor: A cigány népesség Magyarországon. Gondolat Kiadó – MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2004. socio-typo, Budapest, 1998.

Kolosi Tamás–Róbert Péter: A magyar társadalom szerkezeti átalakulásának és mobilitásának fô folyamatai a rendszerváltás óta. In: Társadalmi riport 2004. (Szerk: Kolosi–Tóth–Vukovich) TÁRKI, Budapest, 2004.

48–75.

Kopp Mária: A mentális és magatartási betegségek és zavarok gyakorisága és az általuk okozott társadalmi teher. In: Ádány Róza (Szerk.). A magyar lakosság egészségi állapota az ezredfordulón. Medicina Kiadó, Budapest, 2003. 191–207.

Kopp Mária–Skrabski Árpád: Az egészségi állapot társadalmi, magatartási, életmód meghatározói.

Hungarostudy 2002. Sajtóanyagok. www.behsci.sote.hu Kopp Mária–Skrabski Árpád: Magyar lelkiállapot. Végeken Kiadó, Budapest,1995.

Kósa Karolina–Lénárt Beáta–Ádány Róza: A magyarországi cigány lakosság egészségi állapota. Orvosi Hetilap 2002. október 27. 2419–2427.

Ladányi János–Szelényi Iván: A kirekesztettség változó formái. Napvilág Kiadó, Budapest, 2003.

Ladányi János–Szelényi Iván: Szuburbanizáció és gettósodás. Kritika, 1997. 7. 4–11.

Mental Health: New Understanding, New Hope. The World Health Report 2001 (Chapter 1.)

Jennie Naidoo–Jane Wills: Egészségmegôrzés gyakorlati alapok. Medicina Kiadó, Budapest, 1999.

Neményi Mária: Cigány anyák az egészségügyben. NEKH, 1998.

Neményi Mária: Szegénység – etnicitás – egészség. In: Kisebbségek kisebbsége (Szerk: Neményi–Szalai), Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2005. 152–193.

Népszámlálás 2001. 6. Területi adatok. 6.16. Szabolcs-Szamár-Bereg megye I.–II. KSH, Budapest, 2002.

Népszámlálás 2001. 6. Területi adatok. 6.16. Szabolcs-Szamár-Bereg megye I.–II. KSH, Budapest, 2002.

Népszámlálás 2001. 6. Területi adatok. 6.21. (Háztartás, család) Összefoglaló adatok. KSH, Budapest, 2002.

Népszámlálás 2001. 9. A munkát keresôk, a munkanélküliek fôbb adatai. KSH, Budapest, 2003.

Népszámlálás 2001. 16. A társadalom rétegzôdése. KSH, Budapest, 2004.

Neumark Tamás: A magyarországi romák egészségügyi helyzete. In: Kirekesztôdés vagy integrálódás? (Szerk: Béres Csaba) Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadója, Debrecen, 2002. 160–178.

OLEF 2003 gyorsjelentés. http://www. eum.hu Orvosi szociológia. (Szerk: Szántó Zsuzsanna–Susánszky Éva). Semmelweis Kiadó, Budapest, 2002. Östlin, Piroska–Sen, Gita–George, Asha: Paying attention to gender and poverty in health research: content and process issues in Bulletin of WHO, October 2004, 82 (10).

Puporka Lajos–Zádori Zsolt : A magyarországi romák egészségügyi állapota. Világbank, Magyarországi regionális Képviselet, NGO-Tanulmányok, 2. sz. Roma Sajtóközpont, 1998.

Rózsa Sándor–Hajnal Ágnes: Az öngyilkossági kísérletek elôfordulási gyakorisága és rizikótényezôi a Hungarostudy 2002 felmérés alapján, Sajtóanyag www.behsci.sote.hu Spéder Zsolt–Paksi Borbála–Elekes Zsuzsanna: Anómia és elégedettség a 90-es évek elején. In: Társadalmi riport 1998. (Szerk.: Kolosi T.–Tóth I.–Vukovich Gy.) TÁRKI, Budapest, 1998. 490–514.

Strecher, Victor J., Irwin M. Rosenstock: The Health Belief Model, (Chapter Three) in Health Behaviour and Health Education kiadó.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakosságának egészségi állapota. ÁNTSZ éves jelentés 2003.

Szirtesi Zoltán: A cigányság egészségügyi helyzete. Agroinform Kiadóház, Budapest, 1998.

Szociális statisztikai évkönyv 2001., KSH, Budapest, 2002.

Szociális statisztikai évkönyv 2002., KSH, Budapest, 2002.

148

Huszti Éva

Huszti Éva

A roma gyermekek jól-léte és életmódja SzabolcsSzatmár-Bereg megyében Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2004 áprilisában készült kérdôíves felmérés a Johan Béla Népegészségügyi Program keretében. A 12–18 év közötti roma gyerekek jól-létének és életmódjának vizsgálatára készített kérdôívet az országos Gyermekegészségügyi Intézet és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat munkatársai által konstruált kérdôív alapján szerkesztettük. A kérdések részét képezik egy nagyobb, Magyarországon már többször felvett kérdôívnek, így az eredmények összehasonlíthatók.1 A HBSC (Health Behaviour in School-aged Children) – jelen kutatással ellentétben – iskolára alapozott kutatás, az adatfelvétel osztályokban történik önkéntesen kitöltött kérdôívek segítségével.

A felmérés keretében megkérdezett 114 roma származású fiatal 61,4 százaléka lány, 38,6 százaléka pedig fiú volt, tehát az almintában a lányok felülreprezentáltak a vizsgált alappopuláció nemenkénti megoszlásához képest. A válaszoló gyerekek átlagéletkora 15,2 év, tehát az a korosztály, akiknél a vizsgált kérdéseket relevánsnak ítéltük.

A legtöbb megkérdezett fiatal közel fele (44,7 százalék) hagyományos 8 osztályos általános iskola tanulója, 23,7%-uk már nem jár iskolába, 14,9 százalékuk szakmunkásképzô vagy szakiskola tanulója, 12,3 százalék pedig 4 osztályos gimnáziumban vagy szakközépiskolában tanul. Az adatokból kiderül, hogy a megkérdezett gyerekek nem a koruknak megfelelô osztályba járnak, valószínûleg késôbb kezdték el az iskolát, vagy többször ismételtek évet. A válaszoló fiatalok több mint fele (56,5 százalék) a 6–7–8. osztályba jár, ezen kívül világosan látható a 8. osztály elvégzése utáni lemorzsolódás.

Családkép, jövõkép A tervek szerint kitolódni látszik a házasságkötés vagy élettársi kapcsolat létesítésének ideje: a válaszolók jelentôs hányada (41,7 százalék) csak 20 éves korában 1. Magyarország a WHO kérésére már 1985-ben csatlakozott ahhoz az európai ifjúságkutatáshoz, melyet a 80-as évek elején négy ország, Norvégia, Finnország, Ausztria, Anglia kutatói indítottak el. Hazánkban a legutóbbi kutatást 2000–2003 között az Országos Csecsemô és Gyermekegészségügyi, valamint a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet szakemberei végezték.

A roma gyermekek jól-léte és életmódja Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

149

szeretne házasságot kötni, illetve élettársi kapcsolatot létesíteni. Ha ez valóban megvalósul, a roma népességnél is hasonló tendencia érvényesül, mint a többségi társadalomban. A megkérdezett fiatalok 12,6 százaléka mondta azt, hogy már 18 éves kora elôtt szeretne párkapcsolatban élni. Szinte ugyanennyien (12,7 százalék) válaszolták azt, hogy csak 25 évesen, vagy ennél is idôsebben szeretnének csak házasságot kötni/ élettársi kapcsolatot létesíteni.

Arra a kérdésre, hogy hány évesen szeretné az elsô gyermekét, a válaszadók átlagosan a 22,5 évet jelölték meg, a legtöbbet választott érték a 22 év volt, tehát a mintába került fiatalok zöme ennyi idôsen szeretné az elsô gyermekét világra hozni.

18 éves kora alatt a megkérdezetteknek csupán 5,4 százaléka szeretne elôször szülni. Jelentôs azoknak az aránya (28,7 százalék), akik csak 25 éves koruk után szeretnék elsô gyermeküket megszülni. Átlagosan 2,1 gyermeket szeretnének a válaszoló fiatalok, a leggyakrabban megjelölt érték a 2 gyermek volt. Tehát, ha be is tartják elképzeléseiket, akkor valóban igazolódni látszik az a tendencia, miszerint a romák demográfiai helyzetében elôreláthatólag változások következnek be.

Az is látható a válaszokból, hogy minimális azoknak az aránya, akik egyáltalán nem szeretnének gyermeket. Alacsony, de az egy gyermeket sem vállalóknál magasabb azok aránya, akik nagycsaládot, legalább 4 gyermeket szeretnének (6,2 százalék).

Ennek ellenére a továbbiakból kiderül, hogy cselekedeteikben a fiatalok nem a fenti adatokat igazolják. Valószínûleg válaszaik a többségi elvárást tükrözik, de amit tesznek, az teljesen más: korán létesítenek szexuális kapcsolatot, nem védekeznek a nem kívánt terhesség, vagy a nemi úton terjedô betegségekkel szemben, alacsony az óvszert használók aránya.

Szenvedélybetegségek Rizikómagatartás: dohányzás, alkohol A mintába kerülô fiataloknak több mint fele (57,1 százalék) mondta azt, hogy nem dohányzott még soha, 42,9 százalékuk viszont már kipróbálta a cigarettát. Akik dohányoztak már, azok közül a legtöbben minden nap rágyújtanak. 2,7 százalékuk hetente legalább egyszer dohányzik, további 5,3 százalékuk pedig ennél ritkábban gyújt rá. A dohányosok átlagosan majdnem fél doboz cigarettát szívnak el naponta. 17,1 százalékuknak viszont egy egész doboz cigarettára van szükségük naponta. Ugyanilyen arányban szerepeltek a mintában azok, akik „csak” 2 szálat szívnak el naponta.

1. sz. táblázat: A dohányzás fokozatainak megoszlása nemenként (%)

Nem fiú lány

A dohányzás fokozatai Kísérletezôk Rendszeres használók Nem dohányzók (ritkábban, mint hetente) (hetente legalább egyszer) 65,1 78,6

7,0 4,3

4,7 1,4

Naponta

23,3 15,7

150

Huszti Éva

A dohányzást kipróbálók megoszlása a mintában nemenként: a fiúk 48,8 százaléka, a lányok 39,1 százaléka próbálta már ki a dohányzást. A cigarettát már kipróbálók aránya a mintában az életkor emelkedésével egyenes arányban növekszik, mely tendencia megegyezik a HBSC-kutatásban mértekkel.

A fiatalok ivási szokásait vizsgálva megkérdeztük, hogy milyen gyakran fogyasztanak különbözô szeszesitalokat. Általánosságban elmondható, hogy a válaszoló fiatalok zömére nem jellemzô a szeszesital fogyasztás. Sört, bort, vagy „boroskólát”, esetleg édes likôrt isznak, de ennek jellemzô gyakorisága is ritkább, mint havonta.

A napi gyakoriságot egyetlen fiatal jelölte meg, ô ilyenkor édes likôrt fogyaszt. Heti rendszerességgel is csupán a sör fogyasztása jellemzô a mintába bekerülô fiatalok körében. Úgy tûnik, a válaszolók szeszesital fogyasztása alkalmi jellegû, valószínûleg családi vagy ünnepi alkalmakhoz kötôdik.

Megkérdeztük azt is, hogy ittak-e valaha annyi alkoholt, hogy berúgtak: a válaszolók közel háromnegyede (72,1 százalék) azt mondta, hogy még soha nem fordult vele ilyen elô. 16,2 százalékukkal már egyszer elôfordult ilyen eset, ezek között valamivel többen vannak a gyengébb nem képviselôi. Minden tizedik megkérdezett mondta azt, hogy 2–3 alkalommal volt már berúgva, ôk viszont zömében fiúk.

A korcsoportokat vizsgálva megállapítható, hogy nincs szignifikáns különbség a két-három alkalommal lerészegedôk esetén: bármelyik korosztályba tartozók negyedével már elôfordult ilyen. Az egyszeri lerészegedés viszont a 15–16 éves korosztályra jellemzô leginkább.

A témában végzett vizsgálatok viszont azt mutatják, hogy a rendszeres, de az alkalmankénti igen nagy mennyiségû alkoholfogyasztás, különösen tömény és rossz minôségû alkoholfajták esetén, már a serdülôkorban is rizikófaktornak számít.

A válaszoló fiatalok elmondása szerint nem ittak a kérdezés idôpontjához képest számított 30 napban egyszerre öt vagy több pohár alkoholt (14,6 százalék). További 73,8 százalékuknál soha nem fordult elô ilyen. Akiknél legalább egyszer volt ilyen eset, azok aránya 11,7 százalék.

Illegális szerek használata A Marihuána-és Drogabúzus Elleni Nemzeti Bizottság javaslata alapján a drogfogyasztás ötféle viselkedésformáját különböztethetjük meg: kísérletezô (életében 10nél kevesebb alkalommal használt drogot), szociális-rekreációs használók (kb. hetente használ drogot, de azt valamilyen társas alkalomhoz köti), helyzeti használók (a fentieknél gyakrabban használ drogot, elsôsorban valamilyen probléma megoldása érdekében), intenzifikált használó (naponta használ drogot), kényszeres használó (naponta többször használ drogot).

A mintába bekerülô válaszolók közül elenyészô azok száma, akik valamilyen kábító hatású készítményt kipróbáltak már. Az általunk felsorolt szerek fogyasztásának gyakorisága egyik esetben sem haladta meg az 1-2 alkalmat, tehát a mintában elenyészô számban megjelenô illegális szerfogyasztókat is a kísérletezôk közé lehet sorolni.

A válaszolók közül a kérdezés idôpontjához képest számított 12 hónapban senki nem fogyasztott ecstasyt, gyógyszert azért, hogy feldobja, alkohol és gyógyszer kombinációját, ragasztót vagy oldószert, illetve heroint.

A roma gyermekek jól-léte és életmódja Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

151

Egyszer-kétszer használtak füves cigarettát, marihuánát, vagy hasist, gyorsítót, ópiumot, kokaint vagy LSD-t. A használók/ kipróbálók aránya, és abszolút száma is igen csekély a mintában.

Nemi érés, szexuális magatartás Vizsgáltuk a célcsoport szexuális szokásait, szexualitásra vonatkozó tapasztalatait is. Ezekre a kérdésekre azonban igen kevés értékelhetô válasz született, nagy arányban tagadták meg a válaszadást a fiatalok.

A feldolgozható adatokból az derült ki, hogy a válaszoló fiatalok ötödének (20,5%) volt már szexuális kapcsolata. A HBSC-kutatásban – ahol az átlagéletkor valamivel magasabb, mint a roma fiatalok mintájában – a fiatalok 37,2 százaléka vallotta, hogy volt már szexuális kapcsolata. A fiúk és a lányok között eltérés pedig éppen a jelen minta átlagéletkorához leginkább közel esô 9. osztályosok (15,5 év átlagéletkor) esetében mutatkozott jelentôsnek.

A szexuális „tapasztalattal” bíró roma fiatalok 57,2 százaléka 14–15 éves volt az elsô szexuális érintkezés idején, 14,3 százalékuk viszont még nem volt 14 éves, amikor megtörtént az elsô nemi aktus. Az elsô szexuális kapcsolat létesítésénél a megkérdezett roma fiatalok mindannyian maximum 17 évesek voltak.

A szexuális kapcsolatot már létesítô válaszolók nem szerinti megoszlása nem mutat különbséget, hasonló arányban fordul elô a fiúknál és a lányoknál is. Az adatokat összehasonlítva a HBSC-kutatás eredményeivel láthatjuk, hogy lényeges eltérés van a két vizsgált populáció között.

1.sz. ábra: A szexuális kapcsolatot már létesített serdülôk aránya

Védekezés, rizikómagatartás A korai érés a rizikómagatartás szempontjából mindkét nem szempontjából hátrányos, mert a túl korán elkezdett nemi élet negatív következményekkel járhat: védekezés nélkül nem kívánt terhesség, abortusz, nemi úton terjedô betegségek. Ezeknek pedig jelentôs hatása van a késôbbi reproduktív egészségre.

152

Huszti Éva

A szexuális aktus biztonságát vizsgálva megkérdeztük, hogy a legutóbbi aktus esetén elôfordult-e, hogy alkoholt ittak, vagy drogot használtak: az esetek 84,6 százalékában egyiket sem használták a fiatalok. 15,4 százalékuk számolt be arról, hogy a legutóbbi szexuális érintkezéskor alkoholt fogyasztott. A lányok közül mindenki nemmel válaszolt erre a kérdésre, a fiúk 28,6 százaléka mondta azt, hogy alkoholt fogyasztott a legutóbbi szexuális kapcsolat létesítése alkalmával. Ez az arány a HBSC-vizsgálatba kerülô fiatalok esetében lényegesen magasabb. A fiúk 33,3 százaléka, a lányok 27,7 százaléka fogyasztott alkoholt és/vagy kábítószert legutóbbi szexuális együttlétük alkalmával.

A HBSC korábbi vizsgálataiból kiderült, hogy a szexuálisan aktív fiatalokra magasabb arányban jellemzôk egyéb rizikómagatartási formák (dohányzás, alkohol) is, mint nemi életet nem élô társaikra.

A roma fiatalok rizikómagatartását és szexuális kapcsolatát vizsgálva azt láttuk, hogy azok közül a válaszolók közül, akik már létesítettek szexuális kapcsolatot – tehát valamilyen szinten aktívnak mondhatók e téren – 15,3 százalékuk dohányzik, és majdnem minden tizedikkel (9,9 százalék) fordult elô, hogy legalább egyszer már ivott annyit, hogy berúgott.

Magas, 41,7 százalék azok aránya a mintában, akik a legutóbbi alkalommal nem védekeztek, hogy elkerüljék a terhességet. Ehhez hozzá lehet számolni azokat is (29,2 százalék), akik nem tudták megmondani, hogy védekeztek-e vagy sem.

A HBSC-kutatás hasonló korosztályával összevetve jelen felmérés adatait, lényeges különbségeket figyelhetünk meg.

2. sz. ábra: A legutóbbi szexuális aktus alkalmával védekezô fiatalok aránya

A korcsoportokat vizsgálva megállapítható, hogy a válaszolók közül a 15–16 éves korosztály volt az, akik esetében leggyakoribb volt a védekezés elôfordulása. Tendenciaként viszont megállapítható, hogy az életkor elôrehaladtával csökken a legutóbbi szexuális kapcsolat alkalmával védekezôk aránya: a szexuális aktust már létesítô 15-16 évesek fele, a 17–18 évesek ötöde védekezett valamilyen módon a nem kívánt terhesség, vagy a nemi úton terjedô betegségek ellen.

Hasonló válaszok születtek az óvszer használatának megkérdezése esetén is: a roma fiatalok mintájába bekerülô válaszolók 28 százaléka nem használt óvszert a legutóbbi szexuális aktus alkalmával, ezen túl 32 százalék azok aránya, akik nem tudták megmondani, hogy használtak-e óvszert. A válaszolók 40 százalékaa válaszolt igennel a kérdésre.

A roma gyermekek jól-léte és életmódja Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

153

A HBSC-felmérésnél a szexuálisan aktív fiatalok 66,6 százaléka állította, hogy a legutóbbi szexuális együttlét alkalmával ô vagy a partnere használt óvszert. Érdemes még megjegyezni, hogy a lányoknak több mint fele (54,5 százalék) nem tudta megmondani, hogy használtak-e óvszert legutóbbi szexuális kapcsolatuk alkalmával. A fiúknál 14,3% a „nem tudom” kategóriával válaszolók aránya.

Ha a korcsoportokat vizsgáljuk, megállapítható, hogy az óvszert használók legmagasabb arányban a 15–16 évesek közé tartoznak. Volt azonban olyan 19–21 éves, aki nem tudta megmondani, hogy használtak-e óvszert legutóbb partnerével.

Szubjektív egészség Az egészségi állapot minôsítésére egy kérdést tettünk fel: „Szerinted milyen az egészséged?” Erre a kérdésre a megkérdezett fiatalok zöme, 67,6%-a mondta azt, hogy jó. További 17,6 százalékuk minôsítette kitûnônek az egészségét. Nem egészen 15 százalékuk értékelte megfelelônek vagy rossznak egészségi állapotát.

A roma fiatalok közül a fiúk valamivel többen minôsítették rossznak vagy megfelelônek egészségüket, mint a lányok. A HBSC-kutatásban ez az arány pont az ellenkezôjét mutatta: 3. sz. ábra: Az önmagukat a rossz vagy megfelelô egészségi állapotú csoportba sorolók aránya. (%)

Szubjektív jól-lét A szubjektív jól – lét több dimenziós fogalom, affektív és kognitív komponensekre bontható. Az affektív komponensek a pozitív (vagy kellemes) és negatív (vagy kellemetlen) érzelmeket és hangulati állapotokat tartalmazzák, míg a kognitív összetevôk az élettel való elégedettséget (általános értékelés) és terület-specifikus értékelést (pl. egészségre vonatkozó) foglalnak magukban.

Akárcsak a már többször hivatkozott HBSC-felmérésben, jelen kutatásban is tizenkét szubjektív egészségi panasz (pszichés és szomatikus tünetek) gyakoriságát mértük a kérdezéshez viszonyított fél évre vonatkozóan.

154

Huszti Éva 2. sz. táblázat: Szubjektív egészségi panaszok gyakorisága

Gyakoriság (%) Panaszok

fejfájás gyomor/hasfájás hátfájás kedvetlenség ingerlékenység félelem idegesség nem tudott aludni többször felébredt szédülés fáradtság hányinger/hányás

Szinte naponta

Hetente többször

Kb. hetente

Kb. havonta

Ritkábban vagy soha

20,9 1,8 3,6 2,7 5,5 3,6 19,3 3,7 3,6 4,6 3,7 1,8

5,5 17,3 11,8 10,9 3,7 0,9 9,2 16,5 11,8 3,7 6,4 3,6

9,1 5,5 12,7 24,5 22,9 10,9 12,8 7,3 11,8 18,5 20,2 13,6

22,7 14,5 8,2 22,7 20,2 16,4 22,0 18,3 18,2 12,0 18,3 20,9

41,8 60,9 63,6 39,1 47,7 68,2 36,7 54,1 54,5 61,1 51,4 60,0

A szomatikus tünetek elôfordulása az átlagpopulációban magasabb, mint az általunk vizsgált roma fiatalok körében. Ez azért érdekes, mert a rosszabb, kedvezôtlenebb életmód kedvezôtlenebb egészségi képet kellene, hogy mutasson.

Az alábbi táblázat azok arányát tartalmazza, akik gyakran (szinte naponta és hetente többször) tapasztalják az adott tüneteket.

3. sz. táblázat: Szomatikus tünetek elôfordulása (%)

Tünetek

HBSC 9.osztályosok

Roma fiatalok

42,7 22,7 27,6 7,5 21,5 16,1

26,4 19,1 15,4 5,4 8,3 4,5

fejfájás gyomorfájás hátfájás hányinger szédülés félelem

Az alvási problémák elôfordulása is ritkább az általunk vizsgált populációban, mint a hasonló átlagéletkorú normál populációban.

4. sz. táblázat: Alvási problémák elôfordulása

Tünetek nehezen tud elaludni éjszaka többször felébred

HBSC 9.osztályosok

Roma fiatalok

31,5 32

20,2 15,4

A roma gyermekek jól-léte és életmódja Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

155

A szubjektív egészséget egy 12–60 pontig tartó skálán mértük, melyet a fentebb említett tünetekre adott válaszok gyakorisága alapján képeztünk. A roma fiatalok mintájában a szubjektív egészség tünetskálán az átlagérték 23,31 pont volt, a minta szórása 11,55. (A HBSC-vizsgálatnál ugyanez: átlagérték: 24,6 pont, szórás: 8,78) 4. sz. ábra: A tünetskálán elért átlagérték

A szubjektív egészséget szomatikus és pszichés tünetek elôfordulásának gyakoriságával mértük. A szomatikus panaszok a következôk voltak: fejfájás, hasfájás, hátfájás, szédülés, hányinger. A felsorolt tünetek elôfordulásának mérésére is skálát készítettünk: a szomatikus tüneteket mérô skála értéke 5–25 pont. A mintába bekerülô roma fiatalok esetén ezen a skálán az átlagérték 9,47 pont volt. (A leggyakoribb érték az 5-ös.)

A pszichés panaszokat a következôkkel mértük: kedvetlenség, rosszkedv elôfordulása, ingerlékenység, indulatosság, veszekedôs hangulat elôfordulása, félelem, idegesség, alvászavarok, fáradtság, kimerültség elôfordulásának gyakorisága. A pszichés tüneteket mérô skála értéke 7-35 pont. A roma fiatalok körében az átlagérték ezen a skálán a 13,94. (A leggyakoribb érték a 7-es.)

A különbözô tünetek eltérô gyakorisággal fordultak elô a roma fiatalok körében.

A tünetek elôfordulása nemenként más-más képet mutatott. Minden tünet inkább a lányokra volt jellemzô, kivéve a hányinger, hányás elôfordulása, amely inkább a fiúk körében fordult elô gyakran.

5. sz. ábra: Panaszok elôfordulásának gyakorisága. (%)

156

Huszti Éva

Kettô vagy több tünet elôfordulási gyakorisága Megvizsgáltuk, hogy a fentebb leírt pszichés és szomatikus tünetek közül milyen gyakori a megkérdezett roma fiatalok körében a kettô vagy több tünet együttes elôfordulása: a válaszoló fiatalok 32,4 százaléka esetén beszélhetünk két, vagy több, a szubjektív jóllétet mérô tünetek közül.

Nézzük hogyan alakul ez az arány a különbözô nemû és korú fiatalok körében, összevetve az adatokat a HBSC-kutatás eredményeivel.

5. sz. táblázat: Kettô vagy több tünet elôfordulása

Nem

HBSC 9. osztály (%)

fiú lány

36,8 55,7

Roma fiatalok (%) 18,1 41,4

A táblázatból látható, hogy a két vizsgált almintában a nemek közti eltérés hasonló a több tünet elôfordulása esetén, de a fiúk és lányok közötti különbség mértéke a roma fiatalok esetében jelentôsebb. Ez a nagyobb eltérési arány azonban adódhat abból, hogy a mintában felülreprezentált a lányok aránya. A korcsoportokat külön vizsgálva a következô eredményeket láthatjuk: 6. sz. táblázat: Több tünet elôfordulása korosztályonként

Tünetek száma 2 3 4 5 6 8

Korcsoport 12–14 év

15–16 év

17–18 év

19–21 év

1,8 0,9 1,8 1,8 0,9 -

3,5 1,6 3,5 0,9 1,8 -

2,6 0,9 2,6 0,9 1,8

2,6 0,9 1,8 -

Összesen 7,9 6,1 6,1 7,0 3,5 1,8

Rövidített depresszióskála A depressziós hangulat mérésére a Gyermek Depresszió Kérdôív rövidített változatát használtuk jelen kutatásban is, akárcsak a fentebb többször hivatkozott magyarországi HBSC-kutatásokban. A 8 item a szomorúságot, az anhedóniát, a saját maga iránt érzett gyûlöletet, a sírást, a döntésképtelenséget, az öngyilkossági gondolatot, a másokkal való jó viszonyt és a szertelenséget mérte. Az itemekbôl képzett rövidített depresszióskála lehetséges pontszáma: 0–16. A roma fiatalok körében felvett kérdôíves adatfelvétel során a rövidített depresszióskála átlaga: 7,99 (szórás: 1,22). Ugyanez az átlagérték a HBSC-vizsgálat összmintáján: 2,30 (szórás: 2,40).

A roma gyermekek jól-léte és életmódja Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

157

Jól érzékelteti a két minta közötti különbségeket a következô ábra, mely már a HBSC-vizsgálatból is a jelen mintához leginkább közelítô átlagéletkorú 9. osztályosokat veszi referenciának: 6. sz. ábra: A rövidített depresszióskálán elért átlagértékek

A HBSC-kutatásban a 4 pontot jelölték meg, mint kritikus pontot az általunk is bemutatott skálán. Ahogyan az átlagértékbôl is sejthetô, jelen mintában minden megkérdezett az említett kritikus, azaz 4 pont feletti értéket ért el a depresszív skálán, így a mintába bekerülô és válaszoló roma fiatalokról elmondható, hogy a depresszív hangulat körükben jelentôs, és az átlagpopulációtól eltérô képet mutat. A HBSC-vizsgálatban a következô jelentéseket kapcsolták a különbözô átlagértékekhez: 0–1 pont: depresszív tünetek hiánya, jó általános közérzet; 2–3 pont: zavart hangulatot jelölhet; 4 pont fölött: depresszív hangulatot jelezhet. Érdekes lehet megfigyelni a nemek közötti eltérés megfordulását is a roma fiatalok esetén: míg az átlagpopulációban a lányokra jellemzô inkább a depresszív tünetek elôfordulása, a mi almintánkban – kicsivel ugyan, – de a fiúk „javára” billen a mérleg.

7. sz. táblázat: A depresszióskálán elért pontszámok megoszlása

Neme

Pontérték Fiú (fô) 5 6 7 8 9 10 11 12

2 2 5 17 9 4 1 0

Lány (fô) 0 8 14 31 8 6 0 1

A következô táblázat a rövidített depresszió skála kérdéseire adott válaszok gyakoriságát mutatja be a mintába kerülô különbözô korosztályokban:

158

Huszti Éva

8. sz. táblázat: Depresszív tünetek megoszlása korcsoportonként (%)

Depresszív tünet szomorúság (gyakran, mindig) semmi nem szerez neki örömet, néhány dologban leli csak örömét gyûlöli vagy nem szereti magát gyakran vagy mindig sírhatnékja van nehezére esik a döntés, képtelen dönteni gondolt már öngyilkosságra, de nem tenné meg nem biztos benne, hogy szereti-e valaki igazán, szerinte senki sem szereti igazán gyakran vagy szinte mindig veszekszik másokkal

Korcsoport, év 12–14

15–16

17–18

19–21

7,9

5,3

21,1

20

26,3 7,9 5,6 27 5,4

42,1 15,8 18,4 23,7 13,2

52,7 47,4 15,8 26,4 5,3

33,3 6,7 33,3 13,3

15,8

23,7

15,8

33,3

5,3

23,7

21,1

20

Önértékelés skála A roma fiatalok önértékelését a HBSC-vizsgálatban is használt Rosenberg 10 itemes skálával mértük. A skálán elérhetô pontszám: 10-40 pont. A négyfokú skála az általános (globális) önértékelést az önelfogadásra és az önmaguk értékességére vonatkozó itemek segítségével méri.

Mintánkban a skála átlaga: 24,65 (szórás: 4,039). A HBSC-kutatásban ezek az értékek az egész mintára vonatkozóan a következôk: átlagpontszám – 27,79 (szórás: 4,76) A két hasonló korosztályt kiragadva az átlagpontszámok a következôképpen alakultak nemenként: 7. sz. ábra: Az önértékelés skálán elért átlagérték

A roma gyermekek jól-léte és életmódja Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

159

Az önértékelésre vonatkozó kérdésekre válaszolók több mint negyede nem vagy egyáltalán nem értett egyet azzal az állítással, miszerint úgy érzi értékes ember, legalábbis másokhoz képest. Ötödük nem érzi úgy, hogy sok jó tulajdonsága van. A megkérdezettek több mint ötöde (22,2 százalék) tartja magát sikertelennek. Negyedük (25,2 százalék) nem ért egyet vagy egyáltalán nem ért egyet azzal az állítással, miszerint képes ugyanolyan jól végezni a dolgokat, mint mások.

Elgondolkodtató, hogy a válaszolók majdnem fele (46,8 százalék) ért egyet azzal, hogy nem sok dologra lehet büszke, mely az önértékelés hiányára utal. 13,5 százalékuk nem ért egyet azzal, hogy jó véleménnyel van magáról, 17,1 százalékuk nincs megelégedve magával, és 40,5%-uk szeretné magát jobban tisztelni. A megkérdezettek 46,8 százaléka, azaz közel fele néha értéktelennek érzi magát, 30,6%-uk pedig néha úgy érzi, hogy semmire sem jó.

9. sz. táblázat: Sikerorientáltság, kudarckerülés

Állítás Olyan ember vagyok, aki nagyon derûlátóan tekint az életre A sikereimet kemény munkámnak köszönhetem, nem a szerencsés körülményeknek Úgy érzem, hogy az életembôl hiányoznak a világosan megfogalmazott célok Nagyon örülök magamnak, és annak, amit az életben elértem Más emberek úgy tûnik, változnak, magamról úgy érzem, körbe-körbe járok Még a váratlan helyzeteket is úgy veszem, hogy azok izgalmas kihívások számomra Gyakran jók a megsejtéseim arról, hogyan gondolkodnak és éreznek az emberek Még ha nyomás alatt állok is, nagyon jól tudok alternatív megoldásokat találni egy problémára Sikeresen el tudom érni a magam elé tûzött célokat Mikor olyan helyzetben vagyok, hogy van valami problémám, megtalálom a megfelelô embert, aki segít Csoporthelyzetben gyakran mondják az emberek, hogy serkentik ôket a gondolataim Gyakran van olyan érzésem, hogy a világ csak úgy elmegy mellettem Ha a dolgok nem a terv szerint mennek, könnyen elmegy a kedvem attól, hogy folytassam ôket Jellemzô rám az, hogy elôször beszélek, azután gondolkodom Könnyen lehangol, ha kellemetlen dolgokkal találkozom Könnyen válok türelmetlenné

Valamennyire jellemzô

Nem jellemzô

92,8

7,2

82,9

17,1

73,0

27,0

87,0

13,0

64,5

35,5

81,8

18,2

86,2

13,8

82,6

17,4

84,4 94,5

15,6 5,5

74,5

25,5

63,6

36,4

69,1

30,9

73,6

26,4

87,3 86,4

12,7 13,6

160

Huszti Éva

Megkérdeztük a roma fiataloktól, mennyire érzik úgy, hogy bevonják ôket is a döntésekbe: a válaszolók fele mondta azt, hogy igen, ôk úgy érzik fontos az ô véleményük is a döntésekben. 29,1 százalék azt mondta, hogy nem vonják be a döntésekbe, további 17,3 százalék szerint néha igen, néha nem jellemzô az, hogy kikérik a véleményét. A különbözô társadalmi rétegekhez tartozókkal szembeni bánásmód megítélését is kértük a fiataloktól: úgy vélik, hogy nem jellemzô az, hogy vele rosszabbul bántak valaha, mint a társaival. (68,2 százalék) Viszont a válaszolók majdnem negyede (24,5 százalék), valamint további 7,3 százalék, aki a kérdésre igennel vagy a nem tudom válaszlehetôséggel felelt.

A roma fiatalok szerint a fogyatékos gyerekekkel, a más vallásúakkal, valamint a cigánygyerekekkel ugyanolyan jól és igazságosan bánnak, mint a többiekkel, de a szegény gyerekekkel rosszabbul és igazságtalanabbul. Összességében elmondható, és a fenti adatok is azt erôsítik, hogy az egészségfejlesztési programok megvalósítása során továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani a gyermek és serdülô korosztályra, a fiatal felnôtt férfiakra és nôkre – körükben a családtervezéssel, szenvedélybetegségekkel, különösen a dohányzással, táplálkozással és a környezettudatos magatartással kapcsolatosan szükséges megfelelô nyelvezetû és tartalmú képzéseket, programokat szervezni. Ezen túl a fiatalok körében a szexualitással kapcsolatos felvilágosításoknak továbbra is fokozott szerepet kell tulajdonítani, melynek során különös figyelemmel kell lenni a roma közösség életének szabályaira, hagyományaira. A roma fiatalok lelki gondozására nagyobb hangsúlyt kell fektetni, hiszen a depresszióra való hajlam, ennek realizálódása szomatikus tüneteket eredményezhet. Önértékelésük növelése pozitívabb jövôkép kialakulásának irányába mutat, ami visszahat lelki egyensúlyukra.

Erdei Virág–Hercegfalvi Marianna

Élet a végeken – adalékok Nyíregyháza Huszár-telepérõl 2005 szeptemberében a lakosság létszámára vonatkozó teljes körû adatfelvételt végeztünk Nyíregyháza szegregált cigánytelepén, melyet sokan csak gettóként emlegetnek. Mi ezt a kifejezést nem használjuk a telepre, holott itt szemmel láthatóak az erôteljes elslumosodás eredményei: lerobbant lakókörnyezet, s az a társadalom, mely kilátástalansága és belsô összetartozása jeleként létrehozta sajátos törvényeit, ahol a vandalizmus sem elítélt. Ami szerintünk mégis megkülönbözteti ezt a szegregált, nagyrészt cigányok által lakott telepet a gettótól, az az infrastruktúra színvonala: van kiépített ivóvíz-, gáz- és telefonhálózat. A régóta ott mûködô intézmények nem vonultak ki a területrôl, mint az óvoda, iskola, ruhagyár. Van rendôrörs, s a Gyermekjóléti-, valamint a Családsegítô Szolgálatnak is mûködnek itt alközpontjai – utóbbi Roma Közösségi Házzal együtt. Van buszjárat, bútorüzlet és vegyesbolt, valamint a város idônként áldoz a teleprekonstrukciós programokra, és arra, hogy az itt élôk, ha még rövid ideig is, de munkához jussanak.

Felmérésünk célja, hogy pontos képet kapjunk arról, hányan élnek ezen a telepen, hiszen elég eltérô becslésekkel találkozunk: 1000-re, 1500-ra, vagy 2000-re becsülik egyes szakemberek és tanulmányok a Huszár telepi lakosságot.

Felmérésünk nem tér ki az iskolázottsági és munkaerô-piaci mutatók vizsgálatára, sem pedig a lakosság kormegoszlására. A lakásokban csak a felnôttek és gyermekkorúak számáról van tudomásunk. Nem vizsgáltuk a lakások komfortfokozatait sem, hiszen errôl a Piac és Vagyonkezelô Kft. pontos adatokkal rendelkezik.

Kutatásunk alapegysége a lakás, nem pedig a háztartás. Azért nem a háztartás, mert jellemzô, hogy egy-egy lakásban két generáció él vagy kiterjesztett háztartás van jelen, ahol az egyének közös kasszán élnek.

A mintaválasztás módszere: sorrendben, minden házba bementünk, s az ott lakó felnôttkorúak egyikét kérdeztük meg, tehát kutatásunk mintája a Huszár telepen élôk 100 százaléka, így felmérésünk is teljes körû.

Munkánkat a helyszínen Horváth György telepi lakos mintegy mediátorként, facilitátorként segítette. Neki köszönhetjük a felmérés pontosságát, valamint azt, hogy minden lakásba be tudtunk jutni, s ott érdemi információt kaptunk.

162

Erdei Virág–Hercegfalvi Marianna

A Guszev-, azaz a Huszár-telep kialakulása A múlt század vége Nyíregyháza életében a nagy beruházások idôszaka volt. E fellendülés idejére esett a nagy lovassági laktanya – a mai Huszár lakótelep (Guszev) építése is. (Kerülô, 1992) 1957-ben Nyíregyháza katasztrofális lakásproblémák megoldása érdekében megkapta a laktanyát. Az ennek következtében létrehozott telep jelentette ekkor az „új” lakáshoz jutás kizárólagos lehetôségét Nyíregyházán. Az itteni lakások felszereltsége, szobaszám szerinti megoszlása, komfortfokozata is megfelelt az akkori városi átlagnak. Mivel a Guszev a város elsô lakótelepe, nem véletlen a vezetôi, irányítói, értelmiségi és alkalmazotti réteg e területen való letelepedése. E városrész így frekventált körzetté vált az elsô lakók odaköltözésével egy idôben. A környék parkosítása, fásítása, pázsitos területeinek kialakítása révén a telep hangulatos kertvárossá vált.

A hatvanas évek elején, Nyíregyházán is meginduló állami lakásépítés következményeként elôször a vezetô, aztán az értelmiségi réteg hagyta el a Guszevet és igyekezett lakásigényét az újonnan megépültek körébôl kielégíteni. Majd az alkalmazottak és családtagjaik kerültek el minôségi csere útján a környékrôl. Így vált a Guszev olcsóbb, kényelmetlenebb volta miatt elôször a vidékrôl megyeszékhelyre beköltözô munkás, majd az alacsony egzisztenciájú, többségében sokgyerekes, késôbb a cigánytelepek felszámolása idején az ideköltöztetett cigány családok eleinte ideiglenes, majd végleges elhelyezésének helyszínévé. Az idô múlásával a hangulatos kertvárosból egy elslumosodott, földrajzilag és társadalmilag is szegregált lakótelep lett, melyet javarészt rossz szociális körülmények között élô, hajdan vagy most is díjhátralékos cigány családok laknak.

Lélekszám a Huszár-telepen 292 lakás található a telepen, melybôl 280-at laknak, hiszen a többi 12 felújítást igényel. A lakosok száma jelenleg 1257 fô. Egy lakásban átlag 4.49 fô lakik. A 18 év alattiak, vagyis a gyermekek száma 671, a guszevi populáció 53 százaléka. Kemény István reprezentatív cigány kutatása szerint 2003-ban a cigány és az össztársadalom korszerkezete az alábbi sajátságokat mutatja: a hazai cigányságon belül a 15 év alatti gyermekek aránya 37 százalék, míg az össznépességen belül 16.8 százalék.

A mi kutatásunkban a 18 év alattiak aránya 53 százalék, s hipotézisünk szerint a 15 éven aluliak elérik, sôt meghaladják a hazai cigány populációra vonatkoztatható 37 százalékos arányt. Hipotézisünket azzal támasztjuk alá, hogy a hátrányos helyzetû régiók, az alacsony iskolai végzettség és a gyermekvállalási kedv pozitívan korrelálnak egymással. Ez nem csak a cigány populációra igaz, Magyarország egészére jellemzô az a tény, mely szerint a hátrányosabb, fejletlenebb régiókban, megyékben vagy településeken élôk iskolai végzettsége átlagban kisebb, gyermekvállalási kedve pedig nagyobb. Ezért gondoljuk azt, hogy a nyíregyházi Huszár telepen, a 15 éven aluliak aránya több lehet, mint 37 százalék, amibe nem számoltuk bele a családon kívül, állami gondozásban lévô gyermekeket.

Élet a végeken – adalékok Nyíregyháza Huszár-telepérôl

163

A 280-ból 71 lakásban nem él gyermek. Ezekben a lakásokban vagy egyedül élô idôs emberek vannak, vagy fiatal gyermektelen párok, esetleg idôsebb párok, akiknek gyermekei már felnôttek és nem a szülôkkel élnek. 96 lakásban találtunk 1-2 gyermeket, ahol a szülôk még szintén fiatalok. 84 lakásban él 3-5 gyermek, 29 lakásban pedig 6–11 gyermek. 6 lakásban találtunk 9–11 gyermeket. A gyermekek magas lakásonkénti számát az adott kultúrára jellemzô1 magasabb gyermekvállalási kedven kívül a több generáció együttélése, és a kiterjesztett háztartástípus is magyarázza, valamint az, hogy a rokonok magukhoz veszik azokat a gyermekeket, akiknek szülei börtönben, vagy egyéb ok miatt távol vannak. A lakásonkénti átlag gyermekszám 2.4, mely magasabb az össztársadalmi átlagnál. Korakkumulációt nem számoltunk, de ez a mutató mindenképpen a gyermekkorra esne.

Az itt élôk 85 százaléka vallotta magát cigánynak.

A Huszár-telepi cigány közösség további jellemzôi Endogám, heterogén közösségrôl van szó, melyet javarészt romungrók alkotnak – egy személy kérte, hogy oláhcigányként tartsuk ôt nyilván.

