Mégis 14 2

g MégIS

Tallózó

Beöltözés

Boldoggá avatás

Évnyitó

Krisztus Király

Szemináriumi kirándulás

2

Focicsapatunk Esztergomban

Bernard Udhe előadása MégIS

2010/2

Mégis

MégIS g

Tartalom

Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak, mégis szeresd őket!

Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedeteidet, mégis tégy jót!

Ha sikeres vagy, hamis barátokat és igazi ellenségeket szerzel, mégis érj célt! A jó, amit ma teszel, holnap már feledésbe megy, mégis tedd a jót!

A becsületesség s őszinteség sebezhetővé tesz, mégis légy becsületes és nyílt! Amit évek alatt felépítesz, lerombolhatják egy nap alatt, mégis építs!

Az embereknek szükségük van segítségedre, de ha segítesz, támadás érhet, mégis segíts! A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!

g Képes krónika

2. oldal u

g Események az Egyházban

4. oldal u

g Sagrada Familia

5. és 6.oldal u

g Egyház és sport

6. és 7.oldal u

g Ott áll - a Szűz a Boldogságos

8. és 9 oldal u

g Boldog Bogdánffy Szilárd élete g A vértanú boldoggáavatása g Az I. évesek

10. oldal u 11. oldal u

12. és13. oldal u

g Pék Sándor

14. és 15. oldal u

g Örökfogadalom

16. oldal u

g Pápa levele

17. oldal u

g Hivatás

18. oldal u

g Karácsony díszei g Egy út Istenhez

g Az esszénus múlt

19. oldal u 20. és 21. oldal u

g Rejtvény

22. oldal u 23. oldal u

Teréz anya

M é g I S – A gyulafehérvári kispapok lapja XIV. évfolyam 2. szám. Megjelenik évente kétszer.

A MégIS szerkesztői minden kedves olvasó számára Istentől megáldott, békés Karácsonyt és boldog új évet kívánnak!

MégIS

Kiadja a

Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola. Felelős kiadó: Ilyés Zsolt

Szerkesztik: Balla Imre (főszerkesztő), Both László, Fábián Zsolt, Fórika Sebestyén, Lukács János, Mihály András, Török Levente, Păşcălău Adrian (fényképész).

Elérhetőségeink: Postacím: RO–510009 Alba Iulia, str. Bethlen Gábor nr. 3 E-mail: megislap@yahoo.com, web: http://www.megislap.extra.hu Főhat. eng. szám: 782/1990, ISSN 1454–2684 Nyomta a GloRIa NYoMDa Kolozsváron. Az aláírt cikkekért szerzőik vállalják a felelősséget. A szerkesztők álláspontja nem feltétlenül azonos a szerzők véleményével.

2010/2

3

g kitekintő

Események a Világegyházban

u hírek

Chiara Luce Badano bolgoggá avatása

Szeptember 25-én délután Angelo Amato szalézi érsek, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa a Rómához közeli Divino Amore Mária kegyhelyen boldoggá avatta Chaira Badanót, ahová mintegy 25 ezer hívő és fiatal gyűlt össze. A szertartást követően szombaton este 8000 fiatal ünnepelte együtt Chiara Luce Badano boldoggá avatását a vatikáni VI. Pál teremben és a Szent Péter téren.

Észak-Olaszországban Sasselloban született 1971. október 29-én, szülei hosszú várakozása után. Egyszerű és vallásos családban nevelkedett. Sokféle adottsággal rendelkezett, szép és sportos lány volt. Csatlakozott a Fokoláre Mozgalomhoz, és gen lett. Chiara Lubich lelkisége által fölfedezte, hogy Isten Szeretet, Ő lett életének ideálja, és elhatározta, hogy minden pillanatban szeretetből az Ő akaratát akarja teljesíteni. Mély kapcsolatban állt Jézussal, és Őt fedezte fel a mellette lévőkben is. Tizenhét éves korában csont-daganatot találtak nála:szembenézett a betegséggel, és mindent Isten szeretetére bízott. 1990. október 7-én e szavakkal búcsúzott el édesanyjától: „Légy boldog, mert én az vagyok!” Élete egy feltétel nélkül kimondott igenről tanúskodik, igenről Isten szeretetére, melyet kiskorától fogva ismételt, olyan igenről, amely a betegséget az Élet teljességére vezető fénylő úttá tudta átalakítani. Életszentségének híre azonnal szárnyra kapott, és azóta is terjed.

Öt anglikán püspök csatlakozik a Katolikus Egyházhoz

A Szentszék sajtótermének igazgatója megerősítette a hírt, hogy az Anglikán Közösség öt püspöke elhatározta: csatlakozik a katolikus egyházhoz. A főpásztorok kötelességüknek érezték, hogy lemondjanak az Angliai Egyházban betöltött jelenlegi lelkipásztori feladataikról. Folyamatban van az első Ordinariátus létrehozásának tanulmányozása, az „Anglicanorum coetibu” kezdetű apostoli konstitúció által meghatározott normáknak megfelelően. Anglia és Wales katolikus püspöki konferenciájának bizottsága örömmel üdvözölte az öt püspök döntését, miszerint teljes szeretetközösségre kívánnak lépni a Katolikus Egyházzal

Rowan Williams anglikán prímás, canterburyi érsek november 8-án közzétett nyilatkozatában sajnálatának adott hangot, de elfogadta Andrew Burnham és Keith Newton püspökök lemondását. Utalt rá, hogy az említett főpásztorok a jövőben keresztény szolgálatukat a Vatikán által javasolt új struktúrákban folytatják. Az anglikán prímás jókívánságait fejezi ki egyházi szolgálatuk új szakaszához, miközben hálával köszöni meg eddigi lelkipásztori munkájukat, amelyet hosszú éveken át az Angliai Egyházban végeztek. Rowan Williams canterburyi érsek egyben gondoskodik a megüresedett püspöki székhelyek betöltéséről.

4

Spanyolországban a 2011-es Ifjúsági Világtalálkozó

Nemcsak a spanyol fővárosban, Madridban, hanem az ország más területein is arra készülnek az emberek, hogy a 2011-es Ifjúsági Világtalálkozóra érkező fiatalokat az esemény előtt már néhány nappal fogadják lehetővé téve ezzel, hogy a világ fiataljai találkozni tudjanak és néhány napot együtt tölthessenek spanyol kortársaikkal. A Sir olasz katolikus hírügynökség tájékoztatójában olvasható a 2011-es Ifjúsági Világtalálkozó sajtóirodájának írása, miszerint Spanyolország egy „kis Bábellé” változik át majd 2011 augusztusának elején, amikor 5 kontinens fiataljai érkeznek az országba.

Mintegy 65 plébánia készül már ma is a fogadásra, ahol a spanyol tartományoknak, városoknak megfelelően jellegzetes kulturális programokkal, múzeumlátogatásokkal, ünnepi eseményekkel, közös imára való alkalmakkal, ill. a zarándokhelyeken bemutatott szentmisékkel várják a fiatalokat. Lehetőség lesz ingyenes szállásra plébániákon, iskolákban, sportlétesítményekben és családoknál. Az ifjúsági világtalálkozóra való jelent-kezéskor lehet választani az „egyházmegyei napok”-on való részvételt, amelyre eddig mintegy 130 ezren jelent-keztek. Valencia 30 ezer, Toledo, Santiago de Compostela és Barcelona 10-10 ezer, Cádiz, San Sebastián és Córdoba 6-6 ezer fiatal fogadását készíti elő. A szervezők 300 ezer fiatal jelentkezésére számítanak, amelynek a fele külföldről érkezik majd. Rotterdam: 30 ezer fiatalt várnak a december végi taizéi találkozóra

2010-ben 33. alkalommal rendezi meg az ökumenikus Taizéi Közösség éves találkozóját Brüsszel, Genf, Zágráb, Milánó, Lisszabon, Hamburg, Budapest és Párizs után ezúttal a holland városban, Rotterdamban. A fiatalok december 28-a és január 1-je között gyűlnek össze közös imára, elmélkedésre, amelyre előre láthatólag mintegy 30 ezer résztvevőt várnak. A találkozót a Holland Püspöki Konferencia, a Holland Protestáns Egyház és a Hollandia Egyházainak Tanácsa meghívására rendezik meg Rotterdamban.

Roger testvér közösségét azért hozta létre, hogy segítséget nyújtson a fiataloknak a kiengesztelődés és béke megteremtésében nemcsak a keresztények, hanem a világ népei között is. Ebben a szellemben találkoznak a fiatalok Rotterdami Erasmus városában, aki a kereszténység békéjének, a népek közötti kiengesztelődésnek, az egyházban uralkodó egyetértésnek volt hirdetője.

A találkozóra érkezőket családoknál és egyházi közösségeknél szállásolják el Rotterdamban és környékén. Az imatalálkozó segít majd a fiataloknak, hogy a hitről, az egyházban és társadalomban Krisztusért végzett szolgálatukról elmélkedjenek.

MégIS

2010/2

I s t e n k ő b ől é p ü l t d i c s é r e t e

u A barcelonai Sagrada Família bazilika A Szentatya spanyolországi látogatása idején, november 7-én szentelte fel a barcelonai Sagrada Família templomot, a modern építészet egyik remekművét. Építése 127 évvel ezelőtt kezdődött el, és egyelőre befejezetlen, előre láthatóan 2030-ra lesz kész. Az UNESCO befejezetlenül is az európai örökség részévé nyilvánította ezt az építészeti csodát, ami kétmillió látogatót vonz évente.

Az építkezés úgy kezdődött, hogy Szent József tisztelőinek társasága templomot akart építeni a Szent Család tiszteletére. Az eredeti tervben két építész szerepelt, ők azonban nem értettek egyet egymással. Ekkor, 1883-ban kérték fel az akkor már híres Antoni Gaudít, aki új, meglepő, a legkisebb részletekig kidolgozott tervet alkotott. Gaudí negyven évet szentelt az életéből a templom építésére, formába öntötte a templom teológia fogalmát: az eukarisztia és az Istent dicsőítő szertartás helye. Gaudí híres fiatal építész volt, amikor vállalta a feladatot. Ahogyan egyre jobban belemélyedt a tervekbe, egyre inkább magával ragadta az elképzelés, és minden más, dicsőséget és gazdagságot hozó munkáját hátrahagyta, hogy teljesen ennek a végtelen műnek szentelje életét. A templom plébánosa így ír róla: „Nem vágyott pénzre, dicsőségre, szenvedély égette, amely mély vallásos hitéből fakadt, és egész munkásságát folyamatos imádsággá változtatta. Minden művét Istennek szentelte, igyekezett a polgári alkotásokon is vallásos jelet hagyni, egy Mária-szobrot, keresztet, vagy hasonlót”.

Ezt vallotta: „A Sagrada Família teljes egészében az isteni gondviselés műve, beleértve az én építészként való közreműködésemet is”. Sajnos nem tudta befejezni művét, 1926-ban elgázolta egy villamos. A rész-leteket azonban előre kidolgozta, rengeteg rajzot, vázlatot készített, így aztán munkatársai folytathatták művét. A polgárháború alatt azonban Spanyolországban ateista szelek fújtak, vandál csoportok Gaudí alkotása ellen fordultak, sok vázlatot megsemmisítettek, megszentségtelenítették az építész sírját, és megpróbálták megrongálni a templomot is. A háború végeztével a munkálatok újra kezdődtek.

A katedrálisnak nem csupán építészeti, hanem vallásos jelentősége is van. Úgy épült, mint a nagy középkori katedrálisok, a hit különleges emlékműve akart lenni, kőből írott könyv, amely Istenről, a

MégIS

2010/2

nagyvilág g

teremtésről, és az emberi történelemről szól. A Sagrada Família belsejében nincsenek képek, szobrok, nincsenek oldalkápolnák, semmi nem vonja el a figyelmet az oltárról, a tabernákulumról, a szentmiséről. Három ábrázolás látható csupán: Jézus, Szűz Mária és Szent József ábrázolása, vagyis a Szent Család.

Minden más szimbólum a templomon kívül található: a liturgikus év menetét követve ábrázolja az egész keresztény misztériumot. A szentek alakjain és a bibliai jeleneteken túl Gaudí minden egyes részletet a katalán növény- és állatvilág jeleivel, jelképeivel díszített, hogy a templom a lehető legteljesebben szimbolizálja a katalán népet is. A templom eddig 60 százalékában készült el. Amikor teljesen elkészül, valószínűleg a világ legnagyobb temploma lesz. Készen van a főhajó, a padlózat, az üvegezés, a főoltár. Három homlokzata van, amelyeket Gaudí maga nevezett el a születésről, a szenvedésről és a dicsőségről. Mindhárom homlokzatnak három kapuja van, a három teológia erény szimbólumai: a hit, a remény, és a szeretet kapui. A Születés homlokzata napkelet felé néz, és az életet jelképezi. Gótikus stílusban épült, modern elemekkel egészül ki, és számos, természetből vett megjelenítéssel, virág- és állatábrázolással, amelyek élénkséget kölcsönöznek a homlokzatnak. A Szenvedés homlokzata Jézus szenvedésére és halálára emlékeztet, az elkeseredést és a fájdalmat jeleníti meg: csupasz, egyszerű formákkal, mértéktartó díszítéssel, őszi-téli hangulattal. A Dicsőség homlokzata még befejezetlen, dél felé néz, és az embert ünnepli a teremtésben.

