Mégis 10 1 by mégIS

g életünk

(Fény)képes krónika u Szolgálatok feladása 2006. április 2-án

Az új lektorok Tamás József segédpüspökkel, a szeminárium elöljáróival és tanáraival

Az új akolitusok

2006/1

MégIS g

A Szentlélek ma is őrködik az Egyház felett… Paraklétosz! A háromszemélyű egy Isten harmadik személye, ahogy az apostoli hitvallásban is mondjuk, az Atyától és a Fiútól származik, egylényegű az Atyával és a Fiúval, Ő szólott a próféták által. Már az Ószövetségben a Teremtés könyvében (Ter 1,2) olvashatjuk, hogy a kezdetekkor közös tevékenységről volt szó. A Szentlelket külön említi: „ A föld puszta és üres volt és sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke a vizek felett lebegett. ” A Szentlélek az a Vigasztaló, akit Jézus megígért az apostolainak, hogy majd elküldi, miután Ő elmegy. Ezt ünnepeljük minden évben Húsvét után ötven nappal, amikor arra emlékezünk, –amit az ApCsel 2 is ír–, hogy a Szentlélek az emeleti teremben összegyűlt apostolokra és Máriára "heves szélvész" formájában száll le. Az addig halálosan rettegő apostolokból merész hithirdetők lesznek. A Szentlélek segítségével Péter olyan beszédet mond, olyan tanúságot tesz a feltámadt Jézus Krisztusról, hogy egyszerre több mint 3000 ember tér meg. Szent Pál továbbá az 1Kor 1,12-ben említi a Szentlélek csodálatos ajándékait, karizmáit, amelyeket Isten az Ő szeretetéből fakadóan ad, és amelyekért mindig könyöröghetünk. Most kérjük a Szentlélek megvilágosító kegyelmét, hogy gyújtson fényt lelkünkben, hogy megerősödve elteljünk ajándékaiban, mint akkor az apostolok és kimerjünk állni az igazságtalanságokkal szemben. Könyörögjünk azért is, hogy minél több papi, és szerzetesi hivatást gyújtson a szívekben, hisz még sosem volt ennyire igaz, hogy „az aratni való sok, de a munkás kevés”:

Tartalom g (Fény)képes krónika 2. és 23. oldal u

g Erős ércfallá teszlek! 4. oldal u

g Ne féljetek Krisztusra... 5. oldal u

g OKET 6-9. oldal u

g Csak lelkiséggel érdemes... 10. oldal u

g MégIS, milyen volt? 11. oldal u

g Nem azért jöttem, hogy... 12. oldal u

g Ismét egy lépcs ő...

13. oldal u

g Mária 14-15 .oldal u

g Váltás 16-17. oldal u

g Cserkészet 18-19. oldal u

g Szeretettől ittasan 20. oldal u

g Ajánló 21. oldal u

g Rejtvény 22. oldal u

– A gyulafehérvári kispapok lapja X. évfolyam 1. szám. Megjelenik évente kétszer. Kiadja a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola. Felelős kiadó: Ilyés Zsolt

Szentlélek Isten szállj reánk Elmét derítő tiszta láng. Öntsd lelkeinkbe, melyeket Megszenteltél, kegyelmedet.

Szerkesztik: Balla Imre, Boldizsár Ferenc, Dicu Adrian (honlapfelelős), Elekes Szabolcs (rendszergazda), Fülöp László, Hajlák Attila-István, Kiss Endre, Lukács László (főszerkesztő), Magyari-Vass István, Puskás Attila, Ráduly István, Vakon Zsolt. Elérhetőségeink: Postacím: RO–510009 Alba Iulia, str. Bethlen Gábor nr. 3 E-mail: megislap@yahoo.com, web: http://www.hhrf.org/sis Főhat. eng. szám: 782/1990, ISSN 1454–2684 Nyomta a TIPO-GRAF NYOMDA Sepsiszentgyörgyön Az aláírt cikkekért szerzőik vállalják a felelősséget. A szerkesztők álláspontja nem feltétlenül azonos a szerzők véleményével.

Elekes Szabolcs, I. éves 2006/1

g ad multos annos!

Erős ércfallá teszlek!

uMsgr. Prof. Dr. Marton József köszöntõje S.E.R. Msgr. Dr. Jakubinyi György érsek 60. születésnapján Nagyméltóságú és Főtisztelendő Érsek Úr! Kegyelmes Atyám! Főegyházmegyénk ősi intézménye, a gyulafehérvári székeskáptalan, a kolozsvári BBTE Római Katolikus Teológia Kar, és nem utolsó sorban – mint legöregebb tanítványa és tanártársa – a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Őnagyméltóságodat születésének 60. évfordulója alkalmából. Hat évtized jelentős időszak minden ember életében. Visszatekintésre és előretekintésre ösztönzi nemcsak az ünnepeltet, hanem kortárstisztelőit és ismerőseit, a vele együtt munkálkodó papjait és a főegyházmegye híveit egyaránt. Engedje meg Érsek Úr, hogy a hála és az Istennek kijáró köszönet jegyében életének „visszatekintésébe” mi is belekapcsolódjunk, és gondolatainkat Őexcellenciáddal megosszuk. Elmondhatjuk, hogy Őnagyméltóságod 60 éve történelmi szempontból értékelve is meghatározó jellegű, számottevő az erdélyi egyházmegyékben; keresztény megítélés szerint pedig lelkiekben és szellemiekben igen-igen gazdag. Mint a teológiai tudományok s ezen belül a Szentírástudomány mestere, nemcsak egykori tanítványai körében és közvetlen környezetében, hanem országhatárokon túl is elismert és nagyraértékelt. Felelősségteljes és elkötelezett megbízásait sohasem önmaga dicsőítésére tette és teszi, hanem a jó Istentől kapott hivatásának megfelelően elsősorban a rábízott lelkek üdvösségére. Alkotásaiban nem a világnak tetszését kereste; azokban nem a látványos és külsőséges formák dominálnak, hanem az örök és maradandó értékek fedezhetőek fel. Nyomtatásban megjelent írásai: könyvei és tudományos tanulmányai, olvasóinak egyszerre nyújtanak lelki és szellemi táplálékot. Egykori lenyűgöző tanári előadásai, főpásztori megnyilatkozásai és igehirdetései minden alkalommal nagy tudásáról és mély lelkiségéről árulkodnak. Istentől kapott talentumait százszorosan kamatoztatta Isten dicsőségére és az Anyaszentegyház javára. A keresztény lelkiségnek és az emberi tudásnak feljutott arra a hegycsúcsára, amelyre mi csak bukdácsolva törekszünk, vagy még inkább képzelgések formájában ábrándozunk. Nem veheti rossz néven tőlünk, hogy tudását inkább csodáljuk, mint utánozzuk, hiszen követni képtelenek vagyunk – még akkor is, ha egész lényét a szerénység és az alázatosság hatja át. Ezért is örömmel és büszkeséggel javasoltuk 2001-ben a BBTE Szenátusának, hogy Őnagyméltósága számára a díszdoktori megtiszteltető címet adományozza. Életének 60. születésnapján szeretnénk azt is elmondani, hogy hangya-szorgalmával és ügybuzgóságával ösztönző példaként szolgált/szolgál évtizedeken át az erdélyi egyházmegyék papjainak és kispapjainak. Szorgalma a tanulásban, lelkiismeretessége a tanításban, kötelességteljesítése a főpapi munkában jellemezték egész életét. Úgy látszik, már ministráns korától kezdve örökre beleívódott az Érsek Úr génjeibe Jézus Krisztusnak a mennybe-

menetelekor elhangzott parancsszava: Tanítsatok (Mt 28, 20). Tanítása viszont, akár katedrán, akár katedrálisban vagy az igehirdetés bármilyen formájában történjék, nemcsak érthető és élvezhető, hanem lelkiekben és szellemiekben egyaránt gazdagító és felemelő. Nyugodtan állíthatjuk, hogy Őnagyméltósága dr. Jakubinyi György Érsek Úr nagy lélek a szentek, elsősorban Lisieux-i Szent Teréz kis útját járva. A visszatekintést követően az „előretekintésnél” is előbb megállapíthatjuk, hogy Excellenciádat – 60 évéből 22 esztendőt leszámítva – immár 38 év köti Gyulafehérvárhoz, a nagy múltú, nemsokára alapításának ezeréves évfordulóját ünneplő főegyházmegyéhez. Emberileg mérlegelve – a statisztikák tükrében – a főegyházmegyét a bizonytalan jövő jellemzi. De mi – az emberi számítgatásokon túl – bízunk a Gondviselésben, éppen Őnagyméltóságod kormányzása mellett. Amint fiatal tanárként velünk Jeremiás prófétát megkedveltette, kérjük, idézze fel mindig az isteni üzenetet: Erős ércfallá teszlek… mert veled vagyok (Jer 16, 20). Imádkozunk Főpásztorunkért, adjon az Úristen erőt és kegyelmet, hogy őrállóként (Ez 3, 17) vezesse át a Gyulafehérvári Főegyházmegyét a második évezredébe. Ha emberi gyengeségeit átérezve is, de annál inkább a jó Isten kegyelmét élvezve sohase torpanjon meg, a bérmálás szentségében megkapott lelkierősséggel és az öregséghez inkább kapcsolódó bölcsességgel vezesse Isten népét! Nyerjen bátorságot és kitartást attól a Jézus Krisztustól, aki a tanítást parancsoló szavait kiegészítette: Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig (Mt 28, 20). Érsek Úr! Fogadja el Isten akaratát, és legyen továbbra is jó Pásztorunk! (Vö. Jn 11, 11). Isten éltesse sokáig! Ad multos annos! - kívánjuk szeretettel. Gyulafehérvár, 2006. február 13-án Msgr. Prof. Dr. Marton József nagyprépost 2006/1

miért leszek emberhalász? g

Ne féljetek Krisztusra bízni életeteket! uAki hisz bennem, mégha meghalt is, élni fog... Amikor Laci barátom felkért, hogy írjak a hivatásom útjáról, egy kicsit elgondolkodtam, de nagy örömmel vállaltam el. Fazakas Leventének hívnak, jelenleg II. éves kispap vagyok.

Leszerelés után újból jelentkeztem a plébánosomnál, hogy terjessze fel jelentkezésemet a teológiára. A 20042005-ös tanévben felvételiztem a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolára.

1983. január 17-én születtem Sepsiszentgyörgyön. Édesapám református, édesanyám katolikus. Isten megajándékozott két fiútestvérrel. Nagyon örvendtem nekik, mert nem kellett egyedül lennem. Református templomban voltam megkeresztelve, és ott is voltam konfirmálva. Hivatásom, úgy érzem, már kicsi koromban jelentkezett, mert már akkor pap akartam lenni. A középiskolát a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumban végeztem. Nagyon büszke vagyok arra, hogy keresztény iskolában nevelkedhettem, még reformátusként. Egy fordulat történt az életemben: az érettségim után, amikor nem tudtam, hova tovább… Mivel nagyon szeretem az állatokat, érettségi után a kolozsvári állatorvosi egyetemre jelentkeztem, de a tandíjköteles helyre sikerült, amit nem tudtam anyagilag magamnak megengedni.

Hobbyaim közé tartozik a barangolás a természetben, ahol az élő Isten jelei fedezhetők fel, és ezért járok hétvégenként a Mamutra a III. éves Józsi barátommal. A Szentírás mélyebb megismerése érdekében hetente egyszer bibliakört tartunk a teológián, amely útmutatást ad a következő hét megélésében.

