Összeköti őket a tánc szeretete

Tarnóczai Géza a jövő- ben is minél több fiatallal szeretné megkedveltetni a történelmet, megterem- teni a motivációjukat. 10. John Coltrane My Favorite Things című lemezével megalapozta a szopránszaxofon becsületét. 10.

Édes-bús történet a múlt századból

A Goda Krisztina által rendezett Ida regényét választották a legjobb tévéfilmnek a Veszprémben rendezett Magyar Mozgókép Fesztiválon. 11.

Összeköti őket A TÁNC SZERETETE

JUHÁSZ-LÉHI ISTVÁN

istvan.juhasz-lehi @veszpreminaplo.hu

Torma-Böhm Nóra a veszprémi FootNotes Dance Company táncegyüttes egyik alapító-vezetője, koreográfusa. Társalapítójával, Barbarics Zsófival három városban – Veszprém mellett Várpalotán és Budapesten – teremtenek táncolási lehetőséget gyermekeknek és felnőtteknek.

– Rajtunk kívül nagyszerű tanárok is dolgoznak a táncosokkal – mondja beszélgetésünk elején Nóri, aki kéri, írjuk le a táncoktatók nevét – Bozsoki Luca, Eleven Kitti, Horváth Regina, Iker Bianka, Kubus Kíra, Mitsch-Baranyai Erika és Pék Krisztina –, hiszen nélkülük nem lenne együttesük az, ami. – Modern, kortárs tánccal foglalkozunk, melynek fontos alapja a balett mellett az improvizáció – hangsúlyozza. – A fővárosban inkább 16-18 év felettiek járnak hozzánk, míg a régióban inkább gyermektáncoktatásról beszélhetünk, de vannak húszesztendős tanítványaink is. Az ovisoknak esztétikus testképzést, játékos táncelőkészítő foglalkozást tartunk. Arra törekszünk, hogy szeressék meg a táncot, mozogjanak, megismerjék és megszeressék a testüket, és már ebben a korban elkezdjék kibontakoztatni a képzeletüket a kreativitást fejlesztő játékokon keresztül.

A gyermekkorosztálynál már komolyabbra fordulnak a dolgok, ott már tréningóra csakúgy van, mint kreatív tánc és koreográfia. Nóriék rendkívül fontosnak tartják a krea- tivitás, a problémamegoldó képesség fejlesztését. Hasonló metodikával ismerkedhetnek meg a juniorok és a felnőttek is. Érdekes tény, de többen járnak hobbiszerűen táncolni a FootNotes Dance Companyhoz – sorolja Nóri. – Ez az irányelvünk is. Az, hogy figyeljünk a gyerekek lelki egyensúlyára, feltöltődésére, ám nem szabunk gátat, ha valaki komolyabban gondolja – magyarázza Nóri. – Itt jönnek képbe a versenyzők, akik versenyzőcastingon vesznek részt. Természetesen fontos a tánctudás, de a legfontosabb

Fontos a tánctudás, de legfontosabb a hozzáállás

Fotó: FootNotes Dance Company

Ahogy a világ változik, egyre nyilvánvalóbb, hogy a poroszos nevelési, oktatási módszerek elvesztik aktualitásukat

a hozzáállás. Az, hogy ezt ki mennyire szeretné, és mennyire tudnak együttműködni.

A májusi casting után júliusban elkezdődnek a nyári felkészítő táborok. Vannak technikai és koreográfia edzőnapok, amin mindenki részt vesz, és vannak magán koreográfiatáborok, ahol az új koreográfiák készülnek, amivel a következő szezonban fellépnek a táncosok – akár szólók, duók vagy triók. Érdekesség, hogy vannak fellépések, bemutatók, azonban a versenyszezon tavasszal indul. – Sokan vagyunk, ugyanakkor látjuk azt is, hogy a felfogás, amit képviselünk, sokak számára még kevésbé ismert – mondja a táncegyüttes alapító-vezetője. – Tizennyolc éves voltam, amikor elkezdtem tanítani, és érdekes megfigyelni, hogy kifutott nálam egy generáció, akik leérettségiztek. Van, aki folytatja, van, aki nem. Az egyik tanítványom marad, továbbképzi magát és tanít. Más befejezi. Sokan középiskolásként csatlakoznak hozzánk, ami nagyon jó. A FootNotes órái egyfajta táncterápiaként is felfoghatók.

