mégIS 8/1

m 8 0 is-

A ta rta lo m b ó l Mi is feltám adunk? /31 K rónika IÁI Jézus a kudarcban IÁI Profi am atőrök /4/ Egy sötét legenda hőse /5/ Antiszem ita érzelmek? ISI Jézus a legjobb barát 161 Fokozódó nyugtalanság 161 Az én húsvétom 111 Atya, hogyan tudja a szerelmet könnyen átvészelni? /8-9/ Szabadon az érzésekkel? /9-10/ MégIS v é g ző sö k /1 1-13/ N incs rossz idő, csak rossz kiránduló /14/ Lángra gyújtotta lelkünket /14/ Lobog a tűz /15/ Férfikéz - lánymunka /1 5/ Szabad-e locsolni? / l ő - 17/ A lovagok kora után /18-19/ N em zetszocializm us és kereszténység /20-21/ Utasok /21/ Hagyni, hogy a gyertyák csonkig égjenek... 1221 Néhány kép kolozsvári kirándulásunkról /23/

VIII. évfolyam 1. szám Megjelenik évente kétszer. Kiadja a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola szerkesztők: Bakos István, Karácson Tibor, László Rezső, Sebestyén Ágoston, András István, Simon Attila, Frigy Zoltán, Kicsi István (főszerkesztő), Kasza László, Fülöp László, Kiss Endre, Hurgoi Sándor, Molnár Lehel . korrektúra: Walter Ilona SSS felelős munkatárs: Illyés Zsolt nyomda: STÁTUS NYOMDA Főhat. eng. szám: 782/1990 ISSN 1454-2684 szerkesztőségünk címe: Str. Bethlen Gábor nr. 3 510009 Álba lulia - RO honlap: www.hhrf.org/gyrke/inegis e-mail: megiske@freemail.hu Az aláírt cikkekért szerzőik vállalnak felelősséget. A szerkesztők véleménye nem feltétlenül azonos a szerzőkével.

VHAGNAK VILAGA Bizonyára ismerős az ifjúsági ének szövege: „A világnak Krisztus kell”. Az Ige „a világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ” (Jn 1,10) A világnak akkor sem kellet, és ma sem kell Krisztus. A világ köszöni szépen, jól van úgy, ahogy van, Krisztus nél­ kül. A világnak emberek kellenek akikből élhet, akiken élősködhet. Mi pedig azt hisszük, hogy a világ éltet ben­ nünket. Embereket állít elénk követendő példának, embere­ ket, akik az életet a maga „természetességében” élik meg. A világ új eszméket is állít elénk, melyek újabbak, jobbak, elfogadhatóbbak, mint régiek. Ezekben könnyebb hinni, ezeket könnyebb megélni. Elhitetik, hogy ezek az eszmék mindenkinek a javát szolgálják, mindenkire tekintettel van­ nak. És ettől szép a világ. Mi a helyzet veled? Es a környezeteddel? Meddig bírjuk még gyomorral azt a maszlagot, amit nap mint nap tömnek belénk? Légy szép, és erős! Ne törődj bele, ha nem vagy ilyen, mert ha beletörődsz, akkor csak egy másod- vagy esetleg harmadrangú ember vagy! Ezt pedig ugye, nem akarod? Ugye te is szeretnél az elsők közé tartozni? Akkor neked ezt kell fogyasztanod, és úgy kell öltözködnöd. Eszre sem vesszük, és már nem is mi éljük az életünket, hanem mások élik helyettünk. Azt tesszük, amit más diktál. Hát ezért halt meg Krisztus a kereszten? Azért szabadított fel bennünket a bűn rabságából, hogy egymás, egy más rabjai legyünk? A feltámadt Krisztus fénye már két évezred óta világít a világban. „A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel” (.In 1,5) Krisztus azért halt meg és támadt fel, hogy éljünk, hogy mi éljük az életünket. „A világnak Krisztus kell” . Igen, a világnak valóban Krisztusra van szüksége. Ismét azokat a krisztusi példákat kellene szem előtt tartani, amelyeket Ő állít elénk. Ő úgy fogad el minket, ahogy vagyunk, embernek. Ennél nagyobb elvárásunk nekünk sem lehet egymás irányában. Legyünk hát emberek. S amíg a világ is belátja, hogy Krisztusra van szüksége, addig legalább mi tartsuk szem előtt, hogy „akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek”. (Jn 1,12)

f,r \ Minden kedves olvasónk szívébe és életébe kívánjuk a feltámadt Krisztus békéiét! légSS 2004/1

-ünnep-

Ml IS FELTÁMADUNK A z egyházi év legszínesebb liturgiája a húsvét éjszakai. A legtöbben átadjuk magunkat ennek az eseménydús, tartalom­ mal teli liturgiának, engedjük, hogy csodálatos varázsa ma­ gával ragadjon. Ezen az éjszakán különösen ajkunkra kíván­ kozik az evangéliumi apa panaszos mondata: „Hiszek Uram, de segíts hitetlenségemen.” (M k 9,24)

A húsvéti feltámadás örömhíre kiélezheti bennünk a hitbeli feszültségeket. Ez nem baj! Húsvéthoz valóban hozzátar­ tozik a feszültség, a vívódás önmagunkkal. Tudnunk kell azt, hogy az igazi hit feszültségek, kételyek, vívódások kö­ zött születik, érlelődik. Valóban feltámadt Krisztus? - teszik fel ma a kérdést még a keresztények közül is igen sokan. Igen, feltámadt! Ez a válaszunk egyben hitbeli meggyőződésünk is kell legyen. Hitünk az apostolok hitén nyugszik, az apostoli hit hűséges őrzőinek és tovább adóinak kell lennünk. Az apostolok pedig tanúi voltak Krisztus feltámadásának, és tudjuk, hogy tanúságuk igaz. Az üres sír, a napjainkban oly sokat emle­ getett torinói lepel csak másodlagos jelentőséggel bírnak az apostolok tanúsága mellett. Ennél sokkal fontosabb az a tény, hogy a feltámadás tanúi kivétel nélkül életüket áldoz­ ták hitükért. Mi is feltámadunk? Amikor Szent Pál apostol Athénban a feltámadásról beszélt kinevették. Mi is tudjuk, hogy aminek kezdete van, annak vége is lesz egyszer. Ezalól a földi élet sem kivétel. Minden ember azzal a tudattal él, hogy meg fog halni, és ez a tudat mélyen belénk gyökerezett. Ahogy telnek az évek fölöttünk, egyre többet gondolunk az elmúlásra, a halálra. Ez a tudat helyes, hisz valóban meghalunk. Akkor minek a sok szenvedés, a küzdelem? Azért, hogy a sír min­ dent betakarjon?

meai$*£004/i

„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16) Isten a végsőkig szeretett és szeret minket. A halál­ ban is hasonlóvá lett hozzánk. Krisztus, aki úgy szeretett minket, hogy vállalta a halálban való sorsközösséget is velünk, nem osztaná meg velünk a föltámadás örömét? Megosztja, mert ha Isten irántunk való szeretetében képes volt értünk szenvedni, meg­ halni, akkor a föltámadás örömében is részesít minket. A keleti egyház szentképei, az ikonok a feltámadást igen sokatmondóan ábrá­ zolják. Krisztus, aki alászállt a holtak országába, kézen ragadja Ádámot, a megváltásra váró emberiség képviselő­ jét, és vele együtt emelkedik a magas­ ba. Ez a keleti ábrázolásmód rávilágít arra a tényre, hogy a megváltás értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért tör­ tént. Ugyanakkor kiemeli azt az igaz­ ságot, hogy a megváltás Krisztus feltá­ madásával teljesedett be. Isteni meste­ rünk feltámadásával győzte le az ős­ bűn legkegyetlenebb következménye­ ként világba lépő legnagyobb ellen­ ségünket, a halált. A húsvéti örömhír éppen ez, hogy Krisztus győzött a halál felett, amint a húsvéti örömének is mondja: „az alvilág mélyéről, mint győző tért vissza.” Krisztus feltámadásának ténye megváltoztatja a jelent, de a jövőt is. Ahogy ezt az életet lehet Istennel vagy nélküle élni, úgy a feltámadásban is két nagy táborra oszlik majd az em­ beriség. Az üdvözültek örömei, a kárhozottak gyötrelmei, az örök jövő teszi igazán súlyossá a feltámadás kérdését. Ezért nem mindegy, hogyan élünk. „Amit az ember vet, azt le is aratja” - mondja egyik magyar közmondásunk. Ami­ lyen az életünk, olyan a halálunk, és olyan lesz az örök életünk is. Jézus Krisztus földi életében megmutatta nekünk azt az életutat, amelyet járnunk kell ahhoz, hogy örök életre támadjunk egykoron. Ez az út nem más, mint a kereszt útja, amely a Golgotára vezet. Nehéz, küzdelmekkel teli út, de megéri küzdeni, harcolni, mert tudjuk, hogy a Golgota után, nagypéntek után, húsvét következik. „H a Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadott, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el.” (ITesz 4,14) - mondja Szent Pál apostol. Közös a sorsunk Krisztussal, és ez a közösség a föltámadásra is érvényes. Feltámadásával megnyitotta számunkra az örök élet kapuját. Tudjuk, hogy életünk nem ér véget a temető kapujában, hanem amikor lezárul földi életünk, lelkünket a mennyben örök otthon várja. Erről beszél a húsvéti gyertya, erről zeng a húsvéti harangszó, és ebből a hitből fakadva csendül fel a húsvéti alleluja. Sebestyén Ágoston

—

A a H

S Ai A

események

—

Február 12-én Új ságírós-délutánt tartottunk szemináriumunkban. En­ nek keretében minden jelentkező ki­ próbálhatta képességeit ezen a téren egyéni és közös feladatokkal is. Tar­ talmas és élménydús délután volt mind a résztvevőknek, m ind a MégIS szerkesztőinek.

K

R +

0

N 1

K A

Február 18-án beszélgetőest volt „Szerelem a pap életében” témával. Beszélgetőtársunk Portik Hegyi Kelemen - szé­ kelykeresztúri plébános Szénégető István - marosvásárhely-remeteszegi plébános és Bálint Emil - nagyenyedi plébános - volt. Az estet Ilyés Zsolt spirituális moderálta. Március 6-án este gyertyás cserkésztábortüz volt szeminá­ riumunk nagytermében. Témá­ ja a nagyböjti jócselekedet volt. Játékokkal és népdalok­ kal is megtűzdelt, vidám este volt.

Március 7-14 között lelkigyakorla­ toztunk. A moderátor Böjté Mihály OFM volt, aki még két ferences és egy szociális testvér segítségével igyekezett mélyebbre vinni minket. Másfél évzázados távlatban tekintet­ tünk vissza március 15-re egy, a m a­ gyar forradalmi napokról szóló tör­ ténelmi-irodalmi előadás keretében. Az 1948/49-es eseményekről Király László magyar tanár emlékezett meg. Március 20-án Kozma László, Magyarország Tanügyminisztériumának főtanácsosa volt vendégünk. Versei kerültek bemutatásra a kispapok által.

E E E E E l\

fi ft l\

Március 21-én az EMEI Néprajz szakosztálya mutatott be előadást az egyiptomi kultúráról, hangsúlyt fek­ tetve az ókori Egyiptom halottkul­ tuszára. Március 28-án Jakubinyi György ér­ sek avatott fel tíz negyedéves kispapot az akolitusi - oltárszolgálati - és tizenöt harmadévest pedig a lektori felolvasói - szolgálatra.

/E IU S A KUDARCBAN Február 27. és 29. között fokoláre találkozó volt Csíkszeredában a Segítő Mária Gimnáziumban, amelyen néhány társammal együtt én is részt vettem. Több mint háromszázan voltunk, az or­ szág különböző részeiről. A találkozón, részt vettek Vale és Peppino, akik már a kezdetektől társai voltak Chiara Lubichnak, a fokoláre mozgalom meg­ alapítójának. Azzal a szándékkal csat­ lakoztak hozzá, hogy olyan életet élje­ nek, amelyben a felebaráti szeretet áll a központban. Ezen a két személyen va­ lóban látszott, hogy a szeretet emberei. Amikor beléptek a terembe, mindenki tapsolni kezdett. Ezzel mutattuk meg, milyen nagy örömet jelent, amikor egy kedves személy jelenik meg közöttünk. A találkozó mottója ez volt: „Egy lélek vagyunk, sorsunk ugyanaz!” Vale és Peppino több előadást tartottak, ame­ lyeken hallhattunk tapasztalatokat, lát­ hattunk videokazettákat, elmélkedhet­ tünk a szeretetről, szenvedésről, lemon­ dásról, stb. Engem meghatott az a gon­

1

•A

dolat, hogy „a szeretetet befogadni an nyit jelent, mint Jézust magát befogadj ni, aki magára vette az összes szenví dést, fájdalmat, azért, hogy eljussunk hozzá”. Megértettem, hogy nemcsak a örömökben, sikerekben, de a fajdalod bán, kudarcokban is kell szeretni Jézust. „Ha így szeretünk akkor, meg-] találjuk Őt, aki minden fájdalmat el- i töröl.” Érdekesnek találtam a fájdaloaí ra alkalmazott hasonlatot: „Olyan, a csengő, amely hívja a mennyasszonyfl a vőlegényhez.” Ez a találkozó, - ahogyan a társaim is| mondták, - feltöltött és egyben türel-F metlenné is tett. A tanultakat ugyanisj is kell próbálni, meg kell tapasztalni.J Számomra meg sokat jelentett az, 1 mindenki egy volt, vagyis nem szán tott a kor, rang, faj, vallás. Mindnyájan] egyek voltunk, ahogy a mottó is kife-1 jezte. Úgy vélem, hogy ezen a találko-1 zón mindnyájan egy jó lépést tettünké szeretet útján.

A M A ..

« . ..

