ötórai tea
ZALAEGERSZEGI 7 NAP
| 2020. január 17. |
9
Beszélgetés Néz Károlynéval tanításról, gyerekekről, nevelésről
„Tanítani csak úgy lehet, ha a tanítványaink lelkét is ápoljuk” Már hétéves korában eldöntötte, hogy tanítónő lesz. Álmai valóra váltak: több mint négy évtizeden át tanította, nevelte a zalaegerszegi gyermekeket. Példaértékű szakmai munkáját miniszteri dicsérettel ismerték el, nyugdíjba vonulásakor kollégái ezzel a mondattal búcsúztak Néz Károlynétól: „az iskola életének minden területén jelen van névjegye, amely hatni tud a jövőben is”. n Kolozsvári Ilona
Emlékeik szerint nem volt olyan reggel a Liszt iskolában, amikor „Kati néni ne lett volna tanítványai körében, hogy sikerrel induljon a nap”. Bár a 2019–2020-as tanévtől már nem tanítja a diákokat, időnként ellátogat az intézménybe, volt tanítványai pedig örömmel fogadják és mindig jut idő egy rövid élménybeszámolóra is. – Hiányoznak a gyermekek, de tudtam, hogy egyszer majd eljön az az idő, amikor nélkülem kezdődik el a tanítás! – jegyezte meg elgondolkozva. Történeteit hallgatva szép lassan kirajzolódik: a pedagóguspálya élethosszig tartó hivatás, amely már a diploma megszerzése előtt elkezdődik, és még nyugdíjazás után sem fejeződik be. Németh Katalin pályaválasztásának története szülőfalujában, Bucsuszentlászlón, az általános iskola első osztályában kezdődött el. – Szerettem iskolába járni, a tanítónőm, Vass Pálné volt a példaképem. Dusi néni személyiségéből nyugalom, szeretet áradt – idézte fel. A diploma megszerzése után a Hamburger iskolába (az intézmény ma már a Landorhegyi nevet viseli) hívták matematikát tanítani, és megkezdődött a „tanítás és tanulás” időszaka. Nagyon sok segítséget kapott humánszakos „tanárpárjától” Vincze Józsefnétől, a szakfelügyelők tanácsokkal támogatták, amelyre ugyanúgy szüksége volt, mint a dicséretekre.
mekek pedig megérezték, hogy szeretem őket. Ma is azt vallom, hogy a diákokat folyamatosan bátorítani és segíteni kell, hiszen tanítani csak úgy lehet, ha a lelküket is ápoljuk.
– Az egykori tanítványok közül sokan ma már nagyszülők, akik az unokájukat kísérik az iskolába. A tanítónő milyen változást lát a generációk között? – Negyven évvel ezelőtt is voltak vásott, rossz gyermekek, de hamar belátták, ha hibáztak, és bocsánatot kértek. A szülők hamar elfogadták és megértették, hogy a diákok nevelése az iskola és család közös feladata. A fegyelmezés ma már sokkal nehezebb fel adat. A fiatal szülők kevésbé veszik komolyan, ha a gyermekük iskolába kerül, pedig már a hatévestől is komoly teljesítményt várnak el. A kisdiákoknak nyugalomra, szeretetre, megértésre és segítségre van szükségük, de a különféle programok, versenyek mellett kevés idő marad arra, hogy együtt legyen a család. Jó lenne, ha több idő jutna közös játékra, beszélgetésre, felkészülésre, hiszen a kisgyermek számára nagyon rossz érzés, amikor az iskolában derül ki, hogy megint otthon maradt egy könyv, egy füzet vagy a tisztasági csomag. A szülőháznak biztos háttérnek kell lenni, ahova nyugodtan hazamehet a gyermek még akkor is, ha aznap piros pont helyett feketét kapott.
