Issuu

nnep

F lvirradt az Húsvétot ünnepelni – halálfélelemben. Hálahimnuszt énekelni (Mt 26,30–31) – előre látva, hogy a barátaid megbotránkoznak rajtad ezen az éjszakán. Jézus szorongása elválaszthatatlan a hálától és örömtől, a szenvedés a szeretettől. Krízis. Öntudat és felelősség… halálfélelem, mely vért izzad (Lk 22,44). Megoldás: a szeretet önátadása – az egyedüli járható út. Kiüresedés: teremtve. Teremtés: kiüresedve. Jézus alapvető magatartása: az Atya felé irányuló engedelmes és kiüresedő szeretet… „mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,8). „Tudva, hogy mindent kezébe adott az Atya, és hogy Istentől jött el és Istenhez megy, fölkelt a vacsorától, letette felsőruháit, fogott egy kendőt és maga elé kötötte. Azután vizet öntött a mosdótálba, és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a kendővel, amely a derekára volt kötve” (Jn 13,3–5). Kánában a legjobb bort adta… most szomjazik… ecetet kap (Jn 19,28–29). Krízis. Feszültségben a természet: harmónia és káosz (Mt 27,51), világosság és sötétség (Lk 23,44-45), hit és hitetlenség, idő és örökkévalóság. Krízis. A keresztre feszítettben: félelem és kiüresedés. Végtelen hosszúra nyúlnak a szenvedés és szorongás percei. „Beteljesedett!” (Jn 19,30) Ennyi lenne az út vissza, az Atyához? Krízis. Nem az a végső kérdés: megérte-e? A krízis: az idő, a természet, az én életem… feszültség létem és az örökkévalóság között. A szív belső nekirugaszkodása a végtelen irányába. Van út? Van akihez mennem? Krízis. Csúf játék az egész? Félek. Nem látom a végtelen út végét. Félek, hogy a szeretet, melyet tapasztalok és adok véges. „Még sötét volt” (Jn 20,1). Még krízis… A kereszt útja: a krízis útja. Nem a tizennegyedik a végső. Nem rendült meg az önmagát kiüresítő szeretet, mert felvirradt az első nap reggele. Felkelt.

ØgI S 200 3/1

r k nap!

A sír üres. A szeretet nem szűnt meg, föltámadt. Láthatóvá vált az út… Láthatóvá vált az, akihez mehetek (Jn 1,18). Felvirradt az örök nap…

Stanco Attila

esemØnyek

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén tartottuk szemináriumi kápolnánk búcsúünnepét. A szentmise főcelebránsa és az ünnepi szónok Tamás József püspök atya volt, aki a jó papi élethez vezető helyes kispapi életre buzdított bennünket. Március 30-tól április 5-ig tartott tavaszi lelkigyakorlatunk, melyet idén Tamás Barna SJ vezetett. Elmélkedései két tengelyen haladtak: a délelőttiek a papi életre vonatkozó kérdéseket érintették, míg a délutániakban imamódokat ajánlott figyelmünkbe. A lelkigyakorlat után a harmadéveseknek az érsek atya feladta a lektori-, a negyedéveseknek pedig az akolitátusi szolgálatot.

Március 29-én a sepsi-barcasági esperesi kerületben nagyböjti lelkinapot szerveztek a kerület ifjúsága számára. A kerület 19 plébániájáról közel száz fiatal vett részt a rendezvényen, amelynek a sepsiszentgyörgyi Szent József plébánia adott otthont. A lelkinapon a Jn 8,32 alapján tartott előadást Mureşan Márton feketehalmi plébános és jómagam. „Az igazság szabaddá tesz titeket” szentírási vers egyébként évi mottója is a kerület ifjúságának. A délelőtti elmélkedésben az igazságról beszéltem. Hogyan van jelen az Igazság a mi életünkben, a közösségben? Hogyan tudunk tanúságot tenni erről az Igazságról a világnak. A délutáni előadásban a plébános atya a szabadságról elmélkedett. Mit jelent szabadnak lenni? Mit jelent az igazi szabadság? Hogyan lehetünk szabadok? Mindkét előadást kiscsoportos beszélgetés követte, aminek gyümöl-

csét plénumon osztották meg egymással a résztvevők. Én örömmel fogadtam a meghívást, bár kételyeim voltak afelől, hogy valóban képes leszek eleget tenni az elvárásoknak. Szerettem volna valamit adni abból, amit magam is kaptam. Érdekes volt meghallgatni az ő véleményüket, tapasztalataikat, elképzeléseiket az Istennel, az Egyházzal kapcsolatban. Elfogadni kritikájukat, ötleteiket, egyéni meglátásaikat. Meglepett, hogy mennyire másként, sokszor menynyivel élesebben látnak bizonyos dolgokat annál, mint azt gondolnánk. Az elmélkedések, tapasztalatok megosztása hozzájárult ahhoz, hogy tudatosítsuk Krisztus jelenlétét közöttünk. A szentségimádás alatt meg is szólíthattuk Őt, a szentmisében részt vehettünk az Ő áldozatában. takóistván

Az újságok, valamint a tömegkommunikáció modern eszközei olyan kulturális tényezők, amelyek igen jelentős szerepet játszanak egyházunknak ebben a korszakában, azonban „az Egyház részéről a pusztán cenzori magatartás nem elegendő és nem helyénvaló” (Pornográfia és erőszak a kommunikációs eszközökben: Lelkipásztori válasz, 30.). A II. vatikáni zsinat megjegyzi: „A földi haladást gondosan meg kell ugyan különböztetnünk Krisztus országának növekedésétől, ez a haladás mégis sokat jelent az Isten országa szempontjából, amennyiben hozzájárulhat a társadalom különb rendjének megalkotásához” (GS 39.). Ha így tekintünk a tömegkommunikáció eszközeire, azt látjuk, hogy „nagyban hozzájárulnak az emberi szellem fejlesztéséhez és gazdagításához, valamint Isten országa hirdetéséhez és megszilárdításához” (Inter mirifica, 2.). A vajdasági Tóthfaluban (Totovo Selo), az újságíró-animátor tanfolyam második találkozóján vehettem részt Kicsi Istvánnal 2003. március 28-30. között, ahol egy helyi kedves barátunk falubemutatásában ezeket a szavakat mondotta: „Tóthfalu a mi meglátásunk szerint az a hely, ahová még a Jézuska is csak jó éjszakát kívánni jár.” Hát nem az a hely, aminek ők maguk látják! Legalábbis nekem nem. A média eszközei ide is eljutnak. A katolikus egyház műsora hallható a rádióban, a plébánia újságot ad ki a testvéreknek hetente, amelyet saját nyomdában állítanak elő 24 ember állandó munkájával. Ez al-kalommal a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és a HÁLÓ által megszervezett kép-zésnek adtak helyet, amin NagyKrónikás: Veress Lóránd Magyarország minden részéről részt vettünk. A képzést a HÁLÓ vándor kommunikációs műhelye szer-vezi meg. Előadónk volt két pszi-

chológus, Török Iván és Bácskai Mária. Ugyanakkor a PPKE-ről Mucsányi János (a Duna TV munkatársa) és Osztovits Ágnes, akik a csoportmunka módszerét alkalmazva oktattak az újságírás fortélyaira. A Duna TV részéről jelen volt még Csermák Zoltán kereskedelmi igazgató. Számomra sokat jelent egy-egy ilyen találkozás, ahol óriási erőt ad az együttlét élménye, ugyanakkor a közös cél, s hogy az erre való készülés: egyházunk jelen legyen általunk is a sajtóban. Erdélyből tizenöten vettünk részt, de annál többen kísértek lélekben, akik elfoglaltságaik miatt nem jöhettek velünk. A közös munkánk eredménye már az első találkozás után megvan. A feladatot teljesítettük, ami abból állt, hogy a különböző régiók egy-egy újságot írnak, szerkesztenek. Mi is vittük a mi Fenyőágunkat, ami számunkra a legértékesebb, mert a MIÉNK, a közös munka első eredménye. Hiszem, hogy így lehet! Létezésünknek így, kisebbségi sorsban is értelme van és lesz, hiszen ez a helyzet sem kényszeríthet arra, hogy lemondjunk az élet teljességének igényéről. Mielőbb ki kell jutnunk a távlatnélküliségből. Talán éppen ránk hárul az a feladat, hogy szavaink újból tett értékű gondolatokat fakaszszanak. A HÁLÓ anyáskodása alatt keressük a szálakat, amelyek összekötnek minket. Ennek az oktatásnak célja hiteles valóságképet nyújtani és ennek alapján a jövőbe vezető utakat megmutatni. Tartósnak bizonyuló értékek felfedezésére és tudatosítására szeretnénk vállalkozni – erre segítenek, ösztönöznek minket tüzeslelkű oktatóink és testvéreink a Kárpát-medence minden részéről.

EMEI események:

Az irodalmi szakosztály előadásában a huszadik század második felének magyar- és világirodalmából kaptunk ízelítőt, de a szervezők nemcsak az irodalomból, hanem más művészeti ágakból kiragadott példákkal is igyekeztek a kor szellemiségét megjeleníteni. A néprajz szakosztály összeállítása 2003. március 4-én a farsangi időszak hagyományaival foglalkozott. A nagyszerűen kivitelezett díszlet segítségével az előadás a falu hagyományőrző környezetébe vitte el a nézőközönséget. Március 15-én irodalmi jellegű megemlékezésen vehettünk részt. Az előadás az aradi 13 vértanú, valamint Gróf Széchényi István alakját igyekezett kidomborítani. A verses, énekes megemlékezést Nemzeti Imánk eléneklésével zártuk. A filmforgatásról, korunk egyik legelterjedtebb művészeti ágáról tartott is-mertető előadást a művészeti szakosztály. A szervezők kiemelték a filmben rejlő értékközvetítő lehetőségeket. A kezdeményezés úttörő esemény, mivel ilyen témájú összeállításra még nem került sor teológiánkon. Az idei pszihológiakör rendezői járatlan ösvények kitapodására törekedtek. A megszokott előadások kereteit feloldva szabad beszélgetések folytak, amelyeket kis történetek előztek meg ill. robbantottak ki. A beszélgetések témáit papi problémák, betegségek szolgáltatták, melyeket teázgatás közben vitathattak meg a résztvevők.

Jövőkovácsolás – lelkinap fiatalokkal

Ahová a Jézuska is csak jó éjszakát kívánni jár

László Rezső

ØgI S 200 3/1

zenet

Gondolkoztam, hogyan is kezdjem ezt az írást, és eszembe jutott Roger testvér egyik mondása, a taizéi mozgalom jelszava: „Szeress és mondd el az életeddel!” Ehhez a gondolathoz ill. életprogramhoz kapcsolódik a levelem. Nem erkölcsi prédikáció akar lenni, csak néhány szó, olyan ajándékféle innen „kintről” a nagyvilágból, az Életből. Azt hiszem ti is mindannyian egyetértetek abban, hogy az Életre, erre a „falakon túli világra” már ott bent meg kell kezdeni a felkészülést. Szellemileg, lelkileg, emberileg. Mert itt kint a világban nemcsak filozófiából, egyháztörténelemből, egyházjogból, hanem emberségből is kell vizsgáznod, s az át-menő jegyet nemcsak egyszer kell megszerezned, hanem nap mint nap. Itt kint nem a szirupos dumákra, a mesterkélt vigyorgásokra, a pózolt gesztusokra vágynak az emberek, hanem a tettekre, a megélt életre, a hiteles emberre, mert itt kint, ebben a világban az embereket már megtanította az élet arra, hogy a mindennapok harcaihoz nem elég a duma, a szöveg. Oda ember kell – gerinces ember. Amikor egy idős, 80 éves bácsi a szemedbe néz és sírva fakad, mert mind a hét gyermeke kiment Németországba, a „földi mennyországba”, ahol még a csapon is Euró folyik, de őt valahogy itt felejtették (túl nagy „csomag” volt), olyankor érzed, hogy tehetetlen vagy. És kereshetsz rá különféle magyarázatokat: Ki tudja korábban milyen volt hozzájuk? Ütötte, verte, meg mit tudom én micsoda. De talán még akkor sem érdemelte volna ezt – gondolom. Nem tudom. De azt igen, hogy nélküle ők sem élvezhetnék a „földi paradicsom” kínálta boldogságot. Na, ilyenkor legyél kemény! Ilyenkor nyomd a dumát! Nem sokra mész vele, azt hiszem. A felkészülés erre a „kinti világra” már ott bent elkezdődik. Itt kint már kamatoztatnod kell. Ott kezdődik el azzal, hogy leülsz és meghallgatod a másikat. Elbeszélgetsz vele a gondjairól, problémáiról, a sikereiről, a kudarcairól, nemcsak arról, hogy kinek van a legmenőbb mobilja vagy a legjobb computere, ki milyen cigit szív vagy nem szív. Leülsz mellé és meghallgatod. És sokszor ez a legtöbb, amit tehetsz érte, de ezt tudd megtenni. Légy képes rá. Nem olyan nagy dolog, igaz? Tudom, hogy most sokan azt gondolják, hogy mit dumál ez nekünk itt félre, hisz ismerjük jól. Ő is hányszor megbántott, figyelembe sem vett, átnézett rajtam, becsapott. És igazuk van. Számtalanszor elkövettem én is ezt a hibát. De abban áll a mi feladatunk, az én feladatom, hogy e hibákat felismerve, küzdjünk, harcoljunk, tegyünk ellene, hogy önmagunkat legyőzve ki tudjunk bontakozni a szeretetben. Hisz ez a mi igazi feladatunk. Erre kaptunk küldetést, erre kapott küldetést minden ember a teremtés kezdetén. „Valósítsd meg önmagad a szeretetben! Légy gazdag azáltal, hogy másokat is gazdagítasz! Ne feledd gyermekem, te jel, világosság, fény vagy mások számára. Jel, amelynek ellentmondanak. Jel, amelynek nem tudnak nemet mondani. Fény, amelyet nem lehet árnyékká varázsolni. Világosság, amelyet nem lehet véka alá rejteni. Ne feledd: jellé kell válnod mások számára, hogy megmutasd életeddel azt az utat, amelyen haladva Rám