Nem sokkal később mentem be először egy katolikus templomba, ahol részt vettem egy szentmisén. Nagyon megragadott az a légkör, amely akkor ismeretlen volt számomra. Bár nem járulhattam szentséghez, de az áldás annál mélyebb nyomot hagyott az életemben. Aznap édesanyám elhívott egy közösségbe, ahová már nagyon régóta járt, amely neve: „Élet a Lélekben”. Kezdetben szokatlan volt nekem, hogy mindenki milyen boldog, és áldja az Urat. Akkor nem éreztem túl boldognak magam… Elbeszélgettem a vezetővel, aki sok bátorító tanáccsal látott el engem. Amikor másodszor elmentem a fenn említett közösségbe, mélyebben tudtam a Lélek hangjára figyelni. Sokban segített nekem ennek a közösségnek a lelki vezetője. Ettől kezdve mély érzelmekkel és szerető szívvel járok vissza a közösségbe. A közösségben sikerült ráébrednem arra, hogy Isten hív engem az Ő szolgálatára. Ebben a közösségben elvégeztem egy szemináriumot, amely egy kilenc hetes lelkiségi tanfolyamból áll. Ez rávezetett arra, hogy mustármag legyek, mely kicsi, de terebélyesedik; legyek só, amely ízesít, és legyek fény, amely beragyogja a körülöttem élők életét. Nagyon jó érzés az, hogy tudom: csoporttársaim imádkoznak értem, hiszen ennek gyümölcseit tapasztalom. Jó érzés tölt el, mert sokfélék vagyunk, de mégis „egyek Krisztusban”.

Egyszer egyik barátom ezt a bibliai részt küldte nekem: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, mégha meghalt is, élni fog, és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha. Hiszed ezt?”(Jn 11, 25-26) Nagyon megragadott engem, és úgy érzem, Jézus kéri tőlem, hogy higgyek Benne, és hittel cselekedjek. Valamit tanultam az otthoni közösségben, amely erőt ad a mindennapokban: boldogok lehetünk, mert minden nap egy ajándék, és benne küld Isten minket, hogy örömben teljesítsük az Ő akaratát! Legyek kicsi, mint a mustármag, legyek só, mely ízesít, és fény felebarátaim életében. Fazakas Levente, II. éves

Mély nyomot hagyott bennem II. János Pál pápa személye, akit példaadó életében követni szeretnék. Ő mondta: „Ne féljetek Krisztusra bízni életetek!” – ez a mondása segítséget ad hivatásom elfogadásában és kibontakoztatásában. Úgy szeretném szolgálni Krisztust, hogy felebarátaimmal együtt egy olyan közösséget alkossunk, amely a maga kicsinységében Krisztus evangéliumát akarja életre váltani, és tovább adni.

Ezek után nagy lépést tettem: a Szent József templom plébánosánál jelentkeztem, és tudattam vele, mi is az én szándékom. Pár hónappal később közbejött a katonaság szolgálata is, amely megerősített hivatásomban. A katonaság ideje alatt részesültem a bérmálásban. Egyik legjobb katonatársam, akit Józsefnek hívnak, mélyen ráérzett szándékomra, amit vele nem tudattam. Egy nap, amikor őrségi szolgálatban voltunk, ezt mondta nekem: „Szerintem te pap leszel!”, amely kijelentés nagyon meglepett, mert isteni közreműködésként éltem meg ezt.

2006/1

g OKET

Az OKET kincseiből régit és újat uA találkozó történetéről Az Őszi OKET-en, Kolozsváron, még készpénznek nem vehető, de a remény által izmosított bejelentést tettek: „A következő OKET, ha minden jól megy Gyulafehérváron lesz…” Várakozással, izgalommal teli hónapok után, az álom valóra vált. 2006. ápr. 28-30 között Gyulafehérváron megrendezésre került az OKET, amelynek mottója: „Kincseinkből régit és újat!” Hogy, hogyan zajlott mindez, milyen is volt, azt a részvevők nagyon jól tudják, most csak néhány ízelítő. Köszönjük mindenkinek a segítségét, türelmét, áldozatát. Isten fizesse! Még a rendszerváltás előtt nagy volt az igény arra, hogy az egyetemisták ne csak egymás között, hanem a többi egyetemi városok hallgatóival is találkozzanak. Így 1997 áprilisában Temesvár magára vállalta azt a feladatot, hogy a találkozónak otthont adjon. Ekkor még csak arról lehetett beszélni, hogy a kolozsváriak meglátogatták a temesvári egyetemistákat, de már ekkor is több mint 70en vettek részt. Mindenképpen alulról jövő kezdeményezés, maguknak az egyetemistáknak igénye a találkozás, a lelki táplálkozás, a közös imádkozás, éneklés, játék. Ezt követően a találkozónak felváltva hol Kolozsvár, hol Temesvár adott otthont. Később bekapcsolódott a Marosvásárhelyi Egyetemi Lelkészség (MAFIA) és mi, brassóiak (BEL) is. Ezeken a találkozókon jelen voltak egy páran Bukarestből, Nagyváradról és Gyulafehérvárról is. A 2001 év újabb résztvevővel gyarapította a találkozót Csíkszereda, egy igen fiatal közösség, aki ezt követően felvállalta a találkozó megszervezését. Az Országos Katolikus Egyetemista Találkozó (OKET) évente kétszer kerül megrendezésre az egyetemi központokban: Kolozsvár, Temesvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Brassó, (most már Gyulafehérvár is) megmozgatva több, mint 200 fiatalt. A találkozók témái mindig igazodnak az egyetemisták elvárásaihoz, érdeklődési körükhöz, a mindennapokhoz, valamint a pasztorális terv témájához. Pár példa: 2001. május 4-6. Kolozsvár: „Hogyan tovább egyetem után?” (Közösségépítés, párkapcsolat és családtervezés, Miért itthon? – az emigráció kérdése), 2001. november 9-11. Brassó: „Azt

hiszitek, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre?”, 2002. április 26-28. Marosvásárhely: „A Biblia hétköznapjainkban”, 2002. október 25-27. Temesvár: „Isten egymagában mindenre képes, mégis úgy látta jónak, hogy rád is számítson”, 2003. május 9-11. Kolozsvár: „Kereszttel Európában”, 2003. november 7-9. Brassó: „Adjatok hálát mindenkor, mindenért”, 2004. április 2325. Csíkszereda: „Add a kezed”, 2004. november 12-14. Temesvár: „Fedezd fel a csodát, ami Te vagy”, 2005. április 15-17. Marosvásárhely: „Istenképünk”, 2005. november 18-20. Kolozsvár: „70x7xBocs”, valamint most 2006. április 28-30. Gyulafehérvár: „Kincseinkből régit és újat”. Ez utóbbi egy hatalmas nyitás volt Gyulafehérváron, a teológián. Egyrészt a teológusoknak, a jövő papságának a fiatalok, a hívek felé. A teológusok részéről jelentős volt az ifjúsági pasztoráció szempontjából is, hiszen szervezőként vettek részt benne. Nem utolsó sorban pedig ők is egyetemisták, és szükségszerű a bekapcsolódásuk az egyetemi találkozók sorozatába. Az egyetemi pasztoráció az ifjúsági pasztorációhoz tartozik, melyet a Főegyházmegyei Ifjúsági Lelkészség által szervezett Ifjúsági Fórum koordinál, és ezen itt van a helyük a gyulafehérvári egyetemistáknak is, teológusoknak és más egyetemekre járó fiataloknak egyaránt. Másrészt nekünk, fiataloknak is nyitás volt feléjük, egy fajta "nyitott kapu"nak lehetne nevezni, és akár hivatásébresztő is lehetett. Aztán pedig zarándoklat is volt a Szent István által alapított 1000 éves egyházmegyénk szívébe, a székesegyházba, a püspökség központjába. Ami a mi hozzájárulásunkat illeti: mivel Gyulafehérváron először volt OKET, egy párszor találkozva próbáltuk átadni az OKET-ek hangulatát, szervezési pontjait, amire leginkább figyelni , és hangsúlyt fektetni kell. Egy picit a háttérszervezés volt a miénk, és az anyagiakban való segítség, amelyet mi is pályázatok és gyűjtés által tudtunk biztosítani. Ezúttal szeretnénk köszönetet mondani az erdélyi püspökök, a főesperesek, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Szemináriumi Líceum és a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola támaogatását. Külön köszönet Dr. Jakubinyi György érsek és Schönberger Jenő püspök urak jelenlétéért, valamint a teológiai tanárok támogatásáért. Az egyetemistáink visszajelzéseiből a gazdag sokrétű program mellett nagy jelentőségű volt a kerekasztal beszélgetés, amelyért köszönet jár személy szerint: Oláh Zoltán rektor, Ilyés Zsolt spirituális, Dr. Székely Dénes, Nagy József professzor uraknak. Kovács Melinda, főegyházmegyei ifjúsági referens Dr. Nagy-György Attila, főegyházmegyei ifjúsági lelkész

2006/1

OKET g

Kincseinkből régit és újat uSzemelvények a találkozó témaadó előadásából A gyermek még azt hiszi, hogy a világ vagy fehér vagy fekete. A mesék úgy állítják még be a szereplőket, hogy azok vagy csak jók vagy csak rosszak (boszorka, vasorrú bába, gonosz mostoha, stb.). De felnőtté válni azt is jelenti, hogy kinövünk ebből a szemléletből. Nincsenek csak jó vagy csak rossz emberek. Nincsen tiszta fehér, vagy tiszta fekete. Meg kell tanulnunk árnyaltabban látni a dolgokat, helyzeteket, embereket. Vannak emberek, akik mindig a vagy-vagy döntést keresik, pedig nagyon sokszor az is-is melletti döntés lenne a helyes döntés. Minden kornak, minden időszaknak megvannak a maga kincsei, de az élet megy tovább, s minden új kor meg kell teremje a maga kincsét. Ilyen az élet. Egyrészt a régi megőrzése, megmaradása biztosítja a folytonosságot. Ha ez nem így lenne, akkor az Egyház nem ugyanaz lenne, egy nemzet már nem önmaga lenne, egy ember már egészen másvalaki lenne (más nevet is kellene adni neki).

Jézus egy alkalommal követendő példának egy olyan embert állít elénk, aki kincseiből régit és újat tud elővenni és használni (Mt 13,52). Olyan embert, aki meg tudja őrizni a régit, ugyanakkor tud újat, új értéket is teremteni. Az életünk egy egész sor ellentétpár feszültségében zajlik: én és mások; öröm és bánat; könnyű és nehéz; élet és halál; jó és rossz; régi és új; adni és kapni; akarni, és ugyanakkor elengedni tudni; stb. Ezek a párosok sokszor úgy tűnnek, mintha ellentétben lennének egymással, hogy vagy az egyik vagy a másik lehet csak igaz, jó, helyes. És van olyan ember, aki szeretné az életet (de legalábbis a saját életét) egypólusúvá tenni, megszüntetni ezeket az ellentéteket. De Romano Guardinivel, a XX. század egyik nagy tudósával és gondolkodójával vallom én is, hogy nem az a bölcs ember, aki ezeket megszünteti, hanem aki ezeket megőrizve egyensúlyban tud élni. Nem az az életművész, aki a mérleg egyik felét levágja, hogy ne ingadozzon, hanem aki tud vele egyensúlyozni. Így van ez a hitünkkel, a politikával, a társadalmi életünkkel egyaránt. Sok esetben a vagy-vagy szembeállítás az igazság felének megtagadását jelenti. Jézus ki volt: Isten vagy ember? Is-is. Vagy Isten egy Isten, de három személy. Ugyanazok a személyek maradunk-e, ahogy éveink telnek, vagy mások leszünk? Erdély magyar vagy román (kéne legyen)? A liturgiában gregorián vagy ifjúsági ének? Az Egyházban mi az érték, mi a Szentlélek műve: a régi vagy az új?