Hurgoi Sánd

T

. WCM

Lassan a szerkesztőség kicserélődik, mert sokan elillanunk a közeljövőben, de kíváncsiak voltunk, kik a potenciális utódaink. Mivel egy kicsikét már sejtünk páran az újságíráshoz, szerveztünk egy Újságírós-délutánt február 12-én, amelyen örömmel vettük tudomásul, hogy lesznek utódaink, s nem is akármilyenek. Régiek ] és „újak” együtt próbálkoztunk az újságírással, játszódtunk, újságot terveztünk és készítettünk. Ezek után lelkesen folytatjuk a munkát, bízva a MégIS jövőjében. Jó munkát! Ren

—a j á n l ó —

E G Y S Ö TÉ T LEG EN D A H Ő SE A z Új Ember kiadója nem mindennapi könyvre hívta fel figyelmünket, amely sokunk kérdéseire adhat választ. Az idők folyamán egyre többen nem értették meg XII. Piusz pápa háborús politikáját. „Pacelli pápát 1958. október 9-én bekö­ vetkezett halála másnapján csodáló és elismerő tiszte­ letadások áradatával mél­ tatták, néhány évvel ké­ sőbb egy sötét legenda hősévé vált”- írja Pierre Blett jezsuita atya. Valóban, XII. Piusz mindent megpróbált a háború elhárí­ tására: titkos diplomáciai lépéseket tett, ünnepi beszédeket mondott, szónoki felhívást intézett a népekhez és a kormá­ nyokhoz. 1939 augusztus 23-án 19 órakor a rádióban már a béke és a háború felelőseihez fordult: „Még semmi sincs elveszve a béke által. Minden elveszhet a háború által.” 1940 május 10-én reggel 3 órakor Hitler hadüzenet nélkül rohanta le három semleges állam (Bekgium, Hollandia, Luxemburg) területét. A pápa táviratot küldött a megtáma­ dott országok vezetőinek, amelyben a hatalmon lévő párt és Amerikában február 25-én bemutatásra került, a Jézus utol­ só 12 óráját feldolgozó alkotá,ami igencsak megosztotta a vallási vezetőket, akik már elővetítéseken megtekinthet­ ték az ausztrál színész-rendező művét. Az ellentétek a hívő katolikus Gibson ábrázo­ lásmódjából fakadnak, s több zsidó vezető is felemelte a sza­ vát a film ellen. A zsidó egyházi vezetők szerint a Jézus ha­ láláról szóló filmben a zsidókat Jézus gyilkosaiként ábrá­ zolják, ami az antiszemita érzelmek fellángolásához veze­ thet. A zsi-dók szerepe Jézus perében és kivégzésében el van túlozva. Az evangéliumok szerint a kor zsidó vezetői elle­ nezték az új, rebellis vallási vezetőt, s sürgették a római megszállókat, hogy minél előbb végezzék ki. Állításuk sze­ rint a film negatív színben tünteti fel a zsidóságot, és ezzel gyűlöletet ébreszt irányukban. Katolikus püspökök egy része antiszemitának ítélte a Mel Gibson által rendezett A passió című filmet. A rendező igyekszik megvédeni és tisztázni a vádak alól filmjét: „Azt szeretnénk, ha az emberek elgondolkodnának a film láttán. Inspirálni szeretnénk a nézőket, nem pedig megbotránkoztat­ ni. Azért készítettem a filmet, mert azt szeretném, hogy né­ zői felekezeti hovatartozásuktól függetlenül gondolják újra a vallásról és hitről alkotott véleményüket” - mondta Gibson a Variety című lapnak adott nyilatkozatában. Számomra végtelenül nagy élmény volt - mondta a Ma­ gyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, miután a tes­ tület tagjai háromnapos tavaszi ülésük keretében megtekin­

Mussolini is politikájuk elleni direkt támadást láttak. Meg­ döbbentett a pápa kijelentése: attól sem fél, hogy koncentrá­ ciós táborba menjen. Nagyon nehéz belekiáltani békeszóza­ tot egy ágyúdörgéstől morajló világba, de megteszi, menti a menthetőt. A háború alatt vigyázott arra, hogy pártatlanságát megőriz­ ze. A fasiszta hatalmakkal szemben azért volt tartózkodó, mert tudta, hogy tiltakozásai a megszállt területek katoliku­ sainak az üldözését okozta volna. Emiatt sokan vádolták és vádolják a pápát ma is. Abban a levélben, amelyet a német püspöki karhoz intézett 1941. február 20-án ezt írja: „Ami­ kor a pápa hangosan és erősen szeretne kiáltani, akkor saj­ nos a várakozás és a hallgatás az, amire a leggyakrabban kényszerül, ott, ahol tenni és segíteni szeretne, a türelem és a várakozás kényszere érvényesül.” Békeszózata sajnos süket fülekre talált, viszont ahol tehette, ott segített: nyomorba jutottak és üldözöttek ezreinek nyúj­ tott segítséget, pápai nunciatúrákon keresztül mentette meg a zsidók ezreit. Mivel a vezetőknél nem ért el eredményt, le­ galább a hívek szívében szerette volna megőrizni a keresz­ tény eszme értékeit. Történelemkönyv ez, figyelmeztető írás; hogy tisztább ké­ pet kapjunk a történésekről és valós képet arról a személy­ ről, aki a nehéz időkben is helytállóan képviselte a Katolikus Egyházat és felelősséget érzett az emberiség sorsa iránt. Kiss Endre tették a nagy port felverő filmjét. Veres András leszögezte: „A film alapvetően az Evangéliumra épít, azt a kronológiai sorrendet, eseménysort mondja el. Végtelenül nagy átélésre ad lehetőséget a maga, talán néha már túlzottan is naturalista, véres valóságában. Ugyanakkor a produkció meghökkentő, és az ember lelkét magával ra­ gadó mélységekbe viszi, hogy megértse, mi a szenvedés, mi volt az a szeretet, ami Jézust ennek a szenvedésnek az átélésére képessé tette.”A püspök a fil­ met világszerte ért kri­ tikák kapcsán így fogalmazott: „Nem vettem észre benne antiszemitizmust. Azt gondolom, hogy aki ezt mondja, vagy nem látta a filmet, vagy nem tudja, hogy miről beszél, mert ebben a filmben én semmiféle antiszemitizmust nem találtam.”

ANTISZEMITA ÉRZELMEK?

Origó - Új Ember nyomán Boldizsár Ferenc

A

ai H< S

A\ A

-é le t— /Annyi ígéret vesz körül ma bennünket, keresztény embe­ reket, hiszen nem vagyunk a véletlen szüleménye, Istennek terve van velünk, figyelmen kívül nem hagyja senkit életét. Elküldte egyszülött Fiát, Jézust, hogy megmentsen minket, elvezessen az üdvösségre. Hálából, hogy megváltott, követ­ nünk kell Jézust, önként. Amikor itt járt közöttünk, az Ur Jézus megígérte, hogy velünk marad a világ végéig. Csak keressük teljes szívünkből, és Ő valósággá válik életünkben. Találjuk meg Jézust, a legjobb barátot! Jelen lesz életünk­ ben, ha ezt valóban naponta kérjük imáinkban, és minden percben őrködik felettünk. Bár Jézus gazdag volt, szegénnyé lett értünk, hogy mi az Ő szegénysége által gazdagokká lehessünk.(vö. 2Kor 8,J g f if i az igazi gazdagság'.’ Az a gazdag ember, akinek Jézus4“ Krisztus :i legjobb barátja. Jézus az a társ, akivel öb^zeforr­ hat a lelkünk, akivel egyek lehetünk. Minden élőnél fonto­ sabb, mert minden élet forrása. Ő tényleg mindent nekünk tud adni, önmagával együtt. De ha Ő nem kell, akkor Isten nélküli, szegény emberek leszünk. Akkor is, ha jómódúak vagyunk, szegények maradunk Jézus Krisztus barátsága nélkül. ,L , Jé z u s azt mondta: „Ti a barátaim vagytok, ha mégteszitek, amiket parancsolok nektek. Már nem mondalalílbenneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.” (Jn 15, 14-15 Jézus barátod akar lenni! TőIe<W

függ, hogy elfogadod-e! Ez az Örömhír! Ez az Evangéli^ Benne sohasem fogunk csalatkozni, bízhatunk benne, l í mindegyik kihulló könnycseppünket, s érdeklik a legjela téktelenebb események is, amelyek velünk történnek. Ak lehetünk Jézusnak barátai, ha megtesszük amit mond, é s | életet kezdünk, újjászületett emberekké leszünk. Sokunknak keserves csalódásokkal kell szembenéznjjH tében. Amikor az ellentétek hullámai keservesen össüll nak fejünk fölött, megtörténhet, hogy kilátástalannal é s j dogtalannak látjuk az életet. Ha ilyen érzések ostromold meríts bátorságot, mert van egy jó hír számunkra: Jézus] gasztaló szavai, amelyeket a tanítványainak mondottal leai tengeren: „Bízzatok! Én vagyok, ne féljetek!” (Mk6B 50) Ne feledjük, bármilyen próbával, kísértéssel vagykü^ lemmel kelljen is most szembenéznünk, Jézus a legjobb! rátunk, vetünk^van. oltalmaz, elrejt, véd minket, gondoski dik rólunk, erőt ad nekünk. amei\ állal győzhetünk. Mégi olykor megenged próbákat,, betegségeket életünkben, azoB ált^iform álni akar, csiszolni az p képmására, hogy hozz| haronlök legyünk^ Mi Jézus szeme fényei vagyunk, kar jai tárva vannak föl! tünk mindig» és úgy vezérel az Ó örs/ágába, ahová anqfl vágyódik a mi szívünk. Húsvét ünnepe telve van az élet ígéretével, a felt madás örömével. De ebben csak akkorié személyesen is részünk. ha életközös! ségbe, barátságba kerülünk Jézussá^ Fiilöp La

eínek elszegényedése, és mf Sokan nagyon okosnak in k ább a fegy verkezési verseny| mutatkoznak, bár kevésbé bölc$| az atomfegyverek mindent elpusaj nek. A bölcsesség kezdete ugyanis veszélyének amyéka vetődnek elénk. az írás szerint az Istenféleleni! A világ Lassan közhellyé válik a mondás; kétezeij tanítása viszont ezt fölöslegesnek tartja I szeptember tizenegyedike ki tagadhatja, hogy a h á b o íi rettenete csak szégyenfoltja a M h b e - | 2001. szep tem ber 11.-2004. m árcius 11. toztaita a világot. Ám ahogymúlild az idő, az élet újabb és úja riségnek és hiánya az igazi Keresz­ tén látjuk be igazát. A történetek számvetésre készteb tény lelkűidnek? Kétezer éve dolgozik a kereszténység, és szinte mindannyiunkat. Hiszen ez a nap végérvényes^ mégis mindig volt háború.! ta m agataz emberiség történetébe. Átértékelhetjük é jjw -i Sokan bíznak a háború erkölcsi kihatásaiban, és rámutatnak világnézetünkéi. gondolkodnunk nemcsajp 1 azokra a nagy benyomásokra, melyek fo ly tán f vallásosság ......... , egyéni felelősségtudat, a/után pedig'a jovőnkpn. de a multunkon is A XX. század nem/el es lui/a-/ei e:et' végül a kőin őrület érzései ébrednek a N\uÍMt-í-urópában tomboló terrorhullám a kiiéncvdp ftennünk. * | f - évekre kifulladt. Az emberek fellélegeztek, kezdték elfefej rettegett szervezeteket. Az i M azőttnán n e ro J jü ^ B Hogy a lélek tényleg ilyen benyomásokat szerez, az s napjainkban a világnak egy újabb terrorista kihivásweffl nyos, de éppoly igaz, hogy a háború ö n m a g » » véve, n szembenéz! ;e. A harc folytatódik. erőszakos cselekedet,*erkölcsöt nem ad. MáJPés/Pmeg annyi Nap jainkban a sok szerencsétlen jelenségét közvetléníllai| alávaló és brutális vonás van rajta, annyi piszok és kegyet­ gyakorlati Istentagadás beérlelődő gyümölcsének tartják, 'M lenség úszik végtelen, vad áradatában, hogy attól az erkölcs­ amelyen, természetéből fakadóan, n em ls lehet áldás. J j i nek valami különösebb ébredését várni legalábbis bizarr Borzadok a háborii borzalmaitól, nem mert a haláltól félek,-* gondolat. A napi élet kérdései iránt egyre növekedő érdeklő­ hanem mert az irracionális pusztítás és emberirtás není'fér^ dés az egyházi vezetők részéről arra utal, hogy az Egyház fejembe. Ugyanakkor legbensőbb érzésem a szégyenig tudatában van annak a ténynek, hogy jövőnk kritikusan bi­ hogy a XX. század kulturális magaslatán az ősi barbarizmuj zonytalanná, vált. Az emberi haladás ellentmondásos voltát nemcsak semmit nem veszített otromba kegyetlenkedés^ mi sem bizonyítja jobban,-mint az a veszély, amit a technika hanem ellenkezőleg, rafinált szörnyűséggel pusztít most is ] rohamosffejlődése jelent. Túlnépesedés, a környezet szenynyeződésének következményei, az emberiség növekvő tömeGöthér GerfU

ín

mm

-élm ényArról, amiben hiszünk, amit megtapasztaltunk Istenből, nem tudunk nem beszélni, mert ha mi elhallgatunk, a kövek fognak helyettünk tanúskodni. A fén yn ek nem szabad kialudnia, ezért vigyázunk arra, hogy mécseseinkben mindig elegendő olaj legyen. Hogyan tehetjük m eg ezt? Egyszerűen: elmondjuk másoknak, mennyire fontos helye van életünkben Istennek, hogy életünk nem céltalan keresgélés, hogy megváltottak vagyunk. A z örömről beszélünk, arról az örömről, amelyet csakis Istentől kapunk, amely túlcsordul, annyira nagy. A húsvétról beszélhetünk, a mi húsvétunkról, a megváltásról, Krisztustól kapott új életünkről. H add meséljenek nekünk olyan emberek, akik tudják Kiben hisznek. Hallgassuk őket azzal a tudattal, hogy a hit hallásból ered. és van, amit tőlük halljunk. Róbert: A húsvét nekem a sok egyéb dolog mellett, amire emlékeztet, eszembe juttatja, hogy mennyire fontos vagyok Isten számára, hiszen tervének részévé tett engem, Mekkora szeretettel viseltetik irántam és általában mindanynyiunkért az Atya! Sajnos, sokan igazából nem is tudunk erre felfigyelni, pedig csak egyetlen dologra kellene gon­ dolnunk ahhoz, hogy az O nagy szeretetét megértsük: egy szülő mikor adná oda szeretett gyermekét másokért, akár egy idegen ember meg­ mentéséért, főleg, ha nemcsak közömbös valakiről, hanem egy ellenségről van szó? Pedig ha ebbe egy kicsit is belelátnánk, és ezt komolyan vennénk, teljesen másképpen állnánk hozzá egész keresz­ tény életünkhöz. Talán egé­ szen más lenne viszo-nyulásunk végső soron magához Istenhez.

Márta: Sokáig nem tudtam mit kezdeni ezzel az ünneppel. Karácsony volt a ked­ vencem, hiszen olyankor mindenki olyan kedves, minden olyan ragyogó, fényes. Féltem a húsvéttól, főként azért, mert nagymamám elvitt nagyhéten a templomba, ahol ilyenkor egészen különöseknek láttam a szertartásokat. Szomorúak voltak. Örültem, amikor húsvét éjjelén minden egyszerre megváltozott. Vége lett a szenvedésnek. Sokkal később, már felnőttként értettem meg, hogy a borzalmakat, szenvedéseket, ame­ lyekkel nem tudtam mit kezdeni, Jézus értem szenvedte el. Azóta nagyon-nagyon várom évente a következő nagyhetet, majd a húsvétnapi szertartásokat, mert tudom, Krisztus értem tette azt, amit magára vállalt. Nagyon szeret engem.

László: Isten olyan egészen különös. Annyira más, mint ahogy mi, emberek elgondol­ nánk. Talán soha nem tudnám felvállalni azt, hogy teljesen odaadjam magamat mások­ nak. A hétköznapokban sem, nemhogy életem feláldozásáig. Szeretnék másokat annyi­ ra szeretni, hogy ezt megtegyem. Rettentően kevesen vannak, akikért ezt elvállalnám. A családomon kívül, azt hiszem, senkiért sem, pedig tudom, hogy ez lenne a ter­ mészetes. Néha a kicsi dolgokkal is annyira nehezen megy. Amit Jézus Krisztus tett értem húsvétkor, azt senki más nem tette volna meg értem. Az én bűneimért szegezték fel a keresztre, hogy harmadnapra feltámadjon és megmutassa nekem, nekünk az örök életre vezető utat. Ha igazán szeretném őt követni, úgy gondolom, én sem tehetek másként másokkal.

Henrietta: Nem hittem Istenben mindaddig, amíg be nem lépett az életembe. Egy akkori barát­ nőmön keresztül tette, aki súlyos beteg lett. Az orvosok azt mondták, hogy lehet, sikerül a műtétje, de készüljünk fel a legrosszabbra. Talán sosem fogunk vele találkozni. 1994 tavaszán volt az életért való legkegyetlenebb küzdelme. Műtété után egy hétig nem tért magához. Már lemondtunk róla. Csak az édesanyja imádkozott éjjel-nappal. A rákövetkező vasárnapon először nyitotta fel szemeit. Gyenge volt, de mintha mosolyt láttunk volna az arcán. Felgyógyult. Édesany­ ja másnap elmondta, hogy ez volt Isten legnagyobb húsvéti ajándéka. Nem is tudtam, hogy húsvét napja volt. Kiesett ez az idő az életemből. De azóta sok minden megváltozott. Csoda volt? Vagy nem? Nem tudom, de Isten azóta nagyon fontos lett számomra.