A templom másik oldala egy erdőre emlékeztet, magas, ég felé törő fákkal. Gaudí azt akarta ábrázolni, hogy a természet a teremtő Istenhez vezet. Úgy vélte, a teremtés nem fejeződött be, hanem folytatódik azokon a teremtményeken keresztül, akik Isten lelke szerint munkálkodnak. Azt mondta: „Akik a természet törvényeit választják új műveik alapjául, együttműködnek a Teremtővel”. A Sagrada Família-templom építményén 18 különböző magasságú torony emelkedik az ég felé. Tizenkét torony a tizenkét apostol szimbóluma. A négy magasabb torony a négy evangélistát jelképezi, az ő hagyományos szimbólumaik díszítik csúcsaikat. Még magasabb a Szűz Máriának szentelt torony, ezen egy csillagkorona áll. A legmagasabb pedig Jézus tornya, amelyen egy nagy kereszt áll. Ez a torony 170 méter magas és messziről lát-

5

g nagyvilág / kitekintő

u folytatás (Sagrada Família)

XVI. Benedek pápa nagy örömmel ajánlotta a barcelonai templomot Krisztus oltalmába, aki Isten Fiaként önmagát kiüresítve emberré lett. József és Mária oltalmával, a názáreti ház csöndjében, szavak nélkül megtanította nekünk a házasság és a család méltóságát és alapvető értékét. A család az emberiség reménye, amelyben az életet befogadják fogantatásától kezdve a természetes halálig.

legyen, amelyben feltétlenül ragaszkodnak az élethez. Ilyen családok által van jövője az emberiségnek. Mihály András, II. éves

A Szentatya a családot az emberiség reményének mondja, amelyen áll vagy bukik az emberi nem sorsa. Valóban nem túlzás a családnak ilyen fontosságot tulajdonítani, hiszen a család a maga kis közösségével alapvetően meghatározza a társadalmat. Ebben a kis közösségben formálódnak ki az emberben azok az értékek, amelyek egész életét meghatározzák. Az Egyház azért állítja elénk a Szent Családot, hogy példát adjon a családi élet szeretetteljes megélésére. A barcelonai Szent Családbazilika is egy csodálatos jel, amely felhívja az emberek figyelmét a családi élet magasztosságára.

A pápa hangsúlyozta, milyen fontos a Szent Család templomának felszentelése egy olyan korban, amelyben az emberek azt hiszik, Istentől függetlenül építhetik fel az életüket. Az igazi szabadság csak ott születhet meg és maradhat fenn, ahol szeretet és hűség uralkodik. A család szeretetközösség kell

Egyház és sport

u Ők hervadó koszorúért, mi pedig hervadhatatlanért...

A Szentszék a sport minden dimenziójával felvette a kapcsolatot, amikor 2004-ben a Világiak Pápai Tanácsán belül megalapította az Egyház és sport szekciót. A szentatya, II. János Pál pápa így fogalmazott: „Az egyháznak szüksége van a sportra, és a sportnak is szüksége van az egyházra.”

A sport jó eszköz az egyház számára az evangelizáció terén, hiszen emberi és lelki értékekre taníthat, s ezáltal hozzájárul a személyes fejlődéshez, a társadalmi kapcsolatok építéséhez.

Sok ember számára bizonyára furcsán hangzik e szópár: Egyház és sport. Vannak emberek, akik idegenkedve fordulnak e két realitás irányába, de biztató, bátorító, sőt egészen otthonosan mozgó személyek is vannak mindkét területről ebben a kölcsönösen egymást előmozdító kapcsolatban.

Olyan társadalmi környezetben élünk, ahol a sport a testnevelés tudata mellett már divatos „hobbivá” nőtte ki magát, mindemellett fontos szerepet kap posztmodern, gépies és egyre ellustulóbb társadalmunkban a hivatásos sport is.

6

XVI. Benedek pápa így ír a sport értékeiről egyik üzenetében: „A sportolás igen jelentős szerepet tölt be a nevelés területén, éppen ezért nem csak a szabadidő eltöltésében fontos, hanem a személyiség formálásában is. A II. Vatikáni zsinat a nemzetek örökségévé sorolta a sportot, mint olyan eszközt, amely a morális és emberi fejlődést szolgálja. A sportolás a fizikai tökéletesedés mellett az emberi és lelki értékek iskolájává is válhat, éppen ezért a katolikus közösségek számára igen jelentős a fiatalság nevelésében, hogy szilárd és biztos alapot kapjanak emberi és lelki fejlődésükhöz. Ezért tehát szükséges, hogy most, amikor oly sürgető az új generációk megfelelő nevelése, az egyház a sporton keresztül nevelje a fiatalokat, megmutassa a benne rejlő értékeket, feltárja a veszélyes elemeket.”

Mé gIS

2010/2

A világ szemében furcsának mondható, egy pap személyével nem feltétlenül összeegyeztethető azoknak a lelkipásztoroknak a munkája, akik a sport segítségével hozzák egyre közelebb Istenhez a fiatalokat. Vannak papok akik szeretnek együtt túrázni, kerékpározni, teniszezni, futballozni, úszni vagy bármilyen más sportot űzni a fiatalokkal. Fontosak ezek a találkozások, együttlétek, mert ilyenkor a lelkipásztor úgy jelenik meg a fiatalok, illetve sportolni vágyók körében, mint aki példát mutat tetteiben az igazi értékek megbecsülésére és továbbadására. Ilyen helyzetekben a lelkipásztor nem elméletben hirdeti a szeretet összetartó erejét a szószékről, hanem a közösség szívében tetteivel ad példát a helyesen cselekvés mozdulataira. Ma a sport világnyelv; a médián keresztül mindenhova eljut, és mindenhol a kapcsolatteremtés lehetőségét hordozza magában. A globalizációnak köszönhetően manapság adott a körülmény, hogy a hivatásos sportolók részt vehessenek híres nemzetközi sportrendezvényeken, és nekünk egyszerű embereknek adott a lehetőség, hogy a televízió képernyője előtt ülve részesüljünk ezen sportrendezvények hangulatában, értékeinek, üzeneteinek átadásában.

kitekintő g

Szűzanya és a kis Jézus képét!” Majd később kifejti: „Amikor imádkozom, nem saját győzelmemért teszem, hanem sokkal fontosabb dolgokért.”

A letűnt korok és korunk sportolóinak is fontos a szurkolás, a bátorítás. De vajon mi szemlélődők, szurkolók hogyan állunk egy sportrendezvényhez, mert ennek is – mint minden közösségi rendezvénynek, megnyilvánulásnak – morális alapjai vannak. A rajongás, a szurkolás türelmet, odafigyelést, teljes átélést, a győzelemkor örömet, a veszítésben szomorúságot és nem trágár szavak kiabálását vagy erőszakot feltételez. A sport szellemét kell egyeztetnünk a szurkolás szellemével, hogy a közös cél erősítse mindkét fél pozitív fáradozásait egymás épülésének javára. Jogos lenne a kérdés: hol itt az Egyház szerepe? Igen,

Manapság még meglepően hat az, ha egy kereskedelmi televízió műsorában, avagy az írott sajtó hasábjain megjelenik egy gördeszkás plébános, egy futballt kedvelő püspök – aki még játssza is ezt – vagy egy művelt, pszichológiával foglalkozó pap, aki még a magasugrást sem veti meg, nem beszélve a teniszező pápai titkárról. Az Egyház és a sport kapcsolata fiatal, azonban közös jelenük, hosszú jövőre enged következtetni.

A Szentatya számos szerdai kihallgatáson fogadja a különböző sportágak képviselőit, mint például híres futballcsapatok sztárjait, labdarugó-bírókat, maratonfutókat, az úszó világbajnokság résztvevőit vagy a béke nevében hosszú távot megtévő amatőr kerékpárosokat.

A sportolók viselkedése, megnyilvánulása sokban befolyásolja fiataljaink életét, mindennapjait. Nagy öröm számomra, hogyha látok egy megtérő – megkeresztelkedő sportolót, aki példa lehet ifjúságunk számára, hogy a keresztény értékek nem zárják ki azt a lehetőséget, hogy valaki világsztár, világhírű sportoló legyen. Maguk a sportolók is bátran tesznek tanúságot hitükről nemcsak azzal, hogy imádkoznak a versenyek előtt, keresztet vetnek és az égre mutatnak egy eredmény elérésekor, hanem a médián keresztül is megvallják lelkiviláguk érzéseit. Van olyan sportoló, aki meggyőződve beszél arról, hogy különböző nemzetközi sportrendezvények alkalmat kell teremtsenek a nemzetek közeledésére, és ki kell hogy zárják az erőszak, az ellenségeskedés valamennyi formáját.

Példaértékűnek számít az a kajak-kenus versenyző, aki így vall: „Kiragasztottam a kenumba a

MégIS

2010/2

fontos szerepe van az Egyháznak nem csak a sportolók bátorításában, lelki vezetésében – amely alatt főként a vereségek feldolgozását értem –, hanem ugyanezen téren a szurkolók figyelmét felhívni arra, hogy itt van a kellő idő és hely a nemzetek közötti béke megtartására, és az egymásra figyelés alapjaként az erkölcsi normák figyelembevételére.

Ha már ilyen jól „kiosztottuk a lapokat”, hogyan is kell sportolni, a sportot támogatni, fiataljainkat nevelni, a különböző sportrendezvényeken szurkolni, akkor úgy érzem, érdemes elmondani bíztatásként a legfontosabbat a Szentatya ajkáról e nemes feladatok előtt : „Legyetek tehát bajnokok a sportban és az életben!” Ilyés Lehel, II. éves

7

g lelkiség

Ott áll - a Szűz, a Boldogságos…

u A Szűzanya lelkisége Boldog Kalkuttai Teréz Anya lelkiségében Ez év augusztus 26-án emlékeztünk meg Boldog Kalkuttai Teréz Anya születésének 100 éves évfordulójáról. Teréz Anya személye, lelkisége, munkája sokak számára példa, a keresztény élet radikális megélésének és a Jézussal való mélységes kapcsolatnak élő ikonja. Számomra Teréz Anya egy utat mutat, az evangéliumi élet megvalósításának az útját, amely csakis Jézusban lehet teljes, csakis Jézusban érlelődik és bontakozik ki személyes életünkben is.

Van Thuan bíboros „A remény tanúi” című könyvében a következőket írja: „Tudjuk, hogy ma sokan így gondolkodnak: Krisztus igen, Egyház nem! Nem látják a kapcsolatot Krisztus és az Egyház között. Nem veszik észre jelenlétét az Egyházban. Márpedig mi az Egyház, mi más célja lehetne, ha nem az, hogy a világban megjelenítse Krisztus arcát? (…) Gondoljunk csak Kalkuttai Teréz Anyára, arra a hatalmas tömegre, amely temetése napján holttestét kísérte. Keresztények, hinduk és muzulmánok mind megérezték benne Jézus varázsát. (…) Meglehetősen bonyolult korunkban azonban, mely éhezi az üdvösséget, sürgős szükség van arra, hogy az egész Egyházban megláthassák Krisztust, hogy az Egyház egész valójából Krisztus jelenlétét sugározza.”

Teréz Anyában megérezték a körülötte élők, az ő lelkiségét megtapasztalók és megismerők, Jézus varázsát. Szükségünk van ma is Jézus jelenlétére, arra, hogy Jézusban élve Őt tudjuk adni az emberek számára. Jézusban van mindennek az értelme, mindennek a megújulása. „Az a hivatásunk, hogy Jézushoz tartozzunk, és annak a tudatában éljünk, hogy semmi el nem szakíthat ettől a szeretettől…” - mondja Nővéreinek, s mindannyiunknak.

Arra szeretnék rámutatni, hogy ezen lelkiségben Teréz Anya hogyan állítja elénk a Boldogságos Szűzanyát, miben példakép számára a Szűzanya, s miben segíthet bennünket is ezen valóság a Jézusra irányult, Jézusban megélt életben.

8

Teréz Anya élete végéig határozottan állította, hogy az általa alapított Kongregáció létének egyetlen és legfontosabb célja Jézus szomjúságának csillapítása. A Szabályzatok első változatában, amely változatlanul megmaradt a mai napig, a kongregáció célját a következőképpen határozta meg: „A Szeretet Miszszionáriusainak általános célja, hogy csillapítsa a kereszten függő Jézus Krisztus szomját a Szeretetre és a Lelkekre.” Ez is mutatja, hogy misztikus tapasztalatát a Kálváriához kapcsolódva kapta, amikor a kereszten haldokló Jézus felkiáltott: „Szomjazom”. Ez a szentírási idézet volt számára meghívásának összegzése és emlékeztetője. Nővéreit tanítva így fejtette ki: „Szomjazom - mondta Jézus a kereszten, amikor minden vigasztalástól megfosztva, teljes Szegénységben haldokolva, egyedül maradt, megvetve, testben és lélekben megtörve. Szomjúságáról szólt - de nem vízért - hanem szeretetért, áldozatért. Jézus Isten: ezért szeretete, szomjúhozása végtelen. Célunk ezért az, hogy csillapít-

suk az emberré lett Isten végtelen szomjúhozását.” Teréz Anya tudta, hogy küldetését csak Máriával egyesülve tudja teljesíteni, aki elsőként hallotta meg Jézus szomjazó kiáltását. Ezért így buzdította követőit: „Maradjunk mindig Máriával, Édesanyánkkal a Megfeszített Jézus közelében a Kálvárián négy fogadalmunkból készített kelyhünkkel, megtöltve önfeláldozásunk, tiszta szeretetünk odaadásával, amelyet mindig felemelünk szenvedő Szívéhez, hogy örömmel fogadja szeretetünket.”