Øg IS 20 03/1

– levél a nagyvilágból –

lehet találni. Ne feledd gyermekem: neked nemcsak a szavaiddal, hanem életeddel kell tanúságot tenned Rólam. Neked az életeddel kell belekiabálnod ebbe a süket világba, hogy nem haltam meg, hanem most is, mint mindig, szerető Atyaként várok gyermekeimre, tékozló fiaimra, hogy letöröljem szemükről a könnyeket és bekötözzem fájó sebeiket.” Nem akart ez más lenni, csak egy egyszerű levél, egy kis gondolatébresztő, és olyan punkta-féle lett belőle, de ugye nem baj? Remélem, hogy ezután, nem a levelem miatt vagy miattam, szó sincs róla, miattad, a társad miatt, aki melletted él, megpróbálsz majd egy kicsit tudatosabban odafigyelni magadra, a szavaidra, a tetteidre, és megpróbálsz valaki lenni a másik számára, az a valaki, aki együtt tud örülni és sírni a másikkal. Egyszerűen megpróbálsz „jelen lenni” a másik számára. Az a valaki, akire midig, minden körülményben lehet számítani. És megpróbálsz elindulni a szeretet útján, az emberré válás útján, amelyen nincs szükség semmi másra, csak érző, látó, halló szívre és Isten végtelen szeretetéből táplálkozó lélekre. Ne feledd! Csak mások iránti tevékeny szeretetből származó tettekkel lehet kincseket gyűjteni a mennyek országban. XXIII. János pápa mondta egyszer egyik papjának, aki panaszkodott, hogy sok tennivalója miatt nem jut ideje semmire: „Kedves fiam! Ha tetteink beszélnének szavaink helyett, feleslegessé válnának szavaink. ” Kedves kispaptársaim! Kívánok nektek tartalmas félévet és eredményes felkészülést az „Életre”! Ne feledjétek: „Szeress és mondd el az életeddel!” Simon Attila szabadéves kispap

keresztœt Tarts velem, Uram!

az Øn tizennØgy

1. Halálra ítélik Lehajolni és meghallgatni. Meghallgatni, mert valaki szólít! Meghallgatni azt, aki „soha nem tudott semmi okosat mondani”, akit olyan könnyű volt lehurrogni, elhallgattatni, eltiporni. Meghallgatni azt, akinek eddig olyan nehéz volt a véleményét elfogadni. Meghallgatni azt, akire eddig nem volt egy szabad percem sem és talán csak ennyire volna szüksége. Meghallani a szót még akkor is, ha fáj, még akkor is, ha ítélet. Meghallom?

2. Fölveszi a keresztet Elfogadni és felajánlani. Nem több ez, mint amennyit el tudok viselni. El tudom viselni. Csak akkora keresztet kapok, amekkorát el tudok viselni. Még akkor is ha úgy érzem, az én keresztemnél nincs nehezebb. Nem tudom megmagyarázni, nem értem, miért kell az ártatlannak szenvedni, de ha Isten is ezt az utat választotta, akkor kell legyen értelme. Elfogadni és felajánlani. Valakinek szüksége van rá. Vállalom?

3. Először esik el Felállni. Fel kell állni! Nem elesni szégyen, hanem úgy maradni. A felém nyújtott kezet visszautasítani. Arccal a sárban feküdni, földhözragadtan, sebeket nyaldosva, panaszkodva. Rajtam múlik, milyen mélyre nyom le egy kudarc, egy sikertelenség. Felállni és továbbmenni! Felállok?

4. Találkozik Máriával Találkozni. Nem vagyok elég önmagamnak. A főparancsot egyedül nem tudom megvalósítani. Szükségem van valakire. Valakinek szüksége van rám. A szenvedőnek, a magára hagyottnak néha elég egy mosoly, egy vigasztaló pillantás: Nem vagy egyedül, testvér! Nem vagyunk idegenek egymásnak! Mert mindig van, aki nálam jobban szenved, aki nálam magányosabb. Megkeresni. Odalépni. Találkozni a keresztjét hordozó Krisztussal. Akarok találkozni? 5. Simon segít Elfogadni a segítséget. A segítő kezet megfogni. Alázattal. Sok kis szürke egér, akik azt lesik, hol segíthetnek valamit, hol lehetnek valakik, hol érezhetik egy kicsit fontosnak magukat. Csak egy szóra várnak. Segítségért fordulni: Szükségem van rád! Fontos vagy, testvér! Elfogadom? 6. Veronika Megmutatni Istent a világnak. Teremtmény vagyok? Aszerint kell élnem! Ember vagyok? Aszerint kell élnem! Keresztény vagyok? Aszerint kell élnem! Megmutatni Krisztust ennek a világnak. Mert a világnak Krisztus kell. Nekem kell Őt megmutatnom. Nekem Őt kell megmutatnom. Isten képmását. Az istenarcú embert. Kit mutatok meg? 7. Másodszor esik el Továbbmenni. Nekilendülni. Pluszt vállalni, lemondást, áldozatot, imát, ami óv az eleséstől. Lemondás és áldozat, ami az akaratomat edzi és erősíti. Minden nappal többet. Nincs stagnálás. Ha nem jutok előbbre, visszacsúszom. Előbbre akarok jutni! Továbbmegyek?

ØgIS 2003/ 1

keresztœt

ÆllomÆsom

8. Asszonyok Meginteni. Tanítani. Alázattal. Apaként, anyaként, testvérként, barátként. Példaképként. Felelős vagyok szavaimért, tetteimért. Mert egymásnak vagyunk teremtve. Egymásért és nem egymás ellen. Mire tanítok? 9. Harmadszor esik el Átalakulni. Az örök élet fényében szemlélni ezt a nyúlfarknyi földi létet, ezt a siralomvölgyet. Mert csak az örök élet fényében nyer értelmet ez az élet. Istennel és emberrel békében élni. Kibékülni azzal, akit meg tudnék fojtani egy kanál vízben. Kibékülni ma! Talán ez az utolsó lehetőség. Talán holnap már késő lesz. Béke van bennem? 10. Ruhátlanul Megválni. Megválni mindattól, ami földhöz köt, ami szabadságomban korlátoz. Megválni mindattól, ami elszakít és távol tart Istentől. Megválni mindattól, ami fölösleg. Ez a művészet. De cserébe megkapom a Mindent. Magát az Istent. Mihez ragaszkodom? 11. Felszögezik Megfeszülni. Amikor a testi szenvedés kitárja kezeimet és odafeszít Krisztus mellé a keresztre. Mert a kereszt egyik oldala mindig üres. Számtalan szöggel és kalapácsütéssel feszít meg a tehetetlenség, a kín, a fájdalom. De isteni magasságba emel. Krisztus mellé. Hogy szenvedek? 12. Halál és győzelem Beteljesedett! És mégis tovább járod ezt a tizennégy lépcsőt. Minden nap. Mindenkivel. Minden szenvedővel. Együtt szenvedsz velük. Ott szenvedsz bennük. Te sóvárogsz egy mosoly, egy jó szó után. Te nyújtod ki a kezed egy érintésért, egy falat kenyérért. Kicsoda nekem Jézus Krisztus? 13. Botorkálás Jézussal Jelen lenni! Levettek, de te mégis ott vagy minden kereszten. Nem vagyok egyedül, nem kell egyedül hordoznom az én szálka-keresztemet, nem kell egyedül megfeszülnöm, és nem kell egyedül meghalnom. Mert te ott vagy minden kereszten és jelen vagy minden keresztben. Jelen vagy. Örök Jelen vagy. Megélni tanítasz. Átélni és nem túlélni. Jelen vagyok? 14. Sírbatétel Sötétség. Kilátástalanság. Lelki szárazság. Hol vagy Uram? Miért alszol? Nem találom a kifelé vezető utat, nem látom a fényt! De Te mindenből tudsz valami jót kihozni. Sötétséget adsz, hogy értékelni tudjam a fényt. Sötétséget. Nagyszombatot. Hogy vágyjak a Fényre! Rád! Vágyódom?

Köszönöm, hogy velem voltál, Uram!

* Tizennégy állomás. Az én tizennégy állomásom a hazafele vezető úton. Mi az, ami ezek közül neked is állomás? Mi az, amivel kiegészítheted, mi az, ami a sajátod? vakon zsolt

Ø gIS 2 003/1

„ K é r j é t e k a z a ra t á s U r á t , k ü l d j ö n m u n k á s o k a t a ra t á s á b a !” ( L k

10,2)

nnep

FeltÆmadÆs a jelek m g tt

A húsvéti szent háromnap szimbólumai

Az elrejtett jelentés, a szimbólumok világa mindig is vonzotta a rá irányuló értelmet. Várnagy Antal Liturgika c. könyvében azt írja: „a szimbólum arról is beszél, ami a felszínes, az első felületes tekintetre láthatón túlmutat.” A vallásos szimbólumok az üdvösség történetében nyerték jelentésüket, például a kereszt önmagában a kivégzés eszköze volt, de Krisztus kereszthalála után a kereszt a bűntől való szabadulás jelképe lett. Egyházunk a Nagyhét utolsó három napját Szent Háromnapnak nevezi. Ez a liturgikus időszak gazdag szibólumokban, jelképes szertartásokban. Nagycsütörtökön, az esti szentmisén az eddigi lila színt a fehér váltja fel. A lila a mértékletesség színe, mivel egyenlő távolságra van a piros és a kék színtől. A böjtöt jelképező lila szín a szomorúság, a várakozás kifejezője, míg a fehér a keresztény hagyományban a vígság szimbóluma. A szentmisén örömet és hálát érzünk az Oltáriszentség alapításáért. Nagyon kifejező a lábmosás szertartása. Az utolsó vacsorán Krisztus maga mosta meg tanítványai lábát. Tettel mutatta meg nekünk, hogy miként kell viselkednünk az életben: szeretni embertársainkat és megtenni mindent, amit a szeretet kíván. A farizeus házában a bűnös asszony Krisztus lábait könnyeivel mosta alázata és bűnbánata jeléül. A láb lemeztelenítése az alázatnak, az önkéntes szolgaságnak, megmosása és megcsókolása a teljes alárendelődésnek és a tiszteletnek jele. A szentmise végén oltárfosztás van. A pap eltávolítja az oltárterítőket és gyertyatartókat. A levetkőztetett oltár képe a ruháitól megfosztott Üdvözítőre emlékeztet, de ugyanakkor jelképe a bűn által megrongált léleknek is. Nagypéntek a gyász és fájdalom napja, a liturgikus szín piros: a pap piros miseruhába öltözik, a győzelmes szenvedés mártírruhájába. Ezen a napon a kereszt áll a központban, előtte hódol az Egyház. A kereszt Jézus megváltó szenvedésének a jelképe, Isten tökéletes szeretetének a kifejezője: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda.” (Jn 3,16) Nagyszombat Jézus sírban pihenésének a napja. Az egyház Urunk sírjánál időzik, az ő szenvedéséről és haláláról elmélkedik. A húsvéti vigília áll a Szent Háromnap középpontjában. Gazdag szertartása van, amelynek menetét a fény, a só, a víz, a kenyér és a bor jelei határozzák meg. Nézzük meg ezeket külön-külön. Az Újszövetségben a világosság Isten dicsőségének a jele. Jézus születését csillag adja hírül, színeváltozásakor pedig a belőle kiáradó fény istenségét jelzi. János evangéliumában olvashatjuk: „Én vagyok a világ világossága.” A nagyszombat éjszakai tűzszentelés szertartása a sötétségből a világos-ságba való átmenetet jelképezi. Krisztus feltámadása bevilá-gítja ezt az éjszakát. A szertartás alatt fokozatosan szétáradó fény Krisztus világosságának kiáradására utal. A húsvéti gyertya jelképe a tűzoszlopnak, amely a zsidók előtt