Elhangzik: Nóri most nem tanít, teljes mértékben a kislányára fókuszál. És mindaz, amit most szülőként megtanul a gyermekek lelki fejlődéséről, arról, hogyan nevelhetünk önmagukat kompetensnek érző gyerekeket, még többet hozzátesz ahhoz, ahogy a gyermektáncoktatásról gondolkodik. És minden visszaforog abba, amit a FootNotes- ban képviselnek.

Ahogy a világ változik – gondolva itt a nehézségekre –, egyre nyilvánvalóbb, hogy a poroszos nevelési és oktatási módszerek elvesztik aktualitásukat. Nóriék hisznek benne, hogy a jövő jó irányba forgatásához minél inkább szükség van rugalmasan ellenálló gyermekek nevelésére. És ez az, amit a táncteremben is képviselnek a gyerekek ötleteinek meghallásával, a csoportmunkával, az érzelmek táncban való megélésének lehetőségével, a kreatív játékokkal és gyakorlatokkal, önreflexiókkal.

Megtudom, eddig a veszprémi Hangvillában lehetett őket megtalálni, viszont a kulturális központ felújítása miatt áprilisban egy kicsit nehézkesek voltak az órák, így ideiglenes helyszínre költöztek, azonban szeptembertől vissza tudnak térni a Hangvillába. Természetesen saját helyet szeretnének, de nehéz ügy egy olyan terem bérlése, ami megfelelne a táncegyüttesnek. Dolgoznak a megvalósításon. – A három városban közel másfél százan vagyunk – válaszolja kérdésünkre. Közben elhangzik az is, hogy a pandémia után végre élőben lehetett próbálni és fellépni. – Idén januárban volt egy nagyszabású színházi előadásunk a Hangvillában – újságolja –, majd a Lenti Táncfesztiválon mutattuk meg magunkat, úgy érzem, nagy sikerrel.

A tanároknak és a táncosoknak hatalmas megkönnyebbülést jelentett, hogy végre élőben versenyezhettek. A Lenti Bajnokai elnevezésű műhelydíjat is megszerezték táncosaik nemrég. – Úgy érzem, ez azért nagy eredmény, mert nagyon sokan voltak a kategóriákban – mondja. – Ez nagyszerű viszszajelzés, hogy jól működünk a tanárokkal. Hiszen, amikor régen elkezdtük, csak ketten voltunk.

Tervek? Nóri ismét hangsúlyozza, nem versenyistállót igazgatnak, de biztosítják a versenyzőknek azt, amit szeretnének. Mondja, például olyan igény érkezett a táncosoktól, hogy szeretnének akrobatikából fejlődni. Így ezt is igyekeznek fejleszteni. – A Pannon Várszínház művészeivel voltak közös munkáink, amit a pandémia

Az órák táncterápiaként is fel-

foghatók Fotó: Nagy Lajos

akasztott meg. Remélem, sikerül visszatalálni egymáshoz – mondja.

Ám addig is nagyon készülnek az évadzáró előadásuk- ra, ami július 2-án lesz az Agórában. – Mi nem az a kiabálós, szigorú tanár nénis tánccsoport vagyunk. Nagyon figyelünk a gyerekekre, ők a legfontosabbak, az ő lelkük – emeli ki búcsúzóul.

Tarnóczai Géza, a tapolcai Batsányi János Gimnázium és Kollégium történelemtanára Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjat kapott kiváló tehetségfejlesztő kategóriában.

Az elismerés kapcsán beszélgettünk a fiatal pedagógussal. Géza 2006-ban végzett az ELTE BTK-n, történelemtanári diplomát szerzett, azóta a köznevelésben dolgozik. Vallja, hogy a pedagóguspálya iránti elkötelezettsége részben családi indíttatásból fakad. – Édesapám zenetanárként gyakorolja ezt a nemes hivatást. A zánkai Egry József Középiskolában került előtérbe munkám során a tehetségek fejlesztése, segítése, gondozása. Hamar fény derült rá, hogy van érzékem a tehetségek kiválasztásához, a velük való közös hang megtalálásában és motiválásukban. Pozitív mintát közvetít, hogy szeretem a tantárgyamat, és optimista személyiségnek tartom magamat. Tudom, hogy ha a saját lelkesedésem és elkötelezettségem adott, könnyebb azt átragasztani a tanítványaimra is. 2018 eleje óta a tapolcai Batsányi János Gimnázium és Kollégiumban dolgozom, a tehetségekkel való kiemelt foglalkozás továbbra is fontos szerepet tölt be az életemben. – Az elmúlt 15 évben 40 versenyen indítottam tanítványaimat, akik több országos első helyezést értek el. A nagy hagyományokra visszatekintő Örökségünk ’48 című országos történelmi csapatversenyen szakiskolás diákjaim háromszor, gimnazista csapataim kétszer végeztek az élen. Hat alkalommal indítottam tanítványaimat a lengyel–magyar történelmi kapcsolatok témáját feldolgozó versenyeken, melyeken többször kimagaslóan szerepeltek. 2017 és 2021 között 23, tapolcai intézményben tanuló fiatal tehetség fejlődését követhettem nyomon és segíthettem a Matehetsz megbízásából tutorként egy-egy éven át. Közülük 18-an sikerrel pályáztak a szervezet ösztöndíjára, ami segítette őket céljaik megvalósításában.

