O2 cserkész korosztályi őrsvezetők kézikönyve

Page 54

14 |

3.4.3. Az őrsi zászló

Az őrsi zászló az őrs egységének leginkább látványos megnyilvánulása, az őrsi egység legelterjedtebb kifejezője. Kisméretű, általában 50x30 cm, alakja is lehet változatos. Természetesen lehetnek kisebb kiegészítések (pl. amikor a zászló felső szélén hosszú szalagban végződik, az meghaladja ezt a méretet). Alapszínei lehetnek csapatonként egységesek is, de leginkább az őrs által választott színeket használva egyik oldalán az őrsi névadó, csapatszám és nemzeti szalag, másik oldalán az őrs neve található.

Amennyiben kétszínű a zászló, úgy a nemzeti színű szalag takarhatja az anyagok összevarrását. A zászlórúdra – ami 2-3cm átmérőjű, erős, 2 m-es „cserkészbot” –, alul felül és középen elhelyezkedő szalagokkal rögzítjük. Az a legjobb, hogyha közösen készítjük el, de tekintve, hogy ez 10-11 éves „kezdő” cserkészekkel lehet nehezen kivitelezhető, legtöbbször az őrsi tagjaink édesanyjai készítik el részben vagy egészben. (Ez is lehet hagyomány a csapatnál, és segíthet a szülőket bevonni, a jó szülői kapcsolat kialakításában is jól jöhet.) Törekedjünk arra, hogy az őrsi zászló készítéséből (még ha a szülők is hímzik), jelentős szerepet vállaljanak cserkészeink is. Ha már kiscserkész kortól együtt vagytok, és még rajzolt a zászlótok, akkor cserkész korosztályban hímezzetek egy újat közösen. Az őrsi titokról ne feledkezzünk el, amit a zászló tartalmazz (beletehetjük a belsejébe), de hogy mi az, és hogy mi a jelentése, jelentősége, azt csak az őrs tagjai tudják. Ennek cserkész korosztályban is nagy az összetartó ereje. A cserkész korosztály számára igazán fontos az őrsi zászló. Szeretik, büszkék rá, megbecsülik, vigyáznak rá! A zászló, ha őrsünk jól működik, „szent”, őrsünk tűzbe megy érte, s később az egyik legszebb emlék. A zászlót az őrs megalakulásakor még nem kell azonnal elkészíteni, de az első táborozáson már legyen velünk.

cserkészÖV 3.indd 14

2015.12.21. 15:38:18


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.