A szomjúság - amely kielégítésre sóvárgó fizikai igény, fájdalmas vágyakozás valamire, ami hiányzik - szinoním lett számára azzal a sajátos látásmóddal, ahogy Isten minden személyt szeret. Halála előtt néhány évvel így emlékeztette követőit: „Jézus azt kéri, hogy újra mondjam el nektek… milyen nagy a szeretete mindegyiktek iránt - nagyobb annál, mint amit el tudtok képzelni… Nem csak szeret benneteket - hanem vágyódik rátok. Hiányoztok Neki, ha nem kerültök közel Hozzá. Szomjazik rátok. Mindig szeret titeket, még akkor is, ha úgy érzitek, hogy nem érdemlitek meg.”

Minden Teréz Anya által alapított Ház kápolnájában ez a szó van felírva: „Szomjazom”. „Ez nem véletlen - írja Teréz Anya - Elhiszed? Miért mondja Jézus: Szomjazom? Mit jelent ez? Valami, amit olyan nehéz szavakkal kifejezni - … „Szomjazom”, ez valami sokkal mélyebb, mintha csak Jézus azt mondja: „Szeretlek”. Amíg lelked legmélyén nem éled át, hogy Jézus szomjazik reád, nem tudod meg, hogy Ő ki akar neked lenni. Vagy hogy Ő mit akar, hogy te mi legyél Neki.” Jézus szomjúságát úgymond a Szűzanya által, Máriával együtt tudjuk csillapítani, így lehet válasz életünk erre a jézusi szomjra. Kalkuttai Teréz Anyáék vallásos kultuszaira, pl. arra, hogy melyik szentet tisztelik különösen, erre nem akarok kitérni, de Mária-tiszteletükről nem hallgathatok. Már csak azért sem, mert lelkiségük ábrázolása enélkül nagyon csonka maradna. A Szűzanya jelenlétének lelki energiájuk feltöltésénél igen fontos szerepe van. A tiszteletük megnyilatkozik Rózsafüzér kedvelésében, a Mária-szobrok és - képek felállításában, a Mária ünnepek megünneplésében. Most azt szeretném, vizsgálni, milyen lelki tartalmat érint és gyarapít az Istenszülő iránti buzgóság, és azt, hogy milyen módon ajánlja Teréz Anya e kultuszt leányai számára. A Szeretet Misszionáriusai távol tartják magukat minden megtévesztő túlzástól s a kultusz vadhajtásaitól, az érzelgős „népi” jámborságtól pedig Teréz Anya vele született és tovább fejlesztett józansága óvja meg őket. Nem feszegetik a kérdést, hogy a hagyományos Máriatisztelet valóban válságban van-e vagy sem: ők járják a nemes hagyományok által kitaposott és megszentelt utat. Szeretik és követik Isten Anyját, a Boldogságos Szűzet. Hallják, hogy napjaikban egyesek nem lelkesednek a szentolvasó imádságért. A nővérek tudnak mit kezdeni a

Mé gIS

2010/2

rózsafüzérrel. Rövidebb-hosszabb útjaikon mindig imádkozzák.

Mária-tiszteletük azonos azzal, amit a II. vatikáni zsinat a hívők elé ad, amit a mai katolikus hittudomány mariológiája olyan tisztán és bölcsen megfogalmaz. Lehet, hogy időhiány miatt a nővérek nem forgatnak teológiai műveket, de erre nem is szorulnak rá, azonban élik, imádkozzák s lelkiségükbe beépítik az „első keresztény”, a krisztusi élet „őstípusa” bensőséges tiszteletét és áhítatos követését. Ez a tisztelet nem fér meg a bűnnel, a Szeplőtelen igazi követése szeplőtelen életet követel.

Ezt olvassa ki Teréz Anya 1964-ben Nagyboldogasszony ünnepéből: „Itt van az egyik legszebb Mária-ünnep. Betölti szerepét: örömünk oka. Tudjuk-e valóban, miért szeretjük annyira a Boldogságos Szűzet? Mert Isten szeretetének szeplőtelen tükre volt… Félünk-e a bűntől? …. Mily szörnyű lehet a bűn, ha képes Isten életét megölni bennem, hiszen a halálos bűn halálosan sebez. Ha pedig minden további nélkül hagyjuk, hogy a bocsánatos bűn mindennapi kenyerünkké, erkölcsi vérszegény-ségünkké váljon, megkezdődik lelki életünk szétesése.”

Teréz Anya nem szűnik meg különösen Mária-ünnepeken vagy előttük, a kultuszt pozitív oldalról is bemutatni. Így pl. 1971. aug. 10-én, röviddel Mária mennybevételének ünnepe előtt, ilyen okos, tartalmas és kedves hangú levélben ajánlja a Szűzanya erényeinek követését: „Miasszonyunk legyen örömünk oka! És legyen mindegyikünk - Jézus az ő számára! Senki sem értette meg az alázatról szóló tanítást oly jól, mint Mária. Szolgálóleány volt. Szolgálónak lenni annyi, mint az embereknek örömmel rendelkezésükre állni. Az öröm volt Isten Anyjának az ereje. Csak az öröm tudta neki azt az erőt kölcsönözni, hogy sietve Júdea hegyvidékére menjen, hogy nagynénjét szolgálóként segítse. - Ugyanígy siessünk mi is a nehézségek dombjait leküzdeni!”

Öröm, alázat, szolgálat: lehet-e gyakorlatiasabban megragadni Mária követését? Öröm a szívben, hogy Jézusért ilyen szeretetakcióban részt vehetnek, alázat, hogy „méltóknak” találtattak a Gondviselés terveiben a szeretet műveire, szolgálat nemcsak szóval, hanem életáldozattal. Ami a szolgálatot illeti, vagyis a nővérek állapotbeli, önként, szeretetből vállalt kötelességét, úgy tűnik, ismételten ösztönzést nyernek Mária példájából. Ezért egy év múlva, 1972 Nagyboldogasszony ünnepén újabb buzdítást kapnak Teréz Anyától, ezúttal összekapcsolva Krisztus Testének vételével a szentáldozásban: „Ha az Élő Kenyérben részesültök és szívetekben Krisztussal beszélgettek - gondoljatok a Szűzanyára, mit érezhetett, amikor a Szentlélek őt beárnyékozta, és Krisztus teste eltöltötte. A Lélek oly erős volt benne, hogy azonnal sietve fölkelt, hogy szolgálni menjen…” A szállóige szerint (Mária által Jézushoz) a Szűzanya buzgó tisztelete megkönnyíti és meggyorsítja a Megváltó megismerését és szeretetét. Teréz Anya megfordítja a gondolatot: Jézustól kérni lehet az igazi Mária-tisztelet kegyelmét, pl. azért, hogy ezáltal még derűsebbé, a kereszt türelmesebb hordozójává, igazabb emberré alakulhasson az imádkozó. Azaz a Krisztus-követés hősi útját járva, szentté váljon Isten embere. „Kérjük Jézust,

MégIS

2010/2

lelkiség g

hogy szeretetünket Mária iránt bensőségesebbé tegye: --úgy szeressük Máriát, ahogy Ő szerette, örömének oka legyünk, mint ahogy Ő volt. Szorosan hozzá tartozzunk, ahogy Ő volt, vele mindent megosszunk, még a keresztet is. Mindannyiunknak keresztet kell hordoznunk, ez annak a jele, hogy Őhozzá tartozunk. Ezért van szükségünk Máriára, hogy velünk együtt hordozza… Szentté lenni nem fényűzés (ezt sokszor hangsúlyozza Teréz Anya), hanem egyszerűen kötelesség. Az igen nagy életszentség nagyon egyszerűvé válik, ha tökéletesen az Isten Anyjához tartozunk. Istennek sokat kell köszönnünk. Adjunk teljes szabad kezet Isten Anyjának, hogy igénybe vegyen minket!”

Nagyon sok alkalommal példaképként állította Teréz Anya a Boldogságos Szűzanyát hallgatói elé: „Mária azért lett kiválasztva, mert kegyelemmel teljes volt, és ugyanakkor teljes volt alázattal is. Jézus eljövetele teljes önátadást és szeretetet táplált benne. Mária nemcsak az Isten Fiára gondolt, aki lakhelyet talált benne, hanem az örömre és a fájdalomra is: mit jelent az Isten anyjának és mindenki anyjának lenni az emberiségért.”

„Kérjük a Szűzanyát, hogy tegye szívünket olyanná, mint amilyen az Ő Fiának szíve volt! Belőle és benne született meg Jézus Szíve! Mennyi mindent tanulhatunk a Szűzanyától: alázatos volt, mert egészen Istenért élő volt. Kegyelemmel teljes volt. A Mindenható ezért választotta ki és szerette őt.”

„Váljunk Jézus Szívéből áradó szeretettől teljes szívekké, Mária segítségével: mindenki a maga módján, és együtt mindannyian. Gyermekeim, itt rejtőzik a szentség, amelyre rendeltettünk: megismerni Jézust, szeretni Jézust, szolgálni Jézust.”

„Kérjük Máriától, hogy Szíve szívünkben éljen. Szép, tiszta és szeplőtelen, szeretettel és alázattal teljes Szíve dobogjon szívünkben, hogy magunkhoz vehessük és be tudjuk fogadni Jézust az Élet Kenyerében, és úgy szerethessük Őt, ahogyan Mária szereti. Legyünk képesek meglátni és megszeretni Őt a legszegényebbek szenvedő arcában, tekintetében.”

„Különös kegyelmet kérünk a Szent Szívtől: - Szeressétek a Szűzanyát úgy, ahogyan Ő szerette. - Legyetek számára az öröm forrása, ahogyan Ő volt. - Legyetek közel hozzá, ahogyan Ő közel volt. - Osszunk meg vele minden, a keresztet is. Ahogyan Ő tette, amikor látta anyját a feszület lábánál. Mindannyiunknak megvan a maga keresztje, amit hordozni kell. Ez a jel, hogy Krisztushoz tartozunk. Szükségünk van azonban arra, hogy a Szűzanya közel legyen hozzánk, s részt vegyen életünkben.”

Aki ilyen szoros kapcsolatban, egységben él a Megváltóval és Édesanyjával, azon is eltűnődik olykor, minek köszönje törekvései sikerét. Önismerete, igazi alázatossága tiltja, hogy önmagának, netán összeköttetéseinek tulaj-donítsa, minden győzelme mögött meglátja az égi segítséget. Tudja, mert őt hívta segítségül, eredményei mögött ott áll - a Szűz, a Boldogságos. Hajlák Attila-István, VI. éves

9

g életrajz

Bogdánffy Szilárd élete

u A kommunizmus vértanú püspöke

az egy évvel korábban kiutasított papok, közöttük Bogdánffy Szilárd is, visszatérhettek egyházmegyéjükbe. A háború nehéz évei alatt egy időben korházlelkész, gimnáziumi és teológiai tanár. 1947-ben püspöke, a szintén vértanú és hamarosan a boldogok sorában tisztelhető Scheffler János Szatmárnémetibe hívja.

Ebben az időben már a kommunisták birtokolják a hatalmat, akiknek egyik kimondott végső céljuk a vallás eltüntetése, az első lépés ebben az irányban a katolikus egyház Rómától való elszakítása és egy pártbarát államegyház létrehozása. Az államegyház vezetését egy püspök sem akarja elvállalni, ezért 1948 decemberében az állam betiltja a görög katolikus egyház működését, majd a következő évben sorra letartóztatja a római katolikus főpásztorokat.

Ebesfalvi Bogdánffy Szilárd Ignác 1911. február 21én született a Torontál megyei Feketetón (Crna Bara, jelenleg Szerbia területén), egy leszegényedett örmény nemesi család sarjaként. A család már a jövendőbeli püspök gyermekéveiben Torontálkeresztesre (Cruceni, jelenleg Romániában), majd 1925-ben Temesvárra költözik.

A fiatal Bogdánffy Szilárd Torontálkeresztesen, majd a temesvári piarista gimnáziumban tanult, ahol 1929-ben sikeresen leérettségizett. Ugyanebben az évben jelentkezett a nagyváradi szemináriumba, ahonnan Mayer Antal apostoli kormányzó kiküldte a Budapesti Központi Szemináriumba. 1934. február 4-én szenteli pappá az ujonnan felépült Váradőssi templomban Fiedler István, a Szatmár Nagyváradi egyházmegye püspöke.

1939-ig tanári szolgálatot teljesít, rövid ideig Szatmárnémetiben, majd Nagyváradon. Minden megbizatást vállalt és példásan végzett. Sokféle teendői mellett mindig szívesen helyettesített plébániákon.

1939-ben el kellett hagynia az egyházmegyét és az országot több paptársával együtt, mert a román hatóságok a Rongyos Gárda nacionalista és revizionista mozgalom tevékenységében való részesedéssel vádolta. Pedig bűne csak abból állt, hogy az egyik fiatal gárdista gyónását meghallgatta és nem volt hajlandó elárulni a gyónási titkot. A vádolt papok szabadságáért és életéért, Fiedler István püspöknek le kellett mondania tisztségéről.

1940-ben a második bécsi döntés következtében,

10

XII. Piusz pápa, már előre érezve a veszélyt, 1948ban kiadta a Nominatio Substitutorum kezdetű rendelkezést, amelynek értelmében minden püspöknek ki kellett neveznie három titkos ordináriust, akik sorra átveszik az egyházmegyék kormányzatát a főpásztorok akadályoztatása esetén. A Nominatio substitutorum értelmében, 1949. február 24-én Gerald Patrick O'Hara bukaresti régens titkos püspökké szenteli. A titkot két jelen levő tanú őrizte egészen a boldoggáavatási per elindulásáig. Szentelésekor a régens mondta, vértanúságra szenteli. És a vértanúság hamarosan elkezdődött.