Társadalmi mobilitásról sem házasság, sem pedig a kulturális tôke megszerzése útján nem beszélhetünk, hiszen jellemzô a házassági endogámia, valamint a hátrányos helyzet generációkon történô továbbörökítése. A társadalmi mobilitás csak akkor lehet jelen, ha a fiatal korosztály jóval több kulturális, financiális és szociális/társadalmi tôkét halmoz fel, mint szüleik, ami az itteni körülmények között segítség nélkül szinte lehetetlen.

Földrajzi mobilitásról sem beszélhetünk az itt élôk körében, hiszen a családok önerôbôl nem tudnak errôl a helyrôl elköltözni – sokaknak már a végállomás a Huszár telep.

Az itt élôk megközelítôleg 90 százaléka él a szegénységi szint alatt, a legtöbb család stabil megélhetési forrása a gyermekek után járó kedvezmények. (Szociális Iroda, Nyíregyháza, 2005) A nôk többsége otthon van fôállású anyaként, esetleg a környékbeli prostitúció magvát alkotja. 2004-ben és 2005-ben is ugyanaz a 14 személy ellen indult szabálysértési eljárás közerkölcs megsértéséért. Ebbôl 11 fônek az állandó lakhelye a Huszár telepen van, tehát a Nyíregyházán tetten lrt prostituáltak kétharmada guszevi lakos. (Szabálysértési Csoport, Nyíregyháza, 2005) A felnôttek és gyerekek egy része „piacol” vagy idénymunkát végezve napszámba jár. Többen „kukáznak” a város más negyedeiben, s az ott találtakat értékesítve tesznek szert némi pénzre. Szintén pénzforrás, amikor a telepi, vagy egyéb uzsorástól hatalmas kamatra vesznek fel kölcsönt, amit aztán soha nem tudnak visszafizetni, komoly hitelcirkulációba keveredve ezáltal. Így a kamatos kamat akkorára nô, hogy a családi pótlék és néha az összes segély a hitelezôk kezébe vándorol – maga a tény, sokak által ismervén, mégis változatlan marad, a családok és gyermekek továbbra is kisemmizhetôek és megfélemlíthetôek.

1. A magasabb gyermekvállalási kedv nem teljesen cigányspecifikus, hiszen ezt meghatározza az egyén társadalmi helyzete, iskolázottsága stb.

164

Erdei Virág–Hercegfalvi Marianna

A kilátástalanság, elkeseredettség is oka lehet a nagyfokú italozásnak, s az ezzel járó agressziónak. A bûnözés, a törvénytelen pénzszerzés, a kisebb-nagyobb szabálysértés szintén meglehetôsen gyakori a telepen. 2004-ben tetten ért, lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés vétsége miatt 667 nyíregyházi személy ellen indult eljárás, melybôl 86 személy guszevi lakos volt, ami az elkövetôk 12,89 százaléka. Az arány 2005-ben is hasonló volt. (Szabálysértési Csoport, Nyíregyháza, 2005) A Guszev bûnügyileg nem frekventált terület, az általánosnál itt sincs több bûncselekmény. A rendôri intézkedések gyakorisága ezen a területen hasonló, mint a város többi részén. Jellemzô azonban, hogy a családon belüli nézeteltérés, valamint az italozásból származó tettek rendezésére itt gyakoribb a rendôri intézkedés szükségessége.

Jellemzô az itt élô diákokra a gyengébb iskolai teljesítmény, az oktatás területén a túlkorosság, és a lemorzsolódás. A kudarcok okai elsôsorban a családok szociokulturális helyzetében keresendôk, nem pedig a gyermekek fogyatékosságában. Az iskolához való viszonyban érezhetô a demotiváltság is, melynek okai leginkább a munkaerô-piaci diszkriminációban és dezintegrációban keresendôk.

Míg Magyarország társadalma öreg, idôs korösszetételû, korfája inkább hagyma alakú, addig a hazai cigányság korösszetétele fiatal, korfája piramis alakú. Hazánknak kb. 100 éve volt ilyen korösszetétele. Az öregedô társadalmak a fejlettebb országokra jellemzôek, míg a fiatal koröszetételû társadalmak a fejletlen, vagy a fejlôdô országokra. A Huszár telepi lakosok korszerkezete hasonlóan tér el a város lakosságának korösszetételétôl, mint a hazai cigány lakosság korösszetétele az össztársadalométól.

Országos szinten a cigány népesség alakulásáról elmondható, hogy évi tízezer, tíz év alatt pedig százezer fôvel növekedett 1993 óta. 1893 és 2003 között kilencszeresére nôtt az ország jelenlegi területén élô cigányok száma, s az összlakossághoz képest stabilan növekvô tendenciát mutat a jövôben is. (Kemény–Janky, 2003) Nyíregyházán, néhány, a cigánysággal is foglalkozó szakember a Huszár telepi lakosságot „érdemesekre és érdemtelenekre” osztja. Mi nem nyúlunk ehhez a kategóriához, viszont megpróbáljuk más szemszögbôl csoportosítani az itt lakókat.

Fleck Gábor és Virág Tünde három szempont szerint osztályozza a gilvánfai cigányokat, de felhívják a figyelmet arra, hogy ezek nem tiszta kategóriák, és nem lehet ôket általánosítani. Nem is az általánosítás a célunk, csupán felvetünk egy új szemléletmódot, egy másfajta „kategorizációs rendszert”. A két kutató szerint Gilvánfán beletörôdôk, stratégiaváltók és funkcióteremtôk a cigányok, életvitel szerint.

A beletörôdôk végleg kiszorultak a munkaerô-piacról, már a munkanélkülieknek járó ellátásra sem jogosultak. Megélhetésüket bizonytalan elbírálású szociális segélyekbôl, alkalmi munkákból, és gyûjtögetésbôl próbálják biztosítani. Ôk a legkiszolgáltatottabbak, a legrosszabb egészségi állapotban lévôk, ami a munkalehetôségek számát is szûkíti. Lét és nemlét határán mozognak az abszolút bizonytalanságban. Ennél a csoportnál a leggyakoribb a bûnözés. Úgy gondoljuk, a Huszár telepen ôk élnek többségben, hiszen az itteni lakosság közel 90 százaléka a él a létminimum alatt, s az egyetlen biztos jövedelmük a gyermekek utáni járandóságok.

Kilátástalanságukat súlyosbítja egyrészt a többségi társadalom elôítélete, másrészt az uzsorakölcsön, amely teljes mértékben megakadályozza az elôre mozdulásukat.

Élet a végeken – adalékok Nyíregyháza Huszár-telepérôl

165

A stratégiaváltók megszakítják korábbi közösségi, családi kapcsolataikat, amelyek már megterhelôk számukra, hiszen gátolják a remélt továbblépést. A nagycsaládi kapcsolatok helyett a hasonló stratégiát választó családokkal építenek ki baráti kapcsolatokat, tehát közösségük szabad választás alapján formálódik. Életvitelükben a hagyományok ôrzése kevésbé fontos, nyelvüket pedig tudatosan elhagyják.

A Huszár telepen vannak már olyan családok, akik ezt az utat választották boldogulásuk reményében. Ez a szemléletmód általában a fiatalabb generációkra jellemzô, ahol a szülô felismeri, hogy gyermekének tanulnia kell ahhoz, hogy felnôttként könnyebben és tartósan tudjon munkát vállalni. A stratégiaváltás nem mindig a szülô választása, hiszen a gyermekek is felismerhetik a tanulás és tudás fontosságát, így tudatosan választják a továbbtanulást, s jobb eredményeket érnek el, mint beletörôdô társaik. A stratégiaváltókra inkább jellemzô a hosszú távú tervezés, mint a beletörôdôkre, akiknek legfôbb gondja az adott nap „túlélése”.

A funkcióteremtôk stratégiájában kidomborodik a helyi hatalomban való részvétel, pártok és egyesületek alapítása. Ez közvetlen környezetükben jelentôs presztízsemelkedést jelent. Fontos számukra a nagycsalád, a cigány kultúrát újraértelmezik, esetleg újra is tanulják, hiszen funkciót tudnak belôle kovácsolni. A hatalomban való részvétel lehetôséget nyújt számukra a források bôvítésére, akár a legalitás határának átlépésén keresztül (például etnobiznisz). Összekapcsolódik náluk a financiális és a szociális tôke, melyek innentôl kezdve erôsíteni fogják egymást. Az így szerzett (anyagi és presztízs-) javak egy részét ugyanúgy meg kell osztani a tágabban értelmezett családdal. E stratégia az egyén s családja életében jelentôs változáshoz vezet, hiszen megszûnnek az anyagi gondok. Elôfordul ilyen szemléletmód a Huszár telepen, de nem ez a jellemzô, hiszen a funkcióteremtôk nagy része már nem ilyen közegben él, hanem sokkal jobb körülmények között. Gyermekeiknek már sokkal egyszerûbb, hiszen nem ismerik a mindennapos anyagi gondokat, s ôk maguk is késôbb funkcióteremtôvé, vagy stratégiaváltókká válnak. Nagyob felelôsséggel végzik iskolai tanulmányaikat, s ugyanolyan – részükrôl reális – céljaik és álmaik vannak, mint a többségi társadalom tagjainak. Ôk öröklik a legtöbb tôketípust, amelyet ha ügyesen tudnak használni, a társadalomban annál magasab presztízst és státuszt szerezhetnek maguknak. (Fleck–Virág, 1999: 35–36.)

A funkcióteremtôknek hatalmuk mellé nagyobb szakmai tudást kellene biztosítani, hogy csoportjukat érdemben tudják képviselni, a stratégiaváltókat ösztönözni és motiválni kellene úgy, hogy mindeközben megtarthassák cigány identitásukat, a beletörôdôket pedig támogatni kellene, legalább gyermekeikre való tekintettel, hiszen önerôbôl nem tudnak elôre jutni, csak hátrányuk halmozására képesek.

A cigányság társadalmi felemelkedése elképzelhetetlen össztársadalmi segítség nélkül, mely segítséghez viszont nélkülözhetelen az elôítéletek leküzdése. A cigányság nagyobb mértékû társadalmi el- és befogadásához meg kell ismernünk kultúrájukat, látnunk kell heterogenitásukat, s el kell fogadnunk az ország, Európa, s a világ kulturális sokszínûségét, hiszen a civilizált társadalomban a kultúrák együttélése jelentheti a haladást, a békét, a nyugalmat. Ezzel nem mentjük fel a politikát feladatai alól, hiszen nemcsak a jóléti, hanem a jólléti társadalom megteremtése sokat enyhíthet az elôítéleteken, mely tükrözi a társadalom lelkiállapotát, a megelégedettséget – utat nyitva ezzel a megismerés felé, vagy éppen szögesdrótként állva elé. Ennek fontosságát felismervén indított romológia szakos bölcsészképzést né-

166

Erdei Virág–Hercegfalvi Marianna

hány éve a Pécsi Tudományegyetem, melynek eredményeként már megyénkben, városunkban is vannak ciganológus szakemberek – sajnos szakmájukban még feladat nélkül, egy olyan városban és megyében, ahol az országos átlaghoz képest felülreprezentált a cigányság aránya. Bizonyosan nem lenne haszontalan, ha a Roma Évtized programban, a hosszú- és középtávú cselekvési tervekben és helyi roma stratégiákban feladatot kapnának, azért, hogy e programok ne csak papíron, hanem a gyakorlatban is hasznosuljanak, nem a romák helyett (mellett, fölött) dolgozva, hanem velük együtt.

Irodalomjegyzék Blaskó Zsuzsa: Kulturális reprodukció vagy kulturális mobilitás? Szociológiai Szemle 2002/2. 3–27.

Fleck Gábor–Virág Tünde: Egy beás közösség múltja és jelene. MTA Politikai Tudományok Intézete Budapest, 1999.

Forray R. Katalin–Mohácsi Erzsébet: Esélyek és korlátok. A magyarországi cigány közösség az ezredfordulón. In. Cigány tanulmányok – Gypsy Studies, PTE BTK Romológia Tanszék, 2003.

Kemény István–Janky Béla: A 2003-as cigány felmérésrôl. Népesedési, nyelvhasználati és nemzetiségi adatok. www.romaweb.hu Kerülô Judit: Szociálpolitikáról egy nyomortelep kapcsán. Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 1992/4.

Jóna György

A cigány fiatalok etnikai csoportazonosságáról A magyarországi cigányság identitásának elemzése és feltérképezése a mai napig a társadalomkutatók empirikus és teoretikus vizsgálati homlokterében áll. Az eddig napvilágot látott kutatások azonban inkább általános érvényû megállapításokat fogalmaztak meg a hazai romák csoportazonosságáról, tanulmányomban viszont identitásuk mélyebb struktúráiba kívánok bepillantani azon empirikus kutatás eredményei alapján, amely 2005 nyarán készült megyénkben. A vizsgálat arra kereste a választ, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei cigány fiatalok a különbözô identitásstratégiák közül melyiket választották, illetve választják. A szakirodalom általában öt ilyen identifikációs stratégiát ismer, ezek a következôk: asszimiláció, kettôs identitás, disszociatív stratégia, marginális stratégia, és végül, az újra felfedezett identitás (Tóth 2004).

A vizsgálat során nem valószínûségi mintavételi eljárást alkalmaztam, ezért ez a kutatás egy késôbbi, nagyobb lélegzetvételû adatgyûjtés elôzményeként fogható fel, az eredmények tehát nem minden tekintetben vehetôk reprezentatívnak, de úgy vélem kellôen informatívak és tudományosan megalapozottak.

A cigányság csoportazonosságának vizsgálata azért vált megkerülhetetlenné napjainkra, mert az identitás és a társadalmi integráció organikus kapcsolatban állnak egymással. Arról van szó, hogy minden egyes társadalmi csoport integrációja csak akkor lehet sikeres, ha megtalálja azt az identitásstratégiát – annak kereteit, princípiumait és komponenseit, formáját és tartalmát –, mely által betagolódhat a társadalom szerkezetébe (Taylor 1996). Az önmeghatározás befolyásolja – egyesek szerint determinálja – a mindennapi életünk során hozott döntéseinket, választásainkat és értékpreferenciáinkat, vagyis az identitásnak a társadalmi integráció folyamatában kardinális funkciója van, alapvetôen meghatározza a társadalomban betöltött helyünket. A partikuláris azonosságtudat artikulációja azonban sohasem csak az érintett (tehát a kisebbségi) konglomerátumtól függ, hiszen az identitás és az integráció mindig az interszubjektív elismerés változó játékterében alakul (Honneth 1997), vagyis ez egy többszereplôs társadalmi folyamat. Éppen ezért kell azt hangsúlyozni – mely megállapítás a tanulmány egyik kiinduló tézise –, hogy az identitás és az integráció kérdésköre szervesen kapcsolódik egymáshoz, ezek egymástól szétválaszthatatlanok.

A vizsgálati populációba a közigazgatásilag Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez tartozó területeken élô cigány fiatal felnôttek kerültek. Összesen 53 értékelhetô interjú készült. A kutatás során fiatal felnôttnek tekintettem azokat, akik a 18. életévüket már betöltötték, de a 28-at még nem.

168

Jóna György

Mivel a cigány identitás szubsztanciális elemei kerültek vizsgálatra, ezért szociológiai, félig-strukturált interjúkat készítettünk – a kvalitatív metodikai rendszert részesítve elônyben. Az interjúkat az alábbi dimenziók strukturálták: cigány családokban megfigyelhetô speciális szocializációs mechanizmusok, cigány életviteli stratégiák, cigány kulturális preferenciák és szokások, az üldözés emléke, a sorsközösség tudata, az asszimilációhoz való viszony, a cigány eredethez fûzôdô emocionális viszony, valamint cigánykép a médiában.

Az asszimiláció fogalmát írásunkban számos alkalommal fogjuk még használni, ezért elengedhetetlen, hogy definiáljuk, milyen jelentést tulajdonítunk ennek a kategóriának. Az asszimiláció fogalmának meghatározásáról már könyvtárnyi szakirodalom született – mi az általánosan elfogadott jelentést alkalmazzuk. Eszerint, a terminus beilleszkedést, összeolvadást jelent. Itt azonban nem egy társadalmi jelenségrôl, hanem egy térben és idôben lejátszódó, többszereplôs társadalomtörténeti folyamatról van szó. Ebben a kontinuitásban az érintett csoportok kezdetben életmódjukban, kultúrájukban, világértelmezésükben és hagyományaikban teljesen különböznek egymástól, majd idôvel ez a distancia egyre csökken. A konglomerátumok között az átjárhatóság egyre gyakoribbá és könnyebbé válik, de csak részleges egybeolvadás figyelhetô meg, mert egymás mellett párhuzamosan futó, mindig közeledô, de soha össze nem érô mozgásról van szó. Az asszimiláció fogalma azt a folyamatot jelöli, melyben a szóban forgó közösségek diffúz egymásbacsúszásának, tökéletes eggyé válásának sohasem lehetünk tanúi.

Hanák Péter szerint „megkísérelhetjük az asszimilációs folyamat társadalomtörténeti szakaszolását is. Elsô szakasznak a megtelepedést nevezzük, amikor a betelepülô vagy áttelepülô egyének, csoportok megôrzik eredeti identitásukat, többnyire saját közösségeikben laknak, a befogadókkal csak üzleti, illetve munkakapcsolatban vannak. Megtelepedésük kezdetben ideiglenes, maguk sem tudják, hogy maradnak-e, vagy tovább vándorolnak. Ennek megfelelôen megelégszenek a külsôdleges alkalmazkodással, csupán az új nyelv alapelemeinek elsajátításával, az új szokások formális megtartásával. A betelepülô zsidók többnyire meglévô hitközségekhez csatlakoztak, valamelyik már régebben honos hitsorsosnál találtak alkalmazást, kialakították a magyar szavakkal kevert németet, illetve jiddist. A második szakasz az asszimiláció döntô, jellegzetes szakasza: ekkor következik be a nyelvi-kulturális, majd a társadalmi integráció. Erre a szakaszra a kétnyelvûség, a kettôs kultúra jellemzô. E hosszú, gyakran több generációra terjedô idôszakban az asszimilánsok kifelé már az új nyelvet használják, otthon, a családban, a baráti körben még az eredetit, amelyet azonban már az új nyelv szavai, fordulatai, képei színeznek.” (Hanák 1984: 360-361).

A kutatás során a Magyar Tudományos Akadémia által elismert és alkalmazott cigánydefiníciót használtuk. Ezek szerint romának tekintettük azt a személyt, akit a nem cigány származású környezete annak tart, továbbá azt, aki romának vallja magát. Csak az az egyén kerülhetett be a vizsgálatba, aki mindkét kritériumnak eleget tett.

A magyarországi kisebbségekre általánosan jellemzô a rejtôzködô stigmakezelés, mely az asszimiláció következtében alakult ki. A vizsgálat adatai szerint ez a mechanizmus a megyénkben élô fiatal cigányok körében csak részben figyelhetô meg, roma származásukat és az ehhez kapcsolódó önazonosságot nem leplezik és nem is titkolják a többségi társadalom tagjai elôtt – többnyire antropológiai okokból. Az 55 megkérdezettbôl 6 olyan személy volt, akikben gyermekkorukban szüle-

A cigány fiatalok etnikai csoportazonosságáról

169

ik nem erôsítették a cigány identitást, illetve arra bátorították ôket, hogy a mindennapi életük során tabuként, titokként kezeljék cigány származásukat.

A kutatás során egy rendkívül érdekes jelenség volt megfigyelhetô. A válaszadók elmondták, hogy fôként az édesapjuk bátorította ôket cigányságuk nyílt vállalására, nem az édesanyjuk. Ez azért figyelemreméltó, mert más etnikai csoportoknál (fôként a magyarországi zsidóknál) inkább az apák motiválják gyermekeiket a rejtôzködô stigmakezelésre, míg az anyák a konstruktív identitást helyezik elôtérbe. „Amikor kicsi voltam, akkor tudatosították velem, hogy cigány vagyok, de soha nem akarták rám erôltetni a cigány szokásoknak, hagyományoknak a követését...

Mindenképpen arra ösztönöztek, hogy ne takargassam ezt el.” „Szeretek cigány lenni, arra bátorítottak. Szüleim mindig arra kértek, hogy ne tagadjam meg, hogy cigány vagyok.” „Természetesen szüleim erôsítették bennem, hogy cigány vagyok, mégpedig olyan formában, hogy tanítottak zenére és általában a cigány embereknél a zene az, ami legjobban fog rajtuk, legjobban meg lehet velük tanítani. Szüleimnek soha nem kellett bátorítani, hogy vállaljam cigányságomat, mert én nyíltan vállaltam és én erre büszke vagyok.” „Nálunk apám viselkedik mindig úgy, mint egy cigány, ô tartja meg legjobban a cigányságát.”

Az 53 megkérdezett fiatal cigány származású személy közül 22 (vagyis nem sokkal több, mint 40 százalék) mondta azt, hogy szülei tanították a roma hagyományokra és tradíciókra. Azoknál, akik elsajátították ezeket és a mai napig is tartják, ez életük egyik meghatározó tényezôje. Az eddig elmondottakból az a csupán valószínûsíthetô következtetés vonható le, hogy a konstruktív cigány etnikai identitás nem feltétlenül jár együtt mindig a cigány szokások megtartásával és ápolásával. „A szüleim tanítottak a cigány öltözködésre meg az ételkészítésre, ami még a mai napig is hagyomány nálunk. Például a kenyérhez hasonló vakaró készítés, vagy a krumplistészta, amit mi úgy szoktunk elkészíteni hagyományosan.” „A szüleim megtanítottak a hagyományokra. A cigány hagyományok ezek olyanok, hogy másokat ne sértsünk meg. Azért a tisztelettudás meglegyen, tisztelet meglegyen a másik iránt, ne bántsuk meg, ne sértsük meg a másikat. Inkább a cigány szokás ott lenne, hogy már akkoriban rövidnadrágot hordunk, az már szégyen volt. Inkább a lányoknál, miniszoknya, combon felüli, az már olyan volt, hogy az hogy néz ki. Festeni nem festhették magukat. Meg a házasságnál volt inkább zûrös. Ott olyan volt, hogyha udvarolt, vagy udvarolni kellett a lánynak, akkor addig járt csak hozzá, szóval se puszi, se semmi. Erre nagyon odafigyeltek. Ezen a téren nagyon szigorúak voltak.” „Engem igazából nem tanítottak a cigány hagyományokra, nem is az, hogy tanítottak volna, hanem benne élsz egy családban és tudod. Ezek természetes hagyományok, mint például, ha ünnepnap van, összegyûlik a család, például aki nem régen halt meg, annak is meg van terítve, van egy tányér ott ugyanúgy, mikor isznak egy kis pálinkát, akkor öntenek a földre egy kicsit, hogy igyon az is.”

A vizsgálati populációból összesen 13 személy (vagyis a megkérdezettek majdnem egynegyede) mondta azt, hogy tud beszélni és írni cigány nyelven. A többieket szüleik nem is próbálták (vagy nem is akarták) erre megtanítani, és – elmondásuk szerint – a jövôben nem is akarják elsajátítani anyanyelvüket. Ennek oka lehet a többségi társadalom elôtti szégyenkezés, vagy a már megszerzett „asszimilációs ered-

170

Jóna György

mény” konzerválása. Az interjúkból az derült ki, hogy inkább az utóbbi tényezôvel magyarázható az intenzív nyelvi beolvadás.

Mindebbôl egyértelmûen megállapítható, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fiatal felnôtt cigányság nyelvi asszimilációja igen magas fokú. „Engem szüleim tanítottak a cigány nyelvre. Minden éven egyszer cigány bulit is rendezünk, de a temetési, esküvôi hagyományokat is betartjuk.” „Én nem beszélek cigányul. Isten ôrizz. Soha nem fogom megtanulni.” „Beszélem a cigány nyelvet. Hétköznapi életben használom, amikor cigány barátaimmal vagyunk, akkor reflexszerûen a nyelvünk cigányra vált, és fel sem tûnik. Sokan úgy élik meg, hogy mi most ki akarjuk ôket rekeszteni. Például, ha most egy csoportban vagyunk egy helyen, ahol vannak ott magyarok is, akkor tényleg van úgy, hogy azt gondolják a magyarok, hogy most biztos minket beszélnek ki. De nem. Hanem természetes reakció, hogy beszélünk és akkor a nyelvünk átvált valahogy cigányra, lehet, van benne az is, hogy ne hallja más, de nem mindig... Írni is tudok cigányul. Bár ezt igazából nem használom, esetleg, hogyha verseket kell fordítani, vagy mondókákat, vagy valamint éppen írni kell rendezvényekre, vagy bárhová, akkor igen. Csak szükség esetén, hétköznapokon nem sokra megyek vele.” „Gyerekkoromban próbáltak rávezetni arra, hogy tanuljak meg cigányul írni és olvasni, de engem ez nem érdekel.”

Mivel a roma hagyomány, gondolkodásmód, mentalitás és kultúra (amely viszonylag erôsen jelen van a fiatal cigányok körében) bizonyos fokig különbözik a többségi társadalométól, ezért nem kerülhetô el annak elemzése, hogy a nem cigány csoportok hogyan viszonyulnak mindehhez. Sajnos diszkrimináció, megszégyenítés, néha még durva atrocitás is érte cigány származásukért életük folyamán ezeket a roma fiatalokat. A vizsgálati populáció kétharmada vallotta azt, hogy már általános iskolás korában kirekesztették ôket cigány származásuk miatt. Az esetek többségében inkább az osztálytársaiktól kaptak megvetést és csak kisebb részben tanáraiktól. „Soha nem fogom elfelejteni, elsôbe beléptem és közben végeztem el egy ápolási asszisztens és egy gondozó ápolói iskolát, ami két-két éves volt és, akkor ugye év vége körül, a vizsgákra jelentkeztem és mentem is, és amikor elôször beléptem az iskolába így néztek rám. Senki sem szólt hozzám, nem köszönt, és nem fogadtak be és bizonyítanom kellett a háromnegyed évi vizsgán és év végi vizsgán, hogy igenis nem kettesre vagy hármasra fogok vizsgázni. Nagy meglepetésemre az egyik osztálytársam mondta nekem, hogy nem hitte volna, hogy ilyen jegyeim lesznek, azt gondolta, hogy mit akarsz te itt, most jöttél ide, és akkor te nem fogsz megbukni.

Nagyon nagy elôítéletei vannak az embereknek, és a magyar embereknek, és nehezen fogadják el. de ha bizonyítasz, akkor én úgy gondolom, hogy maximálisan elfogadnak. Ebbôl utána probléma nincs, sôt szeretnek, pláne, hogyha jól tanulsz, és a jobbak közé tartozol, akkor meg még jobban.” „Velem sohasem éreztették, hogy cigány vagyok. Bár volt egyetlen egy osztálytársam, aki egyszer-kétszer úgy szememre vetette, hogy te büdös cigány vagy, és én akkor csak néztem, mert nekem ez új volt, mert azelôtt sohase hallottam ilyet, hogy ennyire megkülönböztessék a cigány embert. Egy kicsit furcsa volt, és akkor úgy össze is tört a szívem, emlékszem, mert sírtam. Nagyon fájó érzés volt, olyan szokatlan, olyan kellemetlen, olyan sírásfojtogató, mert, hogy megkülönböztettek, és ez nekem fájt, mert én úgy gondoltam, hogy én ugyanolyan vagyok, mint más ember.”

A cigány fiatalok etnikai csoportazonosságáról

171

„Egyáltalán nem volt részem semmilyen elutasításban. Mindenki nagyon toleráns volt, így észre sem vettem így általános iskolás koromban, hogy én más lennék valamilyen szinten, mint az osztálytársaim.” „Gyerekkoromban nem volt kiközösítés, de szakmunkásképzôben ott volt, sôt a megkülönböztetés miatt nagyon sok atrocitásba keveredtem.” „Mindig leghátul álltunk a sorba, éreztették, tudtuk, nekünk ott a helyünk.” „Engem megkülönböztettek. Mert a C betû mindig ott fog állni a nevem elôtt, XY cigány. Ezt komolyan mondom.”

A válaszadók arról is beszámoltak, hogy milyen szocializációs mechanizmusokat alkalmaznak, illetve alkalmaznának gyermeküknél, szeretnék-e továbbadni a cigány hagyományokat gyermekeiknek, támogatnák-e gyermekeiket abban, hogy aktívan bekapcsolódjanak a cigány kulturális élet vérkeringésébe. Meglepô válaszok születtek: a megkérdezett 53 személybôl 25 mondta azt (a felmértek 47 százaléka), hogy gyermekeit nem a cigány tradíciók szerint fogja nevelni, szeretné, ha gyermeke nem kerülne semmilyen kapcsolatba ezekkel a hagyományokkal. Ezt általában azzal magyarázták, hogy ôk sem ismerik elég pontosan és mélyrehatóan kultúrájukat; megint mások viszont érdektelenségre hivatkoztak. Azonban voltak olyanok is, akik bevallották, hogy félnek a többségi társadalom bizonyos szegmenseinek felerôsödô elôítéleteitôl, és nem szeretnék, ha gyermeküket emiatt bármilyen atrocitás érné, vagyis a félelem miatt próbálnak meghatározott távolságot tartani származásbeli identitásukkal.

Mindezek következtében az asszimiláció kontinuitásába kerülnek gyermekeik, ami viszont a jövôben – minden valószínûség szerint – reaktív önazonosságot fog implikálni bennük, ami újból dezintegrációhoz vezet. Néhány tipikusnak mondható vélemény: „Persze, el fogom mondani gyermekeimnek a cigány hagyományokat, úgy fogom ôket nevelni, ahogy engem neveltek a szüleim, sôt kicsit jobban.” „Nem. Én nem akarom ôket cigány vagy magyar hagyományok szerint nevelni, én családi hagyományokat szeretnék kialakítani, de szerintem nem igazán fogom ôket cigány hagyományok szerint nevelni.” „Így van, a cigány hagyomány nagyon fontos. Jó az, ha meg van benne a kultúra, mert az is elmúlt, hogy most elvigyük a gyereket a klubokba, cigányul tanuljanak, cigányul táncoljanak. Nagyecseden is van egy kis cigánygyerek klub, oda fel szoktuk vinni, de mondjuk még kicsi, még csak három éves. De táncolni táncolgat, énekelget, cigányul is beszélget, szóval belenô. Ahogy mi felnôttünk, ugyanúgy ô is belenô.” „Nem. Nem fogom ôket a cigány hagyományok szerint nevelni, mert nem. Nem lesz attól jobb neki, de mi itthon nem beszéljük a cigány nyelvet a feleségemmel.

Nem beszéljük és a gyerekeknek se fogjuk megtanítani.” „Nem fontosak a cigány hagyományok, mert szerintem haladni kell a korral. Már azok a szokások, amit régen a cigányok végeztek, ez a táncolás meg ilyesmi, szerintem ebbôl már nem lehet egy gyereket arra tanítani, nem sok minden lesz belôle.”

Identitásunk – többek között – meghatározza párválasztásunkat is, vagyis a vegyes házasságok arányából (részben) következtethetünk a Szabolcs – Szatmár – Bereg megyei fiatal cigányok etnikai csoportazonosságának sajátosságára. A válaszadók majdnem fele kizárólag cigány személlyel kötne, illetve kötött már házasságot. Véleményük szerintük egy romának (függetlenül attól, hogy nô vagy férfi) csak romával lehet és kell házasodni, a harmonikus családi életüknek ez egy alapvetô

172

Jóna György

kritériuma. Itt fontos megjegyezni, hogy ez a jelenség inkább az alacsonyabb egzisztenciával rendelkezô cigány csoportokban volt megfigyelhetô.

A válaszadók több mint egyharmadát nem érdekelte jövendôbelijének származása, vagy úgy gondolta, hogy csak a köztük lévô szerelem számít, a származás egyáltalán nem. A megkérdezettek több mint tíz százaléka vegyes házasságban él, elmondásuk szerint teljes boldogságban. Az ô számukra is lényegtelen volt párválasztásuknál a saját vagy párjuk származása, kizárólag emocionális alapon hozták meg döntésüket.

Csupán egy személy volt azon a határozott állásponton, hogy soha nem menne férjhez cigány férfihez. Döntését semmivel sem indokolta. „Nekem cigány párom van, ô a párom. Cigánynak cigány a párja, nálunk ezt szokás mondani.” „Azt kell mondanom, hogy Magyarországon élek és nem tennék különbséget, mert akit szeretek, azt választanám.” „Csakis cigánnyal kötnék házasságot, mert a cigányokkal jobban ki lehet jönni.” „Most van egy párom, aki cigány. De nem emiatt a párom. Ha nem cigány párom lenne, az sem lenne baj.” „Nekem teljesen mindegy hogy cigány vagy nem. Az a lényeg, hogy szeressen.” „A párom nem cigány, 12 éve lakom a feleségemmel, ô magyar. Nem tudok, hogy ezt hogy hozta a sors, de ez így történt. Elvileg anyuék azt mondták, hogy próbáljak cigány lányt szerezni, de valami oknál fogva nem igazán tudja az ember megszabni, hogy milyen asszonyt fogjon magának, éppen akit megszeret.”

A megkérdezettek közül csupán heten gondolták úgy, hogy fontosak a cigány szimbólumok. Az ezekhez kapcsolódó hagyományos cigány öltözködési szokások marginalizálódását általában a divat megváltozásával magyarázták, mely nem tûri el a cigány népviseletet, ezért inkább a magyar, illetve az európai divatot követik.

Néhányan azonban úgy vélték, hogy számukra még a mai napig fontosak a cigány szimbólumok és az öltözködés, de mégsem hordják azokat, mert ez a többségi társadalom tagjaitól élesen megkülönböztetné ôket – magyarul, félnek a kirekesztéstôl, ezért inkább asszimilálódnak. „Én szerintem fontosak a cigány szimbólumok, de így a hétköznapokban, hogy például elmegyek vásárolni, akkor úgy már nem. Olyan kihívó, olyan másnak tûnik benne az ember.” „Szerintem vállalja fel egy cigány ember azt, hogy ô cigány, de ne járjon azért mindennap ilyen ruhákba, mert azért kinézik, de aki ezt teszi, arra én felnézek.” „Hát a mi családunkban a szimbólumok nem jellemzôek. Tehát így öltözködésben, szerintem, nem lehet megállapítani, hogy mi cigányok lennénk. Nem tartom fontosnak, hogyha valaki annak tartja, akkor elfogadom, de én nem, részemrôl ez nem meghatározó.” „Fontosnak tartom végül is, mert többen úgy öltözködnek, meg úgy viselik a ruhákat, mint a régi idôkben. Még mindig van hagyománya ennek. Például, hosszabb szoknya, meg apukáméknál még volt annak idején a lakcipô. Én ma már ritkábban viselem ezeket, megpróbálunk a divat után menni.” „Egyáltalán nem fontosak a szimbólumok, semmire sem jók. A romák is ugyanúgy próbálnak divatosan öltözködni, kinek hogy telik rá, de szerintem már egyre kevesebb roma van, aki így tipikusan cigánynak öltözködik.”

A válaszadók közel háromnegyede vallotta magát cigánynak, egynegyede pedig magyar cigánynak. Csupán egy személy volt, aki hevesen tiltakozott az ellen, hogy

A cigány fiatalok etnikai csoportazonosságáról

173

ô cigány (ne felejtsük el, hogy a mintába való bekerülés egyik feltétele volt, hogy a megkérdezett személy roma származásúnak titulálja magát). Az elôbbi egy rendkívül érdekes jelenség a magyarországi cigányság önmeghatározásában. Láttuk, hogy a roma hagyományok, szimbólumok és a nyelv már nem alapvetô és megkérdôjelezhetetlen érték köreikben, mégis erôs cigány identitás jellemzô rájuk.

Más szavakkal: bekapcsolódtak az asszimiláció folyamatába úgy, hogy eredeti identitásukat nem adták fel. Ennek valószínûleg az lehet az oka, hogy külsô testi megjelenésükben különböznek a nem cigány társadalom tagjaitól, és ez gátat vet az asszimiláció bizonyos mechanizmusainak – ha akarnák se tudnák titkolni, eltakarni cigány származásukat. Sajnos, számos esetben ez stigmatizált, reaktív identitás kialakulásához vezet, illetve vezethet. Más szavakkal: lecigányozott én-meghatározás artikulálódhat bennük, amely más magyarországi partikuláris csoportoknál okozott már pszichés vagy más lelki problémát, továbbá, a cigányok társadalmi integrációja elé falat emel. „Cigánynak tartom magam. Azért mert a bôröm színe nem ugyanolyan, mint a másiké, én beszélem a cigány nyelvet, más nem. Én nem szégyellem azt, hogy cigány vagyok. Ugyanolyan állampolgár vagyok én is, mint a többiek, de mégis bennem van az, hogy én érek annyit, mint a másik magyar. De engem annyira lenéznek, hogy cigány vagyok.” „Cigány vagyok a bôröm színe miatt.” „Elvileg cigánynak tartom magam, de beilleszkedünk a magyar társadalomba.

Próbálunk.” „Vallom magamról, hogy cigány vagyok, de nem feltétlenül a cigány hagyományokat követem, hanem inkább a magyar szokásokat részesítem elônyben.” „Csak részben tartom cigánynak magam. Mert a szüleim magyarok, édesanyám magyar, édesapám cigány és én magyar állampolgár vagyok, így magyarnak vallom magam. Nincs az, hogy cigány vagy magyar, magyar állampolgárnak vallom magam.” „Származásom szerint cigány vagyok, eszerint cigány vagyok, de viszont ahol élünk, vagy élek és dolgozom, ott magyarok között vagyok.” „Nincs mit tenni, játsszuk, hogy magyarok vagyunk. Annál rosszabb, ha szégyelled, hogy cigány vagy. Azért csak fajtád, érted, most épp ugyanúgy, mint nálatok.

Te magyar vagy én meg cigány. Nem szabad letagadni. Régen letagadtam volna, mikor olyan idôs voltam, mint te. Akkoriban úgy álltak hozzá, hogy cigány, de most már nem.” „Hát a magyarság és a cigányság is jó megfér bennem. Annyira vagyok cigány, amennyire magyar és ezért fér meg mindkettô bennem.”

A roma népirtás (pharrajimos) a válaszadók családjainak több mint negyven százalékát érintette megyénkben. Általánosságban elmondható, hogy ezekben a családokban az ôket ért sérelem emléke – néhány kivételtôl eltekintve – nem tabu. Szüleik nyíltan beszélnek gyermekeiknek ezekrôl a borzalmakról. Az érintettek leszármazóit ma is megrázza a második világháború folyamán történt népirtás, de haragot nem éreznek a többségi társadalom iránt. Úgy vélik, ennek nem szabad még egyszer megtörténnie és nem is fog. Az interjúkból az derül ki, hogy identitásuknak nem kardinális eleme a pharrajimos ténye, számukra ez nem csoportkohéziós tényezô.

A megkérdezettek kétharmada egyáltalán nincs megelégedve azzal, ahogy a média foglalkozik a cigány népirtással. Véleményük szerint a sajtó nem fordít kellô idôt a

174

Jóna György

pharrajimos emlékének ápolására, vagy ha mégis, akkor inadekvát módon kezeli ezt a kérdést. Jellemzô, hogy azok a személyek vélekednek így, akiknek a családjában van túlélô, illetve akik magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek. A válaszadók közel tíz százalékát egyáltalán nem érdekli (döbbenetes, hogy néhányan nem is tudnak róla) a roma népirtás története és annak következményei. „Szoktam hallani, az RTL-en szoktak adni ilyen mûsorokat. Bár jó lenne, ha kicsit többet foglalkoznának ezzel a témával, mert akkor tudnák az én korosztályomba is. Bár azok nem nagyon foglalkoznak vele. Van, aki azt mondja, hogy nem hiszi el, meg mit tudom én.” „Szerintem nem eléggé foglalkozik ezzel, mert az a baj, hogy van egyszer egy évben, teszem fel, és utána semmi. Ennek szerintem egy ilyen hagyományos dolognak kellene lenni. Ilyet nem egy évben egyszer megrendezem és utána kész, hanem ennek kéne hosszabb dolognak lennie, hogy az emberekben még jobban megragadja, hogy mi is történt akkor és az, hogy még egyszer ez ne történhessen meg. És az, hogy ne legyen az, hogy fajgyûlölet, mert ha többet mutatnák a tv-ben, akkor az emberek jobban rájönnének arra, hogy mi is történt akkor, és akkor lehetséges, hogy nem lenne fajgyûlölet.” „Szoktunk errôl beszélgetni otthon. Nagyanyámnak az apukája meg a nagyapja ott halt, hát ez valami szörnyû. Szörnyûséggel tölti el az embert, amikor beszélnek róla és most már kezd valahogy elfelejtôdni, de azért még valahol ott van mélyen, fájón, hogy ott haltak meg.” „A nagyszüleimet elhurcolták. Dédi nagypapámnak a lába lebénult, Szibériában is volt fogságban, úgy hozták már haza, hogy megfagytak a lábai, és akkor pelenkázni kellett 15 évig.” „A szüleim mesélték, hogy a nagypapám is így halt meg, és így hát családon belül is több rokonomat, akiket nem ismerhettem meg, így veszítettem el. A szüleimmel szoktunk errôl beszélgetni. Hát, ugyebár amikor ennek ünnepe van az év során, akkor szoktunk mi is megemlékezni errôl, illetve halottak napján.” Összefoglalva az elmondottakat: a Szabolcs – Szatmár – Bereg megyei fiatal felnôtt cigányok egy viszonylag erôs etnikai identitással, szubkultúrával, gondolkodásmóddal és viselkedésmintákkal vesznek részt a hazai asszimiláció folyamatában, amely valószínûsíthetôen nem fog sikerrel járni a társadalmi integráció vonatkozásában.

Ennek oka – újból hangsúlyozva –, hogy a megyénkben élô cigány fiatalok meglehetôsen erôs etnikai identitással kapcsolódtak be az asszimiláció kontinuitásába, ami valószínûleg szétfeszíti annak kereteit. Ezt a sokrétû folyamatot még tovább bonyolítja az a tény, hogy a cigányságon belül különbözô népcsoportok vannak, amelyeknek integrációs stratégiái egymástól nagymértékben eltérnek. A mélyebb strukturális viszonyok feltérképezéséhez további komoly szociológiai kutatásokra lesz szükség a jövôben.

Irodalom Hanák Péter (1984): A lezáratlan per. In: Hanák Péter (szerk.): Zsidókérdés, asszimiláció, antiszemitizmus.

Budapest: Gondolat Kiadó. 355–379.

Axel Honneth (1997): Elismerés és megvetés. Pécs: Jelenkor Kiadó.

Charles Taylor (1996): Az elismerés politikája. Café Babel, 3: 57–77.

Tóth Kinga Dóra (2004): Kiemelkedett cigányok (Gypsy/Travellers) etnikai identitásának jellegzetességei Angliában. Szociológiai Szemle, 2: 58–77.

Vraukóné Lukács Ilona

A cigány lakosság könyvtári ellátása A települési – ismertebb nevükön közmûvelôdési – könyvtárak szervezése az ötvenes évek elején kezdôdött. Az elsô jogi szabályozás 1956-ban született. Ez a törvény több mint négy évtizeden keresztül határozta meg a könyvtárak mûködését, szolgáltatásainak körét. A majdnem fél évszázad alatt végbement politikai, gazdasági, társadalmi változások nem hagyták érintetlenül szakmánkat sem. Minthogy feladatunk valamennyi tudományterület kutatásának, tanulmányozásának segítése, a fent jelzett változások miatt az új törvénynek szemléletbeli változásokat is tükröznie kellett. Nagyon sok más, új elem mellett az 1997. évi 140. tvr. 66. §-ának c) pontja kimondja, hogy: „a megyei könyvtár a megye egész területére vonatkozóan... végzi, illetôleg szervezi a megye nemzeti és etnikai kisebbségéhez tartozó lakosainak könyvtári ellátását”.

A megye lakosságának összetételére vonatkozó adatok ismeretében nyilvánvaló volt, hogy a viszonylag alacsony számban itt élô szlovák, német, lengyel és örmény közösség mellett a legtöbb odafigyelést a megyében élô cigány lakosság igényli. Ennek ismeretében, az országban másodikként, könyvtárunkban született meg a „Tervezet Szabolcs-Szatmár-Bereg megye cigány lakosságának könyvtári ellátására” (továbbiakban: tervezet) címû dokumentum.