2006/1

Ugyanakkor fontos, hiszen ez is az élet feltétele: a folyamatos megújulás. Érvényes ez mindenre, ami él, ha nem akarunk múmiává merevedni, vagy valami kőkorszaki lenyomattá, múzeumi tárggyá. Minden változik, de ez a változás lehet a megújulás, vagyis az élet jele, vagy pedig pusztulás, szétesés, a halál jele. Állandó megújulás a hitben – ha, és amennyiben ez élő hit; megújulás az Istennel és egymással való kapcsolatunkban – amenynyiben ez élő kapcsolat. Megújulás hivatásunkban, önismeretünkben, az Egyházzal való kapcsolatunkban – amennyiben ez élő dolog. Az egész élet tehát ebben a kettősségben, az ellentéteknek ebben a feszültségében zajlik: állandóság és változás, megőrzés és megújulás. Amikor és ahol megszűnik ez a kettősség, ott és akkor megszűnik az élet maga. A fát is, ha elszakítják gyökereitől, elpusztul. De ha nem hajt már újabb ágakat, nem keletkeznek évről-évre új gyűrűk a törzsén, az azt jelenti, hogy már nem is él igazán. Az Egyház is ilyen, és ennek a kettősségnek a megőrzésére törekszik. Nagyon jó dolog kincseknek birtokában lenni. Boldoggá tesz, örömet ad, igazi örömet és boldogságot (értem ezt lelki kincsekre is). Gazdagnak érezzük magunkat. Olyan jó annak, akinek vannak kincsei: régiek és újak egyaránt. Így tudjuk egymást is igazán gazdagítani. Mit ér egy olyan magyar, aki magyar értékeiről, kincseiről semmit nem tud? Hogy tud az ilyen egy más nemzetiségűt gazdagítani? Az élet teljességéhez, gazdagságához tehát e kettős magatartás szükséges: egyfelől ragaszkodni gyökereinkhez (családi, vallási, kulturális, nemzeti, stb.), őrizni és tovább adni régi kincseinket; ugyanakkor újakat teremteni, mert ez az életképes, egészséges fejlődés, egyáltalán az ÉLET jele (családi, vallási, kulturális, nemzeti, s bármi más téren is). Ilyés Zsolt, spirituális

g OKET

Utórezgések uBeszámolók, vélemények

Anonymus Temesvárról A helyből adódóan is, és az egyházi intézmények sűrített jelenlétének is köszönhetően, közel éreztem Isten jelenlétét. A székesegyház hideg – mások számára csupasznak díszítetlennek mondott – falai engem inkább közelebb vittek a Teremtőhöz... Péntek este a kiscsoportos beszélgetéssel csak annyi volt a gubanc, hogy akik valamilyen okból nem érkeztek oda időben, azok átélhették mélyen az evangéliumot (Mt 7,7): keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak. A péntek esti ima bensőséges volt, köszönöm hogy ilyenben részesítettétek a találkozó résztvevőit, ill. megadtátok a lehetőséget, hogy ilyen legyen. Az előadás sokrétű tükröt tárt elém, és sok olyan dolgot fogalmazott meg bennem, amiket eddig értettem, éreztem, csak éppen nem tudtam szavakba önteni, ugyanakkor megerősített. A kiértékelőn érdekes felvetések láttak napvilágot, érdekes volt látni, hogy a csoportok milyen mélységekig és magasságokig jutottak el. A beszélgetés Jakubinyi Érsek Úrral elkápráztatott azzal a se perc alatt szintetizáló képességével, nagy tudásával, közvetlenségével. Bármilyen visszhangja legyen is ennek a „beszélgetésnek”, nagy öröm volt találkozni az érsek atyával, másfél órát együtt lenni. Ezért is köszönet, hogy ennek a lehetőségét megteremtettétek. Ennek a szombati napnak a tökéletes befejezése volt a nótaest – személy szerint nekem nem is hiányzott a buli – ezen a helyen, a pénteki ima és az előadás fényében. Nem azt jelenti, hogy ellenzem a „bulit” mint olyant,

hanem ez most többet adott. A kezdő mise alkalmából elhangzott a szentgyónási lehetőség, de a többi misén se ártott volna elmondani, hogy a sarkon az ásatlan kúttal szemben még le lehet tenni a terheket. De valóban alaptalan ez a hozzáállás akkor, amikor egész nap el lehetett kapni a hemzsegő papseregből egy lelkész karját. A szombati nap jó tempósra sikeredett, ennek nagyon örültem, legalább nem volt lehetőség a restségre. Köszönöm, hogy lehetőséget adtatok a találkozásra régi és új ismerősökkel, kispapokkal, akiket rég láttunk, más egyetemi lelkészekkel, akikkel szintén ritkán találkozunk, egy röpke betekintést a kispapok életébe, és életkörülményeikbe. Adja az Isten nektek, szervezőknek, térüljön meg áldásban sokszrosan a munka, rohangászás, idegeskedés... és az összes kellemetlenséggel járó szervezési probléma. Mihamarabbi viszontlátásra! Mások röviden: „A teológusok lelkesedése, emberközelségük, az összmunkájuk, ahogy figyeltek egymásra, és tiszteletben tartották egymást. A zsolozsmák, és a szentmise, az érsek és püspök atya, a sok fiatal, nótaest, a taize ima, a tanárokkal való párbeszéd, tényleg úgy kezeltek, mint egyenlő felet. Nagyon szép és tartalmas volt a program!” „Azzal hogy én ellátogattam ide, kicsit magamévá tettem ezt a helyet, a szívembe zártam, személyesebb lett. Mindig kedves emlékek jutnak majd eszembe, és Gyulafehérvár hallatán nem a teológia illetve egy város jut eszembe, hanem arcok, személyek mind kedves emberek teológusok, és tanáraik, az egyházi vezetőkkel.”

2006/1

OKET g Molnár Judit Marosvásárhelyi Egyetemi és Főiskolai Lelkészség Találkozunk. Az életre készülő fiatalok vagyunk, egyetemisták, kiknek időről időre szükségük van arra, hogy magukhoz hasonlókkal legyenek együtt. Bár fiatalok és tapasztalatlanok vagyunk, már tudjuk, hogy van hivatásunk a világban, és van hivatásunk az Egyházban. Csak úgy készülhetünk az életre, ha közben egyházi hivatásunkra is készülünk, arra a feladatra, melyre személy szerint kaptunk meghívást, magától az Istentől. Ez az út az életünk része, nem választható el tőlünk. Fontos számunkra, mert csak akkor élünk békességben, ha a helyünkön vagyunk, azon a helyen, ahová Isten álmodott bennünket. Minden OKET (Országos Katolikus Egyetemista Találkozó), minden találkozó eszköz, hogy felismerjük

feladatainkat, hogy erősítsük és bátorítsuk egymást. Ilyen alkalom volt áprilisben a gyulafehérvári teológián megszervezett OKET, ahol igazán érezhettük, hogy a hivatás maga az élet. Élmény volt számunkra azon a helyen együtt lenni, ahol papjaink, egyházi vezetőink készülnek az útra, mely rájuk vár. ,,Kincseinkből régit és újat!” Értékeket, melyek magukban hordozzák a múltat és megteremtik a jövőt. Együtt kerestük a kincseket, mert egy közösség vagyunk, egyháziak és világiak egy akolhoz tartozunk, egy a Pásztorunk. Vannak értékeink, melyek a múltunkban gyökereznek, ránk maradtak és bennünket is megtartanak. Fontos, hogy tudjunk úgy nézni ezekre a régi kincsekre, mint életünk jelentős értékeire, melyek megtartanak és segítenek megtalálni önazonosságunkat. A kapott régi kincseink mellett ott vannak az újak, melyeket mi teremtünk, értékek, melyeket mi alapozunk meg. A mai kornak is vannak 2006/1

értékei, kincsei. Mi e két idő közt, e két értékoldal közt létezünk. Meg kell találnunk az egyensúlyt régi és új között. El kell fogadnunk,hogy ezek az értékek egymás kiegészítéseként léteznek, nem hagyatkozhatunk csak az egyik oldalra. Mi egy teljes életre vagyunk hivatottak. Teljes életre, mely egyidőben régi és új. Hivatásunkat is csak így, teljes emberként élhetjük meg. A fél emberek csak félig élnek. Isten teljes embernek álmodott meg bennünket. Életünk feszültségekkel van tele, ellentétpárok között élünk. Nem szüntethetjük meg ezeket, fehér nélkül nem létezhet a fekete. Kihívásokat tartogat számunkra a kor, amelyben élünk. Biztonságot jelentenek számunkra azok az értékek, melyek már az előbbi korokban kipróbáltattak. Itt állunk, tennünk és élnünk kell a mindennapokban. Döntéseket kell hoznunk, és olyan új kincseket kell teremnünk, melyek segítenek megmaradni egyszerűen csak embernek, kereszténynek, Isten barátjának.

Mások véleménye: „Az előbbi OKET találkozókhoz képest lelkigyakorlatszerű volt ez a találkozó, tetszett a kispapok szervezők nyitottsága, és szolgálatkészsége. Nagyon sok kincset kaptam, gyarapodtam az emberi kapcsolatok építése terén.” „Ha lesz még OKET Gyulafehérváron, őrizze meg lelkigyakorlat jellegét, nem lehet olyan, mint a többi egyetemi városban.” „Nagyon ügyesek voltatok. Értékelem a hozzáállást, lelkesedést, szolgálatot. Jó volt látni, hogy annak ellenére, hogy fárasztó volt reggeltől estig és estétől reggelig talpon lenni, futni, nem éreztettétek velünk. Mosolyogva szolgáltatok. Isten fizesse! Legyetek ugyanilyenek papként is!!!” Összeállította: Magyari István, II. éves

g indulás előtt

Csak lelkiséggel érdemes csinálni! u Lapunk távozó szerkesztőjét, Vakon Zsoltot kérdeztük Melyek voltak hivatásod alakulásának legfontosabb momentumai? Nagyon jó a kérdés... hiszem, hogy minden hivatás személyreszabott, egyedi vonásokkal bír és fontos visszagondolni a hivatás első jeleire, különösen, amikor a tűz kihunyni látszik. Fel kell szítani Isten kegyelmét (2Tim 1,6), élesztgetni, hisz égni kell annak, aki gyújtani akar.... valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek (József Attila). Viszonylag korán sikerült „kibérmálkoznom” az Egyházból, abban a korban, amikor sok társammal együtt minden tekintélyt elvetettünk, lázadtunk minden ellen, ami „szabadságunkban” korlátozott. Aztán érettségi után Jónás módjára a magam útját kerestem és sikerült is jó messzire eltávolodni a szülői háztól: Magyarországon tanultam nyomdászatot pár évig. Ott talált rám a Pásztor s hozott haza, mint elveszett bárányt. Ez az irántam való ragaszkodása, hűsége az ami megrendít és erőt ad, amikor kicsúszni érzem lábam alól a talajt. Ezért számomra a hivatás legfontos jellemzője az ingyenessége: nem az én érdemem az ami vagyok, az hogy megértem a hatodév végét, az hogy közben még „MégIS-es” is voltam. Elsősorban kiknek mondanál köszönetet, azért hogy eljutottál idáig? Akárcsak az erkölcsi fejlődés, a hivatás alakulása is már az anyaméhben elkezdődik (Jer 1, 5), ezért nagyon hálás vagyok szüleimnek, testvéreimnek akik akarva-akaratlanul ápolgatták a hivatás bennem szunnyadó csíráját. A családban elsajátított értékek mellett meghatározóak voltak azok a papok akik a szerető Isten képét mutatták meg és egy olyan egyházképet, amelyben a hatalom van a közösségért és nem fordítva. Hogy kerültél be a MégIS csapatába? Már ittlétem első heteiben megéreztem, hogy vannak egyesek, akikkel jobban megértem magam, olyanok akikkel, mintha már évek óta ismertük volna egymást. Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt (Hamvas Béla). Egyre több időt töltöttünk együtt, s a nyomdászmúltamra való tekintettel másodévesen szerkesztő lettem a MégIS-nél. Ez nagyon jókor jött, mert az első két évben nagyon igyekeztem, hogy megtaláljam a helyem ebben a közösségben. Már csak azért is, mert akkori plébánosom mindig ezzel a kérdéssel várt haza: Zsolt, a helyeden érzed magad? Ez a kis csapat segített abban, hogy erre a kérdésre azóta is csak pozitív választ tudjak adni. Voltak pillanatok, amikor teher volt az ittlét, de ez sohasem volt egy hosszabb időszak. S ha néha arra ébredtem, hogy útra vált a jobbik részem, akkor mindig volt akivel előbbre léphettem. Ezért nagyon hálás vagyok azoknak, akik helyet adtak nekem ebben a közösségben. Megéreztették velem, hogy pótolhatatlan vagyok, amit én adni tudok, azt senki más nem adhatja. Ezt igyekeztem megéreztetni azokkal is, akik most kóstoltak bele a MégIS-be. Úgy tűnik, most ők is a helyükön