Balázs: Családomban mindig megünnepeltük a Húsvétot, kicsi koromtól mostanáig. Most sem hagyjuk ki. Egész családom ilyenkor elmegy a templomba. Leginkább a gyerekek örülnek, hiszen végre van egy olyan nap az életükben, amikor nem kell korán lefeküdni. Ott lehetünk a húsvéti gyertya fényénél. Ők még nem értik ezt, de majd, ha felnőnek, meg fogják, hiszen sokat szoktunk feleségemmel nekik Krisztusról mesélni. Elmondjuk nekik, hogy mit tett értünk, mitől vagyunk megváltottak, miért vagyunk hálásak életünkért, mennyire érezzük segítségét minden nap. Azt szeretném, ha gyermekeim jó keresztények lennének, Isten gyermekei, akik vállalják az áldozatot másokért, akik szeretik az életet és Istent. Ezért nem tudunk mi sem másként élni otthon. Ők mindent tőlünk tanulnak. Összegyűjtötte: Bakos István

MégIS* 1004/1

interjúor I

ATYA, HOGYAN TUD/A A SZERELMET KÖNNYEN ATVESIELNI?

0

Február 18-án este különös beszélgetésre került sor szemináriumunk nagytermében. A Szerelem a pap életében volt

<

Egyik beszélgetőtársunk Portik Hegyi Kelemen, székelykeresztúri plébános volt. A beszélgetés után kérdeztiL

<

Kérem, beszéljen arról, hogyan történt a meghívása Istentől a papi szolgálatra, és hogyan tudott erre igent mondani. Már a családom egy olyan közeg volt, ami lehetővé tette, hogy ez a hívó szó eljusson hozzám. Nyolcadikos korom­ ban, amikor döntenem kellett, hogy hol folytatom tovább tanulmányaimat, ekkor egy nagyon komoly keresési idősza­ kon mentem keresztül. Ez a keresés főleg imádságban tör­ tént. Május hónapban gyakran imádkoztam, és Istentől kér­ tem útmutatást. Arra m ár nem emlékszem, hogyan győződ­ tem meg arról, hogy nekem Gyulafehérvárra kell jönnöm az akkori katolikus kántoriskolába. Egy viszont biztos, hogy eleinte nem akartam idejönni, azután pedig határozottan éreztem, hogy itt a helyem, és azóta soha nem vetődött föl komolyan a hivatás kérdése. Másodéves teológus koromban, amikor több évfolyamtársam megszakította tanulmányait, mert nem vállalták a papságot, akkor én is elgondolkodtam, de a legkritikusabb időszakban sem kételkedtem a hivatásom felől. Ezt a döntést folyamatosan meg kellett újítanom, de ez már nem volt olyan nehéz. Mi volt a f ő probléma akkor, amikor bizonytalan volt abban, hogy pap legyen-e vagy sem? Esetleg a cölibátus vagy egyéb dolgok? Lehet, hogy a cölibátus is fölmerült az, hogy tudom-e vál­ lalni, de inkább az volt a kérdés, hogy Isten hol akar engem látni. Egy másik probléma is volt ebben az időszakban. Az akkori vallásos folyóiratokban többször olvastam a megté­ résről, és azt ismertem föl, hogy ez az én életemben még nem játszódott le, ugyanis hagyományos vallásosságban nőt­ tem fel. Igyekeztem ezután minden ezzel kapcsolatos köny­ vet, ezzel kapcsolatos cikket átolvasni, hogy majd a papsá­ gomat jobban meg tudjam élni. Istennek az ajándéka volt, hogy másodéves kispap koromban ezt a megtérést is átéltem, nagyon mély istenélménnyel egybekötve. Hogyan fogadta a meghívást erre a beszélgetőestre? Könnyen igent tudott-e mondani, vagy pedig nehezebb volt, mert úgy gondolja, hogy még Önnek is vannak a témával kapcsolatban kérdései, nehézségei? A z előadásra való jövetel elvállalása nem volt nehéz, első­ sorban azért, mert voltam m ár a szeminaristák nevelője. Tudom mennyire fontos, hogy a kispapok a papságról hallja­ nak, kérdezhessenek. Tudom mit jelent az, ha valaki a pasztorációból jön és beszél velük, nekik, megosztja gondjait, nehézségeit, ugyanakkor az örömeit is. Szívügyemnek tekin­ tem a kispapok életét. De ott volt a másik oldalon az is, hogy tényleg tudok-e valamit nyújtani nekik, hasznos lesz-e az az idő amit velük töltök, képes vagyok-e igényeiknek va­ lamennyire megfelelni, választ tudok-e adni a felvetődő kér­ déseikre. A Szentírásnak az a mondata, ami a vasárnapi ol­ vasmányban szerepelt, Izajásnak a meghívásából: „íme, itt vagyok, engem küldj”, biztatott, hogy mondjak IGENT. Bár

éreztem a mag gyengeségét, mint! ahogyan átéreztei azt Izajás is, vagy' akár Péter is a cs, dálatos halfogás után. Isten ilyen eszközöket, mint! amilyen én vagyok, fel tud használni | mások szolgála' És ez segített,, 1ho igent mondjak. Az előadás alatt ön nagyon ha­ tározott válaszokat1 adott arra, hogyam lehet a szerelmet 1 könnyen „átvészeli ni ” Istennel a pap­ nak. Azt mondta, 1 I Istennel ez nem 1 nehéz. Mégis volt-e olyan pont az életében, amikor ez nem .■ volt olyan könnyű, mert esetleg nem érezte annyira közel 1 Istent és megingott? Először is azt szeretném kihangsúlyozni, hogy a szerelmet nem túlélni kell, hanem megélni, és pozitív értékként beépí­ teni az életbe, mert ez egy isteni ajándék, amit mindenki ] megkaphat, és a maga módján meg is éli azt. Ezért a kérdés úgy tevődött fel számomra, hogy hogyan élem meg ezt a szerelmet, ami jön és nem lehet kikerülni, ami ellen nincsen „védőoltás”, ahogyan az egyik szakember mondta. Ahhoz, hogy pozitív dolgok szülessenek meg ebből, hogy se önmagamban, se másban ne tegyek kárt, ahhoz nagyon szükség az Isten kegyelme, segítsége. Ezért aláhúznám most is, hogy, akár papnak, akár más kereszténynek, a legfontosabb az, 1 hogy szoros kapcsolatban éljen Istennel. Ha ez a szoros kap-1 csolat megvan, akkor akár a szerelem, ami nem veszélyektől mentes, akár más probléma, próbatétel, esetleg kísértés, akkor tud pozitívan beépülni az ember életébe, ha azt Istennel tudja megélni, Istennek a segítségével tudja a buktatókat el- ■ : kerülni, vagy Isten irgalmába helyezni azt, amit nem Isten j akarata szerint élt meg, és esetleges esését, amiből rögtön igyekszik felállni. Ön szerint a papoknak hány százaléka bukik el ennél a pré lémánál? Erre nem tudok választ adni, belső fórumra tartozik, de az jut az eszembe, amit egy lelkigyakorlaton hallottam. Száza- j lékban kifejezve, legalább annyi, ha nem több pap tartja meg a fogadott hűséget, mint amennyi házas férfi. m é g is

m

m

—interjft— Fordultak-e Önhöz papok, esetleg kispapok ilyen jellegű problémákkal? Igen, mások is fordultak hozzám, és én is fordultam m á­ Az beszélgetés másik meghívott résztvevője Szénégető István, sokhoz. Sőt mondhatom azt, hogy az ilyen jellegű gondja­ marosvásárhelv-remeteszegi plébános volt. Ót is kérdeztük. inkat megbeszéltük azokkal a papokkal, akikkel családias paptestvéri viszonyban élünk. A mélyebb, intimebb dolgokat Kérem beszéljen röviden arról, mikor és hogyan érezte meg a pedig volt, akikkel négyszemközt beszéltem át. Ezt a prob­ hívást a papi életre, és hogyan tudott arra igent mondani. lémát is sokkal könnyebb közösen hordozni, mint egyedül. XI. osztályos koromban világos volt számomra, hogy vonz a színművészeti pálya, és el is indultam e pálya felé. Arról ál­ Tudott-e mindig segíteni az Önhöz fordulókon? modoztam, hogy így fogom az embereket szolgálni. Később Nagyon sokszor megtapasztaltam, hogy eszköz voltam, de megismertem egy keresztény ifjúsági közösséget, amelyet az a Jó Isten az, aki akár rajtam keresztül segített másokon, akkori káplánunk vezetett. A csoportba való bekerülésemmel akár nekem segített valakin keresztül. járó változások az életemben egy olyan folyamatot indítottak el, hogy felmerült bennem a gondolat: egészen Istennek fo­ A kispapoknak mit tanácsol, hogyan készüljenek kispapi gok élni. Mindenesetre az érettségi tájékán már biztos volt, éveik alatt ennek a problém ának a kivédésére, és mire fe k ­ hogy nem színművészeti pálya, hanem papság, és ezt már tessenek hangsúlyt? nemcsak szüleimnek, de baráti körömnek is elmondtam. Ezt a A z első dolog a nagyon személyes, mély jézusi kapcsolat felismerést azután tovább kellett mélyítenem, és többször kiépítése és megélése. Először gondolok az Oltáriszentségmeg kellett újítanom, hogy tényleg akarom-e és képes leszekben jelen levő Jézussal való kapcsolatra. A szentséglátoga­ e erre. Ebben nagyon sokan segítettek. Volt tanáraim közül tás, szentségimádás az, amely annyira belevésődött az éle­ talán kevesen, de nevelőim közül főleg P. Nemes Ödön SJ, és tembe, hogy ha az időm egy részét nem igyekeztem erre Portik H. Kelemen atya nyújtottak sok segítséget ebben. fordítani, akkor m ár éreztem a hiányát. És ez az, ami segített nekem. Ha szükséges volt, éjjel is fölkeltem, és bementem a A cölibátust mennyire könnyen tudta vállalni? templomba megbeszélni az ilyen és ehhez hasonló problé­ Először is én nem szeretem ezt a szót, hogy cölibátus. A papi mákat Jézussal. Ilyen személyes kapcsolat nélkül nem nőtlenség szót sem szeretem, mert gondolom, ez csak arra mertem volna vállalni a papságot. Ha ez valakiben nincs vonatkozik, hogy egy pap hogyan élhet nő, feleség nélkül és meg, akkor addig, amíg ki nem fejlődik ez a személyes lelki milyen viszonya legyen általában a lányokkal, nőkkel. Én azt kapcsolat Jézussal, addig nem ajánlom, hogy vállalja a papi a szót szeretem, amelyik benne van a Bibliában: a szűz és hivatást. A másik dolog, hogy legyenek nyitottak más pap­ szüzesség. A szűzi hivatásnak a bibliai értelme, hogy Isten testvéreik felé. Nyitottság szükséges ahhoz, hogy megosszuk kiválaszt egy embert, és vele valamilyen szép terve van, hogy gondjainkat, örömeinket, és befogadjuk valakinek a gond­ nem csupán természetes, hanem természetfeletti családot ala­ jait, örömeit. Ha ez a kölcsönösség megvan, akkor létre jön pítson. Mária ezért kettős értelemben lesz Anya: Jézus anyja a papi család, papi közösség. Természetesen ezt éltetni, épí­ és az Egyház anyja. Neve pedig egyházi értelemben: Szűz teni kell. És ha a pap egy ilyen közösséghez tartozik, ez a Mária. közösség segítséget tud nyújtani neki a problémák megoldá­ Iste n meghívott engem, nemcsak a papi életre, de a szüzes­ sára. Harmadik dolog, amit nagyon alá szeretnék húzni, az ségre is. Mikor ezt fölismered, az első érzésed az, hogy erre újrakezdés. Egyik lelki író mondja: Ahogy a szívünk folya­ képtelen vagy, és felteszed magadnak a kérdést, hogy tudod-e matosan ver, úgy kell folyamatosan újrakezdenünk a lelki­ majd vállalni, képes vagy-e rá. Szintén a. nevelőimnek jutott életünket. itt nagy szerep. Nemes Ödön atya tartott erről egy konferenci­ asorozatot. Mondhatom, hogy az imádság és a szűzi élet vál­ Végezetül, Ön szerint a mai leromlottabb erkölcsű, szabado­ lalása a két sarokpontja volt az én személyes lelki fejlődé­ sabb társadalomban nagyobb veszélynek vannak-e kitéve a semnek a szemináriumban. Bennem meg is erősödött, hogy cölibátus megtartásában a papok mint régebben? ez lehetséges, és láttam magam előtt ilyen szűzi, papi példá­ Nagyon valószínű, hogy igen. Több a kihívás, több a kí­ kat, és azt mondtam, hogy ezen az úton én is elindulok, és sértés. Különösen a televízión keresztül nagy veszélynek örömmel vállaltam. van kitéve a pap. Amikor én elkezdtem a papi életemet élni, A szüzesség ma számomra azt jelenti, hogy mivel Isten az első hét évben, a változásig, ritkán néztünk tévét, nem is megtisztelően kiválasztott engem, én is azt akarom minden igazán volt mit néznünk. Nagyon nehéz, de nagyon-nagyon nap mondani, hogy „Jézus Krisztus, én is megpróbállak vá­ fontos, hogy jól válogassunk a tévéadásokban. Maga a világ lasztani Téged”. Ez engem kísér és örömet jelent. De szüzes­ is nagyobb veszélyeket, buktatókat hoz a pap életébe, mint ségem arra irányul, hogy családot alapítsak, melyben minden­ régen. Ezeket elkerülni nem lehet, ezekre a támadásokra fel ki, aki Isten akaratát cselekszi a közösségben, az nekem kell készülni. Egyedül ezt a harcot megvívni nem lehet, csa­ anyám, apám, tesvérem és rokonom. kis Istennel és segítőkész testvérekkel. Ezért az Istennel való személyes, folyamatos kapcsolatot tartom a legfontosabbnak Ön szerint a cölibátusra tényleg szükség van-e, vagy ez csak és ezzel párhuzamosan a krisztusi közösségben való életet. egy az Egyház által megkövetelt feltétel, ami nem is lenne Bodnár Attila szükséges? Istennek sokkal gazdagabb a fantáziája, mint amilyen a

SZABADON AZ ÉRZÉSEKKEL?