Április 5-én a kommunista hatóságok letartóztatták, és a Jilava-i börtönbe szállították. Börtönben tanúsított magatartása is életszentségére vall. Példaértékű alázatát kiemeli az, hogy amikor vita támadt a rabtársak között, mindig ezekkel a szavakkal kezdte véleményét kifejteni: „én úgy tudom...”, vagy „én úgy tanultam...”, soha sem mondta, hogy „ez úgy van”. Egy másik eset, amely szeretetét és baráti együttérzését illusztrálja: március 17-e volt és rabtársát, Szentannai Sándor tanítót meghívta másnapra Sándor-napi ünnepi ebédre. Az „ünnepi ebéd” a püspök aznapi kenyér adagjának fele volt. Pedig a napi adag alig volt elég a túléléshez.

Haláláig, Bogdánffy Szilárd megfordult még a Capul Midia-i kivégző táborban és Máramarosszigeten. Embertelen kínzásokkal próbálták megtörni egyház iránti hűségét. Sikertelenül. Néhány héttel halála előtt a nagyenyedi börtönbe szállították, ahol 1953 október 2-án visszadta lelkét Teremtőjének. Rabtársai kegyeletük kifejezésére néhány deszkából koporsót készítettek, amire korommal keresztet rajzoltak. Jeltelen sírba helyezték a nagyenyedi rabtemetőbe. Ma az egykori rabtemető helyén egy tömbházne-

MégIS

2010/2

Megszentelt vértanúság

múlt a jelenben g

u Bogdánffy Szilárd boldoggá avatásáról

A Nagyváradi Egyházmegye számára 2010. október 30-a nagy esemény volt, hiszen Bogdánffy Szilárd vértanú püspök boldoggá avatásának napja.

Ennek előzménye igen hosszadalmas és nehézkes volt, hiszen már 1993-ban elindították az eljárást. Az adatok összegyűjtésében és felterjesztésében fontos szerepe volt Msgr. Fodor József helynök úrnak. 2009-ben Exc. Böcskei László megyéspüspök úr előtérbe helyezte ezt az ügyet. A többszörös megbeszélés és tárgyalások a Szentatyával és a Szentté avatási Kongregációval meghozta az eredményt, mert XVI. Benedek pápa 2010. márciusában aláírta a boldoggá avatásról szóló bullát.

Az egyházmegyében is sok rendezvény és szervezés előzte meg október 30-át. A papság, a szerzetesek, a hitoktatók és a fiatalok is kivették részüket. Az imafüzetek, ima kilencedek, ifjúsági találkozók, a hittanvetélkedők, az esperesi Bogdánffy-zászlók heti átadása, a konferenciák, bemutatók hozták közelebb mindannyiunkhoz Bogdánffy Szilárd személyiségét és az ünnep fontosságát.

Mi itt, Gyulafehérváron is részesültünk egy részletes előadás bemutatásában a helynök úr részéről. Nagy megtiszteltetés volt a számunkra, hogy Böcskei László megyéspüspök atya nem csak az intézet előjáróit és tanárait tisztelte meg meghívásával, hanem minket, kispapokat is.

Október 30-án szombaton szembesültünk valójában, hogy a Nagyváradi Egyházmegye milyen nagy ünnepség előtt áll és ezt mennyi előkészület és munka előzte meg. A szentmise főcelebránsa Őeminenciája dr. Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-Budapest érseke volt. A boldoggá avatást Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa végezte. Az ünnepségen több mint 40 püspök, 300 pap, szerzetesek és 4000 ünneplő hívő volt jelen. Erdő Péter bíboros úr szentbeszédében kiemelte, hogy ez az esemény nem csak az egyházmegye számára ünnep, hanem minden olyan egyházmegyének, amelyet a kommunista rendszer megnyomorított és soksok püspök és pap életét követelte.

ta hozni és megszerettetni a tudományokat a tanítványaival. Tette ezt, mint középiskolai vagy teológiai tanár. Az egyházmegye mai fiataljai is kimutatták ragaszkodásukat e boldog iránt, mert ebbe az ünnepi liturgiába is szívesen bekapcsolódtak. A felajánlás előtti momentumban különböző tárgyak által (Szentírás, rabruha, szögesdrót, fakereszt, feltámadási gyertya) akarták a vértanú püspök földi életének nehézségeit Krisztus szemszögéből bemutatni. A szenvedés mellett, reményt nyújt sok ember számára, ha rátekinthet Krisztus keresztjére és az örök feltámadást jelző gyertyára. A szentmisén sokan voltak, akiket személyesen érintett a múlt rendszer súlya és nehézsége. Sokak szemében és szívében csillogtak az örömkönnyek, amikor leleplezték a liturgia folyamán a Boldog Bogdánffy Szilárdot ábrázoló festményt. E vértanú püspök megjeleníti azt az embert, akit megkínoztak és megöltek, mert kiállt az Isten, az Egyház és a hite mellett és azt, akit már Isten megjutalmazott és színelátásában részesített hűségért. Az áldozat és a kiengesztelődés jelképe lehet e boldogok sorában emelt személy. Boldog Szilárd közelebb hozza számunkra Krisztus áldozatát, aki értünk áldozta fel önmagát szeretetből.

Mi, kispapok, akik jelen voltunk a liturgián is mélyen érintődtünk, hiszen a papságra készülve, felismertük, és jobban megérthettük az áldozat és a hűség értékét. Boldog Bogdánffy Szilárd igazi pap volt a szó legnemesebb értelmében. Szerette Istent, az Egyházat, az embereket és diákjait. Erre bíztat bennünket is az ő személyisége. Példakép számunkra, már itt a földön is közbenjárt növendékeiért, most pedig a mennyben jár közben értünk, hogy igazi és Istenhez méltó papokká váljunk. Boldog Bogdánffy Szilárd, könyörögj értünk! Tóth Attila-Levente, V. éves

Boldog Bogdánffy Szilárd személyiségében minden korosztály talál olyan értéket, amely miatt példakép lehet számukra. A diákok és a tanárok számára igen fontos, mert ez a zseniális pedagógus, nem csak leadta a kötelező anyagot, hanem szerette a diákjait, kispapjait. Közel akar-

MégIS

2010/2

11

g bemutatkozás

Hivatásban lenni

u Önmagukról vallanak elsőéveseink Kispapi életünknek meghatározó időszaka az első év, úgyis mondhatjuk, hogy a start milyensége kihat a későbbi időszakra. Sok esetben hallani, hogy egyre kevesebb a hivatás. Ez valóban így van. Az idei tanévtől 10 elsőéves kezdte meg tanulményait a Szemináriumban. Az alábbiakban röviden vallanak hivatásukról és életükről. Imádkozzunk értük!

hívásának.

ALBERT ISTVÁN CSABÁnak hívnak. Kézdivásárhelyen születtem 1991. augusztus 16-án. A középiskolát a Nagy Mózes Elméleti Líceumban végeztem, majd a sikeres érettségi után jelentkeztem a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolába. A hivatásom lassan érlelődött bennem egész középiskola alatt, így igyekszem eleget tenni Isten

A nevem BOGA BOTOND. 1990. április 18-án születtem Csíkszeredában és Madéfalván élek. Iskolás éveim elemi és általános szakaszát otthon végeztem a Zöld Péter Általános Iskolában, a líceumot pedig a Gróf Majláth Károly Kisszemináriumban, majd Nagyenyeden sikeresen leérettségiztem. Ezt követően egy évet töltöttem különböző tevékenységekkel otthon és Magyarországon. Két tanfolyamot is végeztem, ami sokat segítette munkámat a gyakorlatban. Egy élménydús, tevékeny és termékeny év után felvételiztem a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolára. Meggyőződésem, hogy Jézus Krisztus értem is vállalta a kereszthalált, új életet adva nekem, így életem célja el van rejtve Őbenne. Az Atya akaratában bízva kamatoztatom talentumaimat, amihez a legjobb „bank” az Élet. BOJTOR ATTILA GYÖRGYnek hívnak. 1988-ban születtem Csíkszeredában, vegyes nemzetiségű családban, szüleim egyetlen gyermekeként. A középiskolát szülő-városomban végeztem, a Nagy István Művészeti Líceumban, zongora szakon. Csak középiskolás koromban kezdtem vallásomat gyakorolni, és már akkor megfordult a fejemben a papi hivatás gondolata, de, hogy legyen időm ezt letisztázni és a döntésre megérni, érettségi után egyetemre mentem, Kolozsvárra, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarára. A hároméves alapképzés elvégzése után idén jelentkeztem a Gyulafehérvári Papnevelő Intézetbe. Az a vágyam, hogy az emberek lelki üdvösségén munkálkodhassak, ha Isten is úgy akarja, az

12

Anyaszentegyház papjaként.

BUDAI GYŐZŐ vagyok. 1975. december 31-én születtem Déván. Ott végeztem el általános iskolai tanulmányaimat és a kilencedik osztályt. Azután átjöttem a Gyulafehérvári Római Katolikus Líceumi Szemináriumba (akkoriban így hívták), ahol kezdtem előlről a középiskolát. 1995-ben leérettségiztem, majd egy évet elvégeztem a Hittudományi Főiskolán, de mivel „szorított a cipő”, otthagytam. Hazamentem, ahol folytattam a Levelező Teológián, amit be is felyeztem volna normál körülmények között, ha „nem ül fel Laci a béresek nyakára”, és írok licencdolgozatot. De mert ez nem történt meg, nem államvizsgázhattam. Annak érdekében, hogy végezzek el becsületesen egy egyetemet, felvételiztem a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának teológia-történelem szakára. 2004-ben államvizsgáztam, majd hazamentem, ahol, üres hitoktatói állás hiányában, különböző munkaterületeken dolgoztam. Végül eljutottam oda, hogy azt „műveljem”, amiért végeztem az egyetemet: 2006-tól hitoktattam, majd 2008-ban véglegesítőztem. Évek óta vissza-visszatér a papság gondolata (és nem-csak...), ezért az idén megadtam magam Isten kegyelmének, és (ismét) felvételiztem a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolára, ahova fel is vettek. Jézus hűséges, kitartó tanítványaként akarom Őt követni, szolgálni, eljutva Vele egy bensőségesebb kapcsolatra, egységre, hírdetve az Ő örömhírét, szemem előtt tartva Pál figyelmeztetését: „Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (1Kor 9,16b) LINZENBOLD SZABOLCSnak hívnak, a szatmári egyházmegyéből jöttem, és a kálmándi Szent Anna és Joáchim plébánia tagja vagyok. Az általános iskolát Kálmándon végeztem, középiskolai tanulmányaimat pedig a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Iskolaközpontban folytattam. Az itt töltött évek alatt hallottam meg Krisztus hívását a papságra, és itt kezdett bennem elmélyülni a hivatás tudata. Ezért is kértem a felvételemet a Gyulafehérvári Papnevelő Intézetbe, ahová sikeresen felvételiztem. Annak tudatában, hogy Krisztus szolgájaként szeretnék működni és tevékenykedni, igyekszem helytállni, és bízom abban, hogy az Ő segítségével jó pásztora lehetek majd a rám bízott nyájnak.

Mé gIS

2010/2

bemutatkozás g MARTINAS GÁBOR-DÁNIEL, Dániel testvér ferencrendi, egyszerű fogadalmas szerzetes vagyok. Paşcani-ban születtem 1985 őszén. Egy hatgyerekes román családból származom. 14 éves koromtól ferencesek között nőttem fel, ami meghatározó tényező volt későbbi életemre nézve. Jelenleg a szászszebesi ferences közösséghez tartozom és első éves teológia hallgató vagyok. MARTINAS MIHÁLY, Jusztinusz testvér vagyok. 1988. április 19-én születtem, 2008-ban érettségiztem. Ezután jelentkeztem a ferencrendbe, Csíksomlyón voltam egy évig jelölt. Jelenleg a szászsebesi kolostorban lakom és a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán tanulok. MÁTÉ SZILVESZTERnek hívnak, 1991 március 23-án születtem, Gyergyóalfaluban. Elemi és általános osztályos tanulmányaimat szülőfalumban végeztem. Itt volt lehetőségem elsajátítani azokat az alapokat, amelyekért most is nagyon hálás vagyok, és szívesen gondolok vissza az otthoni iskolai évekre. Nyolcadik osztály végén döntöttem úgy, hogy a líceumba Gyulafehérvárra szeretnék jönni, akkor még koránt sem azzal a szándékkal, hogy pap legyek. Azonban az itt eltöltött idő alatt egyre erősebben éreztem magamban kibontakozni a vágyat, Krisztus követésére. Ehhez hozzájárultak tanáraim és nevelőim egyaránt. Ebből az elhatározásból kértem felvételimet a Hittudományi Főiskolára. Remélem, hogy Isten segítségével én is jó munkás lehetek az Úr szőlőjében. A nevem GRIZ LÁSZLÓ, 1984. október 30-án születtem Szatmárnémetiben. A líceumi éveket a szinérváraljai Ion Ionescu de la Brad Iskolacsoportban végeztem. A szinérváraljai Szeplőtelen Fogantatás plébániához tartozom. Vallásomat a líceumi évek után kezdtem komolyabban venni. Hét évvel az érettségi után eldöntöttem, hogy jelentkezem a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolára. Isten segítségével életemet embertársaim és Anyaszent-egyházunk szolgálatára akarom szentelni.

MégIS

20010/2

CHINDA PÉTERnek hívnak. 1991. szeptember 25.-én születtem Csíkszeredában. Tanulmányaimat Csíkpálfalván (I.-IV.), Csíkszeredában(V.-VIII.), majd a gyulafehérvári kisszeminariumban (IX.XII.) végeztem. Keresztény katolikus meggyőződésem, szüleim, plébánosaim, tanáraim példája mind hozzájárultak hivatásom fölismeréséhez. A sikeres érettségi vizsga után felvételemet kéretem a Hittudományi Főiskolára.