érzik magukat és sajátjuknak tudják a MégIS-t. Fontos, hogy ennek mindig tudatában legyenek, hisz a MégIS, a közösség lenne szegényebb, ha valaki hiányozna s nem tenné oda a maga talentumát. Mely pillanatokat viszed magaddal a szerkesztőségi múltadból? Mi az amire leginkább emlékezni fogsz? Különösen emlékezetesek voltak a tördeléssel átvirrasztott éjszakák. Olyan órák voltak ezek, amikor szenvedélyesen, örömmel és közösen dolgoztunk valamin, amit mindenki magáénak érzett. Hasonlóan képzelem el a papi munkát is: a próféta tüzével, de ugyanakkor a pásztor józanságával a hívekkel közösen építeni Isten Országát. Különösen most, amikor a II. vatikáni zsinattal a hívek elfoglalhatták az őket megillető helyet az Egyházban. Visszatérve a MégIS-hez, szívesen emlékszem vissza a szerkesztőkkel közösen végzett szentségimádásokra, a beszélgetésekre, melyek szűk körben, egy égő gyertya mellett zajlottak. Itt születtek meg az igazán nagy ötletek, itt sikerült pontot tenni egy-egy cikk végére, itt kapott igazi mélységet a MégIS. Számomra a szerkesztői munka leglényegesebb részét ez jelentette. Mit üzensz azoknak, akik átveszik a helyedet a szerkesztőségben? Üzenem a háznak, mely (föl)nevelt, a fundamentum Istentől való (Wass Albert). Nagyon színes, dinamikus társaság verődött össze az idén a MégIS szerkesztőségében: tele a szívük lelkesedéssel, a tarsolyuk ötletekkel, öröm velük együtt dolgozni! Azt kívánom, soha ne aludjon ki ez a tűz, ami bennük ég s ami idehozta őket Fehérvárra. Kell a tűz, mert a szerkesztőségben különösen nagy az élet kevélységének kísértése: amikor Isten dicsősége és a közösség java helyett az ÉN dicsősége kerül a középpontba. Ezért ezt a munkát csak lelkiséggel, Istennel együtt érdemes és lehet jól csinálni. Nagyon ajánlom a mindenkori főszerkesztőknek, hogy a lap jövője érdekében minél gyakrabban hívja össze a csapat tagjait egy közös imára, egy beszélgetésre, egy kirándulásra, ahol ismét a közösség, a másik ember lesz a fontos. Mert csak a szeretet és annak műve örök (GS 39). Kérdezett: Balla Imre, I éves 2006/1

indulás előtt g

MégIS, milyen volt? uVégzős rendszergazdánkat, Buna Jánost kérdeztük És MégIS, hogyan kerültél Gyulafehérvárra? Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már régóta éreztem azt, hogy pap szeretnék lenni. Úgy gondolom, hogy ebben fontos szerepet játszott a neveltetésem is. Első osztályos koromtól kezdve rendszeresen jártam ministrálni, persze kellett egy kis plébánosi biztatás is, no meg édesanyám bátorítása. Teltek múltak az évek és egyre jobban éreztem azt, hogy pap szeretnék lenni. Ezért is felvételiztem a szatmári „Hám János” Római Katolikus Teológiai Iskolaközpontba, ahol nagyszerű emberek vettek körül, és akiknek nagyon sokat köszönhetek. Érettségi után jelentkeztem a Gyulafehérvári Teológiára, és íme itt vagyok, még egy kis ideig… Melyek azok a dolgok vagy személyek, amelyek, vagy akik sokat segítettek a papság felé? Isten után a legtöbb köszönettel a szüleimnek tartozom. Nagyon sokan lennének még akiknek köszönetet kell mondanom, talán nem is férnének el ezen az oldalon, ezért nem szeretnék felsorolásba bocsátkozni. Nagyszerű érzés azonban azt tudni, hogy sokan vannak, akik imádkoznak értem odafönn és idelenn, és segítenek abban, hogy pap lehessek. Ebből erőt tudok meríteni és haladni a kitűzött célom felé, ami nem más, mint az örök élet elnyerése. Hogyan csöppentél be a MégIS szerkesztői közé? Gazdagodtál-e ez idő alatt valamivel? Hú-ha! Nem igazán nevezném magam szerkesztőnek, sohasem voltam az, inkább a rendszergazda feladata hárult rám. Harmadévesen lettem a számítógéptermünk felelőse még egy kispaptársammal, aki a MégIS fő-

szerkesztője lett. Az ő kérésére vállaltam el a szerkesztőségi gépek karbantartását. Nagyon izgalmas feladat volt számomra, hiszen akkoriban elég gyengécske gépek voltak a kezünk alatt, és néha már-már művészetnek számított rendbehozni őket. Sokat kínlódtunk, de megérte. Nagyon szívesen emlékszem vissza azokra az időkre. Fokozatosan fedeztem fel a számítógépben rejlő lehetőségeket, remélem, a későbbiekben nagy hasznát fogom venni. Meséld el azt az élményed, melyet magaddal viszel a szerkesztői életből! Voltak egész jól sikerült vészhelyzetek, amiket egyáltalán nem szeretek, de azért egyet most megosztok veletek. Rövid leszek. Harmad éves voltam, ha nem tévedek, amikor beadta a kulcsot a főgép, amelyiken a MégIS-t szerkesztették. Volt másfél nap, hogy újraélesszük, mert a lapnak a nyomdába kellett érnie. El tudjátok képzelni micsoda pánik tört ki? Na, azt nem felejtem el. Persze a végét úgy képzeljétek el, mint a filmekben: minden megoldódott… Búcsúzásképpen mit üzensz a MégIS szerkesztőinek és az itt maradó kispaptársaidnak? Őszintén kívánom azt, hogy maradjon meg bennetek is az a lelkesedés, ami bennünket is körülvett. Ne feledjétek, hogy a legreménytelenebb helyzetből is van kiút. Az itt maradó kispaptársaimnak csak annyit, hogy a dolgok jó irányba haladnak… Kérdezett: Balla Imre, I. éves

2006/1

g gyakorlati éven

Nem azért jöttem, hogy szolgáljanak A gyulafehérvári kispapoknak negyedév után lehetőségük van a tanultakat gyakorlatba ültetni. Ambrus István, aki mindkét félévet plébánián töltötte, beszámol a szabad év élményeiről, kudarcairól. Hol töltötted a szabad évet, mi volt a tevékenységed? Az első félévet a gyergyószentmiklósi plébánián töltöttem. Tevékenységem nagyon változatos volt. Részt vettem a plébániai hitoktatáson, betegek látogatásában, bérmálkozók felkészítésében, irodai tevékenységben, és temettem is, amikor szükség volt. A gyakorlati évem második állomása a székelykeresztúri plébánia volt. Az ottani szolgálatom hasonlított az első félévihez. A székelykeresztúri filiákban szinte minden vasárnap lehetőségem volt igeliturgiát tartani, ami nagy örömömre szolgált. Mesélj a napi programodról! Reggeli dicsérettel kezdtem a napot, amit közösen végeztünk a hívekkel. Utána szentmisén vettem részt. Délelőtt vagy hittanórát tartottam, vagy az irodában tevékenykedtem. Délután a plébánián tevékenykedtem és készültem a következő napra. Az étkezési időkben nagyon jó alkalom nyílt a közös beszélgetésekre, ami lelkiekben gazdagított. Ezek mellett jutott időm a személyes imára és kikapcsolódásra. Milyen tapasztalataid voltak? Isten gondoskodását és szeretetét naponta megtapasztaltam. Láttam a papi élet szépségeit és nehézségeit. Megtapasztaltam, mit jelentenek Jézusnak a következő szavai: aki elhagyja apját, anyját és testvéreit, száz annyit kap vissza már itt a földön. Jó emberekkel voltam körülvéve, akik szülőként szerettek, ezért Isten jutalmazza meg őket. Meséld el egy kedves élményed! Egy vasárnap reggel azon gondolkodtam, hogy valóban Isten akarata-e az, hogy én pap legyek? Utána elmentem a szentmisére. Egy rendszeresen templomba járó néni lábtörése miatt nem tudott eljönni a vasárnapi misékre. Betegsége ideje alatt minden vasárnap valaki elvitte hozzá az Oltáriszentséget. Aznap én voltam a soron, amiről egészen megfeledkeztem. Amikor a megmaradt Szentostyákat vissza akartam tenni az oltárszekrénybe, térdhajtás közben az ágyban fekvő beteg néni arca jutott eszembe. Közvetlenül a szentmise után meglátogattam. Amikor meglátott, a könny kicsordult szeméből és azt mondta: „Tisztelendő úr, magából nagyon jó pap lesz!” Nyomban rájöttem, hogy Isten válaszolt a reggeli kérdésemre. Hogyan élted meg a karácsonyt, húsvétot az adott közösségben? Karácsonykor a gyergyószentmiklósi fiatalokkal együtt betanultunk egy színdarabot, amit nagy sikerrel adtunk elő. A színdarabot Húsvét másodnapján a Háromkúti híveknek is előadtuk. Az előadás közben a hívek arcáról a boldogság visszaragyogott ránk. Akkor megértettem

Jézus egyik mondását: nagyszerű öröm az emberek fiaival lennem. Házszenteléskor nagyon sok kedves embert megismertem. Húsvéti készületben részt vettem a nagypénteki keresztúton, amit a városból látható kereszt felé fordulva végeztünk. Először itt éltem át valóban Jézus szenvedését, amely a Kálvária hegyére vezetett. Húsvét másodnapján elmentünk és meglocsoltuk az ifjúsági csoporthoz tartozó lányokat. Milyen elvárásaid voltak a gyakorlati évet illetően? Nagy elvárásokkal nem indultam, Istentől csupán annyit kértem, hogy erősítsen meg hívatásomban és álljon mellettem. Mindezt megkaptam, ezért hálás is vagyok Istennek. Hasznosnak találod-e a gyakorlati évet? Hasznosnak, mert itt megtudhatja minden kispap, hogy milyen elvárásaik vannak a híveknek a papjuktól. Láthatja, hogy milyen kihívások várják a papi életformában. A hívek a kispapnak elmerik mondani, hogy mit szeretnének, hogy a plébános másképp végezzen. Sok gyakorlati dolog elsajátítása mellet esetenként láthatja, hogy mi az, amit másképp kell végezni. Sőt betekintést nyerhet a plébániai gazdasági és közigazgatási ügyintézésekbe. Hogy érzed, gazdagodtál lelkileg a gyakorlati év alatt? Igen. A lelkinapok, a lelkiségek programjain való részvétel és a közös megosztások is segítettek a lelki élet elmélyítésében. Láthattam, hogyan élik meg az egyszerű emberek Krisztus szeretetét a hétköznapok nehézségeiben, és mindezekből sok erőt merítettem. Milyen lelkülettel tértél vissza az ötödévre? Szolgálat lelkületével tértem vissza. Rádöbbentem, hogy a legnagyobb öröm a szolgálat. Emellett ösztönzést érzek, hogy mindazt, amit hiányosságként éltem át, amennyire lehetséges, pótoljam a hátralevő időben. Van-e üzeneted az olvasók számára? Kedves olvasó! Ha papi hívatást érzel magadban, ne félj Jézus nyomába szegődni, mert akit Jézus meghív az Ő szolgálatára, azt mindenben megáldja. Mindazok, akik családjukban, környezetükben papi hívatást látnak kibontakozni, áldozatot nem ismerve egyengessék útját. Édesanyák, édesapák szabadon engedjétek gyermeketeket Krisztus követésére, mert Isten százszorosan megjutalmaz érte. Kérdezett: Fülöp László, IV. éves