ØgIS 2003/ 1

járt az Egyiptomból való szabadulás idején, mutatva nekik a ki-vezető utat. Ugyanakkor Krisztus szimbóluma, aki előttünk jár szóval és tettel, megvilágítva azt az utat, amelyet járnunk kell. A húsvéti gyertyába szúrt öt tömjénszem Krisztus öt sebére emlékeztet. Az Alfa és Ómega betűk Krisztus időfe-lettiségére utalnak. Ezen az estén az igeliturgia alatt hét ószövetségi és két újszövetségi olvasmány van, amelyek az üdvtörténetet foglalják össze. Isten szavának, a Teremtés könyve szerint, teremtő ereje van: „Isten szólt: « Legyen világosság!», és világos lett.” János evangéliumában az Ige Jézus Krisztus isteni természetét jelenti: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél… S az Ige testté lett és közöttünk élt.” (Jn 1,1–4) Nagy Szent Vazultól fennmaradt egy homília az idézett jánosi szakaszról. Ebben mondja: „A szív bőségéből jön a szó. Szívünk olyan, mint valami forrás, a kimondott szó pedig olyan, mint ebből a forrásból kicsorduló patak.” Nagyon szép a keresztvíz megáldásának szertartása ezen az éjjelen. A víz az élethez nélkülözhetetlen folyadék, nélküle nem létezik semmiféle élet. Ellentétes jelentéseket hordoz magában. A piszkos, felkavart, ihatatlan víz a gonoszság jelképe, míg a tiszta az erkölcsösség szimbóluma. Az Egyház a vizet az isteni élet és a kegyelem jelképének tette meg. A keresztségben új ember születik. A keresztség liturgiája és a keresztségi fogadalom megújítása tudatosítani akarja bennünk, hogy Krisztussal együtt nekünk is meg kell halnunk a bűnnek, és vele együtt feltámadva kell élnünk. A szentmisében a kenyér és a bor átváltozik Krisztus testévé és vérévé. A kenyér nálunk a legalapvetőbb táplálék és az élet jelképe, míg a bor az örömé. Együttvéve a kenyér és a bor az egységet szimbolizálják, mivel sok gabonaszemből illetve szőlőszemből erednek. Jelentésüket az Eucharisztiában nyerik el. Az utolsó vacsoránál Jézus a kenyeret a kereszten való áldozatának jelképéül használta. Így a kenyér és a bor színe alatt Isten élő táplálék lesz számunkra. Templomainkban sokfelé, ha megfigyeljük, a feltámadt Üdvözítő szobra helyett az evangéliumos könyvön nyugvó bárány szobra látható. Teológiánk kápolnájában is ez van kitéve az oltár elé húsvéti időben. Tulajdonságainál fogva a bárány a szelídség, a jámborság és az ártatlanság megtestesítője. A magyar népmesékben is sokszor szerepel alakja, mint aranyszőrű bárány. A zsidók, félnomád nép lévén, a bárányt áldozati állatként használták, ugyanakkor a húsvéti vacsorán ünnepi eledelként fogyasztották. Ebből az áldozatszerepből fejlődött ki az újszövetségi bárányszimbolika. Számunkra Jézus kereszthalálával áldozati bárány lett. Keresztelő János így mutat a közelgő Jézusra: „Nézzétek, az Isten báránya!” (Jn 1,29). A keresztes zászlóval, vagy csak kereszttel ábrázolt bárány, Krisztus feltámadását szimbolizálja.

Csibi Sándor

keletiek

A II. Vatikáni zsinat a keleti egyházakról

„A kinyilatkoztatott igazság föltárásában ugyanis Keleten és Nyugaton más-más módszereket és eljárásokat alkalmaztak, hogy az isteni dolgokat megismerjék és megvallják. Ezért nem csoda, hogy a kinyilatkoztatott miztérium egy-egy szempontját az egyik jobban fölfogta és jobban ki tudta fejezni, mint a másik; ennélfogva a különböző teológiai formu-lák nem ritkán in-kább kiegészítík egymást, minthogy ellenkeznének egymással. Ami a keletiek hiteles teológiai hagyományait illeti, el kell ismernünk, hogy kiemelkedő módon a Szentírásban gyökereznek, a liturgiában élnek és fejeződnek ki; eleven apostoli hagyományból, a keleti egyházatyák és más lelki írók műveiből táplál-koznak, s a helyes életalakításra, sőt a keresztény igazság teljes szemlélésére törekszenek.”

(Unitatis Redintegratio 17.)

A jakobita keresztØnyek A jakobita keresztények a monofiziták közé tartoznak a koptokkal, etiópokkal és a monofizita örményekkel együtt. A jakobita névvel a Szíriában, Jordániában, Törökországban, Mezopotámiában, – melynek nagy része ma Irakhoz tartozik – és az Indiában élő monofizitákat nevezzük. A jakobita keresztények nem annyira szeretik a monofizita elnevezést, ezért inkább ortodox szíreknek nevezik magukat. A jakobita keresztények keletkezésében óriási szerepet játszott egy ősi patriárkátus, mégpedig Antiochia, ezért az Antiochiai Ortodox Szír patriarkátus elnevezést is használják. Eleinte szíriában nesztorinus hitet követtek, csak később lettek a monofizitizmus áldozatai. Az antiochiai monofizitizmus igazi atyja Szeverosz antiochiai pátriárka lett. Szeverosz 512538 között volt antiochiai pátriárka. Az ő működése nyomán a patriarkátus két részre szakadt. Szíria kontinentális része átállt a monofizita hitre, míg a tengermelléki lakosság hű maradt az igaz hithez. Mind a két résznek az volt a célja, hogy az antiochiai pátriárkai széket szerezzék meg. A VI. Században a monofiziták kerültek fölénybe, és az igazhitű Flavianosz helyett a monofizita Szeveroszt ültették a pátriárkai székbe, aki egy tyrusi tartományi zsinaton elítélte a khalkedoni egyetemes zsinat határozatait. De Jusztin császár, aki igazhitű volt Szeveroszt letettnek nyilvánította. Szeverosz ezután Egyiptomban keresett menedéket magának. Szíriában pedig elkezdődött a monofiziták véres üldözése. Jusztinianosz császár uralkodásával azonban a monofiziták helyzete javult. A császár visszahívta a száműzött Szeveroszt Egyiptomból. De később Jusztinianosz császár újra üldözni kezdte a monofizitákat, akiket csak Jakob Baradai megjelenése mentett meg a teljes kipusztulástól. Ő a monofizitizmus védelmére kelt Szíriában, létrehozta az önálló monofizita egyházat, mely az állami egyház ellen fordult. Jakob Baradai minden erejét felhasználva igyekezett megszervezni a monofizita közösségeket és kialakítani a saját egyházszervezetüket. Papokat és püspököt is szentelt. Rövid idő elteltével aztán 29 püspököt szentelt fel, tizenkettőt Egyiptom számára. Sőt két monofizita pátriárka beiktatását is megszervezte és lebonyolította. Mindezek után koldusruhát öltött és egyik társával bejárta a keleti országokat, és mindenütt a monofizitizmus tanait hirdette. Követőit tehát róla nevezték el jakobitáknak. Jakob Baradai 578-ban hunyt el. A monofizitizmus ezután különösen Szíriában, Palesztínában és Egyiptomban terjedt rohamosan. Sőt rövid időn belül a jeruzsálemi,

antiochiai és alexandriai székben is monofizita pátriárka ült. Fénykorát a jakobita egyház a XII. században élte. Ekkor 20 érsekséget és 103 püspökséget mondhatott a magáénak. A XVI. században 20 püspökségük volt a XVII. században pedig a jakobita egyházban is fellép az a törekvés, melynek célja a katolikus egyházzal való egység. Ennek eredménye az lett, hogy létrejöttek uniált közösségek. A XX. század elején protestáns prédikátorok is szerencsét próbáltak a jakobiták között, de törekvésüket nem kísérte siker.

Külön történetük van azonban az Indiában élő jakobitáknak. Az indiai Tamás- keresztények még a XVI. században egységre léptek a Katolikus Egyházzal. A Katolikus Egyház hittérítői arra törekedtek, hogy ellatinoítsák a malabár keresztényeket. Mar Ignác, az akkori antiochiai monofizita pátriárka azonban odaküldte a jeruzsálemi érseket, aki a Rómával még nem egyesült malabárokat beszervezte a jakobita egyházba. 1912-től az indiai jakobiták megkísérelték azt, hogy függetlenítsék magukat a szíriai patrirkátus fennhatósága alól. Ennek következménye az lett, hogy saját katholikoszt állítottak Kottajamban. Az indiai és szíriai jakobiták kultusza azonos. Bevezették a magángyónásokat. Külön Eucharisztiát a jakobiták nem őriznek sehol. De ha a betegek számára van szükség szentségre, külön szentmisében változtatják át, és ünnepélyes körmenetben viszik a beteghez. A templomaikra, melyek általában háromhajósak, nem szoktak tornyot építeni. A templom belsejét szobrokkal és képekkel teszik díszessé. A középső hajóban van az oltár, mely fölött baldachin található. Az oltártól balra egy Szűzanya képet találunk. Jobbra pedig azoknak a vértanúknak a neveit akik a templom védőszentjei. A oltárt a hajótól egy befüggönyözött, ajtóval ellátott rács zárja el. Az antiochiai szír ortodox egyház élén pátriárka áll. A pátriárka az „Antiochia és Egész Kelet Pátriárkája” címet viseli. A székhelye Damaszkuszban van, és a fennhatósága alá tartozik Szíria, Irak, Törökország, Libanon és Jordánia monofizita egyháza, valamint 11 püspökség az Egyesült Államokban. A hívek létszáma kb. 160 ezer fő. Az antiochiai szírortodox pátriárka fennhatósága alá tartozik még az autonóm indiai szír-malabár egyház is, mely-nek élén Kelet mafrianosza áll. Indiában a ja-kobiták száma egymillió lehet. Molnár János

Ø gIS 2 003/1

szentek

SZENT ATTILA Az Attila, elterjedt név a magyarok között. Elsősorban mindenkinek a hun király jut eszébe. A hun vezér neve mégsem ebben a formában szerepel a történelmi feljegyzésekben. Az Etele név eredetét keleten kell keresnünk, mégpedig Ruszföldön. Oroszország nagy folyamát Volgának nevezik, amelyet az ott lakó népek Etil, Edil, Idilnek nevezik. Az Etele név korán összekapcsolódott az Attilanus névvel, de a „Mikor a szent felvágta a halat annak gyomrából előbukkant a gyűrű.” magyar nép tudatában nünket, hogy mindkét szent, még mielőtt a magányba vonulerősebbnek bizonyult a hun király legendákba vesző alakja, tak volna, aktív apostoli munkát végzett. A későbbiek során mint Szent Attiláé. III. Nagy Alfonz király támogatásával sok helyen, így León A 2001-ben kiadott „Martyrologium Romanum ex decreto környékén monostorok keletkeztek, melyekben sok férfi és Sacrosancti Oecumenici Concilii Vaticani II instauratum aucnő kívánt élni „a szent regula fegyelme alatt”. A hagyomány toritate Ioannis Pauli pp. II promulgatum” tanúsága szerint szerint a kolostorokat bencések vezették. A keresztény hit az Egyház október 5-én ünnepli Zamorai Szt. Attila ünnepét virágzását Szt. Froilanus és Szt. Attila segítette, akiket a ki(S. Atilano de Zamora): „A Spanyolországi Zamorában, rály arra kényszerített, hogy az előbbi foglalja el León püsSzent Attila püspök emlékezete, aki előbb szerzetesként, pöki katedráját, Attila pedig Zamorában legyen püspök. Az mint Szent Froilanus legnagyobb társa, a mórok által feldúlt új Zamorai püspök szentelése Leónban volt, valószínűleg területeket elsőként édesgette Krisztushoz.” (Maryrologium 900 pünkösdjén. Attila valószínüleg 916 januárjában vagy Romanum 525) A bollandisták megjegyzik „mindamellett, 1009-ben halt meg. amit Szent Frolianus életében mondanak, semmi biztos sincs Ismerjük életének legendás eseményeit is, melyek leírása áthagyományozva”. Szt. Froilanus a spanyolországi Lugo városából származott, és a környék népének evangelizálását kö- 1132-ből származik. Attila tíz év püspökség után Jeruzsálembe zarándokolt, hogy ezzel vezekeljen az ifjúságában elkövevetően remeteségbe vonult a Monte Curueno környékén, tett bűnökért, s mikor elhagyta Zamorát pásztorgyűrűjét a „szent társával, Attila pappal”. Ez a tanúság arról értesít benDuero folyó habjaiba vetette. Két évvel később, visszatérésekor megszállt egy kicsiny A másik szent, aki az Attila nevet kunyhóban a város falain kívül, de kilétét nem viselte: S. Atilano Cruz. S. Christo- tárta fel. Vendéglátója ebédre halat adott neki. phorus Magallanes társai között Mikor a szent felvágta a halat annak gyomrányerte el a vértanúság koszorúját. ból előbukkant a gyűrű. Ekkor hirtelen a város 1901. október 5-én született. 1927- összes harangja magától megkondult, és a ben szentelték pappá. Cuquioban püspök zarándokruhái csodálatos módon káplán (coadiutor vicarius). 1928. átváltoztak püspöki ornátussá. július 1-én Rancho de las Cruces Attilanus testét 1260-ban a Zamorai S. Ilde(Guadalaiaré) községben főbelőtték fonso székesegyház főoltára alá helyezték. plébánosával, Iustino Oronaval Koponyáját ellopták, és így került a toledói együtt. II. János Pál pápa avatta székesegyház birtokába. Ma is mutatják püsboldoggá (Decretum Canonisatiopöki gyűrűjét és zarándokbotját. Ünnepét a nis servorum Dei Christophori Ma- XII. század óta október 5-én üli a gallanes et XXIV sociorum sacervilágegyház. A Zamorai egyházmegye az ő dotum diocesanorum et virorum pártfogása alatt áll. Boldog II. Orbán pápa laicorum in odium fidei, uti fertur, vette fel Szt. Attilát a szentek hivatalos névinterfectorum (1915–1937): AAS sorába. Kanoni-zációjáról – kivéve Galesinus 84, (1992), 1001.), majd pedig és társai tanúságát – nem található dokumenszentté (Decretum super miraculo canonisationis Beatorum Christophori tum. Magallanes et XXIV sociorum sacerdotum et christifidelium laicorum martyrum (1915–1937): AAS 92, (2000), 69-71.). Emléknapja: május 21-én Stanco Attila (Martyrologium Romanum 279).