SEBESI SZILÁRDnak hívnak. Marosvásárhelyen születtem 1991 márciusában. Az általános iskolát a marosvásárhelyi Fridrich Schiller Gimnáziumban végeztem, majd 2006-ban felvételt nyertem a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum Római Katolikus Teológia osztályába. Az ott töltött négy év meghatározó volt számomra. Sokat fejlődtem, sok mindenkit megismertem. 2010-ben felvételiztem a SIS-be, és sikeresen be is jutottam. Az elmúlt 19 évben megismertem Istent, az Ő szeretetét és azt meg szeretném mutatni másoknak. Ezuttal köszönetet szeretnék mondani Kiss Endrének, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánia káplánjának, ahova különben tartozom, hogy megmutatta a Teológiára vezető utat, és hogy segített felismerni Isten hívását. Azért jöttem ide, hogy majd Isten segítségével innen kikerülve az Ő szolgájaként megmutassam az embereknek az Ő hatalmát, irgalmát, föltétlen szeretetét. JÁNOSSI IMRE vagyok, Csíkország déli csücskéből, Csíkszentsimonból. 1991. december 4-én születtem Csíkszeredában, elemi és általános iskolai tanulmányaimat szülőfalumban végeztem, a líceumot pedig az gyulafehérvári kisszemináriumban. Azzal a célkitűzéssel jöttem ide négy esztendeje, hogy jobban elmélyíthessem papi hivatásomat. A sikeres és élménydús évek után idén, 2010-ben felvételiztem a Hittudományi Főiskolára, sok reménnyel, de csalódással is a hátam mögött. Mostani célkitűzéseimben sem tértem el az eredetitől, Isten segítségével és jó emberek imáival hiszem, hogy lehetséges. És hát ne feledjük: aki tekintettel van a napokra, az Úrért teszi. Közös felelősség, hogy mindenikünk a neki adatott emberség, meghívás, küldetés szerint válaszolni tudjon a szólító Istennek, s minél teljesebben, minél nagyobb örömmel válaszolunk, annál kedvezőbb lesz családjainkban, plébániánkon a légkör ahhoz, hogy fiatalok találkozzanak az élő Krisztussal és örömmel tudják mondani: Itt vagyok, Uram, engem küldj!

Szerkesztette: Balla Imre

13

g interjú

Az én igám édes

u Pék Sándor tasnádi plébánossal beszélgettünk A szemináriumi kirándulásunk egyik kiemelkedően jól sikerült eseményét Pék Sándor atyának köszönhetjük. A tasnádi egyházközség egy olyan közösség, ahol már több gyakorlati éves kispap is belekóstolhatott a szolgálat örömeibe. Hivatásáról, életéről, hitéről és Istenhez fűzött kapcsolatáról kérdeztük. Szavai bepillantást engednek egy jó talajon épült és kibontakozott keresztény életbe. Mit mond önnek a hivatás szó?

A papi hivatásról nyilatkozni nem egyszerű dolog, hiszen olyan személyes és mély fogalmakkal tudom csak kifejezni magam, amelyek magyarázása és leírása külön figyelmet igényelne. Boldog emlékű II. János Pál pápa, azonban roppant frappánsan és találóan fogalmazott, így én is csak őt idézném „ajándék és titok” - ez teljes mértékben igaz az én hivatásomra is. Mesélne nekünk arról a környezetről, ahol élete elindult? (szülők, barátok…stb.) Mi volt nagyon hangsúlyos abban a légkörben (gyermekkor)? Egy meghatározó élmény? Mi vagy ki hatott a leginkább a személyiségére?

Ajándék és titok aztán sok mindenben testet ölt. A családom, ahol az életem indult, vallásos szüleim és nagyszüleim, Köröstarján, ahol a nyarakat töltöttem testvéremmel, mind-mind megajándékozott és épített. Hétköznap naponta jártunk a szentmisére ministrálni, azt gondolom az aztán meghatározó lett, hiszen valahogy odaragadtam, tapadtam a templomhoz, a szentmiséhez, teljesen természetesen belenőttem, mint egy fába a fiatal oltás. Ezek a hétköznapi szentmisék meghatározóak.

Hogyan született a hivatása? Akár konkrét történet is… Mit hordoz az „első szeretetről”(hivatás élményről) mindig a szívében?

Fiatalon sok jóra és szépre vágytam. Ez a vágyakozás indított a Szent László római katolikus gimnáziumba, ahol nagyszerűen éreztem magam. Szerelmes voltam, barátkoztam, színházba és hangversenyekre jártunk, nagyon szép életünk volt ebben az iskolában, és mindenképpen ennek az iskolának tudom megköszönni, hogy a gyermekkori közeledésemet és a hitbe, az egyházba való bele növekedésemet tovább vitte, mélyítette, tovább erősítette, segítette.

14

Hogyan sikerült meghozni a döntést? Sok esetben nem egyszerű feladat...

Aztán eljött az érettségi, amikor dönteni kell. A vizsgák előtt, nekem nemcsak a tanulás okozott kihívást, hanem a döntés is. Gyerekkoromtól sokszor gondoltam a papságra, de akkor annak nem volt semmi súlya, akkor azonban a gondolat igazi súllyá, teherré vált, és én magam olyan gyöngének, bizonytalannak, és méltatlannak éreztem. A nagyváradi olaszi templomban végül megszületett a döntés. Az említett gondolatokkal küzdve, egy esti szentmisén vettem részt, amikor az evangéliumot olvasták, egyszer csak elemi erővel megérintettek a szavak és a jelentésük, mintha csak egyedül nekem szólna, Máté evangéliumából olvasta az atya „jöjjetek hozzám mindnyájan, az én igám édes és az én terhem könnyű” (Mt 11, 28-30). Hogyan hatott ez önre?

Ez teljesen a szívemig hatolt, minden súly és gyötrődés, ami addig leláncolt egyszer csak eltűnt, én biztossá, bátorrá váltam és ettől a pillanattól minden olyan egyszerűnek tűnt. Egyszerű, egészen könnyű lett dönteni és jelentkeztem is a nagyváradi egyházmegye akkori főpásztoránál az egyházmegye papnövendékei közé. Ezt a szentírási verset azóta is őrzöm, különösen sokat jelent nekem, bátorít és felüdít. Ezt választottam később újmisés jelmondatommá is. A tanulmányaira visszatekintve mire hívná fel a mai kispap figyelmét?

Teológiai tanulmányaimat a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán végeztem mivel a Püspök Atya kiküldött a Központi Papnevelő Intézetbe. A szemináriumi évekre, gondolom amint azt közülünk mindannyian teszik, nagy szeretettel gondolok vissza. Egyrészt megnyílt számomra egy új világ. Úgy fogalmaznám meg, hogy a tudomány világába ekkor kaptam először bevezetést. A középiskolában is kellett tanulni, de ez egészen más volt, az önálló, de ugyanakkor vezetett, a szabad, de mégis irányított, a sok új és mégis kapcsolódó téma, a professzorok rendkívüli egyénisége egy magával ragadó világa volt a teológia tanulásának.

Mé gIS

2010/2

interjú g Azonkívül milyen tapasztalatai voltak?

Másrészt, e mellett az egyetemi légkör mellett, ami számomra egészen új volt, egyre inkább érkeztem meg önmagamhoz. A papnevelő intézeti élet lépésről lépésre, évről évre, közelebb vitt mindahhoz, amire vágytam. A kispaptársakkal való kapcsolatok, barátságok, az elöljárók hozzáértő munkája egyre éltette és táplálta azt az ajándékot és titkot, amit papságnak nevezzünk. Ha visszatérhetnék a Szemináriumba, biztos, hogy törekednék arra, hogy amennyire csak lehet komolyan vegyem ezeket az éveket. Még többet szeretnék tanulni, magamba szívni, még jobban elmélyülni lelkileg. Hisz az a hat esztendő annyira rövid ahhoz az úthoz képest, amit aztán be kell járni, amit az ember megtanul annyira kevés azokhoz a kérdésekhez képest, amikre válaszolni kell, a lelki élet annyira szükséges a sok köznapi gond és tennivaló közepette. Papként mi a vezérmottója és a hivatásának a motorja? Hogyan tekint a papságára? Mik a súlypontjai?

A papság éve, nagy ajándék volt a papságom átgondolására, olyan megfogalmazásokat hozott elő bennem, amik addig is ott voltak, de nem felszínen, és nem volt úgy kimondva és átgondolva. Papként a vezérmottóm, a mozgatórúgóm, a Krisztusként való jelenlét. A papság évében, tavaly, amikor már néhány év papság is mögöttem volt, értettem meg újra, talán jobban és mélyebben, mit is jelent másik Krisztusként lenni, jelen lenni, gondolkodni, cselekedni. Valamikor azt gondoltam, hogy ez nagyon könnyű, egyszerű és mindenkinek csak jó dolog, ma már tudom, hogy ez erőt jelent, nem tetszhet mindenkinek, ez olyan dolgokat hordoz, amikbe én magam is beleütközöm. Amikor az oltárnál állok, még inkább tudatosul bennem, hogy Krisztusként kell cselekednem, beszélnem, a gyóntatószékben, vagy egyszerűen reggel, amikor fölkelek, és tennivalóknak nézek elébe. És ez ugyanakkor sok mindent felold bennem, már nem akarhatok mást, csak kisebbedni, és Őt növelni magamban. Ez az „alter Christus” motor a papságom számára. Melyik szent életútjával azonosul szívesen?

A lelkiéletünkben nagy gazdagság a szentek tisztelete. Nekem mindig is sokat jelentett akár csak a szentek életének az olvasása is. Az életemben vannak korszakok, amikor egyik vagy másik szent jobban foglalkoztat. Így az elmúlt egy évben, egy ravatalozó kápolna építése révén is, amelyiknek kalkuttai Teréz Anya lett a titulusa, sokat foglalkoztam Teréz Anyával. Nagyszerű dolgokat tanultam tőle, amiknek nagyon örülök mai napig is. A „Jézusért teszem” nemcsak a szociális munkára, hanem a lelkipásztorkodásra is igaz, ennek a két szónak úgy tudok örülni, erőt ad. Aztán Teréz Anyának az a gondolata, ahogy a napot kezdte „elindulok Istent szeretni” nekem is reggeli első gondolatom lett. Minden reggel eszembe jut, ma is el akarok indulni Isten szeretni, csak ennyit, és ez nagyszerű.

Mik a papi örömei? Hát a keresztjei?

Az életemben, mert nem tudok már különbséget tenni, a papi és nem papi élet között, nagyon sok apró és nagy öröm ér. Örömet szereznek a találkozások. A kicsi és nagy találkozások Istennel, emberekkel, keresztekkel. Ez lehet ima, szentmise, lelkipásztorkodás, hittanóra, vagy éppen közösség szervezés, barátság, nehézségek, munka. És akkor szenvedek, amikor nem sikerülnek a találkozások.

Mit üzen a kispapoknak e felejthetetlen találkozás után?

Nagyon örülök, hogy találkoztam és megismerkedtem a gyulafehérvári Papnevelő Intézet elöljáróival és növendékeivel. Szintén élmény volt a gyakorlati éves kispapokkal együtt élni és dolgozni az elmúlt években a tasnádi plébánián. Nagyon sok szeretettel gondolok a személyes kapcsolataimra is a kispapjainkkal. Bátran készüljenek az életre. Nagyon várjuk őket, fiatalos lendületüket, a tudásukat, az ötleteiket. Kedves atya köszönetünket és hálánkat szeretnénk kifejezni azért a felejthetetlen két napért, amelyet Tasnádon tölthettünk az önök vendégszeretetében. Mária közbenjárását kérjük minden felszentelt papra, hogy példás életük a hivatásunkat erősítse! Mária, Jézus Anyja és a papok Anyja, engedd, hogy így szólítsunk téged, hogy ünnepelhessük anyaságodat, s Fiad és fiaid papságát szemlélhessük nálad, Istennek szent anyja! Krisztus Anyja, aki a Szentlélek fölkenése által a pap Messiásnak embertestet adtál, hogy üdvözítse a szegényeket és a megtört szívűeket; őrizd meg szívedben és Egyházadban a papokat, Megváltónknak Anyja! Jézus Krisztus Anyja, ki Fiad mellett álltál élte kezdetén és küldetésében, kerested őt, a Mestert a sokaságban, mellette álltál, amikor felmagasztalták a földről, s odaadta magát egyetlen és örök áldozatul; aki fiadként kaptad meg Jánost, fogadd el az öröktől fogva meghívottakat, oltalmazd növekedésüket, kísérd életükben és szolgálatukban a te fiaidat, Papok Édesanyja! Ámen.

Kérdezett: Balla Imre, V. éves

MégIS

2010/2

15

g barna testvérek

A szív szegénysége!

u Hármas fogadalom.

Az Erdélyi Ferences Rendtartományból 8 ferences testvér lett szeptember elején örökfogadalmas szerzetes. A fogadalomtétel egy válaszvonal a szerzetesek életében. Erről tesz tanúságot az egyik

A közelmúltban lettem a Ferences Rend örök fogadalmas tagja. Az alábbiakban megpróbálom megmagyarázni elsősorban magamnak és aztán másoknak is, hogy miért vagyok boldogabb a hármas fogadalom „kötelékeiben”, mint esetleg nős emberként.