2006/1

a falakon belül g

Ismét egy lépcső a papság fele... Április 2-án S.E.R. Msgr. Tamás József segédpüspök avatta akolitussokká a IV. éveseket, és lektorokká a III. éveseket. Egy-egy kispap nyilatkozik közülük saját élményeikről:

Lektor-avatás Ezt a szolgálatot a hagyomány szerint Gyulafehérváron harmadéven adják fel, más országokban vannak kivételes esetek is. Nagy élmény volt számomra, és kispaptársaim számára, hogy most már hivatalos felolvasóvá válhattunk. Az avatás a szentmise keretében zajlott. A prédikáció után egyenként a püspöki szék elé vonultunk, ahol a püspök Szentírást adott kezünkbe mondva: „(Név), vedd a Könyvek Könyvét…”

saiból töltekeztünk. Öröm volt érezni és megtapasztalni, hogy a közös Szentírásolvasás mennyi értéket és kincset rejt magában. A lektoravatás ösztönző bátorításként szolgált a papság felé vezető útra nekem, és kispaptársaimnak is. Öröm volt megtapasztalni az Isten hívó szavát, és válaszolni rá. Boldizsár Ferenc, III. éves

Akolitus-avatás Összesen tizenegyen részesültünk az akolitusi szolgálat felvételében. Az akolitus szó jelentése oltárszolga, akinek szerepe az oltár körüli ténykedésekben határozható meg. Az akolitust a diakónus jobb kezének is nevezik. Számomra az akolitus-avatás elsősorban felelősséget jelent mindazon feladatok iránt, amelyek az akolitusra tartoznak, és mindezt tudatosan vállaltam, amit az Úr kegyelmének köszönhetek. Ugyanakkor ez által egy lépéssel közelebb kerültünk a papság szentségéhez és Istenhez, hiszen Ő választott ki bennünket erre a feladatra, ami egyre nagyobb elkötelezettséget és odaadást kíván meg tőlünk. A Szentmise keretében végzett bizonyos tevékenységek mellett szükség esetén, ha megbízatást kapunk, akkor temethetünk, az Oltáriszentséget kiszolgáltathatjuk vagy különféle hitoktatói tevékenységekből is kivehetjük részünket.

Számomra az is nagy élmény volt, hogy aktívan belekapcsolódhattam az avatás előtti felkészítőbe. Ez a felkészítő a Szentírás mélyebb, odaadóbb olvasásából és elemzéséből állt. Általában esténként gyűltünk össze egy kis teremben, és kör alakba ülve olvastuk a Szentírást felváltva, minden este más és más olvasta azt. A terem közepén égő gyertya szimbolizálta az Isten jelenlétét, a Szentlélek munkásságát. Számomra nagyon sokat nyújtott a felkészítő időszak, megtapasztaltam a közösség építő erejét, és még jobban átéreztem, hogy minden évfolyamtárs külön kincs, és nagyon sokat gazdagodtam az együtt töltött idő alatt a hozzászólásuk által.

Tampu Emil, IV. éves

Minden lektornak feladata az, hogy az isteni Ige odaadóbb szolgálatára vállalkozzék, felolvassa, hirdesse az Örömhírt a szentmisén, irányítja a hívek imáját és részvételét a Szentmisén. A lektornak a Biblia olvasása napi töltekező forrássá kell váljon, naponta kell olvasnia a Szentírást átelmélkedve annak sorait. A híveknek is csak úgy tudjuk hitelesen közvetíteni a Szentírás üzenetét, ha azt előzetesen, a szemináriumi évek alatt átelmélkedjük. Nemcsak kötelességünk, de hivatásunk is a szolgálat felvevése után a Szentírás mindennapi olvasása, a benne való elmélyülés: az embereknek csak így tudjuk igazán és hitelesen közvetíteni a Szentírás üzenetét, ha azt előzetesen átelmélkedtük, és átéreztük a súlyát, misztikus forrá2006/1

g lelkiség

Mária... u ... aki nélkül a Krisztusról való tudás csak tapogatózás! Mária lelke csodálatosan mély: az Isten végtelenébe vész. Ebbe a mérhetetlen mélységbe szeretnénk betekinteni, amennyire a gyenge emberi szem számára egyáltalán lehetséges. Mária lelkét akarjuk megismerni s ezt a megismerést, meglátást szavakba önteni. Kettős nehézség… Érezzük, hogy mennyire igaza van Szent Bernátnak, amikor azt mondja: „Nincs az a dolog, miről oly boldog örömmel, de egyúttal olyan szent félelemmel beszélnénk, mint a Szűzanya lelki nagyságáról, mert hiába próbáljuk szavakba önteni, kifejezni azt, ami szavakkal ki nem fejezhető.” (In Assumpt.B.M.V., Sermo IV). A Boldogságos Szűzanya az isteni gondviselés legdrágább tárgya, úgyszólván féltve őrzött kincse. Egy nagy igazságról tanúskodnak Mard Percibal szavai: „Lehetetlen, hogy aki Máriára tiszteletlenül gondol, imádattal gondoljon Jézusra.” Ilyen tisztelettel tekintsünk a Boldogságos Szűzanyára, hogy ezáltal közelebb kerüljünk Szent Fiához, Jézushoz és a hozzánk amúgy is közel levő Szeretet Istenhez. Mária élete valójában nem a világ teremtése után négy-ötezer év múlva kezdődik. Csak a mi számunkra jelenik meg az Istenanya ebben az időben. A Mindenható gondolatában öröktől fogva élt Szűz Mária képe. Isten már a kezdetekben elgondolta magában a Szűzanya lelkét. Ez az elgondolás Istennél nem időben megy végbe, ez a kép nem lassanként alakul ki Benne, öröktől fogva él, mert Isten változatlan: Nála „új” nincsen. Öröktől fogva meg-alkotja magának a Szűzanya képét s szinte szerelmes lesz bele: a Fény a fénybe, a Tisztaság a tisztaságba, Kegyelemforrás a kegyelemmel teljesbe. S mikor eljön az idők teljessége, létet ad a legzseniálisabb elgondolásnak. Az egész Szentírás tele van képekkel, hasonlatokkal, szavakkal, kifejezésekkel, melyekkel Isten a Szűzanya lelki szépségét akarja számunkra némileg érzékeltetni, egy-egy oldalról bemutatni. Ha a szentírási történet voltaképen másról szól is, lépten nyomon Mária képe tűnik elő a szereplő képekben és hasonlatokban, hol világosabban, hol rejtettebben. Ha Isten másról beszél is, képzelete folyton remekművén jár. Hogy megértsük, mit jelentenek e szavak, legyen elég megemlíteni, hogy

Bourassé művében közel 1300 oldalon át foglalkozik azoknak a képeknek, hasonlatoknak és kifejezéseknek felsorolásával s az egyházatyáknál található rövid magyarázat hozzáfűzésével, melyek a Szentírásban a Szűzanyára vonatkoznak. Lehetetlen, hogy minden képet megemlítsek, csupán egyet-kettőt ragadok ki közülük példa gyanánt: A Szűzanya előképe Nóé bárkája. A bárka megmentette az embereket a testi haláltól, a Szűzanya megmenti őket a megváltásban való közreműködése által a lelki haláltól. Olyan lesz a Szűz, mint Mózes csipkebokra: isteni Tűz borította lángba a csipkebokrot, mégis épségben maradt, isteni Tűz fog égni a Szűzben is az Ige megtestesülésekor, mégis épségben marad szűzi érintetlensége. Az Ószövetségi frigyszekrényhez hasonlít ő: a frigyszekrényt betölti az ott jelenlevő Isten fölsége, Máriában is az Istenség egész teljessége lakozik majd, mikor Fiát méhében hordozza. Jákob létrája Mária: az eget összeköti a földdel, rajta, általa jutunk az égbe, az Isten trónusa elé. Izajás róla ír: „Az Úr maga ad jelt nektek: Íme, a Szűz méhében fogan, fiút szül és Immánuelnek nevezi el.”(Iz 7,14) Majd így folytatja: „És vessző sarjad Jessze törzsökéből és virág növekedik az ő gyökeréből és megnyugszik rajta az Úr lelke.” (Iz 11,1) Mária a Szűz, ő Jessze törzse, a fa gyökere. Ezekiel zárt kapuhoz hasonlítja Máriát, ki szűz lesz foganása és szülése előtt, alatt és után. (vö.: Ez 44,2-3) Más szentírási helyek a Szűzanya képét a következő vonásokkal festik: Isten temploma, jegyes, leány, anya, manna, Isten országa, nap, hold, szőlő, cédrus, rózsa, galamb, gyöngy. Bourassé 40 oldalon keresztül sorolja fel azokat a szentírási helyeknek kezdő mondatait, melyeket a Szentatyák Szűz Máriára vonatkoztatnak. A Szent Szűz életét tekintve és mindazt, amit a Szent Szűz istenanyaságáról írtak, azt látszik bizonyítani, hogy az ő szentsége a legelrejtettebb. Minden, amit tudunk Róla, csak még inkább eltakarja szentségének igazi jellegét és minőségét. Hisszük, hogy Isten szentsége után az övé a legtökéletesebb. De Isten szentsége csak sötétség értelmünknek. 2006/1

lelkiség g A Szent Szűz szentsége bizonyos módon még rejtettebb, mint Istené. Mert önmagáról mégis többször szólt az Úr, ami tárgyilag helytálló marad, ha emberi szóval kimondjuk, de Máriáról égi Édesanyánkról csak néhány jelentős dolgot nyilatkoztatott ki, de ezeknek az értelmét sem tudjuk mindig felfogni. Minden, amit lelkéről mondott, a következőkben foglalható össze: Teljes volt a legtökéletesebb teremtett szentséggel. Hogy ez pontosan mit jelent nem tudhatjuk biztosan, mivel Mária szentsége a legelrejtettebb. Megismerésének legjobb módja megosztani alázatosságát, rejtettségét, szegénységét, egyszerűségét, szeretetét, imádságos életét, elköteleződését Isten mellett. Így megismerni Őt annyi, mint bölcsességet találni: „Aki megtalál, az életet talál.”(Péld 8,35). Az összes szent közül egyedül Ő az, aki minden vonatkozásban páratlan. Övé az összes szent szentsége, és mégsem hasonlít egyikhez sem. Mégis beszélhetünk hozzá való hasonlóságról. Ez a hasonlóság nem olyan, amelyre vágyódhatunk, hanem az egyetlen, amelyre vágyódni érdemes. Mert minden teremtmény közül Mária kapta meg legtökéletesebben az Istenhez való hasonlóságot, amelyet Isten különböző fokban mindnyájunkban meg akar találni. Mária életében van benne minden öröm titka, mert tele van Istennel. Mélységében elrejtve lenni annyi, mint Istennel teljesnek lenni, mint Mária, és részesülni az Ő küldetésében: Istent hordozni, adni, közvetíteni az embereknek. Ahhoz, hogy részesülni tudjunk Mária küldetésében és életében fontos, hogy Máriára tekintsünk. Mária életének és Isten mellett való elköteleződésének titka két személyes igenje, amit mi is napról napra meg kellene éljünk.

elrejtőzünk abban a mélységben, ahol az Isten titkait felfedezhetjük, annál inkább vágyunk nevét a világban dicsérni és Máriában Istent dicsérni, aki Őt ragyogó hajlékává tette. De képességeink korlátozottak, szavunk erőtlen, pedig ez is mind kevés ahhoz képest, ahogy egyedül az Egyház tudja Őt megdicsőíteni, amikor alkalmazza Rá Isten Bölcsességének sugalmazott szavait. Ezek révén láthatjuk, hogy él a Szentírásban. S ha Őt – bár rejtve – meg nem találjuk bárhol, és bármilyen Fiára vonatkozó ígéretében, akkor nem fogjuk teljesen ismerni az életét, mely a Szentírásban van. Lehetetlen, hogy aki Máriára tiszteletlenül gondol, imádattal gondoljon Jézusra – mindannyian erre a meggyőződésre juthatunk, ha elgondolkodunk mindezeken a sorokon.