Ekkor, 1998 nyarán, alig pár hónappal a törvény megszületése után, egyetlen írásos anyag állt rendelkezésünkre e témával kapcsolatban, a gyôrieké. Konkrét adatok nélkül is egyértelmû volt a szakma és a laikus számára is, hogy ebben a megyében az ô terveik aligha szolgálhatnak alapul.

A tervezet elsô részében az alábbi adatokkal indokoltuk e munka elindításának fontosságát: „... az Európában élô cigányságnak 12 százaléka Magyarországon él, míg Magyarország összlakossága Európa lakosságának 2 százaléka. Még fokozottabban jelentkeznek ezek a problémák Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Ez a megye a cigány lakosság részarányát (12%) tekintve második az országban (ma már sokkal nagyobb arányról is beszélnek). Elképzelhetetlen, hogy a problémák kezelése a cigány lakosság aktív részvétele nélkül sikeres legyen. Azonban ahhoz, hogy a cigányság felismerje és elfogadja ezt, intenzív és gondos felvilágosító munkára, a nagyobb közösséghez való tartozás iránti érzékenység fokozására van szükség.”

Akkor, a legcélravezetôbb eszköznek egy bibliobusz mûködtetését láttuk. A bibliobuszos könyvtári ellátásnak Amerikában és Angliában közel százéves története van. A II. világháború befejezôdése után Európa nyugati államai is elôszeretettel alkalmazták – és alkalmazzák ma is – ezt az eszközt, hogy a fehér foltokat felszámolják. A

176

Vraukóné Lukács Ilona

hetvenes évek elejétôl Magyarországon is kísérleteztek a lakosság könyvtári ellátásának e formájával, de különbözô okok miatt nem terjedhetett el, nincs igazából hagyománya. Bíztunk abban, hogy sikerül kiküszöbölni a bibliobuszos ellátás korábban tapasztalt hátrányait és sikerül lefedni a cigány lakosok által legsûrûbben lakott területeit a megyének. A bibliobusz dokumentum-állományát úgy terveztük összeállítani, hogy az segítse a cigány lakosság nyelvi kultúrájának megôrzését (pl.: cigány szótárak, nyelvkönyvek); történelmük megismerését (pl.: tanulmánykötetek); néprajzi hagyományaik felélesztését, továbbvitelét (pl.: a cigány folklór irodalma, hagyományos kézmûves mesterségeket bemutató irodalom); a cigány etnikumhoz tartozó írók, költôk, képzô- és zenemûvészek, stb. alkotásainak felfedezését, megismerését; cigány szervezetek újságainak megismerését, használatát (Lungo Drom, Amaro Drom, Cigány Hírlap); az ôket érintô (róluk/neki szóló) videofelvételek, hangkazetták hozzáférhetôvé tételét; jogi információkkal való ellátásukat (pl.: munka- és családjog, szociális juttatások); háztáji munkát segítô szakirodalomhoz való hozzájutást (gyümölcs- és zöldségtermesztés, állattenyésztés, stb.); iskolai kötelezô szépirodalom és kiegészítô szakirodalom elérését (tankönyveket nem); periodikák lapozgatását (magazinok) stb. Úgy gondoltuk, mindezekhez olyan mentálhigiénés programok kapcsolása szükséges, melyek elôsegítik az egyének társadalmi és szociális beilleszkedését is. Pl. jogi, orvosi, pszichológiai, háztartásökonómiai stb. elôadások.

A szervezés során a hagyományos könyvtári propaganda-eszközökön túl támaszkodni kívántunk a cigány értelmiségiekre, az iskolákra, mint a szervezett oktatás színhelyére, a helyi önkormányzatokra, a cigány kisebbségi önkormányzatok helyi szervezeteire, illetve az egyházak közösségformáló erejére és kulturális küldetésvállaló szerepére. (Országszerte ismert például a Szabad Keresztyén Egyház jótékony hatása az uszkai cigány lakosságra.)

A megyei könyvtár feladata azoknak a személyeknek, szervezeteknek, speciális oktatási és kulturális intézményeknek (Felsô-szabolcsi Iskolaszövetség, cigány újságok szerkesztôségei, Roma Parlament Könyvtára stb.) a felkutatása volt, amelyekkel a programok sikere érdekében kapcsolatot tarthatnánk.

Az elôkészületi munkák során kiderült, hogy A cigány lakosság könyvtári ellátása Szabolcs-Szatmár megyében1 címmel megjelent egy összegzés, mely egy 1974ben (kontroll-vizsgálat: 1979) végzett felmérés adatait, következtetéseit tartalmazza. Futaky László alapos elemzést végzett a beiratkozott cigány olvasók számára, kulturális szokásaira, a könyvtár velük szemben alkalmazott „rendszabályaira” vonatkozóan. Ebbôl az írásból kiderül, hogy Szabolcs-Szatmár megyében a cigány lakosság könyvtári ellátásának kérdése 1973-ban fogalmazódott meg elsô ízben, a feladat súlyának megfelelô komolysággal.

Véleményem szerint a tanulmányban jelzett adatok mögött nem látszik az ember, viszont érzôdik egyfajta felsôbbrendûség. Csak egy rövid idézet ennek alátámasztására: „... Megfelelôen megválasztott pedagógiai módszerekkel, következetességgel bizalmuk megnyerhetô, s ahol rendszeres látogatói a könyvtáraknak, mûvelôdési otthonoknak, ott valóban sokat fejlôdtek az utóbbi években magatartásukat tekintve és szellemiekben is”. (203. p.)

A célok megfogalmazása is csak általánosságokban történt meg. Egy információ viszont nagyon megragadta a figyelmemet: „... a múlt évben a Megyei Tanács Mû1. Könyvtári múltidézõ. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár és Rím Könyvkiadó, 1998. 200–206.

A cigány lakosság könyvtári ellátása

177

velôdésügyi Osztálya jóváhagyásával a közmûvelôdési alapból 220 ezer forintot használtunk fel a cigánylakta települések könyvtárainak állománygyarapítására...”

(206.) S volt ez a vizsgálatot megelôzô évben, 1974-ben. Nincs róla tudomásunk, hogy megismétlôdött-e ez a mértékû támogatás a késôbbiekben is. Mindenesetre igen komoly segítség volt még megyei vonatkozásban is. Ma, amikor már közel egy évtizede érvényben van a törvény, még mindig nincs e célra elkülönített keret a könyvtár költségvetésében.

Célunk – miszerint a lehetô legrövidebb idôn belül megszervezzük a tervezetben megjelölt dokumentumok beszerzését, s mind több településre való eljuttatását bibliobusszal – elônyét abban láttuk, hogy: sok település könyvvel való ellátása oldható meg ezúton, s ez a tevékenység; számos más programmal társítható.

Hátrányait is rövid idôn belül beláttuk: rendkívül költségigényes tárgyi és személyi vonatkozásban egyaránt; a szükséges dokumentumok köre viszonylag szûk; a járulékos programok koordinálása igen nehéz, hiszen túllépnek az intézményi kereteken. Csak néhány nehézség, amit anélkül is láttunk, hogy egy lépést is tettünk volna a megvalósítás érdekében. Ezért módosítanunk kellett elképzeléseinket. Ez nem jelenti azt, hogy végleg lemondtunk volna a bibliobuszos programról, hiszen komoly, nemzetközileg is elismert pályázat készült a megvalósítás érdekében, s reménykedünk, hogy nem is olyan távoli az idô, amikor elindul majd elsô állomására.

A pályázatban megfogalmazottak szerint az ezer lélekszám alatti települések – esetünkben 77 ilyen van – ellátását szerveznénk meg ilyen formában. Ebbôl a 77 településbôl 19 esetben még az ötszáz fôt sem éri el a lakosok száma. 2003-ban 27 településen nem mûködött könyvtár, ami eggyel gyarapodott az elôzô évihez képest.

Szomorú, hogy ebbôl a 27 településbôl hat ezer lakos fölötti lélekszámmal rendelkezik, szintén 6 ötszáz és ezer fô közötti lakossal, a többi esetben ötszáz fônél kisebb a lakosság száma. Továbbá, több mint tíz településen szünetel a könyvtári szolgáltatás.2 A számok tehát igazolják elképzeléseinket, hiszen az 1000 lakos alatti települések durván 50 százaléka abszolút könyvtári szolgáltatás nélkül maradt. S ezek csak számok. Bizonyára, ha a többi település valós szolgáltatásait vizsgálnánk bárhol a megyében, találhatnánk javítanivalót máshol is.

Jelen írás szempontjából célszerû volt megvizsgálni, hogy mely településeken mûködnek cigány kisebbségi önkormányzatok, hiszen a velük való együttmûködés nélkülözhetetlen volt és lesz a késôbbi munkánkban is. A megyében 103 településen mûködik ilyen önkormányzat, ebbôl az ezer lakos alatti települések közül csak 31ben sikerült azokat megszervezni. A statisztika azt mutatja, hogy fôleg az ezerhez közeli lakosú (vagy annál nagyobb) településeken jellemzô az ilyen irányú törekvés.

Van, s biztosak vagyunk benne, hogy még egy jó darabig lesz is mit tennünk. A tervezetünkben megfogalmazottak megvalósításához lesz terep s lesz még mit továbbgondolnunk is. Tervekben, gondolatokban nincs hiány. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy már távolabbi terveinket is megfogalmaztuk; miszerint átlépünk az országhatárokon (Ukrajna, Románia) is, s a határon túli magyarlakta települések ellátását is segíteni kívánjuk ily módon.

A fentebb leírtakból kiderül, hogy valójában már jóval többrôl van szó, mint „csak” a cigány lakosság könyvtári ellátásáról, hanem arról, hogy esélyegyenlôséget biz2. Településeink könyvtári ellátása a 2004. évben. Nyíregyháza, 2004.

178

Vraukóné Lukács Ilona

tosítsunk mindazok számára, akik minden civilizációtól, annak nemcsak káros, hanem pozitív hatásaitól is távol élnek, de maradni akarnak ott, ahová a sors szólította ôket. Mindaddig, amíg erre sor kerül, nézzük mindazt, amivel eddig próbálkoztunk.

Alighogy elkészült az említett tervezet, 1998 októberében Bódi Zsuzsa (Magyar Mûvelôdési Intézet) levélben kereste meg könyvtárunkat, melyben egy, a hazai cigány folklór és irodalmi alkotásokat magába foglaló gyûjtemény teljessé tételéhez kérte segítségünket.

Az események olyannyira felgyorsultak, hogy az Országos Idegennyelvû Könyvtárban kiállított anyag 1999 tavaszán már Nyíregyházán volt, s Bódi Zsuzsa személyes közremûködésének köszönhetôen, április 19-én megnyithattuk a „Cigány szemmel” címû vándorkiállítást, a megyei könyvtárak közül elsôként. Tettük ezt azért, mert sokan tudjuk, hogy „... a magyar cigányságról hiteles képpel csak kevés ember rendelkezik. ... ezen a problémán próbálnak segíteni az itt kiállított dokumentumok. Mindenki, aki szeretné közelebbrôl megismerni ezt a népet, nyugodt lelkiismerettel veheti kézbe az itt lévô mûveket, mert hiteles, valóságos tényeket tárnak az olvasó elé.” E gondolatok a megyei önkormányzat kisebbségi referensétôl származnak, aki köszöntötte a résztvevôket.

A megnyitóra igen sokan gyûltünk össze, nagy volt az érdeklôdés. Az egyhónapos nyitva tartás alatt az írásos dokumentumok mellett igyekeztünk ízelítôt adni az élô cigány folklórból is. Így volt, amikor a nyírbátori Attila utcai óvodások báboztak, de meghívtuk az Éltes Mátyás Általános Iskola és Diákotthon tanulóit is, hogy bábozzanak – ôket szintén Nyírbátorból. Egy alkalommal a nyíregyházi 13. sz. Általános Iskola tanulói mutattak be egy szeletet a cigány népzene világából hagyományos „hangszerekkel” (kanál, vizes kupa stb.)

Minden alkalommal egy-egy cigány, illetve magyar óvodás és/vagy iskolás csoportot/osztályt szerveztünk közönségnek. Ezzel az volt a célunk, hogy a magyar gyerekek más oldalukról is megismerjék a cigány társaikat, s ne csak az itt-ott hallottakra építsenek. Mindazon kollégák, pedagógusok, akik ebben közremûködtek, szerencsésnek ítélték ezt a fajta „közönségtoborzást”. Az egy hónap alatt könyvek vásárlásra is volt lehetôség, s ezzel éltek is óvoda- és iskolapedagógusok egyaránt.

A záró program egy író – olvasó találkozó volt, ahová Farkas Kálmánt, Nyíregyházán élô újságírót hívtuk meg, aki nyugdíjas éveit a visszaemlékezésnek szentelte, s akkor már több könyve is megjelent. A találkozóra eljöttek azok a gyakorló pedagógusok is, akik egy romológiai továbbképzésen vettek részt abban az évben a fôiskolán.

Szembe kell néznünk viszont azzal a ténnyel, hogy a szervezett közönségen túl alig akadt érdeklôdô. Pedig ugyancsak nagy volt a visszhang! A sajtón keresztül rendszeresen tájékoztattuk a város és a megye lakóit. Sôt, a nyíregyházi iskolák igazgatóit külön levélben is megkerestük. Hiába. A mûsorokra szervezett közönségen túl a kiállítást még három osztály tekintette meg. Azonban az ô látogatásuk is személyes kapcsolatoknak az eredménye.

Elgondolkodtató ez a dolog, hiszen akkor kinek és mirôl beszélünk? Bár bevallhatjuk, a kiállított dokumentumokkal a legtöbben idegenül néztünk szembe. Kevés volt még az ismerôs név, esetleg az ismerôs arc. Ma már bizonyára másként néznénk végig ezt a kiállítást. Sajnos, nem hallani hírt a fantasztikus gyûjteményrôl. Ha minden megyei könyvtár fel is vállalta fogadását és bemutatását, techni-

A cigány lakosság könyvtári ellátása

179

kai-szervezési okok miatt aligha juthatott el egy évben két-három helynél többre.

Vagyis, még nem járhatott végig minden megyét. Esetleg nemcsak megyeszékhelyeket. Tôlünk pl. Nagykállóba vitték. Bízunk benne, hogy Bódi Zsuzsa továbbra is rendületlenül és hittel gondozza ezt az állományt, melynek gyarapodásáról a ROMA Hírlevélbôl rendszeresen tájékozódhatunk.

A kevés látogató ellenére azt tapasztaltuk, hogy a kiállításnak híre ment megyebeli könyvtáros kollégák körében is, és egyre többen érdeklôdtek, hogyan juthatnának ôk is hozzá ezekhez, vagy tartalmukban hasonló dokumentumokhoz. Igaz, pénzük igen kevés, vagy egyáltalán nincsen. Ekkor kezdett érlelôdni bennünk, hogy nekünk kellene valahogy az anyagi feltételeket megteremteni, s a vásárolt dokumentumokat a könyvtárakban ún. etnikai letétként kihelyezni.

Nyújtottunk be pályázatot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához, a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítványhoz, és a Soros Alapítványhoz – több-kevesebb sikerrel. Az Országos Idegennyelvû Könyvtáron keresztül a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától évente kb. 150 000 forintot kapunk a kisebbségek könyvtári ellátására. Ennek egy részét (10–15%) ôk vásárolják el, s ezeket a dokumentumokat megküldik a megyei könyvtár számára. Ezen dokumentumok árával csökkentett összeget szabadon használhatjuk fel a megyében élô kisebbségek könyvtári ellátására. Egy alkalommal vásároltunk ebbôl az összegbôl szlovák és lengyel nyelvû könyveket, s most ebben az évben másodszor fordítjuk ezt az összeget német nyelvû dokumentumok beszerzésére, a három település – Mérk, Rakamaz, Vállaj – részére, ahol német nyelvû letéti állományt alakítunk ki.

Igyekeztünk feltérképezni valamennyi beszerzési forrást, hogy a lehetô legteljesebb választék legyen elôttünk, amikor a rendelkezésünkre álló pénzbôl a letétek számára a dokumentumokat kiválasztjuk. Segítségünkre volt az Osiris Könyvesház, a Teleki Téka Alapítvány könyvesboltja, a Fôvárosi Önkormányzat által mûködtetett Cigányház, a Magyarországi Roma Parlament, a Konsepht-H Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft, a Gandhi Gimnázium és a roma lapok szerkesztôségei is.

A kínálat évrôl-évre nagyobb. Sajnos anyagi erôink nem gyarapodnak azzal egyenes arányban. Mivel intézményi keretbôl e célra nincs elkülönített összegünk, csak a minisztériumtól az OIK-n keresztül érkezô támogatásra számíthatunk, illetve a pályázatokra. Bizonyára nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy ilyen, kifejezetten esetleges forrásokra nem lehet következetes állománygyarapító munkát építeni. Bízom benne, hogy ez a helyzet hamarosan megváltozik, s kiszámíthatóbbá válhat ezirányú munkánk.

Mára már tíz cigány letétet mûködtetünk, melyeknek állományértéke megközelíti az egymillió forintot. A több mint hatszáz kötetes összállomány elsôsorban népismereti, néprajzi és szépirodalmi (vers, próza, mese) kötetekbôl áll. Vásároltunk továbbá nyelvtanulást segítô kiadványokat (szótárak, nyelvkönyvek), valamint az oktatást, nevelést segítô pedagógiai programokat és zenei kazettákat is. A tíz könyvtárból kilenc iskolai és községi könyvtár, egy pedig községi.

Tartalmilag úgy igyekeztünk összeválogatni az egyes könyvtárak számára az állományt, hogy az teljes egészében megfeleljen abban a bizonyos tervezetben megfogalmazottaknak, illetve ha lehetett, még bôvítettük is azok körét. Egy 2004 elsô felében végzett felmérésünkbôl kiderül, hogy a fenti dokumentumok közül a felnôtt szépirodalmat, a mesekönyveket és a népismereti dokumentumokat keresik legin-

180

Vraukóné Lukács Ilona

kább. Azokat leginkább a pedagógusok használják munkájukhoz, illetve azok, akik felsôfokú intézményben tanulnak és tanulmányaikhoz szükségesek ezek a könyvek. Arra a kérdésre, hogy csakis személyes érdeklôdésbôl, belsô indíttatásból keresik-e ezeket a dokumentumokat, nagyon kevesen válaszoltak.

Amikor a letéti helyeket kiválasztottuk, azzal kerestük meg a kollégákat, a települési és a kisebbségi önkormányzat vezetôit, hogy a könyvek kihelyezéséért cserébe hadd szabhassunk egy feltételt: tegyenek meg mindent, hogy az olvasók és még nem olvasók körében tudatosítsák ennek a piciny állománynak a létét, s tegyenek meg mindent azért, hogy a cigány származású gyerekek és felnôttek megismerjék azokat, azokból népük történetét, kultúráját. Szervezzenek olvasási, vers- és prózamondó versenyeket, stb. Csak egy a lényeg, olvastassák ôket. Van, aki súlyának megfelelôen kezeli a helyzetet (Hodász, Nyírmada). Van, ahol a lakosság, illetve a tanulók aránya miatt nincs szükség külön terekre, mert a mindennapos munka része a cigány lakossággal való foglalkozás (Tiszaeszlár, Tiszabecs).

A letétek gondozása mellett igyekszünk más, de annak állományára építô, ahhoz valamilyen formában kötôdô programokat is szervezni.

A „Cigány írók cigánygyerekek között” címmel 2000-ben beadott pályázatunk és annak végrehajtása eredményes volt. Célunk az volt, hogy olyan iskolákba, közösségekbe vigyünk cigány származású írókat, költôket, tanult cigányokat, akik saját maguk is jó példával szolgálnak, illetve olyan sikeres cigányok életérôl tudnak mesélni, akiknek életútja követendô lehet nem csak a cigány, de a magyar gyerekek számára is.

Tuza Tibor debreceni romológust, a debreceni tanítóképzô fôiskola oktatóját, a cívisváros cigány közösségi házának vezetôjét nyertük meg programunkhoz. A gyerekek nyelvén értô, gyakorlott, a cigány közösségek életét belülrôl is jól ismerô pedagógus magával ragadta a gyerekeket. Tiszabecsen az iskolában, Hodászon a könyvtárban, Nyíregyházán a Roma Közösségi Házban várták. Az utóbbiban sok felnôtt is. Sajnos, ezt a munkát azóta sem tudtuk folytatni, a késôbbiek során nem kaptunk támogatást ilyen jellegû programokra.

A cigány vers- és prózamondó verseny – 2000-ben – igen emlékezetes volt. Négy kategóriában hirdettük meg (I. alsó tagozat; II. felsô tagozat; III. ifjúsági; IV: felnôtt) a versenyt, ahol szabadon választott mûvel lehetett részt venni. Örömmel vettük volna, ha cigány nyelven is hallgathatunk legalább egy versenyzôt. Sajnos, erre nem volt vállalkozó. A zsûri tagjai voltak: Rézmûves Mihályné, Lina néni, aki Hodászon cigánygyerekek százait hallhatta verselni, mesélni, énekelni az óvodában, nyugdíjba meneteléig. A másik két zsûritag, Farkas Kálmán bácsi volt, illetve unokaöccse, a költô – civilben pedagógus – Farkas Oszkár. Minden résztvevônek tudtunk ajándékba könyveket, illetve újság elôfizetésrôl szóló csekket adni. A Családsegítô Központ pedig mindennapi használati cikkekkel ajándékozta meg a résztvevôket. E versenyt is hagyományteremtô céllal terveztük. Azóta két pályázatunkat nem támogatták, de 2005-ben ismét méltányolták ez irányú törekvésünket, s a korábbinál sokkal több résztvevôvel zajlott a megmérettetés.

Az Ünnepi Könyvhetek elmaradhatatlan programja, hogy cigány származású írók, költôk kötetét bemutassuk. Szerveztünk író – olvasó találkozót a megye több településére (Vásárosnamény, Mátészalka, Piricse, Nyírpilis, Penészlek, Aranyosapáti).

Gyakran járunk vidékre. Hol a kistelepülési letéteket visszük, hol a szakfelügyelôk kelnek útra, vagy éppen az etnikai letéteket szállítjuk. A kollégákat is rendszere-

A cigány lakosság könyvtári ellátása

181

sen hívjuk továbbképzésekre, találkozunk egyesületi összejöveteleken, vagyis van lehetôség az információk cseréjére. Rálátásunk van arra, hogyan élnek azzal a pici lehetôséggel, amit a megyei könyvtár tud biztosítani számukra. Például arra, hogyan használják az általunk letétbe adott könyveket? Érzik-e azt, hogy ezzel küldetésük van? Nekik kell továbbgondolniuk a feladatokat, mert mi csak a kezdô lépést tudjuk biztosítani számukra.

A letéteket és az általunk felkínált más lehetôségeket mindenki másként hasznosítja. Valamennyi módszer ecsetelésére nincs mód és szükség sem, de két települést mindenképpen meg kell említenünk. Hodászt és Tiszaeszlárt.

Hodász több mint háromezer lelket számláló település. Emberemlékezet óta élnek itt – nem kis számban – cigányok, a magyarokkal békességben. A falu lakosainak kb. 30 %-a cigány származású, de a 426 általános iskolai tanulóból 230, vagyis már több mint 50 %. Persze ezek csak a rideg statisztikai adatok. Olyan sok és olyan természetes a vegyes házasság, hogy sok esetben már csak sejthetô a származás. 2000-ben – az elsôk között – helyeztünk ki a hodászi könyvtárba letétet.

Ismertük a rendkívül készséges kolléganôt, aki éppen akkortájt végezte a könyvtáros asszisztensképzôt. Teljesen más területen dolgozott, majd – mint sokan e vidéken – ô is munkanélküli lett. Elôször közhasznú munkásként dolgozott a hivatalban, majd félve, de elfogadta a megüresedett könyvtárosi állást. Tartott tôle, mert addig csak olvasóként járt a könyvtárban, s nem bízott abban, hogy meg tud majd felelni az elvárásoknak. Azonban olyan energiával vetette bele magát a munkába – rendszeresen kérte a segítségünket, beiratkozott az asszisztensi tanfolyamra -, hogy hamar megismertük. Pedig egyéves szerzôdéssel dolgozott hat évig. Ebben a bizonytalan helyzetben költöztette a könyvtárat, leválogatta az állományt, otthonos kis olvasótermet alakított ki, pályázatokat írt, s mindent megtesz, hogy a könyvtár fontos hely legyen a faluban magyarok és cigányok számára egyaránt. Elsô perctôl kezdve bekapcsolódott a Könyvtári Napok országos programjába. Hívja és fogadja az író vendégeket. Olvasási versenyt, szavalóversenyt hirdet, rajzpályázatot ír ki, cigány kulturális napokat szervez. Programot visz a cigány közösségi házba, a krízisotthonba. Utóbbiban segíti az ott élô gyerekek tanulását, olvasóvá nevelését. Szervez programot az iskolával, s a különbözô felekezetekhez tartozó közösségekkel.

Mind a cigány, mind a magyar óvodából szívesen viszik a nagycsoportosokat a könyvtárba. Így könnyebb az út afelé, hogy késôbb könyvtárhasználók legyenek. Fôleg, ha olyan a családi háttér, hogy ehhez ösztönzést is kapnak. A közelmúltban találkoztam néhány cigány tanulóval (feketékkel és szôkékkel is), akik napot alig mulasztanak el, hogy be ne térjenek a könyvtárba. Belelapoznak néhány könyvbe, megnézik az újságokat. Ritkábban kölcsönöznek. Az egyik elsôs kislány elmondta, hogy ô nagyobb testvérétôl és az osztálytársától hallotta, hogy „itt a könyvtárban nagyon jó”, hát bekopogtatott. A kolléganô elmondása szerint a következô módon: Bekopogott a hatalmas tölgyajtón – még csimpaszkodnia kellett a kilincsig -, s tisztelettudóan így szólt: „Csókolom! Én Jóni Bettina vagyok, 1. osztályos tanuló. Azért jöttem, hogy tessék engem beiratkozni a könyvtárba! Azt mondták, itt jó.” Késôbb aztán ô is hozta az osztálytársait, s látják nap mint nap, hogy a nagyobbak is jönnek iskola után.

Tanulnak, olvasnak, kutatómunkát végeznek – használják a könyvtárat.

Jóni Bettina és barátnôje elsô osztályos, és mindketten folyamatosan olvasnak.

Felsôbb éves társaikkal együtt több mesét, verset olvastak fel, illetve mondtak el.

182

Vraukóné Lukács Ilona

Olyanokat, amelyekkel valamilyen vetélkedôn szerepeltek, hiszen olyan átéléssel mondták el a cigány népmesét, azt, ami egyébként a 3. osztályos apáczais olvasókönyvben szerepel. Bízzunk benne, hogy ez az inkább a könyvtáros nénire irányuló szeretet fokozatosan bôvül az olvasás szeretetével is. Haza azonban ritkábban visznek könyvet, vagy csak kevesen. Otthon talán sokan vannak, kevés a hely, s nem biztos, hogy van egy meghitt sarok, ahol kettesben lehetnek a kiválasztott könyvvel.

S használják felnôtt cigányasszonyok is a könyvtárat. Akivel én találkoztam, az unokájával jött. Elmondása szerint ôt is a nagymamája vitte elôször a könyvtárba, s nagyon megszerette. Havonta jár oda amióta munkája van – addig sûrûbben –, s négy-öt könyvet kölcsönöz. Amikor munkanélküli volt, sokkal többet olvasott. Azt mondta, hogy olvasóvá csak akkor válhat valaki, ha már gyerekkorában mintát lát erre.

A cigány nôk közül sokan járnak, de a férfiember ritka a könyvtárban. Magyarázatot nem találtunk erre. Egyetlen fiatalembert emlegettek, aki tanul valamelyik felsôoktatási intézményben. Számára elkerülhetetlen. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy a kolléganô megtalálja majd a módját, hogy egyszer-egyszer a cigány férfiak is utat találjanak a könyvtárba. Akik a cigány lakosok közül használják a könyvtárat, azok legnagyobb részt oláh cigányok. Ôk nagyon vallásosak, s vallásuk – görög katolikus – gyakorlásában Sólyom Miklós esperesnek volt igen nagy szerepe. Megépítette a cigány templomot, ami egyébként görög katolikus templom, s ahol az egész szertartás cigány nyelven zajlik.

Annak ellenére, hogy a kétnyelvûség – a családban a cigány, a mindennapokban a magyar – komoly nehézséget is jelent számukra a tanulásban, vannak terveik. Szakmában, hivatásban gondolkoznak. Meg sem fordul a fejükben, hogy esetleg nem végzik el a nyolc osztályt, s majd tehetetlenül állnak közel a húszhoz, hogy merre induljanak. Meggyôzôdésem, hogy a görög katolikus egyházhoz és a kb. kétszáz lelket számláló gyülekezethez való tartozás is egyfajta fegyelmezô erô.

Hodászon most már nem az az elsôdleges feladat, hogy a cigánygyerekeknek a magyarokétól külön programot kell szervezni. Úgy kell a könyvtárosnak, pedagógusoknak s az önkormányzatnak is gondolkozni, hogy ne érezzék a megkülönböztetést. Legyen József Attila szavalóverseny, amin mindenki részt vehet, ha szereti a költô verseit, de pl. a cigány kulturális napokon aktív résztvevô lehessen az a magyar származású falubeli is, aki cigány származású író-költô mûvét tolmácsolja, róluk szóló történetet mesél el, vagy ô is lerajzolja, hogyan látja a cigányok életét, avagy a cigány-magyar kapcsolatot.

Meg kell ismerniük egymás mindennapi életét, kultúráját, s azt megôrizve, elfogadva kell egymás mellett élni. Hodászon, ahol a cigányok-magyarok együttélése ennyire természetes, ez nem elérhetetlen. Nehezebb a helyzet a kívül maradókkal, akihez nem ér el sem a könyvtáros, sem a papok hívó szava. Ôk legnagyobb részt a romungrók. Ôk már nem beszélik a cigány nyelv semmilyen ágát, nincsenek igazából hagyományaik, kicsit gyökértelenek. Közülük mind a felnôttek, mind a gyerekek sokkal nehezebben közelíthetôk meg, kevésbé fogékonyak, kevésbé vonhatók be mind kulturális, mind vallási közösségekbe. Nyelvi igénytelenségük is szembetûnô.

Hodászon talán mégis van számukra némi remény, hisz ott egy másik cigány népcsoport, amelyik mintául szolgálhat, s talán megindulhat közöttük egy pozitív irányú asszimiláció. Talán a gazdasági kényszer, esetleg egy-egy romungro – oláh

A cigány lakosság könyvtári ellátása

183

cigány vegyes házasság elvezethet oda, ahol legalább már az ott élô oláh cigányok vannak.

Tiszaeszláron ilyen példa nincs. Ott csak romungrók élnek, akik a közel háromezres lakosság 25 százalékát teszik ki. Sajnos munkalehetôség még a képesítéssel rendelkezôk számára sem akad a településen és környékén sem. Így a sokgyermekes cigánycsaládok segélyekbôl, szociális támogatásokból tartják fenn magukat.

Nyaranta van némi esély az alkalmi munkára, ami leggyakrabban a tollfosztást jelenti. Sajnos, a cigánygyerekek a differenciált csoportbontás után nagy százalékban a gyengébb képességûek csoportjába kerülnek. Míg Hodászon a nyelvi kettôsség miatt vannak hátrányban (mivel otthon csak cigányul beszélnek, sok fogalmat nem értenek) addig Tiszaeszláron – mivel nyelvi akadályok nincsenek – értelmi képességeik, az ingerszegény családi környezet miatt szorulnak korrekciós osztályba. A könyvtáros kolléganô délután hangos olvasási versenyt „hirdet” részükre. Ôk figyelik, javítják egymás hibáit, s ez ösztönzi ôket az odafigyelésre, hogy minél kevesebb hibát jegyezhessen fel a társa. Többen vannak, akiknek ez a délutánonkénti pici rásegítés elegendô ahhoz, hogy jegyben is mérhetô legyen az eredménye. Az értô olvasás pedig támogatja a többi tantárgy tanulását.

Az idô hiánya miatt ritkábban, de készítenek a könyvtárban síkbábokat, s az olvasott mesét ily módon jelenítik meg. Ez nagyban hozzájárul kifejezôkészségük fejlesztéséhez. Szókincsbôvítést, a helyesírás tökéletesítését szolgálják az anyanyelvi vetélkedôk is. A könyvtárba bejutni jutalom is lehet. Amikor ott jártam, néhány „kiválasztott” a közelgô húsvéti ünnepekre készült. Képeslapot készítettek, s közben beszélgettünk. Megdöbbentô volt számomra, hogy a videózás a legfôbb cél számukra a könyvtárban. Az újságokat nem forgatják, esetleg a sport érdekli néhányukat a fiúk közül. Riasztó volt, hogy a legtöbbjük abban sem bízik, hogy a nyolc osztályt befejezik: „Ha letenném a nyolcat!” „Ha megérem a nyolcat!” „Ha befejezném ezt az iskolát!” Mindenki így kezdte a választ, amikor távolabbi terveikrôl kérdeztem ôket.

Mindegyik hangsúlyban benne volt, hogy az sem baj, ha nem. Egyetlen kislány volt, aki tanító néni szeretne lenni. Viszont könyvet – irányítás nélkül – kézbe nem vesznek, s haza sem visznek. Ez utóbbit egyébként is nagyon ki kell érdemelni, de kevesen is akarják. Ebben a faluban sokkal alacsonyabb szintrôl kell indulnia a könyvtárosnak, pedagógusnak egyaránt, mint pl. Hodászon. A tiszaeszlári kolléganô hat éve végzi ezt a munkát, akkor vonták össze a községi könyvtárat az iskolaival. Igazából ösztöneire hallgatva találta meg azokat a módszereket, melyekkel a legtöbbet teheti. Még ha tudja is, ez csak egy csepp a tengerben.

A Könyvtári Kis Híradó negyedéves hírmondója a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárnak. Ebben rendszeresen ismertetjük a megyében élô cigány írók, költôk köteteit, és tájékoztatást adunk a vonatkozó dokumentumok beszerzésének lehetôségeirôl is, hiszen a már említett felmérésben többen megfogalmazták azon kívánságukat, hogy segítsük ôket ebben. Rendszeresen igyekszünk közzétenni az érintett kiadók legújabb kiadványainak jegyzékét. Bízunk benne, hogy sok könyvtár élhet majd a lehetôséggel és tud majd rendelni is. Mások konkrét könyveket kértek. Sajnos ezt nem áll módunkban teljesíteni.

Tovább kell gondolnunk azt is, hogy milyen mértékben bôvítsük a letétek számát, vagy bôvítsük-e egyáltalán, s inkább a meglévôk állományát javítsuk a lehetô legteljesebbre. A bibliobusz még nem indulhatott útjára, de igyekszünk minden tô-

184

Vraukóné Lukács Ilona

lünk telhetôt megtenni, hogy a tervezetben megfogalmazott céljainkból a lehetô legtöbbet megvalósítsunk. Közben alkalmunk adódott arra is, hogy ilyen irányú tevékenységünkrôl különbözô fórumokon beszámoljunk, s tapasztalatokat gyûjtsünk mások beszámolóiból.

2003 ôszén a lengyelországi Wigrybe kaptunk meghívást egy konferenciára, melynek központi témája a Lengyelországban élô kisebbségek helyzete volt. Így szó esett a cigányokról, illetve a lengyel határok mentén élô népcsoportokról (németek, litvánok, csehek stb.). Külföldrôl csak Magyarország és Szlovákia kapott még meghívást. Hazánkat Schaffler Máriával, az OIK munkatársával ketten képviseltük. Ezt egyfajta elismerésnek tartom. Szakmai berkekben úgy ítélték meg, a könyvtárunk által e téren végzett munka alapján megérdemeljük, hogy képviselhessük az országot, s hogy esetleg más országokban is szolgálhat egy-egy programunk ötletként.

2004-ben, Varsóban tarthattunk elôadást ugyanerrôl a témáról a Lengyel Nemzeti Könyvtár keretében mûködô, a könyvtári munkát országosan koordináló intézet dolgozói részére. Mindkét meghívást elismerésnek tekintjük, de az igazi elismerés az, ha a mindennapi munka során keresnek bennünket a vidéki kollégák, mert bíznak benne, hogy segíteni tudunk.

A 2004-ben végzett kérdôíves felmérésünk eredményeit és az addig e területen végzett munkákról való összegzést az Országos Széchényi Könyvtár Nemzeti Téka sorozatában „A feladatra készülni kell” (alcím: A cigányság kulturális felemelkedése és a közkönyvtár) címû kötetben tehettük közzé.

2005. április 8–9-én a Magyar Olvasástársaság (HUNRA) könyvtárunkat kérte fel soros éves tematikus konferenciájának megszervezésére, melynek munkacíme „Olvasás – iskola – könyvtár” volt. A munkában a Megyei Pedagógiai Intézet volt segítségünkre. 2005-ben, több megyebeli könyvtáros kolléga és pedagógus segítségével felvázoltunk egy programot, ami a cigány lakosság könyvtárhasználati szokásainak kialakítását, fejlesztését segítené minden korosztályban. Várjuk az alkalmat, hogy ezt részleteiben is kidolgozhassuk, tesztelhessük, s megjelentethessük nyomtatott, illetve elektronikus módon, mások számára is hozzáférhetô formában.

A fent megjelölt területeken munkánkat – a lehetôségekhez mérten – mindaddig folytatni kívánjuk, amíg a bibliobuszos programunkat nem tudjuk elindítani.

Ami elôttünk áll: egy, a megye valamennyi településére kiterjedô felmérés elkészítése a tavasz folyamán. Kérdôíveket azonban most nem csupán a könyvtárosok kapnak, hanem az olvasók is. Így szeretnénk egyrészt teljesebb képet kapni a megye könyvtárainak cigány nyelvû, illetve cigány vonatkozású irodalommal való ellátottságáról, másrészt a felhasználói igényekrôl. A kérdôívek kiértékelése, a hiányosságok feltárása, a minôségi munkát segítô feladatok meghatározása egy tanulmány keretében történik, mely 2006. augusztus 7–10. között Budapesten, a Nemzetközi Olvasástársaság VI. Világkonferenciáján hangzik el. A tanulmány munkacíme: „Szükség, avagy törvényszabta kényszer”.

A kérdôív összeállításánál igyekeztünk minden részterületet érinteni, melyeket eddigi munkánk során feltártunk. Így, remélhetôleg az elmúlt nyolc év munkájáról egy minden eddiginél teljesebb képet tudunk alkotni.

évforduló Margócsy József

Gádor Béla (1906–1961) Adalékok a nyíregyházi diákélethez Május 22-én, immár száz esztendeje, hogy megszületett Nyíregyházán Gádor Béla. József Attila-díjas író, népszerû kabarétréfák, humoreszkek szívesen olvasott szerzôje, a nagyvárosi emberek életének keserédes ábrázolója, a Ludas Matyi egykori fômunkatársa, felelôs szerkesztôje, sikeres színpadi szerzô (gyakran társszerzô is).1 Életének utolsó éveiben váratlanul ír bölcs mosoly kíséretében gyerekkorára, tanulókorára emlékezô novellákat, kisregényt.

Három évvel idôsebb bátyjával diákoskodnak a helybeli gimnáziumban. Érettségi után mindketten a fôvárosban élnek: László fôfoglalkozása a színpadhoz, az úgynevezett könnyû mûfajhoz kötôdik, hazai sikereit elhagyva, 1939ben külföldre emigrál. Béla fôállásban banktisztviselô, a kabaré, a szórakoztatás mesterségének még tanulója a háború elôtti években. Forrásaink a Kossuth Gimnázium év végi Értesítôi, és a kulturális élettel akkoriban még részletesen foglalkozó helyi Nyírvidék és társújságai. Ezeket az adatokat szeretné ez a cikk csokorba foglalni a százéves évforduló iránti tisztelettel. Édesapjuk, Gutmann Jónás Jenô, a XX. század elsô évében érkezett2 Nyíregyházára, fiatal házasként. Még apósa segítségével önálló kávés iparba fog. Ez még szerényebb rang a késôbb elért kávéházvezetô, bérlô vagy tulajdonosi minôsítés mögött. A Bessenyei tér 11. számú házban mûködik az üzlet, itt laknak, itt születtek a gyerekek is. Ez a mai Hôsök tere: a kávéház a mai Békeházak telke a Jókai utca sarkán. Az elsô gyerek leány Erzsébet, akit a családban Bözsinek hívnak, 1902beli. A nagyobbik fiú, László 1903-ban született, végül a legkisebb: Béla 1906-ban következik. Édesanyjuk 1910-ben meghal, apjuk hamarosan újra házasodik, és erôs, takarékos fegyelem alatt tartja a gyerekeket nem túlságosan fényes anyagi körül1. Gádor Béla életrajza, háború elôtti munkássága részletesebben: Magyar Irodalmi lexikon. Bp., 1963. 375 és Új Magyar irodalmi Lexikon,, Bp., 1994, I. 640–641.

1. Nyírvidék (Nyv) 1901. június 9.

2. 1909 után a Royal kávéház bérlôje. Ez a késôbbi Bristol-Béke szálló épületében, a Köztisztviselôk Szövetkezetének (ma CIB Bank ) üzlete

186

Margócsy József

mények között.3 A városban több a rokon család: a fiúk ezt ki is használják, és inkább ott vannak, mint otthon. 1913-ban László, majd két év múlva Béla is elkezdi a fôgimnáziumi tanulmányait, egyre növekvô sikerrel kapva jeles bizonyítványokat.

Pestre kerülve, László a Görög nevet veszi fel, Béla pedig Gádor néven él. Hosszabb betegség után 1961. január 23-án hal meg Budapesten. Lászlóról, külföldi életérôl szóló közelebbi adatokról nincs tudomásom.

Igazságtalan lennék, ha legalább röviden nem térnék ki az idôsebb fiúnak az Alma Mater iránt érzett és lerótt hálájának, szeretetének megemlítésére.

Már 1935-ben készült az evangélikus Kossuth Gimnázium – más helyi örömünnepek megünneplésének keretében – egy évfordulóra. Ugyanis 1961-ben folytatása következhetett a Bach korszakban mintegy félévszázadig funkcionált, de 1854ben bezáratott professzori iskolának.4 Ekkor ugyanis az evangélikus egyház és a város szerencsés, példamutató összefogásával, már nem kifogásolható körülmények biztosításával, immár kötelezô gimnáziumi tanterv szerinti oktatás indulhatott.

Ennek 75. évében, 1936-ra tervezgették a jubileumot.5 Az ünnepség szervezôi szívesen emlékeztek vissza az 1921-ben érettségizett László fiúra, aki azóta a fôvárosi színpadi szerzôk között is tekintélyre tett szert, és készségesen vállalta egy iskolai vonatkozású dramolett megírását. A Nyírvidék be is harangozta már 1935 nyarán, ôszén, hogy Görög László, az iskola egykori kiváló növendéke, a budapesti Stúdió házi szerzôje a 75 év szellemi irányának apotheózisaként elhangzandó játékot írja. Így is lett, a diákok és a Szellem párbeszédekben ítélik ünneplendônek az elmúlt 75 tanévet és a jövô terveit. Ez utóbbit a fináléban: ... az Alma Mater jubilál, Jövô és múlt szemben áll Most szemben áll és szembe néz...

Fonódjon össze mind a kéz!

Hisszük elsôben istenünk És szép hazánk, ki mindenünk, Ha nem hiszünk, hát elveszünk...

Mi önmagunkban is hiszünk!

Hiszünk magunkban: két karunk Oly erôs, mint akaratunk!

Hisszük hazánk, mely szétesett, De így sincs nála ékesebb!

Számunkra másutt nincs ma hely... Áldjon, vagy verjen sors keze...

