Müpa Magazin 2017/2018 évad 4. szám

Page 3

KEDVES

Közönség!

Fotó: Csibi Szilvia, Müpa

Fotó: Csibi Szilvia, Müpa

Káel Csaba

Idén is ünnepi díszbe öltözik Budapest március végén, amikor a főváros legkülönbözőbb helyszínei adnak otthont a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál eseményeinek. Az ország legnagyobb és leg­fontosabb összművészeti fesztiváljának fókuszában immár hagyományosan az a zeneszerző áll, akit ehhez a városhoz szám­talan kultúrtör­téneti és tárgyi emlék köt. Liszt Ferenc művével, a Szent Erzsébet legendájával a Nemzeti Filharmonikusok nagysza­bású koncertje nyitja az eseménysorozatot. Hasse Artaserse című operáját Kovalik Balázs rendezésében mutat­ják be a müncheni Theaterakademie mesterszakos hallgatói. Tapsolhatunk olyan magyar sztároknak is, akik még soha nem léptek fel a Budapesti Tavaszi Fesztiválon: Ákos ötvenedik születésnapját például rajongói most itt ünnepel­hetik. Leonard Bernstein születésének századik évfordulójáról egy újabb közép-európai együttműködés keretében megvalósuló bemuta­ tóval emlékezünk meg: a zeneszerző A quiet place című utolsó színházi darabját a kortárs zenés színház iránt magas szinten elkötelezett hagyományos partnerünk, a Neue Oper Wien mutatja be. Több programmal kapcsolódunk a húsvéti ünnepkörhöz, és mivel A költészet napja is a fesztivál idejére esik, Hobo estjét megrendezve igazi különlegességgel készülünk rá. Fókusz­ban a zongora, melynek olyan virtuózait látjuk vendégül, mint Yefim Bronfman, Martha Argerich vagy Yuja Wang. Biztos vagyok abban, hogy a közép-európai kultúrának ez a kiemelkedő ünnepe a maga sokszínűségével mindenki számára tartogat majd izgalmas meglepetéseket. Káel Csaba a Müpa vezérigazgatója, a Budapesti Tavaszi Fesztivál operatív testületének elnöke

2018. március—április nyitány


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.