9

—int er jú — miénk. Nem lehet azt mondani, hogy mindenki házasságra hivatott, hogy férfiak és nők, házasodjatok. Ez így nem igaz. Isten Országa ennél színesebb. Istennek nagyon fontos esz­ köze a szüzességre elhívott, megszentelt életet élő személy az Ő országának az építésében. Tehát erre „azért van szük­ ség”, mert ez Isten gondolatvilágában létezik, és Isten egye­ seket erre tényleg meghív. Nemcsak a természetes család létezik, hanem a természetfeletti család, az Egyház családja is, mely nem a férfi ösztöneiből, hanem Isten akaratából épül. Mennyire ment bele könnyen abba, hogy eljöjjön erre az előadásra? Nem merült-e f e l Önben az a gondolat, hogy esetleg nem tud minden kérdésre válaszolni, mivel esetleg Önnek is vannak még ezzel kapcsolatban kérdései, hiányos­ ságai? Mikor meghívtak, azt mondtam, örömmel eljövök. Azt már akkor tudtam, hogy erről én elméleti előadást tartani nem akarok. Én egyszerűen saját tapasztalataimat akartam meg­ osztani veletek. Ön szerint a mai papok hány százaléka bukik el ezen a téren? En ezt sem egyéni, sem papi, sem plébánosi minőségemben nem tudom. Néha eszembe jut, hogy létezhetnek ilyenek. Valamelyik költő mondja, hogy „csak ne felemásan, csak ne felemásan” . Ha vannak ilyen paptestvérek, ők akkor is test­ véreim, és néha szoktam értük imádkozni. És ha feltételezzük, hogy vannak, akkor Ön szerint mi az a pont, ahol elbuknak? Mi az a határ, amit nem szabad átlép­ nünk, hogy ne essünk bele könnyen a csapdába? Van-e Ön szerint ilyen pont, határ? A kérdés az, hogy folyamatosan tudatában vagyok-e annak, hogy mire hívott el engem Isten. Ha Isten elhív az Ő szolgá­ latára, a Vele való egységre, és ezt most kikezdi egy szere­ lem, bekerül egy nő az életembe és belemegyek ebbe a kap­ csolatba, ott nincs megállás. Annak természetes következ­ ménye a gyakori együttlét, a nagyon sok beszélgetés, kike­ rülhetetlen a testi szerelem, gyerekek fognak születni. Itt el­ kezdődik az életnek egy olyan rendezetlensége, ahol nem mondom hogy Isten elhagy bennünket, vagy kevésbé fog szeretni, csak - mondjam úgy - s zegény Isten nem igazán tudja, mit is akarunk, akkor milyen úton is vezessen. Tehát ahol figyelni kell, az az, hogy ha valamire feltettem az életemet, akkor azon az úton lehetek szent. A boldog élet titka az egyszer jól meghozott döntéshez való kitartó hűség. Ha például házasember vagyok, akkor csak a családom szol­ gálata útján leszek szentté, mert erre szerződtem Istennel, amikor személyes szövetségre léptem vele. Vagy legyek pap és szűzi életet élő felszentelt ember, akkor pedig csak az Úr, az elöljáróim és plébániai közösségem szolgálatán keresztül. Nincs más út. Ami ezen felül van, az bűn. És mégis, ha esetleg a pap észre sem veszi és kezd érzel­ meket táplálni egy nő iránt, amit már nem tud kontrollálni? Mit tegyen? Tudja-e az ember egyáltalán kontrollálni az érzelmeit?

Szerintem az ember tudja kon­ trollálni az érzd meket. Az ember saját magának pf rancsol, nem egy külső erő, nem egy másik embe" Az igaz, hogy minden hatással van a szellemei re, de az ember nek az a méltós£ ga, hogy autód* terminációra képes, és ebbe a szerelem élmény) is beletartozik. Lehetetlen az, hogy a szerelem fog az orromnál fogva vezetni, és egyszer arra ébredek, hogy olyat tettem, ; amit nem is akartam. Szent Pál mondja egy helyen, hogy ói én szerencsétlen ember, mennyire a jót akarom tenni, és azt teszem, amit nem akarok, a rosszat. Ez igaz. De meg vágyóig győződve, hogy a szerelem esetében az ember képes a nag§ botrányokat, töréseket az életében megelőzni azzal, hogy nem megy bele. Tehát Ön azt akarja mondani, hogy ezeket az érzelmeket m meg kell próbálni elnyomni? Nem. Egy érzést sem szabad megpróbálni elnyomni, hanem csak a helyére kell tenni. Fordultak-e Önhöz már ilyen jellegű problémákkal papok, i vagy kispapok? A papok egy külön családot alkotnak az Egyházban. Kevés alkalommal, de őszintén, barátian és testvérien beszélgeti" ezekről a kérdésekről. Én tanácsot eddig senkinek nem ad­ tam. Fontos, hogy ezeket egymás között megosszuk, megT széljük. Mégis, ha tanácsot kellene adnia mai kispapoknak, milyen tanácsot adna, hogyan készüljenek kispapi éveik alatt, ho*L ne bukjanak el a nőkkel való kapcsolatuk terén? Keresni és újra-keresni Jézus jelenlétét. Végül egy utolsó kérdés. Ön szerint a mai züllöttebb erköl sű, szabadosabb társadalomban nagyobb veszélynek van­ nak-e kitéve a papok, mint esetleg p á r évtizeddel ezelőtt1 Nem a világgal van a baj. Azt lehet mondani, hogy a jelen­ kor mindenféle bolondériájával együtt nagyon sok veszélyt: és többféle kihívást ad egy Isten útján járó személynek, egy papnak. De ha benne vagyok Isten jelenlétében, ha egy kö­ zösségben vagyok, ahol a testvérek engem lelkileg megt nak és én velük együtt Isten előtt vagyok, eltörpül ennek a bűnösnek mondott világnak a veszélyessége. Bodnár AtM

--------------------------- ---

10

---------------------------------------------J

M lg ls M C 1

-közösség-

■

é w

íI h

H

H

A végzősök közül is tagjai voltak négyen szerkesztőségünknek. Ókét kérdeztük. Lapunknál végzett munkájukat ezúton is kosza

Mit jelentett számodra a MégIS és mi kötött hozzá? Karácson T ib o r: Elsősorban újságírói végzettségem kamatoztatása volt az, ami hozzákötött a MégIShez, másod­ sorban a társaság, a szerkesztőségi ta­ gok. Igaz, én is úgy kerültem be, hogy megírtam az első sportcikkemet, amely nagyon sikeres volt, és ennek követ­ keztében - gondolom - az akkori főszerkesztő beválasztott a tagok közé. A következő évben már én voltam a főszerkesztő. Már az én feladatom volt a tagok összetartása, irányítása stb. N a­ gyon jó volt a hangulat. Mindenkinek megvolt a maga szerepe. Főleg a tör­ delési éjszakákat szerettem. Mindenki mondott összevissza, a másik kettő kiabált egymásnak, a harmadik röhögte őket, nagy zűrzavar és reggelre m eg­ volt a MégIS, nyomdára kész. M ajd az újonnan kinyomtatott újság megün­ neplése. Itt néztük át és beszéltük meg a hibákat, hiányosságokat, majd újabb ötletek születtek stb. Tehát a hangulat megvolt. A negatívum az volt. hogy nagyon kevés személyt érdekelt az új­ ság. Nagyon kevesen írtak cikkeket. Szinte mindent a szerkesztőknek kellett írniuk és tenniük. Pedig mindenki előtt nyitva volt a szerkesztőség ajtaja. Ez volt talán a másik motiváció, hogy a MégISsel foglalkozzam. Fenn kellett maradnia, amit valaki annak idején ne­ hezen elindított. És szerencsére még ma is megy. Talán mindig is az anya­ giakkal gond volt, de hál’ Istennek volt és van gondviselés.

WtéglS*««004/1

Hogy emlékszel vissza a teológián eltöltött évekre, és mit tanácsolsz az „ utókornak ”? K. T.: Azt hiszem erre a kérdésre re­ génnyel lehetne válaszolni. Minden­ képp pozitív dolgokra tudok most viszszaemlékezni hirtelen. Nagyon jó volt a társaság. Jó a környezet, jók a bará­ tok, egyszóval jó volt minden. Persze nem könnyű egy közösségben élni, de azt sem szabad, hogy a közösség éltes­ sen téged. Tenni kell mindig valamit a közösségért, hogy te éltessed a közös­ séget. Mindig kell valamit adnod m a­ gadból a közösségnek, barátaidnak, ta­ náraidnak stb. Szerettem tanáraimat és hálás is vagyok nekik. Szerettem bará­ taimat, környezetemet. Mindenképp hálás szívvel gondolok vissza az itt el­ töltött évekre, és azt hiszem, mindig is hiányozni fog ez a légkör. Kik voltak azok a személyek, akik mély hatást gyakorollak rád? K. T.: Líceumi éveim alatt György Tibor spirituális, aki közvetlenségével, humorával lelkesedésével nagyon pozi­ tív hatást gyakorolt rám. Majd a jelen­ legi plébánosom Dávid György, aki er­ kölcsi és anyagi támogatásával, és ma­ gával az életével még most is példa­ képként áll előttem. Sokat tanultam tő­ le. Hálás köszönet mindkettőjüknek, és Isten áldását kérem munkájukra és éle­ tükre. Persze nem feledkezem meg az itteni barátokról sem, akik előtt mindig nyitott volt a szívem minden gátlás és visszafogottság nélkül. Akik előtt min­ den problémámat kitárhattam, mert tudtam: bennük megértésre találok. Ki számodra Jézus Krisztus? K. T.: Egy szerető jó barát. Azt hiszem ebben minden benne van. Izajás szava­ ival élve nem félek, mert tudom, hogy mindig velem van. K i számodra a pap? K. T.: Mindenkinek mindene. Mint ahogy Jézus is az volt. Mindene volt a betegeknek, elhagyatottaknak, szegé­ nyeknek, gazdagoknak, üldözőinek, barátainak, ugyanúgy a papnak is an­ nak kellene lennie, hisz ő Krisztushor­ dozó. Persze emberek vagyunk, nem

lehet mindent tökéletesen megtenni és megélni, de Krisztusnak elég, ha töre­ kedünk: „Legyetek tökéletesek!”; „Sze­ resd felebarátodat, mint önmagadat!” Ebben benne van, hogy milyennek kell lennie egy papnak. * Milyen elképzelésekkel indulsz el az előtted álló úton? K. X : Elképzelések vannak, viszont sokszor az elmélet nem passzol a gya­ korlattal. Ezért nem is akarok elképze­ lésekkel indulni az előttem álló úton, hanem inkább arra törekszem, hogy az akkor és ott megélt pillanatot teljesen tudjam megélni, tudjam adni magam. Majd az adott helyzetben beválnak az elképzelések is. Ezt előre megmondani nem lehet. Mindenképp fontos, hogy szeretettel és megértéssel forduljak bár­ kihez, aki hozzám folyamodik majd segítségért. Mert sokszor nem is kell mondani semmit, elég ha teljes figye­ lemmel, bizakodó lélekkel fordulsz embertársad fele és meghallgatod őt.

Mit jelentett számodra a M égIS és mi kötött hozzá? Bakos István: Néhány évvel ezelőtt még a kísérletezés időszakában volt a MégIS. Éppen tördelőre volt szüksége. Szerettük volna tudni, mire képes ez a lap. Az egyszínű nyomásról akkor tér­ tünk át a színesre. Minden forrongott, utakat kerestünk, és minden egyes lap­ számot külön megünnepeltünk. Mindig volt aminek örülni, ha valami új ötlet, vagy egy új szám napvilágot látott. A jókedv, az együttdolgozás volt a leg­ szebb. Az újság számára a nagy dolgok igazából mindig a közös munkából születtek. Azóta a MégIS velünk együtt felnőtt. Éppen ez a folyamat az, amely ehhez a laphoz kötött. És megláttuk, mi lett belőle: a mi lapunk, azok számára, akik minket valahol várnak. Hogy emlékszel vissza a teológián el­ töltött évekre, és mit tanácsolsz az „ utókornak”? B. 1.: Ahogyan a MégIS legfőképpen üzenethordozó szeretne lenni, olyan üzeneté, amelyből igazán táplálkozni lehet, így minden embernek kell legyen

11

-közösségA a H S A A

ahogyan akarok. Egészen másról van j itt szó: saját tervek helyett a krisztusi tervre figyelni, amely mindig „most” jön, akkor, amikor rá vagyok hangolód va. Ha nem figyelek a mostani pil ra, lehet, hogy a lényeg mellett mindig! el fogok menni. Ha úgy közelítem meg] a kérdést, hogy mit szeretnék majd papként tenni, akkor egyszerűbb a vá­ laszom. Lehet, hogy olyan kihívások-] kai fogok találkozni, amelyekre most még nem is gondolhatok. Nyitottnak lenni, talán a legjobb terv. Nyitottná ‘ lenni Istenre, a jövőre. Mindez az Eg ház nyitottságából ered.

valami saját üzenete környezete számá­ ra. Ami megmarad, ha valaki valahon­ nan távozik, talán egy mondatba össze­ foglalható, és ez az a mondat, amelyet mindannyian beleírunk a hátramaradot­ tak szívébe. Ez az, amit adhatunk: va­ lóságos önmagunkat, azt, ahogyan néha megtanultunk lemondani legalább egy rövid időre önmagunkról, és egy kicsit a másikat előtérbe helyezni, azokat, akikkel megáldott a Gondviselés. A legszebb teológiai emlékeim azokhoz az emberekhez fűződnek, akik valami­ lyen szinten fontossá váltak számomra, akikkel együtt voltam boldog és akik­ kel, ha kellett, megtanultam együtt sír­ ni. Ok mindenféleképpen hiányozni fognak nekem. Más üzenetem nem is lehet az utókornak, mint bátorítani őket, hogy legyenek önmaguk azokkal szemben, akik Isten ajándékai számuk­ ra. Megéri! Kik voltak azok a személyek, akik mély hatást gyakoroltak rád? B. I.: Szülők, testvér, az a néhány jó barát, közömbös emberek, ellenségek, hiteles papok, jó keresztények, embe­ rek, akikkel lehet, hogy csak futtában találkozott a tekintetünk, de lehet, hogy mély nyomokat hagytunk egymás szí­ vében. A sor hosszú. Minden találko­ zás az életben egy csoda. Amikor a bennem levő krisztusi találkozik a ben­ ned levő krisztusival, arra a pillanatra megvalósul Krisztus akarata: „Isten or­ szága közietek van!” Sokat kaptam az emberektől: szeretetet, megpróbáltatá­ sokat, örömöket, könnyeket, nevetést, sóhajokat, egyszóval élettel tele életet. Ha valamikor legalább ennyit képes le­ szek nekik visszaadni, talán elmondha­ tom, hogy éltem. Örömmel.