ØgIS 2003 /1

vilÆg

Íz nélküli élet avagy

Hosszú idő óta a napokban újra sétáltam egyet a várfokon. Puszta, egyszerű, de csendes, zárt hely. Jobb híján itt ez a legközelebbi, amely alkalmas a visszavonulásra, gondolkodásra a szabadban. A távolban az öreg Mamut ködbe burkolt masszív alakja vigyáz arra, hogy ne szakadjunk ki teljesen a természetből. A környező dombok között a völgyben a Maros tekintélyesre duzzadt vize hömpölyög nyugat felé. Kedves ez a táj nekem, mert nincs benne semmi különös. A maga egyszerűségében, részleteiben is szép. Jól esik mindig rácsodálkozni arra, ami még érintetlenül maradt belőle. Tavasz van. És ezen a néhány árnyi zöld területen, de az utcák minden szegletében is érződik, hogy újrakezdődik az élet. Hirtelen nagy zajjal elsuhan fölöttem két katonai vadászgép. Nem értek hozzá, de ha ismerném is a harcigépeket, talán akkor sem tudnám megállapítani, hogy milyenek, mert eszméletlenül gyorsan elrobognak a város fölött. Olyan alacsonyan szállnak, hogy önkéntelenül is behúzom a nyakam és végigfut a hátamon a hideg. Több mint valószínű, hogy ezeknek a gépeknek semmi közük az amerikai légierőhöz, de én egyszerre most Amerikára gondolok. Igen, pár napja elkezdődött. Amerika rendet szeretne teremteni a közelkeleten. (!?) Milyen áron? Ez ma még nem világos… Mindenesetre az újságírók százezreinek kimeríthetetlen témája, a politikusoknak égető problémája, az egyszerű hívő ember számára valami érthetetlen, felfoghatatlan esemény. Egyszerre nagyon sok kérdés marad megválaszolatlan. Hogyan lehet ezt és az ehhez hasonló dolgokat értékelni? Nem is értékelni, csak megérteni. Érdemes egyáltalán nekünk, itt, foglalkozni vele? Az iraki események nem csak azért érintenek bennünket, mert előfordulhat, hogy a következményeiből nagyon keményen ki kell vennünk a részünket. Nem csak azért érintenek bennünket, mert a történteket élőben közvetítik a televízióban. Merthogy ilyen kicsi lett a világ. Mert a legeldugottabb helyen is vadászgépek zavarják meg a nyugalmunkat. Most valamiért 2001. szeptember 11-re gondolok. A külsőségekben is megnyilvánuló amerikai gazdasági-politikai hatalmat megingatni akaró terrorakcióra. Az áldozatok száma több ezer. És abban az akcióban mindenki áldozat volt. A World Trade Centerben dolgozók, az éppen ott üzleti ügyeiket in-tézők, az arra járók, az érdeklődők, bámészkodók. És persze a repülőgépek utasai, a pilóták és azok az emberek, akik éle-tük árán képesek ilyen szörnyűségre. Igen, ők is áldozatai a helynek, ahová szület-

tek, az embereknek, akik ilyenné nevel-ték, akik rávették őket erre a minősíthetetlennek látszó kegyetlenségre. Az áldozatok, a katasztrófa mellett lehet-e valami üzenete egy ilyen eseménynek? Sok mindenre képesek vagyunk mi emberek. Az utóbbi száz évben eluralkodó technikai gőg miatt az emberek nagy része azt hiszi, hogy kivette a vezetést Isten kezéből. Olyan dolgokat alkottak, amelyek azt sugallták, mindenre képesek és nincs szükségük senkire. Megalapozatlan, hamis biztonságérzetben éltek, mert azt hitték, mindenre van megoldásuk. És ezek a hamis önbizalmat szimbolizáló épületek egyik percről a másikra összedőlnek az emberek egy másik csoportjának akaratából. Egyszerre olyan életközelivé vált mindenki számára, hogy a társadalmi igazságtalanságok mellett sokkal durvább dolgok is vannak a világban. Olyan dolgok, amelyek fölött, nem hogy szemet hunyni nem tudunk, de nagyon mélyen érintenek. A nem is olyan régen zajló szerb-horvát háborúval kapcsolatban jegyezte meg valaki, hogy felőle aztán igazán háborúzhatnak, amíg körülötte béke van. Ahhoz a háborúhoz sem lehetett így viszonyulni, a szeptemberi akcióhoz és ami most folyik ahhoz sem. Olyan bűn ez, amely úgy árad szét, mint ahogyan a tóba dobott kő körül gyűrűzik a víz egészen a partig. Thomas Merton mondja valahol, hogy soha nem találtak még föl olyan bombát, amely akkora hatású lenne, mint egyetlen halálos bűn. Mert a bűnben nincs semmi pozitív hatalom, csak tagadás, csak megsemmisítés. Csak Isten irgalma és szeretete akadályozott meg abban, hogy már réges-régen darabokra nem téptük önmagunkat, és nem pusztítottuk el az egész teremtett világot. Azt a világot, amelyben valamikor végtelen harmóniában élt az ember a többi teremtménnyel együtt, méltó helyet adva Teremtőjének is. A bűn volt az, ami megszűntette ezt az állapotot. És ma már minden egyes elkövetett bűnünk kihat, nemcsak a közvetlen környezetünkre, de az egész világra. Isten azonban mindig fölajánlotta segítségét a helyzet helyreállításához. Az emberiség a szabad akarattal kitervelt és véghezvitt annyi bűn, kapzsiság, kéjelgés, kegyetlenség, gyűlölködés, elnyomás és jogtalanság év-századai ellenére minden alkalommal valahogy újra magához tért. Egy állandó bűnbeesés és kiengesztelődés? Miért kell újra és újra elkövetnünk azt a hibát, amelyből már rég tud-juk, hogy mindenki vesztesként, de legalább egy kicsit sérülten kerül ki? Tényleg minden egyes alkalommal valami na-gyon rosszra van szükség ahhoz, hogy elkezdjünk vágyni a jóra? Nem sikerül egyszer már véglegesen kiengesztelődni? Amikor végre azt hisszük, hogy valamennyire kihevertük az előző nagy világégést, máris újba kellene fogni? Az nem

Ø gIS 2 003/1

mi történik velünk?

igaz, hogy a II. világháborúra azért volt feltétlenül szükség, hogy a penicillin feltalálása által elősegített demográfiai robbanást egy kicsit visszafogják. Kik fogják vissza? Kinek van joga ilyen kijelentésekhez: „Túl sokan kezdünk lenni, valakiknek meg kell halniuk. Mi eldöntjük, hogy kik legyenek azok.” Nincs már így is épp elég a számlánkon? Sokan azt hiszik, hogy a sok háború ténye cáfolja az irgalmas Isten létét. Pedig nem Isten akar háborút, hanem az ember. Nem az Isten akarja a másik ember halálát, hanem az ember. Akkor meg miért engedi meg, hogy megtörténjen mindez? – kérdezik olyan emberek, akiket úgy egyébként nem érdekel Isten. Nem érdekli őket, hogy egyáltalán létezik. Nem érdekli őket, hogy milyennek szeretné látni az embert, személy szerint őket is. Amikor látszólag semmi gond nincs,

akkor nem fontos az Isten, de ha valami baj van, rögtön őt vonják felelősségre. Picit olyan ez, mint amikor a Holokauszt áldozataiért olyan tekintélyt vonnak felelősségre teljesen jogtalanul, akinek tekintélyét a békeidőben nem ismerik el. Nemcsak hogy nem ismerik el, de gyalázzák, rágalmazzák és beszennyezik. Nem értik meg, hogy nem Istennel van a baj, hogy megengedi mindezt, hanem az emberrel. Azzal az emberrel, aki nem akar megfelelni eredeti rendeltetésének. Aki nem akar olyan lenni, amilyennek a Teremtő őt elképzelte. Aki nem tudja elfogadni azt, hogy szükség van valakire, aki segítse megélni a szabadságát, mert ha nem, önmagát teszi tönkre. Milyennek képzelt el minket Isten? Jézus egy egyszerű hasonlattal tömören fogalmazza meg. „Ti vagytok a föld sója” (Mt 5,13) Milyen ez a só? Egyszerű, fehér, látszólag mellőzhető, semmitmondó. De ha megfelelő mennyiségben kerül az ételbe csodákra képes. Megadja az ízét. Ha sokáig áll a sótartóban, megromolhat. De ha használják, tartósít, ízesít. Ez a só hiányzik egyre jobban a világ asztaláról. A fentebb említett világháborúkban tehát nem azért pusztult el annyi életerős fiatalember, mert az új gyógyszerek következtében túl sokan lettünk. Gyökössyt segítségül hívva mondom, hogy azért pusztult el annyi ember, mert nem volt elég só „ama galileai hegyről” a keresztény (?) Európában. Ma még inkább érvényes ez a gondolat. Mert hadi anyagra van pénz bőven, de „ama galileai sóból” kétségbeejtően szűkiben vagyunk. Isten irgalmazzon nekünk, tanítványoknak szerte a világon, mert fegyvert kínálunk só helyett. Miért hal éhen annyi ember jelenleg is a világon? Talán azért, mert nincs élelem? Dehogy nincs! Sőt! Felesleg is van! Éppen a „keresztény” Nyugaton. Kenyér az van bőven, csak só hiányzik „ama galileai hegyről”! Miért van az, hogy a közvetlen környezetünkben is mindig „büdös” valaki? Hol a paraszt, hol a zsidó, hol a cigány, hol más... Mert egymást szagolgatjuk és elfelejtünk sózni a galileai sóval. A jelenlegi állapotokat elemezve talán

Øg IS 20 03/1

vilÆg jogos a kérdés: ezt a keletlen vagy túlkelt tésztát sózzam én meg? Nem jobb nekem az én kis sótartómban, közösségemben, egyházamban? Összebújva élni, összesimulva a sószemecskékkel, tanítvány-testvérekkel? A só egyik tulajdonsága, hogy ha a sótartóban marad, és nem sóz, megromlik. Alig van abszolút tiszta só, és az idegen részecskék élvezhetetlenné, haszontalanná teszik, ki kell dobni a szemétre. Mivel lehet a só ízét visszaadni? Semmivel. Aki nem sózza a világot, kis világát, az megrontja azt, mert megromlik maga is. S ha megromlik, akkor kidobják és eltapossák az emberek! Nincs más életlehetőségünk többé, csak az, hogy azzá legyünk, akik vagyunk. Mi vagyunk a föld sója. Nem magunktól, hanem azáltal, aki ezt nem csak mondja, hanem cselekszi is velünk és általunk. És ott van Vietnam. A vietnami háború ellen összefogó és tüntető jószándékú fiatalok indították el a hippi mozgalmat, amely egészen szélsőséges alakot öltött. Sokan voltak keresztény emberek, akik elítélték őket. Pedig ők csak békét akartak. És nem volt, akikhez csatlakozzanak. Nem találtak fogódzót. Mert nem is kerestek… Mondhat-juk. Ma Amerikában újra jószándékú, értelmes egyetemisták ezrei tüntetnek a háború, az erőszak ellen. Vajon mit hoz ki belőlük ez a háború? Ők kihez fordulnak, ha újra nem hallgatják meg, elítélik, semmibe veszik őket. Inkább az utcát, a sikátorokat, a züllött, lepattant életet választják, de ebből a társadalomból nem kérnek. Ha ez történik velük az újra csak annak bizonyítéka, hogy még mindig kevés a só „ama galileai hegyről”. Ha egyetlen halálos bűnnek olyan szétáradó, romboló hatása van, akkor egy jó cselekedet szintén kihat a nagy-világra. A legapróbb, szere-tettel végbevitt tett. Ahogy egy kis lepke szárnycsapkodása esőt fakaszt a sivatagban. Nem mindegy tehát, hogy hogyan tanúskodunk Istenről. Nem mindegy, hogy hogyan mutatjuk meg a világnak, milyennek képzelt el bennünket Isten. Azon kapom magam, hogy nagyon elkalandoztam. Lassan ideje visszatérnem. Vár a munkám. A Mamutról szép lassan felszállt a köd és kisütött a nap. Bár még felhős az ég, a nap melege egyre erősebb, élvezhetőbb. Mit hoz ez a tavasz a nagyvilágnak? Bármit is hozzon, sóra mindig, mindenütt szükség van. Általában pont akkor, amikor úgy érezzük, hogy nem érdemes. takóistván

lelkisØgi mozgalmak

„Nagy jelentőségű kötelesség a közösségi élet számára a társulatok különféle típusainak előmozdítása, amelyek akár hagyományos formában, akár az egyházi mozgalmak új formájában továbbra is eleven frissességet hoznak az Egyházba Isten adományaként, és a Lélek valódi »tavaszát« idézik elő.” (II. János Pál: Novo Millennio Ineunte, 46.) Összhangban a Szentatya megnyilatkozásainak szellemiségével, most induló sorozatunkban egyházmegyéinkben jelenlevő lelkiségi mozgalmakról olvashatnak.