Itt élned, halnod kell!6 1936. június 16-án, a jubileumi ünnepségen adták elô ezt a verses emlékezést, afféle apotheózist. Majd decemberben, a Nyírvidék utódjának karácsonyi számá3. Lásd: Sz.-sz.-b. Szemle, 2003/3. 287–291.

4. Nyv-Szabolcsi Hírlap, 1936. május 24.

5. A mû teljes szövege megjelent az Öreg diákok Emlékkönyvében, Nyháza, 1937. 172–178.

6. Nyv-Szabolcsi Hírlap, 1936. december 25.

Gádor Béla (1906–1961). Adalékok a nyíregyházi diákélethez

187

ban olvashatták az író színes visszaemlékezését a diákkor szépségeire. (Ilyenek például: Amikor négy fillérért – a mostaninál kétszer akkora – vajas zsemlét kaphattunk; az uszodában a felnôttek megtûrték, mert már 8 éves korától feltûnôen jól úszott; a román megszállás utolsó napján anyja-varrta kokárdával fogadta a Kossuth szobornál a nemzeti hadsereget; ôt „elnyelte” a fôváros írói, darabszerzôi gondokkal, színpadi sikereivel; feleségével már többször járt itthon, ilyenkor „mindent megmutat, hadd ismerje meg ô is Nyíregyházát.”)7 Béla nevével az év végi jutalmazási névsorban többször is találkozhatunk. Az 1920/ 21. tanévben bátyjával együtt szerepelnek8 e rovatban a „Tanulmányi eredményeik alapján” jutalmazottként. Ugyanebben az évben a március 15-i ódapályázaton nyertes verséért 50 Koronát kap.9 A következô évben is ô a gyôztese a márciusi költészeti vetélkedésnek, és így 100 Koronát nyer. A Természettudományi Körben meghirdetett pályázaton pedig „Magyarország ragadozó madarai” címmel írt dolgozatával elsô díjas.

Felsôs gimnazista sikereirôl már a helyi lap is hírt ad. Egy ilyen a tankerületi fôigazgató Ady Lajos jelenlétében történt.10 A Természettudományi Kör nyilvános ülésérôl van szó, amelyen tehát felnôttek is részt vehettek az iskola dísztermében: „általános tetszést keltett Gutmann Béla VII. o. tanuló Az élet elmulása címmel tartott élvezetes szabadelôadása.”

1922/23-ban harmadszor is nyer a költészeti pályadíjas versenyen.11 – Egy városi ünnepségen, az ínségeseket segítô társadalmi matinén megrázó erôvel12 szavalja Végvári-Reményik Sándor: „Segítsetek!” címû versét, majd az iskolai Petôfi centenáriumi ünnepségen a „Honfidalt, a Bolond Istókból egy drámai hatású részletét, majd „Az ôrült” címû verset „meglepô mûvészi készséggel”13 adta elô. – Egy hónap múlva, már Madách százéves ünnepén szerepel. Az újság szerint „Az ember tragédiájának egyiptomi, prágai és zárójelenetét mûvészi összetanulással szavalta el14 Doctor Edith leánygimnáziumi VIII. o. tanuló társaságában. Utána a figyelmes rendezôség virággal tisztelte meg a vendégszereplôt. Rendezô Valent József tanár.”

Ezekrôl a szerepléseirôl késôbbi novellásköteteiben már önkritikusan számol be.

Arról a „megrázó erôrôl”, amely szavalásában legjellemzôbb, már sztoikusan megemlíti, hogy a közönség csak enyhébb tapsolással jutalmazta, kevesebbel, mint ahogy ô akkoriban szerette volna...

Kissé meglepô az iskola jelentésében,15 hogy többször ô nyerte a helybôl távolés magasugrási versenyt, az utolsó diákévében tankerületi versenyen az iskolai válogatott tagja: „akik az összes futószámok elsô díját elhozták”. De még nincs vége.

A Nemzeti Szövetség nyíregyházi nagygyûlésén az országos elnök, a megye fôispánja és a társadalom kiemelkedô egyéniségei elôtt „hatalmas elôadói mûvészettel, gyújtó erôvel interpretálja tanárának, Vietórisz Józsefnek Magyar imádság címû gyö7. Értesítô az 1920/21. tanévrôl 11.

8. Uo. 9.

9. Nyv., 1922. március 10.

10. Nyv., 1923. március 20.

11. Nyv., 1922. december 12.

12. Nyv., 1923. február 13.

13. Nyv., 1923. április 20 és 25.

14. Nyv., 1923. május 15. Tagok: Rochlitz László, Fodpr László, Vietórisz István.

15. Nyv., 1923. június 26

188

Margócsy József

nyörû költeményét” – írja a Nyírvidék munkatársa.16 Egy hét múlva iskolai tanulmányi eredményeit is sikerrel végzi, ugyanis név szerint említik azon kevesek között, akik a szóbeli érettségin jeles eredményt értek el.17 Majd csak három és fél évtized múlva írnak róla az iskolai jubileummal kapcsolatosan. Az alapításának 150. évfordulója alkalmából kétnapos ünnepségsorozatot szervez az iskola, és ennek elsô napján irodalmi mûsoros estet is rendeznek: csupa öreg és akkori diák részvételével, illetve mûveiknek elôadásával. Az estélyen az öregdiák Gádor is szerepel,18 1956. május 26-án: a Nyugodtak a vonásaim címû humoreszk felolvasásával és még két másik írásával együtt.

Az ilyesfajta Gádor-írásokról állapítja meg Litványi Károly a következôket: „Fô mûfaja, melyben igazán eredetit alkotott: a humoreszk. Mennyire nehéz volt ebben a mûfajban Karinthy Frigyes után újat hozni! Gádor néhány humoreszkje a maga mûfajában valóságos kis remekmû. Egyik öreg házaspárja estérôl estére kénytelen folytatni a még nászúton kezdett „sót vegyenek” játékot. Bár mindkettôjüket kínozza már ez a nevetséges és bosszantó szertartás, egyikôjük sem meri abbahagyni. A kabaré könnyedségével és a humoreszkek bájával kiélezett filozófiai tanulság: nevetséges, aki anakronisztikus, önmagát túlélt formákhoz ragaszkodik az élet bármilyen területén.”19 1956 tavaszán többször járt Nyíregyházán. Ilyenkor általában az iskolában is megfordul, beszédbe elegyedik az éppen folyosón talált emberekkel: mesél a régi iskoláról, érdeklôdik, hogy milyenek az elôkészületek a májusi nagy találkozóra, olykor vitába is bocsátkozik diáktémákban. A késôbbiek igazolni látszanak azt a tényt, hogy már készülhetett azokra a novellákra, amelyek fiatalságának, diákkorának napjait, éveit tükrözik. Két évvel késôbb már kötetbe szedett önálló elbeszéléseket kap az olvasó a Néhány elsô szerelem történetében. Már a cím is utal a humoros fogalmazásra találó címlap-illusztrációk kísértetében. Ez a kötet meggyôz arról, hogy a hazai szépirodalomnak figyelemre méltó novellagyûjteményét kapjuk, húsz önálló fejezetben 292 oldalon. A humoreszkek nagyobb részében megnyilvánul az író igazi, mélységes humanizmusa: a nehéz viszonyok között is ôszinte életszeretete. Mintha csak folytatná az élet nagy kérdéseivel együtt még 16–17 éves korában diákpályázatra készített Az élet elmúlása címmel fel is olvasott dolgozatát. Az élet útjának felén már túljáró író újra éli gimnazista életének kudarcait, kisebb és tágabb körben elért sikereit – már szatirikus önkritikusként vetve latra a serdülôkori ideálokat. „Gádor írásainak központi témája mindig a kudarc. A hôs, vagyis a szegény, minden szempontból kielégítetlen, éhes, nôk után sóvárgó kamasz mindenbe belefogna, hogy vágyait elérje, de vállalkozásai rendre félrecsúsznak, s a hôs a történet végén újra ott áll, ahonnan elindult, legfeljebb néhány következtetéssel lett gazdagabb. Ám e novellák egyik legnagyobb erénye alighanem éppen az, hogy e (felnôtt szemmel persze nyilvánvaló) következtetéseket soha nem didaktikusan mondja ki, s még csattanós lezárásuk sem hordoz nyílt tanulságot. Gádor humora épp e téren 16. Nyv., 1923. július 3.

17. Emlékkönyv (1806–1956) Nyháza., 1957. 57.

18. Gádor Béla: Miért lettem pesszimista? Bp., 1966. Ennek utószavát Litványi Károly írta, 569–572.

19. A Néhány elsô szerelem története címû novelláskötetérôl írt recenziót Humoreszktôl novelláig címmel Margócsy István, Népszabadság, 2000. október 7.

Gádor Béla (1906–1961). Adalékok a nyíregyházi diákélethez

189

a legárnyaltabb és a leggazdagabb: olyan bölcs magabiztossággal lavíroz a finom lélektani leírások és a mindenki számára közhelyes végeredménye között, olyan jóhiszemûnek látszó, mégis kegyetlen iróniával fogalmaz, amely a nagy magyar novellisztika mély ismeretérôl tanúskodik. (Talán ezért is tûnik úgy, mintha e novellák a század elsô felében keletkeztek volna...)

Gádor novellái a Kosztolányi és Karinthy utáni irodalom egyik lehetséges, sajnos nem eléggé kipróbált kísérleti útját mutatják be: úgy írni meg az analitikus novellát, hogy a lélektanba belevegyüljön a humoros irónia minden látható gesztusa is. Nagy kár, hogy Gádor nem írt több ilyet: jó lett volna olvasni néhány sokadik szerelem történetét is.”20 Minden bizonnyal az utolsó alkotói „stílusváltása” idejében keletkezett az Othello Gyulaházán címû kisregénye, amelybôl szerencsés kézzel készítettek tévéjátékot Törôcsik Mari, Básti Lajos, Bilicsi Tivadar, Domján Edit és Feleki Kamill szereplésével. A mintegy fôszereplô színházi rendezôt Szigeti András játszotta, az a mûvész, aki a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja volt korai haláláig. A Gádor Béla hagyatékában talált kisregényt a Magyar Nemzet nem sokkal halála után 15 folyatatásban közölte. Onnan került a Miért lettem pesszimista? 1966-ban kiadott gazdag válogatással szerkesztett, 578 oldalas kötetbe (95–149. o.) Ugyanebbe a kötetbe felvették a Néhány elsô szerelem történetének hét fejezetét.21 Egyre növekvô szülôvárosának az egyik új lakótelepén 1972 óta található egy hosszabb, erdôalji utca és mellette egy rövid köz: ezek Gádor Béla nevét viselik.22 Születésének 80. évfordulóján 1986-ban került az iskola Gimnázium közi falára a hálásnak mondott utókor Gádor emléktáblája.23 – A most 200 éves jubileumára készülô iskolája az ünnep készülô mûsorába felvette az emléktábla megkoszorúzásának tervét.

A novelláskötet agyonolvasott elsô kiadásának fedôlapja (1958) 20. Ezek: A Büli, Halifax, A világot jelentô deszkák, A rossz szellem, Keskeny utca, Tornakör, Klári.

21. Urbán Teréz: Nyíregyháza utcanevei, Bp., 1978. 50.

22. Kelet-Magyarország, 1986. május 21.

1945 elôtti festmények, szobrok a városházán

191

történelem Komiszár Dénes

1945 elõtti festmények és szobrok a városházán1 I. Ferenc József és Kossuth Lajos városházi arcképe A dualizmus korában két politikus portréit festtették meg a vármegyék és a törvényhatóságok a legnagyobb számban: az egyik az uralkodóé volt – hivatalból, a másik Kossuthé – tiszteletbôl. Nyíregyháza városa 1899-ben döntött a két kép elkészültérõl: „Ô felsége arczképe Nyíregyháza város képviselô testülete – mint az ismeretes – már régebben elhatározta, hogy a városi közgyûlési terem számára megfesteti szeretett királyunknak és Kossuth Lajosnak az arczképét. E határozat indította Óváry József festômûvészt arra, hogy Ô felségének egy kész, általa festett arczképét ide szállíttatta Nyíregyházára. A szép kivitelû kép, mely Ô felségét m. tábornoki egyenruhában ábrázolja, a nagyteremben van kiállítva, s mi ajánljuk annak megtekintését az érdeklôdô közönség figyelmébe.”2 Egy hasonló képet ôriz a Jósa András Múzeum is. Az Óváry-kép sorsa ismeretlen.

Ez a portré, – festette Borúth Andor (1873-1955) –, az I. Ferenc Józsefrôl 1898-ban, Koller fényképész utódainál készült fotója alapján készült. Nemcsak a fényképet, hanem az ez alapján készült festményeket is nagy számban sokszorosították szerte Magyarországon. A kép valóban hiteles, ahogy azt a riport is írta. Egy apró „hiba” azért becsúszott a festmény hitelességét illetôen: Erzsébet királyné meggyilkolása után az uralkodó jó ideig nem csak fekete karszalagot hordott, hanem a háromszög alakú, mellszalagos kitüntetéseit is fekete színû selyemszalagon viselte a hivatalos gyászév leteltéig. Mivel a fénykép fekete-fehér színû volt, a fiatal Borúth ez alapján készítette el az egészalakos portrét; a királyt csak az udvarba bejáratos híres mûvészek örökíthették meg „természet után”: Benczúr, Zala, Stróbl stb. Ezért történhetett tehát az, hogy I. Ferenc József fekete helyett piros színû mellszalagokon viseli három kitüntetését: a Hadiérmet, a Katonai Tiszti Szolgálati Jel I. osztályát 50 évi szolgálat után és az Orosz Szent György Katonai Rend IV. osztályát (amelyet 1849-ben kapott I. Miklós orosz cártól a magyar szabadságharc leverése után). Borúthot nem lehet hibáztatni ezért az apró malôrért; 25 éves kora ellenére igazi remekmûvet készített.

A festmény 1944-ben megsérült: a király szemeit a megszálló szovjet katonák kiszúrták. A képet restaurálták ugyan, de a sérülés így is szembetûnô. Kossuth városházi arcképének sorsa ugyancsak ismeretlen.

1. A képeket bemutató cikk elsô része (a megyeházi képek) elôzô számunkban jelent meg.

2. Nyírvidék, 1899. június 4. (23. szám)

192

Komiszár Dénes

Bencs László polgármester városházi arcképe „Egész város népét magához ölelni tudó nagy szív, az apa jóságos szigora és a gyermek bizakodó szeretete ívelték magasra azt a pályát, melyet a múlt század három utolsó évtizedének lázas munkája rajzolt ki. Nagy emberek néha belefúlnak a meg nem értés közönyébe, alkotó kedvû polgárság vállán felemelkedik néha a kishitû is, de történelmi hírre csak valóban nagy lélek juthat, aki nevelni tud magának közönséget.

Családi tradíciók fûzték Nyíregyházához; porlepte régi írások mutatják, hogy ôsei itt éltek már az újjászületés elôtt is. Lelkébe oltották azoknak aggódó féltését, akik látták elhamvadni a családi tûzhelyek évszázados parazsát.

Majdnem közkatonasorban kezdi, hogy az engedelmesség erényét ismerje késôbb, mikor parancsolni fog. A város minden lakosát nevérôl ismeri, mint jó hadvezér a katonáit. A kis vidéki városban elôbb ambíciót kell nevelni, fogékonnyá tenni, nemesre, jóra, szépre. És lassanként kertek tarkítják az utcasorok egyhangú vonalát, a pislogó petróleumlámpát villanykörték váltják fel, gôzfürdôbe járhat a nyíregyházi polgár. Keresztülviszi városát azon a mesgyén, amelytôl innen még faluban élünk, túl pedig már a városiasság kényelme és kötelességei várnak reánk.

Vendéglôt építtet, melynek nagytermében elôször ragyognak fel a villanylámpák, mikor magyarruhás alakja díszes báli közönség élén megkezdi az elsô csárdást.

Magyar volt – frakkot sohasem vett magára.

Közkatonasorból így következnek pályájának állomásai. Rendôrkapitány, tanácsnok, polgármester lesz, nem a szerencse játszi szeszélyébôl, de mert elsô a polgárok között. Egy március 15-én a nagy függetlenségi város benne látja méltó követét az országgyûlésen s amit a szónoklás hevében a fehér asztal melletti lelkesedéssel kiált – urát adja a szavazóurnáknál is.

Egyénisége átragad a város polgáraira. Lázas törekvés fûti a nyíregyházi embert, hogy dicsôséget szerezzen magának. Néhány vidéki tûzoltó kalandos utazásra indul Milánó városába, össze akarja mérni erejét a nagyvilággal. Az izmok és a fegyelem versenyre keltek a géppel, a magyar szegénység a dúskáló nyugati civilizációval. A Stadion ormára háromszínû zászló repül fel s a távírógépek bizonytalan kopogással röpítik szét a „nyíregyházi” nevet. Ezer esztendôvel ezelôtt jártunk mi már Olaszországban s az akkori idôk lovagi erénye szerint püspökök palotáiból, templomokból hoztunk haza aranyérmeket, most magunk alá gyûrtük a világot, hogy bársonypárnán nyújtsa felénk.

Ehhez a dicsôséghez vezetô utat Bencs Lászlótól tanulta a nyíregyházi ember.

Bár nem érte meg, mégis ô volt e kalandozások korának szellemi vezére. Népének apja, városának hû polgára, barátainak igaz barátja volt.”3 1905. február elején hunyt el a modern Nyíregyházát létrehozó polgármester. A tragikus eseményrôl beszámolt a Nyírvidék is, majd a közgyûlés jegyzôkönyvét is közölték: „Bencs László †1905. volt polgármester, a vármegye egyik legrégibb bizottsági tagja, az evangélikus egyház volt felügyelôje és egyik legbuzgóbb presbitere, a 3. Bencs László. In: Arcképek a százéves Nyiregyháza társadalmából. Írta: Szohor Pál, Nyiregyháza fôjegyzôje.

Nyírvidék 1925. április 12. (83. szám) 4. Nyírvidék, 1905. február 5. (6. szám) 5. Nyírvidék, 1905. február 19. (8. szám)

1945 elôtti festmények, szobrok a városházán

193

fôgimnázium másodfelügyelôje és a tanuló-ifjúság mindenkoron lelkes barátja, a Nyírvízszabályozó társulat alelnöke, a kaszinó legrégibb választmányi tagja, a polgári olvasóegylet elnöke, a takarékpénztár egyik igazgatója, az önkéntes tûzoltóegylet buzgó elnöke. (...) Gyermekei: Etelka, Kálmán, Mária és Gyula. Unokái: Magda, László, Judit.”4 „Bencs László emlékezete ... Hogy Nyíregyháza városa közönsége külsô jellel is tanúsítsa kegyeletes érzelmeit Bencs László emléke iránt, indítványozom, mondja ki a képviselôtestület, hogy: arczképét megfesteti, s közgyûlési termünkben elhelyezi.

Nyiregyháza, 1905. évi február hó 15.

Beadja: Dr. Meskó László s. k., képviseleti tag.”5 A képet 1905-ben Zahorai János festette meg, jelenleg a Városháza emeletén, a Krúdy-terem elôtt látható.

I. Ferenc József császár és király városházi arcképének ideiglenes eltávolítása „Nyiregyháza a köztársaság mellett. (...) Eltávolítják a városházáról Ferenc József képét Ma délelôtt rendkívüli közgyûlést tartott Nyiregyháza város képviselôtestülete Oltványi Ödön fôjegyzô elnöklésével. (...)

Imre János kért és kapott (...) engedélyt a napirend elôtti fölszólalásra. Az öreg úr (...) komoly, tömör szavakkal, amelyeken évtizedek elfojtott keserûsége érzett, mutatott rá arra, hogy a magyar nemzet megmentette és a magyar trónra ültette a Habsburg házat, akik a nemzet tömeges mészárlásával, gyilokkal, bitóval és börtönnel hálálták meg a nemzet jótéteményét. Most végre sikerült megszabadulni a nemzetnek a Habsburgoktól és az e fölött érzett örömet mélyen sérti, hogy itt látja a közgyûlési teremben ezt a képet.

Ferenc József életnagyságú képére mutatott az öreg úr, majd kijelentette, hogy nem bokrosodás ez egy kép miatt, de a jövô nyugodt munkáját zavarja az a keserûség, amelyet e kép látása kelt. Azt indítványozza, hogy távolítsák el a képet a terembôl.

A közgyûlés egyhangúlag, és helyesléssel fogadta az indítványt és kimondatta, hogy Ferenc József arcképét a közgyûlési terembôl eltávolítja, és múzeumban helyezi el. (...)”6 Tehát egy képnek az útját biztosan nyomon lehet követni. Az biztos, hogy a kép kikerült a közgyûlési terembôl, de még nem a múzeumba.

Fél évvel késôbbi tudósítás a képrôl a Kommün idejébôl: „Új rend a városházán. Az új polgármester és a városi biztosok elfoglalták hivatalukat ... Beregi Sándor és Kazimir Károly városi biztosok a polgármester tanácskozó szobájában rendezték be hivatalukat, és mielôtt átléptek volna a hivatalos szobájuk küszöbét az ott levô Ferencz József képet, valamint a királyságra emlékeztetô összes ereklyéket eltávolították a szobából. ...”7 A „királyságra emlékeztetô ereklyék” többek között a Millenniumi hódolatot is jelentette. „A múltat végképp eltörölni” nagy hevében még szerencse, hogy a képek megmenekültek a pusztulástól. A Tanács6. Nyírvidék, 1918. november 17. (265. szám) 7. Nyírvidék, 1919. március 27. (69. szám)

194

Komiszár Dénes

köztársaság bukása után a képeket visszahelyezték eredeti helyükre, és innen került a Múzeumba 1945 után.

Nyíregyháza polgármestereinek városházi arcképei 1921-es beszámoló a városi közgyûlésrôl: „Nyíregyháza város közgyûlése. ... Volt polgármesterek képei A polgármester (ti. dr. Bencs Kálmán – K. D.) bejelenti, hogy Májerszky Béla és Balla Jenô volt polgármesterek arcképeit megfestette a közgyûlési terem számára.

A képviselôtestület örömmel vette tudomásul a polgármesternek és tanácsnak intézkedéseit, amellyel egy régebbi képviselôtestületi határozatot foganatosítottak.

Fuhrmann Lajos dr. e tárgyban indítványt terjeszt elô, hogy a régebbi polgármesterek képeit is festesse meg; különösen Krasznay (Gábor – K. D.) polgármesterét, akinek idején a város az elsô határozott lépést tette a modern fejlôdés utján. A képviselôtestület az indítvány szellemében határozott. ...”8 A képek el is készültek. Zalai Szalay Pál (1891–1975) festette meg Benkô István (fôbíró: 1823–1826), Suták Sámuel (polgármester: 1841-1846), Hatzel Márton (polgármester: 1848), Báthy Károly (polgármester: 1848–1850), Jármy Menyhért (polgármester: 1864–1867) portréját. A rendkívül tehetséges Keipert László örökítette meg az utókornak Krasznay Gábor (polgármester: 1873–1890), Dr. Májerszky Béla (polgármester: 1902–1915) és Balla (eredetileg Sztempák9) Jenô (dr. Bencs Kálmán sógora – Bencs László Etelka lányát vette feleségül; polgármester: 1915–1917) arcképeit. A képek a városházi Krúdy-terem elôtt láthatóak. (Balla Jenô 1917-ben a háborús idôszak túlfeszített munkatempója miatt idegösszeroppanást kapott, ezért felmentette hivatalából az alispán; munkáját Trak Géza helyettes polgármester, a késôbbi egri polgármester vette át egy idôre, majd 1918. január elejétôl dr. Bencs Kálmán vezette Nyíregyházát 1934-ben bekövetkezett váratlan haláláig.) Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyûlése a Polgármesteri Hivatalban dolgozó, átlagon felül teljesítô köztisztviselôk munkájának elismerésére a „Kiváló Köztisztviselôi Munkáért – Májerszky Béla-díj” elnevezéssel kitüntetést alapított. E kitüntetésben a hivatalban legalább öt éve dolgozó köztisztviselô részesülhet, aki munkáját pontosan, felelôsséggel, megbízhatóan végzi, akinek munkájában érzékelhetô a közigazgatási tevékenység színvonalának, hatékonyságának fokozására való törekvés.

A kitüntetés évente maximum kettô köztisztviselônek ítélhetô oda.”10 Egyelôre még ismeretlen helyen van Meskó Sámuel és Benkô István arcmása.

Kardos István kultúrtanácsos városházi szobájának díszei A szabolcsi hivatalos lap beszámolt Kardos István (1884–1929) kultúrtanácsos szobájának díszeirôl is, amelyeket ma hiába keresnénk eredeti helyükön: „... a városháza emeletén a 25. sz. szobában ott vannak a város templomainak, iskoláinak rajzai, a gr.

Apponyi Albertnek küldött díszpolgári oklevél másolata. ...”11 Kardos István portréja viszont a polgármesteri szobával szemben lévô alpolgármesteri szobában látható.

8. Nyírvidék, 1921. január 1. (1. szám) 9. Láczay Magdolna: Sorsok a múltunkból. Nyíregyháza, 1988. 103–105.

10. Nyíregyházi Napló, 2005. március 9. (8. szám) 11. Nyírvidék, 1923. február 15. (36. szám)

1945 elôtti festmények, szobrok a városházán

195

A polgármesteri szoba képzômûvészeti alkotásai „A város Benczúr-gyûjteményének alapjait a festômûvész halála után a család adományai vetették meg. Már 1921-ben a városnak adományozták Benczúr több használati eszközét (ecseteit, festôpalettáját, rajzolószékét), vázlatkönyvét, több vázlatrajzát, valamint a Millenniumi hódolat elsô színes olajvázlatát is. Az értékes relikviákat Dr. Bencs Kálmán polgármester saját fogadószobájában helyeztette el, így lett egy hivatali helyiségbôl Benczúr-emlékszoba, amely folyamatosan gyarapodott. Szohor Pál polgármestersége idején vásárlásokkal szerezte meg a város Benczúrnak a Nyulas Madonna, a Patrona Hungariae és a Kun László halála címû festményeit.”12 1924-ben egy holland újságíró, Albert Verbeck járt Nyíregyházán. A centenáriumi elôkészületekrôl tudósított országos és külföldi lapoknak. Igazán szép gesztus, hogy arra méltatta a várost, hogy hosszabb idôt itt eltöltve, megismerkedjen e térséggel is. Értett magyarul is. Fogadta a polgármester is, és egy fontos részletet tudunk meg a polgármesteri szoba akkori berendezéseirôl: „A polgármesteri Benczúr-szoba ... Dr. Bencs Kálmán kormányfôtanácsos, polgármester felhívta a figyelmét a Benczúr-szoba képeire. A millenniumi képet jól ismeri, nagy érdeklôdéssel nézte a városnak ajándékozott vázlatot s Benczúr originális rajzait.”13 A monumentális „Millenniumi hódolat”-tal Benczúr 1908-ra készült el. 1909. október 17-én Nyíregyháza díszpolgára lett, 1910-ben, Berlinben állami aranyérmet nyert a képpel. A hatalmas kép (23 m2, 70 alakos) 1945-ben a budai királyi várpalota ostromakor elégett.14 A kép vázlata más Benczúr-relikviával együtt került szülôvárosába, ahogy errôl beszámolt a Nyírvidék is: „A vasárnapi Benczúr-ünnep ... Az emléktábla leleplezése után a tárlat megnyitása következik. Itt említjük meg, hogy a tárlat 30 millióra van biztosítva. A pesti tárlat 107 millióra volt biztosítva és belsô értéke szakvélemény szerint 223 millió korona volt. A Nyíregyházára elhozott képek közül a két nagy Mátyás-kép egyenkint 5 millió értékû. A Milleneumi hódolat vázlatát, amelyet özv. Benczúr Gyuláné nemes szívének kegyeletével Nyíregyházának ajándékozott, 2 millió koronáért kérték a családtól. A Benczúr székért, amelyet az özvegy szintén a városnak ajándékozott, Krausz Simon 160 ezer koronát ígért. Dr. Benczúr Gyula egyetemi tanár, aki a család képviseletében vasárnap reggel érkezik Nyíregyházára, több Benczúr-relikviát hoz a városnak. Így a mester ecseteit, több rajzát, pápaszemét. Megható az a figyelem és ragaszkodás, amelyet a nagy magyar festô özvegye Benczúr szülôvárosa, Nyiregyháza város iránt viseltetik.”15 Az 1924-es centenáriumon díjazott festômûvészek A jubileumi kiállítás szép sikereket hozott helybeli festôinknek: „Képzômûvészeti csoport: Ezüstérem. Szalay Pál festô. Oklevél. Keipert László.”16 12. Benczúr Gyula és Nyíregyháza. Írta: Ilyés Gábor. Mesélô Nyíregyháza – Városvédô füzetek 10. Nyíregyháza, 2004. 18–19.

13. Nyírvidék, 1924. május 17. (113. szám) 14. Benczúr. A bevezetô tanulmányt írta és a képeket válogatta Bellák Gábor. Corvina Kiadó, 2001. 14.

15. Nyírvidék, 1921. június 19. (137. szám) 16. Nyírvidék, 1924. szeptember 24. (218. szám)

196

Komiszár Dénes

Burger István nyíregyházi földbirtokos városházi arcképe Burger István mindössze 29 évet élt, halálát fegyverszerencsétlenség okozta: egyik szolgája pisztolytisztítás közben véletlenül rálôtt.17 Napokig élet és halál között lebegett, de sérülése olyan súlyos volt (belei szétroncsolódtak, legyengült szervezetét legyûrte a fertôzés), hogy néhány nap alatt – a gyors, gondos orvosi beavatkozás és a bíztató jelek ellenére – 1920. december 21-én meghalt.18 „Halálakor az »Istenért, hazáért« jelszót mondta.”19 A rendôrség alapos nyomozást indított és megállapították, hogy a szándékos emberölés minden kétség nélkül kizárható. 1300 holdas birtokának 1/4-ét a statusquo izraelita hitközségre, 1/4-ét a Chevra Kadisa szentegyletre hagyta haszonélvezetre. A Széchenyi utca 18. szám alatti házát az izraelita kórház javára hagyta. Mintegy 40 millió Koronás vagyonából ugyancsak bôségesen részesült a nyíregyházi önkormányzat is. A vagyon felébôl létrehozott Burger-alapítvány szegénysorsú, tehetséges fiatalok támogatását tûzte ki célul. Emléktáblája volt a mára már lebontott Szeréna-lakon is, amely hírül adta anno, hogy a Burgeralapítványból korszerûsítették és bôvítették a sóstói mûvésztelepnek is otthont adó épületet.20 A Kótaji úti izraelita temetôben lévô családi sírkertben helyezték örök nyugalomra. Rendkívül élethû arcképét Z. Szalay Pál festette meg 1924-ben, amelyet a közgyûlési teremben helyeztek el. A képet 1950-ben vitték át a Városházáról a Jósa András Múzeumba, ahol jelenleg a raktárban található. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyûlése a 40/1997. (V. 1.) KGY. rendelet 4. §-a alapján „Együtt egymásért – Burger István-díj” elnevezésû kitüntetést alapított, amelyet a szociális ellátás területén végzett kimagasló munka elismeréseként ítélnek oda. A kép visszavitele tehát már csak emiatt is idôszerû lenne.

Benczúr Gyula mellszobra a polgármesteri szobában Háger László monográfiájában a városháza polgármesteri szobájában Benczúr Gyula emlékszobrot említ. Hogy mikor kerülhetett oda, arról nincs pontos adatunk.

Tudvalevô, hogy a város a szobrászgéniusz Zala Györggyel akarta elkészíttetni a festômûvész köztéri szobrát. A szobor elkészült, de nem a Zala-féle kompozíció. A Bessenyei Kör ellátogatott 1923-ban Zalához, hogy betekintést nyerjenek a készülô mûbe. Beszámolt útjukról a Nyírvidék is. Lehetséges, hogy az itt látott egyik Benczúrmellszobor került késôbb Nyíregyházára, Zala György ajándékaként: „A Bessenyei Kör küldöttei Zala György mûtermében megtekintették Benczúr szobrát. Nyiregyháza közönségének gyorsan cselekedni kell, hogy az ország legszebb mûvészszobra a városé legyen. – Látogatás a nagy mesternél Nyiregyháza, január 27. A Nyírvidék tudósítójától.

A városliget fekete fáira varjú száll, a nótás, csengôs bódék téli álmot alszanak, az utakra fényes fehér hó borul. A liget álmodik eljövendô májusról, akácillatos csillogó, zengô estékrôl. Leszállunk az istvánuti villamosról. Balról idesötétlik a téli háttérbôl Bartha Miklós szobra. Elindulunk Zala György villája felé. Egy szépséges mûvészi álomkép von ide bennünket, Benczúr Gyulának szobra, amelynek ott kell állni Nyíregyháza egyik terén, a dolányban (sic!) pihenô halhatatlan mester szülôföldjén.

17.

18.

19.

20.

Burger István tragikus sérülése. Nyírvidék, 1920. december 19. (290. szám) Burger István meghalt. Nyírvidék, 1920. december 21. (291. szám) Leleplezték Burger István arcképét. Nyírvidék, 1925. január 6. (4. szám) Ilyés Gábor: „Beszél a márvány”. Nyíregyháza emlékjeleinek története. Nyíregyháza, 2003. 174.

1945 elôtti festmények, szobrok a városházán

197

Zala mûtermében Áhítattal nyitunk be a magyar motívumos villa kertjébe, amelyen át Zala mûtermébe jutunk. A hatalmas csarnokban úgy állunk, kalaplevéve, mintha monumentális templomhajóba lépnénk, amely nagyszerûségével nyûgöz le. A magyar történelem fényes csarnokában, magyar pantheonban vagyunk, egy-két lépés és elfogódottan látjuk, hogy Zala királyi alakjai vesznek körül bennünket s a vonalak, formák nyelvén a nagy magyar múlt epopeiája zendül felénk. – A nagy csarnokban vaskályhában lobog a tûz s körülötte mesternövendékek melegednek. Zala még nincs itt, ôk fogadnak bennünket s mikor megtudják, hogy mi a célja jövetelünknek, odavezetnek a gipszbe formált Benczúr-szoborhoz, biztosítván bennünket, hogy a mester rövidesen megérkezik.

Benczúr szobra elôtt Percekig néma csodálattal állunk a gyönyörû szobor elôtt. A mester diadalmasan uralkodik az anyagon, a szobor csupa lélek, Benczúr ragyogó selymes álmokat látó, színekben zengô mûvészetének sugárzása. Architektúra és szoborkompozíció, a mû minden vonala és teste a fenséges álomvilágot tükrözi, amelyben Benczúr képei elôtt olvad fel énünk. A fôalak, Benczúr rokokóvonalú széken ül ecset, paletta kezébe, alakján, arcán a mûvészi látásba való boldog elmerülés lélekrezgése. Apollói gyönyör édes mosolya csillan Benczúr arcán, érezzük, hogy szépséges világ tündérivel játszik képzete, az örök szép fénylô madarát megfogta. Benczúr fölé a mûvészet szárnyas múzsájaként egyik képének tündére hajol és homloka felett csókot lehel fejére. A csókos tündéri ajkról az ihletátadás isteni percének boldogsága, a teremtésben való részesség tudata árad. A két alak vonalai a festôi ábrázolás finomságával fonódnak Benczúr ecsetjére emlékeztetô összhangban. A szobor architektúrája is gazdagon kifejezô s Benczúr piktúráját jellemzô erôvel és finomsággal ragyogtatja.

A talpazat kecses rokokóvonalakkal muzsikál, rózsafüzérek fonják körül s amorettek, faunok üde kedve játszik a dús virágok között. A szobor szépségeiben való hallgatag elmélyülés feledhetetlen élményünk s örök rabjai lettünk Zala mûvének, amelyet az ô konzseniális lelke baráti szívének meleg sugallatára teremtett meg.

Ennek a szobornak Nyíregyházára kell kerülnie, ahol Kallós Ede Bessenyei szobra mellett így az ország legszebb két szobra hirdeti a szabolcsi föld dús virágzását, Bessenyei áradását, Benczúr örök tavaszát.

Beszélgetés Zalával A beszélgetés tárgya Benczúr szobra és Nyiregyháza lelkesedése, amellyel a nemrégen lezajlott Benczúr ünnepélyen a szobor felállítását kimondotta.

– Még az architektúrán dolgozom, mondja Zala – de ha a kormánnyal szemben elôállott kötelezettségeimnek megfeleltem, befejezem, s ha az urak a nyár folyamán újra felkeresnek, a teljesen kész szobrot tekinthetik meg.

Megkérdeztük a mûvészt, hogy miként történik a szobor végleges anyagba vitele.

– Alsó részét márványba, a felsô alakokat bronzba képzelem. A szobor nem állhat szárazon. Füves, virágos, nedves helyen, szökôkutas, kagylós miliôbôl kell kibontakoznia.

Megbeszéltük a szobor megszerzésének sürgôs szükségét is. Zala György maga is azon az állásponton van, hogy a kérdés halasztást nem tûr. A szobor kôbe faragása, illetve bronzba öntése ma kivihetetlen, de itt az utolsó perce annak, hogy

198

Komiszár Dénes

Nyiregyháza város közönsége a modellt megvásárolja. Zala György maga is megerôsítette azt a hírt, hogy Budapest mindenáron meg akarja szerezni a remekbe készült Benczúr szobrot. Sipôcz polgármester állandóan érdeklôdik a szobor iránt s bizonyos, hogy a modellért szükséges másfél millió koronát a fôváros bármely pillanatban kész megfizetni Zalának, aki azonban kitartóan ragaszkodik ahhoz, hogy Benczúr szobra szülôvárosába, Nyíregyházára kerüljön.

A mesterrel való beszélgetésünk során azt az impressziót szereztük, hogy a város és a vármegye által felajánlott 200 000 koronát igen elônyös lett volna a felajánlás után átadni a mesternek, mert pénzünk akkori értéke mellett a másfél millió nagy részét fedezte volna. De ajánlatos lenne a meglévô pénzt még most is átadni, mert így a város szoborbizottságának a mûvésszel való kontaktusa reális alapot is nyerne.

A többi szobor A Benczúr szobortól nehéz szívvel és Nyíregyházára gondolva, bizonyos aggodalommal búcsúztunk el és sétát tettünk a mûteremben. A fôváros gyönyörû Erzsébet szobra, amely a margitszigeti Pantheonba most kerül agyagba álmodottan, végsô simításra várva csaknem készen áll. A milléniumi szobrok közül most készült el Nagy Lajos szobra. Az Anjou erô, dicsôség sugárzik a királyi szobron, mely Petôfi versét zendíti meg bennünk: „Nagy volt hajdan a magyar, nagy volt hatalma s birtoka.”

Fennkölt percek feledhetetlen hangulatában veszünk búcsút Kardos István fôtitkárral a nagy mestertôl és érezzük, hogy ha eddig álmodozói voltunk a nyíregyházi Benczúr-szobornak, most fanatikusai lettünk.

T.”21 A szobor valószínûleg 1945 után semmisült meg.

I. Ferenc József császár és király és Erzsébet császárné és királyné városházi mellszobrai Az idôsebbek még emlékeznek arra, hogy a Városháza épületében álltak az uralkodópár mellszobrai. Sok adatunk nincs róluk. Nyilvánvalóan azért, mert évtizedeken keresztül természetes volt, hogy a királyi pár szobrai az épület „tartozékai”. Senki nem gondolhatta, hogy 1944/45 nehéz évei nem csak az ország, a társadalom életében, de a közgondolkodás tekintetében is radikális változásokat hoznak, és ez együtt jár majd a képzômûvészeti alkotások elpusztításával is. A szobrok sorsa ismeretlen.

Gróf Károlyi Ferenc földbirtokos városházi mellszobra(i?) „Már Háger László is említést tett 1929-ben megjelent monográfiájában a Nyíregyházát betelepítô földbirtokosnak a Városháza közgyûlési termében lévô mellszobráról. A szoborról (szobrokról?) említést tett a Nyírvidék is, ám eltérô adatokat közöl: „A Nyírvidék egyik 1928. decemberi számában – 1928. december 8. 9. o. – a következô olvasható: „A városháza nagytermében Károlyi gróf szép mellszobra ...

Görömbey Imre alkotása.”22 Míg Koroknay Gyula egyik tanulmányából viszont az derül ki, hogy Somogyi Sándor 1924-ben a városnak adományozott egy Károlyi Fe21. Nyírvidék, 1923. január 28. (22. szám) 22. Nyírvidék, 1928. december 8. (280. szám)

1945 elôtti festmények, szobrok a városházán

199

renc-szobrot. A két megállapításból az biztos, hogy a két világháború között Nyíregyházán már volt szobra a város újratelepítôjének. A szobor sorsa ismeretlen.”23 Petôfi Sándor városházi mellszobra „A Nyírvidék egyik 1928. decemberi számában – 1928. december 8. 9. o. – olvasható, hogy a városháza kistermében »Petôfi géniuszának szobra Görömbey Imre alkotása«24 látható. A mellszobor nagyságú alkotásról többet nem tudunk.”25 Dr. Bencs Kálmán polgármester városházi arcképe 1934. december 27-én váratlanul hunyt el a legjelentôsebb nyíregyházi polgármester. Halála után a közgyûlés jegyzôkönyvben emlékezett nagy halottjáról. Indítványozták, hogy a néhai városvezetô emlékét egy festmény formájában is megörökítik. A képet 1937-ben leplezték le, rég nem volt olyan kegyeletes megemlékezés a Városházán, mint ebbôl az alkalomból: „A holnapi közgyûlésen leplezik le Bencs Kálmán polgármester arcképét Nyiregyháza város képviselôtestülete holnap, délután 3 órai kezdettel rendes közgyûlését tartja. Ennek a közgyûlésnek elsô tárgya kegyeletes aktus lesz: Bencs Kálmán dr., polgármester arcképének leleplezése. A városépítô polgármester arcképének megörökítését még az a közgyûlés határozta el, amely Bencs Kálmán dr. érdemeit méltatva, megfelelôen gondoskodni kívánt emlékének megörökítésérôl. Az arckép megfestésével Nyiregyháza híres festômûvész szülöttét, Barzó Endrét bízták meg, aki kiválóan oldotta meg feladatát. A kép polgári ruhában ábrázolja Bencs Kálmán dr.-t. Komoly méltósággal tekint le a képrôl. Arca kifejezô, lélekkel telitett, a mûvész nagyszerûen oldotta meg nehéz feladatát, amikor nem élô modellrôl készítette képét, hanem fénykép után, de emlékezve elevenen az élô arcára, olyan mûvet készített, amelyrôl nem gondolná senki, hogy nem az élô után készült, Az arckép leleplezése ünnepélyes keretekben történik. Az ünnepség feleleveníti az alkotások korát, azt az idôt, amikor még mindenki a város naggyá fejlesztésének lázában égett és Nyiregyháza rohamos lépéssel haladt a nagyvárosodás utján elôre.

A képviselôtestület tagjai átérzik az ünnepélyes közgyûlés jelentôségét és nagy számban jelennek meg a közgyûlésen. ...”26 „Dr. Bencs Kálmán arcképének leleplezése a városháza tanácstermében Nyiregyháza megyei város képviselôtestülete pénteken délután 3 órakor Szohor Pál polgármester elnöklése alatt közgyûlést tartott.

A közgyûlés elsô perceit az emlékezés érzései színesítették meg. Ennek az ünnepi hangulatnak külsô megnyilatkozása volt az is, hogy a közgyûlésen megjelent a vármegye fôispánja, Thuránszky Pál, Borbély Sándor dr. alispán, Mikecz László dr. fôjegyzô, Sarvay Elek dr. fôügyész, Tóth László dr. fôjegyzô, Fráter Szabolcs dr. árvaszéki elnök. Az elsô sorban foglalt helyet a város volt nagy alkotó polgármesterének özvegye, dr. Bencs Kálmánné, mellette ült özvegy Balla Jenôné, Szohor Pálné, Orbán Bertalanné, mint a Bencs-család legközelebbi hozzátartozói.