Bibliográfia: VARGA János: Szűz Mária lelke, Budapest 1940. BOURASSÉ: Summa Aurea, X-XI. kötet, Budapest 1930. MERTON, Thomas: Találkozás Istennel…, Budapest 2000. LUBICH, Chiara: …Ami odafönt van, Róma 1992. LUBICH, Chiara: Elmélkedések, Róma 1959. LUBICH, Chiara: Ha tüzet gyújtanánk, Róma 1972. Vasárnapi Kalauz, Budapest 1998. Hajlák Attila-István, II. éves

Az első „igen”, az angyali üdvözletkor történt, amikor Mária személyes igent mond Istennek, egyben elkötelezve önmagát Mellette: „Íme az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a Te igéd szerint.” Mária teljesen Istenre hagyatkozik. Mária ismeri az Istent, számára fontos az Isten, és kimondja igenjét, ami nemcsak az Ő életét, hanem a mienket is megváltoztatta. A második „igen” a Kálvárián a kereszt lábánál történt meg Mária lelkében. Tekintsünk a fájdalmas Szűzanyára: a Vigasztalanra. A „vigasztalan” név arra a magányra emlékeztet, melyet élete folyamán oly sokszor át kellett élnie, különösen a kereszt lábánál. Mária mindig mindent képes volt elveszíteni, hogy eggyé váljon Isten akaratával. Amikor Jézus Jánosra mutatott és ezt mondta: „Aszszony, íme a te fiad” (Jn 19,26), akkor átélte Jézus elveszítésének rendkívüli próbatételét: borzalmas szenvedés ez egy anyai szív számára. Mindkét igenje Isten mellett való elköteleződésének titka, minden öröm titka, az Istennel való telitettség titka. Szükséges, hogy minden nemzedék áldottnak mondja, mert minden természetfeletti életet és örömet, amelyet Isten ad az embereknek, általa kapják. Nem lesz addig teljes a hit Istenben, amíg Máriát el nem ismerik Isten anyjának, minden szentek és angyalok királynőjének és a világ reménységének. Hogyan kérhetnénk Istentől mindazt amit akar, hogy reméljük Tőle, ha a szeplőtelen Szűz szentségének szemléletében nem ismerjük meg hatalmát, amelyet kifejthet az emberek lelkében? Minél inkább 2006/1

g váltás

Pozitív értékeket a zászlóra! u Leköszönő főszerkesztőnket, Szőcs Csabát kérdeztük Beszélj, kérlek, egy kicsit a MégIS-es pályafutásodról! Hogyan kerültél ide? Mi motivált? Milyen céljaid voltak? Másodéves koromtól voltam MégIS-es. Abban az időben úgy működött a szerkesztőség, hogy megkérdeztek egykét embert az első-másodévesek közül, hogy lenne-e kedvük bekapcsolódni ebbe a munkába és meghívták a szerkesztőségi megbeszélésre. A tördelés, a közvetlen előkészítés napjaiban, amikor általában nagy volt a „forgalom”, közelebbről láthatta az ember, hogy mi is ez az újságszerkesztés itt nálunk… Ezek után vagy maradt valaki, vagy megköszönte hogy rá is gondoltak… Másodévesen vagy első év végén hívott engem Kicsi István, akkor újdonsült főszerkesztő és évfolyamtársam, és rám bízta a pénzügyeket. Aztán, ahogy egyre jobban megismertük egymást, és barátságunk is mélyült, egyre több dologban kérte ki a véleményem, sokat beszélgettünk, terveztünk, lelkesedtünk és alakítottuk a MégIS-t legjobb belátásunk és kevés tapasztalatunk nyomán. Kezdetben inkább csak érdekelt a dolog, különösebb célom nem is volt, talán csak annyi, hogy belepillantsak ebbe az életbe, s amennyire tudok, segítsek a szerkesztőknek. Hogyan alakult a későbbiekben a helyzeted? Miket lehetett megvalósítani álmaidból, elképzeléseidből? Amint említettem, pénzügyi felelősként kezdtem, aztán voltam korrektor, tördelő, riporter, fényképész, mosogató és takarító… Amire éppen szükség volt… Aztán úgy alakult az életem, hogy harmadév után beléptem a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományába, ahol fél évet töltöttem novíciusként, majd hazajöttem, jelentkeztem az Érsek atyánál, aki engedélyezte a tanulmányaim folytatását a szemináriumban. Kértem, hogy az évkezdésig hátralevő időt plébánián tölthessem, s a SISelöljárók Székelykeresztúrra küldtek, pasztorális gyakorlatra. Sok szép tapasztalattal gazdagodva tértem vissza 2004 őszén a szemináriumba, és vettem át a stafétát Kicsi Istvántól, aki évfolyamtársaimmal együtt éppen akkor ment gyakorlati évre. Elképzeléseim… Fontosnak tartottam, hogy alkossunk egy olyan külalakot a MégIS-nek, amely egyrészt rendszerezett, másrészt sajátos is, mert a korábbiakban, elődeink is és mi magunk is eléggé sokat kísérleteztünk ezen a téren. Így alakult ki az az arculat, amit másfél éve tartunk. A lap elkészítése mellett még egy másik dolgot is fontosnak tartottam a szerkesztőség számára, nevezetesen azt, hogy legyen egyfajta motorja a szeminárium közösségének, egy olyan közösség, amely munkájával szolgálja, lendíti az életet a Teológián. Ez többé-kevésbé sikerült is, ritka közösségi esemény volt az, amelyet valamilyen formábban nem támogattunk, vagy éppen szerveztünk volna. Így készült el az Intézet honlapja, pályázatokat írtunk a szerkesztőségben, támogattuk az Erdélyi Magyar Egyházirodalmi Iskola működését, lehetett a közösséget érintő dolgokat, plakátokat nálunk nyomtatni stb. Ezt a fajta elköteleződést továbbra is fontosnak tartanám.

Hogyan tudtad felhasználni a talentumaid, illetve, hogyan sikerült azokat kamatoztatni a Mégis berkein belül? A talentumok említésekor mindig az evangéliumi példabeszéd jut eszembe, s főleg az a szolga, aki inkább biztonságos helyen őrizte egy szem talentumát, minthogy kamatoztatta volna azt. Úgy gondolom, hogy közreműködésemmel születtek az elmúlt évek során szép dolgok is, de voltak kihasználatlan lehetőségek is, amelyek már a múltéi. Talán az ember nem is teljesíthet mindig maximálisan, de az sem üdvös, ha teljesen elhagyja magát. E két véglet között kellene megmaradni az úton. A Lélek adományaival kapcsolatban jegyzi meg Szent Pál apostol, hogy mindenki azért kapja azokat, hogy használjon vele, mások üdvösségét munkálja általuk. A „talentumokra” is ugyanez vonatkozik. Nem tévedek, ha azt mondom, hogy nagy kihívás kispapként, úgymond másodállásban főszerkesztőnek lenni, és dolgozni, összefogni fél tucat ember munkáját. Hogyan sikerült megélni, hogyan lehetett összeegyeztetni mindezt a hétköznapokkal? Nem tévedsz, valóban kihívás és megtiszteltetés is, ugyanakkor felelősség. Minden leírt szó megmarad és minden leírt szóért felelős a szerzők mellett a főszerkesztő is. Egy közösségben felelősséget vállalni nem mindig könnyű és elsősorban nem valamiféle sütkérezés a reflektorfényben, hanem figyelmet, nyitottságot, érdeklődést, higgadtságot és bölcsességet igénylő szolgálat. Főleg akkor, ha vita van. Egy szerkesztőség vita nélkül pedig olyan, mint a művirág: színe, formája van, de nincs illata, hiányzik belőle az élet. Folytatás a következő oldalon... 2006/1

váltás g Folytatás az előző oldalról... Hogyan sikerült ezt nekem megélni? Törekedtem komolyan venni az embereket és a problémákat, aztán arról, hogy ez mennyire sikerült, a többiek talán többet tudnának mondani. S mindezt összeegyeztetni a hétköznapokkal, a szemináriumi programmal, főleg a tördelések idején, nem mindig sikerült. De az elöljárók megértők voltak e tekintetben, s ez is serkentett arra, hogy minél jobb munkát végezzünk. Mivel (mire) biztatnád a mindenkori szerkesztőket, illetve főszerkesztőket? A főszerkesztőket arra bíztatnám, hogy státusukat a

szerkesztőségben elsősorban szolgálatként és felelősségként éljék meg, ne tartsák „főnöknek” magukat. Sose tegyenek semmit azért, hogy elfogadják őket a társak, ne akarjanak tekintélyt szerezni maguknak, mert az kínlódásokhoz vezet… Kerítsenek minél több olyan alkalmat, ahol a szerkesztőség tagjai beszélgethetnek a MégIS-ről, tapasztalataikról és vágyaikról azzal kapcsolatban. A szerkesztőket arra bíztatom, hogy segítsék a főszerkesztőt munkájában, ugyanakkor legyenek őszinték hozzá. És a szerkesztőség soha ne valami ellen, hanem valamiért harcoljon, pozitív értékeket tűzzön mindig a zászlajára. És kívánok sok-sok embert formáló tapasztalatot, örömet a munkában.

Ez a lap rólunk szól... uExkluzív interjú lapunk új főszerkesztőjével, Lukács Lászlóval Hogyan kerültél a MégIS közelébe? Tavaly, 2005 őszén kihirdette az akkori főszerkesztő, hogy jelentkezőket várnak a MégIS szerkesztésére; egy rövid tudósítást kellett írni a Qumrán lakrészről, amelyet a múlt év nyarán újítottak fel, másodszor pedig kellett írni egy nagyobb cikket Karácsonyról. Heten jelentkeztünk be, és úgy döntöttek a szerkesztők, hogy mindnyájunkat felvesznek. A karácsonyi lapot már együtt szerkesztettük meg. Mi motivált arra, hogy talentumaid itt kamatoztasd a szerkesztőségben? A legfőbb motívum a szolgálat volt, hogy így is részt vegyek a közösség életében, írásaimmal kispaptársaimat és a kinti híveket is szolgáljam, buzdítsam. Még az is fontos volt nekem, hogy legyen valaki cserkész is, aki a szerkesztők körében képviseli ezt a mozgalmat, hiszen egy célt szolgálunk. Ugyanakkor nagyon szeretem magát a nyelvtant, a szerkesztést,– segítségére akartam, és akarok lenni a többi szerkesztőnek. Április 9-én az anyaország választott, mi pedig aznap választottunk téged csapatunk főszerkesztőjének. Milyen gondolatokkal, érzésekkel fogadtad ezt? Először is meglepettséget éreztem, majd örömet is, hogy, akik engem választottak, azok rám merik bízni a MégIS szerkesztésének vezetését. Talán azt látták bennem, hogy képes vagyok erre a feladatra. Ugyanakkor féltem is egy kicsit, hogy valóban meg tudok-e felelni ennek a feladatnak, kihívásnak, de hála az Úrnak, nagy kitartással rendelkezek, és bízok az Ő segítségében. A félelmem már az első szerkesztői gyűlésen le is csapódott: izgatott voltam, megvoltak az első viták, de szerintem ezekből születnek a nagy dolgok. Milyen terveid vannak főszerkesztőként? Én mindenképp szeretném megtartani azt a szinvonalat, ami az előbbi főszerkesztő ideje alatt volt. Ebből kifolyólag még sokat kell tanulnom szerkesztés, és számítógép-kezelés terén, de állok elébe örömmel. Folyóiratunk színessége érdekében szeretném egyre job2006/1

ban belevonni a többi kispaptársunkat is úgy, hogy inkább az ők cikkeiket közöljünk, ne a mieinket, mert mi már sokat írtunk. Ezért a szerkesztést a két lap megjelenése közti teljes időszakban képzelem el, hogy bárki bármikor beadhasson egy cikket. Tehát folyamatos munkára gondolok én, persze ennek kialakulására időre is van szükség. Gondolok itt több oldalas folyóirat szerkesztésére is, ha szükséges. A lap tartalmára nézve fontosnak tartom, hogy közvetlenül rólunk szóljon, a ma égető kérdéseire próbáljunk megválaszolni. Ebben a lapban ugyanakkor tanúságtevést és hivatástoborzást is látok. Ezért fontosak a különböző beszámolók a szabadévről, különböző hivatástörténetekről. Kérdezett: Magyari István, II. éves

g Istenért, hazáért és embertársért

Pongrácz Szent István cserkészcsapat u Védőszentünk nyomában

Csapatkrónika

Jó munkát! A gyulafehérvári egyházmegye első hivatalosan szentté avatott szentje. Az első magyar jezsuita szent.

