SZEMLE
426
tést”, júniusban kezdődött a kivitelezés, október végén volt a bokrétaünnep és 1892. október havában át is adták rendeltetésének – alighanem ma kétszer ennyi idő sem lenne elég… A város ugyanezen év decemberében hirdette meg a pályázatot a Korona-szálló és benne a városi vendéglő, kávéház és vigadó terem terveinek elkészítésére. Nyíregyháza egyike volt az elsőknek Magyarországon, amely a megnövekedő átmenő forgalom ellátására, egyben a polgári élet fellendítésére megfelelő épületet kívánt emelni. A február elsejéig szóló rövid határidőre nyolcan nyújtottak be tervet, s Alpár az I. díjat és a kivitelre szóló megbízást is elnyerte. A szerzők közlik Alpár reflexióját a pályázatról. „Ennek a fölötte érdekes feladatnak megoldása igen sok nehézséggel járt, mert nem elég, hogy a kívánt helyiségek az épületben helyet találjanak, hanem okvetlenül szükséges olyan nemű csoportosításuk, hogy az üzlet vezetése, valamint annak ellenőrzése a lehető legegyszerűbb és legáttekinthetőbb lehessen, ettől legelsősorban függ az intézmények megállhatása és megélhetősége…” Alpár az épület alaprajzának megszerkesztésénél elsősorban a gazdaságos üzemeltethetőséget tartotta szem előtt – mint ahogy sok más létesítményénél. A szerzők megjegyzik: Alpár ennél az épületnél használt először a homlokzat kiképzésénél barokk elemeket. A kivitelezés itt is gyorsan zajlott: az építkezés 1884-ben kezdődött és 1885. márciusában fejeződött be. A kötetben Alpár Ignác több írása is szerepel, amelyekből kikövetkeztethető, miért is lehetett korának egyik legsikeresebb építésze. A jó szervezőképesség, menedzsertípus legfeljebb alap lehetett. Lényeges még, hogy az építészeti munka kiindulásának az épületek környezetben való elhelyezését tartotta; a tervezés megkezdése előtt mindig személyesen és alaposan szemrevételezte a
helyszínt, legyen az Pesttől bármilyen távol. Egy helyütt például így fogalmaz: „Régi meggyőződésem, hogy minden épületnek illeni kell a helyhez, s a hely környékéhez, amelyre, s melybe helyezzük, és nem lehet, vagy jobban mondva nem szabad valamely épületet bármely helyre elhelyezni. Úgy vélem, nem lehet elég, hogy valamely épület jól meg van tervezve; értem ezen azt, hogy a beosztása a program követelményeit kielégíti és hogy architektúrája megfeleljen az általános szabályoknak. […] Mert ha ilyen elvek szerint dolgozunk, legjobb esetben elfogadható, úgynevezett sablon-munkát létesíthetünk csupán, amely önmagában megállja ugyan a helyét. De semmivel sem járul hozzá környezetének kikerekítéséhez, hanem a legtöbb esetben idegenszerű, tolakodó benyomást szül, és jóllehet magára vonja a szemlélő figyelmét, de anélkül, hogy minden képhez szükséges összhangzat-érzetét költené föl szemlélőben. […] Az úgynevezett szép épület mindig csak megfagyott
Korona Szálló
zene marad, amellyel szemben a hangulatosan beillesztett építmény: dal, költemény, kép és mindaz lehet, ami az emberi gondolkodás és érzés felemelésére szolgál.” Nem csak írásban fogalmazott ilyen érzékletesen, a valóságban is kedvelte a művészeteket és áldozott is azokra. Ahol lehetett, munkáiban szerepeltetett művészi elemeket. Építészként máig példaadóan rend-