ÖTóraI TEa
veszprémi nap 2015. március 13.
9
Születésnapi beszélgetés Borka Sándor művésztanárral, aki a Táncsics iskolában tanít
Egy festőművész a víz vonzásában Ha léteznek még a szó jó értelmében vett polihisztorok, akkor Borka Sándort mindenképpen közéjük kellene sorolni. Harminchét évet töltött a tanári pályán, emellett festőművészként is termékeny alkotó éveket tudhat maga mögött. Hatvanadik születésnapján beszélgettünk vele. Borka Sándor Nyíregyházán született. A művészet iránti fogékonyságát szinte az anyatejjel szívta magába, hiszen közgazdász édesapja a fotóművészet mestere volt. − Ő vezetett be a képi világ rejtelmeibe, és neki köszönhetem, hogy már gyerekként ösztönösen érdekeltek a képek – mondja Sándor. A gyerekkori történetekből világosan látszik, ez nem is csoda, hiszen a nyíregyházi lakásban rengeteg festmény volt.
szakmai irányításával fejlesztettem rajztudásomat. Már akkor is volt kiállításom. A sors útjai kifürkészhetetlenek, ugyanis nemrég iben eg y Mazsarofffestmény restaurálásával bíztak meg – meséli, majd visszatérünk a tanulóévekhez. − A Bessenyei György Tanárképző Főiskolán Horváth János tanítványaként diplomáztam 1978-ban, rajz− földrajz szakos tanárként, és azóta élek Veszprémben is.
NÉVJEGY Borka Sándor 1955-ben született Nyíregyházán. Általános iskolás korában Margitai Jenőtől tanulta a képi ábrázolás alapjait, majd a miskolci középiskolás évek alatt Mazsaroff Mihály tanítványa lett. 1978-ban szerezte meg rajz−földrajz szakos tanári diplomáját a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen Keserű Ilona és Bencsik István tanítványa volt. Tanári pályáját a Dózsa György Általános Iskolában kezdte, jelenleg a Táncsics iskolában tanít festészetet, szabadkézi rajzot és művészettörténetet. Országszerte számos kiállításon láthatóak művei, munkásságát 2012-ben Eötvös József emlékéremmel jutalmazták. Borka Sándor általános iskolás korában kezdett el komolyabban érdeklődni a képi ábrázolás iránt. − Akkoriban rajztanáromhoz, Margitai Jenő grafikusművészhez jártam, akitől az alapokat sajátítottam el – meséli a kezdeti évekről Sándor, aki a pályaválasztás előtti időkre is kitért. − Édesapámtól sok mindent megtanultam a művészetről, de ennek ellenére nem engedett művészi pályára, mert azt gondolta, abból nem lehet megélni. Polgári hivatást választottam, így kerültem a miskolci Zalka Máté Gépipari Szakközépiskolába. – A miskolci középiskolás években Mazsaroff Miklós
1978-ban a Dózsa iskolában kezdtem a pályámat. 18 jelentkező közül választottak ki, magam sem tudom, hogyan, hiszen hosszú hajammal és szakállammal nem igazán illettem bele az akkori igazgató konvencionális felfogásába – mondja az építészet iránt is fogékony festőművész, akinek a tehetséges ifjúságért végzett munkásságát 2008-ban Veszprém Város Ezüstérmével ismerték el. A Dózsa iskolában eltöltött időről kedves emlékeket őriz, ám az építészet iránti érdeklődés új területre vezette. – A Táncsics Mihály szakközépiskolában elindult a műemlék-fenntartó techni-
kus képzés, így munkahelyet váltottam. Közben tanulmányait is tovább folytatta, 1988-ban a Janus Pannonius Tudományegyetemen Keserű Ilona tanítványa lett. Ez az időszak – mint mondja − döntően befolyásolta festészeti pályafutását, amelyben nagy szerepet tulajdonít a horoszkópnak is. − A Halak és a Kos jegyének határán születtem. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a kezdetektől fogva vonzódtam a művészetek és a festészet felé – mondja. Borka Sándor képei Veszprémet és a Balatont idézik, és évente kijár egyik nagy témájához, a lagúnáiban örökké önmagát bámuló Velencébe. Ugyanakkor fő témája a nőben rejlő angyal, amelyet állandó lelkesedéssel próbál megidézni. Alkotásaiban fontos szerep jut a zenének, gyakorta akusztikus művekre komponálja képeit, de kiállításait is szívesen köti össze koncertekkel. Élete legemlékezetesebb bemutatóján 1994-ben Donatella Theis Gant, a milánói Scala operaénekese és Éliás Tibor is fellépett. Művészetéről a következőképpen vall: „A festmény nem azonos azzal, amit látunk, hiszen egy valóságos térbeli anyagnak mások az optikai hatásai. Láttatni kell azokat a vibrálásokat, amik az ember agyában jönnek létre. A képnek mozognia kell, mint amikor a nád hajlik a szélben, és lehetőséget kell adni a véletlen játékának. Mindig is vonzódtam a vizekhez, izgatott a végtelennek tűnő látvány, a csillogó fények, a színek játéka és a mélység mámora, a születés és az elmúlás, az idő. Kedvenc témám a Balaton és Veszprém mellett legfőképpen a titokzatos Velence, ahol szinte minden nyáron megfordulok. Járom a múzeumokat, templomokat. Tanulok a velencei reneszánsz, barokk és rokokó festőktől. Keresem a festői témákat, amiket aztán festményként
Fotó: Németh
A festészet mellett szabadkézi rajzot és művészettörténetet tanít diákjainak és készül az aktív nyugdíjas évekre Borka Sándor éveken át lehet nézegetni, felidézni a nyári napsütés és az árnyékos csatornák hangulatát, az üzletek kirakatait. Mivel kedvencem a római kultúra és művészet, festményeimen megjelenik a lét és a nemlét határán lebegő, az ezoterikus végtelenben feloldódó érzéki, hellenisztikus Niké (angyal), a nőiesség örök ideálja.” A festészet mellett szabadkézi rajzot és művészet-
történetet tanít. Emellett pedig fest. – Sajnos mostanában kevesebbet, de már nagyon készülök az aktív nyugdíjas évekre, amikor újra teljes egészében átadhatom magam szenvedélyemnek – mondja a civilben fantomképek rajzolásával is foglalkozó festőművész, aki legutóbb a Hang villában vett részt a „Képzőművészek a zongoráért” kiállításon. Németh meliNda
Lángossütô huszár A Balaton-felvidéki Radetzky Huszáregy g esület fôhadnagy g a, Labovszky Imre g gyermekkori vágy g a teljesült, amikor 1991-ben végre huszár lehetett. Azóta bejárta Európa harctereit. – Már óvodás koromban is huszár szerettem volna lenni, folyton ezen járt az eszem, még csákót is fabrikáltam. Amikor aztán 1991 tavaszán megalakult az egyesület, ôsszel csatlakoztam – mondja Imi, aki egyébként szakácsnak tanult. A balatonszepezdi
Sellô étterem fôszakácsa volt, majd elvette mai feleségét, Icukát, aki alföldi lány volt. Az állatokkal mindketten olyan szépen, szelíden beszélnek, mint saját gyerekeikkel, unokáikkal. Így él egy mai huszár, lovak közt a tanyán.
Keresse írásunkat a szombati Naplóban!