Ami a világ

„A Hit és Fény közösségi mozgalom. A közösségek szívében az értelmi fogyatékosságuk miatt könnyebben, vagy súlyosabban sérült embereket találjuk; akiket családjuk (elsősorban szüleik) és barátaik, különösen a fiatalok vesznek kö-rül” – olvassuk a Hit és Fény (továbbiakban HF) alapokmá-nyának, a Chartanak első soraiban a mozgalommal Az első jel, ami arra utalt, hogy nagyobbik lányom kapcsolatos rövid, lényegre törő meghatározást. értelmi sérült, tiltakozást váltott ki belőlem. Ez nem lehet A HF 1971-ben született Franciaországban, egy lourdesi zaigaz, velem ez nem történhet meg. rándoklat kapcsán. A szenvedés, a kitaszítottság és a szere-tet De teltek az évek és megtanultam/megtanultunk együtt hívta életre. Az első Bárka közösség megalakulása után négy élni ezzel a helyzettel. évvel, 1968-ban, egy fájdalmas tapasztalat nyomán szü-letett Miután, - immár tudatosan - a hithez vezető útra is ráállmeg az ötlet, hogy szervezze-nek egy tam, próbáltam megtalálni azt, ami helyzetünkből javunkzarándoklatot külön a fogyatékosok ra fordítható, tudva azt, hogy akik Jézust szeretik, minden számára. A cél: Lourdes. 20-30 a javukra válik. Nem volt könnyű. fős közössé-gekben készültek Ennek az időszaknak a legnagyobb gondja kisebbik láa zarándoklatra, majd nyom hozzáállása volt. Szégyellte testvérét, lehetőleg nem háromévi előkészület után, vett részt olyan tevékenységeken, ahová nővére is elkísér1971. április 9-én, nagypénhette volna. Nem volt agresszív vele, de nagyon nehéz volt teken tizenöt országból megértetni, hogy alkalomadtán ő miért kap kisebb vétségtizenkét-ezer ember gyűlt össze, ért nagyobb büntetést, mint nővére. köz-tük négyezer sérülttel. Együtt 1993-ban bekapcsolódtunk a Hit és Fény marosvásárhelyi ülték meg a húsvétot. A három közösségébe. Az ott tapasztaltak alapján kisebbik lányomat csodálatos nap végén tevődött fel a kérdés: is meggyőztem, hogy jöjjön velünk. Nem állt rá rögtön, de hogyan tovább? Az alapítók fölismerték: a Lourdes-ban '94 nyarán a marosvásárhelyi közösség sárpataki kapott nagy ajándékot, a közösséget meg kell őrizniük, táborába már ő kísérte el nővérét. Az ottani élmények tovább kell vinniük. Így a zarándoklat előkészítésére verbugyökeresen megváltoztatták a sérültekhez való visválódott kisközösségek megmaradtak, tovább folytatták rendzonyulását. 14 éve-sen éretté vált. Megtapasztalta, hogy szeres találkozásaikat, egyre mélyebb kapcsolat alakult ki a sérült barátaink na-gyon sok lelki ajándékkal halmozzák el sérültek, a szülők és a segítő barátok között. Nyári táborokat a hozzájuk szere-tettel és megértéssel fordulókat. Soha szerveztek, találkoztak más közösségekkel, új közösségek többé nem volt szá-mára probléma testvére fogyatékossászülettek. Újabb és újabb nagy zarándoklatokra (Rómába, ga. Személyiségének formálását nagyon pozitív módon Lourdesba), nemzetközi és nemzeti találkozókra került sor. határozta meg a Hit és Fény közösség lelkülete. Egyre terebélyesedett a HF nagy családja. Lassan nélkülözMint édesanya, ezért érzem a Hit és Fényt Isten csodálahetetlenné vált, hogy a mozgalom lelkiségét meghatározzák tos ajándékának. Simó Ágnes és szabályozzák a közösségek szerveződését. Így született Marosvásárhely meg a Charta és a Konstitúció, amelyet először 1982-ben fogadtak el, legutóbbi módosítására pedig 2002-ben került sor. Romániában 1990-től léteznek román és magyar nyelvű HF közösségek. A nemzeti-nyelvi kérdés nemcsak a társadalomban jelentett (és jelent…) problémát, hanem a HF-ben is éreztette hatását. Ennek megoldása végett sajátos helyzetet alakítottak ki. A gyakorlat szerint a nemzetközi tanács bizonyos idő letelte után és bizonyos feltételek mellett az egy országon belül működő HF közösségeket külön HF országnak nyilvánítja és tartja számon. Egy HF országnak van egy nemzeti tanácsa, amely a nemzeti felelősből, nemzeti pap-felelősből, kincstárA Hit és Fény közösség az öröm...

Øg IS 20 03/1

lelkisØgi mozgalmak

szemØben Gy nge

– Dióhéjban a Hit és Fény közösségről –

nokból és a közösségek felelőseiből áll. A Romániában felmerült nehézségeket Jean Vanier javaslatára úgy hidalták át, hogy 1994. május 30-án létrehoztak két egyenrangú, de nyelvileg különböző HF országot, külön nemzeti tanáccsal. Azóta párhuzamosan folyik a tevékenység. Erdélyben az első magyar közösségek 1990-ben alakultak Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron. Azóta születtek még közösségek Marosvásárhelyen, Marosszentgyörgyön, Csíkszeredában, Nagyváradon, Csernakeresztúron, Türkösön, Ditróban, Szászrégenben, Szatmárnémetiben, és vannak most is alakulófélben levő csoportok. A HF arra hivatott, hogy közösséget létesítsen, egységet teremtsen értelmileg sérültek, azok szülei és barátaik, jóakaratú segítőik között. A közösségalkotás – Jézus Krisztus körül és Benne – három síkon történik (a közösségben ezt hármas egységnek hívjuk): a találkozás, az ünneplés és az ima síkján. Rendszeres, legalább havi találkozóink erre a három pillérre épülnek. A HF közösség ősmintája a golgotai jelenet: középpontban a szenvedő (Jézus), mellette a szülő (a Szűzanya) és a barát, a segítő (Szent János apostol). A közösségben a sérülést magát nem célunk gyógyítani, ez ugyanis az orvosok, gyógypedagógusok feladata. Mi csupán csak annyit teszünk, hogy együtt vagyunk a sérültekkel, szeretjük őket és engedjük, hogy ők is szeressenek bennünket. A fogyatékos ember is éppen olyan értékes, mint bárki más. Még akkor is, ha ezt a társadalom még nem egészen így gondolja, akkor is, ha lenézi, sőt megveti őt, tehernek tartja, mert nem produkál, vagy gazdaságilag úgy nem kihasználható, mint nálunk az átlagemberek, nem állítható be a reggeltől estig robotoló modern rabszolgaság soraiba. Azok az emberek, akiket Isten meglátogatott nagy felkiáltójelek az úgymond „egészségesek” számára. A HF-en belül tapasztaltam meg sok értéket. Például arra ébresztett rá a közösség, hogy nem mindig az én problémám a legnagyobb. Mások sokkal nagyobb terheket cipelnek, s még így is tudnak mosolyogni, így is van egy jó szavuk. A sérült ember példája az őszinte szeretetnek és ragaszkodásnak, az önzetlenségnek. Csak segíteni kell neki, hogy mindez a mélyből a felszínre jusson. Megtanítanak a türelemre. Velük közösségben élve önkéntelenül magadba kell nézned. Meg kell vizs-

...a szenvedés...

ØgIS 2003/ 1

gálnod, mit tartasz te fontosnak és mi valóban az. Velük kapcsolatban mindig Szent Pál szavai jutnak eszembe: „Isten azt választotta ki, ami a világ szerint oktalan, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ szemében gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a

...és az imádság helye.

világ előtt közönséges és megvetett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy azokat, akik valaminek látszanak, megsemmisítse.” (1Kor1,27b-29) Igencsak dióhéjban ennyit a HF-ről. Nyilván, itt a leírtaknál sokkal többről van szó. Hálás vagyok az Úrnak azért, hogy megszületett a HF, és hálát adok neki azért, hogy engem is elvezetett ebbe a közösségbe. Hálás vagyok azért is, mert úgy érzem, HF-es barátaim befogadtak, és hálával tartozom mindazért, amit ebben a közösségben kaptam. Uram, HF-es Barátaim! Köszönöm! szőcs csaba A Hit és Fény számomra az életet jelenti, és ezt elmondani, leírni úgy érzem, igazán nem is lehet. Az életet csak élni lehet. A HF számomra a fájdalom helye, de az igazi örömök átélése is, mély barátságok megszületésének a helye. Szoktam mondani: életem és mindenem, életem és halálom, az élet iskolája számomra a HF. Itt meg kell halnom magamnak, tanulgatom elfogadni gyengéimet, semmi voltomat. A csodák megtapasztalásának helye, a munka mezeje, ahol mindég, minden helyzetben a szeretet a mérvadó, mert másképp semmi sem megy. Kiapadhatatlan forrás; olyan víz, amellyel nem telsz be soha. (Eszembe jutott a lourdesi forrás vize: tényleg úgy éreztem, hogy soha be nem telek vele.) De a sok-sok átélt élményt úgy sem tudom pár sorban megosztani… Fülöp Hajnal országos HF felelős

A Hit és Fény közösséggel kapcsolatos további információk a hitesfeny.go.ro címen érhetők el.

ut unum sint

Egy tt, egy Jézus Krisztus felhívása, hogy legyünk mindannyian egyek. Ezt előmozdítani hivatott a Gyulafehérváron 2003. február 23. és március 1. között meg-szervezett ökumenikus imahét is. A résztvevő lelkészek véleményét kérdeztük az egység hetével kapcsolatban. Gudor András református lelkész: Az imahetet egypár évtizede tartjuk itt Fehérváron, tehát nem volt új dolog számunkra. Tartottuk, ha nem is a megszokott időben. Most sem január harmadik hetében volt, az időjárás, a hideg miatt. Volt nyári időben is. Néhányszor itt az irodában tartottuk. Ebben a teremben gyűltünk össze a hetvenes években, helybeli és vendég lelkészekkel, felekezeten belül. Tudok arról, hogy a katolikus egyház is képviseltette magát a teológiai tanárok szolgálatai révén. Amióta itt vagyok, már hetedik esztendeje, igyekeztem más gyülekezetekből hívni szolgálatra. Volt olyan esztendő, amikor minden istentiszteletet más-más felekezetből való lelkésszel végeztünk. Utána egy vacsorán elbeszélgettünk problémáinkról, az egyházközségekről, ahol szolgálunk. Ilyenkor mindig megnyíltunk és könnyen közvetlenebbé válhatott a be-szélgetés. Az idén először került sor arra, hogy a lutheránus pappal beszélgetve, egyelőre csak arra gondoltunk, hogy közösen tartjuk. Szóvá tettük, hogy jó lenne, ha más felekezetűek is bekapcsolódnának és nemcsak az egyik templomban tartanánk, hanem menjünk el estéről estére egy más gyülekezetbe. Jó lett volna nyolc alkalom, két vasárnappal együtt. A programot mi is kapjuk. Az idén argentin egyházak készítették el a 2Kor 4,7–17 alapján. Innen van minden estére a vezérvonal, ó- és újszövetségi kontextusokkal alátámasztva. Végül is úgy döntöttünk, hogy az öt felekezet különféle templomában, minden este a vezérfonal mellé felolvasunk négy evangéliumi részt, a vezérfonalról pedig egy más lelkipásztor fog szolgálni. Így került sor arra, hogy a római katolikus templomban református, az ortodoxoknál római katolikus, a lutheránusoknál ortodox, a görög katolikusoknál a lutheránus, és a reformátusoknál a görög katolikus szolgált. Ez egyedülálló dolog volt. A hagyományokat túlszárnyalta. A válaszfalakat, amelyek évszázadok óta megkövesedtek, áttörte az evangélium. Már nem számított, hogy egy más vallású lelkész mit keres a mi templomunkban. Nem Krisztus osztott meg minket, hanem mi osztottuk meg Őt. Nekünk kell a krisztusi elvárásnak és imádságnak eleget tenni, hogy mindnyájan egyek legyünk. Ahogy Jézus egy volt az Atyával, úgy kell nekünk is eggyé lennünk egymással. Persze nem csak felekezeti, hanem nemzeti összekapcsolódást is jelent ez az imahét. Örülök annak, hogy végre tudtunk találkozni és ezután nem fogunk egymásra olyan szemmel nézni, mint eddig. Szerencsére megtettük az első lépést egymás felé. Krisztus mindnyájunké, mert mindannyiunkért adta életét, ahhoz, hogy számunkra kegyelmet adjon, bűnbocsánatot. Azt hiszem Isten or-szágában sokan örülnek annak, hogy már itt a földön egymásra találtunk. Ha eszerint élünk, biztos megszűnik a gyűlölet, a há-borúskodás, több lesz a megértés és a szeretet.