12

Ki számodra Jézus Krisztus? B. I.: Jézusról, az Istenről, szinte lehe­ tetlen beszélni, hiszen kimeríthetetlen az a bőség, amely belőle árad. Annál könnyebb a személyes Jézusról szólni, aki valamikor belépett az életembe, és folyamatosan társként mellettem áll. Nemcsak Úr, hanem minden Általa, Vele, Érte történik. A Jézust kereső ember sosem a nagyszerű dolgokban, a befutott emberekben találja meg Őt; annál inkább ott van, amikor a kive­ tettekkel, a leírtakkal, a senkikké kikiáltottakkal találkozunk. Az ilyen em­ berekben Jézus lép hozzánk anélkül, hogy keresnénk Ót, hiszen Ő előbb akart velünk találkozni. Csupán csak meg kell tanulnunk egy kissé jobban látni: Öt látni mindenben, min­ denkiben. Ki számodra a pap? B. I.: A pap Isten embere, Krisztus ál­ tal megpecsételt életű. Nem tehet mást, mint amit Krisztus tett: mindenkinek mindene legyen, társ azoknak, akik az üdvösség útján járnak. Lássa az igazsá­ got: Krisztust ebben a világban, ahol él, azokban, akikkel él. És amit meglá­ tott, élje! Krisztus papja a harmadik év­ ezredben csak ezt teheti. Milyen elképzelésekkel indulsz el az előtted álló úton? B. I.: Felelőtlenségnek tűnhet, ha azt mondom, hogy nincsenek terveim. Ha egyáltalán tervekről beszélhetek, a jö ­ vővel kapcsolatosokra úgy tekintek, mint amelyek összefüggésben vannak a jelennel. Krisztusi módon megragadni a pillanatot nem úgy kell, ahogyan a manapság túlmediatizált „carpe diem!” szólam sugallja: mindent félretéve élni,

Mit jelentett számodra a MégIS és mi kötött hozzá? Sebestyén Ágoston: Ennek érdekes története van: „beleestem, mint PilátusJ a Krédóba.” Harmadéven az EME1 pénztárosának választottak és a MéglSl akkori főszerkesztője, Karácson Tiborf megkért, hogy legyek a MégIS pénz-; tárosa is. Szívesen vállaltam. Aztán ; szabadéven a szerkesztők kértek egy vagy két cikket tőlem, amit termén" sen örömmel meg is írtam. Amikor I visszajöttem ötödévre, a szabadév uÉn] meghívtak az első MégIS gyűlésre. 5 Szívesen mentem. Azóta ott vagyok. Pénztárosból szerkesztő. Az elmúlt ■ másfél év alatt mindig örömmel vállil tam fel egy-egy cikk, esetleg interjú íi készítését. Érdekelt az újság, és most* mindig örömmel veszem kezembe, ol­ vasom át, még akkor is, ha esetleg tu-j dóm teljesen, mit tartalmaz. A szer­ kesztőségi tagok is egy jó csapattá fen tünk össze. Embereket ismertem meg, j emberekkel tudtunk beszélgetni, akij kel a közös cél nélkül talán szót sem ! váltottam volna. Hogy emlékszel vissza a teológián el­ töltött évekre, és mit tanácsolsz az i „utókornak”? S. A.: Hat év hosszú idő, nagyon sok minden történik azalatt az emberrel. Ez alól én sem vagyok kivétel. Voltak az elmúlt évek folyamán szép és kellemi len percek egyaránt. De hát, hol vana| a hely, ahol minden kellemes, nincse­ nek hibák? A kellemetlen eseménye*'** két, dolgokat lassan-lassan elfelejtem, szép és kellemes események, dolgok emlékké válnak. Jó volt itt lenni. Meg] tanultam szenvedni, megtanultam bol dognak lenni. Lelkiekben is sokat gi dagodtam. Elnézem a mostani első-i sodéveseket, és bennem is megfogat mazódik a közhellyé vált kijelentés: —

—közösség— „Bezzeg a mi időnkben!” Változik a világ, és itt bent is sokat változtak a dolgok az elmúlt évek alatt. Természe­ tesen ez nem rossz, csak tudni kell az új lehetőségekkel élni. Ezért arra kérem az utánunk jövőket, imádkozzanak és dolgozzanak. Tanuljanak meg felnőtt, önálló emberekké válni. Sokszor nem lesz könnyű, de ne felejtsék, a rózsák­ hoz az út tövisen keresztül vezet. Kik voltak azok a személyek, akik mély hatást gyakoroltak rád? S. A.: Többször is nagyon komolyan átgondoltam hivatásom történetét, ke­ resve azokat az eseményeket, azokat a személyeket, akik annyira mélyen ha­ tottak rám, hogy biztosan kimondha­ tom, ezért is indultam el a papság út­ ján. Sosem sikerült azonosítani, kivéve a szüléimét. így biztosan kijelenthetem, hogy édesapám és édesanyám Istent szerető életpéldája nélkül nem biztos, hogy pap lennék. Ez nem azt jelenti, hogy szüleim a „templomból” sosem maradtak el. De láttam imára összekul­ csolt kezeiket, Istenben bízó magatartá­ sukat. Hatással voltak rám biztosan a nagyszüleim, egyszerű, de mélyen hivő emberek. Sokat köszönhetek volt plé­ bánosomnak, Szecsete Lászlónak, vala­ mint jelenlegi plébánosomnak Balázs Imrének. Kiegyensúlyozott, hivatásuk­ hoz méltón élő emberek. Nem lenne teljes a felsorolás, ha nem említeném meg egykori igazgatómat, Szakács Lajos atyát és László Áron spirituálist. Isten és ember iránti szeretetük nyil­ vánvaló. Ki számodra Jézus Krisztus? S. Á.: Sokszor feltették már ezt a kér­ dést számomra. Válaszom mindig így hangzott, és most is azt mondom: Jézus barátom. Ebben a kijelentésben többről van szó, mint Mesterről, többről van szó mint példaképről. Tudom, azt, hogy Jézus barátom. Barátom, mert ér­ dek nélkül, számítgatás nélkül adta ér­ tem életét, váltott meg engem, hívott meg engem. És én is barátja akarok lenni, aki, nem megéri vagy nem éri meg alapon, hanem egyszerűen érte akarok élni, cselekedni, szeretni. Per­ sze ezek igen súlyos szavak emberi ajakról. Tudom azt, hogy nem vagyok tökéletes, de törekszem úgy viszonyul­ ni Jézushoz mint egy barát. Ennek megvalósítására egy élet nem elég. K i számodra a pap? S. Á.: A pap számomra jó ember és jó keresztény, akinek a személyében Isten

cselekszik, ugyanakkor, aki Isten nevé­ ben cselekszik. M ilyen elképzelésekkel indulsz el az előtted álló úton? S. Á.: Amikor valaki hosszú útra indul, útitervet készít. Most indulás előtt ter­ mészetesen nekem is vannak terveim, elképzeléseim. Nem biztos azonban az, hogy ezek kint az életben működni is fognak. Arról van szó ugyanis, hogy minden plébániai közösség más és más, ezért lehet, hogy egy-két fontos­ nak tűnő elképzelést, tervet fel kell adni, s másokat kell készíteni helyet­ tük.

évet átaludtam. És a többi tizenhat év? ... a múlt már nem és a jövő még nem a miénk. A jelent kellene megéljük, de azt tényleg - és ne csak leéljük. Dog­ matikából tanultam a creatio continuaról (folytonos teremtés), ami mélyen megérintett. Hogy én Isten teremtő ke­ zének meghosszabbítása vagyok?! Iga­ zán nagy felelősséggel látott el - de an­ nál nagyobb kitüntetés! Jó ezt fontolóra venni! K ik voltak azok a személyek, akik mély hatást gyakoroltak rád? L. R.: Valamiképp mindenki hatással van rám. Volt, akit látva eldöntöttem, én is hasonlóképp akarok cselekedni, élni, míg másoktól azt tanultam meg mit ne tegyek úgy, ahogy ők. így pró­ báltam ebben a közösségben élni. K i számodra Jézus Krisztus ? L. R.: Ha Jézusról képet festenék amit még soha nem próbáltam, de jó ötlet. Még szentelés előtt! - a jó pász­ tor képét festeném, vagy azt az embert, akinek a gyerek, a bűnös asszony és Zakeus is fontos. Ő egy igazi barát, aki igazságos. Megszomorítom, ha nem a jó és szép mellett döntök. Ezt valami­ képp meg is jegyzi, de nagy szeretettel, megértéssel és kezét mindig felém tart­ ja. Ha nem lenne Isten, biztos a barátok és pedagógusok védőszentje lenne! Ő egy igazi pedagógus is számomra sokat tanulhatnánk tőle e téren is.

M it jelentett számodra a MégIS és mi kötött hozzá? László Rezső: Számomra mottó a „mégis”. Sokszor ez a szó indított, hogy harcba szálljak a szürke hétköz­ napokkal, és ne engedjem, hogy csak éljek. A Mégis-ben való munka is ha­ sonló. Ugyanakkor a közösségi munka, mindig feltöltött, lelkesített és edzett (a birkózó terem ajtaján áll: ha nem szen­ vedsz, nem nyersz). Szeretek alkotni, valami szépet hozni létre és ezt mások­ kal is megosztani. Hogy emlékszel vissza a teológián el­ töltött évekre, és mit tanácsolsz az „ utókornak”? L. R.: Az idő ha így, ha úgy, de eltelik. Fontos volna, kihasználni. Panaszko­ dunk, hogy nincs idő semmire, és rög­ tön meg is nyugtatjuk magunkat: majd más lesz. De vajon van-e élet a halál (akár e kis halálok) előtt - ugyanúgy van-e élet a szentelés előtt? Ha a napi nyolc órát kialusszuk, életünk 1/3-át átalusszuk. Tehát életemből már nyolc

Ki számodra a pap? L. R.: Rohangálunk a magunk kis vilá­ gában, rengeteg infóval, mindenféle ta­ pasztalattal, érzésekkel teletömve, de alig kerül idő, hogy leálljunk, lecsende­ sedjünk, valakire odafigyeljünk. Ugyanakkor kevesen vannak, akik ké­ pesek tényleg ránk figyelni, meghall­ gatni és megérteni. Úgy gondolom, a pap Isten füle, szeme, szíve és keze kell legyen. Milyen elképzelésekkel indulsz el az előtted álló úton? L. R.: Hiszem, hogy ha O épp engem hívott és általam akarja megszentelni a testvéreket, ahová rendel, akkor a Szentlélek által meg is valósítja. Adja Isten, hogy mindnyájan meghalljuk „halk” de állandó hozzánk szóló sza­ vait és aszerint is éljünk, mert „Isten dicsősége az ÉLŐ ember”. Kérdezett: András István és Simon Attila

13

■jó mun Ahogy egykor a szíriai hadsereg kivonult portyázni Izrael föld­ jére, ugyanúgy, egy maroknyi cserkész első

A „kimerítő” ebéd után csapatunk e félévi tervezetét beszéa tűk meg. Hazaérve pedig leszögeztük, hogy teszünk is vala-l mit ennek megvalósulása érdekében. ' Isten segéljen ebben! Dá ■

portyára indult. De a természet szeszélyeinek engedelmeskedve, nem biciklivel mentek, ahogy tervezték, hanem gyalog vágtak neki a M amut dombnak. A naptárban ekkor február 14-ét írtak. Kihasználva a természet adta lehetőségeket, téli sportot űztünk nylonzsákon. Önfeledt játékunkból a gyomrunk ébresztett fel. M indenki saját munkáját végezvén, elkészült a csontunkat erősítő és hasunkat kibékítő ízletes, jól fűszere­ zett ebéd.

„A cserkészek feladata az, hogy jóakaratot és békességet sugározva, tel teikkel és szeretetükkel boldogságot teremtsenek maguk körül, és eiá\ta\ Isten országát építsék a Földön.' /Bi-Pi nyomóm Takó István, segesvári káplán által eljutott a hír ide, Fehér­ várra is, hogy Csíkszeredában cserkész-lelkinap lesz február

— 21-én. M olnár Lehellel ketten indultunk el a gyulafehérvári Pongrácz Szent István 96. cserkészcsapatból. Késő estére érkeztünk a hideg városba. M ár a fogadtatás is elárulta, hogy nem hiába tettük meg ezt az utat. Gazsi atya (Simó Gáspár), a Segítő Mária Gimnázium lelkivezetője, nagy szeretettel fogadott. Megtudtuk, hogy 80 cserkészt vár a lelkigyakorlatra. Mindenki meg is jött, hisz „a cserkész egyeneslelkű és feltétlenül igazat mond.” Szom bat reggel zászlófelvonással és a cserkészinduló eléneklésével kezdtük a na­ pot. Azután Elekes András Csíkszeredái atya (a Szent Ágoston Plébániáról) egy gondolatébresztő elmélkedést tartott az Isten-keresésről. Kissé magas szintű volt az előadás, nehéz volt követni, de a viccek lelket adtak a kitartásra. Az elmélkedés után következett a kiscsoportos megbeszélés. A nyolcvankét cserkész hét csoport közül választhatott: rózsafüzért imád­

14

kozó, beszélgető, meditációs, önismereti játékos, szemlé­ lődő, sétáló és szentírásolvasó-megbeszélő csoport. A kis-1 csoportos programokat közös ebéd követte. Majd I 15 órától Lőrincz Katalin, a Márton Áron gimnázfl um hitoktatója tartott előadást az Isten-képről, j 1 Nagyszerű volt. Mindenki rajzokkal mutatta be a saját Isten-képét. Fél négykor akadály* verseny volt a város területén, ami szintén 1 nagy sikerrel járt. Este tábortűz volt, kitűnő programmal. 1 Utána még egy filmet is megnéztünk. Már- J cius 6-án, szombaton este az itthoni (gyű-* lafehérvári) tábortűzön ugyanebből a film-É bői mutatott be egy részt a Sólyom őrs. 1 A vasárnapi szentmise és közös kiértékelés j után rohantunk a vonatállomásra. j * 1 Úgy érzem, nagyon megérte részt venni 9 ezen a lelkinapon, hiszen tényleg újra lángra ra gyújtotta lelkünket, és sok új ismeretség get kötöttünk. Mivel Gazsi atya szívesen M visszavár. Remélem, a következőkben nemi csupán ketten, de többen is ott leszünk. 1 j Hálás köszönet mindenkinek mindenért. Jól munkát! I Hölgyes Ptm

—j ó m u n k á t l -

A teológián ebben az évben március 6-án került sor az első tábortűz megrendezésére. Mindannyian nyugtalan szívvel vártuk, hogy ragyogjon a fény. Sötét homály borult az Aula Magna-ra, mikor őrsökbe csoportosulva körülálltuk a „tűzhelyet.” Pali „bácsit” kértük, hogy gyújtsa meg a tüzet, de mivel „félig süket” volt, többször is kellett kérni, amíg meghallotta. Végre fel­ lángolt a tábortüzet jelképező gyertya. A tábortűzön részt vett a „Patkány” őrs, „Sólyom” őrs, „Fehér holló” őrs, „Párduc” őrs, „Gepárd” őrs. A böjt nem csak a lemondások ideje. A „valami több”-re hívta fel a figyelmet minden őrs, mikor egy-egy jótettet mutatott be. Ezzel arra lelkesítettek, hogy ne csak lemondjunk, hanem inkább jótetteket vigyünk végbe, amelyek amúgy is sok lemondással járhatnak. Számos hasznos ötlet jött elő, s ezek mind a cserkész-tízparancs egyikére épültek: „A cserkész ahol tud, segít.” Minden arcon izgalom ült és kíváncsiság, amit minden alka­ lommal felváltott a felismerés öröme, miközben az egyes őrsök eljátszották az általuk kigondolt jótettet. Minden bemutatást egy csatakiáltás követett, köszönetként a

F É M 'F E K É %

-

jelenetet eljátszó őrs számára. Ezután vidáman nótázgattunk, játszottunk: „.. .a cserkész vidám és meggondolt.” A tábortűz végén következett a szokásos tréfa, a „lángelfújás”. Egyik cserkész vállalta, hogy bekötött szemmel el­ fújja a lángot. Kétszer nagyon könnyen sikerült neki. Har­ madszorra egy pohár lisztet tartottak eléje. A csapat biz­ tatására - hogy „túl messze van a láng” - jó erősen fújt a gyertya felé. Nem tudhatta, hogy gyertya helyett liszt volt előtte. A hatalmas fújástól lisztfelhő lepte el. Az arca és a ruhája szinte hófehérré vált. A csapat nagy nevetésben tört ki. Csak amikor a szeméről levették a kötést, akkor értette meg, miért volt a nevetés. Mindezek után még egyet játszot­ tunk, majd énekkel adtunk hálát Istennek az együtt töltött időért. A végén csomagokat osztottunk ki, amelyeket a Caritas adott, hogy az időseket megajándékozzuk március 8-ra. Mindenki örömmel kereste meg azt a lakást, ahová neki kel­ lett elszállítania az ajándékot. Örömmel és megelégedéssel tértünk haza, s a továbbiakban is azon fáradozik mindegyikünk, hogy valami jót tegyen. Ambrus István

l A N l M W N K A

Március 8.? A nők napjáról mi, cserkészek is megemlékeztünk. A kisszeminaristák és kispapok egy foglalkozáson olyan dolgokat műveltünk, amire az egyik cserkésztársunk megjegyezte: „ilyet a lányok csinálnak!” Édesanyáinknak köszöntőt varrtunk. A csapat kíváncsian állt neki a munkának. A papírt kilyukasztgatták, még ha a tűt nehéz is volt átszúrni rajta, de mikor varrni kellett, az már nagyon lányos munkának tűnt. Legtöbbünk mégis kitartott, egyik segített a másiknak, és az eredmény megszületett: kezünk munkáját küldtük édesanyáinknak nők napjára. Volt viszont, aki nekifogott, és azzal az ígérettel ment tovább, hogy jól elteszi, s jövendő ministránsait megtanítja erre a kézimunkára. Rerő i§ g l$

