Peter and Arabella

a háború után sem tért vissza Európába. 1947-ben visszavonult, és ismét koncertdarabokat kezdett komponálni, többek között a rendkívül sikeressé vált, Alma Mahlernek ajánlott és Jascha Heifetz által bemutatott Hegedűversenyt. Ma már Max Steiner és Alfred Newman mellett a filmzene atyjaként tartja számon a film- és zenetörténet; a Blood kapitány a szimfonikus filmzene etalonjává vált, és mintaként szolgált a következő nemzedékek számára is. Például az idén kilencvenéves John Williams számára, aki Korngold nevét említette, amikor arról kérdezték, mi inspirálta az Amerikai Filmintézet által minden idők legjobb filmzenéjének választott, 1977-es Csillagok háborúja-filmzene írásakor. Ha Korngold a szimfonikus filmzene atyja, Williams a műfaj legtöbbször díjazott alkotója: ötször nyert Oscar-díjat, huszonöt alkalommal Grammy- és négyszer Golden Globe-díjat. Összesen ötvenkétszer jelölték Oscarra, nála több jelölést csak Walt Disney kapott. A nehezen túlszárnyalható filmzeneszerzői karriert komoly tanulmányok előzték meg. Ugyanattól a nagy hatású tanártól, Mario CastelnuovoTedescótól vett magán-zeneszerzésórákat, akihez Henry Mancini, André Previn és Jerry Goldsmith is járt, de a Juilliard School legnevesebb zongoratanáránál, Rosina Lhévinne-nél is tanult. Mikor látta, hogy zongoristaként a legnagyobbakhoz – például a legendás Van Cliburnhöz – képest nem eléggé rátermett, érdeklődése a zeneszerzés felé fordult, bár New York jazzklubjaiban továbbra is fellépett. Filmzenéi – többek között az Indiana Jones, a Jurassic Park, az E. T., a Schindler listája és a Harry Potter – fényében különösen izgalmas látni, milyen koncerttermi darabokat komponált, mert életművének ez a fejezete is terjedelmes. A leggazdagabb részt a versenyművek alkotják: 1969 óta a szimfonikus zenekar szinte valamennyi hangszerére írt concertót vagy egyéb, szólóhangszert és zenekart foglalkoztató darabot. Összesen tizenkilenc ilyen kompozíciót jegyez, mindegyiket egy-egy kiváló hangszeres muzsikus barátjának írta, a legfrissebb közülük a 2021-ben befejezett II. hegedűverseny. A Brácsaversenyt 2009-ben komponálta, és az a Boston Pops Zenekar mutatta be, amelynél 1980 és 1993 között vezető karmesterként dolgozott. Ő maga így írt a műről: „A nyugati zenéből örökölt hangszerek közül a brácsa a legszebb hangúak és legkifejezőbbek egyike, mégis sajnálatosan keveset hallani szólóban. Az évek alatt, amíg a Boston Pops Zenekar élén álltam, mindig lenyűgözött a brácsaszólam vezetője, Cathy Basrak művészete, és ez arra késztetett, hogy a versenyművet ne csak egy általam kedvelt hangszerre, hanem egy nagy brácsaművész személyének is írjam. Az eredmény ez a versenymű lett, amelyet 2009. május 26-án mutattunk be a bostoni Symphony Hallban. Cathy Basrak történetesen a zenekar üstdobosának felesége, így nem tudtam ellenállni annak a mulatságos kísértésnek, hogy duettet írjak erre a két hangszerre a második tételben, amelyet mókásan Családi vita alcímmel láttam el. A finálé hárfaszólamát a zenekar nagyszerű hárfaművészének ajánlottam, aki szintén fantasztikus teljesítményt nyújtott az ősbemutatón. Nagy örömöt jelentett számomra ezekkel a kiváló zenészekkel dolgozni, és ha a Brácsaverseny csak egy kicsit is visszaad ebből az örömből, az számomra a legnagyobb elismerés.” Ahogyan Korngold kitaposta az utat John Williamsnek és nemzedékének, úgy készítette elő Carl Nielsen érkezését Dánia Erkel Ference, Niels Gade, aki Lipcsében, Mendelssohn mellett