Az elnöki emelvénnyel szemben levô falon nemzetiszínû zászlóval letakart kép áll. Leleplezésre vár.

23. Ilyés Gábor: „Beszél a márvány”. Nyíregyháza emlékjeleinek története. Nyíregyháza, 2003. 30. o.

24. Nyírvidék, 1928. december 8. (280. szám) 25. Ilyés G. i. m. 46.

26. Nyírvidék, 1928. december 8. (280. szám)

200

Komiszár Dénes

A közgyûlést Szohor Pál a Magyar Hiszekegy szavaival nyitotta meg. A közgyûlés vendégeinek és tagjainak üdvözlése után, a napirend elôtt kegyeletes szavakkal emlékezett meg D. Geduly Henrik titkos tanácsosnak, a tiszai evangélikus egyházkerület püspökének, a város képviselôtestületi tagjának elhunytáról.

Indítványára, amelyet a közgyûlés tagjai állva hallgattak végig, D. Geduly Henriknek az emlékét a közgyûlés jegyzôkönyvében örökítették meg s részvétükrôl a gyászoló özvegyet értesítették.

A kegyeletes megemlékezés után bejelentette a polgármester, hogy a város közgyûlésétôl nyert felhatalmazás alapján megfestette dr. Bencs Kálmán arcképét s mielôtt a város megôrzés végett átvenné, Bertalan Kálmán közgyûlési tag kért szót emlékbeszéde elmondására.

Bertalan Kálmán az elnöki emelvényre lépve, emlékezett meg dr. Bencs Kálmán életérôl.

Idézte a nagy polgármester lelkét alkotásaiban. Szavai nyomán újból felelevenedett a tervek lázában élô emberi lélek. Újra láttuk azt a szép perspektívát, amelyet mind-mind Bencs Kálmán nyitott meg elôttünk. S amikor eljött a válság, láttuk a saját magát emésztô, az önmaga lázában elégô ember tragikus vívódását.

Hivatali munkásságának megrajzolása mellett a szív emberérôl is szólott, aki baráti körébe vonta szeretetreméltó egyéniségével azt, aki vele az élet útján találkozott. És kiemelte emberi erényeinek egyik legnemesebb vonását, a felekezeti elfogultságon felül álló vallásosságát.

Mérlegre helyezte Bencs Kálmán életének erényeit és hibáit s a mérleg serpenyôjét az erények oldalára billentette ki, állítván, hogy a jövendô fogja elfogulatlanul még jobban megítélni kiváló értékeit.

Az emlékének megadott tisztelet végeztével lehullott a lepel az arcképrôl s erényt sugárzó tekintete végigfutott a közgyûlés termén, amelynek életét annyi sok szeretettel, tapintattal, diplomáciai ügyességgel irányította a város életének legsúlyosabb napjaiban. A nagyon szép, kifejezô képet Barzó Endre kiváló festômûvész, városunk szülötte festette. Az asztal mellett álló alak mögött a tanyabokor távlati képe s a torony látszik, jelképéül annak a munkának, amelynek elsô tisztviselôje volt a polgármester életében.

Az arckép leleplezése után a polgármester 5 percre felfüggesztette a közgyûlést, majd áttértek a közgyûlés többi tárgysorozati pontjának letárgyalására.”27 A Barzó Endre (1898–1953) által festett kép a Krúdy-terem elôtt látható.

Horthy Miklós városházi arcképe 1938-ban született meg az elhatározás, hogy a kormányzó 70. születésnapja alkalmából megfestetik arcképét: „December 6-án, országos ünnepség keretében avatják fel Horthy Miklós kormányzó arcképét a városi közgyûlési teremben Nyíregyháza város közönsége elhatározta, hogy Horthy Miklós kormányzó úr ôfôméltósága 70-ik születésnapja alkalmából életnagyságú arcképét elhelyezi a városházi közgyûlési termében. A közgyûlés az elhatározást örömmel fogadta és megbízta Szohor Pál polgármestert a magasztos szép terv kivitelezésével. Szohor 27. Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 1937. február 28. (48. szám)

1945 elôtti festmények, szobrok a városházán

201

Pál polgármester vitéz Aba Novák országos hírû festômûvészt, képzômûvészeti tanárt, a Korvin-lánc (sic!) tulajdonosát felkérte a mû elkészítésére.

Vitéz Aba Nováknak a kormányzó úr ôfôméltósága két alkalommal ült modellt és a remekül sikerült portré nemrégiben elkészült.

A képet már leszállították Nyíregyházára és nemzetiszínû lepellel lefedve, a közgyûlési teremben helyezték el ideiglenes helyére. A napokban megérkezett a városhoz a kabinetiroda engedélye, amelyben a kormányzó úr ôfôméltósága engedélyt ad az arckép elhelyezésére.

Az életnagyságú arckép Horthy Miklós kormányzót tengernagyi díszruhában ábrázolja, amint a visszaszerzett országrészek térképére mutat. Az arcképet ezenkívül a vitézi szék és a nagybányai Horthy-család címere díszíti.

A rendkívül jól sikerült s megszólalásig élethû portrét Nyíregyháza városa december 6-án, a kormányzó úr neve ünnepén, a Vitézi Székkel együttesen rendkívüli közgyûlés keretében leplezi le.

Az ünnepi közgyûlést országos ünneppé avatja, hogy arra meghívják a kormányt, a felsôházat, az országgyûlést, a Tiszántúl törvényhatóságait, közintézményeit és testületeit.

A díszközgyûlés tárgysorozatát most állítják össze. Annyi már bizonyos, hogy az ünnepi beszédet Bertalan Kálmán, Nyíregyháza város országgyûlési képviselôje mondja.

A díszközgyûlés meghívóit a közeljövôben bocsátják ki és annak külön érdekességét ad, hogy a meghívottaknak megküldik Aba-Novák nagyszerû portréjának a Magyar Filmiroda által készített rendkívül jól sikerült fényképét.”28 „December 6-án délelôtt lesz a város díszközgyûlése December 6-án vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr ôfôméltósága neve ünnepén Nyíregyháza város képviselôtestülete díszközgyûlést tart. Ennek a díszközgyûlésnek keretében leplezik le a kormányzó arcképét, amelyet Aba Novák Vilmos képzômûvészeti fôiskolai tanár, Corvin-láncos festômûvész festett. A díszközgyûlésre gyönyörû, mûvészi becsû grafikával készített meghívón hívták meg a képviselôtestület tagjait, a hivatalok, hatóságok, egyházak, a hadsereg vezetôit. A meghívó címlapján látható fametszet Gáborjáni Szabó Kálmán festômûvész remeke. A díszközgyûlés programja a következô lesz: 1. Magyar Hiszekegy. Elôadja a Városi Dalegylet. 2. Szohor Pál polgármester megnyitó beszéde. 3. Bertalan Kálmán országgyûlési képviselô ünnepi beszéde. 4. dr. Vietórisz József c. igazgató, a Kisfaludy Társaság tagja, ünnepi ódája. 5. Vitéz Putnoky István ny. ezredes, képviselôtestületi tag felszólalása a Vitézi Szék képviseletében. 6. Himnusz.

A díszközgyûlés megrendezésében az volt az alapgondolat, hogy elsôsorban a képviselôtestületi tagok megjelenésére számítanak, továbbá meghívást kaptak az egyházak, a hadsereg, a hivatalok, intézmények vezetôi is.”29 „Horthy Miklós kormányzót ünnepelte Nyíregyháza közönsége. Leleplezték a városháza dísztermében vitéz Aba Novák Horthy képét. Bertalan Kálmán képviselô nagyhatású ünnepi beszéde Nyiregyháza lelkes szeretettel ünnepelte vitéz nagybányai Horthy Miklós kor28. Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 1937. október 28. (246. szám) 29. Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 1937. december 4. (275. szám)

202

Komiszár Dénes

mányzó ôfôméltósága neve ünnepét és születésének hetvenedik évfordulóját. Miklós napjának elôestéjén a MÁV. kitûnô fúvószenekara fáklyás, zenés körmenetben fejezte ki a közönség hódolatát. Szerda reggelre lobogódíszbe öltözött a város, a templomokban ünnepi istentiszteleteket tartottak a hadsereg, az iskolák, a közönség részére. A szószékekrôl a magyar összefogás, a szentistváni magyarság eszméinek tüzes igéi hirdették a mély hódolatot a legelsô magyar ember, az egyetlen, igazi magyar ember. A délelôtti órákban, gyönyörû napfényben a piros-kék és piros-fehér-zöld drapériákkal, címerekkel és zászlókkal ékes városháza erkélye alatt felsorakozott vitéz Béldy Alajos tábornok parancsnoksága alatt a tisztikar s a rohamsisakos, délceg csapatok hosszú sora lépett kemény díszmenetben a katonazenekar indulóinak hangja mellett.

Díszközgyûlés a Városházán Délelôtt 10 órakor a város díszruhás, kardos hajdúi, délszaki növények üde zöldje, bíborszínû szônyeg, virágok hirdették a városháza lépcsôházában és folyosóján a történelmi napot, a kormányzó arcképének leleplezésére rendezett díszközgyûlés napját. A díszközgyûlésen megjelentek a város egyházi, katonai, polgári elôkelôségei.

Ott láttuk Dudás Miklós, Turóczy Zoltán püspököket, vitéz Jékey Ferenc dr. fôispánt, Borbély Sándor dr. alispánt, a vármegyei törvényhatóság képviselôit, az egyházak lelkészei, a katonai alakulatok, a csendôrség, államrendôrség, a hivatalok, hatóságok, iskolák, a vitézi szék, a Honsz, a különbözô intézmények reprezentánsait, a képviselôtestület tagjait teljes számban.

A díszközgyûlésre a város tisztikara Szohor Pál polgármester vezetésével feketezsinóros magyar ruhában, hadikitüntetésekkel30 jelent meg. A szép magyaros felvonulást nagy tapssal fogadták.

A díszközgyûlést a Városi Dalárda a Hiszekegy imájával nyitotta meg, majd Szohor Pál ismertette a kormányzó arcképének megfestésére vonatkozó közgyûlési határozatot, meleg szavakkal üdvözölte a fôispánt, az alispánt, az egyházak és a hadsereg képviselôit. A város mindig nagy jelentôséget tulajdonít az egyházi méltóságok megjelenésére, mert a városi tisztviselôi kar is mély áhítattal áthatottan munkálkodik a köz javára. Épp ilyen bensôséges örömmel látja a honvédség képviselôinek megjelenését ma, mikor egész Európa érzi, hogy egy nemzet szabadságát, függetlenségét csakis erôs honvédsége védheti meg. A polgármester e szavaira a közönség tüntetô szeretettel üdvözölte a honvédség megjelent képviselôit, majd felkérte Bertalan Kálmán országgyûlési képviselôt ünnepi beszédének elmondására.

A beszéd festôi színekkel és plasztikus szavakkal idézte meg Horthy Miklós kormányzó megjelenését a magyar történelemben, és átérzô erôvel méltatta küldetését.

Bertalan a többek között a következôket mondotta: Lelkesen ünnepli a díszközgyûlés a kormányzót – Alig van nemzete a világnak, amely oly mértékben tudna a saját tragikumából erôt meríteni és jövôt építeni, mint a magyar. És ez a nagy népek tulajdonsága.

Felszínes, könnyû fajsúlyú népek sohasem a tragikumból merítenek, hanem a gyôzelmekbôl és a dicsôségbôl. És az ô élete, alkotásai, mindnyájunkat átható egyé30. Szohor Pál polgármester a cs. és kir. 18. tüzérezred tartalékos fôhadnagyaként a Bronz Katonai Érdemérem (Signum Laudis) hadiszalagon a kardokkal, a II. osztályú (Kis) Ezüst Vitézségi Érem, a Bronz Vitézségi Érem és a Károly Csapatkereszt kitüntetések tulajdonosa volt. In: Szabolcs vármegye fejlôdése és kortörténete. Szerk.: Háger László, 1929. 114–115.

1945 elôtti festmények, szobrok a városházán

203

nisége nem más, mint a trianoni tragikumba zuhant nemzet optimizmusának kiteljesedése. Olyan kéz és olyan magyar vezeti a nemzetet, aki érzi, hogy a magyar jövendô, a magyar sors szempontjából az élô magyar katona jelenti az értéket. Egyik nagy történetírónk szerint a magyar nép még ellenséges tûzben is arról vitatkozik, hogy méltók-e hozzá vezérei. Úgy hiszem, ritkán kerültünk olyan helyzetbe, mint most két évtized óta, hogy itt sem vita, sem vélemény- vagy nézeteltérés nincs, nem volt és nem is lehet afelôl, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós személyében igazi Vezért kapott az ország.

Nyiregyháza városának elhatározásaként itt áll és kell, hogy örökre itt álljon Magyarország kormányzójának arcképe. Ha ránézünk, erôt meríthetünk a kemény katonavonásokból és az államférfiúi bölcsességet sugárzó arcvonásokból a jövendô számára. Megáldotta ôt a magyarok Istene idôs korára is hatalmas fizikummal, államférfiúi bölcsességgel, hittel és bizakodással, egész férfit kívánó és adó mivoltával és megáldott minket is azzal, hogy ô magyarnak született.

Rövid pár hónap és húsz éves fordulóját ünnepeljük majd annak, hogy a Fôvezér a fehér ló kantára helyett az ország kormányát ragadta meg s vezeti világok harcában a béke vizein nyugodtan ringó hajónkat erôs, bátor és biztos kezekkel. Fogunk mi még ünnepelni, a köd majd felszáll, az ég kiderül, akkor már tavasz lesz s kell is, hogy a szentistváni gondolatnak új rügyébe fakadó tavasza egyszer elkövetkezzen nekünk, árva magyaroknak. Ismét meghajlanak majd a zászlók, ismét zúgni fognak majd a harangok és ismét száll majd milliók szívbôl jövô fohásza az égbolt felé. És vigye majd a szél a magyar zászlók hajló suhogását, a harangok zúgását azokhoz is, kik mint vezéreink az elnyomók zsarnoksága alatt szenvednek, vagy hazafigyelnek kicsiny fakeresztek alól, mély hullámsírokból. És szálljon a fohász áldó és kérô hangja a Mindenekfelettvalóhoz is: Uram, Horthy Miklóst, Magyarország kormányzóját tartsd meg nekünk minél tovább.

Bertalan Kálmán lelkesítô erejû szavai közben elôtûnt a nemzetiszínû drapéria mögül vitéz Aba-Novák Vilmos képe, a kormányzó sudár alakja, amint komoran, nagy kötelességekre és felelôsségre figyelmeztetô tekintettel a magyar horizontot nézi és a még fel nem szabadított országrészek térképére mutat.

A díszgyûlés közönsége felállva, percekig tapsolva ünnepelte a kormányzót.

Ezután a gyengélkedése miatt távollevô Vietórisz József dr. ünnepi költeményét Sziklay László dr. gimn. tanár adta elô. A költemény egy világháborús verses regény részlete, amelynek drámai feszültségû soraiból kiemelkedik az ottrantoi csata legendás hôsének diadalmas haditette, acélos jelleme. Sziklay dr. elôadásában vizionárius erôvel elevenedett meg az adriai tengeri kép és a kormányzó alakja. A költeményt nagy tapssal és mély meghatódottsággal fogadták, majd vitéz Putnoky István ny. ezredes, a Vitézi Szék nevében szólalt fel. Markáns, tömör áttekintést adott a magyar gyász és dicsôség történelmi eseményeirôl, majd a trianoni magyarság lelkének megváltó erejû hôseként állította követendô például elénk Horthy Miklós kormányzó tündöklô alakját.

A lelkesítô erejû szép ünnepség közönsége Szohor Pál polgármester javaslatára táviratban üdvözölte a kormányzót. A távirat szövege a következô: Kormányzó úr Ôfôméltósága kabinetirodájának Budapest.

Nyiregyháza megyei város képviselôtestülete december hó hatodikán tartott ünnepi közgyûlésen leleplezte a Kormányzó Úr ôfôméltóságának vitéz Aba-Novák Vil-

204

Komiszár Dénes

mos festômûvész által készített arcképét. Ünnepi közgyûlésünkön a város közönsége hódolatát fejezte ki Ôfôméltósága elôtt és buzgó fohásszal kérte a magyarok Istenét, hogy hazánk és magyar testvéreink boldog jövendôjére áldja meg országlását.

Szohor Pál polgármester.

Felhangzott a Himnusz imája és a szép ünnep véget ért.

A közönség az ünnepi díszközgyûlés után meleg elismeréssel üdvözölte vitéz AbaNovák Vilmos festômûvészt és feleségét, akik az ünnepségre Nyíregyházára érkeztek és a város vendégei voltak.”31 „Fogadalom a városháza Horthy-képének leleplezési ünnepségén A kormányzó úr ôfôméltósága arcképének leleplezési ünnepén Nyiregyháza díszközgyûlésén Szohor Pál polgármester a város nevében fogadalmat tett a kép elôtt.

A mûvész ihlete, tehetsége és tudása ide varázsolta közgyûlési termünkbe kormányzónk alakját – mondotta Szohor Pál polgármester. Ott van mellette egy másik kormányzónak, Kossuth Lajosnak arcképe. A két kormányzó a legnehezebb idôben vezette nemzetét. Kossuth korában orosz hadak vonultak át Nyíregyházán, Horthy Miklós idejében oláh hordák taposták a város utcáit. Mindkettônek abban van történelmi nagysága, hogy össze tudtak fogni minden magyar erôt. Húsz évvel ezelôtt ebben a teremben fogadta Horthy Miklós kormányzó a nyíregyháziak hódolatát, most állandóan ránk tekint és arra lelkesít, hogy a közért annak a fogadalomnak szellemében munkálkodjunk, amelyet ôfôméltóságának húsz év elôtt élô szóval tettünk.”32 A kép 1945 után nem maradhatott helyén, így eltávolították a városházáról, de legalább megmenekült a pusztulástól. Jelenleg a Jósa András Múzeum raktárában van. Kossuth Lajos városházi arcképe nyomtalanul eltûnt.

Horthy Miklós városházi mellszobra 1940 májusában – a Mûvészeti Hetek keretében – Hóman Bálint ajándékaként került Nyíregyházára a kormányzó bronz mellszobra. Ünnepélyes keretek között adták át a városnak: „A kultuszminiszter a Kormányzó Úr ôfôméltóságának bronzba öntött mellszobrát ajándékozta Nyiregyháza városának a Mûvészi Hetek megnyitása alkalmával A Nyíregyházi Hetek egyik legértékesebb mozzanata az a nagyszabású mûvészeti kiállítás, amely a városháza termeinek egész sorát foglalta le a magyar festôk és szobrászok mûveinek bemutatására.

A kiállítást szombaton délután 5 órakor nyitotta meg elôkelô közönség jelenlétében Fáy István dr. kultuszállamtitkár.

Az államtitkárt és Ugron Gábor ny. (belügy – K. D.) minisztert, az irodalmi és mûvészeti tanács elnökét a város közönsége nevében Szohor Pál polgármester üdvözölte. Nyíregyháza közönsége annak a hatása alatt áll – mondotta a polgármester, – amelyet a kultuszminiszternek az az elhatározása váltott ki, hogy Bessenyei György hamvainak hazahozatala alkalmából Nyíregyházán rendezi meg a Mûvészeti Heteket. – Nyíregyháza közönsége hálás a kultuszminiszternek ezért az elhatározásáért, hiszen a város sorban a negyedik a magyar városok között, ahol ezeket a mûvészi heteket megrendezik.

Nyíregyháza még fiatal város. Mûvészi múltja még nem lehet, hiszen a város életében eltelt 180 év csak arra való volt, hogy az elsô házak fundamentumait lerak31. Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 1939. december 7. (278. szám) 32. Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 1939. december 9. (279. szám)

1945 elôtti festmények, szobrok a városházán

205

ják. Van azonban mégis ennek a városnak egy nagy mûvészlelkû szülötte. Benczúr Gyula, akinek hírneve áttörte az ország határait s az egész világon ismertté lett. Talán itt látta azokat a mályvákat elôször, amelyek ott láthatók képein, talán itt nyerte azokat az elsô impressziókat, amelyek festményeinek bársonyán, selymén és az emberi test szépségein jelentkeznek. – Nyíregyháza büszke erre a nagy szülöttére, de büszke arra is, hogy Benczúr Gyula által kapcsolódhatott bele a mûvészetbe.

Nyíregyháza közönsége nevében tisztelettel és hálával köszönti a vallás- és közoktatásügyi miniszter képviseletében megjelenô Fáy István dr. államtitkárt, és hálával köszönti Ugron Gábor ny. minisztert, az irodalmi és mûvészeti tanács elnökét, aki lehetôvé tette a mûvészeti kiállítás megrendezését. Arra kéri szavai végén az államtitkárt, hogy nyissa meg a kiállítást.

Fáy István államtitkár Hóman Bálint kultuszminiszter nevében köszöni meg az üdvözlést. Hóman Bálint kultuszminiszter nagyszerû elgondolása volt az, hogy a magyar irodalom, mûvészet kiválóságait a vidék kulturális gócpontjain megszólaltassa. Sem a mûvészek, sem a vidéki közönség nem tudnának másképp találkozni. Szent István évében váltotta valóra elsô ízben a miniszter ezt az elgondolását s Székesfehérvár, Gyôr, Kassa után Nyíregyháza a negyedik a magyar városok sorában, ahol megrendezi a mûvészi heteket. Úgy látja, hogy ott, ahol Benczúr és Bessenyei emlékét ápolják, határozott mûvészi és kulturális múlt van. Arra kéri a város közönségét, hogy fogadja szeretettel a körébe érkezô magyar képzômûvészeket, alkotásaikat, az írókat, színmûvészeket.

Egyben bejelentette, hogy vallás- és közoktatásügyi miniszter a mûvészeti hetek emlékére a Kormányzó Úr Ôfôméltóságának kiállított mellszobrát bronzba öntve a városnak ajándékozta.

Az államtitkár bejelentését az egybegyûlt közönség hálával és meleg tapsokkal fogadta.

Szavai végén az államtitkár a mûvészek felé is fordult, arra kérve ôket, hogy mindenben, amit alkottak, maradjanak magyarok. Minden nemzet igyekszik népi sajátosságait megôrizni. Legyen a magyar lélek kifejezôje a magyar tavasz, a délibábos nyár, a nádasok felett elsuhanó ôszi felhô, vagy a tél. Legyen minden táj, tárgy vagy a történelem alakja a magyar életnek kifejezôje. Végül köszönetét fejezte ki Ugron Gábor elôtt is a kiállítás megrendezéséért, s a kiállítást megnyitotta.”33 A szobor valószínûleg 1945 után elpusztult.

JEGYZETEK (Az alkotásokra vonatkozó adatok) K.54.7. Z. Szalay Pál: Jármy Menyhért polgármester (1864–1867) portréja 1924.

Olaj, vászon, 139,5 x 83 cm.

Szembenézô, kissé balra forduló, ôszes szakállas, bajuszos, fekete zsinóros magyarruhás, álló férfi térdképe. Karját összefonva tartja. Balra asztalon két könyv. Jobbra lent jelezve: Z. Szalay Pál. 924.

Megszerzés módja: áthozva a Városháza tanácstermébôl. Átvétel a Városi Múzeumtól 1950. XI. 27.

Elhelyezés: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, tartós kölcsönzésre átadva.

K.54.8. Z. Szalay Pál: Hatzel Márton polgármester (1848) portréja 1925.

Olaj, vászon, 140 x 86 cm.

Barna hajú, kis bajuszú, körszakállas, jobbra forduló, szembenézô férfi álló térdképe. Barna kabátban, zöld mellényben, sárga nadrágban. Jobbját csípôjén tartja, baljában cilinder és kesztyû. Jobbra lent jelezve: 33. Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 1940. május 6. (102. szám)

206

Komiszár Dénes

Z. Szalay Pál. 1925.

Megszerzés módja: áthozva a Városháza tanácstermébôl. Átvétel a Városi Múzeumtól 1950. XI. 27.

Elhelyezés: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, tartós kölcsönzésre átadva.

K.54.9. Z. Szalay Pál: Báthy (Sztruhár) Károly polgármester (1848–1850) portréja 1925.

Olaj, vászon, 145 x 86 cm.

Szembenézô, ôsz hajú, körszakállas, hosszú bajuszú, fekete ruhás férfi álló térdképe. Kezeit zsebre teszi.

Mellényén arany óralánc lóg. Balra lent jelezve: Szalay Pál. 925.

Megszerzés módja: áthozva a városháza tanácstermébôl. Átvétel a Városi Múzeumtól 1950. 11. 27.

Elhelyezés: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, tartós kölcsönzésre átadva.

K.54.10. Z. Szalay Pál: Suták Sámuel polgármester (1841–1846) portréja 1924.

Olaj, vászon, 145 x 87 cm.

Szembenézô, ôsz hajú, körszakállas, bajuszos, idôs férfi, barna ruhában, prémszegélyes díszmagyaros mentében, álló térdképe. Jobbra lent jelezve: Szalay Pál. 1924.

Megszerzés módja: áthozva a Városháza tanácstermébôl. Átvétel a Városi Múzeumtól 1950. 11. 27.

Elhelyezés: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, tartós kölcsönzésre átadva.

K.54.11. Z. Szalay Pál: Benkô István fôbíró (1823–1826) portréja 1925.

Olaj, vászon, 100 x 75 cm.

Szembenézô, barna hajú, középkorú férfi, sötét ruhában, barna prémszegélyû sötét mentében. Bal kezét övén tartja. Jobbra lent jelezve: Szalay Pál 1925.

Megszerzés módja: áthozva a Városháza tanácstermébôl. Átvétel a Városi Múzeumtól 1950. 11. 27. Lappang.

K.54.12. Z. Szalay Pál: Burger István földbirtokos arcképe 1924.

Farost, 70 x 70 cm.

Szembenézô, kissé jobbra forduló, ritkás szôke hajú, bajuszos férfi mellképe, fekete kabátban, barna mellényben és nyakkendôben. Balra középen jelezve: Szalay P. 1924.

Megszerzés módja: áthozva a Városháza tanácstermébôl. Átvétel a Városi Múzeumtól 1950. 11. 27.

Elhelyezés: Jósa András Múzeum.

K.54.13. Keipert László: Krasznay Gábor polgármester (1872–1890) portréja XX. sz. eleje (1920-as évek eleje) Olaj, vászon, 145 x 85 cm.

Szemben álló középkorú férfi álló térdképe. Gesztenyebarna hajú, körszakállas, bajuszos, fekete ruhában, nyitott sújtásos kabátban. Kék csokornyakkendôt és kék mellényt visel, amelyen arany óralánc lóg. Kissé jobbra fordul, jobb karját vörös kárpitborítású háttámlás széken támasztja. Balra lent jelezve: Keipert L. Megszerzés módja: áthozva a Városháza tanácstermébôl. Átvétel a Városi Múzeumtól 1950. 11. 27.

Elhelyezés: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, tartós kölcsönzésre átadva.

K.54.14. Keipert László: Dr. Májerszky Béla polgármester (1902–1915) portréja XX. sz. eleje (1920-as évek eleje) Olaj, vászon, 145 x 85 cm.

Szembenézô, kopasz, fehér hajú és rövid szakállas férfi, fehér, keménygallérral, sima, fekete kabátban. Álló térdkép. Jobbjával kabátját fogja. Bal kezének mutatóujján pecsét-, gyûrûs ujján jegygyûrû. Balra lent jelezve: Keipert L. Megszerzés módja: áthozva a Városháza tanácstermébôl. Átvétel a Városi Múzeumtól 1950. 11. 27.

Elhelyezés: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, tartós kölcsönzésre átadva.

K.54.15. Keipert László: Balla (Sztempák) Jenô polgármester (1915–1917) portréja XX. sz. eleje (1920-as évek eleje) Olaj, vászon, 145 x 87 cm.

Szembenézô, ôszülô hajú, sötét bajuszú, borotvált arcú cvikkeres férfi, keménygallérban, fekete ruhában.

Térdkép. Gyûrûs jobbja könyvön nyugszik. Balra lent jelezve: Keipert L. Megszerzés módja: áthozva a Városháza tanácstermébôl. Átvétel a Városi Múzeumtól 1950. 11. 27.

Elhelyezés: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, tartós kölcsönzésre átadva.

1945 elôtti festmények, szobrok a városházán

207

K.54.16. Zahorai János: Bencs László polgármester (1891–1901) portréja 1905.

Olaj, vászon, 145 x 85 cm.

Szembenézô, kissé balra forduló, fehér hajú és bajuszú, fekete díszmagyart viselô férfi álló térdképe. Jobbját zöld drapériával takart asztalra tett süvegén nyugtatja. A föveg alatt papírlap. Balja övén nyugszik, amelyen díszszablya függ. Balra lent jelezve: Zahorai János 1905.

Megszerzés módja: áthozva a Városháza tanácstermébôl. Átvétel a Városi Múzeumtól 1950. 11. 27.

Elhelyezés: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, tartós kölcsönzésre átadva.

K.54.17. Pauer Géza: gróf Károlyi Ferenc portréja 1900.

Olaj, vászon, 126 x 87 cm.

Szembenézô, fejével balra, testével jobbra forduló, barna hajú, keskeny bajuszú, világoskék színû díszmagyart viselô férfi álló térdképe. Jobbját csípôjén tartja, baljában aranyszínû buzogány. Fején magas, barna szôrmekucsma madárdísszel. Balra lent jelezve: Pauer 1900.

Megszerzés módja: átvétel a Városi Múzeumtól 1950. 11. 27.

Elhelyezés: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, tartós kölcsönzésre átadva.

K.54.20. Keipert László: Nyíregyháza fôtere 1922.

Farost lemezre ragasztott olaj, 100 x 144 cm.

A kép elôterében fogat, autó, távolabb villamos, az úton járókelôk, balsarokban férfi kutyával. A középtérben a Városháza, elôtte park a Kossuth-szoborral, balra a háttérben a görög katolikus templom, jobbra a Takarékpalota épülete. Jobbra lent jelezve: Keipert L. 1922. Restaurálta: Kerekes Elek.

Megszerzés módja: átvétel a Városi Múzeumtól 1950. 11. 27.

Elhelyezés: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a polgármesteri dolgozószoba, tartós kölcsönzésre átadva.

K.54.21. Z. Szalay Pál: Burger István arcképe 1924.

Kartonra ragasztott olaj, 55 x 43 cm.

Szembenézô, fekete kalapos, csokornyakkendôs, fehér inges, fekete kabátos férfi mellképe.

Megszerzés módja: átvétel a Városi Múzeumtól 1950. 11. 27. Lappang.

K.54.65. Ism. magyar festô: Csupra Endre aljegyzô arcképe XIX. század második fele.

Olaj, vászon, 52,5 x 42 cm.

Gesztenyebarna hajú és szakállas, bajuszos férfi jobbra forduló mellképe fekete ruhában, csokornyakkendôvel.

Megszerzés módja: átvétel a Városi Múzeumtól.

K.54.82. Gyoroki Pál: Kardos István városi kultúrtanácsnok portréja 1931.

Olaj, vászon, 100 x 76 cm.

Szembenézô, barna hajú, nyírt bajuszú, szemüveges, középkorú férfi fehér ingben, fekete ruhában, vörös karosszékben ülô térdképe. Balra lent jelezve: Gyoroki Pál 1931.

Megszerzés módja: áthozva a Városházáról.

Elhelyezés: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, alpolgármesteri dolgozószoba, tartós kölcsönzésre átadva.

K.54.85. Barzó Endre: Dr. Bencs Kálmán polgármester (1918–1934) portréja 1936.

Olaj, vászon, 143 x 85 cm.

Szembenézô, kissé jobbra forduló, ôszülô halántékú, nyírt bajuszú férfi álló térdképe fehér ingben, csíkos nyakkendôben, fekete ruhában, díszzsebkendôvel. Bal kezét drapériával takart asztalon támasztja meg.

Az asztalon papírlapok. Jobbra Nyíregyháza látképe, mögötte barna függöny. Balra fent a város címere.

Jobbra lent jelezve: Barzó E. 1936.

Megszerzés módja: átvétel a Városi Múzeumtól 1950. 11. 27.

Elhelyezés: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, tartós kölcsönzésre átadva.

Komiszár Dénes

208

K.54.86. Aba-Novák Vilmos: Horthy Miklós kormányzó (1920–1944) portréja 1938.

Olaj, vászon, 224 x 111 cm.

Szembenézô, kissé balra forduló, egészalakos álló képmás, altengernagyi egyenruhában, kitüntetésekkel.

Bal kezével kardját fogja. Jobb kezével, barna drapériával letakart asztalon lévô Magyarország revíziós térképére mutat. Fent felirat: VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY MIKLÓS MAGYARORSZÁG KORMÁNYZÓJA SZÜLETÉSÉNEK 70-IK ÉVFORDULÓJÁN. SZENT ISTVÁN ÉVÉBEN 1938. Jobbra fent a Horthy-család és a Vitézi Rend címere. Jelezve balra lent: V. ABA NOVÁK V. Megszerzés módja: áthozva a Városháza dísztermébôl.

Elhelyezés: Jósa András Múzeum.

K.98.219. Ismeretlen festô: Nyíregyháza címere XIX. század.

Olaj, vászon, 143×120 cm.

Jelezve nincs.

Elhelyezés: Jósa András Múzeum.

1. Kossuth Lajos kormányzó-elnök, olajfestmény, ?, ?, eltûnt 2. I. Ferenc József császár és király, olajfestmény, ?, ?, eltûnt 3. Benczúr Gyula festômûvész, mellszobor, ?, ?, ?, eltûnt 4. I. Ferenc József császár és király, mellszobor, ?, ?, ?, eltûnt 5. Erzsébet császárné és királyné, mellszobor, ?, ?, ?, eltûnt 6. gróf Károlyi Ferenc földbirtokos, mellszobor, ?, Somogyi Sándor, 1924 körül, eltûnt 7. gróf Károlyi Ferenc földbirtokos, mellszobor, ?, Görömbey Imre, ?, eltûnt 8. Petôfi Sándor költô és forradalmár, mellszobor, ?, Görömbey Imre, ?, eltûnt 9. Horthy Miklós kormányzó, mellszobor, bronz, ?, 1940 körül, eltûnt (a veszteség 9 db).

Suták Sámuel (1841–1846)

Hatzel Márton (1848)

1945 elôtti festmények, szobrok a városházán

Báthy (Sztruhár) Károly (1848–1850)

Bencs László (1891–1901)

Krasznay Gábor (1872–1890)

Dr. Májerszky Béla (1902–1915)

209

Komiszár Dénes

210

Dr. Bencs Kálmán (1918–1934)

Horthy Miklós kormányzó (1920–1944)

210

HC. Tóth Norbert

C. Tóth Norbert

Mit ér egy szabó tûje, avagy Balog Mátyás emlékezetes napja Balog János fia Mátyás szabómester valamikor az 1380-as évek végén születhetett az akkor Szabolcs megyéhez tartozó Böszörmény faluban. Élete folyhatott volna ugyanúgy, mint megannyi más emberé, hiszen nem született elôkelô családba, még csak nemes sem volt. Apja és ô is élete elsô felét – nemcsak jogilag, hanem gyakorlatilag is – jobbágyként élte le. Azonban ez, talán egy szerencsés véletlen folytán, gyökeresen megváltozott. A csúcspontját 1429. június 24-e jelentette. De adjuk is át a szót a korabeli krónikásnak, aki így örökítette meg a jeles napot: Nagy napra ébredt Böszörményi Balog Mátyás az 1429-es év Keresztelô Szent János ünnepének reggelén. Nem mintha eddigi élete a jobbágy-polgárokra oly jellemzô szokványos keretek között zajlott volna, hanem mert a mai nap még azokhoz képest is másnak ígérkezett. Nem elég, hogy reggel az általa még éppen megfizethetô/elérhetô áron bérelt szoba ablakán betûzô nap sugarai az ország fôvárosában, Pozsonyban ébresztették, de délben már a császár udvarában kell lennie, ahol különleges királyi kegyben részesül. Nem volt szabad elkésnie, amint azt az udvarmester, Tamási Henrik ezerszer elmondta neki: ha elkésik, mehet üres kézzel haza. No, hát fel is kerekedett, habár a királyi palotához érve látta, ezért aztán kár volt annyira kapkodnia, hiszen rajta kívül még igen sokan vártak bebocsátásra. Mátyás szabónak – mert hát itt az ideje, hogy eláruljuk foglalkozását –, azonban mint életében oly sokszor, most is szerencséje volt. Éppen egy földije – már ha ô meg egy báró közti viszonyra mondhatja, bár miért ne gondolná, hisz a jó király már harminc éve leírta híres-neves mondatait törvényében „mivel a világ születésének kezdetétôl minden ember egyformán az elsô szülôtôl származván szabad, és nem a természet, hanem az emberi hatalom vetette ôket a szolgaság jármába,” (1397. aug. 3.) aminek ô maga is köszönheti boldogulását. Ha nincs az a törvény, akkor bizony igen nehezen költözhetett volna el késôbbi nagyságos gazdájához, Perényi Miklós lovászmesterhez Patakra. – Ó, Patak, micsoda város, utcáival, sikátoraival, fogadóival, a folyóval és a palotával – palota az, még ha kisebb mint ez itt, gondolta –, nagy változás a szülôfalujához Böszörményhez képest. Most élete nagy napja elôtt, ahogy így belegondolt, a falubeliek számára már az is furcsa volt, hogy Balog János fiai, ô meg édestestvére, Péter elköltözhettek Böszörménybôl. Habár nem volt az akkora csoda, hiszen éppen akkor halt meg uruk, Dózsa nádor ükunokája, László és a király mint jó úrhoz illik, engedett Perényi Miklós bán özvegyének, Margitnak a kérésére és beleegyezett, hogy Patakra költözzenek.

Mit ér egy szabó tûje, avagy Balog Mátyás emlékezetes napja

211

Elvégre az asszonyságnak szüksége volt egy jó szabóra. Hovatovább azonban, nem sokkal azután, hogy ôk elköltöztek, a böszörményiek sem jártak rosszabbul, hiszen 1410-ben vagy már 1411-ben megkapta a Debreceni család birtokait a királytól István despota, néhai Lázár szerb fejedelem fia, aki – mint mondják – maga is úgy élt arrafelé mint egy király.

Most örült csak igazán, hogy apja kitanította e mesterségre. Nem volt könnyû és sok jó forintjukba is belekerült, de megérte. Mikor aztán felnôttek a bán gyermekei, Miklós meg László, már nem csak az anyjuknak, hanem nekik is ô varrta a ruháikat. Szép ruhák voltak, kár lenne tagadni, megért egy házat Nagypatakon meg a Hárselô dûlôben egy szôlôt és három szántóföld darabot, kettôt az Olasziba vezetô út két oldalán, valamint egyet a Poklospatak mentén, egy kicsit odébb a város mellett. Ezek régen atyai jó barátjáé, Torkos Lôrincéi voltak. Lôrinc jól menô pataki kereskedô volt, a tôle vásárolt posztóból varta a ruhákat. Jól emlékszik elsô találkozásukra, habár az jó harminc éve volt, 1397 nyarán történt, amikor ô még kisgyermek volt. Lôrinc rengeteg árujával a kállói vásáron járt, ahová ôt is magával vitte apja posztót vásárlandó. Ám egyszer csak megjelent Kállói Lökös fia, Miklós – kirôl mesélhetne Anarcsi Menyhért, ha még élne – és elvett Lôrinctôl két rôf lôveni és egy rôf cseh posztót 80 kassai forint értékben. No, de itt is van földije, ki tudja, talán holnapi ura, Pálóci Máté országbíró – ma is jól öltözött, mint mindig, nem hiába, ô varta ruháját – és vele van Lökös Miklós úr is. Ôvelük gyorsabban bejuthatok a császárhoz.

Amikor beléptek a trónterembe, a császár már ott ült és hallgatta azon alattvalóit, akiknek volt olyan – pont olyan, mint neki – szerencséje, hogy személyesen mondhatták el a királynak ügyes-bajos dolgaikat. Igaz ô már nem kérni, hanem átvenni jött jutalmát. Mióta ura, Miklós mester alig éve – testvére, László sajnos még korábban, már öt éve – meghalt, a király, azaz a császár parancsolt neki, mivel sem Lászlónak, sem Miklósnak nem volt örököse. Nagypatak igazi civitas, királyi város lett, ô meg polgár. Nem gyôzte ízlelgetni e szót: polgár, most már ôt is élete végéig ugyanúgy kell szólítani mint a fogadóst, akitôl a szobát bérelte a városban. Eddig jutott gondolataiban, amikor az udvarmester, a fiatalabb Tamási fiú, ôt szólította a király és császár elé. A király mellett álló úr, talán Albeni János püspök, fôkancellár – nem ismeri fel, olyan ritkán látni – elkezdte felolvasni az Ô részére szóló parancslevelet: Mi, Zsigmond király és császár a leleszi konventhez. Mivel hívének, Böszörményi Balog János fia, Mátyásnak, egykor néhai nagyságos Perényi Miklós fôlovászmester, most pedig királyi szabónak a különféle helyeken és idôkben teljesített hûséges szolgálataiért városunkban, Nagypatakon egy házat, amely néhai Torkos Lôrincé volt, minden tartozékával, különösen a Hárselôn lévô szôlôvel, a három helyen, az Olasziba vezetô út két oldalán és a Poklospatak mentén lévô szántóföldekkel, amelyeket annak idején Perényi Miklós és testvére, László már neki meg örököseinek adott, a király is neki meg általa édestestvérének, Lászlónak, továbbá örököseiknek adományozza, ugyanazon feltételek alatt, amint azt elôzô levelében leírta. Ezért megparancsolja a leleszi konventnek, hogy küldjék ki tanúbizonyságukat, akinek jelenlétében Hotykai István vagy Lukács vagy Imre, vagy Agócsi Péter vagy Borsovai Miklós királyi emberek egyike vezesse be ôket a mondott ház birtokába és iktassa részükre azt a mondott jogon és feltételek alatt. Kelt Pozsonyban, 1429. június 24-én.

212

HC. Tóth Norbert

Megvan végre! Most már csak kifizeti az ilyenkor szokásos 24 dénárt az oklevél kiállításáért (1435. évi törvény 11. §) – nem lesz azért ez olcsó mulatság, hisz már az adománylevélért is fizetett száz dénárt – és mehet haza, ha meghal, családjának és Péternek sem kell kiköltöznie a házból, most már örökre az övék marad. Sietni azért nem kell, hiszen megmondta Hotykai Imre, hogy augusztus végéig ráér, addig nincsen különösebb dolga. Nem is baj, hogy ôt diktálta be a királyi emberek névsorába, mivel Hotyka úgyis útba esik hazafelé meg szívességbôl elvállalta, elég lesz a konventi embernek fizetni. Majd beugrik érte, és úgy mennek tovább Patakra, igaz neki még el kell mennie a konventbe a parancslevéllel, hogy küldjék ki László presbitert, aki a Zemplén megyei feladatokat szokta teljesíteni. De lehet, hogy inkább Pétert küldi el a levéllel, ôk meg addig majdcsak eltöltik az idôt a szôlôben, onnan úgyis látják, hogyha megérkezik a faluba a konventi ember.