Mihălţan Călin görög katolikus pap: Ezelőtt három évvel Gudor lelkész úrnál voltam az egység hetén mint meghívott vendég. Itt Gyulafehérváron ő volt a kezdeményező. A református templomban tartottam szentbeszédet. A tavaly Wagner úrral vettem fel a kapcsolatot. A zsúfolt program miatt a tavalyi kísérlet meghiúsult. Ebben az évben viszont egy nagyon jó dolog történt. Szintén Wagner úr kezdeményezéséből, mi papok, már jó előre előkészítettük ezt a hetet azt megelőző találkozásainkon. A házigazda ezekhez az ortodox esperes úr, Niculiţă Pascu volt. Úgy tűnik, hogy legalábbis a görög katolikus hívek körében, sikert jelentett a hét: lenyűgözte őket az imahét. Boldogok voltak, mert megismerhették a más felekezetűeket, ha a keretek hivatalosnak tűntek is. Egyesek már előtte is ismerték egymást, de valóban közösségi imahét lett ez az alkalom, amelyet együtt éltünk meg mi, az erdélyi történelmi egyházak, és reméljük, hogy ha Isten is úgy akarja, ezt minden évben megtehetjük. Reméljük, hogy a jövő évtől kezdődően az összes keresztény egyház, és a teljes papság részt tud majd venni. Ahogyan mondta a többi pap is, több éve mindannyiunk közös óhaja volt, hogy összegyűljünk, és együtt imádkozzunk. Látjuk, hogy ebben az évben ez megtörtént, és remélem, hogy majd folytatódik. Biztos, hogy ez Isten akarta, és Ő meg is fogja hálálni mindazt az erőfeszítést, amelyet mi ezért tettünk. Közös erőkifejtés volt nemcsak a papság részéről, hanem a hívek részéről is, akik aktívan részt vettek az imahéten. A Görög Katolikus Egyház hidat jelent kelet és nyugat között. Nem látom másképp az egységet, mint ahogy a katolikus egyházban van: egység a sokszínűségben. Mindenképpen egy kötelességünk van, hogy imádkozzunk. Az egység csak Isten segítségével jöhet létre és azzal, hogy egymás felé nyitottak maradunk akkor is, ha a véleményünk különbözik. Mindenképpen a sokszínűségben látom az egységet. Ami jó, át kell vennünk egymástól. Niculiţă Pascu ortodox pap: Olyan vidékről származom, ahol ortodox, lutheránus és katolikus hívek élnek együtt, Szeben környékéről. Mindig jó viszonyban voltak ott a papok és hívek is. Ökumenikus formálódásom az egyetemen elkezdődött. Szebenben már 20 évvel ezelőtt létezett ökumenikus párbeszéd az egyházak között. A teológiai ökumenizmus, ahogy mindenki tudja, fontos szerepet játszott egyházunkban. Itt, Gyulafehérváron, ahol ortodox lutheránus, református és katolikus hívek élnek együtt, természetesnek tűnik, hogy közösséget próbálunk teremteni. Ami ebben az évben történt, a lehető legtermészetesebb gesztus. Az emberek ugyanazon a helyen, ugyanabban a városban élnek. Találkoznak az utcán, lakóhelyük környékén, munkahelyükön. Ezért a lehető legtermészetesebb, hogy közösség létezzen közöttünk. Ez a kö-

ØgIS 2003/ 1

ut unum sint

hÆzban, egyhÆzban

Ökumené Gyulafehérváron

zösség mindig létezett az alsó, helyi szinten. Az emberek jók. Isten arcára és hasonlatosságára vannak teremtve. Ez dogmatikus és teológiai alapja közösségünknek, mert mindannyian Isten hasonlatosságára vagyunk teremtve, és Atyánknak nevezzük Őt. Természetesen, a Katolikus Egyházzal teológiai közös alapjaink vannak. Ezer közös évünk van, közös szentatyáink. A világon mindenütt megtaláljuk egymással a közösséget, az összefonódást, az életet, amely a két tüdő között van, a nyugati és keleti egyházak között. Ezt az egységet éljük meg itt, helyi szinten a többi egyházzal is. Az ökumenizmusban a fő gondolat az, hogy közös lépéseket tegyünk meg együtt. Az első lépés a közösség felé a párbeszéd. Ez olyankor jöhet létre, ha világosan tudjuk, kikkel beszélgetünk, ha ismerjük közös hitvallásunkat, de a prozelitizmus elrontja az ökumenizmust. Ez a legnagyobb veszély, hiszen lejárt az idő, amikor az áttérések tömegesen mentek végbe. Úgy gondolom, hogy ha minden egyház becsületesen foglalkozik híveinek lelki életével, akkor ez a közösség már létre is jön: gondolok a Gyulafehérváron működő papok közötti jó viszonyra is. A más testvéregyházakban élő papokkal lelkileg is közel állunk egymáshoz. Ez tette lehetővé ezt az egyhetes találkozást. Kötelességem elmondani, hogy a párbeszéd kezdeményezője Wagner úr volt. Segített belátni, hogy szükség van egy ilyen közös megmozdulásra. Ezt megelőzően már szociális téren közreműködött a három intézmény: a Filantropia, a Diakonia és a Caritas. Ami ezen a héten történt, nem volt véletlen és nem is lesz vége. Lehet, hogy több templomban találkozunk majd. Híveink nagyon boldogok voltak; az utólagos visszajelzések pozitívak. Isten pedagógiája az ismerője annak, hogy mikor fog létrejönni az egység. Nekünk csupán az a feladatunk, hogy megtaláljuk hitünk sarokköveit, közös alapjait. Krisztus és a Szentlélek köt minket össze. Mi nem tudhatjuk, hogy az egység mikor fog létrejönni, de bízunk abban, hogy Isten az, aki az egységet létre fogja hozni.

Gál Alajos római katolikus főesperes: Köztudott dolog, hogy az egyházban az ökumenikus törekvés régi. Több mint százhúsz, százharminc éves. Jómagam többször találkoztam nemcsak a gondolattal, de a gyakorlattal is, Maros megyében, de leginkább itt, az utóbbi huszonöt évben. Ez abból állt, hogy minket a protestáns lelkipásztorok meghívtak egy-egy istentiszteletre. Ami most Gyulafehérváron történt, az ezen a vidéken kivételesen nagy és szép dolog volt. Az evangélikus kolléga vállalta, hogy megszervezi az ökumenikus hetet. Nem olyan formában, hogy egyszer elmegyünk a reformátusokhoz vagy az evangélikusokhoz, hanem minden templomban tartunk egy-egy ökumenikus estet. Erre az egyházban szükség van. Igényli mindenki, az élen Szentatyánkkal. De a nép is igényli, és ezért volt olyan sikeres és jó ez az elmúlt ökumenikus hét itt, Gyulafehérváron. A szóbeli, plakátokon kifüggesztett, vagy újságbeli felhívásra a nép nagyszerűen válaszolt és legalább ötszáz ember vett részt esténként ezeken az ökumenikus találkozókon. Az egyszerű embereken látszott, hogy milyen örömmel

ØgIS 2003 /1

vették, és őszintén tettek mindent, őszintén imádkoztak. Az ökumenikus héten egy alkalommal szó esett arról, hogy nagyon nehéz az egységet helyreállítani. Azonban nem esett szó arról, hogy az egységet, ugyan a történelemben sok harc után, de könnyű volt megbontani. A székesegyházban, a bevezetőben felsoroltam az egység motívumait a Szentírás alapján. Amit hiányoltam az egység hetén, az, hogy nem volt szó az általános motívumokon kívül arról, hogy Jézus Krisztus egy egyházat akart és tervezett. Egy főről beszélt, egy akolról, egy pásztorról. Az egység hetében elmulasztottunk arról beszélni, hogy mennyire szükséges az egyházak vezetőiért is imádkozni, hogy őszintén akarják az egységet, és ők is őszintén dolgozzanak azon úgy, ahogy a hívek magától értetődően teszik. Irányítókként ezt az egységet műveljék és akarják. Az egység hetét, mint kezdeményezést ebben a formában nagyon sikeresnek tartom. Ezért neveztem nyilvánosan a székesegyházban is nemcsak imahétnek, hanem nagyhétnek és szent hétnek is.

Gerhard Wagner evangélikus lelkész: A keresztények egységmozgalma biztosan a Szentlélek műve, és mindannyiunk számára egy bűnbánati cselekmény. Jelenti a keresztények növekedését hitben, szeretetben és reményben, mert csak ez által valósulhat meg az egység. Mint mindenre, úgy az ökumenikus mozgalomra is érvényes: „Az ember kieszeli útját a szívében, de az Úr az, aki lépéseit irányítja” (Péld 16,9). Az én egyházamban mindig élt az a tudat, hogy mi Krisztus szent Egyházának csak egy részaspektusát képezzük, és így a hívők döntő többsége üdvözli az ökumenikus mozgalmat. Mit tehetnek az egyes kalászok vagy búzamagok, hogy a kenyér jó legyen? Mit tehetnek az egyes szőlőszemek, hogy a bor jó legyen? Minél több tápanyagot felszívni a földből, minél több napfényt felvenni magukba, és akkor minden jó lesz. Így mi is: ha mi először is Isten Országát tartjuk szemünk előtt, és a szeretetnek lehetőleg minél több cselekedetét hajt-juk végre, akkor hamarosan Istennek tetsző egységben fogunk élni. Készítette: Molnár János, Bakos István, Robb Dan Dorin és Csont Ede

munkÆt!

A Vándorsziklák árnyékában

„Szabadba fiúk! A nap arca nevet, Ott pezsdül a friss, tüzes élet. Járjuk be a mezőt meg a rengeteget, Szabad ott a szabadban a lélek!” A Cserkészinduló sorai már régen ott égtek bennünk, a tél hidege, a falak közé zárt élet éreztette a hatását. Az elmélet, a cserkészfoglakozáson tanultak már nagyon kikívánkoztak belőlünk. Hisz az énekek, csatakiáltások varázsa csak a természetben érvényesül igazán. Itt születtek és mindig is ide vágynak vissza. Ugyanígy az ember is érzi ezt a titokzatos vonzódást, mely összeköti őt a természettel. Itt érvényesül igazán embersége, és itt sejti meg a még titokzatosabb, a Teremtő és teremtménye közti kapcsolat mélységét is. Rácsodálkozhat arra a világra, amelyet Isten számára alkotott és neki ajándékozott. De megérzi, megérezheti a felelősségnek is a nagyságát, amelyre ez az ajándék kötelezi. Vidáman és lelkesen vágtunk neki az első portyánknak, mi a 96-os számú Pongrác Szent István cserkészcsapat újoncai. Először lépdeltünk egymás nyomába így, együtt a négy újonc őrs: a Gróf Mailáth Gusztáv Károly Líceumi Szeminárium diákjai három őrsben és mi kispapok. A cél: hogy a Gyulafehérvár fölött húzódó Mamut tetőn keresztül elérjük a Vándorsziklákat. Ezek a sziklák teljesen elütnek a geológiai környezettől. Egy-egy fehér felkiáltójelként teszik sajátossá a vidék panorámáját. Parancsnokunk az első pihenő alkalmával közölte feladatunkat: párszáz évvel visszautazunk az időbe. Mint László király lovagjai, meg kellett figyelnünk a vidéket, hogy miként tudunk védekezni, és hatékonyabban visszaverni a Nádorfehérvár felé közeledő török sereget. A csata (fogadalomtétel) májusra várható, ezért őrsönként jelentést kellett leadnunk. A kaland szelleme, azt hiszem, mindannyiunkat megérintett. Öröm volt látni az izgalomtól csillogó szemeket. A további hangulatunkat is ez határozta meg. A bükkös csendjét pedig hangos énekszó és a csatakiáltások messze szálló hangja törte meg. Lent a városban a tavasz volt az úr, itt fent a tél csak most búcsúzkodott. Ezért a terep is egyre nehezebb lett. A Mamut túloldalán leereszkedéskor néhányszor közelebbről is megé-

rezhettük „földanyánk magához ölelő ragaszkodását”, de szerencsésen landoltunk. A faluszéli sár először elbizonytalanított, de nem olyan fából faragtak egyikünket sem, akik könnyen feladják. Vígan tapostuk a sarat. Közben megbámultuk az egyik ház melletti akolból ránk bámuló juhokat, különösen a vezérkost. Ilyen szép példányt nem minden nap láthat az ember. Útvonalunk a folyóparton, vasúti sínek mentén folytatódott tovább. Alighogy átdöcögtünk a vasúti hídon csodálatos látványban volt részünk. A közel négyórás gyaloglás után ott voltak előttünk a magasba törő vaskos kőtömbök. Megérkeztünk, s máris kioszttották a feladatokat az ebéd előkészítésére. Nem is kellett sok bíztatás, a társaság minden tagja farkaséhesen várta már ezt a pillanatot. Két őrs fát gyűjtött, így perceken belül lobogott a tűz. A harmadik őrs az elemózsiás hátizsákok tartalmát hozta napfényre, míg a nyársfaragást egy másik őrs vállalta. Hamarosan ínycsiklandozó illatok szálltak a levegőbe, mi pedig az asztali imát elénekelve nekiláttunk a falatozásnak. Délután csapatostól megmásztuk az egyik sziklát. A tetőn elénekeltük a cserkeszindulót és a Szózatot. Csak egy szegény róka lepődött meg, akit kiugrasztottunk az addig biztos menedéket nyújtó sziklahasadékból. Régen láthatott ilyen furcsa társaságot. Talán ezért nem volt vendégfogadó hangulatban. A biztosabb utat választva futásnak eredt. A nap további részét a vetélkedők, a közösségi játékok töltötték ki. Mindenki szívvel-lélekkel játszott, még a kockázat árán is, hogy néha a sárban is fordul egyet-kettőt. Itt most a tét volt a fontos, na meg egy kicsit az, hogy megmutassuk ki is a legény a gáton. A játék hevében el is feledkeztünk az idő múlásáról, pedig már a nap az erdő tetejéről tekintett ránk. Elhangzott a gyülekezőt jelző sípszó, s nehéz szívvel mondtunk búcsút, de indulni kellett. Hazafelé más útvonalat választottunk. Körbe a falvakon keresztül tértünk vissza. Az első kilométereken, még vidáman nótázgattunk. Gondolatban visszavisszatértünk a sziklák lábához, de a megtett út már éreztette hatását. Lassan elcsendesedtünk. Éreztük, hogy köszönet jár mindezért, ami ma velünk történt. Szombat a Szűzanya napja, ezért a rózsafüzér elmondásával próbáltunk hálát adni a nap szépségéért. Megvolt a szóbeli köszönet, de belsőnk mélyén tudtuk: mindez nem elég. Isten valamivel többet érdemel. A teremtett világ teljességéhez, egy önmagát teljesen átadó emberre van szükség. Olyanra, aki megéli emberi hivatását, és mint a természet, önzetlenül nyújtja minden értékét, hogy általa szebb legyen a világ. Önkéntelenül is folytatódnak a cserkész induló sorai: „Ott szemben, szívben tiszta láng, S az Isten arca néz le ránk. Lehelettén ott megterem: Erő, szabadság, győzelem!” Kasza László