2006.03.10-12. között Dicu Adrian, Kovács Károly és Lukács László cserkész-lelkigyakorlaton voltak Csíkszeredában.

Alvincen született 1582-ben, valoszínűlegleg a családi birtok nyári úri házában. Tanulmányait a Kolozsvári Bátori Akadémián végezte, ugyanitt talált rá hivatására. 16O2-ben lép be a jezsuita rendbe. Pappá szentelése után kollégiumi tanár és egyúttal lelkipásztor is. Alvinczi Péter, református prédikátor, megállapította: „Amíg ez egy jezsuita él, addig felekezetünk nem remélhet nyugtot!” 2006.03.25-én csapatportyát ren- Grodeczcel kerül Kassára 1618-ban. Körösi Márk a harmincéves katolikusdeztünk próbáztatási felkészítõvel protestáns háború forgatagában menekül melléjük. Rákóczi meghagyta, hogy a egybekötve a Mamut alatti erdei három katolikus papot tartsák házi őrizetben. Kétnapi éheztetés után hittagadástisztáson. A portya után, ahogy ra, áttérésre voltak felszólítva. Ennek ellenére hűségesküt tettek a katolikus hitre. A kínzás, hogy írják alá az áttérési nyilatkozatot, már szeptember 6-án vidám cserkészhez illik, játszodelkezdődött, de eredménytelenül. Másnap újra visszatértek a kínzók, és Pontunk, énekeltünk. grácz atyát buzogánnyal leütötték. További hosszadalmas kínzás után Körösit és Grodeczcet lefejezik, majd Pongráczcal együtt, akit már halottnak véltek, egy 2006.04.08-án nagy izgalmak szennygödörbe dobták. Néhány óráig még szenved, majd szeptember 8-án közepette folyt le a próbáztatás. meghal. Ezt követõen ünnepélyes keretek között tettek fogadalmat csapatunk Pongrácz Szent István és két társa (kassai vértanúkként emlegeti az Egyház), kis-és nagycserkész-jelöltjei, három nemzet fia, képviselik a keresztény Európa-közösséget is. valamint fogadalmukat újították meg az I. próbát tevõ és a vezetõ Vázlatszerűen bár, de megtapasztalhattuk szentünk szilárd hitéről tett tanúságát, a katolikus vallás iránti hűségét és embertársai felé irányuló kötelességválcserkészek. lalását. Úgy gondolom, nem véletlenszerűen lett cserkészcsapatunk védőszentje, hiszen úgy földrajzilag, mint lelkileg is, ő áll legközelebb hozzánk cserkészekhez. Életpéldájában tükröződnek a cserkészet alapelvei, melyek Isten, haza és embertársaink mellett szólnak. A becsület, a hűség, a segítőkézség, a testvériség, a lovagiasság, a természetszeretet, az engedelmesség, a vidámság, a takarékosság, és a tisztaság a tíz cserkésztörvény egyszavas magyarázatát hozzák. Ennek fényében is alkalmas védőszentünknek látjuk Pongrácz Szent Istvánt. Középkori szentünk szellemi fejlődésével, és lelkiségével hathatós példát mutat a gyulafehérvári papnövendékek és kisszeminaristák cserkész-csapatának. Kérünk Istenünk, segítsen minket szent vértanúd, István könyörgése, hogy akinek győzelmével dicsőítünk Téged, annak hitbeli állhatatosságát kövessük! Ámen. Puskás Attila rajvezető, I. éves

u Legyen problémáink megoldója maga Jézus, aki a legfőbb Cserkész Márc. 10-12 között Csíkszeredában hárman képviseltük a mi csapatunkat a cserkész-lelkigyakorlaton, amelyre a Segítő Mária előadótermében került sor. A közel 40 résztvevő Erdély 10 cserkészcsapatából verbuválódott össze, és két napon keresztül igazi cserkésztestvéri közösségben élt egymás mellett. A program nagyon színes volt. Az előadásokat követő csoportos elmélkedések során arra kerestünk választ, hogy problémák esetén ki az, akihez bizalommal fordulhatunk, hogy milyen Isten-kép él bennünk. Végül is arra jöttünk rá, hogy, ha problémánk van, olyan valakihez forduljunk, aki tapasztaltabb, és tanácsot adni, segíteni tud. Azonban a legjobban Jézus tud segíteni, aki soha nem hagy cserben, akire mindig számíthatunk. Próbáltuk felismerni Istent egymásban, a természetben, és ifjúsági-vallásos énekek tették vidámabbá, meghittebbé a hangulatot. A lelki napok fénypontját azonban tagadhatatlanul az esti gyertyafényes szentmise jelentette, amikor körben ülve a földön hallgattuk Isten igéjét, és az esti tábortűz volt a ráadás, amikor az őrsök a délután folyamán megbeszélt bibliai történeteket adhatták elő. A zene- és képmeditáció után nyugovóra tértünk, hiszen másnap, vasárnap reggel, a Szent József kápolnába kellett menjünk hálaadó szentmisére. A vasárnap délelőtt szintén csoportfoglalkozásokkal telt el. A minden ember életében elkerülhetetlen fájdalmakra, bánatokra próbáltunk közösen gyógyírt találni és megtapasztalni a társaink bizalmát, féltő szeretetét. A búcsúzás mindenki számára nehéz volt, de reméljük, hogy az itt kötött barátságok örökre fennmaradnak. Lukács László, II. éves

2006/1

jó munkát! g

u Fogadalomtétel 2006. április 8-án cserkészeink vidáman vonultak ki a városszéli Újvilágnak nevezett érsekségi tanyára. A cserkészek izgatottan és tele várakozással érkeztek meg a hangulatos természetbe. Öröm volt látni, hogy a hosszú tél után újra zöld a határ. Mivel a dévai cserkészcsapattal kapcsolatban vagyunk, próbáltunk egyeztetni, hogy a szokásos módon együtt szervezzük meg a próbáztatást. Azonban, sajnos nem kaptunk egy megfelelő időt, így idén külön szerveztük meg. Idén a fogadalmat tevők mellett I. próbázók is voltak, akik többet kellett tudjanak és bizonyítsanak. Emellett pedig az óvárosi gondozott ma-gyar gyerekeket is felkészítették, ők pedig kék kendőt kaptak. A cserkészvezetők gondosan előkészítettek mindent. Bár azon a héten esett az eső, erre a napra kibújt a nap a felhők mögül, és bizonyára mosolyogva nézte a jókedvű cserkészcsapatot. A próbázás felölelte az általános tudni-

valókat a cserkészetről, cserkészügyességet is igénybe vett; tudni kellett az útjeleket, a 10 cserkésztörvényt, nem utolsó sorban a székely róvásírást is. Az őrseinkkel kiértünk, a próbáztatás nyomban elkezdődött. Az első, és legfontosabb dolog a zászlófelvonás volt, a cserkészindulót tele torokkal és vidáman elénekeltük, majd az őrsvezetők jelentései következtek. Ezt követően elkezdődött a csupa rejtélyt és meglepetést tartalmazó próbáztatás. Az újoncok kettesével, az első próbások egyesével, a gyerekek csoportosan (2 csoport, 4-4 személy) indultak a terep felmérésére, a rejtélyek megoldására, és tudásuk kifej-tésére. Izgalmassá tette a próbázást az, amikor az Újvilágban lévő kis tavon a próbázók és újoncok csónakázhattak, mert be kellett 2006/1

menni egy üveg után, amelyben egy üzenet volt, természetesen székely róvásírással. Ez az üzenet (levél) adott utasítást arra, hogy, mit kell tenni a következő próbapontnál. A próbán alkalma volt kötélmászásra úgy a kiscserkésznek, mint az első próbásnak, és ennek teljesítése nagy bizonyítékát adta az illető próbázó alkalmatosságáról. Minden próba után a próbázók felmutatták ellenőrző könyvecskéjüket, melybe jegyet kaptak aszerint, hogy a próbán mennyire volt ügyes az illető. Természetesen, a jegyek titkos jelekkel voltak feltüntetve, a próbázók csak a próbák lezajlása után tudhatták meg a jelek értelmét. Személy szerint felolvasták a próbázók eredményeit. Nagy örömömre ügyesen szerepeltek a kicsik is. A prefi atya (Egeli Ferenc prefektus) végezte a szentmisét, amely keretében a prédikáció után következett a fogadalomtétel, majd a cserkészeknek a fogadalom megújítása. A kiscserkészek kék kendőt kaptak, melyre nagyon büszkék voltak. Számomra sokatmondó volt a prefi atya velős prédikációja. „Ti vagytok a föld sója… Ti vagytok a világ világossága. A só ízesít, és tartósít. Életünkbe és mások életébe ízt kell vinnünk: örömet, kedvességet, segítenünk kell más embereken lehetőségeink szerint. A jóra kell beállítanunk életünket, és ezt kifelé is sugároznunk kell. Világosság, fény kell legyünk magunk és mások számára: rávilágítani a jóra, és azt követni, a rosszat pedig igyekeznünk kell elkerülni. A cserkésztörvények erre ösztönöznek, és ebben segítenek bennünket.” Mise után ebéd következett, és az elmaradhatatlan lazítás, a játék. Ebéd után kijött a spiri atya (Ilyés Zsolt spirituális) is, és belekapcsolódott a játékba. Csoportos játékokon kívül biciklizni is lehetett, focizni, beszélgetni, sőt csónakázni is. Önfeledten játszott a kis csapat, hamar elrepült az idő. De úgy érzem, hogy mindannyiunk számára tartalmas nap volt ez a fogadalomtevő nap. Mindenki vidám volt, és felszabadult. Megérte a sok fáradtságot, a sok futást, szervezést, mert nagy öröm volt nézni a jókedvű csapatot, és átérezhettük hogy nemcsak embertársainkat, de Istent is szolgáltuk ezen a napon. Hazafele zárt sorokban menetelve vidáman énekeltünk. Büszkén emeltük magasra a csapatzászlót és az őrsi zászlókat, azáltal is tanúságot téve cserkészvoltunkról. Boldizsár Ferenc, III. éves

