Virรกgversek M. Simon Katalin 2014. Sepsiszentgyรถrgy
A remény virága
Ha eljön ideje a változásnak, Ó, világ , tárd ki lelkedet! Várjad áhitattal, Irgalmat Remélve! Áldott ki elűzi Gondjaink telét.
Álom Áldott föld Ringat Vad rét virága, Angyali selymed Lengeti szél, Álmodom Nyári éjszakákon Habfehérséged, Amint a fényben Jövök feléd!
Szerelem virága Oly sokat ígérő arcod mosolya, Ritka szépséged szemnek költemény, Ha selymed szél fodrozza lágyan, Igéző szerelmet ontasz, csalfa reményt, Dalban neved szívnek suttogja Ezer szép szóval , mit üzen a vágy, midőn Angyali palástod mögött a démon prédára vár.
Gyógyító erény
Gyógyító erény Indigó szirmaid kertek mélyén Borzolja lenge szél,mélyén Indigószirmaid kertek Oly szerény léted illóolaja bőröd Borzolja lenge szél, Lyukacsain át lelkünkbe árad, Oly szerény léted illóolaja Arcunkon hála mosolya kél. Bőrünk Lyukacsain át lelkünkbe árad, Arcunkon hála mosolya kél.
Önimádat Nem tűrted Ekho epedő szerelmét, Ártatlan vágya halálba vitte őt... Rád Aphrodité szórt szörnyű átkot: Cinkos tó vizében, ha arcod meglátod, Igézet súlyától Szenvedni fogsz!
Barackvirág
Márciusi barackvirág, Általad szebb lett a világ! De jaj, vigyázz, bolyong a nap, Egyet gondol és cserbenhagy! Jöhet ború víg derűre, Fagyos lepel szép selymedre. Merész életfakadás, Hajnali rügykacagás, Téged várt az egész világ, Kacagj, remélj, barackvirág!
Násztánc Nézd, a ledér pipacsok! Szirmaik bársonyán Nap tüze ég, Érintetlen kelyhükből Habzsolja bájitalát A féktelen ég. Komor fa lombja közt Álmodozva sóhajt A szendergő szél, Feltámad, s napmezőkön Buja tűzvirágokkal Víg násztáncra kél.
Vadrózsa
Rózsák rózsája, Zöld mezők arája, Május reggelén Jöttél e világra. Fény mosta arcod Selyembársonyát, Bölcsőd fejénél Szellő furulyált.
Menyegződ napján Kékszemű nyár Zsongta körötted Víg nászdalát.
Vadrózsa Vadrózsa, rózsa, Mezők arája, Május reggelén Jöttél világra. Fény mosta arcod Selyembársonyát, Bölcsőd fejénél Szellő furulyált. Menyegződ napján Tengerszemű nyár Zsongta körötted Vidám nászdalát.
Virágom, virágom Arcod látom Túl a fény határain, Mezőket járva, Belém ivódott színed, Illatod, zenéd. A múltat jövőbe mentve Teszed dolgod, Nem kérsz, de adsz, Néma üzenet Te vagy magad!
Meglásd, szép virágom Esőcseppektől arcod kivirul, Mint szép szótól a sóvárgó lélek, Míg tovaszállnak szürke fellegek, Színkoszorúját fonja a fény Homlokára a mosolygó égnek.