MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 27
Ôszülô fürtjeivel az idén 52 éves Sir Simon Rattle már nem tartozik a legfiatalabb karmester-generáció tagjai közé, de korosztályának dirigensei közül ô pályázhat a legnagyobb eséllyel arra, hogy a 20. század legendás karmestereinek folytatójaként tekintsen rá az utókor. Feljogosítja erre páratlan zenei tehetsége, lelkesedése, karizmája és mindenre nyitott szelleme. Specializálódásra épülô korunkban ritka az olyan karmester, akinek repertoárja Rameautól és Bachtól Messiaenig és Stockhausenig ível, aki éppoly szívesen vezényel historikus együttest, mint klasszikus szimfonikus zenekart. S aki már harmincas éveinek közepén felér a csúcsra – megérdemelten. Hiszen fokozatosan elôrehaladva nagy karmesterré válni, s eleve tökéletesen játszó zenekarokkal nagyszerû felvételeket készíteni sokkal kisebb kihívás, mint amire a huszonöt éves Rattle vállalkozott 1980-ban: hogy az egyik vidéki angol zenekart a világ vezetô együtteseinek sorába emeli. A City of Birmingham Symphony Orchestra élén eltöltött tizennyolc év, a több mint tízezer órányi próba és a kilencszázharmincnégy megtartott koncert, de fôként a hangzó eredmény magáért beszél, s érthetôvé teszi, hogy Rattle-t harminckilenc éves korában
lovaggá ütötte az angol királynô. Elhivatottságáról és kivételes szervezôképességérôl számos anekdota szól: miként hozta össze már tizenöt éves korában elsô professzionális zenekarát, hogyan volt képes a londoni Royal Academy of Music hallgatójaként már tizennyolc évesen megszervezni Mahler monumentális II. szimfóniájának elôadását és elvezényelni a mûvet, s milyen elképesztô ötletekkel bombázta diáktársait. Egy alkalommal berontott a menzára, s a következô kérdést szegezte nyugodtan ebédelô akadémistatársainak: „Megkaptam egy órára a nagytermet. Kinek van kedve eljátszani a Bruckner-Hetediket?” Rattle energiáiból természetesen jutott arra is, hogy saját zenekarának építése mellett kipróbálja a világ jelentôs együtteseit. Elôször 1997-ben vezényelte a Berlini Filharmonikusokat, amelynek élére 1999-ben nevezték ki. Vezetô karmesterként 2002-ben dirigálta elôször az együttest, ami új korszak kezdetét jelentette a nagy múltú zenekar történetében. Jelenléte Berlinben komoly vitákat generál, ahogyan újszerû értelmezéseivel is gyakran osztja meg közönségét szerte a világban. Egy dolog vitathatatlan: az általa vezetett produkciók elképesztô minôsége.
december 4-én sor is került a premierre Lipcsében – Schumann vezényletével és hatalmas sikerrel.
Robert Schumann
mesegyûjteményének négy hosszabb költeménye közül a harmadik mondja el péri históriáját. Az egzotikus elbeszélések iránt vonzódó 19. század jellegzetes alakjaként Schumann természetszerûleg látott vonzó librettoalapanyagot a perzsa mitológiából származó történetben. Barátját, Emil Schlesiget kérte meg a német szöveg elkészítésére, de a szövegkönyv végsô változatát maga alakította ki. A komponálás gyorsan haladt, a mû három része közül kettô elkészült 1843. február és március folyamán, s bár áprilisban a munkálatokat háttérbe szorította a második gyerek, Elise születése, június 16-án tulajdonképpen befejezte a darabot. Júliusban és szeptemberben még némi polírozást végzett a zenei anyagon, és apróbb változtatásokat eszközölt, de októberben már próbálhatott az énekesekkel, és
A szüzsé fôhôse péri, egy angyal és egy halandó házasságából született félisteni lény, aki származása miatt ki van zárva a Paradicsomból. Az Éden kapuit ôrzô angyaltól megtudja, hogy csak akkor engednek számára bebocsátást, ha elhozza az ajándékot, amely a mennybéliek számára mindennél kedvesebb. Péri elsôként egy India felszabadításáért küzdô, hôsi halált halt katona utolsó csepp vérét hozza el az angyalnak, de bebocsátást nem nyer. Visszautasítják második ajándékát is, egy egyiptomi fiatal hölgy utolsó leheletét, aki inkább hal meg pestisben haldokló szerelmével, semhogy elhagyja ôt. A harmadik kísérlet végül sikerrel jár: péri egy keményszívû, visszaesô bûnöst lát meg Szíriában, aki egy ártatlan gyermek mellett áll, s a legrosszabbra készül. A gyermek térdre borul elôtte, és imádkozni kezd, mire a bûnös könnyekben tör ki, s ôszintén megbánja valamennyi bûnét. Péri az ôszinte bûnbánat könnyeit viszi a Mennyek kapujához, amely diadalmasan kinyílik elôtte, s a kitagadott angyalsarj bebocsátást nyer az örök fény birodalmába.
A meglehetôsen patetikus, ízig-vérig romantikus történet Schumann talán legnagyszerûbb zenei ötleteit ihlette, ô legalábbis így gondolta a mû befejezése után. 1843. június 19-én így ír egyik barátjának: „Múlt pénteken befejeztem az »Éden és péri«-t, legnagyobb és remélem, legjobb mûvemet. Hálatelt szívvel az Ég iránt, amely erôimet, míg dolgoztam, ily éberen tartotta – így írtam le a Fine-t partitúrám végére. Nagy munka az ilyen mû, s az ember ilyenkor érti meg igazán, mit jelent az, több ilyet komponálni, mint ahogy például Mozart nyolc operát alkotott annyira rövid idô alatt. A »péri« történetét már bizonyára elmeséltem neked, ha nem, úgy igyekezz azt megszerezni: szinte zenére született, alapgondolata oly költôi és oly tiszta, hogy teljesen elragadott.” A mû egyedülállóan ötvözi az egyházi és a világi zene jellegzetességeit, s a kettô fúziójának egyik legtökéletesebb példájaként tekinthetünk rá, ahogyan a mûvészetvallás elvét hirdetô esztétikai korszak emblémája lehetne maga a címszereplô, a félig isteni, félig emberi péri is. Schumann az egyes számok közötti varázslatos átvezetésekkel, a narratív, a lírikus és a drámai szakaszok nagyszerû arányával, a motivikus összefüggések hallatlanul érzékeny alkalmazásával minden korábbinál koherens nagyformát képes megteremteni oratóriumában.
2007. december 11. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A Felvilágosodás Korának Zenekara és Kórusa Schumann hangversenye
Schumann: Az Éden és a péri – oratórium Km.: Sally Matthews, Kate Royal, Bernarda Fink, Mark Padmore, Andrew Staples, David WilsonJohnson (ének) Vez.: Sir Simon Rattle
27