Az iktatás ellentmondás nélkül rendben lezajlott július 27-én, amirôl a konvent a privilégiumát újabb száz dénár lefizetése után, augusztus 10-én állította ki. *** A fenntebb – mint a korabeli krónikás emlékezeteként – leírtak, néhány jelentéktelenebb elemet leszámítva forrásokkal alátámaszthatóak: Így a Nagypatak – a XV. század közepétôl Sárospatak – elnevezés 1429-ben jelenik meg a forrásokban, mivel ekkor már létezett a Bodrog bal partján elterülô Kispatak nevet viselô helység is. Ez utóbbi részt ma is így hívják. Patak 1390-ben lett Perényi István bán birtoka és fia, Miklós halálával 1428-ban királyi kézre háramlott. Zsigmond király 1429ben szabad királyi városi rangra emelte, de még ugyanezen az évben elzálogosította, majd eladományozta a Pálóciaknak. Az Olaszi út azonos a mai Bodrogolasziba vezetô úttal és ma Arany János útnak hívják. A Hárselô dûlô elnevezés mai létezik a várostól északra lévô Cirkáló-hegy nyugati oldalában Makkoshotyka és Sárospatak közigazgatási határán. – Hajdúböszörmény 1405-ig a Debreceni család kezén volt, kihaltukkal királyi kézre került, majd 1410-ben a király Lazarevics István rác despotának adományozta. – Torkos Lôrinc egy 1398-as oklevélben szerepel; Anarcsi Menyhértet Lökös Miklós 1405-ben ölte meg az anarcsi templomkertben.

C. Tóth Norbert: Szabolcs megye hatóságának oklevelei 1387–1526, Bp.–Nyíregyháza, 2003. 27/45. sz., 41/ 106. sz.). Az iktatólevél jelzete MOL DF 210895. Az idézet az 1397. aug. 3-i jobbágyrendeletbôl származik.

(Decreta Regni Hungariae 1301–1457. Bp. 1976. 154 o.

Zsoldos Ildikó

Országgyûlési választások 100 évvel ezelõtt1 A történettudományban a kerek évfordulók a történészt mindig összevetésre ösztökélik; engem jelen esetben arra, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján összehasonlítsam a jelenlegi és a száz évvel ezelôtti választási rendszer problematikáját. A teljesség igénye nélkül érdemes megvizsgálni a két korszakot jellemzô pártviszonyokat, ezen belül a pártok számát, vezéregyéniségeit, a pártok programját, image-jellegét, vidéki és fôvárosi tevékenységi területét. Másodsorban a választási rendszer azonosságát és különbözôségét.

Ma általános, egyenlô, titkos választójog van érvényben, tehát a férfi és a nôi állampolgárokra egyaránt kiterjed, ha 18. életévüket betöltötték. Ezzel szemben száz évvel ezelôtt cenzushoz kötötték a választójog gyakorlását. Az 1874. évi XXXIII. törvénycikk §-ai értelmében választói joggal az ország azon állampolgárai rendelkeztek – a nôket kivéve – akik 20. életévüket betöltötték. Ezen túlmenôen a választói jogosultság alapját képezte a törvényben elôírt megfelelô mennyiségû adó, amely az állampolgár földbirtokát, házbirtokát vagy jövedelmét terhelte. Jövedelmükre való tekintet nélkül bírtak választói joggal az értelmiségiek.2 A két vizsgált korszak parlamenti ciklusideje is különbözôséget mutat. Míg ma négyévente rendeznek országgyûlési képviselô-választásokat, a dualizmus idején kezdetben ezt három évente tették. 1887 után pedig ötévenként szólította a választási törvény a választójogosultakat a szavazatszedô bizottság elé.3 Következzen ezek után a pártviszonyok összevetése. Jelenleg hazánk többpártrendszerû ország. Manapság négy jelentôsebb párttal és megszámlálhatatlan civil szervezettel kell számolnunk. A dualizmus kori pártok legfontosabb jellemzôje a közjogi alapon való szervezôdés, azaz a politikaipárt-képzés alapja: a Monarchia közjogi szerkezetéhez való viszony volt.4 Ez a rendezôelv a korszakban végig fennmaradt. Az 1890-es évektôl kezdtek ugyan létrejönni olyan pártok, amelyek világ1. Elhangzott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltárában 2006. február 20-án, A múltról mindenkinek címû rendezvénysorozat keretében.

2. Magyar Törvénytár. 1872–1874. évi törvényczikkek. Szerk.: Dr. Márkus Dezsô. Bp., 1896. 316. (a továbbiakban: Magyar Törvénytár 1872–1874.)

3- Varga Lajos: Országgyûlési választások a dualizmus korában. In: Földes György – Hubai László (szerk.): Parlamenti választások Magyarországon 1920–1998. Bp., 1999. 34. (a továbbiakban: Varga, 1999.); Gerô András: Az elsöprô kisebbség. Gondolat, Bp., 1988. 111.; Boros Zsuzsanna – Szabó Dániel: Parlamentarizmus Magyarországon (1867-1944). Korona Kiadó, Bp., 1999. 90. (a továbbiakban: Szabó, 1999.)

4. Szabó, 1999. 49.; Fónagy Zoltán: Modernizáció és polgárosodás. Magyarország története 1849–1914-ig.

Csokonai Kiadó, Debrecen, 2001. 80. (a továbbiakban: Fónagy, 2001.)

214

Zsoldos Ildikó

nézeti alapon vagy valamely eszmei, politikai áramlat köré csoportosultak – a Néppárt, a katolicizmus eszmeiségét hirdetve; Vázsonyi Vilmos pártja tipikusan polgári demokrata párt, amely a kis- és középpolgárság érdekeit képviselte programszerûen; míg Szabó Istváné elsôsorban a birtokos gazdákét –, s már a korszerû, a 20. századra jellemzô pártosodás medrében haladtak. Ez azonban az irányt és nem az erôviszonyokat jelzi.5 A többpártrendszer Magyarországon már ekkor is létezett, de ez egy hegemón többpártrendszer volt, amelyben ugyan több párt szerepelt a politikai palettán, de mindig csak egynek volt esélye a választások megnyerésére.6 Hiszen a „voksolás” módja, a nyílt szavazás, az aránytalan választókerületi beosztás és a korrupció különbözô formái: a hatalmi befolyásolás, a megfélemlítés, valamint a vesztegetés minden választás alkalmával biztosította a kormánypárt gyôzelmét.

Egyetlen kivételt képezett az 1905-ös országgyûlési képviselô-választás, melyet az ellenzék nyert meg. Ugyanis az 1875 óta kormányzó Szabadelvû Párt csupán 159 mandátumot szerzett, vele szemben a koalícióba tömörült nemzeti ellenzék összesen 235-öt. A Függetlenségi Párt 166-ot, relatív többséget alkotva ezzel a koalícióban. A 166 képviselôbôl 6-ot a szabolcsi választók juttattak be, ugyanis Szabolcs vármegye valamennyi választókerületében függetlenségi párti jelölt került ki gyôztesen a megmérettetésbôl. A Néppárt 25 képviselôi helyet tudhatott magáénak, a Szabadelvû Pártból Andrássy vezetése alatt kivonult ún. disszidensek 27-et, a Bánffy-féle Új Párt 13-at, a demokraták és a szocialisták kettô-kettôt. A nemzetiségiek 10, míg a pártonkívüliek 9 mandátumot szereztek.7 Vizsgáljuk meg Szabolcs vármegye magatartását az 1905-ös választás idején!

Szabolcs vármegye öt választókerületet foglalt magába: a tiszalökit, a kisvárdait, a nyírbátorit, a nyírbogdányit, a nagykállóit és hozzá tartozott az önálló képviselô választási joggal felruházott Nyíregyháza rendezett tanácsú város.8 A dualizmus kori Magyarországon csak ún. választási pártok léteztek. A parlamenti frakciók mögött nem álltak a mai értelemben vett országos politikai szervezetek, nem voltak tagsági könyvek, tagdíjak. Az egyes helyi csoportosulások elsôsorban az országgyûlési választások idején léptek szorosabb kapcsolatba képviselôjelöltjeik támogatása érdekében. Országos központ tulajdonképpen csak képviselôi klub formájában létezett. Hivatalosan a pártoknak nem lehettek egyesület jellegû helyi szervezetei, mivel az egyesületekre vonatkozó jogszabály kimondta, hogy politikai jellegû egyesületek nem alkothatnak hálózatot. Ugyanakkor választások idején feléledtek a helyi (választókerületi, megyei) nem egyesületi jellegû pártok, amelyek gyakorlatilag pusztán a kampány idején mûködtek. Ekkor történt meg az újjászervezôdés, esetleg új vezetôség választása.9 Így volt ez itt, Nyíregyházán is.

Mivel az 1904-es év végére a parlamentben anarchikus állapotok uralkodtak, számítani lehetett az országgyûlés feloszlatására. A helyi pártok tevékenységének megélénkülését nyomon követhetjük a Nyírvidék és a Szabolcs címû helyi újságok híradásaiból is. Szabolcsban az elsô újság – a Nyír – 1867. október 1-jén jelent meg.

Ugyanis az 1867-ben újra életbe lépô sajtótörvény növelte a lapkiadási kedvet. Az 5. Varga, 1999. 42.

6. Szabó, 1999. 136.

7. Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. II. kötet. Bp., 1992. 60.

8. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára (a továbbiakban: SZSZBML) IV. B. 403. Szabolcs vármegye központi választmányának iratai 1900-1906.

9. Fónagy, 2001. 81.; Szabó, 1999. 70.

Országgyûlési választások 100 évvel ezelôtt

215

eddig fôként pesti lapok mellett ekkor kezdték el vidéken is egyre nagyobb számban a helyi lapok kiadását.10 A Nyírvidék elôször 1904. november 13-i számában tájékoztatott a Nyíregyházi 48-as Függetlenségi Párt szervezkedô nagygyûlésérôl, melyet november 6-án tartottak a Korona szálló udvarában. A nagygyûlésre Bencs Lászlón, Nyíregyháza város országgyûlési képviselôjén kívül lejött a fôvárosból: dr.

Mezôssy Béla, dr. Barabás Béla, Tóth János, Kubik Béla, Gaál Sándor, Leszkay Gyula, Kovács Gyula, Kállay Leopold és Bakonyi Samu.11 A november 27-i szám tudósít a Szabolcsvármegyei Szabadelvû Párt végrehajtó bizottságának aznapi, a Korona szálló nagytermében tartandó gyûlésérôl, melyen Mandel Pál országgyûlési képviselô a politikai helyzetet ismerteti.12 A párt december 4-én közgyûlésre ült össze, s táviratilag üdvözölte Tisza István miniszterelnököt.13 A Szabolcsvármegyei Függetlenségi és 48-as Párt december 2-án délelôtt 10 órakor ugyancsak a Korona vendéglô termében tartott értekezletének tárgya a pártgyûlés határidejének megállapítása és a párt állásfoglalásának kialakítása volt.

December 10-én 10 órakor vette kezdetét a párt közgyûlése, melyre – a Nyírvidék tudósítója szerint – a vármegye minden részérôl érkeztek választópolgárok. Itt határozati javaslatot fogalmaztak meg, melyben elítélték Tisza István 1904. november 18-ai magatartását, amikor is a miniszterelnök a házszabályok megsértésével vitte keresztül az obstrukció letörését célzó házszabály-revíziót.14 A Szabolcsvármegyei Függetlenségi és 48-as Párt végrehajtó bizottsága január 7-én szombat délután a Korona kistermében újra értekezletet tartott, melyen szavazás során megállapodás született, hogy dr. Meskó Lászlót ajánlják a 200-as bizottságnak. Meskó mellett Bencs László is szóba került, de ôt ekkor már betegsége akadályozta volna politikai tevékenységében.15 A párt-gyûlés másnap, tehát 1905. január 8-án délelôtt fél 11-kor volt az Ipartestület nagytermében a párt jelöltjének megállapítása céljából. A jelölt természetesen Meskó László lett, aki programbeszédében hangsúlyozta: a 67-es alap csôdjét, a jogfolytonosságot és a november 18én elkövetett alkotmánysértést, szólt az általános választójogról, a létminimum megvédelmezésérôl, a progresszív adórendszerrôl, az ipari és mezôgazdasági termények védelmének és értékesítésének fontosságáról, a közoktatás és az igazságszolgáltatás hiányosságairól. A Nyírvidék tudósítója szerint a lelkes közönség Meskót hazafias dalok éneklése közben lakására is elkísérte.16 A lap ugyanezen száma tájékoztat a Szabolcsvármegyei Szabadelvû Párt nyíregyházi jelöltállítási kudarcáról. Képviselôjelölt az 1874. évi XXXIII. törvénycikk 13. §-a értelmében az a 24. életévét betöltött, választójoggal rendelkezô, magyarul tudó személy lehetett, akit a kerület 10 választója ajánlott.17 Az ajánlatot írásban kellett átadni a választási elnöknek legkésôbb a választási eljárás megnyitása utáni fél óra 10. Czövek István: Az önkényuralom és a dualizmus kora. In: Cservenyák László (szerk.): Szabolcs-SzatmárBereg megye monográfiája. I. kötet. Nyíregyháza, 1993. 316.

11. Nyírvidék, 1904. november 13., 46. sz.

12. Nyírvidék, 1904. november 27., 48. sz.

13. Nyírvidék, 1904. december 11., 50. sz.

14. Uo. 15. Nyírvidék, 1905. január 8., 2. sz. Bencs László néhány hét múlva eltávozott az élôk sorából, 1905. február 4-i temetésérôl a Nyírvidék február 5-i (6. sz.), a Szabolcs február 11-i (6. sz.) számában számol be.

16. Nyírvidék, 1905. január 22., 4. sz.

17. Magyar Törvénytár 1872–1874. 317.

216

Zsoldos Ildikó

alatt. – Ma 750 ajánlócédula összegyûjtése a kritériuma annak, hogy valaki érvényesen képviselôjelölt lehessen.

A Szabolcsvármegyei Szabadelvû Párt január 16-án, hétfôn este 5 órakor megrendezett közgyûlése a pártelnök azon bejelentésével vette kezdetét, hogy az egyik alelnök kilépett a pártból. Ezt követte egy beszámoló, mely a párt végrehajtó bizottságának a jelöltállítás dolgában tett kísérletét ismertette, miszerint felkérték Nyiri Sándor honvédelmi minisztert, Kállay Andrást és gróf Pongrácz Jenôt is, de eredmény nélkül. Majd Sütô József szólalt fel, s a jelen lévô Kállay Andrást most már a közgyûlés összessége nevében kérte föl, hogy vállalja el a jelöltséget. Kállay András azonban a közgyûlésen nem tárgyalható körülményekre hivatkozva visszautasította a megtisztelô felkérést. Mivel a párt Nyíregyházán nem tudott jelöltet állítani, Martinyi József elnök a közgyûlést berekesztette.18 Az általános képviselô-választásokra a belügyminiszter a január 26-február 4. közötti idôszakot jelölte meg. Szabolcs vármegye központi választmánya 1905. január 26-ára tûzte ki a választások napját.19 Lebonyolításukra a választókerületek székhelyein került sor, és a pontos helyszínrôl hirdetmény formájában kaptak tájékoztatást az illetékesek.20 A választási helyiségek kijelölésérôl a választási elnököknek és a fôszolgabíráknak kellett gondoskodniuk. Elôfordult, hogy a választókerület nem rendelkezett olyan alkalmas helyiséggel, melyet díjmentesen vagy bérleti díj fizetése fejében használhatott volna a választás lebonyolítására, ilyenkor fabódék felállításának szüksége állt fent, mint például a tiszalöki választókerületben. A nyírbátori kerület választásra jogosultjai szájából a kibérelt nagy vendéglôben hangzott el a preferált képviselôjelölt neve, míg Nyíregyházán a városháza épülete szolgált választási helyiségül, Kisvárdán pedig az ún. czédulaház.21 (Kisvárda vásártartási joggal bírt és az árusok ebben a vásártéren felállított építményben fizették meg a helypénzt, melynek igazolására cédulát kaptak.22) Nézzük, kik kapták a legtöbb szavazatot Szabolcs vármegye választókerületeiben 1905. január 26-án! A nagykállói kerület abszolút gyôztese dr. Mezôssy Béla lett, akit ellenjelölt hiányában egyhangúlag választottak meg.23 Nyíregyháza befutója 1307 szavazattal dr. Meskó László, akivel szemben két ellenjelölt próbálkozott, de sikertelenül. Simicska Endre földmûves, a vármegyei gazdasági egyesület volt titkára egy, míg Jócsák Kálmán szocialista jelölt, akit „a fôvárosból importáltak”24 hét választópolgárt nyert meg.25 A tiszalöki és a nyírbogdányi választókerületben függetlenségi programmal fellépô jelöltek küzdöttek egymással. Az elôbbiben dr. Papp Zoltán 357 szótöbbséggel legyôzte ellenfelét, Bónis Sándort. Az utóbbiban Kállay Leopold – akinek érdekében maga Kossuth Ferenc intézett nyílt levelet a kerület választóihoz – állt szemben dr. Horváth Józseffel. Kállay 35 szavazattal kerekedett 18. Nyírvidék, 1905. január 22., 4. sz.

19. SZSZBML IV. B. 403. Szabolcs vármegye központi választmányának iratai 1900-1906., 1905. január 12-i ülés.

20. Nyírvidék, 1905. január 15., 3. sz.

21. SZSZBML IV. B. 403. Szabolcs vármegye központi választmányának iratai 1900-1906., 1905. január 23-i ülés 22. SZSZBML IV. B. 402. Közgyûlési jegyzôkönyv 1904. 41. kötet, 1904. október 11-i ülés.

23 SZSZBML IV. B. 403. Szabolcs vármegye központi választmányának iratai 1900–1906., 1905. január 31-i ülés 24. A Nyírvidék tudósítója fogalmaz így az 1905. január 22-i számban.

25. SZSZBML V. B. 180. Nyíregyháza rendezett tanácsú város központi választmányának iratai 1905–1914.

XIV. 1905/I.

Országgyûlési választások 100 évvel ezelôtt

217

felül vetélytársán. A Szabadelvû Párt csupán két szabolcsi kerületben tudott jelöltet állítani, de ezek alulmaradtak a küzdelemben. Kisvárdán Hrabovszky Guido 48as függetlenségi és György Endre szabadelvû párti jelölt erôs választási küzdelme Hrabovszky gyôzelmével végzôdött. Nyírbátorban Uray Miklósra leadott 1068 szavazat kudarcot eredményezett az eddigi képviselônek, dr. Mandel Pálnak, akire csupán 668-an voksoltak.26 De mint már elôadásom elején elôre vetítettem, nemcsak Szabolcs vármegyében hozott az 1905-ös választás ellenzéki gyôzelmet, hanem országos szinten is. Ferenc József e szorult helyzetben az ausztriai félalkotmányosság tapasztalataiból ötletet merítve átmeneti, parlamenten kívüli kormányt nevezett ki, melynek vezetésével hû táborszernagyát, Fejérváry Géza volt honvédelmi minisztert bízta meg.27 Ám a parlamenten kívüli kormányt sem az országgyûlés, sem a közvélemény nem fogadta el. A képviselôház 1905. május 27-én tartott 30. ülésén dr. Papp Zoltán a kérvényi bizottság elôadójaként Heves és Somogy vármegye kérvényeit ismertette, melyekben arra hívták fel a képviselôházat, hogy ôsi alkotmányát – melyet megtámadtak – védelmezze meg. „Azt hiszem – mondta Papp Zoltán – hogy még nem lesz befejezve az alkotmány védelmében megkezdett és folytatandó küzdelmünk, a midôn minden vármegye fogja ebben a kérdésben szavát hallatni és hasonló tartalmi kérvénynyel fog a képviselôházhoz járulni, mint Heves és Somogy vármegyék.”28 Igaza lett a tiszalöki választókerület képviselôjének, hiszen 1905 nyarán és ôszén a megyék nagyobb részében nemzeti ellenállás bontakozott ki az abszolutisztikus „darabont kormány” ellen. Szabolcs vármegye közönsége július 12-én tartott rendkívüli közgyûlésén emelte fel tiltakozó szavát. Határozatilag kimondta, hogy ezen kormánnyal szemben leghatározottabb bizalmatlanságának ad kifejezést. „Az országgyûlés által meg nem szavazott adók és ujonczok alkotmányunk alapelvei és törvényeink világos rendelkezése szerint a vármegyék által a törvénytelen és alkotmányellenes kormányok rendelkezésére nem bocsáthatók.”29 Ez a mély válság sajátos kompromisszummal oldódott meg. Amikor a darabont-kormány – Kristóffy József belügyminiszter kezdeményezésére – ügyes manôverrel, az általános választójog jelszavának bevetésével oldalba támadta a koalíciót, az meghátrált, s önként kapitulált.30 Hiszen az általános választójog kisebbségbe szorította volna a magyarokat a többi nemzetiséggel szemben, sôt a dzsentri is kisebbségbe került volna a magyar parasztokkal és a városi munkásokkal szemben.31 1906 februárjában Ferenc József az országgyûlés feloszlatása mellett döntött, melyet egy sor rendkívüli intézkedés követett. A koalíció ellenállása megtört, s áprilisban a kormányra jutás fejében feladta programját, nemzeti követeléseit.32 Így 26. SZSZBML IV. B. 403. Szabolcs vármegye központi választmányának iratai 1900–1906., 1905. január 31-i ülés. A választások eredményérôl a Nyírvidék 1905. január 29-i számában tudósít.

27. Magyarország Története 1890-1918. I. Fôszerk.: Hanák Péter. Akadémia Kiadó, Bp., 1983. 569. (a továbbiakban: Magyarország Története 1890-1918.); Winkler, Eduard: Wahlrechtsreformen und Wahlen in Triest 1905–1909. R. Oldenbourg Verlag, München, 2000. 95. (a továbbiakban: Winkler, 2000.); Pölöskei Ferenc: A dualizmus válságperiódusa (1890-1918). In: Gergely András (szerk.): 19. századi magyar történelem 1790–1918. Korona Kiadó, Bp., 1998. 435. (a továbbiakban: Pölöskei, 1998.).

28. Az 1905–10. évi országgyûlés képviselôházának naplója I. 333.

29. SZSZBML IV. B. 402. Közgyûlési jegyzôkönyv 1905/1. 43. kötet, 1905. július 12-i ülés 30. Dolmányos István: A koalíció az 1905-1906. évi kormányzati válság idején. Akadémia Kiadó, Bp., 1976.

56–61.

31. Winkler, 2000. 96.

32. Pölöskei, 1998. 436.; Szabó, 1999. 55.

218

Zsoldos Ildikó

az uralkodó 1906. április 7-én a koalíció bizalmát is élvezô Wekerle Sándort bízta meg az új kormány megalakításával. A kormány eskütétele után azonnal kiírta az új választásokat 1906. április 29–május 8. közötti idôszakra.33 „Soha sem volt olyan csendes választás Szabolcsmegyében, mint aminônek a mostani ígérkezik. Az eddigi képviselôknek ellenjelöltjeik még nincsenek, és minden valószínûség szerint nem is lesznek. A fennálló törvényes rendelkezésekbôl kifolyólag a vármegye központiválasztmánya most is kibocsátotta a szokásos hirdetményét és a büntetô §-okra hivatkozva inti a választókat a közrend és béke meg nem zavarására. A választások megyénkben mindenütt f. hó 30-án lesznek.”34 – tudósít a Szabolcs címû lap, április 28-i számában. Majd így folytatja: „Dr. Meskó László, a függetlenségi párt jelöltje, akit a pártközi megállapodás szerint az ellenzéki pártok minden árnyalata támogat, ellenjelölt nélkül áll. Vasárnap délelôtt tartotta meg programmbeszédjét, mely alkalomból zsufolásig megtelt a Korona díszterme. – Dr. Bartók Jenô megnyitó beszédje után jelent meg és örömét fejezte ki azon változás felett, amely beszámoló beszédje óta következett be. Az uj kormányt támogatni kell, bár nem valósíthatja meg a 48-as eszméket egészben, mégis jelentékeny a haladás. A Tisza és a haladópárt bukását a nemzeti követelések jogosságának részbeni elismerését biztató jelenségnek veszi. Az általános választás behozatalát szükségesnek tartja és irányul a 48-as elvekért való küzdést jelölte meg.”35 Az emlékezetes, 1905-ös programbeszédet felidézve az újságolvasónak és a politika iránt érdeklôdônek az a benyomása, hogy jelentôsen megváltozott Meskó László állásfoglalása.

33. Magyarország Története 1890–1918. II. 613.

34. Szabolcs, 1906. április 28., 17. sz.

35. Uo.

interjú Hamar Péter

„Móricz Zsigmond utolsó költeménye” Beszélgetés dr. Móricz Imrével Móricz Zsigmond Árvácskája, a Csibe-novellák modellje, születési anyakönyvi bejegyzése szerint Litkei Erzsébet, adoptálása után hivatalosan is Móricz Erzsébet 2006. május 3-án lenne 90 éves. Németh László azt írta róla, hogy ô „ Móricz Zsigmond utolsó költeménye”, meg azt is, hogy az író „az élôk közt ôt szerette a legjobban”. Az irodalomtörténészek meglehetôs szûkszavúsággal szólnak róla, féltestvérének részletezôbb emlékezésére pedig akkor is az elfogultság és az egyoldalúság vádja vetülne, ha ezek a vádak nem lennének igazak.

Az alábbi beszélgetésben fia, dr. Móricz Imre segítségével emlékezünk reá, és idézzük hányatott életének legfontosabb fordulatait.

– Az édesanyád és Móricz Zsigmond kapcsolatának történetét részletezô módon Móricz Virág írta meg a Tíz év címû munkájában, bár jónéhány részlet így is homályban maradt. Ezért az író lánya a felelôsséget rád hárítja, azt írván, hogy nem járultál hozzá bizonyos családi dokumentumok közléséhez.

– Amikor a Tíz év született, ha jól emlékszem, 1979 körül,1 rendkívül feszült viszony volt közöttünk. Annak az irodalmi hagyatéknak, amit ô birtokolt Leányfalun, a tulajdonjoga nem volt az övé. Ennek a hagyatéknak anyám után én is a tulajdonosa lettem, és hát én is feltartottam a kezem, ahogy Gyöngyi néném és Lili néném is, amikor azt Virág eladta a magyar államnak. Az érte kapott összegbôl egyébként a legkisebb részt én kaptam. Az akkori vita annyira feszültté tette a viszonyt közöttünk, hogy minden kapcsolatunk megszakadt. Én például úgy mentem el Finnországba dolgozni, hogy ô nem is tudott róla.

Késôbb majd jött egy olyan kérés a Szépirodalmi Könyvkiadó részérôl, hogy járuljak hozzá bizonyos eredeti, Csibével kapcsolatos dokumentumoknak a Tíz évben való publikálásához. Én akkor jóbarátom, Czine Miska tanácsát kértem, és ô a válaszlevelében azt írta, hogy azért ezeket jó lenne szövegkörnyezetben látni. Én akkor kértem a Kiadót, hogy biztosítsa ezt számomra. Mivel ettôl elzárkóztak, így a kéréshez nem tudtam hozzájárulni. Nekem nem volt mindegy, hogy anyám leveleit Virág milyen kommentárral közli.

– Tekintsük át édesanyád életútját! A születésének idôpontjával kapcsolatosan egymásnak ellentmondó dátumokkal találkozhatunk. Mi az igazság?

1. A Tíz év 1981-ben jelent meg.

220

Hamar Péter

– A nálam lévô dokumentumok hitelesen bizonyítják, hogy Litkei Erzsébet, pontos i-vel a végén, és nem két t-vel, 1916. május 3-án született Budapesten. Születése után az anyja, Litkei Margit, otthagyta a kórházban, ezért azonnal a Magyar Királyi Gyermekmenhely kötelékébe került. Itt egy elég nagy lyuk következik az életrajzában. Hogy hol és mi történhetett vele kisgyerek korában, azt az Árvácska alapján lehet elképzelni. Akkoriban teremtôdött meg a Kiskunság tanyavilága, próbálták a homokot több-kevesebb sikerrel termésre bírni az ott élôk. Ilyen viszonyok között élô parasztok vették magukhoz állami gondozottként; hol ide, hol oda, hol amoda került, és nem nagyon jutott neki semmi a pôreségén kívül.

– Mikor került Pestre?

– Egy pillanat! Végezetül ô Lajosmizsére került az ottani állomásfônökhöz, Kristóf Jánoshoz, kiscselédnek. De ôt azért a János bácsiék már iskolába járatták és törôdtek vele. Úgy tudom, hogy tizenhat éves korában került aztán Budapestre, a gazdasági válság vége felé, amikor már a fellendülésnek némi jele mutatkozott.

Valamelyik lajosmizsei asszony fogta meg a kezét, és kommendálta be valahova.

Utólag tudom, volt ilyen, hogy negyven-ötven éves nôk, cselédek, akik több évtizede pesti nagypolgári családoknál szolgáltak, idônként felhoztak a falujukból kiscselédnek valót, fôleg olyan gyerekeket, akik semmiféle támogatást nem kaptak sehonnan. Így került ô ide, többhelyütt szolgált, ahogy nekem elmondta, de aztán hogy mi módon lett a dohánygyárban segédmunkás, azt nem tudom. De amikor a Bercsényi utcába költözött Füredi Flóriánékhoz ágyrajárónak, akkor ô már a dohánygyárban dolgozott.

– Azt tudod, hogy pontosan mikor került Füredi Flóriánékhoz?

– Azt hiszem, olyan 1933–34-ben. Ekörül.

– Ebben az idôben ott lakott, ahol szolgált?

– Igen. Igen. Én legalábbis így tudom.

– Ezt követôen ismert a történet részint a Csibe-novellákból, amelyeknek a színtere döntôen az a bizonyos Bercsényi utcai lakás, másrészt Móricz egy levelébôl, amelyben leírja hogy 1936. szeptember 25-én éjjel ismerte meg Litkei Erzsébetet a Ferenc József-hídon, aki öngyilkossági szándékkal éppen a Dunába akart ugrani.

– Ez rendben van. Ezt megírja Magoss Olgának Debrecenbe. De hogy ez mennyire hiteles, azt én nem tudom.

– Czine Mihály Móricz-kismonográfiájában viszont az áll, hogy az író 1935 táján ismerte meg Csibét.

– Beszélgettem én errôl a Miskával. Nézd, én aktív mérnök koromban intenzív életet éltem, szóval a szakmámat nagyon szerettem, és ebben éltem ki magam. Ezekkel a dolgokkal – bevallom férfiasan – nem is foglalkoztam. Amikor hazakerültem a 90-es évek elején Finnországból, hazatelepültünk ugyanis családostul, mert megépült ott az a négy erômû, amit a Transelektro képviseletében készítettünk, akkor fordult a figyelmem efelé, de ennek már te is részese vagy, mert ti, a Kölcsey Társaság, kértetek fel arra, hogy a Móricz Zsigmond halálának 50. évfordulójára rendezett irodalmi napokon mondjak valamit magamról és a nevelôapámhoz fûzôdô kapcsolatomról. Addig hozzám ilyen felkérés nem érkezett, és valahogy nem is erôltettem.

Tulajdonképp ebben nôttem fel, árnyékaként anyámnak és még nagyon sok másnak, hát mit dobáljam én magam. De ez volt az az impulzus, amelynek a hatására elkezdtem magam is ezekkel a dolgokkal foglalkozni. Bár mint Jónás, menekültem

„Móricz Zsigmond utolsó költeménye”

221

ettôl a témától, én is megpróbáltam elbújni, hogy ne kelljen ezekkel a kérdésekkel szembesülnöm. Mindenki megakadt bennem és vágott azzal, hogy honnan vagy, mért vagy, mi a Móriczhoz fûzôdô jogviszonyod, hiszen úgy nézel ki, mint az öreg, tessék már bajuszt növeszteni! Végh Anti,2 Isten nyugosztalja, a Nôk Lapjában ennek egész cikksorozatot szentelt.3 Hál’ Istennek, akkor nem éltem itt, és ezek jó késve jutottak el hozzám, és nem is tudom, ki volt az, aki lemásolta és kiküldte utánam.

– Erre válaszoltál az Élet és Irodalomban!4 – Úgy van! Abban is leírtam, hogy nem tudok mást tenni, mint passzív rezisztenciába vonulni.

– Én végigolvastam Csibe Móriczhoz írott leveleit, már persze csak azokat, amelyek bekerültek a Petôfi Irodalmi Múzeumba, mert jól érzékelhetôen sok minden hiányzik, azaz Móricz Virág ezt-azt biztosan magánál tartott, és azokban egy félmondatot se találtam, ami arra vonatkozó utalás lenne, hogy Móricz Zsigmond az édesapád.

– Valóban! De hadd térjek vissza Virág nénémre! Elôször 1941-ben találkoztam vele, amikor az öreg kézenfogott és felvitt hozzájuk a hatodik emeletre liften, és rám mutatott a botjával: „Íme, a gyermek!” Azóta a mi kapcsolatunknak hihetetlenül sokféle változata volt. Valamilyen módon nekem is a családhoz kellett tartoznom, sok mindent alá kellett írjak, és így tovább. Amikor konszolidált volt a viszony a mi kapcsolatunkban, abban nagyon sokat segített az ô férje, Lexi bácsi, azaz Kolos Richárd, aki miniszterhelyettes volt a Kohó- és Gépipari Minisztériumban, és emellett a Mûszaki Egyetem tanszékvezetô tanára. Ô mindig a helyére rakta Virágot, s amíg ô élt, nekem komolyabb konfliktusom velük nem volt. Késôbb lettek a konfliktusok, ilyen-amolyan okok miatt.

Egy konszolidált kapcsolati idôszakban nekem szegezte a kérdést, hogy: -Tudod te egyáltalán, ki volt az anyád? Megdöbbentem. Köpni se, nyelni se tudtam. Mit lehet erre mondani? Én úgy gondolom, hogy az anyám az anyám. -Na, és akkor ki volt az a szegedi asszony?- tette fel az újabb kérdést, és erre a mai napig nem tudok válaszolni. – Milyen szegedi asszony? Hát aki állítólag az én anyám lett volna.

– Hogy kerül a képbe egy szegedi asszony?

– Nem tudom.

– De ezt akkor Virág így kérdezte?

– Igen. Hogy ki volt az a szegedi asszony?

– De hát ennek Csibe minden levele ellentmond, hiszen gyakorta emleget téged, a leutazásait, és azt, hogy neki milyen lelkiismeret-furdalása van, hogy te Zagyvarékason élsz nevelôszülôknél, és így tovább. Ilyent hazudni nem lehet.

– Örülök, hogy így ezt elmondod. Ezeket a leveleket én nem is ismerem. Majd beballagok a Katikához,5 és átlapozom. Bár az anyám sok más levelét viszont ismerem; többet, fôleg az Erdélybôl írottakat, én ajándékoztam a Petôfi Irodalmi Múzeumnak azzal a kis írógéppel együtt, amelyen ezeket írta. A Virág kérdése – száz szónak is egy a vége – ledöbbentett. Mind a mai napig nem találok erre választ, de elmondtam, mert ezután joggal szakadt ki belôlem az a néhány mondat, amit Végh Antinak írtam, hogy hát keresem a helyemet.

2. Végh Antal Móricz Imre iskolatársa volt a debreceni Református Kollégiumban.

3. Móricz Zsigmond szekerén, 1987 4. Levél Végh Antalhoz, Élet és Irodalom, 1988. január 1.

5. Hegyi Katalinról, a PIM munkatársáról van szó.

222

Hamar Péter

– Ez a szegedi asszony históriája annyira tévútnak tûnik számomra, hogy a kérdésben inkább valami taktikai megfontolást vélek Virág részérôl, hogy téged leválasszon a családról.

– Lehet! Lehet! Szeretnék ehhez valamit hozzátenni! Számomra lenyûgözô volt az a fegyelem, amit anyám mutatott mindenben, amit Móricz Zsigmond elrendelt neki, vagy mondott, vagy amiben ráhagyatkozott. Szeberényi Lehel írta meg, hogyan térítette át Móricz anyámat a római katolikus vallásról a reformátusra. Ô az esetet a leányfalusi paptól, Katona Sándortól hallotta, aki egyébként Puszta Sándor néven szép verseket írt. Móriczban olyan erôsen mûködött a kálvinizmus ereje, hogy örökbe fogadott lányát átkereszteltette. És utána engemet is.

– Téged hányban kereszteltek át?

– Akkor, amikor Csibét. Mit tudom én, mikor volt. Tény, hogy amióta az eszemet tudom, református vagyok. Elég az hozzá, hogy Zagyvarékason nevelkedtem.

– Imre, ne szaladjunk olyan nagyon! Mikor kerültél Zagyvarékasra?

– 1936. május 28-án. A Magyar Állami Gyermekmenhely helyezett oda. Tizenhárom hónaposan kerültem Kis Boldizsárékhoz.

– Hol telt ez elsô tizenhárom hónapod?

– Anyámmal telt a Bercsényi utca 52-ben. Ô dolgozni járt.

– A dohánygyárba?

– A dohánygyárba, ahogyan én tudom. Anyám úgy mesélte nekem, hogy kétoldali tüdôgyulladást kapott, és kórházba került. Én ott maradtam a ruháskosárban, nekem az volt a tróntermem, és akkor a Fürediné beadott a menhelyre.

– Hova lettek azok az 1936-os szociofotók, amelyeket Hevesy Iván felesége, Kálmán Kata készített a Bercsényi utcában?

– Azokat egyszer valaki elkérte tôlem, és nem került vissza soha hozzám. Folytatva az elôzôeket: egy vagy két napja lehettem Zagyvarékason Kis Boldizsáréknál, már anyám ott volt. Ôt már küldte valaki. És még egy adat Csibe fegyelmezettségéhez: amikor visszakerültem Zagyvarékasra, 1942 ôszén, néhány hónappal Móricz Zsigmond halála után, és ott kezdtem iskolába járni, a korombeliek akkor lettek elsôáldozók. Az nem lehet, hogy én ne legyek elsôáldozó! De már akkor református voltam. A kismama, Kisné is katolikus volt, a falu száz százalékig katolikus volt.

Hát persze, te is, kisfiam! Így lettem elsôáldozó. Anyám ezt megtudta. Majdnem megölt mindenkit. Hogy mit szólna ehhez Móricz Zsigmond. Fantasztikus feszültség keletkezett, anyám annyira fegyelmezetten tartotta magát ahhoz, amit neki az öreg mondott. Itt, Zagyvarékason értem el a tízéves kort, és akkor anyám a sógorával, Bartók Jánossal, a nagy zeneszerzô unokaöccsével küldött le engem Debrecenbe, ô iratott be a Református Kollégiumba, és itt voltam nyolc évig a szeretett iskola diákja.

– Jócskán elôre szaladtunk az idôben, de van itt édesanyád életének egy homályos pontja, amit tisztáznunk kellene. Németh László írja a Móricz-könyvében, hogy Csibének Lovasberényben rokonai éltek, akiket néha meglátogatott. Kik voltak ezek?

– Nem, nem! Én rögtön rendbeteszem ezt a kérdést. Móricz anyámat a Bercsényi utcából átköltöztette emberibb körülmények közé az Iskola utca 12-be. Jani bácsinak hívták a házmestert, de a feladatait Bözsi néni, a felesége látta el valójában, ô pedig garázsmester volt, mert a földszinten garázssor volt kialakítva. Nos, a Jani bácsi lovasberényi volt, és egyszer levitték anyámat oda magukkal, amikor látoga-

„Móricz Zsigmond utolsó költeménye”

223

tóba mentek. Az ô kislányukat is Erzsikének hívták, akinek Móricz és Csibe voltak a keresztszülei. A pici baba Móricztól sok mindent kapott ajándékba, ez a kapcsolat így fordult szorosabbra, és így került anyám Lovasberénybe.

Egyébként amikor Móricz elhelyezi anyámat az Iskola utcában, ôközöttük már testi kapcsolat és nagy szerelem volt.

– Térjünk vissza a leányfalusi évekre! Móricz Csibét már 1938-ban odavitte magához, de téged mikor hozott fel Zagyvarékasról?

– Ha jól emlékszem, 41 augusztus elején, tehát iskolába menetel elôtt. Amikor én iskolába mentem, már akkorra az ÁBC-t az öregúrtól nagyjából megtanultam és a betüvetéssel is barátkoztam.

– Tehát az elsô osztályt Leányfalun végezted?

– Még a másodikból is valamennyit. Aztán visszakerültem Zagyvarékasra.

– Elvittek téged Móricz Zsigmond temetésére?

– Nem, nem! Engem még a partecédulára se írtak ki. Anna nénivel, a szakácsnôvel voltam Leányfalun, nem is tudtam, hogy most van a temetés. Utána pedig Virág néni, Isten nyugosztalja, nem akarom én ôt bántani, de kidobott bennünket Leányfaluról. Hát ugye, érthetô okok miatt. Egy lelenc testvér?

– Na de ti jogszerûen tartózkodtatok ott!

– Ez azért nem olyan egyszerû. Az igazság az, hogy Móricz Zsigmond rendkívül humánus és elôrelátó ember volt. Amikor szegény elsô felesége, Holics Janka öngyilkos lett, az addig szerzett javakat a három lányára íratta. Így az öreg házat is és a nagy telket is. Amikor ô lehunyta a szemét, mi már nem voltunk jogosak ott maradni.

– Mikor vittek téged vissza Zagyvarékasra?

– Én azt pontosan nem tudom. Két-három héttel késôbb. Örvös Lajos, aki a Kelet Népe mindenese volt és Asztalos István erdélyi író vitt le, vissza kismamáékhoz, de ezt anyám elôtte lelevelezte.

– Vissza tudod idézni az akkori lelkiállapotodat?

– Akármennyire is kisgyerek voltam, keservesek voltak ezek az impressziók.

Móricz Zsigmond magához vett, gyerekeként szeretett, örökbefogadott, iskolába járatott, kiemelt a lelencsorból, és ebbe visszazuhanni! Mert azért csak oda zuhantam vissza. A zagyvarékasiak, a hasonló korú gyerekek számára én csak a Litkei Imi maradtam, és én hiába mondtam, hogy meghalt a nagyapám, és a többi, ezt valahogy nem úgy vették.

– És attól kezdve az édesanyád ugyanúgy eljárt Zagyvarékasra téged meglátogatni, mint régen?

– Be kell vallani férfiasan, hogy ô nem tudott olyan sûrûn lejárni, mint Móricz Zsigmond idejében. Ô akkoriban akkor jött, amikor akart, és addig maradt, ameddig akart. Ôt annyira szerette Móricz Zsigmond, hogy neki mindent szabad volt. De amikor a nyakába szakadt a létfenntartás és az én eltartásom, ráadásul én már akkor nem voltam menhelyi gyerek, énutánam az állam Kis Boldizsáréknak már sem ruhát, sem pénz nem adott, hiszen Móricz Zsigmond 1941-ben kivett az állami gondozásból, errôl papírom is van; elég az hozzá, hogy kevesebbet tudott ô jönni akkoriban, és érdekes módon többször jött a késôbbi férje, Bandi bácsi, néha anyám nélkül is.

224

Hamar Péter

– Egy téma erejéig még maradjunk Leányfalunál! Csibének 1942-ben már volt egy komoly udvarlója, dr. Mikó Ferenc jogász, aki Móricz tudtával és engedelmével megmeglátogatta ôt. Vele mi lett?

– Ôt elvitték katonának, a frontra került, így szakadt meg a kapcsolatuk. Aztán volt még anyámnak egy komoly udvarlója, egy dési református pap, Varró Dezsô, akivel akkor ismerkedett meg, amikor Erdélyben Móricz könyveit terjesztette. Ekkoriban Csibe már a Kelet Népe szerkesztôségvezetôje volt, és az Athenaeum fôbizományosa. Dezsô bácsi belopta magát anyám szívébe, és az édesanyja is nagyon megszerette anyámat, aki rövid ideig vendégeskedett náluk Désen. Tény az, hogy nagy volt a szerelem legalábbis Dezsô bácsi, de szerintem anyám részérôl is.

Amikor aztán 1944-ben anyám férjhez ment dr. Keresztes Károly Andráshoz, Dezsô bácsi felutazott Pestre, és meglátogatta anyámat. Verset is írt hozzá, amely megjelent az egyik kötetében.6 – Hogyan alakult ki a kapcsolat édesanyád és a késôbbi férje között?