g barna testvérek

A természet szépségében a legszebbet szemlélte... uSzeretettől ittasan... A korai forrásokból nyerhető általános kép szerint Assisi Szent Ferenc atyánk rendkívüli kapcsolatot tartott fenn a világ teremtményeivel. Isten szentjének természettel kapcsolatos történeteinek történelmi hitelessége vitatható, de nem szabad mindent a fantazmagóriák kategóriájába sorolni. Nem egy absztrakt természetszeretetről van szó szeráfi atyánk esetében, hanem ő a természetben a saját Istennel való kapcsolatának élő metaforáját látta. Határozottan elvetette a manicheista, dualista felfogást a világról, az önmagában rossz anyagról és testről, mely jellemezte korának szélsőséges mozgalmát. A világ az Úr Isten alkotása, s ezért bibliai értelemben már önmagában véve is „jó”, magán viseli Isten pecsétjét, és örök jelenléte mutatkozik meg benne. A Teremtő Isten örök jelenlétét felismerte Szentünk, és a teremtmények által Istenhez, a mindenek Teremtőjéhez emelkedett, felfedezte bennük Isten arcát. Erre igazolást a Szentírásban talált, Dániel könyvében – „A három ifjú éneké”-ben, amely számba veszi a természet csodáit – esőt, harmatot, szeleket, tüzet, hegyeket, növényeket, madarakat… „Miként hajdan a tüzes kemencében vetett három ifjú minden elemet a mindenség Teremtőjének dicséretére és magasztalására hívott fel, azonképpen ez az Isten lelkével teljes férfiú sem győzte minden elemben és teremtményben mindenek Teremtőjét és Kormányzóját dicsőíteni, magasztalni és áldani.” – írja Celanói Tamás. Szent Ferenc atyánk a teremtményekért dicséri Istent, értük és helyettük is. Az ingyen szolgálatukért, mert ők nem tudnak dicsérni, de minket segítenek, hogy lelkünkből kitörően, hálaadással tudjunk fordulni a legfőbb Jóhoz, az Úr Istenhez, a mindenek Teremtőjéhez. A természet a mi nagy kincsünk, merjünk benne barangolni, hogy otthonosan érezzük magunkat benne, miként Isten szegénykéje mozgott, járt-kelt benne, mint Ádám a Paradicsomban. Annyira felismerte a teremtett világban a Teremtőt, hogy még a természet is megkedvelte a magát egyszerű idiótának nevező Ferenc testvért. A madaraknak prédikál, s szívélyesen hallgatják, nem szállnak a magasba, hanem végig hallgatják, mintegy áldását várják, s utána a magasba szárnyalnak. Az éneklő madarak rendesen imára indították. Egyszer történt, hogy egy fecskeraj megzavarta a prédikálást, s ő engedélyt kért tőlük, hogy ő is szóhoz juthasson, azok elhallgattak, s még szárnyuk sem rebbent, míg be nem fejezte. Prédikáló buzgalma nem ismert mértéket, józanul és viszszafogottan beszélt. Másképp nem is cselekedhetett, mert szemei mindenütt Istenre akadtak s fülei csak az isteni bölcsesség dicséretét hallották. Állatokra, növényekre úgy tekintett, mint Isten kedves teremtményeire és hálás volt értük, sőt mi több az ő személyét indították a hálaadásra. Maguk az élettelen dolgok sem kerülték el szentünk figyelmét, pl. a víz- ő a kis húga, ő tisztít meg, s tiszta marad, aki nélkülözhetetlen, hasznos, szeretetre méltó, és ami a legcsodálatosabb: alázatos. A tűz is

megragadta. Milyen jóságos, mikor didergő testünket átmelegíti lángjaival, a vak sötétség félelmét elűzi. A tűz lobogásában is valamit megcsodál, mintha a lélek emelkedését látná a lobogó lángokban. A tűzet bátyánknak nevezi. Mindezek ingyen szolgálnak nekünk. A napot, holdat és csillagokat, a földet, a hegyeket, az erdőt, az élő-és állatvilág minden példányát a zsoltáros szemével nézte. Természet-szeretetéből kifolyólag mindenütt az Istent látta és mindenütt Őt vélte hallani. A teremtmények mintegy átlátszókká lettek számára, úgyhogy azokon keresztül is a Teremtőt látta, s szüntelen buzgóságával dicsérte mindenek Alkotóját. Lelkében Isten sugallatával, szemében Isten képével boldogan, szeretettől ittasan hálálkodott a természetért, s a teremtményeket is Isten dicséretére buzdította. A természetben mindenütt szimbólumokat látott. Minden teremtett dolgot az Isten-imádás sarkkövére tette, s egy hatalmas dómot épített ezzel életében. Köszönetét az Úr iránt egy dallal fejezte ki, amely betegen fogalmazódott meg benne. Ez a „Nap dics-rete” vagy ahogyan elterjedt: a „Naphimnusz”, amely hálaének a teremtett világért. Mindenek származására gondolva, mélységes szeretet töltötte el és a teremtményeket, a legkisebbeket is testvérnek vagy nővérnek szólította. Fr. Bonaventura OFM, I. éves

2006/1

ajánló g

Joseph Ratzinger: Deus Caritas Est

uSzent István Társulat, 2006

XVI. Benedek pápa első enciklikájának kezdő szavai: Deus caritas est - Szeretet az Isten. Szent János első levelének szavait olvashatjuk az enciklika bevezetőjében: „Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad.” Ezek a szavak tulajdonképpen keresztény hitünknek a lényegét fejezik ki. Az enciklika két részből áll. Az első rész a szeretet különböző jelentéseiről szól – Erósz, Filia, Agapé. Napjainkban a szeretet szó az, amelyet talán a legjobban elkoptattunk, és amellyel sokszor visszaéltünk. Az Erósz görög szóval a férfi és a nő közötti szeretet-szerelem kapcsolatot fejezték ki. Az Újszövetségben az Agapé fogalom jelenik meg, amely önfeláldozó szeretetet jelent: „Most már a szeretet törődés a másikkal és aggódás a másikért– olvashatjuk az enciklikában.– A lefokozott Erósznak, amely sokszor megvehető és eladható, föl kell emelkednie és meg kell tisztulnia.” A szeretet fölemelkedéséhez és belső tisztulásához hozzátartozik, hogy a szeretet most már véglegességet akar, mégpedig kettős értelemben: a kizárólagosság értelmében - „csak ez az egy ember”- , és az „örökre” értelmében. Ugyanakkor a szeretetet nem elég ajándékozni, mert aki szeretetet ad, annak kapnia is kell. Az Erósz és az Agapé Istenben teljesen összekapcsolódik. A végtelen szeretet pedig Krisztus kereszthalálában mutatkozik meg, amely „a szeretet legradikálisabb formája”. Az Istenszeretet és a felebaráti szeretet elválaszthatatlan egymástól. Ez az egyesülés az Eucharisztián alapszik – eggyé válunk Vele és mindazokkal, akiknek ajándékozza önmagát. A második rész a felebaráti szeretet gyakorlati megvalósításáról szól. A felebaráti szeretet Isten szeretetében gyökerezik és az egyház alapvető küldetéséhez tartozik. Az Egyháznak három feladata van: Isten szavának a hirdetése, a szentségek ünneplése és a szeretetszolgálat. Az embertestvérek szolgálata azt jelenti, hogy Istent közvetítjük a világnak. Nekünk is ez a feladatunk, hogy Isten szeretetét megmutassuk és megéreztessük minden emberrel. Mindenkinek ajánlom, aki növekedni akar a szeretetben. Érdemes elolvasni! Kiss Endre, IV. éves

Karol,egy férfi, akiből Pápa lett A film főszereplője egy fiatal férfi, akiből sok viszontagság után pápa lesz. 1939 szeptemberében Krakkót megszállják a náci haderők. A város lakossága menekül anélkül, hogy tudná, mi vár rá. A lengyel nép bizakodik abban, hogy a vitéz hazafiak megmentik az országot. Minden reményük szertefoszlik, amikor szembesülnek azzal a ténnyel, hogy nincs menekvés: az országot elfoglalták. Karol, a film főszereplője, próbálja tartani a lelket az elkeseredett emberekben. Azonban ő is meginog reményében, amikor fiatal ismerősei, akik megpróbálnak ellenállni a betolakodásnak, egy rajtaütés során életüket veszítik. A főszereplő látja, hogy nem megoldás a harc, hanem a hit mellett a kultúrát kell megőrizni: a színházat tovább működtetni. Egy olyan emberről van szó, aki szerelmes is, de a papi hivatás jelenik meg benne a sok szenvedő ember láttán. Egyszer egy bujdosó paphoz oson be véletlenül, aki megérteti vele, hogy erőszakkal nem lehet győzni, hanem csakis szeretettel lehetséges. „A nácik el fognak tűnni - nyugtatta őt -, mert a gonosz elpusztítja önmagát.” Ez a pap erősítésként Keresztes Szent János művét adja oda neki. Egyre jobban érlelődik benne a hivatás. Nemsokára felvételt kér a szemináriumba. A náci hódoltság után az ún. „felszabadító rendszer” üti fel a fejét, vagyis a kommunizmus. Megszüntetnek minden keresztény sajtót, és elkezdik az Egyház aláásását. Krakkó érsekeként fellép a vallásszabadság érdekében, a munkásosztályt a békés, passzív ellenállásra tanítja meg. Rendíthetetlen hitével, az igazságosság melletti kiállásával, fedhetetlen, hibátlan magatartásával a legveszélyesebb ellenségeit is lefegyverzi. Az isteni gondviselésnek köszönhetően a film végén a fiatalok barátjából, a kultúra pártolójából, a keresztény erkölcs védelmezőjéből Isten szolgáinak szolgája lesz. Ráduly István Zsolt, IV. éves Rendezte: Giacomo Battiato Főszereplő: Pjotr Adamczyk 2006/1

g szabadidő „Elfogadás és elengedés összjátékában alakítja az ember a rendelkezésre álló anyagot, ...” A fősorokban Anselm Grün OSB idézetének folytatását rejtettük el.

A megEnergia Ilyen Ritka fejtés mérték- szarvas is … Hari férfinév első egysége van része Sztrájk eredménye

Webber musicalje

Lóláb!

q u

Alá

Sárkánynyal teszi

Egye!

Metélni kezd

Férfi ruhadarab

A filozófia ága

Terra

Igaz

Meucci találmánya

A megfejtés 4. része

Leszállóhely (ang.röv.)

Mezőgazdasági eszköz

u A hit titka (lat.)

Vörös (ol.)

q u

Helység Hargita megyében

Az egyik kromoszóma

Ázsiai méltóság

Megszégyenít

Névelő

Idegen Éva

u Spanyol autójelzé s

Véd

Hétágú gyertyatartó

q u

Repülőgéptípus

Szélhárfa

Kötőszó

Rangjelző

Az egyik gyermek

Európai szél

Román férfinév

Van bátorsága

Néma inas!

Szem. névmás

cserje

u … János, Móricz hőse

Szerte

u Német folyó

u Férfinév

Német férfinév

Kettős betű

Délamerikai indián

Terület (ang.) … Raikönen A megfejtés 3. része

Aroma

Kérdőszó

Cin

Muzsikus

Fehérorosz város

q u

Győri csapat

Latin kettős betű

Jód

Mutatónévmás

Állami bevétel

Nagy (ang.)

A Szutrák egyike

Olajbogyó

q Görög betű

Juttat Laurencium

Gumicső

Szolm. hang

Kén vegyjele

Középpont

…lógia – a medicina ága

u Részvénytársaság (ro.)

q Testrész

Növény „teszi”

Ásványi anyag

q u

Literatúra

NaCl

Domonkosok

Meritusz

Izajás próféta könyve

Tenger (fr.)

Római 2

Vásárol

Únio

Izabella becézve

RFS

Némán szól!

Szófaj

Bibliai alak

Azonos betűk

q Kettős betű

u Európai

Elektrokardiográf

Kisikolás

Németország olimpiai jelzése

Erszényes

Lónógató

Nagyon régi

Héberfrancia női név

Fontos ér Császárhű német katona

Minden Esélyed élő anyja

Sír

Sör románul

Járom

Korai program

Faáru

Yard

A megElőtag: fejtés keresztül második része

Maró anyag

Zola hősnője

Vés

Állatok fekhelye

q u

A skandi megfejtését 2006. június 15-ig lehet beküldeni szerkesztőségünk posta- vagy e-mail címére. Helyes megfejtőink egyike jutalomban részesül. Előző számunkban közölt rejtvény helyes megfejtése: „Ébredj ember, Isten érted lett ember!” Az előbbi számunk nyertese: Halai Ildikó Kolozsvárról. Gratulálunk! Nyereményedet hamarosan postázzuk.

Rejtvény

2006/1

életünk g

(Fény)képes krónika uMásodik rész

Prof. Dr. Andrei Marga előadást tartott Joseph Ratzinger – XVI. Benedek pápa teológiájáról

A tavaszi lelkigyakorlatot Dr. Kruppa Tamás, a nyíregyházi szeminárium spirituálisa vezette.

Szemináriumi kirándulás a Temesvári Egyházmegyébe május 5-7. között – csoportkép Aradon. 2006/1