Szentírási idézetekből szeretnék kiindulni. Jézus Krisztus szerint „Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel!” (Mt 19, 12). A szüzesség vallásos motiváltságú elhatározás: elsősorban a mennyek országáért él, és a nagyobb jóért vállalja a lemondást, nem parancs, hanem Isten személyes hívása, ajándék, karizma (1Kor 7, 7). Mária „szüzessége a Lélek és a hit ereje által egyedülálló termékenységgé vállik” (KEK 723 ). A szüzek várják Isten országát, a vőlegény elé mennek (Mt 25, 1-13); a szüzesség így lett a várakozás, a remény, az ébrenlét jele. A mennyei Jeruzsálemben minden igazat szűznek fognak nevezni, mert ellenáltak a bálványimádásnak és paráznaságnak (Jel 14, 4). Az élet megszentelése bár magában foglalja a szexualitás területét is, de messze felül is múlja azt, több is annál.

Nem mindig és nem mindenkinek könnyű ezt felfogni, különösen nem korunkban, amikor minden a megszentelt élet ellen mutat. Sok fiatal fiúnak és lánynak már gyermekkorában ott van a hívó szó: „Légy teljesen az enyém!” Sokan gondtalanul engedelmeskednek ennek a szónak! Mégis mi történik később, amikor rájuk nehezedik a magány, a kétségbeesés? Közösségük védelmét már nem akarják elfogadni, mert úgy érzik, hogy nem szeretik őket! A közösség teherré válik számukra. Menedéket a kívülállókban keresnek. Elfelejtik a hívó szót, és már nem az Övé akarnak lenni, hanem egy közelibb egy érzékelhetőbb valóság szeretetét óhajtják. Olyan érzéseket szeretnének megtapasztalni életükben, amire csak vágyaikban, álmaikban volt alkalom. Miért veszti el a meghívott a kezdeti lelkületét, és teljesen hátat fordítva a hívásnak mulandó dolgokban keresi boldogságát?

16

A kordámon lévő három bog határozza meg életállapotomat: engedelmesség, tisztaság és tulajdon nélküliség, tehát Istennek szentelt élet. Ez a három összefogja az értelmes, a szerető és az érzéki vágyaival küzdő embert. Boldogságunk és szabadságunk meghatározója, az, hogy ez a három mennyire van vagy nincs összhangban. A szív tisztasága határozza meg vágyaink minőségét. A szív az emberi testben középen foglal helyet az értelmi és érzéki vágyak között. Egy rendszerező szerv, amely mindig Isten felé irányul, mivel Isten szava mindig az emberi szívhez szól. A szíven talált ember fegyelme mutatja, hogy ennek az embernek Isten a célja, sokkal inkább, mint saját maga. Isten az a forrás, amelyből merít, amely erőt ad neki, hogy veleszületett ösztöneit egy magasabb Cél szolgálatába állítsa. Számomra itt foglalhat otthont magának a megszentelt élet tulajdon nélkülisége, szegénysége. A szív szegénysége mindig Isten gazdagságát tartalmazza. Ha Isten él a szívemben az értelmi és az érzéki vágyak teljesen más dimenziót nyernek. Akkor Isten az, aki megteremti a harmóniát a hármas fogadalomban,amit embernek lehetetlen. Isten lesz az ajándékozó és az ajándékozott. Ez egy annyira csodálatos dolog, amely az emberi értelmet és érzékiséget magasan meghaladja és csak a szív tisztaságával lehet megtapasztalni. Ez jelenti az Istenben megélt tökéletes és teljes szabadság. Szabadság, amely képessé tesz arra, hogy teljes biztonságban élhessem fogadalmaimat, még akkor is, ha néha nagyon emberként közelítem meg őket. A megszentelt élet gyökerei Krisztusban találhatók. Ő az első pap, az első szerzetes, aki életpéldájával mutatta és mutatja minden őt követő számára a helyes utat. Mindaz, aki Igennel válaszol hívására, szabadon teszi. Ez a szabadság kötelez egy tökéletesebb életforma megtartására, még akkor is, ha egyre többen azt hangoztatják, hogy természetellenes. Ez a sokak számára természetellenesnek tűnő életforma tesz hasonlóvá a megdicsőült Krisztushoz. A szerzetesi élet jel! Önmagán túlmutató jel. Isten szeretetétől van megbélyegezve. A szerzetes annak a szerelemnek a hírnöke, amely Krisztus és az Egyház között jött létre. Ez a szerelem szentesíti, szenteli meg és ad erőt az erre az életformára vállalkozónak, hogy teljesen krisztusi legyen. Fr. Albert OFM, V. éves

MégIS

2010/2

lelkiség g

A világnak szüksége van papokra

u Reflexiók XVI. Bendek pápa levele nyomán Érdekes levél érkezett hozzánk kispapokhoz. 2010. október 18-án. A szentatya levelet írt a világ minden szeminaristájához. Ezt mások is nagy lelki haszonnal olvashatják.

Barátságos hangnemmel, gondoskodó szeretettel fordult felénk XVI. Benedek pápa. „A világnak szüksége van papokra” - jelenti ki elöljáróban a szentatya, van értelme annak, hogy valaki pappá váljon, olyan emberré, aki Istenért él, és Őt viszi el az embereknek. Valójában Istenre van szüksége a világnak. A szemináriumi évek jelentik a papságra vezető utat, mit kell tennem ezek az évek alatt, néhány fontos elemet emel ki a pápa. 1.Elsősorban Isten emberének kell lennem. A legfontosabb Istennel való személyes kapcsolatom Jézus Krisztusban. Ez a kapcsolat sem örömeimben sem bánataimban nem szabad megszakadnia. Nagy segítségemre van ebben a napi imák, szentírásolvasás.

2.Az eucharisztiában kézzelfogható módon találkozom Jézussal, aki ezáltal formál, alakít. Szeressem a liturgiát, hiszen ebben együtt imádkozunk minden korok hívőivel: a múlt, a jelen és a jövő egybekapcsolódik, az ima nagy kórusában. Lelkesítő megértenem, hogyan alakult ki, hogy a hitnek mekkora tapasztalata van jelen a liturgiában, hogy hány és hány nemzedék alakította azt.

3.Éljek a bűnbánat szentsége által kínált lehetőséggel. Isten szemszögéből látom magam, alázatra vezet, ne adjam fel a harcot a szentségért és a jobbá válásért, még ha mindig ugyanazon hibák ellen küzdök is.

4.Őrízzem meg magamban az érzékenységet a népi áhítat iránt, mely minden kultúrában más és más. Ez által lépett be az emberek szívébe a hit, így lett része érzésviláguknak, szokásaiknak, közös érzéseiknek és életüknek.

5.Tanuljak buzgón. Péter apostol buzdítása szerint, legyek készen mindig, hogy mindenkinek megfeleljek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményemnek. Használjam ki a tanulás éveit. Ne kérdezzem rögtön, hogy hasznomra válik-e, lesz-e gyakorlati haszna, mert nem kizárólag arról van szó, hogy a nyilvánvalóan hasznos dolgokat tanuljam meg, hanem arról, hogy ismerjem és értsem meg a hit belső szerkezetét annak teljessége szerint, hogy ez válasszá váljon az emberek kérdéseire.

MégIS

2010/2

6.Ne csak szellemileg, lelkileg, hanem emberileg is képezzem magam. Vegyem észre azokat a meggyőző papi személyeket, akiket hitük alakított és tanuságot tesznek arról, hogy a cölibátusban el lehet érni a hiteles, tiszta, érett emberséget. 7.A szeminárium a kölcsönös elfogadás és megértés iskolája Krisztus Testének egységében. Legyek türelmes mások iránt, és tanuljak másoktól. Váljak én is olyanná, akitől mások tanulhatnak.

Levelét a pápa azzal zárja, hogy a papságra való készülésnek ezt az útját a Szűzanya anyai oltalmába ajánlja. Mindenképpen megerősítést jelentett számomra ez a levél. A levél teljes változata ezen a címen olvasható magyarul:http://www.magyarkurir.hu/?m_id=1& m_op=view&id=34604&rovat=10

Bilibok György IV. évfolyam

17

g életrajz

Egy hivatás margójára...

u András Csaba, III. éves vallomása Kipp-kopp. Kipp-kopp… A jó Isten szelíden kopogtatott szívem ajtaján. Eleinte csak halkan, később egyre határozottabban hallottam a koppanó hangokat. Ki vagy mi lehet ez? - tettem fel magamban a kérdést. Mi okozza bennem a lángra gyúló lelkesedést, a mélyből feltörő vágyakat? Miért érzem azt, hogy Valaki szól hozzám, Valaki hív? Igen. Valamiképpen így kezdtem meghallani Krisztus suttogó hangját. Nem volt eget rengető látomásom, nem történt semmiféle fantasztikus dolog. Mégis valami rendkívüli játszódott le bennem: felfigyeltem az Ő hívására.

Fontosnak tartom leírni, hogy a korai kamaszkorban nem voltam vallásos. 5-8. osztályos koromban csak a nagyobb ünnepeken vettem részt a szentmisén; nem önszántamból, hanem mert a szüleim hívtak és én szégyelltem nemet mondani. Akkor még a liturgia sem jelentett számomra semmi különöset. Észleltem, hogy a pap prédikál, de szavai nem hatottak rám, és az Oltáriszentség misztériuma is távol állt tőlem. Kilencedik osztályban érkezett el a fordulópont életemben: szembesültem a halál tényével. Egy fél éven keresztül fogva tartott a félelem, hogy a halál után elpusztulunk és a semmibe veszünk. Eszembe jutottak a családtagjaim, és mély szomorúsággal töltött el az a tudat, hogy ők majd egyszer nem lesznek. Ebben a zűrzavarban, a kétségek tengerében szükségem volt egy biztos alapra. Így ha nem is tudatosan, de elkezdtem keresni az Istent. Fontos tényező volt az is, hogy több vallásos osztálytársam volt, és hatással volt rám az életvidámságuk, amit náluk tapasztaltam.

Ezeken az okokon keresztül adta meg a jó Isten a kezdő lökést, hogy újra elkezdjek vasárnaponként templomba járni. Emlékszem, hogy akkor már lenyűgöztek a prédikációk, megérintett a béke, a nyugalom - amire nagyon vágytam. Szép lassan elkezdődött egy folyamat, amiben a „szívemben rejlő virág” elkezdett kinyílni. Rátaláltam a plébániai ifjúsági csoportra, ami egy megtartó erővé vált számomra. A közösségi szellem egyszerűen megragadott és vitt magával az Isten felé vezető úton. Emellett megmaradt a régi ember és annak szokásai is, mégis a szívemben valami megváltozott és átfordult egy másik irányba.

Visszatérve az általános iskola végéhez: nyolcadikos korom óta orvosnak készültem. Megragadtak a nemes eszmék, célok, amelyek a gyógyításra és segítségnyújtásra irányultak. A bennem levő lázadó kamasznak nagyratörő tervei voltak: meg akarta reformálni az orvosi gárdát, magas színvonalra, illetve egy tökéletes világra áhítozott. Széppé, erkölcsössé akartam formálni környezetemet, ami abban a korban természetes volt. Nagyon furcsának tartottam, amikor a lángolás alább kezdett hagyni, és egy mélyebb, igazibb vágy kapott életre bennem, amit az első

18

mondatokban már megfogalmaztam. „Pap akarok lenni” - szorongás keletkezett, amikor ezt a belső hangot meghallottam. Nem tudtam mit kezdeni vele. Én, akinek számtalan hibája és bűne van, legyek Isten szolgája? Tudom-e vállalni az elköteleződést, a család nélküli életformát? Mit fognak ehhez szólni a környezetemben levők? Ezekhez hasonló kérdések és gondolatok foglalkoztattak abban az időszakban, amelyek lelki vívódást szültek bennem. Eleinte el akartam nyomni a vágyat vagy csak egyszerűen nem akartam tudomást venni róla. Hála Istennek nem sikerült ez, és a belőlem feltörő vágy egyre inkább közeledett az akaratomhoz, és kezdtem elfogadni hivatásomat. Amikor ezt a vágyat hangosan is kifejeztem, a környezetem nagyon meglepődött. Egyesek próbáltak lebeszélni róla, voltak viszont olyanok is, akik bíztattak és bátorítottak. A külső hatások nem tudtak eltéríteni elhatározásomtól és végül is jelentkeztem a szemináriumba.

Eleinte még nem voltam biztos, hogy itt akarok maradni. Pár hónap alatt azonban megerősödtem döntésemben, amit soha sem bántam meg. Az eddigi szemináriumban eltöltött évek nagyon sokat jelentettek számomra. Itt kezdtem megérteni igazából, hogy mi is a hivatásom. Emlékszem első éven, Nagycsütörtökön többen kívántak kitartást. Elcsodálkoztam ezen: Tényleg annyira rosszul nézek ki? - gondolkodtam el. Fel is tettem a kérdést az egyik nővérnek, aki erre nagyon bölcsen válaszolt: A hivatást ápolni kell. Most, harmadévesen kezdem megérteni, hogy a hivatás Isten részéről nagy ajándék. Ez a kincs azonban az én részemről is gondozásra szorul. Nekem is oda kell tennem a magamét. Szükség van az én igenemre is Isten hívása mellett. A szeminárium számomra nemcsak egy keret, hanem egy szép virágoskert, ahol megvan az én ágyásom is, amit a jó Isten öntöz, az Ő fénye és melege éltet, de szükség van arra is, hogy rendszeresen meggyomláljam.

A másik dolog, amit kezdek megtapasztalni az, hogy a hivatásban nem az ember a lényeg, a központ, hanem az irgalmas Isten feltétel nélküli szeretete. Nem az a döntő a kapcsolatunkban, hogy én hogyan teljesítek, hogy mennyire vagyok szent. Ő a fontos, Ő, akinek „én csak egy toll vagyok a kezében, amivel írhat” (Teréz anya). A hivatásom most már nemcsak „annyi”, hogy pap legyek, hanem hogy Őt állítsam életem középpontjába, ezáltal pedig, hogy az Ő eszköze legyek.