– Móricz Zsigmond halála után az örökösök jogi képviselôk révén állapodtak meg a hagyaték sorsa tekintetében, és anyámat dr. Keresztes Béla képviselte, de túlnyomóan a fia vett részt ezeken a megbeszéléseken, aki akkor már szintén ügyvéd volt, és alaposan elmélyült ebben a hagyatéki eljárásban. Gondolom, hogy anyámat szépnek, csinosnak találta, és egymásba szerettek. Bandi bácsi -én mindig így hívtam- volt az OPUS Kiadónak a tulajdonos vezetôje, a cég a Fô utca 52-ben mûködött, és ôneki a lakása is ott volt, együtt lakott az édesanyjával és a testvérhugával.

1943 elején, amikor befejezôdtek a hagyatéki tárgyalások és Csibe valami kevés pénzhez jutott, meg eladta Virágnak az ô telekrészét Leányfalun, ebbôl a kis pénzecskébôl aztán a Baross utca 1-ben nyitott egy kis könyvesboltot, és azt fejlesztette tovább kiadónak. Ez volt a Móricz Zsigmond Könyvkiadó, amely késôbb fuzionált az OPUS-szal.

Annyit hadd tegyek hozzá ehhez, hogy nyomára leltem valahol annak, hogy Móricz anyámat taníttatta többek között a könyves szakma rejtelmeire is. Az volt az elképzelése, mármint Móricz Zsigmondnak, hogy családi vállalkozássá teszi könyvei kiadását. A lánya, Gyöngyi könyvkötô lett, a gépeket Ausztriából hozatta neki.

Korszerû berendezések voltak ott a Sándor utcai mûhelyben. Szinte azt lehet mondani, hogy Gyöngyi néném haláláig ez a könyvkötô üzem mûködött. Az elképzelése az volt, hogy Erzsi lánya legyen a kiadó és a kereskedô, a nyomdai ügyeket pedig testvéröccsére, Miklósra bízta volna.

– Aki akkoriban szintén ott lakott Leányfalun.

– Igen, szemben velünk a Schitz-villában. Ez ma a leányfalusi irodalmi múzeum. Sokan azt hiszik, ez volt a Móricz-kúria. Tehát az volt az öregúrnak az elképzelése, hogy családi vállalkozást hoz létre, mert ô a kiadó részérôl nagyon kizsákmányoltnak érezte magát, és így akart ebbôl a gödörbôl kimászni.

– Édesanyád mikor ment hozzá dr. Keresztes Károly Andráshoz?

– Én úgy tudom, hogy 1944 márciusában. De a pontos dátumot nem tudom.

– Született-e gyerek ebbôl a házasságból?

– Az igazság az, hogy édesanyám áldott állapotba került az ostrom alatt. Ekkoriban, az ostrom vége felé már mûködött a bolt raktárában az a sokszorosító gép, amit Bandi bácsi beszerzett. Az ezen nyomtatott és illegálisan kitöltött papírok segítsé6. Varró Dezsô Gyilkos tavasz címû kötetében található az Elment címû, Móricz Erzsinek ajánlott vers.

„Móricz Zsigmond utolsó költeménye”

225

gével több katonaszökevényt sikerült megmenteni, zsidókat kihozni a gettóból, többek között annak a Vázsonyi Vilmosnak a feleségét és unokáját, aki liberális képviselô volt, majd a Wekerle-kormányban igazságügyi miniszter, valamint az irodalomtörténész Vezér Erzsébet édesanyját, ôt ráadásul az anyai nagyanyám papírjaival. Anyám egyszerûen karon fogta, és kisétáltak a gettó kapuján.

– De mintha bújtattak volna ott menekülôket is?

– Hát persze! Írt errôl Fehér Lajos és Hegedûs András is. Bejáratos volt a boltba Kutrucz Gizella és mások is a Gyôrffy-kollégisták közül. Az ellenállásnak egy kis központja volt ez az üzlet.

– Onnan indultunk el, hogy az édesanyád az ostrom alatt terhes lett.

– Anyámék a lebukás szélén voltak. Pontosabban: kapcsolatot tartottak a katonai ellenállás egyik vezetôjével, dr. Szávay Nándorral, akit ekkortájt letartóztattak, bár nem tudtak rábizonyítani semmit, pedig valószínûleg benne voltak a Gömbösszobor felrobbantásában. Anyámék pedig féltek, hogy a sokszorosító gép miatt ôket is letartóztatják és elhurcolják, s inkább menekülôre fogták a dolgot, és anyám a menekülés közben elvetélt.

– Hová menekültek?

– A lakásuk az Eskü úton volt, ez a mai Duna utca. Elôször ennek a pincéjébe.

Amikor találat érte a házat, és a fôfala kidôlt, a lakásuk pedig elpusztult, akkor ôk már nem tudtak ott maradni, és onnan ismét továbbmentek, azt viszont már nem tudom, hová. Szegény anyám akkor már az ötödik hónapban volt.

– A háború után hogyan folytatták az életüket?

– A nevelôapám fantasztikus személyiség volt. Párizsban végezte az államjogot, a másik diplomáját a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte. Édesanyja félig szerb asszony volt, ezért Bandi bácsi beszélt szerb nyelven, így az oroszok bejövetele után tudott kommunikálni velük. Kapott Zamencev tábornoktól egy papírt, amivel szabadon mozoghatott. Rögtön összeszerelte a motorkerékpárját, amit a könyvesbolt pincéjében tárolt, és ment a munkahelyére. Ô vezette báró Hammersfeld Viktornak, a GANZ vezérigazgatójának a titkárságát. A háború akkor még folyt, de a feladat az volt, hogy tessék a termelést megindítani.

Februárban a gyárba ment, és találkozott egy foglyokat kísérô szovjet alakulattal. Hiába mutatta Zamencev tábornok papírját, azt összetépték, a motorját elvették, ôt pedig belökték a foglyok közé a menetbe. Gyalog le Ceglédig, be a gyûjtôbe.

Este értek oda, a szabad ég alatt éjszakáztak. Anyám azonnal rohant mindenüvé, felkereste Erdei Feri bácsit, aki az Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminisztere volt, és mindenkit, akit csak lehetett, akik ismerték Bandi bácsit, de amíg ki tudták hozni Ceglédrôl, eltelt vagy hat hét, ezalatt összeszedett egy vesetuberkulózist, amelybe rövidesen bele is halt.

– Édesanyád ezután hogyan teremtette meg a továbbéléshez szükséges egzisztenciát?

– Bandi bácsi érdemeire való tekintettel kérvényezte, hogy egy trafikot nyithasson. Ezt ô meg is nyitotta a Damjanich utca végén, és a bolt 1949-ig, az államosításig mûködhetett.

– És utána?

– A dohányipari vállalat dolgozója lett, de a trafikjából, ahol minden az övé volt, elhelyezték. Nem volt ott komoly berendezés, de mégis, és az állam nem kártalaní-

226

Hamar Péter

totta egy vassal sem. Végül hosszas kilincselés után sikerült neki az állami könyvterjesztô vállalathoz átmenni, több antikváriumban dolgozott, túlnyomóan a Múzeum körúton, és onnan ment nyugdíjba. Ô már 49 éves korában olyan rossz fizikai állapotban volt, hogy leszázalékolták, és nemsokára meg is halt.

– Pontosan mikor?

– 1971. március 7-én.

– Hol lakott a halálát megelôzô idôkben?

– A kibombázott lakás helyett a Baross utca 4-ben, az üzlettel szemben szereztek egy kis lakást. Az épület fele le volt bombázva. Ha a nappalinak kinyitottad az ajtaját, három emelet mélység tátongott elôtted. Innen kerültek Bandi bácsi gyári kapcsolatai révén a Fô utca 73-ba, ami akkor Rakpart 49. volt, de azóta át lett számozva. Itt lakott anyám még a férje halála után is egy ideig, majd innen költözött a Magyar utca 3-ba, egy hármas társbérletbe. Ott lakott mindaddig, amíg én a saját lábamra nem tudtam állni, és olyan lakást szerezni, ahova magamhoz vehettem.

– Tehát te odavitted ôt a Hollósy Simon utcába?

– Természetesen. Akkor ô már annyira beteg volt, hogy szegény párom nem bírta, hogy ellássa a gyerekeket, és utána rohanjon anyámhoz. Ez már tarthatatlan állapot volt. Össze kellett költöznünk, és hát az utolsó éveit együtt éltük, és azt tudom mondani, hogy konszolidált viszonyok között. Az a sok behatás, ami az ô életét végigkísérte, pszichikailag és fizikailag is nagyon tönkretette. Sok operáción esett át, és tény, hogy ôt már kicsi korában is mûtötték. Látható volt egy hosszú és csúnya vágás a nyakán, de hogy mit távolítottak el akkor, azt nem tudom. A lába fiatal korában is sokat fájt, érdekes módon még Móricz Zsigmond vett neki egy bôrszíjjal összeköthetô, lábra szerelhetô rögzítôt. Idôsebb korában pedig Babics professzor távolította el a jobb veséjét.

– A Világ Igaza-elismerést 1997-ben kapta meg. Miért ilyen késôn? És egyáltalán, ki kezdeményezte?

– Szükséges ehhez rögzíteni azt, hogy az olyan tevékenységet, amiért ezt a címet odaítélik, erôsen konspiratív módon végezték. Igyekeztek titokban maradni. Ha azok a személyek, akiket ôk megmentettek, nem kezdeményezték volna anyám és nevelôapám tekintetében, hogy kapják meg a Világ Igaza kitüntetô címet a Yad Vasem Intézet közbenjárásával, akkor a mai napig nem kapták volna meg.

– Ez olyan tevékenység volt, amit nem dokumentáltak.

– Az ifjabb Vázsonyi Vilmos, akit kisgyerekként hozott ki anyám a gettóból, Franciaországban él, de hogy pontosan hol, azt nem tudom. Én csak poste restante levélben tudom ôt elérni. Amikor itt járt Budapesten, és néhány napot együtt töltöttünk, ô ezt a rejtôzködést azzal indokolta, hogy még mindig él benne az a félelem és riadalom, amit gyerekként átélt.

– Borzasztó reflexeket alakított ki az a kor a túlélôkben.

– Hogy anyámék tevékenysége aztán hogyan került a Yad Vasem Intézet tudomására, arról elôzetesen nem volt információm, nem vontak engem ebbe bele. Utólag tudtam meg, hogy Vezér Erzsébet volt a kezdeményezô. Én egyszer csak értesítést kaptam, hogy menjek a Bálint-házba ekkor és ekkor.

– Mi az a Bálint-ház?

– Ez az Opera mögött van, a magyarországi zsidók kulturális központja.

– Ezek szerint te vetted át az elismerést?

„Móricz Zsigmond utolsó költeménye”

227

– Igen, posztumusz én vettem át mindkettôt: anyámét és Bandi bácsiét is. Itt az Apor Vilmos téren van egy szép emlékmû, egy nyitott könyvet ábrázol, ebbe van azok neve belevésve, akik valamit tettek magyarországi zsidó honfitársaik megmentéséért a második világháború idején, így az övék is.

– Édesanyád neve hogyan van ráírva?

– Móricz Erzsébet.

– Van-e még valami, amirôl fontos lenne édesanyád kapcsán beszélnünk?

– Akik engem ebben a témakörben meghallgattak, mint Tasi Jóska, a neves filológus, aki jóbarátom lett, és nagyon sajnálom, hogy olyan korán elment, vagy Maróthy István, a Petôfi Irodalmi Múzeum hangtárának vezetôje, azok erôsen faggattak a Virággal való kapcsolatomról. Én kerültem ezt a témát, mint macska a forró kását. Nem akartam én ebbe belebonyolódni. Akinek szeme van a látásra, és füle van a hallásra, az tudja, hogy ez a kapcsolat nem lehetett felhôtlen, kanálcsörgés nélküli, azonban meg kell mondanom, mert azóta is ér engemet vád, hogy én ezekkel a dolgokkal nem foglalkoztam úgy, ahogyan kellett volna, és nem igyekeztem a Móricz Zsigmond fogadott fia szerepkört betölteni. Ennek elsôsorban az az oka, hogy Virág kirekesztett szinte mindenbôl. Igyekezett távol tartani minden dologtól, ami Móricz Zsigmonddal kapcsolatos volt, akár ünnepség, akár bemutató, akár elôadás. Ô mint Móricz Zsigmond hivatott lánya, aki élete jelentôs részét apjával élte le, és mindent tudott róla, százszor jobban, mint bárki más; országgyûlési képviselô volt, az MSZMP tagja, ilyen hendikeppel én nem versenyezhettem. Talán ezért is választottam magamnak egészen más életpályát. Persze tudom én, hogy Móricz Zsigmond mérhetetlen terhet rakott a lányai vállára azzal, hogy minket, anyámat és engem, beemelt a családba. Ezt nekik tudomásul kellett venniük, és igyekeztek is megfelelni apjuk akaratának, de Virág bizony néha kiesett a szerepbôl.

Hogyha van valamilyen vonatkozásban kapcsolatom Móricz Zsigmonddal, hát elôbb vagy utóbb kiforrja magát. Vannak a magyar irodalomtörténészek olyan okosak, hogy majd ezeket a szálakat kibogozzák.

228

Marik Sándor

Marik Sándor

A mai magyar adórendszer európai színvonalú Interjú dr. Szikora Jánossal, az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal (APEH) elnökével Az 1955-ben Nagykállóban született Szikora János 2005 eleje óta tölti be az APEH elnöki posztját, elôtte a SzabolcsSzatmár-Bereg megyei igazgatóság vezetôjeként dolgozott a szervezetnél, ez utóbbi kinevezését 2003. március 1-jén vette át. Azt megelôzôen, 1988-tól az adófelügyelôség vezetôje volt a megyében, majd adóügyi igazgatóhelyettes lett, de egy ideig egyéni ügyvédként is praktizált.

Jogi és közgazdasági diplomát, majd adóés pénzügyi ellenôrzési területen szaküzemgazdász oklevelet szerzett. Ezt követôen letette a jogi, az adó-tanácsadói, majd a könyvvizsgálói szakvizsgát.

A Szemle az adózásról általában, és a megyei sajátosságokról kérdezte.

– Tekintsünk kissé vissza a múltba. Mióta van egyáltalán mai értelemben vett adó?

– Az adó fogalmát valahogy úgy határozhatjuk meg, hogy az olyan fizetési kötelezettség, amelyet valamely adóztató közhatalom a társadalmi közös szükségletek fedezéséhez szükséges kiadások biztosítása érdekében közvetlen ellenszolgáltatás nélkül egyoldalúan állapít meg, s meg nem fizetés esetén kényszerrel érvényesít. A honfoglalás-kori Magyarországon a mai értelemben vett adókról nem nagyon beszélhetünk, bár a naturális gazdálkodás keretei között a törzsfôk, nemzetségfôk már ekkor is rendszeres jövedelemre tettek szert az egyes szállásterületeken élô köznépek, valamint a honfoglaláskor itt talált népek (szlávok, avarok) kötelezô termék-, vagy munkaszolgáltatásaiból, szolgálataiból, amelyeket akár valamiféle természetben fizetett adóként is felfoghatunk. Ezekben a szolgáltatásokban is megjelenik az adó azon sajátos ismérve, miszerint a hatalom letéteményesének adott juttatásért cserébe nem lehetet valamilyen közvetlen ellenszolgáltatást elvárni – maximum annyit, hogy a terület ura nyújtson az „adózónak” oltalmat másokkal szemben.

A mai magyar adórendszer európai színvonalú

229

– Az adózás, adóztatás kialakulása, mint mindenütt, Magyarországon is az állam, a központi hatalom kiépülésével egyidejûleg jelenik meg. Szent István király az államalapításkor kialakított vármegyerendszer segítségével tudott hatékonyan uralkodni országa felett. Hatalma a katonai ereje, a királyi birtokokon és a várszervezeteken alapult. A királyt megilletô jövedelmek behajtásáról a vármegyékben élô tisztségviselôk, élükön az ispánnal gondoskodtak. A kereszténység felvételét követôen a királyi hatalom megerôsítése érdekében a vármegyerendszer kialakításával párhuzamosan a katolikus egyházat is meg kellett anyagilag erôsíteni. Ezért Szent István király egyházkerületek kialakításával egyidejûleg rendelettel bevezette az egyház számára fizetendô tizedet. Ez annyit jelentett, hogy minden terménybôl, szaporulatból, jövedelembôl egy tized részt kellett a püspökségnek beszolgáltatni.

– A XI–XII. századi Magyarországon a földesúri szolgáltatások természeti formái uralkodtak, a készpénz meglehetôsen ritka volt. Hogyan lehetett ekkor adóztatni?

– Az adózás, adóztatás szempontjából kiemelkedô dokumentumnak minôsül az 1222-es Aranybulla, amely évszázadokra deklarálta a nemesség és az egyház adómentességét. A pénzforgalom erôsödésével a kincstár egyre jelentôsebb bevételi forrásává váltak a regálék, azaz a királyi felségjog alapján szerzett jövedelmek. Ezek közül érdemes kiemelni a pénzverést, a vámokat, a vásárvámot, a sómonopóliumot, valamint a különbözô bányajáradékokat, vagy a királyi városok egyenes (census) és rendkívüli adóját (taxa). A pénzveréshez kapcsolódóan jelentôs jövedelmet biztosított az uralkodónak az évenkénti pénzbevonással járó pénzrontást követôen lecsapódó haszon, az ún. kamara haszna. A kamara hasznát Károly Róbert az elsô állandó, jobbágyokra nehezedô állami adóval, a jobbágytelkenként beszedett kapuadóval váltotta fel. Az adóztatás úgy történt, hogy a kincstár megbízottjaként a vármegye egyik nemese minden év bizonyos idôszakában bejárta a vármegye összes jobbágyközségét és összeírta az adóköteles telkeket. Amely telken olyan jobbágyház állt, amelynek kapuján egy szénásszekér befért, az a megállapított egész adótételt fizette. A jobbágyság terheinek egységesítését hozta Nagy Lajos uralkodása alatt bevezetett és a földesurat megilletô kilenced, vagy második tized bevezetése.

– Ha tovább haladunk a történelemben, Mátyás király megreformálta a magyar közigazgatást, politikai céljainak eléréséhez hatalmas jövedelmekre volt szüksége. Ezt is adóként szedte be?

– Lényegében igen. A korábban kiadott mentességek megszüntetése érdekében a harmincadvám elnevezését koronavámra változtatta, ezzel azt a látszatot keltve, hogy a régi adó eltörlésével egyidejûleg egy olyan új adót vezetett be, amelyre az elôzô királyok által kiállított privilégium levelek nem voltak érvényesek. Szintén e törekvése vezette ahhoz, hogy a kamara haszna adót – Károly Róbert idején kapuadót – füstpénzre, az ún. királyi kincstár adójára változtassa. Ez utóbbi intézkedéssel, azaz hogy nem a jobbágytelkek, hanem a jobbágytelken álló házak után kellett az adót megfizetni, Mátyás megsokszorozta az ebbôl az adófajtából származó kincstári bevételt. Uralkodása alatt a legnagyobb jövedelmet biztosító adó a hadiadó (subsídium) volt. Keménykezû pénzügypolitikája – az adóterhek mellett a behajtás hatékonyságának növelésével – a kincstár bevételeit soha nem látott mértékûre növelte.

– Mi volt a helyzet a török hódoltság idején?

– A három részre szakadt Magyarország hódoltsági területein a törökök a saját jogrendjük szerint bevezetett adókat szedték be a lakosságtól. Így minden nem

230

Marik Sándor

muzulmán lakosnak évente meghatározott összegû fejadót (harádzs), valamint kapuadót kellett fizetnie. De kötelezô volt az állami robot, meghatározott termény-, termékszolgáltatások teljesítése is. E korszak érdekességét mégis az jelentette, hogy a hódoltság határ menti területein kialakult az ún. kettôs adóztatás rendszere. Ez annyit jelentett, hogy az e területeken élôktôl mind a törökök, mind a királyi állam, sôt a földesurak és az egyház is – ha tudta – beszedte a neki járó adót.

– Sajátos lehetett a helyzet Erdélyben...

– Az erdélyi fejedelemség területén a kincstár jövedelmei a királyi Magyarországhoz hasonlóan a rendes és rendkívüli bevételekre oszlottak. A rendkívüli jövedelmeket az adók alkották. A rendkívüli hadiadó idôrôl idôre megszavazott rendszeres adóvá alakult át, amelyet a portaszám alapján vetettek ki. A románoknak külön adójuk volt, az ötvened, amely eredetileg az állatállomány ötvened részét jelentette. A székelyek adója az ún. ökörsütés volt, amely bizonyos számú ökör adásának kötelezettségébôl a XVI. században rendszeres pénzadóvá vált. Érdemes megjegyezni, hogy a királyi Magyarországon a rendes jövedelmek (pl. a regálék) emelésébe, behajtásának módjába a rendeknek nem volt beleszólásuk. A rendkívüli bevételnek számító adókat, mint pl. a kamara hasznát, illetve hadi adót csak az országgyûlés jóváhagyásával lehetett kivetni. Végül említést kell tenni az 1671-es adórendeletrôl, amely többszörösére emelte a terheket, megadóztatta a nemességet is, fogyasztási adót vezetett be a szeszes italokra, a húsra és más élelmiszerekre.

– Hogyan tartották nyilván ebben az idôben az adózókat?

– Adóösszeírások segítségével. Az abszolút monarchia szükségletei anyagi fedezetét a régi adórendszer már képtelen volt biztosítani, ezért mind Mária Terézia, mind II. József komoly erôfeszítéseket tett a feudális alapokon nyugvó adórendszer megváltoztatására és az abszolutista állam bevételi igényeit kielégíteni képes korszerû adórendszer bevezetésére. Ennek érdekében az 1780-as évek közepén II. József az ország egész területére kiterjedô népszámlálást tartott, valamint a birtokok megadóztatásához nélkülözhetetlen teljes körû birtokösszeírást is elvégeztette. A nemesi adózás bevezetésére az uralkodó korai halála miatt nem került sor. Csak 1807ben sikerült az egyszeri vagyon– és jövedelemadó elfogadtatásával ideiglenesen rést ütni a nemesség adómentességén. A nagy áttörésre egészen az 1848–49-es forradalomig kellett várni. Végül az 1848. évi. VIII. tc. törölte el a nemesi adómentesség privilégiumát. A törvény hatálybalépésétôl az adóterheket mindenki egyenlôen és arányosan tartozott viselni.

– Miként finomodott a magyar adórendszer?

– Az elsô magyarországi adóreformra Kossuth Lajos tervei alapján került sor.

Ekkor jelent meg az adók máig ismert legáltalánosabb, az adóterhet viselôk szerinti felosztása. A közvetlen, vagy egyenes adók csoportjába tartoztak azok az adók, melyeknél az adóteher viselôje és az adó befizetôje ugyanaz a személy. A másik csoportot pedig a közvetett adók alkották, ahol az adót fizetô és a tényleges adóterhet viselô személye különbözik. A közvetlen adók közé tartozott a föld minôsége és területe alapján kivetett földadó, a szobaszámhoz igazodó házadó, az üzleti kereskedés tiszta jövedelméhez mérten megállapított kereseti adó, a keresetek utáni személyi adó. Ma már bizarrnak tûnô adó volt az ún. távolléti adó, amelyet akkor kellett megfizetni, ha valaki az évben 183 napot meghaladóan tartózkodott külföldön.

Mértéke a kereset után fizetendô személyiadó kétszerese volt. A közvetett adók

A mai magyar adórendszer európai színvonalú

231

sorában találjuk a pálinkaadót, az italmérési adót, a dohányárusítási adót, a bélyegdíjat, és a lajstromozási illetéket. A forradalom leverését követô Bach-rendszer az osztrák adórendszert vezette be hazánkban. E lépés eredményeként az adóterhelés a korábbi háromszorosára emelkedett. A kiegyezést követôen a magyar törvényhozás átvette az abszolutizmus adórendszerét, meghagyva a közvetett és közvetlen adók rendszerét. Az egyenesadók közül kezdetben a földadó volt a legjelentôsebb. Késôbb azonban a többi egyenes adóval és a fogyasztási adókkal szemben is veszített súlyából. A jövedelmeket négy osztályba sorolták. Ezek közül a kereseti adó alá tartozott kettô: a cselédek, munkások és házalók, valamint a föld– és házbirtokosok osztálya. A jövedelmi adót fizette egyrészt a gyárosok, iparosok, bankárok és mérnökök, másrészt a köztisztviselôk és magánalkalmazottak által alkotott két osztály.

– Híres volt a Wekerle Sándor-féle adóreform. Szakmai szempontból mi volt ennek a lényege?

– Elôször is különlegesség, hogy a Wekerle Sándor által 1909-ben kidolgozott adóreform csak 1922-ben léphetett életbe az elsô világháború miatt. Legjelentôsebb elemei közé tartozott a jövedelemadónál a progresszív adózás bevezetése, az elsô két osztály kereseti adójának megszüntetése, a jövedelemadó számításnál a családtagok jövedelmének összeadódása következtében megvalósuló egyfajta családi adózás megjelenése. A harmincas évek végére a magyar állam több mint hetven jogcímen adóztatott és az adóbevételek kb. 70 százaléka volt az állam részesedése.

– Miként változott az adórendszer a II. világháború után?

– A szocialista diktatúrában az adórendszer alárendelôdött a politikai érdekeknek, hiszen gyakorta egy-egy adóváltoztatás elsôdleges célja a kiszemelt gazdasági szereplôk ellehetetlenítése volt. Az 1948-49-es években egy kormányrendelet bevezette a mezôgazdasági fejlesztési járulékot, amit a mindennapi szóhasználatban egyszerûen csak kulákadónak neveztek. Az 50-es években a parasztság minden rétegét leginkább a mezôgazdasági termékek kötelezô beszolgáltatása sújtotta. A beszolgáltatott termékekért fizetett jelképes árak segítségével a mezôgazdaságban keletkezett jövedelmek egy részét elvonták és azt a nehézipar fejlesztésére fordították. Az 56-os eseményeket követôen szemléletmód változás következett be. A kötelezô beszolgáltatást eltörölték, új ár- és adórendszert vezettek be. A hatvanas évek végén elindított „új gazdasági mechanizmus” hatására a tervutasításos rendszer helyébe a pénzügyi szabályozás lépett. A vállalati adóztatás területén fontos lépés volt az 1968-as gazdasági reform, amely során a gazdálkodó szervezetek önállósága nagymértékben növekedett, s ezzel a szimulált piacgazdasági viszonyok egyfajta szocialista változata valósult meg. Az adózás a vállalatok és a vállalkozások szintjén valósult meg, így a lakosság nagy részének nem kellett szembesülnie az adórendszer mûködésével. Jellemzô adók ebben az idôszakban a nyereségadó, az egyfázisú forgalmi adó, az építési adó, a beruházási járulék, a felhalmozási adó, a vagyonadó, a termelési adó, a kereskedelmi adó, a béradó, kereseti adó stb.

– Térjünk át a jelenlegi magyar adórendszerre, amely 1988-ban adóreform képében lépett az életünkbe, egyik kulcsszava a bruttósítás volt. Miért kellett bevezetni, utólag hogyan értékelhetô egy ilyen nagy változás szakmai szempontból? Hogyan viszonyult hozzá az adóügyi apparátus?

232

Marik Sándor

– Az 1988-as adóreformot – az adófizetô magánszemélyek megjelenítésével, az adózói tudat erôsítésével, a fejlett piacgazdaságokban már általánosan mûködô több fázisú forgalmi adóztatási rendszer kiépítésével – a gazdasági rendszerváltás egyik sarokkövének tekinthetjük. Ennek eredményeként hazánkban is megkezdôdhetett a fejlett piacgazdasággal rendelkezô országokhoz hasonlóan mûködô adórendszer kialakítása. Az 1988. január 1-jén hatályba lépett új adótörvények jelentôsége abban állt, hogy ettôl kezdve minden jövedelemmel rendelkezô, illetve bármilyen terméket, vagy szolgáltatást vásárló pontosan tudhatta, hogy ilyen módon mennyivel járul hozzá az állam mûködtetéséhez. Az adóreform elsô éveiben meghatározóan fontos volt a bizalmi elvre épülô önadózási rendszer kialakítása, bevezetése és a megvalósítás zökkenômentessé tétele. Miközben korábban a gazdasági szabályozók változásai szûk kör, elsôsorban csak a vállalati szakemberek számára voltak fontosak, az ÁFA és az SZJA már nemcsak az egyre bôvülô vállalkozói kört kellett, hogy érdekelje, azokat a magánszemélyeknek is ismernie kellett. Ekkor jött létre a közteherviselés alkotmányos kötelmét biztosítani hivatott önálló állami adóhatóság: az Adó- és Pénzügyi Ellenôrzési Hivatal, amelyre az adóreform megvalósításában – az akkori szóhasználat szerint – „a pályára állításában” kulcsszerep hárult.

Az új szervezetnek egyszerre kellett egyrészt az adóreformhoz kapcsolódó feladatokat megoldania, másrészt egy korábbi ellenôrzés-centrikus szervezetbôl a piaci viszonyokhoz rugalmasan alkalmazkodni tudó adóbeszedési szervezetté átalakulnia.

– Persze az APEH-nek voltak elôzményei...

– Természetesen. Korábban az 1967-ben PM Bevételi Fôigazgatósága néven létrehozott országos hatáskörû szervezet – négy területi igazgatósága révén – végezte a minisztériumok irányítása alá tartozó állami vállalatok pénzügyi ellenôrzését. A szervezet 1982-tôl már a PM Ellenôrzési Fôigazgatóságaként mûködött, kétszintû rendszerben, ahol az elsôfokú adóhatósági feladatok ellátása 19 megyei és egy fôvárosi területi igazgatóság hatáskörébe tartoztak. Az APEH jogelôdjei között voltak a döntôen kisiparosok, kiskereskedôk adójának kivetésére létrehozott adómegállapító hivatalok és az illetékhivataloknak ugyanezen adóalanyok ellenôrzését végzô részlegei is. Az APEH megalakításával létrejött az országosan egységes, háromszintû, ügyfélszolgálatokkal mûködô központi adószervezet, amelynek tevékenysége kiterjedt az összes adóalanyra, az adók és adójellegû kötelezettségek (a tárgyi adók, illetékek kivételével) nyilvántartására, beszedésére, a támogatások kiutalására, valamint azok kezelésére, ellenôrzésére és a mulasztások jogkövetkezményeinek érvényesítésére. A jogelôd intézmények révén az új szervezetben jól ötvözôdött az eltérô környezetû adóztatási kultúra, illetve módszertan. Az APEH szervezetének és irányítási rendszerének mai napig legmarkánsabb átalakítása1992. január elsejei hatállyal történt meg, melynek során – az adófelügyelôségeknek a megyei (fôvárosi) igazgatóságok szervezetébe történô beépítésével – az addigi háromszintû szervezet kétszintûvé vált. A tevékenységek egységesítése érdekében négy nagy szervezeti – adóügyi, ellenôrzési, csôdeljárási és végrehajtási, valamint mûködtetési – blokk jött létre mind a Hivatalon, mind az igazgatóságokon belül. A hivatali központban az irányítási, az igazgatóságokon a végrehajtási funkciók váltak dominánssá, azaz a feladatok és hatáskörök szétválasztása révén az irányítási és felelôsségi szintek körülhatárolhatókká váltak. Az APEH feladatait 2002-tôl külön törvényben határozta meg az Országgyûlés. A 2004. évi Európai Unióhoz történô csatlakozást

A mai magyar adórendszer európai színvonalú

233

megelôzô átvilágítás során megállapítást nyert, hogy az állami adóigazgatás tevékenysége, szervezete korszerû, megfelel a követelményeknek, s ez zökkenômentessé tette az uniós tagsággal járó új feladatokat átvételét is. Mindebbôl a változási folyamatból, az adózással kapcsolatos törvények évenkénti, sôt sokszor éven belüli többszöri módosításaiból érzékelhetô, hogy az állami adóhatóság munkatársai számára a folyamatos tanulás, az állandó változás a munka elválaszthatatlan része. Az Adó- és Pénzügyi Ellenôrzési Hivatal sikeresen látta el azt a feladatot, amelyre létrehozták: az új adórendszer mûködtetését és a költségvetés bevételeinek biztosítását. Stabilitásával, megbízhatóságával, szakmai tudásával jelentôs szerepet játszott abban, hogy Magyarország lakossága megismerte a korszerû adókat, adózási módszereket, és az adózás mindennapjaink szerves részévé vált.

– Adót fizetni ennek ellenére nem a legkedvesebb kötelezettség. Milyen tapasztalataik vannak az adózók szempontjából: együttmûködôk, kritikusok vagy szembenállók?

– Az adózók magatartását nem lehet egységesen minôsíteni. Az adózók: emberek. Van köztük ilyen is meg olyan is. Az önadózási rendszer lényege, hogy az egyes adózóknak saját maguknak kell adókötelezettségeiket megállapítani, és ennek alapján teljesíteni befizetéseiket. Többségük ezt az elôírások szerint el is végzi, ellenôrzéskor együttmûködik revizorainkkal. Az adózók egy része azért nem tesz eleget adófizetési kötelezettségének, mert valójában azt sem tudja, hogy ilyen kötelezettsége van. Más részük tudja ugyan, de nem tudja, hogyan kellene azt teljesítenie, ezért egyáltalán nem, vagy hibásan tesz eleget kötelezettségének. Ôket minden lehetséges módon megpróbáljuk tájékoztatni, a határidô lejárta után viszont felszólítjuk, illetve a körülmények mérlegelésével, de egységes elvek alapján szankcionáljuk. E körben, csakúgy, mint a szándékosan mulasztók esetében már több a kritikus hang, s elôfordul a szembenállás is. Persze ez utóbbi szerencsére ritkán jelent fizikai szembeszegülést, inkább az adóhatóság látókörébôl való kikerüléssel, egyszerûbb, vagy bonyolultabb könyvelési, számlázási trükkökkel próbálkoznak.

Mára már elmondhatjuk, hogy jelentôsen fejlôdött a hazai adózási kultúra, de azért bôven akad még tennivalónk.

– Hogyan értékelhetô a mai magyar adórendszer európai összehasonlításban?

Melyek az erôsségei, melyek a gyengeségei?

– A feltett kérdésre nehéz egzakt választ adni. Az egyes európai országok mára kialakult adórendszere hosszú és komplex társadalmi, gazdasági, és kulturális fejlôdési folyamat eredménye. Az európai integrációs folyamat mélyülése és további bôvülése természetesen nem marad hatástalan az egyes tagállamok adóigazgatásaira sem. Az Európai Unióhoz történt 2004. május elsejei csatlakozás új távlatokat nyitott Magyarország fejlôdése elôtt is. A csatlakozás kapcsán bekövetkezett, és bekövetkezô változások hosszú idôre meghatározzák hazánk lehetôségeit. A részletekbe menô elemzés nélkül is egyértelmûen kijelenthetô, hogy a mai magyar adórendszer az Európai Unió szabályainak mindenben megfelel, azokkal harmonizált (kivételként említhetô az iparûzési adó kérdése, amelyben nem egyértelmû a megítélés). Az, hogy az egyes adónemekben milyen mértékû adókulcsok érvényesülnek, adópolitikai döntés kérdése, de nem minôsíti az adórendszert. Az APEH-nek, mint végrehajtó szervezetnek feladata, hogy a törvények alapján, illetve a mûködést érintô uniós normák szerint a hazai adóigazgatást az európai színvonal szerint fejlessze.

234

Marik Sándor

Hazánkban is olyan adóigazgatási szervezetre van szükség, amely törvényesen, eredményesen, és hatékonyan mûködik, s mindemellett az adókötelezettségeinek eleget tenni akaró állampolgárokkal egyszerû és áttekinthetô, valamint segítôkész és méltányos módon jár el. A folyamatos mûködés mellett – állandóan változó világunkban – természetesen készeknek kell lennünk a folyamatos megújulásra is, s minduntalan ki kell állnunk az összehasonlítás próbáját más országok hasonló szervezeteivel. Nemzetközi adószakmai fórumokon is hangsúlyos kérdés az adóztató szervezetek szolgáltató jellege. Az önadózáson alapuló adórendszerekben kiemelten fontos az adóköteles tevékenységet folytató állampolgárok jogkövetését elôsegítô eszközrendszer folyamatos mûködtetése és a kor technikai vívmányait is felhasználó innovatív fejlesztések elômozdítása. Szolgáltató jellegû feladataink színvonalasabb ellátása érdekében az elmúlt években folyamatosan korszerûsítettük az ügyfélfogadás körülményeit, törekedve arra, hogy az adózók a lakó-, illetve székhelyükhöz minél közelebb tudják elintézni ügyeiket. Ennek megvalósítását ma már az országban mûködô 120 ügyfélszolgálati iroda közül 96-ban a számítógépes kapcsolat is segíti, ahol ezáltal már teljes körû a szolgáltatásunk.

– Az adóelkerülés világjelenség, ami hazánkat sem kerüli el. Az APEH mit tesz ezzel szemben?

– Való igaz, a szervezet stratégiájának nem szabad szem elôl tévesztenie a hatósági kényszerítô eszközrendszert sem. Ennek érdekében aktívan jelen vagyunk a legkülönbözôbb adószakmai fórumokon annak érdekében, hogy az Európai Unión belül jól ismert adóelkerülési technikák visszaszorítása szorosabb nemzetközi együttmûködéssel valósulhasson meg. Az utóbbi években jelentôsen módosultak az ellenôrzésekkel kapcsolatos kormányzati elvárások, amelyeknek csak az ellenôrzésre történô kiválasztás hatékonyabb módszereinek alkalmazásával lehet eleget tenni.

Egyre inkább elôtérbe kerül az informatikailag támogatott kockázatkezelés. A tavaly nyári koncepció-módosítás eredményeként megkezdôdtek a teamben történô ellenôrzések és az újonnan létrehozott „rapid” egység is megkezdte mûködését. 2005ben 285 ezer ellenôrzést folytattunk le. Ellenôrzéseink eredményesebbé válását tükrözi, hogy az elmúlt évben jogerôsen megállapított adókülönbözet összege 26 százalékkal, a szankció összege 33 százalékkal magasabb volt az elôzô évinél. Az adó- és járuléktartozások mielôbbi beszedésére mindig nagy gondot fordítunk. Az elmúlt 5 év alatt másfélszeresére nôtt a behajtott kintlévôségek összege, tavaly már meghaladta a 200 milliárd forintot. Elsôsorban végrehajtási eljárásaink, azok közül is különösen az elektronikus inkasszó eredményes. A 2004 tavaszától alkalmazott elektronikus inkasszó hatékonysága megduplázódott, meghaladja 15 százalékot (korábbi kézi inkasszóink csak 7-9 százalékban voltak eredményesek).

– Az érzékelhetô a köztudatban, hogy a „magyar” olyan nemzet, amely azonnal a kiskaput keresi. Amerikában például az adócsalás a bûnök egyik legnagyobbja, nálunk mintha bocsánatos bûn lenne. Mi errôl a véleménye?

– A magyar társadalomra még nem igazán jellemzô az „adótudatosság”, vagyis az adózó polgárok jelentôs része még nem látja be, hogy az adó nem valami idegen hatalom által elkobzott pénz, hanem magunknak fizetjük be, és amit befizetünk, azt közvetve – társadalmi szolgáltatások formájában – visszakapjuk. Bár e téren van fejlôdés, ez lassú folyamat, s még nem tartunk ott, ahol a fejlettebb demokráciával rendelkezô országok. Itt mindenképpen tekintettel kell lennünk arra, hogy modern

A mai magyar adórendszer európai színvonalú

235

adórendszerrôl hazánkban az 1988-as adóreform óta beszélünk. Az adózás alóli kibúvást – abból a történelmi ténybôl kiindulva, hogy a magyar népen évszázadokon át idegen hatalom uralkodott – gyakran „nemzeti virtusnak” tekintették, s ez a rebellis történelmi „hagyomány” nyomokban még ma is él. A mai társadalom számára az adórendszerrel szembeni magatartását alapvetôen az állami kiadásokról szerzett információk befolyásolják, melyek gyakran hiányosak. A kormányzat feladata, hogy folyamatosan kommunikálja a közpénzek felhasználását. Tudatosítani kell az állampolgárok számára, hogy a „köz” javára megfizetett adók a saját érdekeiket is szolgálják. Az állam van értünk, és nem fordítva. Ez a társadalmi hozzáállást befolyásoló tényezô, amely természetesen hatással van az egyén adózói magatartására is. Megítélésem szerint az adócsalókkal szemben kialakult és általános elfogadott vélemény erôsen visszahat az egyénre. Azaz mind a társadalom egészét, mind az egyént tekintve az adótudatosság formálása kiemelt jelentôségû, ami azonban évtizedekig tartó folyamat.

– Az adózásra ráépült egy szakma, az adótanácsadók hálózata. Hogyan ítéli meg ezt az adóhatóság?

– Az adójogszabályok megtartása és végrehajtása komoly szakmai ismereteket igényel, azonban nem minden adózó tudja, vagy akarja ezeket a jogszabályokat megismerni, értelmezni, megtartani, a gyakorlatban pedig megfelelô módon alkalmazni. Sok vállalkozó és vállalkozás tevékenysége mellett nem is képes mélyrehatóan foglalkozni az adózást érintô kötelezettségek teljesítésének feladatával, ugyanakkor minden adózó tudja, hogy a „törvény nem ismerete, nem mentesít a felelôsség alól”. Jellemzô, hogy a legtöbb vállalkozás maradéktalanul és tisztességesen kívánja adózással kapcsolatos kötelezettségeit teljesíteni. Ennek az adózói rétegnek az igényeit elégíti ki a szakmává nôtt adótanácsadói kör, amelynek tagjai folyamatosan képezik magukat, ismereteiket bôvítik, rendszeresen részt vesznek a továbbképzéseken, ezzel is elôsegítve az adózók jogkövetô magatartását ezen keresztül pedig a költségvetés bevételeinek növelését. Mindezek tükrében az állami adóhatóság vezetése kiemelten fontosnak tartja ennek a szakmai csoportnak a naprakész ismeretekkel történô ellátását, felkészültségének segítését. Figyelemmel kísérjük, és munkánk során hasznosítjuk javaslataikat, véleményüket, s számos tájékoztató elôadást szervezünk közösen az adózási ismeretek széles körû megismertetése céljából. Fentiekben jelzetteket jól példázza az a törekvésünk is, hogy kikérjük a véleményüket a legjelentôsebb, adózást érintô kérdésekben, a különbözô bevallásokat és azok útmutatóit elôzetes véleményezésre megküldjük szakmai szervezeteik részére. Tájékoztatási feladataink ellátásához, amely természetesen az adótanácsadók számára is kiemelt jelentôséggel bír, számos eszközt veszünk igénybe, így a közvetlen kapcsolattartást ellátó ügyfélszolgálatot, az írott és elektronikus sajtót és különbözô kiadványokat. Az APEH internetes honlapja a tájékoztatáson felül arra is szolgál, hogy a letölthetô programok segítségével ezen az eszközön keresztül is teljesíthetôek legyenek az adózók kötelezettségei. Az új elektronikus szolgáltatások kiszélesítése során pedig még nagyobb figyelem fordul a jól felkészült adótanácsadók felé, mert meghatalmazottként oroszlánrészt vállalnak a vállalkozások számára kötelezô egyéni járulékbevallás és adatszolgáltatás teljesítésében. Rendkívüli megelégedettséggel fogadtuk az Adótanácsadók Egyesületének Etikai Szabályzatát, amely kimondja, hogy az adótanácsadók kötelessége eljárásuk során a fennál-

236

Marik Sándor

ló törvények tiszteletével megvédeni megbízójuk érdekeit. Továbbá, hogy munkájukkal segítsék elô ügyfeleik önkéntes jogkövetését, törekedjenek arra, hogy megbízójuknak a törvényességbe vetett bizalma az eljárás során töretlenül megmaradjon, megnyilatkozásaiban érzékeltesse a jogállam, a jogrend iránti tiszteletét.