ØgIS 2003/ 1

lelkisØg

Az imÆdsÆg gesztusai (I)

Amikor az ember valamit ki akar fejezni, azt nemcsak szavak, hanem testi jelek segítségével is teszi. Példának vegyük az olaszokat, akik valamit nyomatékosan magyarázva összeteszik két kezüket és emóciókkal dúsítva gesztikulálnak kifejezve: „Könyörgöm, értsd meg!” Vagy a bizalom kifejezésére köszöntéskor nemcsak az egyszerű kézfogást vehetjük igénybe, hanem mindkét tenyerünkkel közrefoghatjuk a köszöntött fél kezét is. Az indiánoknál a béke kifejezésére szívták a pipát. Az imádságban is jeleket használunk öröm és bánat, hódolat és bensőséges elmélyülés kifejezésére. Szentmisén például egyes részeknél térdelünk, felállunk, amikor hallgatjuk az Evangélium igéjét. Az összeszedettség és az Istenre figyelés jeleként összetesszük kezeinket. Az imádság gesztusai között az ülésnek is fontos szerepe van. Az elmélkedő imádság egyik legalkalmasabb testtartása ugyanis nem fekvés, vagy a térdelés, hanem éppen az ülő helyzet. A Szentírásban sokszor találkozunk ezzel a gesztussal: békés együttlét (Mik 4,4), bűnbánat (Jób 2,8; Iz 47,1.5); Isten szentsége és dicsősége (1Sám 4,4; 1Kir 1,13; Jel 5,13). Jézus ülve oktatja tanítványait, azok pedig ülve hallgatják és elmélkednek szavairól (Mt 5,1; Lk 10,39). A keresztény hagyományban az ülés-

ØgI S 200 3/1

lØs

nek általában három módját különböztetjük meg. Az első mód a bűnbánat és az isteni irgalomra való rászorultságunk kifejezése: leülünk a földre, felhúzzuk és átkaroljuk a térdünket. An-selm Grün és Michael Reepen bencés atyák rámutatnak arra, hogy a szerzeteseknél ezzel a tartással együtt járt a belsőből fakadó kényszermentes sírás. A második mód a hagyományos ülés széken vagy padban, egyenes háttal, miközben lábunk biztosan támaszkodik a padlózatba: istengyermekségünk méltóságát érezhetjük át, tudatosítjuk, hogy Isten kegyelméből nyertük el a megváltást. A harmadik mód az Istenre való figyelés. A különböző szerzetesrendek másmás kivitelezését ismerik ennek a gesztusnak. Leggyakoribb a vánkos, vagy a karmelita és taizé-i hagyományból eredő zsámoly (sámli) használata. A zsámoly alkalmazása főleg francia és né-met területen vált közkedveltté. Ebben az „Istenre figyelő” ülésmódban fejezzük ki azt, hogy tanítványok vagyunk. Ennek a testtartásnak előnye az, hogy ellazítja a testet, miközben fegyelmezettséget hoz létre bennünk. A legújabb időkben keletről is érkez-

tek különböző ülésformák, melyeket csak tapasztalt lelkivezetők irányításával ajánlunk. Az ilyen ülésformák a japán „gyémántülés” (virasana), az úgynevezett „tökéletes ülés” (siddhasana) és az „ülő hős forma”. Ezek mind jógagyakorlatok részét képezik. Sajnos egyes új vallási formák mögé bújó mozgalmak vezetői a tiszta keleti formákat arra használják fel, hogy negatív pszichés függőséget idézzenek elő a követőikben. Tapasztalt lelkivezetőre azért van szükség, mivel a keleti gyakorlatok könnyen félreérthetőek a nyugati kultúrában (pl. pusztán magát az ülést tartja imának). Az ima éppen attól lesz imává, hogy kifejezi az Istenre irányulást. Az ima Isten megszólítása és a vele való bensőséges párbeszéd. A testtartások és gesztusok a szemlélődésben, gondolatban vagy szóban kifejezett párbeszédet segítik. A szavakhoz kapcsolódó gesztusok kifejezik, hogy egész lényünk, testünk-lelkünk Istenre hangolódik.

Stanco Attila

t rtØnelem

C I O N I

Egy mozgalom

A tévécsatornák híradójában szinte minden este szó van a zsidók és palesztinok közötti konfliktusról. Gyakran halljuk hogy különböző helységekben az izraeli hadsereg bevonult az arabok területeire, és buldózerrel rombolta szét egyik-másik család lakását. Válaszként az arabok öngyilkos merényleteket hajtanak végre leginkább a zsidók által sűrűn lakott területeken. A gyilkosságok mindkét fél részéről leírhatatlan kegyetlenséggel történnek, és általában az áldozatok olyan emberek, akiknek vajmi kevés közük van ehhez az egész históriához. Ennek is, mint minden konfliktusnak megvan az oka, vannak előzményei. Érdekes megfigyelni azt, hogy az emberiség modern történelmében, értem alatta különösen a XIX. és a XX. századot, ha azt akarták, hogy valamilyen kezdeményezést, de nevezhetjük nyugodtan gaztettnek is, a széles tömegek támogassanak, azt előbb ideológiailag próbálták alátámasztani. Így történt ez a fasizmussal és a kommunizmussal is. Jó pél-da erre az, hogy amikor a kommunisták először Oroszorszá-got, majd Kelet-Európát „értékes útmutatásaikkal” tönkre-tették, sokan azt hitték, hogy ez az egyetlen járható út az ember boldogsága felé, mert őket ezekről a tényekről már meggyőzték Marx, Engels és Lenin „értékes útmutatásai”. Hasonló volt a helyzet a náci Németországban is. Még mie-lőtt Hitler elindult volna, hogy ezeréves uralmához megsze-rezze a szükséges életteret, azelőtt már a német nép egy ré-sze megismerkedett Alfred Rosenberg „filozófiájának” gondolataival, az ifjúságot meg arra tanították matematika órán, hogyan számolja ki, mekkora veszteség éri az államot abból, hogy kénytelen gondozni a szellemi fogyatékosokat. Következésképpen az előttünk többé-kevésbé ismeretes zsidó-palesztin konfliktusnak is megvannak az ideológiai gyökerei. Történetünk visszanyúlik a XIX. század végére, amikor 1896-ban, egy budapesti születésű zsidó úriember, Theodor Herzl, megírja „A zsidó állam” című munkáját. Ezzel a könyvvel fektette le Herzl a cionizmus alapjait. Az Egyetemes Lexikon megfogalmazása szerint, a cionizmus nemzetközi alapokon nyugvó zsidó, nacionalista mozgalom, amely az úgynevezett zsidókérdés megoldásaként egy palesztinai zsidó állam megalakítására, illetve helyreállítására törekedett. Itt néhány fogalom tisztázásra szorul. A Sion szó (Cionnak mondják a zsidók) először Sámuel próféta II. könyvének 5. fejezetében olvasható. A Szentírás itt elbeszéli miként lett Jeruzsálem az ország fővárosa. Miután Dávid király már hét éve uralkodott Hebronban, elfoglalta a jebuziták kezén levő Jeruzsálemet, és ide tette át székhelyét. A Zsoltárok könyvében gyakran találkozunk a Sion szóval: például a 137. zsoltárban ezt olvashatjuk: „Ott ültünk Babilon folyóvizei mellett, és sírtunk amikor Sionra gondoltunk.” A Sion szó szimbolikusan nemcsak Jeruzsálemet, hanem az egész országot is jelenti a zsidó nép számára. A II. templom pusztulása után a diaszpórába jutott zsidó

Theodor Herzl nép soha nem szakította meg kapcsolatát Sionnal. Mindig voltak közöttük „Sion siratói”, „Sion számkivetettjei”. Vallásuk pedig évszázadokon keresztül fenntartotta bennük az odatartozás érzését. Imáikba foglalták Siont és kelet felé fordultak naponta. A zsidó nép szellemi vezetői a rabbik, várták a Messiást, aki majd visszavezeti a népet országába és felépíti a régi szentélyt, a templomot. A XIX. század új liberális szelleme azonban ezen a téren is úgynevezett forradalmi változást hozott a zsidóság felfogásában. Egyes rabbik már nem vártak a Messiásra. Kérték, követelték, hogy a nép egy része térjen vissza, telepedjen le, művelje meg Izrael földjét. 1897 augusztusában, Bázelben Herzl összehívta az első Cionista Kongresszust és megalapította a Cionista Világszervezetet. A kongresszus alapvető programja, hogy a „közjogilag biztosított otthont a zsidó nép számára Erec Izraelben megalapítsák”. Ez a bázeli program első mondata, amire Herzl azt írta naplójában: „Bázelben megalapítottam a zsidók országát, s ha most még nevet is ezen valaki, várjatok 5 vagy legfeljebb 50 évig és meglátjátok.” Herzl jóslata szinte időre beteljesedett. 1947-ben, tehát pont 50 évvel a naplóbejegyzése után, osztották fel Palesztinát zsidó és arab területre.A mozgalom nagy képviselői: Chaim Weizmann, Izrael ál-lam első elnöke, David Ben Gurion első miniszterelnök,

Øg IS 20 03/1

Z M U S

történetéből Achad Haam, Golda Meir, Hanna Szenes, Icák Rabin. Kérdés az, hogy miért akartak a zsidók mindenáron visszatérni Palesztinába, ha egyáltalán akartak. Ha csak az Osztrák-Magyar Monarchia zsidóságának társadalmi és politikai helyzetét vesszük figyelembe az 1867-es kiegyezés után, hamarosan rajövünk, hogy hasonló volt a helyzetük, mint egykor Egyiptomban a „húsos fazekak” mellett. Azzal a különbséggel, hogy a Közép- és Kelet Európa zsidói nem végeztek rabszolgamunkát, hanem sikeres ügyvédi irodákat, híres bankokat, nagy üzleteket vezettek. Amikor Teodor Herzl megosztotta a magyar zsidósággal a terveit a zsidó állam létrehozásáról, azt válaszolták neki: „a mi Jeruzsálemünk Budapest, és a Duna a mi Jordánunk.” Bármennyire is hithű zsidó legyen valaki, csak úgy nem fogja magát, nem hagyja ott a jól jövedelmező vállalkozását és nem vándorol el Palesztinába, ahol ismét egy darabig földhözragadt szegénnyé lesz. Tagadhatatlan, hogy különösen Kelet-Európában a társadalom nem nézte jó szemmel a zsidókat, hiszen a társadalmi-, gazdasági-, politikai életetben uraló tényezőkké váltak. Nélkülük nemigen lehetett semmit megvalósítani a XX. század eleji Európában. A keresztény Európa egyetemei tele voltak

Izrael állam és szomszédai

ØgIS 2003/ 1

t rtØnelem

zsidó hallgatókkal, és egy adott pillanatban nyilvánvalóvá lett, hogy a zsidók ott vannak mindenütt: az igazságszolgáltatásban, a politikában, mint a liberális eszmék nagyhangú hirdetői, az egészségügyben, a pénzügyben, a kereskedelemben. Különösen a XIX. század végi oroszországi pogromok hatására jelentkezett a gondolat a szegényebb zsidóság köreiben, hogy vándoroljanak Palesztinába, hiszen ott volt a régi Izrael. Herzl az ideológiát támaszként megteremtette, már csak a pénz hiányzott az utazáshoz. A megoldást Edmond de Rothschild báró anyagi segítsége jelentette. 1904-ben földművelő telepeseket indítottak útnak Palesztinába. Ezt a zsidók alijahnak nevezik. A letelepedéshez és gazdálkodáshoz szükséges területeket arab sejkektől vásárolták meg. 1917. november 2-án Lord James Balfour, angol külügyminiszter Rothschildhoz írt levelében megígérte a zsidó nemzeti otthon felépítését Erec Izraelben. Az előzményekhez hozzátartozik az is, hogy az I. világháború következtében Európa kormányainak kincstárai üresek voltak. A zsidók úgy próbálták zsarolni a tőlük kölcsönt felvenni kényszerülő angol kormányt, hogy óriási kamatokat követeltek. A valamit valamiért elv alapján a zsidók anyagilag támogatták az angolokat, azok meg megígérték nekik Palesztinát. Amikor Anglia anyagi helyzete már annyira stabilizálódott, hogy nem szívesen nézte a zsidó terjeszkedést Palesztinában, a zsidók terrorakciókkal válaszoltak. A II. világháború után a német államtól kártérítést kaptak szenvedéseikért. A pénz és a holokausztot túlélő Palesztinába bevándorló, nagyrészt értelmiségi réteg tette lehetővé, hogy 1947-ben kihirdessék a független zsidó állam megalakulását. Persze a feszültség azóta csak fokozódott a zsidók és a palesztinok között, mert be kell vallanunk, hogy amint a zsidóknak joguk van egy államhoz, úgy az araboknak is joguk lenne, azzal a különbséggel, hogy őket nem támogatja a világ legjobban felszerelt hadserege, vagyis az Amerikai Egyesült Államoké, tehát nem tehetnek azt, amit akarnak, sőt ellenkezőleg. Montecuccoli, a híres hadvezér, azt mondta, hogy a háborúhoz három dolog szükséges: pénz, pénz, pénz. Mai olvasatban ez így hangzana: világuralomhoz, nemzetközi befolyáshoz is egypár dolog szükséges: elsősorban pénz, másodsorban jó propaganda, harmadszor pedig szemtelen önzés. Mindezt megtaláljuk a mi világunkban, ha figyelemmel kísérjük a minket körülvevő eseményeket. A média, jó pénzért, azt tudatja velünk, amit valaki úgy akar a tudomásunkra hozni, ahogy neki az jó. Lehetőleg úgy, hogy az összefüggéseket ne keressük, és ne is érdekeljenek. Mindennek megvan az oka, ami túlmutat önmagán. És a valódi ok nem a demokrácia, nem a szabadság, és nem az emberiség sorsáért való aggodalom, hanem sokkal evilágibb. Valakinek vagy valakiknek az érdeke. Hogy kinek? A kérdést próbálja megválaszolni ki-ki magának.