—folklór—

SZABAD-E LOCSOLNI? Húsvétkor a kereszténység Krisztus feltámadását ünnepeli. Az ünnep magyar elnevezése az előtte 40 nappal elkezdődő böjtről kapta a nevét, a nagyböjt ugyanis a hústól való tar­ tózkodás időszaka. Húsvéthétfőt régebben vízbevető, vízbe-

hányó hétfőnek is nevezték, mert ezen a napon volt a locso­ lás. Húsvét másodnapja ma is az emberi örömnek, elsősor­ ban a fiatalságnak ünnepe. A világias jellegű öntözés, locsolkodás eredete nem egészen tisztázott. Mindenesetre keresztény hagyományok is fűződ­ nek hozzá. Nagyszombaton, vagyis húsvét éjszakáján történt az ősegyházban a katekumenek megkeresztelése. Amikor azonban az Egyház m ár az év bármelyik napján keresztelt, s az ősi gyakorlat lassan kimaradt, a nép a maga sajátos szem­ lélete és igényei szerint tartotta fenn. A locsolás másrészt az ősi termékenységvarázsló és megtisztuló rítusban gyökere­ zik. A víz tisztító ereje a kereszténységnél a keresztségre utal. De a hagyomány szerint a Jézus sírját őrző katonák víz­ zel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat is, hogy elhallgattassák őket. A lányokat régen kivonszolták a kúthoz, s egy vagy több vödör vízzel leöntötték, vagy a patakhoz vitték, ahol megfürdették. A locsolás ma is elter­ jedt szokás, kissé szelídebb formában. A fiúk, férfiak köl­ nivízzel locsolják a lányokat, miközben verses köszöntőt, jókívánságot mondanak. A locsolással kapcsolatos, első magyar nyelvű feljegyzést 1736-ban Apor Péter írta a Metamorphosis Transsylvaniae című dolgozatában: „Éppen nem nagyzották az emberek ma­ gokat: úrfiak, alávaló fő és nemes emberek húsvét másod­ napján, az az vízbe vetü hétfün járták az falut, erősen öntöz­ ték egymást, az leányokat hányták az v ízb en ...” Orbán Balázs 1868-ban feljegyezte, hogy a „Székelyföldön egyál­ talán de főként Csíkba a húsvéti öntözés megvan mindkét nemű fiatalságnál, hús vét másodnapján a legények öntözik a leányokat, harmadnapján a leányok a legényeket.”

16

A Húsvét hétfőjén felbukkanó Emmausz járás, „Jézus kere­ sése” a határjárásnak egyik, régebben bizonyára a liturgiába is beleépült változata, amely az emmauszi tanítványokról (Lukács 24, 13-35) szóló aznapi evangéliumból is merített indítást. Krisztus szobrát vagy képmását elrejtet­ ték a búzavetésben, a falu távolabbi részén. Imád­ kozva és énekelve keresték meg, aztán a temp­ lomba vitték. E szokás egyik célja a határjelek megújítása, a fiatalokkal való megismertetése, és a határ körüljárása volt. A másik Krisztus feltá­ madásának hírével akarták megoltalmazni termő­ földjeiket a természeti csapásoktól, a kártevőktől, s egyúttal ettől reméltek bő termést is. Ez is a húsvéti szent örömnek túláradó megnyilvánulása. Székelyföldön még a XIX. század végén is szo­ kás volt az, hogy a legények és a fiatal házasok, a templom megkerülése után végigvonultak a fa­ lun, énekelve és imádkozva, majd megkerülték a határt, miközben bőven termő esztendőért, béké­ ért imádkoztak. A határkerülés után, amikor már hajnalodott, a legények színes szalaggal, cifra papirossal és hímes tojással díszített fenyőágakat tűztek kedveseik kapujára. Ennek neve hajnalfa vagy májusfa volt. Nyárádmentén minden valamirevaló legény kötelességének tartotta, hogy húsvét napjára, vir­ radóra kedvesének kapujára vagy más feltűnő helyre szép fenyőágat tűzzön. A legjobb táncosnak vőfély volt a neve, az ő feladata volt húsvéthétfőn a hajnalozás megszervezése. Minden házba, ahol fenyőágat találtak, bementek a legé­ nyek, és a lányokat derekasan megöntözték. Azt mondogat­ ták, hogy ez azért történt, hogy a ház virágszála el ne her­ vadjon. A XX. századi öntözés eredeti formájáról Horvát István tudósít „a harmincas évek végéig húsvét másodnapja regge­ lén vedrekkel nagylegények járták végig az utcákat. A leá­ nyok menekültek volna, és maradtak is, mert az öntözés riasztóan kellemetlen volt, s dicstelen, ha öntözetleo maradt a nagy leány.” „Föltámadt Jézus, mondják az írások, Vízöntő hétfőre buzognak a források” - szólt a köszöntő vers. Kisebb, két-öttagú csoportok már kora reggel elindul­ tak, hogy a rokonok, ismerősök házába beköszöntsenek, elmondják verseiket, majd a család nőtagjait meglocsolják. Jutalmuk piros tojás, sütemény és néha pénz is. Ugyanezen nap délután indulnak el a nagylegények kisebb csoportokban az ismerős lányok meglocsolására. Komoly hangú köszön­ tőikből kicsendül a természet megújulásán érzett öröm. A háziak borral, pálinkával kínálják meg az öntözőket, a leány pedig piros tojással ajándékozza meg őket. A tojás Európa és Ázsia szerte a termékenység jelképe. Ezzel magyarázható, hogy a magyarság területén feltárt hon­ foglalás kori és avar sírokban egyaránt találtak tojást, sőt díszített tojásokat is. Bálint Sándor szerint „a tojás az

m é g is ^ o o 4/ i

■folklól életnek, az újjászületésnek az archaikus jelképe. Amint a tojásból új élet kel, éppen úgy támad föl Krisztus is sírjából az emberek m egváltására... Piros színe Krisztusnak az em­ beriségért kiontott vérére emlékeztet.” A piros tojás ajándé­ kozása eredetileg a keresztszülők kötelessége volt, hogy emlékeztessék vele keresztgyermekeiket a megváltás örömére. Az idők során a húsvét is vesztett szakralitásából, s az ünneplés hangsúlya az ajándékozásra, valamint a locsolkodásra helyeződött át. Ma már a régi szokásokból a locsolás, a húsvéti nyúl és a tojásfestés maradt meg leginkább, de ezek sem az igaziak már. Míg régen vödör vízzel öntözték

meg az „elhervadt virágokat”, vagy éppen a patakba dobták, addig ma a fiatalok különböző illatú kölnikkel járnak házról házra. A modem Húsvét sokak számára manapság már nem a feltámadás ünnepe tisztelet a kivételnek. Sokan nem tud­ ják, hogy a Húsvét nem a kölnitől illatos fejek, a tojások és a pénzhajhászás ünnepe. Húsvétkor Krisztus feltámadását ünnepeljük. Ma már egyre kevesebb, szinte hiányzik a locsolás vallásos jellege. Hallani néha megbotránkoztató verseket, nemcsak felnőttektől, hanem a kiskertészektől is. Ezért, kedves kertészek, ajánlunk néhány szép locsolóverset, hogy az öntözéseteket hassa át a keresztény szemlélet.

AZ EG MEGÖNTÖZTE... Az ég megöntözte a szomjas világot, s mert kellett az eső, az Úr legyen áldott. Ama virágházban a kertész öntözget, az Istennek segít szépítni a földet. S mivelhogy virágház hol jó szívek élnek, hús vét másodnapján felcsapok kertésznek. Sokfelé eljárok, rengeteg a dolgom, annyi lankadt virág, mit meg kell locsolnom. Hit, remény, szeretet, jóakarat s béke, ezeknek vagyok én szorgalmas kertésze.

NAGYPÉNTEKEN.. Nagypénteken szegény Jézus Mikor megfeszítették, A nagy szegeket testébe bele­ verték. A szegek helyéről kifolyt drága vére, Lefolyt a kereszten, forrás lett belőle. Ebből a forrásból merítettem én is, Csak azt locsolom meg, aki Krisztusban hisz. Aki hisz Isten szent Fiában, Része lesz az örök menynyországban. Szabad-e locsolni?

FELTAMADT /EZÜS... Feltámadt Jézus: Azt ti jól tudjátok! Elmondom én híven, Hogy történt a dolog. Itt jön három vitéz Kik őrt állottak volt Jézus sírja mellett: „Nagy baj van, pap urak! Lássák meg csak s hallják. Amint ott állottunk Jézus sírja mellett Egy szörnyű rendülés Rázta meg a földet. De ez nem volt elég, Jött egy angyal, Szeme úgy ragyogott, Mint a fényes hajnal. Megmarkolta a Rettentő nagy követ, És eldobá, mint egy pelyhet. Szó ami szó, katonák voltunk, De amikor ezt láttuk, Kereket oldottunk. Tehát az Úr Jézus feltámadt Nincs a koporsóban. Ebből keletkezett Rettentő nagy lárma,

Mint ott zúgtak Pilátus háza kapujában. Ki is ment a szolga, Beszélt is eleget, De az asszonycsoport Rá sem hederített. Gondolta a szolga, Azzal fölsietett Az emeletre oda, Vizet hordott egy facserépbe, s Mikor tele volt a dézsa, Megfogta másodmagával És rá zúdította a lármázó tömegre. M inden asszonynak jutott belőle. E jelenetet a nép máig is ismétli. Azóta szokás húsvétkor öntözködni. A piros tojásnak is megvan A maga értelme, Igen szép tanulságos annak a jele. A tojás ama kőkoporsó, Amely magába zárta Egykor a megváltott. A piros szín jelzi a vért, Amit értünk áldozott az Úr Jézus.” E kis versike után csak annyit mondhatok, Hogy az Úr segítő kegyelme Maradjon rajtatok. Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus! Fülöp László

üigSS* #004/1

17

—i n t e r j ú —

A LOVAGOK KORA UTÁN M últ év december 1-én szemináriumunkba látogatott Szam árról a Szent J ó z s e f- a munkás Katolikus Férfiszövetséggel karöltve Zöldy P ál is, akit többségében a Duna TV Élő egyház című műsorából, és a Keresztény élet hasábjairól ismer­ hetünk. A beszélgetés előadása után készült. A z előadás folyam án több alkalommal említette, hogy egy Jiú, fé rji életében mennyire meghatározó az anya szerepe, illetve, hogy a feleség milyen helyet tölt be. A z Ön életében ők hogyan vannak jelen? Hát meg kell mondjam, én anyámnak a kedves gyermeke vagyok, nem mondom hogy a legkedvesebb, de igazából na­ gyon jól megértettük mindig egymást. Tulajdonképpen tőle kaptam a nyelvi tehetséget, azt hogy beszélni tudok, hogy előadni tudok, mert ő egy ilyen típus volt. Tőle kaptam a biztatást ezekhez a dolgokhoz. Ez egyben nehézséget is je ­ lentett, amit csak jóval később vettem észre. Énnekem nagy­ on fontos volt az ő véleménye, és ez egyféle rabságot jelen­ tett, ami a házasságomban is egy kis nehézséget okozott, mert nekem nemcsak a feleségem véleménye számított, ha­ nem csomó dologban az anyámé is. Ezt a feleségem sokszor nem értette, hogy hát miért olyan fontos az. „Már fölnőttél, ne legyél gyerek” - mondta. S engem nagyon fölbőszített, amikor ilyeneket mondott nekem. „De hát én fölnőttem, mi­ ért mondod azt nekem, hogy gyerek? Azért ,mert az anyám meghallgatom? Ő egy nagyon jó fej, nagyon jó ember, na­ gyon sok mindenben segít nekem ”. És igazából ez, amiket én itt most mondok, hogy jó ember, meg sok mindenben segít nekem, arra az én önértékelésemnek volt szüksége. Én egyébként egy konfliktuskerülő gyermek voltam. Gyermek­ koromban nem vállaltam konfliktusokat, nem szerettem olyan dolgokat csinálni, amelyekben állandóan harc volt, veszekedés, meg egyebek. Konfliktuskerülő lettem, mert az anyámtól mindég jött megerősítés. Nekem nem kellet kon­ fliktusokban győzni, mert az anyám nekem mindig mondta, hogy te ügyes vagy, meg okos vagy, te szép vagy, jó vagy... Ugyanúgy ez a kapcsolat lehet negatív is, vagyis, hogyha megfeszülök, akkor sem jó amit csinálok. Ugyanolyan nehéz kiszabadulni abból a pozitív kapcsolatból, amit az anyám elismerése jelent számomra, mint egy negatív kapcsolatból, ami azért köt magához, mert a halálos ágyáig azért fogok küzdeni, hogy egyszer mondja nekem, hogy jó vagyok, egy­ szer ismerjen már el, hiszen az anyám. Nagyon sok férfival találkoztam, akiknek óriási sebet jelentett, hogy ők nem fe­ leltek meg. A feleségem nagyon jó ember, jó asszony. Húsz év házas­ ság után, miközben én könyvtárigazgató lettem, három gyer­ mekünk lett, novellákat írtam, forgatókönyveket írtam, szó­ val úgy befutottam a magam pályáját, mondtam a felesé­ gemnek, hogy én nem értem, hogy mi történik itt, én úgy ve­ szem észre, hogy ő mindent jobban akar tudni mint én, mire én elgondolkoznék egy helyzeten, ő azt már eldöntötte, meg­ oldotta. Mert logopédushoz viszi a gyereket, gyógytornára viszi, balettra viszi, néptáncra, angolra, nem tudom én mire, amivel én tulajdonképpen nem is értek mindennel egyet. Ki­ merül, és aztán mondja, hogy akkor miért nem viszed el? Te is elviheted! És egyszer úgy gondoltam, hogy le kell üljünk, ezt meg kell beszéljük, hogyha ő mindent el tud intézni

egyedül, a k k o r mi sz ü k ség van rám a családban'.’ Itt én szeretn ék lenni a főnök. Erre azt m o n d ta , h o g y hát na g y o n k öszöni ezt, m ert ő a n n y i­ ra elfáradt, a n n y i­ ra belefárad t már. h o g y m in d e n b e n neki kell dönteni, úg y érzi, hogy ne m bírja sokáig, es ő n agy on örül ennek, h og y én be ak aro k szállni a „buliba". M eg vo ltam d ö b be nv e, m e rt azt hittem , h o g y v itatkozni fog v elem , h og y itt m o st ki a főnök. És kiderült, h og y ő n em érezte m a g á t fő n ö k n ek , úgy érezte, h o g y m e g o ld d olgokat, m ert én végtelenü l lassú vagyok, és tohonya, ráérős, k om ó to s, és n e m lehet kivárni, amíg én h o z z á k e rü lö k egy d o lo gh oz . így k ez d ő d ö tt egy következő szak asza az é le tem n ek