Sokszor ütközöm nehézségekbe, sokszor elesem és akkor nehéz a tükörbe néznem. Ezekből viszont azt tanulom meg, hogy az Isten terve nem feltétlenül az, mint az enyém. Nem várja el tőlem, hogy tökéletes legyek, nem akarja, hogy kibújjak a bőrömből és más ember legyek. Ő a gyengeségeimmel együtt fogad el, és várja, hogy ezekben a helyzetekben is hozzá forduljak, hiszen a saját erőmből oly kevésre vagyok képes. Oly jó megtapasztalni az Ő szeretetét, ami arra hív, hogy felé fordítsam a te-kintetem. Ami arra hív, hogy helyezzem magam a te-nyerébe, és legyek bizalommal Iránta. Azt hiszem, hogy ez az én hivatásom.

MégIS

2010/2

Karácsony díszei

u egy ünnepkör „hétköznapjai”

Egy, a cikk címével azonos történetben olvastam arról, hogy mennyire érezteti közeledtét ez az ünnep már idejekorán, akár a várakozás heteit megelőzően. A karácsonyfa gyertyái sok esetben csak „azon” a bizonyos napon vannak meggyújtva, jelezve, hogy megérkezett az Eljövendő. Azonban e nap után kialudva, s a rákövetkező házszentelést követően a szaloncukraitól megszaggatott karácsonyfa kikerül „a külső sötétségre” és már szinte semmi sincs, ami a történtekre emlékeztessen. Pedig ez még csak a kezdet lenne, a rajtvonal. Ez megy végbe a házban. Szerencsére a jó Isten gondoskodott házon kívül is arról, hogy figyelhessünk ez ünnep érkezésére, ami pedig a legfontosabb, hogy idejében hangolódhassunk rá. A figyelmes ember házon kívül is megtapasztalhatja, hogy valamire készül a világ. Bár minden vidéknek nem adattak meg a december összes látható kellékei, a legszebbek mindenki számára jelenthetnek valamit. A természetet úgy rendezi be a lehető legnagyobb eleganciával a Jóisten, hogy az összharmónia szinte fel sem tűnik a felületes szemlélőnek. Az első jelek sehol sem mutatnak biztató hatást, a virágok például elszáradnak. Ám sok fagyott virág is őrzi szép színeit, s bár lehet hogy összehúzódva, megráncolódva, de még láttatja igazi formáját. A lombhullató erdők aranysárga színe először barnába, aztán a levélhullás végét követően még kopárabba megy át. Csak kevesek állnak ellen e pusztuló folyamatnak: az örökzöldek. Ezek nem veszítik el nyári képüket, nem engednek a hideg csikorgásainak, megmaradnak olyanoknak, mint előtte. Színükkel, a zöld sokféle árnyalatával hirdetik a reményt, hogy nincs vége, csak az évszak alakul át, de ők továbbra is megmaradnak olyannak, amilyenek voltak. Csupán egy dolog képes megfosztnai az ilyen fákat színeiktől: ha elvesztik a kapcsolatukat a termőfölddel. Akkor teljesen megszürkülnek. S bár a távolból nézett kopár táj erdői nem sok szépet ígérnek az odatévedőnek, a közelkerülő ennek ellenére megpillant-hat egy dérrel lepett pókhálót, vagy a fagytól mintássá rajzolt falevelet. Az adventi reggelek és esték, kifejezetten a napkelték és napnyugták hordozzák a legkülönlegesebb színeket. A leghidegebb vidékeken, ahol a reggeli mínuszok 25-nél kezdődnek, gyönyörű ellensúlyozói vannak a zord

MégIS

2010/2

lelkiség g

időjárásnak. Amikor tartósabb havazást igérő felhők kezdenek tornyosulni a lenge légi fátylakból, ezeket az éles napfény teljesen átszínezi. Kis fantáziával még azt is mondhatni, hogy az amúgy lilával keveredő rózsaszín reggel és este más-más árnyalatát mutatja. Reggel például inkább lilának tetszenek ezek a bárányfelhők, mintegy arra ösztönözve, hogy napunkat a bűnbánat s az elcsendesedés övezze. Este viszont a rózsaszín kerül előtérbe, a naplemente az örömet láttatja, hogy megérhettük egy újabb napunk végét. A koszorú harmadik gyertyájához nem igazodik naptári pontossággal, de egybefogja napunk kezdetét és végét s elénk tárja ezt az égi adventet. Várakozási időszakunk négy hete ilyen, s még sokkalta nagyobb szépségekkel tarkított. Ezek is a Jóisten ajándékai, olyanok, mint a kegyelmek: betöltenek, erőt adnak. Felhívatja a figyelmet a természet átrendezésével arra, hogy a kitekintés fontos, jó meglátnunk a készülődés sokszínűségét külvilágunkban is. Amint az első hótakaró is általában a december része, úgy egyházi újévünk részét képezi ennek az ünnepnek, a karácsonynak a közelgése. Az őszi sivárság-ra életadóan telepedik rá a fehér lepel, mert tavasszal ebből bújik ki az első hóvirág s az összes csíra. Ez a takaró ringatja álomba a környéket, ennek óvása biztosítja a pihenést és a rákövetkező biztos felébredést. Ez a védőpajzs, hasonlóan a fehér inghez, amit kereszteléskor ránk terítenek a későbbi bűnöktől való védelem jeleként, eltakar, befed minden hiábavalóságot és előtérbe helyezi a figyelemre méltó dolgokat, mint a nyomok, melyeket nyáron nehezen veszünk észre, de télen annál inkább. Télen ezek mind kö-vethetők, a nemes préda ekkor mutatja meg az irányt, amerre a kitartó vadász utána mehet. Úgy érzem, hogy biztos nyomokon elindulva még olvadó hóban is célba lehet érni, s aki így halad, maga is jeleket hagy a következőknek. Fórika Sebestyén, II. éves

19

g lelkiségi mozgalamak

Egy út Istenhez

u A Neokatekumenális út egy lehetőség, egy karizma, a megújulás eszköze Ahány ház annyi szokás, ahány ember annyi féle út Istenhez. Különféle módon érezzük meg Isten közelségét, találunk rá arra az útra, amely Istenhez vezet; a cél közös mindannyiunkban. Különböző lelkiségi mozgalmak, mint a Fokolár, Karizmatikusok, Neokatekumenátus, Mária Légió stb. azt mutatják, hogy vannak akik ezeken a lelkiségeken keresztül tapasztalták meg az Isten közelségét és szeretetét.

A továbbiakban egy ilyen útról a Neokatekumenális útról fogok beszélni. Ennek a lelkiségnek elindítói Kiko Argüello és Cármen Hernandez voltak, akik Madrid egyik nyomornegyedében a velük élő szegények kérésére elkezdték Jézus Krisztus evangéliumát hirdetni. A céljuk az volt, hogy az embereket testvéri közösségre és élő hitre vezessék. Megjegyzem: 1964-et írunk. Madrid érseke bátorította őket, hogy terjesszék ezt az Istenhez vezető utat és saját megélt tapasztalataikat az azt igénylő plébániákon.

Elöljáróban hadd mondjam még el, hogy az ősegyház komoly katekumenátussal bírt, tehát ha valaki meg szeretett volna keresztelkedni nagyon komolyan be kellett mutatnia, hogy van hite, az örök élet tetteit műveli. Maga Isten helyezte ezeket az embereket „lámpatartóra”, hogy a keresztényüldözések ellenére is meg tudják mutatni a világnak a krisztusi ember jeleit: „szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik üldöznek titeket.”

Akkoriban a pogányok ujjal mutogattak ezekre a furcsa emberekre, akik mások mint ők, nem úgy beszélnek, gondolkodnak, viselkednek mint ők: „Nézzétek menynyire szeretik egymást” - jegyzik meg a korabeli feljegyzések. Nagyon is kézzel fogható volt ezeknek az embereknek a krisztusi életvitele. Ezeknek megváltozott az életük. Szabadok, örömben és szeretetben élnek! És ez feltűnt akkor is! Ezek a keresztény emberek élőközösségeket alkottak, melyek magánházaknál jöttek létre. És ezek a mély lelkületű emberek, közösségek térítették meg a hatalmas pogány Római Birodalmat.

Ma a globalizációval, az ateizmussal, valamint Európa hit- és Istentagadásával szemben vissza kell térnünk ehhez az ősi modellhez - mondja II. János Pál pápa. Fontos, hogy az új ember rálépjen a keresztény nevelés komoly útjára. Ez az út - amit valaki egészen a keresztelésig megtett - volt a hitéletbe való bevezetés. Ugyanis akkor a felnőtt keresztség volt elterjedve. Ezeket a keresztségre jelölteket katekumeneknek hívták/hívják.

Ma már szinte mindenki meg van keresztelkedve, mégis sokan, akik egy templomba járnak nem igazán vannak egymással komolyabb kapcsolatban, talán nem is igazán beszélnek egymással, úgy komolyabban nem érdekli a mellette, a közelében ülő személy. Olykor az az érzése támadhat a templomba járó embernek, hogy fásultság, picit közömbösség, picit egy tradicionalizmuson alapuló vallásosság jellemez bennünket. Nem igazán hat meg

20

bennünket az, hogy mi történik a másikkal; együtt érzően komor arccal bólintunk nagyokat, esetleg még társul hozzá egy-két megértést sugárzó szó. Megtanultuk hittanórán az elsajátítani valókat, hogy elsőáldozók és bérmálkozó lehessünk; megtanultuk és talán a legjobb esetben még emlékezünk is rá...Tudjuk, hogy mit hiszünk, de nagyon sokszor a miértet, hitünk okát már nem ismerjük.

Konkrét válasz lehet az, ha fokozatosan felismerjük, hogy miért is hiszünk mi Istenben, felismerjük azt a megtisztító, megújító és megerősítő erőt, kegyelmet, amit az Isten a keresztségben nekünk ad, megtapasztaljuk megváltottságunk gazdagságát, a Krisztusban való újjászületés misztériumát. A kedves olvasó most megdöbbenéssel kérdezhetné: „Jó! Most akkor keresztelkedjünk meg újra?” - Nem! Istenbe gyökerereződésünk megerősítése, keresztségi ígéreteink megújítása - a válaszom.

A Neokatekumenális út, amiről szólok, nem más, mint egy lehetőség, egy karizma, a megújulás eszköze azok számára, akik bár megkereszteltek, de eltávolodtak az Egyháztól, akik nincsenek kellően evangelizálva, akik mélyíteni akarják hitüket, akik a katolikus egyházzal nem teljes egységben lévő felekezetekből jönnek, vagy éppen klerikusok, szerzetesek, akik a neokatekumenátuson keresztül akarják feléleszteni a keresztség ajándékait.

Ezen az úton járva a „résztvevők” fokozatosan felismerik gyöngeségüket, bűneiket, és azt, hogy Isten ezekben a gyöngeségükben, bűnösként is szereti őket. Ez a nagyon mély tapasztalat segíti a családon belüli megbocsátást, az egymástól elhidegült házastársak kiengesztelődését, szétzilált házasságok rendezését.

Kis közösségekben élnek és ez a kevés létszámú közösség egy nagyon megtartó erő, melyben az emberek sokkal jobban meg tudnak nyílni, fölfedhetik személyes meglátásaikat, bármilyen gondjukat, szabadabb, kötetlenebb kapcsolatba léphetnek egymással; egy olyan közeg fogadja az ide érkező személyt, ahol a bizalom

Mé gIS

2010/2

magától értetődő, ahol megérezheti az ember az Úr intő szavát: „együtt sírni a sírókkal és együtt örvendezni az örvendezőkkel”. Magunkat és másokat elfogadni, valamint az elfogadottság érzése tükröződik itt.

A közösség hitre hívja a hitehagyókat, emellett nagyon sok hivatás születik a papságra a szerzetesi életre, és kialakul a missiós küldetéstudat, melyet felismerve és elfogadva nagyon sokan indulnak el a világ különböző részeire, hogy elvigyék az Örömhírt. Elviszik olyan helyekre, ahol meg vannak ugyan keresztelve az emberek, de a hitélet alábbhagyott vagy teljesen elfordultak már az emberek Istentől; ahol azt gondolják az emberek, hogy Isten nélkül is nagyon jól megvannak - csupán azt nem veszik észre, hogy miért hever romokban az életük, miért magányosak, közömbösek és elfásultak, mintha valami elszívná életerejüket; miért nem hallgatnak a jó szóra a gyerekeik; és nem veszik észre, hogy ha Istent kihagyják az életükből, akkor minden nehezebb.

A Neokatekumenális útban a cél az, hogy alkalmasak legyenek keresztényként világító jelekké válni a társadalomban a munkahelyen, az iskolában, a metrón vagy a kamasz gyermekemmel való vitatkozás közben. Lehetnek missziós családok és papok, világiak, kortól és nemtől függetlenül, akik vállalják, hogy elkereszténytelenedett területen telepednek le. Őket saját püspökük küldi egy arra szolgáló szertartás keretében; szabadon kinyilvánítják kézségüket, hogy a küldetést bizonytalanságban élik meg.

Az út meggyőződéses, tudatos kereszténnyé formál, a hitéletbe vezet be, egy élő közösség megtartó erejének

lelkiségi mozgalmak g

segítségével, és nem utolsó sorban segít a helyes Istenkép kialakításában. Korunk ateizmusa, mely szürke hályogként lepi be keresztény tudatunkat, elhomályosította hitünk okát. Ezért lenne fontos, hogy keresztségünkből gazdagodva hitünket megismerjük, és a Jóisten örömhírét világító lámpásként vigyük az emberek közé.