– A kisdiákok életében kiemelt jelentése van a dicséretnek és a büntetésnek, a jó és a – A gyermekkori álmok után rossz osztályzatoknak. Hogy milyen érzés volt és milyen kihí- lehet egy pedagógus igazsávást jelentett katedrára állni? gos? – Az első perctől kezdve – Minden kisgyermek egy örömmel tanítottam, a gyer- külön világ, ezért nem szabad
a teljesítményüket összehasonlítani. Az értékelésnél mindig fontosnak tartottam, hogy a tanítványom saját magához képest mennyit fejlődött: honnét indult és hova érkezett. Az egyéni értékelést az osztálytársak is elfogadják, hiszen a gyermekek igazságérzete rendkívül fejlett, ismerik egymást, látják egymás hibáit. Egyik szép emlékem, amikor az osztály megtapsolta a gyengébb képességű tanítványomat, akit megdicsértem olvasásból vagy csillagot kapott a dolgo-
technikában, rajzban, számolásban –, és ha figyelemmel kísérjük a munkájukat, a tehetségük kibontakozásában is segíthetjük őket.
ráció, osztályfőnökként, munkaközösség-vezetőként is több lett a munkám. Emellett tanfolyamokat végeztem, így el tudtam indítani többek közt az Ablaknyitogató progra– A Liszt iskolában 1984 óta mot, órarendbe illeszkedve tanította a 6–10 éveseket. Mi- tanítottam népi gyerekjátékolyenek voltak az első évek? kat, néptáncot az ének-zene tagozatosoknak. – A gyermeklétszám miatt (a nyolcvanas években csak– Rengeteg kacagtató és nanem ezer diák járt a Liszt is- gyon sok szívszorító történet kolába – a szerk.) nyolc éven kísérte végig a négy évtizedet, át kihelyezett osztályom volt. egy kötetet meg lehetne tölteni A tanítványaimmal minden a gyermekek emlékezetes reggel buszra szálltunk, az mondataival, „aranyköpései-
vel”.
– Kezdő pedagógus voltam, amikor egy kisfiú mindennap egy tépett virággal érkezett: volt, amikor egy virágfejet és volt, amikor néhány szirmot vagy levelet adott át. Mikor kedvesen arra figyelmeztettem, hogy a kertekben nyíló virágot nem szabad letépni, ártatlan, csodálkozó szemekkel azt mondta, hogy ő csak azt a részt szakítja le, ami kilóg a kerítésen, „hiszen az senkié”! Egy másik tanítványomnak, akinek nehezen ment a tanulás, azt javasoltam, hogy járja újra az első osztályt. A szülők elfogadták a döntésemet, de a nagymama sokáig neheztelt rám, és csak évek múlva látta be, hogy igazam volt. Amikor az idő is azt igazolta, hogy így tudtam legtöbbet segíteni az unokájának, köszönetet mondott.
– Egy sikeres életpálya után
Néz Károlyné: „Soha nem nehezteltem azért, ha valaki nem tudott vala- milyen tanáccsal segítené a fiamit, hiszen azért járnak iskolába, hogy tanuljanak, de nem hagyhattam tal pedagógusokat? szó nélkül, ha bántották vagy kigúnyolták egyik társukat” FOTÓ: SERES PÉTER – Mindenkinek olyan hivazatára. A gyermekek érezték órákat a távolabbi intézmé- tást kell választani, amit szeés tudták, hogy számára ez a nyekben kialakított tanter- ret és amit örömmel végez. A teljesítmény milyen sok ener- mekben tartottam, és csak pedagógus pályához sok-sok giába került. Soha nem nehez- délután tértünk vissza a Liszt türelem kell, a tanárok leterteltem azért, ha valaki nem iskolába. Egy álom volt, ami- heltek, nagyon sok munkájuk, tudott valamit, hiszen azért kor közel egy évtizedes „ván- elfoglaltságuk van, de az elhijárnak iskolába, hogy tanulja- dorlás” után az egész tanítási vatottság mindenen át tudja nak, de nem hagyhattam szó napot az iskola épületében segíteni az embert. nélkül, ha bántották vagy ki- tölthettük. Nagyon jó tanári Boldog vagyok, hogy egész gúnyolták egyik társukat, hi- közösség alakult ki, közös életemben azt csinálhattam, szen a gyermekeknek azt is névnapokat és alapítványi bá- amit nagyon szerettem. Nagy meg kell tanulniuk, hogy vi- lokat szerveztünk, volt időnk megtiszteltetés volt számomselkedjenek egy másik em- beszélgetni, most erre maxi- ra, hogy az iskola történetében berrel. Ugyanakkor azt sem mum egy-egy lyukasórában elsőként kaphattam meg az szabad soha elfelejteni, hogy van lehetőség. Az elmúlt évek- „Életpálya” elismerő oklevelet, minden gyermek ügyes vala- ben megnövekedtek a felada- majd augusztusban a miniszmiben – énekben, zenében, taink, több lett az adminiszt- teri dicséretet.