Tarnóczai Géza, a tapolcai Batsányi János Gimnázium és Kollégium történelemtanára a Bonis Bona-díjjal

Fotó: családi

JÓ KEZEKBEN a nemzet tehetségei

A LEGRANGOSABB ELISMERÉS

A díjat az Országos Tehetséggála keretében a Budapest Music Centerben adta át áprilisban Zsigó Róbert, a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára és Rácz Zsófia, az előző kormányban a fiatalokért felelős helyettes államtitkár Tarnóczai Gézának. A tehetséggondozás területén nyújtható legrangosabb elismerésnek ebben a kategóriájában azon szakembereket díjazzák, akik legalább öt évre visszamenőleg folyamatos kiemelkedő tehetséggondozó munkát végeztek, és ez különösen a módszertani kiválóságban nyilvánult meg.

– Sok tutoráltam részt vett a Matehetsz nyári tehetségtáborában, ahol a tartalmas tevékenységek hatására az önismeret területén is előreléphettek. A program során a rendszeres egyéni beszélgetések saját elmondásuk szerint serkentőleg hatottak a fiatalok fejlődésére, a csoportos programok pedig lehetővé tették, hogy megismerjék a környék más tehetségeit, barátságok köttettek és a jó példákkal inspirálták egymást – sorolja a diákok által is kedvelt tanár a közösen elért sikereket.

Munkája mellett két szakmai szervezet aktív tagja is: tevékenykedik a Szakmai Középiskolásokért Közhasznú Kulturális Egyesületben és a Történelemoktatók Szakmai Egyesületében. Ezek keretein belül többek között országos ismertségű történelmi versenyekre ír feladatokat, és részt vesz a szervezésben is.

Az Országos Közoktatási Intézet, illetve a később helyébe lépő Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megbízottjaként részt vett az új történe- lemérettségi feladatainak fejlesztésében és kipróbálásában, a képességfejlesztő munkafüzet-sorozat megoldásai elkészítésében, valamint az új generációs tankönyvfejlesztési projektben. Kilenc írása jelent meg a Történelemtanítás című online történelem- didaktikai folyóiratban, többségében 19. századi történel-

mi témákban. A történelem szak mellé erkölcstan–etika szakos pedagógusvégzettséget és közoktatási vezető szakképzettséget szerzett. Elismertségét bizonyítja, hogy 2017-ben és 2018-ban a Pannon Egyetem Tanárképző Központja és a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola óraadó oktatóként számított a munkájára. – Célom a jövőben is minél több fiatallal megkedveltetni a történelmet, megteremteni a motivációjukat és növelni az önbizalmukat, akár a közös munkával elért sikereken keresztül is – nyilatkozta lapunknak a kitüntetett Tarnóczai Géza.

„Pozitív mintát közvetít, hogy szeretem a tantárgyamat, és optimista személyiségnek tartom magamat.”

Kedvenc dolgaim

HEGYI ZOLTÁN

zoltan.hegyi mediaworks.hu

Öcsi bácsi fröccsei, John Coltrane és a szoprán- szaxofon becsülete, drót a csuklón, arccal a sárba.

JÚNIUS 14.

Már éjfél is elmúlt, de még mindig nem hiszem el. Ízlelgetem még csak. Hogy 4-0ra vertük pökhendiéket, ott, Angliában. Az egymilliárd eurós keretükkel együtt. A térdre rogyós cirkusszal, a kioktatásukkal, a himnuszunk kifütyülésével, a rasszistázásukkal egyetemben. Istenítélet, mondhatnám, de faragom a pátoszt. Maradjunk a maté- riánál. Úgy elvertük őket, mint szódás a munkatársát. Én nem láthattam természetesen a 6:3-at, csak jóval később égett bele Szepesi hangja mindörökre a fülembe, de az okozhatott ekkora eufóriát a magyar néplélekben. Számunkra, akik ezt a meccset viszont láttuk a helyszínen, vagy a fotel tetején ugrálva, ez volt az évszázad mérkőzése.