Korom Imre

„Csillag-ösvényen hazatérek újra”

literatœra

Mostanság sokan és sokat beszélnek Wass Albertről. Ismerkedjünk meg az ő életével, szellemével, mely erényekről és hallatlan értékekről árulkodik. A Mezőség szívében született, a Kolozs megyei Válaszúton 1908. január 8-án, arisztokrata családban, a kálvinista vallás jegyében, gróf Wass Endre és a Bánffy Ilona gyermekeként. A család a nemesi címet, a Czegei tavat és a körülötte lévő dombokat még Szent László királytól nyerte. Ezeknek a domboknak az egyikén állt a vasas-szentgotthárdi udvarház, melyben a kis Albert született, s ott terült el az a mezőségi föld is, melyet művelni, szeretni tanult, míg a történelem vihara ki nem tépte onnan. A család régi kastélya ma már nem áll. A kommunizmus éveiben lerombolták. Helyén egy konzervgyár éktelenkedik. Második otthona, a czegei kastély is e rombolási düh áldozata lett. Albert, a kis gróf, tanulmányait a nagy múltú Farkas utcai Református Kollégiumban kezdte, Kolozsváron. Kiváló nevelésben részesült. Itt érettségizett 1926ban. Ezt követően gazdasági tanulmányokat folytatott a magyaróvári és a debreceni gazdasági akadémián, majd Németországban és a párizsi Sorbonne-on. Nehéz idők jártak az erdélyi magyar arisztokrácia számára. Tanulmányai végeztével mégis visszatért a család birtokára, s gazdálkodni kezdett megalapozott tervei szerint. A gazdálkodástól azonban minduntalan a szavak világa ragadta el. Versek írásával kezdte. Versesköteteivel felhívta magára az erdélyi helikonisták figyelmét. Meg is hívták a gróf Kemény János marosvécsi birtokán megrendezett, vadászattal egybekötött, irodalmi és művészeti találkozóra. Meghatározó, életre szóló élménye fakadt az ilyen találkozókból. Világnézeti felfogása, a transzilvanizmus életeszménye is ekkor forrott ki benne a maga teljességében. Gondolatvilágában misztikus szintre emelte Erdélyt és az erdélyi szellemiséget. Számára Erdély nem csak egy földrajzi egység, ebben a szóban benne van mindaz, ami igaz, jó és tisztességes. 1934-ben megjelent Farkasverem című regénye, mely nevét országszerte ismertté tette. Az irodalmi körök akkora elismeréssel fogadták e művét, hogy a kor legnagyobb hazai irodalmi kitüntetését, a Baumgarten-díjat ítélték oda. 1944-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjai sorába választotta, majd a kolozsvári

Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert élete

egyetem díszdoktorává avatták. És kitört a II. világháború. 1943-ban a magyar csapatok oldalán a keleti frontra vezényelték. I. és II. osztályú német Vaskereszttel érkezett haza. De a front egyre közeledett hazája felé. Szülőföldjét, a román és orosz katonák támadásaitól védve, hátrafele lépdelve hagyta el. Akkor nem tudhatta még, hogy utoljára járt e tájakon. És valóban, már csak lázas álmaiban, a gondolat szárnyain lopózhatott haza. 1945 húsvétján elhagyta Magyarország területét, maga és szerettei életét mentve. Ettől kezdve, ami életében meghatározó és kitörölhetetlen érték volt – a szülőföld, a táj, a nyelv, az emberek, a hazai levegő, az otthoni gondok és gondolatok – műveiben éltek tovább. Első állomása Németország volt. A bajor erdőben egy fakitermelésnél dolgozott. Feleségével és négy gyermekével egy padlásszobában húzódott meg a „földönfutó gróf”. Itt született meg, fatönkre helyezett írógépén, a bevallottan legkedvesebb és legnevezetesebb műve: A Funtineli boszorkány és a világ lelkiismeretébe belekiáltó: Adjátok visza a hegyeimet! Neve, ez utóbbi műve és még néhány hasonló lelkülettel megírt írása miatt, valamint katonai tevékenysége okán felkerült a román hatóságok feketelistájára. Szülőföldjén 1945-ben halálos ítéletet hirdettek ki fölötte, s a jog könyörtelen következetessége szerint azt érvényben tartották halála szomorú pillanatáig. És még azon is túl. Megalázó bár, de messiási: ítélet az igazság kárhoztatása volt. Háborús bűnösnek titulálták. Bevallása szerint ártatlan volt. Tanúja páros, amire a jog is kötelez: szava és szíve, mindkettő nemes. Teljes vagyonát elítélőire hagyta, csupán lelkét mentette óceánon túlra. 1951-ben hajóra szállt, elhagyta Európát. Szívében mentette egy kis nép, az erdélyi magyarság történelmi bánatát és hitte, hogy gyógyírt talál rá, „az Igazság földjén”. Erre tette rá életét. Belekiáltotta Amerika és a nagyvilág lelkiismeretébe: szülőföldjén rab madár az igazság. Először egy ohiói farmon béresként dolgozott, míg fel nem figyeltek nagyszerű titkaira. Egy katonai akadémia kérte fel algebrát tanítani. Tanítványait megbabonázta személyiségével. Így szerzett tudomást róla a Floridai Állami Egyetem (University of Florida), és meghívta német és francia nyelvet, valamint európai irodalmat és történelmet tanítani. Rögtön

rádöbbent az amerikai köztudat félrevezetettségére a trianoni döntés által megcsonkított Magyarország és szülőföldje,

Erdély sorsával kapcsolatban. Életét tette rá a történelmi igazság ismertetésére. Gyakran mellbe vágta azonban az amerikai ember részvétlensége a dolgok iránt, melyeket ő életével szolgált. Páratlan tehetsége révén műveivel mentette a magyar szót és magyar lelkiséget. Tette ezt hatalmas irodalomszervező igyekezetével és teljes vagyonával, melyet Amerika és az „amerikás magyarok” juttattak neki. Amerikai Magyar Szépmíves Céh né-ven saját kiadóvállalatot alapított. Ösz-szesen tizenkilenc magyar és negyvenhárom angol nyelvű, leginkább ismeret-terjesztő témájú könyvet és folyóiratso-rozatot adtak ki, melyeket díjtalanul kül-dött meg amerikai középiskolák és egye-temi könyvtárak számára. Wass Albert könyv- és folyóiratkiadó munkájának a célja az volt, hogy felkeltse az amerikai olvasóközönség és a politikai körök fi-gyelmét Erdély problémája iránt. S mi-közben ilyen lázasan dolgozott hazájáért, Magyarországon és Erdélyben évtizede-kig nem volt szabad a nevét sem kiejteni. Halálra ítélték szellemét is. De feltámadt. Már egy évtizede, hogy közöttünk jár. Öt évvel ezelőtt, 1998 februárjában, vadászpuskája oltotta ki életét. Véget vetett annak a különleges, sőt különlegesen nagyszerű életútnak, amelynek jelszava: „ismertessétek az igazságot s az igazság

ØgI S 200 3/1

szabadokká tészen”. Túl volt a kilencvenen. Sokan mondják, hogy öngyilkos lett. Egyedül volt, övéi nélkül. Élete vége felé betegséggel küszködött, s menekült a magány elől, amely gyerekkorában oly sokszor társa volt. De mivel egyedül maradt, merénylet áldozata is lehetett. Nem zárhatjuk ki ezt a lehetőséget sem, hisz élete folyamán a román szervek gyűlölete az óceánon túl többször is megkereste. Wass Albertet a Kolozsvári Református Kollégiumban arra tanították – amint kilencvenedik születésnapján maga idézte –, hogy nem hősi halált kell halni, hanem hősi életet kell élni. Ő megtette ezt. Utolsó leheletéig. Szerette az igazságot, gyűlölte a hazugságot, ezért halt meg számű-

zetésben, magyar VII. Gergelyként. Hamvait titokban hozták haza. Egy részét a marosvécsi Kemény vár parkjában helyezték örök nyugalomra, a Helikoni asztalhoz közel, másik részét szélnek eresztették az Istenszékén, a Kelemen-havasok magas csúcsán, ahogyan rendelkezett. 1995-ben írta egyik barátjának: „… ha befejeztem ezt az életet szelek szárnyán, csillag-ösvényen hazatérek újra …” Befejezésül álljanak itt búcsúzó szavai, melyeket, az ő szerkesztésében utolsó alkalommal megjelenő amerikai újságban jegyzett 1989-ben: „…a könyvek megmaradnak, s a nyomtatott betű szívós erejével továbbra is harcolnak Erdély nagyjaiért – ahogy lehet. Szívem mélyéből köszönöm annak a maroknyi hűséges ma-

literatœra

gyarnak az önfeláldozó kitartását, akik mindvégig mellettem maradtak és lehetővé tették, hogy legalább ennyit megtegyek. Áldja meg őket az Úr minden fájdalmas csalódás közepette a tiszta lelkiismeret isteni ajándékával. Ők megtették, ami tőlük tellett. Ha minden magyar kö-vette volna példájukat, a magyarok dolga másképp állna ma. Hadd búcsúzzam tőlük a Szentírás szavaival: «Ismertessétek az igazságot s az igazság szabadokká tészen!» Az Úr irgalma legyen mivelünk és bocsássa meg sok-sok vétkeinket, amiket magunk kárára ostoba gőggel elkövettünk.”

Tamás Barna

A rejtvény megfejtéséül egy paptanártól származó versrészletet kapunk. A szerző neve kiderül, ha a bal alsó sarkukban számozott négyzetek betűit a rejtvény alatti táblázatba sorrendben átírjuk. Beküldendő a papköltő neve és a versrészlet. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első része (Zárt betűk: K, Í, P, Á, H, R) 15. Gustave …, francia író (1821-1880) 16. Természetben van! 17. Délutáni társas házi összejövetel (é.h.) 18. Tinóból lesz 19. Zamibia, Madagaszkár 20. … GT, együttes 22. A font 32-ed része 23. … Zsuzsa, magyar színésznő 25. Marosvásárhelyi focicsapat 26. …Blandiana, román költő 27. Néma dal! 28. … Xavér Ferenc OSB, a magyar liturgikus mozgalom atyja 30. Nota Bene 32. Tova 33. Rózsaszín románul 35. Nekiindul hangzói 36. Jód 38. Szobaajtó része! 40. Arab fejedelmi cím 42. A tárgy ragja 43. Hitoktató 47. Szanszkrit nyelvű műeposz 50. Kén 51. Jegyezné 53. Bec. angol név 55. Hím juh 56. Su-garak románul 59. Folyó Oroszor-szágban 60. Cipészszerszám 61. Fém 63. Gramm 64. … Commander 66. Mellett angolul 67. Részben El-záé! 69. Társaskör, egyesület 72. …-ner, digitális képleolvasó 73. Misekezdet! 74. Kíváncsi paparazzo 77. Mutató névmás 78. Gomba né-metül 79. My … lady 80. Csőmér-ték 81. A báb- és rajzfilmgyártás folyamatának része (é.h.) FÜGGŐLEGES: 2. Lehetőség 3. CAÖT 4. Román arany 5. NagyBritannia 6. Szent Ignác rendjének tagjai 7. Giorgio …, divattervező 8. Vetus Testamentum 9. … Bogza, román költő, író 10. NRKAH 11. Tori …, amerikai énekesnő 12. „A … veszélyes fegyver” – Illés (é.h.) 13. Fejetlenül lusta! 14. Új-…, Ausztrália szomszédja 15. A megfejtés folytatása (Zárt betűk: S, E, M, K) 20. …-Ce, filozófus 21. Teherautómárka 23. Csehország NOBjele 24. „Nem ér egy … garast!” 28. Kötőszó 29. Rockegyüttes tagja 31. Becézett férfinév 34. A ciszterciek magyarországi központja 37. Misztikus elragadtatás (é.h.) 39. Kelta népi énekes (é.h.) 41. Rákóczi az elején! 44. -nál, -nél németül 46. Észak 48. Méter 49. Aki vagy ami valakinek a politikai, szellemi örökébe lép 52. Nemes 54. Hiányos arzenál! 57. Disciplina …, a titoktartás fegyelme 58. Örökkévalóság a hellenista görög filozófiában 62. NKF 64. Nitrogén 65. Ezen! 68. Álmos ember teszi 70. Kis pad (é.h.) 71. Üzlet (é.f.) 73. Inocenţiu …-Klein 75. Jegyzé 76. Sulfur 78. Ágy románul 81. Arra fele! 82. Motorkerékpármárka (Készítette: szőcs csaba)

A megfejtést postán vagy e-mailen várjuk szerkesztőségünkbe, legkésőbb 2003. május 20-ig. A helyes megfejtést beküldő olvasóink közül egy jutalomban részesül. Legutóbbi rejtvényünk helyes megfejtése: „Ha lehet, ragaszd össze lapjait, megértek a csirizre.” (Pilinszky János) Könyvjutalmat és MégIS előfizetést nyert: Darabont Zsuzsa (Sepsiszentgyörgy).

Øg IS 20 03/1