Ebben a szakaszban nyitotta meg a férfisátrat. Hogyan jött az ötlet, hogyan formálódtak? Egy időszakban a feleségemmel éjszakákat beszélgettünk át a Duna-parton sétálgatva. Hála Istennek mindketten na­ gyon jól kommunikálunk, talán én még jobban is, mint ő. Egyszer valamin beszélgettünk, és megkérdeztem, hogy ak­ kor mondd meg, hogy legyek férfi. Valami ilyenről volt szó direkt. O nézett rám, szemben álltunk egymással, s abban a pillanatban megvilágosodott előttem, ahogy ott nézett rám tanácstalanul. Mondom: neked igazad van, te ezt nem tudha­ tod, te nem tudod, hogy milyen egy férfi, ezt nekem kell tudni. Én egészen addig azt vártam, hogy nekem valaki meg fogja mondani, mi az hogy férfi. Nem tudtam, miként fogom ezt megoldani, de akkor összehívtam a barátaimat, és lemen­ tünk evezni a Tiszára. Én persze akkor már képzett tréner voltam, és már csináltam különböző kommunikációs tré­ ningeket. Szóval összehívtam a barátaimat, hogy valamilyen férfikérdésekről lesz szó. Nem lesznek nők; hú akkor nagy poénkodások... Akkor ott együtt voltunk négy napig, hihe­ tetlenül jó volt. És a második este mindenki bevallotta, hogy fogalma sincs a témáról. Mindenki azért jött, hogy majd a többitől megtudja. S kiderült hogy kollektíve nem tudunk semmit. Viszont nagyon jó volt ezt végre kimondani, beszél­ ni erről, mert ez nekünk nagyon fontos. És akkor tisztáztuk, azt hisszük mitőlünk ezt és ezt várja a társadalom, közben

-interjúez egyáltalán nem biztos. Csak mi gondoljuk hogy ezt, meg ezt várja, de ez nem igaz. Elkezdtünk vizsgálódni a kérdésben és akkor a végén nem azzal zártuk az egészet, hogy mikor lesz ilyen téma, hanem, mikor leszünk megint így együtt. Nem az volt, hogy újabb témát kell keresnünk, mert ezen már túl. Téma az elsőre biz­ tos kellett, mert nem fognak csak azért összejönni, hogy ba­ rátkozzanak. Úgy igen, hogy egy kérdést megbeszéljenek. Akkor később összejöttünk, munka, karrier, kenyér, és jöttek sorba a kihívások, fölmerült, hogy mi legyen a következő. És így, ahogy voltak a következő tréningek, elkezdtünk öszszejárni, felhívni egymást, és mondtuk, hogy havonta jöj­ jünk össze egyszer egy kocsmában. Ez azonban nem volt olyan jó, nem lehetett úgy beszélgetni, mert a pincér mindég jött hogy mit kérünk, és ez eléggé idegesítő, mert mi nem azért mentünk oda. Aztán elkezdtünk az egyik társunknál összejönni, és akkor lassan kialakult ez az egész dolog. íg y kezdődött. Úgy indultunk, hogy a földön vagyok. Ez azt jelenti, hogy férfi vagyok. Aztán jött rá egy emelet, az, hogy magyar vagyok, magyar férfi vagyok. Aztán arra még egy emelet, hogy keresztény magyar férfi vagyok. És lett még egy emelet, hogy katolikus keresztény magyar férfi vagyok. Tehát így épültünk m i... A középkorban a lovagok voltak akik a férfieszm ényt megtestesítették. A mai kor­ ban mennyire kell megfelel­ jen egy fé rfi a lovagkép­ nek? Ez a lovagkép szétesett. Az hogy lovagias, az egy nagyon pozitív dolog. Látjuk a tévében ezeket a hősöket, ezeket a „macsókat”, szóval ez nagyon veszélyes dolog, mert ők nem igazi hősök. A lovag még hős volt. A lovag még áldozatul tudta adni magát. Jön a romantika ugye, hogy a szíve hölgyéért, meg a szerelemért m indent... Rómeó és Júlia úgy tűnik mintha egy szerelmi dráma lenne, de ha belegondolunk, akkor az valójában a rend és az egyén harca, a törvény és az egyéni elképzelés küzdelme. És a törvény győz. Rómeó és Júlia nem lehetnek egymáséi. Mert ezek erről szólnak, csak mai szemmel egészen mást látunk benne. Ezek nagy tanítá­ sok, mint a mesében. Pl. miért mindig a legkisebb királyfi a legjobb, a legszebb, a legügyesebb? Nem mintha esztétikai­ lag ő lenne a legtökéletesebb, hanem mert a legkisebb gyer­ mek a legtöbbet viseli el, a legtöbbet lát pici korától a csa­ ládban, ő van a legjobban kiképezve arra, hogy keresztül­ vigye a dolgokat az életben. Nagyon fontos üzenetei vannak a meséknek, történeteknek. Szóval lovagias... Egyszerűen nem nagyon látok lovago­ kat. Az ilyenekre ma azt mondják, hogy balekok. Ma aki becsületes, áll a szaváért, az balek. És így válik áldozattá, hogy egy „ügyetlen” ember, rossz időben, rossz közegben volt és elesett. Holott az áldozat egy pozitív dolog. Az áldo­

NHiglS <€00471

zat az, amit odaadtak, vagy oda adta magát, hogy egy maga­ sabb szintre léphessen. Az áldozat a mai köznyelvben a ba­ lekot jelenti, akit odalöknek, akit oda lehet lökni, a martalék. Ezt érzem veszélyesnek, hogy a gyermekeink azt tanulják meg, hogy nem kell becsületesnek lenni, hogy hazudni kell, mert fizikai erővel bármit el lehet érni. Ráadásul éppen erről szólnak ezek a filmek. Fél óráig verik egymást. Ha valaki már életében kapott egy oltári pofont, az tudja, hogy nem az az első, hogy fölugrik, és orrbarúg valakit, hanem hogy szédeleg, összeszedi magát, de nem ezt közvetíti a TV, hanem hülyeségeket, és akkor a gyerek jön, lelövi a nagymamát, és mondja: hé nagyi, hát kelj már föl, mit keresel a földön, mert a filmekben nem így van. A lovagiasságnak ilyen érte­ lemben sajnos nincs meg már a helye. Mennyire lehetne a ,.férfivá válást” a jegyesoktatás részévé tenni? Egyesek azt mondják, hogy ezt a „férfivá válást” a jegye­ soktatásba be kell illeszteni. Szerintem nem kell beilleszteni, hanem a jegyesoktatás elé kell berakni. Mert amikor ott ül egy házasulandó pár, egymás kezét szorongatják, azoknak már beszélhetsz. Azok már el vannak foglalva azzal, hogy majd utána hol fognak sétálni, meg, hogy ők mindent kibír­ nak, azt is kibírják, hogy most itt őket oktatják, pedig az ő szívszerelmük mindenen át fogja őket segíteni. Aztán meg jön a nagy csodálkozás, hogy a nagy boldogságot sehol sem találják két hét után. Én azt mondom, hogy ezt a párválasz­ tás előtt kell. Mert egy fiúnak meg kell tapasztalnia, hogy mi az, hogy férfi. Ez azt jelenti, hogy az idősebb férfiaknak meg kell fogalmazniuk azt a tudást, ami őt képessé teszi ar­ ra, hogy a krízisekben jól tudjon dönteni. Hogy jól dönts, szükséged van arra a tudásra, hogy: az élet nehéz, ez így természetes, hogy az élet véges, nem te vagy a világ köz­ pontja, te csak a segítője vagy Annak, aki a világ központja. Ezeket kell végiggondolni, és ha ezeket sikerül elmagyaráz­ ni, akkor a fiúk úgy mennek egy párkapcsolatba, és válasz­ tanak társat egy életre, hogy nem egy őrültséget várnak az élettől. Nem azt fogják várni, hogy végtelenül hoszszú, s közben nagyon jól érezzük magunkat, boldogok leszünk... Én nem tudom hogy a világ gyermekeivel mi van, nem is érdekel, engem a keresztény gyermekek, a keresztény fiúk érdekelnek. S ezt azoknak elmondani. S mikor megkérdezik, hogy akkor most a boldogsággal hogy is van, akkor el kell mondani nekik, hogy nekünk abból nyolcféle van, boldogok akik sírnak, boldogok akiket üldöznek. Szóval észnél le­ gyünk. Nincs ott, hogy „boldog aki csinos nőt vesz felesé­ gül”. Hát ilyet nem látok. Most nem tudom, hogy máshol mi van, engem nem érdekel, én ide tartozom, én a kereszté­ nyekhez tartozom, nekünk ez van leírva. Ne lopkodjunk máshonnan. Ne beszéljünk hülyeségeket a házasulandóknak. Mondjuk el, hogy a házasság az szolgálat, ez egy lépcsőház, s neked éveken keresztül lépcsők lesznek egymás után. Két hét, mézeshetek, lehet örülni, de azután kemény meló. És akkor a közösség kell segítsen, hogy mint férfi haza tudj menni, meg tudd fogni a fölmosó ruhát, hogy el tudj moso­ gatni, pedig neked is eleged van. Frigy Zoltán

19

—t ö r t é n e l e m —

NEMZETSZOCIALIZMUS ÉS KERESZTÉNYSÉG Időnként föl-fölröppen az a vád, hogy a Holokauszt, vagyis a zsidó nép szisztematikus kiirtása a második világháború éveiben a keresztény kultúrkörben történt meg. Nos, az igaz­ ság ennek éppen az ellenkezője. Örményországban az ago­ nizáló török császárság próbálta kiirtani a keresztény örmé­ nyeket. Mexikóban a szocialista kormányzat, Szovjetunió­ ban Lenin és Sztálin szintén szocialista despotizmusa, Né­ metországban Hitler nemzetiszocializmusa viselt hadat saját keresztény polgárai ellen is. Csak Lengyelországban a papok és a szerzetesek közül húszezret gyilkoltak meg a nácik. Ezekkel a tényekkel kapcsolatban ma már rengeteg tanul­ mány és könyv jelent meg. Ezek alapján elmondhatjuk, hogy ha valaki szenvedett a náci uralom alatt, akkor az a Katolikus Egyház volt, hiszen Hitler tisztelte és utálta egyben azt az Egyházat, amelyben hajdan, 1889-ben, őt is a keresztség szentségében részesítették. Tisztelte az Egyházat, mert azt tartotta róla, papjairól, hogy fegyelmezettek, akár a hajdani porosz hadsereg katonái, de utálta, mert nem tudta megtörni, megalázni, aljas céljainak alárendelni. Egy alkalommal így fakadt ki: „Egyetlen ember mert eddig velem szembeszegül­ ni, s ez XII. Piusz.” A Német Nemzeti Szocialista Munkáspárt (NSDAP) hiva­ talosan nem volt ateista, mint a nemzetközi szocialista-kommunista pártok, sőt küzdött a „hitetlenség” ellen. Hitler, könyvé­ ben, a „Mein K am pf bán, amit 1923-ban a landsbergi börtönben írt, elutasította a kereszténységet, és a nemzeti szocializmus ideológiájának alapjá­ vá a fajelméletet tette. Mindazonáltal - leg­ inkább Gondviselés néven - Istent gyakran emlegette beszédeiben. Hogy mennyire csak választási fogás volt a pozitív keresz­ ténység, azt jól mutatja egy korabeli náci ideológusnak, Bergmannak az álláspontja: „A mi mai ifjúságunk becsülete­ sen pogány akar lenni, és az új, szellemi Németországot tel­ jesen tisztának akarja látni a keresztény tudat minden meg­ mozdulásától. Tudom, hogy ezer és ezer rohamosztagos ifjú ember érez így, és nem másként. Ezek legfeljebb csak szo­ kásból mennek el a keresztény templomokba, de alig várják a pillanatot, amikor majd egy vihar, egy mindenható népi és ifjúsági mozgalom elseper majd mindent, ami fajilag nem német hit. Ezek az emberek megértik, hogy a német nemzeti forradalomnak politikai meggondolásokból kifolyólag a ke­ resztény felekezeteket és kultúrforrásokat fenn kell tartania, de mint valami tompa fájdalmat viselik azt. És csak egy át­ meneti állapotnak nézik, amit majd a harmadik birodalom eljövendő prófétája tűzzel és vassal fog kiirtani, - hogy he­ lyébe egy német, északnemzeti vallást és talán nemzeti egy­ házat helyezzen.” A náci német alkotmány 24. pontja azt is leszögezi, hogy a „vallásnak összhangban kell állnia a német faj erkölcsi érzé­ kével.” Nos, e kívánalom a náci újpogányság forrása, erre épült Alfréd Rosenbergnek, a nácizmus ideológusának híres könyve: „A XX. század mítosza”, mely minden iskolában kötelező olvasmány volt. Tőle megtudhatjuk, hogy milyen az a bizonyos faji erkölcsi érzék:

„Alapja az öröklödéstan, a torna és testkultusz, az a tisztelet és odaadás, amellyel mi a testet, mint szent, isteni természe­ tű ajándékot megtiszteljük. Az északi ember nem vezekel. Ö teremt és alkot. Ő ismeri a rendeltetést és a végzetet. Ismeri a természet halálát és születését, és úgy tiszteli azt, mintha az nem Isten, hanem ember volna.” Ezután következik az „északnemzeti vallás” részletes etikája: „A német ember nem ismeri a bűnt. Ha egyáltalán bűnt ismerünk, úgy az nem lehet más, mint a kereszténység nagy, hatalmas, soha ki nem engesztelhető bűne az emberiségen, amit a mai német ifjú­ ság, melyet ez az északi hit mozgalma hat át, jogosan égő szégyennek érez. Amikor az ember ezzel a mai ifjúsággal beszél, néha szinte megrémül attól a kereszténység elleni lo­ bogó gyűlölettől, ami ezekből a fiatal lelkekből kitör.” A ke­ reszténység szerint a bűn Isten megbántása. Ezt eltörölték, de a Führerprinzip, a vezérelv bevezetése azt jelentette, hogy az a bűn és az az erény, amit a Vezér, Hitler, annak minősít. De nézzük a további náci hittételeket: „Az északi ember te­ ológiája elveti a másvilág be nem bizonyított és nem bizo­ nyítható találmányát és meséjét. Úgyszintén elveti a legsú­ lyosabb erkölcsi kárt okozó másvilági Istent, akit 2000 évvel ezelőtt egy beteg és haldokló déli kultúra a nyugati emberi­ ségre rákényszerített, s melynek még ma is betegei vagyunk. Nincsenek vallási igazságok csak vallási hazugságok! Az északi ember csak értel­ mi igazságokat ismer el. Az északi ember hős és harcos.” Ezeket a megdöbbentő dolgokat a korabeli náci sajtóban, a „Völkischer Beobachter”-ben és a „Dér Stürmer”-ben rend­ szeresen közölték, leginkább Joseph Goebbels, Hitler propagandaminisztere parancsára. Egyértelmű, hogy az az Isten, akit Hitler és társai emlegetni szoktak, nem a zsidók, keresztények és a muzulmánok közös Istene. Az az Isten A dolf Hitler volt. A keresztényellenesség természetesen nem maradt üres be­ széd. A múlt századot megtapasztalt utazó nem lepődik meg, ha azt hallja, hogy valutaüzérkedés és hűtlenség vádjaival állították bíróság elé a papokat, szerzeteseket és apácákat. Igen, pontosan úgy, miként nálunk, a szocializmusban. A vá­ daknak persze volt némi formai alapjuk, hiszen az egyház nemzetköziségéből következően papjai érintkeztek Rómával, a társegyházakkal, a szerzetesrendek más tartományaival, a karitatív adományok országok közt mozogtak. A propagandaminisztérium elrendelte, hogy a vádlottaknak papi ruhájukban kell a vádlottak padjára ülniük. Természete­ sen más eszközöket is igénybe vettek: Faulhaber müncheni érsekre egyszerűen tüzet nyitottak, amikor beszédet mon­ dott. A würzburgi érsek palotáját rohamcsapatok ostro­ molták meg. A pásztorleveleket elkobozták és cenzúrázták, a vallásos egyesületeket, sajtójukat betiltották. A hitvalló újságírókat, köztisztviselőket elbocsátották. Épültek az újpogány szertartáshelyek, a szent ligetek és a germán istenszobrok. 1935 húsvét hétfőjén a rádió is közve­ títette a Berlinben rendezett „tavaszi ünnepélyt,” a német hit