Meggyôzôdésem, hogy az adótanácsadók döntô többsége ezen etikai alapelvek alapján jár el az adóhatóság elôtt, amikor ügyfeleiknek segítséget és képviseletet nyújt jogainak érvényesítéséhez és kötelezettségeinek teljesítéséhez. Az adóhatóság nem csak akkor találkozik az adótanácsadókkal, amikor azok ügyfeleiket képviselik valamilyen ügyben. Az APEH igyekszik az adótanácsadókkal, azok képviselôivel konzultálni, hogy a megjelenô és érvényes jogszabályok megítélésében közös platformon állhassanak. Ezért esetenként külön tájékoztatja a szakmát, illetve kikéri a törvény végrehajtására vonatkozó tapasztalataikra vonatkozó véleményüket is. Az ügyfeleknek és a pénzügyi hatóságoknak egyaránt érdeke, hogy az adótanácsadók megfelelô képzettséggel és függetlenséggel rendelkezzenek. Az adótanácsadás magas szintû elméleti tudást igényel és annak a gyakorlatban való alkalmazásának képességét is. Úgy vélem tehát az adótanácsadóknak fontos szerepe van az adózás folyamatában, és mint kollégákra gondolok azokra, akik ezt a hivatást választották.

– Már szó volt nemzetközi együttmûködésrôl, de beszéljünk most konkrétan az uniós kapcsolatokról. Hogyan illeszkedik hazánk, annak adórendszere az uniós szervezethez?

– Az európai uniós csatlakozásra történô felkészülés során, az uniós gyakorlatnak megfelelôen, létrehoztuk a Központi Kapcsolattartó Irodát, amelynek nem csak a tagországok közötti információcsere a feladata, hanem a nem uniós tagországokkal való kétoldalú egyezményeken alapuló kapcsolatok fenntartása, közvetítése is.

Az uniós feltételekhez történô alkalmazkodás hosszabb folyamat, amelyet mind az adóhivatali dolgozóknak, mind a vállalkozásoknak tanulniuk kell. Számos új jelenséggel találkozunk, amelyekre megfelelô választ kell adnunk. Új módszereket igényel például az áfával kapcsolatos változás: mint köztudott, a vámhatárok megszûnésével az árumozgást a határon nem regisztrálják, így nehezebben ellenôrizhetô az általános forgalmi adó megfizetése. Nem könnyû a nyomára akadni az adóelkerülô szándékoknak, amikor közösségen belül termékforgalmazásként állítanak be olyan üzleteket, amelyek nem azok. Az Európai Unió számára is problémát jelent a könnyen kijátszható szabályozás, nagy irodalma van a körbeszámlázási (carussel) csalásoknak. A megváltozott viszonyok között létkérdés a tagországok adóigazgatási szervezeteinek szorosabb együttmûködése, a hatékonyabb, gyorsabb információcsere. Számunkra elsôsorban azokkal az országokkal fontos a szorosabb együttmûködés, amelyekkel a magyar gazdaság is intenzív kapcsolatban áll. Elsôsorban a szomszédos országok, Szlovákia, Ausztria, valamint Lengyelország, Csehország, Németország és Olaszország tartozik ide. Az elmúlt évben Budapesten láttam vendégül az olasz és a cseh adóhivatal fôigazgatóját, vendégünk volt a szlovák adóhivatal egész felsô vezetése és a határ menti megyék igazgatói. Magas szintû kínai küldöttséget fogadtunk, vendégül láttunk holland, amerikai adóigazgatási szakembereket, de Budapesten tanulmányozta adórendszerünket vietnami adóhatóság delegációja is. Rendszeres kapcsolatban állunk a francia adóhivatallal, elôkészítés alatt áll együttmûködési megállapodásunk megkötése. Kérésünkre átvilágította az

A mai magyar adórendszer európai színvonalú

237

APEH szervezetét és tevékenységét a Nemzetközi Valutaalap szakértôi csoportja, akik megállapították, hogy a magyar adóhatóság szervezete és tevékenysége modellértékûnek tekinthetô, de rávilágítottak azokra a területekre is, ahol igazodnunk kell az új követelményekhez.

Az APEH alapító tagja – az idén 10 éves születésnapját ünneplô – Európai Adóhivatalok Nemzetközi Szervezetének (IOTA), amely 39 adóigazgatási szervezetet tömörít. 2005 nyarán az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a Krakkóban megtartott közgyûlésen Magyarországot választották a szervezet elnökségére, így az elnöki tisztséggel járó feladatokat egy éven keresztül én látom el. Az IOTA elnökeként nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy a nemzetközi szervezet nevében aláírtam az OECD-vel kötött együttmûködési megállapodást, s nemrégen Brazíliában megtartott közgyûlésen az amerikai adóigazgatási szervezetek szövetségével kötött memorandumot is. Ez a megtisztelô – és persze nem kevés teendôvel járó – megbízatás nemcsak arra biztosít lehetôséget, hogy a magyar adóhivatal presztízsét tovább javítsuk nemzetközi téren, de kiváló alkalmat teremt a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésére is.

– Térjünk vissza a magyar sajátosságokra. A személyi jövedelemadót tekintve az adósávok szerint hogyan oszlik meg az állami adóbevétel?

– Az adósávok szerinti adózás a személyi jövedelemadóban az ún. összevont jövedelmekre vonatkozik, melybôl a legnagyobb hányadot a nem önálló tevékenységbôl származó (döntôen bérjövedelem) képvisel. Az összevont jövedelem, illetve az azt valló létszám 2003. és 2004. közötti arányváltozásait – az önkényesen kialakított jövedelemsávokban – a következô diagram szemlélteti.

A grafikon egyértelmûen mutatja, hogy a magasabb értékek felé haladva a jövedelem tömegének aránya tendenciájában egyre emelkedett, ezzel szemben a létszámarány csökkent. A mindenkori minimálbér alatti jövedelemmel rendelkezô önbevallók száma 920 ezerrôl, 670 ezer fôre csökkent. Ez az összes jövedelmet vallóknak 2003ban a 45 százalékát, 2004-ben pedig mindössze 33 százalékát tette ki. 2004-ben az

238

Marik Sándor

elsô három sávban (1,5 millió forintig) a jövedelemtömeg 33,6 százalék, a létszámarány viszont 73,8 százalék. A felsô régióban mindkét arány emelkedett, legnagyobb mértékben, 2,2 százalékponttal a 4 millió forint feletti jövedelemtömeg. A bevallást adók 5,5 százaléka, vagyis mintegy 111 ezer fô vallott 4 millió forint feletti jövedelmet, amelynek összege mintegy 860 milliárd forint volt, ez az összes jövedelemetömeg mintegy 30 százaléka. Ezek között volt található az a magyar állampolgár, aki 2004ben a 100-as top-lista elsô helyére került, mert az eddigi legmagasabb összeget, vagyis közel 3,1 milliárd forint összevont jövedelmet vallott be. A minimálbérig bezáróan az adókedvezmények érvényesítése révén a számított adó több mint 85 százalékát levonásba helyezhették az adózók. Ez a mérték a következô 650-850 ezres sávban még tovább emelkedik (87,2%), majd ezt követôen fokozatosan csökkenô az arány, de 1,5 millió forintig is több volt a levonás a számított adó felénél.

A következô diagram az összevont jövedelem sávjai szerint mutatja a 2003–2004. évi átlagos adóterhelés nagyságát.

A vonalak mutatják, hogy 2004-ben az elôzô évhez képest minden sávban csökkent az adóterhelés. Különösen azok az adóalanyok élvezték ennek a változásnak az elônyét, akiknek a bevallott jövedelme 1 és 2 millió forint között volt, ugyanis a két sávba tartozó 422 ezer fônél a mérséklôdés elérte a 2, illetve a 2,4 százalékpontot. A további alsó és felsô sávokban egyre szûkült a terhelés különbsége, 2 és 4 millió forint között már csak 1,3 százalékponttal, 4 millió forint felett pedig mindössze 0,7 százalékponttal volt a mérték alacsonyabb az elôzô évinél. A 2004 évi minimálbér alatti jövedelmet vallóknál az adóterhelés nagysága nem érte el a 4 százalékot, ebben közrejátszott, hogy közülük mindössze 351 ezer fônek (39%) keletkezett progresszív adókötelezettsége, amely nem érte el a teljes egésznek a 3 százalékát. A 636 ezer és 2 millió forint közötti jövedelmet vallók viselték a progresszív adó 15 százalékát, a 2 és 4 millió forint közöttiek a 32 százalékát és végül a 4 millió forint feletti mintegy 111 ezer fô (5%) a progresszív adóból 50 százalékkal részesedett.

A mai magyar adórendszer európai színvonalú

239

– Ha már a konkrét számoknál járunk: látom, a keze ügyében van az APEH megyei igazgatóságának összefoglalója a 2005-ös esztendôrôl. Mit mutatnak a megyei számok? Hány adózó él itt?

– 2005 végén 49 078 „adószámmal rendelkezô, mûködô adóalanyt” tartottunk nyilván, számuk 178-cal haladta meg az elôzô évit. A megyei adózók nagyobb része, 45 százaléka egyéni vállalkozó. A társas vállalkozások 40 százalékot, az adószámos magánszemélyek 15 százalékot tesznek ki az adózói körön belül. A társas vállalkozásoknál az alakuló és megszûnt vállalkozások száma 2005-ben egyaránt elmaradt a 2004. évitôl, de az alakuló vállalkozások száma mindkét évben kétszerese volt a megszûnôkének. Az egyéni vállalkozói körben a vállalkozói tevékenységet kezdôk száma jelentôsen csökkent az elôzô évihez képest, a megszûnôk számában nem volt nagy eltérés. A 19 295 társas vállalkozás közel fele jogi személyiség nélküli vállalkozás, amelyek 94 százaléka betéti társaság formájában mûködik, számuk 8801. A jogi személyiségû vállalkozások közel egyharmados arányt képviselnek a társas vállalkozásokon belül, legnagyobb részük, 94 százalék korlátolt felelôsségû társaság formájában mûködik, számuk 5859. A korlátolt felelôsségû társaságok száma 7,5 százalékkal, a betéti társaságoké 1,3 százalékkal emelkedett az elôzô évhez képest. A megyében 514 költségvetési, illetve 3113 non-profit szervezet mûködik, számuk jelentôsen nem változik az évek során. A 22 292 egyéni vállalkozó több mint fele, 53 százaléka fôfoglalkozású vállalkozó, 30 százalék nyugdíjasként, 17 százalék kiegészítô tevékenységûként dolgozik. Legnagyobb részük szolgáltatási, illetve kereskedelmi tevékenységet végez. A társas vállalkozások ágazati összetétele hasonló az egyéni vállalkozókéhoz. A szolgáltatási szféra magas aránya a non-profit és a költségvetési szervezetek idetartozásával magyarázható.

– Milyen arányban járult hozzá megyénk tavaly a központi adóbevételekhez?

– A kiemelt adónem– és járulékbevételek 2005. évi bruttó összege 144,2 milliárd forint volt, 12,4 százalékkal több az elôzô évinél. A bevétek közel felét a társadalombiztosítási befizetések, egynegyedét az általános forgalmi adó, egyötödét a személyi jövedelemadó befizetések tették ki. A vállalkozások 2005. évi befizetései közel 7,6 milliárd forintot tettek ki, 21,1 százalékkal emelkedtek az elôzô évihez képest. A kiutalások összege 20,7 százalékkal emelkedett, a nettó társasági adó bevétel 21,3 százalékkal, több mint 1 milliárd forinttal haladta meg az elôzô évit. A megyei székhellyel rendelkezô gazdálkodók a társasági adó országos bevételéhez 1,4 százalékkal járultak hozzá. Az általános forgalmi adóban az uniós csatlakozást követôen lényeges változás következett be, mely a bevételek növekedésében és a kiutalások csökkenésében egyaránt megmutatkozott. 2005-ben az adónem nettó bevétele pozitív elôjelre váltott, a korábbi évek tendenciájával ellentétben, amikor is a megyei vállalkozásoknak kiutalt összeg folyamatosan meghaladta a befizetéseket. A 2005. évi nettó bevétel 8,3 milliárd forint volt, az elôzô évi közel -5 milliárd forinttal szemben. A befizetések 36,2, a kiutalások 27,9 milliárd forintot tettek ki, ami 29 százalékos növekedésnek, illetve 15 százalékos csökkenésnek felelt meg. A bevallások elemzése alapján megállapítható, hogy a bevételi többlet 90 százaléka az import elszámolás változásából adódott, 10 százaléka a gazdasági fejlôdés eredménye volt. A megyei adózók az országos általános forgalmi adó befizetések 1,3 százalékához járultak hozzá, a kiutalásokból 2,2 százalékban részesedtek. A személyi jövedelemadó befizetések 1,5 százalékkal haladták meg az elôzô évit, összegük

240

Marik Sándor

megközelítette a 29 milliárd forintot. A megye személyi jövedelemadó bevétele az országos bevétel 1,9 százalékát tette ki.

– Ön nyilván a számok mögöttesét is látja, mit takarnak a szikár adatok?

– A lakosságszámhoz viszonyítva, az adószámok tükrében a megye gazdasági ereje változatlanul gyenge. A megye adózói által befizetett összegek alacsony részarányt képviselnek, akármelyik adónemet nézzük. Az adózók összetétele is jellemzi, hogy az országos átlaghoz képest itt magasabb az egyéni vállalkozók aránya, sok a kényszervállalkozás, a gazdasági társaságokon belül pedig a jogi személyiség nélküliek, azaz a betéti társaságok dominálnak. A megyében jobbára alacsony tôkével rendelkezô vállalkozások mûködnek, néhány kivétel természetesen van. Ha az adózási fegyelmet nézzük, az semmivel sem rosszabb, mit az országos átlag.

– Néhány évvel ezelôtt bevezették az egyszerûsített vállalkozói adózást, közismert rövidítéssel az EVÁ-t, amirôl általában az a vélemény, hogy sikertörténet. Mit jelent ez a megyében, és mit országosan?

– Az EVA hatálya alá tartozók köre folyamatosan bôvül. A megyében 2003-ban két és fél ezren, a következô évben több mint három ezren, tavaly közel három és fél ezren választották ezt az adózási módot. Arányuk az egyes években 5, 6, illetve 7 százalék. A kiemelt adó- és járuléknemek között egyébként az egyszerûsített vállalkozói adóbevétel a legalacsonyabb tétel. A bevételek növekedési dinamikáját nézve azonban ez az adónem emelkedett a legnagyobb ütemben. A 2005. évi bevétel közel 2,4 milliárd forint volt, 36,1 százalékkal több mint az elôzô esztendôben. A bevételek növekedésében az adózói kör bôvülése és az adózási módot választhatók bevételhatárának emelése együttesen szerepet játszott. Két év alatt az adózók száma több mint egyharmadával, közel ezerrel emelkedett. A bevétel növekedési dinamikája meghaladta az adózói kör emelkedését. A megyei egyszerûsített vállalkozói adó bevétel az országos bevétel 2,6 százalékának felel meg. A számoktól áttérve a minôsítésre: valóban azt mondjuk – és joggal –, hogy sikertörténet, és ezt nem megérzések, hanem tényeken alapuló, széleskörû elemzések bizonyítják. Kiválasztottuk a most EVA-körben adózó vállalkozások egy jelentôs csoportját, és megvizsgáltuk a korábbi, az EVA elôtti és a mostani bevallásaikat. Tehát ugyanazokról a vállalkozásokról van szó. Azt tapasztalatuk, hogy miután az EVÁ-ba bejelentkeztek, lényegesen megnôtt az általuk bevallott bevétel, és annak ellenére, hogy az EVA csak 15 százalékos mértékû, a befizetett adójuk is lényegesen meghaladta a korábbit. Ez tehát kedvezô az állam számára, ugyanakkor jó a vállalkozónak is, a méltányos 15 százalék megfizetésével teljesíti a kötelezettségeit, nem érdemes különbözô kétes elszámolási trükkökön, számlagyártásokon, adóelkerülésen törni a fejét.

– Az elektronikus ügyintézés várhatóan hamarosan alapvetô változásokat eredményez. Miként készült fel erre az APEH? – Az adóhivatalban az elsôk között kezdôdött meg az elektronikus közigazgatás kialakítása, melynek ma már egyre több eredményérôl is számot adhatunk. 2003tól kezdôdôen a korábbinál is nagyobb ütemben növekszik a holnaplátogatóink száma, 2005-ben már közel 7 millió alkalommal keresték fel honlapunkat. Az internet nemcsak a tájékoztatásban, hanem a bevallási kötelezettségek teljesítésében is jelentôs változást eredményezett. Az elmúlt három év alatt már érzékelhetô mértékben tolódott el a beadott bevallások közötti arány az internetes program hasz-

A mai magyar adórendszer európai színvonalú

241

nálatával készült, de papíron benyújtott, illetve az elektronikusan beadott bevallások javára. A törvényben kötelezett tízezer legnagyobb adózón túlmenôen 2005 áprilisától már bármely adózó beadhatja bevallásait elektronikus úton az ún. ügyfélkapun keresztül. 2005-ben az elektronikusan beküldött, összesen 523 ezer bevallás közül már több mint 66 ezret az ügyfélkapun regisztráltak nyújtották be. Örülünk annak, hogy évrôl-évre növekvô tendenciát mutat az internetrôl letöltött bevallások száma, ami elôsegíti a feldolgozás idôigényének és a hibás bevallások számának csökkenését. Érdekes, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye számai az elektronikus bevallás terén jók, néhány elônyösebb helyzetben lévô, gazdagabb megyét is megelôznek.

– Végül is megtörtént már a „frontáttörés”, vagy még csak kezdetiek az eredmények?

– Az alapvetô változás még nem történt meg, de feltehetôen nem kell sokáig várni erre sem. Elsô lépcsôben a társadalombiztosítási járulékok beszedésének változása ad majd lendületet az elektronikus bevallás elterjedésének. A kormány ugyanis még tavaly döntött, hogy a társadalombiztosítási bevételeket beszedésérôl fokozottabban kell gondoskodni. Ennek hátterében az a felismerés áll, hogy sokan vesznek igénybe egészségügyi szolgáltatásokat, miközben járulékot nem fizetnek, sem maguk, sem munkáltatóik. Erre megoldást kellett találni; a változtatások bevezetése fokozatos. 2007. január elsejétôl minden foglalkoztató havonta köteles lesz elszámolni az adóhivatallal az elôzô hónapban magánszemélyeknek kifizetett jövedelmekkel és járulékokkal, aminek 1,2 millió érintettje lesz. Az 50 000 legnagyobb vállalkozás számára – amelyeknél a foglalkoztatottak fele dolgozik – azonban már 2006. májustól életbe lép ez az adatszolgáltatási kötelezettség. És itt kapcsolódik az intézkedés az internethez: a jelentéseket teljes egészében elektronikus formában kell beadni. Tehát nem az internetrôl letöltött és kinyomtatott papírlapokon, hanem elküldeni is elektronikus formában kell. Ez az intézkedés a járulékok beszedése érdekében született, de ha a bevezetés jól sikerül, a módszert könnyû lesz kiterjeszteni az adónemekre. Tudjuk, hogy ez nagy változás, és eleinte nehéz lesz, ezért igyekszünk minden segítséget megadni az érintetteknek. Ha begyakorolják, sokkal könnyebb lesz a lebonyolítás mint eddig. Az elektronikus bevallási rendszer bevezetésével pedig utolérhetjük a kontinens nyugati felét, ahol a bevallások döntô többsége már most is így készül.

– Végül a megye adóügyi szakembereinek felkészültségérôl kérdezem: APEH-elnökként milyennek látja korábbi megyei kollégáinak szakismereteit?

– Nincs szégyenkeznivalónk. Nem csak a napi feladatokat végzik pontosan az igazgatóság munkatársai. Jó néhányan vannak közöttük, akik konkrét munkájukon túl is kiváló ismerôi az adózásnak, jelzik a jogszabályok esetleges hibáit, megoldási lehetôségeket javasolnak, hozzájárulnak, hogy az adórendszer harmonikusan mûködjön.

SZEMLE

243

szemle „... van egy legfõbb parancs: az Élet” Az Ungváron élõ író, újságíró, Balla László száz tárcát gyûjtött össze és tett közzé legújabb kötetében. Több évtizedes újságírói pályafutásának kedvenc kifejezési formái voltak e színes, a korhangulat és személyes érzések kifejezésére szolgáló történetek, gondolatszilánkok. Ihletõ forrásai közt ott található a gyermekkor tündérvilága, a család éltetõ melege, a jelen eseményeire való reagálás belsõ késztetése, az idõs kor gyötrelmeinek sztoikus elfogadása. Természetesen mindenik mögött ott van, rejtetten, áttételesen vagy közvetlen megjelenítésben a megélt történelmi háttér, amely a kárpátaljai magyarság sorsát alakította – a kisebbségbe jutott nemzettörzsek közül a legmostohább módon.

Manapság, amikor ez a mûfaj szinte teljesen kikopott az információra, fõleg pedig szenzációra éhes napisajtó hasábjairól, felüdülésként hat a magyar újságírásban oly nagy jelentõséggel bíró, klasszikus íróink által elõszeretettel mûvelt publicisztikai miniatûrök olvasása. Bennük és általuk egy számunkra sok tekintetben értelmetlen, abszurd világ kerül életközelbe. Azon túlmenõen pedig egy olyan személyiség, aki a Szegény ember vízzel fõz (PoliPrint Ungvár, 2002) címû könyvében számot vet négy évtizedes újságírói múltjával, örömeivel és gondjaival, nem hallgatva el azt sem, hogy annak voltak árnyoldalai is: „teljes egészében vállalom mindazt, amit az újság szol-

gálatában cselekedtem; azt is, ami utólag hibának minõsül, de aminek a meglépése az akkori súlyos politikai helyzetben, a ránk nehezedõ sokszoros nyomás alatt – kényszer volt. (...) Hogy betölthessük magyar szellemi mûhely szerepünket (és kívülünk más nem volt akkor Kárpátalján), ezért a hatalomnak messzemenõ engedményeket kellett tennünk. (...) ... ha lapszerkesztõi munkám közben néha túlléptem bizonyos tûréshatárokon, eközben elkövetett hibáim éppen küldetéstudatomból sarjadtak. A lap megteremtését, életben tartását, föllendítését, szellemi mûhely jellegének kifejlesztését annyira predesztinált feladatomnak tekintettem, hogy gyakran úgy éreztem: ennek mindent alá kell és alá szabad vetnem.”

Ennek az õszinte vallomásnak az ismeretében olvasva és mérlegelve a könyvbõl elénk táruló politikai, társadalmi és személyes hátteret, keretet, a kép rendkívül összetett, bonyolult és változatos. Számvetés mindazzal, ami velük, vele és körülötte történt. Ezen írások és szerzõjük javára írhatjuk, hogy nem kíván másnak mutatkozni, mint amilyen az ifjúság hevületében, a férfikor társadalmilag megszabott életpályáján mutatkozott. „Cintányéros” volt egy zenekarban, kinek egyszerre kellett igazodnia a karmesterhez s adni magából a legjobbat, ami mûvészi képességeibõl fakadt, amit szerepe, a zenekarban elfoglalt helye kínált. S amiként hõse azonosult hangszerével, Balla

244

Lászlóra vonatkoztatva is mondhatjuk: az írás: õ maga; õ maga pedig: az írás. Õ sem térhetett el a kötelezõ partitúrától, de amint arra kis rés nyílott a tiltások merev, kemény falán, kitekint, túllát a zordon falakon. Szép példája ennek a sárgaszilvába oltott barackvesszõ parabolája. Válaszút elé kerül: pusztulni engedje a rügyeket, vagy „megadva magát az alanynak – sõt annak részévé válva – kibontsa õket, felnevelje az új törzsön, a régi anya fiait, unokáit, dédunokáit, boldoguláshoz vezesse õket, teljesítve a sejtjeibe írt õsi parancsot: gyümölcsöt hozni?” A Hûség szavára hallgat, fává terebélyesedik, évrõl évre bõ termést hoz. A képben maga a szerzõ „szólal” meg, aki az utóbbi utat választja, számolva annak következményeivel is: „Igen. Talán vállalni kell mindent. Vállalni azt is, hogy csélcsapnak, következetlennek gondolják, olyannak, aki nem ad magára, aki megadja magát a sorsának.

Mert sok parancs közt, amely utunkat megszabja, van egy legfõbb parancs: az Élet.”

Azt mondhatnánk, könnyû ez az utólagos maga mentés, ám a tárca alatt az 1980-as évszám olvasható.

A nyolcvanas évek végén kibontakozó glasznoszty elõtt keletkezett írásokban is ott rejlik a társadalomkritika csírája, a realitások visszásságainak rejtett bírálata. Elégtétellel nyugtázza például a hóemberré alacsonyodott, a kert sarkába került nagyvezér szobra sorsát. (Az írás keltezése: 1970!)

Maga is vágyott a Kosztolányi által megverselt mézes kenyérre, utalva az irodalomtanításban uralkodó sematizmusra, tiltótáblákra. (1974) Az idõ vaspályáin, kupéba zártan is szeretne hegy tetején álló, viharokkal dacoló fenyõ, jókedvû, „a szabad természet gyönyöreit élvezõ, fára mászó” ember lenni. De a vonat kérlelhetetlenül robog, a pillanat varázsa pedig elmúlik. (1973) A remény azonban nem halhat el. Ezt példázza a lombkoronájától megfosztott bükkfa élet-

SZEMLE

akarata is. A tisztás közepén pompázó, büszke tartású, villámtól elrútított, megrokkant, megcsúfolt növény újra kihajtott, melynek csonkjait az idõ múltával sok kis hajtás lepte el. (1977) Megvetéssel szól a ranglétrán felemelkedett tisztviselõ torzult jellemére.

(1978) Az e korszakban keletkezett, e kötetben közölt írások témájának zömét az ifjúság, a családi élet ihletik. A hajdani búzamezõk, az unokát megörvendeztetõ kacsázás sikerélménye, a labdázás, melyben ott rejlik az „örök emberi törekvés: kergetni, utolérni, elérni valamit” szándéka. A játék szimbolikus értelmet nyer, vágyaink, álmaink megtestesítõje: „Egész életünkben így futunk valamennyien a labda után, és ritka az a pillanat, amikor végre a mienk...”

(1982) A nyugdíjazást követõ esztendõk a felmérés, a számvetés napjait, éveit hozzák el Balla László számára. „A végtelenben találkoznak” címmel megjelent hat kötet önéletírás is jobban megérthetõ, ha melléjük társítjuk az ez idõben keletkezett tárcákat, melyek közül jónéhányat a Kelet-Magyarország közölt. A harmadik életkor szimbolikus magasából nyílik rálátás a letûnt világra, a megélt eseményekre, a sors- és jellempróbáló idõkre. Domináns bennük a nosztalgia, az oly sokszor elõbukkanó „vajon miért?” kérdés minduntalan elõtérbe nyomulása, az a szomorú, immár jóvátehetetlen felismerés is, miszerint „nem kellett volna oly sok ifjúkori ideálomtól eltántorodnom”.

Az ungvári Munkácsy Mihály utcai ház erkélyérõl a város forgatagában elmélyülõ hajdan volt kisfiúra gondolva rezignáltan állapítja meg: „milyen másképp lett volna, ha az a kisfiú, férfivá cseperedvén, majd megöregedvén, egyszer-egyszer nem azon az úton indul el, amely – mint késõbb kitûnt – nem vezet jóra.” Pedig benne is ott munkált az ifjúság önmegvalósításra késztetõ hajlama. Õ is a maga útját kívánta járni, aki

SZEMLE

a tanulmányát bíráló professzornak odaveti: „Rendben van, hogy Lenin így gondolja, de nekem más a véleményem.” Lehetett volna más úton haladni? Költõi kérdésként sem vetõdhetett fel! Vinnie, cipelnie kellett a batyut, sorsát, mint a háború miatt bezárt kassai gimnáziumból haza utazó hajdani kisdiáknak. Az ifjúság emlékkútjából fölmerülõ képhez hozzátoldódik az akkor hetvenkettedik évében járó író tapasztalása. „Hányszor elõfordult késõbb is, hogy a józan észre nem hallgatva, irdatlan batyukat kanyarítottam a vállamra, fölvállaltam erõmön fölüli feladatok megoldását, azután fájón tapasztaltam, hogy kilyukadt a járdán vonszolt lepedõ, és vissza kell fordulni.” De egyáltalán lehetséges-e visszafordulni? A letûnt idõ megismételhetetlen. Az író egyetlen dolgot tehet: õszintén szembe nézni a múlttal, bevallani tévedését, vállalni gyengeségeit, szavaival figyelmeztetni, inteni, élettapasztalatokat összegezni.

E tárcákban alig van nyoma a moralizálás kísértésének, szándékának. Prózai miniatûrjeit motívumként, részletezõ elemekként szánja egy képzeletbeli freskóhoz – nem hiába készült képzõmûvésznek –, amely az

245

utána jövõk gondolataiban, megrajzolandó társadalomképként áll elõttünk. Belülrõl ábrázolja azt, amit mi kívülrõl ítélünk meg. Épp ezért kell visszafognunk magunkat.

Balla Lászlót sorsa Kárpátaljához kötette. Tárcáiból az élet napos és árnyékos oldalai villannak fel. Kevés öröm, annál több gond, a külsõ erõk hatalmi súlya, kényszere alatt görnyedõ élet. Írásai sorsa, akár a vadgesztenyéé: van, amelyik terméketlen aszfaltra esik, kiszárad, eltapossa egy jármû, semmivé lesz; van, amelyik termõ talajba hull, s maga is életet teremt, késõbb fává terebélyesedik. E tárcák legjava is így kísér el bennünket a könyv elolvasása után, érzékletessé tesz egy világot, amely mintha nem is száz kilométerre, hanem egy fényévre lenne tõlünk. A vasfüggönyt még nem tûntette el teljességgel az idõ. E könyv segít abban, hogy mögé pillantsunk, megértsük azt, ami oly sok tekintetben érthetetlen volt s maradt számunkra.

Balla László: Árva aranyesõk. Száz tárca. Kárpáti Kiadó, Ungvár, 2004. 176 p.

Máriás József

A Mikeczek Szabolcs megye történetében kevés olyan család akad, amelynek közszereplésérõl legendák is születtek. A rendkívül népes, több ágra osztódó, de minden hajtásában vitális Mikecz család ilyen família.

A Mikecz név okleveles forrásokban már a 13. században elõfordul. A család õsi fészkét a mai Horvátország területén kell keresnünk. A

Mikeczek elõdei bizonyíthatóan az egykori Kõrös vármegyei Cirkvena községben éltek és elsõsorban a török elõl menekülve, szétszóródtak az országban. Az õsi fészekben élõ Pál és Miklós 1434-ben Zsigmond királytól kapott nemesi levelet. A megnemesítettek maradékaiból Erdélybe is jutottak Mikeczek. Õk alapították meg a család egyik fõ ágát, a szentesi ágat.

246

Apafi Mihály fejedelem 1686-ban ezt az ágat is megnemesítette, András személyében.

András unokája, Mihály Szentes fõbírája volt, róla a város 1906-ban utcát nevezett el.

A fõbíró maradékai becsületes szántóvetõ emberek lettek, népes gyermekszaporulattal. Nem volt ritka a családban a 10–14 gyermek. Szentes 1836-os örökváltsága után kerülnek ki a családból városi és vármegyei tisztviselõk: aljegyzõ, szolgabíró, táblabíró.

De sokan továbbra is kétkezi munkások, iparosok, földmûvesek maradnak.

A hivatalnokok leszármazottai lesznek aztán a szentesi ág 20. századi jeles tagjai: Béla az elsõ világháború után a Katonai Állatorvosi Fõiskola vezetõje ezredesi rangban, Ferenc egyetemi tanár Debrecenben, Tamás pedig a rendszerváltás után rendkívüli követ Moszkvában.

A család másik fõ ága, a szabolcsi ág.

Megalapítója a Gáván élõ Mihály, aki 1716ban III. Károly királytól kap nemesi levelet.

Az oklevél a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltárában található immár restaurálva. Pár éve ugyanis a család anyagi áldozatvállalásával sikerült ezt a munkát elvégeztetni.

Mihály egyik fia, István felesége birtokára, Kemecsére költözött, így lett a szabolcsi ág fõ fészke ez a falu. A gávai Mikeczek egy másik ága pedig Zemplén megyében hajtott ki. De maradtak Mikeczek Gáván is, fõbírót és járási szolgabírót adva a településnek.

Mégis, a kemecsei Mikeczek lettek a legnevesebbek. Júlia különös szépségû Mikeczlány volt, aki esküvõje napján halt meg hírtelen. Sírversét 1846-ban Tompa Mihály írta. Tamás 1848-ban honvédõrnagy, késõbb fõszolgabíró, György Szabolcs vármegye táblabírája, András híres festõ volt.

Erre az ágra is jellemzõ a bõ gyermekáldás, így aztán a család, nõtagjai révén rokonságba került az Inczédi, Szikszai, Nyárády, Jármi családokkal is.

SZEMLE

A hivatali rangban a legmagasabbra Ödön jutott, aki igazságügyminiszter volt, a Darányi-, majd az Imrédy-kormányban.

Apja, Dezsõ 1896-ban vármegyei fõjegyzõ, 1906-ban alispán, 1930-tól felsõházi tag.

1895-ben János Szabolcs vármegye alispánja, aki jó szónok és rendkívül népszerû ember. Az 1920-as években István a vármegye alispánja, Miklós a tisztifõorvos, János fõszolgabíró.

A leszármazási táblákat vizsgálva valóban elmondhatjuk, hogy az 1890-es évektõl az 1930-as évekig a Mikeczek folyamatosan jelen voltak a vármegye közigazgatásában, annak szûkebb vezérkarában. Így aztán akár alapja is lehetne annak az anekdotának amit László, a családtörténeti munka szorgalmazója, a kötet egyik szerzõje, mindenese az elõszóban mottóként említ. Sajnos azonban Ferencz József sohasem járt Nyíregyházán, de a történet így is aranyos!

Mindenképpen szólni kell még Kálmánról, aki két világháborút küzdött végig becsülettel és halála után, 1994-ben dandártábornoki rangot kapott.

A Mikeczek eredetileg reformátusok, de a családnak van egy görög katolikus ága is.

Ennek alapítója János, aki 1838 körül született és Ópályiban molnár volt. Maradékai a ma élõ Katalin és István egyetemi professzorok.

Ha számba vesszük, hogy még Ung, Hont, Máramaros, Zemplén, Vas és Zala megyékben, Ausztriában, Ausztráliában, Kanadában, Németországban, Svájcban, az USA-ban is élnek Mikeczek - egyet kell értenünk a kötet szerkesztõjével, dr. Bene Jánossal, hogy ezt a munkát csak abbahagyni lehet, befejezni nem.

Dr. Bene János, mint szerkesztõ kitûnõ munkát végzett! A kötet áttekinthetõ, a hihetetlenül sok név nyomon követhetõ. A szövegbe tördelt képek igen jók, nem csupán illusztrálásra szolgálnak. Hasznosak a mel-

SZEMLE

lékletek és könnyen áttekinthetõek a nemzedékrendi táblák. Talán csak egyes táblák betûmérete kifogásolható, lehetett volna nagyobb, karakteresebb!

A nyomda kitûnõ munkát végzett. A kötés, a papír minõsége, a Mikeczek hármas címere a borítón igen dicséretes. És dicséretes az a buzgalom is amelyik összetartja ma is ezt a családot! Elhiszi, hogy ennek a büszke, célratörõ családnak ma is feladatai vannak olyanok, amelyeket

247

a tisztesség, a hazaszeretet és a munka mentén lehet megfogalmazni!

Elhiszi és vallja, hogy Mikecznek lenni ma is egyfajta rangot, egyúttal felelõsséget is jelent.

Mindezekért ajánlom jó szívvel a Tisztelt Olvasó figyelmébe ezt a családtörténeti kötetet!

A Mikeczek. Szerk: Bene János, Kiadja a Mikecz család, Budapest 2005. 195 o.

Nagy Ferenc

Magvak a porban Új kötetekkel gyarapodott a nyíregyházi Jósa András Múzeum irodalomtörténeti gyûjteménye. Halászi Aladár tanár–író személyesen tisztelte meg a gyûjteményt munkái átadásával. A kötetek közül a legutóbb, 2005ben megjelent könyve az egyik legfigyelemreméltóbb. A miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár által útjára indított Borsodi kalászolás sorozat elsõ köteteként megjelent mû az író hetedik önálló könyve. Halászi Aladár, nem csupán kitûnõ pedagógus, hanem sokoldalú író és jó tollú publicista.

A Tisza mentén fekvõ történelmi jelentõségû Szabolcs – ahogy õ fogalmaz: „a Szent László járta” – falucskában látta meg a napvilágot, innen került ifjú emberként a kiváló borairól ismert Tokajba, majd a nagyhírû sárospataki tanítóképzõbe. A debreceni egyetemi évek után, ahol magyar–pedagógia szakon végzett, a mai Tiszaújváros gimnáziumában oktatta a magyar nyelv és az irodalom szépségeire a felnövõ nemzedékeket. Ma már nyugdíjas éveit élvezve hódolhat az írás szenvedélyének. A tanítás mellett is rendszeresen publikált, sõt példát

mutatva tanítványainak pályamunkákat készített, melyekkel rangos helyezéseket vívott ki magának. Egyebek mellett 2000-ben nívódíjat kapott. Írásai sokféle mûfaj szülöttei. Vannak közöttük, aforizmák, versek, novellák, esszék, nyelvi elemzések, elõadások, de nem hagyják hidegen a közélet eseményei sem. Itt bemutatott könyve is tartalmaz belõlük egy csokorra valót.

Ez a munka sokszínûségével is figyelemre méltó, hiszen a szerzõ legjobb mûveibõl „szemelgetett” írásai összeválogatásakor. A kötet tematikusan hat részbõl áll. Az elsõt a novellák alkotják. Novelláinak ízes nyelvezete, a lélek mélyének rezdüléseit érzékenyen feltáró megfigyelései, az életbõl ellesett drámai pillanatok móriczi-mélysége (Magvak a porban), magukkal ragadják olvasóját. S mint ahogy az egész kötet mûfaji sokszínûsége, úgy a téma és a stílus változatossága jellemzi ezeket a novellákat. Az egyszerû parasztember világa, a katonasors (Darab, darab), az írói megmérettetés keserû arculcsapottsága (Szervezési hiba), a nõi és gyermeki lélek kifürkészhetetlensége

248

(Bûnbocsánat, Quasimoda) adják a mûvek témáját, ezek gondosan felfûzött sora csillantja meg szépírói tehetségét.

Közéleti írásaiban a vélemény bátor és õszinte kinyilvánítása, a jobbító, tanító szándék a legszembetûnõbb (A magyarság, mint vállalás; Az állam mi vagyunk). Bátran, köntörfalazás nélkül tárja fel a hibákat, olykor komoly filozofikus tételekben elmélyülve (Vajon a tudományok és a mûvészetek helyreállítása hozzájárul-e az erkölcsök megtisztításához?). Úgy bírál, hogy közben utat is mutat. Nyilvánvaló, hogy a pedagógus ilyenkor sem tagadhatja meg önmagát.

Igen figyelemre méltóak az ünnepek kapcsán írt gondolatai (Nekem az ’56 is ’48; Százötven éve; Volt egyszer egy forradalom). A közéleti írás nem öncélú tevékenység. Nem kívánja, hogy feltétlen úgy lássuk a világot, mint õ, de elvárja, hogy meghallgattassék. Minden írásában fellelhetõ a tisztelet mások meggyõzõdése iránt, de meg is kívánja a viszonzást (Ha vállalod...). Aktuális politikai kérdésekben is kimondja véleményét, senkit nem sértve õszinteségével (Össznépi játékok; Együtt, egy hazában, öröm nélkül). Lám így is lehet! A kötet nyelvészeti részében a mai magyar nyelvrõl kapunk mindenki számara érthetõ, a nyelvhasználat minden területét átfogó áttekintést, és egyben kritikát (Új évezred, új magyar nyelv?).

Változó világunkkal együtt változik a nyelvünk, ez természetes folyamat. De a nyelv nagy mértékû romlása, silánysága nem hagyható szó nélkül. A Tanár úr nem is hagyja. Logikusan, olykor nem kis iróniával tárja fel mai nyelvhasználatunk pongyolaságait. S nem is õ lenne, ha nem mutatna helyes utat. A modernségnek nem kell feltétlenül együtt járnia az alpárisággal, a helytelen nyelvhasználattal. Igazi nyelvmû-

SZEMLE

velõként saját gondolatait a köznapi beszédbõl, az írott és elektronikus sajtóból vett példákkal, bõ szakirodalmi anyaggal támasztja alá. Ez az írás különösen az érettségi tételeket összeállító magyar szakos kollegák figyelmébe ajánlható. Soha gyerek kevesebbet ne tudjon errõl a témáról! Pedagógiai témakörben írott munkái (ne feledjük, ez a másik szakja a magyar mellett) nagy felkészültségrõl és hatalmas szakmai tudásról tesznek tanúbizonyságot. Bõséges pedagógusi tapasztalata, a világ dolgait kritikusan szemlélõ egyénisége, hite munkája fontosságában átsüt ezeken az írásokon is (Pedagógiai nem hiszek egy...).

Riportjai (Egy tanító a kevesek közül; Aki ismeri az tiszteli is), elemzõ munkái, Comeniusról szóló írásai (Comenius didaktikai felfogásának érvényesülése a gyakorlatban; Comenius és az utilitarizmus), recenziói méltán számot tarthatnak a szakma figyelmére.

Az utolsó fejezetet az irodalomnak szenteli a szerzõ. Az ide összeválogatott írások között található ünnepi beszéd, verselemzés (Arany János: Magányban) és verstani alapismereti munka egyaránt. Itt a mûvelt, mestersége minden csínját-bínját ismerõ magyartanár szól hozzánk. Írásai nem „tankönyvízûek”. Érthetõ, világos, olvasmányos minden érdeklõdõ számára. Ha az olvasó kezébe veszi ezt a kötetet, melyet Király István grafikus-festõmûvész képei illusztrálnak, olyan szerzõvel ismerkedhet meg, akinek mûvei érdemesek arra, hogy ott sorakozzanak könyvtára polcain, persze csak miután elolvasta õket.

Halászi Aladár: Magvak a porban. II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár. Miskolc, 2005. 361 p. (Borsodi kalászolás 1.)

D. Rácz Magdolna

TARTALOM

valóság

FÓNAI MIHÁLY–PÉNZES MARIANN: A roma lakosság szociális helyzetének és egészségi állapotának néhány mutatója HUSZTI ÉVA: A roma gyermekek jól-léte és életmódja Szabolcs-Szatmár Bereg megyében ERDEI VIRÁG–HERCEGFALVI MARIANNA: Élet a végeken – adalékok Nyíregyháza Huszár telepéről JÓNA GYÖRGY: A cigány fiatalok etnikai csoportazonosságáról VRAUKÓNÉ LUKÁCS ILONA: A cigány lakosság könyvtári ellátása

123 148 161 167 175

évforduló

MARGÓCSY JÓZSEF: Gádor Béla (1906–1961). Adalékok a nyíregyházi diákélethez

185

történelem

KOMISZÁR DÉNES: 1945 előtti festmények, szobrok a városházán 191 C. TÓTH NORBERT: Mit ér egy szabó tűje, avagy Balog Mátyás emlékezetes napja 211 ZSOLDOS ILDIKÓ: Országgyűlési választások 100 évvel ezelôtt 214

interjú

HAMAR PÉTER: „Móricz Zsigmond utolsó költeménye”. Interjú dr. Móricz Imrével 219 MARIK SÁNDOR: A mai magyar adórendszer európai színvonalú. Interjú dr. Szikora Jánossal, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökével 228

szemle

„... van egy legfőbb parancs: az Élet” (Máriás József) A Mikeczek (Nagy Ferenc) Magvak a porban (D. Rácz Magdolna)

243 245 247

Búcsú Orosz Szilárdtól A városházi festmények reprodukcióit Elek Emil készítette, Szikora Jánosról Marik Sándor készített képet.

borító III.