5 minute read
Tavaszi Vezetőképzőt tartott az Ehök
Az Óbudai Egyetem Hallgatói Önkormányzata ebben a félévben is megtartotta tavaszi Vezetőképzőjét március 17-19. között a Sarlóspuszta Club Hotelben. A Hallgatói Önkormányzat képviselői a három nap alatt hasznos előadásokon és tréningeken vehettek részt, de természetesen nem maradhattak el a csapatépítő programok sem.
A pénteki érkezést követően Barcsa Levente Koppány, EHÖK elnök köszöntötte a hallgatókat és meghívott vendégeket. Az est plenáris előadásait Prof. Dr. Kovács Levente Rektor Úr, valamint Fehér Botond Gazdasági Főigazgató Úr tartotta.
Fehér Botond a 21. század emberi és üzleti szerepéről, kihívásairól prezentált, ahol bemutatta saját tapasztalatain felül a megfelelő döntéshozatali készségeket, konfliktuskezelési szituációkat, illetve a pihenés fontosságát. Ezt követően Rektor Úr rávilágított az utánpótlás fontosságára, a Hallgatói Önkormányzat egyetemi életben betöltött szerepére és jövőbeli együttműködési lehetőségeire. Az interaktív előadás során a hallgatókat a feltett kérdések helyes válaszolása esetén egy üveg szőlő nedűvel honorálta az előadó.
A szombat délelőtti plenáris keretein belül Novák János előadásán sajátíthatták el a résztvevők az egyetemi etika szabályait. Többek között szó esett a köszönés helyes formáiról, a levelezés etikai szabályairól, vendég és házigazda szerepéről, utánpótlásnevelésről.
Délután tematikus, kiscsoportos tréningeken vehettek részt a HÖK képviselők:
A kari részönkormányzatok elnökségi tagjainak Novák János Összkollégiumi Igazgató Úr tartott továbbképzést „Hogyan legyél jó vezető?” címmel. A szekcióban a hallgatók kezdetben önismerettel foglalkoztak. A feladat során mindenki kiválasztott egy számára szimpatikus jellemkártyát egy pakliból, majd adott kérdésekre kellet válaszolniuk saját maguk vonatkoztatásában.
A mindennapi munka során a felelősségvállalás megkerülhetetlen a szervezet tagjai számára, az előadó ezzel kapcsolatos életszituációkat mutatott be, rávilágított a helyes, objektív döntéshozatal, az információk alapos feltérképezésének fontosságára. Szó esett még feladatok priorizálásáról, ahol közös csoportmunkával kellett feladatokat megoldani. Az interaktív feladatokkal a résztvevők jelentősen fejlesztették készségeiket a nap folyamán. A 4 órás tréning során minden Részönkormányzat képviseltette magát.
A kollégiumi szekcióban a TKollHÖK tagoknak lehetőségük nyílt jobban megismerni az egyes tagkollégiumok vezetői rétegét, mélyebb betekintés kaptak a HÖK szervezeti felépítésébe. A szekció keretein belül foglalkoztak a probléma kezelés és vezetői kommunikáció részletes ismertetésével, illetve a közel múltban felmerülő problémákkal, melyekre a szekció többi tagjával karöltve keresték a lehetséges megoldásokat. Szó volt továbbá, a közel jövőben ismét bevezetésre kerülő éjszaki vendég fogadásról, illetve a Kollégiumi térítési-, és szolgáltatási díj jövőbeli díjszabásáról. Illetőleg a nemrégiben bevezetett senior rendszer eddigi tapasztalatait osztották meg egymással a TKollHÖK tagok.
Nagy sikernek örvendő újítás volt ebben a félévben, hogy a Diákjóléti Bizottság is külön szekciót kapott. Első körben az aktuális pályázati időszakkal felmerülő kérdésekkel és problémákkal foglalkoztak. Ezt követően a fő téma az augusztusban induló, új pályázati rendszer volt, amely a Neptun felületén fog megvalósulni. Rengeteg építő jellegű hozzászólás érkezett a kérvény formai felépítésével kapcsolatban, illetve a kiértékelő rendszer kidolgozásáról is esett szó a szekció további részében. Zárásként részegységekre osztották fel a rendszer fejlesztésével kapcsolatos feladatokat, ezekhez felelősöket is rendeltek.
Az érdekvédelmi felelősök három téma közül választhattak a hétvége során.
A Konfiktuskezelési stratégiák tréning során lehetőségük volt a konfliktusok elemzésére és a különböző konfliktus típusok beazonosítására, melyek kezelésére eszközöket és technikákat ismerhettek meg. Ezek elsajátításával a résztvevők erősíthették konfliktus megelőző és kezelő készségeiket, fejleszthettek kommunikációjuk hatékonyságán, illetve együttműködésük során történő érvelésükön.
Stresszkezelés, reziliencia témakörben a közösségen belüli stressz természetének megismerésével, és a stresszkezelés kreatív technikáinak elsajátításával foglalkoztak. A résztvevőknek lehetősége nyílt a fogalom átkeretezésére, és ezzel a stresszorok és konfliktusok adaptív kezelésére. A délután folyamán olyan technikákat sajátíthattak el, melyek növelik saját és környezetük rezilienciáját, vagyis rugalmas megküzdő képességét a stresszel szemben.
Az Érdekérvényesítő, asszertív kommunikáció tréningen elsajátíthatták a véleménynyilvánítás, a dicséret és kritika adásának vagy fogadásának, a kérések megfogalmazásának vagy elutasításának asszertív módjait. Szó volt az énüzenetek megfogalmazásáról, és az aktív hallgatás technikájáról is. Begyakorolhattak olyan módszereket, amelyek segítségükre lesznek tudatosabbá válni a mindennapi kommunikációjuk során.
A Vezetőképző hétvége lezárásaként a Hallgatói Önkormányzat képviselői egy ÓE Kvíz keretein belül mérhették össze tudásukat.
A Hallgatói Önkormányzat nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a mindennapi munka mellett bizalmi és produktív légkört teremtsen a szervezeten belül, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy motiváltak és teljesítmény orientáltak legyenek a tagjai. Éppen ezért szeretnénk továbbra is fejleszteni a HÖK tagjainak képességeit.
Ha úgy érzed motivált vagy és szeretnél többet tenni a közéletért, ha buzog benned a kíváncsiság és a tenni akarás, ha szeretnél egy nagyszerű és összetartó csapat tagja lenni, keresd fel a karodhoz tartozó Hallgatói Részönkormányzatot, vagy az EHÖK-öt! Legyél te is HÖK-ös és találkozzunk a következő Vezetőképzőn!