Köztük négy – ez eggyel több, mint Londonban volt. A mennyei aranycsapat tagjai bizonyára remekül szórakoztak odafent, Öcsi bácsi valószínűleg rendelt pár kanyar fröccsöt a végén. És bekerült a templom a falu közepébe, ahogyan azt ez a csodás olasz–magyar ember, Marco Rossi jelezte. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ezentúl csupa viháncolás lesz az élet, de azon ismét érdemes elgondolkodni, hogy micsoda érzelmeket kelt az emberekben, ha a játék neve futball, és azt így játsszák.

JÚNIUS 15.

Megjelent egy John Coltrane-lemez. Bakelit, ha úgy tetszik, vinyl. Azok voltak a daliás idők, amikor még bakeliten jött a zene, az ember forgatta, nézegette, olvasta a borítót, miközben hallgatta, és senkit nem zavart, hogy húszpercenként cserélgetni kellett az oldalakat. Igaz, meg sem fordult a fejünkben, hogy egyszer majd másképp is lehet, de szerettük az egész rituálét, úgy ahogy volt. Magam nem vagyok egy megveszekedett hifista, kár lenne belém egy milliós szett, úgysem érzékelném a különbséget, de amióta újra vettem egy használt lemezjátszót, ismét begyűjtöttem néhányat a váltáskor (CD) megbocsáthatatlan módon elkótyavetyélt albumokból.

Ez meg itt a kezemben egy gyönyörű példány, a címe My Favorite Things, azaz Kedvenc dolgaim, dupla deluxe kiadás, az eredeti megjelenés hatvanadik évfordulójára, monó és sztereó, plusz még pompás fotók. Ja, hogy ki volt John Coltrane? A világ egyik legnagyobb jazzmuzsikusa, amit persze többekről ki lehet jelenteni, de attól még esetünkben is igaz. Egy remek szaxofonos és zeneszerző, aki újragondolta a modern jazzt.

John William Coltrane Hamlet (!) 1926-ban született az Egyesült Államokban, és alig negyvenesztendősen hunyt el. Karrierjének fordulópontja 1955-re tehető, attól kezdve egészen haláláig hihetetlenül termékeny volt, szerzeményeivel és játékával komoly hatást gyakorolt zenészek nemzedékeire. Játszott Miles Davis első nagy kvintettjében és Thelonious Monk kvartettjében, majd önálló zenekart alapított, és jöttek sorra a saját szerzemények.

A My Favorite Things című lemez nagy sikert aratott, és ezzel egyúttal megalapozta a szopránszaxofon becsületét is. A hangszert a legenda szerint Miles Davistől kapta, és az akkoriban kevéssé használt hangszer amúgy is kapóra jött neki a magasabb hangfekvések felé irányuló törekvéseihez. A lemezen hallható még a But Not For Me című Gershwin-kompozíció, amihez szintén szépen passzol a szopránszaxi, valamint a Summertime című örökzöld is. Könnyed, néhol koktélos jazzt hallunk, a keményebb korszaka, ami a kritikusoknál és a közönségnél is kiverte a biztosítékot, ezután következett, a spirituális zenék, az indiai ragák hatása keveredett a free jazz elemeivel, amit persze később lelkesen ünnepeltek, ahogy ez már lenni szokott. Coltrane viszont újra tekert egyet a stíluskeréken, és konzervatívabb, letisztultabb irányba fordult, valamint Isten és a szeretet hatalma felé. Majd amikor már mindenki lenyugodott, belecsapott az avantgárd jazzbe, és ki tudja, még milyen meglepetéseket okozott volna, ha 1967. július 17-én el nem ragadja a halál.

JÚNIUS 16.

Hatvannégy évvel ezelőtt ezen a napon akasztották fel Nagy Imrét a gyűjtőfogház udvarán. Mert csapataink harcban álltak, és a kormány a helyén volt. Aztán drót a csuklón, arccal a sárba. A

John Coltrane újragondolta a modern jazzt Fotó: lemezborító

mártíromság mint feloldozás. Jeltelen sír és konszolidáció. Gulyás és fridzsider, a legvidámabb barakk. Aztán egy soha el nem jövőnek gondolt pillanatban Kádár megtébolyodik, mint egy Shakespeare-hős, és „azt az embert” újratemetik. A Hősök terén egy fehér inges srác felveti, hogy talán távozhatnának a ruszkik, és kiírhatnák a sza- bad választásokat. Megtörténik. És már el is repült az életünk egy jelentős része.

Huss!