—v a l ó s á g - f a n t á z i a ünnepét. Az újpogány vallásmozga­ lom javasolta a keresztény időszámí­ tás elvetését azzal, hogy az időszámí­ tás kiinduló pontjául Krisztus születé­ se helyett az „időfordulót” Hitler je ­ lentse. A germán ősvallás föltámasztását ki­ egészítették az egyházak államosításá­ ra tett kísérletek. Ez a katolikusoknál nehezen ment. Ám az evangélikusok­ nál megtalálták M üller birodalmi püs­ pököt, akivel megkísérelték a lutherá­ nus egyház nácizálását. Amikor már eldőlt, hogy a harmadik birodalomban nem lesz demokrácia, akkor nyilvánosan is bejelentették, hogy végeznek a kereszténységgel. 1935 júniusának elején a NSDAP Schwerben tartott összejövetelén be­ szélt Alfred Rosenberg is. Többek kö­ zött ezt mondta: „A legutolsó pártna­ pon a Vezér félreérthetetlenül kijelen­ tette, hogy a politikai harc befejezése után a nép világnézeti nevelése a leg­ fontosabb. Ezt a munkát kell még el­ végeznie a pártnak. Ehhez én csak azt jegyzem meg, hogy a német történe­ lem nem a nemzeti szocialista moz­ galmat ülteti a vádlottak padjára, ha­ nem a katolikus centrumot. A német népnek ez a rétege ne kritizáljon, erre neki nincs joga, csak az a kötelessége van meg, hogy hálás legyen azért, mert még él. A Centrum urai vegyék tudomásul, hogy az óra ütött: a nem­ zeti szocialista mozgalom nemcsak kritikát gyakorol a marxizmus és a li­ beralizmus kora felett, hanem véget vet a katolicizmus középkorának is.” A történelem döntött, a vádlottak padjára a nácizmus került. M egérde­ melte. Épp a nácik története mutatja, hogy hova vezet úgy általában elítélni a „keresztény kultúrkört.” Remélem, ebből az itt kevés számú, de bármely, korabeli iratokat őrző könyvtárban a végtelenségig sokasítható példából is világosan kiderül, hogy a holokauszt szörnyűsége nem a keresztény kultúrkörben történt meg, hanem egy olyan rendszerben, amely kiszakította magát ebből a kultúrkör­ ből. Nem csupán megtagadta a keresz­ tény értékeket, hanem - fölismerve, hogy Jézus Krisztus hívei neki termé­ szetes ellenfelei - kíméletlenül üldöz­ te őket. Nem kell prófétának lenni an­ nak megjóslásához, hogy a jövőben is együtt fog járni a kereszténység el­ nyomása és visszaszorítása a hazug­ ság, az aljasság térhódításával és a cinikus emberirtással.

UTASOK Ma is negyven percet késik a vonat. Már megszokhattam volna, hogy ez nálunk előfordul. Nem is vesztegeltem volna az állomáson, ha a jegy nem lett volna a ke­ zemben. De mivel már megvettem, nem akartam magam lefárasztani azzal, hogy a pénztárnál a Román Vasút kacskaringós visszaváltási szabályzatáról vitatkoz­ zam. így hát vártam. Hűvös, őszies idő volt. A sínek között sárga levelekkel já t­ szott a szél, a várakozó tömeget kolduló cigányleány fésülte végig, a váróterem­ ben fáradt és büdös levegő vigyázott arra, hogy ne legyen túl nagy a zsúfoltság és állandó lakóik jól érezzék magukat. Az emberek kisebb csoportokba verődve szidták a Vasutat vagy egykedvűen tökmagot rágtak s héját aláírásként szórták szét a földön. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a vonat késik. A néhány pádból, ami az állomáson volt, szinte valamennyi foglalt volt. Egyiken csendes öregasszonyok a semmibe bámulva ültek. A másik pad ennek az ellentéte volt. Ott négy-öt cigányasszony lármázva ütötte agyon az időt. A harmadik pádon fiatal lányok, első munkahelyükről és főnökeikről beszéltek. A negyediken öt középkorú asszony ült, előttük két fiatalabb állt. A hátuknál egy pad, neki támaszkodva az övékének, szabad volt. Odaballagtam és leültem. Gondolataimba merültem, és magamban már megbüntettem, sőt bezártam az egész Vasúti Társaságot, amely így rabolja az ember idejét. Nem mintha sietős dolgom lett volna, de így illik. S mert csak illik, így minden marad a régi.

Egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy a hátamnál lévő pad birtokosai fele­ melték hangjukat, és úgy próbálták egyetértő igazságaikat kifejezésre juttatni. A leghangosabb talán a legidősebb volt, aki mindenkit túlharsogva újságolta: - Hallottátok, János megint elment felvételizni. Ez az ember meg van bolondulva. Már negyvenéves, és még mindig próbálkozik. - Mindent tudni akar - vágott a szavába egy mélyebb hang - volt ő már lakatos, villanyszerelő, szakács, üzletember, nyelvtanár. Még papiskolában is volt. - Nősülne meg, mindjárt más lenne a felfogása - jelentette ki egy szoprán hang. Ki lehet ez a János? Valószínűleg egy közös ismerősük vagy falusfelük. A hallot­ tak visszasüllyesztettek gondolataimba. Ki lehet ez az ember? Lehet egy vívódó, helyét nem találó ember, aki keresi élete értelmét, célját. Kutatja, miért él. Próbál­ ja megtalálni önmagát, és közben elítélik, elítéljük. Mert a legtöbbünk számára nem az élet a fontos, hanem a létezés. Létezünk, és örökké lesz valahogy, majd kialakul. Kinézünk egy mesterséget és nem baj ha nem szeretjük, megtanuljuk, aztán kevés hozzáértéssel, búskomoran gyakoroljuk és leéljük életünk. Ahogy az óra működéséhez szükséges, hogy minden alkatrész a helyén legyen, úgy az Isten által alkotott világban is megvan mindennek, mindenkinek a helye. Ha valaki nem a saját helyén van, lehet, hogy a szerkezet még működni fog, mert helyette elvég­ zi más a munkát. De ezért felelős és majd számon kérik. M a nehezen fogadjuk el a kereső embert mert, nem akarunk őszintén szembenézni önmagunkkal, nem vá­ gyunk eléggé arra, hogy igazán értékes emberré legyünk. Beérjük azzal, hogy fogyasztók, élvezők élősködők módjára tengődjünk. De még nem késő, és ha Isten nagy müvében a fogaskerekek valóban a helyükre pattannak, nem őrölik fel apnyira egymást. Es...sípolt a vonat. András István

—íite ra tú ra —

HAGYNI, HOGY A GYERTYÁK CSONKIG ÉG/ENEK Az utóbbi időben számtalan cikk, tanulmány, értekezés jelent és jelenik meg az évtizedekig hallgatásra ítélt Márairól és életművéről, s mintegy közkincsként ajánlja fel az utókor számára e páratlan örökség felbecsülhetetlen értékét. Bizonyára nekünk is ismerősként hangzik már a név, ha megpillantjuk valamelyik cikkben, újságban, ha felcsendül I valamelyik rádió előadásában. Talán mindannyian felkap­ juk kissé fejünket, s régi barátunk arcá­ nak felejthetetlen ragyogása, öröknek hitt barátságunk kellemes vagy fájó íze sejlik fel ben­ nünk, ha pl. a Gyertyák csonkig égnek című regényt emlegetik. Az em­ beri érzések, kap­ csolatok egyik leg­ elemibb, legősibb s egyben legmagasztosabb formáját, a barátságot és annak egzisztenciális szük­ ségességét ragadja meg ebben a müvében. Ki is volt ennek a könyvnek a szerzője? Erre a kérdésre a teljes életmű adhat pontos feleletet. Most életéből csak egy­ két fontosabb epizódot szeretnék felvázolni, hogy ezáltal is némi betekintést nyerjünk életútjának néhány mozzanatába. Márai Grosschmied Sándor 1900. április 11-én született Kassán, a híres múltra visszatekintő Grosschmied családban. A család nagyon régi, már korai századainkban is tisztes városi rangokat viselő szepességi cipszer (más néven: szepe­ si szász) família volt. Országos, olykor világhírű jogtudósok kerültek ki nemzedékeiből. Közéleti érdemeik miatt kaptak valaha régen a királytól magyar nemességet a „Márai” előnévvel. Édesapja, a prágai szenátus kassai tagja, a Jelzálog Bank ügyvédje, a város megbecsült polgára. Középiskolai tanulmányait a kassai premontreiek gimnázi­ umában kezdi, és a gödöllői premontreieknél fejezi be. Korán kitűnik verselési tehetségével. Nemcsak az irodalom­ ban és a történelemben, hanem más tantárgyakban is jeles­ kedik. Játszi könnyedséggel ír, beszél németül és franciául. Ezen ismeretekre rétegződnek majd a külföldi tanulmányai során szerzett tapasztalatai. 1918-ban Budapestre kerül, 1929-ben emigrál. Berlinben, Frankfurtban folytatja tanulmányait, s közben német nyelvű lapokban jelenteti meg cikkeit, elbeszéléseit. Németországból Párizsba megy, itt ismerkedik meg a fran­ cia próza nagyjainak műveivel. 1925-ben jelenteti meg különféle műfajú írásait Az újság című lapban. Különösen nagy hatással volt rá Spenglemek A Nyugat alkonya című könyve. És ennek hatására úgy érezte, kötelessége védel­ meznie és őriznie a polgári világ értékeit, melyet mindvégig sajátjának vallott. Franciaországból hazatérve Budán, a Krisztina városban telepedett le. Szülővárosa és különösen ez a városrész sok

22

művének hátterében is megjelenik. Az irodalmat szent és titokzatos ügynek, a germán és a szláv tenger metszéspontján alkotó magyar író igazi hazájá­ nak pedig a nyelvet tekintette. „Szám om ra az életem nagy misztérium, és hálás vagyok a sorsnak, hogy anyanyelvem a gyönyörű magyar, az egyetlen nyelv, amelyen mindent el tudok mondani, ami érthető és érthetetlen az életben. És hallgatni is csak magyarul tudok arról, ami számomra becses.” Pályája mérföldkövének tekinthető az „Egy polgár vallomá­ sai” című önéletrajzi regénye. Felidézi a régóta polgároso- i dott szülőváros hangulatát, a nagy kultúrával rendelkező család képét. Megrajzolja annak a polgárnak a képét, aki dolgos, szorgos, könyvtomyok bástyái mögé húzódó, füg­ getlen és megvesztegethetetlen országépítő. A háború évei alatt egyre erősebb lett az a meggyőződése, hogy a régi Európa halálos sebet kapott, s az a nagy kérdés: vajon az új mit és mennyit őriz meg hagyományos értékei­ ből. E kérdésfelvetés arra ösztönözte, hogy közvetlenebb műfajt alakítson ki, mely alkalmas arra, hogy az esemé­ nyekre azonnal reagálhasson. Ezzel a célzattal kezdte írni Naplóját, amelyben mindenapjairól, találkozásairól számol be. Közben lankadatlan lelkesedéssel írja a magyar, és a világirodalom gyöngyszemeiként számon tartott regényeit. Ezekben az években születik meg egyik legismertebb regé­ nye, A gyertyák csonkig égnek (1942). Az 1948-as emigrációja után évekig Európában él, aztán az Egyesült Államokban telepedett le végleg, előbb New Yorkban, később Floridában. Idegenben, idegenként élt a felhőkarcolók és szupermarketek világában. Lelke mélyén érezte, hogy ez az ország hazát tud adni neki, de hont soha­ sem. Léte utolsó percéig élt benne a vágy, hogy viszontlát­ hatja szeretett „Földjét” . A „Föld, föld” című önvallomá­ sában szomorúan vallja be önmagának, hogy el kellet hagy­ nia Magyarországot, ahol a keleti gondolkodásmód és a dik­ tatúra megszüntette a polgári életformát. „M ost megértettem, hogy én - ebben a környezetben, a jól menő íróság keretében - soha nem éreztem otthon magam. Valamit kerestem, valamit, ami hiányzott. Mi? Az, hogy a njagam világában, a saját levegőm lélegezzem.” Élete utolsó szakaszát a becsületesen bevégzett munka bol­ dogsága hatotta át. Ugyanakkor azt is érezte, hogy életünk egyetlen, „átkölthetetlen” valóságával, az elmúlással, a halállal társtalanul kell szembenéznie. Egyedül, magányosan vívta meg drámai küzdelmét az öregséggel, elhagyatottsággal és a gyilkos kórral. 1989 februárjában önkezűleg vetett véget életének San Diegó-i lakásában. 1948 és 1990 között nem volt ajánlatos dolog Márai Sándorról beszélni. E néma hallgatás csendjét megtörve je­ lennek meg napjainkban regényei, írásai, tanulmányai. Felgyorsult a világ. Felgyorsult körülöttünk az élet. Ver­ senyt futunk az idővel. Önmagunkat megelőzve rohanunk a boldog holnap ábrándjai után. Sikerül-e ebben az őrült nagy rohanásban találni egy estét, és hagyni, hogy a gyertyák csonkig égjenek...? Tudunk-e időt szakítani arra, hogy meg­ álljunk egy pillanatra, és töltekezzünk kicsit annak a szelle­ mi örökségnek a forrásából, amit ránk hagyott? Simon Attila

!§ !•$

z m

n

—szerkesztők kirándulása KolozsváronA D una TV R égiók m ű során ak ad á sá t nézzük

N yakig az A c tiv ity b e n

„L eh et, n ek e d jó k ed ved van, de nekem m ég korán v a n ! ”

L u kács J á n o s fo g a d o tt a K ró n ikán ál

A Vasárnap sze rk e sztő sé g é b e n J a kab G á b o rra l és B odó M á rtá va l ü é g ii

m m / i

J ó k ed vű va cso rá zá s a M an rézában

23

A tavasz megújulást hoz a természetnek! így adott lehetőséget a nagyböjt is a megtérésre, hogy a szívünkben Hozzá térjünk. Hallod már a madarakat? S a szél susogását? Igen? Akkor a megtérés felé haladsz! A feltámadt Krisztus segít neked ebben, ha TE IS AKAROD. Kicsike

Az én életemen is ott van a súlyos kő. De vajon, ki fogja elhengeríteni ezt a követ? Vajon elhengerítik-e egyáltalán? Vajon hiszem-e, valóság-e számomra, ami egyszer s mindenkorra megtörtént Jézus feltámadásának hajnalán? Mert bármennyire nyomasztó és nagy is ez a kő, a szeretet, az élet erősebb a halálnál! Jézus él, valóban feltámadt! Robb Dani

Egy személyi remény önmagában minden kételkedés közepette is remény marad. Egy egyszeri mosoly önmagában minden elkeseredés közepette is mosoly marad. Egy vigasztaló szó önmagában minden szomorúság közepette is vigasztalás marad. Egy segítő kéz önmagában minden összeszorított ököl közepette is segítség maradni. Egy szikrányi fény minden sötétség ellenére is fény marad. Még van időnk remélni minden kételkedés ellenére. Minden elkeseredés ellenére még van időnk mosolyogni. Minden szomorúság ellenére még van időnk vigasztalni. Minden összeszorított ököl ellenére még van időnk segíteni. Még mindig van időnk a világot emberivé tenni!