A tavaly januárban ünnepelték Rómában a Neokatekumenális út 40 éves jubileumát. A pápa nagy szeretettel köszöntötte a mozgalom résztvevőit. „Nem véletlen, hogy erre a találkozóra a Szent Péter sírja fölé épült bazilikában kerül sor” – mondta a pápa. „Azért gyűltetek itt egybe, hogy megismételjétek Péter hitvallását: Te vagy a Krisztus, az Élő Isten Fia.” Az elmúlt évtizedek eredményei arról tesznek bizonyságot, hogy a mozgalom tagjai a megkezdett úton hűségesen követték Krisztust, és bátran tanúskodtak evangéliumáról. A Szentatya szavai szerint a Neokatekumenális Út segíteni kíván a mai kor embereinek, hogy találkozzanak Krisztussal; a lelkiségi mozgalom azon utak egyike, melyeket a Szentlélek hívott életre a II. Vatikáni Zsinattal az új evangelizálás számára.

A pápa külön köszönetet mondott azért, hogy közösségeikben számos papi és Istennek szentelt hivatás született; hálát adott Istennek a mozgalom evangelizációs tevékenységéért, melynek jóvoltából számtalan férfi és nő, család tért vissza a hitélethez a keresztség szentségének újrafelfedezésén keresztül, és oly sokan tapasztalhatták meg a hit örömét és az evangéliumi tanúságtétel lelkesítő élményét.

Pál Ferenc: Tükör által világosan

HIT, BIZALOM, ISTEN, ISTENKÉP, ÖNKÉP, ÖNISMERET. Úgy gondolom ezekkel a szavakkal lehetne leginkább bemutatni azt a kötetet, amely sokak várakozása után végre a Kairosz kiadónál megjelent. A könyv szerzője Pál Ferenc, 1966-ban született, jelenleg az óbudai Kövi Szűz Mária templom plébánosa, mentálhigiénés szakember, aki 4-500 ember számára tart hetente hittanóraszerű „kedd esti alkalmakat”. A 2000/2001-es tanév nagysikerű előadásainak, szerkesztett, átdolgozott változatát adta közre könyv formájában is.

Pál Ferenc atya, nem kendőzi el a problémákat, nyíltan felvállalja, szókimondóan, és mégis nagyon emberien közelít a témákhoz. Embersége, emberiessége sokakat magával ragad. Ebben a könyvében is az emberből, saját magunkból indul ki. Mit jelent a hit? Emberi kapcsolataink bizalmán-bizalmatlanságán keresztül mutatja meg számunkra az alapvető hitet. Vele együtt mi is válaszokat kereshetünk hitünk sebzettségére. Megvizsgálhatjuk, milyen istenkép alakult ki bennünk: ítélkező?; tétlen?; bosszúálló?; erőtlen?; önkényes isten?; vagy jóságos „zsaru”? Ezek a torz istenképek megfertőzik vallásos gondolkozásunkat, és megsebzik hitünket is. A szerző segítségével végiggondolhatjuk, melyik áll hozzánk közel és milyen nagy sebet ejt rajtunk némely torz istenkép. Pál Ferenc atya vezetésével, mint egy hagyma leveleit bontogatva jutunk egyre mélyebbre és mélyebbre önmagunk megismerésében. Honnan ered a szégyen?; miben különbözik a bűntudattól? A szégyen sokszor megakadályoz minket a valódi cselekvésben, elválaszt egymástól, és Istentől is. Éppen ezért meg kell találnunk a gyógyulást a kinyilatkoztatás által, hogy cselekedni tudjunk. Megmutatja, hogy mi gátol minket a cselekvésben, és milyen az igazi cselekvés, ami akár a szemlélődés is lehet. Rávezet bennünket arra, hogyan tudjuk használni értelmi és érzelmi intelligenciánkat az Istenkeresésben, az önmagunk, és társaink elfogadásában. Szép lassan személyiségünk rejtett magvaihoz kísér el minket, rádöbbentve bennünket jópár dologra, amiket elotte nem is sejtettünk magunkról. Mindezt egyszerűen és világosan megfogalmazva, hogy mindenki megértse, ne csak a hívő, akár a hitetlen is. Balla Imre, V. éves

M ég I S

2010/2

21

g szekta

Az esszénus múlt

u önmagukat a Fény Fiainak nevezték A tudományos világ a qumráni közösséget és az esszénusokat egyazon ókori zsidó vallási közösségnek tekinti, tehát egymással azonosítja. E közösség hitéletének tudományos elemzései mellett azonban a mai napig jelennek meg olyan kiadványok, amelyek a kereszténység gyökereit Qumránban keresik. Szerintük Jézus esszénus volt.

Az esszénusokról a holt-tengeri tekercsek felfedezése előtt gyakorlatilag csak három kortárs történeti forrás alapján volt tudomásunk. Ma is csak az ő írásaik és a Qumránban fennmaradt szövegek alapján érdemes róluk gondolkodni. Josephus Flavius zsidó történetíró A zsidók története és A zsidó háború című műveiben ír róluk a zsidó „filozófiai irányzatok” bemutatásakor. Philón alexandriai zsidó filozófus az Arról, hogy minden jó erkölcsű ember szabad című művében említi őket. Idősebb Plinius római író futólag említi őket.

Megjegyzendő, hogy a qumráni közösséget csak külső források nevezik „esszénusok”-nak (görögül: esszénoi, latinul: esseni), ilyen kifejezés természetszerűleg egyetlen héber vagy arám nyelvű qumráni iratban sem fordul elő. Önmagukat a Fény Fiainak, szegényeknek, szenteknek, kiválasztottaknak, a Törvény teljesítőinek, Cádók fiainak nevezték. Az esszénusok voltak a „Fény Fiai”, mindenki más pedig eleve a „Sötétség Fia” volt. Az elkülönülés elvét követve a kívülállókkal és a saját tagjaikkal szemben is szigorú érintkezési szabályokat követtek. Jézus pogányokkal, a zsidó társadalom kivetettjeivel és vallási vezetőivel egyaránt érintkezett, beszélgetett, étkezett. A pusztaságban és városszéli gettókban éltek, önkéntes száműzetésben, nem térítettek nyilvánosan. Jézus az egész országot bejárta, üzenetét hirdetve tanítványokat gyűjtött minden társadalmi rétegből. A tagságnak sok feltétele volt: egy próbaév, kétéves tanulás, engedelmességi fogadalom, szakítás a családdal, a vagyon átruházása a Közösségre, más naptárra való áttérés. Jézust bárki, bármikor elkezdhette követni. Ennek a döntésnek a jele az egyszeri bemerítés volt. Az esszénusok aszkéta életet éltek. Jézus kedvelte a jókedvű társaságot, a közös evés-ivást; ezt egyes farizeusok a szemére is vetették.

A Közösségi Szabályzat nem is említ nőket, akiket megbízhatatlannak, hiteltelennek, sőt veszélyesnek tartottak. Más feleségével beszélgetni is tilos volt. Jézus követői között nők is voltak, nevük is ismert; elfogadta a támogatásukat, sőt a feltámadás első tanúivá tette őket. A rend merev hierarchiája négy szintre tagozódott, amelyen belül előre lehetett jutni, vagy büntetésként vissza lehetett esni. Rendkívül összetartó közösséget alkottak. Jézus a követői közül csak különleges szolgálatra választott ki tanítványokat (a hetvenkettő, a tizenkettő), és elutasított mindenféle hierarchiát. Végül pedig Jézust, mint elszigetelődött, elárult és magára hagyott vallási vezetőt végezték ki.

22

Az „Igaz Tanítót” nem tartották messiásnak. Jézus saját magát a Messiásnak tartotta, és a tanítványai is annak tartották; ezenkívül az Isten Fiának nevezte magát, és a dánieli Emberfiával azonosította magát. A „Fény Fiai” úgy hitték, hogy csak az Igazságosság Tanítója ismeri a Tóra értelmét. Egész életüket annak szentelték, hogy az Írásokat és az Igazságosság Tanítójának kinyilatkoztatásait tanulmányozzák; ebben instruktorok vezették őket. Jézus a hallgatóságát az Írás követésére szólította fel, és nem egyszer szemükre vetette engedetlenségüket.

Jézusnak nem volt teológiai képzettsége, és nem tartozott egyik rabbi irányzatához sem. Sokat tanított, de ő maga semmit sem írt. Ezzel szemben az esszénusoknak könyvtárnyi saját irodalmuk volt, és rengeteg iratot másoltak. Tanításuk nagy részét titokként őrizték; külön kódneveket használtak, nehogy szövegeik illetéktelen kezekbe kerüljenek. Jézus nyilvánosan tanított, titokban semmit sem mondott; üzenete elsősorban a zsidóságnak szólt, másodsorban mindenkinek. Az esszénusok elsősorban a tanultaknak és saját tagságuknak írtak; nem tömegeket, hanem egyeseket igyekeztek meggyőzni. Jézus egyszerűen, az átlagember nyelvén beszélt; rendszeresen egész tömegeket tanított. Az esszénusok Istent Izrael királyának tartották, de nem foglalkoztak Isten küszöbön álló királyságával. Az Írások és saját szabályzatuk minden egyes pontja egyenlő fontosságú volt. Jézus egyik központi üzenete volt Isten királyságának, országának közelsége, földi megvalósulásának várása, és a törvény és a próféták tanítását egyetlen mondatban össze tudta foglalni. A „Fény Fiai” minden zsidónál szigorúbban betartották a szombattal kapcsolatos törvényeket (szombaton nem húzták ki a gödörbe esett állatot). Jézus szerint szombat törvénye van az emberért és nem az ember van a törvényért. Az esszénusok a kívülállókat gyűlölték, és nem csak a pogányokra, hanem még a többi zsidóra is átkot mondtak. Jézus szerint az ellenséget szeretni, és az üldözőt áldani kell, mert erre maga Isten ad példát. Csodákat az esszénus közösség tagjai nem tettek, gyógyítással csak a szükséges mértékben foglalkoztak. Az esszénusok: az igazi őskeresztények? Tény, hogy az esszénus kommunák, Keresztelő János mozgalma, Jézus és az őskeresztény egyház közös alapokra épült: az Ószövetségre, annak tipológiájára és ígéreteire. Mégis, bár az esszénusok és a keresztények is zsidó gyökerű vallási közösséget alkottak, csak egymás mellett éltek, kölcsönös vagy egyoldalú kapcsolat nélkül. Nincs nyoma annak, hogy a qumrániak használták volna a keresztény evangéliumokat és apostoli írásokat, vagy hogy Jézust és bármely tanítványát maguk közül valónak, vagy legalább hitehagyott esszénusnak tekintették volna. Írásaikban Jézust és tanítványait nem is említik. (Következő számunkban bemutatjuk azt, hogy hogyan van jelen az esszénus szekta korunkban.) Benedek Róbert-Károly, III. éves

MégIS

2010/2

Reményik Sándor egyik versének Folyó teszi részletét rejtettük el a rejtvényben



II.rész





Légúti szerv

Ipszilon

Szolm. hang







Nem állami Kárt tesz szervezetek (id. röv.) 



III. rész

Angol elöljárószó

Idő jele

Jósika műve











Nemesgáz  Mérgező anyag 

Óra része 



Német  filozófus

Ilyen hal is  van



Hosszúság  jele

A tango is  ez

 Nulla!



Sudoku egyneműi 

Fluor vj. 



Katona bére 

Szakácsnő  teszi



 Gyógynövény 

Norvég  együttes

Római kettes

 Félév!



 Settenkedik 

Rt (románul)  Férfinév 

Tornyot visz az … 



Névelő

Afrikai ország

Határozószó 

Vatikáni autójelzés 

Norvég autójelzés





Semmi (franciául)  Idegen DNS! 

Félre!  Videomegosztó  oldal

Term. logaritmus 

Nem megbízható 



Ipari növény 

Luxemburg autójelzése 

- terápia 



Azonos betűk

Dehogy!  Szövet része Nemesgáz 



Dél-afrikai internetkód 

Az embernek  van ilyen

Mind (angolul)  Szeretne 

Osztrák autójelzés 

Menyasszony  Határozott névelő 

Oxigén, jód vegyjele Fazekas (románul) 





…-móg dohog





Zérus

 Nem inog 

Dezoxiribonukleinsav

Német párt 

Önéletrajz A. J. … skót író 

Félbe!



…, Hungária! 

Fiat tipus 

…Derek, színésznő 

Amerikai állatfaj  

Svájcban ered

… Grey



Romániai folyó

Humor (románul) 

Éra



Antonov gépe 

Helyhatározórag 

Hely (olaszul) 

Átmérő jele 

… Dogg, rapper 

Világos (románul) 

Mássalhangzó Pusztító is  lehet

… kwon-do 

Ázsiai ország 



Nitrogén  vj.



Menedék (angolul) 

Horvátország 



…posta –  email



Kén vj.

Némán olt!

Csúnya

Mind (románul) 

Betegség



Oroszlán király 

Angol öreg! 

Ötvözet Félni!





Körülbelül

Augusztusz is ez volt 

Gerald Patrick … 

Auguste …, francia szobrászművész

Kelvin

Jegyzetel  (előtaggal)

Origo





Nem fél 

Radon vj.

Híres sorozat



Knock Out

I. rész

Eladó, tehát  van ....

Szolm. hang

Európai nép Férfinév

 Keresztes is  van ilyen

Eres!

